Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
26.3 MB
2010-03-08 14:49:03
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2215
7463
Zalai Közlöny 1934. 048-072. szám március

Zalai Közlöny
Politikai napilap
74. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

/

74. évfolyam 48 szám
Nagykanizsa, 1934. március 1, csütörtök
Ara 12 HHéí
ZALAI KÖZLÖNY
|Mik«iUa<t ét UliMfclviul: Pőnl b. uím Meftelenlk mlni.il rejjtl, MH6 kivételével
\'•Utllll H4P1LAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts L»!os
IMIIietéll In: tfj M:e I pengi 49 lllli SuikcutMtf ée kl.Ublv.lell telelőn: 78. I
A kisiparosok
csak ugy megérzik a gazdasági válság pusztitását, mint a kisgazdák. Az ország fogyasztó ós vásárló képességének megcsappanása a kisiparnál a munkák és megrendelések csökkentésében nyilvánul meg. A kisipart is sújtja a munkaalkalmak hiánya. A kis- és kézműiparos is érti a közterhek súlyát és őket is fojtogatja a hitelhiány. Amikor az államhatalom a gazdákon iparkodik segiteni, ugyanakkor kötelessége a kisiparosságnak, en-rajk az értékes nemaetfentartó réteg nék is támogatást juttatni. Mert Magyarországon 310.000 család él a kisiparból és nem lehet közömbös, hogy a régi tradicióju és világszerte kiválónak ismert magyar kéz műves ós iparos önálló gazdasági egzisztenciáját fentartani sikerül-e ?
Gömbös Gyula miniszterelnök többizben tett olyértelmü kijelentéseket, hogy a kormány egyik legfőbb feladatául ismeri a kisiparos súlyos helyzetének enyhítését. A szót hamarosan telt követte és Fa-binyi kereskedelemügyi miniszter a Nemzeti Egység Pártjának kézműipari bizottsága előtt máris részletcsen ismertethette a kisipar érdo-kében megtett kormányintézkedéseket. Ez a program három irányban hoz segítséget a kisiparnak. Előszór munkaalkalmakat teremt, másodszor a kisiparosok adózásában lényeges könnyítéseket vezet be és harmadszor gondoskodik a kisiparosok olcsó hitelellátásáról.
A kisiparosság munkaalkalmainak fokozását célozza a közüzemei* erélyes leépítése, amelyek tudvalevőleg nagy versenyt támasztottak a kisiparnak. Továbbá a közszálli-tási szabályzat módosításával biztosítani fogja a kisiparnak az eddiginél jóval nagyobb részesedését a kózszállihtajkban. így a honvédség, a posta, a rendőrség, a csendőrség, a vasút lábbeli szükségletét, egyen-ruháját nagyrészt a kisiparral fog. Ják elkészíttetni és pedig megfelelő riMt kap ezekből a szállításokból » Wdéki helyi ipar is, amelynek J»eJ régóta hangoztatott jogos »#nye teljesül. Ewnkivül a kormány gondoskodni fog olyan ipar-cikkeknek a kisipar réstérői való előállításáról, amelyeket eddig csak külföldről hoztunk be. A kisipar \'crnvelési költségeinek csökkentése erdekében a kereskedelmi kormány megá lapodást kötött kőszénbányák *ai, hogy ezek a kovácsszenet lé-yegesen olcsóbb árban szállítsák, "o Pedte valamely kisiparosnak a pcit elárverezték, ugy a keres ke-•emugyi miniszter az arra érdemei ^iparosnak hajlandó ezeket a #W Pjket gép«egéiy formájában vissza,
JSM le/heinek könnjebb
iSrS*!. ®fl0«4k a«* az enyhlté-k * kedvezmények, amehekel a
Az egész ország területére kiterjedő kémhálózatot lepleztek le
Fegyveres erőink belső életét kémlelték egy szomszédos állam részére
Budapest, február 28 A karácsonyi megelőző és azt követő hetekben hatóságaink n Csonkaország egész területére kiterjedő kémhálózatnak jöttek a nyomára. A kitartó megfigyelés és nyomozás csakhamar eredményre rezetett és sikerült a szervezet összes tagjait ártalmatlanná tenni.
A letartóztatottak, akik közt a tár sadalom minden rétege képvi.elve van, az egyik szomszédos állam kémhálózatának voltak tevéken;/ tagjai. I\'"eladatuk az volt, hogy a trianoni fegyveres erőink belső életét és belső kiképzésének módszerét kikémleljék és az adatokat megbízóiknak átadják.
Németország elfogadta az angol emlékiratot a leszerelési tárgyalások alapjául
Amerika megbízottja ma érkezik Londonba
módot
ÍS \' vTÍ1^ Már i*
koktól « W az adóhátraló-k\' valwalnt az OTI hátralékok
i/ondon, február 28 •
Normann Davies, Amerika meg. bitottja ma, csütörtökön Ixindonbu érkezik, ahol Eden fő|>ecsétőrrcl tárgyal.
Angol körökl>en kijelentették* hogy Eden európai körútja kielégítő eredménnyel végződött, mert Németország elfogadta az angol emlékiratot" a leszerelési tárgyalások alapjául.
Mac Qowernt kiutasították a parlament ülésterméből
Ixmdon, február 28
Szerdán délután a munkanélküliek be akartak menni a parlament épületébe, de a rendőrség csak egyeseket engedett be.
Az ülésen ezzel kapcsolattal Mao Gowern képviselő azt állította, hogy
a rendőrség csak a jólöltözött látogatókat engedi be. A képviselőt egyébként izgatott közbeszólása) miatt kiutasította az elnök, mire a képviselő elhagyva az üléstermei,tá vozóban kijelentette, hogy >z egésa parlatnent hülye és tisztessébv)len komédia
Magyar fanulmányi bizottság utazik Moszkvába
Budapest, február 28 Április közein magyar tanulmány Bizottság utazik Moszkvába, mely a gyárosok képviselőiből és a külkereskedelmi hivatal képviselőiből fog állani. A bizottságban nem lesz állami tisztviselő.
apró részletekben való fizetésére az a rendelet, amely 60 havi részlettörlesztést engedélyez az adóhátralékokra. Most van elkészítés alatt egy további rendelet, amely a fényűzési és forgalmiadó hátralékok részletekben való fizetését engedélyezi. Ugyanilyen részletfizetést fog engedélyezni a kisiparosságnak a borfogyasztási adóhátralékok és a< italmérési engedélyilletékek tekintetében, ami különösen a vendéglős és kávésipart érdekli közelről. Mindezeken felül |>edig teljesen f.\'l fogja menteni" az inségjárjilékok fizetése alól azl a kisiparost, akinek! adóalapja az 500 pengőt meg nem haladja. Mindezekkel a könnyítések kel lehetővé teszi a pénzügyi kormány a kisiparosoknak, hogv a rossz érekben felgyűlt adóhátralékaikat anyagi viszonyaikhoz mért mérsékelt részletekben törleszthos-sék és ezzel mente^íUicivík a to-vábbi\\kóltséga adóbehajtástól.
A kisiparosság régi óhaja teljesül azzal, hogy a kormány felemeli a kisipari hitel eddigi kereteit. A kisipar hitelkérdése igen súlyos probléma, mert hiszen a kisiparosság túlnyomó része tudvalevőleg nem rendelkezik kellő bankfedézet-tel, már pedig éppen a kisiparos-
ságnak az a nincstelen rétege ez, a amely mesterségének folytatásához leginkább rászorul az olcsó hitelre. A kormánynak hosszas fáradozás után sikerűit az olcsó kisipari hitelakciót 80.000 pengősei 200.000 pengőre kibővíteni éa. minthogv ez akció keretében a városok ugyanilyen hitelkeretet nyújtanak, ezzel a kisipari hitel céljára most már 100 000 |>engö áll\' rendelkezésre.
A kisiparosságot eddig súlyosan terhelte az ipartestületi székház-kőlcsön nagy kamatterhe, Most az eddigi 9.(5 százalékos évi. törlesztést a kormánynak sikerült 1.6 százalékra lemérsékelnie.
Az ország mai nehéz pénzügyi és gazdasági helyzetében egyetlen osz« tály vagy foglalkozási ág éleiét som lehet máról-holnapra rózsássá varázsolni. Bizony sokat kell még küz ködni és szenvedni, amig az ország és benne a magyar kisiparosság ki fog vergődni a válságból. De ebben a létért \\aló harcában szolgáljon biztatásul és támasztékul a hazafias magyar kisiparosságnak az a tudat, hogy nehéz sorsában nincsen magára hagyva, mert vele an a kormányzat megértő, segítő együttérzés^
A kémszervezetről, a szovjetdiplomáciáról ós az adózásról
tárgyaltak a HAzban a fővárosi törvényjavaslat vKáján
Dudapes{j február 28. A Ház szerdán folytatta a fővárosi törvényjavaslat tárgyalását. Berky Gyula hangoztatta, hogy a mai álla. IKtlukal nem lehet összehasonlítani az 1872. évi körülményekkel. Az önkormányzatnak egészen más kérdései vannak ma, mint akkor. M&vel u főváros költségvetése nem mozog abban a keretben, mint amelyben kellene, épp ezért a javaslatnak nincs más célja, minthogy a főváros költségvetését a közönség teherbiróképességéhez szabja. A főváros női alkalmazottjairól az a véleménye, hogy »a templom egerei* nagyon elszaporodtak, ugy hogy egyenesen hátráltatják a diplomás ifjúság elhelyezéséi. A javaslatot elfogadta.
A napirendi vita során I*etnovácZ Gyula a most kipattant kémkedési ügyet tette szóvá. Megdöbbenve olvasta a déli lapokból a közlést, hogy egy szomszédos állam számára folyt az egész ország területén ez a munka; melynek tagjai közt minden társadalmi réteg képviselve van. A lai>ok részére kiadott hivatalos közleményt okvetlenül helyesbíteni kell, mert amig cr. meg nem történik\', addig mindenki , gyanúsítható. Ezután tiltakozott a Szovjettel való diplomáciai viszony ellen.
Klein Antal a gazdaadósságokról szóló rendelet hatását bírálta.
Ha ró lnkey Pál intézkedési kért a pénzügyminisztertől, hogy az adóalap megállapítás;! a valóságnak megfelelően történjék. Az adókivető hatóságoknak a nyomozási eljárás minden lelietőségét meg kellene adni. Végül szigorú büntetést kért az adócsalások elkövetői ellen.
Imrédy pénzügyminiszter megnyugtató válasza után Fábián Béla a Szovjettel való diplomáciai viszony ellen mondott interpellációt. Hangoztatta, hogy a Szovjet sohasem lesz hajlandó elállni a propagandától, bármennyire is megígérik ezt a szovjet körök. Márpedig ezt n propagandát a kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatok fcl. vétele megkönnyíti.
(iái Jenő arról interpellált, hogy a Házban elsikkad az interpellációs jog, mert a miniszterek nem válaszojnak. Keresztes.Fischer Ferenc belügyminiszter erre kijelentette, elismeri, hogy ez a jog elvesztette a jelentőségét, régebben azonban csak 3—4 interpellációt terjesztettek elő, ma pedig hatvanat és igy fizikai idejük sincs a miaisz-tereknek a válaszokrfl.
Andaházy Kasnya Béla a mezőgazdasági gépek behozatalával történt visszaéléseket tette szóvá. Hegvmegi Kis Pál az autók megadóztatását ki-fogásolta, mire Fabinyi kereskedelmi miniszter megnyugtatta, hogy a gépkocsiforgalom fejlesztését kötelességének tartja. Lapzártakor az ülés még tart.
ZALAI KÖZLÖNY
.m
További felfüggesztések a VIII. kerületi elöljáróságnál
Budapest, február 28 A Vili. kerületi plőljárósúgnál törtéqt visszaélések ügvél>en nzelöl-járóság lisztviselői karát kicserél, tők, a szegények pénzével törtónt visszaélést szigorúan megtorolják és a jogtalanul szerzett összeget mind vúauafizetlelik. Si|>öcz |K>lgármes-ter Komáromi liilter Ernő főjegyzőt, volt elöljárő helyettest ós llos-vay Gábor számvevőségi főtisztet felTuggesztolte állásukból és elrendelte ellenük a fegyelmi eljárás megindítását. Szerdán délelőtt kezdték meg az e vizsgálatban szereplő tisztviselők részletes kihallgatását (lömöry Albert tanácsnokot a lakásán fogják kihallgatni! A jegyzökönyveket Si|M)cz |»oÍgármester elé terjesztik, aki a tiszti ügyésszel együtt tanácskozik a továbbiak felett.
A letartóztatott bécsi szocialista vezéreket átadták az ügyészségnek
Ilécs, február 28 A szocialista párt letartóztatott vezetői ellen folyó rendőri vizsgálatot lezárták és a vezetőség 20 tagját átkísérték az ügyészségre, amely államlialalom elleni nyilvános lázadás cimén emel ellenük vádat Letartóztatásban van Seitz volt bécsi polgármester, Kőrner tábornok, Heisler, a védöszövelség egyik vezére, valamint a nemzeti tanács több képviselője.
Erőt, vérbő, kövér emberek számára a természetes Ferenc József kesttUvit naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélműködési biztosit. Számos szakorvosi jelenUs bizonyítja, hogy a Ferenc József víz sziv- és idegba|osoknak, vese- és cukorbetegeknek, valamint köszvényben és csuiban sienvedöknek is nagyon jót tesz 8 ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást.
A zalai kunhalmok és az óhidi kápolna-domb
Amikor Erdély különleges ös-tőrténolmi táját figyelem és az azok ról szóló ősforrásokat kutalom, mindig eszembe jut szülőföldemnek* egy különleges alacsony doinb-bástvája, amelyről soha semmi iro-dalmi forrás még nem emlékezett
inog, de amelyhez még hasOnlót, a háború előtli Mngyanországegés* területén uem lehet latylni, Teg, alább is/ilyenről mégem&kezéa nem történt.
l-\'z a különleges dombbástya a zalamegyei óhid község délkeleti
Női tavasai kabútoK és ru&áte
már a legsaebb vúlaaxiélt-ban HapOaíók
nél
hsa
határán, egy a Bakony régi erdő
melletti legclőterülcten északról* kül \'WfrnVpii hosszúságban, a 10—12 mó dombot,, nem emberi- |téz
két hegyemelkedésnek éj>eri a völgyében húzódik el, ahol a föld nem emelked hetik, mert eső vagy hóolvadás alkalmával az áradat a völgyet inkább kimossa, fninthogy ott dombot emelhetne. Ez a dombocska évszázadok óta áll fonri, azóta ugyan e helye$ földművelés, szántás vagy ásás nfcm Volt, sőt még kutatás sem tőrtént rajta soha így történhetett, hogy ez a háromnegyed kilométer hosszúságú domb alakban és nagyságban nem változott.
A domb/két végét hajdan árok védte, de az is lehet, hogy a két oldalán is sánc lehetett, niert ennek nyoma ma is meg vaa Hogy milyen szerepet töltött\'be az öskorbAti arról nehéz \\Olrife\'véleményt mondani.
• A mult század 70-es éveiben jelent meg B^torfi Lajos szerkesztésében \'Adatok Zalavármegyc történetéhez\' c. sorozat, ennek egyik kötetében szó van a zalamegyei kunhalmokról. Egy cikkben emliti a szerző, liogy a Tátika vidékén a kunhalmoknak nagy mennyiségben akadtak nyomára A kunhalmokról, azoknak alakjáról és külön féle méretű nagyságáról csak általánosságban tud.
Többek között arról is megemlékezik a cikk, hogy a?, itteni kunhalmok minden különös rendszer nélkül, néhol csoportokban, másutt egy-két darabonkint szétszórva vannak, 3—-1 ól magasságúak, de vannak viszont olyan,alacsonyak is, me lyeknek dombulata csak figyelmes vizsgálat után észlelhető.
Tátika vár ettől az említett Kápolnadombtól 5—6 kilométernyire esik, tehát ez a domb leltét lenül összefüggésben volt ós nyilván fontos szerejjet töltött be azon östelep-nél, melynek helyéji később a Tátika (Datika) vár épült.
Hogy ez kun sirhely lelt volna, arnyak ellentmond az ismert kun* halmok alakja. De esetleg foldván
A „vas-szüz" városa
Irta: «tMi An,jy«lo».y Edit
A rab kétségbeesve ugrott talpra.
— De midőn nincs semmi vétkem és halállal akarnak büntetni. Atyám, nem érzed mit jelent ez nekem ? Ott-hon fiatal menyasszonyom van és egy édesanya zokog elljélt fia után. Hol itt az igazság, hol van hát Isten, aki l\'zt a szörnyűséget megengedi 1
A pap keze áldólag tévedt a iá/adó rab fejére.
- Készülj a halálra fiam ! Hidd el, a halál nlbgvá.ltás s utána örök u boldogság.
-t- De én élni akaiv>k !
Az öreg pap szeme végtelen szánalommal csüngött a fiatal felhevült or-oon. Ajkáról ima rebbent az igazságos Istenhez, kinek tudta és akarata nélkül egy féreg sem pusztul el a földön.
fis küiut tovább jajgatott a szél, milliárd csillanó hólepke számysuha. násától muzsikált az éj. A várhegy lábánál álomra készült a város, lobbanó lámpácskáinak szeme már alig-alig pillódzott, mígnem azok is kialudtak és a sötétségbe halkan belefeküdt a csend.
Ilyenkor nem jár az éjben senki, az örök éberségét is elnyomja a téli éj zsibbasztó, álmot hozó íagyus lehelete. Alig-alig tudják hószemcsékkcl teli nehéz pilláikat nyitva tartani. Petiig a faóförgeteg veszedelmes függöny,. Ua az
egyszer a Szökött ral>ot betakarja, nehéz annak újra nyomára akadni. I)c hát l»ol yan a rab, aki valaha a vas-börtönöket élv*\' elhagyhatta, Isten csodája kellene ahhoz, ö |>edig nem száll le az égből, hogy a Stalibaslei. nyomorult bűnöseiért csodát müveijen.
F.s az örök tovább !>óhiskoltak az éjszakában s nem is olyan nagyon távol tőlük a kavargó hófúvásban remegve botorkált egy rab. Kezén fralkan ■csörrent a bilincs. Fiatal izmai keményen feszültek a durva daróc alatt, amüit bukdácsoló lábbal vonszolta bilincsbevert testéi a halál árnyékából n szabadulás felé. A várkápolna tornyában megkondult a Szegény bűnösök harangja.. A menekülő Szive heveset dobbant, tudta, hogy ez az ő órája, az ö kivégzésére zugnak a harangok. Most mennek érte a tömlöcébe, most fedezik fel a szökését.
Megkettőzött erővel rohant előre. A szél jeges ujjakkal markolt a hajába. Nem érezte, mert az élet forró vercj-tékcscppiei gyöngyöztek homlokán. I.ábát véresre- zúzták a ráerősített nehéz vassulykok. Nem érzett fájdalmat, mert lelkét erősebben küiozta az ék»t-| utánf szomjas vágyakozás. Meilél>ől hörögve tört fel a lélekzel, tudta, hogy minden elvesztegetett perc egy örökkévalóságot jelent, amely alatt nyomába juthatnak az üldözők. Akkor pedig vége mindennek : az élcüiek, p napsütésnek, a szabadságnuk, a vá-| gyaknak. Vége az ^mádott leánya jak
.
szűzi csókjának, vége az érte imádkozó édes anya szerelő ölelésének. Vége ennek a csodálatos édes, szenvedés-teli földi menyországnak.
Pilláira ráfa\'gyiak a kinsajtolta köuy-nyek, remegő tagjait meg-megállásra kényszerítene a halálos fáradtság, de érezte, ha most elbukik, nem lesz többé ereje a puha, nyugodalmasan fehér hóból újra felkelni... Hogy üvölt a szél. Nem, ez ,»hár nem a szél/ ezek a hangok a/, üldözők hangjui. Ót keresik, érte jönnek... fis u harangok hog^\' zugnak. A halálharungok! Egy tiz, száz harang zug, dörög, kala|>ál l>okoli haloltbucsuztatót az agyába. De hisz ő nem akar meghalni ártatlanul, szégyeniell halállal. Nem, nem, csak azt ne.
Oh, hogy szorítanak a bilincsek. f\'.sak u kezén téphetné el, hogy aztán a lábára crősiietk sulyokul kezében vi-bet né. Csak most, most mozoghalna szabadon.
Már közel járt a városhoz, de az üldözők hangja ott csengett a háta-mögött. Néhány szabad ugrásra lett volna még szüksége és mentve van, de ép ezt nem tudta megtenni. Bilincsei ezerszeres súllyal húzták le elcsigázott testét a földhöz.
Arcán végig csurgott a halál verítéke. borzalmas kétségbeesése, reszkető félelme egyetlen jajszóban, egyetlen lázas felcsukló stjgélykiáltásban repült az ég felé.
— Igazságos Isten, segits |
S a viharos éjszakában világokon, csillagokon, végtelen mindenségen tul meghallotta valaki egy szerencsétlen íélig holt ember segélykiáltását.
Az a cél bilin esek pattantak, a szél még hangosabban üvöltött s magasra korbácsolt hófórgetcget söpört az eltévedt üldözők arcába. Zavaros hangjuk egyre távolodott, a halálharang bugása Is már csak visszhang volt az éjben. A fehéren csillanó szűzi hóban pedig ott térdelt egy, a boldogságtól zokogó megszabadított ember.
fivekig nem hallott senki az olyan csodálatos módon megszabadult rabról. Még azon az emlékezetes, viharos éjszakán eltűnt anyjával és menyasszonyával a városból. Nem is nagyon igyekeztek a szökevény nyomába jutni, miután bebiaonyosodott, hogy ártatlanul került a börtönbe s a császár visszavonta halálos Ítéletét.
Egy napon fiatal emberpár telepedett le a városban. Azzal vonták magukra a figyelmet, hogy egy nehéz fukeresztet állittattak fel közel a >Schlossberg< lábához, a hegy lejtőjén, hová aztán mindennap eljártuk imádkozni. A kereszt lábánál térdeplő idegenekben egyszer felismerni vélték az évek előtt eltűnt szökevényt s azt suttogták róla, tajgy hálából emelte b keresztet a*on a helyen, ahol bilincseit sikerült lépnie.
Azóta eltelt több, mint szá* esztendő, de a kereszt még mindig itt áll a Sehlossbcrg ltjtős oldalán. A szén-
Utti. márcim
ZALAI KÖZLÖNY
lehetett, bár raj a az épit^zctn^ ££ későbbkor! nyomai JáUzanak 2 hoív itt a környék tín falu volt, frrabironyit^ a domb neve, *u»-JT, ma is KápolnadomUaak nevea ,y?é„ \\ lege»*«rübb ásás mós* L téglának nyomát tűntcU fel, de £dfc archeológusok még nem szén* illek orra időt, hogy itt alapos ku-SSVzenek&atalílt.régí-\'\' ti vagy más maradvány-romok-\\m megállapítsák, bogy mely kortól ered és hogy mire használták £e„ dombenvelkwtóst. Hogy határidő vagy más célra épült, ezt különös kutatás nélkül nem lehet mMtállapitani.
Eren rendkívül érdeke? domb-halmot én legutóbb a\'nmilt év május havában láttam és lépéssel mértem fel, bővebb és alapos vizsgálatra és kutatásra sem észközöm, sem időin nem volt, de felkeltette bennem azon elhatározást, hogy a. nyilvánosság elé tárjam, hogy az őskornak ez a ritka szép emléke a tudományos világ érdeklődését is magára vonja.
A kórnyéknek közeli területén történtek* hatalmas eredménnyel végzett ásatások, igy Keszthely mel-> lett (30 kiloméier) Sümeg, Csab-rendek határában (8—10 km.),<e«k nek gazdag termékét a sümegi Darnay inuzeutn őrzi 8 hatalmas teremben, ainely sok olyan őskori értékes régiséget tár a szemlélődé, amilyennel a világ egyetlen múzeuma sem dicsekedhetik.
Jelen cikk célja, felhívni az illetékes archeológusokat és kutatókat ezen különleges domb tudományos megvizsgálására Ilozzá hasonlóról még nein szólott a történelmi régiségkutató. Ilyen különleges őskori alakítás nemcsak a magyar érdeklődőknek kelti fel érdeklődését, hanem az egész világ történet tudósai Igyekeznek azt megszemlélni, mivel hasonlót máig még keveset tárt fel o történelem.
Keszey Albcrl
— (il4lyoftfytk)tök találkozója) min-<}«ü csütörtökön délelőtt 10-tőt 12-ig, délután 6-tól 8-ig és minden vasárnap délelőtt 10-től 12-ig « városi muz«um helyiségében. Minden alkalommal cse re, Michel 1934 alapon és saját cs«r«-fúzdek beadáM értékesítés céljából
A nagykanizsai Néptakarékpénztár tegnap tartotta évi közgyűléséi a részvényesek nagyszámú énl\'klö-dése mellett. Az intézeti székház tu« nácstermében a város <s a környék vezető társadalmának jelesei adtak egymásnak találkozót. A vendégek sorában ott volt dr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Izajos főjegyző, dr. 1-ontay Alán föszolga-biró, dr. Pozsogár Rezső v. országgyűlési képviselő, Surgoth Miksa, a
Nemzeti Bank nagykanizsai fiókjának főnöke, a helyi pénzintézetek igazgatói, stb.
A lezárt év a 28-ik volt a Népta> karékpénzlár életéban. Iíz az intézet, amely leányintézete a IVsti Ma-gyar Kereskedelmi Banknak, a ne» héz gazdasági esztendőket is előrelátó, bölcs vezetés mellett, elismerést kiváltó eredménnyel zárta le. Az érdem oroszlánrésze ezért dr Krcisler József igazgatósági elnöki és vitéz Bentzik Lajos igazgatóé, akik nem csak szakmai tudásukkal és rátermettségükkel, hanem az \\ij gazdasági helyzethez való o"k<« alkalmazkodás frisseségével is s<ol-gálják intézetük felvirágoztatását.
Az igazgatósági jelentésből kitűnik ,hogv az intézetnek 250.000 P alap- és\'230.000 P tartaléktőkéje mellett 1933-ban 27.326 P nyeresége volt, ugy hogy részvényenként
P osztalékot fizet. TNem minden
v*ló Üdvözítő^ lábánál - most is friss Virágok illatoznak s ha rsendes l>oldog pirók suhannak lova az elhagyóit utakon, nem feledkeznek el egy pjllanalra
RBállani a fakereszt előtt s megütött iiitctlc] kibetűzni a csepp kis érc-belükkel kivert feliratot.
Jó barát hová sietsz ?«. Uértünk a városba S. ®z idegen mellettem befejezte történetét. Az uc-cák lámpáinak fénysuhataga arcunkba hullott s pillanatra szinte elvakított. JUzrc sem vettem, hogy útitársam halk köszönéssel elmaradt mellölem. Mire újra felé akartam fordulni; már eltűnt « Schlosssberg lábához simuló homályos uccácskák valamelyikében. Én, pedig olt álloltam egyedül a várheg)\' árnyékában, egy régi történet visszhangjával a lelkemben. Mégegyszcr feltekintettem a fckebélő magasságba, •melynek tetejéről derűsen felém kö-•zöntótt a hogy kis ránoosképü örege, \'óratorony.. Visszamosolyogtam rá mielőtt tovább indultam.
A város tündöklő éjszakai i«Bj*>£i&a hamarosan magába szivta távozó ala «>m körvonalait, dc még sokáig m« RiMnon éreztem a , kedvxss öreg bárét tekintetét, aki mái,hósszU évszázadik Ott könyököl a Vdrb«gy #t\'ej*iU jjségt őrzője sok évszázad regés di-Kének s fentek az ezernyi .emlék-n»K, melyeket oda temetőit az elmúlás * zöldes romok közé.
(Vége.)
A Néptakarékpénztár közgyűlése
város mondhatja el ma az országi ban, amit Nagykanizsa, —\' bogy t. i. az itteni összes pénzintézetek ugy zárták éveiket, hogy osztalékot* még pedig kielégítő osztalékot fi* zelnek.t
A Néptakarék botétállománya az 1933. év folyamán is gyarapodott) ugy hogy az év végén 1,268.003 P belétet kezellek, ebből 1.010.102 P van takarékkönyvekben, a többi folyószámla botét. A ^váltó-tárca •1,221.093 P volt, ebből\\\\686.8i:> P van jelzáloggal fedezve."
A súlyos idők fontos közgazda* sági kötelességeket is rónak a péiu-intézelekre. A Néptakarék ezeknek ugy tett eleget, hogy az elmúlt évben is folyósított kölcsönöket, erre használta fel azokat az összegeket, amiket adésai törlesztésként visszafizettek. Minthogy vidékünk banktartozások tekintetében az aránylag jól fizetők ritka kategóriájába tartozik, az uj kihelyezések révén a hitelélet még ma is jobb, mint az ország legtöbb vidékén. Hogy ez igy van, nem csak az adósok fizető készségének, hanem pénzintézeteink helyes üzleti elveinek is köszön belő.
A Néptakarék azzal is jelentős szolgálatot tesz vidékünk közgazdaságának, hogy az elmúlt évben is résztvett az olasz és osztrák élőállat-exporttal kapcsolatos pénz*
dus választékban megérkeztek.
Érdeklődőknek vételkényszer nélkül készséggel bemutatja legújabb modelljeit =====
Kiváló minőségek, remek s»abá>, olcsó árakl
ügyi teendők lebonyolításában.
Ai felügyelőbisottság jelentését Iialogh Dezső felsőkereskedelmi iskolai igazgató terjesztette be. A közgyűlés a Jelentéseket helyesléssel elfogadta, majd egyhangúlag megválasztotta az igazgatóságot a kővetkezőkben : .gróf Batthyány Pál elnök, Conrad Oltó alelnök, gróí Ambrózy Gyula, vitéz Bentzik , I.a-joN, Malalinszky I-ajos. Ötvös Emil, dr. Simon György prelátus, Stern-thal Bernát földbirtokos, dr. Kreis* ler József alelnök, Armuth Náthán, dr. Goda Ultyt, Molnár Árpád, i> Pesti Magyar Kereskedelmi igazgatója, dr. Schleiffer Imre, az intő* aet ügyésze, Steincr Sándor bank--igazgató, Szentmihályi Dezső földbirtokos.
Nem szabad elősegíteni a magyar területen leszálló Idegen repülőgépek felszállását
Hogy milyen alantas és sok esetben erőszakos bűntényektől sem vissza-ríudó munkát végeznek a megszállt magyar területeket bltorlö szomszédaink, orról azt hisszük felesleges bővebben nyilatkozni nnn"k, aki újságol olvas. Hiszen csak moWtörtént Lentiben, Ijogy kél magvar Iflaiárörkalonát megtámadtak a szerb határőrük, okik az egyiket agyonlőtték,, a másikat pedig áthurcolták erőszakkal Jugoszláviába. Előzőleg azonban az agyonlőtt katona ruházatát teljesen átkutatták és minden iratait magukkal vitték. Vagy beszéljünk talán azokról a naponta előforduló határinridensekről, « határszéli állomásépületekbe történt betörésekről, amelyek mind csak azt az egy célt szolgálják, hogy megfelelő kompromittáló adatoWU szállítsanak Genfbe? Felesleges, hiszen etekkel a dolgukkal minden újságolvasó ember tisztában van. Nagyon jól ludjuk, hogy mennyire reszket odaát a rossz lelkiismeret. Szomszédaink minden alkalmat megragadnak, hogy minél jobban gyöngítsék Magyarország biztonságát. Hiszen több alkalommal trfár az is előfordult, Itogy küifóMi Juton\'-\'i és |M>lgárt repúlőgéjx\'k magVar terii-•oien leszállottak, majd alapos körültekintés után a szolgálatkész lakosság jRgflségével ismét a levegőbe cmclkcd-l-tk és vitték haza kikémlelt jelentéseiket, mielőtt a magyar hatóságok megakadályozhatták volna ezt a nyilvánvaló kémkedést.
Az ilyen esetek megakadályozására a nagykanizsai államrendőrség vezttöjo U következő figyelmeztetést intézi a lakossághoz: .
1. Ha valaki "(szántóföldön, mezőn dolgozó egyén a közelébe t leszálló repülőgé|»et észlel, erről a leszállás helyének pontos megjelölésévé:, azon. naf köteles értesíteni a legközelebbi csendőrörsőt, községi jegyzőt, vagy szoigabiróságoi, vagy rendőrkapitányságot,
2. a leszálló (kényszerleszállást végző, repülőgép utasaival szemben ugyan udvarias magatartást kell tanúsítani, azonban mindaddig, mig a csendőrség, vagy rendőrség, vagy más hivatalos szervi A közegei a leszállt repülőgéphez ki nem érU\'Zrfdb s a tpf-vábbi teendőkre nézve utasítást nem adnak, a repülőgép felszállását el őse.
Legújabb Jau-zungora-iakola
Legújabb Sláger-darabok zongorára
kaphatók
FI5CHEL
könyvkereskedésben
Horthy Miklós-utca 1. Telefon ITt. e«.
ZALAI KÖZLÖNY
\'1824, márctm 1
gilcni nem szabad. Baleset és szerencsétlenség esetében a sérült utasoknak segélyt keli nyujtaniés az\'esetleg meg-gyuladt repülőgép oltásiban segédkezni -kell,.
3. ha a lakosság azt észlelné, bc^y a légi kikötésre kijelölt hiiyen kivül széli le valamilyen idevon repülőgép és azt venn* észre, hogy annak pitó-tája, vagy utasai a magukkal hozott iratokat vagy anyagokat meg akarják semmisíteni, vagy el akarják égetni, ugy ebben feltétlenül meg kell akadályozni. •
Figyelmeztetem a lakosságot arra, hogy amennyiben a hatósági közegek megjelenése előtt önkényesen tovább repülni szándékozó repülőknek akár üwimönyag, akár műszaki javitás révén segédkezet nyújtanak, ellenük « rendőri büntető eljárást folyamatba fogom tétetni.
Hogy a Tenti utasilások pontos be. tartása milyen nagyjelentőségű épp a trianoni határ közelében levő Nagy. Kanizsán és DélxUáhfcn, azt teljesen felesleges hangsulyomunk. Vigyázzunk tehát az idegen repülőgépekre!
Időjárás
A nagykanizsai meteorolo<ial mag-figyelő Jelentések : — kedden a hőmérséklet : reggel 7 órakor + 7Ü, délután 2 érakor 4- 148, este 9 -f OT.
Prlhóztt: Reggel bornlt, délben és este felbős.
Sxétírány: reggel délny., délben déli, este északkeleti szél.
(Ujunkat rúdtójtientíi) A B*«Mr«M. (lalMéMllslMltlMto rO érakori kin kajlaiwaa, bA*B»«hb lét
— KAsalkafanaaatUk Ügyeimébe! Bu-
torárolakat .ényegeseu leszállított ára-kon árusítjuk. Hosszú i«járatu hitelre is, kamatmentesen. Kopstein butorára-háx, Horthy Miklós-ut 4. szám.
A Hmanovai magyar győzelem
Péterfslvi Molnár Dezső: .A Hmanovai hős" dmU munkája
Irta: ér. Itti Ftrtac
A negyedik és egyben utolsó napon kora reggeltől ádáz erővel folyik a küzdelem. A Limanovva előtt húzódó Jablo„ioc-geriuetető a díj. óriási túlerővel szemben, hőskőiteménybe illő elszántsággal viaskodnak huszárjaink. Támadás, ellentámadás váltogatja egymást, mindannyiszor kézitusa tisztázza a helyzetet, vér az ára minden talp. alattnyi helynek. Ezen az egyetlen csatanapon 500 halott és sebesült a veszteségünk I.imanowánál! Am végtére is győz huszárjaink önfeláldozó vitézsége* amely remekül párosul a 77. gyalogdandár pompásan keresztülvitt hátbatámadásával, a megvert 15. orosz hadosztály este eltakarodik a csatatérről, visszavonul Neu-Sandec felé és ezzel megkezdi a gőzheuger útját — visszafelé.
Kunok a dicsőséges csatának mesteri rajzát adja Molnár altábornagy könyvében. Megelevenedik előttünk az egész csata attól a pillanattól kezdve, ahogy a csapatok állásba mennek és filmszerűen előttünk pereg le az egész négy nap (dc<#ml>er 8—11.) története — az utolsó puskalövésig.
Végeredményében a limanowai győ-zeimet — Coatad mellett — e sősorban Arz altábornagy mesteri hadvezetésének tulajdonítja, de bőségesen juttat az elismerésből a csata minden résztvevőjének.
Ismételten reámutat a tüzérség értékes közreműködésére is.
A pompás munkában gyakrun talál-kozhatni a .limanowai hős« megjelöléssel. Ez nem egyetlen személy, hanem fogalom, -a magyar vezér és al-vezérek* a vitéz magyar Uszlek és ka-tonák óssze*ége.«
Molnár Dezső, mint a 77. gyalog-
dandár tábornok-parancsnoka, maga is tevékeny szerepet Vitt a csatában (az utolsó csatanapon dandára meglepe-. tésszerűen hátbatámadta és megfutamította az ellenséget), Így mint szemtanú Írhatott róla. Ismerte a cjsata előkészítését, lefolyását, de ezzel nem elégedett meg: felkereste, még életben lévő bajtársait s közléseikből, Jegyzeteikből, naplóikból tökéletessé tette ismereteit. Hazafias cselekedet, hogy megörökíti a háború egyik szakának hőseit, hiszen megtépett hazájuk alig bizonyít hatná be. háláját irántuk...
Miként nagynevű földijének: Zrínyi Miklósnak, neki is nemzeti érzése adta kezébe a tollat.
Mbitaszerüen tárgyilagos Molnár írása, amely mindig lényeken, \' ada. tokon épült tel a magyar katonai Irodalom egyik — felhőkarcolójává.
Nyelve tőrőlmelszelt, zamatos, fordulatos; nyoma sincs benne a magyar katonai műnyelv gyakran wliézkes szavainak, kifejezéseinek.
Molnár tábornoknak, mint katonának portréját megadják főijebbvaiói. Hadfy gyalogsági tábornok igy méltatja limanowai szereplését:
• A megtámadott orosz szárny rajtaütésszerű hátbatámadása döntötte ,el a nap sorsát. Az oroszok meglepetve visszavonultak állásaikból és hamarosan mcnekülésszerüen mentek vbfera, miközben a tábornok támadása által közvetlenül nem veszélyeztelett csapatokat is maglikkal rántották.
Ez a íimanowfll győzelmet jelentette, amelyet Molnár Dezső tábornok erő. szakölt ki. E győzelem nélkül az orosz invázió 1914—lő. telén elkerülhetetlen lelt volna.«
Ebből is látnivaló, hogy a •limanowai hős* érdemeit hozzá méltóiró örökítette meg.
A kiváló katona nemes egyéniségét nemcsak Magyarországon, de a határokon tul is jól ismerik. Alwgy nyutfa-lomba vonult, — erejét, lelkesedésé* a magyar sportnak ajánita föl és cttífl fogva fáradhatatlanul buzdította5 ifjú-
ságunkat, hogy ecUst testét, de ttí, vélje lelkét, is.
Nagy Sáödefr keleii világhódító Wu során ellátogatott Trójába és ott cl rándokolt a hős Achflleus sírjához Hosszasan elmerengett, aztán — a hl gyomány szerint — könnyekre fakadt és boldognak nevezte az lfjaH e). liuityt hőst, hogy bolt* után dicsőié-gének oly «mgy hirdetője akadt, mint Homenjs.
Akik végigküzdöttük a világháborút sok százezren, ml is irigykedve gondolunk a limanowai Hősre, hogy neki is oly pompás Iiomerosa akadt _ péterfalvi Molnár Be*Sö altábornagy személyében.
(Vége.)
— Női IrJténmaű selymek és. mosó fehérnemű anyagok állandóan dus vá. laszlékban kaphatók Singeméi.
Moai posta
ElvMaSM Wkrgya*. A mozi irodájában Őrizzük thég két \'n(rpíg a kővetkező talált tárjp-akat: Sálak, erszények, kötött- és bŐrkeztyük, kulcsok, két kasszakulcs, ceruzák, kis kés, notesz stb. Amennyiben a károsultak vagy holnap nom jelentkeznek értük, beadjuk azokat a rendőrséghez.
Türelmeilen. Péntekén látni és hol. tani fogja. Igenis, ő most a világ H-g. eisft "és leghíresebb énekese, akinek rádló-szereplésében oly sókat gyönyör-ködünk. Minket nem\' ke fi arra rigycr. meztelni, hogy a I^auri Yplpi-Hlmct megszerezzük, mi az ilyen kivételesen nagy filmalkotásokat a megjelenés pillanatában biztosítjuk Kanizsa közönsége számára.
Ntkothi. Adtál, l\'raai, esőt, de nincs köszönet benne.* Egyelőre még ne dohányozzék h • előcsarnokban.
Nfti kabát, N6I ruha, Köpeny, Costume, Férfi kabát, Öltöny,
Uj színek, Uj minták, Uj
□ ksá árak.
A minden eddigit felülmúló anyagok vétel kényszer nélkül megtekinthetők
Kirschner Mór divatáruházában

Zalai közlöny
avaszra Miltényi-ci
WT Naponta érkeznek divatujdonságok
Miltényi Sándor és fia Cipőáruháza, Nagykanizsa, Főnt 2. Tárosház palota.
Ottó királyfi Steenockerzeel-ben tartózkodik
Steenockertiecl, február 28 Ottó királyfi kedden a sUcnocker uxh knstélyban kijelentette az jíjsúgirók előtt, hogy szó sincs arról, hogy Bécsbe utazzék fe ezért minden ily irányú híresztelés hamis.
Brüsszel, február 28 Jólértcsfllt körökben megerősítik azt > hirt, hogy Ottó királyfi még
mindig Steenockerzeelben tartózkodik.
Elutasították Vay Kázmér perújítást kérelmét
"Budapest, február 28 Vay Kázmér, mint ismeretes, per-ujitási kérelmet terjesztett a törvényszék elé, amely ma foglalkozott a kérelemmel. A törvényszék ugy határozott, hogy a perujrafelvételnek nem ád lielyet, mert semmi olyan ujabb bizonyítékot nem produkált, ami a perújrafelvételt indokolttá tette volna. Vay fellebbezett.
RÁDIÓ-MŰSOR
RiKiapf*!, márckis I.
6.45i Torna. Utána hangverseny. — «.«■ Hírek. _ 10: 1. Magyar liijak. 2. Mai kis lexikon. Közben hanglemezek. - 12,05: Mrdos Edit longoriílik, Vádi Gyula kUrinélozik. - 12 30: Hírek. - 1.15: ld5Jeltós. — 1.30: A m. Ur. állumrendfir^g zenekar. — 2 40: Hírek. - (: .Régi magyar MlUindk.i llalísz Gábor dr. előadása. — 4 45: Időjelzés, hirek. — 5: C.azdatanfolyam.
- 5.30: Jazz-zene. — 6.10: Angol nyelvoktatás. — 0.40 Magyar nóták. KIö«dja K. Antal Errsl, Szilágyi Imre dr. és Csóka Béla - 8: .Az irodalom
fegyverzet*,. Zllahy Ujos elliadása,
- 8.30: Hanglemezek. - 9.15: A rádió külügyi negyedórája. — 9.30: lllrek
- 9.50: Gertler vonósnégyes. — 1015:
Hetényi—Uuday—Sebő trió. - li\'»D Jazz-zene,
\'2: i.emezek. — 1.10—2: he-mezek. _ 5.05: Jaeckl Sarolta énekel, Seheit Károly gitározik. - 8.45: Szigeti Józaer és . sztmfónlkusok hiuigveree-nye. - 10.20: Lemezek.
— H9]«yek figyelmébe ajánlja leg. »Pbb köpeny, kosztüm és ruhakel-, 11 Si"8\'r Dlvatáruház. Hendkivül dw választék, olcsó árok.
NAPI HIRiK
NAPIREND
Mérolus I, csütörtök
Római katolikus: Albin pk. Protest. Albin. Ur.: Adar hó 14.
Mozi előadások hétköznap 6,7 é» 9
vasárnap 8, 5, 7 és 9 órakor.

Városi muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön éi vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig.
Oyőgyszertári éj|ell szolgálat e hónapban: .Fekete sas" gyógyszertár Fő ut 6 ss. és a klskanlssat gyógyszertár.
QőzttUdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész mp nőknek).
(Dr. Wéber Pál kanonok előadást tart «z Ip«roskflrben) Az Iparoskörben rendszeresíteti előadás-sorozat keretében a (legjobb nevű előadókat sikerült megszerezni az agilis elnökségnek. Mfír-euis ll-4n délután dr. Wéber PiH kanonok, püspöki irodaigazgató időszerű témákról tart előadást. A nngytudásu, kiváló szónok előadása eseményt jelent az Iparoskör előadói asztalánál. Március 18-án Kelemen Fercftc, u Nagykanizsai Takarékpénztár igazgatója tart előadást a szociális kérdésről. Március 25-én P. Molnár Arkangyal plébános előadása következik XI. Pius pápa enciklikájáról.
— (Fljt-gyzés) I)r. Kajdy I.ajos tn. kir. rendőríogülmazó e|jcgyez"c Várhelyi Mária urleányt (Kiskunizsfl),
— (A piarista k*polna ügye) Anniit napokban közölt híradásunk, amelyben bejelentettük a piarista kápolna építését, az egész városban általános szimpátiát váltott ki. A polgármester ík a legnagyobb megértéssel fogadta Magas Mihály Igazgató torvét és igyekszik azt teljes súlyával támogatni. A Zalai Közlöny cikkérc az utoisó két nap alatt az alábbi adományok érkeztek: Gábor Lajos tárni initótrti 15 P, Gazdák Biztosító Intézetétől 4 pengő, Szeszfinomitó Részvénytársaságtól 10 P, Vermes Géza igazgatótól 10 P, dr. Rácz N.-től 5 P, Nagykanizsai Takarékpénztár H. T.-tól 50 pengő. A ne. mcftszlvú adakozóknak hálás köszön^, tet mond a reálgimnázium igazgatósága.
— KlegAns öltözködés titka: Sehütz Áruház.
— (A Nagykanizsai Kereskedelmit Végtettek Szövelsé^éwk) budapesti cso|»rtja március 3-án este 9 órakor az .Oktofjon. kávéház különtermében tartja társas összejövetelét, amely alkatommal Hajdú Zsigmond társelnök .Mat címmel tart előadást.
(Ilalá\'ozá.?) Súlyos csapás érte Jlaán Gyula nagykanizsai kir. járás-bírósági végrehajtót. Édesanyja, őzv. llaán Ignáené született Srhwartz Franciska életének 91 éves korában hosz-szalib szenvedés után szertián délután elköltözött az élők sorából. A megboldogult igazi mintaképe volt a jó édes-anyának és nemes hitvesnek, akit jó-szivéért és asszonyi erényeiért sokan tisztellek és nagyrabecsültek. Temetése ]>éiiteken délután fog végbemenni az izr. sírkert halottasházából.
— lnlanlr. Ingzeflrek, poupllnok oxfordok és pijama anyagok gyöuyórü mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
(A 4K-as szoborra) a kisknnizsaiak adományai: Kovács Illés 2, Baj Ferenc, Horváth Ferenc, Tőrök , László, Szekeres József, Kuonner Ferenc 1 -1 |K\'ngő, utas-kerékpárosok 90, Tőrök Ferenc 50, Knausz József 50, Kristyán Héter 10, Filák János 20, Erdély Ágoston 20, Moizer László 10, Bolf József 10, Varga Ferenc. 10 fillér.
— Kész női tchérnemO* a legszebb választékban Schütznél.
— Márkán, valódi angol, férfi kabát és öllönyszóvetek Singeméi.
- fcttone ** 1Ulkaim. Dr. ij*ntid Henrik negyven éves ügyvédi élet után, most egy érdekes filozófiai mfivel lepte meg a nagyközönséget. A mö címe: Eszme és fizikum. Hernád Henrik dr. könyvében az esime és anyag kapcsolatát mutatja ki, elektronelmélete alapján. Olyan tényekel magyaráz meg fizikai utón, amelyek mellett Addig a természettudomány értetlenül állott. A könyv dr. Kellner és Ktss kiadásában jelent meg Budapesten. Ara 1.60 pengő.
Férfi, női és gyermekcipők legnagyobb választékban Mlltéuyi Sándor és Fia cipőáruházábau. Nincs jobb házi barát az „Igmándl" Ma*
Azért legyen minden bártartáaban [késnél I
(Felhívás a Munkásrokkaukfylet
rokkant-nyugdíjasaihoz) A Nyugdíjas Magánalkalmazottak Országos Szövetsége elnöksége hivatkozással a Rokkantegylettel szemben segéljek emfléae
Ha súlyt helyez a jó ruházkodásra, nálunk vásároljon!
A legjobbat, a legdivatosabbat ismét mi nyujtjuk önnek a
legolcsóbb árakon!
ruhaház ós uriszabóség
Központ-szálloda épQlot.
H és kioldi íoveilHek!
Ma csütörtökön utoljára J szerető":: Péntek, szombat, vasárnap
A világ els0 énekesei LAURI VOLPI főszereplésóval
NAPOLYI SZERENÁD
s*ép tájak, fülbemászó melódiák és romantikus, bájos történet. Az év kimagasló filmje. Előadások hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Hétköznap 5-kor olcsó (20-60) kelyárak.
ZALAI KÖZLÖNY
1S34. mirclug 1.
éa «ayéb sérelmek t«kJnt«béb©ii » lcfi-folsőbb binVsáfloknál «14rt rredmé-njrekre, felhívja krfulóbbi ülésének ha-tárodtól\' értelmében mindazon Rok.
kantegyleti rokkantakai, akiknek se-Kélyét az egylet leszállította, megronta, ▼agy megtagadta, sérelmeik orvoslása védett okmányaikul akár IrAsban, ak:\\r swmélyesen a srAvetség titkárságához forduljanak. Budapest, Podmaniczky-utca 53.
SPORTÉLET
Kmetykó János: „Testnevelési vezérkönyv"
A gyermeknevelés leghathatósabb tá-raasxa a testnevelés,, mert ettől füRg u sselKmi és lelki életének fejlődése is. Ma sserte-széjjel csonka hazánkban mlpdcnütt befogadásra talált u test-neve léc és éppen ma, amikor a nemzeti létünk megtartásáért naponkint titáni Isarcukat kell vinnünk, meg is kell, lwgy értse mindenki, mit jelentenek esek a iszavak: .Kp testben, ép lélek\'*
A rövid tapasztal! évek már eddig is beigazolták a testnevelés szükségességét és meglepő eredményeket szolgáltattak abban a tekintetben, hogy ezrei a ^orábban lebecsült melléktan-tárggj-al az iskolai fegyelmei, tanulási szorgalmat mennyire fel lehet fokozni. A testnevelés "feltétele a fogye-lem> A fegyelem gyakorlása jótékonyan hat pemc&ak az iskolai, hanem a gyermek Iskolánkivüli engedelmességére is és ez nagy szolgálatára van a gyermeknevelésnek, különösen ina, ■mikor a nevelés súlyos íeladata uz egyre nehezebbé váló családfentartás miatt mindjobban a* iskolákra hárul.
D« néznünk kell a jövőbe is. Lé-tünk biztosítását és feltámadásunkat cs«k egészséges, edzeti ifjúságtól vár-hatjuk. Isten után minden birodalmunk a magyar gyermekekben van. Nélkülük csak hiu ábrándot jelentene a mügyar feltámadás, ök a szebb és boldogabb magyar jövendöllek zálogai Nem lehet eléggé, hangsúlyozni, hogy micsoda nagy felelősség hárul a magyar tanítóságra akkor, amikor a magyar gyermekeket tökéletessé kelt nevelnie, ugy hogy a test nrunkabiró eszköze lehessen a kicsiszolt észnek |6s a Hiszta léleknek.
Hogy a magyar tanítóság a reá váró magasztos ország újjáépítő feladatának eledet tehessen, minden célravezető rstközt és módot meg kell ragadnia; így a rendsucrbe foglalt testnevelést fc.
E téren utóbbi időben jelentek meg szakkönyvek, de érezhető volt, hogy a népiskolai testneveléssel foglalkozó szakiroda tani nk még hiányos. E« a hiányt teljesei}\'pótolja Kmetykó János, a m. kir. Testnevelési Főiskola kiváló tanára, a magyar testnevelés igazi apostola, aki a .Testnevelési vezér-kónyv« cimü munkájával olyan nélkü-löíhetetlen anyagot adott a tanítóság kéjébe, mellyel a testnevelés iránti
érdeklődéséi, szeretetét felkelti én art tneggyökererteli.
Kmetykó János főiskolai tanár fentebb emiilett könyvében az élet játékos ötöméit viszi a tornába, hol a gyermekek leste és lelke együtt játszadozik, észre sem véve azt a komoly munkál, mely hivatva van az ő egyéniségét formálni, akaraterejét nevelni, kis izmait, szivét és tüdejét erősíteni.
Teljes anyagát nvujtja Kmetykó János könyve az elemi iskolai testnevelésnek osztályunkéul és havonkint való feldolgozásban, bőven ellátva rajzokkal.
Legyen hálás a magyar tanítóság Kmetykó János főiskolai tanárnak, aki munkájával hasznos utniutatót és irányelveket adott a tanítóság kezébe. Fogadja a magyar tanítóság c nagy körültekintéssel megirt testnevelési munkát olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel art Kmetykó János igaz ina. gyár tanító szive nyújtja.
A megjelent vezérkönyv beszeiezhető a szerzőnél: Kmetykó János m. kir. Testn. Főiskola tanára Rudapest, I , Attila-utca 2. A könyv ára \\ pengő és 20 íillér postaköltség.
Sz, L.
Ofc&jóndsjjQÍ
cwítamczibm
SZÓrxjkozTialik
Emlékeztető
Március >■ limellis Nőegylet jelmezse
purlm-ezlje a Kaszinóban. Március 4. Zrínyi bemutató dlsztornája
a gimnázium tornatermében. Magyar Pál előadása az. OMKE-ban fél 9 Arakor. .Március lt. Izr. IvCányegylet táncos kabaréja a Kaszinóban fl önikor. Méretni II. Délután 3 órakor az; Izr I-eányegylet gyermekkabaréja a Kaszinóban. Márctaa lt Siklós Albert sserzői estje. Március IS. Reálgimnázium hazafias előadása délután 5-kor a tornateremben.
Március IS. Reálgimnázium hazaftlos előadása délután 5-kor a tornateremben.
TnroéarMiiie
Buzs tlszav. <u|> 77-es 9 30— 960. 78-as 9 40- 910, 79-ea 9W—9-fO, 80 as 9-60—9 90. dunánt <uj) 77-ez 9-00—9-10 TOas 9 10—ö 30, 79-es 92t—9-30, BO-as í-30-9-<0, rozs (u|) !í"70—5.S0. — Zab közén 10 45—10 5$, ujtengerl HMánlull 850—870.
8erlí«»í«á(
FaUultá. 1530, eladatlan 274 Klsö-rendtl 092-0-94. szedett 090—092, sxe dett közép 086-0-88 könnvO 0-78 -0-82, első rendű őreg 0-85 -0-87, ll-od rendO öreg 0-78-0-82, angol söldí I. 0-93-P02, szalonna nagyban 000—1-00, zsír t\'10-115. hus 1-15—1-36. télaerléa 114-1-20.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Inleurban teleion: Nagykanizsa 78. ssini.
Blúzok.......2-50-től
Kombinék......2— „
Női nadrágok . . . 180 „ Műselyem harisnyák 125 „ Watt harisnyák . . 130 „ Legújabb divatú ernyők 5"— P-től
\'Rrónyai "Divatáru&áx
HoriQy Miklós-ut 1. Vdro30dx-palota.
Sjeaiáolós Baby-rnbák él
garníturák legolcsóbb árbaa
mm msmm
HlftSCrí és SZEGŐ cégnél
VlWm-haJó modstt,
smlt egy holland mérnök konstruált. Elektromosság hajtja és gyoissbb inlndta eddig létező ylzl közlekedési eszköznél.
Budapest, VI!., Vilma királyné-ut 9.
Telefon 31-5-26.
Sebészet, belgyógyászat, szőlészet, nőgyógyászai, idegosztály. Oloaúbb, mint bármely klinika, 4 vagy közkórház külön-szobája. Napi ellátási di] 10 pengótói. Kórházi pausálárak idegbetegek esetében, továbbá szüléseknél.
APRÓHIRDETÉSEK
Lebontásra kerü\'fl ház an.agal egészben • ládák Zaplatal I drlsznál, Fő ut 3 75
KáHysaarhOlosan.kölvánjishal,
arany- és eztlstkoronlkat legjot ban vállról Kálmán-bank, Nagykanizsa. 515
Szép Ithér gfarmakáflr eledé Saglr-«l 14. löldsHal.
Jobb fiatal Itány ajánlkozik <I«-«|. k«k mellé vagy kisebb családhoz. Roz-gonyl-uUa 21.____ 842
Sugár-uton uj, aáémanles családi biz eladó. Clm a kiadóban. 843
UIBnkijárstu, szápen bntorozott szoba belvárosban kiadó. Clm a kiadóban •
FegAnnárl elsőrendű bor kapluló, 1 liter 40 Iliiéi, Eölvös téf 26.
Clsőrsngu fűaAk mélyen leszállítóit árban készülnek B. Bencze Msgds fűző. szalonjában Rozgonyl-utca 6. \'
Kétazabés udvari lakás asotnulrs v. májusra kiadó Magysr-ulca 43. \'
latBnbejáratu szépen bútorozott utcai szoba Üadó. Caengery ut 22. *
Az állatok fejlődését előseglll, nz snrrnl-kőr, bőrgyulladás. nyalnkodáa, gvaplu-rágáa, toll rágás kifejlődését megakadi-lyozzs. ha pedig özek már kltollMM. ezeket megszünteti s a csökött állatok.\' erőteljes fejlődésnek indllla. Malacok lellaléaál, klmarást. I«rk- é» lüIrígW a válvuk és jászlak rágását elhárl ja Fertőző betegségek ellen az állaton ellenállóképeMégét lokozza.
Eredeti gyári árbsn kapható;
orszAg József
mag műtrágya, növényvédelmi s.erek stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Teleion ISO.
(Vleaoataladókaak Diri árbül ea|ca««M
Szelvény,
melynek lelmtllstójs 3 pen*ő bolti ár helyett 1 p.njM.1 veheti meg hUu Jéa»I
„» ferde Io»bq"
clmtl regényét > Zal.l K8»U-y kllld4\' hltatsléban.
Nyomátotl « laptuUtllonos.küzgazdsságl R.-T. Qfflenberg Nyomd, éa Délzalal Lapkiadó VálllüaU könyvnyomdájában Nagykanizsán. (Felelő. Üzletvezető\' TM Káról*.)
74. évfolyam 49. szám
Nagykanizsa, 1934. március 2, péntek
Ara 12 Hllér
ZALAI KÖZLÖNY
fa>k»<IM« •> kUdóhWitil; rtai S. ni>
Sugltlenlkuilatfca nu<l, MIK Uvíklível
rtUTtlil NAPILAP
Peleifis szerkesztő: Barbarlta Lajos
ei«IU«té>l áll: «»» hóra 2 pengő 40 Itlkl S»iktutMe< ti ílidóhivilall teltlon: 78. u
Az állástalan diplomások ügye
Alig van kérdés, amely az utóbbi évek során többet foglalkoztatta volna * magyar körvéleményt, mint az állástalan diplomások kérdése. A trianoni békeszerződés/ országunkat területileg s ennek következtében gazdaságilag is olyan kegyetlenül megcsonkította, hogy az egyetemekről kikerülő diplomás ifjúság válságának elkővetkezése tulajdonképpen már előrelátható volt akkor, amikor a magyar delegáció kényszerűségből aláirta a békeszerződést. Magyarország tehát a vesztett háború következményeképpen az általános világgazdasági válság nehézségein tuhnenőleg még egy külön súlyos nehézség előtt áll éppen az előbb emlitettok mialt. Nem csoda ilyen körülmények között, hogy az állásialan diplomások elhelyezése a magyar társadalom és a magyar kormány különlegesen nehéz kérdésévé váll, de éppen any nyira bizonyos viszont az is, hogy ezt a kérdést valamilyen formában meg kell oldani.
Ha a munkapiacon a kínálat és a kereslet egészséges egyensúlya nem biztosítja a kiegyenlítést, akkor az államnak kell közbelépni s a gazdasági szükségszerűség szempontján tuhnenőleg altruisztlkus alapon kell megkísérelnie a megoldást. Ez a megoldás hozta létre két év előtt, 1932 februárjában azt a bizottságot, amelynek egyedüli és legfőbb feladata az állástalan diplomások sorskérdésének megoldása. A bizottság meglehetősen súlyos lielyzetben kezdte meg működését, mert az állami és gazdasági élet felvevőké|>ességéhez viszonyítva tul magasnak >olt mondható a becslés szerint négyezer főnyi állástalan diplomás nagy serege, akik mind elhelyezésre vártak. Szerencsére az akció megkezdése során kiderült, hogy nem .négy, hanem csak kétezer állástalan diplomásról kell ennek a bizottságnak gondoskodni. A várható igénylőknek 50 százalékos csökkenése természetesen azt eredményezte, hogy a bizottság a sike-ro megoldás sokkal nagyobb reményével foghatott munkájához.
A napokban tartotla ez a bizott-^ beszámoló ülését s bízvást el-mondhatjuk, hogy igen szép ered-wnyről számolt be. Természeteid ?,íizeWs\' ^aetyet a bizottság «gan álláshoz jutott diplomások
Sí*,\',06111 e«^crő, hiszen 80 Pengőről van szó, de minden esetre « a 80 pengő ma elindulást jeknt
J^enti a reménység felfakadását már-már elfacsarodott szivekben.
A beszámoló szerint nem köve-H84 igénylőről történt gondoskodj Ez az 1181 ember .na már munkához s falat tenyérhez
Cm \\ \' ,aZ azonban
nen zárja le az akciót, mert a kor-
Ü anK,|y Mindig tudatában toL„.,V?n a,inak a rendkívüli fon-^gnak,- amelyet az állástalan
Oömbös miniszterelnök a tavasszal meglátogatja a vidéki városokat
Budapest, március 1 A kormány ma délelőtt miniszter tanácsot tartóit Gömbfis Gyula elnöklete alatt. A minisztertanács elhatározta, hogy gazdasági minisztertanácsra ülnek össze, hogy megbeszéljék a legfontosabb gazdasági és kereskedelempolitikai kérdéseket. így a gabonaértékesítés megszervezéséi. Kálhiy földmüvelésügyi miniszter holnapé tekintetben konkrét tervvel kíván előlépni. A kérdésben egyébkén! Kállay miniszter ma délután nagyarányú szakérle-kezletet hívott söszc.
Budapest, március 1 A Nemzeti Egység Pártjának propaganda és szervezési bizottsága csütörtökön délben Sxlranyürszky Sándor elnöklete alatt ülést tartott. Vitéz Marton Béla főtitkár ismertette a legutóbbi ülés óta folytatott szervezési munka eredményét. Elhatározták, hogy a szervezkedés Vezérének és a széles néprétegek közötti kölcsönös összhang további kimélyitése végett a miniszterelnök a tavasszal felkeresi az ország vidéki városait és községeit.
Mi lesz a gabona-értékesítési rendeletben?
BQdapcst, március 1 (Csütörtökön délután., a földművelésügyi miniszteriumbán értekezlet volt, melyen a gazdatársadalom érdekeltségeinek képviselőiből alakult bizottság a jövő galxmatertnés értékesítésének tervét tárgyalta meg. A miniszter ismertette a buza-árak ügyében kendő intézkedésekre vo-natkozó elgondolását. Az értekezlet igen ala|»osan megvitatta a terveztet, melynek lényege, hogy a buza és rozs jobb árának elérése érdekében a jövő termésből kereskedelmi
forgalom Imi kerülő buza és rozs belföldi és külföldi értékesítését egy allruisztikus alapon működő mono-pollszlikus jellegű társaság utján bonyolítják le. Az ex|>ortnál előálló veszteségeket a b^lső lisztfogyasztás megterhelésével kellene kiegyenlíteni, ugy azonban, hogy a jövő lisztárak nem lehetnek magasabbak, mint 1933. márciusában voltak. A tervezet intézkedéseket larlalpiaz a visszaélések meggátlá-sára vonatkozólag is.
A kémkedési ügy és a Lentl-1 határ-incidens a képviselőház előtt
Budapest, március 1 A képviselőház csütörtöki ülésén folytatták a fővárosi törvényjavaslat tárgyalását.
TVyCr Károly azt fejtegette, l>ogy a kormányt a javaslat benyújtásánál egészen kicsinyes ókok vezették. Hang-
súlyozta, l»gy nem volna helyes, hu u fővárosi üzemi alkalmazottak bérét leszállítanák. A javaslatol jnem fogadta cl.
Müller Antal szerint nemzeti érdek, l>ogy a főváros az ország más vidékeivel összhangban működjék. A fővárosi
diplomások kenyérhezjuttatása az állami és társadalmi rend szem-l>ontjából jelent, Hóman Bálint kultuszminisztert bizta meg egy további akció lebonyolításával. Ennek eredményeképpen ez év márciusában az államháztartásban 800 és a magángazdaságban mintegy •100 hely kerül betöltésre. A mai helyzet szerint tehát a bizottság által gondjaiba vett 2000 állásnélküli fiatalember elhelyezése biztosítva van.
Ez azonban csak az eddig álláshoz nem jutottak kérdését intézi el. Hogy a közelmúlthoz hasonló nehéz helyzet ne álljon elő, ehhez természetesen szükséges, hogy ( az állástalanok elhelyezése folytatólagosan bizlosittassék, tncrl nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy minden évben nagyszámú diplomás ifjú hagyja cl a különböző főiskolákat, akik a dolog természeténél fogva mind állástalanok és állásra várnak. A jövő programja tehát megköveteli azt, hogy ez az állami gondoskodás ne szűnjék megs hogy az egyelőmről kikerülő diplomás >k
továbbra is abban a megnyugtató tudatban nézhessenek foglalkozás után, liogy van egy szerv, amely minden lehetőt elkövet elhelyezkedésük érdekében.
Meg kell emiilenünk ezzel a kértléssel kapcsolatban azt az örvendetes tényt, hogy ugyancsak a közeli napokban a magyar technikusok közgyűlésén hangzott el a/r az örvendetes bejelentés, hogy inig egy év előtt 1200 állástalan mérnök volt az országbun, ma niár csak 100 mér nők van elhelyezkedés nélkül. Természetesen a mérnöki kar munkanélküliségének ilyen örvendetes csökkenésében nagy része van éppen az állástalan ifjúság kérdéseivel általánosságban foglalkozó bizottságnak.
Reméljük, hogy ez a nagvszerü munka, amely rövid két év alatt ily ragyogó eredményt voht kép«s felmutatni éppen a legnehezebb téren, a jövőben is hasonló lelkesedéssel, hozzáértéssel és szeretettel fog folyni, hasznára a társadalmi rendnek, legfőként pedig az érdekelt főiskolai végzettségű ifjúságnak.
önkonbányzat kifogástalanul működött és nem volt semmi szükség arra, hogy ilyen erélyes módon nyúljanak bele az autonómiáb".
Brödy Ernő birálta a kormánynak a városokkal szemben volő magatartását. Hibáztatta, hogy a pénzügyi kormányzat rájuk kényszeritette a Speyer-kölcsönöket.
Az elnök a vita folytatását péntekre lialaszlotta.
Farkas Tibor kifogásolta, hogy a most ki]>attant kémkedési botrányról kiadott hivatalos jelentés nem nevezi meg, hogy kiket tartóztattak lc. Kéri a közvélemény tájékoztatását.
Kóródi Katona János a lenti halárban a najx)kban történt halálos határ-incidens ügyét tette szóvá. Az egész mafcvar közvélemény liltakozik a történtek miatt. Kérte, hogy a külügyminiszter tegye meg a szükséges megtorló intézkedéseket. Szóvá tette a kettős birtokosok tarthatatlan helyzetét is. A legközelebbi ülés pénteken lesz.
Franciaország nem utasította el végleg az angol leszerelési javaslatot
Anglia feladta a lesiereláa elvit
Páris, március 1 Kdén főpecsétőr ma reggel érkezeti Parisba. Délben Doumergue miniszterelnöknél letl látogatási.
Ixnuion, március 1 Kdén főpecsétőr a Heuler Iroda .levelezőjének a következőket mondta:
\\ megbeszélések véget értek. Némi jó munkát végeztünk. A legutóbbi párisi megbeszélések eredménye m\'m volt sem pozitív, sem negu-tiv. Meg kell várni, mit felet a francia kormány az angol jegyzékre.
Kdennek ebből a kijelentéséből arra következtetnek, hogy Franciaország m\'m utasította vissza kereken az angul javaslatot.
Páris, március l A Temps vezető helyen írja: A külföldi sajtó értesülése szerint Kden római látogatásából egy olaszangol leszerelési tervvel téri vissza* amely egyfelől a fegyverkezésnek a jelenlegi nívón való fenntartását jelenlené, másfelől Németország részérő újra való felfegyverkezést tartalmaz. Ha ez igaz, akkor Anglia lemondott a leszerelés elvéről.
Bécs halottainak pontos statisztikája
21 exocialUta ellen inda1. c!Járá» hazaárulás CIMÍO
A forradalom áldozatai végleges megállapítás szerint 21>7, sebesült 802. A karhatalom halálos áldozatai 101, egyéb polgári áldozatai 193, ezek közölt 170 férfi, 21 asszony és 2 gyermek. 802 sebesült között 102 köztársasági védőr van, 79 asszony és 12 gyermek.
Hazaárulás cimen vádat emeltek a szociáldemokralapárt 21 tagja ellen és rendes vizsgálati fogságba helyesik őket. A Csehországba szököttek ellen körözést adtak ki.
Lemondott a spanyol kormány
Madrid, március 1 Lerroux miniszterelnök ma benyújtotta a köztársaság elnökének a kormány lemondását.
Z^^ONY
TARKA HETT HÍRADÓ
Ki«i»york; Jlollywood, N\'ewyork és i.onfrHi rcmw urlszubóit műszava*, taiták, lwgy kikel tiknak a > ilíig tiz
legjobban öltözködő OliAu«K. A\'ftza-vnzatoK\'Ülapjrin .a ,lkövvlkojt6 tix eoi-#»r r k^ánsabb rf" teabók né-rint: 1. l>ord Wcslmorlnnd. 2. György angol herceg. 3. F. Frosler Jclkc (New-ybtft). 4. Willlnm Goadby Locw (NW-yorfc). 5. Michacl Farmer (Glória Swanson fíhnszlnésxnő férje). 6. Adolf Menjou filmszínész: 7. Sir Austin Chamberlain. 8. Anthony J. Drcxel Biddk« (Philadelphiu). 9. I-ord Chol-mondelcy. 10. Sir John W. Hu dia non Jardine.
íme ez az a tíz ur! Készségesen cl-hisszük, hogy fik a legelegánsabbak. Mint látjuk van hozzá "tehetségük.« fis a szabóknak sem volt nagyon megerőltető a tiz kegyenc kiválasztása. Mi azonban mást ajánlunk! Próbálnák csak, az ilyesmire ráérő ur«k a legnyomorúságosabb rongyokban őltöz. kődő tízezrek névsorát összeállítani, ha ugyan ki lehelne válogatni a legrongyosabbak a t a legrongyosabbak közül.
Berlin. A Völkischer Bcobachter, a német nácik hivatalos lapja az Ember Tragédiájáról a bécsi előadásokkal kapcsolatban többek közöli a következőket irja: ». .. ahol az igazi Faustot ismerik,, olt nem leltet sikere az után-zatoknak. és aki Magyarországon klasszikus, az a németek előli isak epigonként jöhet számításba. Madách tragédiájának előjátéka a mennyben az Ur hangjával és a tagadó Luciferrel, lul kínosan emlékeztei az igazi Faustra ... Az összehasonlítás mindig a magyar rovására üt ki!«
Eddig ők! fis így. Most nem vitatkozunk azon, hogy ez a nagyképű, gőgös, öntelt hang, a pórosz faj imádatnak vagy pedig az őszinte kriliká->iak a hangja* mert hiszen ezen vitatkozni nem is lehet. Most mikor az egész európai sajtó mélységes, őszinte kritikával köszöntötte Madách tragédiáját — ez a féltékenykedő hang nevetséges, de még inkább sajnálatra-méltó. Egy fecske nem csinál tavaszt! És tt Völkischer B<*)b®chter -jcüi fogja tudni lehazudni és letaposni az Ember tragédiáját arról a magaslatról, ahol most dicsőségesen ragyog, még akkor sem, ha 320.000 példányban kürtöli ,,i öntelt megállapításait!

I«imUmi Alexandriában >Misr Légi Forgalmi Vállalat, cég alatt repülőtársaság létesült, amelynek fő célja az Egyptomból Mekka felé irányuló mohamedán zarándokforgalom lebonyolítása — repülőgépekkel.
Nincs ellene kifogásunk. Szép a technika haladása, de mit szól ehhez Mohamed 1

Washington ,Dr. F. Horner Curtis, a washingtoni Egyetemes Valiásalup ^bejegyzett cég!) elnöke és a keresz-
tény misztikusok vezatö férfia váno-sunklmn a következő előadásokat tartja
• Szerdán: A gondolat hatalma és annak felhasiMálása. Eredeti fólvételclv-\'Swl a Kjondolatformákról.
Csütörtökön: Itlol és halál ulán. Fizikai bizonyítékokkal. Három elnök steHemkéfjével, Cortnl! Doylo sztílem-autógramjávnl, ujjlenyomatával slb. Jézus Krisztus egyetlen valódi képével.
Péntek: A föllámadás titka. Valöség vagy fantázia?
Az elnök minden kérdésre válaszol.
.HÍ3fift,-Hl..bmüflt.J\'!- Bfftfpfh\'fj aúwa.
Tányérozá8.«
.•etni, ez ki a .Mi ninnesotai,
s amerikai előadási ^jutott a 27§;%»lll|f; Emberek; akik fizikai \' bizonyítékokat botnak a túlvilági életről I Ujjlenyomatokat é**tttQBritmm«knt!— s minclcff. tudós .professzorok, a komoly tudomány jegyében! S a tömeg bevesd a maszlagon \' Fogadják őszinte répwélüokeH • : Tlldy
Női tavasxi Kabátok és ru&áte
már a legsxebb vála&xtéK-ban HapfiatóK
nél
Hamistanuzásra való rábirás miatt elitéltek egy palin) gazdát
Érdekes esetet tárgyalt a nagykanizsai törvényszék, nemcsak büntetőjogi, hanem kereskedelmi szem|M>ntból is.
Bunczom Ferenc jómódú palini gaz<!aember lovat vett Völker La-ios korpavári lakostól. Bunczom a lovat tovább adta egy Politaer nevű budapesti lakosnak, aki azonban rájött arra, hogy a ló beteg ós azért bejiereltc Buncsomot azon a
cimon, hogy elrejtette előle a ló hibáját. Politzer meg is nyerto a pert. Bunczom ekkor be akarta hajtani a kiadásait Völker I^t-joson, akitől ő vette a lovat ós ezért pert indított ellene, amit a nagykanizsai kir. járásbíróságon elvesztett elévülés ciinén.
Bunczom nem nyugodott bele a dolgokba, hanem perújítással élt. Itt azután azt akarta bizonyítani,

MMwfeA-
ló hibás voltáról. Tanúi között
Badák M.....
valkttUflB Későbbel mását < fjeiken ^
ket, hogy a tárgyalás folyamán
Ök is tudlak a ló Megiégóről Amennyiben íi pert mógnyt^f, 200 jfehgőt helyezett kilátásba & erre fel több itben adott Iá twkik pén*
10 i>engőnl$ént.
Radár Se)elonté<aa meglepetést keltelt. A járásbíróság hivatalból áttette az iralokát a klr. ügyészségre, megindul! a nyomozás, majd Bunczom Ferencet hamis únu-zásra való rábirás miatt vá*l alá helyezték.
Most volt ebben az ügyben a fő« tárgyalás, amelyen Bunczom azzal védekezett, hogy szó sem volt hamis tanuzásra való rábírásról. Tény, hogy felkereste a két tanul és pénzt is adott nekik, de ez előleg vplt sertésvásárlásokra.
Ezzel szemben rendkívül súlyos volt Badák vallomása, aki a szemébe mondta Bunczomnak, a tagadó gazdának, hogyan kereste fel őt otthonában pajtásával, hogyan igyeklezett rájuk halni, liogyan itatta Őket te hogyan mondta nekik : Ha pán* kell, csak jöjjenek hozzá.
Badák sírva mondta cl azt is, hogy afelett való félelmében, hogy a pénz elfogadása miatt megbüntetik, tette meg hamis tanúvallomását a járásbíróság előtt.
l\'eti József hasonló értelemben vallóit, azonban azt mondtat:
— A pénzl igenis elfogadtam, de azért hamisan nem vallottam, nem is volt szándékomban. Miért ne fogadtam \\olna el a pénzt ?
A biróság ezután Buff Lajos korpavári községbirót, Kovács István gazdát és Völker 1-ajost hallgatja ki. Vitéz Szily Dezső kir. ügyész két rendbeli ham is-tanulásra való rábírásban kérte bűnösnek kimondani Bunczont. S*igoru büntetés kiszabását kérte, mert a vidéken nagyon el van szaporodva a hamis tanuzás. Kérte az iratoknak hivatal\' ból az ügyészségre való áttételét A biróság bűnösnek mondotta kl Buti ezom Ferencet, de figyelemmel 8 gyermekére, az enyhítő szakaszt alkalmazta és mindössze 100 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ügyész az enyhítő szakasz alkalmazása miatt fellebbezett.
Időjárás
A nagykanlaual ineteoroloftlat megfigyelő jelentések : csütörtökön a hőmérséklet : reggel 7 órakor + délután 2 órakor + U-e, e*e 9 órakor
+
Felhőzet: Reggel borult, délben ós este felhős. ^
Sxéllrdnr: reggel, délbea ós ••«• északkeled szél.
0Jutakat rcMtójt\'tnUH ft mt—rrnlé-Vl«lMénméHltM ••«* IO
ÉI4.k.kh iévérmmlf, Mméréék-
lm* sslkksstos, h«rf.-h4«l Hl-
Gyönyörű férfi luxuscipők érkeztek
MT ós naponta órkeznek újdonságok I "W
Miltényi Sándor és fia cipőáruháza, Nagykanizsa, fóm 2. városház paiou.
imc mátcluil,.

•o-
ff: icr-erll-
,i, renitbcílVZM a f^O/^nM A bcle\'< mll ödífél « meguzat-adilia a tette
divatcseveöés
Rovatw»et&: Erdő. lW.ke
A Ki^PQKRÓ^ ;
Azt hiszem, mielőtt még kabát és ^Bajomijainkat intéznők el, Im-. aktuálisabb\' S kalap. Ezt általiban, mtottotow ty.k-
tuk Irazereznl. (le flersft\'/ mint praktikus «ssail>J-<ilfll(ll.illik, .-lon-alilbb luüvAny sejtelmfuikiiek kell lenni jöveniifl tavaszi kö|xjnvü»k síinéröl, neliogy ahhoz más sziilű kalap váljék szíik£c#ec«k\'\\ Isten ments 1 Kiig nekünk ORy-c hölgyeim, nyárig egy kalapot venni, mielőtt a fehér szin válik fejeinken
uralkodóvá 1.
Mint már mull cikkeim egyiké-ben is emlitvttetn, legdivatosabb a felhajlott forma. De ó*om Ollókét attól, hogj- mindenki ennek ft. divatnak ftolj<ui. Igaz, ez fiatalos viselet, de nem áll jól mindenkinek. Képzeljenek el egy nagy, széles ártól ilyen leihajtott karimával l Vagy egv hosszúkás arc:it. Milyen komikusan hal. Azért nem szabad kétségbeesni azoknak sem. akiknek nem áll jól ez a viselj, mert később inkább fogják hordani a kis karimájú zsirardi kalapokat, egészen angolosan, egyszeri! szjdaMdi-szitéíjscl, fóleg kosztümökhöz. Világosabb szalmából. k,e(l>t}íl fonna lesz az u. n. lót, vagv imbi kalap, illet™ WSrüskörfti \'MWaJtttT Wrmá.-
A kala|Kik any, külföldi szalma/fíSleft\'a5 ^apán lifflbó, azután pedalin é.s florinn, a m|t a köznyelv klkó Vagy íagalnuk ni\'- (Ez utóbbi t«csz«n olcsó lesz, mtmtenki állat Ifiinnyíra braW/.-«|0 Í Az exolikus szalmák nagyon kedvesek panamámért <foáásukkaI Panamáról jut eszenilw ! fia iohet, Maidén még nagyobb divat lesz, TOM tavaly. Söt a nyári kollekciók-™ na»" szereiK\'t játszik az u. n. lotmosa panama. Ez egv japán Papíranyag, férfi és női kal:1|K»kra <®\'aránt alkalmas, Majában a kalapok nyersanva-fénytelenség jellemzi. Egészen 2™\' mennek. Különösen az
aimeneh kala|»k csaknem mind
"j?!"08 angoraszalma-szövetekfiol kékülnek es borlnikból I viK™ e««1«n> " lékeié\'es hal-í kek yez^. He ai ^ Mm,
Js^sa-ist,^
ZALAI KÖZLÖNY
cíet»ár\'is legújabban az u. n. kanári sálnál is kwl\\eli.
A\' finóm irfánierü kalapok díszítése a bársonyszalag, amely egészéi clul a kalap színétől. \'Bársony virágoknak is jutott a/, idén szerep, de l>erste a leglöbb kala|>ou szalag-diszités látható a .legkülönbözőbb , módon. Már sokkal csekélyebb mennyiségű a csont és fadiszités és cshknem egészén eltűnt a fém.
Divatposta*)
Menyasszony. Az említett kőimét ^Nagykanizsán is •ugyaDolvan áron be-szerezheti, mint Pesten, felesleges ezért XUjönjije. Üdvözlet.
Kabát. Kgy.két bét múlva bővebben fo^ok az uj kabátdivatlal foglalkozni, kísérje figyelemmel cikkeimet.
•) Kérjük olvasóinkat, lepleiket
mindig divatrovatvezciönk cimére:
Hudapesl, Teréz-kÓhil 35. küldjék. Cégeket nem ajánlunk.
Az. Ur. Nőegylet apacs-bálja
A nagykanizsai Izr. Nőegylet szombat esti apacsbálja iránt a? ogész városban óriási érdeklődés nyilvánul meg. A rendezőség olyat akar produkálni, amiről heteken ál fognak Ítészéin! az emberek Kanizsán. Különösen\'kl kell emelni a filléres jelmezek-Ih\'ii várható sok ötletet, a büffé gaz-dagságál és olcsóságát. Jelmez és es-lélyi ruha nem kötelező.
Tavaszi cipőujdonságok
naponta érkeznek.
Mielőtt cipőszükségletét
beszerzi, látogasson tl hozzánk, mefl izléies és jó cipőket legolcsóbban nálunk vehet.
FS-ui 12.
„Ideál*\' cipőáruház
Egy fiatal kanizsai orvost a „német fajt megrontó keleti idegenként" kezeltek Németországban
l-gy uj orvos tábláját szegezik a Osengcrv-utcában. A riporter für^e szeme esakhumar felkutatta az uj kanizsai rendelő gazdáját és egykettőre kiderült, liogy a szimat nem csalt: — Valóban érdekes ember telepedett meg mától fogva Nagykanizsán.
Az uj orvos régi ismerős, aki haza jött tulajdonképpen; dr. Szigethy Aladár, a nemrégen elhunyt kedves jó öregúrnak, dr. Szigethy Kárdtynak « fia.
Valamikor irtunk már e hasálxikon dr. Szigethy Aladárról. A fiatal orvos akkor (1020. elején került Schleswlg. Holstein egyik nagy Ideggyógyinlózc-lében egy 180 ágyas osztály élére. Ili működött 11)30. őszéig, amikor is Konsianzha került, Ohol a Hodeui-tó-nál a dr. Hüdingen-szanatóriumban dol^izolt. Megnősült, elvette a sza-natörium tulajdonosának leányát. Hz lévén a legnagyobb délnénK\'lországi
dus választékban megérkeztek.
Érdeklődőknek vételkényszer nélklll készséggel bemutatja legújabb modelljeit =

Kiváló minőségek, remek srabás, olcsó árak!
mimm
szanatórium, a tudományszomjas és hivatását rajongva szerelő" fiatal ónos szívesen maradt volna végleg a Bo-deni-tó partján. IK\' a sors és liillcr nuisként határozott.
Szigethy ugyanis, hivatkozással né-met feleségére is, német állampolgársá-got lóért, magyar álianijwlgárságának fenntartása mellett. A válasz ez volt. Minthogy ön keleti idegen, az tün bepoigárosodása a német faj megrontására vezetne." Minthogy az állam. |H)lgárságl kérvényhez Szigerhynek a magyar nemességél iga/oló okmányokat is csatolnia kellett, ami Tneg Is történi, • felháborodásában irt a ma. gyar követségnek, amellyel kö/ólle, hogy a választan foglallal.al a magyar fajtánk megsé tf.sének ia,|]a és kéri a követséget a megfejel") ítélések megtételére. Az eredmény — h»g-alább is szavakban -- nem maradt el. A müncheni kövelsé« közlievelósére Hobort WagiK-r, a 20 éves karl.srulwi tartományfőnök Írásban fejezte ki saj. nálkozását a magyar orvos előtt és biztosította, hogy az idézeti kitétellel sem őt, Seim a ira-yar fajt nem ákarla megsérteni. A e éijtétel tehát nieg\\-oU. De működési en edélyt mégsem adlak a magyar onosnak, aki pediig a német tudományos i.nialnuil már az Srlékes kiadványok üsz sorával guzdagilotlu, amiről pár . v I eze>ilt m\'aguk a németek irtak a e«nagv<ibb elismeréssé\'.
Mii tehek S/ig<t,hx? Ott hagyta u szanatóritiiíiot, elment I;reibufgba az eg\\x\'ieml kljnikára és Ofc erfangeni \'Hó»itg«ji-intézctbe é-s prof. V^iutt vo*e-tése alatt \'/hospitált és tudományos röntgejiologiai értekezéseket .irt, mig most hazajötl Kanizsára, almi édes. atyja nyomdokain a napokban megnyitja rendelőjét.
őrizetbe vették egy detektív támadóját
Tita Ferenc nagykanizsai cijiésZ: segéd az Attila-utcál>an lakik, t\'gj\'an. ott lakott egy-ifialaf nő, akih«* a kapitányság getcktivel küldölt ki valami üg>ben. (Tita Ferenc fivért annak a szép fíajar leánynak, aki menyasszonya volt Hrand Izidomaj^ a Schenker«fég öngyilkos főkönyvet lojén^\'.) Titá nem nézte jő szemmel a rendőrség \'érdeklődéséi, majd mikor a Irányt a ti*lekliv elő akarta állitanfi, Tita feldühödött és elragudlatta ma. gát a (deteklivvel szemben, neki akart Ipenni és megtámadni. Izgatott pil|a.-jft;itok következtek., A detektív ncro flkart feg^\'erhez nvulni, ham-m od*. "hívta a közeli rcndőrt^és azzal meg* fékezték a renitens fiatalembert. Mosji IH\'rsze. Tita kcrtilt a kapítányságrai aliol hatósági közeg elleni cröszik miatt Dend^\'uk z\\ntal dr„ a büniigyt osztály vezetője őrizetbe vette.
Legújabb JaauE-zongora-iakola
Legújabb Sláger-darabok zongorára
kaphatók
FISCHEL
könyvkereskedésben
Horthy Mlklóa-atca 1. í TtlalM I7t. u.
ZALAI KÖZLÖNY

PmiUlmfÁm rCiniTHo
■ kanizsai m agy ír Ifjtiságfcos
A Nemzeti Egység Pártjának nagykanizsai szerveate szerdáit este megalakította, illetve újjászervezte a Nemzeti Egységpárt ifju-sági aaoporljfat
A megalakulás célja nem ismeretlen : felrázni az ifju®igot abból az elkeseredettség sxülttt (espedés-böl, melyben immáfc máÉféHévti»rto él, ha egyáltalán életnek lehet nevezni a 6zülők kenyerén élő keserves tengődés 1. Másfél évtlml óta várja sorsa jobbrafordulását, de ól betett kerekkel. Sokan- kérdezi* ezért, hogy mit tegyenek. Erre adta meg a feleletet vitéz Gömbös Gyula azzal, hogy i negál aki tolta Nemzeti Egység Pártját és felsaólííotta a magyar ifjúságot\' a tömörülésre, mert megokolni is felcslgw, liogv egységben az erő. Ha az ifjúság szervezetten fogadta volna a jelen nagy átalakulásait, ugy tagadhatatlanul sok fiatalember nem Jjitotl volna mai sorsára.
Történtek már kísérletek Nagykanizsán is az ifjúság megszervezésére, de ezek a céljaik eléréséhez szükséges eszközödet olyan rosszul választották meg, hogy rövid időn bcltil életképtelenekké váltak. A megalakult ifjúsági cso|>ort eszköz-.; a hazafias-tág, tisztesség és bee ü let, célja jKviig a magvai él ni akarás. Programja — melynek megvalósítá sára elég garancia a csoportvezető vüér Tóth Béla személye sem más, mint életet; kenyeret adni az ifjúság kezébe, hogy az erős testben ép lélekkel\' készüljön a • magyar feltámadásra.
A programmegvalósításáhosazon
ban a kormányzat ereje is kevés, ha nem áll mögötte az egységes nemzeti akarati az ifjúság megsegítésében és*raaga az ifjúság szilárd egységben.\'
Saját céljai érdekében tömörüljön tehát* a magyar fiatalság ebbe az egységbe, amely a kanizsai ifjúság égető pnoblénváit folyó hó 3-án, szombaton este 8 órakor tárgyalja meg a Nemzeti Egységpárt helyiségében.
— Hölgy Wk figyelmébe ajánlja leg. ujabb köpeny, kosztüm és ruhakel-méát Singcr Dlvatáruház. Heudkávül dus választék, olcsó árak.
Férfi pouplin ingeket
a legszebb divatmintákbaa
Efmgénw nyultxtr ám 0 Munkalapokat i
eddig mig nem létezett atom* árakmn vásárolhat most
Barfal Alfréd
dtvatárubáiában
F0*at 8l §2!
Tekintae meg kirakataimat 1
A padláson át menekült. a fia elöl a sormásl korcsmáros
Letartóztatták Ifju Peti Györgyöt
Több Ízben foglalkoztunk már lapunk hasábjain ifju Peti György-gyei, azzal a sor más i fiatalemberrel, akit ismerősei csak per «báró ui^ titulálnak. Ifju Peti Györgyöt szülei több izben feljelentették már, de mielőtt tárgyalásra, vagy ítéletre került volna sor, rendesen a szülői szív győzőit.
Tegnap este történt, hogy ifju Peti György édesapja, aki Sormáson korcsmáros, lélekzetszakadva siclett a csendőrőrsre és jelentet le, hogy fia meg akarja őt ölni. Előadta, l»ogy fia 100 |>engőt kért tőle, de ő, mixel nincsen, megtagadta fia kérését, mire az életveszélyesen megfenyegette. A helyact olyan volt, hogy a szerencsétlen idős ember fiu elől a padlásra volt kénytelen menekülni, majd onnan leug-
rott az udvarra, kiszaladt az utcára és fellármázta a szomszédokat, hogy védelmére legyenek fiával szemben, majd a csendőrségre fulott.
Az őrsről azonnal egy járőr ment ifju Peti Győrgyért, akit őrizetbe vettek és bejioílák Nagykanizsára a kir. ügyészst^g fogházába.
Dr. Imrefi IAszló vizsgálóbíró-• helyettes kihallgatta ifju Peti Györgyöt és mivel már több ízben\'feljelentenék szülei életveszélyes fenyegetés miatt, letartóztatásba helyezte. Végzésében utal a vizsgálóbíró arra is, hogy foglalkozásttTTtn-cseti, szökésétől tartani lehet, azonfelül szülei bizlonsága érdekében is letartóztatásba kellett őt helyezni.
Ifju Peti György Tel folyamodott a vádtanácshoz.
RÁDIÓMŰSOR
Mdapraf, márekw 2
6.45: Torna. Utána hanglemezek. -9.13: Hírek. — ,10? 1. Időszerű nprós* ftok. 2. Ml újság a diákvilágban. Köz. ben hanglemez**. 12.05: Hangtan*, zek. - 12,30: Hlfek. - 1.15: Időjel*,.
— t .30; Kétzongorás jarz. — 2 40: Hl. rrk. - 3.30: A rádió-diákrélúráj*. . 4: »A szülök felelőssége.« Mosdúasy Imre nevelésügyi előadása, - 4.45 Időjélzés, hírek. - 5; »A purtré.« llly Jáno§ ilbeszélfcev 5.30: Temes»áry János brácsánk. — (T: .A rigdnyfcniélés és a rádió.« (A rádió, álláspontjának ismertetése.) — 0.90: Sport; - 6.40: Szalonzene. — 7.25: A m. ki* Opera-ház előadása. > Róssaiovag. < — 8 40: Hírek. - 10: Időjárás. - 11.15: Ci. gánjzene.
Béea. 12-2: Lemezek* - 2: Nők f«|. órája. — 5.30: Itarund Vilmos ém-lrtl.
— 7: Hambo Jenő cigányzenekara Mar-kos B. tárogatózásával és Kratochwill Lola énekével. ~ 10.20: Lemezek.
— Férfi, uől él gywmakrlptk leg. nagyobb választékban Mlllényi Sándor és Fia dpőániházában.
Női kabát, NóJ ruha, Köpeny,
Costume,
Férfi kabát, Öltöny,
Llf színek, Uj minták, Uj szövések, Olcsó árak.
A minden eddigit felülmriéatysgalk^lltóaysMr nélkül megtekinthetők
i Kirschner Mór ávatáruházában
* _ ^ -
Jf94 m<rt)ut * _
Zalai közlöny
Tavasai nöi és férfi sszöveteU nagy válasattéM»tm megérkeztek. ^ Selyem, szőnyeg és vásxon-áruk nagy választékban. ^ Olcsó árak!
Fő út -m GolensKy T^ivatiáru&dtsc.
Megfellebbezték az Ipartestületi Szék elnökválasztását
Ui közgyűlést hlv ö«>ze az Ipartestület
Amint előre volt látható, a nagy. kanizsai iparosság táborában támadt izgatom nem csendesült le. Értesülésünk szerint az Ipartestületi Szék elnökválasztását alaki okok mialt megfellebbezték. A törvény ugyanis a megválasztott elnök személyétől azt követeli, hogy legalább három éve önáUÓ iparos legyen. A fellebbezők a törvénynek eme szakaszára való hivatkozással fellebbezték meg a választást. Függetlenül a fellebbezéstől, a mennyiben valamilyen eset előadódna, ami ezt indokolttá tenné, az Ipartestületi Széket összehívják és\'jogkörét gyakorolni fogja, amig uj választás nem íesz.
Ezzel kapcsolatban arról is értesülünk, hogy a\'z Ipartestület évi közgyűlését, illetve annak határozatát is megfellebbezik, ugy, hogy rövidesen uj közgyűlést fognak összehívni. A közgyűlésnek az Ipartestületi Szék <-|. nökválasztása mellett legfőbb tárgy-pontja lesz a testölet 1931. évi költségvetése.
jLRTESÍTEAf a mélyen Ihztelt
vevőközónségtt, hogy a legújabb divat tzerint, a legkényesebb igényiknek meg-felekkn készítek
öUönyöRei és teWltöKet
mér»4lt«M rotondrah ntrUptl
Kirtm a I. közönség szivei pdrt/ogüsöt
Horvatfi Jdnos
"rlMoM, íafagnry al u
litiuon UriuM eleiek leküz-UlMl, melyekel romlall élelmiszerek Idíznek el6, a lermiezeles .rereae lóiul" ketetoviz azonnali hwzaálata fontot eegídeezkozl ké-pez.
SerléaTálár
FtUu|t»« 2342, dlMUUin 167. EI.6-I«dí &92-0-93, inrttu 0*90—092, uc <l«l kUiip M6-U-M, kOnnyO 0-80-M2, «M rendll öreg Ü-84-0-8S, ll-od rendű »«| 0"7t 0-82, angol ,ulda I. 0-93-102, i«knw® MjybM 0oo-l-oo, nlt. 1-10-\'•15, hu 1-16-186, fétortfa 114-1 20.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Március 8, péntek
Római katolikus: Slmpllcph. Protest.: Lujza Jzr.: Ad«r hó 15.
Mozi előadások hétköznap 5,7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
r
Várotl múzeum és könyvtár nyitva Csütörtökön (i vasárnap délelőtt 10-tó; 12 óráig.
Qyógvsicrtárl éjjeli szolgálat e hónapban: .Fekele m»" gyógyszertár Fő ut 6. •(. éa a kiskanlisal gyógyszertár.
Qözfürdö nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
(A \'népművelési titkár N\'agyka-
ni/aám) l.illik Béla zalavármegyei népművelési titkár tegnap Nagykanizsára érkezeit az iskolánkivüli katonai tan-folyamok látogatására.
- (Doktorálna) Két nj doktor" került ki a kanizsai fiatalságból. Mako-viczky Gyulái a pécsi Erzsébet Tudomány Egyetemen a philosophia doktorává, Rojt Istvánt ugyanott a jogi tudományok doktorává avatták.
(Előadás a Katii- Legényegyletben) Kelemen Ferenc bankignzgató a nagykanizsai Kath. Legényegylet li-ceálls sorozatában érdekes és szinesen megirt előadás keretében ismertette a ma emberének tragédiáját a gazdasági válság közepette. A közkedvelt előadót nagyszámú hallgatósága melegen ünnepelte.
(A Zrínyi Irodalmi és Müvéé**!! Kör) március hó 5-én délután 6 <>rai kezdettel a postapalota földszinti tanácstermében választmányi ülést tart.
— Faaor-szan na tórium, Budapest, Vilma királyné-ut 9.
Egy kis darab revízió
Nemrégen történt,, hogy az Eszter-házy hercegi uradalom nevében Mihjá-k)\\1cs Sándor erdőfelügyelő pandát lie-adványt adott be a hatóságokhb^ lwgy a hercegi unulalom oly erdőéi rület ulán is fizet adót, amely meg. szállott területen fekszik. A panaijt felülvizsgálásánál rájöttek• hatóságain^ hogy a határkővek lerakásánál annak idején hiba történi és a szóbanforgó terület tulajdonkeppen az anyaországhoz tartozik,, mert Rédics község egész területe, igy a hercegnek 120 holdas erdőrésze is magyar föld, e<rak a trianoni demarkáció megállapításinál .tévedése történt. Most megindult a diplomáciai tárgyalás a terület vissza, adása iránt.
(A Székely Hadosztály) emlékoszlopára Olö László ny. postafőellen-őr 1, J)cmény János kai. számv. tiszt-viselő 1 pengőt adományozott, amiért a gyűjtést eszközlő dr. Tholway Zsigmond, a Székely Hadosztály volt tagja, ezulqn moud köszönetet,
(Névmagyarosítások) Pukler István nagykauizsai fogházőr Perjésre, 1-elrCr Jenő nagykanizsai rendőrségi kezelő Lugosira, Kosrogovics Károly nagykanizsai fogházőr Koltaira változtatta nevét.
— Kés* női tehéroemük a legszebb választékban Schütznél.
(A .RUr.KabyK asztaltársaság) március havi rendes összejövetelét március 3-án, szombaton délután G órakor az ipartestületi székház (régi Polgári Egylet) vendéglőjében tartja.
—. Indanlr. lngzeflrek, pouplinok oxfbrdok és pijama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singcrnél.
(A nagykanizsai |zr. IdtkŐzség) tagjait felhívjuk, hogy íaskaszűkség-letükiet a hitk. irodában minél efőbb elŐjegyeztessék. A laska ára kilogrammonként 1 P 45 fillér, előjegyzéskor kilónként l pengőt kell fizclni. Az elöljáróság. /
áz eszteregnyei boltos agyonlőtte barátja támadóját
Sormás, március 1 (A aZfftl Közlöny tudósító fától.) Csütörtökön este 10 óra tájban Esz-teregnvéne hívták a nagykanizsai mentőket, akik azonban ott mór csa kegy hullát találtak.
liste késnő három fialal legéJiv jótt fejszékkel felfegyverkezve a szőlőhegyről, alaposan l>eborozva. ligy haragosukat akarták halálra keresni, aki abban az időben éppen Farkas István füszeresboljában tartózkodott. A legénvek ezt megtudták. és elállták a boltból kivezető utat. Farkas István, azt gondolván, hogy ezzel segít a szorongatott em-
beren revolvert veit magához i\'s vele együtt indult ki az üzletből. A fejszés legények rájuk rohantak. Farkas odakiáltott:
Ide ne gyertek, pisztoly.van nálam I
A legények ennek ellenére is nekik támadtak, Farkast leteperték és fejsze-vei ütni kezdték és kiabáltak, hogy .a haragosuknak meg kell döglenie.« Tusakodás közben a földön fekvő Farkas kezében a revolver elsült és a golyó a mellén térdelő Tóth Lajos 25 éves gazdalegénynek a Tejébe fúródott, aki ött a helyszínen két perc alatt kiszenvedett. i
A vizsgálat megindult.
Vám diktatúra FrátiClá-országban
máfélus T
A kamara után a szcnáUt* is egyhangúlag elfogadta a törvényjavaslatot, amely felhatalmazza a kormányt a vámtételeknek rendeleti utón való megváltoztatására
— MArfcáa, valódi angol, férfi k»b*t
6a öltönyszóvetek Singeméi.
(A kMvalzmwk éUSdCu a V*. ro«t Színházban) A Kiskánizsal Le-vente Egyesület március 19-én a Városi Színházban előadja az Isméd ki*, kanizsai poéta, Nagy Lámrtó énekes játékát, .Rang és szerelem* címen, a melynek dal és tAncbetétei is a legnt-\' gyobb figyelmet érdemlik, lévén aiófc is klskanizsai termés. A szereplők mindegyike a műkedvelők legjobb anyagából kerül ki, ugy, hogy egy nem mindennapi élvezetben lesz részük a inézőknek. A darabot Kiss László járásbíróság! inodafőltítt rén-dezi.
— Uram! Cipőit 0n is a? ,Ideájl« cipőáruházban vegye. Fő-ut 12. szám.
— Nő> fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaplia|ók Singeméi.
— (Meggyilkolták az éjféli «rt)Meg. döbbentő gyilkosság törtéat a csurgói járásban levő Liszó közaégbeti. Isme-retlen tettesek meggyilkolták Smolcz István éjjüli őrt, akinek vérbefogjtótt testéi reggel találták meg. A cttoaőr-ség nagy ap|»anVttr;sal nyorrtőt.
— ICkgána öltözködés titka: Schüts Arjház.
Hölgyek ideálja az .Ideál* cipő. Fő-ut 12. szára.
SPORTÉLET
Pár szó a Zrínyi vasátaa£l diszlornájának előkészületeiről
Mint a Zalai Közlöny tegnapi számában jeleztük, nagy megtiszteltetés éri a Zrinyí vasárnapi disztornáját. Tóth J*tván, a Atolesz országos alelnöke személyeseli lejön Nagykanizsára, hogy a disztornát megtekintse.
Értesülésünk srerint nem eg>-edűl fogja a budapesli Moteszi képviselni. Előrelátliatólag az ugyanakkor meg. rendezett Zrínyi lornászjeívényszerző verseny miatt," egy úgynevezett pontozóbíró leküldése is szükséges tesz. A magyar j»oulozóbirók pedig tudva. Icvőleg világviszonylatban is ismert-nevűek, igy bárkit küldenek 1c Nagy-kanizsára, csak emelni fogja a Zrínyi diszlornájának a mindennapiságból való kiemelkedését. Nagy fontossággal bir a lomászélet fejlesztése terén min-
Pénteken, szombaton és vasárnap
A világ első ónekese i LAURI VOLPI főszereplésével
NÁPOLYI SZERENÁD
^ép tájak, fülbemászó melódiák és romantikus, bájos történet. Az év kimaoaslá ftlrtifv. Előadások hétköznap B, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Hétköznap 5-kor olceá (20-60)
ZALM KÖZLÖNY
1934, márciut 2.
detJ <gyts üyttx disrtorn*, mert er nem min, mint \\ budapesti világbajnoki torna vidéki pnojwiRándAJa. Orezágos s&empontból szinte beláthatatlan horderejű lesz a világbajnokság megrendezése. Naponta százával érkeznek a Motesz központjához levelek, melyekben külföldi tornászbarátok kérik a Jegyeik biztosítását. A Zrinyi csalta ugyanazzal a verseny-anyaggal tép Nagykanizsa sportk*rónségének t»zino «lé, mellyel Budapesten is meg akarja mutatni,* hogy számit már a vidéki tomászéletben.
Már csak mérsékelt szánni jegy áll a sportközönség rendelkezésére, miért is ezúton kéri a Zrínyi Ttorna Kgylet vezetősége az érdeklődőket, hogy jegyeiket a Teutsch drogériában, Vágó illatszertárban, Ritter divatáruüzletben vagy Németh polgári iskolai altisztnél vegyék mielőbb át. H.
Az NTE vasárnap a Kaposvári Rákóczi ellen játszik itthon
Teljes fordulót bonyolítanak le vasárnap a kaposvári alosztály csapatai. Az NTE a kaposvári Rákóczi csapatát látja vendégül. A kaposvári cgyütles az Őszi szezont nem a legjobban kezdte, de később néhány lisztes eredményt ért cl. Az NTE-vel kisorsolt őszi mérkőzését lemondta, igy az NTE játék nélkül Jutott 2 ponthoz.
Papir forma szerint az NTE győzelme várható, de vigyázni kell az NTÉ-nck, mert a Rákóczi már eslnált meglepetést.
Az NTE és Zrinyi mérkőzésekre az egyesületek vezetősége egységesen állapította meg a belépődíjakat. Tribün, ülés 90 fillér, elővételben 70 fillér, állóhely 60 fillér, elővételben 40 fillér, diákjegy 20 fillér. Jegyek elővételben vasárnap délelőtt 10 óráig kaphatók Vágó Endre és Ritter Andrásnál.
KOzgazdaság
Megindult az export Olaszország fslé
Murakeresztur, március 1
(A Zahfti Közlöny tudósítójától.) A murakereszturi határállomáson az utóbbi hetekben megindult az erőteljesebb export Olaszország felé, amely a jelek saerint fokozott tendenciát mutat. Hetenként ma már ismét 50—60 vagon hizott marha megy ki az országból, az olasz piaookra. Intenzivebben megindult a buza-export is, amelyből napi 20 vagon megy ki Trieszt vagy Fiume irányítással, alionnan legtöbbje az olasz gyarmatokra irányitód ik, tengerentúlra. A lmza exjH>rl olyan méreteket ölt, hogy Nagykanizsa környékén kezd inegfogvni a rendelkezésre álló készlet. Ez/el szemben az utóbbi naj>okban valóságos narancsinvázió állott be ismét. Naponta 20—22 vagon narancs jón be az országig jobbára a budapesti engro6Sistákhoz. Néhány nap óta érdekes kocsi rakományok jönnek: ócskavas, amit az egykori hadszíntereken az ottmaradt felszerelésekből, stb. gyűjtöttek össze és amit Diósgyár-vasgyár rendeltetései hoznak, ahol beolvasszák a régi vasat, hogy az egykori hadfelszerelés tárgyai most mint a béke eszközei, a mezőgazdaságot szolgálják.
Kiadja a laptnlajdonoa Közgazdasági Rt Qntenbarg Nyomda H Délzatat Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Inteurban telelőn: Nagykanizsa 78. saám.
Haán Gyula, Haán Jolán férj. Deckner Samuné, Haán Eriiesztin férj. özv. Herczog Józsefné, Haán Helén gyermekei, mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva, bánatos szívvel tudatják, hogy a szeretett, jóságos anya, nagyanya és dédnagyanya
özv. Haán Ignácné
azOI. Sohnroz Franciska
február 28-án, d. u. fél 6 órakor életének 91. évében, elhunyt.
Utolsó útjára f. hó 2-án, pénteken délután 3 órakor kisérjük a nagykanizsai izraelita temető gyászházából. Nagykanizsa, 1934. március 1.
Altér Karolln férjezeti Haán Oyulání menye, Deckner Samu veje, Haláar Béla, Haán Ida. Haán Margit fírjezelt Gold-mann Józsefné, Deckner Ili férjezeti Schwarcz Janöné, Haán Rózalka, Haán István unokái, Goldmann Mária, Schwarcz Vera és Schwarcz Edlth dédunokái.
MiaHIVÓ.
Kitűnő ••átall «• balatoni
rmpnir »> "k^ói i.n<ié csurcun iaot»«bb HPi.
áron kaphtlök : LlOHtBOHEK boi-W keicsktdés, Csengcry-u 31.
A VI—VII. ker. Keresztény Fogyasztási SzOvetkezet
3B-ik
évi rendes közgyűlését
1934. március 11-ín délután 2 órakor, a Kisrác ulcai iskola helyiségében tartja meg, amelyre a t. Üzletrész tulajdonosokat tisztelettel meghívja az Igazgatóság.
Tárgysorozat:
1. Igazgatósági és felügyelőbizott-sági jelentések,
2. az 1933. évi zárszámadások előterjesztése, mérleg megállapítása, a nyereség felosztása, az igazgatóság és felUgyelőbizottság felmentése feletti határozathozatal,
3. a Szövetkezel hivatalos lapjának kijelölése,
4. 5 tagból álló felUgyelőbizottság választása egy éve,
5. esetleges Indítványok.
A zárszámadások megtekinthetők a Szövetkezet elnökénél i Kálovlcs Györgynél (Klsric-utca.)
— KGilIsilvtselők rímért rendkívül
előnyős bútorvásárlás! alkalom. Modem berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen ls kaphatók Kopatetn bútoráruházban, Horthy Miktős-ut 4.
APRÓHIRDETÉSEI
Kétnobii és egyszobás lakás kiadó. Pür«l Király utca 36. 820
Árpid-utca 46 izámu héx tubadkéi-bfil eladó BóvcbM OTymott 815
fiy»p« ét a*pli*Anft«.>kereR vidéki keieaztéuy cég teljes ellátásul. Bővebbet Unger ét Tóth vaskereskedésben.
Qyarmak |árólskollt vagy Járóízéket keresek megvételre. Kaulmann Károlyné.
8S9
KI A BÓ
2 htromuobáa lakáa I. és
II. emeleten, Összkomforttal, erkéllyel május l-re. Érdeklődnllth.t Horváth él Yll építőmesterek 72 Csengery-ut 17.
Egy Qgyti kéitleiny és egy tanulólcány azonnal falnétatlk. Wlndiseh Ttrl kálin Üzlet. >66
Motorkerékpár olciőn aladó Kaulmann Károlynál. 859
Jókaiban levő íróasztal éa Iratszekrény •laM. Zrínyi Miklós ulca 63. 855
Planlna lereszthuros, angolmechanl-káa és egy harmónium eladók. Ladeczky Horthy Mlktós-nl 8. <58
RSzikséglBteii
nkl a helyi kereskedőknél I párosoknál szerezze bel I
Blúzok.......2-50-től
Kombinék......2— „
Női nadrágok . . . 180 „
Műselyem harisnyák 125 „
Matt harisnyák . . 130 „
Legújabb divatú ernyők 5\'— P-től
"Rrónyai mvaiáru&áx
Hortöy MUclóa-uí 1. Váraa&áx-palota.
Szenzációs Bahyrahák él
garnllorák legolcsóbb árban
mm mrnrn
HIRSCH éa SZEGŐ cégnél
252/1934.
Venenyiarsralásl öíröetmény.
Nemeavid község képviselőtestületének 25/kgy. 435/1933. számú határozala alapján a községben ki-kövezésre kerülő Csákányi-utca 200 méler és a Hősi S2obor mögött levO kb. 30 méter hosszúságú részlelnek 3 méter szélességben való kiköve-zésére versenytárgyalást hirdetünk.
Az ajánlat lehe.ö az összes munkálatokra és anyagszállításra vagy pedig csak egyes munká átokra, földmunkára, kikövezésre, anyagra stb.
A kövezéshez csak bazallkő használható, mészkő nem.
A munkálatoknál, fuvarozásnál lehetőleg csak helybeli munkás alkalmazható.
A zárt ajánlatokat 1934. március 31 lg kell beadni a nemesvldi körjegyzői irodába. Az ajánlatok felelt a döntés 1934. április 26-án d. e. 9. órakor tartandó képviselőtestületi gyűlésen lesz.
A képviselőtestület fenntartja a jogot, hogy a beadóit ajánlatok teleti az árra való tekintet nélkül szabadon dönthessen, vagy a munkálatokat részben, vagy egészben házilag végeztethesse el.
A képviselőtestület elölt ismeretlen ajánlattevők megbízhatóságukról és az utköveiésben való jártasságukról hatósági bizonyítványt kötelesek csatolni az ajánlatukhoz.
Egyéb feltételek a körjegyzői irodában tudhatók meg.
Nemesvid, 1934. február 18 án.
Esdas litván s k. U|. OroniIfttljs.lt.
körjegyző, bíró.
Fagymentea napokon permetezze
gyümölcsfáit I
Dendrin
Meo-Dendrin
(gyümölcsfa karbollueum)
Bolbár
(kénbárium készítmény)
Altnola Pomrin
(gyünölcstakátrány)
Amonil Sulfarol
(kénkéoltméay)
Oltóviasz Hornyóenyw
Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag.mütrágyaoiövénvvédelmiszerek
stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. ÍA bíróság mellett) Telefon 130.
Ofc&én&sjiot
CHÚtamczikati
SzéraiiozTiaUk
Szelvény,
melynek felmutatója 3 pengő bolU 4r helyett 1 pngWri veheti meg Baláu Jóuaf
„» ferde lovag"
elmü regényét a Zalai Uatlay kiadóhivatalában.
Nyomatott « laptulatdorws.KO/gazdaaáji R.-T. Qulenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykaniaaio. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
74, évfolyam 50. szám
Nagykanizsa, 1934. március 3, szombat
Ara 12 HUir
ZALAI KÖZLÖNY
■artautMt 6a UxUUvital: FOit 5. nl* Magjeltdk minden rejfd, Mt» kivitelével
\'•LITIIil NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elölllettat áll: egy hóra « pangí 40 Itllfe SnikaulMgl éa kiadóhivatalt lakion: 71. aa
a
Ahol tilos -dicsértessék"
Hégi Magyarországunk keleti határán ezer év óta áll őrt a székely nép: hétszázezer magyar. A. Székelyföld uj urai minden elképzelhetőt elkóv«tnek, hogy minél jobban megkeserítsék a székelyek életét.
Az ördögi tervek és ördögi vállalkozások egymást kergetik. Ma szép-slóval, holnap erőszakkal akarják elvenni magyarságukat. Ma a ke-n.veret, holnap a levegőt veszik el tőlük. Ma a családi srentéiybe törnek be, holnap a templom csend jét törik meg, hogy belcker^-lhes-sék egy ellenállásba, bog)\' azt majd vérbe fojthassák.
Csikvármegye lakói szin-katoll-kusok. Minden ház ormán ott ékeskedik a kereszt, a kellős kereszt. Minden ház kapuja Isten nevével invitálja a vándort: \'Istené a szál-lás.» Az utak mentén, az utak kereszteződésénél feszület áll A köz-ségek mellett levő dombokon, legyeken kápolna köszönt s a kálvária hirdeti a nagy tragédiát.
Most egy ördögi lelkű Insjíektnr gondolt egy nagyot s a szé&ely kóz-•ségekhen eltiltotta Ai Ur )íAszünlé-H: .Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus 1» Tilos a magyar imádkozás...
Megáll a toll a kezünkben. Kiakad a gondolkozásunk. Könnybe lábadt szemünkkel nem látjuk a betűket, sorokat, amiket papírra kell vetnünk... A világ minden katolikusa ismeri a Pünkösd ünnepét, amely arról volt nevezetes, hogy az ajjostolok feje felett tüzes nyelvek jelentek meg. Az Ur Igéje szólalt meg a tüzes nyelveken keresztül: \'Elmenvén tanítsatok minden népeint és nemieteket !...■ Mindenkit anyanyelvén.
Erdélyben, a Székelyföldön tilos » \'Dicsértessék..,. Nem akarunk hinni szemünknek. Ugy érezzük, hogy esak álmodunk s mindaz, amit kónnyesszemü erdélyi magyarok panaszolnak, csak durva Játék, >agy csalóka álom.
Az Isteni törvények, az. egyházi szokások, a vallásos meggyőződés vddig szent volt az egész világon. A betlehemi jászolt, Jeruzsálem csend jel, a Golgota magasztosságát nem inerté bántani senki. A menekülő szenlcsalád elől még a sivatag vail-J» IS elrejtőzött. Csak az ember... A trianoni békediktátum nagyobb dicsőségére...
Van valami hasonlóság az Ur kál-v»najártsa és a magyar nép szén-TUenöt esztendeje Járjuk és álljuk a kálvária sldeiójál tudtuk, hogy mit tartogat réginkre a jö,ő. Már Golgota csu-vonszolta keresztjét a mugyar a világ népeii** in-*«M kérő szót: Múljék el tőlünk e poiinr...
Viliig|,áb0ru ^ l>ékekótés ?... Föld
aZFÜL. P^\'tulás nyoméban Karázdáikodó fosztogatók Axel
Munthe, a San Michele szerzője, a messúuti földrengésről megrázó ké|xrt fest. Megrázó és megdöbbentő hogy amikor tüz és viz árasztották cl a várast, amikor az elemek pusztításában összeroskadtak a házak és otthonok tízezrei, akkor még jöttek a fosztogatók - kirabolni a l>edült tűzhelyekből, amit a láng és az ár még hagyott. Mi volt a világháború a békekötés lélekrablásához
viszonyítva\'?... Mi volt a földrengés a lakásfoszlogató rablók garázdái -kodásához mérvo ?...
A székely gyermekek ajkára fagyasztották a «Dicsérlessék a Jézus "Krisztust" s a civilizált világ némán áll a mess inai földrengés hulla-fosztogalóinak láttán. - Szegény székely nép...», múljék el Tőled c pohár 1
Vákár P. Ariliur dr.
Gömbös: „Szó sincs olasz-magyar-osztrák politikai szövetségről"
A magyar kormányelnök nyilatkozata a Dayl Telegraphban
I^ondon, március 2
A Daily Tclegraph ma (iömbös Gyula miniszterelnök nyilatkozatát közli, amelyben a magyar miniszterelnök töblxík között kijclcnli, hogy a Dunavölgy állandó békéjét csak a nagyarányú fejlődés, nem-
pedig a Mkeszerződésck merev fentartása bizlositja.
Szó sincs olasz magyar—osztrák jiolilikai szövetségről, hiszen Olaszország és Magyarország is állandóan a Dunavölgy államainak együttműködését tanácsolták.
Roosevelt az egész világra kiterjedő megnemtámadási szerződést ajánl az államoknak
Az JJnló-elnök fontos üzenetet küldött a törvényhozásnak
London, március 2 Normann Davkfi Angliába érkezése fontos fordulatot jelent a leszerelés további kialakulásában. Normann Davies ugyanis Roosevelt elnöktől azt a megbízást kapla, hogy minden államnak az egész világra kiterjedő megnemtámadási szerződést ajánljon.
A Fehérház urának negyjelen lőségü üzenete
London, március 2 Washingtonból jelentik, hogy
Roosevelt elnök nagyfontosságú vám és kereskcdelt\'in|>oIitikai üzenetet küldött a törvényhozásnak. Eszerint kérte a törvényhozást, hogy hatalmazza fel a kormányt, hogy idegen nemzetek kormányaival megállapodást köthessen és ezért a fenálló behozatali korlátozásokat ugy módosíthassa, hogy az az amerikai főldmüvességnck\' és iparnak hasznára váljék.
Üzenetét hosszabban indokolja.
„Ha egy olyan hazafi, mint Gömbös Gyula, kötötte meg a szovjettel a szerződést, akkor abban megnyugodhatunk..
A fövő héten nyolcórás üléseken tárgyal a Ház
kai, akkor nyugodtan lehet támogatni ebbeli politikáját.
Gazdasági mlnszlertanács
Budapest, március 2 A Ház mai ölésén folytatták a fővárosi törvényjavaslat viláját
Propper, Lázár, majd többéi sora-koztatlák fel éneiket a javaslattal szemben.
Rómaim Bálint kultuszminiszter beterjesztette a műegyetem szervezéséről, a Magyar .Nemzed Múzeumról, majd az országos művészeti és irodalmi ta. nácsról szóló javaslatál. Tcmple Bexsö és társíd Indítványozok, hegy 8 órás üléseket tartson a fí^z. Kedden döntenek felelte. A napirendi vitánál C.sil-léry András ismét a szovjettel kötött diplomádat szerződést tette szóvá. Sinnyei-Merse hangsúlyozta, hogyha egy olyan hazafi, aki hazáját ugy szereti, mint, Gömbös Gyula miniszterelnök, lekötötte a szerződést az oroszok-
Budapest, március 2 a" miniszterelnökségen ma ga/.\'. :i minisztertanács volt, amelyen Gömbös Gyula miniszterelnök, Imrédy Béla, Fabinyi Tihamér és Kállay Miklós miniszterek is részt vettek. Megvitatták a gabonaértékesítés és az ezzel kapcsolatos fontos kérdésekel.
A római tárgyalások elölt
Budapest, márcii.s 2 A római tárgyalásokat előkészítendő ma a miniszterelnökségen tárgyalások folytak Gömbös Gyula miniszterelnök elnökiele alatt, amelyen Winklcr István,, a Külügyi Hivatal főnökéi megfelelő utasításokkal látták cl. Winklcr ma este Rómába ul"zik.
A Felvidéken és Erdélyben áradások vannak
Csonka-Magyarországon nem kell áradásoktól tartani
Kassa, március 2 A Felvidék valamennyi folyója megáradt és több helyen árvizet jelentenek. Szepesolaszi és több sánosmegyci község viz alá került.
yiagyar földművelésügyi minisztériumban kijelentették,, hogy a Duna, Tisza és mellékfolyói olyan alacsonyan állanak, hogy nem kell áradásoktól tartani.
Bukarest, március 2 A Pruth ós Barlad folyók a nagy áradás miatt óriási területeket öntöttek el. Barlad külvárosát teljesen elöntötte. A lakosság pánikszerűen menc-kül. Katonaságot vezényeltek ki a lakosság segítségére.
Krdélyből Is jelentenek nagy áradásokat. Torda és Abrudbánya között szünetel a vasúti forgalom. Szilágy-megye lerülelén a teherforgalom megállolt.
A Dréhr-ügy a törvényszék vádtanácsa előtt
Budapest, márdus 2 A Dréhr-üggyel ma a budapesti bün-letőtórvényszék vádlanáesa foglalko-DOlt.
A tárgyaláson az ügyészség 4 vádpontot elejtett. A legnagyobb vádpont az albertfalvai építkezésekkel kapcsolatban fentarlotta, úgyszintén a bicskei kaslélyvásárlást és a menekültek hivatalától pénzekre szóló vádat Is.
A védők az összes kifogásaikat visszavonták és igy Dréhr ügyének fő-tárgyalására rövidesen már sor kerül.
Szanatóriumba vonult a VIII. kerület volt elöljárója
Budapest, márdus 2 Gömöiy Albert, a VIII. kerület volt elöljárója ma idegszanatóriumba vonult vissza, mert idegei teljesen ósz-szenoppantak.
Budapest, márdus 2 Sipőcz Jenő jiolgármeslcr ma délelőtt Novolny Sándor JcezelőÜSztet, a VIII. kerület szegényügyi előadóját állásától felfüggesztette.
Vizsgálati fogságba helyezték Staviszky feleségét
■•(találták SUvUxky cMkkJ«tMk ollenSrií klnyvát
Páris, március 2 A törvényszék vizsgálóbirája ma Staviszky özvegyét clövczctt«lle, raajd kihallgatása után előzetes vizsgálati fogságba helyezte. Staviszkyné két bűnügyi tisztviselő kíséretében hagyta (el a vizsgálóbíró szobáját.
Páris, márdus 2 A Slaviszkv-ügy nyomozása során ma éjszaka sikerült megtalálni Sta- \' viszky csekkjeinek,-ellenőrző könyvét, • amit eddig minden lázas kutatás dacára hiába kerestek.
ZALAI KÖZLÖNY

A Balaton bevonulása Budára
Dr. Lendl Adolf ettélye a Pénteki Borgaxda Társaságban
Dr Lendl Adolfról a kővetkezőkéi találjuk a lexikonban : <S*ül. 1862., állatba vár. \'IXidományttS gvüjtő-expediciókat vezetett 1888-ban Norvégiába Ilermnnn Ottóval lWKMwn Klsáraiába, 1907-ben Dél amerikába A fővárosi uj állatkert megteremtője s igazgatója volt. llHU-nUKH. vuuággyülési képviselő. Igen sok népszerűsítő és eredeti dolgozatot irt.
Dr. Lendl Adölf jelenleg Keszthelyen él. Pár évvel ezelőtt olt tole-)>edett le szép szerelme, n Iialaton mellett. Idejét azonban most sem tölti egészen pihenéssel. Balatoni cikkei «Ke*xt helyi /ei«/?Ar» cím alatt egyre-másrn jelennek meg a Balatoni Kurírban s már a harmadik kötet jelent meg a Tapolcai La-l>ok kj adásában ezeklx\'il az összegyűjtött levelekből. Derűs írások özek, értiekes apróságok és megszívlelendő tanácsok, színes mozaikok a tudomány, ar poézis, a humor, a közélet tarka-barka mezei* ről.
Keszthely nagyon büszke Lendl Adolfra. Legalább olyan büszke reá, mirtt a magyar tudomány. De vigyáz is rá. A napokban is Lendl Adolfnak Budára kel lelt utaznia. Van ott ugyanis egy Pénteki Hor-Qdutp Társasig amely 30 éve van együtt a Budai Polgári Kör kebelé-ben. Knnek tagja Lendl Adolf bátyánk is, aki ezekre a hetenként tar tolt borgazda-estélvekre minden évben egyszer felutazik Budára. De nem engedik ám egyedül a keszthelyiek ! Nehogy a budaiaknak eszükbe jusson ott fogni az öregurat, vele utazott aj} aranyos kedélyű l\\eishcl Imre városbíró is.
Az estély kitűnően sikerült. Az egésznek valahogyan egészen zalai jellege volt. Lendl kedves humorral füsztrezett előadási larlott kutató utazásai közben szerzett élményeiből. Kováct József tábornok szülővárosának, Keszthelynek fiait köszöntötte. Heisehl Imre hol vidám, hol klasszikusan szép, hol komoly közéleti kérdésekbe kapcsolódó beszédet mondott, helyeselve Viraág Bélának, a liiulai Napló szerkesztőjének kedvenc elgondolását, a Dtuvhúuli Országos Kaszinó megszervezését, ami a Dunántúl és a Balaton ügyeinek is központja lehetne. Behsehl városbíró bejelentette, hogy Keszthely szívesen csatlakozik a mozgalomhoz, fel is men-
ILegujabb
Jazz-xongora-i«ko4a

Legújabb Sláger-darabok zongorára
kaphatók?
FISCHEL
könyvkereskedésben
Horthy Mlklóa-utca 1. T«I«(m 178. u.
nek Budára, ha viszont a budaiak el-ellátogatnak a Balaton kis fővárosába.
Iiipka Ferenc v. főpolgármestert is Keszthelyről beszelt, hangsúlyozva, hogy* milyen sokat letl a Heüchl-csajád annak felvirágoztatásáért. A többi szónokok is mind Lendl és Retechl, illetve Keszthely szeretetéről tellek tanúságot beszédeikben, ugy hogy vége-hosszrt nom
volt hz őszinte baráti
fakadó ünneplésnek.
Pávai Vujpa Ferenc, jfejpeves jfco^ . gvat" goologus a praktikusabb .öl-; dalt is inegíémste Kzu^M is i^tf^ tátott arra, hogy niilyon íiagy. Idegenforgalmi tehetőségeié Vejléflfek a Balaton-vidék feltáratlan hőforrásaiban Katik basznosíttéfa révén téli-nyári forgalmat leMme biztosítani a Balatonnak.
mi»t)M>Ky;«fal>3d éfálfri* felkcre^^z
.SzlíStt 5ba^«fata
szerkesztőjének kérésérc az alábbiakat vetette papírra.)
nk-MMAM
Meghalt Knnííy Adolf, az utolsó magyar légionista,
aki Nagykanizsán járt nyolc éviizeddel ezelőtt iskolába
A jelenleg sokszor hangoztatott olasz—magyar testvériség ellenére?" sokan nem tudják, hogy milyén sze re|»e volt a magyar légiónak Garibaldi dicső harcaiban az olasz egység, az Iialia unila megtereinté-séért.
Az 185ti-iki olasz—osztrák háború iilán a villafrancai békekötés után is az osztrák ezredekből önszántukból Olaszországban maradi magyar katonákból egy huszárezredet szerveztek az olasz hadseregben, amelyet Piacenza huszárezrednek nevezlek el. Garibaldi 1860-iki siciHai ex|>ediciójánál már ezen huszárezreden kívül Türr István tábornok parancsnoksága alatt megalakult a magyar légió is Garibaldi vőrösíngcseivel és a vitéz magyar légióval, akiket mindig csak az «én vitéz magyarjaim -nak szélitől t, legyőz le a bourbon hadsereget és Siclliát elfoglalta Ezután, Ná|>oly elfoglalása után Garibaldi, akit a nép l\'erve d\'Italia, a inemzol hősének nevezett el, Türr István tábornokot SiciÜu helytartójává nevezte ki és a nápolyi királyi pa-lola előtti téren nagy ünn<3|>séggcl koszorúzták meg a magyar légió nemzeti színű két hadizús/laját.
A dicső magyar légióiról ma már aligha él valaki. Talán a legutolsók közül, vagy talán a legutolsó légio-
nista, somogyturi Kunffy Adölf tegnap halt meg Kaposvárott 96 éves korában.
1860-tól 1863-ig szolgált a légló^ ban, onnan hazajövet, birtokán gazdálkodott, de élénk részt vett a közügyekben is. Olasz- vonatkozásait hiven ápolta és fentartotta az össze-köttétést Türr István tábornokkal, óváry Lipót, későbbi országos fő-levéltárnokkal és sok volt légionis-tával. 191Q-ben kiadta .Itáliában a magyar légiónál* cimü könyvét, a mely értékes fofrásmunk&ja a magyar légió törlénetének.
Késő öregkorában is csodálatos emlékezőtehetsége volt!\'Ámult század ötvenes éveiben jár Nagykanizsán Iskolába és bámulatos kor-hüséggel emlékezett meg az akkori időről és emberekről. Szerette az olasz kultúrát, az olasz nyelvet és művészetet. Nagybátyám volt és öregkorában hozzám irt leveleit, rur.olyben az olasz kultura szétvte-lére tanit, kegyelettel őrzöm, a mull évben nagy örömei széVzelt neki, hogy a nálunk járt híres olasz |>ub-licista, Gino Cucchetti és imádott tábornokának leánya, Türr Stefánia innen Nagykanizsáról üdvözölték, mint Garibaldi még élő vitéz magvar légiónistáját.
dr. Sz Zs.
LStÖgatásT-a azinházrnikttan
(E IróU
pokluin feBiukn-\'í
Jellaslch hadseregéből való katonák csontvázaira bukkantak Klskanizsán
Néhány nap óla megindult Klskanizsán a llunyady-tér rendezése és ezzel kapcsolatban az uj kis-kanizsai S|>ortpálya építése. A pályamunkákhoz és feltöltéséhez a nem messze fekvő Anc\'k Györgyféle telekből viszik a földet a sörapályára. A fötdásási munkálatokkal kapcsolatban nap-nap ulán kikerül az ásók alól egy-egy régi tetem csontváza, amely arra engedeti következtetni, bog)\' vagy régi hadszíntér lehetett ott, vagy pedig temető. Noha Kiskanizsán bővelkedik a föld emberi csontmuradványokhnn, a mostani ásatások kapcsán a legkülönbözőbb hírek kerültek forgalomba a városban. Mivel a mai napig több, mint bal csontvázat ós különféle emberi csontmaradványo kat hozlak felszínre, érdeklődtünk komoly helyen, ahol azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a felszínre került csontok minden valószínűség
i MnwoxiArMv,
szerint 1818-ból származnak, amikor a Jellasich hadseregének efey részéi Inxizállásolták Kiskanizsára is, ami szerfelett felingerelte a lakosságot. Mikor azután egy adott jelre éjszaka megtámadták a katonákat, ki-ki a saját házában megtámadta és felkoncolta agranícsá-rokat és tetemeiket elásták. Eiek közül valók a talált csontok maradványul, melyeknek fekvése, a helyszín és a többi jelenségek mind .megerősítik ezt u feltevést, j Most százával mennek ki nézni Kiskanizsára a felszínre került csontokut.
Szenvedő nőknél a termésretes .Ferenc József" ke«erövlz könnyű, erölködés né.kül való bé,kiürülést idéz elö és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatással von a beteg szervekre.
Midőn, a színházban. helyemet ^ foglaltam* először is ax Jújott eazembe,
hogy mennyivel szerenc.sésobi>ek ;u ewibeivk1 Pé^rtl, ^nhifr \'írtf, ■ Ita MiMí |alr.
A pécslek a szinelőiulásokat kelfcme-sen temperált légkörben plthetik végig, mig a mi színházunkban mindig vagy nagyon hideg van, ihipt abogy azt nemrég tapaszlalt,uk, amikor még hócipőben és téli kabátban is fát. tunk, —• vagy nagyon meleg v*n, amiben t. i. a nyári évad alatt szokott részünk lenni.
Farkas Imrének 14 évvel ezelőtt nagy sikert aratott »Tul a nagy krivá-non< cimü opefettjét, majd .Bál a Savoyban< eimü operettet és az .Arany ifju« cimü színmüvet láttam, a két utóbbit Zsúfolt ház jelenlétében. Az előadások alatt eleinte nem is tnAyirt a darabokban, mint inkább a közönség magatartásában gyönyörködtem, mert láttam, hogy \'milyen örömmel és lelkesedéssel fogadja a közönség színpadra lépfl kedvenceit ésiíőgy mflyeh, valóságos tapsorkárálal honoráija n s/^replők teljesítményeit, tánc-számait és mókáit, amiért ők valóbhn csak elismerést és jó szót érdeitteljíhetirtk még a legszigorúbb kritikus tollából is.
Az első élőadás felvonás-közeit az igazgató irodájában \'töltöttem, ahol egy-egy cigaretta fast-relhől közben találkoztam a Nagykánízsán már járt művészek kölftl c&kttem mindegyikkel és átvettem tőlük a nagykanizsai színház-látogató közönség réifeére küldött szívélyes üdvözletüket, melyet ezúton juttatok illetékes helyre a qie-^yet a inüvésick és ihüvésznők egyike-másika azzbl adott át neketfa. hogy K-á nézve a? összes általlik bfcjárt vá-tosnak közönségei kdtt a na^ybániisal a legdrágább és legédesebb.
Fodor Oszkár színigazgató előtt «z Íróasztalán az ő sok és erős elfoglalt-ságát bizonyító iratokat láttam és kér-déserare megtudtam, hogy társukits a közeli napokban n«gy dologra készül. ElifVadják Drózdy Győzőnek az .Ezüst kócsag« cimü énckés színmüvét, melyet a Függetlenség revíziós szlhmü bálvázat.tn 1W3. szeptember 30-án a bíráló bizottság « pályamünkia kőiül a legérdemesebbnek talált, ni Int olyant, amelyet Írójának erőteljes sti-oes nyelve, pompás dialógusai, a hu-mor iránti érzéke és mély hazafiság-lól áthalott magyarsága minden tekintetbon versenytársai fölé helyezett.
A pécsi színtársulat a szlhmii ősbemutatóját Ünnepélyes kerítek közt március !4-én tartja meg és « bemutatóra külön kultur-vonít üklul Buda-pestről.
A Bál a Sávolyban cimü operettben Baros Kató, a színtársulat primádon-nájának betegsége miatt Madleine -sze-n-pét Szenczy Mária játszotta, akinek a finomsága, kedvessége, ugy láttam, hogy a közönség közül mindenkit magával ragadott. Kiváló Vblt Henty de Faubias marquls szerepében a min-denkor elegáns Galetta Ferenc és ha Tangolita, brazíliai táncosnő sseiepé-ben a színtársulat uj t&gja* Miria, aki szerepkörében még biao-nyára nagyon sok és nagy siken® számithat, - nem különben Musztafa bey szerepében a társulatnak sziutén egy uj tagja, ErdÖdy Kálmán táncos
Gyönyörű férfi luxuscipők érkeztek
ós naponta órkeznek újdonságokI
Miltényt Sándor és fia cipőáruháza, nat^mt, f«-qi 2. városai
■ifliM. március 3
komlfoö. aW\'Jtf táfcúlatfól megvált Károlyi Vilinek ai utódja.
Mikor Hunyadi Sándornak Arany ifjú cimú ós közönség sikerre bízvást SI)i„,ilható bűnügyi darabjának máso. dik felvonását végig néztem (a hárma, dikra ugyanis nem voltam kíváncsi, „H-rt a dai«b alkjai túlságosan e mélyből, a szeuyből vann«k vévé) akkora direktornál tett bucsu látoga lúsoin alkalmával láttam, I»ogy a kö zcli napokra Csipetke, Tessék \\Bc. szállni, « Kék Duna, az Ördög, A piros bugyelláris, « Tolvaj vannak kitűzve, akkor azt. .mondottam as igazgatónak, i»ogy ha ilyen érdi\'kcs darabokkal jön majd Nagykanirtfira js és magával hozza ide az össze,? meglevő kitűnő művészeit, (de még a strandfürdő megnyitása előtt), akkor bizvást számíthat nálunk is zsúfolt házakra, együttesének a tagjai pedig arra, hogy az élvezetért, amelyet nyújtani képesek, nálunk is ta|>s-orkán fogja sokszor megreszkettetni kis színházunk falait.
Három napra 88 pengő az áprilisi müncheni dalosk (rándulás
Az Országos Mngvar Dalosszövetség március hó 8-ára müncheni daloskirándulást készített elf>. nme-Ivet azonban az osztrák belpolitikai zavarok miatt április hó 1 l-re kellett elhalasztani, A korábban közölt program semmiben sem változik. Az elhalasztással természetesen mód nyílik arra, hogy a résztvenni szándékozók részéről ujabb jelentkezéseket a Zalai Közlöny szerkesztősége elfogadhasson.
Az útiköltséget, a 3 najMM uton oda-vissza, teljes ellátással, őszesen 88 pengőben állapították meg. amiből jelentkezéskor 20 jK\'ngőt kell lefizetni, a többit április 10-ig. Nag^ kanizsától Budapestig 50 százalékos vasúti kedvezmény, amire jogosító igazolványt a jelentkezés után a Dalosszövetség megküld. Útlevél^ vizűm nem kell !
Emlékeztető
Március J. Izraelita\' Nőegylet jelmez purirn-estje a Keszinóbau.
Mirckts 4. Zrínyi bemutató disztornája a gimnázium tornatermében.
Magyar Pál előadása az OMKü-ban tél 9 órakor.
Március 1|. ize. Leányegylet táncos kabaréja a Kaszjuóban 9 órakor.
Március H. Délután 3 órakor az Izr. Leáoyegylet gyormekkabaréja a
Kaszinóban.
Márckis 14. Siklós Albert szerzői estje.
Március 13. Reálgimnázium hazafias előadása délután 5-kor a torna-teremben.
Március 18 Ríál^mnázfuHi tídzafiias előadása délután 5-kor a tornateremben.
M«rc»u« lf. Nagy Láazló kiskanizsai
"erző színdarabjának, a Hang « szerelem«-nek előadása a Vá rosi Színházban.
Apfllts t». Y. bórldi liai^ven«ay < llorz LiU zongora-estje).
Apr,,lU1\'- Matiné fél 12-kor a zeneis kólában (Vannay J.).
Aprllts 18. Tanári hangverscny a ^ ueiskolábau «te 9 órakor.
Szelvény,
melynek felmutatója 3 pengő bolti
ku T 1 pe"lMrt vehetl m
ktátt jóxMr
n* ferde lovag"
WLAIKOZLÖNY
Egy kanizsai cigányasszony bérgyilkosokkal ölette meg a Hszól éjjeliőrt
Wlínt.
•Ifcntelte a Zalai Közlftnv azt a kegyetlen gyilkosságot, amelynek áldozata leli ,Wcr Istrtui Úszói éjjeliőr, akii minap ríggel véréUeji fagyva holtan talállak Az illelékes zákányi csendőrség azonnal kiszál-11 községbe, ahol már az első nyom arra vezetett, hogv v.ddszinfl-leg haragosok gyilkolták meg az éjjeliőrt, akii egyébként az egész községben becsüllek megbizhalősáKa miall, Valószínűleg egv nagykanizsai cigányasszony, aki Smolczra
régóta haragudott, embereket lié-relt fel, hogy végezzenek vele ésigv Ixwszuját rajta kielégíthesse
Nagykanizsáit éppen ezért razziái tarlónak a cigányok kőzött, hogy a gyanúsított nőt k\'ézrckeritsék, de az ugvlálszik megneszelte a dolgot, mert amikor a razziát megtartották ós a cigányasszony lakásán is megjelentek, az már messzire volt Nagy. kanizsától. Most rádiókörözési adtak ki ellene.

Folyik a tisztogató munka a csavargó leányokat rejtegető zugkorcsmák táján
Az utóbbi időlK-n feltűnően el- I
,.,„n..l V......I.........., I
szaporodtak Nagykanizsán azok a csavargó leányok akiknek legna-gyobbrészét a sors nnishoiulAu \\c-lelt« Nagykanizsára. Vanjjak ezek kőzött, akik váliKágos körtltazásl rendeznek az orsz.ágl>an, minden városban kikólnek néhány hónapra , és amikor már nagyon szemmel tartja őket a rendőrség, továbbállnak. Természetsen állása egyiknek sincs és nagyban veszélyeztetik a köacrkélcsi és közegészségügyi Állapotokat.
A nagykanizsai rendőrség már hetek óta erélyes tisztitómunkál vé-
gez a városban, hogy eltávolítsa ezeket a kétes elemeket A dek\'kli->«k nap-nap nlán állítanak elő fiatal leányokat, akik kóziil sokat Itt kell utaltatni a kórházba Akik nem kerülnek oda, azokat a rendőri kihágás! biróság elé állítják, amely howizabb-róvtdcbb ideig tartó szabadságvesztésre Ítéli őket csavargás címén. A büntetés kitöltése után valamennyit hazatoloncolják illetőségi helyére.
Alkalmunk volt beszélgetést folytatni az\' erkölc-srendészeti detekliv-csoport egyik tagjával, aki szerint a rendőrség minden erővel gátat
dus választékban megérkeztek.
Érdeklődőknek vételkényszer nélklll készséggel bemutatja legújabb modelljeit .
Kiváló minőségek, remek szabás, olcsó árak!
wet á csavargó életmódot folytató leányok inváziójának. Az állandó razziák következtében a várost nagyrészt már sikerült megtisztítani ezektől az elemektől, akik kö-zül naponta néha tizet isi előálli tottak a rendőrségre. Az eset súlyos ága szerint öt naptól 60 napig terjedő elzárásra ítéli őket a kihágásí biróság.
Az ilyen csavargó leányok nagy-részét a különféle titkos borkimérésekből horgászták1 ki a detektívek.
^A1 kanizsai titkos borkimérések tulajdonosai ugyanis előszeretettel engedik meg, hogy náluk üssék fel a tanyájukat. Akadt olyan titkos borkimérés is, melynek gazdája külön kis szobái rendezett, he iljTtv leá-nyolr részére, akik ott találtak buvd helyet a rendőrség elől. Egy alig 3-szor 3 négyzetméternyi kis odúból négy ilyen elbujtatott leányt emeltek ki a detektívek. Természetesen a tulajdonos ollcn is megindult az eljárás, mert elmulasztotta őket bejelenteni.
A kanizsai zugkorcsmákban nagy riadalmat Keltett a renHőrség erélyes l>eavatkozúsa. viszont a város közönsége csak elismeréssel adózik a tisztító munkáért.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, március J.
6.15. Torua. l/tüna tiapglemezek. — 9.45: Hírek - 10: 1.\'Történetek a francia földről. 2. Francia költők verseiből. Köztien hanglemezek. — 12.05: Az Országos Postászeu«kar. — 130: Halász Fischer Annié hegedül és Pethő Imréné énekel. - 2.40: Iliick.
i A Rádióélet meseórája. - 4.15: Időjelzés, hir«k. — 5: A Szodáljs Missziótársulat előadása. Farkas Edit főnökasszony: Misszió* üzenetek. -5.30: Kárpálli Zoltán dr magyar nótákat zongorázik. — 6: »Az a bolond Aldzsi.. (iajári István dr. felolvasása a Idres tréfacsináló Beöthy Algeraon-ról. - 630: Népszerű lemezek. — 7.20 Rádió amalőrposta. — 7.40: Ida Aaw-Ixx) eszt dalokat énekel. - Helyszint közvetítés a Városi Színházból. .Szabad a csók.« Operett. — 9.15: Hirek. — 11.15: Jazz-zene.
Bées.i 11.30: Déli zene, lemezek. -12-2: I)éli zene, lemezek. - 7.30: Hadrabova fcva dal és áriaestjc. -8.15: A Szent István-torony körül. — 10.05: A Pfk\'ger-zenekar hangversenyo.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlai megfigyelő jelentések : — pénteken a hő-mérséklot: reggel 7 órakor + ö*. délután 2 órakor -f 118, este 9 órakor
+ 5-8.
Ftlhöui: Reggel és délben borult, eeto tiszta.
Szélirány: reggel és délben délnyugat], eate déli szél.
(djuakal rddiájtUntis) M ■•i.-r.ié-aial Ixl4t«t|.l«nll mmtm 10 Arakon
srlsslili UHMés, r>m«l k«p««d4a, Nappal .«,h. US, ki-mtSb hkatiiiu.
I
ALAI KÖZLÖNY
barátai
ZALAI KÖZLÖNY
hlrdMMl vásárolnak 1
ZALAI KÖZLÖNY
HML március
A spanyol kormányválság
Madrid, március 2 A köztársaság elnöke ismét l-orra ux volt miniszterelnököt bízta meg u kabinelalakitással.
Carnera megtartotta világbajnokságát
Miami, március 2 Primo Carnera nehézsúlyú világbajnoknak 15 nionet kőiben sikerült megtartania világbajnoki elmét az amerikai Toijimy Laugb-r annál ssemben. A mérkőzést mind össjm 5000 fónyi embertömeg nézte végig.
A Habsburg-uralom vissza-állítása nem Időszerű
— mosdotta SUrhemberg herc«g
Bécs, március 2 Der Tag Starhembcrg herceggel, a Heimwehr vezérével folytatott beszélgetést közöl, amelynek során Starhemberg a Habsburg ura\'om visszaállítására vonatkozólag kijelentette, hogy az ügy ncmcsak Axisztrlára tartozik é$ a kérdés felütése semmiesetre sem időszerű.
Magyar újságírók sorsa megszállott teröleten
Nagyvárad, március 2 Az itteni tőrvényszék Hegedűs Nándor szerkesztőt «izgatás^ miatt 3 napi, Simon Endre nagyszalontai hírlapírót 1 hónapi foghúsra Ítélte
Magyar Pál holnapi előadása
elé nagy várakozássá) tekint az OMKE-be tömörült kaniasai kereskedő-társadalom. Magyar Pál országgyűlési képviselő p?m doktriner közgazdász: évtizedeket töltött egy hatalmas ipari érdekeltség vezető helyén, mint az An-yol-Magyar Bartk ipari osztályának ve-zető igazgatója és iráuyilol(a ereknek • nemzetközi viseonylatbau is nagy jelentőségű vállalatoknak termeié-sét. Hivatott tehát arm, hogy felfogásának kifejtésével irányitója legyen a kanizsai kereskedőknek a mai zűrzavaros termelési rendszerek felöl megalkotandó (elfogása tekintetében.
Magyar Pál kfoéretében érkezik Ka-nizsára Horváth István, az OMKE-köz-pont főlilkára, ki acmrégilicu ugyan-rsak az OMKE előadás-sorozatában tartott nagysikerű és emlékezetes elő-
Kezdődő érelmeszesedésnél a
természetes „Ferenc József kesc-rüviz ugy az alhasi pangást, mint a renyhe emésztést megszünteti és a magas vérnyomást leszállija.

Tavaszi cipoujdonságaink megérkeztek!
UJ szinek, gyönyörű kombi-ndoiók és ami a f6, az drak meglepő olosók. Megkérjük, hogy fdradjon be hozzánk vitel-kényszer nélküli újdonságaink megtekintésére.
S szabó cipőárufpáss
Hortfjy MIMós-uí 1. sx.
NAPIHÍREK
NAPIREND fféroltts 3, szombat
Kómal katoiikui: Kunig. sz. Protest: Kornél lar.: Adar hó 16
Mozi etöatAaok hétköznap 8,7 és 9, va&áiiup 3, 5. 7 és 9 órakot.
Városi múzeum és könyvtár nyltvs csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-től 12 örAig.
Qyógvsscrtári éj|cli ssolgálat e béncp-hsa: .Fekete sas* gyógyszertál Pö ut 6. M. és a kisksnUssTgyógyBKitár.
Oözfűrdő nyitva reggel 6 érától este 8 éráig (béttó, szerda, péntek délután, kedden egész nsp nőknek).
(A meityéapü^HMi HtKlapesten) I)r.
Holt Nándor megyéspüspök csütörtö-köu visszaérkezett Béesből, ahol Innitzer hercegprímás vendége volt ó* jelenleg Buda|>eslen tartózkodik.
(Nagykanl/aal hit tanár hnto rencla-beszédel CKurgén) l.ukács József nagykanizsai bittanár márdus\'7., 8. és ü-én Csurgón lelkigyakorlatokat fart a diákság és a férfiközönség részére.
- (Az Irodalmi én Művészeti Kör) választmányi ülése nem hétfőn, hanem kedden d. u.Őórakor lesz a posta, palota földszinti tanácstermében.
Március 3-án
iMBbatoa
(Doktorráavatás) C.áspár Istvánt, Gáspár József nagykanizsai szabó-mester fiát tebraár 28-án a pécsi Erzsébet Tudomány Egyetemen a jogi tudómé-nyok doktorává avatták.
~ (A piarista kápolnára) Márkek MUiáiyné 2 pesgöt küldött szerkesztőségünkbe.
— Hölgyek figyelmébe ajánlja legújabb köpeny, kosztüm és ruhakel-méit Slnger Dlvatáruház. Rendkívül dus választék, olcsó árak.
_ (Utazás, kedvezmények) A bécsi tavaszi vásárra ugy a magyar,, mint az osztrák vasutak 33 százalékos kedvezményes utazást engedélyeztek. Odautazni március 6-tól 18-ig, vissza, utazni pedig március hó ll-től 23-ig leltet. — A Budapesti Mezőgazdasági Vásár alkalmából Budapestre és vissza 50 százalékos kedvezménnyel lehet utazni. Odautazás március hó IH-től 26-ig, a visszautazás pedig március hó 22-től április hó l-ig van engedélyezve. Mimikét utazási kedwz-ményre jogosító igazolványok a. Me. nefjegyIrodában szerezhetők 1*.
— Férd, n« éa gyermekcipők legnagyobb választékban Miltényi Sándor és Fia cipőáruházában.
Megjeleni a Milliók Könyve leg. ujabb száma, ára 20 fillér, kapbató mindenütt. Minden számhoz kereszl. rejtvény értékes dijakkal, omelvekru mindenki egyforma eséllyel pályázhat. Előfizetés negyedévre 13 regény 2.40 pengő.
— Női fehérnemű selymek és mosó fel»érnemü anyagok állandóan dus választékban kapltatók Singeméi.
Izr. lót. Hőegylet
A Nyugat március 14 számának élén Schöpflin Aladár Móricz Zsig-mondról ir, jubileuma és uj regénye alkalmából. Kassákról, Pap Károlyról és Tormay Ceciléről Lesznav Anna,. Szegi Pál" és liosti Magdolna irnak tanulmányokat, hánom külföldi Íróról pedig, Thomas Mamiról, Werfelről és Capekről, Hevesi András, Kassák La. jos és Kázmér Ernő. A szám isnscret-len magyar költők «gy ujabb csoportját mutatja be. Gazdag könyvkritikai, szinliázi és képzőművészeti rovat teszi teljessé a szám tartalmát.
— Inilaatr. lagsetlrek, pouplinok oxtordok és pijama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
A mai apacs-bál
az Izr. Jótékony Nőegylet legsikeröl. tebb rendezései soréban fog helvei kívánni magának. Már maga az ötlet — a szinte pénz nélkül előállítható apacs-jelmez, blztositja a hangulatot A legolcsóbb és legötletesebb jelmez versenye Is érdekes lesz. A hangulat egyik középpontja lesz a Kaszinó k(-t termében lerendezett szabályszerű bár mixerrel, tapőrrel és a bár-vldámsáJ minden kellékével.
— Kwe.-I.an vergSdése. Aki Peart
S. Buck .l-des anyaföld, drnö regé. nyét olvasta, bizonyára áhítattal foRja kezébe venni tezt a könyvét. Amabban egy nemzedék éleiét irta meg a szerző, a föld ölébe kapaszkodó, örftk paras^ sorsot. Ebben « Kina földjén leját. szó<ló regényben pedig egy noi lélek, irk a Mzerek-mbi-n való csodálatos ki. bontakozását tükrözteti olyan mélysé. geket feltáró erővel és művészettel, hogy Kwei-Lan vergődésében benne kell éreznünk minden szerelmes női sziv forró lüktetését. Kelet és Nyutfat k ni túrája, világnáwte -és erkölcsi Jfcl. íogása csap össze ebben a regényben, phogy a *ze*km étgyurja fcz embere-kel, tüöl • léikből hagyományt, ba. l>onál és előítéletekét, fzzó gyűlölet és forró Szerviem fülledt atmoszférájában pereg le a drámai fordulatokban gaz. dag történet A legfönségesehb omberi tragikumok örök forrása uyilik me# előttünk az izzó levegőben s a két világ közé sodródva, olt vergődik előttünk egy kicsi asszonyi sziv is, hogy megvívja a maga harcát férje szerelméért » az anyaságban tetözo boldogságért... Bomantikus bübájjal s költői szépségekkel teli, lelkűnk mélyéig megragadó könyv. A Palladis KéljH-ngős Begényci soráhan jelent meg.
Mai szánunkhoz Miltényi Sándor és Fia cipőáruház árjegyzéke van csatolva. Ha elkerülte volna b. figyelmét, szívesen megküldi Miltényi Sándor w Fia cipőáruhúzn Nagykanizsu.
Márkás, vulódl angol, férfi kalwh és öltönyszövetek Singeméi.
Purimi apacs-bálja
Egy nagykanizsai üvegesmester szírenraéllensége
Súlyos szerenesétlenség crle tegnap délután Pum Sándor kanizsai ilveges-mistert. A 30 éves üveges a Deáktír I. számú ház egyik lakásában doljp<-/xitt és éppen az előszobaabjákol Ki! telte, amikor Mcsuszoll alóli a létra és olyan slerenesétlcnűt eseti lc. l»ny fejét a mángortógép kerekéi*\' v.igu. Súlyos kotionyaalapi törésül a mentők kórházba számiotlák. Állapot" komoly. Megindult a vizsgálat.
- lUzatkalmiurtak IK,elmébe! Íja
totárainkat AiyeJMeo iMziUitotl ári-kon árusítjuk. Hosszú .ejánilu hitein ta, k.m.tnienletcn, Kopsleln butoiln-ház, Horlhy lli*lós-ut 4. zzám.
Csak ott vegyen szövetet, ahol
nagy választékot, jé minőséget, divatos anyagot és olcsó árakat talál.
Mindenben a legtöbbet nyújt Kjrschner Mór divatáruháza.
Ii34 mirtlM 3
ZALA! KÖZLÖNY
SPORTÉLET
Holnap lesz a Zrinyi disztornája
a lloivilti l^1" ,onfl\' vezénylete „lati mflkfldö Zrínyi tornászgánln te), iesín elkészüli » bemutatásra kerülő ;1BWM«L Mosl már 11 sportközóuség ;,bVkUv kritikáját várja, hogy wjpu. línál Jöl ^geilo-e munkáját. A Jnl-llipí nap megadja erre a választ. A* előjelek szerinl városunk notQbllilásai mindnyájan kivonulnak, hogy óbbon a Nagykanizsán nem mhulennnpl disz. tornában gyönyörködjenek. A vezeló. ség már « vasútnál dlsies fogadta, táitan kivánja a megérkező Tölh Isi. ván országos alelnökül részesíteni-Míg egy meglepetésben lesz réste n diszloniáii megjflleoő közönségnek. I)r. Thnlway Zsigmond poslafőnök, igaz. galó, az egyesület alelnöke, a Motesi délnyugali kerületének alelnöke fogja a JViolesz képvtselíiélH\'n megjelenő Tdtli Istvánt üdvözölni. A délnyugali
lornászkerülelel dr, Králkv Islván pol-girmi sierA u Motesz délnyugali kerületének társelnöke képviseli. Nem Is eíoda ez a nagy érdeklődés, mert u rapröbán leszűri tapasztalatok alapján olyan gondos és j6l össz.\'állit.dt műsorral jelenik meg a Zrlnvi lornász-gárdája, mely hosszú ideig kell.\'ines emléke lesz Nagykanizsa S|>ortközön-ségénck.
! zuion közli az egyesalet vezc-tősége, hogy a disztoriu belépője-gyeit a Teutsch drogéria, Vágó illatszertár, Rittor dlvatáruház és Németh polgári iskolai altisztnél lehet beszerezni vasárnap délig. Azok, akik vala-ntllyen okból nem tudnák jegyeiket addig átvenni,, a gimnázium tornatermében a diszlorna megkezdéséig át-vehetik.
Az alö8ztály minden csapata játszik vasárnap a bajnokságért
A* NTE itthon, a Zrinyi Kaposvárott /átázik
Teljes fordulót bonyolítanak le va. Kárnap a kaposvári alosztály csapatai. Nagykanizsán is bajnoki mérkőzés lesz. Az NTE-nek a Kaposvári Rákóczi csapata lesz sorsolás szerint az ellenfele. A cukorgyári legénység nem lebecsülendő elenfél, mert nem egy izben okozott már a vezető csapatok ellen meglcpclést. Kél évvel ezelőtt is 2:0 arányban legyőzte az NTE-t a fiiysben, amikor már mintegy biztos bajnoknak látszott.
Az NTE t\'gi-ap két kapus tréninget tartott a Zrínyi ellen, valamint már két komoly mérkőzése is van, így léljes felkészültséggel áll ki a .szezon első bajnoki mérkőzésére. A mérkőzés délután 3 órakor kezdődik, Hainesz l>écsi bíró vezeti.
Az NTE é-s Zrinyi vezetősége egy-ségesen állapították meg a mérkőzés belépődíjait. Tribünülés 90 fillér, elő-vételben 70 fillér, állóhely 00 fillér, elővételben 10 fillér, diákjegy 20 fillér. Jegyek elő vételben Vágó Endre és Hitler Andrásáál szerezhetők be vasárnap délelőtt 10 óráig.
A Zrínyinek nehéz ellenfele lesz Ka-posvárolt. A Turul ellen játszik bajnoki mérkőzési. Bár az ősszol a Zrinvi ü :0-ra • győzőit a Turul ellen, mégis a vezető csapatok kőzá küzdötte fel magát és a Turul Is egyik aspiránsa a bajnokságnak. Izgalmai, szép mérkőzés várhaló. l£z a m/c\'Á a Somogy —Phöbus profimérkőzés elölt kerül lejátszásra.
Blúzok ....../. 2\'50-töl
Kombinék......2— „
Női nadrágok . .1 180 „
Műseíyem harisnyák 125 „
Matt harisnyák . 130 „
Legújabb divatú ernyők 5\'— P-től
Rrónyul nivatáru&ásc
Hort&y MiKlóm-ut 1. VárosQáx-palota.
Baby-rahák éi
ganltirák legolcsóbb árkai
Kezdődik a leventebajnokság
A levente bajnokság még csak már. cius 11-én kezdődik, de már vasárnap azaz 1-én egy bajnoki mérkőzés is kerül lejátszásra.
A Keresk. isk.—Ékszerész bajnoki mérkőzés lesz a Zrinyi pályán az NTE—Hákóezl előmérkőzése.
Barátságos mérkőzések
Teleky-ulí pálya 2 órakor Reálgimnázium —VOGE I. Magyar-utcai pálya 2 órakor Transdanubla—13 F. C.
Az intézőbizottság ezúton is értesiti az intézőket és leventejátékosokat, hogy a leven le bajnokságra vonatkozó közlemények, jegyzőkönyvek Fenyvesi és Bárány ékszerészeknél a Horthy Miklós-uton lesznek kifüggesztve, Iga-zolólaiK>k ugyanolt szerezhetők be.
— Kész nfli tebérnemOk a legszebb választékban Schütznél.
Egy német város utoája egy gázrobbanás után.
Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizetői részére
A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanák előflaelői-nek. ölkilós aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A nZalai Közlöny« a maga teé-rény vidéki keretei közt nem tud egetverő meglepetéseket Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tarlani és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, aitoelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizető számára egyenlő foggal és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők.
A t/.alai Közlönyt minden igazolt előfizetője, iiia Budapesten vau dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol ulalvátlyt kap, mellyel egy, esetleg két napon át díjmentesen lakhatik a főváros egyik létfjobb-nevü tzállotíájébah. Stobh-Wámlá-ját t. I . a v&áto1\' KöifohV* kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Köíz-lönyt-nek anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk föl előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük Vele gondjaikat.
A kedvezményt az afennah belépő előfizetők Is Igénybe vehetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeidet kielégíteni.
Ma és Holnap
L-AtlRI VOLPI, a világ legelső énekesének főszereplésével
NAPOLYI SZERENÁD
s*ép tájak, fülbemászó melódiák és romantikus, bájos történet. Az év kimagaalé filmja. Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Szombaton 5-ker olosó (20-60) helyárak
ZALAI KÖZLÖNY
1934. március 3.
TwaéoílÖHd.
I tlszav. (uj) 77 M 9-00- 330, 78-aa í 10-9-40, 79-es 920-9-40, 80 u "60, dunánt. (uj) 77-ea 8*70—180 880-890, J^ea 8-91-900, _ 9-O0-9-I0, ro» (uj) .\'i-15-5.30. — 2ib kosén 10-14—>0-30, ujtcngeri tlaaiolull 830—8-30.
StrUaiátár
Folbaltáa XI, eladatlan 40 Blrt-rwkdfl 082—093. aaedett 090 -092, •» datt WJiép 086-0-88, könnyfl 089-0-82, •M rendű Öreg 084 08«, ll-od randu 0H( 0-78-082, angol eOldó I. 0S3 —1-02. aaalomu. naivban OOO—100, lalr 110-liS, lliia lT»-l-40. tilsertéa I 14—1-20.
KM|l ■ lephilajdbnoa Közgazdasági Rt. Qatenberg Nyomda éa Délzalei Lapkiadó VálUlaU Nanykanlzsin. Pelelóa Idadó: Zalai Kiroty. btturbaa leleloa: Nagykanizsa 78. szám.
APRÓHIRDETÉSEK
Némelül ludó Intelllgena l aaaajt keres uiadilnl imíiá. Clm
Ssép lebír nrnrmmktn eladó Sugár-■t 14. faldadnt*
Zománcoioll •ul.llü.hal, aloaia
Kinltal-u. 37. •
T.k.rltó.í felvétetik Petóltu. 15. ai. Jelenlkeinl lehet d. u 4— 6lg. •
Oakl.r kiváló eredménnyel lanlt né-»atel, franciát, Arany Jánoa utca 2. •
Kcveaet biaználl kla Slnger varrógép eladó, TeJekl-a. 63. •
Haaaaált Pord-alkalrésrek, gummlk, Wanderer segédmotoros kerékpár okain eladók, Lusillg OdSn Erzsébet tér 16. •
Apaltaaaa arcbőrét dr. Beiiedlgné Lsng Magda koametlkal Intéietében Deik-tér 3. *
■Ulaaobáa udvari lakáa melllkhelyi-aégekkel tnájua etae|ére kiadó, Ktnlzal-utca 31, •
10-11 heklóa kky-u- 24.
honlók eladók, Te-
FUrdóezobás utcai, további udvari két-axobia lakiaak májuara kiadók Kuauiz ügyvédnél. •
Hunvadl-utca 6. alám alatt egy udvari axoba konyha hozzátartozó helyiségekkel május l-re kladá. 873
15 évig adómentes hé* a Katonaréten azébadkézBól eladó. Bővebbet Horthy M.-ul 25. 872
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
4.330/1934.
árlejtés! hirdetmény.
A hivatásos tűzoltóság részére mintával ellátandó zárt Írásbeli ajánlat alapján 14 drb nyári zubbonyt 14 „ , nadrágot li , téli zubbony! 14 , „ nadrágot 75,60 m. nyári ruhaanyagot „33.40 m. (éli ruhaposzőt \' 14 pár téli csizmát
14 drb sisakot szerzek be és 14 pár csizmát fejeltetek meg.
Az összes beszerzési anyagoknak a budapesti hivatásos tűzoltóság által előirt mintának kell megfelelni.
Zárt Írásbeli ajánlatok f. évi március hó 16. napjának déli 12 órájáig adhatók be a városi iktatóhivatalba.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1934. február hó 24-én.
hh \' Polgármester.
Kézimunka, képes lolyólrat, gyönyörű ajándék
Kr-Taek; „TÜMDÉRUJJAK"
Magyar Közimunka Újságra előfizet hat havi P 2.40-es részletekben való lefizetésre: ezt a kedvezést Nagykanizsán c*akls öxv. drOro»x Mtlclóaaé kézi-munkaüzletóboakap- B,Bn,8rfl ajándékot
választása céljából a^hölgy közönség rendelkezésére állanak. m
Nagykanizsaiak találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapaat, VI., Podmsniozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
HIRSCH ÉS SZEGŐ NAGKERE8KEDÉSÉBEN
konyhakerti és virágmagvak ültetésére, helyes kezelésére és megművelésére
vonatkozó \' általánoa útmutatónkat.
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonkint 20 Miért
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában
Fő-ut 5.
valamint t
Krátky QyBrgy és ifj. Hirsohler Mikaa dohány-árudájában, Fiachal Eda és Sohlasa Testvérek
könyv- és paplrkcreskedésében, Horváth Jéxaef újságát udájában.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
4,377/1934.
Árverési hirdetmény.
A Dencsár árok két oldalán levő ingatlant folyó évi március hó 8-án d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó árverésen bérbeadóm.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanjzsán, 1934. február hó 23-án.
i, Polgármester.
Otcsén&jjot cwftammban Kwakoxhalik
Teljesen megbízható, fajtiszta és nsgton jó cslraképességű
fdzelék-magvak, virág-magvak,
hazai
gazdasági vetőmagvak, műtrágyák, növfnytápsó, gylimölcsfa-permetezö szerek,
Futor cuitkínf, Pekk „D"
Kaphatók:
orszAg József
■ag, műtrágya, aővéay vádelmlsier.k Btb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett)
Vihar puaztltotta al Loa Angeles elővárosát.
Hyomatott l taptuUldonos KOzgaidasigt Oulenberg Nyomda is Délzatal Lapkiadó Vállalata kSnyvnyonidiliban Nagykanizsán. (Felelői üzletvezető i Zalai Károly.)
74. évfolyam 51. szám
Nagykanizsa, 1934. március 4. vasárnap
Ara 12 Hllír
ZALAI KÖZLÖNY
itf,ke*itö«éK ** kiadóhivatal: Főút fi uim.
Megjelenik minden reggel, MHÖ kivételével
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajc
EMSfUctétl Sierkeul
•il ára: egv hóra « pengő 40 Hllét itőíégl^éi kiadóhivatalt teleion: 78. n
A Nemzeti Egység helye és szerepe a közéletben
Irta: dr. BALÁZ8 ZSIGMOND
A napokban a fővárosi törvényjavaslat tárgyalásakor az egyik ellenzéki képviselő reeriminátió tárgyává tette, hogy a főj>olgármestcr a Nemzeti Egység Pártjának jelvényével elnököl a törvényhatósági közgyűlésen.
A Zalamegyei Újságnak nem tetszett, hogy Nagykanizsán a polgár-mcster szíves szavakkal üdvözölte a Nemzeti Egység Párt képviselőtestületi tagjaiból alakult blokk bejelentését.
Az ellenzéki képviselő politikát lát a jelvényben, az újság politikát vél felfedezni a Nemzeti Egység Pártjának megjelenésében.
Talán pár éwel ezelőtt megdöbbentő hatást válthalott volna ki még a jóhiszeműek táborában is az az elképzelés, hogy egy tisztviselő politikai jelvényt tüz ki gomblyukába, hogy egv politikamentes közgyűlési teremben politikai párt megalakulását jelentik be.
I)e a legközelebb elmúlt pár év alatt igen sok gondolkozásunkba beidegződött fogalom csodálatos metamorphozison ment át.
Es ezen változások között talán az első helyen állanak a politikai párt fogalmához fűződő elképzelések. \'
Aí politikai pártok, illetve a pártok váltakozó uralmára alapított kormányzás axiómái soha el nem Képzelt, hihetetlen erős támadások központjai. Az erős, lázaktól gyötört társadalmak nagy része már Is anathema alá vette a párturalmat ós mentséget, menekülést, javulást a párturalomtól mentes dictaturák-ban lát.
Mivel a pártok uralma alkalmatlan \\olt a kormányzásra, önmagától adódik, hogy csak a pártoktól mentes dktatura vezethet a boldogulásra.
Ez a változás elkerülhetetlen biz-tonsággal bekövetkezett és lx- fog következni ott, ahol a |>olitikai pártok kellő időben nem tudnak alkalmazkodni a megváltozott viszonyok llOz.
Ahol nem tudnak alkalmazkodni a tökéletes, eszményi demokráciához.
Mert bármennyire paradoxonnak tetszik, de mégis színigazság, hogy a dictatura a népiességtői mentes Párturalmon juthat csak erőre, csak at olyan pártokat gyűrheti le, amelyek csak politikai pártok és nem mások.
Gömbös Gyula miniszterelnök •\'járatából és az ő vezérlete alatt megalakult Nemzeti Egység Párt utódja, nem követője semmi-Mc régi politikai pártnak. J\\crlV a Párt nem is politikai nan. hzt a pártot nem azért hívta ,7! a Vezér akarata, hogy egv
W elképzelés, egy elv képviselője
legyen.
Ez a párt nem is párt. Nevében és megjelölésében elég volna a • Nemzeti Egység,, a párt szó csak konvenció!
Ez a j)árt a Iegeszményibb demokrata, a legtökéletesebb népiesség elvei alapján szervezkedik.
Ez a párt félti a Magyar Nemzetet a párturalomtól, félti az országot a politikai pártok hatalmi Játékától, félti a fenyegető diktatúrától, tehát szervezkedik a |>olitikai pártok ellen.
Szervezkedik pedig ugy, hogy nem igér részesedést a hatalomból, támogatást bármiken particuláris érdek mellett, hanem zászlója alá hívja mindazokat, akik küzdeni
akarnak az egész nemzet jövőbeli lwldogulásáért, akik azt vallják, hogy első a Nemzet, csak azután jöhetnek a politikai pártok.
Az a jelvény, amelyet az ellenzéki képviselő reeriminál, az az alakulás, amely a Zalamegyei Újságnak nem tetszik, nem politikai jelvény, nem politikai alakulás, hanem annál sokkal több ; mindkettő a Nemzeti öncélúság nemzedékeken felül emelkedő eszményeinek egv kicsi propagálója.
Bármennyire fáj is tehát a jelvény, bármennyire nem tetszik is az alakulás bárkinek, meg kell szokni, hogy á magyar közéletben ez a jelvény mindgvakoribb lesz, hogy mindenhol, ahol emberek össze fognak jönni, ahol tanácskozni fognak közügyben, meg fog jelemii a Nemzeti Egység gondolata és zászlója alá fog hivni mindenkit.
A Magyar Jövő a Nemzeti Egység gondolatához van fűzve.
fis mert ez igy van, a Nemzet iránt való kötelesség, hogv a Nemzeti Egység a közélet minden megnyilvánulásában domináló módon jelentkezzék.
A Nemzeti Egység hivei és a gondolat hirdetői mindenhol ott lesznek. amit közéletnek neveznek.
Nemcsak a közügyek intézésére hivatott szervek életében, hanem minden érdekképviselet, minden társadalmi szervezkedés látni és érezni fogja a Nemzeti Egység által képviselt gondolatok terjesztését.
te ez a propaganda csak akkor fog megszűnni, amikor már nem lesz szükség a Nemzeti Egység Párt jára, mert az egész ország, a Nemzet minden tagja egyesülni fog egy »Nemzeti Egységlxm. >
TIz pengő előlegért és 500 pengős igéretért Roth Béla volt kanizsai kereskedősegéd verte agyon a liszói éjjeliőrt
A szerelmes anyósnak útban volt az őreg éjjeliőr — A gyikost, anyósát ós sógornőjét letartóztatták — Elfogták a titokzatos cigányasszonyt Is
Két nap előtt rövid hirben jelentette a Zalai Közlöny, hogy a közeli I-iszó községlxm meggyilkolták Smolcz István éjjeliőrt. Az egyszerű kis hírből nagy szenzáció lett, amelynek homlokterében a kanizsaiak által eléggé ismert Itólh Béla kereskedősegéd áll, aki annak idején leütötte Kirsclmcr Mór kanizsai kereskedőt, majd lopásért is hosszabb börtönbüntetést ült.
A későn támadt szerelem elindítja a lavinát
I.iszó községben él egy Szukic-Anna nevű kb. .r)0 éves nő, aki anyósa a meggyilkolt éjjeliőrnek Smolpz és anyósa egv házban, egy fedél alatt éllek. Szukics Annaugv-látszik noha tul van már mcsz-szire a Balzac-koron — élénk érdeklődést mutatott egv asszonyvári férfi iránt. Ebben azonban útját állta veje, Smolcz István, aki ezért
haragját vonta magára. Az öregedő asszony ezért törte hónapok óta a fejét, hogyan szabadulhasson vejétől.
Szukicsné megismerkedett a másik éjjeliőrnek a feleségével. Ször-csök Jánosné született IlorJáth Annával. aki az időközben megnősüli Bótli Béla feleségének, Horváth Júliának a nővére. Igv azután Kzu-kicsné csakhamar megismerte Róth Bélát is és benne megtalálta azl. akire szüksége volt.
Szukicsné — ahogyan ezt a kőz-ségl>eliektől megtudtuk - megkörnyékezte Bótli Bélát, hogy szabadítsa meg őt vejétől, Smolcz Istvántól Róth eleinte visszaret lent a dologtól, de végül is elfogadta a megbízást, Szukicsné. 500 pengőt ígért Róthnak arra az esetre, ha végez vejével. Erre 10 pengő előleget adott.
A macska-mérgezési kísérletektől a gyilkosságig
A gyilkosság ugy történt, hogy felesége és sógornője, beszédbe elegyedtek otthon Smolczzal és szóval tartották mind addig, amíg elálmosodott. Ekkor Róth Béla elővette az ecélra készentartott ballát és olyan ütést mért áldozatára, hogy az leszédült a székről. Róth Béla és sógornője, abban a hiszemben, hogv Smolcz halott, kicipelték a konyhába. Az utat vércsik jelezte a padlón A konyhában észrevették, hogv az éjjeliőr még él, azért Róth kérésére Szörcsök Jánosné kihozta a hallát és Róth még egyet vágott Smolcz fejére, majd az éjjeliőr
vashegyü szolgálati botját teljes erővel áldozala arcába szúrta. Smolcz kiszenvedett. A gyilkos és segítőtársai ekkor megmosták a kezüket, felmosták a padlót, majd az áldozatot kici|>elték a fészerbe, ahol zsákkal és egyéb ruhákkal letakarták, később pedig kivitték n hullát az útra.
Mialatt a hulla a fészerben feküdt, ezalatl az áldozat felessége keresni kezdte férjét a szomszédoknál. De Smolczra csak másnap reggel a község népe talált rá.
A nyomozás esakhamar olyan adatok birtokába jutott, amelyek
egy nagykanizsai cigány asszony hoz vezettek. A szentmiklósi csendőrség egy járőre bejött Nagykanizsára és a rendörséggel karöltve igyekezett a gyanúba vett cigányt kézrekeri-teni, de az ugylátszik megneszelte a dolgot, mert a csendőrök csak hűlt helyét találták. Jan:»6 tiszthelyettes a nyomozás további fonalán ki akarta hallgatni Smolcz hozzátartozóit, akikre már kezdetben gyanakexkítt, azonban körömszakadtáig tagadtak, nem akarlak sem miről tudni. A csendőr a község-Immi kajjott adatok alapján, majd Róth Bélának a cigányasszonnyal való kapcsolata alapján elfogta a községben Róth Bélát, ennek feleségéi, majd sógornőjét, Horváth Annát is és bekísérte őkeí «« somogy-szentmiklósi községházára, ahol Sivár József kózségbiró jelenlétéinél kihallgatta őket.
A gylkos vallomása
Janzsó olyan momentumokat tárt Róth Béla elé, hogy az nem is próbált tagadni és elmondotta, hogv Smolcz anyósának felbujtására vállalkozott arra, hogy megöli az éjjeliőrt. Szukicsné 500 ]>engöt igért neki, amire már 10 pengő Célpénzt • is kapott. Vallomásának további folyamán a felindulás legkisebb jele nélkül elmondotta, hogyan végzett áldozatával és hogy felesége, és annak nővére segítetek kicipelni a hullát.
Bevallotta Róth Béla azt is, hogv húshagyókedden kísérelte meg első ízben tervét. Mérget szerzett egy nagykanizsai asszonytól és hogy a méreg hatását kipróbálja,
ZALAI KÖZLÖNY
IW. máidra 7,
a fiiig
m
keserD-
_ m
Az Tgmándl heserüviz. nemcsak legfőbb hathaiti, de sohMe nyomor-Mlba/t sikerrel kltyitytli.
Igmándi
l>cadla kétizben is egy-egy macskának, <le azoknak nem lett komoly bajuk tőle. Smolcznak borban próbálta beadni a mérget, de az éppen akkor nem ivott bori. A terve léhát mindenképpen dugába dőli. \'Mivel azonban az asszony ismételten sürgette, most elvégezte baltával.
Róth vallomása után látnalólag megkönnyebbüli és n nők kihallgatására került a sor. Ezek awn-ban egyik a másikára akart tolni mindent.
A csendőrség Róth Bélát, feleségét ós sógornőjót. Szőrcsök János-nét behozta Nagykanizsára és innét elszállította a kaposvári kir. ügyész ségre.
Megvan a cigányasszony
A szentmiklósi csendőrség egy másik járőre időközben elfogta ázt az Egyed né nevü cigányasszonyl is, akit eddig hiál)a kereslek és akiről hiszik, hogy tőle szerezte: Róth "Béla a mérgei. Hir szerint Róth Béla házassága előtt ezzel a cigánynővel állt össze, aki maga is ismerőse a nagykanizsai búnügvi halóságoknak. Szerepét az ügyben eddig még nem sikerült ->«icgül lapítani.
Egyednét szombaton délután Nagykanizsáról útnak indilolták Kaposvárra.
(B. R)
Megalakult a nagykanizsai cserkészet parancsnoki tanácsa
A Cserkészszövetség tij alapszabályainak értelmében a nagykanizsai csapatok parancsnokai megalakították a parancsnoki tanácsot. A tanács ha-vonkinl értekezletre hívja össze a csapatok tisztjeit és megbeszélést folytatnak a helybeli cserkészélet egyöntetű irányítására vonatkozólag.
Az első tiszti értekezlet pénteken volt és ebből az alkalomból jegyzőkönyvileg üdvözölték Bödy /.öltán al-ispánt. Zalavármegye uj cserkészelnö-két. Majd Deák István, a helybeli parancsnoki tanács elnöke ismertei te az eddig megjeleni uj cserkészszabá-lyokat és testvéries együttműködésre hívta fel a cserkészlisztek figyelmét.
Számos értékes indítvány hangzott el a csapatok belső életének kúzós szellemben való átalakítására vonatkozólag. Megállapodás történt, hogy al. kalomszeröH\'g, csapatősszevonásokkal juttatják kifejezésre a cserkésztestvéri gondolatot.
— Férfi, női és gyermekcipők legnagyobb választékban Miltényi Sándor és Fia cipőáruházában. .
— Köztisztviselők részér* rendkívül előnyös bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopáteln bútoráruházban, Horthy Miklós-ui 4.
Felboncolták az eszteregnyel verekedés áldozatát
Farkai István 8nvédelemmol véckkoilk Vaunak Unok, akik torholöen vallanak
Sormás, március 3
(A Zalai Közlőni/ OidósitófáMI.) Pénteken délután kiszállt a nagykanizsai törvényszék részéről dr. Orszőy Lajos kir. törvényszéki orvos és dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró Eszleregnye községbe, hogy h csütörtökön este lelőtt Tftli Lajos gazdalegény holttestéi felbcjncolják és megállapítsák, hogy megül l-e I-arkps István kereskedőnek az a védekezése, liogv fegyvere véletlenül sült el a verekedés közben és igy törlónt a halálos tragédia, mert ő nem akarl lőni. csak ijeszlésüi vitte ki magával fegyverét, hogy ezzel fedezze a szorongatott legényt, akit fejszós ellenségei halálra kereslek.
A nagykanizsai csendőrség előtt Farkas védekezésével szembon Valinak azonban olyan tanúvallomások, hogy lállák, amint Farkas akarattal lőlt.
A nagykanizsai csendőrség egy járőre még künn van . Esztereg-nyéu, ahol sok emberi lmllgatlak ki. Vnlószinü, hogy Farkas Istvánt ma behozzák Nagykanizsára.
Az angol kormány nem türi a Habsburg, restaurációt
Brüsszel," március 3 Az angol kormány Ottó" főhercegnek stecnockcrzeeli kastélyába eljuttatta azt az érlesilést, hogy nem
I tűrhetné Ausztriában a Habsburg. I ház restaurációját, mett ez Közép -európában bonyodalmakat idézne elő.
1200 millió pengével csökkenlek Magyarország külföldi tartozásai
Róma, március 3 Hivatalos jelentés szerint Gömbös Gyula miniszterelnök és JJoll-fuss osztrák kancellár március 11., 15. ós 16-án Rómában hivatalos\'látogatást lesznek az olasz kormánynál.
Budapest, március 3 Még 1931-ben Károlyi Gyula akkori miniszterelnök felkérésére a Népszövetség Magyarország pénzügyi helyzetéi szakértőkkel meg-
vizsgáltatta, akik megállapították, hogy Magyarország külföldi tartozásai 4.2 milliárd pengőre rúgnak, melyben az állami ós magángazdasági\'kötelezettségek is bcnnfoglal
tatnak. Illetékes helyen most újra számba vették az ország tartozásait és megállapították, hogv jelenlegi összes Külföldi tartozásunk 3 milliárd pengőre tehető. Ez főkép a font, dollár és cseh korona értékcsökkenésének tulajdonitható.
A magyarok és a zsidók „kiszorították" Erdélyből a románokat...
Románia numerus clausus szal védekezik
Bukarest, március 3 A román kormány törvényjavaslatot készíteti, mely szerint a jövőben egyetlen vállalatnál sem lehel 85 százalék, uál kevesebb a román alkalmazott.
Bukarest, március 3 A román képviselőház szombati ülésén Goga Oetavián elkeseredett hangit i interpellációt intézett a kormányhoz a/, erdélyi románok háttérbeszorilása (t 1) miatt. Hangoztatta, hogy a román már saját hazájában mcllőzóítnek érezheti magát a betolakodó idegenok-
kel szemben. Példákat hozott Tol álli-tásai igazolására. Igy rámutatott arra, hogy a mánnarosszigeti városi tanács 32 tagja közül csük 0 a ncpnáiK- a többi magyar és .zsidó. Ezt a \'tanácsot a liberális kormány feloszlatta és helyébe 9 tagu tanácsót nevezett ki; ebből is azonban 6 magyar \'és Zsidó, román pedig csak 3. Szatm\'áfban fi román és 2ü idegen ül a váftjsi "tanáéiban, Nagyváradon pedig 8 román és 24 idegen.
Nagy veszélyt jeleni ez most, fejezte be, amikor a revízió mindenhol felüti a fejét.

Nálunk olcsón vásárolhatja meg hatalmas választékunkból a legjobb tavaszi Férfi ruha és felöltő szöveteket m
)\'\' \' Tavaszi divat legszebb szln.lt találhatja nálunk minden min6s6gben Női szövetekben és selymekben

Ajánljuk filléres reklám-árainkat becses figyelmébe
Nöi pántos ciptí P 6.80
Nöi chrnt antilop cipő P 8.80
Nöi divat bör cipő P 9.80
Nöi luxus cipő P 12.80
Férfi cipő P 8.80
Miltényi Sándor és fia cipöáruháza, Nagykanizsa, Fő nt 2. Városház palota.
tflftk március 7.
2ALAI KÖZLÖNY
Helyszíni riport avetitőkamrából
Hogyan működik a hangosfilm ?
Hft Etlison és Liuniere testvérek tegnap cljóltek volna vtkm a moziba, azt hiszem ők is nagyot nézlek volna, hogy ml ,cU az n egl\'s!!cn"1 masinájuk-tói Szokásom ellenérc Ugyanis tegnap nem a nézőtérről, hanem a vetitő-kamrtbét néztem végig egy mozielő-adást.
Szák falépcső vezet fel. Minden ajtón ott díszlik a kemény parancs: .Ide. aencknek tilos a bemenet!* A vclilöl>ől hangok szűrődnek ki. Oda nyitok le. Horváth I\'ál, a mozi gépésze fogad. A sarokban egy kéttányéros elektromos gramofonon egy tangó lemeze pereg. Szórakoztató előzeuél adnak. Még tiz perc van kezdésig. Addig körülnézek. Az eg)\'lk falon hangszóró, n másikon kapcsolók, lámpák, órák, áram- és voltmérők halmaza. Előtérheti két ha-lalmas filmvetítő készülék. Egyik han-goS> a másik néma film vetítésére l>e. rendezve. Körül még tűzbiztonsági le-rendezések, telefon, akkumulátor töltő és telep a vészlámpákhoz stb.
öt óra! Horváth Pál serényen dol-gozik. A kapcsolótáblánál kapcsol, figyeli a voltmérőket, beáilitja a gépet, megindítja a ipotort... A nézőtéren kialszanak a lámpák ... már peieg is a film. Most egy fülkagylót tesz a fejére: - " lian^ol szabályozza. Látszik minden mozdulatán, hogy érti a mesterségéi. Aztán kérdésemre elmagyarázza, hogy miképp működik a gép:
-- Azt mindenki tudja, hogy a mozi azon a jelenségen alapszik, liogy a szem recehártyája a riesö fénybenyomási a fény inger megszűnése után még egy nyolcad másodpercig megőrzi. Ha tehát ezen időn belül uj kép éri « szemet4az az előzői még a recehártyán találja és vek minden megszakítás nélkül egybeolvad. A mai hangosfii-ftlmek vetítésiempója: 1 perc alatt 27 méter. Mivel peclig egy méter filmen 52 képkocka van,
másodpertenktnl körülbelül 23 képel pergetünk le a béző elölt. A vetítés természetesen szaggatottan oz úgynevezett »niáltai keresztes* berendezés segítségével történik, amelyet egy egyforma sebességű kis fél lóerős motor hajt.
— Miért nem látni azt, amikor a film tovább megy?
- Érdekes, ezt Kevesen tudják ol-képzelni, pedig egyszerű - feleli a világ legtermészetesebb hangján. Közvetlen a lencsék előtt fonog két lap, amely egy tengelyen van a hajlószerkezettel és mindig akkor kerül a fénysugár elé, amikor a Tihn tovább halad. Természetesen ez körülijeiül egy másodperc huszadrésze alatt történik, ugy hogy a friézök mit sem sejtenek abból, hogy a fénysugár előtt állandóan két lap pörög.
Krről egyébként magam is meggyő-ződtem és most már ón is belátom, hogy valóbau egyszerű. De »mig eite rájöttek!?...
Kitekintek a kémlelő nyíláson: Ali-Kátorvadá*zatl Innét , felülről kitűnően •átni a filmet. Jobban, mijtf a páholy-l>ól. — Kár, hogy a hangol elnyomja a Kép zúgása — akarom éppen mon-de már azt is jól hallom, mert időközben egy fülkagylót érzek " fejemen. Nugyszcrüen hallani a ze-»ét, tisztán a beszédet. A gé|>ész köx-}K\'n állandóan figyel, csavargatja az ívlámpa széncsucsalt, hogy tiszta képpel tökéletes élvezetet nyújtson a mozilátogató közönségnek. Mikor látja, fogy érdeklődéssel nézem az ivlámpát, Kinyitja a vetitökamra ajtaját. A kiáradó hőség elől hátralépek. J igen - mondja mosolyogva — ez
■ «5 voltos vetlfö ívlámpa MM gyertyafényt képvisel ^ meleget áraszt, hogy ha a fllm-tadivf mC8á|,na rö8tön meg is gyul-
~ ha a film elszakad, nem gyut-Uld - kérdezem gyorsan.
„,r \'NeuT- - feleli - mert a fénysu-gár egy vízhűtéses cellán megy ke-watty, köfülUciúl a feiéw hűti
a magas hőfokú sugarat. A film pe-dig nem szakad el. Kz cgy m>isz kifejezés. Egy l
filmszalag olyan erős, liogy M * kilogramm megterhelést isolblr.
Amit szakadásnak neveznek az nem más, mint a régi filmeknél a ragnszlás szétválása. Uj filmeknél, amelyikből még nem vágtak ki scmmil -- .szaka, dás. nem fordulhat elő.
Mig igy beszélgettünk, egy tekercs film pergett le. Híradók, reklámfilmek és kisérőfilm. Körülbelül ezer méter. Eg>\'-«Ky előadáson három tekercsről körülbelül 3100-:í200 méter filmet pörgetnek le.
Olvasóinkat bizonyára a film .hangos. része érdekli jobban. Magam is nagy figyelemmel nézegettem ezt a lerendezést. Hihetetlenül kicsi oz a .beszélő idegrendszer. i Egy szivardobozba beleférne az egész. A »hang« tulajdonképpen, mint fén.vrczgés a filmszalag jobb szélén lévő hangcsfkra van -rá-fényképezve.< Ritkább vagy sűrűbb, vékonyabb vagy vastagabb, sötétebb vagy világosabb csikók, aszerint, hogy mélyebb vagy magasabb, halkabb vagy erősebh a hang. A hangadás most már ugy történik, hogy u >hanglámp\'u egy keskeny csíkban erősen megvilágítja a hangszalagot, amely mögött a fotocella - a hangos lerendezés lelke - van. Sűrű vastag rovalkázás esetén kevesebb, rilka vagy vékony satirozás esetén több fény árad a fo\'oeellába és igy tulajdonképp a rovátkák szabályozzák a fotocella áramát. Körülbelül ujj van mtal amikor » gyerekek bofol húznak végig a léckerítésen.



141
ve
rei
Minél gyorsabban szaladnak ide, annál magasabb hangot ad. A fotocella felveszi a fény rezgéseket, amelyek egy készüléken át már mint hangrezgések jutnak a kétlámpás előerősítőbe. Ezt u még mindig gyenge hangot erósiti fel a 25 wattos végerősítő berendezés, amely lámpahalmazával ott áll a vetítő sarkában. Innét jut a hang, a vászon mögött felállított uj, nagy Western hangszórón keresztül a közönség füleihez.
Ime, mivé fejlődött a kinematográfia — a mozgás fényképen való megrögzítése! Edison kezdetleges kine\'.osz-kopjából — modern hangosfilm vetítő lerendezés lelt.
Lefelé menet még lenézek a gépházba. Itt vannak a motorok és a dinamók. Ezekkel ulakjtják át a 150 voltos városi váltóáramot 65 voltos egyenárammá. Ugyancsak itt tekercselik vissza és vizsgálják át a filmeket is. Mig Horváth Pál bemutatja, hogyan ragasztják a filmeket, megkérem mondjon valamit magáról.
- Tizenkét éve vagyok itl — mondja szerényen, de azért némi büszkeséggel | a hangjában. Szeretem a foglalkozá-
dus választékban megérkeztek.
Érdeklődőknek vétel-kényszer nélkül készséggel bemutatja legújabb modelljeit =
v w
Kiváló minőségek, remek szabás, olcsó árak!
som, különösen mióta hangosfilmet pergetünk, élvezettel merülök el a gélek és filmek tanulmányozásában és mindig találok valami ujabbal. Egyébként alig van hónap, hogy a film-technika ne termelne ki valami jobbat, tökéletesemet.
— Nem fárasztó előadások alatt az a szakadatlan figyelem? - kérdezem.
Néha bizony, — különösön va. sárnap, amikor négy előadás van estére zug a fejem, de azért szívesen csinálom. Iparkodom ugy dolgozni, hogy a ,közönségnek és az igazgatóságnak ne legyen ellenem kifogása.
Elbuesuzuuk. Mire leérek a keskeny lépcsőn a közönség már a második előadásra tódul. Egy pillanatra elmerengek a modem technika ezen nagy. szerű vívmányán-. íme ezek az emlx\\-rek, fillérekért, kétórai szórakozási vesznek! De lehel, hogy egypár évtized múlva, — vagy talán előbb is - ugyanezt már otthon kapjuk, kényelmes fotőjben ülve. Lehel... Mi az? Semmi. csak mögöttem beszélgetlek :
Jó? Érdemes megnézni?
~ Érdemes!
- Szép?
Szép!
Gráf Kroő
Képkiállítás
Az országosan ismert nevű budapesti Junórképszalon 50 magyar mester válogatott. 150 képével érkezett Nagykanizsára. Amíg a t/irlab kritikai móltatására visszatérünk, álljon itt a kiállító művészek egy részének neve : — Csók István, Aba Nóvák, Glatz, Iványi Grünwald, Bosznay, Etfvi Illés, Czcncz, Hermáim Lipót, Szüle, Aradi Edvi, Jnszkó, Ilippl Hónai, Víg Bertalan, Viski, Neogrády, Csalóközi Farkas, Komároyii Katz, Magyar Mannhei-mer, Homek, Bocinm Ititto, Pálya Celesztin, Náruy, Gál Ferenc stb.
A névsorból kiemelt művészek nem csak mutatóba szeneiéinek a tárlaton, hanem ezeknek képei adják a tárlat domináns anyugát.
A kiállítás a Fő-ut Sugár-ul sarkán, a Babochay luízhan nyilt meg lis egész nap díjtalanul megtekinthető. A kéjek igen kcd\\t;ző havi részletre megszerezltetők.
— indaatr. Ingzeflrek, pouplinok oxfordok és pliama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi,
hooy Önnek meg ^fe
ninci rádiója ^^
Kultúrember életéhez éppen úgy hozzátartozik a rádió, mint sz újság-a könyvolvasás. 4-1 lámpás 7331-es ORION rádió házhoz hozza a világ kulturájál
4
zalai közlöny
IW4. itiárdtn 7
Férfi pouplin ingeket
a legszebb divatmlntákban
Elegáns valódi njuluir és gyapjú kalapokat ■
eddig még nem létezett olcsó árakon
vásárolhat most
Barta Alfréd
divatáruházában Fő-ut 8. sz.
Tekintse meg kirakataimat!
A Nemzeti Munka-központ és a munkásság képviselete a parlamentben
Hootu 4v*t ól. bavfil.l u
ASPIRIN
lablaHik mlndan maghOMsu batagUgnil reumái fájdalmaknál, A vatódlulgáít ál |6tágárl uavatel ■ minden lablaflán lálhaló Mlrii
QlOgftMrtirban kapható.
Szabó Győzőt kinevezték a járásbíróság elnökévé
Budapest, március 3 A kormányzó az igazságügyi miniszter előterjesztésén: Szabó Győzőt, a kir Ítélőtáblák és ügyészek részére megállapilolt 111. fizetni csoport jellegéül felruházott nagykanizsai járásbíróság! alelnököt a nagykanizsai járásbíróság elnökévé nevezte ki,
A kinevezés híre még szombaton éjszaka elterjedt Nagykanizsán és azt osztatlan örömmel fogadták a melegszívű biró tisztelői és jóbará-tai a város társadalmának legszélesebb köreiben.
*
ÉnTESHEM a■ milyen tisztelt vevöközönséget, hogy a legújabb divat szerint, a legkényesebb igényeknek megfelelően készítek
öltöny ö Ket és felöltölcet
Mérsékel/ faaondraU mtillnli
Kérem a t közönség szíves pártfogásót
Horvát!i János
urltxabó, Caengery-ul 1. »*.
Az apacs-bál
A téli társasélet szezonjának utolsó nagy báli eseménye volt a nagykanizsai Izr. Jótékony Nőegylet apacs-bálja. A Kaszinó termeit a lelkes rendezőség csu|>a szin.s, meleg hangulattá varázsolta már a dekorációval. Különösen intim, szép volt a bár-helyiség, igazi mixerrel, taj>őrrcl, hangulat-lámpák egész gyűjteményével. Kitűnő ötlet volt a bálnak apacs-jelleggel való rendezése. Senkinek se került sokba a jelmeze, mégis mulatságosnál mulatságosabb ötleteket lolictett megvalósítani. A Zoro-Hurunak, a rongyos hercegnőnek, a fegyencnek, az apbes-párnak, a hárem-hölgynek, a szobacicáknak, a boynak, a troba-durnak, a huszárnak, a rokokó ba-bának, a legkülönfélébb apacs leányoknak és fiuknak nagy sikerük volt. A bál a «Hej, zsidólány, zsidólány...\' csárdással kezdődött. Torma Tóni kitűnő vonója csakhamar |>ezsgö hangulatot teremtett a parkett nem nagy, de annál vidámabb közönsége között. A publikum soraiban a báli társaság díszes együttese találkozott jól esett ezúttal is látni, hogy ebl>en a városban nem választja el egymástól az embereket a felekezeti különbség akkor sem, amikor egv jótékony nő egyesület nemes célkitűzéseit és odaadó fárá<k>zását kell honorálni a társadalom érdeklődésével A ren dezőség, élén Weisz Iírnőnével, az áldozatos lelkű, fáradhatatlan elnöknővel, minden elismerést megérdemel gondos, szép, körültekintő inunMKjáért
Hudauesl, március 3 Szombaton olyan hirok terjedtek el politikai körökben, Iwgy a kormány Nemzed MunkaköZ|>ont elmen uj gazdasági munkaszervezetet állit fel és a hírek arrój is tudtak, hogy az érdekképviselőd rendszer alapján nj »j-dan újra összeülö j>ar|amenlben ennek a központnak delegáltjai képviselik majd a munkásságot. Erre vonatko-zólag illetékes helyen a kövelkezöket jelentették ki:
A Nemzeii Munkakö*|)onl ügye, a Nemzeti Kgvség mozgalmának a munkásság minden rétegének szociális és erkölcsi jólétére Irányuló különleges szervezkedés, amely a miniszler-elnök állal kibocsájtoU Nemzeti Mun-
Balatonfüred, március 3 A buda|>esti üzletvezeh\'iség folytatja a iH\'ruházásokat, a csinosiló munkálatokat a balatoni vonalon. Még"eg\\( esztendő és olyan lesz ez a vonal, hqgv mintaként mutogathatják. Krre a félévre t>0 70 ezer pengőt irányzott elő a Máv a munkálatokra, amelyeket a közel na|>okban megkezdenek. Díszes kerilé«.\'k épülnek, nyitott várótermek, bővi-tések, homlokzatok, stb.
Nagyobb építkezés lesz Bada-c-sonyban, Badacsonytomajon, Révfülöpön é« Alsóörsön. A ke.s/lh,elyi vonal elsörangusitásl
katerv szellemében foglalkozik a munkáskérdés minden időszerű vonatkozásával. Kitől függelleníil a kormány maga is foglalkozik a munkásproblémák állásával. A miniszterelnök a Nemzeti Munkatervben bejelentette, hogy a munkáskérdés és a szociális ügyek megoldása annak idején az akkor általa már tüzetesen megjelölt érdekképviseleti rendszer kerelélKTi történik meg. Jól értesült helyen kije»-lenteiték még azt is, hogy a Munkaközpont megszervezésének előkészítő munkálatai még annyira kezdő álla-|>otban vannak, hogy ez a kénlés, valamint általában az érdekképviseleti rendszer kiépítésének ügye aligha kerülhet a "mostani törvényhozás elé.
munkálatait a tavasszal folytatják. Edérics- Keszthely közötti szakasz következik, ahol pályatestáthelyezés is lesz, hogy a kanyarok alkalmasak legyenek gyorsabb járathoz Is. Nngv erővel látnak e munkálathoz, hogy lehetőleg a főszezonra készen álljon a pálya.
- KOnlkatmaaotUk figyelmébe! Bu-
loráráinkat .ényegesen leszállított ára-kon( árusítjuk. Hosszú •ejáratu hitelre is, kómutmeníesen. Kopsteln bútoráruház, tforlhy Miklós-ut 4. szám.
Uram! Cipőit ón is az »Ideál« cipőáruházban vegyi\'. Fő-ut 12- szám.
Szenzációs lesz az Izr. Leányegylet gyermekkabarója
Az Izr. I>eányegylet március 10-én esle fél 9 órai kezdettel pazar számokból összeállított gyermek-kabarét^ rendez felnőttek részére a Kaszinó nagytermében. Ezt az előadást másnaj) délután megismétlik a kicsinyek számára.
A gyermekkal>aré sztárja a 13 éves Pataki Ferike lesz. Mi a dom-bovári esdclagyerek méltó bámulat-.ba fog ejteni felnőttet és kicsit egyaránt csodálatos számolótehetségé-vel, muzikalitásával és füttyszámaival. Milliós eredményű számtani műveleteket végez fejből, alig néhány pillánál alatt. Pillanatok alatt kiszámítja, hogy valaki liány éves, hány naj>os, hány órás, hány perces ós hány másodi>erocs. Egyébként néhány évvel ezelőtt a közismert Lakner-bácsi gyerinekszin-házának volt egyik legnagyobb vonzereje.
A műsor keretében Lidiit Júlia finom költészetének legújabb terméseién is gyönyörködhet a közön ség a rokonszenves poétanŐ előadásában. Két másik helyi szerző alkotása is ezalkalommal kerül első > nyilvános bemutatásra: Dávid Magyar József versére egy kitűnő slow-foxot komponált Arjxberger Rudolf. Erre a slow-foxra táncol és énekel egy felnőtt (Kosztclitz Ilus és Steiner Károly), valamint egy gyermek pár (Babinek Zsuzsi és Weltner Klári).
Tói/i Magdi is komoly helyet foglal el a műsorban szavalatával, a kis számoló és zenecsoda tárogatójára jHxIig Halász Maca, Halász Évi és Singer Panni lejtenek cl bájos lepketáncol. Ezt a liatalmas és érdeklődésre méltán számot tartó műsort Dukász Kató prológja vezeti be.
Csak ott vegyen szövetet, ahol
nagy választékot,
- jó minőséget,
- divatos anyagot és
-v olcsó árakat talál.
Mindenben a legtöbbet nyújt Kirschner Mór divatáruháza.
Tavaszi cipőujdonságok fi*.
Mielőtt cipószükségletét
beszerzi, lálogasson el hozzánk, mert ízléses és Jó cipőket legolcsóbban nálunk vehet.
„Ideál" cipőáruház FS4
Hegindnltak a balatoni vasntl építkezések
1194 máram 7
Tavaszi szállításra
lürgflien rendeljen gyümölcsfát, díszfát, dlsz-cserlét, rózsát, fenyőt és különféle örökzöldeket «z
Dngbváry László
falskol. r.-t-nát, CEGLÉD. Budapesti Iroda: IV., Vérén Pílné-utca 8. U4
NAPI HIRIK
NAPIREND
Márolias 4, vasárnap
Hónul katolikus: Ocull. Proteatám: Kázmér. Ur.: Adar hó 17.
Mozi előadáaok hétkömap 5,7 és 9,
vasárnap 3, 5, 7 é» 9 órakor. •
Városi muzeum éa könyvtár nyltvi csütörtökön é« vasártup délelőtt 10-től 12 óráig.
Ovógysxtrtárl éjiell siolgálat e hónap-b«n: .Fekete M«" gyógyszertár Főút 6. sí. és < klsksnlisal gyógyszertár.
Uözlttrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek céiutAu, kedden egész nap nőknek).
Március 5, hétfő
Róm. katolikus: Özséb. Proteitáns: Adorján. Izr.: Adar hó 18
(HtvaUlvIzsgAlai ■ városházán)
Rőd.v Zoltán alispán dr. Berta más«>d-íójegyzó és vitéz Márk vármegyei számvevőségi főnők, több számvevőségi tisztviselő kíséretében Nagykani-z<áhr\'érkezeit, hogy \'a városházán a szokásos hivatali vizsgálatot megejtse. BŐdy alispán a város Kiíogás-lalan ügykezelésé és példás adminisztrációja felett legteljesebb elismerését nyilvánította.
(Adományok) A Keresztény Jótékony Nőegylet céljaira Orbán János 5 pengői adományozott, amiért ezúton mond köszönetet az elnökség. — A 43-as szoborra Polgár László 27, Hr-dély János 10 pengőt adományozott.
(Ismeretlen aő holtteste a Balatonban) ifj. Illés Józseí nemestőrde-mid lakos Szigliget határában nádat vágott a Balaton partján. Munka közben egy teljesen oszlásnak indult 35 W év körüli nő holttestére bukkant, amely már hónapok óta lehetett a vízben. A csendőrség nyémoz.
(TáneLskob tanár nélkül) Néhány héttel ezelőtt megjelent Balaloncsehi községien egy fiatal táncmester, akinek sikerült 18 tanítványt beszerveznie «gv általa rendezendő tánckurzus, ta. Az ismeretlen tánc- és illemtanár \'el is vett kisebb-nagyobb összegeket jwndö növendékeitől, akiknek azt \'Rérte, hogy február 15-én megkezdi u tánctanilást. A növendékek össze \'s gyűltek a jelzett napon a községi nagyvendéglö termében, azonban hiába várták a »tanár« urat, «z nem jctentkczej.t. Sem aznap, sem később, ^t azóta sem. A növendékek csalás feljelentést tettek a tánctanár ellen, akit most országosan köröznek.
Zalai közlöny
Világhírre c«ak igazán jó gyártmányok tehetneu szeri. Aspirindablet-ták az eredeti ,Wayer« csomagolásban immár 35 év óta a gyógyszerkincs-hez tartoznak, biztos szer az oly gyakran fellépő hüléses betegségek ellen
való védekezésre.
Olcsó öltözködj, titka: Scliütz Áruház.
A szülők Kzmtefénye a gyermek és mégis a gyermek szemefénye ép-ségben tartására nem fordítanak elég gondot. A gyermek szemét legjobban a gyenge világításnál való olvasás vagy irás és a napfénytől erősen külön-bőző mesterséges fény rontja. A napfény összetételéhez legközelebb a gáztöltésű izzólámpák állal kibocsátott fény áll használjunk tehát ott, ahol a gyermek dolgozik, gáztöltjésü izzólámpát .
— NŐI tavaszi szövet és selyem ruhák a legújabb fazonokban Schütznól.
J6\\ teszi
Ka ezt veszi
TUNGSRAM
RÁDIÓCSŐ
Száz tanú, 300 oldalas jegyzökönyv a zalaapáti főjegyző ügyében
Mint ismeretes, dr. Almássy Gyula, a nagykanizsai törvényszék vizsgálábirája kiszállt Zalaapáti köz ségbe, hogy ott Winkler .Márton községi főjegyző ellen beadott panaszokat és feljelentéseket megvizsgálja és a község lakosságát kihallgassa
Több mint két hetat lurlózkodott dr. Almássy Zalaapátiban, ahol közel száz emliert hjill^atotl ki Winkler ügyében. A felveit jegyző-
könyv közei 300 oldalra rug. A vizsgálóbíró vizsgálatának eredményét a jövö héten terjeszti a kir. ügyészség elé.
Mai szántunkból Miltényi Sándor és Fia cipőáruház árjegyzéke van csa. tolva. Ha elkerülte volna b. figyelmét, szívesen megküldi Miltényi Sándor és Fia cipőáruháza Nagykanizsa.
— Nő" fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
Ha súlyt helyez a jó ruházkodásra, nálunk vásároljon!
A legjobbat, a legdivatosabbat ismét mi nyujtjuk Önnek a
legolcsóbb árakon!
Grünfeld
ruhaház és uriszabóság
Központ-szálloda 6pQlet.
1 US MIMI
lené
Az utolsó fillérig. A Palladls Kgy-pengős Regényeinek sorában ismét egy olyan könyv látott napvilágot, amely nemcsak művészi értéke miatt les* felejthetetlen élménye az olvasónak, hanem egybeu csalhatatlan uUnutatója, szövétneke is mindazoknak, akik a női lélek megujliodásában látják uz egyedüli kivezető utat a családi élet mai válságából. Az .Asszony lesz a lányból, cimü nagysikerű regény szerzője ez alkalommal a házasság ós szerelem problémáját dolgozza Tel az amerikai uri középosztály életének friss keresztmetszetében. Olyan női lelket ismerünk meg benne, aki okosan, józanul, de műidig kellő tapintattal küzd otthonunk nyugalmáért és azért a férfiért, akinek szerelmes társául szegődött, akiben azonban nem lel támaszára. Megtartható-e vájjon a szerelem az ilyen gyöngén megalapozott házas, ságban? Vájjon azok a végzetes ^ellentétek, amelyek a két házastárs jellemé, ben mindinkább kiütköznek a férj ro-vására, nem fogják-e végül is szükségszerűen elsodorni őket egymás mellŐlT Fzekre a kénlésekre felel meg uz Írónő. Sopliie Kerr-nek erről a legújabb könyvéről is elmondhatjuk, hogy útját máris biztosította az olvadók szivéhez, de különösen odakivánkozik minden fiatal lány és asszony kezébe.
Csakpenzióbantalál
jó, oldó, kényelmes tecwládl otthont! - Szobák dláUl nélkül Is. -
BUDAPESTI PENZIÓK:
Etil. P.MKlé, V., Bálvány-utci II.
TelefOQ : ti—3-53. Qlidla Paailé, IV., HsrtrkOi 6.
Telelőn: 87-3-09. SrlMM. Paxlá, V., Vlgidó-utca 2.
Telefon : 8Í-S-H., 81—S—35. e,ftrf|.Modarn Ptnlá, V„ Hu-mlncid\'U. 3. Telefon: 84-O-CO. Kpldóf P.x.lá, IV , Krlltól-lér 2.
Teleion: 80-1-80. ■pia . P.HI1 (S.r..>), IV.. Vicl-ulc. 66. Telelőn l 8/—0-8Ö.
SpUndld P.nlái V., Zoltán.u. 8 Teleion i 26-8-88. SnbdiálP.nlá.V., Aulich .. 8.
Telefon 1 U-l-61. Uri L.in,•»■(!.éro.l 0I»HH, IV, Apponyt tér 1, III. 1
Ezt • hirdettet lelidti: DM. J6>a*f hirdetést IrodlR Budapest, VI., Teréikörul 35. ,1 Teleion: 12-5-58.
Tavasxi nöi és férfi sxóveteK nagy választékban megérkeztek. ^ Selyem, szőnyeg és vászon-áruk nagy választékban. ^ Olcsó árak!
fö-uí -mm GolensUy ffivaíárufiázz.
ZALAI KÖZLÖNY
1934. március 7.
Gyomor- <s bélzavaroknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, fö fuvó-dásnál, gyomorégésnél, felbofogés-nél, szédülésnél, homlokfijásnál, hányingernél 1—2 pohár természetei „Ferenc Józsel" keserűvíz alaposan kitisztítja az emésziöutakat. — KOikórháii jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a fekvő betegek is napvon szívesen isszák és általánosan dictérik.
— Hölgyek ideálja az .Ideált cipő. Fö-ut 12. szám.
Letf.z«bb divatlap a Schülz kira
kai.
- Fej- f derékfí)á« gyakran székrekedés következménye. Ezért kelt kc-wliii I) a r m o 1 hajtó-csokoládévat. Minden csomagon Darmoi felírással. Utánzatokat és más csomagolást utasítson vissza.
— H51(y«* ll»elmébe ajánlja leg. ujabb köpeny, Kosztíim és rnhakcl-méit Singer Divatáruház. Rendkívül dus váiaazlék, olcsi érák.
OARMOL
f — 5n hMMÜM|« ta
- A bűzét acélt leanrtjtt. Ez n
elme Bibó I-ajos uj elbeszéléskötetének amely, a Magyar Elbeszélők sorozatában most jelent meg. Ez a könyvsorozat bútor vállalkozás: az egyik legértékesebb, bár évek óta elhanyagolt i/odalmi műfajt, a növeli u juttatja jogaihoz. Most jelent meg ^ sorozat harmadik kötete, Bibó Lajos novellái. A legőszintébb, legforróbb élet csap ki abból az önarcképből, amelyet Bibó a\' novellák elébe Irt és amelyet az Uj Idők eheti száma közöl.
— Fért! pouplin Inganyag újdonságaink raktárra érkeztek. Schülz Áruház.
Értesiíés
Exennel érttsütm a nagyérdemű közönségei, hogy a Nagykanizsán 32 év óla fennálló Kamdaoi>|cs Pdl axabö-mea/er ur Uzle/ébe a mai napon mlat iára betéptem. És ezután üzletünket
Kutndinovlcs és Xúbó
név alatt, EötvOa-íér 29.
mm. Szentháromsággal szemben tovább folytatjuk. Készítünk legújabb Jóvárosi modern szabás szerint zakó-, sport-és szalonruhákat, valamint jelső-kabátokat. Régiek fordítását és modernizálását.
Teljes tisztelettel
Zdbó János
fórflMxabó KIttlníeive Gyttr Í921. nro„m-
Időjárás
A nagykanizsai moteorologlal megfigyelő Jelentések: — azombaton a hőmérséklet : reggel 7 órakor + 2 6, dél-titán 2 órakor + 114, este 0 órakor 4- 60.
(fíjuakal tádlójtlentit) A W«UT»lé. fial I^MIalairtl hala 10 Arakari Ujai áréaabb laMléa, r«||«l kM-
MMWs, mpm! "»>>• léé, ké-
•ffefr eaSiéa l.h.UéB«..
SPORTÉLET
Ma dólután Zrínyi dlsztorna
Tóth Istvánon kívül Kereutes Tibor és Mihalovlci Ilona válotatott női tornésx a Zrínyi dlastorna vendége
Végre elérkezett a nagykanizsai lor-nászsport egyik nagy eseménye. Ma (lélulátn 6 |órakor a reálgimnázium tornatermében a Zrinyi tornászok várva várt eseménye, az ezévi dlsztorna fog leperegni. Nemcsak a helyi tornászok bemutatkozása, hanem a Motesz állal Nagykanizsára a női torna propagálására leküldött Mihalovies Ilona lx\'-mulató tornája, ad majd különleges sportcsemegét a jegyelőjegyzés alapján biztosan megjelenő nagykanizsai előkelő sporlközönségnck.
Női torna bemutató ilyen formában ma lesz először Nagykanizsán, egy olyan kivételes tudásu hölgytornász közreműködésével, mint Mihalovies Ilona, aki a válogatott magyar női lornászkerct egyik legjobb tagja. A ki-vüle még megjelenő Keresztes Tibor nem ismeretlen a magyar tornászvilágban.
A Zrinyi tomászgárdája az utolsó évben nagyon sokat fejlődött. Egyen-lőre azt már is közölhetjük, hogy artistáknak is becsületére váló mutatványokkal fogják az érdeklődő közönséget szórakoztatni. Erről majd az érdeklődő közönség maga is meggyőződhetik.
Délelőtt 11 órakor a gyorsvonatnál díszes fogadtatást készített elő az érkező előkelőségek részére a vezetőség. Értesülésünk szerint vitéz Liszkay Győző elnök, dr. Hajdú Gyula ügyvéd, az egyesület disztagja, dr. To^ay Zsigmond postaigazgató és dr. Soly-mossy László rendőrtanácsos alelnökök, nemes Breuer Pál főtitkár és uz egyesület teljes számú tornászgárdája kivonul a fogadtatáshoz.
A disztorna után este vacsora lesz a Korona éttermében a leérkezett előkelőségek tiszteletére, melyre a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt ezúton luvja meg Nagykanizsa tornász-barátait az egyesület vezetősége.
A disztorna előtt délután négy órakor ugyancsak a, gimnázium tornatermében rendezi meg jelvényszerző versenyét a Zrinyi, amelyen a pontozó bitó "tisztét ugyancsak Tóth István fogja ellátni. Ez a verseny nem nyilvános. _
— Márkás, valódi angol, férfi k^bát és öltönyszóvetek Singeméi.
Legújabb Jazz-xóngora-iakola
Legújabb Sláger-darabok zongorára
kaphatók
FISCHEL
könyvkereskedésben
Horthy Miklós-utca 1. Talafon 179. ».
Az NTE ma bajnokit játszik a Kaposvári Rákóczi ellen
A hosszú téli pihenő után ma már bajnoki pontokért megy a bajfc a kerületben. Az NTE-nek is komoly bajnoki mérkőzés jutott. A Kaposvári Rá-kóczi lesz az ellenfele Nagykanizsán. A Ilákóczi a kerüjet egyik lcgszeszé-lyesebb csapata, mely ellen tippelni szinte lehetetlen. Az NTE teljes felkészültséggel a kővetkező felállításban áll ki:
Csondor — Czigler, Engellciler -Csáki, Gingi, Kudich — Farkas, Szol-lár, Horváth, Jakubecz, Csász.
Előtte egynegyed 2 ómkor a Kervsk. isk.—Ékszerész levente bajnoki meccs kerül lejátszásra.
Barátságos leventemérkőzések
Magyar-uteai pálya 2 ómkor. 13FC —Transdanubia.
Tcleky-uti pálya 2 ómkor. Barakk -VOGE I.
A Reálgimnázium a VOGE I.-el játszandó barátságos mérkőzést lemondta, így a Jfcnttkk lesz a VOGE I. ellenfele
A Teleky FC a Keszthelyi Törekvés-hez rándul át barátságos mérkőzésre,.
Előadás a levente csapatok intézői és játékosai részére
A futball-szabályok az utóbbi időben változáson mentek át. A levente Labdarugó Szakosztály Intézőbizottságának kérésére a Biróteslülel " szu-bályokról Ismeretterjesztő előadási tart folyó hó 0-án este fél 1) órakor az iparosianonciskolában.
Az intézőbizottság felhívja uz összeg intézőkel és játékosokat, hogy az elő. adáson jelenjenek meg.
Emlékeztető *
Március 4. Zrinyi bemutató disztornty a gimnázium tornatermében.
Magyar Pál előadása az 0MK[?.bi fél 9 órakor. Március 10. Izr. Lcányegylet táncos kabaréjn a Kaszinóban 9 órak<§ Március 11. Délután 3 órakor az
Leányegylet gyermekkabarója > \' Kaszinóban. MáreHis 14. Siklós Albert szerzői «stjft Márelus 15. Reálgimnázium hazafi* előadása délután 5-kor a torna, teremben. Március 18. Reálgimnázium liazaflfa előadása délután 5-kor a torna-teremben.
Terménjtőxide
Buza tlszar. (uj) 77-es 9-20-9-50. 78-u 9 30-9-60, 79-es 9-40-9-70, 80-ai 950-9 80, dunint. (ul) 77-e« K-90-90Q 78-as 900-910, 79-es 9-10-9-20, 80-aa 9-20-9 3 J, rozs (uj) íi-20—5.35. Zab kőz ép 10 15—>0 30, uitengeri UuántuU 8-55-8-65.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanlzaán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Inteurban telefon: Nagykanizsa 78. szám.
Na
Budapestre
Női kabátot Női ruhát
•*aár»laal,
ekiallH kara... föl aa oloaó arairól hlraa
WEISZ MIKSA céget
Rákéoal-ut St.
előbb Nagykanlzaa (Kék csilla) Fiút a (Bazárban) --
v\' j-
cluitl regényét a Zalai KSiUay kladó-biralaUban.
A Htm mOhetytltkalból.
Két egymíi mellett rohanó voiulot lotogratálnak a műteremben. Az elutíó vígonizakaaz a tetvevő-áItv.anyal cgytltl gumi, a azakaaz ablak, mögött .Ili vonat-kuli.,!, helyettesül . Izemközt haladó vonatot.
iafl4_márclufl 7
ZALAI KÖZLÖNY
Ma, vasárnap utolsó nap :: LAURI VOLPI világhírű énekes nagy filmje
NÁPOLYI SZERENÁD
Hétfőn 5, 7 és 9 érakor u félhelyárakkal
JtlfC MA Dl H (A gauoho) Vallásos filmelAadás. Ezenkívül HWC rlMI\\IH gyönynrü szórakoztató műsor. <20-60 filléres helyárak).
APBOHIBDETÉSEK
Németül tudó intelligens gaMdaaax-eae.yt keret uradalmi Intéző. Clm a kiadóban. 869 ~Stép l»Mr marmakáflii eladó Sugárét 14. löldtzlnt. _____
JBlentke**ék nálam, kellemellen-sfeek kikerülése végett az, aki Hornba! délelóll 11 és 12 óra köaStt Királyaira 37. számú leiepemről egy tizedeamér-legel leherszállllókocaln elvilt. Neufetd J. Itkejeskedó Király ulca 37, teleion 112.
Vennék hasznán, |ókarban levő ponyva varrógépet, Slernberger Ssmu, Széchenyi-Ki 4. ______898
Homokkomároml-ut 34. sz. hál kiadó; etelleg eladó. Bővebbet 27. sz. alatt. 886
Kétszobás lakás mellékhelyiségekkel május l-re klsdó, Sléchenyl-téi 4. 897
Ogyes .érré\'énj felvételik SIÓ Mária női divattermében. 892
Araimat rendkívül leszállítottam. Hea-vétra olcsón vásáro hst Kaulmann Mán-Dónál. 70
Zeakett-AltSsiy, alig hssznilt, elsdó. Arany János u. 11. 891
Keretek megblzhsló, ügyes mindenes kooelet, lehetőleg, ákl katona volt Cím
Jfcl fBxB bejárónő ajánlkozik, Te-
lekl-u. 28. 890
Hattnáll For-d-alkalréaaak, gatss-mlk, Vandarse karékpár olcson el-tdók, Lustllg Odőn Erzsébet-tér 16. 887
Zrínyi u. 62. ss. hátban kélszobás aaép lakás, konyhshaiznilat nélkül és egy rak-Iái május l-re, esetleg azonnalra kiadó.
891
KilUnő aeatall ós
Rnpnv 50 IÍUtIOI felleié
uurvurv i,go!(:tóbt) n,p|.
áron kaphatók : LIOHTSCHEIN botol kereskedés, Caengery-u. 31.
Síén pertsa, azmirna, vagy argaman ebédlő a.óny.o.t venaék. Clm a ki-adóban. gOO
Emeleti 3 nobás ulcsl moderu lakén kiadó, Eólvös tér 81 957
Egy pár lérfikesztyü laláltatolt, Iga->°ll tulajdonosa álvehelt Lldltt Máriánál, nsgykanlttal Takarékpérntlr. 904
Jó aongorát (plantnol) keresek bírbe. t-lm a kiadóban, ármegjelőlétael.
Nemealtelt dupp.nl .aba.kgkkSa.
U\'IMn, Szmodlts Viktornál ab inagilr, vevő itákjslbsn, métermáziáuként kilenc pengóírl kapható. 9M
Fé.al tudé bejárónőt keresek. Jelent-ketnl lehet hétfőn 8-10-lg. Havas, Klisé bet-tér 8. 109
.Jó",S«rlatoól kapható.
Bieathéramsóg mellett. 908
KIADÓ
2 háromszobás lakás 1. és
II. emeleten, Osstkomlorttal, eréllyel május l-re. Érdeklődni lehet Horváth ál Tag épilömesterek _ Caengery-ut 17.
ltkü,ü",T.7,<í*\'\',\'l,,H ""zobia utcai
aiib.dk\'£iSÍ4níe5íf* h4« ■ Katonaráteii Wbtdkézból eladó. Bővebbel Horthy M.-
Sugár-uton uj, adónsantaa culádt ház eladó. Clm a kiadóban. 843
Arpád-utct 46. izámu hé* azabadkéa-
:ől eladó Bővebhet ujyanott. 815
Ctengery-uton Sóháznál utcai egytzobát konvhás lakás május l-re. Erzaébet-tét 11. alatt Kukcci-léle helyiség irodánsk alkalmié auguazlua l-re éa kisebb helyiség raktár vegv műhelynek alkalmas azonnalra kiadó. Bővebbel a házlulíjdonoinál. 77
MM-m ssssr- bo-
• lagujakk parlal modellek
rajzait óh szabásmintáit ast BECK SZALONBAN Budapest,
IV.. DtSk Fertne.n. IS.. II. Ttldon: I1-I-3S.
Anllk attblat, fehér ét kék llukabál eladó. Clm a kiadóhivatalban. 912
Klnlzsl-ulca 51. alall ntéjaa l-ra utol kétsrobls elósiobás lakás minden mellékhelyiséggel éa egyszobás utcai lakás minden mellékhelyiséggel kiadó. 911
Hákaak, 5, 4 éa 8 azobáa aaaaáahá-aak, több nagyobb éa kisebb Jövedelmező bérhéxak kerttel és kert nélkül, amalataa éa Balatlsáatak, waatfég-lók. Bírtak lelenyel {Írásban 200, 800, <00 és 600 hold, épületekkel, etenklvUl 600 hold aaáató, 180 hold ardóre faklter-melétl jog, Zalékan |ó bírtak 300, 15) éa 140 hold, épületekkel Bérlat közel Kanlzaáhoa 814 kat hold, B.teaaaykaa 547 kataszt hold épé letekkel. Ba-lateafOrasI melleit 49 hold |ő birtok. »seeli|lf||fáel él Bagalalhegyan 4. 3. 2 éa 1 hold azóló pincékkel és felszereléssel, Létóhegyaa 5, 3 éa H7t hold szőlő pincékkel. Klafórkéno aj hega I éi s.\'t hold szőlő ptn.-ével, lelsxerelesscl, ■ alanarólen tóbb klaebb hé* olcsó árban eladók. Balatoni állták, Serényben, Balatanmérlén, Feny-saaaa éa Boolérets 2, 3, 4 szobás villák. Bővebbet Dakáatt Hikaat Ing. közvetítő, Nagykanlzaán, Szemere-utca 3 alám. 870
Fűeaerea vevőkörrel, eaetleg óvadék, kai üzletvezetői, raklárnokl vagy segídl ■Hált keret Szivei megkereséseket „Szorgalmas" jeligére a kiadóba kérem. 879
— {Bélyeggyűjtők talélkozója) minden csütörtökön délelőtt 10-től 12-ig, délutiin 0-től 8-ig és minden vasárnap délelőtt 10-től 12-ig a városi muzeum helyiségében. Minden alkalommal csere, Mielrel 193Í alapon és saját csere-tüzetek beadáea értékesítés céljából.
Nem kell már drága, füstszűrös hüvelyt vásárolni. ^
Óvja egészégét! ^ nfl^^
Óvja pénzét! QQ\\}* ^
Szívjon kizárólag :
Szabadalom törv védve.
füstszUrős vattabetétes szivarkahiivelyt.
Ara 45 fillér.
Kapható minden trafikban.
Teherautó-fuvarozást
BudspeitVé, valamint sz o.srág bármely résiébe a „Milrotz" keretén belül 3 5 lonnís et 2 tonnás leherau\'ómon olcsón, szakszerűen is szavatosság mellett vállalok. Speciális berendezés élöáilat-mUlitáíra él költözködésre.
nrmrvr tehertotő-furtrózilt vállalat ,„ ► DliHl/ilIt Nagykanizsa, Csengery-ut 88.
Nagykanizsaiak találkozóba!** az
István király Szálloda
Budapaat, VI., Podmaaloaky-titoa 8.
. Nyugati pályaudvar melleit. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozik 20"/o engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik szeretett édesanyánk elhunyta alkalmiból részvétüket kifejezték, ezúton mondunk hálás köszO-1 netet.
Oá bar tánctanár ét testvérei.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik szerelett édesanyánk, nagyanyánk és déd-nagyanyánk elhunyla alkalmából részvétüket kifejezték\'éi a temetésen megjelentek, ezúton mondunk hálás köszönetei.
Haán Gyula ét családja.
Meghívó.
Kerületünk rendes lagjait van s«e-rencsénk meghívni 1834. március 11-én d. u. 5 órakor Horthy Miklósul 35. szám alatti helyiségünkben taitandó
évi. rendes közgyűlésünkre.
Tárgysorozat: elnöki megnyitó, titkári és pénztári jelentés, megüresedett tisztségek betöltése, választmány kisorsolt egyharmad részének, vagy helyettük uj tagoknak megválasztása és netán! indítványok. — (Indítványok cBak akkor vétetnek tárgyalás alá, ha azok a gyűlés előtt 3 nappal az elnökségnek Írásban bejelentetnek.)
Tisztelettel Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés
nagykanizsai kerülete Elnöksége
MENETREND
Nagykanizsa—Letenye
(Nagykanizsavidéki AuMkeei Vállalat, Uager ti Tsatset.)
-•30 -•70 1 —
1-70
2-30
«r». 1416
1430
1440
14-50
1510
15-25 15-40
| NtgykwíZM . .. NiukuiZM, Oregárla Mtkanltta............
iotiát ......______
Etrl.tfaj., SectaMtr, Pola......

ZALAI KÖZLÖNY
Adó, borfogy. adó él llalm\'rtai Illeték. 6519/B. 1929. Mám.
HrverésI hirdetmény
a köztartozások írjében lefoglalt Ingóságoknak aj 1923. évi VII. t.-c.
56—88 §-al értelmében eszkOzlendó nyilvános elárvereléséiól. A végrehajtást szenvedó neve: Anek Józsel. Lakása: Szt. Rókus-u. 25. sz. Az elsfl árverés helye: Erzsébetiét *.
Az elsó árverés ideje (nap és óra): 1934. március hó 7-ín d. e. 9 óra.
A második árverés helye: Erzsébet-tér 4.
A második árverés Ideje (nap éi óra): 1934. március 16. d. e. 9 óra.
A lefoglalt Ingóságok megnevezése lomoátn, nemenként
3 drb vi. üsző, 1 drb vt. bika, 2 drb vt. lehén 1100 P, 2 drb hízósertés 240 P, 2 drb piros kancaló, 2 dib lósieisiámmal 500 P, 1 drb
Íabonaiosti, 1 drb lócsós kocsi 10 P, 1 d.b vashordó 5 P, 13 drb fehérre feslett szék 13 P, 1 dib borszlvattyu 50 P, 1 drb 150 literes hordó 15 P, 1 drb kis kád 20 P, 1 drb $2 6 literes hordó 4 P, 9 drb tölgyfa rflnk és 9 drb faragolt talpfa 36 P, 30 q II On\'ée széna a pajtában 200 P Összes becsértékben.
ArverM feltételek.
1. Az első árverésen az egyes Ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább ■ • része megígértetik.
2. A második árverésen azonban az in* góaágok a becsérték háromnegyedén alul 18, a legtöbbet Ígérőnek mindeneseire eladatnak.
3. A vételár készpénzben fizetendő, vtvő által fizetendő a forgalmi adó és az esat-legea fényűzési adó is.
Kell Nagykanizsa, 1934. évi február hó 16-án.
Lehoczky Lajos s. k-soi városi végrehajtó.
Fagymentes napokon permetezze
gyümölcsfáit I
Dendrin
■eo-Dendrin
(gyümölcsfa karbottneum) Solbár
(kónbártum kéazltmóny) Almola Pomrin
(gytlmölcatakátrány)
Amonil Sulfarol
(kónkéexltmény)
, Oltó viasz Hernyóeny v
Beazerezbetó:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növény védelmlreerek
atb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130.
1934 március
7.
Vigyázzon a pénzére!
Sok pénzt takarltbat meg, ha
BÚTORAIT
az országosan ismert legnagyobb cégnél:
Kopstein
bútoráruházakban
y^y—
--vásárolja--
Nagykanizsa Sopron Szombathely Sói
Horthy Mlklós-ut
Kedvező fizetési feltételek! — Díjtalan szállítás! —
Blúzok.......250-től
Kombinék......2 — „
Női nadrágok . . . 180 „ *«
Műselyem harisnyák 125 „ f,"
Matt harisnyák . . 130 „ 4",u
Legújabb divatú ernyők 5"— P-től
förónyai Mvatárufiáz
HortOy MlRlós-uí 1.
VórosOöx-paloía.
Nikkelezés, rezezés, ezQstözés, aranyozás
Galvanizálás
Minden tárgyat és
lémet.
Macsek Lajos Nagykanizsa, J<J»c"8h"-
ceg-u. 87. sr.
KERJE
HIRSCH ÉS SZEGŐ MAQKERESKEDÉSÉBEN
konyhakerti és virágmagvak "ültetésére, helyes kezelésére és megművelésére
vonatkozó általános útmutatónkat.
Budapest, VII., Vilma királyné-ut 9.
Telefon 31-5-26.
Sebészet, belgyógyászat, szülészet, nőgyógyászat, idegosztály. OlosAbb, .mint bármely klinika, vagy kOzkórház kQIOn-szobája. Napi ellátási dij 10 pengőtől. Kórházi pausálárak Idegbetegek esetében, továbbá szüléseknél.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
5.I33/I934"
HIRDETMÉNY.
Felhívom az állattartó gazdaközönséget, hogy a legelőre kihajtandó teheneinek szarvait még a kihajtás előtt, legkésőbben azonban f. évi április hó 24 ig — amely időpontban a legeltetés megkezdődik — vagy faragással, vagy fürészeléssel okvetlen tompítsa le, nehogy az állatok a legeltetés kezdetén egymásban kárt okozzanak.
Nagykanizsa, 1934. február hó 28-án.
re Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
5.443/1934.
Faáraíii biÉtiüy.
A Horthy Miklós uton lenyesett 4—5 fuvar ágíát f. hó 5-én reggel 9 órakor a helyszínen eladom.
Nagykanizsán, 1934. március hó 3-án.
ki Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
5.288/1934.
Féké IiíéIhéi.
Folyó hó 5-én, hétfőn és folytatólagosan folyó hó 8-án, csütörtökön a Vajda majornál megkezdődő árverésen 214 halom tisztítási ágfát eladok.
Nagykanizsa, 1934. március hó 2-án.
Polgármester.
Erzsébet királyné szálló
Budapest, IV., Egyetem-utoa 5.
(A Belváros központjában).
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene. A« Erzsébet pinoében agypincér rendszeri is Menü 1 I pengft BO fillér.
Nyomatott a laptulaldonos Kozgazdaaágf R.-T. Qufenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata kSnyvnyomdájában Nagylumiuáa (felelői Uzletvezed) Zalai Károly.)
74. évfolyam 62. szám
Nagykanizsa, 1934. március 6. kedd
*
Ara 12 HUér
ZALAI KÖZLÖNY
IMikcu\'tof éa kiadóhivatal: Pflal 5 hím Megjelenik minden reggel, hétiö kivételével
»LITI(1I R4PILAF
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
IMIUetéil ára: egy hóra II pengé 40 flllér Sierkeiitéaégt ti kladéblvitall I \' \'
I telelőn: 78. u
Interpelláció-Őzön
A képviselők interpellációs joga szere|>eit a képviselőház minapi vitájában, mivel az egyik ellenzéki honatya felpanaszolta, hogy a törvényhozóknak ez a fontos joga az utóbbi időben ^sorvadásnak • indult s szerinte a felelte miniszterek sem veszik már tnlságosan komolyan azt a kötelességüket, Itogv ezeket az inter|>ellációkat meghallgass sák és azokra válaszoljanak. Ennek a panasznak gyors és döntő cáfolatául Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter azonnal válaszolt az eilenzéki képviselőnek s a teljes tárgyilagosság szellemében jgazat adott a panaszt emelő képv^ „inek abban, hogy az ftiter|>ellációk ujabl>an tényleg sokat veszítettek jelentőségükből. Ennek azonban koránt sem a miniszterek az okai állapította meg a belügyminiszter hanem az interpelláló képviselők. akik az utóbbi évek parlament; divatja szerint kissé lulságo* mér lékben élnek ezzel a házszabályokban gyökeredző jogtikkal. Békeidőben egy-egy inter|>ellációs napon legfeljebb négy-öt interpelláció hangzott el s ezekben a képviselők valóban országos jelentőségű, az egész nemzetet érdeklő ügyekre hivták fel a kormány ós a törvényhozás tagjainak figyelmét, illetve csak különleges fontosságú ügyek-Ik*ii intéztek kérdéseket az egves miniszterekhez. Ma az. rntcrjH\'llá-ciós jog elszintelene<Iésének és elsorvadásának legfőbb oka az, hogy a képviselők az interpcllációs napol arra használják fel, hogy a kénlések és felszólalások egész özönével árasztják el a kormány tagjait s a legtöbb ily inter|>ellációt. ülés napirendjén 10 -60 interpelláció is szerepel. A törvényhozás tagjai között ugyanis a háború utáni években "ennek az intcrpellá-riós jognak bizonyos fokú téves értelmezése alakult ki s ennek tulaj -donilhaló, hogy a képviselők ma az esetek túlnyomó számában helyi je« lentőségü, apró-cseprő ügyökkel foglalkoztatják a kormányzat tagjait és a képviselőházat Ezek a\', ügyek természetesen legnagyobbrészt az illető képviselő választókerületéül. vagy választóközönség:-yel kapcsolatosak s ugylátszik, ma igen sok törvényhozó azt képzeli, hogy a magyar képviselőház és a magyar kormány legfontosabb kötelessége az, hogy az ő választópolgárainak ügyével foglalkozzék.
Ilyen körülmények között való-ban igazat kell adnunk a belügyminiszternek abban, hogy egyes képviselők legfőkéjHin önmagukat hibáztathatják azért, hogy az inter-pellációs jognak, ennek a valóban fontos törvényhozói jognak az érté-napjainkban kezd alászállni | 001 lehet csodálkozni azon sem, \'>ogy a kormány tagjai nem képeik minden egyes esetben az elmon "ott interpellációra azonnal érdem-fcges éa kimerítő választ adni. A *UágvaLst\\^ folytán és a mai nehéz
Ausztriában hatálytalanítják a Habsburgok kitiltásáról szóló törvényt
Magyarországon a Habsburg-kérdés még nem Időszerű
Bécs, március 3 Szó sincs arról a politikai körök szerint, hogy Zita királyné és Ottó főherceg rövid időn belül visszatérnek Ausztriába. A Habsburg-család vagyonának visszaadását a kormány későbbi, egyelőre még meg nem határozott időre halasztotta. A Habsburgok kitiltásáról szóló törvény megszüntetése után, amely még ezen a bélen megtörténik. Károly király holtlestét Maderiáböl a kapucinusok bécsi kriptájába szállítják.
Berlin, március íj Bécsi jelentés szerint |»olitikai körökben Ilire jár, hogy a minisztertanács már a legközelebbi na-
pokban foglalkozik a Habsburgok kiutasításáról szóló törvény érvénytelenítésével. Ezzel a Habsburg család tagjainak újból lehetővé teszik, hogy Ausztriában tartózkodjanak.
Bécs, március 5 Eey alkanoellár nyilatkozata szerint visszaengedik Ausztriába a volt uralkodóház tagjait. Ezzel kapcsolatban magyar politikai körökben azt hangoztatják, hogy előre tudlak erről, azonban ezt tisztán Ausztria belügyének tekintik. A magvar kormánykörök álláspontja az alkanccl-lár nyilatkozata után elterjedt restaurációs hírekkel kapcsolatban változatlanul az, hogv ez a kérdés magyar szempontból nem időszerű.
A titkos választójogi javaslat a költségvetés letárgyalása ntán kerül a Ház elé
Egyelőre nem változtatják meg
Budapest, március 5 Jól értesült {>o!itikai körökben ugy tudják, hogy a költségvetés letárgyalása után a választójogi törvényjavaslat kerül a Ház elé. A javaslat változatlanul fentarlja a népképviseleti rendszert, meghonosítja a titkosságot és megszünteti a mai ajánlási rendszeri. Arról még nincs szó, hogy a választókerületek beosztását megváltoztatják. A fővárosi törvényjavaslat letárgyalása után a külügyminiszter törvényjavaslataira kerül sor. A jövő héten a Iláz jiem tart ülést. A húsvéti szü-
a választókerületek beosztását
nel március 23-án kezdődik.
Budapest, március 5 Az utóbbi időben célzatos hireket terjesztenek árról, hogy a korniánv 18 pengőbe akana megállapítania buza árát. Illetékes helyen ezzel kapcsolatban kijelentetlek, hogy bár a kormány valóban emelni akarja a buza árát, de a 18 lengőről elterjedt hirek ártalmas és alaptalan kitalálások.
A védett gazda-adósok kedvez ményes fizetési módozatom vehetnek Igénybe
Buda|>e.st, március 5 A gazdatartozások tárgyában ki-
viszonyok kőzött annyira bonyolulttá vált az államigazgatás géi>ezetc, hogy a miniszterek tájékozottsága valóban nem terjeszkedhetik ki a legkisebb jelentőségű ügyek legapróbb részleteire s így, ha pontos választ akarnak adni az elhangzód interpellációkra, ugy természetesen l>e kell várniok az alájuk rendelt illetékes hatóságok jelentéseit Gyakran előfordulhat az is. hogv a miniszter épen nagy elfoglaltsága következtében személyeseji nem is lehet jelen az interpelláció alatt, ennek oka azonban egyáltalán nem az interpellációs jog semmibevétele, hanem sokkal inkább az a nagy munkatömeg, amely a kormány tag jainak minden percét reggeltől estig igénybeveszi.
Igen helyesen mutatóit rá Keivsz-tes-Fischer Ferenc belügyminiszter arra is, hogy egyes képviselők gyakran csak a felszínét vizsgálják meg üzoknak az ügyöknek, amelyeket interpellációk kcretélen á parlament elé tárnak. Sokszor általánosságok hangzanak el ilyen interpellációkban, vádak és állilások,
amelyeket az illető képviselők kézzelfogható tényekkel, komoly bizonyítékokkal nem képesek alálá-maszlani. Az ilyen felszólalások természetesen nagy mértéklxin ho>, zájárulnak az interpellációs jog elsorvasztásához.
Ha bajok vannak az interi>el!á-ciók körül, ezeknek a bajoknak legfőbb okozói egyes törvényhozók. Hatalmas túltermelésünk van az interpellációkból s a mennyiség emelkedésével csökkent az inter-l>ellációk minősége, belső értéke és komolysága. «A jóból is megárt a sok,\' mondja a közmondás s az interpellációs jognak valóban ártalmára van a hétről-hétre előtörő interpelláció-áradat. Ha azt akarják, hogy ez a jog ismét l>ékebcli jelentőségének és komolyságának magas polcára emelkedjék, ugy legjobb lesz ha komolyan veszi minden törvényhozó ezt a jogát és azl csak nagyon fontos, az egész országot érdeklő ügyekben veszi igénv bj s mindenekelőtt azt tartja szem elölt, hogy az interpellációkéi valamivel kevesebb sokkal többel érne.
wS*m
adott kormányrendelet lehetővé teszi. hogy azok a védett gazdaadó-sok, akiknél a terhek a birtokkal aszter tiszta jövedelmének negyvenszeres szorzatát adják és akiknek teljesitőké|>essége e határi meghaladó teher utáni kamatok megfizetésére nem elegendő, kedvez ményes fizetési módozatot vegyenek igénybe.
Ez a kedvezmény abból áll, hogy az adós összes hitelezői résíérc kamat és törlesztés céljaira oly összeget fizet, mint amennyit akkor kellene fizetnie, ha a terhei a birtokkataszter tiszta jövedelmének ép-l>en negyvenszeresét tennék ki : óz ennek megfelelően kiszámított ősz-szegen felül |>edig az adós a negyvenszeres szorzatot meghaladó tartozásoknak mintegy elismeréséül a birtok tiszta jqvedelmének minden koronája után évenkint 10 - 10 fil-fért fizet.
Az a gazdnadós. aki a különleges fizetési kedvezményt január 1-tŐI kezdődő hatállyal igénybe akarja venni, köteles eme szándékát legkésőbb március 15-ig a védett birtokok felügyeletét elláló helvi bizottságnál. vagyis az adóhivatalnál lejelenteni.
Ha a gnzdaadÓK e szándékát csak március 15 után jelenti be, akkor a kedvezmény c.sak a megfelelő későbbi időponttól illeti meg.
Gömbös római u ja
Budapest, március
Gömbös Gyula miniszterelnököt római útjára Nickl Alfréd rendkívüli követ, dr. NVínkler István kor mánvbiztos. a földművelésügyi minisztérium részéről Péchy Tibor miniszteri tanácsos, a kereskedelmi minisztérium részéről Ferenczv Izsó helyettes államtitkár, a |>énz-ügyminiszterium részéről pedig Nemeshegyi Tibor miniszteri tanácsos kiséri el.
Rothermere levele a megyéspüspökhöz
Veszprém, március 5 I)r. Holt Nándor veszprémi megyés-püspök, a Zsófia (iyermekszanatórium kormányzó elnöke elküldte lord Rothenmreivek a szanatórium munkásságáról szóló jelentését. Hothermerc lord most a következő levelet intézte a inegyéspüspökhöz:
— Magyarország iráni" érzett nagy szeretetein érthetővé teszi, hogy meleg érdeklődéssel viseltetem ama fontos gyermekvédelmi mozgalom iránt, a melynek vezérlő szelleme ma Nagy-méltóságod. Bármely nemzet jövője szempontjából alig bir ma mozgalum nagyobb fontossággal, mint az, amely a fejlődő nemzedék érdekeit kívánj* szolgálni. li nemes munkájában mindig nagy készséggel állok N.igyméltó, ságod melleit.
Göbbels Páris és Berlin függőkérdéséről
» Páris, március 5
Gébbel* propagantfaügyi miniszter liosszabbtui nyilatkozótl a M~Un munkatársa élőt\'. KÍJojtnu-tte, hogjf a két országa közli \'Oggőkérdések rendezése annál Könnyebb, mert nincs gátló gazdasági természetű nézeteltérés. Egyál-talán nincs orról szó, folytatta (löb-bels, hogy akaratunkat ráerőszakoljuk más nemzetre, mert a nemzeti szocializmus tiszteletben -tartja más jogait, csak azt akarjuk, hogy megengedjék nekünk is a legelemibb védelmi lehetőséget.
Egy gőzös katasztrófája
Bukarest, március 5 Hétfőn délelőtt Konstanca közelében a >Santonio< tehergőzös kettétört. A menekülő legénység egy-egy roncson helyezkedve el, 3 matróz a vizbefult. Azok a megmenekült matrózok, akiknek sikerüli a partra jutniok, a nagy hidegben megfagylak. A katasztrófának egyébként eddig 14 halálos áldozata
A mitroviczal fegyencek lázadása
Belgrád, március 5 A mitrovicai fegyház 255 horvát politikai foglya a fogházudvar egyik sarkában elbarrikádozta magát. Az őrség sürgős segítséget kér. A lázadók a horvát zászlót is kitűzték és kormánybiztos kiküldését kérik helyzetük megvizsgálására.
Trianon vértanuja
Kassa, március 5 A rendőrség letartóztatta Kurucz Nándor és még 5 ungvári diákot kémkedés cimén. Kurucz elkeseredésében a rendőrség épületének egyik ablakából az utcára vetette magát. Csupán lábszártörési szenedvett. Egyébként a kassai bíróság 3 évi fegyházra itélte Szabó József mészárossegédet kémkedés cimén.
Hurlauxe főügyészt elmozdították
Páris, március 5 A köztársaság elnöke rendeleti uton felmentette állásától a párisi fellebbviteli bíróság helyettes főügyészét, Hurlaux-t.
Páris, március 5 Hurlaux helyettes főügyészi azért mozdították el állásából, mert Stavisz-kyvel összeköttetést tartott fenn. Hurlaux hétfőn öngyilkosságot kíséreli meg méreggel, azonban idejekorán megakadályozták. Feldúlt idegállapotban szállították a kórházba.
Székrekedésnél, emésztési zava roknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél Igyunk reggel éhgyomorra 1 pohár természetes Ferenc József keserüvizet. — A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a Ferenc József viz az Ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságát egyesíti magában.
ZALAI KÖZLÖNY
Zalavármegye alispánja a zalai helyzet Javulásáról
UMy Zoltán alispán, mint jelen* teltük, a nagykanizsai városházán vizsgálatot tartolt. Eközben fogadta Zalai Közlöny munkatársát, aki Zalamegye helyzetére \\onatkozólng kérdést intézett az alispánhoz.
— Zalamegyében nagv a szegénység, ez tény, mondta "az alispán. Nagy a munkanélküliség és a köz» munkák erőteljesebb megindítására kevés a kilátás. 11a végig megyünk a zalai falvakban, bizony azok mái-korán elsőtétednek, mert még petróleumra is kevésnek telik. De
fitífS\'A\'
mindezek ihellett mégfe határöiolt javulási folyamatot kell c.szrevenrtl\', ami. az á^ózási fizetési készíjégbeii nyilvánul" inog, az előző évekkel Síeöfben. A folyó kiadások fedeze* let nyernek. A nyugdijasok illetménye! hónapokra biztosítva vannak, a fcz&rvasmarha-árak emelkedtek\', a a lx>r ára is felszökött, most a kormány azon van, hogy a gabonaértékesítés terén is jobb érakát leintsen elérni. A jelenségekből határozottan meglehet állapítani, hogy Zalamegyében a helyzet javul...
„Vissza kell térni a nemzetközi kereskedelem egészséges rendszeréhez"
Magyar Pál előadása a nagykanizsai OMKE ban
A nagykanizsai OMKE tagjai vasár-nap este zsúfolásig megtöltötték az egyesületi helyiséget, hogy végighall. gassák Magyar I\'ál konnányfőtaná-csos, országgyűlési képviselő érdekes előadását. Az előadáson a város képviseletében dr. Králky István jxilgánnes-ter és dr. Hegyi Lajos főjegyző jelentek meg.
Rajki István elnöki megnyitója idán Magyar Pál tartotta meg »A termelési rendsaserek és gazdasági válságok« elmen a jtémnkörben teljes otthonosság-ról tanúskodó, érdekes előadását.
Bevezető szavaiban rövid áttekintést adott a világtermelés kialakulásáról^ mig ez a kapitalista termelésig és a nemzetközi kereskedelemig eljutott.
Az öncéluságra berendezkedett kapitalista termeié*, mondotta, amíg az országok közli relatív szabadforgalom egy egészségei nemzetközi versenyt tett lehetővé, nagymértékben szolgálta a polgárság jólétét. Ezt nem zavarta a munkásmozgalom, mert bár végcéljában a termelési eszközöknek a magántulajdonból való elvevésérc törekedett, gyakorlati jelentősége a munkásság munkafeltételeinek javításában állolt és igy végeredményben a munkásság magasabb életszínvonalával uj fogyasztórétegei teremlett: tehát a ka. pilalista termelés megerősödését szolgálta.
— Ez a kép, lényegeseli a hálioru-utáni időben változik meg. Uj államok keletkeztek, melyek az önellátás
érdekében a politikai határoknál is élesebb gazdasági határokat állítottak fel. Minthogy a termelési adottságok ehhez nem voltak megfelelőek, az állami intervcncionizmus legkülönfé. lébb módjai érvényesültek, az elzár-kózás gazdaságpolitikája, majd a bizalmatlansági válság következményeként a munkanélküliség clkerülheteíle-nül növekedni kezdett és mind több országban a fennálló állapotokkal elégedetlen réleget adott. A gazdasági elégedetlenséget politikai erőforrássá átalakítani kézenfekvő mozgalom volt. Ez a rugója azoknak a jelentős gazdaságpolitikai .mozgalmaknak, melyek végeredményben a polilikai hatalom megszerzésére vezettek Olaszországban, Németországban, Amerikában. Nem lehel ma még eldönteni, hogy a gyakorlat valójában azt fogja-e mulatni, hogy a termelési rendnek ez az eltolódása nem fog helytállni. Egy azonban bizonyos: hogy míg a gazdasági szabadság az egyén érvényesülését, a tu lományos fejlődést, a technikai vívmányok alkalmaztatását hozta magával és a tennelőpolgárság meggazdagodott, addig a gazdasági kötöttség jegyében nemcsak az egyéni szabadság csökkent le nagyon, hanem vagyonok omlanak össze, a technikai újítások gyakorlati alkalmaztassa szünetel és a tömegnek legfeljebb az az elégtétele van meg, hogy a kirívó ellentétek mind ritkábbak. Hogy ez mennyire igy van, talán elég arra rámutatni, hogy Anglia, mely

annak elfcmére, hogy tfgy Mfln ttrrrm.
káskonnánya volt, lényegében nem bántotta a szabail gazdasági berendez kedést;"a jólét minden ilmérVéVel .; világdepfcsszió közepette egy fcjrfn dülés állapotát ^utáfta, mig Süllek liviznnjjft legkorábban gyakorló*? Ofosz-országiján valóbkfa mindenről inlCébb lehet izélni , mint , a szék? r£ éKtatfrivonul&nftk javfflásáiól.*AwÍTáz Amerikából jövő hírek mondanak, ke-vésbbé alkalmasak egy megbízható \' gazdasági helyzetkép \' Maguk az intéző körök art mondják hogy még nem tlátják a végleges t«r!
Jjálft
A legkiajakyliabb változásba tor. melés feltételeinek\' vah!tám«hlpuiálás. sal való megoldása azonban már érett ahhoz, hogy bírálatot mondjunk és azt hiszem itt az a gazdaságpolitikai megállapítás a helyes, hogy vahitade. valválással termelést javítani olyan, mintha egy hideg szoba légkörét a tö. mérő melegítésével akarnók megváltoztatni.
— Bármennyire is tetszetős azonban Amerikának elszánt kísérlete a valuta lerontásával, azt meg kqll tanulnunk hogy valutarendszereket egyik ország! ból a másikba átplántálni mégkovésbbí lehet, mint politikai áramlatokat eRy-szerűen leutánozni.
— Magyarország gazdasági javulása nem valulakérdés. Meg kell találnunk az utat, mely termelőeszközeink és erőink érvényesítéséhez vezet. Egy egészséges együttműködés a gazdasági-lag egymásrautalt országok közt, m«ly a munkamegosztás józan törvényeit ér-vényre juttatja, sokkai tŐDbet tenne egy gazdasági kibontakozás érdekében, falni bármilyen valutamínipulálás.
— Tisztában vagyunk azzal, hogy a gazdasági Igazságok sohsem oly átütfi-erejűek, hogy a tömeget lelkesíteni tudják. Meggyőződésem azonban, hogy végeredményben az uj rendszert kereső országok jutnak majd el ahhoz a meg-győződéihez, hhogy vissza kell térni a gazdasági fejlettség mai fokán a nemzetközi kereskedelem egészséges rendszeréhez. Minek volna különben értelme a 150 kilométerre felnővett gyorsaságú vonatnak, a repülőgépnek, rádiónak és a technika tóbbl csodás teljesítményének, ha a gazdaságpolitikában elavult rendszerekhez térnénk vissza? Abban a pillanatban, amint n külkereskedelem szabadsága helyreállítja az immár közel kél évtizede meg-bolygatott egyensúlyt, megszűnik az állami intervencionizmusnak sok egész-ségtelen formája, legfőként pedig az

Nálunk olcsón vásárolhatja meg hatalmas választékunkból a legjobb tavaszi Férfi ruha és felöltő szöveteket
Tavaszi divat legszebb színeit találhatja nálunk minden mlnSáégben Női szövetekben és selymekben
................ . i
í
___ZALAI KÖZLÖNY_
A ló-export bonyodalmai a nagykanizsai nyomozó hatóságok előtt
1084. márcim 6._
fl tarthatatlan állapot, hogy az állam termelni és kereskedni akarjon.
_ A termeié? és kereskedelem polgári feladat, melyet az: állam segítsen elő, ha kellH ellenőrizze, de a pénzügytan alaptanitósa, hogy az állam sohse kalandozzék cl a polgárainak fenntartott foglalkozási területekre.
A nagy tetszéssel fogadott előadás után Horváth István központi Tőlit-kir Sándor Pál nevében mondott kö-Bzónctet Magyar Pálnak az ériékes előadásért, majd üdvözölte a kanizsai OMKE fiökot, ismét leszögezte, hogy a kanizsai kerület egyik legtevéke- ; nyebb és legértékesebb szerve az egye-
sülelirck.
Az clőadó-estély Rajki elnök záró-szavaival ért véget.
A Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár
vasárnap délelőtt tartotta évi közgyűlését Nagykanizsán. A né|>es közgyűlésen megjelent a város polgármestere, főjegyzője, a helybeli pénzintézetek vezetői és a részvényesek nagy számban. Dr. Phhál Viktor felsőházi tag elnöki megnyitója ulán Kleinfeld Ignác igazgató ismertette az igazgatóság és a fel-ügyelőbizottság jelentéseit, majd megejtették a választásokat, amelyek a vezetőségben változást nem hoztak
A Gazdasági Takarék alap- és tartaléktőkéje 450.000 |>engő. Az el-mnlt év nyeresége 25.066 pengő, ugy hogy az idén is 6000 |>engőt fordit osztalék-fizetésre. A gondos, körültekintő mérlegelés, ami az intézet üzleti elveit és magatartását-mindig irányítja, a hitelélet súlyos esztendeiben is kifizette magát a Gazdasági Takaréknál. Ezt bizo-nyitja az osztalék, ezt bizonyítja továbl>á az a körülmény Is, hogy az intézet kihelyezéseiből a nem rendezett hátralék igen kevés : mindössze 1.5 százalék. Megvan ennek eredménye az intézet iránt szakkörökben és a közönség széles rétegeiben megnyilvánuló bizalom formájában is: — az intézet betéteinek állománya (840.761 P) a mult évben ujabb 14 százalékkal emelkedett. örvendetes jelejiség ez azért is, mert arra lehet következtetni belőle, hogy a vidék mentalitása kiheverte már a bankzárlat idején támadt bizonytalan érzéseket és újra megindult a tőkegyűjtés egységesebb folyamata, amely körforgásával éltetni tudja a gazdasági életet.
A (iazdasági Takarék kihelyezéseinek értéke 1,848.000 P. Ebl)ől 36 százalék (651.000 P) a gazda-adósság, ezek közül is azonban csak 225.000 P értéket képviselő adós . vette igénybe a gazdavédelmi rendeletben biztosított kötöttséget.
Az intézet hitelkereső ügyfeleinek. ha szerényebb keretek között js. mint normálisabb hitelviszonyok idején, — az elmúlt évben is rendelkezésérc állott. Hitelt a váltók ^leszámítolásán kivül egyáltalán nem vett igénybe.
, Kielégítő eredménnyel zárta le evet ilz intézethez tartozó Pacsai l ukarékpénztár is.
A nagykanizsai rendőrkapitánysá gon az utóbbi napokban érdekes ügyben indították meg a nyomozást.
Nemrégen Ebenspangcr Jakab nagykanizsai lóexportőr, aki Weisz Józseffel és Weisz Bélával közösen folytatott lókcreskedésl, feljelentést adóit be társai elleu. A hármas vállalkozás ugyanis az utóbbi időben mintegy 300 hidegvérű lovat exportált Németország különböző részeibe, főleg Bamberg vidékére. Ebenspangcr Jakab, aki az üzlethez az egyik helybeli pénzintézettől néhány ezer i>engö kölcsönt kapott, már előre örült a sikeres üzlet után számítása szerint reá rasö 8— 10000 pengő keresetnek, amire nagy szüksége lett volna, hogy kötelezettségeinek eleget tudjon tenui.
Mikor azonban elszámoltak egymással, nagy volt a meglei>etése : két társa 80 pengő deficitet mulatott ki Ebcnspanger kárára. Kérle a könyvekéi, az iratokat, de társai — a feljelentés szerint — kitértek a könyvek kiadása elől, sőt azl mondták, hogv öt nem is illeti részesedés, mert nem mint társuk, hanem mint tolmács kisértc őket 30 pengő napidíjjal. A feljelentés után a két Weisz állítólag kiegyezés esetére 5000 |>engőt ajánlott fel Ebenspan-gernek, ez azonban nem ment bele az ilyetén elintézésbe.
Az üggyel kapcsolatban — ahogy exportkörökben beszélik — más vágányokon is történik nyomozás. Állítólag a lószállitmány kisérői a német valutát hazahozták és nem jártak el ugy, ahogy azt a fennálló rendelkezések előírják. Ebben az ügyben is folyik a vizsgálat.
Rövid időn belül az ügyről szóló jelentéseket beterjesztik a nagykanizsai kir. ügyészséghez.
(B. R.j
Fogromlásét
1000 o-ig megakadályozza
mHYPERDE1T
szájvltesaencla.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlai megfigyelő Jelentések: — hétfőn a hő-mórséklot: reggel 7 órakor + 26, délután 2 órakor + 4*2, este 9 órakor
+ 26.
Felhőzet: Reggel ós délben borult, este fe|hOf.
Szélirány: reggel, délben és este északkeleti szél.
(Bjuakal rádlóJtUrűii) A IttMrtlé. gial Intéaat (alanti aata 10 éraksn Sxaloa, aaOa Idft várhaló
ATHENAEUM 50 napos könyvvásár
könyvel
beBzerezhotők
FISCHEL
köny»k»re»kedé«b«n
Horthy Mlklóa-utoa t. * Talafon 118. *•.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, március f.
6.45: Torna. Utána hanglemezek. 9.45: Hirek. — 10: 1. St«ln Aurél Uj utja. 2- Perzsa versek. Köztien hanglemezek. — 12.05: Orosz balalajka-zene. - 12.30: Hirek. - 1.15: Időjelzés,, időjárásjelentés. J. 130: A Mária Terézia 1. lionvéd^ gyalogezred zenekarának hajigverseiive. — 2.40: Hirek.
— 4: A háztartásról. (Vizváry Mariska.)
— 4/15: Időjelzés, időjárásjelentés. —
— 5: A Fejes—Damlth szalonzenekar (Kalmár Pál). — 5.45: Nyelvoktatás.
— 6.15: Gordonka. 6.55: A dobáló ember. — 7.30: Karcnina Auna. Opera 3 felvonásban. — 9.10: Hirek. — 10.55: Időjárásjelcntós. Utána cigányzene.
Béc« 12: Alpesi dalok lemezeken.
— 12.30: Szórakoztató lemezek. — 1.10: Straus 0.: Marietta, egyveleg. — 1.30: Múvészleinezek. — 2: Nők félórája. — 4.05; Beszélő és éneklő gyermekkar. -5.20: Harum Herbert zongorázik. — 0.10: Hildebrand: Szellem és étet. — 6.35: Francia lecke. — 7: Időszerű anyag. — 7.30: Zene Wagner korából.
— 10.15: Rádiózenekar.
Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizetői részére
A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. Otkilós aranytömbtől az ingjén nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A tZalai Közlöny« a maga szerény vidéki keretei közt nem tud egetverő meglepetéseket Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartani és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizető számára egyenlő joggal és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők.
A » Zalai Közlönyt minden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel egy, esetleg két napon Mt dijmentesen lakhatik a főváros egyik legjobb-nevil szállodájálmn. Szoba-számláját ti., a »Zalai Közlönyt fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Közlöny t-nek anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjaikat.
A kedvezményt az újonnan belépő előfizetők is igénybe ülhetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielégíteni.
Szelvény,
melynek felmutatója 3 pengő bolU Jr helyett 1 p«,fwrt veheti meg Btlixa jóuef
ferde lovag11
cimu regényét a Z«Ul KSxlSay kiadóhivatalában.
Hölgyek és urak
a legszebb • •
t
kaphatják
i
Ólci6, szabott Arak, Kiváló minőségek, Figyelmei kiszolgálás.
Kész női kabátokban igen nagy választék!
ZALAI KÖZLÖNY
1984. márdm i;
napi hikek
NAPIREND
Márolaa 6, kadd
Rómái katollksa: Perp. éa F. Proteat: Qottlltb. tor.: Adar bó 19.
hétkMznap 5,7 ét 9, vasárnap 3, 5, 7 éa 9 órakor.
könyvtár nyitva csütörtökön ét vaaárnap délelőtt 10-tól
IS óráig.
Ojrtgyaaertári éjjeli wolgílat e hónapban: Merkly-Belui gyógyszertár Fó ut 12. u. éa a klftkÉnUaSl gyógyszetMr.
Q8dM» sjrlWs reggel 6 órától «ste jFfcáig (héttő, szerda, péntek délután,
l egész nap nókató).
— (A polgármester Budapesten) Dr.
Krátky István polgármester ma, ktd-dtn Budapesten tartózkodik.
- (Nagyböjti <sté* • Misszióban) Egyre nagyobb látogatottságnak örvendenek azok az esték, amelyet a Szociális Misszió rendez a nagyböjt va. sárnapjain. A nagyböjti hangulatba beleilleszkedő első ilyen előadást Kolla János kegyesrendi tanár tartotta, (Aki a családról beszélt. Mintegy ennek ax előadásnak folytatásaként beszélt Igen épületesen az emberről, mint egyedről a következő vasárnap Szólás Zoltán kórházi lelkész. Most vasárnap wolt a harmadik ilyen adventi esi, amelyet a Leányklub ének és ze-ne kara által előadott .Stabat Mater* nyitott meg. Slk Sándor: Ketten a Mesterről dmü költeményét Somogyi Mária szavalta nagyon ügyesen. Baksa (\'•ézáné lágy, Unom asszonyi kézzel én szívvel m«glrt elbeszélése »A bűnös asszony* általános tetszést aratott. A gazdag müsoru est szónoka dr. Ga. lombos Miklós zalaegerszegi hittanár volt, aki a szent év jelentőségéről beszélt. Komoly, mélyenható, tartalmas beszédében rámutatott arra, hogy igazi szentévi lelkületű katholikusokká kell lennünk és cselekedeteinket a szentév hajnali harangszavának, a Re rum Nova rum elveinek kell irányítania. Az est> a Leányklob egyre járuló ének és zenekara által előadott .Klubinduló«-val ért véget, amelyet a Sjaerző, Am-berger Rudolf vezényelt.
— Indaalr. logzeflrek, poupllnok oxfordok és jdjama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
- (Kelemen Ferenc előadása Kts-ksolH*pi) Kelemen Ferenc, a Nagykanizsai Takarékpétíítár igazgatója va-sárnap délután a Kiskanizsaí Polgári Olvasókörben látogatott előadást tar-tott a kisgazdákat érdeklő aktuális gazdasági kérdésekről. Az Olvasókör vezetősége ^elegen mondott köszönetet a kjtünő előadónak az érdeklődést mindvégig lekötő hasznos előadásért.
vArosi mozgó
Március 6, 7, 8-án — Kedd, szerda, csütörtök Ki is ismerné sít a tangót 1
Volt ejyszer m muzsikus
Mindenki ismeri! Mindenki énekli! Mindenki megnéell
Vidám hangulat! — Nagyszerű humor! Pattogó zeneszámok! — Főszereplök:
Szőke Szakáll, Verebes Ernő.
Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor 5 órakor félhelyárak I
— (Eljegyzés) Récsei Margit Nagykanizsa, Farkas Jenő Budapest, jegyesek. (Minkén külön értesítés helyett.)
— Fasor-tzau\'Mtórlum, Budapest, Vilma királyné-ut 9.
— (Az apacs-bál Jelm**4nyerteaet) A szombatesti apacs-báton a jelmezverseny két szempontl>ól folyt: olcsó és ötletes. Az I. dijat Löwensteln Lászlóné és Bader János Zoro—Huru jelmeze nyerte. II. Schleiffer Györgyi (tengerész), III. Székely Magda (rongyos hercegnő).
— Nőé tavaszi szövet és selyem ruhák a legújabb fazonokban Schütznél.
— (Egy Mmy miatt) Véres verekedés játszódott |e vasárnap este Újudvar községben, ahol több, karóval felfegyverkezett legény megtámadta és egy leány miatt félholtra verte Grebenár Pál 25 éves vajdapusztai géplakatossegédet,. akit a kanizsai mentők törött kézzel* súlyos belső és külső Sérülésekkel szálUtoltak be a nagykanizsai kórházba.
— Női fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
— Március J3-re készülnek a gyermekek. Kis színdarab, szavulásra alkalmas versek, mindezt megtalálják a legkedvesebb és legnépszerűbb gyermeklap, Az Én Újságom utolsó számában.
— Férfi poupMn Inganyag újdonságaink raktárra érkeztek. Schütz Áruház.
— Mosolygó gyermekkCpek diszitik a Magyar Lányok utolsó számát. De elbeszélések és cikkek is megemlékez-nek a kis testvérkéről. Az Otthonunk, ban kis testvér ruhái, kézimunkái, gyermek szoba, gyermek játékok, gyermek uzsouna, tanítja meg az idősebb nővéreket és anyákat, hogy hogyan gondoskodjanak a gyermekekről,
— Gróf Bethlen Margit, Csók István, Kosztolányi Dezső stb. kezéről és kezükből kiolvasható sorsukról ir Maj. thényl György a Tükör márciusi számában. Egész sereg érdekes közlemény számol be a magyar élet és világ különböző eseményeiről. A kiváló magyar hegedűművész, Szigeti József cikke világkörüli útjáról. Bárány István beszá-.tootója a japán sjx>rtról és számos érdekes közlemény teszi gazdaggá a Tükör uj számát. Ebben a számban is 100 szebbnél szebb illusztráció, rajz vi-dltja az olvasó szemét. A »iői olvasók gazdag rovatot találnak a tavaszi di-vatról. A Zalai Közlöny olvasóinak szívesen köld mutatványszámot a Tükör kiadóhivatala ^Budapest, IV., Egyetem-u. 4 ).
— legszebb Jivatlap a Schütz kira kat.
— Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopatein butoráruház, Horthy Miklós-ut 4.
Márkás, valódi angol, férfi kabát és óltónyszóvetek Singeméi.
— A kísérlet hajó. A Paltadisnak ez a legújabb Fél|>engős Regénye a kalandorregényeknek ablnSl az izgalmas fajtájából való, melyeknek titokzatos levegője mindjárt az első pilla, natban megragadja az olvasót, Valósággal a hatalmában tartjb a közben-közben meg is borzongatja. Régi, ütött-kopott hajó indul cl a hamburgi kikötőből/ a kiéli csatornán keresztül Délamerika féty Titokzatos eltűnések, gyilkosságok kövelik egymást, szörnyű jóslatokat suttognak az emberek egymásnak a hajó végzetéről is vak félelem, rettegés üli meg a legénység szivét. A borzalmak izgalmas feszültségét Jólesően enyhíti egy üde
loányalák és a körülötte trtöVődő relmi bOJiyddalotn. .A kiHérWf.ha^, -végül ts a napfényes "boldogság révébe «rt « öz uhftSÓ,, akinek ttem minden, ifflpi élőlényben volt része, megnyu. godva Jeszi te e könyvet.
_ Olcsó őMWkőd"tHw. SchQU Afulláz.
A Nagykanizsai „Maróciy". Sakkör közgyDlése
Folyó hó 4-én tartotta tisztújító köz. gyűlését a Nagykanizsai .Mürócsy. Sakk-kór. Kelemen Ferenc elnök kos beszéd keretében nyitotta meg a gyűlést. Weiazfeld* Ferenc főtitkári és Wagner Jenő pénztári Jelentése után a követk«zők^ Válasttotlák tfceg a Kór tiszUkarábá; Diszelnök dr. Krátky lat. ván, elnök/KéJeméh Ferenc, társelnök Pintér SánW, étnök dr. Makó
Gábor, alelnök dr. Pottyóndy József, fótitkár Weisafetd FWSöe, titkár Böhn! József, pénztáros Wagner Jenő, ellen, őr IfJ. Gumllár Mihály, háznagy Bpry Ferenc. Választmányi tagok: Barbarits Lajfts, Deák ^István, dr. Halász Pál, dr. König Zoltán, dr. Lichtenstein Sándor és Zoltán Béla. Számvicsgálóbi-zottság tagjai: Dobó Jenő, Hirschter Miksa és Szekuljs Jakab.
Kelemen Ferenc elnök megköszönt? a bizalmat az uj tiszliksr nevében. A Kór diszelnőkét, dr. Krátky István polgármestert 20 éve* kőzWolgálati ju. bileumu alkalmával a Kór átiratban üdvözli, amelyet deputádó fog átnyuj-tanl.
— Férfi, női <* gyemwkelpők leg-nagyobb választékban Mlltényl Sándor és Fia cipőáruházában.
iHJkulunUftl liléim lilM MENETRENDJE
érvényes 1933. október 8-161
CnXb.l.lir Va»Ullonii>
VliuMllomim Eruébel-létie

8« c
I® 1
n so S
12 u *
13J0 *
Uio j
16 »o a
)»« |
lt» í
HM j
2I«
23« >
Lstenysi manatrend
UlujMIM. B 45
Kijykululfll M. 14 U 1S4Í
Csak ott vegyen szövetet, ahol
nagy választékot, jó minőséget, diyatos anyagot és olcsó árakat talál.
Mindenben a legtöbbet nyújt KlfSChiier MÓf dlVcltáruháza.
1C4 miiclm 6
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
A Zrínyi Torna Egylet disztornája
Eddig ax,«gyes vidéki véros.)klmn pi cgvesületek által megrendezett disztornák ünnepi eseményn-k számítottak. mAr otl tartunk, hogy mindenki tudja, nertiMti kötelesség a magyar ifjúság továbbképzésének figyelése, illetőleg támogatása. Hz a magyar szempontból szinte beláthatatlan horderejű, újszerű felfogás hqztiWVsszc a reál-gimnázium lornfttet*Wiéb2 vasíniap délután Nagykanizsu társadalmá-nak szine-javát, hogy tanuja legyen a Zrinyi Torna ügylet által megrendezett dtóztornának. A MotesZ által Nagykanizsára leküldött országos nevű szaktekintélyek kialakult véleménye alapján határozott formában közölhetem, hogy igenis érdemes volt mindenkinek a disztornát megtekinteni.
Tornászpontossággal, a közölt 0 órai időpontban kezdődött el a nem mindennapi sportlátványosság. Hiszekegy, felvonulás, majd dr. Thol-way Zsigmond poslaigazgató, egyesületi alelnök üdvözlő szavai következtek. Igaz haza és sj>ortszerebl-tfíl telitett szavai nagy hatást váltottak ki. Beszédében erősen kidomborította dr. Kiss Jjózsef poslafő-igazgaló, a Motesz országos társelnökének személyét, aki 2 évvel ezelőtt a nagykanizsai lornászélet uj-jáébredésének megindítója volt. Od-vözölle a Motesz képviseletében megjelent Tóth István országos alelnököt, Keresztes Tibort, az országos vidéki szakbizottság tagját és Milialovics Ilonkát, az országos válogatott női keret tagját, akik a vidéki tornászélet fővárosi propo-gálói. Utána gondos összeállításban és rendezésben a disztorna számai peregtek le. Minden egyes mutatványt zugó taps jutalmazott, ami biztos záloga annak, hogy a tornasortól kegyeibe, fogadta városunk 1 sportközönsége. A program számai közül helyszűke miatt csak egyes számokai tudok kiemelni. Legelőször is a j>olgári leányiskola múlta-csapatának Kenedi tanárnő által betanított zenés, ritmikus- gyakorlatai kívánkoznak a toll alá. A fiuk válogatott csapatának bot- és szar hadgyakorlata is meglepte a szakértő szemet. A- mintnesapat munkájának kritikáját Tóth István országos alelnök szavaival fejezem ki: «nem kell más, mini egv kis akarat a tornászok részéről, egy kis csiszolás a szakosztály vezetőjétől és komoly szerepet fog játszani a Zrinyi tornászgárdája a mugyar vidéki tornászéletben
A disztornát Tóth István zárószavai fejezték be. Dicséret lei emlékezett meg Horváth Béláról, pol-gári iskolai tanárról, a ZTK tornászainak vezetőjéről,\' aki a dísz-torna nagyszerűen sikerült reude-Jésének érdeme. Róla különben hálát tanítványai sem feledkeztek meg meri nagyon kedves emléktárggyal k-plék meg tanítómesterüket. Majd a május hó végén Budn|>esteu tar-l""dó világbajnoki torna jelentőséit hangsúlyozta. Kérte hozzá nem
OfcsjófíáJvf Mftamcziban
nótwkczTialik
csak a tornászok és tornászba rátok, hanem az egész város társadalmának összefogását. «Meg kell mutatni az egész világnak — mondta — mii tud a magyar, ha akar.*
líste vacsora volt a Korona éttermében, ahol barátságos eszmecsere folyt le azokról az égető kérdésekről, amelyek a mai tornászni vót még magosabb fejlődési Tokra lesznek hivatva emelni, hogy lássák meg a környező u. n. utódállamok : — ennek a szegény megnyomorított
magyar fajtáijak lesz még szava Európa uj térképének megrajzolásában.
Nem feledkezhetünk meg Milialovics Ilona válogatott lornásznőnek
Nagykanizsán kifejtett működéséről sem. Kérésére ugyanis össze kellett hivni az NTE női tornászait, hogy bemutussa nekik azokal a gyukor-\' iátokat, melyek n májusi országos vidéki bajnokság előirt gyakorlatai. Kár, hogy a közönség nem élvezhette ezt végig, mert azt a kellemet, graciózitást, ami a gyakorlat l>e-nuitatáskibun van, nehéz i^jmpir-ra vetni, Reméljük, hogy hamarosan viszont fogja öl látni Nagykanizsa közönsége.
llo\'tzer József
Az NTE győzött a Rákóczi ellen az első tavaszi bajnoki mérkőzésen
NTE—Kaposvári Rákóczy 4:2 (3:0)
ürkánszerü hideg szélben kerüli le. játszásra a tavaszi szezon első bajnoki futballmérkőzésc a Zrinyi pályán. Az NTE—Hákóczi bajnoki küzdelem a nagy szél ellenére is szép sporlot hozott. Az első félidőben szél támogatásával már bebiztosította a győzel-met az NTE, szünet uU\'m pedig szél ell?n mintegy 20 percig gyönyörűen játszik a csapat,, szebbnél-szebb támadást vezet a csatársor,• de gól csak egy esik. Azután felülkerekedik a Hákóczi és két rugotl góllal szépít az eredményen.
Az NTE a következő felállításban játszott: Csondor Czigler, Enge|-leiier — Csáki, Gingi, Kudich -Farkas, Szollár, Horváth, Jakubecz. Csász.
Mintegy 20 percig jól ,állja a kaj>os-vári védelem az NTE ostromol. A 20.
percben Czigler- Szollár - Jakubecs a labda útja és a remek akcióból Jakubecz a meccs legszebb gólját lövi (1 :0). A 37. percben Szollár n gól-lövő,, majd a 12. pereben Farkas beadásáig! Jakul)ccz a 3. dugót lövi.
Szünet után Czigler helyet cserél Farkassal. A csere jól sikerült,* mert Farkas nagyszerű a bekkposzton és Czigler pedig az első percben már négyre szaporítja a gólok számát A halfsor szél ellen is kitűnően működik. A csatársor szép támadásokat vezet, Czigler és Csász kapufát is lő, de gól nem esik. A 20. percben Mészáros, a •12. perlőn pedig Kerék lő gólt, igy a Rákóczi tisztes eredménnyel távozott első bajnoki meccséről.
A mérkőzés csak a II. félidőben volt igazán szép./Az első félidőben a nagy szél elrontotta a támadásokat.
Blúzok.......250-től
Kombinék......2 —
Női nadrágok . . . 180 Műselyem harisnyák 125 Matt harisnyák . . 130 Legújabb divatú ernyők 5\'— P-től
T%rónyal nivatáruffáa:
HortQy Mlhlós-ui 1. Vdjrosöáx-palota.
Bieniáclói
!? Babj-rnhák
tí «l
larnltirák
It lcüolcíóbb
árban
11
Hiába jálszsott egy fcapur* «z NTE és rugotl 3 góltv» a játék bem* vöít .nmte-tós. psondornak kevés dolga volt. A hátvédpár Farkas, Engclieiter fomiá-cióban jól állta a htilyét a If;\'félidő-l>en szél ellen. A halfsor mhfdftártiih tagja nagyszerű volt. ,Gsátkf} ^gyébként a uiezqny legjobbja wlt,t és Kudich is méltó társai *>IWk. Ofig-ler jól mozgott a szélen, lövései,azon-ban nem sikerültek, Szollér gyenge, Horváth jól irányított, Jakubecr.ijagy-szerü formában ^an, Csász kezd ja. vulni. A Rákóczi lelkesen küzdötte végig a mérkőzést. A közvttfcn védelme a esapat legjobb része, ide,különösen kovács ..kapus volt-kitűnő.
A mérkőzést Hainesz pécsi Mró ve. A zette.
_ \'«*»)
Alosztály-ered méoytk
KTSE—Zrinyi 2:1 (2j0). A mér-kőzés kritikáját helyszűke \'miatf-hol-napi számunkban közöljük.
I)ombovári VOGE-KPAC 1:1 (00). A vezető KFAC 1 pontot leadott.
BIOK-NTSE 3:1 (Jl^Q),
SBTC-CsTK 5:0 (2:0). A CsTTK egy játékosa a nieecs ekjén lábát törte és igy 10 emberrel játszott.
Levente-eredmények
Ekszerész-Keresk. isk. 8:0 ,(0:0).
Keszthelyi Törekvés-Teleky 3x1;
Tornászjelvényező verseny eredménye
A Zrinyi disztornája előtt az egyesületnek eddig még tomászjeivényt nem szerzett tagjai részére Tóth István országos alelnök pontozása mellett u. n. jelvényszerző versenyt rendeztek. A jelvényszerző verseny eredménye. Magasabb minősítésű bronzjelvényt kapott: Turáni Gyula, Zdelár Jáuef. Vasjelvényt kapott: ármai Lieb Gyula, Virág Ede, Németh Ferenc, Simon Lajos, Kőszeghl János, Friskó Imre. Mindegyik a megkívánt pontszámnál jóval magasabb eredményt ért el.
(A levente FutbaUblrik Területe)
felhívja összes tagjait és a birójelölte-kef, hogy ma este fél 0 órakor az iptírostanonciskolában, • levente csapatok részére tartandó szabálymagya-rázó előadáson unnál is inkább jelenjenek meg, mert cinUi-^s fegyelmi vétséget képez. Előadás után - B. T. taggyűlést lart.
.rí" \' -tutütíii______
Kedélyes kooslkázás ■ loungslesl Ulstfctrtben.
ZALAI KÖZLÖNY
1934. március e.
Emlékeztető
Máfeh* 1*. Izr. Leánwgylet táncos kabaréja a Kaszinóban 9 órakor.
Dr, Wébcr Pál prelátus elóatta az lparoskórbcn este Ml 8-kor.
MAzckM II. Délután 3 órakor az Izr. I.eány«gylet gwrinekkabaiéja a Kaszinóban.
Március lá. Siklós Albert sserzől •stjo.
Március IS. Reálgimnázium hazaüns előadása délután 5-kor a torna, tervmbeu.
Iparoskór hazafias ünnepsége este iái 9 árakor.
Március 18. Reálgimnázium hazafliat elóadás:< délután 5-kot a loma-tetemben.
Márcks 1». Nagy László ktskanlzsai szerző színdarabjának, a .Hanti és azetelcnu.nek előadása a Vá rosl Színházban.
Aprtlla S. Matiné tál 12-kor a zeneiskolában (Vannay J.).
iprUB H. V. bérlett hangverseny (Herz
LiU zongoraestje).
AprUla 18. Tanári hangverseny a zeneiskolában este 9 órakor.
TsraéiytSzite
Buza tfizav. <n|) T7-ea 9-40- 9-70. 78-r-9\'bO—0-80, 79-es 9-60-9-tO, 80-t.a 9-70-10 00, dunánt. (uj) Tl-a 5-0S-9U 7Saa 9Í5-925, 79-ea 9-2Í-9-35, 80-11 9 3J-»45, rozs (u|) .\'j\'35-5.45. — Zab korty 10-15—10*30, u|tengerl tiaaántntl
gwMnálár
Falhaltás 4*73, eladatlan Wfi Elaő randi 091-092, sz.rf.tt 068 - 090, ize rlatt kázép 0-M -OS\'. kőnnyfl 0-80-0-82. alaő randfi Irat 1T83 -0-85, ll-od rendll öreg 0-78-0-82, angol sBldt I. 0 93 -1-02, UMtonna nagyban 000-t-00, zalr t\'tO-110, boa 1I8-1J6, tétsertés l 14-1 20.
Kiadja a taptalajdonoi Közgazdasági Rt. ontanbni Nyomda és Dáfzalat Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Fatetős kiadó: Zalai Károly. Inteurban telefon: Nagykanizsa 78. szám.
APBÓBIBDETfiSEK
^S^ép^UWr^nrai-m.lUtJ elidó Suglr-
____I belátó mindenes kerestetik. Clm a kiadóban.
Igen kellemes hangú ungiri (Lm betget) jutáayoiin eladó. Clm a kiadóbsn.
__921
Vennék |5 áilapolbin levő knváoa-mflliuly berendezést. Atflia-u 66. 922
fitimml hSlSn, ak limél kaphilók 98 Iliiéiért Vágó ll\'atizeitliban.
Főzni tudó -Ina.... 15-éte felvéte Uk. Clm Vágó Illatszertár. •
Szép Mbatoll és pehely eladó. Csen-gety-ut 3\\ •
Fásul ludl bejltónól keretek. Jelentkezni lehel 8-IO-lg. Hivsi, Eatvöa léz 8.
_____f09
Hannáit rum nlkutráunk, gam
»ll.liilir.,M,Ui„t„„ hs-
rékpár olcsón eladók, Lusitlg ödós Er ssébet-tér 16 . " •
Vasúti hírlapi rudában egy Igya rlltkinci ■■ónnal felvétetik. 923
100-as kaltat*««p eladó Király-utca «■ _____924
Ciengery ut 38. udvart egyizobái eló-izobái lakán május l-re kiadó. 929
Postán vasárnap lalált Patker tHltS-sollnl kéretik Jutilom ellenében szetkesz-tótégben átadni. 937
Kózépkota lobb őivegymzony hlztir-táa minden ágébaa Jártas hánannatá-
uánnk sjánlkoztk, vidékre Is. Clm a kiadóba. 92á
— Hölgyek figyelmébe ajánlja leg. ujabb köpeny, kosztüm ós ruhákét, inéit Singer DivatónUlóz. Rendkívül Uus választók, olcsó árak.
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonkint 20 \'""ért
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában Fő-ut 5.
valamint
Krátky György és Ifj. Hirsohler Miksa dohány-árudájában, Fischel Ede és Sohless Testvérek
könyv- és paplrkereskedésében, Horváth József ujségárudájában.
HIRSCH ÉS SZEGŐ MAGKERESKEOÉSÉBEN
konyhakerti és virágmagvak ültetésére, helyes kezelésére és megművelésére
vonatkozó , általános útmutatónkat.
Teljesen megbizltaló, fajtiszla is nagion jó csitaképességü
főzelék-magvak, virág-magvak,
hazai
gazdasági vetőmagvak, műtrágyák, növisnytápsó, gyUmölcsfa-permetezü-szerek,
Futor tiOíMpid, Pekk „D" TttaBtaÜszttatVf.
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédelmiuarek Btb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blrÓHág mellett)
jlmlt Itt Morzlinlc, marad-fon a vdroslKUL
Ülésezik az amerikai kongresszus. A szónoki emelvényen Roosevelt beszél.
K8i|inlatá|i Részvénytársaság
íutenberj Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vdllalata
Nagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó Intézet, őrleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai KSzIRny" politikai napilap szerkesztAsége és kiadóhivatala
KészitOnki
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, flgyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ^ Ízléses kiállítású nyomtatványokat.

Gyártunki
flzleti könyveket, flgyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfazeteket és tömböket, mlnta-„ zacskókat, zsákcédulákat, naplártOmbOket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
Nyomatott a laptulaldonoi Közgazdasági R.-T. űutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán. IFelelóa üzletvezető: Zalai Károly.)
74. évfolyam 63 Mám
Nagykanizsa, 1934. mirclut 7, szerda
Ara 12 Hllér

KÖZLÖNY
••Liniti ntpiitr

iMikau\'Mf é» kiadóhivatal; Fönt h uém Kijdenlk minden reggel, bétlö kivételével
Felelős szerkesztő: Barbarlts L«|ö» gi^JS^S^"a^rvAi^to^TS1-
Klskanizsa és a bolgárok
Irta: dr. FM, G,8r„
Már óvtiaeűek óta látja el Kis-kanizsa Nagykanizsa égés/, lakosságát kerti terményekkel és pedig ii©\', hogy tárgyilagos megállapítás sprint jelenleg az egész Dunántúlon Nagykanizsának vau legjobb piaca ugy mennyiség, mint minőség tekintetében. De Kiskanizsa ma már nem csak Nagykanizsának, hanem Dunántul déli részének is ellátójává lelt, mert ma már többel termel, mint amennyit Nagykanizsa rogyasztóké|>essége felvenni ké-jk\'s. Ma már a környéken lövő városok közönsége ajkán szálló ige, ha a sáskák nem jönnek, nincs piac.
Ezt az évtizedes szorgalommal felépített kertész-munkát a bolgárok ideözönlése veszélyezteti. Ugyan is, amig eg>\'-két bolgár kertész volt csak Nagykanizsán, nem volt ez kérdés, nem volt konkurencia, mert tény az, hogy jobbat, szebl>et nemcsak hogy nem tudtak a bolgárok elérni, hanem nem volt egyáltalán versenytársa a kiskanizsaiak terményének. Ma már azonban az a helyzet, hogy évről-évre szaporodnak a bolgárok és jelenleg már Zsi-gárdra is kiteJei>e<Ínck, ugy hogy komoly veszélyt jelent a kiskanizsai kertészkedésre. Ugyanis azzal, liogv ide még több kertész jön, természetesen több kerti termék is kerüi a piacra, ugy hogy a ma is már po-tompénzen vesztegetett termények teljesen értéktelenné válnak és nem lesz érdentcs a kiskanizsaiaknak kertészkedéssel foglalkozni.
Ez a kérdés ebben az állagában azonban már nem kiskanizsai kérdés. Ebben a helyzet ben már Nagykanizsa közönségének, a város egyetemének kérdésévé lesz, mert •ia a kiskanizsaiak feladnak, vagy csak nem foglalkoznak oly mérv-•>en a kertészettel, mint eddig és átengedik ezt a teret a bolgároknak, megtörténhet egy oly csel, •)°gy a bolgároknak valamely politikai fordulat következtében niá-ról-hOlnapra itt kell hagyni a telelőiket. a kiskanizsaiak nem foglalkoznak oly intenziven a kertészetiéi mint eddig, a város közönség,* elveszti azt a nagy és reánézve évtizedek 61a inegszokoll olcsó és elsfl-"»kU piacet, atnelv. jelenleg ren-iWkezísére 411 Eít aztán p6|olni tnáról-holnapra nem lehel.
1)0 vegyük a jelenlegi helyzetet. ;-rdcke-e Nagykanizsának, hogy
inkáhb a tol^roi; m!nt a kiskan;.
Ktnak lássák cl a piacoi terményekkel ?
A Bolgárok fizetnek adót, hozzá-1 árulnak részben a közterhekhez, \'to a haszonnak, amelyet a kertészetből nyernek, csak egy kis hányadát költik ilt el. ősszel hazá-
„"""gát cl mindegyik és ott ■vásárolja a neki szükségeseket is \' ntég megmaradó pénzét oltlion-
""gyja. a elveszett Kanizsa
Gömbös az uj iskolai reform révén akarja kitermelni a nemzet jövendő vezéreit
Budapest, március 0
A Nemzeti Egység kedden délijén fdést tartott, amelyen Hómim Bálint kultuszminiszter a középiskolai reformról szóló törvényjavaslatát is mertette.
Az elhangzottakra általános figyelem között (himbós Gyula miniszterelnök válaszolt, hangoztatva, hogy a nemzetnevelés vigyenek korszerű rendezése mindennél fonto-sabb programja a magyarságnak. Iskoláink — mondta a miniszterelnök eddig csak tanítottak, de a nevelés ügyét kizárólag a családra bizták. Az uj törvény ezt a hiányt akarja pótolni és ezért állitja a tanitás központjába a magyar irodalom, magyar nyelv és magyar történelem oktatását, amelyek ieg-
inkább alkalmasak arra, hogy a fiatalságot a magyar öncéluságra és erkölcsi alapon álló magyar életre neveljék. A független Magyar országnak eszközöket kell nevelnie, nz öncélú magyar nemzet számára Hangoztatom, hogy eszközöket, mert én az embereklxm is csak eszközt látok a nemzet magasabb céljainak elérésére. A magyar gyermek kitűnő eszköz, tehetséges, szorgalmas és tanulnivágyó fajta, bár lassan fejlődik, mint a jó magyar bor — organikusan érik. Olyan tanárokra van szükség, akik nemcsak magoltatnak, de megismerik a gyermek lelkét és Ixdcilleszkednek annak gondolatvilágába. Szelekcióra van szükség, mert mindenkinek az őt megillető pozícióba kell kerülnie. A szelekció már a negyedik osztály végén megtörténik és ez a
szülőket is sok költségtől kiméli meg. Szükség van olyan intézetre, ahol organikusan kinevelik a magyarság számára a nemzet jövőbeni vezetésére hivatott |>olgári vezérkarát és amelyben az egész országból összpontosítanák ama kivételes tehetségeket, akik tanáraik egvöntetü ítélete alapján valamikor a magyar élet egyik frontvonalán nagy eredményeket fognak produkálni a nemzet számára. Ebbe az intézetbe való felvételhez csak a tehetség, jellem és erkölcs lehet az egyetlen kiválasztó tényező és ilt a magyar paraszt zseniális fia együtt nevelkedne a magyar gróf zseniális fiával. Olvan uj embertípusra kell kitermelődnie, mely valamikor hivatva lesz a nemzet élén állani.
A lelkes tapssal fogadott beszéd után a párt elfogadta a javaslatot.
A Nemzeti Egység kanizsai nagyválasztmánya elitélte és visszautasította a Nemzeti Egység és a főispán személye elleni támadásokat
A nagykanizsai Nemzeti Eg^ység-párt ma este fél 7 órakor párheze-töség 21 tagja és 230 választmányi tag jelenlétében nagy választmányi gyűlést tartott. Németh Mihály köz-* ségi elnök üdvözölte a nagyszámú megjelenteket, az ülést megnyitotta. Vitéz dr. Hiró Ignác vármegyei köz-I>onti titkár üdvözölte a köz|M>nl ré* széről a megjelenteket és elismerés* sel adózott a pártszervézés terén kifejlett eddigi eredményes munkáért Megállapította, hogy Jtfíígykanizsán nem csak öntudatos pártélet folyik, hanem az eredmények is minden tekintetben kielégítők Törekedjék most már arra, bogyóit-társadalom minden egyesülésében és közületében a Nemzeti Egység tagjainak blokkja megalakuljon, liogv ott a
elhangzottakra
nemzeti öncél elvei szerint irányító befolyást gyakorolhassanak. Működésűket fejtsék ki a megyei életben is, liogv megyei vezérünknek, a vármegyei elnökünknek. Gyömöreij-György Zalav árinegye főispánjának hazafias és áldozatos munkájában segítőtársai lehessenek
A Vezér munkájának eddigi eredménye
Dr. Suibó Zisgmond vezetötitkár ismertette ezután Gömb< s Gyula miniszterelnök eddigi munkájának eredményeit és kitért arra, hogy az ő kormányzatának köszönhetjük a közeljövőben megkötendő olasz osztrák -magyar szorosabb szerződést. Az ö kormányzata a minden magyar állal hőn óhajtott revíziós
részére.
Ezzel szemben a kiskanizsaiakat senki sem látta még külföldi nyaralóhelyen, de még a hazai szórakozóhelyeken sem, mint vendégeket de látta, mint terménykereskedőket. akik még a szomszédos városok, a balatonkörnyéki nyaralók pénzéi is idehozzák Nagykanizsa. Nagykanizsának jó adMzélői, a váro> iparos, keres kedőtá nsad aImának leg jobb, legpontosabb fizetői. Minden fillérjüket itt költik el. minden l>engő, amelyet idcgenl>öl hoznak is, itt nyer elhelyezést, minden érték Nagykanizsa városáé,, Nagykanizsa közönségéé marad. Ebben a kérdésben, ebben a vonatkozásban és ilyen szem|>ontból lesz a lx>lgár-•kertészet kérdése nem csupán kis-
kanizsai, hanem Nagykanizsa megyei város közönségének eminens érdeke.
Videant consules ! - lássák tehát mindazok, akik e kérdésben mértékadók, tehetősek, hogy eunek a kérdésiek nagy ós igen messzehaió következményei vannak és liogv ez a kérdés \'sürgősen megoldandó
Nem akarjuk mi azt. hogy a bolgárok Magyarország területén ne telepedhessenek le ! Nem, ezt nem akarhatjuk, de ahhoz jogunk lehet, azt hiszem, hogy megjelölhessük a helyet, hogy hová tcleiiedhes-senek ennek az országnak a területén. Olyan helyre telepedjenek, ahol az ő kertészetükre szükség van, ahol cgv ilven intézmény hiányzik, ahol az ő munkájuk ál-
célzatu kormányzat és ellenfeleinek is el kell ismerni, hogy
ez a kormány gazdasági politikájával a legsivárabb gazdasági helyzetből emelte ki a osonkaországot.
Mindezekkel szemben Zalavármc-gye február 13-lld törvényhatósági közgyűlésén ha burkoltan is — a felszólalók egy része a kormány politikáját tendenciózusan birálla, sőt támadta és az, egyik előterjesztett indítvány tulajdonképeni háttere a Nemzeti l^ység politikája iránti bizalmatlanság és ezen keresztül az ezen politika vármegy-i vezérférfin, Zalavármegye főispánjának személye iránt kifejezni óhajtott bizalmatlansági nyilatkozat
dás lesz a közönségre, de letelepedni hagyni őket ott, ahol csak pusztulást és saját polgártársainknak létalapját támadják munkájuk* kai és a fogyaszlóközönségnek csald ideiglenesen és csak látszólagos hasznot hajtanak, nem kívánatos.
De. ezt nem elég itt papiroson megállapítani. Ezt gyakorlatilag is keresztül lehetne vinni. A vásárló közönségnek is etekintetlien a kiskanizsaiak h>ellé kell állnia és azzal, hogy csak tőlük vesznek, kell honorálni azt az évtizedes szorgalmat, amellyel Nagykanizsa közönségét mindig kiszolgálták. De támogatni kell lokálpatriotizmusból is, mert minden fillér, amit a kiskanizsaiaknak adnak, közvetve a fogyasztónak is hasznára van.
ZALAI KÖZLÖNY
kierőszakolása lett volna.
Minthogy a ttágyknWtsal Nemzeti Egységpárt sziklaszilárdan áll Vezére^ Gömbös Gyula és annak vár-nrtfgpi politikai (exponens, Gyó-monftr Györgv főispán mellett, ezen törhetetlen bizokyn mcgnyilatkoz-tatása^céliából a következő határozati javaslatot terjesztette \\k :
Határozati javaslat
*A nagykanizsai Nemzeti Egység-párt választmányi nagygyűlése mai napon a következő egyhangú hatá-ixíintot hozU-: Zulavárinegye február nÓ 13-án tartott törvénvható-sági köíg^iVlésén oly ^értelmű és támadó hangnemben tartott felszólalások hangzottak el, amelyeknek éle a Nemzeti Egységpárt, de érthetőleg a Nemzeti Egységpárt vármegyei elnökének, Zalavárme-gye főispánjának személye ellen irányult.
A Nemzeti Egységpárt szívesen fogad minden olyan ellenzéki oldalról megnyilvánuló birálalot, hu az a mai sorsdöntő időkben a minden igaz magyar által hőn óhajtott célhoz, a nemzet boldogulásához, a magyar feltámadáshoz közelebb visz. De visszautasít és elitéi minden olyan támadást, mely pártos-kodást és viszályt hint el, gyűlölködést és széthúzást olt be a lelkekbe.
Épen azért elitéli és visszautasítja azon támadásokat, amelyek ellenzéki oldalról politikai bírálat mezébe öltözve a Nemzeti Egység eszméje éa annak vármegyei elnöke, Zala vármegye első reprezentánsának személye ellen irányulnak. Tiltakozunk az ellen, li$gy a vármegye főispánjának személyéin közgyűlési teremben, sajtójukban állandóan támadják, amidőn ihi, a Nemzeti Egységpárt\' élharcosai és velünk együtt Nagykanizsa város választó-l>olgárainak beszervezeti 3600 tagja tudjuk és magyar hittel és meggyőződéssel valljuk, hogy vármegyénk főispánju, mint a Nemzeti Egységpárt vármegyei elnöke izzó hazaszeretetével, áldozatos lelkével mint a magyar nemzeti megújhodás és a revíziós eszme törhetetlen és meg nem alkuvó tetterős bajnoka mint valódi élharcos követendő l>éldaképen áll előttünk és akit hittel és meggyőződéssel követünk és vezetése alatt szent célunkut, csonka hazánk megújhodását és feltámadá--sát meg is érj ük.»
A választmányi nagygyűlés a határozati javaslatot óriási lelkesedéssel egyhangú határozattal elfogadta.
A nagy választ mányi ülés azjelnők zárószavaival ért véget.
Időjárás
A uagykanlzsal meteorologial megfigyelő jelentések: — tyfedden a hőmérséklet : röggel 7 órakor 4- 12, délután 2 órakor + B\'8, este 9 órakor
+ 1-3.
FeMzet: Reggel ós délben borult, este tlazta.
Szélirány: reggel, délben északkeled, este délkeled szél.
(BjuaktU rddlóJiknUt) A MslaaraM-UUI I■«*»•«J*u»«l aata IO érákon Er«MM nappali «al»ala«a44a
Fej-, váll- ét ágyékrheumánál idegffttásoknál, siaggatásnál és zsá-bánál a természetes „Ferenc József* keserűvíz rendkívül hasznos háziszer, mely kora reggel egy pohárral bevéve, az emésztőcsalornát jól kitisztítja.
A magyar-osztrák-olasz probléma
Páris, március 6 A párisi lai>ok élénken foglalkoznak Olaszország duna vidéki politi-\' kájával és a francia—olasz együttműködés lehetőségével. Kedvezően fogadják a kétoldali szerződések rendszerére vonatkozó olasz tervel és hangoztatják, hogy az olasz-ma gyar- osztrák csoport, valamint a kisantant közi együttműködést kell teiemteni.
Londonj március\' 6, I ondonban ugy tudják, hogy
Mussolini hajlandó Ausztriának! .Triesztben, Magyarországiak pedig Eiuméban szabad kikötői biztosi -
tani\'. ^Anglia ugyanis Trieszten keresztül szenet akar szállítani Ausztriának és az erre vonatkozó tárgyalások már meg is indultak.
A lányégető ftUŐ ügyének tárgyalása
Szeged, március 6 Az itteni büntetőtőrvényszék kedden tárgyalta Bálint Kálmán, a Korzó-Mozi fűtőjének bűnügyét, aki a vádirat sze. rint megölte a 17 éves Tóth Ilonkái és holttestét a kazánban elégette. Bá-Unt azzal védekezett még a vizsgáló-biró előtt, hogy a leány halolt volt már akkor, amikor ő ijedtében a lai. zánba gyömöszölte. A törvényszék zárt tárgyaláson hallgatta kl a vádlottat és
a tanukat. Az orvosssakértők már nyilt tárgyaláson mondották el erősen megoszló véleményüket. »
A szakértők nem tudták eldönteni, hogy élt-e még akkor a lány, amikor Bálint a kazánba tette. Az ügyész indítványára a törvényszék elnendelte, hogy az orvosszakértők véleményét1 és az ügy iratait felterjesszék az igazságügyi orvosi tanács hoz véleményezés végett. A tárgyalást délután elnajKilták.
.. ......\'.ujj! u i j ui hm
ATHENAEUM
mifcjv
ktnrvkarHlndiiban
flrnihy MtrMWft* r.
Taltfaa rft. mm.
A Ház
Nagykanizsa is részt vesz a Nemzetközi Vásár város-kiállitásán
Sikerült gondolatol igyekszik az idén megválósilani a Magyar Városok Országos Kongresszusa. A Nem zelközi Vásár idei kiállításába ugyanis belekapcsolódnak a városok is. Minden városnak külön fülkéje lesz a Nemzetközi Vásáron. Nemcsak gazdasági, hanem idegenforgalmi szempontból is életrevaló a Városok Országos Kongresszusának ez a terve, amibe — értesülésünk\' szerint — a legtöbb nagyobb magyar város, Nagykanizsa is, bele kapcsolódik. Nagykanizsának is meglesz a .maga külön fülkéje, hogy megmutassa elvesztett piacát, meg-csonkitotlságát, másrészt bemutassa mindazt, amije a jelenlegi helyzetben még van. Nagyon hatásos a
propagandának ez a módja, amit remélhetőleg a nagykanizsai kereskedővilág is kellőleg fog kiaknázni. A megrendezésben Vécsey Barna városi mérnöknek jut nagy szerep. Bemutatásra kerül mindaz, amit Nagykanizsa felmutatni tud. Intézetei, gyárai, emlékmüvei, strandja, iskolái, kulturális, szociálisj ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági életének grafikonjai, kiránduló holyei.
Ez a kiállítási pavillon megint valamivel közelebb viszi Nagykanizsát az "országhoz, az ország szivéhez, megismerteti az ott. megforduló idegenekkel és rámutat mindarra, amire Nagykanizsai trianoni béklyói közepette is még mindig büszke lehet.
BudriptM, márrfa* é-
A Ház keddi ülésén Jlóman ícul-tuszminiszter beterjesztette a középiskolai reformról szóló tőrvényjavaslatát, melyre kimondták a sürgősséget. A fővárosi törvényjavaslat első szónoka Schandl Károly volt. aki kijelentette, hogy lelkes hive az olasz—magyar— osfzfrák vámuniónak, először azonban meg kell teremteni a vidék és Budapest közt a vámuniót. —CsiíX&ayAndrás szerint a falun ugy kell segíteni, hogy kikapcsolják a közvetítő ke.-reskedelmet és az állam is megszünteti a különféle illetékeket. A titkos szavazástól nem kell félni, bízik a magyar ember ítélőképességében. Tabódy Tibor a főváros igazgatásáról szólva kifejtette, hogy a testületi felelősség helyett.sokkal jobbnak tartja a fokozottabb egyéni felelősség megvalósítását. Az állás betöltésénél nem a szakszerűség döntött a múltban, hanem az, hogy milyen érdemeket szerzett az illető az egyes párszervezkedéseknél fipp ezért helyesli, hogy a jövőben a polgármester nevezi ki a tisztviselőket.
- KOsalfcalmaasMak flgjrftlalflMt Ha-
toráraiukat 4oyegeaen lassálUtotL ára-kon árusítjuk. Hosszú *járatu hitelre Js, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház, Horthy Mlklós-ut 4. szám.
Nálunk olcsón
vásárolhatja mag hatalma* választékunkból a legjobb tavaszi
Férfi ruha és felöltő szöveteket
Tavaszi divat
lagszebb színeit találhatja nálunk mlndan minőségben
Női szövetekben és selymekben
1984. március 7.
ZALAI KÖZLÖNY
Egy és más a fcépklállltásról
Amikor csak nemrégen Kaposvárolt öl hamisítóit Iváoyi Grünwald képet, egy hamisított Fényes Adolf festményt fedezlek fel egyszerre, — jól esik meg. állapítani, hogy Nagykanizsán olyan műkereskedői tárlat nyílt meg, amelynek cége (a Juno-képszalon) garancia arra, hogy mindenki teljes értékű művészetet talál ott, akár vásárolni, akár csak gyönyörködni tér be a Balwchay-ház sarok-üzlethelyiségébe. A legtöbb műkereskedői tárlat tulságosan is elegyes anyaggal szokta felkeresni a vidéki városokat. Ezúttal meg lehet állapítani. — ai anyag elsőrendű, olyan gazdag és értékes, ami ilynemű tárlat keretében nem volt itt az utolsó évek folyamán. A nagy mesterek egész sorának nevei nem csak csalogatónak állnak a tárlat prospektusán, hanem mindegyik a java alkotásainak több reprezentatív darabjával szerepel a falakon. Sok kéj) már ismerős is előttünk fővárosi nagy tárlatok katalógusaiból és a képes újságok reprodukcióiból. fisznevelte ezt rögtön a képkedvelő közönség, mert ezúttal komoly érdeklődésről Is beszámolhatunk. Már az első napokban több Igen értékes képnek akadt kanizsai gazdája.
Műértő és a szépért rajongó látogató órákat tölthet el a rendkívül Változatos anyag szemléletével, amiről — éppen gazdagsága miatt — nehéz is e szűk keretek közt kritikai beszámolót nyújtani, meg kell elégedni csak a kiemelkedőbb darabok felsorolásával.
f.latz Oszkár >Nc sírj, Mari!« c. képe kifejezésében, a szaladó gyermc. kek pedig üde színeiben és témájában legbájosabb kél ké|>e a kiállításnak. Czencz János női képmásán egyebek közt érdemes megfigyelni a ruha nnyagszerűségét, ezen kivül egv nagyon szép aktja és egy plasztikusan erőteljes interieurje van a tárlaton. Egyik legértékesebb darab Magyar Marmheimer friss technikával felrakott olasz táj-részlete, Csók Istvánnak olasz és lengyel kiállításokat megjárt csendélete, Edvi Illés Aladár szürke balalonparli estje, finom por-cellán-csfcndélelei és kedves boci-ké-|K\'i. Iványi Grünwald ujabb cigány-motívumai közül egy-két érdekes (és egy-két szokása szerint elnagyolt is) akad a tárlaton, de ezek mellctfott vannak szinckben pompázó és egyelőre elég ritka virág-csendéletei. «Vig Bertalan az ő elomló foltjaiban, halk színeiben, kényedén, de művészi biztonsággal odavetett, pár női portréval és egy izzó-melegen színezett keleti tájképpel szerepel. Érdekes Itlppl Rónainak egv női feje. Pádly tájképei előtt a finom látás, a hangulat, a levegő, az ég élet-teljessége fog meg bennünket. Prték Katona Nándor kis havas tája. Márk Lajos grafikus elemekkel ve-gyűlő, bravúros technikával, tompa, szép színharmóniával állit meg. Geiger unott szinel és limonádé-poézise melleit erőleljes kontrasztként talájuk Szüle Péter olvasó nőjének nagyszerű fény-árnyék problémáját. Aldor János László sokác-menyecskéit, Juszkó Béla: .Téli éjszaka. c. nagy, a Műcsarnokban is feltűnt képének szép részleteit. Nagy Vilmos Interieurje nem sablon és nem hideg, mint leg-»öbb o néniben, hanem\'levegő és fény van benne. A menyecskéje is legsikerültebb képei közül való. Boemm Rítta wfdeti technikája és sajátos szine-«se, Heinémé állat-képei, Viski mozisban kitűnő lovas képe, Jakab Ká-rolynak valószerűtlenül, de exotiku-san érdekes, nagy foltokkal operáló spanyol témái, Csallóközi I-arkasnak a Műcsarnokban kiállított pár^szép Uja mellett a fiatalok is képviselve vannak. Közülük leginkább Csók* üt-vont (Csók-tanilvány) kell kiemelnünk, •uutan Ultz János, akinek egyik őszi 31 utcája friss, üde, pcrepektivtku-."iaben, levegőbon nagyszerűen sikerült kép. Edvi Illés György barna Iónunkból álom-finoman előtűnő ró-, ,ls értékes művészi kvaUtásolcat
\'"utatnak.

Lengyel kizárták a Kath.
AJ Kath. legényegylet a benne összegyűjtött anyagi és erkölcsi javaknál fogva, 557 tagjával, legaktívabb és legnagyobb és egyik legrégibb egyesülete Nagykanizsának. Sajnos, mostanában ebben az egyesületben is akadlak, akik megmámorosodva önmaguk «fonlosságá< tói. diktálni akartak azok helyett e« azok ellen, akiket hivatásuk ügy szeretetük, komoly tekintélyük és a közbizalom állilolt a kanizsai katolikus ifjúság élére. Az akarnokok békebontása már-már szakadásra vezetett n Legényegylet nagy családjában. örömmel értesülünk, hogy az clpökség a város fiatalságának eb!>en a rokonszenves és felettébb hasznos egyesületben erőteljes gesztussal rendet teremtett. A szombatesti választmányi ülés Len-ffjfel János volt rendezőbizottsági elnököt és két társat kizárta az egyesületből az elnökkel szemben tanuv silóit tiszteletlen magatartás miat
A tisztogató munkának meg is volt az eredménye. A viharokat igérő vasárnapi közgvülés már teljes csendben és rendben folyt le Gazdprf Ferenc püspöki tanácsos egyházi elnök és dr. Mnhchen-bacher Edvin törvényszéki tanácselnök, világi elnök vezelés.\' alatt. Töke Jenő, az egyesület titkára felolvasta évi jelentését, melynek minden sorából az egyesület szeretető
Jánost
Legényegyletből
sugárzik. Jól esett hallani a jelűn-tésbői és a zárszámadásból az egye* sülét vagyoni helyzetének ujabb erősbödését. Ez azon a szellemi ni-vón is érezteti jótékony hatását, ami egyre előre baladó lendülettel emelkedik az egyesület életében. Az elmúlt ciklusban 14 liceális előadása volt a Legényegyletnek, 10-családias összejövetele, teke versenyei, pásztorjátéka, szüreti mulatsága. Részt vett az egyesület a kanizsai vallásos, társadalmi és hazafias élet nagy megmozdulásaiban és a jótékonyság gyakorlásában. A költségvetés közel évi 11.000 lengővel dolgozik. A vagyon 10.210 P. A házalapnak már 820i )>engője van.
A jelentéseket hozzászólás nélkül elfogadták.
Gazdag püspöki tanácsos indítványára a közgyűlés lelkes taps és éljenzés közben jegyzőkönyvi köszönetet szavazott a Zalai Köz-löny-\'i\\ck az egyesület érdekében kifejlett önzetlen támogató munkásságáért.
Papp Oszkár szavazatszedő kül-döttségi elnök vezetésével következeit a titkos választás. (Ellenzéki» listák is forogtak, de eredmény nélkül. A tisztikarban semmi változás nem történt, csak Lengyel János helyét foglalta el a rendezőbizotlság elnökségében Várkonyl István. A
Hölgyek és urak
a legszebb
Olció, szabott árak, Kiváló minőségek, Figyelmei kiszolgálás.
Kész női kabátokban igen nagy választék!
választmány uj tagjai: Belső János, Dezső József, Kustos József, Kreft József, vitéz Szabadi Károly, S zen te János, Büky János, Pum Ferenc és Segesdi István.
Kaptuk a következő sorokat:
& ló-export bonyodalmai
ya nagykanizsai nyomozó ^alóságok ^clőtt« ciin alalt megjelent cikkre tisztelettel kérjük a St. 20. g-a alapján a kővetkező helyreigazító nyilatkozat közzétételét:
1. Valótlan, hogy Ebenspanger Jakab a velünk lebonyolítandó ló-export-hoz több ezer pengőt fektetett volna be, mert mindössze csak 1000 pengővel vett részt az üzletben és Igy nem le. hetett reménye arra, hogy 8—10.000 P keresetre leliet szert.
2. Valótlan, hogy a megejtett elszámoláskor végeredményképen 80 P deficitet mutattunk volna ki, mert p valóság az, hogy a birtokunkban levő 1934. évi február hó 6-án kelt s Ebenspanger Jakab által saját kezűleg aláirt nyilatkozat szerint Ebenspanger Jakabnak tőlünk — a már kezéhez kifizetett összegeken felül — még 1782 pengő jár, amely összeget tőle soha meg nem tagad tunk.
3. Valótlan az, "hogy egyesség esc. tére Ebenspanger Jakabnak 5000 lengőt ajánlottunk volna fcL
4. Hogy folylk-e az üggyel kapcsolatban »más vágányokon* nyomozás, arról nekünk tudomásunk nincs, de tény, hogy bennünket semmiféle ha-tóság maga elé nem idézett és ki nem hallgatott.
5. Valótlan, hogy kitértünk volna a könyvek felmutatása elől, mert azok bánnikor Ebenspanger Jakab rendelkezésére álltak.
Igazunk tudatában nyugodtan nézünk elébe a vizsgálatnak. Tisztelettel: Weisz József, Weisz Béla nagykanizsai lakosok.
Mozgószinház
Volt egyszer egy muzsikus
A melódia már régen elfáradt azon a világ-turnén, amelyre a aiker vitte, "üg vérfc maga a muzsikus is elér-kezelt hozzánk, Kanizsára. Ami a film egészségi állapotát illeti, örömmel jelenthetjük, tógy épkézláb, egészséges, a vidámságtól kicsattanó, sőt kirobbanó: minden tekintetben tehát öröm ránézni, sőt — megnézni. Talán eléggé jellemezzük az ériékét, ha kijelentjük, hogy méltó ahhoz az eredeti dalhoz^ amelyhez ezl a filmet Írták. Itt nem volt hiba, hogy előbb a gombot vették meg és ahhoz csináltatták a kabátot.
Három ilyen vezelőmárka gondos, kodlk a falrengető humorról, mint Szőke Szakáll, Verebes Ernő és Balph Artúr Boberts. Trude Berlint* és iMária Sórensen viszont elragadóan bájosak. Fülbemászó zene, ötletes mese, áradó humor és elsőrangú rondezés jellemzik ezt a kitűnő filmet, amelynek na. gyon szép sikert jósolunk Kanizsán.
A kiegészítő műsor érdekes és változatos.
Dáma.
Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygés, kelkmeilen szájiz, homlokfájás, lár, székszorulás, hányás, vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes .Ferenc Jóxsef" keserűvíz gyorsan, biztosan és kellemesen hat.
ZALAI KÖZLÖNY
19S4. március 1,
A fogházőr és az egykori fegyenc találkozása
Még a imilt év őszén tőrtént, hogy Kálovics László, a nagj Kanizsai kir. ügyészség fogházőrc a rabgazdaságból egy este hazafelé tartott, hogy átvegye az éjjeli szolgálatot. Kálovics László jól megtermett, frontotjárt férfi, aki nem ijed meg egyhamar az árnyékától. Mellén keresztül vetett puskával jött hazafélé, magában. Közben összetalálkozott kiskanizsaiakkal. A társaságban volt Szokol György földműves is, akii tiz év előtt halált okozó súlyos testisértés miatt három évi fegyházra Ítéltek és a kanizsai fogházban volt vizsgálati fogságban. A találkozáskor Kálovica köszönt ismerőseinek, Szokol ]>edig minden további nélkül rászólt a fogházőrre:
— Emlékszik é még, amikor be voltam zárva és maga engem kétszer pofon ütött ?
— Ez már nagyon régen volt I — válaszolta nyugodt hangon Kálovics
— Megállj, majd a sógorom is kipofoz ! — volt Szokol válasza és a kővetkező pillanatban két olyan hatalmas ütést mért Kákfaics fejére, hogy-az elazédült és az arca csnpa vér lett. Szokol nyugodtan tovább ment. Kálovics szerencsérc tudta fegyelmezni magát és nem használta fegyverét, ]>efHg agyon is Iő-hette volna támadóját, akii azután feljelentett.
Szokol a törvényszék előtt ittasságával védekeaett. Nem is akart semmire visszaemlékezni.
A törvényszék Szsokol Györgyöt tiz havi börtönnel sújtotta. Az Ítélet még nem jogerős.
RÁDIÓ-MŰSOR
Rudaprat, március 7.
6.45: Torna. Utána hanglemezek. — 9.45: Hirek. - 10: 1. Régi híres tűzvészek. 2. Teendők a kert körűi. Közben hanglemezek. — 1205: Haris Győző wokáHtvartcttje. — 1.15: Időjelzés, idő járásjelentés. - 1-30: Cigányzene.
2.40: Hirek. — 3.30: A rádió diákfélórája. A madarak tudósa. — 4: A középkor magyar katonája (Tóth Zol-tán). — 4.45: Időjelzés, Időjárásjelentés, birok. — 5: Testsúly és egészség. Somogyi Béla dr. előadása. - 5.30: B. Nagy Béla zongorázik. — 0.10: Olasz nyelvoktatás. — 0.40: Hanglc. m«*k. — 7.30: A bécsi rádióállomás műsorának közvetítése. A bécsi Filharmóniai Társaság hangversenye. — 9.45: Hirek. — 10.10: Mándits jazz.
— 11.10: Cigányzene.
Béc«. 11.30: Női óra. - 12: Rádióze. nekar. — 3.50: GürrtmtcSónakou Bra. zilia őserdőin át. — 4.20: Hogynn ta. nulhatunk legjobban? — 5.10 Hangverseny. — 6: A betegség első jelei gyermekeknél. — 650: Időszerű anyag.
— 7.30: Lehár-hangverseny. — 9.55: Ipar és iparsegités (eszperantó). — 10.10: Rádiózenekar.
VÁROSI MOZGÓ
Március 7 ín és 8-án — Szerdán és csfltörlökön Ki ne ismerné ezt a tangót?
Uolt csyszei esy muzsikus
Mindenki ismeri I Mindenki énekli I Mindenki megnézi 1
Vidám hangulat! — Nagyszerű humor! Paltogó zeneszámok! — Főszereplők:
Száké Szakáll, Verebes Ernő.
Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor 5 érakor »álhelyáratc I
NAPI HIREK
NAPIREND
Március 7, sxsrda
Ráinal katolikus: A. az. Tam. Proteat.: Tamia I»r.: Adar hő 20
Mozi előadások hétköznap 5,7 ía 9,
vasárnap 3, 5, 7 éa 9 órakor.
*
Városi muzeum éa könvvlár nyitva csütörtökön éa vasárnap délelőtt 10-tol 12 óráig.
QyógytMrtlrl éjjeli aaolgálat e b£«p-ban: Meikly Belua gyógyszertár Főnt 12. aa. éa a Mskanliaal gyógyszertár.
QöztUrdő nyitva reggel 6 órától este ; 6 áriig (héttő, izerda, péntek délután, | kedden egéaz nap nőknek).
Magda
Ezer lárma kacagott a száján, nem volt vele egy halk, békés óra. Szétrángatta köröttem a csendet s én csak nem is tudtam róla.
Most jó. Csak van. Halk és finom. Ugy jár-kel, mint nesztelen ábm. Most fáj,\\ hogy jó s nzóta, egy^\'i mindig magam előtt látom.
Ha azt hiszi, hogy egyedül van, vagy, hogy nem látják éppen, nagy szomorú, barna fény gyul ki a két szemében.
Ismcrős„ átkos, szent, drága tűz. Valahol az én szívcinben is itt van, akkor éledt föl először, mikor az első kis verseimet irtam.
Ébredező lányálmokon virraszt, vagy mi lehet? még nem tudom. A két mécsest nézem a szemében: valamitől Téliem a húgom.
Lidiit .futta
— (Dr. Wéber Pál szombat esti előadása az Iparoskörben) Annak a szép előadássorozatnak, amit a nagykanizsai Iparoskor fáradhatatlan elnöksége meghonosított, kimagasló eseménye lesz szombat este 9 órakor a Kör előadótermében. Az elnökség fel-kérésére dr. Wéber Pál kanonok, püspöki irodaigazgató rendkívül érdekes előadási fog tartani a inal kor időszerű problémáiról, amelyek mindenkit érdekelnek. I)r. Wéber Pál ki-váló egyházszónok, kitűnő iró, első-rendű <\'löadó, aki nagy tudásával, széles látókftrével, világlátogatottságával, előadásának lebilincselő modorával eseménnyé avalja előadását. Az Iparoskör elnöksége és rendezősége a tagokon és hozzátartozólkon kívül vendégeket is szívesen lát a szombat-estl előadáson.
(Vérté® Frigyes dr. konferencia előadásai) A nagykanizsai Missziós Házban az idén is húsvét előtti lelkigyakorlatokat tartanak intelligens hölgyközönség részére. A konferenciák vezetésére dr. Vértesi Frigyes tanárt, a neves tudósi és egyházszónokot kér-lék fel, aki azt el is fogadta.
(A TüdőlM-teggomlozö Intézet múlt havi muakássága) A Szanatórium
Egyesület nagykanizsai tüdőbeteggon. dozó intézete a mult hónapban 8 na-pon át rendeli. Gondozónő beteglátogatásának száma 21 volt. Az intézetben a hó folyamán jelentkezelt 30 uj beteg. Kezelés alatt áílott 191 beteg. Kezelés alatt áÜott január hó 1-töl a hó végéig 402 beieg. Röntgen vizsgálat 1 esetben. Egyéb vizsgálatok 15. Segélyben részesült 10 beteg. Kioszla-lott 1120 liter tej.
— Olcsó öltözködés titka: Schütz Áruház.
(A Nomzeil Egység térhódítása) A
Nemzeti Egység legutóbb Győrfiszeg, Milej, Gombosszeg, Murarátka, Alsó. szemenye községekben tartott zászlóbontó gyűléseket, uagy sikerrel. Mura. rútkán a \\ákisztók 60 százaléka, Alsó. szemenvén száz százaléka állt a Göm-bős-zászló mögé.
_ (MtMtléa hlr) Mindaaon hölgyek, tői, kiknek a lelkigyakorlatra szóló meghívójuk rossz címzéssel voltak ellátva, szíves elnézést kér a Missziós, ház főnöknője.
— Indantr. Ingwítrek, pouplinok oxBordók és pijama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
— (Adományok a piarista kápolna résxét*) Az építendő piarista kápolna részére ujabban a következő adományok folytak be: I)r. Simon György prelálus-knnonok Veszprém 20, Somogyi Gyula földbirtokos 20, Első Ma. gyar Általános Biztosító Társaságtól 30, Magyar Francia Biztosító Társaságtól 2, Erdélyi János városi katonai nyilvántartó 10, Halvax Gyula nyűg, városi főpénzláros 10 pengőt. A nagylelkű adakozóknak hálás szivvcl köszönetet mond a reálgimnázium igaz-ga tósága.
_ NŐI Uvaazl szövet és selyem ruhák a legújabb fazonokban Schűtznél.
— (A Polgári Egylet Tevtalós l« fillérei) A Polgári Egylet választmánya legutóbbi ülésén olyan határozatot ho. zott, hogy ezentúl tagjaitól a u^dij nyugták kifizetése alkalmával még külön 10 fillért szed be, mely össaeget a Revíziós Ligához juttatja el. A nemes elhatározást egyhangú lelkesedéssel vették tudomásul az egyesület tagjai, akik tisztában vannak azzal, hogy kü. lőnösen most, a hjvízíös mozgalom egyre nagyobbarányu terjedése követ-kéziében milyen nagy szüksége van minden fillérre a Ligának. Az egyesület választmánya kimondotta ugyan, hogy nem kötelező a 10 fillér megfizetése, azonban mégis kéri a tagokai, hogy a lehetőség szerint hozzák meg ezt a kis áldozatot éa segítsék ezzel is elő a Revíziós Liga törekvésein.
JErTJES/TJEM a mélyen tisztelt vtvöközönségel, hogy a legújabb divat szerint, a legkényesebb igényeknek megfelelően készítek
öltönyökéi és íeWUÖRci
mfr>«keli faaonáraH mellett
Kérem a t. közönség szíves pártfogását Horvátö János
arlmttabó, C»eagery-ut t.
_ Női fihérnemü selymek és mosó feltéritfmü anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
- (Megjósolta a tajál htUÖlfSM?
káli Károly szentgotthárdi lakos állán-dóan civakodott a szomszédjával a háztelck határa miatt. Mindkettő azt vitatta, hogy őt nagyobb terület illeti meg. Tegnap ismét összevesztek, min.\' Szakáll megfenyegette a szomszédját • Vagy én halok meg ma, vagy t<\\« Ebben a pillanatban Szakáll összeesett és inlre az orvos megérkezett, az már csak a beállt halált konstatálhatta.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) minden csütörtökön délelőtt 10-től 12-ig. déhitán 6-tól 8-ig és minden vasárnap délelőtt 10-től 12-ig a városi muzeum helyiségében. Minden alkalommal csere, Michel 19&1 alapon és saját cscr«-füzelek beadása értékesítés céljából.
Csak ott vegyen szövetet, ahol
nagy választékot, Jó minőséget, divatos anyagot és olcsó árakat talál.
Mindenben a legtöbbet nyújt Kirschner Mór divatáruháza.
1*4 mártlurl_
— Márkás, valódi angol, férfi k«bát és öltónysróvetek Singeméi.
(Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán a múlt héten 7 gyermek született, 2 fiu és 5 leány: Hohl Józser földműves és Szollár Erzsébetnek rk. I?ánya, (irúntb\'ater Ferenc napszámos é\\.Ha. W>g Anninak rk. leánya, Ragonyai\' Mihály földműves és Szolár Juliannának rk leánya, Barbély György Iwrbély-svgéd és (ierócs Annának rk. leánya, Bánáti Lajos napszámos és Gergelies \\k>jziának rk. fia, Pinlér József ko. j-sís és Szőke Máriának rk. fia, dr. Gvulai Béla ügwéd és Breii»er Iloná-izr. leánya. - Halálozás 14 tör. tént: Gserpes Anna Olga rk. 11 napos, Martinék Antal gépész rk. 92 éves, Itolecz András nyug. posta allászt rk. 77 éves, Károly Pál rk. I hónapos, özv. Honig Ignácué Honig Henrietta izr 94 éves, Horváth Vilmos rk. 27 napos, Varga József földműves rk. 52 éves, Beck Salamon borkövágó izr. 71 éves, özv. Haán Ignácné Schwartz Franciska izr. 91 éves, Bunczom József földműves rk. 78 éves, Kripka I>ezső magántisztviselő izr. 50 éves, özv. Stark Károlyné Csordás Anna rk. 09 éves, Miszinger Anna varrónő rk. 84 éves, özv. Steinberger Károlyné Mcznarics Terézia rk. 82 éves. - Házasságkötés 1 jVolt. Balogh István vas. uti lakatos rk. és Molnár Matild rk.
Férfi pouplln inganyag újdonságaink raktárra érkeztek. Schütz Áruház.
— Fasor-szanrutórhim, Budapest, Vilma királyné-ut 9.
— Hölgyet figyelmébe ajánlja legújabb köpeny, kosztüm és ruhakel-méát Singer Divatámház. B«ndkivül dus választék, olcsó árak.
(A magyar dal) a cime annak az értékes és tartalmas műnek, amelyet most adott ki- Zalavármegye törvényhatósági iskolánkivüli népművelési bizottsága. A müvet dr. vitéz Barnabás István kir. tanfelügyelő, Zalavármegye iskolánkivüli népművelési biroltságá-nak ügyvezető elnöke irta. Müvében n vallás- és közoktatásügyi miniszter ál-taj a magyar zene védelme érdekében hanglemezekre felvett magyar dalok felhasználásával előadható kilenc részből álló előadás sorozatot bocsájt közre. A magyar dal cimü könyv a kilenc értékes előadáson kivül a lemezre felvett dalok teljes szövegét is közli, úgyhogy rendkívül értékes segédeszköze minden iskolánkivüli népmüvelés számára. A műhöz Bődy Zoltán alispán, a zaiavánnegyel iskolánkivüli népraüvelésügyi bizottság elnöke irt előszót, az előadás-sorozatot követő cikkben pedig LiUik Béla, a népművelési bizottság titkára számol be a már eddig elért eredményről, amelyik eddig tartott 200 előadást követte.
— LeganBbb divatlap a Schütz kira kat.
ZALAI KÖZLÖNY
OfcsjánÁsjjot oafia moziban nctakozhalik
Blúzok.......250-től
Kombinék......2—
Női nadrágok . . j 180
Műselyem harisnyák 1-25
Matt harisnyák . . 130
Legújabb divatú ernyők 5—• P-től
Hrónyai mvatáru&ás
Horthy Mlhlós-ui 1. VdrosQáx-palota.
Sxeiuiotói
B»bj-r«iák
>J ei
garnitúrák
11 legoloióbb
árban
>1
SPORTÉLET
Rossz napot fogott ki a Zrínyi csatársora
KTSE-Zrtnyt 2:1 (2:0)
Kaposvár, március 5
A nagykanizsaihoz hasonló hatalmas oK.jü s/élben, mely lehetetlenné letto a rendes játékot, játszotta le a tavaszi évűd első bajnoki mérkőzéséi a Zrinyi. Első félidőben a helyválasztásnál « Turulnak kedvez a szerencse és igy a Zrinyi játszik szél ellen. Mindennek dacára az első félidő nagyrésze Zrinyi fölény jegyében játszódik le és mégis a Zrinyi ellen megadott 2 szabadrúgásból a szél által megzavart védelem 2 dugót szed be az I. félidőben.
A kaposvári közönség is nagyurányu Zrinyi győzelmet vár a II. Télidőben. Ez azonban nem következik be. Egyrészt azérl, meri a Kaposvári Turul csapata az u. n. szicíliai védelemre rendezkedik be, inely abból áll, hogy núnden játékosa a védelembe húzódik vissza, elől mindössze 2 c*atár,Urtóx. kodik. Az igy tömörült -védelem" mel-
lett nagyon nehéz eredményt elérni. Másrészt a Zrinyi csatársor^ a ludas, mert nem volt benne elég inieiativa a tömörült védelem széjjelhuzásához.
Nagy szegénységi bizonyítvány a Zrinyi csatársorára,, hogy 17 komerből egyetlen dugót sem tudót, elérni. Sőt még betetőzte a csapat gólképtelensé-gét azzal is, hogy a kaposvári csapat ellen megadod 11-es büntető rúgást, Kárpát a kapus kezébe rúgta. A II félidő Zrinyi góljának szerzője a javuló formánt felfutott Poór volt. Poóron kivül Munkácsi és Wellák játszott csak elfogadhatóan. A kaposvári csapat leg. jobbja Csiza és Kosaras kapus voltak. Kosaras, aki ezelőtt a Pécs-Baranya és Somogy proficsapalok kapusa volt, nagy formában van.
Láng biró vezette a mérkőzést, ö m-m tehet róla, hogy a Zrinyi nem tudóit győzni.
Megindul a tennisz élet
Az NTE tennlsz-szakoszlályának in-tézöbizottsága hétfőn este tartotta ez-évi első gyűlését, amelyen a szezon kezdetével kapcsolatos igen fontba kérdések kerültek tárgyalás alá.
Örömmel számolunk be azokról az eredményekről, amelyekkel ez a bizottsági gyűlés zárult, mert a fehér sport uj fellendülésének biztosítékát látjuk azokban. A szakosztály vezetősége a rossz viszonyok figyelembevételével olyan újításokat vezet be, bogy ezekkel mindenkinek lehetővé válik a ten-niszezés. A leglényegesebb ujilások a kővetkezők:
Az eddig érvényben volt .belépési dijakatt teljesen eltörölték.
Az évi tagdíjat leszá|lilotlák»2i pengőre. Ez az összeg 8 havi 3)p?ngős részletekben fizethető, ugy hogv a téli hónapokban a szakosztály tagdijat egyáltalában nem szed. A volt tagoknak ez évben befizetett tagdijait az évi tagdíjba természetesen.betudják.
Középiskolai diákok uz NTE len-niszpályáit egy teljes idényre személyen kint 12 P bérleti összegért vehetik igénybe, «z az összeg is részletekben fizethető.
Pályák bérlete teljes idényre (legfeljebb 10 személy részére) 250 pengő. Minden tizen felüli személy teljes idényre. 25 pengőt tartozik a szakosz-tály pénztárába befizetni.
Fenti dijak ellenében a pályák, ji\'i-
nagyobb megelégedéssel köszönetet mondott Bönm, Kasztl, Kaufmaan és Wolf itteni szövetségi bíróknak, kik a tanfolyam előkészítésében előadások keretében közreműködtek.
ponta reggeltől estig u játékosok rendelkezésére állanak a kifüggesztendő pályabeosztás szerint. Sel-pénzl, vagy más külön dijakai a szakosztály nem szed.
A pályák rendbehozási munkálatai már megindultak s kedvező Idő esetén április elején a pályák a játékosok rendelkezésére állanak.
Jelentkezni lehel (irünhut Elemér mérnök, pályagondnokuál (Trnnsdanu-bia vili. üzlet, Csengery-ul 6.). aki készséggel ad felvilágosítást minden érdeklődőnek.
Jól sikerült a birójelöltek elméleti futballbiró vizsgája
Szombaton esje ») órakor az iparos-tanonclaí.olában\'zajlott le a nagykanizsai futballbiró-jelöltek elméleti vizsgája, mely szakszerű és kellő előkészítés után várakozáson felül sikerült. Mind a 13 jelölt akadály nélkül engedélyt kapott a gyakorlati vizsgára.
A budapesti köZ|>ontot dr. Juhász-Attila,, a pécsi alosztályt Láng főtitkár és Hainesz vizsgáztató bizottsági tag képviselte. Egyszerű gyakorlati vizs-gára Benkő, Izsák, Horváth, lfavas, Könlg, Németh, Szirtes, Waldmann és dr. Weitzenfeld (Pécs?, szigorított gyakorlati vizsgára pedig Czvetkó, Jeszi-k, Breuer és Boros leltek utasítva.
A vizsgáztató bizottság miután ki-hirdette a vizsga eredményét, a leg-
Emlékeztető
Március II, Izr. Leánycgylet táncos kabaréja o Kaszinóbon 9 órakof.
Dr. Wélnir Pál prelátus előadás* Pz Iparoskórbep eate fél 9-kor.
Március 11. Délután 3 órakor oz Itt. Leányegylet gyermekkabaréja Kaszinóban.
Március 15. Reálgimnázium hazafias előadása délután 5-kor a tornateremben.
Iparoskör hazafias ünnepsége este fél 9 (órakor.
Március 18. Reálgimnázium hazattla* előadása délután 5-kor a tornateremben.
Március 1*. Nagy László klakaíiissai
szerző színdarabjának, a \'Rang és szerelem«-nek előadása a Vá rosl Színházban.
Április 8. Matiné fél 12-kor a zeneiskolában (Vsnnay J.).
Április <• V. bérleti hangverseny (Hem • Lili zongora-estje).
Április 18. Tanári hangveis«y a zeneiskolában oste 9 órakor.
közgazdaság
Élénk volt a nagykanizsai országos vásár
A keddi országos vásár az élénkség jegyében zajlott le. Felhajtottak 1MB szarvasmarhát és 800 lovat. Az olasz állalkereskedők részéről is volt érdek-lödés, sőt német lókeresekedő ím megjelent a piacon. Az árak tartottak voltak. Elszállítottak k vagon szarvgs-marhát Olaszországba, 4 vagont belföldi uradalmakba. I-óvétel nagyem csekély volt.
Fagymontea napokon permetezae
gyUmötosfáit!
Oandrin
Rao-Oemirin
(gyümölcsfa karbolineum)
SolbAr
(kénbárium készítmény)
Almain Pamrin
(gytlmölcelakAtrtny) Amonil Sulfarol
(k6nk«nllmény)
OHA«iau Htmyötnff
Hesrerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
matf,mtltrágya,nővényvédelmlMewlt stb. keroekedéíéboii
Nagykanizsa, Erijébct-lér 10. IA bíróság mellett) Telelőn 190.
TavasszI női és férfi sszöveiek nagy választékban megérkeztek. \' Selyem, szönyeg és vászon-áruk nagy választékban. Olcsó árak!
fö-uí -mm GolensKy mvaúáLru&áx.
ZALAI KÖZLÖNY
Tsratajtdllds
Buza tlizav. <ui) T7-ea 950-980. 78-aa 9Í0-M0, 79-ea 9-10—10-00, 80-as 9*00—1010, dunttnt. (uj) 77-a 9-20-933 Thl 9J0-948, ?9-ea 9-4P-9-M, 80-u 9-50-965, roza (uD !>\'35—5.45. -Zab kOzép 10*15—10 30, ujlengerl üsiánlull 8 90-900.
SorUiTáiár
Felhaltéi 647, eladatlan 451. Hlea randfi 091—092, aiedetl 088-090, szz-datt Ma*p 0*5-0-81, kOtinyí 080-082, elaö rendít öreg 1783 085, ll-od rendi! Olts 0-78—0*82, angol süldó I. 093-102, aialonna nagyban 000—1-00. zalr 1-10 115, hu. lT»-l\'32, Maoriéi I14-PI8.
Kiadja a laplulajdono. Közgazdasági Rt. Oattabarg Nyomda éa Déliatal Lapkiadó Villalata Nagykanlnán. Pelelöa kiadó: Zalai Károly.
Intturban telelőn: Nagykanlxaa vH uim.
APBOHIRDETÉSES
Saáp tehát aiarmaUav eladó Sogir->1 lé. foldazlnt.
MWiaaUk tlaiatiaáka 1 30.0
drb. eliótendfl hasított akHa azólókaró etaáó, asv. Lotár Pálni, Llsaó. Ml
ló, forgatmai helyen waaSés\'k azonnal bárbeadó, Csengery-ut 84. ti. 938
Uméé egy kétéves mutlkbil sétgaasótD, bókás fejű, fehér farkú ipámén, Kele Péternél, Sormás, 74. sa. Vasot, Nagykinlzu.
Vtítcaókl uradalom, poala P.laószemenye, felvesz áprllla 24-re alaoallárt. Szeis-lóló gyako*lattal rendelkeió elónyben. 940
Udvari kfllOobeJáiáln aaaka Klntul-atcában kiadó azoonalta Is. Balthyány-atea 10. 944
Kltttnó aaatall áa kalalaat
RnPni/ 50 litertől lellelé QUIlUn legolcsóbb napi-áron kaphatók : LIOHTSGHEIN bot-«zi keteskedés, Csengery-u 31.
Aratnat tendklvOl leaiáltilottam. H«a->étra okaón vásárolhat Kautmann Man-tóúál. 76
Vasúti hltiapjtudábln egy llgyes rikkancs al felvétetik. 923
1984. március 7.
Igen kellemel hamm asagora íí.in-betget) {utányosan elidó, Clm a klidóban.
921
Kianó
2 Uromsiobás lakás 1. és
II. emeleten, Összkomforttal, erkéllyel május 1 -re. Érdeklődni lehet Horváth él Tu építőmesterek
72 Csengery-ut 17.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
4.527/1934. ,.
FELHÍVÁS.
A magy. kir. Honvédelmi Miniszter Urnák 9300/1934. sz. körrendelete folytán felhívom a Nagykanizsa városban tartózkodó mindazon hadirokkantakat és hadiözvegyeket, akik a végkielégítésüket már felvették, valamint a járadéknélkllli hadirokkantakat is, hogy újbóli ösz-szeirás végett jelentkezzenek a városházán a rokkanthivatalban, II. em. 37. sz. ajtónál 1934. ,évl március hó 30-lg, — mert akik a kitűzött határidőn belül nem jelentkeznelApzok a nyilvántartásból töröltetni fognak és igényüket elvesztik.
Nagykanizái, 1934. február hó 22-én.
Polgármester,
Bizonyítják a butor-vásárlók eirel, =
hogy a legszebbet, a legjobbat a legolcsóbban az ország legnagyobb lakberendezőjénél
Kopstein
bútoráruházaiban
vásárolhat
Haaykanlzsa
Horthy Mlklös-ut
Sopron Szombathely Ulrnk
Kedvező fizetési feltételek I Díjtalan szállítás I
/Ve/77 kell már drága, füstszűrös hüvelyt vásárolni.
Óvja egészégét I Óvja pénzét!
1
Szívjon kizárólag:
Szabadalom törv védve.
füstszűrös vattabetétes szivarkahüvelyt-
Ara 45 fillér.
Kapható minden trafikban.
KERJE
HiRSCH ÉS SZEGŐ MAGKERESKEDÉSÉBEN
konyhakerti és virágmagvak ültetésére, helyes kezelésére éB megművelésére
vonatkozó általános útmutatónkat.
Teherautó-fuvarozást
Budapestté, vslamint az oistág bármely rísrébe a IHateoiz" keretén belül 3 5 lonnís es 2 tonnás teherau\'ómon olcsón, waksxaraan ás szavatosság mellett vállalok. Speciális berendezés élöállat-isállltáira él költözködésre.
Ortüf17r teherautó-fuvarozási villalat ,„ Dilit buli Nagykanizsa, Csengery-ut SS.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
5 212/1934. Tárgy: Hernyó és darázsfészek irtása.
HIRDETMÉNY.
A mezőgazdaságról és mező-rendőrségről szóló 1894. évi XII. t.-c. 50. §-a szerint minden birtokos a fák rügyeinek fakadása előtt köteles gyümölcs és egyéb fáit és bokrait a belsőségekben, majorokban, gyümölcsösökben a kártékony hernyóktól, illetve hernyófészkektől és lepketojásoktól megtisztítani és az összegyűjtött hernyókat, hernyófészkeket és lepketojásokat elégetni.
Köteles azonkívül minden birtokos a későbben mutatkozó hernyókat is minden mődon pusztítani.
Aki pedig az irtást birtokán elmulasztja, az 1894.* évi XII. t.-c. 95. k) pontja értelmében kihágást követ el és a kiszabandó büntetésen felül a polgármester fogja az irtást az illető költségére elvégeztetni.
Nagykanizsa, 1934. március hó 2-án. Polgármester.
Nyomitotl s laptulajíonos KOzgazdsságl R.-T. Qutenberg Nyomás és Délzalaí Lapkiadó Vállalata kínyvnyomdájában Nagykaniaaán. írelelós UitatvezetO
1249/1934.
Felhívás.
Nagykanizsa megyei város adóhivatala a m. kir. Pénzügy-minisztdr Ur 52700/1933. VII. a. számú rendelete folytán fel-Üivja mindazon adózókat, kiknek önálló keresettel nem bíró törvényes, törvényesített, mostoha, vagy örökbefogadott gyermekei, illetve unokái vannak s a jövedelmi- vagyonadónak nem alanyai, hogy az adómérséklés céljából a gyermekek számát igazoló Írásbeli bejelentéseket 1934. évi április hó végéig a városi adóhivatalnál benyújt hatják.
Az adómérséklés a hadirokkantakat, hadiözvegyeket, hadiárvákat, Károly csapatkereszteseket s vitézségi érem tulajdonosokat az 1932. évi 9660. M. E. sz. rendelet szerint tncg-acjott adókedvezményen felül sáintén megilleti.
Bejelentés elmulasztása esetén a folyó évben adómérséklésre igény nem támasztható.
Az adómérséklési kedvezmény nemcsak azokat nem illeti meg, akik a jövedelmi s vagyonadóval megvoltak róva, hanem azokat sem, akik a jövedelem s vagyonadóval a J. V. H. 0. 5. §• 3. bekezdése értelmében épen gyermekeiknek számára való tekintettel nem rovattak meg, mert a kedvezményben már a jövedelmi adónál részesültek.
Városi Adóhivatal
Nagykanizsa, 1934. március h*3"án- _
Zalai Károly.)
74. évfolyam 64. szám
Nagykanizsa, 1934. március 8, csütörtök
Ara 12
^MITIKAI NAPILAP
taukeiatfeéf é$ kiadóhivatal: Pőot 5. uim. Meg jelenik minden reggel, hétfő kivételével
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
előfizetési ára: egy hóra t pengő 4® Hl Sierkeutőtégl és kfsdótalvstall telefon: 78.
Hock János egyévi börtönbüntetése Jogerős
Dudapest, március 7 A Kúria szerdán tárgyalta Hock János nemzet rágalmazási perét és helybenhagyta a Tábla Ítéletét. Igy a Hock Jánosra kiszabott egy évi börtönbüntetés jogerős letl.
Májusban tárgyalják a Dréhr-flgyet
\\ Budapest, március 7 l)rélir Imre ügyében valószínűleg májusban lesz a főtárgyalás. A pert a Tóreky-tanács tárgyalja.
Kémkedéssel vádolják Staviskyt
Páris, március 7. A párisi lapok a Stavisky botrányt ismét nemzetközi kémkedéssel hozták összefüggésbe. A Paris Soir szerint arról suttognak, hogy Stavisky Franciaország keleti határvonalát érintő terveket szerzett meg.
ötszáz pengőre Ítélték egy vers miatt
Debrecen, március 7 Oláh Gábor iró még a mull évben egy verses kötetet adott ki. A könyv egyik versében oly módon emlékezett meg Dán, Hona nyelv-tanárnő, volt színésznőről, hogy az a verset sértőnek találta magára nézve. Rágalmazás cimén bűnvádi feljelentést tett Oláh Gábor ellen, akit szerdán a debreceni törvényszék 500 pengő pénzbüntetésre itélt. Oláh Gábor megnyugodott az Ítéletben, Dán Ilona azonlum fellebbezett súlyosbításért.
Elfogták a csendőrgyllkost
Kaposvár, március 7 Mintegy 5 év előtt Nagy Pál Aulai és Petró János Siófok községben meggyilkolták Iiőthy Flórián csendőrtiszt helyetlest. Nagy Pál Antal szerb területre szökött a gyilkosság után, de Szabadkán elfogták. ahol három és fél évi fegyházra Ítélték. Bűntársát, Petró Jánost most fogta el a csendőrség Gödöllőn. Petrót már be is szállították a kaposvári ügyészség fogházáivá
Meggyilkolták a bandavezérből leit milliomost
London, március 7 A Reuter Iroda csikágói tudósítójának jelentése szerint Pop? milliomost meggyilkolták Testében 0 Kolyóval, holtan találták szállodai szobájában. Popé óriási vagyonát, mint egy zsnrolóhanda vezére sze> ívite
Gömbös római tárgyalásai döntő lépéssel "viszik előbbre a dunai-kérdés ügyét
Magyar-tőrők és magyar-bolgár gazdasági kapcsolatok
Budapest, március 7 judó dunai kérdés megoldását.
A miniszterelnök római utazásának időiwntjál most már véglegesen megállapították. Ciőmbte miniszterelnök március 12-én este 8 órakor\' Indul Rómába Útjára külkereskedelmi bizottságunk is elkíséri, mert a római hármas tanács kozáson gazdasági megállapodásom kai is tesznek. A tárgyalások döntő lé.|>éssel fogják előbbre vinni a va-
Ankara, március 7 A legközelebbi na|Wkban Anka-rábun előzetes megbeszélések történnek a tőrök magyar gazdasági kapcsolatokról. A magyar küldöttség megszakítja útját, hogy Szófiá* ban is megl>eszéléseket folytasson a magvar--lx>lgár gazdasági kapcsolatokról.
Egy erdélyi házaspár szomorú tragédiája
Bukarest, március 7 Maroslorda egyik községében egy héttel ezelőtt meghalt a Meyyzrt házaspár újszülött gyermeke. A szomszédoknak feltűnt, hogy azóta a házaspár nepi mutatkozik Ami-
kor a hatóságok rájuk törték az ajtót, a házaspárt ott találták térdelve és imádkozva a gyermek oszlásnak indult holtteste mellett. Mindketten megőrültek a nagy fájdalomtól.
Egy fiatal anya elvágta csecsemője nyakát, holttestét pedig feldarabolta
Budapest, március 7 fíaycr Mór csiHárkereskedő felesége fiaial cselédjének, Balázs Máriának ruháskosarában egy véres\' csecsemőfejel talált. A leány töredelmesen beismerte, hogy még februárban gyermeke született, akinek
elvágta a nyakát, holttestét jvedig feldarabolta. A törzsei ós végtagokat egy csatornába dol>ta, a fejet I vedig később akarta elásni és azérl dugta a ruhás kosárba A rendőrség letartóztatta Balázs Máriát.
A svéd gyufatröszt drágitása és a postatakarék 10 százalékos kamata a Házban
Budapest, március 7
Szerdán délután 8 órás ülésl>en folytatták a Házban a fővárosi törvényjavaslat vitáját. Molnár Imre hangoztatta,3 hogy az uj lórvény-javaslat nem sérti a főváros autonómiáját és nem törekszik diktatúrára. A mostani kor elsősorban a szociális feladatok korszaka. A vidéki törvényhatóságok a szanálás idején magasabb érdekből önként mondtak le. jogaik egy részéről.
Györki Imre kifogásolta, hogy 10 éven l>elül ez már a harmadik tör-vénvjavaslat. amely a fővárossal foglalkozik. A kormánynak nincs joga kifogásolni a főváros üzemi politikáját, mer! a kormány maija is több üzemel létesített és maga a kormánv volt az. amely több intézményt kéuyszeritetl rá a fővárosra Helyesli a takarékossági törekvést, de ezt az akciót az államnál kell megkezdeni
A napirendi vitában Magyar Pál kifogásolta, hogy az írásbeli miniszteri válaszok igen Sokszor nem jutnak kellő időb?n a képviselők tudomására l\'rbán (iáspir báró megállapította. hogy az írásbeli válaszokról minden képviselő tudomást szerezhet idejében.
Meskó Zoltán felolvasta pártjá-
nak határozatát, melyben tiltakozik a Szovjettel kötendő szerződés ellen Az inter|>elláeióknál Sándor Pál a svéd gyufalrószt drágítását telte szóvá. Rámutatott arra, hogv a gyufafogyaszlás egyharmaddal csök kent, ami az államot is érzékenyen érinti. Kifejtette, hogy a .gyufa-tröszt a kereskedelem hasznát megrövidítette, emellett azonban a dobozok tartalmát is csökkcntelte.
A pénzügyminiszter válaszában rámutatott arnu hogy egyetlen országban sincs a kereskedelemnek nagyobb haszna a gyufán, mint nálunk. Hangoztatta, hogy azokat a jogokat, melyeket a szerződés biz tositott, a kormányhatóság érvénye sileni óhajtja
l.ázár Miklós kifogásolta, hogy "a Postatakarékpénztár a zálogkölcsönök után 10 százalék kamatot szed és még kezelési költségei is műid-ezek fejében.
Imrrdy Béla pénzügyminiszter .válaszában kifcjleltc. hogy külföldön a zálogházak kamatlába magasabb a budapestinél. ■\'
Többen személyes kérdésben szólaltak fel és az ülés fél 10 órakor végétért.
A Nejnzetl Egység Ifjúsági Csoportjának erőteljes megmozdulása
A nemzeti egység nemes elgondolásának egy fényes jelenségét adta az utóbbi időben nagyon .megerősödött ifjúsági csoportja a nagykanizsai Nemzeti Egység Párt-nak.
Ez a csoport az igazi egység elgondolását szolgálta azzal a tényével, hogy épp ugy megtesz mindent a munkanélküli iparos ifjúság, mint a szellemi képzettségű állástalan Ifjúság elhelyezkedése érdekében. A kanizsai Ifjúság érdekeinek megvédésére két bizoltság alakult meg a párt kebelén belül. Az Iparos fiatalok köréből egy munkaügyi bizottság, melynek feladala kikutatni az ipari munkákat és azok elvégzésére kijelölni azokat a munkás-ifjakat, akik erre ráutaltságuknál és munkaszeretetüknél fogva a legérde-mesebbek. Az. egyforma elbírálást egy, a bizottság által vezetett kimutatás biztosítja. A munkaügyi bizottság tag. jai : Aradi Antal, Táncos István, Sza-lai László, Pintér János, Papp Oszkár, I.Budai János, Perlaki Ferenc.
Az állástalan szellemi képzettségűek érdekei! egy kérvény elbíráló bizottság van hivatva képviselni, mely-nek feladata ; dönteni az állástalan szellemi képzeltek olyan kérvényei fe-k\'ltt melyekhez az illető a párt támogatását kéri. Hatásköre főleg a Nagykanizsa területén belöltendő állások elnyeréséhéz benyújtandó kérvényekre terjed ki. Az egyforma elbírálást bizlo-silja az elbírálandó kérvények benyújtóinak vallomása alapján összeállított vagyoni és társadalmi helyzetről szóló kimutatás.
A kérvény elbíráló bizottság elnöke: Plander Boldizsár, tagjai: dr. Lim-bauer Gyula, Berke József, Bognár Ernő, ((irabant) Várkonyi István, Samu István, Tóth József, Kiss Anlal, Horváth l.ajos.
Mindkét bizottság önállóan határoz, külön ülésein. Biztosítja az egyenlő elbánást, továbbá az a tény, hogy az állásra pályázó, illetve kérvényező bizottsági tag nem vehet részt a bizottság ülésén.
Ez a megmozdulás bizonyítja ennek a fiatal tábornak a céltudatos erejét. Azt az erőt, amit az ifjúság, céljai érdekében, a haza szolgálatára állit.
Felhívja a párt a kanizsai ifjakat, jöjjenek el a folyó hó 14-én (szerdáid este R órakor a párthelyiségben taggyűlésre és növeljék erőnket. Testvéri szeretettel szívesen látja az Ifjúsági csoport, még ha csak vendégként is jönnek, mindazokat, akik céltudatosan akarják szolgálni a nemzet ifjúságának egységes célját - a szebb jövőt.
ZALAI KÖZLÖNY
Hétfőn kerül öntödébe a nagykanizsai 48-as hősi emlékmű
Krátky István polgármester megtekintette Stróbl mesternél a kiöntésre váró mintát
Dr. Krtilky István ,>olgániiester héttői budapesti utja alkalmával
többek kőzőtl felkereste Kisfaludy Mrobl Zsigmond szobrászművészt, hogy műtermében megtekintse a •18-as hösök emlékmüvének teljesen kiöntésre elkészült modelljét. Stróbl mester minadazokat a kivánsAgokat leckézett figyelomlw Mérinl és honorálni, amiket a nagykanizsai szoborbizottság annak idején kért és amelyek teljesen respektálják a művészi elgondolást. Az emlékmű n i>olgármester legteljesebb megelégedését vivta ki. Ugyancsak meg-
tekintették, a kész modellt a stobor-bizottság budapesti tagjai, a Petőfi
Társaság vezetősége és művész körök, akik mind elragadtatással nyilatkoznak Stróbl művészi teljesítményéről.
Kisfaludy Stróbl Zsigmond kitűnő alkotása már hétfön O.p^débe kerül, ahol ellenőrzés mellett a legjobb összetételű bronzöntvényből öntik ki, ugy hogy rövidesen alkalmunk lesz gyönyörködni Nogyka-nnizsa legújabb szobor-müvében, nmit a megállapodásszerű időpontban leszállítanak Nagykanizsára.
i nagykanizsai lpartestfllet nem szám bizalmatlanságot az IPOK elnökével szemben
A polgármester a beadott fellebbezések felfllvlzsgá\'ata után hozza meg döntését mint másodfokú hatóság a költségvetés kérdésében
»_
v1" 1 --
A Piarista Szövetség zarándokai Nagykani*-Mán keresztül utaztak Rómába
S*rd4n éjjel fél II órakor, érde-kes taráink>ktársaságot vivő külün-vonagpf utott kereszt ul a kanizsai állottffeon: ui Országos Piarista
Szövetség zarándokvonata volt, a mely a Szövetség 450 tagját, u magyarországi piarista rendházak kiküldöttei! vitte lióiuábu.
Néhány nap múlva, március 19-én-tőiiénjk nagy ünepségek közt az 1700-as években élt kiváló ola>z tudás-piarista, Pirotli PompLLus szenttéavatása, lirre az ünnepélyes alkalomra a világ összes piarista rendházdlnak 3-3 képviselője utazik az Orökvárosba, hogy jelen legyen szentéletü egykori rendtársuk szenttéavatásán.
Dr. Magra Mihály házfőnőkhöz kérdést intéztünk a zarándoklatlat kapcsolatban. Kijelentelte, hogy u magyarországi piarista rendházak 2-2 tagja utazik Rómába a házfőnök vezetésévei és igy Nagykanizsa ról is hárman utaznak Rómába.
— Sajnos, nekem itthon kell maradnom — mondta — mert elfoglaltságom jelenleg nem engedi meg oz elutazást és igy a kanizsai rendházat három piarista tanár fogja képviselni.
A zarándokvonat március utolsó napjaiban hozza vissza a magyar piaristákat a számukra nagyjelentőségű szenttéavatási ünnepségről.
RÁDIÓMŰSOR
B«<Up«»t, ciltSrtSk.
6.45 Torna, utána hanglemezek. — 9.45 Hírek. — 10.00 1. Magyar tájak, 2. Tisztaság, egészség, körömápolás. — Közben hanglemezek. — 12.00 Déli harangszó, ldójáráajelentós. —12.05 Hanglemezek. — 12.80 Hírek. - 1.16 Időjelzés, idöJAráfljelentéfl. — 1.30 BudapesU Koncert Szalonzenekar hangversenye.
— 2.40 Hírek. — 4.0J Cslte Károly mesél. - 4.45 Időjelzés, hírek. - 5.00 Földművelésügyi minisztérium rádióelőadás sorozata. — 6.30 Operaházi zenekar. — 6.45 Angol nyelvoktatás. — 7.15 Kertész Lajos énekel. - 7.45 Külügyi negyedóra. — 8.00 Szlnmüelőadás a Stúdióból. - 10.00 Hírek, ldőjárásjelentés.
— Utána cigányzene (Lipóczky József énekel). — 11.30 Baohmann szalonkvintett
12.00 Rádiózenekar. — 3.60 Gyermekére. — 4.20 Keleti diszezőnyegek.
— 4.45 A nő a nómet misztikában. — 5.10 Vereaka Lola énekel. - 6.26Tomek: Az osztrák tudomány csúcsteljesítményei. — 7.00 Osztrák Indulók Mária Terézia Idejéből. Kádlózenekar. - 8.U0 Netterl, óbécsl énekes játék. - 0.20 Osztrák zeneszerzők uj müvei. — 11.00 Lemezek.
- KAzltsztvUelök részére rendkívül előnyös butorvásárlási alkalom. Modem berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopotela bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
Megírtuk, hogy az ipartestületi közgyűlés határozatait megfellebbezték. Két ilyen fellebbezés érkezett a polgármesteri hivatalhoz. Kérdést intéziünfe <Jbben az ügyben a legilletékesebb helyhez, ahol azt az információt kaptuk, hogy a fellebbezésien foglaltakat vizsgálat tárgyává teszik és ennek eredményétől függ a döntés, mint másodfokú hatóságtól. Közgyűlés összehívása a költségvetés kérdésében szükségtelen, amennyiben a hatóság költségvetésének korrekciójára hívhatja fel az Ipartestületet.
Az Ipartestületi Szék Ogye
Az Ipartestületi Szék elnökválasz tásátiál egyhangúlag Márkus Károlyt választották meg elnöknek, akiben az Ipartestületi Szék egy olyan elnököt kapott, akinek megválasztását mindenki a legnagyobb örömmel és megnyugvással vette. Szívesen állapítjuk meg, hogy a közgyűlés első izgalomhullámainak hatása dacára ebben a kérdésben a békeszeretőt és a belátás, úgyszintén a Márkus Károly iránti tisztelet és ragaszkodás győzött, ugy hogy a most lejárt fellebbezési idő alatt az elnökválasztás ellen nem érkezett be. fellebbezés és igy Márkus Károlynak a megválasztása jogerős. Az Ipartestületi Szék csak esetről-esetre ül össac, hogy birói tisztét gyakorolja. Márkus Károly elnök kijelentése szerint uz Ipartestületi Szék is teljes erejével az általános iparos-békét kívánja szolgálni.
Az elöljáróság mai Ölése
A nagykanizsai Ipartestület elöljárósága március havi ülését ma oste pont 8 órakor tartja uj székházának tanácstermében. Beavatot-
tak tudni vélik, hogy az előljárcsági ülésen szóba kerül az Ipartestület költségvetésének ügye is. Az elöljá--róság számos szőnyegen levő ügyet fog letárgyalni.
A miskolci határozat és a nagykanizsai Iparosság állásfoglalása
Ismeretes, hogy a miskolci Ipartestület bizalmatlanságot szavazott Papp Józsefnek, az IPOK elnökének. A bizalmatlansági indítványra oz szolgáltatott "bkot, hogy a törvény rendelkezései kimondják, hogy az elnöknek, ha vidéken lakik, havi 300 pengőre, ha j>edig a fővárosban lakna, havi 200 pengő tiszteletdíjra van igénye és Papp József mégis havi (>00 pengő tiszteletdíjai szavaztatott meg magának. Miután a miskolci indítványt az ország társ-testületeinek is megküldik, kérdést intéztünk ebben az ügyben a nagy-kanizsai. Ipartestület elnökéhez, Samu Lajoshoz a nagykanizsai testület állási>ontját illetőleg. Papp József mindenkor igaz barátja ésá támogatója volt a nagykanizsai iparosságnak és lánglelkü harcosa az egytemes ipurosérdekeknek, aki nem érdemelte meg a miskolci határozatot éppen azért Samu Lajos elnök kijelenbetle, hogy noha a kanizsai testölet sem ért egyet azzal, bog}\' az elnöki tiszteletdíjat kétszeresére felemelték, mindazonáltal a mai viszonyok között bizalmatlan ságot nem fejez ki ebben az ügyben.
--—
Rtbtév Hllatl k«rOtt a vádlottak padjára •«y Hwény,
•kl «ay pékMl ♦rítz.kkii eiv.tt brt iwmiyet
Érdekes büntl®« tárgyalt „
nagykanizsai tórvfclyszék (lr Mulsclienbacher lidvin tanácselnök clllülUílátcl. Ugyanis neumnwi L,r. Iónt, .hogy XoMk\'t i\'erenc 20 iyt, fűzmajori legény kél pajtfaával összetalálkozott a sorolási, utou «•>• piSkkol, \'ntt-szerbit \'Abrahtm R. rejK-oel. KovAca-.nwglálva a süteményt vivő . péket, odament hozzi é« kerle, adjon neki egy zsemlyéi Ábrahám, utalással arra, hogy neki a süteménnyel el keli számolnia, megtagadta a kérést. Krre Kovárs feilókte a péJtet és a kosarából ki. guruló zsemlyékből felvett hut dara bot, uniibul egyet-egyet a kél legénypajlásainak adott evésre Mikor Ábrahám ez elten tiltakozott, Kovács uicgiwfozta a gyengébbtesl-alkatú embert.
Kovács Ferenoct u kir. ügyészség jH\'rbefogta és rablás vétségével vú-dolta, mig Jíét társát azért, meri e[-tek az ily módon szerzett sütemény bül, Mrgawiasággal vádolta. Kováú Ferenc ittasságával védekeztl, de a sértett jrék szemébe mondta, hogy nem volt olyan állapotban, hogyne tudta volna mit cselekszik. A bíróság feltűnően durva becsületsértésben és tulajdonelleni kihágásban mondta lei bűnösnek Kovácsot és ezért egy Irönapi fogházra Ítélte, egylien kötelezte őt az okozott kór, a hal zsemlye után járó 2-1 fillér megléritésére. A kél legónypajtását felmentették az orgazdaság vádja alól.
Akiknek a szívműködése rendetlen, erőlködés nélkül ugy érhetnek el könnyű srékelfsl, ha naponlt reggel éhgyomorra megisznak egy kis pohár t;rmé««tes Ferenc JAntl keserüvizet. Sibsiakorvosok meg-állapltollák, hogy a Ferenc Józsel vli stlveltsiroiodáinál és billentyű-hibáknál is enyhén, blitman él mindig kellemesen hat.
Időjárái
A nagykanizsai meteorologlal mefr figyelő Jelentések: — axerdán a hőmérséklet : reggel 7 órakor + 0-2, ÍN-után 2 órakor + 88. eate 0 órakor + 64.
FtlHiict: Reggel délben é« m» tiszta.
Sitit,dny: reggel, délben é« délnyugati szél.
(ÍJaataí iMMItknUll « ■ •!•«\'•"■ piai laMaatlalartl MM 10 irata" Kr#ts«bh nappali l.li»«Ua^** .árkaié, kéaWh aaS.
Csak ott vegyen szövetet, ahol
Mindenben a legtöbbet nyújt
nagy választékot, jó minőséget, divatos anyagot és olcsó Arakat talál.
Kirschner Mór divatáruháza.
IM4. mátclut H
Ritka Jubileum
A rígíazel köióbo való jubileumot \\ (l]l „irt! a naiJOkW iKUlLieim íiyüzú, ,z ismert nagykanizsai nyugalmazott . MÍJipams. Nyolcvan *ve annak, Tlngv , .IWLIT IJoyd. «W száma megjelent | L «a évvel ezelőtt Beltlhclm Győző <dcsalyj» <* folytatólag ö is eUifize.
r Wilínöscn kereskedelmi körik. br,, a küllóltlön la iiagyialtecsOlt lapnak. S hiir német nyelven jelenik meg, Iennill4aa óla mindig csak a magyar éldekeket IslilpolU és n magyar kul-lur.il hintett® ó» terjesztctlc. fiszre trllék a lap kiadóhlyatslában is. Ml a maga nemében ritka körülményt,
bogy
a lt tttli*lrt Wv fiO év\'óla sze-
ZALAI KÖZLÖNY
te|*i a lap előfizetni sortban é-i ez alkalomból Vészi Jóeiéf, « Wp főszer, jfe-sztöje, íelsöhAzi tag, meleghangú Honikban köszöntelOTg , BetlUielm Győ-lőnek hü ragaszkodását, avval a kivinsággal, liogy a uondviaeléa engedje meg neki,. hogy mathiusálcmi kort érjen el. •
Bettlhéim Győző mn 88 óves mozgékony ór.-g ur. vh.
Meghamisította az adó Ivet egy szép szőke lány, aki segíteni akart az édesanyján
Tőrtént, hogy köztartozások fejében foglalni mentők egy nagyhorváti őzvegyafiszonyhoz. Az asszony fizetett valamit a tartozásra, amit isívezzttlek az adóívére. llóvíd idő múlva az özvegyasszony leánya, n 19 é\\«s szép szőke Végh Erzsébet lieáljitotX a községházára, Marton körjegyzőhöz és megkértlezte, hogy vatlsz, hogy még tartoznak, niníkor ö inár kifizette u régi adótartozást. A- leány elmondotta, hogy egy délben, amikor a segéd)egyző már menőben volt irodájából, ö l«o-vltl© a hátralékot, amit a segéd-jcgvző át is veit, de ugyláLszik nem irta be az adóívbe.
Marton körjegyző azonnal utána nézett a dolognak és megálla|>itolla, hogy a leány anyja valóitan tartozik, ujabb fizetés nem \\v>lt beirva 3 könyvbe. Megnézte jobban a leány •Ihat behozott adókét és tikkor észrevette, hogy nz állítólag Ix-fizi\'-lelt lélel egészen friss Írás és a tinta is más, mint amilyent a jegv-»« irodában használni sz<tklak. Azonnal jegyzőkönyvet vett fel az Wlröl A leány később bevnllotla, \'»»■ ö kővel te el a hamisítási, de »*éri tette, meri édesanyján tikari segíteni.
A bíróság a leányt dr. Vit l\'e-renc ügyvéd védelme után, flgyo-letnmel a fenforgó enyhitő körülményekre, kőzokirathamisitils vétségéért mindössze egy havi fog-házra Hello ,\\z Jtélet jogerős.
Szelvény,
melynek felmutatója 3 pengő botd •\' helyett 1 veheti meg
B.Uu Ji,uf
ii» ferde lovag"
Róth Béla védője kérni fogja védence elmeállapotának megvizsgálását
A llszói gyilkos töredelmes beismerésben van
Kaposvár, március 7
Mint ismeretes, a somogyszent-nuklósi csendőrség a kaposvári ftgyésKég fogházába szállította be a Uszól gyilkosság gyanúsítottjait: Róth Béla nagykanizsai ro.ottmultu kereskedösegédrt. aki baltával agyonverte Smolcz István éjjeliőrt, valamint bűntársait, Róth Bélánét, Szőrcsök ístvánnét, özv. Farkas Jánosiét és Egyed Béláné kanirtai cigányasszonyt, aki egy alkalommal Állítólag mérget adott Róth Bélának, hogy annak segítségével tegVe cl Smolcz Istvánt a láb alól.
A bestiális gyilkosság ügyében Zefferovics János kaposvári vizsgá-
lóbíró már a harmadik napja folytatja a kihallgatásokat. Róth és Szőrcsökné kihallgatása hétfőn egésr nap tartott. Róth Béla töredelmes beismerésbon vau. Kihallgatásuk után mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte a vizsgálóbíró.
F.rtesülfeünk szerint Róth Béla védője indítványozni fogja védence elmeállapotának a megvizsgálását Ha a törvényszék elrendeli, akkor az orvosszakértők egy hónapig naponta több órán kereszten foglalkoznak a 1 úszói gyilkossal, hogy eldöntsék : fegyházba, vagy pedig elmegyógyintézetbe való-e.
ölelgető zsebtolvaj a kanizsai országos vásáron
A nyájas Idegenről kiderült, hogy ravasz zsebtolvaj
A legutóbbi országosvásárok alkalmával, ha megfigyelte az újságolvasó\'közönség. egyszer sem -számoltunk be zsebtolvajlásokról, aminek az a magyarázata, hogy ezeken a napokon a nagykanizsai rendőrség fokozottabb eilenőrzés alá vette a városba özönlő idegeneket. Az összes Kanizsára vezető utakat t\'s a vasútállomást is megszállta a rendőrség és minden gyanús idegent
azonnal igazoltatott. Aki nem tudta igazolni, hogy határozott céllal jött Nagykanizsára, azt be sem engedték a városba.\' Ennek a szigorú intézkedésnek meg is lett azután az az ei^dménye, hogy a zsebtolvajlások egy csapásra megszűntek a kanizsai országos vásárokon.
A keddi o£szágosvásáron sem történt semmi-a délelőtti órákban. Délben iná örömmel könyvelték el
Hölgyek és urak
a legszebb
kaphatják
Olcsó, szabott érák, Kiváló minőségek, Figyelmet kiszolgálás.
Kész női kabátokban igen nagy választék!
a rendőrségen ezt a bűntelen vásár-napot in, amikor a késő délutáni órákban, mint derült égből a villámcsapás, ugy hatott a kaptánysá-gon az a lejelentés, hogy két zsebmetszés történt az állatvásáron. A károsult két vidéki gazdálkodó, akik-állataikat jöttek eladni Nagykanizsára Mimi a kettőnek a kiskabát-ja Ix-lső zsebéből lopták kl a pénztárcáját, összesen 180 pengő tartalommal.
A károsultak az első pillanatban semmiféle támpontot nem tudtak adni a rendőrségnek arravonatko-zólag, hogy véleményük szerint ki követhette el a zsebmetszést. Már majdnem távozni akartak, amikor az egyik, mint jelentókteton momen tumot, megemlítette, hogy még egy érdekes kalandja is akadt a vásáron. I \'-> . i .
— Amint ott nézegettem az állatokat — mondta — egyszer csak egy ismeretlen, magas, ko|>ott bőrkabátos emlíerrcl találkoztam ösz-sze, aki először rámnevetett, majd nagy őrömmel átölelt és megkérdezte, hogy nem ismerem ■«, hlszon egyszer együtt ittunk a Lapi-csár-dában. Mivel én sojia sem voltam abban a csárdában.\' megmondtam neki, hogy valószínűleg összetéveszt valakivel. Erre nagyon elsxégvelte magát és elbúcsúzott. De nagyon kedves ember volt azért.
A másik károsult csak hallgat já a társa érdeket? kalandját, majd elmondja, hogy neki is szakasztott ilven kalandja volt ugyancsak\' ezzel a kopott bőrkal>átos férfivel, aki őt is nagy szeretettel öleibe át.
Nagy volt a két gazdálkodó meglepetése, amikor a rendőrségen ki-ábránditották őket n kedves ismeretlenből, aki akkor lopta ki a zsebükből a pénzt, amikor nagy lelkesedéssel a keblére ölelte őket. Szerencsére mind a két károsult eléggé pontos személyleirást tudott adni és igy a rendőrség most eb rendelte a kettős zsebtolvajlással gyanúsított nyájas idegen körözését
Halál vár néey GPU tisztviselőre
Tallin, március 7.
Moszkva mellett néhány nappm ezelőtt súlyos vasúti szerencsétlenség történt 119 lialálos áldozattal. Ezzel kapcsolatban letartóztatták a GPU li tisztviselőjét, akik közül négyre halálos büntetés vár.
Öt évi fegyházat kapott a kórházi sikkasztó
Szombathely, március 7
A szombathelyi törvényszék a városi közkórház pénztárában felfedezett 30.000 pengős sikkasztás elkövetésében Tdkdc* Imre szám-tisztet bűnösnek mondotta ki ért ezért 5 évi fegyházra Ítélte. Rományi Dezsőt felmentette a bíróság a vád alól.
Zsarolni akarják Fordot
Detroit, március 7 ííir saerint az autókirály Ford fiát el akarják rabolni Egy bún", szövetkezet nagy válts.4gdijat akar kinsarolni az apától. A muiőrség most állajudóan önti a fiatal Fordot.
Esdeklés a Jövendőhöi
M»: M. fttoi. iu.4.
C«o4ál«*>e tikaág »z Elet !
t^üleléu a dombok, rtgók,
elrejtett titkok,
mely mögótt iwtiil-bollik
•i elfáradt ember.
Csodálatos folyom a llalál I
Pusztulást ríljtö mély fukete vúü
<« kl belé kortyául
nem hozza többi hlrfll
milyen tzö.
Csodálatos talány a !>l : Titka azUetésiwk » halálnak, »«oek, ifjúnak, súldö Iránynak, talánya a világiak. E« ml aa, rat titkosabb u létnél, titokzatos halál vizénél. Titkosabb ezer titoknál, titkosabb • tflndoklíi napnál • Jéwndó I Te vagy a titkok ttlka, rawt vizedet hiába issza, JdtmKl hiába látja és liláim érti in^lct bárki.. lehetetlen mógéd látni, titok vagy. Megfejthetetlen, clérhc. t< tl\'-n
Relytély vagy. Felloghalottan, érthe. tetten, |
«gy nmiiKk i Jóvendíí t Te vagy tiu homálya a Napnak és árlrliue a setéinek, melyben az ének tapogatózva lepnek ? Jöveodfl egyszerre vagy hegyceuce ás
trfly árok. A kórttfted hnlywngó ejnl>erl árnyak percig aem sejtik
meftnulatod-e íiket a csillagoknak,
vagy martalékává dohod az átokUak.
Jíoendö nagy a Jv hatalmad,
ura vagy rthnak és szabadnak,
t^agy a Te birodalmad.
Jftvendfl tépj kl ónmngadból,
Utokaatoa «rea»lodból
áa mulasd mes magad vigaszul
e gyásaos, csüggedt íétnek l
Jelents számunkra uj Mát,
arai uláó eped a Világ
ée oMűc Te adhatod nekünk.
Jelents lényt, melegei,
hisz szenvedett uiár eleget
ós megszenvedett büneiírl
a bilnóe ember I
Felmentési, enyhülést
kérünk löled Jóvendő,
mert veszélyben forog
ak emberi áriák :
nszélyben a Szeut Ronényiég I
A falusi dalosvarseny
előkészületei sétányén folynak .Nagy. kanisaátt, \'a ttaloíkerölet szákhelyén és Kiskomásoaiban. ahol -a versenyt az ottani dalárda rendezi, valamint az eddig Jelentkezet\' 11 dalárdában. A IteiOM a jelentkezési tatárától már. áufi lii-ig meghosszabbította, A ver. seny juulus 3-áu lesz. Vannav János kerttel! karnagy és Kelting\' Ferenc kerületi társkarnagy már kiválasztották a két csoport (nehéz és kónnvil népdal) kótólt darabjait. A városi dalárdák versenyen klvűl vesznek részt a dalosüiuícpcn. Minden dalárda aza. badon vátásztoti darabot is étMM. Bármelyik dalárda jelenlkczhetik csak szabadon riasztóit darabba] is.
IQuiminkások tüntetése
BuüaiR\'.st, március 7 Szerdán este Uj|««tMi Í5—30 főből álló Mth.anc.lársasng zajte tün-teUuel u proletárdiktatúrát kilelte. Ulro a rcmlóraóg kiérkosetl, szétfutottak a suhancok
IALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Március 8, c.ütöriflk
Kómal hatollkut: l.\'Jén, Kán: Protest. Zoltán. Ur.j Adirhó2l.
Mozi előadások hétköznap 5,7 él 9, vasárnap 3, 5, 7 í( 9 órakor.
Vároal muzeum és könyv tár nyitva délelőtt 10-től
esi törtökön és vasárnap 13 óráJg.
hAnap. „rszertár Fő ut aqliaal gyógyszertár. OötfOídö nyitva reggel fi órától este 6 óráig (bétW, axerda. péntek délután, \' " Mp nőknek).
OyéflyaMttifi é||ell Molgálat • h baa: Meikly Beim gyógyszertár 12. aa. és a klakaqliaal gyógyszert
Nem mondom,
liogy okos gondolat, síit merem állítani, hogy egy kicsit elletették most a sulykot a legújabb divat kreátorai, fia ugyan szabad divat névvel illetni ezl a hóbortot. Sőt én azt hiszem, hogy ez már őrület. Bocsánat, nem tudom Önök, hölgyeim mit szólnak hozzá, de nekem cgyál-taláhan nem szimpatikus ez a hogvismondjam fürdőruha gumi hói. I.ehet, hogy gazdaságos, hogy őnagysága egy használt kalocsnit átalakíttathat fürdőruhává, vagy a szomszédék ötéves Usflának ^u-mikótényét elkérheti fólcsAn fünlőruhának. lehet, (Ve, higyjék ol kérem, nem szép ennjfty; kivetkőzni önmagunkból. Mert v^végre még egyelőre cmbeMU vagyunkv Mi megsroktuk Onóket a káflya-nzlálnál füstölve, a parketten do-koItál\\a, a fürdon pizsamában, sőt kezdjük megszokni Önöket astran-don <pizsama nélkül» is, -- de hogy a gumi... nem, Hölgyeim, ez tul van azon, hogy egyesek az • alakjukkab hódítsanak, ez lehet jó üzlet, de semmi esetne sem épületes látvány. Eltekintve attól, hogy ragasztó és folt nélkül nem mernék elengedni senkit fürödni, tudom, hogy lesznek a «Nö gyűjtőfogalom alá tartozó egyéne^, akik felveszik, mert jobban érvényesül az alakjuk ós kecses idomaik vonzóbbak, sőt folt nélkül mehnek cl, mert annyi baj legyen, nokik az hokuba, — bár igazuk van, hisz ugyls mindegy ! — Őszintén szólva, én az egész szép nem nevél>en szégyen lem magamat. Tildy
1984. márciua g
VAROS! MOZGÓ
Március 8-án, csütörtökön Ki na iamarné azt ■ tangót Y
Volt ésyszer esy muzsikos
Mindenki ismeri 1 Mindenki éaekli | Mindenki megnézi I
Vidám hangulati — Nagyszerű hámor! Pattogó zeneszámok! — Főszereplők:
Szűke Szakáll, Verebes Ernő.
Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor S ór.kor *ólhelyArak I
(Nagvkanlrw vAros költségvelése a belügytaliiiaztérlnmban) Krútky Ist. ván polgiinnester buda|»esli ulja alkalmával felkereste a belügyminisztérium illetékes ügyos^ályát, hogy utáiuia nézzeji a város\' költségvetésének. Az ügyosztály többféle kisebb módosítást eszközölt az 1934. évi költségvetésen, majd a |Jolgánnester az egyes tételeknél információt adott az ügyosztály-nak. A költségvetés belügyminiszteri tárgyalására csak későbben kerül sor.
(l.ft\'*1tfynkoflatok) Az t\'iasszo-nyok Máriakongregációja tagjai számára dr. Kákossy karádi csjjoreS tart több napos lelkigyakorlatot a Fehér-teremben. Mészáros Héla dr. kanizsai hittanár a jövő héten Kaposvárott, majd JJaUiegerszegen tart konferencia ljeszédckel, ugyancsak ő tartja a le-ánylicoumban a lelkigyakorlatokat a lcányifjuságnak.
(Az Iparoskör máretus 1.VI ünnepélye) A nagykaniz^\'-i Iparoskör a ha/afias nagykanizsai íparos-tradiciók-hoz híven méltóképen kívánja meg-vünnc|W\'lni a nagy n«p emlékéi uj székházában és czz^l mintegy megnyitni nagy kultiirprogranunját, amit maga elé tűzött. Szebben nem is kezdhette volna meg ily irányú működését. A márciusi nagy napok emlékezetét méltatja Surányi C.yul* felsőkereskedelmi iskolai tanár, « kiváló előadó. Az ünnepélyen az Ipartestületi Dalánla legszebb dalszámaival szerei>el, majd^ alkalmi költemények kerülnek előadás, ra. Kezdete este fél 9 órakor.
— Márkás, valódi angol, férfi kabát és óltönyazövctek Singeméi.
v KOWnöa hajó-azaranoiétlanaéfl.
Neponset (Z. S, A.) kikötőjében Idöelött lebocsátottak egy vasull hidat, ml^al a hajók ugy egymásra torlódtak, hogy csak a dagály után kerültek kl veszélyes helyzetükből.
— Pénteken kezdődik az őfelsége autója.
(Névmagyarosítás) Czotler Károly Máv. szcrnVrnok, -nágykániZsai lakos, belügyminiszteri engedéllyel Ma^us! házi névre változtatta családi ncvél.
— NŐI tavaszi atftvet és gelyen ru-laík a legújabb faaoaokben Schötznél.
(Kiskaaiisal sáskMxerző énekes »zinm«ve • Városi Színházban) Már-cius 19-én, hétfőn este 8 órai kezdettel kerül Nagy László kiskanizsaj sáskaszerző .Rang és szerelem, című érdekes szlmuüve előadásra a Városi Színházban. A kiskanizsui műkedvelők sok szeretetlcl és lélekkel Igj-ekeztick sikerre viiuii a kanizsai közönség előtt is a .sáskaszerző darabját, .melynek már be is fejeződtek a próbái. Jegyek előre válthatók a Köztisztviselők, Ilit ter Angrás üzletében, Pannónia szálló-ban fe a K tú t ky-tözsdéln-n. A kanizsai közönség, körében már is nagy érdek-lődéssel várják a bemutató előadási.
— llőtgyeli figyelmébe ajánlja leg: ujabb köpeny, kosztüm és ruhakel. mttt Slnger Divatáruház. Rendkívül dus választék, olcsó árak.
(Wéber Pál kattofwk belengi) l)r. Wébvr Pál veszprémi kanonok, püspöki irodaigazgatótól ma sürgöny érkezett a püspöki bizfossádhoz, amelyben tudajtja, hogy. ágyban fekvő beteg és igy a szombati előadását az Ifmnoskőrben kénytelen más alkalomra elhalasztani.
* S peagőért már divátos női kalapot kap Brónyai Divatáruházban.
— Pénteken John Bolos, a Mel-lékuooa főszereplője és Lilién Harvey, a legszebb .ílmstár.
(Az erdőblrl«k«Mli telepe) Ismeretes, liogy a város kedvező árun és feltételek mellett megszerezte az Hrdo-birtokosok telepét és házát. A házat most alakítják ál, amely az egyik városi főtisztviselőnek lakásul fog szolgálni.
— Férfi pouplln Inganyag újdonságaink raktárra érkeztek. Schülz Áruház.
(A rendőrség MhIvást) A rendőr, kapitányság ezúton felhivju azt a hói-gyet, akinek arany karkötő óráját 1933. év május, június vagy julíus havában akár ellopták, akár azt elve-szilette, jelentkezzen a rendőrkapitányság I. .emelet 3. számú szobájában.
— indaotr. Ingzeflrok, pouplü»k oxfordok és pljama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) minden csütörtökön délelőtt lO-től 12-ig, délután 6-tól 8-ig és minden vasárnap délelőtt 10-től 12-ig a városi múzeum helyiségében. Minden alkalommal csere, Michel 1934 alapon és saját cs<r«-füzetek beadása értékesítés céljából.
9
1134. márcfas 8
— pénteken az évad kimagasló
filmje; őfenaége autója.
i-dJteldak flatalkom
hünézőO Stadler István fonyódi föld-birtokos egyik fiatalkorú gazdasági cselédje néhány nappal eselölt megszökött a kenyéfudó gazdájától, akit különféle holmik cvitel&vrl is meg. károsított* A szökevény kedden érke-zett Nagykanizsára, az országosvájár, ról azonban elöállitol\'a egy rendőr, aki-iWk feltűnt, hogy olt céltalanul lén-féreg, A rendőrségen kiderüli, hogy a szökevény lelkét más apróbb, lopások is terhelik, amiket korábban itt kyve, lelt el Nagykanizsán. A r«*d őrség leg. nap átadta a fiatalkornak bíróságának.
A tavaszt dlv.it újdonságai legol-i-sóbban Brónyai Dlvaiáruházban.
(Adományok) A Missziósházba februárban befolyt adományok : Kész-]>énzben : ózv. Plánder Jánosné 10 1», llarsay György né 5 P, Száva Nándor-né 5 P, dr. Szigethy Károlyné 1 P, ózv. Fcrllnecz Györgymé 1 P és ruha. nemü. l-énárt N. ruhanemű, élelmiszer . Szat>ó Győző né, Boér Gusztáv-né, Utvay Endréné, Makoviczky Gyu-láné, Székács Pálné, Fischer Ernő, Fischer Ferenc, Pörzse György, Hargita sütöde, Klugcr N., Türk Gyuláné. Ezúton is hálás köszönetei mondunk minden kedves adományozónak. A jó Isten fizesse meg.
Oieaó öltözködés titka: Schütz Áruház.
A római expressz Elejétől végig vágtatva rohanó, kaleideszkópszerüen váltakozó, színes eseményekkel teli, kalandos olvasmány, amely az érzel-mek legellcnlétescbb húrjait szólaltatja meg az olvasóban. A regény elejfen kissé tán meg is botránkozunk: házasságtörő kalandra készülő szerelmes, pár 1!... Az iró azonban hihetetlen leleménnyel és humorral kezeli alakjait és alapos lecke után végül is eltéríti őket szándékuktól : az iró csak játszik a kényes helyzetekkel, Kómikus felsülések, megdöblientő bonyodalmak, az omberi gonoszság és nieginditó jóság, élvhajiiászó gyönyör és önfeláldozó szerelem tragikus megnyilatkozni, sai szövik át a fordulatos icscmények láncolatát. A Paltadisnak ez\' a kg. ujabb Félpengős Regénye, az irói Ide. níé/iynek és szellemes humornuk bősé. gével árasztja el az olvasót.
—» Női fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus vá> lasztékban kaphatók Singeméi.
(Színházi fillérei* gyors P*»íről
Pécsié) Az >Ezüstkócsag< a r«vizlós színin ü-pályázat győztese. • Szerzője Drózdy Győző, dalait Járossy Jenő szerezte. Bemutatására minden pe^ti színpad vállalkozott volna. Hogy a l»écsi Nemzeti Színháznak jutott az ősbemutató, ez jórészt annak tulaj-doniiható, hogy e vidék legerősebb drámai együttese. Az .Ezüslkócsag* előadása során a MÁV úgynevezett \'Ezüstkócsag, kulturvonatot indít . Budapestről Pécsre. A gyersvonati se. lH-sséggcl Pécsre ránduló első kuitur. vonatot március 18-án inditja a MAV. A Pécs—budapesti kulturvonat jegy. ára az elsőrendű ssiuházi Jeggyel • gyűlt 9 |*Migö 80 fillér.
— l^gassbb divatlap a SchöU kira kat.
ATHENAEUM 50 napos könyvvásár
könyvel
beszerexhetők
FISCHEL
ktnyvkarMkadésban
Horthy lllkl&Hito, 1. T.l.f.. 119, m.
ZALAh KÖZLÖNY
Blúzok........250-től
. . 2 —
I 80 „ 125 „ 130 „
Suotíclii Babjrohák él
garaltnrák legoteiAbb árban
Kombinék
Női nadrágok . . . Műselyem harisnyák Matt harisnyák . .
Legújabb divatú ernyők 5— P-től
Etrónyai Mvaiáru&dtzs
HortOy MtKlós-ut 1. VárosOáx-palota. Magyar Királyi Államvasutak
MENETRENDJE
lankuiua állomásra érkeiS «i u ouu Wno wuiokróL
Vuul ..lm. A vonat neme N.-Kanlm ról Indul [" Upeslrt érkezik Vout ||A .oual "4." II neme Upcairi.Itaith^)-Indul 1! ni M.l N.-Kaat-zsira érk
1219 Szem. v 0-30 2-UI 739 1220,izem. v. 21.45 250 435
1207 Oyv. 010 7-14 955 1232 Motor 5-53 721
Szent, v 845 10-08 1605 I202j3yv. 7 40 10.12 11-30
1211 Szem. v 14-30 1600 2118 IllilSzem. v. 6-20 11-37 13-07
12311 Molor 1750 1917 — 12l4\'|3zem. v. 14-15 18-35 2007
Oyv. 18 24 19 40 22-20 1208 Oyv. 2003 22-40 23 50
Az 123la/1232, sz. vonalok közvetlen motorvonalok Nagykanizsa—Keszthely közölt. Az 1202/1201. sz. vonatokkal szept. l-tfil 1934. má|us 44-ig a kövelkczí közvel-len kocsik fúlnak ; 1 étkező, I III. í-ocsi Pragersko, egy l-ll-lll. oszt. kocsi Ventlmiglia, I hálókocsi Cannes.
Nagykanizsa-Ágfalva o h.
Sz. v. j 6\'00 í 745 Sz. v. 13 35 115 05 Sz. v. t 16-15 J1140 Molor 1836 2010 Molor 20\'20 2150
847 1608 18 31 2114
-li"
1043 2008
álMb.l- E|«ti. M.I KiT.lj.i-
Ml W. K.ljrí1 W, r. ki.
_ _ 5-40 7-36
5-30 7-41 830 10 19
1003 11-24 1205 1333
1318 1502 lö.Vl 1745
19 48 21-30 2205 23-57
2420 2414 2414
I ».II>«I- I H ti*rá i^ui |j
Buc.r. I
M.
Nagykanizsa—Pécs
Pkw.
Sz. v. I 4-50
Sz. v, I 11-58
Sz. v. 13 40
Vígy. 1800
6 38 « 8-41 ■ Bp. Keleté
15 47 118 0] I 20 48 23-39
I Pktríl ^ Btrc.iól II
Sz. v. Sz. v. Sz v. Vegy.
510 1 7 15 Bp. Keletiből || 8 13
12 14 17
14 21 1930
16-06 21-55
A 2444/2447. sz. vonalok közvellen vonalok Budapest keleti pu.-ra Gyékényesen ál.
_Nagykanizsa—Murakereszlur és Kotorlba
l[ N.gykini ll Z«M1 Indul
Hova?
12081 Qyora 24921 Vegyes 12021 Uyorl
0 10 7-10 11-50
I Trieszt
M.-Kereszlur
Venllmlglla
iIrsT
„irt
I207| Gyors 2497 Vegyei 1207 Qyors
Trleaat
550
; M. Keresztút 11 44 H Ventlmiglia j| 18 04
A jugoszláv személyvonatok csak Murakereszturig, illetve Murakereszturlól közi. A Nagykanizsáról induló és Pécs felé menő vönatoknak Murakereazturon van csatlakozása a jugoszláv személyvonatokhoz és viazon\'.
(A heftrak kése) 1809xt írunk.
Tirolban Napolcon katonái az urak. Scverfn Anderland a Jénából haAYért diák róldig lerombolva találja• szülői házát, anyja és testvére hajolt. lesz belőle lázadó: «A hegyek,hőse«. Magányosan él az a|pcji kunyhóban, de magányában is az a* egyetlen gondja : Tirol szabadsága. 11 üségra\'se. gitőtársa a kerüWI bajor elöljárónak. Hledernek a leánya, Erik*. A bajorok ugyan a franciák- scgitőtáreW és « tá-roliak ellen liaroolnak, de u két szerelmes szív nem ismeri a magasabb j)olilikát és egymásra Iftlál *a véres viharban. A tiroli nép végűi pem bírja tovább a francia elnyomatást, vezérének, Andreas llofernek tanácsra Telkei és vad <\'lszántsjí|^l ráveti magút az országukba betörő húszszoros túl-erőgen\' lévő ellenségre. A küzdelem végső kimenetele egy pillanatig acm lehel kétséges, Sevcrln Anderland és lázadó társait a kuffsteihl Vár udvarán kivégzik Napokon bajor szöveisége-sei. Luis Trenker a illegjek Idősében, a tiroli hazaszeretet lángoló éposxát irta meg. Megjelent a »JŐ Könylrék« című sorozatban, ára fűzve 90 fillér, vászonkötésben P 1.90. I\'anthefan kiadás.
— Pénteken • legnagyobb eliger őfensége autója.
HÚSVÉTI fü8zis-Anukna
előjegyzéseket elfogad »
KRftUSZlálDOR
nos hv
SPORTÉLET
Az NTE vasárnap ismét itthon játszik a bajnoki pontokért
Sorsolás szerint az NTE Ismét Nagykanizsán mérkőzik a bajnokságért. A Csurgói Torna fclulfc, lesz az ellenfele. A fialal csurgói együttes még csak a mult évben newnetl be a kaposvári alosztályba «« máris szép eredményeket tud felmutatni. Nagy meglepetés volt az ősszel az NTli ellen elért 2:2-ös döntetlen eredt né nyo, amikor is már 2 :0-ra \\-ezetett u CsTK és az N rE-nek minden erejét ki keltett fcjtfnic, hogy az egyik jHintot iu«gTOenU»c-Az NTE erősen készül a re^suvs-r4 ami a mai formáját ítélve, sikerülni is fog.
Hegymászók 130 évvel uelfltt.
ZALAI KÖZLÖNY
1934. március 6
Emlékeztető
M. Izr. Uányegylet táncos kabaréja « Kaazlnóban 9 órakor.
___I 11. Miután S órakor at Ur.
Leányegylet gyermekkabaréju e Kaazinóbaii. irekaa IV Reálgimnázium haaeN«i elóedAee délután 5-kor a torna, teremben.
IpamekAr hazafias Otmepeége este Ml 9 ó«kor.
A kereskedelmi Ttulskola hazafias ünnepsége délután 4 órakor a Kaszinóban.
MAfcbaa 11. Rfálgimuiiliim linealíina elóadáea délután 5-kor a tornatértől ben.
Mártik* lt. Nagy László kiskanizsai eeeraö .aindiiiabjának, a .Hang ée ejerelenn-nek elóadisa e Vá noel Színházban.
iprllta I. Malin* té\' 12-kor a zeneiskolában (Vaimay J.).
AprUa 1«. V. bérleti hangverseny (liera Lili zongora-eetje).
Aprttte IS. Tanári hangverseny e ee-nelakolibao este 0 órakor.
Közgazdaság
Ttraiiytöiile
tasa üessr. (uj) T7-ea 9\'70-««l. 78-aa . 980—1090, 79-es 9 90-10-15, 80-aa 11X00—10 25, dunánl (uj) T7-«a 9-IO-955 TSas 9-50- 9 05, 79-es 9-60-9;5, 80-aa 9-70-M5, roas (u|) !j-35—5.45. -7ab közép 9 84 - 9 S4, ujtengeri llaaántull 885-8-95.
gwténálár
rettalttB 1045, eladatlan 169. Elaé-rendi Ml—092, axedett 068-090, szedett kéxép 085—087, könnyít 080-0s2, eled rendű »reg 083 -085, ll-od rendit Dm 078—082, angol aOldS I, 093-102, asaloim* nagyban 000— l\'OO, zalr 1-tü— 1-18, Ima l-IS-1\'32, Mlaertéa 1-14—1-ia
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalati Nagykanlzaán.
Felelős kiadói Zalai Károly.
Internben telefoni Natykanlaaa 7a esám.
APRÓHIRDETÉSEI
(éhéi gyermeké sy eladó Sugár-
______ megvételre egy (ókarban
leró 100 drboa modern kelletógépet. — Letenyel uradalom. 951
■Haltélaéap fclrétctik. Brónyal, Horthy Mlklóa-ut I.
loa
Ogvea earréléayabat lelveaitlnk, Pal-ia Nővérek, Erzeébet-lír 18.
100 mázsa egéazaéges, szép, válogalott Ella awgfcairf mtm 6 pengőéit mázlinként eladí. Megtekinthető Jolánla bérgaadaaág Inke, Sotnogymegye. 9*3
Kerecsenyl aaztall kar literenként P 0\'56-ért kapható Batthyány utca 10. •
ÖrtUz utca (. számú bA* azabadkéibél
Jókaiban levó átmeuetl nöl kablt olcaó-érl eledó. Clm: Magyar-u. 98
Ügyes varrélénrab t.
on Mlcl aaaloajáben, Horthy
felvétetnek Bi Miklós-ut II.\'
Igen kellemet hangú aaegere (Lan-berger) lutluyoean eladó. Qm a kiadóban.
921
Caengeiy-ut 38. udvari egyaaobáa eló szobáé lakta má|ua l-re kiadó. 92!
MteaekáS udvari lakás Urdó mi|ua elaejére Zrínyi Mlklóa-utca 50. UÍ6
■» peeiMrt Izlelea ebédkoazt kapható volt Kováié-féle étkeidében, özv. Krtpka llezaóeé Caeugery ut 29. Ugyanolt tábláé kézlkocal fa> éa caomaghordáara
955
Kézimunka, képes folyóirat, gyönyörű ajándék
Kr-\'íif; Üli DÉR UJJAK"
Magyar Kézimunka Újságra előfizet hut havi P 2.40-ee részielekben való lefizetésre; ezt a kedvezést Nagykanizsán csakis öxv. úr. Oro»x MIKlóané kézi-
VSgffl&SSK -J*ndékol
választása céljából a hölgyközönség rendelkezésére állanak. Ma
Kerti vetemény és virágmagvak
Karfial
Ursarópa
Patreaaalgem
Paprika Kalkl
Fejaaképaaata Zeller Blmbóakel Paradloaom Ugarba alb. a<b.
Cukorborsók Műtrágyák
ifképosata
HIRSCH és SZEGŐ magkereskedésében
Nagykanissaiak találkoióhalye az
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmanlozkyutoa 8.
Nyugati pályaudvar melleit. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20°/o engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
BRIOGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonkint 20 fi,l6irl
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában Fő-ut 5.
valamint
Krátky György és ifj. Hirschler Miksa dohány-árudájában, Fischel Ede és Sohless Testvérek
könyv- és papirkereskedésében, Horváth József újságát udájában.
Budapest, VII., Vilma királyné-ut 9.
Telefon 31-5-26.
Sebészet, belgyógyászat, szülészet, nőgyógyászat. Idegosztály. Olosöbb, mint bármely klinika, vagy közkórház külön-szobája. Napi ellátási di| 10 pengőtől. Kórházi pausálárak idegbelegek esetében, továbbá szüléseknél.
H
I mind
I *
mindenki s helyi kereskedőknél óe Iparosoknál szerezze bel
Teljesen megbizhaló, fajtiszta és nagyon jó cslraképességü
főzelék-magvak, virág-magvak,
hazai
gazdasági vetőmagvak, műtrágyák, növ. nytápsó, gyümölcsfa-permetező szerek, Futor ailUljll, Pekk „D" iltaBliUlzitih).
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
etag, műtrágya, aSváayvédelmlaseraV etb. kereskidéeébee
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság melleit.)
Vilmos oaáazár oaalédjéval aétál Doornban _
laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lspldadó Vállalata könyvnyomdájában NagykautzaázL (Felelte üzletvezető: Zalai Károly.)
74. évfolyam 55 szim
Nagykanizsa, 1934. március 9 péntek
Ara 12 Wlér
ZALAI KÖZLÖNY
laaikna\'Ml ta kiadóhivatal: Mm 5 aiiu Megjelenik mlndan reggel, héüfl kivételével
••LITIIAI HAPILáP
Peleifis szerkesztő: Barbarlts Lajos
SHIIieltil ára : egv bóra > (*«{« 40 tillh S.erkc..líaísl éa ki.dílilv.tall lelelon: 71. aa
ÜJra kell gombolni..
Nos hát: újra kell gombolni a mellényt. Éspedig sürgősen, mert hiába való a sok elméleli toldozás, reparálás, a tanácskozások véget nem érő sorozata, a megszorító pro-tokollumok, a papirosra vetett tervezgetések... Nyilvánvaló, hogy nincs mást tenni, mint belátni u hibákat, megbánni a bünöketsuj éleiét vinni a Dunamentén fekvő országokba.
Kzl a célt szolgálja Olaszország, .Magvarország és Ausztria együttműködési politikájú s ezért tartjuk nagv jelentőségűnek Gömbös Gyula miniszterelnök és Dollfuss osztrák kancellár közeli római utazását. Ez az együttműködés véleményünk szerint nemcsak az érdedéit három állam szempontjait hivatott szolgálni, de hasznára lesz az egész európai helyzetnek. Mégis fel tűnő izgatottságot lapasztalunk különösen a kisantant államok vezető körében, akiket bizonyára meglegyintett már az uj tavasz fuvallata, amely már nem a bcncsi elképzelések s bekerítő gazdasági és politikai hadmozdulatok eszméit hinti szét. Uj idők tavasza köszönt \\ Kelelcuropára, amikor a tél fagvá-X>a" nemrég még szilárdan álló jégszivü hóemberek komikusan olvadnak össze s tűnnek el fagyos légkörükkel egvütt. De nemesik jégpáncélok zúzódnak össze ezen az nj tavaszon, hanem összeroppant az a vasgvürü is, amely a békeszerződések óta Magyarországot övezte.
Nyugat felé máris szabad az ut. A magyar külpolitika diadalát igazolja ez a tény s egy csepppl sem csodálkozunk azon a megdöbbenésen, amely a kisantant részéről tapasztalható. amikor az igazuk tudatában élő nemzetek szeme elől lassan szétfoszlik az ármánykodás köd kárpitja. A római ut hatása ala\'.l már Benes is olyan húrokat pengelett, amelyek bár nem lepnek meg bennünket - mégis mintha merőben uj hungzásuak volnának. Hajlandó vagyok\' Mussolini vcm-•«*. alá helyezni magamat . mondotta a minap Benes. Benes is napon jól tudja, hogv abban a pillanatban, amint létrejött az olasz-\'"•\'gvar osztrák gazdasági és po-együttműködés, a kisantant l»oilikája szempontjából leküzd-"etetlen erőtényező létesült, amikor nem lehet már külpolilikai kérdé-
SozParanCSSZÓ ** intrika «l«Pján
Nagyon érdekes figyelni a kül-rj,rk m««Jeg>\'zéseit Gömbös « Dollfuss római útjával kapcso-melyekből két mozzanat magadja meg a figyelmünket: egy-™ visszafojtott várakozás jellem. 11 irányító tényezőinek nuísn^z. egészen uj világításokkal találkozunk a m Itakhoz viszonyítva. Ez utóbbi
• kkí í®" kirlvóan tapasztalható Msaniant presztízsének tökéletes
A Legényegyletből kizárt Lengyel János nyílt levélben támadta meg Gazdag Ferenc pllspöki tanácsost
A rendőrség még az éjszaka előállította a röpirat-terjesztőket
A nagykanizsai Katolikus I-egénv-egylet legutóbbi közgyűlésén kitört palotaforrndalom ujabb sajnálatos és a jóizlés határaiba ütköző fejleményeiről kell beszámolnunk azzal a Nyilt-lcvéllel kapcsolatban, amelyet az egyesületből kizárt Lengyel János intézett. (iuzdqg Eerenc püs-|m">ki tanácsoshoz. Kbton a röpirat alakjában megjeleni Nyilt-levélhen Lengyel János oly támadást intéz Gazdag püspöki tanácsos \' ellen, amely már a lecsü let védelmi törvény szakaszaiba ütközik, ettől eltekintve |ledig még a feletles egyházi hatóságokai is az üggyel való fogl»I kozásra k é nyszeril i.
Ezl a durva hangú röpiratot lengyel János és két társa csütörtökre virradó éjszaka szórta szél a városban. A kapualjakba és üzletek redőnyei alá helyezett petárdák azonban még az éjszaka folyamán felrobbanlak és visszafelé süllek cl. A rendőrség ugyanis még az éjszaka folyamán értesüli erről a kihelyezésről é-s nyomban rendőrök indultak szerteszét a városba, hogv megakadályozzák a további terjesztést, a terjesztőket pedig igazoltatás végett előállítsák a kapitányságra.
I.cngvel Jánost a Eő-ut egyik mellékutcájából állították elő és a nála lalált röplapokat elkoliozták, majd igazoltatás után hazaengedték. l.engvel másik kél társát csak hajnali 2 óra táji aa találták meg a rendőrök a Petőfi-utcában, ahonnan őket is a kapitánysága-kisérték. Miután tőlük is\' elkobozták a náluk talált röplapokat, szintén, elengedték mind a kettőt. /
Értesülésünk szerint a rendőrkapitányság mind a három ,fiatal-emlter ellen kihágási el járásiji^dit sajtótermék engcdélynélküli terjesztése címén. Ettől függetlenül még külön sajtóper indul lengyel János ellen. Gazdag Ferenc püspöki tanácsos ugyanis csütörtökön délelőtt megjelent a rendőrségen, ahol sajtó utján elkövetett rágalmazás cimén lépéseket lett a bűnvádi eljárás megindítására.
Jellemző arra a nagy visszatet-
szésre, amelyet ez a durva hangú röplap kellelt a város közönsége körében, hogy lengyel János, mialatt benn tartózkodott a rendörségen, magához akarta kéretni az egyik izraelita vallású nagykanizsai ügyvédet, aki azonban kereken ki-jelenlelte, hogy ilyen vallási természetű ügyekben kénytelen visszautasítani a védői tisztséget, mert ez nem lenne összcgyezlclhetö a felfogásával.
Értesülésünk szerinl Lengyel János abban a hiszemlien kockáztatta meg a Nyílt-levélben lefektetett állításait, hogv azokat hat tanúval bizonyítani is tudja. Ez a 6 lanu
állítólag írásba adta, hogy bármikor kész. eskü alatt bzonyitani lengyel János állításainak valódiságát Ezzel szemben egv más verzió szerint állítólag ugyanez a 6 tanú kijelentette volna ugyancsak Írásban, hogy semmit sem tud Ijengyel János állításairól. .Már most a bíróság dönti el azután a sajtóper kenetében, hogv hallotté, vagy pedig semmit sem hallott ez a 6 tanu.
Értesülésünk szerinl dr llolI Nándor megyéspüspök is, aki féltő gonddal őrködik a belső békesség zavartalansága felelt, erélyes keléssel kíván véget vetni ennek az áldatlan palotaforradalomnuk.
Az Ifjnság tüntetése a püspöki tanácsos mellett
Csütörtökön este fél 9 órai kezdettel Gazáig Ferenc püspöki tanácsos .az ifjúság számára lelkigyakorlatot tartott a fclsőtemplombau, amelyet zsúfolásig meglöltöllek a kanizsai katolikus ifjak
A lelkigyakorlat után a 371. sz. Orcgcáerkész csapat mintegy 300 főnyi ifjúval egvütt a lakásáig kisérte Gazdag püspöki tanácsosi, hogy niélló módon fejezze, ki tiltakozását az öt métatlanul és illeték-leien helyről ért támadásokéri Cstiilmkó Jenő cserkésztiszt tilta-
kozó beszéde után Gazdag Ferenc meleg szívvel, meghatott hangon ksözönte meg az együttérzést és kijelentette :
Lelkiismeretem tiszta, az én Iíockületemet csuk magam ronthatom le Ideig-óráig mocskolhatnak. | sarat dohhatnak rám, végül azonban lielátják majd az emberek, hogy tévedtek.
Beszédét lelkes éljenzéss.d fogadia az ifjúság, amely : -I>e u rágalmazókkal, éljen a püspöki tanácsos ! kiállással a legnagyobb rendben széloszlőtt
Magyar tisztviselők a kenyerüktől
Bukarest, március H A liberális kormány minden fogadkozása ellenére is folytatja magvarellenes politikáját. Egy miniszterközi bizottság most tárgyalta le a gazdasági élet románositásáról £zóló törvényjavaslatot, amely alkalmas arra, hogy a magyar tisztviselők ezreit megfossza kenyerétől. A javaslat első része a nem román állampolgárok munkaválla-
ezreit fosztják meg Romániában
lásának uj feltételeit határozza meg, a második részben |>edig a javaslat kötelezni akarja a bankokat és magánvállalatokat, hogv levelezésüket és könyvelésüket román nyelven Írják. A kormány arra számit, hogv a rendeletek révén mintegv 20.000 állás ürül meg és ezeket románok töltik be. Az erdélyi magyarság nagv megdöbbenéssel fogadta a javaslat hírét.
csorbulása. Mintha azt látnánk, hogy lassú mozdulattal fordul a világ s a figyelem a Bóma felöl < felkelő nap felé fordul.
A magyar ut szintéi) Hónra felé vezet, ahol a hatalmas és hűséges barát segitő kezét már ezelőtt hét esztendővel megtaláltuk Azóta a barátság szálai a realitások vonalán is kiépüllek s Ausztria csatlakozásával most már az erők három oldalról tevődtek össze, hogv ezzel a tömörüléssel még inkább előbbre ihessük békés szándékainkat
A római találkozás betetőzése lesz azoknak a tanácskozásoknak, amelyek az utóbbi hetekben magukra vonták egész Európa figyelmét. Dollfuss kancellár budapesti utjának, majd az azt követő Suvich féle látogatásnak sikerült a három nemzet közös érdekeit olyan ala-jiokra hozni, hogv Kómában re-ménytkeltő dolgokkal állunk szemben. A külföld jól ismert köreil>en szeretnének a római látogatás anyagába olyan dolgokat is belemagyarázni, amelyekkel reményeik sze-
rint fel tudnák izgatni Furópa közhangulatát Ez a törekvés azonban hajótörést szenved a tényeken, mert most már mind a három állam szívélyes kapcsolata ki fejezet len a béke. érdekeit szolgálja s mi s-m természetesebb, hogv a három érdekeli országnak közvetlen gazdasági kapcsolatok a céljai. A szándékok tiszták, a törekvés célravezető Hogy a rosszindulat ezt másként látja, az nem válio/.iat a helyzeten.
ZALAI KÖZLÖNY
Papén is Rómában lesz a Oömbös-Dollfnss találkozó Idején
Folynak ai elAkéazltA lanácskoiánok Budapesten és Rómában
*
A Ház Ölése
Budapest, március 8. A Ház csütörtök délután folytatta a fővárosi törvényjavaslat általános vitáját. Lányi Márton felszólalásában
utalt arra, hogy a főváros közönsége bizonyos örömmel fogadja a javasla-tot, mert javulásé vár lóto. Szembeszállt a Telhoaott ellenvetésekkel és bizonyította,, hogy jogilag nifics a javas-I a t hu n a i ko t m á ny sé ry le m.
Tauffer Gánor szerint a javaslatot a kormány csak azért nyújtotta be, liogy megfélemlítse a fővárost, amiért ott a Nemzeti Fgység szervezkedése nem járt szerrel. A javaslatot nem fogadta el. Kozma Jenő azzal « megállapítással kezdte beszédét, hogy az ellenzék most görcsösen védi az ÍSKK) évi fővárosi törvényt, amelyet akkor annyira\' támadott. M^ÜHapilja, hogy a kormánynak semmiféle tilkos célja nincs, mert csak segíteni akar ezzel a fővároson. Az ajánlási rendszerrel kapcsolatban kérte a kormánytól, hogy a hibákat küszöbölje ki, hogy az ajánlást mindenki komolyan vehesse. Két-ségesiK-k tartja, hogy « javaslat következtében meggyorsul és megjuvul a közigazgatás.1
Fridrich István politikai szempontból bírálta u javaslatol. Nem értr, liogy a kormány és pártja miért kifogásolja, hogy a fővárosnál politizáljanak. A főpolgármesteri állást teljesen feleslegesnek tartja. Hangoztatta, hogy nem tudunk semmiféle ügyben megmozdulni, mert mindenen rajta fekszik a közigazgatás lochnesi szörnye.
Megvolt Slgward herceg esküvője
London, március 8 Sigward 6véd herceg és Patzek Erika csütörtökön délelőtt házasságot kötöttek Londonban. Az anyakönyvvezetői hivatal előtt nagy tömeg ünnepelte az ifjú párt.
Egy gyári munkásod nyerte meg a MikszAth-dljat
Budapest, március 8 Az idei Mikszáth Kálmán regím-•pályázatra 86 pályamű érkezett Ín?. Az 1600 pengős dijat Gergely Mára 20 éves pécsi származású szővő-gyári munkásnő nyerte meg Salak* mosó cimü regényével. Az Írónőnek ez az első müve.
Hudapesl, március & Nemcsak a lielföldi, de a külídtdl közvélemény is Gömbös Gyula miniszterelnök .küszöbön álló római tanácskozásai felé fordul. Az európai sajtó nagy jelentőséget tulajdonit n római tárgyalásoknak, bár az érdekeltek részéről többször hangoztatták, hogy a tárgyalások anya? gának legnagyobb része gazdasági és kereskedelempolitikai jellegű. Wfnklcr István, n Magyar Külkereskedelmi Hivatal verctője már a mult héten Rómába utazott, hogy az ott időző osztrák és olasz szakemberekkel előkészítse Gömbös miniszterelnök tárgynlásuira az anyagot. Gömbös miniszterelnökkel együtt Rómába utazik Nickl Alfréd rendkívüli követ is, hogy részt vegyen a gazdasági kérdések részleteinek megbeszélésein. -Olasz-francia barátság a láthatáron
Páris, március \'IT A francia snitó élénken foglalkozik a római találkozóval kapcsolatban Olaszország dunavidéki tervével. A Paris Solr szerint az olasz korinánv megértette a legutóbbi események tanulságait és ha nem is lehet azt állítani, hogy Róma teljesen uj külpolitikára tért át, mégis nyilvánvaló, hogy Ausztria függetlenségének megvédése érdekelten nemsokáru mindenekelőtt Franciaországgal kiván barátságot kötni.
Papén Dollfussal találkozik Rómában
Páris, március 8 A francia lapok ugy tudják, hogy Papén alkancellár ugyanakkor utazik Rómába a máltai lovagok gyűlésére, amikor Gömbös és Dollfuss is Rómábun lesznek.
Berlin, március 8 A külföldi sajtóban olyan hirek jelentek üteg, hogy Papén alkancellár Dollfuss kancellárral is tárgyalna Rómában a máltai lovugok ünnepi értekezletén. Illetékes he-
lyen kijelentették, hogy ez a hir merő koholmány. Papent már januárban meghívták a máltai lovagok értekezletére és akkor kijelentette, hogy azon s* ívesen részt vesz, lm szolgálata megengedi.
Titkos záradék a balkáni szerződésben
Róma, március 8 A Lavoro Fascjsla a balkáni szerződésnek a görög szenátus által történt feltételes visszautasításával kap CKolatban megállapítja, hogy a szerződésnek kétségkívül titkos járadéka is van. Iíz teljesen összhangban áll a Balkán-gondolkodás módjával, melynek az összeesküvés és titokzatosság a festői alapelve. Olaszország azonban, mint nagyhalalom, nem igen törődik azzal, hogy ez a titkos záradék ki ellen irányul. .—-7-^. ^
Árvízzel fenyeget a Tisza
Dés, március 8 A tavaszi áradás következtében felduzzadt Szamos kilépett a medréből és igen nagy károkat okozott az állatállományban. Zentánál a Tisza vize állandóan emelkedik. A hatóságok katasztrófálís árvíztől tartanak. Nagy katonai készültségei összpontosítottak arra az esetre, ha a partmenti községek kiürítésére kerülne a sor.
Hadl-adóiság rendezési kísérletek
Páris, március 8 A Newyork Herald szerint a francia kormány la|>ogatódzott az amerikai kormánynál a hadiadósságok uj rendezése tekintetében, ami azután a |>énzneinek nemzetközi megszilárdítására irányuló politikának szolgálhatna kiinduló j>ontjául. Az umerikai kormány azonban nem fogadja kedvezően a félhivatalos francia lépéseket.
1984. mérciui fi
DIVATCSEVEGÉS
Rovatvezető: Krda. B«.k*
Blusok és egyéb apróságok
Még mindig káprázik a szemem attól a sok Uhutól, amit elvonultat-tak előttem. Arra a divatbemutatóra, miről most írni fogok, jgy szólt a meghívó : «Szívesen látjuk
Ont blusbenvutatónkra.* Csak blusok ! Ilyen, még nem volt Pedig higyjék el, a bemulató egy teljes órát laj-toll és mást nem láttunk, mintVgy és ugyanazon kosztümhöz\' nyolc-tíz féle idust hat<\\mannequj. nan. Fs nem volt unalmad! A végén csak azon csodálkoztam, hogy ein-lteri. nfór és kéz ki tud hozni ennyi féle színű és raffinállabbnál rafináltabb vonalú dolgokat. Mert mind más volt 1
. F.bből azután leszűrhetjük hölgyeim, hogy soha még ilyen divat a blus nem volt, mint az idén, ezzel \'kapcsolatban természetesen a kosztüm is. A blusok hatvan százaléka sottis vagy csikós anyagbúi készül* nek. Színben természetesen itt is a a halványkék kapta a főszerepei. De a piros-fekete kockás, a pepita, a*kis elszórt virágos,aszimmetrikus mintájú anyagok is dominálnak: Majdnem mind susslisek, vagy ka-zukk blusok, de bekötősel már alig láttam. Az ujjahossza a legtöbbnek háromnegyedes, vagy egész rövid.
Láttam egy nagyon csinos halványkék pikó blust, melyet ha fel-gomboltak, attila szabású voll, elől egy masnival és sajátjából egv kis gallér, nyitva |>cdig két reve hajlott ki. Nagyon telszett egy fehér-piros csikós blus, amelyet a csikóknak különféleké|>en való alkalmazása tett érdekessé. Iílől vissz* csíkokkal keresztülgombolt hol, mely mindkét oldalán a sásslisből indul ki és feni a nyaknál masniba végződik, az ujján hosszába, a mansettán keresztbe, magán a blu-son rézsut mennek u csíkok. Hzt egy világos szürke kosát fi 111 höz inu-1 tatták piros gombokkal és a blus csíkos masnija kihajlolt a kabátra.
Roppant tetszett\'egy másik blus is, mely zöld-drapp és fekete sottis anyagból készült. Az anyag annyira szép volt, hogy a szabónő igen okosan, nem akarta elrontani külön-
Bumeráng-propaganda
Irta: SMntpétsri B. Jáa«{
Henry Ford kötetckl)c gyűjtve adta ki az ellene koholt anekdotákat, melyeket reklámirodája szerkesztett. Shaw kiadója pedig évekig tartolta fenn azt az irodát, mely az ellenpropaganda jegyében működőit, mig ma#i Shaw meg nem sokaitotta és megszüntette uz állítólag tőle származó olyan mondások terjesztését, melyeknek az volt a céljuk, liogy minél kellemetlenebb, sziliben tüntessék fel az öreg szatirikust.
Ford... Ugye, hát neki valószínűleg szüksége, volt erre 1 Ki ismeri Fordot t Igaz ugyan, hogy ezerszámra szaladgálnak közöttünk gyermekei, melyek annyim hasoiílltanak egymásra, hogy nehéz lenne eltagadni származásukat. Vagy Shaw 1 Nem ismerték, tehát megindult a munka, mint Supka dr. mondja, a .bunicráng-propaganda< működésbe lé|>ett és egyszerre ismerős lett mindkét név.
Fordról tudom, hogy 1925 óta ő a világ első adófizetője, liogy naponkint négyezernél több gépkocsit állit ciő, gyáraiban 75.000 embert feglalkoztat és ismerem >My life and Workt cimü müvét; szóval tudom, hogy nagy tm, ber,
Shawról pedig megtudtam, hogy a (;. 11, Goorgot és Bernardot jeleat,/a je-
lenkor legnagyobb drámaírója Ibsen és Wagner elismertetése, tudom ki (iashel Byron, ismerem Tanner Johnt, Gitta asszonyt, — tehát kérem, mégis csak okos ember volt az a bizonyos kiadó.
I)e mondom, ezeknek kellelt tíz az ellenpropaganda. Nekem nincs szükségem Ilyen és ehhez hasonló (eszkő-, zökre„ mégis az ő példájukat kőVctein, ha akaratlanul is, meri magamról m>k. Es igazat irok. í>c ha használni nfyn használ, azt hiszem és feltétlen meggyőződésem, hogy világhíremnek nem is árt.
Mindenekelőtt be kell vallanom: nincs általános műveltségem. Ijedten tapasztalom, hogy társaságban előttem teljesen ismeretlen nevek és fogalmak kerülnek szóba, amelyekhez nemhogy hozzászólni nem tudok, hanem még p jek-ntőséfjűket sem értem.
Ismerek cml>ercket, akik köhögnek, vagy hirtelen beszélni kezdenek, ha korog a gyomruk, hogy még véletlenül se lehessen meghallani. Isleni magasságban trónolnak, elérhetetlenül a sáros utca, kifizcteileii\'fezámlák, félreta-poüOtt cipősarkok és általános emberi tulajdonságok felett, fin, én más vagyok kérem. Nem köhögök, ha korog u gyomrom, tartozom á szabómnak, u sárga félcipőm rongyos, — itt élek lent. F.s mégis...
Sohasem tudtam például, hogy ejftetlen rendes, féltve őrzött ruhadarabom, minden idők legjobban sikerűit
szmokingja, az én szmokingom rossz. Pedig igy van, határozottan rossz, nem felel meg a huszadik század követelményeinek, mert az ujján három gombocska van, pedig csak kettőnek 8zaty badna lenni, minthogy a kábákon js csak kettő van. lízt nem tanultuk az iskolában és most itt állok a huszadik jzázad kellős közepén, elrontott szmokingommal és mindenki észreveszi raj-tam, hogy három gomb van nz ujján.
De ez még hagyján ! Ismerem a magyar és külföldi klasszikusokat, tudom, hogy ki Bunyin A. Iván és fogalmam sincs arról, hogy mi tiz a ICuitfeld kötés ? Olvastam Slrindberg Krisztina királynőjéig megismertem benne »a világ legfurcsább állatját, melyet Isten va-UiltA is a világra teremtett", és nem tudom megcsinátni a krisztiániát. Telje-sen ismeretlen előttem, liogy merre kell dűlnöm, mit kell csinálnom ama testrészemmel, mely a síelés magas tudományába tőrtént Ixrvezcttetésemkor legtöbbet érintkezett a hóval. És eme szégyenteljes tudatlanságom következtében ültem este kilenctől éjfél utáni rél kettőig, ültem, ültem és ültem; nem tudván hozzászólni a mintegy ti-zenhattagu társaság beszélgetéséhez, mert kérem* mondom, — nincs általános műveltségem. Persze ezt akkor ^iiem mertem bevallani, csak most Tnondom cl és ígérem ketíves kis LUkój meg fogom tanulni a krisztiániát,t már írtam is Déván mesternek.
Vagy kérem, a szégyen pírja önt
el tetőtől talpig, szeretitek a föld alá süllyedni, meg nem születetté tenni önmagamat, mert ó magasságos Isten, csak most segíts meg, — mert — nem is tudom, hogyan kezdjem, hogy a huszadik századból való kíközósiltc-tésem megakadályozhassam, — mert homo sapiensnek képzeltem magamat eddig ; azt hitlem, én is en\\l>cr vagyok és most azt kell tapasztalnom, hogv nem rendelkezem tatokkal a legelemibb tulajdonságokkal, melyek fellélk-núl szükségesek ahliaz, hogy embernek ismerjenek cl. Tehát... mégis kimondom, történjen, aminek történnie kell, elárulom magam, hadd bűnhődjem. Kérem szépen, kedves huszadik század, én, én nem tudok bridzselni.
A felügyelő ur„ aki különben kedves nekem, (igy szólítom, mindig elfelejtem a \'másik nevét), szóval a felügyel ur„ Jobban mondva b. neje őnagysága elcsíp a sarkon a múltkor, amikor ugy esett az eső, elcsíp és azt mondja, ugye számitliatunk magára kedd este t Nem, nem keli szmoking, (hála 1»W, még nem alakíttattam át a gombokat, csak sötét ruha, egész szük, családi kör, satöbbi. Nagyon megköszönöm ■ szíves meghívást, udvariasan hajlaoo-zom, közben kalapomról kezlyu]** csurgatom a vizet, szóval elfogadom a meghívást és kedden este fél tW előkelően csengetek bo kedves bfti)«-mék olsőemetetl lakásán.
(Vége kóv.)
1984. március 9
ZALAI KÖZLÖNY
Betörők a zsidótemetőben és a Stern-téglagyárban
bő*Ö diazitéasel éti ugy oldotta meg, hogy" három1 hatalmas klípssel gombolta a jobb válltól kijövő hált a balhoz. Ezt egy drapp, puha, zsák-szóvésö háromnegyedes kosztümhöz mutatták. A sál itt is a kabátra hajlott. A bhis szép uottis anyagától kószált az egész angolos kalap és rctikül. Olyan pompásan nézett ki. hogy mindenki felkiáltott a gyönyörűségtől. Iligyjék el, hói-
grcim, sokszor olyan apróságokon múlik, hogy egy né- olVan tip-top nézzen ki, mint ez a fenti mau* mxfuin. Az a kalap, sál, retikül olyan nagyszerűen egészítette ki az egész öltözékét.
Általában hölgyeim, adjunk so* kat ezekre az apróságokra. Csináltassunk egy sapkái sállal, |>ersaj soltisból, vagy csíkos anyaglxM és biztosan van otthon mindenkin^\' cg>\' régi, már használaton kívüli retikülje, vegyen egy k\'is sottissal többet, használja fel a régi rctikül keretjét és lesz egy divatos felszjerc-> lése, amit hordhat egész nyáron étf ami a legfontosabb : olcsón hozzájuthat. Aki ügyes, az otthon is el tud egy ilyen relikült készíteni; vagy elviszi egv böröndöshöz, pár fillérért újjáalakítja.
A sálak pedig külön is igen divatosak. Sokan hordják ngy, hogv egy fémkarikába fűzik, vagy egy klips-scl fogják össze. Ennek a nagy sáldivatnak is meg van ám az előnye l Az, akinek nem jut egy ezüst-rókára. az idén minden szégyenkezés nélkül felveheti kosztümjébe* sálját, különösen ha az egvezik a kalapjával Ez pedig feltétlenül olcsóbb, mint a róka. És még mondja valaki, hogy ma egy nő ruházkodása sokba kerül...
Divatposta")
Tftbbrknek. A hozzám beérkező le-velékböl látom, hogy hölgyeink szinte félvo kérnek különböző dlvatkérdések-ben felvilágosítást. Most, hogy jön a lavasz, bizonyára sok tanácstalan van Onók között,"ezért bizalommal forduljanak hozzám, minden kérdésre azonnal válaszolok. Cégeket nem ajánlok.
(rondtcrheli. Beige kabátjához esi-náltasson barna cipőt és barna kalapot. Ugyanilyen Szinü kesztyű és reti-cüllél elegáns lesz. A cipők, mint már megírtam, majdnem kizárólag köröm-cipők pátit nélkül.
*) Kérjük olvasóinkat, leveleiket
mindig divat rovatvezetőnk rímére:
Budapest, Teréz-kőrut 35. küldjék, (égettet ii«n ajánlunk.
Időjárás
A nagykanizsai meteoroloulal megfigyelő Jelentések: osOtőrtökőn a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 3 6, délután 2 órakor + 5-8, este 0 órakor
-f 80.
Ftlhóui: Reggel ós délben borult, eato tiszta.
Szélirány: reggel éa délben északkeleti. e«te szélcsend.
(ÉJuaktU rddlájtUntit) A «lal laléxal|«|«ni| ■■«• 10 érákart * aaél •y«MAI4a« vArhatA •■•«.
Gyengélkedés Idején, különösen
ha a rosszullétet szorulás fokoiza, a termés; etes .Ferenc József keserüli lájdalommentes székürülést és W Wfltö emés tést hoz létre.
Tegnapra virradóra ismeretlen tettesek feltörték az izraelita temetőben a halottravatalozó épület külső falára rászerelt perselyt, melynek egész tartalmát magukkal vitték. Kombii Istávn tcmetőkerlcsz feljelentéséin} ,1 rendőrség megindította a nyomozást.
Vakmerő betörési kísérlet tőrtént tegnapra virradóra a nagykanizsai Stern-féle téglagyárban is.
Ismeretlen tettesek az éjszakai órákban álkulcs segítségével l>o-
Keszthely, március 8 A nagykanizsai rendőrkapitányság intézkedésére egy héttel ezelőtt 36 keszthelyi bérautós közül 31-nek levonták a rendszámtábláját, mert nem fizették meg a 20 pengős biztosítási dijat. A másik 2 autós is szolidaritást vállalt a leállított autósokkal igy jelenleg az a helyzet, hogy már egy hét óta nem lehet bérautót kapni Keszthelyen. Az egész közlekedés megbénulj mert
hatoltak a téglagyár kazánházába, ahonnan vésőt, reszelőt és feszitő-vasat hoztak ki. A szerszámok segít ségével ki akarták feszíteni a téglagyár ii-odahelyiségének északi ablakát, fuxmban ismeretlen okból felhagy ta\'ívvjjzzel a szándékukkal áft inkább l>chien!ck Halmos József téglagyári felügyelő mosókonyhájába, ahonnan különféle ruhanemüe-ket vittek el.
A nyomozás folyik.
nem lehet beteget szállítani, nem lehet orvost hívni, leálltak az összes bérautók.
Közel 200 ember, akiknek a bér-autÖNok adták a kenyeret, kétségbe* osésükl>en most Gömbös miniszterelnökhöz, Eabinyi kereskedelmi és Keresztes-Fischcr belügyminiszterhez táviratban azzal a kérésseJ fordullak, hogy tegyék számukra ismét lehetővé az autófuvarozást
Uj utakon...
Hajdú Zsigmond előadása a nagykanizsai kereskedőimlsták összejövetelén
Budapest, március 8.
(A Zalai Közlöny tudósítójától) A Nagykanizsai Felső Kereskedelmi Iskolát Végzett Tanulók Szövetsége fővárosi csoportjának március havi rendes összejövetelén, az Oktogon kávéház különtermében, tarlotta meg rendkívül érdekes előadását a már patinás nevü előadó, a régi Zala egykori munkatársa, llajdu Zsigmond igazgató, a Szövetség társelnöke. Az előadó közszereteten álló személyének és kivételes kéjjességeinek vonzóereje majdnem teljes számban gyüj-tölte egybe a fővárosba élő kanizsaiakat. Elek Béla elnök rövid megnyitója után Hajdú Zsigmond előadását azzal a megállapítással kezdte, hogy a kenyérharc harsogó szimfóniáját zengi az egész kontinens. A poliUkusok szónoki fonnál és divatos jelszavai, amelyek nélkülözik a gazdasági tartalmat, nem oldanak meg semmit. A gazdaságpolitika az, amely flz emberiség összeségének ellátását megoldja, ugyancsak a gazdasági helyzet kény-szeriletle uj tagozódásra a társadal. mai. Még zári a tőkések csoportja,, de polgáriasul! a hivatalnokosztály s szinte egy típussá azonosult minden fokozata ; az intellektuális foglalkozá-suakkal s a kereskedőkkel, iparosok-kai és kisgazdákkal óriási tömeggé erősödve. Harmadik réteg a munkásság s végül a minden rétegből rek-rutálódott munkanélküliek megdöbbentően óriási tömege. E tömegeknek ma már internacionális kapcsolataik van. nak épp ugy, mint a marxistáknak. Ix-gvilágosabban látjuk ezt a kimondottan nemreli törekvéseket és célokat szolgáló diákszövetségeknél, de nemzetközi a töke, megvan a mezőgazdasági (zöld) internacionálé is és a polgáriasuk osztálynak Is vannak nemzetközi vonatkozásai, csak-a munkanél. küli tömeg él hermelikus elzártság, bau.
A diktatúrák korát éljük és bár. mennyire mást mutat a kép, nz osztályok eggyéolvadása folyamatban van. Á Páris körül kötött béke megváltoztatta az emberiség évszázados problémáit. Lucifer ősi szelleme a Wilson és Cléuicneauíélc békediktátumokban újból diadalmaskodott. Hogy *vl a világ kiheverhesse, egy uj vilá^-. övei-séget kell teremteni, amelyne!. dap-jait, bár embrionálisán, az uyira lelkesült Népszövetség veteti. mg. A Néjiszővetség első jelentése, i e ke, a kiegyenlítődés uj eszineköre * tó in* dltolta a világot. Olt vetették fel annak szükségszerűségét, hogy uj utakat kell keresni, uj cazmekört kell találni, uj és gazdaságilag megfelelőbb határokat megállapítani. Ennek eredménye a rcvizió kérdésísnck - felmerülése. A \\é|>8zővclség érdeme, hogy a legnc-lvezebb időkben volt egy pontya u világnak, ahol tökéletes sajtó- és szólásszabadság volt • a genfi refonnációs terem. Itt indült \' az \'uj gondolkozás.
A Népszövetség annyira el volt halmozva politikai kérdésekké), hogy gazdaságiakkal nem is foglalkozhatott, ezért Anglia, amely hagyományosan a kiegyenlítés politikáját \' üzi, összehívta a világgazdasági konferenciát. Ez a konferencia azonban isméi csak csalódást hozott, mert az angolok képzeletét is meghaladta a gazdasági állapotok Ily méretű anarchiája, az egyéni és kartellkapzsiságnak az a foka, amelyet egy-két kis példa jellemez és amelyet a társadalom hihetetlen lczüllóltségc tesz teljessé világszerte. Például a legfontosabb lóineg-élclmczési cikk, a burgonya, Magyarországon a termelési költségek és egyéb terhek miatt m/r nem birja cl a fuvarköltségeket s elpusztul vagy egyéb célokra használódik fel, de mint élelmiszer nagy részben elvész. Azután a 12 órás japán munkaidő, uapi ogy pengő Wr melletti minden szociális (adó és egyéb) terhek nélkül. Végül: három államban hever a^rllág arany-
IMiaM-tlort SS1"\'
a l.auj.bb párisi modelUk
rajzait és szabásmintáit sai BICK BZALONHAN Budapest,
IV.. D«ák feronc-u. 15., 1L T«l*loo : SI-S—35.
Hölgyek és urak
a legszebb • •
t
kaphatják
ii
Olcsó, szabott árak, Kiváló minőségek, Figyelmei kiszolgálás.
Kész női kabátokban igen nagy választék!
Nincs bérautó Keszthelyen
ZALAI KÖZLÖNY
Városi Noigé
Nem hirdetjük!
Csak a szereplők neveit mondjuk meg:
Lillán Mm
a csodaszép és bájos filmsztár és
John Boles
a „Mellékucca" daliás főszereplője.
A film cime:
fingé altija
Előadások hétköznap 5,7,9, vasárnap 3, 5,7 és 9-kor. Hétköznap 5 kor 20-60 f. helyárak.
4
készletének V5 százaléka.
Ennyi sikertelenség után vetette fel Anglia a másik megváltó problémát, a leszerelést. Ez is £\\zd«ságpolitikai kérdés, mert ,A. Csehszlovákiában az_ állam jövedelmének 50 százalékát, Jur qoszláviában 75-80 százalékát költik bevallottan fegyverkezésre, hogy titokban ez mennyivel több, az könnyen elképzelhető. Ha az államok ezeket Az összegeket kulturális és szociális célokra használnák fel, egy csajwlsra megszűrnie a munkanélküliség és a nyomor.
Közben kiderült, hogy a Népszó-*«<rt«égct a kis államok irányítják, mert Többségben vannak. Amerika soha nem lépett be. Japán kilépett és nagyhorderejű, zseniális cselekedet Molt ugyanez Németország részéről, mTg Olaszország megunva a kisántánt ve-»éra»er«pét, most készül kilépni. Ez-izel a Népszövetség elvesztette minden jelentőségét.
Mindinkább előtérbe nyomul az emberiség egyetemes, egységes problémáinak ugyanilyen módon, azaz egységesen és egyetemesen való megoldásának elkerülhetetlensége. Mindinkább elkövetkezik az, amit senki nem mer nyíltan és egészen kimondani, flz államkapitalizmus vagy államszoci alizmus elkerülhetetlensége, ami nem jelent szoeiáldemo,\'\'\'ciát. A szociális államot jelenti. egyetemes megélhetést jelenti a részletönállóság helyett amely az egyetemes nyomor okozója.
Melyik ut vezet oda ?
A forradalmi cselekvések mindig a pillanatnyi éhség csillapításával zárulnak. Valamilyen erőket képviselnek ugyan, de ezek az erők mindig öntudatlanok. Ha a kapitalizmus, engedve hagyományos merevségéből, az államszocializmus felé hajlana, akkor e kettőnek egymáshoz való alkalmazkodása az emberiség uj aranykorának gyors eljövetelét jelenlené. Azonban az állam és a kapitalizmus szinte Szemben áll egymással, a vám- és adókáosztól nem látja az alapvető dolgokat.
Az egyéni és nemkeli hiúság állja útját annak, hogy a félig elgondolt gondolatokat kimondják. Az élet megmásíthatatlan törvényei kényszerilik majd az embert .urra, hogy ennek a konzekvenciáit levonja. Ujabban Eck-hardt Tibor állapította meg, hogy az uj vllággazdusági rend alapju nein le-hét más, mint a nagy területek autar-kiája, önellátása, azaz gazdasági zártsága, a fogyasztás és termelés összehangolása. Ezt végrehajtotta már Amerika az államaival, Anglia a gyarmataival,\'. Japán és Mandzsúria, Hollandia NyUgatindiával alkot gazdasági egységet és elzárkóíotlságot, mig az európai államok 16 ezer km. nj vámvonallal tették\' egymást gazdaságilag lehetetlenné. A nagy államok vélt érdektelensége, amellyel Középeurópa keleti részének gazdasági nyomorát és kikapcsolódását lebecsülték, most érezteti hatását az ipari államokban. Most elkésve kapkodnak tehetetlenül, hogy t» lebecsült kis piac vásárlóerejét helyreállítsák. Az agrárálamok improduktivitása teljes lett és mivel Németország megakadályozta Európa egységes önellátásának \'lehetőségét, bekövetkezett a haft a poftrtl, a nyomor uularkiáju. Bekövetkezett az, hogy a mezőgazdasági államok forgalma (>1 százalék csökkenést mutat, bekövet kezelt a munka, nélküliség mindenre kihaló, megold-hatatlannak látszó kérdési-, a valutarendszerek bizonytalansága, a munkás-
vándorlás szabadságának megszűnte, lése ós a leszerelési kérdés reménytelensége. Ezek a problémák akadályozzák a világ gazdasági boldogulását s lezeknek a kérdéseknek az elkerülhetetlen megoldása kényszerili majd u világot arra, hogy az egységes európai önellátást megteremtse a gazdasági arányosítás és elosztás megvalósítása céljából.
A hallgatóság hosszantartó óvó dóval ünnepelte a kiváló előadót. A Szövetség nevében Hóna Gyula főlilkár mondott köszönetet a mély hatást keltő előadásért.
Balázs József
Aranyérnél és az evvel járó bél-dugulás, repedís, kelés, gyakori vizelési inger, derékfájás, mellszoru-láf, szívdobogás és szédülési rohamoknál a természetes Ferenc József keserűvíz hasznáala kellemes megkönnyebbülést eredményez.
A képkiállítás
március 18-ig marad nyitva a Baboohay-házban. A Juno kéj)-szalon nagykanizsai bemutatkozása várakozáson felül sikerült nemcsak mint értékes kulturesemény, hanem anyagi szempontból is. Az érdeklődés állandóan nagy a tárlat iránt. Sok kép cserélt már eddig is gazdát, mert minden müértfl megállapítása szerint: — műkereskedői; tárlatban ilyen értékes és gazdag nem volt egyhamar Nagykanizsán.!
— Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezéseket rendkívül előnyős rész-letfiaetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopsteio butoráruház, Horthy Miklós-ut 4.
1884, márduao
NAPI HÍREK
NAPIREND
Márchia B, péntek
Rómát katolikus: Franciska. ProtcM • Franciska Izr.: Adu hó 22.
Mozi előadások hétköznap 5,7 ét 9 vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
VárotJ múaeutn és könyvtár nyitva csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-tól 12 óráig.
Qyógy szertári é||ell szolgálat e b<W ban: Majkly-Belua gyógyszertár l-ö ut 12 ti. és a klskanlsMi gyógyszertár.
QózIHrdö nyitva reggel « órától etlt 6 óráig (hétlő, tzerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
" — (Bárharils Lajos előállása Sütne. Kén) Kedden a sümegi mozgószinliáz-ban diszes és nagy közönség előtt |>er. gett le Sass Baba indiai táncfllnije. A kisérő előadást Barburils Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője tar. tolta.
(Hazafias ünnepély ■ glnnázl-umlxan) A nagykanizsai Piarista Diákszövetség és a gimnázium Önképző, köre március t-i-én és 18-án a gimnázium tornatermében, 5 órai kezdettel hazafias Ünnepélyt rendez. Az ünnepi beszédet Bertin Gusztáv táblabíró, a szövetség elnöke mondja. Bemutatják • A gelencei fényjelek\' e. hazafias színdarabot 3 felvonásban. Szavalat, az ifjúsági ének- .és zenekar számai vannak még műsoron. Müsormegváltás (ülőhelyen 1 I\\ állóhelyen .\'>0 fillér, diákoknak 20 fillér. A befolyt össze-•geket a piarista kápolna céljaira fordítják.
(Ltoeálfs "előadás) Az Irodalmi és Művészeti K&r vasárnap liceálts előadást t/írt a városházán,. 0 órakor. Előad Gépér Ödön kiskotnáromi kór-orvos, TWnája : a divat és az ónos Énekel Vannay János vezénylelével a Városi Nőikar. A kar Dávid Magyar József egyik Vannay által megzenésített versét is énekli. Szaval Wagner Géza negyedikes gimnázista.
— Fasor-szanaatérhim, Budapest, Vilma királyné-ut 9.
(A kányllreuni) vasárnap délelőtt 11 órakor matinét tart a gimnázium tornatermében, melyre a szülőket és az oktatásügy barátait ezúton meghívja az Intézet igazgatósága.
(A Stefánia Szövetség) március 10-én, szombaton este Tél 7 órai Kezdettel tartja igazgatóválasztmányi "lését a Szövetség Efcsébel-téri helyiségéből. A gyűlés főtárgya : a költségvetés megállapítása.
— A tavaszi *Hv.it Újdonságai legolcsóbban Brónyai Díva tárullázban.
"- (Ne bántsd a rendőrt!) Rgy \'ki-sebb csoport legény Keszthelyen ász-szeverődőtt és az őket csendre intő Sass Károly községi rendőrt bántalmazták. Tóth József volt egyike a legerőszakosabbaknak. Társait már korábban élilélték, mig Tóthra most került sor. A biróság 11 havi fogházra ítélte.
Csak ott vegyen szövetet, ahol nagy választékot, jó minőséget, divatos anyagot és olcsó árakat talál.



Mindenben a legtöbbet nyujt Kirschner Mór divatáruháza.
1W4, rofrclm 9
JÉkTESITEM a milyen tisztelt wiztnslget, hogy c lega/ahb divat szerint, a legkényesebb Iginyeknek meg-felel/len készítek *
ölíönyöKeí és íelöUŐRet
mérééHeli fauonárah melle//
Kérem a t közönség szíves pártfogásét
Horvátö János
url»Jtabó, Caengery-u/ 1. m.
(Járás: szfr*ielhúJ! I, >nyén) Egy
stociális intézménnyel gazdagodott Le. tenyo. A volt Sándor-féle házban a vármegye segítségével ezirtőszerlnt 30 ágyas szoretelházal rendezlek he, ahol három apáca gondozza a község és a járás 30 elhagyott öregjét, tehetetlen szegényeit. A szeretelház máris kicsinek bizonyult, Ugy hogy a férőhelyekéi is rövidesen újra szaporítani kol!. A környék jómódú családjai és Lete-nye lakossága jószivvcl adakoznak a nemes hivatásu emberbaráti intézmény céljaira.
(Frontharcos baJtársaUika/\') ezúton is, értesítjük, hogy f. hó 11-én, vasárnap délután 3 órai kezdettel taggyűlési tartunk a városháza tanácstermében. Tekintettel arra, hogy taggyü-lésünkön több fontos közölni valónk között szerepel az czévi zászlós/.enle-lesünk ügye is, kérjük bajtársainkat, jelenjenek meg minél nagyobb számban ezen a taggyűlésen.
— Női fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
(Védett birtokok) feletti kőztél-ügyelctct gyak.jrló helyi bizottság kéri mindazokat, akik a hivatalos órák alatt felvilágosításért fordulnak hozzá, hegy az érdemleges elintézés érdekében vigyék magukkal a védetté nyilvánító végzésüket, a házadóalapjukról szóló igazolást és a hitelezőik pontos listáját. Újból közli a bizottság, bog)\' hivatalos órákat szerdán és pénteken délután 3—4 óráig tarl, a m. kir. Adóhivatalban,
— Márkás, valódi angol, férfi kabát és v öltönyszövetek Singeméi.
(Asztalos mesterek figyelmébe) Ma esie fél 8 órakor,, határozatképtelenség ejrtén 8 órakor munkaügyben szakosztályi ülést tartunk. Kérem a kartársakai, saját érdekűkben megjelenni szíveskedjenek. Elnökség.
3 pengőéri már divátos női kalapot kap Brónyai Divatáruházban.
A Magyarország jubileumi száma március 15-én jelenik meg. Csakis megrendelt mennyiséget küldenek, ezért kérem, hogy akik igényt tartanak rá, vasárnap délig szíveskedjenek elője-gyeztetni. Fischer hirlapbizományos.
— Indanlr. Ingieíirek, pouplinok oxfbrdok és pijama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
— (A színtársulat voll karnagya,) Halász Fischer Nándor, akfte még az Asszonyi-társulat idejéből is emlékeznek a kanizsaiak, most jazz-zenekarral a Centrálban játszik minden este nagy sikerrel. A zenekar primása And-ró Endre,\\ a jónevű url primás, tagjai a Fráter-nővérek.
— Hölgyek figyelmébe ajánlja leg-ujabb köpeny, kosztüm és ruhakel-méát Slnger DIvatáruház. Rendkívül dus választók, olcsó árak.
zalai közlöny
(A gyermekre vi^váznl kell !) II. tocnené nagykanizsai asszony akonv-hában dolgozott, mig két és fél éves gyermeke mellette játszadozott. A gyér-mek közben beosont a szobába* ahol a kályhánál súlyosan összeégette magát. Sokáig ápolták,- inig meggyógyult. Az anyát gondatlanság miatt feljelentették. 20 pengőre iléllék, de az itétel
végrehajtását felfüggesztették.
(Magára rántoila a forró xsi l egy kisfiú) Súlyos gvcrmckszerencsé\'l-lenség történt szerdán délben Bedő Ferenc lenniszpályufclügyelö Magvar-utca 3!). szám alatti lakásán. Bedőék 12 hónapos I.ászló nevű kisfi.i kinn játszadozott a konyhában és játék közben a tűzhelyről véletlenül magára rántott egy forró zsirral telt fa. zekal. A kisfiút sulvos égési sérülésivel beszáHitotlák u közkórházba.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, pintek:
6.45 Torna, utána Hanglemezek. — 9.45 Hírek. 10.00 1. Időszerll apróságok. 2. Ifjúsági költemények. - Közben Hanglemezek. — 12.00 Déli harangszó. — Időjárásjelentós. — 12.05 Szer-vánszky-szalonzonekar. — 12.30 Hírek.
- 1.16 Időjelzés. - 1 30 Állástalan ze-nészek zenekara. — 2.40 Hírek. — 3.80 A rádió dlákfélórája, Elet a gumlültet-vényen. - 4.00 Leányok pályaválasztás előtt. előadás -4 45 Időjelzés. Hírek.
- 6.00 Hanglemezek. — (l.OO Gyorsíró-tanfolyam. — 6.80 Sporlközlemények. 6.45 Gergely László zongorázik. — 7.20 A régi Pest pletykál. — 7.50 Sásdyné Schack Manka és dr. Schemmel Etriílnó szerzeményei (Raffay Erzsi, Szedő Miklós és Sz. Bárány Erasl) 0.00 Hírek. — 0.20 Operaházi zenekar. — 10.46 Cigány zene.
B<c«. 12.00 Parasztzene lomezeken.— 1.30 MUvészlemozek. — 2.00 Nők félórája. - 3.60 Gyermekjátékok és szokások. — 6.10 Arnold Antal énekel. — 5.30 Stransky Jozefln énekel. - 6 21 A FudzRljáma megmászása. -- 6.50 A rádió feji dése a Jövőben. — 7.10 A rádlózonekar Zlehrer hangversenye. — 8.20 Időszerű anyag. — 8.35 Lortzlng humora. — 10.00 Pach Walter orgonál.
- 10.30 A béoel állami operai énekkar szórakoztató hangversenye.
Kerti vetemény és virágmagvak
íjlür Cukorborsók
Blmbóakal __ ,
PaMMiioMM Műtrágyák
tlfsrka stb. stb.
HIRSCH ám SZEGŐ magkereskedásáb*!*
Karfiol Sárgarépa Patraaaatyam Paprika K«lkapoaata
— Pénteken John Boles, a Mel-lékucoa főszereplője ós Lillán Harvey, a legazobb fllmatár.
Emlékeztető
Mároiu> II. Izr. Leányegylet táncos kabaréja a Kaszinóban 9 órakor.
Máraius 11. Délután 3 órakor az Izr. Leányegylet gyarmekkabaréja a Kaszinóban.
Március 15. Reálgimnázium haaafías előadása délután 5-kor a torna-teremben.
Iparoskör hazafias ünnepsége esla Ml 9 órakor.
A kereskedelmi fiúiskola hazafias ünnepsége délután 4 órakor a Kaszinóban.
Március 18. Reálgimnázium hniifiiiu •löadása délután 5-kor a tornateremben.
ATHENAEUM
50 napos könyvvásár
könyvel
beszerezhetők
FISCHEL
könyvkereskedésben
Horthy Miklós utca 1. Talaf a* 179. a a.
Márclu* 11. Nagy László kiskanizsaj szerző ssindarabjának, a .Rang és 8zerelem«-nek előadása • Vá rosi Színházban.
Április 8. Matiné fél 12-kor a zeneiskolában (Vannay J.).
Április 1#. V. bérleti hangverseny (Here Lili zongora-estje).
Április 18. Tanári hangverseny a zeneiskolában flöte 9 órakor.
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonkint 20 HHért
kapható\'
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában Fő-ut 5.
valamint
Krtbtky GyBrgy és If). Hiraohlep Mlkaa dohány-árudájában, Fiachel Ed* és Sohleaa TnMnk
könyv- él paplrkereskedésében, Horváth Jiitef ujsigárudájában.
SPORTÉLET
A második fordulóban az nte ismét Itthon, a Zrínyi Kaposvárott Játszik
Ilyen rendkívül izgalmas harc már évek óta nem folyt az alosztály csapatai között a bajnokságért, mint az idén. A KPAC vasárnapi ponU vesztesége után 1 ponttal veael az élen, de ha az NTE fellebbezésinek helyt ad az országos fellebbviteli tanács, ami valószínű is, ugy az NTE 1 ponttal máris vezet a bajnoki tabella élén. A Kaposvári Turul, Simontornya és a Zrinyi is alig van elmaradva a KPAC éá NTE-től, ugy hogy ez az őt csanat szinte fej-fej mellett ballag a bajnokság élén és bármelyik megnyerheti a bajnokságot. Minden |>ontra tehát égető szülkséjge van ugy az, NTE-nek, mint a Zrínyinek, ha bele akar szólni a bajnoksága.
Vasárnap a Csurgói TK csapatával játszik at NTE a l»ajnoki pontokért. Bajnoki mérkőzés keretében még csak egyszer találkozott a kól csapat, mely alkalommal a fiatal csurgói legénységnek hozott a találkozás dicsőségei. Az őszi bajnoki fordulóban 2 :2 arányban döntetlenül játszolt az NTE-vel, ami azt bizonyítja, hogy biztos meccs nincs a kerületben, minden pontért alaposan meg kell küzdeni. A csűr* gói csapat ezen eredményével bebizonyította, hogy komolyan kell vele számolni, mert ismét mcglepe* Jés érheti az NTE-i
A Magyar Labdarugó Szövetség elrendelte, hogy március 11-én, ápy rilis 8-án és április 22-én az ország minden városában mindett belépő* jegyhez 10 fillér felár számittassék-melv összeg n magyar válogatott futballcsapat olimpiai költsége javára lesz fordítva Az NTE vezetősége emiatt a fenti napokon Jegyeket elővételben nem árusít, hunem csak a pályán a következő árban : tribün 80 fillér, állóhely 50 fillér, diákjegy 30, hölgy jegy 30 fillér. A fenti árakban az MLSz részesedése már ben foglaltatik.
Nehéz dolga leaz a Zrínyinek Ka-posvárott A KPAC-Zrínyi mérkőzés az alosztály legizgalmasabb és legszebb összecsapásának Ígérkezik. Ha a Zrinyi kikap, ugy leszakad a vezető csapatoktól, győzelme esetén j>edig az NTE kerül az élre.
Ofcsvnhjot cwlia moziban szvrakczTialik
«ui Vilusziék, o]c*6 áruk, Laav^-i-—
Tavaszi nöi és férfi szövetek nagy választékban megérkeztek. ^ Selyem, szőnyeg és vászonáruk nagy választékban. ^ Olcsó árak1
Fő-ut -m GolensRy ffivafátruőáx.
, ....... ,.
ZALAI KÖZLÖNY
1934. március 9.
Közgazdaság
( ) 1 ul>K«l táaárl Április 3. helyeit március 27-én tarljiik meg.
TtraáBytöxfde
lm Kun. <ul) 77-ei 980-10-09. 78-aa ffO-lOlS, 79-es 10-00—10-18. 80ii IO10-10 35. dunánt, (u|) 77-e> 9-50-985 7Saa 980-075, 70-ei 9-;0-9-85, 10-aa 9-80- 995, rozs (ul) -\'> 35—S.A5. -Zab b0aé|>875-B83, ujltogtri tlesialoll 880 -8DS.
Ssrtésiásár
FelbejUe 2148. eladatlan - Hleí-rendit 092-093 eaedett 088-092, ase deli köiép 088-087, kOnnyű 080-084, etet rendű 8ref 083-088, ll-od rendII Sreg 078-082, angol sűldí 1,090-13)2, eaalonna nagyban OOO-iOO, ietr 108-115, hua I 18-181, Mlaertée 112-118.
Kla«e e laptalajdotioi KOzgazdatágl Rt. Oetaeberg Nyernie éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanlieáe. relelóa kiadó : Zalai Károly. Internben telelőn: Nagykanlzea 7& aaám.
E- SzIkséQleieíí —i
udenkl ^>lyl kereskedőknél I éa Iparosinál azeres*e be I
APRÓHIRDETÉSEI
Saép lebír nereiaká(y eladó Sngár-■M4. Mkkalat.
Araiéul reedklvQI leaziMlottam. Has-■Itra okaón váaárolhat Kaulman. Ma-nónll. 78
15 álig adómentes kái a Katonaiéten •labadkéaból eladó Bóvebbel Horlhy Mlk-lóe-ut 26. 982
•a«l«.iaaaléh tl«jalaiébe I 31X0 drb. eliórcndO haallotl akid. azólókaró eladó, óav. Latit Pálné, Llató. 911
Vöecaökl uradalom, poéta Felaóicemenye, lelaeax áprllla 24-re vlaoellérl. Szeiz-lóaó gyakorlatul reodelkeió előnyben. 940
KIADÓ
2 Ummuobát lakás I. és
II. emeleten, Osukomli rllal, er-kéltyel május l -re. Érdeklődni lehel Hortátk ál Yu ípitömeiterek
72 Csengery-uí 17.
---i egy kéUiea imitlkozl aérgaaaóiü,
hókla teje, lehér larku aplultír, Kele Pé-tamil, Soimáa, 74. ai. Vaiut, Nagykanlaaa
loraaOak megvételre egy lókarhan le»ó 10) diboa modern kelletógépet. -Letanyel aradalom. {>51
100 miiaa egéazséges, nép, válogilott Ella magbai-anaya 8 pengóérl mázsánként eltd I. Megtekinthető Jollnla bétgaajaaág lnke, Somogymegye. 9\'3
Tlaitelettet édesítem a nagyérdemű ko lOeaéget, hogy auté megrendelétell ré axanue kizárólag eaak a B-IB-aa mwM éllaaaéara" ailveakedlen leadni. Teljea tUale^lel Kaufmaim Manó. 912
Jól lóaó aaladeaeal kereaek 15-lkl Léaaló herceg-.. 4. 963
hillpéfil, Láazk
. megblihitót, aki kelélnl tudj aioruijlra kereaek. Berta, Caenge^-
(Banmbach) iOtM. lek-le, kereaatbutoi eladó Battbyány-u. 20. 984
Szelvény,
melynek felmutatója 3 poagó bolti ár helyett 1 reagUrt vehed meg BeUss jéaael
„A ferde lovag"
olmll regényét a Zalai KSaltay kiadó-hivatalában.
Blúzok.......250-től
Kombinék......2— „
Női nadrágok . . . Műselyem harisnyák Matt harisnyák . .
Legújabb divatú ernyők 5\'
JRrónyai Dtvatáru&áx
HortOy Mlklóa-ut 1. VdroaOdx-paloia.
SteosáclOl Bubi-ruhák 180 „ «
1 OH y «8rallar4k
I to „ legolciűbb
130 „ 4rtan
P-tői
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az ulolsó havi elöllzciésl nyugta fi Imulatása melleit
napi 2 fillérért
t»g|a lehel a tőbbtzer kötetet nagykanizsai Horvith Ule ujiágüzlet kölciSnkönyvtárá-nah. Vagyis havi 60 MKrétl a .Zalai KOzltlny" minden előfizetője \' ;> annyi könyvi vihet kl havonta a kölcsön könyvtárból, ahányat csak el tud olvasni. Ai előfizetési nyugta felmutatói kötelenként 8 filléres kedvezményes kOlcsOndijéit kapnak könyveket a Horváth-kölcsönkOnyvlárban akkor is, ha a havi kedvezményi nem óhajtják igénybevenni.
Kllllnó aaatall éa balatoni
ronanLf 50 lltertól telfelé Uulvun legolcsóbb napi-áron kaphatók : LlOMTBOHEia bor-keieikedés, Caengery-u. 31.
Teljesen megbizhaló, fajtiszta és nagyon jó csiraképességü
fö/elék-magvak, virág-magvak,
hazai
gazdasági vetőmagvak, műtrágyák, növ^nytápsó, gyümölcsfa-permetezőszerek, Futor űoitíljií, Pekk „D" vltamínkÉizítméní.
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédelmlaxerek ktb. keroikfdí»ében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellott)
Süllyedő hajó a holland partokon
Kiigasdatágl Réutényiártatág
(jutenterí Nyomda és Délzalal Lapkiadó Uúllalata
Nagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó Intézet, Bzletl könyvek és dobozok gyára ai „Zalai\' KBsISny" politikai napüa|i azarkaaxtAaéga éa kiadóhivatala
Készítünk ■
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdásági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketésl értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és ^mindenféle c Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk■
Oiletl könyveket, Ogyvédl naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyvekel, bevásárlási könyvekel, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árskon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Ffi-wt 5. szám aUÉL
Nyomatott a laptulajdonoa Közgazdasági R.-T. Uuleuberg Nyomda is Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán (Felelés üzletvezető: Zalai Károly.)
74. évfolyam 66. szám
Nagykanizsa, 1934. március 10. szombat
Ara 12 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
rtUTIIAI NAPILAP
taartesatóség ét kiadóhivatal; rfat 5. mám. J^inik minden reggel, hétfő kivételével
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetést ára: egy hóra t pengd 40 Hliés Sierkeiitőtégl éi kiadóhivatalt teleion: 78.
„Most következik a városháza"
(bl) Divatba jött egy idő óta Nagy kanizsán, hogy az ismeretlenség bi-zonytalan homályából felbukkant •ifjú titánok- nekikótyagosodnak a közéleti szereplésnek ós különféle • táborokra hivatkozva megbolygatják ennek a városnak egyébként is küzdelmes, de oélhidatos fejlődésnek indult életét. Az éretlensjég és felelőtlenség hol itt, hol olt üti fel a fejéi és diktálni akar azoknak, kikel józan, megfontolt komolyságuk, sok tanulás és tapasztalat utján megszerzett hlvatottságuk, de egyúttal évtizedes mull munkásságának eredményei Ls állítottak a kát sorsának kormánykerekei mellé. Ezek a fiatalemberek legnagyobbrészt ivem tanultak semmit, idejük sem volt még kevés tapasztalataikat hasznos életeitekké fij-Irálni, nem is minden esetben rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amiket mindenkitől meg lehet és meg Ls kell követelni, aki a közösség sorsába akar döntő módon beleszólni. Ezek a fiatalemberek, egy szép napon felfedezik magukban a közéleti vezért, verbuválnak maguk mellé egy pár tagú, hozzájuk hasonlatos «vezérkart,* kinevezik önmagukat valamely társadalmi réteg szószólójának, megszerzik maguknak valamely újság ügynöki igazolványát (mert hát sajtó, ugyebár? kell\'az ilyen iiagy társadalmi átalakító mozgalmakhoz) és aztán keresztülgázolnak mindenen és mindenkin, aki és ami eddig érték és tényező volt u városban. A véleményük megfellebbezhetetlen, az akartuk korbitoka" nem ismer, az eszközeikben egyáltalán nem válogatnak. «Tömegek, nevében beszélnek, de nem igen áll mögöttük más, mint a sajátmaguk duzzasztó öntudata és túltengő önérzete. (Igaz viszont, hogy ez megfelel párszáz normális ember őntu* datának. Éppen ezért dagad ki belőlük olyan féktelenül.)
Próbálkoztak már a fiatalságnak ezek a néptribunjai újsággal (sőt: újságokkal), horogkeresztes irodával. fvolitikai szervezkedéssel, a társadalmi élet különl>ózö pontjain elhelyezett petárdákkal Most ineg nekimentek a püspöki biztosságnak, kijelentvén, liogy : — -ezután következik a városházai*
Hisum teneatis ! Ok fognak rendet csinálni a városházán ! Tulajdonkeppen csakugyan nevetni kellene a fiatalos hevülésnek ewken a groteszk gesztusain és csendes derültséggel napirendre térni felet-
tük, ha -
neiu nyilvánulna meg a
fiatalság egy részének ez a vakraerő Közeiéi, aggresszivitásaolyan jelen-wgekben, mint amilyen volt a legényegylet robbantási kísérlete, a \'rrotenta-szohor ügyében való lá-xnas és most a püspőki biztosságot
háí h^íban ** formájában is fel hálxjritó támadás. Ew* felett a je-\'ensegek felett már nem lehet csen-
Folyik a nyomozás, hogy iCengyel Jánosnak kik voltak a szerző-társai a püspöki tanácsos ellen kiadott röpiratban
Dr. Rott Nándor megyéspüspök a Zalai Közlöny utján nyilatkozik a máaodik plébánia kérdéséről
A Katolikus legényegylet frontján duló harc lassan elcsendesedik. A nagy csoda még .\'i napig sem tartott. A város jóérzésű |>olgársága egyhangúlag pálcát tört afelett a minősíthetetlen hang és mód felelt, amellyel Lengyel János bosszút akart állni a püspöki biztoson a legényegylet bői való kizárása miatt.
A Nyllt-levél ügyében még szakadatlanul nyomoz a rendőrség. Ujabban ugyanis az a gvanu merült fel, hogy nemcsak Lengyel János és két társa, hanem jóval többen osztogatták a röplapokat a városban és igy természetesen ezek ellen is megindul sajtótermék engedélynélküli terjesztése címén a kihágási eljárás.
A megindult sajtóperrel kapcso-latban tegnap délelőtt számos ki-
hallgatást foganatosít olt a rendőrség. lengyel Jánoson kívül még több gyanúsítottat és tanút hallgattak ki. Ezekről a kihallgatásokról természetesen nem áll módunkban nyilatkozni. Az ügy fejleményeit figyelemmel kisérő jogászok véleménye szerint az első és legfontosabb kérdés annak eldöntése, hogy
Lengjél Játioa egyedül Irla-e a támadó Nyílt-levelet, vagy padig mások Ls rí«zi vet lek-e airnak nu ^szerkesztésében.
Természetcsen ebben nz esetben a szerzőtársak is a vádlottak padjára kerülnek. •
Értesülésünk szerint a rendőri kihágási bíróság hétfőn délelőtt 9 órakor vonja felelősségre lengyel Jánost és társait az .engedélynélküli röpirat terjesztésért.
Küldöttség megy Nagykanizsáról Veszprémbe a világi plébánia felállítása érdekében
Ez a támadás a pénteki nap folyamán újból felszínre hoz la egyébként a nagykanizsai második plébánia régóta vajúdó kérdését. Nem tudni mi okból, de valahogy ez az eset Ls csak megerősítette a város közönségének nzl a régi óhaját, hogy minél sürgősebben fel kell állítani Nagykanizsán a második plébániát, ami a vallási élet további megerősödéséi és elmélyülését szol-
gálná. Értesülésünk szerint ebben az irányban rövidesen
nagyobb kükWttaég krreal fel dr. Holt Nándor veaxpréml megyés
püspököt,
aki már korábban is kifejezte ama felfogását, hogy alkalomadtán nem fog elzárkózni a második plébánia felállításának gondolata elől
des mosollyal tovább siklani. Ezekkel a jelenségekkel szembe kell nézni és le kell számolni velük.
Igen ! Helyet a fiatalságnak !
Amikor Gömbös Gyula és ar európai országok más vezérel ezt a jelszót zászlajukra irták. akkor a7t nem demagóg jelszónak szánták, hanem tartalmat ós l>ecsü!etcs célokat szántak neki. A jelszót örömmel és együttérzéssel fogadta az egész magyar társadalom, amely évtizede aggódó lélekkel figyeli a trianoni fiatalság keserves vergődését. Tudjuk, látjuk mindannyian, hogy a mai idők keresztje senkinek sem nehezebb, mint » fiatalság nak. Tudjuk, hogy az ő céltalannak látszó, tétlenségre kárhoztatott életerejük a legnagyobb feszítő erő, ami keserűségeink kohóját füti. Tudjuk, hirdetjük, hogy helyet kell adni a fiatalságnak, áldozatok árán is. Tudjuk, hirdetjük, hogy senki annyit nem áldozott, mint a fiatalság. amely az eljövendő életéi adla vérző martiriumként a nemzet szenvedéseinek hekaloml»ájához. i)e látjuk azt is, hogy majdnem minden felelős és tetterős tényező igyekszik minden lehetőt clköwtni a fiatal-
ság érdekéhen (Áll ez a nagykanizsai városházára Ls, ahol szellemi szükségmunkával, gyakornoki állások beállításával és minden lehetséges módon igyekeznek enyhíteni a fiatalság nyomorúságán.)
De tudjuk és hirdetjük azt Ls, hogy a nemzetnek csak azért a fiatalságért kell és szabad áldozatot hoznia, amelyik fiatalság alkotó erőként dobja bele ambícióját az élet munka-kohóiba és amelyik fiataLság becsülettel, fegyelmezettséggel, jellem-szilárdsággal, korához és tudásához mért szerénységgel kopogtat a nemzeti közösség ajtaján. Amig azonban a fiataLság rendbontással, ásl^á lód ások kai, tekintélyek rombolásával, önzéssel, forradalmi velleitáábkkal szövetkezik. addig szeml>en találja magát igenis : a felnőttek, a komoly, megállapodott felnőttek társadal\' mával (Amelyik fiataLság igy,Ilyen eszközökkel, ilyen utakon akarja biztosítani saját helyét a nemzet egyetemében, az még nem érett arra, hogy a felnőttek sorába számítódjék.)
Nagykanizsán ott tartunk, hogy a fiatalságnak egy része olyan ve-
A nagykanizsai Katolikus Legény egylet megbízásából annak egyik\' választmányi tagja csütörtökön audiencián jelentkezett Veszprém* ben dr. Ifolt Nándor megyéspüspök előtt, bogy átadja a legényegylet vezetőségének és ifjúságának egyházi elnökük, (inzifag Ferenc iránti tanúsítót változatlan tiszteletét és megbecsüléséi tartalmazó, va\'a* mennyiük által aláirt memorandum mái. Egyben a kiküldött tiüakozolli az ellen, hogy lengyel János a Kath. legényegylet nevében, vagy akár az egyetemes kanizsai katolikus ifjúság nevélen szerejwljen a Főpásztor előtt. Egyben fiúi háláját tolmácsolta a kiküldött, megbízói nevében, azért a bölcsességért, amellyel
a megyéspüspök mejfosztoV* n nagyjelentőségűnek fellőtt, egyazr-rü srrmélyes ügyet mealerkéfl Jc-lentőoégétől, a azl egyszerűen * fftggfl\'en matfyar blrófcitf elé tartozónak teklnt-lte. Mindaddig pedig, amig a blról ítéletei >ncm Ismeri, egyetlen egyházi férfin ellen nem Indít semmifél. vizsgálatai.
Egyben felkérte a kiküldött a megyéspüspököt, hogy tájékoztassa a nagykanizsai világi plébánia híveit az ügy jelenlegi állásáról. A
tegvéspóspök erre\\onntkozó\'aguj->1 korábbi álláspontját szögezte le
zelőlf lefolyása alá került, akik a demagógia harcos apostolainak fanatizmusával vezetik orruknál fogva — szerencsére nem nagy számú híveikéi és ez a város életének minden fronjján mutatkozó ifjúsági erjedés ma már iit-olt tomboló erővel jelentkezik. Nem félünk ugyan távolról sem az ifjú titánok harcos kedvétől, mosolygunk csakugyan a lengyel-féle «marcia su Nagykanizsa felett. De a továbbiakban ivem tudjuk, mit hozhatnak a szabadjára hagyott indulatok. Éppen ezérl követeli a város egész közvéleménye, hogy mindazok, akiket illet, most már állítsák meg ezt a kóros erjeszlési kísérletet a várra nyugodt fejlődése, a társadalom lnSkéje és a nemzet egyetemes érdekei szempontjából. Ie kell számolni végre a hívatlan néptribu-nokkal. Erélyesen és határozottan. Amig nem késő. El kell tűnnie a közéletből a sok infant terribilenek, akik a közérdek leple alatt könnyelműen belyárkodnak az önző érvényesülés alantas fegyvereivel és veszélyeztetik évtizedek keservesen megdolgozott szellemi és fizikai épitö munkájának eredményeit.
ZAUI
KÖZLÖNY
a kövei kezűkben :
Az évek óla hozzám forduló, nafMttámu nagykanizsai katolikus hivők kívánságára egyrészt, másrészt pedig azért, mert már régen észrevetlem magam is a nagykanizsai második plébánia feíállitá-sának, illetőleg a jelenlegi plébánia felosztásánál, szükségességét, — elhatároztam a világi plébánia felállítását. A ferences plébánia felosztásának ügyét döntés végett felterjesztettem Rómába. Most már megvárom, hogyan dönt a Szentszék.
- A félreértések elkerülése végett itl megjegyzem, saját hatáskörömben is feloszthattam Volna a jelenlegi plébániát, illetőleg felállUhat-
A kanizsai katolikus ifjúság számára Barátság Krisztusban elmen rendezett húsvéti lelkigyakorlat második napján, pénteken este is olyan nagyszámban töltötte meg a» ifjúság a felsőtemplomot, hogy a hallgatóság egy része kinn állt az utcán.
A lelkigyakorlat után mintegy. 600 főnyi lelkes fiatalember sj.~V-tán tüntetést rendezett fiazday\'Ps-renc püspöki tanácsos rezidenciája előtt, egetverő kiállással éljenezve Nándor püspököt, Simon György prelátust, Wéber Pál kanonokot, Gcútpg Ferenc püspöki tanácsost, dr. Krátky István |>olgármest?rt és a felállítandó második nagykanizsai plébániát.
A Nyílt-levélben megtámadott Gazdag Ferenc püspöki tanácsos
Bukarest, márejus 9 | Jorya Miklós a szenátus péntek délutáni ülésén 3 órás interpellációt mondott a kisebbségi kérdésről. leszögezte, hogy Románia nem egye-\', dül áll a világon, hanem más népek is körülveszik, tehát nem lehet közömbös számára, hogy milyen
tam volna az uj világi plébániát,
, azonban az a gondolat vezetett, hogy megőrzöm semlegességemet, meri a lerencesplebania hlyeihez éppen olyan szeretettel ragaszkodom főpásztori működésem alatt, mint ahogyan ragaszkodom az uj, világi plébánia híveihez is S mivel az Egyház érdeke a plébániák még osztása, döntsön Bóma, mert ha Róma dönt, valamennyiünknek meg kell nyugodnunk.
— Remélem, még ebben az évben\' megvalósul a nagykanizsai világi plébánia híveinek kívánsága, s addig is legyünk kaloljkus keresztényi türelemmel.
könnyekig meghatva az ifjúság szereletének ettől a demonstratív megnyilvánulásától, néma hajlongússal köszönte meg annak az ifjúságnak a bizalmi zálogát, amelynek sorsát, mindig a legnagyobb szeretettel és aggodalommal viselte szivén.
Az imjíozáns tüntetés után a 600 főnyi ifjúsági cso|>orl bevonult a hercegi erdőhivaial udvarára, ahol szimpatia tüntetést rendezett a ZaiUi Közlöny szerkesztősége előtt, lelkesen éljenezve a szerkosztősé" tagjait.
A tüntető ifjúság ezután a legnagyobb rend és fegyelem jegyében széloszlott, dokumentálva ezzel is azt a komoly, ériékes szellemet, amely a Gazdag Ferenc- püspöki tanácsos vezetése alatt álló kanizsai katolikus ifjúságot áthatja.
I véleményük van azoknak róla. Románia a I >ékesze rzödése k révén nagy területeket kapott, de ezekkel ós a jogokkal kötelezettséget is vett át, mégpedig azt, hogy tiszteletben kell tartani a kisebbségek természetes és nemzetközi szerződésekben is biztosított jogait.
Gyárfát Elemér dr. magyar szenátor kijelentette az újságírók előtt, hogy Jorga, beszéde a legjobb pll-lanatban jött, mert ezzel lefékezte az eddig csak fokozódó kisebbség elleni uszítást.
Bukarest március 9 A román semmilőszék pénteken 2 fontos kérdésijén hozott elvi je-
Prága, március 9
lienes cseh külügyminiszter aa egyik párisi lap munkatársa élőit ugy nyilatkozott, hogy a Hahsburg-kérdés nem időszerű és egyébként Is a kisantant minden eszközzel megakadályozza a Halwburgok trónralépését. Állást foglalt amellett, hogy a dunai államok lépjenek egymással közvetlen gazdasági tárgyalásokba.
Pozsony, március 9 A cseh hatóságok az utóbbi 21 órában is több intézkedést tettek
Budapest, március 9 A Ház pénteken délután folytatta a fővárosi törvényjavaslat általános* vitáját. Sárkány Ernő hangoztatta, hogy a belügyminiszter a főváros iránti szeretetből hozta a Ház elé a javaslatot, mely alkalmas arra, boy gjavitson a főváros an agi helyzetén és az adminisztráción. I\'ábián Béla a javallat ellen szólalt fel. Hangoztatta, hogy a régi fővárosi törvény legalább látszólagos autonómiát adott, a mostani azonban még ezt is megszünteti. A mai idő nem kedvez a demokráciának ; ebben a világégésben nem alkalmas az idő ilyen alkotmányjavaslat tárgyalására. A fővárosi kormánypártnál nem elvi küzdelemről, hanem személyi harcokról van szó. Nem a demokrácia korrekciójára van
1\\jm gUrtta 10,^
IcNMflfl döntísl. Elsősorban Is meg.
állupitotM, hogy » volt m kir
csendőrök siámiura HontftajSban nyugdijtt kell fotyiWani, mért erre joguk van. A másik döntés szerint az esküt nem tett tisztviselők nem vesztik el nyugdijukat azért, mert utólag hivatalt vállaltak.
rendtőrvényes és állítólagos kémkedési ügyekben. A kassai felsőbb bíróság rendelkezésére továbbra is J fogva tartják a napokban szaluidon \' engedett Tarnállyai Zoltán földbirtokost, valamint kilenc embert, Kassán elbocsájtották állásából Weiroszlek János vasutast, mert egy népgyűlésen Tuka Bélát éltette. Szilfeze községien letartóztatták Rátkay Imre volt községi bírót kémkedés gyanúja miatt, Tarnaly-lyán pedig Rusznyák István erdőkerülőt.
szükség, hanem az ellenzék jelenléte a városházán a diktatúra korrekciója.
Slrvinss István szerint a vezető tisztviselőket anyagilag kell felelősié lenni a fővárost ért esetleges károkért. Minthogy a javaslat az autonómia szempontjából nem sérelmet hanem haladást jelent, azt elfogadja.
Payr Hugó rámutatott arara, hogy az eddigi felszólalásokban túltengett a politikum, holott/a javaslat nem |>olitikai kérdés, hanem lényegében közigazgatási rendel kezes .-k komplexuma. Elismeri, hogy vannak hibák a fővárosnál, de azt igyekszik maga is korrigálni. Szeretné, ha a kormány a fővárosnak ezt a törekvését jobban méltányolná.
Hatszáz főnyi fiatalság szimpátia-tüntetése Nándor püspök, a főpapság, a második plébánia és a Zalai Közlöny mellett
Európai hang a román szenátusban a kisebbségi kérdésről
A román semmilőszék elvi jelentőségű döntései
A főváros anyagi helyzetén és adminisztrációján javit a fővárosi törvényjavaslat
A kisantant minden eszközzel megakadályozza a Habsburgok trónralépését
A Felvidéken elbocsájtás, letartóztatás és börtön jár kf a magyaroknak
Bnmeráng-propaganda
Irta: Sientpétsri B. Jánoa
A háziasszony fogad a száznyolcvan pengős ezüstlamó ruhájában, (erről is csak néhány hét óta tudok, ez a fogatom is hiányzott nálam, lanté, dc most már tudom kérem, ezüstlamé). ó, jöjjön gyorsan, már várjuk, mind együtt vagyunk már, csak maga hi-ányzik.
£s ekkor történt velem az a rettenetes dotog, amire még agg koromban is szégyenkezve fogok visszagondolni, amikor csendes téli estéken a kályha előtt... Na de ez nem fonlos. Szóval sietek levetni a kabátomat,) már várnak, mondta, igazán kedves. Udvariasan magam előtt bocsátom l>c a ház asszonyát, amikor csodálkozva látom, hogy három kis asztalnál gond-terhes arcú nők és férfiak üldögélnek és minden jel szerint kártyáznak. Csak a negyedik asztalnál üres egy hely, — az én helyem.
Az asszony magától értetődően oda. cipel és azt mondja, hogy húzzak n kiterített lapok közül egyet. Kérem, mondom és azt hiszem, hogy valaki bűvészkedni akar. L)e tévedtem, nem kell titkolózni, mindenki leleszi kártyáját az usztalra, na mutassa, fordulnak felém és fel kell mutatnom féltve őrzött lapomal. Én is leteszem az enyémet. N«m tudom, hogy micsoda, nem
ismerem ezeket a kártyákat, még a rendeseket sem igen, pedig már gye-rekkonomban nagyon tetszett nekem a fagyoskodó Tél, meg a Te|l Vilmos a nyíllal, de ezeket egyáltalában nem is. merem. Piros sziv a bal sarokban,, sápadt, kövér bácsi, valami zászlót tart a kezében. Kör bubi, állapítja meg u kis gyógyszerészné és lenyom egy; székre. Kezd furcsa lenni a dolog,, nem tudom mit akarnak tőlem. Csen-dcsen ülök a részemre kijelölt helyen és várom a fejleményeket, amikor egyszerié csak elkezdenek osztani. Majd leesem a székről, szent Isten, lüszen ezek bridzselni akarnak velem. Énvelem, aki nem is tudtam, hogy csak két gombnak szabad lenni a szino-, kingom ujján, aki nem tudom meg-^ csinálni a krisztiánlát, aki nem tudtam, hogy mi az a Huitfeld kötés és ~ ó, szégyen és gyalázát ! nem ismerem ezeket a kártyáikat, csak a dobozon látom,, szép cifra dupla vé, Whisl Minden erőmet összeszedem, hogy elkerüljem a föld alá süllyedési és csendesen megszólalok. De kedves nagyságos asszonyom, hisz én nem tudok bridzselni. Nem hiszik el, mosolyognak és már előttem fekszik a tizenhárom lap, mindenki az előtte heverő kártyákért nyul. Irulok-pirutok, végül is megesküszöm, lwgy soha éle-lemben még nem bridzseltem, nem tudok, ha mondom. A társaság csalódottan néz össze, én majnem elsírom magam, de a háziasszony már rohan
(is a harmadik asztalnál játszó kedves bátyámhoz és elánd.
ó, egek "ura, a kis szalon amfiteátrummá változik telve tógás rómál-akkal, kedves bátyám Ciaudiussá hi-zik ; és én a legyőzött gladiátor nyakamon érzem legyőzőm páncélos saruját, kegyelemért könyörögve emelem fel kél ujjamat és rémülten figyelem á Imtalmas császár hüvelykjét, ave Caesar, moriluri te sahitant, és ehhez hasonlók villantak át agyamon, do Olai^dius hüvelykujja lökésen pihen a kezében levő treffek, pikkek, körök, és kárók során, félre nem érthető lenézéssel mér végig és magyarul meg. szólal. Izenj át Fónagyékboz, — mondja — Kató biztosan otthon van, kettő pikk, de mit csinál addig ez a szegény gyerek 1 Ugylálszik én va-gyok a szegény gyerek. Riadtan él-lok székem mögött és várom a következményeket. Nem értem ezt az egészet, Katót a kettő pikkel, rettenetesen szégyellem magam, a kis gyógy-szerészné is ugy néz rám, mintha uz őserdőből szabadultam volna közéjük, l>edig a múltkor a lépcsőházban... szóval áltok ott, én, a szegény gyerek, megvető pillantások j>ergötüzél>e.n, állok és várom a deus ex inachinát, amelyik megnyitja a pardettet alattam, de a deus m&china késik és már érzem, hogy a homlokomat kiveri » veríték.
Katős a kettő pikkes K®tó nem veit otthon, de jött helyette a kis gyógy-
szerészné férje, ugylátszik, ez te kettő pikkes, megfelelt, leült a helyemre, sietve szája szögletébe lógatta szivar-ját és kezdték.
Már nem tudom, hogyan kerültem le az emeletről, részeg támolygással jöttem haza, lázas sietséggel elővettem a lexikont, dc hiába kerestem Qulbertson mestert a százhelvenölö-dik oldalon a cukrász és Culebr« kő-zött, ninds sehol. Végső kétségbeesésemben végigolvastam a Bur-I)on kötet hiromszázhusz oldalát, a cukrász-tói Donát János Dániel festőig,, szül. .7J4. Klostcr Neuzellben, megh. 1830. Pesten, — most zug a fejem a bur-dou kötettől, hajnali fél öt, és még mindég fogalmam sincs a bridzsről. Nem tudom miért bubi az a sápadt, pufók bácsi a pinoéllal és zászlóval, nem tudom a Katóhoz miért mondta a kegves bátyám, hogy keltő pikk,-nem tudok semmit.
Izgatottan várom meg a hat órát és reménykedve figyelek, hogy hal-tom-e a gyár fújását, mert lehel, hogv meg sem indul, sőt, talán még u fów is megáll ma. ha kitudódik, hogy én, a huszadik század szülöttje nem tudok bridzselni. Majd kiugnom az ágyból, amikor tompa bugással megszólal a gyár kürtje. O, Istenem, dolgozik a gyár, épp ugy, mlot máskor és ug>« Uram, talán még a föld is mozog tovább ?...
1884. máreiui 10
ZALAI KÖZLÖNY
ix Ipartestfllett Dalárda kOzgyfllése
A nagykanizsai Ipartestületi Dalárda most tartolta évi közgyűlését Samu Lajos elnök részvételével. Márkin Károly ügyvezető elnök megnyitója után Viola Lajos titkár terjesztette bc évi jelentését, amely részletesen beszámol a Dalárda hatalmas fejlődéséről, országos teljesítményéről, diadalmas előretöréséről. Méltatta a jelentés dr. Krátky István, dr. Hegyi Lajos, dr. Thol-way Zsigmond, Barbarils Lajos, Bazsó József, Vannay János, Büch-ler Mór, Parti Lajos érdemeit a Dalárda fejlesztése körül. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel dr. Krátky István polgármestert a Dalárda diszelnökévé, a többieket dísztagok-ká választolta érdemeik elismeréséül. Sáfrán Ferencet, aki töbft, mint 20 esztendeje tagja a Dalárdának, örökös tagjává választották. Megemlékezett a titkári jelentés Márkus Károly elnökről, aki mint a Dalárda ügyvezető elnöke, közmegelégedésre tölti bc tisztét és az ösx-szetartozás eszméjét szolgálja lelkes munkílsságávnl. Majd köszönettel adózott Samu l^ajos elnök hathatós támogatásáért, fáradhatatlan ügyszeretetéért. Parti karnagy örökéin; Ketting Ferenc polgári iskolai tanár lépelt, aki már eddigi tevékenységével is nagy lendületet adott a dalárda továbbképzésének Végül megemlékezett Iványi József, volt ügyvezető elnökről, aki 35 év óta szolgálja a magyar dalkultuszt.
A közgyűlés a tisztújítás során a Dalárda ügyvezető elnökévé, ismét Márkus Károlyt választotta meg. Főtitkár Kaufman Jenő, titkár Viola I.ajos, pénztárnok Megyimó-recz Tamás, háznagy Fabick Tivadar, zászlólartó Fülöp Albert. Választmány : Marton István, Iványi József, Nuther Henrik, Bilik Ferenc. Csonkás József, Törő József, Sáfrán Lajos, Kováls József, Fenyvesi György, Papp József, Garzó Pál, Horváth Gyula. Póttagok: Stróbl József, Léder József. Szám-vizsgálóbizotlsági elnök Vadász József, tagok : Bujtor Lajos, Szabadi Béla, póttag Zákonyi Nándor, kottatáros Péter Gyula.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budipeat, noMbat:
6.45 Torna, utána Hanglemezek. — 9.45 Hírek. - 10.00 1. Képek a görög mlthologlából. 2. Tiz pero bélyeggyüj-tós. Közben Hanglemezek. — 12.00 Déli harangszó, id\'járásjelentés. — 12.05 A M. kir. államrendőrség zenekarának hangversenye. — 12.30 Hírek. — 1.15 Időjelzés. - 1.30 H. Cslghy Ella énekel, Qaray György hegedül. — 2.40 Hírek. - 4.00 A Rádlóélet meseórája.
- 4.45 Időjelzés, hírek. - 5.00 A kecskeméti 878 Gáspár András cserkészcsapat kirándulása Bugaora. Hangjáét. - 8.00 Mit üzen a rádió. - 6.30 Kőszegi Teréz klasszikus kerlngőket énekel. 7.10 Kis Színpad „Színész nem ember" Jelenet — 7.50 Bertha István szalonzenekara. — 9.00 Hírek. — 9.20 Cigányzene. - 10 25 Idfljáráajelentés.
- 10.80 Hsnglemezek.
11.30 Lemezek. — 12.00 Hangverseny. - 12.30 Szórakoztató lemezek.
- 1.10 Grleg: Nortég táncok. - 1.30 Alpesi zene lomezeken. — 3.35 Gyermekhang áték. - 4.30 Gondűző félóra.
- 5.00 Állástalanok zenekara. - 7.00 Mlchalskl Anna dalestje. — 8.00 Eyslor: Ule Schützenllftel. három felvonásos operett. - 10.30 Zelwecker-jazz.
Ha fáj a feje és szédül, ha teliséget, bélizgalmat, gyomorégéit, mell szorulást vagy szívdobogást érez, •gyék minél előbb valódi .Ferenc József" keserüvizet.
Kiirják az árlejtést a nagykanizsai irredenta-szobor elkészítésére
A szobor az őszre elkészül
A Schleis István által adományozott nagykanizsai irredenta-szoÍ>or ügye megint uj állomáshoz érkezett. Schless István, aki Nagykani-zSáról való eltávozása után hosz-szabb németországi körutazásra indult, a napokban visszatér Ausztriába és onnét pár napra Budapestre utazik. Otl találkozik dr. Krátky István polgármesterrel és Ilübner Tibor tervező művész-szel, hogy meglieszéljék n kivitele* zésre vonatkozó utolsó simításokat. Ilübner egyébként a zsűri által kívánt kisebb módosításokat a díjnyertes terven elvégezte, a gipsz-
modelU ennek megfelelően elkészD tette és annak fényképeit megküldte a polgármesteri hivatalnak. A változtatásokkal a szol»ormü még monumentálisabb erővel fogja kifejezni azt a magasztos gondolatot, amit az adományozó vele ki akart fejezni. Dr. Krátky István i>olgár-mester a szobor építésére az árlejtést a legrövidebb időn belül kiírja, ugy hogy a dolgok mai állása szerint a szobor az őszre készen fogja hirdetni a magyar nemzet halhatatlan életerejét és adományozójának áldozatkész hazafias lelkesedését.
A szerb határőrök Gólánál agyonlőttek egy embert
Berzence, március 9 A gólai vasútállomásról telefonon jelentették a berzencei csendőrörs-nek, hogy a gólai határban, a magyar és szerb területet elválasztó vonallól mintegy 20 méternyire, szerb területen a szerb határőrök agyonlőttek egy embert, aki magyar területre igyekezett átjutni Az agyonlőtt eml>er egy Magyarországról Góla községije származott
volt molnár, aki a kora reggeli órákban akart Gólánál útlevél nélkül átjönni, hogy Csurgó gőzeiében, Porrogszentkirályon lakó rokonait meglátogassa. Ütlevele nem lévén, amikor a saerb határőr «sztoj«-t kiáltott neki, megállás helyett futásnak eredt a magyar határ felé, mire a szerb katona lelőtte. A golyó a fejét találta a szerencsétlen em bernek és azonnal megölte.
Hölgyek és urak
a legszebb • •
kaphatják
Ólció, szabott árak, Kiváló minőségek, Figyelmei kiszolgálás.
Kész női kabátokban igen nagy választék!
A butaság dicsérete
Nyugodtan írom <•. sorokat, mert tudom, l»gy nem okoznak majd sértődéseket. Tudom, hogy nem fog l>en-nük senki sem s/cinélye ellen irányuló célzatosságot lálni. fis joggal...
Már esztendők óta bámulom az embereket : okosságuk miatt. Bámulom ós irigylem, hogy Itt mindenki mindent tud. Az ügyvéd tudja, hogy a sebész-professaornak miképpen kelle^ volna az operációi véghezvinnie, ugy. hogy a páciens elkerülhesse hosszabb lejá-ratu, OTI mentes másvilági üdülését. A sebészprofcsszor tudja, hogv az ügyvédnek miképpen kellelt volna elkerülni azokat a hibákat, amik miatt kliense elveszítette milliós perét. A kisgazda tudja, hogy mi az az Infláció és hogy miképpen lehetne ennek segítségével elkerülni az ország és világ pusztulását. A kereskedőbegéd tudja, hogy főnöke mi módon kerülhette volna el a bukást és a .szövetben* utazó tudja, hogy hogyan lehetett volna eladni azt hamünc láda tojást, ami elrothadt a hűtőházban... Itt mindenki mindent tud.. Mondják kérem : hogyan csinálják ezt ?... Mert én például csak ülök és kénytelen vagyok íolylon magam elé mormolni, hogy »Nem értem. . Nem értem.. Nem értem...t Még a legegyszerűbb dolgokat sem. Most például a butaságot szeretném egy definícióba komponálni, de nem megy. Tudom, hogy az embereknek nincs szükségük sem butaságra, sem annak definíciójára, de csak egy privát használatra gondolom.. Valaki azt mondta nekem, )»ogy a butaság megmagyarázhatatlan, azért szerelném legalább dettnlálnl^ bár a leghatározottabban meg vagyok győződve arról, bogy sokan még a imgmagyarázhatatlant is meg tudják magyarázni. Irigylem őket...
Hogy miért éppen a butaság érde. kel ?... Ma az okosság, kérem, nem időszerű. Különbenls : az okosság egy szélfogó, légnemű, mondhatnám : nem létező valami. Az: okosság semmi... Ezzel szemben a butaság,., óh; a butaság t A butaság az valami. A butaság nagy I A butaság óriási (t II... A butaság betölti a világot és emberfeletti halalma van: csodákra képes. A butaság politikái csinál, világtörténelmet csinál és — országhatárokat osinál... A butaság ezer, tízezer, százezer élő katonából eaer, tízezer, százezer ha-lott katonát tud csinálni. A buUság legyőzi az életósztönt : a gyávából hőst és a békéből háborút képes csilláin!. A butaság trónokat emel és trónokat rombol. A butaságnak átalu-kitó ereje van : a butákból okosak, sőt országokért felelős államférfiak is lehetnek. Dupla csodára ké|>e.s, mert hosszú időre, néha őrökre is el tudja hitetni, hogy ezek az ál okosok — nem buták I...
Butaság I Minden bámulatom, alázatom, hódolatom és — félelmem a Tied...
A butaság világhatalom. Szálai el-vezetnek az élet minden megnyilvánulásához és teljesen átalakítják lénye-gét.
Szerelem i Az a rengeteg buta em-ber, akik szerelmesek, azt a hitet keltik liogy okos ember nem Is lehet szerelmes...
Házasság: Az a rengeteg buta ember, akik házasodnak, leihitelik, hogy a házasság csak a buták privilégiuma. £s igy tovább.)
A butaságnak könyvtárokra menő irodalma van. Hatósugara olyan nagy, hogy még az okos könyvek lapjait is besugározza. Hol van az a bölcs aki (enyhe megítéléssel) életében logalább egyszer el ne követett volna valanű bődületes ostobaságot. Már pedig: ér-het-e okos embert nagyobb blamázs, mint az, hogy buta volt?... Okossága miatt ekkora saégyen egy buta embert sohasem sújthat
Gyönyörű dolog volna, ha megala- . kulhatna a .Buták Egyesülele;. Micsoda dekoratív egyéneket választhatna diszetnőkségébe. Micsoda fémjelzett neveket... Természetesen csak úgynevezett — okos embe.eket... Olyanokut akik ország- és világrészek előtt bl&>.
ZALAI KÖZLÖNY
lgiK. márdug in
Városi Moigó
Nézze meg az évad legszebb filmjét
Címe:
Főszereplője:
Lillán Baruey
a csodaszép és bájos filmsztár és
John Boles
a „Mellékucca" daliás főszerepifije.
Ezenkívül gyönyörű kísérő műsor és érdekes Híradó.
Előadások szombaton 5,7,9, vasárnap 3, 5,7 és 9-kor. Szombaton 5-kor 20 60 f. helyárak.
Buresnts.
Ezúton értesítjük a m. t. hölgykö-zéruégtt, hogy tavam* 1 kö-peny, UommtUm nadell-/•Jak tM/nututúsdt mai napon meg-kezdtük. Mély tlsakkttel Varga—Rot/tr divatszalon.
nyitották be, liogy méltók «nre u nagy tisztségre. Akik tényleg kiérdemelték, ,azt. Akik megszenvedtek érte... Akiknek sok tiseteletükre rendezett vacsorát kellett végig enni, hozzijuk intézett szónokiatokat meghallgatni, a magnéziurafétiy felvillanását eltűrni, a heti hiradók operatőrjeitől és a Hiwr-k-rok seregétől valóságos testi és lelki vivisajkeiét elszenvedni, szónoklatokat megtanulni ós elmondani, intrikáhii éa mások intrikáioak tüzétől égettetni, akiknek tanulni kellett, rengeteget tanulói és mindig újra elv«sziteni a már kiolégitett ambidók régi szépségeit. egyszóval : akiknek egy ideig a saját karrierjüket kelleti elviselni, csak azért, hogy a végén bebiaonyithassák azt, hogy — buták voltak...
Csak az ál-okosok eéssesülhctnck .abban a szerencsében, liogy a nagy nyilvánosság előtt bizonyíthatják be butaságukat. Akik okosságukat csak hangoztatják, azokról a kutya sem bíbeli el a*t,i bogy - buták. Mert okos-Ságról nem is beszélhetünk akkor, amikor még a butaságot is olyan küzdelmes dolog bebizonyítani.
Miután az okossághoz (öli, csak a bölcsek szellemei tudnának elég őszülvén beszélni: elmúlt életük szenvedéseiről «gy idegen világban), sőt még az ál-okossághoz is oly sok küzdektn -és annvi áldozat kell, igusán elfogad-hatjuk azt fcz igazságot, hogy a legoko-«abb dolog a világon — butának
fenni,..
\'Kertéai Zoliin
Idtijá rá»
lA nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések: - pénteken a hő-mérséklet: reggel 7 órakor 4- 18, délután ? órakor 4- 68. eete 9 óraksr
rf. 8 0.
t\'etMzet: Reggel ás este tiszta, délbea borait.
StéUniny: reggel, délbea és este délnyugati.
(Bjuakal ráW*tmH$l A Mmtmm+ml*-«MlNtÍMtW«MMtalO éMkon ftriMs, úm ssáNs W mérhmU.
— N#i\' ffhérasmfl selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
ATHENAEUM ,
50 napog kBnyvvásár
könyvel
beax«reihetök
FIS CM EL
könyvk«r..k*dé.b«n
Horthy MlkUSn-utc. 1. T.uih m.. M.
A közönség rovata
Az utcák higiéniája
Tekintetes Szerkesztőség !
Nagyon kérem, hogy nb. lapjában, amely a köz érdekeiért minőig sikraszálit, soraimnak helyet adni szíveskedjék.
Egészségügyi szempontból tarthatatlan állapot, hogy a kanizsai utcákon az utóbbi időben állandóim hatalmas portenger kavarog Kitekintve attól, hogy ez a kavargopor és szemét az Idegenekben, át uta-zókhan a legkedvezőbb benyoina\\ sokat is tönkrelehetné, hygiénlkus szempontból eléggé el sem Ítélhető. ♦Az autók, egyéb jármüvek és a márciusi szél hordják, kavarják és a járókelők asemél>e-szájába fújják a köpködősarkokon beszáradt |>or-ral a baclllusok milliárdjait, itt,
Zalában, Nagykanizsán, ahol ép-I>en nem a legkisebb és legkedvezőbb számokat tünteti fel a tuberkulózis statisztikája.
Mindezen nagyon sokat leheti*.\' segíteni rendszeres öntözéssel és teljesen érthetetlen, hogy ez az egészségtelen állapot nem kelti fel az illetékesek figyelmét. Nem lehet meg érteni, hogy az $ntőzés miért késik, amikor a fagy se veszélyeztet és reméljük, viz is van elegendő, hiszen még a strand nincs üzem-bepl
A város esztétikája és lakosainak egészsége érdekében a leggyorsabb intézkedésre volna szükség.
Soraim közléséért fogadja a tekintetes Szerkesztőség leghálásabb köszönetemet.
Kiváló tisztelettel Dr. Ha ás: Pál
NAPI HIRIK
NAPIREND
Március 10, szombat
Római katoltkai: 40 vértanú. Protest.: Olimpia Izr.: Adarbó23
Mozi előadások hétköznap 5,7 és 9,
vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.

\'Városi muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön é« vasárnsp délelőtt 10-től 12 étáig.
Qyógvssertári é||eli wolgálat e hénap-Un: MerklyBelua gyógyszerár Pöutj 12. ss. és s kisksulasai gyógyszertár.
Gőziürdő nyitva reggel 6 órától este Ö óráig (bétffl, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
— (TttrWmyhaWnágl kisgyűlés) és a
közigazgatási bizottság 112-én, hétfőn tartja márciusi üléseit.
— (Hivatalvizsgálat a p®slán) Dr.
llúUán Péter íjostaföigazgató tegnap a l»stavezérigazgatóságtól Nagykanizsára érkezeit és vizsgálatot tartott az l. sz. hivatalnál. Miután mindent példás rendben talált, legteljesebb elismerését fejezte kl dr. Tholway Zsigmond postaliivatall igazgatónak, az I. sz. hivatal vezetőjének. I
(A nagykanizsai Iparoskftr) terv-In- vette sorozatos ismeretterjesztő elő-aadáaok rendezését. Megnyitóul március 15-én pste fól t) órakor az Iparos, kör nagytermében hazafias ünnepség lesz, belépődíj nélkül. Az ünnepi beszédet Surányi Gyula felsőkereskedelmi iskolai tauár mondja. Szaval Zrim Ilonka, ifj. Wodinák János és Schlcss Gyula. Énekel az Ipartestületi Dalárda. Játszik az Artner—Kai ser—Havas trió. Meghívókat nem bocsátanak ki, hanem eruton kérik a hazafias társadalom megjelenését.
(Fiatalkom persely fos ztogaló) |>ö-löskefő községben 1925-tól 1933-ig a római katolikus templomion a szentek szobrai előtt elhelyezett adományperselyeket ismeretlen tettes állandóan dézsmálta. Egyszer rájöttek am», hogy a Rózsafüzér Társulat fiókjából 2 darab száz pengőst loptak el. A tolvaj rendszerűit zsebkésével, majd dróttal •húzta ki a hivek által a perselybe bedobott pénzt és hosszú éveken keresztül végezte igy manipulációit. A tolvaj fiatalkom volt, akit a biróság tekintettel bűntellen és fiatal voltára, az enyhítő szakasz alkalmazásával 2 havi fogfházra Ítélt.
— Köztisztviselők részére rendkívül előnyös bútorvásárlást alkalom. Modem berendezések, tökéletes jó kivitelben, bosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen ls kaphatók Kopsteln bútoráruházban, Horthy Mlklós-ut 4.
Csak ott vegyen szövetet, ahol
nagy választékot, jó minőséget, divatos anyagot és ol^só Arakat talál.
Mindenben a legtöbbet nyújt gírSChner MÓf Márufláza.
tlílmártlMlO
Akiknek • szlvmftkOdése rendelteit, erőiködéi nélkal ugy érhetnek el könnyű székelyt, ha naponta reggel éhgyomorra megisznak egy kis pohár természetes Ferenc Józset keserdvizet.
Megható eset a fogházból
A fotfházőr ma Banfló János öl <^>s volt cirkusz-szolgát állitblfaabíróság elé. Bankó igazgatójának* Ka-|k>rnaki Jánosnak egy öltöny ruháját ellopta és megszökött Semjéuházárél, ahol a cirkusz legutóbb tartózkodott. A tegnapi tárgyaláson Bankó; aki rab-ruhába \\*>lt öltözve, sirva panaszolta el* hogy főnöke fttölte-Merle őt és azért szökött meg tőle. Neki járandósága volt a ruha, nem lopta. Mifvel vitás volt a ruha tulajdonjoga^ a bíróság felmentette a vádlottat és cU rendelte azonnali szabadlábrahelyezé-sél. Zavarban voltak azonban a fogházban, mert amikor Bankót annak íflején bevitték, a vitás ruhát elvették tőle mint bünlárgyat és rabruhábu öltöztették. Most szabadulásakor pedig, mikor a jubruliát levettették vele, ivem >-olt ruhája, amit felvegyen. Az ügyészségnek kellett ruháról gondoskodnia, hogy Bankó János felmentése után elhagyhassa a fogházai.
— Fasor-szanaatórhim, Budapest, Vilma királyné-ut 9.
I pengőért már dlvátos női kalapot kap Brónyai Divatáruházban.
(Mílsoros táaeestélyl) rendez ma, szombaton este tél 9 órai kezdettel a Kaszinóban az Izr. Leányegylet. A műsoros est iránt városszerte nagy «z érdeklődés, mert Pataky Ferikét, a 12 éves számolócsodát is sikerült megnyerni,, hegy bemutassa a műsor keretében nagyszerű képességeit. Az est bevételét jótékony célra fordítja a rendezőség és igy a közönség jamel-I®!* hogy a csekély beléptidijat jóval meghaladó ellenértéket kap, még jótékonyságot is gyakorol. A műsort Dukász Kató prológja nyitja meg, majd Pataky l<\'erik« mutatja be bámulatos számtani tudását. Liditt Juliska legújabb költeményeiből ad elő. Kosztolitz Ilus, steiner Károly, Wclt-ncr Klárika és Babinek Zsuzsi Arnber-ger—Dávid Magyar legújabb slow-foxát éneklik egy táncos apacs-jelc-netben. Szünet uláu Tóth Magdi sza-val„ majd lelakj- Ferike játszik különféle zencszcrszámokon és tárogatni. A nivós műsort Halász Bvi, Halász Maca és Slnger Panni magyarlánca zárja be. Dukász Kató konferál. Mii-sor után tánc következik. Arnberger-jazz. A vasárnap délutáni gyermek-előadás pontosan 3 órakor kezdődik és fél 5-lg tart, ugy hogy a szülök részt vehetnek -az 5 órai szülői értekezleten.
— tudaulr. Ingaeflrek, pouplinok oxfordok és pijama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
(Kutbawett és szörnyethalt) Tódor János 57 éves somogyzslli gazda " legutóbbi országosvásáron, amikor Kaposvárról haza akart indulni, az egyik vendéglő udvarára hajtott, hogy megitassa A lovait, Vizmerités közben a szerencsétlen ember beleszédült a 23 mélységű kútba, ahonnan holtan búzták ki.
Márkás, valódi angol, férfi kUbát
4s öltöuyizövetck Singeméi.
ZALAI KftZLÖNY
ifi I
(Juhhörőket loptak a pogany-swinlpéter, uradalomból) Néhány nap. pal ezelőtt ismeretlen töltések 21 drb szárítás alatt levő juhbőrt iofrta\'t a po-gányszent|)éteri Bádcr-féle uradalom-1>ÓI. A csendőrség megindította a nyomozási.
A tavaszi divat újdonságai legol. csóbban Brónyai Divatáruházban.
A Reklámélet legújabb száma Balogh Sándor vezércikkét közli a nagy-gyárak és iparvállalatok propagandatevékenységének hiányáról. Ligeti Kornél a reklámról a gyufa skatulyán; Dr. Vajda István a kliséről, Dr. Ba-rinkay Ferenc plakátról ir. Külön rovata van a kirakatnak, mely hatásos kirakatképeket mutat be. Kiadóhivatal Budapest, V. Bálvány ucca 12. Kérjen mutatványszámot.
Egyszer boldog akarok lenni Gert RoŰiberg a. Milliók Könyve sorozatán keresztül hódította meg a magyar közönséget. lij, kétkötetes regénye ismét igazolja hírnevét. Ara 20 fillér, kapható mindenütt. Minden számhoz keresztrejtvény ériékes dijakkal.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) minden csütörtökön délelőtt 10-től 12-ig, délutáu 6-tól 8-ig és minden vasárnap délelőtt 10-től 12-ig a városi niuzeum helyiségében. Minden alkalommal csere, Michel 1934 alapon és saját csere-füzetek beadása értékesítés céljából,
Cfcsén&jiot aáltamozikan szvwkczTialik
Nyolc hónapi börlön két szabadjegyért
Nagyon porul járt Gonda János keszthelyi vasúti munkás, aki főnöke Íróasztalának fiókjából kivette a munkás szabadjegy füzeiét, abból kél sza-badjegyet lelé|>elt és azl fel is használta. A dolog kiderült és Goiidát a bíróság elé állították. Gonda beismerte tettét, de azzjal védekezett, hogy l>e-teg veit és gyógykezeltetésre kellett mennie Budapestre, erre kellett neki a kél szabadjegy. A bíróság figyc. lemmci a körülményekre, bánom havi fogházra iíélt?. időközben azonban kiderült, hogy Gonda már két izben büntetve volt, amit a főtárgyalás alkalmával nem mondott meg. A kir. ügyészség ennek alapján perújítást kért, amit a bíróság el is rendeli, hatályonkivül helyezte az előző ité. letet és lopás bűntettében mondván ki Gondát bünösnefe, őt nyolc havi börtönbüntetéssel sújtotta. Gonda sírva vette tudomásul a biróság Ítéletét, amely jogerős. Gonda szabadulására egy nyolc gyermekes család vár.
I
ALAI KÖZLÖNY
barátai
ZALAI KÖZLÖNY
hirMStnél vásárolnak /
SPORTÉLET
lllusziris vendégei lesznek a Nagykanizsai Torna Egylet tornaszakosztályának
Ma délben Nagykanizsára érkezik
Buday Anna testnevelő tanárnő, a május végén Budapesten lebonyolításra kerülő \'tornászvilágbajnokság nő) gyakorlóinak tervezője, az , ugyaiflQ csak orszfois hirü KunVz; Géza tesl< nevelő tanár feleségének kíséretében^ aki maga is ismert harcosa és művei lője a női tornáftíak s\' vezetőségi tag-ja a Magyar Országos Torna Szövetségnek is.
Buday Anna ittléte alatt a Nagykanizsai Torna Egylet hólgytorná-szait fogja megtanítani a. saját tervezésű gyakorlatainak pontos és nz ő elgondolása szerinti keresztülvitelére, amire azért is szükség van, hogy a májusi világbajnokságok alkalmával Budapestre özönlő vidéki hölgylomászok Is bele tudjanak kapcsolódni u fővárosi tornász nők együttes munkájába, ami természetesen csak ugy lehetséges, ha a bemulásra kerülő gyakorlatok kivitele pontosan ugyanaz mindegyik csapatnál.
A Nagykanizsai Torna Egylet hölgy-tornászai részi szeretnének venni a budapi s\'.í tornászvilágbajnokságokon, ezért nagy örömmel fogadták a M. O. TESz, kitüntető intézkedését.
Az egész város sporttársadalma örömmel üdvözli a vendégeket.
Teljes fordutót játszanak vasárnap a kerölet csapatai
Ax NTE—C»TK «nocc» IttW, • Zrinyi
KPAC meccs Kaposvárott JMlzééik U
Ismét izgalmas mérkőzés színhelye iv\'sz vasárnap a Zrinyi pálya. Az NTE bajnoki mérkőzés keretében méri össze t\'rcjél a Csurgói TK futballcsa-patával. A tavasz jól köszöntött be az NTE-nck, mert eddig két barátság.-és egy bajnoki meccset játszolt » mindegyiken \'győzött is. Nagy érdek\' lődésre tarthat számot a csurgói csa-pat játéka, annál is inkább, mert az őszi találkozás alkalmával Csurgón ])ontot vett el az N\'TE-től. A mérkőzés tehát revá-ns jellegű lesz. A mérkőzést Wolf bíró vezeti-
A Magyar I.abdarugó/Szóvetség rendelkezése értelmében március 11-én, április- 8-án és április 22-én az ország minden futballmérkőzésén 10 fillért kell szedni személyenklnt a magyar válogotott futballcsapat olyi piai költsége javára. Az NTE nem akarja közönségét ezzel a költséggel is külön terhelni, azért ezeken a na. pokoti elővételben jegyet nem árusit-tnt,- hanem csak a pályán a következő árban ; Tribün 80 r, állóhely 50 í, diákjegy 30 f, hölgyjegy 30 fillér.
A Zrinyi Kaposváron a bajnokság legfontosabb meccsét játsza le. A két jó formában levő csapot találkozása szép sportot! ígér.
Kaposvárott u KBSC- KTSE derbi meccsen a Turul győzelme valószínű.
Nagyatádon a Simontornya csapata Játszik. A ve„üégcsapat bizlos győztese a meccsnek.
\' Barcson a VOGE játszik. Döntetlen eredmény valószínű.
Levente mérkőzések
Zrinyi pályán fél 2 órakor: Reálgimnázium—-Sáska.
Teleky-uti pálya háromnegyed 2 órakor: Ker. Isk.-Toleky, fél 4 órakor Petőfi-Rajna.
Magyar-uccai pálya háromn«fcyed2 órakor j Törekvés-Hunyadi, fél 4 ómkor Transdanubia—Zrinyi II. rsur-gón a CsTK II. csapatával az 6k-•zerész játszik barátságos meccset.
Vásároljon az alanti
hol készpénzvásárlása után 59/o ról bónt kap,amelyet bármelyik
Bonring oóg
készpénzként fogadd a bevásárlásnál
Berény József és lla, ékszerész Deutsch Sándor, festékkereskedés Elektron, rádió- és villamossági vállalat Fischel könyvkereskedés Hirách és SzegÖ, linóleum, szŐnj Kaufmann Károly urié8nőldi?at,«i Közgazdasági r.-t., nyomda Központ szálloda, étterem, kávéház Melczer Jakab üveg, porcellán Miltéhyi Sándor és fia, dpÖ Ney László, il atszertár Ritter András, urí és\'nöidivat, rövidáru Szabó Antal, fegyver, lőszer, sport, rádió Vágó Endre, Illatszertár Zalai Közlöny A Bonring-iroda (Pó-ut 4. Telefon 310.) készséggel áll rendelkezésre bárminemű felvilágosítással.
RiijkiiliUTilttl litifcBz Vállalat MENETRENDJE
érvényes 1933. október 8-tól
ZALAI KÖZLÖNY
1934. március 10.
Emlékeztető
M. lír. l.eánjegylet táncos kabaréja a Kaszinóban 9 órakir. MAickaa II. Délután 3 ór.aor at Itt. Leányegylet gyermekkabaréja a Kaazí,.oóan. Márefcia U. Hiálgtmnádum hazaftaa elóadáaa délután 5-kor a torna. Itmnkn,
Ipanoakór hazafias flnnepségo esle Ml 0 órakor.
A kereskedelmi fiúiskola hazafias fijwepaóg*\' délután 4 órakor a Kasziuúltnn. Márehja 18. Reálgimnázium hazaftiaa .lóadáaa dólutáu 5-kor a torna-teremben.
Atárelua II. Nagy László klakanitsal Mencó színdarabjának, a .Rang ás szeralem<-nek előadása a Vá nosl Színházban. AprUka 9. Matiné fái 12-kor a lenets-
kólában (Vannay J.) AprUéa II. V. bárlctl hangverseny (llerz
I-iil zongora-eatje). Apriila 18. Tanári hangverseny a zeneiskolában osle 9 árakor.
_ HOlgyr* llgjelmébe ajánlja legújabb köpeny, kosztüm ás rnhakel-aiéát Singer Mvatáruház. Hendkivúl diaa válasziák, olraó árak.
KOzgazdaság
Ttntarttuáa
Busa tiazav. <u|l 77-ea »74-10fl0, 78-as 985 -1010, 79-ea 995-10-20, 80-aa 1006—10 30, dunint. (ü|) 77-ea W5-9-60 7»«a 955-870, 79-ea 9-65-9-80, •0-aa 9!5-»90, roza (u|) !>\'35-6.45. -Zab I. r. 9 50-9 65, u|tengerl Uaainlall 1-80—8-90.
Sertéiriíár
Kai hajtás 150, eladatlan 71 Blaá-randO 091—093, azedett 068—092, aie Ml Uxáp 085 ü Hí, kOnnylt »80-OM, alaó rendű Sreg 083-085, ll-od rendű Orag 078-0-81, angol allldí I. 0-90-102, szalonna nagyban 000—100, zsír 1-05-110, bua 1\'20—1-40. lálsertáa 1-14—1-10.
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Ontaaberg Nyomda <a Délialal Lapkiadó Vállalata Nagykanlzaán.
Felelóa kiadó: Zalai Károly, lattarben telelőn: Nagykanizsa 78. szám.
113/1934. Ikl. sz.
llíiKUláföjalási ttlö.
A nagykanizsai Hoithy Mlk\'ós váfosl kötkórliáz nyilvános Iráibell versenytárgyalást hirdet I 10 métermázsa mosószappan és II. 20 métermázsa mosópor szállításira Az ajánlatokat 1934. március 28 án déli 12 óráig kell a kóihizhoi beküldeni. Ezen határidőn lul érkezett ajánlatok nem vétenek figyelembe. Szállítási feltélelek a kórháztól beszerezhetők. Nagykanizsa, 1934. Március 9.
Horthy liktól tiroli közkórhiz Imkuliu.
Szelvény,
melynek felmutatója 3 pengő boltt ár helyett 1 paflárt veheti meg Balta* Jóaatf
„« forda lovag"
clml regényét a Zalai Ualtay kiadó-hivatalában.
Blúzok . ......2 50-től
Kombinék......2 —
Nfli nadrágok . . . 180
Műselyem harisnyák 125
Matt harisnyák . . 130
Legújabb divatú ernyők 5"— P-től förónyai üivaiúruQáx
Hort&y MlkMt-u/ 1. VárosQttx-palota.
Bieaiáclés
11 Babf-rohak
11 él
garultnrík
11 legolcsóbb
árban
11
Kerti vetemény és virágmagvak
Őszirózsa Pilla* Knrtl názfilt
Nyári viola Salvia Kerti pázsit
Szagfdk Razada „„,".»\'.
KukaovIrAg Szalmatlrág s b. Műtrágyák
HIRSCH és SZEGŐ magkereskedésében
Kézimunka, képel folyóirat, gyönyörű ajándék
Kó«érek- „TÜNDÉRUJJAK"
Magyar Kézimunka Újságra előfizet hat havi P 2.40-ee részletekben való lefizetésre; ezt a kedvezést Nagykanizsán csakis öxv. dfr. Orosx MIUlósné kézi-
KSWSSÍÍ B»«"»»m ajándékot
választása céljából a höTgyközönsé? rendelkezésére állanak. ut
Nagykanizsaiak találkozóhaly* mm
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmaniozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi ftltés, folyó hideg-meleg víz, lift, telefonos szobák. Teljes komlorL A szállodában étterem, kávéház és arnerlcan bar
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonkint 20 fillért
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában I Fő-ut 5.
valamint
Krátky GySrgy és IfJ. Hirschler Miksa dohány-árudájában, Fischal Ede és Schless Testvérek
könyv- és paplrkereskedésében, Horváth József ujságirudájában.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
APRÓHIRDETÉSEK
Szép fehér gyermakágy eladó Sugárút 14. földszint.
KaraaOnk megvételre egy lókarban levó 10) drbos modern keltetőgépet. — Letenyei uradalom. 954
15 évig adómentes hé* a Katonaréten irabadkéiből eladó. Bővebbet Horthy Mlk-lóa-ut 2i. _ 961
Kert bárb«*4ó, tizedes mérleg sulyokkal eladó Klrlly-u. 35. az. alait 977
jó vArflabor literje utcai kimérésre 40 fillér. Magyar-utca 64. Dudás korcsma.
____670
Háramaxabéa lakás má|us l-re M-
adó, Klnlaal-u. 8. 973
Egy szép pedálos olmhalom Jutányos in eladó, Csenge ry-ut 24. *
Szép kétszobás utcai lakáa mellékhelyiségekkel májúira kiadó, Zrlayi Miklósutca 16. ♦
Plymouth kakasok éa to|á»ok. német Import vérből, kaphatók Qyár-u. 43. •
Kerecsenyi asztali bar llterenklnt P C\'56-ért, kapható Batlhyány-u. 10.
Balatonfenyveaen kisebb villa azép gyümölcsössel eladó. Érdeklődni lehet Oyár-u. 41. *
Keveset használt kis Singer varrógép eladó Teleky u. 65. Ugyanott egy dlvánv eladó. *
Zománcos edényt, kevéa gvárl hibával, nagyon olcsón árui ltok Petőfi u. üzletemben, Plelfer Ignác. *
Fürdőszobái utcai, továbbá udvari kétszobás lakások májusra kiadók Knauix Ügyvédnél. *
Egy luoarnáa kert kiadó Teleki-ut 28. ai.______*
Szoba-konyhás udvari lakás májusra kiadó Király-utca 18._ *
Alig használt aaaloa elköltözés miatt eladó Oyár-utca 51. ___*
Fftxnl tudó mindenes bejárónőt keresek löére. Havas Efitvös tér 8. •
U lörhéncen egy hold Jókaiban levő ojt-vány-izólő eladó. Bővebbet Ortorony-ut 16, Kiskanlzsán. 979
FQsök eredeti páriil modellek után készülnek B. Bence Magda lüzőawlonjá-ban Rozgonyl utca 6.
Egy motorkerékpár oloaón eladó Kaulmann Károlynál.
IFagymentea napokon permotez*e
gyOmaioafáit I
Dendrin
■eo-Dendrin
(gyUmólmta karbolineum) Solbár
(kénbárium kéazltmény)
Almola Potnrin
(gytlmölcafakátrány)
Amonil Sulfarol
(kánkészltmény)
Oltóviaaz Herny6e nyv
Beazerexhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag,
myvédelralszerek stb. koreskecfésébon Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A biróeág mellett) Telefon 180.
I--
I mlndoi
mindönki a helyi kereskedőknél Iparosoknál szerezz© bel
Njrorortott » Uytulaldonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda éí Délzalai Lapkiadó Vállalata kflnyvnymrulAjAhan Magyi,Hni,?in (PoiAmg ■ 7stnl■ Károly.)
74. évfolyam 57. szám
Nagykanizsa, 1934. március 11, vasárnap
Ara 12 fllKr
ZALAI KÖZLÖNY
lasckesstóség és kiadóhivatal: Pönt 8. •*!■i
Megjelenik minden reggel, bétfö kivételével
^•LITItAI RAFIUP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy bóra t pengő 40 ttlléc Sserkesstóségl és kladóblvaUll teleion: 78. SS
A bizhdaldon védelme
Irta:
Az évtizedek 6ta tartó gazdasági válság a vagyon minden kategóriájánál igen nagy pusztítást végzett. Az általános életszinvonalsüllvedés fc az egyre fokozódó közterhek alaposan megtámadták a háztulaj-dont is. A. lakásigények fokozatos leszállítása először a nagyobb lakások bérértékét szállította le, később azonban a közép- és kislakások terén is sorozatos \'leépítés* következett be, amelyek következményekéin a bérlők általában egy-két klasszissal kisebb értékű lakásokba vándoroltak át, vagy pedig a háztulajdonosnál a bérösszegek megfelelő leszállítását eszközölték ki. A házbirtok bérjövedeme igy egy pár év alatt majdnem 50 százalékára esett vissza, sőt az üzlethelyiségek bérbeadási lehetősége még ennél is rosszabb.
Ugyanakkor azonban egyre aggasztóbb módon szaporodnak a háztulajdon közterhei. Az államháztartás egyre nagyobb mértékben veszi igénybe a házbirtok teherbíró ké]>ességét, melyet ezenfelül a modern városfejlesztéssel együttjáró külön terhek is súlyosan érintenek. Rövid pár év alatt eljutottunk igy a háztulajdon te.ljesitőké-j>ességének végső határáig. Ma már nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a háztulajdon semmiféle ujabb terhet nem tud vállalni, egyszerűen aaért, mert a házbirtok már a mai terhek mellett sem hoz semmi jövedelmet.
fis itt meg kell állnunk egy pillanatra.
A háztulajdon mindig a nemzet -vagyon egyik igen tekintélyes résre volt. Eellner számításai szerint a válság előtti időkben megállapított cca 27 milliárdos nemzetva-gyonnak majdnem -10 százaléka, a házbirtokra esett. Azóta a nemzet -vagyon óriási arányokban esett vissza, de az aránv a háztulajdon javára nem romlott, sőt az értékpapír és a föld közismert nagy ér-lékvesztesége mellett talán emelkedett is. Nem kétséges, hogy a náz-lujajdon értékalakulása döntő befolyással van a nemzeti vagyon sorsára s hogy jövedelmezősége nagy részben kihat a nemzeti jövedelem alakulására. Mindé* pedig a* jelenti, liogy a házbirtok sorsa egyetemes wsmzeti érdek, azzal minden felelős tényezőnek foglalkoznia kell.
l>e a háztulajdon fokozottabb védelme mellett szólnak más szem-lantok is. A háztulajdon a polgári gondolatnak és a családnak egyik \'^nagyobb biztositéka Tehát társadalmi és erkölcsi motívumok is alátámasztják a céltudatos védelmet.
Családi ház megszerzése minden-k<>r a legemberibb és legszebb polgár. törekvések közé tartozott s ez «J.ozottahb munkateljesítményre és
\'t\\idatos takarékosságra inspirál -
A Lengyel-féle nyiltlevél-botrány „tanúi" kijelentették, hogy Lengyel Indokolatlanul hivatkozik reájuk
Nyilatkozatok a püspöki tanácsost ért támadás ügyében
Nagykanizsa egész társadalmát foglalkoztatja az a mód, ahogyan ifjú akarnokok alkalmi kis csoport-" ja a nyilvánosság elé dobta egy félig magántermészetű, félig jwdig legényegyleti személyes gyülölkö-dtenek a kirobbanását. Lengyel János és társai nem csak a rendőri és bírói fórumok előtt fogják elvenni méltó büntetésüket, hanem a társadalom is megtalálja a módját, hogy lehetetlenné tegye a jövőre minden hasonló botrány kirobbanását.
Munkatársunk megkérdezte ebben az ügyijén
Gazdag Ferenc püspöki tanácsost,
akit Lengyel János otromba hangú nyílt levelével pellengérre akart állítani. A püspöki tanácsos csak ennyit mondott:
— Azt teszem, amit szent Ignác.:
— bíróság elé állítom támadóimat.
Hogy a másvallásuak állás|>ontját is ismerje meg a nyilvánosság ebben a kérdésben, beszéltünk
dr. Wlnkler Ernő főrabbival
is, aki kijelentette :
Véleményem szerint bármilyen vallású legyen is az ember, a szóbanforgó nvilt levélről és annak terjesztéséről csak elitélőleg lehet nyilatkozni. Minden felekezethez tartozó jóérzésű embert felháborít az a támadás, ami a püspöki tanácsost a fiatalság egyes tagjai részéről érte. Ugv van ezzel az esettel Ő is, mint a Talmud mese-alakja. Hz t. i. megszerezte nagy fáradsággal a csodatevő virágot, amivel a halott oroszlánt életre tudta kelteni s amikor az oroszlán életre ébredt, felfalta azt, akinek a visszanyert\'életét köszönhette...
Dr. Krátky István polgármester nyilatkozata
Megkérdezte munkatársunk dr. Krátky István polgármestert, a város minden életnyllvánulásának gondos őrét, aki mellesleg éppen a fiatalság problémaival is sok szeretettel foglalkozik. A polgármester a következőket mondta :
— Véleményem teljesen megegyezik a -Zalai Közlöny- állásfoglalásával. Ebben a kérdésben katolikus és kaloliktis közt nem is lehet különbség. Az egész támadást egyértelműen csak elitélni lehet, mert ez olyan eljárás volt, ami nem csak a Ixwíé szereplő személyeket, hanem magát a katolikus egyházat Is
sárba akarta rántani. Tekintély-rombolás és ehetem ültség ilyent nyomtatvány utján közzé tenni és meghurcolni püs|>ökünket és magas egyházi funkcionáriusokat. Vég-
telenül sajnálom, hogy éppen Nagykanizsán történ heteit mindez és örülök, hogy a buda|>esti sajtónyilvánossága nem vett tudomást a dologról. Nlagától értetődő, liogv a Zalai Közlönynek foglalkoznia kel\' lett a történtekkel, ez kötelessége is volt, mert amikor a támadók a nyomtatott betű fegyveréhez folyamodtak, akkor a lielyi sajtónak hangot kellett adnia a város közvéleményének, amely teljesen azonos a Zalai Közlöny felfogásával.
—A magam részéről — folytatta a |K)lgármester - meg fogom találni a módokat, hogy azok, akik ezt az eléggé el nem Ítélhető botrányt okozták, elvegyék érte méltó jutal* nmkat. Ugy érzem, hogv á város jóizlésü társadalma felekezeti kü-» lönbség nélkül tudja, hogy mi a kötelessége azokkal az emberekkel szemben, akik ezt a támadást kieszelték és végrehajtották. Ebben a városban nem szabad többé szerephez jutnia olyan embereknek, akik lelkiismeretlenül a piac sarába dobják azokat az értékeinket, amelyeket különbség nélkül mindnyájan szentnek tartunk.
Nyilatkoznak Lengyel János „tanul"
A rendőrség még mindig lankadatlan erővel folytatja a nyomozást\' a Lengyel-féle Nyílt levél ügyében. Szombaton tovább folytak a kihallgatások és az ügy. jelenlegi állása mellett egyre nagyobb súllyal nehezedik lengyel Jánosra, aki kijelentette, hogy teljesen egyedül fogal-
mazta meg a Nyílt-levél tartalmát Ebben az ügyl>en a Zalai Közlöny munkatársának alkalma volt töb-\' bekkel beszélni, akik ellentétlvn I-engyel kijelentésével, nem tudják elfogadni azt az állítását, hogy valóban egyedül szerkesztette volna meg a város közönsége köréből egy-
ta mindazokat, akik a • meleg otthon v létesítésében látták életük egyik legfontosabb célját. A sajál ház tulajdona fokozta az emberek önérzetét, növelte tekintélyüket polgártársaik elfltt. A «háztulajdonos jelző majdnem társadalmi dekórum számba ment, de mindenesetre hozzátartozott a városi < polgár-fogalmához. A családi ház erkölcsi és fizikai határokat jelentett a családban tömörülő emlwrcsoportnak s szilárd alapjait képezte az igazi otthonnak.
«Az én^ljázam, az én váram • Nbnvures jelszó, hanem mély értelműigazság. Állam és társadalom közös,\' nagy érdeke, hogy ez a pusztuló nemzetvagyon. ez a sorvadó erkölcsi tartalék mennél erőteljesebb védek*mben részesüljön
Ma már olt tartunk, hogy a háztulajdon teher ós a -házi ur a legtöbb esetben egyensen sajnálatra méltó. Hová fog ez vezetni, ha kellő pillanatban állam és társadalom össze nem fognak a, ház vagyon védelmére ?
Persze az államháztartás egyensúlyát is biztosítani kell s ezért minden vagyonkategóriának és termelési rétegnek megfelelő áldozatot kell hoznia. A háztulajdon ebből sohasem vonta ki magát, sőt háztulajdonosok a legtürelmesehb adófizetők közé tartoztak. Az állami lievételek igen nagy részét ma Is a házadó alkotja. De a telierviselés-nek is megvannak a maga határai. A közteherviselés végső határa az, ahol az adófizetés már csak a vagyon feláldozásával teljesíthető. Ez szükségszerűen a nemzetvagyon pusztulásához vezet. A házbirtok már élérkezett ebből a sz£ni|>ontból teherbiróképességének végső határához. Itt az ideje tehát, hogv « házbirtok védelme érdekében elhatározó lépések történjenek.
Mindaddig, mig a kormányhatalom megtalálja a módját annak, hogy a költségvetés egyensúlyának veszélyeztetése nélkül segítsen a háztulajdonon, a háztulajdonosok kötelessége, hogy társadalmi szervezkedéssel kíséreljék meg érdekeik
fokozottabb védelmét. Egy ilyen szervezkedés is képes részben segíteni a háztulajdon súlyos helyzetén, bár a problémát gyökeresen csak az államhatalom oldhatja meg.
Evek óla országszerte folynak ilyen szervezkedések Nagykanizsán közel 600Ó ház van. Itt az ideje, hogy a háztulajdonosoknak ez a falanxa itt is megmozduljon a saját érdekeiknek védelmére.
A házvagyonra ebben a felfordult világban, de a közeljövő kibontakoi zásaiban is nagy feladat vár. Meg kiell mentenie azt a |X>lgári gondolatot, azokat a polgári erényeket, melyek a -régi világrend* büszkeségei voltak. Vissza kell vezetnünk az embereket ahhoz az «jlluzióhoz, hogy a tisztességes munka, a józan takarékosság meghozza számunkra a jutalmat A kispolgárnak és a kő-zé|xx>ztály igen nagy részének ezl a jutalmat a sajál családi ház jelentelte Védelmezzük hát a háztuLaj-dont, hogy visszaadjuk az emberek nagy részének a hitét.
/
ZALAI KÖZLÖNY
19U. mirdm II.
■•szüimhi
kogj
Igmandi
keterflvlze valódi áldás
gyomor- és bél-bajosoknak.
öntél ű felháborodást kiváltó Nvilt-levelet. Valóban számos apróbb mo-meritum arra mutat, hogy társai is \\oltak ebben a munkában, akik ilvmódoa vele együtt kerülnének a vádlottak j»adjára flWwn az esetten ha Gazdag Ferenc püspöki tanácsos reájuk is kiterjesztené a vádját.
Értesülésünk szerint a rendőrség is abban a felte*éaten van, hogy Ijengyel nem egymaga szerkesztette meg a Nvllt-lawek\'t és igy inojt ennek a kérdésnek eldöntése i« tisztázásra szorul. A nyomozást állítólag már ki is terjesztették ebbe az irányba.
Jogászi körök véleménye szerint nemcsak azok vonhatók felelőssége re, akik esetleg aktív saercpet játszottak a szerkesztésien, hanem azok is, akik bármiféle útbaigazítással is szolgáltak erre vonntkozó-lag.
Alkalmunk volt beszélni többekkel azok körül, akikre Lengyel János állandóan mint olyan tanukra hivatkozik, akik bizonyítani tudják a Nyilt-le vélten foglalt állitások valódiságát. Mintegy ft~8 ilyen fiatalemberre hivatkozik lengyel Ján<,s Etek közül azonban
többan • leghatározottabban kijelentették a Zalai Közlöny munkatársa slött, hogy Len-gyal János teljasen indokolatlanul hivatkozik rájuk, mert soha nem hallották Gazdag püspöki tanáosos szájából azokat a kijelentéseket, melyeket Lengyel a püspöki tanáotos-nak imputál.
Az ügy jelenlegi állása mellett jogászi körök igen |>esszimisla hangon nyilatkoznak a sajtóper kimeneteléről, azonban természetesen ez egyéni felfogás dolga, mert itt csak a független magyar bíróság állás|>ontja lehet a döntő.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologiai megfigyelő jelentések szombaton a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 5 6, délután 2 érakor + 138, eete 9 órakor
+ 8-a
PtUiőxei: Reggel borult, délben és eete tlaata.
Szélirány: reggel délnyagatl, délben déli, este keleti.
(Éfuakat rdtUóftítnNii A lalHrelégiái Intéaat ialaatl aata 10 érahari FalMa MM véráiaté, aaatlaa ae«-vet.
A római francia követ keresi az érintkezést Gömbössel és Dollfnssal
Budapest, március Gömbös Gyula miniszterelnök
10.
""országgal konfernuiára üb>e össze.
vasárnap utazik Rómába, ahol ünnepélyesen fogadják. A tárgyalásik már
kedden megindulnak. Nem új megállapodásról van szó, nem uj kapcsolatok megteremtéséről, hanem a meglevők további kiépítése a cél. Vámunióról vagy hasonló kapcsolatokról nincs szó. Senki ellen nem indul ez a kapcsolat, melyuck megerösitéséu dolgoznak a jövő héten és senkit sem zárnak ki.
Páris, március 10.
Politikai körökben hlr* terjedt, hogy Franciaország római nagykövete keresni fogja az alkalmat a Gömbös (.yula miniszterelnökkel és Dollfus kancellárral való tárgyalásokra. A tain-cia kormány ugyanis szívesen IáUlá,
Benes is Rómiba utazik
|tu a kisantant Ausztriával és Magyar-
A buza kérdés megoldása monopollum nélkfll
Budapest, március 10.
Kállay Miklós földiuivclésügyi miniszter a gazdaérdekellségek képviselői elölt kijelentette, hogy a buzakér-dés megoldását és a termelőknek a megfelelő árak biztosítását feltétlenül szükségesnek tartja, szerelné azonban ezt a kérdést monopólium nélkül megoldani.
Zita Párlsban
Páris, március 10.
Zita királyné Párisba érkezett, hogv meglátogassa beteg fivérét, Slxtus pármai herceget.
Páris,\' március 10 A Paris Soir prágai tudósítója hivatalos körökből ugy értesül, hogy a legutóbbi diplomáciai megbeszéléseken \'Mussolini értiséR-
adta Henesnek: időszerű lenne közvetlen megbeszéléseket kezde-niök. Már annak is híre jár, hogy. I lenes május elején Kómába utazik
Díszközgyűlésen ünnepli Nagykanizsa dr Krátky polgármester 20 érés közszolgálati évfordulóiét
Nemrégen töltötte be Nagykanizsa |K)lgármestere. dr. Krítky István közszolgálatának 20-ik évfordu« lóját, amikor is a városi tisztikar meleg ünneplésben réseesitettc
Most dr. Hegyi Lajos |>olgármes* terhelycttes-főjegyzöhöz eg>\' tead-vány érkeaett, amit a városi képviselőtestület minden tagja aláirt és amelyben kérik, hogy március 2>l-re díszközgyűlést hívjon össze és annak egyetlen tárgypontja legyen dr. Krátky István polgármesler 20 éves közszolgálatának megünneplése és a város érdekéten kifejtett munkásságának méltatása. Ebben a kérdésben dr. Hegyi Lajos polgár-mesterhelyetk-s vezetésével tegnap pártkőzi értekezlet volt, amelyn megteszélték az ünnepi program részlebeit.
A díszközgyűlés a képviselőtestület és a város társadalmának rész-
vételével folyik le és részt vesznek azon a hatóságok, a közhivatalok, testületek, .egyesületek, szervezetek, melyek külön meghívót kapnak. Értesülésünk szarint a különféle társadalmi intézmények egy része elhatározta, hogv a díszközgyűlés titán külön küldöttségben fognak tisztelegni a jubiláló polgármester előtt
Külön meghívás megv a vármerje főispánjához, alispánjához, a város országgyűlési képviselőjéhez, a szomszéd városok |M>lgáímestereihez. stb. az ünnepélyen va\'ó részvételre. A díszközgyűlésen az ünnepi szónokok Unger-UUmann Elek kereskedelmi tanácsos, dr. Hot-selilld Réla képviselőtestületi tag és a városi tisztikar részéről dr. Hegyi Lajos főjegyző.
líste 8 órakor az Ipartestület nagytermében bankett lesz. (hői-
" - PALMA
°«Ma
TARTÓS TALPALÁ5T
RENDEL A ClPáSZÉNÉL.
gyek nem vesznek részt.) A banketten való részvételre az aláiróivek ^már holnap szétmennek, hogy a nagy érdeklődéire való tekintettel a szükséges rendezést kellő időben meglehessen tenni. Egy teríték ára 2 pengő. Ebben bennefoglallaUk: vegyes sült körítéssel. saláta, tészta, 2 személyre 7 dl pogány vári bor és kenyér, azonkívül két személyre I szóda.
A banketten a szónokok Kelemen Ferenc |>énzintézeti igazgató és dr. Hajdú Gyula ügyvéd lesznek.
Nagykanizsa |>olgármcsterének eme jubiláris ünne|>c nem csak Nagykanizsa, hanem szomszéd városok ünnepnapja is lecz, amelyen dr. Krátky István fáradhatatlan munkásságát méltó keretek között fogja megünnepelni Nagykanizsa város hálás közönsége.
- KOialkalmaaettak ttgvelmébe! Ihi-torárainkat .ényegesen leszállított ára: kon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre is, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. szám.
Nebiz uékelésbens zen ved ők, akiknek az agyvér ódulis, a fejfáját és szívdobogás teszik az életét nehézzé, Igyanak reggel és este egynegyed pohár természetes „Ferenc József" kaserüvizet. Klinikai vewtöorvoaok igazolják, hogy a Ferenc József viz műtétek előtti és utáni időszakokban is t agy értékű hathajtónak bizonyul.

Nálunk olcsón vásárolhatja meg hatalmas választékunkból a legjobb tavaszi Férfi ruha és felöltő szöveteket 9*
Tavaszi divat legszebb színeit találhatja nálunk minden minőségben Möi szövetekben és selymekben

1B34, mirclm 11
ZALAI KÖZLÖNY
TARKA HIíTl HÍRADÓ
New-york: Cortland amerikai várt, sban szabályos bírósági eljárási folytattak le négy kutya ellen, -akik. ősz-s/.eluiroplflk egy hatesztendős kislányt, A biió a négy ugató vádlotiat halálra Ítélte. Az ilélctet a hóhér ezúttal cgy állatorvos — azonnal végre is haj. lottó, éspedig kloroformmal és morfl-„inm\'al. Érdekes,, hogy a kivégzés elölt-sokszáat tiltakozó levelet intézlek az .flatonoshoz, amelyben a kivégzések elhalasztását kérték, mert íekbbezni akarlak az Ítélet ellen. Közbelépésük azonban sikertelen volt.
Nem vitatjuk, hogy a .halálos Ítélet* jogos volt* vagy sem, mert hisz nem ludjuk a részletekéi. Nem voltunk ott a »főtárgyaláson«, bár valószínű, hogy m\'1 is a feiebbezni óhajtók közé állottunk volna. De őszintén szólva, kicsit humorosnak találjuk az amerikai igazságszolgáltatást. Kutyákat ültetni a vádlottak padjára - cz az igazságszolgáltatás piofanlzátósa. Sze. rintünk ugyanis csak felelős egyéneket lehet kérdőre vonni cselekedeteikén. Még jó* hogy nem életfogytiglani fegyházra ilélték őket.
Kecskéméi . Az idei kecskeméti vig és szapora farsangi házasságkötésekkel kapcsolatban igen érdekes az anya-könyvvezctői hivatal fi«lal tisztviselőnőjének megfigyelése: Ez évben 84 házasságot kötöttek, de csak három menyasszony akadt, akinek rövid haja volt. . Amiből a kecskeméti illetékesek azt a következtetést vouták le, hogy a házasodni akaró legényembenek jobban érdeklődnek a hosszuhaju leányzók iránt,és sokkal szivesebben, blzo-dalmasabban kötik l>e a .koutyios leányok. fejét.
Hogy erre a megfigyelésre hány kecskeméti leány növeszti sürgősen a haját, — arról nem szól a híradás, pedig érdekes lenne tudni. Egyébként nem is .füzünk már semmit ehhez n liirhez. Nem tudjuk, nálunk liogy áli a bál, — döntsék el a kanizsai hölgyek : konty ra^y vőlegény 1 •
t\'i»M (Északsvédország): A hcly-beli kórházi főorvos festményekkel aggatta tele kórházának üres falait. A festők szívesen ajánlották fel erre a célra festményeiket, mert abban reménykedtek, lkogy a forgalmas kórház betegei között akadnak majd olyanok, akiknek megtetszik egy-egy kép és meg is veszik .emlékbe-. Számításukban nem is csalójjtak, mert az érdekes ujitás bevált. A hangulat a kórháziján kellemesebb, a betegek elmerengv e gyönyörködnek, a festészet szépségeiben és nagyon -soiaui távozásukkor vettek is képet. Így nem csak a kórhá* U"kói,i hanem a festők te jól jártak.
Mindenesetre érfekes ujttá* képki állítást rendezni a kórházban. Nem lepődünk meg, hisz 1934-et irunk Nem is Ítéljük el. Sőt 1 Talán beválik nálunk is.
lN*klng .■ Si-Kvang-Tung fiatal kan toni kereskedő üzleti ügyekben kény telen volt esküvője elölt elutazni. Ki intézni való ügyei ugy alakultak, hogy nem ludotl viswaérkezui arra az idő pontra, amelyre u papok kitűzték küvőjét. Az ifjú kereskedő apja nem •jött zavarba, hanem keresett egy szép fiatal kukást és az esketósi szertartá *>n ez helyettesítette a távollevő vő
Hát nem mondom, egy szép fiatal kakas nem utolsó fa|al ha jól el van készítve, ...de vőlegénynek egy kicsit furcsa. Ámbátor szegény kínai vőlegény nem is tehet róla, hisz ö távol volt..; de mit szólt mindehhez a menyasszony 1
Stockholm Svédország ipari köreit és szakértőit <^gy uj találmány tartja izgalomban. A találmány lényege egy papir vékonyságú falemez, amelyet bi-zonyios kémiai anyagokkal ugy impregnálnak, ltogy a Téprt é.s+a bádog összes tulajdonságait felveszi. A fabádbg vízhatlan, ellenáll a hőnek, savnak, zsírnak, benzinnek. Ezenkívül kitűnő szigetelő is, elektromos vezetékek részéie. Meleg által a legkülönbözőbb alakúvá lehet formálni, épp ugy, mint a kar-tonpapirt. Sőt, az uj találmányt ta|>é-tának is lehet használni és ilyenkor vasalóval vaslják rá a falra.
Ugylálszik a modern technika mégis megoldotta a nagy problémát: ■Fából — vaskarikát" csinált !
Wellesley-beii raegje\'enő amerikai Towiismann- című ujsaglnil szószerin t :
Mindenkinek, akit illet 1
Aluliróit megelégelte, hogy a város bolondjának tartsák. Néhány évvel ezelőtt a városi tanács elé népszerűtlen
-mm
ÍM


fflauthner-maa
áldást és bő termést adl
javaslatot terjesztettem. Azóta kikiáltottak bolondnak. Azóta hordom ezL. a Kain-Dé.lyeget. Nem hinném, hogy bolond leírnék, pedig ha az lennék, tudnom kellene, mert azóta figyelem magamat. De nem vettem és?re, hogy valami lxilondságot követtem volna el. Kérem tehát, hagyják már lezt abba. Miért pályáznak éppón énrám 1
780. Worcester Streel Wellcsley Oornelius A. DrisoolU
Ez Amerikai Százszázalékig It Nem tudom Amerikában mi a sajkás, de ha nálunk valaki ilyen nyilatkozatot tenne közzé, azt hiszem valóban gondolkodóban esnénk, nem bolond-e a* illető.
Tiüjr
_ NŐI feWraemü selymek és mosó
fehém«mü anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
Melegen ünnepelték Krátky polgármestert a Stefánia Szövetség igazgatósági ülésén
Miniatűr klinikává fejlődött a Szövetség kanizsai flőkja, melyre méltán büszke lehet a város közönsége
A Stefánia Szövetség nagykanizsai szervezete szombaton este fél 7 órakor tartotta dr. Krátky István polgármester elnöklete alalt az év; közgyűlést előkészítő igazgatósági ülését. <
Dr. Krátky polgármester elnöki megnyitójában vázolta a fiók nehéz
Hölgyek és urak
a legszebb
kaphatják
Oldó, szabott árak, Kiváló minőségek, Figyelmes kiszolgálás.
Kész női kabátokban igen nagy választék!
anyagi helyzetét, azt a munkát, amit az élet egyre nagyobb követelményekkei helyez az intézményre ós ezekre való hivatkozással arra kérte az igazgatóság tagjait, hog^ az anyagi eszközök előteremtése érdekében minél hathatósabb jaro-pagandát fejtsenek ki a társadalom körében.
Ezután dr. Winkler Ernő főrabbi, ügyvezető elnök emelkedett szólásra, hogy a pap ékemaóláaával jés a melegen érző ember Bzeivteté-vel köszöntse Ur. Krátky István l>olgármcslert, fnint a Szövetség helyi csoportjának elnökét 20 éwas közszolgálati jubileuma alkalmából. Beszédében rámutatott azokra az eredményekre, azokra a fejlődésekre, amelyek a Szőwtség ügyelt lelkén viselő polgármester munkás, ságához fűződnek, aki szivét, lelkét, munkásságát mindenkor maradéktalanul állította az intézmény szoti gálatába Ma a kanizsai fióknak már 12 teljesen modemül, klinikai mintára berendezett helyisége vas, ahol 14 fiatal anya és 30 csecsemő talál elhelyezést, gondozást, lelkiismeretes szakerők felügyeletét, Végül szerelettel üdvözölte KrátkJjr polgármester jelenlevő édesanyját és feleségét, mint akik kiegészítő* segítőtársai az elnöki tevékenységnek.
A lelkes tapssal fogadott beszéd után Krátky polgármester az Őszinte megilletődés hangján köszönte meg a nemvárt ünneplést, a neld imputált érdemeket szerényen megosztva munkatársi-Wal, orvosokkal, .védőnőkkel és a Szövetség buz#6 tagjaival, majd fogadalmat tett, hogy mint eddig, ugy a jövőben is teljes erejével azon lesz, hogy mindig csak előbbre vigye a Szövetség céljait.
Honn Béla titkár az 1933. évi, jegyzőkönyvet, lletetsy János pénz-
ATHENAEDM 50 napos könyvvásár
könyvel
beszerezhetők «
FISCHEL
kónyyk«r«»k»dí»b»n
Horthy HikJómtca 1. falaira ITf. —\'
zalai közlöny
19M. március 11
Rott püspök szentévi felhívása
A divatos nií J^JSE
Itt, délelőtti, dílutánt ti eJiélyl rubljit legnagyobb válmtékban Utálj. • mi
vékey-szalAnbar
Budapest, IV., .".1611 Sindoi-utc* 14.
tanüflnttaititi
tárnok i>edig a zárszámadást és
költségvetést ismertette.
Dr. Winklcr ü. v. elnök indítványára az igazgatóság jegyzőkönyvi köszönetet szavazott Gyómörci/ György főispánnak, aki dr. Krátky Istvánné és dr. Winklcr Ernő köz-benjárására 750 pengő segélyt utalt ki deoemberben a kanizsai fióknak.
Több belső úgy letárgyalása után az igazgatóság nagv örömmel vette tudomásul dr. Winkler Ernőtől a nemrég itt járt belügyminiszteri kiküldött elismertét a fiók gyors és modern irányú fejlődése felett.
Az igazgatóság végül elhatározta l»°gy április 9-én délután 6 órára hivja össze a közgyűlést az Erzsé-l>et-téri otthonba.
Az igazgatóság tagjai ezután a védőnők vezetésév* ncgtekintctU\'-k a fiók ujonnan átalakított, tisztaság tói ragyogó helyiségeit, amelyekhez foghaló lalán nincs is több a vidéken.
— Olyan, mint egy miniatűr klinika — volt az egyöntetű megállapítás a jelenlevők részéről, akik a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak a iátoltakról. fis minden szoba, minden helyiség ragyog, fénylik a tisztaságtól.
Erre az intézményre joggal nagyon büszke lehet a város podesz-tája és közönsége!
Veszprém, március 10 Dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök felszólítja u hivekel, hogy megváltásunk 19 százados jubileumának, idei Szenlévünknek emlékére a Megváltó dicsőséges jelét, az utak szélén, községek határában, temetőkben, szántóföldeken, köztereken álló kercsztckot
Az érdeklődésnek farsang utáni fáradsága ellenére is diszes közönség jött össze szombaton este a nagykanizsai Izr. ix\'ányegylet -kabaré-előadására. A műsornak gycrmck-kal>aré volt a neve, de nagyon jól mulattak azon n felnőttek is. Az est sztárja Paláki Fer -kó volt,i ez a 13 éves dombóvári gyerek ,-aki nem a csodagyerekeknek sajnálkozást ébresztő koraőregségéve],hanem kedvesen gyerekes könnyedséggel produkálta magát bámulatos számtani a k ro ba ta -m u latványai val. PiTanalok alatt szorzoll fejből négytagú számot négytagúval. Perlsz pali még a felénél sem tartolt a táblán, I\'ataki Fcrkó
mindenütt rendbohozzák.
• - Mások templomod iskolát épi-lenek a megváltás jubileumi évének emlékére, mi maradjunk sze-rények és vigaszlaljuk meg a megbántott Megváltót azzal, hogv- a szent Keresztel megbecsüljük, rendbehozzuk és tisztessé tesszük.
már játszi magálólértetődésse], mintha csak könyvből olvasta volna, kiköpte : 28.236.897. Es arra mérget lehetett venni. Szimultán gyorsszámolást is csinált. Egyszerre szorzott a közönség sok tagja tetszés szerinti különböző nagy számokat előre, hátra, összevissza és ő egymásután mondta be az eredményeket, a kójíbeneső eredményeket, hogy csak ugy káprázott bele a hallgatóság szeme és íüle. Az a k>g-cgyszerübb mutatványa, liogy megmondja valaki, mikor születeti, ő pedig azonnal rávágja, lwgy teliát hány napot, hány órát, hány millió percet és hány milliárd másodpercei éU. Té-
vedés kizárva.
A másik számál>an a maga feje után megtanult zenei tudományát mutatta be. Játszik harmonikán, hegedűn, tárogatón, szájharmonikán, jó ég tudja, min még A közönség álmélkodva figyelte különösen a számoló művészete istenadta csodáját és sokat tapsolt a hallatlan agymunkára kéi>es kis számoló-zseninek.
A műsort a kis Dukász Kató aranyos prológgal nyitotta meg. Tóth Magdus, a |>őitőm \'művésznő szavalata ennivaló volt.
Nagy sikere volt Dávid Magyar József, a Zalai Közlöny belső munkatársa énekes, táncos jelenetének, amit Arnbcrger Rudolf zenésített meg. Színes kiállítású, lüktető ritmusú, szép versekben gördülő, kedves jelenet voU, amiben Kosztolilz Ilus, Steiner Károly és apró pan-dant-jaik: Rabinek Zsuzsi és Weltner Klári remekellek.
Lidiit Júlia, a szép, halk szomorúságok, csendes örömök finom ♦ szavú poétája, pár versét olvasta fel igen nagy tetszést arutva.
Végül három bájos kis lepke; Halász Maca, Halász Évi és Singéi-Panni, magyar láncot lejtettek sok
Tavaszi cipőujdonságok
Mielőtt cipőszükségletét
naponta érkeznek.
beszerzi, látogasson el hozzánk, mert izlé.es és jó cipőket legolcsóbban ni unk vehet.
Fft-ut 12.
„Ideál" cipőáruház
PAPLANOK
minden szinben
P 24.80-ért
m. selyembrocátból, gyönyörű kézi kidolgozással,
exclusiv minőség,
Kirschner Mór
dlvatáruházában.
Szővetujdonságok: .. ...
Kabat-, ,
\' kosztüm-, ... ,, Ui szineki ruhakelmék, ,, .
UJ Divatszövések l compléanyagok.
Olcsó árakl , ,
Óriási választéki
Pataki Feri, a számoló-csoda Nagykanizsán
MZUTFSrityi a mélyen llulell vevökötOnségel, hogv a legújabb divat szerint, a legkényesebb Igényeknek megfelelten készítek "
öltönyöket és felöltöket
mérsékel/ famonörah mellett
Kirem a t. közönség szíves pártfogását HorvátQ János
urltxabó, Cmmngery-ul I. mm.
Zalai közlöny
NAPI HIRIK
tzg*00-
ixx®1\'
\\M>»\'
TUNGSRAM
|»4. márclm II._
lups kfoepelle.
Mfisor ulíin a vigasság hajlika lctt a Kasílnó. A rendező Ix-rtny-,.gylcl a jól is lelkes ügysaencletlel ,égie|l munka megl ecsfilfafnek írz&ével könyvelheti el unnalesei-lK-n eat a stópen sikerüli estit.
Ma
Budapestre
Női kabátot Női ruhát
•áairalzl,
okvatfaw htitw fll hm dlaió
éra >41 klraa
WEISZ MIKSA cégat
RéhéoxI\'Ul 52. <M
előbb Nagykanizsa (Kik csillag) Főül B. (Bazárban)
A képkiállítás
még ezen a héten üijmentes belépéssel nyitva áll a Babochay-házban. Aki húsvétra maradandó értéket akar ajándékozni szeretteinek, soha jobb .alkalmat nem talál, mint hn a nagynevű magyar festőművészek képeiből vásárol. Minden lakásnak nemes tCszeJTalföjfínalt Tgnz gyönyóríisége a művészi értékű kép. Amellett a legjobb alkalom anyagiakban Ls a képvásárlásra, mert a képeket a legkedvezőbb havi részletre lehel megszerezni.
Emlékeztető
Márckw U. Délután 3 órakor az Izr. I^ányegylet gyermekkabaréja a Kaszinóban. Mérchis 15. Reálgimnázium hazafias előadása délután 5-kor a torna-teremben.
Iparoskör hazafias ünnepsége este W 9 órakor.
A kereskedelmi fiúiskola hazafias ünnepsége délután 4 órakor a Kaszinóban.
Március is. Reálgimnázium hazafiias előadása délután 5-kor a tornaterein ben.
Mfeeta 1». Sagy László kiskanizsái szerző színdarabjának, a .Rang éi szerelemt.nek előadása a Vá rosi Színházban. APf"l» 8. Matiné fél 12-kor a zeneiskolában (Vannay J.). Aprii* 1$. V. bérleti hangverseny (Herz Uli zongora-estje).
18. Tanári hangverseny a re-oeiakolában «st« 9 órakor. v.
NAPIREND
Márolua II, vasárnap
Római katolikus: Laelare. Protest.: Aladár. Iir.: Adar hó 24
Mozi előadások hétköznap 5,7 éi 9,
vasárnap 3, 5, 7 éu 9 órakor.

Vároal muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön én vasárnap délelőtt 10-töl 12 óráig.
Gyógyszertári é|)ell szolgálat e hónapban: Meikly Belut gyógyszertár Főút 12. sí. és a kiakanlzaai gyógyazettár.
QőzlUrdő nyitva reggel 6 órától e»t« 6 óráig (hetló, izerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Március 12, hétfA
Róm. katolikus: Gergely. Protestáns: Gergely. Izr.: Adar hó 25.
(Az Országzásrtó dtsiőttégét)
március 15-én a helybeli cserkészcsapatok szolgáltatják. Este. fi órakor a csapatok tisztelegnek az Országzászló előtt és-együttesen kisérik vissza a Iegénycgyletl*:.
(Az OMKK) vezetősége közli tag-jaivalfc liogy « mai 5 órai közgyűlés után társasvacsora (losz fél 9 órui ke/., dettel. Vacsora személyenkinl 80 fill.
— (AthHyezfa) A MAV igazgatóság" Bronts ljtjos főmérnököt, a helybéli fűtőház helyettes rőnökét, a budapesti keleti pályaudvari fűtőházba főnök-helyettesi megbízással áthelyezte s henyélte a szolnoki fűtőháztól Frank Károly mériióköl helyezte Nagykanizsára. Rronts Lajos főmérnök közel 15 esztendőn át volt a nagykanizsai fűtőházban és egyben a helybeli aulóke-rület mérnök-szakértője is veit. Eltávozása felytán a kerület mérnök-szakér-tőjévé a keresk. minisztérium utódjául Frank Károly mérnököt nevezte ki.
(Szülői értekedet) A nagykanizsai városi felső \'kereskedelmi iskola tanári testülete f. hó 11-én, uzaz vasárnap délután 1 órakor az intézet nagytermében szülői értekezletet tart, amelyre az érdekelt szülőket és lakásadókat ezúton is meghívja az Igazgatóság.
(A mai lleeálh előadási) tfr. Gé-ber Ödön körorvos (Klskomárom) tartja,, cime a divat és az orvos összefüggéseiről. fi ne kel a Városi Nőikar Vannay János vezénylésével. Szaval Wagner Géza IV. gimn. tanuló.
— S pengőért már divátos női kalapot kap Brónyai Dlvatáruházban.
(A nagykanizsai I^áaylleetun) ina délelőtt 11 órakor a gimnázium toma-termében nagyszabású matinét renddé*, amely messze kimagaslik a rendes intézeti előadások keretéből szinvwlal, ndnt tarlalomgazdagság szempontjából: A, tan ügy barátai, mint a város kőzón-w sége \'nagy érdeklődéssel néznek a líceumi növendékek mai szereplése tíé.
össztánc. Ma a Centrálb®n hán-gulatos össztánc. >
(A k» eserkésaek teája) Ma, va. sárnap délután 4 órakor lesz a Roz-gonyi uccal elemi iskolában az elemista cserkósz-apródok műsoros tea. délutánja szülői értekezlettel egybe-kötve, llelépődij nincs. A szülőket és hozzátartozókat tisztelettel meghívja a parancsnokság.
— Legszebb divatlap a .Schütí kira kai.
(A hadirokkantak /ászlója) A hadirokkantak nagykanizsai főcsoportja egyik logagüiaabb az egése orsságban. Lendületes munkája nyomán mojd már odáig jutottak, hogy zászlót szereztek be,« amit a nagykanizsai polgári leányiskola növendékei hímeznek tiszta se-lyem alapon. A művészi kivitelű zászló juniusban kerül felszentelésre.
—. Hölgyek figyelmébe ajánlja legújabb köpeny, kosztüm és ruhakelméit Slnger Divatáruház. Rendkívül dua választék, olcsó árak.
(Frontharcos bajtársainkul) felkérjük, hogy ma, vasárnap délután 3 /órakor a városháza kis tanácstermében, tartandó fontos taggyűlésen minél nagyobb számban jelenjenek meg. Megjelenés formaruhában. A Vézelöség.
— A tavaszi divat újdonságai legol-osóbban Brónyai Divatáruházban.
(A Polgári Olvasókör) Kiskuni-zsáu március 15-iki hazafias ünnepélyét 18-án, vasárnap este 7 ói*kor rendezi az Olvasókör helyiségébon. A műsoron szia re kerül Herceg Ferencnek .A költő és a halál« c. színmüve is. Belépődíj nincs.

Ruháink, felöltőink legjobbak, legdivatosabbak.
Divat-öltöny m4pt4k ut4B\'
gyapjuazSvetbBI P 55-től
Tavaszi ruha SpIÍSftÖr1- P 77-től Felöltők, mérték után P 48-tól
Elsőrendű szabás! Legfinomabb kivitel!
Szövetválasztékunk a legnagyobb és legdivatosabbI
\' Tekintse meg kirakatainkati
Grünf eld
ruhaház és uriszabúság
Nagykanizsa.
Erzsébet királyné szálló
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fatés. Az étterem és kávéházban minden este ualonzeuc. Az Erzsébet pincében egypinoér rendszeri
Budape.t, IV., Egyetem-uto. S.
(A Belváros központjában). ""_™"M \' \' t>*""0
ZALAI KÖZLÖNY
1934. márclm ll.
Aranyért aranyai kap!
uj, divatos éktzerekot, vagy kóaaittethot.
Uuci/áti iiidnncánnf/ már most láthatók kiraklunkban. nubveil UJUUlIbdyUK Uj ÖIÖkké színtartó féirböl,
szépkivitelben kéBzüK\'k\'égytárgvakKanlxaánegyedfll nálunk.
Díva/OS térti Karóráit cQrom cmattal már ÍO t>-tő1 kaphatók
V FFNVUFfl U RÍdINV órás. aranyműves és látszerkereskedö
HÜ ILII I V Laf Lű DHHflni Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 3. sz.
(A Leáaykhib hlr*l) Ma, vasárnap délután fél 7 órakor böjti este fcssz a Szociális Missziótársulat I-«ány-kjubjáhan. Előadó dr. Kerkoy Józseí kegycsrendi tanár. — Holnap, hétfőn délután D órakor ismeretterjesztő előadás lesz a L<\\4»yKlubban, előadd Szilágyi (lyó|»g.v, t4ma: a repülé*.
— Uram! Cipóit On is az »Ideál* dpőárubázban vegyo. Főfpt 12 száui.
(Az Izr. Lei\'iyegylet ma! nulkal^iréj8) szombati bemutató után igen nagy &d«K.lQdést kelt a gyer-mekulágban. Akin olt\'voltuk a tegnapi előa son, aaok a legnagyobb etxu-gjiiV lás hangján nyilatkoznak a szert | R ügyes játékáról és Putaky Feri\' számolózsonijérői, különféle hang-s/.i\'iken bemutatóit játókáróf, amikkel a közönség legnagyobb elismerését siMriiU kivivuia. A mamák,
ha egy nagyon kedves, kellemes délutánt akarnak szerezni kicsinyeiknek, ukvetlenül vigyék el apróságaikat a Kaszinóban ma dóiután pontosan 3 órakor kezdődő gyenneke!öadásra„ u»elyiH»k fél 6 órakor lesz vége ós igy H szülök is részt vehetnek Uz 5 órakor kezdődő szülői értekezleten.
— Otc«ö éltö*ödós titka: Schúta Áruház.
— (Felhívás a hadHUvegyek, hadirokkantak f Mdiárvákboz) A HONSz országos központja munkaközvetítő osztályt ál>it fel. Tekintettel, hogy- a HONSz országos munkaközvetítő irodája kizárólag a (elterjesztett i>évjegy-aók alapján fogja tagjait munkához juttatni, felkérjük a munkanélküli hadirokkantakat és özvegyeket, hogy aki ily módon munkához akar jului,. je-lentke*zék a nagykanizsai helyi csöpög vezetőségénél, Pannónia szálloda, minden vasárnap délelőtt 10—12, ós saerdán délután fr-7 órakor.
I (Ut afaxik, S
Ll DARMOL \\
o*. Grx fvufia/fíja!Wk
— lAdantr. Ingnetltek, pouplinok oxfiotdok és pijama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
— (lMemhant a kútba) Mizsi, Teréé góllei Aoány vialtordáH közben nívgcsusseti ós belezuhant a mély kútba, ahonnan ltoltan húzták ki.
Ilólgy* ideálja az . Ideál< cipő. Fő-ut 12. szám
(isaűaságos világítás Mióta uz izzólámpákon a fényteliesitményt Is jolzik, sokan uaon gondolkodnak, hogy több kisebb izzólámpa helyett egy nagyobluit alkalmazzanak. Ugyanis tunig egy 15 auittos izzólámpa fény-ánuna 135, addig egy lOOwattosé 1120 lumen. Az előzőnél egy watt áramfogyasztássá,! 9 lumen rényt nyerünk, míg az utóbbinál 11.2 lument. Gyakran t.ehát sokkal gazdaságosabb több kisebb izzólámpa helyett egy nagyobbat használni.
A tulsok avÓMáJ, vagy túlzott lvásnál, „IgmándI" gyógyvízből már fél p»hár * [használ!
SPORTÉLET
A Csurgói TK játszik ma az NTE-vtl a Zrinyi pályán bajnoki meccset
Teljes készenlétben várja ma az NTE a csurgói mérkőzési. Mult vasár, nap az NTE a nagy szélben nem játszotta ki igazi tonnáját, de volt a mérkőzésnek egy olyan félórája, ami szebbnél sxcLíb akciókkal gyönyörködteti a ikózónségcl. Az NTE e héten is komoly tréningekkel készült u mai meccsre, mert tisztában van azzal, hogy Csurgó csapata nem lokicsiny lendő ellenfél. A fiatal. csurgói egyesület még csak az ősszel nevezte be. csapalát a bajnokságra, d« rövid idő alatt is néhány szép eredménnyel dicsekedhet. Az NTE ellen az ősszel 2:2-es döntetlent ért el, amikor már 2 :0-ra vezetett Csurgó és az NTE csak nehéz küzdelem után tudta döntetlenné tenni az eredményt.
A mérkőzést 3 órakor kezdődik u Zrinyi pályán.\' Bíró Wolf. Előtte fél 2 órakor a Reálgimnázium—Sáska le-\' vente bajnoki mérkőzés kerül lejátszásra.
A Magyar Labdarugó Szövetség ren-delelére 1934. március 11-én, április 8-án és 22-én az ország minden városában 10 fillért kell szemólyenklnt fczedni a magyar válogatott futballcsapat olympiai költségei javára. Ez\'miatt az NTE elővételben nem áruSlttat jegyeket, csupán a pályán u következő árban: Tribün 80 fillér, állóhely 50 fillér,, diákjegy és hölgyjegy 30 fillér. A fenti árakban" a 10 fillér MLSz részesedés már beim "foglaltatni
— NŐI tavaszi szövet és selyem ruhák a legújabb fazonokl>an Schülznél.
(Az NTE tennlsz-szakos.-tálya) ma,
vasárnap délelölt 11 órakor tartja taggyűlését a Kaszinó emeleti különtermében. Az ujan belépő tagokat ez-utón hivja meg uz intézőbizottság. A
taggyűlésen való megjelenés azért is ajánlatos, hogy esetleges kivánságok csoport-beosztás, labda-beszerzés, já lékidő, stb.) előadhatók ós figyeieml*. vehetők legyenek.
— Márkás, valódi angol, férfi kabát és óltőnyszővetek Singeméi.
(Bírók ö Uh\'s a mai mérközésikro)
Zrinyi pályán : fél 2 órakor Reálgim-názium -Sáska. Hiró : Bárány, hb. I\'l-scher II., Kohn. — 3-kor: NTE Csurgó, hb. Havas és Czvetkó. — T«-leky utón : háromnegyed 2 órak.ir Kereskedelmi—Teleky. Biró : Németh,, hb. Kluger. — Fél lrkor Petőfi Rajna. Bíró: Horváth, hb. Fenyvesi. — Magyar uccán : háromnegyed 2 ómkor Törekvés--Hunyadi. Biró: Szirtes, hb. König. — Fél 4-kor Trunsdanubia —Zrinyi II. Biró : Flumbort, hb. Bre-uer. Tartoznak a birók a határbirák esetleges meg iK\'m jelenését közölni.
— Férfi pouplln Inganyag ujdonsíi-gaink nikiárra érkeztek. Schütz Áruház.
MENETREND
Nagykanizsa—Letenye
(Nagykanliaavklákl A.tílwsi Vállalat, Unfler TwUofc.)
M- itrk.
al U li ■ k.|,kuUt>. » ■ l 8 20
- 1430 — H•((...ini Uroj.ru 755
-30 1440 3 kUuÚM............ 745
-•70 14-56 7 ÍWMfa .............. 730
1- 1510 10 E.llK^n,., flijjác 715
1-70 1525 17 BWMW,, Pol....... T-00
2-30 1540 23 6-45
Hagyominyoa angol gy«rnwk-Qnn«p a londoni Uii»4t gytrmekel kon, rtgl kontüMkbcn.
Nikkelezés, ^ m m /■ / Minden
3: űaluamzalas -r
Macsek Lajos Nagykanizsa, „g"!™";
Szenzációs olcsó kabátvásár megkezdődött Weis&feia és Fiscj&er cégnél!
Következő árakban i gyermek kabátok P 8.00-tól 12.00-lg, ■ i.............. női divatkabátok P 12.90, 15.90, 19.90
1984. március 11
Közgazdaság
A polgármester közmegelégedésre oldotta meg a legelőkérdést
Nagykanizsán eddig általában az volt a gazdakózönség panasza, főleg a Teleky-uti, Rózsa-utcai ós Attila-utcai lakóknak, liogy nem tudják állataikat megfelelő legi-lőre hajlani, miután u Békás-tói legelő nagyon messze van ós a kövezett utón nem igen lehet a marhákat olyan messzire kihajtani.
A város gazdaközönségének osztatlan örömére. Krátky j>olgármes-tor most ugy intézkedett, hogv az uj erdei üaemtiervwl kaj>csolatl>an u város Alsó-erdejének, jelenleg tisztás erdpieríiletéböl, u Szedres-Mi 5 holdat, ar. erdő legészakibb részén lévő tisztásból 45 holdat hozzákapcsol az Alsó-erdőMI régebben kibocsájtolt tisztásterület-hez, ugy hogy a gazdukőzöuség egyfelől sertéslegelőt, másfelől marhalegelöt fog kapni.
liogy Nagykaizsa védett erdőállománya ne csonkitassók meg, eraiek ellensúlyozására az uj Békás tói legelőből 50 holdat visszacsatolnak az erdőállományhoz, amihez persze még föld miivé lés ügyi miniszteri hozzájárulásra van szükség de a jxdgármester legközelebbi bu-da|>cst iutja alkalmával ezt is elfogja intézni.
A legelőkérdésnek ilyetén elintézéséért az erdő-legelő bizoitság legutóbbi ülésén köszönetet szavazott a iKjlgármesternek.
TsrménytÓMde
Buzi tlszsr. (uj)77-es 9-95—10*20. 78-m 10-OŐ-10-30, 79-es 1015—10-40, 80-ss 10-25—10 30, dunánt. (uj) 77-ea 965-9-80 78-as 975-&90, 79-es 9-85-10-00, 80-ss 9^5—10*10, rozs (uj) ü-40-5.50. — Zab I. r. 9 40-9 50, ujtengerl Hszántull 8*0-8-90.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda ésDélzalsl Lapkiadó Váttslsta Nagykanizsán.
Pelelös kiadó: Zalai Károly. Inteurban telelőn: Nagykanizsa 7a száni.
ZALAI KÖZLÖNY
Csak penzióban talál
|6, olcsó, kényelmes és családi oltbont I - Szobák ellátás nélkCil Is. -
BUDAPESTI PENZIÓK:
Ilii. P.naló, V.. Bálvány ulcs 24.
Teltion: 14-2 55. BU.II. Nailá, IV., Harts-kos 3.
Telelőn: 87-3-09. Brlnm P...I4, V., Vigadó-utca 2. Telefon: 83—3-14., 81—5-35.
P.n.tó, V.. Hir-mlncad u. 3. Telelőm 84-0 (9. «H.t4f hull, IV, KtUlóf-lér 2.
Telelőn: 80-1-90. »• .. P...14 (•.....), IV.. Vád-ulc.56. Telelőn: 8/-0-89.
•.Uadld Null, V.. Zoltán u. 8 Teleion: 75- 6—88. •uk^á, P...I4, v„ Aulich u. 8.
Teleion: 14—1—Sl.
Otthon.,
IV, Apponyt-tér 1., 111. 2.
1 IS
ea a hirdetést feladta :
hirdetést Irodája, Budapest, VL, Teréz-körut 35. Teleion: 12—5—A8.
OfcSjDOéijjOt Müamczibati KÓmkozTialik
Városi Mo»fl6
Nézze meg az évad legszebb filmjét
Cime:
Főszereplője;
Lillán Borvey
a csodaszép és bájos filmsztár és
John Boles
a „Mellékucca" daliás főszereplője.
Ezenkívül gyönyörű kísérő műsor és érdekes Híradó.
Ma utolsó nap! Előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor.
Teherautó-fuvarozást
Budapert e, va\'amlnl az oisrá* b rme\'y résiébe a .Maleoiz" Iterftén be:ill 3 5 lonnís es 2 tonnái lelterau\'őmon olcsón, szakszerűen 4* szavatosság melleit vállalok. Speciális berendelés élóállat-siáMtálra él kíltSlkOdélre.
nrwr7r tclierauló-luvarazásl vállalat 711 DtinvZlL Nagykanizsa, Cscugery-ut 3t.
városi mozgó
Minden előadás filléres!
Kedden és szerdán 5, 7 és 9 órakor ■égy hirea filmsztárral ■ föszarepbon I Olga Gsehova, Hörbiger Pál, Hana StOwe, D.grothea Wiaok
Trenk báró szerelmei
Ezenkívül gyönyörű kisórö mUsor. - Paramount Híradó. ———-—
Minden előadás filléres I
Jön: ZAROFF, a nyilas szörnyeteg!!!
APBÓHIBDETím
Szép faltér CT< ut 14. földadnt.
ik.gy eladd Sugár-
KI. dó egyaaobás udvari lakáa május
l-re Magysr-utca 71.
Áralsiat rendkívül TenáHl0*t». Mas. "átea ölesén vásárolhat Klufmann Ma-
ndnál. m
Csengety-ut 38. ndvari egyszobás elő-\' \' l kiadó. MS
aaobáa l.ké. má|iia I-n I
Vennék |6 állapottian levő _ mlhaly berendezel. AtttU-n. 98.
Iillluiéék ll«,«(m4lM I nuo
drb. elsótendd hssltotl akácfa szőlőkard eladó, Otv. Lstlr Pálaá, Linó. *él
Vörcaókt uradalom, poata relsőezemesye, felven április 24-re vlno.lttrt. Szeaa-lőaő gyakorlattal rendelkesé előnyben. 940
Jé. forgalmat nal béfbeadó, C
C»eng*ry-ut 84. sz
"£b
értje srrts. m
Ezúton Mailjük a m. I. hUgyU-zönUgti, hogy tavasai ké peny, kosMlUm modnll-(etnk btmMaUíát motmmtn meg-
keultilk. HUy UuUUM
Varga—Rotftr dhattmtat
Tisztelettel értesítem a n.gyírtem ktv aőnséget, hogy .ut* megrendeléseit részemre kizárólag csak a «-!«-.. hUk ..tó óll.~4.r." s.lvwtadla. leadni.
Telje. tlsilelettal Kaufmaa. MUt. 952
IfMM 9S>
161 Msé______
belépésael, Uazló berc^-«. 4.
13 évig adömentes k4a a Kstonarélen tzabadkexbél eladd. Bévabbat Horthy Miklós-ul 2b. 962
ujmhénun egy hold Jáiuiban I..6 o|t-vány-szölé ilaáí. Bévabbat Órtosoay-ut 16, Klskanlzaán. «T»
tyokkal eladó Khály-n. 35. ai. alatt 977
Káromsaskás lakáa málna l-le kl-
adé, Klnlatl-h. 8. 973
.6r4.lior literié utcai klmérásie
40 fillér. Magyar-utca 64. Dudáa-k
Kltllné .ut.ll 4. k.l.toal
BEÍRD IC 50 llttrtsl
UUreUft legolcsóbb n áron kaphalúk: LIOHVSCHKIM 4lí kereskedés, Csengfry
■l.to.l I
rtöl ffHe\'é I ■óbb napi- I
mull b. I
li-J
Veszek egy |ókarban levó sys. \'■sc.lt. Horthy Mlklds-ut 35. Lakra..
Magyar-utca 40. alatt cca 1 hol sert1 bárba.dó. Bévebbe! ugyanolt. M6
lysrmsk mellé s^nlkozlk ascnnalra neathalell (Svá|c) I -ssala leány. Meg kereséseket Koller Rdasf, Szombalhefy, Oi. Apponyl Alberl u. 10. ctare kér. 987
AI.Bisasém dr. Mead Ferenc: .Az
osoaz-osztrák-msgyi r haboíuban\' c. 1915-ben Nagykanizsán, a Zala nyomdában meg. Jelent könyvét. Baibsilts Lsjos. M8
niegvítelre kifogástalan áUa-polb n levő 8 és 17 lóasós lolrosaobtlokál
és tézeggyárló gépeket. Részletesen körül-
Irt slánlalok .L...........
kiadóba.
.UkoaobU- Jelige alatt
KI Al»Ó
2 háromszobás lakáa I. ét
II. emeleten, összkomforttal, erkéllyel május l-rt. Érdeklődni lehet Honáth él Tg> épllömetterek 72 Csangery-ut 17.
B4p4tukt, akt tőacgtermelésben Jártas, felveszünk. — Részletes alánlkozásokat: .Tőza«\' Jelige alstt a kiadóba. 971
Tőzafl\' Fl.tal
taknrltóisH Wvusek Pőstt 24.
Szép .bá.14, ktllon kradaac éa szik
tény eladd Széchenyi léi 4. «96
Egy szép udvsrl szoba. eldaaoMM éa mellékhelyíiégckkcl kf.d4 Hussty-tél 3.
1801
ÜZLETSZERZŐT
Nagyksnkia és kőríelítf reudklvüi magas juUIébkal, verseny-képet árskksl Bau rmé6av«f*i>
■««a»=ol,V.. Váci ul 16 löldsilnt IX. Roletták eladálában Ián., úrik előnyben. Nagy keresett lehelöségl i»i
UtthtUiHll és egyéb munkálatoknál ■ •lllaayuaraláal legoloőb-ban vállalom. Deulich László vili. tierelő, Batthyány-ulct 1. sz. 1002
Caengery-uton Sóháznál utcei egyaiobá) konyhás Ukás május l-re. Erjsíbet-tér 11. sitit üzlethelyiség Irodának slkalmaiaugun-tus l-re és kisebb helyiség raktár vsgy műhelynek alkalmas azonnalra kiad*. Bővebbet a házlula]donoinál. 77
Emeleti 8 subái modern utcai lakáa kiadó Eötvös-tár 30. 1004
Jóforgalmu Halat olcsón eladó. C!m a \' — 1003
A várót belterületén Ügyletem kisebb
*---venne. Alánlatok Mező flgyvéd-
1105
Baliáraakaa fél hál négy ét egy szoba lakással uái termófás \'nagy kerttel • I etlogsdhstó álért elsdó. - Clm s 1006
Hannával festesse haját
és csináltasson
Tv.tós ondolálást
(Vitat eljárással) villany- ét gép nélkül •fi >3 A hölgyfodráiz WHUU ht|!iilö cégnél
Rákóczl-ut 17. Tel. 441—78. EMreiil aukl írat lenállltrt.
Fasor-szanatórium
Budapest, VII., Vilma királyné-ut 9.
Telefon 31-5-26.
Sebésiet, belgyógyászat, szülészet, nőgyógyászat, Idegosztály. Olcsóbb, mint bármely klinika, vagy közkórhái kűlön-szobája. Napi ellátási dij 10 pengótól. Kórházi pausálárak Idegbetegek esetében, továbbá síeléseknél.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
5982/1934.
Faeladásl hlrdelmény.
F. hó 13-án, kedden a kis-förhénci első hegykapunál d. e. 9 órakor megkezdődő árverésen 107 halom ágfát eladok.
Nagykanizsa, 1934. évi már-; cius hó 9-én.
«s Polgármester.
Szelvény,
melynek felmutatója 3 pengő bolti ír helyett 1 pangUet veheti meg Ulu Jfeaef
„A fa i-d a lovag"
clmQ regónyót a Zalai lUzltay kiadóhivatalában.
ZALAI KÖZLÖNY
Vigyázzon a pénzére!
Sok pénzt takerithat meg, ba
BÚTORAIT
az országosán ismert legnagyobb cégnél:
Kopstein
bútoráruházakban
--vásárolja -
isa sopron i
Horthy MJklós-ut
Kedvező fizetési feltételek! — Díjtalan szállítás! —
Nem kell már drága, füstszűrös hüvelyt vásárolni. ^
Óvja egészégét! ^
Óvja pénzét!
Szívjon kizárólag:
füstszürős valta-betétes szivarkahüvelyt.
Szabadalom iörv védve.
Ara 45 fillér.
Un-
Kapható minden trafikban.
Kerti vetemény és vírágmagvak
Őszirózsa Phlox ií„,»i „x__r»
Nyái-i wlola Salvla Kortl Pá*«l»
SzogfUk Rezeda Mag
Kukaovlrág Szalmavlrág s b. Műtrágyák
HIRSCH és SZEGÖ magkereskedésében
Nagykanizsaiak találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmaniozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Teleion: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapriak. Központi ftités, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komlorl. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
1934 március II.
Tel|esen megbízható, fajtiszta és nagyon jó cslraképességü
fiú elék-magvak, virág-magvak,
hazai
gazdasági vetőmagvak, műtrágyák, riövénytápsó, gyümölcsfa-permetező-szerek,
Futor antiÉja, Pekk ..D"
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
aaag, műtrágya, növényvédelmtaierak stb. kereskedCaében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A birótág mellett)
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
890/1934.
Veriyttplási Mm.
A tűzoltólaktanyának toronyépítésére nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel folyó évi március hó 19-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A kiírási műveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között lehet a városi mérnöki hivatalban beszerezni.
Nagykanizsa, 1934. évi február hó 9-én.
Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6085/1934.
Hirdetmény.
Az 1—11. ker. köztemető „E" jelzésű tömbjében (a ravatalozó mögött húzódó ut és a Vécsey-utcai kapu között) levő összes sírok tulajdonosait felhívom, hogy a síroknak az uj temetőbe leendő, áthelyezése végett folyó évi április hó 30-ig saját érdekükben annál is inkább jelentkezzenek a v. temető gondnoknál (városháza, 11. eme let, 37. ajtó), mert ellenkező esetben a fenti határidő letelte után a sírokba eltemetettek, a hozzátartozók további megkérdezése nélkül lesznek áthelyezve a temetési sorrendben következő sírokba.
Nagykanizsa, 1934. évi március hó 10-én.
Polgármester.
Nyomaton , laplultjdonos Közgazdtslgl R.-T, Qutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdáiéban Nagykanizsán. (Felelőt üzletvezető: Zalai Károly.)
74. évfolyam 58 szám
Nagykanizsa, 1934. március 13. kedd
Ara 12 Hllér
ZALAI KÖZLÖNY
8»fkc*atAttg és kiadóhivatal: Főút h. iiia Megjelenik minden reggel, hétló kivételével
" • LI THAI KAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előllielétl ár.: e«y hóra * pengő 40 Hllét SarrkeaatöaéKl éa kladóhlvaUII teleion: 78. u
Gömbös elutazott
Gömbös Gyula miniszterelnök elutazott Rómába, hogy Dollfuss kancellárral egy üti Mussolini tervét a kot dunavölgyi országra vonatkozólag megbeszéljék. Semmi két-ség, hogy ez a római ul a magyar jövő szempontjából nagyjelentőségű esemény. Hiszen már a híre is olyan nagy ]>orl vert fel a világ .saj lójában, amely jelzi annak nemzetközi fontosságát. Mintha a történelem már magával a dátuntynal is ki akarná emelni ennek a római útnak a jelentőségét, hiszen a március közepe egylH? esik a magyar szabadság, a magyar feltámadás gondolatának ünnepével. Ugv éivz-zük most is, hogv ez a római ut az élet kapuját nyílja meg számunkra. Azt a kaput, amelyet olyan makacs elszántsággal és tervszenüséggel akartak ellenségeink őrökre Lezárni előttünk. Nehéz évek megpróbál-, látásai, nyomaszlói gondjai, szinte megoldhatatlan kérdései sokszor sajtolták ki a hosszú trianoni szomorúság idejében lelkünkből a kétségbeesett kérdést:
Vájjon sikerülhet-e összetörnünk a nyakunk kóré szorított hurkot, amely oly kegyetlenül akar megfojtani bennünket, mert fojto-gatóink kegyetlensége sem igazságot, sem irgalmat, sem emberi \'érzést nem ismer.
Valljuk meg, nagy lélek, nagy hit nagy erő kelleti hozzá, hogy az általános kétségbeesés közepette hangoztatni merje valaki a magvar igazságot s még hozzá a kormány programra merje emelni ennek az igazságnak megvívandó harcát, ugy állítván l>c a revízió kérdését, mint amit többé a megoldandó kérdések közül sem kitörölni, sem (háttérbe szorítani nem lehet. Gőmltfs Gyula meg merte ezt lenni. Nyillan mert határozni akkor, amikor még a kisantant hatalmassápí~-*^íke-szerződések sérthetetlenségéi hirdették s a revízió gondolatában mj háborúk veszedelmét fosWgctlék a falra Gömbös Gyula történelmi érdeme. hogy nyíltan és felsérthet t» cnül ki merte mondani, ftegy iKc-leleurópábari. a Duna-völgyél>en nem lehel rend a magyar kérdés megoldása nélkül.
És az idők ezullal valóban a magvai- igazság melletl szólaltak meg. Ennek a tudata olt lappang a kisantant hangosainak elnémulásában i nluleseu végleges e I kedvet le n*■ désében és visszavonulásában ép-l*n «g>\\ mint a Bencs Eduárd színválioztatásában, amikor pár \'inppal ezelőtt még a magyar-olasz
<»sztrák gazdasági kapcsolatok el-1 \'""lakozik kézzel-lábbaj,^ íe "yegelőzik, hogy imw^\' átKang-sereit nyilntko/atábaiXsíessen kijelenteni, hogy szivé n Veti alá o is a maga akaralál a Mussolini terveinek.
Mindez nem történt volna meg. ,u « gazdasági erők is nem kiál-l:"»ak tiltakozási a Henes eddig kö-v<*,etl l*>Mikája ellen. Mert mosl
A rendőrségen elitéltek a pUspöki tanácsost támadó röpirat éjszakai terjesztőit
Lengyel János a hlrlapbizományosság megvonása miatt akart bosszút állni a püspöki tanácsoson
A nagykanizsai rendőrség kihá- Jánost, akii ezért 1100 petigá pénz-
gási bírája hétfőn vonta felelősségre Unoucl Jánost és két társát, Hácz János alsólemplomi kántort és liótli István tanítót abban a (iazdjpff Ferenc püs|W)ki tanács,.s ellen kiadott Nyílt-levél ügyéhen, melynek engedély nélküli terjesztése címén indította meg el\'enük a rendőrség a kihágási eljárást.
lengyel János elmondta a hétfői tárgyaláson, hogv a Központi Sajtóvállalat nagykanizsai bizományosa, kihágásért már büntetve mit. Előadta. hogy az ominózus Nyílt-levelet ő rendelte meg a keszthelyi Nádai-nyomdáhan. Azért nem kért a vármegye alispánjától terjesztési engedélyt, mert abban a hiszemben volt, hogy azt csak a politikai tartalmú röplapokra kell kérni. így történt, hogv március 8-án esle Rác/. János kántornak átadotl egy csomó borilékba tett Nvilt-levelet az/al a megbízatással, hogv szór/a szét azokut a kapualfttklxin és tutim rokon. Hólh Istvánnak nem ő adla a röplapokat, hanem Rácz János. Tudomása van arról, hogy Rácz, amikor vál\'alkozott a röplapok szélszórására. ismerle azok tartalmát. Mentségéül Leng vei felhozta, hogy őt sikasztással vádolták meg és Gazdag püspöki tanácsos közbejárására vonta vissza tőle a Köz|H)iiti Sajtóvállalat is a bizományosi megbízatást. Kfelclli elkeseredésében határozta el magái a Nyílt-levél terjes/lésére. Az egész ügylHMi csak azt sajnálja, hogv az Egyháznak is kellemetlenségei okozott ezzel a Nvilt-levéllel. Elmondta végül, hogv jelenleg kereset nélkül van, a szülei tartják el ablx»l a 100-120 pcngőlKíl. amil az édjsapia mint városi közkórházi gépész keres.
A rendőr bíró \'i rendbeli kihágás ■ ban mondta ki bűnösnek Eengvel
bünteti sre, vagy nemfizetés eSetén 30 napi el zárás fa itélt. A bíróság hangsúlyozta az itéletl>en, h<»gy súlyosbító körülménynek vette azt a tényt, hogv a Nyllt-Ievél tartalma a város egyik előkelő |>ozieiót elfoglaló funkcionáriusát támadta \'meg, amely támadás az Egyházat is súlyosan érlc és a város lx;kéjét is megbontotta. Enyhítő körülménynek vette a bíróság a vádlódnak vélt sérelmei feletti elkeseredését.
I>engvei János az ítélet ellen enyhítés végeit jelentett be fellebbezést
Rácz János kántor kijelentette, hogy megbánta tettét. Elismerte, hogv nem volt engedélye a röplap terjesztésére. Amikor Ixmgvel neki átadta a röplapok egy részét, nyomban megkezdte a szélszórást. Hajnali 2 órakor a Petőfi-utcában ösz-szelalálkozoll barátjával, Bóth István tanítóval, aki alaposan l>el>o-rozva, hajnali hangulatban igyekezett hazafelé. Megkérte Bóthol, hogy segítsen neki ledobálni az udvarokba a röplapokat. így érte őket lelten egy rendőr. Ismerte a Nyíltlevél tartalmát, de vállalta a terjesztést, mert azt hitte, hogv ezzel a megycsföpászlornak tesz szolgálatot. Tettét egyébként minden tekintetben megbánta.
A rendőrbiró 3 rendbeli kihágás elmén 10 napra átváltoztatható UK) penyft irénzbünteiésre ítélte Rácz Jánosi. A biróság súlyosbító körülménynek tudta be azl. hogy a Nyílt-levél éle egv kanizsai fő-funkcionárius ellen irányul! és a váras iK-kójél is megbontotta c/.z"l Enyhilő körülmény, hogv a\' ine-gyéspüspöknek véli szolgálatot teljesíteni. Kijelentet!© végül, hogv az ilélelre vonatkozólag fenlartja 15 napig a jogát.
Bóth István elmondta, hogv bűnösnek érzi magái és nagyon mag-
iesti leg-
bánta már tettét, amely lelkileg összetörte.
Akkor hajnalban, mondta^ egy társasággal igyekeztem hazafelé, meglehetős Ixiros hangulatiam. A Petőfi-utcán találkoztam Rácz János barátommal, aki kért, hogy maradjak -vele egv félóráig és segítsek neki a röplapok szétszórásá-ban. Nem ismertem a röplap tartalmát, meri amikor "megkérdezte.m Ráczlói, hogy miről van l>enne szó, azt válaszolta, majd másnap megmagyarázza, most az éjszaka nem alkalmas egy hosszabb me^g-beszélésre. Pedig ha tudtam volna a röplap tartalmát, nemhogy nem vállalkoztam volna a terjesztésére, hanem még a barátomat is lelx".-széltcm volna arról
A rendőrbiróság látva, hogy Bóth István maga is csak áldozat és hogy itl a^ttarálsáfl firve alatt ugratták bele a terjesztésbe, ezt nyomatékos enyhilő körülménynek tudta l>e és csupán 2 napra átváltoztatható W pengfi pénzbüntetésre ilélle Hólh István megnyugodott az ítéletben.
Vasárnap c«te 7 óra tájlwuí egyéb ként a kanizsai katolikus ifjúság ismét szimpátia tüntetési rendezett Gazdag Ferenc püs|>őkJ tanácsos udvarán, ahol többszáz főnvi fiatal-eml>er gyűlt össze. A tüntetők ezután rendl^ií, négyes sorokban dr. * Krátky Islván Sugár-uti háza elé vonullak, ahol lelkesen megéljenezték a polgármestert.
UJ konnersreuth
Pozsony, márc. 12. Csallóközben Bős közfAKben moj?l«métlődőtt a konners-. routhl csoda. (Jzvejrv Slncth Fereno-nének lAtomása volt. mejrjolent előtte az Urnni?ynlH. Ar. asszony folyékonysn Idézett hibátlanul hosszabb szövegrészeket Intln nyelven n misekönyvből, bár soflom tanult latinul. A látomás óta a község valóságos bucsujáróhely lett.
már kétségtelen valóság, bog)\' u kis anlant egésZpolitikája csődbejutotl. Magvarországot akarták megfojtani és térdre kényszeríteni Még a levegői is elirigyclték tőlünk Szövetségükig csalogatták Bulgáriát, csuk hogv szövetségük egvrc erősebb, a magyar egv re gyengébb legyen Nem sikerüli. Azlán Ausztriára \\e-tettek szemet, amflye! oiztálygyü-löleilel egv teljesen aláaknázott. le-gyengitett és lelkileg megmételyezel! országnak tekinHIek. amelyei a forradalom akkor puszlilhal el. amikor ehhez a jelszót kiadják. A lejesknnnákban és zoiuáncedény k-|x«n szállított lőszerek azonban visz-* szafelé süllek el. Ma Ausztria egészé ségevebb, mint valaha volt. S \\ FI<>-
risdorfban ma már nemzeti, örök vigyáznak a Csehországból jövő tejeskannákra Tehát ez sem Kikerült
De meghiúsullak gazdasági számításaik is llománía és Délszlávi.i már régen látják, régen érzik, hogy Csehország kihasználljai.
így fest a nagv egysétf a kisantant berkeiben. Mindenütt csalódás, kiábrándulás s a mérlegek serpenvő-jének olyan fel billenőse, ami előre sejteti a kórelgő veszedelmet. hisz mi egymagában Csehországban az utolsó esztendőben 1000 millió pengőről .\'1000 millió pengő ériékre cselt vissza a külkereskedelmi forgalom. Ezzel szemben a halálraítélt magyar egymagára hagyottan,
körülzártán, nyolcvan millió pengős töbldellel tudta zárni külkereskedelmi mérlegét.
Mennyi életerő van ebben az egyetlen adatban. És mennyi biztatás a jövőre és mennyi kárpótlás é% eléglétei azokkal szemben, akik a halálunkra törlek. És ehelyett mi történik ? Rómában tárgyal a magvar miniszterelnök, hogv a magyar olasz -osztrák gazdasági kap csolnlokat megerősítse.
Március idusa (alán ezullal meghozza népünknek és országunknak a fojlogaió gyűrűből való szabadulási. a feltámadást Meri jegyezzük meg jól : Olt állunk Ismét az élet. kapujában, az élet lehető-»ég«i előtt.
ZALAI KOftONV
Gömbös római tárgyalásai nyomán olaszmagyar-osztrák gazdasági szerződés készül
A francok elősegítik Róma és a kisantant közeledését
A szerb külügyminiszter Habsburg restauráció s esetire háborúval fenyeget
det mondott Jugoszlávia külpollti-
Huda|H«it, március 12
Az a vonal, melyen Gömbös Űyula és kísérete Rómába utaztak, vasárnap éjjel üráxba érkezett. A pályaudvaron a tartományfőnök és a hatóságok vezetői fogadták a magyar politikusokat. A miniszterelnök vonata hétfőn reggel 7 órakor elhagyta Ausztria területét és olasz területre futott. Innen már Mussolini különvonatán ment a miniszterelnök Velencébe, ahová fél 12 órakor fulolt be Itt már az olasz katonai és polgári hatóságok vezetői ünnepélyesen fogadták a miniszterelnököt, aki elé Velencéig előre utazott Vilfpni Frigyes báró követ is. l)ollfuss osztrák kancellár ma kedden4indul repülőgépen Rómába.
Jíudaj>esl, március 12 Az egyik déli újság római értesülése szeriül a római tanácskozások kézzelfogható erednjénve szerződéskötés lesz Olaszország, Ausztria és Magyarország között. A tervezet már el is készült. A londoni Daily Herald szintén ludja, hogv Rómába kizárólag gazdasági megegyezés jön létre a három ország között.
Páris, március 112 A párisi lapok ugy vélik, hogy a római tárgyalások kedvező előjelek mellett indulnak meg. A Tcmps megállapítja, hogy a francia diplomácia minden igyekezetével igyekszik előmozdítani Róma és a kisantant közeledését és kétségtelen^ hogy ebben az irányban a helyzet pár hét óta lényegesen javult is. Prágában és Belgrádban, ina már egészen más szemmel nézik egy esetleges megegyezés lehetőségét, mint a mult esztendőben.
Jugoszlávia fenyeget
Belgrád, március 12 A kamara költségvetési vilájában Jeftics külügyminiszter nagybeszé-
kájáról. Hangoztatta, hogv ez a külpolitika a békeszerződéseken alapul és célja a nemzetközi kapcsolatok, valamint a népszövetségi eszme ápolása. Jeflics kijelentelte még, hogy Jugoszlávia valamennyi balkáni nép|>el kész együttműködni Jeftics külügyminiszter ií* Habsburg-restaurációra vonatkozólag kijelentette, hogy abban a pillanatban, amikor Magyarop»zágon, vagy Ausztriában komoly ^isérlel történik erre, a doíog végzetszerű fejleményeként vér fog folyni. Nézete szerint a restaurációnak politikája nem lehel a béke és megszilárdulás IMjlitikája. .
A római találkozón ^ 3 ország vezetői olyán dolgokról tárgyidnak, melyek egész Európára nézve- nagy jelentőségűek. Nem tudni, vájjon a 3 állam egyoldalú csoportosításáról van-e szó, vagy pedig Közép-európa tartós gazdasági megszilárdítására irányuló nagyszabású program megindításáról. E pillanatban az első feltevés látszik valószínűnek.
BécSj március 12 A bizonytalan időjárás miatt Dollfuss kancellár hétfőn este gyors vonaton utazott el Rómába. ,
Róma, március 12 Hétfőn este 5) óra 10 j>erckor (iömbős miniszterelnök és kísérete Rómába érkeztek, ahol Mussolini és az olasz kormány tagjai, valamint nagyszámú közönség az állomáson ünnepélyesen fogadták a vendégekel.
A tanulóifjúságra váró veszedelmek és az ellenük való védekezés
• SzQlől értekezlet « felsőkereskedelmi Iskolában
* Ilii i \'_»_
Divat és az orvos
Ezrei a dmnul tartott előadást vasárnap a liceális előadások keretében dr. liéber Ödön klskoináromi körorros. Az érdekes előadás feltűnő nagyszámú közönségei, különösen hnlgyközönséget vonzott-a városháza dísztermébe. Elő-adását röviden az alábbiakban adjuk.
A divat csakueui egyiidős az emberiséggel. A tetszenivágyás — amely mindenkor megvolt és meg Ls lesz u nokbtui r- sokwor kúroi divulbeleg-ségekei szúl. Ilyen volt a mult századbeli nő ki|izóeszköze : a fűző, amely különösen a fiatal leányoknál, majd-m\'in minden esellxm sápkórságot idézett elő. A fegyókurák nemcsak azon aaz evenl alapulnak, hogy a kövérség önmagában véve is betegség, hanem nagyrészt u női hiúságon. A mostani divatos karcsú, úgynevezett »fius.alak» elérésére irányuló fogyókúrák nugy része káros a szervezetre. Eredményes jxnlig csuk ugy lehet, ha a lcglelki-ismerelesebb orvosi ulmiitatás szerint történik. Ez természetesen egyémnkint más és más, mert ami jó az egj-ik^, szervezetnek, az a másikra káros leivel. A kis szűk kulap és a szines pulóverek és zsem|>erek divatja hozta magával a viszketős bőrbetegségeket. Előidézője : a khlüpokl>an és pulóverekben felhalmozott szép szines,( de mérges festékanyag, amely liorzsolás (szök kalap), izzadás utján Jut a bőrbe. A sok púder használat, nz. arcbőr tönkrejutását, a piros körömlakk, az ujjbegyek elértéktelenedését — ésetU-g elhalását^ a rúzs használat pedig súlyosabb ajak ül. szájgyuladásl okozhat. Azok a hölgyek |>edig, akik kiszedik szemöldöküket, gyári szempillákat ragasztanak és alávetik magukat a plasztikai sebészek kitűnő késónek, már önmagukon hordják büntetésüket azzal, hogy elvesztik égvéni vonásai-kat és divatos, de keveset kifejező tömeg-arcot kapnak. Kétségtelen azonban, hogy vannak egészséges divatok is, igy például részben vagy egészben u rövid haj, a könnyű cipő, «#elyem-liarisnyaA a női liarísnyaturló, a dekoltázs és a bunda. Végül |>cdig u férfihallgatóság nem kis örömére bejelentette, hogy előbb vagy utóbb, de feltétlenül be kell következnie u férfi öltözködés reformjának ls.
A nagytudásu orvos, kitűnő előadását a nagyszámú hallgatóság mindvégig érdeklődéssel figyelte és lelke* aen megtapsolta. A lieeális előadás műsorát a Városi Nőikar kitűnő énekszámai tarkították. N\'annay János zene-iskolai igazgatö, Dávid Magyar József szóvegére irt -Szegény Eerkó szekere« cimű modern kétszólamú műve kitűnő előadásban, a szerző vezényletével nagyszerű élvezetet nyújtott. Ogyesen illeszkedett bele u mü«orba Wagner l.ászló IV. reálghnnáziuml tanuló szavalata, aki »Régi magyar* óltözetok« címmel részletet adott dő (ivadányi József gróf .Egy falusi nótáriusnak budai utazását cimű költeményéből. A műsor Beethoven : Ünnepély dmü kojálisan szép müvével ért véget, «imelyet a Városi Nőikar adott elő Vunnay János igazgutó-kamagv veze-lésével.
— líutorvásárlás nem floadt Teljes berendezéseket leudkivül előnyös rész-kifizetésre, sőt kamatmentesen ls szállítunk. Kopstein butorárubáz, Horthy Hlklós-ut 4.
Ax iskolás fiatalság legsulycsabb mai nevelési problémái álllak homlokterében annak az értékes szülői értekezletnek, ami vasárnap délután volt a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában. Az iskola dísztermében nagyszámbW jöttek össze a szülök és szaitásudók, az iskola-tulajdonos várost^ dr. Hegyi Lajos polgármesterliclyetles képviselte. íialogh Dezső, az iskola igazgatója megnyitó előadásában a szülői ház számára adoR irányelvekel az iskola és a családi nevelés aktiv együtt működése érdekéién. Fegyelmezettség kötelesség* érzet és lemondani hutás, — ebben a Ijáromljan jelölte meg a • legfonto-
sabb lelki vértezetet az életbe ma induló fiatalság számára. . Altalános azonban a tapasztalat, hogy az ellenőrzés hiányos a szülők és szállás adók részéről. Pedig ez sohasem volt olyan fontos, mini ép|>en ma, amikor lelketlen izgatók államellenes eszméinek legkönnyebLen eshetik áldozatul a sivár jövő elé néző fiatalság. A mai kilátástalan* ság napjaiban minden igyekczeltjl fenn kell tartom a diók lelki cy.yen-sulydt, amihez szükséges a gver-mekifju le\'el(psé(,érzetének fokozása. Vigyázni kell azonl>an, hogy a nevelés eme elveinek alkalmazásánál figyelembe vegyük a mai tanulóifjúság érzékenyebb lelkiálla-
_lOM. mátdoi 11
l>olát, nehogy helytelenül értelme-zett szigorral, megfélem Ütéssel lelki összeroppanást idézzünk elő. Meg kell óvni a fiatalságét a sport tul-hajtásaitól is. Ax igazgató előadása a mához alkalmazkodó, melegszívű, élesszemü pedagógus tanácsadó szava volt, amit minden szülőnek meg kellene szívlelnie.
. Surányi Gyula, az iskola tanára nz ifjúságra járó veszedelmekről tartott gyakorlati tanulságokkal tele. az élei I>ölcs szemléletéből ine-ritelt előadást. A járványos azon. yedélyek korát éljük, — mondta egyebek köxt. A kártya, a keresztrejtvény, az izgató olvasmányok, politika ejtik rabul a felnőtteket szívesen utánzó ifjúságot A nyomorúság hajtja a társadalmat ezek felé a káros narkotikumok felé. Megváltó eszméket keres a fiatalság, de nincs pénze könyvekre, tehát luiszfilléres bűnügyi regé/iyrk, ingyen terjeszteti jel forgat 6 röpint-tok töltik meg a lelkét maszlaggal, A szülőknek ez ellen fokozott ellenőrzéssel kell védekeznie. Ellenőrizni kell a fiatalság olvasmányait, a íjókjftit, a zsebét, a szabad Idejét, a társaságát. Az elektromosság, a rádió korszakában kinyílt agyakat azonban nem lehet megfélemlítéssel, ártatlan mesékkel gyógyítani, hanem szembe kell nézni a tényekkel és nyilt, őszinte módon kell rámutatni számukra a mételyező es/> mék helytelenségére.^ ponyva-irodalom, a válóperekkel, bűnügyi szenzációkkal tele újságok hatása ellen okos felvilágosítással, az iskola és otthon szellemélKsn való esetenkénti megbeszélésekkel lehet megvédeni a fiatal lelkeket.
A megindult élénk vilában Kész-ler Ferenc a diákok mozi-íátoga-tása ügvében szólalt fel, majd JiartAirils Lajos hívta fel a szülök figyelmét arra. hogy a mai diákság két legnagyobb veszedelmének, a sajtó lélekmérgező hatásának és a diáköngyilkosságok szomorú «diva-tának nagyban oka az otthoni nevelés. A diák lelke azért fertőződik meg kalandor-memoárok és válóperek gondolatvilágával, mertígon sok szülő is előszeretettel olvas olyan újságokat^ amelyek ilyesmikéi teregetnek ki hasábjaikon. Az uj ságot nem lehet elzárni a gyermek elől, de az újságot, amit beeresztek az otthonija, meg lehet válogatni! A diák abnormális túlérzékenysége a zsákutcába jutott fiatalságnak egyik legkatasztrórálisabb jelenség,-Ma már külön rovata van a lapokban a diák-eltünéseknek bizonyítvány és intő idejében. Ez ellen is elsősorban a szülőnek kell védekeznie. Tanítsa meg gyermekét, hogy uz élet sohase volt könnyű és harcolni mindig kellett a kenyérért, solmsem ment cgyszere a gondtalan existencia megalapítása Másfelől a szülő soliasa segítsen a diáknak abban, hogy a tanárt, az iskolát okozza, ha a diák szekundát, intőt visz haza. Ez lerontja az iskola tekintélyét és elkeseríti a tanulót, aki a végén a mai lelki atmoszférában könnyen elveszti az idegrendszere ellenállóképességél.
Balogh igazgató meleg elismerés hangján köszönte meg Rarbarik Laj<xs hozzászólását, méltatva a Zalai Kőzlány-ne\\í a tanügyi kérdésekkel szemben mindig tanúsított emelkedett felfogását.
Az értekezlet után a szülők és a tanárok között egyenként való <S»«. mecsere indult meg az iskola diákságának előmeneteli és magavise-leti ügyei felett.
Kerti vetemény és virágmagvak
őszirózsa Phlox ^ -__u
Ny%i viola lálvia Mrt* P"B,t
Szegfűk Rezeda Mag
Kukaovirág Szalmaviráo sb. Műtrágyák
HIRSCH és SZEGŐ magkereskedósóben
1034. m&rdus 13-
ZALAI KÖZLÖNY
8
Az ipartestületi vihar utórezgései az előlfárósági ülésen
Szabó Győző Járás-blróságl elnök eskütétele
Mintha Nagykanizsa szive mozdult volna meg abban az elhatározásban, amivel Magyiarország kormányzója 19 pályázó közül S&bó GvÖzőt, a nagykanizsai járásbíróság alelnökét nevezte ki a járásbíróság megüresedett elnöki szókébe. Osztatlanabbal ritkán örüli ennek a városnak a társadalma, fcnint amikor rövid éjszakai tclefonjelentés alapján a Zalai Közlöny szét röpítette reggel a kinevezésről szóló hírt. Alig van ember,.akinek\' nincs ellensége, haragosa, különösen nehéz a bírónak megőrizni mindenki: szimpátiáját. Szabó Győzőt j>cdig, holott sohasem kereste a népszerűséget, szeretet lei veszi körül az egész város. Mert Szabó Győző az egyéniségében hordja a szeretetre-méitóságot, magában hord egy érző, meleg emberi ritmusra dobogó szivet és — ez sugárzik reá vissza a társadalom őszinte szimpátiájából. Hivatalában is, magánéletében is az abszolút magyar ur, a kötcles-ségteljésités és lelkiismeret példaképe. Nem az ilyenkor megszokott szavak csengése ez, hanem élő közvélemény, aminek az újságíró — bár Szabó Győző határozott tilalma ellenérc rója c sorokat — csak
egyszerű krónikása.
*
Az ünnepélyes eskütétel vasárnap délelőtt volt a törvényszék teljes ülése keretében. Dr. Hftnnig Alfréd, a törvényszék elnöke felolvasta a kormányzói kinevezési okmányt, majd üdvözlő beszédében rámulatott arra, hogy a bírónak nincs más jutalma, senkitől semmit nem várhat, csak a pályán való előbbrejut ást, a hivatás letöltéséből származó lelkiismereti megnyugvást Szalió Győző meghatottan válaszolt az üdvözlésre. Utalt arra, hogy pályafutása legkomolyabb, legszebb pillanatához érkezett, amikor 10 év után visszakapta azt, amit a trianoni magyar sors elvett tőle. Szalió Győző t. i. 1908-tól az összeomlásig a ma megszállott Perlukon a járásbíróság vezetője volt.) Az cs-kütélet ünnepélyes szertartása után a kartársak meleg gratulációikkal osztoztak a járásbíróság uj elnökének örömében.
Elhájasodáanál, kflszvénynél és cukorbetegségeknél a természetes .Ferenc József- keserűvíz javítja a Ryomor és a belek működését és
elömoidiija az emésztést. Az anyag-cwrebintalmak gyógyító eljárásainak több kutatója megállapította, hogy a Ferenc József vlz-kura nagyon szép ettdményre vezet.
- (Bélyffljynjtök találkozója) minden csütörtökön délelőtt 10-től 12-ig, délután 6-tól 8-ig és mindun vasárnap délelőtt 10-től 12-ig a városi muzeum helyiségében. Minden alkalommal csere. Michel im alapon ós saját csera-füzetek beadása értékesítés céljából.
A nagykanizsai Iparieslülct március havi elöljáróság! ülésén Viola Lajos jegyző felolvasta az évi közgyűlés jegyzőkönyvét, amihez elsőnek Varga I-ajos szólalt fel és kijelentette, hogy nem akarta Hetessy városi számtisztet megtámadni. (Hetessy ugyanis jegyzőkönyvet vet t Tel a 8-as bizottság vallomásáról. Az egyik bizottsági \\aa/ elkérte Hctessyt: vegyu be a jegyzőX könyvbe, hogy (.erő olyan munkát végzett, amivel 120 pengő hasznot csinált. Wga ezt kifogásolta, mert kedvező lelt volna Gerő részére ós izgalmában azt a kifejezést használta, hogy ezt a dolgot >beiopattákc a jegyzőkönyvbe.) Varga l.aj<>s magyarázatot kért ezután az elnöktől, hogy nüért küldte fej a jegyzőkönyvet az ipar-biztoshoz, talán azért, hogy esetleg ellene eljárjanak kijelentése miatt ? ö állja a felelősséget, hangsúlyozta.
Samu l^ijos elnök válaszolt Vargának, aki fentartja a közgyűlésen felolvasóit levelének minden sorát.
A közgyűlésen elhangzottakat egyes előljárósági lagok helyremagyarázták, ami több hozzászólás és replika kőzött zajlott le. Varga Lajos és Samu Lajos közölt polémia indult meg, melynek befejezéséül Varga bocsánatot kért. Samu I^ajos bejelentette, hogy Gerő
Soma beadta lemondását, helyette Márkus József került be az elöljáróságba. A számvlzsgálóbizottság elnöke Is lemondott, lelkes munkásságáért jegyzőkönyvi köszönetet szavazott neki az elöljáróság. Az IPOK sikerrel interveniált jx MAV-nál, hogy biaonyos munkákat a kisiparossággal végeztessen, nem pedig saját üzemében. A sárkérdésben sikerűit a helyi érdekeltségeket egységes állásfoglalásra bimi. Az Ipartestületi Dalárda április 2-án hangversenyt rendez. A város vezetősége a közgyűlés részéről\' a kisipari kölcsön részére megszavazott 3000 pengőt már letétbe helyezte, ugy, hogy 1—2 hét múlva az igénylők között szétosztásra kerül. A kormány most azzal kísérletezik, hogy ne csak bankgarancia melleit, hanem sz»mélyi garancia melleit kaphassák uz igénylő iparosok a kölcsönt. Az igénylő iparosok jelentkezzenek a testületi irodában Samu elnök felolvasta Magas Mihály piarista igazgató levelét, melyben felkért az ijiarosságot, hogy az ifjúsági kápolna felépítésében legyenek segítségére, Samu elnök rámutatott arra* hogy a piaristák a város életében annyira összeforrtak a polgársággal,, a város közönségével, liogy az ij>aros-I ság a legteljesebb támogatásáról biz-
tosithatja a piaristákat.
Balog a szavazócédulákkal együtt küldött kísérőlevélnek egyes kitételeit sérelmezte. Molnár azt tette szóvá* hegy a közgyűlésen előterjesztett bizalmatlansági\' indítványt egy elöljáróság! tag is aláírta. Hogyan tehette ezt önmaga ellen? Szólítsák fel igazolásra az illetőt. Később Molnár elállt indítványától.
Az iparostanonriskola fetügyclőbi-zoltságába Papp Oszkár és Kertész Béla alelnököket küldték ki. A guda. pesten rendezendő l|>aroslauonc mun-kakiállitásnak helyi megszervezésére egy bizottságot küldtek ki Papp Oszkár alelnök vezetésével. Elhatározták, hogy átírnak a városhoz a testületi tagdijak erőteljesebb behajtása érdé-kében.
Az Irodalmi éa Művészeti Kör
záró-programja
Dr. Thohray Zsigmond postahivatali igazgató, az Irodalmi és Művészeti Kör elnöke összeállította a Kör idei ciklusának hátralévő programját és erre vonatkozólag a
kővetkezők közlését kéri: •
A Kör március 15-én hazafias ünnepélyt rendez 11 órakor a városr színházban. Ünnepi szónok dr. Hajdú Gyula, szaval GarpnioóUjiji Iván, énekel a Polgári Iskola Vegyeskara Keltinr/ Ferenc, karnagy vezénylésével. D. e. 10 órakor minden felekezet templomában istentisztelet.
Március 18-án a Kör fronthareos-liceálist rendez, melynek előadója dr. Fillöp György, a lielybeli frontharcos főcsojiort elnöke, szaval (}<ttym"öl<)U\' Iván, zeneszámokai ad elő a Levente Zenekar Schiller János karnagy vezetésével. Kezdődik 6 órakor.
Ugyanezen a nai>on, március 18-án, délután 3 órakor Koron k^y Kálmán Máv főmérnök (Budapest) az Irodalmi és Művészeti Kör rendezéséin a gyümölcstermelésről tart liceális előadást.
A Kör igazgatótanácsának hétfői határozata értelmében az utolsó liceális előadás március 25-én lesz, amikor is Vegele Károly kegyes -rendi gimnáziumi tanár ad elő a fénvtan köréWI
MENETREND
Nagykanizsa—Letonye
(Nagybanit..vidéki AuMbuii Vállalat, Unger é* TttitMh.)
Éri. M « 820
1 Mii 1 X»|jL.nlt.l «. ^
- 14 30 _ Nmkoútu, Oregtrl. 755
-■30 1440 3 745
-•70 1455 7 7\'30
I- 1511) 10 FllUr.JKnj. 7-15
170 1525 17 7-00
2-30 15\'40 53 6\'45
Hölgyek és urak
a legszebb
tavaszi újdonságokat
kaphatják
Olcsó, szabott árak, Kiváló minőségek, Figyelmei kiszolgálás.
Kész női kabátokban igen nagy választék!
ZALAI KÖZLÖNY
W4. március n
napihírek
NAPIREND MArclu. |3, Mdd
R6n.il katoHkui: Subln vl. Piolest.: Krtuli, Ur.: Adar hó 20
M,>l «KMtuk MWWP .yulftup. 3, 5, 7 ts 9 0[Uűí.
muftiim és. kQnyvlir nyllvi lo U rillfup delelőn HMÍI 12 teilg.
OyófflídrwUd.élltllMolgil*! ehón.p-
OőifBrdő nyílva reggel 6 órától este 8.frálg (bétlő, »erda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
, (Böjti kpnfeitm-la a
fn) A nagyböjtben meghonosított vasárnapi konferencia előadássorozatban a Alissdós Házból vasárnap dr. Kerkay József piarista gimnáziumL tanár tartott konferendabeszédet, amelyben kitért a mai időszerű problémákra és azokat katolikus szemszögből bi-iA tudós tanár éles meglátással, fpgtólkftíott az időszerű kérdésekkel és előadásával nagy ,ha|ást váltott ki. A konferenciabeszédet ének- és kőlte-ményszámok keretezték.
— (Halálozás) Közismert tekintélyes férfi dőlt ki ismét az élők sorából. Strfan Ignác DV felügyelő, Nagykanizsa nyug. álloraásfőnöke, rövid szenvedés után életének 58-ik évében elköltözött. az élők SQrábóU.Sttém Ignác kiválóan képzett vasúti .vezetőtisztvi-^elő volt. Nem .vett részt a társadalmi életben, egész egyéniségét szolgálatának áldozl" és felettes halósága előtt is mindenkor a legnagyobb becsülésnek örvendett. Nyugalomba vonulása után a menetjegyirodát vezette. Temetése március 13-án délután 5 órakor lesz az izr. temető halottas házából.
vAroii hozgó
Mindet* előadást filléres 1
Kedden és szerdán 5, 7 és 9 órakor ■4>gy hirea filmsztárral a főszerepben i Olga Csellova, HSrbiger PÚI, Hans Stüwe, Dorothea Wieok
Trenk búro szerelmei
Ezenkívül gyönyörU kisérö műsor. ——— Paramount Híradó. ——
Minden előadás filléres I
Jön: ZAROFF, a nyilas szörnyeteg!!!
(A Frontharioaok) nagykanizsai főcsoportja vasárnap délután a városházán taggyűlési tarlóit Németh Zoltán ve. zetőliszl, majd Miki József elnöklete alatt. Potzner Gyula bejelentette, hogy pünkösd első* napján lesz a helyi csoport zászlószentclésc afel-sőtemplomban. Minden bajtárs megörökítheti a zászlón nevét egy zászló-szeggel. A zásztószegek ára 1 és 2 pengő lesz. Március 18-án frontharcos lioeáliis előadás lesz a városházán n Zrinyii Miklós Irodalmi Kör rendezésében. Március ISiién az Országzászló előtt hazafias ünnepélyt tartanak a többi társadalmi egyesületekkel. I.a. fis oh Károly a szövetségi szabályokat ismertette. Németh Jenő n pénztári részről adott beszámolót.
— Fasor-szan na tér hím, . Budapest, Vilma klrályné-ut 9.
(Találtak) t pengőt az utcán, amit az ismeretlen megtaláló a 18-as szoborra adományozott.
— Nfi fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
Szálloda-utalványokat
a mezőgazdasági kiá\'Iitás, nemzetközi vásár és Szent Istv5n napi ünnepségek alkalmából a fzál\'odák-kal fennálló szerződés értelmében nem adhatunk ki elöfize\'öink részére.
A Zalai Közlöny szerkesztősége.
— Indamtr. Ingzeflrek, poupltnok oxfordok és pijaina anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
— Ilubay Jenő 75 éves. A nagy muzsikus, a nagy pedagógus és a nagy ember éleiét, müveit, munkásságát ismerteti mélyen járó tanulmányában az l\'j Idők inal számában Fodor Gyula. A cikkek közül kiempljük még Nyilas Jenő, érdekes, adatokban gazdag irá-sál„ amely az egyik legszebb fekvésű magyar város ■. Veszprém jelenét es múltját ismerteti me$ velünk.
— S pengőért már divátos női kalapot kap Brónyai Divatáruházbap.
• • (Őrizetbe vetlek egy kaaizsalTld. orzél) A Bagolasánc melletti városi alsóerdő egyik erdőőre vasárnap dé|.
előli összétálálkoBott két vadorzóval
Amikor meglátta, hogy az egyiknél fegyver van, rákiáltott, hogy dobja f) azoimal. Az orvvadász azonban lekap, ta fegyverét és rásütötte az erdőőrre A kél orvvadász azután elmeneküli Az erdőőr szerencsére nem sebesült meg, ellenben felismerte a merénylőt Knábel /Sámuel szobafestő, Teleky-mj lakos személyében. Az erdőőr azonnal bejött a nagykanizsai rendőrkapitány, ságra és ott szándékos emberölés ki-sórletc cimén feljelentést tett. Nyomban detektívek mentek ki Knábelért lakására^ akit a késő éjszakai órál«,i az egyik Telcky-uti korcsmában la|ál. luk, ahonnan előállították. Kuábelt, aki azzal védekezik, hogy csak iijesztéskép lőtt az crdöőn-e, őrizetbe vették.
— Hölgyek figyelmébe ajánlja legújabb köpeny, kosztüm és ruhakel. mélt Slnger Divatáruház. Rendkívül dus választék, olcsó árak.
a Zalai közlöny
barátai
a zalai közlöny
hirdetőinél
vásárolnak 1
Ofcsjónájjct aáfiamezibm szcmkozTíalik
— A lava»» divat újdonságai legolcsóbban Brónyai Div«táruházban.
(A eaerttész-apródok első teája)
várakozáson felül színes, kedves es<>-ménnyé nőltc ki magát vasárnap <161-után a Hozgonyi uccai iskola egyik termében. A cserkósz-ügy iránt aktive is érdeklődő tanítóságon kívül olt voltak a kis cserké?z-apródok szülei és hozzátartozói is olyan nagy számban, amire a rendezőség liem is számított. A müscyos tea egyúttal szülői értekezlet is volt, amelyen Zsigmond József igazgató,, a kis csapat egyik elnöke elnököli. Neuwirth György tanító, az apródok paraiif»poka a cserkészfegyelmezésről, jutalmazásról és a táborozásról tartott a szülőket érdeklő előadási. Az apróságok szavalatokkal, színdarabbal, irredenta jelenettel vidították és könnyeztették a közönséget. A inü*irt Grastyán István tanító rendezte, a tea körül főként Vargáné, Kmetykóné és Kőhalminé cserkész-mamák serénykedtek.
(A hrlybell pénzintézetek) ezúton közlik ügyfeleikkel, hogy március 15-én„ a nemzeti ünnepre való tekintettel, hivatalos órákat népi tartanak.
— Isten áldd mafc* magyart.... finek-lik a templom kórusán a magyar ünnep reggelén a .disqbc őllözött fiaial leányok. Knnek a előképnek jegyében van összeválogatva a Magyar I.ánunk uj számának egész tartalma. Mutatványszámot külg a kiadóhivatal, |ju. dajKsl, VI. AndLrássy ut 10. Klőfueté, negyedévre 4 pengő.
Márkás, valódi angol, férfi kabát és öltönyszóveiek Singeméi.
A bécsi Ha na Sldon uj módizerrel olvas a kézből nemcsak Jellemet, hanem • multat és beteeséBeket is. Elhinni nem kell, de érdekes. Fenn balra: a bunkós hüvelykujj a brutális természet Jel-. A hajtott középső uj) hajlamot Jelent a gyomorbajokra. Fenn jobbra egy nyugodt természetű ember keze. C«ak f.j. azlv- és élelvonsla van. Lenn balra: terhelt ember keze. A vlllós fej-vonal kereszteződő véget azt jelentik, hocy a családban anyai részről öröklékeny a parallel*. Lenn középen: az életvonalon lévő kereszt-vonal Sldon szerint egy fejsérülést Jelent. Sldon mfe az operáció Időpontját Is meglátta ezen a tenyéren. I.enn jobbra: az egymás felé tartó fej- és szív-vonal asztma-hajlamot mutat
SPORTÉLET
Az NTE könnyen győzött a Csurgói TK ellen
NTE-Csurgói TK 3:0 (2:0)
A tavaszi szexén ruAsoillik bajnoki meccs® is NTE győzelmei hozotl. A
mull vasárnapi mintára, isinél nagy szél fogadja a pályára lépő cspuHkal. ítészben annak lulajdonilhaló, li agy a mérkőzés gyenge s|>orlol h:>z>tt. Csődöt mondott azonban a csatársor is mert az NTE védelem föladata magaslatán álH, szinte az ellenfél ka-pulyához szegezte az NTE csatársort, de a két tucat gólhelyzetből ,-sak liánnal tudóit kihasználni.
Az NTE Csondor lu-lyén tart ilckkai a következő felállításban játszott :
Farkas, Csáki Engelleiicr, Ha-dics (lingi — Kndich, Cziglcr -Szollár - Horváth — Jakubccz -Csász. Sorsolásnál az NTE-n.k kedvez a szerencse és az első félidőben szél támogatásával játszik. Az egész félidőben a csurgói térfelén megy « játék, az NTE kapustarlalékju, Farkas csak egy labdát kapott. A 17-ik |>erc-Jk.\'ii a védelemtől kapott lobdát Jaku-bec mellel fogja és kapásnól védlh\'"-tétlen gól! lő a csurgói hálóba. A gyenge csatársorból csak Jukubec. nagy játékkedve tűnik ki, akinek lövéseit azonban nem kilséri szerencse,
mert két izbc.i is a kapufái találja el. Az utolsó percben Szollár In-adását Jakubec bifejeli. (2:0,
Szünet után szól ellen is állandóan az NTE van támadásban, d.- gól csak egy <s\'k. A 23-ik pereién szép csatárakcióból Horváth a :i-ik gólt lövi. l\'tána Vlaszák, a CsTK centere egy magas gyönyörű lövést küld kapura, dc Farkas remekül védi kornerrc. Egyetlen veszélyes lebda az NTE hálójára. Főiényél mindvégiig megtartotta az NTE, de a tömörült csurgói védelem mellett több gól nem esik.
Az NTE védelme ós halfsora mindvégig nagyszerű volt. A mezőny legjobbja Engelleiicr volt Csákival együtt nagyszerű hátvédpár. Radics (lingi-Kudich halftrió mindvégig jól működött. A csatár-or csalódást költeti. Cziglcr, Szollár, Horváth egymást multák- fölül a tehelellenségb;-n, Jakubec nagy \'formában van, C.sász kevés labdát ka|)otl, de azt megjátszotta.
Csurgó csapata még a II. ligában is gyenge ellenfél lenne. Védekezni!,, végekezni, ez az összes tudományuk.
Wolf biró jól vezette a mérkőzést.
Leventebajnoki eredmények
Hcálgimuáziium Sáska 2 :2 0 :0). Biró : Bárány.
Teleky - Kciesk. Isk. 5 :1 „1:1) Biró Németh.
Zrinyi II. -Transzdanubi» 3 :3 í,3-:0) Biró Flumbort. A Zrinyi II a I. Tét-idö 10-ik percében levonult.
Törekvés- Hunyadi 1:0 (0:0. Biró Szirles.
Hajni Petőfi 3 0 0:0. Biró llor-váth l ajos. _
Profl-eredmúnyek
Hungária t\'jpesl 1:1 (1:0; Budai 11 Ki fpest 2 1 :0). III. ker. Attila 3 2 (2:2 . I\'höbusz Nemzeti 11 (1:0). Bocskai Somogy 0:0 (6:0). Ferencváros—Szeged I . 3 (2 : 2).
Kaposvári alosztály
Kaposvári Turul KBSC 1:0 (0:0). DVOC.E-BIOK 1 0 (0:0.
(I.evenle l.abd\'.irugö Szakosztály) Intézőbizottsága a csütörtöki ülését a azalias ünnepre való tekintettél ezen a héten szerdán este lartja meg az ipa-roslnnonciskolában.
Emlékeztető
Március 15. Reálgimnázium hazafias előadása délután 5-kor a tornateremben.
Iparoskör hazafias ünnepsége este fél 9 órakor.
A kereskedelmi fiúiskola hazafias ünnepsége délulán 4 órakor a Kaszinóban.
Március 18. Reálgimnázium hazafiins előadása délulán 5-kor a torna-teremben.
Március Nagy László kiskanizsai szerző színdarabjának, a .Rang és szerelem«-nek előadása a Vá rosi Színházban.
Április 8. Matinó fél 12-kor a zeneiskolában (Vannay J.). ,
Április lr V. l>érleti hangverseny (Herz Lili zongora-estje).
Április 18. Tanári hangverseny a ze-neiskolában este 9 órakor.
ATHENAEUM 50 napos könyvvásár
könyvel
beszerezhetők
FISCHEL
kőnyvkere»kedé»ben
Horthy Miklós-utca 1. Talafais II*. M.
RÁDIÓ-MŰ SOR
Bud.pe.l f.bralr 1 Sí. :
8.15. Tomii, Utána Hanglemezek. — 8.30 Helyszíni közvetítés a m. klr. osztálysorajáték húzásáról 1300.000 pengi Jutalom húzása). - 9.45 Hírek. — I0.TO 1. Oerhard Hauplmano. 2. Apróságok a tavaszt díváiról. Kör.bi-n Hanglemezek.
12.00 llétl harangszó. Idójáráajelen-tés — 12.06 Keleeen Klára zongorázik, Stelner Kató gordonkázlk. — MIS Idö-lelzéB. 1.31) Cigányzene. - 2.40 Hírek.
— 4.00 Csengő rlraek. — 4.45 Időjelzés, hírek. — B.OO Hanglemezek — 6.20 Pancso Vladlgerov Haját művelt zongorázza. — 11.50 „A tenger menyasszo-nya" elboszélés. - 7.25 Operaelőadás: „Figaró házassága", vlgopura 2 telv. 4 képben. - tun Hírek. 1Ü.30 ldó-Járái-jolenlés. — 10S5 Cigányzene.
Bíc. i 12.00 Parasztzene lemezeken.
— 12,30 Könnyű lemezek. - 1.00 Mü-vészlemezok. - 2.00 Nók Kláráit. — 4.05 Apró zenedarabok gyermekeknek.
— 6.20 Schretber Tóal énekel. - tUO Előadás. — 0.35 Franca lecke. — 7.00 Rádiózenekar ás Oauilrlot-Jnzz. — !MX> llett tárca — 0.30 Mfirner Marlanne énokel. — 10.15 Kamararene.
Időjárás
A nagykanizsai meteoroloilal megfigyeld Jelontéaek: - hétUn a hőmérséklet: reggel 7 órakor 4- 8-2, dél-után 2 órakor + 16-2, e«te 0 órakor
+ 12\'4.
FelhSztl: Reggel é« délben borult, este tiszta.
Szélirány: reggel, délben és este délnyugati.
(B/tlMui ,Mló/tltntHI * Balaar.1*-,1.1 IntAxat Jalaatt IO
Enyha, II.I.I, ••«!■• haji ama* Ilii wárHaté.
Közgazdaság
Terménytőzsde
Buzi tlsza*.(u|)77-ea 100S-1030. 7S-as 10 15—10-40, 79-es 1C J5— ÍO\'ÍO, 80-as 10-3S— toeo.dunánt. (uj) 77-es S\\5-»90 78-ss 985-1000, 79-es 995-10-10, 80-as 10-15- 0-20, rozs (u|) !)\'40— 5410. -r Zab I. r. 9 30-9 40, ujtengeri tlssánl.ll
felhajtás 1310, slsdatlan 759 Első-rendű 092-094 szedett 0-68 -0 93, szedett közép 0-81 -088, könnytl 08)-0-(3. első rendtl öreg 084 0-88, ll-od tendU öreg 074- 0-82, angol söldő 1.080-10\', szalonna nagyban 000-100, islr K8 -1-15, bus 1 18 1-40. télsertás 114—120.
Kiadja a laptulsjdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős klsdó: Zalai Károly.
Inteurbrn teleion; Nagykanizsa 78. szám.
Szerencsétlen körülmények között vesztett a Zrinyi
KPAC-Zrínyi 3:0 (1:0)
(Kiküldölt sport lovalwzetöük beszámolása.) A véletlenek nagyon gyakran közrejátszanak labdarugó mérkőzések eredményeinek kialakulásánál. Igy történt ez vasárnap délután Ka. (Kisváron. A balszerencsének az a végzetes sorozata,, ami a .Zrínyit pr. egész mérkőzés folyamán kísérte, van kifejezési juttatva az eredményben. Több mint 55 pereiig támadott a \'Zrinyi csa. l«ua meggyőző erejüen és mégis 3 o aránjn vereséggel hagyta el a pályát. Nagy lefolyással volt erre a Zrínyii csatársorának bántó gólképtelensége. Nem kell hozzá más magyarázat, mint az, liogy a kaposvári csapat összesen vagy fi gólhelyzetet tudott csak összehozni a /rlnyi 10 komoly gólhelyzetével szemben és ebből három alkalommal eredményesen is fejezett be.
Maga a mérkőzés az első félidőben a széllel támogatott Zrínyi fölényével kezdődik, ez tart egy jó negyed óráig, de eredmény nem adódik. A 10-ik l>erclK\'n veszélyesen Száguld a Zrínyi kapuja felé egy kaposvári csatár,, melyet Kárpát hátvéd könnyelműen a 1ü-osjon belül durva lökéssel akaszt megH a biró 1 l-est ad, melyet Krum-pach kaposvári játékos gólba rug. A Zrinyi nem adja fel a harcot, erősen küzd a }degye»lilésérl, de alefie^tlon és tehetetlen csatársor minden akciót rosszul fejez be. Igy hiába van A Zrinyi fölényben, nem tud kiegyefilcteni.
A második félidőben a jizé1. m kapt>s-vári csapatot segilj. A 3!)-ikl i>ercig nem adódik különösebb eseméé>ú.líg)\' véletlen folytán szabadrúgás a Zrinyi ellen, a tömörülő védelem lorncrri ment, a visszakerülő labda Horváth kii|K)svári jobbszélsőhöz került, aki gólt rug. Rá 5 perc múlva .esik a mérkőzés legszebb gólju Kővágó rúgásáig. A 10-ik percben U-es| ér el u Zrinyi, de l\\>or szeleburdin kapu mel-•é rúgja. A Zrinyi csapatából Varga, Vellák és |>um játéka emelhető csak ki. A kaposvári csapatnak a Somogyban is gyakran szereplő Tadiics I., Tadlcs II. és Kővágó belső trió a lég-értékesebb része. Megfelelt a ve le ni n Knnnpach is.
A mérkőzést végignézte dr. KráR^ István [wlgármester VécseyS^si mér-
Fogromlását
I00oo-ig megakadályozza
a HYPERDEIT
_. Bzájvizessencia. -
nőkkel együtt, ugyanis őkcl hivatali elfeglaltságuk K.i|>osvárra szólilolta. Hiába volt azonban az ö szurkolásuk is. A mérkőzési Krausz pécsi \'niró vezette. Elfogadhatóan bíráskodott. II.
Ékszerész—Csurgói TK II.
5:2 (3:2)
A szabadnapos Ékszerész leven!.-Rcsup.it Csurgón Játszott a Cs\'l\'K II. i-snpalával ( :i/t 1,,1,\'iiy s jil\'l. nl.\'iti legyíiztc. Az Ékszerész góljnil ,M:nek F.2, Wilh lm, MamM\'k í, INillík lelték.
Szelvény,
melynek leimutatója 3 pongó bolti ár helyett 1 veheti meg
B.láu Jó.wf
„a ferde lovag" cimtl regényét a ZaUI KMJay kiadóhivatalában.
Épül a kr.guj.václ völgyzáró-Bál
a várost vlz* és elektromos erömdvek céljslrs.
ISS*. március 13
ZALAI KÖZLÖNY

Nyomatott i taí(uU|donos
APRÓHIRDETÉSEI
Szép f«h4r gyermekégy eladó Sugárul 14. földszint.
. Hahóion. írói Zrínyi Mik-IM5 Qöl belső-
Elméé hám.
lós-utca 33 azámu hát lL. „_____
■éggel, kereskedőnek igen alkalmas, ked. vező részletfizetés melleit, szabadkézből eladó. Cim : Laodl Imre Hahót, Zalamegye.
1016
Calaaaaa bútorozott aioba, külön bejárattal, azonnal feladó, Kinizsi u. 11. •
Jé vdrflabor, literje utcai kimérésre 40 fillér. Magyar-u. 64. Dudás korcsma. *
Leghorn keltető tojáa kapható drb ként 6 fillérért. Só-utca >2
Klfaatóflol felvesz Hungária kefegvár. Király-utca 28 1019
ÉRTESÍTÉS. w
Ezúton értesítjük a m. t. hölgykő-züuéget, hogy iavamtet köpeny, ttoascíUm modell-/elnlc bemutatását mai napon megkezdtük. Mily tisztelettel Varga—Rotfer divatszalon.
■Ivaoaett a köztemető és Sugár-ut vonalán ezüst retlktll. Beciületes megtaláló 10 P jutalomban részesül, József fő-berceg-u 98. sz. 1030
Jói főző mlnrianaat keresek 15-ikl belépéssel, László herceg-u. 4. 963
Réoavásiyakal, kényszerkölcsönköt-vényeket msgai áron vásárol Kálmán-bank, Nagykanizsa. •
Elveaxatt 9-én belvárosban forgácskorái nyakék. Kérem a becsületes megtalálót, hogy a rendőrségen adja le jutalom ellenében. 1037
Elvaeatett női arany karkötöóra a felsőtemplomtól az evangélikus templomig. Kérem a becsületes megtalálói, Jutalom ellenében adja le a rendőrségre, vagy Oyár-utca 29. alatt. 1021
ÜZLETSZERZŐT
keresünk Nagykanizsa én körzetére,\' rendkívül magas jutalékkal, verseny-! képes árakkal. Ganx redOnygy*r\'
Bud.p..t, V., Váci ut 16 földszint IX. Roletták eladásában jártas urak előnyben.\' Nsgy kereseti lehetőségi 995
■•Itftahedéaaél és egyéb munkálatoknál a wlllanyaaereléet legolcsóbban vállalom Deutsch László vili. szerelő, Batthyány-utca I. sz. 1002
Magvannám dr. Mező Ferenc: .Az orosz osztrák-msgyar háborúban* c. 1915-ben Nagykanizsái\', a Zala nyomdában megjelent könyvét. Barbarits Lajos. 988
Zongora (Baumbach) rövid, fekete, kereszthuros eladó Balthyány-u. 30. 964
Fagymontea napokon permetezzo
gyümölcsfáit I
Dendrit,
Neo-Dendrin
(gyümölcsfa karbollneum) Solbár
(kén bárium készítmény)
ÍAImola Pomrin
(gyümölcalakálrány) Amoníl Sulfarol
(kénkészltmóny)
Oltóviasz Hernyóenyw
Beazerezhotö:
ORSZÁG JÓZSEF

■--oya.növónyvédelmlszerok
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett) Telelőn 130.
özv. Strém Ignácné szül. Mersch Irma ugy a
saját, mint az összes rokonság nevében porig sújtva, mélyen megrendülve tudatja, hogy a legszeretőbb, legjobb, legönzetlenebb férj, testvér és rokojj,
Strém Ignác
Déli Vasúti telflgyelö, Nagykanizsa ny. álloináslönökc
ma hajnalban rövid szenvedés után 58 éves korában visszaadta nemes lelkét a Teremtőnek.
Drága halottunkat f. hó 13 án délután\';5 órakor fogjuk a nagykanizsai izr. temető halottasházából örök nyugvóhelyére kisérni.
Nagykanizsa, 1934. március hó 12. Áldott emléke örökké élni fog közöltünk!
Blúzok..............2-50-íől
Kombinék......2—.,,
Női nadrágok . . . 180 „
Műselyem harisnyák 125 „
Matt harisnyák . . 130 „
Legújabb divatú ernyők 5\'— P-töl
J&rónyai Divatáru&áx.
Szenzációs Baby-ruhák
és
garnitarák legolcsóbb árban
Hortby Mlklós-ut 1.
VdrosGáz-palota.
BRIDGE-BL9CK
pr.iktlkus beosztással (50 lappal)
darabonkint 20 miért
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában Fő-ut 5.
valamint
Krátky György és ifj. HirscHIcr Miksa doliány-árudájában, Fischel Ede és Schless Testvérek
könyv- és paplrkereskedésébpn, Horváth József ujságárudájábau.
Adó, borfogy. adó, Italm. Illeték, kincstári illeték.
12003/B. 1933. szára.
Árverési hirdetmény
a közla Mozisok fijében lefoglalt In-fős\'goknak az 1923. évi. VII. t.-c. 56-58 §-al éneimében eszközlendó nyilvános elárvereléséról. A végrehajtást szenvedő neve: Bogenrieder Károlyné. Lakása: Oyár-u. 37. sz. Az első árverés helve: Erjsébel-tér 4.
Az első árverés Ideje (nap és óra): 1934. március hó 14-ftid. e. 10 óra.
A második árverés helye: Erzsé-bet-lér 4
A má«odik árverés Ideje (nap és óra): 1934. március 23. d. e. 10 óra. A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként.
1 drb ic\'gora . fele r sze 100 P, 1 drb ebídlószekrény fele része 80 P, 1 a>b etédlőasztal 6 székkel 30 P, 1 drb falióra 20 P, 1 drb asziahe itó 10 P, I drb hátasdivánv 40 P, 1 drb diszszekrény 40 P, 1 drb luszter 15 P, 1 drb rádió, hangsióróval, 80 P, 1 drb szekrény fele rész 15 Pőss es b csérlékbtn.
Árverési teltételek.
1. Az első érvelésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább * 4 része megígértetik.
2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul 13, a legtöbbel Ígérőnek mindenesetre eladatnak.
3. A vételár készpénzben lizelcndó, vevó által fizetendő a forgalmi adó és az esetleges fényűzési adó is.
Kell Nagykanizs\', 1934. évi február hó 28-án.
Lehoczky Lajos s. k.
1019 vároal végrehajtó.
BIZTOS
eredményt csak ugy ér el.
hirdetéseit a naponta többezer példányban megjelenő, messze vidéken Is átterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja fel. Kiadóhivatal Főút 5. (az udvarban.) Tel. ?8
Itt történt a Dux-I bányakatasztrőfa, ami 140 bányász életébe került.
•----------...........uailjroat l-IVIVUC KCIUll.
i R.-T. Gutenberg Kyoinda ís Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdádban Nagykanizsán. (I\'elelós tlzlelvezelö: Zalai Károly.)" > /
ZALM KÖZLÖNY___1934. március 13.
74. évfolyam 59. szám
Nagykanizsa, 1934. március 14. szerda
Ara 12 HUér
ZALAI KÖZLÖNY
tat<ke*itó*ég ktadóblvstal; Fő«t 5. uim Megjelenik minden reggel, bétlő kivételével
rturiiii napilap
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElőfUetéil ára: egv hóra 8 pengő 40 ttlléi Sierketitőségl ét UMÖblvaUll teleion. 78. B
Fegyelmezett fiatalság
Ha valamikor, ugy Nagy kanizsán mostanában aktuális arról beszélni, hogy milyennek kell lennie a közélet posztjaira készülődő fiataloknak. Ha valamikor, ugy ma érdemes felfigyelni az olyan jóakaratú szóra, mint amit Gömbös Gyula miniszterelnök intézett a minap az egyik tekintélyes diákszövetség ünnepélyes vacsoráján a magyar ifjúsághoz, kifejtvén nézeteit az uj nemzedék kötelességeiről.
A közvélemény előtt már jól ismeretes, hogy n miniszterelnök igénybe kivánja venni az ifjúság lendületét, de ugyanakkor becsületben tartja n tapasztalt korosztály bölcs mérsékletét és higgadt mérlegelését. A jövő azonban az ifjúságé s az ifjúság jelenti a nemzet számára a fejlődést. Érthető tehát, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök figyelme fokozottabb mértékben tekint a fiatalabb korosztály felé, maga is hatással kivéti lenni rá. inert uj időknek uj problémái köszöntöttek a magyarra, de reformokat, ujitó szellemet s modern eszmeáramlatokat tapasztalunk világszerte. Elképzelhető-e, hogy ennél a nagy történelmi fordulónál csak mi állhatunk merev mozdulatlanságban.
A fejlődés üteme sugárzik a kormányzat minden tényéből, nyitva vannak az ablakok az éltető friss levegő számára, de féltve őrizzük nemes \'tradícióinkat, • hogy égiháború, (felforgató szellem, villámcsapás és pusztító szellemi földrengések le ne döntsék a magyar alkotmányosság ezeresztendős bástva-fokait.
A nemzet szem|K>ntjál>ól múlhatatlanul szükséges szempont diktálja, hogy a történelem oktató szel \'eme figyelembevételével kialakult modern haladni vágyó szellem hassa át a lelkeket s nyomuljon l>p elsősorban az ifjúság szivébe, melynek nemsokára át kell vennie a haza ügyeinek további szolgálatát.
Hycn szempontból nézve Gömbös Gyula miniszterelnök magatartását. mellyel lépten-nvomon számot ad az ifjúság iránti vonzalmá-csak helyeselhetjük, ha megjelenik közöttük és irányt szab gondolkodásuknak.
Az ifjúság fegyelmezettségére nagy súlyt helyezünk s ezt a mozzanatot emelte ki Gömbös Gyula miniszterelnök is beszédében, mert hiába vannak jót felépített programpontjaink, hiába álmodtuk meg a magyar jövendőt b hiába nuzzadnak tagjaink életerőtől és tettre készségtől, ha az ifjúság szerkezeteiben palotaforradalom tör ■órait egyenetlenség tüze szórja szot, _ igy jö^ s íjetet „verni «em lehet.
Hozzá vagyunk már szokva, hogv a miniszterelnök közéleti megnyilatkozásaiban mindig találunk °\'.van mozzanatokat, amelyek gról
Gömbfis miniszterelnök audiencián a Szentatyánál
őszentsége apostoli; áldását adta az egész magyar nemzetre — Gömbös Gyula tárgyalásai a Dúcéval
Az egész világ figyelme kíséri a római tanácskozásokat ^
Róma, március 13 Gömböt Gyula miniszterelnök kaidén délelőtt részletesen megbeszélte az előre küldött magyar szakértőkkel a tárgyalások egész anyagát és tájékozódott az eddigi helyzetről. A tárgyalások után a Pant-. heonha hajtatott, ahol« hatalmas babérkoszorút helyezett el Viktor Emánuel, majd Umbertó király sírjára. Utána a Névtelen Katona sirját koszorúzta meg. Mindkét he* Íven az összegyűlt tömeg lelkesen éljenezte Magyarországot és Gömbös miniszterelnököt, aki fascista módon, felemelt karral .köszönte meg az ünneplést. Eután a Palazzo Veneziába hajtatott, ahol Mussolinival találkozott. A két államférfi találkozásáról a következő jelentést adták ki :
Gömbös és Mussolini tanácskozásai
Mussolini miniszterelnök kedden délben 12 órakor fogadta Gömbös miniszterelnököt a Palazzo Vcncziá
ban, ahol a két kormányférfi másfél órán keresztül részletes és igen szívélyes megl>eszclést folytatolt egymással.
A magyar miniszterelnök rőmai látogatásai
Róma, március 12 Gömbös miniszterelnök délután \\ órakor Barcza György vatikáni kő-vet kíséretében látogatást tett Cigi Albano hercegnél, a szuverén katolikus Máltai Lovagrend nagymesterénél, majd Sinoero biborost kereste fel, aki az 1930 évi Szent Imre-ünnepségek alkalmával, mint a Pápa legátusa járt Magyarországon. Sincero bíboros magyarul üdvözölte a miniszterelnököt.
A Vatikánban
A Pápa este 7 órakor fogadta a magyar kormányfőt, aki a kihallgatás utan feltűnően hosszan időzött a Pápa könyvtárszobájában. Távozásakor a Pápa aj>ostoli áldását adta a miniszterelnökre, kíséretére
Hitler a Habsburg trón ausztriai visszaállítása ellen
Német politikai körökben nagyjelentőségűnek tartják ezt a közös álláspontot és azt is, hogy a szerb kövei még a keddi nap folyamán Belgrádba utazott.
Berlin, március 13 Hitler kancellár kedden fogadta Jugoszlávia berlini követét. A megbeszélések során Hitler és a követ a Habsburg-trón ausztriai visszaállítása ellen foglalt állást.
Széchenyi Istvánra emlékeztető po* litikai axiómáknak tekinthetők. Különös értékkei hír ebből a szempontból a Turul Szövetség vacsoráján elmondott beszéd, melyben vázolta, hogy miként képzeli el a jövő idők magyar típusát Ha sikerül egyszer valakinek a nemzet egészét rendszerbe foglalni és a benne rejlő nagy erőket az igazság és a tehetség törvényei szerint működésben tartani, lebirhatatlan erőtényező lesz a magyar
Figyeljen fel erre nem csak az ifjúság, de a nemzet minden tagja, mert az elmúlt századok gyakran csalitos ös vén vekbe vezettek, a nemzet lelkületétől eltérő eszmékkel mételyezték a népet, úgyannyira, hogy a legkritikusabb időkben éreztük legnagyobb hiányát a nemzeti
öntudatnak
A XX. században csak az a nemzet tudja megállni a helyét a történelem porondján, amely még tud önfeláldozó életet élni, amelyik tud következetes lenni s vezetőinek engedelmeskedik.
Az ifjúság jó, nyoipon jár. Másfél évtizeddel ezelőtt ösztönszerűen meg érezte azt az utat, amelyen haladnia kell Mert csak cfty fajilag megerősödött. lelkében életerős nenm-t tud dacolni a mai világ veszedelmeivel.
A mai ifjúság nem délibábkergető csodavárásban éli ki magát, tudja, hogy dolgoznia kell, ha boldogulni akar. Szeme előtt lebeg nemcsak a maga. de a nemzet jövője is s bizik abban, hogy munkája nem lesz hiábavaló.
és az egész magyar nemzetre.
Barcza György vatikáni magyar követ estebédet adott a miniszterelnök tiszteletére.
A hármas tanácskozás hírére rengeteg politikus és külföldi Újságíró érkezik Rómába.
Washington figyelme Is Róma felé Irányul
Washington, március 13 Az amerikai kormány is élénk figyelemmel kiséri a római tárgyalások menetét. Hull államtitkár még a inuit héten fogadta a cseh követet, akivel hosszabban tárgyalt! A\' Washington Star hirci szerint Be* ncs cseh külügyminiszter a hármas-tárgyalás után Mussolinival közvetlen tárgyalásokat szeretne folytatni.
A Ház pénteken Ölést tart \'
Budapest, március 13. A Ház pénteken 2 órakor kezdődő 12 órás ülésen folytatja a Tóvárosi törvényjavaslat vitáját. Remélik, hogy éjjel 2 lóráig befejeződik a vita és ez-\'zel a Jláz végez a javaslattal, mely ezután a felsőház bizottsága elé kerül. A fővárosi javaslat után Hóman mi-niifzliT négy törvényjavaslatával foglalkozik a Ház.
Külkereskedelmi forgalmunk kedvező mérlege
Budapest, március 13 Magyarország külkereskedelmi forgalma február hóban 25.5 (előző 4vi 21.6), kivitele 29.3 (25.9) millió jiengői tett ki. Februárhavi külkereskedelmi mérlegünk tehát 08 (4.3) millió pengő aktívummal zárult..
Szegedi szegényemberek nyerték meg az osztálysorsjáték főnyereményét
Szeged, március 13 Már kedden a délelőtti órákban elterjedt a hir Szegeden, hogy az osztálysorsjáték 300.000 pengős főnyereményét szegediek nyerték, mégpedig mind szegényemberek. A szerencsés nyerők; egy állástalan nyomdász, egy borbélyegéd, egy tisztviselő özvegye és egy nyugalmazott banktisztviselő.
Három leány meghalt egy legényért
Ujkécske, március 1 A községben 3 .leány volt szere mes egy legénybe. Mivel egyikük sem tudott róla lemondani, szombaton mind a három öngyilkos lett és mind a három leány meghalt.
s
ZALAI KÖZLÖNY
1084, márdM 14.
á LeányMceom matinéja
A nagykanizsai. Leánylioeum vasárnapi matinéja kimagaslott a megszokott intézeti ünnepélyek • o?
rából.
A matinén az intézet Onképző-körének tagjai szerepeltek, rendezte a tanári kar, Havass Ilus <Önképzőkör! tanár-elnök1 vezetésével. A műsor lelke dr. Kerkay József piarista tanár volt, aki a szellemes prológustól kezdve az elmés és kedves konferencier-versckig mindent maga szerzett és állított össze. A közönség lelkesen ünnepelte szép munkájáért.
A matinét Vida Gabriella V. o. növéndék szívhez szóló prológussal nyitotta meg, élénk tetszést keltve. Szabó Ilona VII. o. növendék hazafias költeményt adott elő szépen kidolgozott előadásban. Kedves volt Farkas Imre < A vén cigány cimü melodrámájának interpretálása, a melyben Szintay Ilonn VII. o. növendék szép magyar nyel \'"-zék-kel előadott szövegrészét \' Saékely Magda VII. o. t. zongorán és Mlinkó Klári Vi o. t. hegedűn gyakorlatról tanúskodó játókkal kisór-te. Juhász Magdus VII. o. t. a nagy leányról tartott sikerült előadást, amivel egy önképzőkör! felolvasás színvonalát messze túlhaladta. Bs-télybe illő száma wolt Liszkav Magda VII. o. t. növendéknek, aki finom zenekíséret mellett korál túlhaladó finomsággal és tökéletességgel egy tánckólteményt adott elő. Két gyönyörű virágkosárral jutalmazták. Nagy sikerük volt a dr. Kerkay József átdolgozásában előadott magyar népdaloknak, amit a VI. és VII. oszt. növendékek énekeltek és Klaszán Zsuzsa VII. o. növendék bársony simulékonyság-gal zongorán kisért. Bán Júlia VII.
0. t. Mécs László költeményével hatalmas taj>6ot aratott. Ilacndel
1.argo ját és Mozart Menüettedét Mlinkó Klári VII. és Frey Zita VII. o. t. hegedűn adták elő Gacrlner Kvi VII. o. t. zongorákisércte mellett. Nagyon szé|)en sikerült két zeneszám volt. Az egyes számokat Hammetmaver Bözsíke konferálta Ik\' nagyon kellemesen.
Diazm és előkelő közönség volt jelen, amely a teljesítménnyel nagyon meg volt elégedve.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal meg-figyelő Jelentések: — kedden a hőmérséklet : reggel 7 őrakor +10*. délután 2 érakor -f 15\'3, este 9 órakor
4- U-8.
Felhőzet: Reggel és délben borult, esté tiszta.
Szélirány: reggel, délben és este délnyugati.
(ÉJsmduU rádiáitknUi) m r»lé-
glal latéao«|oloaM Mto (O érákon Enyh«, oaoloo( aolro hajlamos ISI® várható.
L«gss»bb divatlap a Schütz kira
Előkészületek a 48-as hősök szobrának leleplezésére
József főherceg, a Petőfi Társaság és egy bécsi 48-as küldöttség érkezik Nagykanizsára
ság vidéki nagy-gyülését, a Petőfi
Rohamlépésekben halad a nagykanizsai 18-as hősi szobor ügye a megvalósulás\'utján. Stróbl mester műtermében már folyik a munka és a s zo bo r - bizottság már dolgozik a leleplezési ünnepség részletes programján. Nem csak Nagykanizsa készül ünnepre, hanem az egész Zalavármegye, vele az egész vidék, ahonnét a volt 18. gyalogezrek kiegészül, sőt az országhatárokon tuí, Bécsben is, az ottani volt 48-asok körél>en élénk a készülődés a bajtársi kegyeletnek erre a nagy ünnepére.
, Finta József, a gondolat lelkes budapesti mozgatója, Nagykanizsára érkezett és vasárnapra szűkebb értekezletet hívott össze, a melyen részt veitek a lielyőrscg tisztikarának az akcióban munkálkodó tagjai, dr. Królky István polgármester. dr. Tliolway Zsigmond az Irodalmi és Művészeti Kör elnöke, dr. Poílyofidy József városi aljegyző és Dprbarits Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője.
A szobor lele|)lezésének időpontja még nincs megállapítva : augusztus második fele vagy szeptember. A leleplezést, amennyiben az időpontot megfelelően sikerül kitűzni, József főherceg vállalta A bécsi 48-asok nagy küldöttséggel érkeznek Nagykanizsára. Pékár Gyula vezetésével megérkezik a Petőfi Tár saság is az ünnepségre, hogy részt vegyen Petőfi Sándor volt ezredének emlékmű-felavatásán. Az Irodalmi és Művészeti Kör vállalkozott arra, hogy előző este megrendezi a Városi Színházban a Petőfi Társa-
Társaság állal megadott következő programmal : dr. Tholway Zsigmond, az Irodalmi Kör elnöke üdvözli a Petőfi Társaságot, Pékár Gyula válaszol, József főherceg előadása : «A magyar katona;* a helyőrség gyűjteményéből való. Petőri-relikviák fényképének átadása a Petőfi Társaság részére, K en Ferenc Petőfi-költeményt. szaval, Flnta József: a volt 18. gyalogezred rövid története,, Harsány! Zsoll: emlékek Petőfi katonaéletéből, Bar bari ts Lajos alkalmi költeménye.
A Petőfi Társaság nagv-gyülése után bajtársi összejövetel lesz, másnap ]>edig a leleplezés ceremóniája után disz-ebéd. A leleplezés elölt minden felekezet templomában ünnepi istenlisztelet. A szónoklatok programja a leleplezésnél rövid lesz. annál im]>ozánsahb tesz azonban az ünnepség katonai és társadalmi pompája.
Emésztési nehézségek, gyomorfájás, gyomorégés, rosszullét, fejfájás, idegizgalmak, álmatlanság, gyengeségi állapo\'ok, munkaképte enség ese tén a természetes .Ferenc József* keserűvíz megszün eti az emésitési 7avaroka*, a vérkeríngé t helyes útra tereli, felfrissíti a szellemet és egészséges álmot hoz.
— Köztisztviselők részér* rendkívül előnyös bútorvásárai alkalom. Modern berendezések, tökéletes ]ó kiviéiben, hosszú lejáratú részleire, sőt kamatmentesen Is kaphatók Kopsteln bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
JÉrTCSITEAí a mélyen tisztelt vevőközönséget, ho&y a legújabb divat szerint, a legkényesebb Igényeknek megfelelően készítek *
öltönyöket és felöltőket
mérsékelt faaonórak mellett
Kérem a t. közönség szíves pártfogását
Horvát0 János
urlmmabó, Caengery-ut 1. w.
Mozgószinház Trenck báró szerelmei
A legendás hirü Trenck báró élete legnagyobb magyur mesemondónkat is foglalkoztatta, aki A két Trenck elmen öntötte icgénybe ennek a történelmi személynek érdekes alakját és kaland, jait. Most a német filmgyártás |s ki. hassnátja ennek a kalandos életnek lehetőségeit és érdekes, lebilincselő me*c keretében mutatja l»c a porosz Trenck nagy szerelmét Amália pomsz hercegnővel kapcsolatban.
A német filmvilág legkitűnőbb erőit vonultatta fel ebben a fii minin a rendező. Olga Csehova, Dorolheu Wleck, Hans Slftve,. Hörbiger Pál (rövid, de kitűnő jellem-szerepe van a kiváló magyar színésznek^, Tlicodor Ixxis és .Villon Polntner játszák a filui főszerepeit.
A felvételek művészi nivón állanak. U-gnagyobh részükéi Nagy- Frigyes világhírű polsdaml kastélyában, uSíui-souobiban vélték fel. Ez teszi aztán teljessé a film történelmi levegőjét, amely éles belekintést enged Nagy Frigyes európai politikájába Is.
Déma.
Kanyarójárvány pusziit Szegeden
Szeged, március 13
Szegeden erős kanyarójárvány dühöng. Eddig 172, beteget tart nyiivá^ a tisztiorvosi- hivatal. Számos iskolát bo kel lelt zárni.
Nálunk olcsón
vásárolhatja meg hatalmas választékunkból a legjobb tavaszi
Férfi ruha és felöltő szöveteket
Tavaszi divat
legszebb színeit találhatja nálunk minden minőségben
Női szövetekben és selymekben
1034, márdut 14
ZAUIKÖZLONY
Szmókingban ós zsakettban Járnak a párisi nők
Tllra megjelent a szllk szoknya — A Jffis 3lak divatjának vége -Geometriai ábrAk nikkelből és furnir-höl mea parafából kóezült övek díszítik T hölgyek tollettjét - A legújabb divat: selyem karkötő
Budapest, 1934. miire, elejé i. Ivir azinü merttett papirosra sárga mkkokó betűkkel nyomott mcglüvó invitál a tavaszi divat-revüre, amit Petőfi uccai szalónjában remlez a Vékey-szalón, aranygombos spencerjébcn liv-rés Inas nyit ajtót. Bn vagyok itt «z ejö^tlen férfi, Hujtuin kivrtl csupa nő. A legjobb pesti társaságból. Akiknek a férjeik még mindig nugyon sokut keiesnek. Azután egypár divatos színésznő. (Az első- impresszió: ők öl-tűzkődnek a legdemisebbül . Izgalmas várakozás üli meg a levegőt. Legalább oly feszültséggé várják itt a hölgyek a legújabb pfoisl modehoket, mint ahogyan u világ MusfoliniH(;öm-Ik>s meg Dolíuss római tanácskozásáról várja a birokét.
Amikor vége van a revflnck, elfogom pár jiercre Vékcy Matyii, — nem férfi, luinem bájos fiatat nő rejtőzik c név alatt — és megkérem : mesélje <•1 nekem, milyen Is a legújabb párisi divat. KlVégftf heteket töltött Patou, Worlh, Paguin, MolineauXj meg a kg. ujabb sztár: Hochas atlelierjában.
\\ kérdésemre imigyen kapok fele-letet :
- A szoknya szűkebb, mint volt, egészen lenn van a pliszé, a divat Általában a turnir felé tendál, bálul kis húzás -von a (ruhákon. A puffos ujjak megszűntek, a liáromncgyedes ujj a divat. A kosztümöknek is háromnegyedes ujja van, ami valósággal forradalom a divat terén. A kivágások még mindig magasak, a nyak l>edig vagy teljesen zárt, vagy i>edig elöl-hálul bő-kapucnis.
- Erősen divat a transparens* a keményített vásaonszerfl anyag, amelyből nemcsak estélyi ruhák készülnek, hanem kosztümök is. Egész Páris mintás és hímzett, tupfos és mill-flórós vászonból készült mhálKUi jár. Az a háromnegyedes kabát, amely-nek majomszörliől van áz ujja és ami olyan nagy sikert aratolt a revün, Itoehas modellje.
- Hochas virágok helyett mindent sirállyal diszit. Általában a sötét ruhához világos kabátot viselnek. Any-nyira divat lett a kosztüm, hogy Un-ville ezüst Iáméból angol kosztümöt mutatott be, Földig érő ^felsliccell szoknyával. Alatta fekete crep-szatin bluz. A kosztüm ma Párisban délelőtt (léluláii^sől még este is megy. Viselik a fekeft selyem kosztümöt, férfi fa-zónra. A reveren ezüst Hitlerrel. A színek között a Pathou-Jték és a Beillő-sen homályos rózsaszín dominálnak. Azután a pepita, acsikos és a miiuh\'n-féle shottis. Szmókingban és zsakett-ben járnak a párisi nők. Nagy divat ezüst rókát tenni, a szmókingra, vagy a zsakettre. Két-három rókából készült l>ellerinekct, közé|>en zsorzsetté díszítéssel viselnek este. Az estélyi ruhához a rulia anyajjábót-készült selyem karkötőket viseteék, -a ruliákat ,pedig geometriai ábráju figurákkal -dis/ltlk. K-s parafából, meg rumiéból ké-szöU öveket viselnek. fis aztán önmagMöl
• visszaugró, bőrrel bevont a cél iw\'t illókat...
...I)e azért nagyon szép az Idei ta-vaszi divat. c«ak legyen * ■"férjeknek elegendő pénzük kifizetni a számlákat
p y
Beszámoló a nagykanizsai OMKE életéről
A jubiláló polgármestert az OMKE disztagjává választották
A nagykanizsai OMKK vasárnap tartót la évi rendes közgyűlését, amc lyen nagy számban jelenlek meg ennek az életerősen munkálkodó érdekképviseletnek tagjai. A város képviRclelél>en dr. Hegyi Lajos pol-gármoKlerhelyeUes je\'enl meg.
A Hiszekegy elmondása után Hafki István elnök megnyitójában vázolta az 1933. év gazdasági helyzetét. Lr<|ekes adat a beszédből, hogv- a genfi gazdaságkutató intézet jelentése szerint az államok egymás közti kereskedelmi forgalma árakban 30, ériékben 50 százalékkal csökkent.
Dr. Karc:pg Rezső titkári jelen-lése leszögezi, hogy a világválság kö zcpetle is a magyar kcrosketlclom-nck jó ideje volt az utolsó félesz-ton<IŐ, ujabb váratlan megpróbáltatások nem jöttek, a kormány pedig a kereskedötársadu lomnak se-
gítségére sietett az ötéves köztartozás-kedvezménnyel. A nagykanizsai OMKK működésének legfonlasubb eredménye volt a forgalmiadó hátralékok végrehajtása körül kieszközölt amnesztia szerű elintézés, a város vezetőségének segitségévl. Óriási munkát, sok utánjárást igényelt ez, a pénz ügy igazgatóság szigorú rendelkezéseixel szemben, de az OMKK vezetősége nem kiméit semmi fáradságot és sikerült. (Ma már országosan rendezték egy rendelettel ezt a kérdési.)
Sikerüli az OMKK-nak a kanizsai vásárok ütnél is úrra a vágányra juttatni, ahol remény van az összes érdekeltsége kel kielégítő megoldásra.
• Általában le kell rögzítenünk — állapítja meg a jelentés azt az örvendetes tapasztalatot, hogy a hatóságok elölt mind nagyobb súlyt
Hölgyek és urak
a legszebb • •
Oldó, iiabott árak, Kiváló minőségek, Figyelmei kiszolgálás.
Kész női kabátokban igen nagy választék!
ATHENAEUM 50 napos könyvvásár
könyvel
btwzerezbetók
FISCHEL
kőnyvkaraakedésban
Horthy Mlklóa-utoa 1. T«Is4m I7t. mm.
szerez kerületünk abban az értelemben, hogy egyesület fink a kares-kedőtársadalom egészét képviseli, éLeménve és kívánsága a nagysúlyú kanizsai keres kedő-<.sztály összességének véleménye és kívánsága. A mostani kormányzati rendszer tőrvény- és rendeletalkotásoknál súlyt lielyez az érdekképviseletek véleményére... Kerületünk véleménye gyakran irányadó a kamarai álláspont kifejtésénél.*
A kerületi választmány az utolsó félévben 5, az\'elnöki tanács 11 ülést tartolt, az iroda 200 kérvényt, beadványt, fellebbezést késaitott el a tagoknak. A taglétszám növekedik. December 31-én 445 volt. Klőadáso-kat tartoltak : Halasi Fischer Ödön, Magyar Pál, dr. Horváth István, Vértes Emil, Nádor Jenő. A helyi programot egy műkedvelő-kabaré és egy helyi szerzők estje képviselte. Szórakoztató programot a családi összejövetelek, szilveszteri és <jelmezestély nyújtottak. A\'tagok által sürgetetl tanfolyamokat az OMKK meghirdette, résztvevők azonban az olasz nyelv-kurzus kivételével — nem jelentkeztek.
A pénztári jelentésből kitűnt, hogy a tagdijak aránylag reiuiesen
1 lefolytak, a költségvetés stabil, nagyon kielégítő a klub-élet anyagi hozama.
A klub-élet különben ótónk és tartalmas, amiért fsrtk elismerés jár az OMKK vezetőségének, mert ma kétszeres inisszity teljesít, aki embertársainak vállán egy-egy órám, családias légkörben nyújtott szórakozással, meg tudja emelni a g<*i-dok keserves keresztjét.
A választás nem sok változást hozott. Csak a választmánynak van néhány uj tagja : Kp pincér Izsó, Hoffmann Hermann, Kaufmaon Manó, Kalxw Pál és Zsoldos Gyula.
Az elnöki tanács indítványára az: OMKK dr. Krttky István jiolgár-mestert, 20 éves közszolgálati jubileuma alkalmából ejö\'hangu 141-kesedéssel díszt aggá választotta, az erről szóló díszoklevelet deputáoló fogja átnyújtani.
Coid Ignác javaslatára bizottságot küldtek ki egy segélyegyk\'t tervezetének elkészítésére.
Este családias hangulatu társasvacsora volt az OMKE helyiségében, alK>l a város részéről dr. Prack István tanácsnok jelent mag. A nagyszámú (.vendégeket dr. Mexö Ignác, az OMKK ügyésze köszöntötte fel.
TAUASZRA ajánljuk legújabb cipőmodelljeinket
a legfinomabb luxuskiviteltől a legolcsóbb árakig
Miltényi Sándor és fia cijpőáruháza, mmm w-m 2, womi
ZALAI KÖZLÖNY
OSZTflLYSORSJEQYEK
kaphatók IfJ. Hirsohler Miksa
osztélyaorejegy főárusltónál (Hlrsehlsr-trajlb, Korona-szálló ópülot), ahol
nearég a 25.000 P-6« Ifayareményt éi többnigy ■yereaéiyt nyerlek.
Kisorsolásra kertti cca 8 millió aranypengó.
Hivatalos árak: Egész: P 24, fél: P 12, negyed: P 6, nyolcad: P 3. — Húzás április 14. és 17-én. I0M
A megyében most is Nagykanizsán a legkisebb az adóhátralék
-4--
A kisantant ujabb rémlátomása!
Bécs, március 13 A kisantant sajtóirodák és az egyik bukaresti lap\' arról közölnek híreket, hogy Olaszországból Ausztrián kérésziül egy vonat hadianyagot szállítottak Magyarországra. Illetékes osztrák körökben kijelentették, bog)\' ci a hír elejétől végig szemenszedett, rosszakaratú valótlanság.
L*Jötte feleségét a hajóskapitány
Budapest, március 13 Újpesten kedden délben Habin-szky János 50 éves hajóskapitány összetalálkozott különváltan élö feleségével. akire rövid szóváltás után revolveréből háromszor rálőtt. A szerencsétlen asszonvt életveszélves álla|k>tbau szállították l>e a kórházba, ahol rövidesen meghalt A férjet előállították a kapitányságra.
A magyar tisztviselők sorsa Oláhországban
Bukarest, március 13 A román vasutaknál már megkezdték a kisebbségi tisztviselők elbocsátását. az clbocsájtandök helyébe románokat neveznek ki.
6000 cipészmunkás sztrájkja
Budapest, március 13 Kedden reggel közel 0000" cipészmunkás lé|>ett sztrájkba, mert munkabérüket az utóbbi időtan 30-50 százalékkal csökkentették.
A közigazgatási
Zalaegerszeg, március 13
Zalavármegye közigazgatási bizottsága hétfőn tartott ülést Győ-mörcy György főispán elnöklete alatt.
fírund Sándor dr. főjegyző esc-ményjelenlése szerint a megye közbiztonsági álh])ota kielégitő. Februárban 0 tüzeset volt,•ebből egy eredt gyujtogatásból, egy pedig gyermekjátékból.
A bizottság elhatározta, í^iogy március végén egy tolnamegyci küldóttséglíez csatlakozva küldöttségbe megy a kormányhoz Jri Sió csatorna hajózhatóvá télele érdekéién. .
Thassy Gálior dr. megyei tiszti-főorvos bejelentette, hogy mig 1930-ban 3097, addig 1933-ban már csak 1270 volt a megyében kezelt trac-homal>elegek száma.
Bruzsa .Gyula dr. pénzügyigaz.-gutó jelentéseiPzerint február végén u ténylegesen esedékes adóhátralék 5,983.503 i>engő. A hátralék legma-
bizoiisái ülése
gasabb Tapolcán (212<y<>), legkisebb Nagykanizsán (95o/0). 150 százaléknál nagyobb a hátralék 107 község-tan. V
Bereczky Vilmos államépitészeti hivatalfőnök jelentésével kapcsolatban Csólhi Géza pápai prelátus arra kérte Gyömörey főispánt, hogy tegyen lépéseket a murakereszturi sorompóét helyezés érdekében. A főispán megígérte, li9gy-4sn)éta!leil eljár az ügytan.
Gyömörey Sándor a szarvas-marhaállomány aggasztó csökkenésére való tekintettel kérte a bizottságot és Bödy Zoltán alispánt, liogy legyenek lépéseket abban az irányban, hogy a meglevő állományt most mór ne bántsák é* adóhátralék fejétan se vehessék igénybe.
Gyömörey főispán kijelentett?, \'flogy a pénz ügy igazgatóval együtt mindig messzemenő méltányosságot tanúsítanak, mikor a nélkül">zhe-
19P4. március 14
tetlen marhák lefoglalásáról v«u
szó..
Vitéz Baiftpbát István dr. kir. tanfelügyelő jelentette a miniszternek azt a leiratát, hogy az. állani-segélyes iskoláktan első sorbah a régebben oklevelet szerzett tanító, kát alkalmazzák. A tanfelügyelő javaslalára kérik a minisztert, hogy egytanerős iskoláknál kizáróan csak férfitanitók legyenek alkalmazhatók. A jelentéi tudomásul vették s n javaslatot elfogadták
Dr. Kiss Dénes ügyészségi elnök jelentése szerint az egerszegi fogháznak 103, a kanizsainak pedig 90 lakójá volt február végén.
A kisgyűlés hétfői ülésén kizáró: lag kisebb köxségi ügyek voltak tárgysoron.
Áldott állapotban levő nök és ifjú anyák a termész;les „Ferenc József keserűvíz hasznalata által r*ndes gyomor- és bélmOködést érnek el.
Szálloda-utalványokat
a mezőgazdasági kiá\'Iitás, nemzetközi vásár és Szent István napi ünnepségek alkalmából a szál\'odák-kal fennálló szerzfdés értelmében nem adhatunk ki elöfize ölnk részére.
A Zalai Kőxtöny
szerkesztősége.
— (Bélyí«yü|tö* találkozója) minden csütörtökön délelőtt 10-től 12-ig, délután 6-tól 8-ig és minden vasárnap délelőtt 10-től 12-ig a városi muzeura helyiségében. Minden alkalommal csere, Michel 1934 alapon és saját csere-füzetek beadása értékesítés céljából.
PAPLANOK
minden szinben
P 24.80-ért
m. selyembrocátból, gyönyörű kézi kidolgozással,
exclusiv minőség,
Kirschner Mór
dlvatáruházában.
Szövetujdonságok:
Kabát-,
Uj színek 1
Dl vatsző véSek!
kosztüm-, u t \\ m \' ruhakelmék,
Olcsó árak!
compléanyagok.
óriási választéki
1*34. mánim 14
ZALAI KÓZLÓNV
NAPI HIRIK
napirend
Márolus 24, exerda
Római katolikus: Matild. Prolest.: Matild, lar.: Adar hó 27.
Mozi előadások hétköznap 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 éa 9 órakor.
r Városi inuzeum éa könyvtár nyílva csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-tól
12 óráig.
Gyógyszertári éjjeli ssolgálal e hónapban: Merkly-Belus gyógyszertár Főnt 12. ss. *a a kisksnlsssi gyógyszertár.
OőzlUrdő nyitva reggel fi órától este 6 óráig (hétfO, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Hihetetlen
do mégis igy \' Nem én mondom, hanem egy-hires, neves, törzskönyviig iK-jegyzett, vaióiti német tudós | Neki igazán elhihciik. Nem azért, mert árja, hanem mert l«azán nagytudásu és nagyeszű ember. Tessék csak kérem elképzelni, kiszámította egészen
pontosan ! hogy őnagysága uz el-múlt farsang egy«tlen estélyén hány kilométer utat tett meg. Csodálatos I Tudom például azt, l*>gy Madám — tetszik emlékezni rá ugye, azt a csinos fiatal szőkét gondolom - este tíztől, reggel ölig jó táncosokkal 12 tangó, 21 fox, 7 higin, 9 rumba; 17 slowfox, semmi csárdás, összesen 40 eftész 273 tized kilométert. Nem kevesebb és nem is lőbb I Körülbelül eny-nylt táncolt Madam — mondja a ,né-met professzor. Ugyanez a táncmeny-2 nyiség természetesen gyenge táncosokkal - \'Jaj de melegem van, üljünk le egy kicsit" — sóhajtással csak 32.619 ki\'ométer. Gyakori sóhaj, hosz-szu\' szuppé, heves udvarlás oredménye 20 kilométer! és igy tovább ii... Ke. vésbé csinos hölgyek* — mondja a tudós — ha kénytelenek voltak ma-gyobb szánni petrezselyem nevezetű zöldségfélét áruba bocsájtani, nehezen köze lilik meg a tíz kilométert. A kilométerszám egyenes aránylmn van az ismerősök számával is. Fgy ismerős sok zöldség, kevés kilométer ós... Satöbbi, j Végeredményben, tekintve, hogy minden rendes berlini nő cgv farsang alatt 10—12 bált mutat végig, ez nem kevesebb, mint 100 azaz négyszáz kilométer. Enüyit gyalogoltunk az elmúlt farsangban -- éjjelenkint, sziv-hezszóló melódiákra, könnyed ringó lépésekben. Négyszáz kilóméter. Kny-nyi fáradsággal Berlínb*-; mellettünk volna - gyalog I £s mentek is I Csakhogy nem Berlinbe, hanem Berlinből. Igaz ugyan, hogy etek nem tánc-lé|>ésben mentek, de azt nem is lehet kívánni, hogy Hitler ezért külön zenekart is szerződtessen, Egyébként én nem is Hitlerről,, hanem arról a nagy-
Su/yos gondjaitól megszabadulhat,
Öa vesse egy
ossztúlysorsf egyet
Milhoffer Kálmán főárus/tónál
Nagykanizsa, Csengcry-ut 5.
tudású német tudósról akarok beszélni. Igazán megérdemelné, liogy korszakalkotó, nagyfontosságú és az emberisé-get. megváltó számltáskiért kitüntessék. Mondjuk a magyar királyi állam harmadosztályú menetrendjével.
Tlldy
— Női fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
(•.^• polgárrar«ter tlifeMérr rm^
dezonnö b&uketl) március 21-én rendkívül im|)ozáns lefolyásúnak Ígérkezik. Nemcsak az egyes hivataloknál és testületeknél felfektetett aláiróiveken le-het jelentkezni, hanem akik valamely testületen kivül állanak, előjegyezhet-nek dr. I>olyondy aljegyzőnél is a vá-rosházán, a délelőtti hivatalos órák alatt.
A mai és holnapi Magyítr Híradó bemutatja az „Operabáli felvonulást".
városi mozgó
IHa utolsó nap I
5, 7 és 9 órakor
Minden előadás filléres I
Trenk báró szerelmei
EzenkivOl gyönyörű kísérő műsor.
Figyelem I
Figyelem 1
Holnap és holnapután (csütörtök-péntek), a legpaj-kosabb moziszlnésznő legpajkosabb és legmulatságosabb filmje — Anny Ondra i
SZŐKE BESTIA
Senki ne mulassza el est a nagy élvezetet!
Indiai óoiánrepülő Patlala maharadzsájának pilóta-főnöke.
(A «*mz»l vértaaulaak emlékmű -
vél) március 18-án a kormányzó védnöksége alatt leplezik tc Budapesten. A magyar gondolat és hazafias hűség ünnepe lesz ez, amelyre a rendezőség Nagykanizsa városát is meghívta. Miután Nagykanizsa vidékén is vannak, akik áldozatai lettek a vörös hóhéroknak, igy nevezetesen a bakónaki vértanuk is„ a város vezetősége felhívja a vértanuk hozzátartozóit, valamintozo-kat, akik mint túszok szerepeltek a gyászos idő alatt, hogy vegyenek részt a leleplezési ünnepen ünnepen. v
(Hantos ünnepély » Katii. Le gényegyletben) Az altiszti kaszinóval karöltve rendezi meg ez idén március 15-iki ünnepélyéi csütörtökön este fél « órakor saját helyiségében a Kath. legényegylet, melyre a tápokat és vendégeit szeretettel hívja meg a rendé-zőség.
— Nőt tavaszi szövet és selyem ruhák a legújabb fazonokban Schülznél.
(Az Iparoskör IS-lkt ünnepélye)
A nagykanizsai Iparoskőr különös melegséggel kíván áldozni március idusának, azért március 15-én cjrfe 8 órakor a testület székházának nagytermében nagyszabású hazafias ünnepélyt rendez, melynek gazdag programja maga is eseményt jelent. Az Iparoskőr elnöksége ezúton is felkéri tagjait és aaok hozzátartozóit, a nagyközönséget és minden testű letet, hogy az ünnepségen minél nagyobb számban részt venni szíveskedjenek.
— 3 peagttért már divátos női kalapot kap Brónyal l)ivatáruházb«n.
-- (Március 15.) A nagykanizsai városi felső kereskedelmi iskola Ifjúsága március hó 15-én délután 4 ómkor a Nagykanizsai Kaszinó dísztermében hazafias ünnepélyt rendez, amelyre as iskola és a tanügy barátait ezúton meglüvja az Igazgatóság. Az ünne-pély műsorán énekel az intézet énekkara, megnyitót mond S nner István IV. évf. tanuló, szaval Klein Rndre II. óvf. tanuló, ünnepi beszédet mond Borsa Béla tanár, szaval Kovács Re. zső IV. évf. tanuló, és melód rámát szaval Balogh János III. évf. tanuló, zongorán kiséri Pintér Ibolya.
Anlllop dlvatclpőket többféle modellben P 8.80-ért ajánlom- Miltényi Sándor és Fia cipőáruháza.
(A Kath. Legényegylet WUgya-korlatul) F. hó 15, 11? és t7-én este fél 0 őrakor tartja n Kalh legényegylet nagyböjti lelkigyakorlatait Lukács József hiltanir vezetésével. Az első lelkigyakorlat közvetlen a hazafias ünnepély után kezdődik. A tagoknak — kik vendégeiket is magukkal hozhat-ják — mennél nagyobb számban való megjelenését kéri az elnökség.
_ Indanlr. Intfzeflrek, pouplinok oxfordok és pijama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
— (A Nemzeti lfjusátfi csoportja) ma, szerdán este 8 ór«i kezdettel pro|>agandagyülést tart, melynek előadója dr. I.indbauer Gyula lesz. Az előadást a Nemzeti iigyséjt hivatalos helyiségében (volt ipartestület: rendezi a vezetőség. Minden érdeklődőt szívesen lát a csoport vezetősége.
Szenzációs olcsó kabátvásár megkezdődött Weis&feld és Fisci>er cégnél!
Következő árakban» gyermek kabátok P 8.00-tól 12-üű-ig, ===^==s== női divatkabátok P 12.90, 15.90, 19.90
ZALAI KÖZLÖNY
1934. március 14.
Szombaton délben zárul a képkiállítás
A legutóbbi öveknek művészi szemponlliól egyik leggazdagabb és legértékesebb képtárlala állandó látogatottságnak örvend a Haboc-bay-bázban lövő üzlethelyiségben. A város intelligenciájának sziue-java találkozik össze naponta a tár-Jet helyiségében. Tegnap ujabb anyag is érkezett, az is csupa márkás művészeknek a Műcsarnokban kiállítóit képei. A tárlat szombaton délben zárul. A képeket szerető kuitunembernek igazi élmény a legnagyobb magyar mestere]} kiváló alkotásainak ez a gyűjteménye. A tárlat anyagiakban\'is eredményes, amit a kiállított kéjiek árai és a rendkívül kedvező fizetési feltélelek tettek lehetővé. ^
A mai is holnapi Magyar Híradó bematat/a az „Opera báli felvonulást".
(A Keresztény Jótékony Nöegyl )
szabászat! tanfolyamot rendez április .Viki ki\'zcjeMeV- amelynek vezetésével a kitűnő módszeréről ismert Kekek-Margit női szabót bizta nu-g. A tan-folyami <> 1 télig tart s elvégzése modem ruhák önálló készítésére képesít. A tanítás- hetenkint kétszer két órában ál-lapilatotl meg. Tandíj u legminimálisabb. Jelentkezni lehet a Nőcgyleti titkárnál,, Zdnyi Miklós-utca sz. alatt. Az elnökség.
Férfi poupltn Inganyag újdonságaink raktárra érkeztek. Schütz Áruház.
— (Anyakönyvi blri k) Nagykanizsán nz elmúlt héten 8 gyermek született, 5 fiu és 3 leány : Kuzsner Ferenc földműves és Kovács Katalinnak r. k. le. ány. Tarsoly (iyörgv napszámos és Fuksz Juliannának rk. fia, Kálovics József földműves és Mihalecz Kaialin-nak rk. leánya, Kiss Józser földműves ós Szokol Máriának rk. leánya, Samu Józsví kömüvessegéd és Horválh Máriának rk. "fta, Kopár József városi jöv. főellenőr és Sommer Bozáliának rk. fia. Házasságon kivűl születeti 2 fiu. — Halálozás 11 történt: Bajzik János;é Balázs Frzsébet rk. 66 éves, óiv. Ilajdu (íálxtrné Gerencsér Kata. Üli rk. 81 éves, özy. Mágti Sándorné Rölfischer Erzsébet rk. 92 éves. Bárdos Sándor napszámos rk. 28 éves, (iodinck (iyörgy szobafestő mester rk. f)4 éves, Vldu József városi szegény rk. 77 éves, Császár Miklós ik. 17 hóna* l*>s, Császár István 5 hónajjos, özv. Vnuiics Györgyné lleclmitzer Fáni rk. 74 éves, (iodinck József uapszáinos rk. 20 éves. Szabó Ferenc nyug. vasúti váltókezelő rk. 86 -éves. — Házasságkötés 4 volt: Fejes Ferenc kovácssegéd rk. és Horváth Stefánia rk:, Dr. Kajdi I-ajos rcndőrfogalmazö i*\'f. és Vár* helyi Mária rk., Nemes Ignác molnár, segéd rk. és Horváth Terézia rk., (loj-kovils Viktor kereskedősegéd rk. és Horváth Erzsébet rk.
m> Márkás, valódi augol, férfi kabát és óh önyszövetek Singeméi.
— (PtactbetőröW) garázdálkodtak Kisapáti község határában, ahol betörtek Studler Gézáné borpiueéjébe. A be-törők, akik kocsival jöttek, 7W liter finom badacsonyi bori és különféle, apróságokat vittek el magukkal. A lia-
1 dacsonyloniuji csendőrség nyomoz.
\'—•A tavaszi dlv-U újdonságai legol-csóbban Brönyai Divatáruházban.
KM»6
2 háromszobás lakás I. és
11. enwk-tcn, ©»s* komforttal, er-tóltyelniájus l-re. Érdéklöd.Hlehet , Honáth éi Su építőmesterek 73 Caeaf;«fy-ut 17.
Erdős Jói»ef fővárosi előnyösen Ismert hirdető-iroda tulajdonosa .Tan-intézetek—Intemátusok Hirdetési Kis-/kátéja« dinen rendkívül ügyesen osz-/szcállltott könyvödét adott ki, mely az össz.s ujsághinletési lehetőségeket népSzcrü tonnában mulatja 1*\' és ezzel a tanintézeteknek és intcrnálusok-nak igen- jó szolgfyatot tett.
Olcsó öltözködés titka: Schütz • Áruház.
A mai is holnapi Magyar Hiradó bemutatja az „Operabáli felvonulást
— Fawr-szanBalórhim, Budapest,
Vilma királyné-ut 9. ^
Sliueeon lovagol AU basa nn-g a kacsa Az Én Újságom legújabb, számának cjmlapjáu. Sok mese, vers, kép disziti a lupot, ami sok gyermeknek hoz örömöt. Előfizetési Viij egy negyedévre 2 pendő.
—. Hölgyek figyelmébe ajánlja teg. ujabb köpeny, kosztüm és ruhakel-méit Singer Divatáruház. Rendkívül dus válaszlék, olcsó árak.
jlmlí Ut szerzünk, mar adton a városban.
„Rang és szerelem"
F. hó 19-én érdekes esemény színhelye lesz Nagykanizsa. A Városi Színházban műkedvelő előadás keretében szinrekcrül a .Rang és szerelem« cimű szindanib, melynek szerzője az amhiciózes kiskanizsai Nagy I.ászló, zenei koni|)onis|ája pedig az ugyan-csuk kiskanizsai Vurga József.
a darab ősbemutatója Kískanizsán volt, ahol azt a közönség rendkívül nagy tetszéssel fogadta. A kiskanizsai nagy siker ösztönözte a társadalom irodalomkedvelő férflait, hogy a da-ralx)l a nagykanizsai közönségnek, is bemutassák s az est jövedelmét kiskanizsai »Sáska, tyrnás\'zcsapal javára fordítsák. Az irodalom és zene kiskanizsai mesterei evvel is lendíteni nkurnuk az immár országos hírű -Sáska, csapatop s ezzel is lehetővé akarják tenni, fíogy azxjk az ő nevükhöz és hirűkliöz meg tudásukhoz méltó anyagi eszközökkel rendelkezzenek s további szereplésükkel városunk jóhlrét és torna-kulturánk fejlettséget még Inkább elismertté tegyék.
Marion Dawles Ország
lett a neve annak a sarki főidnek, amit most fedezett fel P. Fieuchen sarkkutató, a szép\'filmsztár rajongója.
Kerti vetemény és virágmagvak
Öuiróna Phlox ifn.ti „fi..it
Kyári viola Salwla Kerti pázsit
SzegfOk Rezeda Mag
Kukaovlráo Bzalmavlráfl stb. Műtrágyák
HIRSCH é* SZEGŐ magkereskedésében
Teherautó-fuvarozást
Budapestre, valamint az oisrág b.\'.rme\'y r.\'íiébe a „MjIcoíz" kerdén beiül 3 5 lonnís es 2 tonnás leherau\'émon olcsón, szakszerűen és szavatosság mellett vállalok. SpectiUi berendezés élöállatsiáUltásra é» költözködésre.
717 bencze
teherautó-fuvarozást vállalat Nagykanizsa, Csengery-ut 36.
Nagykanizsaiak találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmaniozky-utca 8.
Nyugati pályaudyjr mellett. Telefon : (Interurbán) 202—43, 294—34. - Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Kozponti fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
sportélet
Az NTE tennisz-szakosztá-lyának taggyűlése
Vasárnap délelőtt tartotta az NTE tennisz-szakosztálya rendes laggvülé-sél.
A megjelentek örömmel vették tudomásul az intézöbizollság áltat ék-l-be!íptelett újításokat : a lwlépési dij teljes törlését, a tagdijak leszállítását, középiskolai diákok részére megállapított minimális bérleli dijat stb. Ezeken kívül elhatározta a taggyűlés, hogy kezdő játékosok tudásának fej-leszlésére.i a helyes játékmód és Játék-modor elsajátithalása céljából a szak-osztály néhány jó játékosát fel fogja kérni, hogv a kezdő csoportok Lig-jatval rendszeresen foglalkozzanak, azokat tanítsák. Az intézöhizottsiyg állandóan ügyelni fog arra, hogy u kezdők foglalkoztatása és tanítása helye, sen és sjx)rtsz.erüen történjék, liogv ezáltal módja legyen versenyjátékosok nevelésének, illetve pótlásának. _ Tervi*\' vélték egy vándor-tréner meghivásál néhány hétre, hogy u játékotoknak, elsősorban a haladóknak módot adjanak további fejlődésre. Fz Irányban a tárgyalások folyamatban vannak.
Az egyesületi élet élénkítésére a szakosztály vezetősége társas összejöveteleket fog rendezni, és pedig - ha a körülmények engedik — esetleg a
pályák melletti parkosított terük-ten .»gardcn-party« formájában.
A pályákat felszerelik vízvezetékkel, lvugy a pályák karbantartása az eddiginél jobban legyen keresztülvihető. Ha aszakosztály anyagi viszonyai meg fogják engedni, ugy a jövő évben el fogják készíteni a vörös salakpályákat is. Erre az idén sajnos — nincs fedezet.
A taggyűlés megelégedéssel vette tudomásul az intéző bejelentéseit, a régi vezetőségei újra megválasztotta, az intéző bizottságot néhány ujan bevá-lcsztott taggal felfrissítette.
(Az NTE leonhiK-stako«.-lályának)
vezetősége annak közlésérc kért fel bennünket, hogy a középiskolai diákok nem fizetnek — mint a téresen kiküldött .belépési nyilatkozat, mondja — 21 pengő tagdijat, hanem cjjósí Idényre 12 pengő bérleti dijat.
(A Levente Labdarugó Sw»kosiHíl>) inléz.öbizolUágu e heti ülését a csütörtöki nemzeti ürfhepre való tekin-tettel ma eslc fél 9 órakor tartja az iparostanondskolában. Az üilé«<>k és a vasárnapi mérkőzésen kiállított játékosok tartoznak ma este az ülésen megjelenni.
1934. március 14
Emlékeztető
Március 15. Reálgimnázium hazafias előadása délután 5-kor a tornateremben.
Iparoskór hazafias ünnepsége este fél 9 órakor.
A kereskedelmi fiúiskola hazafias ünnepsége délután 4 órakor a Kaszinóban.
Március 18. Reálgimnázium hazufiius előadása délután 5-kor a torna-teamben.
Mérek* Nagy László klskanlzsai szerző szindarabjiffkk, a .Rang és szci«Iem«-nek előadása « Vá rosi Színházban.
Április 8. Matiné fél 12-kor a zeneiskolában (Vannay J.).,
Április i$. V. bérleti hangverseny (Ilerz Lili zongora-csljc).
Április 18. Tanári hangverseny a zeneiskolában este 9 órakor.
Ny itt-tér.*)
Tiklnletes Perlsz Dezső urnák Helyben.
Meggondolatlanságomban és izgalmamban önt kelifi ténybe\'i alap nélkül súlyosan megrágalmaztam. Midőn ízen hibámat őszintén megbánva beismerem, kérem Önt, hogy az esetet meg nem örténln^k tekinteni és nékem me^bocsá ani szíveskedjék.
Nagykanizsa, 1934. március 14, Lidiit Samu.
*) E lovat .Utt közlőitekért Km n izer-keulMg, Km a kladöhlvalal nem villái teleltethet
Közgazdaság
Magyarország a legkonszo-ildáltabb piaca Európának
\\ -Magyar Közgizdosiíg. eiinü lap uja A budapesti értéktőzsdén az utóbbi idrtlx-n íeltfinii sok vásárlást teljesítenek külföldiek megbízásából. A külföld érdeklődése részvényeink, ,1 1\'KÍnkilbb flxkoro-iloziisu értékeink felé irányul. ^
Az érléklözsdérc érkező Uirck szerint előkelő külföldi lözsde-iégek, me-lyek\'magyar értékek vételével éa el-•dáMval már régebben is foglalkoztak körlevélbe^, fordultak ilnyfelelkll.cz és fvlliivlák azok figyelmét a magyar ér-lékekben rujlö kedvezd kilátásokra. 1! körlevelekben Magyarországot, mi il liózépeurópu Wgnyugodlabli és leg-koiu/otiitátiább piacát enl lilik ér "\'Ml lii/ioiiság tekintetében a legjobbnak mondják.
I\'ornienylóndc
Buu Unzav. (uj) 77-es 8\'90-10Í).^8-«s 10 00—10 30, 79-es 1010-10-40, 8ü-as 10S0,d»n<nt. (uj) 779-60-980 78-as 970-990, 79-cb 9ÍO-IOOO, HO-u S-90—1010, rozs (uj) ü-40—5.50. — I. r. 9 10-9 20. ujtcngcrl tlsiinlull •60-8-70.
Serténáiár
Mhiltta 310, .UdiUan 69. Blsá-\'•oda 092-094, szedett 0-68 —0 92, sz.
«« Wzép 0-8I-II-88, könnyű 0-80-OT3 ™ rtndll öreg 084 -086, Il-od rendll ®reg 078-0-82, angol .utdA I. 090-1 00, ■«I0HM nagyi), a O00-1-O0, zsir 108-15, hu, 1 lg—1-40. télsoilés 114-1-20.
K\'><tia a liplulajdono. KOzgazdaságl Rt. oatenberg Nyoma, f, D41l„,, LlpUi,dí
Vállalat, Nagykanizsaii, l\'elelö, kiadó: Zalai Károly, lateurbin teletöm Naekanta. 78. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
*
Blúzok.......250-től
Kombinék......2 —
Női nadrágok . . . 180 Műselyem harisnyák 125
Matt harisnyák . . 130
Legújabb divatú ernyők 5— P-töl 1Srónyai Divmiáru^áx
Hor/0y Miklós-ut 1. VárosOúx-paloía.
Sieniolós
11 Baby-ruhák
JJ és
Karüitarák
II Iecoiuiúbb
árban
II
K^JKBaK 0»8"»8rU ajúndékot
Mégegyszer akkora állatok
lesznek, ha sikerülnek dr. 11. M. Rvans amerikai biológus kísérletei a növekedés mirigyeit stimuláló preparátumával.
Kézimunka, képes folyóirat, gyönyörű ajándék
K?r-lrek; „TÜ N O ÉRUiJAK"
Magyar Kézimunka Újságra előfizet hat havi P 2.40-eB részletekben való lefizetésre; ezt a kedvezést Nagykanizsán csakis öxv. úr. Oroax MUclóané kézi-
amelynek Kiválasztása céljából a hölgykőzönsóg rendelkezésére állanak. tw
APRÓHIRDETÉSEI
Szép fehér uyarmakágy eladó Sugárul 14. földszint.
.ralmat rendkívül leszállítottam. Hw vétra olcsón vásárolhat Kaulmann Manónál. 70
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű kö-fönséget, hogy autó megrendeléseit részemre kizárólag csuk a 2-BS-aa „Bérautó állomásra" silveskedjen leadni. Teljes tiszteletűi Kaulmann 952
E\'adó háx. Hahóion, cról Zrinyi Miklós-utca 33. számú ház 1595 (j-öl belsőséggel, kereskedőnek igen alkalmas, kedvező részlet fizetés mellett. izabadkéshől eladó. Cim: Laadl Imre Hahót, Zala«aegj
\'X
KaraaOnk megvételre kifogástalan állapot b-n levő 6 és 12 lóerós lokomobiMkat és tőzeggyártó gépeket. Részlete** körülírt ajánlatok .Lokomobll\' Jelige alatt a kiadóba. 972
Qápáaxt, aki tözegtermelésbru Jártai, felveszünk. — Részletes ajánlkozásokat: a kiadóba. 971
.Tőzeg* Jelige alatt i
KAItAxkMáar.ál és egyéb monMIa-toknál a wlllanyaxar«|éat legolcsóbban vállalom Deulsch Láízló vili. szerelő. Ratlhyány-utca 1. sz. 1002
Magvannám dr. Mező Ferenc: .Az oioaz r-^líák-migyar háborúban* e, 1916-.. ben NSgy Kanizsán, a Zala-nyomdában nm-Jelent Stóayvét. r \' • -
Barbailtrf Lajos.
Elvaaxatt a köztemető és Sugár-ut vonalán ezüst retlkül. Becsületes iqegla-láló 10 P Jutalomban részesül, Józael fő-herce^-u 98. sz. 1020
Kitűnő aasrtall éa Isalatanl
n K> n UC 50 "ledől felfelé
JUI\\Ur\\ legolcsóbb napl-ron kaphatók : LICHT8CHEIN borii kereskedés, Csengery-u. 31.
Haaxnált ruhákat vcs< és elad. Hívásra házhoz megyek: Márkui, Klrá|y-u. 31. ____1027
Kátaxobáa konyhás lakás május l-re kiadó, Klnlzst-u. 20.
Egy Jókarban levő Sleyer karókpár megvételre kerestetik. Ugyanott klfllbur-Ronya olcsón eladó. Kelemen Rezső, Deáktér 9. ^ 1031
Kar«áax« keres részesedésre nsgyrécsel uradalom, Nagyrécse. 1030<
Május elsején lebontásra kerülő háa anyagai égésiben eladók Kölcsey-utca 17. alatt. 1029
Elveszett 9-én főútvonalon sárgakeretes axamdvag. Kéiem a megtalálót a kiadóhivatalban Jutalom ellenében leadni.
______1031
Ta ka r anáayrá pa eladó. Clm a kiadóban.
é« vetőburgonya
onya 1033
c Kfizgiidatági RészvénytárMiág
Gutenbers Nyomda és Dílznlal Lapkiadó Vdllalato
Nagykanizsa
KOnyvnyomdi, könyvkötészet, vonatozó Intézet, üzleti könyvek <■ dobozok gyára ■ „Zalai Közlöny" politikai Napilap uerkeaztösége éa kiadóhivatala
Készítünk c
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeli, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, megh ivókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyei, falragaszokat, korlevelekel, röplapokat és mindenféle - Ízléses Idállilásu nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket éa tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben <$ a legolcsóbb árakon.
Nywada, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
1
ZALAI KÖZLÖNY
1934 március M.
IWtnlBlffittl lltlkBl Wlllll MENETRENDJE
érvényei 1833. október 8-töl

VuuUllomáua
4» 8« l»
11 M
12 M II» 1«ii 18 M 17 »
ir«
IIM
sr«
21-4P
1 alanyai menatrend
UlMjíríl iná. 6 48 Nu,.. I0C K^kMiulrMM. 14 30 Ll«iy*f. írt. 18 46
Ofcséndsjjof cwföamczittM izétukozhalik
Meghívás.
A Konserv és Tésztaárugyár R. T.
Nagykanizsa 1934. évi március hó 28-án d. e. 9 órakor tartja meg a Transdanubia Egyesült Oőzmalmok R.-T. leltpén levő Igazgatósági épü-let tanácstermeben
IX. ávi
rendes k&zgyülését,
melyre a i részvényesek ezullal meghívatnak.
TÁRGYSOROZAT:
1. Kiküldést egy Jegyzőnek a közgyűlési Jegyzőkön)v vezetésére és két részvényesnek a köigyülési Jegyző-könyv hitelesítésére.
2. Az i«azgatóság és felügyelő biiollság jelenlése. a ziiszámadásuk és az évi mérleg előterjesztése, az igazgatóság és feiügyelőblzoltság felmentése.
3. Az alapszabályok 4, 12, 13, 16, 17, 19, 23, 24, 42, 43, 46 és 49. §§ Inak módosítása.
4. Esetleges indítván) ok.
Az alapszabályok 18. g-a értelmében csak azon részvényesek szavazóképesek, akik részvényeiket lotjkóaöbb 9 nappal a közgyűlés megtartása előtt a társasán pénztáránál, vagy a Transdanubia Egyesült QAzmalmok R.-T.-nál Nagykanizsa letétbe helyezik.
Mérlegszámig 1933. évi dec. 31 én.
Vagyon: Ingallan P 48339\'—, Berendezés P 44592 16, Csomagolóanyagok P 600 —, Veszteség áthozat 1932. évről P 24686 40, 1933. évi veszteség P 14927, összesen P 118365-23. Teher: Részvénytőke P 50000\'—, Folyószámla P 68365 53, összesen P 118365-53. Nagykanizsa, 1934. március 10.
Igazgatóság. Megvizsgálta és rendben találta: Nagykanizsa, 1934. március 8. _ A feiagytlfolzottsdg.
Bizonyítják a bútor-vásárlók ezrei, =
hogy a legszebbet, a legjobbat a legolcsóbban az ország legnagyobb lakberendezőjénél
Kopstein
bútoráruházaiban
vásárolhat
Raoykanízsa Sopron Szombattiely Béléscsaba
Horthy Mlklós-ut
Kedvező fizetési feltételekI Díjtalan szállítás!
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az utolsó havi előlizetésl nyugta felmutatása mellett
napi 2 fillérért
tagja lehet a többezer kötetes nagykanizsai Horvith-file ujságüzlet kölcsönhönyvtárá-nah. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny-minden előfizetője
annyi könyvet vihet ki havonta a köíceön-könyviárból, ahányai ceak el ind olvatnl.
Ai előfizetési nyugta felmutatói kötetenként 8 filléres kedvezményei kolcsöndijért kapnak könyveket a Horváth-kölcsönkönyvtárban akkor is, ha a havi kedvezményt nem ótia]t|ák Igénybevennl.
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonhint 20 "llórt
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában
Fö-ut 5.
valamint
Krátky Gyttrgy és Ifj. Hirsohlar Miksa dohány-árudájában, Fiachel Ede és Sohiasa Testvérek
könyv- és papirkereskedésében, Horváth Józaef ujságárudájában.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
5.954/1934.
Hirdetmény.
Akinek a város I. és II. ke-rületébeu gyümölcsöse van, annak kezelésére vonatkozó rövid utmutalást hivatalos órákon belül a város erdőhivatala ingyen bocsájt személyes érdeklődés esetén rendelkezésre.
Nagykanizsa, 1934. évi március hó 12-én.
1MS Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6085/1934.
Hirdetmény.
Az I—II. ker. köztemető „E" jelzésű tömbjében (a ravatalozó mögött húzódó ut és a Vécsey-utcai kapu között) levő összes sírok tulajdonosait fel-kivom, hogy a siroknak az uj teiuetőbe leendő áthelyezése végett folyó évi április hó 30-ig saját érdekükben annál is inkább jelentkezzenek av. temetőgondnoknál (városháza, II. emelet, 37. ajtó), mert ellenkező esetben a fenti határidő letelte után a sírokba eltemetettek, a hozzátartozók további megkérdezése nélkül lesznek áthelyezve a temetési sorrendben következő sirokba.
Nagykanizsa, 1934. évi március hó 10-én.
im Polgármester.
Teljesen megbízható, fajtiszta és nagyon Jó csiraképességtt
főzelék-magvak, virág-magvak,
hazai
gazdasági vetőmagvak, műtrágyák, noví nytápsó, gyümölcsfa-permetező-szerek, Futor aoitW. Pekk „D" fttBtttOtMj.
Kaphatók:
orszAg József
U|, aátrágys, aStéay védslalssmli
lik. kn»krdt>tt» Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett.)
j—
I mlnde és 1)
mindenki a helyi kereskedőknél Iparosoknál szorezze bet
Nyomatott a laplulaláonos Közgazdasági R.-T. Outenbcrg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán. (Felelés lUletvszetó > Zalai Károly.)
74. évfolyam 60. szám
Nagykanizsa, 1934. március 15, c>üt6ri<&
Ara 12 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
lanUntMf « kUddblvitil; Phl 5. uia MIM "Mm natl, bélit Urtwtvtl
r»UflIil K&PlLAr
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
RMlUelíri áta: egy Ml* * pc.,6 40 HUfa Sitikii.l6.ijl U kiadóhivatal! Idíloa: 78. u
Március 15.
Irta: URHANCZY NÁNDOR
Jaj, de messze estünk március tizenötödikétől, a magyar szabadság ünnepétől I Hol van, merre vanvina a magyar szalMulság ? ^
Az ezeréves magyar földön sehol sincs szabadság.
A csortkaországlían lelki rabság-ban élünk. Belénk oltották a kishitűség mételyét. Kételkedőkké neveltek. Hitetlenekké lettek. Nem akarunk hinni, nem akarunk bizni a magunk erejében.
A nemzeti zászlók, amiket ma a házakra kitüzünk, ínine|>et nem hirdetnek. Csak szégyenről, m.g-nlázásról, tehetetlenségről, nyomorúságról, fájdalomról beszélhetnek.
£s a megszállott terülcleken még szomorúbb a március tizenötödikének \'ünnepnapja.\' A rabmagvaroknak a* esztendő legkeservesebb napja
Március tizenötödikén érzik leg-fájdalmasabban rabságuk súlyát. Ott börtön jár a nemzeti színért, a nemzeti gondolatért
Március tizenötödike csak 1848-
ban volt ünnepnap Akkor a nemzeti törekvések diadalnapja volt
1819 október 6-ika után már elnyomott nemzetre virradt fel. 1H67 óta, a kiegyezés óta sem voH tökéletes ünnepnap. Csak félszitbadsá-ga, korlátolt függetlensége volt a nemzetnek. I)e legalább megolt az egésa ország.
Ae összeomlás óta, az ország feldarabolása óta jelentősége megváltozott Nem ünnepnap, hanoin ni-m zeti kötelességünkre ftgyelipesrtotő nitp. Nagy célkitűzéseket hirdető nap.
Márehis tizenötő<like mn a magyar irredenta napja A fogadalom napja, hogy kiverekedjük a magyar •szabadságot. A magyar akarat és elszántság napja Az ellenségeinkkel való leszámolást sóvárgók napja A kishitüséggei szembeszállók napja. A magyar őserő caadatevö hatalmában bütók na|)ja. A lelki* rabság ellen harcolók napja
Méretes tieenótődlke a szent fogadalom napja, hogv addig nem lesz megnyugvásunk, amíg ezeré vés határainkat viasza nem állítjuk Március Uaenótódike Nagymagyarország napja !
Ma a nemzeti zászlónak félárbó-con.a helye. A fólárbócra vont or-szágzászlókban él a nemzeti elszántság vuráwhatalma. A gyalázatba bele nem,nyugvó nemzeti akarat A megalkuvást nem ismerő nemwti \'élek. A szabadság kiverekodéaét követelő és parancsoló nemzeti becsület.
Ne csüggedjetek Ne kételkedj^ lek a magyar jövő nagyságában.
F-IjÖn a téttek ideje, a magyar dicsőség kiharcolása. És akkor megfényesedik márcli:s tizenötödike Az újra kivívott magyar szabadság és Iwildogság ragyogó ünnepévé magasztosul.
Tizenöt évet kapott a Kaproncán felrobbant bombáért az Ustasa halálos Ítéletének végrehajtója
A horvátok önvódelmi harca egy kaposvári törvényszéki tárgyalás tükrében
Kaposvár, jnárciua 11 A kaposvári törvényszék szerdán tárgyalta Prenieiz Ede zákányi kosárfonó bűnperét. Premetz a múlt év. júniusában pokolgépet küldött llubanj-i\\SLk, « belgrádi államvédelmi bíróság elnökének. A pokolgép azonban
utkfiArji a kapromaj szerb reod-őraégi hivatalban felrobbant éoegy tisztviselőt megölt, keltőt pedig hu lyo»an mrga*be»lMl.
A szerdai tárgyalás után Óriási ér-deklődés nyilvánult meg. Több külföldi lap is elküldte tudósítóját. Az ügyészség gyilkosság büntette ci-> mén emelt vádat l\'remetz ellen, aki azzal kezdte a vallomását, hogy nem érzi magát bűnösnek. Nagyon bántotta, hogv a szerbek elrabolták Horvátországot, üldözték a horvátokat és gyilkosságokat is követtek el. Az anyját is üldözték a zsandárok, összeverték, öccsét bezárták 0 maga tagja volt a horvát Ustasa népfelkelő szervezetnek. A pokol-gé|>et egy horvát nemzetiségű katonatiszt küldte neki, akinek nevét szonlym nem hajlandó elárulni. A pokolgépet azért küldte Buhanjnak, mert árulónak ós a horvát nemzet gyilkosának tudta.
\\ horvát népvezérek Bubanjt halálra ítélték
és ő — mint az Ustasa tagja — csak engedelmeskedett a nép vezéreinek.
Az ezután kihallgatott tanuk közül Frank Ivónak, a Budapesten élő horvát vezérnek vallomása volt a legérdekesebb. Elmondotta, hogy az Ustasa-szervezel a szerb atrocitások ellen küzd. Több szerb erőszakosságot mondott el, majd kijelentette, hogy
■ horvátok önvédrlml harcol folytatnak, meri őkí\'l Jugoszláviában meg akarják •emmlaitcnf.
Az Ustasa végső célja, hogy fegyverrel szerezze vissza Horvátországot. A horvátok sosem szerették a szerbeket, de minden nép között és \'mindén országban vannak árulók, igy lehetett csak egy államba összehozni őket.
Szász Béla dr. egyetemi tanár r. bonc jegyzőkönyvet ismertette, majd dr. Kény László ügyész mondta el vádbeszédét. Abból az általános meggyőződésből indult ki, hogv a világháborúi nem szűnt meg 1 Hígban. Nincs béke Európában. Nemcsak azok állanak egymással szemben, akik a hálmruhnn ellenségek voltak, hanem a győztesek is A tótok és csehek, a horvátok és szerbek halálos ellenségként állanak egymással szemtan. Ezután utalt
arra, hogy a tényállás megállapítása a vádlott beismerésén alapszik. Nem kétséges, hogy Premetz gyilkosság bűntettét követte el. Az a védekezése, hogy hazafias felbuzdulásból váliakozott erre, nem cáfolható, nem érthet azonban egyet azzal, hogy a hazafias felbuzdulásnak igy keflett megnyilatkoznia. A magyar történelem nem ismeri a politikai gyilkosságok Intézményét, nálunk senkisem emelkedett gyilkosságok utján hatalomra^ trónok sem szállnak át gyilkosságok utján. Mi a gyilkosoknak nem szobrokat emelünk, hanem fegyházat épitünk és akasztófát állítunk. Szigorú büntetés kiszabását kéri.
Premetz védője beszélt ezután, majd a bíróság meghozta Ítéletét. Bűnösnek mondta ki Premetz Edét egy rendbeli befejezett és kétrend-beli megkísérelt gyilkosság bűntettében és ezért öt az enyhítő szakasz alkalmazásával
IS évi fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre ítélte Büntetéséiül 7 hónaj>ot és 10 napot kitöltöttnek vett u bíróság. A felek fellebbeztek.
Jugoszlávia fegyverkezést szimatol a római tárgyalások mögött is —~
Megkezdődtek a három miniszterelnök tanácskozásai
Bómn, március 11 Bómában Mussolini és Crómböx miniszterelnökök szerdán folytntták a kedden megkezdett tárgyalásokat. Göml)ős késől>b a magyar követségen Dollfuss kancellárral Találkozott. Délben Dollfuss Mussolinit látogatta meg. A hármas találkozás ma, csütörtökön lesz. Gömbös miniszterelnök délben meglátogat la a római német nagykövetet. Mind . a három ország közvéleménye nagy várakozással tekint a hármas találkozás felé. Az olasz sajtó szerint elsősorban Magyarország, Olaszország és Ausztria gazdasági együttműködésének kiépítéséről van szó. Ez azonban a politikai kénlések felfogásában is egyöntetűséget tételez fel Magyarország szempontjából különösen fontos, hogy a tanács-
kozások tengelyébe a magyar búzát £s a buza árának kérdését állították Róma, március 11 Dollfuss kancellár egv órahosz-szat tanácskozott Mus$olfaivel a Palazzo Yeneziában.
Jugoszláv rémlátások
London, március 14 Belgrádi jelentés szerint a jugoszláv sajtó fegyverkezéssel vádolja Ausztriát és Magyarországot és azt flllitja, hogy Magyarország megszegte n békeszerződések minden katonai szakaszát, mert tankjai, lángszórói, gázkészülékei ós páncélos vonatai vannak
— Ha a római tanácskozás ilyen kereskedelmet mozdit elő Ausztria, Olaszország és Magyarország közt, írja a belgrádi sajtó, akkor a kis-
antant nem fogadhatja el a gaxda-sági együttműködésre vonatkozó felhívást. A Népszövetséget fel kell hivni a magyar és osztrák fegyverkezések ellenőrzésére.
Ellenben Románia ...
Bukarest, március 11 A román kormány egy amerikai repülőgépgyártól 29 db. vadászgépet rendelt, amit rövidesen le is scállitanak.
A délutáni program
Róma, március 14 Gömbös miniszterelnök és kísérete délután meglátogatta a katonai lovasiskolát, ahol Mussolini bemutatta a jelenvolt sziámi királyi párnak\'. A miniszterelnök liesszasan el beszélgetett a sziámi királlyal, aki megígérte, hogy az ősz folyamán
_ZALAI KÓZLÖNY _
A polgármester látogatást tett dr. Rott Nándor megyéspöspöknél
A második plébánia Qgye legjobb uton van a megvalósulás felé
»
egy betel töll Magyarországon.
Gömbös miniszterelnök délután 5 órakor az osztrák követségen viszonozta Dollfuss kancellár látogatását.
A pápa délután magánkihallgatáson fogadta Dollfuss kancellárt.
Mussolini este vacsorát adott Gömbös miniszterelnök és Dollfuss kancellár tiszteletére.
legbalt Slxtas herceg
Páris, március 11 Sixtus Bourbon pármai herceg szerdán délután fél 4 órakor sógora, DudcauvlUe gróf párisi palotájában meghalt.
Vilmos ex-császár is reménykedik
Doorn, március 14 Itteni jelentés szerint a Hohen-zol lem-család tanácskozásán szóba Hozták azt is, hogy kérjék a német kormánytól a volt császárnak szóló l>énzküldcmények átutalásának meg engedését. Vilmos ugyanis pénzügyi bajokkal küzd és hu nem engedik meg a pénzküldemény átutalását, akkor engedjék meg, hogy Németországba visszatérítésén. A császár egyébként reméli, hogy a Habsburgok visszatérését megtiltó osztrák törvény visszavonása után ö is visz-szatérhet családjával együtt Németországira.
Emlékeztető
Márciu* \'5. Reálgimnázium hazafias előadása délután 5-kor n*tornateremben. Iparoskör hazafias ünnepsége este
fél 9 órakor. A kereskedelmi fiúiskola hazafias ünnepsége délután 4 órakor a Kaszinóban.
MárcJu* 18. Reálgimnázium bazaflias előadása délután 5-kor u tornateremben.
MárcHi* 1». Nagy László kiskanizsai szerző színdarabjának, a .Rang . és szerelem «-nek előadása a Vá iosí Szinbázban.
ÁprUis 8. Matiné fél 12-kor a zeneiskolában (Vannay J.).
ÁprUis If. V. bérleti hangverseny (Iterz Lili zongoraestje).
Április 18. Tanári hangverseny a zeneiskolában uste # órakor.
RÁDIÓ-MŰSOR
BviUpMt, tiötörlSk i
9.0U Református Istentisztelet - 10.00 Egyházi ének és szentbeszéd a belvárosi plébániatomplomból. Mondja Hóka Imre dr. - 11.00 Evangélikus Istentisztelet — 12.00 Déli harangszó, hírek. -12.15 Az Operaház zenekara. 1.45 Hanglemezek. — 2.30 vitéz Somogyv&ri Gy. előadása, — 3.46 Magyar clmbalomötős.
— 4.00 Közvetítés Hubay Jenő dr. palotájából. — 5.30 A földművelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. — 6.00 Cigányzene. — 6.5Ö „Kossuth szabadságharca s az egykorú angol sajtó."
— 7.80 Az Operaház előadása: Hunyadi László, dalmű 4 felv. — 8.30 Hírek. — 10.45 Hangverseny.
Bfes: 12 00 Rádiózenekar. — 1.10 Qlueck: Osztrák lovas Induló. — 4.20 A népies színmüvek mai helyzete. — 5.16 Josefovlcc Dora zongorázik. — 5.35 Mere-Tunner Amália énekel. — 7.05 A rádiózenekar hangv. — 9.00 Milano. 11.15 Lemezek.
Dr. KrálkjJ István polgármester a püspöki biztos elleni durva támadásból kifolyólag, amelybe l^1" .on-ták a főpásztor köztiszteletben álló személyét is, kedden Veszprémbe utazóit, hogy személyesen referáljon az ügyről és sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy uz egyházmie-gye területén épen az ö városában, a felekezeti béke tradicionális városában történt olyan minősitlietetieu támadás egyrészt j>api személyek ellen, másreszt, hogy ebba a támadásba belevonták a főpásztor személyét ifS. Dr. Költ Nándor megy ós-pús]>ök meleg szeretettel fogadta a, jxoigármestert, aki hosszú időt töltött a főpásztornál, mindenről részletesen informálván őt.
Krátky |X)lgármester mindenekelőtt kifejezésre juttatta azt az osztatlan szeretetet, amivel Nagykanizsa város egész közönsége viseltetik a megyéspüspök köz becsülés ben és közszeretetben álló személyisége iránt és legteljesebb ragaszkodásáról és bizalmáról biztosította őt és fiúi hódolatát tolmácsolta a város katolikusságiinak, amely egy hangul ng elitéli azt a vakmerő támadást, ami a papi remiét és papi
Pécs, március 14 (Tudósítónk teiefofíjelentése) Ti-bentzky Ferenc, az asszonygyilkos nyug. hon véd törzsőrmester bűnügyében tudvalevően a nagykanizsai törvényszéki tárgyaláson a kir.\' ügyész halálbüntetés kiszabását kérte, de a biróság, figyelemmel az orvosszakértők véleményére, számításba vette csökkent elhatározóké-IHJsségól és életfogytiglani fegyházzal sújtotta. Miután a vádhatóság megfellebbezte az Ítéletet ós súlyos-sabb büntetés kiszabását kérte, a Tibenszky-ügy kedden u |>écsi kir-tábla Soós-tanácsa elé került, ahová az asszonygyilkos Tibenszkyit is erős fedezet U-i felvezették. Nagykanizsáról megjelent Tibenszky védője, dr. Beyidsún Emil ügyvéd. A táblai tárgyaláson Tibenszky ismét azzal védekezett, hogy az keserítette el, hogy felesége ismételt kérésre sem akart tudni a». életközösség
személteket érte egy bosSzuból kiadott pamflett révén.
A mcgyéspűs]>ők örömmel vette Nagykanizsa város hódolatának és ragaszkodásának ezt a kifejezését és (tezintc köszöjietet mondott ezért ugy a város közönségének, mint a polgármesternek, aki mindenkor féltő gonddal őrködött, hogy semmi se zavarja meg a város hagyományos várbékéjét. Sokat gondol -mondta — nagykanizsai híveire, kiknek ragaszkodásuk kifejezéséi nemsokára személyesen tesz módjában lielyben megköszönni a május végén vagy junius első napjaiban Nagykanizsán lefolytatandó bérmálás alkalmával. A polgármester utján addig is legmelegebb üd-^ vözletét küldi Nagykanizsa város\' közönségének.
Majd a |x>lgármester felvetette a második plébánia ügyét, amire dr. Hott megyéspüspök kijelentelte, liogy a kérdés a legjobb uton van a megvalósulás felé, amennyiben már a siokásos retortákon át halad a végső intézkedés felé.
A megyéspüspök és a polgármester ezután részletesen meglíeszéltók a város hitéleti ügyeit.
visszaállításáról. A védő a bizonyítás kiegészítéséi kérte több fontos momentumra. A tábla helyet adott a védő előterjesztésének és e\'!«n-delte a bizonyítás kiegészítését, mire a tárgyalást elnapolták. A bizonyítás kiegészítését a kanizsai törvényszék folytatja le.
Székelési zavarok, bélgörcs, puffadtság, gyomorazédülés, izgalmi állapotok, szividegesség, félelemérzés, bódultság és általános rosszullét esetén a termésíetes „Ferenc József" keserűvíz a gyomor és bélcsatorna tartalmát gyorsan és fájdalom nélkül kiüríti, a vérkeringést e ömozditja s tartós megkönnyebbülést szerez. Korunk legkiválóbb orvosai a valódi Ferenc József vizet ugy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljes eredménnyel alkalmazzak.
1084. piárdus 16.
lárcins 15-1 ünnepélyek
H órakor: A Zrinyi MiklóSIrodalmi és Művészeti Kör rendezőben, hazafias matiné a Városi.. Színházban.. Ünnepi szónok . Dr. Hájdu Gyula*.\'
4 órakor .• A városi felső kereskedelmi iskola rendezésében a Kaszinó dísztermében. Onnepi beszédet mond : borsa Béta tanár.
5 órakor: A kegyesrendi reálgimnázium diákszövetsége és Virág Benedek önképzőköre rendezésiben, a gimnázium tornatermében. Az ünnepi beszédet dr. Bertln Gusztáv, a Diákszövetség elnöke tartja. Színre kerül »A ge-lencei fényjelek« cimü 3 felvonásos hazafias szinnlü. Az ünnepélyt 18-án délután 5 órakor megismétlik.
8 Órakor. A nagykanizsai Iparoskör székházának diszlehnében áldoz március idusának. Az ünnepi szónok : Su-rányi Gyula felső kereskedelmi i*k. tanár.
Fél • órakor A Kath. Legényegyletben az altiszti kaszinóval karöltve a legényegylet rendezésében.
A reggeli órákban az összes iskolákban és intézetekben lesznek haza. fias ünnepélyek.
A ktokanlzMl Polgári Olvasókör va-Rámap este hét órai kezdettel tartja hazafias ünnepélyét. Az ünnepély műsorán énekel a Levente Dalárda, lxne Gyula karnagy vetélésével, szaval Nagy László. Az ünnepi beszédet Kíi-rezsy Géza polg. isk. tanár tartja. Az Olvasókör műkedvelői azonkívül előadják a ^ Költő és a hal ál < dmü színmüvet is. lialépődij nincs.
Szibériai éneklő hattyúk a Balatonon
Balatonmária, március 11
(Tudósítónk jelenti) Mintegy 10-12 napja sokan járnak csodájára Balalonmárián annak a liattyucsa-patnak, amely a máriái partokon megteiei>edctt. ilat jóiíejlett, fehér, fekete csörü és fekete lábu hattyú a Balaton-pari kedves éa még sohasem látott vendége. Szombat Ernő marcali polgári iskolai tanár egy le lőtt példányt ki tömetett, jelenleg Marcaliban egy kirakatban van sok nézője, üe azután oda ajándékozza a Keszthelyi Balatoni Muzeumnak. Szombat Ernő megállapítása szerint a vendégek szibériai éneklő hattyúk, amelyek délről most vándorolnak vissza hazájukba, útközben megpihenlek a Balaton-parton és ugy megtetszett neki,k, hogy olt maradtak, liogy meddig maradnak, nem leliet tudni. De nem lehetetlen, liogy megszoknak ésineg-tele{Midnek ott, ;nint a kócsag, ami valamikor ugyancsak átvonuló madár volt u Balaton-vidéken.
A hattyúk egész otthonosan érzik már magukat u uváriai parton. Kiterjesztett szárnnyal körülbelül olyan szélesek, mint egy felnőtt ember kiterjesztett karjai. Az állomásául szemben szoktak tanyázni, éjszakára elröpülnek, elég magasan a berkekben lévő alvóhelyükre. Bendszerint kettesével úszkálnak, a parttól 50—60 méternyire, csak az ötödik szomorkodik egyedül, amelyiknek lelőtték a párját.
A zalai ornitologusoknak ajánljuk figyelmébe ezt a kis vendégsereget, nehogy mohó vizivadászok kipuskázzák őket a Balaton-partról.
Győződjön meg Ön is!!!
Jöjjön el hozzánk, tekintse meg kirakatainkat és látni fogja, hogy milyen Olcsó áron kaphat nálunk Kiváló minőségit férfi, női és gyermek ClpöKet. Választékunk tökéletes1
Szabó cipőáruház
Nagykanizsa, Horthy Mlklós-ut 1.
Az asszonygyilkos Tibenszky ügyében a tábla elrendelte a bizonyítás kiegészítését
(««. mirdas 15.
Z»LAI KÖZLÖNY
S
A pervesztes egyedutai gazda megrágalmazta a járásblrót
Értesítem a mélyen tiszteit vevökOzönségel, hegy a legújabb divat szerint, a legkényesebb Igényeknek meg-/elehkn kéaitek
öltönyösei és leliUítíkeí
■«r*(lkel/ famondrak mellett
Kérem a t. közönség szíves pdrtjogásól HorvdíQ János
urlmxabó, Caongery-ut 1. u.
A kisipari ós kiskereskedelmi kölcsönt Igénybevevők jelentkezhetnek
A kereskedelmi miniszter a nagyka. nitsai kiskereskedők és kisiparosok kölcsónére 1400 pengő állami hozzájárulást állapított meg, a városi képviselőtestület pedig 3000 pengőt szavazott meg erre a célra, összesen tehát 1100 pengő áll rendelkezésre. Bankszerű fedezetted nem biró igíhylök nyújtsák be kérelmeiket a jx»lgárm«>-leri hivatalhoz bélyeg mentes kérvényben. A kölcsön maximuma 200 pengő, amit anyag illetve árubeszerzésre kell fordítani. A kölcsön ft hónapra szól, amely további 6 hónapra meghosszabbítható. A kölcsönkérönek és házastársának aláírásával ellátott váltót, va-lauibil külön kötelezvényt is kell be-nyújtani, hogv a kölcsönt a kitűzött időre vissza fogja fizetni. A kölcsön után 6.5 százalék kamat jár. A kölcsönkérelemre vonatkozó ivek a város Iktatóhivatalában kaphatók.
Itt a legjobb alkalom
ha valaki komoly művészi értéket a legkedvezőbb feltételekkel akar csu|>a márkás magyar művésztől vásárolni. A még szombat délig nyitva álló képkiállítás az utolsó évek legértékesebb ilynemű eseménye. Ma, amikor a dollár, az hrauy, a föld, a\'házr. semmi sem állandó érték, egy érték maradt változatlan : a művészet produktumai. Egy »ag>\' mester képe értékállóbb az aranynál és értéke az idővel folyton növekszik. Ezérl teszi okosan minden-ki * "aki a szépet értékelni ludja, ha felhasználja a ritka kedvező alkuimat és husvéU ajándékul képet szerez magának vagy szerettciiwk. A kiállítás megtekintése a Babochay-házban díjtalan.
Eltűnt a 34 éves menyecske 87 éves férje
Mint a Zalai Közlöny hasábjain megírtuk, Simon István 87 éves ny. wsuti váltóőr, kiskanizsai lakos nemregen házasságot kötött egy nála 53 évvel fiatalabb, 31 éves menyecskével. Az ifjú pár boldogságát semmi sem zavarta meg, néhány nap óta azonban súlyos aggodalmak nyugtalanitják az újdonsült asszonykát.
Simon Lstvj\'uuié ugyanis kedden <lélelőtt kisírt szemmel jelent meg a kanizsai rendőrkapitányságon, ahol l>ejelentette,-^hogy eltűnt a férje. Simon István március első napjaiban Budapestre utazott azzal, Jiogv ott a nyugdija ügyében va-\'ami elintéznivalója van. Férjének másnap, de legkésőbb harmadnap uiza kellett volna érkeznie, azon-i»n már majdnem két hét mult el a távozása óta és semmi hírt sem hallott azóta róla
Simon Istvánné kérésére a rend-«[«*« nyomozást indított annak ki-derdésére, hogy vájjon mi történt •mnon Istvánnal, nem lett-e esetleg bűntény áldozata
Teperils András idősebb egyedutai gazdnembernek valami nvosgyv viszálya volt Mészáros György nevfl szomszédjával. Természetesem a •mosgye- miatt Mészáros j>crl indított a lefenvei járásbíróságon, a pert megnyerte é.s egy napon kiszállt l-mödtj Géza járásbiró, hogy a határcövekel lerakják az általa megállapított mcsgyén. Nemsokára összetalálkozott a szőlőhegyen Mészáros és Te|>erits. Az utóbbi ekkor kijelentette töblxk előttj hogy Mészáros azért nyerte meg a pert, mert hust és hagymát vitt a bírónak. Mészáros visszautasította Te-I»erils kijelentését, ez azonban meg-, ismételte, hogy nemesik most, hanem más esctl>cn is kedvez a biró, ha visznek neki valamit. Mészáros jelentette ezt a megrágalmazott bírónak. akit időköziién a KiklÓ6Í járásbíróság elnökévé kineveztek. Felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétsége miatt került az öreg Teperils a nagykanizsai törvényszék elé, nliol a sértett járásbirót dr. Mtilek László ügyvéd képviselte.
A tárgyaláson Teperils tagadta, hogy ilyen kijelentéseket tett volna, azonban a bír faág a vallomásokból bizonyítottnak vette a vádbell cselekményt és vitéz Csillorfliy György
vezelőügyész szigorú büntetés kiszabását kérte, mert államérdek, hogy az igazságszolgáltatásba veteti bizalom esorbilatlanul éljen, ma, amikor a tckintéIyroml>olás gyönyör és szenzáció. A törvényszék Te|>erits Andrási bűnösnek mondta ki, 15 napi fogházra ós 50 pengő \\a\\ammV a por-költségek megfizetésére itéltc. Az ügyész súlyosbításért, a védő a bűnösség kimondása miatt fellebbe-zett.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal meg-flgyelő Jelentések: — szerdán a hőmérséklet : reggel 7 órakor -f 10-6, délután 2 órakor + 16-8, esto 9 órakor
+ ü-2.
Felhőzet: Reggel és délbon borult, este tiszta.
Szélirány: reggel, délben és este délnyugati.
(ÉJunkal rádiófcknlit) A ■•(•Kraléul* I Int4**«i*t«ntl «at« 10 érnlroi-i Enyh., Idfi vérható.
- Közalkalmazottak figyelmébe I Bu-
töráninkat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú >ejáratu hitelre Is. kamatmentesen. Kopsteln bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. szám.
DIVATCSEVEGÉS
Rovatvezető: Erdfe M.k«
Ma kijöttem a Dunapartra, hogy ebl)ői n gyönyörű tavaszi napsülés-Ih\')1 én is kivegyém a részemet. Csupa mosolygós emter sétál a korzón, akik teli tüdővel szívják a friss levegőt. Még a királyi vár és Halászl>ástya komor falai is vidámabban meredeznek a nap felé. Miud.cn. üyöuyúrÜLtjeül&k. \\Uft győzöm nézni ezt a divatrevüt. Mert . az( tudniok kell. hölgyeim, mlhelvsl az első napsugár megjelenik, a pesti korzó ké|>e teljesen átalakul öivat-revúvé. Mindenki felveszi a legújabb toilettejét és itt szoktak n jó-barátnők megpukkadni. Nem kell már a szalonok cigarcttafüstös, parfuinillattól fojtott levegőjében ülni, ha divatot akarunk látni, csak kisétálunk a korzóra. Előkapom noteszem és ceruzám, hogy sietve leírjam Önöknek itt, a korzó egyik? padján, hogy milyenek az első lenyomásaim a kialakult tavaszi divatról.
Am hallják hiteles jelentésemet 1 Az előttem hullámzó tömeget néz ve, megállapítom, hogy a hölgyeken egyenruhává vált n háromnegyedes kosztüm, mel^ alul és hátul kibővül, japán és ragián ujjatza-básunk. gallér nélküliek, szines sállal. Sok a step|>elt kabát is, de zárjellen lebeszélem Önöket erről, mert ha Isten ments jövőre nem lesz divat, nugyon csúnyán fcjg kinézni a fejtett varrás. _
Most ment el elöltem egy szürkéskék, igen elegáns, háromnegyedes kosztümöt viselő hölgy, a szoknyán alul egy szemlxsleppelt ránc volt. a kabát, térden aluli, gallér nélkül, két négyszögletes zsebbel, fent két piros gombbal. (Patounál sok a szürke pirossal.) Ehhez egv fehér-piros csikós blust viselt, melynek niasnija kíváncsian kandikált ki a kabát nyakánál Szürke kalap, kesztyű, cipő és szövet retikűl egészítette ki ezt az ízléses tol lettet
Már láttum egypár tavaszi barna ruhát is. melvhez háromnegyedes l>cige kal>át volt, a váll egybeszabva, az ujjával, hozzá egy narancsvörös^ citromsárga és beige össwálljtásu sál. Érdekes, hogy az egész korzón összesen csak két rövid kosztümöt láttam. Egyiket már láttam egv szalonban, szép Chancll modell. Halványkék alj egybcdolgozva a frész csíkos panamaselyem blussal/ A kabátka ujja háromnegyedes, arf, egészet egy ízléses fonott öv egészítette ki. Itt jegyzem meg, hogy nagy divat lesz\' a/, idén ez a fonott öv. Lanvin rengeteg sárgát hozott, minden árnyalatban, ezt alkalmazza fekete, sötétkék és barna ruhákhoz.
Egy-két tavaszi köpeny is van, de ugyíátszik«sa hölgyek praktikusam elfogadták a háromnegyedes divatot. Egy angol tweed szövetből csinosan nézett ki egy drapp átmeneti kabát hatalmas barna gombokkal és csavart övvel.
Ini látjuk, a tavaszi divat ezennel teljesen kialakult, még két hét
ATHENAEUM
50 napos könyvvásár
könyvel
beszerezhetők
FISCHEL
kfinyvkareskedésbnn
Horthy MlkhSn-utca 1.
I,l.fM 17*. V -
Hölgyek és urak
a legszebb
tavaszi újdonságokat
kaphatják
Oldó, szabott árak, Kiváló minőségek, Figyelmei kiszolgálás.
Kész női kabátokban igen nagy választék!
ZALAI KÖZLÖNY
IP 4, március 15
a bemutatók jegyében fog lezajlani, melyekről ugyancsak bc fogok számolni.
DIvatposía*)
F. L.-né. A beküldött fáson nagyon kedves, csak egyszerű pikó díszítést alkalmazzon, vagy legfeljebb egy egész kis taftol. Pongyola anyagokban nagy választék van. Kedves virágos kelmék, fekete alapon tarka virágok, vagy halványkék alapon sötétkék búzavirágok. Van olcsó és drágább anyag is, sőt flllérekért lehet már kapni ugyancsak kedves mintázásu pongyola anyagot.
Nyár. Imprémé anyagát ínég ne adja oda csináltatni, legalább két-három hetet kell még várnia, mljg a nyári divat teljesen kialakul.
•Kérjük olvasóinkat, leveleiket mindenkor rovatvezetőnk ciménc: Duda-pest, Teréz-kőrul 35. küldjék. Cégeket nam ajánlunk.
ÜZLETSZERZŐT
keresünk Nagykanizsa és körzetére, rendkívül magas jutalékkal, versenyképes árakkal. Banx rarfSayayér
■ate|Mst, V., Váci ul 16. földszint IX. Roletfák eladásában jártai urak előnyben. Nagy kereseti lehetőségi sos
Szálloda-utalványokat
a mezőgazdasági klá lilás, nemzetközi vásár és Szent István napi ünnepségek alkalmából a tzál\'odák-kal fennálló szerzüdés értelmében nem adhatunk ki elöfize\'fllnk részére.
A Zalai KSztSny
sicrkesxtOsige.
Aa aj magyar Mr. aoraláMkra
QSZTflLYSORSJEGYEK
kaphatók Ifj. Hirachler Miksa
oszlAlysorsJegy íöárusitónAt (Hindtlar-triflk, Korona-szálló épület), ahol
ntsrét a 25.000 P-i» Hiyererti;! és titb nagy nyereméayt ayerték.
Kisorsolásra kerül cca 8 millió aranypengó.
Hivatalos árak: Egész: P 24, fél: P 12, negyed: P 6, nyolcad: P 3. — Húzás április 14. és 17-én. ,«,,
Óriási tflz-katasztrófa egy zalai községben
Felborult a mentőautó,
Zalaegerszeg, március 11 Páka községben szerdára virradóra óriási tüz pusztított. leégett 25 pajta, sok istálló, rengeteg széna, szalma és gazdasági felszerelés. A csendőrség megállapítása szerint gyújtogatás történt. A Jcár mintegy 70.000 |KMigő. 20 község tűzoltói vettek részt az óriási vész lokalizálásáén. Az egerszegi mentőautót hazaiérőben Bak község bejáratánál súlyos szerencsétlenség érte. A lejtőn a fék felmondta a szolgála-
i, két súlyos sebesült
tot és a mentőautó egy 2 méteres árokba fordult. Németh Gyula tűzoltó súlyos agyrázkódást és belső sérüléseket, a soffőr <?s egy utas pedig súlyos belső sérüléseket szenvedett.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) minden csütörtökön délelőtt 10-től 12-ig, délután 6-tól 8-ig és minden vasárnap délelőtt 10-tőI 12-ig a városi muzeum helyiségében. Minden alkalommal csere, Michel 1031 alapon és saját csertfüzetek beadása értékesítés céljából.
Régi, tort aranynemüi-ért vásárolhat nálunk
Aranyért aranyat kap!
uj, divatos ékszereket, vagy készíttethet.
Húsvéti újdonságok ItToUf\'SMTSSí
szépkivitelben készüli kegytárgyak Kanizsán agy eddi nálunk. Divaton térti karórák: cQrom csattal már ÍO V-t öl kaphatók EEIVUEVI Éf DÍdIiV órás. aranyműves és látszerkereskedö ito I Ln I VLJ1 Lé 0AaUn I Nagykanizsa, Horthy Mlklós-ut 3. sz.
á keszthelyi orosz vasnll hordár tolvaja
Nemrégen történt, hogy .Nagy Férnie 22 éves tatabányai bányamunkás Veszprémből kiindulva, öccsével végig ment a Balaton vidékén munkát keresni, azonban nem tudott sehol munkához julnL Útjában lejött Keszt-•helyro is, aliol Nagy Ferenc bemászott az ablakon Balacsinkov János vasúti hordár lakásába. Balacsinkov valamikor mint orosz hadifogoly került Zalába, itt maradt Keszthelyen, ilőütvelt egy magyar lányt és már két gyermeke van. Persze mindegyik tiszta magyar. A szegény ember minden fillérjét osz-szekuporjjatta, nyáron kiadta lakását nyaralóknak, igy tudott néhány\' száz pengőt összekuporgatni. Nagy Ferenc konyhakéssél felfeszítette a szobában a kél szekrényt és kivette Balacsinkov minden ősszekuporgatott pénzét, mintegy 560 pengőt, azonkívül órái, gyűrűket és egyéb ékszereket, majd öccsével OyCnesdiásra menekült, ahol felült a vonatra és Tapolcáig, majd onnan Budapestre utazott. Itt persze a két Nagy vigan élt a pénzből és ékszerek árából, amig egy napon más ügy miatt rendőrkézre kerültek és akkor derült ki, hogy Nagy Ferenc, volt a Keszthelyi orosz vasúti hordár vakmerő tolvaja is.
A főtárgyaláson Nagy "Ferenc minden! beismert és munkanélküliségével védekezett. Kiderült azonban, hogy már, többször büntetve volt, miért is a bíróság három évi fegyházzal sújtotta. Az Ítélet jogerős.
PAPLANOK
minden szinben
P 24.80-ért
m. selyembrocátból, gyönyörű kézi kidolgozással,
exclusiv minőség,
Kirschner Mór
dlvatáruházában.
Szövetujdonságok:
Kabát-,
Uj színek!
kosztüm-,
Divatszövések!
ruhakelmék,
Olcsó árakl
compléanyagók.
óriási választék!
IÍ34. mánlm 15
napi hírek
NAPIREND
Méroiui 15, oaOtBrtfik
Nemzeti ünnep.
Mozi előadások hétköznap 5,7 éi 9,
vssárnap 3, 5, 7 és 9 őrskor.

Városi muxeum és könyvtár nyitva csütörtökön és vasérnsp délelőtt lO-töl 12 óráig.
Oyésyssertlrl éjjeli szolgálat e hónapban: Merkly-Belus gyógyszertár Fö nt 12. ss. és aktokanlssal gyógyszertár.
UőxlUidő nyltvs reggel 6 órától este 6 éráig (hétlő, szerda, péntek délutáu, kedden egész nap nőknek).
Márolus 16, pénlsk
Róni. katolikus: Oeiéb. Proteatáns: Henrik. Izr.: Adar hó 29
Március Idusai
Köszöntelek Téged, kit már rég óta várlak, Te, a tavasz és szeretet Ián-#010 himöke.
Már régen gondoltam reád, aki elűzöd a rut zsarnok hideg telet és meg-koszorúzod a tavaszt.
Üzenetet küldesz a mezőnek, az erdőnek, hogy vegye fel ujfa illat-teljes virágos ruháját.
Köszöntetek léged és szeretettel ál-kik előtted, Március Idusa.
Ha rtzensz a szép természetnek/ vidd szét üzeneted az egész világnak a szélrózsa minden irányában és juttasd lw az emberi szivek!*; is, hogy azok is érzékenyebbek, gyengédebbek, öntudatosabbak legyenek.
Nyisd fel az emberek szeméi, Ijpgy lássák, hogy rajtuk kivyl mások is vannak és élni akarnak, akik velem szintén epedve vártak Tégedet.
Vártak, hogy arcukról elűzöd a fe. kete( a gond szántotta barázdákat és helyette a mosoly fényes rózsáját ültessed el.
(Teljesítsd magas hivatásodul, oszlasd cl a sötét felhőkéi és küldj helyelte derült napsugárt.
Mert Te tudod, Te látod, hogy az emberek milliói, akik ma nyomorban élnek, szonongva várják sorsuk javulását.
Várjuk a tavasz illatos virágát és a béke zöld olajágát.
Március Idusa, köszöntlek Téged I Ke*zey Albert
(A Zalai Közlöny következő wá-
n*) a unal nemzeti ünnep miatt szombatim reggel jek-nik meg.
(Postai hlr) A postahivatal már-cius hő 15-én korlátolt szolgálatot tart. Utalványok, csekkek, értéklevelek, esmaagok délelőtt 8-11 óráig adhatók fel. Közönséges, ajánlott levelek, táviratok felvétele, a távbeszélő szolgálat korlátozva nincs.
Ma és holnap Anny Ondra nagy filmje, a Szőke bestia.
(Nyele napo* mtxazló Paesán) wldog nyolc napta volt a pacsaíróm. kalh. rgyházköZMnek. Misszió "volt, umelyet dr. Hoss József kaposvári «|iát*plébános, KŐszeghy Antal niar-rall és Bablcs Endre balatonfüredi esperes plébánosok tartoltak. A misz-Kziö a lati a templom állandóan telve VoK s a nyolc nap alatt közel 2000 lélek részesült a bűnbánat szentségében. Vasárnap este fejeződött be.
■ (gyújtogatott az asszonyi bos.su) Néhány nappal ezelőtt a késő éjszakai "fákban kigyulladt lián József és két társa keszthelyi lakosok pajtája és nyárilakása. A kár 1200 pengő. A rend-or*ég gyanúja szerint egy asszony követhette el bosszúból a gyujtogatást.
Ma 6s holnap a legpajkosabb Anny Ondra-tllm, a Szőke bestia.
ZALAI KÖZLÖNY
Tilos a péksütemény utcai árusítása
Nagykanizsa polgármestere, mint elsőfokú közegészségügy hatóság, a péksüteménynek utcán, kosarukban való mozgó és házaló árusítását az egész város területére betiltotta. A piaci sátrakra és bódékra a tilalom nem vonatkozik. A város fogyasztó közönsége teljes egészében, a pékek is \'.10 százalékban örömmel fogadták ezt a rendelkezést, amely véget vet a közrend és közegészségügy szempontjául eddig fennállott és e hasábokon is. sokszor kifogásolt szokásnak.
— (Frontharcos bajtársaik !)
A magyar élniakarás és szabadságvágy 1818-1 megmozdulásának emlékünnepélyén, f. hó 15-én reggel az egyes felekezetek templomaiban tartandó istentiszteleteken részt veszünk. Az Lsteo-tisztvlelek után gyülekezünk hivatalos helyiségünkben, ahonnan testületileg Vonulunk a Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör által a yáitisi Színházban tartandó ünnepségre. Megjelenés formaruhában. I-\'cIkérjük bajtársainkat, hogy ugy az egyes felekezetek templomaiban, mini pedig az ünnepségen minél nagyobb számban tegyenek részt, hogy dicső eleink iránti hódolat un kai ezzel is kifejezésre juttassuk. A Vezetőség,
.— A lavaszi dlv^t újdonságai legolcsóbban Brónyai Divatáruházban.
(A Keresztény Jótékony SóegyW) szabászali tanfolyamot rendez április fi-lkl kezdettel, amelynek vezetésével a kitűnő módszeréről ismert Fekete Margit női szabói bizta meg. A tanfolyam, U liólig tart s elvégzése modern kiliák önálló készítésére képesit. A tanítás he$fnklnl kéjszer két órában ál-lapitatott meg. Tandíj a legminimálisabb. Jelentkezni lehet a Nőegylet! titkárnál, Zrinyi Miklós-Utca 35. sz alatt. Az elnökség.
— Márkás, valódi angol, férfi kabát és óltónyszóvetek Singeméi.
. (Ilámory Margit meghalt) l(á«norv Margit, Pécs nagykanizsai színtársulat volt tagja, akit legutóbb a Vig-szinház szerződtetett kisebb szerepekre, Budapesten toiokgyuladásból szepszist kapott, majd mellhártyagyulladás lépett fel és a 22 éves leány héttőn a Bókus-kórházbau meghalt. A fiatal színésznő, akinek édesatyja igen szűkös kórülményekvkózt élt, az utóbbi időben sokat "nélkülözött s az Idén nem is volt már szerződése, csak egyes szerepeket kapqtl a Vígszínházban. Az anyagi bajok is siettették a fiatal leány szomorú lialálát.
_ Női fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan\' dus választékban kaphatók Singeméi.
FOG KÖ M E NTE S
08b áfflife áfflfe
ALIG 8 H0NAP ALATT
EZT IGAZOLJA A FOGORVOS
FogkőmanUi mindenkorról Nlneién többi kitéve o vsixélynek, hogy fogk6 miatt romionok. ejetlog kihullanak o fogoi. Kalodont-tal való rendizerw ópolój atVf* védi a fogakat a fogW ellan. Naponta néhány percét Kolodoftt-looópoléa — agy életen keresztül egéiuége* Iogok.
Nyilatkozat
Alulírott kérem a lek. Szerkesztő-séget, engedtessék meg nekem, hogy a Zalai Közlöny f. hó 13-án megjelent -Az ipartestületi vihar utórezgései az. elől járósági ülésen« eimen közölt cikkel kapcsolatban u következőket közöljem. A cikkben az áll, liogy én Samu 1-ajos úrtól bocsánatot kértem. Samu l.ajos ur szerintem engem egy december havi gyűlésen bizonyos ügyben alaptalanul támadott, amit én annak idején visszautasítottam. A r. hó 8-án megtartóit elöljáróság! gyűlésünkön Samu l,ajos ur kijelentette, hogy a legjobb tudása szerint engem nem vádolt meg és ha ez igy volnat hajlandó liocsánátot kérni. Ezt én kellő elégtételnek vettem és szintén bocsánatot kértem.
Miután ezen bocsánatkérés olyan formán volt leközölve, hogy félreértésre adhat alkalmat, kijelentem, hogy azon iparostársajmmftl, akik a legutóbb megejtett közgyűlésen velem egy véleményen voltak, ma is teljesen szolidáris vagyok és a bizalmatlanságunkat továbbra is fenntartjuk.
Kérem ezek szíves közlését és maradtam a tek. Szerkesztő urnák mély tisztelője
_ Varga Lajoa.
Ai első cserkészleátay-regény. A
magyar könyvpiacon megjelent az első ceerkészleány-regény. Szerzője Geőcze Ami a budapesti polgári iskolai tanárnő, cserkészleány vezetőtestvér. A Magyar Cserkészleány Szövetség kiadásában megjelent regény, amelynek »A aradrózsák t a cime, nemcsak egy cser-készleány kedve* története, hanem a közönség részére tájékoztató munka
városi mozgó
Csütörtökön és pénteken 5, 7 és 9 órakor
a szezon legmulatságosabb és legszellemesebb vígjátéka
Anny Ondra főszereplésével
Szőke bestia
Ez a film az, amelyben Anny Ondra, ez a pajkos-pikáns filmcsillag legjobban ragyogtatja az ö művészetét. —
Ezenkívül gyönyörű kiséró mOsor.
A délután 5 órai előadások olcsó (20-60 filléres) helyárakkal.
Is, mert betekintést ad a leánycserkészet szervezetébe és színesen irjá le egy cserkészleány-csapat jellcrmn^TelO értékes munkáját. A leánycserkésnet nemes eszméjének elterjedését nagyban előmozdítja majd ez a sok szenetettel megirt könyv. \'Ara 1 p*ngő.
Ma ós holnap a Szőke bestia.
(A nagykanirwl izr. elemi népiskola) tanuló ifjúsága f. hó 15-én » órakor tartja ünnepélyét a kistem-plomban. Közönséget «ziv«sen látnak.
(Brtdzs-veraeny) A magyar brid-zselők szorgalmasan készülődnek az Idei tavaszi országos csapatversenyre, amelyen a vidéki kerületek is részt vesznek a kerületi bajnoki versenyek első helyezettjeivel. A nagykanizsai helyi versenyt a Polgári Egylet bo-tiyolilja le március 25-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel az egyleti helyiségekben. Négyes csapatok jelentkezése szükséges, jelentkezési határidő március 22. déli 1 óni. Nevezési dij személyenkint 1.50 pengő Az eredmény-pontozás a Nemzetközi Bridgr Szövetség legújabb táblázata szerint történik. Novezéseket elfogad Vécsey Barnabás városi mérnök, a Polgári Egylet háznagya.
— Indán lr. Ingxeflrek, poupttnok oxfordok és pijama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singemét.
Márciusi harsona
(íyászba borull magyar élet tavaszt váró napján leborulunk térdre s imádkozó lelkünk visszük az Isten elébe I Árva magyar, fel a fejjel I Pirkad már az égen.. Hajnalodik köröskörül, s lesz még ugy, mint rég&d.
Szeretnénk felrázni minden csüggedt magyar szivet. Szeretnék az ón lelkemből önt\'ni mindbe -- hitet. Szeretnék pacsirta lenni a magyar föld felett. Szeretnék Ítélni azokon, kik rajtunk Ítélkeztek 1 Szeretnék minden magyart egy lálxirba venni t... Szeretnék Petőfi lantján a osüggedőkhöz szólni I Szeretnék uj tavaszt hirdetni, ,mint a napsugár, szeretnék minden magyar aroon mosolyt látni már I
js\'e csüggedj most, árva nép, . szól március harsonája I Friss fuvalmak lengedeznek magyar égről magyar tájra. Szenvedéseid tűiében tisztuljon meg lelked L. Minden rög oltár legyen és rajt öröktűz: - égő housaerelmed.
Böe«y Antal
j áll. tanító, .
ZALAI KÖZLÖNY *
1934- má/ciug 15.
Akar Jói mulatni? Nézz* mag Anny Ondrát a SzAka bsstlá-ban.
- I p«Q«Wrt már dtvátos nöi kalapot kap Brónyai Divatáruháxban.
(Pézsma p« *k ány t l6tW Kfterssetf
halárában) Zalaegerszeg határúban, -i egervári hegjen leguap hatalma* pézsmapatkányt lőttek. Px az emberre is veeredetmee áltat nagy pusztítást okoz Nyugatmagyanorszáfjon a folyóparti töltésekben és igy mosl az egerszegi hatóságok mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák u pézsmapatkánynak a Zala partjaiba való befészkeiését. Néhány nappal eselőtt egy pézsma, patkány Szombathelyen egy rendőrt és egy kislány támadott meg az utcán, d« sikerült agyonverni.
— Hölgyek figyelmébe ajánlja legújabb köpeny, ko«ztüm és ruhakel. méit Slnger Divatáruház. Rendkívül dui választék, olcsó árak.
SPORTÉLET
Szilágyi Qyfirgy i a repülés fejlődéséről
Sdlágyl György érdekei éi nemueti szempontból értékei anyaggal mutatkozott bc Nagykanizsán elösaör előadói minőségben. A repülés fejlődéséről^ annak ugy harcászati mint Sport alkalmazási módjáról tartotta meg előadását. A töhb mint háromnegyed ónin át tartó érdekfeszítő előadást a Szocl-álié Misszió Rorgoflyl-uccai székházá-ban Wufolt termú női hallgatóság él-vecte végig. Okosan a nőket választotta <M«zör előadásinak nxghallgatá-sára« mert rajtuk keresztül kívánta saját magát elbírálni, hogy vájjon mi. lyen hangulatban fogadják ennek a napról napi* ujabb fejlődésekkel előre haladó, ma már közlekedési eszköznek tekinthető gépnek a köztudatban való megkedvelte lését, fis Szilágyi György nem csalódott számításában. A lelkes hallgatóság feszüH ffigyelemmel, szinte leste a sima modorban tova-górdülő előadást. Érdekes módon egy papfcmasé modeJlel mutatta be szemléltetően a repülőgéppel keresztülvitt bravúrokat. Megjegyezte, hog>\' ez a sportok legveszéiyesebbike. ligéSz embereket kíván, akik tegdrágábbjukat, az életüket áldozzák azért, hogy az emberiség továbbfejlődését biztosíthassák.
Majd rátért a vitorlázó repülés rész-tetés majfrarázására. Hangsúlyozta, milyen fontos nemzeti misszió ennek a sportnak tóhék-ksitése akkor, amikor a trianoni úgynevezett béke gúzsba költ ötte a virágzó fejlődésnek induló ma-gyar repülést. Kérte a hallgatóságot, hogy mint nők, segítsék őt ennek a népszerűsítésében. Kilátásba helyczle, hogy közel jövőben Nagykanizsán egy valódi repülőgép természetien fogja mindazokat bemutatni, amelyeket itt csak vázlatosan tudott szemléltetővé tenni.
Az előadás után felhangzó lelkos női tapsok biaunyitói, hogy előadása jó helyen hangzott el.
H.
Vasárnap idehaza játszik a Zrínyi
A sorsolás szeszélye folytán vasárnap újra kaposvári csapattal kerül szembe a Zrínyi csapata. Mindössze azzal a különbséggel, hogy a tavaszi évadban először van alkalma saját pályáján, saját közönsége előtt játszani. Balszerencsének sorozata üldözte eddigi két mértcőzésén a Zrinytt. Re. mélhetőleg vasárnapi ellenfele, a ka-posvárt Rákóczi Sport Club elten meg tudja majd fordítani a ®ors kerekét. Az elmúlt vasárnap a Rákóczi is egy szerencsétlen dugóval \\«sztette el a Turul elleni bajfwki mérkőzését. A csapat komolyan készülődik a vasár-napi küzdcWm*. Küsdrtem az biztosan lesz, inert a Rákóctf "zok közé a csapatok közé tartoelk, akik áz utolsó percig tudnak küzdeni. A Zrinyi csa-l>afának Tőteg a csatársort! kell,, hogy sokat fogWkozzon a kapura lövéssel, mert vasárnap is az volt vereségének
oka, hogy tologatós játékkal akarták a mérkőzést megnyerni. Ha sikerül az edzőjüknek a csatársorba nagyobb gólra törést belenevelnie, ugy biztosan gyarapítani fogja pontjai számát " a Zrinyi. Amire nagy szüksége is van, bogy a jövőre,, nz egységes délnyugati I. osztályban folytathassa mükőd&ét.
Közgazdaság
Zalai veíésjelentés
A vármegyei gazdasági felügyelő jelentése szerint az őszi vetések telelése Zalamegyében Igen kölőnbö-ző. A repcék általában jól teleltek. A rozsnál sok helyen rothadás, ki-pállás mutatkozik. így a rozs állása köze|>esen alulinak minősíthető. A búzák jól teleltek, sokat erősödtek h késői vetések is. A lucerna és lóherevetésben belyenküit sok kárt okoztak a mult nyáron elszaporodott egerek. -
Az állatállomány telelése jobb volt a tavalyinál. A szarvasmarha és sertésállomány csökkentse megállott. Az állatvásárok élénkek voltak, a .jó minőségű állatokát igen keresték.
A mezőgazdasági munkások, sum-mások elhelyezkedés* lassan megindult.
A l>orforgalom mérsékelt, inert a gazdák áremelkedés reményében tartózkodnak az értékesítéstől. A
Iobb borokat Ausztria elzárkózása lóvelkeztében Svájc felé irányítják.
Szén után kutatnak Sümegen
Az ajkai szénbányatársulat megbízásából a szakértők már napok óta kutatnak szén után Sümegen. A nyouiokru llulczer Sándor sümegi lakos udvarán egy kutásás alkalmával bukkantak.
Taraéaytftuio
Buza tlszav. (uj) 77-es 9 63—9*95. 78-as ő\'70—10-00, 79-es S 80—1010, 80-as 990—1020, dunánt. (uj) 77-es 9-30-960 7S*s 940—9 00, 79-es 9-50-970, 80-as 9-00—980, rozs (uj) Ír30—5.40. — Zab I. r. 8 95-905, ujtengerl tlssánlull 830-8-40.
Swtécvásár
PeihalMa 1856, eladatlan 22 Etaé-randfl 091-092, swdeö 088-0 92, szedett közép 08I-08G. könny0 078 -082, első rendfl öreg 9*3-086, ll-od rendfl öreg 078-080, angol aüldő I. 090-0-&8, szalonna nagyban 000—100, zsír 1-08 1-15, Ima ÍW -1-40, félsertés 114-118.
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda éa Détzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
Felelőt kiadó: Zalai Károly.
Inteurban teleion: Nagykanizsa 78. ssám.
Fasor -szanatóriun
Budapest, VII., Vilma királyné-ut 9.
Telefon 31-5-26.
Sebészet, belgyógyászat, szülészet. nőgyógyászat. Idegosztály. Olcsóbb, mint bármely klinika, vagy közkórház küiön-szobája. Napi ellátisi dij 10 pengőtől. Kórházi pausálárak idegbetegek esetében, továbbá szüléseknél.
Szombaton és vasárnap
a Városi Mozgóban.
Kerti vetemény és virágmagvak
Ö»«it-ó*.» Phlox ir«.»i .a ...
Nyári viola 3.tvia K,rtl P«»«l*
Bnpfflk Razada Mag
Kukaa»li-áa Sialmavlrig síb. Műtrágyák
HIRSCH é» SZEQÓ magkaraskedésében
APRÓHIRDETÉSEI
Hosszú Pokorny loagora nsgyon olcsón, egyéb bútorok eladók, Oylr-u 37. •
Mindennemű kácpltoiatt bútorok ké-•zltését és Javítását lutányosan vállalja üerfl kárpitot, Horthy Mlk ös-ut 14. 1(H6
Egy drb teljesen ul Slnger •ndlIiS-gép, egy drb használt nagy Slnger aiabó-gép o\'ctón eladó, Klnizsy-u. 2/a. 1047
U| o«é|il6oéB ela
Szalay Oyörgynénél.
Galambokon, 1048
Kitűnő asatall és balataal
Rrmnu- m iitcrtöi
UUI\\Ur\\ legolcsóbb napi-áron kaphatók: LI0HT80HEIN boc-<as kereskedés, Csengeiy-a. 31.
E\'méé kém. Hahóion, lós-utca 33 szimu ház 18
tróf Zrínyi Mlk-5 n-01 belső-
léggel, kereskedőnek igen alkalmas, kedvező réazletflzetla mellett, azabadkéiból eladó. Cim: Landl Imre Hahót, Zalamcgye.
Május e\'sején lebontásra kerülő hás anyagai égésiben alaáék Kölcsey-utos 17. alatt. 1079
KSitflikSééenél és egyéb mnnkála-toknál a wlllaayaxereléat legolcsób-
ban vállalom Deuiach László vili. szerelő, Balthyány-uloa 1. az. 1002
|Taharméayrépa és
eladó. Clm a kiadóban.
vetőburgon^a
KIADÓ
2 háromaxobáa lakáa I. és
II. emeleten, Összkomforttal, erkéllyel május 1 re. Érdeklődni lehet Horráth él Tu ípitOmesterek
72 Caengety-ul 17.
Egy uj polltoio. kOnutalka ti egy bonyhaautal olcsón mlmáá RSkócxl-utr.
K.nwk megvételre Jókarbatt levő 4 pírniiolt ebéd ló uéket. — Cl miket • kiadóba. •
Araimat rendkívül leaxillitottam. Hm-•álra olcsón viilroih.l K.utmann Ma-nónál. 76
diádé május l-re egyuobés-konyhis laMa. Bővebbet Frank Vllmoanénál Pó ul 13 »i. •
Egy utcai mllus l-re é. egy saép udvari I . lékbelylaégekkel Iprllla l-re kUdó. Konutli tér 3. 1001
mellékhelylaígekkel lakás mel-
Tavaaz utca 21/a ax. adómentes báa minden elfogadható árért é>méé. Tárgyalni lehet levélben ls. — Clm Somogyi Józeet Hud.pett VIII. kas. Puló-ulca 10. a|ló 1.
1152
Fagymentes oapokon pemeteane
gyOmfllosf ált I
Dendrín
Heo-Dendrin
(gyümölcsfa karbollneum) Solbár
(kónbirtum kéadtmóDy)
Almola Pomrin
(gyUmölcatakátrany) Amonil Sulfarol (kéakészltmény) OlMviau Heirny Aeny w Beszerezhető:
orszAg József
mag, mntrágyajtOvóD/vódelmlasarak stb. koreakodéaóbeD
Nagykanliaa, Erzsétwt-tér 10. tA blrótóg meUatt) Telelőn «a
Nyomatott a laptukjdonos Ktagazda^ R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Upldadó Vállalata kó.iyvnyonidí|ában Nagylunkslu. (Polelós Bzl^vezeló: ZÜTkSÍw
74. évfolyam 61. szám
Nagykanizsa, 1934. mírciui 17. szombat
Ara 12 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
\'•LJTIKAl H&FILAP
SMrkuitfeég é« kledijblvetml; Pftit 5 uím Megjelenik minden reggel, bíöö kivitelével
Felelős szerkesztő: Barbarlts La)om
EUlUeléel In: egv hín I penjH 40 Iliiét SaeikeulMtl ti kladiblvaUII telelőn: 7Í, u
Bit várjunk Rómától ?
A római tanácskozások eredményeit egyre feszültebb érdeklődéssel várják , nemcsak az érdekelt országok, hanem az egész világ. Valóban nem is lehet elvitatni, hogy nagy jelentősége van annak, hogy a magyar és osztrák miniszterelnök az olasz kormány fejének meghívására Olaszország fővárosában folytatta a három ország gazdasági kap rsolatainak. további kímélyitésére irányuló tárgyalásait, olyan idők-ben, amikor napról-napra uj fordulatokat, .váratlan helyzeteket, ujabb és ujabb hatalmi csoportosulásokat teremt a diplomaták pihenést nem ismerő munkája. Talán é|>en a jelenlegi izgalmas és meg-lc|>etésekben bővelkedő időknek, a világpolitika állandó forrongásának te erjedésének tudható l>e, hogy a világsajtó nem látja tisztán a római tárgyalások anyagát s talán épen erre vezethető vissza, hogy ezekben a napokban egész fantasztikus hírek kerülnek forgalomba kül- és belföldön egyaránt a hármas miniszterelnöki találkozó várható eredményei tekintetében.
A világsajtó egyes lapjai — nyilván a kisantant sugaJmazására — a római tanácskozásokat egy yjabb hatalmi csoportosulás kiinduló pontjának igyekeznek feltüntetni, a mely a kisantant hatalmi csoportosulásának és a Ralkán-paklum-nak lenne ellensúlyozója. Ezek a híresztelések természetesen a legjobban mutatják a kisantant riadt aggodalmát, mellyel Magyarország, Ausztria és Olaszország gazdasági közeledését és baráti kapcsolatait szemlélik. Az illetékes kormányok részéről megjelent hivatalos nyilatkozatok - igy Gömbös Gyula miniszterelnök kijelentése is - semmi kétséget nem hagynak aziránt, hogy a három kormányelnök tárgyalásai egyáltalában nem azt a célt szolgálják, hogy a kisantanttal szemben egy ellene irányuló szövetségei hozzanak létre. Ezeknek a tárgyalásuknak jellegét és célját leginkább azoknak a nagyszámú gazdasági szakértőknek és referenseknek a megjelenése bizonyítja, akik a magyar és osztrák kormányok elnökeit «\'rre az útra elkísérték, illotw a tár gvaíások előkészítése, az anyag előzetes feldolgozása céljából már naj)okkal előbb Rómába utazlak. Ez a körülmény mindennél világosabban mutatja, hogy Mussolini, Gömbös és Dollfuss személyes jelenlétükkel kívánják előmozdítani cs minél teljesebb eredményre juttatni azokat a tárgyalásokat, ame-Ivek a három ország kölcsönös árucseréjét, külkereskedelmi forgalmát fogják megkönnyíteni és az eddiginél szélesebb alapokra fektetni, ezekben a vonatkozásokban joggal járhatunk és várhat az egész világ komoly eredményeket a rónvai találkozótól.
l\'-zek a tanácskozások egyáltalán n*m célozták a három ország között egy gazdasági vátuszövelség,
A Rómában tanácskozó államfők ma kiadandó politikai nyilatkozata hatalmas erővel érinti Középeurópa jővftjét
Magyarország szabad zónát kap a trieszti kikötőben — Ma délután parafálják a római egyezmónyt
Róma, március 16
Csütörtök délután Gömb$s, Mussolini és fíoll/nss kancellár három óríjn keresztül tárgyallak. Utána Gömbös miniszterelnök kijelentette, hogv az elvi kérdésekl>en ugy gazdasági, mint politikai vonatkozásban lefejezték 9 tárgyalsáokat. A részletes tárgyalásokat pénteken folytatiák.
Csütörtökön délelőtt az olasz király fogadta Gömböst, majd villás? reggelin látta vendégül Dollfuss kancellárral együtt. Gömbös a szom hali nai>ol is Kómában tölti.
A Reuter-iroda római tudósítója szerint Olaszország állítólag nagylelkű engedményekre kész Magyarországgal és Ausztriával szemben, vámtarifák és behozatali engedmények tekinlelélxm.- Ugy tudják, hogy u kél dunai állam hasonló szellemben válaszolt. Az Echo^de Paris londoni tudósítója szerint Suvich államtitkár március 22-én Ixmdonba utazik, hogv tájékoztassa az angol kormányt a római tárgyalásokról.
Récsi hír szerint a római tanácskozások már pénteken vé&efc érnek. Azt hiszik, hogy utána Dollfuss kancellár Gömbös miniszterelnökkel és Suvich államtitkárral Nápolyba ^itazik. Római jelentés szerint Mussolini kézzelfogható ered
ménnyel kívánja lezárni a római konferenciát. A gazdasági megállapodás politikai szemjwntból is igen nagyjelentőségű lesz Középeurópa jövőjét illetőleg. Azt hiszik, hogy szombaton kerül sor az egyezmény aláírására.
Suvich államtitkár |>énteken délelőtt hosszabban tanácskozol! a német nagyköveitel, majd Gömbös miniszterelnököt kereste fel. Még egyszer végigmentek ama politikai vonatkozású kérdéseken, melyekben a tárgyaló felek már csütörtökön leszögezték álláspontjukat. Ezután az olasz-magyar gazdasági vonatkozású kérdésekel tárgyalták meg.
Ixrndon, március Ifi
A Reuter-iroda római levelezője szerint Mussolini, Gömbőés Dollfús kancellár ma, szombaton politika nyilatkozatot adnak ki. amely hatalmas erővel Togja érinteni Kőzép-európa jövőjét.
Magvarország a trieszti kikötő-!)cn szabad zónát kap és nagy vámkedvezményt a kereskedelmi forgalom fellendítésére.
Olasz sajtókörök szerint a tanácskozások pénteken IKifejeződtek és ;t megállapodást ma. szombaton délután -1 órakor parafálják. Ugyanekkor részletesén is tájékoztatják a nyilvánosságot a tárgyalások anyagáról és a megegyezés tartalmáról.
úgynevezett vámunió létrehozatalát s természetesen politlkíilTérensem kívánnak világraszóló eredményeket produkálni. Egyszóval: a római megbeszélések alkalmával nem a titkos diplomácia boszorkányüstjét kavargatják, hanem a három ország gazdasági szükségleteit figye-lembevéve olyan megegyezésekre tőrekednek, amelyek az eddig fen-álló kapcsolatok további fejlesztésére alkalmasak.
A magyar közvélemény akkor jár helyes uton, ha nem táplál túlzott illúziókat a római eseményekkel szemben. Az a három államférfiy, akik az -örök városban adtak egymásnak találkozót, már számtalanszor bebizonyították, liogv politikájukat sohasem a képzeletre, a köny nvehnü kísérletezések ingoványos talajára, hanem mindig a való élet adottságaira, a tényleges lehetőségek sziklaszilárd alapjára építik. Ne várjon tehát -a magyar társa-
dalom meglepetéseket, izgalmas szenzációkat a római úttól, inert aki ezl várja, az esetleg csalódást eredményező csodavárásba esik. De a józanul itélő és gondolkodó magyar közvélemény joggal tekintheti a római találkozót a válságból való kil>antakozás egyik ujabb, igen jelentős állomásának, mely hatalmas lépéssel viheti előre a magvar nemzetet a gazdasági megerősödés, a fellendülés és a mai viszonyok közölt annyira nélkülözhetetlen nemzetközi kapcsolatok kimélyitése terén. Magyar szempontból tehát a római tárgyalások legfontosabb célja s egyben eredménye az lesz, hogy ujabb utakat fog törni a magyar föld terményeinek és a magvai kj-1* termékeinek a külföldi piacok felé s ez az eredmény mindenesetre sokkul többet fog érni, mint bármely kétes értékű külpolitikai kaland, vajjy l>fzflnytatán jövőjű kísérlet.
Borzalmas trianoni tragédia egy aradmegyei községben
Az oláhoktól üldözött magyar kiirtotta négy gyermekét, majd önmagával végzett
A Borosjenő melletti Bokfczeg köz ségben kegyetlen dsaládirtást követett el Szabó József 31 éves kerék gyártómester. Szal>ó éjnek idején négy apró gyermekének előbb késsel átvágta a torkát, majd a haldokló gyerekek fejét fejszével szétverte. Borzalmas tetle u\'.án sajál torkát metszette át és mellébe is szúrt. Reggelre a zon^szédok ugy az apát, mint négy apró gyermekét holtan találták.
A fiatal mesterember ellen a túlnyomóan románoktól lakott község bírája ős a román pap a romáidig kórébén bojkottot mondott ki. A szerencsétlen ember már egv esztendeje nem tudott munkához jutni. Lassankint eladogatta mindenét. De kijelentette, hogv u végsőkig kitart a községben és nem hagyja magát a románoktól kiüldözni. Néhány nappal ezelőtt azután adóban elárverezték még megmaradt utolsó holmiját teyl\'elescgc tegnap este emialt ősszcszofalkozolL a GscndőrőrmesterVcl; mire őrizetik? vették és éjszakára, a csendőrségen tartották. Mindezt ú megaláztatást és hajszát ugy látszik már nem bírta a szere nősétől ember.
Németországnak megengedik a fegyverkezést
Tizenhárom diktátor kerOl a német gazdasági élet élére
Páris, márch s 1(5 A nemzetközi politika nagv eseménye, hogy Mussolini.ésa francia kormány között elvi megegyezés jött létre Németország fegyverkezési egyenjogúságéinak kérdésében. A megállapodás lényege az. iiogy a német birodalomnak néhány olyan védelmi fegyvernemet engedélyeznek, aipelyeket a \\ersaillesi szerződés eltiltott és ahhoz is hozzájárulnak, lipgy jNémelország növelhesse hadeíéjel bizonyos mértékig.
Doumergue miniszterelnök és ,Rarthou külügyminiszter sűrűin tanácskozóit Chambrun római nagykövettel és a mult éjszaka létrejött a mcgállaixxlás Mussolinival.
Francia |>olitikai körökben ezt olasz- francia közös marsrutái arra magyarázzák, hogy sakkhúzás akar lenni az angol leszerelési terveikül.
Berlin, március 1(5 Dr. Schmidt közgazdasági minis/, ter elkészítette az uj \'/közgazdasági tőrvényjavaslatot, mely az egész németi közgazdasági életet 13 tvgu bizottság diktatúrája alá helyezi. A különböző közgazdasági és termelési ágakat 13 csoportba osztotta és minden csojxwt élén egy gazda-ági diktátor áll Ezek a diktátorok nagyiparosok,
nagytííkések, hankinik Az egész Iiimttság élén Hhllipp Knnler, a Ucrsmtmn-féte olektromos trüart elnöke álL ^ imiIh \' ipari csupori ilikU&ra 1trii|>|> Jesz, A tn/otlaá* egységesen fi«a iráavithni a nagv-ipar, a bankok, a bhlmltók \'»kOz-lekedéil vállalatok ügyeit, a következő alapelvek szjcrint : egyéni működés, Kzabadvertfeny, blzonvoscse-tcklKii árszabályozás a tisztességtelen \\erseny megakadályozására, szakmai beesületbiróságok felálli-tása u vitás ügyek elintézésére.
A Ház ülése
A Ház pénteki ülésén a fővárosi javaslat részletes vitájában többek hozzászólása után Kqssívj Károly a belügyminiszter politikai megjegyzéseivel foglalkozott, lílis merte, hogy a központosítás nem jelent még parancsuralmat, de ha egy kormányzati rendszer nem áll a legszélesebb népképviseleti uralmon, akkor mégis egyet jelent a kettő. Leszögezte, hogy a belügyminiszter beszédében a Führer-elv útjára tévedt.
Paltovicinl őrgróf szerint a javaslatban alkotmányellenes törekvések nyilvánulnak myg. A belújgyminiszter szavában bizik, amikor az alkotmány hívének vallja magát, de nem hiszi, hogy ez a leifogása a miniszterelnöknek is. A miniszterelnök 1918-ban megtagadta az alkotmányt és forradalmi útra lé-|H».tt, amikor Károlyi Mihály, követe lett.
Jánotsy Gábor : A miniszterelnök az ország érdekében távol van, ne tessék támadni !
PalLavjcini: A javaslat a kormány diktatórikus törekvései utján az első lé|>é8.
Bródi Ernő szerint jiarancs-uralomra törekszik a kormány ezzel a javaslattal. Pelntvácz Gyula azt kérte, hogy a főpolgármester helyett a főispáni méltóságot iktassák a javaslatba, a/, államfő szó Jielyett |>edig a királyi szót vegyék be. Humitjifiuy Tivadar takarékossági okokból a főpolgármesteri hivatal megszüntetését kérte. Peyer Károly szerint is feleslegep a fö-jxilgár mesteri intézmény.
ZALAI KÖZLÖNY —-
Nyári reménységek a Nagykanizsa-Balaton forgalomban
A MÁV igérl a kanizsai menetrendi kiváltságok teljesítését
Nagykanizsa eddig meglehetős mostoha eiMnásban részesült a vasúttársaság részéről. A Balatonra kiruccanó wekendezők ezt éop\'ngy
érezték, mint a balatoni villatulajdonosok. A rossz összeköttetés és a megfelelő időben induló vonatok hiánya és a közelgő nyár nvsi újból aktuálissá\' ttí^i a kérdést : lesz-e a nyári szezonban jó összeköttetés a Balatonra ? Sikerül-e a vi 1 latulaj«tonosoknak és kirándulók nak kedvezményes (idény, havi vagy heti) bérlétét kapni ? Fel lehel-e vétetni Nagykanizsát a balatoni körtelefonba t stb.
Ezekkel és ezekliez hasjnló aktuális kérdéssel fordult nemrég a Balatoni Szövetséghez dr. lloch Oszkár, aki mint aísióvetség tagja, mindent elkövet, hogy a Balatoni közelebb hozza városunkhoz. A Balatoni Szövetség válasza most érkezett meg és a felvetett kérdésekre és javaslatokra többek között a következőket közli :
Mint hogyan a Szövetség előter-jesztt\'sére létesít ott ék a magyar filléres vonatokat, ugy a Szövetség javaslata az is hogy igen olcsó havi bérletjegyeket adjanak ki a Balatonra. Ez a javaslat most van elintézés alít. Ugyancsak inosl van elintézés a Ut Nagykanizsa város javaslata is és a Szövetség értesülése szerint a menetrendeket a város kívánsága szerint fogják összeállítani. Egyébként az összes kincstári autóbuszokat a vasul veszi\'"kezelésije és az a terv e, hogy a gyengébb forgalmú vasutvonalak támogatására autóbuszokat fognak beállítani. A Máv igazgatóságának közlése szerint nagy mértekben szaporítják a motoros kocsik forgalmát igy remény van arra, hogy Nagykanizsa --Siófok kőzött igen kedvező járatok fognak indulni. A balatoni kórtelefon kiterjesztésére — amely üz-Icl iszem pontból volna kívánatos szintén meg van a remény, annál inkább is, mert a Szövetség Ix-kérte
Győződjön meg Ön is!!!
Jöjjön el hozzánk, tekintse meg kirakatainhat és látni fogja, hogy milyen olcsó áron kaphat nálunk Kiváló minöségU férfi, női és gyermek Cipőket. Választékunk tökéletes!
Szabó cipőáruház
Nagykanizsa, Horthy Mlklós-ut 1.
1984. márdui 17, ?v|"n» !," iimyMii^—rr-
azou Lek főne lőfizetők névsorát, akik
egyúttal balatonmenli ingatlantulajdonosok is. .
A Balatoni Szöv*aég válaszában mellékeli a Máv forgalmi igazgatóságának átirat-másolatát, amelyben az igazgatóság ismételten megígéri, hogy a nagvkanizsai ^rdekshségek menetrendi kívánásait a most következő nyári menetaeödben kifogják elégíteni, Az igénél szép szó, re, méljük. hogy valósággá is válik
A gyomorléj^s, gyomornyoraás, bélsárpangáa, nagyfokú erjedés, rom emész\'és, fehér nyelv, kábulttág, fülzúgás, halvány atcszin, kedvetlenség a lermészeles „Ferenc József keserűvíz használata állal sok esetben elmúlik.
Gyanús gyűjtés Nagykanizsán a Legitimista Párt számára
Néhány nappal ezelőtt egy magát Ihuiict igazgatónak nevező férfi állított be a fercncrcndi plébánia hivatalba, ahol előadta, hogy a Nemzeti Legitimista Párt számára gyűjt könyöradományokat P. Arkangyal plébános adott is 5 jie\'Ogőt, amit az állítólagos Hadics igazgató egy szabályszerű bélyegzővel ellátott nyugtával igazolt.
Amikor az adománygyűjtő eltávozott, a plébánosnak eszébe jutott, hogy erről az összegről abban az elismervényblokkban nem maradt másolat, mert Hadics igazgató nem indigópupirral állította ki. Ebből arra következtetett a plébános, hogy akkor valami nem lehet rendben a gyűjtés körül, mert hiszen, miként számot el Hadics a megbízóinak a gyűjtött összegekről.
A plébániáról telefonon hivták let a rendőrség figyelmét Hadics igazgatóra, akit azonban ekkor már seholsem találtak a detektívek. Nyomtalnul eltűnt a városból. Állítólag több helyr^| te kapott pénzt Nagykanizsán.
á messinai szanatórium
Irta: Subó Z.lgmond
A nyugalmazott kincstári erdő-főtanácsos bár jóval tul volt a hetvenen, piros-jwzsgás mosolygós arcával meghazudtolta hófehér hajzatát. Eletében sohasem volt beteg és ugy látszott, hogy az erdélyi szejtesi és mármarosi erdőségek balzsamos levegője, ahol hosszú szolgálali idejét töltötte, Matuzsálem korával ajándékozta meg. Az öreg ur derűs kedélyét csuk felesége betegeskedése zavarta. Közel voltak már az ötvenéves házassági évfordulóhoz Is, de a törékeny, 1/ahitarcu asszonyt, az egykori űn-nepelt szépséget, már hosszú évek óla súlyos köszvény gyötörte, amelyre sem az orvosok, sem a^-gyógyfürdők nem tudtuk enyhülést szerezni..
Karácsony felé járt az idő, csípős hideg volt és szitált a hódara. Az erdőfőtanácsos a hideg idő dacára is megtette délutáni sétáját és most ott üldögélt felesége betegágya mellett. Halkan beszélgettek, mint mindig a régi jó időkről, uz erdélyi, szei>esi és máramarosi erdőkről, amelyek már mind idegen kézen vannak. A régi jó ismerősökről, akik már mind ott nyugosznak
az iglói, bustyaházi és a brassói temetőkben. És emlékeztek a régi boldog karácsonyestékről, mikor még a szent estén együtt volt az egész család. És amikor rágondoltak, hogy mosl itt a nagy város házrengetegében egyedül maradtak, hogy az idősebír fiuk Délamerikában van, a kisebbik meg olt fekszik a doberdói karszt tömegsírjában, hirtelen elhallgattak. Nagy csend leli, a lelket megülő nehéz csend. Azután a beteg asszony halk sírása hallatszott.
Az erdőfötanáisos lehajolt feleségéhez, homlokon csókolta és halk hangon vigasztalgatta. A beteg usz-szony sírástól megszaggatott hangon megszólal!.
— Tudom, hogy terhedre vagyok, nehézzé teszem életedet hosz-\' szu betegségemmel. De érzem, hogy nem tart már sokáig.
— Ne beszélj Igy édesem, hiszen tudod, hogy mennyire szeretlek. — megsimogatta a beteg kezét, aztán a fülébe suttogta Nagy őrömteljes újságot mondok. Rövidesen meg fogsz gyógyulni. Igen, igen I A Horváth doktorral beszéltem ma. Azt mondta, hogy az orvosi újságban olvasta, hogy Mess Ina város közelében uj kénes, iszapos hévforrást találtak, \'nagv szanatóriu-
mot építettek föléje és ott a köszvényes, betegek ezrei talállak már gyógyulást. Elvftzlek oda, édesem.
— Nagyon messze van ide Mes-sina - felelt csüggedt hangon a beteg.
— Gyorsvonattal nincs távolság. Elviszlek a télből a napfényes Si-clliába.
— Sokba kerülne az ut, honnan vennénk annyi.pénzt?
-t- Felveszem a pénzt a bankból, amelyet ól év előtt Karcsink küldött Délamerikából.
- Drága jó fiam I — suttogta a beleg — de szeretném mégegyszer látni! N.
— Meg fogsz gyógyulni és látni fogod Karcsit. Elutazunk rövidesen Siciliába. Ugy-ugy I Hunyd le sze- I meldel, pihenj egy keveset és álmodj a szép verőfényes Siciliáról.
A beteg lehunyta szemeit és ajkú szélén mintha könnyű mosoly ült volna.
Az erdőfötanácsos felegyenesedett. Feje zúgott és megszédült.
— Biztosan a szoba melege liánt gondolta és szédülve ült le az
ágy melletti karosszékbe. Behunyta szemeit és aludni próbált és mintha átlátliatlan sürü köd fogta volna körül, lehajtotta fejét- a szék támlájára és bóditó mély álomba
Sülvedt.
Meddig tartott ez a bódulat, nem tudta, de egyszerre könnyű léptek nesse ébresztette fel. Ámulva látta, hogy u felesége áll előtte. A liolt-beteg asszony, aki már két év óta nem bírt az ágyából kiszállni.
—• Te vagy, te vagy ? — hebegte boldogan a férj*
— Igen édesem, én vagyok. Nézd csomagolok az olaszországi útra — és a kitárt szekrényekre mu,aiott Az erdőfötanácsos a fehérnemű szekrény felé nézett, ahonnan a régi, jól ismert parfümé illata szállt feléje.
—■ A te holmidat is csomagolom, mert hiszen együtt utazunk ugy-« ? Most siess és hozd ei bankokból a pénzl és a menet jegyirodából a vasúti jegyei
Az erdőfőtanácsos fürgén ugrott fel a karosszékből. A feje nem zúgott már, fiatalnak és erősnek érezte magát. Mindez nagyon különös volt, a beteg felesége, aki olyan könnyen járkál most, az a gyorsan elhatározott utazás! Magára kapta a télikabátját, elsietett éti szinte hihetetlenül rövid idő alatt már meg is hozta a pénzt és n menetjegyeket. És ezután is minden ilyen villámszerű gyorsasággal történt. (Vége köv.)
1981. mfolu. 17.___ZALAI KÖZLÖNY
Nagykanizsa Március Idnsán
Mint minden évben, ugy az idén is, Nagykanizsa város közönsége, Zrínyi városához méltóan ünnepelte március 15-ét A város zószjódiszt öltött a nemzett ünnepén, az utcákon nemzeti szí-nfl kokárdás ifjúság kipirult arccal, arcÁn a szent Ifjusrtg márciusi tüzével. A polgárság magyar daccal, a Hol-napi* vetett bizakodással. Az összes vallásfelekezetek templomaién ünnepi isten tisztelel volt, amlelyen a hivatalos vároSi a lionvédség, az összes közlii-vatalok, testületek képviseltették ma. gukat. Az iskolákban és intézetekben a tanári H»r ós a tanítóság méltatták a uagy nap jelentőségét. Onnep volt, ragyogó és pompás és megetobhant n magyar szív, megszólalt a magyar ló-lek és bízó reménység töltötte be a kereszthordozó trianoni magyarságot.
Az egyes ünnepélyekről a következőkben számolunk be közönségünknek.
A Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör
délelőtt 11 órakor tartotta március 15-iki ünnepi matinéját n Városi Színházban. A szinház nézőtere zsúfolásig meglelt A város vezetőségén, a helyőrség tisztikarán és a teljes számban megjeleni Frontharcos Ssóvetségcn ki-vüi képviselve volt a város minden rétege. Az ünnepi műsort a polgári iskola kitűnően fegyelmezett vegyes-karának fliszekegy-e nyitotta meg. Garamvölgyi Iván .Egy gondolat bánt engemet* cimü Petőfi versel, művészi előadásban, a közönség viharos tupsa közepette adta elő. Maid a >Talpra magyar*-t és a .Járjatok be minden fóldel< hallotluk a polgári iskola ve. gycskarjüiak kitűnő előadásában. A kart Kelting Ferenc tanár lendületesen verette. Az ünnepély szónoka dr. Hajdú Gyula ügyvédk a TESz helybeli elnöke veit, aki ügyesen felépített 1>«-szédébai nem a márciusi Ismert ese-ményekei sorolta fel, hanem rámuta. lot| « magyar Géniusz utolsó négyszáz éves küzdelmeire és Kossuth Lajos halálának negyven éves jubileuma alkalmából* színes szavakkal mutatott rá, hogy mit íószönhyt a magyar nemzet di<*Ő nagyjának, Kossuth I-a. josnak. A mindvégig érdekes és lelkes lieszéd méltó volt a nemzeti ünnephez. A műsor a vegyfeskar által előadott Szózatul ért véget
A járási vitézek
A nagykanizsai járási vitézi Mr Is díszes keretek között ünnepelte a március 15-iki magyar ünnepet és áldo-«ius idusának. Az igen népes értekezlet után, amelyet vitéz Bentzik Ujos járási hadnagy tartott, aki gyújtó be-szédben mélUtta az 1848-lkl márciusi eseményeket, a vitézek testületileg résztvetlek a Felsőtemplomban tartott ünnepi istentiszteleten. v,
A kegyesrendi reálgimnázium
március 15-lki ünnepélye ezultal is bizonyítéka volt annak a lelkesség-nek, nag yés áldozatokat igénvlő munkának, amit u piaristák kifejte-nek. A megszokott, de annál tágabb területekre kihaló napi munkájukra egy élénkebb emlékeztető. _ Klsö számként Schumann • »BIJ,ősr-ink hazája« cimü dalát adla elő az énekkar Magas Mihály igazgató ve, zényletéve] és ügyes betanításában. I tána Berlin Gusztáv nyug. kir. törvényszéki tanácselnök, a\' Diákszövet, ^séjí elnöke tartotta meg nagyhatású luuiepi beszédét, hangsúlyozván, hogy a zavaros világunkból kivezető utót a vallás ói a Ixit vezérfonalában látja. Dr. Kerkay József közreműködésével és betanításában Weber: Prccíosa.ját adta eld-az intézeti zenekar, hatásos ^terpretálással. SIk-Mihalek: Indu-\'"ja után Radványi: gele^ei fényjelek. cimü hazafias színmüve követ -
kezeu a diákhumor és a diáklétek nlajws Ismeretével, mindennek hatá-sos színpadra hozásával. Szollár László VII. o. t néhol drámai erejű szerepében is megállta a helyét. Kő-lemen László V., Vífcner László IV, Lukács Mikdós III. a. és Bőczén La-jos VII. o tanulók képességeik javát adták, do a népes szereplő-gárda többi tagja is mind a helyén volt. A béta-nilás. és rendezés nagy munkája Széli József kcgyesreudl tanár érdeme.
\'Az ünnepélyt 18-án délután 5 órakor megismétlik.
A Leányliceum
Magas Mihály igazgató és a teljes tanári kar részvételével adózott a márciusi eszmék nagy emlékének. Az ünnepség a Hiszekeggyel vei te kezdetét, mely után Kcszler Klárika VI. o t. Dávid Magyar József alkalmi köllc. ményét adta elő mély átérzéssel ós előadóképességgel. Szabó Ica VII. o. t. megkapó, gondolatokban gazdag, szépen kidolgozott előadásban méltatta a uagy nap jelentőségét. Tomasíts Kató 11. o. t. Sajó\' Irredenta költeményét szavalta <1 meleg színezéssel. A szé-IH-n sikerült hazalius jnlézetl ünnepély a iHmnusz akkordjaival éri véget.
A Flu Felsőkereskedelmi Iskola
Ifjúsága Is a szokott ünnepélyes kc-reiek között áldozott csütörtökön dél-lütán I <>rav kezdettel a szalAdság ünnepének. A nagyszájú érdeklődő közönség zsúfolásig megtöltötte a Ka-szinó nagytermét. A nívós műsort Su-rányl Gyulu tanár vezetésével az intézet kitűnő énekkara nyitotta meg, majd Steiner István mondta el szónoki
készséggel talpraesett megnyitóbeszédét. Fischer Tibor szavalola után Borsa ISéla tanár ragyogóan felépített beszédben vont párhuzamot 1848. és 1031. kózótt és levonva a tanulságokat, a következőkkel zárta szavait; -Nem oly.»i h?zas»eretct kcl«\' nekünk, mely önzést álcázó szólam, hanem ön-/•»ll0u<éj ulin vjvárgunk. öavcsszö-zésre és nem önálllatásra van szükségünk. Fiuk, a fejei egy kissé leszegni, de. a szivet fel, fel, Barátaim I
A nagyhatású l>eszéd után Kovács Ernő szavalt ügyesen, majd Pinlér Ilolyka zxSngorakísérete melleit Balugh János adta elő nagy sikerrel Gyónl— Arokháty i Alom a sátorban c. megkap melodrámáját Az intézet énekkara, amely több énekszámmal szerepelj a Szózattól zárta be a tartalmas unnepélyL
A polgári iiu és leányiskola
lélekemelő ünnepség keretében áldozott március idusánuk óriási köz<\'>nség jelenlétében. Kelüug Ferenc tanár vezetése alatt szépen szerepelt az intézet jeles ve gyes kara, mely a Hiszek-eggyel vezette be a nemzeti ünnepséget. Domina Károly tanuló március 15-él méltatta szépelgondolásban. Gyó-kössy alkalmi hazafias költeményét kedves bájossággal és magyar érzéssel adták elő Horváth Gizus, Fürst Magduska, Sehennann Gizus, Üzenet Páiisból cimü költeményt Lóránt Ró-zsika adta elő magyar hévvel, mig Jámbor Józs>f Szathmáry Március 15 c. költeményét adta elö gyújtó magyarsággal. Az intézeti vegyeskar több énekével viharos tetszést arafolL Az ünnepélyen Polónyi György és Biltera Béla igazgatók élén ott volt az egész tanán kar.
S
t. * Az Iparoskör
szebben nem kezdhette volna kulturális tevékenységét uj otthonában, mint azzal a gyönyörű hazafias ünneppel, amit március 15-én zsúfolt termi közönségének részvétele mellett rendezett a város előkelőségeinek jelenlétébe. A nemzeti motívumokkal ízlésesen díszített nagyteremben ott láttuk a yáros szlnc-javát élén a polgármesterrel ói a főjegyzővel. A program az Ipartestületi Dalárda Hiszekegy-évei vette kezdetét, Kettlng Ferenc karnagy kilünő vezényletével. Az ipa-roaok dalárdája ismét kitett magáért. Ifjú Wodlnák János Petőfi Nemzeti Dalát szavalta el hazafias hévvel és márciusi lendülettel. Surányi Gyula felső kereskedelmi iskolai tanár ünnepi beszédében méltatta március idusát a tőle megszokott nagyvonalúságával és hatalmas történeti tudással. Ünnepi beszéde élmény volt. ZrimHus Várom a feltámadást cimü hazafias költemény előadásával aratott megérdemelt sikert. Méltó volt a nagy ün-nepher Hubert Hunyadi László ábrándjának interpretálása, amit Kaíser Simon és Havas Andor finom érzés-teli hegedüjátékkal, Artner Manci stílszerű zongorakiséretóvcl adtak elő, tu|>sviharral jutalmazva. Schlcss Gyula Szathmáry : A szabadság napja c. költeményét drámai erővel adta elő. A nagyon szépen megrendezett nívós márciusi ünnepség az Ipartestületi Dalárda imaszerű, meleg tónusu Himnuszával ért véget Az egyes számokat Muzikár Marika konferálta be kedves udeséggel. A hazaflus ünnepély méltó volt Nagykanizsa hazafias, derék, intelligens iparosságához.
A Katolikus Legényegyletben
a helyőrségi altiszti kaszinó a Kath. legényegylettel karöltve tartotta márciusi ünnepélyét A műsort a helyőrségi altiszti dalárda\' által előadott Himnusz nyitotta meg. Rózsás József Március lelke cimü versét Németh Ferenc adla elő ügyesen. Móra László : Március ünnepén cimü verse után, amelyet RosU János adott elő, Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, a Kath. Le-gényegylet egyházi elnöke mutatóit rá ünnepi beszéde keretében a márciusi eseményekre. Wittenberg Ernő művészien előadott Hubay : Magyar költeménye viharos tapsolt aratott. A kitűnő hegedűst Németh Zoltán kísérte zongorán. Sáfrán Zoltán ügyesen megválasztott költeménye után a műsor a helyőrségi altiszti dalárda álal elö-adott Kincses Erdély cimü magyar népdalegyveieggel ért véget
Letenyén
Az Országos Frontharcos Szövetség Ix-tenyei Főcsoportja impozáns keretek között ünnepelte meg március idusát. A szentmise után a Főcsoport formaruhás küldöttsége a Hősök szobrához vonult, ahol I)r. Csempész Dénes elnök elhelyezte a főcsoport koszorúját. Tekintettel az esős időjárásra, a xiár előzőleg megkoszorúzott Kossuth-cmlék helyett a nagyszámú közönség, akinek soraiban * Főcsoport küldöttségén és tagjain kívül jelen voltak u hatóságik kénvíse.íői is, az iskola tornatermébe vonult az emlékünnepély megtartására. Itt Bara-nyay I>ajos, a főcsoport titkára mK-latta a nap jelentőségéit s a luizaibiK ünnepély szavalatok és a dalárdák közrcmüködé\'.c után a Himnusszal ért véget. Este a Kaszinó helyiségében társasvacsora volt.
Számos női bajnál a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata végtelen nagy megkönnyebbülést szerez. A nöorvosi klinikák bizonyítványai tanúsítják, hogy a rendkívül enyhe hatású Ferenc József vizet különösen a szülészei! oszlá-lyon a legjobb sikerrel alkalmazzák.
vároil mozgó
Ma és holnap, mindkét napon 4 előadás
3, 5, 7 és 9 órakor
A NYILAS SZÖRNYETEG
1 i/.ií w , ,
\' \'yt\'ti-r ^JMm i
• ; te*
Izgalmas, szenvedélyes, romantikus, fantasztikus, hatalmas film. Főszereplő a tüneményesen szép Fay Wray.
Ezenkívül gyönyörű kimérő mflur éa híradó.
A szombat délután 3 órai előadás télhelyárakkal.
ZALAI KÖZLÖNY
Budapest legnagyobb színházi eseménye a „Sárga liliom"
Mindazoknak, akik az ezldel tenyészkiállitás alkalmából a fővárosba utaznak, a saját érdekűkl>en ajánljuk figyelmükig a Sárga liliom olőadásál a Fővárosi Operelt Színházban. Iiz a lenyűgözőn érdekes mcséjü, rcnndkivül mulatságos és fülbemázó zenéjü magyar operett ma már köztudomású szenzációja a fővárosnak,, ahol a 75-ik előadáson tul is naponta zsúfolt nézőtér mellett halad a 100-as jubileum felé. Az elismerten európai hifii előadás legkiemelkedőbb értékei : llonty Hanna utolérhetetlen színjátszó művészete és gyönyörű éneke, Fejes\'Teri páratlan jókedve és bravúros táncai, Somogyi Nusi groteszk humora, Kertész Dezső hóditó elegánciája, Sebestyén Géza kiváló művészele, Pártos Gusztáv, Fenyő Emil és Juslli Gyula J<al>i-netalakitásai és az egész kiváló együttes. Külön látványosságai e rendkívüli produkciónak n gyönyörű díszletek^hmelyek közül a sárga liliommal ékes mező és az, aratás élőit álló rengő búzatábla, színházban még soha nem látott * lélekemelő szin|>adi képek. A Sárga íjliom előadását egyébként a budapesti Fővárosi Operett £zin-házban a Kormányzó l\'r Őfőméltósága is megtisztelte látogatásával, a rádió pedig olyan példátlan sikerrel közvetítet le az előadást, hogy a rádióelőfizelők a köszönőlevelek tömegét intézték a stúdióhoz és a színház igazgatóságához.
Saját érdekében ajánljuk minden kinek, hogy ne mulassza cl megnézni a Sárga liliom-ot.
RÁDIÓMŰSOR
Budapeat, axombat:
0.15 Torna, utánu hanglemezek. — 9.45 Hírek. — 1U CM) 1. Időszerű apróságok. 2. Mai klH lexikon. Közben honglemezek. - 12.00 Déli harangszA Idő-járAsJelentés. — 12.05 Hanglemezek. — 12.30 Hírek. — 1 30 Bcrtha IsHAn zenekara. • 2.40 Hírek. 4.<H) Hádlóélet niescórájH. — 4.45 Időjelzőn, hirck. — 5.00 Zsötfön Lenke énekel. — 5 30 Ká-dlA-amatörposta. — 5.50 Oporuházl zenekar. — 7.15 Kis színpad: „Adagio" drámai rajz egy felvonásban. — 8 00 Közvetítés a kccskemód »z nhAzból. A kecskeméti bokrétaavató est Vezeti Paullnl Béla. - H.10 Hírek. — Ö.:iO A MArla Terézia bonvéd gyo zenekarának hangversenye. — 10.50 Cigányzene Llpóczky József énekszámaival,
Béc»i 11.80 Lomezek. — 1\\00 Mü vészlomezek. - 12.80 Gounod: Faust, ko-rlngő Lama: Tlk-tl, tlk-tá. — 1.10 Kreu-tzer: Granadal ÓJI szállás, nyitány. Kötbér: Szláv JellemtAncok. 1.30 OsxtrAk parasztláncok. — 8.40 Angol lecke. — 4.35 Munkások mandollDzenekara. — 5.00 Szimfonikusok. — 7 00 Kmerlch Pál Beethoven legnépszerűbb nólált zongnrAzza. — 8.00 Velős mondások. — 8.05 Behr: Utazás a mindenségbe, hangjáték 4 Jolenetbon. — 0.45 Rádlózeni*
Egy üvog „ígmándl" mindig otthon
(iegyen,
Hogy ha szükség van rá, gyorsan
[segíthessen I
OSZTÚLYSORSJEGYEK
Ni uj magyar kir.
sorsjátékra____________
kaphatók ««|. Hírschler Miksa
osztálysorsjegy főárusltónál (Hlrachler-traflk, Korona-szálló épület), ahol
■emrág a 25.000 P-ó« tónyercményt él több nagy nyereményt nyertek.
Kisorsolásra kerül cca 8 millió aranypengó.
Hivatalos árak: Egész: P 24, fél: P 12, negyed: P 6, nyolcad: P 3. — Húzás április 14. és 17-én. im
Emlékeztető
Március 18. Reálgimnázium hazafiias előadása délután 5-kor a tornateremben.
Március «». Nagy László kiskanizsal szerző színdarabjának, a .Hang és szerelem <-nek előadása a Vá rost Színházban. Április 7-én . A Kerékpár ügylet tánccal egybekötött színielőadást? az Ipartestület székházában. Április 8. Matiné fél 12-kor a zeneiskolában (Vannay J.). Április ír V. bérleti hangverseny (Herz
Lili zongora-estje). Aprlils 18. Tanári hangverseny a zeneiskolában este 0 órakor.
• — 8 pengőért már dlvátos női kalapot kap Brónyai Divatáruházban.
— Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezéseket rendkívül \'előnyős rész-letfizelésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein butoráruház, Horthy Miklós-ut 4.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő jelentések: pénteken a hőmérséklet: reggel 7 órakor -f 8*8, délután 2 órakor + 13 0, osto 9 órakor
+ 6-5.
Felhőzet: Reggel tiszta, délben és este borult
Szélirány: reggel déli, délben és este északkeleti.
(Éjitakai rddlójeltniit) A n»t*«r«lé-gial lüténtialMtl ••••10 érakort HO«Sa, ••0s Idfi várható.
ATHENAEUM
50 napos könyvvásár
könyvel
beszerezhetők
FI5CHEL
kónyvk*r«ak«déiil»n
Horthy Mlklltn-uloa 1. T.l.f.in 179. ...
-,-\'^■"tfe\'L
napi hirik
NAPIREND
MArolus 17, szombat
Rdm/il katolikus: Pattlk pk. Prolest : Gertrúd. Ur.: Nlun hó 1.
Mozi előadások hétköznap 5,7 é. 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Yároal múzeum és könyvtár nyitva csütörtökön éa vailrnap délelőtt fO-től 12 óráig.
QyégyuerUrl «||ell szolgálat ebérup. ban: MukWiBelui gvógywatái Pő ut 12. ri. és a klskatilisal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 ériig (bétfő, szerda, péntek délután, kedden egész .nap.aókitek).
Szenzációs olcsón vásárolhat I Selyem comblne A Selyem nadrág T Mosó börResasíyU P 3-00 EHRENSTEIHNÉ, HoríQy MIKlós-ut 3.
Garantál, hibá lan
P 1\'90 P 2-30 ^
(Bueau Nagykanizsán) Szent Jó. zsef nemcsak a plébáuia, hanem Nagykanizsa város védőszentje is, amit minden évben megfelelő ünnepi -keretben megül a város közönsége. Hétfőn. Szent József napján, ,amely orv házi fumcp„ ebből az alkalomból a plébánia templomban bucsu fesz (s az ünnepnapok istentiszteletének sor. rendje, délelőtti és * délutáni egyház-
szónoklattal.
(A polgármester IhidapcKlen) Dr.
Krátky István polgármester péntek a-g-gcl a gyorsvonattal IUulupc.stre utazott.
(A (nagykanizsai |zr. hllkőzségért közgyüW«p) A nagykanizsai izr. hit-fcözség vasárnap délelőtt 11 órakor rvn. des évi közgyűlését tartja székházának tanácstennélK\'n, amelynek programja az előjárósági jelentésen kívül a mull évi zárszámadás előterjesztése, az esd-leges Indítványok és a mandátumuk "lejárt 20 elöljárósági taguak, 5 szám-víz8gálóblzoltsági tagnak \'és 2 község-kerületi képviselőnek megválasztása.
— Iadanlr. Ingwílrek, pouplinok oxfordok és pijama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
A beomlott Aberd«r-hld Skóolábsn.
Paplanok, minden színben és minőségben,
Ebédlőszőnyegek, már 15 pengőtől,
Szövetűjdonságok, őriási választékban
Kirschner Mór divatáru házában.
1934 március 17
Zalai közlöny
(Proítltwrwm Herélt* elflodA*) \\
fitonthnroosok 1031. március 18-án, va-sámap délután 6 óiűi kazdtttlel a Zrinyi Miklós Imd&lml és Művészeti Kór rendezésében frontharcos üceá-lis előadást tartának. Ezen előadásra |>§jlársainkai és hozzátartozóikat, min-dtti hadviseltet, valamint az érdeklő-dpket és velünk rokonszenvező ke t téstvéri sWrttetlel meghívja n front-liüveos főcsoport vezetősége. Az ünnepély programját külön plakátok is-luerléliki A frontharcosok és hadviseU tok ^fetkerelriek, hogy ezen előadáson amely a frontharcos mozgalom keletkezéséi, fejlődéséi és célkitűzéseit is. merteti, minél nagyobb számban je-Uffljenek meg, hogy a bajtársi össze-tarlozandóság érzését ezzel is bizonyítsák. A frontharcosok formaruhában, vagy |>olgári ruhában kitüntetésekkel jelenjenek meg.
(A Keresztény Jótékony NőegyM) szabásza ti tanfolyamot rendez április 5-iki kezdettel, amelynek vezetésével a kitűnő módszeréről ismert Fekete Margit női szabót bízta meg. A tan. TolyapN Ü \'hétig tart s elvégzése modem ruhák önálló készítésére képesít. A tanítás hetenkblt kélszer két órában állapilatolt meg. Tandíj a legminimálisabb. Jelentkezni lehet a Nöcgyleti titkárnál, Zrinyi Mlklós-utca 35. sz. alatt. Az elnökség.
(Adományok a plaris.a kápolna részére) Az építendő piarista kápolna részérő ujabban a következő adományok folytak, be- : Herceg Esterházy Pál lüü PH Csóthy Géza pápai prelátus, murakeresziuri apái 3t)0 P, Dr. Kaausz László ügyvéd IM P, a Nagy. kanizsai Uankegyesülelíöl és Délzalui Takarékpénztártól 50 P, a Zalamegyeí Gazdasági Takarékpénztártól 50 P, id. Knausz László 10 P, Dr. Szigethy Ala. dár 10 P, Sebestyén József plébáqos •iraitiVv\' 2 P- A nagylelkű adakozóknak hálás szívvel köszönetet mond a reálgimnázium igazgatósága.
(A Balatoni Társaság) Irodalmi, Művészeti és Tudományos Egyesület dr. József Ferenc kir. herceg elnök-lésével március 27-én délután ü órakor tartja évi közgyűlését az országgyűlési muzeumban.
— A tavaszi divat újdonságai legol-esóbban Bróuyai Divatáruházban.
(Zamárdlbau klíoSZvOt-nk egy villát) Ismeretien tettesek Bulatonza. márdiban kifoszlotlák Kisgyórgy Sán-dor budapesti lakos viháját, ahonnan minden ingóságot olvttelű A kárt egyelőre nem lehet megállapítani. A csendőrség erélyes nyomozást indítóit a vakmerő betörök kézre kerítésére,
(Kifosztotok HOdszentmltiályon egy füsmüzielel) Az elmúlt éjszuka ismeretlen lettesek betörtek Brauu Lajos büdszentmihályl kereskedő fűszer-uzletébe, ahonnan többszáz pengő értékű csokoládét és fűszerárut vittek el. A csendőrség megindította a nyomozást.
(Eladta a fábizoU lovakat én megszökött) Benedek Béla szenunyei lókcreskedő a március 7-iki kaposvári országosvásáron ót lovat azzal a megbízatással adott át Braun Dezső
sárvári lóhajcsámak, hogy hajtsa az állatokat Szemenyére. Útközben azon-ban Boron ka községben Braun Dezső kél lovat eladott 000 pengőért és megszökött. Benedek Béla feljelentésére a maroalii csendőrség megindított a nyomozást.
A 48-as hősi emlékműre érkezett adományok
A 48-as hőjsi emlókqjjfe ujabban a következő adományok érkeztek a szolxjrbizottsiíghoz: Zalameyéi Gazdasági Takarékpénztár 40, •Nagykanizsai Bankegyesület Délzalai Takarékpénztár 20, Brinstingei József igazgató Bécs, volt 48-as főhadnagy 8 pengő. A hazafias áldozatkészség minden dicséretnél szebben beszél. Minden adományt nyilvánosan nyugtázunk.
A „Uberté" mérséklésre intette Benest
Páris, március. 10 A Uberté mérsékl&re Inti Benest, aki kijelentene, hogy osak akkor utazik Bómába, ha Mus4*)lini eleve lemondj minden revíziós szándékáról.
•— Kérdés azonban, irja a lap, hogy a Duce meghajlik* Bcnes előtt. Célszerűbb, ha Csehország ezt u követelését kissé szelídebb formában leszi meg. Magyarországot nem szaluid \'megbántani, hanem inkább meg kell nyugtatni I
A Magyar Müvftttt legújabb februári száma három kiváló magyar festő, Aba-Novák Vilmos, Molnár C. Pál és Nagy Sándor egyházmüvészeii alkotásairól szól. A tanulmányt Dé-csei (iéza irta művészeti és szigorúan egyházi szempontból foglalkozván énein ü alkotásaikkal. Á jeles osztrák tudós, Haas Th\'tze (Bécs) az uj bécsi érseki múzeum kincseit mutatja be. A mélynyomásos ké|>ck százaival díszt-telt, kitűnő magyar folyóirat illusztrált tájékoztatót szívesen küld : Buda. |K*si, Erzsébet-körűt 7.
SPORTÉLET
A Zrinyi itthon játszik a Rákóczy val, az NTE Nagyatádon a bajnoki pontokért
A tavaszi szezon első bajnoki meccsét vivja itthon a Zrinyi vasárnap. A leheletlen rossz sorsolás ugy hozta, hogy első két meccsét Kaposvárott kellett lejátszani, méghozzá a bajnokjelölt Kl\'AC és a Turul ellen, ahol mind a kél esetben meg nem érdemelt vereséget szenvedett. A Zrinyi a vasárnapi mérkőzésén akarja bebizonyítani ezen vereségek irrcálitásál ós egy szép meccsel örvendeztetir meg közönségét. A csapatban minden ke pcsség megvan a Rákóczi elleni győzelemre, de ismeretes u Rákóczi együttes mely ellen biztosra egy csajjal sem mehet. A Báköezi már -jó néhányszor csinált meglepetést, tehát a Zrínyinek minden erejét lallui kell vetni, liogy első tavaszi győzelmét megszerezze.
A mérkőzés fél 4 órakor kezdődik. Biró Kaufmann.
A mérkőzésre a Zrinyi vezetősége a belépődíjakat a kővetkezőkéj) ál-
lapította meg : tribün 00 f. elővételben 70 r. állóhely 00 f. clovétellx\'n 40 f, diók- és hölgy jegy 20 f.
A jegyek elővételben IVilter And-rás és Vágó EndVénél szerezhetők tó vasárnap délelőtt 10 óráig.
A Zrínyi" tagok, akik tagdíjaikat 11)34. évre teljes egészében befizették, a felmutatott nyugta ellenében a trlhü jegyet 50 fillérért kapják.
Az NTE Nagyatádon játszik a Turul ellen a bajnoki pontokért. Az ősszel az NTE 3 ; 0 arányban győzött Nagykanizsán, de a Turul sasát otthonábaan nehéz ellenfél.
Simonlornyán a BIOK vendégszerepel kevés győzelmi remény-nvel.
Kaposvárott ismét derbi lesz. KPAC-- Turul meccs döntetlent igér.
Domtóvárott a Csurgói TK nem lesz komoly ellenfele a VOGE-nak.
A Levente Labdarugó Szakosztály megemlékezése
Spltzer Antalról
A Levente Labdarugó Szakosztály Intézőbizottsága szerdán este tartott ülésén Ofenbeck Ferenc ügy vezető elnök kegyeleles szavakkal emiékezeit meg Spilzer Antalról, a Szakosztály volt megalapítójáról és vezető elnökéről elhalálozásának évfordulója alkalmától Az Intézőbizottság elhutározta, hogv Spltzer Antal sírjál a birótestüleltel egyetemben megkoszorúzza f hó 18-án vasárnap délelőtt háromnegyed 1U órakor. (Találkozás délelőtt fél 11 órakor a Centrái előtt.
Vásároljon az-alanti
Levente bajnoki mérkőzések
Zrínyi pályán hároinnegyedS 2 órakor : Zrínyi II Ékszerész. Ma-gvar-utcai\'pályán 2 órakor : Sáska
Törekvés, háromnegyed I órakor : Teleki—Transdanuliia. Telekiutcai pályán 2 órakor / 13 FC Reálgimnázium, háromnegyed I órakor • Rajna Hunyady.
Blróküldés
Zrinyi pálya Tél 2-kor: Ékszerész —ZTE II.. biró Wolf, lib. IJreuer, Ligeti; fél 4-kor : ZTE KRSC, hb. Horváth, Németh ; Magyar-utcai pálya 2-kor: Sáska -Törekvés.
hol készpénzvásárlásautánö\'/o rólbóntkap,amelyet bármelyik
Bonring cég
készpénzként fogad él a bevásárlásnál
Berény józsef és fis, ékszerész Deutsch Sándor, festékkereskedés Elektron, rádió- és villamossági vállalat Flschel könyvkereskedés Hirsch és Szegő, linóleum, szőnyeg Kautmann Károly uri és nöidivat, rövidáru Közgazdasági r.-t, nyomda Központ szálloda, étterem, kávéház Melczer Jakab üveg, porcellán Millényl Sándor és fia, cipő Ney László, illatszertár Rilter András, uri és nöldivst, rövidáru Szabó Antal, fegyver, lőszer, sport, rádió Vágó Endre, illatszertár Zalai Közlöny A Bonring-iroda (Fö-ut 4. Telefon 380. készségei áll rendelkezésre, barmlneaíl felvilágosítással.
biró Kőnig, hb. Waldmnn ; 4-kor: Teleki-Transdanubia, b. Izsák, hb. Fenyvesi ; Telekl-uti pálya 2-kor: Reálgimnázium—13 FC, biróCvet-kó, hb. Szirtes; 4-kor: Rajna -Ilunyady, biró Fischer hb. Kohn.
— (Bélyeggyűjtők találkozójá) minden csütörtökön délelőtt 10-től 12-lg,
délután 6-tól 8-ig és minden vasárnap délelőtt 10-től 12-ig a városi muz«lim helyiségében. Minden alkalommal csere, Mlehel 1934 alapon és saját cserw-füzetek beadása értékesítés céljábóL
— Női fehérnemű selymek é« mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kallók Singeméi.
Ny 11 Mér.*)
Király Tamás (ftllaszenlbaléu) Üzletéi átvettem. Kérem « MtelezS-kel, 8 napon belül jelenteznl szíveskedj nek. Tar Sándor.
•) E rovat alatt ktszlatttkért lem • aae ktaztfoég, aera a kiadóhivatal nem vtlUI MetAaaííft
Vájjon kl n.m kapni b. a horgot ?
HHBIB B—BBBBCHCM*! UnM ínUubtikiHn.
Bl.l HIB --- WZMVpVl\'Yh tlwll>"" **■* — ■ \' ---------- *
Jt|ll)m0ín,(nSJ UflalUV itaiiQU Utalid .4 itaroySI jttttolriO .T-.ü Huiu.
ZALAI KÖZLÖNY
1934. mircJa* 17.
Közgazdaság
TaraMyttufa
■ui tiliav (o|l 77-es »SO-»W. 7S-as 9 0O—99O, 7»es 170-KK0, «Vas —10 l<H danánl. (s»77-«e »»-W0 78-ae 930—950, 79«a 9-40-960. 80-sa M0-»70, tort (aj) .\'r»-5» -Zab l I. 895 - 905 .Jlerigeri lisrtntu.l 846-8-S5.
Swttjrálár Pettajlle lf»7, cJttUIUr. 96 OU rerxtt MI-ÓM, Bttol 068-092. SI« datf IMp 08Í-0-M. könnye 078 082. «taó rtfKtt 1/83 -085, ll-od readö
óreg D-78-OSO. an«oi .áldó L 090-0-98, szaionn. nagyban OOO-IDO, tsir I-C7 — I li. hna 110-1-44, félsertés 116—> 42.
KM* ■ lapt.ta|doaos Közgazdasági Rt. Oal»b«ff Nyo«4« éa Dáfzalal Lapkiadó Vállalata Nagykaalrtáo. Paielőa kiadó: Zalai Károly, fatasrbaa teleioo: \'Itp\'i^im 7a aaám.
APBOHIRDETESEE
_________e, literje itcal kimérésre
40 fillér Magyar a. 64. Dadís ko»c$ma. •
Hol végy Bak Mr*J«n«l T A Oö»ö« dohány t&udébe a. *
Magyar-utra 46. »z alatt ölesén kapható.
séíSí
uagy aaoha, előszoba. mtl\'ékht yi-\'kel azonnal klaéé, Petőfi u. 6. 1C62
él él egféb munkálatoknál a *lllMyaa«r«Mst \'egolcsób-ban villalom Deutsch László vili szerelő. Batthyány-utca \\. n. 1002
kényszerköksönköt-áion vásárol Kálmán-bsnk,
Nagykanizsa
ÜZLETSZERZŐT
kexeaOnk Nagykanlzaa é» körzetére, rendkívül magas jutalékkal, verseny-képe* irakkai Oaaa ratfflnygyér
Baéaaaat, V., Váci ul 16 löldszint IX. RoKlták cladátában jártas urak előnyben. Nagy kereseti lehetőség! g»s
Május elsején lebontásra kerülő ház ínyagai égésiben eladók KWctey utca 17. alatt 10%
Tavasz-utca 21/a az. adómentes ház minden elfogadható árért alaé*. Tárgyalni lehel levélben la. — Clm Somogyi József Budapest VlD. ker. Futó-utca 10. ajtó X 1C52
Egy drb teljesen uj Sláger anéllxf-gáa, egy drb hasznait nigy Stnger szabó-gép olcsón eladó, Klnizsy-u. 2/a. 1047
MladenaemB kárpllaiaM bútorok k«-
azltését és Javítását jutányosán válUIJ6 Oerö kárpltoa, Horthy Mik\'ós-ut 14. 1(m6
Elsőrendű étkezési Kilo burgonya kapható Wolláknál, Horthy Miklós ul 3//a.
1063
Egyizobás bútorozott garzoniakéi esetleg bútor nélkül áudó, Klnlzsi-u. 9.
Blúzok.......2\'50-től
Kombinék ...... 2— „
Női nadrágok ... 180 „ Műselyem harisnyák 125 „ Matt harisnyák . . 130 „ Legújabb divatú ernyők 5\'— P-től
ftrönyal mvatáru&áx
Hort&y muiós-at í. VdroaQitx-palota.
Sieaiiclói Bakjrakák
a
I ariitarik leioldéM árban
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6.495/1934.
Árverési hirdetmény.
A strandfürdőn levő buffel-helyiséget az 1934. évi fürdőidényre folyó évi március 19-én d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1934. március hó 16-án. polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
5.129/1934.
Hirdetmény.
Panasz tárgyává tették, hogy a gazdák az elhullott sertéseik hulláját nem földelik el, hanem a cigányoknak adják oda, akik a hulla belső részeit a legelőn
elszórva, terjesztik a sertésbe-tegségHset.
Figyelmeztetem az érdekelteket, hogy aki elhullott állatját el nem földeli, kihágást követ el és cselekménye törvény szerint szigorú büntetés alá esik. Egyben felhi\'vom a gazdák figyelmét arra, hogy az állati hullákat ugyan rendszerint csak a dögtéren szabad elásni, ez alól azonban kivétel a három hetesnél fiatalabb borjuk és csikók, továbbá a szopós bárányok, gödölyék és malacok, valamint az ebek, macskák és baromfi hullái, melyek az állat-birtokos területén (kertjében, telkén stb.) áshatók el.
Nagykanizsa, 1934. évi március hó 7-én.
Polgármester.
Gfcsvn&jjot cwftamczibm szárakozhalik
Ó német háló és tobbléle Lobiné, Msgysr-n. 5.
hnuub|Hd a legszebb kivitelben kéultek, Németh Sándor, Attila, ulce 64. 1064
UI«Bfcal*rata "<prn bútorozott utcai szoba kiadó. Caengery ul 22.
Egy dalon fényezett kOemfalka c ilaaé.-----
•I-d*. Rákóczi-utca 4.
Szelvény,
melynek felmutatója 3 pengő bolti ár helyett 1 .-illil veheti meg
„« férd* lovag"
elmti regényét > Zalai Ualfay kladó-
Kerti vetemény és vlrégmagvak
Öazirózaia Phloz Kartl názslt
Nyári viola S.l.i. 0 J. Paz>lt
Szegfűk Re.ed. Mag
Kufcaovirig Szalissaviréa s b. Műtrágyák HIRSCH és SZEGŐ magkereskedésében
BRIDGE-BLOCK
--
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonkint 20 fülért
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában Fő-ut 5.
valamint
Krátky Oyfirgy és II]. Hirschler Miksa duhány-
árudájában, Fischel Ede és Sohlcss Testvérek
könyv- és paplrkereskedésében, Horváth József újságát udájában.
Teljesen mtgbizhaló. lajtlazta éa nagyon (6 csl-aképesíégQ
főzelék-magvak, virág-magvak, Begónia gumók,
hazai
gazdasági vetőmagvak, műtrágyák, növ nytápsó, gyUmölcsfa-permetező-szerek, Futár QHtl^l, NPekk „D" iltlBlÜÍSitlÉn.
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
rtaf, mátrágy., l.i.i.k
itt,. tmlkrdt^kM Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blrOság mellett)
Pk. 96841933. rt. 193J. vghtól 747. az.
Árverést hirdetmény.
Kh. Kincatár Jogügyi IgazgatMága által képviselt M^ryar Klr. Ariaaklacatár tavára 2tiC6 pergrt tóke éa több kavele-léa járulékai ereiéig a bndapeall klr. Uráiblróság 1932. évi 437 633 az rég-Jésévcl elrendelt kielégilhl végreha|táa folytán végrehajtá.t uenvedóttl TM1 évi december bí 6-án letogl.ll 2775 pen-gflre benílt IngOrtgokr. a nagykanizsai klr. Járásbíróság lenti számú végzésével íz árverés elrendeltetvén, annak az 1908. éri XU t-t 20 S-a alap-Ián a leni megnevezel! ■ a foglalási jegy-líkdnyvból kl nem Unó máa logtallafók
Kára Is ai árverés megUrtálát elreade-i, de csak arr. aj esetre, ha kielégítési Joguk ma I, fennáll és ha ellenak halasztó balályn Igénykerewl loly.malba alnes, vég-rehaitáit nenvedó lakárán, Moífánypuu-Un leendó megtarfáiára határklMI 1934. évi áprllfi hó 10. napjának d. a. 3 órája lüiettk kl, amika a bnóllag lefog-lall bútorok, szőnyegek, erflstlárgyak. dísztárgyak a egyéb Ingóaágokat a leg-toobel Igérónek késipénilíiatéa melleit, CKlieg bet sáron slul ls — de s kikiáltási ár kétharmadánál alacsonysbban csak a végrehajtást srenvedó beleegye-zésóvel, el fogom adni. — Azon ingóságokra, amelyeknek s kikiáltási árs egyezer pengőn lelfll vsn, ss 6610—931. M. E. számú rendelet érlelmében csak azok árrirezhetnek, sklk s kikiáltási ár cgytlzedreizél bánalpénzal leteszik. NsgyksulzM,. 1934. márcins 7-én.
Elek László s. k. klr. blr. végrehaltr1, lüW mint bírósági klkatdóit.
ingyen
kapja i
Zalai Közlönyt
t jövö hó elscjéif,
ha most eKSftzei.
Nyomatott a Uptulajdonos Közgazdasági R.-T. Quteaberg Nyomda éa Délzalai Lapkiadó Vállalata Ifönyvnyomdájában Nag>k*aizaán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
74. évfolyam 62. szám
Nagykanizsa, 1934 március 18. vasárnap
Ara 12 ílllér
ZALAI KÖZLÖNY
lurkeaitMf kUdóhtvatil: Fönt 5. tiám MilKlenlk Wnd«» ríggd, Mttt kivitelével
rturiiii mrair
Feleifis szerkeszti: Barbarlts Lajos
EMflutM In: egy hír. * pengi 40 lltlfa S.eiVeiiU»(|íl <■ klidihlviUll telelőn: 7S. u
Revízió... háború?
A Párísban megjelenő «Rcvue Parlamcntaire^ egyik számában Henry <le Chaw|bon kiváló tollából cikk jelent meg, melynek hangja és tartalma megérdemli, hogy vele foglalkozzunk.
Chambon többek között a kővetkező feljegyzésre érdemes dolgokat mondja «Revlsion... Guerre ? (Revízió... Háború ?) elmü értekezésében :
Titulescu legutóbbi csehszlovákiai tartózkodása alkalmával a kővetkező kijelentést tctle: .Boldog vagyok, hogy a szlovák nép kőzött lelhetek, amely a nemes csehszlovák nép legfiatalabb és legéletrevalóbb ága... Ami pedig a revíziós mozgalmat illeti, azt mondom : Nem, nem. soha ! A kisentente a békét akarja, de méltó békét. F.gy \'talpalatnyi földet sem engedünk elvenni, sem ravaszsággal, sem erőszakkal... Nem akarom a hábo-rut, tehát nem akarom a revíziót Ha valaki a revíziót óhajtja, óhajtja a háborút is ! Mi elég erősek vagyunk, hogy semmitől se riadjunk vissza Mi szembe nézünk a támadással!»
Titulescu hozzátette kijelentéseihez, hogy ezeket nem csak saját, de JBencs nevében is teszi.\'
Bömánia kü 1 ügymi n is \'.te r éne k nyilatkozatához többféle reflexiót kivánok fűzni. — mondja Henry de Chambon.
f!s itt kezdődik cikkének ránk vonatkozó érdekes része :
Mindenekelőtt csehszlovák nép nem létezik A cseh és szlovák nép összetétele adja a csehszlovák államot ((tomposé du i>euple telié-ke et slovaque). De menjünk tovább ! Lehet valaki jó külügyminiszter anélkül, hogv ismerné az et-nographia, avagv a nyelvtan szabályait! — jegyzi meg Chain-ban.
Kiismerem, hogy- Títyilesc.i kitűnően irányítja Románia kül|>o-litikáját és hogv Rratiami óta Romániának nem volt nálánfil ügyesebb politikusa. Azt hiszem, hogy ezzel a méretezéssel meglehet léged ve és nem panaszkodhatik reám
Mél^ő társa Benes, aki a legkitűnőbb |)oker játékos. fin nem értek a I>okcrhez, mert ennél a játéknál elsősorban blöffölni kell, vagy s hamis látszatot keltve : megtéveszteni. Kiismerem, hogv 1919-ben Csehszlovákia és Románia nagyon jól játszották meg ezj a játékot
Szerencsétlen francia katonák, ha sejtettétek volna, hogy azért verekedtetek, szenvedtetek és haltatok, meg, hogy ntajdan Titulescu Benes urak önkényes döntőbírósága határozzon Kurópa békéje-avagy bábom ja felett ?
Titulescu és Benes azzal a kije* lentésükkel, hogy a revízió háliorut jelent, diktálni akarnak Kurópá-nak.
Pa mégis — folytatta elmélkedő sél Henry de Chambon ezek a
szavak nem jelentenek\' semmit.. Titulescu és Benes ama állításait^ hogy a revízió hálxiru, nem foga!-dom el... íme egy állam, mint Csehszlovákia ,mclv létezését egyedül az. enlenlenek köszönlieti, a másik állam : Románia ugyancsak ennek az akaratnak köszönheti tuhnérete-zett nagyságát, most igy szól hozzánk : «Nem adunk egv taljia\'.att-nyi földet sem, (Nous ne céderons pas une centimétrocarré de notre sole) hacsak nem egy szörnyű háború árán !\'
Ismételve I.eo Blum kifejtét: Elszörnyülködve hallom ezeket a rettenetes szavakat. ■
Mi teszi önt, — írja Chamlion — Titulescu ur, ilyen merésszé ? Talán államának hatalma? Yögyhadseregének ereje t Viagy talán országának anyagi helyzete ? Ez a három dolog - tudtommal — némi kívánni valót hagy bálra I On elfelejti azt is, milyen körülmények között lépett Románia a világhálómba ? F-s elfelejti, hogy mikor el érte azt, hogv mégis részt vehetett a versaillesi szerződésnél, Clémrn* oeau azt mondta Önnek: «No l>e-széljünk a niull \' (On ne revi-ent pas sur le pásse !) Arra célozva ezzel, hogv miután aláírták a németekkel a külön békét, nem vol-
Rómában aláírták az olasz-magyar-osztrák gazdasági egyezményt
Az egyezmény legfontosabb célkitűzése a magyar buza számára megfelelő árkialakulásának biztosítása
Róma, március 17 Pénteken délután Mussolini a Gapitolium termeljen fogadást adott a Rómában tartózkodó két miniszterelnök és a Má^ai-lovagok tiszteletére. A fogadáson 30()0 személy vett részt.
Gömbös miniszterelnök szomba-ton délelőtt tovább folytatta megbeszéléseit a diplomáciai tényezőkkel Klőszőr a német nagykövetet kereslte fel, majd a francia ügyvivő tett nála látogatást. Egész Kurópa sajtója vezetőhelycn foglalkozik az aláírásra kerülő hármas-egyez ménnyel, melynek egyik főcélja a magyar buza számára megfelelő árkialakulás biztosítása.
A francia sajtó barátsági* hangon ir és $7. ejvezményt a Középeurópa rendezése kérdésének egyik fontos pillérének ismerte el. Igen érdekes, hogy a kisantant sajtója hasonló szellemben nyilatkozik!
Róma, március 17 Mussolini dolgozószobájában, a PaLazzo Veneziálian szombaton este 7 óra 30 |>erckor a három kormány fő aláirta az olasz-mu#yarosztrák tárgyalásokat magába foglaló jegyzőkönyveket. melyek a kővetkezőket tartalmazzák
A tárgyaló felek kormányai attól a törekvéstől vezérelve, hogy a/, egymásközti gazdasági kapcsolatokat azáltal fejlesztik, hogv az árucsere uj ösztönzést nyerjen és igv konkrét rendszabályok utján a dunai államok gazdasági helvreállitá.sá-nak müve az önellátásra irányuló egészségtelen irányzatok leküzdésére előmozdittassék, a következők-Ih-h állapodlak meg: I. Kötelezik magukat arra, hogy az érvényben
levő megállaiHxIásokat bővítik, kölcsönös kivitelt megkönnyítik ilymódon nemzeti gazdaságuk kölcsönös kiegészítését fokozzák." Kb-bői a célliól még 1931 május 15 előtt kétoldali niegállaiwxlásokat kötnek egvniásközt. 2. A tárgyaló kormányok elhatározták, hogy megteszik a szükséges rendszabályokai abból a célból, hogv szembeszáll janak azokkal a nehézségekkel, melyek Magyarország részérő a galwnaárak eséséből származnak. Kb bői a célból a legrövidebb időn belül megkötendők a inegálla|>odá-sok. 3. Mindhárman arra kötelezik magukat. hog\\\' az adriai kikötőkön át való átmeneti forgalmai a lehetőség szerint megkönnyítik és fejlesztik. Kcélból a legsürgősebben kétoldali megállapodásokat fognak kötni. 4. Mindhárom kormánv 3 szakemlierből alló állandó bizottságot alakit, melynek feladata lesz, hogy a kölcsönös gazdasági forgalom fejlődését figyelemmel kisérjék és ennek továbbfejlesztésire konkrét javaslatokat tegyenek. ^ Kelt Rómában, 1931. márc. 17-én A másik jegyzőkönyv tartalma a következő : Mindhárom országnak ama törekvésében, hogv mások önállóságának és jogainak tiszteletben tartása alapján a béke fenntartásához és Kurópa gazdasági újjáépítéséhez hozzájáruljanak, kötelezik magukat arra, hogy mindama kérdésekben, melyek őket különösen érdeklik, úgyszintén az általános jellegű kérdésekben tanácskozni fognak abból a célból, hogv- a köztük fennálló barátsági szerződések szellemében az európai államok közt a valóságos együttmunkálko-dás előmozdítására iránvuló politikájukat összhangba hozzák Ezért a három kormány valahányszor közülük legalább egv ezt célszerűnek véli, együttesen fog tanácskozni
tak méltók arra. hogv az "Uenté-ben helyet foglaljanak. A trianoni szerzőtlésnél is bőkezű, megnem érdemelt ajándékot kaptak.
On elfelejti még azt is, hogy mai hivalkodó jólétük szegény, jóhiszemű francia ixilgárok kölcsönadott vagyonából történik, akik soha többé nem fogják sem tőkéjüket, sem annak kamatait viszontlátni I
Tudja On, miért beszél ilyen hangosan és bátran ? Mert ön és Benes ur mögött ott áll Franciaország presztízse.
Onők azon gyermekhez hason* lók aki hetykén kiált a másiknak : \'Bajta ! fin \'nem félek. Srurj 1 Támadj meg !» — mert liáta mögött tudja apja segítségét.
Önök egy csúnya veszélyes\' játszmát kezdtek.
Ez már nem jxiker, ez tisztán hazard szemcsejáték. (Ce\' n\'est mérne plus du Póker,c\'ost du bonneteau.)
Franciaország mindenkinél job-han óhajtja a békét. fis miprien erejével azon lesz, hogy azt meg is őrizze ! fis jól jegyezzék meg Titulescu és Benes urak, hogy amennyi ben kis kérdésekben vesznek ösz-s»e szomszédaikkal, ránk ne számítsanak. Miazu. n. osztrák - szerb konfliktus űrügye alatt kitört bábomban egv millió ötszázezer em-> l>ert vesztettünk, de merem állitanK hogy egyet sem fogunk veszteni <sgy román -magyar, vagy más efajta nézeteltérés miaatt. (Pas un ne mo-urraa jiour un «X5ereIlc« routnano -hongroise, ou toutautre.) fis ha a helyzet holnap azt fogja kívánni, hogv némi határkiigazitással biztosítsuk a I>ékét, akkor ugyebár, Önöket fogjuk megkérdezni 1 fis Onók szépen bele fognak egyezni ! Tehát akkor minek ez a háhorus-lárma ? Ez a nyugtalanítása az európai közvéleménynek ? Azt hiszik Onők, segítenek nekünk ezzel abban a konstruktív munkában, mely lassan oldódik meg. kölcsönős megértés, türelem és önzetlen* ség alapján ? A mi külügyminiszterünk. Paul Bonoour helyzete az Önök kornplikálása nélkül is elég nehéz. Magas állása nagy rezer-váltságot követel, épen ezért ajánlani fogja Önöknek is kardcsörtető kijelentéseik mérséklését. Franciaország irányoké az : evolúció ! Paul Bonoour nagv érdeme, hogy ezt teljes mértékben támogatja. A há-iKirti az őrültség szülötte a meg-liékélés a bölcsek munkája
A cikk további részében még-egvszer hangúlyozza Henry de Chambon. hogy óva inti Titulescut és Benest minden olyan kalandtól. melv az európai egyensúly felborulásához vezethetne.
Befejezésül ezt mondja: Nem !
- a revízió, nem a háború ! Lehetséges. hogv Romániának és Csehszlovákiának az a éleménye. de Franciaországé nem. \'Nem, nem :
— a revízió, nem a háború* — ezek cikkének befejező szavai.
Ford.: oité: lUkcij fíélánv.
ZALAI KÖZLÖNY
I9H. március 18.
Igmándi
a világ legjobb . keserű vize!
Az Igmándi keserüviz, nemcsak legjobb hashajló, de sokféle gyomor-hélhajl sikerrel kigyógyító.
Az Igmándi keserűvíz már kis adagban is hat! azért a használtban is a leggazdaságosabb.
Emlékeztető
Március 18. Reálgimnázium hazafiias előadása délután 5-kor a tornateremben.
Március lt. Nagy László kisknnlzsai szerző színdarabjának, a .Rang és szerelem«-nek előadása a Vá rosi Színházban. Április 7-énA Kerékpár Egylet tánccal egybekötött sziníclöadása az Iparteslrtlel székházában. Április 8. Maiiné fél 12-kor a zeneiskolában (Vannay J.)." Április 10. V. bérleli hangverseny (Hcrz
Lili zongora-estje). Április 18. Tanári hangverseny a zeneiskolában este 9 órakor. Május 2t. A frontharcosok zúszlószeu-telési ünnepélye.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő Jelentések: — szombaton a hőmérséklet : reggel 7 órakor + 62, délután 2 órakor -f 115, esto 9 órakor + 7-8.
FelMul: Reggel ée délbea borult, osto tiszta.
SxiUrúny ; reggel, délben és este délnyugati.
(Bjuakai tddlóJcUnUt) A ■•tooraU-■Ul liatéaat{alanti ••«• 10 érákon felhSa, (■«* idfl vérhaté.
Aki friss és egészséges akar lenni és el \'akarj j kerülni, hogy kemény legyen a s/éke, emésztése meg legyen zavarva, íoly\'on lájj>n a feje és bőre tele legyen mindenfé\'e pal tanással, az igyétc hetenként rgysier-■célszer reggelizés e ött sgy pohár lermésretes „Fareno József" keserü-viiet. Közkórházakbin végzet\' o vosi megfigytléfekizerintaFerencJózsef viz gyorsan, biztosan és ig\' n enyhén hal s e/ért kiváltkép a gyomor-, bél-, vese , máj- és tpehólyagbete-gek h sználj^k szivese.i.
Körséta az iskolánkivüli népművelési tanfolyamok záróvizsgáin
B6dy Zoltán alispán éa vitéz Barnabás tanfelügyelő nyilatkozata az iskolánkivüli népmüvelés tanfolyamairól
A Rozgonvi utca iskola lomalcrmé-lien kilencven Iskolás-kalona készül szo.milgva u vizsgái®. 22—23 évi s nyílt* tekintetű, pirosképü falusi legények. Ok az iskolánkivüli népniüvlés több hónapos tanfolyamának hollóitól. Most saorongva fiinek itt. Várják a vizsga kezdetéi.
Pontban három órakor megjelenik a bizottság. .Vigyázz : Himnusz. Majd Krátky |x>lgánnester üdvözli Rödv Zoltán alispáni, a za\'amcgyei iskolánkivüli népművelési bizottság elnökét és dr. vitéz Rarnibás István kir tan-felügyelői, az Iskolánkivüli népművelési bizottság ű.íyv; z\'"lö elnökéi, akik idejövetelükkel tanuje ét telték unnak, lxigy milyen nagy fontosságot tulajdonítanak az iskolánkivüli népmüvelés
tanfolyamainak. Jelenvannak azonkívül u",helyőrség tisztikara és Eilö I\'e. reiie igazgató, a népművelési bizottság gondnokának vezetésével a tanfolyamot vezető tanítói kar.
Rövid pár -szó a katonákhoz és Bődy alispán megnyitja a vizsgál. Az analfalté\'a tanfolyamotok olvasnak. Ezek 20 2-\'»-<ni azok, akiket rövid pár hónap alatt megtanítottak az Irtfs és olvasás ördöugős mesicrégére. Nekik ördöngös, még szótagolva olvasnak : e-ső, ha-lu.\'om, ]e-lc, ...Né-ma gyer-mek-nek az anv-ja sem ér-Ji a szavát. Látszik, rajiuk, hogy még küzde-denek a lictük hieroglifé jávai, még tij ismerősük, egyik másik kicsit furcsa is., és nagyon hasonlítanak egymáshoz. iXr van, aki egész szépen, szinlc ............................................
Húsvétra gyermekeknek
lakk pántos-cipö
23—26-!£ "27 - 30-)g 31 35 lg
P 4\'90 P 5*80 P 6*50 Szabó cipőáruház
Nagykanizsa, Horthy Mlklós-ut 1.
Szép ruha csah jó szövetből héstül
Legszebb szöveteh
legnagyobb választékban
legolcsóbb áron
Stih^Amáázűa/i
folyékonyan olvas. A bizottság mug-elégedctlen l>ólogat. írás következik.
Mi az édesanyja neve - kérdezik az egyiktől.
— Cseh Malalin.
írja fel I
íráshoz nem szokoll keze bizonytalanul fogja a krétát és szép lassan kicirkalmazza : Csekatall, de axtáu rájön, hogy a Katalin-- külön név és külön irja. C.sak azt nem érti, miert-kell a Cse után a- h belül is odatenni.
A másiktól azl kérdezik, ltol szüle, lelt. Megmondja : Jászkarajenö. Ix--iratják vele. J.átszik, bogy most bánja : miért is születelt ilyen liosszu-nevű faluban. IX: azért nekifohászkodik. Mikor leirla : Jászkaraje - - akkor letöröli és odaszól az alispán felé
Nem volt elég szé|»eii kérem !
Másodszor valóban szép szabályos betűkkel Idbátlanul felírja. Szint hihetetlen ezeket a 21 23 éves legénye. ke| így látni.,Egyiknek másiknak nagy bajusza is van már 0*4,. a* egyszeregyből felelnek. Számlán után általános ismeretek következnek. De ezek-bői már a felsőbb osztályosok az alapismereteket tanulók csoportja felel. Ilyen csoport három van, csupa hasznos és az éleiben szükséges dolgot tanultak.
Földet akar venni - kérdezik * de az egyik meg sem várja a kérdést, hanem mosolygós képpel közbevág. Szinte nevet az arca okossága tudatában
Megnézem a C-lajiot I
Viharos derültség. A bizottság közben a füzetekéi nézi. Szép, rendes va-\'amennyi. Már a imisik cso|x>rt felel A házasságról beszélnek. Mii csinálnak, ha a községházán bejelenlik, hogy nősülni akar\'.\' - kérdezik.
Kitüntetik ! vágja rá az egyik, t\'gylálszik itt is divat a súgás. A kihirdetésből - kitünletés lelt. Általában, amellett, hogy n bizollságnak ;tl-kalma van meggyőződni a .növendékek" tudásáról, számos humoros eset
A messlnal szanatórium
Irta: Szabó Zsigmond
Pillanatok alatt már a vonaton ültek, rohanó ké|>ekbeii száguldott el szemeik elölt a Karszt sivár vidéke, az adriai tenger,*majd a nápolyi öböl kék vizével és már Si-cilia balx;r-, olaj- és narancsligetei között szágyjfalott a vonat, már látták az Kína bodros fiislkoronáját és beérkeztek Messlna állomásra
Es alig hogy kiszálllak. már autó röpitette őket a langymeleg délolaszországi napsütésben a szanatórium felé. A kincstári erdőfö-tanácsos gondosan betakargatta feleségél az nlitakaróba és az asszony Ixddogan rámosolygott.
— Kmlékszel-e drágáin, mikor nászulunkon erre jártunk - és a hangja kedvesen csengőit. mint egykor régen, naivon régen, ifjúságuk idején.
•— Kinléksaem édes, reléik* gyengéden az erdőfötahácsos és megcsókolta felesége kezét.
Olyan kimondhatatlanul boldog vagyok sutlogla az asszony.
Az ut inosl egv hegyiu/ra kanya-
rodott*- mindig feljebb és feljebb vezettek a szerpen/inek. Már estére hajlott a/, idő és az autó hihetetlen .sebességgel szállt mindig jobban felfelé Már Iwsöt éledéit liogv a hegy ormára értek. Óriási lö-ménylelen nagyság ! épület lornvo-sodoit előttük, amely felfelé ai esti égboltozat sötétjélk\'u \\ eszelt el és ahogy a hegyőr ináról lefelé nézlek, ember által még sohasem látóit mélységben a Földgolyót Lillák. A végleten nagyságú, sötét földieké pedig súrün l>e voll hintve apró fényiH)nlokkal. Karácsony edéjo voll és a földön kigyulladtak a karácsonyfa gyertyái, lys alulról mint halkan zsongó zeiv» a betlehemi ének hangjai hallaLszoltak.
Karácsony szenl estéje, van suttogta aasszony.
Ot\\en éves házassági évfordulónk van suttogta a férfi. Es mindketten könnyezi imádkozni kezdtek, luilkan. bensőségesen : Üdvözlégy Mária !
Az -autó vezetője most feléjük fordult és íme csodálkozva látták, hogy egy kék^ palástba öltözött, göndör leomló fürlü, ezüstszárnyú
angyal az, aki idáig hozta ökel.
Az angyal inosl megszólalt.
III van az a szanatórium, ahová igyekeztetek. Jó helyrv jöl-letek, meri ez a hely az. ahol minden földi baj, minden földi nyomorúság meggyógyul. Lépjetek lx\\
Az angyal intésére az. épület óriási ajlaja kitárult és vakiló világosság áradt ki a hatalmas kapualjból. Az erdőről a nácsos kézen fogla feleségél és beléptek az épületbe. az angyal kiterjesztene szárnyai! és elöltük repült.
Felhuladtak a hatalmas\' méretii lépcsőház márvány lépcsőin é-s egy szemmel meg nem mérhető óriási terembe jutottak A lenem tömve volt emberekkel és meg néni mér* belő távolságból egyre ömlőit a sokaság, Gyermekek, fiatal, lányok és ifjak, férfiak és asszonyok, öreg emberek és idős asszonyok. I>e a mctfszámlálliulatlun emberi tömeg-Ix\'il egvwhang, egv sóhaj sem hallatszott de még lépteik dobogása sem.
Az angyal leültette utasait és azl mondta nekik.
Várjatok ilt inig a sor reátok
kerül és menjeU\'k előre oz égszínkék bársonyból való függönyhöz.
A házaspár nyugodtan váruk >zotl és egyszerre egy angyal intett, hogy kövessék
lígymás kezét fogva haladlak lelőre. Es amint megindullak, le-fos/.lolt róluk az. öregség. Üdén, fialalon, ruganyos léptekkel mentek előre. Az erdöfötanácsas mint fekete fürtű, naplKiruitoiIa arcú ifju, felesége mint sudár knresti. szőkehaju hajadon, mirluszkoszo-ruval fején, é|>en ugy, mint alio-gvan fél század elölt a kassai dóm főbejáratán áthaladtak.
Es amikor a kékbársony függönyhöz érlek, az szétvált elöltük, földiektől sohasem hallott mennyei ének hallatszott és hatalmas kévékben reájuk sugárzóit az örök világosság vakiló fénye.
Az erdötanácsos és felesége leléptek az örökkévalóságba.
Amikor a halósági orvos a hul-laszemlél l>evégezte, azt mondta a ix\'iulőrtanácsosnak :
Érdekes, a két öreg teljewn egy időben hull meg. (Vége.)
lOBA. márcim 18
ZALAI KÖZLÖNY
Már egy éve viselem „ PALMA Okma tartóstalpal
Kérje Ön Is c/pészétŐI /
adódik.
. Maga 23 éves. Kiskorú. Nősül. Kgy 18 éves lányi vesz el. Felesége, mint asszony nagykorú lesz ?
Igen!
fis maga ? Hogyan lesz, lia maga kiskorú, az asszony meg nngy-koni 1
Hát akkor az asszony fog parancsolni feleli szomorúan a kénlezelt némi gondolkodás után
Másik cs«l : A főszolgabíró hatásköréről van szó. Az egyik fekcleképü gyaloflos nagyon mosolyog. Megkér-dezik. Titokzatoson csak ennyit mond :
Ha nem megyünk leveliiébe I
0 tapasztaladtól beszél. Vége is van a vizsgának. A" \'katonák csillogó szemmel figyelnek Bődy alispánra, ö szól hozzájuk, buzdítva őket, hogy ne elé-gedjének meg az itt tanultakkal, lm-nem folytassák fayábbra is a tanulást és az Ut kapott uia|>ot építsék tovább.
Kiosztják a bizonyítványokat. Örömmel forgatják, nézik. Hogyne, hiszen megtanultak imi, olvasni, számolni.és ilt rajt áll a bizonyítványon, hogy » tnnfolyomot sikeresen elvégezték. A tanfolyama levezető tanítók valóban nagy és kitartó munkát végeztek. Az egyszerű, tudatlan falusi legényeket megtanították a legszükségesebbre, Fm-bereket faragtak belőlük.
Felmegyünk az olasz (anfolyamis-tákhoz is. A folyosón Szckulja Jakab tanító, a tanfolyam vezetője, az olasz nyelv nagymestere, fogadja arinzott-ságot. A tanfolyamislák — tuViíVomó részt hölgyek — olaszul köszöntenek berniünké^ majd a Hiszekegyet mond-ják cl — természetesen olaszul. Aztán megkezdődik a beszélgetés. Humoros történeteket tárgyalnék. Krátky polgármester is belekapcsolódik a beszélgetésbe. Rlvez. Örül, hogy városá-bnn ismét többen tudják az olaszok zengő nyelvét. Valóban meglepő, hogy 26 óra alatt mennyit tanullak. Majdnem folyékonyan beszélgetnek vala. menyien. Kbben természetesen nemcsak a tunfolyamisták kitartó szorgalmának, \'hanem a kitűnő módszerrel tanító Szckulja mesternek is nagy érdeme van. Bődy alispán elragadtatás-Mii beszél ós a szép siker láttám megígéri, hogy a jövő télen újból megrendezi uz olasz tanfolvumot. Az alispán jóindulatát Bibáné Horváth Mária köszöiii nn-g, ugyancsak ö adja át a tanfolyam hallgatóinak ajándékát Szckulja tanárnak, magaszcrkcsztette olasznyelvü beszéd kíséretében.
Még átvonul a bizottság a gimnáziumba, aliol a gyorsírói un folyam vizsgája lesz„ alkalmam van Bődy alispánnal beszélni, aki kérdésemre, hogy meg voa-e elégedvo a kanizsai népművelési tanfolyamokkal •/ — a következő-kft válaszolja :
— A legteljesebb elismerésemet tolmácsolhatom, mert sünit lútUm, az •neglepett, Barnabás tanfelügyelő úrral. ha csak lehet, minden faluba elmegyünk és igy ludom micsoda ni unkát jelent egy-egy ilyen tanfolyam megrendezése és milyen eredményre sziimithatunk. A kanizsai tanítók nagyterű munkát végeztek, sehol ily küü-"6 eredményt nem értek el. Különösen }*<lig annak örülök, hogy az általános ismereteknél mind olyan csoU\'ket tár-
gyallak, amelyek nagyon fontosak és amelyekre a/, éleiben, szükségük l *z, At olasz nyelvben eléri eredmény is 1 meglepett. Mikor lent voltam Olaszországban, megtanultam, boj.y mily nehéz az Olasz nyelv tudása nélkül hol-dogulni. d.- egyébként is Nagykanizsának, mint határszéli városnak érdeke, hogy minél többen «W-széljcnek olaszul. A tanfolyamokkal nagyon meg vagvok elégedve.
Megkérdeztem vitéz Barnabás kir. tanfelügyelői is, aki a következőket mondta :
-\'■ fin sem mondhatok mást, mint az alispán ur, a tanfolyamok nem várt síken- meglepeti, bár\'számítottam rá és vártam is nagyobb eredményt Nagykanizsául mint falun, fin is csak megelégedésemet fejezhetem ki.
Közben a gimnáziumba érünk, ahol Kerkay József dr., u gyorsíró tanfolyam vezetője és Magas Mihály igaz-gató fogad bennünket. Az alispán és a bizottság üdvözlése után megkezdődnek az irások. Most bontakozik ki itt is a l.itünö eredmény. Csaknem 00-as tein|>óban irnak valamennyien. Fgyík-másík már magasabb fokú irodai gyorsírással ír. Bődy alispán az eredmény ládára és a növendékek kérésért; ilt is megígéri, ltogy jövőre is megrendezi n tanfolyamot és lehetővé leszi azt, hogv oklevelet is szerezzenek gyorsírásból, de már most felhívja a magyar helyesírásra a figyelmei, mert a gyorsírónak hibátjan helyes-írónak is kell lenni. Végeredményben In-bizonyosodoll, hagy mindhárom tan-folyntu megrendezése megltozta a maga gyümölcsét. A lK\'lélielvezeit munka, fáradság és költség nem volt eredménytelen és a siker érdekélten köz-remüködők megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk. A tanfolyamislák maguk is ér. zlék liogy köszönettel tartoznak e tánft\'lyam megrendezéséért ós a bizonyítvány kiosztása ulán Krátky polgármesternek Takács- Fdith, Filó igazgatónak pedig Forray Zchna inon-
&

JrtzAaí
1un9S\'om

aa.agossógöbar,
>• ? > i . • ténYteUes>»mÓnVe
Aramlogya^^ >e ,Qekben felelősség
TUNGSRAM
elolt mc\'.egszavu köszönelct nemes ügy. buzgalmukért és munkásságukért. A tunfolyamisták azonkívül megajándékozták dr. Kerkay tanárt is, a tanfolyam vezetőjét. Bődy alispánt és a bizottságot láthatólag meghatotta a hallgatók ragaszkodása és köszönete, annál is inkább, mert mikor bériünk és elbúcsúztunk, Bődv alispán ulánam szól :
— Mégcgyszer mondhatom, nagyon meg vagyok elégedve és a inosl látottak csak megerősítették 1 tennem azt, amit már előbb is mondtam, liogy Nagykanizsán jövőre is meg kell rendezni c tanfolyamokat.
Gráf Emö
Jonny Weismüller
díjmentesen ad uszóleckét ma a Városi Moziban.
TAVASZI
újdonságok legszebb
legolcsóbb
legnagyobb választókban
Mozgószinház
A nyilas szörnyeteg
Pokoli ötlet az alapgondolata ennek a filmnek, lígy szigeten él visz-szavonultan Zaroff gróf, akinek vu-dász,szenvedélyét már semmi sem tudja kielégíteni. Mini a kokainista, mindig több és több izgalmat köveiéi a vadászattól, azonban egy nap arra ébred, hogv az eddigieknél több izgalmat már csak akkor kap, ha nem állalokra, hanem gondolkodó, védekezni tudó eml>c-rekre vadászhal. Oijilögi gondolatál a szigetére menekült szerencsétlen hajótörötteken valósítja meg, mig végre egyenrangú ellenfélként éissze kerül egv másik vadásszal, akinek azonban sikerül legyőznie a nyilas szörnyeleget.
fiixlekes film. Témája mindvégig lekoVi a néző figyelmét. Néhol lé-legzelfojtóan izgalmas, annak ellenére, hogy a rendezés még nem is százszázalékig használta ki a téma adottságait.
A kísérő műsorból meg kell cm-lilcnünk egy érdekes, gyönyörű természeti fül vét lek ben bővelkedő Kajak-kirándulást Montenegróban (A)
- Köztisztviselő* részér* rendkívül előnyös bútorvásárlás! alkalom. Modern bereudezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú résziéire, sőt kamatmentesen is kaphatók Kepatein bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
MENETREND
Nagykanizsa—Lelenye
(NagykinliuvUékl Autíbui; Vállalat, Uimer és Teutioh.)
firk. u á
•1 1415 I Nagykanim p. u. 1 820
- 14 30 - *4bfykull,l, Df0g.fi, 755
-•30 14-40 3 745
-70 14 55 7 .............. 730
1 — IS 10 10 t.ltK.gnj., Kfljlc \' 7-15
1-70 1525 17 7-00
2-30 1540 23 645
ZALAI. KÖZLÖNY
1W4. mircliig 18
A divatos nő ^"[^í
jét, délelőtti, délutáni éi es élyl tuháJ4l legnagyobb választékban találja a «i
VÉKEY-SZALÓMBAN
Budtpeit, IV., Pelóll SindoT-utc* 14.
ImjjWiMMfciU. jMtjwjggt
Forgalmi adóbátraiékok
részletfizetése
A nagykanizsai körzeti forgalmi adóhivatal felhívja a forgalmi adóhátralékosok figyelmét a m. kir. pénzügyminisztérium .\'16000 1934. sz. rendeletére.
A rendelet szerint a legméllányo-salib részletfizetési kedvezményre tarthatnak igényt azok a hátralékosok, akik az 21)34. március 1-i állapot szerint bármilyen okból Jxí-vételeik után mái* nem tartoznak forgalmi adót fizetni (iparszünelel-telés, fázisrendolet kapcsán teljesen mentesült a forgalmi adó fizetése alól, stb.)
Ezen hátralékosok közül azok részére. akiknek hátraléka a 250 F-t není haladja meg, minden külön kérelem nélkül a forgalmi adóhivatal hivatalból állapítja meg az adó-pótlékmentes (kamatmentes) részlelek összegét és erről írási lm értesíti. /
Az 1000 I>-t meg nem haladó hátralékra részletfizetési engedély irás-Imn kérhető a forgalmi adóhivataltól.
Az 1000 F-n felüli hátralékra a zalaegerszegi ni. kir. |>énzügyigaz-gatóságtéil kérvénnyel kell részletfizetési engedélyt kérni.
Az előzökl>en említett hátralékosok részére írásbeli kérelmek alapiján adandó részletfizetési engedély érvényességének tartania aiatt havi egynegyed százalék adópótlék (késedelmi kamat) fizetendő.
Azok a hátralékosok, akik a bevételeiknek akár teljes összege, akár annak egy része után még 193-1. március 1. után is tartoznak forgalmi adót fizetni, legkésőbb 1931., december 31-ig beadandó ké retemre legfeljebb 21 havi részletfizetésre kapl:atnak eugedélyt a zalaegerszegi m. kir. pénzűgyigaZflía-tóságtól. Ezen esetben az adó|>ót-lék (késedelmi kamat) kalcsa törvényszerinti havi -1 százalék.
A részletfizetési iránti kérvényekre 2 F okirati lx\'lyeget kell ragasztani és azokat minden esetben a nagykanizsai körzeti forgalmi adóhivatalnál kell lenyújtani.
Az engedélyezendő első. részletet 1931. április 10-ig, a levetkező részleteket pedig legkésőblv minden hó 10-ig kell iKífiaetni.
Ha a hátralékos az engedélyezett részletnek, vagy az azon felül esedékes folyó adónak az adott határidőre való befizetését elmulasztja, a részletfizetési kedvezmény megszűnik. és a hátralék teljes összegé-Íjén azonnal esedékessé válik.
Azon hátralékosok, akik jelenleg is hatályban levő részletfizetési engedéllyel bimak, indokolt eset-. ben 2 F-ős okirali bélyeggel ellá tott és a forgalmi adóhivatalnál lxmyujtandó kérvényben a zalaegerszegi ni. kir. pénzügyigaz$ató-ságtól kérhetik engedélyük módosítását.
OSZT/lLYSORSJEGYEK
Ax uj magyar kir. •orajátékra
kaphatók Ifj. Hirsohler Miksa
osztál.VHoraJegy főárusltónál (Hír«chi«-tr.flk, Korona-szálló ópUlot), ahol
nemrég a 25.000 P-ó« főnyereményt él több nagy nyereményt gyertek.
Kisorsolásra kerül cca 8 millió aranypengő.
Hivatalos árak: Egész: P 24, fél: P 12, negyed: P 6, nyoli^d: P 3. — Húzás április 14. és 17-én. 10M
Az égenföldi halálos gyermektragédia a nagykanizsai tőrvényszék előtt
A mult év októberélwn történt, hogy egy napon a nagykanizsai Elektron-cég autójával Polczer Sándor soffőr és Tólh Imre szerelő Zalavár községbe mentek az ottani tanítóhoz, hogy rádiót szereljenek fel Onnét Zalaapátiba folytatták utjukat. Mikor a gépkocsi P.gen-föld község lejáratához ért, nem messze a Ilid mellett egy kis gyermekcsoport játszadozott. Liicz József 8, Krónilz István 9, Krőnilz I,a jos 7 és A \'agy József 6 éves fiucs-kák. Miközben a gépkocsi az első házak felé közeledett, ugyanakkor szembe vele jött egy motorkerékpár Az Elektron kétszemélyes Ford-autójának vezetője kiakarván ko-
rülni a motorkerékpárt, bal felé kanyarodott. UgyanablMui a pillanat l>an a játszadozó gyermekcsoportból az egyik gyermek egy vcsz-szőt dobott a? elrohanó kerékpár után és Xagv József fiúcska utána szaladt a veszőnek, hogy felkapja. Pajtásai észrevették a közeledő gépkocsit és rászóltak kis |>ajtá-sukra, aki a fele uton megtorpant. De akkor már késő Volt, mert a soffőr nem vette észre a hirtelen elölte termett gyermeket és minden fékezése, dacára nem volt képes a kocsit leállítani, ugy hogy az a 6 éves fiúcskát elkapta és sárhányó-jávai elütötte, majd néhány méternyire magával vonszolta. A gyer-
már 15 pengőtől,
exclusiv minőségben,
nagy választékban
Kirschner Mór
divatáruházában.
meknek kiloccsant az agyveleje és lxírzaliuas sérüléseket szenvedett ugy hogy a helyszínen meghalt.
Tóth Imre szerelő besietett A csendőrségre, ahol jelentette a szerencsétlenséget. A község ríé|>e látván ,mi történt, rendkívül izgatott volt és már-már veszélyeztették a soffőr testi épségét, amikor odaérkezett a csendőrjárőr.
Polczer Sándort gondatlanságtól okozott emberölés miatt vonták felelősségre és ma volt ebben azügy-l»en a törvényszéki tárgyalás. Polczer azzal védekezett, hogy nem tehet a balesetről, mert amikor meglát la a gyermeket és fékezni kezdett, már késő volt. A bíróság számos tanút hallgatott ki. Bronls Lajos Máv főmérnök, a Budapest Keleti-pályaudvar hfőnöke, mini törvényszéki szakértő kijelentene", hogy a baleset nem volt elhárítható Ha ő Mit volna a kormánykeréknél .akkor is l»ckövetkezett volna a katasztrófa A 40 kilométeres sebesség ihég Budai>esten is meg van engedve az autónak.
A bizonyítási eljárás befejezté\\el a törvényszék felmentette Polczer Sándort a vád és következményei alól, imiokolásában kimondván, hogy nem látott olyan gondatlanságot fennforogni a soffőr részéről, hogy őt ezért büntetőjogilag felelősségre lehessen vonni. Az ügyész megfellebbezte a felmentő ítéletet.
Jonny WeismQller
díjmentesen ad uszóleckét ma a Városi Moziban.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) minden csütörtökön délelőtt 10-től 12-lfi, délután 6-tól 8-ig és minden vasárnap délelőtt 10-től 12-ig a városi muz*utn helyiségében. Minden alkalommal csere, Miehel 1934 alapon és saját csert-füzetek beadása értékesítés céljából.
nagykaoIzuTttöl lotibui Vállalat MENETRENDJE
érvényes 1933. október 8-tól
Erxaébat.tér— VaautAIUmáa
Vasútállomásra
428 548
825 11 20 1288
13 20
14 10
15 80 17 88 1808 19 88 2148 2340
Erzsébet-térre
u
* a
i 1
t etenyel menetrend
Ulmyifíl lod. 6-4B NtgyktnltUrt trk. 8 00 N»4,l.MlMá*i M. U M UU«y4<*fcfc. 18-48
Erzsébet királyné szálló
Budapaat, IV., Egyatanfutoa B.
(A Belváros központjában).
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene.
Az Erzaibet pinoéban agypinoér randazarl « MenBi I pangó 80 fillér.
1154, márclm 18
ZALAI KÖZLÖNY
A valódiért ás Jó-lágórf a Bayor keroizl szavatol, mely minden Ciomagolájon ój tablettán látható.
Qy4gya««rtárban kapható.
NAPIHÍREK
NAPIREND
Mápoius 38, vasárnap
Római katolikus: Judlca. Proteat.: Sándor. I*r.: Nlzan hó 2
Mozi előadások hétköznap 5,7 ét 9,
vasárnap 3, 5, 7 éa 9 órakor.
*
Városi muztum és könvvtár nyitva csütörtökön éa vasárnap délelőtt 10-tól
12 óráig.
Oyógy szertári éjjeli s«ol«*lat e hónapban: Merkly Belui gyógyszertár Pőut 12. s*. és a klskanlzsai gyógyszertár.
OőzlUrdő nyitva reggel « órától eate Ö óráig (hélló, szerda, péniek llélutáii, kedden égés* nap nóknek).
Március 19, hétfő
£óm. katolikus: József. Proleitáns: Jóiul. Izr.: Nlzan hó 3
(A polgármtaler liazaérkezeW) Dr.
Krátky^tfstván polgármester buda|>csll ut járót ^szombat este hazaérkezett.
(Né vmagyarosltás) Dr. Bibersek József v.*osi kataszteri nyilvántartó családi nevét belügyminiszteri engedéllyel .Borsánvi«-ra magyarosította.
(Kexülcll tflzoltóWolyam Nagykanizsán) A nagykanizsai kerületi tűzoltó tanfolyam jHjntos terminusát április hó 10-tól 20-ig állapították meg. Az előadókat a vármegye alispánja nevezi ki. Jelentkezni már most lehet.
(lelkigyakorlatok a I^áhyliccum-bsn) A nagykanizsai Ix-ánylimimban ma fejeződtek Üe a húsvét előtti lelkigyakorlatok, amiket dr. Mészáros Béla hiltanár tartott az intézet növendékcinek. Ma,, vasárnap a növendékek közös szcnláldozáslvoz járulnak.
— LefJWbb divatlap a Schútz kira kat.
(A* Ipartestület elnökének hosz-"zabb nyilatkozata) az elöljárósági ülésen\'történtekről,. a mai helyszűke miatt lapunk legközelebbi számában kerül közlésre.
— A tavaszi divat újdonságai legolcsóbban Brónyai Divatáruházban.
A kiakantw.it Polgári Olvasókör vasárnap este hét órai kezdettel tartja liazafias ünnepélyét. Az ünnepély műsorán énekel a Levente Dalárda, I^ne (lyula karnagy vezetésével, szaval Nagy László. Az ünnepi beszédet Ke-rezsy Géza polg. isk. tanár tartja. Az Olvasókör műkedvelői azonkivül előadják a » Költő és a halál. dmü színmüvet is. Balépődij nincs.
— Olcsó öltözfcodás titka: Schütt áruhál.
(F.ljrgyzísrt,) Deulsch Mancit (Nagykanizsa) eljegyezte Scheiber József (Fülöpmajor, Sormás). Minden\' kü-lön értesítés helyeit.
Meszarits Mária (Nagykanizsa) és Sas Viktor (Csurgó) jegyesek. Minden külön értesítés helyeit.
(A kiakanlz<a| LcventeegyesüL-l lubiapl azlnlelöudása) A kiskanizsai Levente Kgyesület legjobb műkedvelőivel holnap, hétfőn este 8 órakor a Városi Színházban színre kerül Nagy I-ászló >Mang és szerelem< cimü énekes színmüve. A színdarab oly szercp-osztásban és rendezésben kerül előadásra,. bog ymég sokáig fognak a kitűnő előadásról beszélni, akik végignézték. Felhívjuk a nagyközönség különös figyelmét a holnapesti előadásra.
Gyermekcipőket nagy választékban legolcsóbban az <Ideál- cipőáru-házlKUi vehet.
- Nőt tavaszi szövet éa selyem ruhák a legújabb fazonokban Schülsnél.
SZÉP IS, JÓ IS, Bő IS:
Forduljón leQkftzelabbl blzomá-mtunk-ler-u. 88
{ uiuuijuii ib||iwhi«uui uiai
nyoaunkhoz vagy központ hoz: fiudapaat, Rottenblller
! :l> i- t ....... .11*
a MAUTHNER-MAG
termóse!
(Yaauiasok tüzelője) A részletfizetésre igényelt tüzelőanyagot az arra igényjogosultak az arcképes igazolvány felmutatása és az utoljára kapott nyugdíj vagy nvugbér utalványozásánál kapott csekkszelvény beszolgáltatása mellett, naponkint délelőtt 1) órától 12 óráig április hó 20-ig okvetlenül rendeljék meg. április hó 20. után részletfizetés ellenében tüzelőanyag nem kérelmezhető. Állomásfőnök.
Súlyos gondjaitól megszabadulhat,
{ja vessz egy
osxíúlysorsfegyeí
MUhoffer Kálmán főárusitónál
Nagykanizsa, Csengery-ut 5.
(A gtnuiázhim liazaftaa ünnepségéig amely csütörtökön oly pompásan sikerült, ma délután ó órakor az intézet tomalennél>en megismétlik.
Össztánc. Ma a Ontrálban hangulatos össztánc.
(A ma< Uccáli* e!öadá») A frontharcosok és minden hadviselt figyelmét ismét felhívjuk a f. hó 18-án, vasárnap délután ü órai kezdettel a városháza dísztermében tartandó frontharcos lieeálls előadásra. Az előadás tárgya a minden hadviseltet bizonyára érdeklő frontharcos mozgalom Belépődíj nincsen, a rendezés költségeire mindenki pár fülért adakozzon. A frontharcosok formaruhában, vagy ennek hiányában [wlgári ruhában kitüntetésekkel jelenjenek meg. A frontharcosok csak az állóhelyeket foglalják el.
- A iapán dumptng sem versenyezhet azokkal az olcsó kerékpár és alkatrész árakkal, amelyeket Brandl Sándor és Fia cég nyújt vevőiuek. Tegyeu próbavásárlási;
- Féríl poupiin Inganyag újdonságaink raktárra é>ke/lek. Schütz Áruház.
- (A támadó példás bil.iH<és*) Nemrégen történt, l»ogy Németh I-ajos kútásó Szalay (iyörgyné ga|amboki asszonyt egy vágta orrtövön, hogy csont repedést szenvedett, majd belé-rugolt, ltogy orvosi kezelésre volt szükség. A megtámadott asszony feljelentette Németh 1-ajost^ akit a kanizsai törvényszék tegnap súlyos testi sértés miatt 0 havi börlönncl sulytott. Kötelezte egyben az összes felmerült költségek megtérítésére.
. Húsvétra cipőt az .Ideál\' cipőáru házban vegyen, Fő-ut 12.
Korszakalkotó találmány «» fogászatban. Fogromlását 100 százalékig megakadályozza, mozgó fogait megerősíti a szabadalmazott és nagy ezüst éremmel kitüntetett Hyperdait szájvíz cssencia.
- B pengőért már divátos női kalapot kap Brónyai Divatáruházban.
(Felhívás n hadirokkantak, hadiözvegyei éa liadJ mákhoz) Mindazok a luidigondozottak, akik eddig beiratkoztak a helyicsoportba és a tagsági igazolványt is óhujtják megszerezni, egy fénykép kíséretében jelentkezzenek a helyi csoport hivatalos helyiségében (Pannónia szálló, Sugár-ut 4,). Hivatalos órák minden vasárnap délelőtt 10—12-ig és minden szerdán este 6— 7-ig. Azok a hadigondozottak pedig, akik még n?m Iratkoztak be, saját érdekükben jelentkezzenek\', meri a helyi csoport csak a tagjainak az érdekében munkálkodik, Illetve Jár cl. \'Azoknak a hadirokkantaknak, akiknek gyógyintézeti kezelésre van szükségük, erre vonatkozó felvilágosítást a helyi •csojxjr ItLlkársága ad.
Jonny Weismüller
díjmentesen ad uszóleckét ma a Városi Moziban.
— Hölgyek figyelmébe ajánlja legújabb köpeny, kosztüm és ruhakelméit Singer Divatáruház. Rendkívül dus válaszlék, olcsó árak.
DARMOL
j
(A HONS* munkaközvetítője) A
HONSz országos központja munkakőz-veUlő osztályt állit fel. Tekintettel, hogy a HONSz országos munkaközvetítő irodája kizárólag a felterjesztett névjegyzék alapján fogja tagjait munkához juttatni, felkérjük a munkanélküli hadi rokkantakat és özvegyeket, hogy aki ily módon munkához akar jutni, jelentkezzék a nagykanizsai helyi csoport vezetőségénél, Pannónia szálloda, minden vasárnap délelőtt 10— 12, cs szerdán délután 0—7 órakor.
- Közalkalmazottak figyelmébe! Bátorára! likat -éuyegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre is, kamatmentesen. Kopsteln bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. szám.
-RTES1TEM o milyen tisztelt i legújabb > Igényeknek
vevőközönséget, hogy a legújabb divat szerint, a legkényesebb \'
felelően készítek
öltönyöket és felöltöket
mér*4lt»U fazonárak mellett
Kérem a t. közönség szíves pártfogását
Horvátft János
urlucabó, Ctsagery-Ml 1. mm.
(Országos vadáwVongresazua) A
magyar vadászok 21)000 lelk«t számláló néjHv április 22-én, Budapesten, u régi képviselőházban országos értekezletre gyül össze, hogy a gazdasági válság folytán támadt mostoha helyzetét és kívánságait megvitassa és azok ra orvoslást keressen. A kongroszus kezdetét és tárgysorozatát a jövő hó folyamán közöljük.
FIGYELMEZTET A NAGYITÓOVEG
fogkő elől megvéd o Kalodonf. Hazánkban csak a Kalodont tartalmaz Suiforizinoleatof, mely a fogkövet eltávolítja és utánképződését megakadályozza.
ttfwoNr
ZALAI KÖZLÖNY
1934. március lé.
Miéi! tanácsos most
osztálysorsjegyet
veaai wmgf rendelni T
Mq.i most még lehet számokat .álaextael, sőt több helyen lehet Idválasztot M«r.no«« eaéasefcat rendelni; most még l/i it »/« sorsjegyek is vannak raktáron. A készlet azonban nap rót-napra fogy, tehát a0rg6e a „kfoéat" választott sorsjegyek megrendelése, mert » haaée •lllti napokban már nagyon klaalay • aaAwaélaeatéh.
Dn l.B(onl«a>bb ok az, hogy a sorsjegyeknek egy későbbi osztályhoz való vásárlásánál az t||m |*|áUl«H Mitá-Ifok árét le mag kall ffxetaf. Tehát a^ért tanácsos a sorsjegyeket mér ma alaö oa.ufcly hwaéaa elilt magvánál, hogy a nyerési esélyeket tatjaa niértékbea kihasználhatja és hopr egyetlen egy osztály nyereményeire
mi való Jsgát aa veealtee al.
BjiiniSlÉk-iiiMWíI
m N#i fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
— A W*m látási képességei. Az emberi szem látási képességei igen tág határok köxótt mozog. Gyenge fénynél mikor a szemlélt tárgy egy négyzet-méter nagyságú területről. mindössze csak egy százezred lumen fény verődik vissza,, a szem még meg tudja különböztetni a tárgyak körvonalait. £s Éverfifénye* nyári napon, milaor a fehérre meszelt falnak ugyanakkora te
rt\'ikiéről 100.000 hímen fény tükrözö
dik, a szem mindéi megerőltetés nél kül végzi feladatát, meri alkalmazko flik a pupillán behatoló fény mennyi gégéhez, ha az lassan, fokról-fok változik. A szem tízmilliárdos fényin gudozásokat is elbír igán lassú átme nettel és tízszeres fényerősség! ngado zások is káros hatásunk lehelnek, }iu azok gyakran és gyors egymásután bon kóvelik egymást. Ezért kell ugy a természcies, mini a mesterséges megvilágításnál erős fényhatások és mély árnyékok egymásnK\'lleltíségét kerülnünk.
ATHENAEUM
50 napos könyvvásár
könyvel
beszerezhetők
FISCHEL
könyvkereskedésben
Horthy Mlklóa-utca 1. T«l*fon 170. u.
SPORTÉLET
Megkoszorúzzák Spltzer Antal sirját
Ma egy éve halt meg Spítzcr Antal, a Levente labdarugó Szakosztály megalapítója és ügyvezető elnöke. A szakosztály elhatározta, hogy a jeles sportember sírjára koszorúi helyez ma délelőtt háromnegyed 11 órakor a temetőben. Az Intézőbizottság és Birótestület teljes számban részt vesz a kegyeleti ünnepségen. Találkozás délelőtt fél 11 órakor a Centrál előőlt.
Ma délután Zrinyi-KRSC
Dacára annak, hogy az elmúlt vasárnap a Zrinyi csapata a listavezető KPAC-tói vereséget szenvedett, a ka-l<osvári lapok nag yelismcréssc\' adóz-fluk a eriapat játékáért és csak a balszerencsének tulajdonítják azt.
Ma délután honi pályán, hazai közönség előtt remélhetőleg sikerül a Zrínyinek bebizonyítania, bogy jogosan van a kerületi l>ajnokság 5. helyén és győzelemmel fogja közönségének ragaszkodását meghálálni.
Ezukm közli a Zrinyi vezet«")Ségc, bog yaz egyesület mindazon tagjainak, aki az 1031. évi tagdijat már be-ftzetteg a pályán 00 fillérért fog tribün-üléseket árusítani. Egyébként is kaphatók már a mérkőzés jegyei elővételben és pedig a Hitler divatáruházbni és u Vágó illaiszertárban 70 íillér*s elővételi ánon. Ugyanezen jegy a pályán !K) fillérbe kerül. Elővételben az állóhely\' jegyek árai Is mérsékeltek. -10 fillérbe kerülnek. Az újításokat azért léptették életbe, mert bíznak abban, liogy a nagykanizsai sporlkó-, zónség méltányolja az egyesületnek a mai nehéz időkben a sportért való nagy áldozatait. Ma tényleg áldozat az, hogy a vendégcsapatok és a legtöbbször idegenből küldött vezető biró költségeit, a mérkőzésről mérkőzésre csókkenő bevételből kell fedezni,amihez még a rendőrségi dij, hirdetés stb. költség is járul- Ezeknek a többletkiadásoknak fedezésére legtöbbször az amugyis erősen igénybe veit egypár
Húsvéti cipővásArtink olcsó árakkal!
Ajánljuk dútan felszerelt raktárunk megtekintését, vótelkényszer nélkül. Nagy választékot talál nöl , férfi- éa gyermek-clpökben a legolcsóbb Ártót a legfinomabb kivitelig.
Tegyen próbavásárlást ós állandó vevőnk marad, mert elvQnk kávés haszon, nagy forgalom I
Hecht Lajos „IDEÁL" cipóárutláza, Fő-tit 12
lelkes vezetőségi tagnak kell a zsebébe nyúlni. Remélik, hogy a sport-közönsóg méltányolni. fogja törekvéseiket és nagy számban vonul ki a Zrínyinek a tavaszi évadban Nagyka-rúzsán előszór lejátszásra kerülő bajnoki mérkőzésére.
Jonny Weismüller
díjmentesen ad uszóleckót ma a Városi Moziban.
Az NTE ma Nagyatádon játszik
Kél nagykanizsai győzelme után az NTE ma Xagyaládra rándul át bajnoki mérkőzésre. A nagyatádi .csapat saját olUsonábau nem lebecsülendő ellenfél, ,kűr&nösin az utóbbi Időben nagyot fejlődöli a csapat, amit nagykanizsai játéka alkalmával láttunk. Az NTE ma déli 11 óra 58 perckor induló vonallal megy és este 10 órakor érkezik vissza. Bíró: Soós.
Daímler-autó
8 üléses A. D. M. 62. typusu
igen jó állapotban olcsón eladó.
Cím:
Mlklcs Mihály, Szombathely
Kossuth Lajos-utca 33. iojo
Aranyért aranyat kap! ért vásárolhat nálunk
uj, divatos ékszereket, vaQy készíttethet.
Mncuáti nirtnncánnlf már mo«t láthatók kiraktunkban.
nusveu UJUOnSagOK uj^ 0íökké szialanó femMl,
gépkivitelben készült kegytárgyakKanlzaénegyedUI nálunk. Dlvatoa lérfl Karórák cQrona caaííul mór ÍO V-töl kaphatok ECMVUCM fp DiDiNV órás, aranyműves és látszerkereskedó 190 [Lili ILII Li MIMII Nagykanizsa, Horthy Miklós ul 3. sz.
Most vásároljon
kerékpárt és alkatrészt! — Feltűnően olcsó árak! Puoh és Steyr Waffenrad világhírű márkás kerékpárok eladási helye :
Brandl Sándor és Fia
Deak-tér 2. a felsőtemplomnal. Csepel gyártmányú Rapid-kerékpár 92 P.
MiM Éi gummlk nagy ratlára. :: KeMpiplffaiely.
Közgazdaság
Tarméoytóiile
Buu tlsiav. (uj) 77-ea 960-880. 78-as 9 0-990, 79-Cí Ö90—10*00, UO-as 9-90-1010, dunánt. (uj) 77-es 9-30-9-40 78-as 940-9 50, 79-ea »Ó0—OOO, 80-as S-60-»70, rozs (uj) .\'>-30—5.40. — Zab I. r. 9-05-915, u|lengerl tiszántúli 870-8-80.
Kiadja a laptulajdonos KtJzgazdaaágl Rt. Qutenberg Nyomda és Délzital Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelclös kiadó: Zalai Károly. Inteurbsn felelőn: Na«vkanlzaa 78- Mám.
Na mulassza el
Budapastl tartózkodása alatt
* KELETI J. *
arvaal mflaaarésa cégat
BUDAPIST, IV,, P*t«fl Sándor-utca 17
felkeresni, ahol legtökéletesebb kivitelű
aummlharlanyákat.
«*r .kötőket.
mfllAbakat áa
•a ttaaaaa bat»»-ápoláal clkkakat
legjutányosabban szerezheti be. ion
—. inilanlr. Ingzeflrek, pouplinok oxfordok és pijama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
amíl itt axemllnM. marad-
ngyen
kapja a
Zalai Közlönyt
jövő hó elsejéig.
ha most elöfaet
Szenzációs olcsó kabátvásár megkezdődött Weis&feltf és FiscQer cégnél!
Következő árakban i gyermek kabátok P 8.00-tól 12.00-ig,
- női divatkabátok P 12.90, 15.90, 19.90
[984. március 18
ZALAI KÖZLÖNY
Pelőfi-u. 32. számú hé* Igen kedvező fizetési feltétetekkel, nagyon olcsón eladó. Bővebbet Aciél Ingatlanforgalmi Iroda, Horlby Mlkl6a-ut 2. 1088
Képkaratcxéeeket mlndenlélt kivitelben legolcsóbban Stcrnnél, Pö-ut 2. 81
6 Üléses. 6 hengerei generál |«vitott ■utó nagyon olcsón sürgősen eladó. Bő vebbet Aczél Iroda Horthy Miklós ut 2
1089
Kiadó tgyszobát-konyhás lakás málua l-re Magyar utca 71. 1093
Elaéé 26 collos daráló komplett kőpaddal és egy teljes körlüréaz, Nagyszakácsi, Bőssé Kívánnál. 1092
Villatalak a talatonfenyvrsl állo máihoz kötél, lürdőjoggal, termő lajssőlő-vel és lermö nemes gyümölcsfákkal be-Ültetve, kedvező fizetési feltétélekkel eladó. Felvilágosításul szolgál Llchtensteln Mór Nsgykanlzsi. 1049
Konvenoléa bognárt április 24-4rí
keresek. Jelentkezés Kislaludy-u 20. alatt. _______1098
Áraimat rendkívül leszállítottam. Nus-vétra olcsón vásárolhat Kaufmann Manónál. 70
KaraaOnk megvételre kilogástalarhálla-potb n levő 6 és 12 lóerős lokomobilokal és tózeggyártó gépeket. Részletesen körülírt ajánlatok .Lokomobll\' jelige alatt a
HÁZELADÁS
Arany János-utca 12. és Ki-pizsi-utca 14. Bzám alatt fekvő sarokhix halálozás miatt eladó.
Böhm József, Batthyány-U. 10.
Kétaaobéa konyVás la)ás május l-re kiadó, Klnlzsl-u. 20. 80
Eliséé a ház, magánjáró gépek, benzin-lokomobll, cséplőgépek, disznóól, Ktnlssl-utca Öt. alatt. 1103
Urlctalád részére főzni tudó mlndawea kerestetik, SUmpt fOscerBxlet 1101
Hásmaftsp, mnMaUaUa, felvétetik Csengeryut 38. 1105
Csengery-uton Sóháznál utcai egyszobás konyhás lakás május l-re. Brtaébet-lér II. alatt kisebb helyiség raktár vagy műhelynek alkalma?, aronnalra kiadó. Bővebbet a háztulajdonosnál. 77
Használt téglák, zsindelyek, ajtók, ablakok. épQ\'etiák eladók, Szegő Mór, Eötvös tér 2
ÜZLETSZERZŐT
kereaünk Nagykanizsa éa körzetére, rendkívül magas jutalékkal, versenyképes árakkal, flanx radönygyér
Budapant, V., Vád-ut 18. földszint IX. RoletUk eladásában jártas urak előnyben. Nagy kereseti lehetőség I ws
Csányl László-u. 6. alatt különbcjáratu bútorozott szoba áprilisra kiadó. 1017
Kiadó intelligens hölgy számára szép szoba fürdőszoba-használattal, esetleg tel Jes ellátással, Csengery ut 22. 1078
OetMaaat készítéshez modellek eladók, Kelemenné, Zrínyi Mlklós-u. 3J. Iü77
/rlnyUu. 62. sz. házban 4 szobás lakáa minden mellékhelyiségekkel, 2 szobás, konyha nélkül, eseleg bútorozva, május l-re kiadó. Szép száraz raktár Jullus l-re.
1075
Egy pár Jókarban levő léexeraxém megvételre kerestetik. Kaufmann Károly.
1097
Király-u. 35. szám alatt istálló, raktár, műhely, irodahelyiség együtt vagy külöa-külön is kiadó, ugyanolt kert bérbeadó 1(95
Kitűnő aeatail éa balatoni
nnpnu1 so litertől felfelé
UUrVUrl lego\'csóbb napi-áron kaphatók : LICHTSCHEIM bor-42$ kereakedés, Csengery-a. 3t.
Négyszobás lakéa parkírozott udvarral és nagy kertlel május else|ére kiadó, bő vebbet a Keresztény Társas Temetkezés
irodájában, Fő-ut 12. 1096
Eladé több waggon Ella burgonya, étkezési, 4 pengő, vető 5 pengő q-ként. Rózsa vetöburgonya 7 pengő ab áilomáa HusiUberéoy. Érdeklődőknek felvllágosl-tást Inttiőség, Pusztaberény ad. UÖ5
Háxhalyak afadák Tárház-utca sarkán. Bővebbet Hollniann Henrik kádár-mesternél^^ lOoj.
kiadóba.
972
KAItBakdd teaél él egyéb munkálatoknál a wlllanyexeraléet legolcsóbban vállalom Deutsch László vili. szerelő. Batthyány-utca t. sz. 1002
Május e\'sején lebontásra kerülő hás anyagai égésiben aladék Kölcsey-utca 17. alatt. 1029
H*sasiéit ruhákat vesz és elad. Hl-vásra háihol megyek: Márkus, Klrály-u. 31.
1027
Uj oaéplfigép sli
Szalay OyörgynéaéL
Galambokon. 1048
Egy női kerékpár eladó. Um a kiadóban. 1090
KIADÓ
2 háromsxobAs lakás I. és
II. emeleten, össikomfcrttal, erkéllyel május l-re. Érdeklődni lehet Horrálh és Vas építőmesterek
72 Csengery-ut 17.
Egy drb teljesen uj Sláger estdllaft-
gép, egy drb használt nagy Slnger szabógép olcsóa eladó, Kiaizay-u. 2/a. 1047
Mindennemű kérpltoxott bútorok készítését és javítását jutányosán vállaljS Gerö kárpitos, Horthy Mtklós-ut 14. 1046
Ó német háló és többféle Löblné, Magyar-u. 5.
Elsőrendű étkezést Cila burgonya kapható Wollákr.á1, Horthy Mtklós-ut 37/a.
1063
aópéext, aki tözegtermelésben Jártas, felveszünk. — Részletes aláalkozátokat: .Tőzeg\' jelige alatt a kiadóba. 971
városi mozgó
Egy filmszenzáció,amelyben minden van!
izgalom I Romantika I Szerelem I
Nagyon sokáig lesz ez a film emlékezetében!
ZAROFF
A NYILAS SZÖRNYETEG A BARANKAI VÉREB
a pesti preinlerszlnházak ezldel legnagyobb szen-< záclója volt és ugyanez városimnak Is.
Tehát ezt nézze meg és mondja el Ismerőseinek Is, hogy Ilyen Izgalmas filmet még nem látott I
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6.616/1934.
Árverési hirdetmény.
A békástói dűlőben levő és eddig eladás folytán még nem értékesített szántóföldeket folyó évi március hó 20-án d. e. 10, órakor a helyszínen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1934. évi március hó 17-én.
](W Polgármester.
Nagykanizsai Anya és Cwcscmö-v.\'dö Intézd fiók-zővetsóg Igazgatóságitól.
220/1934.
Elszomorodott szívvel jelentem ugy _ magam, mint az alulírottak nevében, hogy forrón szeretett édeeanya,\' nagyanya, illetve rokon
ön. Mfy ttriní
ssU. Ktllk Márt.
életének 84-ik évében hoaaiaa szeq. védés után visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradvá-tiy.lt folyó hó 19-én d. u. \'/,!) órakor fogjuk a róni. kath. temető halottasházából örök nyugalomra huíyeuU.
Az engesztelő szenlmlseáfdozát folyó hó 20-án d. e. 9 órakor a szent-ferencrendi plébánia templomban fog az Egek Urának bemutattatni.
Nagykanizsa. 1934. március 17-án.
ÍAl,Utt ..likát Irlkki >.r<rUdUI.
d»v. T.káu Mihály.é sztii. SuWtr, ■árt. leánya, T.kau Bál. és lk«|u
unokái es az összes rokonság.
12672 B 1933.
Árverési hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy Blum.Osz-kár volt nagykanizsai lakosnál le-foqlalt 145 pár kUltlnfélf férfi, női, gyermek cipő és csizma 1934 március 23 án d. e. 9 órakor E\'zsé-let-tér 3—4. sz. alatt a becsérték «/, részén alul is elárvereztetni log.
Nagyk nizsa, 1934. febr. 22,-éq.
Lehoczky Lajos
IW9 v. végrehajtó.
A Stefánia Anya és Csccsemö-védő Intézet nagykanizsai tejkonyhája, böcsfidíje és anyaotthona ré szére 1934 éyi máius hó l-löl 1935. évi áprilisjhó 30 ig izükséges, alfbb meg|elöll élelmiszer-szűkületeinek szállítására versenytárgyalási hirdetünk.
A szállítandó v\'ikktk a következők : I. Tej
,11. Huh, zsirnemüek
III. Liszt és lisztnemüek
IV. Kenyér és péksütemény
V. Cukor
VI. Fűszer, só és egyéb éle\'mi-clkkek
VII. Egyéb háztartás! cikkek.
Az ajanlatokat Írásban, zárt, lepe-cíé\'elt borítékban a Stefánia Anya és Cs-csemíivédő In ézet hivatalos helyiségébe, Erzsébet-tér 4. sí. alatt 1934. cvl április hó 5-ín délután 6 óráig kell benyújtani, ugyanott az alinlatokhoz szükséges kiírási nyomtatványok is igényelhetők.
Nagykanizsa, 1934 évi március hó 17-én. I
Az Igazgatóság.
MEGHÍVÓ.
A N.iykulu.1 MmiM
knat 19)4. évi március hó 2Mi, cslt-törfök délután 9 órakor tart|a saját helyiségében (Csengery ut 7. szájn)
7a-lh ÉVI
RENDES KÖZGYŰLÉSÉT,
melyre a szövetkezeti tagok tisztelettel meghívatnak.
Tárgy sárosát:
t. Az 1933. évi zárszámadás, igazgató-sági és fetugyelöblzottságl jelentések előterjesztése, a mérleg mwálfapitáaa, a nyereség felosztásra vonaikozo iialározat-hozatal, a lejártl 1930. évlársulat végfelszá. molása és a felmentvény magadása. 2. Igazgatósági és fettigyclöblzottsági tagok\' választása az alapszabályok 50., Illetve 03, §g-ai értelmében.
Nagykanizsán, 1934. márelua hó 17.
■ér!«i-u*->l« I V.nw, Pénzkészlet P 461-73. Postatakarékpénztár P 38 63 — P 300 36, Értékpnpirok P 248 61, Váltók: Jelzálog fedezetül P 1OT.9S2—-, Kezesség melleit P 28.9113\'— P l.16»\'»-.
KKöteiezvények; JelzJedczettel P 22.438 Keeesség mellett P 33.704 - — P 56 142 —, Folyószámla adósok P 3.894-02, Ingatlan számla P 3.268-20, Berendezés P !•", Átmeneti tételek P 8.38967 « P 209.388 86.
Takar: Heti és havi törzsbetétek P 93.831\'—, Tőketartalék P 104-34, Tartalékalap P 10.729-87, Tisztviselők alánja P 1.100-— — P 11.934\'21 — P106.76Í2I, Folyószámla hitelez\'-k P 1.0ci4\'40, Vlaiont-teszámllolt vállók P 94.851\'—, Kincstári illetékek P 6872-76, Átmeneti télelek P 52260, Haszoneredinénv élőbbről P 12790, Nyereség P 184 91 — P 209.388 86. As Is.igatóság, átegvlzsgálla és rendben találta a F.ISry^őfeltttttaág.
J.,,«.t A zárszámadás, Igazgatósági és Teltigyelöblzoltságl Jelentések 1934. március Í9-től kezdve a szövetkezet belyi ségeben a hivatalos órák alalt megtékfnt. hatók.

HirdessenaZalaiKözlönyben
Fasor-szanatórium
Budapest, vii., Vilma királyné-ut 9.
Tele/ón 31-5-26.
Sebészet, belgyógyászat, szülészet, nőgyógyászat, idegosztály. Olcsóbb, mint bármely klinika, vagy közkórház külön-szobája. Napi ellátási díj 10 pengőtől. Kórházi pausálárak Idegbetegek esetében, továbbá Szüléseknél.
ZALAI KÖZLÖNY
1934 március 18
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6.085/1934.
HIRDETMÉNY.
Az I—II. ker. köztemető „E" jelzésű tömbjében (a ravatalozó mögött húzódó ut és a Vécsey-ulcai kapu között) levő összes sirok tulajdonosait felhívom, hogy a s roknak az uj temetőbe leendő áthelyezése végeit folyó évi április hó 3©-ig saját érdekükben annál is inkább Jelentkezzenek a v. temető gondnoknál (városháza, II. emelet, 37. ajtó), mert ellenkező esetben a fenti határidő letelte után a sirokba eltemetettek, a hozzátartozók további megkérdezése nélkül lesznek áthelyezve a temetési sorrendben kővetkező sirokba.
Nagykanizsán, 1934. évi március hó IO-én.
Polgármester.
12998 B. 1929. u. Arvaréii hirdetmény.
Közhírré testein, hogy Welser János nagykanizsai lakóinál köztartozás fejeben lefoglalt 1 dib. pénz-szekrény, 1 drb. amerikai Iratszekrény 2 drb. írógép 1934. évi március hó 21 én d. e. 9 órakor, Erzsébet-tér 3-4. sz. alatt, különféle ekék, tallglk, répa- és siecskavtgOlr, gabona zsákok, tizedes mérlegek, cipész varrógép, kátránypapír, ólomc.övek, vetfig pek, darálók, kézlceéplögépek, csép\'ószekrény, fílkaszá ógép, szína gytllógép, fül\'MzIÖ, rzOllóprének és zuzók stb. 1934. évi március 21 én d. c. tél 10 órakor Erzsébet-tér ta sz alatt (Ország-féle magkereskedés mellett) a becsértek háromnegyed részén alul is elárvereztem! fognak.
Nagykanlisán, 1934. évi február hó 22-én.
Lehociky Lajos s. k. i too vátoel végrehajtó.

Fagymentes napokon permetezze
gyümölcsfáit I
Dandrin
■eo-Dendrin
(gyOmölcata karbollneura) Solbér
(kónbirtuin készítmény) Almain Pamrin (gyilmötajtakátrány) Anionil Sulfaral
(kénkészltmftny) Cltóviasz Hamyóeny w
Beszerezhető:
ország józsef
mag,mütrágya,növényvédelmlszerek
stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. I (A bíróság mellett) Telefon 130.
Vigyázzon a pénzére!
Sok pénzt takaríthat meg, ha
BÚTORAIT
az országosan ismert legnagyobb cégnél:
Kopstein
bútoráruházakban
--vásárolja -
Horthy Miklós-ut
Kedvező fizetési feltételek! — Díjtalan szállítás! —
Kerti vetemény és virágmagvak
Őszirózsa Ph/ox Koréi nir.lt
Nyári viola Ralola Ker,J_ Pa*8lt
Szegfűk Rezeda Ma8
Kukaovirág Szalmawlrig s b. Műtrágyák
HIRSCH és SZEGŐ magkereskedésében
Nikkelezés,
rczezés,
ezQatözés,
aranyozás
Galvanizálás
Macsek Lajos Nagykanizsa,
Minden tárgyat és
lémeL
József főher-ceg-u. 87. sr.
Kézimunka, képes folyóirat, gyönyörű ajándék
„TÜNDÉRU J JAK"
úgyszólván fillérekbe kerül, — ha <
Magyar Kézimunka Újságra előfizet hnt havi P 2.40-es részletekben való lefizetésre; ezt a kedvezést ^Nagykanizsán csakis öxv. úr. Oroax Míhlóané\\ézt-
ZÍV^Ür. gyönyBrO ajándékot Sj*?^ választása céljából a hölgy közönsé* rendclkezéséro állanak. m«
Magykaniztalak találkozóhelye mx
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmaniczky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202-43, 294—34. - Sürgönyeim: HOTF.L1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi lutés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
A néhai Hlld István emlékére •lapított temetkezési egylet 1834. március hó 2B-én d. u. 3 órakor tartja
viii. évi hűé mmm
a Rozgonyi ii iskola tornát\'rmében, melyre tagjait tisztelettel meghívja a Vezetőség.
Tagsági könyvét mindenki hozza magával.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
2351/1934.
MMi hírdelés.
A\'Klsrác-utcai iskola tanitói lakás tatarozására versenytárgyalást hirdetek. Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi április hó 5-én délelőtt 12 óráig kell a v. iktatóhivatalba benyújtani. A kiírási művelet a v. mérnöki hivatalban hétköznap délelőtt 10-től 12 óráig beszerezhető.
Nagykanizsa, 1934. március M,L Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
5.331/1934.
Lóvizsgálat-
A lóvizsgálat az idén a kővetkező napokon és helyek*.n lesz megtartva: 1. Márciui hó 29 én Klikanlxián
és pedig:
1. 8 órakor a Rác-utcai szövetkezeti boli elö\'t. Ide vezetnek a Pi-vári-, Bába-, Szige\'-, Nagyrác-, Ja-kabkuti-, Kisrác-, A\'sótemető-, Fe sö-t metö-, Pápvi-, Rácért-, Varazsdi 1—19 és 2-14 számig utcák.
2. 10óf kora Hunyadi téri levente otthon előtt. Ide vezetne< a Bajcsai-, Szt. Flórián-tér-, Hunyadi-tér-, Malomkerti-, Szepetneki-, Körmös-, Rozmaring .Cigány-, Országút 81—153. és 82—112. számi* utcák.
3. Délu án 2 órakor a lemplom-téri iskola elölt. Ide vezdnek: Országút 1—79. és 2-80. számig, Szt. Rókus-, Őrtorony-, Homokkomáromi-, Berek-kö.-, Zsigárdi köz-, Kismező-, Templom-tér-, Polgár-, Varazsdi 18—66-ig és 21—73. számig, Tornyos-köz utcák.
U. Március 31-én délelőtt 8-11 óráig Hagykanlzsán az állatvásártéren.
Felhivom a lótulajdonosokat, hogy lovikit (öszvért és szamarat is), a kitűzött időben és helyeken vezessék elő és o t az u c* és házszám szerint felállva várják be a vizsgálatot végző állatorvosokat.
Aki lovának elővezetése alól men-tesileni kivánja magát, az lovát a kitűzött vizsgálati idő előtt 3 napon belül vizsgáltassa meg állatorvossal és az arról szóló igazolv\' nyt a vizsgálatot végző állatorvosoknak szolgáltassa be.
Aki lovát a kitűzött vizsgálatra elővezetni, vagy előzőleg állatorvossal megvizsgáltatni c\'mulasztja, kihágást követ el és az 1928. évi XIX. t.-c. 100. §-a alapján meg lesz bcn\'etve.
Nagykanizsa, 1934. évi március hó 10 én.
Polgármester.
Nyomatoh « laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délialai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zal^ Károly.)
74. évfolyam 63. szám
Nagykanizsa, 1934 március 20, kedd
Ara 12 fUlér
ZALAI KÖZLÖNY
XUTIItl NAPILAP
laekeutMt « klUMilvilil: r«.t 5. ula Miglelenlk minden reggel, bítlö kivitelével
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
BKHLelíil lu: egv Mia • pengő 40 HIÚ SieikeulMgl í« kl.dóblvnl.ll telelőn: 78. ■
A római nl ntán
< Szilárd meggy őződésem, — mondta a Rómából hazaér kezet I (íómbös minisztereitlök a nagykanizsai pályaudvaron — I*egy az ol.isz fővároslian isinél előbbre vit- ■ tűk Magyarország ügyét.- Meggyőződésének visszhangja volt az a lelkes érdeklődés, amivel váriák a nemzet vezéréi mindjárt a határon és szerte az egész országban annak ellenére, hogy a miniszterelnök kívánságára sehol különösebb ünue-l>élycsség nem volt a fogadtat ásóknál. Kz a áponlán fogadtatás ismét cáfolhatatlan bizonyságát nyújtja annak, liogy a nemzet lelkében ösz-szeforrt miniszterelnökével.
Feszült figyelemmel várja az egész ország a római tárgyalások anyagának közléseit és azok eredményeit.
Itáliát és Magyarországol nemcsak a külpolitikai érdekek közössége és a két nemzet kölcsönös, szivbői fakadó rokonszenve / fűzi öj^ze, banem elválaszthatatlan kapcsolatot létesít közöttük az a közös célkitűzés is, amely Európa igaz békéjének megteremtésére és különösen a Dunamedence helyaetéiit\'k megnyugtató rendezésére irányul. Azonos célok és elgondolások vezérlik Dollfuss kancellár -politikáját és az osztrák nép törekvéseit is k ezért bizonyos, hogy\'a három kor mányelnók római tanácskozásai jelentősen előmozdították a középeurópai proljlémák megoldásának "gyét.
Az illetékes helyekről eddig elhangzott nyilatkozatok kivétel nélkül azt mulatják, hogv a magyar, olasz és osztrák nemzet közeledése, gazdasági kapcsolataiknak Szorosabbra fűzése egváltalán nem irányul más állam, vagy bármely halalmi cso|K>rtosulás ellen, indokolatlan és feleleges tehát az az ideges aggodalom, amely a római találkozót a kisanlant részéről kis\'r-te. Az a három nemzet, amelvnck miniszterelnökei Rómái an tanácskoztak, egyáltalában nem törekszik az európai béke megrontására, vagy más .államok »érdekeinek veszélyeztetésére. A római tárgyalások csak szerves és természetes folyományai annak a gazdasági politikának, amelyet Ausztria, Magyarország és Olaszország már évek óta követ és amelynek íránva abban csúcsosodik ki, liogy a három ország gazdasági érdekeit olyképen egyeztesse össze, hogy abból az olasz, magyar és osztrák gazdasági életre egyaránt előnyök származzanak. A római tanácskozások eredménye meg fogja mulatni, hogy az <\'|t létrejött megegyezések semmiféle irányban nem birnak fenyegető éllel,, sőt olyan kibontakozás alapját alkotják, amely Középr euró\'pa sokat szenvedett országainak nyomasztó válságát van hivatja enyhíteni.
A iónjai találkozó jelentőségét tehát sehV tt|lbecsülni,\' sem \' lebecsülni\' nem szaWl. A magyar
Gömbös miniszterelnök nagykanizsai fogadtatása
A miniszterelnök áprilisban lejön a Nemzeti Egysóg Pártjának kanizsai zászlóbontására
Mussolini különvonata, márc. 19
NéiiLSokkal azután, hogv Mussolini különvonata kirol>ogolt a római pályaudvarról, Doll/uss kancellár felkereste Gömbös Gyula min szler-clnököt fülkéjében és a két kormányelnök elmondta egymásnak római benyomásait.
Az idő már későre járt, mikor a vacsorál felszolgálták. A különvonat mindkét szalonjálwnlerilett.\'k, tekintettel arra. liogy a magyar és osztrák miniszterelnökön, Colon, na hen\'egen s a kormányelnökök kíséretén kívül a gazdasági szakértők is ezzel a vonattal utaztak vissza. Magyar részről a következők voltak a vonat utasai közt: Göm-1k« miniszterelnök, báró A|>or Gá-bor, dr. Antal István sajtófőnök, Petneházy Antal, továbbá Winckh-le.r István, a külkereskedelmi hivatal vezetője, Ferenczy Izsó li/-ál-íamtltkár, Péchy T., Nemeshegyi Til)or miniszteri tanácsosok, valamint Danilovics Pál. akülügyminisz terium jogi osztályának vezetője. Nicki Alfréd megh. miniszler, rendkivüli követ még egv napig Rómában maradt.
Dollfuss kancellár a vacsoránál nápolyi\' repülőkiráfrululásá 11 ak rész-leleit mesélte el asztaltársaságának. A kancellárnak, aki szombaton reggel indult Nápolvba, arra is jutott ideje, hogv Pompejit meglátogassa. Elmondta a kaíncellár, hogy Velencéiül csak vasárnap este () óra 5 |)erckor indul tovább és Tarvisonál éjjel 11 órakor lé^d ál az olasz halárt. Hétfőn reggel K órakor érkezik vissza Bécsl>e. Varsóra után Dollfuss kancellár é* kísérete szívélyes bucsut vett Göm-l>ös uiiniszlci-elnöktőjr és a kísérőiében levő magvar uraktól.
A különvonat utasai egyébként vasárnap is hűvös, esős időre ébredtek A hosszas esőzések min-
denfelé áradásokat okoztak, a patakok és folyók kiléptek medrük-ből, ugy hogy Eszakolaszországban és Jugoszláviában a mélyebb helyeken kis tavakba gvült össze az esővíz. Monfalcc/ne .állomás után a kopár Karszt hegyégen át rohant a vonal. A magasabb csúcsokat hó lxiritja még és a vasúti pálya mentén hófoltok fehérlenek.
Aurisinában Golonna herceg felesége szállott be a vonatba, hogy visszakísérje férjét Olaszországba. Délelőtt 11 órakor érkezeit be a különvonat Postumia halárállomásra, ahol Gömbös miniszterelnököt már várta a magyar szalonkocsi. Amint átszálltak, a trieszti gyorshoz csatolták a szalonkocsit és a magyar
kormányfő ezen folylatta utján
Budapestig.
A postumiai határállomáson Be-vitzky István triesti magyar konzul, az olasz hatóságok részéről pedig Trezza Albérlő rendörhTnök üdvözölték Gömbös miniszterelnököt, akit a trieszti gyors magyar utasai is lelkesen megéljcfteztdk, mikor kiszállott M\\issolini vonat-jál)ól. A gyorsvonat ezután jugoszláv területen haladt és negyedórás késéssel délután 0 órakor futott be Mura keresztúr halárállomásra. Az állomáson összegyűlt közönség kalaplen\'«etéssel és lelkes éljenzéssel fogadta a miniszterelnököt.
A nagykanizsai pályaudvaron
Nagykanizsára 10 perc késéssel futott be a gyorsvonal. Bár a miniszterelnök előre elhárított minden ünnepélyes fogadtatást, a nagykanizsai Nemzeti Iígységpárl 30 lagu küldöttsége és a város |>ol-gármcstere megjelentek a pályaudvaron Gömbös Gyula fogadtatására. A tágas csarnokot minden előzetes rendezés nélkül sok százra menő lelkes tömeg töltötte meg és a leérkező vonatot harsány éljenzéssel és kalaplengetéssel fogadta.
A miniszterelnök megjeleni a tcnneskocsi ablakánál, amidőn Gyömörci/ István pártelnök a Nemzeti Iígységpárt nevében lelkes szavakkal üdvözölte, majd dr A\'rd/Af/ István polgármester mondoll a város nevében rövid beszédet, kfszönt ve Gömbös Gyulát történelmű értékű nagy müvének befejezése alkalmából.
A miniszterelnök ezután szívélyes hangon ell>eszélgclclt a megjeleni urakkal. Megvan elégedve az eredménnyel, mondotta, egvébként utah az államok közti megegyezésről kiadóit hivatalos kommünikére, amely amúgy is mindent megmagyaráz. Dr. Szabó Zsigmond vezető főtitkár arra kérte a miniszterelnököt, hogy láto\'-íasson el minél előbb Nagykanizsára, ahol a Nemzeli Egységpárt lüvei nagy örömmel várják. A miniszterelnök-megígérte, hogy április hónapban dunántúli turnéján Sopron, Szombathely és Zalaegerszeg után ellátogat Nagykanizsóra Is, amikor is a Nemzeti Egysfgpárt zászlólxmtásl ünnepsége lesz. Szívélyes és közvetlen szavakkal köszönte meg a fogadtatást, a vonal a közönség lelkes éljenzése közlxni rolíogott ki a nagykanizsai állomásról.
nemzetre végtelenül mfcgnyugtató lehel az a tudat, hogy vannak őszinte barátaink Európában sezek kózé tartozik elsősorlian az olasz nemzet. Viszont nem szabad a római tárgyalásoktól világrengető változásokat és 1 nagy meglepetéseket sem várnunk, már csak azért sem, mivel a három ország vezelö ál-lamférfiai felelősségük Hidatálatna tárgyalásoknál neiti tévesztették szem elöl, hogv a világpolitika mai forrongó állapotában még a legkisebb megrázkódtatás is súlyos ve-székeket jelenthet a l»éke fenntartása szempontjából. Márpedig a római találkozó épen ennek a békének az ügyét kívánta szolgálni.
A magyar nemzet, de különösen a katolikus társadalom szempont-
jából a Rómában folyó gazdasági és politikai tárgyalásokon kívül kiemelkedő fontossággal bírtak azok a látogatások, amelyeket Gömbös Gyula miniszterelnök a pápa ^szentségénél és Sínoero bíborosnál tett. Sincero bíboros évekkel ezelőtt a Szent Imre ünnepségeken képviselte Budapesten a római katolikus egyház fejét s miként akkor, ugv most is, a minizterelnök látogatása alkalmából magyarnyelvű üdvözlésével és kitűntető szí vélyességével adta tanújelét a magyarság iránt érzett meleg szeretetének A maejvar miniszterelnöknek és a magyar küldöttségnek vatikáni fogadtatása, mely a legfé-t nyesebb külsőségek között folyt le. I azt mutatta, hogy a magyar nem-
zet ma is egyik legkedvesebb gyermeke a római Szentszéknek, mélyhez ezer évcii át íörhetetlenül ragaszkodott. A Szentatya közel egv órás kihallgatáson fogadta a magvar kormány fejét k az az apostoli áldás, melyet a magyar népnek küldött, vigaszul és bátorításul szolgálbal nemzetünknek a további küzdelmekre, őszinte örömmel állapíthatjuk meg, hogy a magvar küldöttség vatikáni fogadtatásának egész lefolyása azt az évszázadok hagyományán alapuló bensőséges jóviszonyt tükrözte vissza, amely a katolikus egyház feje és <a magyar állam között mindig fennállott és amely jóviszonynak ápolása a magvai- kormányok legfőbb gondjai közé tartozott.
ZALAI KÖZLÖNY
\'1084. márcfut 20.
A kormányelnök budapesti fogadtatása Dacára, hogy nem volt ünnepélyes fogadtatás, mégis ezrek jelenték meg a P li-pályaudvaron Göm !>ós .miniszterelnök fogadtatására. Ott voltak a kornpfiiy tagjai és kő*, életünk kitűnőségei! az olasz, mint az osztrák követség tagjai Rövid, szivéiyö iogudUitás-- után Gömbös miniszterelnök rádióbeszédjét nvm-űottj. kijelentvén, bogy nemzeti egység gondolata politikailag erő-Biieife a nemzetet Római bényomá-
sai, hogff Magyaroi»zágft>olitikaiés gazdasági helyzete megerősödött. Gömbös a tömeg lelkes ühnepléee közben lakására hajtatott.
Gömbös a kormányzónál
Huduixst, március 19 Gömbös miniszterelnök hétfőn dél elölt egy óráig volt a kormányzónál, akit tájékoztatott római tárgyalásairól. Ma, kedden miniztertanács lesz. A Ház külügyi bizottsága |>én-teken délután, a felsőház külügyi bizottságit szombaton \'délelőtt tart ülést, melyen a miniszterelnök is megjelenik ós beszámol római tárgyalásairól. Gömbös miniszterelnök egyébként a Malin budapesti tudósítója «;loit kijelentette, hogy a római egyezményt aláíró országok együttműködést ajánlanak valamennyi más államnak.
A római egyezmény első-rendü európai esemény
I,ondon, március 19 Az angol la|K>k u római egyezményt elsőrangú európai fontosságú eseménynek mondják és hangoztatják, hogy nem irányul egyetlen nemzet ellen sem. A ilavasúroda római tudósítója azt jelenti, hogy egyezményből kimaradt revíziós célzás helyett szállt sikra Mussolini vasárnapi beszédében a magyar törekvések érdekében. A francia külügyminisztérium kedvezően fogadja az egyezmény hirét, a párisi sajtó azonban aggodalmaskodik, hogy Olaszország lefolyása igen megnövekedik a Duna-medencében Dollfuss kancellár hétfőn reggel érkezett Bécsbe, ahol kijelentette, hogy Olaszország— Magyarország-Ausztria szoros gazdasági egy üti mü ködése előkészítette az alapot az európai gazdasági élet nagyobb területeu való együttműködésére.
A cseh sajtó elkeseredésében német baráttá vedlett
Prága, március 19 A cseh fővárosban keserűen fogadták Mussolininck a magyar revízióra vonatkozó kijelentéseit. Még az utóbbi időben is a cseh lapok olasz-barát hangon irtak, ma azon l>an már német-barát húrokat pengetnek. Hangoztatják, hogy Csehszlovákiát Németországgal összeköti a Habsburg-restauráció ^lleni harc és Olaszországnak Auztriában jíya-korolt hegemóniájának visszautasítása. ,
Emlékeztető
April* 7-én : A Kerékpár Kgyiet tánccal egybekötött szinielőadása az Ipartestület székházában.
AprliU 8. Matiné fél 12-kpr a zeneiskolában (Vannay J.).
AprUis lf. V. bérleti hangverseny (llerz Lili zongora-estje):
Aprllto 18. Tanári hangverseny a zeneiskolában «te 9 órakor.
Májna 2t. A frontharcosok" zászlószen-te lós i ünnepélye.
Ki uj magyar kir. ■araj étéhrm
OSZIflLVSDllSJEGYEK
kaphatók ltj. Hiraohler MHiu
mztályíonjígy lőinptWnái gunck\'v^mta, KwoumzíIIó épület), «hol i»«rtt.M.0«O m lfay»wW HWmtT írereményt .wrtefc.
Kisorsolásra kerül cca 8 millió aranypengő.
Hivatalos árak: Egész: P 24, fél: P 12, negyed: P 6, nyolcad: P 3. —\' Húzás április 14. és i7-én.
Santa Lajos IpartesIMell elnöi víltsza
Varga Lajos nyilatkozatára
A fa<*í Kö*l<>nyt a kö\\«tkezö,nyilatkozat közlésére kérik\': Igen tisztelt Főszerkesztő Ujjl Méltóztassék megengedni, hogy n. b. lapjának f. hó 15-iki számában Varga Lajos nyilatkozatára egyelőre ezúton is válaszolhassak.
Az elöljárósági jegyzőkönyv \'hiteles adatai a kézműves-kisiparosság \'jövőjére* nagy kihatással biró ezen «köz ügy re- vonul kozólag a következők :
— Mull év november 2-án az elöljáróság az elnökség javaslatára a háznagyok figyelmei felhivta arra, hogy a Bakó-féiö szerződés betartását a jövőben jobban ellenőrizzék. Majd december 7-én lar tott elöljáróság\' ülésen az iparts-tületi elnök újból felhivta a, háznagyok figyelmét a fokozottabb kö-telességteljcsitésrr. Különöu n a bér lök kötelezettségeinek ellenőrzésire és minden előljárósági ülésen való jelentéstételre. Nevezett ur mindkét ülésen a jegyzőkönyv adatai szerint jelen volt, sőt az utóbbin háznagyi tisztéről is lemondott, amit az elöljáróság tudomásul \\ett és Telelte napirendre tért.
Az ügy általános vélemény alapján is — ugylátszotl, hogy ezzel l>efcjezést nyert. Az elöljáróság legnagyobb meglepetésére azonban a februári közgyűlést előkészítő nagy munka hevében február 7-iki kelettel n nevezett ur az elöljárósághoz címzett levelében visszatért a háznagyi lemondását tudomásul vett elöljárósági ülésre és ezen alkalommal olyan kifejezéseket im-putált nekem, amelyekre vonatkozólag mosl már a nyilvánosság elölt is- a helyzet kényszere alatt — ki kell jelentenem, hogy nem felelnek meg u valóságnak. Az elöljárósághoz címzett levelével !ftf elöljáróságnak február 8-án tar-
tott ülése foglalkozott, mely QV\'sröl szóló hitelesített jegyzőkönyv 270. oldala, szerint: ...ülnök, a levélre megjegyzi, hogy valótlan az az állítása, hogy ő azt mondta volna, hogy a Bakó-fé.lc 800 pengős veszteséget a háznagyok mulasztása okozta; kereste a jegyzőkönyvekben, de nem tudott semmi hasonlói találni. Azt azonban, mondotta, liogy a háznagyok nem tartották nyilván, hogy az OTI-járulék, víz dij, adók stb. befizettettek-e, ezt csak a bírósági tárgyalás előtt közvetlenül két órával üazsó József jegyző utján tudta meg. Az elöljáróság ugy Varga Lajosnak tncat már az elöljáróság! tagságáról való lemondását, mrat pedig az elnök megállapításait tudomásul veUc. Ezen az ülésen harminchat elöljárósági tag volt jelen, nem valószínű, hogy mind a harminchat tévedett, vagy nem emlékezett rá s csupán a nevezett ur memóriája volt helyes.
A december 7-iki előljárósági ülésen a háznagyi leendők lelkiismeretes elvégzésére szóló, felkérésemre nevezett urnák tiltakozása « közgyűlést megelőzőleg csak február 7-ikén történt meg.
Március 8-án összehívott előljáró sági ülésen Varga Lajos újból szó-válelte a fenti levelet s kalt$óriku-san kijelentette uz elöljáróság színe előtt, hogy «cí 800 pengőket soha nem einlegctelt s ne csűrjem a dolgot... Ezen kijelenlésóre kény-leien \\oltam leveléből ráolvasni állításának tarthatatlanságát.
Ezek után — mint a Zalai Közlönynek jelen volt képviselője a tényeknek megfelelően megírta — a kérdés felett polémia fejlődött ki. Ujl>ól szavazásra tettem fel a kérdést és a magjelent negyven előljárósági tag kózfli ismét senki se
Húsvétra gyermekeknek
■25225555S55255
lakk pántoa-cipfi
23-26-lg 27—30-lg 31 - 35 lg
P 4 90 P 5*80 P 6*50 Szabó cipőáruház
Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 1.
jegyzőkönyv hi-• álljtáRii
vonla kétségbe telességéU. toelycsa| adott helyt a ne* nak.
Miután pedig « ijelb at elöljáróság cgjfö, ff" a megjegyzés h " • ktá^cyaltifigL
szószerint a következő kijelentést tet-tem: .az elöljárósághoz intézett levél buu Kcemélyemro vrmattozólag olyan kijeién tés, fordul. «lö, *roeiv«t szó nélkül nem hagyhatok, kénytelen vagyok Varga Lajos urat a biróság,elé állítani, mert to a nékem Tnifnitílt\'kf-jelentést megtettem volna, lepne annyi bátorság és férfiasság fcéluMiii, hogy ezen kijelentésért bocsánatot kérnék.«
lirre Varga l/«jos tőlem bocsánatot is kéri.
Ez az , igazság 1
Amiről ón vhi^ Lajos ,ur nyilat-kozatában szól, az a tényeknek elferdítése és e tárgyban teljesen hitelt-érdemlő a Zalai Közlöny jelenvolt képviselőjének feljegyzései alapján készült közleménye.
liogy Varga Lajos és társai velem szembep a bizalmatlanságukat továbbra is fenntartják,, ezxql " kérdéssel csak a bírói ^\'1 járás befejezése után tartom helyénvalónak foglalkozni, amikor is készséggel fogoH fe|yliágositással szolgálni a közgyűlésnek.
F.zek után mély köszönetemet fejezem ki Főszerkesztő Urnák, hogy k nyilvánosságra kényszeritett válaszomnak .helyi. adni kegyes volt és vagyok a m. t. Főszerkesztő Umak őszinte nagyrabecsüléssel
Nagykanizsa, 1031. március 17 Saiuu L*Jo« S. a nagykanizsai Ipartest elnöke..
U. i- tízen válasz megjelenését a Zalai Közlöny, f. hó 18-iki számában előre jel«zte, amely után f. hó.lti-én Varga Lajos ur hozzám intézett leve-Jér«- a törvény rendes utján adhatom meg a választ.
Samu Laj^s.
Az Izr. Utttzség M kőzgytüese
Vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta rendes,évi közgyűlését a nagykanizsai izr. hitközség dr. Halphep Jenő elnöklete alatt a llijgok élénk részvételével. A lendületes éa tömör elnöki megnyitó utalt arra^ hqgy a inult esztendő még mindig a gazdasági válság jegyében zajlott le. A zsidóság szempontjából még a hét szük esztendők egyike volt. Utalt arra, liogy más országokban még mindig megfosztják a zsidóságat a megélhetés lehetőségeitől és kiutasítják őket, ami a magyar isidóság áldozatkészségét erősen igénybe vette. A nagykanizsai zsidóság etekintetben áldozatok árán megtette kötoksaigét. Ami a mult évj zárszámadást illeti, az i>Ontosan ragaszkodott a költségvetés előirányzatához. Egyetlen tétel sincs, amellyel átlépték volna a költségvetés kereteit. Csupán az adótételnél \\an egy 2000 |>engön felüli hiány. \'Ajlütközség tagjai olyan módon tet-le|c elegei adózási kötelezettségeiknek, hogy az példásnak moncíható.
Fábián Miksa terjesztette ezután elp a tőle megszokott szépségű jelenlését a hitközség egyévi munkájából, eseményeiről, bevezetésében hangsúlyozva, hogy á zsidóság bol-dogsága mindenkor azonos volt h4zája boldogságával.
Megemlékezett a felsőkeroske-<jWmi iskolának városi kezelésbe való vételéről. Felolvasta a kultuszminiszter elismerő . leiratát abból az alkalomból, hogy az izr. hitközség 90 esztendőn át tartotta fenn az, iskolát. Ugyancsak a i^lgármes-ter elismerő és köszönő levjélét a hitközség áldozatkészségéért*\' Azuj
IM4 március 20
ZALAI KÖZLÖNY
rírlllíroék, truéayak, TiluUl l«i)ikk Iuhi tainnt és cjátl
Kasztlnó Holzer Elly
retlkölsz.lonjába Horthy Mlklós-ut 11. II.
Átalakítások, lavltások
izr. magánóvoda létesítéséről számolt bc. A hitoktatás intenzivebb oklatása érdekében míg egy hitoktató alkalmazása iránt történtek lépések. Köszönettel adózik a ha-(Qxmiányozóknak. A zárszámadás 2.5 százalékos hiánnyal záródott lo, ami a költségvetés reális voltát do-kumentálja. Majd a statisztikai adatokat sorolja fel. Beérkezett ősz-sicscn 625 ügyirat, kiment az iro-dából 645 ügydarab. A népmozgalmi adatok kedvezőbbek az előző év adatainál. Mig 1032-ben 17 gyermek született, adtlig 1933-ban 23. Halálozás 1932-bon 57, 10331>au 15. Házasságkötés volt 1932-ben 15, 1033-ban 23. Kitörés vagy átlérös nem volt.
I)r VilMnyi Henrik javaslalára a közgyűlés ugy az elöljáróságnak, mint Fábián titkárnak köszönetet sutvázolt.
A zárszámadásból kitűnik, hogy 03.226 pengő kiadásul Bzcnllien a lievélet 90 343 jK-ngő volt, a hiány léhát 2886 pengő.
A közgyűlés dr. Halphen elnöjt zárószavaival ért véget.
Ilétrőn reggel 9 órakor kezdetét vette a válaszlás. 2D lejárt mnndá-tumu előljárósági, 5 pzámvizsgáló-bizottságl és 2 községkerületi képviselői tagság került választás nlá. A szavazás délután I óráig tartott.
Megválasztattak : elöljárósági tagoltul 4 övro a következő sorrendien : Vermes Aladár, Wcisz Tiva-dar. llalog Dávid (uj), I\'olgAr-I.ászló (uj), Miklós Gyula (uj),dr. Kreiner Zsigmond, dr. Kertész LI-pót, Ötvös Emil, dr. Ncy Ilugó, Grúnfeld Miksa. Práger Ferenc, Hnsenberg Oszkár. Slem Gyula, Ilerier Józser, Kálmán Ijoó.
Elöljárésági tagokul 2 \' övre : Scherz Rlehárd. dr. Rapooh Aladár, Székely Nándor, Kaufnunn Károly (uj), dr. Elek Mór (uj).
Számvizsgálóhizottsági tagok 2 évre; Osterrclcber József, Spítwr Gyula, Deutách Ödön, Neufold ■laques, Fürsl Ödön.
Községkerületl képviselők 2 év-. re : llelmler József és dr. Rapoch Aladár.
Ep«- és májbetegsfgeknél, \'l<6-sorhsn epfbólysgkstarrus, epekők\'p-zödéa és sárgaság eseteiben a minőin í"yhe hatású természetes „Fareno Józaet" keserűvíz a hasi szervek lunk-lőlt é\'énkebb tevékeny. «re se\'kenH. Évtlztdes orvosi ta-P\'sztslalok lsrazol|4k, hogy «z otthoni Ivókúra leggyakrabban ugy válik Igen eredményessé ha a Fareno Jónál vizet reggel éhgyomorra, kevés forrt vlzztl keverve Isszuk.
Hamlslannzásra való rábírás miatt elitéltek egy szegedi ügyvédei
Szegeti, március 10.
A szegedi törvényszék hamislanuzás-ra való rábirás elmén most vonta fc-lelősségre dr. Balogh Béla Ismert sz»-gedl ügyvédet, aki évekket ezelőtt egyik ügyfelét, Dékány Jánost arra bt-
szélte rá, hogy hamisan valljon. Dékány, akit elitéltek, a fogházban az ügyvéd ellen vallott, akit héttőn a sic. gedl törvényszék harnlstamuásra való rábirás vétsége clfnén 3 hónapi fog-házra Ítélt.
Kétszeresére emelték Nagykanizsa kisipari és kiskereskedelmi kölcsönét
.Ismeretes, hogy a kormány Nagykanizsn részére 1100 pengőben állapította meg a kiskereske-djlml és kisipari kölcsönt. Nagykanizsa város a hasonló összeggel váló hozzájárulás helyett 3000 pengőre «mello támogatását, amit a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztárhoz !« is fizetett A soproni Kiniara mosl arról értesítette a nagykanizsai Ipartestületet, hogy a miniszter az eredetileg 1400 ]m-tx-gfti kölcsön összegéi 2860 iienjöre emelle (pl. Ugy, hogy a nagykanizsai akció részére mosl 5860 ]>engö
áll rendelkezésre. Kölcsönigénylők adják bo kérvényeiket a polgármesteri hivatalhoz.
IdöJArás
A nagykanizsai meteorolovlal megfigyelő Jelentések: - WttSn a mérséklőt: reggel 7 érakor -f fi-0, ulán 2 órakor -f 6-8, este 0 órakor + 4-0.
Ftth&ut: Reggel ée délbon bonilt, este tiszta.
Súllrőny : reggel északkeleti, délben és eete délnyugati.
(fl/llafcjl ritdlóliUnlii) * ■.tMr.U-B\'"\' l»U«»<l»U«ll 10 érakon >ér»ék«H délaESttl Mmls|slás vérhaté.
=
Hnsvétra a legszebb ajándék
Zsolnay 6» Herendi
porcellán
porcellán ^
^itvss
^ üvegáruk
Nagykanizsa, Horthy UUós-nt 2.
eladási helyiségeiben.
Szép ruha csak ja szövetből készül
Legszebb szövetek
legnagyobb választéhbon
legolcsóbb áron
^ÜÍ^JÍruMzÉgn
Forgalml adóhátralékok részletfizetése
A nagykanizsai körzeti forgalmi adóhivatal felhívja a forgalmi
adóhátralékosok figyelmét a m. kir. pénz ügy miniszteriu m 36000— 1034. sz. rendeletére.
A rendelet szerint a tegméltányo-sabb részletfizetési kedvezményre tarthatnak igényt azok a hátralékosok, akik az 2934. március 1-i állapot szerint bármilyen okból bevételeik után már nem tartoznak forgalmi adót fizetni (iparszüneteltetés, fázisrendelet kapcsán teljesen mentesült a forgalmi adó fizetése alól, stb.)
Ezen hátralékosok közül azok részére, akiknek hátraléka a 250 P-t nem haladja meg, minden külön kérelem nélkül a forgalmi adóhivatal hivatalból állapítja meg azadö-pótlékmentes (kamatm«ítÉÍes) részletek összegét és erről irástten érte-•iti. /
Az 1000 P-t meg nem haladó hát-ralékra részletfizetési engedély Írásiján kérhető a forgalmi adóhivataltól.
Az 1000 P-n felüli hátralékra a zalaegerszegi m. kir. pénzügvigaz-gatóságtól kérvénnyel kell részletfizetési enWdélyt kérni.
Az előzőkbwv_emlltett hátralékosok részére Írásbeli kérphnek alapján adandó részletfizetési engedély érvényességének lartama alatt havi egynegyed százalék adópótlék (késedelmi kamat) fizetendő.
Azok a hátralékosok, akik a bevételeiknek akár teljes <Vstc#0, akár annak egv része után még 1934. rnárchis 1. után is tartoznak forgalmi adót/fizetni, legkésőbb 1934. december 31-ig beadandó kérelemre. legfeljebb 24 havi részletfizetésre kaphatnak engedélyt a zalaegerszegi m. kir. pénzügyiga3ga-t óságtól! Ezen esetben az adópót-lék (késedelmi kamat) kulcsa tőrvényszerinti havi 1 százalék.
A részletfizetési iránti kérvényekre 2 P okinali bélyegé!1 kell rag.isz-tani és azokat minden esetben a nagykanizsai körzeti forgalmi adóhivatalnál kell bei\\yujtani.
Az engedélyezendő első részlelet 1934. április 10-ig, a következő részleteket podig legkésőbb minden hó 10-ig kell befizetni.
Ha a hátralékos az engedélyezett részletnek, vagy az azon felül esedékes folyó adónak az aftolt határidőre való befizetését elmulasztja, a részletfizetési kedrezinény meg-
TAVASZRA ajánljuk legújabb cipőmodelljeinket
a legfinomabb luxuskiwiteltAI a legolcsóbb árakig
Sándor és fia cipáruháza, Nagykanizsa, Fő-at 2. Városház palota.
ZALAI KÖZLÖNY
szűnik és a hátralék telje* összegében azonnal esedékessé váliki
AJon bátraiékosok, akik jelenleg is hatályban levő részletüzetési engedélyei bírnak, indokolt eaet-ben 2 P-ós okirati bélyeggel cllá lott és a forgalmi adólüvatainál benyújtandó kérvényben a zalaegerszegi in. kir. |>énzügyigaüqgfttó-•ágtól kérhetik engedélyük módo-•ítá^U.
NAPI HIRfK
NAPIREND
Március 20, hadd
Római katoMwa: J8 Hatot Ur.: NUan hó 4.
Mozi előadások hétköznap B, 7 és 9, vasárnap 3, S, 7 és 9 őrskor.
Városi muxeum és könyvtár qyltva csölörtökön ét máraap délelőtt 10-től 12 óláig.
OyófiystejÉárl égeli ssolgálst «l ban: M«kly-B*i grógystertír 12-m. tes klsksnJUwugyógyeseil
OőzflUdő nyitva reged 6 órilól este " áiálg (bétfő, szerda, péntek délután, ""----« nap nőknek).
bónap-Fó-ut gyágyazertir.
-t a itfadftreétfiia) A bel-
ugyminlszter dr. E«y Jenő rondőrfo-gaImasót szolgálati érdekből Gyékényesről Nagykanizsára helyeste át. , - («<UU t»t a Mlwz4ó»házbin) A Szociális Misszió nagyböjti estéinek előadássorozatában vasárnap Szólás Zoltán kórházi lelkész tartott nagyszabású apologélikus előadást, irmely. ^en a *W>zóüa és a teológia fegyverei-rel fejtegette a legfontosabb kérdéseket. A Szent Ilona Leányklub Arnber-ger Hezső karnagy vezetésével nagyböjti énekeket adott elő, majd a Misz. szló indulóját. Weszejy, Uouka Krüger Aladár egyik bájos vallásos költeményét szavalta cl hajásosan. Baksa Já-uosné saját bibliai tárgyú ijovellált olvasta fel, amelyek egy csipkefinom-ságu iUMktouyWhk megnyilatkozás"! voltak.
- (KtokUMlzMl dejwláeló a városházán) A kiapokbm a klskanis&ai gazdák Aradi Autal vezetésével küldöttségileg keresték fel dr. Krátky István polgármestert, akinek előadták panaszaikat. Különösen a Nagy#ác-r Be«k-kóz- és a Homokkomárorai-utca viz-lecsapolása ügyében kérték a polgármester sürgős intézkedését. A polgármester a legnagyobb szjvélyességgel fogadtu a küldöttséget és meghallgat, va kérésüket, rögtön hivatta Király Sándor műszaki tanácsost és a vízmestereket, akikkel bővebb , tárgyalás alá vel*e « gazdák panaszát. A polgár-mester a kérést magáévá tetlc és ezed is tanújelét adta, hogy szivén fekszik .városának legkisebb ügye ls. A kúl-uóttség az erélyes és gyors intézkedést, valamint a polgármester jóindulatát látva, a legnagyobb megelégedéssel távcsőit.
- Antilop dlv.tclpflW többféle modellben P 8.80-ért ajánlom Miltényi Sándor és Fia cipőd ruhájM.
- (A* KvangcH.ua Nőegylet) vasár-nap szépen sikerült szeretctvoodégsé-get rendezet\', melynek műsorszámait a márciusi nagy eszmék emlékezetének szmWte. A kar sikerült énekszámokat adott elő Vánkos Jenő karnagy vezetésével, az emelkedett hangú ünnepi beszédet Horváth Olivér lelkész mondotta, Bcloznay Karolin szépen sza. vall, végül egy bájos egyfelvonásos színdarab zárta be a magas színvonalú műsort. A háziasszonyi tisztet «z egylet elnöknője, dr. Krátky Istvánné tóltöUe be páratlan kedvességgel és magyaros vendégszeretettel.
Női mosó bírkesztyük csak . . . . . . P 2.80
2.50
Diwűkesztyük, mosó...... —.96
Selyem nadrág ....... 1.30
Selyem nadrág, gyermekeknek . . . . P —.9ti
Selyem kombiné....... Azsuros selyem harisnya .... . . ■ P 2.96
. . P 1.80
Selyem harisnya, prima .... 1.50
Műselyem harisnya...... . . P —.96
minden minőségben.
Selyem harisnya, minden párért (eleiek P 1.95 ,
Férfi zokni, jó minősége . . . P -.58, P —.48 ■
Féfi zokni . . P —.96. P —.78, P —.68, P —.58 \'
Férfi nyakkendő, sokszáz darab P —.96, P 1.50
Férfi Ing, freskóból...... P 2.60
Férfi ing, prima fehér ..... P 490 ;
Férfi poplein ing, mérték szerint . . P 6.50
Férfi hálóing, prima...... P 4.96 "
Női kombiné, himzett..... P 1.68
P 3.50, P 3.20,
Pár száz darab retikül ós pénstárea nagyon olcsó árért
Fűzők gumival ..........
Haúsnyatartók . .........
Melltartók . . C....... . .
Melltartók tffllből .........
Nöi blúzok, mosóselvem.......
Nőfpuloveiejc
Gyermek harisnyák . . . Nöi flórharienyúk, selyemfejü
Férfi gallér......
Joss-gallér, legjobb . . . Zsebkendők, azsuros . . Gyermek zsebkendők
Férfi harisnya, cérna .... P 1.80, Férfi poplein ingek, fehér vagy szines, a legjobb minőség, mérték után . . . . .
30,
P 2.90 P —.06
p -^a
P —.96\' P 2.50 P 2.50 F 28-tól P 1.20 P —.39 P —.88 P —.24 F 38-tól > P -.98
P 7.50
Kirakatainkban minden kiállított árun fel vannak tüntetve az árak!
Postán utánvétellel küldött meg nem felelő árukért a pénzt visszaadjuk!
FUrst Divatcsarnok
Nagykanizsa.
\'^•fTí20!
- iLb-rált* fl5.<Ü«*> A ZruiliMlk
Ks hÜWmt ií WfvAKit KOrmir-
;«„ ml, lfc*«Jtt .Haj***
. íronlharttis Siövetsíg N»l!í kMjllsal fs. .
mttbuk. ftm^w*! I^íjttielf I
MttBMÖF.i
. Ui^ixto- nriwta ijh\'iíi Utüiina <lr \'Wlíp T&mi « FrolUtnorc^a IW. Mao-
iortjáiwk tlnök« tátijai? eJöaJú-1 ilt. Stdckes elöadAsAban a háboni
liórü elterjedését mind a nral napig, ismertette\' a Frontharcos szövetség c€l-kitüséseit A hallfritósáfl megéctdteés s*ivébe zárta * íronth«rcpSok . pettes célkitűzését, az előádásl p*dlg lelkesen .megtapsolta. Mm k»U emJákez-nünk a Levele Zenekarról is, amely SchlUet János városi zeneiskolai tanár kitűnő vezetésével Uvolta: 71-sxaparti Szerénáját Mta elő\'és tezsel nagyban emelte az ünnepély műsorát, ttartunvólgyl Iván, a kitűnő előadó szavalata az est kiemelkedő száma, volt,, Mélyen érző lelkével Ban járnia F<x<snc: Fekete Péteroé, gyönyörűi költeményéi, adta. elő, ámcjynek ódási sikere után,> a közönig telkes ünneplése közepette ferdélyl József: A gépmadár elmü költeményét Is kénytelen volt előadni. A müior a Himnusszal ért véget. — Ugyancsak vasárnap détatán még egy előadás volt a -\\-á»jhéa» dljz-termében délutón 3 órai MwJeUoL iRzt az, előadást nagyszámú kózöuség előtt Koroinpay Kálpián, a M\'AV b»d«-i pesti főméíjiöke tartotta a gyümölcstermelésről. Vele együtt volt Tiltlch Nándor VOGE Iőtltkái\', a Vasutas Hit-lap szerkesztője is. A nagy Szaktudást eláruló kitűnő előadást a (tmtez^í Iío-duhni és Művészed Kör nevében Űr. ÍTholvay Zsigmond kóMőnte. meg. tgy-beu.kérte az e^«dót; hygy a, kóeeljövőben ismételten jöjjön k NagyJcani-izsára hasonló előadá? megUrlisára. Korompay főmérnök megígérte, hogy legközelebb Kiskanizsán, a Polgífrl 01-:vaaókörben tart előadást a gazdékö-zönség részére.
- Legwebk divatlap a SchfiU kira lkat
- (A Ktskattlssal Polfirl Oivwrtkér)
vasárnap est® 7 ói«i keztletlel tartotta március 15-iki hasáJM ünnepélyéUAz ünnepély szónoka Kerethy tiésa i»lr gári iskolai tanár volt, aki ügy felépilet\' beszédéhen méltatta a márciusi eseményekel. Nagy László alkalmi kóneményét ügyesen adta elő. Az fmnepély műsorát a I.evente Dalárda énekszámai tették változatossá Lcnz Gyula karnagy vetélésével. A műsor utolsó számaként az Olvasókör műkedvelői a .Kóltő és a halál* ci-cimü hatásos sziamüvet adták elő nagyszerű ssecepasztásbui.
— fa—Maeneléchpi, Budapest, VUma királyné ul Ö.
. (8c«8udvary LúsOé upkb mm«-blzalása) Csak ni imégen ■ adtunk bírt Szépudvary l^ászló, az országos hiiwév-ix- szert teU .kiskanizsai sáskák« kitűnő teslnevelőjéiwk és parancspoká-, nak legújabb kitüntetéseiről, ma ujabb megtksztulfclésről vuux módunkkan . birt adni. . Ugyanis a rpájUS végén Budapesten megtartandó nemzetköki Ifjúsági teshjevelési kongresssos rendeső-séfco felkérte Szépudvaryt, hogy a kongn-sszuson tartson oiősdást é»:i bemutatót. Suépudvary I.ásaló. kézséggel t<tl eleget a,m«güi»MÖ megbisalásn^k, anwnnylbeo Vállalta toiaU \'tonwóra bemutatóját. A bemutató m»ay- W/. testnevelési főiskola győri ull ázékhá-zában lesz. Nagykanizsa várgs közönségét őröm töltheti «1, hogy fcmót-dia. dalra kerül áz előadák és bemutató kapcsán a nagykaatztai álbuni elemi Iskola növendékeinek tornatudása és ezzel az egész viláfc előtt wi^mutst-hatja magasfoku tornaknltoféjét.
- A Uwezl divat vJfeMigal-fcgBl-csóbban Brónyai Divatáruházban.
- Buletvásárffts nem Sondl Teljes berendezéseket rendkívül előnyös rész-leUlze^ésre, sőt kamatmentesen is kiállítunk. Kopsteio bútoráruház, Horthy Mlklówjt 4.
1134. márujii 20
Férfi poupllo inganyag ujdon >á-
gaink raktárra érkezek. Sehfll^Anjfrátt.
(A Nagykanhual Leven.c Ejy.>-.hüH\'í) vasárnap délelőtt fél 12 órakor lartólta meg március 15-Iki hazafias ünnepélyét n RozoonyiAiteal elérni is. kóla udvarán szép szánni közönség is al. összes leventék jelenlétében. Az ünnepély a Himnusszal kezdődött, amit « leventék énekeltek. FHö Iv-reiic az egyesület ügyvezető elnöke, szépen felépített beszédben méltatta a nap jelentőségét. Kaszás Ferenc levente szavalala után az ünnepély a Ur. szekegy elénekléséwel ért végűt
_____| pongőért már divátos női kalapot kap Hrónyai Divatáruházban.
A t!o>Hk» gazdák é» kertészkedők figyelmébe ajánljuk u Mautner Ödön r.t. önálló j>avillonját a mezőgazdasági kiállításon, a főbejárattól jobbra, mert 60 éves tupajiztulal. értékes eredményei vannak ott klállitva.
- - N0I lavaail «zöve4 és selyem ru-liák a legújabb fazonokban Schütznél.
RÁDIÓ-MŰSOR
Ifudapeai, kedd.
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
0.45 Hírek. — 10.00 1. Mesemondó (iúl Baba (török mesék). 2 Török verselt — Közben hanglemezt*. — 12.05 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. - 145 Időjelzés. - 1.30 Endre Béla szólókvartettje. - 240 Hirck. 1.00 B. Czeke Vilma mesél. — 4.45 Időjellés, hírek. — 5 00 .Az amerikai leánv« (előadás). 510 Herz I.Hi zon-goráük. — (í.uö Kossuth l.ajos életének a tizedik évtizedében. (Hegyaljai Kiss (;éza). — 690 Szabadságharckorabell dnlok. (Vtnozell Béla, Radlcs l.ajos (táijogató) és cigányzene. — 7.30 Kis színpad. .A fiu nein üthet vissza.. DranWlctt. - 8 00 Htrck. — 8.30 Hang-Unvcz«k. 0.4$ \'Régi mugyar zene-müvek«. Előadás a Melles vonósnégyes közreműködésével. — 11.00 A New-York-kávéház szulón-zenckara. \'■Bécs : 12.00 Müvésilcmezek. —\'12.30 Szórakoztató zene. — 1.30 paraszt\'-tán-eok, lemezen. - 2 00,Nők félórája. 1.50 Vigyázat lavina — 5.10 Sgalítzer Elz« Weingarlner dalokat éuekei. — 5.255 Jergel Vilmos zeneszerző müvei.
6.00 A februári események politikai alapja. — 050 Sizés a Kordilh\'rákban.
7.155 Tarka est - 9.00 Ilnzaflas emjékest. Férfiak Mária Terézia s*o|. gáWában.* — 10.15 TAnelcmezek.
2alai közlöny
Ofcs&nhjjof wíPa moziban szctakczTíatik
VÁROSI MOZGÓ
Kedden és szerdán 5, 7 és 9 ór»köf.
12 uj sliger I műsorban Minden előadás filléres
FOX ARAAYPRODUKCIÓ 1
Mesmozdul oz min
A szenzációk filmje egy lebilincselő szerelmi történet keretében. — Ezenkívül
FANTOM
Lélegzetfojtóan izgalmas misztikus történet. Mrnden előadás fillópss helyárakkal!
SPORTÉLET
& Zrínyi átszervezett csapata fölényesen győzött
Zrínyi-Kaposvári Rákóczy 4:1 (3:1)
Végre megtörött a jég. Sikerült a Zrínyinek, igaz, hog.Vátszervezfllt formában a győzelmet kiharcolnia. Vall-jukv be. őszintén, hogy a győzelem teljesen megérdemelt volt. Már a mult vasárnapi Kf\'AC elleni mérkőzésen látszott, l»ogy a csapatban értékes játé-kosok játszanak, csak a kapu előtt \'való tétovázások hozták magukkal a meg nem érdéinéll ver.-ségckei. Ebben az összeállításban komoly ellenfele (Vsz a Zrínyi vasárnap uz NTE-nek. A csapatban u mérkőzés egész folva-mán nagy kapura törő lendületet láttunk\' és éles lövések is zujdak a ka. pura. Ez mindenesetre biztató jel, a jövőre nézve. Voltuk ugyan a csapóiban gyenge |>onlok is. A fedezetsorro áll ez legfőképp de u pályán kiharcolt eredmény uz értékmérője minden mér-kőzésuek,. a Zrínyi pedig győzött és helyi szem|)ontl>óI ez a fő.
Sok csiszolni és javítani való van még a csapaton a labda megszerzése és unnak Helyes időben jó helyre továbbítása szempontjából. Ez egy jó edzőnek nem kerül nagy fáradságába, fia a c*.apat megszerzi ezt a hiányzó és a lulNluriigásnál szinte nélkülőzhe-t<t\'.en játéktiuaj<k>nsá#r>t, ugy nem kelt félnie attól* Iiogy Jövőre kiesik az egységes első osztályból, ami természetesen az egész nagykanizsai labdarugó sportnak nagy kára lenne.
Maga a mérkőzés egy-két időleges visszaeséstől eltekintve, Zrínyi fölény
jegyében folyt le. A ILetvcv -Pőc*e, Varga Beke, Vellák, Munkécsv-Kár-
pát. I»oór, Pum, Sü*lec, Taródy ősz-szeáUltásu csapat mindjárt a bíró kezdő sípjele után támadások surosatát viszi a Rákóczi kapuja felé, de a jó In-fejezés egyelőre elmarad, sőt egy veszélytelennek látszó Kaposvári támadásból I\'oór II. kaposvári c*atár megszerzi a vendégc-si ionnak a vezető dugót.\' Nagy lendülettel vág vissza a Zrinyi csapata a dugóra és két pt\'rc inutva Pum egyenlít. Alig kezd u ka-|K)Svári csapat, máris Pum lábáról száll vélheietlenül hálóba a bőriabda. Vezet a Zrinyi. 2 :1 M\'Jjd a 33. percben Kárpál egyedül átmegy a Bákóczi védelmén, hiába nyomják jobbra-balra leragasztja a kapuira csapata 3. dugó-hit. A második félidőben visszaesik a Zrinyi csapata, igy a vendégcsapnak is alkalma van képességei bemutatására. Viszont akkor az u szerencse, hogy a Zrinyi közvetlen védelme, jól áll a Jábán. Igy nem adódik más esemény, minthogy újra Pum zörgeti meg a kaposvári hálót. 1 :1.
A vendégcsapat nagy akarattal küzdőit. Tukora hátvéd, Kerek köZépíede-zot és Poór II, Játékosok azok, akik kiemelkedtek uz egyfltt.sből.
Kaufmann bíró kifogástalanul vezette a tnérközést. Még a vesztes cua. pat is meg volt ve te elégedve.
Iloljé
Az NTE Nagyatádon hagyott egy pontot
NTSE-NTE 1:1 (1:0)
(Kiküldött sportroval vezetőnk jel.)
AZ NTE első tavaszi kirándulásán értékes pontot adott le a Nagyatádi Turul ellen. Gingi hivatali clfoglult-sága miatt nem játszott ezen a mérkőzésen, akinek hiányát nagyon megérezte u csapat. «A lelkes nagyatádi legénység mindent l>eleadvu küzdött, ezzel szemben uz NTE csapata minden részében csalódást keltelt, de feltűnő yolt a csalérnor tehetetlensége. A mér-közés háromnegyed részélxn a nagy-atádi kapu előtt folyt a játék, de a csatárok a legbiztosabb gólhelyzeteket Ls kihagyták. Az NTE a következő felállításban játszott: Németh — Cig-ler, Hngelleiter - Csáki, Wilhclm, Kudich — Farkas, Szollár, Horváth, Jakubecz, Csász. Az első percben Farkas beadását Jakubecz a kapu szájában fölé fejeli, majd Csász közelről mellé lő. A második percben Szilágyi a balszélen leszalad & Lakatos a tétovázó NTE védelem mellett vedbetet-lenül belövi " vezető gólt. A meccs
elején senki sem merte gondolni, hogy az NTE-nek meg kell küzdeni a kiegyenlítésért. Hiába támad "z NTE sorozatosan, nincs aki gólt lőjjön.
Szünet után levegőhöz sem jut n Turul, de Csász három méterről mellé lő, majd u Horvátha| hejyetcscrélö Wilhclm fölé bombáz. Az 5- percben Csász éles lövése utat talál a hálóba, de a biró érthetetlenül lesállás címén nem udja meg. A 25. percben Csász beadását Vlda, a Turul bekkje kézzel fogja meg, a megítélt 11-esl Csáki belövi. (1 :1). Az NTE nagy ostroma eredményt nem hoz. A 2& percben van a yneccs legszebb jelenete. A csatársor szép kombinációjából a labda Farkashoz kerül, akinek beadását Szollár kapásból irányítja a felső sarokba, de a jól védő nagyatádi kapus ro-bin zónáddal védi a nagy lövést.
A nagyatádi csapat minden dicséretet megérdemel lelkes játékáért. A védelem nagy munkát végzett, Vida
volt a legjpbb közöttük.. Csatártorá-
ból a két szélső, Németh *a .Szilágyi-voli nagyszerű.
Az NTÉ csapatában az ujjono Né-metli ügyes védése volt örvendetes, egyébként Engeli«Uer, CMki és. C»ás» mulatóit valamit. A csapat, többi t»|-jalfti ne» Wietett ráismerni. -> i
Aj inérkőtést Sóbs pécsi bíró gym> géni vetélte. _
, (om
Sitzer Antal sírját mtg-szoruzták halálának évfordulóján
Vásárnap, folyó hó 18-án mult egy éve, hogy Spi*«r AriUl; Ö Z«»l \' Közlöny «i»rtrovat vezetője és a \\Á-vente I ^.bdarugó Szakosztály ügjfyf^ zető elnöke hirtei«n elhunyL A levente íJibdarugó Szakosztály méltó keretek kőzött emlékeaeU meg a «akou». tfity volt megalapítójának elhalálozás . évfordulóján. M Intézőbizottság é* » •, birótestület testületileg megjeWit -S|.llzer Antal sírjánál. Ofcnbeck F«- \' renc, a Levente Labdarugó Szakosztály ügyvezető elnöke kegyeletet sz*. vak kíséretében helyezte el a Szakosztály és Birótestület ho5Zoroját4 * sírra, mely -után a jelenvo!t»k mozdulatlanul álltak néhány percig* kiváló - sportember sirjftnál.
Fog romlását
lOOau lx megakadfUyoBa*
■HYFEBDEBt
_H>l*rtWwnQla...------
Profi eredmények
FoKncvóros—111. Kcr. 4:0 (3!0). lUx-.k.i- NemKtí: 1:1 <1:0y*> -UJpwit—I\'höbus 3:1 (1:1).
lluiifiriar-AlUU 2 :0 p:0).«.....
Bn<l«l .llz-S^ged 1:1 <J:0>. Sgiiwc-KtopcM » tű (2 :0).
Alosttály eredmények -
l\'VSK—I\'EACl 2 :0 (0:0), UVOGE ClTK li0 (0:0). SBTO—B10K 3:0 (1 :0>.
Levente eredmények
Htálnlmnáilum-13 FC «:2 (1:1). ÉllMfrész—ZHnyl II. 6:3 (1:0). 1 t TcMky- Tran^hsul*\' 1:2 (toítí Iuj,ui-IIuiij»<U\'3.0 (2:0).\' Tön-lcvéi—S:lska 0 -0.
ATHENAEUM 50 napos kOnyvvtoár
könyvel
beszerezhetők
FISCHEL
kAnyvk«r*»kadésb«n
Horthy Mlklój utca 1.
T-l.foM 17«. M.r.1
amit itt mmmma torn a MliMHi
Szelvény,
melynek lelmoUWla 3 penKŐ bolti ár bolyéit 1 rmffkt voboU «« Ku Jifl
„• hrdt Inaf" 1 olmfl regényét ■ Zalai Oritay klsíó-hlTStmlíütW,
Köaiönetnyilvínltis.
Mindazon |óbará ainknak, ismerőseinknek, klilönösen az államvasutak U-itvIselöi karának él mindenkinek, kik felejthetetlen jó térjem, Illetve öcsém elhunyta is temetése alkalmival jóleső rétzvé üknek bármi mó don kifejezést adtak és mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, ezúton is hálás köszönetet mondunk.
öiv, Stréro Ignicné.
Strént Károly.
APRÓHIRDETÉSEI
Záaaurát keresőnk «e«vétslre. Alánlatakai MelCur Uvegkzreiktdésbe kálltlk.
IUI
Orököa aaátálkátáaS nyethetnek ssoo hölgyek, kik .Indán Uíon.i u| nyakken-dők kéazllésél, sssbását, valamiéi loazlott éa kopott nyakkendők szakszeri, vegyileg tlsstltssát és lavltiait, különleges német módszer szerint. bárom hét .lati elss|á-tltanl akarják. Singemé, Klnlnl-u. 22 1117
Hol vegyitek aanltnal I A Oörög dohánylőzsdtbcn. *
KéakarateBáa.kat mladenléle kl-. IUI bee legolcsóbban SUtnnél, Fö nt 2. 81
MJJua elaejtfllebontásra kerülő hi. anyagai egészben alaáék Kölcscy-utca 17. Jatt__1079
Mladeaaa.1 káf|Daaatt bútorok ki-azltéaét és Javítást! lutányoe.n váltatja Oe<6 káipllot, Horthy Mlklőa-ut 1*. 1048
-|laaá több wsggon Ella burgonya, átkát**, 4 paagó, vető 8 pengő q-ként. RAaaa vetflburgonya 7 pengő A állomáa Pnettaberény. érdeklődőknek lelvlll«o»l-táit fntásőseg, Posztaberény sd. U85 mrgáüőbos
Balaton lenyvcaett kőzet, gyQmölcsössel
atfla,
eladó.
tUalssslilt, n<
sfllőde, Eraaébat-tér.
nőtlent, lehessek, Kiss 1123
Zamra (Baumbaeh) rövid lelete, kereezlhuroa, eladó. Batthyány-u. la 1120
Tárház-utca ser-kán. Bővebbet Holtaaan Henrik kldlr-meatemél._1091
Kaieaak egy Jól lőiő ssslistl«si«sl. — Magányos u.lnó, Batlllyány-U. 20. •
Bpaa ládák mindenféle nagyságban eladók Musscl és Fdedtnthal csemege-kereskedőknél. •
NiHlbimliW srtliéij,
ha vetóaelt éa veteményeit
PÉTI-SÓ-val
____műtrágyázzu.
Szükséglet négy satíuéteroii ként:
Kzolékléléknél
Virágoknál ......
Hózatűiknél... ... Oytlmőloafáknál ...
Földfeperúél......
Málnánál ......
Pásaltnál
20 4
6
.111 i
Burgonya kat. h.-ként 80*100 kg. RéMnAl . . 8t#100 . Tengerinél . ,. «0 „ 160 ,. Rétek éa kaaaálóknál 50 ,. 00 .
Swlő 7. ... 80 , 120 .
Kaiiasosok......... 40 . 80 .
(Részletes haasnálaü utaaltás az érdek lódóknekaíjmenleeen rendelkezésre áll)
ki-<» ffik.ira 1.- f. i
* : :
ORSZÁG JÓZSEF
ma|,mQirá^yá,növéDyYédelmt8zerek
i atb. kereakedéaébon Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A biróaAg mellett) Telelőn 130.

250-től 2—„ 180 „ 125 „ 130 „
ujabb divatú ernyők 6\'— P-től
THvatáru&áz
Hori&y MIUlós-ut 1. VdrosOáz-paloia.
Szenzációi Biiby-ruhák él.
gariltarik legolcsóbb árban
Kerti vetemény és vlrágmngvnk
tuirini Phlox Knrtl náTilt
Nyári viola 8.1.1. na ff
Ingtok Rflaced. Mag;
Kuk.ovlr^a Sz.lm.wlpág s b. Műtrágyák
HIRSCH és SZEGŐ magkereskedésében
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonkint 20 «IMHI
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában Fő-uf 5.
vs-íaralnt
Krátky György és lij. Hirschler Miksa dohány-
árudájában, Fiechel Ede és Sohleaa Testvérek
könyv- és papirkereskedésében, Horváth József ujságárudájában.
HirdessenaZalaiKözlönyben
Közgazdaság
ItrménTtönis
Buzatlszav.(uJ)77-ee98S—10-05, 78-aa 995-10-lb, 7ft-ea KKiO—10-25, 80-a. 10-1S—10 3Í. dunánt. (uj) 77-ea 9-S6-9S5 7B-SS 985-9 75, 79-es 9-75-985, 80-as »W-9"5, rozs (ufilj-éO-ÜJO.-Zab I. r. 930-940, ujlengert Ussáatall 895 - 905.
gerté.ráiár
Pelhsjlás 5019, eladatlan 777. KtaS-r.ndtl 0-90 -092, szedett 0-68-092, szedett közép 0-81-0-88, könnyí 0-78-0-82, első rendö öreg 11-80-082, ll-od rendű öreg 076 - 0-78, angol süldő t. OM-OKÍ, szalonna nagyban 000— 0-96, xafr 1-07— 115, htts 1-20-110, félsertés 1-16-1-20.
Kiadja a tsptalsjdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Dálzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsáé. PelelSs kiadó t Zalai Károly. Inteurhan teleion: Nagvkanisaa 7a faánt.
L
A lALAI közlöny
barátai
zalai közlöny
hirdetőinél
vásárolnak í
Fasor-szanatórium
Budapest, VII., Vilma királyné-ut 9.
Telefon 31-5-26.
Sebészet, belgyógyászat, szülészet, nógyógyátuat, idegosztály. Olcsóbb, mint bármely klinika, vagy közkórház külőn-szobája. Napi ellátási dij 10 pengóiól. Kórházi pausáláralt idegbetegek esetében, továbbá szüléseknél.
Az ágő Imbrldga-I rétség angol falvakat vaszályaitat.
I a laptulajdouoa Közgazdaaágl It-T, Outanberg Nyomda éa Détsalal Upldadó Vállalala Mnyvnyomdájában Nagykanizsán (Felelős üzletvezető; Zalai Kiroly.)
ZALAI KÖZLÖNY
1934. március 20.
74. évfolyam 64.
Nagykanizsa,; 1934. március 21, szerda
Ara 12 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
gMrtoutfeég 6$ kiadóhivatal; Vónt 5. nia Megjelenik minden reggel, bétiő kivételével
r»L!THAI WAfiLAF
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Hlőflictéil ára: egy bóra I pengó 40 ItIKf Sierkea.tóaégl éa fiadóhlvatall telelőn: 78. aa
Az első eredmény
Vasárnap óta egész Magyarországon szóbeszéd tárgya Mussolini beszéde, amit á magyar rádió is kőz vetített a fascista nagygyűlésről. Ez a l>cszéd a római találkozó első nagy eredménye és érthetőleg foglalkoztatja azóta is a magyar közönséget,mert Magyarországra vo-vonatkozólag a Duoo olyan kijelentéseket tetl, amilyenek még sohasem hangzottak el ajkáról Nem mai keletű a magyarolasz barátság s nem mai keletű az a meleg támogatás,, amelyet már szánios alkalommal tapasztalhattunk Olaszország részéről. Amit azonban a Duce Európa nyilvánosságával most közölt, az nem kevesebb, mint Olaszországnak a magyar revizió mellett való nyilt állásfoglalása. .Magyarország igazságot kér és azt, hogy tartsák meg a békeszerződések meg kötésekor Magyarországnak* ünnepélyesen tett Ígéretüket. Olaszország a múltban is támogatta s a jelenben is támogatja Magyarországnak ezt a követeléséi.\' Szórói-szóra ezt mondta a Pucc, nem a nenVzetkőzi szerződések óvatos hátsó ajtókat mindig nyitva hagyó fogalmazásában, hanem a szónoki beszéd pillanatnyi s éppen ezért őszinte lendületében. Oly határozott és világos állásfoglalása ez Magyarország nagy ügye : a revizió mellett, hogy azt meg keli érleni az egész világnak, különösen pedig a kisantanftiak, amely a legsúlyosabb fenyegetésekben tőr ki, ha csak szóba kerül a trianoni szerződés megváltoztatása. A kisantant !>erzenkedése azonban nem másíthatja meg azt a tényt, amit a Duce leszögezett, hogy Magyarországot színmagyar területektől fosztották meg s hogy Magyarországnak e területek visszaszerzésén\' irányuló törekvése Olaszországban m.\'leg megértésre talált.
A Duóénak ez a nagyjelentőségű beszéde akkor hangzott cl, amikor a három államférfi már megállapodott azoknak a,z irányelveknek a tekintetében, amelyek a jóvőbrin politikailag és gazdaságilag hivatva vannak Olaszország, Magyarország és Ausztria együttműködését szorosabbra fűzni. A Duce elhangzott szavai tehát már azoknak a meg-állaixxlásoknak a birtokában hirdették Magyarország igazát, amelyek szilárd ala|>ot jelentenek a jövő kiépítése felé.
Ezek a megállapodások politikai-lag és gazdaságilag egyaránt jelentősek. Politikailag a három állam a jövőben szorosabban akar együttműködni mindazokban a kérdésekéi, amelyek közösen érdeklik okét s állásfoglalásuk súlyát termé-szetsaerülcg csak növelni fogja az egységes irányelvek szerint való előzetes megállapodás.
Gazdasági téren a három állam között megkötőit szerződés az autar J\'hia ma oly divalos, de sok tekintetben kártékony gondolatával való szembefordulást jelenti. Mussolini
Harminc évi fegyházra Ítélték a Szent Péter templom merénylőit
Hóma, március 20 A rendkívüli biróság kedden este hirdetett Ítéletet a Szent Péter templomban elkövetett bombame-
rénylet vádlottjainak bűnügyében és Cianca Rcnatot, valamint Bucig-lioni Loonardot 30-30 évi fegyházra Ítélte.
Titulescu Párisba készül a római találkozó ellensúlyozása végett
Róma után Londonban Is kedvezőbbnek látják a magyar helyzetet
Budapest, március 20 Kedden délben 12 £rakor minisztertanács vo.lt, melyen Gömbös Gyula miniszterelnök tájékoztatta a kormány tagjait a Hómában lefolytatott tárgyalásokról. A minisztertanács negyed 3 órakor ért véget.
Ixmdon, március 20 Báró Korányi Erigyes, a Pénzintézeti Központ I.ondonbanl időző elnöke kijelentette a Magvar Távirati Iroda munkatársának^ hogy komoly politikusokkal folytatolt megbeszélései alapján állithatja, hogy Magyarország helyzetét a római tárgyalások után sokkal kedvezőbben ítélik meg an^ol j>olitikai körökben. Ugy tapasztalja, hogy most már azok is helyeslik a pengő belső vásárlóerejének fenntartására irányuló ixdilikát, akik talán eleinte kétkedést nyilvánítottak eb-l>en a tekintetben.
Bukarest, március 20 Az Adeverul szerint Mussolini és Hitler ujabb állásfoglalása ujabb idegességet keltett. Az európai |>o-litikában különösen Mussolini beszéde keltett nagy nyugtalanságot, mert Magyarország \'mellett a revizió érdekében foglalt állást. Ez pedig egyenlő lesz a háborúval, irja a lap. A kisantantnak még szorosabbra kell fűznie a barátságot Franciaországgal. E barátság kimé-lyité6éhez nagyba\'n hozzájárul majd Titulescu legközelebbi párisi ujja.
A Szovjet javára kémkedtek Parisban
Páris, március 20 A legutóbb leleplezett kémkedési ügyben ujabb letartóztatás történt. Őrizetbe vették a Hadsereg és Demokrácia cimü folyóirat igazgatóját, egy mérnököt, aki a lőszer-igazgatásnál dolgozott és annak fe-
törckvése, amelyet miniszterelnökünk és Dollfuss kancellár is támogat, abban áll, hogy az autarchin szigorú határait áttörve, olyan nagyobb gazdasági egyséét létesítsen, amely hatalmasabb lélekzetvélel-hez juttatja az érdekelt országokat. Az erre vonatkozó elvi megál-lajKMlások készen vannak, a részle-tes kidolgozás pedifc egészen rövid idő alatt meg fog történni A három állam mcgálla|>odásai nem az elzárkózás, hanem a megértés |x>li-tikájának jegvében történtek, hiszen a szerződések kimondják, hogy ezekhez a mcgállaixxlásokhoz minden más állam is csatlakozha-tik, természetesen a megfelelő reális feltételek teljesítése melle*t.
A magyar közvélemény megelégedéssel és elismeréssel fogadhatja azokat az eredményeket, amelyeket Gömbös Gyula miniszterelnökünk hozott haza a közeledő húsvét ajándékaként. Nehéz esztendők sorát élte át Magyarország nemcsak a háborúban, hanem a trianoni békeszerződés megkötésének pillanatától kezdve is. Viszonylag hosszú idő telt el már a szerződés aláírásától, amely szinte megpecsételni látszott Magyarország sorsát Ha azonban egy népben elég lelkierő van arra, hogy ne tegye magáévá a róla hozott halálos ítéletet, az a nép nem is fog meghalni. Ez tör-
tént velünk, magyarokkal. Bethlen István gróf pionir munkája után Gömbös Gyula miniszterelnökünk lassan-lassan kezdi learatni szívósságunknak s a jövőbe vetett hitünk nck gyümölcseit Külföldi utazásai egy-egy frontáttörést jelentenek azon a gyűrűn, amelyet cllnségeink fontak körénk A mostani római ut eddig a legnagyobb ilyen áttörést jelenti. Bővid időn Ixdül gyakorlati eredmények fogják bizonvilani, hogy Magyarország feltartóztathatatlanul halad a politikai, a gazdasági, a nemzeti feltámadás utján. Olaszország, amely ma Európa egyik legjelentékenyebb hatalmassága, örökre eljegyezte magát a magyar sorssal. Mussolininek az európai helyzet megjavításra irányuló szenes átgondolásában szüksége van Magyarországra s ez a szükség párosulva a két nép között fennálló lelki rokonszenvvel, oly erős kapcsolatot jelent, amelyet semmiféle intrika, semmiféle változás felbontani, de még meggyöngíteni sem tud. Ebben a remény-l>en, ebben a kemény meggyőződésben várjuk a mostani olaáz útnak feltétlenül elkövetkező, országunk széles néprétegére üdvös hatását, bizva abban, hogy amit kiváló államférfiak oly szívósan akarnak, azt népeik szilárd elhatározása meg is fogja valósítani.
leségét. őrizetbe vettek két románt is, egy bioiogust és egy fogorvost. A házkutatás alkalmával sok okmányt foglaltak lo, köztük sok feljegyzést, ami azt bizonyitja, hogy a letartóztatottak egy másik államtól rendes havi fizetést kaptak.
A párisi nagy kémkedési botrány ban végzett vizsgálat megállapította, hogy a letartóztatottak valamennyien Szovjetoroszország javára Kémkedtek. Működésűkazon-Ixan Angliára és Amerikára is kiterjedt.
A képviselőház elfogadta a fővárosi javaslatot
A Ház kedd délutáni ülésén tovább folytatták a fővárosi törvényjavaslat részletes vitáját. Petrovácz Gyula követelte, hogy a fővárosi üzemek könyveibe az ellenőrző bizottság is lietekintést nyerliessen. Büchler József a miniszteri biztosi intézményt kifogásolta. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter hangoztatta, hogy az üzemek könyveiben sok olyan adat is van, a mely nem való a nyilvánosság elé, de azért hajlandó ugy módosítani a javaslatot, hogy a választmány kívánságára az üzemvezető a könyvekben foglalt egyes bejegyzéseket köteles bemutatni a választmánynak.
A 27-ik szakasznál, mely felhatalmazza a kormányt a főváros kőit ségvetési egyensúlyának biztosítása érdekében szükséges intézkedésekre, nagy vita indult meg. Peysr Károly diktatórikus szakasznak\' mondja. Petrovácz Gyula a szakasz törlését kérte.
A Ház végül részieleiben is elfogadta a fővárosi tőrvényjavaslatot, majd a llómarlfi kultuszminiszter által benyújtott Nemzeti -Múzeumról szóló törvényjavaslatot tárgyalták, amit hozzászólás nélkül elfogadott a Ház.
Ezután rátértek az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács felállításáról szóló törvényjavaslatot tárgyalására. Kelly Anna kifogásolta, hogy nálunk elfojtották a modern irodalmi és művészeti irányokat Petrovácz Gyula örömmel fogadia a javaslatot, elvben szükségesnek tartja egy zeneművészeti tanács felállítását is.
A Ház általánosságban elfogadta a javaslatot.
Az ülés este fél 10 órakor ért
Eltüntették a magyarokat
ez erdélyi vároai kSxlfaijatáaWJ
Kolozsvár, március 20.
Az uj közigazgatási törvény megszavazása után Hrdélyben feloszlatták a városi tanácsokat, Kolozsvár, Nagy. yárad és Brassó város ügyeit Ideiglenesen kinevezett tanács vezeti, azonban >csupán Brassóban jutott 1 hely a magyaroknak, mert a másik kót he. lyen románokból állították össze a tanácsot.
ZALAI KÖZLÖNY__
-M............ ..... \'
Kibővítik a nagykanizsai méntelepet
Ujabb 50.000 pengői beruházás
_
Előkészületek a szombati díszközgyűlésre és bankettre
A szombati vámosi díszközgyűlésre a képviselőtestület minden tagja nagyban készülődik, hogv a 20 é*«t közszolgálatban eltöltött polgármestert méltó módon ünnepelhessék. A díszközgyűlés után az egyes testű lelek és eR.Yesü letek küldöttségei tisztelegnek a jubiláló polgármester előtt. Nagyszabású ós minden eddigit felülmúló lesz a szombatesti jubiláris diszbanketl polgármester tiszteletére az Ipartestület nagytermében. Minden hatóság, közhivatal, testület és ej<ye-sülct és a lakosság ntinden rétegéből máris tóbbszázan jegyeztették magukat elő a bankettre. Aki még nem jegyeztette volna magát elő az egyes egyesületeknél, előjegyezhet dr. Pottyondy József városi aljegyző aláírási ivén a városházán
Az Ipartestületi Dalárda tánccal egybekötött hangversenye.
Nagy eseménynek ígérkezik az Ipartestületi Dalárdának húsvét másnapján az ipartestületi székház emeleti nagytermében tartandó hangversenye. Ezen a hangversenyen fog kibontakozni enriek a nagyszerű együttesnek eddigi, a magyar dal müvelése és városunk dal kultúrájának fejlesztése körül étért eredménye.
Még emlékezetében van mindenkinek az a szenzációs győzelem, a melyet a tavaly lefolyt országos versenyen ez a dalárda elért. Kettős győzelem volt, amellyel csak kevés vidéki dalárda dicsekedhet.
Parti Lajos, a kitűnő karnagy távozásával Ketling Ferenc, az Irodalmi és Művészeti Kór karnagya vereti az Ipartestületi Dalárdát nagy szaktudással és értékes tanítási módszerével.
A f. év május havában országos iparos dalosvcrsenv lesz Pécsett, a melyre az Ipartestületi Dalárda is benevezeti. Hzen a versenyen kizárólag iparos dalárdák vehetnek részt s igy városunk egyetlen, tul-nyomólag iparosokból álló dalárdájának részt kell vennie és meg kell mutatnia Pécsett is, hogy Nagykanizsa, itt a határszélen mily győzedelmesen lol>ogtatja a magvar dal dicsőséges zászlaját.
A hangverseny műsorának összeállítása most van folyamatban A dalárda 9—10 énekszámmal szereiül, amelyek már mind Ketting Ferenc tanításai, tehát ujak, kőztük egy-két nehéz műdal. Kimagasló részét fogja ké|>ezni a műsornak a zeneiskola kitűnő művészeinek szóló zeneszámai. Az Irodalmi és Művészeti Kór zenekara, ez a nagyszerűen összeforrott és minden alkalommal kitűnően szereplő együttes, emelni fogja az estély nivójál.
Támogassuk az Ipartestületi Dalárdát, mert megérdemli ez az emberkórus ! Nem hivatásos énekesek ők, hanem a mindennapi munkából fáradtan hazatérő munkásai a nemzetnek, akiknek mégis mindig van <mnyi idejük, hogy a ma;^ynr dalnak is szentelhetnek egv kis időt.
Nehéz székelésbens zenvedők,
akiknek az agyvér ódulás. a fejfájás, és fzivdobogás teszik az életét ne-hé\'zé, igyanak regg:l és este egynegyed pohár természete 8 „Ferenc József kcíerüvizel.
A nagykanizsai és környéki állattenyésztésre nézve rendkívül fontos a méntelep intézménye. Dr. krútky István polgármesternek sikerült az uj állami költségvetésije felvétetni a nagykanizsai méntelep kibővítésének költségeit, ami mintegy 50.000 pengőre mg. A város ezt az összeget kölcsönként kapja az eddigi elgondolás szerint, 25 esztendőre amikor is az épület a város tulaj-
Kedden reggel fél 8 tájban a Deák-téren Sicrn Gyula téglagyáros lovai egy kocsirakomány téglát vontattak a téglagyárból a várasba. A lovak, amelyek máskor csak a parádéskocsit húzták, már a Petőfi-utcai emelkedésnél méltatlankodtak a teherhuzás ellen, ugy hogy emberi erővel kelleti a megrakott kocsit felvontatni az Eötvös-térre. A kocsis ekkor hátul fel akarl szállni ismét a kocsira, a lovak azonban eddig ismeretlen «>kl>ól megugrottak és vágtában rohanlak lefelé, a Fő-uton. A kocsis lema-vadt és amfkor az állatok az országzászló elé értek, az egyik a Csengery-üt, a másik pedig a Su-gár-ut felé akart, befordulni. A Csengery-ut felé huzó ló erősebb
donába megy ál. A város és messze vidék áHaltenyésztő gazdái örömmel veszik tudomásul a bővités hírét.
Ebben az ügyben kedden miniszteri kiküldöttek jártak Nagykanizsán, délután az ügy már a város pénzügyi bizottsága elé került, ma, szerdán délután 1 órakor |>edig már a képviselőtestület dönt felette Rendkívüli közgyűlésen.
volt és igy történt, hogy a másik állat fejével teljes erővel nekirohant az országzászló kőoszlopának. A feje, két lába és több bordája töri el a borzai maserejű ütődés következtében. A szerencsétlen pára nyomban összeesett. A másiknak semmi baja sem tőrtént. Szerencsére utközl>en sem került élőlény a.megvadult állatok útjába"<Js igy nem történt nagyobb baj.
Az összetört lovat egy óra múlva élsznllitotlák, majd a városi mérnöki hlvataJ szakértői tartottak szemlét a szerencsétlenség színhelyén és megállapították, hogy a kocsirúd több helyen megrongálta az országzászló kőoszlopát, melynek megjavítása 50 pengőbe kerül.
liM. mérohtt >1.
Bridge-Játék kártyák
Brldge-iskola
Brldge-irásszabályok
Bridge-Lexlkon
Bridge-blockok
kaphatók
FISCHEL
könyvkereskedésben
Horthy Mlklós-ut 1. Telefon IT9. e«.
Egy zQrlchl magyar asszony Kossuth-ser-leget adományozott a Klskomároml Dalkörnek
A hazafias lelkesedétől fűtött áldozatkészségnek szép tanújelét adta Buchv/ald Lajosné, Zürichben élö magyar asszony, aki Kiskomárom-l>an született, s aki lelke magyarságát idegenben is megőrizte. Buch-waldné egy gyönyörű,,művészi kivitelű serleget adományozott a Kis-komáromi Dalkörnek, azzal a kikötéssel, hogy a serlegnek Kossuth emlékét kell őriznie és ápoLnla a kiskomáromi dalostxk lelkében.
A serlegei március 15-én Kossuth vacsora kerelélx*n avatták fel a kiskomáromi Koronában. A scrleg-avatót szárnyaló szóval, izzó magyar lelkesedéssel dr. Sárközi/ Lajos esperes-plébános, a dalosok barátja mondta. A serleget a dalárda közszereteten álló elnöke, Arany István vette át. Vidprlmrc, a Dalkör fáradatlan jegyzője, kinek agilitása nagyban mozdította elő a dalárda felvirágzását, a dalos-kerület vezietöségére mondott fel-köszöntői. Dr. Ldvxg Sándor körorvos l>cszéde zárta be a pohárköszöntők sorozatát. Ugyanekkor adták át a Dalkór nevezetes eseménye, a Tatárjárás három női főszereplőiének, Márton Rózsinak, Góbor Margitnak és Tjboll Margitnak a dalárda, ajándékát, egy-egy szép aranygyűrűt.
Egy csavargó okozta a pákai tűzvészt
Páka, március 20 Mint ismeretes, egy héttel ezelőtt lK)rzalmes tűzvész . pusztított Páka községben, melynek során 20 embernek pusztult el minden vagyonkája.
A csendőri nyomozás most megállapított^, hogv a tüzet egy éjszakai vándor okozla, aki őrv. fírck Ferencné pajtájának padlásán húzódott meg éjszakáiét. Amikor a vándor lefeküdt, égő cigarettáját gondatlanul eldobta és ettől gvulladi< meg a padláson levő takarmány. A vándor megszökött.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-,, figyelő jelentések: — keddon a hő-* mérséklet: reggel 7 órakor + 2-8, délután 2 órakor -f 14 0, eete 9 órakor
4- 00.
Felhőzet: Reggel és délben borult, este tiszta.
Szélirány: reggel déli. délben é« este délnyugati.
(Éjtxakal rádiójele nlés) A HUteerelé-■tel Intését lelentl «■!• tO óraken FelMa, hSvSa, caSu I várhafté.
TAVASZI
I KIT ÉS 11
újdonságok legszebb
legolcsóbb
legnagyobb választékban
áz országzászlónak vitték a megvádolt lovak a légiával megrakott szekeret
IPty. máttlui 21.
Szinek és ritmusok egy nöi torna-óráról
2ALA1 KÖZLÖNY
Beszélgetés az NTE Hfll tornaóráján Budai Anna testnevelési tanárnővel és Kuncze Oéza testnevelési tanárral, a Motesz alelnökével akiknek első dijat nyert ritmikus tornagyakorlatait egész Maevar-országon tanítják *3
I\'ehér meZŐ • lágyan hajladozó női karok, akárcsak a szél fuvallatára, ahogy a természet és minden teremtmény, az élet, az erő, a mozgás és a szépség diadalával tómek az ég leié, amit íd a gimnázium szép tornatermének MobtttctöMte pótol és a nap felé, amit a magasból lesugárzó elektromos lámpa illúziónál. Távolban, nemis olyan messze, a bordásfal .perspektívája*.
Tárgyilagosabban: harmincöt fiatal nö jelenlétének és együttműködésinek eredménye egy költészettel haláros mozgó láncolatban. Mozgás, amiből nemsokára ritmikus torna lesz.
— Néhány nap múlva itt lösznek a giamoíonlemczck, - nyugtatja meg a lelkes hölgylagokat Kuntze tanár ur, aki egy ncgyveuév körüli, egész-séges arcú, komoly úriember. Már siet be a fiukhoz a kisebb terembe. A nagyterem mosl a hölgyeké.
Hudai Anna levetette barna bundáját és már munkára készen áll elöt-tünk Ízléses tornaegyenruhájában : fehér blúzon kék színben az »OTE< jelzés és fekeic tornanadrágját kék öv szorítja le derékban.
Azután mozgás, s-ok mozgás, ami egy nőkből álló és szabályszerűen el-rendezett csapaton hullámzik végig, műidig lágyabban, mindig kifejezőbben és mindig több költészet tel. Mozgás, amiből sz.d>adgyakorlat és sz;(1>adgy.i-korlat, amiből Budai Anna befolyására lassankint tánc lesz. Mozgásmü-vészet... «.
Csapat... Jobbszárnyon a .szép Ju-dit«, középen elválasztott fekete hajával, amint a szabadgyakorlatok egyik szép mozdulatát végzi, kétfelé tartja karjait és hátra veti fejét, mintha n tetőzeten túlra, a sötét ég felé emelné tekintetét, hogy olthatatlan szomjúságban onnan is lehozhassa magának a tüzet* míg a balszárnyon az ugyancsak szép szőke irodakisasszony, szőkeségében és szemének kékjében az egyszerűség, amit nem is kell magja, rázni... Mind egy csapatbun...
A ritmus!, ami szinte a tornateremben fosaforeszkál, Budai; Anna diktálja. Előadja gyakorlataltMipilyen \'á-gyan, milyen simán,i, miközben ma-gyarázaiaival segíti *iő a megtanulási. Ez a dupla munka valóban fárasztó, de lel késsége sohasem lankad, sőt fokozódik. i
— Most már jól megy, — mdndja és mosolyog. — Oh, én az idegességet nem ismerem. Nagyon meg vagyok a lomástaiminal elégedve. A buzogány-gyakorlatokat dr. Vitt olyan jót betankolta, hogy azt nem is k<\'l| újból átvenni,
— Jelenleg - világosit fel Hudai Anna - a Wesselényi uccal l)ol>ó Kaialin női felsőkereskedelmi iskolában tanítok tornát és a Move OTE művezetője vagyok.
— Miképen jött arra a gondoláim, nagyságos asszony, hogy testnevelési tanár legyen-1 - kérdem.
— Ex magától alakult igy. Okleveles tanítónő vagyok; Mindig tornásztam és miután abban a lornacgyiethen, ahová jártam, a testnevelési tanári oklevelet is meg lehetett szerezni, gondoltam, egyúttal megszerzem.
— Ezeket e gyakorlatokat magam komponáltam és egy jeligés pályázaton, ahová a gyakorlatok szakleírását és rajzait kellett benyújtani, a női szabadgyakorlatok első diját nyertem cl. Ugyanezen, a pályázaton Kuntze tanár ur a férfi szabadgyakorlatokkal
lett az első. Ma már az egész országban a mi módszerünket alkalmazzák.
Mutat egy sárga füzetel, mely Htfdai Anna és Kuntze (léza gyakorlatait tanítja. A fedőlapon a következőket elolvasom.
• Bemutatásra kerülnek az 1934. év májusában Budapesten megtartandó lomászvilágbajnokságokkal kapcsolatos XII. országos tornaüniu\'|>étyen.c
Mi a véleménye nagyságos asz-Bzonynak a S|-Jortl«n a nők előretöréséről ? - kérdem.
— A nő igazi területe a sportban a ritmikus ,torna, a társas, és szabadgyakorlatok. Ez csak fokozza a nőies-séget, szebbé és rugalmasabbá teszi a női testet. Nem helyeslem a szertornál és a túlhajtott atlétikát, ami fértias Izomtatuakká deformálja a nő-kel.
Kíváncsi vagyok még Kuntze tanár ur véleményére, aki egészen elmerülve IClkességélMí, a másik lercmUm a fér-fiakai tanítja;
— A napokban vette fel a rádió — mondja Kuntze díjtalanul tornagyakorlataink gramofonlemezeit. Fri-csay zenekara játszotta le. A viaszlemezt Berlinbe küldték, ott készül a matrica és Budapesten a gruinofonle-mezek. Háromszáz férfi és kétszáz női ritmikus lemez készül, de a nagy érdeklődés miatt ez kevés lesz. Most készül a >Tornászinduló< Végváry sző-" vegére Fricsaylól. Ezzel fogják megnyitni a május havi, egy hétig tarló országos, tornuünnepélyl, mely méreteiben rendkívül impozáns lesz és (amelyen a Kormányzó ur őfőméltósága Js megjelenik, ötven oszlopban állítják majd fel a különböző csapatokat a háromszáz méter hosszú és százhúsz méter mély pályán, mely ekkora tömeget együtt eddig még nem látott.
Hölgyeim, májusban Önök Is ráléphetnek ennek az impozáns pályának dicsőséget hozó salakjára. Csak komoly munka kell I
^ Kertész Zoltán
Nem nyerhet, ha nincs sorsjegye!
Ezért siessen a Hirsohler-trafikbe (Korona szálló épület), ahol az április 14-én kezdődő uj sorsjátékra ím sorsjegyek még kaphatók.
Hivatalos árak: Egész 24, fél 12, negyed 6, nyolcad 3 P.
Minden sorsjegynek egyforma a nyerési esélye!
Legnagyobb nyeremény 500.000 aranypengöl
Adva van egy. gyilkos,
Rejtélyes ügyben nyomoz
Hejlélycs gyilkossági ügyben nyomoz néhány hét óta a nagykanizsai rendőrség. Ez az ügy annyiban tér el a többi hasonló bűncselek ménycktől, hogy míg amazoknál legtöbb esetben a gyilkost, ennél elsősorban magát az áldozatot keresi a rendőrség.
Ennek a különös nyomozásnak két kanizsai fiatalember bejelentése volt a megindítója. Néhány héttel ezelőtt ógyanis két fiatalember azzal jelentkezőit a rendőrségen, hogy bizalmasan szeretnének beszélni a bűnügyi osztály vezetőjével. A zárt ajtóWmógött azután előadták, hogy aaj> előíő éjszaka\' az egyik korcsmában együtt mulattak egy másik kanizsai fiatalemberrel, aki borközi állapotbaixsirva vallotta l>o nekik, hogy állandó lelkifurdalásai vannak egy .felderítetlen gyilkosság miatt, amit 2 esztendővel ezelőtt ő követélt el.
Elmondta, hog^bban az időben l>ejárla az egész megyét, mert igy hozta magával a foglalkozása. Egy ilyen alkalommal egy gazdálkodó
kerestetik az áldozat
a nagykanizsai rendőrség
felvette az országuton a kocsijára, de ütközben nézeteltérésük lámadt, összeverekedtek, melynek hevében a nála levő furkósbottal ugy vágta feji* a gazdát, hogy az holtan lerült el a kocsin.
Hosszabb időn át megpróbálta magához tériteni, de ercdinépyte-Inül. Erre nagyon megijedt, leugrott a kocsiról és megcsapkodva a lovakat, azok elvágtattak a halott gazdával. Azt hiszi, hogy a lovak hazavitték az ismeretlen gazdát a tanyájára. Arra vonatkozólag, hogy merrefelé történhetett u gyilkosság, nem tud- semmiféle, felvilágosítást adni, mert már a kocsira j\'b ittasan szállt fel, a gyilkosság után pedig valósággal eszét vesztette az akaszlófától való félelmében.
A rendőrségen azonnal jegyzőkönyvet vettek rcl a fiatalemberek l>ejelentéséről, majd tanácskozás indult meg afelett, hogy mikép kezdjenek hozzá a nyomozáshoz. Felmerült ugyanis az a fcHfnée, hogy az állítólagos gyilkos pusztán kedvtelésből akart hősködni az is-Minisei előtt, vagy |>edig illumi-nálTTHlapotbnn szülte a fantáziája ezt az egész gyilkossági komédiát.
A rendőrségen ugy döntöttek, hogy először az állítólagos áldozatot kerítik elő és csak azután hallgatják ki az állítólagos gyilkost. A kanizsal"rendőrség rádiókőrözésbeu hívta fel a dunán(tuli, ebíősorban a zalaj/$s somogymegyei csendőr-hatóságok figyelmét ax állítólagos 2 éX előtti gyilkosságra. A haU\'ságok ugyanis minden olyan kintyomozat-lön bűnesetet nyilván tartanak, ami a hatóságuk területén történt.
Aranyérnél és az evvel járd béldugulás, repedís, kelés, gyakori vite\'ési inger, derékfájás, mellszoru-lá», szívdobogás és szédülés! rohamoknál a természeti8 Ferenc József krsetüviz hasznáata kellemes megkönnyebbülést eredményez.
Hölgyek f&yelmébe ajánlja leg.
ujabb köpeny, kosztüm és ruhakel. mélt Singer Divatáruház. Bendkivül dus választék, olcsó árak.
HÚSVÉTRA ajánljuk a következő reklámárainkat:
Lack pántosciptí Női antilop pántoscipö Ifllöilí iJellffe Lack férfi félcipő Női divatcipök Férfi félcipő
ö~W(t I\' 4.W P (.10 P 11-80 P a-IO, 10.(0, lá\'M P 1(0, !*■••, IMt
Sándor és fia cipőáruháza, Nagykanizsa, Fd-nt 2. Városkái palota.
n-jo-n p in
ZALAI KÖZLÖNY
Húsvétra gyermekeknek
lakk péntos-cipfi
23-26-lg 27—30-Jg 31-35 fg
P 4 90 P 5*80 P 6*50 Szabó cipőáruház
Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut t\\ A közönség rovata
ót óves gyermekeket koldultatnak a lelkiismeretlen szülők
J__
Tizenöt exhumálás Kőrös-zufjon
Debrecen, március 20.
A köröszugi ariénmérgezésekkel kap. caolatbon a vizsgálóbíró ujabb kihan-tolásokat rendelt cl. így kihantolják kél gyermek, Kiss Eszter és Kiss József holttestét, akiket szintén megmérgeztek. A berettyóujfalusi temetőben Papp Imre gazdálkodó holttestét fogják exhumálni.
E* már a 15-ik kihantolás « monstre mérgezési bűnügyben.
Két halálos Ítélet
a motxkva\' vamll •g«r«ncaétlan*ég igyékvn
Moszkva, március 20 A Moszkva mellett március 4-én törtónt borzalmas vasúti szerencsétlenség vádlottjai ügyében kedden hirdettek Ítéletet. A szereni-csétlenségnek — mint ismeretes — számos halott áldozata volt. A bíróság a két mozdonyvezetőt golyó általi halálra, három másik vádlottat jxtiig szabadságvesztésre il élte.
Mozgószínház Megmozdul az utca
Megkapó filmmese két kis aranyos kölyökröl. Igazi amerikai film. Le sem lehetne tagadni, hogy nem a yenkik földjén készüli, ahol olyan különös előszeretettel nyúlnak a filmembeick a romantikus témákhoz. Ebben a filming is kél kis fiu áll az események központjában. A rendező ügyes kézzel használt ki minden lehetőséget, ami o kicsinyek révén előadódott. A Mark Twaln-szcrü téma sok kedves jelenet felépítéséhez ad alkalmat és miután u szereplők is mind kitűnőek, minden feltétel meg van am>, liogy a közönség is meleg szeretettel fogadja ezt a filmet, melynek egyes jeleneteinél hol ragyogó derű, hol bizonyos megille-íödés fog)a el a nézőt
A másik film egy bünfigyl történet. Egy népszerű bűnügyi regénysorozat egyik regényét vittek filmre, amely nemrég »A sárga detektív« cimen került az olvasóközönség elé. A rendező annyira összesűrítette « témát, hogy ezáltal kissé zavaros a film.
A műsorral általában meg volt elégedve a közönség.
<*)
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, szerda •
6.45 Torna. - Utána hanglemezek.
— IMS Hirek. - 10.00 1. Nagyböjti történetek nagyapáink világából. 2. Néhány diaetás ételrecept. Közben hanglemezek. — 1205 Cigányzene. — 1,15 Időjelzés. - 1.30 Hetényi—Heldelberg
Buday Dénes-Sebő Miklós triója.
2.40 Hirek. - 3.30 A rádió diákfélórája. »l»rzemysl magyar hősei.. 4.00 .Háztartási gondok\'. (Vizváry Mariska) 4.45. Időjelzés, hitek. 5.00 >(\'.sászárkoronázás Mandzsúriában.« (előadás) — 5.30 Pázmán György zongorázik. 6.00 Olasz nyelvoktatás.
— 6.25 Hanglemezek. — 7.00 Munkás-félóra. — 7 30 Operaház .A mosoly országú.. - 8.30 Hírek. — 10.50 l.en Baker jazz-zenekam.
Bécs: 12.00 Parasztzene. - Szóm-koztató zene lemezeken. — 130 Mü-vészlemezek. - 4.35 A családi éWl kezdeti alakjai. — 4.55 A gyenge tanulás okai. — 5.15 Pierotics baritont éne. kel. — 5.45. A sebészet szociális jelentősége. — 6.40 Tautenhayn négyes.
— 8.05 A rádió \'Zenebarátainak V. szimfonikus hangversenye. — 950 A tavasz Karlnthiábon. (eszperantó) — 10,55 Pauseher-jazz.
Igen tisztelt Szerkesztő Ur!
Érdekes cselre akarom nb. lapja révén felhívni az illetékes hatóságok figyelmét. Legfőbb ideje, hogy eljárjanak azon lelketlen szülök ellen, akik nem átnlják apró gyermekeiket koldulni küldeni, , hogy ily módon hassanak a közönség Jó-szivére és mig ők olthon tétlens.;g-l>en hevernek, az apró gyermek koldulja össze számukra a mindennapi belevő falatot. Hogy mii
jeleni ez erkölcsi és a jövő szern-|K>ntjábóI, azt felesleges c hasábokon kifejtem, most az alábbiakban csak a hatóságok tudomására akarom adni sürgős intézkedés végett.
Délben történt. Egy pöttömnyi leánygyermek, szegényesen, vékonyan felöltözve surranik l>e a szobáim és mielőtt valaki megszól i-totlu volna, elkezdi a remekül betanított mondókáját :
- Kérek pár fillért fára...
1984. márdug 21.
— Kió vagy kislányom? — kérdezzük.
— Horváthé.
— Milyen Horváthé ? Hol laktok ?
És akislány elmondja nagjszerű,
korát túlhaladó érettséggel, hogy őt S... Nanicának hívják, apja Horváth János, eblwn és ebben az utcában lakik, otthon van és otthon van a többi öt testvérkéje, stb. stb. Olthon nincs munka, nincs kenyér, nlnjcs fa...
Ezt a kislányt máskor is láttuk hasonlóan más lakájokba njenni és végigkoldulni a házakat.
Van, aki tisztában van a dologgal, vannak azonban, akiket a gyermek külseje megindít és pénztárcájukba nyúlnak.
Akkor, amikor Nagykanizsán senkinek sem kell éheznie, mert a városi inségakció segít az arra szorulókon, akkor lehetetlenség, hogy a szülők ilyesmibe használhassák fel gyermekeiket. Itt a hatóságoknak kell a gyermeket a szülők ellen megvédeni.
A helyesen értelmezett humanizmus nevében meg kell gátolni azt a balkáni módszert, hogy őt éves gyermekek tartsák el a felnőtt szülőket. Aláírás.
Forgalmi adóhátralékok részletfizetése
A nagykanizsai körzeti forgalmi adóhivatal felhívja a forgalmi adóhátralékosok figyelmét a m. kir. pénzügyminisztérium 36000-1934. sz. rendeletére.
A rendelet szerint fl kegméltányo-sabb részletfizetési kedvezményre tarthatnak igényt azok a hátralékosok, akik az 21)34. március t-i álla|>ol szerint bármilyen okból bevételeik után már nem tartoznak forgalmi adót fizetni (iparszünetel-letés, fázisrendelet kapcsán teljesen mentesült a forgalmi adó flze-, tésc alól, stb.)
Ezen hátralékosok közül azok részére, akiknek hátraléka a 250 P-t nem lialadja meg, minded külön kérelem nélkül a forgalmi adóhivatal lüvatalból állapítja meg az adópótlékmentes (kamatmentes) részletek ősszegét és erről iráskfcn értesiti. /.
Az 100Ö P-t meg nem haladó hátralékra részletfizetési ciyjedély irás-l>an kérhető a forgalmi adóhivataltól.
Az 1000 P-n felüli hátralékra a zalaegerszegi m. kir. pénzúgyigaz-gatóságtöl kérvénnyel kell részletfizetési engedélyt kérni.
Az előzőkben emiitett hátralékosok részére írásbeli kérelmek alapján adandó részletfizetési engedély érvényességének tartama alatt liavi egynegyed százalék adópótlék (késedelmi kamat) fizetendő. \\ Azok a hátralékosok, akik p bevételeiknek akár teljes összege, akár annak egy része után még 1934. március 1. után is tartoznak forgalmi adót fizetni, legkésőbb 1934. december 31-ig beadandó kórelemre legfeljebb 24 havi részletfizetésre kaphjatnak engedélyt a zalaegerszegi m. kir. ]>énzíigyigaz#a-tóságtól. Ezen esetben az adópótlék (késedelmi kamat) kulcsa tőrvényszerinti havi 1 szásalék.
A részletfizetési iránti kérvényekre 2 P okirati bélyeget kell ragasztani és azokat minden esetben a nagykanizsai körzieti forgalmi adóhivatalnál kell benyújtani
A« engedélyezendő első résztelet
már 15 pengőtől,
exclusiv minőségben,
nagy választékban
Kirschner Mór
dlvatáruházában.
1934. március 21
1934. április 10-ig, a köveiket részleteket pedig legkésőbb minden
hó 10-ig keli befizetni.
Ha a hátralékos az engedélyezett részletnek, vagy az azon felül esedékes folyó adónak az adott határidőre való befizetését elmulasztja, a részletfizetési kedvezmény meg-
NAPI HIRfK
NAPIREND
Március 21, szerda
Római kalollkui: Ben. ap. I\'rotest.: Benedek Izr.: Nlzan hó 5.
Mozi előadások hétköznap 5.7 és 9,
vasárnap 3, 5, 7 éa 9 órakot.

Várod muzeum éa könyvtár nyílva csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig.
Oyógy szertári é)|eli szolgálat e hónapban: Merkly-Beluí gyógyszertár Pő ut 12. sa. éa a klaknnlzsai gyógyszertár.
Oőzlürdő nyitva reggel i> órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egeaz nap nőknek).
(Névmagyarosítások) A belügyminiszter Luperspek Ilona nagy kani-zsai magánllsztviselőnő családi nevét Uczkó-ra, Welnacht György mozdonyvezető nevét Vámbéri-re, Quin-Hisz Márton Máv. munkás nevét vári-ra, Gödinek József főmozdonyve-zetö nevét Bánki-rn, Marinovics Alajos polgári iskolai tanár nevét Murai-ra, Bodek Márton hivatali altiszt nevét pedig Hadnai-ru változtatta.
(A Pesten élő volt 28-as llsrtek) március 24-én Budapesten, a Mctropol éttermében esí»j 8 órakor bajtársi ösz-. szejóvetclt. tartanak.
(A Nemzeti Egység Ifjuaátfl csoportja) ma este 8 órakur a párthelyl-séglx-n szokásos szerda esti összejöveteléi tartja. Az aktuális kénlések megbeszélése kívánatossá teszi, liogy a csoport\' ósszis tagjai megjelenjenek.
— (A 48-aa szoborra) Viola Lajos 3 pengőt adományozott.
— Inilanlr. Ingreflfek, pouplinok oxforilok és pijama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségik Singeméi.
-- (Az Irodaiad H Művészeit Kör hlreí) A Zrinyi Irodalmi éa Művészeti Kór március 21-én délután 6 órakor igazgatótanácsi ülést tart folyó ügyek megbeszélése végett. — Az igazgatótanács legutóbbi határozata értelmében az utolsó liccális előadáa március hó; 25-en, vasárnap délután 6 órakor lesz, tartja Vegelc Károly kegyesrendi gimnáziumi tanár, ténftlja s a fénytan kö-réből. - A Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kór a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár 10 pengős, a Nagykanizsai Bankegyesület és Dél-zalai Takarékpénztár 25 pengős adományáért ezúton mond hálás köszönetet.
— 1 pengőért már divátos női kalapot kap Brónyai Divatáruházban.
(HrldzM-zők figyelmébe) Felké-rétnek a bridzs-versenyre benevezett játékosok és a zsűri-tagok, hogy március 23-án, pénteken este 9 órakor szíveskedjenek megjelenni fontos megbeszélés végen a Polgári Egylet helyiségében.
— Férfi pouplln Inganyag ujdonsá-Habik raktárra érkeztek, Schütz Áruház.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) min-— dcn csütörtökön délelőtt 10-től 12-ig,
délután 6-tól 8-ig és minden vasárnap délelőtt 10-től 12-ig a vátoai muzeum helyiségébon. Minden alkalommal csere, Michel 1934 alapon és saját csert-f űzetek beadása értékesítés céljából.
Nfi\' lfhérnwnü selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóau dus választékban kaphatók Singeméi.
2ALAI KÓZLÓNY
Húsvéti cipővásárunk olcsó árakkal!
AJAnljuk duian folaierelt raktárunk megleklntéaét, vételkényaior nélkül. Nagy válaejtékot talál nöl.. térit- a. gyermek.cipókban a l.g-olcaóbb ártól a legfinomabb klvltollg.
Tegyen próbavásárlást éa állandó vevőnk marad, mert alvűnk kevéa haaxon, nagy forgalom 1
Hecht Lajos „IDEÁL" clpőárnháza, Fő nt 12
(Hang í-h szerelem) Nagy László, az ismert kiskanizsai fiatal iró darabjáról a kiskanizsai ősbemutató alkalmából már részletesen beszámoltunk. A hétfői nagykanizsai színházi bemutató ismét szép sikert hozott a szer-zőknek, de ugyanekkor a szereplőknek is. Az egyszerű néplélekből fakadó magyar népszinmühöz Varga József kedves és dallamos melódiáju zenéje jól illett. A szereplők közül meg kell említenünk Pista szerepében Tóth Jánost és Pöhöl Lajcsi szerepében Nagy Antalt, akik játékukkal nem egyszer nyiltszini tapsot arattak. Varga I-ajos kellemes tenorjával, Kovács Annus és Szakonyl Gizike kedves játékukkal, Czuppon Ferenc pedig komoly megjelenésével szerzett magának megérdemelt sikert. De ügycsen játszottak a többi szereplők is, névszerint Pápai Mancika, Tóth Ferenc, Horváth János, Jakabfy Ilonka és Máté Ilonka. A rendezést Kiss László végezte, nagy ftgy-buzga\'.ommal. A kiskanizsai műkedvelők szépen sikerüli előadása több közönséget érdemelt volna.
- - Legszebb divatlap a Schütz kira kat.
A j«pán dumping sem versenyez-hel azokkal az olcsó kerékpár és alkatrész frakkal, amelyeket Brundl Sándor és Fia cég nyújt vevőinek. Tegyen próbavásárlást.
\' (Haziflas ünnep Söjtörön) Sójtör község, Deák Ferenc szülőfaluja, méltó ünnepség keretében rótta le a kegyelet és hála adóját a 48-ns hősök Iránt. Szentmise után a község elöljárósága, testületei az iskola ?ié, az ünnepély színhelyére vonult. Palló Lajos tanító, az ünnepély rendezője, hatásos beszédben méltatta a nap jelentőségét. A Bagyary János igazgató állal vezényelt dalárda hazafias énekei,- a leventék, iskolásgyerekek irredenta dalai és kedves szavalatai telték változatossá u műsort.
— Gyermekcipőket nagy választékban legolcsóbban az <ldeál» cipőáru-házban vehet. t
(Hatszáz liter bori topfcft a ptnoe-betörök) A borárak emelkedése most már rentábilis üzK\'t\'é avatja a borlo-pást is. Ezzel magyarázható, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban hallunk pincebetörésekről. Néhány nappal ezelőtt -Oltárc község halárában ís pince-betörők jártak, akik Bódi György és társa pincéjét feltörték és onnan u magukkal hozott kocsin 600 liter bort és különféle holmikat vittek el. A bá-nokszentgyörgyl csendőrség erélyes nyomozási inditott a bortolvajok kéz-rekerilésére.
Antilop dlvatclpőkrt többféle modellben P -8.80-ért ajánlom. Mii-lényi Sándor és Fia cipőáruháza.
Húsvétra a legszebb ajándék
Zsolnay é» Herendi
porcellán S
porcellán > ^
u|£\\S$
üvegáruk
Nagykanizsa, Horlby ffllklós-nt 2. eladási helyiségeiben.
(Agyoadőtte magét M miatt) Magyar Márton 55 éves szent-gáloskéri vendéglős, aki már régóta súlyos idegbajban szenvedelt, tegnap elkeseredésében kiment az istállóba, ahol hatlövetű pisztolyával kétszer a szájába lőtt. Másfélóra múlva belehalt sérüléseibe.
— Márkás, valódi angol, férfi kabát és óltönyszővctek Singeméi.
— (Betörlek • sióioki templomba) Tegnapra virradóra ismeretlen tettesek betörtek a siófoki róm. kath. templomba, ahol feltörtek három perselyt és elvitték azok tartalmát. A betöréssel egy 30 év körüli, magas, sápadtarcu férfit gyanúsítanak.
— NŐI tavaszi szövet és selyem ruhák a legújabb fazonokban Scliülznél.
»Mlnaent a nöéri«
főszereplői: Szőke Szakáll, Gombaaxőgi, Halmait Kaboa, Balta Lici, Ágay Irén. Csupa humor — végig magyar !
Szép ruha csah jo szövetb&l készül
Legszebb szöveteh
legnagyobb választékban
legolcsóbb áron

A Magyar Kultura, Bangha Béla
S. J. társadalmi és. tudományos szemléje a magyar katolicizmusnak^ a mélyebb értékű magyar kultúrának harcosa. Az önképzés, a katolikus Irányú tájékozódás, a szépirodalmi szórakozás együtt van minden szám hasábjain. Kérjen mutatványszámot a kiadóhivataltól : Budapest, V. Honvéd u. 10.
- Húsvétra cipőt az .Ideál« cipő-ániházl>an vegyen, Fó-ut 12.
(A pUrtata kápolnáért) A nagy-kanizsai kegyesrendi róm. kat. reál-gimnázium 15. és 18-iki ünnepélyén kápolnánk építési költségeire felülfi-zeitek ; Kelemen F. bankigazgató 7.50 p, N. N^l P, Sivkovics J. 1 P, Piros L. százados 1 P, Dr Kreiner Zs. t P, N. N. 2, Németh N. 2, Simon L. 1, Merkly B. 4. Blrck H. 2, vitéz l.iszkay ezredes 2, Dr. Miklós I. 2, Dr. Miklós
S. 2, Dr. Tholvay Zs. 1, Dr. Krátky I. polgármester 4, I\'rágcr F. 2, Schütz Áruház 2, Gyömórcy I. 5, Kerezayné 2, Plándemé 2 P. A kegyes adományokért ezúton Is hálás köszönetet mond a reálgimnázium igazgatósága.
— Köztisztviselők réfiéro rendkívül előnyös butojcvásárlási alkalom. Modern beKudezések, tökéletes jó kivitelben, bosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopatrln bútoráruházban, Horthy Miktós-ut L
A Nyugat március 16-iki száma Füst Milántól 25 éves irói jubileumán őt uj verset közöl. Földi Mihály >Egy érzés története, c. novellája, Kosztolányi Dezső, Erdélyi Józser Somlyó Zoltán, Várnai Zseni versei, Török Sándor elbeszélése, Dicncs Valéria esszéje a z intuícióról, Lcsznal Anna tanulmánya Tersánszky Kakuk Marcijáról. Halász Gábor portréja Getféri A. Endréről, Bálint György cikke Szabó Lőrinc költészetéről, Illyés Gyula, Kár-páti Aurél, Schöpflin Aladár és Tolnai Gábor kritikái teszik még a gazdag szám tartalmát.
_ a tavasai dlr*t újdonságai legolcsóbban Brónyai Divatáruházb*n.
ZALAI KÖZLÖNY
1934. mifctufl 21.
MíéíI Mm mosi
osztálysorsjegyet
venni vagy ••cndalni 7 Uq»» most még lehet számokat "tf\'l válviiian1! sót több helyen lehet Ídvál»r\'dot iHrtRow Hámokat rendelni; most még i\'i és >/» sorsjegyek is vannak raktáron. A készlet azonban nap ról-napra fogy, tehát aOrgfia «> „kteéat" választott sorsjegyek megrendelése, mert u hnacén előtti nrpokban már nagyon kloahty a Mómválasxtéh. Dw laflfantaaabb sk ma, hogy a sorsjegyeknek egy későbbi osztályhoz való vásárlásánál az • ifibbl lejátszott oaitá-Ifok árát la mag kall flxatnl. Tehát aaárt tanácsos a sorajegyeket Már aa alafi oaitály btiaáaa a 1 fitt magvanat, hogy a nyerési esélyeket tatjaa mértékben kihasználhassa és hogy egyetlen egy osztály nyereményeire K»7 való
Mfc-iMitol
— Eíieor-szanaatérhim, Budapest, Vilma király ní,t\' 9.
— (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt héten 11 gyermek született,, t> fiu és 5 leány. Horváth György vasúti pályamunkás és Farkas Rozáliának rk. fia, Bencse László magántisztviselő és Kardos Teréziának izr. leánya* Sneff György fóldmlves és Hegedűs Juliannának rk. fia, Horváth Ferenc- kutkészitő és Ziglcr P.vának rk. fia, Vlda János borbélymesier és Rózsás Annának rk. leánya, Németh István bérkocsilulajdonos és Török Annának rk. fia, Krámer Endre magántisztviselő és Bayer Juliannának izr. fia, Albert János föld míves és Sneff Annának rk. fia. Házasságon kivid (Született-3 leány. — Halálozás 9 volt: Benczc Antal rk. fóldmlves ül éves, Dolmányos József fóldmlves rk. 55 éves, Tóth Mária rk. 1 hónapos, Strém Ignác nyug. állomásfőnök izr. 5X éves, Rácz Antal máncskari Örm<\'sler rer. .\'12 éves, Bánáti József rk. 11 napos, Anek Ferenc fóldmives rk. 77 éVcs, Sehnei-der József rk. 2 hónapos, Nagy György fóldmlves rk. 77 év«f». — Házasságkötés nem volt.
»Mlindent a nöért«
tzertój*: Nóti Károly,
Vadriay László, Czlffra Géza, László Aladár, rendezője: Gaál Béla,
Czlffra Géza.
Méiváiár
Felhajtás F54, eladatlan 288. BlaA-rendü 090-092, szedett 0*68-092, szedett közép 081-0*88, könnyű 078 -082, első rendű öreg 0*80 -082, Il-od rendi! Öreg 0-76 -0-78, angol süldő 1. 0-86-0-98, szalonna nagyban 0 00— 0-96, zalr 1*05— 110, hna 1-20-1-40. télaertéa H4-W8.
KALAPOT ÍS&ÍÍ
-— Divatos női kalapok P 2.50-töl. -
Featéa, átalakítás. - Horthy Miklós-ut 13.
Közgazdaság
(_) A gyümölcsös egész évi kezeléséi Ismerteti tíz a 32 oldalas utmutató, amely most a Fölmivclésügyi Minisztérium Növényvédelmi és Növényforgalmi Irodájának kiadásában megjeleld. Ez az útmutató nélkülözhetetlen minden gazdának, kertésznek és kert-tulajdonosnak, mert ebben minden részletesen megtalálható; amit a gyümölcsfák k( zciésóvel kapcso\'atban tutin kell. Ismerteti és képekben bemutatja a különféle gyümölcsfa betegségeket és rovarkártevőket, a védekező szerek házi elkészítési módját, a gyümölcsös
trágyázásának a kérdését, a védekezési munkálatok időbeid sorrendjét, slh. Az útmutatót díjtalanul megküldi bárkinek a Földmiveiésügyl Minisztérium Növényvédelmi és Növényforgalmi irodája, (elme : Budapest, V. Földmivelés-ügyi Minisztérium; aki azt onnan válaszbélyeggel ellátott levélben kéri.
TerménytóMde
Ruza tlszav. (uj) 77-es 10 15—tO 35, 78-aa 10*25-—10*4!), 79-es 10*35—10*5.\', 80-as 1045— 10e5, dunánt. (uj) 77-e» S-70-98Í 78-as 9 80-9 95, ?9-es 9 90—1005, 80-as 10CO-1C-I5, rozs (uj) !>*40-5.50. — Zah I. r. 9 50-9 60, ujiengeri tlszántu i 885-895.
G. B. Borsalino
hatalmas választékban, eddig még nem létezett olcsó árakon újból kaphatók
Etydirasiló
narta Alfréd A
ctgnél. FO-uí S- u.
Súlyos gondjaitól megszabadulhat,
6a vesx egy
osxiúlysorsfegyet
MUhoffer Kálmán s főárusitónál
Nagykanizsa, Csengery-ut 5.
Emlékeztető
Április 2. Az Ipartestületi Dalárda disz. hangversenye az Iparosszékházban 9 órakor. 1
Április 7-én . A Kerékpár Egylet tánccal egybekötött szinielőadása u* Ipartestület székházában.
AprUU 8. Matiné fél 12-kor a zeneiskolában (Vannay J.).
Április 18. V. bérleti hangverseny (Herz Lili zongora-estje).
Április 18. Tanári hangverseny a zeneiskolában este 9 órakor.
Május 20. A frontharcosok zászlószentelés! ünnepélye.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Inteurban telefon: Nagykanizsa 78. szám.
NyilMér.*)
Felhívási
Kluger Sándor, Magyar ulc« 144. sz. alatti szatócsüzletet I hí 26 én átveszem. Az érdekelt f lek megblzol-tomnál (Dolmányos János Pivári-u. 43/a.) követeléseiket 8 napon belül jelentsék be. KésSbbl ftlszólamláso-lat nem viszek figyelembe
Ujláb Sándor.
•) E rovat Ilin közlőitekért lem • iier-ktutOaég, xn a kUd4hlv.fcl n«m vállal telelői,ÍRet.
I--
I mindenki a helyi kereskedőknél és Iparosoknál szerezze bel
Elefántok trombita-kara egy maharadzsa fogadtatásán.
Mjenemslngh maharadztál adott Jelre nz ormányukat\'felemelve, fülsiketítő trombltálással fogadja a betanított elefántok kara.
h
Szenzációs olcsó kabátvásár megkezdődött Weissfcld és Físcfier cégnél!
Következő árakban: gyermek kabátok P 8.00-tól 12.00-ig, 1,1 1 "1 tői divatkabátok P 12.90, 15.90, 19.90
lyU, március 21
ZALAI KÖZLÖNY
Budapest, VII., Vilma királyné-ut 9.
Telefon 31-5-26.
Sebészet, belgyógyászat, szülészet, nőgyógyászat, idegosztály. Olcsóbb, mint bármely klinika, vagy közkórház külön-szob\'ája. Napi ellátási dij 10 pengőtől- Kórházi pausálárak Idegbelegek esetében, továbbá szüléseknél.
Zalai
közlöny
barátai
zalai közlöny
hirdetőinél vásárolnak l
APRÓHIRDETÉSEK
Araimat rendkívül leszáll! ottam. Htat-vétra olcsón vásárolhat Kaulpann Ma-
lónál. _\'__
Huainált ruhákat vesz éi elad. Hl ráiraháthoz megyek: Márkus, Ktrály-u. 3U
uTcaéalflaép alaáé Oalambokon, Szalay Qyflrgyaéoél. 1048
Ó-német háló és többféle Löblné, Magyar-u. 5.
KitUnö aaatall éa balatoni
19 n 19 fi LT litertől falfelé uurcurv lego\'csóbb napiáron kaphatók : LICHTBCHEIM hor-keieaktdés, Csengery-u. 31.
VÁROSI MOZGÓ
Ma utolsó napi Minden előadás filléres!
Szenzációs, lebilincselően kedves fUm
Hesmozdul oz ucco
Második slágert
FANTOM
Lélegzetfojtóan izgalmas misztikus történet. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor
Csütörtökön kezdődik a szenzációs magyar produkció: MINDENT A NŐÉRTI
Ili
BIZTOS
Most vásároljon
kerékpárt és alkatrészt! — Feltűnően olcsó árakl Puoh és Steyr Waffenrad világhírű (
márkás kerékpárok eladási helye:
Brandl Sándor és Fia
Deák-tér 2. a felsőtemplomnál. Csepel gfártmánju Rapid-kecékpár 02 P.
IMuek fis tiuminlk mgj lailita. :: KsÉpíiianltÉMy.
BEGDNIA - HANNA GL.AOIOLU5 (kardvirág) guműk
Virág- és kerti magvak Hirsch és Szegő cégnél kaphatók v
Épa\'atOvagaxéat, lavlUüt ét kltte-líst j/aksieiüen vlgex Stern üveges. —
Fő-ut 2. 81
Eladó több WIRÜOQ Bili burgonya, Étkezési, 4 pengő, vető 5 pengő q-ként. Róisi vetőburgonya 7 pengő sb Ailomia Puutsbeiény. Érdeklődíknek telvIUgoiI-táit intéxóseg, Pusztaberíny ti. 1 85
Zunyarát keresünk mcpvítrlre. Alán-latokat Metcaer Uvegkereekcrtfsbe kíriük.
__llll
Faltdltdahaa HMal nagy mony-nylaégban dtaagadndnk. Sartart Oaakdr UIAda, talalan III. 1140
EMdIMeatar, ealtUr, képek eladók. Cseugery-ut 27/a. HUnesler. 1138
Ónémet háld Igynemttvel együtt eladó fő ut 21. 1136
■ •J*rda« (elvitetik, ZHnyl Miklós-Utca 20. 1134
Keavaaeléa bognirt Iprllla 21.éle keresek, jekntkeiés Nagykanizsa Klsla-ludy-utca 20. 1C98
»i amerikai Ormóny-kstollkus pOspük sltojott .Wónylőlnek elszállítása.
nsiailnyl <sat«l kd, ka Mtdeséesk a aapoata Ukkeur ptldinytraii me<-totenó, nassu vldMiek le el-terjedt ZALAI KOZLÖNV-bea .dia M. Kiadóhivatal P6at5-(ai ttdvub.ii)Tel78
1934
Ebben az esztendőben különösen emlékrzetessé teszi ezt a napot az olvisó számára
P. Gulácsy Irén
Futott tilepfek
c hatalmas történelmi regényének könyvnapi kiadása
Ez a kiadás 800 oídalon, egy kötetben, rg*s» vászonkötésben
5 pensü H
és kizárólag annyi példányban t
szül, amennyi megrendelés érkezik.
Előjegyzéseket elfogad minden könyvkereskedő
A Magyar Kö y .fiap után a .Fékét; vőlegényt:!;\' iámét csak há roinköteles kiadásban éa a most érvényben lávfl áron (fűzve 12 pengő, Itő.v 20 pengS), llsz megérezhető I
Singeres Wolfner kiadás
Valódi perzsa és magyar perzsa szőnyegek nagy választékban érkeztek és kedvező, fizetési feltétellel olcsón árusítjuk. Iszíllí í Ml.
ZALAI KÖZLÖNY
1934 mlrclus 21.
Ofcsvn&jjot nafta moziban ttéfiakoxhalik
Teljesen megbízható, fajtiszta és nagyon jó csiraképességtt
főzelék-magvak, virág-magvak, Begónia gumók,
hazai
gazdasági vetőmagvak, műtrágyák, niWnytápsó, gytlmölcsfa-permetező-szerek, Futor antiftri, Pekk „D" v 1 f a min k íui t méay.
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mg, wf trágya, ■WtpWwiMW*
llb. Inutlititai Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blrínde mellett)
Bizonyítják a bútor-vásárlók ezrei, =
hogy a legszebbet, a legjobbat a legolcsóbban az ország legnagyobb lakberendezőjénél
Kopstein
bútoráruházaiban
--vásárolhat--
Nagykanizsa
Horthy Mlklós-u!
Sopron Szombathely Békéscsaba
Kedvező fizetési feltételek! Díjtalan szállítási
KIADÓ .
2 Uromuobás lakós I. és
II. emeleten, Osszkomli rttal, erkéllyel május t-re. Érdeklödiilletut EorráUt él Yai építőmesterek
72 Cscngery-ut 17.
Ingyen
kapja •
Zalai Közlönyt
jövó M elsejéig,
ha most eKMbet
Szelvény,
melynek telmutatéja 8 pengő bolti ár helyett 1 pengéért veheti meg
BalAaa JÓXMf
,,A ferde lovag"
clmO regényét a Zalai IWfaty kiadóhivatalában.
Blúzok..............250-től
Kombinék......2 - „ ™
Női nadrágok . . . 180 „ «»
Műselyem harisnyák 125 „ 5£S
Matt harisnyák . . 130 „ árl,,u,
Legújabb divatú ernyők 5— P-től
"Rrónyai Mvatáru&áx
HnrlQy MIKlóa-ut 1. Vároa^tx-paloia.
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztlssat (50 lappal)
darabonkint 20 «Hért
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában
Fő-ut 5.
valamint
B»"niV és "I- Hirsohler Miksa dohány-árudájában, Fiachel Ede és Schless Testvérek
könyv- és paplrkereskedésében, Horváth József ujságárudájában.
I a g y a r
A 111
Királyi
MENETRENDJE
íagykanliia álloméira érkezt él az onnan Induló lonslokról. Érvényss ■ 1933. M október hó 8-tól kezdva.
Voml A vonat neme N.-Kanluá-ról Indul ratBK A vonat neme bpeatréi Indul r«t Mvl JTtU- zsára érk
1219 1201 1213 1211 1231a 1201 Szem. v. Oyv. Szem. V. Szem. V. Moloí Oyv. 0-30 | 2-ul 6-10 1 7-14 845 10-03 14-30 16-00 17 50 1907 1824 1 19-40 7-39 955 1605 21-18 22-20 1220 1232 1202 1212 1214\' 12081 izem. v. Molot Oyv. Mem. v. izem. v. Oyv. 21.45 740 6\'20 1415 2003 250 5-53 10.12 11-37 18-35 22-40 435 727 11-30 13-07 20 07 23 50
..u..a.l.lt HUUIIH IBIBWin.l
Az I23U/1232. sz. vonalok köivellen motorvonatok Nagykanizsa Az 1202/1201. az. vonatokkal azept 1-től 1934. május 14-lg a len kocsik futnak [ 1 étkező, 1 111, kocái Pragersko, egy 1-11-III. oszt. I hálókocsi Cannes.
Nagykanizsa - Ágfalva o h.
-Keszthely kOzdtt. következS közvtl-kocal Ventlmíglla,
íl Kimiii rílW. IfttL ; írt. SiMrttl- W,r*4rt 8of>r©nbi M. Sopronból M. E|MM. Ud.1 r. írt.
1412 Sz.v. 6-00 7 45 8-47 1043 I4IÍI Motor _ _ 540 7-36
Sz. v. 1335 15 05 1608 — 14*7 Motor 530 7 41 830 10 IP
1416 Sz. v. 16-15 I/-40 1835 2008 1415 Sz. v. 10 03 11-24 12 05 1333
im Motor 18-35 20-10 21 14 — 1413 Sz. v. 1318 15-02 17 45
u«« Moto, 20-20 2150 ~ 1411 S». v. 1946 21-30 22 05 2357
Nagykanizsa— Pécs
2420 2444 2414 2424a
Sz. v. Sz. v. Sz. v. V,gy.
"W\' llíríl iMfol Bucim || Píci.i trt. II írt.
450 6 38 || 8 49 2127 Sz. v.
11-58 Bp. Keleti 2417 Sz.v.
13 40 15 4/ 1 18-02 2413 St. v.
18-00 2048 23^9 2421 Ve,,.
NmtH fBarwN 1] RSSZ. [1 M || nfc.írt.
- II 5-10 | 7 15
Bp. Keletiből I 813
12-14 II t4 22 1 16-06
17-00 19 30 J 21S5
A 2444/2447. az. vonatok közvetlen vonatok Budapest keleti pu.-ra Oyákényesen ál.
Nagykanizsa—Murakeresztur és Kotorlba
a IjfSSIÍJ H5»<!»ll>??X\'k »ak Mu/akereszturlg, Illetve Murakereszturtól közi. r,.ti.i,lí..íy , lndu16. él ,,fc\' ,sl4 mc"f vonatoknak Murakereszturon van
csatlakozása a jugoszláv személyvonatokhoz <i viMonl.
Nyomatott a U^ulajConos Koz,^ R.-T. Gutenberg Nyomda éa Díbalai UpMadO Vállad. könyvnyomdáját NagykaaizOtz (felett, IUl«v.z«0, Z^ Kizoly.)
74. évfolyam 65. szám
Nagykanizsa, 1934. március 22, csütörtök
Ara 12 ""ír
ZALAI KÖZLÖNY
iMfkAiitfréfl t* kiadóhivatal; Főnt 5. uin Megjelenik minden reggel, héttő kivételével
r*UTIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: tgv hóra « pengó 40 flllél Sierkeutőségt éi kiadóhivatal! telelőn: 78. u
A római egyezmény
A ¥ egész nemzet bizakodó, reményteli színei kísérte Gömbös Gyuía miniszterelnök római tárgyalásait és most, hogy a Vezér ismét hazai földön *.van, a tisztelet, szeretet ós hála érzésével veszi körül, mert amit végzett, az tökéletesen kielégíti az egész nemzet kívánságait. Amint (tömbös .(íyula, mindent összefoglalva, mondotta . Magyarország politikai és gazdasági helyzete megerősödött.*
A római egyezmény azonban nemcsak magvar szempontból gjr-tékes, de mély nieggydí&désünk szerint Kőzépeurópa szami>ontjából is igen nagy jelentőségű Az események .csoportosításánál ki kell emel niiink magát a tárgyalás stílusát, mely lényegcsen eltéri attól a diplomáciai modortól, amely u dunai államok kérdésél>en — jóformán \'a legutolsó napokig — nem tudott írdemleges eredményeket felmutatni. >
A római megállaixxlásoknt két jegyzőkönyvid foglalták össz>3: az egyik politikai tartalmú s a másik gazdaságilag bir kiváló jelenlőség-.gel. Ezzel létrejött a három ország iwlitikal és gazdasági kollaborácló-ja. Magyar szempontból ónként adódik ennek a hármas együttműködésnek igen nagy fontossága, amit egyidejűleg mi sem igazol jobban, mint Franciaroszág és Anglia sajtójának hangja, amelyhez hoz-závehetjük a kisantant hangiUatvál-ziisát i*.
A római nie.gálla|>odás létrehozta ugyanis az cgyüttmunkálkodásnak azt a szerencsés fonná iát, amely nagyobb gazdasági területre lesz kihatással, sót módot tnlrtlt arra is, hogy ez a terület szélesedhessék A római tárgyalási anyag egyik legnagyobb elvi jelentőségű tényét látjuk ebl>en a kollal>orációban. melyben magyar szempontból nem kisebb jelentőséggel foglal helyet az a másik elvi megálla|>odás, a mely az autarchikus gondolat ellen foglal határozott állási
Ezen a ponton nyilik legtöbb biztató remény a magyar gazdasági élet fellendülésére, tn-rt sike-rüll Gömbös Gyula miniszterelnöknek Európa legnagyobb férfijával. Mussolinival elismertetni, hogv a háború utáni időknek önellátásra való tórekvési programja csődölt mondott, ezt a törekvést ki kell küszöbölni s vissza kell térni a ter-niészetadta rendhez, amikor búzát \'iz az állam termel, amelynek szániára ezt éghajlata, talajviszonya l>s gazdasági beépitettsAge (szomszédaihoz való történelmi viszonya. gazdasági hagvománvai, gazdálkodási felszerelése stb.)" lehetővé ^\'eszik. Magyarország existenciája K«l>onaex|)ortján nyugszik és ha most Gömbös Gyula miniszterelnök nek sikerült Hómában nagyobb Kazaasági terület számára biztosítani az acélos magvar buza megölelő kivitelét, olyan eredményi
Csupa ujabb épitkezés, munka és fejlfidés jegyében zajlott le Nagykanizsa képviselőtestületének rendkívüli közgyűlése
Nagykanizsa város képviselőtestülete kedden délután rendkívüli közgy űlést tartott. Napirend elölt Aradi Antal a felszaiwrodott vá-rosszópészcli munkák miatt m-jj-felelő segéderő alkalmazását kérte. A polgármester megnyugtató választ adott.
A méntelep kibővítése
llemmcrt Károly főszámvevő ismertette a méntelep ügyét, amiről a Zalai Közlöny tegnapi számában megemlékeztünk... A földmüvelés-
ügvi minisztérium ennek költségei-re 60.000 |>engö kölcsönt nyújt 25 esztendőre és ezzel cgvben a mén-telepnek Nagykanizsán való megmaradása is végleg biztosítva van.
Dr. Weisz Lajos örömmel fogad minden olyan ténykedést, amely valamely helyi intézményt bővít, csak azt kéri, hogy nagykanizsai vállalkozás és nagykanizsai munkások kaphassák meg. Több felszólalás után a közgyűlés egyhangúlag megszavazta a polgármester javaslatát.
Az irrtdentaxszobor ügye a képviselőtestület előtt
A Schless István által Nagykanizsának: adományozott Nagymagyar-otszág-emlékmü ügye került ezután tárgysorra, amit dr. Heffyi Lajos főjegyző ismertetett. (Az ide vonatkozó buda|>esti tárgyalásokról lapunk más helyén tudósítunk.) A i>olgármester javaslata, hogy a közgyűlés vegye tudomásul az adományozást, szavazzon köszönetet a ritka bőkezüségü adományozónak és adjon felhatalmazást a polgármesternők a szobormű kivitelezésére. a Szentháromság s/.o-l>ornak a Széchenyi-térre való át helyezésén* és arra, hogy ha a 20.WK) |>engö nem bizonyulna elegendőnek. akkor a város az •alapozási munkálatokat az iaségakclóval kapcsolatban végeztesse cl. Ezzel kapcsohdbau szúks égesse váll a Deák-téri kútnak a Kossuth térre való áfnelyezése.
Schless István ujabb ajándéka
Krátky jiolgármester l>ejclentcllc ezután, hogv a nagylelkű adományozó, Scliless István salzburgi hazánkfia, gyönyörű, művészi kivitelű irredenta képel is adományozott a városnak, amit az cgvik leg-nagvobbnevü osztrák festőművész, Max Posch készített és amely a
trianoni tragédiát megkapóan fejezi ki. Javasolja, hogv ezért az adományért is mondjon köszönetet a város közönsége addig is, mig Schless Istvánnak majd a szobormű leleplezésénél módjában lesz köszönetét nyilvánítania njemes és hazafias adományáért.
Kelemen Ferenc igazgató méltatta ezután Schless Islván nobil\'s gesztusát, ajándékozásának nagyszerűségét, amely a klaj>szikus időkre emlékeztet lennünkel Javasolta, hegy értük a közgyűlés jegyzőköny vél>en szavazzanak köszönetet és ennek kivonatát küldjék meg Schless Istvánnak.
Krátky polgármester ezulán kitért arra, hogv vannak, akik kifogásolják, hogv a Szentháromság-szobrot a Széchenvi-térre helyezik, Utalt arra. hogv a Szentháromság szobor nem állt mindig a jelenlegi helyén. Megfigyelhettük — mondotta a polgármester hogv a Szentháromság szobrok rendesen a templomok közelében vannak elhelyezve A jelenlegi helyzetben nem tehettek mást, minthogy a Szentháromság szobrot a Széchenyi-tér háromszögében hélvezzék el Ha majd a városrendezési terv alapján későbben a Szalay-ház felsza
hadul ott, akkor szép nyitott tér lesz a szobor körül. Több hozzászólás után a közgyűlés felhatalmazta a polgármestert, hogy ebben a kérdésben az illetékes tényezőkkel, a plébánossal és a püspöki biztossal értekezzék és azután hozza meg végleges határozatát.
A közgyűlés egyébként a szobormű kivitelezésére a felhatalmazást megadta a |>olgárrnesternck és jegy zőkönyvi köszönetet szavazott az adakozó Schless Istvánnak.
Megkezdődik a plarlata-kápolna építése
Dr. Hegyi Lajos íöjegyzö jelentése alapján .tárgyalásra került Magas Mihály kegyesrendi gimnáziumi igazgaló kérelme, az építendő ifjúsági ká|>olnához való hozzája ml ás tárgyában. A tervnek erőteljes elősegítője volt néhai Jakk patóai plébános hagyatéka erre a célra. Az építkezés kb. 25.000 |>engö költségbe kerülne, amihez a hagyatékkal egy üti kb. 15.000 pengő van kéznél, elvhez at rendfőnök 5000 iH-ngős hozzájárulást ígért, ha a város is ennyivel hozzájárul. A város vezetősége, utalással az ifjúsági ká|>olna fontosságára, és a piaristáig érdemeire, készséggel járul hozzá 5000 pengő értékű építkezési munkával. amit az inségakció kapcsán végeztet. Az építkezési a Hend 1k>-nyolitja le, de a város ellenőrzi. A közgyűlés egyhangúlag hozzájárult ehhez és kimondotta az azonnali végrehajt hatást.
Az Inségakció
Dr. Potlyondíj József Ileszámolt ezután a városi inségakció állúsá-ról. A város január 31-től február 28-ig 75)3 munkanélküli családnak és 312 munkaképtelen családnak, összesen 37(X) Tőnek adott termé, szelbeni élelmezést. A további Ínséges munkaalkalmak során a Sugár-
hozott haza országának, melynek áldásos kihulását érezni fogju a nemzet minden gazdasági ága és társadalmi rendje.
A római tárgyalások harmudik elvi jelentősége azon az állás|>onton nvugszik, hogv az előbb érintett nicgállap<x(ások előnyeiljől egyetlen államot sem zártak ki. Nyílva áll az ut a csatlakozás felé minden ország részérc, de a csatlakozásnak vannak tárgvi előfeltételei Enn-k hangsúlyozásakor eljutottunk a magvar nemzet nagy kérdésihez: a revízióhoz. Mert tudnunk kell, hogy a reális tárgyi előfeltétel- mögött^ a revízió gondolata húzódik meg.
A római megálapodások tehát a magvar igazság szempontját is előbbre vitték, mert konkrét formában 1)0 van ágyazva Közép-
európa kil>ontakozá.si programjába--Ezt élénken igazolja Mussolini rádiószózata, melyben ezeket mondotta :
Magvarország, amelyet elszigeteltek és megaláztak, amelytől elraboltak szinmagvar területeket, mindenkor a legteljesebb megértésre talál minálunk. Megígértük1 ünneiH\'lyesen Magyarországnak, hogy jobb jövőhöz segítjük az erős és nemes magyar nemzetet
Gömbös Gyula miniszterelnök és kísérete már útban volt a hazai föld felé. amikor az olasz rádió aa elmúlt vasárnap ünnepies hangulatában világszerte szétvittc Mussolini súlyos szavait, melyekhez foghatóan még nem foglaltak állást a magyar ifiazság mellett Tisztán áll tehát az égsz világ
közvéleménye előli a római egyezmény egész anyaga. Megtudhatta mindenki, hogv Mussolini mily jelentőséget tulajdonit a dunai államok problémájának megoldásával kapcsolatban a magyar ügy igazságos rendezésének.
A római megegyezés tiszteletben tartja az egves államok függetlenségét, de magya? szempontból nem adott fel egyetlen egv olyan alapot sem, amely nemzetünk életkérdései nek csak elhalványodásál is eredményezhetné. Minden magyar egyetlen eszmét akar továbbra is szolgálni : a l>ékét. Ennek érdekében keresi a nyugalmat hozó és harmóniát teremtő megállapodásokat. amelyek között a római egyezmény, minden reményűink szerint, dönlő jelentőségű.
utat a Kinizsy-utcával összekötő uj utcának makadám burkolása kó-vetkezik.
Aradi Antal elismeréssel sióit a polgármester munkájáról, aki mindig a város közönségének érdekéért fáradozik és kérte, bogy az inség-munkáí pénz ellenében végeztessék, mint máshol. >
Krátky j>olgármester válaszában bejelentette, hogy a yiarista ká-l>olna és a méntelep építkezései után
sor kerül a hullaház és ravatalozó építésére
is. folyamatban van
a klskanizsai sporttelep
felállítása. Felhozza a járdák kérdését. Tudvalevő, hogy a nagykanizsai utcák járdáin egyes helyeken életveszélyes a közlekedés, főleg este és-esős időben. Azért szándékozik felszólítani a teljesen leromlott járdák háztulajdonosait, hogy
javíttassák ki hizazakaszukon a járdát,
hogy ily módon is munkaalkalom jusson sok munkáskéznek. Ameny-nyiben ennek riem leívpe meg a kívánt foganatja, ugy véghatározattal lesz kénytelen kötelezni a háztulajdonosokat a járdák megjavittatá-sára.
Időjárás
A nagykanizsai meteoroloilal megfigyelő jelentések: — szerdán a hőmérséklet : reggel 7 órakor + 74, délután 2 órakor +• 18\\ eete 9 órakor + 11-8.
Felhőzet: Reggel éa délben és este borult
Szélirány : reggel nyugati, délben és este délnyugati.
(Bjuakal rádlójtknlii) A (|lal latéaalfalaati Ml* Ml érakart aSa idéjáráa
— KOitUzlvlttlftk ré»xtr« rendkívül előnyös butorvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, bosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopsleln bútor áruházban, Horthy Miklós-ut 4.
ZALAI KÖZLÖNY
Csehország ajánlatot tett a magyar kormánynak kereskedelmi szerződés kötésére
A római hármas-egyezmény hatása
Ben., nagy beaxéde m szsnátus külügyi bizottságéban ■ kAzépeurópai kérdésekről
cseh kormány e lépésében a római tárgyalásoknak is szerepük van
Benes a középeurópai szövetségről
Prága, március 21 Benes külügyminiszter szerdán a Ház ós a szenátus külügyi bizottsága előtt nagy l>eszédet mondott, melyben Középeurópa ügyével és az osztrák kérdés megoldásával foglalkozott.
Kijelentette, bogy Prága nem fél Ausztria csatlakozásától sem. Csehország és a kisantant nem fogadja eleve kedvezőtlenül ezeket a kísérleteket. de a végleges ítélettel várnia kell addig, amig világosan áttekinthetővé nem válik az egése kérdés. f.
A köxé]>európai szövetség tulajdonképen a megnagyobbított osztrák magyar monarchiát jelentené. Ezt éppúgy ellenezné N\'émet-
Budapast, március 21 Politikai körökben ma terjedt el annak a hire^ hQgvacseh kormány ajánlatot telt a magyar kormánynak kereskedelmi s\'zerződés kötésére, egv be n kéri, hogy küldjön megbízottakat Prágába.
A magyar kormány válaszában kijelentette, hogy örömmel hojlan-dó kereskedelmi tárgyalásokba bocsátkozni, de kiküldötteit jelenleg nem küldheti el Prágába, mert itthon vannak elfoglalva. Egyébként szívesen látja a csch kiküldötteket Budapesten, ahol nyomban hajlandó megkezdeni tf kereskedelmi tárgyalásokat.
Politikai és gazdasági körökben nagy jelentőséget tulajdonítanak az ügynek és azt hiszik, bogy a
Húsvétra gyermekeknek
lakk pántoa-oipft
23-26-lg
2(7-30-lg
31-35 lg
P 4*90 P 5*80 P 6*50 Szabó cipőáruház
Nagykanizsa, Horthy Mlklós-ut 1.
1884. mfaclM 21
orsiliff. mini a kisantant A llalis. InirK kírdésben nincs is nem lehet mo«ei<yetfe. A toreskraielmi Mer ziídteckre vontfttoozóan M«®aror-Síitggal H AimitrUSyol lujJlamlA
Otthorwág tárgyalni. .
A Hftz Ülésé
Budapest, márciys 21 A Ház szerdán megkezdte a József Nádor Műszaki és Tudományegyetem egyesítéséről szóló javasol tárgyalá-\'t. • • -/-s \' -
Pelrovácz Gyula szólt hozzá elsőnek a kérdéshez, Hangoztatta, hogy a ja-•aslat nem vezet végleges rendezésié önálló gazdasági egyetem léteSRése mellett foglat állást. Söpkéz Sándor hangoztatta, hogy a javaslat nem le, hanem felépítést jelent és bizonyos megtakarításokkal is jár. A javaslat n műszaki és gazdasági tudomány egye. siiésével visszaállítja a műegyetem régi szervezetét.
Sándor Pál hangoztatta, hogy ma különösen a gazdasági nevelést kell előtérbe helyezni. Nefln áll rrtag a kor. mánynak az az Indokolása, hogy pénzügyi okok kívánják a főiskolák egyesilését. A kereskedelem és az ipar lebecsülésének mondja a közgazdasági karnak a műegyetembe való beolvasztását.
A napirendi vita során MülKr Antal arra kérte a kormányt, hogy hosszabbítsa meg a 30 éves házodómentes-séget.
Körmendy Mátyás azt kérte, hogv folytassa a kormány u tatarozás! hitelakciót, mert vidéken ebbén látja az építőipar válságának megoldását
Fallavidnl őrgróf külpolitikai kér-désekben kért felvilágositást a miniszterelnöktől. Leszögezte : a magyar külpolitika legnagyobb hibájának tartja, hogy gróf Bethlen István Németország felé orientálódott és a magyar revíziót összekapcsolta a német revíziós törekvésekkel. Felfogású szerint, ■ha a ginetekkel tartunk, nem tudjuk megvalósítani a magyar nemzeti re-vIndikációkat. A inákik hibát abban látja, bogy 1931-ben nem állottunk Ausztria mellé. A római tárgyalásokra vonatkozóan kijelentette, hogyha bármilyen kevés eredményt is ért el olt a miniszterelnök, ezért is minden ma. gyar csak hálás leh«t Gömbös Gyulának. Meggyőződése szerint a Dunavölgy hegemóniájának kérdését csak az dönti el, lwgy mi restururálunk-e először, vagy Ausztria. A revízió nem érhető el másként, csak revízió utján.
Váztonyi János megkérdezte, hogy a kereskedelmi miniszter hajlandó-e a távbeszélő dijakat mér-
Arcok, Harcok, Kudarcok
(Balkányl Kálmán könyve)
Irta: Ssikáca Aatal felsőházi tag
^Pompáaí\' poétikus közgazdasági könyv. Az olvasó joggá] kérdezheti, honnan veszem a bátorságot ahhoz, hogy ezt a bánom jelzői egymás mellé állítsam. Ez az éppen, aml|^ebben a könyvismertetésben megmagyarázni kívánok.
Harnack irta egykor: »A közgazdaságtan nem egyéb, mint rendszeres visszaélés egy külön e célra kitalált terminológiával.c A közgaz<B»ság-tudo-niány c megsemmisítő kr)|ik^jának napjainkhun sokssoros visszhangja van. Legegyszerűbb és legloguusabb alaptételeit eltorzítják, megtagadják és megmosolyogják nemcsak a tudatlanok, hanem azok is, akik a műveltek-hez számítják magukat és a legmélyebb sajnálattal kell megállapítani, hogy a közgazdasági axiómák ellen való ez a harc még vezető helyeken is mindjobban érvényre jut. Erre nézve csak egy példával óhajtok élni. Smitli Adám ö»szcS\\ytanainuk kvint-esszenciája a következő ; .minden termelés csak a fogyasztáséri van és a termelő érdekel csak annyiban veendő figyelembe, amennyiben a fogyasztás érdekeivel összhangba hozhatók,« Azt
hiszéni, hogy nincs a közgazdaságtanban tétel,, amely világosabb és kövei-kezetessebb volna, mint ez az igazság és ép(kii éz az, amelyet nálunk leginkább támadnak és fejetelejére állítanak, mert egész közgazdaságpolitikánk most nem a fogyasztó érdekein épül feL hanem kizárólag a termelők érdekei irányítják gazdaságpolitikánkat. .
És ime most megjelenik egy könyv, amelynek már szellemes címe is elárulja, hogy szépirodalmi könyv, telve kedéllyel, poézissel, humorral és szatírával. Bájos, miniatűr arcképek vannak benne, glosszák a napi eseményekhez, utl lenyomások, vázlatok, bitervjuk: röviden egy finom szellemű újságíró gondolatai és emlékezései, aki egyben az Írásművészei egyik leg-nejiezzebb feladatát oldotta meg : élvezetes, népszerű közgazdasági munkát alkotott.
Balkányi könyvének előszavát Hegedűs I.óránt irta, a tág gazdasági szemhatáru gondolkodó és költő. Ez a szellemileg oly magas szintű férfiú ragyogó előszavában mondja : .Nincs unalmas tárgy és nincs fakó tudomány." Bizonyára senki sem hivalot-tubb, hogy ezt megállapítsa, mint Hegedűs Lóránt* aki szellemének faszét* táival és sziporkázó humuráva] tud mindenre rávilágítani.
Balkányi könyve két részre oszlik. Az elsőben arcképek vannak, amelyeket szlndúsan vetett oda « művész-kéz. Többnyire elhunyt, vagy még élő és alkotó vezérei ezek a közgazdaságnak, de szerényebb alakok Is, sőt egész kis kereskedők, akik életük fogytáig küzdöltek a magyar boltos sorsával és akik nem hagytak hátra egyebei, mint becsületes jó nevüket Hogy glorifikálja Apponyi alakját és beszédét, amelyet az OMKE közgyűlésén tarlóit a .kereskedelemről, hogy plasztikusan rajzolja meg Mullokovits és más nagyság kópéi, az magától érlelődik. De hogy Balkányi a legkisebb emlK\'rl is, aki megörökít, benső szeretettel, sőt idealizáltan fest meg, uz jellemző rá nézve, mert mint egy keres-kedelml érdekképviselet vezetője, ugyanazzal az odaadással dicsőíti azokat a nagy férfiakat, akik vezércailla-gai, mint a kis kereskedőket, akiknek életérdekeiért legjobb erőit és érzéseit állítja soromjpóba.
,A könyv második része a gazda, s^igi élet harcairól és kudarcairól szól. /vannak ebben a részben olyan írások,, amelyeknek műfaj szerint való hovatartozásuk nehezen volna megállapítható. Vannak itt tárcák, naplólapok, előadások, vázlatok, útleírások, vita. vitairatok, stb., amelyek közölt kevés a kapcsolat, melyek azonban együt-
tesen pompás szemináriumot alkotnak azok részére, akik a közgazdaságtanba akarnak behatolni. Ezek a kis Írások ínyesfalatok, széljegyzetek a gazdaságpolitikához, azokhoz » gazdasági problémákhoz, nmelyek a kereskedelmet érintik, a kereskedelmet foglalkoztatják és\\ izgatják. A kereskedő torskérdései ezék. Egyik cikkében fejtegeti, hogy mit jelent a paraszt a kereskedő és mit a kereskedő a paraszt számára, és mily érdeke fűződik a parasztnak a kereskedelem szabad-ságához. Mujd megirja, hogy a szocialista Garami, midőn miniszterré lelt, mint magyarul" meg a magántisztviselők küldöttségének, hogy tévedésbe vannak, ha azt hiszik, hogy most u munkanélküli jövedelem korszaka kezdődik. Balkányi fegyverét - az éles hegyű tőrt — újra és újra az álszö-vetkezetek ellen fordítja, amelyek élős-diek uz állam testén és emellett tönkreteszik u kereskedelmet. Az infláció idejében kioktatja a halaim** méltóságos urat, hogy a kereskedő nem uzsorás, hu az utánpótlási árhoz ragaszkodik. Tragikomikus szemináriumban figurázza Jki a belga gróf Hemp-tien esetét, aki Magyarországon kű-lömböző kereskedelmi vállalatokat alapított és az államtól óriási vámhiteleket csalt ki. Szellemes panaszt ir arról; hogy mibe kerül a nagy Hangya és
1084. j*ÉI 22.
ZALAI KÖZLÖNY
OSZTÚLYSORSJEGYEK
kaphatók l«|. Hirschler Miksa
oezt&lysorsjegy főárusltónál (Hlr.chUr-tr.HW, Korona-szálló épület), ahol nemrég a 25.000 P-fl» Ifinyereményt,és több nagy nyereményt nyertek.
Kisorsolásra kerfil cca 8 millió aranypeogő.
Hivatalos árak: Egészr P 24, fél: P 12, negyed: P 6, nyolcad: P 3. — Húzás április 14. és 17-én. 10J8
Péntek este szerenáddal nyitják meg a polgármester jubiláris ünneplését
A küldöttségek vasárnap délelőtt tisztelegnek a városházán
sékelnPabtpyl miniszter kjjelen-tette, hogy ebben az ügyben már tárgyalt az érdekeltekkel te még a pénzügy miniszterrel kell megvitatnia az ügyet. Ka bók Lajos a "jjfcép-kocsiadó megszüntetését sürgette.
Az ülés éjjel egynegyed 12 órakor é* véget.
Műegyetemi hallgatók Hómann miniszternél
Budapest, március 21. A műegyetemi hallgatók szerdán is-inét megjelentek az előadásokon, majd a rektor közbenjárására a kultuszminiszter fogadta egy küldöttségüket, mely feltárta elölte az aggodalmakat a műegyetemről szóló törvényjavaslatra
vonatkozóan.
A közgazdasági itgyetem hallgatói szerdán egynapos sztrájkkal tüntettek.
A kormány minden törekvése a búzaár megjavítására irányul
Budapest, március 21 A 33-as bizottság szerda délelőtti ülésén lloyos Miksa gróf szóvátette a búzaár kérdését. Kállay miniszter válaszában kijelentelte, hogy a kormány minden törekvése az, hogy megjavítsa a buza árát. A rómaj tárgyalásoknak is ez a.veleje. Ha a bufa értékesítése szűksgéessé teszi, ugy a kormány semmiféle szerv felállítása elől nem hátrál meg.
Székelési zavarok, vastagbélhu-rut, puffadtság, félelemérzés, bódult-gág, migrén és á\'talános rosszu\'lét eleién a rendkívül enyhén ható természetes „Farén? József" keserűvíz a gyomo é« V bélcsatorna lar-talmát gyorsan kiürili, a bélmlrlgyek működését élénkíti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülés! szere*. Qyonrr- és bélspecialisták a Fereno József vizet, ugy a férfiaknál, mint nönnél és gyermekeknél teljes eredménnyel alkalmazzák.
Ofcsjándsjjoí cwfia moziban szctakozhalik
mit dolgoznak a kis hangyák. Mindezek pompás alkotásai a miniatűr-művészetnek. Amerikai utazásáról is sok érdekeset és hasznosat hozott magával Halkányi.
De kabinetdarabja Halkányi Kálmán könyvének ü .Main-Slrect« cimü előadás. Kbben visszapillantást vet szülei házára és kegyeletes emléket állit atyjának, az egykori dolgos vidéki ügyvédnek, aki talán sohase telte ki lábát Debrecenből, de nklben mégis ogy csöpp amerikai vér és amerikai vállalkozó szellem kell«U hegy legyen, mert amikor földije, Puskás Tivadar tele-fontalálinártyával Amerikából vissza, tért, vállalkozásában azonnal résztvett. A »Main-SlreeU legérdekesebb része azonban az állandó párhuzam, ame-yel Balkányi a M"in-Street - egy k" amerikai vidéki város főuccája — n Piac-ucca, Debrecen főuccája köbölt von. Halkányi alaJK)san tanulmá-nyozta a kis amerikai vidéki város gazdasági éleiét és mindezt és sok egyebet összevet a gondolatokkal, szo-Wsokkal és üzleti elvekkel, amelyek \'»éK ma is uralkodnak a Piac-ucoában teszi ezt sok humorral, élesíitás. és ebből az összehasonlításból ke-kerü-éde* tanulságokat von le.
•Arcok, Harcok, Kudarixik. szelle. »ies és szórakoztató olvasókönyve a \'•"^gazdaságnak. Olyan könvv, amelv \'•\'egérdemli, hogy ne csak \' dicsérjék, banem olvassák is.
Még csak szombaton kezdődik a nagyszabású jubiláris ünnepély, amit Nagykanizsa város közöns.\'ge rendez polgármesterének tiszteletére, de szerdán délelőtt máris tisztelgett elölte az evangelikus egyházközség küldöttsége llorváth Olivér lelkisz, Kalmár Zoltán gondnok, Tcnt&ch Gusztáv slb. ve-zetésével, akik rendkívül szeretetteljes szavakkal köszöntötték a pol-gármestert közszolgálatának 20éves fordulója alkalmából és rámutattak mindarra, amit a város kössön fáradhatatlan munkásságának. Ör. Králky István meghatva mondott köszönetet a rendkívül szívélyes üdvözlésért.
A képviselőtestület keljelébe n a lakúit rendezőhizottság szerdán értekezletet tarlóit s megállapította ugy a díszközgyűlés, mint a bankett rendjét. A díszközgyűlésen Ungcr-Ullmaim Klek és dr. liotschild Béla lesz az ünnepi szónok, a társasvacsorán i>edig Keleméi Ferenc és dr. Uajdn Gyula. A díszközgyűlésen a városi tiszlikar nevében az elnöklő dr. Ilegyi Lajos polgár-Jjieslerhelyettes fogja köszönteni a polgármestert. A bizotlság a társas-vacsorán rtlég a vidéki vendegek részére biztosított felszólalási jogot, e hivatalos szónokokon kívül azonban sem a diszközgyük\'sen. sem a társasvacsorán más fel nem szólalhat.
Mindazok az egyesületek, hivatalok, testületek, amelyek külön is óhajtják üdvözölni a jubiláló jx>1-gármcslert, vasárnap délelőlt 10
órakor fognak tisztelegni a |>olgár. mester elölt, aki a városháza ta-nácstcrmében fogadja a küldöttségeket ; a bizottság kéri a tisztelegni szándékozókat, hogy ebbeli elhatározásukat legkésőbb péntek déli 12 óráig szíveskedjenek dr. Potlyafxdy József aljegyzőnél (Városház, I. cm. 20. ajtó) bejelenteni.
A díszközgyűlésre meghívott vendégek részére a számozott ülöjegye-ket ma kézbesitik ki. Mindazok a hivatalok, testületek, egyesületek, amelyek nagyobb számú küldöttséggel óhajtanak résztvenni a díszközgyűlésen, mint ahány jegyet az ülffhclyek korlátolt száma miatt részükre kézbesíteni lehetelt, állóhely iránti igénylésüket szíveskedjenek dr. Pottvondy aljegyzőnél bejelenteni. Ugyancsak drT Poty-tyondy aljegyzőnél lehet még a társasvacsorára is jelentkezni s a nagyközönség is nála kérheti a karzatra szóló belépőjegyeket.
Férfitárcák, erszények, valamint legnjabb faisomi tavaszi és nyári
Kaszllné Holzer Elly
retikülszalonjába * Horthy Miklós ut 11. II.
AfalahHásofc, javítások
A szerelmes leány furcsa bosszúja
Furcsa szerelmi bosszú ügyében fejezte be a nyomozást a nugykanizsal rendőrség.
A sértett egy nagykanizsai úrilány, akit vetélytársnője, egy másik leány már hónapok óta üldöz a legkülönfélébb rágalmazó tartalmú levelekkel. Az ok, természetesen : férfi; aki előzőleg az üldözőnek udvarolt, majd átpártolt mostani ideáljához. A szerelmes leány nem tudott sehogysem belenyugodni vetélytársnője sikerébe és elhatározta, hogy valami módon clri-(isztja a fiatalembertől. Tervéhez siko-rült megnyernie egy másik fiatalembert, akivel együtt a legsértőbb névtelen leveleket, majd nyílt levelezőlapokat fogalmazta meg és küldte el a má-slk leány elmére. Ezzel azonban nem elégült még ki bosszuszomja, hanem megtette azt ls, hogy aszokásos kiadó szobák mintájára, hasonló módon, csak tartalmilag lényegesen eltérő cédulákat ragasztott ki annak a háiAAk a kajni-jára éjszakánkint, amelyben a vetély. társnője lakott.
A mult év novembere óta folyt ez a kellemetlenkedés, mig végre a vctély-társnő elhatározta, hogy feljelentést tesz ismeretlen tettes, ellen a rendőrségen. A heteken keresztül vezetett nyomozást siker koronázta és mc«t sikerült leleplezni a névtelen levelek küldőit, akik ellen rágalmazás elmén megindult az eljárás.
RÁDIÓMŰSOR
Ituftapesl, csütörtök .
6.15 Torna. — Utána: hanglemezek. - 0.45 Hírek. — 10.00 1. Mactyar tájak. 2. Vajda János verseiből. Közben hanglemezek. — 12.05 Hanglemezek. — 115 Időjelzés, Időjár.\'sjelen-tés. — 130 Mária Terézia 1. h. gye. zenekata. 2.40 Hírek. - 3.30 Közvetítés az Hjrszágos Mezőgazdasági Ki-állításról. 4 10 .Nem felejtünk.. Mőra László ifjúsági előadása. — 4.10 Időjelzés, hirek. 5.00 Pőldmi-vclésügyi Minisztérium rádióclöudás-■onoznta. >A szarvasmarhatnyésztő egyesületek munkássága.. — 5.30 Az Országos Pázmány Egyesület irodalmi ünnepélye a székesfővárosi vigadó nagyterméből. - 6.45. Angol nyelvoktatás. 7.15 Revere Gyula há\'rfá-zik. — 7.55 A, rádió külügyi negyedórája. 8J3 A m. klr. Operaház tag-jall)ól alakult zenekar hangversenye. - 9.35 Szabó Margit és Leholav Árpád előadó estje. - 1020 Hirek. -10.40 (Cigányzene. «
Bécs ■ Í2.00 Müvészlemezek. - 12.30 Szórakoztató lemezek. 110 lemezek. — 130 Alpesi dalok lemezeken.
4.45 Női óra. — 5.10 Slummer Károly viola d^moren játszik. — 535 Zongora hangverseny. — 7.00 Rádió-zenekar és a liaudriot-jazz Medina Dárió énekével. 9.00 Húsvéti utazások. — 9.30 IdŐszeril anyag. 10.00 Müvészlemezek.
Emlékeztető
Április J. Az Ipartestületi Dalárda disz. hangversenye az Ipaiftsszékházban 9 órakor.
Április 7-én • A Kerékpár ügylet tánc-. cal egybekölótt "f/inielöadása az Ipartestület székházában.
Április 8. Maiiné fél 12-kor a zeneiskolában (Vannay J.).
Április V. bérleti hangverseny (Herz Lili zongora-catje).
Április 18. Tanári hangverseny a ze-neiskolában este 9 órakor.
Május 20. A frontharcosok zászlóözen-telésj ünnepélye.
Olcsó húsvéti vásár
ZALAI KÖZLÖNY
1054. márdué 22,
Végérvényesen eldőlt a nagykanizsai irredenta-szobor ügye
Schless Ittvdn lemondott a várót javára a 20.000 pengő feletti rendelkezi* fogáról
Október G-ón less
Hosszú időn át bizonytalanságban volt Nagykanizsa közönsége a Schless István által adományozott irredenta-szobor sorsát ilk\'tőleg. A városban több izlxwi akadtak meg-gondolatlan cllenhangulat-csiiyílók, kiknek sikerült az adományozó kedvét szegni és elhatározásától való visszalépésre bírni A kulisszák mögött sokszor kellett elkeseredett haroot folytatni azért, hogy a már-már végleg megfeneklett ügyel n-i kelljen egynémely indokolatlun ellenkezés miatt országos botránynyal lezárui .Szerencsére a legutolsó és legnehezebb alkalommal is gvő-zótt az emberi gyarlóság és igazságtalan hántások "felett Schlox \' István1 áldozatos hazaszeretete és ma örömmel jelenthetjük : — a szoborügy végérvényesen ós immár vissza vonhatatlanul rendezést nyert.
Dr. Krátky István polgármester fa Harbarils Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője a napokban Schlfüs Istvánnal Hudajwslen találkoztak és HObner Tibor tervezőművész műtermében hosszú és alapos tanácskozás után megkötötték a kivitelre vonatkozó és iríísban lefektetett végleges megállapodási. Eszerint Schless István a Bank-egyesületnél deixmált 20.000 pengő rendelkezési jogáról visszavonhatni -lanul lemondott a város javára Az összeggel egyedül és kizárólag a polgármester rendelkezik a szolior-létesités céljára. Erről külön Írásbeli értesítés készült a Bankcgyesü-let részére is. Ezzel a megállapodással Schless István a szobor felállításának i>énzügyi lelxmvolitását óhajtja gyorsabbá tenni, nehogy az ő állandó külföldi tartózkodása akadályozza a |>énzügyi adminisztrációnak és ezzel a munkálatoknak menetét A szerződés értelmében ugyanis a szobornak októl>cr 6-ra minden körülmények közt készen kell. lennie, ezen a napon lesz a leleplezés. Másrészt Schless István, aki feltaláló lévén, félig-meddig a müvész-lélek fantáziájával, de mv nak érzékenységével is rendelkezik, maga is jobbnak látta, hogv az adományozott összeget a iMjlgármcstcr rendel kérésére hízza, mert igy esetleges ujabb rosszindulatú közbevetések nain fogják többé a szobor-ügyet zátonyra juttatni.
•— Akármit csinálhatnak most már Nagykanizsán, — mondta Schless István — a snobor meglesz. Ez a célom, ez éfletom legszebb álma és cnn»k még a saját jogvs érzékenységemet is alárendelem. Engem üthetnek, de a gondolatot, ami tetteim rugója, nem tudja tőb-l>ct elgáncsolni senki: — az ezeréves magyar haza szimbóluma kőbe vésve fogja hirdetni szülővárosom földjén az áldozatos haza-
Bridge-játókkártyák Brldge-iskola Bridge-irásszabáiyok Bridge-Lexikon Brldge-btockok
kaphatók
FI5CHEL
könyvkereskedésben
Horthy Mlklós-ut 1. T«t«fan 178. •«.
leleplezés
szeretet erejét.
A magunk részéről azl hisszük, hogy az ellenkezések kipuffogták már magukat és Schless Istvánmik nem lesz oka többé megbánni nagyszerű, nemes gesztusát.
A tervező műépítész a pesti tanácskozás során bemutatta az emlékműnek 1 :10 arányú gipsz-modelljét. A díjnyertes terven any-nyt változás tőrtént. hogv a szobor fél méterrel magasabb (10 m)lcsz, a megvék címer-pajzsainak ellie lyezése is módosult. A négy világtáj felé néző négy allegorikus szobor egvlke Hungáriát ábrázolja, pajzsán Nagvmagyarország kontúrjaival, a másik a honfoglaló harcost, a harmadik a munkát, a negyedik a magvar édesanyját szimbolizálja. A csonka megyék cimare csak félig lesz kidolgozva az emlékmű négy oldalán. A nagvobb elmerek közül az elülső a magyar cimer lesz, kétoldali Zala-megye, illetve a Zrínyiek címere, hátul a cimer helyén kis tábla az adományozó nevével és az építés dátumával.
Aszolxjr összhatásában monumen tális, művészi megoldásában a legkisebb részletl>en is a reá bizott
Aranyért aranyai kap! KSS;
uj, divatos ékumkali »n WmIH.«i.».
Húsvéti újdonságok {t^aKiM^
szép kivitelben készült kegytárgyak Kanizsán egyedül aálunk. Hívatom férfi UarórúU cQrom c+aítal mdr 10 V-töl kaphatók rciVBEII ff DIdIiV Órás, aranyműves és látszerkereskedö HQ ILDI fúl LJ DAnflRT Nagykanizsa, Horthy Mlklós-ut 3. sz.
gondolaimik l>cszédesen gyönyörű kifejezője.
Hogy a szobrot ki fogja elkészíteni, azl zártkörű versenytárgyalás dönti cl, amit a iwlgármester fog ki írni Hülmcr Tibor csak a terveket készítette és kivitelezésre nem is pályázik.
Bészlelesen megl>eszélték és szerződésije vetlék Budaj)esten a további munkálatokhoz szükséges ősz-szes intézkedéseket, igy a kötelező terminusokat is, mert a leleplezésnek az aradi vértanuk emlék-napján mindenképpen meg kell történnie.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) minden csütörtökön délelőtt 10-től 12-ig, délután 6-tól 8-ig és minden vasárnap délelőtt 10-től 12-ig a városi muzeura helyiségél>©n. Minden alkalommal csere, Michel 1934 alapon és saját csert-fűzetek beadása drtékesilés céljából.
Vérosi Hoiflé
Magyar film! i \\nM\\V. Magyar film!
CsUiörtökt&l vasárnapié Elejétől végig magyar film I
Az eredeti Hacsek és Sajó sok kalandja.
A kBvelkező nagy mflvészek főszereplésével:
Herczeg Jenő, Komlót Vilmos, Gombaszöüt Ella, Kaboa Gyula
Sziki Szakáll, Halmay Tibor, Haraszti Mid, Színes ErnS stb.
Nóll Károly, Vadnay László, Cztffra Géza is László Aladár falrengetó magyar bohózala:
Mindent a nőért.
Előadások csütörtökön és pénteken 7 szombaton 5, 7, 9, — vasárnap 3, 5,
és 9 órakor, 7, 9 órakor.
Az elstí előadások, vasárnap kivételével, mindenkor olcsó helyárakkal.
HIRiK
NAPIREND
Mársius 21, sxarda
Római katolikus: Ben, ap. Protesti Benedek. Izr.: NIzan hó 5.
Mozi előadások hétköznap 6,7 és 9,
vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.

Váród muzeum és könyvtár nvltva csütörtökön és vasárnap délelőtt l(Wól 12 óráig.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: Merkly-Belut gvógysxertár fő-ut 12 sa. es a UskanUsal gyógy szer tár.
(JözlUtdö ayilva reggel ti óráiól sste 6 ótálg (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
— (Névmagyarosítás) A belügyminiszter Mohi Béla nagykanizsai városi adóllszt nevét Murányi-ra, Koszolj-vits Károly fogházőr nevét pedig Kollai-ra változtatta át.
— (Löw Emánuel fogadtatás a nagykanizsai pályaudvaron) Dr. Löw Emánuel szegedi főrabbi, felsőházi tag tegnap Nizzából való visszatérése alkalmából, ahol egészségének helyreállítása miatt gyógykezelés a;att áított a nagykanizsai zsidóság melegen fo-gudta a vasúti állomáson. Ugyanis I.ów Emánuel édesatyja valamikor Nagykanizsán volt főrabbi, Így sok érzelmi szál rüzi jelenleg is Nagykanizsához. A nagykanizsai izraelita polgárság ezl az alkuhnat arru használta fel, luigy üdvözletét és szerencseki-vánutuit tolmácsotjJ Löw Ernáméinak az állomáson, a trieszti gyors .továbli indulásáig. Az állomáson ebből az alkalomból megjelent Weisz Tivadar köZKÓgkerüicti elnök, dr.1 ftalplfcn Jenő a nagykanizsai izr. hitközség elnöke, Lőwensiein Emil alelnök, dr. Winkk-r Ernő főrabbi, dr. Villányi Henrik igaz-gató és az elöljáróság több tagja, az Izr. Nőegylet küldöllsége élén Weisz Emöné elnökasszony, akik meleg s»a. vakkal adóztak az országos tisztelet-nek örvendő főrabbinak, aki üdvözletét és köszönetét fejezte ki a kellemes megle|>etésért a trianoni határállomáson.
— Nő» fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
(A p. *. O. E. nagykanlwal csoportja) vasárnap tartotta évi rendes közgyűléséi, amelyen a tagok teljes számban Jelenlek meg. A budapesti közönt részéről. Farkas Imre úgyve zetö titkár jelent meg, aki -Közgazdasági babonák* elmen tartott értékes előadást,, mely a hallgatóság kórégen igen nagy tetszést aratott A közgyűlés egyhangúlag ismét u/régi tisztikart választolta meg egy évre. Elnök : Nagy-2 Aladár igazgató, alelnök : Dr. Eichner Árpád, titkár: Kreulzer Károly, pénztáros : Varga József, jegyző : Platzkó Mária, ellenőrök : I.idltt Mária \'és Potzngr Gyula.
— I peogőért már divátos női kalapot kap Bróuyai Divatáruházban.
(Frlhtvás a tevcntp.zen. kar l»lt-Jaütoz) A levente-zenekar kivételesen csütörtökön este 8 órakor ő«Mpróbál larl.
1*34. március 22___
(Motork<rékpáriiz«rcnoséilvnH.*g álde*aM kii » balaloiimrtrlii orvos)
í)r. Hócker Györgyöt, Balátonmária köarécreietben álló kózSégi orvosát egy* héttel weWWt súlyos Kimenetelű
molorkorékpárszerencsétlonség érte az országúton, ahonnan eszméletlenül Szállítotok haza lakására. RrU\'Sülé-sünk szerint <lr. Hőcker György egy heti kinos szenvedés után hétfőn hé lehalt súlyos sérüléseibe. Az elhunyt családja iránt messze környékből általános részvéf nyilvánul meg.
^ Márkán, valódi angol, férfi kabát és őltönyszövetek Singeméi.
(Szabászait tanfolyam) A Keresztény Jótékony Nőegylet szabászat! tanfolyamot rendez április 3-lki kez-. dette), amelynek vezatésével a kitűnő módszeréről ismert Fekete Margit nöi szabót bízta meg. A tanfolyami ü hétig ,lart s Elvégzése modem ruhák önálló l>é&zUéséro képééit. A tauitáü lielenkint kétszer két órában állapíttatott meg. \'ftmdij a legminimálisabb. Jelentkezni tehet a Nőegylet! titkárnál, Zrinyi M -utcá 35- sz. alatt. Az elnökség.
_ ludaulr. Ingzeflrek, jwuplinok oxfordok és pijama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
(Kiülni egy gelsel kisfiú) Takács IAszló 8 éws gi\'lsei iskolásfiú szüleivel egyült elment hétfőn a zalaeger. s»egi országosvásárra, ahol u nagy tolongásban eltűnt a szüh\'i mellől. A rendőrség megindította a nyomozást.
— A tavwö divat újdonságai legol-csóbban Hrónyai I)lv"táruházban.
(S*rtto«séll«n*ég fadöntés köz-b«p) Súlyos kimenetelű szerencsétlenség történi néhány nappal ezelőtt a zaj ki erdőben, Fadöntés közben az egyik hatalmas fa rázuhant Hagladl Uszló 42 éves gazdálkodóra, akinek eltörte a ballábát. A szerencsétlen embert beszállították a nagykanizsai közkórházba.
W. Hölgyek figyelmébe ajánlja legújabb köpeny, kosztüm és ruhakel-mélt Singer Divatáruház. Rendkívül dus választék, olcsó árak.
SPORTÉLET
Futballderbl len vasárnap Nagykanizsán
Értékes sport , csemegében lese részi! vasárnap u nagykanizsai sport-közönségnek. Ar NTE-Zrinyi futball-rkrby keríti lejátszásra. A Zrínyi csak a 2-lk éve játszik újra az alosztály bajnokságáért, (le máris a vezető csaltatok közé küzdötte fel magát. Az ősszel lejátszott bajnoki mérkőzés 1 :1 arányban döntetlenül végződött, va. luminl a Spllzer.kupáért Jálssotl meccs Is döntetlen volt, ami élénk biaonyl-léka, Isogy « Zrínyi egyenrangú ellenteje az NTE-rwk. A helyi caapatok találkozása szokta mindenkor tu igazi ■ derbi, mérkőzéseket erodménycznl. Visszagondolva az elmúlt év két találkozására, megállapíthatjuk, hogy u vasárnapi meccs a mult évieket felül-inul ja 11 ivó tekintetében, mert mind-kél amatőrc-sapatunk a mult évhez hasonlítva,, fejlődésen ment keresztül..
Az idén még sem ax NTK-nek, sem a Zrínyinek nem volt Nagykanizsáu komoly ellenfele bajnoki mérkőzés keretében, igy nem Is volt alkalma egyiknek sem igazi tudását a helyi közönségnek bemutatni. Az elttő igazi összecsapás tehát a tavaszi szezonban a vasárnapi NTE—fírinyi mérkőzés lesz, .amely hasonlóan a mult évhez, nagy közönséget fog vonzani a Zrinyi sportpályára.

Zalai közlOnv
Női mosó bőrkesztyűk csak......P 2.80\'
Bőrkesztyűk, kicsi számok.......P 2.50
Divatkesztyllk, mosó.........P —.96
Selyem nadrág ..........P 1.30
Selyem nadrág, gyermekeknek.....P —.96
Selyem kombiné..........P 2.96
Azsuros selyem harisnya.......P 1.80
Selyem-harisnya, príma .......P 1.50
■-Műselyem harisnya ..,,...., P —.96
GFB harisnyák minden minőségben.
Selyem hárisnya, minden páréri felelek . . P 1.95
Férfi zokni, jó minősége . . . P —.58, P —.48
Féfi zokni . . P —.96. P —.78, P —.68, P —.58
Férfi nyakkendő, sokszáz darab . P —.96, P 1.50
Férfi Ing, freskóból .........P 2 60
Férfi ing, prima fehér........P 4.90
Férfi poplein ing, mérték szerint.....P 6.50
Férfi hálóing, prima........ . P 4 96
Női kombiné, himzett........P 1.68
Pár száz darab retlkDl és pénztárca nagyon olcsó árért.
Fűzők gumival . . ... . . . / . P 2.90
Harisnyatartók .........P —.96
Melltartók............P —.58
Melltartók tüllből .........P —.96
Női blúzok, mosóselyem.......P 2.50
Női pulóverek . . . P 3.50, ■ P 3.20, P 2.50
Gyermek harisnyák.........F 28-tól
Női flórharisnyák, selyemfejü * ..... P 1.20
Férfi gallér............P —.39
Joss-gallér, legjobb.......• . P —.88
Zsebkendők, azsuros . . . . P -.30, P —.24
Gyermek zoknik..........F 26-tól
Férfi harisnya, cérna .... P 1.80, P —.98 Férfi poplein ingek, fehér vagy színes, a legjobb minőség, mérték után.....P 7.50
Kirakatainkban minden \'kiállított árun fel vannak tüntetve az árak!
Postán utánvétellel, meg nem felelő árukért a pénzt visszaadjuk!
Fürst Divatcsarnok
Nagykanizsa.
Nyüt-tér.*)
Válasz Samu Lajosnak!
Miután hozzám intézett nvtlt le vétó? nek tartalma annyira komolytalan, azt nem méltatom válaszadásra érdemesnek. Már azért sem, mert nem tartem. ildomosnak azt, hogy az Ipartestületi fflennyeselt a nagy nyilvánosság előtt teregessük. Ezt nekem Samu Lajossal\' les7. módom elintézni a ml otthonunkban. Uo mégis kell, hogy egy pár kitételére már ezen a helyen válaszoljak*.
ön Samu Lajos ur hivatkozik az elöljáróságra.
Tagadom, hogy az engem leszavazott, azonban való az, hogy Ont a közel múltban két Ízben is leszavazta.
ön hivatkozik a bátorságra és férfiasságra. ami egy ipartestületi elnöknél Igen fontos kellék. Engedje Meg, hogy Öntől megkérdezzem azt, hogy az az ember, aki a férfiassággal Ilyen jól főt van vértezve mint ön, teheti-e azt a kijelentést, amit Ön tett a közgyűlés előtt három nappaL Esküszöm az élő Istenre, a közgyűlést levezetem éa lemondok. Ilyen kijelentést az ipartestület elnöke sem tehet és ezek után nem htvatkozhatik a férfiasságra t»m. Mért I még ma sem mondott le.
Miután nekem nincs arra Időm. hogy az Ilyen Ügyekkel bővebben foglalkozzam, de bátorságom van ahhoz, hofey az igezamat megVédJem. Mert szerintem a korrektség és becsületesség még máma Is a legjobb üzlet Az én Igazamat azáz százalékban Igazolta a legutóbbi közgylllés, amin én fényes elégtételt kaptam. Ennek tudatában az ön Igen gyeDge lábon sántikáló fenyegetései sem tudnak engem erről az egyenes útról letérltenl soha. .>
Tisztelettel Varga Uj®.
Felhívás!
Kluger Sándor, Magyar-utca 144, sz. alatti szatócsüzletet f. hó 25 én átveszem. Az érdekelt f lek megbízottamnál (Dolmányos János Pivári-u. 43/a.) követeléseiket 8 napon bclOl jelentsék be. Későbbi felszólamlásokat nem veszek figyelembe.
Ujláb Sándor.
*) E rovst alatt közlöttekért Mm a szerkesztőség, Mm a kiadóhivatal iiem vállal felelőseget.
Közgazdaság
Ttraéiytöxsáe
Buza tlszav. (ul)77-es 10-J0—10-40,78-as 10-30-10-50, 79-es 1040-10-80, 80-as 1050—1070, dunánt. (uj) 77-es 9-75-993 78-as 985-1000, 79-es 995-1010, 80-as 1005-10-20, rozs (uj) ÍH0-5.45. -Zab I. r. 9 75-885, uitengtri tiszántúli 8 70-880.
Berlérráiár
felhajtás 1393, eladatlan 338. elsőrendű <W0-<m, szedett 068—OOT, szedett közép 081—0*88, könnyű 078-0-82, első rendű öreg 080 -082, H-od rendű öreg 076-0-/8, angol sűldö I. 038-0-98, szalonna nagyban 0 00-098, zsír 1-05— I 10, hus 1 20-1-40, félsertés 112-118.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai LapklUö Vállalata Nagykanizsán. Felelés kiadós Zalai Károly, inteorbaa teleion: Nagykanizsa 78. szám.
Fischer István
tűzifa Él széntelepe
EfttvAs-t<r 8. sz. nn Talcfon: 2—12.
Kflsiöndnyllvánllás.
Mindazoknak, kik szeretett édesanyánk, nagyanyánk hí. Imári SAndorn*
na!. M Kirb
elhunyta alkalmából részvétüket kifejezték •\'a a temetésen meg-lelentek, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Á gyászoló család.
APBÓBIBDETfiSEK
FitUMihn HMat »•«» mvnj-qW|k«i átvag-daink. tartori OiiUr Ulófa, Mlaba Stl. 1140
Balatonftnyveaen villa, raegállóhoi köitl. gyDmölcaöaael eladó. Erziébet tér 17. n.
Síép éa likaiban tevő aaalaa eladó, Caeagery-U. 35. *
Jókaiban levő Slaaar aéa megvételre kereitetlk. Welta Nővérek, Zrínyi Miklóa-utca 34. "
■araaharriék 6 és 7 akősak eladők, Llaző, Zakóra Oyőrgynél. .115*
Bor azép, pediloa cimbalom okaőn eladó. Caengeiy ni U • •
■étwafcáa udvari taUa kiadó n.íjua eltejére, Zrínyi Miklóa-otca 50. ^ 1IŐ9
Jókaiban levő alraaarát Jutinyoaan eladó. Rákóczi n. 93. Splegl. •
vaarféelil üveg és porctllán-áruk leg-olcióbb beváaártáil helye : Stern, Fő-ut\\ 81
KM«Wka«ar, eattllr, képek eladók. Caeugery-ut 27/a. Hátmeater. 1138
■.tártai felvétetik, Zrinyi Mtkióa-utca 20. 1134
Saép azoba mrdőizobahaizniUtlal intel-ligena hölgy vagy ur rétiére kiadd, etet-iag teljél eilátftatl. Caeogery ul 32. 1161
UtaaaUa utcai lakás májul 1-ére kiadó Stemerc-utca 9. *
Pennetezze gyümölcsfáit!
Rügyfakadás előtt egy héttel:
100 liter vízben feloldva 3 kgr. .Solbár" oldattal.
Rügyfakadás és virágzás közötti Időben: almi-, körte- és azllvafákat\\ Sz\'rombulláikor: / öazlbarackfákat 100 liter vízben feloldva 1 kgr^Solbár" és i/» kgr. „Pronlkol" oldattal.
^ Hernyőenyvgjrflrfllcet most már sürgősen fel kell rakni.
Sebhelyek éa a vágott felületek „Almola* vagy „Pomrinnal* kenendók be.
Melegágyakban » lótetü »Arv«lln«-nal irtható.
Fenti védőszerek, alfávlaea
beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mig. műtrágya zaák, növényvédelmi ■/erek kereakedéaébei^
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bitótág mellett.)
Szelvény,
melynek felmutatója 3 pengő bolti ér helyett 1 pngsárt veheti meg !-Mu Jéu-f
„A ferrit, lovag"
olmil regényét a U*l UalSay kiadóhivatalában.
Nyomatott a liftnlajdonoa KOigaidatágl R.-T.
ZALAI KÖZLÖNY
Blúzok.......250-től
Kombinék......2— „
Női nadrágok ... 180 „ Műselyem harisnyák 125 „ Matt harisnyák . . 130 „ Legújabb divatú ernyők 5"— P-től
förónyai mvatáruöáx
HortOy Mlklós-ul 1. Vdros0dx-palola.
Szenzációs j
Baby-ruhák
és
garnüorák leRolesúbb árban
1934. március 22.
Fasor-szanatórium
Budapest, VII., Vilma királyné-ut 9.
Telefon 31-5-26.
Sebészet, belgyógyászat, szülészet, nőgyógyászat, idegosztály. OIoaAbb, mint bármely klinika, vagy közkórház külGn-szobája. Napi ellálási dij 10 pengőtől. Kórházi pausálárak Idegbelegek eBetében, továbbá szüléseknél.
Képek Newyork négtr-negyadéből. Fenn a methodiita templom. Jobbra a néger prédikátor. Lenn: a néger tlzlell negyed, balta: néger kótlekedéal rendőr.
Gutenberg Nyomda éa Déiiaial Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizaán. (Felelős
üzletvezető i Zalai Károly.)
BEGONIA - CANNA GLADIQLUS (kardvirág) gumók
Virág- és kerti mzigvak Hirsch és Szegő cégnél kaphatók
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az u\'olsó havi előfizetési nyugta felmutatása mellett
napi 2 fillérért
tagja lehel a többezer k&Ubfr nagykanizsai Horváth-Ule ujságűzlet nölcsönkönyvtárá-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny-minden előfizetője «
annyi könyvei vihet ki havonta a kölcsön-hönyviárból, ahányat csak el tud olvasni
Az előfizetési nyugta fe\'rautatói kötetenként 8 filléres kedvezményes kölcsöndijért kapnak könyveket a Horváth kölcsőnkönyvtárban akkor is, ha 4 havi kedvezményt nem óhajtják igénybevenni.
ingyen
kapja a
Zalai Közlönyt
jö*ö hó elsejéig, ha mostduM
74. évfolyam 66. szám
Nagykanizsa, 1934. mirdu» 23, péntek
Ara 12 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
SMrkMitfeéf ét kiadóhivatal; Főút S. uia Megjelenik minden reggel, hétfő kivételével
»»UTIIAI WAFILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egv hón t pengő 40 tlllfc SierkesitÖaégt éa fdadóhivstal! telefon: 78. n
A közüzemek
és a kisipar
Irta: sipkát Sándor
mllegy. tanár, orazéggy. képviselő
A megszüntetett üzemekkel és műhelyek k ai, az üzemek és műhelyek korlátozásával a lehetőséghez kéj>esl munkaalkalmakat nyujl a kereskedelemügyi kormányzat a magániparnak, különösen a kisipar nak. I)c csak annyi jut, amennyi van. Többet nem lehet teremteni. Mert azt könnyen megállapíthatni, hogy a mai munkahiány oka nem a közüzemekben rejlik, hanem a szomorú gazdasági helyzetben, vugv mondjuk, a mai szomorú gazdasági helyzetben Ls.
Főleg a kisiparra gondolt a miniszter ezeknél az intézkedéseknél, hogy ezen a történelmi szerep|>cl biró, nagyon ériékes társadalmi osztályon, amely olyan nehéz helyzetben van, lehetőleg segítsen. Miután azonban ezek az intézkedések, a műhelyek megszüntetése, korlátozása, —a fővárosbun és a vidéken is — sok munkást fosztott meg egyelőre a kenyerétől, a kormány elvárja a magánipartól, hogy ezeknek a munkásoknak elhelyezésénél segítségére siessen. Az üzemek és műhelyek megszüntetése terén a kormány elment addig a határig, ameddig elmenni az 1931. XXI. tc szelleme értelmében a közérdekkel összeegyeztethető volt. Nagyon kivonatos, hogy ezekután a tulajdonkeppen nagyon radikális racionalizálási intézkedések után. amelyek nagyrészt az érdekeltekkel való konszenzus utján jöttek létre, ezen a téren nyugalom álljon l>e. Kívánatos volna, hogy ezt a negativ közüzemi politikát váltsa fel egy IKíziliv üzemű |)olitika. Nvuljunk most már a hónuk alá a megmaradó közüzemeknek, — hiszen most már csak a legszükségesebliek maradnak meg — hogy ezek kommerciális szellemben kirejleszt\\c, racionalizálva, minden tekintetben megfelelhessenek azoknak a közérdekű feladatoknak, amelyek elvégzésére hivatva vannak.
Azt hiszem, mindannyian .egyetértünk abban, hogy a közüzemek, amelyek igen gyakran kulturális és °gyéb közérdeket is szolgálnak, nem elengedhetetlen feltétele az. hogy hasznot is hajtsanak, mégis az állam és az egyéb közületek mai financiális helyzetében arra is tőre kodni kell. hogy az eziekbe a köz-femekbe befektetett tőkék lehetőleg kamatozzanak.
A kormán^ elment addig a határig, amelynél azt hitle, hogy megszüntetheti a közüzemeknek a kereskedelemmel ós az iparral való konkurrcnciáját, mégis akadnak olyanok, akik a kormánynak ezekkel az intézkedéseid nincsenek megelégedve. Az elégedetlenkedők *z<>nban gondolják meg, hogy a mai nyomorúságos viszonyok között ezeket a közüzemeket Voltakéi)-
I»en nagyitóüvegen nézzük és ha a gazdasági viszonyok javulnak, ezek a közüzemek és a mostanában tapasztalható kőzüzemellcnes hangulat egyszerre nagyoh sokat %eszit jelentőségéből. De a mai viszonyok között is, amikor kétségtelenül nyomorban van munkás és munkaadó, iparos és kereskedő, tőkés és alkalmazott : törekedjünk arra, hogy kikerüljön a magyar közéletből ez a mérgező anyag, marad ott míg elég ebl)ől! Ne egymásnak nehezen megkaparintott munkaalkalmait és
filléreit igyekezzünk egymástól elszedni, hanem cIkJI a közös nyomorúságból . fakudó közös erővel küzdjünk a közös nyomorúság ellen : a magyar gazdasági élet, mondhatnám, talán a magyar teljes élet talpraállitásáért.
Akkor majd elveszti jelentőségét a közüzemi probléma, akkor megszűnik az ifjúsági probléma, megszűnik a munkanélküliség problémája és megszűnik még sok-sok más, nagyon fájó állami és társadalmi probléma.
Máglyahalálra Ítélte magát egy székesfehérvári asszony
A szekrényfiók alá lett gyermeke szerencsésen megmenekült a tüzhaláltól
Székesfehérvár, március 22 Székesfehérvár külterületén, az u. n. J*"eke te hegyen ifjabb Hopka Ferenc szölőmunkás felesége a bútorokat összehordta a szoba köze-l>én, majd meggyújtotta és ráfeküdt az égő máglyára. A szomszédok már csak az aszony félig megszenesedett
holttestét tudták kimenteni a lángok közül.
Az öngyilkos asszony végzetes telte előtt 6 hónapos kislányát a lelwritott szekrény fiók alá tetle és igy a csöppség szerencsésen megmenekült a l>orzalmas tüzhaláltól.
1000 halott, 15.000 hajléktalan áldozatot japáni
Tokio,^március 22 Hakodata japán városban tűz ütött ki, amely majdnem az egész várost elpuszlítolta A Iwrzab mas katasztrófa részleteiről csak szórványos jelentések érkeznek, mert minden összeköttetés megszakadt. A halottak száma állítólag 1000, a súlyosan sebesülteké pedig 15.000. A még mindig tomlxdó lx>r-zalmas vihar lehetetlenné, teszi az oltási munkálatokat. Az üzleti és szórakozó negyed teljesen elpusztult
sebesölt és 100.000 követelt a borzalmas tűzvész
Összesen 23.000 ház égelt le és 100.0(X) ember lett hajléktalanná.
A csütörtökcsli jelentések szerint Hakodata város még mindig lángokban áll. A kormány hadihajókat küldött a kikötőbe, hogy felvegyék a hajléktalanokat A biztosítótársaságoknál eddig 50 millió yen kárt jelentetlek be. A borzalmas* tájfunnak Tokióban és környékén 80 halálos és 30<) sérült áldozata
Gömbös miniszterelnök a kfllflgyi bizottságban beszámolt római tárgyalásainak eredményeiről
Ifjúsági problémák a Ház csütörtöki illésén
Budapest, március 22.
A Ház külügyi bizottsága csütörtökön délelőtt pékár Gyula elnöklete alatt ülést tartott, melyen Gömbös Gyula miniszterelnök töbft mint félórás beszédben tüzetesen ismertetle a római tárgyalások lefolyását, tárgya, li\'isok anyagát, valamint a Kómábjn kötött politikai és gazdasági megálla-|X)dásokat. Gömbös felvilágosítást adott biég a római jegyzökönyvek eg>*« rendelkezéseiről is Beszéde után hosszas vita indult meg, melynek során igen sokan felszólaltak, A felszólalók Ilueh-inger Manó kivételével általános helyesléssel vették tudomásul a minisz-tereinők fejtegetéseit. Az ülés 2 ónjkor ért véget.
Budapest, március 22.
A Ház csütörtökön folytatta a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szervezéséről szóló törvény-
| javaslat vitáját.
Bud János szerint a javas!ht a nejn zeli művelődés alapköveit rfljíja le és étért ki kell küszöbölni a vitától m\'(i-(len politikát. Az ifjúságnak nem az u hivatása, liogy az ilyen ügyekben megmozdulásokkal befolyásolja a törvény hozást és csak sajnálni lehet, hogy az ifjúságot kűlönbózö jelszavakkal megtévesztették. Nem egyszerű takarékossági kérdés ez a javaslat, hanem a magyar gazdasági élet jövő kibontakozásához és egészséges fejlődéséhez nyújt alapot. Vázsonyi János hatám* zati javaslatot nyújtott be, melyben követelte az önálló Széchenyi Istvüjvt közgazdasági egyetem megter-mté-séU Aggályát fejezte ki amiatt, hogv a numerus clausus törvény hatálya kiterjed majd az állatorvosi és bányamér. nöki karra is, melyekre eddig nem vonatkozott.
Schandl Károly rámulalolt arra, liogy az volt a céi a közgazdasági karral, lwgy közgazdasági műveltséget adjanak az ifjúságnak és liogy a közigazgatást gazdaságilag szakképzett erők-kel lássák el. A múltban voltak olyan törekvések, melyek vissza akarták fejleszteni a közgazdasági kart, ezekkel szemben azonban a törvényjavaslat most nyugalmi intézkedést jelent. Állást foglalt amellett, lwgy a mezőgazdasági szukoktatás maradjon meg továbbra is a földművelésügyi minisztérium kezében. Malaslts Géza szerinl ls önálló közgazdasági egyctemr»- v:in szükség. Hangoztatta, lwgy ki kell fejleszteni az nlsófoku mezőgazdasági szakoktatást.
Hómah Bálint kultuszminiszter válaszában visszautasított minden olyan jelszót, müithu az összevonandó egyetemek a jövőben alsóbbrendű helyzetije kerülnének. Megemlítette, hogy eddig közel 1500 állástalan diplomást sikerült elhelyezni 3 hónap alatt.
Vázsonyi János és Sándor pál azt indítványozták, hogy az uj egyelem neve József Nádor Egyeleiu legven.
A Ház a javaslatot általánosságban elfogadta, majd az ejnök kellemes húsvéti ünnepeket kivant és egynegyed 10 órakor bezárta az ülést.
A fizikai kiérlelnél megvakult diáknak
életjáradékot és kártérítést Ítélt meg a törvényszék
Eger, március!
Az erfri állami reáliskolában né hány iTónappul ezelőtt a fizikai tanár órája alatt súlyos szerencsétlenség történt, melynek következnie nyeképen Szikezay László fiatal diák megvakult. A gyermek édesapja kártérítési pert indított a tanár és a kincstár ellen,.
Az egri törvényszék most hozott iléletet ebben a/, ügyben és ugy a tanári, mint a kincstárt egyelemlef-gesen a következő összegek megfi-zeUWre kötelezte : Fizetnek 5100/ |>engd orvosi és |>erköllséget, vabw mint életjáradékot a megvakult fiu számára. Az ítélet szerint Szikszay László 21 éves koráig havi 80 pengő, 30 éves koráig havi 200 |>cngö, 10 éves koráig havi 300 péngő, azontúl |>edig életfogytiglan havi 100 pengő életjáradékot kap. Ezenfelül az alperesek kötelesek er kölcsi kártérítés címén egy összegben 20.000 |>eng()t fizetni.
Az itélet ellen ugv a felperes, mint az alperes fellebbezést jelentett be.
Határozati javaslat Trianon ellen az angol alsóház előtt
London, március 22 A Daily Mail jelentése szerint Mrs. Taté konzervatív képviselőnő a következő határozati javaslatot jegyezte elő az alsóház naplójába : Mondja ki a Ház azl a véleményét, hogy a trianoni szerződést Európa békés elrendezésének érdekéljen és a Magvaror.szág iránti igazság jegyélwn ugy kell módosítani, hogy a magyar királyság
ZALAI KÖZLÖNY

Dr. Hegyi Lajos főjegyző nyilatkozik az ipartestületi háborúság ügyében
Ha tovább folytatódik az e lenségeskedés, az Iparblztoa kénytelen lesz erélyes eszközökkel rendet teremteni
9
kapja vissza mindazokat a korábbi területeit, amelyek lényegileg magyarok. Szólítsa fel a Ház a kormányt, hogy ezt az ügyet, lehetőleg haladéktalanul, a Népszövetség elé terjessae.^
(Mrs. Taté képviselőnő aláirta a Ciowcr-féJe javaslatot és határozati javaslata megegyezik Gower javaslatával.)
Megszüntetik a rádiózavarokat
A nagykanizsai I. sz. postahivatal közli :
A kereskedelmi miniszter n rádióhallgatás zavartalan biztosítása és a folytonos panaszok megszüntetése céljából legújabb rendeletével szabályozza az erősáramú villamos In-rendezések álla] okozott zavarok megszüntetésének módját és eljárását.
Eme rendelet értelmében az erősáramú viUnmosberendetésckel már felszerelésükkor ugy kell megszerkeszteni, hogy a rádió-vételt semmi körülmények kőzött ne zavarják. Az illetékes hatóságok a jövőben már csak az igy felszerelt berendezésékje adják ki uz engedélyi. A jelenleg üzemben lévő berendezéésekre a rendelet élet he lépési idejéig, f. évi május hó l-ig, amennyiben zavarólag hatnak a kör-nyező rádió-berendezésekre, megfelelő védő berendezéseket kell re! szerelni, melyek a zavart; megszüntetik.
Ha a vill&mosbc rendezés tulajdonosa, birtokosa az előirt rendszabályokat nem tartaná be, az illetékes hatóság az engedélyt meg is\' vonhatja.
Oly eseiben, mikor a villamos lerendezés okozza u zavart, a berendezés birtokosa köteles saját költségén a berendezés zavar-okozását megjavítani.
Ha pedig a berendezésnek szerkezete olyan, hogy zavart okoz s.annak megszüntetése lehetetlen, amennyiben ukár u in. kir. posta, akár a rádiótulajdonos kívánják, a berendezés rendbehozatala iránt az illetékes iparhatóságnál (ipari üzem esetéu) vagy a já-rásbiróságnál (egyéb esetekben) keresettel lehet élni.
Az iparhatóság vagy járásbíróság u villamos berendezés birtokosát kötelezheti a védőberendezés felszerelésére, átépítésére, szükség esetén a berendezés használatát bizonyos időpontokra korlátozhatja.
A villamosberendezé9ek felülvizsgálása céljából a miniszter elrendeli, l«)gy a berendezés birtokosa köteles megengedni, hogy a m. kir. posta meghatalmazott alkalmazottja utján a berendezést megvizsgálhassa s a zavar megszüntetése érdekében kísérleteket eszközölhessen. -c
Végül a rendelkezés-200 |>engőig terjedhető pénzbüntetéssel sújtja az olyan berendezések tulajdonosait, birtokosait, akik a rendelkezést megszegve, zavarokat okoznak, vagy a posta vizsgálatát megakadályozzák. Ilyen esetekben a rendőri büntetőbíróságoknak jogukban áll a zavaró berendezés lefoglalása, vagy ideiglenes használaton ki- I vül helyrtése, mindaddig, mig a birtokos a védőberendezést fel nem szereli* a zavarkeltés okát meg nem szünteti.
A kereskedelmi miniszter ezen rendelkezése értelmében tehát a jövőben a panaszokat az illetékes postahivataloknál meg lehet tenni, mely hivatalok azután gondoskodnak a rendeletben foglaltak végrehajtásáról, illetőleg a zavar mogszüntetéséről.
Dr. Tholway Zsigmond m. kir. postahiv igazgató.
Ofcsénisjjof
ttáftamczibm szctakozTialik
Hónapok óta nyugtalanítja a nagvkanijsai iparosságnak nagy-és tekintélyes táborát az a belső Iiarc, ami az utóbbi időben már u nyilvánosságot is foglalkoztatja zajos gyűlések és uz utánnuk közreadott nyilatkozatok formájában. A Zalai Közlöny, amely évek óta meggyőződéssel és ügyszeretettel áll az ipa1\' rus-érdekek szolgálatában* a közérdeknek és a mindenekfelett szükséges békének kiván szolgálni, apukor a szembenálló felek nyilatkozatai után elküldte munkatársát a kanizsai ipur-ügyek biztosához, dr. llegyi I.ujos főjegyzőhöz és tőle kért véleményt ebben az ügyben. A főjegyző a kővetkezőket mondta munkatársunknak :
A legutóbbi sajtónyilatkozatok, majd nvilt-térl közlemény beigazolják u feltevést, hogy uz ipartestületben egy egészségié len sjjemélyi harc folyik, ami a testület békés müdö-dését nagy mértékben zavarja. Erre enged következtetni az a körülmény is, hogy Samu Lajos elnök terhére akarják irni azt, bog)\' az elnökségről mindeddig nem mondott le, jóllehet, ez neki ulclnök társaival együtt elhatározott szándéka volt. Samu Lajos ezt a szándékát Kertész Béla és Papp Oszkár alelnökökkel együtt a közgyűlést megelőzőleg két nappal nálam be is jelentette, kérve, hogy a közgyűlés megfelelő levezetéséről is gondoskodjam. Csak hosszas kérésemre,
majd a polgármester ur részéről is megtörtént kellő intervencióra áltt el Samu Lajos a szándékától, miután sikerült meggyőzni arról, hogy megmaradása, illetve szándékának megváltoztatása nem neki, hanem a testületnek áll érdekében s az volna a kivánalos, hogy a székház-Nétellel kapcsolatos összes kérdésedet, valamint a testületnek egyéb anyagi ügyeit is rendezze, hiszen köztudomású, hogy a közgyűlés állal elfogadott költségvetés jelenlegi formájában nem reális.
— Samu működéséről táplált véleményemet — folytatta a főjegyző — csak megerősítette az Ipartestületek Országos Központja elnökéi nek ugyancsak a közgyűlés előtt a^ polgármester úrhoz intézett levele, amelyben arra kérle a polgármester urat, hogv igyekezzék Samu Lajosnál érvényesíteni befolyását abban az irányban, hogy lemondási szándékától elálljon, mert amennyil>en ez megtorlóimé, a lemondás nemcsak a nagykanizsai .ipartestületet, hanem uz országos központot is érzékenyen érintené, mután Samu Lajos az Országos Kézművesipari mozgalomnak egyik kimagasló alakja.
A főjegyző végül a következőkkel fejezte be nyilatkozatát:
— Hemélem, hogy a szenvedélyek most már lecsillapulnak s a várvavárt iparos-béke végre bekövetkezik. Ha ez mégsem történne
Szép ruha csah jó szövetből hészül
Legszebb szövetek
legnagyobb választékban
legolcsóbb áron
meg, hanem tovAbb folytatódna a testület érdekei sz«mpontjából felette kőrös ellenségeskedés, abban az esetbe/Váz iparosság összességének jó! felfogott érdekébsfi kényt len lepnék a törvényben biztosított [ogom alapján erélyes rcjid szabó, lyokkal rendet teremtői.
Epe- és májbetegségekoé^ epekő és sárgaság eset hen a természetes „Ferenc József keserüvli a hasi szervek működését élénkebb tevékenységre serkenti.
D1VATCSEVEOÉS
Rovatvezető: Erdfa Bfaka
Szin : cigaretta füstös, fojtott levegőjű hatalmas, modernül lerendezett terem, köröskörül székek, melyeken legalább 200 asszony foglal izgatottan helyet. Hangos gra-mofonszó hallalszik egy mellékajtón át, melyet a sok asszony sem képes túlkiabálni. Főszereplők : 12 mannequin, 3 tulajdonos és >1 direktisz. Három gongütés, a zaj elcsendesedik és megkezdődik az • Isteni szinjáték,» akarom mondani, Budapest legnagyobb divatszalonjának bemutatója, melyre már két héttel előbb küld&tték ki a meghívókat és e nélkül még a legnagyobb protekcióval sem lehetett bekerülni.
Megjelenik az első ruha. Sötétkék maroccin sesszlis toilette, a seszlit egy pljssé fodor képezi a deréknál, mely csak oda van gombolva és ha leveszik, jól leliet a nyakkivágásnál is alkalmazni. Hozzá ugyanazon kelméből annyira hosszú kabát, hogy a ruha alján lévő tenyérnyi széles plissé fodor látszik csak ki. Nagy tetszésnyilvánítás. A másik sötétkék szövetruha, hátul végig fehér, nagy csontgombhal csukódott, elől a nyaknál hatalmas fehér piké masni, fehér csavart öv.
Ezután egy halványkék kompié következik. A ruha szoknyáján sürü szegőzéa, a nyakánál tűzpiros üveg klips és ugyanilyen szinü bőröv látható. Milyen szép színösszeállítás : halványkék pirossal I
Uj szin a láthatáron I Halvány-zöld szovetkosztüm, bő, háromnegyedes kabáttal. A kivágásnál zöldsárga sottis felálló sálgaltórral és az ujja lilansettája is a sottissal van kibélelve.
Nagyon szép volt egy délutáni ruha fekete-fehér csikós diagonált anyagból. A hátán végigfut két hói, ez alól bújik ki előre Bgy fekete óv. A nyaknál kétféleképen lehet hordani, vagy egészen felgombolvaegv nagy fekete gombbal,/vagy nyitva ez az előbb felgombolt rész fehér piké béléssel zsubót alkot. Ehhez egy fekete háromnegyedes kabátot mutattuk pelerinnel, melynek szélét háromujjnyi széles ezüstróka szegélyezte.
Most egy csomó kabát és kosztüm
következett. Ezek közül igen érdo-
>
TAVASZI
újdonságok legszebb
legolosóbb
legnagyobb választókban
iOP4 március 23
k<* wlt egy fekotc kfcutüm lakk
.szallngdiszitéasel,\' egy sötétkék ka-
hát fehér és halványkék fémszála gjoppeléfiacl és egy nagy on merész ^ihösszeállilásu k/$át: belgej szövet. halvány rózsaszín szövet; díszítéssel. Egész csinosan nézett ki.
Sajnos, nem nagyon jó híreket közlök most, hölgyeim. Az idei ruhákat csak igen nehezen lehet, alakítani. Annyira össze-vissza van nak szabdalva, tekintve, hogy a fő-\' hangsúly a ruha szép vonalán vau. De azért nem mondják, hogy nem gondoltam önökre. Láttam egy rop; pant csinos tollettet, amit azért irok le részletesebben, hogy* há van régi átalakítandó ruhájuk, erre a fazonra csináltassák át, mert igen olcsón\' elegánssá tudnak tenni egy régit. A modell szoknyája és a bhis eleje fckete szövetből, az uj-jak és az egész hát fekete-fehér imprinié anyagból• készült. A derékon fekete-fehér csavart öv. A fekete szövet elöl egész magasan négyszögletes kivágásu ésidegomlxv lódik két Qagy csontgombbal a derékig érö fekete szövet pclcrin.\'
Ugye, kiválóan alkalmas régi ruhák átalakításához ? f!sak egy kis imprimét kell venni és már is van egv igen modern, elegáns ruhájuk.
De nem is győzöm elősorolni uzt a sokféle toiletlet egyszerre, mjfg Önök is elfáradnak, mint én, hagv-juk a következő hétre.
Dlvatposta*)
Te>inl«z. Bizony lassacskán már n teunlsz-ruhákrá is kell gondolni, Kgycnlör« azonban még nyugodtan tenniszezhet szoknya-bluzbn, nincs még olyan meleg, hogy vászonruhába lehessen játszani. Mire elérkezik a meleg, addigra én Is közlök majd csinos tmnisz-niha fazonokat.
Sárija. Nagyon divatos, Nyugodtan meghagyhatja sárgára, ne festesse be, kár a pénzért.
•Kérjük olvasóinkat, leveleiket mindenkor rovatvezetőnk címére : Budapest, Teréz-kőrut 35. küldjék. Cégeket nem ajánlunk.
Vér-, bór- és Idegbajotok £ természetes .Ferenc József kese-rflvizet mint igen jó béiiisitiló szeri eredményesen használják.
— Hölgyek figyelmébe ajánlja legújabb köpeny, kosztüm és ruhakel-méíl Slnger Divatáruház. Rendkívül dus választék, olcsó árak.
közalkalmazottak figyelmébeI Bu-toráruinkat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre is, kamatmentesen. Kopsteln bútorán-báz, Horthy Mlklós-ut 4. szám.
Időjárás
A nagykanizsai metcoroloiilal megfigyelő Jelentések: csütörtökön a hőmérséklet : reggel 7 órakor + 8 2, délután 2 órakor + 164, este 9 órakor + 84.
FelMut: Reggel ós dói bon és esto tiszta.
Szilirány: reggel nyugati, délben ós este délnyugati.
(ÉJuakat rddlójtUnlit) A Málaaralé-Qlal I»U..t|*l..tl ••«• 10 érákon F.lhS., mSs Itffjáráa várható.
ZALAI KÖZLÖNY
Húsvétra gyermekeknek
lakk pántos-cipft
23—26-íg 27—30-lg 31-35 lg
P 4*90 P 5*80 P 6\'50 Szabó cipőáruház
Nagykanizsa, Horthy Mlklós-ut 1.
Egy párhónapos asszonyt dorgálásra Ítélt a fiatalkorúak bírósága,
mert a nő-tornászok öltözőjében egy retikfllbfll kilopott száz pengőt
Nemrégen történt, hogy a nagykanizsai nötornászok cso|>ortja a gimnázium tornatermében tarlotlu szokásos gyakorlatát. A gyakorlatokra megkésve érkezett Fri°drich Erna fialal tisztviselőnő bement a hölgyőllőzőbe, dressbe öltózködötl és a ruhájával egy üti letette reti-küljét is, amelyben pénztárcája és abban 100 pengő is volt. Mikor u gyakorlatnak vége lett és Friedrich Erna visszament az öltözőbe, meglepetve tapasztalta, hogy rolikülje eltűnt. Jelentést telt az esetről a női tornász-csapat vezetőjének, dr. V|t Ferencnek, aki azonnal meglette a szükséges intézkedéseket, dearelikül nem kerüli meg. Friedrich Frna ezután feljelentést tett a rendőrkapitányságon és megindult
a nyomozás, amely csakhamar gyanúba vett egy alig 18 éves fiatal asszonyt", akinek férje kereskedelmi alkalmazott. A fiatalasszony tagadta a bűncselekményt, később azonban lieismerte és Friedrich Ernát a kapitányságon kérte, hogy vonja vissza a feljelentést, mondja azt, hogy elveszitetlc a rctiküljét és akkor ő visszatéríti a kárt. Az eljáró detekti%eket is könyörögve kérte, hogy ne mondják meg a férjének, mert akkor vége a házasságuknak.
Két nap mjfrlva a fiatalkorú asz-szonyka ismét megjeleni a rendőrségen, ahol kijelentette, hogy ő nem lopott, majd amikor a detektívek figyelmezlctlék beismerő vallomására, sértő módon viselkedett.
húsvéti vásár
Ilyen előzmények után került sor a tegnapi büntető fölárgyalásra a fiatalkorúak birája, dr. Miitchcn-iHicher Fdvin tanácselnök elölt.
A fiatalasszony, akjt a férje is elkísért a tárgyalásra, itt is tagadta bűnösségét. Azt mondta, hogy a rendőrségen l>eismcrő vallomásra kényszeritették, megfenyegették, hogy ha nem vallja l>e a lopást, aW-kor az ügyészségre kisérik.
A biró Ismertette a nyomozás adatait, a fiatalasszony vallomását, áki a detektívek előtt elmondta. hogy amikor ellopta a retiküll, a félreeső helyre ment, oda bedobta az erszényt és a |>é!nzt magához vette. Majd elmondta azt is, hogv a pénzből kinek mit fizetett. Továbbá azzal védekezett a rendőrség előtt, hogy a férje fizetéséből nem tudta tartozását megfiZelnl.
Friedrich Erna elmondta, hogy a rendőrségen az asszony beismerte tettét és kijelentette, hogy nem tudja mi történt vele, mikor ezt csinálta, kérte Őt, hogy bocsásson meg neki, vonja vissza a feljelentést és egy héten belül megfizeti az összeget, de csak akkor, hogyha visszavonja a feljelentését, nehogy az ura níegludja a dolgot
A gyanúsított asszony azt mondta, hogy a detektiv kihallgatás közijén azl mondotta neki. hogy vallja csak be, akkor elengedi. Majd rászólt : «Innen nem megy ki, amig be nem Ismerte a lopást.>
— Erre beismertem, — védekezik a fiatalasszony, akinek magatartása a bírósági tárgyalóteremben is ellenszenves.
Pandúr Béla detektiv ]>erdőnlő vallomása szerint Sercss detektiv a legnagyobb udvariassággal l>eszélt a fiatalasszonnyal és azt tanácsolták neki, hogy legjobban teszi, ha beismeri és igyekezik a sért«{tel A fiatalasszony első szava ekkor az volt hozzájuk : «Ugye nem tudja meg az uram ?» — *Nem !» biztosították öt. Erre — folytatta Pandúr vallomását — majdnem kezet- csókolt az asszony Seress delektivnek és elsorolta, hogv milyen pénznemek voltak a tárcában, sőt a tárcát sajátkezűleg le is rajzolta a detektiv előtt, aki előtt megtörve jelentette ki:
— Istenein, az apám vére tört ki\' belőlem !... aki büntetett életű ember...
— Két nap múlva — folytatta Pandúr detektiv — azt a meglepő kijelentést totie a rendőrségen, hogv a l>cismcrő vallomást kikény-szeritettük lielőle. Pedig mi valósággal <nagvságos asszonyozluk.
A gyanúsított asszonv itt közl>e-szól :
— Seress detektiv azt mondotta nekem, hqgy áltesznek az ügyészségre
Erre viszont a fiatalasszony azt válaszolta, hogy :
— Szemtelenség, amit maguk velem csinálnak !
Pandúr mindezt szemébe mondta az ideges nőnek, majd a bíróság Seress detektívet hallgatta ki, aki hasonlóan mondta el az eselet.
A bíróság megeskette a tanukat.
Vitéz Szili1 Dezső kir. ügyész vádbeszédében hangsúlyozta, hogy
HÚSVÉTRA ajánljuk a következő reklámárainkat:
lack pántoscipö
—36-ig P 4 1 0 , 27—30-lg p 5-SO 31—35-lg P 1-50
Női antilop pántoscipö
kQIAnféla Moduliakban P 0.80
Lack férfi félcipő
P 12-RO
Női
P 8 80, ■••■0, 12\'130
Férfi félcipő
p a-ao, lo-ao, n »o
Miltenyi Sándor és fia cipóáruháza, Nagykanizsa, Fő nt 2. Városház palota.
ZALA! KÖZLÖNY
IfM. méretes 23
a vádlott fiatalasszony még a tárgyaláson is meghazudtolni igyekezett az eljáró detektivcket és reájuk sórtö kijelentéseket tett. Mcgfeblő büntetés kiszabását kérte.
Utána a vádlott asszony fiatal férje beszélt, aki kijelentette, hogy ha elitélik a feleségét, akkor elválik tőle
Dr. Mutsohéfabacher tanácselnök* kihirdette ezután Ítéletéi, mely sze-i-int az asszonyt bűnösnek mondja ki és *zért dorgálásra itéli, egyben kötelezi az összeg visszatérítésére.
Az ügyész súlyosbításért fellebbezett.
Igy ebben az ügyben a fiatalkorúak tanácsa fogja az utolsó szót kimondani.
Beszéli számok
■ magyar szövetről, amiből ma a ruhánk készül és amiből hatalmas mennyiségeket visznek kl oda Is, ahol eddig csak angol portékát vásároltak
Nemrégen történt, hogy az Árvizsgáló Bizottság elé került eldöntésre a kérdés : indokolt-e, hogy a magyar és angol szóvét között olyan nagy ez árkülönbség. A bizottság, hogy tisztán lásson, összekevert különböző szövetmintákat. Angol, cseh és magyar gyárt, mányu szövetdarabokat. Szakértőknek, műegyetemi tanárokhák, .posztókén*. kedőknek és szabóknak kellolt voTna megállapítani, hogy ezek közül melyik a magyar és melyik a külföldi. ÉS a szakemberek — iévedtek Arra„ ame-lyik angol gyárl>ól került ki, azt mond-ták, hogy magyar, a magyarra pedig ráfogták, hogy angol.
Trianon tizenötödik esztendejében a magyar szövet eljutott odáig, hogy komoly, arra hivatott szakemberek nem tudják az angoltól megkülönböztetni.
Az egyik vezető magyar gyár igazgatója érdekes nyilatkozatot tett előttem a magyar szövet és posztó diadalmas útjáról. Másfélóra hoaszal beszélgettem cl Heltai Sándorral, aki igy nyilatkozott elöltem :
— A békeszerződés elvágta tőlünk meglévő gyárainkat, a zsolnuit, gácsit, brassóit, nagydisznódit és tizenöt évvel ezelőtt egymásután alakultak Csőn-kamagyarországon a gyapjuszövö gyárak. Akkor létesült a mi. iparvállalatunk, a Hazai FésQSfonó- é-s Szövőgyár is. Már akkor előnyben voltunk u külföldi gyárakkal szemben, mert mi n legújabb és legtökéletesebb gépekkel szereilük fel üzemeinket, a legjobb szakembereket hozattuk a külföldről Í6s a legkiválóbb nyersanyagot szereztük be. Nagy felkészültséggel indul-tunk a munkának,/azonban szemben találtuk magunkat d közönség kúlíóld-imádatával. Nem^udtuk Idehaza clhc-lyezni termelőinket, tehát külföldi piacok után kellett néznünk, árban és minőségben fel. kellolt vennünk a > versenyt az angol és cseh áruval és hogy ez mennyire sikerült, azt legjobban igazolja az a tény, hogy egyedül a mi gyárunk nemrég már több ezer angol fontért adott cl szövetet Egyiptomnak, Palesztinának és Törők-országnak, tehát -angol protektorátus alatt álló olyan államoknak, ahol eddig az ungol szövet egyedül uralta n piaoot.
— Scnklsem próféta a maga pátriájában és Magyarország volt az utolsó, amely felismerte, hogy a magyar ezft-vet nemcsak olcsóbb, mint a külföldi áru, hanem minőségben legalübb is olyan ló,, mint az angol vagv cseh portéka Előkelő belvárosi üzletek, amelyek évekkel ezelőtt még nem adtak volna helyet polcaikon a mi ké-szttményeinknek, ma büszkén árulják és lűrtj.\'lik a >kiváló minőségű magyar . szöveteket*. Kél évvel ezílőtl a mi produkcióink a mainál magasabb . árak mellett - évi huszonötmillió pen-gőt tett ki és ugyanennyi volt a külföldi behozatal. Most: a produkciónk harmincötmillióra emelkedett, a beho-
Súlyos gondjaitól megszabadulhat,
&a ve3x egy
ossztálysorsfetgyet
Milhoffer Kálmán főárusltónál
Nagykanizsa, Csengery-ut 5.
zalai pedig huszonötről hatmillióra csökkent.
— Békében mindenütt hirdették a
.porosz szenet.. A közönség köd>en rájött arra, hogy I»oroszországl>án is vannak jó bányiVk é-s olyanok, amiknek a minősége bizony nem primu. Ugyanígy vágjunk az angol szövet elnevezéssel is. Egyedül a származási hely megjelölése nem fejezi ki a minőséget is. Bizony Anglia is gyárt egészen másodrendű anyagot és ma már köztudomásu az,, hogy n mi elsőrendű portékánk minőségben van olyan jó, mint a üegjobb angol szövet. Az ára f Vegyünk |>éldául egy prima minőségű kamgam szövetet, olyant, aminőt a Fésüfonó gyárt. Amig ez nálunk mé-terenkint detailban 18—20 pengőbe ke. rül, addig ugyanez angolból legalább 30 pengői kóstál. Cseltországban pedig hasonló minőség — vám nélkül — nem kapható meg 28 pengőn alul "— A tulipán korszak idejében azt mondták, liogy hazafiság magyar por--tékát vásárolni. Ma : olcsóbban és jobban is jön ki a vevő, ha magyar portékát vásárol.
p-
Romlott étel-ital, ha gyomrát elrontja, Fél pohár „Jgmándl" gyorsan helyre-(hozza!
Mozgószinház Mindult a nSórtl
Végre egy film, amelynél bizonyos büszkeséggel valljuk be, hogy: ma. gyar. Ennél nem kell szégyenkeznünk a magyarsága miatt- Nem műkedvelők és filmszerepekkel jutalmazott barátnők naiv kísérlete, hanem értékes mü-vészerők komoly munkája került tegnap elénk a városi mozgó vásznán.
Vadnay László, Ciffra Géza, László Aladár és a kitűnő Nóti Károly adott egymásnak találkozót a közönség szórakoztatására. Ebből a négyes találkozásból , született meg a .Mindent u nőért* gyűjtőcím alatt az a négy bohózat, amely ugy ötleteiben^ mint kivitelében a magyar filmgyártás egyik legsikerültebb alkotásának mondható
Mintha egy kitűnő számokból össze, válogatott kabarét élvezne az ember, ötlet és huntor : ez a jelszó. A szórakoztatás nagymesterei, Herceg Jenő, Komlós Vilmos, Kabos Gyula, Gomba, szögi Ella, llalmay Tijöor.v Ballá LUi, Szőke Szakáll, Pethcs, Justh, Iliász, stb. mindvégig hivek ebhez a jelszó-lioz, ugy, hogy a közönség várakozáson felüli impressziókkal távozik az előactóNél.
Alti kvÜ*mesen, vidáman akar szórakozni, az okvetlenül nézze meg ezt az érdekes (Umkabarét. (D.)
már 15 pengőtől,
exclusiv minőségben,
nagy választékban
Kirschner Mór
divatáruházában.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Március SS, péntek
Római katoltkm: Pájd. sz. Ptotesl.: Prnmenc brr.: Nlztn hé 7.
Mozi előadáaók hétköznap 5,7 és 9,
vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.

Városi ratueum ás könyvtár nyitva csütörtökön éa vasárnap délelőtt 10-től 12 Óráig.
Oyégyszeriárl éjjeli saolgllat e hónapban: Meikly-Balui gvógysteitér Pö-«t 12. ss. it a kiskanlasal gyógyazeilAr.
üözlUrdő nyitva reggel 6 érától eata 6 éráig (bétfo, szerda, péntek délután, kedden egász nap nőknek).
(A pérai Napló uj sserkesslője)
A vidék egyik legtekintélyesebb napi-lapja, a pécsi Napló szerkesztését Dr. Vorner István vette át, a lap íelelős kiadását pedig az eddigi szerkesztő^ Dr. Krasznay-Miklós jegyzi.
— (Névmagyarosítás) Weiss • Kditli, a Transdanubia tisztviselőnője nevét belügyminisztert engedéllyel Tornai-ra változtatta.
— NŐI tarpid szövet és selyem ruhák a legújabb fazonokban Schütsnél.
—, (A tt-lk olasz cserevofnal) már-. cius 29-én érkezik Budapestre a Gom-pagnia Hallana Turinno, az olasz állam idegenforgalmi szervezetének ren. duzésében.
— Női fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeruél.
<PérfM tfJkl^v.HioHata) A felső-templomban az idén is nagyhétfőn, kedden és szerdán este 7 órakor lelkigyakorlatos beszédek lesznek, melyekre a katolikus férfitábort szeretettel meghívja u püspöki hlalo*. A b*szé. jdeket Pehm József zalaegerszegi apát-! plébános mondja. Ülőhelyekről gondoskodás történik. t
— A tavnati dlrat újdonságai Icgol-csöbban Brónyai Divatáruházban.
(Ltceáll\' előállás) Vasárnap dél-itilán 0 órakor lesz az idei utolsó Ü-ceális előadás a váróshárán Vegete * Károly kegyenrsndl neül gimnáziumi ta. már tartja, "mint már jelentettük, " (fénytan téma-köréből.
— Férfi poupUn Inganyag uidonsá-igaink raktárra érkeztek. Schütz Áruház.
(Szabászait tanfolyam) A Keresztény Jótékony Nőegylet szabászat! tanfolyamot rendez április 5-lki kez< dettel, umclynek vezetésével a kitűnő módszeréről ismert Fekete Margit női szabót bizta meg. A tanfolyam? G hétig •tart s elvégzése modern ruhák ónálló készítésére képesít A tanítás helenklnt kétszer kél órában állapíttatott meg. Tandij a legminimálisabb Jelentkezni lehet a Nőegylet! titkárnál, Zrin\\1M.-utca 35. sz. alatt. Az elnökség.
— Fasor-szanMtórhim, Budapest, Vilma klrályné-ut 9.
(A Városi Nőikar) tagjai ina, pénteken este pontosan negyed 9 órakor próbára, és utána szerenádon voló részvételre jelenjenek meg a zeneiskolában. i » — imámir. lagatflrak, poupUix* oxfordok és pijanw anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
(A strandfürdő büffé bérlete) A stranfürdő és sportuszoda büfféjé-nck tdel bérletére a Város pályázatot irt kl Tizen jelentkeztek, « H-gelf>-gadhatóbb ajánlatot Ferencii Oyözo Telakiiuii sütő és kereskedő nyújtotta bo, akinek a város odaítélte a büffé-bérleiet báróin évre. Fereucai ig-n kod. ve*ő, alacsony árak melleit kívánja « közönséget kiszolgábii, állandó strandzenéről gondoskodik.
— Aulllop dlvatdptikrt többféle modellben P 8.80-ért ajánlom. Miltényi Sándor é» Fia cipőáruháza.
1*34. március 23
Zalai közlöny
A polgármester 20 éves jubileuma
alkalmából holnap délután öt órakor tartandó díszközgyűlésre minden meghívóit helye ki vap jelölve. Karzati belépőjegyet még ma leijei igényelni dr. Pottyöndy József aljegyzőnél. A bankettre 3i»b jelentkezés van eddig, az iveket még szombaton délig lehet aláírni az aljegyzőnél.
A küldöttségek tisztelgése köny-nyebbség okáért nem külön-külön történik, hanem vásárnap délelőtt 11 órpkor az összes egyesületek fgyfltlescn jelennek meg a polgármester elölt ós valamenniyük nevében dr. Mutzchéfibaclwr Kd\'yin törvényszéki tanácselnök r.igja á polgármestert üdvözölni. *
— 3 pengőért már diválos női kalapot kap Brónyai Divatáruházban.
(Eltörte. « fiorttó a libát) Balázs György 33 éves várföldei gazdálkodó jobblábára rágurult egy boroshordó és fltörtc. Beszállították a nagykanizsai kórházba.
— Legfsebb divatlap a Schütz kira kat.
Az u) Katolikus Szemle. A mai
világnézeti küzdelmek és uj életformák között a Jnágyar katolicizmus már régóta szükségét érezte olyan útmutatónak, amely mindenkor tu<k>mányosaia-pon eligazítsa oz égető* kérdések között, ösztönzéseket nyújtson neki s « nemzet egésze előtt métlóképen képviselje a katolikus felfogást, Ennek fi szükségletnek felismerése késztette a Szent István Társulatot a kiadásában megjelenő Katolikus SzemlC teljes átformálására. Nemcsak szebb külsővel és gazdagabb tartatommal jelenik meg immár ez a legrégibb magyar katoliku^ folyóirat, hanem uj levegő is árad lup-jaiból: az akiivitás szelleme. Tanul-mányai és kisebb cikkel egyaránt ele-vénbe vágó problémákat tárgyalnak a legjobb írók tollából. Mutatványszámot készségesen küld a Szent István Társulat (Uudapest, VIII. Szentkirályi utca 28.)
— Márkás, valódi angol, férfi kabát és öltönyszóvetek Singeméi.
A tábla mérsékelte Czárán miniszteri tanácsos börtönbüntetését
Iludapost, március 22 A Tábla csütörtökön hozott Hó-lelet másodfokon Ctáráfi Péter népjóléti miniszteri osztálytanácsos, Klein Mór, az Eternit-müvek igaz gatója és Holló István főmérnök bűnügyében. A törvényszék Czárán Pétert megvesztegetés miatt 10 hónapi börlóure ítélte, a másik két vádlottat pedig felmentette. A Tábla most Czárán Péter büntetését hat és fél hónapi börtönből! állapította meg, Klein Mórt ]>cdig megvesztegetés miatt két havi iti 25 napi fogházra Ítélte, Holló főmérnököt pedig a Tábla is felmentette. Az ügy a Kúria elé kerül.
Emlékeztető
Aprllfc J. Az Ipartestületi Dalárda disz. hangversenye oz Iparosszékházban 9 ólakor.
Aprllfc 14b .- A Kerékpár Egylet tánccal egybekötött színielőadás* az Ipartestület székházában.
Április g. Maüni fél 12-kor a zeneiskolában (Vannay J.)
Április IC. V. bérleti hangverseny (Hcrz Lili zongoraestje).
Aprllfc 18. Tanári hangverseny a zeneiskolában este 9 órakor.
2t, A frontharcosok zászlöezen-teWal ünnepélye,
Női mosó bőrkesztyűk csak......
Bőrkesztyűk, kicsi számok.......
Divatkesztyük, mosó.........
Selyem nadrág ..........
Selyem nadrág, gyermekeknek.....
Selyem kombiné..........
A^suros selyem harisnya.......
Selyem harisnya, prima .......
Műselyem harisnya.........
GFB harisnyák minden minőségben.
P ,2.80 P 2.50 P - .96 P 1.30 P -.96 P 2.96 P 1.80 P 1.50 P —.96
Selyem harisnya, minden párért felelek P 1.95
Férfi zokni, jó minősége . . , P -.58, P —.48
Féfi zokni . . P —.96. P — 78, P —.68, P -.58
Férfi nyakkendő, sokszáz darab . P -.96, P 1.50
Férfi Ing, freskóból . \' . . Férfi ing, prima fehér . . . P 260
P 4.90
Férfi poplein ing, mérték szerint P 6.50
Férfi hálóing, prima .... P 496
Női kombiné, himzett . . . "■P 1.68
Pár száz darab retlkfll nagyon olcsó árért.
és pénztárca
Fűzők gumival ...... P 2.90
Harisnyatartók ...... P -.96
Melltartók......... P —.58
Melltartók tüllből ..... P -.96
Női blúzok, mosóselyem . . . P 2.50
Női pulóverek . . . P 3.50, P 3.20, P 2.50
Gyermek harisnyák . . . . F 28-tól
Női flóriiarisnyák, selyemfejtl . . P 1.20
Férfi.gallér........ P —.39
Joss-gallér, legjobb..... P —.88
Zsebkendők, azsuros .... P -.30, P —.24
Gyermek zoknik...... F 26-tól
Férfi harisnya, cérna .... P 1.80, P —.98
Férfi poplein ingek, fehér vagy szines, a leg-
jobb minőség, mérték után . P 7.50
Kirakatainkban minden kiállított árun fel vannak tüntetve az árak!
Postán utánvétellel, meg nem felelő árukért a pénzt visszaadjuk!
Ffirst Divatcsarnok
Nagykanizsa.
u
SPORTÉLET
A bajnokság sorsa dől el a vasárnapi NTE r Zrinyi mérkőzésen
óriási érdeklődés előzi meg a va<-vimapi "NTE -Zrinyi lrajnoki mérkőzést. 11a ri|iyeleml)e vesszük, hogy milyen nagy tót forog kockán, nem i» csodálkozhatunk. Eltyi u találkozón a Zrinyi megfoszthatja az NTE-t bajnoki reményeitől, mert ha itt az NTE vereséget szenved, akkor már a KpAC-\' nak t pont előny* lesz, áml szihte már lHíhozhatatlan Nem kevesebb íou-Josságu a Zrinyi részért- semj a gyflze. •lem. m<Tt vertesébe esetén ickerölhot taz 5-lk helyről, ami at első osztály-l>öl való kiesést jelentheti.\' Teljesen érthető tehát, hogy mindkét amatőr egyletünk erősen készül a vasárnapi ,derbl«-rc. Ha a kél csapatot nézzük, a két közvetlen védelem közólt nincs differencia, a halfsomál az NTE Javára billen a mérleg, mig • csatársorok kőzött sincs különbség. Tudjuk azonban azt, hogy .derbit mérkőzéseken felborul a mérleg és papírforma egyaránt és a lelkesedés dönti el «t credméuyt. Ezen a téren pedig minden körülmények közölt a Zrínyi fölélte áll az NTE-nek. A tavaszi eredményeket alapul véve, az NTE csak egv pontoi adolt le, igaz, hogy gyenge ellenfelei voltak* a Zrinyi pedig két vereségét a KpAC-tól és a Turultól, " két jökéjM-sségü csapattól szenvedte el inig vasárnap fölényesen győzte le a Rákóczit. Alakuljon azonban bárhogy a vasárnapi mérkőzés sorsa, minden-hogyan a közönség jár jól, mert,egy rendkivül heves iramú, izgalmas mérkőzésben lesz része, amely fontosságánál fogva felül múlja az eddigi • derbit meccseket.
A mérkőzésre jegyek Rittor András és Vág<WEndrónél szerelhetők be vft, sftmap délelőtt 10 óráig a már közölt árban.
RÁDIÓ-MŰ$QR
Bu4.,..t páauk i
6.415 Torna, utána hanglemezek. — 9.4(1 Hírek. - ,0.00 t. Időszerű anyag. 2. Iljusági közlemények. Közbea hanglemezek. — 12.00 Déli harangszó, ldo-lárAs|elentéa. - 12.06 Weldlnger szalon-zenekar. - 1.15 Időjelzés. Idfiárfsjelaa-tés. - 1.30 Klein Pál zongorázik, Köl-sky Jolán gordonkázlk. — 2.41) Hirek 3 30 A rádió dlákfá|őrá|a „Régi olasz Játékok". — 4.00 Hanglemezek. — 4.45 Időjelzés. - 5.00 „A mai polgári,OUbos". - 5.80 Cigányzene. - 6.10 SpoMözle-luényok. tl.\'lO Az Operahá* -előadása „Lohengrio". Dalmű 3 tettooáabsu. 9X4 Hírek. - 11.15 Pataky Ipzz.
Bi<.: 12.00 Alpasl tánezeqe lemezeken. - 12.30 Szftrakoztaió lemezek. - ; 1.10 Szórakoztató lemeíék. - 1.30 Mü- . véazlemezek. - 2.00 N k félórája - : 3.80 A programzenéről lemezekkel. — , 4 KI Nö ée társnő. - 5.10 Corosa- , Sobrötter Alloe szoprán, éa Slede I.lssy hegedílhanu versenye. — 7.06 Bécsi zene-
egyveleg a rádiózenekar éa Hotímann Ferenc tenor előadásában - 8.45 Idó- ■ szarü anyag. - 9J» aiaazkey: Tengő- \' részkörömből. - 9.45 Osztrák zene. -10.46 Tánolemezek.
Bridge-Játékkártyák Bridge-iekola Brldge-lraeszabályok Brldge-Lexikon Brldge-blockok kaphatók
FISCHEL
kAnyvkamlwdésiMM
Horthy Mlkléa-Ut 1. Tslsfsa ■>(. ss.
ZALAI KÖZLÖNY
1984. március 23.
Nyllt-tér.*)
Felhívást
Kluger Sándor, Magyar utca 144. sí. alatti szatócsüzletet I. hó 25 én átveszem. Az érdekelt (. lek megbízottamnál (Dolmányos jános Plvárl-u. 43/a.) követeléseiket 8 napon belül jelentsék be. Késóbbl felszólamlásokat nem veszek figyelembe.
Ujláb Sándor.
*) E rovit alatt köálöttekéft Km ■ ázer-keáztóáég, tem a kiadóhivatal nem váljál Itlcltoégel.
Közgazdaság
( < A gyOmöIeatamelszéá hibáiról
ir a Növényvédelem és Kertészt legújabb száma. Cikkeket kólói még a izölő Idei ápecliilis metszéséről, az cl. vénült gyümölcsösök felújításáról, a gyllmóicsós egyszerűbb és olcsóbb per-inetezósérör.i a mandulaíajlákról, a bor. derítésről,, a szóló tavaszi munkáiról, u sziklakert készítéséről, a hjányzó szőlőtőkék pótlásáról, a gyümölcsfák terméketlen-egének okairól stb. A dúsan illusztrált két szaklapból a Zalai Közlönyre való hivatkozással egy alkalommal díjtalanul kaid mutatvány, számot a Növényvédelem kiadóhiva. tala (Hudapesl, V., Kossuth I,ajo6-tér 11. sz.).
Tarménjtáíide
Buiá tlszav. (uj) 77-eá 99S-10 20, 78-áá 1005—10-30, T^tt lO-lb-ltMO, UO-áá 10-2^—1050, dunánt. (a)) 71-eá 9-50-9-70 lt-as 960- 0-80, 79-es 9-70-9-90, 80-áá HO-IOCO, rozs (u|) lj-20—5.30. — Zab I. r. 9-75-985, ujlengerl tiuántul!
Rwttntofe
Fathálláá 2399, eladatlan 76 Bla*-randll 0 89-091, ázedott 0-S&-090, U, dttl kfiiép 081-0-85, könnyít 0-7S-U-8Ü. eláó randi «rog 080 - 0-82, U-o<l rendű öreg tt-Tí-0-,\'8, angol süldő I. 0-86-0-96, ázoIoDna nagyban 000- 0-96, zalr 1-05-110, kas 1-18—1-36, lélsertéa 1-10-1-16.
Kiadja a Iaptutajdonae Közgazdasági Rt. Gntenbcrg Nyomda éá Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsái.
Pelelö. kládót Zalai Károly. lataodMn telelőn: Nagykanizsa 78. alám.
Teljesen megbízható, fajüszla és nagyon jó csltíképességu
főzelék-magvak, virág-magvak, Begónia gumók,
hazai
gazdasági vetőmagvak, műtrágyák, növénytápsó, gyümölcsfa-permetező-szerek, Futor uilUtylí, Pekk „0" iUKhim.
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
auf, nAtrágya, ■övé»y%*delmisx«roU itb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett)
Nem nyerhet, ha nincs sorsjegye!
Ezért siessen a Hirsohler-trafifcba (Korona szálló épület), ahol az április 14-én kezdődő uj sorsjátékra sorsjegyek még kaphatók.
Hivatalos árak: Egész 24, fél IS, negyed B( nyolcad 3 P.
Minden sorsjegynek egyforma a nyerési esélyét
Legnagyobb nyeremény 500.000 aranypengó!
Hirdessen a Zalai Közlönyben
VÁROSI MOZGÓ
Kérdezze meg mindazokat, akik tegnap a moziba voltak, hogy mit láttak ? — Ez az egyöntetű válasz:
Annyit még nem nevettünk, mint a
Mindent a nőért
clmtl remek magyar vígjátéknál I
Három remek magiar vígjáték I - Két órai kaoagéa 1-
1. Éjjel a patikában, Kabos Gyula frenetikus vígjátéka
2. Az uj Igazgató, Szőke Szakáll remeke
3. A vasgyúró, Halmay Tibor vidám filmje.
Heroegh és Komlós eredeti Haosek és Sajó-ja
BEGDNIA — CANNB GLADIOLUS (kardvirág) gumók
Virág- és kerti magvak Hirsch és Szegű cégnél kaphatók
Blúzok.......250-től
Kombinék......2— „
Női nadrágok . . . 180 „
Műselyem harisnyák 125 „
Matt harisnyák . . 130 „
Legújabb divatú ernyők 5\'— P-töl
förónyai Divatáru&áx
HortQy Mlklós-ut 1. Vdros0óx-paloia.
Szenzációs Babymhák él
garnlltirák legolciöbb árban
■agyk
István király Szálloda
Budapest, VI., PodniBnlozky-satca 8.
NyugaU pályaudvar mellett. Teleion: (Interurbán) 202—43, 294—34. — StlrgOnycim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg víz, lift, telefonos szobák. Teljel komlort. A szállodában étterem, kávéház éa amerlcan bar
APHÓHIBDETfiSEK
Faltflltéahax földat nagy m«ay. nylaógban Atangadnénk. Sartorl OaahAr Utóda, talofon 362. 1140
Budiu é« vásári 4\'uk nagy válaazték-ban kaphatók Stern Uvegkereakedéaben Fö ut 2. 81
Áraimat rendkívül leizálli\'ottam. Húsvétra olcsón vásárolhat Kaufmann Manónál. 70
Zongorát kereatlnk megvételre. Ajánlatokat Mclczer üvegktreakedésbe kérjük.
1121
KIADÓ
2 héromsxobáslskásl éi
II. emeleten, összkomforttal, er kéllyel május 1 re. Érdeklődni lehet Horráth és Vai Mtömesterek 72 Csengery-ut 17.
EbédfSbator, csillár, képek eladók. Caeugeiy-ut 27/a. Házmester. 1138
Jókarban levő adraaarét Jutányosán eladó. Rákóczi u 93. Spíegl. UV/
Keresek egy oaépISgaraaiturét akái
Röz vagy azlvógíx, bélbe vagy megvéUlre. orválh Sándor Caörnyefölde. 11(8
Keresek megvételre a várói belterületén iromazobás vlzvezelékes anagénháaat 1170
háromszobás Cin a kiadóban,
EUIMPINI —j
nkl a helyi kereskedőknél I párosoknál szerezze bel i
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6046/1934.
HIRDETMÉNY.
Közhírré teszem, hogy a Kisipari és Kiskereskedelmi hitelakció a közeljövőben lebonyolításra kerül a következőképen:
Nagykanizsa város részére ezidőszerint 4400 P áll rendelkezésre az igények kielégítése céljából. Ez az összeg kétharmadrészben bankszerű fedezettel nem biró .kisiparosok, egyharmadrészben pedig kiskereskedők igényeinek kielégítésére szolgál. Egy egy igénylő legfeljebb 200 P kölcsönt kaphat, amit termelési és anyag, illetve árubeszerzési célokra tartozik felhasználni. Az engedélyezendő kölcsön után jelenleg 61/2% kamat térítendő. A kölcsön fedezetéül az igénylők, valamint házastársának aláírásával ellátott váltó, azonkívül pedig egy kötélezvény szolgál, amelyben az adós kötelezettséget vállal arra, hogy a részére folyósított összeget a kikötött időpontban járulékaival együtt pontosan visszafizeti. A visszafizetési határidő 6 hónap^- amely további 6 hónappal meghosszabbítható.
A kölcsönre vonatkozó bé-lyegmentes kérvények legkésőbb folyó hó 25-ig hozzám teriesztendők élő. A vonatkozó igénylő ivek a hivatalos órák alatt a városi iktatóban díjtalanul szerezhetők ba
Nagykanizsa, 1934. március 1,6 13"án\' Polgármester.
------—ÍM ruigui IIIC9I
R,T. Qulenberg Nyomáa és Débalaj Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán. (Pelelós üzletvezető; Zalai Károly.)
Nyomaiét! a laptolajdonos Közgazdasági
74. évfolyam 87. szám
Nagykanizsa, 1834. március 24, szombat
Ara 12 \'Illír
ZALAI KÖZLÖNY
___mjIditK f kiadóhivatal: Fiat 5. uáta
«egJel<nik minden regf.l, hítlő kivitelivel
>»yinm »ntn
f elelős szerkesztő: Barbarits Lajos
\'"ailieteil áll: egv hói. t pengi 40 MM lieikeutSaigl H kl.dóblval.ll telelőn: 7». ■
HUSZ ESZTENDŐ MARGÓJÁRA
(bl) Nagykanizsa ma ünnepli j>olgármesterének húsz esztendős közszolgálati évfordulóját Az ur-cokon, a szivekben ünneplő örömek apró lüzei gyúlnak ki, a kis lüzck elindulnak u lelkek mélyeiből, összetalálkoznak a n>egl>ecsü-lés és-szeretet nagy érzésében, ha lalinas máglya lesz belőlük, a máglya tüzének melegénél felenged a trianoni dermedtség, ami megüli e város életét és a sokrelé tagozódó emberek összetalálkoznak egyna^v érzésben : — a becsületes munkának kijáró érdem elismeréséi*!!
I)r. Krátky István husz esztendővel ezelőtt, Jóformán gvcivkoml>cr korban, egyhangú választással került szülővárosa főjegyzői székébe. Ott kezdődött közszoígáluti pályafutása a világliál>oru, a nagy ösz-szeomlás előestéjén. Egész fiatalon a szfctne előtt omlott össze minden, amit évezred tartott össze, amit évszázadok avattak törvényekké, amit munkás, gyümölcstermő évtizedek építettek. A nemrég virágzó városból a szemeláttára lett le rongyolódott, sírással, pusztulással tele, szomorú határváros. I)e Krátky Lslván ban talán a kanizsai rögnek történelmi erőkkel dacoló élet<mergiái szüléitek újra. Ez a rög termelte öl is, cuuck u darab magyur txiis-nak. ennek a darab magyar élőinek a szeretete nevelte őt gyermekségétől fogva, ez acélozta férfivé és - igy leit betölc a nagy világren-gés idején Nagykanizsa alkotó-erős ujraépltője.
Amikor Nagykanizsa dr. Krájky Istvánt négy evvel ezolőtl polgár-mesterévé választotta, az Iránta megnyilvánult bizalom mértékével már megjutalmazta az addig köz szolgálatban" töltött éveinek érde-meH. Azzal a választással elismerte Nagykanizsa, hogy dr. Krátky Istvánban ojyan emberre, a város számára olyan vezetőre talált, aki-tántoríthatatlan odaadással * tud szolgája lenni a köznek az első polgár méltóságában is. Ennél Igazibb méltóságot, a köz szereteténél szebb kitüntetést ez a város nem tud adni n vezetőinek, (te azt Krátky Istvánnak egész szívvel és teljes hittel adta. Ezt érzi és ezt érezze maga mögött mindig Krátky István amikor újjáéledő városának érdekeiért küzd az ő fiatalos idealizmusának lendületével és Zrinví városának jövőjébe, vetett fanatikus birodalmával.
Ma, amikor egész Nagykanizsa «g>J?«forroU szivtjobbanással üdvözli polgármesterét közéleti pályafutása harmadik évtizedének kü-s*ól>én, érezze magán az ünnepelt ne csak a dicséret és elismerés szavasak sokszor gyorsan mulandó glóriáját, hanem é^ez/.e mayán
000 ember benne bízó tekintetét 1% érezze, hogy 31:000 sors és még annál sokkal több : — mc# sem szü leteli generációk sorsa van a kezébe letéve. Fűtse őt ennek a nagy
közönségnek a trianoni kereszt alatt megriadt tekintete, ami mindenfelől belé horgonyozza a holnap remény ségét, mert husz év alatt meggyőződött róla ennek a darab magyar földnek minden lakója, liogy Krátky István minden munkájáivak, miiv den ambíciójának, minden elhatározásának egyetlen rugója van : Nagykanizsa érdeke. A vélemények és talárpaz eredmények is különbözők. lehet nek néha a különböző szemszögekből, de a köz szolgálatának becsületes akarota mindig ugyanaz volt husz év alatt Ezt érzi, látja és értékeli Nagykanizsán mindönki. aki őszintén tud szembú nézni a lényekkel és tárgyilagosan tudja megbírálni a megtett utal jelző eredményeket. Ez a bizalom legyen Krátkv István további utján a csodatevő palást, aminek oltalmában meg tud küzdeni városáért mindennel, ami árnyékot, vctNagv-
kanizsa sorsára. Aki annyit és olyan lendületlel tett a városért, mint Krátky |>olgármester. annak nem lesz könnyű a további pálya. Sokat, többet és min.dig többet vár tőle a gondoskodására bízottak serege. A munka tere meg is van ehhez és meglesz mindig. Az emelt, tiszta homlok, a nemes ideáloktól fűtött lélek, a tetterős, céltudatos kéz. a fürgén mozgó, előrelátó ítélet. amit mind ünnepel ma Nagykanizsa Krátky Istvánban, elegendő lesz további \' utravalónak, mert a város, amely a hálát és meg l>ecsülést nyújtja ma polgármestere felé, nyújtja mindezt a l>ennt) valfi bizakodás, az iránta érzett szeretet és ragaszkodás ünneplő köntösében. Krátky István pedig annak az alkotó férfiúnak a típusa, aki alkotó munkássága Ihletét nem az öncélú lettvágyból, hanem a vezetésére bizotl közösség bizalmából és szeretetéből meriti.
diisát könyörgi minden házbért minden imádság Králky István munkájára, a husz esztendőre amíg alkotni tudásának teljéhez érkezett és az elkövetkező évekre, a melyekben az újjáépítésnek sok sikerrel megkezdett müvét tovább kell folytatnia. Mint Antheus az anyaföldtől, ugy merítsen erőt min dig városa lakosságának abból az öröméből, vamil mindannyiszor érez e végvár népo, valahányszor első |)olgárának egy-egy elgondolását siker koronázza.
Adja az • £g, hogy ugyanazzal a lelkiismereti megnyugvással és ugyanazzal a tiszteletteljes szeretet-lei, amit Krátky István husz éven át megszerzett magának és amit ma önmagától és mindenkitől megérdemel, ugyanezekkel az érzésekkel ünnepelhesse őt eljövendő évfordulók napjain egy Imldogabh életre ébredt Nagykanizsa társadalma.
Fey kancellár; „Ausztria mljndenkor készen van a porondra válő1 kiállásra!.. .u
Starhemberg herceg rövidesen belép a Dollfuss-kablnetbe — Ausztria megszűnt köztársaság lenni
Az évforduló ünnepén Isten át-
elhatározásokat
A beszédet nagy tetszéssel fogadta a nagyszámú és előkelő hallgatóság
Mussolini klvtte az európai kezdeményezést Franciaország kezéből
London, március 23. Az Eoonomlst a római eseményekről szóló hosszú tanulmányában megállapítja, liogy Mussolini kivette az európai kezdeményezést Franciaország ke-zéből, ujabb szöget vert a háhorutiláni francia politika koporsójába és éket ütött a kisantant szivébe.
Jugoszlávia nagyon kényelmetlen helyzetbe került irja a lap, és hu Belgrád nem egyezik meg Kómával, nehézségek fenyegethetik az egész kis. antantot. Franciaország belső helyzete jelenleg nejn éppen rózsás és igy a kisantant aligha számíthat Franciaország segítségére A lengyelek tízéves fegyverszünetet kötöttek Németország-|pd, a románok pedig legutóbb is meghordozták Parisban a véres kardot a magyar revíziós tevékenységek miatt.
Már a lengyelek is ,..
Vjm*$ó, március 23 A lengyel lapok továbbra is erősen támadják a cseheket. Felsorolják a cseh uralom alatt élő lengyelek sérelmeit és leszögezik, hogy a csehek lengyelfaló |>olilikáju
egyre tűrhetetlenebb mértéket ölt"
Bécs, márchís 23 A készülő ^alkotmánymódosítás egyik legfontosabb intézkedése n •köztársaság* szó eltörlése. Ausztria egyszerűen szövetségi állam lesz.
Bécs, március 23 A Népszövetség pénzügyi bizottságának ausztriai előadója követelte az osztrák kormánytól az1 osztrák fegyveres alakulatok megszüntetését, hogy ezáltal is csökkenteni lehessen a költségvetést.
Bécs, március 23 Az összegyűlt védelmi alakulatuk elő\'.t l\'ey helyettes kancellár nagy beszédet mondott, melyben leszögezte, hogy Ausztria mindenkor készen van a porondra való kiállásra és arra. hogy könyörtelenül megvívjon mindenkivel, aki fenyegeti az országot.
Bcs, március 23 Hir szerint Slarhemb>rrf herceg rövidesen ljéTép a Dollfuss-kor-mánvha és a második alkancellári állást tölti be.
Az uj dunai helyzet kialakulása elsősorban Franciaország állásfoglalásától függ
Eckhardt Tibor nagyszabású előadása a párisi Carnegie-inUzetben
Páris, március 23.
Fckhardt Tibor isiiteken es\'c fél 0 tórakor a Cmncgie intézet rendezésében nagyszabású revíziós előadást tartott
Parisban
Előadásában a trianoni béke meg. kötése óta eltdt II eszlendő gazdasági és politikai fejlődését ilk\'tve hányat-lását ismertette. Rámutatod flrr.\', hogy u kisantant az ahsurdumig fokozta a trianoni béke hibáit, ugv hogy más vá-lazstás nem marad, mint újjászervezni a Duna-völgyét, vagy pedig a kisantant ellen ek-íjszövelségi rendszert termelni, mely azután kikényszeríti az elnyomó hatalmakkal szemben a méltányos elbánást és revíziót.
Ha ezt ;tz utóbbi, háborús veszélyt elakarjuk kerülni, az utolsó órában\' hozzá kell fogni a reorganizáció munkájához Az újjáépítés atlól függ, hojiy legalább két érdekelt nagyhala-lom közt egyetértés jöjjön létre a kérdés megoldására nézve. Több hatalom
ellenállási miatt Turdicunak ez a Kérve annakidején nem valósulhatod meg és helyéi*: a istresaf konferencia határoz-mányai kerültek. A dunai államok és az érdekelt nagyhatalmak közi kötendő kétoldalú preferenciális szerződé-sok ké|»ezlék o stresai elgondolás alap. ját. Ezen az elvi alajton nyugszik jelenleg is az osztrák—magyar - olasz egy ü I tm ü ködés.
A továbbiak során kifejtette, hogy a római megegyezésből egv uj dunai helyzet kiulakulásu elsősorban Francia ország állásfoglalásától fngg. N\'ein M i-gyunország és nem Ausztria feladata, hogy ezekről az európai jelelöségü kérdésekről döntsön.
-- Ami Magyarországot il|eli4 ml mindig készen állunk egy ilyen ujjá-éjútés megvalósításának előmozdítására. Mi bizalommal tekintünk Franciaország felé, mely történelme során mindig az emberi haladás élén járt és épp ezért tőle várjuk a megváltó uj
A kormányzó megnyitotta a mezőgazdasági kiállítást
Budapest, március 23 Horthy Miklós kormányzó pénteken délelőtl megnyitotta a mezőgazdasági kiállítást. A megnyitáson a kormány tagjai is ott voltak Gömbös Gyula miniszterelnök vezetésével. Á kiállítás a legteljesebb siker jegyében nyílolt meg. Már az első két napon több üzletet kötöttek mint a mult évben az egész ki-
ZALAI 4C0ZLÓNY
1984. március 24.
állítás tartama alatt. A kormányzó
megnyitó szavai után 500 )>osbi-galamb repült fel ketrecéből. Et-ulán felvezették a díjnyertes állatokat, majd a lovasiQitatványok és fogatverseny következett. A kormány- l két óra hosszat járta a kiállítási épületeket.
Végleg elfogadták a 48-as szobor tervezetét
Kikészült a dicső, történelmi múlttal biró, zöldbajtókás, sárga-pitykés volt 48-as kanizsai gyalog ezred, és 12.000 hősi halottjának emlékműve.
Az ezred, melynek történelme Zalavármegye és .Nagykanizsa város történelmével sok vonatkozásban szorosan összefügg, olyan emlékművet kap, amely örök oltára lesz az áldozatos hazafiságnak. Ez a hősi emlékmű figyelmeztetni fog letűnt századok nagy fiaira, kiemelkedő jellemekre és hőstettekre. Ébren tartja berniünk azt a tudatot, hogy egy ezer éves harcos nemzet fiai vagyttnk, kiknek minden időkben u hazához aló törhetetlen ragaszkodás és hűség voltak jellemvonásai, párosulva az ellenség előtti vitézséggel.
Hogy mindezek külsőleg is ki-fejezcsro jussanak, a szobor-bízott sag felkérte Zalamegye nagy szülöttjét, Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászművészt, a képzőművészeti főiskola jeles tanárát, bog}\' készítse el az emlékmüvet. Kisfaiudi Stróbl Zsigmond művész lel ke egész erejével fogott hozzá az alkotáshoz és lánglelku költőnk, u volt 48-as Petőfi Sándor szellemétől áthatva, két hónapi fáradhatatlan munka után szent eszméinket szoborba véste.
Minap BudajKsten mutatta be nagy müvét Stróbl-mester a kultusz minisztérium által kiküldött képzőművészeti tanács és a 48-as szolxjr-bizottság tagjainak. A szépművészeti tanácsot Sidló Ferenc szobrászművész, a képzőművészeti tő-iskola kitűnő tanára, Hikisch He-zsö és l\'ászlor János, a 48-as szobor bizottságot pedig vitéz karstenfeldi és hegyaljai l\'acor JóAcf ny. altábornagy, Zsi/kouic* /Sándor ny. tálx>rnok, l\'inla József, Szathmúry Béla, KiuiBtaetlei—Kndor és Antal Sándor egykori 18-asok képviselték.
A bizottság a legteljesebb elismerésének adott kifejezést Stróbl-mester alkotása felett. Művészi el-gondolásálian mindazt eleven erővel juttatta kifejezésre, amit a hősök emlékével kapcsolatban éreznünk kell. A gránátvető 18-as ka tona alakju kifejezi az ezred hőseinek vitézségét, hazájáért való elszánt küzdését, a szilaj magyar őserőt. A másik alak, Petőfi Sándor szeméből, arcából a márciusi tűz szikrája tör utat és földöntúli emelkedettségében magával rántja bajtársát, lórijával délnek mutatva, uhol felSzaliadulásra várnak rabmagyarok... Jobbja görcsösen fogja a magyar trikolórt, annyi szent fellángolás és magasra szárnyalás iIlletőjét, ajka pedig mintha azt kiáltaná : «LlőreI» Valami hatalmas erő, nagy kifejezésteljesség vau Stróbl-mester alkotásában.
A szobor most már öntödélx) került és rövidcsen teljes pompájában ragyog Stróbl-mester atelier-jében, hogy az őszre felállításra kerüljön Nagykanizsa főterén, a íeb>őtemplom előtt.
Lampiénos felvonulás és a dalárdák szerenádja nyitotta meg a polgármester jubiláris ünneplését
Nagykanizsa színe-java vonult fel dr. Krátky István polgármesler Sugár-utl lakása elé — Ma délután 5 órakor díszközgyűlés a városházán
A szombati jubiláris ünnepsJ-gek méljó nyitánya volt a péntekesti szerenád, amit a város közönségének szsretete, nagyrabecsülése és ragaszkodása adott a trianoni halárváros jubiláns polgármesterének. Ismét megmozdult Nagykanizsa szive azzal a melegséggel, azzal a lelkesedéssel, ahogyan csak Zrinyi városának közönsége tud szeretni, lelkesedni és kiváló férfiait nagyru-bccsülni. A Sugár-ut már 8 órakor meglelt óriási cmbcrsokasággal. akik a Zalai Közlöny ama hirére, bog)- pénték este szerenáddal kedveskednek a nagykanizsai dalosok és a leventezenekar a jubiláns polgármesternek, megtöltötték a Sugár utat és a környékező utcákat. A város közéletének fninden tényezőjét, mindenkit, akinek csak valami köze van a nyilvános éleihez, ott láthattuk azok kőzött, akik a |>olgár-mester jubileumát a magúik ünnepnapjának tekintették. Szép volt és impozáns, mert ott izzott a lelkesetlés, ott vibráltak mindama érzések. amelyek meghitté és valóbun ünnepj>é avatták a város közönségének a magyar dal utján kifejezésre juttatott ragaszkodását a város első polgárával szemlx\'n.
Hangulatossá tette a felvonulás", a Katolikus Ixigényegvk\'t és a* örtgeserkészek nagy lampiouos menéte, majd egymásután jöttek
zárt sorokban a nagy kanizsai dalosok egyesületekként, majd a leventezenekar. És míg egyre felszaporodott a hatalmas tömeg, a polgármester kivilágított lakásán kinyílott az erkély és kijött a jubiláns dr. Krátky István, akit lelkts éljenzéssel és kalaplengetéssel köszöntöttek. A polgármester és családja az erkélyről nézte végig a megkapó, szivet gyönyörködtető lelkes felvonulási és ünneplést. A megjelent embersokaság a legnagyobb rendben állott fel a Sugár-uton, helyet engedve a felvonult egyesületeknek és dulosokuuk.
A szerenád
És megkezdődött a szerenád, amit a leventezenekar Schiller zeneiskolai tanár vezénylete alatt nyitott meg hangulatos szántával. Majd a kiskanizsal Levente Énekkar Lehcz Gyula karnagy vezénylete alatt gyújtott rá szé]>en előadott üdvözlő énekére. Meglepetés Yolt a Városi Nőikar pattogó magyar dala Yannay János zeneiskolai igazgató vezénylete alatt, teljesitmé-nyévcl babust váltván ki.
Utána a levSntezenekar 1 ivottá Tiszaparii ház c. szerenádját adla elő megkapó szé|>séggel,
Ezután dr. Thnlwuy Zsigmond a Dalosszövetség és a XIV. daloskerület nevében köszöntötte n jubi-
Húsvétra a legszebb ajándék
Zsolnay é» Herendi
porcellán
porcellán
üvegáruk
Nagykanizsa, Horthy Blklós-nt 2.
eladási helyiségeiben.
íánst, mint a kerület elnökét. Igaz magyar szívvel jöttek, — mondta — magyar lélekkel, magyar dallal köszönteni őt. Isten áldását kérte a polgármesterre és családjára, hogy tartsa meg őt Nagykanizsának Magyarország feltámadására
A zajos éljenzés lecsillapultával dr. Krátky István jiolgármcster vá-1 aszóit az üdvözlésre. Meghatottsága kirezdült hangjából, amikor mondotta, hogy,szebb, kellemesebb ajándékot nem szerezhettek volna számára 20 éves közszolgálati jubileuma alkalmából, minthogy a magyar dal és magvar zene utján adták tudtára ragaszkodásukat és egységességüket és ezért szivből mond őszinte köszönetet. A közpályán sok a rög, a tövis,, kevés az elismerés, azért különösen jól esik számára a megemlékezés a magyar dalon keresztül. Aki a magyar dalt szereti, az közel áll az ő szivéhez. Ha a dalban a nemzet lelke él, akkor eiőPkbcn az elhan-zott daloklian a város lelke él. Ha a város szivének csszedobbonása volt, ami elhangzott, akkor nem kaphatott szebb ajándékot és elismerést. A jókívánságokat ő is azzal viszonozza, hogy 5 év múlva, 2.") éves jubileumán minden magyar egy hatalmas dalban : Magyarország feltámadásának szimfóniájában adhasson megnyilatkozást érzőinek.
Az elhangzott lelkes éjjenzésután az Ipartestületi Dalárda Ketting Ferenc karnagy vezényletével alkalmi magyar dalt adott elő a tőle megszokott bravúrral és be-tanultsággal. Majd u Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kór Vegyeskara hangulatos magyar dallal kedveskedett Ketting tanár lendületes vezetése mellett.
A közönség még sokáig a rendkívül sikerült szerenád hatása alatt állott és hosszan éljenezte a jubiláns polgármestert.
A mai díszközgyűlés délután 5 órakor kezdődik, mjg a diszbaiikett 9 órakor az Ipartestület nagytermében. Az összes küldöttségek vasárnap délelőtt 11 órakor együttesen tisztelegnek a városházán a polgármester előtt.
Éhínség az elpusztult Japán városban
A btrulmu t&xrUx Ugujabb lW*t«i
Tokió, március 23
A hakodatei tűzvészről érkező első jelentétek kissé túlzottak vol-\\ tnk. A rendőrség jelentése szerint azonban igy is nagy az áldozatok száma, melyre egyre növekszik. A borzalmas tűzvésznek eddig a hivatalos jelentés szerint 617 halálos és 100 életveszélyesen súlyos sebB-sültje van. A sebesültek felének állapota reménytelen. A hajléktalanok száma 150.000. A nagy élelmi-szerhiány folytán éhinség\'fenyeget a városban. A hullafosztogatók is megkezdték embertelen munkájukat és többet közű lök agyon is lőttek a katonák. Az anyagi kár magyar pénzben 200 millió j>eugő.
Több halászgőzös, melyeken több, mint 150 ember volt, szerda óta nem került elő. Azt hiszik, hogy a borzalinaserejü viharban elpusztultak a nyilt tengeren.
1M4 március 24
ZALM KÖZLÖNY
Vannay*szerzemények
a magyar szerzők propaganda-hangversenyein
Mint ismeretes,"a kultuszkormány tervbevette, hogy propagandahang-\\ersenyeket rendet a Zeneművészeti Főiskolán magyar szerzők müveiből. y 1
A. szép terv megvalósításához nagy lelkesedéssel fogtak az illetékesek és összegyűjtötték az élő magyar komponisták müveit, melyekből ez év januárjában már igen saép csokorravalót nyújtottak át egy nagysikerű hangverseny keretében a fővárosi közönségnek Mint annakidején megírtuk, Vamiiy János, a nagykanizsai városi zeneiskola kiváló komponista-igazgató ja ezen a hangversenyen is szerepelt két sikerült kompozíciójával,
A Zeneművészeti Főiskolán március 5-én rendezett második pro pagandahangverseny ugyancsak szép sikerl eredményezett Nagykanizsa számra Vannay igazgató opusai révén, melyeket Kósa Ciyórgy, a kiváló zeneszerző inter pretált.
Most, március 25-én délelőtt 11 órakor rendezik a Zeneművészeti Főiskolán a magvar komj>onislák harmadik propagandahan^verse-nyét, amelyet szintén belépődíj nélkül élvezhet végig a nagyközönség Ezen a hang[versenyen kizárólag olyan müvek kerülnek bemutatásra, amelyek még csupán kéziratban vannak meg. E zalkalommal Van-nav igazgatónak két dala : Csokonai Vitéz Mihály (Megkövetés*-e és Liditt Júlia ragyogó finonvságu • Koldosprinoess\'-e kerül bemutatásra Vannay János megreniésilésében, elsőrangú operaénekesek által.
Agy- és ízivéreltneszesedésben
sienvedő egyéneknek a természetes „Ferenc Jówd" keserűvíz megbecsülhetetlen «w>lg*lalot tesz azáHal, hopy a béltartalmat kiméi, tesen li-volitja el.
RÁDIÓ-MŰSOR
0.46 Turaa, utána hanglemezek. — 9(5 Hírek. — 10.00 1- Bél Mátyás Illetése £64. évfordulója alkalmából. " Tlz perc egéazségögy. Közben b\'inl lemezek. — 12.00 Déli harangszó, !d< iórásjetantéfl. - 12,96 Cigányzene. -1.16 Idöjelzée. 1.30 Hanglemeaek. 2.40 Hírek. 4.00 A Rádióélet meee órája. - 4.46 Időjelzés, hirek. 6.00 Berta látván szalonzenekara. ~ 6,16 Mit ilzea a rádió. — fi.BO Lakatos Árpád saxotonozlk. 7.20 Vidám tojlörő Itádlórejtvények, könyvjutalmakkal. — 8.00 Cigányzene Szántó Oyula énekével. — 10.00 Hírek. — 10.B0 Helnemann Jazz. — 11.20 Mándlta Jazz- és szalonzenekar Szántó Oynla énekével.
B4m : 12.00 Mllvéaalemezek. - 12. Szórakoztató lemezek. - 1.30 Stájer zene lemezeken — 4.15 Két klnal történet. — 4.40 A wahrlnal férfldnleuylet hangvewenye. — 6.40 Rádiózenekar. — 7.10 Havai vtlágszomle. - 7.66 Tudósi lés ns Auar.tr a-SváJo labdarugó mérkőzésről, Genfből. - S 05 Stuoken I.an-val dráma Rloaldlnl zenéjével. - 11.45 Szimfonikus Zenekar. - 10.55 Whlte-mann-lerrezek.
— (BélyW!"" lalHkoió|«) min. den csútórtókón délelőtt 10-161 12-lg, délután 6-tól 8-ig ás minden vasárnsp délelölt 10-161 12-ig a városi muzeum helyiségében. Minden alkalommal cse-re, Michel 19S4 alapon és saját csert tűzetek beadása értókesitás oélJáMl,
Nem nyerhet, ha dIdcs sorsjegye!
Ezért siessen a Hiraohler-trafikba (Korona szálló épület), ahol az április 14-én kezdfldfl u] sorsjátékra loas sorsjegyek még kaphatók.
Hivatalos árak: Egész24, fél IS, negyed 8, nyolcad 3 P. Minden sorsjegynek egyforma a nyerési esélyei
Legnagyobb nyeremény 500.000 arany pengő!
TARKA HETI HÍRADÓ
Gömbös DolfuM római látogatása Ismét Mussolini felé fordította a világ szemét. Ez alkalommal érdekes rámutatni,, hogy kik keresték fel Mus-soliuit az elmúlt évben.
A román népnevelési miniszter, az angol légügyminiszter, egy kinai miniszter, Anglia miniszterelnöke és kűt-ügymlaisztere, az osztrák kancellár, az ir szabadállam elnöke, a német pnopagandaflgyi miniszter, Bulgária ke. rcakedelmi minisztere, Papai kancellár, a lörök külügyminiszter, Magyarország miniszterelnöke és külügyminisztere, Henderson, Austin Chamberlain, Ausztria pénzügyminisztere, Belgium miniszterelnöke éa külügyminisztert) és Ulvinov, a Szovjet külügyi népbiztosa.
Szép kis lista : 2 kancellár, 0 miniszterelnök, 10 miniszter slb. Mini láthatjuk, Mussolini nem is olyan kis ember.

Mo»*kva . A seovjel-komiány H«l-ferich és Jofane építészeket bizta meg liogy építsék fel az úgynevezett .szovjet-palotát.. A két épitész most fejezte be a tervek elkészítését. A tervek szerint ez lesz a világ legmagasabb építménye. Magassága nem kevesebb, mint négyszáztienöt méter lesz. A newyorki Empire Building, amely eddig a világ legmagasabb építménye ugyanis caak 117 méter magas. A 3U0 méteres Elfel torony j>edig valóságos kis vakondlurás lesz a .szovjet-palota melleit, -r Hát hogyne, kell valami •méltó\' építmény a siovjet^azmék hirdetésére — mondják ők. Magyarul azonban igy fest: Bábeli torony modem kiadásban.
Boston : Az államrendőrség nagy ki-állítást rendezett a rendőrség újfajta —• igen hatékonyan működő — fegyvereiből. A kiállításnak sok szakértő és laikus látogatója akadt, akik nem győzték csodálni a nagyszerű fegyverüket. A legszorgalmasabb látogatók azonban mégis a bostoni )>anditák voltak, akiket — érthető okokból elsősorban érdekelt, liogy milyen uj eszközöket haszuál a rendőrség. Sőt* addig-addig csodálták a nagyszerű fegyvereket, mig egy esle zárás után betörtek és elvitték a kiállítás legszebb darabjait — és nem mulasztották elvinni természetesen a hozzávaló töltényekel sem. Ugyhiszqn azonban, liogy azokat a cédulákat, amelyekre az volt nagy betűkkel rápingálva,, hogy •a kiállított tárgyakhoz nyúlni tilos !« — ott hagyták. A letteseket természetesen nem sikerült megállapítani* caak most, mikor egy sereg meglepeti bandita géppuskával és köimygázrevolve. rekkel verte vissza a rendőrség támadását. A rendőrség, azt hiszem, most maga ls meggyőződött, hogy a kiállított fegyverek .valóban hatékonyan műkődnek* — sőt rájöhetett arra is, hogy fegyverekből kiállítási rondeznj Amerikában — enyhén szólva — rossz üzlet.

Debrecen • Az itteni méntclepen most már nem csak az ivadékok tisztavé-rüségére és a fajta tisztaságáru fordítanak nagy gondot, hanem arra is, ügyelnek, hogy a kecses és rugékony ifjú cslkóeskák sportszerű nevelésben részesüljenek. A .tomásztató-t«lep«-en a legmodernebb csikónevelés módsze. reit alkalmazzák. Ott megfelelő takarmányozás mellett, edzésszcrücn a csi-
kókkal állandóan különböző mozgása, kat és teatgyakorla lókat végeztetnek.
liogy izomzatuk sportszerűen acélosod-jék. Ez a csikó-pedagógiai módszerek szerinti nevelés lehetővé teszi a csikók jólulajdonságainük tökéletes kifejlődését.
Igazán szép ez a csikónevelés. Megható, hogy ennyire vigyáznak a - esi-kókra. Külön telep, megfelelő takarmányozás, pedagógiai módszer szerinti sportszerű nevelés — igazán irigylésre méltó város Debrecen. Ha ilyen jói dolguk van a csikóknak, — milyen lehet a szegényeknek, az uccagyere-keknek és az ínségeseknek t Vagy llys-nck Debrecenben nincsenek T — De vannak, csakhogy a csikók forgalmi értéke nugyobb, mint az árva, szegény
gyerekeké és — az jobb üzlet. •
Bécs. A forradalom alkalmával tudvalevően a híres Marx-udvar ^saknem elpusztult. A bécsi rossznyelvek ezzel kapcsolatban most egy sportviccet kol-portálnak. A Marx-udvarban van ugyanis Meisl Hugónak, az ismcrtnevQ osztrák sportvezérnek a lakáw ls* aki hazatérve szomorúan látta, bogy lakását és berendezését a karhatalom ágyul teljesen tönkretelték. Szomorúsága azonban nem sokáig tartott, öaz-szegy üjtőtte a .WundennannscbafU csatársorát és elhurcolva őket a Mum-udvar golyójárta kapui elé, Így szólt i
- Látják Uralmi Igy kell.kapui* lőni I
TiWy
húsvéti vásár
Kéthetes hajó-kirándulás a Fekete-tengerje 170 pengíért
A Zalai Közlönynek egy ujabb ,olc.só társaeutaNSslia sikerült he-kaprsolódnia, amiben ög*k«s olvasói rászt vehetnek. Az Országoitífiár. donyl Társaság kiránduló expnewí-hajója jullus 1-én indul Budapest, ríll. DáíSkán, Szerémségen, Aldu-nán, Vaskapun át UuscsUkba, onnét gyorsvonaton Várnáim, majd 7 napi tartózkodás után Adnkale szigete. Kazán szoros stb., vlssznér-kerís jullus 15-én Elszállásolás els6 rangú szállodákban, étke?és nopt 2 1 borral, nnixmta tengeri fürdő-jegyekkel, hajó H vonal költség, szóval teljes ellátás n k« ilílre 170 jjongő. Aj bolgár vizűm is l*nne van. Utlevólröi mindenki maga gondoskodik. A 170 I\' uz indulí\'lg tetszés szerinti részletekben fi.\'t-hetó be junius 20-ig. Réiul.\'tu írt-világosítást ad és jelentke «.-ket elfogad a Zalai Közlöny r. I.osz-tösége. ,
Időjárás
A nagykanizsai meteorotokat meg-IInyelő Jelentések: — pénteken a hőmérséklet : röggel 7 órakor + 8 6. dél-, után 2 órakor +13-4, eete 9 órakor
+/ ion.
PelMut: Heggel éa délben *t eete borult.
SMrdny : reggel délnyugati, délben ós oste északkeleti
(tluatal uJtóUlmMl • gl.l I.Uu>.tl»l«<l 10 F«lk*> Ml térkat* léqsgMsa
h*»án«>*»al.
«
ZALAI KÖZLÖNY
1W4. márdug 24
NAPI HÍREK
NAPIREND
Március 24, szombat
Kómái katolikus: Gábor főa. Prölest.; Oibor. Iir.: Nban hó 8.
Mozi előadások hétköznap 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Városi muzeum is könyvtár nyitva csütörtökön és vasárnap délelölt 10-tól 12 óráig.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: Merkly-Belui gyógyszertár Fönt 12. sa. és a klskanlxsal gyógyszertár.
Qözfttrdö nyitva reggel 6 órától esle 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
(I>r. Almássy í;>tjUi lörvényszéki bíró jubilmma) Most*van 25 éve, liogy dr, Almássy Gyula nagykanizsai törvényszéki biró a magyar igazságügy szolgálatában áll. 23 év előtt a mezőtúri járásbíróságon kezdte meg pályáját, ahonnan csakhamar a marcali járásbírósághoz, mint aljegyző kerüli, ótuiah pedig néhány évvel a világháború előtt Nagykanizsára, a kir. törvényszékhez. Almássy biró a magyar bírói kar egyik legképzettebb, nagy tudásu és kiváló kvalitású birája, wki ténykedéseiben a szakaszok felett min-<lig a való élet embere, akinél a paragrafusok melleit ott lüktet mindig u magyar biró nemesen érző szive- :>ki hivatását papi tisztként gyakorolja és mindenüvé fennkölt magyar lelkét viszi bele. Nagykanizsa társadalma vallás és osztálykülónbség nélkül szere, tettel övezi körül dr. Almássy Gyula kir. törvényszéki birőt igazságügyi szolgálatának 25-ik évfordulóju alkalmából.
(Lelkigyakorlatok a Mlsszióshúz.
ban) Értesítem mindazon hölgyeket, kik a lelkigyakorlaton részt óhajtanak venni, liogy a bevezető elmélkedés ma este 7 órakor lesz. Vasárnapi program : fél 51 órakor szentmise, Elméi-kedések : fél 10„ 4 és «1 7 órakor esle. Kérjük a jegyeket munkatorlódás elkerülése miatt, lehetőleg előre megváltani. Missziós üdvözlettel a Vezetőség,
— Hölgyek figyelmébe ajánlja legújabb köpeny, kosztüm és ruhakelméit Singcr Divatáruház. Rendkívül dus választék, olcsó árak.
(Az iir. Nőpgylet évi kBzgyOléfté) A nagykanizsai lzr. Nőegylet vasárnap délután 3 Órakor a C.stngery-ucoai kis imaházban tartja évi rendes közgyűléséi, amelyen a titkári jelentés, zárszámadások előterjesztése, a kilépő választmányi tagok és számvizsgálóbi-zottság választása szerepel a tárgysorozaton.
— A tavaszi divat újdonságai legjf? csóbban Brónyai Divatáruházban.
— (KHolóOott Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe) Az egyház Gyümölcs olló boldogasszony ünnepét olyan esz. tcndőklxn, amikor uz a nagyhélre lesik át szokta helyezni a húsvét oktáváját követő hétfőre. Ez történik az idén is, mikor Gyümölcsoltó Boldogasszont ünnepe Virágvasámapra esne. Helyette húsvét oktáváját követő hétfőn, tehát április U-én lesz. Igy elveszili nyilvános ünnep jellegét és azt csak az egyház üli meg.
(Szabászán tanfolyam) A Keresztény Jótékony Nőegylet szabászat! tanfolyamot rendez április 5-iki kezdettel, amelynek vezetésével a kitűnő módszeréről ismert Fekete Margit női szabót bizta meg. A tanfolyam.\'ő hétig tart s elvégzése modem ruhák önálló • készítésére képesit. A tanítás heleiikint kétszer két órában állapíttatott meg. Pftndij a legminimálisabb, jelentkezni lehel a Nőegyleli titkárnál, Zrínyi M-utca 35- sz. alatt. Az elnökség.
KALAPOT vegyem1!
- Divatos nöi kalapok P 2.50-tfll. —
Festés, átalakítás. - Horthy Miklós-ut 13.
Nem találják a titokzatos „gyilkosság" áldozatát
A nyomozást lezárják, a .tettest" futni engedik
amelynek területéir megtörtént két éwel ezelőtt az állitólagös gyilkosság. A inai napig egyetlen jelentés sem érkezeit l:e, ami azt bizonyítja, hogv nem történt meft oz a bűntény, / illetve, ha meg is történt, nem lehetett hafálos kimenetelű, mert int kor a hatóságok okvetlenül tudnának róla. A jelek azt mulatják. hogy az a gazdálkodó, akit a gyanúsított fiatalember leütött, nem ball meg. hatvem csak sulycsan megsérült és amikor az állítólagos gyilkos már eltávozott, magához tért később.
Értesülésünk szerint a rendőrség rövidesen le is zárja ebben az ügyijén n nyomozást. Az állítólagos gyilkost futni hagyja, hiszen két évig úgyis abban\' a hiszeml>en\';volt, hogy gyilkolt és igy a mardosó lelkiismeret épp elég büntetés volt a számára.
Jelentette a Zalai Közlöny, hogy a nag.ykaniz.sai rendőrség már hetek óta nyomoz egy rejtélyes gyilkossági ügyben, melynek van úgyaif egv állítólagos tettese, aki eldicsekedett azzal, hogy két évvel ezelőtt meggyilkolt egy gazdálkodót az országúton, az áldozat azonban mind a mai napig sem került ejő.
Az állítólagos tettes az egyik kanizsai korcsmában, borközi., állapotban sirva vallotta be két fiatal-embernek, hogy lelkifurdalásai vannak az ismeretlen gazda meggyilkolása miatt, akit szóváltás közijén egy furkósbottal ütött le a saját kocsiján, majd a sorsára hagyta és feltevése saorint a loval, hazavitték az áldozatot.
A kanizsai rendőrség azonnal értesítene rádión az összes dunán-tuli csendőrségeket, felkérve vala-mennyit, hogy jelentkezzék az,
A világ legnagyobb hídjának alapzata Oakland kikötőjében készíti, azt köti össze Sanfrandskoval. Az alapzatnak egy 65 m. hosszú, 30 m. magas részét eresztik vlirc képünkön.
Húsvétra gyermekeknek
lakk pántoa-cipö
23—26-lg 27—30-ig 31-35 lg
P 4\'90 P 5*80 P 6*50 Szabó cipőáruház
Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 1.
— Orvost hir. öt évi külföldi tanút.
mányutamról visszatérve, rendelőmet Csengery-u. 6. emelet, mind bel- és ideggyógyász .szakorvos megnyitottam, Rendelés délelőtt 0-12-ig, délután 3-5-ig. I)r. öhidy Szlgtahy Aladár.
— , Fatwr-szajioatórhim, Dudapest, Vilma királyné-ut 0.
_ (l!J versenytárgyalási Imák lu a zalai villamosításra) Bődy Zoltán alispán a mul lévben versenytárgyalást irt ki a Balaton part vilttimosilására, valamint a zalaegerszegi távvezeték üzem bérlet l>e adására, Kezdetien több cég érdeklődött a vállalkozás iránt, végül azonban csak a tröszt adott be ajánlatot Ezt a kereskedelmi minisz. tóriumban felülvizsgálták, s most meg. állapították a versenytárgyalás eredménytelenségét, Bődy alispán ezért rövidesen ujabb versenytárgyalást ir ki a villamosítás végrehajtására.
x Számos női bajnál a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata végleien nagy megkönnyebbülést sierez. •
(Misszió pölöskén) Pölöske községben P. Mátés Hilár szombathelyi ferences plébános négynapos missziót tarlóit nagy sikerrel, amelyen több szá zan a szentségekhez járultak.
Nő» fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi. \'
— (Halálozás) Kádija Imre nyug. tótszentmártonl plébános hosszas lx>-tegeskedés után 03 éves korában meg-lialt. Kádija plébános az egész vidéken köztisztelebiek örvendelt. Igaaít pap volt, aki csak egyházának és híveinek élt es mindenkin segített, aki hozzáfordult. Halálával a katolikus egyház egyik lángielkü, apostoli szivü papja dőlt ki az élők sorából. Tegnap dél-után az egész község részvételével kisérték pihenő\'helyére.
(A kanizsai kereskeddniklák tanulmányi kirándulása Aggtelekre) A nagykanizsai fíu felső kereskedelmi iskola 27 növendéke vasárnap, március 25-én délelán Marosi Géza és Borsa Béla tanárok vezetésével egyhetes tanulmányúira indul Aggtelekre. Útközben Budapesten, Miskolcon és Lilla füreden is megtekintik a nevezetes, ségeket a kirándulás résztvevői.
— Indán tr. Ingzefirek, poupUnok oxfordok és piiama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
(A Kerékpár Egylet azlnlelttadása) A nagykanizsai Kerékpár Egylet műkedvelő gárdája nagy szorgalommal ké. szül az április 7-iki szinielőadásra, amelyen a ■ Fehérvári Huszárok< cimü 3 felvonásos operettel adják elő. A próbák serényen folynak. .1 rendezőség mindent felkövet a teljes siker érdekébe. Az előadást az Ipartestület nagytermében tartják meg. Előadás után tánc reggelig.
(Vandái bossau a halott asszony sírkövén) Felháborító kegyeletsértés tartja izgalomban néhány nap óta Várd a község lakóit. Az elmúlt éjszaka ismeretlen tettes behatolt a községi temetőbe* ahol néhai Gross Viktomé volt kaposvári lakos sírjáról ledöntölte és darabokra törte a kőkeresztet. A memyei csendőrség erélyes nyomozást indított a felháborító kegyeletsértés tettesének kézrekeritésére.
— Márkás, valódi angol, férfi kfebát és öltónyszóvetek Singeméi.
(Adomány) a Nagykanizsai Takarékpénztár a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Körnek 20 pengőt adományozott, amelyért ezúton mond hálás köszönetet a Kör elnöksége. \'
— Bútorvásárlás nem tfoodt Teljes berendezéseket reodkiyül előflyős részletfizetésre, sőt kamatmentesen Is szállítunk. Kopstelu butoráruház, Horthy Miklós-ut 4.
— (A hévízi riszt viselőhír megnyitása) A hévizfürdői Tisztviselőház május 14-én megnyílik. A tisztviseiőház-fton lényleges ts nyugdíjas tisztviselők* valamint azok özvegyei nyerhetnek el-helyezést. A feltételeket a\'hivatalos lap legutóbbi száma közli.
1934. mársius 24

Férfitárcák, eruények, valamint legújabb faxonn tavaszi és nyári
Kasztiné Holzer Eily
retikülszalonjába Horthy Miklós ut 11. II.
Átalakítások, javítások
(Ipari kllönlcl/sek) Az Országos Iparegyesülct uz idén is diszóremmcl tünteti ki azokat az iparosakat, akik jcK\'sségükkcl kitűntek, a kor igényei-nek és a külföldtől való versenyképes, ség feltételeinek megfelelő ipar;e!e|.t>-ket alapitotlak, okik iparukat művészi irányban fejleszlik, végül kereskedőket, magánosokat, tArsulaiokat, Intézeteket, vagy más érkötési testületeket, amelyek a hazai származású iparcikkek IKÍrlotósa és terjesztése terén szereztek érdemeket. Művezetők, alkalmazottak, munkások részére is ad érem formájában kitüntetéseket az Iparcgycsúlet és jutalmaié clismeréshth részesíti "zokut u gy Aligazgatókat, osztályvezetőket, gyári művezetőket\', gyári munkásokat, alkalmazottakat, kézmüvessegédckel <\'s kiváló gyári inukásokat, akik hosszabb ideig egymunkaadónál dolgoznak és tanulók oklalásAvAl érdemeket szerez-lek.
— S pengőért már divátos_nŐi kalapot kap Brónyai Divaláruházbati.
(Olcsóbb lett a telefon) Aprjlis elsejétől a tniniszter megszűnteti a ,1e. lefonbcíépési dijakai es a feleknek csak 20 pengő bizlositékot kell fjzcl-nlők, ezi is négyhavi részletben. Ezen-kivül több más kisebb díjmérséklés is történik az interurbán beszélgetéseknél, a helyi tAviratoknAl.
Húsvéti
üdvözlő képeslapok,
imakönyvek,
falvédők, szekrénycsipkék, papírszalvéták, tortalapok, sütemény-papírok stb. stb. legolcsóbb árban kaphatók
FISCHEL
kAnyvkarvakadéaban
Horthy Mikiin ut 1. T.l.f.. II*. ...
IwtulnnMfti miaui Hllilil
MENETRENDJE
érvínye. 1933. október 8-161
ErasékaUMr- Va.utáltom*.
VaiuUllomiiri, Emébet-lérre

í« M 9
129 i
M 20 g í
12" » a
1320 a a
1410 J 8
15 Í0
17M í S
UM a A
1)U 1
ai« •
>
Latanyai n lanatrand
UtwyMIM. 6 45 fct. 100
w. u te t.l—j^. irk. 16 tÖ
ZALAI KÖZLÖNY
öregurak kugllzóveraenye. Csak 65 évnél idősebbek vehetttk részt ezeu a Londonban rendezett versenyen.
VÁROSI MOZGÓ
Kérdezze meg mindazokat, akik tegnap a moziba voltak, hogy mit látlak ? — Ez az egyöntetű válasz:
Annyit még nem nevettünk, mint a
Mindent a nőért
elmü remek magyar vígjátéknál I
Három remek magyar vígjáték I - Két órai kaoagáa I-
1. Éjjel a patikában, Kabos Gyula frenetikus vígjátéka
2. Az uj Igazgató, Szóké Szakáll remeke
3. A vasgyúró, Halmay Tibor vidám filmje.
Heroegh és KomlAa eredeti Hacaek éa Sajó-ja
BEGONIA — CANNA GLADIDLU5 (kardvirág) gumúk
Virág- és kerti magvak Hirsch és Szegő cégnél kaphatók
ÖRÖM? AJÁNDÉK? KEDVEZÉS?
Mindhárom egyUU „T (j N D É R U J J A K"
Magvar Kézimunka Újságra előfizet s ezt Nagykanizsán csakis tixv. dr. Orosz Mlklóané kézimunkaüzleté-ben teheti hathavi P 2.40-es részletek fizetésével; választhat
a gyönyörű ajandékok közUI is. ffiSft.\'S\'Bifflt
táü- céljából a hölgyközönség rendelkezésére állanak. m
Aranyért aranyat kap! fr££3rSSí
uj, divatos ékajcereket, vagy kéazittathat.
U,.o>iAi; nirlnncórinL már most láthatók klraktunkban.
Húsvéti ujaonsagoK U(i 0l0kké Mi„lar,6 fémw>i,
szípkivltelbtn készüli kegytárgiakKaniaaáneflyadHI nálunk. Divatos tértt karórák cQrom csattal mar ÍO P-tttl kaphatjik ccavlirfl tl DIdIIV órái, aranyműves H latsierkeieakedö no itnlltll Li DHunni Nagykanizsa, Horthy Mlklto-ut 3. sí.
SPORTÉLET
Óriási érdeklődés előzi meg a vasárnapi NTE—Zrinyi futballderbit
A régi idők nagy derbi-mérkőzéseire emlékeztető érdeklődés nyilvánul meg a vasárnapi NTE—Zrinyi meccs iránt. Másról, neiu haljani, mint az emberiek társaságokba összeverődve latolgatják a vasárnapi összecsapás eredményének esélyeit. Az eddigi derbiket minden tekintetben felülmúlja a mostani, mert az NTE-nck a bajnoksága függ öttől a mérkőzéstől. Ha az NTE vereséget szenved, ugy reménytelen lesz a bajnokságra való törekvése, győzelem cselén azonban a KPAC-al egyenlő esély-lyel indul\' a bajnokságra. A Zrinyi (jelenleg a tabella 5. helyén AU 3 ponttal megelőzve a VOGE-t. A kaposvári alosztályból, mint ismeretes, csak -t első őt kerül be a \'jövőre az egységas pécsi elsőosztályba, igy érthető, hogy a Zrínyinek minden pontra szüksége van, ha be akar jutni at első osztályba. Nagy tét forog teliát kockán, ami azt eredményezi, hogy mindkét csapa tünk tudása legjavát fogja mutatni.
A csapatokat az inlézők még nem állították össze, annyi azonban bizonyos, hog ymindkét csapatban lcszn«k jelentős változások és az is biztos, hogy az NTE kapuját ismét Csondor fogja védeni. A tavaszi szezón első igazi bajnokküzdelmének lest tehát szemtanuja, aki vasárnap kim«gy a Zrinyi pályára. A mérkőzést Fenyő, kaposvári biró vezeti.
Előtte a leventebajnokság ugyancsak derbi-mérkőzése kerül lejátszásra. A tavalyi bajnok Teleky játszik a Zrinyi 11. csapatával. Mindkét csapat a bajnoki tabella veze lő helyét foglalja el, /gy a nagy meccs elölt is szép küzdelmet lát a sport közönség.
Kaposvárolt a vezető KpAQ a pagy • mumust Simonbornyát kapja ell©nf«-lúl. Nehéz napja lesz a KpAC-nak. Tippünk döntetlen.
A Rákóczi ellen a DVOGE-nÁk győ* nie kell.
Barcson a Turul valószínű megszakítja győzelmi szériáját.
Nagyatádon a CsTK mérkőzés lesz. Nagyatád győzelme vnlószinü.
Levente bajnoki mérkőzések
Magyar-uccai pálya 2 órakor: 13 FC - Hunyadi, Uiró i Horváth, hb. Flumbort
Háromnegyed 4 órakor Rajna—Ke-resk. isk. Biró: Fenyvesi, hb. Czvetkó.
Teleky-uccai pálya : 2 ómkor VOGE I.—Petőfi. Biró: Lackenbacher, hb. N\'érpeth. — Háromnegyed 4 órakor: Barakk-Törekvés. Biró i Breier, hb. König.
NTE—Zrínyi meccsen hb. Izsák és Waldmann.
Ofcsjón&jjff csalta moziban szémkoxTíatik
Euiiipim
oki a helyi ker(*kedöfcnél I ptraoknál sionme bet I
ZALAI KÖZLÖNY
1934. mirclm 24.
Emlékeztató
Aprfto J. Az Ipartestületi Dilánla disz. bapgvrzCTiyc aa Iparosszékházban 9 ónlu>r.
Aprflta 7-é»: A Kerékpár Kgyiet tánr-egybekötött színielőadás* « Ipartestület székházában. AptUM J. Matiné Hl 12-kor • zeneis.
kolában (Vannay J.) ApriU. It V. bárleU hangverseny (Hm
Uli zongora-rslje). AprUta 18. Tziiir: hangverseny a ze
neislcolában este 9 órakor. Má)tf M. A frontharcosok z.talfezrzi-telési űnztepélye.
TanéayUiifa
ku tUzav. <u|) 77-ea 985—10*10, 78-aa Mt-IOTO, 7fraa 1006—10-30, 80 a. »U-rl0W, doaínt. (»]) 77-t. 9áO_960 «« 980-970. 79-e. 960-9-80, •0-a. 970—980, roza (aj) V20-5.30. -Zab L i. 9 60—910, .fuageri tluiat.ll
HMA
SafHnMr
ratt.iu. 332, dadaüar, JA Elaé-mát 089—091, nMI 0-68-090, ize Ml kfeáp 081-0-AS, kAomO O-78-O-SO, «laó Zamű üreg O80 0-87, ll-od rzodtl öreg 0-76—0-/8, angol .Oldó I. 0-F6-09«, aújMea nagyban 000- 0-96, zalr 1-05-1-10, taa IÍ4-H4. lálMrtá. 1-12-1-18.
KU«a a laptalajdonos Közgazdasági >1. Ovtcbcrg Nyomda is Détzalal Lapkiadó Vállalata N.gykanlzsán. Feleló. kiadó: Zalai Károly, lalaurban telelőn: Nagykanizaa 78. alám.
APRÓHIRDETÉSEI
Hallét Fl«|*u«l Aki valódi, J*. fiatal, kiMulyu huivéti sonkát akar venni olcsóért,-ts tie**\\o, mlg a készletem tart, beazereaul: Simon István he. tesmeaternél a piacon és Ktskanlzsán, Varazsdl-utca 3. Ariira a legolcsóbbak I 1158
Dia\'Mhas Filuleln wlrd geiucht nor tagsübcr. Adreaae In der Admlnlstxatlon
Hossza icagara, uj igytoll. véndelyek, lényezeit kőrautal eladók, Oyár u. 37. *
Kerti garnitúrát — jó állapotban levőt eaoflvélolre keresek. Cim a kiadó
Balatonfenyvesen villa gyümölcsös lel. tlcsóti eladó, Oyergyák, Erzsébet-tér 17. •
jó állapotban levő oTmbalom nagyon
— j -.....
Klrály-u. 46.
lói főző mfadoaee felvélellk magányos urínőhOz, Batthyéoy-u. 26. *
J. Kél mám üveg éa porctllin Fő-ut 2. Telefon 196 81
6ya*asafckos«i, mexjern, olcaón eladó. Eria^lxt-tér 20., I. em 1. 1183
•UksMIrak eladék Tárház-utca aar-kán. Bővebbet Holltaann Henrik kádár-mesternél. 1051
Zongora (Baumbach) rövid lekete, kereszthuros, eladó. Batthyány-u. 20. 1120
Zteétfl* karter, callUr, képek eltdóY Cseugery-ut 27/a. Házmester. 1138
Jókarban levő oOraparát Jutányosán eladó. Rákóczi u. 93. Spiegl. 1157
Szoba-konyhás udvari lakás mijua l-re Király-utca 13. •
prreftt dlvatke.rtyflk késsi-"—" 0%a kesztyű -
Szelvény,
íchautatója 8 pengő bolti Ar helyett t/p*ag«rt veheti meg
Baláza JfaW
„A f«Ns lovag"
cimü regónyét a Xslal K8xl8ny kiadó-
Halló 1 Figyelem I Halló I
MEGNYILLOTT
Erzsébet-tér 14. szim alatt az első nagykanizsai
tej, tejterméküzlet és falatozó.
Mindennemű tejtermék legolcsóbb és legmegbízhatóbb beszerzési forrása. — Böjti reklámáraink beszélnek.
Mindenben elsőrendű minőség. — Állandóan a legfrissebb áru. Pontos és lelkiismeretes kiszolgálás Állandóan friss könnyen fölverhető habtejazin. — Naponta kétszer friss finom caamege-wai. — Húsvéti vajszükségletét nálunk a legelőnyösebben szerezheti be.
Filléréé falatozó.
Friss primőrök reklámárban. — Mindenki meggyőződhet (vásárlási kényszer nélkül) ezen rég nélkülözött szaküzlet áruinak kitűnőségéről.
Wortmann tejtermék-fizlet és falatozó.
Egy hajó, mint nemzeti ereklye. Fenn: a ciualmal tengeri csata. Lenn: a Mlkosa, Togo adm rálls hajója, amit egy japán klkotőaen nemzeti ereklyévé avattak.
Blúzok....... 250-től
2— „ 180 125 „ 130 „
Szenzációi Babr-rnbák éi
garallorák legolcsóbb árban
Kombinék
Női nadrágok . . . Műselyem harisnyák Matt harisnyák . .
Legújabb divatú ernyők 5— P-től
\'Rrónyai mvatáru&ász
Hor/fiy >llhlós ul 1. Vároafiáx-palota.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
7053/1934. Tárgy: Járdák helyreállítása.
Felhívás a telitolta!
A város egyes utcáiban a házak előtti gyalogjárda járhatatlan rossz állapotban van.
Felhérem a háztulajdonosokat, hogy javításra szoruló járdáikat sürgősen hozzák rendbe és tegyék járhatóvá, nehogy hatósági kényszer alkalmazását kelljen elrendelnem, ami tetemes költségtöbbletet jelentene s amit a mai viszonyok között minden lehető módon elkerülni kivánok.
Nagykanizsa, 1934. március hó 22-én. Polgármester.
Kii köllsépl sap eredmény,
ha vetéseit és veteményeit
PÉTI-SÓ-val
mütrágyázza. Szükséglet nógyzetmótereuktnt:
F zelókfólóknól ...... 2-tól i doki
Virágoknál ......... 2 ■ 3 .
RózaalAknAI......... » . 6 .
OvUmolcstAknál...... 1 . 20 .
Földiepernél..- .-.„3.4.
MAInánél ...... .-.. S „ II .
P&zaltnAI ......... 8 . III .
Burgonya kat. b. ként 80 . 100 kg. Béplniíl „ . 80 . 100 . Tengerinél . „ 60 . INI „ Rétek éa kaszAlóknóI SO . ») .
Szóló ............ 80 . 120 „
Keláazoeok........... 40 , 80 „
(Részletes használati utasítás az érdek-lódóknek díjmentesen rendelkezésre áll) 2 kg.-oe zaák ára 1.- P ó ,, ■ 2.— P
10 » _ 4— P
100 . 19.26 P
Bt^zcrezhetó:
ország józsef
mag, mülrégya,nö vóny védolmlezerek stb. kereskedésébon
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A biróság mellett) Teleion 130.

Mindenki
olvas
Hlruolgilata gyors, pontos, megblzhaté
BMattMlt u egén oItmiw
NTMMM . Uptoltjdono. R-T. Outoben, Nyomda é. MtaaUI Upkladá Vállald Wnymyamdá|áb«, N^tajaá^Vtoló. ^„„^ó : Károly.) "
74. évfolyam 68. szám
Nagykanizsa, 1934. március 26. vasárnap
Ara 12 Hllér
ZALAI KÖZLÖNY
lartWtMf é» kUdóMvstal; rt.1 t. uáa
Megjelenik mlwka reggel, Mttt kMulév.l
KUTIHI »iHt»_
Felelős szerkesztő: Batbarlts Lajos
lieiliiulM|l éi
eg, híre • pengi 40 fllüt (ladttitotall telefon: 7«. u
Páratlanul impozáns ünnepe volt Nagykanizsának dr. Krátky István polgármester jubileuma
A díszközgyűlésen Nagykanizsa egész társadalma ünnepelte a közszolgálatának huszadik évfordulójához érkezett polgármestert — Este 336 teritéhes bankett volt a jubiláns tiszteletére
A ma gyakori oentennáriumok megünneplésében sokszor nincs annyi bensőség és impozáns külső formai megnyilatkozás, mint aminővel Nagykanizsa egész társadalma ünnepelte szombaton délután dr. KrálfoJ István polgármestert közszolgálati pályafutásának 20 jubileuma alkalmából. A díszközgyűlésre zsúfolásig meglelt a városháza díszterme. Ott volt az egész város. Minden hivatalhak, minden halóságnak, minden testületnek, minden egyesületnek a vezetői. Min <k\'.nki ünneplő feketében, a helv-órség tisztikara atillában. Ott volt az egyesületek küldetésében a város vezető hőlgy4ársadalma, az egyházak papjai, az egész képviselőtestület, a teljes városi tisztviselői kar. fis ott volt a jubiláns
polgármester családja. De nem csak Nagykanizsa ünnepelt. A1 vármegye dr. Brand Sándor főjegyzőt, Zalaegerszeg város dr. MiKula Szigfrid főjegyzőt, Keszthely város Réitchl Imre városbírói és helyettesét, dr. Gárdonyi Lajost küldte el együttérzésük kifejezésébe. A főispán, az alispán, herceg Batt-hyány-Srattmann László. gróf Batthyány Pál, dr. Káílay Tibor, dr. Plihál Viktor, Sümegi Vilmos, Gyömöney István és családja, Siklós All>ert ós neje, Muzikár Ferenc IKjstaignzgató, Guszigh jószágigazgató, Hollós János, Fodor Oszkár színigazgató, Déri színigazgató, Bognár Lajos bányaigazgató és számosan táviratban üdvözölték a jubiláns polgármestert
„A polgármester ^ kel 16 ember « kellő helyen\'
A díszközgyűlés az dunepvárás
hangulatában nyílt meg dr. llégi/i Lajos polgármesterhelyettes elnök-lésével. A Hiszekegy elmondása után dr. Pottyondy József aljegyző ismertette a közgyűlés összehívását számos aláírással kérő indítványt, majd Babochay György, Biankón-lierg Vilmos, dr. Fülöp György és Samu Lajos tagokból álló küldöttség ment a polgármesterért, akit bevonulásakor a díszközgyűlés kő-zönsége felállva, hosszasan üntie-peltf
Dr Hegyi Lajos
főjegyző íjiegnyitó beszéde következeit, melyben egyebek közt a kővetkezőket mondta:
Polgármester ur az autonomia reprezentánsa, tehát számára mi sem jelenthet súlyosabb feladatot, de egyúttal nagyobb erkölcsi értéket. megnyugtatóbb és fetemalőbb érzést sem, mint az, ha a közjó érdekében végzett munkássága felülről és alulról egyaránt megértéssel. bizalommal és rokonszenv találkozik. Csakis a polgársággal való liarmonikus együttmükö* dés leltet az egyetlen biztos alapja a |K>lgármoster eredményes közérdekű munkásságának és "mi,, akik abhan a szerencsés helyzet l en va-gvunk, hogy Polgármester Urnák « tevékenységét állandóan és közvetlenül figyelemmel kisérhetjük, büszkeséggel valljuk, hogv 1 olgármcster Ur ennek a j>olgár-aagért a polgársággal való «<vült-mükódésnek klasszikus példáját
szolgáltatja, aki az embert az embertársától elválasztó differenciákat a leggondosabban kerülve, egyéniségének és hivatali súlyának teljes latba vetésével mindenkor és mindenütt azon fáradozik, hpgv a világnézetek harcában és az érdekeknek szövevényes sokféleségein! n a szembenálló feleket közös nevezőre hozlias.su s az erők egyesítésében rejlő nagy nemzet és társadalom-építő tényezőt a köz javára gyümölcsöztethesse. Példát szolgálta-hát Polgármester Ur mindnyájunknak arra is, hogv miként lehet és miként kell mindenkor, de különösen a mai gondterhes válsággal és küzdelemmel teli időkben a bürokratikus hivatali munkába lelket, szociális érzést és szeretetet belevinni és ezeknek segítségével a sokszor leküzdhetetlennek látszó nehézségeket legyőzni s az áthidalhatatlannak vélt ellentéteket ébiipi-tani. Példát méltóztatott nekünk mutatni arra is, hogy a közigazgatás munkája nem kezdődik, de semmiesetre sem végződik a hivatalban, hanem kiterjed az a polgárságnak, a társadalomnak mindenféle élet megnyilvánulásai ra is Hiszen nincs ennek a városnak, sőt a vidéknek egyetlen jelentősebb kulturális megmozdulása, amely-l)en Polgármester Ur vezető és, irányító szerepben tevékenyen közre ne működnék. Nincs egy közjótékonysági, vagy eml>erbaráti akció, ahol Polgármester Ur szívvel* és lélekkel ne fáradozna u gondterhelt homlokon ülő barárf-•V,
dák kisimításában,, vagy a nélkülözés fakasztotta könnyek felszállásában. Nincs egyetlen említésre méltó gazdasági vonatkozású ess-mény, amelyet a város érdekeinek szemelőtt tartásával, mindenkor a leggondosabb mérlegelés tárgyává 1 nem tenne. Láthatjuk azt is, hogy miközben éjt nappallá téve fáradhatatlanul dolgozik, hogv a napnap után jelentkező ujabb és uijabb problémákkal mcgKüzdhessen, ugyanakkor a városa iránti rajongó szeretettel és a lelke mélyén élő idealizmussal folytonosan optimizmust hirdet, lelkesít és bátorít.
—- Jól tudom jurt, hogy Polgármester Ur az állálÍRval járó deko-rum legértékesebb drágakövének a lel k i isme ívtes kötelesség! el jes i I ést és a sxerónyAde kitartó t\'s fáradságot nem ismerő munkát tekinti, éppen ezértf biztos vagyok abban, hogy ma, amidőn e nevezetes évforduló alkalmából ebben a terem-lien Polgármester Ur közéleti és közhivatali működésének szinterén az eddig szerzett elévülhetetlen érdemeit megörökítjük, az elismerésnek, megbecsülésnek és tiszteletnek ez az impozáns megnyilatkozása a jövőre nézve egy ujabb elkőtelczést fog jelenteni a Polgármester Ur számára és ez az ünneplő hangulat minden szép és nemes iránt megértő lelkét bizonyára ujabb célkitűzésekre. kitartó és ernyedetlen munkára fogja inspirálni,
— A megoszlott őröm kétszeres öröm L Amidőn tehát én ma tisz-víselőtársaimmal együtt Polgármester UK. öröjBiében osztozni kívánok, azért teszem azt, liogv az öröino megsokszorozódjék. A jövőre nézve pedig ünnepélyesen ígérem azt, hogv mindnyájan továbbra ls szívvel és lélekkel fogjuk kivenni a részünket abból a munkálióL amely az isleni gondviselésig vételt szilán! l\\itünk szerint és Polgármester Ur körül tokintő. erőskezű vezetése és bölcs irányítása mellett ennek az életerejében megfogyatkozott, de. a jövőjében rendületlenül bízó városnak a felvirágzásához, polgártársaink reményeinek teljesüléséhez és boldogulásához vezet. , Ilosszu és lelkes tupsvihnr volt W visszhang a főjegyző löszödére, majd
Brand Sándor dr.
vármegyei főjegyző állt fel szólásra \'és a főispán, az alispán és a várme- |
gyei törvényhatóság nevében köszöntötte Krátky |>olgármest<frl.
— Nagykanizsa — mondta bc-széde során elveszítette gazdasági hinterlandját, ugyanazt a kálváriát járja, amit az egész magyar nemzet, de ugyanúgy veti is latba minden energiáját, hogy .újból felépüljön ez a város elpusztult nagysága romjain. Ennek a hatalmas munkának az élért az erős aka ratu, legjobb szándékú és a város ügyeit minden fórum előtt szinte kérlelhetetlenül képviselő polgármester áll. (Taps.) Beszéde végén a vármegyei főjegyző lelkes szavakkal kívánt sok szerencsét ehhez a munkához és kívánta, hogy dr. Krátky István a következő jubileumakor már az újjáépült nemzet virágzó részének legyen Nagykanizsán a |H>lgármestere.
A képviselőtestület első szónoka
Unger Ullmann Elek
Ez az ünnep nem egyeseké, hanem a megelégedett közvéleményé. A mai nap az !az ünnep, amikor meg kell hajtanunk az elismerés zászlaját Nagykanizsa város érdemes polgármestere, dr. Krátky István előtt. 20 éve lépett a város szolgálatába s ennek az elmúlt 20 évnek az eredménye az a szeretet és megbecsülés, mely őt nemcsak a hivatalnoktársai, de a képviselőtestület és a nagyközönség előtt is arca az erkölcsi magaslatra emelte, mel^etHna elfoglal.
— A mai nagy világválságban, melynek hatását a szomszédos államok elzárkózása folytán fokozottabb mértékben érezzük. Szükség van ideális szakemberekre, akiknek szakmája nemcsak hivatali ügye, de a szakmájuk a szivükbon is van. Bármilyen legyen valakinek a tehetsége, a, kérdés az, hogy abban a hatáskörben, melyet részére a sors kijelölt, elérte-e a teljességet? Ml, akik meleg szeretettel hordozzuk szivünkben együttérzésünket a váron ügyes-bajos dolgaiban, elmondhatjuk, hogy polgármesterünk kellő ember, a kellő helyen, aki emberszeretetével, emberismeretével a város ügyes-bajos dolgait a legnagyobb megértéssel vezette és vezeti.
— Ma inkább tele vagyunk problémákkal, jobban mint valaha, azokat megoldani csak ugy tudtuk, ha azokról beszéltünk s vitatkoztunk felettük. Ezekből származhattak ki-sebb-nagyobb bonyodalmak a képviselőtestület kebelében, felmerülhettek összeütközések, de dr. Krátky István polgámftsterünknek mindig sikerült a kibontakozás, a megoldás útját megtalálnia. Ez bizonyára azért volt, mert sivxuga\'ma nem hagyta el soha 8 mindig ura volt az erkölcsös, gondolatnak és a becsületes szónak.
— A képviselő testületben a bírálatot, az ellenkező véleményt netri verte láncba, a dolgok helyes mérlegelésével az álláspontok szükségképen helyesbitteltek s megvolt az összhang a városi ügyek elintézé
ZALAI KÖZLÖNY
•ffr-4. máfdtrt 25
Igmándi a világ legjobb keserüvizel
Hou.ii élei titka ? Legyen |ó élvágy. 1 Jó étváHn-al eltem, 180J!«. 1leltem 1 | Ha pedle nem vo\'íiü, Igmándi megtioi»a. Igraándi-v.\' <l\'»m. minden h\'len esy ifr. |
sében. Hogy ez igy történt, az városunk szeretett polgármesterének az érdeme, ki a város képviseletében a város polgárságával egy test,
egy lélek. Dr. Krátky István polgármester 20 évi munkássága biztosíték arra, hogy hivatását továbbra is ugyanígy fogja betölteni.
„Nem ünnepeltetés, hanem számonkérő szék*\'
A következő szónok a városi képviselőtestület részéről
dr. Rothschild Béla,
aki beszédétiek be\\«K>tésc után igy folytatta : %
Az igazságot mondom, hogy a m\'l ünnepchetést nem Krátky István ke. resté, hogy ez nz ünnepség voltaké-pen nem is ünnepeltetés, hanem szá-monkérö-szék, melyet a |»olgárság követelt. Elvégre is két évtized épen elég bosszú lustrum arra, hogy a nagy nyilvánosság számonkérő-széket tartson és verdiktet mondjon választottja felett, mert akit a polgárságnak oly páratlan lelkesedése és soha nem lá-tett. soha el nem képzelt egyetértése emelt a ixilgármcsteri székbe, mint ahogy Krátky Istvánt ilyen lelkesedés és egyetértés tette meg a város első fundionáilusává, annak állni kell az idők viharát, annak elviselni kell tudni a számonkérést is.
A történelem szelétől vemhes időnkben, e^- rohamos átalakulás képét mutató társadalomban, megterhelve megannyi jeles előd, a várost al. kotó Babochay György, a mintaszerű igazgatást\' megteremtő Véesey Zsigmond és a mindig tetlvágyó Sabján Gyula emlékével nem éppen könnyű dolog egy város polgármesterének lenni,, me|y a közéleti erények olyan monumentális szimbóllumát állllja követendő mlnlaképül önmaga elé, mint Nagykanizsa.
— fin nem ludom, hogy e város psyhéjének minő szeszélye, a vak véletlen, avagy a mindenkor hajlongásra kész snobizmussal váltakozó kurucko-dás, vagy tán egy ösztönszerű mélyebb megérzés, a\'történelem sugallatu, di-ültette « \'.terem falait azoknak a hallhatatlan nagyoknak képével, akik éle. tűkben egy-egy ellentétes eszmeáramlatot jelentettek, akiket egy világ választott el egymástól a császárt és kl. rályt a szabadsághőstöl, a függetlenségi eszme aposiolát a közjogi kiegyezés megteremtőjétől, de azl tudom, hogy az idők olvasztó kohójáén ezek az ellentétek megsemmisüllek, az esz-mék átértékelődtek és e glóriás alakok intő példája a nemzetnek megannyi erkölcsi kincséi képezi. Megdicsőült nugv királyunk, I. Ferenc József alakja, örök emlékeztetője letűnt\' arany korunknak, elvesztett paradic)*)-muuknak, nemze|i uagylélünk igéret-földjének, a szent Korona fényétől lu-sugárzolt Nagymagya-országnak, u melynek ujra-megszerzésén mindnyájunknak legszentebb feladata II. Há-kóczi Ferenc fejedelem képo az önfeledt és mindent odadobni Unió hazafiúi áldozatkészséget lürtR\'li, Széchenyi István ma is é!ő hirdetője annak, hogy minden politikusnak, tlszlvise. lőnek és polgárnak első kötelessége a nemzet értelmi, erkölcsi és anyagi Ixildo^ulásán munkálkodni Kossuth l,ajos ma is a magyar nép szereteté-nek örök kymboluma és akinek lép-te-nyoma megszent ,lte « város földjét, aki niindvé^itt megmaradJLi£gyszerű tekintetes urnák, és épen ez által lett a maga uri mivoltában is aTímzeu demokráciánk hérosza. Deák Ferenc, a jog liajuoka, klasszikus szavaival, hogy jobban tudja szeretni a hazái, mint gyűlölni ellenfeleit, ma is élő tiltakozás miiuh\'ii önzö, haszonleső,, kicsinyes, személyi, vagy akárcsak nemes motívumokból fakadó pártoskodás el-
len. K megdicsőült nagyok tekintető alatt élni* «** ö halott szemeikből sugárzó delejes bűvkörbe zárva működni. Urak és Asszonyságok ! Bizony u Korinak drága ajándéka.
— Mint aliogy Isten a maga felszentelt papjától megköveteli, hogy mindennap megújítva fogadalmát, viaskodjék Isten igéiért, papi tisztaságáért, ugy követelik e nagyok a taaguk el-hivatottjának szüntelen gyakorlását.
Mert ndt jelent tulajdonképen a nd mai magyar Időnkben jxilgár-mestemek lenni 1
— A hatalom teljében meg nem tántorodni, a nálánál magasabb ran-guakkal való szünlelen érintkezés közben gőgtől e| nem telni, jwlgári mivol-táról, hogy ne mondjam polgári büszkeségéről soha meg nem feledkezni, a néppel való eleven kontaktust soha el nem veszíteni, egy csapásoktól sújtott és sorstól üldözött polgárság néma jajszavát is megérteni, reményévesz-tett lakosságba hitet önteni, eszményeiben csalódolt társadalomban u lelkesedni tudás tüzét éleszteni, a széthúzás örökké leselkedő szelleme ellen szüntelen éberséggel küzdeni, egy hanyatló világban a régi nívót becsü-
lettel fenntartani, könnyelműséghez szokott koldusokból a garast is megbecsülő dolgos embereket formálni, a törvény erejét a féktelenkedőkkel szemben klkénvszerileni, a törvények vám-szedőit és hatalmaskodott a .jogok tiszteletére megtanítani, az elomló mult megszentelt hagyományait egy bizony. taUuml kialakuló jövőbe biztos kézzel átmenteni, — ez a ml \'mai magvar időnk polgármesterének igazi femdata.
fis kétszeresen nehéz fcladat>egy olyan városban, amely tórtéi*elmé.iek egész folyamán magám volt hagyatva, amelynek egész múltja nélkülözte a magasabb szférák irányító befolyását, pórtik, jobbágyok és egyszerű mesteremberek utódai között, akik önmagukból termelték ki egyéni és közéleti stílusukat, akik — büszkén mondhat-juk — először hirdették a polgári szo-lidarílás nagy gondolatát, — egy városban, amelynek közéletét nem termékenyítette meg főúri vagy főpapi udvartartás fénye, társadalmát nem ihlette meg finom urak és kényes dámák játszi csevegése, de amely az élet kemény küzdelmében edződött, arcának vonásai a gondtól elnehezültek, keze a munkától sulyo*, a szive kérges lett, de ha ez a sziv egyszer meg-nyílt és ez a nehéz kéz baráti szőri-tásrn lendült, akkor erre a szeretetre és baráti jobbra építeni és számítani leheteti, mindig és mindenkivel szemben.
fis most a mai napon, amikor Nagykanizsa város |x>lgárságu számon-
TAVASZI
újdonságok legszebb
legolcsóbb
legnagyobb választókban
kérő-széket tart\'és felteszi a kérdést, megfelelt-e választottja a hozzá fűzött várakozásoknak, nyugodtan merem ál. Utáni, mert érzem, hogy az Igazságot , mondom, fiogy ez a verdikt jganrv szól. (Ifosssu laps.)
; — Titttelt Díszközgyűlés l Tekintetes Polgármester TV!"Kedves Barátom r Nem azért jöttem, hogy a mai ünnepélyes alkalommal alázatosan görnyedő derékkal köszöntselek. Az üres dicséret csepegő szavai ajkamon sem Hozzád, sem hozzám méltó n«m volna, Férfiként küzdöttünk egymás oldalán és ha ugy adódott az alkatom, férfiként küzdöttünk egymás ellen is. férfi-ként frttaront ma is megsaoritsni, job-tx?rtat Szóltam "téri, hogy MM&rtlze. desi becsületes munkásságod évfordulóján élő lelkiismereted legyek, hogy emlékestessselok arra a ssfcit frigyre, amJ,t a tiszta alkotmányos kormányzás l&s £ polgári szolidaritás jegyében négy érvel ezelőtt ennek a várqsnak iakós-algával kötöttél. Eljöitem, nogy e te-rem pompájában és alsíébén, amikor az ünnepeltetés mámorító nektárját .léd, Tiborwxl legyek és bda-
zúrosöl . , . kényszerítsem lelki tekintetedet a mi polgári sorsunk szakadatlan küzdelmeire*,. a létért viv<ott harcainkra, amelyek épugy eltőrölbetellen jelleget ad-nak rtfkünk, m&it a-szent chrizma Is-ten papjainak. Elhoztam\'neked a mon-dák láthatatlan Gráf serlegében a polgárság szeretetének harmatcseppjelt, bájitálnak, hogy szived és lelked megtisztuljon a sikerek\', a dicsőség és «z ümiepség mámorától és érezd aaoknuk a kérges tenyereknek bánáti kézszorítását, akik becsületes szívvel gondol, nak Rád e pillanatban. Eljöttem,bogy felszólítsalak, tégy újból hitvallást a szabad és független, az öntudatos és büszke** a jogaira féltékeny, de a Haza iránti kötelesség teljesítésében életet és áldozatot nem Ismerő és nem kímélő, a dolgos és takarékos, a világnézeti különbségeket önmagából kiküszöbölő, az embert erényeiben megbecsülő, Is. ten dicsősségét hlrdelö, hűségben meg nem tántorodó polgári egység gondolata mellett, a honfoglaló ősök, urak, nemesek, pórok, jobbágyok, mesterembotok, céhek, karok és rendek e méltó utóda mellett.
— Eljöttem, hogy sikerekben gaz-deg, kél évtizedes közéleli pályád, fordulóján szerencséi kívánjak Neked az elkövetkezendő évtizedek küzdelmeibe* alkotásaihoz és sikereihez, Istennek nevében, emberek békéjében, egymás megbecsülésében, azzal nz őizinto baráti érzéssel, amely azt óhajtja, hogv a minden ember életében szakadatlanul megismétlődő vivódásokliór, az igazság keresése közben önmagától adódó lelki cpnfUktusokból mindig győztesen, önmagadra eszmélve, kerüljél ki és megmaradjál annak, akinek megismertünk, szeretni 2s becsülni tanultunk. I
A polgármester válasz*
az üdvözlésekre
Véget alig akart érni a lelkes tapsvihar és éljenzés Rothschild Béla be-szédc után, majd
dr. Krátky István
polgármester emelkedett szólóra. El-fogódáwal küzdve kezdte beszédét, de ugyanazt a meghatottságot érezték az ünnep felemelő |>ilanatáb®n hallgatói is, akiket. M. iránta való szeretet és ti sz kilót hozott ünneplésére.
— Az a két reám nézve felejthetetlen dátum. — kezdte a polgármester — amely egyfelől Nagykanizsa város főjegyzőjévé egyhangúlag tértént választásom napját, más felöl e város polgármesterévé óriási szótöbbséggel történt megválasztásom időpontját jelzi, a mai napon kibévül( egy harmadik dátummal aniely számomra halálom órájáig ép oly felejthetetlen és ép oly kedves1 tesz. mint az előző kettő. Husz esztendővel czoNMl az ügyvédjelölti hivatás mettől szólított el engem, a husaonötéves ifjút városom közönségének egyhangúlag előkezelt
ItM mirelm 25.
ASPJLgIN
tabletták
bexíllak. L
JekMtési
OyégyuarUrbta kaphat*.
lelkes bizalma a váras főjegyzői azékébe, tizenhat évvel később, 1930. február 10-én már a főjegyzői munkásságom alapján tiszteltek meg a polgármesteri székkel, a mai dátum pedig pusztán csak egy évforduő, az évek mechanikus omlásában egy husz é*es kilométer jelző, amely a tekintetes Képviselői-testület i. t. tatjainak és városom l>olgárságának "megítélése szerint egy pillanatnyi megállásra késztet, hogy a pihenő közben visszatekintsünk a megtett útra, hogy városom közönsége számon kérő széket üljön és verdiktet mondjon felettem. Husz éves közszolgálati munkásságom kezdete félévnyi különbséggel egybeesik a világháború kitörésének időpontjával; félévnyi időm volt tehát ,ahhoz, hogy belctckinü-hessek egy magyar város közigazgatásába a béke csendes, Ixíldog idejében. Aztán jött a háború, mely engem is liamarosan t^siólitott jkjÍ-gári hivatásom mellől/ majd következett a szomorú vég, utána a belső felfordijlás, az összeomlás, aztán a lassan induló konszolidáció, a konjuiiklultt tiszővh\'ágéletü rövid időszaka, majd a gazdasági válság lemondásokkal, küzdelmekkel teljes ideje, amely, sajnos, még ma sem mullott el. Fatális ka|>esj)lódár sa a történéseknek, hogy anunt főjegyzővé történt megválasztásom a háború évébe esett, ugy a polgármesteri széki* helyezésem majdnem dátumszerü pontossággal esett egybe a gazdasági krizis kezdetével. A mögöttem lévő husz esztendő az időtartam szempontjából semmivel sem több, miht bármely másik husz év, de a méhébe fogant világtörténelmi, sorsdöntő események ezt a husz esztendőt az emberiség eddigi történetének legjelentőségtcljcsebb husz esztendőjévé avatták, olyan korszakká, amely különösen a* mi világrészünk képét teljesen átformálta, gazdasági, társadalmi, szociális tekintetben íelbmerhetel lenül átalakította és kihatásai, amelyek még ma is forrongásban vannak, egyenesen beláthatatlanok. Aki ennek a husz évnek a forgása alntt mindig vezető pozícióban ült é*> felelősségteljes közhivatali állást töltött be, az ebben a minőségében többé-kevésbé, akarva nem akarva részesévé vált nagy, eseményeknek és hu pozíciójában munkaköréi "gv látta el, hogy a gondozására hízott közérdeket mindig meg tudta védehmmi, a kózwok erköl-esi, szellemi, lelki értékeit, javait a kataklizmákból a jövőre át tudta menteni, . az bizony ám sokkal többet tett « kósómég ériiekóben, mud azok, akik a. béké nyugodt és «undt*hui korazakáhan, \' ugyan-olyau i>oxidóban talán sokkal hou-időn, kertedül végezték ugyanazt a feladatkört.
_ZALAI
— Husz Wiífezelőlt egy huszonötévé* ifjú kevés élettapasztalattal alátámasztott naiv hitével tele boldog, álmodozó reménységgel, színes álmokkal és gyönyörű tervekkel kerültem egy jómód! *n élő ország gazdag vidéki városánuk ugyik vésető pozíciójába ; ma egy megpróbáHatássrerü keménv korszak kegyetlen é» keserű ékllapasz-lalataival telítve, a gondterhes ma-gyar élet naoról-nanra nehezebbé vál4, küzdelmes fordulataira elszánt felkészültséggel, a sok harcban megedzett lélekkel, de a megpróbáltatások, a küzdelmek dacára töretlen munkakedvvel és soha meg nem torpanó erős hittel állok itt egy kirabolt, megcsonkított, szegény kis ország még szegényebb határszéli város i>olgármestereként. lelkemben csak ugv zsonganak az emlékek a gondtalan békeidők szines álmokat szövő, naiv gyermek hittel tervezgető, ambiciózus fiatalemberének boldog mesevilágától a kegyetlen és keserű jelen testel-lelket ölő, szomorú és éietküzdel-
-y
KOZI.ONY

goH®j
győződés, hogy az élet njinden viszontagságában, a sors bármily kegyetlen fordulatai és megpróbáltatásai között csak ezek az erkölcsi irányelvek adhatnak az élen levőknek erőt a helytálláshoz, a maga-bizáshoz, a csüggcdésnélküli munkához, a lépten-nyomon kísértő kishitűség, a lemondó ís l«lotörö-dő pesszimizmus leküzdéséhez, az emelt fővel végzett nehéz köloles-ségteljesitéshez, a másokon való segileni akaráshoz és a másoknak
húsvéti vásár
mekkel teljes harcáig. Mennyi szép akarás, mennyi tépelődis, mennyi munka és menutyi bari;, mily kevés öröm és mily sok szomorúság, mennyi csalódás és mily élettapaszlalás és mindezeklxm mennyi lelki vivódás, de egyultal lelki megtisztulás, lelki meggazdagodás, testi-lelki megedződ és, ami nélkül u ma eml>ere -- különösen felelős helyen — olyan, mint a szárnyaszegett madár. Amikor erre a pályára elindultam, megfogadtam, hogy a l)ecsület és a lelkiismeretes kötelességteljesítés útjáról soha semmi körülmények között le nem térek, megfogadtam, hogy a köjéleti tisztaság, a nemezti szellemű, vallásos, erkölcsös életfelfogás és a krisztusi szeretel lesz számomra az a hármas ideál, amelyet minden munkámban, minden intézkedésemlícn szemelőtt tartok éü megfogadtam, hogy munkakörömig, — amelyet úgyis mint fő-. "Jegyző, úgyis IliiBt ]>olgármestor egvik legszebb, >de legnehezebb hivat.-fauiak tartottam és tartok ina Is a szivemet, a? lelkemet viszem bele. fis\' mennél jobban megnehezedett felettünk az idők járása, annál inkább megerősöd óit bennem az az öntudatos, most már élei tapasztalatokkai alátámasztott még-
is példát adó hit és bizalom erőt kölcsönöző őszinte álérzéséhez.
— Nincs még egy foglalkozási ág, amelynek tartalma a liáboru és az azl követő idők egész életünket átformáló hatása alatt annyira kil>ő-vflilt volna b nincs-még egy hivatás, amelynek méltó betöltése annyira megnehezült vxjlna, mint a városvezetés, a polgármesteri hivatás. A rendkívüli idők valóban rendkívüli és nehéz feladatok elé állítottak bennünket. A háború és a forradalmak romboló munkája nyomán egy szétzilált állami és társadalmi életben. majd az összeomlás után megindult újjáépítő mi<nka terén mindig uj és uj kérdések, gyors megoldásra váró problémák merültek fel, amelyek a sablontól, a megszokottól teljesen eltérő és az átlag-munkát nagy mértékl>cn meghaladó bonyolult feladatok elé állított* tak bennünket. Nem mindig volt elég a törvényeket megtartani és megtartatni, a városi élet társadalmi és szo<délis vonatkozásai a gazdasági élet egyre nagyobb mérveket öltő elmélyülése folytán olyan kérdéseket vetetlek fel, amelyeket jogszabályokba foglalni nem lehetett, de amelyeknek azonnali megoldását a könyörtelen élet követelőén sürgette. Ezeket a feladatokat meg-
oldani valóban csak ugy lehetett, ha a polgármester és a vá>r< sl tisztikar, amint azt Unger-Ullmnnn Elek barátom nagyon helyesen mondotta, egy sziv, egy lélek a város lK)lgárságával és ha a polgármester a néppel való élő kontaktust, a népijei való teljes együttérzés ésegyütt-élé.s eleven kapcsolatát el nem veszti. Ezekben az időklxm a mi l>oziciónkbnn nem volt elég hivatal-, noknak lenni, han^m egyúttal ihc-legen érző embernek is kellett lenni ,aki mindig meghallotta és meg is értette a sorscsapásoktól sújtott, megprólwíltatott i>olgárság jajszavát. Ha ezeket a megnehezült feladatokat csak részben is meg tudtam oldani, az érdem elsősorban a tekintetes Képviselőtestületé, másodsorban az én munkatársaimé. A Képviselőtestületé, a mely ebben a történelmi levegőt sugárzó teremben a nagy elődök nagy |Hildájához méltóan, mindig példaadó módon értelmezte és teljesítette a köz iránti kötelességeket, amely az én intencióim megértésével még áldozatok árán is igyekezett a gondozására bízott nagy erkölcsi és vagyoni értékeket védeni, menteni és fentartaiw, a Képviselőtestületé, amelynek támogatása nőikül minden igyekvésem és minden munkám hiál>avalólett volna. De utána mindjárt az én munkatársaim következnek, akiknek értékes és kongeniális közreműködése, segilségc, velem való együttes munkája leglényegesebb támasztéka és biztositéka polgármesteri működésemnek és itt, ezen ünnepi alkalommal, e díszes környezetben büszkén állapltom meg, liogy ennek a városnak olyan, a feladata magaslatán álló tisztikara van, amelyet nálunk nagyobb vidéki várasok is méltán irigyelhetnek tőlünk. Ennek a Képviselőtestületnek és ennek a tisztikarnak köszönhetjük azt, hogy a város közönsége ma felmentő verdiktet hoz sáfárkodásunkról, mert az ö munkájuk eredménye, hogy ez a város a jobb jövő iránti bizalmát a súlyos sorscsapások dacára sem vesztette cl, hisz mindenkor éreznie kellett a közönségnek és bizonyára érezte is, hogy ez a Képviselőtestület és ez a tisztikar eleven sorsközösségben a
ZALAI KÖZLÖNY
JF 100*/o-OS ^
tiszta selyem nyakkendők
lagssabb tavaszi színösszeállításban LEGOLCSÓBB A R AJCOjl
Barta Alfréd c6gn6l
Q. B. Borsallno KALAPOK egyadárusltása A
«
város küzdő polgárával, szivvel-lélekkel szolgálja e város minden ügvét, hordozza gondját, munkálja jövőjét, boldogulását és fejlődéséi.
Mindig a dolgozó |>olgárok írna-terének tartottam és tartom magamat, hisz magam is egy dolgozó kis ember egyszerű kispolgári családjából származom, ahol magamba szívtam a munka szeretetét, megbecsülését, a becsületesség és a kötelességteljesítés szellemét é? talán arra >\'agVok a legbüszkébb, hogy a város dolgozó kisembere, a névtelen kispolgár mindig azzal az érzéssel lépi át hivatalom küszöbét, liogy a fplgámiesier lűwtala az ö gári jogainak, jogos érdekeinek ör-helye, aliol sérelmére, panaszaira szereiénél és megértéssel keresnek orvoslást, jojjos kívánságaira kielégítést és azzal az érzéssel támzik, "hogy a pol-gármtster a polgári jogok és érdekek legfőbb őre. fis ha szabad még valamire büszkének lennem, ez az, liogy sikerült megerősítenem, ebben a vá-rosban a lokálpatriotizmust, e város szeretetét, amely ellentétben a múlttal műidig önérzetesen vallja magáénak, a maga és ősei munkája eredményének ezt a várost, — az idegen |»edig ha közénk jón, ma már elismeréssel s sokszor csodálkozással állapítja meg, lmgy a városiasodért « külső esztétika terén mily lényeges lépésekkel haladunk előre. De nem folytatom.
A husz éves fordulón először a Gondviselésnek adok hálál. bogy jó egészségijén, lioldog családi körben megérnem engedte és kérem az ő segítségét további munkámhoz. Büszkén és meghatottan szoritom meg a Jca-lüzsai polgárság nevében jelképesen felém nyújtott ttolgos kezet és ha sza-Ind azt hinnem, hogy ebb^n a kéz-szoritásban valóban városom közön-ségének irántam való becsülése, elismerése nyer látható kifejezést, akkor elnyertem a busz éves év/erd u lón n legszebb, a legnagyobb és a legértékesebb jutalmat, amire városi tisztviselő vágyhatik. Ezt a megbecsülést é« elismerést megőrizni, épségben fenntartani legszentebb kötelességemnek tartom és ebben 4Z ünnepélyes percben újból ünnepélyesen fogadoni, liogy hazunkat,\' v Városit, e váiosnak nehéz sorban küzködö jjolgárságát minden erőmmel^ minden tudásommal, — amíg í-sak a tors engem innen el nem szólit ■szolgálni fogom és mindig arra törekszem, liogy munkámból a törvény holt betűi nyomán viruló élet fakad", jon. I)e van egy kérésem is. Szeretném és kérem, hogy eobe a kézlpgá-slw egy ben foglaljuk bele a polgárság szilárd akaratát és fogadalmát is, hogy amint Rothschild Béla mondta, ha-zánk és városunk szeretetében, a polgári szolidaritás és a polgári egység szellemében egyesülve, /hinden párthanoi, kicsinyes emberi hiúságot és KZeni|M>ntokat félrelévpj vállvetve dolgozzunk tovább hazánk újjáépítésén és városunk-boldogulásán. Ha ez a kézfogás ezt az egységet jelenteni,, ez lenne az én másik legszebb jutalmam.
Városom közönsége után mindjárt az én kedves jó munkatársaim felé fordulok, akiknek nevében a főjegyző ur, az én kollegám és jóbará-toin által hozzám intézett őszinte,i meleg és kedves szavakat soha elfelejteni nem fogom. Arra kérem őket, legyenek liozzáin továbbra is őszinték és legyenek hozzám továbbra is bizalommul s én jóban, rosszban velük együtt akarok lenni, őket elhagyni nem fo-Kom s legy test, egy lélekként akarom velük együtt jámi azt az uiat, amely ha sokszor rögös is, de sok szépséggel is van .telehintve, amely ut a becsületes kötelességteljesítés és a lelkiismeretes munka nyomán, ha mást nem is, de lelkiismereti megnyugvást és egymás kölcsönös megbecsülését liozhulja számunkra fin büszke vagyok az én kartársaimra, köszönöm nekik eddigi támogatásuklat s arra kérem őket, hogy továbbra is az eddigi megértéssel, az eddigi kollegialitással s kölcsönös megbecsüléssel álljanak rendelkezésemre a reánk bízott közérde. kek szolgálatában. Ha ök engem őszintén becsülnek, ez számomra a
harmadik legszebb jutalom.
Végül a hála meleg szavaival mondott köszönetet a polgármester felettes halóságainak,,, ra vármegye vezetőségének, a testvérvárosoknak és mindenkinek, aki ezen a napon őt megtisztelte és jövő programját e szavakban aőla :
— Az önök segítségével és támogatásával dolgozni, ha kell küzdeni, har-oolnl, becsületben, Istenben hivő lélekkel a hazáért, Nagykanizsáért, a I jobb magyar jövőért.
A közönség hosszú, meleg óváriéval, viharos tapssal ünnepelte beszéde után a polgármestert, majd dr. Hegyi lajos főjegyző a díszközgyűlést bezárta, utána pedig megindult a gratulációk szakadatlan sora.
Este 336 teriiékes bankett volt az Iparoskör nagytermében. Erről az anyag torlódása és az idő clőrehala-| dőlt volta miatt legközelebbi száipunk-| ban tudósítunk.
19?4 mérdus 25
csökkenthető. Illetve a további csökkentéshez racionalizálás végrehajtására van szükség. Ezen dolgozik a kormány már hivatalba lépése óta. Addig, amig az áliami igazgatást a modern racionalizálási elvek szerint át nem alakithatják, a költségvetés kiadásainak számottevő csökkentése nem várható. A költségvetésben lesz hiány, de ez kisebb, mint a mult évben volt. Különösen a közigazgatási költségvetésnél sikerűit csökkenteni a hiányt, de az üzemeknél is kisebb lesz a deficit, ugy, hogy ennek a kérdésnek e megoldása nagyobb gondot nem okoz már a kormánynak.
JÉrTCS/TJEM a mélyen tisztelt vevőközönséget, hogy a legújabb divat szerint, a legkényesebb Igényeknek megfelelően készítek
öltönyöket és felöltőket
■«rMkell famonóralt mellett
Kérem a t. közönség szíves pártfogását
HorváiQ János
urltMabó, Csengery-at t. mm.
Benes menne, de nem hívja Róma
Prága, március 21 A Slovnk szerint He nos expozéjából nagyon ki lehel étezni, hogy Rómába szeretne menni, Róma azonban nem nagyon invitálja, mert nem akar szóbnállni Benessei.
A lenti! főjegyző kitüntetése
Ruda|>est, március 24 A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére liőhn Béla lentii főjegyzőnek odaadó közszolgálati működése elismeréséül a IV. o. magvar érdemkeresztet adományozta.
JNagy brllllánscsempészetet lepleztek le
Kattowitz, március 24 A Rcutheni pályaudvar rendőrsége nagyszabású brillláns csempészetet leplezett le. Egy gyanúsan viselkedő férfinél megmotozásakor 1179 darab különböző nagyságu l millió zlotyt érő brilliánst találtak. A csenj|>ész egy Schultengewolb nevű amszterdami kereskedő, akit letartóztattak, a brllliánsokat pedig lefoglalták.
A Vármegyei Általános Tanítótestület
csütörtökön tartotta választmányi gyűlését Keszthelyen. A gyűlésen vitéz JiarnaMs István kir. tanfeb ügyelőn kívül Zalavármegye ősz" szes tanítóegyesületek elnökei részt veitek. Iwtils Gyula elnök megnyitója után Barnabás tanfelügyelő a tanítói szervezetek külső és belső kiépítésének szükségesség és a tanítóság jövőjének főfeladatait fejtegette nagy helyeslés közben. A felekezeti tanítóknak az ált. tanító\' testületbe való belépési módozatait is megvitatták, amely a kólcsónVs-ség elve alapján eredményre is vezetett. A közgyűlés napját az elnöki javaslatára junius ő-ában állapították meg, amelyre pályatételt is tűztek ki «Gy ü mölrsfatermelés és nép- " művelés* címmel.
Az idei áliami költségvetési összeg kisebb a mult év összegénél
A minisztertanács a költségvetési előirányzat összeállításával foglalkozott >y
Budapest, március\' 24 beszédében hangoztatta, hogy a költségvetési keretnek normalizálása elért ahhoz a határhoz, mely alá az ország gazdasági és kulturális sérelme néMfÜl egyelőre lejjebb szorítani ne^lehetséges. Olyan helyzet alakult ki, hogy most már a költségvetés az állami igazgatás változatlan fenntartása mellett nem
A kormány a pénteki minisztertanácson részletesen foglalkozott a költségvetési előirányzat összeállításával. Hír szerint a költségvetés végösszege alatta marad a níult évinek, de aránylag kis összeggel. A miniszterelnök és a pénzügyminiszter már a mult évi költségvetési
m

már 15 pengőtől,
exclusiv minőségben,
.\'0
nagy választékban
Kirschner Mór
dlvatáruházAban.
1834. máreim 25
ZALAI KÖZLÖNY
HU törött, minden tArgy csak lom, ÉKSZZR töröttsn Is
VAOYON.
A valódi ékszer
jólétben diszit — szükségben kisegít.
Órétr arany és azQat
)203 ékszert olcsó árban áru-
sít, alakit és javit
Schnitzer és Göndör
6ksz«rész«k Nagykanizsán
Senkisem gondolta volna
liogv a római hármas megegyezésnek ilyen hamar hatása nuitatk >-zik. Am mégis. Prága már kopogtat kapunkon és folhivotl l>ennünr-kel a kereskedelmi tárgyaTOSftk felvételére. Mondanunk is felesleges. hogy ez eddig is nem rajiunk mull. Most a kereskedelmi tárgyalások megkezdését Sürgeti, bár IMI) decetnber 15-e éta cseh részről egyetlen komoly lépés sem történt a tárgyalások eredményes lebonyolítására. Nálunk nincs és nem is volt komoly politikai tényező. aki gátal emelt volna ennek a kereskedelmi szerződés megkötésének. sőt iparkodtak megtalálni azt az utal, amelyen a nigval* közgazdasági élet felgyülemlő, felesleges áruit le lehetne vezetni. Vezető politikusok főként és elsősorban Gömbös Gyula miniszterelnök egyetlen lehetőségei sem mulasztottak el, hogy piacot szerezzenek a magyar termelésnek. De Csehország ezeket a törekvéseket mindig gyanakvó és sanda tizemmel nézte, sőt minden.igyekezete az volt, hogy a magyar közgazdasági élet vérkeringés.- ne le-gyön zavartalan. A?, ö törekvése-az volt, hogy a gyenge és belső bajokkal küzdő Magyarország ne tudjon vonzóerőt kifejteni az elcsatolt területek felé. Az ő érdeke azt kívánta, hogy Magyarország körülzárt, piacot kereső és hiába termelő ország legyen. Ila ilyen szemszögből nézzük Csehország viselkedéséi, megértjük, miért nincs 1930 december 15-e óin kereskedelmi szerződés Magyarország és Csehország közölt. Hisz visszaemlékezhetünk, milyen ravaszul kieszeli játékot űzött velünk évek óla Csehország. Ez a játék rendesen a buza aratási idején kezdődólt, Ekkor a cseh szakférfiak mindig rendesen tárgyalták a megkötendő szerződés jxiatjait és a sok prágai é* budapesti utazás eredményéül egyre sűrűbben jelentgették a tárgyalások kedvező alakulását. De csak azért, hogy egy szép napon — amikor az értékesítés kénlése felmerül. — nagyképűen kijelenthessék, hogy «az idő nem alkalmas további tárgyalásokra.\' Igy történt ez évek óta, szabályosan, szinte előírás szerint. Számításuk egyébként jellemző a csehekre. Azt akarták elérni kisded játékaikkal, hogy a magyar közgazdasági élet számítson a cseh kereskedelmi egyességre és igy annál nagyobb legyen a váratlan csalódás és nehezebb a piacszerzés. A zavar, nyugtalanság és bizonytalanság, a melyet céltudatos és rájuk jellemző taktikájukkal a magyar piacon el akartak érni, csak az ő malmukra hajtotta volna a vizet. A gyenge Magyarország mindig erőssége lesz a cseheknek.
A Gömbös-féle uj gazdasági és vámpolitikai vonalvezetés természe tesen nem kedvezett a csehek ef-
féle játékának Most, amikor ár-elszigeteltségre iu\'-ll Magyarország egyre több országgal köt előnyös kereskedelmi szerződést (Magyarország szerződése kot Ausztriával és Németországgal, mfrjd |>edig részes tagjává válik a hárma* szövetségnek Olaszország vezetésével). Prága igyekszik barátságos arcot vágni a megfordított helyzethez. Most ugyanis a nagy játékrendező Csehország kezdi érezni az elszigeteltség átkát.
Gömbös Gyula aláírása még meg sem száradt, a római egyezményt okiraton, amikor IJenes már jelentkezik. Az 15)30 óla vajúdó kereskedelmi szerződés most sürgős lett. Egyszerre be akarja reje/.ni most azt, ami három évig ráért In-fe-jezettlen .maradni, fis most 1 Miben, amikor Bencs elképzelése szerint a magyar körülzárás tényének már befejezettnek kellene lenni, most mintegy válaszul az éveken ál meddőn folytatott és abbahagyott tárgyalásokéri, a prágai magyar utazgatásokért, a sok átlátásért és hitegetésért, a Prágába meginvitált magyar nyugodtan kijeleni heti :
Köszönöm a meghívást, elfogadom, de csak ugy, ha a csehek jönnek hozzánk tárgyalni, mert ■ szakl\'érfiaink jelenleg más tárgyalásokkal vannak elfoglalva.
A ma nekem, .holnap neked elve az utóbbi napok eseményeiből f é tnagy a r á z hat at 1 a n u 1 kiviláglik. Hiába, a kocka fordul. Pergése pedig még sok meglepetést rejteget a győzőknek is.
Bölcs tanácsra aki hallgat: Nem hord mást csak Okmatalpat
Kérjen cipészétől PALMA Okma talpalást
A kereskedelmi miniszter lényegesen mérsékelte a távbeszélő dijakat
Budapest, március 24 A kereskedelmi miniszter április 1-től átmenetileg lényegesen mérsékelte a távbeszélő dijakat. Azokban a vidéki városokban, ahol az előfizetők száma 101 és 200 között van, a beszélgetésenként díjszabás áta-lányrendszerüvé változik és havi 12 pengőért, illetve ikerállomásnál havi 6 pengőért, a helyi forgalomban korlátalan számú beszélgetést lehet folytatni. Továbbra is beszélgetési díjszabás alá tartozó vidéki hálózatban az eddigi alap és "-kötelező beszélgetési dijak változatlanok maradnak ugyan, de ezek együttes összegéért a 201-tői 500-ig előfizetőkkél biró hálózatban havonta 20 helyett 30 beszélgetés, az 501-től
Hnsvétra a legszebb ajándék
!
Zsolnay és Herendi
oorcellán
porcellán
Nagykanizsa, Horthy liklós-nt 2.
eladási helyiségeiben.
1000-ig 30 helyett 40 beszélgetést, az 100-en felülieknél ppdig 30 helyett 45 beszélgetést lehet kezdeményezni. A házon belüli áthelyezés dija az eddigi 10 pengő helyett 3 pengő, a házon kívüli áthelyezés dija vidéken az eddigi 30 pengő helyett 7 pengő lesz. Az állomás átírási dija 2 pengőbe kerül. Táviratnyomtatvány címen uj. olcsó távirat fajt vezet be a posta, melyeket körlevelek, reklámok és meghívók távirati továbbítására lehet felhasználni, ha azonos szöveggel legalább 20 címre adják fel. Az ilyen táviratok dija vidéken 10 szóig 40 fillér, további szavanként 4 fillér.
Kocsi a robogó vonat előtt
Kuzsner László 17 éves kiskanizsai napszámosI csütörtökön délután tűzi-fával mégűkott kocsijával Újudvarnál ál akart hajlani a *asutl síneken, amikor már csengett a figyelmedet®
jelzés
A)iov«fc már át is jutottak a, sine. kerf, amikor a !>orompó k\'csapödcH^a kocsi és a lovak közé. Az állatok megijedlek, meghúzták u kocsi,!, a sorom-j»ó azonban nem engedte, haneh elgörbült. Szervesére akkor éri oda egy másik gazda is, aki fefcmeltc u sorompót és igy sikerült n kocs|t ej. húzni a sínek közül. A kővetkező pillanatban már oda is ért a vonat.
Az elgörbített Sorompó miatt u Máv.. eljárást indít Kuzsner László elén, akit valószínűleg még közveszélyü cselekmény dm én felelősségre vopnttk.
Helyreigazítás
Lapunk csütörtöki számában v.Motorkerékpárszerencsétlenség ál-dózata lett a balatonmáriai orvos» cím alatt megjelent híradásunkkal kapcsolatban közöljük, hogy az téves információn alapult, amit lapzárta előtt kaptunk és igy már nem állt módunkban ellenőrizni a hir valódiságát. Most értesüllünk utólag, hogy dr. Höcker György községi orvos áIla|K)tában javulás állt be, hogy rövidesen már ismét megkezdheti működését. Ha igazat mond a közmondás, hogy akinek halálhírét költik, az sokáig fog élni, ugy dr. Höcker György, akit községében általáuos szeretel övez., valóban sokáig fog még élni hozzátartozói és jóbarálai őrömére.
ZAL\'I KÖZLÖNY
1934. március 25.
Súlyos gondjaitól megszabadulhat,
6a vesse egy
osxtálysorsfegyei
MUhoffer Kálmán főárusitónál
Nagykanizsa, Csengery-ut 5.
Megalakult a nagykanizsai háztulajdonosok blokkja
ötventagi] végrehajtó
A magyarországi luiztulajck»nosok nehéz helyzete arra inditottu őket, hogy ujabban szervezkedjenek érdekeik inegmlésére. A már meglevő országos érdekképviseleti szerven kívül az egyos vidéki városokban uj szervek létesültek, melyeknek kizárólagos céljuk a háztulajdon fokozottabb védelme.
Nemrégen Nagykanizsán is megindult a háztulajdonosok szervezkedése, amelynek eredményekép tegnap néj»es előkészítő bizottsági ülés keretében megalakult n nagy-kanizsui háztulajdonusok érdekvédelmi blokkja, amely mint az Országos Háztulajdonos Szövetség helyi cso|>ortja működik
Keleni\'\'n* Ferenc pénzintézeti Igazgató az előkészítő bizottság nevében ismertette a háztulajdonosok szervezkedésének szü kségességét. célját és módját, majd számos - hozzászólás után a bizottság* nagy lelkesedéssel Dobrovits Milán volt országgyűlési képviselőt, a háztulajdonos érdekek régi. kipróbált harcosát jelölte a Blokk elnöki tiszt ségére. Helyettes elnökök lettek Kelemen Ferenc és Miklós Gyula pénzintézeti igazgatók Pénztáros Lónyt László. Fzenkivül egv ötven-tagu végrehajtó bizottság alakult, apietyben a város társadalmának minden rétegéhez tartozó háztulajdonosok foglalnak helyet.
Kimondották, hogv a végrehajtó bizottság Itejelenti Iwlépését az országos szövetségije. A Blokk\' rövidesen összehívja a helybeli háztulajdonosokat egv nagy városközi értekezletre. ahol a helyi szervezet véglegesen megalakul.
A nagykanizsai háztulajdonosok szervezkedése egészen egyéni elgondolás szerint történt meg. Nem egyesület létesítéséről van szó, hunéin a háztulajdonosok alkalmi megmozdulásáról, hogy adott ese-
Szép ruha csah jo szövetből készül
Legszebb szövetek
legnagyobb választékban
legolcsóbb áron
bizottság a blokk ólén
tckl>en és sérelmeknél azonnal eljárhassanak a szervezett háztulajdonosok erejével és súlyával. Azért nem lesz a Blokknak rendes irodahelyisége. apparátust nem tarl fen, tagdijakat nem szed. de mindent elkövet, hogv a háztulajdonosok sérelmei és panaszai orvosoltassu-nak. A Blokk a háztulajdonosok országos mozgalmát is támogatja és azokban közvetlenül részt vesz.
Az élnöki tanács a következőkből áll: 1. Sajtó és propaganda ügyek : Kelemen Ferenc és dr. Dómján Lajos. 2. Adó ügyek : Horváth István, dr. Botschild Béla. 3. 1 láztulajdont érdeklő városi ügyek: Babochay György, dr. Pelrics József. 1. Lakás, gazdasági és összefüggő kénlések: Kálmán I.eő, dr. Iloch Oszkár. 5. Közüzemi ügyek : Miklós Gyula, dr. Wcjsz Lajos. 0. Iláz-blrlok hitel és kamat kértlése : vitéz Bentzik Lajos, Blankenberg Imre, Kleinfeld Ignác. 7. Kpltésl, tatarozási és kapcsolatos ügyek:
AranUh Náthán, Fürst Ödön. X. Világítási* ügyek : dr. Knausz László, Viczeplv Árpád. Ház ügyek, Kiskanizsa : dr. Fülöp György, Sze-recz Pál. 10. Ház ügyek : dr. Hajdú Gyula. dr. Halphen Jenő, <lr. Gert-ner Antal, Orbán János, dr. Ra-jmh\'Ii Aladár, dr. Schleiffer Imre, dr Tamás János, dr. Sarthory Zsigmond, Dcdovácz Béla, Feren-czi Győző, l\'nger-lJllmaitn Flek
A házlulajdonosok konkrét panaszait a végrehajtó bizottság fce-belében egves referensek, mint előadók képviselik. Fzek a referensek az elnökséggel egvütt képezik az elnöki tanácsol. A helyi Blokk időközönként relvilág<»sitó előadásokat is tart és igy hivja fel a háztulajdonosok figyelmét a közércte-kü dolgokra, amik a háztulajdonosokat érdeklik.
A több mint (HXX) nagykanizsai háztulajdonos örömmel vette a nagykanizsai Blokk megalakulását, amely hivatva les/ a háztulajdon érdekeit minden tekintetlwn megvédeni.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) minden csütörtökön délelőtt 10-től 12-ig, délután 6-tól 8-ig és minden vasárnap délelőtt 10-től 12-ig a városi muzeum helyiségében. Minden alkatommal csere, Michel 1934 alapon és saját cserefüzelek beadása értékesítés céljából.
Tavaszi idényre

ajánlok:
Hölgyeknek:
Fekete női K sevró-cipő írottőr sarok . . .
Fekete női R sevró ftlzös és pántos cipő fél magas sarokkal ........ .
Fekete női divatcipők Minerva kalfból, szürke gyikdisszel, magas és félmagas sarokkal
Barna női strapacipők minden formában . .
Barna fél ftlzös divatcipők, boxkalf
6.80
7.80
9.80 7.80 9.80
Szürke divatcipők magas és félmagas sarokkal 11.80
Uraknak:
Fekete félcipő L sevró, teljesen sima Fekete félcipő L sevró, lakk kapli . . Fekete boxkalf-cipő, I" kézimunka . . Fekete boxkalf-cipő, divatos vágott orr Barna félboxkalf-cipő, félfrancia forma . Barna félboxkalf-cipő, angol forma . . Barna félboxkalf-cipő, divatos, vágott forma
Gyermekeknek:
8.80 9.80 11.80 13.80 9.80 10.80 14.80
* 35-ig
Fekete pántos lakkcipők: 23—26-ig .27—30-ig 31-
P 4.90 P 5.90 P 6.50
Barna pántos és fél füzőscipők: 23 - 26-ig 27—30-ig 31-35-ig
P 4.50 P 5.50 P 6.50
\\
Lakk gyermekcipők szürke és drapp betéttel: 19 —22-ig 23--26-ig 19 -22-ig 23-26-ig P 4.- —\' P S._ p 4.80 P 8.50
Szabó Cipőáruház
Horthy Miklós-ut 1.
I<t?4 riiárciii. 2S
ZALAI KÖZLÖNY
Húsvéti cipüvásár
meglepő olcsó árakkal
Ajánlunk Önnek 121
Sói bőrcipőket magas és troltőr sarokkal P 7\'80
gfii diTalclpőkct lakk, anll\'np, vagy böiböl P 16-80, 12-80, 11-80, 9*80 Férfi félcipőket fekete vagv bírna P 16-80, 14-80, 12-80 ?0\'80, 9.80 Nöl pyjama cipőket irottör barokkal P 6*80 Gyermekcipők mladen kivitelben legolcsóbban I Hecht Lajos
cipőáruháza, FŐ ut 12. sz.
Emlékezések a régi Kanizsáról
Irta: Erdő.i Bálint
Hogy milyen volt\'\'"Nagykanizsa város körülbelül 1720. évtől számítva, részint még gyermekkoromban élő örég emberektől származó hallomások-Mi, részint kutatásaim "lapján, továbbá gyermekkori visszaemlékezéseimből irom meg. 4
A mostani felsöb\'mplorn helyén a mull század elején Szeftt János kápol-nája állolt, melyet "temető vett körül. Az 1720. évtől kezdőlcg ez u hely megszűnt temető lenni, ekkor nyitották meg u mai temetőt. A közelmúlt, ban a mostani temetőnek nem egé-szen elülső részében még 1727 évben .felállított -ós már romban bovorő sir-kövei nem régen távolitoltak .jel. A Szent János kápolna aintl kripta volt, lioyá bizonyára előkelő egyének temet-kektt\'k. Hz a kripta az 1821. éviién épüli u fclsőtemplom hátsó ró$ze alatt és a# mai nap is megvan. A közelmúltban a felsőtemplom hátsó részé; nek alapzatát körül csatornázták, hogy a tetőseiről lecsurgó vlz abban kárt ne okozzon. A kőmivesek ekkor befalazott kripta ajtajára bukkantak, melyet felbontottak és megtekintés ulán ismét befalazlak. Sajnos n vandalizmus a krtpláb&n fekvő ltoltak nyugalmát sem kimélte, valamikor régen a koporsókai feldúlták, valószi. nüen értékes dolgok .után kutatva. A kriptában szerteszét szórl csontokat* uöi félcipőket és ko|»rsók deszkáit talállák, megyek egyikén ez a felirat volt: .Ma nekem, holnap neked*, a másikon ez a szó: • pielálusc. Gazdag Ferenc püspöki tanácsost a kegyeletes érzés arra hulilotla, hogy a kriptában levő hamvakat a helyszínen elföldel* tetlc.
A régi temetőtől kdeire/ az Eötvös-tértől délre fekvő területen, az uj kórhúz és a tűzoltó-laktanyáig téglavető telep volt. E lerülei a tégla készítéshez elhordolt föld következtében lassan-
kint mélyen fekvő, gidres-gödrös Cerü-lcltó változott. A téglatelep megszünle ulán a rajta levő kutak bő forrásai « területnek egy részét vízzel boritot. ták el és igy egy nagy tó lelt itt, mely. nek maradványa még gyermekkorom-baji is elég nagy volt. Ezt a tavat a német világban Ziegel-see-nek hívták, ebből származód a későbbi magyaros, sab hangzású neve: Ciglcnice. A tó körüli térséget (u mai Kossuth Lajos tér) régente Tizenhárom városaik nevezték. A mélyen fekvő tó télen korcsolyázó és csúszkáló hely .volt,, nyáron partjain ruhát moslak. Télen sok bajnak volt ez a viz okozója, mert nz eléggé be nem fagyod ló jegére merészkedő gyermekek közül hol az egyik, hol a másik, sőt jó magam is, a tó mély vízéin- eseti és csak a kö-zelélK\'ji lakó emberek fáradozásának köszönhető, bog ya vizbe nem fullad, lak. Későbbi időben kiapadlak a források, a tóból pocsolya lett, melyet lassankint u város betemetett.
A Eötvös-téren szintén egy nagy és mély ló volt, melynek maradványa gyermekkoromban még látható volt a régi gimnázium mellett, de akkor már sekély volt. Itt is téglavető telep le-heteit, melynek kútforrása!, a tégla, velő telep megszűntével, azl vízzel óntötlék el. Hisz Nagykanizsának ez a része a legmagasabb fekvésnek egyike, miért fs vizet máshonnan nem kap. hatolt. Ennek a tónak a rég elmúlt időben szomorú szerep julotl.; ugy csúfolták, hogy Sárecz-telep. Nevét c ló közelében lévő magányos háznak Sárecz nevű csizmadia lakója ulán kapta. Ennek a mély lónak vizébe mártogatták valamikor ruhástól együtt,
ZOPPOT
MM imM varos H|JSVétÍ
utazásának célja I
Nemzetközi Kaszinó • Rulett • Bakkara
(Államilag engedélyezve)
Egész éven át nyitva I
Felvilágosítást nyújt:
Blockner J. központja: Budapest, hirdető iroda fiókja: „
IV., Városház-u. 10. VI., Andrássy-ut 4. VI., Vilmos császár-ut 33. „ „ VII., Erzsébet-körut 12. és a KASZINÓ utazási irodája, Zoppot.
vaspánlokMI összcillllolt ketrecbe tír. vu, u Kzappuntosokat és pékcki\'l, kik nem uz előirt sulyiiuii lUiltolliik eif> készítményei kel.
A tulérról uz tötvös-térrc ,«zelö
A
Húsvéti vásár
21-től 31-ig
szenzációs olcsó írókkal
Perlsz Dezső
uri és női di*a fémházéban
a „Hattyu"-hoz
a Centrállal izemben.
Aranyért aranyat
uj, divatos ékazwaki
Húsvéti újdonságok
izépkivitelben készüli kegytárgv»kl Mvatoa l*rll Karórák cfiro«
„ FElHfSI El Biliül
Lranf Régi, tört aranynemüi-ért vásárolhat nálunk et, vagy készíttethet.
már most lálhatók kiraklunkban. UJ, örökké szintarló firrből, Kanizeu&n egyedfii nálunk.
i citalául mór ÍO V-iől kaphatók órás, aranyműves és látszerkereskedó Nagykanizsa, Horthy Mikiós-ut 3. sz.
kocsiul még az 1870-es években is nagyon lejtős volt, jobbról és balról mély, széles nyitott árokkal határolva melyen ál a mélyen fekvő kocsiutrói lejtős fahidak vezetlek a Főtéren levő házakba.
A régi leinetö dk-i szomszédságában volt a vágólüd,, melyet késöfob a Kis. és Nagykanizsa között folyó második kanálisnak Fráter felőli partja mellé helyeztek ál. E vágóhíd helyén ós kór. nyékén később a Spanier-féle dohánygyár épült fel. Ennek megszűntével ez a (meglehetősen nagyterjedelipü blf-lok Hérics Tóth Lajos tekintélyes ügyvéd tulajdonába ment át. A dohánygyár munkásnői a gyár megszűnte után is még sokáig gyártották a különféle szivarokai titokban és ezeknek szive-sen akadtak vevői. A pipadohányt még az 1870-es óvekben is olcsón és font-szám árusították a boltokban. Ezekben az időkben, elvélve ugyan, de látni lch\'etelt még sarkantyús csizmában és magyaros ruhában járó uri egyéneket, kiknek szépen pengő sarkantyúik zenéje a járó-kelők figyelmét magukra vonla.
(Vége kőv.)
(Ut atAXifi,
I DARMOL
W^dülaoxik.
05! IncnCh hoiAcytója!\\
HÚSVÉTRA ajánljuk a következő reklámárainkat:
flWiSAMfc Lackfórfi Wcipö l&gggi
Miltényi Sáador Is fia Cipöáruháza, Nagykanizsa, rí-n 2. Városház palota.
ZALAI KÖZLÖNY
1934 március 25.
NAPI HÍREK
NAPIREND
áNároius 25, vasárnap
Római katollkui: Qy.o.B.A. Protesl.: Oy. o. Itr.: Nlzan hó 9.
Mozi előadások hitköznap 5,7 t» 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Városi muzeum és könyvtár nyitva csUtörtftkön éi vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: Merkly Belus gyógyszertár Fő ut 12. u. és a klskanlisai gyógyszertár.
Gözfflrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, azerda, péntek délután, kedden egész nap nóknek).
Március 26, hétfő
Róm. katolikus: Manó.. Protestáns: Manó. Izr.: Nlzan hó lOr
— (Dr. Prack István külföldi
utja) Dr. Prack István városi nácsnok négy heti szabadságra utazott, amit külföldön tölt el.
(Doktor a válás) Herovits Gyula, nagykanizsai m. kir. állampénztári lisztet a szegedi M. kir. Ferenc József Tudományegyetemen az államtudományok doktorává avatták.
— (Lelkigyakorlat a felsőtemplomban) Nagyhétfőn, kedden, szerdán a férfiak részére a felsőtemplomban este 7 órakor Pehm József zalaegerszegi apátplébános beszédeket fog tartani, melyre ezúton hivja meg a katolikus férfiakat a püspöki biztos.
— Indán lr. Ingzeflrelt, pouplinok oxfordok és pijamn anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
— (Postafőnöki kinevezés) Zso-vár József keszthelyi postafőtisztet a keresk. miniszter a tatai m. kir. postahivatal főnökévé nevezte ki. Zsovár a postai szolgálat terén már eddig is sok kitüntetésben részesült.
— Eljegyzés Friedrich Károly és KeschI Mária jegyesek. (Minden külön értcsités helyett.)
— Női tavaszj szövet és selyem ru-feák a legújabb fazonokban Schűlznél. ^ (A Polgári Egylet bridzsversenye) ma, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik az egyleti helyiségben. A verseny előreláthatólag belenyúlik a késő esti órákba. A mérkőzésre 5 csapat nevezett be, akik közt az elsőség ^az Országos Szövetség szabályai szerint körmérkőzés alapján kerül eldöntésre. A nézők (kibicek) 50 fillér beléptidijat fizetnek.
— Húsvétra uri-, női- és gyermekcipők a legnagyobb választékban, a legolcsóbb áron Miltényi Sándor és Fia cipőáruházában, Fő-ut 2., városházpalota.
— (Baleset a gyorsfőzővel)
Pénteken íste üzletzárás előtt Stern-berger Gyula Erzsébet-téri festékkereskedésében Klaus György kereskedősegéd szokás szerint vizet melegített egy spiritusz-gyorsfőzőn az egyik pulton, hogy kezej mosson, mielőtt eltávozik. Amikor szeszt öntött a gyorsfőzőbe, az kifolyt a pultra, ahol véletlenül meggyulladt. A tüz pillanatok alatt végigfutott a pulton és meggyújtotta a kókus-lábtörlőket is. Klaus György és Sternberger Gyula, hogy elhárítsák a nagyobb szerencsétlenséget, az égő lábtörlőket egymásután kidobálták az utcára. Közben Sternberger a jobbkezén, Klaus az arcán szenvedett sérülést. A tűzoltókra szerencsére nem volt szükség. A kár jelentéktelen,
össztánc. Ma a Ccntrálban hangulatos össztánc.
— Tavaszodik, újjáéled a természet és felfrissülést htíz az embernek, hogy állandó megfelelő szórakozásban legyen részük, csak ez a dolog szükséges — jó rádió. A 3+1 lámpás 733l-es Orion sáv-szürős rádió teljesen az eredeti hangszinezetben szelektíven közvetíti minden számottevő európai adóállomás műsorát.
Aa uj magyar kir. sorsjátékra
OSZTALYSORSJEGYEK
kaphatók l«j. Hirschler Miksa
osztálysorsjegy főárusltónál (Hlwchler-traflk, Korona-szálló épület), ahol
nemrég a 25.000 P-ős főnyereményt é« több nagy nyereményt nyertek.
Kisorsolásra kerül cca 8 millió aranypengo.
Hivatalos árak: Egész: P 24, fél: P 12, negyed: P 6, nyolcad: P 3. — Húzás április 14. és 17.-én. 1OT8
Orvosi hlr. Ot évi külföldi tanul-mányutamról visszatérve, rendelőmet Cscngery-u. 0. emelet, mind bel- és ideggyógyász szakorvos megnyitottam. Rendelés délelőtt 9—12-ig, délután 3 5-ig. Dr. Ohidy Szigethy Aladár.
— Gyermek lakk pántos cipók 23—26-ig P 4.70 az „Ideál" cipőáruházban.
— -A iapán dumplng sem versenyezhet azokkal az olcsó kerékpár és alkatrész árakkal, amelyeke! Brandl Sándor és Fia cég nyújt vevőinek. Tegyen próbavásárlást.
I>g»zcbb divatlap a Schútz kira
kat.
Köztisztviselők részére rendkívül előnyös bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések, tők«Metes jó kivitilben, bosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopateln butor-áruházbim, Horthy Miklós-ut 4.
KALAPOT vegyed
- Divatos női kalapok P 2.50-től. -
Festés, átalakítás. - Horthy Miklós-ut 13.
M Márkás, valódi angol, férfi kabát és öltönyszővetek Singeméi.
— (Felakasztotta magát egy tlzenkétéves kisfiú) "Zalaháshágy községben Labentritt István 12 éves kisfiút egy csinyje miatt megdorgálta az édesapja. A gyermek any-nyira szivére vette a fenyítést, hogy kiment az istállóba, ahol felakasztotta magát. Mire rátaláltak, már halott volt.
Férfi iKMiplin Inganyag újdonságaink raktárra érkeztek. Schütz Amház.
— Húsvét Zoppot világfürdő
ben Zoppot a nemzetközi idegenforgalomra van berendezkedve. A Kaszinó termeiben, ahol a nemzetközi szabályoknak megfelelő rulett-és bakkara-játék folyik — a világ minden országából találunk vendégeket. Ezenfelül pedig Zoppot gyógyfürdő számos klimatikus előnnyel rendelkezik.
» pengőért már divátos női kalapot kap Brónyai Divatáruházban.
—> Női fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
— Férfi félcipők legújabb formákban barna és fekete P 10 80 az „Ideál" cipőáruházban.
A tavaszi divat újdonságai legol-csóbban Brónyai Divatáruházban.
Időjárás
A nagykanizsai meteorolo^ial meg-Ilgyolő Jelentések: — szombaton a hőmérséklet : reggel 7 órakor -f 7 4, délután 2 órakor -f 16 4, eato 9 órakor
+ Hü.
Felhőzet: Reggol és délben borult, este tiszta.
Szélirány: reggel északi, délben és este délkeleti.
(Bjuakui rádlójeltmstt m ■•<hrrxt«> 0lal Intését jelenti aata IO érákon Falhöa, artyhe Idő várható.
Jtmlt Itt azencUnk, marad-
CIÁNOZ
JÓTÁLLÁSSAL
LUKÁCS GYULA oki. vegyészmérnök KAPOSVÁR.
Rendeléseket felvesz:
FEHÉR VILMOS »
Elhízott egyéneknél a már régóta szivesen alkalmazott természetes „Fereno .József keserüvizkura a bélmüködíst erőteljesen elómozdi jj, az anyagcserét telemesen élénkdii, í zsirmennylsfget meefelelóen lecsökkenti és a testet könnyeddé leszi. Az orvosi szakirodalom kimutatja, hogy a Fer.no József víznek á máj és a végbél felé irínyu\'ó vér-tolulásoknál, valamint aranyérnél és proslatabajoknát Is valóban áldásos hatása van.
Egymást küldjék
az emberek a sziv legszebb filmjéhez, melynél minden igazimbercsillagává lesz a megha\'ódotls g konnyeliöl, de megkönnyebbülten hagyja el a mozi nézőterét, mert a megpróbáltatások ideje után boldogsíg jut osztályrészül azoknak, akik ezl megérdemlik é« akiknnk sorsa szivéhez nőtt
Két rirvalány izgalmas és megható regénye Páris mélységeiben.
—5-
Pária alvilág, a filmen
Éjféli mia. ■ pAri.i Notr. Oama-ban.
a az.ret.t, a azIviAaAg az Izgalmak filmje.
FEJEZETEK:
Szerencsétlenség a normandiai országúton. Nakleány az éjszakában. Henrielte ti márki hatalmában. Frochard a\'sikátorok boszorkánya. A gfófnö titka.
Henriett! t a boldogság küszöbén letartóztatják. Nyomorultak az Ur zsámolya elölt. Boldogság.
Hétfan éa kedden 3, S, 7 éa 9 Arakor.
Minden előadás filléres!
Harisnyák, kesztyűk, retiktilök,
nyakkendők, férfi és nöi fehérnemüek
filléres olcsó áron! Fürst Divatcsarnok.
és kárpitos órut minden ízlésnek és igénynek megfelelőt, óriási választékban, legolcsóbban és legkedvezőbb feltételekkel szállít díjmentesen és felelősséggel
KOPSTEIN
bútoráruházak
Nagykanizsa Szombathely Békéscsaba Sopron
s Horthy UkUl-lt 4.
Alapítva i 1887-ben. - j
Kéthetes hajó-kirándulás a Fekete-tengerre 170 pengőért
A Zalai Közlönynek egy ujabb olcsó társasutazásba sikerült \\ bekapcsolódnia, amiben ös^es olvasói Wisztvchetnck. Az Országos Gárdonyi Társaság kiránduló expresi-hajója július 1-én Indu^ Budapest-ről. Bácskán, Szerémségen, Aldu-nán, Vaskapun át Buscsukbá, onnét gyorsvonaton Várnába, inajd 7 napi tartózkodás után Adakale szigete, Kazán szoros stb., visszaérkezés julius 15-én IílszálUlsolás első rangú szállodákban, étkezés napi 2 1 lxirral, naponta tengeri fürdő-jegvekkel, hajó és vonat költség, szóval teljes ellátás a két hétre 170 pengő. A bolgár vizűm is l>ennc van. Útlevélről mindenki muga gondoskodik. A 170 P az indulásig tetszés szerinti részletekben fizethető be junius 20-ig. Bészletes felvilágosítást ad és jelentkezéseket elfogad a Zalai Közlöny szerkesztősége.
Hölgyek figyelmébe ajánlja leg-ujabb köpeny, kosztüm és ruluikel-mélt Slnger Dlvatáruház. Rendkívül dua választék, olcaó árak.
SPORTÉLET N
Nagy küzdelmet és harcot ígér a mai NTE—Zrinyi futballdprbi
Rekordközönsigre van kilátás
11a valaha nagy jelentőségű volt a | tődés B|)ortkőrökben, hogy. már eiövf.-
helyi derbi mérkőzés, ugy a mai iga. zán az„ meri a helyi hegemónia eldöntésén kivül a bajnokság és nz első osztályból való kiesés függ a inai l>aj. noki küzdelemtől.
A mul tévbeji nem dőlt cl a kél csapat között a hegemónia, mert -két izben találkoztak Egymással és mind-két esetben döntetlenül végződött uz összecsapás. A mai formák alapján ís a valószínűség döntetlen eredmény mellett szól, de az NTE-re nézve végzetes lehet a ponlveszlrség, viszont a Zrínyinek is égető nagy szüksége van a pontokra, ha az első őt helyezett kőzött akar lenni, mert csak öl csapat kerül I*\' jövőre a kaposvári ntosztály-l>öl az egységes pécsi alosztályba. A tavaszi szezónhan az NTE jobban szerepelt a Zrínyinél, igaz, hogy a sorsolás a ZJrinyinek juttatta eddig a nehéz ellenfelekei Mit várhalunk tehát a mai mérkőzéstől ? Mindkét csapat ju-dása legjavát f^gja nyújtani, ami egy izgalmas\'Igazi derbit eredményez. A két csapat kőzött tudás tekintetében nagyon elenyésző a különbség. Ha va-la mivel jobb ls az NTE* a Zrinyi lel. kesedése egyensúlyozza azt, igy egyenrangú eséllyel indul mindkét csapat a küzdelembe.
A mérkőzés iránt oly nagy az érdek-
télben több jegyei adtak el eddig, mini amennyi eddig összesen szokolt lenni a Zrínyi pályán egy-egy mérkőzésen.
Jegyek még ma délelőtt 10 óráig válthatók elővételben Hitler András és\' Vágó Endrénél. A mérkőzés délután 4 órakor kezdődik. Uiró Fenyő, Kaposvár.
Előtte 2 órakor a leventebajnokság • derbi\' meccse kerül lejátszásra A bajnok Telcky játszik komoly riválisával, a Zrinyi 1 I-vel. Biró : Hőhm, 1)1). Bá-rflny es Kolin.
(Csontion hívtuk a Somogyba, de marad at NTpnél) A Somogy kapusa Váll vállcsonítörést szenvedett, igy a Somogy kapus nélkül áll. Mint ismete. les, már a mul tnyáron szerződést ajánlott fel a Somogy Csondornnk, az NTE jeles kapusának, aki annak Idején nem fogadta el, most pedig ismét próbajátékra hívták Csondort. A meghivást C.sondor nem fogadta el, nem hajlandó profi lenni, marad továbbra is ai~ NTE színekben ós már ma, a nagy derbin\'ő védi «z NTE hálóját.
Emlékeztető
Apriik 2- A« Ipartestületi Dalárda dtsa. hangversenye aa Iparosaaékházba* V9 órakor. Aprfha^áta •• A Kerékpár Egylet Utac cal ^egybekötött színlelőadás" »■ Ipartestület székhátában. AprltH 1«. V. bérleti hangverseny (Hera
Lili zongora-eatje). Aprllk* 18. A Zeneiskola tanári hangversenye a Városi Színházban a piurisia kápolna javára 9 órakor. AprUk 18. Tanári haugvensatiy a a«-
neipkolában este 9 órakor. Atáfu» 20. A frontharcosok eáselÓMea-telési ünnepélye.
Közgazdaság
Tsméayüsté*
Buza tlizav.(uj) 77-e« Ö"7S—10"00. 78-as
9-85-10-I0, 79-«« 99í>—10-20, 80 a*
10-05—1030, dunint. (uj) 77-«• 9-40-9-M 78-as »C0-9Ö5, 7WO-9-75, 80-aa •70—9\'85, rozs (uD 10-5.30. — Zab I. r. 9^50 —9 60, alteagerí tkiántull fr75-8«5.
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági 9\\ Qntsnbarg Nyoadais Délzala! Lapklad4 Vállalata Nagykanizsán. Palelőa kiadó: Zalai Károly. Inleurbari telelői: Nagykanizsa 78. uám.
100 modern kényeimes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Köz-ponti fűtés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene.
Erzsébet királyné szálló „ ___________
Budapaat, IV., Egyelem-utoa B. ■*
<A Belváros köipontjában). u« *«"" \' 1 P—U* "HIT._
M
ZALAI KÖZLÖNY
1934. mlrclut 25.
AP^IIBDETfiSEK
dü Klnlzsl-ulcn l«. aa. alatt Arany teára néző kélaioWs ulcal lafcéa elylségekksl má|ua 1 rs.
Zrínyi u. 62. sz. slstt elköllözáa miatt,
kaj^l vaaoléa baaaért április 21-re Jelentkezés KMMy-u. 20. atall. 11M
Aalo, din telepes ötlámpásos ráálá ol-ladó. Balthyánf-a. 10. 1202
Filléres lavaiao-ffalalaaA Wortmsnn ■allatníkuzlet (Eruébet-tér 14.) 1319
* obál udvart l.kAa azonnalra ts kiadó Ktnlzal-utcában. Battbyány-
Jfi A eavszobái-konyhás udvari la-lájua T-re Magyar-utca 71.
kpolbaa levő fekvó Al.*., és .. elatlúk, B-llnyány-u. 10. 1204

it-tér 14.
wojjnjtaikfStí^i
1318
. mekto, 6 nM , lel|e> bsrsndezésaél >•11.g mimé*. Kóvebbet: í-jjnkhí> Nagykanizsa. 1156
HAZELADAS
^nmy János-utca 12. és Kl-j Ditsi-utca 14. szám alall fckvö gtialálozásmialt eladó. Bővobb mogtudbató-
ihm József,*B«iihyány-i"- ">■
___laki) roellékhelylaégek-
lll, dlaznótsitás és ktrllel ml|us Levente-u. 3. 11S0
■ katWula talaalabab
t frtttT Worlmaun tejterméktlzlct Erzsébet-tér U 1317
Fehér naty szakréoy. motorkerékpár .1-aAA, Ugyanott egy pár Jókaiban íevő ló-azerazám megvételre kereltetellk. Istállót ■ \' - -----*i. Keulmaun Károly. 1209
eiy HaUl rövidáru segéd azonnal fal-
vAt.tlk. Clm I kiadóban. 1216
Kátazobáa lakAa mellékhelységekkel május l-re kiadó. Széchenyi tár 4. UH
Ulti raklánárak, Unom le|len»é-kek worlmann le|lerm«ktlilel. 1320
KltQnö, ssjlt lermésll •■><■11 fehér é% ichllltr
kereosenyl bor
kapható 23 lllerlól Is non Batlhjálj-l. 10.
Aralnst rendkívül leazálll ottam. H*»-aAára olcsón vásárolhat Kaufmann Ma-
Caengery-uton Sóháznál utcai egyssobás konyhás lakáa má|us l-re. Erzsébet lér II. atall klaebb helyisig raktál vagy műhelynek; alkalmas, azonnaba kt.Aé. Bö vsbbet a háztulajdonosnál. 17
mindenféle kivitelben legolcsóbban Sternnél, l\'ő-ul 2. 81
Mlncs egyebflnk, csak a remény,
amely könnyen valóra válhat, ha sorsjuryslt nálunk Hzorzl be a moat meginduló húzáshoz
á boldogság madara kl tudja hol Ali meg ?
Ne küldje pénzét Idegenbe
és sorsjegyeit fellétlan vegye meg a
m. kir. DOHANYNAGYARUDABAN
ii,j Horthy Miklós u. a. Clmr. kírjak ügyelal.
Most vásároljon
kerékpárt é» alkatrészt! — Feltűnően olcsó írak!
Puoh és Steyr Waffenrad világhírű márkás kerékpárok eladási . helye :
Brandi Sándor *s Fia
DeAk-tér 2. a felsótemplomnát. Csepel gyártanányu Rapid-kerékpár 88 P.
IMrtert ö HOik iap Mn : KiíMtlnlWMi.
Értesítem
a nagyérdemű kOzOnaégel, hogy ai AI»őUmplom mattatt levő
Kellermann-féle oementáru-,
mész- és eemenfttelapet
átvettem. Kéglitek éa raktáron tartok e szakmába vágó cementáru kai, valamint állandóan mész- és cementeladás kicsinyben és nagyban. Szíves pártfogás! kér
Kallarmann Miksa utóda
11*0 Kovács J.
Blúzok .......
Kombinék......
Női nadrágok ... Műselyem harisnyák Matt harisnyák . . Legújabb divatú ernyők 5"— P-től
Hrónytii Divat árulást
HorlOy muióa-ut 1. VdroaOdx-palota.
250-től
O.__Szenzációi
\' » Baby-rubák
! 59 " garnitúrák
l\'ZO „ legolcsóbb
130 „
BEGDNIA — CONNO GLADIOLUS (kardvirág) gumók
Virág- és kerti magvak Hlrsch ás Szegő cágnál kaphatók
Hirdessena Zalai Közlönyben
A divatos nö „
lét, délelőtti, délutáni és ei\'élyl ruhájlt legnagyobb válautékban találj, a m
VÉKEV-IZALÓNBAS
Budapest, IV., Petőfi Stndor-atca 14.
UnUlÉMmm- Huáilltutow.
Haaaaétt ruhákat vesz és elad. Hl
válta bálba megyek: Máikul, Klrály-u. ál.
1027
________ l-alatonfenyveal álló-
máihoz kani. lűrdőjoggsl, termő lajssó\'ó-vel éi termó nemes gyümölcsükkel, bo-Itlietve, kedvező fizetési feltételekkel eladó. Felvilágosításul szolgát Llchtensteln Mól Nagykanlzai. _ 10*1
HA.h.lyek sMkk Tirház-Staa
kán. Bóvebbet Hollmann Henrik kSAár meaternéi Hsl
Fbádlöbut.r, cltlár, képek elaAtk,
Caeugery-ut 27/a. Házaeiter. IlM
Ónémel káMágyaaadKl egyKMMt
\'ó ut 21. tm
Kernek gváUlre * Sároi belli,Wjllln háromszobás vlavcHlékae t
Clm s klidóbaa.
1170
Kifutódat, BtgbUutd,
felvételik Hlrsch ás Ssegő c
V«i
gery-ut
18 év bOrOl, .cégnél.
eladók Csan-1335
HaaxaAlt táaták, aslndelyak. ajtók, ablakok - felköti épíletlák - »sas"£ dák eladók. Szegó Mór, Eótvós léi .3, t»S
Oalaaaaa bútorozott, küloc ____
utcai szoba asomulrs kiadóv Csaot^at
13. Outtág.
Sajét préaeléeO
zamatos riillog. magyarárS áa kadarka bor bO litertől lelteié előnyös árban kapható
Péter Hugá
SÍ bor és hoKlók«reak«éöa(ét
mntnimtf fti MNK Mimit
MENETRENDJE
érvényei IB33. októbar 8-tit
■VaaHUbllaasAa
4H
S« I*
11» 12 H u M l»ll II* 17» II" 11w
2|M 2J«
Latanyai ntsnalrend
LMmjMI Ind. B\'« Niotunbiiri fck. H0 Sis^MlnlrM W. 14-S8 IMI
Szenzációs olcsó kabátvásár megkezdődött Weis&feldt és Fisc&er cégnél!
KSvetkező árakban s gyermek kabátok P 8.00-tól 12.00-lg, ,. —r- nöi diwatkabátok P 12.90, 15.90, 19.90
ZALAI KÖZLÖNY
városi mozgó
Kérdezze meg mindazokat, akik most a moziba voltak, hogy mit láttak ? — . Ez az egyöntetű válasz:
Annyit még nem nevettünk, mint a
Mindent a nőért
cimü remek magyar vígjátéknál I Három remek magyar vígjáték! -- Két Arai kacaja I-
1. Éjjel a patikában, Kabos Gyula frenetikus vígjátéka
2. Az uj Igazgató, Szőke Szakáll remeke
3. A vasgyúró, Halmay Tibor vidám filmje.
Haroegti és KomlAa eredeti Haosek éa Sa|é-ja
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az uiofió havi előfizetési nyugta f. 1 rn u tatása mellett
napi 2 fillérért
l>g|a lehet a. tSbbextr kutatna nagykanizsai Horváth Me uJtágOllel kBlctBnkSnyvlárá-
nah. Vagyis havi 60 (illírért a .Zalai Közlöny" minden elóflzelöje
annyi könyvet vihet hl havonta a kölcsön könyvtárból, ahányat cia/t wl tud olvaant. Az elBflzeléll nyugta leimutatói kötelenki\'nt 8 filléres kedvezményes kolcasndllért kapnak könyveket a Horválh kölcsönkönyvtirban akkor Is, ha a havi kedvezményt nem óhazák Igénybevennl.
hffkialzullk talilkoiilialf* ai
István király Szálloda
VI., Podmaislozky-istoa I.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—48, 294—34. - Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árit mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20*/o engedményt kapnak. KOzpontl fűtés, folyó hideg-meleg víz, lift, teleionos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
Bérbeadást hirdetmény.
A Sümegi Polgárt Önképzőkör Sümegen, a főtéren fekvő emelete*, modern székh&zában lévő
azélladéJAt
(5 szálló szoba),
éttermét, ké*éhés*t,
megtelelő lakánal énnollékholyüágek-
kol T. é. október hó l-lól (OKfleg már Jullu\' hó 1-tól) bérbeadia. A vállalkozók ajánlataikat t: évi április hó 2Mg adják be a Kór elnökiéhez. A később érkezett ajánlatok llgye-lembe Bem vétetnek, Az ópfltet emeletén van a £60 tagot számláló Kór nagyterme (sztnl eladásokra alkalmsa) ée könyvtárszobája. A Kör fentartja magának & Jogot, Hoay az ajánlkozók közÖT - toktatét nélktí az ajáalótt bérösszegre — szabados választhat.
Stlmeg, 1H34. évi március hó 20-án.
A Haql Polgári OaképxáMr
Huawéti
Odvö.lO képaslapak,
imakBnyvak,
talvédók, szekrénysslpkék, papírszalvéták, tortalapok, sMeznMy-paplrok stb. stb. legolcsóbb árban kaphatók
FISCHEL
kóayvkarasksdásbsn
Horthy Miklós ut 1.
ki amó
2 háromszobás lakáa I. és
11. emele^n, Összkomforttal, erkéllyel május l-re. Érdeklödnllehtt Horrálh él Tu fpilCmei terek 72 Caeazeiy-ut 17.
Szelvény,
melynek felmutatója 3 pengó bolU ár helyett 1 P>s|Mrt veheti me| Baláu Jáiaof
„Jlferda lovag"
olmQ regényét s Zalai Halfaj kiadóhivatalában.
1884 mlrcius 25
Meghívó.
.j^Újsaíráf" ZaULtzmtbaílLsón K*
rendes év! Mzgyfllését
1«34 április hó, 2-án d. e. fél 12 órakor
. zalaszentbalázsi iskola udvsrán tartja ntíg, melyre s t c. részvényeseket ezennel
"^taszenlbalázs, 1934. márc. »én
Az Igaigalóság
T4r, yaoroxat i
1. Az Igazgatóság és feltlgyetöblzottaág jelentése. az Iv33. évi zárszámadások eló-lerleszlése. a mérleg megállapítása.
2. A feltlgyelóblzottsági tagok választása I évre.
3 A részvénytársaság hivatalos lapjának megjelölése i 4. Indítványok. rao;
Meghívó
A
Nagykanizsi Emberbarát Temetkezési Egylet
1934. 4*1 áaritta ké t-ta, nűM, dátutáa 4 órakor tartja
XXXIII évi rendes közgyűlését
a Roigonyl-utcal elemi Iskola tornatermében, melyre a tagokai meghívja a 1IU Válaaitmáay
Határozatképtelenség esetén » ajokk kS.,,114. 1934 4*1 áprilta ká li ig ■aaáraap dílutáa 4 árakor ugyancsak
a Rozgonyi-ulca! elemi Iskola tornatermében lesz megtartva, amikor tekintet nélkül a megjelentek számára, a közgyűlés határozatképes lesz.
12998. B 929.
árverési hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy köztartozások felében lefoglalt különféle ekék, talylgák, szecskavágók, gabona-tot\'ák, veiögépek, darálók, kézl-C4éplögépek, cséplös\'ekrény, fü-kaszálogép, szénagya,tógép, sróó prések, szöltlzuzók, melyek 1934. március 21-lkl á verésen még el nem ad ttak, 1934. évi április hó 3-áa és 4 én Erzsébet-tér 10. aa. alatt (Ország-féle magkeresktdéa mehet) a becseitek >/i téizén alul Is elár-virezietnl fognak.
Nagykanizsa, 1934. március 24 én.
Lehoczky Lajos in* v. végrehajtó.
Hírszolgálata gyors, pontos, megbízható
Jelenet egy mandziurlal Uigyu IllmhóL A harcok elól menekül a lakowág a várai kapuja ftlé.
II
ZALAI KÖZLÖNY
1934. március 35
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
5.331/1934.
Lóvlzsgálat-
A lóvlzsgálat az Idén a következő napokon és helyeken lesz megtartva:
1. Urolu M 28 éli llüulilü
és pedig:
1. 8 Arakor a Rác-utcai szövetkezeti bolt elölt. Ide vizelnek a Pi-várl-, Bába-, Sziget-, Nagyrác-, Ja-kabkutl-, Klstác-, Alsótemető-, Feső-trmető-, Pápsi-, Ráckert-, Varazsdl 1—19. és 2-14 számig utcák.
a. 10 órakor a Hunyadi téri levente otthon előlL Ide vezetnek a Bajosai-, Szt. Flórián-tét-, Hunvadl-tér-, Malomkert!-, Szepetnekl-, Körmös-, Rozmaring., Cigány-, Országul 81-153. és 82—112. számig utcák.
3. Délulán 2 órakor a templomtéri Iskola előtt. Ide vejeinek : Or-uágut 1—79. és 2—80. számig; Szt. Rókus-, őrtorony-, Homokkomáromi-, Berek-köj-, Zslgárdl-köz-, Klsmezö-, Templom-tér-, Polgár-, Varazsdl 18—66-ig és 21-73. számig, Tornyos-köz utcák.
D. iárcltu 31-éi UMftt 8-11 óráig
hgykuluáa u állitvá tártáru.
Felhívom a főtulajdonosokat, hogy lovilkii (özvért é> szamarat Is), a kitűzött időben él helyeken vezessék elö és ott u u:ca és házszám szerint felállva várják be a vizsgáiltot végző állatorvosokat.
Aki lovának elővezetése alól men-tzli\'eni kivánja magát, az lovát a kitűzött vizsgálati idő előtt 3 napon belül viisgáltaisa meg állatorvossal és az arról szóló igazolv\'nyt a vizsgálatot végző állatorvosoknak s:ol-gállassa be.
Aki lovát a kitűzött vizsgál Ira elővezetni, vagy előzőleg ál\'atorvo,-fal megvizsgáltatni e mulasztja, kihágást követ el é< az 1928. évi XIX. F-c. 100. §-a alapján meg lesz b"n\'etve.
Nagykanizsa, 1934. évi március hó 10 én.
,m Polgármester.
Teljesen megbízható, fajtiszta és nagyon jó csiraképességü
fiú elék-magvak, virág-magvak, Seg/>nia gumók,
hanl
gazdasági vetőmagvak, műtrágyák, növénytápsó, -gyUmölcsfa-permetező-szerek, Futor aiitkipi, Pekk „D" iltaUIOtMq.
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mmg, műtrágya, növáayvádalaüaMrab, stb. kaieskcdéaábcn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A biró Hág mellett)
j— nmm
I mindenki a helyt kereskedőknél éa Iparosoknál reereae
-|
dőknól I
£_J
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonkint 20 fillér<
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában
Fő-ut 5.
Krátky György és ifj. Hiraohler Miksa dohány-árudájában, Fiachal Ede és Sohleas Taatvérak
könyv- ét paplrkereskedésében, Horváth Józaef ujságárudájában.
Nikkelezés, rezezés, ezQstőzés, aranyozol
Galvanizálás
Macsek Lajok Nagykanizsa,
Minden tárgyat
és
lémet.
Józaef főherceg-u. 87. a i.
Fasor-snalfiii
Budapest, VII., Vilma királyné-ut 9.
Telefon 31-5-26.
Sebészet, belgyógyászat, szülészet, nőgyógyászat, idegosztály. OloBÖbb, mint bármely klinika, vagy közkórház külön-szobája. Napi ellátási di] 10 pengőtől. Kórházi pausálárak Idegbetegek esetében, továbbá szüléseknél.
Ofcsvn&jjot odtiamczikm
szórakozTialik

ft
t*
m1 t=p (=3
r—~1 I- l
o*\' "•ÜL*.
wmwv* 4*.
A Szentgotthárd-hágón közlekedett valamikor ez a 103 éves postakooal
létwréiiytáif ii|
Mmm Nyomda és DM Lapkiadó Vállalata
Nagykanizsa
Kfc>y»«yoind«, MnyvkMétzct, voaalsxó Intézet, öilett könyvek és dobozok gyára • ifZalai KBaWny" polHHaai napilap a»rkaa*t6aége éa kiadóhivatala
|TELET0W^78.|
KéaxitOnk.
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, agyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, mOveket, meghívókat eljegyzési fi esketésl értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaiao-kat, körleveleket, röplapokat és mindenféle i Idátllíásu nyomtatványokat.
Gyáriunki
tteleti könyvekíf, Ogyédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzWzeteket és tömböket, mlnta-zacikókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
({Nyomatott a Uftulajdonoi KOiSuitaaiil R.-T. Outoberg Nyomja él Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Najykankaiii. (Felelóa lUlelvemő: Zalai Károly.)
74. évfolyam 69. szAm
Nagykanizsa, 1934. március 27, kedd
Ara 12 "Hír
ZALAI KÖZLÖNY
f Mtkautfeéc *« kiadóhivatal; Pőat 5. uém Megjelenik minden reggel, hétfő kivételével
r»UTIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Klóflzetétl Ara: egy hóra 8 pengő 40 tUlfe S«erkeutő»ígl é* UadóbtvaUtl teleion: 78. aa
Az igazi béke felé
Tiz esztendő óta a magyar külpolitika céltudatos, biztos utakon jár. Bethlen István éles előrelátása szabta meg az irányt, mely elvezette a Vezért a római PaLazzo Veneziába.
A békét csak a középeurópai államok hatalmi egyensúlya biztosithatja. A római hármas tanácskozáson szemmelláthatólag helyreállott a Dunavölgyébcn ez az egyen suly. ezért mondhatjuk joggal, hogy a római gazdasági egyezmény az első komoly lépés az igazi béke felé.
A római egyezmény többet ér minden titkos katonai szerződésnél. Annál Inkább többet ér, meri a nagyhatalmak kétségtelenül semle-Jcges szemmel nézték a lietvcu-inTÜlás három nemzet gazdasági összefogását, mert meggyőződtek arról, hogy azt a l>éke őszinteóha-ja s a kisantant i>olitikai és gazdasági blokkádjától sújtott magyár-osztrák gazdasági élefr melegítését célozztf »
Není diplomaták mesterke<lsének eredménye a hármas egyezmény! A diplomácia boszorkánykonyhá-ját mellőzve, a mindennapi élet három harcosának, három újjászületett nemzet vezérének baráti kézfogása. Éppen ezért az olasz— oszt rák—m agya r gazdasági egyezmény ment minden hálsógondolat-lóJ s át van hatva a három1 nemzőt őszinte baráti érzésétől.
A római ut után Csonkamagyar-\\ roszág egyenrangú félként jelenhet meg a világpolitikában, a békediktátumok pedig elveszítették eddigi jelentőségüket. Lassan visza-Iép régi jogaiba az élet örök törvénye, mely szerint nem erőszakolt papirszerződések, legkevésbé Ixs kediktátumok biztosit hatják a világbékét. A világbékének legbizto-sabb fundamentumai: — n nemzetek őszinte békeóhaja s szerzet! jogok tiszteletben tartása. A római egyezménynek ,pedig ezek az alap-jai! /
Kövessük a Vezért külpolitikai munkájában ! Legyünk harcosai a római egyezménynek, mely helyre akarja állítani a Dunamcdencében a hatalmi egyensúlyt és vissza akarja szerezni egyenjogúságunkat és amelyben Mussolini újból kijelentette a trianoni békeparancs tarthatatlanságát. Vigyük didalraa római egyezményt nagy nemzeti összefogással, mellyel szemben a nagyhatalmak semleges állásfoglalása megpecsételte a trianoni forz-szülóttek sorsát.
Kövessük a Vezért, aki állat és húsfeleslegünknek biztos piacot teremtett. Aki annélkül kedvezőbb búzaárat biztosított, hogy a belföldi fogyasztót ujabb adókkal terhelte volna!
Kövessük a Vezért a Nemzeti Egység utjain, mert éppen a római egyezmény bizonyította be, hogy mit jolent egy egységes nemzeti köz véleménnyel felvértezve harcolni a
nemzetközi politikában sorsunk jobbrafordulásáért! Kövessük a Vezéri s ne hagyjuk apró pártpolitikára elfecsérelni erőnket és munkakedvünket 1
Ezekben a törvténelmi napokban érezze mindnki, hogy ott a helye a Nemzeti Egység katonái
között, hol a Vezér irányt szab az egyén és a nemzet holnapjának!
A magyarság nagy harcait mindenkor elhivatott vezérek irányították. s csuk akkor veszített, amikor sorai megbomlottak.
Mi győzni akarunk, kövessük hát a Vezért! (—da)
Az olasz képviselőválasztásokon az ország egységesen a Duce rendszere mellett foglalt állást
Az olasz választók 96
Hóma, március 2fi Olaszországban vasárnap tartották meg a képviselőválasztást. A választóknak 90 százaléka szavazott le. A hivatalos kormánylistát 10,020.000 választó fogadta el, nemmel csupán 15.000 ember szavazott.
Róma, március 26 A vasárnapi szavazás-az egész országban a legnagyobb rendben folyt le. A lajiok hangoztatják,
százaléka szavazott la
hogy a népszavazás ma már párját ritkitó egyöntetűséggel nyilatkozott meg az iránt a rendszer iránt, melyet egyetlen egy ember képvisel. Az eredmény: hála a. Duce iránt, aki hősies életét egészen a nemzet és eszményei védelmének szentelte és kifejezése a nép megingathatatlan bizalmának a fascisla kormányzat iránt.
Románia pénzügyi helyzete katasztrófóiis
Merényletet terveztek Károly király ellen
ajánlanak a költségvetés egyensúlyba hozatalára, mfrt különben elkerülhclettai lesz a legrombo-lóbb hatású pénzfelhigitás.
^ Bukurest, inárcius»26 A rendőrség letartóztatta (io-r:oiu Viktor ismert sebésztanárt és feleségét, akiket azzal gyanusitnak, hogy merényletet tervezlek Károly király ellen. Hajluk kivül még 17 orvost és más értelmiséget veitek őrizetbe.
London, március 2(5 ^Azok az angol—francia--holland pénzügyi szakértők, akik a bukaresti kormány megbízásából Románia pénzügyeit tanulmányozták, a Times szerint befejezték munkájukat és igen súlyosnak ítélték a helyzetet. A szakértők jelentése kiemeli, hogy a román költségvetés már régen nincs egyensúlyban. Az állami kiadások jórésze teljesen ellenőrizhetetlen. A szakértők rendkívül drasztikus intézkedéseket
A magyar-osztrák kereskedelmi tárgyalások jelentős eredménye
Ausztria felemelte a magyar buza beviteli kontingensét
Budapest, március 26 A csütörtök óla Budai>csten tanácskozó osztrák - magvar kereskedelmi vegyes bizottság tárgyalásairól jót értesült helyen a következőket mondták :
Kétségtelenül jelentős eredménye a tanácskozásoknak az, hogy Ausztria hajlandó a magyar buza kontingenst felemelni. A bizottság vasárnap délután megszakítás nélkül tanácskozott és délután 2 órakor létrejött a megegyezés, melyhez az osztrák kormány telefonon adla meg a hozzájari>{á.sát. Az 1033. termelési év második felére megállá-
pitott 700.000 mázsás búzákon! in-gekst az uj megállajMxIás értelmé* beír Ausztria 300.000 mázsával emelte fel. Az eddig ki nem használt liszt kontingensek egv része hazára átalakítva, további hitelkedvezményben részesül ós buza formájában Ausztriába szállítható. A megállapodás csak a mull évi termésre vonatkozik, az uj termés értékesítésével összefüggő kérdések megvitatására a római jegyzökönyvek értelmében április 5-étí* kerül sor. Hétfőn délelőtt a részletkérdéseket beszélték meg a b izakivitcl-IcI kapcsolatban a bizottság tagjai.
Az osztrák bizottság u gabonamennyiség felemeléséért egész sereg ipurcikk dolgábun kért kom-penzációt, ezekre vonatkozólag nagyjából létre ís jött a megye* zés és lehetséges, hogy már ma, kedden megtörténik a megállapo* dás aláirása.
A kormány tagjai megkezdték húsvéti szabadságukat
Budapest, március 26 A kormány tagjainak nagy része már megkezdte húsvéti pihenőjét. Gömbös Gyula miniszterelnök is vidékre utazott és csak húsvét után tér vissza Buda|>estre.
imrédy húsvét után nyújtja be a költségvetést a Házban
Budapest, március 26 A költségvetés végleges összeállítása most folyik a pénzügyminisztériumban. Imrédy Béla pénzügyminiszter április 5-én vagy 64n nagy l>eszéd kíséretében nyújtja b© a költségvetési előirányzatot a Házban.
A nagykanizsai Izr. Nőegylet közgyűlése
Vasárnap detnWn tartotta rendes évi közgyűlését a nagykanizsai Izr. Jótékony Nőegylet. Á kistcmplom teljesen megtelj ott voltak az izr. hitközség vezetótagjtti, a Nőegylet teljes hölgygárdája és nagyszáma \'érdeklődők. A közgyűlést Weisz Er-nőné elnök a Magyar 11iszekegy-gyel nyitotta meg, lendületes szavakban. Mint elnóknő, első izlieii szólott a sikej-teíjes működést ki-fpjtő, nagymultu egyesület tagjaihoz. ígéretet tett, hogy minden igyekezetnél jizon lesz, hogy a nyomor Enyhítésénél elődei példáját kövesse. A súlyos guzdasági nehézségek dacára az egyesü\'et lankadatlan buzgalommal tudta kötelességét teljesíteni tagjainak áldozatkészsége folytán. A megnyitót u közgyűlés lelkesen megéljenezte.
Dr. Rapoch Aladárné terjesztette ezután elő nagy gonddal összeállított titkári jelenlését nz egyesület működéséről. A jelentés utal arra,\' hogy az. egyesület a szegényekkel, betegekkel, öregekkel szemben meg tette a kötelességét a zsidó sziv melegével, noha az iskolakoMvha kiadásait is fedezni kellett es oda törekedett, hogy emberbaráti törek* véseinek elegei tehessen. Célját el is érte. Az összes tagok együttműködése lelte tővé tette, hogy a múllak nehézségei! után kedvező légkör alakult. Hálával emlékezett meg dr. Kahán Imréné. Weisz Er-nőné, Práger Eenencné és a többi hölgyek áldozatos munkásságáról; majd meleg elismeréssel szólt ai elnökasszohy és dr. Winkler Er-
ZALAI KÖZLÖNY
im.
Ildiié agilitásáról. Köszönetet mondott Halázs Vilmos egyesületi pénztárosnak, aki rendkívül. telkes és lm/gö működést fojtott ki a/ egyesület érdekélK ii. A/, elismerés szavaival adózik a I3uda|>estre távozott liród Ti vadaménak, dr. Friecl iHlónnét pedig örök««s tiszteletijei! választrttányi taggá választották. Hálásan emlékszik meg dr. Krátky István jKilgármesterrril, aki most közszolgálatának 20-ik évét töltötte l«e és aki mindenkor jóakarója és támogatója volt uz egyesületnek. Háláját fejeit* ki dr. Winkler lirnő főrabbi, Abramovics Márk főkántor Iránt és különösen a Zalai Közlöny szerkesztőségének, amiért az munkájaban mindenkor támogatta, a Kaszinónak és mindenkinek, aki segítségére volt eml»erbaráü munkájában.
A nagyon szép titkári jelentést lelkesen megta|>solták.
Balti:* Vilmos pénzláros lerjesz« lelte elő ezután pénztári jelentéséi és zárszámadásait, amit a közgyűlés elfogadott.
Majd a választásokra került sor titkos szavazással. A választás eredménye sorrend szerint: választmányi tagok: dr. Diskai Imréné (uj , Singer Sándorné (uj), dr. UnlIuJá-nosné, Práger Ferencné, dr. Ku-I>och Aladárné, dr. Flek Mórué, Vágó lindréné (uj), l\'\'rank Manó-né, Frank Jenőne, Klehljeid Ig-nácné, Gruuhut Henrikiiié. Számvizsgáló bizottság: Neufeld Jac-tjuesné, Nyilrai Olga, Fábián Miksa.
A balkáni egyezmény titkos záradéka a balkáni határok biztonsagát garantálja
Róma, március 20 \\ lai>ok közük a balkáni egyezmény titkos záradékának szövegét, mely a következőket tartalmazza : Az egyezmény nein irányul semmilyen balalom ellen. Az a célja, bogy a balkáni halárok biztonságát garantálja más balkáni államok tá-madásval szemben, ila a szerződő államok valamelyikét a Balkánon kivüli állam támadja meg, akkor is, ha valamelyik balkáni állam csatlakozik ehhez a támdás* hoz, az egyezmény azonnal életbelép a támadó Balkán állammal szemben. A mos,! fennálló balkáni Lerüléti rend a szerződő felek mindenikére vonatkozólug véglegesnek tekinthető.
ElhíjasodAsnál, köszvénynél és cukorbetegségeknél a természetes .Ferenc József" keserűvíz javítja a gyomor és a belek működését éa előmozdítja az emUztést.
_ llöl«y«-k figyelmébe ajánlja leg. ujabb köpeny, kosztüm és ruhakel-mélt Slnger Dlvatáruház. Rendkívül dus válaszlék, olcaó árak.
Vasárnap folytatódott és bezárult dr. Krátky István polgármester jubileumi ünneplése
A szó igaz értelmében lélekemelő voll az az ünnepség. ami Nagykanizsa társadalmát szomlia-
ton és vasárnap eggyé forrasztotta a népszerű polgármester 20 éves közszolgáluli jubileuma alkalmából.
SzoníbaNm eslo az Ipar/i5;kör nagyterméén 3311 tagú férfi-társa síig (a város egész éleiének nagyszerű keresztmetszete) a fehér asztalok mellett is msgünnepelie az évfordulói. Az első felköszöntőt dr. Ileyyi Lajos jiolgűrmeslerhclyet-les mondta a kormányzóra. I*ér-fiasan komoly és szép mondatok sorjáztak a méltóságteljes hangulatot keltő felköszöntőben, amit a le-rein díszes közönsége állva hallgatott végig.
Az ünnepi szónok Kélomm Ferenc bankigazgató volt, aki a nap sok elhangzóit beszéde után is uj oldalról ötvözte irodalmion szép szavakba a polgármestert: - uz embert, dr. Krátky Istvánban: — a Krátky Pistát. Méltatta a polgármester közszolgáluti múltját, rámutatott a városfejlesztés, a városvezetés, a kulturális és szociális téren teljesíteti, minden fronlon egész embert kívánó munkásságára.
— Közéleli férfiak — mondta egyebek közt - általában kellős életei él-nek, az egyiket a hivatali állás tógájában* a másikat a hétköznapok szűr-ke köntösében. Dr. Krátkv Istvánban nehéz volna ezt a két embert kelté, választaid. Benn® ez a dualizmus egy magasabb harmóniába olvad össz-.\'. ö nem polgármester és nem priválem-ber. 0 ennek a városnak egyszerűen legelső polgára. llusz esztendő szakadatlan munkájá, kivételes emberi kvalitások és a város életével és m.\'tt-den szükségletével való teljes fortottsága emelték öl erre a díszes piedesztálra.
— Közéleti emberek értékét alkotásaik és jwlgártársaikru gyakorolt hatásuk szerint kell megítélni. Akit sorsa emberek, közületek élére állit, műkö-
dését közérdekű alkotásokban kívánja megörökíteni. Ez nem a fáraók hlv-sága,\' akik gyarló emberi motívumok-l)ól százezrek vérző tenyerével liordat-ták össze a piramisok köveiig hanem a fejlődő éK\'t dinamikus erűje, mely vezetőinek wclckcdcieibeu, alkotásaiban éli kl magát. Különösen áll ez u tézis a magyar vidéki városok polgármestereire, akik n modem városfejlesztés korszerű gondolatától inspirálva évtizedek mulasztásalt voltak kénytelenek pár év alatt pótolni s a fejlődés tem|>óját legtöEüször a mindig konzervatív polgárság epenáDása da. eáru is diadalra vinni.
— De a városfejlesztés terén ma nagy dolgokat nem is lehet alkotni, annál több a tennivaló nius helyen. A súlypont ma a közéleti szükségle. lek és a ^polgárság leherbirőképessé-gének arányosításában és a mindenek-feleit fontos pénzügyi egyensúly biz-lositásában, valamint a társadalom kulturális és főleg szociális problémái* nak korszerű megoldásán van.
— De ebben a negatívumban nem élheti ki magát t-\'gy közület, mely itt a Dunántúlon,, a régi római telepítések helyén évtizedeken át a városi kultura zászlóvivője volt. Minden gazdasági válság ellenére feltartózhatat-lan erővel halad az filét a maga utjain. Technikai találmányok és társadalmi fejlődések uj irányba terelik a modérri városok életét, Egy uj világ vajúdása közölt egyre fokozódó nyugtalanság erjeszti a társadalmak békéjét és zavarja a lelkek egyensúlyát. A polgári ideológia számos értéke veszélyben forog.
— Ilyenkor fokozottabb mértékben kell őrködni a valláserkölcsi és hazafias gondolat felett. Aki ily nehéz időkben a város élén áll, annak egész hivatali tekintélyét és egyéni preügét kell latba vetnie* hogy a pusztuló világ erkölcsi alapjnit megmentse. Dr. Krátky István a mai kor kulturált emberének érzékeny lelkével, fogékony intelligenciájával teljesen -átérezte ennek u feladatnak jelentőségét s alkotásokra, cselekvésekre predesztinált ritka tehetségét részben erre a nagy munkára koncentrálta.
— Nincs a társadalmi életnek olyan mozzanata^ ahol irányító, cselekvő ke-
Húsvéti vásár
21-tűi 31-ig
szenzációs olcsó árakkal
Perlsz Dezső
uri ét nAi diwatAruhézAban
a „Hattyu"-hoz
a Centrállal szembe «t*
tfével ne találkoznánk.
Dr. Krátky István a polgármesteri székben, de Krátky Pista embertársai körében. Ugyamz mamd a polgármea-téri székben, mint nt ucca forgata. gában. Méltósággal viselj nehéi ftsz-tél, de kóxvetleu jó barát maradt azóta is, hogy mindnyájunk élére került.
— fis ebben a gyengéd haeéz&bcn, ebben a KnUkvpista névben benne
»van az elmúlt busz esztendő nehéz kötclességteljcsitésének legszebb jutalma. Ez a név összeköti a pplgármes. teri széket a pult mellett áldogáló, vagy a műhelyben robotoló egyszerű iwlgárral s uz uj idők uj szellemében . ledönti azokat a korlátokat, melyeket egy régi világrend felejtett itt nálunk, nincsenek társadalmi kategóriák, csak a kötelességteljesítés kategóriái vannak. Mbidnyájan egyforma polgárai vagyunk városunknak, csak a köte-lcsrég mértéke különböztet meg ben-nünket.
— Nagykanizsa város dolgozó társa, dahna nevében szeretettel, nagyrabecsüléssel és hálával keblére tűzzük dr-Krttlky Pislának, az embernek, a be. rsüleiescn végzed igaz munka Signum, l.audíszát.
A nagy tapssal fogadott beszéd után dr. Mikula Síigfriod,\'" Zalaegerszeg város főjegyzője a testvérváros köszöntését adta át lendületes és nagyon szimpatikus beszédben, meleghangú kanizsai reminlscen-dákkal. Keszthely város nevében Héischl Imre városbíró köszöntötte klasszikus szónoki ké|>ességeket és derűt csillogtató felköszöntőt, majd dr. Ilajdu Gyula méltatta a tőle megszokott szónoki rutinnal a közéleti vezetés nehéz és felelősségteljes munkáját.
— A hazában — imondta egyebek közi — minden munka a hazáért való munka. A művész alkotása, aklpek e^ész egyéniségét kell belevinni raQvé-be, épp oly közkincs, muri a szépem! munkás teljesítménye. De a közigaz. gatás emberének az igaaság keresésében -nemesük egyéniségét, hanem egész szívét, leikéi kell belevinni. A nemzeti Géniuszt, amely szárnyat lelkei ad az igazságnak,* s az ilyen munka nemcsak megnyugtatja a lelkeket, hanem m;-g is nyeri a lelkekel annak a legnagyobb óéinak, az állam rendjének, amelyért van a Hiunkás és van öz egész kózigaz. gatás és ezt a munkát csak a legteljesebb idealizmussal, a legtisztább erkölcsi felfogással és az igazság szere-leiével leivel betölteni.
i — fis az élethivatások társadalmi értéke és az az ellenérték, amelyet ezért a társadalom nyújt s amelyi\'t a társadalom a •megbecsülésben fejez kl, attól függ, liogy azt u hivatást minő erkölcsi tartalommal töltik bej s a k-i-kékben nemcsak a tisztelet érzése van meg az iguz tisztesség iránt, hanem u lelkekben megvan a hajlam; ls a tisztesség követésére, s igy az a köxftmk. cionárius az ö működési körében a lelkeknek valóságos vezére, elöljárója.
— A közigazgatásnak ilyen kiváló reprezentánsai, a lelkeknek Ilyen vezérei, elöljárói Zulaegerezeg és Készt-hely városoknak képviselői, Dr. Mikula Szigfrid városi főjegyző, Heiichl Imre Városbíró és I)r (íárdonyi Lajos he. lycltes biró urak, akiket a munka szellemének és szeretetének ünnepén Nagykanizsa megyei város nevébeu üdvözlők.
Dr. Krdiky István, a lelkes ünnep lés középí>ontjában álló polgármester valóban az emberi lelkét, a szive érzései! öntötte a felkőszön-lőkrc adotl válaszába, amely közben sokszor harsant fel a lelkes
HÚSVÉTRA ajánljuk a következő reklámárainkat:
Gyermek lack pántoscipő Női antilop pántoscipö Lack férfi félcipő Női dívatcipök Férfi félcipő
23—26 li{ P «.t», 27- 30-Ik P » »0 külfinf41* mod.ll.kb.n P ».«0 P H-M P •■<10, 10-10, ll-H P l-SO, lO\'IO, Il-t0
31 --35-lg P 8\'50
Miltényi Sándor és fia cipőáruháza, Nagykanizsa, Fő-tó 2. Városház palota.
•IMI máiclül.27.
ZALAI KÖZLÖNY
taps és élj^fi^ \'WtM^lel volt a |K)lgármtót»rhck ti a beszéde is mint a szombat délutáni, Nagykanizsa rajongó szeretete és az értő való becsületes, lankadatlan munka akarása mellett.
A szónokok sorát dr. Vérten Frigyes pécsi théologiai tanár (aki je-" lenleg lelkigyakorlatokat tart a nagYkánízsai misaziósházbai|, minden , alkalommal zsúfolt teremben) zárta le. A szónoklás klasszikus mestereinek tudásával, határozottságával és szépségével fejtette ki ae egyetlen becsület fogalmát és! annak szükségességét a közélet mezején, kapcsolatban a vallásos lé-lekkel és eme tulajdonok minta-
képéül a jubiláns polgármestert állította.
\\ bankett igen kellemos hangulatban folyt lc. Jóleső meglei>eté.s i-olt uz uj ipaj.vsköri Verid<^jlősel«ő ilynemű sneropU^ének kifogástalan siWe és az a kedves és jó miliő, amit ehhez a hatalmas, Nagykanizsáit ritkán látott méretű bankett-lvez az Iparoskór nagyterme nyújtott.
Az egész ünnepség-sorozat rendező-gárdáját őszinte elismerés ilieti. Dr. Hegyi - Lajos főjegyző irányítása mellett folyt a munka a a rendező-apparátuséiért euuttal is dr. Pottyondy József aljegyző brillírozott.
Nyukosz, El$ő Magyar Alt, Biztosító, vitézek, NTE, Urleányök Kongregációja, Mozdonyvezetők F.gyesü-lete, Kath. Legényegylet, Iparid kór, ipartestületi Dalárda, ZTE,\' Izr. Nőegylet, Stefánia, Keresztén v Nőegylet; Ev. Nőegylet, Ref. Nőegylet, Ipartestület, Onk. Tűzoltó Testület, Szanatórium Egyesület, OMKE, polgári iskolák, Közraktár rák, Keresztény Tisztviselőnők, Zenéiskola, Orvos-szövetség, Polgári Lóvészegylet, MOVE, Reviziée Liga, állampénztárak, posta, izr hitközség, reálgimnázium, görögkeleti hitközség, Notre Daine nővérek, Szent -Ilopa Leány klub* Irodalmi és Művészeti Kör, Úrasszonyok Kongregációja, ósxtálymérnókség.
kath hitközség, ügyvédi kar, dr. Mező Ferenc, Levente Labdarugó Szövotség, ker. szoc. kéményseprő-munkások.
Az egyesü/étek tisztelgése a polgármester előtt
Vasárnap, délelőtt volt a jubileum; mi ünnepének záró-aktusa a városháza tanácstermében. Zsúfolva volt a tenem az ősszieu egyesületek küldöttségeivel és a külön-külön tisztelgők disjcea porával..Az összes egyesületek ^pevében dr. Mtűachm-bacher Edvin kir. törvényszéki tanácselnök mondott nagyhatású üdvözlő beszédet, aminek nyomán ]>eroekig zúgott az ünneplés zaja. Majd dr. Królky István polgármester válaszolt szívből fakadt, meleg szavak kai. Mágics Máriaa I,eány( khib nevében hatalmas ilx>lyn-csokrot nyújtott át a polgármesternek
A vasárnapi tisztelgők névsora: hercegi erdőmestert hivatal, gyógyszerészek, PTOE -helyi csoportja, Nemzeti Ránk, felsőkereskedelmi, iskola Kaszinó, Szociális Misszió, összes elemi iskolák, Sakk Kör,
Emlékeztető
AprDto X. Az Ipartestületi Dattrda dis«. hangversenye az Ipaross»ékházb«n 0 órakor.
A Polgárt Olvasókör színielőadás^ és táncmulatsága 7 órakor Kis-kanlxsán.
ApHUi j4m: A Kerékpár Egylet tánccal egybekötött színielőadás" aa Ipartestület székházában.
AprtUi V. bérleti hangverseny (Hers LUi zongora-eatje).
ApriU" W. A Zeneiskola tanári hangversenye a Városi Színházban a piarista kápolna javára 0 órakor.
Május 2t A frontharcosok aásxlóMea-telési ünnepélye.;
Időjárás
A nagykaulzaal meteorolo^ial megfigyelő Jelentések: — hétfőn a hőmérséklet : reggel 7 órakor 4- 8 8. délután 2 órakor -f 17 0, este 9 órakor -f 9-6.
Felhőzet: Reggel és délben borult, este tiszta.
Szélirány: reggel, délben és este éctakkeleU.
(B/swkat rádió] tUnlét) a glal tatásat Jalaatl aata 10 érakari Falhfia, ilvataraa Mi várható.
vasar
Nem nyerhet, ha nlnos sorsiegyel
Ezért siessen a Hinsohler-trslikbs (Korona szálló épület), ahol az április 14-én kezdődő uj sorsjátékra Kos sorsjegyek még kaphatók.
Hivatalos árak: Egész 24, fél 12, negyed 8, nyolcad 3 P. Minden sorsjegynek egyforma a nyerési esélye!
Legnagyobb nyeremény 500.000 araoypengó!
Emlékezések a régi Kanizsáról*)
Irta: Erdfet Bálint
1690. évben Nagykanizsa vára felszabadult a török uralom alól és Nagykanizsa városa lassanként fejlődésnek indult. A mostani Főtér a város végét jelentette. Nagyobb épitkezések itt csak a vár megszűntével indultak meg. E vár tégláiból épült fel az ubióteinplom, valamint a Főtéren még mai napig is meglevő volt urasági házak, melyek később gróf Batthyány Lajos, Magyarország nádora tulajdonába mentek át. A régi temető megszűnte után, vagyis 1720. után az ezt környező területek lassanként beépültek. 1785-ben épült a mai Eötvös-téren volt négy osztályú kis gimnázium, mely hat, majd nyolcosztállyá egészítetett ki. 1821-l-en épült a felsötemplom, ugyanez éviién a zsidótemplom és az ehhez tartozó emeletes ház. A főtéri emeletes házak kőzött itt is, ott is a régi időkből fenmaradt rozoga házak még az 1880-as évek elejéről valók, ilyen volt a Gazdasági Takarékpénztár helyén a heroégi uradalomnak alacsony háza, boltozatos üzleteivel, a Weiser ház helyén tűzfalas viskók voltak, a Délzalai Takarékpénztár helyén a Kiss-féle ház Gyermek korom l>ól emlékszem, hogy ebben a házban töM> üzlethelyiség volt, hova lépcső vezetett lc. Itt volt* a Róth nevű órásbolt, melynek félajtós kirakatában ócska órák függtek. Hazamenet az iskolából (mely a mai polg. leányiskola lielyén állott) a gyermekek utja a szegényes órásüzlet előtt vitt el és hol az egyik, hol a másik gyermekcso|>ort állott meg ilt, mintha az órák látásában gyönyörködnének, i>edig csak azért tették ezt, mert az öreg órás és annak langaléta fia ezen roppant szoktak bosszankodni. Valamelyikük rendszerint kirohant az órásüzletl>ől és akkor eszeveszett futásnak eredt a gyermeksereg. Ez igy ment nap-nap utón.
Nagy kópék voltak csinytevések dolgában az inasok. Ha utjuk a városba vezetett, övék volt az utca, mely hangos volt fütyülésüktől, és lármájuktól. Ix-gtöbbet szenvedtek tőlük azok a közismert városi alakok, kiket a köz-elnevezés az akkto rí időben különféle csufne\\ekkel illetett. Ilyenek voltak : Cubak Rézi, azután Vendel Böske, aki háztartási alkalmazott volt, erős bajusza, férfivonásu arca és mély hangja tette feltűnővé. Paripa Rézi egy szegény francia nyelvtanáfnfi volt, mindig úgyszólván szaladva járt.és térdeit eközben erősen felkapta, azért kapta ezt a csúfnevet. Volt egy jólelkű traflkosnö, akit Rózsa Mamának hivtak, mert arcát erősen rózsaszínre kendőzte.
A Bérfiak közül emlékezetes egv ügynök,kit kobak körtének hivtak. Sormási Pista mint örökös lmsjsár-ujonc járt-kelt a városiján, kinek bokréta huszársapkájáról színes
srallagok sokasága csüngött plá Burkus Laci rém csttnya em^>er volt, a régi kórház halottaimnak keresztvivője. Amikor délután az egyemeletes alsó iskolából négy órakor kijöttünk, gyakran láttuk, am;nt az átelenben levő Rókns temnlom (a ma Kaszinó helyén volt) fala mellé támaszott kereszttel várta a kórház kapuján kijövő temetési menetet. Voltak a városnak még más szánalmat keltő alakjai és vanmk ma is, azonban ma már az iparostanonc iskola nevelői hatása átformálta a tanoncifjuságot. megszűnt a sok rakoncátlankodó és békében maradhatnak az utca szerencsétlenjei.
Hogy Nagykanizsa város a régmúlt időkl>en mennyi háborúskodásnak volt színhelye, ennek bizonyságai gyakran "kerülnek elő a föld alól. Nem is olyan rógen a régi ixjstaépület frontja alapzatának tövében, a telefonkábel lefektetése céljából ásott árok fenekén egymás mellett fekvő sok-sok emberi koixmyál találtak, valószínű, hogy a csontváz többi része a ki nem ásott földben maradt. Találtak? csontvázat a Kólcsey-utca elején, a Petőfi-utcában stb. A Király-utcában csatornázáskor egy mély gödröt találtak tele emberi koponyával Ezek lefejezett emberek koponyái voltak. Találtak a F5-tér és Horthy Miklós-utca keresztezésénél egy pallost is és Isten a tudója, mennyi minden rejlik még a kanizsai föld
méhében-
_ (Vége.)
•Fenti cikkünk első részében* * v»-sámapi számban sajtóhiba maradt. Nem Sárecz telep, hanem »Sárecl-ten-gcr« volt az Eötvös-téri tó neve.
Agy- éa szlvérelmesxesedésben
szenvedő egyéneknek a természetes „Ferenc József" keserűvíz megbecsülhetetlen izolgHafot tesz azáltal, hogy a béltartalmat kíméletesen távolítja el.
Értesités!
Van szerencsém értesíteni a n. é. közönséget, hogy legmodernebb
müjéggyárat
létesítettem, mely a nui kor te hygénla minden igényének megfelelő jegel gyártja. Rendeléseket háthoz szállítva már i mai naptól felveszek. I blokk á 10 kg. -.50 f. \'/, „ * 5 kg. —25 f. Szives pártfogásukat kérve, vagyok tiszteletlet WEItz ISnAc Telefon 101. utkvlzgyáro..
ffttAl KÖZLÖNY
lgH, március 27.
NAPIREND
UArolus 27, kedd
MTmfl t)iw. )éH. ffctrtt.:
Hajnal. Itr.: NImr hó 11.
Mtttl eféadésók hétktaMp 5.7 tt 9, vasárnap 3, J, 7 Íí 9 órakor.
Várő«I muteam és WnVviár rtyltvs csütörtökön éi vitlrnap délelőtt 10-től 12 óráig.
Gyógyszertári éjjeli stolgálat e hónapban* Me*Uy-Bchto rtógyskertát Fő-ut 12. m. éa a kiskanUsal gyógyazciUr.
Qőittfdő nyitva reggel 6 órától est« 6 firilg (MlfŐ, uttát, péntek délután, feétkkü tfféat ttép aéknek).
- (A wtlalflÉírt\'í sorrendje ttfiW
len ■ felsfIcm plombar») Nagycsütörtö kőn délolőtt 9 órakor szentmise, Nagy péntekeh délelőtt 9 órakor csonkami6e és szenTtx&Zétf, délután 5 órakor Je-rénflás Slralirtai. í órakor tttánla, szentség *l«étei«Vel. Nagyszombat défelOtf 7 órakor tő* és húsvéti gyertyaszentelés. 8 órakor stenbnise, délután órakor föltámadás! körmenet. HuBvét napján tlók-lőlt háromnegyed 7 órakor szentmise és húsvéti ételek megáldása. 8, !<Sl 9, 9, háromnegyed 10 é-s há-roftiiregyM 14 ÓHHeor esemfcs misék, fél 1* órakor ftrtnepl nagyiul* és szoWbesaéd. ÍWhrtán 3 órator ÖUknia.
- ÓrVoél W. ót évi külföldi tanul-ibáwyUtAHrót vfSs*térVe, rendelőmet g«etü^ry-u. 6. ehwlet, mint IjcI- és idfegfejógyáw szakorvos megnvltottam. It^odelés délelőtt 9 -12-ig, délután 3-5-ig. ür. Chidy Ssigethy Aladár.
** larMa*. Iftgatftrefc, poaptinok oxfordok éa pljámn anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségek Slágernél.
(A b*ftje*S Hc4él(é etőa<tts) a Zrinyi Miklós Ihódaimi és Mftvftzeti Kör 1083—34. évi lh*átls clkluaát vasárnap détatáu frjeate be Vegek Károly wegjrearendi reálgimnázium! tanár előadása. A mindvégig hangulatos, sokszor humoros előadás, amelyet Ve. gele tanár nagyszert közvetlenséggel adott elő ftagyoh megnyerte a kőzöh-ség tefctését M előadás a fénysugarak töréséről, összetételéről, szóródásá-ról, a színképekről és azok gyakot--lati alkalmazásáról és hasznáról szóll. Veget* tanár ezt a száminak látszó léniát is hangulatosan tudta elő-adni. Az előadás végén dr. TholwKy Zsigmond\', a Kör elnöke mondott kő-szőiftetet áz előadónak, vaiamlnt a kó-sönségnek fáradozásukért, egyben I* klentettej "hogy az előadások u jövő éBtlffiíg taahrfe|nek. A jövő ciklus a 48-as szobbrieieplezéssel kapcsolatból tartandó ünnepi Heeállssal kezdődik.
- A tan^n <Hvat újdonságai k^ol-csóbban Brónyai Divaiáraházban.
(Kittadás mz óvodában) Vasárnap \'délután 5 órakor egy érdekes £löadás keretében mütatkoBolt be "kis növendékeivel Kőnig Karolta óvónő a Nádor Uccal elemi iskolában A főképen liAra-fias és irredenta színpadi jelcnetek-|>en a Ws növendékek sok tapsot arattak. A nagyszámú közönség telkes órő me megérdemelt sikere volt a hivatott és fáradhatatlan óvónőnek.
- Húsvétra uri-, nöi- és gyermekcipők a legnagyobb válasiték-ban, a legolcsóbb áron Mllfényi Sándor é« Fia dpőáruhézában, Fő-üt 2., városházpalota.
(A i olgérl Olvasókör) húsvéthétfőn ói te pontosan 7 órai kezdollel eladja az Árva lány haj« cimü Hátkai népszínművet. At Ofvasókör műkedvelő-gárdájának Kgjobb>í állnak ki a közönség fclé, hogy pár igen kellemes órát szerezzenek az ík| hallgatóságának. Előadás után táncmulatság.
- Mártán, valódi angol, férfi kabát
és OltőtíyMÓWtek Singérnél.
Tavaszi
idényre
ajánlok:
Hölgyeknek:
Fekete HŐ! R sevró-clpő trottőr sarok \'. . .
Fekete nöi R sevró fűzős és pántos clpfl fél magas sarokkal.........\'
Fekete női divatcipők Minerva káliból, szürke gyikdisszel, magas és félmagas sarokkal
Barna nöi strapacipflk minden formába?! . .
Barna fél fűzős divatclpők, boxkalf ....
Szürke divatcipők magas és félmagas sarokkal
Uraknak:
Fekete félcipő L sevró, teljesen sima . . Fekete félcipő L sevró, lakk kapll . .
Fekete boxkalf-cipő, i" kézimunka . . . Fekete boxkalf-cipő, divatos vágott orr
Barna félboxkalf-cipő, félfrancia forma . .
Barna félboxkalf-cipő, angol forma . . . Barna félboxkalf-cipő, divatos, vágott forma
Gyermekeknek:
Fekete pántos lakkcipők: 23—2fi-ig 27—30ig 31
l» 4.90
6.80
7.80
9.80 7.80 9.80 11.80
8.80 9.80 11.80 13.80 9.80 10.80 14.80
p 5.90 p a.
Barna pántos és fél füzőscipők: 23—26-ig 27—30-ig 31-35-ig
P 4.50
P 5.50
P 6.SO
Lakk gyermekcipők szürke és drapp betéttel: ■ 19—22-ig 23—26-ig 19-22-ig 23-36-ig P 4.- P 5.- P 4.80 P 8.50
Szabó Cipőáruház
Horthy Miklós-ut 1.
(Aoj»V»ojrl hírek) I
az tlm)ill Mvw * --" í rtnife ilPSny : hrftéi ^tNnvík Annii rí alrrlí: rtfl, T^ut\'r JAwt-s vasúti MIfhlO. í* Hnfrtr* M.\'i. rii\'itmk rk. toámya, Boíf Fercnc rftld. mives & Kist Anmrin.k rtötiya. Síi. UUta (iyörny f^liimivr. is. Hofv*th .Ho-tóöitnnk rk. tt:r, Va^ /ános na^rá-mos éS fötc Waríitiialí . r|. Jeflrva, lkítWly Kcmc KSmdvtssegíil <% i\\>-lat MÍrrtnnk rk. tia; ey6r,o-
kovAwrnösierrtHí tfi II^HMwnlv Mar. fiinak rk MUiyft. — llAlillMáUk -.t>zv. Snváiy Startomé KlUk. IUW rk X>. évre, örv. Wítnrm^r. Fwcncné Kfrrr-ttrrrr Terézia rk. 42 Krutgy»!ior
r\'cr.\'nc rk. 5 h(>aaixr«,. üil Jir»a ko. cst> rk. 83 évra, SJv. Mereils, SrSddor-tlé ÍCÍlfmtrjtly MSfia ri K) éves, ker («it frtKW dpésaesM rk. » év,s, Pairs Erzsébet, hiinzönö Hí. ,18 évrrs, Mttjfca l^^ylUn (Íl.\'ia^í; özv. Horváth IgnAczné I.akahrs Terézia rk. 79 ér ár, KKln Inmn rk. 18 Var. tí* Katalin rk. 0 Mnépolr, Ba#)nyal Jutiaarra I*. 1 IrrtaspOl. — \'RUÍ«ág. kétés . Vfoll. Mihály bédagas nmter i»r. és Steinfr lkjim. itr.
— Gyermek Mkk pM etp«k 23—2A-lg P\' 4.70 iz .Meát" dp»-
1 ártihízb»n.
(StaWttati taafolytrm) A Kenu lény Jótékony Nőegylet szabdszaü lunfolyantot r;«tW« érrrilla J-iki kei riettr\'l amelynek \\Vz*«séY«i a kHanö nidtirrzurérfll rrtnert Feheter Margit női szabéi bizia nurg. A tanfolyam\'é liétig tart s elvégzés Wioritm níllék öaríllA készítésére kéjntilL \\ lariiltia IwVMkint kétszer két éntbarr finapiltatott rneg és pedig kedden és csütörtötkíp fit—5 rWig. A tandíj az e(é«r M«re rnhrd-óaszo 8 pengé. Jetenttieznl lehet a NrlfgyH\'ti titkámil, Zrinyi Miklósa 3á ssritu alatt. Az ttaOkség.
— 1\'anrsiMinalé.tan, Badapctt, Vilma Hrályo^M ""><< »«»•»
(Jégirtd Né.
Itény napiral ezvlCtt n«t<y jéjftlitr vonul tel a Kanirsritól 7 krt.r* tékv6 GáHi.trhégy felett A ma)Aiirri eU6-nagyaégu jéíszrlrrtk ekézzen Hleptík • UUM. ■ M
— iann~*l»l min-den csütörtrikfrn ééMUMt ÍO^WI 12-lg, déhrtén 0-tól S-ig és mindén -nuArnap délelőtt 10-tSl 12-ig a vérozi niupeutn helyllégében. Minden eljtalommal csere, Mi. hel 1934 alapún éa lajil caer«-főzetek beadüia ériékezitél céiJébéL
— N»l lanM rrzéret ét aalytm ru. ■trák a legsjaMi laatnokbau StMlinél.
léttpénzvásárlása után 5"/i \' "kap,amelyet bármelyik
Bonring cég
készpénzként fogad el a bevásárlásnál
ryl Sándor éa lla, cipő Ney László, Illatszertár Rilter András, url és nőidivat, rövidáru
A Bonniig-froda 4 féH* 00.)
1834. máiaiut 27
Húsvéti cipővásár
m>glapő olc»6 árakkal
Ajánlunk finnek
Ml fekete B. serróclpöket pántos, magas és alacsony sarokkal P 7-80
KI barna fél ült! él pántos cipókei, boxkatl P 9 BO KI dWatcipöket szebbnél-szebb kl-rltelben, kuban és maga-r *n. rokkal P 9\'80 161 barna c pOket izwalrlt m>nö légben P 7-BO Színes űiv.itclpökel, kulién r« 1> t sarokk I P tl-BO, 12 80 Barna férfi félcipőket Ix.x tv...
böl P 8-80
Fekele férfi félcipőket P S\'80 Barna él lakele fé\'dpSkel, t ox kalf,\'diva os angol orr, t\' trwA! disz, kézimunka P 10\'80 KI pyjama clpfiket P 6 80 djermekcipöket nloiei klvilelbcB legolcsibbanl Haoht Lajoa
ide: áTm
cipőáruháza, Fő-ut 12. sz.
(Tolvajbandát ylaUHoltaU n ko. lorl {ujjoaxláv pénzfijfyőröU és vasúti munkások) Veszedelmes tolvujszövetke-zelel leplezlek le az elmúlt, napokban Kolor jugoszláv határiWomásoii. A bűnszövetkezet, melynek pénzügyőrök és vasúti munkások voltak a \'agjai. rendszeresen fosztogatlak a Magyarországból érkező tehcrvonatokal. Az egyik őrizcibe veit pénzügyőr lakásán több mázsa Iwockacuknul és tfgyöb lo-[Kii holmit találtak.
— Férfi poupliu .Inganyag újdonságaink raktárra érkixiík. Schűlz\'Aruház.
Fogromlását
I00oo-ig megakadályozza
a HVPEROENT
azájvlzessencla. -
-- Készfti a plroslojás. Városban, és faluban egyaránt készül az ünnepre a fiatalság. Friss, eleven képekben mutatja bc a Magyar Lányok a húsvét előtti tojásfestést, nagytakarítást. Aj Otthonunk melléklet tele van szebb nól szebb kézimunkává], dlvatmjzzal, találunk benne angol leckét, konyhai recepteket, há^rtásj tunúcsokat. Előfizetés negyedévre 4 pengő.
Nő\' fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választókban kaphatók Singeméi.
- (Bájos vidám tavaszi kép kószön-a gyermekeket Az lín Újságom cimlai>-ján. Fábián Gyula tórténete Kairóról, vidám húsvéti jelenet, tojásfestós, Mese a hóvirágról, Húsvéti köszöntők, német lecke stb. teszi kedvessé és élénkké az uj számot, Az Én Újságom u legszebb húsvéti ajándék minden gyermek számára. Negyedévre 2 p.
Legszebb divatlap a Schütz kira
- Közalkalmazottak figyelmébe! Bu-
\'oráruinkat .ényegesen leszállított ára-kou árusítjuk. Hosszú .ejáratu hitelre is, kamatmentesen. Kopstein butoráru-h<i*. Horthy Mlklós-ut 4. szára.
.7" pérfl félcipők legújabb formákban barna és fekete P 10 80 az -Ideál" cipőáruházban.
- I pangóért már divátos nöi ka-•apót kap Brónyai Divatáruháxban.
ZALAI KÖ2LÓNY
SPORTÉLET
Izgalmas vérbeli küzdelmet és döntetlent eredményezett a „derbi"
NTE—Zrinyi 1:1(1:0)
Bég nem látott szép számú közön-ség vonult ki a Zrinyi pályára, liogy szemtanúja legyen a nagyfontosságú NTE—Zrinyi küzdelemnek. Az időjárás is kedveskedett n meccsnek* mert
nagyszerű fulballidő fogadja a pályára lépő csapatokat. Mint alwgy előre lát. ható volt, izgalmas küzdelmet ered-uiéuyezutt a -derbi\', mert az NTE a bajnokságért, a Zrinyi pedig az első-osztályban való bennmaradásért vette ifel a hartol. A mérkőzés a. mult évi mintára, hagyományos 1 : 1-os döntetlen eredménnyel végződólt.
A két csapat a következő felállítás-hun játszott:
NTF,: Csondor, -C.zlgler— Engclleílcr, CCsáki—Gingi—Kudioh, Farkas-Szot-lár—Jakubecz-Horváth-Gsász.
Zrinyi : Helyei, Varga-Kárpát, Be-ke-Munkácsy-Nákovits, i>oór Vei-Iák— Pum-Sflslcc—Pőcze.
Gyönyörű játékkal és öldöklő irammal kezdődik a meccs. A Zrinyi vezet szép lám adásokat és Sflslecz haialmas lövéséi Csondór r&binsonáddal véül, majd i\'um közeli nagy lövéséi Csondor komerrc tudja csak védeni. I)c ezzel mintha ki is adta volna erejét a Zrinyi, mert az NTE veszi át a jálék irányítását, szebbnél szebb támadásainak már a 10. percben van eredménye. Bittér szép lubdával kültli Farkast előre, akinek beadását Szollár kapásliól Jakubecz elé teszi, aki belövőn Vezető dugót. 1:0, Szép akció volt. Utána Csász kél szép beadását a belsők elrontják. Öröm né*ni a játékot. Jakubecz a ccnterposztról szebbnél szebb lubdákkal foglalkoztatja fel-Váltva Csttszl és Farkasl, akik tálalják fa a lü-osn-i a labdákat; de a két ósz-szekötő nincs a frelythi. A 20. ikreiben Szollár 20 mélerről bombáz kapura, de Helyei igen tud. Horváth is észrevé-teti mng.il, mert egyel lő kapura, a kapus védi. A 30. percben Farkas, Gsász Szollár a labda utja, de Szollár 5 mélerről tiszta h<1y/.cU>en a kapusba lövi u labdát. A .92. percben Gsász átmegy a védőkön, Jakubecz elé tálal,, aki körül senki sincs, és mégis a kupufál bombázza ü nugy helyzetben/
Az NTE halfsor uralja a mezőnyig a Zrinyi kapuhoz nyomják csatársorát. Farkas lő is, majd kudteh 3\'J móler-ről szépan lő„ de Helyeinek nem lehet gólj lőni. A CL\' percben a Zrinyi egyenlíthetne, de pőcze beadását I\'um H méterről Csondorba vágja.
Szünet után Farkas, Szollár akcióból utóbbi szépen lő, de Hctyol védi. Lassan átengedi az NTE a játék irányítását a Zrínyinek és most inkább u Zrinyi vun fölényben. A 15. percben I\'oor Itiszaiad a szélen és nagy helyzetben 5 méterről az oldaihálót eé\'ozza meg. Sok szép kombináció van a II félidőben ls,« d« ebben a Zrinyi jár -elől. A 27. percben Farkas 10 méteres szabadrúgása a léi: mellett süvil el. A 10. percben a tétovázó NTE védők között Vellák kiugrik és gyönyörű sarkos lövése védhetetlen. (1:1; Ez szárnyul ad u Zrínyinek-, tovább jtá. inad, Pőcze a győztes gólt is meg-szerezhetné, de közeli lövése u kapufa éléről pattan vissza.
A mérkőzés izgalmas, igazi .derbit\' volt. Az első félidőben uz NTE remekül jáls^btt és ha két összekötője van, ugy gólokkal nyeri a mérkőzést. A gólhelyzetek egész sorozatát hagyták ki. Szünet után győzött a lelkesedés, amit sajnos az NTE-nél mm láttunk. A Zrínyi az egész 11. félidő-ben szívvel-lélekkel játszott és ezen játéka alapján meg is érdemelte - az egyik pontot.
Az NTE döntetlenje daeárÜ> nem vesztette cl reményeit f liajpokffágf-íj^ "mert mindhárom "HVátléa, a KI\'AC/ SB\'l\'E és Turul* ponlol nullák le, a Zrinyi első 5 helyezett yí;özöll való
bennmaradása jK\'dig nnegszílárdull, mert egy jHinl szerzése mellett a 0. helyezett, a VOGE vereségei szonve. delt.
Az NT E-ben Csondor nagy munkáját kitűnőéit végezlc, Engelleiler szokott nagy formáját játszotta ki. A halfsorból Gingi volt a legjobbja csatársorból Jakubecz vérbeli center-já-lékol mulatott. Gsász és Farkas szebbnél szebb labdákul dobiak be, de Horváth\' mintha nem is lelt volna a pá-
Húsvéti \'\'
»>«<l« Hé|s«alsp»k,
imakSnyvek,
falvédők, szekrény-csipkék, papír-szalvétók. (ortalapik, sütemény-papírok stb. stb. legolcsóbb árban kaphatók
FI5CHEL
könyvkereskedésben
HorUiy Mlklés-ut, 1. Telefon 179. u.
lyáu. Szollár a mezőnyben \' meg v^U, mit mutatott, de kapu előtt tchelcllon, A Zrínyiben Helyei szenzációsan védett- Minden labda ragatlt a kezében, Kárpát, Varga bekkpár nagy munkál végzeit. Beke feltűnő durvaságával vétellé magát észre. A csatársorból Vellák, Fűin és a halszélre beállított Pőcze játszottak jól.
Fenyő, kaposvári biró kifogáslala-, nul vezette a meleg légkórben lefolyt izgalmas mérkőzési.
__(Ofl)
Alosztály eredmények
\'"\'KPAC—SBTC 1:1 (1:1). Ef a derbi-is döntetlen eredménnyel végződött, KTSE—B10K 0:0. KBSC-DVOGE 5:2 (3:0).\'
Levente eredmények
Bajna—l^eresk- isk. 2:0. .
Teleky—zhnyí ff. 0 :0. Barakk - Törekvés 1:0. j VOGE—Petőfi 7:0.
13 FC—Hunyadi meccs elmarttll, meri a Hunyadi nem jelent rtieg. N
Sxölöoltwány eladási \' bVp, C7yévw faltér ***Br6m Saula és Ctabagy8ngy««
oltványok, keitos/lupok far. golt akflclából k^atók QrQnfeld Adolfnál, Magyar-üt€a^25. — Ugyanott háromszobás utcai lakás május
elsejére kiádó.
VÁROSI MOZGÓ
Ma kedden utolsó napi Filléres helyárakkal!
A szeretet és a szivjóság filmje
Árvák a viharban
Két árvaleány megható története. Éjféli mise a párisi Notre-Dame templomban. Az Isteni gondviselés szemléltelése.
Minden előadás filléres.\' Előadások 3, 5, 7 és 9-|(or.
Holnap: az izgalmak filmje, a misztikus filmek koronája
A 3000 éves ember
Főszereplők: Borisz Karloff és a magyar Zita Johann.
(tor. I nája I
tnj
Közgazdaság
Terméaytftiide
Buza tlatST. (ttj) 77-ca 9S5-1010. ÍM-ltHO, 79-es 1006-10-3), 80-SI 10-15-10 <0, dunSnL <u]) 77-ea 9 :0-»60 78-as UbO-UM, ÍIHs l)70-»-«>, 60-as 980-Cnó, rois (u0 Ir20—8.30. — Zab I. r. !\'60 3 60, tr|len(trl tlsalala.l I16-8-85.
Bertiaiáiár
felhajtás 469i, tladatlan 620 Elsó-rervlü OflO—CrBJ, «xr<t«t O87-O90, SIS-dalt kózép 0-81-0-88, kónnytl 078 -OÍO. ttsó randa Sreg 080 082, ll-od isodO Cref 0-76-U-Í8, angol sUldó I, 0-S8-0-9S, .i.tunna na^rbsn 000—0-98, istr 1-06— l 10, bus l lti -1-36. félsertés 110 118.
Klsd|a a laplslajdooos Köig.id..a«l Bi. Oat.nb.rs Nyomda éa Délialal LspkUdó Vállalata Nsgyksnlzaa. Palelós kiadó: Zalst KStTilr. Intsurban lektort! Naav-snlisa 78. ssdm.
Szelvény,
melynek felmutatója 8 peagó bolti ér helyütt 1 pMgWtt veheti mag
„• fsrrfs lovsa"
cimü regényét a Z.U1 bivataiábaa.
ZALAI KÖZLÖNY
1934. március 27.
APHÓHIHDETÉSEI
ftxéna kb. 2.0 mázaa eladó. Bővebbet Sugár ut 2. Trafik.
Zangoril keletünk megvételre. Alán-latokat Melczer üvegkereikedésbe k(; (!< 1121
Finom habhliila áa lajaalahab
állandóan Irlu. Worlmann tejteiméklizlet
Vak takrftk újra tükrözéséi iámét vállalja Sllin OvegQilet, FS-ul 2. »1
XlfuliflHl felveizek. Kiufnann Károly.
Haavátra .ajat, aajtat legllnomtb bal iegolctóbban Worlmann lejteimékllzlei (F.tisébol-lér 14.) 1218
Platal ügyes aaladaaaa bejáróleányt l ére vagy Í5-ére keretek. Király Pál-utca 19. u *
Egy- ét kétaiobái likát mellékhelylaé-[ekkel...........~
gekkíl klaM Kltály ulca 20.
Fillérét layaatit-lalatasé Worlmtnn teJlermékOilel (Erisébet-tér 14.) 1219
Német vagy némelOl beaíélő klsaiaionyt *l nappalra. Clm a kiadóban "
Vl.áf.lai.raléal vennék (kard,sisak, kesztyű). Címeket a kiadóba kérek. •
Ulti raklimirak, Unom tejtenné-kck Worlmann l<)termékllzl<l. 1220
Otcsén&jjot cwfiamczibm ízctakozhalik
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi halóságtól.
2066/tkv. 1994 szánt.
Árverési hirdetmény és árverési teltételek.
Néptaksrékpénitái rt végrehillatómk rr. Virág Oynláné Dell Rajba ét Virág Qyula végrebajlátl szenvedők ellen IndH tolt végiehajlail ügyében a telakkónyvl *■ Sság a végrehajtató kérelme követkei
tébea aa IMI : LX. t.-c 185. § a éneimében alténdell az ujabb átverést SCO ar P tőkekövetelés, ennek 1(32. évi máiul hó 19. napjától |áró érvényesíthető legmagasabb kamata, l/atto váltódlj, 17 P fellő-Ijamodial kölltéggel együtt 237 P 13 mi. eddig ét 12 P Jelen kérvényért megállapított költség, valamint a caallakozottnak kimondott i dlóajtáll 1216. sz. tjkvben fog la 11 ingatlanokra Raflael Vilmos 50 P, Kaulmann Károly 250 P, Báron Reiaő 1 lg P 20 Itll.. Nigy Ilona 306 + 188 i>. Farkat Ferenc 29 P, Mituci All|oi 640 P, ugyln-ezen ét az ungjakablal 319. IX. t|kvben foglalt Ingatlanokra Keaitbelyvfdékl Takarékpénztár it 396 p tókekövetalése éa lí-tulékal bebajtáta végeit Kaulmann Károly nagykanizsai lakot kétedelmea árverési vevő ellen a nagykanlaaal klr. Jbirótág termetén levó, Dloskél Uaglakabla község ben fekvó t a
L dlóakáll 1210. sz. tjkvben, 590 hrtz-a. foglalt ház, 48. aa. a. udvar ét szántófölddel Ingatlannak Virág Oyula nevén álló Vl réazére 8CU P,
1077. bna. a. logltll szántó a Hegy melleit! Felsómezón ingatlan Va részére 30 P, 1083. hrsz, a foglalt azántó a Hegymel-lett! Felaómeaón Ingatlan l/a részére 155 P, 492le. hrez. a. foglalt azölö a Szeglalual begyen Ingatlan >/l részére 37 P,
miM. hrsz. s. foglalt szántó a Szeglslusl hegyen Ingatlan \\i részére 27 P,
972/b) hrsa. a. foglalt zét a Klsnádi lé-tikben Ingatlan \'/a részére 8 P 60 II1L,
453/a. hrsz. a. foglalt szántó a Szeglzlusi hegyen ingatlan >/• részére 20 P.
973. hrsz. a. foglalt rét a Kianádi rétekben ingatlan IA réazére 22 P.
533/6 hrsz. 9. foglalt azölö s pince a Stegfifuil begyen Ingatlan >ja részére 179 P, 533/c. hraa. a. toglalt azölö a Szeglalual hegyen IngiUan t/t részire 179 P,
SÍS/a. 2. hrsz. a. foglalt szóló és tél I Szeglalual hegyen Ingatlan \'/a téazérc 34 P, II. az ungjakablal 319. az. IJkvben 36. hraz. a. foglalt tzólö IZ Allóungl hegyen Ingatlannak végrehajtást azenvedók nevén álló \'/a részére 261 P ét 1/d. 2 28, hm.
Tüirer
a. foglalt etdö Jaktbltpuulán Ingallannik ugyimzok nevén álló Va zéttéie 260 P kikiáltási árbln é.padln I ponl Hall fal torolt Ingatlanokra éa 11 pont alatt lelto-roll Ingatlanoknak Virág Qyula nevén álló l/a részére 3490/tkv 1918. II. véfrétiel, özv. Virág Oyuláné Dell Reglns jsváts bekebelezett bsszonélvezell szolgalmi |ognalr linntirtáUvtl, — de ha Igy az aat megelőző Jelzálogot terhek ledeaetére ezennel
megállapított" 1500 pengő be nem ígértet-halálytalann.\' jog lei
klíi kerülnek ugyanazon halátnapon árvc-
nék, ti ártrerét htlálytalinni válla ■ az Ingatlanok a Szolgalmi Jo|
l lenntartáia nél-
réa alá.
méglt IZ I. p. alatt laltoroll Ingatlanok Raflael Vllmot követeléséi Illet 1368 P Ksulmsnn Károly . , 1448 P Balon Rezső . . 1768 P
Ketzlhelyvldékl Ttkirékpéntlár rt. követelését lllelóen 1888 P
Nigy Ilona köveleiéaét Illetően 2376 P Farlúi Fereae . 3316 P
Miluci Altjot , 3376 P
a II. pont alatt leltotoll Ingiltanok pedig Keiztbelyvldékl Takarékpénztár követelését Illetően 1368 P megállsplloll leg-kiaebb vételáron alul al nem adhatók.
A telekkönyvi halóiig aa irvetélnek Dlóskál köziéghlránát megtertásárs 1934. évi április hó 21. napjának d. e. 10
óráját IQil kl él li átveréal lellételeket aa 1881: LX. ic.160.fHi alapján a kővelke-idkben áiupltji meg:
I Az árverét alá eső Ingallanokst és pedig a 310. hraz. Ingatlant a kikiáltási ár Iliét él, t többit kélnarmidánál. illetve ■ megállapított legkisebb vételárnál ala-cionyibb áron eladni nem lehel. (1903. XU. L-c. M. §)
Az érvéréin! azándékozók kőteletek bánatpénzül a klkláltáil ár 10"/«-ál készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meg-hstározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapiroiban a kiküldöttnél letenni, vagya bánatpénznek előleges biró letétbe nelyezéaéröl Idállilolt letéti elismervényt a kiküldődnek áladnl éa sz ár-verétl fellételeket aláírni. (1881; LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1906: XL. I.-C. 21.§) Az aki az Ingatlanézt a kikiáltási árnál magaaabb ígéretet telt, ha többet ígérni senki sem akar, kötelea nyomban a kl-ktáltásl ár százaléka azezlnt megállapltotl bánatpénzt az álUla ígért ár ugyanannyi százalékáig HegéazltenL (1908: XLI. 25. S.)
Nagykanizsa, 1934. lebtuár hó 28. Dr. Benlzlk s. k. klr. |blró.
A kiadmány hiteléül: tut MIkó s. k, löttszt
Alulírottak megtört sziwel jelentjük, hogy a legodaadóbb gyermek, a legjobb testvér és rokon
0zv. Fried lenöné, szül. Orosz Gizella
ma reggel rövid szenvedés után 48 éves korában váratlanul elhunyt.
Drága halottunkat szerdán, f. hó 28-án a zagrebi központi temetőben fogjuk örök nyugovóra helyezni. Nagykanizsa, 1934. március 26.
LÖZV. Groaz Mlkaá.é, édesanyja, pest) Groai Nándorné, .a. Almétay Iza
Gr.ai Zilgnoud (Berlin) özv. Groii Pál.á, az. Neuburger
Gro.1 H.lfcU., törj. Steinbock Lajosné Amália (Wien) Gtm. Mér
Gro.1 Irw, térj. l-\'uchs Mllánnó (Zagreb)
Gtm. Amáll., térj. Kertész I.ajoaaé Gr.ii Érmé, testvérei.
Gtm. ZalgaMadaé, 1. Orostl Clára
(horlln) sógornői. St.lnkoek Ujo. Futh. MUéa (Zagrebi Katán L.Jm, HÓgoral.
Részvétlátogatások mellőzését kérjük.
Gabonás-zsák
egyszer használt, I. rendű minőségben, a legolcsóbban
Hirsch és Szegő cégnél kapható
Blúzok.......250-től
Kombinék......2— „
Női nadrágok ... 180 „
Műselyem harisnyák 125 „
Matt harisnyák . . 130 „
Legújabb divatú ernyők 5
förónyai nivatáru&áx
HortQy Mlklós-u/ 1. varoaQdx-pcilota.
SzfiBxácfói Baby-rntiák és
garoitarák legoloiobb árban
- P-tŐI
SAJÁT PRÉSELI^SÜ
zamatos rizling, magyarádi és kadarka bor 50 litertől felfelé előnyös árban kapható „„
PÉTER HUGÓ bor- és hordókereskedőnél.
Hirdessena Zalai Közlönyben
Kis Hggel nagy Gredménj,
ha vetéaelt és veteményeit
PÉTI-SÓ-wal
mflltágy&zza. Szükséglet nögyzetmóteroaként:
F Toléklöléknél...... 2-től 1 dóka
Virágoknál ......... 2.3.
Rózaaláknál......... 5 . 6 .
QvUmölcalákoál...... 1 „ 20 .
Főldleperaél......... 3.4.
MélnánSI ......... 5 „ 6 „
Páuttnál ......... 3 . 10 .
Burgonya kat. h.-ként NI . 100 kg. Répánál . „ 80 „ 100 . Tengerinél . ,. «> ,. 150 . Rétek ól katzálöknál 511 „ (10 .
8zólő ............ 80 , 120 „
Kalászotok... .„ 40 . 80 . (Részletes használati utssltái az érdek-lődőknekdíjmentesen rendelkezésre áll. 2 kg.-oa zaák ára 1.- P 5 . ., . 2 - f 10 ^ . . 4.- P 100 , . . 19 26 P Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya,növény védelraltzerek
stb. koreakodéaóben Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. |A bíróság mellett) Telefon 130.
liirkamunimi mittni Vállalat
MENETRENDJE
érvényes 1933. október S-tól
Iraséb.t-tár—Va.iatálloméa
425 541 826 11 20 12" 1320
1410
15 50 1736 18 Ü5 18 66 2146 23-40
1 etenyei menetrend
L.Imj.\'ÍI M. 6-46 n.zju.iuárl árt. B 00 N.gji.niíiifií i«t. 14 30 Lattajlta árt, 1646
a laptulajdonos Közgazdaai* R.-T. Gutenberg Nyomáa éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Mnyvnyomdájában NagyUniaán. (felelős üzlclvezelő: Zalai Károly.) "
74. évfolyam 70 szám
Nagykanizsa, 1934. márclui 28. szerda
Ara 12 ""ér
ZALAI KÖZLÖNY
I attkeiatőaég é» kiadóhivatal; Pfet 5. náa Megjelenik minden reggel, béttö kivételével
\'•UTIKAI RAPIL1P
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElőfUatéai ára: eRy hóra t pengő 40 Hllfa Sieikeutőeégi éa kiadóhivatalt telefon: 78. ta
Az igazi mérleg
Az a keavező politikai légkör, a melyet a római egyezmény különösen Magyarország számúra teremtett, mind élesebben kezd kibontakozni. A miniszterelnökök tanácskozása az európai érdeklődés homlokterébe állította megcsonkított országunkat s e nagyjelentőségű találkozóval kapcsolatban a külföldi sajtó még ma is foglalkozik azokkal a kérdésekkel, melyek" a magyar nemzetet^ly közelről érdekük. A gazdasági előnyökön, a kereskedelempolitikai megállapodá sok értékén messze tulmenöleg most láthatjuk csak tisztán a római tanácskozások igazi mérlegeredményét, most becsülhetjük fel csak igazán annak a nagy változásnak a fontosságát, mely Magyarország külföldi megítélésében, a trianoni magyar kérdés külföldi értékelésében az utolsó években bekövetkezett.
Európa és a nagy világ|>oltitika számára a háború befejezése óta a magyar probléma a dunai államok kértléssorozatának keretei között jelentkezik. Európa már évek óta érzi, hogy valamit tennie kell a Duna-medeuce válságban vajúdó népei érdekében, mert az az álla-l>ot, melyet Középeurópának ezen a részén a háború utáni békeszerződések lenemtettek, sokáig icnn nem tartható. Esztendők ó^\' pénzügyi és gazdasági romlás, társadalmi feszültség, nemzetközi surlódá-sok, politikai nyugtalanságok és egyéb aggasztó tünetek jellemzik a dunai államok helyzetét s figyelemreméltó, hogy e kóros elváltozások épen azokban az államokban mutatkoznak a legsúlyosabb és legveszedelmesebb mértéken, amelyek a Páriskörnyéki békeszerződések következtében hatalmas területekkel és néptömegekkel gyarapodtak^
Erezték már esztendők óta á vezető európai országok áílainfér-fiai, hogv a dunai kérdés s ennek keretei kőzött a magyar problémát valamikéin meg kell oldani. Az első kezdeményező lépések ezen a téren a francia diplomácia részéről történtek, ezeket a lépéseket azonban Prága, illetve a kisantant sugallmazta s éi>en ezért nem valósulhatott meg Tartfieuemlékezetes terve. Ezek a francia, illetve kisantant részről jövő elgondolások Magyarországot alárendelt fontosságú, elhanyagolható mennyiségnek tekintették\'s a ma-gvarságot a dunai államoknak egy ol.v csoportosulásába akarták kényszeríteni, amely esetleg némi gazdasági könnyebbséget jelent-tl volna a magyar mezőgazdaság récére, de egyszersmind őrök időkre Hietetlcnné telte volna a trianoni pékc igazságtalanságának jóvátételére irányuló magvar nemzeti tó-rekvések megvalósulását
Olyan nemzet, amely törhetetlen msz a maga jövőjében és elhivatottságában s amely saját jövőjéről
A mai minisztertanács a római külkereskedelmi tárgyalásokat készíti elő
A; magyar osztrák vegyesblzottság osztrák tagjai visszautaztak Bécsbe
Budapest, március 27 . A! magyar-osztrák vegyesbizott-ság osztrák tagjai tegnap visszautaztak Bécsbe, ahol ma tájékoztatják Dollfuss kanoellárt a tárgyalásokról. A kancellár valószínűleg azonnal hozzájárulást ad a buza-kontingens felcnilése tárgyában való megegyezéshez. Erről telefonon ér-lesitik a magyar kormányt. A megállapodást Budapesten az osztrák követ fogja aláirni.
Buda|MJst, március 27 Gömbfjf Gyula minisztereinők ma szerdán egy napra megszakítja húsvéti pihenését és visszatér Budapestre, ahol elnököl a gazdasági minisztertanácson. Ez a minisztertanács ma délelőtt kezdődik és a küszöbön álló római külkereskedelmi tárgyalások előkészítésével foglalkozik.
A csendőrség erős tűzharc alán elfogott egy tizenhárom év óta körözött rablógyilkost
Párád, március 27 A parádi csendőrség elfogott egy 13 év óta körözött rablógyilkost Tokáét János személyében akit 15)20 óta hajszolt egész 1 levesmegye csendőrsége. Takácsot kétszer el-
fogták, de mindig megszökött A csendőrség szerint 31 rablást és számo6 utonállást köpetett cl. Most is csak erős tüzhar<;julán tudták elfogni.
A kisantant vezérkari főnökeinek bukaresti tanácskozása 1
A francia és belga külügyminiszter brQssze\'I tárgyalásai i fegyverkezés kérdésében
német
Bukaresl, március 27.
A Lupta a kisantant vezérkari főnökeinek jelenlegi bukaresti tanácskozásairól a kővetkezőket irja : Reméljük, hogy a három vezérkari főnök közt
teljes megegyezés jön, léire és ez meg. fékezi a magyar tigrisek étvágyát, mert rájönnek arra liogy hatalma}!, jól felszerelt és kiképzett hadsereg védi a trianoni h«tárokat.
semmi körülmények kőzött és semmi áron lemondani nem akar; ezt a megoldási el nem fogadhatta. Ezért tanúsított tartózkodó magatartást a hivatalos magvar kül-|)olitika a francia és cseh dunai elgondolásokkal szemben s ez állásfoglalásában erős hátvédre talált Olaszországban s annak kiváló miniszterelnökében, Mussoliniban. A római egyezmény ós annak kül-főldi visszhangja most teljes mértékben igazolja ennek az állás-lantnak a cáfolhatatlan helyessé-;\' gél. A római egyezmény mindennél világosabban azt mutatja, hogy Gömbös Gyula helyes uton járt akkor, amikor kormányra jutása után bátor határozottsággal a magyar nemzet hivatalos külpolitikai programjába iktatta a trianoni béke revízióját, mindenkor hangsúlyozva azt, hogy ezt a oélt a magyarsíg békés eszközökkel kívánja elérni. A római egyezmény megmutatta a világnak azt is. hogy meg lőhet olelőni a válságban vergődő középen rópkk államok kérdését anélkül, hogy ez\\a megoldás Magyarország
és Ausztria szolgaságát jelentené. Bizonyság ez az egyezmény a világ előtt arra, hogjVvan olyan szilárd alap, arpelyen a dunai orszá-
gok békés kibontakozását fel lehel építeni, de felhívta Európa figyelmét arra is, hogy ebben az építőmunkában Magyarországot elhanyagolni, vagy mellőzni nem lehel. Végül rácáfolt a római megegyezés ,azokra a jólismerl vádasko-dásokráv is, ajnelyeket a prágai és bukaresti\'\'\'-sajtó terjesztőit esztendőkön keresztül Magyarországróls amelyek szerint a magyarság az európai béke felbontásával fegyveres erővel kívánja elszakított területeit visszaszerezni. A magyar, olasz és osztrák kormányfők egyezsége nyitott kaput hagyott mindazon államok részére, melyek csatlakozni kívánnak ehhez a megegyezéshez s ezzel az egész világ előtt fényesen dokumentálta Magyarország, Ausztria és Itália együttműködésének békés jellegét.
Ezért láthatjuk, Jfiogy az európai sajtó túlnyomó rész;- kedvezően itéli meg Magyarország bék»\'s tö-rek tuséit és világpolitikai helyzetéi. Csak közvetlen szomszédságunk, a kisantant sajtója idegeskedik még egyelőre, azonban talán ez mutatja legjobban, hogy a magvar nemzet a helyes uton halad céljai felé s ennek az útnak fontos állomása volt a római egyezmény.
A belga külügyminiszter a német fegyverkezésről
Brüsszel, március 27. Barthou francia külügyminiszter Hymans belga külügyminiszter látogatására kedden Brüsszelbe érkeztt.
A Paris Soir brüsszeli tudósítója szerint « külügyminiszterek kedden dél-lütán a német fegyverkezések ős a leszerelés kérdéséről tárgyaltak.
Az Intransigeant brüssell tudósítójának Hymans belga külügyminiszter kijelentette : Ha Németországot tovább engedik fegyverkezni, akkor ez általános fegyverkezési versenyhez, végül j>edig háborúhoz vezet. Belgium o köz-vetitő szerepéi akarja betölteni Olaszország, Anglia, Franciaország és Németország között.
Brüssél március 27 A külügyminiszterek tanácskozásáról a következő \'hivatalos közleményt adták ki: A tárgyalások során egyet értettek a német ujra-fegyverkezésekben rejlő veszedelem tekintetében és aggodalommal vitatták meg ama következményeket, melyeket a fegyverkezési verseny magaután vonna. A veszély elhárítása céljából komoly végrehaj tásT^iztosi lékokkal alátámasztott nemzetközi egyezmény aláírását tartják kívánatosnak.
Páris, március 27 Barthou francia külügyminisztert április 22-re várják Varsóba.
A francia kormány meghívta Tltulescut
Bukarest, március 27. fa■ófrancia kormány meghívta Titu-lescut,1 lHjgv jöjjön hivatalos látogn. tásra Párisbu. A látogatást, melyet áprilisban terveznek, Barthou francia külügyminiszter ugyancsak hivatalosán viszonozná Bukarestije.
Newyorkból irányították a nemzetközi kémszervezetet
Newyerk, március 27.
Az amerikai titkos polililai rendőrség nagy apparátussal íj^omoz a londoni és párisi rendőrség által felfedezett nemzetközi kémhálózat amerikai tevékenysége ügyében. Mr. Edgár Hoover, az Egyesült Államok titkos politikai rendőrségének főnöke két munkatársál Parisba küldte, hogy a francia és angol rendőrséggel karöltve nyomozzák ki a kémtársaságnak Amerikába átnyúló összeköttetéseit, főleg azért, mert az európai államok rendőrségének véleményé szerint a kémhálózat legfőbb vezetői Newyorból irányították a komplikált szervezet működését.

* \\
ZALAI KÖZLÖNY
I9i\'4. márdui 28.
Nigyarányn építkezés Balatoatenyvessn
. Mu, amikor alig van építkezés és munkaalkalom, örömmel számolunk I*\' liogy HátatonlVnvvesen tnóg erre az idényre elké-szilendő 20 villa van ma építés alatt,(<l<> ez * szám is emelkedik az ujabb építési mogblzá>okkal. Több villát nagykanizsai építési vállalkozók építenek itteni munkásokkal.
Balatonfwiyves üdülőhelyi bizottsága pedig elhatározta, hog>\' a Balatonpartján egy modem vasbeton védőgátat építtet több mint 3 km-**s szakaszon. A terveket é» költségvetést a Balaton Kikötök m. kir. felügyelősége most készítette el. Alkalmunk volt a tervek és költségvetésin; betekintést tyemi. A tervek szerint az erős, modemül megépített vasbeton gáton belül egy látváuyo&aág számba meuö 10 m széles, több mint 3 km hosszú egye-nes parkosított, padokkal és villanyvilágítással ellátod gyönyörű partt sé-tány fog késsülni;- A költségvetés sze. rint a vasbeton gátfal építése cca 105.000 P, mig a földmunkálalok, viU lánykáiul lefektetés stb. eea 215.000 P-t tesznek kl. A versenytárgyalást rövidesen kiirják. A munkálatokat a bi-zoltság még ez év őszén, amikor a vízállás a legkedvezőbb, tervezi elkészíttetni Bt a nagyarányú, több száz-ezer pengős építkezés sok száz embert fog ismét munkaalkalomhoz juttatni. Az alig egy éves Balaton/enyves üdülőhelyi bizottság fáradhatatlanul dolgozik Balatonfenyves kulturáján, •> rnult évben eea 21 km-es villanyháló-zat elkészítését produkálta, ez évben pedig ezzel a hosszú, nagykiterjedésű betongáttal és parti sétánnyal Balaton-fenyyest a legswbb kulturfürdőhelyek nívójára fogja emelni. (Sz. A.)
A pömllárl békeblró
Majdnem súlyod kimenetelű szerencséi lenség történt n cscrfői hegyen, ahol Wéber I-ajos 33\' éves nagykanizsai kereskedősegéd kevés híján áldozata lett a béldtcsi kísérletének.
Wéber Lajos dólntán egv kisebb társasággal együtl kinn volt a cscrfői hegyen, Hodict Sándor pincéjében. Szemben van egy másik plhce, amely néhány nappal ezelőtt kigyulladt, de a tüzet idejekorán sikerült eloltani: A tüzkáro-sult akkor megkérte az állandóan kinn tartózkodó" Hodkaot, hogy éjszakánk int ügyeljen az ő pincéjén mert az a gyanúja, hogy a _ pár nap előtti tüzet Is gyújtogatás Idézte: elö.
Eéen az estén Hódira Sándornál volt Németh György kanizsai mé-szánusseged is.akit fél 9 óra tájban a házigazda megkéri, hogy menjen át a s^emlxMevő pincéhez és nézze meg, reudben van-e ott minden. Németh kiment, a szobában levők azonbnn né hányi perc múlva szóváltásra lettek figyelmesek Amikor kimentek a pince elé, ott találták hevesen vitatkozva a hegy-pásztort Németh Györggyel. A hegy pásztor ugyanis kérdőre vonta Német het, hogy mit keres a szemb levő plnoe környékén és nem akarta sehogysem elhinni azt a nu^gya-rázatot. hogy becsületes szándékkal akart ott széttekinteni.
A vita egyre hevesebb lett, mire Wéber. Lajos odaállt u két einlusr közé és békíteni próbálta őket, hogy ehezlassa a félreértést. Néhány pillanat múlva a hegypásztor fegv-veri .\'Lsült és a neki háttal álló Wéber Lajost a hal lapockáján ts a fején sebesítették meg a serétek.
Németh Oyörgy nyomban értesítette a kanizsai mentőket, akik az eszméletlen embert beszállították a közkórházba
A megtámadott urilénylcnock-autolta a pénzét követető revolvere* utonállót
Vakmerő rablótámadási
A nagykanizsai hünögi krónika egy ujabb, Nagvkanissán csak nagyon ritkán előforduló esettel 1>Ő-vilit hétfőn este: vakmerő rabló-támadási kísérlet történt a Sugárul és József főhercegeit sarkán.
W. Gizella nagykanizsai urileány éjjel 11 órakor egyedül igyekezett haza József főherccg-uti lakosira Már a mozinál észrevette, hogy egy magas, eléggé jól öltözótt férfi követi, Megffl\'orsitolta lépteit, az illdőző azonban csak nem akart elmaradni. Hogy kikerülje az esetleges molesztálási, már majdnem futva haladt, amikor a Sugár-tít és József főherceg-ut sarkán az üldöző egészen mellette termett és megragadva hátulról a bálkarját, egy erélyes mozdulattal arra kényszeritette az urilánvt. hogy forduljon vissza. Az erőszakkal megállított lány haragosan fordult szembe támadójával, akinek vészt jósló szeme összevillant az övével.
— Adja i<U> a pénzét, vagy agyonlövöm I
Azzal a jobbzscbéből kirántott egy revolvert, hogy nekiszegezze a lánynak.
W. Gizella nem vesztette cl a higgadtságát, hanem egy gyors kar-lendülettel a támadó álla alá csa-jMitt az öklével, a következő pillanatban |>edig, mivel épp egyik ismerőse ablaka alatt játszódott le a támadás, odaugrott az ablakhoz és l>eko|>ogtatott. miközben segítségért kiáltott.
kísérlet a Sugár-ut végén
A támadó, aki nem volt élkcstúl-ve savat a knokc-outra, sem arra, hogy egy mígrémült lány esetleg még segítségért is mer kiáltani, amikor revolvert szegeznek a mellének, jobbnak látta addig elmenekülni, amíg reá nem szabadul a fél utca. Így azután a következő pillanatban megfordult és a sötétség leple alalt elmenekült a lakianya Irányában.
A Zalai Közlöny munkatársa löszéit a vakmerő útonállás hősnőjével, aki olyan nyugodtan mondta el a rablótámadás részleteit, mintha egy ölórai teadélután impresz-szióiról számolna be.
— Nem féltem. Tudtam, hogy semmi bajom sem történhet, hiszen nem lakailun helyen, történt a támadás. hanem olvan utcában, ahol az £lső kiáltásra fel lehet hívni az é»nl>erek figyelmét a veszedelemre. Eléggé erősön knock-otí toltam az i|>sét. azt hiszem meglazulhatott egv-kiU foga Az a gyanúm, hogy nem nagykanizsai volt az illető,, mert ahogv a félhomályban ki tudtam venni a vonásait, teljesen ismeretlen volt elöltem. Annyit meg tudtam figyelni, hogv feketcszalagos szürke kalanja volt és sötét, tavaszi felsőkabátia. A magassága lalán 170 cm. lehetett és erős vállas férfi volt. Eléggé jól volt öltözve is, ugy hogv az első pillanatban még azt hittem, hogy csak aszfaltbetyárral van dolgom*. Aztán láttam, hogv még annál is
újdonságok |>> legszebb
legolcsóbb
legnagyobb választókban
Legszebb szövetek
legnagyobb választékban
legolcsóbb áron
rosszabb: modern szegénylegény, aki csak abban különbözik elődei* tői, hogy azok \'legalább l>átran a vásárra merték vinni a bőrüket, amikor szembe kellett szállniok az őket üldöző pandúrokkal, no meg azok védtelen nők helyett inkább\' a vásárokra igyekvő kereskedőket támadták meg.
QÁDIÓ-MVSOR
Rtidapt*\', »wrda
6.45 Torna. Utána Hanglemezek. -0.45 Hirek. - 10.00 !. Nagyböjti Intelmek 1789-ben. 2. Tiz perc betegápolás (Ivógyszeradagolás. Kőiben operettrész letek. — 12.05 A Mária Terézia 1. h. gye. zenekarának hangversenye — 12.30 Hirek. - 1.30 Haris-vokálkvartett. — 2\'40 Hirek. 3.30 A rádió diákfélórája Kgy nap a szivacshalászoknál«. — 4.00 A világirodalom ördögalakjai. 4.45 Időjelzés, hirek. - 5.00 hanglemezek. — 5.45 Mécs Alajos -uli levele.
— 015 C.átl István brácsádk. — 6.45 Móriét Zsigmond : Kecskémért körkép
— 7.20 Pilinszky Zsigmond énekel. — 8.00 »Az osztrák—magyar husvéli fut-baltorna legendás elő<lei.« (Puhár István) — 8.15 Szinmüelőadás, »Arva Iaiszló király. Irta Herceg Ferenc, rendező Odrv Árpád. 10.15 Hirek. —10 30 Clgányz -nc. 11.00 Operaházi zenekar hangversenye.
Iíért : 1200 Alpesi zefte lemezeken. - 123?) Filmzene\' lemezeken. 1.10 Szórakoztatózene. 1.30 Mflvészleme zck. 3.50 Az iskolai nádtóról. 4.55 Nevelőknek.- .">.20 Dávid Nepu\'. muki János zeneszerző- müveiből. — 0.30 Zarándok ut a hősi halottak sírjaihoz. — 7.00 A datolásról szóló zene. müvek. 8.45 Időszerű anvag. 9.00 A szlmfónlkusok. 10.00 Hírek.
— 10.Í5 A kék sas. (eszperantó). -10.25 Lemewk.
Időjárás
A nagykanizsai meteorolo<lal megfigyelő jelentések r - kedden a hőmérséklet : reggel 7 órakor + 6-2. délután 2 órakor + 12 4, este 9 órakor
+ 8-2.
Felhőztf: Reggel éa délben borult, eete tiszta.
Szélirány: reggel, délben ée este északkeleti. (B/uakai rúdliJtltnUt) a
ital lutéiat |«l* nt I ••»• K> ér.ki»r. FfclhCa, *kr«t»iH»» irfS váHiatt.
Ha láradt és Izgatott, ha álmat-lan\'ágban éi gyakori fé\'elcménetben sienved, ha hasgörcs, mellnyomái vagy szlvfájás kínozza, akkor Igyék éhgyomorra 1—2 pohár természetes „Ferenc Józsel- keserllvlzet, mert ez megszünteti az emésztési »avarok okait és elhárítja a vértólul \'ít
- Köztisztviselők részére rendklvöl előnyös butorvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kiviéiben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen Is kaphatók Koprtetn bútoráruházban, Horthy Miktós-ut 4.
- _zalai kőzlOnY _
PÉNZT PÉNZT PÉNZT
jelent a sorsjegy !I
Vásároljon tehát, hogy ön is nyerhessen Milhoffer Kálmán főárusitónál, Csengery-ut 5. az uj sorsjáték április 14-én kezdődő húzására.
Főnyeremény szerencsés esetben 500.000 pengő. Nyolcad ára: 3 pengő, negyed: 6, fél: 12, egész: 24.
Az imádott hölgy pénzén a feleségével indáit kéjutazásra a szegény jazz-zenész
1084. Márdut 26__
A kerékpárlopás világrekordéra hurokra került Nagykanizsán
Szerlic9 Lajos 20 éves nagykanizsai géplakatos szemólJiéjifij^r.otó-rius kerékpártolvajt telt ártalmatlanná a nagykanizsai rendőrség.
Szertics egy lopott kerékpárt kínált eladásra, amiről bizalmasan értesítették a rendőrséget. Nyomban detektívek mentek\' ki a helyszínre, ahol sikerűit is mcgtalál-niok a fiatalembert. Szerticeet előállították a kapitányságra, ahol órákon keresztül azt állította, hogy a saját kerékpárját kínálta ■ eladásra, azonban semmivel sem tudta igazolni a tulajdonjogot. A keresztkérdések alatt végne bevallotta, hogy ugy lopta az eladásra kínált kerékpárt. Eddig ót kerék-párlopást vallott be.
I£l mondta, hogy 1931-ben a Szent Imre herceg-utcából emelt el egy gazdátlan kerékpárt, amit nyomban értékesített. Kajjott érte .30 pengőt és akkor egy időre bucsut mondott Nagykanizsának. Kiszökött Bécsbe^ ahol állítólag munkát akart keresni. Mivel nem talált és közben már a pénze\' is elfogyott, ugy segített magán, hogy ott is lopott egy kerékpárt, amivel bejárta egész Ausztriát. Tavaly, 1933-ban ismét visszajött Magyarországra és gyalog bejárta az egész Dunántúlt. A Bécsben lopott kerékpárt Ausztriából való távozása előtt adta el az egyik halármenti községben.
A dunántúli utja során elkerüli Készt he ly re is, ahonna ti \' sztüt é n egy kerékpárt vitt el magával emlékbe, Ezt is eladta útközben, amikor már nagyon szüksége volt a pénzre. Egy hónappal ezelőtt Martonvásáron lopott ,egy ujabb kerékpárt, amit pár nap múlva szintén eladott. Két héttel ezelőtt érkezett Siófokra, ahol elhat4roztu, hogy hazajön végre Nagykanizsára, mert kínozta a vágy, hogy viszontláthassa szere telt városát, llogy megvalósíthassa ezt a tervét, Siófokon is elemelt egy kerékpárt és azzal azután hazajött Nagykani* zsára, ahol ezt is el akarta adni, de késben elfogták v detektívek
A notórius kerékpártolvajt átkísérték az ügyészség fogliázéba, ahol a vizsgálóbíró dönt további sorsa felett.
Epekő-, vesekő * és hólyagkő-betegek, valamint szok, akik huiy-savai sók tu\'szaporodásában szen-v< dnek, a természetes Ferenc József kesuűviz állandó hapnáleta melled éllapo\'.ik en>hOIését érhetik el.
Szombaton éjszaka a nagykanizsai rendőrség rádióköröfés alapján őrizetbe vette a nagykanizsai állomáson Wenczel Lajos buda-l>esti jazz-zenészt, akit 390 |>engő ellopásával gyanúsítanak.
Wenczel Lajos esete tipikus fővárosi bűnügy, olyan, amilyent csak a pesti aszfalt tud kitermelni.
Wenczel ar. egyik budapesti kávéházban játszott éjszakánkint a jazx-zeitekarban. Az u körülmény, hogy nős ember, természetesen nem gátolta meg abban, hogy no tekintsen a szép-nem más képvise lőire is. Igy történt, hogy egy szép fiatalasszony addig járt esténkint a kávéházba, amig meg nem ismerkedett Wenczel Lajossal. A kölcsönös szimpátia lassan odáig erősödött, hogy megindultak a tervezgetések.
— Hej, Jia pénzem leütve, kime-hetnénk külföldre, kivinném magat is — sóhajtott fel egyszer Wenczel Lajos.
Ez a sóhaj szögel ütött a fiatal-isszony fejébe és megkérdezte Wenczeltől, hogy hová mennének, ha lenne pénze.
— Kimennénk Eranciaorszáidw, egy darabig ott élnénk, aztán 1lR-nénk tovább, világot és eml>fereket látni.
X-
Az lett a vége ezeknek a beszélgetéseknek, hogy néhány nappal ezelőtt a fiatalasszony átadott 390 pfcngőt Wenczelnek azzal, hogy váltsa meg mendkettőjük számára a vasuti jegyet Marsaille-l>e. Abban állapodtak meg, liogy március 20-án, hétfőn reggel utaznak a Déli-pályaudvarról.
Wenczel azonban ugylátszik az utolsó pillanatban mégis meggondolhatta- a dolgot, mert váratlanul közölte a feleségével, hogy csomagoljon, mert külföldre utaznak, ahol reméli, hogy nagyobb szerencse fogja kisérni. Megszerezte a maga és felesége számára az útlevelet, megváltotta a jegyeket és szoml>alon az éjszakai gyorssal elindult a házaspár Franciaország felé.
A sors azonban ugy liozta magával, hogy nem juUiattak tovább Nagykanizsáuál.
\'A* történt ugyanis, hogy a szerelmes fiatalasszony szombaton este is bement még a kávéházba, ahol Wenczel játszott, hogy az úttal kapcsolatban megbeszéljen v«le még egyetmást. Nagy mcglcj>ctésfcl hallotta azonban a zenekar tagjaitól, hogy Wencftt.^nár megvált tőlük és feleségével együtt már az éjszakai gyorssal elutazott Francia-
___~S
országivá.. az ő pénzén... és njég hozzá a... feleségével....
A becsajHHt asszony nyomban a főkapitányságra sietett, ahol lopás cimén bűnvádi feljelentést fett Wenczel Lajos ellen. A főkapitányság rádió utján kérte a nagykanizsai rendőrséget, hogy amint bfér a gyors N ugy ka ni zsára, azonpal vegye őrizetbe a jazz-zenészt. Így történt, hogy a gyorsvonat beérkezése után félórával Wenczel Lajos már a rendőrségen volt, ahol megtörten diktálta Jegyzőkönyvbe * a lopással párosult szerelmi históriát. A rendőrség hétfőn tdélben már át is adta az ügyészségnek, ahol gondoskodnak majd az elszállításáról.
Volt egyszer egy muzsikus...
TitulMOu
Emlékeztető
Aprllto 2. Az Ipartestületi Dalárda disz-hangversenye az Iparosszékházban 9 órakor.
A Polgári Olvasókör színielőadás® és táncmulatsága 7 órakor Kis-kanizsiVn.
Aprilla 7-én • A Kerékpár Egylet tánccal egybekötött szlnialőadása az Ipartestület székházában.
AprMto >t. V. bérleü hangverseny (Herz Lili zongora-estje).
AprU* U. A Zeneiskola tanári hangversenye a Városi Színházban • piarista kápolna javára 9 ómkor.
Máfus M. A frontharcosok zátalöawn. telési ünnepélye.
Értesítési
Van szerencsém értesíteni a n. é. közönséget, hogy legmodernebb
müjéggyárat
létesilellem, mely a ro i.kor és .tiygénla mindég igényének .megfelelő Jegel gyártja. Rendeléseket hlzhozsjál-lltva már a mai paptól felveszek. I blokk á 10 ka- --90 «• \'/. „ * 5 kg. -.SS 1. Szíves pártfogásukat kérve, vagyok tisztelet el WCI«Z IUKÁC .Teleion 101. etkvlzuyáioe.
HÚSVÉTRA ajánljuk a következő reklámárainkat: Éiöiiyi Sáador ós fia cipőáruháaa, *i«i!iuutfm,w2.*?árosto paiota.
ZALAI.KÖZLÖNY
1984 márditt 28
Húsvéti
üdvös 16 képeslapok, imakönyvek,
talvédők, izekrényosipkék, papírszalvéták, tortalapok, aütemény-paplrok atb. Btb Iwolcaóbb árban kaphatók
FISCHEL
könyvkereskedésben
Horthy Mlklí«:ut 1. Talafon 119. aa.
Legalább táviratok
Szekszárd, március 27. A városi kórházban meghalt Szikora Anna Miranda orosz énekeshő, kinek Oroszországiján 5000 hold birtoka volt. Végrendeletében Szekszárd várost tette meg a szovjet által elkobzott birtok és kastélyának áltu-lános örökösévé.
Brassó, március 27. A román vasutak űzletvezetősége 300 m.^gyar vasutast bocsátott el ujabban, mert a legújabb nyelvvizsgájuk nem sikerült.
Róma, március 27. Achton tengernagy, Horthy Miklós kormányzó ellenfele az otrantói ütközetben, tegnap Nápolyban 67 Véves korában elhunyt.
Pozsony, március 27. Pálffy János gróf, a család szeniora tegnap meghalt, ö volt az utolsó |>ozsonyi gróf, mint ilyen t^gja volt a főrendiháznak és zászlósura volt az országnak.
Páris, március 27. A Doumergue kormány által előkészített takarékossági intézkedések többek között (M> -80.000 tisztviselő időelőtti nyugdíjazását tervezik.
Kolozsvár, mártius 27. Gáli Jenő egyetemi hallgató, Gall Miklós magyar képviselő fia öngyilkos lett, mert a vizsgán megbuktatták. A fiatalember szubliinátot ivott és rövid szenvedés után meghalt.
Madrid, március 27. Sarragosá-ban a szindikalislák bombát dobtak egy rendőrőrszoba elé, a bomba azonban csak egy járókelőt és egy gyermeket ölt meg, í embert pedig súlyosan megsel>esitctt. A rendőröknek semmi bajuk sem történt
Madrid, március 27. A spanyol Ijclügyminiszter az elszai>orodott bandita bűncselekmények miatt hatályon kívül helyezte a haláibünr "tetés felfüggesztéséről szóló törve hy.
Ofcsón&jjot cwliamczibM szMikczfialik
Egyed Béláné nem adott mérget Róth Bélának a liszól gyilkossághoz
A Márianosztráról csak feltételesen szabadonengedett Egyed Bélá-nét Kaposvárról Nagykanizsára kisérték és Innen visszaszállítják 4 Nosztrára
Mint saját nyomozásunk alapján annak idején megírtuk, a iiszói éjjeli őr, Schmolcz István meggyilkolásával kapcsolatban Róth Béla nagykanizsai kcrcskedősegéd a somogyszentmiklósi csendöcs égen azt vallotta, hogy először méreggel próbálta láb alól eltenni Schmol-ezot, mérget szerzett be Nagykanizsán és ezt forralt Ixjrba szórta és azzal kínálta meg Schmolczot, de azt nem fogadta el a l>ort és csak ezután történt, hogy Róth lebaltáz-ta a szerencsétlen, ártatlan embert, akinek nem volt más bűne, minthogy óvást emelt anyósának férfi ügyében.
A nyomozás akkor, miután megtudta. hogy Róth Béta Nagykanizsán többek között Eyyetl Béláné-val volt ismerős, valószinüsitetle, hogy talán Egyedné szerezte a mérget és ezért körözést is adott ki ellene, miután hiábu razziázlák le érte Nagykanizsát. Egyed Bélá-
nét az egyik somogyi községijén mégis elfogták és beszállították Kajíosvárra, uhol csakhamAr kido-rült, hogy Egyed Béláné ebben az ügyijén bűntelen. Róth Béla nem tőle szerezte a mérget.
Azonban a kajjosvári kir. ügyészség visszaemlékezett, hogy Eg\\ed Bélánét hétrendbell csalás gyanúja miatt körözték és igy nem helyezték szabadlábra, hanem a karaván kir. ügyészség visszaszállította Nagykanizsára, ahol annak idején dologházra Ítélték, azonban három évi büntetés kitöltése után feltételesen szabadlábra helyezték.
A nagykanizsai kir. ügyészség most felterjesztést intézett az igaz-ságügyminiszteriumhoz, hogy az Egyed Bélánénak Níárianosztára való visszautalása iránt intézkedjék Ixigujabb ügyei miatt Egyed Bélá-pél a kaposvári törvényszék fogja felelősségre vonni.
ff ^ ff
már 15 pengőtől,
exclusiv minőségben,
nagy választékban
Kirschner Mór
divatáruházában.
NAPI HIRIK
NAPIREND
Márolus 88, uardi
Római katollkui: Kap. Ján. Proteat.: Qedeon. Isr.: Nlun hó 12.
Mozi előadáaok hétköznap 7 éa 9,
vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.

Városi muzeum és könyvtár njltva csütörtökön éi vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig.
OyógyuerUrl éj|cll aiolgálat a hónapban: Merkly Belui grógyíisrtk Fő ut 12. M. és a kiskanlasal gyójyaterlár.
QőzfUrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
— (A polgármeaier Hlhota) Dr. Krátky István polgármester budapesti hivata. los útjáról hazaérkezett.
— (öreg.serkéss kirándulás) A 374-es öregoserkésicsapat vasárnap C.saran-kó Jenő cs. tiszt vezetésével megrendezte az első tanulmányi kirándulását. Vidám kedvvel, nótaszóval indul-tak a fiuk, hogy megkezdjék a «zá-mukra annyira kedves gyaftorJatl cserkészmunkát. Délelőtt a felsőerdőben, táborozási, jeladó térképés*cti és első-segélynyújtási gyakorlatokat végeslek, délután pedig .meglátogatták Szmo\'dli* József okleveles gazdiísz mlutaméhé-szetét. Szmódics József tartalmas ós teljes szaktudást igazoló előadás keretében vezette végig a fiukkt a knéltf-szetben, majd magyaros vendéglátás után lelkes és hazafiasságra buzdító beszéddel indította útnak a csapatot. Kedves élmény veit a kiránduló csapni számára az idei tavasz első, győnyö-rü vasárnapja. Az egész kirándulás jólvégzett cserkészmunka volt.
— Húsvétra uri-, női- és gyermekcipők a legnagyobb választékban, a legolcsóbb áron Miltényi Sándor és Fia cipőáruházában, Fő-ut 2., városházpalota.
(Dr. Kőmig József a Magyar Fo»orvo«ok Egye»ül«léaek tlartelétbrl* tagja) A Magyar Fogorvosok Egyesülete közgyűlést tartott Morelll Gusztáv elnöklete alatt, amelyen a kővetkező tisztikart választották : Elnökké ismét Moreliit, alelnökökké Forgács Aladárt és Fried Sándort, főtitkárrá Aldor Istvánt, titkárrá liell^ Ernőt és Fischer Istvánt. Tiszteletbeli tagok lettek : dr Kőnig József nagykrinfzsai és Széli Miksa miskolci fogorvosok.
— Hölgyek figyelmébe ajánlja legújabb köpeny, kosztüm és ruhakel-mélt Singcr Divatáruház. Rendkívül dus választék, olcsó árak.
— (A NemifH Egység Ifjúsági eio portjának blrei) A szokásos heti ösz-szejóvetel f. hó 28-án, szerdán elmarad. A legközelebbi összejövetel április hó 4-én este 8 órakbr les* a Nem-zeli ligység helyiségében. — A mult összejövetelen elhangzott indítvánnyal kapcsolatos ^kérvényeket az áliásUliui szellemi munkások húsvétig adhatják át Várkonyi Istvánnak, ki arokat illetékes helyre továbbítja.
— A Japán duinplng sem versenyezhet azokkal az olcsó kerékpár és alkatrész árakkal, amelyeket Brandl Sándor és Fia cég fcyujt vevőinek. Tegyen próbavásárlást ..
Harisnyák, kesztyűk, retikülök,
nyakkendők, férfi és nöi fehérnemüek filléres olcsó áron! Fürst Divatcsarnok-
1134. mireiui 20
(Dfekal József sikerei llollywo. ódban) lapunk több lzlxn mugemlé-keneti kitűnő földink, Diskai József tenorista sikereiről. akinek elsőrendű szerepléseiről, mini a beérkezeti magyar művészek egyik legkiválóbbjárót állandóan megemlékezik az amerikai sajtó., Diskai József mindenült, ahol szerepel, büszkén magyarnak vallja magát és visszaemlékezikValai szülő-földjére, sikereinek bölcsőjére^ mult évben már arról volt szó, liogy Diskai hazajön Zalába és meglátogatja fivérét, dr. Diskai Imre nagykanizsai orvost, azonban «z egyes művészeti intézetek annyira igénybe veszik, hogy nem tud hosszabb időre megválni Hollywoodból. Diskai József ma olyan márka, amelyért vetekednek az első producerek. I.egujabb jelentések szerint Diskai részt vesz a Kox sludióban a Paul Martin (ugyancsak magyar származású) rendező állal készülő .Orient expresszi című sláger-fllml>en szereplő magyar jelenetekben, ahol magyar da-Iáiban gyönyőrkődhcük az amerikai közönség. Diskai szereplésével, sikereivel, elismert nugy müvészetévol az oceántuU fUmmetro|>olisban dicsőséget szerez a magyar szilieknek, főleg szűkebb pátriájának, Zalának. A legújabb amerílai lapok jelentései szerint Diskai József részi vett a Kertész főrendező által Fedák Sári tiszteletére ren-dezett estélyen is, ahol dalmüvésze. lével lenyűgözte a művészek társaságát-
— NŐI tavMil szövet és selyem ruhák a legújabb fazonokban Schülznél.
(A bridge c*apatverseny ;>retf-mto»y») A Magyar Hridge Szövetség állal a Polgári Egyletben rendezelt helyi bridge csapat-verseny befejezést nyert. Első lett a .C« csapai f, gyö-zelemmel, második lelt ar^D« csapat 5 győzelemmel és a kedvezőbb meccs-ixaitaránnyal. Az első csapat tagjai: Dr. Barta István, Dr. Kovács lAszló, Dr. Uchtenstein Sándor és Lichten-stcin Kálmán. A má>:odik tsapal tag, jai: Hlumenschejn Ferenc, Gross Ti-ber, HollándeK Angor és I)r Strém Zsigmond. Bízunk abban, liogy a j^yőz, tes csapat uz április havában Ku|>os. váron lebonyolításra kerülő kerületi csapatversenyen Imponáló tudásával és remélhető szerencsével szintén első lesz és résztvehet a BedapesL-n lebonyolításra kerülő országos csapat-verseny döntőjében is.
— Faaor-szannatóelum, Budapest, Vilma királyné-ut tí.
(Betörlek egy zaUkaroal hnliw-ürtetli®) Az elmúl téjszaka ismeret-len tettesek álkulcs segítségével betörtek Schlegi Lajos zalakarmi licites mester üzletébe, ahonnan ^különféle hentesárukat vittek el. A klskomáromi csendőrség erélyes nyomozási ipditott a tettesek kézrekeritésére.
— Márkáa, valódi angol, férfi k»bát és óltónyszövetek Singeméi.
— A falusi vendéglátás mesterség?. (Balatoni könyvtár II.) a m. kir. Balalom Intézőbizottság kiadásában jelent meg, mely a balatonmenti falusi la-kósság fürdő é idegenforgalmi neve-léset célozza. De szociális érdekeket is szolgál, midőn a szerényebb igényű, kisebb jövödelmü városi lákosság részére y- osztrák példára — lehetővé kivánja tenni a balatoni nyaralást. Ha a flalusi lakosság látja, "hogy a nyaralás gondolutának felkarolása révén külön jövedelemre tesz szert, jó mim-kása és megértő támaszai lesz a jóvö-l>en a Balaton kultuszának. A népszerűen megirt könyv szerzője Sági Ernő Miklós.
Zalai kó2lónY
osztálysorsjegyek
*« »i magyar Mr.
uritáMhra
kaphatók UJ. Hiraohler Miksa
osztilysorsJeKy IMrualtónfU (HincMu-mtlk Korona-siálló 6pUlet), ahol nearit« 25.000 P-Ci Hny«rea«»;l ti Hbbiagy »T«r»aénTt »jertek.
Kisorsolásra kerül cca 8 millió aranypengó.
Hivatalos árak: Egész: P 24, fél: P 12, negyed: P S, nyolcad: P 3. — Húzás április 14. és 17-én. >m
Most vásároljon
kerékpárt és alkatrészt! — Feltűnően olcsó árak! Pueh és Steyr Waffenrad világhírű márkás kerékpárok eladási helye:
Brandl Sándor ás Fia
Deák-tér 2. a felsőtemplomnál. Csepel gyártmányú Rapid-kerékpár 92 P.
MM h Dummik napi raliára. : KerékpiriavitúiDQIielT.
Húsvétra a legszebb ajándék
Zsolnay é* Herendi
oorcellán
porcellán
üvegáruk
Nagykanizsa, Horthy Itklós-nl 2. eladási helyiségeiben.
(Ötödik\'1 t» a Ukádflmoedá*)
Egy lakáspcrben, melyet a háztulajdonos azért indított, mert a bérifi a bért csak a hó közepén Tizetle ki, u bíróság a következő érdekes döntést hozta : A háztulajdonos bémemfi»etéa okából nem mondhat fel jogosan bérlő jének, arnlérl az nem a hónap ötödik napjáig bezáróan, banem csak a hónap közepe táján fizette A bíróság döntése szerint u háztulajdonosnak jogfenntartással kellett volna élnie, hangsúlyoznia, liogy csak időlegesen tűri el a késedelmes fizetést, vagy Igazolnia kellett volna, hogy már előzők^ is felmondással való fenyegetés súlya alatt fizetett a bérlő, mert különben nmek hiánya hall^lófagosau sajkás-jogot állapit meg.
— Női fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
— (Orvost továbbképző tanfolyam) a pécsi m. kir. Erzsébet Tudományegyetemen. llöt. április hó 7, 14, 21, 28-án, május 5, 12, 19, 26-án szombaton délűtán fél 3-tól fél 7 óráig. Jelentkezési haláridő április hó 5-ig. A tanfolyam oélja néhány fontossabb be. tegségi kór áttekintése a gyakorlat szempontjából. Előadások •. Április 7. Gyakoriali feladatok a sténhydrat-anyagcsere zavarában. 14-én. A cho-lelithessis. 21-én : A fertőző betegségek néhány fontosabb gyakorlati kérdése 28-án: A fájdalom csillapítása. Május ,5-én: Az ctrapulmonalis tub*rkuk>sJs néhány kérdése. 12-én : A lues gyó-gyilásának néhány gyakorlati kérdése, lü^n : A mandulagyulladás. 26-án : Aa allergiás megl>etegedések gyakorlati kénlése. Azok az orvos urak, okik a Továbbképző Tanfolyam nyomtatott pnogrammjál valamely oknál fogva nem kapták meg, forduljanak az (orvosi Továbbképzés pécs helyi bizottsága el-nőkéhez (Garayiu. 3.1 aki az orvosok elhelyezése és ellátása ügyében is késx séggel nyújt segítséget. Jcletkonii ugyanill lehet.
• - S pengőért már divákja női ka-lapot kap Brónyai {Divatáruházban.
(péewnapatkányok z«láb«n) Meg.
irluk, hogy Zalaegerszeg határában nemrég két pézsmapalkányl lőltek. A veszedelmes állatok, melyek gumós növényeket és kukoricát esznek, egyéb-ként pedig tönkre- teszik a vízparti töltéseket, ugylátszik már a Balaton mellé is lehúzódtak. Nemrég Zalazzán-lón, mosl pedig Keszthelyen lőttek e$V i>ézsmaj)atkányt. Ezt »z állatot AmeHkából hozták Prágába a prémje miatt annakidején. A zárt helyről azonban megszöktek és Igy kerültek először Mosonmcgyébe l-ónyay gróf birtokára, majd Zalába, sőt moat a Balaton mellé is. A halóságok mindent elkövetnek a pézsmapatkányok kipusz-Utására.
— Férfi poupltn Inganyag ujdonsá-
gaink raktárra érkeztek. Schütz Áruház.
— (Bélyeggyűjtők találkozó].) minden csütörtökön délelőtt lO-töl 12-ig, délután 6-tól 8-ig és minden vasárnap délelőtt ío-től 12-ig a városi muzéuia helyiségében. Minden alkalommal csere, Mlchel 1034 alapon és saját csera-füzetek beadása értékesítés céljából.
— Bútorvásárlás nem tfouél Toljea berendezéseket rendkívül alőnyöi réaz-leUizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstcln bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4.
Szenzációs olcsó kabátvásár megkezdődött Weisxfeldl és Fiscfier cégnél£
Következő árakban a gyermek kabátok P 8.00-tól 12.00-lg, ~ női divatkabátok P 12.90, 15.90, 19.90
ZALAI KÖZLÖNY
^mm G. B, Borsatíno w
hatalmas választékban, eddig még nem létezett olcsó árakon újból kaphatók
Efyídáraslti
Baria Alfréd A
cégnél, Fő-ut 8. m.
Ingyen szálloda >• „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizetői részére
A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. Olkilös aranytömbtől az Ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külíőldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát öumaguknak.
A »Zalai Közlöny a maga szerény Vidéki keretei közt nem tud egetverő megle|>etésckct Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartani és előfizetőinek olyan kedvezményeket .biztosítani, amelyek >Mm egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizető számára egyenlő foggal és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők.
A tZalai Közlönyt minden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel agy, esetleg két tutpon ál díjmentesen lakhatik a főváros egyik legjobb-nevű szállodájában. Szoba-számláját t. L a nZalal Közlönyt fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Kőz-lőnyt-nek anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjaikat.
A kedvezményt az újonnan belépő előfizetők is igénybe vehetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az Igényeket kielégíteni. _
—. inriautr. lnga*Ilrek, poupllnok oxfordok és pljama anyagok gyönyörű mintákban, kiváló minőségik Singeméi.
— (OlaMnrívgba uUrók figyelmébe) Április hó 2lMő| kezdve nz 1208 -1207. sz. gyorsvonatoknál a Budapest déli pu. - Venezla viszonylati 2; és 3. osztályú kocsi járatását az Isazga-tós:\'.g asg>TüntoiK és helyetto Budapest dód pu.—Bóma között egy 1. 2. 3. osztályú közvetlen kocsi járatását reu.lsz-reslletie. E változással kapefo-latban az uj tómai viszonylatú kocsi nvin ennti Triesztet és Venezia-Santa-l.uda:l, ajert mindkét irányban Auri-sináu és Vinezia-Meslne-n spVoztatlk át, cuoélfegva a Triestbe utazó utasoknak Aurisinán, mig a Wneziábu utazó utasuknak. Veuezia-Mestrc állomáson kelKálsZálani az ugyanezen vo. nattat futó Tricsti é* Venezinl \'Iwnsákba
- lAgs*>bb dlvat^p a Schütz kir4 kat. |
— a tav*sz» divat újdonságai lcgol-osóbbun Brúnyal Dtvaiúmházban. 1
Terménytőüíide
Bura tlszav. (uj) 77-es 995-10-20. 78-as 10-05—10-30, 79-es 10-Ib—10*40, HOas 10*20—10*50, dunánt. (uj) 77-es 9-60-9*70 78-as 9 70-980, 79-es 9 80—9*9?, 80-as 990-10-00, rozs (uj) !r20—5.30. — Zab I. r. 9 50-9 60, ujtengtrí tlssántuH 8*70-8*80.
1934. roárckit 26.
Csak
lakásba költözzön!
LUKÁCS GYULA oki. vegyészmérnök KAPOSVÁR.
RendK£ FEHÉR
8ert6násár ^
Felhajtás 776, eladatlan 467. Elsőrendű 0*90-092, swdett 0*87-090, Szedett közép 0*84 -0-86, könnyfl 0*78-0-80, első rendű öreg 0*80 -0*82, ll-od reodll öreg 0-76-0- 8, angol süldő I. 0-A8-0-98, szalonna nagyban OOQ-,0-96, ulr M0-114. hus 1-16 131. Mtsertás 110—118.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt Qutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó
Vállalata Nagykanizsán. \' Pelelös kiadó: Zalai Károly. Inteurban teleion: Nagykanlx^a 78. ssám.
KALAPOT XE&í\'i
- Divatos női kalapok P 2.50-től. -
Festés, átalakítás. - Horthy Miklós-uft 13.
VILMOS 88886*
SPORTÉLET
Április 22-én lesz a blrójelöl-tek gyakorlati vizsgája
t—A birótestület vizsgáztató bizottsága a Nagykanizsán meg tendereit tanfolyamon sikeresen végzett és .elméJ.-ti vizsgát tett 1)1 ró jelöltek gyakorlati viz* gáját 1931. év április hó 22-ére lüzte ki,, miért IS a birójelólteknek a hátra, lévő idő rövid tartanig miatt most már fokozottabb munkára és gyakorlatra lesz szükségük, hogy elegei tudjanak tenni az utolsó erőpróbának. Aki ezen a vizsgán átmegy, már szövetségi gyakorló birónak minősíttetik.
Húsvéti vásár
21-tfil 31-ig
szenzációs olcsó árakkal
Perlsz Dezső
uri é. női divaiíruliiiibin
a „Hattyu"-íinz
a CentrAllal szemben.
Gabonás-zsák
egyszer használt, I. rendű minőségben, a legolcsóbban
Hlrsch és Szegő cégnél kapható
p— MIKESlllll! <-j
I mindenki a helyi kereskedőknél I j éa Iparosoknál szerezze bel
nwHuilitil utam Mimi
MENETRENDJE
érvényes- 1933. október B-túl
EmltiMti^hnWMa
Vitulillométra
4\'!» 5«
|2S 11 20 IS"
13 M U\'10 16S0 17"
18M
igu 21« 2J«
> a
h i
t .tanyai manelrend
ManjMIU. B-4S M. 100
IinMMM. 1480 laliqfciM.
Qandhl *0V ttMony.fly0l*Mn.
1_1
ZALAI KÖZLÖNY
* m. ■i--?_
Tekintse meg vételkötelezettség nélkül
meggyőződhetik arról, hogy a --
a legjobbat
Nagykanizsa
Horthy MlkMo-ut.
mUirolhil.
Sopron Szombathely
Békéscsaba
Kedvező fizetési feltételek I
Dijtalan szállítás I
Récamierek garantált jó minőségben már 100 P-tö1. Modern, kényelmes fotelek 98 P-töL
j-
APRÓHIRDETÉSEI
MwrfqMM, |kényiierkólción kOivé-nyékit, olasz vOrdakerclzt sor.legyeket, ■ riny-, eiüttkoronáklt mlgia áron vásá-rol Kálmán bank, Nagykanizsa.
Ariimat rendkívül le.iálli\'nltim. Hai«-•átaa olcaón váiárolhat Kiufnann Manónál.1 7e
(fl\'itlaiaiáat, lavlUit ér kltte-lést izskszerüen végei Stern üvegei. — Pó-ut 2 81
Haasnált ruhákat veai éi elad. Hl-váiraháiltoamegyek: Márkul, Klrály-u. 31.
llluiUi lakát mellékhelyiségekkel, Imomll, dliznótartás éi kentei má|us l-re kiadd, Uvenle-u. 2. 1190
«Haláll», meghálható, 18 ív kBcfll, felvétetik Hlrsch is Siegó cégnél.
Ki/tnó
2 háromszobás lakás I. éi
II. emeleten, OuFkomfortlJi, eréllyel május I-re. Érdeklődni leh t „. Horráth é« Tál építőmesterek
72 Csengery-ut Ír.
( Is-kariiqa vetni való éa étkezési kapható Wolláknál, Horthy Mltlóa-tit
^___I2M
Hitllléses halhengeres, generál javitott ■«<4 sürgősen eladó. Aciéllrodi N gy. kanlisa^ Horthy Mlklós-ut 2.
Kétazobáá lűrdóiiobáa, délllekvétü emeleti lakéi májúin klaSé Knausi üdyvéd-
l-l11\'", h*« |ó anyagból kéiiDH, kezt-ííi-rES\'",.11\'4 B*P«fc. benilnlokomobll,
KÍliKi\'61 *>*"*■
1255
.J® «ó»atl iioba konyha a hoizétar-totó mellékhelyiséggel Hunyidl-utca 6. sz. "■« május l-ie kiadó. 1241
VÁROSI MOZGÓ
Szerdán és csfltörlökön, este 7 és 9 órakor Az örök szerelem misztériumai Filléres helyárakI
I
í
Főszereplő: Boris Karloff és a magyar filmsztár, a gyönyört! Zita Johann.
Ez a film tele van izgalommal és fantasztikummal.
I. rész: A* éli múmia. II. rész: A fáraó leánya.
A piramisok titkai. Ösi varázslatok. A főpap büne. Élve eltemetve.
A szent irattekercs. Ember vagy fantom. Az egyptomi hercegnő. A különös múmia.
A borzalmak éjszakája. Isis csodája.
Ezenkívül nagyon szép és szenzációs klsérű műsor és Magyar Híradói
Minden előadás filléres helyirakkall
HIRDETMÉNY.
Balaton bsrény fűrdö község tulajdonát képezd
borbélyüzlet
közel a fürdőstrandhoz, berendezéssel, 1934. Április 18-1 kén a
nevezett község házánál d. u. 1 órakor árverés utján a legtöbbet ígérőnek egy évre bórb-adatik, a bérelni szándékozók ott megjelenhetnek. Árverezni szándékozók tartoznak 20 pengó előleget leteol. Balatonberény, 1034. Máro. 26. i ím GEROYE FERENC, biró.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
7.053/1934. Tárgy: Járdák helyreállítása.
FeM a IMIíiikW
A város egyes utcáiban a házak előtti gyalogjárda járhatatlan rossz állapotban van.
Felkérem a háztulajdonosokat, hogy javításra szoruló járdáikat sürgősen hozzák rendbe és tegyék járhatóvá, nehogy hatósági kényszer alkalmazását kelljen elrendelnem, ami tetemes költségtöbbletet jelentene s amit a mai viszonyok körött minden lehető módon elkerülni kivánok.
Nagykanizsa, 1934, évi március hó 22-én.
Polgármester.
ZALAI gOZLONV
Nincs egyebünk, csak a remény,
amely könnyen valóra válhat, ha aorsj*gy*l« nálunk szerzi be a most meginduló húzáshoz
A boldogság madara ki tudja hol áll meg ?
Ne kOldJe pénzét Idegenbe
éa sorsjegyeit feltétlen vegye meg a
m. kir. DOHÁNYriAGYÁRUDÁBAN
115 Horthy Miklós u. 2. Címre kírjük ügyelni.
Hirdessena Zalai Közlönyben
Blúzok 250-től
Kombinék......2 — „
Női nadrágok . . . 180 *
Műselyem harisnyák 125 „ f^EÍ
Matt harisnyák .. 130 ,, 4rtao
Legújabb divatú ernyők 5"— P-től
förónyai mvatáruf>áx
HoriOy Mlklós-ut 1. Vár^\'sQdx-paloia.
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonkint 20 fillért
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában Fő-ut 5.
valamint
Krétky QyBrgy és ifj. Hirsohlep Miksa dohányárudíjában, Fiachel Ede és Sohleea Testvérek
könyv- és paplrkereskedésében, Horváth Jézeef ujságárudájában.
Olasz svsntasrdlsl. fiatalság tsnk-forms tiborkapuja.
-----------■---- — ------- „ .a..n-iu, ma lauur KBpUJB.
NfltaiM s IW*|d« Közgazdasági R.-T. Qul.nbcr, Nyomda és Délulal Lapkisáé VU1«1,U könyvnyomdájába Nsgykanlz^ (Telelő. MdvmW, Zal.l Károly.)
1934 március 28.
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
1951/tkv. 1934. nála.
Árverési hirdetmény él Árverési feltételek.
Dr. B«ck Dezsöjvágtebaltilónak MuU János (nős Thum BorblMvil) végrells|tásl ssem-no ellen indított végrehajtási agyé-ben a telekkönyvi hatáság a végrehajtató kérelme követkeslében la 18SI : LX. t.-c. 170. § á értelmében elrendeli az ujabb árverést 568 P tőke, ennek 1P32. uept. 7. rúpiától |áró W/o kamata. i/Mo vállódl|, 30 P 20 f/11, eddig és a leien kérvényéri 11 P megállapított költség, valamint s cssüskoioltnsk kimondott Flscfal János t»00 P töke és jár behajtása végett, a negykanlseai kir. Ibiróság lerülelén ievó. Szeneinek körségben lem s I
L aiepetnekl 84. SS. ijkvben, 99. hris-a. foglalt ház, 168. aa. a. udvar és kerttel Ingatlan végrehajtást szenvedő nevén álló Me részére 80) P.
11 szepetnekl 2Í8. ss. tjkvben 3«/b rét 1 Klsrétl daltben végrehajtást ssenvedö nevén álló lngallanra 30 P,
1776/a. hraa. a. foglalt rét a MalomréU diliben Ingatlanra 40 P,
2317/a. hrax. a. foglalt szántó s Ktssze-pelnekl dűlőben Ingsllanrs 100 P,
MS3/b. hrsz. a. foglall szánH a Kissze-petnekl dűlőben Ingatlanra 120 P,
2669/c. hraa. a. foglelt rét ■ Kereszttel dűlőben Ing 40 P kikiáltási árban, de at In. punok végrehajtató követelését lile lóén
P megállapított legkisebb vételáron aiui <1 nem adbltók sir.,1 hogy amennyiben bármelyik Ignatlan vételárából a meg. elöxö terhek fedezetet nyu k, u többi Ingatlanok aiok levonása ulán 1. maradó legkisebb véte\'áron, vagv ha es kisebb a haslngallan a kikiáltási ár telénél. egyéb Ingatlan ennek kétharmadánál alacsonyabb áron el nem adható.
A telekkönyvi hatóság ss árverésnek Ssepetnek köziégházánál megtartására 1934. évi április hó 13. napjának O, a. 10 óráját m-l kl és ss árvuásl fettételeket szlJ8I:LX.tc.l50.}-a alapján s következőkben állapítja meg:
1. As árverés alt esö ingatlanokat és pedig a 99. hru. ingatlsnt a klkláltltl ár Miénél, a többit kétharmadánál, illetve a aegáiUpttott legkisebb vételárnál als. csonyabb áron eladni nem lehat. (1906. XLL t-c, 36. i)
As árverelnl siándékoiók kötelesek bá-natpéruttl a tdkláltáal ár ItWo-át kéezpénz-ben, vagy as 1881 ; LX. t.-c. 43. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges biró leiétbe helyeséséről kiállított leteti elismervény! s kiküldöttnek átadni é> sz árverési fellételeket aláírni. (1881; LX. t.-c. 147, 160, 170. §§.; 1908: XL. L-c. 31.8.)
As, aki az Ingatlanért a kikiáltási érnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar. kötelea nyomban a kl-kiáltás! ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt is áltsla igét! ár ugyanannyi százalékáig kiegészítene (1908: Xtl. 33. í)
Nagykanizsa, 1934. lebrnár hó 35. Dr. Bentzlk s. k. kir. |blró.
A kiadmány hiteléül: IMI Mlkő s. k.. főtiszt
Rügyfakadás előtt egf héttel :
100 liter vízben feloldva oldattal
Rügyfakadáa éa vlrágiás közötti Időben: alma-, körte- éa szilvatákat. Sz rombulláskor: őszibarackfákat 100 liter vízben feloldva 1 kgr. .Solbár\' és l/s kgr. .Pronlkol" oidsltel.
Hernvóenyvgyürüket most már sürgősen fel kell rakni.
Sebhelyek és a vágott felületek .Almola* vagy .PomrinnsI\'kenendőkbe.
Melegágyakban a lótetü ,Arvetin"-nal
Irtható.
Fenti védőszersk, ottávlaaa
ORSZÁG JÓZSEF
rnsg. műtrágya, zsák. növényvédelmi szaréit kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett.)
Pk. I22IP/1932. SS. 1932. vghtől 191. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Oold Ödön győri ügyvéd\' által képv. Magyar Waggon éaOépgyár rt győri bel. cég javára 1367 P 94 tiirhátralákos tőke és több követelés járulékai erejéig a nagykanizsai kir. járásbíróság 1931. évi 860Ü. ss. végzésével elrendelt Eleiégltfaiyégrebajlás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi március ho 14 éa lefoglalt 2 tU P-re becsült Ingóságokra a nagykantssal kir. járáblróság fenti számú végsésével as érverés elrendeltetvén, annak az >908. évi XLL t-c 30. S-a alapján a fent megnevezett a a fogtáléi! jegyzőkönyvből ki nem tünö más foglaltatok javára la az érvéréé megtartását eliendelem Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 13. hássa., Pléh István-léle gsrsgében leendő megtartásárs hsllridóül 1094. évi április hó 4. napjának délelőtt 12 órájs tüzelik kl, smlkor s bíróilag leloglalt .Rába\' teherautó s egyéb Ingóságokai a leg őbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáronalul Is — de « klkllltási ár kétharmadánál alacsonysbban csak a végrehajisai szenvedő beleegyezésével, el logom adni. Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási árs egyezer pengőn felül vsa, az 6610931. M. EL számú rendelet értelmeben caek ások árvereshetnek, akik a kikiáltási ár egytized részát bánatpénzül leteszik.
Nsgykanlzsa, 1934. évi március hő 9-én.
Elek László s. k.
kir. blr. végrehsjló. "» mint bírósági kiküldött.
PS-u<
74, évfolyam 71. szám Nagykanizsa, 1034. március 29. csütörtök Ara 12 fillér
Kis haszon — nagy forgalom
A ma rohanó életet élő ember számára, hogy mit jelent a telefon, azt feleelegei bővebben fejtegetni. A modern technikának ez a vívmánya valósággal nélkülözheletlena kereskedelmi életben, mélynek egész vérkeringése az intézkedések minél gyoreabb közvetítésén alapszik. A kereskedelem áltai megkövetelt mozgékonyság nélkülözhetetlen segédeszközévé avatja a telefont a kereskedő számára.
A gazdasági és kereskedelmi élet igényein kívül azonban a magán* életben is nagy könnye bliséget jelent a telefon azok számra, akiknek hivatásuknál, foglalkozásuknál vagy életkörülményeiknél fogva szükségük van arra, hogy a távbeszélő forgalom hálózatába beka(>csolód-japak.
Annak ellenére tehát., hogy az élet majdnem minden terén nélkülözhetetlen a ma embere számára a telefon, mégis az utóbbi években rohamos csökkenéssel egyre kevesebb. lett; azoknak a száma, akik igénybe vették. A tclcfónelőfizclők rohamos apadásának a súlyos gazdasági helyzeten kivül legfőkép a posta által tul magasan megállapított százhúsz pengő belépési dij volt az oka.
Az egész magyar közvélemény tehát a legnagyobb örömmel veszi tudomásul, hogy a kereskedelmi mi niszter április 1-től kezdve az eddigi százhúsz |>engős dijat olykép szállítja le husz pengőre, hogy azt a posta az előfizetőnek kilépése esetén visszatéríti.
Minden reális üzlet alapja : a minél nagyobb forgalom. Ez az elv ép ugy vonatkozik a magán-, mint az állami üzemekre, melyek hatalmas. adminisztrációja csak akkor rentábilis, ha ezeket az üzemeket az állampolgárok minél nagyobb száma veszi igénybe. A távbeszélő népszerűsítése érdekében nincs jobb propaganda a dijak leszállításánál, mert ez teszi a telefont hozzáférhetőbbé a szerényebb jövc-dolmü, de szélesebb néprétegek számára.
Az igények 6s szükségletek ma is fennállónak. Az emberek ma sem mondanak le szívesen mindarról, ami az életet kényelmessé teszi, eddig azonban a magas tarifa igen sokakat zárt el a telefon használata elől.
A távbeszélő belépési dijának törlésével tulajdonképen a Gömbitf-féle nemzeti munkaterv 68-ik pontját\' valósította meg a kereskedelmi miniszter. A nemzeti munkatervnek 68-ik jxmtja szerint ugyanis a kor-jnány nem tekinti csupán haszonszerzésre irányuló állami intézményeknek a vasul irt. a posta, távíró 6s telefonüzomet. Ez a pont határozottan kimondja, hogy a Kormány az állami üzemek tarifáit oly Wp.kívánja megállapítani, hogy
ezek az üzemek a termelés érdekeit szolgálhassák. A termelés érdeke pedig a mai viszonyok között olcsó< ságot, a dijuk és árak leszállítását köveleli.
A telefon ármérséklése tulajdonkép üdvös folytatását Jelenti a Máv által kezdeményezett filléres utazások rendszerének. Hisszük és reméljük, hogy az első kezdeményező lépésekel további árleszállitá sok követik. Reméljük, hogy sor kerül a poslai levéljKirtó, táviródij és távbeszélődíj leszállítására, valamint a vasúti személyszállítás költségeinek olcsóbbá tételére is, mely intézkedéseket a gyakorlati élet
Páris, március 28 A pénzügyminiszter szerdán terjesztette a minisztertanács elé a -1 milliárd frankos takarékossági tervezetet, mely a következő mbgtaka-ritásokat reméli: a tisztviselői fizetéseknek 5—8 százalékos csökkentése 300 millió frankos megtakarítást. 80 000 tisztviselő nyugdíjaztatása egymilliárdot, az állás halmozások és különböző adókedvezmények megszüntetése 1000 milliót, a hadiözvegyek és hadigondozottak nyugdijának csökkentése pedig 700 millió megtakarítást eredményezne. \'
Budapest, március 28 Gőmbt* Gyüla miniszterelnök elnöklete alatt szerdán délelőtt gazdasági miniszteri értekezlet volt, amelyen Imrédy, Kállai/, Fabiiuji miniszterek és Winkler fstyán, n Külkereskedelmi Hivatal vezfctöje vettek részi. A meglwszélés soráiíU miniszterelnök közölte azokat a fizemi>onlokat és irányelveket, melyek figyelembevételével a magyar
bizonyára a forgalom fellendülésével és az állami üzemek jövedelmezőségének emelésével fogja jutalmazni.
Igen üdvös lenne, ha a «kis haszon — nagy forgalom• politikáját magukévá tennék a magángazda-sági életnek azok a szervezetei is, amelyek i)ia irányitó befolyást gyakorolnak az árak alakulására.
A nemzeti munkaterv 68-ik pont-ja csak ugy lesz valóban nemzeti munkatervvé, ha az- nemcsak az állami, hanem a nemzeti kereskedelmet alkotó magánüzemekben is, a magánkereskedelemben is kifejezésre jut.
Páris, március 28 Barthou francia külügyminiszter keddi brüsseli utja tulajdonkép kezdete ama látogatási sorozatnak, emlyeket a külügyminiszter a jövő hónapban a különböző európai fővárosokban tenni szándékozik.
Barthou április 21-én indul varsói uljára. Április 21-én Krakkóija, onnan |>edig 2 napra Prágába megy. Lehetséges, hogy felhasználja az alkalmat arra is, hogy körútján Bukarestije is ellátogasson
A francia kormány Titulcseut hivatalos látogatásra hívta Párisba.
küldöttség majd Rómában folytat tárgyalásokat. Ezután részletes meg beszélés következett az egyes kérdésekről. A római tárgyaiásók április 5-én kezdődnek és Winkleí^Jstván vezetésével a magvar küldöttség április 3-án indul Rómába. Gömbös miniszterelnök, aki csuk a szerdai értekezletre szakította meg pihenését, az értekezlet után nyomban vi-dékre>jilazolt.
Borravaló rendelet
A kereskedelmi minisztériumban rendelettervezetet készítettk a borravaló rendszer eltörléséről. A tervezetet megküldötiék a szállodások, vendéglősök és kávésok ipartestületének, a kereskedelmi miniszter pedig április 10-én az érdekeltségekkel tartandó ankéten vitatja meg ezt a kérdést.
Javul a gazdasági horizont
A tenyészállatvásáron a vásárlás összege az idén 790.000 pengőt tett ki a tavalyi 380.000 |>engövel szemben. Az átlagárak kb. 30 százalékkal multák felül a tavalyiakat.
Az uj állami kO tségvetés
Összeállítására vonatkozó tárgyalások befejezettnek tekinthetők. Jól értesült körökben 755 millió i>engős közigazgatási végösszegről beszélnek és ezt az előirányzatot is csak akkor látják elérhetőnek, ha a kormány a nyugdíjtörvény végrehajtásánál megállapított szempontok-át a valóságban is követni fogja. A nyugdíjtörvény végrehajtására vonatkozólag egyébként már megkezdődlek va/ kormányzat intézkedései Is. A napvrtri évben )>efejeződik annak a 2500 tisztviselőnek a nyugdíjaztatása, illetve végelbánás alá vonása, akiket a törvény alapján erre kiválasztanak. \\
A sziámi király Budapesten
Budapest, március 28 A sziámi király Gömbös miniszterelnök meghívására Szent István hetében Budapestre jön, ahol egy hetet akar tölteni.
Három halálos ítélet /
a nerb király elten elfikéultett merénylet Miatt
Belgrád, március 28 A belgrádi törvényszék szerdán hirdetett ítéletet Orcb Péter és két társa, Begovics és Podgorelev vádlottak ügyében, akik inintazUslasa külföldön székelő terror szervezet tagjai, merényletet készítettek elő Sándor szerb király ellen Zágráb-ban. Mind a három vádlottat halálra ítélték.
A felmentett Gajda tábornok a felsőbíróságon félévi börtönt kapott
Brünn, március 28 A brünni biróság annak idején Kobzsinek Lászlót, aki a brünni kaszárnya ellejt társaival együtt támadást intézet, hat évi börtöjjre ítélte. A legfelsőbb törvényszék ma tárgyalta ezl az ügyet és Kobzsin.-k büntetését 12 évi börtönre emelte ,fe|. Egyúttal a brünni biróság által felmentett Gajda Rudolf tábornokot is bűnösnek mondotta k^, mert tudomása volt arról, hogy összeesküvést készítettek elő és nem jc-
Valuta-manöver volt a titokzatos pénz-küldözgetés
Országos bűnszövetkezet dolgozott a megszállt terflletek bevonásával
Budapest, március 28 A titokzatos pénzküldemények Ügyében a szálak a vidékre is elnyúlnak. A valutaügyészség nyomozása már két pozitív eredményre vezetett. Első eredmény : egv valuta ügyben ^gyanúsított ember írása azonos annak a kézírásával, aki a postautalványokat Huszti\' Ibolya néven megcímezte. Második : valósá-
gos országos szervezet dolgozott, megszállott területek behálózásávid is arra, hogy a megszállott területeken valutában kaj>ott összegeket Magyarországra csempéssze, itt a valutát |>engőre váltsa zugárfolyamon és aztán pengő értékben küldjön egyes követeléseket az arra illetékeseknek Huszti Ibolya nevével.
Gazdasági ügyek a belpolitikai élet homloktorében
Minisztertanács a római részleMárgyalások anyaga felett Az n/ költségvetés és a nyugdíjtörvény
A fizetések csökkentésével és az adókedvezmények megszüntetésével takarékoskodik Franciaország
A francia kQIQgymlnlszter kontremln uazásal
ZAiAI mSP-QNY

Húsvéti tdimig képMlapok, iNiaklnyiraki
tiüTédflk, szokl^nyoalpkék, paplr-ruűrílAk. lortalapok. •ütomtój-pa pírok »lb. «Uj. logoloaíbb Árban kaphatók
FI5CHEL
kőnyvkere a kedésban
Horthy Miklósát 1. T#l«tw Ha
lentette a hatóságoknak. Gajda tábornokot ezért 6 havi börtönre itétto a legfelsőbb bíróság.
Staviszky és a francia hadi-titkok
London, március 28 A Daily Express art Írja, hogy a Staviszky botránnyal kapcsolatos korrupció teljesen áthatotta a francia kormánynak minden ágát, mindennap uj bizonyítékok merülnek fel arra, hogy Staviszky roesz-sze elágazó nemzetközi kémszervezet feje volt és Franciaországnak ma már alig van katonai titka.
A megyéspüspök megerősítette a Kath. Legényegylet választásét
A nagykanizsai Kath. Legény egy-let március 4-én tartotta tiszt-ujitó közgyűlését. Az eredményt a szabályok értelmében Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, egyliázi elnök felterjesztette jóváhagyás végett dr. Holt Nándor megyés-püspökhöz.
A felterjesztésre ma jött inog a válasz a veszprémi aulától a püspök aláírásával, amely közli, ht^y a választást teljes egészében tudomásul veszi és egyben dr. Muisch?nbach?r Edvin törvényszéki tanácselnököt a nagykanizsai Kath. Legényegylet világi elnöki tisztében megerősíti. Záradékában a püspök örömének ad kifejezést, hogy az eddigi világi elnök ismét vállalta ezt a nem mindig könnyű tisztséget és örül, hogy a tagok bizalma ilyen derék világi katolikus íérfj,uban összpontosult.
A megyéspüspök meleg főpász-tori sorai legjobban igazolják azt a szép munkát, amit a vezetőség a Kath. legényegyletben kifejt. A konkolyhtntők aknamunkája |>edig, amely a legényegyleten keresztül még a főpásztor személyét is megengedhetőnek találta arra, hogy az önző bosszú müvébe belekeverje, —■ megkapta a méltó választ a le-gényegyleli elnökség munkájának elismerésében és a kifogásokkal megtámadott választás teljes mértékű igazolásában.
Ma érkezik az idei első olasz cserevonat Nagykanizsára
A nagykanizsai plasz-barátok ünnepélyesen fogadják a vonlot a határá lomáson
Idegenforgalmunk a múlt esztendőben örvendetesen fellendült Az idei esztendő -r a jelenségek szerint — méltó folytatása lesz a tavalyi élénk idegénforgalomnak és ahogy a jelek mutatják, sok-sok ezer külföldi fogja ismét megismerni 1 íazánk szépségeit, a magyar nép nemességét, szomorú trianoni sorsunkat és igazságunkat.
Az idei első olasz csere-vonat ma, csütörtökön este Ö óra 25 perckot} fut be a nagykanizsai pályaudvar-^ raN ahol fél órán át időzik, majd tovamegy Budapest felé. Ebből az alkalomból Nagykanizsa város a megszokott magyar vendégszeretet-* tel, lelkesedéssel fogadja az olasz nemzet fiait, akik számtalanszor tanújelét adták baráti érzelmeiknek Magyarország népével szemben. A pályaudvar fel lesz diszitve virágokkal és zászlókkal. A nagykanizsai Olasz-barátok Köre i>edig, élén dr. Szabó Zsigmonddal és Szekál ja Jakabbal meleg ünjieplésben fogják részesíteni és olasz nyelven üdvözölni.
Fplkéretik Nagykanizsa város hazafias közönsége, jhogv az olasz vendégek megérkezéséhez minél nagyobb számban jöjjenek ki az állomásra, hogy impozánsan fogadhassuk azokat, akik az egész világ
előtt tanúságot tettek a magyar ; mellett.
Felkérem a nagykanizsai Olaszbarátok Körének eddig jelentkezeti .tagjait, hogy az olasz vendégek fo« gadtatásánál minél nagyobb szákiban jelenjenek meg. Dr. Szabó Zsigmond.
Időjárás
A nagykanizsai meteorolosdal megfigyelő jelentőnek: — kedden a hőmérséklet : reggel 7 érakor + fl-2, délután 2 órakor +14*0, este 9 órakor
+ 9 0.
Felházéi: Reggel éa délben borult, eate tiazta.
Szélirány: reggel, délben és este északkeleti.
(Bj unkát rádiójtknléil a SUt^relé-«UI ln«é>»tH»UMt| ••«• 10 érákon FalhSSf alvataraa l*S vérhaté.
A hat gyakori teltsége, a rekesz
erötebb feltolódis*, majtájékl fájdalmak,\'emésxlési nehézségek, gyoraor-bfMhurut ég íArgigág a természetes „Farano József" keserűvíz használata álla\' megszüntethetők és az agy, a fzem, tüdő vagy síiv felé irányuló véttolulftsok ellensulyozhatók. Nagynevű orvosok igazolják hogy a Ferano József vizzel — kivállkép az ü ő fle>mód következtében jelentkező bajoknál és a kri ikus kor betegség-In*! — feltűnően jó eredményeket lehet elérni.
Húsvéti vásár
21-től 31-lg
szenzációs olut árakkal
Perlsz Dezső
uri és nSi divatémhézéban
a ,,Hattyu"-hoz
a Oentréllal szemben.
Sz< sz 3p rul-ijvetb
le l« gazebbsiöveteh ^nagyobb választélibon jgolcsóbb áron
§ükJkéá26an
DIVATCSEVEOÉS
Rovatvezető: BtiU lUt
Fehérnemű, pongyola, pizsama
A fehérnemű mindig követi a ruha vonalát, hosszát, bőségét, kivágását. Bizonyára mindannyian emiékezűnk nagyanyáink fehérneműire (nem akarok senkit se megsérteni, csak képekről), mikor hosszú és bő roooccoruhák divatja volt, akkor a fehérnemű, értsd. nadrág és alsószoknya egészen a bokáig ért, alul széles fodor ékesítette, mely néha kacéran villant elő nagyanyáink ruhái alól, ha felszálltak a gummirádiisra.
Hej, régi szép idők I Akkor még gondolni is bűn lett volna egy olyan rövid kis selyem kom binéra, mint amilyent ma hordanak...
Pedig a mai fehérnomü is cenk a ruhákkal változott Tekintve, hogy a ruhák teljesen a testhez simulnak, igy a fehérnemű is. Srégen szabott vonalaival szinte fúzőszerüen öleli körül a testet, csak alul gloknis egy parányit. A tavalyitól csak annyiban tér el, hogy valamivel rövidebb és dekol-táltabb. Leginkább satin lavableból készül, nagyon mutatós és nem is drága. Otthon könnyen mosható, ezért is szeretik ugy a hölgyek.
A hálóingek divatja ma ép oly fontos, mint a ruha fazonja. Gyönyörű modellek láthatók a legfantasztikusabb összeállításban. Színben itt is a halványkék vezet, csak ugy, mint a kombinéknál. Csupa szallag, rfiss, ajour. Legtöbb hálóingnek az uj jakon és a derékon befűzött szallag adja meg a fiatalos jellegét
Ugy a hálólngek, mint a kombi-nék díszítésénél fontos szerepet kapott a csipke, mégpedig: a fekete csipke. Gyönyörűen hat pl. egy róassaszin vagy halványkék fehérnemű fekete csipke applikációval. Vannak hálóingek, amelyeknek az egész felsőrésze fekete anyag és csak a mell középétől jón az anyag
Egyszerűbb, mindennapi használatra igen praktikus a batisxt és a ipille fleurs Imprimé anyag. Síin-
HÚSVÉTRA ajánljuk a következő reklámárainkat:
Gyermek lack pántoscipő 23—26-ig P 4-90, 27—30-ig P 5-80, 31-35-lg P 6-SO
Barna fél fűzős divatcipők P 9-80 Szürke divatcipők . . . P10-80 Fekete női L. sevró-cipő,
trottőr sarok.....P 6-80
Fekete női L sevró fűzős és pántoscipő félmagas sarokkal P 7-80
Fekete női divatetpők, szürke gyikdisszel, magas és félmagas sarokkal . . . P9-80 Női antilop divatcipő (különféle modell) .....P 8-80
Fekete férfi félcipő p a.an 0 fl0 L sevró p 8 8°\' 9aw
Fekete boxkalf-cipő, p kézi-
munka
P 11-80
Fekete boxkalf-cipő, divatos FMg"80
Barna félboxkalfrcipő, angol PK , Különféle div*tmodell . . P 14-80
Miltényi Sándor és fia cipőáruháza, nagyka^a, Főnt 2. városház ^
1984. mircim 29
gelésael, kis fodorral, vagy színes hímzéssel igazán bájosak
Általában igen fontos, hog^ nagy gondot fordítsunk ftjhérnemülnkre. Tiszta fehérnemű rét egészség. Olyan frissnek érzi magát az ember egy SJ*P> tiszta fehérneműben, Hiflyjék el, Van olyan fontos, mint á legelegánsabb ruha 1
Itt említem meg, hogy a mai pizsamák js követik a felsőruha divatját. Tekintve, hogy a kosztűm és ezzel együtt a blus is divat, az egyszínű pizsamanadrághoz hord-liatóak a kosztümhöz készült blu-sok is, ezáltal nem vájik a pizsama unalmassá. Pl. qgy fekete ercpp salin nadráglioz igen jól megy bármilyen szinü blus. Pláne, ha még egy kabátot, is csináltatunk hozzá, késsen is van az elegáns kompié.
Pongyolákban változás nem igen mutatkozik. Az imprimé anyagok dominálnak, sima anyagot csak akkor használnak, ha nemcsak reggelre, hanem vendégek fogadására akarják a pongyolát használni. Fasonja nem mutat a tavalyitól eltérést, japán, bő ujjaszabásu, kissé raffolt, zsebes és főldigérő a pongyola.
Divatposta*)
sutosos. Nem lehet határozottan ál.
Utáni, hogy egyáltalán nem divat a píros. Ha önnek jól áll, vegyen csak egész nyugodtan, anonban semmi szín1 alatt ne díszíts? fekete malamszőrmé-vel. A majomprém csak a könnyű fekete vagy fehér háromnegyedes toi-leftekabátokhoz divatos, de Itt sem arinyira, mirtt tavaly. Csináltasson belőle egy szép angol kabátot, esetleg sok steppeléssel és a kabát anyagáig egy csinos felhajtottszélü falapot ,ujp«ncsak steppeléssel, s mindig olyan szinü szallagot tegyen rá, mint amilyen szinü ruhát nord. Szívélyes üdvözlet.
Otthoni. Kis otthoni délutáni ruhának most tavaszra csináltasson halványzöld könnyű szövetruhát, amit hordhat beige kabátjához Díszítheti sottiasal, nem kep félni, hogy nagyon gyorsan kimegy a divatból. A ealson-ban feltétlenül divatos lesz, ha pedig már nem hordják, helyébe valami más szinü gallért gondolunk ki.
•Kérjük olvasóinkai, leveleiket mindenkor rovatvezetőnk ciméne: Buda-pest, Teréz-kőrot 35. küldjék. Cégeket nem ajánlunk.
Emlékeztető
Április 1. Az Ipartestületi Dalárda dlsi. hangversenye az Iparosszékházban 9 órakor.
A Polgári Olvasókör színielőadás* és táncmulatsága 7 órakor Kis-kanixsán.
Április 7-é«, . A Kerékpár Egylet tánccal egybekötött szinlelőadása az Ipartestület székházában.
ApfUts l|. V. bérleti hangverseny (Herz UÜ zongora-estje).
Aprtlís li. a Zeneiskola tanári hangversenye a Városi Szinházban » piarista kápolna javára 9 órakor.
Máfrw M. A frontharcosok Zászlószen-telésl ünnepélye.
ZALAI KÖZLÖNY
Nem nyerhet, ha nincs sorsjegyei
Ezért siessen a Hirsohler-trafikba (Koronaszálló épület), ahol az április 14-én kezdődő uj sorsjátékra ta» sorsjegyek még kaphatók.
Hivatalos árak: Egész24, fél 12, negyed 8, nyolcad 3 P. Minden sorsjegynek egyforma a nyerési esélyei
Legnagyobb nyeremény 500.000 aranypengő!
Petőfi szerelmének romjai közfitt
Bolyongás Szatmárott, a nagybányai csárdában, ahol nátzéjszakáját eltöltötte, a nagykárolyi piactéren, ahol nincsenek meg az akáciák, az erdödl romok között éa Koltón, ahol a .Szeptember végén" megszületett
Nagybánya, 1934. március | (Copyright) Más szine van a zászlóknak, a iniket nekünk idegen ünnepnapokon megcibál a hideg márciusi Szellő a nagybányai piactéren.
összetört.levert emléktáblák csu-\'paszon maradt foltja emlékeztet öreg hazakra, ahol a szabadság költője : Pe/ő/i Sándor élt, szeretett, •szenvedett és papírra rótta halhatatlan életű költeményeit...
Ifelek óta járom a költő szerelmének öt stációját: Szatmári Erdődót, Nagybányát, Nagykárolyt és \'ívoltót és nem akadtam egyetlen ép .ségben maradt Petőfi-emlékre sem. Az idő, az enyészel, gonosz emLe-;rek romboló keze mindent megsemmisítettek.
<, Pedig Istenem : Petőfi költészetének legszebb rügyei Itt fakadtak életre a költő szivéből. Száznál több vers, alig pár hét alatt... .■ Nagykároly. Petőfi sohasem s*e-jreite. Pedig itt ismerte meg- Júliát. 1846 szcpteml)€r nyolcadikán. Pontosan egy évvel esküvője előtt A kis városi azóta halálra Ítélte Tria-
non. Egykor: Szatmármegyeszékhelye, most: jelentéktelen kis falu Szilágy megyében. A Károlyiak kastélyában tiszti menázsi, a bútorok nagy részét szerte hordták. A Főtérről eltűnt a Petőfi-emléktábla. Itt irta a >erset, hogy :
Ti akácfák a kertben, Ti szép emlékű fák, Amelyeken szivemnek
. Oly drága minden ág...-
Itt láttam én először Kedves galambomat, Itt láttam öt először Hz akácfák alatt.
Valamikor gyönyörű park volt a város közepén, tele akácfákkal.
Kivágták őket....
F.s a Szarvas vendéglő, altol Petőfi szerelmes szívvel reggelig mulatott, ma görögkeleti kápolna. A régi megyeház most román tanítóképző, vele szemben volt a Csillag-korcsma, ahol a «Nagyká rolyban* cimü versét irta a költő. Ma : német fiuinternálus...
Varjak kárognak az utcán, félméteres a sár, a oégtáblákról las-
húsvéti vásár
san lekopik a régi felirás, amely emlékeztet arra, hogy Nagykároly egykor magyar volt...
De a szivében ma is magyar -
Erdőd : a vár* ahol Julla élt és várta a költőt, ma rom. Baglyok tanyáznak az omladékok téglái közölt és éjfélkor denevór szárnyának csattogása veri fel a I)egenfel-dék egykori Ispán lakásának csöndjét. E romok kőzött élet volt egykor, Itt születtek meg a «Kárpátoktól le az Aldunáig, \' a < Vén zászlótartó. és a költő itt már előre Látta a jövendőt, amikor megénekelte, hogy:
Elpusztuló kert ott a vár alatt, Elpusztuló vár ott a kert felett..
S tán vissza többé nem is jöhetek...
...Nem is jött többé vissza.i
Nagybánya. Földre álmodott paradicsom. Ugy fekszik a hegyek közölt, mint koldus kalapjában a garas. Zöld hegyek között kigyózva szalad a Zazar, a főtéren sárgára meszelt ház, egykoron «Vendégfogadó a stőlőfürthöz,. ma városháza, rajta az emléktábla épségben megvan.
Az erdődi vár kápolnájából, 1847 szeptember 8-ikán, nyomban az esküvő után Petőfi kocsira ült, hogy Koltóra menjen. Barátja, Teleki Sándor gróf átengedte koltól kastélyát a mézeshetekre a költőnek. Ámde Nagybánya mellett^ Misztótfaluban eltörött n kocsi kereke. A költő házassága első éjjelét a nagybányai korcsmában töltötte. Most marhapasszust irnak a szobában, amelynek falai között nagyot lobhanva aludt kl a mécses ezemyolcszáznegyveiihét szeptemberének második vasárnapján.
Egy esztendő múlva itt látta utoljára meghitt barátját, Teleki Sándort.
Nagybányát nagyon szerette Azt írja róla Kerénylnek: «MátJ negyedszer vagyok itt és egyre jobban tetszik - Az öreg házak", amelyek olyan barátságosan köszön tik az érkezőt megvannak most is. Csak épen a fölér közepéről vágták ki azt az öreg platánt, amely any-nyira romantikussá tette a német reneszánsz középkori művészetének ezt a megszentelt fészkét.
Koltó: már nincs meg a nyárfa az ablak alatt, a Teleklék régi ku-riájábanr nem maradt semmi cfrtí-léke Petőfi mézesheteinek. A régi bútorokat elhordták a szobából, mialatt Petőfi barátja, mint Garibaldi ezredese a számkivetettség kenyerét etto Itáliában Amikor a kiegyezés után visszajött: újonnan kellett berendezni a kastélyl. Nincs meg itt semmi más,«\' mint egy megkopott öreg kőasztal: ezen születtek mega<Szeptemher végén* strófái. És egy somfabokor, azt tartja a legenda, hogy alatta pihent délidőben a költő és itt irta a legszebb szerelmes verseit.
Szemben, a horizonton meredek sziklafalak, hóval fódóttek alattuk nyilnak szeptember végén a kerti virágok-
Harmincnál több verse született meg Petőfinek a koltói kertben...
Szatmár : talán megvan még egy
Harisnyák, kesztyűk, retikülök,
nyakkendők, férfi és nöi fehérnemüek filléres olcsó áron! Fürst Divatcsarnok.
ZALA! KÖZ£ÖNY

ertfléktáftU. De más nincs. Ar öreg fcáz álV fthoi\' a költő fakóit, amikor összekülönbözött Juliska apjával.
Itt irta irtegazt a versét, amit kiV. söbb összegyűjtött kőlteményelWw kihagyott. Á éirhc : rEWMjd, május 17, 1M7.» Rtt írja benne :
.„Tűrj ; galambom, törj még k-.*ve»«t, Majd megakasztom szenvedésedet..
•Nem\' tellett bele nigy hónap és EMMón, a várkápolnában megvolt az esküvő
A fatu végén megvan nu4g a korcsma, "amely a Szamosra rag. De a kompot már nem kötik ki és éjszaka bizony nem kurjongat senki a kurta koros mában. Nem szól\'a cimbalom, nem remeg prueg az
A legények haza mentek... Majtf eljönnek egyszer mjra. Amikor• március fthiírtn megint háromszínű zászlót lengedez a tavaszai síieflŐ a -varosokban, ahol a költő olvan sofcwor énekelt a szabadságról Itt irta azt a tersét is, hogy:
...Megtudjuk már nem sokára, Melyik lészen ur a földön, Melyiké lesz a világ... .
vSaattítár, Nagybánya, Nagykároly, KrdŐd, Koltó megtartja v.ém-•okAra...
Poá! JAb
Gátby litván kőuyva:
1 mmka társadalma
Tiíenkét szabadé gye lem t- előadás a szegénység, nélkülözés, nvomor nélküli szebb, jobb^boldofprbb é* tökéletesebb világból : a> munka társadalmának világából Eít a tizenkét előadást llsrt-mann professzor, a szodologi-J és a társadalomfilozófia híres tanára tertja — az Ur 2100. esrtendejéiwk thzén Ez a keret. Kiviláglik belőle, hogy Oéthy István. támdalffia, amely Bze. ritíte jobb, boldogabb ,hwmálH»tf>bés tökéletesebb, miiit a mai, soha meg nem valósuló utópia.
Tekintettel-arra, hogy az iró maga is az tvtllja : . ..a kritikának nagyobb és mélyebb a hatása, mint az Igenlésnek*, ml ls inkább kritikát mondunk felette. Nem is nagyon .igen.-elhetönk, mert nem értünk égyet vele, a raovjotura-k»m által kitermelt uj áliámkapitalista rendszcv győzelmét nem hisszük. Az elképzelt jő vő-világrend ; Amunka társadalma pedig nem más, .mint egy nagyszabású szociálpolitikai fantázia. S dicsősségére válik az Írónak, hogy ézt maga is beranja Nem -prófécia ez a könyv, de nn«m Is lehet az, mert 4 könyvben feihahtiotolt es»mék\\ és gondolatok a "gyakorlatban vagy nem áUnák nSeg helyftket, vagy faak igen kevés. Kétségtelen, hogy reális alapból indul ki és vannuk gondolatai ós eszméi, amelyek a inal zilált élet vezető eszmélnél jobbak^ a mii azonban igy sem tekinthet ŐlÖbbnek, bogi\' az Irő szavaival éljek, mint a kÖltőtTan-taeia sllnes Szappanbuborékainak, a-melyekkel az irö rtnrnaga és olvasói szórakoztatására oljálstik.
Ha a mü az emberiség sorsának jobbratordulását -nem is fogja elősegíteni, mint ahogyan a humanista irö lelke mélyén szeretné, mégsem vég-vttt felesleges miíhkát, mert négyszáz, husz oldalas Ízléses könyve (Géniusz kiadás), ha nem Is a Segszórakozta-tóbb, de mindenesetre érdukes olvas-«ány. -
— Hölgyek figyelmébe ajánlja-leg. ujabb köpeny, kosttűm és TuhakeU r.iéit Slnger Divatámház. Rendkívül dus válaszlék, olcsó árak.
- Hí *< HHHiM^émm ön-torárate»&át<uéayégesert<\'leszállított ára. kon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre is, kaatttmenlaseo. Kopsteln bútorára-fcás, llmrthy Mikiét-ut 4. szám.

ajánlok:
Hölgyeknek:
Fekete női R sevró-cipő trottőr sarok . . . 6.80
Fekete női R sevró fűzős és pántos cipő fél
magas sarokkal......... /.öO
Fekete női divatcipflk Minerva kalfból, szürke
gyikdisszel, magas és félmagas sarokkal 9.80
Barna női strapacipők minden formában1-\'. .
7.80
Barna fél fűzős divatcipők, boxkalf .... 9.80
Szürke divatcipők magas és félmagas sarokkal
11.80
Uraknak:
Fekete félcipő L sevró, teljesen sima . .
8.80
Fekete félcipő L sevró, lakk kapli .... 9.80 Fekete boxkalf-cipő, I" kézimunka . . .
. 11.80
Fekete boxkalf-dpő, divatos vágott orr . 13.80
Barna félboxkaltelpő, félfrancia forma . . . 9.80
Barna félboxkaH-cipő, angol forma . . . . 10.80
Barna félboxkalf-cipő, divatos, vágott forma . 14.80
Gyermekeknek:
Fekete pántot lakkcipők: 33—26-lg . 27—30-ig 31—38»ig
V 4.0O P \'CMO P 6.OO
Barna pántos és fél fUzőscipők: 23-26-ig 27—30-ig 31
P 4.60 P 5.50

-35-ig p e.so
Lakk gyermekcipők szürke és drapp betéttel:
23—26-ig 19-22-ig 23—26-ig
19-r- 22-ig
PH
P 5.
P 4.80
P 8.50
Szabó Cipőáruház
Horthy Mlklós-ut 1.
-li > \' • -
Még mIndlg nrázdéi-kodlk a „IftfttliMsta gyOJW
Néhány héttel euelfttt már foglal-köztünk azral a kőnyöraüomány-gyájtéssei; amit egy magát Padlcs igazgatónak nevező férfi folytatott Nagykanizsán az Országos Legitimista Párt nevében.
Rsdics igazgatónak sikerült megtévesztenie Molnár P. Arkangyal plébánost is. aki esafltMvoeásaután fogott gyanút és felhivta a titokzatos könyöradománygyfljtőre a rendőrség figyelmét. Meg\' is rmlttlt « ,nyomozás; azonban Rarfietí igöí^aló nak még idejekorán sihsrölt eltűnnie a várösböl,
A k«ni»iai rendőrBíg csalás ci-mén megindította R*dies ellen aa eljárást a kanizsai járáshtrOságou egyuttal az öss»es i-endőrhaMságok figyelmét fc felhívj « különféle legitnnteta Igazolvánnyal íetezerelt adomápygvOjtő személyére.
Értesülésünk szerbit RadlCs igazgató néhány nappal ere lőtt -Kaposvárott is gyűjtött, de a rendőrség elől ott is idejében sikrrült eltűnnie.
-------------
Mozgószinház A 3000 éves ember
A közelmúlt években Vlágszerte fel. tünést költettek azok a UtokzUlos \'halálesetek, melyeket egyebek a régi egjiptomi mumiaíiiok íeltáráiávxa hoztak kapcsolatba Mint ismö^tes, azok kőiül az egyyplologusok közül, akik Tut-Ank-Amon király sirlát feltárták, tóblxn meghaltak. A b&boöás lelkek ezeket az elhalálozásokat azokkal ai átkokkal ltozták\' összefüggésbe, amik-3i0i a sinok megbolygatől e!cn tikartak védekezni a régi egyiptomiak\'.
Az amerikai filmgyártás nepv hagyhatta figyelmen kivül ezt a" Mbonás hitet és igy születeti meg A 3000 éves ember fii miéi mi ja. amely a karnak j naptemplom élve eltemetett szentségtörő főpapiának, Imbotep szerelmét lvoZzn elénk. Imhotep azért1, szentségtörő, mert meghalt szerelmesét á tilos Ősi varázsereje .segítségével akarja feltámasztani. Ezért élve temetik cl a fáraó parancsára, de 3000 év múlva ismét feltámad és egykori szerelnie lelkének reinkarnációját a szudáni kor-mányzó leányában találja meg. Megtalálja, de el is veszlli nyombán, mert szerelmese már mást szeret. Ez tragédia. Szegény Imhotep. Ezért kellett várnia 3000 évig, hogy rájöjjön végre a kiábrándító •váíősáftfd."Ébbe azután végleg belepusztul. Meg kell Sjtmmi-sülnie, mert rabszolgája és nem úr> vot a lszerelemnek. A rabsáolgák j)e-dig mindig elpusztulnak.
Ebben az érdekes miszlikuS, okknl-lista levegőjű filmben Boris Karloíf és a magyar származású Zita Johnnn játszák a főszerepet Művészi alakításukkal mindvégig meg tudják tartani azt az illúziót, amU a film izgalmas, lebilincselő témája megkövetel. Ily«i érdekfeszítő film rég pergett a kani-zsai moziban. >
A kiegészítő músor is messze ^^emel-kedett a világhifadók sáblonjábó! és méltó bevezetője volt a nagy fllmnpk. A fotariporterek fürge hadát mutatja be munka közben ama .világszenzációk megörökítésével \' kapcsol latban, amik a közelmúltban í&jlottak k.
A mozi mai mftsora \'tehát a legteljesebb érdeklődésre tarthat számot Dáma.
OTcsén&jiot
Míframczitem
W3*. roir«lui 39
HI törött, mlndan tárgy caak lom, *K»ZBH töritt.n la
VAOYON.
A valódi ékszer
jólétben diizit — szükségben kisegít.
órát, arany éa szQst
uoa ékszsrt olcsó árban áru-
sít,- alakit és Javít
Schnltzer ós Göndör ékeaeréaafk Nagykanizsan
NAPI HIRIK
NAPIREND
MArolua 29, osllt&rtftk
Római katpUkus: Nagy csüt. Protest.: CyrtU. Iar.t Nlxan bó 13.
Mozi előadások hétköznap 7 t* 9,
vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.

Váróit muzeum és könyvtár nyitva csütörtökön éa vasárnap délelőtt 10-tól 12 óráig.
Gyógyszertári éjjeli ssolgálat e hönap-baa: MerklyBelui gyógyszertár Főút 12. aa. éa a Mskanlisal gyógyszertár.
Oözlttrdő nyitva reggel 6 órától este 6 éráig (bétlő, szerda, péntek délutáu, kedden egész nap nőknek).
Néni kérem, váltsak ?
ügy kis emberpalánta, alig pár arasznyi, akit az apa keresetnélküU-sége, az anya betegsége, a testvérek éhes szája beledob az élet küzdel. mébe, igazi magyaros élelmességgel és élniakarássa] sürög-fonog a vásárló népek között, összegyűjtött tíz fillérjével olyan forgalmút bonyolitva le, amelyet bármely jobb napokat látott ban-kár is megirigyelhetne. Dacos önbizalmat sugárzó szemei elárulják,, liogy \'n*>st ő a család támasza, büszkesége és^ez ad neki olyan bátorságot,, aminövel kínálgatja *tlz apró fillérjét a váltani nem tudó asszonyoknak, érte. lemtől sugárzó arccal odasúgva :
— Néni kérem, váltsak ?...
Mert igen sokszor jönnek el hazulról asszonyaink egy-két tiz filléressel zsebükben, hogy loonyhasznkségletuket a plaoon megvásárolják és bizony sokszor flordul elő, hogy zöldséget áruló asszonyaink még a liz fillérből sem tudnak visszaadni. Ilyenkor, mintha Ipsak a földből nőtt volna elő, ott te. rem a kis emberke, kedvesen szem-teto bizalmasságával és már kínálja is üzletét.
— Néni kérem, váltsak ?...
Kl ne kapna ilyenkor a kedvező alkalmon, omii»or olyan sürgős a dolog és senki sem bír vámi, amig uz eladó asszony összeszedi a szomszédoktól a visszajáró pár fillért. Es a kisfiú váltja a tiz fillért, talán most már húszat is tud, amelyre váltásijai lefog magának két fillért. Min-denki mosolyog és senki sem ütközik meg ezen \' Elvégre megkérésié ő ezt becsületesen.
A kapóit egy darab Uz filléressel már szalad a kis bankár a legközelebbi üzletbe,, ahol azt felaprózva is-
ZALA1 KÖZLÖNY
mól a piaoon terem.
Épen ott ért engem. Négy fillér járt Vol»a vissza, az asszonynak nem volt aprója. Mintha csak kettőnk ügyeleit volna, ugy súgta a pöttömuvl emberke :
— Bácsi kérem, váltsak TI...
Hát persze, hogy váltsál, csak váltsál fiam. Te éleire termett, bánnllycn rossz vfeíwnyok kózótt ls élettel dacoló kis harcosunk. Két fillérjeidből tartod fenn az apát, az anyát, a lestvéreket. Mondhatom nagyon őrültem neked, mert te már ennek a világnak a gyér-mckio vagy. Ide születtél.
Csak váltsál tovább fiam...
Dr. Llehtscbeln ödta
(Czobor polgármester Nagykanl-
wán) Czobor Mátyás, Zalaegerszeg pol gármestere egyrészt lietegsége, más. részt budapesti hivatalos elfoglaltsága miutt nem tudott szombaton a kanizsai polgármester jubiláris ünnepségein személyesen részt venni, de azóta egészsége helyreállt és kedden délelőtt részt vett a belügyminisztériumban Ze. laegerszeg költségvetésének tárgyalásim. Hazatértében kiszállott Nagyka-nizsán és felkereste dr. Krátky István polgármestert, hogy személyesen fejezze ki jókívánságait és városa közönsége névében is tolmácsolja azokat. Krátky István polgármester meghatva köszönte meg a testvérváros polgár-mesterének jókívánságait
--, (Kormányzói elismerés) Farkas Oszkár oki. gépészmérnök, cserkész-tiszt, mint malouullenőr hosszabb időt lóltóll Nagykanizsán is, ahol társasági körökben széltében ismerték és kedvelték. A fiatal, lelkes cserkész-Uszl most kormányzói elismerésben részesült a világtáborozás alalt teljesített nagyértékü és buzgó munkássá-giérl.
— Szombaton ós vaaánap Wella leghíresebb műve, A láthatatlan ember.
— (Befejeződtek aa uelőtárgyalások)
Nagykanizsán három napon át foly-tattak adótárgyalásokat, amelyeken részt vettek dr. Bruzsu Gyula m. kir. pénzügylgazgató és Molnár Szilárd pú. Utkár. Az udótárgyalások legnup be. fejeződtek és a pénzügyigazgató visz-szautazolt Zalaegerszegre.
- (MfaMzléshtT) F. hó 29-én, csü-törtökön reggel 8 órakor >esz a Mb«zl-óKliáeUut hizeriimtíc. A KmókaŐ.
— Márkáit, valódi aogol, /érti k^át és öltőnyazőyetek Singeméi.
(Dlítérla elleni o!lá»ok) Az egész-ségügyi hatóságok megállapítása ste. rint a múlt évben elrendelt köteleié diftérla oltások nagyon beváltak az egész országban. Érezhető volt Jótékony hatása mindenfelé a gyermekeknél. Azért Bődy Zoltán alispán most ismét elrendelte u 2—1 éves gyermekeknek diftérla elleni booltását. Nagykanizsán ezek az oltások április 8-án délután 2 órakor lesznek a Kozgonyi utcai iskolában. Minden szülő saját gyermekéuek élete érdekében cselekszik, ha beoltatja diftéria ellen.
(Frowtharcoa bajlántatokat) , felkérjük, hogy a feltámadási körmeneten résztvevők f. hó 31-én, szombaton délután pontosan 5 órakor legyenek a hivatalos helyiségünkben Mcgjek-nés : formaruhában sisakkal, sötét jiolgári ruhában. Miután a körmenet beosztása is bizonyos időt vesz igénybe, kérjük bajtársainkat, hogy fenti Időpont-ban pontosán jelenjenek meg. A Vezetőség.
— 1 pengőért már dlvátos nőt kalapot kap Brónyai Divatáruházban.
A gőzfürdő husvél vasárnap délig lesz nyitva, délután és Jausvét hétfőn zárva marad.
OI«M***pi hullám i
1 kg. príma fiatal marhahús caak
•0 fillér éa I pengT.....
caak $0 fillér éa I
éa i pengő, l kg. borítania
__fillér éa I pengő, aertéefcu*
i.to, 1.98, 1.40 pengő. Príma kla
...1...; UaJLxM___C- ..„UJI (A A —
aulyu hasvéti sonka, valódi jó áru l.ao éa 1 pengő, ftlatőlt darabhuaok 1.80 pengő. — Jelszavam a régi,
kevéa haszon, több forgalom. Tisztelettel 8tm«pn István hentes éa méazáros meater a piacon éa Kls-kanlzsáo Varaz»dl-ut 3. az.
— Szombaton és vasárnap egy megvalósult Weils-fantázia.
— Női fehérnemű selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kaphatók Singeméi.
városi mozgó
Ma utolsó nap I Előadások 7 és 9-kor I
Az örök szerelem misztériumai Filléres helyiraki
A 3000 éves ember
Főszereplő: Boris Karloff és a magyar filmsztár, a gyönyörű Zita Jphann.
Ezenkívül nagyon szip is szenzációs kisérő műsor is Magyar HíradóI
Holnapután, szombaton félnyolc és féltíz órai kezdettel (a feltámadási körmenet befejeztével) és vasárnap 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel — a világ legolvasottabb és legkeresettebb ""Wells-regény filmváltozata :
csodá* történet. WW
A láthatatlan ember
UfU<joM> tprMriaj \'mtlw
599.000 np 400.000 PH
lutalMB ét oífmtfyók
300.000 290.000 ,
40.000»ao.sae
30.000 | 18.000
atb., atb. pengő, őaasesen
7.722.000 P.««Ö
sáttali MWMIpiU át riJafafe.
\'Km\'
Aa «mm ifáml^kaál kajfraMfc
.i.i.i ..i. n n ./i.-m-T wrm Oyerfttek-száJ
Oesi nem túlságosan rajong * Spenótért. Piszkálja, piszkálgatja a ti-pyérján, inlgiriíai az apuka rá«ól :
— Ne jíiszkálgasd az éUílt, htoem egyél. A spenót nagyon egészség étel. Nagyra nősz tőle.
öcsi más
vább finhyi . ____
dolgot erélyesebb húrokat pendll
mi-
Kisfiam, én nem tűröm a válogatást. Ha nem ízlik nézz rá. Vagy menj ki a konyhába és Ott piszkálgass a tányérodbán.
öcsi nem mozdul, de nem ls «zlk. Apuka most már mérges.
-- Mare ki a konyhába I
Oesi azonban feltalálja magát :
- Apukám I Inkább ránézek...
öcsi más véleményen van ..és Vo-
áskodik. Apuka megunja ....... «\'
_ ipdfair. taíwrir*, pnwW
Oxfordok és j>l>am» anyagok gyöwőrö mintákban, kiváló minőség.* Singan*!\' - (A ttmphn borjiai-UI)
Horváth Antal és WUIh róifét, ax ungjakabíai Kövrss-xitadalom alk.lm.i-zollui (ar egyik kertész, a másik ku-c&is) százlllcrszám Joplák keiiyéiWA .Idájuk lwrdó- és b\'uKlljU lorait.
S
\'olt ugy, hogy még a lakatot ls lerágták a pincé borokhoz jussi „ mint egy é\\e. Honáthot a törvényszék
ogy m^L
_ . icéről, csak bogy a drága borókhoz iussanak. Igy folyt ez több
6 havi börtönre, Wilthet 4 havi fogházra ítélte.
— Huftyélr» url-, nöj- is gyermekcipők a legnagyobb választékban, a legolcsóbb áron Mlttényl Sándor és Fia cipőáruházában, F6-ut 2., városházpalota.
Paplanok, minden szinben és minőségben, f
Ebódlőszőnyegek, már 15 pengőtől, ^
Szövet újdonságok, óriási választékban
Kírschner Mór divatáruházában.
ZALAI KÖZLÖNY
, Hasvéti áraim:
i/< kg. mandula, olasz —.88 f. 20 dg. mogyoró . . — .6® , 30 dg. csokoládé . . -.66 » tó\' dg. dióbél . . . -.36 . 10 dg. mazsola . . —.24 „ 10 dg. csokoládé dara —.32 , Pácolt héring darabja —.36 , Vfdt fűszerkereskedő Horthy Mlklós-ut 18.
. {KMünt <r*y murakeres* uri flatal-teW) Varga Feren cné 20 éves mu-rakei«$zluri fiatalasszony még március 15-én reggel azzal távozott el ha-rulról, hogy templomba megy. A fiatalasszony azóta nem tért haza. Kétségbeesett hozzátartozói most a csend, őrséghez fordultak, hogy segítsen Var-gáné felkutatásiban. A murakereszturi csendőrség meglnditotla a nyomozást.
— Szombaton és vasárnap a osodálatos Láthatatlan ember.
- (Kirabolta a tfszdáját) Bartha Endre" 23 éves mindenes, aki Pillér Lajos bősxénfui határbeli lakosnál volt alkamazásban, március 25-én, vasárnap a gazdája távollétében betört unoka lakásába, ahonnan 600 pengő értékű ruhaneműt ellopott és megszökött. A gálosfai csendőrség körözi.
, - A m. Wr. oeztilyaorjjálék Állami ellenőrzés alatt áll és mindenkinek vagyoni viszonyaihoz mérten módot nyújt helyzetének javítására. Ha az osrtálysorsjáték egyebet sem szolgáltatna, mint egy kis Izgalmas játékot, mely kizökkent bennünket egyhangú életünkből^ mely kellemesebb hitbe ringat bennünket, növeli önbizalmunkat és reménységet nyújt, hogy a jö*. vőt sreblmek és jobbnak is láthassuk, már üdvös dolgot végzett. Hát még a remény, hogy szerencsével még aszeu; zációs 100.000 pengői, 200 ezer pendít, sőt 300.000 pengőt is nyerhet báAi, gyönyörű perspektívát nvit meg á gaz-ctagságért vágyódók számára Ezért fokozódik évről-évre az Osztálysorsjáték hiveinek hatalmas tábora. Az Mj sorsjáték már április 14-én kezdődik.
— Szombaton és vasárnap az izgalmak filmje, Láthatatlan ember.
- Séhalom Asch . A* «>y». Nőalakot állit uj könyvének kózép|x>ntjába Schalom Asch. I>o nem a .holnap asz-szonyát\', hanem minden korok örök ideálját: az anyát. Döbbenetesen mély érzéssel rajzolta meg a történet minden szereplőjét. A család tönkremegy és uz orosz szülővárosból Amerikába kénytelen kiváudorolni, hogy ott azután uj küzdelmek, uj szenvedések és uj őrómők várjanak reájuk. Schalom Asch ebben a könyvében az emberi léleknek olyan mélységeit tárja fel„ hogy még azok is visszafojtott lélek-zettel fogják olvasni a JóIndulatu, Istenfélő Anseinek és hozzátartozóinak sorsát, akik számára merőben idegen a regény szereplőinek zárkózott orosz kisvárosi élete. Az anya, aki minden erejét összeszedve igyekszik felszínen tartani családját, aki ennek az emberfeletti küzdelemnek során testileg-lel-tileg összeomlik, de utolsó lchclletéig kilart azon u poszton, ahová őt az élet állította. A világirodalomnak leg. maradandóbban megrajzolt hősei közé emeli. Ez az anya halála után tovább él leányában. Dvojrc számára mindent jelent a fiatal festő szerelme, amikor azonban ugy látja, hogy ő már csak akadályt jelenthet a művész felfelé Ívelő pályáján, megtört szivvel, de összeszorított fogakkal félreáll Egyiké • legszebb époszoknak azok közül, amelyeket az anyai szeretetről valaha ís papírra vetettek.
SPORTÉLET
Bajnoki futballmérközések lesznek a húsvéti Qtinepeken Nagykanizsán
Vaaárnap a Zrínyi Slmontornyával, hétfőn az NTE a BIOK-al játszik
Még most is hatása alatt áll a nagykanizsai 8)x>rtközőnség^|innak az izgalmas szép küzdelemnek, amelyei vasárnap vivőit a két kanizsai amatőr futballcsapatunk. az NTE és a Zrinyl egymással. A hesvéli ünnepekben alkalma lesz a sportkózőnségnek mindkél kanizsai csapatot itthon látni, azonban ezúttal nem egymás ellen, hanem mindegyiknek vidéki ellenfele lesz Különösen a Zrínyinek lesz nehéz dolga vasárnap. Simontornya reprezentáns futballcsapatát látja vendégül bajnoki mérkőzés keretében. AzSBTC, KPAC és az NTE fej fej melleit halad-nak az é!cn„ dc jelenleg a Shnontornyn BTC csapata jáll a tabella élén. Nem lesz kónyú dolga tehát a Zrínyinek e nagyszerű együttes ellen. Tekintetlek azonban a Zrínyi vasárnap mutatott nagy formájára, megállapíthatjuk hogy a Zrínyi is hasonlóan az NTE-hez, mindig a nagycsapatok ellCn szokta kijátszani igazi formáját, igy rendkívül izgalmas szép s|x>rtcsemegére van kilátás, melyen ha a Zrínyi győz, ugy az NTE jár jól, mert megmenekül egy vészélyes riválisától.
Húsvéthétfőn pedig az NTE játszik a bajnoki pontokért. Ellenfele a fiatal barcsi legénység lesz. A BIOK pz ősz-szel majdnem meglepetést csinált at NTE-vel szemben. Az első félidőben vésetett 2 . l-re a BIOK, az NTE-nek csak hatalmas küzdelem után sikerült a finisben a maga javára feldönteni a mérkőzést. A barcsi csapat jelenleg nagysfcerü formában van, amit igazol a vasárnupi Turul ellen elért döntetlenje, mely nagy sikernek mondható, h& tekintetbe vesszük azt, hogy a Tu. rul a tavasszal még nem adott le pontot.
A mul tévi sivár húsvéti Sportprogramért tehát kár|>ótolja az idén a kanizsai s|»ortközónségct és mindkét nap. ra komoly bajnoki küzdelmet nyújt húsvéti pirostojás gyanánt.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, csütörtök t
6 45 Torna. Utána hanglemezek.— 0.45 Hírek. - 10.00 1. Hészlet Milton t .Elveszett paradicsoma«-ból. 2. Három kis legenda magyar szentekről. Közben Tauber Richárd lemezei. — 12.05 D. Micsey Józsa és Lux József énekel
- 1130 Hírek. - 1.15 Itlöjelsés. -1.30 Berta István szalonzenekarának műsora. - 2.40 Hirek. - 1.00 Törők Sándor meséi. - 4.15 Időjelzés, hírek.
- 5.00 A földmivelésügyi minisziéri-um rádióelőadássorozuta. — 5.3U A Budapesti Hangverseny\' Zenekara. — 6.30 Sportközlcinények. — 6.45 .Dante hamvai«. (előadás). — 7.15 A Buda. pest, Ének- és Zenekaregyesület hangversenye. 8.30 Hírek. - 10.35 Wald bauer—Kerpely vonósnégyes — 11.33 Hanglemezek. —
Bécs : 12 00 Szimfonikus z -nekar
- 3.50 A húsvéti nyúlról. - 4.20 A mozaik. - 4.40 A nő fájdalombirásu.
- 5.05 Gasner Margit énekel. - 5.25 Sommer Tóni zongorázik. — 6.05 Pillanatképek a bécsi fiuénekkar amerikai utazásáról. — 6.30 A Szentföld.
- 7.00 A megváltó szenvedése néinet népdalokban. — 8.05 /.öldcaütórtöki felolvasás. — 8.35 Vonósnégyes. — 10.05 Magányos emberek.
Gabonás-zsák
egyszer használt, 1. rendfl minőségben, a legolcsóbban
Hlrxch és Szegő cágnál kapható
1934. március 29
SAJÁT PRÉSELÍCSÜ
zamatos rizling, magyarádi és kadarka bor 50 litertől felfelé előnyös árban kapható „„
PÉTER HUGÓ bor- és hordókereskedőnél.
Közgazdaság
( ) IsMmrelom.) pót vásári. Az alispán I.cs.*ni-etomaj kózséttnek megengedte, hoto\' n ragadós száj- és krt-rőmjájás miatt a mult év julius 28-án meg nem turthalott országos vásár helyett, az lilén április 9-én fárt-Iijv.jií országos vásárt
I
Tsnnénytíiiie
Buzi tlBzav. (ull 77-eS »8S-t(H0, 78-SS 893—10*20, 79-es 10CA—10"30, 80-ss 1015—1040. dunánt. (i.|) 77-e« 9-SO-»t» 78-as 9-60 - 9 70, 7í>es S-70-9-ÍI, 80-as »80-9-9C. rozs (u|) ti-IU—9.ja — Zab I. 940 - 960, u tengirl Uaiáatail 8«-S?5.
feritifiiár
Felhajtás 214], eladatlan 58S Bta*-tnll tm-0-91, sz»d«n 0-87-090, sxe-dett közép 0-83 -0-85, kOnnyH 0-75 -0-«0. elad rendű Otíj 0-78 lr»o, ll-od rendO 0 ct 0-74-0- 6, angol suldó I. 0-H»-«-«8, azaionoa nagyban 0 98—1-00, zalr V■ 10— 14. has fű-isi. félsertés 110-116.
Kisdia a Isptulajdonoi Közgazdasági Rt. Oatenberg Nyomda és Détzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelés kiadd: Zalai Károly. Inlauibsn teleion: Nagykanizsa 78. szám.
APRÓHIRDETÉSEI
PS ut 11 alatt egyszobás-konyhát lakás május l-re klsdá. Borebbeta pékOstslben. \'
Qyakorlolt .áptrá.6 fal.4l.Uk.
Csak ellendít írók Jelentkezzenek. Alán-tálukat a tlzetést leltéletek megjelölésével „délután 3-S.tg- |ellgére s Zalai Ma-Ma, Usdóhlvstsliban aye|tsák be.
lateltlgaaa, Mase«JeUa4a« k«-
K.k éa arait kóanyQ akvizíciót mun-< (elvétetnek. Ctak garanclaképts, lehetőleg diplomás állásnélküliek Jelentkeaze-nek délelőtt 10 és 12 óra közölt a Za>a-magyal ClnatAr kiadóhivatalában, Arany János-utca 12.
Szép fehér aalykatajáa eladó József főherceg u. 5*/a. • •
Libamájat ma estig veszek. Libahús kapható. Weisxni, Kinizsi-u. 15. sx. 1260
Két szobái, (Urdóizobis, délllekvésU emeleti lakái mijusra kiadó Knaust ügyvédnél. •
Jó állapotban levő olmbalom nagyon olcsón eladó, Ktrály-u. 4S
Vaatfé«|«l flvM. éa porcellánárak
legolcsóbb bevásárlási helye Stern, Pő-ut 2.
M
Garantált oalraképaa «at8maa-tvngerl kipható 50 kg-nál nagyobb tételekben Löbl Jerő gabonakeieskedónél, Fó-nt 8. Teleionszám 327. •
BorasprQl veszünk legmagasabb napi
áron, Dunántull szeszllnomltó. *
Csengery ot. 38 udvari nagy sióba e!ő-tzobával, mellékhelyiségekkel május l-re kla4á. 1268
VörOsmaity-u, 18. számú háa esetleg felerészben ls alailö. J287
Szentkép, tUedes mérleg, disznóólak, lüstölt sonka és egyéb ingóságok eladóit. Barakk. 35. 1266
Plymouth tojások elsőrendű német Import vérből kaphatók Oyár-n. 43. •
Clla-buraoaya velnl való és étkezési kapható Wolláknál, Horthy Miklós-ut 37/a. 1256
Hatülésea hathengeres, generál javított autö sUrgósen eladó. Aczél lroúa N by-kanizsa, Horthy Miklós-ut 2.
Két ágyas butoroxott »zoba külöa belé-rattal kiadó Husztt Qyörgy tér 7. •
— A tavaszi divat újdonságai legol-csóbban Brónyai Divatdruhájban.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
7053/1934. Tárgy: Járdák helyreállítása.
Fiiifás 1 tázíilijtfOflouMizi
A város egyes utcáiban a
házak elítti gyalogjárda Járhatatlan rossz állapotban van.
Felhérem a háztulajdonosokat, hogy javításra szoruló járdáikat sürgósen hozzák rendbe és tegyék járhatóvá, nehogy hatósági kényszer alkalmazását kelljen elrendelnem, ami tetemes költségtöbbletet jelentene s amit a mai viszonyok között minden lehető módon elkerülni kivánok.
• Nagykanizsa, 1934. március 22\'én- Polgármester.
Fnaiatni
Budapest, VII., Vilma királyné-ut 9
Telefon 31-5-26.
Sebészet, belgyógyászat, szőlészet, nőgyógyászat. Idegosztály. Olcaúbb, mint bármely klinika, vagy közkórház külön-szobája. Napi ellátási dlj 10 pengótól. Kórházi pausálárak Idegbetegek esetében, továbbá szüléseknél.
KisitsWiami erriiéir,
ha vetéseit és veteményeit
PÉTI-SÓ-val
mOtrágyázza. Szükséglet négyzolméterenként:
F zeléktéléknél...... 2-tOl 4 deka
ViriioknAI ......... 2.3.
Kózaatáknál......... 6 „ 8 .
Oyümölcatáküá!...... 1 . 20 .
Földiepernél... _ ... 3 . 4 H
Málnánál ......... 6.8.
PAzaltnál ......... 3 . 10 ,
Burgonya kat b.-ként 80 . 100 kg. Répánál „ „ 80 „ 10Ü . Tengerinél . B 80 ,. 160 „ Kélek éa kaszálóknál M „ 80 .
Szdié ............ 80 . 120 .
Kalászosok......... 40 . 80 .
(Részletes használati utaslUs az írdek-lédAknek díjmentesen rendelkezésre áll.
2 kg.-oa saák Ara L— P
6 . . . Í.-P
io , . ; p
100 „ . . 19.26 P Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mOtrágyn.nitvóny védelnilszerek
stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blréaAg mellett) Teietou 130.
csobban Brónyai Plvaláruháiban. „ , - ^
a lapnkllonos KOzgazdaiágl R.-T. Qulenber, Nyomda és Dálzala! Upkiadá VállalaU Unyvnyomdálában Na^ks^án. (Telelés ttzlelvazaló\' Zalai Károly.)
74. évfolyam 72. szám
Nagykanizsa, 1934. március 30 péntek
Ara 12 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
fMikMatfitg éi kiadóhivatal; l\'fiut 5. ném Megjelenik minden reggel, hétfő kivételével
^•IITIKAI VAflLAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Qőflzetéal ára: egy hóra S pengő 40 tilléi Stcrkeu tótégi éi kladóbtvatall telelőn: 78. >a
Prága alkonya
Ax utóbbi évek erőteljes revizionista felfogása részint gazdasági, részint i>olitikai utvonalakon akairta a magyar faji törekvéseknek kielégítését elérni. A nemzetközi közvéleménybe beleidcgződött az a tudat, hogy a nemzeti frázisok mögé l>ujt hegemón is ztikus felfogás önző szólamokat rejt maga mögött s hcin a magasabb einl>eri esz-mekört akarja a reál|>olitika irányító tényezőjévé teimi, hanem a soviniszta harcidáridókon íelépüU kiválasztott néptömegek kizsákmányoló uralmi helyzetét. Lejárta már magát az ál-liberalizmusra épített ál-xkunokrata népköztársaság fel világosodott |K>litikal iránya, mert a magasabb rendű nemzeti altruista törekvések az elnyomó díiettán sok hatalmi vonalvezetésén áttörnek s a tiszta jog merész becsületességét az emberiség közíalaira meri vinni, hogy Ítéljen az a független tényező, amelyet igazságnak neveznek.
A kiseutente jKililikai esze lett irányitója aljnak a külpolitikának, amely Franciaország oldalán egyrészt a határok biztosítása, másrészt a magyar gazdasági törekvé-sckellen emelt gátak tíMv/szilárditá-sára irányult. Szerencsétlen területi helyzete, a lakos ig zömének nemzetiségekre tagozódása, fölcg jk; dig a Felvidék erős magyarsága és a szlovák köznép magyar barátsága Csehszlovákiát már eleve arra predesztinálta. hogy a luirom utódállam érdekközösségének védelmezője és kúI|>olitikai csatlósa legyen. Vezértényezőjévé vált annak a nemzetközi ideológiának, amely a «do, nt <ks> elvén alapult, de csak a győztes államokkal szeml>cn s amelyik a legkeményebb megtorlást alakalmazta, de csak a legyőzöttekkel szemben. Ez a két irányító elv egészen a legújabb időkig tudott terrort kifejteni a nemzetközi élet fórumán : a népsző ve\'ségi üléstermekben, de tovább haladni nem volt képes. Az entente államok |K)litikai vonalvezetésére csak azok a momentumok gyakoroltak befolyást. amelyek az illető államok gazdasági és politikai törekvéseinek előmozdítására irányullak. libben a törekvésben nem voltak tisz-tán a gyűlölettől irányított szólamok és tettek\', a logikus ész a nemzeti jövő alapjait vette elsősorban f\'gvelembe s nem nézett Prága felé, hogy vájjon a csehektől fanatizált kisentente politika milyen, süniekkel vizsgálja azokat az angol és olasz külügyi megmozdulásokat, a melyek egyrészt nagyhatalmi helyzetük megszilárdítására irányultak, másrészt a gazdasági érdektől vezérébe Európának ép azokat az államait vették gyámolító kézl>e, nnu-\'.vek a petit-entente gazdaságpolíti kája miatt hurokba kerültek
Anglia a gaz<laságí classer fairé, lasser passer* ebet politikájára is alkalmazza, bár igyekszik magát a
Horthy: Az a helyzet, artielyben Magyarország é/, tarthatatlan
Amerikai ujságiró interjúja Magyarország kormányzójával
Prága, \'március 29 A Chcsko Slovo közli Knicker-
bockcr amerikai újságíró interjúját Horthy Miklós kormányzóval
A cikk szerint Horthy kormányzó elmondta, hogy a mult évl>en biztosra vette a háborút, ma azonban nem hiszi, bog)\' a háború lehetséges lenne. Fenyegetett az u. n. preventív háború veszedelme, de végeredményl)en ugyanaz a katasztrófa következett volna le, amelyet minden hálxiru jelent. Most bizonyosra lehet venni, hogv " a józan ész kerekedett felül. A háború vezetéséhez mindig szükség
van a gvőzelem biztos hitére. De viszont ki mondhatja azt ma teljes bizonyossággal, hogy győzünk. Ma nemcsak azt hisszük, hogv nem lesz háború, hanem azt is, hogy az Európa békéjét zuvaró kérdéseket is meg lehet oldani, még|>edig háború nélkül. Az a helyzet, melyben Magyarország él, tarthatatlan.
— Egyetlen müveit nemzet sem várhatja tőlünk, hogy ebbe belenyu godjunk. Boldog vagyok, hogv meg|-állapíthatom, hogy Angliáiéin és más álláníokbán kezdik helyesen megítélni Magyarország helyzetét.
A határváros Kanizsa lelkesen fogadta az idei első olasz cserevonat utasait
Magyarország idegenforgalma az elmúlt esztendőben kezdeti fellendülni és minden jel arra mutat, hogv minden évben ujabb emelkedés várható, mert az Illetékesek mindent elkövetnek, hogv vendégeink a legkellemsebb impressziók kai hagyják el az orsz£^ot. Az idén ismét Olaszország kirándulói nyi-tdttálí meg a sort azzal a csero-vonattal, amely tegnap, csütörtökön este 0 óra 25 perckor futoll a feldíszített nagykanizsai állomásra.
A határváros közönsége ezalka-lormmal ls lelkes fogadtatást készített elő o tcstvérnemzet fiai számára, akiknek láthatóan jól esett ez a kedves figyelem Nagyszámú
közönség töltötte meq a perrmnt, ahol olt lát luk dr. Suibó Zsigmond yárási tisztifőorvos vezetésével az egyre több taggal bővülő nagykanizsai Ólán/barátok Körét is.
A 360 főliől álló csere vonat utasait a távollevő dr. Krátky István polgármester helyett dr. Saihó Zsigmond, mint az Amici D\'Itália elnöke is, üdvözölte a város közönsége nevében.
üdvözlő beszédében kifejtette a magyarság háláját Mussolini miniszterelnök iránt, aki magunkra-hagvatottságunkban először állt mellénk azzal a l>ejelentéssel, hogy Olaszország nem kíván különbséget tenni győzők és legyőzöttek kőzött
— Most, — folytatta — hogy a római egyezményt aláírták, az ed-kigi barátságiul mégszorosabb szövetség lett és miután Mussolini teremtette meg az olasz feltámadást, hisszük ós reméljük, hogy Magyar-orsszág feltámadásának is ő lesz a megteremtője. Innen a határszéli Nagykanizsáról szeretettel üdvözöljük az olasz királyt, Mussolinit és a testvér olasz nemzetet.
lelkes éljenzés és ewiva fogadta az üdvözlő szavakat, majd a vendégek részéről dr. Otelló Sandri, a CIT társasutazási Iroda igazgatója mondott köszönetei a megkapó fogadtatásért.
Az olasz vendégek ezután közel félórán át barátságosan ell>es*élget-tek az olaszul tudó kanizsaiakkal és a vonat indulásakor kellemes impressziókkal folytatták utjukat a magyar főváros felé, ahol április 2-ig maradnak.
A kormány az állatni Igazgatást olcsóbbá és egy»ze~ rübbé leszi
Budajxst. ^láreius 20
A bclügyminiszteriuml)an csütörtökön fontos tanácskozás volt. Kereszt* aFisehcr Ferenc l«lügymi-niszter, Imrédy Béla pénzügyminiszter és több főtisztviselő az állami igazgatás racionalizálásával foglalkozott. A pénzügyminiszter a javaslatokat pénzügyi szcni|R>ntl>ól bírálta felül. A kormánv — hír sszerint — rövidesen a törvényjavaslatot a Ház elé viszi az igazgatás egvszerOsitésére vonatkozólag Főcél az állami hivatalok összevonása és az igazgatásnak olcsóbbá és egyszerűbbé tétele.
nemzetközi semlegesség magaslatán megtartani, tisztán várakozó álFis-l>ontot foglal el, noha Kőzépeurópa, főként Magvarország - problémái erősen érdeklik.
Franciaország cgvrészt a Harmadik Birodalom |>olilikai célkitűzései miatt, amelyek az Oslraum elvén alapulnak s Keletet tekintik a nagy germán álmokat megvalósító irányvonalnak, másreszt a kis-entente sorozatos kül|>olitikai kudarcai miatt, engedni kozd abból a meggyőződéséből, amely eddig Közé|>curópa és a francia politika egyedüli védszervezetét a kisen-tente kezébe helyezte. Magyarországnak erősen megnőtt a kül-politikai tekintélye, s olyan hangok hallatszanak a francia politikai kő-rökl)en, hogv szakítani ke\'l az eddigi szlávophil merev állásponttal s a dunai problémákat Magyarország közreműködésével kell megoldani Italia megragadta az elírni laszthatatlan alkalmai s jxiliti-kai kezét a római egyezményben tudta biztosítani. Ezzel a ténykedésével Ausztrián és Magyarorszá-
gon keresztül főiránvitójává vált a dunai kérdés rendezését célzó törekvéseknek s eleve biztosította magának azt a súlyt, amely szervezettségénél és érdekkörént;l fogva jogszerűén megilleti.
A három nagyhatalom jxilitikai magatartása halál«>s döfést mért Páris volt |)olitikai csatlósainak léiére. A diplomáciai adottságokuj helyzetet teremtetlek, a nemzett törekvéseknek feltétlenül kell idomulniuk s nem lehet kétirányú várakozó helyzetben a kedvezőbb esetet kiaknázni A nemzetiségi és gazdasági problémák nyilt sziuval-lomásra kényszerítik a legvérbe-libb politikust is. A nyilt sisak nem használható fedőlemezül a prágai |K)litika illegitim ténykedéseire, mert a mai nagyhatalmi diplomácia csak a jog és igazság irányító tényezőjét fogadhatja cl vezérnio-tivumként a nemzeti érdek mellé.
A soviniszta kisentante politika a tönk szélére jutott. A feltörő sc-gitségkiáltást vérljefojthatták a szokolok, a Vasgárdák, Narodnák és sziguranciák, de a nyelvi kisebb-
ségi törekvések kiemelkedtek az elnyomók vasmarku exciuzivitásá-1x51, uj érdekcso|>orlokat nlakitat-tak, ahonnan már előreveti árnyékát a közeljövő nagy eseménye : a kisenlentc [>olitikai Inikása. Élhetnek még^Scaton Watsonok, szavuk elvész a viharos levegőlwn. elvész abban a jKilitikai és gazdasági harc nagyarányú előretörésében, a melvet a prágai sovinizmus idézett elő."
Március 17-én Prága vezekelni jött Budapestre. Ellenség jött a meg értő ellenfélhez, liogv próbálja enyhíteni a felületi feszültségeket. A politikai kudarcokat gazdasági eredményekkel\' akarja ellensúlyoz, ni. A bűnbánó Prága legbiztosabb előjele annak a nemzetközi elvnek, hogy a machinatlv politika már eleve magában hordja a bukás csiráit.
A prágai külpolitika is ablian.a pillanatban már megbukott, amelyben a kisentente diplomáciai privilégiummal ruházta fel.
Zábó Láráni
ZALAI KÖZLÖNY
1W4, naárdm 80.
A Balatoni Társaság munkája és javaslatai a vidék érdekében
A BaluUnii Társaság Irodalmi, MüvészeU és Tudományos E^vesillet most tartotta Wi közgyűléséi Bu dapesten., a parlamenti múzeumban. József Fersnc kir. herceg, a Társaság elnöke megnyitójában egyel>ek közt bejelentette, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök, kinek kormánya minden eddiginél jobban törődik a Balaton érdekeivel, húsvét utánra magához kérte a Társaság vezetőségéi halatoni ügyek megbeszélése végett.
Ízen Izsák Gyula ü. v. igazgató évi jelentésében felsorolta mindazt a szüntelen munkásságot és an.iak során elért jelentős eredményeket, melyek a. Balatoni Társaság nevéhez fűződnek. Megemlékezett a vidékről is, melynek nagyobb városaiba szeretné a Társaság működését decentralizálni, sajnos azonban, egyelőre a vidék nem nagy hajlandóságot mutat a balatoni érdekvédelem munkájába való aktiv bekapcsolódásba, holott Nagykanizsa, Veszprém, Keszthely stb. városok erre leghrvatottabbak lennének. Kfilön kiemelte a jelentés a Za,\'ai JSézlöny buzgó k;>zrem:mká-lását balatoni kérdések k"örűl, majd a közgyűlés melegen ünnepelte BtirbarH* Laj<*t. a Tátxaság elnöki tanácstagját.
A program a kővelkezőkl>en is az: — a Társaság működésének súlypontját av vidékre helyezni át. A balatoni művész-estélyek, irodalmi üiuie|>ségek, a dunaföldvári tárlat, az idén Szombathelyen, Sop-ronhan, Győuött rendezendő tárlatok, a Keszthelyen terveze\'ts|>ort-jellegü balatoni estély, uj balatoni propaganda fénykép-pályázat vannak programban. (Az idei }>uda-I>estíj balatoni foto-kiállitásou is a vidék dominált.)
Megindult a Balatoni Könyvtár sorozat a balatoni kérdések népszerűsítésére. Ennek dr. Sebestyén Gyula h. elnök, az országos nevű tudós és iró. a mozgatója.
Az elmúlt\' évben I előadás volt a rádióban a balatoni várromokról és még 2 következik. Balatoni irodalmi és zenei pályázat kiírása van előkészületben.
A Balatoni Társaság dr. Gon<1a Henrik társulati ügyész elabora-tuma alapján 5 millió pengő l>e-ruházási hitelt kért a kormánytól balatoni építkezésekre és modernizálásra. Többől az eddigi tárgyalások alapján dSmillió pengőre van kilátás,
A balatoni közlekedés és vasúti kedvezmények ügyében állandóan harcol a Társaság. Most is különféle tervezetei vannak illetékes fó-" rumok előtt.
A közgyűlés jegyzőkönyvében megörökítették Ndrai Szabó Gyulának, a Balaton nagy rajongójának, a korán elhunyt Balaton-kutató irónak emlékezetét.
Varsányi Emil felsőházi tag akciót indítványozott, hogy a magyar főúri családok kövessék József Fe-/renc kir. herceg példáját és építkezzenek a Balalon-parton.
Józtef Fcrcne kir. Ivercag, akit a közgyűlés lelkes óvációban részesített (s aki ozt őszintén meg is érdemli, mert nem csak viseli az elnöki tisztet, hanem keményet^dolgozik is abban) — felvetette az ideát, hogy a tavak nélküli lengyel országot is be kellene kapcsolni a Balaton-forgalomba és ezért elsősorban az onnan futó országutakat kiépíteni, üdvösnek tartaná azOTI
részéről, ha a Balatont is bekapcsolná üdültetésre és gyógykezelésre szoruló betegei számára.
Dr. Sebestyén Gyula tiltakozott a bécsi autó-ut badacsonyi betorko-lásának olyan módja ellen, hogv azzal Keszthelyt és a Balatonnak nagy részét elvágják a forgalomtól.
Barbarits Lajos a Balaton-vidék nemzeti parkká minősítésinek elfeledett terveit vetette fel újra, hivatkozva ausztriai és német fürdő-és turista-vidékek hasonló védettségi intézkedésaire. A Balaton-part sajtójának a Balaton szolgálatában való megszervezéséi sürgette. Egyben a pénztári jelentéshez szólva élénk helyeslés melleit kifejtette, hogy a Társnságnak nem azon kell gondolkodnia,hogy anyagi nehézségek miatt minden propaganda és kulturális működést beszüntet, ami pénzbe kerül, hamun erőteljes szervezkedéssel anyagi bázist kell teremtenie a még fokozottabb propagandához és kulturális működéshez.
Jóúef i\'crenc kir. herceg igen melegen mondott köszönetet a javaslatokért, amikel a közgvüli\'s egyhangú helyesléssel elfogadóit. A Társaság sajló-szakosztálya rövidé sen megalakul.
Wagner Géza, a Balaton nagynevű festője, a képzőművészeti szakosztály nevében a festőmüvé?" saet fokozottabb bekapcsolását süií gelte.
Gonda Henrik dr. indítványára a közgyűlés táviratiam köszöntölte Gömbös miniszterelnököt.
G. B. Borsalino
viUehirO kalapok .»k
Reklámáraki
Barta Alfréd
cégnél, Fő-ut 8. sz.
Dollárt és szivet kínáltak és közben kifosztottak egy szegény keszthelyi leányt az örökségéből
ötvös József keszthelyi borbély-mcstcrnél volt alkalmazásban Tik Teréz nevű szegény leány, akinek senkije nem volt nővérén kivül. Egy napon ügyvéd irt a szegény leánynak, hogy 820 j>engöt hagyományozol! neki egy rokona. A leányt a hir IxjIdoggá tette és másoknak is elmesélte, hogv örökség áll a házhoz. Mikor ezt munkaadója megtudta, arifa kérte a fiatal tapasztalatlan leányt, hogy adja neki kölcsön a i>énzt az üzletéhez, megfelelő kamatot ad érte és barátjának. Zaunecker Józsefnek Amerikában- élő rokona úgyis küld havonta pénzt, ebből majd\' dollárokban meg fogja kapni a tőkét és egyébkent is hálás lesz szívességéért, amennyi\',wn összehozza és férjhez adja őt Zaunecker József iparművészhez. Rövidesen bemutatta a leánynak Zauneckert, persze elhallgatván, hogy az már nős ember. Tik Teréz, aki az életet, fiatalsága dacára, csak ámyoldalá-
TAVASZI
újdonságok legszebb
legolcsóbb
legnagyobb választékban
ról ismerte, szívesen fogadta Ötvös ajánlatát és mikor a kis örökség a szegény részére nálx>bi vagyon -megérkezett, rövidesen odaadta a pénzt ötvösnek, amiből Zaunecker-nek is jutott. A pénzzel azután a kél jóbarát elment állítólag Grázba munka után. Időközben a csúnya játék odáig ment, hogy a két furfangos-ember már nyíltan, a leánv nővére előtt is mint a leány vőlegényét mutatták be a fiatal iparművészt és a vőlegény ily értelmű levelet is íratott menyasszonyával a leány nővérének. Persze, amikor a két szegériy nő tudatára ébredt, hogy se pénz, se vőlegény, ellenben Tik Teréznek már alig volt ruhája, feljelentették a furfangos duót. Az első tárgyaláson Otvfis József borbélyt hat hónapi börtönre ítélték csalás miatt. Zauneckert azonban nem lehetett felelősségre vonni, mert állítólag Svájcban járkált, majd Stájerországban, ugy hogy a nagvkanizsai törvénv szék nyomozó-levelet adott ki ellene. Később Zau-neckér mégis a nagykanirsai törvényszék elé került és aa exvőle-gényt törvényes felesége is elkísérte Keszthelyről.
A bíróság a magát körmön főntan védő Zaunecker Józsefet hat havi börtönbüntetésre Ítélte. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett.
Emlékeztető
AprUts 2. Az Ipartestületi Dalárda disz. hangversenye az Iparosszékházbau 9 órakor.
A Polgári Olvasókör színielőadás\') és táncmulatsága 7 órakor Kiskatii zsán.
Április 7-én : A Kerékpár Egylet tánccal egybekötött szinielőadása az Ipartestület székházában. Április lt. V. bérleti hangverseny (Here
Lili zongora-estje). V Április lg. a Zeneiskola tanári hangversenye a Városi Színházban « piarista kápolna javára 9 órakor. Má)us 2%. Á frontharcosok zászlószentelés! ünnepélye.
Epekő-, vesekő és taólyagkő-betegek, valamint azok, akik hugy-sivas Eók tu\'szaporodásában szenvednek, a természetes Ferenc József
keserűvíz állandó használata melleit állapoYk enyhülését érhetik el.
- KözllszWlBelök rétiért rendkívül elflnyös bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések, tőkáldtes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopsteln bútoráruházban, Horthy Mlklós-ut 4.
— Szombaton és vasánap Wells leghíresebb műve, A láthatatlan ember.
I§84 Wiretm I
Zalai közlöny
Az Ipartestületi Dalárda díszhangversenye
Amint már megemlékeztünk, április hó 2-án, húsvét hétfőjén lesz az a nagvszabásu díszhangverseny, amelyet a^ Ipartestületi Dalárda rendét. Ezen u hangversenyen egészen uj dalokkal fog a közönség-nckvbemutatkozni, amelyeknek előadására igen nagv gondot foixlit a dalárda.
A vezetőség mindent elkövet, liogy ezzel a hangversennyel még közelebb hozza a közönségei az Ipartestületi Dalárdához, amely ma már számottevő faktora a magyar dalkulturának. Az eddig elért s/.é\\> eredményeket akarják fokozni ezzel a hangversennyel is. amelynek tiszta jövedelmét a pünkösdkor Pécseit rendezendő országos iparos dalosversenyen való részvételi költségeik! fedezésére óhajtják fordítani.
A megjelent plakátokon és a kibocsátott meghívókon feltüntetett műsor nagyon élvezetes estélyi ígér. Megerősíti ezt a zeneiskola kiváló művészeinek és az Irodalmi Kör zenekarának közreműködése.
Külön érdekessége lesz az eslély-nek az az ünnepélyes aktus, amidőn a dalárda elnöksége a díszei-nök és disztagoknak >áti\\yujtja az erről szóló okleveleket, amely után a dalárda üdvözlő dalt énekel.
A műsor után reggelig tánc lesz. tehát a nagyszerű hongveraenv után ujabb szrakozás vár a közönségre.
Az Ipartestület tagjainak, mint házigazdának a rendezőség meghívót nem küld, őket erúton hivja meg.
Nagyhét a bécsi Burgban
Hogyan tolyt le a zöldcaü örtökl lábmosás, amikor Ferenc Józael megmosta Bécs legöregebb tizenkét polgárának a lábát
Agyvértódulás, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, Idegesség, fejf\' jás, lehangoltság, álmatlanság a lerméizeles „Ferenc József keserűvíz basinélata állal igen sokszor mcgsftlnlethctök.
A jobbik rész
Irta: B. Barétl Ry«
A kelcü égbolt a«ur végtelenje, a forróságtól szinte lebegni látszik, az aléltan pihegő völgy felett. Ebben * szabályosan ker«k völflyl>en meghúzódó Beihánia, a körülölelő virágos hegy oldalaival ugy hat, mint a föld falára akasztott ovális kép, melyet a természet pazar pompával keretezett "be.
A lehelni látszó égbolt mögül habfehér fátyolkás felhőfoszlányok tétován ereszkednek Mlá< s mint közelebb érve a hegyoldalhoz, titokzatosan el-tűnnek, mintha a tikkudt virágos fák szippantanák fel valamenyit.
A megszorult hőség és virágillat bódító.
Hethánia asszonyai és leányai egész aapon jönnek-mennek, vállaikon* nehéz agyagkorsóikkal, a város végén levő sziklaJofráshoz, amelynek mélyé-~ bői hűvös viz csononkál elő.
itt verődtek össze és a napvédett mohos sziklászélekcn üldögélnek órák hosszat, hűsölve és tereferélve. Egyén-ként a beszédtárgyuk mostanában műidig ugyanaz Megbolvgatott kedélyüket állandóan egy titokzatos Valaki foglalkoztatja. Egyesek .Názáretinek« vagy Mesternek emlegetik, dc a l«g-többje - Lázár feltámasztása óta — •Magasságból valónak« liisti. mert hiszen múul több és uj csodáknak liirc tartja izgalomba Bcthánlát és messze környékét.
Egyik beszél a szamarai asszony kü-lóuös ecetéről a kútnál..., a másik, amit egy Naimből jövő idegentől hal. lott, amely azerint a .Názáreti\' ott járván, mily. csodálatosan indította el
Bécs, nagycsütörtök. (Copyright) A kísérőm egykor előkelő funkciót töltött be a Habsburgok udvarában, a Burg egyik másodé,ncbli termébe kisér. Nem messze a külföldi íejedvl-mek apartementjellől, butoiok nélkül húzódik meg ez :» tágas szol>a. Vastag, művészi gobelinek lwritják a (a. lakat, dc bútor nincsen u teremben. Hatalmas velencei csillárok kristály-övedén megtörik a nap sugára.
A régi időben — mondja őexcellenciája — ennek a ter»mnek egyetlen szerepe volt csak: Hl tartották meg a nagyhét legájtatosabh szertartását, a zöldcsütörlöki lábmosást. Ide. gen személy ezen sohasem 1-•heteit jelen,. azért a közönség általáén keveset tud róla. A monarchiával együtt persze ez is eltűnt... Nekem Wölfling
Lipót,, az egykori Lipót Ferdinánd főherceg mesélte cl a zöldcsütörlöki lábmosás romantikus szertartását: tajiasz-talásból ludja, maga is gyakran állt ebben /a teremben, amikor tizenkét l>éesi aggastyán előtt letérdelt a császár...
— A nagyheti szertartások legapróbb nüanszoiról is a s|U»nyol etikett intézkedett. A tizenkettedik század óta esek, semmit sem változtak. Spanyolországiul jöttek el Bécsbe. Az udvari szertartások igazgatójának kellett gondoskodnia arról, hogy az elöirásnak megfelelően, szigorúan az etikett szabályai sz.rint történjék minden. A ceremóniák a zöldcsütörtöki lábmosással kezdődtek és a Feltámadás ünnepével órtek véget. A Burg falai között já\'szódtak le és szigorúan egyházi jellegük volt. Emlékezteitek az IJr
húsvéti vásár
sbcii védései ne és a Megváltó halálára.
— A oeircmoniameater már hetekkel a nagyhét előtt kikerestette Bécs erre alkalmas tizenkét legöregebb, túlbuzgó katbolikus polgárát. Mimiig kiknoven és száz év közötti aggastyánok kaptak meghívást a szertartáshoz. Az aggas. tyánokat az udvar megbizoltja előzőleg a lakásukon kereste fel és itt oktat U ki őket arra, liogy teiként visel-kedjenek. Mindegyik fekete uj ruhát is kapoU a császártól.
— A tizenkét aggastyánt egy ala-cuony, szőnyeggel leborított lócára ül-lelték. Hátukmögótt ott állottak hoz-zátartozóik. Múidegyik a liát, vagy az unokáját hozhatta el magával. Jobb lábukat cipő és harisnya nélkél előre nyújtották. Amikor a ceremóniamester elkészült a dolgával, jelentették I. Ferenc Józsefnek, hogy : az apostolok együtt vannak... Mert hiszen az egész szertartásnál Bécs tizenkét szegény aggastyánt a üzoxkét apostolt jelképezte.
— Amikor az uralkodó, legszűkebb környezetétől kísérve belépett, az ud-vari plébános. Seidl pús|iók fejezetekel olvasott fel u evangéliumból, majd u császár, szcmbni a tizenkét őszhaju öreggel, letérdelt a földre. Nem engedte meg soha, hogy szőnye. get legyenek a tértlei alá. Seidl püspök és segédlete ezüst tálat, kancsót és törülközőt nyújtottak át a monarchia urának, aki mindegyik aggastyán lábára kevés vizet öntött és a törülközővel megérintette a lábát.
— Ha az egyikkel készen volt, sor került a következőre, ugyanekkor os>n-ban Seidl püspök kis bérsonyzaeakót nyújtott át a lóca Bőgött AUó hozzátartozónak. Harminc ezüst pénz »olt ebben a tacskóban, régebben harminc forint, később harminc ötkoronás.
— Amikor a ceremóniának ezeel « részével a felség elkészült, az udvari lakájok a szomszéd szobából gyorsan behozták a már odakészített hosszú aizlalt. Ezt ált teritették meg. A tizenkét >a|H>stol« egyszerű padokon,, két részlnn, jobbról és balról is hat-hat helyet foglaltak az asztal mellett, ahol az uralkodó szolgálta ki. A vacsora több fogásból állt. belekkel telerakott tálakat hozlak be a szolgák és amikor valamennyi tál már a teremben volt, a császár pár lépéssel hátrább lépett.
Az aggastyánokkal szemben állottak a főhercegek^Bendesen minden öreg emberre egy fflfcerceg jutott, ha azonban történetesen nem volt a Burg-
lábán az évek óla lehetetlenül fekvő ifjút.
A völgy felől egy szolga közeledik. A forró homokban kábán cipeli ha-lalmas kőkorsóit. Először mohón tele. szívja magát a forrásból, majd lassan töltögetve edényeit, odafigyel az asszonyok beszédére.
— Akiről ti -büféitek — .szót az asszonyokhoz — Bclhánla felé közeledőben van. Úrnőimtől tudom, hogy mire a nap leszáll, eljövend és gaz-dáim vendége leszen. , Erre a HiirHe a tréccselő asszonynép mintegy felriasztott madársereg, hangos csevctelés-sel szélrebbenik, sietnnek házaikba dolgaik után, hogy napszálltakor elébe menvén, Ők Is várhassák és láthassák a - Mestert.
Lázár házában Márta parancsára most fogták meg a hófehér kis gödölyét, mert ennek zsenge busát akarja az érkező Mesternek [elszolgálni eledelül. Kényes nyikkanással, aml ha-sonlit a csecsemősiráshoz, hirtelen megüti Máriu fülét- Halk sikollyal ta-pasztja kezét fülére s mint nkit kergetnek, fut ki a házból, onnét a kert mögölti sziklabarlangba, amelynek nyílását « buján tenyésző áloék eltakarják.
/ I-lz a Ixirlang az ő temploma és ez a cellája. Amióta megtisztult, a külső* világ elől ide siámüzie magát, egyedül a Mester tanításainak élni és mind többet és többet vezekelni.
Idemenekül f most is. Pillanatra Sem
meri kezét füléről Jevenni, mert jaj... ha kedvencének sirása idehallik I T«-hitetlenül siratja a kicsi gödölyét & szivében keserűséget érez Márta iránt,
kinek hiába rimánkodott és érvelt az-< zal, hogy hiszen a Mester is hogy szerelte. Náluk pihenvén, hányszor felfigyelt az udvaron botorkáló kis csen-gclyüKZóru és játszi ugra-bugrálá*a min den alkalommal szelid derűt rajzolt elmélázó arabra.
I)e Márta Ilyen dolgokban kérlelhe-tétlen, Érzelgősnek minősiti Mária minden •érzékenységét, "miképpen Márta reális apró ügyü élete Mária előtt is múidig idegen maradt.
Két nővér, két asszony és mégis két külön világ... Az érlelem hideg, s uz érzelem forró világa. Mártának a gyakorlatias józansága szal>ott szilárd utakat, Máriát mindenben rajongó szive, szúies álmodása sodorta -fis óh, most már tudja Mária, hogy az érzelem nem előirt uton halad, nincs talaja, mert hányszor érezzük homlokunkkal érinteni az egei, holott lábunk tán ugyanakkor az örvényben gázol. Az érzelem csak iiíiat téveteg pehely az éterien, hol a szenvedély forró áramlatának, hol pedig szeszélyes durva orkánainak a tehetetlen játéka. És mégis... ha ra-jongó szive, a bűnök mélyére sodorta is Máriát* de ugyanaz tisztította *s meg, meri eszményekért izzó lelkével találhatta meg már-már veszendő lelkének nemesebbik útját.
«
A bctháaial völgy f«lé vezető ut zümmögő eniberrajtól népes. A názáreti Jézust várja valamenyi. Asszonyok, karjukon^ kis gyermekekkel, s a nagyobbacskákkal hangos örömmel várják, liogy Hozzá vihessék és meg-áldassák ölet. Betegeket és bénákat cipelnek az ulra, vánnyadt, elgyötört arcaikat szinesre festi a reménység és
izgalom láza. A vörösben nyugvó nap égő lángnyelveket fest a horiaontni. Bilwros fényben olvad belé az egész alkonyi táj. fis ebből az eget a földdel összeolvadni látszó csodálatos hát. térből, mintha egyik vörösfényü felhő-bői lépne elő, kirájzolódik a lassan közeledő názáreti Jézus lágy kontúrja.
lamyügóző izgalom tart fogva min. denkit Csak Lázár és Mária Bietnek örömrepesve elébe, liogy fogadják őt és kíséretét. Beérvén « házukba,Mária legott nyugvóhelKel kínálja meg,- megoldván poros KuiiuV S a keleti szokás vcndégtisztcletével előszór megmossa, majd illatos kenetlel űdill fel a fáradt lábakat. Ezekután a Mester lá-boihoz ül és lelkének tikkadt saomju-ságával hallgatja annak Igéit, önfeledten csüngve a csodálatos szavakon és kezének kifejező gesztusán.
Bejövén Márta is és megpillantván az elmerült Máriát, enyhe háborgás sal a Mesterhez fordul. .Mondanád Uram Máriának, hogy lenne segítségemre külső dolgaimban.\' A Mester arcán enyhe árnyék vonul el, csak annyi, mint a nap elé tévedt bárányfelhő, lágy feddő hangon ntondja .Márta, Márta, te szorgos vagy, Kok körül tórődöl, de egy a szükséges ime - s itt a lábánál Ülőre w«tat - Mária a jobbik részt választotta,, amely nem véietik el tőle.. Márta értelmetlenül mered a Mesterre, de Mária izzó lelkével megérti a szavak mélységét s a Választónak földöntúli örömével borul Mesterének lábaihoz.
A virágleheletü tikkadt éjszaka ráborult a csendes betháidai völgyre. Lázár házában már ahídni fértek.
_ZALAI KÖZLÖNY__
Húsvéti vásár
21-től 31-ig
„ szenzációs olcsó árakkal
Perlsz Dezső
uri és női dinalAruhAziban
a ,,Hattyu"-ho*
a Centrélla: szemben. •»
A cseh-magyar kereskedelmi tárgyalások
_1--
ban tizenkét főherceg. \'a,<kor ft fia,Q_
lókra esetleg két aggastyán Jutott
— Kz volt a legizgalmasabb funkciónk, - mesélte Wölfling Lipót — mert ilyenkor tűnt ki, ki nz ügyes, •ki az ügyetlen közülünk Az wll a fö-heriegek teendője, hogy gyorsan össze-szedjék «z aggastyánok elöl a tányérokat, amelyeknek tartalmához nem nyúlt senki és ezeket ugy helyezzék
a hátuk mögött átló burgzsandárok széles tálcáira, hogy a tálak fel ne boruljanak és lehetőleg egy tálcái® el. férjen valamennyi tányér. Amikor ez. (tel a munkával " főhercegek elkészüllek, a \'zsandárok gyorsan kivitték a tálcákat és uj fogásokkal tértok vissza. £s kezdődött megint elölről a szertár, tás
- Mindennek az etikett szabályai szerint kellett lefolynia, azért a ceremóniamester íőpröbát is tartolt « fiatalabb főhercegekkel
— Amikor a szertartásnak vége volt, az uralkodó eltávozott az aggastyánok pedig a kapunál megkapták becsomagolva azokat az ételeket, amelyeket fönt nem volt szabod elfogyasztaniok Ezek a csomagok akkorák voltuk, hogy egy szegény bécsi család egy hétig is lakmározott belőlük.
— Ugyancsak a spanyol etikett szabályai szerint tartották meg " Feltámadás Ünne|)ét is. Amikor az Udvar a tcmplomlw ment, az volt a szabály, hogy : elől mentek a császári és királyi kamarások,, utánuk u titkos tanácsosok, az udvari lisztviselők, őket követték a föliercegek, de ugy, hogy a rangban hátul állók mentek előre Kn-nek az volt a célja,, hogy ok érkezzenek előbb a templomhoz és fogadhas. sák a mögöttük jövő rangidősebbeket. Legutoljára jött a „császár.
— A feltámadási menetben már for-ditott volt a sorrend. A papok után uz uralkodó mint és aztán rangsor szerbit a főhercegek és az udvar.
Elmondotta még informátorom, liogy a húsvéti ceremónia a háború aiutt sem változott. Megmaradt olyunnak, mint volt V. Károly, vagy 11. Rudelf idejében. Az öreg l-\'erenc -József még halála elölt is ott térdelt a tizenkét ug-
Márta a fáradt emberek egészséges mély álmát alussza, álmában néha mosolyog, bizonyára az az öröm remeg végig rajta, amikor a Mester megállította eledeleit s búcsúzásnál őt magát.
Csak Mária nem alszik. Együtt virraszt a szivében «gyre égetőbb gyötrelemmel. A Mester szomorú jövendölései, sejtelmes jóslatai kiloptuk min-den nyugalmat szivéből, s ezek foglalkoztatják szüntelenül. Hogyan is mncKbtta a Mester? - »Az én időm közel vágjoni és beszélt az ember fiának elárulásáról, m«gkinzutásáról és közeli haláláról. Hettencles "sejtelmek kínozzák Máriát. Láztól cserepes ajak. kai, álmatlanságtól égő szemekkel néz szembe szörnyű vízióival. Mintha egy véres alakot látna hajszolni, kereszt, tel a Náláft s a Mcslef arcára ismer benne, szemeit lefödi és szivdohogva hallgatózik, de csak Márta egyenletes nyugodt lélekzése hallik.
— Uram* én a jobbik részt válasz-toltam ?! Jajdult fel kétségbeesetten, de azonnal önmagábnroskadtan s ej. gyötörtén suttogja maga elé : Uram, ha mindenki elhagyna is, én a legszörnyűbb óráidban is Veled maradok.
Gs ez a Mária Magdolna csakugyan a Mesterrel maradt. Föl-föl sikoltó árnyékként kisérte minden szörnyű stációján Ajulásában a megvadult tönr-\'g át taposott rajta. Tébolyos lázzal még a katonákat is megfélemlítve, törte fel magút a Golgotáig. Keresztje elölt állt utolsó sóhajtásáig, szeme lecsukódá-sálg, odarogyott, ott kuporgott u ke. reszt tövében, ahol Jézus alvadt vére súlyos csepi>ckben csörgedezett arany hajára.
Gs ükkor ott, a Golgotán az a súlyos c*e|>cgő szent vér pecsételte meg, hogy aki uz élet Golgotáin át a Mes. térrel marad, az u jobbik részt választja, amelynek megígért jutalma nem Tétetik cl tőle.
Prága, március 29 A cseh és magyar kormány delegációi 11)34. évi március 21 2i). közt folytatolt meglMizéU\'sck tisztázták álláspontjaikat a további cseh szén és koksz szállítások i\\> az ezek fejeljen kompenzációs alapon szállítandó magyar áruk ügyében. K megbeszélisek során megfontolás tárgyává tették, hogy a tárgyalások keretét terjesszék ki cseh fa és bizonyos ipari áruk szállítására is. K
tekintellxen a delegációk előterjesztették a kívánságokat kormá-nyaiknak és a kél kormány közt megállapodás történt, hogy a húsvéti ünnepek után a kölcsönős kereskedelmi viszony egész ki-rétéről megbeszéléseket kezdenek.
Ezt az alkalmat fel akarják használni arra, hogy még e tárgyalások lefejezése elölt a most megvitatott kérdéseket a legrövidebb időn beiül előzetCNcn rendezzék.
1984 március 30
Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizetői részére
A fővárosi\'lapok ma már a lcg. fantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. Otkilós aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az öt-emeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A »Zalai Közlönyt a maga szerény vidéki keretei kőzt nem tud egetverő megleiwtéseket Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartani és előfizetőinek olyau kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizető számára egyenlő jog. gal és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők.
A »Zalai Közlöny« minden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol ulalványt kap, mellyel egy, tfelleg két napon ál díjmentesen lakliatik a /Óváros egyik legjobb-nevü szállodájában. Szoba-száralá-ját t. i.. a tZalal Közlönyt fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Köz-lőny<-nek anyagi áldozatot .jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjaikat.
A kedvezményt az újonnan bt-lépő előfizetők is Igénybe vehetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés Időrendjében fogja a szerkesalőség az igényeket kielégíteni.
Húsvéti elpffvásár
m«gl«p6 ole»6 árekkul
Ajánlunk önnek 1,1
Hói fekete 1. lerrócliiket pínloi, magaa és alacsony samk ka P 7-80
1(1 barna (él lílíl él pántéi ollókét, boxkilf P B-80 ItUiTatcIpOkét iiébbiél-iiébb ki-íüelben, kuban éa maga. ««• raktál P 9-80 Hói barna c\'p5k<t iziva\'olt írunö léiiban P 7-80 Síinél dlvjlclpíktl, kubán >« b t s irokk I P 11-80, 1Z\'80 Barna léril félcipőkét b-x r> • böl P 9-80 Fékété férfi f IdpCket P 9 80 Barna él fékélé fé dplkei, iox kaif, diva os argol orr, trl«v»l\' dbz, kézimunka P 10\'80 Böl pyjama élekét P 6 80 8;éraékcl)9két miniéi klrllelkii legolcsóbban!
Heohl Lajos
cIpAáruháia, Fö ul 12. sz.
imiim
már 15 pengőtől,
exclusiv minőségben,
nagy választékban
Kirschner Mór
divatáru házában.
1*34. rnárdm I
NAPI HÍREK
NAPIREND
Mároiua 30, péntek
Római kalolikui: Nagy pént. Protest.: Nagy pént. Izr.: Nlzan hó 14.
Mozi előadások hétköznap 7 éa 9,
vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.

Vároal múzeum és könvvtlr nyitva csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-tól
12 óráig.
OyÓRysicrtárl é)|ell ssolgálai t hónapban: Merkly Belua gvógyszerUt FŐ ut 12 sa. és a klskanlasal gyógyszertár.
OözfBrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután, Kedden egész nap nóknek).
Hirdetőinket
ttoaoUdld felkérjük, tiogy a húsvéti ■íámba szánt hirdetéselkel ma, pén-K4eu este 7 érálil JultassAk el a kfriló hivatalba, mert íz (£ra*pJ Mám már
szombaton dé\'után megjelenik.
(lapunk kővelkezfl száma) a nagypénteki tapme^jelenésl tilalom ■utalt Wonth*<en reggel nem )elmlk meg. Ezért a húsvéti számot korábban, szombaton délután juttatjuk el olvasóinkhoz.
— Hölgyek figyelmébe ajánlja legújabb köpeny, kosztüm és ruhakel-méil Singer Divatáruház. Rendkívül dus választék, olcsó árak.
— Szombaton és vasárnap egy megvalósult Wells-fantázia.
„. ,, -rr (.U Ipartestük* tilrel) A Nagy-kaniz&ai Ipartestület elnöksége felkéri a tagokat,. Ivogy a husvé.i körmeneten való részvétel céljából nagyszombaton délután fél 6 órakor a cinktóriumban a testület zászlója alatt gyülekezni szíveskedjenek. Az Ipar** Onsscgélyző » Hitelszövetkezet heti befizetését április hó 2-án, hétfőn tarlja a Szokott időben. Elnökség.
— Tiszta gyapjú fórflszövetek legolosóbban Qolenazky Divatáruházában.
(Fronlharcon bajtársak figyelmébe) Értesítjük a forma ruhával rendelkező izr. vállá-su hajtársakat, hogy a ma esti fél 6 órai húsvéti istentiszteleten feltétlenül jelenjenek meg. Találkozás a Frontharcos Szövetség Pannónia szállodában levő hivatalos helyiségében délután negyed 0 órakor.
— NŐI tavaszi szövet és selyem ruhák a legújabb\' fazonokban Schülsnél.
— Szombaton 6s vasárnap az izgalmak filmje, Láthatatlan ember.
— Férll félcipők legújabb formákban barna és fekete P 10 80 az .Ideál" cipőáruházban.
ZALAI KÖZLÖNY
Budapestre májusban a
Nemzetközi Vásár \'J21Z
50%-os utazási kedvezmény április 28-tól május 22-ig
Vásárlgazolvány kapható a vásár tb. képviseleteinél és a Menetjegylrodáknál.
(Befejezőitek a-lelkigyakorlatok)
Nagyhét a lelki megtisztulások ideje. Nagykanizsán hölgyek számára ./a Missziósházban voltak lelkigyakorlatok. Dr. Vértesi Frigyes [>écsi Iheolo-gial tanár,i a vallás-fi!ozófia nagynevű tudósa és a szónoklat klasszikus mestere tartolta zsúfolt termek intelligens hölgy-közönsége előtt. — A férliak számára Pehm József zalaegerszegi apát tartott impozáns tömeg előtt lelkigya. korlatokat a feisötemplomhan. Csütörtökön reggel közel 800 ál.lozó volt a lelkigyakorlat befejezése ulán.
(A Bélyeggyűjtő Egyesület) a húsvéti ünnepek alatt hétfőn délelőtt 10-101 12-ig tartja szokásos összejövetelét. (
— Húsvétra uri-, női- és gyermekcipők a legnagyobb választékban, a legolcsóbb áron Miltényi Sándor és Fia cipőáruházában, Fő-ut 2., városházpalota.
(—) oinágosvásAr. A legközelebbi par-sai vásár április 5-én lesz állat-felhajtással. Hasitolt körműek is fel-hajthatók.
Uraim!.....
, Grünfeld
ruhahói és uriszabóság
Tavaszi
ruhái felöltői trexicskoátjai
a legolcsóbbak
legdivatosabbak!
P. Bangha délamerikai utja
Budapest, március 29 Értesülésünk szerint P. Hangba Béla Jézustársasági atya és Nyisz-tor Zoltán katolikus hitszónok április közepén félévi tartózkodásra Délamerikáim utaznak, ahol a nagyobb városokban hittudományi előadásokat tartanak, az ülteivényeken i>edig hittérítő munkát végeznek.
A gőrtürdd húsvét vasárnap délig lesz nyitva, délután és húsvét hétfőn zárva marad.
— Női féhénwmfl selymek és mosó fehérnemű anyagok állandóan dus választékban kapltatók Singeméi.
(A* asszony miatt) A Magyar-ut-ca 120. szám alatt lakó Horváth Károly lakásán megjelent Pujszter Fe-renc keazthelyi lakos másnap, mint kiszabadult a fogházból, ahol 4 havi büntetését töltötte. Barátjánál összetalálkozott Jóna György nagykanizsai lakóssal, aki megkérdezte a fogházviselt exférjet, hogy haragszik-e azért, \' ami köztük történt az usszony dolgában. Pujszter erre kijelentette, hogy nem haragszik. Később azonban mégis szóváltásra került a Bor és csakhamar komoly verekedés lett a dologból. Pujszter Jónát levágta ax ágyra, faj. lógatni kezdte, majd kést rántott éa lia a házbeliek nem csavarják kl ke-fcéből a kést, komoly baj történt volna. Pujszter igy is biróság elé került Súlyos testisérlés kísérlete miatt egy havi fogházra Ítélték. f
— Női kabát ét ruhaszövstsk leszállított áron Qolenazky Divat-üzletében.
— Oyermek lakk pántot cipők 23—26-ig P 4.70 az .Ideál" cipő-áruházban.
— Ltgeaebb divatlap a Schüts kira kat.
— Bútorvásárlás nem floodt Teljes
berendezéseket rendkívül előnyös réee-letfizetésre, sőt kamatmentesen Is szállítunk. Kopsteln butoráruház, Horthy Miklós-ut 4.
_ a ta«H»z> dtr«H újdonságai legal-c»óbban Brónyal Divaiáruházban.
Szép ruha csah jo stövetb6l Készül
Legszebb szövetek
legnagyobb választékban
legolcsóbb áron
HÚSVÉTRA ajánljuk a következő reklámárainkat:
Gyermek lack péntoscipő 23-26-lg P 4-90, 27-30-ig P 5-80, 31-35*F• S-tO
Barna fél fUzős divatcipök P 9-80 Szürke dlvatcipők . . . P10-80 Fekete női L sevró-cipő,
trottör sarok.....P6-80
Fekete női L sevró (üzős és pántoSdpflfélmagas sarokkal P 7\'BO
Fekete női divatetpők, szürke gylkdisszel, magas és félmagas sarokkal . . . P9-80 Női antilop divatcipő (különféle modell) . . . . P 8-80
Fekete férfi félcipő p 8.80 9 80
L sevró Fekete boxkalf-cipő, I" kézimunka ......P 11-80
Fekete boxkalf-cipő, divatos P 13-BO Barna félboxkalf-clpő, angol P 10-80 Különféle divatmodell . . P 14-80
as saiuKnai 1 • ——
Sándor és fia Cipőáruháza, Hagykanlzsa, Fő nt 2. Városház palota.
ZALAI KÖZLÖNY
1984. márcim 30.
— Faaor-szanoatórhim, Budapest, Vilma királyné ul 0.
— Márkáit, valódi angol, férfi kabát és öltöuyszövctek Singeméi.
— (Vlx alatt akart megmókM a tolvaj) Zalalövőn a tegnapi országosvásáron egy fiatal cigánylcgény zsebtolvajlást akart elkövcmi, de észrevették és a csendőrök el akarták fogni. A dgány futva menekült, majd amikor látta, hogy rövidesen kézrekcrül, még egy elszánt lépésre határozta iel magát, beleugrott a jéglüdeg Zala folyóba és a viz alatt úszva próbálta menteni a bőrét. Két csendőr azonba a vízbe is utánna ment és elfogta. Bekisérték a zalaegerszegi járásbiró-ságm, mely 15 napi fogházr« ítélte.
— Féril pouplia Inganyag újdonságaink raktárra érkeztek, Sehülz Áruház.
— Szombaton ét vasárnap a osodálatos Láthatatlan ember.
— (Tilaet okoiotl a macska) Mi-
hályi József buesuszentbíszlói fűszer-kereskedő üzletében a minap este gyertyavilág mellett dolgozlak. Mi-háJyiék macskája azonban feldöntötte a gyertyát éa a közelben levő áruk meggyulladtak. A kár 500 pengő, mely biztositás révén megtérül.
Indaatr. kigwílrek, pouplinok oxiordok és pijama anyagok gyönyórQ mintákban, kiváló minőségek Singeméi.
— t pengőért már divátos női kalapot kap Brónyal Divatáruházban.
— A Japán dumping sem versenyezhet azokkal az olcsó kerékpár és alkatrész árakkal, amelyeket Brandl Sándor és Fia cég nyújt vevőinek. Tegyen próbavásárlást.
Gyomrunkon át vezet az egészség utja, Ha néha elromlik, „Igm&ndl" javítja I
Otosósági hullám!
1 kg., príma fiatal marhatnia csak 80 fillér éa I pengő, 1 kg. borjúhús caak 80 llllér éa 1 pengő, sertéshús 1.80, 1.32, 1.40 pengő: Príma kts-
1 pengő, 1 kg. borjúhús , sertéshús
súlyú huivétl houkh, valódi jó Aru 1.80 óa fi pengő, füstölt darabhusok 1.80 pengő. — Jelszavam a régi,
kevéa haszon, több forgalom. Tisztelettel Simon István hentes éa mészáros mester a piacon és Kis-kanlzaán Varazadt-ut 8. $z.
Időjárás
A nagykanizsai meteoroloxtat megrí gyelö Jelenlek: calltörtSkön a h5-mémókint: reggel 7 órakor + 5\'6. délután 2 órakor + U H, e«te u órakor + I0Ü.
FrlMui: Heggel Úszta, délben éa <MU borult.
SíélirőBf: reggel, dóiban óa eate északkeleti
(B/uűkat rddlójtltnltll A BUI l.<4..l|.l..tl ..U lü .r.k.r, F.ISá., aial« W( várható.
Ofc&jónésjjőf
wtöamozibm
szófiakczTialik
Tavaszi újdonságok
női szSvet, fórfl szövet
mintás és sima divatselymek szőnyegek és vászon árukban
-legolcsóbb-
■agykanizsa, FA-ut.
PÉN//r PÉNZT PÉNZT
Jelent a sorsjegy!!
Vásároljon tehát\', hogy ön is nyerhessen MilhoHer Kálmán főárusitónál, Csengery-ut 5. az uj sorsjáték április 14-ón kezdődő húzására.
Főnye«émény szerencsés esetben 500.000 pengő. Nyolcad áf&: 3 pengő, negyed: 6, fél: 12, egész: 24.
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az ulolsA havi elótizetésl nyugta filmutaMtá mellett
nnpi 2 fillérért
ltg|a lehet a többeur kötetei nagykanizsai Horváth-UU ujságflzlel kSIctdnk/inyvtárá-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai KOzlOny\' minden elótizelóje
annyi kBnyvtl vlhrt kl havonta a hSIciSn-hönyvtárból, ahányat csak tl tad olvasni
Az előfizetési nyugta felmutatói kötelenként 6 filléres kedvezmények kölcsOndljért kapnak könyveket a Horváth kOlcaOnkOnyvlárbán akkor is, ha a havi kedvezményt nem óhajtják igénybevenni.
■agtkaniiaalak találkazáhalya az
István király Szálloda
Budapaat, VI., Podmanlozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi Mté«, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
HirdessenaZalai Közlönyben
SPORTÉLET
Szép sportot Ígér a húsvéti sportprogram
A Simontornyai BTC éa a Bareil IOK vondégHerepelnak NagykanlwAa
Régen történi már meg, hogy húsvét mindkét napján komoly bajnoki küzdelem Legyen, nüntvuz idei húsvéti ünnepeken. Vasárnap a Sí mony tornyai UTC ^.futballcsa-pala méri össze erejét a bajnoki pontokért a Zrinyi együttesével. Simontornya futballcsapatát nem kell a kanizsai közönségnek bemutatni, mert nem egy izUeui szerepelt már városunkban. Legtöbbször meg lepelést csinált, mort favaly még a jó formában levő NTE is csak döntetlent tudott elérni vele. Jelen-legi nagy formája mellett tanúskodik az a körülmény, hogy a tabella 1. helyén áll, maga mögé szorítva az NTE-t és a KPAC-ot
Ez a mérkőzés a Zrinyi legnehezebb küzdelme ksz, mely elő élénk \'várakozással tekint a kanizsai sportközönség. Soha ilyen szűk ségc nem volt az NTE-nek a Zrinyi győzelmére, mini most, mert hu a Zrinyi legyőzné Sinwntornyát, ugy az NTE egyik legveszélyesebb riválisától szabadulna nveg. A húsvét vasárnapján tehát az NfE c» Zrinyi tábora egységesen fog szurkolni Nagykanizsa sportjáért és a Zrinyi győzeünéérl.
A mérkőzés d. u. 3 órakor kezdődik. Előtte levenbobajooki elő-mérkőzés lesz.
Húsvét hétfőn izmién komoly bajnoki küzdelem szinheiye ksz a Zrinyi pálya. Az NTE a liarai 10K jókéixsségü csapatát látja vendégül. A tavasz folyamán a fiatul bar&ai legénység néhány, szép eredményt éri el, de igazi képességét vasárnap mutatta meg, amikor a bajnokságra rivális & tavasszal ixmtveszteseg nélkül álló Kaixisvári Turul eJUen döntetlent ért el. A barcsiakból nem hiányzik a sziy és lelkesedós és nem ismernek lehcletlout. Mindig a vezetőcsapatok ellen mulatják meg hogy tudnak. A jxmtra nekik is nagy szükségük vau, mert a Dom-bovdpi VOGE-val együtt a I3I0K is pályázik az 5. helyre, liogy jövőre bentmaradhusson ax egységes pécsi első osztályban.
A mérkőzés 3 órakor kezdődik. Előtte a Nagykanizsai Kerékpár Egylet kerékpárversenye leáz lebonyolítva a Zrinyi pályán.
Mindkét napi mérkősésre Jegyek elővételben kaphatók PiUer Andrásnál és Vágó Endrénél.
Harisnyák, kesztyűk, retikülök, nyakkendők, férfi és női fehérnemüek filléres olcsó áron! Fürst Divatcsarnok-
1W*. máfctm 30
ZALAI K0ZL0NY
r
JÓTÁLLÁSSAL
CIÁNOZ
LUKÁCS QYULA oki. vegyészmérnök KAPOSVÁR.
Nagykanizsa,
"•"\'tt! FEHÉR VILMOS
A világ legnagyobb kotróhajója a dUnklrchenl kikötőben 25 m. mélységből stedl a homokot.
Aa uj magyar klr. sorsjátékra
OSZTfilYSORSJEGYEK
kaphatók ülj. Hirsohler Miksa
oeztálysorajegy tóárusltónrfl (HtnaMar-trafik, Korona-szálló éptllet), ahol
nemrég a 25.000 IM» ft»y«r«mfajl é» ICbtmgT ny»r«a<iTt °I«rt«k.
Kisorsolásra kerfil cca 8 millió aranypengő.
Hivatalos árak: Egész: P 24, fél: P 12, negyed: P 8, nyolcad: PB. — Húzás április 14. és 17-én.
városi mozgó
Szombaton este fél 8 és fél 10 órai kezdettel vasárnap délután 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel
Wells legnagyobb és legfantasztikusabb regénye filmen
A láthatatlan ember
Rendezte James Wahle, a .DrakuU" rendezője. Rendkívül izgalmas, fantasztikus történet. Ezenkívül nagyon szip kisérő műsor is Híradói A t. hölgyközönség figyelmét felhívjuk a műsor keretében bemutatandó táno»ersen»re I
Bemutatjuk evvel a műsorral a Nagybanissa «éros filmjét, amelynek most egy esztendős évfordulója van.
Randm h.lyár.k I_
Tavaszi
idényre
ajánlok:
Hölgyeknek:
Fekete női R sevró-clpő trottőr sarok .
Fekete női R sevró fűzős és pántos cipő fél magas sarokkal.........
Fekete női divalcipők Minerva kalfból, szürke gyikdisszel, magas és félmagas sarokkal
Barna női strapacipők minden formában . ,
Barna fél füzősjlivatcipők, boxkalf .....
Szürke divatcipők magas és félmagas sarokkal
6.80
7.80
(
9.80 7.80 9.80 11.80
Uraknak:
Fekete félcipő L sevró; teljesen sima . 8.80
Fekete félcipő L sevró., lakk kapll . . . 9.80
Fekete^boxkalf-cipő, ]■ kézimuhka^ .... 1 1.80
Fekete boxkalf-cipő, divatos vágott orr . . 13.80
Barna félboxkalf-clpő, félfrancia forma .\' . 9.80
Barna félboxkalf-cipő, angol forma . . . . 10.80
Barna félboxkalf-cipő, divatos, vágott forma 14.80
Gyermekeknek:
Fekete pántos lakkcipők: 23—26-ig 27—30-ig 31—35-ig
P 4.90
P 5.90
P 6.50
Barna pántos és fél füzőscipők: 23—26-ig 27—30-ig 31—35-lg
P 4.50 P 5.50 P 6.50
Lakk gyermekcipők szürke és drapp betéttel: 19—22-ig 23—26-ig i9-22-ig 23—26-lg
P 4.-
P 5.-
P 4.80 » P 8.50
Szabó Cipőáruház
Horthy Miklós-ut 1.
ZALAI KÖZLÖNY
1934márclui 30.
Közgazdaság
TtraéiTtteiis Hiuj tlaiav. (u|) 77-ea 9-85-10-10. 78-as Í9S—1020, 79-es 10-05—10*30, 80-as 10-15—10 40, dunánt. (n|l T7-aa 9-50-9-60 78-U 960-9 70, 79-ea 9-70-9-S1, 80-aa 980—9-90, ion (u|) IM0-3.20. -Zab I. r. 940 -9 50, ulkngcri tlsaáalail 8)5—6-85.
Serléirálir Felhajtás 1373, eladatlan 9 BIK-
randá 090-092, IxM 067 O90, ur dett kOiép 083 —0*85, könnyű 076 -0-60, alsft rendit öreg O80 -0-62, ll-od reodO Oref 074-0 6, angol SflldO I. »«» -OH6, sialotma nagyban 0 96—1-00, aatr I-IO-114. hus fii-I-M. létaartáa 112-118.
Kiadja a Iap4altf4°n<» K6l*aid«ságl Rt. Outenbelg Kyomda éa Déltalal Lapkiadó Vállalata Negykenliaán. Felelői kiadó: Zalai Károly. Inteurban telelőn: Nagykanlisa 78. aaim.
APHOBIBDETÉSEI
Garantált o.lr.H,.. aattaiat.
teasari kapható 500 kg-nál nagyobb tS-lelekben lobi JeaO gabonakereskedőnél. Fó-ul a Telelonuám 327. •
Araimat rendkívül liaiállllottaui. Hua-télaa okaón váaárolbat Kaulmann Manónál 76
éa váiárl Iruk nagy válaaiték-ban kaphatok Stern Uvegkereakedéaben, FS-.I2.__________61
HaHlláaee hathengeres, generál javított mmU aorgSaen eladó. Aciéllrodi Nigy-■, Horthy Mlklóa-ut 2.
VOiOamaity-u, 16.
• \' \' i la " "
ssánrn héja eaetli
MM
1267
KIADÓ
2 Uromuobii laké* I. éa
II. emeleten, összkomforttal, tr kéllyel május l-re. ÉrdeklSdnllehtt Hírrtth él Tat építőmesterek
-01 17.
73
Cseageiy-u
klataataayiaaM 125 néayaiögfllea ylllatelek eladó. Bóvebbtt Zalán Béla vám-iiakl ttaalníl Saombalhely Fívámhlvatal.
1239
Calnoa barna arlleiny kért komoly uri luk válsssát aicllamei leveleiéi cél|iból „VsS.lr*," jeligére - Belei,ta poete-realanle. 1281
Ss4r«a, nagy ares axobát kereaek a vároa belterületén aionnitra. Cím a kiadóban. T 1283
_ i Tárház-utca bár-
kin. Bívebbit Hotlmann Henrik kádlr-\' IUB]
Remek szines férfi-ing gallérral P 3.— Színes freskó rövid alsónadrág P 1.40 Fehér rayé „ „ P 1.70 Pompás divatos nyakkendők 1— P-től Férfikalapok 5 P-től Férfizoknik 40 f.-től Valódi selyem divatnyakkendők
csodaszép izlésea mintákban.
Brónyal nivatáru&ásc
HoriOy Mlttlós-ut 1.
Vdroaffdx-paloía.
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonkint 20 fillért
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában
Fő-ut 5.
Krátky GyBrgy és i(j. Hirachler Miksa dohány-árudájában, Fischel Ede és S.ohlesa Testvérek
könyv- és paplrkereskedésében, Horváth József ujságárudájában.
Tartós kerti pázsitok keveréke
P.awncrass-k*vorék, Páss\'ékevsrék árnyékos hslyre, P/ázsllkeverék napos helyro la(ms|blzha<óbban és Isgolcsébban
Hlrsch és Szegő cégnél kapható
Nikkelezés, rezezés, ezflstfizés, aranyozás
Galvanizálás
Minden tárgyat és
témet.
Macsek Lajos Nagykanizsa, Jó25e,"ihcr\'
ceg u. 87 »•■
Húsvéti áraim:
1/4 kg. mandula, olasz —.88 I.
20 dg. mogyoró . —.08 „ 30 dg. csokoládé . . —.88 . 10 dg. dióbél . . . -.38 „
10 dg. mazsola . . —.24 , 10 dg csokoládé dara —.32 ,
Pácolt hérlng darabja —.38 , Vlda fiiszerkereskedő
Horthy Mlkló«-ut 18.
Húsvéti
OdvOnia képsslspok, imakBnyvek,
falvédők, szekrénycsipkék, papírszalvéták, tortalapok, stltemény-papírok stb. stb legolcsóbb árban C kapbatOk
FISCHEL
kdnyvkereskedésbsn
Horthy Mlklós-ut t. Tataion 179. u.
Rügyfakadás elótt egy háttel:
100 liter vízben feloldva 3 kgr. .Solbár\' oldattal
RQgyfakadáe és virágzás közötti Idában:
alma-, körte- és aiUvafikal. Szliomhulláakoi: óazlbarackfákal 100 liter vízben feloldva 1 kgr. .Solbár\' éa i/i kgr. .Pronikol- oldattal.
HernyóenyvgyürflUet most már aflrgOaen fel kell rakni.
Sebhelyek és a vágóit felőletek .Alrnola* vsgy.Pomrjnnal\'kenendökbe.
Fenti védöszerek, al 4*laaa
ORSZÁG JÓZSEF
meg, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blióság mellett.)
Összeütközött hajók a Themsán.
Nyvmsfrtt a UrMajdones Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.)