Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
26.5 MB
2010-03-09 11:47:18
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2587
7854
Zalai Közlöny 1937. 248-271. szám november

Zalai Közlöny
Politikai napilap
77. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

77a Évfolyam 248. szám
L
Nagykanizsa, 198-/. novembtr 3 szerda
Ara 12 HU-
ZALAI KÖZLÖNY

OLITIKAI NAPILAP
ImtradiWt tűótml
t. UxUUntals F<M 5. uW
Felelős szerkesztő: Barbarfta Lajos
ElöftzetfeJ Ara: esy hón 1 pengő SmkeutMfl í» kUdókl»«ull IcUi
40 fUU>. loai H "
A birói hivatás
Legfelsőbb bíróságunk két elnökét búcsúztatta a napokban Lázár Andor igazságügyminiszler abból az alkalomból, hogy elérvén a törvényes korhalári, nyugalomba Vonultak. Búcsúztató beszédében k\'asz szikusan körvonalazta az Igazság-ügymtnlszter azt a területet, amelyen a magyar bírónak felelősségteljes kötelességét kell teljesítenie. Utalt a bíróságoknak a törvény alkalmazásán túlterjedő nagy nemzeti hivalására, különösen pedig arra, hogy mindenkor, amikor a nemzetet, vagy a társadalmat <jri jogsérelem, az igazságot szolgáltató birónak feladata a nem>et irányítása is, a legkritikusabb pillanatban a biró az, aki hivatásánál fogva útmutatással szolgál a nemzetnek, hogy miként kelljen a jövőben viselkednie.
A birói hivatásnak és feladatkörnek ez a magyarázata és értelmezése minden tekintetben megfelel az alkotmányosság szellemének. Minden alkotmányos állam felruházza bíróságait a törvénymagyarázaton felül a lörvénypótlás jogával. A Kúria nőtonk az ősi alkotmány alapján van felruházva a jogszabályok alkotására vonatkozó döntvényhozatali joggal. És pedig azért, mert a birónak sohasem lehel merev paragrafusok alapján Ítélkeznie, a törvényeket ember és élelismenettei kell rugalmasakká lenni, a holt paragrafusok esetleges hézagait élő humanizmussal kitölteni. i
Magyarországon azért nem rendült meg soha az igazságszolgáltatásba vetett bizalom és azért van birónak és bíróságnak megingathatatlan tekintélye, mert nálunk a bírói székben nem az éleitől elvonatkoztatott elméleti tudósok ülnek, hanem puritán bölcsek, akik mindig tudják, mikor keli az anyagi jog érdekében az alaki jog keretein változtatni. És ez mindenkor fontos volt a nemzet életében, mert helyesen fejtette ki az igazságügyminisz-ler, hogy annak, aki a kormányzat kérdéseivei foglalkozik, kell.
jönnie arra az igazságra, hogy a legkritikusabb pillanatban, súlyos jogsérelmek orvoslásakor nem a kormlányzaü hatalom az, amely a nemaet életét irányítja,. hanem átmegy az irányító hatalom a bíróság kezébe. I
Am tévedés volna azt hinni, hogy ez csak a büntető igazságszolgáltatás terén alkotmányjogi szabály, ahol természetes, hogy a biró sújtó keze a törvény erejével védi a jogrendét és az alkotmányosságot. A
polgári jogszolgáltatás terén is a biró az, aki határokat szab az egyén cselekvési szabadságának és megmondja, mikor váUk a túltengett egyéni jog másokra sérelmessé. Ennek a nemes hivatásnak teljesitésa keiietében cml>erek ezreit védi a biró bölcsessége és igazságossága az anyagi bukástól, pusztulástól.
A magyar bíróságok mindenkor (
Több órás véres tűzharc egy horvátországi politikai gyűlésen a csendőrök és a tömeg között
Három halottja, nyolc súlyos és sok könnyű sebesültje van a véres eseményeknek
Belgrád, nove.ml.er 2 A horvátországi verőczel kerületi Novlgradoban Vraslls János földműves, a község egyik vezető emlőre gyűlési engedélyt kért a horvát parasztpárt részére. A gyűlés tartását a hatóságok nem engedélyezték. A hétfői gyűlésre ennek ellenére nagy tömeg gyüll össze és megérkezett Mcszorov parasztpárti képviselő is, aki a Macsek párthoz tartozik. A képviselő és a ve\'o érkezett nagyszámú kísérő is revolverrel, puskává\' volt felfegyverkezve. f
Az engedély nélküli gvülés előtt a csendőrség vezetője ismét figyelmeztette Vrasicsot, hogy nincs engedélyük, ne tartsanak gyűlést. Erre Meszorov képviselő előrántotta revolverét és a csendőrök felé lőtt.
A csendőrök, amikor hallották, hogy a képviselő felszólítja a tömeget, hogy támadják meg a csend őröket, hátrálni kezdtek és fedezék mögé bújtak. Amikor a csendőrök vezetője a törvényre hivatkozott,-a képviselő igy kiáltott vissza : — Én vagyok a törvény !
Erre a tömeg a csendőrökre lőlt, akik ugyancsak1 tüzeléssé" viszonoz. Iák a tüzelést. Vénes és vad utcai harc kelelkezclt ezután, amely vál-» lakozó szerencsével több óráig tartóit. A csendőrök végül is felülkerekedtek a lömegen és liassan kiszorították őket a faluból.
A véres harcnak eddig 3 halottjai 8 súlyos és sok könnyebb sérültje van. A su\'yosan sérültek közölt van Mes/orov képviselő is.
Az ügyben a legszigorúbb vizsgálat indult meg. f
Amerika háborús készenlétbe helyezkedett a keleti események miatt
Heves japán támadás a sanghal nemzetközi negyed környéke ellen
Newyork, noveml^er 2
Nagy meglepetést jelentenek Amerikáitól. Az USA háborús eiő-készülelekel tesz. A tartalékos tisztek ugyanis kérdőivel kaptak, hogy hajlandók-e hosszabb szoigá\'alra bevonulni. Ezenkívül a lengeré-szeti minisztérium bizalmasan értesítette a Csendes-óceáni amerikai flotta parancsnokságát, hogy készül
jenek el árra, hogy minden pillanatban indulhassanak, ha erre szükség mulalkozik.
Beavatottak nem titkolják, hogy Japán miatt történnek^az előkészületek.
London, november 2 A japánok ismét erős lámadást indítottak a kínai állások ellen
Sanghainál. A japán csapatok nagy része átkelt a Szucsau folyón. A kínaiak emberfeletti erőfeszítéssel küzdenek a japánok ellen, akiknek győzelme és előrenyomulása azérl fontos, mert az egész nemzetközi negyed környékét kezükbe akarják venni, hogy igy kész helyzet elé állítsák a brüsszeli küenchatalmi értekezletet.
Mozgalom indult Budapesten, Hogy Kun Bélát itthon végezzék ki
A rákoskeresztúri temetőben robbanó gránátokat találtak két síron
Budapest, november 2 Budapesten mozgalom indult meg Kun Béla kiadatása .ügyében. Az egyik lap ezügyl>en több közjogászt szóla\'lat meg. A vélemények általa* ban azt mulatják, hogy Kun Béla kiadatása akadályokba ütközil*
Magyar szempontból mindegy vol« na, hogy a halálra ilélt Kun Bélát Ht végzik-e ki vagy Moszkvjá;l>an. Mindenesetre a magyar közvéleményt jobban megnyugtatná a magyarországi kivégzés. Szovjeltel azonban nincs kiadatási egyezmé-
a jogrend őrei és az alkotmány megdönthetetlen pillérei voltak. A bírói függetlenség ezért egyik sarkalatos téleie közjogunknak. Az volt már Werbőczy előtt és az marad változatlanul^ jövőben is. Ebben az értelemben ls irányilója a nemzeti életnek, védőpajzsa ugy az egyénnek, mint a köznek, ami már csak azért is természetes, mert a jogrend sérelme még akkor sem közömbös a nemzet szempontjából, ha a közvetlen sértett csak az egyén, viszont, ha fa sértett maga a társadalom, vagy éppen az egye-
temes nemzet, akkor jogsérelmet szenvedtünk közvetve mindannyian, akik a nemzet kötelékeihez tartozunk. \'
Nemzeti érdekek tehát mindazok az egyéni, emberi kiváló erények, amelyekel a magyar bíró a* Ítélőszékbe magával visz. Lázár Andor igazságügyminiszter ezek előtt hajlottá meg az elismerés zászlaját és búcsúztató l>eszédében olyan értékes tanulságokat vont le, amelyeknek megszivleiésévcl a köztudat és a közvélemény erőben, tisztánlátásban gyarapodhat ik.
nyünk, — mondják Szakkörök, azon kivüi a szovjet politikai bűnnek minősíti Kun Béla gyilkosságait és Sztálin is nyi\'ván fenntartja magának a jogot, hogy éljen a kivégez* tetés jogával — Moszkvában.
Robband gránátok Sallay és FOrst sírján
Budapest, november 2 A főkapitányságon ma bejelentetlék, hogy a rákoskeresztúri temetőién Saliay és Fürst (1919-ből ismert a nevük !) sírján robbanó gránátokat találtak. Azonnal szakértők mentek a temetőbe és biztonságba helyezték a veszedelmes gránátokat, egyl.en megindult a vizsgálat, hogy kik és mi okból telték a sírokra a gránátokat. i
BAfcAI KOZL\'ONVI
>♦97. nowmbcr 3
Havi tfz pengőért elsőrangú ul írógépet vásárolbat vagy béreibet
ujrandazarS propaganda-akciónk karaién belül.
Visszatérill a bérleiösszeg teljesen, l^s^\'^Ví^s készpénzben térítjük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Scbless Testvéreb könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
Aranyérnél és béldugulásnál, valamint az ezekkel Járó derékfáján, mellszorulás, szívdobogás és szédülés! rohamok eietén reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz csakhamar kellemes megkönnyebbülést eredményer. Kérdezie meg orvosát.
Darányi ós Kánya berlini utja
Budapest, november 2 (Lapzártakor érkezett) Darányi Kálmán miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter november második Jelében Berlinbe illatnak, hol a kor-mánv kéu viseletében az akkor megnyitó vadászati kiállításon ré^zt vesznek.
Hóman Bállnl kultuszminisz\'er or-bániban megbetegedett. A betegség azonbau csak kónnvebb lefolyású.
Lemond a román kormány
Belgrád, november 2 Bukaresti jólértesült politikai körök jelenlése szerint a román kormány rövidesen beadja lemondását. A kormányválságra a jövő hé\'en kerül sor, mint előre látható.
Benzinkútnak rohan a munkásokkal tele HÉV-vonat
Budapest, november 2 Súlyos szerencsétlenség törtéül a Soroksári nl.on. A 11RV e^yik vonata, mely Pcstszentcrzsébelröl munkásokat hozott, a fővárosban nekirohant egy benzineslanknak. Az összeütközés olyan erejű volt, hogy a IllíV kocsiai mind kiugrottak a sínekről. A moto-rosban ülő öl munkás és a vezető súlyosan nK^jsebesüll.
Oyllkol az árvíz Egyiptomban
Jeruzsálem^ november 2 Az egyiptomi nagy árviz ujabb ál-dozatokat követelt. Palesztinában az ujabb árviz kilenc pásztori sodorl el. Valamennyi a vízbe fulladt. EzeukivQi még ót ember tünl cl.
Naptári November 3. szerda. Kom kai Hubert pk. Protestáns Győző. Izr. Markh. hó 29
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg a „Fekete sas" gyógynzertár és a klskanlzsal gyógyszertár.
GSxffirdA nyitva reggel H órától eat* 6 órálR (hétfő, szerda, póntek délután kedden egéíin nap,nóknekV
— (Wtf«KíTÜJWk találkozója) Héttőn délután G-tól 8 óráig az OMKE tanáoa-termóbnn
— MSI át fárH aaSvetujdonaágokat nagy választékban talál Singeméi.
— Modor j calpkeaiövetekben és mintás tUggönyanyagokban hatalmas választék van - SshttUaál.
Tudós előadások, mélyreható viták, fehérasztal és táncparketf
segített világosságot gyújtani a gazdavédelmi rendeletek dzsungeljében a nagykanizsai kötzeti TÉBE-értekezIeten
— Ennek a városnak létében és fejlődésében mindig elsőrangú szerepük volt a kanjzs;d pénzintézeteknek. Nagy részük van abl-an, hogy Nagykanizsa a városias külalak tekintetében eljutott máig és vezető, irányító szerepük voU a város Uözgazdeságiéle-lében, ami jótékonyan hat ki a kanizsai élet minden vonalára.
A kanizsai pénzintézetek meg tudták őrizni erkölcsi és anyagi birloká\'Iomá-nyukal minden körülmények között. Ezért veszi körül Nagykanizsán lisz telet a pénzintézeteket és megbecsülés munkájukat.
Ez,ek a mondatok kívánkoznak a beszámoló é\'ére, nmelylxw a TÉBÉ-nek Nagykanizsán tartott körzeti gyülésérő\' tudósítunk.
Ezeket a szavakat dr. Krátky István, Nagykanizsa polgármestere mondta az értekezlet napirendje előtt. Bennük nem csak a város fejének, mint há/igazdának nobilis udvariassága lükröződik, hanem a nagykanizsai közvélemény, amely a bankjait mindig magáénak tekintet-le, cferébe azért, hogy ezek a bankok mindig készen áHiak, ahol azt a város és lakosságának érdekei kivánták.
Nagykanizsán nincs szembenállás a pénzintézetek frontja és a város lakosságának érdekei közölt. Ellenkezőleg. Ezért nem találnak itt talajra a fokféle felröppenő bank* ellenes hangulalok. S talán azért nem is véletlen, hogy amikor a TÉBE vidéki értekezletek forozatát
larlja, mindjárt a harmadik kanizsa.
- Nagy-
Ezt az értekezletet Kelemen Ferenc, a Nagykanizsai Takarék igazgatója hivta össze, ó szervezte meg és ő Is veaelle le. Hetemen Ferenc neve évek óla nemesen csengő márka az ország szakköreiben. Nagy tudősj, alapos szakképzettségű, tiszta fejű és szemű, a köz po-rondjőn minden munkára, harcra készen álló, önzellen közéleti férfiú. Elgondolásaiban nagyvonala, kivitelben gyors és határozott. Így
szülelett meg cz a TÉBE értekezlet Is Nagykanizsán.

Félszáz vidéki bankemlier jön össze a kanizsai városházán. Budapestről dr. Nyárv Pál és dr. Görög Frigyes TEBE-igazgatók érkeztek meg. Ott volt dr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos főjegyző, dr. Szabadv Lőrinc és Berlin Guszlőv ny. törvényszéki lanácselnök, Knenner ZoHán. a Nemzeti Bank fiókjának főnöke, a budapesll és vidéki szaksajtó képviselői és teljes számban a nagykanizsai bankélel képviselői.
Dr. Fábián Zsigmond kormányfő-tanácsos nyitotta meg az értekezletet, üdvözölve a megjelenteket, majd javas\'alára az értekezhet elnökéül egyhangú lelkesedéssel Kelemen Ferencet választották meg.
Rendelet-dzsungel, amelyben senki sem ismeri ki magát
— Töretlenül él bennünk a hit, mondta Kelemen megnyitójában. hogy a magyar pénzintézetekben viruló vitalitás visszadja a mugyar bankélc\'ivk azt a pozíciót, amelyre az ország életében mindig betöltött szerepüknél fogva hivatottak.
Beszélt azután az október 31-ikl takarékossági nap eredetéről, amelynek gondolata egy milanói nemzetközi értekezleten születeti meg s a melynek eredménye a lisvan gvara-podó tőkékben mutatkozik. Ismerteit • a körzeti értekezlet célját: — tiszta képel teremteni a gazdnhiteljtíkkel kapcsolatban nove mber 15 é g bead unió bejelentésekkel kapcsoltban.
A gazdavét\'.elmi r ndelelek tömkelege ugyanis olyan óriási és annviru zűrzavaros, hogy azokon iné? jogász-emberek, hivatott törvényolvasók is fennakadnak. Egy<s intézkedések értelmezése felelt hónapos viták folvn-ik. Hogy alkosson ezekről tiszta képet magának a vidéki bankigazgató?
Most november 15-lg minden egyes
Női kabátok
es
szőrmék
nagy választékban
védett gazdakölesönről külön.kOlön b"-jelcntö lapokat kell pontosan kitölteni. KiUön tudomány innga a kitöltés. Hát iné-? a hozzá szükséges adatok be. szerzése! Messze évekre\' visszamenjen kell a banknak távoli községekből száz meg száz adatot, telekkönyvi és más bizonylatot beszereznie. Egyes adutok biztos l>esz"rzésc ma már szin\'.c u lehetetlennél határos, firzik ezt a nehézséget odafenn is, ahonnét a jegyzők külön utasítást kaptak, "hogy ilyen ügyekben a pénzintézeicknek rendt\'lkezésére álljanak. Igen ám! De. a jegyzőnek sem könnyű. \'Éppen az egyik kanizsai pénzintézettel fordult elő, hogy egv falusi házaspár kölesön-ügyében hétszer kértek a telekkönyvi kataszteri jövedelemre vonatkozó adatokat és a hét válaszban kél o^vformu nem volt.
A határidő elhalasztását kérni ivin célszei\'ü, elkészülni jKintosan — lelu\'-telién. így is, ugy Is meg akasztja oz a dolog a gazdahitelek kérdésének egyébkénl nehezen várt likvidálását. Kelemen javaslataként egyetlen megoldás: u kategóriánként való bejelentés.
Ami a bankok húsába vág
— Szívesen viseltük a gazdavédelein terén kénytelenségből vállalt terheket, mondta a továbbiakban Kelemen, mert tudjuk, hogy a gazdák megsegítése uz ország gazdasági életének regenerálódását jelenti. De a gazdavédelem intézkedései közi vannak hu-sunkba vágó intézkedések, amelyek nem tartoznak szorosan a gazdavédelmi elgondolásokhoz. Ilyen az 50 lioldon aluliak kezességi kötelezettségének megszüntetése. Vagy: ha a védett adós uj ingatlant, akár betétet is szerez, az nem jöhet számításba biztosítékul. A pénzintézet áldozatot hoz, az adós gyarapszik és a markába nevet. Másik sérelem a 10 holdon aluliak könyvjöváirása. A mezőgazdasági kötvények ügyében az a kívánság, hogy azokra a pénzügyi szindikáliiN 1U0 százalékos kölcsönt folyósítson.
1937. november 3
ZALAI ROZLONV
Ai. flnhlbrtjtikon kívül, n gozdavédelem áldozatul miatt súlyos helyzetbe jutott intézeteket pedig a 25 millió peii-
K«is :»látáma<zl,\'isi köreiből elsősorban kell kártalanítani.
A TÉBE központi Igazgatóinak előadásai
Dr. Nyáry Pál
kö/ponli TÉBE-ign|zgató előadása
következeit. A ik-ves közgazdász és
pénzügyi szaktekintély jártasságával vi\'ági\'oit bele, amennyiig egv. állaU\'»n lehet, a rendeletek dzsuii-gelébe és a ve\'e kapcsolatos leendők lehetőségeibe. A bankemberek számára rendkívül ériékes ulmutatásai meghaladják a napisajtó érdeklődési és feladat-körét. A nem szakember olvasói is érdekelni fog-ja a/o"ban, hogy 55.000 a 10 holdon a\'uH védelt gazdák száma s ezeknek jelentős része élni fog a lehetőséggel, "hogy íomondjon a védettségről. A 10 ho\'don felüliek száma 22.000. Ebltfi csak 5<)0()-nok a tartozása haladja meg a katnsz-leri jövedelem 10-szeresét és ennek az. 5000-nek a megállapitásáérl kell a bejelentési kötelezettségnek minden egyes adós eselél>en külön-külön elegei tenni. (Vagyis 17.000-szeres a felesleges munka, amikor minden egyes lxjjelenlés küiön-kü\'ön is a régész, a delekliv, az ügyvéd, stb. hatáskörébe vágó hatalmas munkát je\'ent.) Következett
dr. Qörög Frigyes
központi \'l\'ÉBE-igazgaló előadása. A gazdavédelemre vonatkozó rendelet halmazból a legnehezebb, az egyetemlegesség feUonlása volt a témája. Ekörül a TEBE-ben sok és viharos vita volt .már, de alaposabb szakértője nem találkozott - még a kérdésnek, mint Görög Frigyes aki valóságos tudósa és páratlanul vi* lágos, logikus előadója a szakmájának. Fejlegelései nagyban hozzájárullak, rogy világosságot dei ilse-nek a vidéki \'bankélet vezetői dőlt. a rendkívül bonyolult és sokféleképpen magyaráiotl kérdések /lényegére.
Ezzel az értekezlet délelőtti része be is fejeződött.
FelkdszOntő: — egy mondat
Fél 2-kor társasebéd volt a C.cntrál
étlermébvn. Részt vett azon dr. Králky István\' polgármester is. m a íö atirak. ció az ebéd volt (méltán! a kanizsii konyhának nagyszerű hirét viszik Pestre ó> a vidékre is|). Bcszék csak egy voll, az is egyellen rövid mondat: — Kelemen Ferenc köszöntötte a Ki-városi vendégeket
Vita estig
Délulán t órakor újra kezdődött az értekezlet és tartott estig. Ekkor már (i bejelentések kérdésének gya-korlati és részletes vitája következeit. Ez már keményebb dió voll, mint előadásokat hallgatni. Ht látszott meg igazán, milyen nehéz és íonlos prob-lómák húzódnak meg még a lálszólag jelentéktelen részlelek mögött is és hogy milyen nagy körülleklnlést, mennyi lelkiismeretes gondot jeknt egy bank él tében a felületes szemlélő számára sablonosnak l.Uszó munka-menet. Késő estig huzódolt a vllu, mindenkin k voll szava, kifogása, tanácsa hozzá. Nagyon hasznos szolgálatokat lett a kéi Tl-BK-ígazgutó hoz. zászólása a vila-gócokhoz és KeU\'men I\'orenc ügyes vitavezetése.
Este tea N
Kslo, vacsora után, akik itt maradlak a körzeti % -j J bankemberek közül, újra a Ceiilrálban találkoztak. rjl. A délutáni vila sötét rán-///l) cainnk már nyoma sem voll az. arcokon. A fehér aszlal derűje foglalta cl helyét a sze-mekben. A vendégek tiszteletére kivonullak a kanizsai pénzintézeti tisztviselők is, családtagjaikkal és a kar-társi barátkozás csakhamar felm<U\'-gedelt hangulatban folyt nem csak az asztalok körül, hanem « parkellen Is.
<» Elegini »/« csikó éa bueno told.
bundákat szenzációs olcsó árakon adunk — Schflu.
— Saját érdekében ős örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopateln Butorárnhái 6ul mübutor-ktál-lltásit megtekinti, vételkényazer nélkül.
Felavatták a bárom bakónaki vértana síremlékét
Kegyeletes ünnepségek sorozata a halottak városában
Vasárnap délután gyönyörű időben, hatalmas közönség előtt avatták fel a bakónaki három vértanú emlékművét « nagykanizsai rk. sírkertben. Ncmzellsziilü 6* gyászlobogók már iv.essziről j.lezlék az útirányt a hősök (emelője melleit, ahol a nemzeti gondolat uj oltárát avatták Kollarils József, ifj. Horváth József és Horváth István fölé épite\'.t ninuzol.-um alakjában. Olt voltak a hivatalos képvbe-lelek, a vértanuk hozzátartozói, Nagybakónak község \\ezetösége, az egykori ellenforradalmár bajtársak, a szomszéd községek küldöttségei, akik annak idején szintén fegyvert foglak a vörösök ellen. Kivonult a halárőrséi, a cserkészek zászlók alilt, az intézet\'k ifjúsága.
Fél I óra elmúlt, mikor felhangzott a kürtszó:1 <VigyázzI\' és az Ipartestületi Dalárda Kelling Ferenc lanár vezénylete alatt bevizellc az ünnep-i. \' ft -#» sé^el a nemzeti imádság-Irt Németh Mihály
^sTtfib MOVE elnök nyitotta meg az ünnepélyt, rámutatott arra, hogy a magyar nem zet egyik je l \'gzelessége a hősök kultusza. Ez a mauzóleum — mondta — oltára legyen a holnap magyar generációjának. Si Illess (lynli ezután szép kidolgozásban, lendülettel adta elő Üarburils fajosnak erre az alkalomra irl költeményét a bakónaki vértanukról. Az Ipartestületi Dalárda megka-póan ad la elő a Hősök dalát.
Kjerezsy Géza
polgári iskolai lanár ünnepi beszéde kimagaslott a konvencionális ünnepi beszédek közül és a hallgatóságát valósággal lenyűgözte eszmei gazdaságával és szárnyalásának szépségével. Visszapillantást vc:» tl az 1911) május 2ö-i eseményekre, u kommün 64-lk napjára, amikor az oláh hadsereg elindult Magyarország megszállására. Ks akkor megindult a magyar falvak népe is. A keresztény társadalmi életformákhoz és c^y ezer éves múlthoz való ragaszkodás szembe került a kom münncl, 101 vértanúja volt már eddig az országnak. Kőztük a Návayak, a Dobsák, a I.cínberkovicsok, stb. Adélzalai falvak is megindultak. Nagybakónak Is, ahol emberemlékezet óta nem volt lázadás. Az ok: a sónak igazságtalan elosztása volt. fis lejött a lerrorcsapat Bakónakra ós megkezdődölt a lövöldözés, amelynek egy vörösflr tolt az áldozata. És a vörösök az egyért három magyart végezlek ki. Méltatta a magyar vitézséget, a ma-gyar föld népének erényeit. Majd hangsúlyozta, hogy .\'Oin a török, sem a többi ellenség vert meg Iwnnünket, csak ml magunk. Már a háború elölt ott volt (lóg és Magóg szelleme, a hazug romonlika. fis megmérettünk és könnyűeknek talállaltunk. Vájjon csakugyan halálraítélt nép vagyunk?
Ebben a nemzőiben több az élelerő, mint amit az ellenség össze birna roppantani. Kiég volt a csodavárásból. A magunk erejéből kell a magunk hajlékába visszatérnünk. Ez oz emlék, mű legyen annak szimbóluma, hogy mindig lesz erőnk a feltámadásra.
Dr. Krátky István
polgármester beszélt ezután. A legszomorúbb martiriumot szenvedték, — mondta — mert lestvéri kezek oltották ki életüket és emelték fegyverüket a tömegőrületben ellenük. Idegen szellem adla kezükbe a fegyvert, amely a legszégyenteljesebb Időket hozta reánk. Ez az emlékmű hirdesse: «I.égy résen! Vonjuk le a múllak tanulságait. Nem a három vértanúnak volt szüksége cz emlékműre, hanem nekünk kellett ez emlékmű, hogy figyelmeztessen: — volt egyszer egy 1019 és ennek soha többé nem szabad vissza jönfiie!
fis különös figyebiiezletés ez a társadalom vezelőrétegeinck. Testvéri szereiét, szociális érzés, eggyéforrás: ez a tanulság. A kereszt mutasAa meg nekünk az utat, amelyen járnunk kell, hogy a nemzet jövőjét biztosítsuk. Dr. Králky polgármester beszédével egyik legszebb szónoki sikerét aratta.
Zoltán Boldizsár bakónaki polgár, aki a vértanukkal együtt részt vett az ellenforradalomban, beszélt ezután szívből jövő magyarsággal a falu népének magyar hűségéről. Utána u dalárda a Szózatot énekelte. Majd a koszorúzásokra került sor. Dr. Krátky polgármester Zala vármegye főispánjának megbízásából tette lo az első koszorút. Utána a honvédtisztikar, a jx)lgármesler Nagykanizsa város nevében, mujd sorban a cserkészcsapatok, Nagybakónak község, a vértanuk hozzátartozói, Németh Mihály a MOVK főcsoport nevében. Néma tisztelgéssel ért véget a felavatás ünnepsége. A kandeláberek Lángjai kialudtak és u közönség lassan oszladozni kezdett...
Az emlékművet hétfőn
P. Clrfuw Vlktorln
plébános szentelte fel a következő beszéd kíséretében:
— Szálljunk magunkba és a sok testvérharc után klengesztelödéssel és egymás megértésével fogadjuk meg, hogy csábítson bár berniünket a nemzetköziség ördöge, és a világpolitika eszmehullámzása, mi minden körülmények közölt csak magyarok maradunk. Magyarok, akik apáink hitéhez ragaszkodunk, magyarok, kiknek a szivét minden nap dobogtatja a hősök érzése, példája és önfeláldozása. Ma talán nehezebb a hazáért élni, mint meghalni. De, ha már kemény m(agyar sorsban élet a ml osztályrészünk, le-gyen ez az élet elszánt, mint o vértanuk hazaszeretete és hite.
A Halottak-napi kegyelet kanizsai flnaepei
A 18-as hősök emlékmüvének az ezüst babérkoszorúval való megkoszorúzását Schöffl Rezső ny. ezredes ve?etésével az egykori 18-as bajtársak küldőitsége végezte el. A 20-as honvédek emfékszobrát is a kegyelet virágaival és koszorúival halmozták e1-
Nagyon szép volt a kanizsai fiatal ság kegyeiele. Az elemisták tanítóik vezetésével kimentek a hősi temetőbe és minden növendék pár virágszálat tett le egy-egy hősi sírra a tanilók magyar szívből Takadó megemlékezése mellett.
Vasárnap a polgári toko\'ák * hősök temetőjében kegyeleti ünnepsé-
get tartottak. £nek és szavalat után Kerezsy Géza tanár mondott emlékbeszédet. Majd felkeresték egykori lanároik sírját. [ i
A rendőrlegénység egy osztaga felkereete Czégényi Káro\'y őrszie-méiyzeti parancsnok intézkedésére az elhunyt rendőrök sírjait ós koszorút helyeztek azokra.
Dr. Tholway Zsigmond poslafő« nök vezetésével a postások felkeresték az elhunyt postások sírjait.
A Piarista Diákszövetség Berlin Guflstáv törvénytzékl tanácselnök vezetésével kegyeletes ünnepélyt tartott a Piarista Hősök em*
SALAI KÖZLÖNY
1P37. ttovettibcr 3
lékmüvéné\' az intézet foaéján, díszes és előkelő közönség és az egész tanári kar részvételével. Az inlézeli énekkar Fazekas József ta-nór vezénylete méllelt a Hiszekegyet énekelte, majd Ki\'átky Tifcor alkalmi Mécs-versei adott elő szép sikerrel. Dr. Szűcs László mondott emlélt beszédet. Vázolta az iskola padjaiból kikerüli fiatal diákok hősi magatartását, áldozatos hazaszereletét, mélyítői a ma generációjának is erőt ke\'i meri\'eni? a hol-nap küzdelmeire. \'IVa Emi\' költeménye után a l^ekcmelő ünnepély az intézeti énekkar Szózatává\' véget ért.
Délután a piarista tanárok sírjainál volt ünnepély, melyhez az egész tanári kar és az összes növendékek is kivonultak. Szavalat és ének után Filó VIII. oszt. tairjió mondott korát túlhaladó érettséggel kegyelettcijes megemlékezést
A hősök temetői ünnepén
a közönség százai vettek részt A megjelentek soraiban ott láttuk i\\ város társadalmának élenjáróit. A határörzenekar Hering karmester vezénylete alatt a Magyar His/ck-egyet játszotta, majd Bal a 1 Lajos VIII. oszt. gimn. tanuló alkalmi költeményt szavait gondos felkészültséggel. Az ünnepi beszédei dr. Boda Károly városi képviselő mondó! ta lelkes magyar érzéssel és gyújtó lendülettel. Ebben az évben három nem/edék zarándokol a hősök temetőiébe, meggyújtani ott a kegyelet mécsesét, — mondta. Az első a gyermekek nemzedéke, a számonkérő nemzedék. A második, amely a vesztett hálxtru minden ódiumát cipeli, tarsolyában a megoldatlan problémákkal, ez a trianoni szenvedő nemzedék. A hárma, dik az itt pihenő hősök bajtársai-nak nemzedéke, akik búcsúzni készülnek. A számonkérők és az. atyák közölt forduló tengelyként ál\' itt az a nemzedék, amely át van hatva az atyák és a hősök tiszteletének magasztos eszméitől és hirdeti : Tiszteld hőseidet, hogy örök-élelü ^ehessen ez a nemzet! Ez az a nemzedék, amely nem keres magának a nemzet életétő\' elütő bálványokat, de tisztában van azokkal a nagy erőkkel, melyeket a Duna-Tisza partján élő maroknyi nép képvisel és azért itt a mécsesek és gyertyalángok fényénéi szent meg-l>ékélést hirdet és őszinte fiúi tisztelettel "nyújt kezet, hogy ne lehessen jijbbé éket verni sörítfba.
Az Ipartestületi Dalárda a Hősök dalát é;Pekelte Kctting tanár vezénylete a\'ait, ragyogó szép teljesítmény volt. Jámbor József felsőkereskedelmi isko\'ai tanuló Móra alkalmi költeményét adta elő nagy hatással, majd a határörzenekar a Himnusz hangjaival zárta be a MOVE állal rendezett, szép sikerű kegyeletes ünnepélyt.
Ezután a diákság és a közönség Talabér József papköltő sírjához vonult, ahol Héjjas Zoltán mondott szépségekben gazdag emlékbeszédet és megkoszorúzták sírját.
Vadászaton véletlenül szíven lőtte magát a kanizsai rendőrkapitányság volt vezetője
Megdöbbentő vadás/szerencsétlen ség híre érkezett ma reggel Nagykanizsára Gyöngyösről. A gyöngyösi rendőrkapitányság vezetőjét, Róth Andor rendöríanácsost Nagybátony ban ;.alá os szerencsétlenség érte.
Róth Andort jól ismerték Nagykanizsán is. Évekkel ezelőtt a nagy kanizsai rendőrségen teljesített szolgálatot hosszabb ideig, mint n bűnügyi osztály vezetője, majd elhelyezése e\'őlt mint a kapitányság vejelője. Később Hegyeshalomra került, ahol a határrendőrség \\e etője volt, majd pedig három év\\e\' ez-eiöU Szo\'nokra. A jómodoru, szim-
patikus rendőrtiszt mindenütt nagy népszerűségnek örvendett és igy ha lá\'a kétszeresen megdöbbentő.
Vadászaton vett részt hétfőn és a leshe\'yen vadászkésévcl néhány ágat akart levágni, hogy a ki\'átást szabaddá tegye. Közben golyóra töltött vadászfegyvere lecsúszott vál\'áról s amint agya a földhöz ülődött, elsült. A rendőr tanácsos szivéhez kapott és azonnal \'meghall. A goiyó a szivét fúrta át. F*e-lesége és két fia gyászál>an Szolnok és Nagykanizsa társadalma is o z-lozik. I ;
Erőss Rezső városi erdőmester lemondott állásáról
Az ügy az alispán döntése után a képviselőtestület elé kerül
Másfél éves lonyoda\'mak egész útvesztője után fordulóponthoz érkezett Nagykanizsa számára Erőss Rezső városi erdőmester ügye. <
Erőss Rezső, amió\'.a működésével kapcsolatban támadások egész soroza\'.a éile, értbetőleg kedvét veszítette. (Meg is látszik a nagykanizsai utcák és közterek külsején !) Pár hónapjai ezeíőü szaliadságot kért. Azt meg is kapta. November e»aéjévei pedig családjával együtt végleg elköltözött Nagykanizsáról.
Ma azután Erőss Rezső Írásban, hivatalosan bejelentette Nagykanizsa város polgármes!erének, hogy a városnál viselt erdőmesteri állásáról lemond. Lemondását azzal indokolja, hogy a másféléves hajsza egészségi ál\'apolál teljesen aláásta, úgyannyira, hogy annak helyneá\'lá-ta a közeljövőién nem is várható.
Lemondásához tisztiorvosi bizonyítványt is mellékelt, amely sierint Erőss Rezső ma sem szolgálat-képes.
A lemondás ügyét most a város vezetősége az alispán elé terjeszti és annak döntése után hozza meg további döntéseit. Amint az. alispán döntése megérkezik, a lemondás ügye a városi képviselőtestület elé kerül. így valószínűleg már a legközelebbi városi közgyűlés foglalkozik Erőss erdőmester lemondásán val. |
Az ügy fegyelmi részéhez természetesen nem szólhatunk hozzá, de hogy a város-virágozás, a város külső képének karbantartiáiw* sokat veszített Erőss Rezső távozásával, azt, senki sem voqja kétségbe, «>kl nyitott szemekkel jár.
A Stuart Mária filmet nézhetik meg eheti nyerteseink
Nagy Örömmel fogadták olvasóink a Zalai Közlöny bejelentését, ímely szerint a jövőben minden héten két ingyenes mozijegyet sor solunk ki előfizetőink, között. A kedvezményre külön pályázni vagy jelentkezni nem kell. Mindenki, aki előfizetőnk, természetszerűen résztvesz a sorsolásban. A sorsolást minden héten megcjt|űk.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygott: Baa OyOrgy Klskanksa, Bajcsal utca 49. Somogyi Oyuliné Palin.
Eheti nyerteseink Katherina Hepburn kitűnő uj f!lm|át nézhetik meg, amely kedden és szerdán fut a Városi Moziban. A pompás film Stuart Má la életét viszi vászonra és a nigyszerü színészi alakításon kivül a rendezés Is felejlhetetlen élménnyé avatja.
Az ingyenes mozl|egy-ulalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvehetők.
liem Ml a pt">
FIgyelemieméitó megállapításokat tett Sir Roliert Klndersley Isméit angoi kö/gazdász az angol ta-ke áramlásáról. Arra a megál\'api-l$sra jutott, hogy az antoi tőkekihelyezések az utolsó kél > évben csökkentek, mert a visz szaflzelések nagyobbik az uj kölcsönöknél. Még 1031 végén 3 81 miUtórd font voll az a tők;\', amelyei Anglia a külföldön élhe-iye/elt és amely 181 millió font kamatot jövedelmezett. Az utolsó két esztendőkén azonban a visszafizetések 76 millió fonttal voltak nagyobbak az uj kihelyezéseknél.
Javuló világ-Index
A >Wli1schaft und Slatls.lk* irost megje\'ent rendkívüli világgazdasági számának megállapításn szerint .i világkereskedelem volumenje az 11137 év első feléljen _ 8zaz. ja-nuárlói j\'inlusig — isméi 20 százalékkal emelkedett az értéket Ickint-ve. A mennyiségi emelkedés ebbő\' 10 százalékos Már csak 5 ország...
Egy közgazdasági szaklap Írja : — Ami a belső konjunktúrát II-lell, 61 ország közölt csak öt olyan van, ahoi a helyiéi még bizonytalan és nyomott (»gfidrü i.t «) Ezek : Franciaország, Palesz i.ia, Bolívia, Ecuador, Parng-iay. Outó statisztika
Berlinből jelenlik : Németországban rohamosan nő a gépkocsik szá-mii A mosl tneg-ejlelt számlálás lanusőga s eiiut az ól\'omány la-valy ó\'a 15.1 százalékká gyarapodott. 11133 óla a gyarapodás nem kevesebb, mint 70 Százalék. Akkor 1.7 millió gépkocsi volt Némelorszjá(gban, most 2.86 miHló van. Fogy az adósság
Budapest székesfőváros kölcsön-tai\'lozása lt)36 jnnuár 1-étói mostanáig 3111 millió pengőről 305 11 millió pengőre csökkent, bár időköziién 20 millió pengő uj kölcsönt veti fel. flzatts/avltás
Darányi miniszterelnök beszédéiről : »A közalkalmazottak helyzelé-nek javítása terén pozitív léjiés történik, amelynek előkészítése a pénzügyminisztériumban folyamattan van*
Bevételi tObblet
A Magyarország pénzügyi helyzetére vonatkozó 1937. évi szeptem-líer havi pénzügyminiszteri közlemények szerint szeptemberben az állami közigazgatás kiadása 61.8 mlUló pengő, lievélele 72.7 millió pengő volt, vagyis az állami közigazgatás I levételei 10.0 mfllio
Szőrmék, szövetek, szőnyegek
minden Igényt kielégít* választékban, feitéttenOl megbízható minőségben és nagyon méltányos áron:
Kirschner Mór divatiizletében
1981. november 3
ZALAI KÖZLÖNY.


az ujsag-hirdetés!
Egész nap, jó időben, rosszban, belterületen és a perifériákon, vá-fosban és falvakban aton van az újsághirdetés és dolgozik szüntelen a hirdető üzletéért!
pengővei haladták meg a kiadiiso-kot. Az ősazes állami üwemek szop. temberi kiadásai együttvéve 36-1 millió pengői, Uvilelel ]>edig 38.7 millió pengőt lellek ki, vagyis ez üzemeknél együllvéve 2.3 millió bevételi többlet Jelentkezett
Munkában a gyárak
A Pesli Napló Írja : A magyar gyáripar nagyobb foglalkoztatottsága folytán nemcsak a termelési kapacitás kihasználása fokozódott, hanem különösen a vas- és gépiparion -- számos uj cikk gyártására történt ]>erendezkedés következtéién — lényegesen emelkedett a gyárak termelési kapacitása Is. A gyárak 1936-lien tőrtént be|e*m-lése alapján 3511 uj iparcikk gyártásáról, Illetőleg tökéletesebb előállításáról vannak ada-. lok. Ezek közölt 50 olyan iparcikkel találunk, nme\'y néi a hazai szükséglet kt-\' eKgtlére kizárólag külföldi liehozalaira voll utalva és 206 olyan Iparcikk fordul elő, amelynek előállítását a h-iz-al Ipar annyira tökéletesíteni tudta, hogy azok a külföldi gyártmányokkal kiállhatják a versényl.
ID<3
Eső!
Prognózis: Délkeleti, keleti szél, változó felbözel, több helyen eső, ■ hő alig változik.
A Meteorotokat Intését naRykentMal meflflKyeláálloniása Jclenűi
Hőmérséklet tegnap eete 9 kor: +11 8, marewjel: +8 6 délben:+172. Cnaoorlék: ttO "t
— paWmcuB. ruha és pongyolalla-nelok, düftlnek, bársonyok én inatiatrsék dus v&tasstákban Slágernál.
— Batorklállitiiukat tekintse meg minden kényezervétel nélkül. Kopstoln bntorárvbáz.
— EIíuí™ Intézeti kabátok minden nagyiumiian kaphaték — Mltsaél,
Győzött is Zrínyi a PAC-cal szemben
3:0 (0:0) az eredmény
A Nagykanizsai Zrínyi Torna Egy- I .góluránv 3:0, félidőben 0:0. tel vasárnap a l\'é.si Atlilillkul club i A márkölésről wáli részletes tn. csspalával játszóit rulballmárkiJzM. dósilásnnk helyszűke miatt következő Az eredmény n Zrínyi győzelme. A [ számunkra maradi.
Súlyos vereséget szenvedett az NTE Pécsett
Zsolnai Sport Egylet—NTE 5:1 (1:1)
Az NTE csődöt mordolt Pécsett. I Az utolsó helyezett Zsilnaylól el-szenvedett súlyos veresége nagy meglepetés, h zalkalommal nemcsak a csatársor mondott csődöt, mert annak tehetetlensége átragadt az egész védelemre és igy nagy gól-arányu veresége nem maradhslolt el.
A csapat a k\'.vetk ző felállításban Játszol!: Csondor — Csáky, Varga - Szollár, Riller, Kudich — Szabó, Kiss I., Szendrői, istenes, Jellinek.
Az első lélldő egyenrangú ellenfelek küldelmét hoiza. Az NTE ekkor még jól tar ja magát. A Zsoln iy Kelemen révén a 20. percben meg-fzerzi a vezetési, melyre az NTE Szendrői védhetetlen góljával válaszol.
Szünet ulán az 5. Percben Ta-dics a góllövő. A váratlanul bekapod gól megzavarja az NTE-t. Kelemen 40 méterről küldőit ártatlannak látszó labdája a hálóban köl ki. 5 perc múlva Csáky 1 l-est vél, amit Sértő a rendeltetési helyére juttat. Az NTE a 10 perc alalt bekapod 3 gól ulán megadja magát sorsának és a Zsolnay Taliács 25 méteres lövésével beállítja a vég-erídményt.
Az NTE csapalábói egyénileg Kudich, Szendrői és Istenes játéka menlliető, a többi |álékos egymást multa felül a tehetetlenségben.
A Zsolnay csatársorának jáléka érdemel dicséretel
V. Adorján birő jól vezelle a mérközé I.
Barcsi ÍOK-NTE 11. 4:2 (3:1)
II. oszl. bajnoki. Az NTE II. egészen jól tartotta magát Barcson. Még nyl t volt a mérkőzés, am.kor Zöldvári, az NTE II. Iiálvéd.e a II. félidő elején ku\'cscsont örést szenvedett: Igy 10 emberrel a BIOK ellen annak a sa|lt otthonában elszenveded vereség pem súlyos. Oól-lövők: Baranyai, Horválh, Berlován és Harmali, illetve Bolla és Baranyai. Játékvezető: Lov g.
Kerületi eredmények:
KTSE—MSE 7:1 (4:1). KRAC-I\'BTC 2 : I (2 : 1). PEAC—PVSK 3:2 (2: 1). DVAC-KSE 6:1 3:0) II. asal. i
KTSE-DVOOE II. 3 : I (I :0).
Középeurópai Kupa:
Svájc—Olaszország 2:2 (2:1).
Nemzeti liga eredmények:
Kispest-Törekvés 3:2 (1:1). Hungária—Szeged FC 4 : I (3:0). Budai II—Elektromos I : 1 (0:0) Ferencváros—Bocskai 3:2 (1:1). ETO-Budafok 2:0(1:0).
EMLÉKEZTETŐ f
November ».
pedagógus összejövetel rtNtti Royal-ban. November 7.
Iparoskör láneteája (tintán r,.kor. LlceáiUs előadás fl-leor u városházán (Bodrogkűzy Zollája). November 13.
Úrasszonyok kongregációjának teája fél 7-kor a fallérterentben.
November 14.
I.tceális előadás fl kor u városházán (dr. Kovács Sebestény Tibor). November 20.
A Itoth-kwlelt hongveraeziye a Kaszinóban 9 órakor.
Városi Mozgó. Kedden és szerdán I
A szezon legnagyobb eseményei VilágattrakcióI
STUART MÁRIA
Katherlne Hepburn és Frederlc March nagy filmje. Fényaa kiaérA mDior. Híradó.
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. ö órakar filléréé helyérak I
TRUNKHAHN
POSZTÓOYÁR • vi.TERÉZ-KRT.8.
IV.PROHÁSZKA OTTOKÁC-U.8.
Gyártelep: BUDAPEST, XI.. LEH1E-ÜT 117.


Vitéz Subik Károly pápai prelátus, egri kanonok a f^imládat és az antiszemitizmus el\'en l«szélt az egri kaloHkus ifjusóg nagygyűlésén
Eckhardl Tilor Heves megyében 10.000 eml>er előtt a levitézlett élharcosok szövetkezéseit lcp»eztc 1c a külföldről irányüolt agitátorokkal. Most néplxilonditással alulról akarják azt megcsinálni, ami felülről nem sikerült, — mondotta.
A kettős ünnepen egész for l/e-törés történt a fővárosion : Halia Sándor főorvos lakásáig\' 12.000 pengőt, a Hofherr és Schranz gépgyárból 5000 pengőt vittek él, több villát kifosztottak többezer pengő értékl>en.
A temetői öngyilkosságok során, halottak napjának e\'ő estjén Duna földváron Szeles József volt hajókormányos felesége sirján Jötte agyon magát, Lázár Ferenc pedig Veszprémijén édesanyja sirján.
Budapesl halárában most már harmadízben dobálták meg kövekkei a La\'atoni gyorsot, a mozdonyvezető egy kődobáslól elszédült, de még idejében le tudta állítani a vonatot. | \'
A Gellérthegy srikláiról lezuhant Karvaczky \'István <) éves kisfiú,\' súlyos állapoton vitték kórházba.
Egy ismeretlen férfi a 15-ös vtfW-mos elé vetette magát és meghalt.
A Magyar Nemzeli Diákszövetség 250 személyes modern diákszállót építtet Budapesten. \\(
Erdélyi Béla pestsienterzsébeti hentesmesler hirtelen megőrült, gyuj lógatni és gyilkolni kezdett. Tap-sz^sz Ferencné, akire rátámadt, Ijedtéhen szörnyethalt. f

tcu^\'
A bécsi munkásszövelség ünnepélyén felolvasták Oltó királyfi levelét, amelyben azt írja, hógy az igazi nemesség a munka. I
Horthy Miklós korrr^iyzó — mint Berlinből Jelentik — néni utazik most Berlinbe. |
A spanyol nepü\'ők elsüllyesztettek egy angol gőzöst. Londoni jelenlés szerint állítólag nemzeti repülőgép volt a bombázó. Egész Olaszországban emlékláp
a
DALAI KÖZLÖNY
1937. november 3
lát knpiuik n sponyo\'orsziigi olasz hösl hulottak. i
So\'ínl o\'usz lgazsógügymlnlszlcr Berlini*;, II. Györgv görög knáiy Rómáim, Lllvlnov Brüssielbc, To-litnescu pedig U\'jkanestl*\' érkewtt.
OnoszorszóglHin ujabb 2 I!) kivégzés törtínt az ünnepek alatt.
A l>clga király Pierlnt volt földművelésügyi miniszteri blzto meg koi*mányalakUtá98i)l, akt á katolikus párt tagja.
Göhbels megnyllotta a német könyvhetei : 200.01)0 márkái lx>csá-lolt az Írók megjutalmazására.
Mussolini lelavalta a Pontlnl mo csarak helyé" éplliö Guidonia re-pülövárosl.
LecjuJABR/?
Kivételes bíróság tárgyalja le a jövőben az állam rendjét veszélyeztető cselekményeket
Budapest, november 2 (I.npjtfrlnkor órVcMt) I.rtzrtr Andor ÍRazsrtga^vminiszler a legutóbbi tninisz. lerlanái son törvényjavaslatot terjesztett b« a sajtórond<\'Z(?si köteles példányokról. Az igazsrtgflgyminiszler ml-cl\'öbl) benyújtja javaslatul és erre sürgősséget k£r. Az állami rendel ve. szélycztelö különböz/í bűncselekmények a javaslat szerbit kivételes bíróság elé kerüljenek. A nem időszaki sajtótermékek ^óplnjxik) terjesztés elölt bemulatandók a kir. ügyészségnek.
A francia hajóstársaságok nem merik járatni hajólkat a Földközi tengeren
Páris, november 2 (Lapzártakor érkezett) A francia tengerészek nem akarnak hajóikkal kijárni n Földközi tengerre, mig a társaságok nem gondoskodnak arról, hogy a hajókat hadihajók és repülőgépek kisérik és biztonságukról kellő gondoskodás nem történik. A hajóstái\'saságok pedig csak az esellien járatják hajóikat, ha az ál\'am megfelelő biztonságukról gondoskodik , |
Borzalmas családi dráma
Bécs, november 2 (Lapzártakor érkezett) A váro| egyik külső negyedében Reuter Mi* hály 62 éves s/énkeneskedő és annak 23 éves fiának holttestét meg, találták. Széngázmérgezés ölte meg mindkettőt. Áz öreg férfi, felesége és fia nemrégen öngyilkossági kísérletei végeztek, de akkor sikerült mindhármukat megmenteni az életnek. Később az asszony felvágta az ereit. Most a férj és a fjU mentek az asszony után a haláUrn. A tragédia Indító okát és hátterét nyomozzák a rendőrségen.
A japánok heves támadása elöl a kinaiak visszavonulnak
Sanglwi, november 2 (lapzártakor érkezett} A japánok a leghevesebben támadják a kinaiak állását, ennek folyamán sikerült is eredményeket elérniük, a kinaiak a rettenetes nyomás alól visszavonulóban vannak. A ^ipánok elfoglalták C.esio városát.
Modern csillárok
iomxh lajáratu réulitHntéir*
Kartellen klvOll Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
DauUoh Uwlé
csillár-üzletében.

— (Előkelő olasz vadászok Somogyban)
Somogyvárra olasz vadásztársaság érkezett, melynek tagjai: dr. Borri, a fasiszta párt északi főtitkára, C.av. I\'igna, a sanieinói nemzetközi galamblövő verseny győztese, dr. De Dige-vaui, a toscanai világhírű öntöiöniü-vek építő főmérnöke, Del Frute bankigazgató, Fontaim és ()rlo!li párniai gj-árosok. A vadásztársaság Széchenyi Imréné grófnő birlokibi o^y hétig vadászik, onnan Debrecenit, Szegedre, majd Budapestre látogat eL
—- (Pedagógus-összejövetel)
A nagykanizsai pedagógusok második havi összejövetele november 0-án, szombalou este vacsora után lesz a Kis Hoyal él térni ében. Semmiféle belépődíj nincs.
— (Analfabéták jelentkezzenek)
Aki Nagykanizsán irai, olva-\'ni nem tudó egyénről tud, szíveskedjek annak nevét és elmét Filó Ferenc elemi is-kola igazgatónál bejelenteni november 13-ig. A bejelentés a november 15-én kezdődő analfabéta-tanfolyamon való észvétel miatt szükséges. (:)
— (A zenekari próba)
halottak napjára való tekintettel nem ma, bánom holnap, szerdán este lesz i) órai kezdettel a zeneiskolában.
(0
— (A vasárnapi IMéres)
jegyeit ismét már hétfőn elkapkodták Budapesten. Sokan nem kaptak v már jegyet, de igy is ezernél több Pestre származott kanizsai, rokon és ismerős érkezett Kanizsára. I.egtöblk\'n a temetőt keresték fel, hogy az Üt nyugvó szerelteik sírjánál tegyenek kegyeletes látogatást, de sokan voltak, akik a vidámságot keresve u szent-gyórgyvári hegy levével vigasztalódtak. A filléres egyébként minden baj nélkül ért Nagykanizsára, ahol u ba. ráti és rokoni k^rok várták az utasokat.
— (Pipacs nyílik málnát szDre-telnek)
Az idei csodálatos szép ősz a természetben sok furcsaságot produkált. A klskoinároml halárban november elején vidám-pirosan nyílik a pipacs. Keszthely környékén frissen kéklik a mezőn a búzavirág és az ibolya. A kanizsai kertekben most van a novemberi málna-szürcl. Pauk inérnökék kertjéből dúsan megrakott, zamatosra é.cll málna-ágat kaplunk mulatóba (novemberben!).
— (Csókkal fizetek I)
Ismeretes, lwgy a Lovagias ügy ciinü film ellen egyes vidéki városok-ban tünlelést rendeztek. Nagykanizsán bemutatásra kerüli a film, de egyes helyeken nem merték bemutatni m/ind-ezidcig. Most Sárvárott tűnt fel, de átkeresztelt címmel: .Csókkal fizotek. lelt az uj cini, de a helybeli lapok • leleplezték, a turpisságot, ugy hogy a filmet csendőri fedezet mellett kel-lelt bemutatni.
— (Hatalmas tűzvész)
pusztítóit a napokban a veszprémi püspökség tubjdonát képező "Tekerés-pusztán. A tüz főképp a birkaólakban és a birkaállományban okozott nagy pusztítást. Több mini száz hizó birka, több törzskönyvezett kos vezérürü és bárány a tüz martaléka lelt. A tűznél több község tűzoltósága dolgozott, mig sikerült lokalizálni. Valószínűleg gyújtogatás történi. A csendőri nyomozás megindult;
Gyomor- és bélbajoknál, a máj éa az epeutak megbetegedéseinél, reggel felkeléskor egy pohár lerméízetes „Ferenc Józsel" keserűvíz kortyonként elfogyasztva igazán remek hashajtó. Kérdezze meg orvosát.
— Síörmét és kész női kabátot Singeméi vegyen.
— Kirakatainkban a legújabb dlvat-ujdonságokat mutatjuk be — Schflti.
— Vlgaa mulathat.
ha megnyeri a táskagrAmmofont a; egyházkőzségi kulturhá*-«lap egypen-gős sorsjegyével.
— Mindenki dk«4rl Slngor \'óuet éa Társa siffon, damaszt ós vászonáruját.
Nagykanizsa polgármestere — Zala Aranykönyvéről
A .ZALA ARANYKÖNYVE- ragyogó emlékkönyve mindazoknak, akik körűlöUdnk és mellettünk élnek és munkásságukkal magukat kóz-becsültté tetlék. A munka és a polgári erények megbecsülése és megörökítése az utódok számára. Minden nagykanizsai család dísze és olt kell lennie minden házban, minden intézménynél a -ZALA ARANY-KÖNYVÉ"-nek.
Hogy hogyan Ítélik meg komoly Illetékes körök a saltórendezés alatt álló .ZALA ARANYKÖNYVE" akciói, szóljon többek között az alábbi polgármesteri ajánlás:
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Kit(lnó gondolat volt összegyűjteni és örök emléket állítani azoknak az érdemes férfiaknak, akik bármiféle formában, bármely poszton dolgozlak Nagykanizsa, Zala vármegye érdekeiért. Ezeket a férfiakat fáradhatatlan tevékenységükért a jelen és |0vfl generációnak példaképül kell állítani.
A .ZALA ARANYKÖNYVE; hézagot pótol e téren.
Meg kell becsülni azoknak munkásságát, akik, ha csak egy téglával is hozzájárullak Nagykanizsa és Za\'a megye épületének fejlesztéséhez.
Benedek Rezsó, a ZALAI KÖZLÖNY" szerkesztőjének kiadásában és szerkesztésében meg|elenö .ZALA ARANYKÖNYVÉ"-t ezért a legmelegebben ajánlani tudom. Egy darab Nagykanizsa, a polgári erényeknek apolheózisa a .ZALA ARANYKÖNVVE".
Nagykanizsa, 1937. október hó.
Dr. Krátky látván polgármester.
ÓVJ* SZEMÉTI ,
és visároljon blialommil egy Jól Ilid •■•mUviiil látsavr-aankOalaUmbwn.
Legmodernebb optikai gépekkel éj inéiő-mtluerekkel felíierelt Oiemepiben bérmilyen egyszerű és kombinált siemOveget méllényoi áiban késiltek és Javltok. — Siemorvosl receptet iiaktierOen elkészítek.
Eredeti Zeiss punktál-lenosék.
Léimérők. hőmérők, bor- é» mustmérők.
ZSOLDOS GYIILA
iriinltf. ttimfei is látiMriuauitar,
r\'ö nt B- (■ Korofta-ulltodival n.mb.n).
APRÓHIRDETÉSEK
10 1IÚIQ tO (III.r. mlnd.n to.ábbl . MII.,.
Autétaxi él bérauU, uj áramvona-nalas, legszolidabb árban rendelhető Kaul-mann Manónál. Taletonállomáa III. 2568
lrit*r; karíkpár |avlláat szak aierOen, olcsón végei Sátrán Károly m azeráas SaafaA Antal ipoftdzlctébcn. 4
Aaaxanyom I Meleg liobljl caak akkui leaz, ha Soklaalaaar- fiyula vaikíreakedönél Expraaa-hAfokoatt
veti. P 5—6—7.ÍS0. 3107
HaaanAlt ruhái veaaek <1 eladok, hl-váiia házhoz megyek. Mirkus, Király-utca 31. 3128
Mlelfttt •ImVaiírtékat csináltat, kár|tn áia|ánlatot JerauackUI, Enaátxl tér la
3220
felvitatnak havi BO pangfi fix
és jutalékra.
Cim a kiadóhivatalban.
Caányl Láiztó utca 4. axámu kéa elad). Bónbbtl Bárány UKáo ék-azefélinál. 3285
Flllárakérl Ittlkaí naponta, ba III réaxpor-kályhát 4a lüréaipoil Vajda «a haraakadéaban váaarul. 33
PapIrkallaMkaá napi álon vásáio-
• \' ■■• —--------3306
Paplraallaaaaal napi l
tok. Saegó Mór, E0«M-t4l 2.
Köraiöa-utca 8. n. háa ala<é. — Hívebbel Zilnyl M. u. 2. 3316
zy antik aaakr^ay eladó Horthy MlkliSa-ut 47. 3347
Két egymásba nyíló elegánaan bútorozott különbejáialu aaaka lürdóaioba haal-■tálaiul nov. 16 re kiadó Catngery ut 9.
3348
Zákánytalepen u|onnan (pltelt kéa 0z-letnek, vendéglőnek alkalmas, tiabadkéa-ból eladó. — Hívebbet Vargek Slmoontt, Zákánytelep. 3333
BaJáréM* kereatellk Sugár-ut 34. ai. alalt. ,) 3334
A könyvpiac
eheti legjobb könyvel:
■argarflt Hilck.ll I
clrujla > azét — IHive », kSIre II P PrUatla; J. ».:
jó barátok — lOive t, kót»e » P Frana W.lf.l ,
Halljátok az igát I — kötve 7\'M I\' Viktor H.laar: íígv orvos bejár|a
a világot - lízve 5, kólvc 7 M 1\' Kraaaa Simon I
életem — lUivo !», kötve l« J Loroni: A gípek hósín — kötve 1 P
Kaphatók:
FISCHEL
kSnyvka.oakodAaban Nagykulaaáa. Tolofoa 179.
Szenzációs
p 225— p 285.—
Hálószoba:
7 darabból . ,
Jobb díszesebb teleháló 7 darabból .
bútorvásár!
Kombinált szoba:
Ízléses kivitelben, » Jf]l modern kárpitozással T TÍ Ji~"
Ebédlő: 1 kreden°

1 vitrin 12 darabból 1 tálaló
1 nagy asztal vendéglappal 6 darab modern szók
2 foteuill
p 495 -
Konyhák minden színben, modern kivitelben, nagy választékban.
Tervszerinti rajzok után rendelésre Is berendezzük lakását a legmodernebb izlésfl kivitelben - Minőséget cégünk félévszázados fennállása garantálja.
Tekintse meg mintatermeinket vételkényszer nélkül!
KOPSTEIN BUTORHÁZ SSSS.
Akit a legszebb nő szeret
Mexikói regény 17 Irta: Batáii Jóii.f
— Kimondtam, teliül ugy lesz. Csak uzl nem értein, hogy kerül össze az u csavargó i-iggins Mexikó legelőkelőbb bankárával? Különben, u gyémáutbá-uya jó üzlcl ós egy bankárnak végre is \\\\í űzlel fontos. Mindenesetre intézkedj, hogy engem a kisérteli műhelyben legalább ót napig ne háborgasson senki, inert nagyon fontos dolgom van. Mondd meg Targan főmérnöknek, hogy csak akkor hívjon fel telefonon, ha másként már sehogy sem tud segíteni.
— Próbálsz valamit? — örvendezett Rison.
— Egy nagy tréfát készítek elő, — felelt Genny nevetve ós Íróasztalába zárta a lapot.
— Megváltoztattad a hajviseletedet? — kérdezte egy este Ybera\' csodálkozva.
— Mit gondolsz, ha még egy csont-keretes szemüveget is felteszek, megismer l.lggins, vagy Mary?
— Ki van zárva, — felelte határozottan Ybera. — Akkor nem volt sem bajuszod, -so szakállad. Nem ismerne fel az édesanyád sem, —. nyugtatta meg.
— Közel az idő, hogy visszatréfálom őket egy kicsit.
— Nem is hinné rólad az ember, hogy veszedelmes is tudsz lenni.
— Öregem, csak nem hagyom mh-gam egy ilyen csavargó yanketől! Majd megmutatom neki, hogy mi a magyar virtus, amint megmHituttam a szakadékban is, hogy nem ők határozzák meg, mikor mehetek el, hanctri akkor hagyom őket ott, amikor én akarom. Igaz, ml van odalent?
- Jól érzik magukat az üvegházokban, de kezdtek rákapni a pálinkára. Ennek azonban gyorsan véget vételiéin. Most kapnak reggelenként egy
pohárral, mielőlt munkához kezdenek és este egy kis pohárral, fis naponta egy fél liter könnyű bort.
Nemsokára közölte a szaklap a I.iggins részvénytársaság megalakulásának idöpoiilját. Három nappal előtte egy mestiz állt (iouny elé, amikor az erdőben sétált elgondolkozva.
— Mit kíván? — kérdezte tőle, pisztolya agyára téve kezét.
— Egyszer ön megmentette llarry l.igginst tőlem és engem tőle. A mestiz én voltam. Most már ón is tudja, hogy kicsoda Uggins.
— Hogyan lalált rám? — kérdezte C.onny csodálkozva.
— A lovát Jsmerte fel egy Ismerősöm, — felelt kitérően a mestiz.
—. Ugy. Szóval ón Black Biliéi is szokott érintkezni? — kérdezte élesen Genny.
— Szlcgény ember vagyok és pénzért én szoktam Black Bilinek élelmiszert és dohányt szállítani, de más közöm nincs hozzá, — védekezett a mestiz.
— No meg töltényt és az ellen? készülő dolgokról is értesíti, ha sikerül róla tudomást szereznie. Mit kíván tőlem ?
— F.l kell mennem a közgyűlésre, hogy leszámoljak Ligginssel és nincs kölíségem. Ha lenne olyan kegyes...
— Munkát mindig kaphat nálam, hogy ne kelljen Black Billel cimborálnia, de ahhoz, hogy bárkit is megtámadjon, én nem nyújtok segítséget.
— Munkára majd jelentkezem, ha visszatérek, — felelt a mestiz meghajolva és elment.
— Most aztán -ütött a zambó utolsó órája! Az övé is, l.igginsé isi Együtt gyilkolták meg Alatát, vesszenek el mind a kelteni Szükségem van az ezer dollárra! — sziszegte a mestiz útközben.
— Ereszd a Tőidre a töltényóvedet és a pisztolyodat, vagy lelőlek! — harsant fel Bili rekedt hangja, amikor a mestiz a tanyája közel&e ért.
— Ostoba, hiszeu éu vagyok, —
feleli a mestiz egykedvűséget színlelve, de engedelmeskedett, mert tudta, hogy Bili ne n tréfál!
— Ezer dollárt ér a -fejem és az neked is sok pénz! Menj be a bar-langbu! — vetette oda Bili komoran.
A mestte az alacsony nyíláshoz lé|>elt, letérdelt és elkezdett befelé kúszni. I)e mielőtt beért volna, körülnézett a gyéren világított odúban. Az ajtó mellett egy súlyos kemény fabunköt vett ésZre. Mikor feliállt, a bunkót már felemelte és amint rnU-gasra emelt kezekkel várta Bilit, a bunkót két ujjával tartva, a háta mögé lógatta, amit Bili a félhomályban nem vehetett észre.
Bili az arca mellett tartva pisztolyát, a mestiz mellére célozva, bújt be a könyökeire támaszkodva.
A mestiznek minden izma és idego megfeszült, mint az ugrásra lapuló tigrisé, azután rettentő erővel rúgta ki a zambó alól a könyökeit, ráugrott arra a csuklójára, amelyben a pisz-tolyt tartotta c-s nyakszirten sújtotta a bunkóval. Azután gyorsan leoldotta derekáról a kötelet és mcigkötözte Bilit. Ideje volt, mert a zambó, dacára a rettentő ütésnek, már magához tért.
A mestiz akkor már magához vette Bili pénzét, amit egy repedésben tartott. A talált pénzt kevésnek ítélte, de számított az ezer dollárra . Is, amit érte kap.
— Ostoba! — szólt rá Bili. — Kétezer dollárt adok neked, ha elengedsz.
— Nekem az is megér valamit, ha felkötnek — felelt a mestiz.
— Mellém kötnek téged Is, mert elmondok Gordonnak mindent, — fe-megette BiU.
— Mindegy, — felelt a mestiz furcsa mosollyal és elhúzva Bilit a kijárat elől, kibujt, azután kihúzta a sza-badha. — Most egv kicsit megvizsgálom a zsebeidet is, hogy van.e kétezer dollárod, amivel meg akartál széditeni, — jegyezte meg gúnyosan.
(Foljt köv.)
Diófarönköt
legmagasabb napi áron
vásárol M1)
dukAsz feremc
(akeieskcdö Nagykanizsa, Mapyar-u. 106. B«vi«irlók.t f.l.Ml.k.
hon
Príma r«l, kötött blaiok
már P B.20-161 Príma léril pnlloverek
már P 4.60 tíl
Príma lé! II kalapok ai ai Sinei dWatnlnekbei
már P 6.50-tiJl Príma meleg lérll Ingek
már P 4.40 IM Párll altkakátok
mar P IS.BO-til Egy próbavásárlás meggyőzi Önt Is áruim megbízhatóságáról és áraim mérsékelt voltáról.
Brónyal Divatház
Horthy Uklii-at 1.
ZALAI KÖZLÖNY
1937. november 3.
Vízvezetéket
Czvelkó Gyulával
„5, szereltessen.
Esőben és szélben sem alszik el a fénye, ezért mindig megbízható az alektromoa
BOICH
KERÉK PJÍR VILÁGÍTÁS
Kapható olcsón, kedvező részletfizetésre
Szabó Antal
kerikpárnagykereikedínél, Fö-lt 5.
■••I kall (elrakni a
hernyóenyv-gyflrflkel
a gyflmdloafákra, hogy a nagy-és kis araszolók, rllgyfurók lepeté-zés; más kártékony rovaroknak be-bábozás 6b átlelelés céliából a gyümölcsfákra Jutását megakadályozzuk A gyümölcsfákon levő sebhelyeket, csonkokat és vágási felületeket kenjük be ml«l6kb
vértelfl-kálránnya],
mert ezek a legjobb buvó-helyel az átteleld rovaroknak.
Qyümölcsfavédelml szerek drótkefék, fakéregvakarók beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
Uf, műtrágya, nSvénjnrédelmUxerck, uák, gép kereskedésében
-Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bírósági palota mellett. Telefon 180.
CfcSJDfídsjjDÍ
csalta mezif>m szófiakvzTialik
m. kir. Államvasutak
menetrendje
ÉrwényM i IB37. évi októbar 3-tAI IB3B. május 14-ig.
lagyt-anlua állomásra irkeiO bt aa onnan Indaló vonatokról.
Nagykantua—Budapest déli p. a.
Vom.t A vonst Kwlr.i- KMilWy Bp.il,. Vout A vonat BpMlrlt KMltMtp
neme rttM. „Irt. írt. i,Ui;k nini neme Ind.l M. ,11 1.4.1
1219 Szem. v 006 1-30 1-53 6-20 1220 Szem. v. 22-50 3-04 3-28
1207 Oyv. 5-44 6-50 6-57 9-45 1240*) Motor — 520 5-50
1113 Szem. v 9-50 11-05 11-30 15-43 1202 Oyv. 730 10 10 1015
1211 Szem.v. 1415 15-40 1612 20 46 1212 Szem. v. 6-23 1109 1115
1241\') Motor 17-50 1948 — 1214 Szem. v. 1410 18-28 18 55
1201 Oyv. 18-45 19-48 19-56 22-40 1208 Oyv. 20-15 22-55 23-00
4 49
7-26 1 11-23 I 1300 2016 0-04
\') Az 1241. sz motorvonat Nsgykanlzsa—Balatonszentgyörgy közöli egész évben naponta közlekedik.
•I Balatonboglár- Balatonszentgyörgy közöttszerdán és pénteken, Balalonszcnt-györgy Nagykanizsa között naponta közlekedik.
KOsvatlan kocsik ?or*»lm« l Az 1201/1202. sz. gyorsvonatokkal: ,-_,.,, , ,.„
egy étkezökocsl Prsgerskolg, - egy I, 2., 3, o. kocsi Trtesle, Venezla, Milsno-Venllmlglia, — egy I., 2. 3. o. kocsi Trleste, Ventxia, Bologna. Róma. Az 1207/1208. az. Borsvonatokkal:
egy 1 2. o. kocsi Postumls. Trleste, Venezla, Bologna, Firenze, Róma, — egy 3. o. kocsi Trieste, Venezla. egy 2., 3, o. kocsi szerdán Abázla—Fiume, egy hálókocsi I., 2. oszt. Trleste -Venezis, egy hálókocsi I., 2. oszt. 1938. IV-B-tól IV—29-lg hétlön. szerdán, pénteken Abázla—Fiume. Az 1219. és 1220. sz. vonalokkal 2. és 3. o. kocsik Budspest déli-Barcs—Pécs, Budspest déli—Zalaegerszeg közölt.
|| H..H Mki. irk. S.ly,*irt t; W u. i.M.t-1| [.«... MyrU M. || U4.I Kulná-,. Irt.
14Í2 || Sa v/i 1442 kotor 1442b1 Sifl.utó 1424 Sz. V. 1416 | Sz V. 1428 1 Sz. V. j-ott 809 11 30 13-49 15-56 20 24 1 652 943 12(17 15-27 17 20 Cl-43 MS 1029 1616 1810 22 24 ki! 20-00 1447 1427 1415 1413 1441 1411 Motor Sz. V. Si.v. Sz. v. 8inMl4 Sz. V. 10 08 13-51 19-19 - I| ÍÍO 7\'24 7-56 11-33 12-12 15 20 1609 - 17-27 2110 Í2I-44 ?-55 9 32 13 38 1734 18-40 23-26
Kósvatlan kocsik i
Az 1415. sz. vonattal: egy 2., 3. o. kocsi Sopron—Pécs, egy 2., 3. o. kocsi Wien—Oslek között közlekedik.
Az 1116. sz. vonsttsl: egy 2 , 3 o. kocsi Pécs-Sopron, egy 2., 3. o. kocsi Oslek—Wien között közlekedik.
Az 1411—1412. sz. vonstokksl egy 2, 3. o. kocsi Zalaegerszeg Budspest déli p, u között közlekedik.
Nagykanizsa -Barcs—Pécs_
l i.rri-i- | i J l.árfl 1.4.1 ||
«3o Sz. V. . J oJ iT-5"
2414 Sz. v. 13 50 I 16 II
2418 I Sz. v. 20 21 \' 2207
Pk.<«
_*rt.
57 H 54 17-45
23 40
riMritl SvMrSI tj SlzrtMl-
M. II M. | nln trt
| Sz. v." 2413 I Sz. v. S 1.1-54
2451 jj Vegy. | 16 50
II 6 58 13 45 I 15 46 19 24 2153
KAxvallan kooalki A 2413. és 2414. vonstokksl egy 2., 3. oszt. kocsi Pécs-Sopron, egy 2., 3. oszt. kocsi Oslek Wien között közlekedik. - A 2420/2451. sz. vonatokkal Budapest déli—Pécs között egy 2, 3 oszt. kocsi.
_Nagykanizsa—Oyékinyes—Kaposvár—Budapest Keleti pu._
11 iK<ssr[»iipa.j j j f ffasafrís4"
2445jSz.v.J 1I4Y ||MÖ| ÍJÜ j j Sz. r, j ftflO |t4> paT"
A 2442/2447. sz. vonat közvetlen vonatrészt visz Nagykanizsáról Oyékényes— Kaposváron át Budapest-Keleti pályaudvarra.
Nagykanizsa
Nagykani | /.fiáról Indul
-Murakeresztur—Kotorlba
Oyors Oyort Vegyes
Hová ?
«<""»"?! SK\'St
I 0\'27 Trieste 1207 Oyors Trieste T .S20 11-40 VenUm.Róma 1201 Oyors | Ventim.Rómafl 1821 7-15 M.-Keresilu\' 1297)j Vegyes || M.-Kereszt«u| 11-58 A 1208/1207. és 1201/1202. sz. gyorsvonatoknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mint a
Nagykanizsa—Budapest viszonylat alattiak. Az 1292/1297. sz. vonatokkal csak 3. oszlályu kocsi fut Murakereszlurig.
Személyvonattal Murakereszturon ál Jugoszláviába utazóknak Murakereszturon át kell szállni a magyar vonatokról.
A magyar személyvonatok közül Murakereszturon csak a 2420. és 2414. sz. vonatoknak van azonnal csaUakozásuk Kotoriba—Csáktornya (Cakovec).
HirdessenaZalai Közlönyben
Kerékpár-igazolványhoz
átlátszó
Celluloid tok,
amely megvédi az Igazolványt,
kapható:
SZABÓ ANTAL
sportüzletében.
24.863/1937.
Tárgy: Mü- és Itlzllaeladás.
Faeladási hirdetmény.
1. Folyó évi november hó 4-én, tehát csütörtökön a sincl temető mellett, a volt tazifaraktár területén lévó I drb. Otkunyhó ccs 0.5 Ima faanyagát;
2. az atsóerdei legelön lévó 24 drb. — 6 halom hárstuskófái;
3. az altóerdón a vágásterMelen taxifát (gyertyadorong, cierdorong, lölgyhasáb és dorong, cseresznye-hasáb, bárihasáb, juharhasáb és szllhssáb) 157 drb. különféle mérelü összesen 21.713 tm» tölgyrönköt (mutál), ugyanolt tárolt 0 5 tm\' ór-kunyhó faanyagot, valamint a vágás melíeltl szálerdő-részben két kidőlt és egy fennakadt tölgyazálfát nyilvános árverésen eladok.
Az árverés Ideje:
1. a Sáncl temető mellett d. e. 7>9 órakor, •
2. az alaöerdei legelön d. e. 9 órakor,
3. az alsóerdel vágásteraielen d. e. 10 órakor.
Nagykanizsa, 1937. oklóber 28.
Polgármester.
Ha régi vagy ujabb levelezés, bélyeges borítékok kerülnek e 5 a padlás psplr-limlomjáról, — szokat megveszi Barbarlls Lajos, a Zalai Közlöny f. szerkesztője. Tatálható minden d u. 5-6 óra közt a szerkesztőségben. Tel. 78.
Katolikus Kötelesség
résxivennl ax
1
pengős nagykanlxsai lculturífáx-sorsfáiékban
Ntom. a taptuUJdonos MzjuOMtf Rt, üuloot<crn Nyomda fa UélzaW L.iikjadó Vállalata LSuyvmoiudájábair Kagyknuizsán. Felelik úzlelv. Zalai Károly,
77a Évfolyam 249. szám
Nagykanizsa, 1987. november 4 csütörtök
Ar» 12
ZALAI KÖZLÖNV
iujJojMWj te todóktntat: PM 5. uim.
Iiltalln bttkboap iOuliu.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElMielW lm: tgy hón « p«og6 «0 ItlK SmkeullMfl í» ktalóhlnull teldoa. IS. ■
A tűzharcos javaslat
Bizonyára az egész nemzet szeretete 6s rokonérzése kísérte unnak az első törvényjavaslatnak soraáft, amelyei Rőder Vilmos honvédelmi flmlnjszler nyújtott le a képviselőházban) Az 1914—18 évi vllághá-lx>i"u tűzharcosainak támogatásáról szói ez a törvényjavaslat, amelyről méltán állapította meg parlamenti beszédében a honvédelmi miniszter, hogy tulajdonképpen olyan kérdésekel vet fe\'s/inre, amelyeket már 20 eszlendö\\et ezelőtt kellett volna — aránytalanul könnyebb körülmények között — törvénvhozásilag szabályozni. A miniszler megindo-kolta azt is, hogy miért tekinti a tűzharcosok ügyét honvédelmi kérdésnek, amikor kifejtette. hogy nem csak azért, mert hontvédő emLe-rekrői van szó, hanem azért is. mert minden olyan kérdésiben, a mely a nemzel minden rétegét érinti, honvédelmi kérdést iát.
Mérlegeive azokat az erkölcsi és anyagi előnyöket, amelyeket a tűzharcos jav.islat az érdekellek szempontjából jelent, a honvédelmi miniszter Joggal hivatkozott a magyar nép lelkiségére, amikor az erkölcsi elismerést heiyczle előtérte. Valóban : a magyar fiatalság 191 l-ben, lelkesedéssel Indult a haza védelmére, nem kérdezte, hogy mit fog ezérl kapni és egészen bizonyos, hogy ha ma kerülne sor arra, hogv a jelenlegi fiatalságnak tettekkel kel\'ene Ixbizonyitanl a haza iránti szeretetét és ragaszkodását, szintén nem anyagi előnyök kedvéért lenné A törvényjavaslat szerény anyagi kedvezményeket nyújthat csak azok nak, akik a \\ilághál:oru a\'atl a tűzvonalban harcollak, de meg kell gondolnunk, hogy szegény az ország és szegény az állam s igv a legjobb indu\'at mellett sem nyújthat többet hadviselt fiainak. Gondolnunk keU természetesen arra is, amire egyébként a honvédelmi miniszter is utalt l:eszédében, hogy a magyar államra a mai felelősségteljes és nehéz időklen számtalan fontos szociális, gazdasági, kullurá-lis és más fe\'adat hárul, amelyeknek megvalósítása óriási anyagi lerhekel jelent az államra nézve s amelyeknek elhanyagolása, vagy mellőzére viszont helyrehozhatatlan károkat jelenthetne az egész nemzetnek.
A magyar állam tehát megtes/.i köielességét a tűzharcosokkal szemben, azonban fontos kötelességek varnak a magyar társadalomra is A honvédelmi miniszter közlése szerint két országot kivéve Európa minden társadalma segíti és támogatja a tűzharcosokat, nem kétséges léhát, hogy a hazafia^an érző magyar társadalom sem fog megfeledkezni azokról a férfiakról, akik "égy esztendőn keresztül a frontok
lövészárkaiban a magyar hazáért
szenvedtek és véreztek
Büszkeséggel tö\'thet el bennünket az uj tűzharcos törvény, mert au-
Szabó Gyula lett hűtlen Festeticshez vagy Festetics Szabó Gyulához ?
A dégi gróf érdekes telefonbejelenlése a nagykanizsai rendőrkapitányságnak
Festetics: — „A megbízatást megvonom!"
A kanizsai nyilas-lonyodaiom ujabb fázisához ért. Már a kettős-ünnepek után megszólalt a nagykanizsai rendőrkapitányság üg\\ee-lén a telefon, amely a kapitányság vezetőjét kereste. Az ügyeletes rendőrliszt lemondotta nevét, mire a drót másik végén gróf Festetik Sándor dégi földlárlokos mutatkozol t l>e, aki a rendőrségnek bejelentette, hogy megvonta Szabó Gyulától, a kanizs;i nyi\'as-vezérlöl a ve/etői megbízatást és helyére egyelőre ifiu Szerecz László kani-zsal lakost bizta meg az. ügyek vi\'e-léve". Bejelentette továbbá a 10.000 holdas jófajta magyar föld tulajdo* nosa, hogy a nemzeti szocialista mozgalommal kapcso\'alban semmiféle felelősséget nem vállal Szal>ó Gyulává\' szemben. Sől bejelentette azt is, hogy csütörtökön eljön Kanizsára, amikor is a pártvezetőség elé kerüi Szabó Gyula ügye és ott halároznak a továbblak felett.
Az ügyeletes tisztviselő a »dégi üzenetet* jelentette a kapitányság vezetőjének, Krasznay Pál tanácsosnak.
Szabó Oyula: — „Tovább működöm!"
Minden esetre érdekes, hogy Szabó Gyula már pénteken este ösz szerugta a patkót a Fes!e:ics-croporllai és kijelentette, hogy nem halad tovább azokkal egy ulon, Feste!ics pedig pár nap múlva vonla meg Szabó Gyulától azt a megbízatást, amit Szabó már pénteken esle letett. A két nypas-frakció mérkőzése még további érdekes fejleményeket Jgér, mulatja egvlen a szélsőséges szervezkedés alapeszméiének >szilárdságál.«
A kanizsai nyilasok Festetics-hű csoportja vasárnap reggelre »ered-ményesen« mutatkozott le Nagykanizsán. Telemázolták az utcákat ragadós, vastag, fekete betűkkel, a melyek épületes szövege a következő volt : »ARULÖ... KILÉPTEM, MERT KIDOBTAK* Ez nyilván Szabó Gyulára vonatkozott. Szabó
nak élet leléptetése után azon európai országok sorába lépünk, amelyek a legtöbbet tettek hadviselt fiaik érdekélen. Ezzel a törvénnyel Magyarország ismét bizonyságot telt arról, hogy féltő gonddal őrzi nemzell lecsülelét és hálás tud lenni azokhoz, akik a hazáért áldozatot hoznak. Ez a törvény tehát meg-lecsülésl és rokonszenvet fog szc-
Gyula nem egészen Így értelmezi a párttól való megválását. Sőt! Azt mondja Szal>ó Gyula :
-- Nem mondtam le a párteinök-ségröl ! Hanem rájöttem orra, hogy Festetics Sándor olyan irányion ve zeti a pártot, ami a magyarság jövőjének nem felelhet meg. Festetics sajátkezű ajánlásával támogatott egy pángermán agitátort magyarországi propaganda-körutján. Ezek ulán én Festeticset vezérnek nem ismerhetem cl és pártommal a mozgalomnak ahhoz a csoportjához csatlakozom, amely Szálasyék és Ba\'og István vezetése alatt a\'kotja \\iz egyesült nemzetiszocialista pártol. Én tehát, mint az általam megszervezett nagykanizsai nemzetiszocialista párt kerületi vezetője lovább működöm.
Párthelyiség nincs I
Elmondta még azt is Szal>ó Gyula, hogy a Magyar-utcai párlhelyi-ségel felmondtu, ugyancsak felmondta a Kisknni/sán l»éreU helyiséget is. Tegnap a rendőrkapitányságot* is lejelentette, hogy mindkét párlhelyiségel megszüntette, uj*»t majd akkor vesz fel valahol, ha annak szükségét látja. Bejelentette egylen azt is, hogy nem vállal fe-
lelősséget semmi o\'yan ki\'cngésórt, ami a másik nyilas o\'dalról származik. I
— Festetics gróf fai és tálwrávai, mondta Szabó Gyula, kötelességem volt minden összeköttetést megszakítani. Három évi vezetés után én tudom, hogy mit keli tennem A Festetics-csoporttal való kibékülés és újra való egyesülés teljesen kizárt dolog.
PárthelylBég vant
Mindezzel szjemlen Szerecz László, a Festelics grófhoz hü nyilascsoport kiskanjzsai vezetője kijelentette, hogy párthelyiségük igenis van. Ha Szabó Gyula felmondta a helyiségeket, ők majd kibérlik újra. (A pénz, ugy látszik, ennél a cso« porinál maradt a szétválás után.) A pártélelet ők változatlanul to- p vább folytatják, mert — szerintük — Szabó Gyulának 16 embere sem maradt, a többi mind hü maradt Festeticshez.
— Hiszen kél hete, amikor itt volt Festetics, Szabó Gyula virágozta fel a vezér kocsiját és leghangosabban esküdött rá. Hát akkor most hogyan fordíthatna egyszerre hátat a nép a grófnak ?
Már egy éve megingott a bizalom Szabó Gyufa iránt
A Festeilcs-hüek nevélen Szerecz László és Ipo\'yi (Herjavecz) Lajos asztalos kijelentették, hogy Szabó Gyula bánt már egv éve megingott a bizalom a pártLan. Ami most történt, az csak a bizalmi válság kirobbanása volt. Szerecz eskü alatt hajlandó vallani és tanukat tud rá állítani, hogy már napokkal előbb levelet irt Festetics grófnak és figyelmeztette, hogy a kanizsai pártban »furás készül.<
Ipolyi (Herjavecz) rádupláz Szerecz jóslataira^
— Én már 8 - Hónappal ezelőtt összehivattam a vezetőket és követellem, hogy lépjünk érintkezésié Festeticcsel, mert láttam, hogy Kanizsán nem megy rendlen a dolog. Egybehangzóan kijelentik, hogy a
reznj országunknak egész. Európában, mert a világhálóra hőseinek és harcosainak tisztelete és Ju\'ai. mazása minden kulturr.emzet általánosan elismert kötelessége.
Végűi hálával és elismeréssel kell fordulnunk Rődcr Vitae* honvédelmi miniszler alakja felé, aki minden akadályt és nehézségei leküzdve, megta\'á\'la a módját anuak,
nagykanizsai nemze is/oeialisták előtt egyáltalán nem volt meglepetés Szal>ó Gyula mostani esete.
Hogy egy évig miért követték mégis bizalom nélkül Szabó Gyulát, ez a kérdés nyitva maradt. Pedig szerintük a pártból annyira nem követi senki Szal>ó Gyulát, hogy most is, a kirobbanáshoz vezetett pénteki pártértekezleten Szal>ó Gyula a párthoz nem tartozó idegenekkei je\'ent meg és azokkal csinált hangulatot Szálasy mellett, a mire azlán Szereczék kivonullak u helyiségből.
Egyelőre tehát áll a harc a kanizsai nyfllas fronton. S hogy a harc milyen »komo\'y,« bizonyltja Fes-
hogy a nemzet törvény formájában nyilvánítsa köszönetét\' a vl\'ághál o-r-j tűzharcosai Iránt és számukra nem csak az erkölcsi elismerésül nyújtsa, de anyagiakig is azt a maximumot, amennyire ez a szegény megcsonkított ország % mai körülmények közepette egyáltalában képes. * j
CALAI KOÍLONV
itst. november 4
Havi tfz pengőért elsőrangú ui Írógépet vásárolhat vagy béreibet
ujrendlszwa propaganda-akciónk karatén belül.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, készpénzben téritlük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Scbless Testvérek könyv-, papír-, irószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
Iclics gróf csütörtöki Nagykanizsára érkezése.
lény, hogy Szabó Gyula belátta : — helytelen utakra tévedt, amikor Festetics gróf nyilas-eszméinek szoi-gilatába szegödött. Rájöhetett most, hogy amit e hasábokon is olyan sok szor hirdettünk, igaz volt: — idegen eszmék és idegen célok jármába akurják vinni a magyarságot a szélsőséges izgatások feielötlenjei s ha vannak is, akik nem azt akarnák, jóhiszeműségükkel visszaélnek és ébredésük éppen olyan csalódás lesz, mint Szabó Gyu\'áé volt.
A kanizsai szélsőséges mozgolódásoknak ez az esel elég lehetne tanulópénznek ! A belső harc, ami most amúgy is gyér soralkat meg-Ixjnlotta, eléggé bizonyltja a szervezkedés alapjának, magának az »eszmének« bizonytalanságát éfl gyengeségét. A magyar nép sorsa, a magyar föld jövője pedig, ha valamikor, ugy ma valóban nem alkalmas kiforratlan, idegenből táplálkozó, csak zavurkeltésie és ellén tétek szitására alkalmas kísérletekre. I
A vér felfrissítése céljából — kiváltkép olyan egyénnek, akinek bél-ürülése elégtelen s ezért emésztése meg van zavarva és éjjel nem tud aludni — ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „ Ferenc József keserű vizel inni. Kérdezze meg oivosát
Csütörtök
BUDAPEST 1
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. -10.45 Felolvasás. - 12.05 Horváth Béla cigányzenekara. — 12.30 Hírek.
- 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. -13.30 A rádió szalonzenekara. — 14.40 Hirek. - 15 Arfolyamhirek. - 10.15 Háztartási tanácsadó. — 10.45 Időjelzés, hirek.
17 Méhészeti tanfolyam. - 17.30 Schubert: Esz-dur zongorahármas. — 18.10 Tóth Árpád verseiből ad elő Maróth Anni. — 18.30 Jávor Sándor jazz-zenekura. — 10 «Az ezüstsirály.> Operett 3 felvonásban. — 21.15-kor Dohnáuyi Ernő második Beethoven-zongoraszonáta-estje. — 22 Hirek, idő-lárásjelentés. — 2^,30 Beszkárt-zenc-kar. - 00.05 Hirek.
BUDAPEST IL
17 Hanglemezek. — 18 Jávor Sándor jazz-zenekara. — 18.30 Angol nyelvoktatás. — 10 I)r. Móra! Gyula előadása. - 19.30 Tüll Ily gordonkáik. — 20.15 Hirek. - 20.40 Lakatos I-lóris cigányzenekara, Kubáayi György énekel.
BECS.
12 Könnyű zene. — 13.45 Szoprán-lemezek. — 16.45 Vegyes lemezek.
17.30 Dalok. — 19.25 Vorarlbem estje. — 20.25 Rádlózeuekar. - 21.10 Mozart: Uequlcm. — 22.30 Szórakoztató zene.
- Sxörmít éfl kész nőt kabátot Slágernél vegyen.
Dr. vitéz Bodroghközy Zoltán nyilatkozik Nagykanizsáról és a vasárnapi liceális előadásáról
„Életem legszörnyűbb pillanata volt, amikor a Zalai Közlönyben közölnöm kellett az uj trianoni határokat"
Nagy ünnepként készül a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör november 7-re, amikor dr. vitéz Bodroghközy Zoltán miniszteri o. tanácsosnak, a Zalai Közlöny volt felelős szerkesztőjének előadásával meg nyílik a Kör liceális előadás-ciklusa.
A Zalai Közlöny munkatársának alkalma \\olt Bodroghközy Zoltánnal beszélgetési folytatni és megkérdezni őt, hogy több mint másfél évtized után milyen érzésekkel áll újra a kanizsai nyilvánosság elé, amelynek valamikor súlyos időkben volt felelős irányítója. ,
— Szeretem ma Is Nagykanizsát, mondta Bodroghközy, mert sohasem felejtem e\', hogy ott szerettek engem. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy szívesen, sőt örömmel megyek Nagykanizsára az Irodalmi és Művészeti Kör meghívására. \\ |
- Életem első nagy, komoly közéleti munkáját, a fiata» lelkesedést, lolwgást, a szüzj, friss erőt jelentette nekem Nagykanizsa. Ugy gondol erre vissza az ember, mint az első Szerelmére. Csak az tudja, az érzi ezt, aki egyszer elkerül onnét, aho(l először bontott szárnyat.
Bodroghftözy Zoltán szemén ei-fátyoiosodik a csillogás. Látszik-: — mess/e járnak a gondolatai, emlékek avarjában, amelyeket az ébredező fiatalság napsütése szór tele arany pásztákkal. Egy gondolatnyi* vat mélyebbet sziv a cigarettájából, aztán folytatja : ► >
— Most is ugy megyek Kanizsára, mintha haza mennék. Mintha
érezném, hogy várnak haza, mert lje keli számolnom otthon, h<>gy hói kóboroltam, mit csináltam eddig. Hiszen addig csak hálx)i\'uban • voltam. Az irodalommal ott jegyeztem ei magamat Nagykanizsán. Nemzeti érzéseimet is (nemes, szívből fakadó nemzeti érzésre gondolok) érintetlen tisztaságban akao.m visz-szavinni oda, ahonnét hoztam. Én ugy érzem, hogy sohasem tudtam volna ugy elindulni pályámon, ahogyan történt, ha Nagykanizsán ugy fei nem karoltak, szavainkra ugy fel nem figyeltek \\o\'na. Ftyigmeddig még katonaruhában ér Lém annak idején Kanizsára, az uláríkámban még Lenne \\olt a vér és télé voltam keserűséggel, ami akkoriban \'derékon kapta az eml>ert, mint a forgószél. És Trianont Is Nagykanizsán éltem meg. Életem legszörnyűbb pillanata volt, amikor a Zalai Közlönyén nekem kellett közzé tennem az uj trianoni határokat. Nem Is hittük akkor, hogy ez soká Így maradhat. És ma már 17 éve...
Az előadásáról kérdeztük Bodroghközy tanácsost, amelyet vasár* nap délután 6 órakor tart a nagykanizsai városháza dísztermében. Ezt a választ kaptuk :
— Szenzációkat nem viszek. Nagyon megtisztel Nagykanizsa url publikumának érdeklődése történelmi kutató munkám iránt. Különösen örülök, hogy ebből mulathatok be valamit
az Irodalmi Körben, amelyet
annak Idején (erre büszke va•
Női kabátok
es
szőrmék
nagy választékban
ml hívtunk uj életre hosszú háborús álmából. Ml kezdeményeztük akkoriban a Kör neve mellé Zrínyi Miklós nevét Isi
— Jobbágy-ősökről és szalad ivadékokról szói a vasárnapi kanizsai előadásom. Szívesen ós szenetettel készülök reá és szeretném, ha régi közéleti működésem helyén megelégedésre szerepelhetnék.
— Nagy örömömre szolgálna, ha előadásomról tudomást vennének
Kiskanlzsán Is és igen jól esne, ha az ottani gazdaközönség vezető egyéniségeiből is néhányan jelen lennének és nem a hátsó padsorokban helyezkednének cl .

Csupa szeielet sugárzik Bodroghközy Zoltán szavaiból Nagykanizsa felé. Ez a szeretet csak visszasugár zása annak a szeretetnek, amellyel őt Nagykanizsa várja.
A Segédhivatali Tisztviselők
Országos Egyesületének nagykanizsai csoportja a Zalai Közlönyben már ismertetett panaszok ügyében küldöttség! eg tisztelge/t dr. Kráky István polgármesternél, aki dr. Hegyi Lajos főjegyző, a személyi ügyek előadójának jelenlétében fogadta a küldöttséget. Ozorai Ferenc, a STOSz-csoport elnöke ismertette a kívánságokat. Kérte a polgármestert, hogy tegye lehetővé a kistisztviselők kérésének teljesítésül, szervezzen a város uj dijnoki, illetve kezelői állásokat, a meglévő dijnoki állások egy részét minősítsék át kezelői állásokká és biztosítsák a dljnokok előmenetelét, más-részi a szerződéses alkalmazottakat dijnokkoká nevezzék ki és Így biztosítsák az adminisztráció zavartalanságát.
A polgármester a legnagyobb jóindulattal hallgatta meg a kis/iszt-vlselök kérését és kijelentette, hogy már régóta foglalkozik a kisegzisztenciák problémáival. Sajnos, Nagykanizsán a legsúlyosabb viszonyok vannak a kistisztviselők helyzetét illetőleg. Belátja és tapasztalta, hogy a szellemi inségmunka csak álmeneti intézkedés lehet, a melyre szükség volt, de a kérdést gyökerében nem oldja meg. ígéretet tett arra nézve, hogy a kérelmet tanulmányozni fogja és a maga ügyköréin mindent ei fog követni, hogy a méltányos kérelem a képviselőtestület előtt Is meghallgatásra találjon, lévén szolgálati érdek, hogy megfelelő tisztviselői apparátus végezze a város nagy adminisztrációját.
Dr. Králky polgármester szavait a küldöttség tagjai nagy megnyugvással fogadták.
— Fehérnemű, ruha és pongyolalla-nelok, dilidnek, bársonyok és matlassék duH választékban Slngomél. — Van-* már egyháikWgl kultorkáx* •orajefy* ?
1937. november 4.
Szombaton kanizsai Irodalmi est lesz Pesten
A kereskedelmist* Öregdiákok összejövetele
(Budapesti tudósítónktól) A Nagykanizsai Felsőkereskedelmi Iskolát Végzett Tanulók Szövetségének fővárosi csoportja újból munkába fo-gotl. Kilencedik esztendeje annak, hogy megalakult Budüpeslen cz a kisded kanizsai csoport és — különösen az ulo\'só években kifejtett s/ociális és kulturális működése révén — ma már országos hírnévnek örvend. I
A voll kanizsai keneskedeimlslák budapesti csoportjának vezetősége most uj, nagyszabású célokat tűzött maga elé.
Pár év óla megerősödött a gondolat, hogy Nagykanizsa és a fővárosban élő nagykanizsaiak között szorosabb kulturális kapcsolatot keb megteremteni és kiépíteni. Az oklóber 16-iki nagysikerű zeneakadémiai hangverseny az első lépés volt a cé\'hoz vezető uton. Most a volt kereskedelmisek budapesti csoportja leszi meg a második lépést : november 6-iki összejövetelén nagykanizsai irodalmi es\'el rendez. Ezen az irodaimi esten Barbarils Lajos mond l>evezelőt, Strém István verseit Esti László moncjja ei, Lidiit Julla költeményeit maga a Budapesten tartózkodó költő adja elő. Esti László, a szintén kanizsai : származású kitűnő előadóművész mégegyszer saerepel \'a műsoron j Barbarjts Lajos költeményeivel. yxErt a mikor\' kfepészili két kiváló /óvárosi "művésznek a szereplése. Bolgár Endre hegedümüvésr, a világhírű Budapesti Hangnersaiiyze-nekar primhegedűse és Goitein György zongoraművész, mindketten sok és megérdemelten nagy siker részesel, szerepelnek még az irodalmi eslen. i
A november 6-iki összejövetel jelentőségét — a kanizsai irodalmi esi jeliegén kívül — igen nagy mértékben emeli az a körülmény Is, hogy azon a nagykanizsai kegyesrendi gimnáziumot végzett pesti öregdiákok is teljes számban megjelennek.
örömmel állapítjuk meg, hogy a kereskedcimista öregdiákok fővárosi vezetőségének igyekezete ered ményesnek Ígérkezik: rövid időn l*Iü« sikerülni fog a két öregdiák csoport közölt szorosabb kapcsolatot létesíteni s igy az együttműködést biztosítani. (
Ennek a két öregdiák csoportnak az együttműködése lesz a biztos alapja annak a nagy, szé\'es kerelek között megalakítandó szövetségnek, amely a Budapesten élő összes nagykanizsaiakat lesz hivatva egy táborba tömöríteni.
Naptári Novomber 3. csütörtök. Rom. kat Bor. Károly. Proteetáus Károly. Izr. Markh. hó 30
OyógyraortArl éjjeli szolgálat © hó IMg a .Fekete bbb" gyógyireertAr é« a klskanlMal gyÖRyazertAr.
(ifliftudö nyitva reggel 6 órától eete 6 óráig (héttő, szerda, péntek dilttto kedden aköhz nap nflknekV
— (Béíyeggyfljtak Ul41ko*4]«) Héttőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében. _
— Kodéra c»ipke«övetekben éa raln-U.B tüggönyanyagokban hatalmas vá-lawték van — ftekltntfL
Nöl é. férfi trövetujdoniif ok«t nagy
► álasztékban talál Singeméi.
ZALAI KÖZLÖNY
Olaszország csatlakozott a Japán német antlbolsevtsta egyezményhez
A szovjet sorra végezteti ki az állítólagos japán kémeket
Tokió, november 8 A japán császár elé ma (erjesztik fei a?okat a feltételeket, amelyek melleit Olaszország hajlandó a német—japán kommunistaellenes egyezményhez csatlakozni. Mint jelentik, ez csupájn forma\'llás és a csatlakozásnak semmi akadálya nincs. Japán elfogadta a feltételeket, a császár még ma aláírja a ja-vaslalot és a legsürgősebben ratifikálják az. egyezményt.
Moszkva, november 3 Szibériában a szibériai vasút 16 alkalmazottját a szovjetbiróságok halálra Ítélték, mert állítólag Japán szolgálatában állottak. Az Ítéletet azonnai végrehajtották. Ugyancsak legnap Kaukázusban 5, Leningrádban 6, Szibériában 6, Fehér-orosz-országban 5, Ukrajnában 1, Odeszá-ban 5, Tamburban 6 embert végeztek kl hasonló rövid főtárgyalás után. I
Ötven gyermek-holttest került elő a bombázott spanyol elemi Iskola romjai alOl
Anglia konzulokat és ügyvivőket küld a nemzeti Spanyolországba
Madrid, november 3 A nemzeliek repülői heves Lomba támadást Intéztek Lelda ellen. Az % egyik lecsapódó 1 om-«»•\'< . ba egy elemi Isko\'ál ■•j^jj^ ért, ahol éppen (a-nltás folyt. A robba-•^VV^ - nás rombadöntötte az épületei A romok alól eddig 60 gyermekholttest került elő és rengeteg scl>esült. A város bombázásának egyébült 120 halottja van.
Az éjszaka Madrid is ágyútűz alatt vo\'t. Az ágyúzásnak 2 halottja
és sok sebesültje van.
Az angol kormány és a nemzeti kormány között tárgyalások folynak a konzuli kiküldések ügyében. Anglia Burgosba és több nagyobb nemzeti városba konzulokat és ügyvivőkéi nevez ki. Ez — mondják hivatalos angol körök — nem jelenti a Franco-féie nemzeti kormány hivatalos elismerését, de az angol kormájiy kénytelen volt kiküldeni a konzulokat, mert Spanyol ország háromötöd része a nemzetlek kezén van. {
Édesanyja holtteste mellől leugrott a harmadik emeletről
Mellbelótte magát egy budapesti postatiszt
mialt követte el tettét.
Budapest, november 3 Vitéz Könyves Kájmánné, egy tisztviselő felesége ma hajnalban meghalt az egyik pesti klinikán. A folyosón tartózkodó negy gyermeke közül a legidősebb leány, a 21, éves Erzsébet egy óvatlan pillanatban leugrott a 3-ik emeletről és szörnyethalt. Édesanyja halába
Budapest, november 3 A Práter utcai lakásán Pénzes József postatiszt nvellbclötte magét. Búcsúlevelet nem hagytott hátra, nem tudják, miért akart akart a háláiba menni. Életveszélyes állapoh Iwin szállották kórházba.
Kész Kun Béla vádirata
Moszkva, november 3 Kun Béla ellen a vádirat elkészült. A bizonyítási eljárást teljesen befejezték és a tárgyalást ro vemlier elejére tűzték kl. A fötár-gyalAs Moszkváién lesz 6s arra sok külföldön tartózkodó egyént is
megidézlek. A Kun Béla e\'len felsorakoztatott vádak közölt első he. lyen áll Jngodtával, a GPU volt vezérével fennálló szoros Imrálság.
Kun Béla egyébként börtönéiül kétségbeesett, könyörgö leveleket Ir Szlallnhoz.
Van szerencsém a n. é. közönség szíves tudomására hozni, hogy
mAtól kezdve minden ette
a Művész-kávéház volt dlzőze
szórakoztatja kedves vendégeinket.
Szíves pártfogást kér Koutolitz Géza
vendéglő*.
Az ördOgbe Is, — bosszankodott Cslcsó ur — milyen hegyes kavicsoki S épp ma I 10 perc múlva kezdődik a tárgyalás. (Boldogult Feri bátyám hagyatéka; áldott rossz ember volt szegény, Isten nyugosztalja....)
De persze Cslcsó ur elkésett. A biró vállát vonogatta:
— Sa/nálom, aki elkésik, maga kárán tanult
— A hegyes kavicsok, a rossz utl
— mentegetőzöl! Cslcsó. De ez lett a veszte.
— „/tí ut javítások miatt zárva I"
— a hivatalos kOzlemény benne volt a hely! újságban I — dörögte a biró.
Persze mindenki tudta, csak Cslcsó ur nem.
Hja — olvasott volna újságot/
STUART MÁRIA
Az angol történelem bőséges alkuimat ad a fiitnscenáriuin íróknak é-s rendezőknek jó filmek készítésére. Stuart Máriának, ennek a hányatott élcta skót királynénak élelc különösen alkalmas arra, hogy hatásos, román-tlkus és nagy nemzeti filmet készítse-nek belőle.
A film inélló az angol nemzethez. Készítői a legszebb emléket állították vele Stuart Máriának. Nem felszínes, hanem a kori tökéletesen rajzoló keretben eleveníti meg Stuart Mária szo-moru sorsát, életéi, szerelmet, lemondását ós halálát.
Ford, a rendező nagyot alkotott. A hatalmas tömegjelenetek csakúgy halásosak, szépek és művésziek, mint a finom, mély lelki kgpek. Kalharinc •Hcpburn Stuart Máriája teljes illúziói-keltő. Finom, igazi női játéka művészien szép. Fredcric Murch hódító, daliás férfi és pompás színész. I)c igaztalanok volnánk, ha nem ugyan ilyen elismeréssel szólnánk a ravasz és számító Erzsébet s u lázadó főnemesek é"» főurak, a pipotya királyról és a többi szerepek nagyszerű megszemélyesítőiről. Valamennyi elsőrendű színész és Igy a film minden jelenete értéket képvisel. Korhű jelmezek, környezet, muzsika teszi hiánytalanná az élvezetet. Hatalmas és tartalmas, szép film.
S még egy megjegyzést: a nagyközönség egyhangú helyeslésével találkozik, ha szóvátcsszűk, — ne szakítsák ketté a legszebb jeleneteknél a filmet, azért, hogy két slágert végigliallgatlas-sanak a közönséggel. Ez kizökkent mindenkit a hangulatból, nemcsak zavaró, de bosszantó isi
_ -ÍP-
— A „lll-«a" film könyvalakban a szerző dedlk&olóiával FUchel-könyv-
kereikedénbeii kapható.
— Mindenki dtes*rl Singer Józae! éa
Társa elflon, damaszt éa vAazonáruJ&t.
EA1.AI KÖZLÖNY\'
1987. novtmbn 4


A SJfmrecsányi érsek 25 éves jubi-leumára épített templomot felszentel-ték Egerben.
Kölgyesy Endre pécsi táblai tanácselnök nyugalomba vonult.
Fehérmegye Pusztavám községének határában 50 méter mélységben jómi-nőségö szenet talállak.
Hermann Miksa volt kereskedelemügyi miniszter feleségének autója Mátraházáról hazatérőben összeütközött egy kenyérgyári triciklivel. Hermann Miksáné agyrázkódást, súlyos sérüléseket szenvedett.

Barmai Gyulát, akinek bűnügye megbuktatta a belga miniszterelnököt, sikkasztás és csalárd bukás vádjával letartóztatták.
^ gyorsvonal Calais közelében, az esőzésektől aláázott pályán kisiklott. A mozdonyvezető és fűtő meghalt.
Németországban átrendezik a geometriai mértékeket. A szög 100, a teljes kör 100 fokos lesz.
A megszállt nagybecskercki repülőtéren egy induló gép légcsavarja elkapta és darabokra tépte a h éves Hllbert Gizella diákleányt, aki kerékpáron sietett sétarepülésre.
A Hivierán hatalmas vihar pusztított, Liguriában a felhőszakadás, más olasz vidékeken árvizek földcsuszamlásokat okoztak.
Délfranclaoországban egyre nő az árviz-veszedelem, Lughon fürdőhely riz alatt 41L
A román király átutazott Budapesten
Budapest, november 3 Károly román király ma hajnalban a nemzetközi gyorssal Budapestre órkenett. A király egy pillanatra sem hagyta el a vasúti fülkét és 7.02 órakor már folytatta is útját a berlini gyorson Prága fc\'é.
20.000 tégla adomány a katolikus kulturház céljaira
A nagykanizsai ka\'o\'ikus ku\'lur-ház-mozgalom uj lendülettel indult meg, hogy mielőbb végérc érve, megkezdődhessék a másik nagy katoÜKtis cse\'ekvés : — a kanizsai kéltomyu templom építkezése.
Most minden erőt össze keli fogni, hogy ez a kisebb áldozatot igénylő kato\'lkus terv a többéve3 előkészítés uátn testet Öltsön és mielőbb átadja a terepet a templom épitő mozgalom nemes törekvéseinek.
Termékeny jubileumi szentéve lesz Nagykanizsának, ha az egyik katolikus épilkezést a szentóvlxMi léhet lefejezni, a másikat pedig útnak inditani.
A kult\'jrház ügyében szorgoa
munka folyik. A város, mint ismeretes, 20.000 pengős hozzájárulási helyezett kilátásba. Az egyházközség a hátralékos adó-összegeket engedte ál a kulljrház-ai.ipnak, ami, ha csak feléljen folyik be, akkor is jelentékeny összeg. Az egyházközségi sorsjegy akció már a 1*>-fejezéshez közeledik. (Ehhez Szép kollekcióval járult hozzá a Rosnrijm r. l. kegyszergyár. A nagyértékü sorsjegy -nyeremény egy egész kirakatot tölt meg Szabó Antalnál.)
Az áldozatkészségnek szép és megörükitésne érdemes tanúságát adta a nagykanizsai Király utcai Kovács kőfaragó, aki 20.000 darab téglái ajánJotWfcl a kultjrház építéséhez. . \' (:)
Szőlőkaróval agyonütötte a haragosát
A szőlőhegyi gyilkost a csendőrök őrizetbe vették
Zákány, roveml^r 3 A gyékényes! csendőrség jelentést tett arról a halálos végű verekedésről, amely most történt Zákányban. Történt, hogy « szőlőhegyen összeszólalkozolt Zámbó Imre zálkányi földműves Takács Imrével. A kél haragos ^ss/.elalálkozása
halálos v\'égü volt. Zámbó Imne egy akáckaróvai ugy fejl>esj,totta Takácsot, hogy az a hei/szinen meghalt.
A gyilkos földművest a csendőrség őrizetbe velte, a nyomozás fb-lyik.
Városi Mozgó. Kedden és szerdán 1
A wezon legnagyobb eseménye! Világattrakció!
STUART MÁRIA
Katherlne Hepburn és Frederlc March nagy filmje. Fényes kisérA mflsor. Híradó.
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 Arakor, vasárnap 3, 5, 7, A Arakor. 8 órakor filléres helyérak I
KÖZGAZDASÁG
Hogyan lehet gyenge, vagy romlott borból remek borecetet készíteni?
(nudaixssti szerkesztőségünk Jelen-lése) Bár Magyarország bortermelő ország, mégis a \'Torgálomba kerülő ecet javarésze ipari szeszből készül. A külföldi bortermelő országok nagy-részében túlnyomórészt borecetet gyár. Iának, hogy ezáltal is megsegítsék a honi bortermelést.
A m. kir. erji\'déstani állomás szakvéleménye hivatalosan is igazolja, hogy a borecet konzerválás! célokra u*szeszeceltel teljesen egyenértékű.
Azoknak a szőlősgazdáknak és ven-déglősöknek az okulására, akik gyakran nem tudnak mit kezdeni gyenge-minőségű, vagy megcoclescdott borukkal, az alábbiakban közlünk egy kitűnően bevált receptet, amelynek segít, ségével rendkívül könnyen pompás izü és minőségű borecetet készülteinek. A
Az ceetkészitésre olyan faedényt kell használni, amelynek a teteje nyitott, tehát legjobb egy nyitott szájú kisebb hordó. Az alaposau kimosott, kisikált és megszárított faedényt huszadrész-uyi borral felhigitoll forró ecettel ki-öbliliük és ezl a folyadékot . benne-hagyjuk. Egy pár nap multán annyi gyeng\'.\' széntartalmú, \'legalább 3, de legfeljebb 10 százalék) könnyű bori vagy megec,elesedetl bort lehet löllcni a faedénybe, liogy u folyadék tükre az edény oldalnyilásáig érjen. Egy-kél hét múlva próbát veszünk s ha már megtörtént az ecctesedés, ugy kisebb mennyiségül lefejtünk s az jj«elképző tartányl borral feltöltjük az oldalnyi-lásig. A lefejtésnek az a szabálya, hogy gyakran kell kisebb mennyisége-ket lefejteni és sohasem egyszerre sokai. Azonkívül vigyázni kell, hogy az ecetképző folyadék hártyás teteje ne folyjék ki az ecettel együtt az ccelképzö edényből. Nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy romlott, megece-tesedetl bor is lusználhaló ecetkészl-lésre, ha nem kesernyés, avagy ká-posztalé izü és sz^u. Az ecetképző-désliez állandó, egvenleles melegre van szükég, 10 százaíók szesztartalomnál erősebb bort menjfelclően hígítani kell ccetkészités céljára.
Akit a legszebb nö szeret
17
Mexikói regény Irta: Baláu Jóx.ef
BiU nyugodtan várta, hogy a nicsllz föléje hajoljon, azután mint a kigyó veletio fel magát, hogy fogaival elkapja a lorkát. I)e a\' mestiz réseri volt és félreugrott, azután rálépett Bili nyakára nz álla alatt és ugy nyúlt a zsebébe. Diadalmasan nevelve vef.e ki a pénztárcát és kíhalászla bel ile a bankjegy-csomagot, visszament vele az odúba, elrejtette és ráhúzta n nyílásra a zárókövet. — Jó lesz nekem ez a kis tanya, legalább nem kell ennyi pénzt magammal c.ipcln m\' mert (lordon esetleg megnézi a zsebeimet. Huncut egy l-\'gény ám az, ha egy csöpp esze sincs is| — vetette oda kedélye-sen.
— Miért törsz az é\'elemre? — nvö-szörgött Bili. .
— Azért, mert megöltétek Alatát és azérl, mert nem akarom, hogy te törj az én életemre, mielőtt t.igginsscl végzek.
— Végezzünk vele egyült — ajánlotta Bili — én is adósa vagvok.
— Együtt öltétek meg Alatát", mindkettőtökkel végzek — felelt kérlel-hetetlenül a mestiz.
— l.őjj le, mert cl foglak árulniI sziszegte a zambó fogcsikorgatva.
— Tul előkelő halál neked. Akarom látni, iK.gyan fuj cl a lábaid alatt a szél. fis nem tudok arról s.> lemondani, hogy pórázon vigyelek be a városba.
— Nem viszel! — ordított Dili.
— Dehogyis nem! — é< a mesllz újra a torkára lépett egyik Libával, még erősebben meghúzta u köteléket, uzután mint egy cs.unagot hajitolta fel a nyerfy elé s maga is lovára üli.
Bili ellátottá a száját, hogy a ló nyakába harapjon s az levesse őket. Igy még remélte, hogy hozzájuthat farkasfogaival u íy.csliz nyakához. I)o a mestiz észrevette szándékát és ököllel a szájára ütött, hogy elöntötte a a vér. Azulán kihúzta BI1 zsebéből a nagy tarka kendőt, amit a nyakén szokott vitetni, befogta az orrlyukait, hogy el kellett látania a száját és leletöinte a kendővel.
— No koma, most próbálj harapni! A legközelebbi harapásod a fübehara-pás lesz, cblx- lnl« kell nyugodnod I — és vigyorgott.
Bili már csak arra várt, hogy a rendőrtiszt elé kerüljön és azzal vigasztalta magát, hogy legalább együtt fogják őket akasztani. De azért dolgozott a nyelvévi 1, hogy kilökje szájából valahogyan a kendőt és megkísérelje megharapni a Í j nyakát.
— Na édes cimborám, most megnézem, hogy jól áll.e a szádban a kendő, mert közeledünk a városhoz és mégsem szerelném, ha eljárna a szádi — mondta a mestiz kedvesen és újra keményen beletörnie B.H szájába a kendő utolsó csücskét is.
— Halló Tempec! Mit hozol? — kiáltott az egyik külvárosi ivó előtt egv félkarú tehenész.
Black Bili barátodat, aki niO<-szabadított az egyik karodtól — Moll a mestiz nevetve.
— Ne tréfálj komám, mert hu igaz(
hál ezzel a megmaradt karomtof\'l én húzom fel a legközelebbi fára! — fogadkozott a félkarú.
—• Nézz a szeme közé, ha nem hiszed! — felelt a mestiz és letaszította a nyeregből a zamhól, remélve, hogy elveszti az eszméletét.
— Hé cinb\'Tekl — ordított be az ivóba a fé karú - Black Bili rckszik itt megkötözve| Akasszuk fel!
Pillanat alatt nagy töme.{ verődött össze. Már kötél is került elő, át is vetették egy vastag faágon és BiU tüneményes gyorsasággal 1 üdült a levegőbe\'
— Most gyertek velem a hivatalba és igazoljátok, hogy én hozlam meg, — kérie a mestiz az embereket,
— Hol fogtud el? — kérdezte (lordon kapitány gyanakodva.
— Az erdöszélen aludt. Amikor a közelébe értem, felugrott, de mielőtt a pisztolyához nyúlhatott volna, lasz-szóval elfogtam — felelt a mestiz szemrebbenés nélkül. — De már hetek óta figyeltem, még azelőtt, hogy letartóztattak. Bégi haragosok voltunk.
— Egy szó sem igaz abból, amit mondasz! Meg akartad szerezni a pénzt, amit Yelezéknél rabolt, ezérl fested. B< lton, kutassa át ezt az embert.
— Ne nyúljon hozzám! — kiáltott a mestiz Boltonra haragosan és elkezdte magáról lehányni a ruhát, addig, min pőrén álll ott. — Most kutathat, ameddig jólesik, de a testemhez ne nyúljon, meri csiklandós vagyok jSs nem állok jól magamért, ha valaki hozzám nvul.
— Pedig azt hiszem, bog)\' előbb-
utóbb mégis megcsiklandozza a nyakadal az állami nyekkendőkészitö, — jegyezte meg Gordon.
— Akkor maga már olyan öie,g lesz, hogy rá fog lépni a szakállára — fel ll a mestiz gorombán.
— Nincs ennél «emmi — Jelentette Bolton, miután a „bélést is átkutatta.
— Holnap jel ntkezz a jutalomért bár az oz érzésem, hogy io is megérdemelnéd a kötél .-l. A várost nem szabad egy hónapig elhagy n>d, meri akkor baj lesz. Közben remélem, megtaláljuk Bili tanyáját és talán ott valami olyant is, amire tc nem is számítasz.
— Munkát ajánlott nekem tegnap mister Gonny, tehát kimegyek a gyárba. Azt hiszem, a munka nem tilos. Azért szeretném a pénzt még ma, hogy holnap már dolgozhassam.
— Még utoljára rendes ember lesz belőled. Okulhatnál Bili sorsán. Nem bánom, gyere vissza délben, addig majd beszélek telefonon mister Gon-nyval.
— Gn |>edig elmegyek és iszom egy pohárral Eveméi, mert mióta Vele-zéket Bili megölte, azóta nem itlum \' és nem dohányoztam.
— Hát csak vigyázz magadra — bocsátotta el Gordon megenyhülten.
Délfelé a incsliz felvette a nénzt, azután elindult a szakadék felé és jelentkezeti (iohnynál, aki már beszélt Gordonnal.
— Menjen ki az Irtásba és jelentkezzék a munkavezetőnél, mag\' majd annak íog segíteni, itt van a cédula és a hét végén majd jöjjön be az d írásával.. (Folytatjuk.)
1937. november 4
ZALAI K02L0NY

— (A reformáció ünnepét)
a nagykanizsai református gyülekezel is megölte mélló egyházi kcrc-lek közúti. Reggel 9 órakor rcformá-<iól istentisztelet volt a gyermekek részire, 10 órakor pedig felnőttek is-Icnliszlelete volt, urvncsora-osztással. Szentbeszédet Kádár Lajos lelkész mondott. Ksíe G órakor az evangélikus gyülekezettel együttesen vallásos ünnepséget tartotlak a rcfonnáius templomban. Ezen Kálmán Oszkár segédlelkész tartojt értékes előadást u re-formáció mellett való bizonyságokról. Horsclzky Jenő é< Hulasz l/.a szép szuvalattti mellett Vánkos Jenő tanár vezet^sév^l a gondosan cl\'iKészüli Egyházb VegyHkar énekszámai csiielték az ünnepélyt áhítatos lmngula-Iái. A megnyitó Imát az evangélikus segédlelkész, a záróimát Kádár Lajos reformálna lelké>z mondta.
— (Harangszentelés)
volt Roncod földön. A plébánia két uj harangját Pehm József pápai pro-lálns szent l!e fel nagy ünnepség kérőiében, amelyen a környék lakossága is lésztvctt.
— (Hősi emlékművet avatott)
a kis Ncmesgulács község. Az ünnepélyes felavatás szentmisével kezdődött, amelyet Nos Gyula plébános mondott, ő szen telte be a hősi emléket is. Az avatóbeszédet Tu-nay János körjegyző mondta. Az ünnepély n a tapolcai leventezenekar is közreműködőit é-s megjelentek a messze környék faluinak küldöttségei Is, viUamint a hatóságok.
— (A Leányklub teája)
Szombaton este fél hét órai kez-| deiti\'l rendezi a Leányklub első idei 1 leáját a Missziósházban. Nagyszerű műsor, kitűnő zene é< figyelmes kiszolgálás gondoskodiik arról, hogy mindenki jól mulasson. (:)
— (Planlno a fehérteremben)
Az öt naflvkniiizsal vallásos ei(ycsilléi, amelyek műsoros rendezéseik számára a plébánia feh^rtermeben nyerlek otthoni, 900 pengőért pian illót szerzett be. Ezzef zenés számoknak a műsorba iktatása " a jővőLen soXkal ícvtscbh gondol fog okozni. Az Ur-leánvok Kongregációjának vasárnap este*7 órai tcájáu már az uj planino is iinűsoron van.»
— A „lll-aa" film könyvalakban a siorző dedlkáclólával Fbchal-kSayv-kcrcikodéiben kapható.
— (A tüdőbeteg-gondozó)
intézet Nagykanizsán októberben 13 rendelési napot tartott ingyen ápolt 313 belegének. Ebben a hónapban 280 esetben 110 menholyi gyermeket vizsgállak meg. lTj beteg 34 jelentke-z«lt. A hó folyamán 30 röntgen és 35 más laboratóriumi vizsgálatot tartollak. Segélyként 28 beteg 808 liter tejet kapott. A rendelés minden kedden, csütörtökön ás szombaton délután 2 órakor kezdődik a gondozóintézet 1 lázában (Királyi Pál és Sugár »t sarok).
— (Uj balatoni hajók)
A Halatont Hajózási Rt. két uj, gyenként 120 személyes motoros hajót épített a balatonfüredi hajóépítő üzemben. Az egyik hajó luxus-hajó \'esz, minden kényelemmel berendezve,\'
legfényesebb felszereléssel.
Modern csillárok
ho»M" lejáratú réavIntflttaUsrs.
Kartellen kívüli izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
DeuUoh LA az ló
csillár-üzletében.
A PAC szépen, ít Zrínyi eredményesen futballozott
Zrínyi—PAC 3:0 (0:0)
A Zrínyi: Helyei _ Kárpát, Ziegler
— Habos II., Hal>os I., Horváth Tóth, Ileke, Csöngei, Hodn, Pőcze;
PAC: Beneda — Ursprung, Balog
— Proléder. Gajcsi, Radnai — Takács, Kövér, Muszti, Selimit és Gyarmati feláililásban játszott.
^Muszti indítja el a labdát,í de mindjárt a Zrínyi megy ál támadásba. Csöngei kapura lő, majd liszlára ját. sza Bekét s ez íölé lő. Utána Hodál szerelik szögletre. A 9. pereben Csöngei óriási helyzetben egyből vágja a labdát Hciieda kezébe. Most a PAC támad, Muszti—Gyarmati és Sehmit vezetnek szép támadási, de Kárpát az ur a Zrinyi kapu közelében. A következő másodpercekben már a PAC kapusa öklöz és Halog ment a gólvonalról az ulolsó pUlanulban. Szorongat a Zrinyi, de eredmény nincs, sőt a 21. percben, alig tud szögletre aIni Helyűi a tiszlán rajtoló Gyarmati elől. A PAC szemre tetszetősebb játékot mutat, de a kapu előli lehetetlenek a csatárai. Csöngei előtt hárman is állnak, vigyáznak rá, de nem kell góltól tarlani, mert Pőcze, akii társai többször \' hoznak jó helyzetbe, elront minden labdát. Egy negyed óráig a PAC az ur a pályán, de Kárpát mindenben benne van, Helyei két gólnak látszó lövést hárít, majd Pőcze a 13. percben a mérkőzés legnagyobb hely-zctét hagyja ki.
A második félidőben folyton váltakoznak a támadások, de u Zrinyi támadásaiban több a fantázia. Ezt jelzik a sorozatos szögletek, amelyből Csöngei az 5. percben gólt ér <1. PŐcze fejel kapura, ezt. Halog szögletre tolja, majd Tóth szépen Ível középre, Csőn-geil nem fogják s ez okosan és véd-hcletlciiül fejel a hálóba. 1:0. Utána ismét (már nagyobb kedvvel, mint az első félidőben) Csöngei tör ki, de Halog elnyomja. Gyarmati szögletét húzza le szépen Helyei, máris a PAC kapuja elölt szalud a jálék, a kapus. kiszalad, Pőcze lő az üres kapura, de csak az oldalhálóba jut a labda. Egy perc hullva\'Schmit lő hatalmas kapufái, kavarodás a Zrínyi kapu előtt s csak Kárpát tud menteni. A 13. percben szabadrúgás a PAC ellen, a sorfal hátát mutatja Habos 1.-nek, aki az üresen álló Bekéhez gurit és a balsarokba vágja a bőrt. 2:0. A 25. j>erc-
ben Csöngei is méterről hatalmas kapurát lő, majd a PAC támad szépen, eredménytelenül. Utána Babos I. szép labdájával rohan Pőeze s önmagát meghazudtolva szépen huz kapura s lő. Lövése védhetetlen és 3:0. Szép Zrínyi támadás, de Fenyő fogja Tóthot .!es cimén. A PAC küzd az utolsó percW, de eredmény nélkül.
A PAC J védelme <merev tömörülő taktikával/ játszott, de ez még nem elég a Mérkőzés megnyeréséhez, a csatárai bizony csak a kapuig tudtuk. A kapus nem tehet a gólokról, viszont a kifutásainál csak a szerencse mentett. A kél hátvéd közül Halog egy árnyalattal jobb volt, inig a fedezet-sorban Gujcsi emelkedett ki, szinte tömte a csatárokat hibdával s nem az ö bűne, hogy ezek nem voltak eredményesek. Radnai a második félidőben nem tudta tartani Tóthot. A csatársorban csak Muszti és Gyarmati érdemel dicséretel.
Azok eUcnében, akik ;izt mondják, hogy ezt\' a mérkőzési a PAC vesztette cl, igenis azt mondjuk, hogy a Zrinyi nyerte meg, mert minden részébén jobb volt ,a PAC-nál, még a védekezésben is. Helyei nagyszerű kapus, Kárpálé minden dicséret, Ziqg-ler ki-ki hagyott, de sokszor mentett is. A kis Babos fogta a legveszélyesebb csatárt és jól. Habos I. igazi fedezet, Horváth a «ré#i. jó. Tóth különösen a második félidőben szépen játszott. Beke és Boda egyenletesen. Csöngeil nagyon fogták az első félidőben, mintha kedvét veszítette volna, de a második félidőben iá tszolt s hozzá szépen. Pöczének semmi sem sikerült.
Fenyő biró nem volt tárgyilagos. Hogy miért?...
_ —k—n—l—
A Ifjúsági mérkőzések
Kereskedelmi—NTE III. 6:0 (2:0).
Sáskalevenle—Ipariskola 15 :0 (3:0)
Vidéki futball
Alsószemcnyc—Csernec SE 5:0. Alsószemcnyei elemi—Fclső>zemc-nve-Cscrncc komb. 3 :0.
— (Felakasztotta magát)
Németh István 48 éves balalonma-gyaródi lakos, mig hozzátartozói távol voltuk, otthon a lakás egyik zugában felakasztotia magát. Az öngyilkosság okát nem tudják, jelentellék az es let a nagykanizsai föszolgabiró-ságnak, amely megtette a szükséges intézkedéseket. A nyomozás folyik az öngyilkosság hátterének kiderítésére.
— (Átdobta a bika a kerítésen)
Felsőzsiden a közbirtokosság bikája megtámadta Tér József csordást. A kerítéshez nyomta, felöklelte, majd átdobta a kér-itésen a szerencsétlen embert, nkit eszméletlen állapotban sulvos sérülésekkel kellett kórházba szállítani.
— A „lll-aa" film könyvalakban a szerző dedlkáclójával FUchel-kSnyv-koroíkcdé.ben kapható.
—i Bátorokban a Kopstein-cég vezeti Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .fizetési feltételek mellett
— (Meghalt a felesége után)
Kövesi Lőrinc G3 éves balatonarácsi földműves felesége nemrég meghalt.
A földműves nem tudta 4*^ elviselni az életét Így, / többször hangoztatta, jraSL hogy megunta azt és ^tci/íP most megmérgezte mki-gát. Mire rátabUtak, már nem lehetett rajt segíteni.
- A Katollkaa SumU
most megjelent novemberi számlában érdekesen ismerteti Nyiry László ny. vezérkari ezredes a legújabb háborúk latonai tanulságait. Mihelics Vid • Szociográfus a biró előtt, címmel fűz kritikai megjegyzéseket a Féja-perhez, amely országos feltűnést kelteti. Ik»ldizsár Iván az erdélyi fiatalság marosvásárhelyi találkozójáról ir. Több más tanulmány, rendkívül gazdag kritikai rovat, változatos szemlék, külföldi tudósítások olvashatók még a kitűnő folyóiratban, amelyet a Szent István Társulat megbízásából Mihelics Vid szerkeszt. Előfizetési ára egy évre
10 pengő.
— Kirakatainkban a legújabb dlvat-njdonságokat mutatjuk be — Skhüt*
Ma szerdán este
m
a Kis Royálban.
— (Kedvezményes sportvonat Péosre)
A vasárnap lejátszandó DVAC—Zrínyi bajnoki mérkőzés alkuimával u drukkerek vasárnap reggel induló motoros különvonat indítását vet lék tervbe. A kanizsai drukkolók jelenléte és biztatása nagv mértékben előnyérc válik a hazai "együttesnek, mert ezen a mérkőzésen dől el a Zrinyi első he-Íven való maradása. A vonat 100 utas jelentkezése esetén indul. Részvételi dij kb. 7 |>engö. Jelentkezni lehet csütörtök délelölt 11 óráig a Menetjegy-irodában, Horváth Géza, Bárány István és Tűi lő Jenő üzleteiben. (:)
A Nagybanidat Kcr««xtény Társa* Temotkesiai Egyea&let f. hó 4-én d. e. 9 órakor a Szentferenerendi plébánia templomban, 8-án d. o. fól 8 órakor a klskanlzsal Szentferenerendi templomban elhunyt tagjaiért gyászmlsét szolgáltat. (:)
— (A villanyvilágítás szünetelése)
A villanyvilágítás holnap, csütörtök reggeltél egész estig a következő utcákban szünetelni fog: Sugár ut, Fő ut, Rozgonyi utca, Hunya^ly utca, holnapután, pénteken: Hunyady utca, Eötvös tér «. sz. háztól egészen a 31. számú házig.
Oyomorsavas szellemi munkásoknál, eldugult neuraszténlás egyéneknél és aranyeret betegeskedő embereknél reggelenként felkeléskor egy-egy kis pohár természetes „Ferenc József keserűvíz igen jótékony hatást szokott kifejteni. Kérdene meg orvosát.
— BstorkUllitásnakat tokintse meg minden kényezervétel nélkül Kopsteln bútoráruház.
—(Motorkerékpárt adunk önnek)
lia lm sí előfizetőt wwci a Zalai Közlön^pek. Vegjan részt 10.000 pengős előfizetési \\»r«enyünkőn.
- ElMráMa magyaros intézeti kabátok minden nagyságban kaphatók —
A bajnokság állása
1. NZTE 8 7 1 — 27 : 10 15
2. DVAC 7 6 1 - 31 : 12 13 8. KRSC 7 5 1 1 14 : 12 11
4. PEAC 7 2 4 1 12 : 11 S
5. PAC H 3 2 3 10 : II 8
6. PBTC 8 2 3 3 11 : II 7
7. PV8K 8 3 — 5 24 i 19 8
8. KSE 8 3 — 5 14 : 31 8
9. NTE 8 2 1 5 16 : 21 B
10. Zs8E 8 2 1 5 12 : 16 5
11. KT8E 7 2 1 4 17 : 23 8
12. MSE 8 — 3 6 14 : 25 3
— Trnnkhahn posztógyár
a magyar uricsaládok bevásárló helye Önnek Is rendelkezésére áll. Közvetlenül a gyárból szállítja a* utolsó kéznek, a fogyassztónak szin-gyapjuszővetcl angolos gyártássl módon elkészítve. Nem fog csalódni. Évekre szóló megtakarítást ér el. Még ma kérje megtekintésre a szövetmin ták költség éss díjmentes beküldését. Trunkhahn Posztógyár és Ruhagyár Rt., Budapest, XI. Lenke-ut 117, í
- Elegáns •/* etlkó ás busno told. bundákat szenzációs olcsó árakon adunk - Sckfltx.
- Saját árdakáksa é> Örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a KapMala Bntorárahá. Ssxl .fibutar-klál-Utását megtekinti, vételkényszer nélkül,
BALAI KMSLONV
1987. november 4.
-■mrrrr
Jt könyvpiac
e htfi legjobb könyvel:
MM i
Elultl I Mii - tűzve «. kötve 10 P
\' \\2KUV-l KUve «, Kllre I P Fim Verfel i
Halkkal Ml I — telve 7-K P Viktor HiImi : V.uy orvos bejárja ^ » Xájot - Üuve 5, kötve 7\'H I\'
Eleiem — iüive 5-50, kötve ÍM P A gépek hősén - kölve 1 P
Kaphatók:
FISCHEL
k8ayvker*akodí*b«B NagyluuduAa.
— A lejwebb magyar folyóirat,
n Tükör novemberi számában az ériékes tanulmányok egész sorát közli. Petőfi-halálának\'rejtélyét tárja nz olvasó elé egykorú forrásokból Illyés Gyula, kalandos életű régi magyarokról Ir Halász Gábor, a Jó arcképről szól Farkas Zoltán művészettörténeti cikke. A palócokról ir Szabó Zoltán. Rendkívül mulatságos Molnár Akos cikke az operaszövegekről. A foto-, rejtvény- és sakkrovat, valamint az .Asszonyok tükie eleven, mini mindig. A pompás illusztrációk kózül kiemelkedik I\'erenczy Noémi rajzú a Tükör számára. Karácsonyi ajándék-nuk legalkalmasabb " Tükör egyévi előfizetése. A Zalai Közlöny előfizetésével együttes előfizetéseket készségesen elfogad lapunk kiadóhivatala.
APRÓHIRDETÉSEK
npiöhli^t.i dl), v.l.tn.p .1 Onn.pn.p 10 llilfl H Mll.f. mlnd.n lovlbbl uó S flllir, h.lkSin.p 10 tiúl, 10 iUl.r, mlnd.n lo.íbbl nú 4 1111*1.
JUeaMfBMa 1 Meleg szobija csak akkor lest, ha SoklaelsMer Syssla vsikeieakedönél bpraaB-Ulakaill
veei, P 5-6-7.50. 3107
PB.IHiallaaékDt napi áron vásárolok. Szegő Mór, Eötvös-tér 2. 3308
Ftfrflrvhák, sapkák, felöltök le»ol-caöbbak Lldlttnél Nagykanlzaán ét Uie-nyén (Bóblca). 3189
Jókaiban levő márkás »>|srál kérnék kési pénzűidéire Ctm a kiadóhivatalban. 8314
Klaaal««Ma*< Uiletbe telveaiek kan-dóval. Clm a kladéban. 3357
Ügyes hlfatéUtny felvételik Hlrsch és Siegő cégnél. •
Lépeatfcáal elkülönített ulcal szoba kiadó Csengery ut 31. •
Deák-tér 3. axám alatt a volt tofráiz-Bat.1h.t|l.é| azonnal kiadó. •
Pertekt saakáasat ajánlkoitk. vidékre Is elmenne. Kölcsey n. 15, 3358
Hogy modern rsihála legyen. I szabónál rendeljen, Erzsébet-tér 15.
Kateaafelaieraléel cikkek legol-csébbsn beszerelhetők Beleznalnál, Sugárul 53. •
■ásatá éa VoltaKorosildIraria.
Kölalné Berény Zsnzsa, teleion 265., Csen-gery-at 29, •
Bútorozott szoba, külön kiadó, Csengery-ut 28.
Jól ÍSió mladaMat és egy |ó kocsist keresek. Bálhory-u. 22. 38«0
Beláró l>karltóB«l lelvetzek. Caen-gery ut 26. «
Vízvezetéket
Czvetkó Gyulával
ku szereltessen.
Ha tárgyal a miniszterelnök Betblen Istvánnal ós az ellenzék többi vezéreivel
A Ház megkezdte a tűzharcos törvényjavaslat tárgyalását
Budapest, november 3 A képviselőház mai illéséi negyed 11 órakor nyitotta meg Sztra-nyavszky elnök. Bejelentette, hogy Somogy megye meghívta a Házal Nagyatádi-Szabó István síremlékének leleplezésére, ahol az emlékhe-szédet Darányi Kálmán miniszterelnök mondja. Elkísért útjára Bornemissza Géza iparügyi miniszter is, Kaposvár képviselője A Ház lü képviseltei! magát az ünnepélyen. TunáJiszky Pált és Perczei Bélái tönyleges képviselőknek mondta ki a Ház, majd a tűzharcos törvénytervezet tárgyalására tértek át A benyújtott javaslatot az előadó Ismertei te, majd Takáich Tholway gróf szóla\'t fel és rámutatott arra, hogy esnk kevés erkölcsi értékű javaslat kerüi a Ház elé. A falusi tüz-harcosok felé ke\'l a társadalomnak segítő kézzel nyúlni Majd a tarla-lékos tisztek és a Károly csapatkereszt megszerzésére vonatkozóan lelt előterjesztést. A javaslatot elfogadta.
Napirendi Indítvány szerint a tárgyalást holnap folytatják. Ezu;án az interpellációkra tértek át.
Horváth Ferenc a 12 éves falusi diákoknak a középiskolába való l:e-iratását lette szóvá. Tasnády Nagy András államtitkár válaszában kijelentette, hogy rövidesen a Ház elé kerül egy ilyen javaslat, amely ezt lehetővé teszi.
Apponyl György gróf egy honosítási ügybeu a belügyminiszterhez interpellált, majd Szélt József válaszú után az igazságúgyminiszlerhez az egyes időszaki lapoknál rendszeresen felbukkanó lázítás ügyében.
Lázár Andor válaszában hangsúlyozta, hogy kedden kerül a Ház elé a zugsajlómegrendszabályozásá rői szó"ó javaslat. A miniszteri válasz közben állandó közbeszólás, zaj volt, ugy hogy Korniss elnöknek Puprccht és Farkas képviselőket rendre kellett utasítani.
Kedden nyújtják be a zugsajtó-javaslatot
Budapest, november 3
Darányi Kálmán miniszterelnök folytatja az ellenzék vezéreivel meg kezdeti tárgyalásait. Bethlen István gróf, Sigray Antal, Zichy János és mások kerülnek még a mai napon
sorra.
A független kisgazdapárt ma a Ház ülése éjőlt értekezletet tarlott és a lüzhartosjavaslal ügyét tárgyalta ie.
Mint beavatottak Jelenük, a zug-sajló ellen hozandó törvényjavaslat elkészült és azt kedden nyújtják be a Házban.
Uj demokrata-vareséo
a newyorkl polgármo»tervilaa«tá»on
Newyork, november 3 A most megejtett polgármestervá-lasztáson a demokrata párt ismét súlyos vereséget szenvedett. A |H>lgár-mester nagy szótöbbséggel La Guardia lett, az eddigi polgármester. A demokrata párt évtizedeken át irányította a város közigazgatását és veresége azért is súlyos, mert még soha nem eset meg, hogy két Ízben egymásután az ellenpárt jelöltjét választották volna meg.
tECJU/ABS/f
Pápán a re^rmátus gimnázium 6. osztályába egy fiu revolvert vitt, azt ott mutogatta. A revolver elsült és halálra sebezte KukorelÚ Lajos diákot. > i
OÜve Krona, az Ismert agyse-l>ész Budapestre jön, hogy egy agy beteget megvizsgáljon és eseüeg megoperáljon.
Glnschler Hermann építész, aki az Uj-Lipótváros legtöbb vIdáját épilelte, másfélmillió ]>engő adóssággal fizetésképtelen lett.
EMLÉKEZTETŐ
November é.
Pedagógus összejövetel a Kis Royai-b*n.
November 7
Iparoskör tánc-teája délután 5-kor. I.ioeáilis előadás 0-kor a városházán (Bodrogloözy Zollám). Urleányok Kongregációjának teája 7-kor (fehérteremben). December 4-5.
Keresztény Jót. Nőegylet vására az Iparoskórben.
Megérkezett ,
a Shellgaz
A SHELLOÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória höt ad A SHELLOÁZT olthonában díjmentesen bemutatom A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbá\'hatja otthonában, süthet, fózhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takarék-ttizhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Ffl-ut 5.
ID<3
Eső!
Prognózis: Mérsékelt szél változó felhőzet, több helyen esó, helyenklnt köd, a hőmérséklet nem változik lényegesen.
A Metoorologlal Intézet naKyknntzaal moRftgyelőAllomAsa Jelenti i
Hőmérséklet tegnap eate 9-kor: +90, raarewteli +8 6 délbon:+117 Otap&dék: 0-1
Kladja a laptutajdonoa Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelés kiadó: Zalai Kársly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám.
Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth
gyártmányú
Répavágók
Tengeri morzeolók
SzeoakavágAk
Darálók
VetAgépek
Boronák
Ekék stb. stb.
■aateklirikatAk *a kaaasraz.
hátak a HSCS gyár nagykanizsai larakatakan a
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédelmiszerek, gép, zMii stb. kereskedésben
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett) Telefon: 180.
MiMtfM
Ha régi vagy ujabb levelezés, bélyeges borítékok kerülnek c ó a padlás paplr-llmlomjá\'ól, — azokat megveszi Barbarits Lajos, a Zalai Közlöny f szerkesztője. Található minden d u. 5 6 óra közt a szerkesztőségben. Tel. 78.
k Zalai Közlöny 8port-tlppw8onye
TIPP-SZELVÉNY
Btküldlr..........................................
Lakik:.................................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményekel hozzák:
DVAC-NZTE......i- (...: •■■)
.NTE-KTSE ...... (- : )
PAC—ZsSE ......<-••\'•••>
PEAC-PUTC . . . _l_ (..-\'•■■>
MSE-PVSK ......:._(-.:.•)
KRSC—KSE ......•....{...: ...»
NTE 1I.-KTSE II. BlOK—NVTE . . Fradi—Sztlrkctaul.
...:... (. : ) ....... (...\' ■)
Nioiu, a Ut,tulajdonos Kéz£uuiaa4gl
at, aulenberg Nyomda is Ilél»al»t Lapk(udó VilWaU kDny\\BjomdíJ4ban Nagykanizsán. Felelfis Oxlelv. Zalai Károly,
77. folyam 250. szám Nagykanlz.a, 1937. november 5 péntek
Ara 12 A".
ZALAI KÖZLÖNY
^^^^^^^^^^^^^^^^^__POLITIKAI NAPILAP
Felelő, szerkesztő: Barbarlt. Lajo. BUtittAK
Anglia mégis elismeri a Franco-kormányt
Az elismerés meg fogja oldani a spanyol kérdés kOröl bonyolódó problémákat
liért sflrgős a Légoltalmi Liga felállítása ?
A minisztertanács Rőder Vilmos honvédelmi miniszter indítványára a Légoltalmi Liga megszervezőt elhatározta. A Liga igazgatójává Petróczy István ny. repülőezrede t, főtitkárává pedig Tendale Ottó tü/otóföparancsnokot nevezte ki. o A Légoltalmi Liga tár-
sadalmi alakulat, a mqá&tzaf mely a honvédelmi ml-V3* niszter, illetve az or *•■-szágos Iégvéde\'ml parancsnok irányítása mellett szigo-goruan politikamentesen irájhyjtja a lakosság önvédelmét repülőtámadások ellen és e célból a lakosságot feivi\'égositja, a házakon belül végzendő légoltalmi munkálatokat meg szervezi és vezeti. E munka fontos része
a padlások lomtalanítása, továbbá légoltalmi szempontból való berendezése, valamint a pincék bedülés-, Lomba-szilánk- és gázbiztos óvóhelyekké va«ó átalu-kilásu és lerendezése, stb.
Mind e munkálatok végzésére a Liga a nem hadkölelezettekl>ő<, — hanem azokból, akik a légoltalmi törvény értelmében a légoltalmi munkára kötelezettek, valamint önként jelentkezőkbői — minden házon belüi
házi légoltalmi őrséget
szervez. Ennek tagjai nők Is
lehetnek. Az épületek légoltalmi őrségei az épületeken szükségessé váló tü/o\'ló, mentő. elsősegély, egys/erübb műszaki és gázvédelml munkálatok végzésére hivatottak. Hogy az őrség már l>ékeidöben a szükséges előkészületeket megtehesse, a Légoltalmi Liga minden házban egy rátermett, erélyes egyént a házi légoltalmi őrség parancsnokául jelöl ki és az őrség minden tagját feladata teljesítésében a\'apo-san kioktatja.
A Légoltalmi Liga további feladata, hogy az önvédelem szükségességét a társadalom legszélesebb köreil>en pro|)agálja és azt az eddigi belyleien felfogást megváltoztassa, mely szerint háború esetén városaink és falvaink megvédése kizáróan a "hadsereg feladata.
Sorsdöntőén fontos, hogy társadalmunk végre Iadatára ébredjen annak, hogy a katonai légvédelem őt ellenséges repülök lámadásal eben megvédeni képtj\'en és hogy sí lakosság önvédelmének céltudalos megszervezése minden városi lakosnak éppen ugy létérdeke, mint a legkisebb faiu vagy la nya lakójának is.
Az ország önvédelme azonltfn csak akkor Síervezhető meg, ha a lakosság nem csak az öl fenyegető veszélyt ismeri teljes terjedelmében, hanem a támadás eszközeit és halasát, valamint a védekezés mód-
London, november i A Daily The\'egraph értesülése szerint az angol kormány komolyan foglalkozik a tervvel, hogy elismeri a Franio kormányt. Erre azért vau szükség, mert «z ország nagy része már Franco kezén van, másodsor, ban pedig az angol kormány minden egyes tagja meg van győződve arról, hogy most már Franco teljes győzelme blzlos és elkerülhetetlen. Ha ez az elismerés megtörténik,
London, november t A japán csapatok a szerdal harcok során elfoglalták Szlucsangot, ameiy a Szanjung tartományi főváros közvetlen közelében fekszik. A vad harcokat a japán műszaki csapatok halál-légiója nyerte. meg. Amikor ugyanis már két nap óta dull a csata, ezek a japán műszaki
Páris, novemlx»r 1 A brüsszeli kl\'enchatalml értekezlet tanácskozásairól írva, ia párisi lapok megállapítják, hogy a felszólalók mérsékelthongu beszédeket mondlak és láthatólag óvakodtak áltól, hogy merev magatartást tanúsítsanak. Egyhangú a vélemény, hogy Normann Davis, Amerika képviselőjének felszólalásától többet VSrtak.
Egyes lapok szerint, ha a Páris—
Páris, november I Georgiában az Acháziií kormányzóság 13 tagját letartóztatták. Megállapították, hogy Jakatov felbujlá-sára két Ízben kíséreltek meg merényletet Sztálin ellen. A szovjet-
maga után vonja a hadviselő félként való elismerését Is és Így önkéntelenül megoldódik a hadviselő felek ,\'ogalnak elismerése, illetve az e körűi bonyolódó összes problémák.
A lapok je\'enlése szerint az elis-rés még nem történt meg, de már nincs messze.
Páris, noveml>er i Clerida bombázásának 260 halottja és sok sebesültje van.
csapatok a föld alatt alagutakat fúrlak a kínai állások alá és az egész állást a levegőbe repítették. Japán jelentés szerint, amikor az előrenyomulást megkezdték, 30 000 kínai holttestet találtak a robbantások helyén. \\
A japánok folytatják nz előrenyomulást, a kinaiak pedig északi és keleti irányban vonu\'nak vissza.
London tengelyi meg lehetne hosz-szabbitani Washingtonig, a demokrata hata\'mak ereje lényegesen növekedne és megszilárdulna Amerika közbejárásától "cm szabad azoni>an túlzott, vérmes reményeket
várni.
A lapok nagyrésze máris kiábrándultan ir Normann Davis fe\'szóla-lásáró\', sőt az Ouvre egyenesen azt irja, hogy az : rettenetes csalódást kel telt.
hatóságok a merényletről idejében tudomást szereztek, a "kormányzóság 13 tagját letartóztatták és mint ellenforradalmárokat rövidesen a vádlottak padjára ültetik. A lapok jeleniése szerint sorsuk meg van
pecsételve és halá?os Ítéletüket már aláidák.
Három kommunistát kivégeztek Berlinben
Berlin, november 1 A néptörvényszék Ítélete alapján ma hajnaliban klvégezlék Berlinben Saussen Pétert, Rendte Adolfot és Slamm I^óliertct. Mindhárman a kommunista párt vezetői voltak, moszkvai utasításra titokban kommunista szervezeteket akartak létesíteni Németországban.
Máglyák égnek a londoni utcán,
hogy legalább a gyalagkSxlekedéat blMto.ll.nl tudják a ködben
London, november 4 A ködös idő beköszöntésével kél nap óta egész Angliára sürft köd borult. A nagy ködben két méterre s-\'m lehet látni, ugy liogv az utcakereszteződéseknél az uttestek közepére hatalmas máglyákat raktuk é* uz égő fahasábok fényénél igyekeznek legalább a gyalogforgalmat fenntartani. A gépkocsiforgalom teljesen szünetel. Hasonlóképp u I.a Manche csatornán a bajöforgabiiat is teljesen megbénította a sürft köd, amely átcsapott már Franciaországra K
összerohant két repülőgép
Bukarest, november I Ottopa város repülőtere Mjtt két gyakorlatozó iskolagép mintegy 60 méter magasban összeütközött, az egyik kigyulladt és lezuhant, vezetője szörnyethalt, a másik siklórepüléssel le tudott szállni, de annak vezetője is súlyosan megsérüli.
Családi tragédia
Budapest, november | Stark Ilugó gazdag ponyvagyáros felesége összeveszett férjével, emiatt gázzal megmérgezte magát és ml ghalt. A férfi is három Ízben kísérelt meg öngyilkosságot, de mindliáromszor megakadályozták.
Zsidómentes nap a lembergi egyetemeken
Varsó, november i A lemlwrgl egyelemcker» zsidómentes napot tartottak. A zsidó hallgatókat még az elkülönített helyre sem engedték l>e. A műegyetemen zavargások is voltak, Így azt a rendőrség bezáratta.
ját is. Ezért a Légoltalmi Ligára há rui az a további feladat, hogy az összlakosságot felvilágosítsa és az állaláros tudnivalókra kioktassa.
E munka végzésére a Liga a Budapesten székelő Országos Elnökségen kívül a Budapesti Főcsoportra és 7 Liga Kerületre tagolódik. E/ek területe a honvéd vegyesdandárok lerülelévei azonos. Termész>-tesan i
minden városban
és n legkisebb faluban is kell, hogy a legrövidebb Időn beiül ligacsoport működjék.
Ez a munka a külföldön már évekkel e^e\'ött megindult, ma már a lengyei Légoltalmi Liga taglétszáma kereken 3 millió, a német Légoltalmi Ligáé pedig kereken
12 millió, A Liga azonban nem a tagok gyűjtésében látja feladatának főcélját,
hanem abban, hogy az ország összlakosságai világnézeti és politikai hovalartozandóságra való tekintet nélkü\' önvédelemre serkentse és ezt megszervezze és vezese. Minden halóság, de hazánk minden egyes lakójának is hazafias köle-lessíge tehát, liogy a Légoltalmi Ligát ön/ellen és magasztos célkitűzésében minden tekintetben a legmesszebbmenőén támogassa.
A japán halál-légió alagutakon át levegőbe röpítette a kínai állásokat
30.000 holtteslet találtak a felrobbantott állások lomjai alatt
Az eddigi brüsszeli eredmény: — .rettenetes csalódás"
Két merénylet készült Sztálin ellen
13 halálos ítélet várja a merénylet tervezőit
8 ZALAI KÖZLÖNY
1937. november 7.
Havi ftiz pengőért elsőrangú uj Írógépet vásárolhat vagy béreibet
tijrandazarO propaganda-akciónk karatén balfll.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, tt^hl\'KJgti^ készpénzben téritiük vissza.
Kérje tájékoztatónkat 1 CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Scbless Testvérek könyv-, papír-, irószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
Vér-, bőr- és idegbajosok Igyanak reggelenként fdkeléa*or egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvlze\', mert ez mindig alaposan kitisxtitja és méregteleni\'l a gyomorbélcsatornát s ezenkívül az emésztést és az anyagcserét Is jótékonyan befolyásolja. Kérdezze meg orvosát.
A tűzharcos javaslat vitája a Házban
Budapest, november 4 A képviselőház mai ütésén folytatta a tűzharcos törvényjavaslat tegnap
f megkezdeti vitáját. Elsőnek Makray Lajos szólalt fel, aki a frontharcos eszme nagyszerűségét világította meg. Hangoztatta, hogy szükség van az egységesítő, a kicsiségek fölé emelő nemzeti érzésekre. A mull áldozatot hozott a jelenért, a jelennek is áldozatot kell hoznia a jövőért. Magyarországnak nemcsak politikai, hanem katonai elsőszülöttsége is van a DunamedencétX\'n és ezt nem szabad elfelejteni. Elismeréssel szólt a javaslatról, májd a Károly csapatkén szl megszerzésére vonatkozóan tett indítványt.
(Lapzártakor érkezett) Shvoy István tűzharcos társadalom teherbíró-ké]>csségéről beszélt. A javaslatot elfogadta. Czirják Antal beszéde után összeszólalkozás volt a szociáldemokrata szónok és egyik képviselő között, amely elnöki rendreutnsitást provokált. Vitéz Somogy vári beszélt még lapunk zártakor.
LE6U/ABB.?
Budapest, november 4 (Lapzártakor érkezett) Az angol külügyi államtitkár budapesti látogatása során történik tanácskozás a Magyarországnak nyújtandó 600 milliós kölcsönről.
Ezzei kapcso«alban a prágai Pravda azt Írja, hogy Wansjltart budapesli látogatása laz angoi befolyás erősödését je\'entl.

Tokió, november I (Lapzártakor érke&tt) Hivatalos közlemény szerint Nantaubó\' és Sanghai nyugati részeiből több mint egy millió kin^i menekült érkezett a francia engedményes területre.
Tokió, november 4 (Lapzártakor érkezett) Szejgo Na-kano, az egyik párt vezetőjé német országi és olaszországi mintára egy német—japán kommunistaellenes egyezmény megalakítása végeit utazza 1*2 a világot. Szejgo hosszabban tanácskozott a japán miniszterelnökké\', majd utána "kijelentette a sajtó képviselői előtt, hogy a kor-mánylói nem kapott külön megbízatást.

A törvényhatósági választások során ifjú Horthy Istvánt, a kormányzó fiát, idősebb Horthy István helyére fogják megválasztani a felsőházba Bács.Bod-rojj felsőházi törvényhatósági taggá.
A ferences rendház 3000 pengőt ajánlott fel a katolikus kulturház céljaira
A nagykanizsai plébánián nem múlik e\' hap valamely érdemleges lépés nélkül azirtányban, hogy az egyházközség kultúrháza mielőbb felépüljön. Az egyházközségi vezetőség is, élén P. Cirfusz Viktorin egyházi és dr. Hegyi Lajos világi elnökké\', minden követ megmozgatnak, hogy most már erőteljesebb ülemlien induljon e\' az akció jlolső része is, az épilkezés, a megvalósítás felé. Az előkészítésnek lermé-s;elszerülcg sok időt igénylő mun-kaja mosl már olt tart, hogy az anyagiak lii/tosltásána szolgáló for rások megnyitása megtörtént. Most még a ka!olikus társadalom áldo^ zalkészsége szükséges, hogy a ler-
vek szerint előirányzóit anyagi laimaszlékot erről »z oldalról is meglalá\'ják az. építkezési mozgalom irányilói. Elekintetben jó példával járt elö\' a nagykanizsai szenlfe-rencrendi rendház, amely 3000 pen gőt ajánlóit fel a kulturház építési alapjának céljaira.
Minden öntudatos katolikusnak kötelessége, hogy anyagi viszonyaihoz mérten kivegye részéi az áldozatból, amellyel a katolikus k-ultur* élei otthonát ebben a katolikus vollára büszke városban fe« keli és végre fel \'ehet építeni ■ i
Minden adományt nyugtáz a Zalai Közlöny. , (:)
December 2-án Budapesten hangversenyezik az Irodalmi és Művészeti Kör aranyérmes * Vegyeskara
A nagykanizsai Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör •anyénr.es vegyes kara meghívást kapott már tavaly Bu dapestre, hogy közreműködjék a kormány/ó névnapi díszhangversenyén. Tavaly a hangverseny elmaradt. Az idén azonban meglesz és arra újra megkapta a meghivásl uz országhires kanizsai Vegyeskar.
A felutazás léhát ezidén, a deoem-ber 2-iki hangversenyre, most már biztos. A város társadalma tavaly megmozdull, hogy anyagiakban biz-lositsa a Yegyeskar pesti útját. A felajánlott adományoknak azonban csak egy része folyt l>e, mert közien a hangversenyt lefújták. Most kéri a Yegyeskar, hogy a tavalyi, felajánlásokat szíveskedjenek a ka-
nizsai dalkuUura larátni e\'juttalní mielőbb a Zaiai Közlöny szerkesztőségéibe. Nagykanizsa országos bi/onyságot lesz ezzel a hangversennyel \'fej\'elt daloséletéről, érdeke az egész városnak, hogy az ula\'.ás anyagi fedezetét biztosítani lehes-sen. Minden adományt nyugtárunk.
EMLÉKEZTETŐ
Novemb«r 6.
Pedagógus összejövetel a Kis Boyal-ban.
November 7
Ipafoskör láncteája délután 5-kor. Liceáilis előadás 0-loor a városházán (Bodrogközy Zollám). November 21.
Katalin est a Legényegyletben, \'Jogos védelem előadása, tánc, fél 5) órakor.

Női kabátok
es
szőrmék
nagy választékban
r Ifi r r t |

A városi kistisztviselők Ugye
Foglalkoztunk már a nagykanizsai segédhivatali tisztviselők ama mozgalmával, amely a hosszú éveken át egy helyben, minden előlép telésre való kilátás nélkül szolgáló dljnokok előléptetését, kezelőkké való átminősítését, uj állások szervezéséi, stb. célozza, ugy, ahogyan ezt már több magyar városban meg valósították. így Újpesten az idén 11 adótiszti, 2 Írnoki és 22 végrehajlói, Pesiszenterzsébeten 20 uj, fizetési osztályba sorozott állást szerveztek. Debrecen városnál 35 uj tisztviselői ájftást szerveztek, 50 ideiglenes minőségül podig véglegesülitek. Budapest székesfőváros 150 uj áUásl szervezeit, Nylregyhái zájn az Idén 10 uj kezdői á\'Uást szepleml>erben már l;e is töltöttek, Baja a létszámszaporilásért fe\'ter-. jeszlésl Intézett a l*lügymi:ils/.ter-hez. Mindezzel szemlén Nagykanizsán van a legkisebb létszámmal dolgozó adminisztrációs tisztviselői apparátus és ez a voltaképpeni ok, amiért ilt a kistisztviselők bőménél ele a legritkább esetek közé tartozik. Pedig a helyzet Nagykanizsán az, ho^y a folyton nagyobbodó városi adminisztráció nagyobb létszámú tisztviselői kart igényei, ha azt akarjuk, hogy az feladatának minden lekintetlien eleget tudjon lenni és az adminisztráció ielonyo-lltása z.avarla\'an és a leggyorsabb legyen. Nagykanizsán csaknem minden ügyosztályon tisztviselőhiány van. i ^
Ha az előmenetelt tekintjük, az semmivel sem jobb a XI. fizetési oszlálylwi sorozott tisztviselőknél, mint a dijnokoknál, mert 11 tisztviselő eiömenelele (8 írnok, 2 adó-tiszt, 2 adóhivatali számtiszt, 2 végrehajló, bele nem számítva a szám vevöségi lisztviselőket az államosítás miatt) a négy X. fiaetési osztályba sorozott állással szembe® teljesen reménytelen. Az egész országban nem csak a városi iktiatá és kiadó van Xí. fia^eUésí osztályban rendszciesilve, hanem az árvaszéki Iktató is. ,
Ezzei szemlén Nagykanizsán vannak a városnál 22 év ólía, 20 és 15 év óta egy helyen, egy fizetéssel szoigá\'ó klslisztviselők, akik komoly és felelősségteljes munkáit végeznek, ami egósz embert kíván. Vannak, akik 7—8 esztendő óla szerződéses alkalmazottiak, a dijno-kokkai egyforma illetménnyel, akik feje felett állandóan az elbocsátás Damokles kardja lebeg.
A város közönségének, az adminisztrációnak, a szolgálatnak érdeke megkívánja, hogy ezek a kérdések minél eiöbb és minél alaposabban megnyugtató megoldást találjanak. Akik ilyen szolgálati idővel az államnál vannak, azok már a IX. és VIII. fizetési osztályba jutót-* lak, hasonló végzettséggel.
A felfokozott adminisztrációt ml sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 2 fogalmazóval ós 2 gya komokkai kellett a fogalmazói szakon a lélszámot bővíteni, a segéd-
HELTAI JENŐ
Egy kis édes félhomályban...
Egy filléren utas panaaxal a kaafanai flwOAw »«et« wtról
Kedves Főszerkesztő Urt
Vasárnap vendégei voltak Nagykanizsának. Vagy másfélezer utassul befutott a filléres gyors és utasai nagyon lói érezték magukat nálunk. Az idö kedvezett, egész nap szokatlanul nagy tömegek lárták az utcákat, a vendéglátó parádés ebédek mind finomak voltak s a filléres gyors utasai a jól sikerült kirándulás s az elfogyasztott •zug.-borocskák hatása alatt vidám hangulatban tódultak az állomás felé. Szóval a kirándulás úgynevezett szenzációs nap lett volna, ha... ha az utolsó negyedóra nem rontotta volna le az egész nap hatását. De az bizony lerontotta alaposan, ihert amint az állomás felé haladó tömeg a Horthy Miklós ull sorompót elhagyta, a hangulat megváltozott s a vidám hangulatú társaságból zugó, morgó, elégedetlenkedő • tömeg loU, amelyik véleményét nyomdafestéket nem mindig tűrő stílusban "adta le a vasútállomás ős környéke közvilágításáról. S tegyük mindjárt hoZzá, hogy véleményük, ha nem Is mindig az illcmkódeksznek megfelelő, de teljesen jogos volt.
Aki csak egy este járt a vasutállo-felé, a sorompód tul, aZ tudja, hogy a Horthy Miklós ut rendes városias közvilágítása a sorompón tul megszűnik, ott valami reménytelen sötétség fogadja az embert, amelyből csak messziről dereng fel az állomás beillőiét sejtető egy-két erősebb villanylámpa fénye. A kocsiút felett vagy százméterenként himbálódzik ugyan ogy-egy árva villanylámpa, de ennek a modern világítástechnikai alapelvekkel mindenben hadilábon álló bádogernyője gondosan ügyel arra, hogy az általa védett, aggkori végelgyengülésben szenvedő gyenge villanykörték hunyorgó pislogásából a lehető legkevesebb világosság kerüljön le arra a kétméteres körre, amit a kocsiúton meg kellene vllágitanlok. "Ezeken a "kis derengő fényfoltokon kivül a kocsiút többi része persze áthatolhatatlan sötétségben rejtőzik, nem is szólva a gyalogjáróról, amelyen nem Is lehet világosság, mert a -sorompótól a vasuli állomásig egyetlen villanylámpa sincs a gyalogjáró mellett. Nyáron még csak kedvezőbb a helyzet, mert a vasúti park és a vasúti házak kertjeinek bokraiiban mindig akad néhány igyekvő szerelmes szentjánosbogár, amelyik igyekszik segíteni a közvilágítás hiányain, meg néha a Hold Is segít, de miután a Hold sincs mindig abban a kondícióban, h^jy közérdekű \'funkcióit zavartalanul elláthassa, a vasut-környéki közvilágítási általában és egy szóval lehetetlennek mondhatjuk. Ugy látszik, hogy a sorompón tul ntég mindig az a nóta járja; .Egy kis édes félhomályban mennyi báj van...-, ámde az ulazó közönség nem bájt, hanem világítást kiván és ezzel a világítással nem báj, hanein baj van.
Az állomásra, vagy onnan befelé igyekvő autók csak könnyen elintézik a kérdést, mert — mintha csak a legelbagyatotiabb orsZÍTgtiion járnának — kigyújtják az országúti reflektort. A gyalogszerrel járkáló, egyszer a ko-romsötétsőgtől, másszor nz autóref-lektoroktól elvakítva bukdácsoló utasok azonban, — miközben hol piszokban, pocsolyában, hol egymás lábán lépkednek s örülnek, hogy láb-ficamltás és zsebmetszés nélkül keresztül jutottak ezen a vészes területen, — joggal vethetik fel azt a kérdést, hogy miért kell ennek igy lennie? Miért törekszik arra minden más város, hogy a vasulállomáshoz vezető, tehát legfontosabb és legforgalmasabb utjain a lehető legjobb le-
1937 november 5
hivatali karbó« pedig 0 díjnok nyert az előadói ügykörhöz beosztást, hogy a munka zavartalan lebonyolítása biztosítható legyen. Ennek a hat dijnoknak az elvonása a megmaradt segédhivatali karra természetesen óriási munkatöbbletet hárított. Amennyire szükséges volt a fogalmazói karban a létszámszapo-rilás, ugyanolyan szükség van most a segédhivatali munkaerők sürgős szaporítására. Igaz, hogy ennek a hat munkaerőnek az elvonását szellemi szükségmunkáfokkai pótolták, aspnban ez csak átmeneti megoldás lehet, mert az ínségmunkások folytonos cserélése folytán azok a reájuk bízott munkakört képtelenek káfogtflstalanui Elvégezni, de havi 16—20 pengő »flzetésc-sel dotált munkaerőktől \'nem is lehet megkívánni la felelősségteljes munka végzését. ,
Ugy tudjak, hogy a városházi kistisztviselők ügyét valószínűleg mái a legközelebbi városi közgyűlés elé viszik. Nem hisszük, hogy akadjon városi képviselő, aki ne tenné magáévá a város kistisztviselőinek méltányos kére\'mét.
A Segédhivatali Tisztviselők Szövetsége kanizsai főcsoportjának memoranduma nem csak az ő ügyük, hanem vánosi üggyé lett, közérdek, kérésük teljesítésének a város egyetemessége is látja hasznát
(B. R.j
BUDAPEST 1.
17 Méhészeti taufolyam. - 17.30 Schubert: Esz-dur zongorahármas. — 18.10 Tóth Árpád verseiből ad elő Maróth Anni. — 18.30 Jávor Sándor jazz-zenekara. — 19 «Az ezaslsirály.« Operett 3 felvonásban. — 21.15-kor Dolmány! Ernő második Becthovcn-zongoraszonáta-estje. — 22 Hirek, Idő-járásjelentés. — 23,30 Beszkárt-zcue-kar. - 00.05 Hírek. BUDAPEST IL
17 Hanglemezek. — 18 Jávor Sán-dor Jazz-zenekara. — 18.30 Augol nyelvoktatás. — 19 Dr. Mérai Gyula előadása. — 19.30 Tull Ily gordonká-zik. — 20.15 Hirek. — 20.40 Lakatos I-lóris cigányzenekara, Kubányi György énekel BBCS.
17.30 Dalok. — 19.25 Vorarlbeg estje. — 20.25 Rádiózenekar. — 21.10 Mozart: RCquicm. — 22.30 Szórakoztató zene.
Péntek
BUBAPEST L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Szmlrnov Sergej balalajka-zenekara. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjeleu-tés. — 13.30 A rendőrség fuvószene-kara. - 14,40 Hirek. - 15 Árfolyam-hírek. — 10.15 Diákfélöra. — 1645 Időjelzés, hirek.
17 Bach J. S.: h-moll szvit. — 17 30 Ferenczi Sári előadása. — 18 Budapesti Hangverseny Zenekar. — Szünetben sportkózlemények. — 19.15 Külügyi negyedóra. — t9.30 Karácsonyi Margit magyar nótákat énekel, kiséri Sárai Elemér cigányzenekara. - 20.20 Vágónő Margit és Vendrey pereuc előadóestje. — 21.10 Hírek, -r- 21.30 Melles vonósnégyes — 22.40 A rádió szalonzenekara. — 00.05 Hirek.
— Elfilráaoa magyaros intézeti kabátok minden nagyságban kaphatók — ScfaflWl.
- S.ö.méi és kész nőt kabátot Singeméi vegyen.
Az irö egyik legnagyobb hatású munkája filmen!
Vélemény a filmről:
BAJOR GIZI:
. *
Székely István amerikai stílusban csinálta meg a filmet, amely-lyel elárulta, hogy a magyar filmgyártást tökélyre viheti a rendező nagyvonalúsága^
ZJLAHY LA.JOS:
Két regényemet most filmesítik, tehát eléggé érdekelve vagyok a magyar filmgyártásnál, el kell azonban ismerni, hogy a „ffl-es" cimii film már annyira tökéletes, hogy azon csak a rosszakarat találhat hibákat.
á legjobb magyar színészek szereplése! Aktuális híradók! Fényes kísérő műsor!
CALAI KOZLONV
1087. novtmber S
Á " 1 \'I* -I* 1 * o»arh*»»olp6fc. poaatdoipófc, h*«loip6h, gumi.
USZI és 1611 ŰIVatCiPOK, ^-"\'P\'"\' ■■■ml—l«máh, háoipSfc, gr.rm-koipfil.
Miltónyi cipőüiletben. Fő-ut 2. síéin._
gyen n világítás s mién van ez Kanizsán pont ellenkezőleg?
Ugy tudom, hogy ezen útszakasz közvilágítását a vasút látja el- Ha le-hát n vasút saját hatáskörébon nem látja bc a kérdés fontosságát és nem Javít a helyzetin, a város és az államrendőrség vezetőségének feladata ezt a kérdést a város, a forgalom és köz-mid érdekeinek mlndtnbcu megfele. lőcn sürgősen rendezni, illetve rendeztetni. A tennivaló nagyon kevés. Tessék a meglevő koesiull l.impák számát a duplájára emelni, ezekre a lámpákra uj, modern és megfelelő fényszórása ernyőket félsz Telni. a,kis. előszobába való körtékel megfelelő erősségű égőkre kicserélni s a gyalogjáró melleit a sorompótól a vasút, állomás épületéig megfelelő távolságban uj lámpákat felállítani. A jelenlegi lehetetlen állapot rendezése «cm sok időt, sem sok pénzt nem igényel, tehát sürgősen, sőt azonnal Is meg-valósitható és uiei\' is kell valósítani.
Lányok után bámult a kocsis, karambol történt a hévízi uton
Takács Mihály siemélyauló-soffőr Hévízről Keszlhe\'y felé robogott több utasával. A gépkocsi szabályosan és a megengedett sebességgel . haladt, amikor 0 egy szembejövő /mikocsival taiálko-/olt. A kocsit - \' " Barcza Já(nos ko-
csis hajlottá Al\'ltólag a kocsis az uton gyalogosan iparkodó lányok ulán bámult e\' — a soffőr legalább Is igy mondta vallomásában — és a
következő pillanatban a két jármű összeütközött.
A nyomozás mind a kellő gondatlanságát állapította meg*
A Keszthelyre kiszállott nagykanizsai törvényszék most foglalkozott az üggyel és a bizonyítási eljárás lefejezése ulán lakács Mihály soffőrt 100 pengőre, vagy 20 napi fogházra, Barcza János kocsist pedig 10 pengő pénzbüntetésre, vagy 10 napi fogházra Kélte.
Dr. I). (iy.
Soraim közlését kérvo vagyok Fő- „ ,,, . 1U ..
erkeszlő Urnák készsA-cs luvc 1 Su\'>\'°s szerencsétlenség történt vitéz Tabajdy Kálmán feisőfako&i gazdaságában. Janó Jáios 52 éves gazdasági alkalmazott burgjndiré-pát szállított szekéren, amelyre több mint 12 métermJézsát rakott fel. A szekeret tehenek vontatták. Az egyik útszéli kőné\' a tehenek előtt haladó kocsis megl>otlott és ugy eselt el, hogy a tehenek keresztülhúzták rajta a szekeret. A szerencsétlen ember véresen maradt
Keresztülment egy fakosi emberen a 12 métermázsás répás szekér
Karpaaiományoaok
(önkéntesek) részére a
tánciskola
•-ái. (n.mb.tD.} este 7 órakor kezdOdlk 117. IPAROBKOH M.gy-l*r«áhH.
Qábor tánctanár.
Naptári November 5. péntek. Kom. kát Imre herceg. Protestáns Imre. Izr. Kiszíev hó 30.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg a .Fekete sas* gyógyszertár é« a klskanlzsal gyógyszertár.
GfafflrcW nyitva reggel f) órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek déli tán kedden égé** nsr> nőknek!
- EUgána •/« Mlká éa bueno told. bundákat szenzációs olcsó árakon adunk — Sck&ta.
- Na f.l.jt.a el I Cipőt Milténylnél vegyen.
a földön. Hai bordatörést, súlyos tüdővérzés! és l>első sérülést szenvedet l. Társai segítségére siettek, majd vitéz Tabajdy nv. tábornok maga telefonált a kanizsai mentők nek, akik a helyszínen első segélynyújtás után beszálltotiták a nagy kanizsai kórházba. AÜapo\'.a súlyos. A szerencsétlenségért senkit felelősség nem terhel. Janó nős, csaiádoi eml>cr. f
Farkas elbánt a Varjúval, de Varjú sem maradt adós
Rávadilotta a lefoglalásra szánt lovata keszthelyi végrehajtóra
Farkas Árpád földműves falusi portájára egy napon Ix-áUltott a keszthelyi járásbíróság Varjú nevű végrehajlója, hogy egy tartozás miatt lefoglalja a .gazda egyik lovát. Farkas gondolt egy nagyot, kivezette az istál\'ól>ól a lovat, amoly a végrehajtói eljárás tárgya lelt volna. Amig a végrehajtó a \'óvat
szemügyre vette, Farkas vusviUát fogolt és az egyébként is rugós állatot ütlegelni kezdte. A lónak sem kellett több, megvadult és ugy Szá-guldozoll az udvaron, hogy a végrehajtó nem mert hozzányúlni, hogy elvezesse.
— Így keli elbánni a végrehajtóval ! — jelentette kl Farkas, a-ni-
kor Varjú dolgavégezelienül volt kénytelen távozni.
A végrehajló feljelentette Farkast, akit most vont felelősségre a Keszthelyre kiszállt nagykanizsai törvényszék és hatósági közeg cl\'eni erőszak miatt két hónapi fogházra Ítélte.
— így keli a Farkassal elbánni! — mondhatja most a végrehajtó.
Modern csillárok
hoiUH lejáratú réulaHlistéapa.
Kartellen hlvüll Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Deutsoh László
csillár-üzletében.
Dunántull egyéni sakkbajnoki verseny Nagykanizsán
A Nagykaniz\'sal Mnróezy Sakk-kör 10 éves fennállását ünnepli s ez alkalomból a Magyar Sakkszöxolség felhatalmazásával dunántúli kerületi egyéni sukkbajnoki versenyt rendez.
A vcrs\'nv nov. hó 2l-én ünnepélyes megnyitással kezdö<Uk és december hó l-én ünnepélyes díjkiosztással végződik. Nevezési haláridő november 15. Nevezési dlj résztvevőnként 5 pengő. A verseny elődöntővel és döntővel nyer lebonyolítást. Az elődöntő küzdelmei S résztvevős csoportokban folynak. Minden egyes csoport körmérkőzésének első 2 helyezettje kerül a döntőbe, ahol körmérkőzés dönti el u bajnokságot. A napi játékidő R óra.
A Maróczy Sakk.kör a résztvevőknek a négynapos elődöntőre lakást, a döntőre pedig lakást és teljes ellátást s ezenkívül díjat is biztosit, — a fennálló versenygyakorlat szerint.
10-es döntő esc\'tőben u dijak a következők: I. dlj: 100 pen/ő s a bajnoki oklevél, II. díj: 80 pengő, III. díj: 00 pengő, IV. díj: 50 pengő, V. dij: •10 pengő, VI. dij: 30 pengő, VII. dij: 25 pengő, VIII. dij: 20 pengő, IX. dlj: 15 pengő, X. dlj: 10 pengő.
A nevezési határidő november 15. napja, de máris beneveztek e nagyszabásúnak Ígérkező versenyre Dunántúl legjobbjai s Igy érdekes, hatalmas
Akit a legszebb ntí szeret
Mexikói regény
18 Irta: Baláaa Jóxaof
— Köszönöm, — felelt a mesliz kurtán és elvágtatott az erdőbe. Kgy vargabetűvel Iiilt tanyájához ment, kivette a pénzt a hasadékból, azután szünet nélkül vágtatott a legközelebbi vasúti állomásig és a lovával együtt elutazott Vera Cruzba.
Keményurcu, szélcsvállu, polgári ruhás férfi lé|>cll be Olrigh bankár titkárának irodájába:
— Mis\'cr Olrighal akarok beszélnil — vetette oda kurtán.
— Milyen ügyben í — kérdezte a titkár, kicsinylő mosollyal nézve végig rajta. A nagyon elfoglalt elnökhöz nem szoktak az ilyenfajta emberek bejutni, azt tudta.
— A Hevi nda-birlokot akarom megvenni.
— Tessék helyei foglalni! — vált udvariassá a titkár és egy kérdőivel lett maga elé. — Szabid a nevét?
— Harry I.iggins bányatulajdonos.
— Ké cm a bánvaiog számát és helyéi.
— Tessék az. okmány. A lányom, Mary I.iggins nevén megy minden.
— Hol vau folyószámlája?
— III, ugyancsak Mary I.iggins nevén, de be van jegyezve, hogy én is szabadon rendelkezem vele.
—- Köszönöm, — megnézi-\' nz előjegyzéseit. — Iígy órakor méltóztas. sék visszajönni, — mondta végül udvariasan.
— Méltóztatik a fenét — lobbant fel I.iggins. Vagy elintézem most, vagy \\eszek mást, hiszen minden eladó, amire az ember ránéz!
A titkár elképedve nézett rá, azután igyekezett öt lecsillapítani, mert tudta, hogy az elnök Hevenda özvegyének akar szívességei tenni.
— Iígy pillanatig lessék várni, amig bejelentem — és besietett a párnázott aj lón.
Olrigh végighallgatta a titkár tömör jelentéséi, azután telefonon leszólt a folyószámlaosztályra, egy perc múlva megkapta a választ.
— tressze bc u vadembert a kis fogadószobái^! — szólt a titkárhoz és a nagykereskedőhöz fordult, akiv.l tárgyalt. — Bocsásson mei, de három percre van szükségem. Revendánén ik nagyon kell a pénz. — Az áru... — kezdte, amikor belépett l.igginshez.
— Tudom, — szakilotla fé\'be I.iggins. A lánvom akarja, tehát nem alkuszom. Csali az okmányokat kell kiállítani, a pénzt kiutalom és ezzel ez az ügy be is fejeződött. Kzenkivíd vau még <{gy ötperces ügyem,
— Ké cm, rövid az időm, — sürgette a bankár.
— Készvény társaságot akarok. Kze-ket magam hoztam fel, mligam csi-szoltattam -- ói egy bőrzac.skóból a brilliánsok tömegét öntötte az asztal-lapra. Közöttük volt az óriási példány Is. — Holnapután már kijöhet hozzám a Revenda-birtokra tárgyalni — és ellette a köveket.
— Nem jönne ide? — kérdezlo az elnök sértődötten.
— NemI — felelt I.iggins keményen.
— Tudja maga, hogy ki vagyok én? — csattant fel a bankár gőgösm.
— Azért jötem ide, _ felelt Ug. gins nyugodtan. — Velem pigy üzletet lehet csinálni, tehát nagy üzletembert kerestem. Vagy menjek máshova ?
— Holnapután délután hat órakor magánál vagyok! — határozott Olrigh
l^és néhány sz\'jl irt kis jegyzökönyvébe, . amelybe belekerülni már rangot jelen-; tett a pénzvilágban. — ViszontlUásra! j — s már ki is ment a szobából.
I.iggins leharapta egy sötét szivar I végét, a szőnyegre köpte, rágyújtott I s a gyújtót is eldobta, azután nagy füstfelhőt fúlva maga elé, kiment. Az előcsarnokban Mary sietett eléje: | — Nos? — kérdezte a lány iztfu-tollán.
| — Megvettem, olrigh holnapután I délután hal órukor nálunk lesz.
— Csodálatos, hogy te milyen okos vagy, apu. Addig, amig szegény voltál, ez meg sem látszott rajtad, — dicsérte Mary.
— , A szegény ember okosságára senki sem kíváncsi, de ha van az embernek egy kis pénze, akkor mindent okosan csinál, erre én nagyon hamar rájöttem. Tc is jegyezd meg magadnak I
— Most eljössz velem és megveszed nekem azt az autót, amit ré^en kinéztem magainnak. Mert ha ilyen tmbc-rcket fogadunk, akkor már nem lehetünk autó nélkül.
— Dehogy megyek én autót venni! Ugy se;n értek hozzá. Végy magadnak olyant, amilyent akarsz. Itt az utalványkönyv. Csak azt szeretném tudui, hogy mit akarsz Olrighal, hiszen már őszül a halántéka és legalább negyven esztendős.
— Te.szik n-\'kem, mert éppen olyan szeme van, mint ahnuk a fiúnak, aki elment veled a hegyre és nem jött többé vissza,
- Hát csak eredj| - szólt rá I.iggins és besietett u legközelebbi szalonba, hogy felliajtson egy pohár whyskit. Valahányszor (ionnyról volt szó, mindig rettenetesen megszomjazott és ilyenkor le is itta magái.
{Folyt köv.) .
A kiszélesített Margit hidat ma röggel 6 órakor átadták a forgalomnak. i • \'
Tabák Ernő 28 éves sárvári vágóhídi munkást, aki egy l>arátját megölte, kiruloHa és a holtteatét a Gyöngyösbe dobta, a Kúria is életfogytiglani fegyházra ité\'tc.
Az Uj-Lípótváros milliomos épi-/ője, Ginczlor Hermann másfé\'lnil-liós fizetésképteienségébjen elrendelték a kényszeregyezségei.
Szent-Györgyi professzort, a No l>ei-dijas szegedi orvost ma délben kihallgatáson fogadta a kormányzó. A professzor a hét végén megjelenik a rádió mikrofonja előtt Is.
Alséoszkó vasmegyei faluban a temető felé vezető uton rcvoiveres verekedés zajlott Je 1 legény között. Gái Ferenc hiollan, Kovács Lajos súlyosan sebesülve esell össze, a többi is megsebesüli.
Hanyecz Lajos endrődi kisgazdát megfojtotta 21 éves fia, mert cl\'fi\' nezte a házasságát.
Dr. Hermann Imre miskolci nyilas-vezéri (civi\'bcn ügyvéd) 200 P pénzbüntetésre Ítélték Eckhardt meg rágalmazása mlall.
A magyar—cseh gazdasági tárgyalásokat november 15-én Budapesten folytatják. ,
Az OTl-t és a kerületi orvost 11136 májustói kezdődő havi 10 pengő járadékfizetésre kötelezte a pesti törvényszék, mert az orvos ké sedelmeskedése miatt meghalt egy biztosított beteg.
Deoeml>er l-lől ti\'os a fogoly-vadászai. ;
A szegedi tábla egy Ítéletben meg (61\'apilolia, hogy a »Jehova Isten TanuU szekta hirdetői kommunisták
yjcuq
C
Az angol sajló pesszimiita a brüsszeli értekezlet kilátásaival szemlén. A konferenciát,Spaak belga külügyminiszter komor hangú beszéddel nyitotta meg.
Anglia tiltakozik a beálljtás cl-ien, mintha a konzul-küldés Fran-coék elismerését jelentené.
Egy párisi műkereskedőnél eddig ismeretlen Van Dyck képet találtak.
A Manchester Guardian szerint Némelország rövidesen l>ekebelczi Danzigot és ez el\'en sem a hatalmak, sem a Népszövetség semmil sem tud tenni.
Nemzetközi vadász-kíáUitás nyílt meg Berlinben, amelyet november második feléljen Darányi miniszter elnök és Kánya külügyminiszter is meglátogat.
A newyorki tőzsdén jegyzett részvények a 3 h|eles ]>essz alatt 5 milliárd do\'lár értékveszteséget szenvedtek. i
A japán császár kijelentése szerint az 19-10 évi olimpiászt Tokióban megtartják. i . i
Svédországban megkezdték benzinnek fából va\'ó előállását.
A németek olyan anyagot találtak fei, amely a nvomdászathan teljesen helyettesíteni tudja az ólmot.
Hitler nem fogadta ei Schacht gazdasági miniszter lemondását.
- Mindenki dicséri Slnger Józaut 6a Társa flilfon, damaszt éa váazonáruját.
— Kirakatainkban a legújabb dlvat-ujdonságokat mutatjuk be — 2
Élőd
Esői
Prognózis: Északi, északkeleti szál, több helyen eső, a magasabb helyeken havaseső, a hő alig változik.
A Meteorologial Intézőt nagykanizsai rnogllgyelflállomása jelenti i
Hőmérséklet tegnap esto 9-kor: +90, ma reggel: +6-8 délben: +3 0. Csapadék: 0 0 «*■
Fehérnemű, ruha é8 pongyolatla-notok, düftinek, bársonyok éa matlassék <1ur választékban Singeméi.
Mindentsentokro cipőt, hócipőt, sárost, togjobbat legolcsóbban Miltényi-
— Modern calpke»6vetekb«n éa mintás Illggönyanyagokban hatalmas választék van — SchUtxnil.
— Butorkiállitálunkat tekintse mog minden kényszorvétel nélkül. Kopsteln bútoráruház
1Ö37. novembc. 6
ZALAI K02L0NV
Teljes
garancia I
TISZTA GYAPJÚSZÖVETET. | -i^oicAé&M
IV. PROHÁIZKA OTTOKÁB-U. VI.TIRÉI-KRT.t.
•oirtasz*
Oyártelop:
BUDAPEST, XI., LENKE-UT 117.
és mindvéjgig izgalmas küzdelem várható a Duniintul sakkbajnoka. cim. éri.
Az eddig jelentkezetlek közül Szíj-jártó Szabó, Jcin\'y, Kőbcrl. Warwa-rovszky, Fekete, Nagy nevét emelhetjük ki, mig a Nagykanizsái Maróezy Sakk-kör részéről Kálmán, Hamburg, Höhm, (iumilár é-s Seidl biztos indulók és dijaspifrínsok. A verseny .favoritjai: Szijjárló Szab.) Benjámin xyánia\'oln), u tavalyi dunántúli sikk^Pjuoki \\c~-seny győztese, továbbá Jeney l\'e.enc országos főiskolai bajnok (iíudaj.e I -Veszprém) és KöberI Ferenc C.yőr), akik a tavalyi dunántúli sakkbajnoki versi\'nvcli holtversenyben a \'i. és 3. t.elyef ÍO^Iták el.
A Nagykanizsai Maróezy Sakk-kór sakkcsapatának legutóbbi KM|>osvár leleiti 7:3 és Sppljyn — a Dunántúlon (ivőr után a legerősebb sakk centrum feletti ll és fél:3 és fél arányú fényes győzelmei azl bizonyítják, hogy városunk Sakk-köre él játékosainak játékereje örvendetesen megnövekedőit s így kíváncsian várjuk e nemes küzdelem végső eredményét, amely — nincs kizárva — városunk színeinek dicsőségéi hozhatja.
1£ verseny — inely a sakkozás pro-pagandája lesz — ugy Nagykanizsáról, mini környékéről hatalmas érdeklődésre tarthal számol azok lőréből, kik meg vannak róla győződve., hogy u sakk csak külső formáiban játék, de belső tartalmára nézve tudomány és egyéni megnyilatkozásában művészet. \' (:)
— (Iparoskör táncteája)
november 7-én délután 5 órakor.
— tTavasz a télben)
A szokatlanul hosszú idei őszben, amely már b\'lenyulik a novemberbe is, szinte már alig újság a tavaszi virágok nyílása. Mégis idekívánkozik a híradás u novemberi ibolyanyilásról azért, mert özv. Wernerné tanítónő Sikátor ulcni kertjében a tavaszinál is illatosabb, dúsabb, színpompásabb a novemberi ibolya-termés.
— (Államsegély)
A földművelésügyi miniszter vitéz Arválfalvy Nagy István közbenjárására a Nagylengyelben épülő kultúrház ju-vára fiOO pengő államsegélyt adományozott.
— (Iparoskör táncteája)
november 7-én délután 5 órakor
— (Gyermekbetegség)
Nagykanizsán több skarlát.mejbele-gedés fordult el3 u gyermekek közölt.
%A betegség könnyű lefolyású, nem terjed tul a szokásos ő.-zi megbetegedéseken. Az orvosok je-lenletiék az egeteket az egészségügyi hatóságoknak, amely a szükséges intézkedéseket a maga ha. láskörében meglette.
Nehéz székelésben szenvedők, különösen akiknek fájdalmas végbélbajok — mint aranyér, repedés, elő-e6ég, polipus, sipoly, szüküet — teszik az életei kellemetlenné, Igyanak reggel és este negyed pohár természetes „Ferenc József keserü-vizet. Kérdezze meg orvosát.
— (A babonás csaló)
akii a kaposvári moziban akkor fogtak cl, amikor nem akart a 13-as
szamu székre a!ni, már a nagykanizsai fogházban van. Mini most jelin\'.ik, nemcsak Nagykanizsán, lmn-m Zalaegerszegen is követett cl csalásokat. Kzügvben is folyik most u vizsgálat.
— Jó len sietni,
mert szétkapkodj^ az egypengős egyházközségi kulturház-sorsjegyekct
— ToklnUo meg a Kopsteln Bútoráruház állandó butorklállitásAL ízléses és oio ó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat.
— (Szentóra és első péntek)
Ma, csütörtökön délután Spórakor Szentóra a plébániatemplomban Oltáriszentség előtt, holnap, elsöpéntckm a szokásos istentiszteielek sorrendje. Ma este gyónási alkalom a Szentóra alatt.
— (Ülések a vármegyén)
A vármegye közigazgatási bizottsága november 8-án, hétfőn délelőtt 10 órakor, a megyei kisgyűlés pedig 10-én, szerdán déli lőtt 10 órakor tartja rendes havi ülését a vármegyeházán.
— (Szülői értekezlet)
A nagykanizsai Nolie Dame leánygimnáziumban szombaton délután \'o órakor szülői érlekczlet lesz.
— (Nem fellebbezték meg a városi kö.tségvetést)
I.ejárl a legutóbbi közgyűlés óla a 15 napos határidő, melynek keretén belül meg leheteti volna fellebbezni az olt holott határozatot, nevezel, sen Nagykanizsa város jövő évi költségvetéséi. ügyeli ii fellebbezés sem érkezett és igy a várod közgyűlés határozatát felterjesztik a megyei felügyeleti hatósághoz.
— (Két hét múlva itt lesz a taxamérő)
Megírtuk, hogy a minisztérium november havában állapította meg a határidőt, ameddig minden nagykanizsai bérautósnak fel k.ll szerelnie u lu\\améröl. Hojlor József városi képviselő most a rendőrkapitányságon bejeit n\'.e^e, hogy fel megy Budapestre a laxamérö-gyárral tárgyalni, addig egy utolsó tűri Imi idői kért a helybeli bérautósok számára. A kapitányság
— tekintettel a szociális szem|K>nÍokra
— teljes!te,te a kérést és valószínűleg még kél lieli türelmi időt ad a bér-autósok részére. Azután azonban min-
- den bérautót szigorúan cllenőrizn \'k, akinek nem lesz luxamérője, ann ik gépkocsiját leállítják és azonnal be. viszik u kapitányságra.
— (Vasárnap d. u. 4 órai)
kezdettel gyermekeknek táncvizsgát, este felnőtteknek hangulatos koszorúi skát tartok. Szivcs pártfogást kér Ilulin Absz oki. tánctanár.
8 ZALAI KÖZLÖNY
1937. november 7.
A könyvpiac
e heti legjobb könyvei:
Nar«aret Mltckall i
Elfujla a szél - fűzve », kötve 10 P PrUatlay J. B.:
Jó baritok — lilzve 6, kótve • P Frani Carfal i
Halljátok ai igét 1 - kötve 7-» P Viktor Halaar: Egy orvo6 uejárja
a világol — lllxvc 5, kólve 7 M P Krauaa Simon :
filetem — lilzve 5 », kólve í«0 1\' Urm.: A gépek hósén - kólve » P
Kaphatók:
FISCHEL
könyvkerwkedéiben Nagykaniuán.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhlrdotéi dija v.járnip él 0nn«pn»p 10 uólg 8d Hllér, minden lovibbl 116 fl fillér, hétköznap 10 uólg <0 fllltr, minden további szó 4 fillér,
Autótaxi is bérautó, u| árumvona-nalas, legszolidabb árbsn rendelhető Kauf-mann Manónál. Teltfonállomái 821. 2568
A«»x«ayom I Meleg azobija ciak akkot lesz, ha SohUalaaar Gyula vaiktreaVedflnél Expr«a«-hfifoko*M
vesz. P 5—6—7.50. 3107
Mielőtt vlxvaxatókat csináltat, kérjen árajánlatot Jerausektől, Erzsébet-tér 18.
_3220
Paplrfciallarfókot napi irón vásárolok Szegő Mór, Eötvös-tér 2 3306
Zákinytelepen újonnan épített héx üzletnek. vendéglőnek alkalmas, szabadkéi-ből eladó. — Bővebbet Vargek Simonnál. Zákánytelep. 3333
Két egymásba nyíló elegánsan bútorozott kQlönoeJíratu axoba fürdőszoba használattal nov. 15 re kiadó Csengery ut 9.
3348
ft Hoífer-traktor, 1200 mm-ea cséplő e\'evátorral, Miv 930-as Pordson traktorral, Pohl-gyárlmányu harangjárgány teljes felszereléssel. Elevátorhoi való 2 drb alváz, négykerekű kézikocsi. Bármilyen gépje van eladó, forduljon hozzám, a legsürgősebben eladom vagy megveszem.Érdeklődni válasz-bélyeg ellenében Jakab Oyula géplakatosnál Nagyszakácsi. 3366
LépaslMal elkülönített azépen buto-rozott utcai szoba kiadó Csengery-ut 31.
100 óvaa ólfálófa eladó. Megtekinthető délután Csengery ut 23. 3369
Babochay Oyörgy-utca 40. számú házban kétaaebáa lakás azonnalra la kiadó. 3370
Sxattar cirkulációs héfakoxé árban, kivitelben, teileaitményben: szenzációs I Díjtalan ffltéa-bemutató Sörlei vaskereskedésben. 3376
Fő-ut 9. számú házban kattftaxobáa
Összkomfortos lakán azonnal kiadó. Felvilágositált Perl iPollák Egon cégnél) nyojt. 3380
Vízvezetéket
Czvetkó Gyulával
aou szereltessen.
Felsösomogyban 33,7
1910 hat. holdas birtok,
amelyből 17 kat. hold halastó, tőkeerős bírlönek
bérbeadó.
Felvilágosítást ad: dr. Smldellus leit ügyvéd, Sioabatbely.
Kiadja a laptulh|donos Közgazdasági Rl. Oulenberg Nyomda í» Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanliaán. Felelős kiadó: Zalai Kiről, Interurbán lelefon: Nagykanizsa 7H síim
Nagytömegű tippelés, kevés telitalálat
a Zalai Közlöny e heti tippversenyén
A vasárnapi mérkőzésekre meghirdetett sport-fippversenyünk sok-száz tippelőt késztetett pályázatra. A rengeteg tipp feldolgozása sok munkát adolt és igy arról csak mai számunkban számolhatunk be.
A fok tipj>előnek nem kedvezett a szerencse. A mérkőzések furcsa eredményeire alig számilott valaki, így egyetlen egy pályázó sem volt, aki az NTE végeredményét eltaiálla volnn. Ki encven százalékban különben is győzelmet jósoltak a csapatnak. A pályázók közül sokan la-iállak, de legfeljebb, csak egykettőt. Három találatnál több nem is voll. A megejtett sorsolás a következő eredméyt hozta :
Egy egv tribünjegyet kapnak Elek Anny, a PYSK-PEAC mérkőzés lelita\'álatáért és a KSE félidejéért, Klapper Miklós pedig a Hungária és a Fradi mérkőzések végeredményeiéri, valamint az NTE félidejének eltalálásáért.
Egy-egy l>elépőjogyel kapnak : Láng Ferenc (Csengery u. 78.) Trá-jer János (József főherceg u. 18.), dr. Elek Mór (Deák tér 10.). Valamennyinek három találata van.
Dicséretesen szerepellek ugyancsak három találattal : Totola Kál-
I mán és László Ervin.
\' Sok voll a kél találatos, de még több az egyel helyesen tippelő. Két-, talá\'aiosak : Németh István, Barabás László, Göcze Sándor. Láng Ferenc, Rédei Tibor, KeUer József, Gutplniér Pál, Vánkos Jenő, Németh József, Porul>szky Islván, Hirschl László, Nérr.e\'h Zo\'tán, Totola József, Slern Miklós. Schlesin-ger Gyula, Tolo\'a Kálmán és Go-lenszky József. , i
Egytalálattal szerepeltek : Janl<o-vlcs János, Bíró Miklós, Ká-er Béla, Po\'gár János. Barabás Lajos, Láng Ferenc, Várfalvy Gyula), Devecseri Ferenc, Zweig II olya. Perger József, Vánkos József, Tóth Károly Géza, Bakonyi Vince, Pálmai Károly, Tolola Kálmánné. Küne István, Tolola Frigyes, Pálmai Férne, Rajnai La;\'os. Tolola Károly, Parii Ferenc, Molnár István, Erdős Endre, Ernyei László, Bánátfi Endre, Plánder József, Gula István* Németh János, Kelemen Rózsa és Némeih Islván.
A nyertesek a szelvényeket átvehetik a szerkesztőségünkén. Uj lippversenyünket az alábbi szelvényen található mérkőzésekre hirdetjük meg. i
mm
Uj járási gazdasági felügyelők
A földművelésügyi miniszter Czo-l;or Mályás oki. gazdái, kisegítő munkaerőt áthelyezte Pacsára és az ottani járási gazdasági felügyelői leendőkkel megbízta. E\'ekes Árpád oki. gazda, ideiglenes alkalmazottat, pedig Kaposvárról "Lelenyére hegyezte ál és megbizta a letenvei járási gazdasági felügyelői teendőivel.
A Zala szabályozását sürgetik
Zalaegerszeg, novemlxjr 1
A zalamegyei mezőgazdasági bizottságok most terjesztették elő kívánságaikat. Többen a cigénykér-dés megoldását, a »részeges árpa« elvetésének megakadályozását, a cselédbérek rendezéséi és hasonló kívánságokat terjesztettek elő, egyöntetű azonban a Zta\'a szabályozására vonatkozó kérelem. A Zala áradásai ,nz idén is nagy károkat okozlak a gazdáknak és igy a kisgazdák kérése indokoll.
(—) A Mezőgazdaság
október 15-i száma az időszerű szám lalan apró, tanácsadó cikkek imllcll a Kompolti Növény nemesi tő Telepet mulatja be, számtalan érdekes folo keretében, riport formájában. Az emberi és állati ösztönökről számol be igen értékes tanulmányban. Nitrogén trágyázásnak homokon levő döntő jelentőségéről ad pontos felvilágosítást és statisztikai kimutatást. A dúsan illusztrált szaklapból a Mezőgazdaság kiadóhivatala, Budapest, V., Véosoy u. 4. I. em. 5/a. a Zalai Közlönyre Való hivatkozással egy alkalommul dijtalu. nul küld mutatványszámot.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Tárgy : A tűzoltóság részére nyomótömlő beszerzése.
Árlejtést hirdetmény.
Polyó évi november hó 20. n,piának 1(11 12 órájáig a vároat lktatóhlva tatba beadható aárt írásbeli ajánlat utján 200 lm.
egTíígea mírelü nyomótömlőt iserzek be.
Ai ajánlat borítéka .Ajánlat llliolló nyomótömlö aiállllására* |elié,ael látandó el. Aa ajánlandó tömlőnek 20 Bzeml lég-környomáat kt kell btrnl, Illetve azt garantálni kell.
Az ajánlatokat folyó évi november hó 20 án 12 éra 5 perckor bontom fel a vá-roal g.zdasági hivatalban.
Bővebb lelvllágoalláal a v. gaidaaágl hivatal ad.
Nagykanlzáá, 1937. október 31. mi Polgármester.
Katolikusok!
Hordjuk mindnyájan az 1938. évi eucharisztikus világkongresszus
jelvényéi.
Darabja 30 fillér.
Kapható:
SZABÓ ANTAL sporttlÉn
Telefon 91. Nagykanizsa, Fő-ut 5.
HOLLÓ I FICYELi.1t HALLÓ I
Van szerencsém a nagvétdemü közönség becses tudomáaára hoinl, hogy
■ lazsnaki vendéglőt
Átvettem éa újból megnyitottam.
F. hó 6-án szombaton éa 7-in vasárnap
disznótoros vacsora len.
Olcsó h fígytlau kiml|ilh I Jé botok I
SiIvm piitlogáit kér Poasovets Sándor 3368 korctntároi.
mm Női éa férfi uxövotújdonságokat nagy választékban talál Slngornél.
Kerékpár, igazolványhoz
átlátszó
Celluloid tok,
amely megvédi az igazolványt,
kapható:
SZABÓ ANTAL
sport üzletében.
■••I kall (elrakni a
bernyóenyv-gynrüket
a {jyümölosfhogy a nagy-és kis araszolok, rllgyfurók lepeté-zés; más kártékony rovaroknak be-bábozás és áttelelés céliából a gyümölcsfákra jutását megakadályozzuk A gyümölcsfákon levő sebhelyeket, csonkokat és vágási felüloteket kenjük bo mlelAbb
vérlelfi-kálránnyal,
mert ezek a legjobb buvó-holyol az Áttelelő rovaroknak.
Gyümölcsfavédelml szerek drótkefék, fakéregvakarók beszerezhetők :
ORSZÁG JÓZSEF
Mar, ailtráKT*. a(,la,,Udaljunl, xaák, tér k.ra.kedáaátMn
Nagykanizsa, Erzsébet-lér 10.
A bírósági palota mellett Teleion ISO.
A Zalai KOiltlaT Sport tlppverienye
TIPP-SZELVÉNY
Lakik:..............................................
Szerintem a vasárnapi mérkózósek a kővetkező eredményeket hozzák:
DVAC NZTE......:...(..:...)
NTE—KTSE ......:... (...:...)
PAC—ZsSE ......:... (...:...)
PEAC—PBTC......r... (..•.:...)
MSE-PVSK ......;...(...:...)
KRSC-KSE ...... .(.:...)
...!... (...:...)
....... (...,.->+
NTE II,—KTSE 11. BIOK—NVTE . . Fradi—SzUrketazi .
mom. . tafluUJtono. Kóz^^lruáí Rt, üuleat^ Nyomd. 6a Oélí^ L.pkj.dó VáOlal.U könyvnyomdájában N^kaniBÍa. FíldSa Oxl.lv, Zahü Károly.
77. Évfolyam 251. Mám NagykanliM, 1937. november 6 siombat
Jk \\ • , *
Ara ,12
ZALAI

POLITIKAI NAPILAP
i* UadAUratal: Fótrt 5. uia.
mimácm httktoM*? délután.
Felelrts szerkesztő: BarbarlU Lajos
Elöílzcté»i árt: egy hóm * pengő 40 fillér. Szerkesztőségi t* kUdóhhraUll telelőn. 78. u.
Kérő szó a megye társadalmához!
Yit& nngybáiiyai Horthy Miklós-
né Föméltóságu Asszony felhívását a magyar társadalomhoz nemrég vitte szét a sajtó és a rádió az egész, oiiszágba és bizonyos, hogy mcghal\'oUák és meg is szívlelték azt Zala vármegyében is !
A Föméltóságu Asszony az adományozandó összegekel az adományozás helyén felmerülő szükséglelek fedezésére enged le át.
Amidőn tehát — ugy mint a nnlt ban is leltem — kérő szavamat intézem a vármegye társadalmához, a tehetősebbekhez és a jószívű adakozókhoz elsősorban, kérem, hogy az adományokat mielőbb juttassák el a lakóhelyük s/erint illetékes polgármesterhez, illetőleg járási főszolgabíróhoz. Az adományokai a halóságok a megyeiül hlrlapoklian, a karácsony előlli számokban nyugtázni fogják.
Szükségéi érzem ez alkalommal annak, ho^y hálás köszönetei mond jak a/oknak a nemcsszlvü adakozóknak, akiknek áldozatkészsége folytán uz elmúlt 1U36/37 év telén több mint kétszerese folyt l:e ugy a természetbeni, mint pénzbeli adományban e«en Inségakeló céljaira az 11)35/36 év telén l>cfo"yl összegnek.
A mull évi szép eredmény reményt nyújt ahhoz, hogy rászóriló szegényeink e télen is érezni fogják a vármegye tehetösebbjeirek áldozatkészségéből fakadó gondoskodást ós testvéri szeretetet. I-slen áldása legyen a nen:esszivü adakozókon.
Zalaegerszeg, 15)37. ro ember hó-Vitéz gróf Teleki Béla
Zfila vármegye lfll«p*nja
Az 11137/38. évi inséKPnyhilő lévé-l>cn\\sé{ megindítása alkalmából t\'íjc-kozásul közöljük a-ihull évi akció során befolyt adományokal:
Az l«i3:>/3fi. évben b-folyl 3131) 1\' 01) fillé1\' készpénz. 10 drb szarvas, •1500 kg. burgonya, 238 kg. kenyér, 100 bili), 306 kg. tiszt, 2 kg. zsir. 305 lüer tej, 230 kg. gabon.i, 3 kg. gyümölcsíz, fi öl tüzira, 130 határ ágfa, 101 drb mellény, 06 pár cipő. 20(5 drb vegyes ruhanemű, 17 drb
szappan.
Az 1030/37. év leién b folyt G77!) P készpénz, 5 szarvas, 2 vaddisznó. 220 kg. hal, 10 dkg. kivé. 2 és fél kg. bab, 1 és fél kg. zsir, 331 kg. li-zt. K!H) kK. burgonya, 200 kg. gabona, 300 k«. exvéb termény, 182 liter lej, 7 és fél óí lüzifa, 30 úrin. tűzifa, 70 rakás ágía, 39 ing, 31 drb felsőruha. 23 pár cipő, 33 .drb. vegyes ruhn-neniü, fél kg. szappan, 280 d\'b sze-
r^lcicsoinag.
Dollár-pánik tombol a newyorki tőzsdén
Külkereskedelmi okokból újra csökkentik a dollár értékét
Newyork, novcmlier 5 Az amerikai töke menekülése niegJ kezdődött. A dol\'ár ujabb átértékelésének híréie ugyanis a newyorki tőzsdén pánik tört Ki és min-
denki igyekszik vágyónál megmenteni.
Egyes hírek szerint az aranvlarta-lék csökkentése nélkül akarják keresztülvinni a dollár aláérlékelését.
A lapok máris arró\' irnak, hogy ez a külkereskedelem érdekeit egyáltalában nem szolgálja, bár hivatalosan annak felicndllése érdekében történik.
Németország veszi kezébe a brüsszeli értekezlet megmentését
Japán öt kinal tartományért hajlandó visszavonni csapatait
London, november 5-1
A brüsszeli érlekez\'elről Eden kUl íigyminiszler hazautazott Londonba. Távoliélélwn helyettese képviseli Angliái, bár valószínűnek tartják, hogy az. értekezletet egv hétie elnapolják.
Eden egyébként brüsszeli tartózkodását felhasználta arra is, hogy az angol- amerikai együlimüköd^st nyélbeüsse. Ez a terv azonban kut-Imeselt, mert Amerika a legszigorub ban óvakodik állói, hogy a legcsekélyebb mértékben is nemzetközi kötelezettségeket vállaljon.
A lapok érlesüJésc S/erlni szó vaii arról, hogy a közvetítő szerepét Németország veszi át. A német kormány áHilólag vállalja a kezde* ményez.ö szerepel és a közvetítés le
Lonyolilásávai Rlblienlroppot bizza I meg. Bár a- hirt még nem erősítőt- |
lék meg, az biztosra vehető, — írják a londoni lapok.
38 gyárban havonta 16 millió font értékfl hadianyag készfll Angliában
London, november 5 Az an^o\' nemz.-tvéde\'mi minisztérium je-\'enléíe szciiul az elmúlt 18 hónapion 288 mlUió fontot fi»rdlt«»tl Anglia hadicélokra. Ugyanez Idő alatt 26 uj gyárat rendeztek be, a melyek kizárőiag hadianyagokat gyártanak. Ezenkívül még 38 gyárban gyártanak Anglia részére lőszer- és hadianyagokat.
Török-görög katonai egyezmény
A görög kormány — mini jólértesült helyről jo!eniik — rövidesen
ka\'onal egyezményt köt Tőrökországgal. Az egyezmény, amelyet kél hónapon belíH Üláirnuk, 10 évre szól.
Sanghajból
érkező birok szeiini >e^án hajlandó visszavonni csapatail Kínából, ha elismerik öl tartomány : Hopej, Csahar, Szanzl, Sul-juan és Hongkong teljes függetlenségét. Ez elszakadási jeleni a klnal központi kormánytól, vagyis e tartományok jtopán fennhalóság alá kerülnének, habár erről hlvalalosan szó sincs.
Fábián: „Ha a frontharcosok az utcára mentek volna
kívánságaikkal. . .u Röder : „Még a gondolat sem fér össze a frontharcos eszmével I"
Budapest, r.ovcmber 5 A képviselőház, mai ülésén foly-latták a tűzharcos törvénytervezet vitáját. Elsőnek Fábián Béla szólalt fel, aki a hadifoglyokról is gondos-dásl kivan. lovábbá kérte a vitézségi érem pótdíjainak folyósilását. Hibázlalla, hogy a törvénytervezet a magántisztviselőknek, orvosoknak és kereskedőknek ismét nem juttat semmit, hololt azok 1? frontharcosok vollak. Kérte végül, hogy mind-a/ok, akik fronton voltak és 1920 óta Magyarországon laknak, magyar állampolgárok lehessenek.
Beszéde uljáfi váratlanul Röder Vilmos honvéde\'nii mlnlszier je\'ent-kezetl szólásra és Fábián beszédének egyes tételeire azonnal vá\'a-szoll.
— A képviselő ur — mondotta — beszédében azt áUi\'.otta, hogy a frontharcosok, ha az utcára mentek volna, többet értek vo\'na el. Legalább is én igy értetlem és erre azonnal szükségesnek látom a választ megadni. Nem tartom össKe-
férhelőnek a frontharcos eszmékkel még annak gondolalát sem, hogy ez, a társadalmi réteg az utcára ment volna kéréseivei. És ahogy én a fronlharcosokat ismerem, ők a képviselő ur beszédének ezt a részét nem Is veszik biztatásnak. A kormány minden Iehelől megtesz, — ezt mulatja a tárgyalás afatt lévő lörvény is — hogy a frontharcosod érdekeli támogassa.
— Nincs olyan lömog, amely a minisz\'órium elé vonulva ki tudna kényszeríteni belőlem olyat, amit nem tudok, vagy ne.n lehet megvalósítani — ícjezle be beszédéi Hödei- miniszter.
t\'lána Fábián képviselő szólalI f"l isméi és örömének adott kifejezési, hogy ilyen nyilatkozat a miniszteri székből elhangzói!. Egy eléri a minisz-lerrel,
Viléz Tóth András a következő szónok, aki a javi\'slalbun első lépési lálja és ezért örömmel üdvözli. Sze-rinle a javaslat nyitva lvagyja az ajtót a lováb|)i fejlődésre, ezért elfogadjn. Kél javaslatol is teli, azokat is elfogadta a Ház.
Lapzártakor Peyer Károly emelkedett szólásra.
A mai minisztertanács
elsősorban a liikos választójogi törvénytervezetet tárgyalja le. Még ma sorra kerül a zugsajló elleni intézkedésekről szóló törvényjavastat és ha elfogadják Lázár miniszter javaslatait, ugy a törvénytervezet kedden kerül a Ház elé. \'
Falbontó betörés az István-uton
Bnda|.esl, november 5 Az István ulon (íuta Lipót cipő-nagyáruda helyiségeit az fjszika fal bonlö Ijetftrök kifoszlollák. Mintegy 10.000 |>engő értékű árut vittek cl a vakmerő betörök.
Agyonlőtte magát egy voU vezérkari ezredes
Szarvas, november 5 Sárkány János volt vezérkari ezred1\'* Szarvason vadászfegyverével agyonlőtte magát. Mire rátaláltak már halott voll,.
ÍALAI K02L0NV
IH7. november 6.
Havi tiz pengőért elsőrangú uj Írógépet vásárolhat vagy béreibet
ujraadaxarfl propaganda-akciónk kapalén belül.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, készpénzben téritjük vissza.
Kérje tájékoztatónkai! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Scbless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
Aki egisi nap ott (Ornyed az íróasztal mellett, Ínyek reggelenként telkeléskor egy kis pohár ter-inéizetei .Ferenc Józsei" keaerü-vliet, mert az a b.MmDtodést szabályozza, a gyomoremésztést elönioz-dllja, a vérkeringést élénklli és a munkaképességei fokozza. Kérdezze meg orvosát.

Süsáíy
Fabriclus Károly ny. miniszteri tanácsos idegbaja minit megmérgezte magái. Állapota életveszélyes.
A magyar ujságirótársudalomnak gyásza van. Palásthy Mariell iró és újságíró (11 éves korában az újpesti kórházban meghalt. V
A varázsvesszős Bokody Bálint dus olajmezőket talált a Nagyalföldön, a melyek petróleum és földgázgazdasági kilátásai minden eddigit túlhaladnak,
Dömötör Ilona nyugdíjas operaházi művésznőt egy ellenségének utcai feljelenlésére lakóhelyének kapuja elől bevitték a Szerb utcai kapitányságra, ahol másnap reggelig fogva tartották, majd tolonckocsln az erkölesrendé-szetre vitték, ahonnan másnap délben engedték haza, A főkapitány két rendőrt azonnal felfüggesztett állásából.
Szent-Györgyi Albert professzor szombaton este 20.43 órakor rádiól>e-szédel mond.
A kormányzó Vajay Károly miniszteri tanácsost nevezte ki szabolcsi főispánnak.
Budapesten a főkapitányság bolsevista-ateista mozgalmat leplezett le, amely a cionista mozgalom szélsőséges balcsoportjálWil került ki. Négy szervezetből összesen 3(1 e.nbert álíí toltak elő u főkapitányság politikai osztályára
UUi

Ribbenlropp ma megérkezett jóméba.
lllinka, a szlovák néppárt agg vezére megbetegedett. Mise közben esett össze az oltár e»őtt.
Bonnet francia pénzügyminiszter a kamara pénzügyi bízoltságában optimista beszédet mondót/, az adók\' kielégítően folynak be és a kiadósok fedezésére teljes mértéklxm elegendők. |
Ma dönt Japán császára a diktatúra életbeléptetéséről.
Tatarescu miniszterelnök bejelentette a minisztertanácsnak, hogy november 10-én, amikor Károly király visszatér, l>enyujtja lemondását. .
Az ausztriai evangélikus papság a közeli jövőben belép a hazafiaj frontit, ami azt jelenti, hogy az osztrák protestantizmus csatlakozik a Schuschnigg-rezsimhez.
Nagyváradon kilörl a veszettség Fazekas Erzsébet szakácsnőn, rohamában egy lánynak az arcát meg harapta és összekarmolta, többeket megsebesített, mig sikerült ártalmatlanná lenni és a kolozsvári Pastuer-bo szálUtani, ahol irtózatos kínok között meghalt.
A kanizsai gyorsvonat elé ngrott egy beborozott életunt
A 48 éves Öngyilkost a vonat halálra gázolta
Balalonfenyvcs, novemlx?r 5 Megdöbbentő öngyilkosság történt a bala-tonfenyvesi vasúti átjárónál. A délutáni órákban a vasúti átjáró felé köze ledet a budapesti menetrendszerű gyorsvonat. Az átjárónál, mielőtt a sorompót leengedték vobia, feltűnt egy láthatóan ittas ember, borosüveget szo
rongatott a kezében. Amikor a vonat odaért, hirtelen a sinekre vetette magát. A mozdonyvezető hiába fékezett, a halálos katasztrófát megakadályozni nem ludta és a vonal kerekei halálra gá/ollák az öngyilkost. A csendőri nyomozás megál-. lapította, hogy az é\'etunt Berjschitz Dezső 18 éves gazdával azonos Az öngyilkosság ügyében megindult a nyomozás.
Három évi fegyházra Ítélték a 10 éves pesti kislány cserszegtomaji nevelőapját
Nemrégiben bizalmas feljelentés folytán nyomozás in-^ . dult meg Sa\'amon Já-^ \\ $ nos cserszegtomaji gazda el\'en. Salamon iiak egy budapesti rokonlánya, egy tiz éves gyermek nevelésre hozzá voll kiadva. Megállapítást nyert, hogy a nevelő apa nem méltó a nevére, súlyosan vélett tiszte el\'en a gondjaira bízott leány kávai szemben. A nagykanizsai kir.
ügyészség ezért perbe fogta.
Most tárgyalta ezt az ügyet a Keszthelyre kiszállt Makáry-tanács. Vitéz Sziiy Dezső dr. ügyészi indítványára a bíróság zárt tárgyalást rendeli e\', majd másfél órai tárgyalás után nyilvánosan hirdette ki ilélelét. Salamon Jánost bűnösnek mondlák ki és három évi fegyházzal sújtották. A kir. ügyész indítványára a törvényszék\' azonnal letartóztatta Salamont. A vádlott felleb-l>ezclt. , i
Egy 13 éves gyereket felnyársalt a kasza, egy 19 éves fiút összemarcangolt a farkaskutya
Dervarícs György Honvéd ulcal földműves, szekéren hazafelé tartott a hegyről, ahoi dolgozott. A szekéren ült 13 éves fia is. Egy zökkenőnél a ló nagyot ugróit, minek következtél>en a szekéren elhelyezett élcsrefent kasza belefúródott a
fiu hálába, olyan mélyen, hogy a mentőkért k^Uett sürgősen telefonálni. A mentők első segélynyújtás ulá" a sjlyosan sérült fiút leszállították a kórházba.
Bicsák György 19 esztendős mindenest, aki a Magyar utca 17. szá-
Női kabátok
es
szőrmék
nagy választékban
\' IBI ^ r f |
in M és

mu házban egy marhakeneskedőnéi van afkaimazasban, a József főherceg ufon a 102. számú ház előtt egy Gerencsér nevű lakos luiajdonát képező farkas-kutya megtámadta és a l>at aisó lábszáráig harapolt. A sérülés o\'yan súlyos, hogy a fiatal legényt a mentőknek kellett a kórházba szállítani.
Pár sor a MANSz nagykanizsai szövömühelyérol
A MANSz nagykanizsai szövőmü-helye elismerést érdemlő és eredményes munkát végez. Nem csak jellegzetesen magyar készítmények-kei \'ép a közönség elé, hanem sok kéznek megélhetést is biztosit. Krasz.nay Pálné ügyvezető ebiök-ass/ony nagyszerűen érli a dolgát. Sikerült a legszélesebb körök figyelmét felhivni a MANSz szövő-mühelyére, amely a polgármester Jóvoltából a Kiráiy utca egyik házában nyert ideiglenes otthont, ahol a szövőszékek reggeltől estig kattognak az ügyes leányok szorgos keze alatt. Szakonyi JóAsefné üzemvezető vezetésével most a Stefánia csecsomő- és anya-otthon részéie nagyobb rendelést bonyolítanak le Nem csak az apróságok részérc szükséges fehérnemű-vásznat állit\' ják elő a MANSz-müheiyben, ha-nem az orvosi köpenyek, le|>edŐk részére szükséges vásznat is Ha megfele\'ö helyiséggel rendelkezhet-1 nének, még több szövőszéket tudnának beállilani és még több munkáskezet foglalkoztatni. A Király utcai ideiglenes elhelyezés egészségügyi szempontból sem alkalmas az ott dolgozó fiatai leányoknak, főleg a téli időben. A vezetőség és a polgármester valószínűleg megfelelőbb helyet fognak tudni kijelölni a szO-vőmüheiy céljaira. ,
Még sok leány, asszony kaphatna ntunkát, ha a közönség megfelelő módon támogatná a MANSz-házíipart rendeléseivel. Egy-egy munkásnö 26—30 pengőt keres itt havonta, ami több, mintha női sza-l>ó?egéd lenne, aki kevesebbet ke* res ennél három évi timoncidő elvégzése után. |
A nagykanizsai MANSz háziipari műhelye mindenképpen támogatásra érdemes, hogy minél több kéa nek tudjon foglalkoztatást és kene* setet biztosítani.
Naptári Novembor 6. szombat ttom. kat Lénárd hv. Protestáns Lénárd. Izr. Klszlev hó 2.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat « hó 16-lg a .Fekete sas* gyógyszertár ós a klskanlzsai gyógyszertár.
GUiffixcM nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután Wadden r>g(«n nap nőknakV — Minden vasárnap délután 6 óráig nyitva.
— Fehérnemű, ruha és pongyolafla-nelok, düfllnek, bársonyok és matlassék dus választékban Singeméi.
- Saját érdekében ét örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a
Kopateln ButoriruhAs 6ul mBbator-klAl-
Utását megtekinti, vételkényaser nélkttJ,
1931 novcwtw 6
, Felszentelték az n) kanizsai törvényházat
A nagykanizsai uj ^ törvényhez, felavatásakor a kath. egyház rendelkezései érteimélwn a szokásos felsronte\'és későbbi időpontra maradt. P. Cirfusz Viktorin plébános most utólag adta az jj törvényház ra a kath. egyház áldását. Csütörtök délután 1 órakor megje\'ent asszisztenciával az uj törvényházban, amelynek bejárójánál dr. Hennlg Alfréd elnök fogadia az egyház képviselőit. Az elnöki osztályon közben összegyülekeztek a törvényszék és járásbíróság birát és tisztviselői és ezeknek jeienlété-l>en a plébános írodárói-liodána felszentelte a helyiségeket, az egvház áldását adván reájuk. Ulána a plébános beszédet mondott, amelylxm kifejtette, hogy hzért szentelte fe\' az uj törvényházai, hogv a Világosság lakjék falai közöli ós a jog, sze retet, Igazság, könyörület hajléka legyen. utaU Pilátusra, aki tid\'a, hogy az eléje vezetett Jézus ártatlan. isten áldását kívánta az egész bírói testületre és mindenkire, akinek az épü\'el létesítéséhez köze van.
Ezzel az uj törvényháznak a ka-lollkus anyaszentegyház szertartása szerinti felszentelése véget ért.
Legnagyobb magyar mesterek tárlata Nagy-> kanlzaán
Hosszú idő óla nem volt komoly műkereskedői tárlat Nagykani-\'.i*án. Ami volt is, oiyait volt, hogy e hasábokon újságírói munka nem adott számukra publicitást. Most végre egy olyan budapesti műkereskedői kiállítás nyitott kuput u hosszú kanizsai képzőművésze\' l e?e-ménytelenség után, amelyre mi is örömmel hívjuk fe« a város intelligens lakosságának figyelmét. Tesz-szük ezt annyival is Inkább, mert n műkereskedő maga Is ismerj és becsületes t^gja a szakmájának és ismerik őt már a kanizsaiak is. Azonkívül pedig Melczer Jenőnek a nagykanizsai kereskedő-világ tekintélyes tagjának neve is márkázza a vállalkozást, minthogy ezt a tárlatot ezuttai b hozta le Budapestről, nem csak azért, hogy a képek gazdát keressenek, hanem azért Is, hogy a valóban gazdag és változatos anyag díjtalan l>emutatásával Nagykanizsán is megismertessék a i?ok selejt után a legjobb magyal" mesterek kiváló alkotásait. A tátiul a Nagykanizsai Takarék házának Cse^gery utcai frontján egész napon át vételköteie/ettség és belépődíj nélkül nyitva áll.
id<3
Eső
Prognózis: Északi, északkeleti szél, sok helyen még oső, a hőmérséklet alig változik.
2ALAI KÖZLÖNY
Három zalai faluban pusztított a vörös kakas
Három helyen is puszlilott a vörös kakas egyldőlxjn Zalában. ■ Zalaiövön Czencz Géza ftidlOrlokos j hatalmas pajlája gyulladt ki és a benne lévő nagymennyiségű takarmánnyal, gabonanemüvci és gaz-* daságl felszereléssel együtt leégett. A nagy tüz, amelyet valószínűleg gondatlanság okozott, 11.000 pengő kárt Jeleni. i
, Csöde községben Fo-
moV kelé Károly pajtája Ji gyulladt kl. A tüz í&^íl csakhamar átcsapott 1 1 Q a szomszéd Fekete István lakóházára, pajtájára. A tűzoltóság itt ís már csak a tüz tovaterjedését tud:amegakadályozni. Bennégett a sok takarmánnyal együtt a két gazda gaz daságl felszerelése is. A kár meghaladja a 2000 pengőt.
Heltai egyik legnagyobb hatású munkája filmen!
Főszereplők i Lázár Mária, Jávor Pál, Gervay Marioa, Makiári Z., TSrze Jenő, Gaortoe Gyula, Rajnay Qábor, Peihee I.
Csütörtöktől vasárnapig a Városi Mozgóban t
A Metoorologtal Intézet nagykanizsai megtlgyelflállomása jelenti i
HömÓMéklet tegnap este 9.kor: +»0l maroKnel: -f«4 délben: -4-80. Ceapadék: 3-0 lm I
A 111-68
Bravól Csak az őröm és az elismerés hangján írhatunk erről a magyar filmről, amely végre meghozta azt a magyar filmlipiist, amely külföldön is méltóan képviselhetné a magyar filmgyártást.
Heltai Jenő érdekes meséje a 11 l-esről, a világhírű művészről egyenesen filmre kívánkozik. Hz valami egészen más, mint az eddigi édeskés, limo-nádés szerelmi históriák, - - amiket eddig a magvar filmekben, egy kis variációval eddig tucatjával láttunk, firdekcs és lebilincselő ez a film. Heltai Jenő sikerében azonban Székely István is osztozik, aki igazi rendezői meglátásokkal dolgozott. A bécsj ope. rnjelincl |»ompás, élvezető* s a játékkluboknak megvan a fojtott, füstös, izgalmasan feszült levegője, minden, a kórliázi jeleneitől a Iefojezé>i produkcióig minden kép b-leillene akármelyik külföldi nugv filmbe t filvcxlük ezt a filmet!
A büvész:iTörzs Jenőt Brllliáns ala-kltást Hangja, játéka, egy-egy odavetett kézmozdulata, arcjátéka mesteri. Nagy része van a sikerben. I.ázár Mária most is ragvog. Igazi asszony és igazi nő. Jávor is jó ebben a see-
repben, bár ha nem lenne mindig kiborotvált, kifeni, szmokingos ur, hanem egy kicsit züllött, kártyás is, mint abogv a szerep kívánja, még Jobb lenne. (A magyar filmgyártás általában még mindig fél egy-egy borotválatlan sreoI, gyűrtruhás alakot, bordercs figurát fotografálnl. Pedig, ha kicsit összeköcozzák a főszereplő baját az még nem minden. Mennyivel jobb lelt volna a filmben például a játékklub belyetl egy játékbarlang, izgatott, fojtott levegőjével, igazi kártyás figurákkal.)
De e pár megjegyzés ne tűnjön ünneprontásnak, mert a film valóban kitűnő. Az epizódszereplők is pompásak, kezdve C.sortos Gyulától, (iervay Maricán át Pelh.s Sándorig. I.eiulvaí áriája igazi élvezeU
Minden elfogultság nélkül merjük állítani, hogy a 11 l es az. eddigi legjobb magyar film. Megmutatta, hogy lehet Jő magvar filmet készíteni Ka-bos-mókák, elcsépelt |>esti viccek, limonádé* szerelmi történetek nélkül
is. Érthetetlen, hogy ez a valóban kitűnő magvar film miért megy félig üres házuk előtt. S ha vannak, akik a magyar filmekkel szemben antlpá-tiával viselteinek imlnl ahogy vamjuk), uézzék meg ezt u filmet. (#•
A harmadik tüzeset Csonkahegyháton volt, ahol Papp Margit por-Iáján pusztított a vörös kakas. -Ezt a\' lüzet egy eldolxitt cigarettavég okozla. Mindhárom esetben folyik a vizsgálat.
Olcsóbb a kenyér
Budapeslcn a félfehér Kenyér árát kilogrammonként két fillérrel leszállították. Az utóbbi napokban olcsóbb lett a zsír is.
Egyensúly
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közgyűlésén Éber Antal e\'nöki megnyitóbeszédében utalt arra, hogy a kamara 1Í»38. évi költségvetése hosszú évek után először mutat teljes egyensúlyt mindenféle rendkívüli l>cvétei igénybevétele nélkül. \' !
Szolnok építkezik
Szolnok félmillió pengős épitésl kölcsönét a vármegyei kisgyűlés a közelmúlt napokban engedélyezte s Így a város rövidese0 kérni fogja az iskolai és egyéb építkezés céljait szolgá\'ó kölcsönösszeg folyósítását.
CsökkenO ut-gondok
Az útügyi törvény most elkészült tervezete csaknem 6000 kilométernyi olyan utvonalat kíván ál\'amosl-tanl, ámely eddig a törvényhatóságok fennhatósága alá tartozott. Az országutak államosításával egyidejűen fogják lebonyolítani a bekötőutak megépítését is, amire 5 mll\'ló pengő állami hozzájárulást irányozlak elő.
Nőnek a betétek
A Nemzeti Újság Írja :
A budapesti pénzintézetek betétállománya az az idén sokkal kedvezőbben fejlődik, minta mull esztendőién. Tavaly az egész éven át a betétek összege mindössze 10 millió pengővei gyarapodott, 1383 millióról 1393 millióra. Az idén a fejlődés lényogeíen nagyobbará-nyu és különösen a harmadik évnegyedben vett élénk lendületet. Év-eieje óta 59 miHió a növekedés. A lakarékl>elé!cknek ez az örvendetes emelkedése arra enged következtetni, hogy a kereseti lehetőségek kibővülése a takarékossági hajlamot is felébresztette. ■ Revíziói
1 Churchill angol államférfiú beszédéből : »Semmi célját Sem látom annak, hogy végeláthatatlan időkre elzárják a szerződések revíziójának útját !<
2. Snnkey lord, volt lordkanoellár mondta a nemzetközi béketársaság 121. közgyűlésén : »A szenvedélyek lecsiHapulását a tévedések jóvátételének kell követnie.
3. Samuéi \'ord volt belügyminiszter l>cszédéböl : »Nem csak a törvény érvényesítésére van szükség a népek közt, hanem a né|>ek közt fennálló jogi állapot megváltoztatására is... Kötelesek vagyunk utakat és módokat talámi a jogos panaszok orvoslására.*
Javul is
Dr. Vargha Imre, a legfőbb áUaml számvevőszék elnökének a Magyar Jogászegyleten mondott beszédéből : »A gazdasági helyzet javulá-
ÜAI./U KÖZLÖNY
1837. novtmbw 6.
Szombaton és vasárnap
turöaeauazáwal
I P.
Kitűnő balatonmellékl borok naponta frissen csapolt őszi Börkölönlegesség.
Esténk Int Torma Ténl kttünfl zenekarával muzsikál.
SiIvcí pirtlojiit k<r SzBVSP JÓX»®f 3590 r.ndéglóí.
Egy igazhivő megtanul magyarul,
hogy „Európa egyetlen keleti népénél" terjessze a kórán Igéit
Beszélgetés a haazonöteaztendőa Ibrahim Naazirral, aki zöld < ír bánban, keleti öltözékben jár, az Izlám uj kalifája küldte el ide a messze Indiából, nyolc hónap alatt megtanult magya-
rul és minden csütörtökön negyven ahmadita hitre tért ma gyarnak tart előadást a kórán örökéletű parancsairól
sát kétségtelenül meg lehet állapítania ; j A pénz visszatér
A francia radikális s/oclá\'ispárl értekezletén Ponnet pénzügyminiszter leszámolt arró\', hogy a költségvetés cgyensuivát sikerült bizto»i-tani. A kincstár helyzetét kielégítőnek mondta. A Francia Banknak nagyobb az aranykészlete, mint négy hónapiul ezelőtt. A külföldre kiáramlott franda tőke ke/.d visszatérni az országba. JuUjs óla több mll\'lárd frank tért vissza.
Péntek
BUDAPEST I.
18 Hangverseny Zenekar. — Szünetben sportközleményck. — 19.15 Külügy\' negyedóra. — 19.30 Karácsonyi Margit magyar nótákat énekel, kiséri Sárai Klemér cigányzenekara. — 20.20 Vágóné Margit és Yendrey Ferenc elő-ad(\'»estje. — 21.10 Hírek. — 21 .30 Mel-les vonósnégyes — 22.10 A rádió sza-lonzenekara. — 00.03 Hírek. BUDAPEST II.
18,.r>0 Gyorslrólanfolvam. — 19.33 Felolvasás. — 20 Hírek* — 20.30 Hang lemezek. BECS.
17.30 (iríeg: H-moll, cs-lló és zongora szonáta. — 19.25 Egykor divatos dalok. — 20 Dallada. —"22.20 Tánczene.
Akit a legszebb nö szeret
Mexikói regény
Irta: Balása Jóxaef
20
Mary gyalog sietni a garázsba, ahol már lielek. óta lanull vezelni, hogy megvásii*blja a nyolchengeres kocsit, amibe szinte beleszeretett. Azután be! ment az öltözőbe, hogy felvegye az aulósapkáját. fippen ki\'jölt, amikor Olrigh léj.elt b-\' a nyitott kapun és íregszólilotla, mert ;izt hitte, h«gv a garázs alkalmazottja:
— Halló, inissl l.cjy n szíves, mond ja rrej, hogy a kék\'koc niinal hozzák el. EclreiH\'dt gummival áll a bank elölt és i lrelejtettcm telefonozni, vagy szólni valakinek.
— Kicsoda maga? — kérdezte Mary, inert bosszantotta, hogy a bankár be sem mutatkozott.
— .lé, kislány, hát maga nem is ismer ? — csodálkozott a bankár.
— Honnan ismeném? Eddig egyetlen pénzen sem láttam az arcképét, — vct< t!c oda Mary félválról.
~ Bál maga csak" azokat a kékkel nézi, amik a pénzeken vannak? — kérdezte Olrigh kacagva. — Magát as Is\'en is arra t\'remletie, hogy az én titkárnőin legyen!
— Majd gondolkozom rajta és mire olyan szépen csillog halánlékom nunt a magáé, megadrtal a választ\'
vetette oda Mary fölén vesén, hogy a bankár minél tovább \' emlék- zzék erre a találkozásra,
Dudapest, október
Itendes évi közgyűlésüket tartották a magyarországi vidéki újságírók az idén Egerben és (iallowich Jenő, az egyesület agilis, kilünő ügyvezető elnöke nagyszerű kirándulási szervezett meg. Zsúfolt autocarokon utaztunk Gyöngyösön, Párádon ó< a Mátra meg a* Bükk őszi pompában tobzódó vidékén keresztül Gárdonyi Géza városába és már a pesli startnál Mlünt mindannyiunknak az az olajbarna arcú férfi, aki zöld turbán! viselt a f jén és hosszú, hamuszürke kaílánju alatt keményíti tl gyolcs gatyában egy darab hamisítatlan keletet hozott el két napra magával. Mint Indiai hírlapírót mutatták be nekünk M. Ibrahim Na-szirt, akinek névjegyén ez áll: «Alnna-dva Moszlim Missionary. — Quadian (India)..
A társaság egy ré»ze angolul, a má. sik része franciául szólt Ibrahim barátunkhoz, aki azonban mindenki legnagyobb csodálkozására magyarul válaszolt a kérdésekre és kissé idegenes kiejtéssel, de egyébként csodálatosan tökéletes magyarsággal elmesélte, két nagy indiai Jap tudósítójaként tartózkodik Magyií-országon, lapjai mindea béén közlik Írásait, emellett azonban különös missziója is van: hittérilő és az újjászületett iszlám számára térili meg a hivőket. Egy sárga és egy szürke fedelű magyar nyelvű füzetet is osztogatott Gyöngyösön 6< Egerben, az elöbbin-k «Isten királysága — az Iszlám hivó szava, az iik\'>bl»inak .Az Iszlám újjászületése, a cime. A sárga-fedelű füzet voltakép|K>n magyar fordítása annak az emlékiratnak, anul.el 1022-ben Edward wa-, lesi hercegnek, — köz-S*/ Un VIII. György, majd windsori herceg lelt őfenségéből — nyújtott át indiai utazása alkalmából Hazral Mim D. I). Malunud Almiad, az ujjászüle\'.etl isz-,lám prófétája és kalifája.
Ibrahim Naszir barátunk spártai
ön fegyelmezettséggel asszisztált a soron következő remek banketten — Gyöngyös, Mátraháza, Párád é-í K;,c,-kilettek magukért — salátát, toiást és főzeléket eveit ott, ahol a sültektől, kolbászoktól szinte roskadozott az. asztal, a gyöngyöző egri bikavérhez é.s Gyöngyös borához hozzá se érintette az ajkál és amikor nem látlák, elő. vette táskájából tarka imaszönyegől és Kelet felé fordulva buzgón imádkozott Allahhoz, akinek igéjét ö jött el hirdetni a távol nyugatra.
Ibrahim Naszir és a pesti muzulmánok
Amikor elbúcsúztunk egymástól megkérdeztem tőle: lenne c kedve meg látogatni engem és elfogadni a meghívásomul. Szívesen vállalkozott rá és tegnap este szerencsém volt hozzá a szanatóriumban, ahol mostanában szigorú fogyókurán élek.
Vacsora után leültünk a hallban, én papirost és ceruzát tettem magam elé és kérdezni kezdtem. Ibrahim minden
Egy indiai kis faluban, Menni. íZüIeUcm. Az atyám angdl álhír
kérdésemre őszintén válaszolt és elfi adásából egy hihetetlen érdekes his! lória bontakozott ki. Mindcuckolölt ki. derüli, hogy Ibrahim Naszir mindössze huszonöt esztendős. Akik ismerik, ezt nehezen hinnék el. Arcát fekete SZa. káli díszíti, ami kétségkívül sokkal öregebbé teszi őt.
A szemeiben azonban csodálatos túz ég szikrázva.
Az ideáljukban fanatikusan hivők lobogó világa ez...
Magáról ennyit mesél !■•)
ban szí
hivatalnok. Quadiunbau tcnijl\'.am, oz után a laliorei egyetemre kerül\'.em. m angolul tanultam mcj és a mai-mim. kában ké]>cztem ki magamat. QUa. dianban ismerkedtem meg az al%(. dila eszmékkel és ezeknek az eszmék. i\\ek prófétájával: Mirza Dasliir ud Din Malmaid Almiad prófétával, u kalifa, val. 0 u moszlimok igazi kalifája, mert a szultánok csak \'bitorolták ez[ a elmet. Az ahmadita nioziga\'tai|( ,i 29 évvel ezelitt elhunyt Ahmad pn\'j. féta — ő volt a megígért messiás és niehdi — alapította és az újjászületett iszlámnak ma már az e^éiz világon vannak hivői. Indiában ma már egy millió mahmadila moszlim él, az egész világon pedig mintegy két millió.
— fis Pesten?
— Mindössze negyven. I>e a számuk egyre emelkedik. Csütörtökönként nálam jönnek össze, én prédikálok nekik és most van sajtó alatt a magyar nyelvű imádságos könyvünk i>. SÍein Pálma fordítja magyarra.
„Magyarok: európai ruhában járó keleti emberek
tanult
Megkérdezem : hogyan meg magyarul. így fe\'el :
— Tizennégy évig tanultam angolul és nem tanultam meg ebből a nyelvhő\' annyit, mini másfél hó1 nap alatt a magyarból. A kailfu parancsára előbb New-yjoilíba mentem, onnan London Ife és olt kópiám a parancsot : jöjjek el Budapestre. Amikor megérkeztem ide, az első impresszióm a/, vo\'t: a testvéreim között járok. A magyarok európai ruhában járó indiaiak. A rengeteg indiai nyelv közölt van egy, a »munda« nyelv, amelyet Radjaputan tartományban beszélnek, ez nagyon hasonUl a magyarhoz. Do a szokások itt szakasztott olyanok, mint odahaza ntá^unk.
Rengeteg magyar ííépdalt Ismerek, amelyet mi indiai szövegbe\' énekelünk. A népvise\'et teljesen azonos-£s a tulipános motívumok nálunk is mindenütt fellelhető. Én magam kél a/onos szóra akadtam mindössze: a kutyát ml is kutyának hivjuk cs a szappan neve nálunk szaban. A magyaros vendégszeretetet az egész világon sehol sem lehet fellelni, csak nálunk Indiáb&n. Itt engem mindenki meleg barátsággal fogadott és báró Perényi Zsigmondtól Pékár Gvuláig mindenki a szivél>o zárt.
— Az angol nyelven megjelenő »The Surise« és az indiai nyelven megfelenő »AifazI« cimü lapokban egymás után Irlam cikkeimet. Min*
Olrigli biccentett a fejével és sietett be a garázsba. De véletlenül éppen akkor nézett vissza, amikor Mary mosolyogva, kislányos huncutsággal öl-töt\'.e ki ulánu a nyelvét. A bankár megállt és percekig neveiéit, Mary pedig elszégyvlle magát és sietett ki. hogy a kapu elölt álló uj kocsijába ugorjon a soffőr mellé, mert vizsgát kellett lennie a vezetésből, hogy azután egyedül vihesse haza a kocsit. Odahfiza mélyen hallgatott az Cselrök\'
— Az elnök kocsija! — kiáltott Mary visszafordulva az abliktöl harmadnap délután. Lementek őt fo gadni.
— Halló, kislány! — üdvözölte nevetve a bankár, amikor megpill-nlolli.
— Hál magát a gyémántbányász halászta el előlem ?!
— A lányom! — világosította fel l.iggins meglepődve. — Honnan is-Hmerik egymást? — kérdezU\' azután csodálkozva.
— A garázsban lalálkoztunk és én röglön állási ajánloltam a missnek,
— vallotta be Olrigh.
— Hát egyelőre, azt hiszem, nem lesz arra szüksége, — vél e l.iggins.
— No, de térjünk a tárgyra, mert, sajnos, nincs sok időm, bár cz egyszer I nagyon sajnálom ezt.
Egy órahosszal tanácskoztak, mind a kelten jegyzeteket csinállak, végül megállapodtak abban, hogy <> rész-vény társaság alakul isál Ol righ fogja beharangozni és fölvételi I.igginst a Ilotary Klubba is. Azután bucs)ifiii
akart, dc Mary megelőzte:
— Ugy tudom, hogy maga soha nem ér rá rendesen (tini. Most előbb eszik az én főzlömből és esik azuláu rohanhal tovább.
— ne az idő! — kiállóit fel a bankár.
— Majd várnak egy kicsit magára,
— torkolta le Mary,
— Tyű, de erőszakos kis nő nnyga!
— mondta mosolyogva Olrigh és. ál ment az ebédlőbe, azi/ÜTm gyors tempóba kezdett enni. ,/
— A11 j! — szólt rá a lány. — Ne faljon ugv, mini a farkas, az ártalmas. Csak nyugodtan. Az egész különbség öl l>erc. Legfeljebb elszalaszt egy üzletet, majd akad helyclte másik. De a gyomrát nem tudja másikkal pótobii, lm egyszer tönkretelte.
— l-z igaz. Milyen bölcs gyermek maga. Holnap megnézzük a bányái,
— határozta el a bankár.
— Holnap nem érek rá, meri neveztem a pisztolylövő Versenyre. Meg akarom mutatni a Mexikóiaknak, hogy mit tudnak Kaliforniában a línyok. Majd telefonozok magának, amikor rám kerül a sor ós remélem, eljön, hogy lantija legyen a győzelmemnek,
— hivla meg a bankári.
— Olt leszek, bár a győzelemben nem b\'zoni, mert u mexikói csendőrök is ludnak lőni. Holnapután teliál lemegyünk a bányába — és órájára nézett. -- Tiz percem van meg. Kérek egy pohár bort, egy cigarettái, azután még járunk egyet a parkban és mc.
gyek az üzlet után.
— fin... — kezdte l.iggins
- í\'sak menj b" Ballonhoz kártyázni. tudom, ugv is az hiányziik neked. Tiz percet majd eltól\'ünk vnla-liogv a parkban, — szakította féll,e Mary.
— Mindig ilyen erélyes? — kérdezte Olrigh mulatva.
— Muszáj. Tudja a férfiak rclten-li\'en gyámoltalanok. II! van például maga. Még egészen fiatalember és már őszül, ir.erl agyondolgozza magát, Egé-szen bizonyos, hogy olyan dcljokkal is terheli magái, amit c^é-z nyugodtan rábízhatna valamelyik tisztviselőjére. fin izl nem fogom megengedni. Magának löbbel kell pihennie!
— fis hogy fogja tezt megcsinálni? — érdoklődótt Olrigh kíváncsian.
— Ne n éngedom belenézni a kártyáimba. Majd moglátja — fi lelte Mary ne,elve.
— fi r de kel, meri ez valami uj. Mit csinált az édesapja Kaliforniában?
- Ezl kérdezze meg tőle, fin akkor még nem foglalkoztam az ő ügyeivel.
— Nézze, milyen nagy vakondok. Sokáig Aili e-, a birtok elhajoltán
és Olrigh egv kövér pocokra mulatóit, amely tizlépésnyire rágcsált valamit.
Mary a zsebéhez kapott, lövés pattant és a pit i állat elterült.
— Jó lövés volt — ismert1 el a bankár. — Haragszik mé.{, amiért n eg. akartain fogadni titkárnőmnek\'.»
(Folyt kőv.)
lítöt. ttovember 6
ZALAI KÖZLONV
den héten kel\' ezekbe cikkekel Írni és repülöposlávn\' küldöm el a kéziratokat ind tóba. Mindenről, ami érdeket, cikkel iix>k és odahaza nagy visszhangol keltenek ezek a cikkek.
Megkockáztatom a kérdést:
— A mozgalom és a propaganda sok pénzl>e kerül. Honnan veszik a költséget ?
— Vallásunk parancsa Szerint mindenki tartozik jövedelme egy lizenhalod részét Sz uhmadita hit terjesztésére fordítani. Erné persze csak a gazdag eml>ereket kölelez-zük. De igy is évi 700.000 rúpia -
másfél millió psngö — áh rendelkezésre. Ebbö* fedezzük a missziók kéltségeit. Ma már ah-madií*K iniss/iók működnek Angliában, Chicagóban, Mi-lanolin, Belgrádban, Budapesten, NyugalafrikáS)an, Kelelafrikábau, Halfában, Hongkongban, Japánban, Baláviál>an, Buones Airesben. Es évröi-évre emelkedik a missziók és a hivek száma. Amerikában ma már 15 misszió van. Most jelenik meg majd az a könyv, amelynek cime : az Iszlám imák módja és ez a könyv megtanilja a hivőket a-ra, hogyan keh egy igazhi ünek imádkoznia. I i
-- És lesz lemptomuk is ?
— A főváros már felajánlott gyönyörű telket egy mecset részére. De a mecselet csak akkor építjük fel, ha elegendö hivőnk lesz. Mert: minek a templom, ha nirttfsenek hivők...
Kereskedelmi kapcsolatok Indiával
Nemrég Budapesten járt India kereskedelmi minisztere, Zafrullah khán, aki maga is hivő muhmadista. Tár-gyull Bornemisza Géza kereskedelmi miniszterrel is. Ibrahim Naszirnak van nnk gazdasági megbizásai.
— Szó van róla, hogy kávét, teát. gyapotot vesz majd Magyarország Indiától és mi gépeket vásárolunk. Folynak is ilyen irányban tárgyalások, dc eddig nem jött még scirtali. Hiszem azonban, hogy műid a kéí n;p megtalálja mujd számításait.
Odafenn az égen millió csillag fé-nye ragyog, amikor Ibrahim Naszir magára húzva kabátját, alázatosan meghajolva, 1 \'felé indul a városoa... Oda, ahol az .európai ruhában járkáló keleti népek,, az ő testvérei élnek...
Paál Jób
EMLÉKEZTETŐ
Novembar 6.
Pedagógus összejövetel n Kis Royal-b«n. November 7.
Iparoskör láncleája djélután 5-kor. Liceáilis elóadás 6-kor a városházán (Bodrogközy Zoltáa). November 13.
l\'razszonyok kongregációjának teája fél 7-kor a fehérteremben. November 14.
Liceális előadás 6-kor a városházán (dr. Kovács Sebestény Tibor). November 20.
A Both-kvar\'.elt hangversenye o Kaszinóban 9 órakor. i
— Előiráuos magyaros Intézeti kabátok minden nagyságban kaphatók — Schütxnél.
— NA! és fárfl sxftvetnjdonságokat nagy
választékban talál Singeméi.
— Elegáns »/« bn»n0 to,d-bundákat szeazáclée olcsó árakon adunk
^fliii
„Akkc^r verem meg a feleségemet, amikor nekem tetszik !"
A rendőr izgaltáás lovagi szolgálatai a barakkokban
Dóra Islván nem ismeretlen név j a Zalai Közlöny olvasói elölt, amint \' hogy jó neve van a zugl>orkimérök közöli is. Ez a Dóra István nös ember, a banikkl.^n lakik és szeret néha »randalirozni.« Egy alkalommal Isméi egy nagy családi jelenetet rögtönzött, úgyannyira, hogy az arra cirkáló Vineze Vendéi rendőr* fölörzsörmesler a zaj hallalára Dó-ráék felé vclle útját és amikor lát-la, hogy Dóra tettlegességre készül feleségével szemlén, erélyesen közbelépett. Dórának még csak ez kelleti, hogy a rendőr közlye\'épjeu, a mikor ö a feleségét »megrcndsza-l;é}yozni« akarja. Durván nekilá-madl a rendőrnek, majd izgalmas szóváltás ulán felkapott egy göröngyöt, hogy a rendörhöz vágja. Erre
azon|>an nem került sor, mert a rendőr kardot rántott, a támadó azoni>an a csapást kivédte, mlköz-l>en torkaszakadtából ordltotlia a rendőrnek, hogy semmi köze ahhoz, ha ő tulajdon feleségét megfenyíti — Akkor verem nV2g a feleségemet, amikor nekem tetszik ! — jelentette kl. ,
Végül mégis csak a rendőr közbelépésének volt kös/.önhetö, hogy a szegény asszony megszabadult férje brutalitásától, \'ám Vineze főtörzsőrmester feljelentette Dórát és a kir ügyészség hatósági közeg el\'eni erőszak mi,alt perl>e fogta. Most voll ebben az ügyben a fölárgyalás. A biróság a bizonyítási eljárás lefejezése ulán a 3 gyermekes családapát 15 napi fogházra Ítélte.
-- (Áthelyezés)
l\'j István Máv föLsz\'.et Murakereszl-urról Balatonboglárra helyezték ál raKlárfőnökl minőségben.
— (Iparos-hősök emlékmüve)
A nagykanizsai Ipartestület hősi emlékmű-bizottsága már kiadta uz emlék-, mű munkáit. Az őszre tervezett lelép, lezés azonban csak a tavasszal lesz megfelelő ünnepi keretben. Az emlékmű a székház előcsarnokában lösz.
— (Szent István kép barackmagon)
A tihanyi népművészeti háznak a jövő szezonban érdekes népművészeti terméke lesz: barackmagra faragott Szent István kép. A barackinag másik oldalán az eucharisztikus szentév jelképei lesznek láthatók. A kis faragott lemckmü egész olcsón: egy pengős árban kerül forgalomba.
— A Leányklub teája)
Szombaton este fél hét órai kez-deitel rendezi a Leányklub első idei Icáját a Missziósházban. Nagyszerű műsor, kitűnő zene é< figyelmes kiszolgálás gondoskodiik arról, hogy mindenki jól mulasson. (:)
— ilparoskör táncteája)
november 7-én délután 5 órakor. Jazz-zene.
— (A malária ellen)
mint ismeretes, a legkitűnőbb ellenszer a gambusia nevű hal, amely csirájában megeszi a betegséget terjesztő szúnyoglárvákat. A Imlakat, amelyeket a Lebenye-vidéki vizekbe is be akarnak telepíteni, Hévízen teleltetik ál. A tó lefolyásánál a hercegség engedélyével egy külön elkerített részben hefyezlék el a gambusiákat.
— Mindenki dicséri Singor József és Társa slífon, damaszt ós Yászonáruját.
— (Anyakönyvi hirek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 8 gyermek Született, 7 flu é< 1 leány: Horváth József földműves és Varga Erzsébetnek rk. fia, Németh István cipész mester és Molnár Juliannának rk. leánya, Varga Ferenc kőműves és Vajda Teréziának rk. lia, Osvald Iván cukorka árus és I.öezi Rozáliának rk. fia, Németh István napszámos és Horváth Máriának rk. fia, Horváth György kereskedő é< Varga Stefániának rk. fia, Szegő Józs \'f vaskereskedő és Deulsh Rózsának Izr. fia. Házasságon kivül született 1 fiu. — Halálozás 11 történt: ózv. Bocskai Jánosné Tar Magdolna rk. 07 éves, Horváth Józsefné Tóth Terézia rk. 71 éves, Peszleg László napszámos rk. 72 éves NVeísz Ignácné Springer Hózsa izr. 18 éves, Porr Jenő géplakatos ág. h. ev. 03 éves, l\'lumborl I.ászlóné Herczeg Itóza rk. 51 éves, Horváth József rk. 5 napos, Herczeg József rk. 5 éves (Saud), özv. Horváth Lajosné Bohár Vilma rk. 63 éves, Szmodics József rk. 2 hónapos, özv. Szabó Jánosné Slatel-r I^iura rk. 79 éves. — Házasságkötés 8 volt: CsepíVgi István kocsis rk« és Miklós Mária rk., Csondor Ciyörgy napszá-^ mos rk. és Dézscnyi Má-ria rk., I\'intér János cipész mester rk. és KigUcs Rozália rk., Szabó Ferenc napszámos rk. é* Bagó Mária rk., Fatér János vasúti fűtő rk. és Nagy Rozália rk., Tóth József sörgyári palackrejtő rk, és Kálmán Ilona rk., Tuboly Lajos géplakatos segéd rk. ós Colubics Rozália rk., Kopár Mihály (elv.) órás mester rk. é> Sajnl Katalin rk.
-- (Apósát ütötte le)
(lirt pdtunk arról t üalálosvéjfa verekedésről, amely Zákányban történt. Mint most jelentik, a gyilkos Zámbó Imrének, a leütött gazda upósa voll. Zámbót egyébként a gyékényes! csendőrség bekísérte a kaposvári kir. ügyészségre.
— Modem cslpkesxövetekben és mintás ftlggőnyanysgokban hatalmas választék van - Scbfitxnü.
Nép Mozgón Szombaton és vasárnapi A .CSATA" lestvérliimjr. Monumentális lilmaikotás 1
Port Arthur
Az orosz Japán háború egyik rendkívül Izgalmas epizódja. A világhírű magyar rendezi: FARKAS MIKLÓS alkotást.
Fáit V fclaérfl mfiaor I_SUgyr Híradói
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 éB 9 órakor. Csak SO, 40, SO filléres h«ly*r«kk»ll
A könyvpiac
e heti legjobb k&ny vei:
Mar.arat Rllcb.li i
E\'.flujla « szél - ttlive I, kötve II P
Prl.átl.y ]. í.:
Jó barátok - ttlive t, kötve < P Pr.u Wwfet i
H.II|4tok az igét t - kötve 7-» P Vlk\'a. H.IMT i Egy orvo. bejirj* a világot - Híve J, kötve 7H P
Kr.M.i SlmoK :
filetem - tüive S-M. kötve ÍM P i A gépek hősén — kötve » P
Kaphatók:
FI5CHEL
könyvkereskedésben Nagykantuán. Telefon 179.
Elhízott egyéneknél reggelenként éhgyomoira egy-két pohár természetes „Ferenc József" keseiü-viz a bélmüködést hathatósan előmozdít^, a* anyagcserét tetemesen élénkili, a zsirmennyieéget megfelelően leapasztja és a testet könnyeddé teszi. Kérdezze meg orvoiát.
— (Büki Vendel esete a lóher-maggal)
Büki Vendel • nagykanizsai lakos azok közé az emberek közé tartozik, akik a fogházba is isméi visszavágynak. Visszahívja őket a bűn. Büki többször volt már bün\'.elvc, nemrégen szabadult csak hét havi fogházbünle-léséből és most ismét a vádlottak padján ült. Büki egv alkalmi megbízatás folytán átvett két zsák lóheremagot azzal, hogy azt a Beiehenfeld-cégnek adja át. Büki azonban nem szolgáltatta be a két zsák magot a cégnek, hanem cladla és a pénzt elköltötte. Ezenkívül 8 zsákol is lopott. A 7 jicngös zsáko. kai 70 fillérjével eladta. Feljelentés folytán Büki Vendel ismét a nagykanizsai törvényszékre került. Nyob hónapi börtönt "kapott. Büki re\'f;bbezett.
— (Iparoskör táncteája)
november 7-én délután 5 órakor. Jazz-zene.
— (Fizetni egyszerűbb 1)
(lyprkovics László, egy edénykeres-kedő alkalmazottja Keszthelyen a liely nénzszedő felszólítására nem volt hajlandó fizelni, mire a helyoénzszedő fogolt egy edényt és azt lefoglalta, (iyurkovlcsnak sem kelleti több. Szidni kezdte a hatósági közeget, aki nem hagy la annyiban a dolgot, hanem fel-jelentette, Gyurkovicsot. Az okvetetlen-kedésnek hat heti fogház lett u vége rágalmazás és halóság elleni erőszak miatt
— (Tolvajok a szeszgyárban)
A keszthelyi Grünfeld szeszgyárban rájöllck, hogy ismerellen tettesek megdézsmálják az áruraktárt. A nyomozás Mugyar György, Jancsakics József, Horváth Ferenc és Kocsis Józseí nevű alkalmazoltakat gyanúsította. A kir. ügyészség |>erbefogta őket. Részben beismerő vallomást tettek. Álkulccsal hatollak be a raktárba és megdézsmálták a finom pálinkákat és egyebeket. A törvényszék Magyart és Jancsakicsot 3—3 hónapi, Horváthot és Kocsist 2—2 hónapi fogházra Ítélte.
— Ak ősiről lemondhatunk,
de a tél még a miénk l — mondják a kereskedők. Tehát jól fel kell készülni a léire, mégpedig elsősorban reklámmal. A célszerű reklám előfeltételeit ismertcli a Reklámélet uj szá-ma, amely rengeteg tippet, ötletet, tanácsot és gazdagon illusztrált kiru-katrovatot hoz. Kiadóhivatal; Buda-pest, V., Szt. István kőrút 9.
— Kirakatainkban a legújabb divat-újdonságokat mutatjuk Be — SokBU.
— Butorkiállltásnnkat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopstoln bútoráruház.
— SxSrmét és késs női kabátot Slagoméi vegyen.
8 ZALAI KÖZLÖNY
1937. november 7.
Sötétben maradtunk!
— igy sóhajtott Cslcsó ur <5s n sóhaj nem volt alaptalan, mert a villany valóban nem égett és f.sicsóékra épp a legnagyobb munka idején vak sötétség borult.
— Gvujts gyertyái! — morgott C.si. (Só. feleségére. Csörőmpt"lé.s jelezte, iMigv az asszony hiába keresi, de közben leveri egy csomó vizespoharai.
A szomszédban ekkor már világ.>s-kág volt, C.sicsóné hit átrohant oda csodálkozva kérdezte:
— IIiU maguknál ég?
Nem, itt sem ég, de mi felkészültünk, van gyertyánk, petróleumunk is.
— Honnan tudták?
— Bent volt az újságban, mikor hol nem Usz árum!
Persze mindenki tudta, csak C.si-csóék nem!
Hja — olvasott volna újságot!
— (A főváros statisztikai zsebkönyve)
nemcsak érdékes, de tanulságos és hasznos is. I)r. Hlyefalvl I. Lajos, a Székesfőváros Statisztikai Hivatalának vezetője valóban derék munkát végzett, umlkor Ízléses köntösben, kóny-nyen kcselhclő zsebkönyvben mutatta be Budapest életét. Hosszú hetekig lehet böngészni ezt a kis könyvet, minden lapján uj arccal mutatkozik be Budapest. Változatos, érdekes s aki tud olvasni özek közöli a számoszlopok közöli, unnak ez a sokezer adat izgalmasabb olvasmány minden regénynél. Külön érdeme u kis könyvnek, hogy. összehasonlításokat lesz a külföldi nagyvárosokkal is, azonkívül «z egyes országokra, fővárosokra, folyókra, helyekre, vizekre, mértékekre vonatkozóan ezer közérdekű adatol tartalmaz lllelékjegyzékkel, díjtáblázatokkal, öröknaptárral, rádióállomásadatokkal, kamalszámllásl táblázatokkal, stb., slb.-vel együtt. —nő.
— K Nyugat
szeptemberi számának élén Halísz (iáborné nagy tanulmányát közli a századvég magyar irodalmáról. Tanulmányt és .cikkeket irt még Cs. Szabó László Babits uj verseiről, Szegi pál Illyés Gyula költészetéről, Mohácsi Jenő a falukutatás divatjáról, Tolnai Gábor a Víziváros múltjáról. Gazdiig Figyelő rovulok egészilik még ki az uj szám tartalmát, irodalmi, színházi és képzőművészeti kérdésekről. A Nyugat előfizetési ára illclniénykötctekkcl egvftlt havi 4 pengő. Kiadóhivatal: Vilmos császár ut 3Í.
— Nem vagyunk elég gaxdagok ahhos,
hogy sil&y éa olcsó szövetekből viseljünk ruhákat. Többszőri csinál-talási költségéi takarítunk meg, ha tiszta szingyapjuszöveteket veszünk közvetlenül a Trunkhahn posztógyár-tól. Ez a hírneves posztógyárunk évek óta szálltja a magyar uricsaládoknak angolosan gyártott, garantáltan színtiszta gyapjúitól készített urlruh"-, angol női kosziám, sportruha és iskolás rultaszövetekben. Még ma kérje a ,szö-veünintukollekció költség- ós kötele-zfltlségmíentcs elküldését a gyártól; Budapest, XI., Lenke ut 117. Jól iAr vele. \'
Az NTE a Turullal Itthon, a Zrínyi a DVAC-al Pécseit játszik vasárnap
A Kaposvári Turul vendégszene pet vasárnap Nagykanizsán. Az NTE Ismét nehéz feladat előtt áll mert a Turji mosl igazolta le So-n\'Ogy volt profi já-\'ékosult és igy na-jffijS . gyón megerösödölt rlftl ^r Vasárnap már majdnem az egész Somogy játszóit ós 7 : 1 arány ban föléiwes győzelmei aratott az MSE el\'en. Az NTE átszervezi csapatát, ujal)b fiata\'okkai kisérlelo/ik. A mérkőzés fél 3 órnVor kezdődik. Elölte l\'urjl li NTE II. márodosz-láiyu bajroki \'esz negyed 1 órakor.
A Zrínyi a 2 helyowlt DVAC e»-len a Legnehezebb mérkőzéséi j4lA sza. Ezen a találkozáson dől el a7-őszi elsőség kérdése. Ha a Zrinyi győz, ugv az ősszel majdnem biztos az első heiye.
Pécsett a PEAC-PBTC, PAC -ZsSE, Mecsekszaloleson a PVSK, Kaposvárott a KRAC KSE mérkőzések kerülnek ícl onyolitásrn
Dombóváron a Nagykanizsai Vasutas, Csurgón a BIOK mérkőzés van soron. _
Lövésznap Kiskanlzsán
A Kiskanlzsai Polgári Lövész Kör vasárnap délelőtt házi lövő versenyt rendez, este 7 órai kezdettel pedig táncmulatság le»z a kiskunizsai Levente Otthon helyiségeiben.
Modern csillárok
hosaxu lejárutu réaiUtfliatéir*.
Kartellt*n kívüli Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Deutsoh László
csillár-üzletében.
A Zalai Köílöny Sport tippversenye
TIPP-SZELVÉNY
BcklIldU:..........\'................................
Lakik:...........................
Szerintem a vasárnapi nu\'rkózések a kővetkező eredményeket hozzák:
DVAC- NZTE......:... (...:...)
NTE—KTSE ......t... (...:...)
PAC-ZaSE ......:... (...,...)
PEAC—P1ÍTC , MSE-PVSK . KRSC KSE .
NTE II.-KISE II. BIOK-NVTE . , Prsdl-Szllrkelazi .
-1 - (...:...)
/ % /
rN
Esőben és szélben sem alszik el a fénye, ezért mindig megbízható az elektromos BOBOK
KERÉKPÖRVILAGITAS
Kapható olcsón, kedveid részletfizetésre
Szabó Antal
ktrikpáraanliereikeüitl, ró-ol 5.
APRÓHIRDETÉSEK
Assxonyum! Meleg szobája ciak akkor lesz, ha Sohlcainaap Gyula vaiktreskedőnél Exprsas-hAfokoxM
vcai. P 5-6-7.50. 3107
Jákarban levő márkás xongorát hereiek készpénzfizetőire. Cim a kiadóhivatalban. 3314
Papírhulladékot napi áron vásárolok Szegő Mór, Eötvös-tér 2 3306
FérliruNálr. sapkák, felöltök legolcsóbbak Lldiltnél Nagykanizsán és Le\'e-nyén (Bóblca). 3189
100 évaa élűdlófa elldó. Megtekinthető délután Csengery ut 23. 3369
Doktor kiváló eredménnyel tanít németet és franciát. Magyar-utca 30. *
Bojárénst felveszek. Zárda-ulca 6.
Buada, hotszu tötélkék eladó Híjcsár-ut 21. sz. Sofőrnek vagy kocslinak nagyon alkalmai. *
Szeme e-utca 7/b. szám alalt egy udvari kétszobás lakát mellékhelyiségekkel azonnal kiadó. •
Háxaladáa. Négyszobás kertes ma-gánháa eladó. Cím a kiadóban. *
Egy főzni tudó és egy Kaiatfanos-laáay felvétetik Stampf Zsigmondnál. 4
■Okkfahálé (elles, garantált ifpzia, azonnal eladó. Wlassits Oyula u. 2. 3391
Ágynemű toll eladó. Petöll ut 39.
Takarítónő felvétetik. Kisfaludy-utca 6. siám. •
Lltaraa-OvaQokat magas áron vásárolunk. Muszel és Priedenthal. *
Katonafalaxereléal cikkek legolcsóbban bí8zeieihelők Beleznalnál, Sugár nt 53. •
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai ^apkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám.
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mini telekkönyvi hatóságtól,
11495/1937. tk. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Bedenek litván és özv. Nagy Sándoiné Vldákovlcs Mária végrehajtatóknak — Varga István (nős volt Horváth Annával), darai Józaetné Varga Kati éi özv. Varga Iitvánné Benc*e Anna végre hajtást sienvedők ellen Indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében ai 1881: LX. t-c. 176. § a értelmében elren deli az ujabb árverést 500+1000 P tóke-követeléi, ennek járulékai éa az árverési kérvényért ezúttal megállapított 32 P költ ség, valamint a csatlakozottnak kimondott dr. Gyulai Béla 256 P 46 llll., Ladlalau enö 250 P, Nagykanizsai Takarékpénztár «00 P és a galamboki 40. sztjkvben fo« lalt lllttőségre dr. Hiuszer László 275 P, dr. Welsz Lajos 133 P 35 flll., Vacuum Oll Company 549 P tőkekövetelés és jár. behajtása végett a nagykanizsai klr. Jblróaág területén levő a a galambok! 40. sztjkvben 306. hraz. a. foglalt ház a beltelekben Ingatlanra 422 P, a 303/a. 1. hrsi. a. fog-lalt rét a beltelekben Ingatlanra 26 P, csapi 173. sitjkvben 593. hraz. a. foglalt szőlő, kaszáló pincével és sürlt az I. öreghegyen Ingatlannak Varga István éa Katalin nevén álló »/wod részére 1500 P kikiáltási árban.
Az Ingatlanok özv. Nagy Sándorné lavára 60C0 P, Bedenek István lavára 700 P, dr. Gyulai Béla javára 8400 P, Ladlslau Jenő javára 7700 P, Vacuum Oll Company lavára 7500 P, dr. Hauszer László lavára 8100 P, dr. Welsz Lajos Javára 9000 P legkisebb vételáron alul el nem adhatók,
A Ikvl halóság az árverésnek Galambok községházánál megtartására 1037. évi no vember hó 20-lk napjának délelőtt 10 óráját ttlzl kl és az árverési feltételeket
ai 1881 : LX. t. c. 150. § a alapján a kő-
velkcíőkben állapítja meg:
1. At árverés alá eső Ingatlanokat éspedig a házat a kikiáltási ár felénél, a lobbit két-
harmadánál, Illetve a legkisebb vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908: XLI. t-c. 26. §.)
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/<>-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c 42, §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapfrosban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges blról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltéleleket aláírni. (1881 : LX. t-.c 147 , 150., 170. §§; 1908: XL. t.c. 21. §).
Az, ak| az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett. ha többet ígérni senld sem akar, kötelea nyomban a kikiáltási át százaléka azerint megállapított bánatpénzt ai általa Ígért ár ugyanannyi szá zalékáig kiegészíteni. (1908 :XL. tc. 25. §)
Nagykanizsa, 1937. évi okt. hó 4-én. Dr. Bentzlk sk. klr. járásblxó.
A kiadmány hiteléül : Kiss s. k.
J388 IrodatUit.
Végzés.
A tkv. hatóság előterlcszléi tolytán 11495/1937. tk. sz árvere.l hirdetményi akként módosllls, hogy Bedenek látván éa özv. Nagy Sándoíná végrehajtató javáia az Ingatlanok a ülkláltáal ár kélhaimadl nál alacsonyabb áron el nem adhatók.
Nagykanizsa, 1937. éri oki. hó 22-én.
Dr. Bentzlk sk. klr. |árásblró.
A kiadmány hiteléül: Kiss s. k , Irodallsit.
Kerékpár, igazolványhoz
átlátszó
Celluloid
tok,
amely megvédi az Igazolványt,
kapható:
SZABÓ ANTAL
■sporttlzletében.
Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth
gyártmányú Répawigók Tengeri morzaolók Szecskavágók DarAlók Vetfigépek Boronák Ekék stb. stb.
M.otaklnth.iAk éa b..X.r.M-
h.ltth a H8CS RyAr DHRykantzaHl l,rak.iabaH ■
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya. nOványvédelmlsze-
rck, gép, zaák, »tb. kereskedésiben
Nagykanlzaa, Erzsébet- lér 10.
(A blróaág umllott.) Tiiloton: 190.
^Ktom. . laplulajdoao, Kítguz<UUil Rt. üut<«b«rg Nyouida UtoU Lapkiadó VUWaU tóoyvnj-o.udAJdban N^k.nizaátt. Falda. Szl.lv.\' ZsUt Károly,
77a Évfolyam 952 szám
Nagykanizsa, 1987. november 7 vasárnap
Ara 12 H«.
ZALAI KÖZLÖNY
T5SS
t* UadóUiaU, FM &
P O t I T I f A I NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarltm Lajos
ElMxcfei in: egr Itóa • poiri 40 fUk SurkexUMf* kuOóhKnlili laUoa. 7& a
Pozitív lépés
A képviselőház egyik utóbbi ülésé" egy interpellációval kapcsolatba" Ismét szóbakerült a köza\'kal-mazottak ügye. E kérdésről nemrégiben maga Darányi Kálmán miniszterelnök is nyilatkozott és pedig a Nemzeii Egység Pártjának értekezletén. Ekkor azt mondotta,
hogy a közalkalmazottak helyzetének megjavítása a kormány állandó gondoskodásának tárgya. E kijelen tésen tul a kormfányeinök nem mehetett. De ez a megértő szó is elegendő volt arra, hogy megnyugtassa az állami alkalmazottak széles táborát atekintetben, hogy a jelenlegi kormányzat szivén viseli megélhetésének ügyét s már az első alkalmat megragadja arra, hogy amikor ez értékes osztályon életszínvonalának emelésével segíthet, azt nem szalasztja e\'.
Hosszú esztendőkre nyaló- Kemény erőfeszi\'érek árián s egy grandén tekintet|)en kifogástalannak bizonyult pénzügyi és gazdasági politika következtéiben odajutó;\' ink, hogy a- áWam bevételei biztosítani tudják államháztartásjnk rendjét s olyan zavaró mozzanatokba, mint a múltban, mór ueii: ke\'I garasokra menően figyelemmel lenni. A kormány arra gondol, hogy megfelelő levételei mellett a lehetőséghez mérten, intenzivebben isl|á(polja azoknak a táborát, akik zokszó nélkül, szinte azt mondhatnánk, önkéntes felajánlás utján mondtak le jövedelmük dég nagy százalékáról, akkor, amikor a világgazdasági helyzet rom\'áisa következtében országunk pénzügyi és gazdasági helyzete is meginogván, veszélyben forgott államháztartásunk rendje. Azóla komoly munkáién eUelt néhány esztendő megfeszített munkaeredményeként oda jutottjuk, hogy az államiak megfelelő levételei vannak. Ilyen körülmények között azt mondhatnánk, közkivánalom-szerü óhaj hangzott el atekintetben, hogy a kormány emelje fe\' az állami alkalmazottak fizetését. Ez első-fórban tagadhalatlanu\' a közvetle^ nüi\' érdekelt állami alkalmazottak érdekéijen áll, de amikor a fizetés csökkentések idején azt tapasztaltuk, hogy a közalkalmazottak panaszában egymás után osztozott az iparos és kereskedőoszlály smind\' a/ok a körök is, amelyek a közalkalmazotti fogyasztópiac szükségleteit vannak hivatva kielégíteni, akkor rá kellett jönni arra, hogy a közalkalmazottak fizetésének ügye nemcsupán és egyedül őket érdekű, hanem mindazokat a foglalkozási ájgakat, amelyek egzisztenciájához nagymértékben hozzátartozik az a körülmény is, hogy fogyasztól(&r-sadajmunk megfelelő anyagi eszközök birtokában legyen.
A kormány foglalkozik tehát ezzel a legértékesebb s műveltség tekintetében, mondhatnánk legmagasabb fokon álló osztályunknak anyagi ügyeivel. Felesleges minden olyan törekvés, amelyik a köza\'kalma/ot-
A hatalmak mindent elkövetnek, hogy elfogadtassák Kínával Japán békefeltételeit
Róma ós Berlin politikai és területi garanciát ajánlott fel Kínának — Japán ujabb nagyarányú csapatszállitásal a sanghal fronton — A majriukoi szervezet Angliát Japán ellensógónek nyilvánította — Olaszország aláirta a német-japán kommunista-ellenes egyezményt
Róma, november 6 Olaszország aláírta az. ll!)36-l>an kötött német—japán kommunist\'a-el\'enes egyezményt, még pedig teljes és eredeti jogokkal. A Rómáljan történt aláírást Olaszország nevé-Ijen Cíano gróf, Németország nevében Ribbentropp, Japán nevében pedig Otta nagykövet jegyezte.
Tokió, november 6 A távolkeleti harcokról érkező jelentések szerint Japán ujabb nagy arányú csapatszállításokat eszközölt. A japán csapatokat Hancsau mellett szálli\'ották partra. Ez a csapalszállitás lényegesen meg fogja változtatni a Sanghai körüli harcok képét. Valószínűnek tartják,
hogy a kínaiak még a héten felad-jők állásaikat és visszavonulnak.
Tokío, november 6 A Mejriukoi szervezet, amelynek Japán legelőkelőbb emberei a,t;ig< jai, igen erélyes támadást indított Anglia e\'len. Japjá|n ellenségének kiáltja ki Angliát. Angliát okozzák a viszály elmérgesedéséért és a hadmüveletek kiterjesztéséért. A kiáJlványban felhivják a kormányi is, hogy változtassa meg politikáját Angliával szemben.
Brüsszel, noveml>er 6 A kUencha\'.aimi értekezlet tagjai — különösen a kezdeményezési magára vállaló Németország — min-
á kanizsai nyllas-pártbomlás éles támadást váltott kl gróf Festetics részéről Szálasyék ellen
Szálasy valóizlnüleg lovagias elégtételt kér a nyilas-gróftól
dégl
Budapest, noveml>er 6 Feslelics Sándor gróf. a nyilasvezér — imint az egyik budapesii déli lap Írja — erélyes támadási intézett Szálasy és annak pártja ellen. * <
A rendkívül é\'es támadás — beavatottak szerint — kapcsolatban van a kanizsai esettel, ahol tudvalévően a kiskanizsai nyilasok egy része kivált a Festetics-féle nyilas-
párlból. Ezek nem tagadják, hogy szimpallzálnak a Szálasy-féle mozgalommal és ahhoz kívánnak csatlakozni. Ez a mozgalom erősen gyengíti a bomladozó nyilas-pártot és valószínűnek tartják,\'hogy ezért történt az éles támadás.
A Festetícs-féle támadásnak következményei is lesznek, mert Szálasy valószínűleg lovagias uton kér elégtételt a nyílacvezértől.
lakai a kormánv rokonszenvélje igyekeznék ajánlani. Erre se a kormánynak, se a többségi pártnak nincs szüksége. Legutóbb Fablnyi Tihamér pénzügyminisz-er egy Interpellációra adott válaszában azt mondotta, hogy a kormány »ra-gyon szerény, az elhangzott kívánságokat el nem érő, észszerű és a ma egyedül lehetséges vonalig elmenő részletfizetést akar nyjtani* Természetesen a kormányzat nem kockáztathatja az eddig elért államháztartási eiedményeket, mert amíg ide jutottjuk, a/.t a magyar adófizetők soha kellőleg ei nem ismerhető erőfeszítésével értük el. Amennyiben a köztisztviselők fize-
tésének bizonyos fokú nomalizá\'á-sávai foglalkozhatunk, az annak a politikának lett az eredménye, a melyik nem valamely pénzügyi tra-pézmulalvőny, vagy gazdasági holdkoros hlperlxdák utján kereste a helyes vágányokat, hanem megfontoltan, tervszerűen lépésről-lépésre építette fináncpoHtikánk útját. Rend kivüi megnyugtatóak a pénzügy-miniszier szavai, amelyei a nyugdíjasokra vonatkozóan tett. Abba a kormány nem megy bele, hogy a létező nyugdijak leírása által m j> son valamely ,alamlzs)tinszerü segítséget a közalkalmazottaknak. Ez a megoldás valóban nem volna a jelenlegi kormány stílusa. Bár a
dent elkövetnek, hogy Japán békefeltételeit Kínával elfogadtassák. Németország, amely \'a közvetítésre íábalkozolt, ezügyl>en már megkezdte tanácskozásait. Németországot mindenben támogatja Oluszor-szág. Az egyes angol lapok hlreí Szerint Obis/ország és Németország politikai és lerü\'eti garanciát ajánlott fd Kinának, ha elfogadja Japán javaslatait.
A harcterekről érkező jelentések szerinl a japán csapatok elfoglaltál* Szanzi tartomány fővárosát, Tai-juanl. _ yT i
A spanyol front hlrel
Madrid, n0veml;er 6 A spanyol harcterekről érkező jelentések szerint a nemzetlek repülői az éjszaka bombázták Leiidát, Barbaslról és Szanferrit. Mindenütt nagyobb anyagi kár és több halálos áldozata van a ljombázásnak.
Ugyancsak madridi jelentés s/.e-rint a Földközi tengeren egy ismeretlen buvárnaszád megtámadott egy kereskedelmi hajót. A gőzöst szerencsére a lövegek nem érték. Jelzésére eilenőrzőrepülök jelenlek meg, akik elűzték és üldözőbe vették a buvárnaszádot. Több bombát is szórtak arra a helyre, aho1 a bu-vőrhajót sejtették.
Delbos meglátogatja a klsantant-államokat
Páris, november 1} Delbos miniszter, beavatott körök je-lentéso szerint, rövidesen meglátogatja a kisantant államokat és ellátogat var-sóba is. Mint hivatalosan jelntík, az utazások időpontjáról még korai beszélni.
nyugdljkérdésljen szinte megoldhatatlan problémák állnak fenn mind a mai napig, de igazpa van Fabinyinak, hogy sebeket nem lehet ugy gyógyítani, hogy még nagyobb seljeket üssünk Szerzett jo-pok vannak, azokhoz pedig hozzányúlni nem szabad. A nyugdíjas tár sadalom tehát ne üljön fel olyan nyugtalan híreknek, amelyek ma lépten-nyomon felbukkannak s a pénzügyi kormány nem is tartja érdemesnek annak mindennapi meg cáfolását. Tény áz, hogy a létező nyugdijak leszállítása nincsen lerv-l>evéve, egyébként semmiféle konkrét terv még eddig nincs kldol-I gozva- i i
ÍALAX KÖZLÖNY
IW. nowmbtr 7.
Havi tlz pengőért elsőrangú ui írógépet vásárolhat vagy béreibet
■JramlazaHI propaganda-akciónk karatén balül.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, Sl^&Vl^tt készpénzben téritlOk vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Schless Testvéreb könyv-, papir-, irószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
Az alispán 8 napra bezáratta
■ kanizsai iskolákat
Lapzártakor kapjuk a telefonértesítést, hogy Bődy Zoltán a\'ispán — tekintettel a gyermekek megt engedésére — hétfőtől kezdődőleg 8 napra bezáratta a nagykanizsai ovo-dákat, elemi iskolákat és a polgári fiu- és leányiskolákat.
A nagykanizsai református egyházközség jubileuma
A nagykanizsai ref. gyülekezet november hó 11-én ünnepli fennállásának 50-ik évfordulóját A ja. biláris ünnepély az uj templomban vasárnap reggel \'9 órakor istentisztelettel kezdődik, amelyen részt vesz a beiylje\'i ág. h. evangélikus gyülekezet is. Az ünnepély sorrendje a következő: 1. Gyülekezeti kezdő- és közének 2. Bibliaolvasás és ima. Végzi dr. Dezső tyászló pécsi m. kir. honvédlelkész. 3. Karének. Előadja az Evangélikus Vegyeskar Vánkos Jenő tanár vezetésével. I. Prédikál *<3r. Dezső László 5. Karének, Vánkos Jenő vezényletével 6. Esperesi ima és megáldás, mondja Ha)ka Sándor, a belső-somogyi ref egvházmegyc esperese. 7. Gyülekezeti gnek : a CXXII zsoltár 2. verse Folytatólag a temp\'oml/an díszközgyűlés. 8. Bevezeti Kádár Lajos helybe\'I lelkész imája 99. Megnyitó beszédei mond Bárczay Ferenc aranysarkantyús vitéz, orszgy. képviselő. mint az egyházközség főgondnoka. 10. Az egyházközség ötvenéves történetét ismerteti Kádár Lajos lelkész. 11. A XC. zsoltárt tárgatón előadja Jászay László\'presbiter. 12. »Az egv házak közös frontépitése« cimeti elő adást tart<l Németh Károly keszthelyi lelkész 18. Az ünnepélyt lezárja, imát mond és áldást oszt Halka Sándor esperes/l Himnusz. 15. Esetleges üdvözlések.
Délután 1 órakor közebéd, amelyre az előjegyzési Ivek az egyes hivatalok és testületek vezefölnél he. lyezletnek c!. Jelentkezések november ii2-ig kéretnek, a telefon utján való lejelentések dr. Tholway Zsigmond postaigazgató hlva\'alában is elfogadtatnak.
Vér-, bőr- és Idegbajosok igyanak reggelenként felkeléskor egy pohár terméstetes „Ferenc József" keserüvize\', meri ei mindig alaposan kitisztítja é« méregteleni\'i a gyo-morbélcsatornál s ezenkívül az emész-té»t éi az anyagcserét is jótékonyan befolyásolja. Kérdezie meg orvosát.
Vitéz gróf Teleki Béláné, a nagykanizsai IHANSz diszelnöknője
A MANSz nagykanizsai facsoportjának tevékenysége egy taggyűlés tükrében
Pénteken délután 5 órakor a városháza kis tanácstermében a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége taggyűlést\' tartott dr. Krátkv Istvánná elnókasszony elnöklete alatt. Dacára a kedvezőtlen időjárásnak, a tagok szén számmal jelentek meg. F)r. Krátkv Istvánné bevezetőjében rövid össze foglala lát adta annak a tevékeny munkásságnak, amit a nagvkanizsai MANSz helyben kifejt, .főleg a szövő-műhellyel kapcsolatban Arra kért\'- fel a jelenlevő hölgyeket, hogy tegyék magukévá a MANSz célkitűzéseit, propagálják a MANSz ügyét, me~t a2* nem ismer osztály és társadalmi különbségeket, a MANSz minden osztály asszonyát a magáén ikT\'Vallja. aki a magyarság jegyében tömörül és nemzeti i éljaiboz szegődik, t\'tal a szövő-műhely folyton fokozódó keresettségére, most háncs-tanfolyamot akarnak rendezni, amihez megfelelő szakoktatót ingyen kannak, az elkészíteti munkákból pedig mé^ karácsony dőlt szeretnének kiállítást rendezm. Kddig egy középiskolai leánynövendékn-\'k tan diját fejezik, a jövő ében kettőét fogják tudni fedezni és más téren is kívánnak a segítés szolgalatába állani. Javasolja, hogy az idén is tartsanak külpolitikai, irred nta estet, miként a múltkor és eve a neves irredenta propagandistát é> külpolitikai osztályvezetőt, Grammantik Margitot kérjék fel, aki már egy izben előadást tarto\'t Nagykanizsán. Hz megfeleli kereti* n, más előadásokkal együtt történne. Pontos időpon\'ot fixirozni fog-nak.
Krasznav Pálné, rendőrlanícsos neje, ügyvezető elnök beszámolójában hosszabban kifejtette a MANSz céljait, a magyar asszonyoknak egy nagy nemzeti táborba való összefogását a magyarság érdekében. A nemzeti gondolat jegyében. Felkérte a hölgyeket, hogy legyenek apostolai a nemzeti gondolatnak, vigyék ezt b-\' a társada-
lomba, a családija, mindenütt öntudatos magyar asszonyok legyenek és azért csináljanak minél n igyobb propagandát a MANSz nak. Itt r.e.n lehet szó arról, hogy szegény vagy gazdag, egyszerű vagy előkelő, itt csak egyről van szó: magyar asszony legyen! Beszélt a kiskanizsai asszonyok nagy buzgóságaról, kézimunkaszer lctért l, a mellyel itt is példát adnak a többi magyar asszonyoknak. .Különösen me-szavakkal adózik Szakonvi József-né Rencze Mariska asszonvról, aki a MANSz telepvezetője és aki fáradhatatlan tcvénységével és minden eljsmc-résreniéltó munkásságával igazi lelke a szövőműhelynek. Jelenleg több mint 8000 méternyi munkát kaplak a műhelyben. Még többet lehetne vállalni, ha megfelelő helyiségük Knne és még több szövőszéket lehetne beállítani. Még több munkást kívánnak foglalkoztatni, hogy minél több női kéznek lehessen kenveiet biztosítani. Mert a MANSz is szociális feladatokkal foglalkozik. A kereskedők bodor-vászon készítéséi e kérték fel a MANSz ot, amely óriási lehetőséget biztosit. Majd a kendő-kötésre . akarnak rátérni, a mely normális viszonyokat lenn1 hivatva teremteni ezen a téren.
I)r. Krátkvné elnókasszony bejei n lelte azután, hogy felkérés ikre vitéz gróf Tel ki Béláné, főispánná a legnagyobb készséggel vállalta a helyi főc soport dlszelnókségét.
A taggyűlés \'lelkesen megéljenezte a főispánnál.
Krasznav Pálnénak a gyílés jegyzőkönyvi kósZfiicl-t szavazott meg lelkes fáradozásáért, amit az eddigiek folyamán kifejt\', tl.
Majd szóba került a MANSz szövő-telepének megfelelőbb elhelyezése, a dolgozó leányok egészsége, valaminl a fokozódó kiépítés és fejlesztés szempontjából. A |K»lgármestert kérik fel n.cg felelő helyiség kiutalására.
A MANSz nagyszabású téli pro-
Női kabátok
es
szőrmék
nagy választékban
Siff M b Társánál.

gramját most dolgozza ki és ennek megvalósítására szívesen Htja zászlaja alatt .mindazokat a magyar asszonyokat, akik a magyarság és a nemzeti gondolat jegyében kívánnak tömörülni, ne i;z ti ideálok szolgálatában.
Séta a képkiállitáson
Valami jóleső érzéssel áll meg a műértő a Nagykanizsán most nyitva ál\'ó képlárlaton a képek lömkelegéb-en. A vidéknek szánt huszadrangú mesterek és műterem-hulladékok gyakori vendégek Kanizsán is s most ezek után jól esjk érezni, ahogyan egy kiállítás négy fa\'áró\' a komoly művészet patinás nevei és komoly alkotásai kérik a vidék érdeklődéséi. (E>en a kiállításon is megtalálja minden igény a magának valót, de a kiállított anyagban szinte elvesznek a kisebb igénynek szánt darai ok.) Ez^n a tárlaton nem csak mutatói a akadnak nemzetközi márkát jelentő magyar művésznevek, nem csak azért, hogy pár névvel -szédíteni tehessen a közönséget. Ezen a-iárla-Ion egy körültekintésre i» legalább 10 o\'yan nevet lehel a vásznakon találni, amelyekel mind számoutart a magyar képzőművészet. Olt van egy csodálatosan finom erdői\'és-ciet Spányl sötéten izzó színeiben. Ott van Rudnay Gvulának lónusl ai és kivitelben köMői tájképe. Edvi Illés A\'adár meleg tónusű istálló-szög lele, innooent ritka szép rokokójelenele — szürkél/cn ! Mé\'y színekből, keményen haláro\'l foltok* ból kerekedik elő Koszta paraszl-feje. Az ellenkező technikát képviseli a szívesen klasszicizáló Szü\' • Péter busjló legénye. Ritka darab Náray Aurél bájosan finom, minden vonalat felbontó, jellegzetes technikájú vászna. Frjed Pál szinben, mozgásban könnyed, finom bal\'et-figurái, erősen plasztikus fé\'aklja. leheletszerű portrévázlata méltán reprezentálja a kitűnő és divatos művészt. Czencz János táncosnőjén és aktján opáks, mélytüzű színek áUitják meg a szemet. Egészen nagy stilusu Vaszarv ak-varelije, amelyen pár foltba hatalmas levegőt markol l»ele. Kedves, szép vászon Aldor J. László kisleánya a zöldien. Pál Nagynak vidéken még sohasem járt hasonló kéDe, mint a megrázóan kifejező erejű szenvedő Krjszlus-fe;e, vagy hangulatos pá/szlor-tüze. Iványi Grünwaldtói sem a megszokott sablonokai látjuk : ott van több vászna közi egy falusi csoportja, amely a nagy mester legjava termését reprezentálja. Kézdi Kovács Lászlót egy cdesen finom tavaszi láj, Krus-nyák Károlyt egy szoptató anya, a határozóit technikájú, tehetséges Gál Ferencet egy fénv-árnyék meg* oldásában nagyszerű erdei cigány-karavánja, Háry Gyulái bájos tájképek, Kárpálhy Jenőt rutinnal festett haragvó tengere, Gergely Imréi finoman színezett kerti jelenete, Szántó Máriát tulfii.oinilt fél aktja képviselik. RoUmann-Mo-
193T. november 7.
ZALAI KÖZLÖNY
Világjáró nadrágszíj
iV/kotex^ <$<>■<** ú^
zarl figurális képei feslöi konstrukcióval, « \'ágy szinek kiugró ellen-léteivel tűnnek fel. Yiskitől rem a megszokott lovakat, hanem egy mozgalmassága melleit harmóniába fogla\'t baromfiudvart, érdekesen a térbe állitott pár igáslovat találunk Nagyon szépek a VJgh Bertalan vásznak, melyeken mesterük bravúros \'ügyességgel fogja össze a szétdobált kőelemeket. Geiger-hatásu, de mennyivel nemesebb Papp Emii aktja. Vidéken a legnagyobb ritkaság Dudits Andor UvegfresköszerU képe, nem különben Peske Géza kis récékkei játszó leánykája. GlalzOsz kár, Szász István. Boem Rítta, Gyertyám Németh, Pádlv A\'adár, 01-gyay Ferenc, Hermann Lipót, Len-gjpi-Reinfuss, Nagy Vilmos, Be-nyovszky, Il\'enz, Vidal Brenner je* lenlik még a különböző művészi felfogásokat és még sokan mások a magyar művész-gárda ismert és kevésbbé ismert nevei közül.
Ez a tárlat valóban érdemes arra, hogy végig gyönyörködjék !>enne, akinek lelki szükséglet a művészi szép állal nyújtott magasrendű élvezet. |
(bl)
— Fehérnemű, ruha és pongyolatla-nelok, dUftinek, bársonyok ée niatlasaók dus választékban SIngeruél.
— Bátorokban & Kopsteln-cég vezeti Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .ize-tósl feltételek mellett
— Modern calpkeaxSvetekben és mintás tüggönyanyagokban hatalmas választék van - SchüUnól.
Furcsa történet egy Amerikába induló nadrágszíjról és hordozójáról, aki nem ismeri a térképet, de karácsonyig Hewyorkig akar gyalogolni
Nem mindennapi feladatrifttállalko-zolt Knbár Károly budapesti fiatalember. I\'.z a mosolygóképú fiatalember iit velünk szemlén é< vidáman meséli a nadrágszíj furcsa históriáját:
— Huszonnégy évvel ezelőtt jóit haza Amerikából Kovács Ferenc cl-pészir.esler, aki évekig volt Clevelandban és szép vágjont szerzett. JInza. érkezése után egyik barátja, Homoki C.ergcly érdi sofför, abban a ruhában akarl kimenni helyére, amelyben Kovács hazajött. Közben azonban kitört a háború... Az öltözet ruha és a cipő elszakadt, csak a nadrágszíj maradt n.cg egyedül. S most ezt a nadrágszíjat akarja visszajuttatni Amerikába Homoki Gergely. TTn vállalkoztam rá, hogy bejárom a földet vei • és visszaviszem John Warchalarboz Rrídge-portba, aki már várja...
Az egyszerű kopott nadrágszíj ftt ! feszül derekán. Néhány karlontábla \' van ráerősítve é^ azon magyar, német, angol és francia nyelvin mondja cl a szíj történelét Homoki Gergely, a küldő.
Egy kis különbség
A nadrágszijas világjáró gyalogos: Knhár Károly, feslőnövendéknek va Íja magái. Útlevelében azonban prózai módon .szobafestő segédet. írtak.
— Tanult valahol festeni? — kockáztatjuk meg a kérdési.
— Hogy no kérem, a Kléber és Társánál — mondja önérzetesen. A kényes léniát nem akarjuk tovább fe-szegetni, de ö bizonyságul kagylókat huz elő, amelyekre balatoni tájak vannak festve. Kzt árulgatja. Mindegyiken rajt a neve nagy betűvel.
— I)e festettcin kérem nagyobb ké|>el is, — erősíti — csak nem \'tudtam eladni, nehéz voll, aztán eldobtam I
„Útba ejti" Afrikát is!
Kuhár barátunkban egyébként nagy a buzgalom. Erősíti egyre, hogy elviszi a szíjat Amerikába, de lehet, hogy ulbaejti Afrikát Is. Az útirány azonban ugylátszik a gyengéje és föld-
MEGBÁMULJÁK
MERT
rajzból sem pályázhatna a Nobel-díjra, ha volna Ilyen. Pillanatnyilag Sopronba akar menni, hogy onnan átmenjen C.rázba... Krősen csodálkozik, amikor furcsáljuk a tervet, azlán bevallja, hogy ö bizony nem tudja, merre van Gráz és térképe sincs.
Mikor lanácsot kér, megegyezünk,\' hogy Szombathelynek veszi ulját, onnan Szentgotthárdon át Gijttz, Klagenfurtba, majd Görzön át Triesztbe és le végig Olaszországon Rómáig. A további útirányt így mondja el: Rómából Genovába megyek, majd Hollandiába, Franciaországba, akkor átmegyek Angliába és onnan Amerikába. I)o lehet mondom, hogy utbaejtem Ázsiát is...
Olaszországban minden városban megáll mint mondja, — hogy a festészetei tanulmányozza.
— Oh. csak legyek már ott, akkor már jó lesz. Ilt még nem mk\'rem felkölni* a szíjat, mert az emberek kinevelnek, de külföldön már lehet, olt majd írnak rólam a nagy világlapok is, akkor már könnyebb lesz.
Gyalog az Óceánon át
Hál, hogy könnyebb legyen, neki, ml Is irunk róla, bár erős kétségeink vannak utjának eredményéről.
— Jobbára gyalog megyek, de fel-kéredzkedem az autókra isi — mondja.
— S mire szándékozik Amerikába érni?
l-lgondolkodik mielőtt felel:
— Hát ugy karácsonyraI — böki kl dzláif.
— Nem lesz kicsit korán? — figyelmeztetjük.
— l>e lehel, hogy húsvét is lesz belőle, mert Olaszországban talán egy fél évig is leszek.
Egyébként erősili, hogy csak gyalog megy, de arról, hogy az Óceánon át hogy akar .átgyalogolni. nem nyilatkozott. Talán ejtőcr-nyővel...
Bucsuzóul még megígéri, lwgy ha valami érdekeset lát .távirati tudósítást küld.. Hálából ezért a cikkért. fis egy-egy anzikszot, hogy merre jár...
Most várjuk a lapokat. Lehet,- hogy legközelebb már pestről ir...
Vagy mégis eljut Amerikába ez a világjáró nadrágszíj ?
Prognózis: Délkeleti légáram lás, sok helyen eső, a hő változatlan, vasárnap az esö gyengül, a felhőzet osőkken, némi napsütés
A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megttgyelőállomása Jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9-kor +100, ma reggel: +8 4. délben: +9 8, Csapadék: 10-6
Nehéz székelésben szenvedők,
különösen akiknek fájdalmas végbél-liok — mint aranyér, repedés, elő-esés, polipus, sipoly, szűkület — teszik az életet kellemetlenné, igyanak reggel és esle negyed pohár természetes „Ferenc József* keserű-vizet. Kérdezze meg orvosát.
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja Szabó Antal rádió- és sportüzlete OrQnhut Elemér elektro mérnök rádió üzlete, Deák tér 2.
EMLÉKEZTETŐ
November é.
Pedagógus összejövetel a Kl» Rojral-ban. November 7.
Iparoskór táncteája délután 5-kor. Lioeáilia előadás 6-bor a vároíhá-tAn (Bodrogkózy Zoltáa). November 13.
Ura«s«onyok kongregációjának teája fél 7-kor • fsbértersmbeo. November 14.
Llceális előadás 6-kor n városházán * (dr. Kovács Sebes tény Tibor).
Az Oltáregylet műsoros teája 7 órakor (fehérterem).
A Roth-kvaríelt hangversenye a Kaszinóban 9 órakor. i November 21.
Llceális előadás G-kor a városházán (dr. Beér Gyula).
Katalin-est a Legényegyletben, .Jogos védelemi előadása, tánc, fél 9 órakor, Novoaibor 21.
Llceális előadás 6-kor a városházán (Kelemen Ferenc).
E bét
könyvnjdonsftgai:
ll.g.dű. Urá.t:
Két Andréssy és két Tisz., kötve 4 — P
(j.rbart Eltért : V. Károly. Illusztrált lörv. regény 5*0 P Ne.bllt:
Ai Ismeretlen Abesszínia, kötve P
Harc a petróleumért, kötve P
Jmh : A csillagos ég titkai. Második, bővített kiadás . . 6 50 P
Für.t M.aik.w.ikl i
Az élö világ csodál, kötve. . »•- P
Kaphatók:
FISCHEL il
kőny vkerMkedéoben Najiykaniués. Telefan t».
ÍALAI KÖZLÖNY
Paprika helyett ma már krumplicukorból csinálják a Nobel-dijas Szentgyörgyi professzor C-vitaminját
Éjféli beszélgetés a IMobel-dljas Szentgyörgyl professzorral, az élet rejtelmes tüzelnek tudósával
Szeged, november (Copyright) Szemlén ülők Szegeden, n Tisza partján, egy sárgára mesrell bérház első emeletén Szent-Györgyi Aliiért professzorral, a Nobel-dij magyar tudósával. Előttem a Tis ia, szemlien \\elem sötét ablakaival a kultjrpa ola, ahol Szeged két nagy tudósa, Tömörkény István és Móra Ferenc halmozták fei üvegablakú vitrinekben a régi kelták és Attila
kortársainak megsárgult csontjait Széles, nagy íróasztal a S/obta közepén, s rajta hordozható Írógép mel\'ett rengeteg levél és telegramul a világ minden részébői.
Kerek rézasztai mellett ülünk, széles dolHizban angol pipadohány. Mosolygó arcú, kisportolt ember ül velem szemlien, szakasztott olyan, amilyennek az angolt vi\'ágcsa firgá somban megismertem. A dolgozószoba Ízlésén meglátszik az a sok esztendő, amit nyugaton eltöltött.
Az élet:
Kicsiny pipáját megtömi és amikor már szele\', kérdéseimre feleli :
— Az én tudományom, a bloche-mia, amelyei magyarul ^VHvegylpin-nak nevezhetünk, egészen fiatal. Mindössze ölvén vagy hatvan esztendős. Mi az élő szervezet működéséi tanulmányozzak. Az él tet, e-hát nz emlier életét Is vegyi akciók és vegyi reakciók teszik ös.ze. Azl kulaljrk, hogy milyen vegyi struk-Iurával dolgozik az élő emlier szer* vezete. A mi tudományunkkal a tömegek nem lehelnek llsztálmn, mert ez nagyon komplikált. A tere rendkívül tág és megállapításaink nz orvosi tudomány számára kétség kivüi uj korszakot jelentenek. Ez az uj korszak már meg Is kezdődölt. I v
11a laikus számára aka\'ok mon dani valamit, akkor hasonlatokkal kel\' élnem. Azt kell mondanom, hogy az emlier szeievezele hasonlít e^y kazánhoz, amelyben szakadatlanul, szünet nélkül tart az égés.
Végső cél:
égés a születés előtt és a halál után
Tüz nélkiii nincsen é\'el. Csakhogy amig a kazánban nem történik más, mint égés. addig a/. emlier kazánja maga termeli és maga cserélgeli alkatrészeit. Az emberi é\'ct maga -nem más, mint : fo\'y toros égés.
Az én tudofiijanyómnak, a bioc-hetniáinak, amely folytatása a szerves \\ egy tannak, célja : tökéletesen megismerni ezt a kazánt, annak minden, legparányibb részét is, a tüzelő anyagot, amely a kazánt füll és minden olyan folyamatot — evés, mozgást járást — amely ezl az égést szaliályoza. Hiszen : az emlier szervezetében az égés már akkor kezdődik meg, amikor a cse« csemő még meg sem látta a csillagos eget és nem ér véget a halá\'lal. Azl a nagy kazáni, amelyben ez az égés szakadatlanul tart, szedem én széjjel kerekeire és ezeket a részeket vizsgálom rendre. Sok kereket Ismerünk már, de még mindig fok-ezer a száma az ismeretlen akat-részeknek. |
generál-javítás az emberi szervezet motorja számára
Az emlier szervezetének kazánja maga termeli, cserélgeti alkatrészeit és tüzelőanyagát. Ez utóbbit részlien a növényektől kap-ja és azokat a kerekeket, amelyeket a növényektői kap az ember, ne-., vezzük mi vitaminoknak. A vilaini-nok jelenlétére szükség van, mert azoknak hiánya lietegséget okozhat A század elejének ez a felfedezése forradalmat jelentett az orvosi tudományban. Ekkor jutott el a bio-chemlu a vitaminok felfedezéséhez és talá\'ta meg az A, aztán a B vitamint és fedeztem én fel a C vita-mint. Ez a felfedezés azonban az én munkámban csak egy kis epizód, hiszen a C vitamin az emberi szervezet sok-sok ezer kereke közölt csak egyetlen kerék. Én magam a c vitamin problémával már nem foglalkozom és ennek az anyagnak a gyártását Átengedem a gyáraknak, amelyek nagy tömegeken juttatják el azt a klinikákhoz és ott a legkülönbözőbb betegségeket gyógyítják, vele sikeresen.
— Mi hát a végső céi ? — teszem fel a kérdést. Feleli:
— Megismerni teljesen és tökéletesen a kazánt és ezze\' megterem-" leni a teljes védekezés lehetőségét az embert fenyegető mindenféle veszedelemmel "és zavarral szemben. Ha tökéletesen ismerem at emberi szerveret kazánjának minden részJelét, ugy ahogy a gépész, ismeri a fokomotivot, vagy az órás a legkomplikáltabb szerkezetű chronometert, akkor megvan a lehetősége annak, hogy segíteni tudjon az .orvos, amikor az alkatrészek már kopnak, vagy a tüz lobogása
alábbhagy. (
— A végső cél: minél közelebb hozni azt az időt, amikor az orvos a ml megállapításaink segítségével a legapróbb részietekig ismeri az emlieri s.ervezet kazánját, abba bele tud nyúlni épjien ugy, mint a gépész a maga masinájába. A végső cél : ei kell jönni az időnek, amikor ge ne ral neparalu r{ó!ba \'ehet küldeni az emlieri szervezel kazánját, ha a motor kihagy, a szelepek megkopnak és a tűz nem lol.ogugy, ahogyan lobogni kellene...
Mikor jön eI ez az i iö ? Islen tudja. Generációk munkája szükséges még ahhoz, hogy a kazánt és annak komplikált működését megismerjük. Ezen dolgozom én és a munkatársaim és a S\'.oekholinbó\'
Ifrrt, ftovember 7.
A hideg Idő beálltával újra megkezdtük a
balatoni fogasnak
pottaciomagokban Utánvéttel Való
8Zállltá8át 3|j7
A félkilósnál kisebb IV. fogasnak kg.-ja.......P2.w
az egykilósnál kisebb III. fogasnak kg.-ja......P 3.—
LcgiMbb 2 kg. iillllliiJnil ■ ciomigolii n«m k«iUI (rliximíUua. L«gk«ví»ebb lOkg-ol |bS «ng«dm<nnycl, koi!rb«n legelve gyorsiiuw\'n •lállllunk. VliionlclidókniK lelenlíkeny Íiktí vejmíny. Megrendelhető ■
Balaton Halászati H.-T.-uál S ólok.
Sürgönyeim: Halászat Siófok.
éri nagy elismerés és kitüntetés most ujabb lehetőséget ad nekem arra, hogy <a kutatásaimat intenzivebben folytassam tovább. Ez nehéz munka. Az emberi szervezetben az égés nem olyan, mini a kazáni an. Rendkívül finom, felelte komplikált, rengeteg momentum zavarja meg, lohasztja ie és élénkül. A mechanizmusa elképzelhetetlenül precíz, a proldéma megfejtése nemzedékek munkáját igényli éí a vilamirok csak melléktermékként jelentk-z. nek e munkánál.
Következik: — a P-vitamin
A Dóm téren, ahol Szent György haválian Madách remekér.ek örök-é\'elü mondatai szólalnak meg és a mindenség titkait kutató Kepplert halijuk a szabadszinpadon, dolgozik nz élet rejleimes tüzének mosolygó ludósa. Az orvosi vegytani intézet-lien van a laboratóriuma. Szé\'es asztalokon műszerek, górcső, precíz mérleg, kis lombikokban színes folyadékok forrnak és a laboránsok ötletes gépeken most préseinek kl egy mázsa citromot- P vitamin készül be\'őle. Az alagsorban gépek állnak, most nem dolgoznak már raj luk,, valamikor itt készült a szegedi paprikából a C vitamin. Egy vagon paprika kellett aMhoz, hogy egy kiló vitamint elő tudjanak állítani. A következő \'épés az volt, hogy Szent-Györgyi proefsszor meg Alapított* a C vitamin vegyjelét, ezzei megfejtette a titkot: ez az anyag feli lünően hasonlít összetételében a krumplicjkoi\'hoz és most — a külföldi gyárak krumpliaikorbói állítják elő. így olcsóbb és nagyobb lömegben lehel elkészíteni. A szegedi paprika romantikája — a gyógyszer szempontjából — talán végetéri, bár a tudományos megállapítás kiderítette róla, hogy vitaminon felette gazdag. ^ i
Ezidőszerjnt a Nobel-díjas tudós szentélyében a P vilamln van soron, .
Egy ujabb kerék a kazánban. Hány kerék fogja még követni ?
A Centrálban ma szombaton este
hangulatos nagy táncestély
Díjtalan tombola sok és értékes nyereménnyel,
a közkedvelt és kitűnő BORDY szalon-jazz zenekarával, Gréte Loy a Sanghal-bár dlzőze énekel.
Ki tudja ? Ki tud ma még felelelet adni a kérdésre, hogy nz eml.er szervezetének gépházát mikor ismerik meg teljesen az é\'el rejtelmeinek kulalói ...
Hiszen; évezredeknek kelleti el. lelnie addig, amig az egyiptomi sphjnxek hieroglifáit meg tudták fejteni. A sphinxeket | edig emler-kéz. faragta, de a gépet, amelynek kazánjában izzik már a,tüz, amikqi* kíváncsi és bamba szemekkel dó-szőr bámulunk a nap fénylő korongjára és nem alszik ei akkor si, amikor a ravatalunk körül sírva állanak n»ok, akikkel együtt róttuk az élet útjait: a maga képmására teremtette az, aki előtt nincsen tilók és nincsen rejlelmesség ..
Padi 16b
A Roth-kvartett Nagykanizsán
A világhíres magyar Roth-kvartrtt hangversenye, mint inár jelentettük, első 1 esz a Nagykanizsái Kaszinó idei cenlennáris hangverseny-sorozatában. A kimagasló zenei esemény november ^O-án lesz a Kaszinóban, "este Ü órní Kezdettel. A jegyelővétel már megkezdődött a Vágó-illalszertárban. Az érdeklődés természetszerűleg igen nagy, sőt a messze környék is felfigyelt erre a ritka vidéki zenei eseményre. A jegyek 1.20 pengőtől 3.50 pengőig terjedő árakon kaphatók. Az előjegy-zéssel sietni ajánlatos. (:)
— Nem kell angol axSvet.
Ahhoz, hogy káfogásallan legyen n ruha, ma már nem kell angol szövetet vásárolni. A Trunkhahn Posztógyár gyártmányai felveszik a *crscnyt a világhírű angol szövetekkel hiszen szintén szingyapjuból készülnek. A Trunkhahn posztógyár közvetlen « fogyasztónak Is ad el szövetboltjaiban lludapcsten IV., Prohászka Ottokár u. 8. és VI., Teréz körút 8. szöveteket Vidékre kérte a mintakollekció bér-mentes t^ekoldését.
— Elfilráaoa Magyaros Intézeti kabá tok minden nagyságban kaphatók — SekltuiL
0 rcn riiuatrinfill 11 Nöi P°8ztó" és börc\'Pök meleg béléssel, bokacipők, trottőr-r x i. u. " cipök\' fér!í" ^ flu cserkészclpők, hó- és sárclpők és házl-
gyonyora Kivitelben •• Cipők is legolcsóbban az „Ideál" cipőflztetben, Fő-ut 12
íööT. november 7
BALAI KÖZLÖNY
Még ebben az esztendőben rendezik a városi kistisztviselők ügyét
A polgármester is teljesen magáévá tette a STOSz memorandumát
A Zalai Közlönynek a városi kistisztviselők, segédhivatali tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak érdekében felemelt szava mindenütt élénk visszhangra talált. A képviselőtestület tagjaival folytatott beszélgetésünkből is kitűnik, hogy időszerű volt a kistisztviselők ügyét végre napirendre tüznl és ügyük rendezésére az Illetékes tényezők figyelmét felhívni.
Tegnap délben megjelent dr. Krátky István polgármesternél viléz Tólh Béla városi képviselő, mint a Baross Szövetség elnöke és személyesen alátámasztotta a STOSz nak a polgármesterhez benyújtott memorandumát a kistisztviselői kérdés rendezését illetőleg. Rámutató1.t arra, hogy a Baross Szövetség mindenkor a tisztviselői osztály illetményeinek visszaállítása mellett foglalt állást, jelen esetben pedig elengedhetetlen szükségesnek tartja a városi adminisztráció zavartalan lebonyolítása érdekében a városi kistisztviselők előmenetelének, megfelelő osztályba sorozásának és a hosszú esztendőkön át szolgálóknak kezelőkké való átminősítésének megoldását
] Dr. Krátky polgármester kijelentette, hogy teljesen magáévá teszi a kishivatalnokok ügyét és igyekszik a kérdést még ebben az esztendőben megvalósításra hozni. Érintkezésbe lép a kistisztviselők érdekképviseleti szervével, a STOSz-szal, akivel együttesen kivánja kidolgozni a plénum elé terjesztendő javaslatot. A legközelebbi napokban ösz-szeülő közgyűlésről lemarad ugyan az Ugy letárgyalása, azonban az utána következő kösgyülés már lefogja tárgyalni ezt a .kérdést, ugy,
városi kistisztviselők
hogv ebben az esztendőben meg oldást nyer ; ügye.
Dr. Krátky Islván polgármester nagy szociális érzése, a kisegzisztenciák iránt való ismert együttér-
zése, a városi képviselőtestület tagjainak nagy megértése tehát lehetővé teszi, hogy a kistisztviselők
kérdését a nagykanizsai városházán véglegesen rendezik, ugy, miként azt a többi városok már korábban megtették, ahol kisebb lakosság mellett sokkalta nagyobb az adminisztráció, mint a 32.000 főnyi la-I hosságu Nagykanizsán.
/7\\ "MENYÉÍÍKI\' OOKOIADE
\'j=lTCnCT KAKAÓ\' • IUTEMÍHY
/ MINDEN JOBB UlllTBtH
15 évi fegyházzal sújtották a palaj-pnsztal anyagyllkost
A gyilkos megrázó vallomása bírál előtt
Még szeptember 8-án történt az a megdöbbentő gyilkosság, amelynek során Döl\'es Gyula 25 é\\espalajpusz tai földműves elvetemült kegyetlenséggel "megölte édesanyjál.
Döl\'es Gyula fiatat felesége volt az ok, ami miatt az anya és a fiu állandóan veszekedtek, — vallották a tanuk a most megtartott főtárgyaláson. A gyi\'kos fiu is igy vallott :
— Bűnösnek érzem magam, nem kérek irgalmat, beismerem, hogy
í9j.t![.MManlur!P
18.729 nyeremény, 275.000 ar. pengő írtékben.
M
Nyeremények
20.000 ar. P. 10.000 ar. P. 2-szer 5 000 ar. P. 4-szer 2.500 ar. P. 6-szor 2.000 ar. P. 20-szor 1.000 ar. P. stb. nyeremény, melyeket mind
készpénzben fizetnek ki. Húsán december 3-án.
Sorsjegy Araki
Egéiz: ar. 3 — Fél: ar. P 150.
Sonltgy kapható mlodtn o»iUly»o»«I»sy«*\'U«l-tónál, dohánytöndíben. Poitil iend« *«**«< » páni .lóiett.bekOldÍM után aioaul Ul|«» « klr. P*a«ngylg.ig«tó»ág, Up«»t, V., SiaUy u. lt>.
agyonvertem az édesanyámat.
Ezután elmondta, hogy összeveszett Ismét az édesanyjával és amikor az felment a padlásra, utána ment és onnan lelökte. Miután az öregasszony még élt, egy téglával szélverlé a fejét. Utá^a kocsira tették és orvoshoz akarták vinni, de az asszony akkor már halott volt, igy az orvos gyanút fogott.
Döl\'es fiatal felesége nem ludolt semmit a gyilkosságról, ő a hegyen dolgozott.
A törvényszék bűnösnek mondotta ki Döl\'es Gyulái f>2Ísőágl)eli rokonon elkövetett szándékos cmljcrö\'éa bűntettében és 1B évi fegyházra Ítélte.
Az ítélet jogerős.
— Wtmpaaalng, Emerge éa Hungária
gyártmányú hócipők éa hócabmák, príma minőségű aárcIpőK a gyárak által meghatározott legolcsóbb árbnn az „Ideál" clpőüzletbon, Fó-ut 12. az.
— Elegáns */« calkó éa bneno told. bundákat reeasáclóa olcaó árakon adunk — ScktM«.
— (Bélyeggyűjtők talilkovája) Hétfőn délután 8-tól 8 óráig az OMKB tanácstermében
— Bútor kiállítás útikat teklntae meg minden kényszervétel nélkül. Kopatoin butoráruház
Mindenki dtonérl Singor JÓZHof és Társa altion, damaazt 6a váazonáruját.
Áltisvb ASPIRIN.
O Minden táblámén léthaté
kereszt s ez a |el megvéd az utánzatoktól.
© A tabletta lehetSvé teszi a pontos adaipoláat és ez épugy mint nyersanyagának tisztasága, dönti Jelentőségű hatására éa
ártatmatlanaégáre.
ASPIRIN
FABLEVVA csak a »3ave*«.k«r«sstt«l valódi.
A Baross Szövetség a Katolikus Kultúrházért
A Baross Szövetségben tömörült nagykanizsai kereskedők kövelésre méltó példájlt adták a katolikus közéleli erők céltudatos összefogá sának. Minap értekezletet tartottak a plébánián és olt egyhangú lelkesedéssel kimondták, hogy egyénenként és mint testület is a legmelegebben támogatni kivénják az egyházközséget a katolikus kullurház építésére vonatkozó tervek mielőbbi megvalósításában. Kimondták továbbá, hogy minden B ross-lag kereskedő ir a gyárnak, amelytől vá-
sárol és azoktól, tekintettel kanizsai üzleti kapcsolataikra, a kullurház sorsjegyakciójának nyereménytárgy-gyüjtéséhez kérnek hozzájárulást.
Ezzel biztosítják a kereskedők, hogy a nyeremények listája még változ tlosabb <8 még gazdagabb lesz. Biztosítja egyben azt is, hogy a nyeremények gyakorlati értékű dolgok lesznek, amelyekért valóban érdemes mindenkinek meghozni a sorsjegyenként 1 pengős áldozatot.
Sorsjegyek még kaphatók az egyházközségi irodában. (:)
Rovatvezető: Dr. Dév*la4, Erdő.
Kézimunka a nagy divat
Minden évben jobban kifejlődik ez a sportszerűen űzött kézlmunka-dival. Mindig szebb és szebb dolgokat tudunk magunknak készíteni és ma már olt tartunk, hogy olyan kosztümökéi, ruhákat kötünk és hor gólunk magunknak, hogy minden elegájns asszony megirigyelheti.
Elmesék-m inost sebliben, hogy mihez tessék, hölgyeim* sürgősen
hozzálátni. i
Először nélkülözhetetlen egy cslpkehorgolással meghorgolt nagy délutáni ruha. Ez ugy készül, hogy veszünk nem vastag, de nyitott szálú fona\'at és garderobunkban kiváf-lasztunk egy nekünk, illetve a horgollt ruha fazonjának legjobban U>ö selyem vagy szövetrutyá(hkat, amihez állandóan hozzáillesztve la horgolni, wi szabásminiét kiadja. Ezután nézünk egy csillagos, plkés horgolásl, tehát olyat, ami leginkább hasonlít a csipkéhez. Hosszú vagy rövid ujjal horgolunk neki, veszünk .alája satin, vagy lamé kombinétj egy színes virágot tüzünk a kivágásba, vagy egy nagy klipsel, vagy brossul és bárhova elmehetünk. Ha nagyon drága fonalbó\' készitjük, az egész ruha nem kerül többe, mini maxbnum 20—25 pengőbe. Legjobban ajánlom a fekete szint, de nagyon szép walljskéket Is láttam már. Azért hangsúlyoztam az imént, hogy nyitott szálú pamutot keli venni hozzá, mert ez boly-hosodik egy kicsit és akkor később, pláne ha készen átkefé\'jük egy kicsit, ugy fog kinézni, mini az angóra. I . 1
Második fontos lenni, illetve köt-nlvalónk egy rendes, eiegápts pul-lover. Ha valaki gyönyörűen tud kötni, akkor fon&oa pullovert ajánlok, vagy szintén angorábó\' egy csipkekötést. Ennél szebbet e\' sem lehel kép>eini. Nagyon szépek a mellirozotl anyagoktól készült pulóverek, amilyen a kosztüm anya ga, olyan me\'lirozásl adhatunk a blúznak, ha nem akarunk magában mel\'lrozotlat venni, vehetjük ugy, hogy kél, mondjuk barna é3 zöld zefirt ál\'ltunk össze. Ugyanazt kap* juk majdnem és mégis lényegesen olcsóbb.
Sürgősen horgoljunk magunknak azptán egy ágybölerót. Roppant édes fazonok kerültek e\'ő az Idén. Csak boleró hosszúságban (és ebben van valami bölcsesség, mert minek hosszú ? A paplan alá ?) bő ujjakkal, e\'ől épp, hogy összeér és hurkanyaka fent egy masniban kö-

n KÉTCSÓWS EIHKXWEV&
Z38mI<
ITTlAGVflR GVfiRTfflfll
BÁLÁS KÖZLÖNY
1937. november 7.
UÍAciAo^cnv
KÖZVETLEN A GYÁRiÓl TláZTA ŰYAPJU5ZÖVETIT II!
oluv
FOSZTÓ OYÁB szövetboltunk: vi.teréz-krt.6. iv.prohászka ottokár-utca 8.
Gyártelep: BÜDAPE8T, XI., LEÜKE-ÜT 117.
lődik. Nagyon könnyű, egyszerű és olcsó mulatság. Ezi készíthetjük kél színből, mondjuk egy színnek kél árnyalatával. Halvány és még halványabb kékké\'. Nagyon érdekes árnyalatokat lehet Így kihozni.
A kölött kosztüm vagy a kötött ruha ma épp olyan cikk, mint a nagy estélyi vagy a kis déiul#nj. Kössünk magunknak egy barna szoknyái, zippzárral csukódva, hozzá ugyanabból íi szlnbö\' egy jjm-perl, elütő gomlwkkai\'és még egy puhoverl, mondj jft rozsda vagy lerakotia színből, mindjárt lesz kél összeállításuk és ei leszünk látva gjész télen át trottör ruhákkal, aml jó meleg, e\'egáns és olcsó.
Divatposta
Bronzvörös. A szin egész biztos jól is fog állani és divatos is. Csináltassa egész angolosan: sima rövid szoknya, kél zsebbel, álló, oroszos nyak. elől galalit zippzárral, amelvről tigy élénk U. n. .Anhanger lóg\'le. Sajátjából tétessen rá három ujjnyi széles övet. Zsebkendői tehet a zsebbe. Barna accessoirckel viseljen hozzá. Üdvözlet.
l-rlrnk kíslrim/. Ha Pestre jön, csak keressen fel, szívesen sogitek ruhát választani. Üdvőzlel.
Iliíi\'asszony. fin inkább ajánlom, hogy vegyen egy szép kis otthoni ruhát, mint egy pongyolát. Pongyolában, ha egészséges valaki, nem igen fogadhat vendéget. Inkább vegyen egy olcsóbb pidia\' anyagól, azt csináltassa "gy, hogy a derekat a bal, a szoknyiát pedig a jobb oldalon gombolja végig, övei, kis bubigallért, hosszú ujjat tétessen bele. Egyszerű, könnyen fel vehető és mégis koiftfcs hiíziruhája lesz. Odvőzlct.
— Tekintse meg a Kopstein Bútoráruház állandó butorklállitását. ízléses és olc\'ó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat.
■= Nfii éi férfi szfivetajdonságokat nagy választékban talál Singeméi.


Dr. Lengyei Káno\'y budapesti OTI-ltsztviselőt szabálytalanságok miatt fegyelmi büntetéssel sújtották.
A fövőros törvényhatósági liizott-ságálmn gróf Api>onyl György hely telenllette, hogy az. ifjúság olvassa Hitler .Meln Kampt« cimü müvét, valamint, hogy laz ifjúságot kivo-nullalják mindig külföldi előkelőségek fogadtatására, mert az ün. nepiés túlzása nem méltó a magyar önérzethez.
A győri rendőrség pénzhamisító bandát leplezeit le, amely hamis lizpengósökel akart gyártani. A banda tejét, Schubert Béla romáir katonaszökevényt és két társát őrizeti* vették.
Hírek szerint Magyarország Is diplomáciai követel küld Bur-goshu. <
Pénteken é|szaka Károly román király és fia, Mihály trónörökös átutazott Bjdapesten.
A tegnapi miiilszlertanáes megkezdte a választójogi reform tárgyalását.
Dömötör IlqAa npenaénekesnő meghurcolása ügyéiben szlgoriviza-gálal foiylk a főkapitányságon. Éjszakára a rendőrségen tartották az ái Bohus bárót, akit szombaton dé\'-elólt szemliesitetlek Dömötör Ilonával. I |
Tegnap Budapestre érkezeit Rollert R Hyde \'anglikán lelkész, a legnagyobb angol munkásjólétí intézmény — az Industrlal \'Welfare Society igazgatója, hogy intézményéről előadást tartson.
A Budapesti vizsgálóbíró elren-delle .A Rév. elmü iap lefoglalását felekezeti izgatás miatt.
Az illetékhátralék miatt a kama rálxit lörö\'t 60 ügyvéd fellebliezését etulasllotta a K irka
Budapest székesfőváros polgármesterének jelenlése szerint az elmúlt hónapban drágult az élet.
Tóth Tamás voll szolnoki polgár-mesler és löbb társának ügyét, akiket hüllen kezeléssel vádolnak, de-eeml<er D-éne tűzték ki a főtárgya-lásra.
vKl

Az angol aisóhAz naplójálnan pénteken isméi megjelent Gower Rólierlnel), az alsóház középeurópai csojHjrtja e/nökének ismert Javaslata, ame\'y a trianoni szerződés oly értélmü felülvizsgálását sürgeti, umelyttek következtében a magyar királyság kapja vissza egykori, lényegileg magvar területeit.
Városi Mbigi.
Csütörtöktől—vasárnapig!
(leltai Jenő egyik legnagyobb hatású regénye filmen
A 111-es
Főszereplők : Lázár Mária, Jávor Pál, Gervay Marlcn, Mukláry Zoltán, Tflrzi Jenő, Csorios Oyuti, Rajnay Gábor, Pelhes S.
Fényes kisérA műsor. Híradó. Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Rendes helyárak I
Kép Mozgó. Szombaton és vasárnap I A .CSATA* testvérllimjr. Monumentális filmalkotás I
Port Arthur
Az orosz-japán háború egyik rendklvfll izgalmas epizódja. A világhírű magyar rendező: FARKAS MIKLÓS alkotása. Fényes klsérB műsor I Magyar Hiradó I
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Csak 20, 40, 60 filléres helyArakkal I
Mexikó uj forradalom előtt áll. A bukott kormányéi nők vissza akar térni Mexikóba.
A windsorl hercegi pár novembec 11-én Amerikába érkezik.
Brazillá felhagy a kávé megsemmisítésével, ami maga ulán vonja a kávé olcsóbbodását.
Japán ál\'itólag a legrövidebb időn l>elüi hivatalosan is háborút üzen Kínának. >
November 8-ára váratlanul össze-hlvlák a danzingi parlamentet. Azt hiszik, hogy a hétfői ülésen nemzeti szocialista állammá dekralálják Danzjngot. i
Brüsszeli jelentés szerint Spaak elfogadla a miniszterelnökké való dezignálását.
Az angol kormány tegnap mindkét spanyol háÖK)rus félhez táviratot Intézett, amelyl>en felszólítja őkel, hogy járuljanak hozzá az an-go» tervhez.
Feltűnést keltett Moszkváitan Arozjev volt prágai szovjelkövet letartóztatása. Ffeleségévei együtt a LyuWyanka-börtönbe vitték .kémkedés. cimén.
A magyar vadászkiá)lilásnak Berlinben nagy sikere van. A berlini la pok vezetőhelyen foglalkoznak a magyar kiállítási csoporttal, amely az egész kiállítás egyik legszebb gyűjteményét képezi
Heinz Rulha, a soidétanémet alvezér a börtönben öngyilkos lelt,
Vasárnap
BUBAPEST L
0.30 Hírek. — 10 Reformátift istentisztelet. 11 Egyházi ének és szentbeszéd. A szentl>cszédet p. Bangh i Béla mondja. — 12.20 Időjelzés, idö-járásjelentés. - 12.30 Az operaházi zenekar. — 13.10 Egészségügyi Kalendárium. — 14 Hanglemezek. — ir> Zajlay Artúr előadása. ~ 15.50 A rádió szalonzenekara. — 10.30 I)r. Ha-lasy-Nagy József előadása. — 17 Kilián Zoltán előadása. — 18 I)r. Rátz Kálmán előadása. — 18.30 Vidák Jó-zsef cigányzenekara, közben Sárvárv János tárogatózik. — 19.30 Jék«ly Zoltán verseiből ad elő. — 19.50 Sport-eredmények. — 20.05 ..Mindenkinek valamit — rádióegyveleg . Közvetítés Bécsből. _ 21.50 Hírek, sportered-mények. — 22.15 K. Commensoli Mária zongorázik. — 23 Setét György jazz-zenekara. — 00.05 Hirek.
oudapest n.
11.15 Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigányzenekara. — 15 Hanglemezek.
— 1(135 A rádió szalonzenekara. — 18.50 I)r. Dercsényi József előadása.
— 19.20 Szervánszky péler hegedül.
— 20.05 I)r. Kemény István előadása.
— 20.35 Hirek, versenyeredmények. -21 Hanglemezek.
BECS.
11.45 Szimfonikus hangverseny. — 13 Szórakoztató zene. — 15.40 Zongora és vonós ötös. — 19.30 Lemezek. — 20.05 Tarka est. — 21.50 Művészié, mezek. — 22.30 Srammelzcne.
— Kirakatainkban a legújabb dlvat-njdonságokat mutatjuk be — Sekflu
- SUrmét és kész női kabátot Singeméi vegyen.
Katolikus Kötelesség
réssctvennl ax
1
pengős nagykanizsai Kulíurfitix-sorsftiiékban
Ml
1931. november 7.
ZALAI KÖZLÖNY

LÁNYOK
Az élei arcái ml vagyunk a mosoly, mely sz.élszórja a világról a ködöl, otl élünk és várunk, egyre várunk a csipkcíelhös függönyük müg it.
Ha éjszakánként merészet álmodunk, járásunk másnap csupa alázat, szeretünk és többet sírunk, mint más, de a vérünk föl sohase lázad.
És van ugy. hogy mosolyunk pirosra cifráit, szemünk, szavunk, járásunk merész, bíborban villan meg a tiz körmünk s a lelkünket rég benJlte a penész.
Tqstünk a pénz szolgálólánya, amolyJa körutak kincseit hordja, raitunp minden bársony és selyem, mégis belőlünk van az utca rongya.
Valakire harangszót szitál a hajnal, lelkén nincs a bűnnek egy ránca, virágai közöli, összekulcsolt kézzel reggeli imát morzsol egy apáca.
Háromnegyed hét van Rádió-torna. A caipő, a váll már kissé buja, a lány, szegény, liarminöt éves s a testét töri, marja, gyúrja
A dolgozólány uj eszmét lobogtat; .egyenlőséget akarunk emberek I\' s a különbejáratu szobája kulcsától a szive fájón megremeg.
Fehér kisasszony és körutak lánya, zárdaszüz, flapper s végig mennyi, mennyi, csak az utunk más, de egyet akarunk: kicsit szeretnénk boldogok lenni I
Uditt Julh
— (A vármegye nyugdíj-bizottsága)
november 0-én, .kctlden déli lőtt 10 órakor a vármegyeházán ülést tart. A szerdai közgyűlés < lé kerülő nyugdíjügyeket tárgyalják le.
— (Tudományos előadás)
I)r. Akos István tábori főespiTcs november 8-án, azaz hétfőn délután C> órakor a Kathollkus Legényegylet nagytermében intelligens férfiaknak és nőknek elöndást fog tartani a világegyetem urnnoccnlrikus szerkezeiéről. Belépődíj nincs. (:)
— (Egyházközségi közgyűlés)
November 15 én délután 5 órakor a Szent Józs\'f egyházközség képvi-sclőteslülete a plébánia fehértermél>en közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Fl-nökl megnyitó. 2. Az egyházközségi tanács javaslata az 1030. évi zárszámadásról. 3. Javaslat a kultúrház ügvé-ben. 4. Az 1038. évi* költségvetés "letárgyalása. 5. Indítványok. (:)
— (A zalai tanítók)
egfrsZegi járáskőre most tartotta rendes közgyűlését, ahol megjelent gróf Teleki Béla főispán és dr. Medve .mn\'oű Kir. tanlelügyefó is. Tersztenyák József baki igazgató-tanjtó elnöki megnyitójában a tanltósérelmekrc mutatott rá. Vitéz gróf Teleki Béla főispán az üdvözlésekre válaszolva hangoztatta, hogy ő is híve a 8 osztályú eleminek és kérle a tanítóságot, hogy ne szé-gycljék ezt a foglalkozást és adjanak példát a falunak mindenben. Medve tanfelügyelő beszéde után lőbb előadás hangzott még el.
— (Névmagyarosítás)
Subles István városi dijnok nevét belügyminiszteri engedéllyel «Tegzes. re magyarositotta.

EGI


Holnap:
I?odroghközy Zoltán ^jceálls előadása
Holnap, vasárnap kedves vendége lcsz.Xagykunizsánalyis az Irodalmi és Művészeti Körnek. TT déli gvorssal érkezik vitéz dr. Bodrogközv Zoltán minisz\'.eri (). tanácsos, a nagykanizsai közélel egykori és ma nagynevű élharcosa. A vasúton a város é< a Kör vezetősége fogadja.
Délután fi órakor a városháza disz-lerméb 11 lesz a Kór liceális előadás-sorozatának megnyitó ür.n"pvége. F11-nok előadója Bodroghközy. Témája: •Jobbágy ősök, szabad ivadékok.. Be-vezetőt dr. Králky István polgármester mond, záró szavakat Szakáll Gyula, a Kör elnöki-, fcnekel a Kör \'Vegyeskara. Hegedüsziímokat játszik Iván-kovíls Ferenc, a zeneiskola tanára. Belépődíj nincs.

— (Kanizsaiak sikere a Rádióban és Budapesten)
A kanizsai rádióhallgatók örömmel Olvashatták és hanhalták, hogy pénteki n esle Budapest I. műsorán a Budapesti fiangvers-\'ny y.enekar <\'gy\'K sz.Tmál, Haydn: Fsz.dur szimfóniáját Horváth Károly véré nyelte. A fiatal beér. kezelt karnagy kanizsai nemcsak meri szülei itt élnek, Qe nierl hosszú évekig a nag>Vanlzsai zeneiskola növendéke volt \'és znuV\'tanulmányait itt kezdte. Horváth Károly beérkczcllségél mi sem bizonyltja jobban, mint az, hogy holnap, "vasárnap a pesti Vigadóban ő vezényli a liar-madík bérleti hangversenyt. A székesfővárosi zenekar élén lép pódiumra. A műsor is hoz kanizsai vonalkozáso-kal. Vannay János zen\'iskolai gató I.idill Júliának Koldus.nríncess dala clmü költeményére irt dalát Kor-ponal-Korpás Valéria opéraéhekesnő énekli z nck arl kíséreltél. — A sokat támadott kanizsai zeneiskola tehát nemcsak sikert halmoz sikerre, de már kenyeret is adolt volt növendékének k zébe.
Érdaklfldöknok hétfő estig azl-vesan hamutatom Qzletambari
ORION
99Qzeneszekrényt
Szanzációal Nézze mai; ön la!
GRÜNHUT
mérnök, Daák-tór 2. azám
— (Harangszentelés Révfülöpön)
Körmendy József révfülöpi szőlőbirtokos, uz építendő révfülöpi templomnak egy szép barangol adományozóit, amelyet ideiglenesen az ecsóri harangtoronyban helyeztek el. A ha-rnngszcntelésl most tartotta HorviUh József lelkész. Auerbach Hezső ügyvéd mondott beszédei, I-\'ónay Tibor tanító énekkaru pedig énekelt.
— (Iparoskör táncteája)
november 7-én délután 5 órakor. Jazz-zene.
-r (Uj zalai cserkészcsapat)
Zalaegerszegen az intelligens tan u fi fiatalság órcgcserkész-esapalot nliki-tott. A csapat .gróf Széchenyi Islván. K«uét fogja viselni. A tegnapi Cl ikuló gyűlésen megjelent vitéz gróf Teleki Béla főispán Is és a város egész intelligenciája.
— (Hat liter bort megivott, meghalt)
Nagy Pál baléi lakos az elmúlt nai>on 0 liter bort ivott meg egyedül. Utána kerékpárra ült és neki ment egy fának. Súlyos zuzódásokkal szállították be a kórházija, hol ma reggel meghalt. Az ügyészség kiadta a temetési engedélyt.
— (Vasárnap.Ö. u. 4 őral)
kezdetid gyermekeknek táncvizsgát, este felnőtteknek hangulatos koszorúcskái tartok. Szíves pártfogást kér Halm Al\'sz oki. tánctanár.
— (Áramszünet)
Folyó IV) 0., 10. és 11-én, kedden, szerdán és csütörtökön a 111. kir. posla telefonvezetékeinek álalakilási munkálatai miatt, árán.Mentesítjük a kövelkiző utcarészekel: y.én és 10-én Sugár ul, Fő úttól Vörösmarty utcáig, Bozgony iutca, Sugár úttól Frzsébet térig, Frzsébet tér. keleti oJLlala. Fő ul nyugati oldala \'Krzsébet térlöl Sugár utig. 11 én I\'ő ul déli ol.lala CsCn-gery úttól Horthy Miklós ullg, Csen-gery ul, Zrínyi Miklós utcától Fő ulig, Deák tér déli oldala. Zrínyi Miklós utca, Csengery utiól Széchenyi térig. Drávavőlgyi.
— (Budapesti látványosság lett a volt zalai urasági Inas)
Fgyik pesti la|>ban olvassuk, hogy a nagykörúton Látványosság lelt Ku-rucz l.ajos keszthelyi szüleiéiö flalal-ember, aki gróí Batthyány Pálné ha-láláig Zalacsánybun volt urasági inas. Nagy papirláblát hordoz a nyakában, amelyen az van felírva, hogy a löbb nyelven beszélő fiatalember bármilyen munkára vállalkozik. Beszél szerbül, horvátul, románul, csehül, egy kicsit olaszul. Százan meg százan bámulják, körülállják, de munkát nagyon keveset kap. Fzzcl szemben állandóan baja von a rendörökkel, mert felírják csoportosulás okozásért.
— (Iparoskör táncteája)
november 7-én délután 5 órakor. Jazz-zene. •
— (Megllporla a bika)
Dömötörfl Márton 51 éves városi csordás, aki a Honvéd utca 10. számú házban lakik, az egyik bikát akarta élvezőink Közben az állal megvudult és Dömötörfinek rontott. A szerencsétlen csordást ugy nu\'gliporta a bika, hogy löbb lwrdája összelőrt, súlyos sVüIé.civel a mentőknek kellett kórházba szállítani.
— (Hamisan tanúskodott)
Salamon József 48 éves botfai gi^fda (\'.alig József 28 éves andráshidai gazdának állítólag 20 liter bort Ígért, ha ügyében kedvező vallomást tesz. Gálig me^ is tette a tanúvallomást hamisan, amiért most ő került a vádlottak padjára. Hamis tanuzás bün-tetiében mondták ki bűnösnek és 0 hónapi börtönre Ítélték. Salamont fel-mentette a bíróság, mert nem látta bizouyilva a felbujtási. (íalig büntetése jogerős.
— (A székesfővárosi m. kir. pénzügylgazgatóság)
felkéri az igen tiszteli közönséget, hogy aki a címére küldött államsorsjegyet megtartani óhajtja, annak árát a pos la t:i kiírók pénztári befizetési lap
felhasználásával mielőbb egyenlítse ki. Aki a beküldőit sorsjegyet nem kívánja megtartani, szíveskedjék azt a mellékeli portómenlcs küldésre jogosító vábiszboriték felhasználásával visszaküldeni oda, ahonnét érkezeit. Az állami sorsjálék jótékony célt szolgál s aki a megtartani nem kívánt sorsjegyet azonnal vissza nem küldi, a jótékony célt károsítja meg.
Frofwck
Az NTE a kaposvári Turullal Játszik vasárnap
Utolsóelőtti bajnoki mérkőzését játsza i Ihon az NTE. A visszaama-törlzált Somogy-játékos kkal megerősödött Turul egyik legjobb csapata most a kerületnek. Vasárnap 7: l-es fölén)es győzelmet araloll az MSE ellen. Az NTE nehéz ellen félre ta\'ál a Turul csapatában, mely ellen esik teljes tudását küzdelembe vlve számíthat győzelemre. Kezdete fél 3 órakor.
Elölte i/.l órakor Turul II.— NTE II. II. oszt. bajnoki mérkőzés lesz. Bíró: Horváth Lajos. (:)
- A fal fa » rldlí. Bármeanylre t»-kéletea mechanizmusnak látszik »t emberi szervezet, egyre több eszköz került haazoálatba, melyek sokszorosan letOl-mullák hasonló szerveink működését. Különösen érdeke* ebből a szempontból a rádió. Arról la gondoskodik az Orion rAdló, hogy a föld bármoly rf szón lóvó adóállomáat ép oly k onyen ós biztosan búzza ottbonAba, akár egy kózeli nagy adót.
— oVtóbcr 31-ikl ,il».kku megjelent Filléres Divatház hlrdetósóból a pontoa elm kimaradt FelkérJOk olvasótokat, hogy a cég 101 oldalas képe* nagy árjegyzékét atlrgóaaea azereszék be. Ingyen ós bérmentve ktltdl meg a Filléres Divatház, Dudapaal, Baroea-tér 23. az.
fáJuidt? JZimzfaíet?
Efól Irisieiígef od. b»le<)iégl6L v^d o hoooul .msrteitégtt mogoilatl nop.\' Vlgyóizunk, c»olt f.redell hanaul lómpót I
hatóo izakdxle tokben. )tn Upoi I I m • r I • I « 11
Wfk*pvl»J«t. SIEMENS, IvarcIómpooizlóJy [Budopeit VI. k«f, Nogymezó-u\'ca 4. uóm Fólerolal: AEaUnló Bodoperf. V. Rudo«-t4r & Aladdin. Budapatt. Vll Uf. N^Jf-utco 7. uóm
8
ZALAI KÖZLÖNY
1937. november 7.
. •\'•0 . B-ao
. 9.40 . Ö\'OU
a-ao
. 8 00 . S\'SO
Hiikoi .láiill.i U olt l.\'i... q-kkl Tatai ki.kszbrikclt . . . Tatai lojilbrikdt .... Tatai szalonkockaszén . . Tatai gyöneyszén . . . FiayM kocka szalonszén . Kovlcaaiéa la minőségben
Koku ditWa.....
Aprított tűzifa, kevert minősig S-40 BAkkfyartyáa apiitoltla vegyesen 4*20 GyujuUkf. aprogatva .... 4-60
Mindennemű tOzIfa ■utyban és Ölben kapható.
Strém Károly Utóda
Hacker Ferenc,
Sugár-ut 20. Telefon 127.
Fatermelő-, tQzifa , kőszén-nagykereskedő.
\' Egy fiatal leány drámája
Budapest, november 0 A Rákóczi-ut 29. számú ház III. emeletéről egy fiatal leány leugrott, összetört tagokkal vitték a kórházba. Egy pillanatra magához tért, elmondotta, kogy Horváth Emma gödrei leány, többet nem tudott szólni, meghalt. Ügyében nyomozás indult.
A magyar frontharcos küldöttség Párlsba utazott
Budapest, november 6 Takách-Tholway József gróf, a frontharcosok elnöke és kisérete ma elutazott Párisba, hogy a nemzetközi fronlharsos tanácskozásokon a magyar frontharcosokat képviselje.
Véres családi drámát idézett elő a szerelemféltés
Déva, november o Domn lljc gazda nemrég nősült és egy fiatal csinos leányt vett el, akire azonban féltékeny voll és emiatt gyakoriak lettek a veszekedések, A gazda most tettlegességig meni és a megvert asszonyka visszaköltözött szüleihez. A gazda ma utána ment és felszólította, hogy térjen haza. Miután az asszony ezt megtagadta, lelőtte feleségét, majd annak bátyját, apósát pedig súlyosan megsebesítette.
Modern csillárok
hraua lejárata réulatfliatéira.
Kartellen kívüli Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Deuteoh László
csillár-üzletében.
Lecjujabb!!
A budapesti főkapitányság ma déll)cn ielartóztattn Reehnitzer Pált, aki magát világosi báró Bohusnnk adta ki. .Kihallgatása alkalmával be-val"oUa, hogy a szállodákon idősebb hölgyekkei ismerkedett meg, akik öt azután anyagilag támogatták.
A nemzeti spanyol kormány kedvezően fogadta a határozatot a spanyol önkéntesek visszahívására, amit örömmel vett tudomásul, de elvárju, hogy a bizottságok pártatlanul járjanak el.
Darányi Kálmán miniszterelnök ma fogadta I.ázár minisztert, akivel a szőnyegen levő javaslatokat tárgyalták.
Moszkva legujtibb botránya:
Letartóztatták a propaganda-népbiztost és világszép, fiatal felás égét
[.ondon, november 0 Moszkva ujabb botrányról beszél. I elartöztatlák Arsiev volt párisi követ vüágszép feleségét, Flala Verát, aki egy clusgazdug cseh gyáros leánya. A párisi kövelet házassága után Moszkvába hivták vissza, majd a propaganda népbiztosság vezetésével bízták meg. Éjszaka váratlanul GPU emberek mentek felesége, lakására és le-
tartóztatták.
Amikor a férje tiltakozott reggel felesége börtönbe zárása miatt, őt is letartóztatták. Mindkettőt kémkedéssel gyanúsítják. Amikor az asszony apja értesült a dologról, távirati ulon 25 millió pengő érlékü biztosítékot ajánlott fel leánya szabadlábra helyezésére. A szovjet a biztosítékot visszautasította.
m. kir. Államvasutak
menetrendje
Érvényest 1087. ówl október 3-tól 1938. méjue 14-ig. Hacrkanlzsa állomásra érkező él az oaaafl tndaió vonatokról.
_ Nagykanizsa—Budapest déli p. u.
1210 iSzem.vfl 1207 !!0jrv. 1213 jjSzem. v
1211 jSzem.v
124P): Motoz 1201 || Oyv.
KU.I/.Í-1 K..ltlM!j 11*11\' Bp.ili. Vet A vonat BpMlrlIi Bonlir KmiUmJ, K«alr.i
Irt. irV. .rk.íiV neme IAÍ.I || rll Ind.
006 fl\'30 133 6-20 1220 Szem. v. 22-501| 3-04 3-29 4 49
5-44 6-50 6-57 945 I240«) Motor — |l 5-20 5-50 7-28
9-50 11-05 11-30 15-43 1202 Oyv. 7-30 10 10 1015 11-23
1415 15-40 1612 20 46 1212 Szem. v 6-23 1 1109 11-15 1300
17*50 1948 - — 1214 Szem. v. 1410 || 18-28 1855 Wlfl
1645 | 1946 1956 22-40 1208 ,0,y. 20-15 22-55 23 00 0-04
között egész Balalonszent-
») Az 1241. az motorvonat Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy évben naponta közlekedik.
aj balatonboglár—Balatonszentgyörgy közöttszefdán és pénteken, györgy -Nagykanizsa közölt naponta közlekedik.
Közvetlen kocáik forgalmai
Az 1201/1202. sz. gyorsvonatokkal:
egy étkezőkocsi Pragerskoig, — egy 1, 2., 3, o. kocsi Trieste, Venezia, Milano-Vcntimiglla, — egy l., 2. 3. o. kocsi Trleste, Venezia, Bologna, Róma. Az 1207M 208. sz. gyorsvonatokkal:
egy 1., 2. o. kocsi Postumla, Trleste, Venezia, Bologna, Firenze, Róma, — egy 3. o. kocsi Trieste, Venezia, — egy 2., 8, o. kocsi szerdán Abázla—Fiume, — egy hálókocsi 1., 2. oszt. Trieste - Venezia, egy hálókocsi 1., 2. oszt. 1938. IV—8-tól IV—29-ig hétfőn, szerdán, pénteken Abázia-Flume. Az 1219. és 1220. sz. vonatokkal 2. és 3. o. kocsik Budapest déli-Barcs—Pécs, Budapest déli-Zalaegerszeg között.
Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva
1412
1442 Motw ll 8 09 9 43 1029 -7 1427 |j Sz. v.
1442b 8Wó; 1130 12-47 - — 1415 Sz. v.
1424 j Sz. v. 13 49 15 27 1616 - 1413 f Sz. v.
1416 Sz. v. 15-56 17 20 18i0 20"00 1441 ÖSIniutó 1428 U Sz.v.||20 24 ||2I\'43 22 24 - 1411 |Sz.v.
Közvetlen kooslki
Az 1415. sz. vonattal: egy 2., 3.0. kocsi Sopron—Pécs, egy 2., 3. 0. kocsi Wien-Osick között közlekedik.
Az 1416. sz. vonattal: egy 2., 3. 0. kocsi Pécs-Sopron, egy 2., 3. 0. kocsi Ősiek—Wien közölt közlekedik.
Az 1411—1412. sz. vonatokkal egy 2„ 3. 0. kocsi Zalaegerszeg- Budapest déli p. u között közlekedik. K
[ N»nk»i- j b
| Máról Mul II
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Barcsra || Fiatra
wrsrr;—rsrt-^riHrw
2114 | 81. v. I! 13 50 ! 16 11 17 45 2419 :| Sz. v. II 2021 ij 2 J07 1 23 40
i m
1271 Sj.V.\'(\'
TI
2413 ll Sz. v. 2151 | Vcgy.
nSS II Brarfl II
" ll "fíUT 658"\'
11 54 II 13 43 II 1546 16 50 | 1921 | 2153
Köav.tl.n kooatki A 2413. és 2414. ai. vonatokkal egy 2, 3. oszt. kocsi Péca-Sopron, egy 2., 3. oizt. kocsi Oaiek Wien között közlekedik. - A 2420/2451 •z. vonatokkal Budapest déli—Pécs között egy 2, 3 oszt. kocsi.
Nagykanizsa—Gyf kényes—Kaposvár—Budapest Keleti pu.
\' K.nltsiril-—-—1--—
Indul
114/
«42 f 5<

"•ni I
«■ | kp. érk. 12Í), ii\'ü j ""j
I.. ft
KfiTSz-y. 25
üpest .Kanizsára
ind [I i* | érk.
23 00 .1 7-2/ "H 03
A 2442/2447. sz. vonat közvetlen vonatrészt visz Nagykanizsáról Oyékényes-Kapoayáron át Budapest-Keleti pályaudvarra.
V Nagykanizsa—Murakeresztur—Kotor iba
Nagy ki I zsáról I
Qyors Oyora Vegyes
0-27 11-40 7-15
Trleste |Ventim.Róma | M.-Kereaztur
Qyors Qyors Vegyes
Honnan ? || Nagykant-
11 zsára érk.
Trieste f ,s 20 Ventiin.Rómaj 18-21 M.-Keresztúri 1158
A 1208/1207. és 1201/1202. sz. gyorsvonatoknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mint a
Nagykanizsa—Budapest viszonylat alattiak. Az 1292/1297. sz. vonatokkal csak 3. osztályú kocsi fut Murakereszturig.
Személyvonattal Murakereszturon át Jugoszláviába utazóknak Murakereszturon át kell szállni a magyar vonatokról.
A magyar személyvonatok közUI Murakereszturon csak a 2420. és 2414. sz. vonatoknak van azonnal csatlakozásuk Kotoriba—Csáktornya (Cakovec).
ÓVJA SZEMÉTI
________... .. . i ma
■i«mUv«i*t lá»M«r-«MkU»l
Legmodernebb optikai gépekkel ti mérd-mflsierekkel felsierelt Qiememben bármilyen egysierO és komblnilt nemüveaet méltányos Aiban késsltek és javltok. — Siemorvosl receptet »«ak»i«rüen elkészítek. Eredeti Zeiss punktál-lenoaók.
LAimérók. hdmérdk, bor- és mustmérdk.
ZSOLDOS GYULA
íriwtittf, iksicrész fa Iátazerászmeiter,
Ffl-nt 8. (a Korona-siéllodéval jiemben). óra és éksier nagy vélasitékban. Elismert precli óra- és éksierjavltómúhely.
Naptári November 7. vasárnap. Rom. kat Engelbert. Protestáns Rezső. Izr. Klszlov hó 3 — November a hétfő. Rom. kat Gottfred. Protestáns Gott-frled. Izr. Ktszlev hó 4.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg a ,Feketo sas" gyógyszertár ós a klskanlzsat gyógyszertár.
G«ifflrdfl nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egAnz nap nőknek! — Minden vasárnap délután 5 óráig nyitva.

MUl<
hogy üzletét is árucikkeit eladásra kínálja. De

eljut és a hirdetései utján naponta ajánlja az ön üzletét 30.000 embernekI

Az összes u] rádiókat összehasonlíthatja nálam.
Csere,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANiTAL
rádió- .purtüllltAb.n
Fö-ut B. az \\
■jr
1937. november 7.
ZALAI KÖZLÖNY
Szenzációs
P 225-P 285.—
Hálószoba:
7 darabból
Jobb díszesebb teleháló 7 darabból .
bútorvásár!
Kombinált szoba:
ízléses kivitelben, * 1 "11 . modern kárpitozással r TfiJ*
Ebédlő:
1 kredenc 1 vitrin 12 darabból 1 tálaló
1 nagy asztal vendóglappal 6 darab modern szék
2 foteuill
p 495 -
Konyhák minden színben, modern kivitelben, nagy választékban.
Tervszerinti rajzok után rendelésre is berendezzük lakását a legmodernebb Izlésfl kivitelben - Minőséget cégünk félévszázados fennállása garantálja.
Tekintse meg mintatermeinket vételkényszer nélkül!
KOPSTEIN BÚTORHOZ
Nagykanizsa
Horthy Mtklós-nt 4.
Akit a legsaebb nö szeret
Mexikói regény
21 Irta: BalAis jóxaef
—s Dehogy. Nagyon kedves volt és én már ükkor tiidtum, hogy a maga titkárnője leszek, csak más formában, mint ahogy azt maga elképzelte.
— Most\' már értem. Szóval, már hozzá is fogott. És mivel fizessem inon a szolgálatait?
— Ha meg lehet őket fizetni, akkor nincs értékük. Szót kell fogadnia, ez nekem mindennél többet fog érni, mert sohasem fogok magától olyant kívánni, ami leheleden.
— fis mi késztette erre az elhatározásra? — kérdczle a bankár egy kissé gyanakodva.
— Nekem tulajdonképpen nin.-s senkim. Apáin és barátja nem társalgók, a fiatalembereket nnom, mert érclk-nck. Maga jó lenne nekem pajtásnak, l\'gy éi zeni, mintha a bátyáin lenne és ez olyan jó, — felelt Mary őszin-tén. — No, de most már menjen, mert talán nagvon várják valihol és még meglépik, ha nagyon elkésik, különösen lm megtudják, hogy nekem udvarolt.
— Jöjjön, menjünk u telefonhoz. Mindent lemondok mára, azután elmegyünk valahova. Szerel táncolni?
— Nagyon I — vallotta be a lány. — l)e akkor ál kell öltöznöm. Menjen be addig és nézze, hogyan veszekszik apa és Halton. I)e ha nincs kedve hozzá, várjon meg a kocsijánál — és elsleletl.
Olrigh elmélázva nízell utána és éleiében most először gondolt arra, hogy jó lenne liz évvel fiatalabbnak lenni.
Mary pedig dalolva vette Tel a legegyszerűbb ruháját és semmi ékszert nem tett magára. l)c rózsásan villanó habrehér bőre ugy ragyogott a fekete ruha mély kivágásából, mint egyetlen darab óriási drágakő.
- Előbb a kikötőbe viszem. Meginvitálom magáuak a yuchlomht, a
melyen néha-néha eltöltök egy vasárnap délutáni és éjszakái. — fis elroboglak. Aine.te a kocsi elhuiidt, mindenki nyújtotta a nyakát és kíváncsian nézte, ki az a szép nö, akit Olrigh visz a kocsiján. Ma még senki sem ismerte.
- Ott van az én kis hajóm, — mulatóit ki a vizre Olrigh, amikor a parira érlek. — Majd ulasitom a kapi. lányt, hogy magának mindenkor álljon rendelkezésére — és si|>ot véve elő mellényzsebéliől, belefuji.
Motorcsónak indult cl a luijó mellől, majd jelentkezett u kapitány. A bankár l>emulatla Marvnak, meg. mondta, hogy a miss szabadon rendelkezik a hajóval, tizulán a város felé indultak.
— Ha maga azt hiszi, hogy én hajlandó vagyok maga nélkül a hajóra szállni, akkor nagyon\' tévedi — szólalt meg Mary.
— Nekem nagyon ritkán van időm, — sóhajtott fel a banákr.
— Szegény ember. Mindent meg tudott magának szerezni, csak időt nem. Nahát én a maga egész tehetségét nem veszem scmtolibe addig, amíg nem tud magának Időt is sze-rezni, mfrt én nagyon sokai akarok magával együtt lenni. Találjon ki egy olyan ügykezelést a bankjában, amely megkönnyíti a maga dolgát.
Igyekezni fogok utasítása szerinl megoldani a dolgol. Paratusol még valamit titkárságod? — tréfált a ban. kár.
Amikor a lány Olrigh karján belépett a klubba, mindenki köréjük tolongod.
— Mary l.iggins gyéniántbányatu-lajdonos, — mulatta be őt, azután rögtön hozzátette: — nincs üzlet, táncolni jöttünk I — és a télikertbe ve-zelle Maryt. — Van itt egynéhány nagyon csinos é> nagyon gazdag fiatalember, — jegyezte meg táncközben Olrigh. — Majd ha leülünk, bizonyára [elkérik fiiagát.
— I\'áradt már? — kérdezte a lány.
— Szó siucs róla, én akár reggelig is
birom, dc tr-\'m akarom mligál teljesen lefoglalni.
fin pedig teljesen le akarom magát foglalni, ha már idehozott. Engem nem érdekebiek az urak és maga nem fogja a többi hölgyet megtáncoltatni, mert látom, hogy itt ugy sincsen jobb táncos, mint maga — felelt Mary nevetve.
Szünetig táncoltak egyhuzamban.
— Most eszünk valamit. Jó? — ajánlotta a bankár.
— Igen, de nem itt. Nem akarom, hogy megrohanjanak bennünket, mint az előbb. Kimegyünk valami nyilvános étterembe, ahol nem luiborgat ben-■lünket senki.
A hajlongók sorfala közöli mcnlek ki a teremből. Kgy étteremben ctlck és itlak egy pohár könnyű bori, azután Mary véget\'Velett u mulatságnak és szigorúan a lelkére kötötte Olrigh-nak, hogy azonnal menjen haza aludni.
— Halló, Olrigh I — csicsergett másnap délután Mary a telefonba, — liz perc múlva rajiam a sor!
— Jövök! — Telelt Olrigh habozás nélkül és otthagyta á bankói mind a két zsúfolt előszobával, ahol u rá várakozó ügyfelek szorongtak.
— Még ketten vannak elöltem, — fogadta Mary. \'
Végre odaállhalotl. Vezényszóra előkapta övéből a pisztolyát\' és szinte szünet nélkül adta le az öl lövést Valamennyi talált, l\'tána a csendőrség mesterlövésze következelt, aki szintén minden lövéssel talált.
— Első miss Mary Líggius, második Alcosta y I.ibera, hét másodpere késés? el, — közölte a hangszóró az eredményt.
— A többi nőm érdekel, gyerünk!
— szólt Mary és elindult. — Mosl Jel-megyünk a hajóra, meg akarom nézni közelebbről. f
— Nem marad .itt a dijosztásra?
— csodálkozott a bankár,"
— .Minek? A többi már nem érdek-kcs! — vetette oda Marj nevelve.
[Folyt köv.l
Diófarönköt
legmagasabb napi áron vásárol mii
□UKAsz FERENC
lakcrcskcdő Nagykaniisa.Magyar-ii. 106. Bavá.Afl&k.t f.lvMi.k.
— K.tollku.ok I
Mindenkinek köli\'U\'sságe egy pengfa egyházközségi kutiurhál-borsjegyct venni I \\
h.fy
Príma iőI, kötött blutok
már P 5.20-161 Príma lárli pulloverek
már P 4.S0-M1 Príma I* II kalapok u as össxea dlvatumekben
már P e.BO-t&l Príma meleg lérll Ingek
már P 4.40 töl Fírll esőkabátok
mir P 10.BO-tól Egy próbavásárlás meggyőzi önt Is áruim megbízhatóságáról és áraim mérsékelt voltáról.
Brónyai Divatház
Horlhy Mlklós-al 1.
10
BALAI KÖZLÖNY
1937. november 7.
AZ EMBERI ÉLET CSO-fe>DÁI: Csodagyerekek. A lángelme balszerencséje. Modem matuzsálemek. Tudósok kísérletei önmagu-kpn. Az utolsó emberevök. stb. stb.
AZ ÁLLATI ÉLET CSODÁI : A kaviáros kenyér elmélete. A méhállam. A polipok robbanó fegyverei. Miéit öltögetl nyelvét a kigyó ? Hogyan kölU>íKöd-nek a madarak? Meddig élnek az állatok? Fémeket rágó rovar. slb. stb. AZ ELME CSODÁI: A perpetuum mobile. A boszorkánytéboly. A pokol helysinrajza. Drágakövek varázsa, stb. stb. REJTÉLYES CSODÁK: l Wagner és a 13-as szám.
A prevorsti látnoknö. Gon-I doíaMvasás. .Ezt már át-■éltem egyszer*. Jósló ál-Fmok. Kísértet Hydesville-M ben. Csalók a szellemek birodalmában, stb. stb.
Néhány fejezeteim FArat—Moashowahl
AZ ÉLŐ VILÁG CSODÁI
dmü »o»t megjelent könyvéből.
Ára 6 pengő. Megtekinthető minden könyvesboltban. SINOER £S WOLFNER KI ADÁS A
Asztalosmesterek I
Ott vegyen enyvezett lemezt, ahol
Csobnyay lemezt
kap, mert az megbízható I
Lerakat: mi
Epplnger I. éa Fia.
Kerékpár-igazolványhoz
átlátszó
Celluloid
tok,
amely megvédi az igazolványt/
kapható:
SZABÓ ANTAL
sportüzletében.
APRÓHIRDETÉSEK
ApiOhlrdcMt dija valárnap é> ünnepnap 10 aiólg M Iliiéi, mlndan további uó 0 Iliiéi, hétköinap 10 iiólg 60 miéi. minden további uó 4 fillér.
Asstátaxl és bérautó, uj áramvona-nalas, legszolidabb árban rendelhető Kaul-mann Manónál. Telefonállomás 228. 2568
Legújabb rendszerű folytonégő kályhák, románcoiott aaxtaltflBhalyak iingy vllasztékban, legolcsóbb árban kaphatók ■ohl«aiuo*r Byula vaskeres-kedönél, Szarvsa épület. 3107
Háromszobás magánhii eyűmNciöB-sel azonnal kiadó. Érdeklődni lehet Kinizsi-utca 8. alatt. 3392
Sxattar cirkulációs hfifokaxó árban, kivitelben, teljesítményben: sienzáclós I Díjtalan fütés-bemutató Sflilel vaskeres-
kedésben.
3376
HauNált ruhát vestek éi eladok, hívásra házhoz megyek. Márkus, Királyutca 31. 3128
PING-PONG cikkek:
labdák, utak, MUk, aaaleaek
ÍBflSSUT mérnöknél, Diák-tér 2.
FérflrutiAk, sapkák. felWtök iegoi-cióbbak Lldilinel Nagykanlzaán is Le e-nyén (Bóbica). 3189
Mielőtt .liNiaUkal csináltat, kér|en árajánlatot JerauBektól, Eriiébe! tér 18.
3220
FillArekArt fúlhat naponta, ha IU ir-ká yhát ía Itlréazpoit Vajda ak.áéab.a vásárol.
réizpor-ká ybát_és mrész]
Papírhulladékot napi áion vásárotok Szegó Mór, Eótrta-t* 2 3306
Kórmól-utca 8. az. háx aladó. —
Bővebbet Zrínyi M.-u. 2. 3316
Kit egymásba nyiló elegáman bútorozott különbt járata aaafaa lurdóazoba haaz nálattal nov. 1B re klaóó Csengery-ut 9.
3348
Bakkfaháld teljes garantált tiazta, azonnal eladó. Wlaulta Oyula u. 2. 3391
ElBórendil Bajái termésű
kereoaenyi asztali bor
literenkint kapható Böhm Józaet bortermelőnél CMnyery-at 19. alatt.
Hölgyeim I Legújabb, legizebb kAal-munkám int Akat iillérekért elór.lzol Bóhmné, Zárda-utca 8. 3399
Klfutóllut és laányt felvessünk. — Singet Józael é» Táiaa. 3398
Oőböly trAgya eladó vagy szalmáért caerélheló. Horthy M.-ut 59. 3Í00
Ügyei baJArénS, azonnat leivesiek.
Sugár-ul 18 , udvat. 3102
I aj 14 aaArf Awal, piaci állvány (sátor), 2 szekrény él egy gyermekágy eladó. Brónyai Divatház, Horthy M.-ut 1. 3(03
■ agA
szobát keresek, igére.
kereiztény hölgynél diszkrét \' Clmel .Jól llzetö- lel-3407
Nfitdlvataxalonomat megnagyobbítva Horthy M-ut 6. sz. I, em. heivez-tem ál. Kovács Antii. 3408
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanlzaán. Felelős kiadó: Zalai Kázaly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 azám.
MARGIT FÜRDŐ
Csengery-ut 19. Márvány kádfürdők Tyubaxamváijáa
JT Nyitva atladaa nap. 1
Vízvezetéket
Czvetkó Gynlával
aosi szereltessen.
Már I.J OalatOnkban Altunk m nagy-haoaO «o«6UaŐNaég randalkaaAaAra i
diwütretikOlök
HORTHY M.-UT 1.
DIVUTÖVEK
HAMBURG
jUuajK BÖRÖNŰÖS
BŐRÖNDÖK
a legnagyobb válasxtékban, a legolcsóbb áron
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóviz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Ai ön szállodája ludapaataa a
Corvin Szállodai
Budapest sslvében, a Nemzett Silnház mellett: VIII., Csokonay ulca 14. — Tökéletei modern komfort. — Folyóvíz éi központi ftltia minden szobában. - Budapest valamennyi villamos vaiuta és au\'óbusra a hotel közvetlen kőidében. Egyágyas ssobák már 5 pengőtől, kétágyas axobák 6 pengőtől, teljea pensló 6 50 pengő. 27S7
ágyioll, pehely
kelengyék. penziók, szállodák részére intézeti párnákhoz higiénikusán kezelve olcsi árban
Fehér fosztott libatollat
kilónként P 3-00-Órt,
egy jobb minőségei S.SO-ért szállii 5 kilós poitacs magban bérmentve utánvéttel
ROSNER Elüli inloll-Uni. KíiIiiIíIiiiWm.
Moat kall [olrnknl a
bernyóenyv-gyflrflket
a oyQmBfoafákra, hogy a nagy-6a kis araszolok, rügytúrók lepotó-zée; más kártékony rovaroknak be-bábozáa ós átlelelés cóllából a gyümölcsfákra jutáBát megakadályozzuk A gyümölcsfákon levó sebhelyeket, csonkokat éa vágási íelüloteket kenjük bo mlalöbb
vértelB-kátránnyai,
mert ezek a legjobb buvó-helyel az áttelelő rovaroknak.
Oyümölc8favédelmi szerek
drótkefék, fakéregvakarók
beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, nővényvédelmlaxerek, xaák, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A biróságl palota mellett. Telelőn 130.
mukiiluiilltkl liiíkin llllilii
MENETRENDJE
érvényes 1937. Október 3-tól.
EraaAbat-tAi^- VaautAlloMAa
Vaiutállornáira Erzsébet-térre
445
62Ü M
7 BB 1
92» 11-10 § £
13 80
13 50 a 3
16\'34 « •
17 25
18 25 3 M
2005 C J<
21 45 s «
2315 8
2350 M
>
Letenyei menetrend
L.tMiylril Imi. B 45 Nigykaaütir* irk. 7 56
H.|ykuinlrAI Ind. 1400 L*l*nyir« 4fk. 1610
Kanizsai érdekekért csak a kanizsai sajti szüli sikra!
A kanizsai sajtót a kanizsaiaknak kell támosatnluk!
Nyom. a UplulaJdoDOs MzganUdjjj ftt, üuWnlWí Nyomd* fc ÜÍIiatal Lapkjadó YUklaU kSjiyWomdíJúbiio Nagykanizsán. FeleUSs üllatv. Zalai Károly.
77. Évfolyam 253. szám Nagykanizsa, 1937. november 9 kedd
Ara 12 Hll.
ZALAI
POLITIKAI NAPILAP
Sintajj^ és UjutóUrjtal! FM 5 szia.
■ni-1111 bOUuap déMáo.
Feleifis szerkesztő: Barbarlts Lajos
blöitzclési Ars: egy hórs 1 ptugS 40 Bllé Szerkesztőségi és ClsdóhlTStsll UHoo, 78. s
A rendőrség őrizetbe vette
a kiskanizsai nyilas-vezérkart
K/fkfin/zsAn, a Pivári-utcában, felrobbantották a kanizsai nyilas-újság szerkesztőségét
— Házkutatások Kiskanizsán — A nyilas-újságot a rendőrség lefoglalta és elkobozta
— Sárváron nyomtatták a zuglapot — Fiatalkorú is volt az öt őrizetbe vett nyilas-
vezér között
Tudott, vagy nem tudott Festetics gróf az engedély nélküli zuglap-inditásról ?
A kiskanizsai nyilas-bonyodalom lovább folyatódik, sőt amikor e so-rokal Írjuk, botránnyá fajult. am?ly lye\' már a nagykanizsai rendőrka-pilányság is foglalkozik.
Mint a Zalai Közlöny legutóbb megírta, a dégi nyilas gróf a mu\'l napokban felkereste néhány kiskanizsai párlhlvél, hogy menthesse, ami még menthető. Ugyanis Szal>ó Gyula álpárlo\'ásával a Festeticsmozgalom kályul>a jutott. A kiska-nizsalak ugyanis nem a 10.000 magyar hold mellett >népi politikát* folylató gróf miatt lettek a Németországitól Importált zöld ing hivei, hanem kizárólag Szai>ó Gyula szervező munkájának folylán.
A gróf Kiskanizsán
Gróf Festetics egy kiskanizsai
magájnházljan jött össze mintegy •10 60-re zsugorodott .táborával,« akik előtt »megadta« Szálasiéknak a vezéri válaszl. Ez a vá\'asz nem nagyon nyuglathatta meg a párthíveket, mert amikor a gróf a kiskanizsai értekezleten .elintézte* Szálasil, utána a nyilasok kiskanizsai Feslelics-csapatából egész sor párllag ugy távozott ei, hogy végleg bucsjl mondóit Festellcsék tanainak.
Valószínű, hogy a dégl gróf i\'yen körülmények közöli nem szerepei löbbé Nagykanizsán. És valószínű, hogy a Szálasi-párt ls rövidesen hasonló sorsra jut és rövidesen ismét béke és nyugalom lesz Nagykanizsán.
Szerkesztőség a Plvárl-utcában
A dolgok i\'yelén való fordulásába azonban sehogyan sem tudóit belenyugodni a Feslelics-párt, akinek fialai oroszlánjai mindenárun «ze-re|>elni akarnak a nyilvánosság dőli és megirigyelték Szabó Gyula vezéri szerepét. Ez a fiatal gárda elhatározta, hogy nyilvánosságra lesz szert és lapot indít. Kl is osztották egymásnak a szerepet. A Halai keneskedősegéd, Szereez László a vezért szerep mcüclt a .szerkesztő* babérjaira is vágyolt. Nem törődött a/.zai, logy éppen a túltengő destrukció és folyton erősbödő nyilas-agltáció éppen mos* arra készlelte a magyar l^lpoUtika frontjait, hogy külön novöHát követeljenek a zugsajtó röpiratai és azoknak feíeWlen szerkeszti el\'en. És mialalt a minisztériumban szövegezték a zugsajló eik-ni novella szakaszalt, addig Kiskanizsán a Pivári utcában szépen berendezkedett a .szerkesztőség* *
A .Nemzeti Harc* az utcán
Szombalon délután meg is jek-nt
Nagykanizsa utcáin is .Nemzeli Harc* elmen. A büszke lapfejen olt diszlett: »Feielős szerkesztő Szereez László *
Az uj nyilas eszme-szü\'eményről azonl>an csakhamar ludomási szer-zetl a rendőrkapitányság egyik dc-tekllvje, aki egy példányt Ijehozotf Kiskanizsáról és temulalta.a bűnügyi osztály referensének, Zágo-nyl Gézának, aki pedig azonnal jelentési tett a kapitányság vezetőjének, Krasznay Pál rendőrtanácsosnak.
Megállapítási nyert, hogy a nyilasoknak sem lapengedélyük, s.-m kolportázs-joguk nem voH. Kiadá-sávai főként az. vo\'l a céljuk, hogy a gyanútlan és jámbor kiskaui sal ka\'olikussággai elhilessék, hogy a nyilaskeres/.l nem á\'l cllenlétlien
katolikus egyházzal. Minthogy
Htolták az egész kiskanjzsai nyilas-vezérkart a ka|>itányságra, ahol őket az ügyeletes Rácz Gyu\'a fogalmazó azonnal kihallgatta.
Előállították a következő .pártvezetőket és .szerkesztőket* :
Szenecz László 21 éves kereskedősegéd,
Kőszegi islván 26 éves szabósegéd, ^
Varga József 25 éves szeljem! inségmnukás, Paur 26 éves clpészmesler és egy fialalkoru. Klhaligalásuk vasárnap délo\'őlt is tartott, amikor Krasznay Pál rendőrlanácsos személyesen ls fo-ganatosllolta azt. I
„A gróf tudott róla?" — „Igenl"
Szereez Pál, az újdonsült .vezér* a rendörtanácsos elölt is megpróbált tiszteletlen hányivetiséggcl viselkedni.
A nyilasok a vallomásokban beismerték, hogy ők adlák kl az .újságból, de nem tudták, hogy ehhez iapindilásl engedély és terjesztési engedély is ke\'1 (!) Jóhiszeműen járlak el, voU a védekezésük.
— Mát Festetics gróf tudott a maguk jjság-mozgalniárót ? kérdezte lölük Krasznay rendőr-tanácsos.
— Igen, hogyne tudott volna! — fele\'lék azok.
— Nem hiszem, hogy gróf Feslc-llos, aki törvényhozó, tűrte vagy megengedte volna, hogy maguk törvénytelenséget kövessenek el, — vá laszolla a rendőrlanácsos kemény hangon.
Majd Zágony Géza fogalmazó és Temessy deteklivfelügyelő hallgat-la kl a nyilasvez.érkai t. Valameny-nyien (kivéve Szereez Lászlót, aki mindvégig a .vezér* pózában lel-sz.elgell magának) meghunyászkod-lak, amikor megtudták, 1iogy mivel büntetik cselekményüket a fennálló törvényes rendelkezések.
Zágonyi fogalmazó részletes jegy zőkönyvet vett fel mind az öt c\'ő-áliHoll vallomásáról, majd beter-jeszíelle azt a kapitányság vezetőjéhez.
A fiatalkorút szabadlábra engedték, a többi az flgyész-] ségre ke^OIt
Krasznay tanácsos a fiatalkorút még vasárnap hazaengedte, de Szereez, Kőszegi, Varga és Paur tovább is a rendőrségi fogda lakói maradlak. (
Ma, hétfőn délaiölt a rendőrség a nyilnsvezérkart az 1011. évi XIV. te.-be ülköz.ő cselekmény miatt át-kisértette a Vir. ügyészségre. A négy nyilas álkisérletése nagy fcHünésj kellett.
A törvényszék vizsgálói i\' ája dönt további sorsuk felelt.
A "nagykanizsai rendőrség, mint a történtek mutálják, erélyesen non det teremt a nyiias-dzsungellxm. Valóban legfőbb ideje. 4018-ban ls igy kezdődötl. Akkor a vörös volt az uralkodó szin. Nemzeti lanács a jelige. Ma a barna és zöld az uralkodó szin, nemzeil szocializmus a jelszó. Vigyázzunk ! A ka\'oUkus anyaszentegyház már kimondta a nyilasok fe\'ell a verdiktet, amikor analémál mondott feleltük.
(B. R.)

Öt kérdés
Öt felelet
Darányi miniszterelnök válasza a zugaajtótól a külügyminiszter távozásai* terjedő aktuális belpolitikai kérdéselve.
Kaposvár, noveml>er 8 Kaposvárott kérdést intézlek Da-
__________ ........................ ányi miniszterelnökhöz több ak-
nzonban a Szentatya és az egyház- tuális problémára vonatkozóan.
nagyok ezl a kérdést már eldöntötték, a kiskanizsai védőbeszéduek gyakorlali foganatja legalább is erősen kétséges.
uj sajtótermék Kiskanizsán, majd Házkutatások Kiskanizsán, a nyilas-vezérkar a rendőrségen
Krasznay Pál rendőrtanácsos azonnai inlézkedelt. Még szombaton déiuíán delektiveket és rendőröket küldött kl Klskanizsára, akik a Sárváron nyomott és onnan Kanizsára küldölt nyiias-ujság minden íeltaiálhaió példányait lefoglalták.
Több házban házkulalást tarfotlak a nyilas-ujság után, igy elsősorban a Pivárt utcai »*zerkesztőség«-i>en. Sikerült mintegy 600 példányt lefoglalni, elkolíozni és a rendőr-kapilányságra leszolgáltál ni A kutatások jtán a detektívek beszál-
-- Igaz-e, hogy a kormány nem nyújtja be a sajtójoj rendezéséről szóló lervezelet ? — hangzott első kérdés. •
- A javaslatot főképp a", ellenzék kivánía. Mi elkészilettük azt, semmi okát nem lálom, hogy azt ne nyuj-lanánk be ! — mondotta a miniszter elnök. >
A felsőház reformjáról érdeklődve kijelentette :
— Ili az ellenzék kívánságát még nem ismerem, csupán egy szónokul hallottam nyilatkozni, a többiekre
kedden kerül sor. Hogy ez. a kívánság mennyiben lesz. hpnoráihaló, arról természetesen még njem nyilat kozha lom-
Arra a kérdésre, lesz-e j^cllm a felsőház és a választójogi törvények közölt, kijelentette :" -
— Már meg ls van, mert ti\'válasz-lójogi lervezel csak a felsöháad reform elfogadása után kerül a Ház elé. Az U kívánság ls elhangzóit, hogy a két ja\'vaslal egyidőLen /ép-, jen é!ell>e. Hajlandó vagyok ezt megfontolás tárgyává tenni, d<í még nem döntöttem.
A választási agitáció szigorú rendezéséről kérdezték a min^ztet\'J elnököt a továbbiakban.
BALAI 1C02L0NV
IM7, nowmbtr 9.
Havi Siz pengőért elsőrangú uj Írógépet vásárolhat vagy béreibet
ujrandaxarfl propaganda-akciónk karalén belül.
készpénzben térítjük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! COMTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakala:
Scbless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen,
— Valóban szó van a demagógia féklelenségének megfelelő eszközök kel va\'ó lehetetlenné tételéről. A> cél a közrend megóvása, minden visszaélés megakadályozása és minden olyan mozgalom megakadályozása, amely a választás tisztaságát vagy a köznyugalmat megzavarhatná. " v
A Kánya Kálmán távozásáról elterjedt hirek is szóbakerültek.
— Egy újság irt errőí, — mondta a miniszterelnök. — De magam sem értem, mert semmi okát nem látom annak, hogy távoznia kel\'ene.
A berlini utrói szólva kijelentene, hogy \'november 20-án megy Kánya külügyminiszter társaságában Berlinbe, aho\' megtekintik még 21-én a berlUui vadászati kiállítást is, amely a magyaroknak nagy sikert hozóit. i


Az éjszaka többszáz rendőr és detektív véglgrazziázta Budaj>estet: összesen 503 eml)ert állítottak elő, hogy állampolgárságukat kivizsgálják. Közülük 331 kü\'földi engedély nélkül tartózkodott Budapesten, 29-el őrizetbe vettek és kiutasita. nak. t
Makray Lajos Nyíregyházán a faji politika ós az "idegen Avatkozás el\'en beszélt a kereszténypárt zászlóbontó nagygyűlésén.
A7. ellenzék Szikszón Farkas Géza beszámolóján vonult fel. Eck-hardl Tiborral az é\'en az összes szónokok az országbomlasztó felforgatás el\'en beszéltek. i A Budapesten tartózkodó l>elgn eucharisztikus bizottság elnöke, J. Meeus atya kijelentette, hogy a belgák tudják, hogy Magyarország nem csak a paprikás húsok hazája és ez annak a 28.000 magyar gyermeknek köszönhető, amely Belgium ban nyaralt és amelyeken keresztül a l>elgák megismertéka magyarokab és Magyarországot.
Rugonfalvl Kiss debneoenl egyetemi tanár goromba támadást inté* zetl a legitimizmus ellen, amelynek során .butáknak és hülyéknek, nevezte a legitimizmus hiveit. Az Aj>-ponyl Albert társaság most nyílt levélben vonja felelősségi-e a támadó professzort.
Vasárnap óriási tüz volt a pesti Honi Faipar rt. telepén : a " kár 170.000 i>engő.

Dr. vitéz BodrogbbOzy Zoltán kanizsai előadása
Ünnepi keretek közt megnyílt az Irodalmi és Művészeti Kör liceális előadás sorozata
maradt, személyes tulajdona. A szivével is fogadta őt Nagykanizsa, ahol pedig nem könnyű a szivekéi megmozdítani.
Ma már elszórnvűködík az ember, aki nem élte át és hallja, hogy milyen józan Ítéletet, előrelátást, bátor gerincet és sokszor fizikai értelemben vett veszélyeket is jelentett a közporond szolgálata azokban az idöklen, amikor a háborús összeomlás után tovább lendült a sorskerék, az ijesztő bizonytalanságok sodrában, .Magyarország fe lett.
Bodroghközy Zoltán ezekben az években volt a nagykanizsai közvélemény irányilója, harcos közéleti tényezője. A Zalai Közlöny felelős szerkesztője volt, akkor, amikor sorsdöntő volt a sajtó irányítása a nagy összevisszaságban tapogatódzó várost |>ol-gárság további életének kialakulásában. Nagykanizsa ma is büszkén hivatkozik arra, hogy a társadalom békéjét, a polgári munka rendiét itt aránylag a legkevésbbé zavarták meg ezek a vészterhes idők. S valahányszor ezt emiilik, mögötte mindig kigyullad az emlékezés es hála egy-egy kis sugara Bodroghközy Zoltán neve körol. Hogy akkor Nagykanizsa nem veszítette el a fejét, hogy nem ragadta magával a nagymértékben természetes visszahatás és sokesetben féktelen bosszúvágy, abban oroszlánrésze a Zalai Közlöny mértéktartó magatartásának, Bodroghközy Zoltánnak volt. Olyan szolgálat ez, amit nem lehet elfelejteni. S hogy Nagykanizsa nem felejtette el, unnak tanúbizonyságát adta vasárnap, amikor vitéz dr. Bodroghközy Zoltán miniszteri o. tanácsos, másfél évtizednél több idő után, az Irodalmi és Művészeti Kör hivő szavára újra eljött Nagykanizsára.
Hullottunk már ünneplést sok elő-adás után, a nagykanizsai városháza ragyogóra gyulladt dísztermében. I)e az a szemekből sugárzó, szivekből áradó szerelel, amivel a kanizsai közönség vasárnap este ünnepit, Bodroghközy Zoltánnak, a megismerése és munkássága nyomán Nagykanizsán
Vitéz dr. Bodroghközy Zoltán vasárnap a déli gyorssal érkezett Nagykanizsára. Az állomáson dr. Králky István polgármester, Szakáll Gyula piarista tanár, az Irodalmi Kör elnöke, Kelemen Ferenc bangigazgaló, dr. Hegyi I.ajos főjegyző, a Kör társelnökei fogadiák.

Este (( órára zsúfolásig meglelt a városháza díszterme. Ott volt a város vezető intelligenciájának onnepi együttese.
A terembe lépő előadót lelkes ová-. ció fogadta, amikor helyet foglalt az emelvényen a polgármester és a Kör elnöke között. Ahilatos hangulatot teremlett a Kör Vegyeskara, amely Kclting Ferenc tanár vezénylésével a Hiszekegy.gyei nyitotta meg az ünnepi műsort. Utána dr. Králky István polgármester üdvözölte Bodroghközy Zol-tánl. Meg-megujuló ünneplés közben ismcrlep.e kanizsai ünneplésének értékét és jelentőségét. Kifejtette, hogy miiven szükség volt azldőlájt a sajtó tekintélyének uj megala|>ozására s liogy ezt Nagykauizsán, sok zür-zavar után, Bodroghközy milyen korát meghazudtoló érettséggel, nagy intellijjen-ciával, url egvéniségével, a pillanatok fölé emelkedő bölcs mérsékleti, céltudatos határozottsággal végezte el. Dörgő lapsvihar közien elmondta a nolgarmester, hogy Nagykanizsa nzóla is büszkén vallja magáénak Bodroghközy Zoltánt, szeretettel és megbecsQ. léssel kíséri figyelemmel pályafutását.
Bodroghközy Zoltán Kanizsa-szeretetéről tanúskodó szavakkal válaszolt az üdvözlésre, majd megkezdte egyórás előadását.
Női kabátok
és
Angliának újból kél koronás király vendége van: Boris bolgár király után Oyöpgy görög király is megérkezett Londonba.
Metaxaa miniszterelnök vasárnap bejelentette, lK)gy Görögország fokozatosan áttér a korporációs rendszerre és telsoroltn a megvalósitaudó reíormo-
M-
szőrmék
nagy választékban
iini M és lár
r ff \\
Az előadás elme volt: «Jobbágy ősök és szabad ivadékok..
Ismer telte Magyarország gazdasági, szociális és kulturális helyzetét a jobbágyság felszabadítását megelőző év-tizedekben. Vázolta az ország népes, ségének társadalmi rétegeződését s részletesen foglalkozott azokkal a közéleti harcokkal, amelyek a jobbágyság felszabadításához vezettek. Ismertette azokat a g.izdasági körülményekéi, a melyek folytán középosztályunk leg-értékesebb eleme, a történelem folyamán oly nagyjelentőségű feladatát be-löltő köznemesi osztályunk pusztulásnak indult. Majd vázolta azokat az agrármozgalmakat, amelyek a jobbágyság felszabadítása óta mezőgazdiinépis. ségünk réiegein keresztül vonullak. Végül hangsúlyozta a kisgazdaosztály fel-emelésének nagy jelentősegét, amely osztály ^gazdasági és kulturális lalpra-állitásátói lehet elvárni annak a tör-ténelmi nemesi kózé|>osztály helyének bclöltését, amelyik hosszú évszázadokon át birtokolt függetlensége állat a magyar nemzeti élet egyik legfontosabb támasza volt.
Bodroghközy előadása nem csak végig lekötötte, hanem egyes részeiben valósággal lenyűgözte a hallgatóság érdeklődését. Csodáltuk az előadóban az agrárszociális probléma-tömkelegben való széles ljorizonlu látókörét, u történelmi tudományosságot (amely uzonbun soha nem vált száraz értekezéssé), az emelkedett tárgyilagosságot, pártatlan, bátor szóklmondást, amit a meggyőződés beviteti sokszor a drámai erőig az élvezetes előadásmodorban.
Bitka élmény és ritka érték volt ez uz előadás a kanizsai előadások bő sorozatában. A tiszta, nemes eszmék, a nyitott szemű történelemszemlélet, u mélyen gyökerező liazofias érzés gazdag és termékeny nyomokat szántott a kanizsai életben. Ezek a barázdák egy uj vetés, mivel Bodroghközy hozzájárult a nagykanizsai lélek gazdagi-
lásáltoz. " /: •
Az előadás ulán liosszan, lelkesen ünnepelte a közönség az előadót. Utánu Ivánkovits Ferenc, a városi zeneisHola tanára F. Pásztor Irma zongorakiséretével Hubay-jelenelcket adott elő. Tiszta, szép, nyugodt játékuk művészi értékével emelto a megnyitó előadás kereteinek ünnepélyes-ségét.
A műsor ulán Szakáll Gyula piarista tanár, a Kör elnöke mondott közvetlen szavakban köszönetet Bodroglikózynek és az est szereplőinek^Vegyeskar Szózata fejezte bc a minden tekintetben kitűnően sikerült komoly és mara-daudó értékű kultur-ünnepet.
Elhízott egyéneknél reggelenként éhgyomorra egy-kél pohár természetes „Ferenc Jőzsel" keseiü-viz a bélmQkődést hathatósan előmozdítja, az anyagcserét tetemesen élénkíti, a zsirmennyiséget megfelelően leapasztja és a testet könnyeddé teszi. Kérdezze meg orvosát.
Naptár t November 9. kedd. Kom. kat. Tivadar vt Protestáns Tivadar. Izr. Klszlev hó B.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó lö-Ig a .Fekete saa" gyógyszertár és a kiakanizsal gyógyszertár.
Gfcftrdl nyitva reggel 8 érától ests 6 óráig (bétfő, szerda, péntek délután kedden egéss nap nőknek).
1937. november 9
ZALAI KÖZLÖNY
A Zalai Közlöny munkatársa a Harmadik Birodalomban
Moszkva — álarc nélkül
Hogyan küzd Németország a bolsevizmus ellen ? --Séta a lübecki anti-bolsevista kiállításon, ahol kiderül, hogy a szovjet:
12 millió embert legyilkolt, 6 millió embert Szibériába küldött, 15 millió családot tönkretett
10
LUI>eck, 1037 október hó (A Znlai Közlöny kiküldött munkatársától) A legészakibb Hansa-város, a kedvesen romanlikus Lübeck utcáin sétálva, az árkádsoros városháza előtti főtéren furcsa alkotmányt találtunk. Tíz hatalmas autóbusz egy négyszöget alkotva, csaknem betöltötte az. egész fő\'eret. Az autóbuszok oldatán lévő hatalmas plakátok jelentették, hogy kiállítás ez, amely a világ első közellenségéi: a bolsevlzmust
mutatja be. Az autóbuszok teljesen egymásba nyíltak és Így egy négyszögű, folyosóvá\' összekapcsolt teremsor fogadia a belépői. Lübeck népe özönlött ide. Apróka kis Hitter-ifjaktól öreg, töpörödött anyókákig, meglett férfiaktói az apácákig mindenki tódult. , i Mikor a " kiállítás vezetője meg-
ludta, hogy magyar jjságiró vagyok, készséggel állt rendelkezésemre és maga kalauzolt végig a ki állításon.
— Németország nem elégszik meg, — mondta kisérőm — hogy az egyes pártnapokon, a sajtóban, iskolákban vi ágositsák fel a népst, hansm ilyen mozgó kiállításokkal, — amelyekkel betudjuk járni az ország minden vidékét igyekszik kinyitni a német nép szemet, hogy helyessen lás on.
Már az első ieremben vagyunk, a mikor ezeket mondja. Itt hatalmas felnagyított portrék fogadnak. Szám szerint harminc.
„Lenin és Sztálin vezérkara" mondja a felírás és ott látni valóban Litvinovtól Kun Bé\'án kérésziül Dimilrovig minden szovjet-vezetőt. Mindegyik líevc előtt egy jelző : zsidó.
A vörös Moszkva bűnlistája ...
A következő terem egész fala egy felnagyított fénykép. Csontig le soványodott, Irtózatos kint eláruló arcklfejezésü sfcovjeigycrmekeket ábrázol. Valami megindítóan borzalmas ez a kép. Fe\'elte nagy plroa betűvel:
ÉHSÉG I
Az olda\'só felírás elmondja, hogy milyen jó\'élet Ígért a szovjet a parasztnak és ma a kenyér ára kilónként 9 kopekról 75 re emelkedett. a s/ovjet munkás havi bére a kenyérárhoz számilva pedig 78.5 százalékkai esett.
Keresetének 75 százalékát táplálkozásra kell kiadnia,
ami Így Is csak kenyérből, káposz-laievesbő\' és kásából állhat.
A szeml>enlévő faton borzalmasan megcsonkított és meggyilkolt ... holttesfceU fényképének felnagyi tolt mása
„GYILKOSSÁG!"
felírással, a,
— Látja, itt a hivatalos statisztikai adatok alapján fe\' van sorolva Moszkva bünlislája, mutat kísérőm a számoszlopokkal tarkított falra és olvassa : 1
— A lx>lsevizmus ura\'omraju-lása óta 6\'2 püspököt és 1860 lelkészt végeztetett ki. A szov-jetkormány a hadsereg barátságára hivatkozik. íme : eddig 360.000 közkatonát, 18.000 csend őrt, 65.000 rendőrt és 75.000 lisztet végeztek ki Oroszországban. A klvégzelt parasztok száma 0,600.000, az ipari munkásoké 700.000.
Megdöbbentők ezek a számok, de a felsorolásnak még nincs vége:
— A lxjlsevizmus a kultúra védelmezőjeként lép fel, de ugyanekkor 7821 egyetemi és rendes tanárt, 120.000 Szabad-
pályán működő szellemi munkást és 120.800 tisztviselőt végeztek "ki. A kivég/elt tani\'.ók száma 26.000, az orvosaké is meghaladja a 10.000 et. — Ez együtt
közel 12 millió ember
— mondja vezetőm — vagyis több, mint az ön országának összlakossága. Ennyi emljert végeztetett ki a szovjet.
Ehhez azl hiszem, nem kell kü-lön*tnagyarázat.
A következő lercm talán a legérdekesebb. Az egyik olda\'án egy hatalmas fénykép : lemp-lom\'épcsőt ábrázol, felfeszített koporsókkal, szétszórt eml>erl csontokkal, amint apró gyermekek »jálszanak« a megszentségtelenített templom előtt, eml>eri koponyákat rugdalva. E „Templom és temctőrombolás" cimü falon is hosszú számoszlop. Pontos kimutatás az. etéren végzett, borzalmakról.
„Harc az Isten ellen!"
A szemközti olda\' ezt a elmet viseli : Der Kampf gegen Gott ! A főhelyen hatalmas, nyers faszobor ál\', amint
egy muzsik a földgömbön álló feszületet lábbal tiporva feszegeti
Az eml>ernagyságu faszobor egyszerűségében is oly megható, hogy leheletlen elmenni mellette. De érdemes is llt megállni. Celofán tokk-ban a moszkvai istenle\'enek szövetségének eredeli ujsághipjai és egyéb s/ovjet folyóiratok egy-egy topja látható. VérHázltóan bptrányosak ezek a képekkel illusztrált propa-
gandairatok. Krisztus gázálarcban, bárban, mulató,\' fé\'meztelcn nők között — még a szelídebbek. Nyomdafestéket nem tűrő oosmányak és vérlforralók ezek a pornográfiánál Is idésleienebb karikatúrák.
Ezekhez a képekhez valóban nem keli magyarázat.
Hatmillió a szibériai kényszermunkára Ítélt...!
Kényszermunkára induló tömegekel kancsukáz a GPU eml>er a kö-velkező egészoldalas képen. Amikor e i
„Kényszermunka" felírású terembe érünk, ismét megszólal a kiállítás igazgatója :
-- A szovjet programjában az adóteher megszüntetését hirdette Az eredmény az, hogy mig azelőtt az orosz magtárak egész Nyugal-európát ellátták, addig ma saját lakosságának sem e\'ég. Miülók éheznek. A GPU ós a parasztság kö zölt elkeseredelt harc fo\'ylk, amibe eddig
15 millió paraszt pusztult bele családostól.
ezek a szerencséllenek — amelyek között 200.0110 német is van — a szibériai bányák mélyén sínylődnek.
— Nézze ezeket a leveleket, — mondja és odavezet az egyik asztalhoz, ame\'yen
többszáz eredeti levél van. — Ezek elmondják azt n mérhetetlen szenvedést, amit ei kell
szenvedniük Írójuknak, akik taláp már régen l>elepusztultak ebbe.
Talá\'omra felveszek egy Ilyen levelet. 11)35 augusztus 10-éről kelt s egyik részlete Így szól : ».. az elitéltek százaival együtt, mint az állatokat, üres, fület\'en marhakocsiba zsufo\'tak. így mentünk Szibériába... Ugy lesz, ahogy egyik kommunista kisérönk mondta : >Nem üthe-liink mindnyájatokat agyon, de ott mégis meg fogtok dögleni!« Egy másik levélrészlet 1036 Junlus 7-röi einondja, hogy egy óv alatt a deporáltiak 80 s/.ázaléka elpusztul I. A többi, Oroszország legkülönbözőbb vidékeiről kelt némel levél, a legiszonyúbb nyomor ró\', éhezésről, pusztításról, "állandó rettegésről ós a gyilkosságok egész soráról számol be. v
A bolsevizmus igazi arcát megvilágító kiállításiul egyelőre legyen elég ennyi. Az érdekes kiállítás többi terrnél* majd legközelebbi riportomban látogatunk e\'.

Tőrrel és egy fillérrel a zsebében világgá ment két 14 éves gyerek
Nagykanizsán fogták el az újpesti szökevényeket
Kél ujpesll fij már nagyon megunhatta az ottani gyárkéményeket, a nagy Wolfner-gyárat és a Duna,-hidal, mert fogták magukat és egyetlen fillérrel a zsebükben el-hutáiózták, hogy »vllággá« mennek. Zsebükben egy-egy tőrrel feisze* relten indullak et gyalogszerrel, mint azl valószínűleg a filléres regényekben olvashatták és elérkeztek a Dunánlulra. Az élelmezés kérdéséi jószívű emberekre bízták. így jöttek ei Siófokig, ahol rájuk esteieden. A hideg időjárástól való félelmükben betörlek egy üresen álló nyári lódéba és oll háltak meg éjszakára, reggel folytatták tovább uljukal.
Időközben a megrémüli szülők je* lenlést tettek az újpesti kapilány-6ágon a két M éves gyermek eUü-néséröl, akiket rádión körözlek. Ment a drótnélküli hlr és így történt, hogy amikor a két^ világjáró gyermek Nagykanizsára érkezett, a rendőrőrszem, aki tudott a két uj* pesll fiu eltűnéséről, igazoltatta a
Városi Mozgó. Kedden és szerdán! Az uj színes csoda ! Sűrített izgalmak sorozata
A gyűlölet völgye
(Szenvedély.) Elejétől végig azines I
Főszereplök: Sylvla Sldney és Frled Mc. Murray. Fényes kieérfi műsor. Hiradó.
Előadások kezdele köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. 5 Arakor filléres helyérak I
gyanús, vékony és sápadt, külsőleg erősen megviselt fiukat. Csakhamar kitudódott, hogy a két újpesti szökevény futott az őrszem karjai kfl\'é. Előállllolt.1 őket a ka. pltányságra, ahol Rác/. Gyula ügyeletes rendőrfogalmazó kihallgatta őket, majd Intézkedett, hogy a két világjárói még az éjszaka a buűu-pesli vonattal visszaszállítsák szüleikhez.
EMLÉKEZTETŐ
November 14.
Liceális előadás 0-kor a városházán (dr. Kovács Sebestény Tibor). November 20.
A Rolh-kvar\'.elt hangversinyo a Kaszinóban. 0 órakor. November 21.
I.íteális előadás o kor a városházán (dr. Beér Gyula). November 28.
I.iccális előadás G-kor a városházán
(Kelemen I\'erenc).
Míriskcdvlml Alkalmazottak piknikje
— Modern cslpkei*5vetekbon és mintás függönyanyagokban hatalmas választék van — Schütsnól.
— Bútorokban a Kopsteln-cég vezot I Modern mlntatermolben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvoző .Ize-tówi feltételek mellett.
— Mindenki dlcsírl Singer József éa Társa Bitfon, damaszt és vászonáruját.
— Előírásos magyaros intózoti kabátok mlndon nagyságban kaphatók — Schütxnét.
S bét kflayvajöoaságai:
!JTI(z#,kt>jví f[— P V. Károlj. Illusztráll rej^ax. P Az Ismeretlen Abesszínia, kötve P
Mvi**.\' \'
Htrc i petróleumért, l<ölve t— P A cil|Uso» ég tklw\'. [MI3K14i • >»,P
ikVávÖUI Ai \'éli vilit cÍHát.Iölvt . »•- P
•iapt^lúlu
IM.StHil
t*H*Ii. 17 h
Pragnó 21 s: Gyönge légáram-•pk.helyftn
köd, a hömár«ékl«t, alig változik.
A Meteorologial Intézet nagykanizsai megtlgyalOáUomása Jelenti«
Hőm^^t. tegnap eftp, 9-kpr: +98, ma rejtet:.délben : +3-2 Csapadék: (h2 -L \'
— Elegáns •/« csiká és bueao told. bundákat szenzációs olcsó árakon adnnk — Sckiti.
T. Bj^ai^VvO\'-t tekints* meg minden kényazervélel nélkül. Kopsteln bútoráruház.
Aki egész nap ott gOrnyed IróaázUI\'teellett, igyék reggel
, feleléskor egy ki
\'W. -fw? JÖZMJ" keserű vizet, mert az a bélmílkOdést iza
reggelen-k&pohAf ler-zwi" kpterfl-
balyozza, a g dllja, a véri munfkk$j>e*j n^orvpfál
Akit-a legszebb ntt szeret
Mexikói regény 22 Irta: Baláis Jói.ef
fis Ulán először történt a versenyek történetében, hogy a győztes helye üresen maradt, pedig a megelőzött csendőrtiszt szeretett volna egy kissé a szép lány szeme közé nfcnii, aki igy csuffátette.
— Natívon szép a ha/fija és nagyon komoly építmény. l£zz«i .hosszú tengeri útra is bátran elindulhatna az ember, — jegyezte meg Mary, amikor a.hajót bejárta..
— A legújabb fajta mi\'Dlatebserc-lés ez n a hajón van. Olyan menlő-csónajyaim vannak, hogy a vlz alatt is járnak és nincsen myán hatalmas hullám, amelytől megsérülhetnének. Azonkívül valamennyien motorosak és gyorsabbak a leggyorsabb járatú hajónál. Már sokszor mentem ki velük a viharos tengerre, mert szerelek néha egy kissé izgulni.
— Maga is? ez kedves! Meri oz ilyenféle izgalmakat én is szeretőm és ha egyszjr vihart kapunk, akkiy elmegyek magival. S\'lost már mMgmn is tudom a motorcsónakot kezelni. Különben, ha nincs kifogása ellene, rögtön ki is próbálhatjuk, hiszen u\' lenger olyan sima, mint a tükör.
He^zállUk és Mary a kormáuvkerék-hez üli, mlg Olrigh él\\vze|le| VnaBva-razttt neki a kalónl-\'ges meulöíelszere-\'
EAUU IQgLONV
1987. november 9
Spanyolországét elhagyták az olasz önkéntesek
Francénak már nincs azWisége az olasr segítségre
Spaytyolorszá|gol elhagyták :\\A O\'asz gya\'ogosok. Az olasz önkénle-sé^ azért hagytak el Fránto csapatait, mert a baszk font összeroppanása ultin nincs mái\' níjuk szükség, Fránco egymaga ls el tud már bán-
ni nz ellenséggel, másrész! iM-dlg a feszült nemzetközi helyzet nem teszi lehetővé, hogy Olaszország nagyobb csapatokat nólkü\'özzön ar. ország határain kivül s hazájától távol i . 1
A Szenvedély c. színes filmet nézhetik meg e heti nyerteseink
Njgy, örömmel fogadták olvasóink a Zalai Közlöny bejelentését, amely szerint a |övöben minden héten két ingyenes mozijegyet sorsolunk kl előfizetőink között. A kedvezményre külön pályázni vagy jelentkezni nem kell. Mindenki, aki előfizelőnk, természetszerűen részívesz a sorsoláiban. A sorsolást minden héten megrjt|Uk.
A szerencse ezen a hétjn a következőkre mosolygo\'l: Hordó3 Jóue/, Fö\'Ul 21. Stmerk Mdlyds, Sagdr ul 41.
E hell mozijegy-nyerteseink Ismét felejthetellen élményben részesülnek. A filmtechnika egyik legnagyszerűbb vívmányának, a s ines filmnek legu|abb nagysikerű példányát: a Szenvedély cimü pompás filmet mulatja be a Városi Mozi kedden és szerdán. Ezt az elejétől végig színes filmet nézhetik meg nyerleseink. A nyereményszelvény bármelyik előadásra érvényes.
Az ingyenes mozijegy-ulalványok a Zalai Közlöny szerkesztő-, ségéfcen a hivatalos órák alatt átvehetők.

A rossz uton rázuhant egy szekér * deszka a kocsisra
Gerinctöréssel szállították be a mentők a háromgyermekes családapát-a kórházba
Csak a minap adtunk hirt két halá\'os szerencsétlenségről, amc\' lyek a rossz zalai ulak mialt történlek. Ma hasonló esetről kell beszámolnunk, melynek áldozatát a kanizsai mentők válságos állapotban szállották be a nagykanizsai kórházba. í
Németh István 13 éves nagykanizsai lajíos, három gyermek atyja, aki a Magyar utcai Lusz.tig galona keresl^edő kocsisa volt, a kámáncs-pusztai fűrésztelepről hatalmas szekér pallót szállított haza. Az ut
lés alkalmazásának módját. Mikor visszatértek a hajóra, már vacsorával várták, azután a matrózok énekkara szórakoztatta őket, A holdfényes fedélzeten ültek és Mary önkéntelenül kérdezte;
— Magának sQha^nem volt senkije?
— Egyszer, neoj is olyan régen, különös helyen szálltam le a repülőgépemmel. Olt találkoztam egy csodálatosan, szép, indiánlánnyal, akit nem tudok elfelejteni,\' Magammal akartam hozni, de ő azt\'kívánta, hogy én maradjak olt örökké és pusztítsam el u gépemel. Közel voltam hozzá, hogy megtegyem,. de; akkor még élt az édesanyám. Ha az nem lelt volnq, akkor talán .meg is tőszóm.és most biztosan boldogabb ember lennék, — mondta elrévedö, tekintettel u bankár.
— Még visszamehet oda, — jegyezte mfcjj -Mary.
— sem találnám azt a lyukat. Azóta maga az első nö, Jkl tetszik nekem.
— Nagyon kedves magától. Pedig bennem azután igazán,.nincsen semmi, ami as^ iqdjánr* emlékeztetheti.
— NiíjVs, ,"4 esak az. ügyesség-\' nem, Azok olyan rendkívüli ügyesek és tanulékonyak. Azonkívül v, n bennük valami velükszülélett utánozhatatlan
előkelőség.
— Na, egyszer majd megkeresem mpgánftk azt_a szépséges indiánlányl és kicj-álogatqm a napvilágra. Egy igazi jó titkárnak ez is a kötelességei közé tartozik, be most már kezd
azonl>an olyan rossz, amef\'elt az esötöi is le\'jescn fel volt ázva, szalmával, gazzal telehordva, hogy nem vei le észre az uton lévő gödröt, a mibe a szekér kerekei be\'ezökken-tek. A következő pillanatban a súlyos teherre\' megrakott alkotmány fé\'oldalra billent és a mellette lépdelő Némelhre döU. A szerencsétlen eml>er eszmé\'etlenül maradt u rázuhant fa rakás ia\'alt. Bazsó Józsof a telepről telefonált a nagykanizsai mentőknek, akik a súlyos áHa|>ot-ban lévő embert e\'ső segélynyújtás
után leszállították a nagykanizsai kórhézl>a. Ott megállapították, hogy súlyos be\'ső sérüléseket és gerinctörést szenvedett, amit a kórház telefonon közö\'t a kapitánysággal, a honnan Rá,cz Gyula rendörfogai-mazó szállt kl a kórházba, a szerencsétlen eml>cr kihallgatására. Állapota vá\'ságos. Nyomozás indult meg a lényállás kiderítésére és annak megállapítására, nem történt-e gondatlanság valaki részéről.
Ma reggel elesett Taljuang
Peking, november 8 A távolkeieli helyzetről jelentik, hogy a japán csapatok ma reggel elfoglalták Taijuang városát.
40 éves az Orvosszövetség
A magyar Orvosszövetség vasárnap larlotta fennállásának 10 éves évfordulóját. A jubileumi közgyük lésen Vere!>éiy professzor a megbomlott orvosi összetartásról mondott nagy beszédet.
LECJUÍAmf?
Palesztinában ujabb véres zuvargás tört ki. Két nemrég meggyilkolt angol katona gyükosánuk felkutatása során a tömeg összeütközött a katonasággal, a harcoknak két halottja és lü sebe-sülije van. A lakosság „a hegyekbe menekült. Másutt is több vére$, verekedés és összetűzés volt. A bombame-rénylelek egész sorát kő\\-elték el és a telefonösszeköttetést is meghiúsították a vezeték elvágásával.
A hongesaui öböll>en parlraszállt japán csapatok már csak 30 kilométerre vannak Sanghajtól és elvágták a kínaiak visszavonulási útját.
Hivatalos japárf jelentés szerint japánok az eddigi harcokban, október 22. óta 1167, Sanghainái B17I» eml>ert veszítettek. A kínaiak ugyan ez Idő alatt 11.000-et és Sanghainái 61.700-at.
Darányi hünisztenelnök Zsitvay, Shvoy, Sandl és Pé^sl ké|>viselőkkiel tárgyalt.
hűvös lenni, menjünk haza...
Olrigh hozzáfogott a részvénytársa-ság megszers-ezéséhez, berezelte |.ig. ginset a klubba, alwl eredetinek találták darabosságát és tekintélyt szerzett neki az a vakmerőség, ámít a játékasztalnál tanúsított.
Egy esle vacsora után, Hallonué szóll rá I.igginsiC:
— Meddig lóg még Mary a bankárral? Már az egész város róluk beszél.
— Ne üsd bele az orrod olyasmibe, amihez semmi közöd! — intette le I.iggins haragosan.
Haltonné egy öldöklő pillantást vc. lelt rá, de nem mert szólni.
— Készen vagyunk mindennel és holnapután est-\' meglesz a közgyűlés, — szólt Olrigh egy este Maryhoz. -Holnapra \' szabaddá tettem magam és szeretnék elmenni valahova, ahol senki sem zavarhal. De a hujó nem jó, mert azon van rádiótelefon és akkor olt ülhetek a telefon melleit egész nap, mint legutóbb is.
— ín tudok egv helyet, ahol apának a gombatclepe volt". Olt van két rem^k barlang. Felmegyünk repülőgépen,, viszünk,,magunkkal mindenféle ennivalót és én -nagyszerű ebédet főzök. Apának odafönn e^ész konvha-felszerelése van. Maga lesz a kukta. Ugy ki fogja magát pihenni, hogy csodál — indítványozta Mary.
— Nagyszerű leszi Holnap reggel hal órakor a hangárnál leszek| Mit hozzak?
— Valami jó, savanykás itali, ami-
nek nagyon kevés a szesztartalma. A többiről én gondoskodom. Mosl pedig iv.cnjen aludni, mert én is le akarok feküdni
Mikor a bankár elment,1 Thcresa "lépett be Maryhoz.
— Jó, hogy jössz, Theresa néni! Holnap reggel elmegyek repülőgépen, beszéljük meg, hogy mi mindent kell az útra magammal vinni, nyert csuk esle jövök meg ós inagam okurok ebédel főzni, két személyre.
— A b.inkárral mész? — kérdezte Haltonné fojtott haraggal.
— Természetes. Hát kivel mennék? — csodálkozott Mary.
— Nem is olyan természetes, mini gondolod, hogy éjjel-nappal l\'gvült vagy vei-. El fog venni feleségül? — kérdezte élesen Haltonné.
— lígé-sz nyugodt lehelsz, hogy nem I
— Miért? — csattant fel öregasszony.
~ Mert eszemben sincs, hogy hozzá-menjek! — jelentette, ki legnagyobb meglepetésére a lány.
- Akkor te őrüli vagy és én nem egyezhetem bele, hogy azl csináld, ami a veszltfdel okozza! Nem fogsz elmenni. Majd én beszélek az apáddal és megmagyarázom neki, hogy ez lehetetlen! — dühöngött Haltonné.
— Hál csak magyarázd, de most hagyj mugamra! Különben ill is maradhatsz, mert el kell mennem bevásárolni.
(Folyt; kő*.]
1987. november 9
éalai közlöny
— (Áthelyezés)
A ni. klr. pénzügyminiszter dr. Ángyán Sándor m. kir. pénzügyi fogai-mnzól szolgálati érdekből a novai m. kir. adóhivataltól n zalaegerszegi m. kir. pénzügyigazgatásáéhoz helyezte át.
— (Halálozás)
A zalai földbirtokos társadalomnak gyásza van. Oertán Elek dusnaki földbirtokos, Dnsnakon 12 éves korában meghall. .\\pja zalai alispán volt. de öl magát is ismerték szerte a megyében. Halált a földbirtokos társadalmon kivül közelebbről a Farkas, l\'lihál és Pálffy családokat érinti. Te-n.e^se kedden délután órakor lesz DusnakoiOM
— (A pedagógus-összejövetel)
szombalon este volt a Kis novaiban. Az est ismét megmutalla, hogy az elgondolás helyénvaló, sőt szükséges is. a kanizsai lanitó 6> tanártársadalom annyira szivébe fogadta ez\'kci a hangulatos és kedves társasösszc-jövelcleket, hogy ha nem volna, most kellene ökcl megcsinálni Szép számmal gyűllek össze a fehér asztalok mellett "a pedagógusok, élükön a icndcző Szakáll Gyufa piarista tanárral. Hogy oly kitűnő hungulalban együltmuradtak, abban az összelarlo-zandóság é< a kartársl érzésen kivül része voll debreceni Kiss Jóskának és cigányzenekarának is. aki talpalávaló és fülbemászó muzsikájával egyaránl Ivilell ismét magáért.
— (Tea-est a Leányklubban)
A kanizsai szezon egyszerre bekö-szönlött. Szombat—-vasárna|) négy helyen volt teaest é< táncos összejövetel, ugy hogy a fiatalság bőséges, n talált alkalmat a szórakozásra. Az első szombaloon este a Szent Hona I.eány-klubban voll. Mini mindig, most is igen sokan gyűllek össze a .Missziósház nagytermében, hogy a kedves kis műsor és uz ulána következő lánccal jótékonykodva szórakozzanak. A műsorban két hangulatos, vidám jelenet szórakoztatta a közönséget, az egyikben Markó I.ujza és I.ulln Terus, "u másikban IJuzássi István és Vass József arattuk pompás alakítással nagy sikert. Különösen Vass József figurája volt remek. Utána Petróczy Klári Tártcolt el egy szép magyar szólói kedves közvetlenséggel (bíbor Lajos tánctanár is osztozik u sikerben, uki u szé|) szólót betanította, valamint Hőszéné l.\'ngár Edil, uki zongorán kiséríe. Műsor után megkezdődölt n tánc, amely pompás hangulatban záróráig tarlotl. Nagy sikert aratott és kilünö hangulatot teremtett az itt bemutatkozó Sörley-jazz is. S amikor a fiatal zenekarról Írunk, nem mulaszthatjuk el mcgimfliteni, hogy csak helyeselni tudjuk, ha az állástalan fiatalság megtalálja a munkához vezető utat. Ez, az állástalan fiatalokból alakult zenekar ezért Ls kivívta magának a szimpátiát. A hangulatos leaest sikerét nagyban előmozdította az u gondos ésNfigyclmes kiszolgálás, amivel a leányklub tagjai a közönség szórakozását kellemessé teszik.
— {Az Urleányok Mária Kongregációja)
vasárnap délulán rendezte meg műsoros <Magyar-est.-jét u plébánia fc-hérlermében. P. Czirfusz Viklorin plé-bános*-köz\\cllen, meleghangú megnyitója után Martinecz Kató mondta cl jóízű, végig finom huniorral Gerencsér Jius monológját: Amíg egy tea eljut odáig elmen, igen nagy sikere volt. A magyar szélek panaszait mondta el a következő szinmü, amelyhez a pro-\'ógot Harsányi Miklós szavalta igazi magyaros szívvel és nagyszerű rutinnal. A verses darab szerepeit kitűnő felkészültséggel adták elő a szereplők.
posztogyTb\' és quhagyAr B.T. üxtet: tv.TkXW&a Otíb(uW-,u.ő, vi.Ta^é^liOutCOf Gyártelep: BÜDAPE8T, XI., LENKE-UT 1Í7.
l an\'.os Sebestyént Angyal" Pál szemé-ivcsiletie ineg, mig az p.szaki szelet Szabó Ili, a Kősavát Rit\'.era Magda, a Nemerét Mezriczki Margit. Czinka Panna Nagy Ilona voll. Mindegyikükön meglátszott, hogy magyaros lélekkel, mélyen érző szívvel megértik a magyar sors szomorúságát. Fokozta a hatást Jászai László szép tárogatószólója. Pompás magyar tánc következeit ezután az est hangulatának meg felelően, amelyei nagy siker melleit Horváth Ilus adott elő rátermett rutinnal és felkészültséggel. Ismételni kel lett, oly sikere volt. A pompás tánc betanítása Gálnjr Lajos lánctanár érdeme. Zongorán Gábor Lnjosné kísért. A nevciöizmokal ve:le erősen idénybe a következő szám: K úszás Margit monológja, uki Jóízű, zamatos mugyar-sággut egy falusi kislány pesti cselét moiidla el a kozmetikávul. Lelkes, meleg taps jelezte nagy sikerét. Hu-sonló kirobbanó sikere voll Riskó Gé-zánénuk is, aki kellemes higyságu hangján, Torma Tóni és cigányzene-karának pompás muzsikája kíséretével magyar nótákat adott elő állandó taps és üjrázás közepette. A kongregáció reiubz.\'igárdáját a kedves műsorért és a figyelmes kiszolgáláséri csak a dicsérel illetheti. Torma Tóni cigányzenekara itt is záróráig bizlositolla a legjobb hangulatot.
— (A/. Iparoskör teaestje)
Hangulat és jól endízelIség tekintetében az Iparoskör teái mindenkor a legjobbak közé tartoznak. Így volt ez vasárnap délulán is. A közönség lassen gynlekczelt, de csakhamar olyan intim hangúiul keletkezeit, u kilünö Sörlei-jazz oly kedvet deritell, liogy a fiatalság és a többi évfolyambeliek forró báli éjszakákra emlékeztetően ropták a táncot a, tea felszolgálása után. A vendégeket a fáradhatatlan Papp Oszkár elnök f<>gadla, nemkülönben az uj, agilis háznagy, Lung Adám. A kör kedves háziasszonyai nagyban hozzájárullak az est sikeréhez. A terem csinos diszilé e, a diszkrét, ötletes világítás nagyban hozzájárult u hangúiul emeléséhez.
— Női és férfi axSvetnjdonaájokat nagy választékban talál Singeméi.
— Kirakatainkban a legújabb dlvat-ujdonságokat mutatjuk be — Sehüu
— (Bélyeggyűjtők Ulálkoxéja) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében.
— Fehérnemű, ruha és pongyolafla-nelok, d(Iliinek, Dáreonyok ós matlassék dus választékban Singeméi.
Modern csillárok
tioasxu lejáratú réaiUíliiatéirt.
Kartellen klvDIi Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Deutaoh LAazló
csillár-üzletében.

A kanizsai csapatok fekete vasárnapia
A Turul „profi" formában megérdemelten győzött az NTE ellen — KTSE—NTE 6:3(1:2)
Aki n mérkőzést nem látla, azt gon-dolhatja, hogy az NTE Isméi csődöt mondolt. Pc.lig ez alkalpmmal mm az történt. A 6 visszaamatőrizált Somogy játékossal mcgcrösijelt Turul olyan nagy játékot mulatott, amilvent már régen láttunk Nagykanizsán. A Turulnak ma nincs ellnrele a kerületben és ha bár még a tabella végén ku\'log, e:-ös\'n bele fog szólni u bajnokságba. Ez ellen u Turul ellen az NTE veresége nem szégyen teljes. Habár a csatársor összeállítása nem vall valami szerencsés, mégis az NTE csapata meglelte kötelességéi. Szívvel-lélekkel küzdölt a csapul minden része és ennek tulajdonítható, hogy egy jó ideig az NTE nyílttá tudta lenni a mérkőzési. Természetes, hogy meg-éhezte u kél sérült, Jelinek és Szabó hiányát, akiknek helyettesítésére nem állt megfelelő helyet.es rendelkezésre.
A kél csapat a "követke ző íelállitás-ban játsZoU:
Turul: Zsinkó — Velez, Orosz — Horváth, Murát, Nadrai — Németh, Szép, (iucsár, Rákhely, Fábián.
NTE: Csondor — Csáki, Varga — Kiss, Hitler, Cselncki — Szendrői, Szollár, Holla, Istenes, Jakubeez.
A 2. percben Bol\'ö előtt óriási hely/el adódik, aki mellé ló. A Tum erősen ostromol, mindjárt látszik, hogy jobban bírja n sarat. Csak ugy zugnak a lövések Csondor kapujára, aki éppen elemében van és remekül véd. A 10. percben Jakuliecz sarokrúgását Szollár eldekázza és oda a nagy helyzet. Fábián hatalmas lövését Csondor védi, kiejti, de újra ment. Egy perc muiva Németh átadásából Szép ló kapura, Cfondor azt gondolja, hogy me\'lé megy, nem vetődik és a labda sarokba jut (1 :0). A bekapott potyagól után Csondor profikapusnak beillő Imponáló biztonsággal néhány, méterről védi a legveszélyesebb lövéseket. Rákhely 5 méteres bombáját ártalmatlanná teszi. Kiss nem bir a Turul veszélyes jobbszárnyával, helyei cseréi S/oUárral, igy mindjárt másképp alakú\' n játék. Az NTE lassan felülkerekedik, a 13. pereljen Kiss jobb-széi bead, Bo\'la Jakubeez elé Íveli, aki közelről gólba fejeli (1 :1). Újrakezdés ulán ismét Kiss átadásából Jakubeez éles iaj:os lövéssel meg-
szerzi ^.vezetést (1 :2).
A második félidőben az NTE támad, Szendrői sarokrúgása okoz "agy kavarodást, a kapus kiszalad, Islenes lövéséi már bent látjuk, de Orosz kifejeli az üres .kapuból. Az 5. pereljen Németh felsősarokba tartó lövését Csáki csak kézzel tud-ja Elülni, a megítélt 11-est Németh lövi, Csondor azonban kivédi. A 10. pereljen Rákhely gyönyörűen megy át az NTE védelmén és 10 méleres lövésévei szemben Csondor tehetetlen (2:2) Egyik lomba a másik ulán Csondor zsákmánya lesz A 17. percben Németh kézzel leszi maga elé a \'aljdát, a bíró nem veszi észre, leadását Rákhely a kapufának ágyuzZa, de Gacsár ott terem és közelről belövi (3 :2). Két t>erc múlva Fábián—Rákhely a labda utj*i és a iabda a sarokba láncot (t : 2). Ezután ismét az NTE támad és Kiss ljeadjteából az Istenessel helyet cserélt Jakubeez nagy lövéssel\'megszerzi az NTE 8-ilt gólját (I : 3). Ugy látszik, mintha az NTE egyenlítene, amikor Csáki — senki sem zavarja — labdája elakad a sárban, Németh elveszi és hiába szalad eléje Csondor, lövése védhetetlen (5:3). A 33. percben Németh beadápábói a kiszaladt Csondor mellett Rákhely lövi az utolsó góM. Az NTE Kiss révón még szépít az eredményen, de a játék-vedelő les elmén nem adja meg gólt. , • \'
A Turul egyenesen remekül futballozott. Hu ez a csapat összeszokik, nem lesz ellenfele. A csatársora egyenesen szenzációs. Legjobb embere Rák hely, de Gazsár, Fábián é* Németh
*is íemckelt. Fedezetsora szilárdan állt
a lábán, védelmi hármasa kifogástalan.
Az NTE-ből Csondor a kapott 6 gól ellenére is a csapat legjobbja volt. Csáki igen bizonytalan volt, Varga sem játszotta ki igazi formáját. Az NTE fedezelsora végig egyenletesen jól játszott. Cselncki volt a sor legjobbja. A csatársorból Jakubeez emelkedett ki.
Csík bíró egy-két hibától eltekintve jól vezette a mérkőzést.
<o/0
A Zrínyi teljesen osódOt mondott Pécsett
DVAC—Zrinyl 8:2 (4:1)
A Zrinyl pécsi súlyos veresége óriási meglei>etés. A DVAC egyenesen szenzációsan játszolt, a Zrínyi egv percig sem volt ellenfele a pécsi csapatnak. A Zrínyi védelme
csődöt mondott. A gólokat Keszier (2), Dunai (3), Krtvicz (2) és ttirtte, il»etve PŐzse és Czigler lőtték. Játékvezető vitéz Adorján.
NTE II.—Turul II. 0:0
II. oszt. bajnoki. Igazságos eredmény. Az NTE-ből Baranyai, Varga és Kovács érdemei dicséretet. A mérkőzést Horváth jói vezette.
Nagykanizsai Vasutas— DVOGE II. 6:1 (1:1)
A kanizsai vasutas csajjal fölényes győzelmet aratott Dombovárott A gó\'okat Horváth III. (2), Horváth II., Horváth I., Erdélyi és DáviO,
Illetve Kimmel lőtték. Játékvezető Békési. j | 1
Nemzeti liga eredmények:
Budafok-Törekvés 5 :1 (3:0) Nemzeti-Hungária 2:2 (2:0) Ujjjest—Budai 11 1:0 (1 :0) Elektromos—ETO 6 :2 (2 :1) Ferencváros—Szürketaxi 4 :3 (3:2) !
Szeged -Bocskai 2:0 (0:0) Kispest-Phöbuf 2:0 (1:0) j
S bél
;fctoyraj4<mságal:
isza, kötve P
Az Ismeretlen Abesszínia, kötve f— P NM^VH :
Harc a petróleumért, kötve P
\'AzVIÖ vllig cüdil, kOlve. . »•- p
líapl^töH; T«H«f. W
w.1
Fragnózis: Qyanfla ligáram-W "Ok. My»n
köd, • h0mii.aklat.iUg változik.
A Mateorologlai Intézőt nagykanleaal taegílgyelöáUomáaa jolontli
H>m«ta«Hl,t tegnap «ftf, 9-*ot: +98, maragpel. +>0,\'délben: +S2 tiapadék :<«■%.\'
— Klagiaa ■/< ..Jkó éa t.—. told.
bundákat azeasáclóa utcád Arakon adunk — Schlta.
»»J*klV!l«(wk*t .lekl^a«. meg minden kényizariétal nélkül Kopiteln bútoráruház.
Aki egész nap oll görnyed « IrÓMZüJlnellelí, igyék rcggtltn-
S^^^n^ówP k Sr
»fS/ mért íz i bílraÖk&WsIsii-báiyozia, i gyomareméizlétt előmozdítja, « vfrkegMW élffljU és > munftkfpeM^ef fofciu, Kérdezze "Ki, «»9Ml.
EAIA1 IQgLONY
1987. november 9
SfawofersMewt elhagyták az olasz önkéntesek
Fwuxujak már nlnca szüksége az olasz segítségre
Siianyolors/jSjgot elhagytájr iiA 0\'aSi gyalogosok, Az olasz. önkéntesek azért hagylak « Frnn<o cs^pn-lojt, meri a baszk font összeroppanása után nincs már ríjuk szükség, Fránctj egymaga is el tud már bán-
nt nz ellenséggel, másrészt pedig n feszült nemzetközi helyzet, nem leszi lehetővé, hogy Olaszország nagyobb csapatokat nélkülözzön az ország halálain kívül s hazájától távol. 1 : 1 \' \'
A Szenvedély c. színes filmet nézhetik meg e heti nyerteseink
1%» örömmel fogadták olvasóink a Zalai Közlöny bejelentését, amely szerint 9 JOyöbefi minden héten két ingyenes mozijegyet sorsolunk ki előfizetőink közölt. A kedvezményre külön pályázni vagy jelentkezni nem kell. Mindenki, aki előfizetőnk, természetszerűen részlvesz a sorsolásban. A sorsolást minden héten megejtjük.
A szeienfse ezen 1 hétrn a következőkre mosolygo\'t: Hordós JÓM/, Fó-ut 21. Stmttk Mdlyds, Sngdr ul 41.
E heti mozijegy-nyerteseink ismét felejthetetlen élményben részesülnek. A fllmtechrflka egyik legnagyszerűbb vívmányának, a s ines filmnek legújabb nagysikerű példányát: a Szenvedély clmü pompás filmet mutatja be a Városi Mozi kedden és szerdáit. Ezt az elejétől végig színes filmet nézhetik meg nyerteseink. A nyereményszelvény háj-helyik előadásra érvényes.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőn ségé!-en a hivatalos Arák alatt átvehetők.
A rossz utón rázuhant egy szekér deszka a kocsisra
Gerinctöréssel szállították be a mentők a háromgyermekes családapát a kórházba
Csak a minap adtunk hirt két hajá\'os szerencsétlenségről, amc lyek a rossz zalai ulak miatt történlek. Ma hasonló esetről kell beszámolnunk, me\'ynek áldozalát a kanjai mentők válságos állapotban szállították be a nagykanizsai kórházba, í
Némelh István 13 éves nagykanizsai lajtos, három gyermek atyja, aki a Magyar utcai Luszllg galonu kereskedő kocsisa volt, a kámáncs-pusztal fürészteleprő\' hatalmas sze\' kér pallót szállított haza. Az ut
a?oni>an olyan rossz, amel\'elt az esőtői is le\'jeson fel volt ázvu, szalmával, gazzal lelehordva, hogy nem vette észre az uton lévő gödröt, a miije a szekér kerekei be\'czökken-tek. A következő pillanatban a súlyos teherre\' megrakott alkotmány fé\'oldalra billent és a melleik: lépdelő Némethre dőU. A szerencsétlen ember eszmé\'etlenül maradt a rőzuhant farakás «\'alt. **azsó Józsof a telepről telefonált a nagykanizsai menlőknek, akik a súlyos állai>ot-ban lévő embert e\'sö segélynyújtás
után l>as7jUUlották a nagykanizsai kórhézlm. Ott megáliapltotlák, hogy súlyos Imj\'ső sérüléseket és gerinctörést szenvedett, amit a kórház telefonon közö\'t u kapitánysággal, a honnan Rápz Gyula rendőrfogalmazó szállt ki a kórházba, a szerencsétlen ember kihallgatására. Állapota válságos. Nyomozás indult meg a lényállás kiderítésére és annak megállapítására, nem történt-e gondatlanság valaki részéről.
Ma reggel elesett Taljuang
Peking, noveml>er 8 A távolke\'eli helyzetről jc\'entik, hogy a japán csapatok ma reggel elfoglalták Taljuang városát.
40 éves az Orvosszövetség
A magyar Orvosszövelség vasárnap tartotta fennállásának 10 éves évfordulóját. A jubileumi közgyűlésen Verel)éiy professzor a megbomlott orvosi összetartásról mon-dott nagy beszédet
t&MABBf?
Palcszlinában ujabb véres zavargás tört ki. Kót nemrég meggyilkolt angol kulona gyilkosának felkutatása során h tömeg összeütközött a katonasággal, a harcoknak kél halottja és 10 sebc-sültje van. A lakosság u hegyekbe meneküli. Másutt is több vórcs verekedés és összetűzés volt. A bombamerényletek egész sorát követték cl és u telefonösszeköttetést is meghiúsították a vezelék elvágásával.
A hongcsaui öbölben partraszállt japán csapatok már csak 30 kilométerre vannak Sanghajtól és elvágták a kínaiak visszavonubísi útját.
Hivatalos japárf jelentés szerint japánok az eddigi harcokl>an, ok-tól>er 22. óla 1167, Sanghalnái 5170 em|>ert veszilettek. A kinaiak ugyan ez Idő alatt 11.000-et és Sanghalná\' 61.700-al.
Daráüyi hüniszleneinök Zsilvav, Shvoy, Sandl és Pécsi képviaolökkjel tárgyalt. , ; i
Akit«a legszebb nfi szeret
Mexikói regény
22 Irta: Baláia Jáiaaf
£s lalán először történt a versenyek történetében, hogy a győztes helye üresen maradi, pedig a megelőzöl! csendőr liszt szerelett volna egy kissé a szép lány szeme közé n&enl, aki igy csuffálette.
— Nafcyou szép a hajója és nagyon komoly Cpitménv. tízre!<(JÍysszu tengeri ulra is bátran elindulhatna az ember, — jegyezte meg Mary, amikor a, hajót bejárta.,
— A legújabb fajta nu\'uUtfelsterc-iés ez.-n a hajón van. Olyan meplő-<sónaj<jaim vannak, hogy a vlz alatt is járiiaft és nincsen <JÍyán haüilmas hullám, amelylől niegsérölhe\'lnének. Azonkívül vulamennyK-n motorosak és gyorsabbak a leggyorsabb járatú hajónál. Már sokszor mentem ki velük u viharos tengerre, mert szeretek néha egy kissé izgulni.
— Maga is? ez kedves| Mert az ilyen félő izgalmakat én is szeretum és ha egysz.T vihart kapunk, akkor elmegyek magával. S\'Iost már mtigum is tudom a motorcsónakot kezelni. Különben, ha nincs kifogása ellene, rögtön ki is próbálbutjuk, hiszen a tenger oíyan sima, mint a tükör.
Be^iUlJnk és Mary a koi^náu^kc^-k-hez ftlt," mig Olrjgh élvezetiéi magya-, rázta néki a külöul\'gcs luenlölelsjvrc-
lés alkalmazásának mód Iái. Mikor visszatértek a hajóra, már vacsorával váriák, azután a matrózok énekkara szórakoztatta őket, A holdfényes fe-délxolen ültek és Mary önkéntelenül kérdezte:
— Magának sghajiem volt senkije?
— ligyszer, nem is olyan régen, külön.ös helyen szálltául le a repüjő-gépemmel. Olt találkoztam egy csodálatostul szép, indiánlánnyal, akit nem tudok elfelejteni. Magammal akartam hozni, dc ő azt kívánta, hogy én maradjak olt örökké és pusztítsam el a gépemet. Közel voltam hozzá, hogy megtegyem,, de, akkor .még élt az édesanyám. Ha az nem lett voln% akkor talá n,meg is tőszóm.és most biztosan bolclogabty.\' ember lepnék, — mondta etrévedő, tekintettel u bonkár.
— Még visszamehet oda, — jegyezte miq{ .Mary.
— seip találnám azt a lyukat. Azóta maga az első nő, aki tetszik nekem.
— Nagyon kedves magától. Pedig bennem azután iganán^nipcsen senkii, ami iqdjánr* cpj^eztcUuti.
— Nlm-s,!nH,.e5ak ^.ügyesség\'\' »cm, Azok olvan rendkívüli ügyesek és tanulékonyak} A*oukivül v. n bennük valami velüks^letett utánozhatatlan előkelóaég.
— Na, egyszer majd megkeresem
magának\' azt..« szépséges indiánjányl és kU*aÜ>Rat«ím 11 napvilágra, l-.gv igazi jó titkáriak cz is a kötelességei közé tartozik. De most már kezd
hűvös lenni, menjünk haza...
Olrigh hozzáfogott a részvénytársaság megszervezéséhez, bevezette i.ig. ginsel a klublm, ahol eredetinek lalál-lák darabosságát és tekintélyt szerzett neki az a vakmerőség, amit a játékasztalnál tanúsított.
Kgy este vacsora után, Haltonué szólt rá I.igglnsre:
— Meddig lóg még Mary a bankárral? Már az egész város róluk beszél.
— Ne üsd bele az orrod olyasmibe, amihez semmi kőzödI — inletle lc l.iggins haragosan.
Ilaltonné egy öldöklő pillantást vetett rá, de nem inert szólni.
— Készen vagyunk mind\'nnel és holnapután est-J meglesz a közgyűlés, — szólt Olrigh egy este Maryhoz. — Holnapra szabaddá tctlem magam és szeretnék elmenni valahova, ahol s<nki sem zavarhat. Dc u hajó nem jó, mert azon van rádiótelefon és akkor ott ülhetek a telefon melleit egész nap, mint legutóbb is.
— fin tudok egy helyei, ahol apának a igombatclepe volt". Ott van két remuK:: barlang. Felmegyünk repülőgépen,, viszünk muguukkal mindenféle ennivalót és én nagyszerű ebédet főzök. Apának odajpnn c^-ész konyha-felszerelése van. • Maga lesz a kukta, tlfey ki fogja magát pihenni, hogy csodál — indítványozta Mary.
— Nagyszerű lesz! Holnap reggel bal órakor a hangárnál leszek| Mit hozzak?
— Valami jó, savanykás Italt, ami-,
nek nagyon kevés a szesztartalma. A többiről én gondoskodom. Most |,e-dig menjen aludni, inert én is le akarok feküdni.
Mikor a bankár elment,- Theresa léi-elt be Maryhoz.
— Jó, hogy jössz, Theresa néni! Holnap regg\\í elmegyek repülőgépen, beszéljük meg, hogy mi mindent kell az útra magammal vinni, ra-\'rt csuk ekte jövök meg ós inugam akarok ebédet főzni, két személyre.
— A b.mkárral mész? — kérdezte Ilaltonné fojtott haraggal.
— Természetes. Hát kivel mennék? — csodálkozol! Mary.
— Nem is olyan természetes, mini gondolod, hogy éjjel nappal \'gyúlt vagy vei*. Ki f0g venni feleségül? — kérdezte élesen Hallonné.
— Kgész nyugodt lehetsz, hogy nem I
-- Miért? — csatlant fel az;öregasszony.
- Mert eszemben sincs, hogy hozzá-menjek! jelentette, ki legnagyobb meglepetésére a lány.
— Akkor le őrüli vagy és én nem cgyyzhclcm bele, hogy azt csináld, ami a vCszU\'det okozza! Nem fogsz elmenni. Majd én beszélek az apáddal és megmagyarázom n.-ki, hogy ez le. Illetlen! - dühöngött Hallonné.
- Hát csak magyarázd, <le most hagyj magamra! Különben itt is mariul halsz, mert el kell mennem bevásárolni,
(Folyt kóa.l
1981 n övembe 0
ÍALAI KÖZLÖNY!
— (Áthelyezés)
A m. kir. pénzügyminiszter dr. Ángyán Sándor m. kir. pénzügyi fogalmazói szolgálali érdekből a novai m. |;ir, adóhivataliul a zalaegerszegi m. Kir. pénzügyigazgatásáéhoz helyezte ál.
— (Halálozás)
A zalai földbirtokos társadalomnak gyásza van. Oerlán Elek dusnakl földbirtokos, Ousnakon 12 éves korában meghalt. Apja zalai alispán volt. de öl\' magát is ismerték szerlc a megvé-ben. Iialál i u fóldblrlokos társadul-nion kivül közelibbről a Farkas. I\'lihál és Pálffy családokat érinti. Te-a.clése kedden délután 3 órakor l.-sz
Husiinkon.
— (A pedagógus-összejövetel)
szombaton este volt a Kis Royal ban. Az est isméi megmutatta, hogy az elgondolás helyénvaló, sől szükséges is. a kanizsai tanító éi tanártársadalom nnnyira szivébe fogadta ezeket a hangulatos és kedves társasössze-jövcleloket, hogy ha nem volna, most keik ne őket megcsinálni Szép számmal gyűllek össze a fehér asztalok mellett a pedagógusok, élőkön a rendező Szakáll Gyufa piarista tanárral. Hogy oly kitűnő hangulatban cgyültmaradlak, abban az összetartó-zandóság é< a kar társi érzéken kivül része volt debreceni Kiss Jóskának és cigányzenekarának is. aki talpalávaló és fülbemászó muzsikájával egyaránt yietl isméi magáért.
— (T«a-est a Leányklubban)
A kanizsai szezon egyszerre beköszöntött. Szombat-vasárnap négy helyen voll t ae-st é» táncos összejövetel, ugy hogy u fiatalság bőséges; n talált alkalmat a szórakozásra. Az e!ső szombat<M)n e^te a Szent Uoiiu I.eáuy-klubban volt. Mini mindig, most is igen sokan gyűltek össze a .Missziósház nagytermében, hogy a kedves kis műsor és az utána kővetkező tánccal jó-lékonykodva szórakozzanak. A műsorban két hangulatos, vidám jelenet szórakoztatta a közönséget, uz egyikben Markó Lujza és Latin Terus, a másikban Ruzássl István és Vass József arattuk pompás alakítással nagy sikert. Különösen Vass József figurája volt remek. Ulána Petróczy Klári láncolt el egy szép magyar szólót kedves közvetlenséggel. Gábor Lajos tánctanár is osztozik a sikerben, aki a szép szólót betanította, valamint Kőszéné Ungár Kdil, aki zongorán kisérie. Műsor után megkezdődött a tánc, amely pompás huugulatbun záróráig tartott. Nagy sikert araiolt és kitűnő liaugulutot teremtett az itt bemutatkozó Sörlcy-jazz ls. S amikor u fiatal zenekarról írunk, nem mulaszthatjuk el megc míülenl, hogy csuk helyeselni tudjuk, ha az állástalan fiatalság megtalálja a munkához vezelő utal. Ez az állástalnn fiatalokból alakult zenekar ezért Ls kivívta magának a szimpátiái. A hangú-latos teaest sikerét nagyban előmozdította az a gondos és figyelmes kiszolgálás, amivel a leányklub tagjai a közönség szórakozását kellemessé teszik.
— (Az Urleányok Mária Kongregációja)
vasárnap délután rendezte meg műsoros «Magyar-est.-jét u plébánia fc-hértcrmében. P. Czirfusz Vlklorln plébános közvetlen, meleghangú megnyitója után Murtinecz Kató inondtu cl jóízű, végig finom humorral Gerencsér Ilus monológját: Amíg egy tea eljut odáig dinen. Igen nagy sikere volt. A magyar szélek panaszait mondta el a következő színmű, amelyhez a proliból Harsány! Miklós szavalta igazi magyaros szívvel és nagyszerű rutinnal. A verses darab szerepeit kitűnő lelkészültséggel adták elő a szereplők.
POSZTOGYAD É3 DUHAOYÁft R T. feEefc IV.lWaW&a Ütfb&i*-.U.ő, VI.Ta/ifa,
Gyártelep: BUDAPEST, XI., LENKE-UT 117.
l-anlos Sebestyént Angyal Pál szemé-Ivcsitetic ujeg, míg az p.szakl szelet Szabó Ili, a Kősavát Blt\'.era Magda, a Nemeréi Mezrlczkl Margit. C.zinka Punná Nagv Ilona voll. Mindegyikükön meglátszott, hogy magyaros lélekkel, mélyen érző szívvel megértik a magyar sors szomorúságát. Fokozta a hálást Jászai László szép tárogató-szólója. Pompás magyar tánc következeit ezután az est hangulatának meg felelően, amelyet nagy siker mellett Horváth Ilus adott elő rátermett rutinnal és felkészültséggel. Ismételni kcj lelt, olv sik ere voll. A pompás tánc betanítása Gálwr Lajos tánctanár érdeme. Xongoráu Gábor I.ajosné kisért. A novelőizmokal velte erősen Lénybe a következő szám: Kaszás Margit monológja, aki jöizű, zamatos magyarsággal egy falusi kislány pesti cselét mondta el a kozmetikával. Lelkes, meleg lups jelezte nagy sikerét. Hasonló kirobbanó sikere voll Hiskó G6-zánénak is, aki keiLmcs higyságu hangján, Torma Tóni és cigányzene-karának pompás muzsikája kiséielével magyar nótákat adott elő állandó taps és ujrázás közepette. A kongregáció rendiz.ígárdájál-a kedves műsorért és a figyelmes kiszolgálásért csak a dicséret ill theli. Torma Tóni cigányzenekara ilt is záróráig biztosította a legjobb hangulatot.
— (Az Iparoskör teaestje)
Hangulat és jólendezcltség tekintetében az Iparoskör teái mindenkor a legjobbak közé tartoznak. Igy volt ez vasárnap délután is. A közönség lassen gyülekezett, de csakhamar olyan intim hangulat keletkezeit, a kitűnő Sőrlcl-jazz oly kedvet derített, hogy a fiatulság és a többi. év folyam béliek forró báli éjszakákra emlékeztetően ropták a láncot a tea felszolgálása után. A vendégeket a fáradhatatlan Papp Oszkár elnök fcjgadla, nemkülönben uz uj, agilis háznagy, Lung Adám. A kör kedves háziasszonyai nagyban hozzájárullak az est sikeréhez. A terem csinos diszílé e, a diszkrét, ötletes világítás nagyban hozzájárult a hangulat emeléséhez.
— Nőt éi férfi •iSvetajdonaifokat nagy választékban talál Singeméi.
— Kirakatainkban a legújabb dlvat-ujdonságokat mutatjuk be — Schűu
— (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn
délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében.
— Fehérnemű, ruha és pongyolatla-nelok, dQItlnek, bársonyok ós matlassék dus választékban 81ngernöl.

iWIihiH
A kanizsai csapatok fekete vasárnapja
A Turul „profi" formában megérdemelten győzött az NTE ellen - KTSE—NTE 6:3 (1:2)
Aki a Hnérkőzést nem látla, azt gondolhatja, Hogy^az NTE Ismét esődói mondott. Pe.lig ez alkalommal mm az történt. A (1 visszaamatőrizált So-mogy játékossal mcgerősijcll Turul olyan nagy játékot mulatott, amilyent már régen láttunk Nagykanizsán A Turulnak ma nincs el In fele u kerületben és ha bár még a tabella végén ktiiog, e:-ös n bele fog szólni a bajnokságba. Ez ellen a Turul ellen az NTE veresége nem szégyenteljes. Habár a csatársor összeállítása nem vall valami szerencsés, mégis az NTE csapata megtelte kötelességéi. Szívvel-lélekkel küzdőit a csapat minden része és ennek tulajdonítható, hogy egy jó ideig az NTE nyílttá tudta tenni a mérkőzést. Természetes, hogy meg-é ezle a kél sérült, Jelinek és" Szabó hiányai, akiknek hlyetlesitésére nem állt megfelelő helyU.es rendelkezésre.
A kél csapat a\'követke ző felállításban játszott:
Turul: Zslnkó — Yelez, Orosz — Horváth, Murát, Nadrai — Németh, Szép, Caesar, Rákhely, Fábián.
NTE: Csondor — Csáki, Varga — Kiss, Kltter, Cselncki — Szendrői, Szollár, Holla, Istenes, Jakubecz.
A 2. j>ercben Bol\'a előtt óriási helyzet adódik, aki mellé lő. A Turul erősen ostromol, mindjárt látszik, hogy jobban bírja a sarat. Csak ugy zugnak a lövések Csondor kapujára, aki éppen eleméljen van és remekül véd. A 10. percben Jaku!>ecz sarokrúgását Szollár el-dekázza és oda a nagy helyzet. Fábián hatalmas \'lövését Csondor védi, kiejti, de újra ment. Egy |>erc múlva Németh átadásából
Szép lő kapura, Oondor azt gondolja, hogy mellé megy, nem vetődik és a labda farokba jut (1 :0). A bekapott potyagól után Csondor profikapusnak beillő imponáló biztonsággal néhány méterről védi a legveszélyesebb lövésekel. Rákhely 5 méteres bombáját ártalmatlanná leszi. Kiss nem blr n Turjl veszélyes jobbszárnyával, helyet cserél SzoHárral, igy mindjárt másképp alakúi a játék. Az NTE lassan felülkerekedik, a 13. percben Kiss jobb-széi !>ead, Bolla Jakubecz elé Íveli, aki közelről góll>a fejeü (1 :1). Újrakezdés ulán Ismét Kiss átadásából Jakubecz éles lapos lövéssel meg-
szerzi a vezetési (1 :2).
A második félidőién az NTE támad, Szendrői sarokrúgása okoz nagy kavarodást, a kapus kiszalad, istenes lövéséi már bent látjuk, de Orosz kifejeli az üres kapuból. Az 5. percben Némelh feJsösarokba tarló lövését Csáki csak kézzel tudja kiütni, a megítélt 11-est Németh lövi, Csondor azonban kivédi. A 10. pereljen Rákhely gyönyörűen megy ál az NTE védelmén és 10 méteres lövé3évei szemben Csondor leheletlen (2:2). Egyik lx>mba a másik ulán Csondor zsákmánya lesz A 17. percben Németh kézzel teszi maga elé a \'abdál, a biró nem veszi észre, beadását Rákhely a kapufának ágyúzza, de Gacsár ott terem és közelről belövi (3:2). Két i>erc múlva Fábián—Rákhely a labda utja és a labda a sarokba táncol (1 :2). Ezután ismét az NTE támad és Kiss l>eadásából az Istenessel helyet cserélt Jakubecz nagy lövéssel\' hvegszerzi az NTE 8-lk gólját (1 :3). Ugy látszik, mintha az NTE egyenlítene, amikor Csáki senki sem zavarja — labdája elakad a sárban, Németh elveszi és hiába szalad eléje Csondor, lövése védhetellen (5 :3). A 33. |>ercben Németh beadápábói a kiszaladt Csondor mellett Rákhely lövi az utolsó góM. Az NTE Kiss révén még szépít az eredményen, de a játékvezető les elmén nem adja meg a gólt. .
A Turul egyenesen remekül futballozott. Ha «z a csapat összeszokik, nem lesz ellenfele. A csatársora egyenesen szenzációs. Legjobb embere Rák hely, de Gazsár, Fábián é< Németh is remekelt. Fedezetsora szilárdan állt a lábán, védelmi hármasa kifogástalan.
Az NTK-ből Csondor a kapott 6 gól ellenére is u csapat legjobbja volt. Csák! igen bizonytalan volt, Varga sem játszotta ki igazi formáját. Az NTE fedezelsora végig egyenletesen jól játszott. Csetneki volt a sor legjobbja. A csatársorból Jakubecz emelkedett kL
Csík biró egy-két hibától eltekintve jól vezett* a mérkőzési.
(O/0
& Zrínyi teljesen csődöt mondott Pécsett
DVAC—Zrínyi 8:2 (4:1)
A Zrinyl pécsi súlyos veresége óriási megle|>etés. A DVAC egyenesen szenzációsan játszolt, a Zrinyl egy percig sem voll ellenfele a pécsi csapatnak. A Zrínyi védelme
csődöt mondott. A gólokat Keszier (2), Dunai (3), KrMcz (2) és Cslrte, ilielve PŐzse és Czigler lőtték. Játékvezető vitéz Adorján.
Modern csillárok
hsiuu lejáratú réulaHluUar*.
Kartellen klvDIi Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Deutsoh László
csillár-üzletében.
NTE II.—Turul II. 0:0
II. oszt. bajnoki. Igazság<>3 eredmény. Az NTE-bői Baranyai, Varga és Kovács érdemei dicséretet. A mérkőzést Horváth jói vezette.
Nagykanizsai Vasutas— DVOOE II. 6 :1 (1:1)
A kanizsai vasutas csa|>al fölényes győzelmet aratott Dombovárott A gólokat Horváth III. (2), Horváth II., Horváth I., Erdélyi és Dávid,
Ilielve Kimmel lőtték. Játékvezető
Békési. j ! i
Nemzeti liga eredmények:
Budafok-Törekvés 5:1 (3:0) Nemzeti—Hungária 2:2 (2:0) Újpest—Budai 11 1:0 (1:0) Elektromos—ETO B : 2 (2 :1) Ferencváros—Szürketaxi 4 :3 (3:2) í
Szeged Bocskai 2:0 (0:0) Kispest—Phőbuf \'2:0 (1:0} , j
8 ZALAI KÖZLÖNY
1937. november 7.
Kerflleti eredmények:
KRAC-KSE 6:0 (8:0) PAC—ZsSE 0 :0 PBTC—PEAC 6:1 (2:1) PVSK-MSE 3:1 (0:1)
jfitöfó MSE—KRAC II 3:2 (8:0) CsTK-BlOK 1:1 (1:0)
Nyilt-tér.*)
Feleaéflem, Gerencsér Jánosné gclse-Bzlwtl lakosnak, semmiféle hitelt no adjanak, mert .érte felelősséget nem
Gelsewdggt, 1937. november 8.
Ocrencsér János *
gelseszlgetí korcsmáros é$ kereskedő.
•) Af t rovatban közlött*kért «em • szf/keuté^g. Mm a kiadóhivatal nem rálUl feleléMégeL
MOST JELENT MEG ! Szentmihályiné
Szabó Mária
LORANTFY ZSUZSANNA
Lorántfy Zsuzsánna élete nemcsak gyönyörű asszonyi élet, hanem a magyar történelem egyik legérdekesebb fejezete: a magyar kultúra kivirágzásának legszebb korszaka. Szabó Márja müve nagyértékű alkotással gazdagítja a magyar Irodalmat
520 oldal. Ara 6 pengő, egészvászonkötésben 8 pengő.
SINOER ÉS WOLFNER KIADÁSA
RÁDIÓ
Az összes uj rádiókat öituehasonlitiutja nálam.
Caere,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANTAL
rádió- és •portdzletébon
F«-ut S. hí
Revíziótól fól a londoni és párisi sajtó a római hármasegyezmény nyomában
Japán visszaadja Németországnak a versalllesl szerződéssel elvett gyarmatalt
Párjs, november 8
Az angol és francia sajtó még mindig a Rómában aláirt hármasegyez-mény hatása alatt áll. A francia sajtó bizalmatlan hangon Ír az egyezményről és azt állilja, hogy ez titkos egyez-ményt tartalmaz és tulnjdonképren a szerződések revízióját és a határmódo-sllásokat szolgálja.
Az angol sajló sem tartja kizártnak, bog)1 a japán—német—olasz kommunista-ellenes egyezmény titkos mog-állajK)dásokat tartalmaz és e körül folynak a találgatások, ügyes lapok beavatott körökből származó információ alapján azl Írják, hogy az egyezmény aláírását a Tcóvetkező lépések követik;
1. Franco és kormányának elismerése Japán állal,
2. Olasz- és Németország közvetítésének elfogadása a távolkcletl viszályban,
3. Kína csatlakozása a koommunlsta ellenes egyezményhez,
•1. Japán támogatása a német gyar. mali követelésekhez.
Beavatott forrásból érkező jelentés szerint az egyik lap azt is tudja, hogy Japán a közeljövőben máris visszaadja Németországnak gyarmatait, f.singlaot ós Kiaongtaot, amelyeket n versalllesl szerződés veti cl a németektől.
A legnagyobb szenzációt az a hlr kelti, hogy
Németország rövidesen felszólítja Csehországot: csatlakozzon a bolsevistaellenes fronthoz
Ha Csehország tagadó választ al — Németország tudja kötelességéi és ez a tagadó válasz igen cltnérgesitené a német—cseh viszonyt.
Ezzel szemben...
Prága, november 8 Henes cseh elnök a legszívélyesebb hamui táviratban üdvözölte a szovjetet fennállásának 20 éves évfordulóin alkalmából. Méltat la a szovjet eddig elért eredményeit és áldást kérve további mikódésére, sok sikert kíván Moszkvának a jövőre is.
Páris, november 8 Bluin miniszterelnök az egyik nagygyűlésen külpolitikai kérdésekben szólalt fel. Hangoztatta, hogy semmi olyant nem szándékozik Unni a francia kormány, ami a francia—szovjet egyezményt befolyásolná, vagy veszélyeztetné. Kijelentése szerint a béke biztosításának sorsa bonbon é> Moszk va viszonyának alakulásától fíig«. beszéde további részében arra mutatott rá, liogy a mai helyzet _ sajnos — nagyon hasonlít az i*,)ll. évi eseményekhez.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dija vaiérnap 4> Onnepnep 1U uólo M fillér, minden további wó 0 (Illír, hétköln.p 10 uóig 60 fillér, minden tovAbbl wó 4 fillér.
Elaaexett «aBy ellejtik Vár-ut 3 tu ház előtt az országútról egv 7 hónapot rövldizőiü, barnafoltos, pettyes hlm vadászkutyát, nyakán bőr nyakravatóval,
12196/1937. »z. ebvédjeggyel. A megtaláló vagy nyomravezető 10 pengő Jntalomban részesül a rendőrkapitányiágon. •
Csengery-uton, Szemere-utcán, Csányl báizló-utcán, Klslaludl utcán it a Kli-sőrbázlg alvHiatt egy tartészlj és egy farmotrlng. A megtaláló adja le Csengery-ut 50. »z. alatt, ahol Ilié Jutalomban részeiül.
_ im 1 Meleg szobija csak akkor lesz, ha Sohlaeleqar Gyula vaikereikedőnél Expraaa-hfifokoxAt
yesi. P 5-6-7.50. 3107
Gyermakágy, fehér, kifogástalan, ru ganyos matraccal és ötágú ciillár eladó Malter, Vár ut 6 ♦
Rövid szőrme bunda, két •/« kabát eladó. Deák-\'ér 4. *
Ajtó, szobigőzlürdő, 1 klrakatizekrény aladé. Király u, 13 *
BaiárénS lelvétetrk. Klnlzil-u. 20. *
Mlndanaakooala bavillzetés és kosztra felvétetik. Magyar-u. 83. ♦
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal bapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó : Zalai Király. Interurbán lelefon: Nagykanizsa 78 szám.
Pa el rh elladé kot napi áron vásárolok. Szegő Mór, Eötvö«-tér 2 3306
Dokter kiváló eredménnyel tanlt~né-metet és franclát. Magyar-utca 30. * ,
! TekerlténA felvétetik. Kisfaludy-utca 6. iiim. •
Ágynemű MII eladó. Petőfi nt 39. ♦
Lltaraa«Avagekat mngai áron vásárolunk. Muxzel éi Piledenthal. *
Háromizobái magánhAx eyUmPIcsőa-•el azonnal kiadó. Érdeklődni lehet Kinlzii-utca 8. alatt. 3392
MAIdlvatexplonomat megnugyob-bitva Horthy M.-ut 6. sz. I. em. helyeztem át. Kovács Antal. 3408
Háaeladáa. Négyszobás kertel mi-gánhás eladó. Clm a kiadóba. •
1 ajtó eaérfával, placUllvány (^T-tor), 2 szekrény és egy gyermekágy eladó. Brónyal Divatház, Horthy M.-ut 1.
r— UüuíiKtiil «—|
| t. IWWW bal I
Rákóczi utca 29. »áms há« vebbet Siemere-utca 3.
Nyakkanda tordltia, Javllit. mOitop-poláa. üveg, pot cellán ragautáa Wetu Hcr-min ürístbet-lér 4. •
Ügyei HaaarlMnataliaagU,
aki a déliflyUmölchtJi ta ért. .ionnal felvittük. Radó OulUrjié Kaposvi;, Vár-utca.
3407
k.„
Príma ifii. kötött blmok
már P 5.20-tól Príma iérli pulloyerek
már P 4.60 löl Príma fArii kalapok az ai összes dlyalszlnekben
már P 6.50-töl Príma meleg lérll Ingek
már P 4.40 töl Fírll esőkabátok
mír P 15.50\'tól Egy p óbavásárlás meggyőzi önt is áruim megbízhatóságáról és áraim mérsékelt voltáról.
Brónyai Divatház
Horthy BIklös-ul 1.
Níom. • UftuUJdono. KazguOuáfl Rt, Gutenberg Nyouida «s célzatai Lapkája válIalaU könyvajomdáj.iban Nagjk;
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
25.276/1937.
Tárgy: Harcszerű lövészei.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi novembsr hó 12, 13, 15, 16, 18, 19, 22, 23, 25, 26, 29. 30-án, és december hó 2, 3, 9, 10, 16, 17-én naponta reggel 7 órától este 6 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tarlanak. Ez Idő alalt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1937. nov. 5. 1,11 Polgármester.
25.527/1937.
Tárgy : Mü- él tűzifa elsdás.
Faeladási hirdetmény.
P. évi nov. hó 9 én, kedden d. e. 9 Arai kezdettel a városi Felsö-erdőn, a vágásterűleten tartandó nyilvános árverésen tűzifa: bűkk-dorong, gyertyánhasáb és dorong, cserdorong, tőlgydorong, creresinye-hasáb, finyDhastb él dorong, hárshasáb ét dorong, juharbasáb és dorong és srllhisib kerül eladásra.
Nagykanl\'sa, 1937. nov. 6-án. mit Polgármester.
Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth
gyártmányú RépavégAk Tengeri snorzaolók Snoilmágók Darálók Vetőgépek BoronAk Ekék stb. stb.
■aflaklHtWIk áa haaiaraa.
hátak n HSCS gyár nRRykanlzaat
larakalúban ,
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, nOvény védelmtszc-
rek, Kép, zsák, atb. kereskedésben
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blrfoig mellott) Telolon: 130.
Eafiben és szélben sem alszik el a fénys, ezért mindig megbízható az elekirómo* BOSOH
KERÉKPÖRUILftGITÚS
Kapható olcsón, kedvező részlelllzetésre
Szabó Antal
kerikpámagykereskfldfnéi. Fit-*} 5.
Iliizsáa. I\'elelös iizlalv. ^alul Károly.
77. Évfolyam 254. szám
Nagykanizsa, 1987. november 10 szerda
Ara 12 Ml.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPI
ttfjtetójWfc; éattadóttralai: PM 5. tűum. Metídemi mdadrm ktíküu^p áébUáxT^
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElöHzetési árs: egr hóri ■ pengó 40 fillér. Sxerkeutöségi és kiadóhivatal! teldooi a*.
Az óhaza hangja
A magyar rádió rövidhullám** rád lóhirszolgá\'alól rendszeresített a . távol ke\'eli és az amerikai magyar-ság részérő. Az első közlés Darányi Kálmán miniszleie^.iök beszéde voll, amely len a (á\\o» Keleten és Amerikában élö magyar véreinkhez szó\'oll. Magyarország a háború elölt, sajnos, egyike volt azoknak az országoknak, ahonnan a legerősebb kivándorlási hullán indult évről-évre Nyugal felé. Nem csekély a. o\'< nak a magyaroknak a száma, akik Es/ak- és Délamerikában é\'r.ek s nem egy akad olyan is, aki a távol Ke\'eten keresi a boldogulási. >
Ma azt Játjuk, hogy a népi együvé lartozás, a népközösség gondolata mind nagyobb tenet hódit. Különösen Németország fejt ki hallatlan propagandát a világ minden részé-ben élő németség fe\'é, az őshazára emlékeztei i őket s rádióelőadások keielél*n hozza újból és ujbó\' cm-Jékeie!ükl>e a német történelem és német kultura nagy eseményeit és alkolásail.
De Olaszország sem hanyagolja el a külföldié szakadt olaszok hazafias érzelmeinek az ápolását. Az o\'asz ráidló minden héten tart olyan különleges előadásokai, amelyek a világ távoli részeiben é\'ő olaszokhoz szó\'. Minden nép, amely nincs abban a szerencsés hely z-t-l>en, hogy az óhaza terülelén kivüi úgyszólván seho\' sem élnek nagyobb tömegben az országból elszármazóit fial, a szó és irfts ha\'al-mávai arra törekszik, hogy ezek az els/ármazollak ne veszítsék e\' teljesen az. óhazával \\a\'ó összekötetésüket.
Darányi Kálmán minlszlere\'nök beszédéi nyilván sok százezer magyar hallgatta. Amerika nagyvárosaiban és farmjain a magyarok füléhe csendült az o\'szág miniszter-elnökének a szava s a:\'ok, akik még idehaza szü\'.ellek s innen váfu\'o-rollak el, nyilván maguk előtt lát-lák azl a magyar várost, vágy magyar falul, ahol va\'amikor szühttek és éllek, a;ok |>edig, akik már Ame " lkában s általában a külföldön látták meg a napvilágo\', bizonyára meghatottan gondoltak arra a Iá-vo\'l földre, amelyről szüleik beszéllek nékik.
A csonkahaza területén ma körülbelül kilencmilliónyi magyar él. Nem nagy szám ez s ezért nem s a-had elveszítenünk egyeden magvarl sem, lakjék az a vi\'ág bármelyik \' észében Hogy az idegenbe sz >k idl magyarság szerelettel gondol az óhazára,, arról nagyon sokszor meg-Ryőződhettünk, mert ahol segíteni \'ehet, az óhaza érdekében propagandát kifejteni lehet, mindenütt ott \'aléljuk idegenbe szakadt magyar véreinkéi szóval és tette\'.
De ennek a rádióiwszédr.ek a nyomán sokkai közelebbi (örületek* >\'e is keh gondolnunk. Nagymagvar ország elsz«kilott részein lakó vé-icmkie. m közvetlen közelünkben
A szovjet megszakítja a diplomáciai összeköttetést Olaszországgal
mindé?M™?\'üSL Tend8™ éPfll kl 8 népszövetséggel szemben - Franciaország minden kövei megmozgat, Hogy szorosabbra fűzze szövetségi kapcsolatalt - Hitler az uj hatalmi háromszögről beszélt Münchenben
Jugoszláviát Is be akarják vonni a német-olasz-Japán egyezménybe
London, nov. 9. A Daily Mail római tudósítás alapjdn azl Irta, hogy minden pillanatban várható, hogy a szovjet felmond/a az olasi-nemet-Japdn háromhatalmi kommunista ellenes egyezmény kívetkezté-,ola!l-?\'°" barátsági es meg nem támadási ""\'Mist. Általában azl várják, hogy a srovjet a legrövidebb Idón belü megszakll/a a diplomáciai Összeköttetést Olaszországgal Ezeket a híreket tíbb más lap Is megerósltl
Párls, novemlier 0 | szlávlál 1; csatlakozásra li|rn|
ra vonja Franciaország szövetségi kapcsolatait.
Berlin, novemlier o Hitler kancellár müncheni lieszé-déhen kijelentette egyebek között, hogy a német nép lielsó teljesítőképességének emelkedésével emelkedik a néniét nép tekintélye is a vi\'ág személen Néms\'orszjíg ma már nem AH egyedül a világpolitika küzdőterén. Meggyőződése, mondta, ho^y Néme! ország ellenlábasának a világot nyugtalanító kísérletei ugy nehezednek meg, ahogyan a némel-o\'asz-japán háromszög e»ósöjlk. Ez a háromszög <dyan áUamokl/ii áh, amelyek minden! or készek meg v- .w,„*. .gjwons jugv- i.ea\'.eie-fKet icyiai, nogy szorosabb védeni jogaikat.
................. ■ .................lvm -.-l-l-ltxvlt. l .
A francia közvélemény áitalálan valószínűnek tartja, hogy az oia3z-német-jupán kominunislaebenes egyezmény nagyjelentőségű gyakorta 1 következményeket von maga ulán. Uj szentszövetség létrejöttél emlegetik, ameiy szeinl-ehehezke-dik o Népszövetségié támaszkodó deir.okrallkus hatulmak csoport jé vai. Berlin és Róma Igyekszik Jugo
kommunistaellenes egyezményhez.
Nagy je-\'enlöségel tulajdonítanak diplomáciai körökben annak a tiltakozó lépésnek, amelyei a szovjet római követe tett Clano gróf olasz külügyminiszternél. Nem kisebb j-Ieniőségge\' méltatják Dell os francia külügyminiszter középeurópai ulját, amelynek során fontos meg-I eszélévekel folytat, hogy szorosabb
Ma délben bezárolt a japán gyűrű Sangbal körűi
Irtózatos pánik Sanghal égő utcáin - Órák kérdése, hogy kitűzik a Japán lobogót
f.ondou, november 1) SangTiaiból egész éjszakán \'át folyt kinai gyalogság kivonulása. Heggel" <i órakor e^y japán liszt kell át a jeng-eingi vashídon. Utána egy kültn\'linény é "kezelt, amely azonban a legnagyobb ir.egle|)c:ésre » kinai lövészárkokat OlCsen találta.
A kinai utóvéd már rsak szórvá-sau harcol, de sorsuk meg vjin pecsé-
telve.
l\'gy látszik, a jóslat valóru válik, még novcmb\'r 10. elölt felkerülnek a japán lobogók Sunglwi kőzépftle leire. Három havi ostrom ulán a liare szín ére már vé.ire eltávolodotl Sálig haj neinz-tközi negyedéiül.
Sanghal, november {» A kinai csapatok folytatják Sanghaj
kiíiri\'.ését, ami órákon bclfll befcjcző-dik. A város több részében hatalmas tűzvész pusztil. A kínai csapatok elvonulásának lüréro a n;in\\aul városrész és Saughai keleti részének lakossága pánikszerűen menekül.
A lapán csapatok ottani Időszámítás szerint délután egy órakor megszállták Sanghai déli külvárosát és ezzel befe-jezödótt a város teljes bekerítése.
Táviratilag összehívták a zugsajtó ügyében a NEP sajtóbizottságát
A frontharcos kedvezmények kiterjesztését sürgették a Ház mai vitájának szónokai
Budapest, november 9 A képviselőház ma délelőtt 10 órakor megnyitott ülése folytai la a tűzharcos törvényjavaslat vitáját, r.ber Antal elismeréssel adózott a ja\\a,|at
intenciói iránt. Azt kívánta, hogy a létminimumon alul kereső frontharcos családok adóját 3 gyermekig 25 százalékban, azon felül Ö0 száztlékLan engedjék el.
három és félmillió testvérünk él, de olyan nemzetiségi elnyomA"5 alatt, hogy talán távo\'abb vannak tőlünk, mint az Amerikába szakadlak. Nem érzelmileg, de a lehetőségek Szempontjából. Vásszigoru :águ törvények és íendelkezések gondoskodnak arról, hogy minél kevésbbé merjenek magyar érzéseiknek kifejezési adni s minél gyengébben jusron el hozzájuk az itthoni magyar éleinek a hullámverés?. M.»-gyar könyvek csak elvélve kerülhetnek a kezükbe, azt akarják, hogy származásukat és fajiséTJkal megtagadva, feledjék e" a/, óhazái, fe\'edjék e\', hogy a magvarsághoz fűző kötelékeik ezer esztendőre nyuinak vissza, mert ők Is az<jki ak a honfoglalóknak a fiai, akik u ve-
reckei szoroson annakidején hazát jötlek foglalni erre a területre
Ez a megcsonkítod és meggyötört kis ország számos meglepetést szer-zelt és nagy példákat mutatott a világnak. Kiváló magyar Írók, képzőművészek, zenészek és tudó ok fora dolgozik nem csak idehaza, de külfö\'dön is. Nemrég olvas!unk egy román lapban egy feijajdulásl, hogy a külfö\'d nagy lapjai szinte le\'e vannak Magyarországról szóló dolgokká\', mig Románia, mintha nem is létezne. És ez igaz is. De mi,t bbonylt ez ? Azl, hogv n brufjáHs erőszak eszközeivel e^y oLan nép életgyökereil próbálták elvágni, a melynek belső eiei épek és Töretlenek s kulturális e\'.\'venereje hatalmas. Európa kezdi lelátni annak
Csehszombaty László több kedvezményt kért a falusi frontharcosok számára. Kérle, hogy a frontharcos tisztviselőknek számilsák be külön a háborús szolgálatot. A frouthareos
az igazságlalanságnak n hallatlau-ságál, amit Magy.mo\'Szággal a tria-roni l)éke elkövetett. Mi azonban azt akarjuk, hogy Európa ne csak lxílássn ezt, hanem legye is jóvá. Amikor a megcsonkítt országnak van annyi kulturöneje, hogy egy NolHM-djjas Szent-Györgyi profesz-s ort ajándékozón a vi\'ágnak, ak. kor a világnak rá ke\'l űszmélnie arra, hogy a mngyar nép éleiéi és loldogu\'ását nem m3gkes-ritcni (s mcgnehezileni, hanem elösegileni kel\'. i
A miniszterelnöki szózat közvetve talán nem csak elszakadt magyar véreinkhez, de a világ lelkiismerethez is szólt. Legalább Is ezt szerel nők hinni és nemélnl.
ÍALAI KÖZLÖNY
IH7, ttflwmber 10
Havi tíz pengőért elsőrangú uj írógépet vásárolhat vagy béreibet
ujrenduarO propaganda-akciónk keretén belül.
tfisszatérül a bérletösszeg teljesen, "l^W^ffttrS készpénzben téritlük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Scbless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
A zsidóság elszegényedéséről és állandó apadásáról
beszélt az elnök a vasárnapi hitközségi közgyűlésen
kedvezményeknek azokra az orvosokra való kiterjesztéséi kérte, akik a front közelében dolgozlak vagy hadifogságba jutottak. Követelte továbbá, hogy u frontharcosok kis hadikölesöneit valorizálják.
Takács Ferenc (szoc. dem.) a tűzharcosok kis lwdikólcsönónek valorizálását követelte, a javaslatot nem fogadta el. Konkoly-Thegc elismeréssel szólott a javaslat előnyeiről, a javaslatot elfogadta. Vitéz GidánUi Tivadar a vagyonvállsággal akarja megoldani a problémákat. VitSz Bánsági György l>edig a fiatal nemzedék háborns szoí-gi^nlaij tette szóvá.
Lapzártakor az illés még tart.
Budapest, november 0
A Nemzeti Fgység Pártjának sajtóbizottságát ma délelőttre távirati utón összehívták a zugsajtó megrendszabályozásával szőnyegen forgó intézkedések ügyében. Károlyi Gyula gróf hosz-szabb megbeszélést folytatott ma délelőtt ezúgyben Lázár Andor igazságügymin iszlerrel.
Letartóztatták a bécsi követségen és a genfi ülésteremben lövöldözd Budai Kálménft
Párls, n-iovember 9 Yaiencienne pályaudvarán iela.\'-tózlatták a budapesti illetőségű Budai Kálmánt. Megmolozásakor ií.tbeben megtalálták Páris, Cannes én Matseilies |>ontos és részletes tervrajzát, azonkívül 31 különféle névro ízóí\'ó személyazonossági igazolványokat.
1930-ban Budai Kálmán a bécsk magyar követségen több -Övést adott le és megsebesítette a követségi attasét. lÜ32-ben ugyanez a Budai Kálmán a Népszövetség genfi üléstermében ü\'és alatt lövöldözött.
Franco az Idén be akarja fejezni a háborút
London, november o Franco tábornok az utolsó támadásra leszi meg az előkészületeket, hogy még a íolyó év vége elölt be tudja fejezui a spanyol háborút. Minthogy Franco most már teljesen biztosra veszi végleges győzelmét, hajlandó lemouduni a német és olasz önkéntesek segítségéről. Az olasz önkénlesek elvonulása máris folyamaiban van.
Halál szénlopás közben
Nagy Sándor 19 éves i>eslszent-erzsébeti fiatalember az éjszaka több lársávat kiment saenet lopni a ferencvárosi pályaudvarra. Munkájuk közben a tehervonat, amelyről a szenet zsákokba lopkodták, megindult és Nagy Sándort halálra gázolta.
Meghűlésnél és náthaláznál, torokgyulladásnál és mandola-lobnál, Idegfájdalmaknál és szaggatásnál reggc\'enként egy pohár természetes „Ferenc József keserűvíz nagyon jót tesz, mert a gyomor-bé\'.ciatornát alaposan kitisztítja és méregteleniti, azonkívül pedig jó emésztést és fokoxott anyagcserét blitoslt. Kérdezze meg orvosát.
Vasárnap déle\'ólt 11 órakor tartotta közgyűlését a nagvkanizsa;! Izr. hitközség dr. Halphen Jenő elnöklete a\'alt a tagok élénk részvétele mellett. Ott volt dr. Winkler Ernő főrabbi is. Dr. Halphen elnök hosszabban ismertette a jövő évi költségelőirányzatot. Hangsúlyozta, hogy az előirányzat teljesen reális, figyelemmel voltak az adókivetésnél a hitközségi tagok fizetőképességére. Mindössze 700 pengő adótöbblet von l/eállitva az ideivel szemlén, adóemelésről szó sem lesz, de szükség sincs reá. Az idén Bacher Regina Petőfi utcai házát hagyta a hitközségre : eltartása fejében. Szántó Jenő karvezető lemondott, helyette Havas Rezső ny. Igazgatót alkalmazták. Az 1931 évi zárszámadás hiányára 1000 |>engől állítottak I*. A tanulóknál mind nagyobb a szegénység, tankönyv,
Egész Nagykanizsán megnyugvást keltett Krasznay Pá\' rendőrtanácsos erélyes intézkedése, amellyel l>elenyu!t a nyilas-dzsungelbe és Őrizetbe vétette a szétbomlott párt maradványainak »vezérkarát.« S?e-recz László, "Kőszegi Islván, Varga József és Paur gyan-jsüoltakat két rendőr átkisérie a kir. ügyészségre, velük együtt átvitték a lefoglalt »Nemweti Harc* cimü nyilas-újság nagy kötelbe kötött példányszá-
lej, slb akciókkal segélyezik a fiatalokat. Dr. Lás/Jó István hitok-látó fizetését, tekintettel kivá\'ó teljesítményeire és elért eredményeire, évi 2100 pengőne emelték. Hangsúlyozta az e\'nök a zsidóság elszegényedését és állandó apadását.
A költségvetés 87.132 |>engő szükségletlel szemlén 19.307 |>engő fedezetet és 38.012 j)cngő hiányt mutat fel. A hiány a hitközségi adóból nyer fedezetei. Mig az előző évekl>en 1-6000 i>engőt is tudlak ái dozni a szegények felsegélyezésére, az Idén már csak 900 pengőt állítottak be erre a célra, ami mindennél hangoshban l>eszél a nagykanizsai zsidóság Jeromioll vagyoni viszonyairól. i
A közgyűlés a költségvetést általánosságon és részteleiben elfogadta, egyetlen hozzászólás nélkül.
mait, amelyek mint bün\'árgyak kerültek az ügyészségi irodába.
Az utcán sokan né/íék a nyiiasok beklsérését a kir. ügyészségié, ahol dr. Lengyei Károly, a kir. ügyészség elnöke nyomban maga e\'é vezettette a fiatuleml)crekct. Olt is jóhiszeműségükkel védekeztek.
Miután szökésüktől nem kell tartani, cselekményük ivedig a sajló-rendészetlw ütközik, az ügyészség intézkedett, hogy a négy fiatal nyi-
lasi szabadlábra helyezzék. \'Az ülü-dlket, egy fiatalkorút már a rendőrség szal>adon engedte.
A szombat délutántól őrizet alatt állott nyilas társaság igy Ismét haza kerü/t, kemény leckét kapván, hogy a törvényt nem lehet elkerülni még hamis nacionalista jelszavak alatt sem.
A kir. ügyészség aZontan mindegyikük el\'en tovább folytatja az eljárást az 1911 évi XIV. törvénycikk megfele\'ő szakaszai alapján.
Remélhető, hogy a felbomlott kanizsai nyilas mozgalom, amit egv Németországból Kiskanizsára jött Miller ifjú robbantott fei, a hatóság ébersége folylán, végleg lekerül a f\'Uplrendről.

III emiitjük meg, hogy tegnapi tudósításunkban, amelyben az uj kiskanizsai nyilas vezér-jelölt, S/e-recz László neve vagy féltucatszor előfordul, egy helyen eürás folylán Szerecz Pál szerepet. Ezt az elírást most kiigazítjuk. Szenecz Pál a nyilas ifjúnak édesatyja, ismert kiskanizsai kereskedő, akiről köztudomású különben is, ho;*y politikai kalandokba nem bocsátkozik.
EMLÉKEZTETŐ
November 14.
Lloeálls előadás 0-kor a városházán (dr. Kovács Sebestény Tibor). November 20.
A Roth-kvar\'.elt hangversenye a Kaszinóban 0 órakor. November 21.
Liceális előadás 0-kor a városházán (dr. Beér Gyula). November 28.
Liceális előadás 0-kor a városházán
(Kelemen Ferenc).
Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje
ProfnóiU: Délnyugati, nyugati szél, helyenklnt köd, több helyen, főként északon eső, a hő alig változik.
A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megflgyelőállomása Jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +80. ma reggeli +7-0, délben: -HU Csapadék: 0-2
— Fehérnemű, ruha 08 pongyolafla-nelok, dUftlnok, bársonyok ée raatlassék dus választékban Singeméi.
— Tekintse meg a KopBtoin Butor-Aruh&z állandó butorklállltását lzlé*» és olció bútorokat kedvexő fizetési foltételekkel vásárolhat
— Elnáo» »/* c.lkó U bueno told. bundákat Bzenaáclós olcsó árakon adunk — Sckflt*.
— Butorbiillltinuukot tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopstelu bútoráruház.
— Sxörmát és késa női kabátot Slágernél vegyen.
Női kabátok
és
szőrmék
nagy választékban
Sin H és Társánál.
A kir. ügyészség szabadlábra helyezte az őrizetbe vett nyilasokat
Az eljárás tovább folyik ellenük az 1914. évi XIV. l.-c. alapján
1937. november 10
ZALAI KOZLÖNV
Fizetésemelés karácsonyra
A fővárosi lapok ugy tudják, hogy a magyar köztisztviselők fizetését i már karácsonyra 5 százalékkal felemelik, vagyis igy visszakapja^ 15)33. januári fizeléseikel. Az emelés azon|>an nem lesz kapcsolatos sem a nyugdijak leszállításával, sem a s;o\'gálali Idő meghosz-szabbltásával. Anglia segít
November 12-én Buda|>estre érkezik Vansiltart, az angol külügyminisztérium ál\'audó vezelője és kisérele. Nem fokkal előbb járt Magyarországon Sasson közműnka-Higyl miniszter és még elöhb Leilh-Ross, az angol kormány pénzügyi tanácsadója, aki kijelentette :
— Világgazdasági és kereskedelmi szempontból fontosnak tartják Londonban, hogy Ausztriában és Magyarországon a világgazdasági forgalomba va\'ó erőteljesebb bekapcsolódás előfeltételeit mejteremisék és ehhez Anglia Is szívesen nyújt segítséget.
624 iHásra
kiírta a pályázatot Budapest székesfőváros polgármestere november 18 határidővel. Az állá\'ok nagyobb része ideiglenesek • égiegesilé e utján kerül itflöllésre. Ez lesz a i>esti városháza kriszlkindHje. Rosszabb <;e legyen I
Farkas Elek, az Épltőmeslejrek Szövetségének igazgatója mondja: Határozóit javulást tapasztaltunk, különösen a néhány év előtti Állapotokhoz képest. A hosszú pangás után, amely 15)31-ben kez. dödött, a mult évben és főként az Idén jelentősen megnövekedőit a munkamennyiség és a foglalkoztatási lehetőség és végre elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor azt mondhatjuk : rosszabb esztendőnk ne legyen !
14 uj templom
Borromnel Srent Károly szülelése 100. évfordulója alkalmából Mi\'ano külvárosaiban 11 uj templomot építenek. Mint most Rómából értesülünk, XI. Plus pápa e jubileumi templom építkezések hez egymillió Urával járult hozzá.
Hevesebb csOd
1937 első tlz hónapjáén 195 (az előző év ugyanezen idejében 538) volt Magyarországon a kényszer és magláfnegyezségck szánva, 53 (előző évben 61) vo» a csőd, összesen 518 (699) a fizetésképtelenség. i
Alma-öxön
Minden várakozást felülmúlóan hatalmas a\'malennése van <iz Idén Németországnak. Délnémetországban az almafák az idén alig bírták ei gyümölcsüket. Az Idei almatermés több mint a kétszerese a tavalyinak, nem kevesebb, mint 11 millió métermázsa almát szüreteltek.
Szenet találtak
A fejérmegyei Pusztavám község határában, a községtől aUg félkl\'o-mélernyire bányamérnökök 50 méter mélységijén jómlnőségü szénre
bukkanlak. A mérmökök számítása szerint körülbelül 10 millió lonna szenet lehel ezen a helyen remélni. Brldge-alker
A prágai nemzetközi bridzsversenyen a budapestiek nagy fölénynyel győzlek. A dr. . Szigell Pál gróf Zichy Ede, Darvas Róbert-Klór László team ugy az elődöntőben, mint a döntőben sorra aratta a nagyará-nyu gyözelmeil és véderedményhen 13 ellenfél kö/öll első helyen végzeit. Ezzei a prágai inlernatiorai Club vá;ndorseriegét végleg megnyeri ék.
3 nap: 1 milliárd
Párisbói je\'entik : A Credil National ádat jegyzésig felfektetett egymilliárd frank összegű kölcsönt három nap alatt te\'jesen Kiegyezték. A kölcsön sikerélen az állami hitei iránti biza\'om javulását látják.
— w
TUNGSRAM
Feliratban tiltakozik Zala vármegye a legitimistákat lehUlyéző debreceni egyetemi tanár politikai destruálása ellen
Zala vármegye közigazgatási bizottsága ujabb 61 község ellen kimondta az adóhátralékok miatt az anyagi felelősséget
Zalaegerszeg, november 0 Zala vármegye közigazgatási bizottsága most tartotta rendes havi ülését gróf Te\'ekl Béla főispán el-nökléséve\'. Megnyitójában meleg szavakkal emlékezeti meg Cseitán Elek földbirtokosról, aki nem voll ugyan a közigazgatási bizottság lagja, de akinek több közeli hozzátartozója tagja és sok barátja van a bizottságban.
A vármegyei főjegyző eseményjelentése sserlnt a helyzet kedvező, a viszonyok kielógitőek, csupán a gyújtogatás terén nincs javulás. Októberben 18 zalai tüz volt, ebbői 9 gyujtogatásból, 3
gondatlanságból, 3 gyermekjátékból keletkezett.
Az eseményjelentés kapcsán Gyök mörey György foglalkozott Ruggonfalvi Kiss István debreceni egyetemi tanár kijelentéseivel,
aki mini Ismeretes, állítólag egy
gyűlésen azt mondotta, hogy »a legitimizmusnak csak a buták és hülyék dűlnek be..« »A főpapok, főurak és zsidók hirdetik a legitimizmust, akiknek tele van az erszényük, de akik a irón letöltése után egy fillért sem áldoznak a koldus-á\'lapolok javítására. Ezek a szélhámos gesztusok, amelyek min-deP öntudalos ember lelkében undort kellenek.*
Gyömörey Sándor rámutatott arra, hogy ez destruáJás, ami c*len Zala népének tiltakoznia kell. Fel-Ira\'o! javasol, ame\'y szerint a kultuszminiszter hiditson vizsgálatot, hogy a jövőlxjn megakadályozható legyen az ifjúság e\'őtti osztályellc-nes izgalás. \\ 1
Farkas Tibor kérte, hogy a tradíció mellett tartsanak ki, ne politizáljanak, de ez idézetek ellen tiltakozzék a bizottság. Az egyetemi tanárok ne álljanak a politikai küz deimeklw;, tanitsák az ifjúságot, ez a feladatuk, az ifjúság |>edig tanuljon és viselkedjék illedelmesen.
A főispán csatlakozóit az Indítványokhoz és helyeselte a tiltakozást. Helyiden politikai elgondolások, egyoldalú |>ol|!lkai megbélyegzések az ellenkező oldalon is hasonlót váltanak ki és nem szolgálják az ország javít. A felirati javaslatot elfogadták.
Malária, vörheny, adó és egyéb zalai bajok
Sürgették meég
a Zala szabályozását,
amely ügyijén a megye — mint a
ok ke
u K\'^tÍ
,si»ver.t>eieiLk|e9\'

8 ZALAI KÖZLÖNY
1937. november 7.
főispán válaszában kijelentette — ál\'andó .tárgyalásban van a minisztériummal. Bács-Bodrog átiratát, a hadikölcsönök valorizálásáról, több felszólalás után pártolóan terjesztik fel a kormányhoz.
A közegészségügy terén Kontra László dr. némi javulást jelent, a mennyiben a tífusz ós a vérhas esetek csökkentek.
Letenyén megindult a malária ambulancia. Ennek során malária tropica betegséget Is találtak. (Az illető valószínűleg hadifogságig\' vagy harctér, rót hozta a trópfleus, az itteniné" sokkai veszedelmesebb maláriát.) A letenyevidéki l>etegekct kininpótió szemel keZe\'ik, szép eredménnyel.
A nagykanizsai vörhenyfronton 40-néi több 1 >eteget találtak, ezért az összes iskolák lezárását elrendelte az alispán, de ulóbb a középiskolákat a zárlat alól Teloldták.
Az adózásról Várkony pénzügy-igazgató tett jelentést. A tényleges esedékes hátralék 1,812.853 |K«ngö (103 és háromnegyed százalék).
Csólhy Géza nagy l>eszédet mondott a felekezeli tanítói lakások ház adómen\'.ességéröl, ami nagy érdek volna. A pénzügylgazgaló felvilágosításai után a főisnán megígérte, hogy illetékes helyen eljár.
A mult hóban, mint Ismeretes, 317 község és két város vezetősége el\'en kimondták a felelősséget. Most
Ismét 61 község ellen kellett kimondani.
Már csak 16 község .tiszta,. (legjobbak Felsőpáhok és Kuslány).
A tanügyi váUo\'ásokró" a tanfelügyelő telt jelentést. Csóth.v Géza alá|)os beszédben kérte a kántori illetmények, a helyi javadalmak revízióját a tanítóság részére.
— A kormánynak — mondta Igen nagy érzéke van a szociális kérdések iránt, hiszi tehát. hogy ebben a kérdésijén Is történik valami.
Gyömörey Sándor és Farkas Tibor szóllak a kérdéshez. Farkas TiLor mélyebl>en belenyúlt a tanító problémákba s azt hangoztatta, hogy
a kéntorságot a tanítóságtól teljesen külön kellene választani
és azt is keresztül kellene vinni,
hogy községi és felekezeti tanítók egyaránt áthelyezhetők \'egyenek. A főisiváfi kijelentette: tudja, hogy a kántorjavadalmazás nem kle\'égl-Jő s maga is felterjesztést javaso\'a kultuszminiszterhez. A javaslatot elfogadták.
A mezőgazdasági helyzetjelentést Figura felügyelő terjesztette elő.
Az Irodalmi Kör dalosai a közönséghez
Ismeretes, hogy a Zrinyl Miklós irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara, amely annyi dicsőséget szerzett már Nagykanizsa színeinek, tavaly meghl-vást kapott Budapestre. A kitűnő, aranyérmes dalárda már készülődött is, amikor a hangversenyt Budapesten technikai okok miatt váratlanal le-mondták.
liz a lemondás súlyosan érinteti3 a Vegyeskari, mert löbbhónapos ké szülődé* vcsze\'.t kárba, azonkívül pedig féltek, hogy a m\\gvközónség azt hiszi: kárbavesztek a fillérek. A Kór hölgyei ugyanis már gyűjtést is rendezlek s mbitegy 280 pengő összo ls gyűlt a nemes adakozásból.
Most aztán ujabb meghivás érkeze\'t Budapestről. Horthy Miklós kormányzó tiszteletére a Dalosegycsülct díszhangversenyt rendez és erre kapóit meghívást a kanizsai aranyérmes Vegyeskar. A díszhangverseny u kormányzó névnapia alkalmából lesz, de nehogy u tavalyi eset megismétlődhessék" nem december 0-án, az operaházi díszelőadás napján, hanem 2-án
este 8 órai kezdetlel a Zeneakadémia <»agvlcrmőben.
Az Irodalmi Kör Vegycskara természetesen nagy örömmel vette a meghívást é< mintán Nagykanizsa városa a tavalyi meghívás alkalmával megszavazott részére -100 pengőt, a meghívást elfogadta.
A tavalyi 280 i>engö Ls megvan, ez azonban még nem elegendő. A hangverseny este lesz s így az utazáson kivül a szállás is a Kört terheli, bár a lagok nagy része vállalta saját költségén az élelmezési.
A meghívás mindenesetre olyan kitüntető, hogy azt Nagykanizsa Iái-vadalmának minden erejével elő kell segíteni. Vidéki énekkar ritkán szere-i>clhct isak a pesli közönség előli és na az Irodalmi Kör Vegycskara Pesten sikert arat, ugy nemcsak a Körnek, de Nagykanizsának is dicsőséget hoz.
Ezért, ha a Vegyeskor tagjai támogatásért forduluak a nagyközönséghez, kérjük fogadiák őket szeretettel és támogassák őket, hogy u kanizsai da. losok a fővárosban is hirdethessék a délvidék kultúráját és művészetet. (J)
Városi Mozgó.
Az uj színes csoda I
Kedden és szerdán! Sűrített Izgalmak sorozata
A gyűlölet völgye
(Szenvedély.) ElejétAI végig szinesl
Főszereplők: Sylvla Sldney és Frled Mc. Murray. Fényes kisérft mOaor. Hiradó.
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. 5 Arakor filléres helyárak 1
Visszaélések Budapesten a filléres vonatok jegyeivel
Igen lisztéit Szerkesztő Ur !
örvendeles, hogy annyi budapesti Igyekszik mindig hn&a Nagykanizsára, valahányszor filléres gyors in-dui, hogy most is párszáz ulassal több érkezeti \\olna, ha jegyet tudlak volna kapni. Meg ha nem ment volna el a kedvük a jegy visszaélések miall, amik Budapes-len állandóan lörténnek. Ugyanis vannak üzérek, akik a filiéies gyor sokai arra használják fe\', hogy a gyanútlan közönségei megsarcolják. Szervezetlen előre megvásárolnak rengeteg jegyei 5 |)engőéi t darabját és amikor az utazni szándékozók hiába kenésnek jegyet a menet jegyirodákban vagy a vasúton, 10 pengőért kínálják darabját, mert .meggondolták a dolgot és mégsem utaznak Nagykanizsára * Volluk, akik mindenáron haza akar luk jönni és" leszúrták a jegy-gangszlernek a 10 |>engőt. Voltak távolban, akik" azt ^mondták: \'inkább nem uuKom, semhogy Uyen módon hagyjam magamat becsapni.* Csak egyre nem gondolt senki: hogy ezeket a hiénáikat átadta volna a rendőrségnek. Méltóztassék a Zalai Közlöny hasábjain keresztül figyelmeztetni az illetékes tényezőket, hojy ezl n régóta folyó rendszeres jegyüzérkedést végre valahogyan akadályozzák meg.
Teljes tisztelettel: : L. J.
— Nöi ét férfi >xSv«taJd«MuáKok*t nagy választékban talál Singeméi.
Akit a legszebb nö szeret
Mexikói regény 23 Irta: Balits Jéx.ef
Kistelttl, fejére húzta autósapkáját, kocsijába ugrott és elhajtott a város felé. Vera C.ruzban éjszaka is mindig nyitva vannak a boltok. Bevásárolt, a hangárhoz vitt mindent, berakatta a gépjwe, megparancsolta a szerelőnek, b°gy reggelre tartsa indulásra készen és hazament.
— Na, Thercsa néném, beszélt már apával? — kér^fzte nevelve, amikora az öregasszonyt/ meglátta az előcsarnokban.
— Igen, telefonon, fipix\'n olyan goromba fráter, mint te vagy. Pedig nem ezt érdemeltem tőletek, — ttfond-la sértődötten.
— Erről ne beszéljünk. Engem ilyennek neveltél. Otőttól-vertél, amíg egyszer fel nem löktelek ós amit csak leheteti, elhordtál tőlem. Ha apa nem lenne olyan nagyon jó barátja az urad nak, aligha lennél nálunk, azt mondhatom neked! — felelt mcgvelöen Mary.
— Ezt még megszolgálom neked 1 — sziszegte az öregasszony és kirohant.
Béggel, olrigh érkezésekor, Mary már a gépben üli. Mikor 1 szálltak, a barlanghoz vitték a esomagokut, azután elkezdtek dolgozni és sokat mulattak, mig az ebéd elkészüli. Ebéd után a selymes erdei fűben aludtak egyel, azután gyümölcsöt ettek, kávét fözek és sétállak. Vis»zafelé jövel a másik barlang mellett haladtak el,
amelyikben rövid ideig Gonny lakolt.
— Ezt a barlangot maga még nem látta, pedig még rendesebb, mint a másik. — Mary belépett a J>arlangba. azután ugy állt meg, mint akit a villám sújtott és halkan mondta? — mondta, mikor feljött, hogy a holmiját soha nem szokta elhagyni...
— Egész tudományos műhely I — kiáltott\' fel Olrigh mögötte. — Olvasztókemence, lombikok, vegyszerek, zu-zóprések! Igazán nem néztem volna ki I.igginsből, hogy ilyenekkel is fog. lalkozikl — csodálkozott.
— A tudós holmija, — rebegte Mary megrcndüllen. A szája széle elkezdett remegni, a szemébe könnyek gyűltek, a poros asztalhoz lánlorodott és zokogva borult rá.
— Mi baj, kislány? — kérdezte ijedlen a bankár és kivezette öt a szabadba. — Miérl szomorodott így el?
— ó, de szerencsétlen vagyok! Olyan kedves, jó fin voll. Pedig megmondtam neki előre, hogy ne menjen le a szakadékba! — és Mary leülve a fűbe, mindenről megfeledkezve siránkozott. — Persze, hogy ugy volt, hiszen apa azt sem tudta, mire való a gázálarc. 0 lement, felhozta a \\övc-ket, megmondta, liogy nyers gyémánt... Apa nem akart osztozni... m^ginl gyilkolt... és őtl... ó, de jó lenne meghalni!
Olrágh megrendülten hallgatta a szinte eszelősen kiáltozó Maryt és a szaggatott szavakból megértett mindent. Nem mert szólni, nem mrrt megmozdulni, tudta, hogy neki ezt nem lelt volna szabad hallania.
Mary felugrott és most vette észre, hogy Olrigh mögötte álll. BéinüUen
lakarla el az arcát és lesujtottan dadogta :
— Most elárultam az apámol... Pedig tudom, ériem tette, cqgem akart gazdaggá és boldoggá lenni... liiszni mmdenl énérlem csinált... a birtok, a bánya, a részvény többség, minden, minden az enyém!... l^s lui tudná szegény, milyen kevés kellett volna nekem a boldogsághoz é-s hogy éppen azt pusztította el a vagyonőrt, akiért egyedül lelt volna érdemes nekem vagyont szereznie.
— Szerette? — kérdezte Olrigh halkan, megilletődötten.
— Egyszer csókoltam meg őt és sem azután, sem azelőtt soha senkit!
— síri fel a lány újra. — És most mit fog maga tenni? — kérdezte szorongva.
— Ne féljen, kislány. Eddig maga volt az én titkárom, ezentúl én leszek u magáé és a titkárnak a hallgatás a kötelessége, — felelt a bankár.
— Ugye, most már Látja, hogy nincsen senkim a világon, csak maga? Halton, Theresa, apa. mind egyformák! Menjünk, nem birok itt maradni. Vigyen a bajóra. Olt fogok élni, mert nem tudok többé hazamenni.
— Olt maradhat, de holnap este meg kell jelennie a közgyűlésen, hiszen maga a főrészvényesI — figyelmeztette a bankár.
— Olt leszek, de azután elmegyek valahova a hajón, l\'gy 0, megengedi?
— könyörgött, össze!éve a kezeit.
A bankár besegítette a gépbe, azután ö maga üli a kormtinykerékhez. Nem merle rábízni magát. Estefelé érkczlck a hangár elé és röglöu át-
ültek Olrigh aulójába.
— Jelentse apimnak, hogy holnap este olt leszek n közgyűlésen, addig Olrigh hajóján maradok és ha beszélni akar velem, jöjjön oda, — szólt a szerelőnek ós hátradőlt az ülésben.
I.igginsnck esic adta át az üzenetet Tliercsa, kissé fűszerezve. Ez már neki is sok volt. Kocsijába ült és a kikötőbe vitette magát, majd motorcsónakon a hajóra ment, amelyet mindenki ismert.
— Hol a lányom? — kérdezte ridegen a bankárt, aki már a fedélzeten álll.
— A kajüljében, — felelt kurtán Olrigh.
-- Lemegyek hoZzá!
— Majd bejelentetem neki, — tartóztatta Olrigh, hogy Maryt ne érje váratlanul a látogatás.
— A lányomnak? Na, azt szeretném látni! — üvöltötte l.iggins. — Még utoljára nem fogad a hölgy! Hé\' Marv!... No, mi lesz?!
— Jövök már! — csendült ni<t Mary hangja és már fol is tünl.
— Böglön hazajössz velem! 11a mister Olrigh a társaságodban akar lenni, én mindenkor szívesen látom, — telte hozzá egy kissé halkabban.
— Gyere be velem a társalgóba, nagyon fontos dolgokról kell veied beszélnem, — mondta Mary halkan és már cl is Indult a társalgó felé.
l.iggins valami ijedtségfélét érzett és szó nélkül követte lányát. Olrigh lassan nicnl mögöttük és a társalgó ajtajával szemben megállt a hajókoriáin ál, hogy szemmeltartsa az ajtói.
(Folyt kór.)
1981 november 10
Szenzációs bútorvásár!
Hálószoba:
7 darabból . .
Jobb díszesebb teleháló 7 darabból .
P 225 — t 285—
Kombinált szoba:
ízléses kivitelben, m _ modern kárpitozással * T/Ja
Fhpílln " 1 kredenc c.u«saio . , vitrin
12 darabból 1 tálaló .
1 nagy asztal vendóglappal 6 darab modern szék
2 foteuill
p 495-
Konyhák minden színben, modern kivitelben, nagy választékban.
Tervszerinti rajzok után rendelésre is berendezzük lakását a legmodernebb Ízlésű kivitelben - Minőséget cégünk félévszázados fennállása garantálja.
Tekintse meg mintatermeinket vételkényszer nélkül!
KOPSTEIN BÚTORHOZ
Nagykanizsa
Horthy Miklós-nt 4.
- (A csillagok világába)
vezette cl hallgatóságát dr. Akos István\'tábori főespcres, aki hétfőn délután hat órakor tartotta előadását a Kalltolikus Legényegylet rendezésében az egyesület székházának nagytermében, l)r. Ákos István a szakértő szdné-A\\el látva, mindéig lebilincselően érdekesen mulatta be a világegyetem gigantikus szerkezetél és annak érdekességeit a laikusok számára is érthető stílusban mqtfyarázta meg. Az előadást nemcsak a Legényegylet tag-jai, de a tisztikar és szépszámú közön-üéá is nagy érdeklődéssel hal^dttn és lelkes tapssal köszönték mc${ a/ értékes előadást az előadónak.
— (A Notre Dame leánygimnázium)
tornaterme megteli szőlőkkel és a tanügy barátaival az intézet szülői értekezletére, amit Kabos Mária Petra igazgató nyitott meg. Utána Kiss Mag-da tanárnő tartott értékes elöudást. bevezetésében képet adott az általános jelenségekről, majd bejelentette a Vörös Kereszt nagykanizsai csoportjának megalakulását az intézel alsó négy osztályában.\' Ismertette a Vörös Ke-reszt célkitűzését és a növendékek szen-pét annak életében. Szociális ér-zésre, a másokon való m^segités érzületére tanit a Vörös Kereszt es az egészség ápolására serkent. Beszélt az Anyaszentegyház szerepéről az egymás-segítés terén, Az Anyaszentegyház kötelességgé tette, hogy hívei törődjenek embertársaik bajaival. A szülök neveljék gyermekeiket a felebaráti szeretetre. az egymás iránti jóságra. Ebben a nemes nevelő munkában az iskola társul szegődik a szülők mellé. Az cgyosütel, amelynek kérőiében a szociális kiképzés történik: az Ifjúsági
Vörös Kereszt. Első nyilvános szereplésük a karácsonyfnünnepélv lesz,\' a melyre már most tt/cgkezdÍK a gyűjtést. Programjukba vették az Anyák napjának különös melegséggel való megtartását, erre uz alkalomra csecsemő kelengyét fognak készíteni, (\'.él: hogy egyrészt az édesanya iránti szeretet tudatossá tegyék a fiatal lelkekben, másrészt i>cdig, hogy a növendékek majdan az é\'-etben is a családnak élő, lemondani tudó, Intelligens, a korral luiadniludó édesanyja lipusál igyekezzenek saját hatáskörükben kiformálni.
— (Kongregáclós tea)
Az Úrasszonyok Mária Kongregációja november 13-án, a télisegély akciójának jótékony céljaira műsoros teát rendez 7 órai kezdettel a plébánia fehértermében. A nemes cél, és az munkálkodó vallásos egysedet a legteljesebb támogatást érdemli. (:)
— (A várraegye és a bakónaki vértanuk mauzóleuma)
A bakónaki vértanuk emlékére emelt mauzóleum építési költségeihez a vár-megye is hozzájárult 1000 pengővel és pedig a határozat szerint az előre nem látott kiadások tételéből. A vármegye költségvetésének felülvizsgálatánál u belügyminiszter ehhez nem járult hozzá, kifogásolta, hogy a hozzájárulás eblx\'il a léteiből fedeztessék. A vármegye most azon van, hogy a mauzóleum építéséhez való hozzájárulását más alapból fedezze.
Hadiözvegynek, hadiárvának vagy hadirokkantnak
a mozi baloldali
ruhatára
folyó hó 15 étől kezdődőleg kiadó.
Jelentkezés délelőtt 11-12.
Nem árt tudni
Ha nagyon osukllk
valaki, fogja be két ujjával fülét és tiz-husz csepp vizet ^yon kor-lyónként, de anélkül, hogy lélegzetet venne. ^
Fekete fátyolt
kimossuk melegvízben, nem csavarjuk. csak veregetjük és jgycnge keményítőbe márjjuk. Nem szárítjuk meg, hanem kihúzogatjuk és ke-zünkkel veregetve félig megszárítjuk.
— (Táncmulatság Klskanlzsán)
A KiskaniZsaí Polgári Lövészkör vasárnap este nagysikerű táncmulatságot rendezett a Levente Otthonban. A kis-kanizsai ifjúság remek hangulatot le-rémlett, amihez köze van a jó cigányzenének és Szépudvary László főok-tatóék nagyszerű rendezésének.
— (Pályázat)
A sanremói Irodalmi és MüvészeU Állandó Bizottság alapszabályai értei-epében az 1937. évre 30.000 lírás pályázatot hirdet. E pályadijat az a külföldi Író nyerheti cl, aki a leghatásosabb biráló és eddig meg nem jeléül müvet alkotja a kommunizjnfus elméletei ellen. A pályázatok egyszeri-e 0 példányban legkésőbb 1938. február 28-ig a «Comltato permauentc premi San Hcmo- dinre San Remóbu küldendők. A pályázatokat a pályázóknak alá kell irniok és a pályázó pontos cime is feltüntetendő.
— (Hosszú élet)
Bulgáriában sok helyen már esle hat órakor bezárják u kapukat és nyugovóra térnek. Vístont éjjel két órakor kelnek, munkához látnak; reggel 5—G óra közölt lepihennek és aztán ismét folytatják a napi munkát. Ezeken a vidékeken, amelyeken ez a szokás, van a Legtöbb hosszuéletü ember, uml állítólag annak tulaj donitható, hogy ezek az emberek éjfél előtt alusszák ki magukat.
Szív- és Idegbajosoknál, vese-és cukorbetegeknél, köszvény-ben és csúzban szenvedőknél
egy pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz reggelenként éhgyomorra véve, a beleket alaposau kitisztítja, a gyomor és a máj működését előmozdítja s az emésztést és az anyagete ét lényegesen megjavítja. Kérdezze meg orvosát
- K4uyclmea rwháikodia
Nem kell külön utakat tcuule, sz*. badul az eladó rábcsz\'élésétőJ, saját otthonábon zavartalanul válogathat ha megbizhaló, tartós szöveteket akar venni. A Trunkhahn posztógyár Önnek is szállítja ruhánként angolosan gyártott szingyapjuszőveteit közvetlen a gyártól. Kérje költség- ós kőtelezett-ségmentesen a mintákat: Budapest, XI., Lenke ut 117. ,
Naptári November 10. [szerda. Rom. kat. Av. Andr. Protestáns Luther. Izr. Klszlev hó 6.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat a hó 16-Ig a „Fekote sas\' gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár.
Gfefbd* nyitva reggel 8 órától e«te 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután tedden egéoz nap nőknekV
— Kirakatainkban a legújabb divat-ujdonságokat mutatjuk be — Sckitx.
ÓVJA SZEMÉTI ,
és vásároljon bizalommal egv jól Ilid tiimllv«t*l látu*r*ssak(lalM«mlMm.
Legmodernebb optikai gépekkel ét méró-mOszerckkel felszerelt ütememben bármilyen egyszerQ és kombinált szer.iQveget méltányol árban késiltek él Javltok. — Szemorvos! receptet szakszerűen elkészítek. Eredeti Zeiss punktáJ-teaosék.
Láimárűk, hőmérők, bor- ás mustinárők.
ZSOLDOS GYULA
irisrcttr, Vaaáa is Iátszerésxmeiter,
Fö-nt 8. (a Korona-szállodával szemben). Óra és ékszer nagy választékban. Elismert predz óra- is ékszerjavltómühely.
8 ZALAI KÖZLÖNY
1937. november 7.
Sóval verető: Dr. Déváin*, ErdSa BS.k*
Az idei divat kedvez az alakításoknak
Art hiszem, minden praktikus és takarékos asszonynak kedvenc töltette krédése :. mit lehet az idén átmenteni tavalyró\', mit lehet kis alakítással divatossá tenni. (Ez meg Jegyzem a férjeket is érdekli, — remélhetőleg mert ezzel lényegesen kevesebb ruhapénz válik szükségessé)
Nézzünk körül egy kicsit s magyarázzak ezt a »csábeimet,* fejtegessük a kedvező lehetőségeket
Különböző pompíz anyagok állnak, k. Oivasónö. rendelkezésedre «xon célból, hogy agyonunt ruhádat az idén is beleillesztheted a 4ivat törvényes előírásaiba. Mert tegyük fel, hogy van egy lökete Szövetruhád, űröd, nem szereted^ nem divatos, kinőtted. klhiztad\', (isten ments ! ezt még a legjobb barátnőmnek sem kívánom .), egyszóval »ge**erai« javításra szorul. Ebben az esetben tetess a derékba, élő\', hátúi, \'szóval köröskörül egy kéttenyérnyi széles satin csikót, spiccesen a ruhál>a applikálva, kössél a derékra egy széles, csavart, fekete satin övet, amit elől lelógó-san vagy masniba kötsz meg. Egy másik lehelőség, amennyiben nem áll elegendő anyag rendelkezésedre, a fekete szövetruhád vágasd ki elő\' spiccesen, tetess rá két szélesebb revert, de gallér nélkül s két nagyobb, négyszögletes zseléket is varras rá. Ha "agyon szépen szeretnéd elkészíttetni, akkor a révért és a zsebeket varrasd ki hímzéssel, vagy j>edlg fehér posztóból tetess rá rendszertelen mintákból díszeket. Az öv lehet a sajátjából ts.
Hallatlanul angyalian nézett ki az a modell, ami ugyancsak alakításra roppant alka\'mas, fekete szövetből készült ez ls spicoes gallérral, amelyen fehér posztó »másod-gallér* is volt. Négy zsebbel, a jobb felső zselén egy fehér posztó foxi volt ráapp\'ikálva, amelyről,\' mintegy nyaköv, piros poszló-sza\'ag lógott kicsit le. Olyan édes volt, hogy meg kellett venni..
Na azután itt a payette, amiről nem szal>ad elfeledkeznünk az Idén A payette ma mindenre megy, de különösen a zsebünkre Komiszul drága, de viszont meg keli hagyni, gyönyörű. Mondjuk van egy feke\'o vagy sötétkék s/övet, vagy selyemruhád, tetess |«le waUiskék payette mellénykét, oroszosan álló nyakkal, elő» sajátjából megkötődő masnival. Vagy nem is keh egész mellény, lehel kis bubigallért is rátenni, esetleg a zselx\'k is ebbői készülhetnek, vagy legalább ls payettel lehet paszpoliro/.nl.
A brokát is a dls/.ilést szolgálja. Eb «e olcsó mulatság, de nagyon emel. Egy sötét ruhához reveire nem is teli fok és mégis megváltozik az egész ruha/ karaktere Ha nem Jut reverre, vegyünk egy be-dugós sálra valót és azt erősítsük le egy nagy, hozzáillő brossal.
lüstélyekne sem kell a tavalyi ru-hókl>ói nagy gondot fordítanunk. Veszünk egy kis fekete selyemtüUt tavalyi fekete selyem vagy bársony hosszú ruhánkhoz. A ruhát elöl gömbölyített meUaxabással vágassuk kl, innen Induljon kl a selyem hát-
n\\, az egész hátat lx>rlt$a be, a Jjis
ujjak ls éhből készüljenek, nemkülönben a nyakkörü\'i kis bubi gal\'ér is, amit paszpoHrozzon a ruha anyaga.
Vagy nem rossz tipp az som, a mikor azt tanácsolom, hogy vágasd le szoknyává tavalyi fekete, vagy más szinü estélylruhádat é> végy hozzá egy nregfelo\'ő szinü brokát Iduzt, vagy ezüst vagy arany Jamét, akkor eléied az idei ciegáncla non plus "jlíráját.
Mondom, rengeteg lehetőség nyi-lik az idén az alakításokra, csak egy kis ízlés kell hozzá, meg egy kevés pénz és a tavalyi egész gar-derobunkal álmenlet\'ük az idei szezon Imi.
Dlvatposta
Húsfyes oIíkisó. Csináltasson erre a célra egy fekete szövetruhát, teljesen angolos fazonnal, kis reverrel. n\'^íy Zsebbel, payelie ftvvel és ilyen szinü musslinkendővrl. Mindig fel fogja lud-venni. Cdvőzlet.
Takarcko.s asszonf/. Láttam egy nagyon bájos ruhát és abból, amit leir, ir.e^ is lehetne csináltatnia. Vágassa le egyenesen a barna ruha felsőrészét mellig és applikállasson bele, sárga, barnarsikos jerjeyt, visszahajtott nyakkal, elől fent kél zsebbel, de ugy. hogy u zsebek fele már a barna sző-Ire essék. Üdvözlet; Olgus. Szeretném ezt u ruhát Inkább személyesen megmulatni, Mint 1 "Írni és ha úgyis készül Pestre, jó lenne, ha felkeresne, nekem megvan a modellen). írja meg, hogy mikor jön. Cdvőzlet. _
— Mindenki JlciA.I Blngcr József és Társa eiffon, damaszt és v&szonáruját.
— Modora calpkooiSvotokben és mintás függönyanyagokban hatalmas vá-lasxték van — Sehatuél.
E bét könyvnjdonságal:
Hegedűi Lóránt:
Két Andrássy és két Tisza, kötve f- P
Gerharl Kllert :
V. Károly. Illusztrált törv. regény $ 60 P Ne.blll:
Az Ismeretlen Abesszinia, kötve 9 — P
NauwelderU :
Harc a petróleumért, lötve 9 — P
Joaaa: A csillagos ég titkai. Második, bővített kiadás . . 6 50 P
Fürit Moaskowazki i
Az élő világ csodái, kötve. . 4-- P Kaphatók:
FISCHEL
kSny vkoreakedétben Nagykantxaán.
leoujabb/f
Prágai jelenlés szerint a S/io-vc-nszka Liga Pozsonyban nagv tüntetést rendezett. A tünietésben töbl) mint 1000 diák is résztvett, akiknek szavalókórusa egyie kiáltót a : Tót nyelvei\'az egyetemekre, Tót nyelvet Sziovenszkólw. A rendőrség gumi-I ólokkal igyekezett szétverni a tömeget, a rend még mindig nem áM helyre
A Ház külügyi bizottsága ina délben ülést luiottt Láng Boldizsár Elnöklőiévé1. A mlnlszlerelnök je\'en-félébcn Kánya kü\'ügyminiszler Ismerteit* az. aktuális problémákat, majd Kené/, Rakovszky, gróf Be" lile", Eckhnrdt és Buchlnger képvisc lök felszólalásaira vá\'aszoll
A magytar tengerhajóz/ári rész-vénylársaság Ameiikáltfii m.i megvásárolt egy 7500 tonnás o:eánjá-
ót, amely Szent Ge\'lért névvel, magyar szinek alatl fogja szelni az óceáni.
üemény Dezső pápai prelátus, a kitűnő egyház-karnagy és híres zeneszerző 00 éves korában ma délelőtt Budai>esleu tüdőgyulladásban meghalt.
Modern csillárok
hosuu lejáratú réailotfliatésra.
Kartellen kívüli Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Deutaoh László
csillár-üzletében.
APRÓHIRDETÉSEK
ftpróhlrdeUt dl)a vavtrnap *» ünnepnap 10 ixóif Bő Iliit., minden lovábbl uó U fillér. hélktenap 10 ixólg 60 Illlér, minden lovibbl uó 4 fillér.
Autótaxi és bérautó, uj áramvona-
nalas, legszolidabb árban rendelhető Kauf-mann Manónál. Telcfonállomái 121. 2968
Legújabb rer.dizcrü folytonégő kályhák, zománcozott •exialtMxhelyek
igy vllaiztékban, legolcsóbb 4-ban kaphatók Sohlealnger 6yula vatkeres-
kedönél, Szarvas épület. 3107
Irodai éa üatetl muraihoz értő tisztviselőnőt
lelvesiek. Jelentkezés blionyltványok-kal d. e. 8—10-ig és d. u. 2—4-lg. QrQnhut Elemér oki. elektromérnök vlllamouágl vállalata, Deák tér 2
Haaxnált ruhát veaaek ét eladok, hívásra házhoz megyek, Márkus, Király-
utca 31. 3128
Sxattar cirkulációi hfifokoxó árban,
kivitelben, teljeiltményben: szenzációs I Díjtalan fűtés-bemutató Sörlel vaakerea-
1 kedésben. 3376
BegérfcezeH
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz olthonába A SHELLOÁZ kuliurát hox hálába A SHELLQÁZ a legideálisabb háztarlási tüzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLGÁZT olthonában díjmentesen bemutatom A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbálhatta otthonában sülhet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZ a legtökéletesebb ttlzclö
Csepel gázíesók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
MielIM •taraaalékat cslnéllat, kírlen árajánlatot Jerauscklíl, Kruébdlér la
_jao
Papírhulladékot napi áron vásárolok Sitgó Mór, EOtvöl.lír 2 33OU
PING-PONG cikkek:
J^Aj^tJj^^J^^Jogok 6BÜNBUT mérnöknél, Deák-tér 2.
Perzsa garnitúra axfinyeoek eladók. Cim a kiadóban.
3427
Bejárénfit felveszek Sugár ul 41\'». Két emeletes ház között. 3426
Egv jól főző mindenéét keretek --Bálhory-u. 22 3425
Sieniere-3128
BojárénSt felveszek, utca 9. sz.
— ElfllrAioa magyaroi intézeti kabátok minden nagyságban kaphatók — SchflUnél.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Oulenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interiirb.in telefon: Nagykanizsa 78 szám.
Vízvezetéket
Czvetkó Gyulával
jos, szereltessen.
Diófarönköt
legmagasabb napi áron vásárol ion
DUKASZ FERENC
fakereskedő Nagykanizsa, Magyar-u. 108.
BevA,átlókat f.tvMxak.
Moat kall felrakni a
hernyóenyv-gyflrfiket
a oyOmftloeVékra, hogy a nagy-08 kis araszolók, rögyfurók lepelé zés; más kártékony rovaroknak bo-bábozás és átlolelés céljából a gyümölcsfákra Jutását megakadályozzuk A gyümölcsfákon levő sobhelyc-ket, csonkokat és vágási felületeket kenjük be mielftbb
vérletfl-kátránnyal,
mert ezek a leg|obb buv6-helyo! az áttelclfi rovaroknak.
OyUmölcsfavédelml szerek drótkefék, lakéregvakarók beszerezhetők :
ORSZÁG JÓZSEF
m.f, matrigy., uBv.nyvédelmlwerok, V iáik, Stp k.r.ikrdé^ben
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A b\'rósági palota melleit. Teltfon 130.
EWglettil —
mkt • helyi kereekedökoét I Iparoeokmál neresae bel ;
Qfcsján&jjof
mltamcziíwn
sicrakozfialik

om, t laptuUjdonoa Rt, üul«a|ierg Nyomda ti Dóbwbd Lepkjudó VáÜuluU könyvnyomdájában Negj\'kanizsáa, Feldű* íizlelv. Zalai Károly.
77. Évfolyam 255. sutm
Nagykanizsa, 1937. november 11 csütörtök
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY

H UadOMralali HM 5. ,
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
Elöílzetéal iia: egy hóra ■ pengő 40 SzerkesztAaégt ia kizdóhli.tall teldoai 1


Tóth Halász Sándort 1, Kopeckl Józsefet 2 és fél, Marosi BétAnél 2 évi fegyházra Ítélték a Váci utcai 21000 pengős ékszerJopiSs mtall. Juhász László orgazda 1 évi börtönt kapott.
Ruggonfaivy Kiss debreceni professzor ismét tagadja, hogy a legitimistákra sértő kifejezéseket használt votna, országos felháborodást kellő Ijeszédében. Kedden a diákság tüntetett tanára mellett.
Plccard professzor novemlier 18-án tart előadást a buda|iestt Zene: művészeti Főiskola nagylermélieu.
Guba Ferenc (árokszállási gazda flalai Te\'esége egy feldűlt lejeskö-csög miatt leszúrta apósiát, a 76 éves Guba Antall.
Kolláth János 11 éves gyermekei játék közben halálra gá\'olla Lep-se\'tynei egy to\'atómozdony.
va^
A belga kato\'lkus párt megbak-tatia Spaak kormányalakítási kísérleteit, Így a be"ga kormányvál-ság még mindig tárt:
A Talarescu kormány ma adja be a lemondását.
10.000 ház és közel 10<)0 ha\'ott áldozata v:»n a szíriai árvíznek.
Nagy feltűnést keltett Brüsszelijén, hogy Lltvlnov váratlanul eltűnt. Egyelőre senki sem tudja, hová ulazolt.
Vorosilov hadügyi népbiztos ellen revolveres merényielet követtek el, sel>esülés nem történt, a merénylő elmenekült.
Schmtdt meghívását Göring elfogadta és rövidesen Ausztriába utazik. \'
LEOU/ABB/f
Ifjabb Apjok József szegedi legény hosszú idő óta ellenséges viszonyban élt édesanyjával, akit mindig pénzért zaklatott. Egy ilyen jelenet után, mikor édesanyja nem adoll neki pénzt, kegyetlen módon agyonverte, a nála talált pénzt pedig elvette tö\'e. A szegedi törvényszék kötéláltall halálra Ítélte, amihez a tábla is hozzájárult. Ma a Kúria a halálos Ítéletet jogerőié emelte. A Kűri t tanácsa utána kegyelmi tanáccsá autkull.
Mussolini miniszterelnök ma déb elölt letette a Rómától mintegy 10 kilométernyire elterülő FÜm város alapkövét. A hatalmas építkezés mintegy 10 négyzetkilométeres területen történik.\'
Tomics tábornok, Belgrád kato nal parancsnoka, ma főlnjlöilemu gát. Orvosai menthetetlennek tart-
HBcDonűMot AmerlKűba utaztűban, halán érte a halni
London, novemiier 10 MacDonald vo\'t angol miniszterelnök váratlanul meghalt!
A volt angoi miniszterelnök, akf élénk szeiepet vitt a világpolitikában, Délamerika felé hajó;olt és a hajón érte a hnjfl. MacDonald maga jelentette kfwtazása előtt, hogy örüi ennek az útnak, mert éietélxm ez lesz az e\'ső nyugodt szabadsága.
Az orvosok tanácsolták neki ezt az utal, mert hosszú pihenésre volt Szüksége, miután az utóbbi hónapok eseményei idegileg nagyon lgényl>evelték. Érelmes/esedéslx-n szenvedett. A hajón váratlanul érte a hálái, a szive felmondta a szolgálatot, összeesett és azonnal meghalt. Még a hajón l>ebalzsamozzák és a legközelebbi szigelon j>arlra-
teszlk, hogy a következő hajó vlsz-szahozza Angliába.
Mint ismereles, nyugdijba\\onulá-sa előli a király főnemesi rangra akarta emelni, de ő nem fogadia e\' a kitüntetést azzal az Indokkai, hogy nem bírná kl, ha legjobb barátai az egyszerű megszólítás he-t lyett ezentúl Ml\'ord-nak szólítanák.
Földbe ásott robbanó aknák tömege fogadta a Sanghaiba bevonuló japánokat
Franciaország a kihelyezett tőkéi miatt aggódik a távolkeleti események kapcsán — Anglia sem nézi jó szemmel a japán előnyomulást
London, november 10 Távolkeleti jelentések szerint Sanghaiban felrobbanlak a kinniak által elásott összes szárazföldi aknák. A robbanások után a japánok megszállták a várost. Közvetlen előtte 112 magasrangu kínai tisztviselő és vezelöemlxM- meneküli el autókon a várositól. A sanghai harcokban résztvevő 250.000 főnyi kínai hadseiegl>öi cs;tk a mintegy 1000 főnyi halállégió emierei maradlak itt, akik egész éjszaka lázasan készítették az utcai torlaszoltul és a robbanó laknákat.
i Páris, noveml;er 10
Beavalolt körök értesülése szerint rövidesen magasrangu japá[n diplomaták érkeznek Sanghaiba, hogy a város jövőjéről tanácskozza nak. Nem titkolják, hogy aggódnak a távolkciell események miatt Fran-cjaországban. Különösen a 280 millió font francia tőko Sorsa aggasztja a francia koi\'máiiyl. Anglia sem nézi jó Szemmel a japán előrenyomulást.
Egyes körökén tudni vélik azt is, hogy Japám most már végig akarja harcolni a háborúi és el-
foglalja eselleg Nankingot is, vagy még tovább is megy.
Sanghai, november 10 Ma reggel Sanghai elfogla/lása után a ja pá t:ok megkezdték a l>om-balámadrtst Nantau ellen. A városban lévő külföldiekei előzőleg fl-gyennezlelték a repülőtámadásra. A helyzet itt Is su\'\\os, mert a harci zóna l>eleesik a francia negyedbe és a villamos és vizmütelepek Is « harci zóna határán vannak, részben harci területen.
Gróf Bethlen István a Franco-feormány elismerését sürgette a külügyi bizottságban
Kedvező Jelenségekről számolt be Kánya külügyminiszter a magyar külpolitika terén
Kánya Kálmán külügyminiszter a képviselőház külügyi bizottsága elölt c\\(>ozét adott.\' A külügyminiszter kifejezte azt a reményét/hogy a spanyol l>olgárhál>oru megtartja lokális jellegét az érdekelt nagyhatalmak béki5s lóiekvései folytán. Az olasz-jugoszláv, n jugoszbiv-l>olgár ós a német-belga egyezmények az akut konfliktusok le. hetősénén\'ek veszélye lényegesen csökkentették..
A tárgyalások a kisantanlál\'ainokkal fennálló viszonyimknak normalizálása céljából megindullak. Ezek eddigi po-zitiv eredménnyel nem jártak. A katonai egyenjogúság kérdésében elvi véle. nényeitérések nincsenek és hinni lehet, hogy rövid Időn belül megegyezésre lehet jutni. Az ülközíiponl azonban a kisebbségi kérdés. Benyomása szerint Prágában és B-\'lgrádbati talán megvolna a készség a kisebbségi kér-
désien a megegyezésre, azonban Romániában a közeli választásokra való tekintettel a kormány iK\'lyzetc nem etéx szilárd ahhoz, hogy egy Uyen megegyezésért a felelősséget elvállal-Itassa, miért is a román választások lezajlása előtt lovábbi érdemleges tárgyalásokra nyilván nem kerülhet sor.
A vita során gróf Bethlen István Is
felszólalt. Osztja a külügyminiszter külpolitikai optimizmusát. Felvetette a kérdést, hogy vájjon nem érkezett-e el az ideje annak, hogy a magyar kor. mánv is elismerje Franco tábornok kormányát. Sürgette gróf Bethlen István azt is, hogy Magyarország Japánban diplomáciai képviselet felállításáról gondoskodjék.
A Ház folytatta a tűzharcos törvényjavaslat vitáját
A képviselőház mai ülésén tovább folytatták a tűzharcos törvényjavaslat vitáját. Az első szónok I.ázár Imre voll, aki hangsulyozta, hogy a ha-t sereg nyolcvan százaléka a falusi la kosság kőiéből került ki és ők még sem kapnak semmit. Beszélt a ll zlek magatartásáról Is, majd a kormány iránt érzett bizalma jeléül elfogadta a javaslatot, (\'.sül\' Lajos szerint az ország népe
és a parlament között n\'igy szakadék tátong.
C.sik Józ;et I.ázár Imrén-k a tisz lekre telt kijelentéseit utasítja vissza és kéri, hogy a fogságba esettekre is ki kell terjeszterii a javaslatot.
(Isikvári Krnő kérle, hogy felszólalását halaszthassa el holnapra. Kzt megszavazta a Ház, majd napirendi indítványt tettek: a vitá* holnap folytatják s áttérlek az interpellációkra.
jók. Teliének okát még nem sikerült megállapítani.
A Kereszténypárt ma elhatározta, hogy a felsőházi reform kapcsán ragaszkodik eddigi álláS|M>ntjához, főleg a választójogi javaslat tárgyában.
A lengyel uéuícl szerződést még le-
járta előtt meghosszabbítják tíz esztendőre.
Berlinben ma végezték kí hazaárulás miatt Sunder nevü fiatalembert.
Macdonald voll miniszterelnököt Skóciában fogják eltemetni. Hol testét Bemudáböl szállítják haza. A temetés Uelyét és idejét most állapítják meg.
Nanlantöl nyugatra rendkívül heves csata dul, a repülök nagy harci .tevékenységet fejtenek ki.
A lemhergi egyeiemel a dlákza. vargások nüall bezárták.
A választójogi törvényjavaslatot még ebben az esztendőbe benyújt-^ ják a Házban. • •

> Qf BALAI KQgLONV 1*37. november 11.
Havi tix pengőért elsőrangú uj Írógépet vásárolhat vagy béreibet
újrendueHI propaganda-akciónk herjtta belől.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, íü^ií\'W\'M^Vg^S\'zS készpénzben téritjük vissza.
Kérje tájékoztatónkatI CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Schless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
Kivégzés... Kivégzés... Kivégzés...
Bakuban a szovjet törvényszék a köilársas:lg 11 vezetőjét ktartóz-tatla és perbefogta. Közülük 10 vezetőt hulitra Ítéltek és az Ítéletei mór végre is hajtották. Két népbiztos is van köztük.
Aeházia kormányzóságának 10 vertlötagját, Lenlngrtidl>an 6, No/1-gradban .(, Kolovban 2, Szvergov-lian 2 vehetőt végeztek ki Ismét.
Kanizsai Irodalmi estet
A Budapeslén élő nagykanizsai öregkereskedelmisták ugy tartanak össze a fővárosban, mint egy idegenít szakadt nagy család. Ennek a családi érzésnek jegyében zajlott le a no\\ember havi találkozójuk. A Wubhe\'yiség bené|>esedetl a pesti kanizsaiakkal, akiknek sorában ezúttal a volt kanizsai gimnázisták is képviselve vo\'lak. Olt volt dr. Mező Ferenc gimnáziumi igazgató, olimpiai l>ajn<,k is. Elek Géza cégvezető elnöki megnyitójában szeretettel emlékezett meg a kanizsai öregkereskeddmistákrói. Róna Gyu la, a fáradhatatlan főtitkár felolvasta dr. Krátky István polgármester üdvözlö \'eveiéi, amire lelkes taps voll a vá\'asz. Barbarils Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője larlolta meg ezután felolvasását a kanizsai genius loci-ró\', az anyaváros és az elszakadlak viszonyáról, javasolva a Kanizsáról Buda4 peslre került különféle csoportok egyl)eforraszlásál és Így az erőteljes Kanizsa-budapesti" kulturális együttműködés kiépítését. A lelkesen fogadott javaslat után Esti László előadóművész szaval.\'a az egykor kanizsai, ma l>uda|>esti újságíró, Slrém István verseit. Az izmos, erőleljes, mély járatú Ura és a művészi előadás zajos ünneplést biztosított a jelenvolt kitűnő poétának. Meleg szeretettet fogadta a közönség a dobogón Lidiit Júliát, az immár Budapesten élő kanizsai költőt, aki finoman csiszolt, színes lé\'ekből és gazdag szívből fakadt rimeivei megérdemelten nugy sikert aratott. Bolgár Endre hegedü-és Goitein György zongoraművész együttese volt az/ftgyetten nem kanizsai szám. A haíigalóság elragadtatva követelt ráadást az országosan ismert művészek bravuras technikáról, abszo\'ut felkészültségről lanuskodó számai után. Végül Esti László Barl>arits Lajos verseiből adott e\'ő néhányat. Műsor után Róna Gyula, az est rendezője, a Budapesten élő kanizsai gondolat lelkes úttörője és élharcosa mom doll zárószavakat, majd dr. Boda Károly, az öregkereskedelmisták ka nizsai csoportjának főtitkára adta át lelkes szavakban az otthoniak üdvözletét.
Sok gyomorbajos ember nagy megkönnyebbülést ér el, ha félórával étkezés előtt három-négy ev"-kanálnyi termésxetes Ferenc József keterüvizet ves* be. Kérderze meg orvosát.
Fegyelmit kórt önmaga ellen a balatonfüredi bíró
Tovább bonyolódik az Osszedőléssel fenyegető szennyvlz-deritő ügye
Balatonfüred, november 10 Ismeretes, hogy a l>alalonfürcdl szennyvizderilő, amely kél évo 70 ezer pengő költséggé\' épüli, már összedüléssei fenyeget a rossz épi-lés miatt. Az ügy tovább bonyolódik. A minisztérium 20, a BtB 6 ezer l>engő segélyt helyezett kilátásba a lelep kijavítására, de addig a szennyvíz a Balatonba kerü\'.
A község képviselőleslü\'etemoit foglalkozott az üggyel. Miután az iparügyi miniszter leirata a felelősségei a kö/ség vezetőire há\'ilja, Horváth Zsigmond községi biró be-
j jelenlel te, hogy fegyelmit kér önmaga el\'en és kéri az ügy teljes kivizsgálását.
A (képviselőtestület ezzel szemben oiyan á\'láspontra helyezkedett, hogy őkel felelősség nem terhelj, mert az összedülésl a felhasznált rossz anyagok okozlák. A telepet egyébként sem lehel kijavítani, hanem ujat keli építeni helyette. Egyébként pedig nem hajlandók n füredi vízvezeték céljaira adományozott \'miniszteri segélyt a szennyvizderilő kijavítására fordi-lani. |
Példátlan botrányok közepette, egy szótöbbséggel átkeresztelték a zalaegerszegi Kossuth Lajos-utcát
Zalaegerszeg, november 10
Zalaegerszeg város most tartott rendkívüli közgyiilésén a 20 pontból álló tárgysorozat egyik pontja Kger-szegen soha nem bUott botrányt okozott.
Zalaegerszegnek von uyynhis egy XVII. századl>eli szobra. Á* ijgynevc-zelt Fehérkép szobor, amely 140 évig volt a mai Kossuth Lajos utca végén, az akkori Fehérkén utón. gőzben a szol>or a városrendezés során öt-hat belyre került és most ismét vissza akarlák helyezni az eredeti helyére.
A közgyűlés elé kerülő javaslat n szolwr visszahelyezésével I-\'ehérképJ utcára akarta átkeresztelteim Zalaegerszeg főutcáját, a Kossuth I.ajos utcát és javasolta, hogy a Kazinczy tér legyen Kossuth tér, az Absó utca Kazinczy utca, az Api»onyi utca ^edig Újváros utca. Mindez * 839 pengőbe kerülne.
A botrányos vihar azonban nom nz ősszeg körút tört ki, hanem akörül: méltányosé Kossuth nevét levenni és a kevésbé ismert, de hclytörléinlmi szempontból érdekes Fehérképi úttal felcserélni ?
A két pártra szakadt képviselőtestület egyik része Habsburg propagandának mondja az e^ész átkeresztelést, akiknek Kossuth szálka a szemükben. Dr. Jancsó Benedek első tiltakozása után Kakas Ágoston, dr. SzéU György és Tóth Gyula szólallak fel az "utca-átkeresztelés ellen, amely a kereske. dőkre nézve is sérelmes volna és rontaná hitelüket. Furcsának találják, hogy a mai nemzedék lekicsinyli Kossuthot. \'
I)e a másik párt sem hagyta magát-Bedc\'j Károly, Kovács Ferenc é< Slalay László hangoztatták, hogy c/ nem politikum, csup\'án a város kevé< nevezetességeit akarják szaporítani, ke-
Női kabátok
es
szőrmék
nagy választékban

gyeletsértés pedig ucm történik, mert Kossuth a város legszebb terét kapja a főutca helyett.
nmezky Vilmos hangozlatia, hogy lia leszedik a Kossuth táblákat, a város országos botrány középpontjába kerül. l)r. IJencze Imre, majd dr. Arvay László liangoztalták, hogy nz utcakeresztelés nem szerénél a tárgy, sorozaton, tehát nem lehet letárgyalni.
Dr. Zsidó Sándor a helyi tradíciókról l>eszéU és az ulcakeresztelés melleit foglalt állást.
Két órája folyt már a vita, amikor Udvardy dr. liszlifőügyész és a jogászok egyhangúan megál\'apl-tolták, hogy a javaslat nem.tárgyalható, mert rendkívüli közgyűlésen nem tehet Indítványt tenni, tehát törvénysértést követnének el.
A polgármester ezzel szemben hangoztatta, hogy a javaslatban bent van az utcakeresztelés, a pénz ügyi bizottság letárgyalta. A pénzügyi bizollság tagjai azonban kijelentették, hogy ők nem tárgyalták a kérdési.
Óriási zaj és loúány tört ki, amelynek során a leghlggadiabbak is otyan kijetenléSekre ragadtatták magukat, amilyen az é^jiszegi városházán még nem hangzott el.
Hosszú vita után 16 :15 arányban megszavazta a képviselőtestület, hogy nincs törvénysérlés, lehet szavazni. • \' ,
Ekkor ismét példátlan vihar tön ki. Amikor a |>olgármester szavazásra tette fel a kérdést, a Kossuth-parliak kivonultak a teremliői Mlg kint tanácskoztak, a bentlévők 16 szavazattal megszavazták a javas-lalol. Ekkor vonult l>e a Kossulh-pört és szavazni nkart. Most az ellenpárt kiáltozta : — Törvénytelen tesz a szavazás I A vihar ismét kitört, de a szavazást a | olgármesler elrendelte. Vég eredményben a helyzet nem változott, a javaslatot ellenzők csak 15-en voltak és Így egy szótöbbséggel a példátlan vihart felidézett javasialol megszavazta a zalaegerszegi képviselőtestület: Kossuth Lajos utcából Fehérkéj)! utca lesz.
A javaslatot ellenzők természetesen megfellebbezik a határozatot.
EMLÉKEZTETŐ
November 13.
Úrasszonyok Kongregációjának műsoros teája 7-kor (fehérterem). November 14.
Liceális előadás 6-kor a városházán (dr. Kovács Sebestéuy Tibor). November 20.
A noth-kvöTteit hangversi nye a Kaszinóban o órakor. November 21.
Liceális előadás 6-kor a városházán (dr. Beér Gyula). November 28.
Liceális előadás 6-kor a városházán (Kelemen Ferenc). Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje December 4-5.
Keresztény Jót. Nőegylet vására az Ijtfiroskőrbeij.
— Fehérnemű, ruha- és pongyolafla-nelok, düfUnek, bársonyok éa matlaasék dua választékban Singeméi.
1937. november U.
KALA1 KÖZLÖNY
A japán katona legfőbb boldogsága: a harctéri halál
Beszélgetés a trieszti gyorson Tahoyo úrral, a Japán zeneakadémia igazgatójával
A7. a szürkeruhás, kifogástalan eleganciával öltözködött, szemüve-gfes ur, aki a hél egyik napjai a trieszti gyorsvonat étkezőkocsijában a vucsoráját fogyasztotta és a mikor mel\'é kerültem asztalához, hibátlan németségge, mondotta be,
hogy »Tahovo vagyok,« nem volt kisebb ember, mint a tokiói zeneakadémia igazgatója.
Miközben a vonat sebas vágla-tássai szántotta a kilométereket és 3 belefúrta fényéi a sötét éjszakába, . Ijis alkalmam nyi\'otl arra, hogv fahoyo urrai egy és másik aktuális dolog felelt ell>eszélgessek.
Rómából jölt, ahova hivala\'os útja és elintézendő dolga vezette, mig most Budaj>est volt utazásának
a célja, ahoi egy helet szándékozik ellöUeni. Amikor Budapest szépségeire akariam felhívni a figyelmét, szavamba \\ág\\a sietett megjegyez-"jTj* Ö" ni, hogy ő, aki már - - T " annyi \\ilá;o\'. lálott, nem a szépségekért látogat fővárosunkba, meri Ilyenekkel ö már tele van, hanem a kötelesség és a munka kényszerili az egy hetes budapesti tartózkodásra.
- Különben tette hozzá már előbb ls vlsszu\'érnék hazámba.
indiszkréciónak tartottam volna megkérdezni, hogy ml az a fontos kötelessége, amely Budapestre ho<-za, azért inkább az öl érdeklő dolgokra teleltem a beszélgetést.
Tévednek, akik elhiszik, hogy Keleten háború van
— Japán mosl nagy harcát vivja örök ellenfelével, — szegeztem neki a kérdést — ebben a harcban miiyen az általános hangu\'al a háborúval kapcsolatban ?
Feketekereles szemüvegét leveszi szemeiről és az üvegre lehelve, zsebkendőjével kezdi azl tisztogatni, miközben minden klmóndolt szavát jói meggondolva adja meg a választ. ,
— Japánban nepi csak ez a háto-ru, hanem minden fegyveics differencia a nemzet becsületét és létét jelenti, és ami ilyen fontos tétre megy, Ja|>áPban nem lehet más, mini a leglelkesebb. Egy tévedésre azon|>an fel kell hivnom az önök figyelmét. Ez a harc nem hálx>ru, de még csak nem ls fegyveres differencia, hanem bftnan vehetjük
bünletö expedíciónak ellenfelünkkel szemlen, amelyik ellenszegüli Ja-pán felsőbb akaratának.
— De addig embereinek nagy tömegét fogja esetleg feláldozni, — vaglam szavaiba, kíváncsian várvrt ujabb érveit embertömegeiknek pusz tulásáró\'.
— Nálunk a legnagyobb dicsőség és a legnagyobb érdem, sőt a legnagyobb kitüntetés meghalni a nagy céléri, amelyei a Mikádó parancsolt.
Akkor, amikor ezt a szól mondja kl: »mikádó,« lúzben izzanak egy fix látási pontot kutató szemel és halovány, sárga bőréi elönti az a pirosság, az a lelkesülés, amelyei csak a nagy mikádó nimbusza tud Nlppon fjalnak az arcára elővarázsolni. . ,
számba jöhetett Kína nem várt erőse bb ebentállása ? -- folytattam tovább a diskurzust, miközben fürkészve figyeltem a mosj már báijuw lóan reám szegezett tekintetei a rnelybő\' mintha Tahovo ur rosz-szal\'ásál olvastam volna kl.
Először ls helyesbíteni kiváf-rom az ön szavait, másodszor pedig kénytelen leszek az általam előbb á\'lilot\'akat megismételni. Kinn nem védekezik és igy el\'ont sem ál\'hal. Tulajdonképpen csáknz védekezhetik , akit megtámadtak. Japán sohasem támad, hanem csak kénytelen rákényszeríteni e\'enfclc-re azt a nagy akaratot, anvelvet a mikádó követel és parancsol Aki ezen akaratnak el\'cnláll, annak bűnhődnie keli. • t
És mosl kezdett l>ele Tahoyo ur abba a határtalan magasztalás^
amelynek csak egyetlenegy a letéteményese : a nagy mikádó. A mi-I kádó, aki a hala\'om forrása, az élét-haiál ina, emberek millióinak parancsolója, öröm, bánat, küzdelem és béke egyetlen leléteméme-se. A nagy mikádó, akinek egy arcrr.ozdulalára mi\'liók rohannak a. dicsőséget hozó halá\'l>a, a nagy mikádó, akinek személye eltünteti az ézvegyek és az árvák szeméről a bánatos szivekből előtörő könnyekel.
Tahoyo ur magaszlalását olyan eréllyel és ellenlmondásl nem tűrő határozottsággal mondotta oda ne-
És mit szólnak ehhez a japán Özvegyek?
— A japán katona — folytatta Tahoyo ur — nem olyaji, mini a fizetett zsoldos. Mert szerintem Üt Európjójban, — lelte hozzá kissé mosolyogva miután a katona pénzt kap szolgálatáért, közelebb áb a zsoldos szolgálathoz, mint az önzetlen lelkesülés követelte szol gáláihoz. Igy a japán katonát egészen mas cé\'ok vezetik, mint az európait. (Ili tévedett, Tahoyo ur !)
— Nálunk — folytatta - lx>ldog-ságot, földöntu\'i jutalmat jelent a harctéri halá\' és a japán katona egyetlen vágya, hogy a harcban ezl a nagy jutalmat elérje.
— És mit szólnak ehhez az özvegyek és az árvák ? — lettem fel a további kérdést\\\'lahoyo urnák.
— A japán anyák és a japán özvegyek (ezt a szót, hogy japjfln, mindig hangsúlyozza) elesett hozzá-
tartozóik után egy kitüntető jelvényt viselhetnek, amelyet ruhájukon feltűnő heiyre tűznek kl. Ezen jeivény birtokosának mindenki messziről köle\'es a legnagyobb tiszteietet megadni és a legnagyobb lömeg is köteles neki szabad utal engedni. Ez a jelvény megvéd minden kel\'e-metlenséglő\', eltekintve ajtói, hogy a japán anyák és Özvegyok is át vannak hatva a níXgtyt cél magasz-losságától, e jelvény birtokában állandó tudatában vannak annak, hogy ők is részesei az eszméért hozott nem áldozatnak, hanem a dicsőségnek. És ez sokat jelent, uram ! — lelte hozzá hangsúllyal, miközben fe\'igazította a szemére a papaszemel.
A mikádó mindenható akarata
— önök szerint ez a harc egy fiünlelő hadjárat, amelyet az erő-
sebb intéz ei a vé\'l gyengébb ellenféllel. Mégis talán ki?sé meglepetés
2k ZONGORÁK
már bari 25 psngSa réllletre.
MUSICA
se ország egyetlen songoragjárt liánul, III. EmlM-Unl I). (Iljll)
üidonsíg: ::;„...
1 átfi. Wj« kU|li(jtM«a. ár« * •!».-
Kérjen dijmeales ajánlatot I

kem, hogy ellenválasz nélkül fogadtam el leszögezett álláspontját.
Azután még meséU Tahoyo ur a nőkről, akik szebbek, mint az európaiak és akik beleszúrnak kezükbe akkor, ha a harcba induló zászlót \'nimeiik, hojy vérükkel szentesítsék azt a zászlót, amelyet Nlppon fial vis/,nek magukkal, a dicsőséget hozó /büntető uxpe-dlciókra. Beszélt tovább a japán égről, amely kékebb, mini Budapest felett, sugál-zó szemekkei mesélt a japán gazdagságról, amely alali a japánok lelki gazdagságát érlelte, közixjn igyekezett megvigasztalni engem is, hogy nem talál semmi furcsát abban, hogy én Budapestet próbáltam magasztalni előtte.
Eddig tartott a párbeszéd, miközben Tahoyo ur elfogyasztotta a vacsoráját és elöke\'ő nyugalommal felhúzva sötétbarna bőrkesztyűit, könnyed fejbólintással otthagyott hirtelen nyert legfrissebb élményeim közölt.
Lóránt ödttu
Ki hamisította meg 15.000 pengőre az 5 pengős takarékkönyvet?
Megkerült a hónapok óta körözött Schwartz nevü ügynök, a gyeneBdiási Tulipán-Ügy harmadik gyanúsítottja
Az utóbbi Idők egyik legérdekesebb köpenickiádája, amil Gyenes-diáson a Tulipán-panzió bérlői követlek el. Egy fővárosi lisztvls-iö-löi kibérelték a Tulipánt és kauciós alkalmazottakat kerestek, akiknek összekuj orgatott kis pénzét a maguk céljaira fordították. A gyan-jsl-> tollak közül Lusztig Bé\'a a kanizsai kórházlian betegen fekszik, Matyó islván pedig a budapesti Murkó utcai fogház lakója. Mindukettő azt val\'otla, hogy társuk, egy Schwartz nevü ügynök takarékbetétet hamisított olyképpen, hogy egy 5 pen-gös betéti beirást 15.000 pengőre javi\'olt ki. A vallomás alapján Schwarlz ol körözték és sikerült őt is elfogni. Schwartz azonban tagadta, l:ogy ö postatakarékpénztárt betétkönyvet hamlsitott volna és ártatlanságát hangoztatta.
Makáry Vilmos törvényszéki tanácselnök a gyenesdiási ügyet no-vcmler 17-re tűzte kl főtárgyalás-
ra, amikor ls Budapestről lehozzák Nagykanizsára Malyókot és a legutóbb elfogott Schwartz ügynököt ls, akiket szemlesilenek egymással. Miután L\'jsz.tig Béla még mindig beteg, dr. Székács Sándor törvényszéki orvos valószínűleg azt fogja véleményezni, hogy kocsin szállítsák át a kórházból a főlárgyatósna. Az eredeti eigondo\'ást, hogy a törvényszék kiszáll a kórházl>a, megfelelő helyiség hiánva miatt ei kelleti ejteni. »
— Modern caipkoazSvetekbcn és mintás fllggönyanyflgokban hatalmas választék van — Schülinól.
— Sajit érdekében 08 őrőmóro szolgáló meghívásnak tesz eloRot. ha a Kopateln Butorárahái flizl mübntor-kiál-lltásit megtekinti. vételkényszor nélklll.
— (BólyeKfyfljt«k találkozója) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében.
Gyűlölet völgye
Csütörtöktől vasárnapig Csathó Kálmán klasszikus magyar vígjátéka:
Az én lányom nem olyan,
BALAI KOZl.üNV
Nem csak az Irodalmi és Müvé szeli Kör kult ná\'is programjának, hanem Nagykanizsa térpadalml éle-lének is eseménye lesz a Kör második llceális előadása, vasárnap, november 14-én. Dr. Kovács Sebes lény Tibor földbirtokos, n Kör meghívóit választmányi tagja tart ezen n délután előadást. Tífgya: a re-nalssanee S/elteme
Dr. Kovács Scljeslény Tibor komoly és sokéves stúdiumok árán vált témájának tudós Ismerőjévé s azl érdekes, színes előadásban fogja hallgatósága elé tárni
A kisérő műsor Is az előadás tárgyához alkalmazkodik : — a Kör Vegyeskara a kerelcző énekszátro kon kivüi\' Patestrlna négyszólamú madrigálját adja elő Kelling Ferenc karnagy vezetésével.
Belépődíj nincs. Az előadás vasárnap 6 órakor kezdődik a várta-háza diszl&mél.«n. (:)
Modern csillárok
haaaaa laJáralM i-4aalatflaat4ara.
Kartellen klvOll Izzólámpák 1000 égési őri garanciával.
OmIioIi László
csillár-üzletében.
A temetőben édes anyja sírján Öngyilkos lett egy fiatal leány
Megdöbbentő öngyilkos sági kisórlel lóriént a le-i no lő egyik sírján. Egy • \' n x fiatal leány, akinek sze-W mély azonosságát csak ké-t^ ^tífr sőbb sikerölt megállapb tani: — Kovács Margit, egy Kinizsi utcai háztulajdonos leánya elkeseredésében kiment a temetőbe és ott édesanyja sírján zsíllet-pcngével fel-iágla karján ereit, miután előzőleg valami mérget vett be. Arra járó asszonyok figyelmesek lellek a nyö. szőrgő leányra, majd odaérkezett egy ember, aki "a leány édesapját ismerte
és azonnal telefonált a mentőknek, akik beszállították a kórházba az élet-unt leányt.
Kovács Margitot sokan ismerik Nagykanizsán, csinos le.\'ny, 25 éves és édesatyjánál lakik.
A kórház jelentette az esetet a rendőrkapitányságnak, ahonn\'n dctekliv szállt ki, kihallgatta Kovács Margitot őngyUkosságánaK oka felöl. Kovács Margit megtagadott mlpden fclvilágo-sllásl, miért akart a/balálba merni* külni.
Kovács Margit állapota a kórházban Javult.
A levente-intézmény ellen izgatott egy nyilas, 8 hónapi börtönt kapott
Zalaegerszeg, november 10 Kovács Antal \'öiböi gazda már régebben hl ve a nyilasmozga\'om-naft. A íiapcftban Afsószete&én járva, annyira elragadtatta magáit, hogy az olt foglalkozó le\\enj?ék közé ment és Izgulni kezdett a le-venteintézmény ellen. Felhívta a
leventéket, hogy inkább nyi as-gyülésre mennének, mint a levénle foglalkozásokra.
A leventék vezetője természetesen feljelentést tett Kovács Antal el\'en, aki most került a törvényszék elé. Bűnösnek mondták kl és izgatásért 8 hónapi börtönre ítélték.
Holtan találta a feleségét a padláslépcső alatt
«
Dr. Kovács Sebestény Tibor tartja a vasárnapi llceális előadást
N.ptin November 11. calltOrt Kom. kat. Márton pk. Protestáns Márton. Izr. Klaxlev hé 6.
Uyógyasertárl éjjeli szolgálat e hü 15-lg a .Fekete sas\' gyógyszertár é- a klakanlzaal gyógyszertár.
GMbU nyitva remei 8 érától eate 6 óráig (hétté, azerda, péntek déli tAn kedden egész nan néknekL
Akinek avérnyomása magas és szlvmOkOdése rendetlen, ugy érhet el erőlködés nélkül megtelelő könnyű székelési, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetei .Ferenc József keiertlvizel Iszik
Kérdezze meg orvosát.
T ,--—
Akit a legszebb nö szeret
Mexikói regény 24 Irta: Baláia Jéxaof
— Mit akarsz? — kérdezte IJggins, behúzva maga után az ajtói.
— Ülj le és hallgass végig... Ma reggel repülőgépen felvittem Olrlghot a barlangjaidhoz és megnéztük mind a keltől....
• A teremtésit neki! Hogy én milyen ökör vagyok! Nem akartam neked repülőgépet venni és mégis meglettem! Mi keresnivalód volt ott?!
— Ott megtabUtam a tudós gazdátlan holmiját porosan, rendetlenül, ugy... — és hosszan nézve apja szc. niébe, elhallgatott.
— Majd visszajön érle, — feleli l.iggins bizonylalanul é* földre sze. gezle tekintetéi.
— A hollak nCin jönnek vissza, — mondta tompán Mary.
- Bolond leszédl — fortyant fel l.iggins.
— Nézd, apa, ez nem az első eseted. \'l\'e azt sem tudtad, hogy mi az a gázálarc. 0 lement, felhozta a nyers-gyómán\'.ot és a többi kaliforniai módszerrel ment. Nem akartál osztozni és a tudós régen halott. Kngem is megöltél vele, mert jobban szerettem, mint a föld mluden gyétaa! ntjál.
— Ártatlan vagyok... — dadogta |,lg. gins főldreszegr.etl tekintettel.
-- A részletek nem érdekelnek! — szakitotla félbe hevesen a lány.
- Mary, drága kislányom! Soha senkit nem szercticm a földön, csak téged és az anyádul és csak neked
Halálos szerencsétlenségről kaptunk jelentést Lesencetomajbói Kötél Józsefné 60 éves asszony e-ste felment a padlásra, hogy eleséget hozzon le az állatoknak. Lefelé jövet a rossz világítás következtében megcsúszott a lépcsőn és lee.sett. Koponyaalapi törést szenvedett és meghalt.
Az asszony öreg férje csak reggel, amikor felébredt, vette észre^ hogy felesége nincs mellette és ke-
akartam mcgsz"reznl mindent, mindent a világon! Nem tudok aludni, rémekel bitók és addig ülök a kártyaasztalnál, mig megvilágosodik. Részegre iszom magam, hogy elaludji\'raí! Bocsáss meg nekem I — és letérdelt Mary elé, összelett kezekkel esengve hozzá.
- Apa! — sírt fel Mary. — Olyan borzasztó, hogy nem tudok rád liara-gtidni, de hagyj magamra egy Időre. A közgyűlés után elutazom és mire visszajövök, talán el tudom felejteni valahogy ezt a borzalmas dolgot, de boldog nem 1 szék soha, solui, azt tudom 1
— Édes, gyórmekem! — zokogolt l.iggins, ő, de keservesen megbűnhődtem! Mit ér nekem a pénz, a vagyon, ha neked nem tudok vele örömet szerezni! Meg sem ölelhetlek? — kérdezte alázatosan.
— Most menj, — kérte Mary és végigsimította apja őszbevegyült fejét. Véglelenül sajnálta, de nem birla volna elviselni a csókját.
A kemény, érdesszavu, w helykejá-rásu l.iggins összetört, meggörnyedt, könnyező öregemberként vánszorgott a bajólépisőig és meg sem látta a koriálhoz támaszkodó bankári, aki cso dálkozva néze.t utána,
— Szegény apám, — mondta tompán Mary, amikor a bankár belépett liozzá.
Olrigh nagyon nagytudásu ember volt és értett a vigasztaláshoz. Elszó-rakoztatla Maryt és elterelte a figyelmét a gyászos eseményről.
l.iggins a hajóról egyenesen a játékszobába ment és reggelig adta a bankói, Rengeteg pénzt nyert s csak ak
reséséie indult. Meg is találta ösz-szelörl tagokkal a pad\'ásfeljánat-nál^de akkor az asszony már halott voll
A Iemelési engedélye kiadták
- Mindenki jkktM Slngor József és Táraa Mffon, darJaazt óa váazonáruját.
— Elegáns »/* caikó éa bueno told.
bundákat azenzáclóa olcsó árakon adunk — Schüu.
kor érzc\'.t pillanatnyi örömet, amikor jálók után az egyik vesztő nagy összeget ké\'t tőle kölcsön. Belemarkolt :<z ezresekbe és oda ad la neki, hogy számoljon le belőle annyit, amennyire szüksége van, azután még egy marékkal adott neki, hogy ne vesződjön a számolással, végül meghívta reggelire, hogy igyanak egy pohár pezsgőt. Rs annyira leitta magát, hogy es^nié-leücnül vit\'.ék haza.
Délután, amikor felébredt, Halion üti az ágya mellett sápadtan é> pisz-lolyt szorongutott a kezében.
— Megőrültél?! — kiáltott rá bosz-szusan.
— A mestlzt bUtam hajnalban, — feleli Halton vacogó fogakkal.
— Gyáva kutya vagy! — mordult rá l.iggins.
— Meg fog bennünket ölni, — nyöszörögte Halton és fázósan luizla vállat közé fejét.
— Annyi baj legyen! — Egyszer ugy is meg kell dögleni é* minél előbb, annál jobb! — veictte oda l.iggins. — ^ost pedig eredj a pokolba, mert nem szerelem az ijedt pofádat látni!
Halion bambán támolygott ki, az-ulán megállt és elkezdett dörmögni:
- tíz alighanem elvesztette az éjszaka mindenét és már nincs Jtedvu elölről kezdeni. I)e mi kelten Theresá-vat összeraktunk itt egy kis aprópénzt és majd vigyázok u bőrömre, azután elmegyünk Kaliforniáim és nyilunk egy csinos kis szalont. Mary hercegnőből nagyon jó pin.é lány lesz és az ö kedvééri sokan fognak hozzánk járni. Talán még Olrigh is — és nagyot röhögött.
19Ó7. november 11.
Vitéz gróf Teleky Béla főispán
elfogadta a Nagykanizsán rendezendő dunántuli egyéni sakkbajnoki verseny fővédnök! tisztségét
A versenyrendező bizottságban láza. san folynak az előkészítő munkálatok és a közönség részéről Is igen élénk érdeklődés mutatkozik a verseny iráni. Minthogy a \\ers"ny már folyó hó 21 én kezdődik, a Sakk-kör vezetősége ezúton is kéri a város közönségéi, hogy adományait a megindiloll gyiij. léshez akár a kibocsátolt gyüjlőivek utján, akár közvetlenül a Sakk-kör ve. zelőségéhez vagy a Sakk.kör részére a Nugykanizsai Takarékpénztárhoz cl juttatni szíveskedjenek. (:)
BUDAPEST I.
Ü.15 Torna. — l\'lána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. 10.15 Felolvasás. — 12.05 I.akalos Flóris cigányzenekara. — 12.30 llhck.
— 13.20 Időjelzés, időjárásjclenlés. 13.30 Vándorúé Szalhmáry Aranka énekel. — I I I.ux Józseí énekel. -11.10 Hiiek. — 15 Arfolvamhirek. -10.15 Felolvasás. _ 10.45 Időjelzés, hírek.
17 Méhészeti tanfolyam. — 17.30 Budapesti Női Kamarazenekar. — is A XVII. magyar-svájci válogatott lib-darugómérközés. Magyar Károly elő. adása. — 18.15 Egyházzenei hangver. seny a szegedi Fogadalmi templomból.
— 19 Vízvári Mariska ós Gál (íynla előadóestje. — 20 Hanglemezek. -20.30 Nemes Erdős László előadása, -- 21 Kurina Simi cigányzenekara. --21.35 Hirek, Időjárásjelenlés. - 22 A rádió szalonzenekara. — 23 Székely Dezső jazz-zenekara, Száuthó Gyula énekel. — 00.05 Hirek.
BUDAPEST n.
17 Budapesti Női Kamarazenekar.
— 18.35 Angol nyelvoktatás. — 1!) Egvházzeni hangverseny a szegedi l o gadalmi templomból. — 20 Hirek. -20.30 G. Kiss Zsuzsa zongorázik.
A kora délutáni órákban Olrigh a deteklevfönökkel tanácskozott és pontonként irlák le az óvintézkedések sor-rendjét. mert mind a kelten tudták, lioitv ezen az es\'.én Amerika nagyszabású szélhámosai- és ékszerlolvajal összegyűlnek Vera Grúzban. Az voll v feladat, hogy ne juthassanak be a (erembe. Azonkívül I.igginsnek köí.n kívánsága volt, hogy meUizI iné-! a klub környékén sem tűrjenek meg.
— Furcsa kívánság ilt, ahol\' olyan sok a iiesliz, de majd résen leszünk, — igérle meg u detekllvfönök.
l.iggins már nagyon korán clnunt a klubba és olt várta meg a gyűlés kezdetét. Sokan mosolyogtak rajt\', mert nyitóit pisztolytok ligoll az övén. Este Mary és Olrigh is megérkeztek. Marv is nyitóit pisztolytokot viselt.
— Az épület előtt íziek nyüzsögnek, az előcsarnokban egy csomó ember tolong és a terem üres. Miért van ez? — kérdezte Mary csodálkozva Olrigh tói.
— Szigorúan igazoltatnak minden-kii, mielőtt ide beléphet. Majd Ki-n egyek, hogy az ismerősöket magam igazoljam, igv gyorsabban fog menni a dolog, — lel \'ií a bankár.
— Százhuszonhárom igazolt jel\'iil-kező vonult be, — jelentette a főnök-nek Bland delcktivfőfelügyclő.
— Rendben van. A pincérek a helyükön vannak? Főleg a vacsorán k-n nagyon vigyázni, mert ott mutálják Ive Mexikó csillagát. A csentfő meg-szólalt, most kezdik. Menjen\'tv mind, — utasította a főnök.
(Folyt kör.)

1037. november 11.
üzenget a tél
Még csak az ősz van Itt. Fakó szirmait l,
csókolgatja a haldokló sugár, de a levegőben már, ha a csendes, ködös est mesél, Üzenget a tél...
Még barnák mind a háztetők,
lilák a mez )k
felelt a kósza felhónyájak,
de a nyári vágyak
csodáiról már csak a tél mesél.
Üzenget a tél...
Még az ablakok szemén nincs jégvirág, de bús melódiák
zengenek a deres sürgönydrólokról és elmnll csókokról fájó álmokat mesél a szél. Már üzenget a tél...
Wllde Endre
— (Vitéz Tabajdy Kálmán)
nv. honvédelmi államtitkár, a NKP : zalavármegyel elnöke a legközelebbi napokban Nagykanizsára érkezik, hogy nz illeni párlvezctőséggel tanácskozzék a NKP léli munkaprogramiáról.
— (Képviselői beszámoló-körűt)
Nagy Iván. a lelenyei kerület országgyűlési képviselője i\'s dr. vitéz Bíró t 4 .» Ignác tilkár felkeresték I # \' jl*» a kerület egyes kózsé Ktiríblák í0"\' 1,1,01 N,:,> választ-Snr®* mányi ülések kereiéb-n Pjfyljjl-\'--^ Nagy képviselii tájékoz.
tatlu luillg.itóságát az ország kúl- és belpolitikai kérdései-röi, valamint a gazdavédelml intézkedésekről. Nagy melegséggel fogadták IJUcsuta és Halatonina^yaród községek is országgyűlési képviselőjüket <$» a köZ|)onli titkárt.
— (A Szent Korona Szövetség)
orszjígos szövetséggé akar bővülni és mosl turtotta meg alakulását Zala-egerszegen Keszthelyen. Mindkét helyi n a xöz|>ont részérói Bainer He. zső nyugalmazott őrnagy ismerletle a szövetség célkitűzéseit. A helyi szer-vezetek most készilik elő a nagyobb gyűlést, amely Egerszegon december 8-án !esz.
— iCsertán Elek utolsó utja)
Tegnap temették el Dusnakon Cser-Ián Klek földbirtokost, Zala vármegye törvényhatósági bizottságának tagját. A temetésen a zalamegyei előkelőségek hosszú sora jelent meg, élén vitéz gróf Teli-ki Béla főispánnal. Az egyházi szertartást dr. Simon György pápai prelátus végezte nagy egyházi asszisztenciával. Nagykanizsáról is. több autó vitte kl az elhunyt rokonait, barájaiit ós tisztelőit. Száznál több autó, urasági fogatok tábora jelezte, hogy az egész vármegye tisztelete és szeretete adla meg egy puritán élulü, közszeretetben" álló, fiatal zalai földbirtokosnak az utolsó tiszli-lelet. Cserián Klekben a zalai ur ti-pusa öltölt testet inig élt. Az özvegy iráni, aki 3 gyermekével hősiesen viselte a családapa bosszú beieg.->égével a családra nehezedő gondokat, általános részvét nyilvánul pieg vármegye-szerte.
— (Névmagyarosítás)
kohn Lipót és Ferenc Máv nyugdíjasok nevüket belügyminiszteri engedéllyel Koltni-ra .változtatták át.
— (A zalaszántói hősi emlékmüvet)
mosl avatlák fel ünnepélyes keretek közölt. Major György esperes-plébános szentmisét és nagyhatású emlékbeszédel mondott. Az ünnepi beszédet Béleli Bébi dr. országgyűlési képviselő mondta, majd Nagy Márton dr. ügyvédjelölt beszólt. Az emlékműre számos intézmény helyezett koszorút.
— (A vörheny fiont)
A nagykanizsai vörheny-járvánnyal kapcsolatban ugy értesülünk, hogy az iskolák szünetét nem hosszabbít Iák meg. Ellenben valószínűleg védőoltásokkal fogják védeni az iskolás ifjú-ságot a megbetegedések ellen.
2ALA! KOZLONVP
Az ivóból kidobott legények megostromolták a korcsmáros lakását és leszúrták a tanítót
Tapolca, november 10 Kővágóörsön nagyváfár voll és utána meglelt a vendéglő. A vendéglős rokona, Zisrmann Lajos ev. lanitó, feleségévei együtt este szin-lén ellátogatott a vend égi ős ékhez. Zárórakor néhány hangoskodó! a vendéglősök kénytelenek vo\'lak él-lávoHlnni az ivól>ói, majd visszavonullak a lakásba.
Néhány pere múlva azonban isméi berontottak a boros állapotban lévó legények, élükön Pödör Lászlóvá\' és mosl már egyenesen a
vendéglős lakásának rohanlak. A szobából ekkor iépelt ki Ziermann Lajos tanító, hogy megnézze, ml történik odakint.
Pödör László ekkor, mielőtt még a tanító védekezhetett volna, éles
/késével annak melléin szúrt, ugy hogy a kés csak a bordákban állt meg. A tanítót sulyok sérüléseivé\' kórházba szállították, a merénylő legényt pedig a csendőrség letartóztatta. V )
Éjszaka kigyulladt és teljesen leégett a somogyszili villanytelep
Minap éjszaka tüzet jeleztek So-mogyszilről. Kiderült, hogy Kari Béla viHanyielepe gyulladt ki. Mire a lü o\'lóság megérkezett, a te\'epen mar nem lehelelt segiteni: teljesen •cégeit. A kár 21.000 |>engő. A község és a környéke rr.ost villanyvilá-
gítás nélkül maradi, sőt miután a károsult nem épili fe\' villanytele-pél, a jövő nyár előtt nem is lesz villanya Somogyszllnek. A tüzel a fellevések szeilnl gázcsőrepedói okozta.
A vasárnapi gyászos eredmények a tippversenyben is gyászos eredményt hoztak
A vasárnapi gyászos eredmények nagyban befolyásollak a Za\'ai Közlöny tippversenyéi Is. A beküldött tippek száma isméi emelkedett, ez-zei szemben a he\'ycs lippek száma kevesebb, mint általában s>oi költ lenni. A Zrinyi vereségére senki sem számítolt. Egyetlen egy tippelő sincs, aki e mérkőzés eredményéi eltalálta volna. Az. NTE-nél Is csak a félidőt találták el néhányan.
Végeredményben az c heti legjobb tippelő Hári János (Szaltfd-hegy) leli, aki öt félidőt talált el : NTE, PAC, PEAC, KRSC és az N TE II. mérkőzéseinek félidejeil. A szokásos tribünjegy-julalmon kivüi egy külön könyvjutalomban Is részesül.
A négy találatot egy sem, a hármat is csak négy jippelőnk érte el: Vermes László, Kaposi János, Tl otola Ká\'mánné és Láng Ferenc, ök egy-^gy belépőjegyet kapnak a november 21-i Zrinyi-KRSC mérkőzésre.
Két-kél találattal a következők szelepeitek: K. Nagy László,Stern Miklós, Schlesinger Ferenc, Németh Zoltán, Baj Ferenc, Némelh József, Váinkos Jenő, Szálai László, Jon-kovlcs János, Sági Gyula. Polgár László ós János, Go\'enszky József, Ney Tamás, Gutpintér Pál, Toto\'a József, Nagy Béla, Ljápzló Ervin és Biró Miklós.
Az egy talá\'alosok és általában az összes találatok között leggyakoribb volt a KRSC KSE mérkőzés 3 :0-ás, éflideje. Ezt a félidőt nem kevesebb, mint 26-an talá\'ták el. Az egy talá\'atos tippelők ehéten a következők voltak.
Baj László, Pokecz Rudolf, Id. Németh József, Schleslnger Gyuhi, Baj József, Váinkos Józsof, Szabü
Pá\', Baranyai Péler, Polgár Lászlóy, Ernyei László, Hirszler István, Kaposi János, Elek Anny, dr. Hoffr mann János, Parii Ferenc, Rajnai La,os, Tóth Károly, Rédei Tibori Tóth Etelka, Gőcze Sándor, Trüjer János, Porubszky István, Ofenbeck Károly, Weisz Józsefné, Németh István, Péter Béla, Barabás LászJfy Némelh Margit, Biró László és Kelemen István.
Felhívjuk tippelőink figyelmét, hogy gondosabban ügyeljenek a szelvények kitöltésére. Ezúttal is, mint már több előfordult, kitöltött, de név nélkü\'i, illetve névvel ellátott, de ki nem töltött szelvényeket küldtek be,
A vei senyt a vasárnapi válogatott mérkőzésekre Is meghirdetjük, a szokott feltételek mellett.
IV. PR0HÁ5ZKA 0TT0KÁR-U.C - VI.TERÉZ-KRT.8. Gyártelep: BUDAPEST, XI., LEHIE-UT 117.
A Klskanlzsal Polgári Lövéiz Egylet lövészversenye
A klskanlzsal lövészek szépen sikerült háziversenyt rendeztek, a melyre 81 benevezés történt. A verseny három csoportban folyt le, amelynek részletes eredménye a következő : Versenyzők csoportja : \\ 1. Szmodlcs György, 2. Rácz József, \\ 3. Pahocsa László. Ha\'adók cso- 1 portja : 1. Bolf Ferenc, 2. Dávldo- \\ vlcs Ferenc, 3. Németh Lajos. Kez- , dők csoportja : 1. MU\'el Ferenc, 2. i Anek György, 3. Nagy György. Kis- \' alak versenyben : 1. Pahocsa László, 2. Kuzma József, 3. Rácz József •1. Horválh József. Esle a Levente Otthonban szépen sikerült táncmulatság követte a lövészversenyt, amelyen Szépudvary László, az egyesület vezetője "buzdító beszéd kíséretében osztotta kl a győzteseknek a megérdemelt dijakat.
— SsSrmét és kész nőt kabátot Slágernél vegyen.
— (A kanizsai piarista diákok)
is helyet kérnek maguknak a társas-életben. TervlK- vet lék, hogy ezután havonként egyszer esti összejövetelt rendeznek. Az első összejövetel hol-nap, csütörtökön lesz a Kis Royalban. Ezen Berlin Ágoston ny. törvényszéki tanácselnök, a Piarista Diákszövetség tinóké mond beköszöntőt, Ismerteti abban az összejövetelek célját és jelentőségét. A Diákszövetség ejjyébkénl is örvendetesen gyarapodik taglétszám tekintetében és: a 270 taghoz az el-múlt napokban az uj szervezkedés folytán 70 uj tag jelentkezeti.
— (Hahn Allce koszorúcskája)
Ilahn Alke ma jnár nem csak az egyik legszebb kanizsai kislány, hanem komoly dolgozó nő: oki. tánctanár. Működésének első állomása idehaza az a kél tánctanfolyam, ami most szépen Sikerült koszorncskákkal fejeződött l>e. Délután volt a gyermek-kurzus színes kedves vizsgája, őssz-gyakorlatokkal, különféle tánc bemutatókkal (Flesch Zsuzsi steppje kitűnt a többi közüli). Es\'.e pedig a felnőttek koszorúcskája volt, amely éjiéi után 2 óráig lartott a legkitűnőbb hangulatban. A szépségverseny eredménye: 1. KosZlolitZ Ibi, 2. Babinek Zsuzsi, 3. Ungár Magda.
— (Áramszünet)
Csütörtökön, 11-én a m. kir. posta telefonvezetékeinek átalakítási munkálatai miatt árammentesitjük a következő utcarészeket: Fő ut déli oldala Csengery úttól Horthy Miklós utig, Csengery ut, Irinyi Miklós utcától Fő utig, lieák tér \'déli oldala, Zrinyi Miklós utca, Csengery úttól Széchenyi térig. Drávavölgyi.
— Nfll én férfi axSvetnjdouáfokat nagy választékban talál Singeméi.
E hét
könyvnjdonságal:
H.XBdl, Lóránt :
Kél Andrásiyés kél Tlsu, kötve «•— P (ieih.rl Ellert :
V. Károly. Illusztrál! lörv. regény S-M P Ne.blll:
Ai Ismeretlen AbeMitnla, kötve P Nauwoldert. J
Híre a petróleumért, kötve f-— P A csillagos ig titkai, jodlk, bóvliéit kiaitás . . i» P Ffir.t Mo.ikot.aakl i
Ai 616 világ csodál, kötve. . »•— P
MM
Kaphatók:
FISCHEL
k8nyvk«r*.k.d4rb.n Na,yk..larf>. T.lefon 17.
8 ZALAI KÖZLÖNY
1937. november 7.
— (Erdészek vándorgyűlése)
A Magyar Erdészeti és Vadászati Műszaki $egéducmélvzct Országos Egyesülete niöM tartotta vándorgyűlését Zalaeger-,szegni vitéz gróf Teleki Béla főispán jel liléiében. Jármy István dr. meg-\' nyitójában a sérelmeket terjesztette elő, az uj erdőtórvénv ren-(lelkezéselnek életbeléptetését kívánják, hogy sorsuk -..idezve legyen. Tamásy |K»lgármester után DaróeZy Márton ü. v. elnök, maid Nagy István titkár tartottak beszámolókat. A z\'lai erdészek nevében az egyesületet a támogatásról vitéz Kiss Lajos erdőMügyelő biztosította.
— (Novemberi almatermés)
A cserfői hegyen Hilzolbcrger György szőlőjében nemcsak hogy másodszor is kivirágoztak az abnafák, hanem most, november közepe táján tele vannak diónyi nagyságú, második termésű almával. — Markovics János épitöék j>edig az oltáréi irdőn szedett gyönyörű, piros epret, meg ugyanott kivirágzott biborherél hoztak be a szerkesztőségbe.
— (Közszolgálati alkalmazottak figyelmébe)
A közszolgálati alkalmazottak arcképes igazolványainak 10.18. évre való érvényesítése folyó évi november hó 1-én "kezdetét vette és 1038. évi Január hó 31-én fejeződik be. Ehhez képest a folyó évre érvényesített arc-ké|>es igazolványok érvénytartama 1038. évi január *3l-ig meg \'lett hosz-szabbitva. Az 1038. évi január 31-nél későbben beérkező igazolványok érvényesítéséért az 1, Vl.-tvc 2 |K*ngő érvényesítési illetéken felül még 2 pengő késedelmi pótlllctéket is tartoznak fizetni. A közszolgálati alkalmazottak igényjogosult gyermekei részér<, a nyári liőnapokra rendszeresített arc-kéj>es igazolványok érvényesítése 1038. évi május hó közepén veszi kezdetét. Az állomásfőnök.
— (Meghalt a gyilkos csendőr)
László Géza szigetvári csendőr Erdőt sokonyán agyonlőtte volt feletlesét. Boldog jőzstff csendőrtőrzsőrmestert. A gyilkos csendőr ellenszegült a rendöröknek és csendőröknek, akik el akarták fogni s eközben súlyos sérüléseket szenvedett. Beszállították a szombathelyi rabkórházba, ahol belehalt sérüléseibe.
— (Tflz pusztított)
Nemesbokk községben. Egy ház és és több melléképület égett te. A kár -1000 pengő. — Lentihegyen Dömötör József 87 éves gazda liáza gyulladt kl és teljesen leégett. A csendőrség megállapította, hogy a tüzet Dömötör ötéves dédunokája okozta.
— (Pőruljárt betörő)
A Zala újlaki csendőrségluz feljelentés érkezett/Xoltán Józscí és Könczöl János o Itanl^gazdáktót, amely elpanaszolja, hogy portájukon betörők járlak. A csendőrség hamarosan cl is fogta a tettest Horváth István 22 éves zalamcrenyei születésű csordás személyében, akinek állandó lakhelye és foglalkozása nincs. Ilorváthot behozlak a nagykanizsai ügyészségre, ahol ir.egtet:ék a vádat ellene és ennek alap ján Makáry tanácsebiók azonnal meghozta az Ítéletet. Az előállított embert jogerősen a törvényszék 3 hónapi fogházra itéttc. e
— Felealegea iMnvedni
Fej- és fogfájás cselén 1—2 Aspirin-tahk\'tta elegendő ahhoz, hogv jó közérzete helyreálljon. Ara 2 darabos zat skólxm 21 fillér, 20 darabos dobozban 1.80 pengő. Aspirin csak akkor valódi, ha a tablettán a .B«»ver -kereszt látható.
— EiaixáM* .uify.ro. Intézed kabátok minden nagyságban kaphatók — SckfltwUl.
Vitéz Málnássy Ödön a törvényszék előtt
Vitéz Málnássy ödön nemzetgyn-lázássa\' vádolta" ma került a budapesti törvényszék elé. A tanltó-képzőintézeti tanár, mint ismeretes, »A magyar ncnuet őszinte története* cimen könyvet irt és az ebben fogla\'t állítások kimerítik a nemzetgyalázás bűntettét, — mondja a 11 olda\'as vádiral. A rendőrség a fő-tárgyalásl tenrnet erős karhatalom-mai vélte körib. *
Megölte magát egy gyáros felesége
Hajdú József budapesti szemfedélgyáros felesége, mlg férje vidékre utazott, ma hajnalban meHb? lőtte magát és meghalt Levelet nem hagyolt hátra, teltének okát nem ismerik. i
Nagy tüntetés Bécsben
A müncheni puccs évfordulóján nagy tüntetést rendeztek Bécslxjn. A rendőrség azonnal közl>elépetl, 30 tüniető kommunistát letarótztat-tak.
Valencia nem kér fegyverszünetet
Páris, noveml^er 10
A valenciai kormány hiva\'a\'o3 nyilatkozatában cáfolja azokat a híresei, mintha a lo\'mány fegyverszünetet kért volna Francoéktó".
Vízvezetéket
Czvetkó Gyulával
3052 szereltessen.
Mim
8 napos téli gazdasági tanfolyamok
Az Alsód\'jnánt-jll Mezőgazdasági Kamara Zalában a következő községeken rendez 8 15 napos léll gazdasági tanfolyamokat: Atsólia-god, Gulorfölde. Kiskomálom, Kö-vcskái, Nagyréese, Lescncciomaji Monostorapáti, Salomvár, Szent-péierur, Szépeinek. Az előkészítés már folyamaiban van.
Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth
gyártmányú Répavágók Tengeri morzsolók Saiecska vágók Darálók Vetőgépek Boronák Ekék stb. stb.
■ •Otaklnthaiak >< Imnni.
hat»k a HSCS gyár nagykanizsai
Ur-katában ■
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növény védelmiszerek, gép, zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Teleion: 130.
- Klmk.talnkb.n a legújabb dlvat-uldonaágokat mutatjuk be Sckau
W » laptuUJdoaos KÜHl^xd^ü BU üulwher, Nyomda^^T^i.^" vwát."
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dtla vasárnap éi ünnepnap 10 uólg M fillér, minden további »ió 8 fillér, hétköznap 10 tiólg <0 fillér, minden tovébbl sió 4 fillér.
Aaaaeayoin I Meleg szobija csak akkor lesz, ha Sohlaaingar Byula
vaskereskeddnél Eapr(.*>hSllokoi«l
vesz. P 5-6-7.50. 3107
Papírhulladékot napi áron vásárolok Szegő Mór, Eötvös-tér 2 2--
Két egymásba nyíló elegánsan bútorozott különbtjáratu axoba fürdőszoba hast nálatlal azonnal kiadó Csengery ut 9. 3348
Rákóczi utca 29 siámu HA* eladó. Bővebbet Ssemere-utca 3. •
Mindanaakoaala havlflieté* és kosztra
felvétetik. Magyar-utca 83. •
Oép- éa gyorsírásban Jártas ira<llat«K nttt fel versünk. írásbeli alántstokat Hermea Biztosító főügynökaége Fö-ut 12. kérünk.
3435
Teniszezők I
Az Ital-Sport (Budapest) gyár 1938. évi teniszütő-modelljeinek kollekcióját csütörtökön, nov. 11-én délben érdeklődőknek üzletemben bemutatom.
GRÜNHUT mérnök
Rövid krreszthuros bécii bérbeadó. Klrály-ulci 34.
Jól lőző mIh4.ii.. .lahtoinfll
keiefek azonnalra. Szobalány via. Clm s kiadóban. 3438
Bármilyen munkát vállal Major József, Józael löhcrceg-ut 85/a.
Fehérnemű varrodámba tanulót.Nyakat felveszek. Klnlzil u. 4. *
Eladó dupla elamln. ágyterítő, két-szá nyaa peraaa lűggöny, plüss aajtal-lerltó, falióra, iű\'helő fürdőkád, kemintla sia\'onasztal, pullturos lilaló, mosdó lehér-mátvánnyal, vas ernyőlarló, lisztesláda toalett tőkor. Brellachwanz bunda. Erisé bet-ter 16, lüsserűzlel •
e«al«e»Baraltara olcsín eladó, — Ktsfaludy-u. I. .
Nagyobb létei Igen )ó urlmk kaphaló. Telely ot 65. «
Egy rövid, egy hosizu tállkakát eladó. Király-u. 18. .
Egy h.Jás-ass&t azonnal lel vejiek -
Rákóczi utca 93. .
Kiadja a Isplulajdonos Közgazdasági Rt. Qulenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai liialy. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám.
A letenyel kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság,
5415/1937. tk, szim.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Dr. Lakó Imre végrehajlatónik özy. Szalay Vlncéné sí. Kozma Apollónia végre-ha|tást aaenvedö ellen Indított végrehajtási ügyében a. telekkönyvi halóság a végre-hallási árverést 185 P tőkekövetelés és lárnlékal behajtáaa végell a Tólaaeidahely, Mol.árl községben lekvó a a tótszerda-helyl 373. szllkvben felvett 397. hrsz rétnek a Berek dűlőben végrehajláal azenvedö nevén álló B. 35. alat I lllelóiégre 70 P az n. o. 373. ailjkvben 969. hraz szántó.\'
í.,^ """ dul5bei\' "evén álló\' !■/» IIlefóaégre 70 P, aa n. 0.1024. sal|kv-ben felvett Í43. hraz. rélnek a Berek düló-- bí" H"\'" 4110 8 9 slstd lllelö-\'S0 P\' "í l\'i 0 , 499\' szljkvben 1163 hrsz. siántónak a Podkoroneoa dUlóben vhsz nevén álló B. 16. alatll II-Syfí" 8°. p- •> 0- 1500 saljkvben ? \'zánlónak a Podborklmnm pri-
cáru dlllóben vhaz. nevén álló a. 16 a illíWaéKre 270 P, az u. o. 1340. sztJkTben "J- !>\'»" szántónak a Bablnverl dBlóben vhaz. nevén álló llletóaégre B I I. 120 P, a molnári 640. ajtjkvlwn 681.
" l,Ul <tUISben vhsz. nevén álló B. 3. a. Illetőségre 180 P, az 11 o. 640. szllkvben (elveit 682. h,az. saántó-nak az Irtás dűlőben vhli. nevén álló B.
3. a. Illetőségre 180 P kikiáltási árban e|. rendelte.
Az átverés nem árlntl Kuzms Rém un éa neje Vodopla Máiia javára a tóiszerdi-helyl 1340. sst|kvben C 1. éa 2. sorsz. alsit bekebelezett holtlgtartó haszonélvezeti Jofjot. Pozsgsl József csatlakozott végrehajtató kérelmére as árverés csak a 972. hrsz. Ingatlanra tartható meg, mely ingatlan, fedezeti elvre tekintettel, 3420 pengőnél alacsonyabb áron el nera adh«:ó l)r. L«kó Imre vhajtaló kérelmére megtsr Isndó árverés eaetín az árveréire bocsátolt inpatl\'nok kő/ül a 397, 969, 643 1163, 711.681 éa 682. hisz. ingatlanod a kl\' kiállási ár kétharmadánál, a 972. hrsz. Ingatlan pedig 4140 pengőnél alacsonyabb áron el nem adha\'ó.
A tkvl hatóság az árverésnek Tótazerds-heljr községházánál megtartására 1937. évi november hó 29. napjának délután 3 óráját Molnári kőiséghizánál 1937. évi november hó 29. napjának délután 5 óráj»t tüzl ki éa az árverési feltételeket az 188I : LX. t.-c. 150. §-a alap án megállapítja. K Bánatpénz a kikiáltási ár 10>/o-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi ojo ára kell kiegészíteni.
Letenye, 1937. évi aug. hó 25. napján. Dr. Korposa a. k. klr. Jblró. A kiadmány hiteléül:
Hanz8allta s. k.
3MT Ulakkönyvveietó.
RÁDIÓ
Az összes uj rádiókat összehasonlíthatja nálam.
Caere,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANTAL
rádió- éa aportüzUtében
Fö-ut S. sz.
Nagykanizsa megyei város polgármesteréiül,
25.567/1937.
Hirdetmény.
Tekintettel a nagyobb számban felléped, de Igen enyhe lefolyású vürheny-megbetegedésre, a járvány eselleges kifejlődésének megakídS-lyozása érdekében felhívom a közönséget, hogy 3 és IS éves kor közöli minden vörheny-gyanus esetet (láz, torokfájás, hányás, vöröses Mikiutéssel) a tiszti orvos) hivatalnak azonnal Jelentse. Njgykanlzta, 1937. nov. 8.
,U0 Polgármester.
A Zalai Közlöny Spori llfpiarienyí
TIPP-SZEtVÉNY
Btkllldte:
Lakik:......
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák:
Délnyugat—BLASz , KTSE-KRSC . . . Magyarország—Svájc Magy. IIJ.—Cseh ilj .
... (.. :-)
... (...:..-) ... (.. :...)
... (..:...)
KTSEli. KRSC II.....s... (_.:...)
kinyMíjouitUiában NagykaniBáa, Folelös üil,[v. zalai Károly,
I
71. Évfolyam 256. gzim Nagykanlz.a, 1937. november 12 péntek
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
___________ POLITIKAI NAPILAP
•iSaírí^1^ Felelő, szerkesztő: Barbarlt. La|o» S^J^^L^l««!«
Béke-szenzációk az egész világon — Moszkva napja leáldozóban
Halifax lord diplomáciai u(Ja: a világbéke startja - Mussolini minden erejét latbaveti, hogy London a francia-orosz front helyett a Róma-berlini tengelyhez csatlakozzék —v Moszkva teljes kudarcot vallott Brüsszelben — Braziliával bővül a kommunista ellenes front
Bóke-kisérletek a nyugati és keleti háborúk frontján
London, november 11 Halifax igrd német- és olasz,, íagi utazásai egyszerre a világ-oUlika e\'őlerél e kerültek. Az án. oi \'apók hangoztatják, hogy ez az lazős a Róma—Berlin -London len eiy bizalmas előjátéka. Az utazásuk óriási világpolitikai jetentősé-e van és ez.zal az európai égen jrnyosuió komor felhők oszladoz-ak.
Beavalolt körök jelentés? s/erlnt
rendszeren felépülő állam lesz és az uj alkotmányt már é\'etl>e is léptették. Morgás vezér teljesen Olaszország mintájára akarja felépíteni ábamát, bár a köztársasági forma. 6I>P ugy, mini Olaszországban a királyság, fennmarad.
Washington érthetően aggódik a brazíliai események miatt, mert a -uj helyzel a pánamerikai politikái a
mér suiyos csapásl. Biadlia jj^vah is íiiem csak, hogy olasz mántt&ru épül fei, hanem — mint a politikusok tudni vé\'ik -- csatlakozik is az olasz—japán—német hármasegyez-mébyhez és ezzel, is az o\'asz iiéme,t frontot erősili. Beavatott körök biztosra veszik az uj Brazíliának a hármas bolsev isivel le^cs ejye/mény hez való csatlakozását.
Hitler és Mussolini békét közvetít Keleten
Beformra szükség van!
A képviselőház közjogi és igazságügyi bboltsága álltalánosságban " | megszavazta a felsőházi reformot.
\' A vita részletes, aiapps volt. A l*árlok valamennyi szónoka kifejtette álláspontján ebben a nagyfontosságú közjogi kérdésijén és álla\'ában megállapítható, hogy csak részletkérdésekben \\0\'t kü-lönljség az egyes vélemények közölt, abban azonban egyöntetű volt az állásfoglalás, hogy a reformra szükség van. Az általános vilát
Lázár Andor
P
Halifax Jord németországi uljrt során a német politika és diplomácia céljainak tisztázását akarja. Ugyanekkor a római nagykövetségen is megindulnak a tanácskozások. < Az utazás célja kibékíteni Rómát Londonnal és erre minden remény megvan. A viszony enyhülése máris szemmei irtható. A Róma-London tengely megalkotása során — mint jelenlik — Musso\'ini minden erejét latija veli, hogy rávegye Angliát: — szakítson Moszkvával és a Páris moszkvai fronl helyeit csatlakozzék a Róma—berlini csoporthoz. Ezzei hangoztatják a politikusok és a világlapok — a világbéke egy-szerie megszilárdul.
Moszkva teljes kudarcot vallott Brüsszelijén. Lilvlnov elfelejtette, hogy a hatalmak a béke megszilárdítására gyűltek össze és ahelyett, hogy ebben közreműködött volna, ujabb ármánykodásba kezdett. Mikor azonban rájöttek a turpisságra, Lilvlnov félretéve a nemzetközi udvariasság lege\'emibb szabályá t, kivonult Brüsszelből, miközben nagy durrai lecsapta maga mögött az ajtót ! ~ irják a lapok. i
Az ujjáalakult Brazília ím csatlakozik az olaaz-né-met\'japán háromazöghSz
Newyork, noveml>er 11 Szorosan az eseményhez kapcsolódnak a déiamerikal hirek is Mint ismeretes, BrazUiáltan áHamcsbiyt követlek el. A katonaság egyetlen puskalövés nélkül megszállta ;i középületeket és átvct\'e a hata\'mal. Ugy tudják, hogy Brazília leslületi
Tokió, novemlier 11 Idekapcsolódnak a távoM;eletl események, il\'elve az akkörül folyó diplomáciai események is. Hitler ugya\'Us a jiapokban Mussolini támogatásával megkezdi a békékisér-lelekel. A német, diplomácia teljes
Budapest, november 11 A képviselőház szerdui ülésén Hu-peri képviselő a vasárnapi razzia ügyében interpellál!, amely alatt nagy vihar támadt. A kölcsönös közbekiáltások követksZlélK-n három lovagias ügy keletkezeti: ki ttö Andaházi-Kasnya
erővel igyekszik meggyőzni Csang-knisekel, hogy a mostani idö az. u\'olsó alkalom a kiljékülésre Minden pibanai elszalasztása ti ftgikus le hel, mert a két nagy vereség és u fokozatos lőszerhiány teljesen el\\ették Kina kilátásait. ,
Béla és Brödi-Harrách közöli, egy j>edig Bajnis és Ruperl képviselők közöli.
A képviselőház csütörtöki ülésén folytatták a tűzharcos lörvényjava 11| vitáját." Sztranyavszky e\'.nök Mhut.il-(Folytatás a 6-lk oldalon)
beszéde zárta te s abban isméi ösz-szefogta\'ta azokat a szempontokat, amelyek a kormányt nriia vezették, hogy ezt a javaslatot benyújtsa.
Az igazságügyminisztef utalt arra, hogy az 1026 évi törvény megalkossa óla a titkos választói jog küszöbönálló bevezetésének kérdésétől függetlenül állandó \\o!t a felsőházban az a kívánság, hogy a felsőház mai másodrendű szerepe váüozlassék meg. Ez a kívánság az utóbbi időben bbonyos politikai alátámasztást is nysrt, arra való tekintettel, hogy a titkos választójog alapján összeülő képviselőház együllese esetleg megkívánhatja az uj felsőház fékező erejét. Lázár Andor hangsúlyozta, hogy a nemzeti élet motorja a titksa választójog alapján összeü\'t parlamentijén a hangutalok hálása alatt tulnagy iramot vehel s ezért szükséges bizonyos fékező erőről gondoskodni. Ugyanekkor hangsúlyozta az igaz* ságügyminiszter azt is, hogy nem ezt tartja a törvényjavaslat legfőbb indokának, ez csak mellékes szempont, a törvényjavaslat alapoka az alkotmányos egvensu\'y megteremtése.
Ez a javaslat abbó\' az elvbői indul ki, hogy a felsőház jogköréi a képviselőház jogkörével egyenlővé keli tenni. E javaslat értelmében azonban az ál\'amé\'et rendes menetéi a felsőház semmiféle ellenkezése sem akaszthatja meg. Nyomatékkal hangsúlyozta az igazságügy-miniszter, hogy az állami é\'et normális menetéhez szükséges költségvetési és felhatalmazási törvényja-vaslalokná\' nincs meg a felsőháznak az egyenjogúsága s a fékező, feltartóztató erők e javaslat értelmében csupán a törvényalkotás szempontjából nyilvánulnak.
A felsőházi vitának igen jelentős momentuma, hogy
Bethlen István gróf
álláspontja nagymértékben egve/ik a kormány szempontjaival. Bizottsági beszédében kifejtette ama aggodalmát, hogy ha a felsőház egyen jogusilása nem érvényesül a megalkotandó vá\'aszlójogi reform megoldásánál, akkor az országol kiszolgáltathatjuk különböző nemzetközi irányzatoknak. Ettől fé\'ti az országot s rámutatott arra, hogy etlöl minden becsületes magyar ember-
nek féltenie ke\'l a nemzetét, mert ha nem félti, nem magyar ember.
Ez az óvalos, megfontolt előrelátás jellemzi a kormány közjogi javaslatait, ez az előrelátás nyilvánult meg a kormányzói jogkörről a!ko-lolt uj törvényben, amelyet a magyar törvényhozás minden hálára
és elismerésreméUó egyöntetűséggel hozolt meg. Az első lörvény : a nemzet érdeke s minden remény megvan arra, hogy a magyar törvényhozás minden vonatkozásiján kőtelezőnek ismeri e> magára néftve ezt a törvényt s így indokolt remény vau arra, hogy a felsőházi
reformnál éppen ugy, mint a harmadik és lalán legfontosabb közjogi alkotásnál, az. uj választójogi törvénynél, kormá,nv és ez ellenzék meglalá\'ják azt a helyes utat, amelyen a legbiztosabban szolgálhatják a nemzet igaZl érdekelt.
Negrin miniszterelnök Francohoz utazik fegyverszünetért
Salamanca, nov. 11 .A spanyol vörös kormány megingott. Negrin miniszterelnök kénytelen engedni a nyomásnak és — mini jelentik — az előzetes cáfolatok ulán, most moga akar Salamancába menni fegyverszüneti kéréssel.
A kormány tehetetlensége az egész vörös frontra nagy kihatással van és egész Spanyolország érdeklődéssel várja az eseményeket.
Egyhangúan leszavazták Sztálin államföl elmét
Moszkva, november 11 A bolsevista forradalom 20. évfordulója alkalmával Sztálin ismét fei akarta venni az államfői cimet Miután senki nem kezdeményezte ezt, maga ál\'ott elő a tervvel, do azt nem vári és meglepetést keltő feizudj\'ős követte. A tervet egyhangúan leszavazták, ugy hogy Sztálinnak el kellett állni szándékától.
Annyit n/onljan elért, hogy az yj választások után megkapja a »Posadnylk« cimel, ami az őltam legfőbb ura elmet jeleni|.
Beavatottak jelentése szerint Kun Béta vádpontjai közölt is szerepei ezzei kapcsolat bon egynéhány ponl. ö is ellenezte Sztálin államfői ci-mél és ezért ls felem! fog.
A képviselőház feljelentési tesz egy vidéki lap ellen rágalmazás miatt
Lovagias ügyek lavinája a tegnapi interpellációk után
ÉAIJAI KÓZLÖNV
Ity. november 12
Havi tíz pengőért elsőrangú ui Írógépet vásárolhat vagy béreibet
ujrendusrfl propaganda-akciónk karaién balfll.
Vísszatéríi! a bérletösszeg teljesen, ^\'\'Hi\'S.T.\'./íi^rSS készpénzben téritlük vissza.
Kérje tájékoztatónkat 1 CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Scbless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
Zala vármegye főispánja:
a javuló gazdasági helyzetről, a malária-vidék leceapoláeáróf, a kanizsai nyilae-háboruságról
nyilatkozik a Zalai Közlönynek
Zalaegerszeg, november ll A főispáni előszoba te\'e várakozókkal. Megyei urak, tisztviselők. A távozók helyett egyre-másra érkeznek mások és mind bebocsátást kérnek a főispánhoz, Zala vámve» gye fejéhez. Titkára, Ajtal-Kovács s/olgabiró, bejelenti a Zalai Közlöny munkatársát, akit vitéz gróf Teleki Bé>a, Zala vármegye történelmi nevü főispánja nagy e\'fog-la\'lsaga közepette is a legnagyobb előzékenységgel fogad.
Vitéz gróf Teleki Bé\'a főispán a magyar ur, a történelmi magyar arisztokrácia, a zalai földbirtokos nemesvei-etü reprezentánsa. Mai modern őre a végeken a tiszteletre méltó muUu, patinás vármegyének, a magyar alkotmány sáncának. ,
Mindenről, ami Kanizsán történik, a legrészletesebben informálva van. Ismeri a megye legkisebb községének törekvéseit, kívánságait. Azortnai megadja a választ a feltett kérdésekre. Amikor Nagykanizsa ügyei kerülnek szólja, különös melegséggel beszél vármegyéje legnagyobb városáról.
A megye általános helyzetéről kér dezzük.
Az általános gazdasági javulás, mondja, nagy mértékl>en élezhető ma már. Zalában kb. 70 százalék őstermelő van és a jelenségek, a melyek az egész vonalon észlelhetők (építkezés, birtokok.instruálása a rossz termés ellenére, a jó és pon tos adófizetés, stb.) mind a gazdasági javulás természetszerű szimpto-mái. (
Szóvá tesszük a hinekel, melyek szerint a magyar kormány nagyarányú lecsapoiási munka-tervezet-lei fogiulkozik, főleg a maláriás és Irachomás vidékeken, igy Nagykanizsa vidékén, Letenyén és az\' ország mindama részein, ahol maláriás gócok vannak.
Nem lehet, válaszolja, ezt pozitívumként még mondani. Tény, hogy ilyen irányú tárgyalások folynak a bel- és a földművelésügyi miniszter között és köztem, de hogy a/ok perfektuál ódnak-e és ha Igen, mikor keríH rájuk sor, arról most még korai volna nyilatkozni. Megvannak a javaslatok és keressük a megoldás lehetőségei! Az in-ségmunfcrt keretében fokozottabb gondoskodás lárgyál képezi ez a kérdés, mondja, minden szót hangsúlyozva.
Szóba kerül ezután a kanizsai nyilas-ügy is.
Zala vármegye főispánja mindent tud errői Is. Így válaszol :
— A nagykanizsai nyilas-pártba l>ekövetkezctt bomlás jelenségei csak azt mutatják, hogy a nyilas-mozgalom nem átülő erejű és nem a ncmaet céljait szolgáló mozgalom. Nem a nemzeti egység céljait szolgálja, amelyre ma oly nagy szükség
van. A mai ldőkl>en nagy nemzeti egységre kel\' törekednünk. Remélem, hogy a szól>anforgó bom\'iásí jelenségek a józan magyar néplx-n csak ennek a nemzeli egységnek a megszilárdításéi fogják elősegíteni.
Rámutattunk még a nagykanizsai közmunkák szükségességéig, mit után a törvényház, az O\'l\'I-székház,
a ménielep l>efejezésl nyert.
— Ugy tudom, válaszolta, jön még az OTI-bérház... de hiszen ott van a maguk nagy munkabíró és kitűnő kvalitású pb\'gármeslere, aki — megvagyok róla győződve — ismét mindent elkövet ennek a kérdésnek a megoldására.
(B. R.)
Zala vármegye klsgyfllósónek Illése
Zala vármegye törvényhatósága most tartotta meg noveinl>er havi kisgyülésél vitéz gróf Teleki Béla főispám elnökielével. A kisgyűlés tudomásul vette Keszthely határozatát, amely szerint a Nagykanizsa budapesti állami ut építési költségéhez 1038-tói kezdve 10 éven át 6000 pengővei hozzájárul. Csáford község 2000, Rigyác pedig 2100 riengővei járul ho/zá az utépilési Költségekhez.
A zalaegerszegi pénzügyi p.iio\'a építéséi a kisgyűlés jóváhagyta s a főispán köszönetei mondott Fabl-nyl Tihamér , pénzügyminiszternek a messzemenő támogatásért. 1
Több apró nyugdíjazási ügy letárgyalása után jóváhagyták Gelse,
Gelseszlgel, Kilbná\'n és Zalaujlak községeknek mentőállomás felállítására vonalkozó határozatait, valamint Várfölde és O\'tárc községeknek a légvédelmi lerendezésre ho.» zoll határozatait. i
Nemest ördemic 1500, Szigliget 1800, Csácsl;ozsok 800 pengővel segélyezi egyházközségéi. CsácsLo-zrok ezenkívül 2000, Zaial>esnyő ]>c-dlg 1600 pengőt fordít l>ekötőut építésére.
A zalai mi\'leneumi ösztöndíjai, 200 |K>ngöl, 0 pályázó közű" Kovács István IV. oszt. egerszegi gimnáziumi lanjlónak Ítélték odu.
Kanizsa haláro/aiait is elfogadták, majd az apró községi ügyek tárgyalására került sor.
Gróf Bethlen István és gróf Teleki Béla a kanizsai reformátusok jubiláris ünnepén
Kádár Lajos nagykanizsai ret leikész vezetése alatt a pivslilté-ríum fáradhatatlan munkásságglai készlll elö a vasárnapi juhllejml ünnepséget. Az eddigiek szerint a
gyengélkedő Medgvas/ay Vlnte rcf püspököt Halka Sándor erdöesoko-nyai es|>ercs, a kerület espenftie, fogja képviselni, aki szombaton érkezik dr. Dezső Léo/Jóva\' egyült
■ ■ . - Viyrrri\'1-i-irri "i"\'i"."ii-"\'-r."i-"."ur.i
Női kabátok
es
szőrmék
nagy választékban
f T\' \' r\\
ült tol és

Nagykanizsára. Részt vesz a jubiláris ünnepségeken gróf Beth\'eji István, Nagykanizsa város orszgy. képviselője, mint tb. főgondnok itt lesz vitéz gróf Teleki Béla föisp^i, Bárczay Feienc országgyűlési képviselő, egyházi főgondnok. dr. Huszár Aladár egyházi gondnok, ku* tusi földbirtokos, felsőházi tag, ny. kúriai bíró és számos előkelőség. A püspök helyettesét ünnepélyesen fogadják a pályaudvaron. Az istenlisztelet vasárnap délelőtt 9 órakor kezdődik, utána jubiláris diszköz gyűlés a Zaial Közlönvl>en mái-közölt program szerint. ,
Csütörtök
BUDAPEST I.
17 Méhészeti tanfolyam. — 17.30 Budapesti Női Kamarazenekar. — 18 A XVII. magyar-svájci válogatott Lih-darugómérkőzés. Magyar Károly előadása. — 18.15 Egyházzeni hangver-seny a szegedi Fogadalmi templomból.
— l!l Vizváti Mariska és fial fiyula előadóestje. - - 20 Hanglemezek. — 20.30 Nemes Erdős I.ászló előadása.
— 21 Kurina Süni eígánvzenekara. — 21.35 Hírek, időjárásjelen lés. — 22 A rádió szalonzenekara. — 23 Székely Dezső jaz^-zenekara, Szánthó fiyula énekel. — 00.05 Hirek.
BUDAPEST H.
— 18.35 Angol nyelvoktatás. — lfl lígvházzenei hangverseny a szegedi l\'o gadabni templomból. — 20 Hírek. — 20.30 fi. Kiss Zsuzsa zongorázik. BBCS.
19.25 Adomák a régi monarchlábót lemezekkel. — 20.10 Az angol királykoronázás zenéje lemezeken. — 20.40 Áriák. — 22.20 Egyházi hangverseny.
Péntek
BUDAPEST 1.
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. —• 10.20 Hogyan cdzzúk gyermekeinket? — 10.45 Felolvasás.
— 12.05 Hcndőrzenekar. — 12.30 Hirek. 13.20 Időjelzés, időjárás jelentés. - 13.30 Akom Lajos férfiötóse.
— 14.40 Hirek. - 15 Aríolvamhirek.
— 10.15 Felolvasás. — 10 45 Időjelzés, hirek.
17 Fodics Mihály bátorliget! mesemondó kél mesét beszél cl hangleme-zekről. — 17.45 Sporlközleménvek. -17.55 Felvinczl Takáes Alice hcgedrtl.
— 18.30 Dr. Péter András előadása. -1!) Orbán Sándor magyar nótákat énekel, kíséri (\'.sorba fiyula cigányzene-karn. — 20.35 Budapesti Hangv\'erseny Zenekar. — 21 Külügyi negyedóra. — 21.50 Hírek, idöjárísjclentés. _ 22.10 Hanglemezek. — 211.05 I.antos Jenő jazz-zenekara, Szathmárv I.ászló énekel. — 00.05 Hirek.
BUDAPEST II.
18 A rádió szalonzenekara. — 10 Gyorsirólanfolyam. — 10.30 Csiszár Béla előadása. — 20 l\'án el emezek. — 20.30 lliiek.
BBCS.
12 Könnyű zene. — 13.10 I.emczek.
— 14 Hangverseny. — 10 Beethoven-lemezek.
19.25 Tánc dalokkal. — 20 Ballada.
— 20.05 Mesejáték. — 22.20 Szórakoztató zene.
Az én
f\\ Zalai Közlöny munkatársa a Harmadik Birodalomban
A szovjet igazi arca t
75 millió fegyveres, 8000 repülőgép és a világ legnagyobb hadihajó flottája áll a moszkvai nagy „békehirdetés14 mögött — 75 nyelven naponta 115 millió újság jelenik meg, hogy Moszkva eszméit terjessze — Séta a lübecki bolsevistaellenes kiállításon
li
Lill>eck, 1 í>37 október hó (A Zalai Közlöny kiküldőt! munkatársától) Már azt hittem, hogy az előző riportomban e^ondoltak után a lübecki bo\'sevislaelleues kl-áliilás semmi ujat sem tud mutatni. Csalódtam. A következő termek is tartogattuk számomra megvetést
— A lá\'ottak még nem mutatták l>e teljesen a szovjel igazi arcjáft, - mondta a kiállítás igazgatója és a vörös haderőt szemléltető következő tenemle vezet. t
Ez a legnagyobb terem : négv autóbusz nyílik egymásba. A. két sarokban egy 6x2.5 méteres domború térkép. Az egyik a vörös szárazföldi és légi, a másik a tengeri flotta nagyságát mutatja be. A kis tankok, repülők, hajók százai # vannak a hatalmas tér-
ti. képen, Moszkvától a métáit* cseh halárokig, Francia ^ országban, Spanyol-
.■ országban s mindenütt, ahpt Moszkva pénzel. Egy-egy kis figura többszáz egységet képvisel. A csa|>alok is érdekesen vannak szemléltetve.
— Látja, a szovjel a békét hirdeti, — magyarázza vezelőm — de Íme, hivatalos adatok alapján igy fest ez a nagy békére készülődés. Szovjet l>ékelétszáma 562.000 ember volt. Tuhacsevszky volt hadügyi nép biztos jelentette be, hogy ezt felemelték másfél millióra, majd a korhatár 10 évre való leszállításával 2 millióra. Ennyi a lényleges hadsereg létszáma. A kiképzett tartalék azonban 12 millióra tehető, ugy.
hogy háború esetén a szovjet 15 millió embert Is képes fegy-verbeállltanl.
— Nézze itt a cseh határon Magyarország és Németország felé kiépített repülőtereit, iégiflottá,lt. Tudja, hogy
8000 harci repülőgépe van a Szovjetnek, amelybői 1000 lelsőrendü bombavelő ? Ezekkel a Csehországi* ci<H relolt gélekké\' az önök fővárosát, Budapestet 6 perc alatt, Bé-oset 9, Drezdát 20, Berlint pedig 42 pero alatt bombázhatnák rommá. A nagy orosz jólétre Is alaposan rácáfol a németek kláHilása. üvegszekrények ben egymás mellett bemutatja az orosz és a német cipőket, ruhákat. Arjelzéssei! A minőséget mindenki kitapasztalhatja Egy rozsdavörös flanelt munkás
ing Moszkvában 31 rubel. Ennél jobbminőség némel áruban I márka 10 (Egy márka kb 2 rubel !)
A fal : egyetlen térkép. Középen Moszkva, ahonnét vörös szálak húzódnak a világ mindazon pontjaira, ahoi a vörösöknek titkos vagy nviit szervezetük van. S bl/ony alig van főváros, ahová ez a vörös fonal e» nem vezelnP.
Egy következő leremlen »Anruf in al\'er Well. cim alatt érdekes összefoglalás van arról, hogy
milyen lapokat pénzel Moszkva ?
Az »lzveszlija« — a moszkvai híva-vatalos lap — bevallása s/erint a vörös érdekeket moszkvai pénzen 75 nyelven naponta 115 millió ujságpéldány szolgálja. Az aranyrubelek milliói gurulnak szél a világ minden tájára, hogy ezt a temérdek újságot pénzeljék. Ez a napi 115 mlUló újság azt jelenti hogy (csak átlagost számítva !) ezek az újságok egymásra rakva egy közjel 250 kilométer magas oszlopot adnának, vagyis Kanizsától minden nap ki lehelne rakni az országutat Bidapestig. Még szemléltetőbb azonl>an a moszkvai
pénzzel táplált vörös sajtó nagysága, ha a napi példányokat kiteregetnénk. Ha egy példánnyal három négyzetmétert tudnánk leborítani, akkor is minden nap lefedhetnénk egész Nagymagynrországol. Egy év alatt az öt világrészt lehetne beborítani a moszkvai vörös rubelekkel táplált újságokkal,
négy év alatt |>edlg az egész földet, oceánostól, hegyk\'Stő\'v völgyestől !
De ne kalandozzunk el a statisztika lerkelben, inkább nézzünk szét a lübecki kláHitás többi termeilen is. Egy egész terem jul a spanyolországi vörös puszi Húsnak.
A bolsevizmus vörös keze Spanyolországban
Hosszú volna felsorolni azokat a gyilkosságokat, ámeneket a vörösök az úgynevezett Népfront uralomrajutása óta Spanyolországban elkövettek és amelyek itt d^tum és heiy szerint fei vannak tüntetve, hisz \' l i
csak Madridban 20 000 embert végeztek ki
(A híres Casa dei Campo parkban egyetlen éjjé" "1100-at) Félreértés ne essék : ezek nem a harcokban eleseitek, hanem a vörösök által kivégzettek és legyilkoltak száma csak !
Spanyolországit\' ho zott géppusák, golyószórók, fegyverek, lövedékek, löUények sora van e teremben. Mindegyiken
rajt a szovfetgyár jelzése : bizonyságul, hogy ki áU a S|>anyol vérengzés mögött.
- Mi sajfit bőrünkön é^ez^ütk. Moszkva kezelt — mondja kísérőm - és ezt nem is titkoljuk. De ez nyitotta fel a szemünket és most már tudjuk, ml a kötelességünk Mi felvettük a harcot és megmutattuk, hogy i
jobb eszményekkel és erősebb hittel le lehet győzni és le lehet
rázni a vörös Igát.
Már az utolsó lenemben vagyunk. Egy pillanatig azt hisszük, hogy az utcára értünk ki, |>edig mindössze a kiál\'ilási teremlen van egy élethű utcarészlet felépítve. Középen egy hirdelőoszlop, oldalt egy házfai és kerítések. Valamennyi te\'c van ragasztva eredeti német plakátokkal a berlini forradalom idejéből.
Lázító feliratok, gunyversek. a/, uralomrajulolt csőcselék vörös papírra nyomott »rendeletel« tarkítják a falakai. Már ez az utcarészlet is tökéletes illúziót kelt az akkori közállapotokról.
Mozi a kiállításon
Amlnl a terembe értünk, vad gépfegyverropogás, majd ordítozás és csatazaj hallatszott a fabik mögül. Éppen érdek\'ődni akartam, a Imikor megszólalt a kiállítás Igazgatója : j
— Most pedig parancsoljon át4 fáradni a moziba ! i
— Moziba ? — kérdeztem meglepődve. Sok időm azoniwn nem volt a csodálkozásra^) mert már is bentvo\'tunk az /elsötétített néző-* téren. Kiderült, hogy a négyszöglen felállított 10 hatalmas autó, a
/
8 ZALAI KÖZLÖNY
1937. november 7.
Női posztó- és bőrclpők meleg béléssel, bokacipők, trottör-clpők, férfi- és flu cserkészclpők, hó- és sárclpők fo házl-győnyörfl kivitelben • • cipők Is legolcsóbban az „Ideál" cipfiqzletben, Fő-ut 12,
Olcsó divatcipők ||
meíy!*n az. egész érdckvs kiállítás el van helyezve, egv mozit fog köz. re. A klálUlás látogatói aj ul„lsó teremből Ide jutnak, ahol minden nt" jdórtlbiin eredell felvételű filmek mulat/dk be a siovjetoroszorstdgl vérengléseket, a sjvanyoi tt\'dókló harcokai és a némelországi forradalom egyes jeleneleit, «r utcai harcokat, kivégzéseket ...
innét volt tehát a gépfegyver-kallogás.
Bucítizóui még megtudjuk, hogy a kláWlás rövid pír Ara alalt útra késien ál\', hogy a három hatalmas Diesel-motor más vidékre vigye az égést kiállítást Hónai ok óla járják már az országul, hogy a legkisebb falul>an is lerántsák Moszkva arcáról ez á\'areol és liemulnssák a szovjet igazi arcál.
Igy küzd a Harmadik Birodalom a lo\'sevizmus ellen és el ke.ll ismerni, hogy érdekesebb kiállítási aligha láttunk életünkben.

A forró égöv betegségeinél, különösen nipsiurásnál, bélhurutnál és vírhssnil, valamint olyan gyomot- és májbajoknál, amelyek m«-látla kíséretében lépnek lel, a természetes „Ferenc Jőzsei" k eierö viz szerfelett értékes halán lejl ki. — Kétdecze meg orvosát.
— fiklwl ruha éa pongyolatla-nalok, dUtllnek, bársonyok éa matlasatk dos választékban HlnKornél.
- ■ab.kUUJUn.kal loklalao meg minden kény.zorvétcl nőikül. Kopsteln betorárt.hás
i MlpkMU*«ukk«B és mintás fOggDnyanyagokban hatalmai vá-luslék van — SchUw.il. - WI»paMÍag, E..,t. U U..!irl.
gyártmányú bóclpók és bócslzmák, príma miaóeégO sárolpók a gyárak által maghatározott legolcsóbb árban az ..Idol\' clpódzlelben, Fö-ut 12 sz.
Éhes gyermekek az utcán
Mclsző, hideg szél fuj nz utcán, egyhangúan kopog az cső, legnup, ma és valószínűleg holnap ls. Az emberek fázósan sietnek a dolguk ulán. A hideg téli csöcsepi>ck közöli már a kemény léi hiroókcl, nagy, nehéz hópelyhek hintáin »k alif a szürke égről. A napsugaras, hosszú fisz ulán egyszerre ólomsúly fekszik az emberek kikére. Iloiiannak a tülekedő élei forgatagában, mini apró marionettek, akiket a függöny mögötl tilokza-tos kéz dirigál.
Kopog az cső, fuj a szél, kor-geli a tovasuhanó alakokat, itt-ott egy-egy kis emberbimbó vonszolja magát, mintha máris dér leple volna be ós fagyasztotta volna meg zs\'ngc szárnyait!. Még csak apró emberke, kiformálás nlalt álló teremtménye a Mindenhatónak és mégis... sovány, ványadt arcán mintha már ott leselkedne a koravénség, a rónáid tápblitság, a perifériák oilvainak átka. Még csak uz élet apró, po-\'ros szárnyú kis verébkéj!\' és máris oll van homlokán a nincstelen-ség bélyege, a karikás szemekben, bágyadt tekintete mögött a bizonytalanság érzete. Aliogyan a v«ié!raz országnlon u megrakott szekér után lehulló gal>onaszcmc-kel kapkodja fel éhesen, ugy tekintget a szegénység kis emberverébkéje mohón a jobb otthonnal megáldott kis emberleslvérc ruhájára, cipőjére és az Iskolába vitt kis uzsonna-csomagjára. Vádló szomorúság ül meg már m>sl ezen a gyermekarcon, amint eső-
ben-sárban, nyirkos hidegben szedegeti lábait, amelyekről hiányzik a cipő, kis testén pedig az idő viszontagságaival dacolni nem tudó, állátszó rongyok...
Rs akik elmennek mellette, ha meg is nézik, ha egy pillanatra felülkerekedik is bennük a sajnálat érzése, nem több az. mini ha didei^ö kismacskát Iáinak átugrani "az utcán. A következő. pilla-nalhan már ol is felejtenék.
Pedig szomorú felkiáltójel ej; azokhoz, akik mellette elmennek. Néma, de annál követelőbb felkiáltójel: bog)\' vegyük észre azokat az ártatlan apróságokat, akik körülöltünk meziílábosan, csőben, sárban dideregnek, egy szál vékony ruháeskában és otthon hideg, fűtetlen szoba várja őket. Akiket nem simogat nujg édes szülő bársonyos keze, akik a szent ünnepek közeledtét csak a kirakatokból ismerik, irigyen.
Kopog az eső az ablakokon. Fuj a írelsző hideg szél. Kél apró kis emberke emelgeti pirosra fagyott lábacskáit a nagy házak közöli, ahol a jólakoltság és megelégedettség duruzsol a vigau pal-logó kályha egyenletes melegében. Mini süléi árnyak terpeszkedik a házak fölé a nagy nincs, n mezítelenség, az éhség...
Emberek, ne feledkezzetek meg az apró, rongyos, éhes kis veréb-kékről... Isten teremtményei, ter-mészelfölöliiségrc szüleiéit ember-bimbók ők, akik a jövő Magyarországot hordozzák mugukbaut...
(fl. R.)
Elitélték a keszthelyi szolgabíró rágalmazóját
Hogyan kerül 100 pengőbe egy járdatakarítás ?
Horváth János 51 éves kes/.thelyi lakos, volt adóügyi jegyző felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágat mazés vétségévei vádo\'tan került a törvényszék elé. Az egyik keszthelyi szolgabíró, mint rendőri büntető-
blró kihágásért megbüntette Hor-váthot, mert ennek háza előtt a gyalogjáróról a hó nem volt eltakarítva. A volt* adóügyi jegyző fellebbezést adott Ixí az alispánhoz az itélet ellen. Fellebbezésében azt
álli\'ottq, hogy a szolgabíró megrögzött hazug és mániája n hazudozás A lárgyaláson 9 törvényszék bűnösnek mondotta ki Horváth Jánost a vád szertói, és ezért 1Q0 |>engö l)énzbüntetésre Ítélte. A felek fel. lebbeztek. { . "j
WmwMnmk m Front-harcot 8z0vetség nevével
A tűzharcos törvényjavaslat pada. menti tárgyalásával kapcsolatosan elő-fordult, különösen vidéken,
fl*>gy eg>a»s lelkiismeretlen könyvügynökök az Országos Frontharcos Szövetségre hivatkozással kllün\'.elések összeírása, vagy más álri-meken könyvmegrendelő ivet iratnak lalá a tájékozatlanokkal.
A Frontharcos Szövetség Országos Elnöksége esulon is felhívja a fjflyel-n.et arra, liogy bárki, bármilyen elmen a Szövetségre való hivatkozással jc. leulkezlk és felszólításra a Szövetsíg Országos Elnöksége állal szabályszerűen aláirt és bélyegzővel ellátóit megbízólevelei, vagv meghatalmazást felmutatni nem tud, szélhámos, ennélfogva a legközelebbi hatósági közeg-nek adandó áU
EMLÉKEZTETŐ
November 14.
Liceális előadás 6-lcor a városházán (dr. Kovács Sebestény Tibor). Novombwr 20.
A Roth-kvarait hangversenye a Kaszinóban 0 órakor. Na v ember 11.
Liceális előadás 6 kor a városházán (dr. Beér Gyula). November 28.
Lioeális előadás ft-kor a városházán (Kelemen Ferenc). Kereskedelmi Alkalmazottak plknikjo
— Bútorokba* a Kopateln-cég vezet I Modern mintaterraelbeo « legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .ize-tó^ feltételek mellett
Akit a legszebb ntt szeret
Mexikói regény 25 Irta: Bdáu Jóiaef
A tanácskozás közel egy óráig tar-lotl. Azután a bank jogtanácsosa állt fel:
— Azok az itóak, akik a meghatározott összeget \'-nár befizették, bevonulhatnak a márványterembe. Akik ezt mosl óhajtják teljesíteni, lefizet-hetik nzt nálam és színién bevonulhatnak. Akik nem óhajtanak részvényt venni, azokat felkérem, hogy hagyják el a termett
Zúgolódás támadt. Néhányan még odasiettek a jogtanácsoshoz és fizettek. Akik abban a reményben jöttek, hogv megláthatják Mexikó csillagát, csalódottan távoztak el.
A negyvenegy részvényes gyorsan helyezkedett el a márványteremben le-rilétt bosszú asztalnál, i.iggins ült a főhelyen, mellette jobbról Mary és Olrigh, balról Halion foglalt helyet, ugyancsak nyitott pisztolyokkal. A vacsora megkezdődön. Mikor már a fe-kctckávénál tartottak, I.iggins elővette a díszes tokot, felnyitotta és\' átadta Olrighnak. A bankár\' megnézte, ki-vette tokjából, megíorgatla, visszatette és tovább tolla a szomszédjának.
Minden sz\'m a káprázatosan szikrázó kövön függött, különösen a delek-
íl\\-eké, akik pincérekként szolgáltak fel.
Goriny az asztal alsó részén ült, valamivel tnl a középen. Mikor a kő c\'éje keralt, balkezébe vette, azután áttette a jobbkezébe, visszatette a tokjába és tovább tolta. Majd szórakozottan kevergette a feketekávéját, de nem ívolt belőle.
Már csak hárman voltak hátra, akik nem láltáR közelről a követ, amikor a drágakökereskedő klubjáuak elnöke elé kerüli.
— Amig messzebbről láltam, wfcg mertem volna rá esküdni, hogy valódi, pedig csak művészi hamisítvány 1 — kiáltott fel meglepetten.
— Mindenki maradjon a helyénI — kiáltott a főpincért helyettesítő Bland és kifordította frakkja "hajtókáját, amelyen a titkosrendőrség jelvénye csillogott. — Kérni fo^om az ura-kai, hogy menjenek mind a terem baloldalára. Miss Liggins átmegy a tálalóba, ahol egy hölgy fogja átku-látni.
— Nagyon helyes, meri a kövei csak itt cserélhették ki! - kiáltotta Halton magából kikelve.
A pincérek mindenkit megmotoztak, azután behozattak egy asztalt, mindnikinek a teritékét átrakták ugyanarra a helyre, ahol az eredeti asztalon állt, felemelték a terítőt, gondosan megvizsgálták, azután újra visszaraktak
mindent és kivitlék az asztali. Ezután c megmotozottak visszaülhetlek helyükre.
— Most lesznek szívesek a delckliv urak is alávetni magukat a piotozás-nak! — szólalt meg Olrlgb. — Azt hiszem, a társaságban Ijggips és Halion urak értenek ehhez a -legjobban.
Iiz. is megtörténi, de a kő nem került elő.
— Hatba tévedés történt és a kő \'mégis valódi? — kiáltott fel Halton,
ebbe az utolsó reménységbe kapaszkodva.
— Azt könnyű megállapllanll — kiáltotta a drágakökereskedő sértődötten. — Kérek egy diótörőt! Mindenki tudja, Ivóiig a gyémánt a legkeményebb kő es azt emberi erővel eltörni nem lehet, — azután felemelte a diótörőt, kél szára közé telt-\' a kövei ésj^kéi ujjával könnyedén meg-nyomta. A kő :zer szilánkra morzsolódva hullott az asztalra.
— Szíves elnézésüket kérem, uralmi
— szólalt meg Bland és intett, hogy nyissák ki uz ajtókat. I)e azért élesen
, figyelte minden embernek a mozdulatát és arckifejezését.
A jelenlevők szinte egyszerre álltak fel.
— Uraim, bankomban mindenkinek rendelkezésére áll a befizetett összeg|
— jelentette he Olrigh.
| Gonpy is áll már, de mégegyszer
megkeverte már teljesen kíhúlt feketekávéját, azután felhajtotta és utána zsebkendőjével megtörölte a Sfájál, majd elindult az ajtó felé és kiment az előcsarnokba, ahol elkeseredetten nézte, milyen bizalmasan mennek Mary és Olrigh Halton és I.iggins me\'lott I>e valami elégtételfélét is érzett, amikor liggins bizonytalan, rogyadozó járását figyelte. Amint a kocsifeljáróhoz érlek, a magasból lövés dörreni.
Mary abban n pillanatban elöráii tolla fegyverét és amikor ujabb lövés fénye villant fel a szomszédos ház tetejéről, visszalőtt, azután körülné-zelt.
Liggins és Halton egymásra borulva * hevertek a lépcső aljái). Mind a kettő halolt voll. Még az orvosok vizsgálták őket, amikor a túlsó oldalról egy mestizt hozlak és detektív jelentette
a főnöknek:
— A ház le tőről esett le, a pisztoly még most is a kezében van. Miss Mary golyója a légcsövébe hatolt s az esés következtében a fejét zúzta szét.
— Miért történi ez? — ^érd^zle Maryt a detektivfőnők.
— Csak a meslíz tudná megmondani. Apám töl>bszőr \'említette, hogy «gv meslíz az életére tör, de hogy miérl, arról soha nem lett említési.
IBoljJ. ttvj J
1937. november 12
SALAI K02L0NV
(A Nemzeti Egység zalai értekezlete)
A Nemzeti Egység központi ell n őrző titkára, Papp Sándor, a kilünii szánok országos körútja során Zalába is elérkezett és az egyes községekben választmányi ülések keretél>en tart megbeszéléseket és ismerte:! a. kor-niiinyi>otilika főbb célkitűzéseit. Kedden /alaszenlivánon, majd ligersze-gen, szerdán Bakkpn, Zalaiipáliban. /alaszenlgrólon, Sümegen és Tapolcán tett látogatási é< tartott a NKP helyi sz"rvezelében értekezletei.
(Cserkész intőzőblzottságl tagok) 0
A III. cserkészkerület mostani ülésén választotta meg intézőbizottság! tagjait. Zalából Gazdag Ferenc püspöki tanácsos és vitéz Szécsi Ferenc zalaegerszegi városi számvevő lellek lagok.
(Nem engedélyezik a kettős családi neveket)
Széli József belügyminiszter leiratot intézett a megyéhez, amelyben közli, hogy a névváltoztatási eljárás során a kellős családi neveket elvi okokból többé nem engedélyezik, ilyet tehát senki ne kérjen, meri u kérvényt visszautasítják.
- (AnyakOnyvl hirek)
Nagykanizsán az elmull héten 1 gyermek születeti, 3 fiu és 1 leány: Kis Ferenc napszámos és Ötvös Katalinnak rk. Üa, Kepe János napszámos és , Kunics Katalinnak rk. 2 fin, Tita Ferenc cipész mester é> Kathmann Gabriellának rk. leánya. — Halálozás 1 történt: Bedő István kőműves mester rk. 35 éves, Varga György földműves rk. 15 éves Zalaszentbalázs), Kepe Károly rk. 1 na|K)s, Kepe József rk. 2 napos. — Házasságkötés nem volt.
- ^Égzengés és havaseső)
Az időjárás Idei szeszélyeinek sorában ma is akadt feljegyezni való. M-> délelölt 9 óra körül rövid Időközben kéiszer megdördült az ég, hamarosan Iicdig a második napja zubogó eső csöppjei >kózött megmutatkozott nz első idei hó is. A bő esővel hullott lK\'i|H\'lyhek természetesen rövidesen el-olvadlak.
- (Gázolt az autó)
Gróf Draskovich Iván selyei .földbirtokos fia, gróf Draskovich Péter Balatonszentgyörgynél n\'kihajtott Krá-nicz József kocsi-dW jának, ugy hogy az. ember lőcseit a ^^tyjr\' kocsiról és sulyo-\' " san megsérüli. A
ICrvényszék bűnösnek találta gróf Draskovichot, mert lulscbesen hajtolt fc 00 pengő pénzbüntetésre ilélt.\'. Az ítélet jogerős.
- (Tetanusz halál)
Tóth Ferenc 4 éves egervári kisfiú Mtík közben valami jelentéktelen sérülési szenvedeti. Szülei sem tulajdonitollak neki jelentőséget, a fiu azon Imii Icianuszmérgezésl kifyotl. Már görcsei voltak, mikor a kórházba be. vitték, segíteni azonban nem leheteti tyt, rövidesen meghall.
- (Életunt asztalosmester)
Vitéz Keserű I.ajos iO éves kerkás-
tapolnai asztalos mester revolverével ("belülié magái. Meghalt. Anyagi gond-1" miatt menekült a halálba.
■■ Klílrásoi magvarc* Intézeti kabá-g.gjden nagyságban kaphatók —
™Mkaí nziuzícló. olcaó árakon Monk _ Sckfiii.
.."í"*\'"41 <5» kóaz nöl kabátot 8in-Iternél vegyen.
Tartozik* gróf Bethlen István kártérítéssel a meg nem kapott lapengedélyért?
Ket volt miniszterelnököt perelt, mert nem tudott lapot Indítani
Budapest, november 11 Tárkányi József kéllzl>en is kérvényt adott l>e esztendőkkel ezelőtt a miniszterelnökség sajléosztáiyft. hoz lapindilás engedélyezése iránt. Kérelmét mindkélizl.en e\'utnsitol-ták. Tárkányi ennélfogva a kincs-Iáit, továbbá Simonyi-semadan Sándor és gróf Bethlen István volt mi-niszlerelnököl l>epcrclte. A felperes kártérítési igényét a budajrtstl törvényszék, majd a tábla és most végső fokon a Kúria is elutasította. A Kúria végitélelének indokolása hangsúlyozza, hogy a voll miniszter
elnök vagyonjogi felelősségének megállapításánál nincs döntő jelentősége annak a kérdésnek, hogy törvényesen történt-e annak a rendelőinek a kiljocsátásp, amelyre való hivatkozással a miniszterei nök-ség a feiperes lapindilás iránti kérelmét kéli/.l>en Is elutasiottta. Az állam tisztviselője - mondja a Kurin — a hivala\'os minőségben okozott kárért is csak abban az esell>en felelős, ha ezt hivatali kötelességének vétkes megsértésévei okozza.
30.000 voltra épitik át a Balatonpart 5000 voltos villanyvezetékét
A jövő nyárra mindenütt lesz villany a Balaton körül
Budapest, noveml>er n A Balatoni Egyesületek Szövetsége kezdeményezésére az iparügyi miniszter a napokban értekezletet hívott össze n Iwlatonparti községek villamosítása tárgyiban. Az értekezleten, melyen Darányi w Kálmán miniszterelnök is képviseltei te magát , r dr. Traegér Ernő miniszterelnökségi osztáy főnök személyéiben, Tórv Gergely államtitkár elnökölt
Traeger Ernő tolmácsolta a miniszterelnök me\'eg üdvözletét, majd közölte, hogy Darányi miniszterelnök legfőbb óhaja, hogy a Balaton

körüli községek megkezdett villamosítása mielőbb — lehetőleg már a jövő jévl fürdőigény kezdetéig -befejezést nyerjen és erről a miniszterelnök az értekezletet leghat-halósabb támogatásáról "biztosítja.
Az értekezleten megállapították, ho^y a somogyi parton húzódó 6000 voltos vezetékre ujabb teleiket rákapcsolni már nem \'ehet. Ezért vagy ujabb vezeték épilésére, vagy pedig a meglévő 5000 voltos vezetéknek 30.001) voltosra való átépítésére van szükség. A munkálatok mai állása alapján jojgal remélhető, hogy a jövő nyáron a balatonj>arti községek valamennyijében égni fog a
villany.
Lehangolt, étvágytalan emberek igyanak rrggel félkeléskor egy pohár tcrmésidei „Ferea© J6zs«"
keserüvizet, mert ez rendbeboz** a gyomor és a belek működését s megszabadítja az emésztGcta}or!}át a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Kérdezze meg orvosát.
— Mindenki dlc««rt ,81nger Jóuet éfl Tárea siffon, damaszt éa vászon áruját. - XeveMbb ruhát kell
csináltatni, ha a szövet szingyapju-ból készült, mert o* évekig ,jart és mindig szép. Csak a szövet csináló]* fudja garantálni, liogy a szövetben csak természetes szingyapju van. A magyar urlcsaládok részére évek óta szállítja angolosan gyártott kiváló szöveteit közvetlenül, ruhánként Is elsőkézből a Trunkhabn Posztógyár, Budapest, XI., Lenke ut 117. Még ma kérje a szövetminták kóltség-és kótelczettséginentes elküldését. Nem fog csalódni, hanoin évekre szóló megtakarítást ér él. A kollekcióban rengeteg elismerést is olvaslmt.
— HUiakaUlkklMua a legújabb dlvat-ujdonságokat mutatjuk be


Közéleti háborúság lett a szinház és a mozi versenyéből
A Fodor-társulat szombathelyi szezonjának epilógusa
Szombathely, líovcmber o
Szombathelyen nagy felháborodást kelteti a város pénzügyi bizottságának a színházra vonatkozó legutóbbi határoznia. A Fodor Oszkár igazgatása alolt álló pécsi Nemzeti Szinház ugyan is szeptember elsejével kezdte meg a szombathelyi szezont és «z\' november elsejéig tervezte. Minthogy azonban a kontemplált műsort nem tudta az alall lebonyolítani s a tiz év óla komoly szinház nélkül álló közönség is a szokottnál megértőbb magatartási tanúsította a sziniszezon iráni, az igazgatóság az évadot 14 nappal meghosszabbította. Erre a 1! napra is kérték a vigalmi adó elengedését, tekintettel arra, hogy Szombathely városa egyetlen fillér szubvenciót nem ad a színtársulatnak, amelynek meg kell fizetni a tcrcmbérl, világítást, lű-lést és minden egyebei, amelyei a többi vidéki város a szokásos szubven ción kivfll, ingyen ad színtársulatainak.
Az ülésen dr. t\'jváry Fde polgár-mesler és mások támogatták a kérelmei, Horváth György pénzügyi\'tanácsnok azonban kifejtette, hogy a város kezelésében \' levő mozgószinhaz kon-kurrenciáját láJLja a színházban. \'Ezek-után a kérdéses 11 napra 200 pengőben állapították meg a szinház vigalmi adóját:
A magyar vámsok életében példa nélkül álló bizottsági határozat végrehajtása ellen erélyes társadalmi akció indul meg, amely a \'kultuszminiszter figyelmét kívánja felhívni a történtekre. A mozgalom vezetői hivatkoznak
| a kultuszminiszter 18.179-191-7. III. I szánni körrendeletére, amelv a vidéki színészet súlyos helyzetére való tekintettel különös nyomatékkal felhívja az illclékis közigazgatási tényezők figyel-mól arra, hogy a színtársulatok működését saját hatáskörűkben mozdítsák elő. De ezenkívül a rendeleten kívül a miniszter külön felhívta a színészet támogatására a városok vezetőit Is.
Szombathelyen a legszélesebb körök-ben élénk érdeklődéssel tekintenek a fejlemények elé.
EbétiegszebbkOarrel:
Cromwell. Tört. regény. Irta Mirko Jelusich — fűzve 5*0, kötve 6éS P A Z.BO törtenete Irta Qál üyörgy
Sándor — alblunalaku diszköt. 16 —T> Ai anyaföld klncte, regény Irta Knut Hamsun, fűzve 480, kötve 5 60 P Zwelf Arnold I Vihar Palesztina
felett.........410 P
Ilja Ehrenburg: Babeuf, a francia forradalom hires alakjának életregénye S 80 P
Nagy Andor : Tavasz Váradon. Regény a fiatal Ady Endre életéből 4 80 P Évcxredek ciodái. Az ismeretek kimeríthetetlen kincsesháza. Nagy album-alak, diszkútésben .... 8-- P
Kaphatók:
FISCHEL
könyvkereskedésen Nagykanluán.
Telefon 179.
60.000 pengői vlsszaJlzet Szeged városa az alkalmazottainak, mert eddig a megengedeti 1—1.6 százaléknál többet vontak »e a fizetésükből nyugdij-járjlék elmén s a közigazgatási bíróság azt jogtalannak mondta ki. v ,
A Frontharcos Szövetség tisztikar választását a kormányzó Jóváhagyta Fey volt osztrák a\'kanceílár, a Dunagőzhajózási Társaság elnöke a bányatelepek megtekintésére Pécs. re érkezett. i
A Pénzintézeti Tisztviselők Egyesülete fizetésemelést kér és országos mozgalmat inditott a különadó eltörlésére.
A magyar cionista szövetség szerda esti gyűlésén a szövetség baipárti ifjúsága tüntetést rendezett, amely verekedéssel végződött. Az elnök rendőri segítséget kért. Két szakasz rendőr gumibotokkal teremlett rendet.
A Bálorság c. nyilas lap cikkíróját, Machay Károlyt bűntett feldicsérése cimén 2 hónapi \'fogházra ítélték Száiasiról irt cikke miatt.
Becsey József budapesti kereskedelmi iskolai tanár 35 éves felesége nikotinoldattal megmérgezte magái, családi viszályok miatt.
Ginczler lipótvárosi építési vállalkozó milliós kényszer egye* Régével kapcsolatban több liitelező bűnvádi feljelentést lelt a vállalkozó ellen.
UCUu,

Windsor hercege és felesége karácsony után mégis elutazik Amerikába, de nem állapodik meg amerikai területen, hanem pár hónapra Honoluluba megy.
Hét árdrágító német parasztot gyűjtőtáborba szállítottak.
Kalonai törvényszékeket állítanak fel Palesztinában a folytonoszavargások 3 miatt.
Belgrád kalonai parancsnoka ön. gyilkossági kisérlelét családjával kap c-solatos anyagi okok miatt követte el.
A vonal elé ugrott Popovics György bukaresti rendőr 1G és 20 éves leánya. Haláluk oka: a nyomor.
MacDonald halála mialt az angol alsóház elnapolta üléseit. A volt miniszterelnököt élete első szabadságán érte a halál. . .
EALAI KÖZLÖNY
1987. november J2.
(Folytatás m I -b6 oldalról) innxást kárt kapott, hogy a Tótkomlós! Friss t\'jság ellen rágalmaid* elmén feljelentést legyen a Ház nevében, az újságnak a Házra vonatkozó kijelentései miatt.
A vita folytatása során Cslkudvari Kroő a hadifoglyok részére ls kérte a Károly csapatkereszt megadását, majd hangoztatta, hogy a tisztek nem bántak durván a legénységgel.
A Házban a további vita során Tatifer Gábor szólalt fél, elfogadta u javaslatot. Hasonlóképp a javaslat mel lett szólalt fi Pa(ái«l Dénes is. pulin Jenő Lázár képviselőnek a lisztekre tett kijelentésélt utasította vissza. -A képviselő ur valószínűleg olyan tisztekkel találkozott, akik magvar egyenruhát hordtak ugyan, de akik valójában gyűlöl\'ék a magyarokat — mondta.
Az ülés lapzártakor még tart.
Szigorú büntetést
kirt U Igytas »\'t*t Málnial ödSnre — Ítélet előtt a harmadik MMiatgjalá-*i»l aajtóper
Budapest, no\\eml>er 11 Vitéz Málnási Ödön egri lanitó-képzőlntézeli tanár bűnügye, amelyei »Magyarország őszinie története* cimü könyve miatt indítottak el \'ene, még mindig főtárgyalás alítt ál\'. Ma a bizonyítást befejezettnek nyilvánították, az ügyész vádl>eszé-délHin s/.igoru bünleíést kért.
La|)zárlakor a védő enelkecktt szólásra. t
Magyar nyelvoklatás Csehszlovákiában ?
Prága, november l| A cseh agrárpárthoz közel álló No-votni cimü lap feltűnést keltő eikkel kózőL Erélyes hangon követeli, hogy az iskolákban a magyar nyelv oktatását törvényesítsék 1
Tovább tart a belga kormányválság
Brüsszel, november 11 Spaak kormányalakítási kísérletei meghiúsullak. A megbízatást már visz-sza is adta a királynak, aki valószínűleg parlamenten ktvíill egyént fog még a mai nap folyamán megbízni az uj kormányalakítással. A lapok a volt miniszterelnököt emlegetik.
LECJUJABhf?
Megalakul az uj német egyház
Bécs, november lt Bécsi Jelentés szerint az uj német birodalmi egyház rövidesen megalakul. Ezzel a protestáns egyházak megszűnnek, elvesztik egyházi adószedósi jogukat és az állami támogatást. A mostani egyházak szó-szoros értelemben rendőri felügyelet alá kerülnek — mondja a bécsi jelentés.
Darányi miniszterelnök fontos tanácskozásai
Darányi miniszterelnöknél ma délben fontos tanácskozások voltak, a melyen Fabiuyi Tihamér és Bornemisza" Géza is résztvettek. Este a TliSz-ben lesz fontos értekezlet.
Naptár i November 12. péntek. Kom. kat. Márton p. Protestáns Jónás. Izr. Ktitttov hó 8.
Gyógyszertár! éjjeli szolgálat e hó IMg a .Fekete sas" gyógyszertár ét> a klskanlzaál gyógy axertár.
GSaftrdS nyitva röggel ti órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek déli tán kbdden Ágén nap nőknekl
Modern csillárok
hsssBH lejáratú ráealetflxetáere.
Kartellen kívüli Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Deutsoh László
csillár-üzletében.
RÁDIÓ
Az összes uj rádiókat összehasonlíthatja núlam.
Caere,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANTAL
rádió- és sportQzletében
Fö-ut 5. sz.
KÖZGAZDASÁG
A mezőgazdasági viszonyok Zala vármegyében
Zala vármegye mezőgazdasági álla-!>otáról a gazdasági felügyelő a következőket jelenti:
Az esős napok ulán az évszakhoz mérlcn szokatlanul meleg, napsütéses, jó idő állolt Ijo, amely ugy a mezőgazdasági munkákra ós a termények betakarítására, mint a velősekre és a már elvetett ösziveté-sek megerősödésé: 0 igen kedvező volt. A buza- és rozsvciések szé|>en kelnek és erősödnek. Vetésük a hónap folyamán kevés kivétellel befejeződött. A későbbi vetések kelését is igen kedvezően befolyásolta a kedvező idő. A repce is jól megerősödött, ugy hogy több helyen már legeitelni kénytelenek.
A tengeri törését a hó folyamán nagyrészben befejezték, a csövek erct-!ok," eléggé benőt lek és szép számmal vannak, a szár magas, terméshozama kielégítő jó. A burgonya sz\'dését befejezték, szép, fejtett gumókat adott, azonban az előző hónapi sok eső főként a mélyebb fekvésű talajokon erős rothadást idézett elő. Terméshozama jó közepes. A cukorréjui szedése és szállítása folyamatban van, jó közepes termést adott. A takarmányrépa szedése folyamatban van, a gyök fejlődése jónak mondható. A kertivele. méiiyek kielégítő termést szolgáltatlak és betakarításuk megtörtént. A inásodterménvként veteti köles és tatárka cséplését lefejezték, kielégítő termést adlak. A mesterséges takarmányok uj vetései jól megerősödtek. Az uj vetésű lóhere helyenként kél ki-szálast is adott. A csalamádé és mohar is ktelégilö termést adlak. A rétek sariuliozíjmának a Le\'akarilása meg történt. A rétekei több helyen az árvizek elmocsurasilotlák. Ezeken u he lyeken elmaradt a szokásos őszi legel tetés, amely lukariuáuvkiinéles sztm pontjából jelentős szokott lenni. A legelők a kijáró jószágnak mé^ mindig elegendő táplálékot nyújtanak.
A gyümölcsfélék betakarítása végleg befejeződött. A késői fajták, a dió kivételével, amelynek a termése a szokottnál valamivel jobb, csak gyenge közepes termést adtak.
A galmna- és állatárak a hónap folyamán lényeges változást nem mulattak. A mezőgazdasági munkásoknak az őszi termények betakarítása és a \\e!ések kapcsán még mindig elég mun kaalkalmuk volt.
Köszönetnyilvánítás.
Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, különösképen az I. sz. és li. sz. postahivatal tisztikarának és altisztikarának, akik jó férjem, édesapánk és testvérünk temetésin fájdalmunkban osztozni szivesek voltak.
Oav. Andii Lajoanó
éa gyermekei, valamint teatvérel.
APRÓHIRDETÉSEK
Autótaxi éi bárautó, uj áramvona-
nalas, leguolldabb árban rendelh-tó Kaut-maun Manónál. Telefonállomás 822. 2568
Legújabb rer.dizerü loivtonégő kályhák, zománcoiott aeataltBxhelyek ;
nagy vlUiztékban, legolcsóbb árban kap- , Intók Sohleeinger fiyula vaskerea- I kedönél. Szarvas épfllet.___3107 .
Mielőtt wlxweaetákst Cblnáltat, kérjen árajáalatot Jerausektől, Erzsébet-tér 18.
_3220
Paplrbsr\' atfékst napi áron vásáro-lok Szegő Mór, BOtvös-téf 2_3306
Sxetter cirkulációs HAfakoxá árban, kivitelben, teljeallméayben: szenzációs I Dljlalan fűtés-bemutató Sörlei vaskereskedésben. 337Ö
Jól főző miadenee evakáoanftt
keresek azonnalra. Saobalány van. Clm a kiadóban. / 3138
Pialal molnáraegád azonnali alkal. mazáit nyer vámmalomban Fűzvölgy. 3434 piaci állvány (sátor), 2 szekrény és egy gyermekágy eladó. Brónyal Divatház, Horthy M.-ut 1. 3103
Vlameatee látor- és kocslponyvák kedvező réizletlUetéire kaphatók Kelemen i
Rexió cégnél.__ 3444
Kétsioba-konyhás udvari lakát klarfé. Batthyány-u. 22. szám. "
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qulenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Vízvezetéket
CzvetkA Gyulával
, szereltessen.
570/1937. ikt sz.
Versenytárgyalási liÉléi.
A nagykanizsai Horthy Miklós városi közkórház nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet:
I. Az 1938. év folyamán szükséges a) kötszer, J) gyógyszer, c) seb- és injecliótlük, catgut, selyem stb. szállllására,
II. az 1938. év folyamán szükséges röntgenfilmek, papírok, előhívó szállítására,
Ili az 1938. év folyamán szükséges kb. 350 drb villanyégő szál-llt\'sára,
IV. kb. 3300 méter lenvászonnemü szállllására,
V. kb. 300kg. lószór szállilására,
VI \'25 métermázsa mosópor és
15 mélermázsa mosószappan szállllására.
Az ajánlatokat 1937. december 6-án déli 12 őriig kell a közkór-házhoz beküldeni. Ezen határidőn lul érkezeit ajánlatok nem vétetnek llgyelembe. Az ajánlaii ősszeg 2a/o-ának megfelelő bánatpénzt letétbe kell helyezni. Ajánlatot minden csoportra külön kell tenni. Szállítási leltételek a kórháznál megtekinthetők, illetve beszerezhetők.
Nagykanizsa, 1937. november hó. Horthy Miklós városi közkórház, Nagykanizsa.
Kerékpár-
igazolványhoz
átlátszó
Celluloid
tok,
amily megvédi az Igazolvány),
kapható:
SZABÓ ANTAL
sport üzletében.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
25.567/1937.
Hirdetmény.
Tekintettet a nagyobb számban fellépett, de igen enyhe lefolyású vörheny-meRhetegedésre, a Járvány esetleges kifejlődésének megakadályozása érdekében felhívom a közönséget, hogy 3 és 15 éves kor között minden vörheny-gyanus esetei (láz, lorokfá|ás, hányás, vörösei bőrkiütéssel) a liszli orvosi hivatalnak azonnal jelentse.
Nagykanizsa, 1937. nov. 8.
Polgármester,
■«l k.ll fölrakni a
bernyóenyy-gyfirttket
a pyQmüloefákr*, hogy a nagy-én kis araszol ""k, rügy fúrók lepelé z(\'»\\ mán kártékony rovaroknak bo-bábo/áa és áttelelés céliából a gyümölcsfákra jutását megakadályozzuk A gyümölcsfákon levő sebhelye-kot, csonkokat és vágási felületeket kenjük bo mielőbb
vértelfl-kátránnyal,
mert ezek a legjobb buvó-holyel az áttelelő rovaroknák.
Gyümölcsfavédelml szerek drótkefék, íakéregvakarók beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
m.|f, mfllrígy., .5víoy VídC:muitic* uák, gíp kere.krdi.4ben
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bírósági palota mellett. Telefon 130.
A Zalii Közlöny 8»orl-U»pwrn«T«
TIPP-SZELVÉNY |
Beküldte:
Lakik:....................................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a kövclkcző eredményeket hozzak
Délnyugat-BLASz . (...:-)
KT8E-KRSC . . . 1 1 ; -\'
Magyarország—Svájc ... ■ ( : \' Magy ll|.-Cieli il| . ( ;
KTSEll.-KRSCtl.
. I
Htom. ■ l«i>tul«J4oao. RöL^id.j^i Bt, Uul«nh«il Nyomda fc UtlpiUi L«i>kiHdó VUUluta kOuyvujorudílúban kauizsáa. 1\'elelíSa ilit.lv. 2«lrd Hir»ll
77. Évfolyam 257. szám Nagykanizsa, 1987. november 13 szombat Ara 12 M.
ZALAI KÖZLÖNY
\'OLIVUtl N
kPILJtP
•^SSötiSSTSS^Sifi4* Felelő, szerkesztő: Barbarlt. Lajos
A sajtó vadhajtásai elten
Nyilas tüntetés készült Kémeri-Nagy és társai izgatási Ügyének mai ftftárgyalásán
Dénes képviselőt is ma vonja felelősségre a bíróság „Magyar választójog magyar tragédia" c. könyve miatt
Abban a pillanatban, amint n Nemzeti Egység Pártjának igazságügyi ós sajtó bbott-sága egyhangúlag elfogadta az ^lamre^id megóvása végett szükséges büntetőjogi és sajtórendészeli rendelkezésekről készített törvényjavasiat-lervezelet, eldőlt azoknak a kérdéseknek az ügye, amelyekkei az utóbbi hónapokban a közvélemény úgyszólván minden szárnya, ellenzéktői a kormánypártig foglalkoztatni kívánták a kormányt. Vagyis azt keli állítanunk, hogy közóhaj nyilatkozott meg abban a tekintet-l>en, hogy a kormány törvényes intézkedéseket léptessen életbe olyan közéleli tünetekkei szemben, amelyek szélsőséges és izgató haiéfeu magatartásukkal veszélyeztetik állami rendünk nyugalmát és a békés közhangulat építő munkáját A kormány tehát, — mondhatnánk közkívánatomnak telt e eget akkor, amikor ezekkei \'a kérdésekkel foglalkozott s elkészítette «/.t a törvényjavaslat-tervezetet, air.e\'yik hivatott lesz gátat vetni az előbb megjelö\'t káflóshntásu tüneteknek. Mialatt azokban a kormány illetékes faktorai komolyan foglalkoztok e törvényjavaslat-tervezet előkészi. lésévei és megszerkesztésével, hirtelen, szinte váratlanul éppen arról az oldalról, ahonnan legkomolyabban kövelelték a kormánytói a szél sőséges kllengó ek és különösen a zugsajló megnendszabályozásál, felbukkant egy uj hang, amelyik mo3l már azt kezdte bizonygatni, hogy nincs szükség ujabb rendszabályokra és lörvényszerü intézkedésekre. Ezek ulán a kormány tisztában akart \'enni azzal, hogy miként áll u kérdés, kivánja-e a közhangulat a szélsőséges irányza\'ok káros tevékenységének megakadályozását és a zugsajló megrendsznbályozását. Igen, vagy nem ? Meri ha senki sem kívánja e téren a kormány cselekedeteit, akkor valóban nincs szükség arra, hogy az iiől töltsük olyan dolgokkai való fogla\'k-o/ás-al, amelyekről kisüli, hogy nem közérdekű kívánalmak. De mindenesetre felülnö je\'enség, hogy néhány nap leforgása alatt az igenlésből tagadás lett, vagyis fordu\'at következett lm. Ez a fordulat azonban csupán közélelünk balszélső oldalán mutatkozott, éppen ezért a kormány nagyon helyesen cselekedeti, hogy elkészített törvénytervezetét liemutatta a kormányzópárt ibelékes bizottságának, hogy az mondjon kritikát és a kormányra néz.ve valóban ez lehet a mértékadó, mert oarlameniárizmusunk alapelvei értelmében a többségi párt fejezi ki az ország közvéleményének hangulatát s ennek felfogása lehet elsősorban mérvadó a kormány elhatározására nézve. Miként köztudomású, a Nem/e\'.i Egy-Egység Pártjának lUelékés bi/ott-sága egyhangúan magáévá telte a
kormány törvényjavaslat-tervezetét. Ezekülán foglalkozni fogunk tehát
Budapest, november 12 A budajjesti törvényszék ma ujabb kél sajtó utján elkövetett izgatási pert tárgyait. Dénes István \\olt nemzetgyűlési képviselő könyvet adott ki »Magyar választójog — magyar tragédia* elmen. A könyvben foglalt állitások miatt az ügyész
Tokió, noveml>er 12 A távolkeleti eseményekről jelentik, hogy a japánok heves harcol indi\'oltak a Sanghaitó\' 20 kilométernyire északkeletre lévő Nanklang e\'len. Ugyanezzel a lámadrtsral egyidejűleg megszállták Sziangful is. A\'lilóiag ez a város az uj ktaai véJ de\'mi vonal középpontja és igy meg szá\'lása kétszeresen fontos.
Ilónia, november 12 A római angol nagykövet csütörtök este megjeleni a külügyminisztérium-ban és tanácskozott C.üuio gróf külügyminiszterrel. A tanácskozás hu>z (►ércig tartott és arról a kővetkezőket jelentik:
— A megbeszélések rendkívül szi vélyes hangon folytak és minik során C\'.iímo kérdést intézett a nagyköveihez,
azokkal a kérdésekkel, amelyek a tervezetben foglalt módon kormány za\'i cselekedeteket kívánnak. Ami ebből a sajtóra vonatkozik, etűkin-lell>en felfogásunk változatlan. Igenis szükség van annak a Ijelü-demagógiának megfékezésére, a melyik a zugsajtóban megmutatkozva, az. utóbbi időben már egészen ellxjzólosllotta a közvélemény sajtószolgálatát. Kinövések ezek, amelyek | oUlikai és közgazdasági é\'e-tünk terén vadhajtásként mutalkoz-nak sajtónkban. Amig a legájlis sajtó, amelyik szabadságának teljes birtokában áb, a legnagyobb lelki-isme íetességget s a je\'enlegi magyar időhöz, mért felemelkedett komolysággá\' végzi hivatását, aza\'att a röpirat 1 sajtótermékek és a zsaroló zug\'apok hasábjain felbjrján-zott olyan tevékenység, amelytől távo» á\'l a tárgyilagos kritika s
ség perije fogta és a nemzet megbecsülésérői szóló törvénycikkbe ütköző cselekedet miatt eljárást In-ditott e\'lene. >
Ugyancsak ma került ismét bírái e\'é Kémeri Nagy Imre is Yáradi Gyu\'a nevű társával együtt. Mindketten az egyik nyilaskeresztes
Budapest, novemljer 12 A budapesti jezsuita rendházban mind nagyobb aggodalommal tárgyalják a Kínálja Szakadt magvar hittérítők sorsát. A rendház 21 magyar tagja teljesített s?olgá\'atot Kínában, akikkel 6 iskolatestvér is voll.
A magyar jezsuita hithirdetők kinn! központja D.tmingtonban volt.
hogy hajlandóé Anglia megindítani a megbeszéléseket. Egyben biztosította Olaszország jóindulatáról, de hangsúlyozta, hogy a bőkére irányuló lépéseket Angliának kell kezdeményeznie.
Az angol nagykövei kijeién lelte, hogy meg kell kérdeznie kormányát, mielőtt válaszolna.
Politikai és diplomáciai körökben
az egyetemes magyar nemzeti érdekek gondos sz.olgáJala. Ez a sajló kihasználva az érvényben lévő sajtótörvény hézagait és megkerülve a kormányhalósági engedélyezési, veszélyezleli a köznyugalmat és a közgazdasági és hitelélet rendjét. Az ál\'am nem zárkózhalik el annak felismerése e\'ől, hogy a nemzetre nézve veszélyes bűncselekményeket nem elegendő csupán megtorolni, hanem a kormányzatnak réren kel" lennie s kötelessége, hogy azok elkerülését a lehetőség szerint meg is akadályozza. Ez anná\' ls inkább fontos, meri az utólagos kérdőrevonástól, vagyis a bűnvádi megtorlástól való félelem nem minden eselbcn tartott vissza egyeseket cselekményeik elkövetésétől. Olyan törvényes rendszabályt kell tehát életbe léptetni, amelyik preventív eszközökkel gondoskodik űr-
lapban írtak Izgató cikkeket. Izgatás jimén fogták Őket jjerbe, kihallgatásuk még foiylk.
A rendőrség egyébként megerősített karhatalmat vezényelt ki, mert á\'lilólag a nyilasok tüntetési akarnak rendezni Kémeri mellett.
A francia konzu\'átusság már három hónappai ezelőtt figyelmeztette őket, hogy hagyják e\' a várost, meri harcizónába esik. Ez \\o\'l az ulo\'só híradás. Most jött egy jelentés, amely az.t mondja, hogy a magyar jezsuiták állal fenntartott 21 kinni isko\'a közül 8-n! az ellenség felgyújtott és szétlximbázotl. Attól félnek, hogy a magvar hithirdetők közű\' ls többen életüket vesztették
biztosra veszik, hogy London most cgvVujabb üzeuele! vagy jegyzékei küld Olaszországnak.
London, no\\cmher. 12 Az angol kormány tudomásul vette a brüsszeli meghívásra adott japán választ, amely szerint Japán nem vesz részi a kilenchalalml értekezleten és rövidesen jegyzékben fogja meg világítani az egész távolkeleti helyzetei.
rói, hogy bűncselekményeket a nyomdai előállítás é> terjesztés ái-ta» ne \'ehessen elkövetni.
A becsületes magyar sajtó, amelyik a törvény áUal kezébe adott sajtószabadsággal mindig a lehelő legielkiismeretesebben élt s nz az± zai való visszaéléstői mindig irtózol I, mert tudta, hogy a közérdek szolgálata mit kiván tőle, helyeslően veszi tudomásai, hogy a kor* mány jói előkészített törvényjavas-lat-tervezettci állott elő. A kormányt ebben a törekvésében támogatjuk, meri magunk alatt vágnánk a fát, ha engednénk, hogy annak u sajtónak legyen domlná\'ó hangja közéletünkén, amelyik csalitokból, bozótokból és a közélel zugjalljól indítja meg nemkívánatos termékeit.
A magyar jezsuiták 24 klnal iakolája közül húszat elpusztítottak a Japán bombák
Már megindult a japán támadái az uj klnal védelmi vonal súlypontja ellen
London ujabb jegyzéket intéz Olaszországhoz
Hivatalos jelentés az angol nagykövet római tanácskozásáról — Hagy fontosságúnak Ígérkeznek a belga király londoni tárgyalásai
CALAI ItOZLONY
1WT. nowitiber 13
Havi tiz pengőért elsőrangú uj Írógépet vásárolhat vagy béreibet
ujrmdunrll propaganda-akolónk haretén belül.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, készpénzben téritiük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTIMENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Scbless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
I.ondon, npvember 12 A l*slga király — mífit jelentik — igen fontos tanácskozásokat folytat Londonban. Nemcsak a királxnál, hanem az angol miniszterelnökkel és több vezctöpolillkussal is fog tárgyalni.
A bőr megbetegedéseinél, kü-
lönöien ekzemAknál és fmunkuló-ziinál, a mindig Kellemes halá\'u természetes „Ferenc Józset" keee-tüviz — reggelenként fe\'ke\'éikor egy pohárral bevéve — a gyomorbélcsatornát aleposan kitisztítja és méreg-telenitl s az emésztést és bz anyagcserét hathatósan előmozdítja. — Kérdezze meg orvosát.
A t. Ház
folytatta a tűzharoos javaslat vitáját
Budapest, november 12
A képviselőház ma folytatta a tűzharcos törvényjavaslat vitáját. Szalai László az első szónok, aki a frontharcos mezőgazdasági munkásságnak is kér előnyöket juttalnb Elfogadja a javaslatot.
Propper Sándor elismeréssel szólt a javaslat tárgyalásánál megnyilvánuló együttműködésről. Hibáztatta azonban, hogy a Hadirokkantak csak fülé eket kapnak. Az erre szolgáló összegei rögzíteni kivánja.
Róder miniszter közbeszól: Rögzítve vanl
Majd Pintér János, Drobnl Lajos, Pinesich István, (irieger Miklós felszólalása következett.
Lapzártakor a Ház ülése még tart.
Megölette magát
• m*g«*feufilU4|& árammal
Buda|>est, november 12 Rákospa\'olán Majoros Péter egy rézdrótot csavart deitekára és a drót végét feldobta a magasfeszültségű vezetékre. A szcnencsét-\'en ember ruhája -azonnal lángol fogott és o\'y súlyos égési sebeket szenvedett, hogy mire kórhiáaba vitték, megha\'t. Tettének oka ismeretlen.
EMLÉKEZTETŐ
November IS.
Úrasszonyok Kongregációjának műsoros teája 7-kor (fehérterem). November 14.
Liceális előadás 6-kor a városházán (dr. Kovács Sebcstény Tibor). November 20.
A Roth-kvar\'.eit hangversenye a Kaszinóban 0 órakor. November 21.
Liceális előadás 6-kor a városházán (dr. Beér Gyula). November 27.
Felsőkereskedelmit végzettek teája a Koronában. November 28.
liceális előadás 6-kor a városházán (Kelemen Ferenc). . Keregked\'lnil Alkalmazottak piknikje
A kúria ügyvédi tanácsa leszállította a hét keszthelyi ügyvédre választási szabály-talanságok miatt kirótt bírságot
A legutóbbi keszthelyi országgyűlési képviselőválasztások sok bonyodalmat okoztak a kis város közéletében és ezek közül nem egynek a szálai elnyúltak az egyes halóságokig, amelyeknek hosszú ideig adott dolgot a választás körül történi apróbb-nagyobb szabálytalanságok ügye.
A zalaegerszegi ügyvédi kamarát is foglalkoztatta a keszthelyi választás, illetve abban két keszthelyi agyvéd szerepe. Az eredmény az volt, hogy a kamara dr. Reischl Marcell ügy-
védei 1000, dr. Barta Károlyt pedig 500 pengő pénzbírságra ítélte a választások körül történt szabálytalanságok miatt.
A kél keszthelyi ügyvéd nem nyugodott bele a kamara ítéletébe, hanem megfellebbezte azt. így került az ügy a klr. Kúria ügyvédi tanácsa elé, amely most tárgyalta az ügyet. A kúriai tanács a zalaegerszegi kamara ítéletével szemben részben helyet adott a lellebbezésnek é-s dr. Reischl Marcell birságát 150,\' dr. Barta Ká-rolyét 100 pengőre mérsékelte\'.
Kegyelmet kórt férjének a zákányi pokolgépes Premecz felesége
Az lgazságflgyminisztérium *
Nem csak Nagykanizsa, hanem az egész ország, sől a külföld érdeklődése kísérte azt a nagyszal^bu bűnért, amely 1081-ben fo\'yl le. Premecz Ede zákányi kosárfonó volt ennek a bünpernek a hőse, aki, mint ismeretes, Zákányról poktdgépet küldött , JvA) Búbján Károlynak, a 5\\lw i jugoszláv államvédelmi birósjőg elnökének ci-UW mére. A csomagot azon ban a kaproncai rendőrségen felbontottak, a pokolgép felrobbant, Krouoszt Oszkár rendőrt megölte, többet |>cdig súlyosan megsebesített.
Ez a lx>mbamerénylet diplomáciai körökben is nagy bonyodalmat kellelt. A törvényszék, a \' magáit Ustasa-tngnak nevező Premeczet 15 évi fegyházra ítélte, ez végigjárta az összes bírói fórumokat és Pre-
felkérte az ügy összes iratait
mecz jelenleg is a váci fegyház lakója.
Premecz felesége most kegyelmi kérvényt adolt be az igazságügy-miniszterhez, amelyben kéri férje hátralévő büntetéséinek elengedését. Az asszony előzőleg — mint megírtuk - perújrafelvételt kért és KnéM Miklósnak, a szerb kJlrály-gyilkossági perben elhangzott vallomására hivatkozott. Miután eper-iratot Pásból csak diplomáéig ulon lehel beszerezni, az ügy hosz-szabb időt vesz igénybe, Premeczné azonban előbb szeretné férjét szabadon látni. Ezért kért számára kegyelmei.
Az igazságügyminisztériüm az összes i>eriratokat felkécette most és azok alapos áttanulmányozása után döntenek a kérésről. A közvélemény mindenesetre érdeklődéssel várja az ügy fejleményeit.
Női kabátok
es
szőrmék
nagy választékban
üli József és Társánál.
Udvariassági randalat
A BSzKRT veaelősége rendeletet adott kt, ameiyl>en szigorú utasítások vannak a villamoskalauzok azá^ mára a közönséggel való udvarias bánásmód tekintetében. J6 hlr?
Az O\'t\'l II mllHó pengői helyez kl nz öregségi tartalékból különféle közülelek építkezési kölcsönei tor-niájúban. (Ez |ó klr a gazdasági étet szómára, ameiyl>e ez a pénz visszakerül, de rossz hlr azoknak, akik a II millió i>engőt kiizzud-iák.)
Jól magy a póstinak
A posla egyesztendős forgalmáról Igen érdekes statisztika jelent meg. A feladott levelek száma 30 millióval emel kedetl. A telcfoneiőflzetók száma 67-116 és a lieszélgeléáek száma egy esztendő alatt 1318 ml\'lió volt. UJ tarmöföld
Hannover környékén mintegy 6000 hektár területet alakítanak á\'t lecsnpolással termőfölddé. Költség : 2« millió márka.
Lahatségai...
A Pesti Magyar Bank gazdasági Jelenléséliói : »Az állam részére külföldi adósságainak rendezése körülbelül 20 millió |>engö töbli-terhet Jelent. Tekintve, hogy 1936 -1987-ben az állami költségvetés gestiója hét év óta először és |iedig 12 níll\'ló pengő felesleggel zárult, lehelséges, hogy a mostani pénzügyi év eredménye fenti töl)btc:er dacára deficllmentes losz.
Fhatnak a futatlak
A főváros mcet lelte közzé ez év október végéig Budafzesten befizetett adóösszegről szóló kimutatást. A Jelentés szerint az elmúlt tlz hónap alatt Budapest lakossága 166 mlltló [icngö adót fizetett, kerek 6 millióval többel, mint tavaly ugyanebben az Időben. A mélypont falatt
Ala|ios számítások szerint Magyar országon az állatállomány értéke ltISO-lian 1366 millió pengő volt s ez az érték lUSfi-ig 767 millió pen. gőre csökkeni, az idén 1023 millióra emelkedett. A mezőgazdaság nyers hozadéka 1936-ban 3887 millió [>engő volt, ebből a tiszta hozadék 2118 millió |>engő. (A gazda-sági válság mélyjtonlján a tiszta hozadék 1016 millióra csökkeni ) Fiam lau háborúi
A Magyarság Írja : .Évek óta láncolunk azon a bizonyos puskaporos hordón, amelyik állHólag csak a szikrát várja ahhoz, hogy felrobbanjon... Nos, a prófécia megbu-kolt. A világ józanabb, mint gondoltuk. Az éles diplomáciai jellegű súrlódásokon kivü\', az elmúlt évek bőven szolgállak aggasztó piUaua-
1997. november 13
(okkars a íegyvwek nem sültek el maguktól.. i
Édesebb mi életi
Prágából Jelentik : Uch statisitl-kus az Jdel cjkor-termés! az eurój>al államokban, Oroszország kivételével 7mll llá 116 ezer tonnára teszi, amely a mu\'t év vei szemlién 350 ezer toimávat magasabb. Az európai államokban szeptember hóban 616 ezer Ionná cukrot fogyasztottak el, a tavalyi 581 ezer lonnávai szemben.
fl womaxid se panaszkodhat/!,-1
Jugoszlávia az év első kUenc hónapjában -IB62 mlUló dinár érléktt áVut ezporlilt a tavalyi 2838 millió értékkel ss*mben, a beho&lat }ic-otg ugyanezen idö alutl 2911 millió dlW értékről 3782 mfllióra emelkedett. A tavalyi 103 millió dí-naros passzívummal szemben tehát az. Idén TI0 millió dináros aktívum mutatkozik. Jugoszlávia egész külkereskedelmi vo\'umcne 11 száza-lékkai növekedett.
Modern csillárok
l«|*rahi réuMliaUirt.
Kartellen kívüli Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Dwriaoh Uuli
cslllir-üzlolében.
Az én lányom nem olyan
Csathó Kálmán mesé.le Ilimen ls fordulatos, toedves, vidám. Igazi, Jó magyar fiim. Gondtalan,vidám másfél órát Ígér és ezt maradéktalanul meg is adja. A fordulatos mesén kívül a rendezés és a szereplők biztosítják ezt.
To\'nay Klári, az uj íllmszinész.nö közvet en, kedves Játékával és szépségével meghódítóita a közönséget. Ráday Imre most ls kedves, Jópofa voll. örömmel láttuk Gombaszögi E\'lát ls, valamint a papa szerepéién Rajnait. Kabos mókái mosl sem léveszüenek célt. Az eplzódisták is kllflnők, hisz nem kisebb színészeket \'álunk ebben, mint Vízvárit, Gózclnt, Rózsahegyit. Gneguss is |ó voll szerepében Mindent egybevéve, a magyar íllmek egyik legjobbját képviseli ez a film és nagy közönségsikerre számlikat. Méltán megérdemli.
A kiuéröfi\'mhen az első Wall Disney trükk-fi\'m revüt látjuk, |>om. pás színezéssel és nagyszerű zenével. Mindenkinek tetszett.
_ -f-
- M«a.r. éa min-
tás ttlggGayaDy.gokban hatalmas vá-laazték van - fckltnil.
ZALAI KÖZLÖNY
Egy kanizsai cselédszobában fogták el | szentmlblósl merénylőt
A somogyszenlmlklósl csendőrség he/, feljelenlés érkezeit hogy egy legény durva lámadásl^érelt meg egy faluleli leánv ellen. A nyomozás szálai Gerencsér Lajosra Irá-nyllolták a gyanút, akit e\'ö akartak állítani.
Gerencsér ugyan szentmiklósi lakos, mégsem sikerült öl kézrekcrl-teni, eltűnt Somogyszentmlklósról, Hiába keresték a szomszéd falvak-Imn |s, „em ludlak rábukkanni. A csendőrség végül ls rádlókörözésl adott kl ellene, amlt megkapott a nagykanlzsul rendőrkapitányság Is. A rendői-ség közben mcgludla, l\'.ogy Gerencsérnek egv nőlsmeröse III Szolgál Nagyfcbnlzsáii, az egvik uri családnál. A detektívek icslie álllak és megvárták, amíg Geren-
csér gyanútlanul ismét felkeresi e leányi. Ez. meg ls történt. Abban a pillanatban, amikor a regény benn volt a leánynál, a rendőrség rányitotta az. ajtót és a kővetkező pillanatban Gerencsér fogoly voll. Előállították a kapitányságra, az. ügyeteles dr. Gánlay Béla\'fogalmazó e\'é, aki felhívta nyomban a somogvszentmlklósl őrsöt és i)ejelentette Gerencsér kéz-rekerltésél. Ejíy óra múlva Geron-csér útban 10\'t két szuronyos csend őrrel a somogyszenlmlklósl csendőrőrs felé, amely még a mai nap íoiyamán álkisérl az Illetékes kir. ügyészségre, ámen- a továbbiak lmn Intézkedik.
A keszthelyi görbe éjszaka után árokba fordult az autó egy vidám tarsasággal
Súlyos autószerencsétlenség történt ismét Keszthely határában. Lukács József pécsi fakereskedő, aki Jelenleg Marcaliban tartózkodott, átruccant Keszthelyre és ott két nő lársasrtgában hajnalig mulatott. így lydultak haj-
nall>an vissza Marcaliba, amikor a keszthelyi temetöné\' lévő kanyarban az nutó nekifutott egy szembejövő kocsinak. Az árokl>a fordult az autó, Kirély István soffőrt súlyos sérüléseivel kórházba kellett szállítani, a többi utast a helyszinen részesítették elsősegélyben. Az autó leljesen összetört, hasznavehetetlen.
Rá akarta gyújtani a házat az asszonyra, aki éjnek idején nem eresztette be
Swpetnek, november 12 Srepetnek község egyik házában lerongyolódott, csavargó külsejű fiatat-kom legény kongott be öZvegy Andro sek C.yörgyné ajtaján, ahol az asszony egyedül voll otthon. A fiatal legény éjszakai szállást kért. Az őzvegyasz-szony látván a gyanús külsejű fialni, emberi, elutasította. Az erőszakos legény erre dühöngeni kezdett és azzal fenyegette az asszonyt, hogy felgyújtja felette hajlékát. Androsckné egész éjjel nem mert lefeküdni, attól való félelmében, liogy az Idegen beváltja fenyegetéséi. közben az ismeretlen átment Va^ga István gazdához, aki ugy-látszik megsajnálta és adott neki éjszakai szállást. Azonban nem volt benne köszönet. Amikor reggel a gazda felk.lt, megköt W vette észre, hogy éjszakai vendég \' ellünt és háláiul az ő óráját is elvitte magával. Varga Jelentést tett a lopásról. Ezt megtudta valahogy a csavargó, aki erre elment a jegyzői irodába ós ott leadta Varga részérc az óráját. Időközijén azonban kitudódott, hogy a legény egy szegény embertől egy kabátot is lopott, ezért most már a csendőrök is keresni kezdték. Sikerült is elfogniuk. Az országutak csavargóját az őrsön kihallgatták és elébetárlak egyebet is, amivel még gyanusit-
Várom Mozgó.
CsütOrtOktOl—vaaá rnapln I Csathó Kálmán—Nótl Károly uj magyar vígjátéka;
Az én lányom nem olyan
Csupa vidámság, csupa Izgalom, romantika. Szerepelnek: Tolnay Klári. Ráday Imre, Greguss Zoltán, Kabos Oyula, Turaylda, Rajnay Gábor, Oornbaszögl Ella, Rózsahegy K., GóaonOy. Vtsváry M., Ladoraerszky M.,Sennycl V., Haraszti M.
Előadások kazdete közirapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Rendes hdyárak »
ják, de a fiatalkorú minden egyel>ct tagad. Mivel foglalkozása, lakása nincsen, őrizetbe vették. .Kihallgitása al-kalmával elmondta, hogy van ugyan mostohaapja, de oda nem mer hazamenni, fél tőle IJehozták a kanizsai (jgyészségre, egyben tovább hyomoz-nak az ügyben.
Naptin November 13. szombat. Kom. kat K. Szanlsztó. ProteetAna Szanlasló Izr. Klsslev hó 9.
QyógyuzertArt éjjeli szolgálat e hó 15-lg a .Fekete sas* gyógyszertár éa a klskanlwal gyógyszertár.
Gflxffirda nyitva reggel 6 órától este ti óráig (hétfő, szerda, péntek dóIntAn kftrifton ngte* nap nőkn«kl Vasárnap délután 5 óráig nyitva.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében
— Fehérnemű, ruha és pongyolafla-nelok, düftlnek, bársonyok én matlassék dua választékban Singeméi.
— Butorklállitáaniikat tekintse meg oünden kényszorvétel nélkül. Kopsteln bútoráruház
— StOtmii és kéez női kabátot Slágernél vegyen.
Rovatvezető: Dr. DévaM, Brdfc «*ki
Apró dlvatérdekestégek
Egyenesen szégycnlcm minden Héten ugy kezdeni divatcikkem, hogy még soha, ilyen divat nem voh ez, meg az, de kénytelen vagyok vele, mert tényleg, vannak egyes dlvatdolgok, amik az idén különlegesen kiugrottak. Itt vannak mlndgyárt ezek n mütyürkék. Angol ruhák, különösen trottőr viseletre nem készülnek mülyürke nélkül.
Mülvürke itt, mütyürke ott, mütyür ke mlndenült. Kis kutyák, nagy kutyák, macskák, csókolódzó galamb-párok, a leglehetetlenebb elgondolást! és szinü Anhángnik. A zlppzárról lecsüng egy kis élénk makk, vagy ku-rika, vagy madár, vagy állal, vagy kinek mihez kedve van, a szövetruhák zsebelt csont kutyusok teszik élénkké, viszont az övek és kiipsek elgondolásai egészen pazar ötletekkel szökkennek valóságba. Ha az ember iH\'niegy egy ilyen niülyürkékct árusító üzletin-, százezer apróság között választhat és órák elteltével uz egy helyett legalább nógyel v^sz és otthon kínzó töprengésekben tölti az időt, hogy m<U azt a 21-et, amlt kiválasztott, azt is meg kellelt volnu vennie.
Mondom, mosl ez a legújabb •bapp..
A talmi, hamis ékszerek is borzasztó nagy teret hódítottak meg maguknak. Olyan tökéletesen tudnak ha. mis brlUiáns ékszereket utánozni, hogy még a leghozzáértőbb barátnő se tudja felfedni az igazságot. Az Igasgyön-
Slyök, vagy tenyésztett gyöngysorok u ^^divatosabbak, nemkülönben ezt gürniturásltva: gyöngy fülbevaló, klips, vagy bross és gyürü. Igazáu un* <>n dekoratlvek.
Vannak azután most különbőz*) csalt ós bross kultuszok. Főleg ezeket u drágaköveket, zafír, kámszát utánzók korüllek előre. Kék, bronz gyönyörű ötvös munkákkal ellátva. Hozzávaló fülbevaló, karperce és gyürü. Minden garnlturásltva. EZ ma a cikk.
Nagy luxust kezdenek azután estélyi szemüvegekben is kifejteni. Egészen érdekesek és ujak. Aruny és ezüst kerettel készülnek, nagyszerű fazonokban.
Mint már irtain egyik előző cikkemben, a payette az, ami rendkívül divatossá vált az idén ismét és u gyöngy. Egyszinü, angol ruhákra a legnagyobb divat hatalmas elütő színű gyöngy monogrammot tenni. Feketére pirosat, kékre bordót, Zöldre barnát, Ix>rdórn ezüstöt, vagy aranyal.
Nagyon elegánsak a gyöngyből kő szült egész ruhák is amlt, ha kis türelmüK van a hölgyeknek, otlhon kí-gyöngyözhellk. A sima anyagra kevés mintát nyomatnak elő és a gyöngyöt rávarrják. Nem kis munka, kicsit hasonlít arra, amikor Hamupi|>öke kikereste a mákból a darát. De viszont divat.
Nagy lyukacsos harisnyák tűnlek fel legújabban, vastag hátesikkal. A hajszál vékony harisnya pedig egyre nu-gyohb teret hódit és ma, ha csak lehet mindenki hcn\\yóselymet viisárol, mert
Kép Mozgó. Szombaton és vasárnap!
Lélekzeteláliitóan izgalmas fllmt Haláltmegvetó bravurokl
A felhők kalózai
Egy gyönyörű mllllomosleány, a titokzatos orosz gróf, a lélel-mr es orvos és egy rejtélyes Idegen fantasztikus bűnügye.
Fényem kiaérS műaor 1
• agyar Híradó I
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkal I
4
EALAJ KÖZLÖNY
1987. novembg 13.
Ebét legszebb könyvel:
Cr.»«ll. TOrt regíny, Irta Mlrko Jelusich — Híve 5*4. kölve t M P A Zmm t«.t.»t. Irta Oil üyörgy Sándor — albumalaku disz.01 1» — P A* aayallUt kÜMM, regény Irta Knut Hamsun, tttzve < H. kolve ÍM P Inig A...ld Vihar Palesztina
lelett.........114 P
ltja : Babéul, a framia
torradalom hires alakiának életregénye ÍM P
N.|y Anfev i Tavasz Váradon. Regény a fiatal Ady Endre élelébél 4 M P E..ir«J.k c*4ii. Az ismeretek kimeríthetetlen kincsesháza Nagy albumalak, diszk lésben .... I — P
Kaphatók:
FISCHEL
k&ayvkeretkedAiban NngykauluAn.
T.Ufou 17*.
Baltával agyonverte a fiatal feleségét, — felmentették
A karácsonyfa alatt történt gyilkosság tettese elmebeteg
02 .jó Jábakat csinál.
Végül néhány szót arról, amivel kezdeni kellett volna: a kalapukról. Becsület szavamra mondom, ha ez igy fog továbbra is folytatódni, a ka.
lanok Mbelloronyi magasságokul fogják elérni és akkor ép ugy. mint a bibliáitan, a fejtetőig fog rombudőUii és ismét a lajtosak lépnek előtérbe...
Divatposta
Vidékek. Roppant csinos a követ-kező fazon fekete satin ruhájához: slmn, egyenes szoknya, két bevágott zsebbel, hosszú, szúk ujjukkal, elöl teilos derékkal, amely mell körül Mién ms .szeuözéssel ékesedik. visszahaj-
tott srég \'nyak, elöl, mell fölött piros gyöngy nagy monogramul. Odvözlel.
TéU (ura. A Tátráim mindenesetre vigyeu egy vaslag téU koszlamót szőr-mével, vagy anélkül, esetleg csak bársony kihajtóval és alá vegyen egy élénk szlnü vastag uullovert, vissza-hujtott nyakkal és zlppzárrul, ugyan-ilyen legyen egy vastag sj>orlzoknija is a vustagtalpu luracipöjéhez. Ugyan-olyan szögletes sapkát csináltasson a kosztümhöz, mint amilyen az jmyuga. OdNÖzlet.
Fiatal a/iyi. Legjobban kijön egy fekete szövet elegáns délutáni ruhával, nzuláu egy bordó, vagy királykék kosztümmel, amit díszítsen tüzróká-val. Egy muszlinbársony kis estélyi ruhát csináltasson méy és a már meglévő ruliáival tökéletes gurderobja lesz. rdvózlet. ,
Tavaly karácsony másnapján történi az a megdöbbentő gyilkosság Somogyszolton, amelynek tettese Futó György 26 éves fomogyszobi kovács volt. Futó György, - mint a Zalai Közlöny annakidején megírta — karácsony másnapján el>éd közben összeveszett fiatal feleségé-vei és baltával az asztal mellett agyonverte.
A feleséggyl\'kos eml>ert a törvényszék 1 esztendei fegyházra Ítél-
te, fellebbezés során az ügy a pécsi tálda e\'é került. Itt érdekes fordulat állott l>e. A tábla, az országos igazságügyi orvosj tanács vélemé1 nye alapján felmentette a vád\'ot at, miután megállapítást nyert, hogy a feleséggyilkos terhelt és a tett el-követésekor nem volt beszámítható ál\'apotban.
Ez az Ítélet most jogerőre emelkedett és Futót zárt intézetben helyezik ei.
Péntek
BUDAPEST 1
17 Fodtcs Mihály bátorligoti mesemondó két mesét beszél el hanglemezekről. — 17.45 Sport közlemények. — 17.55 Felvineti Takács Alice hegedül.
— 18.30 Dr. Péter András előadása. — 10 Orbán Sándor magyar nótákal énekel, kiséri (\'.sorba Gyula cigányzenekara. — 20.35 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 21 Külügyi negyedóra. — 21.50 Hiiek, idöjárfojelenlés. — 2210 Hanglemezek. — 23.05 Lantos Jenő jazz-zenekara, Szathmáry László énekel. - 00.05 Hirek.
BUDAPEST IL
18 A rádió szalonzenekara. — 18 Gyorsirótanfolyam. — 19.30 Csiszár Béla előadása. — 20 l\'ánclemezek. — 20.30 Hhek.
BBCS.
10.25 Tánc dalokkal. — 20 Ballada.
— 20.05 Mesejáték. — 22.20 Szórakoztató zene.
Szombat BUDAPEST L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. - 10.20 Felolvasás. -10.45 Mit nézzünk meg? - 12.05 A rádió szalonzenekara. — 12.30 Hirek.
— 13.20 Időjelzés, időjárásjdenlés. — 13.30 Hungleinezek. — 14.40 Hirek.
— 15 Árfolyam hirek. — 10.15 Har-sányi (ilzi n.cs|L — 10.43 Időjelzés, hirek.
17 Mit üzen a rádió? — 17.30 Suki Tóni cigányzenekara. — 18.35 Hang-képek u hollandiai jamboreeről. — 10.25 Fischer Annié zongorázik. — 20 «A vén bakancsos és fia a huszár.. Eredeti népszínmű 3 felvonásban. — 21.45 Hiiek, időjárásjelentós. — 22.10 Farkas Jenő cigányzenekara, Sztáiay Márton énekel. — 23.10 C.aray György jazz-zenekara. — 00.05 Hírek. BUDAPEST II.
17.50 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 Hanglemezek. — 10.45 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 21.05 Hirek. BBCS.
12 Szórakoztató zene. — 11 Pons-lemezek. — 1(5.20 Kívánságom ezek.
19.30 A bé.si lérfidalogylct Iwng-versenye. — 20 Daljáték. — 22.25 Tánczene.
Ha ax arcszíne fakó, szflrkéi-sárga és tekintete bágyadt, ha hangulata nyomott és nehéz ál mok gyötrik, ha a bél túlságos rothadási folyamata, gyomorfá
jás és epepangás kínozzák, olyankor tanácsos néhány nepon át reggel felkdéskor/jjíyegy pohár termé-sxetes „Ferenc József" keserüvlzet innia. Kérdezze meg orvosát.
— Elegáns »/* e*lkó én bueno told.
bundákat szonzáclóa olcsó árakon adunk — Scküu.
Akit a legszebb nö szeret
Mexikói regény
28 Irta: Baláaa Jón.of
Mikor még Mexikó városában laktunk, gyakran fordult meg nálunk egy mes-tíz, de nem. tudom, hogy ez volt-e, mert akkor permek voltam.
Hallóimé sem tudott semmit mbn dani és miután a gyilkos is megluilt, az üggyel nem foglalkoztak tovább.
— A részvény társaság a szó szoros értelmében meghalt, — gondolta Gonny, — dc mit ér az nekem, mikor Mary és a bankár... — Nem tudott lefeküdni, a szakálla is idegesítette, l.emcnt az első borbélyhoz é-s mvfe-borotváltatta magát. Ez jól esett neki u nagy forróságban. Azután bemmt egy bárba, hogy valami hűsítőt ve-gyen magához. Nem kívánt alkoholt inni, viszont édességet sem. Jégbe-hűtőit feketekávét kért, citromot csa-vart ltele és szalmaszálon szívogatta gondolatokba merülten.
— Veraeruzi ÚjságI — harsant fel az ajtóban. Kért egy lapot és elkezdte olvasni a nagv esetet, amelynek minden részletét látta. Mikor azl ovlasta, hogy a Kennla-szakadókltan nvoma sincs u gyémántnak és csak azért lehetett Olrighot megtéveszti ni, mert a szakadékban gáz van és miss Mary olyan bájos, akkor elmosolyodott és letette uz újságot
- Bocsásson meg, - szólt át a szomszéd asztuluál űlö ur, - de ijja-
zán nehezen tudom elképzelni, hogyan lehet mosolyogni, amikor az emkr egv ilyen borzalmas tragédiáról olvas újságcikket? Három ember halt meg!
— Azt is mondhatnám, hogy eszem, lw jutott valami és azon mosolyogtam, azt is mondhatnám, hogy !c!rm\'i köz • de olyan liangulatbun vagyok, hogy szívesen beszélgetek. Legyen szerencsém, ha nincs jobb dolga^ i
— Bland vagyok, — mulutkozott be az idegen.
— Gonny.
— A gyöngyök gyárosa? Nagyszerű. Hamis ékszereket nem gyárt? — kérdezte Illand meglepetést színlelve.
— Nem érdemes nekem. Am/i pedig az iménti mosolyomat illeli, azon ne csodálkozzon. Azon mosolyogtam, hogy a nagy pénzember olyan naiv és bedől egy ilyen tudatlan szélhámosnak.
— Ón téved, fin meg vagyok róla győződve, hogy a gyémántbánya megvan és a követ ma valaki tüneményes ügyességgel cserélte ki és tüntette cl. Az a véleményem a dologról, hogy a kő még valahol a teremben van és ezt az is Igazolja, hogy a rendőrség le is pceséleltctte a terem ajtaját.
— Lehetséges, mert a kőnek olyan értéke vun, hogy akik ékszertolvajU\'is-sal foglalkoznak, azoknuk elég idejük lehetett arra, hogy u rejtekhelyet előro elkészíttethessék, — vélte Gonny.
— Már kutatják, hogy nem járlak-e a leremltcn valami okból munkások.
— Az helyes. Ugy látom, itt nagyon jól dolgozik a rendőrség. De hogyan
képzeli el a vserél? — kérdezte Gonny kíváncsian.
— Az ilyen nagyszabású tolvajok mindent előkészítenek. A kőről fényképmásolatok jelentek meg póntos iné-ielekkel és a csiszolás módjának le-Írásával, lilén idejük volt a másolat elkészítéséhez. Befizették a részvényjegyzés diját, is, meri ha nem sikerül a dolog, akkoi som veszítenek az üzleten. Mikor u kő uz Illető kezélte került, már a tenyeróltcn tartotta a hamisat és az eredeti helyett azt tette vissza a tokhu.
— De Ikjvh rejtette el az eredetit, ami nála maradt? — kérdezte Gonny.
— Amint ön mondta, mikor a baloldalra küldték a társaságot, akkor ltetehetie a rejtekhelyre, — vélle Bland.
— Honnan tudhatta előre, hogy a baloldalra fogják a jelenlevőket küldeni? — kérdezte Gonny, nevetve az elméleten.
— Nem kellett tudnia. Csinálhatlak több icjtekhelyet is, — föleit meg Bland habozás* nélkül. — I)e az. sem lehetetlen, hogy az illető lenyelte u követ.
— Ez az egyetlen, ami lehetetlen, mert egy ilyen nagy gyémánt feltiaso-gatuá az illető gyomrát és beleit s azonnal olyan le\'.Unolos fájdalmakat idézett volna elő, hogy a teltosl ez árulta volna el. Ha nem hisz nekem, orvost kérdezzen meg.
— Ezt magam is tudom, esak arra voltam kíváncsi, hogy önnek mi u vó-leiuénye róla. Meg kell maruduuuk
Három nagykanizsai játékos küzd vasárnap Pécsett a válogatottban
Vosárntfp a svájci válogatott mér. közés napján Pécs is válogatott mér.
kőzést bonyolít le. a BLASz csapata jón le ... 11 évi szünet után Pécs •V re, iuyfv összeniéje erejét a délnyugati válogatottal. Délnyugat csapatát dr. Hidász Ernő szövetségi kapitány állilotla össze. \\ csapatban nagykanizsai játékos js akad. A csapat összeállítása az alábbi: Szebenyi PVSK — Turman, Kárpál NZTE (Kiss I\'EAC) - Krivilz DVAC, Búbos NZTE, Badnay PAC — Németh KTSE, Dunai DVAC, Bérezés PVSK. Hákhely KTSE, Kálmán SBTC.
Brdeki s\'ége az összeállításnak, hogy Kárpát csak jó idő esetén kerül u csapatba, mig esős idő cselén az egye. temi Kiss játszik a balhátvéd poszt-jáu. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert a nugykanizsui játékos nem állja végig a nehéi talajt. A Pé se\'.t szereplő fővárosi csapatot
I.éuárd Ernő BI.ASz kapitány a következőkép állította össze:
Tóth BLK - Dell If. ZSE, Furkas Törekvés — Nugy PTBSC, Görög Törekvés, Vida III. Pamuliitar — lliró I\'TC, Vidor MTK, Hermann Vnsas, I\'Ckecs ZSE, líürli SZAC.
A mérkőzést Kemeskéry bíró fogj;i levezetni. _
A bajnokság állása
1. DVAC 8 7 1 — 39 : 14 15
2- NZTE 9 7 l t 29 : 18 15
8. KRSC 8 6 1 I 20 : 12 13
4. PB I C 9 3 3 3 17 : 12 9
5. PAC 9 3 3 3 10:11 9
6. PV8K 9 4 - 5 27 : 20 8
7. PEAC 8 2 4 2 13 i 17 8
8. KT8K 8 3 1 4 23 : 26 7
9. Z*8E 9 2 2 5 12 : 16 6 10. KSE 9 3 — 6 14 : 37 fl
II. NTE 0 2 t 6 19 : 27 5 12. MSB 9 — 3 6 15 : 28 3
— TeklnUo meg a Kopsteía Bútoráruház állandó butorkláliitását IzlétMw és olo ó bútorokat kedvező flzetécl fel tételekkel vásárolhat.
uz előre elkészített rejtekhely felte véső mellett. A bemutatott brllUáns vuiódisága kétségtelen, mert megvan a csiszoló szállítólevele is, — magyarázta Bland. — Mire gondolhatna az ember n. ég «\'.)b< n az ügyben 1
— Ha én rendőr lennék, arra is gondolnék, hogy I.iggtns nagy játékos volt és |>illanatnyi pénzzavarál^n, •\'/■• zal a fel étellel," hogy bizonyos Ideig Utókban tartják, eladta, vagy elzálogosította a követ és ő magi csinálhatott róla másolulol, — mondta Gonny könnyedén.
— Nem rossz ötletl ön véletlenül szakember is. Mondja meg nekem, hogy mennyi idő alatt lehet egy ilyen ponlos másolatot. készíteni és milyen 1 lerendezés kell hozzá? — érdeklődött Bland.
— - Hozzáértőnek elég egy kis olvasztókályha, egy tégely .M a forma. Két nap, vagy huszonnégy ó?a alatt is ir.eg lehet csinálni.
— fis kiben bhelelt annvl bizaÖna I.igginsnek, hogy ilyen titkot rábízzon4
— Senkiben, csuk HaltonbKD, vdR.v önmagában. Viszont egyikül sem tudják, nem dolgozott-e valaha üveggyárban ós ninc-senek-e megfelelő sz^tsz\'i-maik olt fönn a hegyen, ahol, ugy hallottam, I.iggins sokáig élt barUn gokban u bányája köze1ét»cn. Ezt; dolgot ir.e^ kellene vizsgálni, — ma-gvarázta C.onny, a saját oiti agyolt felszerelésére gondolva, amely laum még u helyén van.
íFoljt tóf.) . ....
108 f. november 13.

— (Az olasz király h<ziezrede)
mini ismeretes, n kaposvári 6. honvéd gyalogezred, amelyét még Gömbös Gyula idejében adományoz Iák III. Emánuel ö\'usz császár é< királynak. Viktor Emánuel tegnapi szülelésnapját az ezred is méltó keretek között ünnepelte meg és fényes katonai pompa közten he lyezlék ei az olasz császár és király koszorúját a ■M-esek hösl emlékmüvén.
— (Változások a zalai Iskola-felügyelet terén)
A kultuszminiszter u zalaegerszegi járást ketté osztotta s a nyugati rész felügyeletével Bálint Mihály rk. iguz-gatót, ü keletiével pedig vitéz Dénesi Alajos zalaegerszegi állnnd lanitót biz. la meg. A novai járást vüé* Tamás Klek novai, a tapolcait dr. Nagy Jenő tapolcai rk. tanitó kapta. A zalaszent-grótí járás felügyelőiével CsUnaky Ml-hály zalaszenlgróti állami iskolai* |gu/.-gatót bizta meg a kultuszminiszter,
— (Esküvő)
Révai Sándor fcLsöszOmenyei jegyző november hó 17 én vezeti oltárhoz Hollósy Erzsébetet (Zalaegerszeg) a zalaegerszegi róni. katb. plé\'.MÍniatemp-lomban.
— (Vasárnap Credo gyűlés)
A nagykanizsai Coedo-sftervezct vasárnap délelölt 11 órakor lartja novemberi taggyűlését ,u jplébáuia fehér-tennébm, amelyre pontos megjelenést ké." az elnökség. (:)
— (Az Izr. Jótékony és Kulturális Leányegyletet)
vasárnap, 14-én délután fél 5 órakor tartja ezévi első kullurdélutánját a kislemplomban. Előadó dr. Wlnkler Ernő főrabbi. (:)
— (Az öreg-plarliták)
eddig Is tevékeny részesei voltak
a nagykanizsai egyesületi életnek, most pedig u társasélet porondján -s — örvendetesen ->- helyet kérnek muguk-nak. UJ, |>ezs«lülő vérkeringési jelent ez a nagykanizsai Piarista Diákszövetségnek és jeleni! azt Is, hogy célklla-zé^eil u társadalmi front átütő erejével fokozottabban fogja tudni szolgálni. Tegnap eg\'.o először gyűllek össze u nagykanizsai piarista öregdiákok a fehérasztal mellett a Kis Roval é:termében. Ezeket az összejöveteleket ezután minden hónap második csütörtökjén megismétlik. Már uz -l»ő alkalommal sokan jöttek össze. A városi közélet kitűnőségei az idősebbek közölt, a holnap igérelei u fiatalabb •öregdiákok, soraiban. OH voltak szép számban a piarista tanári testület jai. Vacsora után Berlin Ágoston ny. törvényszéki tanácselnök, a Szövetség elnöke köszöntötte dorüs szavukkal u megjelenteket, majd emelkedett szellemű összevetést tett jogok és kötelességek közólt. A házigazdal lisztet Ve gele Károly piarista tanár, a Szövetség titkár^ töltötte be. Az öreg diákok kellemes hangulatban sokáig elkvater-káztak az első összejövetelükön, melynek sikerével a lovábbluk sorsa is bizlositva van.
— (Színházainkról)
o , A Fodor Oszkár színtársulat — mint ismeretes — nagy sikerrel játszik .Szombathelyen. A 14 nappal meghosszabbított szezon vasárnap fejeződik be, ekkor búcsúzik u társulat Babay nagysikerű darabjával, a Csoda tündérrel. A szombathelyi sajtó nagy elismeréssel ir a színházról és sajnálja annak búcsúját. A társulat Pécsre megy most és ott kezdi meg szerdán téli szezonját. — Bánky színtársulat ma este kezd Zalaegerszegen. Bánkyék 6 hó 28-án jönnek Nagykanizsám.
éalai közlöny
A renalssance kutfturája
Dr. KovAoa Sebeatény Tibor lesz 0 ■ vasárnapi liceális előadó
Az Klei liceális előadások sorozatában a második lesz vasárnap, november II én délután 0 órakor a városháza dísztermében. Az oftadói asztalnál dr. Kovács Sebestény Tibor földbirtokos vezeti el hallgatóságát a re. naiszanic világának kulturájába, ebbe a sokat emlegetett, de lényegéin vajmi kevéssé közismert világba. A ki-sé\'ő műsor is ehhez Idomul: — a Kör Vegycskura Paleslrin i négyszólamú mudrigolját adja elő.
A terem fűtve lesz. belépődíj nincs, csak önkéntes adományokat kér a rendezőség. <:)
— (A keszthelyi gazdasági akadémia)
Ceorgikon gazdasági köre jólsikcrölt. nívós szakülést tartott, firdekesen és színesen szlhnoll l>e ezen az ülésen Kovács Sándor U. é. hallgató hollandiai tapasztalatairól, majd a takarékosságról való megemlékezés után dr. Tamás pcr.nc akadémi-d tan ír tarlott nagysikerű előadást a meslcnéges l>or-junevelés előnyeiről és hátrányairól. Az érdekes szakelőadást nívós vita követte. A vitát, amely arról folyt, Iwgy hol van Jelentősége a mesterséges Imrjunevelésnek, I.ajos Vilma III. é. hallgató vezette ügyesen. A sok hozzászólás komoly tudásról é < hozzáértésről tett tanúságot.
— Kirakatainkban a legújabb dlvat-aj\'looaágokat mutatjuk be — Sehűt*
- (A halál oka: - kerékpár pumpa)
Nagyszakácsiban Varga Imi*e kerékpárjával nekihajtott Kolompár Teréz cigányass/onynak, a nagyszakácsi cigányvajda feleségének. Szóváltás ke\'elkezelt, amelynek hevében a legény levette a kerékpár pumpáját és kétszer fejlte vágta az asszonyi. A cigányasszony pár nap múlva meghalt. Az ügy most került a törvényszék elé, de a tárgyalást elnapolták, mert a bonc-jegyzőkönyv hiányos és ki keli hall galni a lxjncolásl végző orvost ls, hogy valól>an « kerékpárpumba okozta-e a cigányasszony halálát.
— Nfil 4. f 4rfl »xívetnJdon»átfoW»t nagy
választékban talál Ringeméi.
— ElAlráaoa mafyaro* Intézeti kabátok minden nagyságban \'kaphatok— SakltnUl.
■ Mindenki dicséri 8lnger József éa Társa slffon, damaszt és vászonáruját
Hétfőtől kezdve ellenőrzik a padlások lomtalanítását
Az országos légoltalmi rendelkezések következtében Nagykanizsa polgármestere is e\'rendeltc az ösz-szes padlásokon a nagytakarítást és a lomtalanítást. Minden gyúlékony és felesleges holmit cl kell a padlásokról távo\'itanl. A lomtalanításra adolt határidő november 15. Attól kezdve halósági kiküldöttek fogják ellenőrizni a |>adlásokat. A lomla-Jpnitás elmulasztása büntetést von maga után.
lÉIÍ
Ha régi vagy ujabb levelezés, bélyeges boriiékok kerülnek e ő a padlás paplr-llmlomjá-ól, — azokat megveszi Barbarlts Lajos, a Zalai Közlöny f. szerkesztője. Található minden d u. 5 - 6 óra közt a szerkesztőségben. Tel. 78.
feöéáy
Vitéz Málnási Ödön nemzelgya\'á-zásl sajtóperéhen szombaton hirdet ítéletet a bíróság.
Az adókból fennlartott üzemek konkurrenciája ellen tiltakoztak a főváros közgyűlésén.
Hubay Jenő szobrot leleplezték nz 0|>craházbnn.
Sándorfa\'ván a Palavichini uradalom vadőre, Lackó Islván, letten érte és agyonlőtte Németh János orv vadászi.
Erősen megszorítják a kényszer-egyezségi eljárást : a jövőben csak ötévenként lehet kérni. Pontos könyve\'és nélkül f,edig fizetésképtelenséget sem lehet jelenteni.
A Tur-ji Szövetség konr\\ánybiztosi sürget a magyar filmügyek élére.
A Cionista Szövetségben ujabb verekedés vo\'l: hét embert őrizetbe vetlek. |
Csendes István váci \'akós motorkerékpárjával a kilométerkőnek rohant, az o\'dalkocslban ülő Markó Julin elvált 23 éves fiatalasszony meghall.
Oil

Jeruzsálemben két bombamerény-leiet követtek el: a bombák nem az ango" őröket, hanem az arab já-róke\'őkel ölték és sebesítették meg.
Halmos Ernő kassal nagykereskedő a bécsi országúton a jtójával felfordult és életveszélyesen meg-seljesü\'t.
Krofta kü\'ügymlniszlcr a Magyar országgá\' való megegyezésről be-szé-l a prágai parlamentben és a viszony javulását jelentette be.
A naganui (Japán) rézbányában a földomlás 100 bányászt eltemetett.
cNéhány évtized mu\'va a Marsba megyünk weekendeznl!« — jelentette kl A. M. Low londoni híres fizikus. , l i •
Az irodaimi Nobel-dijai Roger Martin du Gard francia írónak ilé\'ték oda. Modern humanista író, 66 éves, szerény keretek között é«.
A beiga kormányválság megoldását Ismét elhalasztották. A király londoni utja ulán oldják csak meg, addig a régi korm,ány viszi az ügyekel. . (
Tomics Voisz\'áv, Belgrád városparancsnoka, aki revolverrel mellbe lőtte magát, ma reggelre meghalt-
Világító felírású, üvegpénzeket hoznak forgalomba Amerikában.
Marconi születésének évfordulóját nemzeti emléknappá nyilvánította a Duce. .
Ümakhahr^
posstóovAr
IV. PROHÁSZKA OTTOKÁR-U. 8.
VI.TEPÉZ KŐRÚT ő. ifihyAK\'mxnvkáíat! Gyártelep: BUDAPEST, XI., L£HIE*DT 117.
LEQU/abr?
Római je\'entósek szerint az al>esz-szinlal aranytelepek felkutiatápára és kiaknázására máJsféi millió llm alaptőkével német-obisz társaság alakult. i , ■
Sanghai je\'entés szerint, ottani Időszámítás szerint 17 órakjor, bu-dai>esti időszámítás szerint délelőtt 10 órakor Sanghui végleg a japá-nok birtokába került. A japánok megtörték annak u kínai hal^lzásZ-•óaljnak ellenállását, amely a tengerészeli épületben ellenállott. A japánok kitűzték reá lobogójukat.
Sir John Simon az angol alsóházban bejelentette, hogy Halifax lord a jövő héten Berlinbe utazik. Hitler kijelentette, hogy a tanácskozásokat az angoi kiküldöttel fel lehet venni.
Darányi Kálmán miniszterelnök1 és Fabinyl miniszter ma hosszabban tárgyaltak. Fabinyl miniszter Genfbe utazik a népszövetségi ülésre, a ho> a külföldi hitelezőkkel is fog tárgyalni. ;
Zichy Nándor gróf, a király személye körüli volt miniszter, felsőházi tag, súlyos l>etegen fekszik Budapesten. Érelmeszesedésben szenved, amihez még cukorbaj keletkezett. Állapota válságos.
Kémeri Nagy Imrét a törvényszék a ma megtartott tárgyaláson 1 hónapi fogházra itélte.
A pestvidéki klr. ügyészség vádiratot adolt ki Tar Lajos soffőr ell\'n, aki a mull év nyarán Kis|>«slcn szivén-lőlte Abonyi Dezső ügyvédet.
Verebély Tibor tanár ma délelőtt sikerült vakbél operációt iígzett Al-bieclit kir. hercegen.
=» Ingyen hliott di.xnaja
lehet mindenkinek, aki vesz egy pengőért egyházközségi kulturháx-sorsjegyet.
MÁRKÁS
HÁMERLI KESZTYŰK
LEGOLCSÓBBAN
HAMBURG
HORTHY M.-UT 1. BŐRÖNDÖSNÉL
HALAI KÖZLÖNY
1887. november 13.
OfcSMesjjOÍ oafiamcz&m szórahoxTiaíik
IDCS
Eső!
Prognózis: Élénk északnyugati é» északi szél, főleg sz ország középső és keleti részén, a hegyekbon részben havaseaő, a hő keleten csökken, nyugaton az éjszakai lehűlés fokozódik, a nappali hő fokozódik.
A Meteorologial Intézet nagykanliaal metrHgyelfiáltomása JelenU i
Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +2 8, ma reggel: +24 délbon: +3U ■Csapadék: 13-2 1.
apróhirdetések
10 uólg 60 lillér, minden további »ió 4 (Illír.
Aaaxoayem I Meleg szobija csak akkor lesz, ha Sotilaalagar Gyula vaakereakedónél Expr«aa-h6fokox*t
vess. P 5-6-7.50. 3107
Egy jól főző mladanaat keretek — Bálhory-u. 22 3425
Taatarl, burgonya és egyéb termé-yek legolcsóbban kaphatók Sierecznél. elefon 330. 3280
E!
Két egymásba nyíló elegánsan bútorozott különbejíratu axoba fürdőszoba használattal azonnal kiadó Csengeryut 9. 3348
Jól (ózó mlatfaaaa axakáoaaftt
keresek azonoalra. Szobalány van. Clm a kiadóban. 3436
Araaaéi
mariit nyer vámmalomban Fűzvölgy. 3434
t aj lé aaépfával, piaci állvány (sátor), 2 szekrény és egy gyermekágy eladó. B ró nyal Divatház, Horthy M.-ut 1 3403
Baalaagarnltnra olcsón eladó. — Kisfal udy-u. 1. •
Nagyobb tétel Igen ]ó urltSk kapható! Tekky nt 65. •
Egy rövid, egy hosszú télikabát eladó. király-u. 18. •
Fehérnemű varrodámba tanulólAnyo kat felveszek. Klnlzsi-u. 4.
Alig haiznált „OergelyMéle 2U0 tojásos kaltatőaáa olcsón eladó. — Bóvebbet: Transdanubfá Egyesölt Oózmalmok Részvénytársaságnál. •
Háxlaxolga vagy mladanaalaánw
felvéteUk. Eötvös-tér 32. Pék. 3450
Klad|a a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó : Zalai Károly,
Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám.
MOST JELENT MEG ! John Boynton
PRIESTLEY
MARÁTOK
(THE GOOD COMPANIONS)
Mély, emberi, humorában és szomorúságában egyformán csodálatos regény. Boldog és hányatott életű emberek találkozása. Igazi jóbarátok története, akikről úgy érezzük, hogy nekünk is jóbarátaink. A kiváló író főműve; az angol irodalomnak Dickens óta egyik legszebb alkotása. *
580 oldal. Ara 6 pengő, egészvászon kötésben 8 pengő.
SINOER ÉS WOLFNER KIADÁSA
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
25.567/1937.
Hirdetmény,
Tekintettel a nagyobb számban fellépett, de Igen enyhe lefolyású vörheny-megbetegedésre, a járvány esetleges kifejlődésének megakadályozása érdekében felhívom a közönséget, hogy 3 és 15 éves kor közölt minden vörheny-gyanus esetei (láz, torokfájás, hányás, vöröses bőrkiütéssel) a liszli orvosi hivatalnak azonnal jelentse.
Njgykanizia, 1837. nov. 8. m» Polgármester.
L
A lALAI közlöny
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
AMMM
rétárobiahl
Megérkezett #
a Shellgaz
A SHELLOÁZ nagyvárosi kényelmet hoz olthonába A SHELLOÁZ kuliurat hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási Itlzelö A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória llöl ad A SHELLOÁZT otthonában díjmentesen bemutatom A SHELLOÁZAT díjmentesen klpróbá halja otthonában, sülhet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb ttlzclö
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportflzletében
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny ulmétojk
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(Hl., Podmaniozky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fülés, lelefon, lift slb.)
berendezett ragyogó liszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező olvasók részére.
k.fy
Príma líl, kitilt bluak
már P 5.20-tól Príma lérll pttlloverek
már P 4.50 lói
Príma férll kalapok ai a* öíSzeB dliatiilaokben
már P 6.60-16! Príma meleg férll lagek
már P 4.40 lil Férll eiékabátok
m r P 16.60 töl Egy próbavásárlás meggyőzi önt is áruim megbízhatóságáról és áraim mérsékeli voltáról.
Brónyal Divatház
Horlb; liklói-at t.
Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth
gyártmányú -Répavágók Tengeri morzsolók Bzeoakavágók Darálók VaU>aépak Boronák Ekák stb. stb.
MwgteUInlhntOk óa bassert*.
haUk n I18CS gyár nagykanizsai lerakataban s
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mBtráaya, nővén,védelmis/erek, t^ép, z»i», »tb. kereskedéstb«n
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
(A bíróság mellett.) Telelőn: 190.
i Zalai Utlia; Bport tlppwaeaje
TIPP-SZELVÉNY
BeküUtti:
Lalrlk: ....
Szerintem i vasárnapi mérkőzések i következő eredményeket hozzák:
Délnyugat—BLASz . ... r...(...!...)
KTSE—KRSC......i... (._ :...)
Magyarország—Svájc — :... (... i —)
M«gy. Ifj -Cseh II). . _a_<_: —)
KTSE II.-KRSC IL . ...!... (...:...)
Katolikus kötelesség
résxtvennl ax
1
pengős nagylcanlxsat lculiuröáx-sorsfátéRban
Níom. a UptnUJdonos KSigmd^ígt B1_ Gutenberg Nyomda és UétiaUl L apki\'dó VáltalaU künyvttyotudájúbau Nagykanizsán, ralelös üzletv. Zalai Károly,
77. Évfolyam 258 szám
Nagykanizsa, 1937. november 14. vasárnap
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
lurtmlMf Mr»»<r.lt
H kfcdóUratalt PM S. sUa.
f »!■! TIKtl NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
ElőftieMal Ara: egy bór. t pcaiG 40 S1U SurkeulMfl U kiadót l.alal] UMoa i 71 a
Emberséges adóbehajtás
A képviselőházban a pénzügyminiszter figyelmét felhívták az egyes vidékeken uralkodó nehéz áUa|>o-lokra s iazt a kérést intézték hozz&, vhctfy függessze fe\' az adól»chajlást á Következő esztendő termésének a betakarítására.
Fabinyi pénzügyminiszter azonnal vá\'aszoH, még|>edlg olyan szellemben, ame\'y a kisemberek nehéz sorsának mé\'ységes átérzéséről tanúskodik. A pénzügyminiszter emlékeztette a Házat arra, hogy már régebben ulasiotta a pénzügyi hatóságokat és közegeket a kisexiszicn-ciák \'ehető kímélésére. Ritkán hall az ember pénzügyminiszterektői o\'yan vallomás!, mint amilyet Fabinyi Tihamér lett a !!£/.\' szine elölt, amikor kljelente/te, hogy néki fontos célokra pénzt kelt előterem-1enie, de mélyen érzi azt a fok \'könnyel és fájdalmat is, ami-azokhoz az adóflilénekhez lapad, amelyekel l>e kell hajtani. Azon nem lud segi:eniv hogy az adófilléreket behajtsák, de mindenképpen arra törekszik, hogy a behajtás emberséges, megértő és a klseml>er érdekeit védő legyen, »Mert nem csak olt ke\'l a kiseml>ert megbecsülni, ahol adunk néki, hanem elsősorban olt, ahoi az állami adózás céljáig\' el akarunk lőle valamit venni,* — mondotta a pénzügyminiszter.
Fabinyi Tihamér a közeli helek-l>en ünne|>eite miniszteri működésének ölesztendös fordultát Ha va\'akl végignézte az ország sajtóját azokban a napokban, akkor meg ke\'lett állapitdni;i, hogy Fabinyi Tihamérnek nem csak a képzettségét és rátermettségét ismeri ci a közvélemény, hanem igen melegen méltányolja azokat az emberi szempontokat ls, amelyeket pénzügyminiszterünk úgyszólván a lehetőségek végső haláráig figyelembe vesz. Ma nem különös élvezel pénzügy-miniszlernek lenni, Magyarország pénzügyminiszterének lenni pedig egyenesen nehéz fe\'adal. Ne feledjük e\', hogy még nem is husz esztendeje ez az ország romokl>an heveri. Nem csak a trianoni békeszerződés szörnyű rendelkezései sújtották, hanem belső zavarok ls. Nem egész husz esztendő alatt uj hazát kellett teremtenünk. Ma már szinte a\'ig emlékezünk vissza azokra a szűkös viszonyukra, amelyek közölt a békeszerződés aláírását megelőző és követő pár esztendőn át a magyar nép az életét tengette. Ma ls vannak nehézségek, hiszen szegény ország vagyunk, meri nyersanyagkészleteink legnagyobb része az e\'szakilott területeken fekszik s mert Európa általános politikai viszonyai nem teszik lehetővé, hogv egyes államok érdekeinek megfelelő józan és egészséges kereskedelmi szerződések költessenek. Mind e nehézségek ellenére is, kéiségle\'en a haladás a magyar államháztartás területén. Ha lassan is, de megvalósítjuk azokat a nagy gazdasági és
A brüsszeli értekezlet feltUnően szigorú határozatot hozott Japán ellen
Ma hoznak döntést a Kínának nyújtandó anyagi támogatás ügyében
Brüsszel, november 13. A brüsszeli értekezlet tegnap esti ülésén egy Igen szigor uhangu és elítélő határozatot hoztak Japán ellen. Az értekezlet Japán magatartását elítéli és mai ülésén a Kínának nyújtandó pénzügyi segély ügyében hoznak döntést.
Tömeg-bombázás előtt egy 200.000 lakosú klnal város
Ugyanekkor a lávoikeleti eseményekről a kövelkező táviratok tájékoztatnak :
A klnal jobbszárny teljes szétrobbantsa után a japán csapatok n.osl az ellenség épségben lévő bal-szárnya ellen akarnak heves támadást indítani. Ez a támadás FiAtung és Sziujang között várható.
Egyebütt is folynak a japán támadások. Szucsang városát röpcé-du\'ákon felszólították, hogy ma dé\'ig hagyja el a lakosság a városi. A ja|i#)ok tömegbombázást akarnak végrehajtani e 200.000 lakosú városon, amelyet kelet Velencéjének neveznek.
Miért tünt el Lltvlnov Brüsszelből ?
Brüssze\', r?oveml>er 13 Most derült ki, miért utazott el oly váratlanul és sürgősen Litvinov Brüsszellel. Az eltűnéssel egyenlő e>ulazás Jjrenyev, a szovjet német nagykövelének ügyévei van összeköttetésien. Mint Moszkvából jelen-lik, Litvinov és a szovjet között az elleniét ismét kiéleződött és a
moszkvai vezelők nem nézik jó szemmei a külügyminisztérium hatáskörébe tartozó tisztviselők alkalmaztatását és azok működéséről kiadóit jelentéseket és nende\'eteket. A bonyodalom ügyében még nem látni tisztán, de tény, hogy nagyfontosságú eseményeket von maga után.
Halifax lord két kérdéssel utazik Berlinbe és kettővel Hóniába
Olaszország nem ragaszkodik az abesszin hódítás előzetes elismeréséhez
London, november 18
HaHfax lord, aki rövidesen Berlinbe utazik, Hitler kancellárral a következő kérdésekről fog tárgyalni, — jelenti az angol sajtó :
1. Németország és Franciaország vis>onya. t
2. A nyugati egyezmény terve.
A lapok valószínűnek tartják, hogy e második poni kebelén belül kerülnek szóba a német gyarmati igények és követelések.
Ha a tárgyalások biztató eredményt hoznak, Halifax lord egyene-
sen Rómába ulazik, hogy Mjsso-\'Inivel tárgyaljon A romai tárgyaiások során a következő kérdések körű\' fordul meg minden :
1. Hajlandó-e elismerni Olaszország Anglia földközitengeri jogait-és szabad használatát?
2. Hajlandó-e visszavonni csapatait, ame\'y esetben Anglia elismerné az abesszíniai olasz hóditáf»t ? 1
A lapok valószínűnek tartják, hogy O\'aszország nem fogja előfelj léteinek kérni Abesszínia olasa kézre kerüUének elismerését, ha-
nem tényleges tárgyal ásókba bocsátkozik ennek neményélnsn ls. Ez lényegesen enyhítené a helyzetet.
Angol-francia-német-olasz béke-értekezlet
Párls, november 18 A belga király londoni látogatásával kapcsolatban a sajtó értesülése szerint a következőket jelentik :
A belga király Angol-, Francia-, Német- ós Olaszország között egy békeértekezletet akar előkészíteni.
A párisi sajtó nagy érdeklődéssel foglalkozik a bolgár király párisi látogatásával. Boris bolgár király 8—1 napot tö\'t a francia fővárosban.


Mi otay Istvánt, az Uj Magyarság fe\'elős szerkesztőjét a budapesti főügyészség kikérte a Háztól, mert Eckhardl Tibor »A pé^pai beszéde c. cikk minit sajtóért indított e\'lene. ■
A tisztviselői fizetésemelésekre a-pénzügyminiszter á\'tai kidolgozott tervezetet a péntek délutáni minisztertanács eifo;adta. A minisztertanács késő éjszakáig tárgyalta ezután a választójogi, felsőházi javaslatot és a sajtónovellát.
Az Erzsél>el-hid korlátjáról szedték \'e pénteken este Jancsek Sándor villamoskalauz 88 éves feleségét, aki másféléves gyermekévol karján családi okok miatt a Dunáim akart ugrani.
Kél eisö és egy második dijat nyerlek a magyarok a l>écsl főző-versenyen. <
A Gellérthelyen a Polacsek konzervgyár teherautójának fékje elromlott, az autó legurult, elütött és összeroncsolt az Erzsébet-hid közelében egy személyautót, majd egy \'ovas s^ctaerel. A személyautó utasa, Lontay Bébi megsebesült.
A laxi-vlteidijat Buda|>esten fel-emedék : az alapdíj 65 fillér helyeit 75 fillér.
Gróf Zichy Aladár volt miniszter, felsőházi tag (Nagykanizsának több clk\'uson át volt képviselője) az
j szociá\'is reformokai, amelyek megvalósítása ma annál is sürgősebb, mert hiszen a titkos választójog bevezelésének előestéjén állunk. A magyar gazdaoszláJy pár év előtt még szinte reménytelen helyzetben vo\'t s ma má\'" boldogul. Iparunk fej\'Ödése és versenyképessége meg-halviájnyozódott. Ha megfelelő mennyiségű nyersanyagunk lenne, ipari termelésünk úgyszólván a legtökéletesebb önellátásra rendezkedhetne bc. A magyar |>engő értékállandósága példaszerű. Mindezeket az eredményeket szívós és
| ügyes politikával értük el.
\' Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter ennek a nemzeti újjáépítésnek egyik legkitűnőbb alakja. Amióta pénzügyminiszter, nem csak V. eiőbb felsorolt reformokat valósi-lotta meg, hanem az államkincstár részére olyan .tartalékot gyűjtött\', amely a gazdasági jövő szempont-* Jábói óriási jelentőségű. S mindezt va\'óban kíméletesnek és humánusnak mondható pénzügyi politikával, amely igyekszik a terheket és szolJ gé\'latásoket -nrái\\yosan eloszlani. Ezen a téren is sok minden történt
már és még több fog történni a jövőben, hiszen j>énzügy\'m|iniszlef-rünk nem egyszer megmondotta, hogy a terheket a kevésbbé teherbíró vállakról az erősebb vállakra fogja áttolni.
Reméljük, hogy az a munkabírás, az az odaadás, amellyel Fabinyi pénzügyminiszter miniszteri és általában politikai pályáját eddig o\'y sikeresen és közmegelégedésre futotta l>e, a jövőben is komoly alkotásokkal fogja megajándékozó^ a magyar népei.
EALAI KÖZLÖNY
IWT. norembcr 14.
Havi fix pengőért elsőrangú uj írógépet vásárolbat vagy béreibet
ujrandazartl propaganda-akciónk karelén belül.
Visszaférül a bérletösszeg teljesen. ^^\'sS^ra készpénzben téritlük vissza.
Kérje tájékoztatónkul CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Scbless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
éjszakát nyugodtan töltötte, állapota javu». i t
A Sajó Miskolc környékén több he lyen kiáradt. Sajőnóim\'dit a viz körülzárta.
Pénteken este Budapesten a távvezeték a vihar következtében elszakadt, 8 percig szüneteli a villamos forgalom.
Az egyetemes evangélikus közgyűlés elhatározta Sznt István napjának hivatalos megünneplését.
A Svábhegyen |>énleken este hófúvás volt.
utj^.
Három napon lxj\'ül minden olasznak ei kelt hagynia Oroszország terű "elét. Odesszáién 80 olaszt letartóztattak. Válasz ez az o1 asz--német —japáfn 1-o\'sevlsiael lenes front megalakulására.
. NémctorsziftjlMin fie(oszlatták a trieri kato\'ikus ifjjsági szervezeteket.
Franciaországban 3.6 százalékról 8 százalékra száM\'ották lo a bank-kamatiábat. (
Megie])ő javulást matat az amerikai tőzsde Roosewelf uj gazdasági terveire. » \'
A megszállt Torda megyei Felvinccn csőrepedés folytán felrobbant a földgázvezeték, szétdobta Kordán Zsigmond gazda házát. Kordán, felesébe, gyermekei súlyosan megsebesültek.
Frankcin Bouitlon volt francia miniszter meghalt.
A berlln—mnnhoiml utasrepülőgép Vezubnnt, 10 halott.
Angliának deceml)crre 20 millió gázálarca lesz.
Franciaország több részéről havazást jelentenek.
. Braziliában visszaállították a ludál-bünletést.
Meghűlésnél és náthaláznál, torokgyulladásnál és mandola-lobnál, Idegfájdalmaknál és szaggatásnál reggelenként egy pohár természetes „Ferenc József keserűvíz nagyon jót tesz, mert a gyomor-bélcsatornftt alaposan kitliztitja és méregtelenlti, azonkívül pedig jó emésztést és fokoxott anyagcserét biztosit. Kérdezze meg orvosát.
3 telepítési rendelet
Bndaocsl, november 13 A hivatalos lap vasárnapi száma az igazságügyminiszter bárom rendeletét közli a telepítésre vonatkozóan. Az egyik a végrehajtás életbelépéséről intézkedik, a második a birtokos halála esetén az örökösödési ügyet rendezi, a harmadik pedig a panaszokra vonatkozó intézkedéseket tartalmnzza.
Tatarescu lemondott
Bukarest, november 18
l\'atarescu miniszterelnök mi délien megje-enl Károly román királynál és beadta lemondását
Beavatottak értesülése szerint a kiqá\'y még ma fogadja M^huV esevet és ezze\' a kormányválság meg is o\'dódik.
— Mindenki dlciirl singer József és Tárta sltlon, damaszt C* vászonáruj&t.
Szabó Gyula esete a Dene-családdal, az Oroszy méltóságos úrral és a belügyminiszterrel
Becsületsértés! per lett a Dene Jánostól megtagadott városatyai támogatásból — A bíróság ujabb tanuk kihallgatását rendelte el
Érdekes ügyet tárgyalt a nagykanizsai klr. járásbíróságon dr. Cséry Géza büntetóbiró. A vádlott SZal»ó Gyu\'a, a nagykanizsai nyilasért vezetője, a panaszos Dene János. Utóbbi jogi képviselőjével együtt je\'ent meg a járásbíróságon. Szabó Gyulának nem \\olt védője.
A vád tárgya : Dene Jái:os városi alkalmazott egyszer arra kérte Szabó Gyu\'át, mint a városi képviselőtestület tagját, hogy a városi közgyűlésen támogassa iüetmény-eme\'ésre vonatkozó kérését. Szabó Gyu\'a állítólag erre a kívánságra azt a választ adta volna Dene Jánosnak .
— Nem támogatom olyan egyén kéréséi, akinek fivéie engem fc\'je-lentett és akiitek sógora zsidó. Magát
kidobatom állásából ós az
egész Dene-családot kitoloncoltatom Nagykanizsáról.
Seho\' sem lürnek meg olyan egyént, akinek a sógora zsidó, csak ilt Nagykanizsán. Ha a polgármester nem bocsátja ei magát, majd a legközelebbi közgyűlésen a | olgá\'r-meslert is megtámadom. Hiába pro-lek\'ora magának Oroszy méltóságos ur és a l>eiügyminlszler...
Dene János |>ert indított ljecsütet-sérlés miatt Szal>ó Gyula városi képviselőnek emo állítólagos kijelentései miatt.
Dr. Cséry Géza büntetóbiró a tárgyalás megkezdése előtt a | errend-tarlás érteimélen békés elintézésre
hívta fel a feleket, a békítési kísérlet azonban nem sikerült.
A szokásos nacioná\'éfelvélel után Szabó Gyu\'a tagadta, hogy az inkriminált kijelentést megtette volna. E\'ismerle, hogy Dene János valóién közbenjárásra kérte, ö azonban iákkor utalt előtte arra, hogy vannak, akik már hosszú évek óta szolgálnak a városnál és ezeknek kevesebb illetményük van, miiit Denének, aki még csak egy év óla van városi alkalmazásban, igy tehát e\'őször a többiek jöhetnek szól>a. A DeT>e állal íolhozottakat ugy mondta :
— Hagyjon már nekem békét, meri már elegein van az egész Dene-csa\'&dból. Egy alkalommal Dene
1000 pengőt ígért nekem, ha besegítem Étsy helyére.
A Dene-csa\'áddal tehát nekem már e\'egem van.
- Egyébként is - mondta Szabó Gyu\'a a járásbíróság előtt Dene József e\'len eljárás folyik a klr. ügyészségen. Valótlan az, amit nekem tu\'ajdonit a panaszos, hogy én öl ki akartam dobatni az ^llá-sábó\'...
Dr. Cséry járásbiró felolvasta a feljelentésien foglalt inkriminált kitételeket. Majd a tanúkihallgatásokra kerü\'t sor.
E\'ső tanu Dómján Lajos 18 éves hciy pénzszedő. Elmondja, hogv szepleml>er l«)-én Kiskant/sán m nr Denévei, a Varazsdi ulo i. Szabó

Női kabátok
es
szőrmék
nagy választékban
iini M
t f f \\
Gyu\'át akarták megkérni, hogy tegye magáévá kérésüket a fizetésemelést illetőleg. Domján lement Szerecz Pá\' üzlelébe, hogy megkér-dezze a kiskanizsni városalyák lakáscímét, ^kikhez szintén szándékozlak e\'menni. Mikor az üzletiül kijött, az utcai viUanylámpánál állva ta\'álta Denét és Szal>ó Gyulát, akik é\'énk vilál>an voltak. Még hallotta, amikor Szabó Gyula azt a kijelentést tette :
— Magát nem fogom pártolni! A Dene-csa\'ádot ki fogom innen to-\'oncoltatni... Maga is ugy fog járni...
Szal>ó Gyu\'a a tanúhoz: Én azt mondottam : »ha magának valami dolga van, akkor ne érintkezzék Denévei...
Kiderül, hogy a lanu maga sem Igen tudja, mi hangzott e\' Ki is jelenti a bíró előtt, hogy amikor Szabó Qyulával beszólt, annyira zavarban volt, hogy most már nem Is tudjs, mit beszéltek akkor. Jó \'enne, ha ezt az egész dolgot békés utón elintéznék ! — figyelmeztette közlien újra a bíró a feleket.
— Nem azl mondta Szal>ó Gyu\'a ur, hogy állásából kidobálja Donét ? — kérdezte most nz ügyvéd.
— Nem mondta ! — felelte a tanu
határozottan.
A tanu megeskettetését senki sem kívánta, a bíróság mellőzte a meg-eskelést.
Takács István a következő tanu. Mikor (i nacioná\'é bemondásánál foglalkozását akarja lemondani, ingadozik, mintha nem tudná, mit mondjon.
— Szóvá\'... légiagyári vállalkozó, - mondja i\'lelve, szóval .. a Dukász cégnél vagyok...
. Dr. Cséry végű\' megkérdezi tőle :
— Hát voltaképpen mi már most a foglalkozása.
Dukász.ná\' ügynök vagyok, hangzik e\' a végleges fe\'elet
Takács azt vallja, hogy hallotta, amikor Sz.al>ó Gyula azt mondotta Dene Jánosnak :
Hiába ajánlja magái az Oroszy méUóSágos ur és a belügyminiszter is :
itt az történik, amit ón akarok.
Azl is hallotta, amikor Szal>ó kijelentette, hogy kitoloncoltalja az egész Dene-családot.
Szabó Gyu\'a ehhez a lan-jhoz Is több l.érdést intézett, majd kijelentette, hogy a tanu vallomásta valótlanság, miért is ellenezte mogesko-lését. A bíróság a megesketést elrendelte. Szal)ó Gyüla sommiségi okol jelentett be.
Akarja, ho^y Szerecz Pá\'t kihallgassák ? ~ kérdezi Denét az
ügyvéd. x
Kérem, - mondja vontatottan Dene - az nyilas... t.
Kérem, ne nyiladozzon Itt! — szó\' rá Szabó Gyula a tanjra.
Az ügyvéd bűnösnek kérte kimondani Szalxi Gyu\'át.
Szabó Gyu\'a felmentését és további tanuk kihallgatását kérte a biróságtó\' arra vonatkozólag, hogy
1937. november 14
ealai kozlonyi
mQ
•drámai hatású romantikus^ alkotásai nemes **""" han gok, melyeke! öö-aa Orion rSSión ép oly híven
halljuk,akárahangveraeny
terembon.
Eét gyermek-bolttest a viharban összedűlt Istálló romjai alatt
Az a kétnapos vihar, amely Nagykanizsa felelt pár cégtábla, tetőcserép lesodrásával é> jónéhány abiak betörésével jelezte a tél beköszöntését, nem mindenütt vonult el baj nélkül. ,
Igy Somogyban a Mike községhez tartozó Mikete\'e|)cn borzalmas szerencsétlenséget okozott. Várady László bérlő földbe vájt lstállót| építtetett az uradalom parti részében és itt eihleyezett 16 szarvasmarhát, több l.o- jut és két szamaiul. Az á\'latok öt izeiét Rebenák Já-
nos 13 éves és Horváth György 16 éves gyerekekre bízták, akik itt is a\'udtak.
A tegnapi vihar azonban az istá\' 1 \'ót bedöntötte és amikor reggel az állatokat kl akarták hajtani, a földomlás és a leszakadt tetőgerendázat u\'ól már csak a két élettelen gyer-mekhoUtestet tudták kiásni. Valószínűleg álmukban érbe a halál őket. A íö\'domlás több állatot is agyon nyomott. A szerencsétlenség ügyében a legszigorúbb vizsgjálat indult. (
Egy órássegéd safátkezfileg épített bizat a R&kóozl-ntoában
A város műszaki hivatala elrendelte lebontását
készülő ház
Tragikomikus esetfői befzéfoek végig a kanizsai Rákóczi ulcában.
A Rákóczi utca 28 számú telken,, amely özvegy Benkö Fenencné tuj lujdona, házat szextett vülna építeni a tulajdonos és fia, Benk$«Jó-zsef órássegéd. Saját ház vo\'t £des-< anya és fiának álma. Azonban nem vo\'t pénzük. Mindaddig tervezgettek, mig egy szép napon szereztek léglát, maguk kevertek vakolatot és részben veri fö\'dböl, egy napsz^ mos segítségévei a fiatal Benkö hozzá látott »házat építeni * Városi engedélyről persze szó sem volt. A s/omszédok egyszer csak azt vették észre, hogy a földből lassan kiemelkednek egy készülő kis ház kontúrjai. Végü» feltűnt a dolog az Ipartestület kontárellenörének, Pandúr Béia ny. detektlvnek ls. Figyelte, hogy letten érhesse őket, minthogy iparengedély nélkül végeznek épitő munkát. Ugy látszik tudták ezt Benköék, mert tetten érni hem sikerült őket. Mindig esténként dolgoztak. Pendur jelentést tett a kontármód készü\'ö házról és megindult uz eljárás engedélynélküU házépités miatt. {
- Hál ci a ml telkünk I Ezen
csak szabad nekünk építkeznünk ? Arra nincs pénzünk, hogy kőművessel csináltassuk, — voít a védekezésük. | | , Arról nleg nem tufltak, hogy az
építkezéshez előzetes hatósági engedély kell. |
— No és ha magukra dtU fu egés^ táko\'mány, akkor kl lesz ezért felelős ? — mondották nekik a halóság közegei, i i
-- Hát, kérem, akkor benne puszilunk mindannyian! Ne törődjenek ve\'ünk I — mondották válaszul.
Benkőéket, akik igy akartak »há;-zat épitenl,c persze feljelentették a városi rendőri büntetöbiróná\', de ettő\' függetlenül a város műszaki hivatala ielnendelto a »h|őriUag« épült ház lerombolását....
leiterségeMB szárított
tengeri
kapható.
Maiim! Hint 11.

óSi-
a neki tulajdonított kijelentések nem hangzottak e\'.
Az ügyvéd Szenecz Pá\' és Jakab István kihallgatását kérte arra \\o< nalkozóiag, hogy Szabó Gyula Igen is kijelentette, hogy »Deüéék r pülnj fognak,* stb.
A járásbíróság elrendelte a tanuk kihallgatását és azért a tárgyalást december 6-ra elnapolta.
zenekar. _ 13.15 I.aezkó Géza előadása. I I Hanglemezek. — 11.50 A magyar svájci válogatott Európa-Kupa labdamérkőzés második félidejének közvetítése. ~ 15.50 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. 10.20 Suhajda Jenő előadása. -- 17 Ketter Ernő zongorázik. — 17.30 I)r. llankó HÉífi előadása. _ 1« H. Ma-lolcsy Margit magyar nótákat énekil, kiséri Farkas BéLa cigányzenekara. — 10 Dr. Tóth László elbeszélése. — 10.30 A rádió szalonzenekara. — 20.15 Sporteredmények. — 20.30 .Londontól— Bánfalváig.. Hangjáték. — 21.25 Hírek. — 21.15 Budapesti Hangverseny Zenekar. 22.15 Virány László jazz-zenekara, C.áthy László énekel. — 23.30 A 21 tagu cigáuygyerek-zenekar.
— 00.05 H irek.
BUDApEST IL
11.30 Szalonötös. - 14.50 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. 10.20 Hanglemezek. — 18.30 Csuka Zollán és I-\'odor József verseikből ailnak elő. — 15) A rádió szalonzenekara. — 19.30 (\'.. Itéty Pál előadása.
— 20.15 Dr. Balázs Gyula magyar nótákat zongorázik. — 20.10 Hanglemezről. — 21.15 Versenyeredmények.
brcs.
12.55 Kívánság hangverseny. — 15.40 Mozart: g-moll négyes. — 10.45 Dalest. — 17.15 (iondúző. — 18 Zongora-kcltösök lemezeken. — 18.30 Dalle-ir.ezek. — 10.10 Francia dallemezek. -- 20 Bő si zenés dalos esi. — 21.38 A mult hét niüvészlemezcl. — 22.30 Tánczene.
BUDAPEST L
17 Mit üzen a rádió? — 17.30 Suki Tóni cigányzenekara. - 18.35 Itang-képek a hollandiai Jiimboroeről. — 10.25 Fisclier Annle zongorázik. — 20 «A vén bakancsos és fia a huszár.. Eredeti népszínmű 3 felvonásban. — 21.45 Hiiek, Időjárásjelenlés. — 22.10 Farkas Jenő cigányzenekara, Szláiay Márton énekel. — 23.10 Garay György jazz-zenekara. — 00.05 Hírek. BUDAPEST ÍI.
17.50 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 Hanglemezek. — 10.15 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 21.05 II irek. BECS.
10.30 A bécsi férfidalegylet hang-versenye. — 20 Daljáték. — 22.25 Tánczene.
Vasárnap
BUDAPEST 1
0 Unitárius istentisztelet. — 0.45 Hirek. — 10 Egyházi ének és szentbeszéd. A szentbeszédet I\'. Bangha Béla mondja. — 11.15 Evangélikus istentisztelet. — 12.20 Időjelzés, id5-járásjelenlés. — 12.30 Az oi>eraházi
Naptár 1 November 14. vasárnap. Kom. kat. Jozafát. Protestáns Klementln. Izr. Klszlev hó 10. - November 15. hétfő. Rom. kat. Nagy Albert Protestáns Lipót. Izr. Klszlev hó 11.
Gyógyszertári éjjeli Bzoigélat e hó 15-ig a „Fekote sas" gyógyszertár éo a klskantzaal gyógyszertár.
GSxfOrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egtaz oap nőknek). Vasárnap délután 6 óráig nyitva.
- (Bélyeggyűjtők Ulálkoxája) Hétfőn délután 0-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében.
— Saját érdekéboa ós örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopatelu Baloráraltás Sasi mBbutor-klál-litáaát megtekinti, vételkónyszer nélkOI.
Kapható minden Orion rádiókereskedőnél.
Fenli készüléket díjtalanul bemutatja iGrflnhut Elemér oki. elektromérnök, Deák-tér 2. Szabó Antal rádió- éa sportOiIata, Fé-sat B.
«
EALA1 KOZLOKV
1837. novemlw 14
ük ZONGORÁK
■ár ka*l 85 peng&» réizlelre.
MUSICA
ii oriúi «ir«Uei joi|ori|iára
iriwtii m. [miM um ti. (biii)
DJDONSAG: ,,„
1 Win u*lif|*M. éra r III—
Kérjen dl|aMalts ajén\'xol I_
Előkészítő tanfolyam a mestervizsgákra
A* iparostanonciskola felügyelöblzott-sága a helybeli Ipartestülettel együtt, működve tanfolyamot rendez a mesler-vizmára készúíő Iparos segédek részé-e. A felügyelőblzoltság és uz Ipar-leslület segítségére akar 1 >nnl azoknak, akik a mestervizsgát le akarják lenni, módot akar nyújtani, hogy a gyakorlati Ismeretek mellett a mestervizsgák elméi U anyagát szakszerű ulmu-i a lássál sajátíthassák el. A tanfolyam előadói az Ipartestület vezetői, szikié "link és az iparostnnonciskola t»«ni-lói lesznek. A tanfolyam november hó 22-én kezdődik, 20-24 óra terjedelemmel, minden hé.fő, szerda és oéulcken este 8 órától 10 óráig Jcsz-nek Jn előadások, nz iparosianoneis. kóla e.m leli rajzterméot n. A részvétel téliesen díjtalan, c-s ujján n lm folyamon szükséges írószereket kell. Ikmjy a résztvevők megfizessék, ez azonl>an égési n jelentéktelen ősszeg. Jelentkezni az iparoslanoneiskola igazgatójánál lehet minden n.ip délelőtt IKMöt 12-ig és délután 2-től l-ig. Az előadók tárgyalni fogják az ipari költ-sétszániilás (kalkuláció), könyvvitel, üzleti 1 vck\'iés, közigazgatási és közgazdasági ismeretek és a szakmák szerinti b\'clmologiának alt az unyagál, ameljn k ismerete a mc.stcrvLz^ák-1m»z fel éli nül szükséges. A felflgyelő-bizottság és az Ipartestület reméli, hogv a tanfolyam érdeklődéssel fqg találkozni nemcsak a mestervizsgákra készülök részéről, hanem azoknak a mestereknek a ríszéről K akik a mestervizsgákon mini vizsgázTalók Vesznék részi, mert ha ők a tunfqjyainol meg-íVlgatJák, véleményükkel elősegíthetnék ennek a nemes íezdeménvezésnek a feilealését, másrészről a mestervizsgákon az eljárást egyöntetűbbé lehelne tenni. A tanfolyam vezetősége önzetlenül, fáradságot nem kímélve dolgozik a tanfolyam sikerén abban a leményben, Ivogy ezt a segítő kezet minden lialadiu akaró i|>»ros saját érdekélx n elfogadja. (:)
Modern osillárok
kMMH lejárain r4ealatfUt«léere.
Karlellen hlvOll Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Deutaoh László
csillár-üzletében.
ipcí
Köd, eső!
Prognózis: Északnyugati szél, változó felhőzet, néhány halyen köd, egyes helyekan as&, havas-asö, a hegyeken havazás, a hőmérséklet változatlan
A Metuorologlal Intézet nagykanizsai megtlgyalftállomáaa Jelenti,
llőmirséUet tegnap eate » kor: -HÓ, ma reggel, +3J délben: +Í Í. Caapadék: 1-8 -1.
- tl..í~ •/. «uk. u b.« told. bundákat aaeulolós ölesé árakon
Böngészés a jövő évi kalendáriumban
Az 1(08. közönséges évnek uralkodó bolygója a Jupiter. Az év szombattal kezdődik, tehát mindjárt kettős ünnepünk lesz. Vízkereszt (január 6) csütörtökre, Gyertyaszentelő Boldogasszony (február 2) szerdára, Gyümölcsoltó. Boldogasszony (március 25) péntekre, Péter és Pál (junlus 29) szerdára, Nagyboldogasszony (augusztus 15) hétfőre, Sz1 nl István király (augusztus 20) szombatra, Kisasszony (szép le.nber 8) csütörtök re, Mindenszentek (november 1) kedd re, Szeplőtelen fogantatás (december 8) csütörtökre, Karácsony (december 25) vasárnapra, István első vértanú (december 26) hétfőre esik.
A mozgó ünnepek Ilus vétói függnek. Húsvét a tavaszi napéj-egyenlöségcl követő első holdlölle utána első vasárnap, jó ké-őu, április 17 én le z. A Húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt már-
cius 2 án, Hamvazószerdán kezdődik, a farsang Január 7-től március 1 ig, léhát 53 napig lart. (1037-ben csak 31 nap volt a farsang.) Aldozócsütörtök május
26-án, a Pünkösd két ünnepe junlus 5. é» 6-án, Szentháromság vasárnap, Junius 12 én, l\'i napja junlus 16-án lesz.
Krisztus király ünnepe (októlier utolsó vasárnapja) október 30-ra, Advent első vasárnapja november
27-re kerül.
i-rdekes az únne|>ek elhelyezkedésében az, hogy augusztusban 8 nap a lalt késze- 1 sz kettős ünnep, mert Nagy boldogasszony hétfőié és Sz nl István király ugyanazon a hé nek szombatjára esik,
A hosszú farsang a mulatozásra elé.4 időt ad, hisz n majdnem két hónapig tart. Tekintettel azonb: n arra, hogy pénzből mindig kevesebb van és addig még kevesebo lesz, azl hisszük, hogy egyik farsangi mulatságból a másikig hosszabb szünetek lesznek.
A Centrálban ma szombaton este
hangulatos nagy táncestély
a kitűnő és közkedvelt BOB D Y szalon-jazz zenekarával és Rónay Joflly dlzőzzel.
Éjfél után ízletes bablevest
Sem Lipátmező, sem a családja nem fogadja be a megszökött elmebeteget
Nagykanizsáig eljutott egy fillér nélkfll, a vasúton elfogták
Az éjszaka a nagykanizsai pályaudvaron feltűnt a szolgábitot teljesítő vasúit közegeknek egy zavartan viselkedő férfi, aki az egyjüc vonalról a másikba sétálgatott. Éppen az egyik kocsll>a szállt fel, amikor megkérdezték, hogy hová akar ulazni.
Nagyszakácsiba, a nénémhez, — voU a válasz, de jegyet nem tudott fc\'muatini
Az ember egész külseje gyanút keltő volt, ugy hogy leszállították és bevitték a vasúti őrszobára. Azonban olt sem tudtak ve\'e semmire menni, mert feictetcl összefüggéstelenek voltak. Az egyik őrszem ljehozta a kapitányság központi ügyeletére, ahol dr. Gántay Béla fogalmazó volt az ügyeletes. Gániay nyomban észrevette, hogy az előállított emberen olyan felső-kabát van, amilyent a [vesti elme-lieleg-intézetek ápoltjai szoktak vb se\'ni. Csakhamar megtudta, hogy a szerencsétlen embert Takács Zsigmondnak hívják, szobafestő, aki Nagyszakácsiba, ott lakó rokonához akart utazni. Hosszabb ideig a Jipót mezei tébolydában volt á|K>lásalatt,
utóbb annyira javult az állapota, hogy már kimenőt ls kapott. Egy liyan alkalommal azután megszökött az intézetből, egyenesen a déÜ/Jjályaudvarra ment és ott a nagykanizsai vonatra szállt fel. ügyetlen fillér nélkül egészen Nagykanizsáig e» tudott Jutni, ahol azonban már elérte a fátum.
Elmondta azt is, hgoy van egy édesanyja, aki Kanizsán lakik. A rendőrtiszt nyomban hivatta a szerencsétlen ember édesanyjiát, aki egy szegény mosónő, koszlosokat lart és igy "tartja ei csaliját A szegény asszony nem vá\'Jalla felnőtt fiát eltartásra. Maga sem blr megélni, mondta, nemhogy felnőtt fiát tudná eltartani Ilyen állapot-ban, Dr. Gántay erre telefonon felhívta Lipótmezőt, de onnan azt a vá aszt kapta, hogy Takács állapota annyira javu\'t, hogy szükségtelen a további Intézeti ápolása, Így nem kü\'denek ei érte. Takács Zsigmondot tehát sem az édesanyja, sem Lipótmező nem akarta befogadni. Dr. Gántay visszatartotta a rendőrségen, mig sikerű\' a szegény embernek elhelyezését biztosítani.
agwyitt
EDISON
Villamoaaági Vállalat,
a Drávavölgyl Unr»l,y MjUIfSc.llt d »"(-
r. t. lerakata nUHIiy miKIUS UI t. i&MM szemben
tg«k, osillárok, villamoakáaxlllákak, villanyazaraláa
■ Drávavölgyi r. t. köllevelén 24 havi résziéire, melyek ■ havi villanyszámlával egyidejűleg flzethelók
rAoiú osers, wátal, aladáa. M
-<É*--
Utolsó napok!
A jótékonycélu m. klr. állami sorsjáték hozását december 3 án tartják meg Még nem késett el. még vehet sorsjegyet Kapható minden osztálysorsjcey-föárusltónál, valamint az összes dohány-tőzsdékben.
SorjJcgy iraki
Egén: ar. F 3- Fél: sr. P 150. A "\'^ftff^^ftrtt****\'
Jól megy Pest megyének
Pesl vármegyében október haváig az együ\'lesen kezelt adóiul 327 538 pengővel, a forgalmiadóból október hónapig 426.681 pengővei löbb fo\'yl be, mint a mult évben. A mezőgazdasági munkáfok hely/ete is nagy mértékben jővuit, amennyiben a konzervgyárak és a gazdaságuk a mezőgazdasági munkásság legnagyobb részét foglalkoztatják.
Mát ex U Jó hlrl
A tűzifa árak körül még mindig uj gondok fenyegetik a közönséget. Az érdekeltségek további áremelést akartak bevezetni. A kormány ezt a tervet megakadályozta, a tűzifa maximális árál nem emelik fel. Derűn
A Daliy Express Írja : »Yégro kezdenek oszlani a/. Európa egén tornyosuló viharfellegek.* j .
Hídépítések |
Deceml>erben hoz zá fognak a bu-da|>esll Ferenc József hid moder-nfeflásához. A munka 3 4 hóna|>ig foglalkozd^t fok munkás kezet és 600.000 pengőt juttat a főváros gazdasági vérkeringésébe. Az óbudui Arpád-hld lei vel ls elkészültek már, ez 28 millió pengői* fog kerülni. 1039 elején kezdik épietni. Pénzbőség (de hol?)
Az UJ Vi\'ág c. közgazdasági lap ii\'ja: »Az összés euró|>al tőzsdék közt talán a budapesti a legegészségesebb... Magyaro szágon a gazdasági konjunktúra egyelőre nem: rom\'ott... A tőzsdén |>éuzbőségmu-kezdik építeni.
Betét-emelkedés
A budapesti pénzintézetek kimutatása szerint az év harmadik negyedében u.l millió pengővel szaporodott a takarékkönyvre elhelyezett betétek összege, mig a fo\'yó-száni\'a betétek emelkedése 11.2 millió pengő. *
Nem szórják tengerbe » kivét
A brazillal kormány elhatározta, hogy felfüggeszti a kávéklvitelt kor \'áJozó intézkedéseket. Ez az elhatározás minden bizonnyal már a köze\'i napokban maga után vonja a kávéárak csökkenését. KHyha-konJunktura
A Magyar Közgazdaság Írja :
»A káiyhaii>arhoz, ugy látszik, most érkezett ei\'a lögmagnsal>b konjunktúra. A gyárak azonnal szállításra n*m fogadnak ei megrendeléseket és ujabb szállítási megbízási csak 6 7 hóna|>os te«-Jesitésre válUlnak. Szakkörökben a mezögazdastég Jobb vásánó«^|é»-
I9ST. november 14
íalai közlöny
ÓVJA SZEMÉIT 1
ti vAtároljon blialommil tg/ Ift) Ilid imkiUv*i«I lAUaar-aaakUileUmban.
ceptet siakwarQan elMultck. Eredeti Zelis puaktál-lenoaék.
Láimérók. hőmérők, bor- é> mutlmérók.
ZSOLDOS GYULA
irisMiltr, ttJTtrfez ét láts*erássmestor,
FA-ut & (a Koiona-iUllodivil ttamben). óra é« ékner nagy vilaulékban. Ellímert prccli óra- ti ékueijavllömühely.
nek tulajdonítják a tűzhely- és kály ha|)lac erős megélénkülését.*
Olcsóbbodás a\' láthatáron
A Magyar Közgazdaság Írja :..
»Az utóbbi hcleklíen erősen csökkent az ipari nyersanyagok ára a vi\'ágplacon, aminek a magyar ipari termelés szcmpontjál>ól is nagy jeteniősége van. Elsősorban külkereskedelmi és valutái is szem| oHI>ól van kedvező kihalássá\'. Az ipari termelés szem|.ontjából pedig azért jeieniös a nyersanyagok árának ha nynl\'ása, mert ennek következtéi)Cn — mihe\'y a hullámok hozunk elérnek — olcsóbbodik majd a kész iparcikkek ára Js.
Építkezés
Buda|>esien az építkezési piacon az utóbbi napokban örvendetes élénkülés mutatko ik, ami annál fonioaabb, mert sokan hosszabb időre slngnációra, sőt teljes visuza-esési\'e számilottnk. I
EMLÉKEZTETŐ
November 14.
Liceálli előadás 0 kor a városházán (dr. Kovács Sebestéuy Tibor). Az Ollárcgyl t műsoros teája 7 órakor (fehér terem)-
izr. I.eányegylet kultnrdélulánja fél 5-kor a klsle.nplomban (dr. NVinkt\'r). November 20.
A Holli kvnr\'ctt hangversenye a Kaszinóban 0 órakor. November 21.
I.iceálií előadás fi kor a városházán (dr. Beér C.yula). November 27.
Felsőkereskedelmit végzepek teája ^ a Koronában.
öregkcreskedelmlsták feketekávé estje a Koronában. Neveaber 21.
A MANSz teájn 5 órakor a Katii. I.cgényigy leiben.
Llceális előadás 0-kor a városházán (Kelemen Ferenc). Keregkedebni Alkalmazottak piknikje
December 8.
Iparoskör nagyszabásu lám lei ja 2 óráig. Sörlei-jazz.
január 15.
Bankosok bálja a Kaszinóban. Január 29.
Or<«gkereskedcbni$lák bálja a Kaszinóban.
— Modern calpkeaxSvetekbea és mintás fUggönyanyHgokban hatalmas vá-Insttékvan — Sihatxnél.
Szív- és Idegbajosoknál, vese-és cukorbetegeknél, köszvény-ben és csúzban szenvedőknél
egy pohár tcrméizelcs .Ferenc Józsel" keserűvíz reggelenként éhgyomorra véve, a b;leket alápoían killsxtitjs, a nyomor és a máj működését előmozdítja s az emésztést és az anvagcre ét lényegesen meg-javiijv Kérdezze meg orvosát.
- ElAlráaoa magyaros Intézeti kabátok minden nagyságban kaphatók — Schülxnél.
— Níl éa férfi ax8 vet újdonságokat nagy választékban talál Singeméi.
- t<xlát
mindenki adjon a katolikus kultúrház alaphoz. Vegyen egy pengős sorsjegyet!
HintikTlét, uqif cuiat,
A jó gazda szívesen fizet nagyobb árat nemesített vetőmagért. Aki félti egészségét, nem sajnál pár fillért értékesebb orvosságért.
Ha feje fáj, meghűlt vagy rheuma kínozza, vegye a legjobbat, ami enyhíthet fájdalmán:
ASPIRIN
CSAK A »0aye)«-KIRKSZTm VALÓDI
Elloptak egy. 14 éves leányt
A leánytolvaj ott hagyta cserébe a feleségét és három gyermekét
S/ombulhe\'y, november 13 Kü\'önös Ugyl>en kezdtek nyomozni a vasmegyei halóságok Az egyik rál.nnvenil községben élt egy cigánycsalád, amely körhintát tor:\' lo.t és ezzei járt el a vásárokrá és bucsjkra. Nemrég beállított hozzájuk egy drólos cigánv felségével és háiom gyermekével. Szállási adlak neki és a drótozó cigány négy napig a faluban maradt. Ekkor a
környéken bucsj voU és arra elment a körhintés is. Mikor másnfcp viaszaiért, megdöbbenve hallotta, ho^y a drólos megszÖktet;e legidősebb leányát, n szép 11 éves Rebekái!. Cserélje ott hagyla nzonban fe\'eségét és háiom gyermekét, akik közű\' a legidősebb 3 éves. A leány-szöktető drótozó cigány ellen országos körözést adtak ki.

IXECEK UPI KÖZÖN/ÉG II CIKKEI
A spanyol vörösök nemzeti jelzésű repülőgépekről francia városok bombázására készülnek
Japin rövidesen elismeri a spanyol nemzeti kormányt
London, noveml^er 13 A, tfín:z> II kormány közölte, hogy a spanyol vörös kormány r.emzell jii zésű repülőgépeket bírt készenlétlx-n a francia halár közelében, hogy ezek-kel a köZ\'.li frunclu helyiségeket l»om-bázza és a bombalámadásokai a ucm-ze\'.i kormányra hárítva nemzetközi bonyodalmat okozzon.
l\'gyanakkor azonban — jebnti a nemzeti kormány — a köztársaság két repülőgépe Franciaországon át nem-
— Trunkhabn posxtégyár
a magy"r uricsaládok bevásárló helye Önnek is rendelkezésére áll. Közvetlenül a gyárböl száll tja az utolsó kéznek, a fogyassztón <k szln-gyapjuszövetel angolos gyártássi módon elkészítve. Nem fog csalódni, p.vekre szóló megtakarítást ér el. Még ma kérje megtekintésre a szóvetmin iák költség éss díjmentes beküldését. Trunkhabn Posztógyár és Buhagyár IU., Budapest, XI. Lenke.ut 117.
zcli terolelre repüli és ott bombázta l\'au|)elus városái. A Inmibázásnak közel száz haloltja é< sok Hebosűltlo van.
A nemzeti repülök megllgyelői meg. eröslllk azt a hírt, hogy a spanyol haláron uemzeti jelzésű repíilögépek-kel akarnak l>ombatámadásl előkészíteni u vörösök.
Tokió, november 13 Hivatalosan Is közlik, liogy a tokioi kormány rövidcsen elismeri a Franco féle spanyol nemzeti kormányt.
Figyelem! Figyelem l
A ftim-Royal éttermében
ma szombaton este 10 órai kezdettel
roulett-tánoot rendezek,
amelyre 2 nyeremény van kitűzve.
m Szives pártfogást kér Pénzei Antal
Kis-Royil vendéglős.
Mérges gomba: — 7 halott
Bukarest, noveml>er 13 Kél \'munkáscsalád az erdőlien gombát szedett a és azt vacsorára meg-főzle. A né|>es családok mindegyik tagja evett a mérges l-ombából és közülök belén nzonnai meghaltak. A többieket súlyos ájllu|M>tl>atn \'kellett kórházba vinni.
= Egy pengSért lehet kerékpárja,
ha nem felejt cí egyházközségi kul-turház-sorsjegyet venni.
-< Ktrakatalakbaa a legújabb dlvat-ujdonságokat mutatjuk be — Sehfltx
— Kekérnemfl, ruha éa pongyolatla-nelok, (Kittinek, bársonyok és matlassék dua választékban Slngornél.
— Bútor kiállításunkat tekintse meg minden kónyszertétel nélkül. Kopsteln butorárvhá*.
Leállt egy detroiti autógyár
Detroit, november 13 Az egyik autógyár bezárta kapuit és ezzei 60.000 munkás maradt kenyér nélkül.
E33BZ
~ (Nincs bizonyíték a kányavári apagyllkosságl ügyben)
Néhány héttel ezelőtt a pákai csendőrség Őrizelbc vette Mates Ferenc kányavári gazdát, mert az a gyanú merült fel, hogy 1920-l>an megölte az apját. Mates már 1020-ban i". gyanúsított volt, dc a törvényszék elegendő bizonyíték hiányában főimen-lette. Males ellen most újból fölmerült a gyanú, azért tartóztatták le. Az ügyészségen kivizsgálták az ujabb vád IKjnlokat, de nem sikerűit meggyőző bizonyítékokat szerezni u tagadó Mates Fcrenc<el szemben, ezért most me#-szűntef.ék ellene a nyomozási, Illetve eljárási. Mates Ferenc már elhagyta a zalaegerszegi törvényszék fogházát és visszatért falujába.
♦ehr-u
iq^ Franck
halai közlöny
1937. november 14
Tizenhét esztendeje...
Ma, november 13-án van tizenhét éve, hogy a magyar nemzetgyűlés a győző nagyhatalmak nyomására törvénybe iktatták a trianoni béke. diktátumnak a Szentistváni Magyarország feldarabolásáról szóló gyászos határozatait...
Tizenhét esztendeje, hogy u megcsonkított ember véres küzdelmével és verejtékével küzd ez a szerencsétlen ország. Sok magyarázat min kell, mit jelent nekünk Trianon, hisz annak keresztjét minden magyar súlyosan érzi. De a siránkozás nem használ, csak a törhetetlen hit, az Istenben é< a magunk ere-jében való bizakodás, összeszorított ököllel, megcsonkítottal), clUportan is, dolgoznuuk kell, mert élni akarunk.
fis mint ahogyan a 17 év előtti törvényhozók lelkében ott élt u hit, liogy ez a becikkelyezés egy ránk-eröszakolt, ideiglenes béklyó néma tűrése, amely egy szép napon lo fog pattanni bilincsbe vert kezűnkről, ugy nekünk Is hinni 6* biznl kell, hogy lesz még november 13, omikor nem fog magyar házakon gyászlobogót lengetni az őszi szél.
Ez a lül .kelly hogy erőt \'adjon a további küzdebnekliez...
fis hisszük, hogy ez a küzdelem nem lesz hiábavaló...
— (A holnapi llceálls előadás)
iránt a szokottnál Is erősebb az érdeklődés. Szól ez az illusztris előadónak, dr. Kovács Sebcslény Tibor földbirtokosnak, aki stúdiumai kedvenc területéről: a renaiszance kultúrájáról tart előadást. Közreműködik az Irodalmi Kör Vegyeskara. Kezdődik vusárnun délután 0 órakor a városháza dísztermében. Belépődíj nincs, csuk öukéules adományokat kérnek.
(0
— (Áthelyezés)
A földművelésügyi miniszter dr. Papp (íyula nugykunizsai kir. álUlor-vo8gyakoruokot Esztergomba járási állatorvosnak áthelyezte. Sümegre ideiglenesen liotái\' Dávid zalaszcntgróll kir, állatorvos kapott megbízást.
— (Képviselői beszámoló)
Drózdy Győző, a kiskomáromi kerület országgyűlési képviselője holnap, vasárnup délelőtt beszámolót túrt kerületében. Délelőtt N ugy bakónak községben, délután Nagyrétén Ismerteti uz általános helyzetet.
— (Katalin-est és színielőadás a Legényegyletben) ^
Folyó hó 21-én, vasárnap este fél 9 órai kezdettel közkívánatra másodszor kerül előadásra a .Jogos védelem. c. bűnügyi történet u Legényegylet színpadán. Már előre is oly nagy az érdeklődés, hogy a jegyek nugyrésze elkelt, miért is mindazok, akik jegyre igényt tartanak, jegyet előjegyezhetnek Bárány István ékszerésznél. Előadás után tánc, melyhez a zenét a Pasqualetil-jazz szolgállatja.
(:)
A Róth-kvartett hangversenye
EZ a világhírű magyar kvurlett, a mely a Kaszinó sorozatos hangversenyében november 20-án Nagykanizsán hangversenyez, tclenlcg ínég Angliában Jurtózkodik és egymásután aratja a legnagyobb sikereket. Az angol sajtó legszigorúbb kritikusai is a legnagyobb elismeréssel Írnak arról az Igazi művészetről, amelyet ennek a kvartett-nek muzsikája képvisel.
A nagykunizsai november 20-i hangverseny iránt megyosxcrtc nagy érdeklődés mutatkozik, ezért ajánlatos jegyekről előre gondoskodni. Elővételben Vágó Eudre illatszertárábun kupimlók 120—350 filléres árban. (:)
lyltás!
\' értesítem a tisztelt hogy
Magyar utoa 2. szám alatt varrodámat megnyitottam. A legszebb kabátok, kosztümök, alakitások éa ruhák filléras Arak mellett.
Tisztelettel Qaralné Báron Mioi.
— Az Oltáregylet teája)
A nagykanizsul Oltárcgycsület november ^11 én, vasárnap este 7 órai kezdettel Turtja első műsorod teáját. A tea, amely a plébánia fehértermé-ben lesz, nagyszerű szórakozást Ígér a közönségnek, mert a műsoron vldáin páros jelenetek szerepelnek. Az Oltár-egyesület vezetősége ezúton is meghívja a lúgokat, azok családjait és barátait. (;)
— (A polgári Iskolát végzett leányifjusagot)
kéri uz iskola igazgatósága, hogy hétfőn délután 0 órukor uz Iskola rajztermében tarluudó mozgóképes is-méretterjesziő előadáson minél na-gyobb számban mogjelenjék. Igazgatóság.
— (Ingyenes háncsfonó-tanfolyam)
A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége Nagykanizsán. Király utca 49. sz. ulalti munkamüheíyéb\'U, november 15-től egy hónapos, ingyenes háncs-fonó tanfolyamot reudez. Érdeklődők szíveskedjenek olt vagy dr. Krátky Istváuné cluókasszonynál jelentkezni.
(0
— (Az őregkereskedelmisták)
minden rendezése kiemelkedő a kanizsai téli szezonban, Ezévbm november 27-én lépnek elsőizben « nagyközönség elé, hogy egy kellemes est-tel ajándékozzák meg a táncolni és szórakozni vágyókat. Ekkor lesz ugyan is leketekávéestjük a Koronábun. (:)
— Hangkorrekció a rádiónál. Nagy
zeneszerzők művei rádión keresztül is tökéletes szépségükben élvezhetők s nemcsak hasonlítanak, mint a fényképek, hanem 1000/o-ban azonosak az eredeli előadással. Mindezek kitűnően megfigyelhetők a hanekorrekciós 88-as és 99-es tipusu Orlon-rádióknál, melyeket minden Orion rádiókereskedö késuéggel bemutat.
VApoSÍ Mozgó. Csütörtöktől—vasárnapig!
Csathó Kálmán—Nóti Károly uj magyar vígjátéka;
Az én lányom nem olyan
Csupa vidámság, csupa Izgalom, romantika. Szerepelnek: Tolnay Klári, Ráday Imre, Oreguss Zoltán, Kabos Qyula, T»uray Ida, Rajnay Gábor, Qombaszögl Ella, Rózsahegyi K., Pózon Oy. Vlzváry M.,Ladomerszky M.,Sennyel V.,.Haraszti M.
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Rendes helyárak 1
— (jegyző választás)
Tegnap volt Nugybukónakon a se-géd jegyzőválasztás dr. Lontay Alán főszolgabíró elnöklete alatt. Egyhangúlag Csaba András okleveles jegyzőt, az eddigi helyettest választották meg.
— (Fogadalomtétel)
Holló János testnevelési tanár ma délelőtt letette a szokásos fogadalmat a polgármester kezébe.
— (Hétfőn megnyílnak az Iskolák)
Holnap, vasárftap jár lo a járvány miatt elrendelt iskolaszünet. Hétfőn íeggel minden iskolában rendesen megkezdődnek az előadások.
— (Felhívást) i
Az iparostanonc-iskola\' felügyelőid-zoltsága az Ipartestülettel karöltve f. hó 22-től kezdődöleg mestervizsgára előkészítő tanfolyamot rendez. Felhívjuk a mestervizsgára jelentkező önálló
Iparosokat és u vizsga letevésére jogosult iparos segédek figyelmét, hogy ezen előudások uz iparoslanonciskola helyiségeiben uz esti órákban tartalmik meg és azok látogatása díjtalan. Iparostanonciskola felügyelőbizottságu.
(0
— (Ez a izlnházpártolás 1)
Sátoraljaújhely város szinügyl bizottsága a Városi Sziuház bérletét ötévi Időtartamra meghívás alapján Horváth Árpád debreceni színigazgatónak adta. A város az eddigi szubvenciót százszálékkul felemelte. Szinházl bért n szüilguzgutó nem fizet. A vi-gulmiadót eLngedlk, az ingyen villanyt a város biztosítja. A polgármester Sárospatak részéie is lehetővé teszi, hogy Sátoraljaújhelyen látogathassák az előadásokul ós autóbuszait a sárospataki szinházlátogutók\'\'reudilkezé-séro bocsátja.
A hideg Idő beálltával újra megkezdtük a
balatoni fogassak
utánvéttel való
axAllitáaáL ji,/
A félkilósnál kUebb IV. fogaa-
nak kg.-Ja...... .P2.4S
us egykilósnál kisebb IIL fogasnak kg.-ja......PS.—
LtgaUbb l kg. w4illIi»iaJI a ctonugolá* ntin ktrttl UltiinlUtr*. Ugktvtubb 10 kg.-ol tngedmíuuy tl, kosiibau ltg«lv« gyortltukép •lulltuok. VUioaUUdókoM JtltaUktay áikfd-VMaiay. Mfgi«nd«lli»tö a
Balaton Halászati I.-T..iál Siófok.
SUrgönycIm: Halászat Siófok.
— (Kerékpárosok és bérautösok I)
November 15-től a rendőrkapitányság megkezdi a kerékpárlubjdonok igazoltatását. Miuden kerékjmros tartsa mugánál igazoló lapját. Hasonló ellenőrzés alá kerülnek a bérautósok is. Akiknek gépkocsijuk nincs taxaméterrel felszerelve, a Jövő héttől kezdve ellenőrzésen leállítják és kjvogjúk a forgalouibój.
— (A balatoni betyár a bíróság előtt)
A balatoni országulon u nyáron megtámadta egy ismeretlen ember Kerka Jánost, főldreteporto és vad dulakodás közben a nála lévő 100 pengői elrabolta. A csendőrség hamarosan elfogta a tettest, Feketo József látrányl lakost, aki most került u törvényszék elé. Kiderült, hogy Molnár Józsefet is megtámadta Lútrány-bun, akitől 10 pengőt raboll. Bablás bűntettében mondták kl bűnösnek és 7 hónupl börtönre Ítélték.
Hiíhoi uáJIHva
Ott terakvi q-kinl P
Tatai kokszbrikett.....S-80
Tatai tojásbrikett......B BO
Tatai szalon kockaszén .... S.40
Tatai gyöngyszén.....5*00
Fénye. kocka szalonszén . . . S*80 KovAcaaián l* minőségben . . 6 00
Kok., dió la.......180
Aprított tBaifa, kevert minőség S-49 Bakkgyertyán apiitottfa vegyesen 4*20 GyujtaUkfc aprogatva .... 4 60
Mindennemű tűzifa súlyban és Ölben kapható.
Strém Károly Utóda
Hacker Ferenc,
Sugár-tat 20. "" Telefon 187.
Fatermelő-, tűzifa , kőszénnagykereskedő.
— (Tüz pusztított)
isir.ét két zulai községben. Csonkahegyháton Sáfár Antul és István pajtája, istállója égett le, ugyanott Milei Gyula szulmukuzla is elhamvadt. — Kuslánszegen Simon Lajos ó; Geráth György széna és lóherkazulja lett a tűz áldozata.
— (A gondolattól a kifejezésig).
Most Jelent meg dr. Jánky István sümegi gimnáziumi lunárnak u Gondolattól a kifejezésig c. esztétikai munkája. A szerző a teremtő gondolatok egységének szemléltetése céljából elvezeti az olvusót a müncheni Deutsches Muscumba, majd rátér az alkotó tevékenység általános elveire, bemutatja a kifejezést kereső lélek küzdelmes és győzelmes állomásult. A tulajdonképpeni stilisztika kérdé-wsket u tanulmány második része rend szerezi. «A fantázia-képek megfilmesítése,! továbbá a «Szókép»\'k és szójátékok. c. fejezetek u lélektani sli-luskututás nélu\'iny uj szempontjára mutatnak rá.
— SmSrMát és kész női kabátot Singeméi vegyen.
— S pongMrt 10.004 pangit nyerhet, ha\' résztvesz a 69. jótíkonycélu állami sorsjátékban. Kapható minden dohány-tőzsdében, vagy osztálysorsjegy föárusiló-nál, illetve közvetlenül a székesfővárosi m. kir. Pénzü^igazgatóságnál, Budapest,
— SSMtoa látja a világot, ha feje fáj vagy meghűlés befolyásolja közérzetét. 1-2 tabletta Aspirin elejét veszi a nagyobb bajoknak és megszünteti fájdalmait Nézze meg azonban, rajta van-e a .Bayer\'-kereszt a tablettán 7 Enéikül utánzat.
M4\'"\'izzólámpa
Kartallan kívül I n l.nR
5-25 voltig T 1 VIJ
K.phaló:
Scbleilnger Byula fukereikedíall
(Szarvas-épUlet) w!
Nép Mozgó. Szombaton és vasárnapi Lélekzetelállltóan Izgalmas Ilim 1 Halállmegveló bravúrok!
A felhők kalózai
Egy gyOnyOrO mllllomosleány, a titokzatos orosz gróf, a liléimé es orvos éa egy rejtélyta Idegen fantasztikus bDnDgye. Fényaa klaértt mflaor I Ma),ap Híradói
EIOadások szombaton 5, 7, 9, vaslrnap 3, 5, 7 és 9 órakor. OMk BO, 40, BO fillére, haly árakkal 1
/
Szenzációs
f 225-P 285—
Hálószoba:
7 darabból . ,
Jobb díszesebb tele-bálé 7 darabból .
bútorvásár!
t
Kombinált szoba:
Ízléses kivitelben, * Ml modern kárpitozással T TlJi"""

I
Fh^HIn - 1 kredenc UeUI° - 1 vitrin 12 darabból 1 tálaló
1 nagy asztal vendéglappal 6 darab modern szék
2 foteuill
p 495-
Konyhák minden színben, modern kivitelben, nagy választékban.
Tervszerinti rajzok után rendélésre is berendezzük lakását a legmodernebb izlésü kivitelben - Minőséget cégünk félévszázados fennállása garantálja.
Tekintse meg mintatermeinket vételkényszer nélkül!
KOPSTEIH BÚTORHOZ
Nagykanizsa
Horthy Mlklós-nt 4.
Akit a legszebb nö szeret
Mexikói regény 27 Irta: Balása József
— Hemek ötletei vannakI — kiáltott fel Bliind. — önből kitűnő detektív lelt válnál
— ön sem pnnaszkodbntik, elég szép sikerei vollak é^\' remélem, hogy ezt nz ügyet is kl fogja deríteni — felelte Gonny elnevetve magát.
— ön ismer engem? — kérdezte Bland megnyúlt- arccal.
— Természetesen. I\'.gyik nagyobb esete után látlam az arcképét egy újságban. És az elegáns füpimérl sem felejlem el, akit ma este alakított, bár kissé elváltoztatta a külsőjét.
— Mindig lmszniikodom, ha nz újságok az arcképemet közlik.
— Kellemetlen önnek, hogy felismertem? — kérdezte Gonny ártatlanul.
— Nem, — felelte kissé zavarban Bland. — Hiszen c-sak beszélgettünk. I)e most már megyek, mert méj van valami elintézni valóm ebben aV ügy-ben. A viszont látásra!
— A viszontlátásra! — fel 1 te Gonny szívélyesen, dc hangjából, mintha valami vidám guny csengett volna, ami nem kerülte el a detektív finom fülét.
Amikor Bland elment, Gonny f*l> sietett a szobájába, elővett egy légmell-lesen elzárt tokot, amelyben sötétüld sürü anyag csillogott. Belenyomott valamit, elsimította felületét, "egy olajos acéllappal, azután kis üvegcséből sűrített levegőt bocsátott rá, maid kibo-„ ririfttu belőle n megszilárdult, gyönyörűen csillogó levélnyomót. Tollat, irónokul, tintát, papirt és néhány iratot helyezeti az asztalra és az iratokra letlo u levélnyomót. Azután eltörte az üveget, zsebretclle az acé\'lapot és az üvcgtörmefékeket, a lokol is magához vette és elsétált a kikötőbe. Kiment messze a lengcrbe nyúló gátra ós a vízbe szórta a törmelékeket. Nyugodtan sétált vissza. Másnap délelőtt Bland keltette fel.
— Bocsásson meg, hogy háborga-
tom, Jlo nagyon szeretném átvizsgálni a halmiját. Kzt már tegnap meg kellett volna lennem, de a I.iggins kár. lyndolgai más irányba lerí l ék a gondolataimat. Ma reggel azonban meg-tudtam, hogy rengeteg pénzt nyert az utóbbi időben — mondta komoran.
— Parancsoljon felügyelő ur — felelte udvariasan Gonny és cigarettára gyújtva, figyelte a detekliv munkáját, majd amikor Bland az ágyát is szét ukorla szedni, elkezdett öltözni.
— Semmi — dörmögte a detektív.
— Megengedi, hogy megmossam a kezeimen
— Tessék.
— Szép ez a levélnyomó, — jegyezte meg, amikor már a kezelt törölgette, azután megfogta. — fis milyen nehéz!
— Az ablakhoz ment vele, felemelte, hogy keresztülnézzen rajta és ijedten kiállotl fel. — De ügyetlen vagyok, kiejtettem. Hé! Legyen szives, hozza fel azt a zöld kockát! — kiállóit le egy olt ácsorgó emlK-rro. — Ugy látszik, nem is tört el egészen, — szólt vigasztalón Gonnyhoz.
— N\'e izguljon, meri semmi baja sem történt. Műkő, az abból nz anyagból való, amiből a gyöngyöket csináljuk. Nem törékeny. Nagyon szere-retem ezt a daralx>t, meri ez volt az első ön 1 vény ebből az anyagból. \'
— Köszönöm, barátom — sz<fft a benyitó embernek Bland ős elvette tőle o követ, azután alaposan megvizs-
gálta, hogy nem lett-e -valami baja. Még n nagyítóját is előwtte.
— Hogy hasonlított ez. az ember ahhoz a pincérhez, aki tegnap este u márványteremben felszolgált! — kiáltott fel Gonny nevetve. — Természetesen ez is az ön emberei közé tartozik.
— önnek veszedelmes emlékezőt^ 1 vétsége van. Az az érzésem, hogy az orromnál fogva vezet, pedig higyje el, hogy ezt nem lehet velem sokáig csinálni. Most már majdnem biztos vagyok benne, hogy Mexikó csillagát ön tüntette cl. Nem sok Öröme lesz l«nne, mert hamarosan vissza fogom szerezni — sziszegte haragosan Bland.
— Sok szerencsét kívánok ehhez a vállalkozásához mister Bland. Be. mólem, lesz önhöz szerencsém a gyártelepünkön is. Nem fog unatkozni és hogy én se unatkozzam, arról pedig gondoskodik ön. Köszönöm a szórakoztatást! — szólt utána a fiatalember és hangosan kacagott. Azután lement reggelizni.
A kávéházban mindenki az esetről
beszélt.
— Ha Olrigh nem akarja -magát kilenni annak, hogy -megrohanják a bankját, akkor nem szhbad többé a I.iggins lánnyal mutatkoznia — jelentette ki haragosan egy pocakos kreol a szomszéd asztalnál.
— Az sem lehetetlen, hogy a I.lg-gins-lány többet ér neki, mint a bank.
/v,
MÁRKÁS
HÁMERLI KESZTYŰK
LEGOLCSÓBBAN
HAMBURG
HORTHY M.-UT I. BŐRÖNDÖSNÉL
ja és mielőtt a betevők jelentkezné-nek, hajójára pakolja a pénzt is, rniy a Lányt Is és eltűnik — felelte nevetve asztaltársa, egy ficsuros külsejű fiatal-,ember.
« (Folyt köw.)
leímaba?
30 cm. hó a Mátrában
Miskolc, november 13
Gyöngyösi jelentés szerint n Máira egész vidékén níjgy havazás van. A Mátrában 25—30 centiméter magas a hó. A havazást megelőző esőzések itt is árvizekkel veszélyeztetik a vl-déket.
Miskolci jelentés szerint a Sajó ujabb árhullámai három helyen ismét áttörték a gátakat. Snjónémedit elöntötte a víz. Az áradás Miskolcra érését szombat délutánra várják.
2 hónapra ítélték Málnáal Ödönt I
A törvényszék ma hirdetett lté«e-let Máinási ödön tanár nemzetgyalázás! bünpet\'ében, amit •Magyarország őszinte története* cimü könyvéve\' követett el. A törvényszék bűnösnek mondotta kl és két hónapi fogházra, valamint 500 P pénzbüntetésre Ítélte.
Nlnos puqos Lengyelországban I
A lengyel sajtó a legerélyeseb-ben cáfo\'ja azokat a londoni és párisi hirekel, amelyek lengyelországi puccs-klsérietről -számolnak 1*. A lengyel távira tj. iroda munkatársa Londonban tárgyalásokat folytatott és megá\'lapiottta, hogy e híresztelések mögött Moszkva keze húzódik. I j j f
fcALAI KÖZLÖNY
1887. november 16
Éhét legszebb könyvel:
Cr.«.stl. Tört. regény, Irta Mlrko jelualch — W«v« kötve * p A Z.a. U.K..t. Irt» 0*1 tlyOrgy Sándor albumalaku dluköt. 10 r A. .»yaf*ld Maee., regíny lita Knut Hamiun. Wzve 4-aa, koivc ml1 zw.1. Ar»«tdi Vihar Palesztina
felelt.........I«P
IIJ. Ehr.-burg : Babeuf, a framia forradalom hírei alakjának életregénye
N.ay AidM : Tavaai Váradon. Regény a Hatat Ady Endre életéből 4M P t..„.J.k cált. Ai ismeretek kimeríthetetlen kincsesháza. Nagy album-alak, dlazkcléaben .,..«\'- I\' Kaphatók:
FI5CHEL
kőa y vkar ••kodben Nagykaaiui*.
APRÓHIRDETÉSEK
1. Mútfl 10 Mllír, mlnS.n tovlbbl tiS \'
aatétaat él MraaiM, u| áramvona-
nstss, legsioltdsbb árbin rendelhtló Kaul-aunn Manónál. Telefonállomás 111. 2568
Legújabb rendiiert lotylonégő kélg-héh, xonáncoiolt aaalaltáUkal.ak nagy vllaaxlékbaa, tegoleatob árban kaphatók •aklaalagar «F"la vaitterei-
ktdónél, Siarvaa épület. _______3107
HaaaaAlt tuhát veaack éa eladok, hl-válra házhoz negyek. Márkul, Ktfil^-
Eliőrendtl «a|át terméatl
kereoasnyi asztali bop Uterenktnl k.pk.U Böbm Jóliel bortermelőnél Cawal H. alatt.
laatter rtikulácMi htfokaaó álban, kivitelben, tellealtményben: atenláéáóa I Díjtalan füléi bemutató StMIel vaakerel-kidéiben. 3316
Mielőtt wlavaaaMkaá csináltat, kérjen árajánlatot Jerauaeklll, Ertiébel tér la
3220
Négyszobái kertel ma-gánhái aladő. dm a Hadéba.
Héalaaalaa vagy MlaáiaHliáav
kivétetik. Efltvői-téi 32. Pék. 3490
IARQIT FÜROÖ
Ciengery-ut 19. ■éraáaf táMrálk Tf akaaalM«éB*a Nyitva alailBia^J
Fártlrakák, lapkák, felollók tegol caőbbak Lididnél Nagykantxaán ti Lele njrén tBéblca). 3IÍ9
Saép téllkakAI eladó Rákócay-utca 47 udvari Ukái. ___ 3451
Kéluoba-konybáa udvirt Ilkái kiad*. Batlhyáay-u. 22. uám. 3446
g RBIgakalArata utcai butotozott Szobi, caetleg teljes etláUllsl, ixonnal kiadó. — Ktalaludy-utce 17. Elchner. 3460
■alaraaattt azoba aaonnilra la kiadó. Honvéd utca 1. 3461
Takaríttat fölvétetik Siamere-u. 10.. ajtó 4. azim alatt. 3«2
Szeniere-11164
MOST JELENT MEG I Margaret
MITCH ELL
elfújta o szél
(OONE WITH THE WIND)
f\\z utolsó évtized legnagyobb amerikai könyvsikere ez a hatalmas regény, (hmerlkában egy év alatt másfél millió példány kelt el) Áradó meséje magával ragadja az olvasót. fl regény hősnőjének, Scarlett O\'Hara-nak élete mintha egy kicsit a ml életünk Is volna, sorsa a ml sorsunk. Megjelenése világra szóló szenzáció volt.
920 oldal. Ara 8 pengő, egészvászonkötésben 10 pengő. SINOER ÉS WOLFNER KIADÁSA
Betegség én öregség
Pelótt ut 31. uámu híz.
Vízvezetéket
Czvetkó Gyulával
»„ szereltessen.
At 0.1 szállodája Sadspsstsn I
Corvin Szállodai
Budapest szivében, a Nenuttl Sdnhii melleit: VIII., Csnkonay u!ca 14. — Tökéletei modern koinloit. — Folyóvíz é< központi fütéi minden szobában.
Budapeat v.damennyl villamos va»uta éa au\'óbusza a hotel közvetlen kOaelében. Kgyágya. uabák már 3 pengőtől, kit Agyai ixobák 6 pengőtől, telje* pemló ft\'50 pengő. 2767
Hó- éa aArolpftt kizárólag csak Czvetkó Mátyáa vulkanizál. Fő ut 4 8
IlUlé térrttbuada, letöltő, különtéle aőlruhák, dpök atb. Clm t Fő-ut 17., em.
3466
(■araaa szőnyegek olcsón eladók. Megtekinthető Roigonyl u. 8 ügyvédi Iroda.
3467
RÁDIÓ
Az összes u] rádiókat összehasonlíthatja nálam.
Caere,
alkalmi vételek
SZABÓ ANTAL
rádió- *■ •por»fl*U«b«n
F6-ut B. sz.
i»ir
Príma 16I, kötött klnrok
már P 6.20-161 Príma törli pulloierek
már P 4.50 tíl Príma férfi kalapok ai ai Duael UnUalaekbea
már P 6.60-töl Príma meleg férll legek
már P 4.40-IÖ1 Férfi eaókabilok
m\'T P IB.BO-tól Egy p óbavásárlás meggyőzi önt is áruim megbízhatóságáról és áraim mérsékeli volláról.
Brónyai Divatház
Horlhy BtkUa-at 1.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
25.276/1937.
Tárgy: HatcsicrO lövészei.
Hirdetmény.
A helyőrség ciapatal folyó évi november hó 12, 13, 15, 16, 18, 19, 22, 23, 25, 26, 29, 30-án, és december hó 2, 3, 9, 10, 16, 17-ín naponta reggel 7 órától esle 6 áráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez Idő alatt olt tartózkodni lllos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1937. nov. 5. mii Polgármester.
■aal kall leírtaiul a
hernyóenyv-gyŐrüket
la gyamaioefAkra, hogy a nagy-ón kis araszolok, rOgylurők lepeté-zéa; mát kártékony rovaroknak be-báboíás és áttelelés célláből a gyümölcsfákra jutását mogakadályorzuk A gytlmölcalákon levő sobholye-ket, csonkokat és vágási leiUletoket kenjük be ml.lflbb
vértelfi-kálránnyal,
mert erek a legjobb burő-helyel az áttelelő rovaroknak.
Oyamölcsfavédelml szerek drótkefék, fakéregvakarók beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
ai.g, natrágy., uSváay vádolint.s.r.k isik, gép k.resk.aéséb.n
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A blrtaágl palota mellen. Teleion 190.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
miatt ala*«
3468
KtaU|a a laptutajdono. Közgazdasági Rt. Uutenbcrg Nyomda éa Délzalai Upkladó Vállalata Nagykanizsán. Felelői kiadó: Z.1.1 ílv.ly lnteturb.ii telefon: Nagykantzia Ttt szám.
A löváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
IstvAn király Szálloda
(VI., Podmanioiky-utosa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóviz, központi fülés, telefon, lift stb.)
berendezed ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zilál Közlöny kiadóhivalala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Esőben és szélben sem alszik el a fénye, ezért mindig meg bízható az alektromoa BOBOH
KERÉKPÁRVILAGITAS
Kapható olcaón, kedvező részletfizetésre
Szabó Antal
kerékpáraagykeraakedOné), Pü-it 8.
Nagykanizsa m. vároa adóhiva\'alától.
6384/1937.
Hirdetmény.
Közhírré (esszük, hogy a 600/937. P. M. sz. rendelet érielmében elkészített 0. F. B. megváltóit- H a vagyonválliág-földhöz jutottak kl-azámltá)! kimutatása a városi adóhivatalban (4. szoba, kataazterl nyilvántartó) 1937. november hó 12-161 november 27-lg közazemlére kl vannak léve, mely Idő alall az érdekellek azl a hivatalos órák alatt meg-eklnllutlk s ellene az esetleges észrevételeiket írásban meglehetik.
Városi Adóhivatal.
Nigykanlisa, 1937. nov. 12.
Polay
ii v. számvevő.
Nagykanizsa megyei vároa polgármesterétől.
19949/1937.
Tárgy: A v*roa halárának réazletea felmérése.
Hirdetmény.
A m. kir. Pénzügyminiszter ur 110800/1937. P. M. sz. rendeletével Nagykanizsa m. város lerületének részletes felmérését eliendelle. Felhívom ennélfogva a város birtokosait, hogy birtokaik határát — amennyiben az esetleg eddig meg nein történt volna — a mezőgazdaaágról és mezőrendör, égről szóló 1894. évi XII. t.-c. 32-35 §-alra, de különösen a 34. § harmadik bekezdésében az egy évi békés és háborítatlan birtoknak épségben tartására nézve foglalt halározmányra tekintetei kétedelem nélkül állandó módon jelöl|ék meg.
Nagykanizsa, 1937. november 8. „„ Polgármester.
26193/1937.
Tárgy: I drb. kocal készítése
Árlejtési hirdetmény.
F. évi november hó 22-én déli 12 óráig a polgármesteri Iktató hivatalba beadható zárt Irisbell ajánlat alapján egy kocsi elkészítési munkáit adom ki.
Ajánlati lapokat és bővebb le -világosítást a városi gazdasági hivatal ad. ,„ Nagykanizsa, 1937. november U
Polgármester.
Ntour. • Uplulajdonoa V ő-g n-l\'afgt
m. Uutoaherj Nyomda éa DítaUl Laj.kj.45 VilklaU kiuyvaypmdáiábai. Nagykaaiuáa. WleKK üzlUtv. lt4r«1\'
77. Évfolyam 259. szám
Nagykanim, 1987. november 16 kedd
Ara 12 fllL
ZALAI KÖZLÖNY
**TÍ55ES
é. U^U.alal, fM 1
POLITIKAI NAPILAP
Felelői szerkesztő: Barbarits Lajos
ElMtxeUai ára: cg, hóra 1 j*n«a 40 BU StulroiIMtl tM kladóthratall Ideloai 7«- ■
« — (]
Pécsett. nagyszabású U-gilimistu gyü-lés voll, amelyen Slgray Antal gróf hangoztatta, liogy a kormányzó a mai alkotmányosság legfőbb őre, tiltakozni kell tehát az ellen, hogy a diktátorjelólU\'k ugy állitják be a kormányzót, mintha az ine\'l"ttük volna.
Vasárnap a herminuull uj templom felszentelésénél Serédy hercegprímás nagy beszédet mondott és huíjgozlalta, hogy az egyház lauitására most van a legnagyobb szükség, mert soha annyi hazugságot nem hirdetlek, mint ma!
A Sopron melletti Kishöf lányban agyonlőtte magát Trcnko János ny. MÁV tiszt, clözőb\'g azonban menyasz-iZonyát, Brüder Hormiltf, egy osztrák orvos váióféll>cn lévő feleségét lőtte főbe. Ok: Trenkonak súlyos tüdőbaja voll.
Székesfehérváron Nagy lslván 52 éves kővezőmester öngyilkos 1-tt. A háború alutt, amikor szabadságra jóit tettenérte feleségét egy orosz hadifogollyal, mindkeltőt agyonlőtte. Fei-mcnlctték, de azóla búskomor volt, míg most végzett magával.
A kereszténypárt nagy zászlóbontó gyűlést tartolt Szécsényben, amelyen a szónokok a királyság helyreállítása mellett foglallak állást.
Az OTI parlamentje vasárnap ölést tartolt: kifizettek 12 millió peiyjő táppénzt, az öregségi vágjon 130 ml\'lió. éjiilkezésre 11 milliót fordltotjuk. A dijnokok és kezelők táviratban kéri seuélv ínyét nem tárgyalták le.
Mátészalkánál a motoros halálra tui-zolta Erdélyi (ívnia gazdát.
Az egri nyilasok ublakbe verésekkel válaszollak Málnást elitélésérc.


Miután Michalachc nem tudoll im\\{-egytzni Vajdával, u román király ismét Tituleseiit bízta nu\'g kormányalakítással A parasztpárt tiltakozik a megbízás ellen kivonul + oarla-nienlből. \\
Lipót belfla király ttfíálkozik Londonban "Mária savoyai hercegnőül ukil állítólag feleségül akar vonni.
Ilrazilia uj kormánya beszünteti a kulföldi adósságfizetéseket l
Párisban elfogták Link Zsigmond 21 éves magyar fiatalembert, aki Berlinben meggyilkolta llündler dúsgazdag uriasszonyt.
Jeruzsálem bon folytatódnak az utcai merényletek é-s zavargások. Vasárnap löbb helyen véres összeütközésre került a sor az arab é> a zsidó lakosság között.
Az Atlanti Ooeán partvidékén "agy vihar du«. Sok Vjál\'os felett véglgvonu\'l a vihar, néhányat teljesen elöntött a vlz.
A spanyol nemzeti kormány megbízottal elntaztab Londonba
Kétségbeesetten kér segítséget Madrid vörös parancsnoka
Páris, november 15 A nemzeti kormány meghízottal Spanyolországból elnlaztak Londonba. Beavalotiak jelentése sz-rint igen f< n los okmányokat visznek magukkul, a melyet átadnak az angol kormánynak és amelyekben I-\'raino tisztázza felfogását az önkéntesek hazaszállítására vonatkozóan. Biztos forrásból pulják, hogy Franco , hajlandó támogatni az önkéntesek hazaszállítására vonatkozó angol tervet.
Alba herceg, a küldöttség vezetője viszi n bizalmas okmányt é< ép|>en az a lény, liogy a megbízottak diplomáciai okmányt is adnak át, mutatja,
hogy nein egyszerű kereskedelmi kép. viseletről van szó.
Pár|s, november 15 Miaja láliornokpMadrid parancsn >ka ké\'ségbecsett táviratot küldöli u vörös seregek északi hadtesteihez, liogy sürgősen indítsanak csapatokul Madrid felé, mert a vitVoslHin ismét zavargások vannak küszöbön és ő az otllevő katonákkal a l.elsö lakosság ellen sem tudja megvédeni Madrldot, nem-bog)- egy nagyobb külön ncmzell támadás ellen.
Kzzet kapcsolulban jelentik, liogy a nemzeti csapatok ujuhh döntő támadási akarnak indibuii Madrid cll\' n.
Megismétlődött a budaőrsi katasztrófa
A 80i0ksórl uton belerohant egy HÉV-vonat az előtte haladóba
Buduj>est, novemlwr 16 A soroksári uton ma hajnalban a budaörsi szerencsétlenséghez hasonló vasúti szerencsétlenség történt. , f
Az egyik helyiérdekű vonat teljes sel>ességgei belaszaladl az előtte haladóba. A szerencsétlenségnek 7
súlyos áldozata van. A vonatvezető a kihallgatás során a<zal védekezett, hogy a köze\'licn lévő mozdony olyan nagy gö/felhöl engedett, hogy az elvelte a látást és emiatt nem vei te észre az o\'öt:e haladó vonatot.
Heg van pecsételve Litvinov sorsa
Letartóztatják a szovjet külügyi népbiztosát
Lilvirov szovjet kU\'ügyl népblz-los sorsa meg van |>easéteive. Lemondása biztosra vehető, - jelenlik a szovjet-táviratok. Jurenyev berlini s/ovjel nagykövet Litvinov egyik legjobb barátja volt és ha beigazolódik annak letartóztatása, illetve a vád,\' ez Litvinov sorsát js eldönti.
Más je\'entések szerint Litvlnovot
eddig csuk azért nem tartóztatlak le, mert neve az egész világon Is-mert és a s/ovjet nem akar feltűnést kelteni Litvli ov le\'artóziatásá-va\'. Litvinov már most ls csak név-\'eg külügyi népblz\'ov Előzőleg lemondatják és azután fogják letartóztatni. A Sztálin féle nagytaliari-lás legközelebbi áldota azonban min den bizonnyal Litvinov.
A véres nyírbátori csendőr-sortüznek három halottja van
A sebesültek közül többnek az állapota súlyosbodott
Nyírbátor, november 15 I
Nyírbátorban egy mulatságon a jé szeg tömeg megtámadta a csendőröket, mert azok a verekedőket távozásra szólították fel. A tömeg támadására a három csendőr fegyverét használta és sortüzet adoll az öukivüUtig ittas emberekre: 3 halott és Ü életveszélyes sebesült!
A vő ts csendörsorlüz után a meg-
dühödül I tömeget a kivezényelt kálónál karhatdom fékezte meg. Czlráki, a helyszínen meghall főkolompos, aki a csendőrökre (Amurit, ismeri verekedő voll. Az ügyész a helyszínen megkezd, le a vizsgálatul amink niegállupitásáru, hogy jogosan hásznállák.e u csend-
őrök a fegyvert, vagy sem.
A sebesüllek közül többnek állapota súlyosbodott.
Nyírbátor, november 15
A nyírbátori csendörsorlüz sérültjei közül ötöt az Krzsé\'. cl kórházba szálli-totiák. A legsúlyosabb sebesült Czirják Anna 17 éves leány, ukhiek lmsábu fúródott a golyó. Arvay András földművesnek szintén a "hasába Turódott a golyó. Állapota válságos. I|aliai Lajos 21 éves földmüvesl a karján érte a golyó, Bagi Iléla 18 éves legényt a lábán, Rédci l-ereuc 18 éves földműves könnyebben >érűU meg. A többi sé\'ült sebesülése is könnyebb természetű.
Kommunista rablóbanda alakult Pastsn sorozatos betBrésekre
: • ... UtíT.\'J\'SBM \'
A kommunista uralom átvételéhez akartak sok pénzt összerabolnl
Budapest, november 15 A rendőrség rajlaütésszerüen lerántotta a leplet a legújabb kommunista összeesküvésről. Tulajcon-kéjipen nem egy politikai pártról van csak szó, hanem egy rablót-\' bandáról, amely azzal a céllal aJa-ku\'l, hogy « fővárosion sorozatos rablásokat követ el ós a rabolt és \'o|K)lt pénzt a kommunista páft szervezkedésére fordltjá^.
A rablóbanda tagjait, névszerlnt FischC Árpádot, Andnesku Dezsőt, Cs. Kovács Györgvöl és Benkő Istvánt letartóztatták- Kihallgatásuk során valamennyien meggyőződéses kommunistáknak vallották magukat Hangoztatták, hogy minden körülmények közölt, még az erös/.aje érán ls ura "ómra akarták juttatni Magyarországon a kommunista pár lot é\\ ezért akartak nagy összegekel összerabolnl, hogy megfelelő anyagiakkai rendelkezzenek.
- A példát Sztálintól vettük, -• mondotta az egyik kommunista vezér, aki. mjint Ismertté* 300.000 rube\'t rabolt és Így került uralomra !
Japán győzelmek
Toklo, november 15 A lávolkelctl harcterekről a kővetkezőket jelentik:
A japán csaputok Szungcsanlól északra elfoglalták heves harc. után Sziingcsan városát. Ugyanevvel cg)-, l\'idcjüen Tajesan és Kviszong ls japán kézié kerüli. Jigyébként csendes volt a vasárnap.
A japánok elérték a Sárga tolyót
\'I\'okiQ, november 15 A Sárgái-folyó északi pariján heves harcok dhlnak. A japánok elfoglalták Juisenget. Egy 800 főnyi japáni gépesített csapat elérte a Sárga-folyót-A kinaluk mogállilotlák a iapánok elörcnyomulásál é> körülzárták a japán csapatot.
A tengerbe veszett a kék gyémánt a tulajdonosával együtt
Az elátkozott gyémánt minden gazdáját szerenosétlenség érte
Koppenhága, november 15 Bu\'og lslván koppenhágai gyémántkő eskedő a svéd partok közeiében kieseit egy hajó korlátján és a tengeri* fulladt. A gyémántkeres kedő tulajdonosa volt a hlnes Mop-pe-fé\'e kék gyémántnak és Ameri kál>ói lött hazafelé. Amerikában egy leánynak akarta adományozni a híres gyémántot, de az nem fogadta eb A gyémánt a kereskedőnél volt a szerencsét lenség pillanatában is;
fcALAI KÖZLÖNY
1887. november 16
Havi tiz pangóért elsőrangú uj Írógépei vásárolhat vagy béreibet
ujranduarü propaganda-akciónk karatén balül.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, SiíK^a készpénzben téritlük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Schless Testvérek könyv-, papír-, irészer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
Igy — miután holttestét nem talál lók meg — magával vitte a hulláin sírba. I
El la gyémánt vo\'t a viliig legszebb kék gyémánlja, 1688-ban ttlnt fel Párlsban. Nevét attól a család-tó\' kapta, amelynek minden tagjára szerencsétlenséget hozott. A1H-tó\'qg vataml átkot hordott mngiín a gyémánt, mert eddig minden tulajdonosát szerencsétlenség érte.
Lehangolt, étvágytjlan emberek Igyanak reggel leikeléskor egy pohár termíszelei .Ferenc Józsel" keserUviztt, mert ez rendbehozza a gyomor és a belek . működéit) s megszabadítja az eméizlöciatornái a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Kérdezze meg orvosát.
tE&mBBL?
Tüntetés az egyetemen
A budapesti egyetemen ma reg-geire tüntetésre készültek, de az ifjúság nem folytathatta. Az egyelem kapuit bezárták. A zsidó hallgatók napok óta nem járnak az-egyetemre. I
A Ház 8 órás Ölésben tárgyalja a tűzharcos javaslatot
A képviselőház holnap már 8 órás ütésen tárgyalja a tűzharcos javaslatot, melynek befejezését csütörtökre várják. Utána az alkotmányjogi javaslatok kerülnek a Ház e>é. \\
lavulóban Albrecht főherceg állapota
A\'brecht főherceg egészségi álla-\' pota lényegesen javult
Erős fOldrengés 4000 kilométeres távolságban
A budapesti föld rengés la ni inté-4 zetben ma erős földrenfl&st jelzett a szeiszmográf, mintegy 1000 kilométeres tá»vo\'ságban. Budapesten a fö\'drengést mintegy másfél órán át lehetett észlelni.
Naptári November 10. kedd. Kom kat Ödön pk. Protestáns Otlmár. Izraelita Klszlev hó 12.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat a hó 15-lg a .Fekete bbb" gyógysxertár éa a klsk&niza&l gyógyszertár.
GSsfirdá nyitva reggel 6 órától eetf 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egén nap nőknekl
(MtyegfySJWk UlálkoxíJ.) Héttőn délután O-tól 8 óráig ax ÜMKE tanácstermében.
— Kertlbutor *xy pengWrt
Egy garnitúra fonott kerti bútort lehet nyerni ax egyházközség kul-tvUá* sorsjegyén.
A nagykanizsai református egyházközség 50 éves jnbllenma
A felekezetek szociális és erkölcsi együttműködésének jegyében folytak le a jubileum ünnepségei
Lélekemelő ünnepe volt vasárnap Nagykanizsának. Az itteni református egyházközség ünivei>elte fennállásának félszázados évfordulóját. Vele ünnepelte ezt a napot a kicsi gyülekezettel az egész város. Az egész ünneplésen átvonult a felekezetek békességes együttműködésének akarata és igóoete s ez nyilvánult meg a jubileumon részt ve-vök seregében is.
Az flnnep résztvevői
Az istentiszteletre, amely zuhogó esőben, i) órakor kezdődött a református templomban, megérkezett Medgyasszay püspök képviseletében Ha\'ka Sándtfr erdőcsokonyai esperes, Husz,ár Aladár felsőház,* tag, az egyházmegye gondnoka, vitéz gróf Teleki Béla főispán tb. főgondnok, Bárczay Fenenc főgond-nok. Megérkezett dr. Dezső László honvédlelkész, Németh Károly keszthelyi lelkész, Győr Sándor mere-nyei lelkész. A nagykanizsai társa-daiom és közélet jelesei, egyesülelei, testületei valláskülönbség nélkül foglallak helyet u széli- ós padsorokban. Ott volt dr. Krátky Ist-vám jjoigármester, vitéz Parragh Gyiu\'a ezredessel az élen a tiszty küldöttség, Krasznay Pál rendőrta-nácsos, dr. Hegyi Lajos főjegyző, a kaih. egyházközség elnöke, Horváth OUvér lelkész és Kalmár Zol-lán építészmérnök az ev. egyház kéjiviseietében, dr. Wtnkler Ernő főrabbi, dr. Halphen Jenő hitközségi elnök, Fábián Miksa hltk. titkár az izr, egyház nevében, dr.\' Hajdú Gyula, dr. Pajzs Dénes járás bírósági elnök, dr. Czoboly Gyula törvényszéki tanácselnök, Kovács Sebeslény Miklós földbirtokos, dr. Kovács Sebeslény Tibor földbirtokos, <|r. Tho\'way Zsigmond posta hiv. igazgató, dr.v Desseő László tiszti főorvos, Kreníter Zoltán Nemzeti Bank-főnök, Nádor Simon felsőkereskedelmi iskolai tanár, Polo-nyi György és Némelh Jenő i>oigáii iskolai igazgatók, Ketting Ferenc I>oig. isk. lanár, Filó Fenenc el. isk. igazgató, dr. Lakatos rendőrfogalmazó, Czégényi , rendőrfelügyelő, Yécsey Burna műszaki tanácsos, vitéz Tóth Bé\'a vezetésével a Barossküldöttség, a Kath. Legényegylet, Farkas Viima a Keresztény jót. Nőegylet, dr. Krátky Istvánné az Ev-Nőegylet, Káplár Lajosné a Ref. Nőegylet, dr. Winkler Ernőné és dr. WeiwaHh Dezsöné az Izr. Nőegylet, Berti Girclla a Keresztény Tisztviselőnők küldöttségével.
Az istentisztelet
során Ha\'ka esperes áldást kért Kádár Lajosra, az ünneplő gyüLeke zetnek 33 év óta lelkészére, a/ egyházi e\'őljárókra, a város vezetőségére és lakosságára, a magyar hazára és az elszakított testvérekre.
Dr. Dezső László honvédleikés/, az ünnep társadalmi és lelki jelentőségét fejtette kl emelkedetten szép beszédében. Zsoltárok és Vánkos Jenő karnagy vezetésévei az Evi Egyházi Vegyeskar . énekszámai emdték az istentisztelet áhítatos ünnepi hangulatát. ;
Az Jelentiszbeiet után ott a templomban azonnal megkezdődött
a díszközgyűlés,
amelyet Kádár Lajos bevezető imája nyiiott meg, utána Bárczuy Ferenc főgondnok üdvözölte a díszes ünnep vendégeli. Kádár Lajos felolvasta a nagykanizsai ref. egyházközség 60 éves részletes történeté^. Jászay László oki. gazda, presbiter tárogatón zsoltárt adott elő, majd Németh Károly keszthelyi ref. lelkész e\'őadása, a díszközgyűlés kiemelkedő eseménye következett. Az egyházak közös frontépitésérői beszélt, egyengetve a felekezetekre tagolt keresztény egyháfzak együttműködését. »lsten akarata, az em-!>eri lelkiismeret és a kor i>aruncsa követeli, — mondta — hogy a keresztény egyházak a szociális és erkölcsi munka-területen közösséget vállaljanak* Halka Sándor esjieres záróbeszédében szembeszállt azzal a felfogással, hogy a modern ember az egyházak nélkül is meg tud éfnL »Minéi jobban szereted a syját egyházadat, mondtu, unnál inkább megbecsülöd a másik felekeze lek egyházait* Végűi áldást kért a más felekezetekre, Magyarország kormány zójáru, a nemzeli hadseregre, a város vezetőségére és lakosságára. A díszközgyűlést a Himnusz fejezte be
Az OdvOzlések
következtek. Elsőnek dr. i Hegjyjl Lajos városi főjegyző, a róni. kath-egyházközség elnöke adta fa a krisztusi felebaráti szeretet nevében a katolikus egyházközség üdvözletét a JubUáló ref. egyházközségnek. Az evungé\'lkus egyházközség nevében Horváth OUvér lelkész üdvözölte testvéri melegséggel a ref. egyházközséget. Dr. Winkler Ernő főrabbi a legősibb történelmi egyház, a zsidóság üdvözletét tolmácsolta. Dr: Krátky István polgármester beszédében a város egészének testvéri üdvözletét adta át. Dr. Tholway Zsigmond postahivatali igazgató Medgyasszay püspök elismerő levelét nyújtotta át Kádár Lajosnak, a nagykanizsaiak fáradhatatlan, egész leikével hivatásának élő lelkészének. Vitéz Parragh Gyula ezredes uz állomásparancsnok nevében a honvédség üdvözletét tolmáf cso\'la. Az üdvözlésekre külön külön Kádár Lajos válaszolt. Minden beszéd az egymás megbecsülésén alapuló felekezeti béke és együttműködés jegyéljen hung*ott e\'.
Dé>i egy órakor 60 teritékes
díszebéd
vo\'t a Kis Koyalban. Ezen ls részt veitek az összes egyházak képviselői, a város hivatalos éa társadalmi é\'etének vezetői, a nőegyesületek és egyéb testületek képviseletei is. Az első felköszöntőt Bárczay Ferenc mondta a kormányzóra. »A keresztény nemzeti eszme jelenti — mondotta — a felekezeti békét, a felekezeti béke jelenti az ősi magyar RUifjrát, a magyar kuitura a nemzet fennmaradását.* Kádár Lajos Ha\'ka cserest és Huszár főgondnokot, Németh Károly (Keszthely) Kádár Lajosi és a nagykanizsai református vezérkart köszöntötte fet Huszár Aladár egyházmegyei főgondnok a felekezetek egyetértéséről beszélt. Halka es|>eres a polgármestert és a vendégeket köszöntötte, Győr Sándor (Merenye) minden felekezet vezetőit üdvözölte.
A jubiláris ünnepségek rendezésének technikai lebonyolításában dr. Tho\'way Zsigmond presbiter * és Kálmán Oszkár segédlelkész végeztek sok ügyszeretetről tanúskodó munkát. | I } i
EMLÉKEZTETŐ
November 20.
A Roth-kvax.clt hangverseny® u Kaszinóban 9 órakor. N«v*ttib«r 21.
Liceális előadás 6 kor a városházán 44r. Beér Gyula). November 28.
Lloeális előadás Ó kor a. városházin (Kelemen Ferenc). December 6.
Keresztény Jótékony Nőegylet sze-retet-onnepe 10-kor (ltozgonyi u. tornaterem).
Deoembe/ 8.
Iparoskör nagy szabású tánc teája 2
óráig. Sőrlei-jaxz.
December 11.
Pedagógusok összejövetele vacsora után a Kis Royalban. Február 26.
Keresztény Jótékony Nőegylet álarcos bálja.
E hét legszebb kOayvel:
Cr.mwoll. Tört regény, irta Mlrko Jeluslch — tűzve fU, kötve IH P A lw Ultiul.. Irta Oál UyOrgy Sándor — albumalaku dltzkft. W—V Aa anyaföld ki«c. regíny Irta Knut Hamaun. fllzve 4», kOlvc 5f P Zwelf Ara.14 r Vihar Palesztina
lelett.........tltr
ltja Ehr.nburg : Babéul, a Irancla forradalom híres alakjának életregénye 1»P
Nagy Andor: Tavasz Váradon. Re-1, I fiatal Ady Endre étetéból á 80 P :.«xrMl.k\' ciodál. Az Ismeretek kimeríthetetlen klncacsháza Nagy album-alak, dlszkttésben ....«•— P
Kaphatók:
FISCHEL
kOnyt kereikodéiben Nagykanizsán.
Telefon 179.

1937 november 16
CALA1 KOZLONV
lfárosl Mozgó.
Kedd-szerda-csütörtök
Szenzáció I
Lengyel Menyhért világhírű színműve
HARLENE DIETRICH világsikert aratott filmje
ANGYAL
A nagy ttifivésznfi legnagyobb szerepe!
Fele adósság
Ausztria kü\'töWl adósságának Wzfetftaz utolsó 5 év alatt 1261 mlUló schillingről 2063 mltyó schillingre csökkent.
Az EgyesíM Al^ fiimokl>an tavaly oklólKíiben 221 e/er 630, az Idén oklól>erben 530 ezer autót gyártottak. — Magyarországon 3210 darabbal, 11 százalékl-kai több a gé|>erejü jármű, mint tavaly ilyenkor volt.
100 kislakát
Budapesten a ferencvárosi kls-erdőben, aho\' barlangokban és deszkakunyhókban 362 csaljá,<V. nyomorog, 100 egvszobakonybá\'í kis lakásl építtet a főváros 220 000 P költséggel. ,
Jó a bor
Az Idei magyarországi lxjrlermés-rő\' szóló jelenlés moiidja : »A l>o-rok kierjedése után megállapítható, hogy az idei termés minőségileg rokka\' jobb, mint a tavalyi* FlIm-konJunktura
A Magyar Kereskedelem és Pénzügy Írja : »A magyar filmek évi levétele 6.12 millió pengőre becsülhető (kö\'csöndljak) és a konjunktúra annyira javult, hogy a leállított filmszínházak egy részét ismét meglellott/ájt, sőt Budn|*esten uj filmszínházak is létesültek *
A vas-front Javul
A magyar vasgyárak ed-1 dlg termelésük egy részét -ja export utján értékesitet-I ték, miután kapacitásuk nagyobb a |>eisö szükségletnél. 1036-l>en az acél. termelésünk 36 százaléka, 1926 év-l>en már csak a termelés 28 százaléka, az 1037. év első fielébén pedig 26 százaléka került exportra, miután a belső szükséglet erősen eme\'kedelt. így természe\'csen javult a rentabilitás is. Minthogy nálunk nines fegyverkezési konjunktúra, mint a külföldi államokban, termö-szeles, hogy nem ke\'l ellanyhulástól tartani abban az esetten si»m, ha a külföldi fegyverkezési konjunktúra véget ér. 0 Is hallotta ...
Bonnet francia pénzügyminiszter nyilatkozatából : »Ugy hallom, Középeurópában jávj\'t a gazdasági helyzet.*
Nagyon helyes I
Pommerániában 7 német parasztot gyűjtőtáborba szállítottak, mert árdrágításon érték őket.
Magyar tehetség
A\'bámia nemzetközi szoborpályázatán a 2. dijat Tóth Imre magyar szobrászművész nyerte el.
Jó hlr f
Budapest székesfőváros az eddigi 1000 helyett rovemlwr 16-től 21.UOO adag kenyeret oszt ki az Ínségeseknek.
Megsxllnt a válság
A Magyar Munkaadók Központ-, jának közgyűlésén rr.o ídta Szurdav Ról>ert elnöki megnyitójában : »Á vl\'ágggazdaság válságnak megszűnése jótékony hatását éreztette a magyar gazdasági viszónvi kra is Az 11)29. évi adalokkai összehasonlítva, az 1936. évi adatok sok tekin-
tetben Je\'entős javulást mutatnak. Ezt a javu\'ást dokumentálja az, hogy ugy a gyáriért\' te\'epek, mint Uzemnapok és az összes munkana* pok, valamint a gyári munkások \'élszáma jelentősen emelkedett.* A munkásokért
Szurday Róbert beszédéből: »Bár ujabb és ujabb s/oclá\'is terhek súlyos anyagi megterhelést rónak a? Iparra, az Ipar nem zárkózik et a munkásság helyzetének megjaVltá-| sty\'a irányuló akciók elöl.*
Aotót döntött fel a szél, megakasztotta a forgalmat a hóvihar a zalai ntabon
A minapi vihar pusztításairól csak most érkeznek részletes Jelentések Za\'a egyes vidékeiről. Ahogy Nagykanizsán leszedte a/, alsótemp\'om óráján az egyik számlapot, hlrdetö-osz\'opot döntött fel és ablakokat tört, ugy másutt is nagy károkat okozott. Zalaegerszeg környékén a telefondrótokat szakt\'ottn széjjel, a te-\'e.\'onössyeköttetés a ircgye székhellyel csak kerülő ulon volt lehetséges Pestről. A keszthelyi országúton nz egyik jiesti - pótkávégyár autóját döntötte fel a szél, a Balaton mellett évszázados tölgyeket tört ketté, Nova környékén |>e-dlg olyan hóvihar volt, hogy a for-ga\'om megakadt. A keszthelyi ősi parkban különös dühhel pusztüott ezúttal Is a szélvihar: — a sóhaj-allé óriás-fáiból megint három derékon törve dőlt ki.
A viharos szelek következtéién a vörös kakas is kél helyen pusz-litott Zalában. Dobronhelyen özv.
| Dedlcs Ká\'mánné háza gyulladt kl és az összes melléképületekkel egyült teljesen leégett. A kár többezer pengő. A tűzben nagymennyiségű \'takarmány és az asszony egész háztartási felszerles;! is elpusztult. Zala-szentmiháiyon Szl pöcs JáPosné öreghegyi hajléka égett fe a bennelévő felszereléssel együtt.
Budapest hö alatt
Uudaj>est, noveml>er 16 Vasárnap Pestet ls fehér köntós-be borította a hó. A köztisztasági hivatal 1386 munkást, 79 hóekét és 12 seprőgépet áUilott munkáim A hirtelen beállott havazás csak a villamosközlekedésen okozott akadályokat. A budai hegyekben sok autó e\'akadt. A síelők ezrei megrohanták a hegyeket, két su\'vos sl-baiesel ls történt.
Három méteres ár a Sajó-vidéken
Mlsko\'c, noveml>er 16 A Sajó áradása hét községet és húszezer holdat borított el. Az ár magassága háixJm méter, amely végigvonult az egész Sajó völgyében. Hosszurévet teljesen elpusztította az ár. Miskolc és a környék
katonasága, tűzoltósága állandó menlésl munkája csónakokon meniette meg a lakosságot. Sok ház rombadült. Többszáz család kap, a helyszínen járt főispán intézkedésére, rögtöni segélyt.
Győrben is terjesztették, ott is lefoglalták a kiskanizsai nyilas újságot
Állítólag késiül már a Nemzeti Harc következő azdma le
Mialatt Nagykanizsán a hatóságok folytatják az eljárást a nyilas cégér a\'alt Sárváron nyomtatott •nagykanizsai* újság, a >Nemzeti harc* című sajtótermék ellen, eddig érdekes megkeresés érkezett a nagykanizsai rendőrkapitányságra a győri kir. ügyészségtől. Az ottani hatóig)? ugbfmcsnk lefogyta .és elkobozta a kiskanizsai szerkesztésien megjelenő >Nemzeti harc«-ot és miután ott is rajta volt a sárvári nyomda és a kiskanizsai »szerke,sz-lőség* cime, a győri kir. ügyészség kérte a nagykanizsai rendőrkapitányságot, hogy adjon felvilágosítást a nyomdatermékre és annak
szerkesztőire vonatkozótag. Krasz-na Pái rendőrtanácsos a megkeresés vélele után azonnal fel világosi-totta a győri kir. ügyészséget a Nagykanizsán is lefoglalt »Nemzeti harc«-ró\' és annak szerkesztőiről, akik ellen eljárás folyik, mivel sem a »\'aphoz,« sem annak terjesztéséhez nem vo\'l engedélyük.
Mindezek ellenére ugy tudjuk, hogy a »Nemzeli harc* második száma is készülőben van. Kíváncsiak vagyunk, meddig mernek a nyilasok a hatóságokkal és fennálló rendelkezésekkel a legkülönfélébb formában szembeszállni ?
A renalssance
szelleméről
tartott e\'őadást vasárnap dr. Kovács Selestény Tibor földbirtokos az Irodalmi és Művészeti Kör liceális előadás-sorozatában. Az illusztris e\'őadó a llceálsiokon ritkán látott díszes közönséget vonzott a kanizsai városháza teljesen megtelt dísztermébe. Megérkezett az előadásra vitéz gróf Te\'ekl Béla főispán és fe\'esége is, akiket, az. előadóval egyült Szakáll Gyula piarista tanár, a Kör elnöke köszöntött A műsort a Kör Vegyeslcara á Hiszekeggyel nyitotta meg, majd egy Puiestriha-madrigalt énekeltek az aranyérmes, országos (,evü vegyeskarhoz mé\'ló, nagyon szép, részieleiben is a legfinomabb előadásban, Kelting Ferenc karnagy mesteri l>e-lanltásálwn. * \' i
Dr. Kovács Sebestény Tibor a renalssance szelleméről tartott más-félórás előadást. A vidéki előadó asztalok megszokott színvonalán messze felülemelkedő, komoly tudo* mányos felkészültséget, széleskörű lárgylsmeretet igénylő értekezés volt. Az. egészet átfűtötte a téma szeretete, könnyeddé tette a lenne való otthonosság. A köntös pédlg, ameiyle az előadó az elmondnndól-nak hatalmas tömegét VJltöztettev a legtisztább és legmagasabb Irodalom volt. Az előadást alkalomadtán
egész terjedelmében közölni fogjuk. •
A követke/ö \'iceálls előadás vasárnap, novemljer 21-én iesz. Ez. alkalommal a Kör magyar dalestet rendez, amelynek előadója dr. Beér Gyu\'a miniszteri titkár, énekei clgányzeneklséreltei vitéz Nádassy Józsefné. , ,
- EUgina */« ba«M> told.
bundákat szenzációs olcsó árakon adunk -
VS&gSBS1\'


„OSllóOYi" I (
VI.TíofiótóíutCXtofcí 3. t Gyártelep:
BÜDAPE8T, II , LEIIE-DT 117.
fcalai közlöny
1887. november 16
A német köztársaság első kancellárja már az orvosát se tudja megfizetni
Scheidemann Fülöp leberetvállatta karakterisztikus szakállát, kerüli az embereket, senkit se fogad és e pillanatban senki se tudja, hová utazott el a szerény azállodából
A Vág partjának néma vándora, aki II. Vilmos német császárt lemondatta a trónról
társaság első kancellárja. Most: szótlan emigránsa idegen országoknak.., Az orvosa azt mondja: mclankó-llktu.
Ősszel szokott eljönni Ide. Az jdén nem Jelezte előre jövetelét. Bejelentés nélkül érkezett meg. Egy szerény pol-gári hotelt); n bérelt szobái, Itt is ét-kezeli, rendesen fent a szobájában.
Féli m\'é.gl a gondolatától Is annak, hogy — felismerik...
Egyenes kívánságára méj a hotel-személyzet se tudta kilétét. Alig egypáran Indiák a nevét. Abban a törekvésében, hogy felismerhetetlen maradjon, \'még a szakáll 11 is leberetválta.
Azl a kecskeszákállt, amely ötven év óla annyira tipikusan jc\'lemezte őt.
Nem hivatott borbélyt, maga állt a lükör elé és vette le a szakállát..;
10018 november...
Mindössze tizenkilenc eszUntő telt el uzóta.
Berlin.
Teherautókon fegyvert s katonák. Az utcán a fékevesztett tömeg a forradalomtól ittas. Padlásablakokban már itt Is, ott is vörös lobogók jelennek meg. Bombák robbunnak.
Fejellenség. A császári palota erkélyéről I.iebknecht a szovjetéi élteti.
a birodalmi parlament előtt ezrekre rug a tömeg. Mindenki egy ember nevét ordítja. Aztán belülről fellépik az első emelői egyik szobájának ubla-kát és az, akit hallmi akar a nép: Scheidemann Fülöp az erkélyen torom, tlosszu hullámos hajú hófehér. Vadul cibálja a hideg novemberi szellő. Beszélni kezd. Tüzivl. Szaval az emberek leikéin1 szaladnak.
...Liebknecht megbukott... Berlinben nem l«u kommunizmus.
• filjcn a köztársaság. — kiáltja Scheidemann Fülöp és a tér visszahangozza a tömeg éljenzésél... II. Vilmos esle már különvonaton Hollandiába utazik...
Az egykori kasseli nvomdászlnusból u német birodalom első kancollárju lesz...
Egy szomorú ember, akit nem Ismer senki...
1037 október...
...Egy összetört öreg ember, bolru támaszkodva szomorúan sétál a Vág (ro.,nantlkus y>urtián. Póstiénlen. Néha meg megáll. Szótlanul ~ bámul maga elé. Szemelnek tüze már régen a múlté, nevét itt nem tudja sonklsem.
A Vág purljának uému vándora: Scheidemann Fülöp, a német Jdrodal-ml jjyülés első elnöke, u német köz-
senkivel, csak néha a doktorávul. Az embereket korülte. Senkit sem fogadott. Ha kíváncsi emberek folografáló masinát fordítottak feléje, elfordította
u fejéi.
Pár nappal oz.lőlt elutazod, llirte-len. Címét meg se hagyta... Senki so tudja, hol, morrc Jár...
Egy kasseli nyomdászinas elindul útjára...
A korábbi években nem volt cny-nyire zárkózott. "Szívesen l>eszélgelett el múltjáról, polillkui sikero-röl u barátaival. Sok meghitt bizalmasa voll. Ezek egyike mesélte nekem:
— Scheidemann büszke volt úrra, hogy uz apju mázoló volt. Akárcsak
Hitler... A h \'s-seni Kaascll>cn - ez a városka inegtisztolle azifal, hogy rö-
viddel .a harmadik biroduloi
meg.
alakítása előtt még iHdgármoslerénok választotta meg — szüleiéit, 18fl.">.b\'n. Ma 72 esztendős, de sokkal öregebbnek néz ki. Korán elvesztette az aj>Játv és nyomdászinas lelt. liléiének legro-mantikusubb korszaka az volt, amikor heti két márkáért kora hajnaltól késő oslig dolgozott. Ha uem volt sok munka a műhelyben, akkor, hogy mellékkeresetre tegyen szert, u korú hajnali órákban kitlil és kenyerei hordott
ki egy pé\'Áinühelyböl. Harmincnyolcéul korábun választották meg képviselőnek 6i kilenc évvel később ölel-nőké lett a német parlamentnek.
Scheidemann elmeséli: hogyan mondatta le II. Vilmost
.Doktor ur, nekem nincsen pénzem I"
Bégi doktorát, meghitt barátját kereste fel ezúttal is. Aki évek liosszu sora óla kezeli Szomoruun ko|>ogta-tott be az orvos rendelőjébe:
— Doktor ur — mondotta orvosának — előre szeretném megmondani Önnek, hogy most nincsen pénzem. P.n nagyon szegónv ember lettem. "Nem ludok fizetni. Meg kell kérnem Magát: az idén kezeljen honorárium nélkül...
A dfeiék és jószivü orvos megnyugtatta S n egkisérclic, hogy lelket öntsön a búskomor emljorbo. Szereiéitől vette
rondozás alá. )A német öztársaság e\'ső kancel-lárja |>onlosan megjelent a viziteken. l)o Itt is szótalan maradi. Megkérte a doktort: adjon ki rendelőiét, hogy a személyzet, amely évek óla Ismeri, no szólítsa ót .Exéellenz -nek. Politl-káról, a maga dolgairól nom beszélt

Igazi nagy szene|>e a háború végo fe\'é kezdődik. II.-Vilmos lemonda-lásáró1 Scheidemann orvosának eze kel mesé\'te el :
»Kél hétté\' kinevezésem ulái-i, 1918. október 25-ikén levelet Írtam Miksa hercegnek és ebben a levelemben köveleltem, bogy n császár mondjon \'e- Ekkor, mái\' a forradalom szele dübörgött Berlinben és II. .VUmos a levél elküldése ul£n Spnaha, a főhadiszállásra uta/ott Az utca már követelte a császár lemondását...*
•A császár Spaaba voU. Berlinből percenként hívták a főhadiszállást, a császári kérték a telefonhoz, de senkinek sem \\o\'l bátorsága ahhoz, hogy közö\'je vele a való helyzetet.
E\'őfordull az a koml-kus helyzet, hogy a ( mikor a császár je-
\'enike/ett a tclefon-^ i>ái\'«, Berlini.en letették a kagylót. Berlinien egyre fenyegetőbb 4ctt a helyzet. Miksa herceg könyörgött Ebertnek, vegve át a kormányt és mentse meg -Németországot. El.ert végre engedett. November kl\'encodikétí kir.f\'ezte öt Miksa kancellárnak.*
»Ebert kinevezése után a |>arla-m«nii»e mentünk. Istonyu helyzet lett úrrá Berlinen. A parlament üléstermében gúlákba rakott fegy-verek. Az udvarban lovak nyerllct-1
lek. A nép engem akart hallani./ I\'yenekéi kiáltottak fe!ém : »Scheide-mann ! Mentsd meg a hazát !* Meg hogy : »Liebknecht most kiáltja ki a s/ovjelet!« Ebben a percben azt éreztem, hogy aki most meg tudja nyerni a né|>el, az győz. Vagy Llebknechl, vagy én. Vagv a bolsevizmus lesz úrrá Németországon, vagy ml. És az uz cml-erfelclii gyűlölet, ameiyct a l.-olsevlzmus\'sal szemben éreztem, a parianiont ablakához kergetett. Láttam magam e\'ölt nz orosz őrületet. Kitéptem a parlament ablakát, az üveg csőrömévé esett a földre.. Beszélni kezdlem. l\'yeneket mondottam : •Vége « vé\'oniásnak, vége a hábo-runnk. Legyetek hüok elveinkhez ós ne mocskoljátok be Németországot.-A császár lemondott* — ordítottam, pedig e pUtpnalbnn semmiféle hlr se éike/elt Spaahói A tönn»g örjön-gölt. És én folytattam tovább : »A csás/nr és barálal eltűntek. Miksa herceg f #\'fl»t átadta n kanceHársá- fc\'ÁfdL* got El>ert barátunknak. Munkáskahine-let a\'akltunU. Az uj kormányi, amely a l>ékét akarja biztosítani, kenyeret meg munkát szerezni neklek, nem háborgatjátok nehéz munkájában. Hasvon át benneteket ennek a napnak nagy történelmi jelentősége !«
Akit a legszebb nö szer et
Mexikói regény
28 Irta: Saláaa Jéaaaf
— Te Igy tennél, de Olrigh komoly ember. Bár a kis bestia olyan szép, hogy semmi sem lehetetlen. Mindenesetre figyelni fogjuk Olrighot. A te-metés holnap 1-sz, addig tehát nem történttel semmi. Ez a nap jó lesz arra, hogy a felügyeletet megszervezzük. Gyerflnkt — és elsiettek.
Gonny kezdett remélni. Elment egy nagykereskedőhöz, aki üzletfelük volt és megkérte, sürgönyözzön, hu az Olrigh bankkal valami rendellenes történik, azután csomagol és elutazott. Addig, amig Olrigh Maryval nem szüntette meg az érintkezést, nem látta semmi értelmét a közeledésnek.
Huzaé\'ve, megolvasztotta a levélnvo-inót .kivette a boléjorejtett tárgyat és a földgömböt tarló meztelen férfi vállairól levéve a földgömböt, abba olvasztotta l>eU\', azután lehűtötte a levél-
nyomói és az íróasztalára tette. •
A temetés után Mary újra visszament Olrigh hajójára, ahova minden szük>é>,cs holmiját magával vitte. Es-ténként a bankár a huj«\'n vacsorázott és elbeszélgetett a lánnyal, magyurázva neki, hogy minden ugy van jól, amint van.
- Ivizem, hogy magának van igaza, de mégis szomorú, hogy szegény apámnak unnyi küzdelem után igy kelleti, elpusztulnia. Tudom, hogy ő
maga volt az oka, mert meg kellett bűnhődnie valamelyik dolgáért u sok közül.
— Megrohanták a bankot a belevök, a főpénztáros várja az elnök ur utasításait, — jehn\'.clte a titkár Olrigh nak, amikor reggel belépőit az iío-dájába. — Mínlenkl a pénzét akarja, kivétel nélkül és ulncs annyi készpénzünk.
— Olyan módon fizessenek, hogy délután kettőig ne fogyjon el a készpénz. Jelentsék azonnal, hogy körülbelül mennyi pénzre van még szükségünk uzonkivftl, ami felelt rendelkezünk. A kocsimul |>edlg kiUdje a kikötőbe, hogy mlss Miyy azonnal jöjjön ide. Legjobb lesz, ha maga szc. mélycsen megy érte, legalább az uton meg is mugyarázlmtju neki, hogy miről van szó. A páncélteremből hozzák fel az összes értékpapírjainkat és az aranyrudakat l.e. somagolvu, hogy no lássák messziről, mi vun bennük. ft kocsim az udvarra álljon l>c ó> a hátulsó kapun fogok elmenni, hogy a hiányzó összeget elhozzam.
A titkár továbbította az elnök ren delkozéseit, azután elment Muryért. A lány nyugodtan hallgatta végig a titkár szavalt, azután felvette a tolefonkí^gy-lót:
— Halló Olrigh!
— Halló MaryI — csendült a b-ankár hangja aggódva. Nem jó Jelnek tartotta, hogy Mary felhívja, mi 1 itt elindul.
— Tudja már mennyi pénz kell még?
— A föpéuztáros jelentése szeriül
legfeljebb ötmillió, — felelt Olrigh.
— 11a elmegyünk repülőgépen Mexikóba, azt hiszem, ludok ahnyll sze. rezni, úgyhogy Időben meghozzuk a íjénzl és nom lesz semmi bajt — lelto hozzá azután.
— Elmenni nem jó, mert akkor azt fofeják hinni, hogy szókik. Majd én előbb haza megyek, mert a kulcsok nálam vannak és megnézem mennyi pénz vun odahaza.
— Jó. Azután hazulról telefonozzon nekem, mert ha kevés, nem kell vissza jönnie, hanem megvár engem a hangárnál, mert akkor mégis el kell repülnünk pénzért. Legfeljebb azt fogják hinni két óráig, hogy megszöktem. Annál nagyobb lesz a barátaim öröme és az ellenségeim bosszúsága, ha visszaérkezem.
— Biztos, hogy a telefon vonalat is figyelik. A viszontlátásra! Gyerünk!
— szólt oda u titkárnak és ő maga ült a kormánykerék mellé. A legna-gyobh sebességgel vozelto kocsiját.
— Gyanús, hoav a I.iggins-lány cny-nyhe sl.\'l &■> mellette Olrigh első titkára — mondogullák "egymásunk az emberek az utcán, amikor a kocsi elsuhunl előttük.
Megálltuk a I.iggins ház előtty Haltonné rohant kí. Mary me.{ s^in állt vele. Sietett be uz apja dolgozószobájába és beaária maga mögött az állót.
- Mit csinálsz odabenní — kiáltott Haltonné dörömbölve.
- Semmi közöd hozzá! — felelt Mary.
— Tudom ugy is, hogy cl akarsz szökui azzal a piszkos cvijval, de
azonnal telefonálok u rendőrségre, hogv fogjanak cl bernieteket! — visította.
Mary közl>cn magához vetle a pénzt, apja nagy írultárcáJálM gyömöszölte és sietett" kifelé. UtKÖZben az iróasz tálról fclka|M)tl egy paplrvágókést és , az \'elöcsarnoklM érve, elvágta a telc-fonbuzal fővonalát, azután hcugr.ttl a kocsiba.
Haltonné még akkor nem találta meg a rendőrség telefonszámát, inert nehezen tájékozódott a telefonkönyvben s amire megtalálta, a lelefon néma voll. Átkozódva rázla esonlos ökleit abba uz Irányba, amerre autó eltűnt, azután egyszerre lecsillapodott, meri arra gondolt, bog)\' most Itt ő lesz az ur és Mary talán vissza sem jöhet többé.
A bankba érve, Mary felkapta «z irattárcái és besietett u\' pénztárierem-bc. A titkár bambán bámult utána, azután sietett fel az elnökhöz.
Be\'.ét! -- kiáltotta Mary a befi-ze\'ési pénztárhoz lépve és elkezdte az irattárt áhól kirakni a százanként csomagolt ezreseket.
A kifize\'ési pénztárnál lolmgök elcsendesedtek.
Talán megőrült — jegyezie meg valaki a n «gv csendben íialk.>n — és nincs is pénz a csomagokluin.
Három millió és kétszázezer dol-
lár! — csendült Mary hangja.^r

rom hönupru lokölve — lette I
— Meggondolta? — kérd zt ■ egv ügyvéd hozzálépve.
tFolyt
1937. november ló
éaui Közlöny
»És magam se ludom, / hogy miért, de erekkel a szavakkai, feje/, lem l-e beszédemet: »fcijen 0z uj( szabad német köztársaság !« Hihe let-en hatása volt a Szavaimnak. Ka Oj ok, sapkák repültek a magasba, a/, emberek őrjöntek és Lk\'b-kneeht megbukott.. Hu/ám meg volt mentve ..«

...A többit már tudjuk. Scheide-mann Fü\'öp a német nemzetgyűlés megalakulása Jlán, 11)19 februárjában e\'ső kancellárja lelt a német közlársaságnak. Ezt a hivatalát csak rövid ideig töltötte l>e Lemondott, mert nem akarta aláírni a Né-melorszjágra kényszerltett békét. Aztán : tagja maradt (ovábbra is a parlamentnek és polgármestere városának.
..Most menekü\'ni kénytelen^ Szakállát Iel>eretválja, hogy ne ismerje fe\' senki...
E pillanatban senki sem tudja, merre jár. Ugy ulazott e\', hogy a elmét se hagyta meg... Levelet úgysem hoz számára a posta.
Scheirtemann Fülöppel nem leveleznek...
Padi Jób
p#ar uraty
Október végi alkonyaiba / vágyom a lehullott varban Urdreborulnl etítted kegyelemirt esdve, Életi
1 Umbófakadáskor örömet igéi tél, forró nyárban fénybe filrösztötUl s:almaláng-szerelmü, csalfa nyári Atkacslngattál fák lombsátoran, mint hűtlen szépasszony, kl H okban már csomagol és holnap messze utazik s. csak szomorúságot hagy Itt.
Aranyfáklyákként égő fák közül hull már az egykedvű ószl derű, avarra hullott sok fázó remény, Játszik vele a szél... öreg anyóka susogva mesét i ,ax élet Is csak ennyit ér. csak az Idó vén fát nőnek félelmesen nagyra s ml emberek, sápadt levelek, hullunk egyenként az avarra. Még feletfe visznek lépteink, de sortíi kerülget pergő levélnek. Avarba fojtja gyermekeit anyánk, szép mostohánk, ax Élet."
Barbarlts Már/a
— (A ferencesek missziói)
A nagykanizsai szenlfercncrcndi szer zelisck közül P. Gulyás deliért és p. Szabó Dávid ZalaIialá|>on la tollak több napos missziót. — 1\'. Bakos Ágoston és P. Andreska Felielán u somogy megyei Herzeneén tartanak löbb napos missziót. — November 21 én Relrznán zászlószentelés lesz, amit P. Cziríusz Vlktorin plébáqps végez. — p. Miholcsek Miklós szombattól kezdve I lomokkomáromban missziót tart. — December 4-től Szeléneken P. Andreska Felielán tart missziót. — December 11-tőt 18-ig !\'. Czirfusz Vlktorin Murakereszturon lart missziót. — November 27-től dc-i ember |-lg Balalonmagyarödon tart missziót P. Cziríusz Vlktorin.
- (Halálozás)
Sándor Krnő gyógyszerész Budapesten, a zsidó kórházban, ahol vese-*Mi({orodással ápolták, -11 éves korában meghall. Kedveli, bohém tagja volt a kanizsai társaságnak, sokjóba-rátot hagyott itt. Temetése Budapes-ten volt.
— EMIráaM augyaroa Intézeti kabátok minden nagyságban kaphatók —
MibnOL
A Pesti Napló elmére 1
Amikor felvilágosítottuk a kuni-zsai közönségei, hogy a kora reggel Uk- érkező pesti újság nem azonos a Budapest\'n megjelenő reggeli |a. pókkal, hanem csak a • másodrendű, vidéknek xzólA hiányos kiadás ~ nkkor u l*sti Napló rQplu1K>kou szállt szembe ezzel »z állitásuukkal és e.ösllgetic, liogy igenis teljes pél dányokat küld a vidéki c kora reg. geli kézbesítés esetén Is. Kérdezzük tehát: —
1., miért maradt kl a Pesti Napló november 10-iki számából MacDo-nald halála?
2.t miért maradt kl a Pesti Napló iiy\\ember 11-iki számából a brazillal államcsíny, ami szenzációja voll nz egész világnak?
3., miéi t maradt ki a Pesti N\'apló november 11-iki számából I.llvmov kudnrea. „gminek kövelkezlélK\'n a szovjel-megbizolt olihagyta a tárgyalást?
t\'gy gondolják Budapesten, hogy mindezek az áldott vidéket ugys-\'m érdeklik? l\'gy gondolják, l»ogy a ezek helyeit megteszi ejiv amerikai örökség-inese vagy egy film szülésznő cipő-ügye és hasonlók? Avagy egy ujabb röplan, amelvm a pesil Napló hírszolgálatának legeslegfrls-sebb^égél bizonygatják?
— (Név csere)
A Dene contru Szul>ó Gyula ügyről irolt járásbíróság! tudósításunkban név csere történi. Szabó Gyulát nem Dene János, hanem Dene István j>crli.
— Butorkiállltáauakat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopateln bútoráruház.
— (20 éves a Kongregáció) 1
^ nagykanizsai Úrasszonyok Mária Kongregációja kél é\\ tizedes fenn ál s.u ünnepelte szombaton esle a plébánia fehérlcrmében. A kongregáció* hölgy-család szép kis ünnepén klisi voll n 1 fehérierem. mert a kongrcgációs tea ezullal társadalmi esemény volt, a . melyen a |K>lgármester|ől kezdve ott volt a* egész, röviden «társaság, szó- I ban összefoglalt együttesu a keresztény url családoknak. A műsort P. Crlrfusz Viktorin plébános, u kongregáció pré- 1 zese nyitotta meg, majd Szabó Győ- I zöné piefecla olvasta fel szép és a ke. reszlény asszony nemes lelkiségét tükröző előadását Szent Erzsébetről. Meglepetés volt Adamovich Dolly szavalata. Nem kaphatott nagyobb elismerési, mint azt az állal\'inos véleményt, hogy méltó kövelcjje édesanyja nyom- • dokainak. Aranyos volt Posll Baba | inas^ur tánca, amit dörgő taps ismételjetek meg. Zongorán betanítója: ! Gábor l.ajosnó kisérte. Igen nagy si- . kére volt Itiskó Gézánénak, aki Torma Tóni cigáuyzenekarának kisérelével énekeit és ráadásokat kellett adnia. Műsor ulán hangulatos lea következelt.
— (A Vegyeskar pesti útjára)
a II. körzet tantestülete 10 pengőt adományozott. Az Irodalmi és Művészeti Kör aranyérmes Vegyeskara december ekjén a kormányzó elölt hang versenyez a budapesti Vigadóban. Olvan eseménye lesz ez a kanizsai dalos-kulturának, ami nem szabad, hogy unyagi akadályokon megldusul-jon. Elért gyűjt most a Vegyeskar a társadalom körében és ennek során adln a 11. körzet tanilósága szép jelét a város kulturális érdekeivel való áldozatkész együttérzésének. — Barbarits l.u,i»s. a Kör főtitkára egy megnyert,
A nagykanizsai Ipartestület nem tartja kívánatosnak Kiskomárom hozzácsatolását
A városok iparossága lassanként a falvakba húzódik a sok korlátozó rendelkezés elől
ismeretes ama miniszteri rendelkezés, ume\'y a kisebb vidéki ipartestületeket beszünteti és járási ipar testületekbe tömörili, ugy, hogy ezeniui csak városi és járási ipar-testü\'etek lesznek. A miniszteri rendelkezésekel kétségkívül a k\'gjobb szándék, az i|>aros érdekok védelme vezette. Azonlmn nem vetle figyelemig azt, hogy más a falvak és más a város ij>aros.ságának érdeke és léte. E kettő kétségkívül más és más vágányokon ha\'ad. Az eddigi Jelenségek azt mutatják, liogy az összevonás nem fog beválni a gyakorlatban. Ezzel kapcsolatban már rég esedékessé váll volna a kiskomáromi i|>artestü\'etnek a nagyjkanizsallia való beolvasztása és a nagykanizsai járási ipartestület megalakulása. Azonban a nagy kanizsai ipartestüket érttaKen — húzódozik a kiskomáromi járás 33 községének a nagykanizsai ipartestületbe való olvadásától. Komoly vagyonjogi Szem|>onlok készbetik erre. Amikor a nagykanizsai ipartestüknek 1200 főnyi taglétszámával megvan a maga vagyona, ak\' kor ugyanez nem mondható a kiskomáromi ipartestületről, amely, ha l>e is olvadna a kanizsai ipar* testü\'eti>e, valahogy ugy Járna, mint a szegény »egény, aki gazdag házba nősü\'ne. Nem hoz seminll a közös háztartási*, ellenben az együttélés alapján jogokat formál. Miután a vagyoni helyzet még mindig tisztázatlan és a nagykanizsai Ipartestület elnöksége felelősége tudatban — nem akarja magát kitenni annak, hogy esetleges későbbi szétválás e«tén a minden va-
gyon nélkül l>eoivadt kiskomáromi ipartestület az őt 100 főnyi létszám ulán megillető vagyoni részt követelhesse, húzódozik az egybeolvadástól. Először lisztázni akarja oi kiskomáromi ipartestüket vagyoni helyzetét és csak a megfelelő garanciák leszögezése után kívánja a közgyü\'ést össz^Jiivni, amely kimondja a nagykanizsai járási ipartestület megalákulását. Általában nem híve a nagykanizsai ipartestület a klskomáromivai való kényszer házasságnak. Ugyanis, uhogy Illetékes helyen értesülünk, nem csak Nagykanizsán, unem általánosságban az ujabb ipari korlátozások, nevezetestül a munkaidő megá\'lapi-lása, a munkabér mlnlmálása, munkaszünet, stb. folytán az iparosság igyekszik az ellenőrzés alatt álló városokl)ói szabadulni és a falvakba huzódoi, aho\' mindezeknek nincs kitéve. Már eddig is meg tehet állapítani, — nagykanizsafvlszonylut-ban is, — hogy iparosaink a falvak fe\'é orientálódnak, ott keresnek letelepülést, mert sokkal kisebb rezsi melleit könnyebben boldogulnak és nincsenek kiléve a sok ti\'tó rendelkezésnek.
Ilyen körülmények között értheiő, ha a nagykanizsai iparosság, amely nehéz áldozatok árán jutot^ 8 maga székházához, szép vagyonához, nem siet a járási Ipartestületté való átalakulással. »
Az ipari hatóságoknak mindezeket meg keli fontolniuk, mielőtt ösz-szehlvják az alakuló közgyűlést.
óvatosságot kérünk, amíg nem késő 1
r.a. r.)
Elftjegyzéti felhívás!
47 50 Ik tur. A* *US IS kUááa rSvM ld« alatt tolj«M> atfogyott
Elifl él egyetlaa olcsó Ua4áil
VAMOK VELŐKi
TÖKÉLETES SZERELEM
(Tökéletes házasság) Alapvető tanulmány a férfi és nő sexuálls berendezéséről, a helyes és helytelen szerelmi életről, az együttélés formáiról és hygiénlájáról. Bolti ára ogéas v4axo»k8t*ab«a az eddigi 28.- P helyeit ... P
ElOfixatéal éra — alanti szelvény 5 napon belül való beküldése cselén — 6.80 p«na6.
SZELVÉNY.
T. Rosanyal Károly c4ga«k - "
BudtpMl, Mtuaum-kOrul 15.
Mtertadtltm Vanda VoM* I T • h * I • t • a
htiinái c. kOayvét rlA|«Kyi«»l irón. utf, váuoflkBtéabaa S.SO H«lMrt.
Olviitutó aUlrét: .................
Pvulol .................................
• A ntm klviat tflil«nd«.
de fel nem veit pályadíját, 30 pengőt adolt át a Vegyegkárnak a pesll ut költségeihez.
— (Az OltáregyesQlet műsoros teája)
Vasárnap este a nagykanizsai Oltár-egylet p. Gulyás (teliért igazgató ve-zelésével jól sikerült műsoros lea-eslélyt rendezett, mely alkalommal ^ fehérterein Umét szűknek- blzonyull, sokan nem fértek be. P, (teliért mt^-nyitója után két egyfelvonásos bohózatot adtak elő az egylet műkedvelői, valóban erősen igénybe vette a hallgatóság nevető ixmalt. Kölialmi lluska nagyon szé|>en adott elő két költeményt, melyért sok tapsot kapott. A két bohózatban Horváth Kató, Popo-vics Ágica, l.asky Nóra, Horváth Gl-zns, Kőhalmi Ferenc, Nemes Bóske, Peti Annus, Júiszán Maca, Horváth Erzsike, Kaposi Islván jeleskedtek dicséretreméltó buzgósággal. Majd Torma Tóni bandája szórakoztatta játékával uz egybegyűlt sokaságot.
— (Rálőtt az apjára)
A balatonfüredi járáslwu lévő Óbudaváron Hcrlling Márton pisztollyal háromszor rálőtt MHBjMMta édesapjára. A fiatal gazda a törvényszék HSK elé került, ahol azzal védekezett, hogy nem apjára, hanem csak a levegőin- lőtt. A törvényszék hat hónapi fogházra i lét te.
— TSkáUtoa nartUai
cimen Van de Vcldc haarleml egye. temi lanár könyvet Irt a „szerelem testi és -lelki összehangolásának művészeiéről. Fontos tudnivalókat tartalmaz házasulandók és a boldogságot kergető házasok számára.
Filléres varradal
Szíves tudomására hozom igen tisztelt isméi ősei mnek, hogy um
angol íi francia
Magyar-n. 2. sz. alatt
Üzleti elvem a régi: olcsó és kltünö munka Ruhák, kosztümök, kabátok, báli ruhák gyorsan, legizlésesebb kivitelben készülnek. Taaalóleáayok Mvétotaak I
özv. Oaralné Báron Mici.
fcalai közlöny
1887. november 16
A lerró ígOv bategaégelnél, kttygDaep napszurásnál, bilhurutoál és Wrhamál, valamint olyan gyomor- <» ml|ia)oknél, amelyek ma-lárla nisérelében lépnek lel, a természetes .Ferenc Józtcl" keierOviz szerfelett értékes hatást (ejt kl. — Kérdezze meg orvosát.
- 11 llllár ua »IT Imm,
Hnqftbe k\'Túl cg. ..sjjirin tiibU\'tla és M.kuui\' uiár Cm^vi ja i\'lófí, hogy rejrljásltél inegszalwdiiljon, vagy meg-húlásnél nagyobb bajuak elejét vegye. Doboz 20 lublctldval lAuk 1.80 pengő. Asjibiu csak a .Bsyer.-ki\'reszllcl vü-lódL i
— Bútorokká, a Kopatetn-cÓR vezeti láodera minta termeiben a legjobSat a legolraőbban mutatja be, kedvező .Ize-téal teltételek mellett.
— Kirakatainkba* a legújabb divat-ujdonaégokat mutatjuk be — Schüt.
Modern osillárok
kaaaaa lejáratai réaalatflsatáara.
Kartellen kívüli Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Dsutsoh László
csIIUr-Uzlelében.
APRÓHIRDETÉSEK
1
lé "Olfl W llliar. mlndwi lo.ábbl uó 4 llll.r.
aulilaaf bérautó, u] ár.mvona-nalaa, Icgaaolldabb árban rendelhrtö Kaul-mann Manónál. Telclonállomá. S2S. 2568
Tlittesaégea aiiBáaaaalaáayt azonnali belépéate keresek. Clm a kiadóban.
Va»aaal«l Halat teljes berendczéaacl áronnál kiadd. Cacag«xy ut 5. *
8|al alalaaaratl fiatat mindenes-leány azonnal felvétetik Klnlnl-utca 4. az alalL 3183
SaMHl-MIvasaftk, réz* éa zománc-táblU, véaoökl munkák legolcaőbban ké-szilnek Vákáasy Teslváraknál. «
Haáá férrllbuada, felöltő, különléle nólruhák, cipők atb. Clm: Pő-ut 17 , em. __346Ö
■áaalMáa. Négyszobás tatás aia. gánbáz eladó. Clm akladéba.
Aflé, laobagOalnnM, I kirakatai, krány alwlé Király-utca 13. •
W lordlláa, Javlláa. mlatop-poláa. üreg, porcellán lagaazOs Wdaz Her-min Crcaábel-tár 4. •
Uiaaktlárulu azépen bulocozott utcai azoba klidó. Caengtry-ut 36. 3485
FUta.\' kajtráa* felvételik reggeli órákra lakáalskarttáahoz. Őrangyal gyógy-azertár. •
Mladannspl leveleséiből összegyűlteit béiiaaal, régi vai\' aj tömegeket, magyart f. kOilőldil, .leloazlalotl gyüjtemé-nyeket bármikor nlegvéttlte keresek. — Barbariti La|oa, a Zalai KöalOny I >zer-keaztéja. Érdeklődni lehet telelőn 78 íz. vagy azcmélycaea mindennap d. u. 5—6 éra köaött
Kiadja a laptula|donoa Közgazdaaági Rt. Qulenberg Nyomda éa Délzalai Upkladd Vállalata Nagykanizsán. I\'elclöa kiadd: Zalai Kárát,
Interurbán lalelon: Nagykanizaa 78 arám.
h
Délnyugat súlyos vereséget szenvedett Pécsett
Budapest amatőr vál - Dálnyaüat vál 8 :1 (4:0)
Débiyugal a kivetkező feliUlilAsban játszott: Szebcnyi — Tunnnnn, Kárpál — Krivilz, Rabos, Hadnai — Né niclh, Dunai, Hóaz-s, Rákhely, Kálmán. A délnyugati válogatott súlyos veresége óriási meglepetés. A |>csti
csapat egy klasszissal volt jobb ellen felénél, igy a vereség még ilyen nagy gólaránnyal is megérdemelt. A Délnyugat egyetlen gólját Hákluly lőtte. A két kanizsai Zrínyi Játékos jól játszott, különösen Habos emelkedett ki.
Magyarország—Svájc 2:0
Magyarország csapata Budapesten 10 ezer néző elölt legyőzte a nagyszerű svájci (Sapatot és igy megerősítene első helvét az európai kupa küzdel-n.eiben. Az első félidőben Sárosi góljával 1 :0-ra vezet a magyar csapat, szünet ulán a\' svájci csapat fölény-
ben játszott, mégis a magyarok érnek cl gólt Toldi révén,
Barcsi IOK—Nagykanizsai Vasutas 3: 1
A kanizsai vasutas csapat minimális gólarányu vereséget szenvedeti Harcson a II. oszt. bajnokság éllovasától.
ID <$
Köd, eső!
Prognózis: Mérsékelt szél, változó felhőzet, néhány helyen eső, illetve havaseső, több helyen köd, a hő nem változik. Hajnalban a hő fagypontig sülyedt.
A MetooroloRlal Intézet na^ykanlzeal meRfigyelőállomása jelenti >
Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +2 2. ma reggel: +0 4. délben: +4 8
Csapedék: 0-0 %.
— Tekintse meg a Kopsteln Bútor-áruház állandó butorkiállttáaát Izléeea és olo ó bútorokat kedvező fizetési fel tételekkel váaárolbat
Vízvezetéket
Czvetkó Gyulával
a*,, szereltessen.
Gfcsjónésjjof cijf a moziban szcrakozlíalik
Megérkezett
a Shellgáz
A SHEI.LQÁZ nagy.árosi kényelmei hoz otthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztarlási lüzcló A SHELLOÁZ nem mérgezd, nem robbanó, de 13.000 kalória hói ad A SHEI.LOÁZT otthonában díjmentesen bemulalom A SHELLOÁZAT di|inentC8Qn kipróbl halfa ollhonában. stlthel, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb Itlzció
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Katolikus kötelesség
résxtvennl az
1
Ml
• i
Ha régi vagy ujabb levelerés. bélyeges borítékok kerülnek e 5 a padlás paplr-llmlomjá\' ól, — arukat megveszi Barbartla Lajos, a Zalai Közlöny f szerkesztője. Találhaló minden d u. 5-6 óra kőzi a szerkesztőségben Tel. 78.
b.fT
Príma \'91, kötött blnrok
már P 6.20 lói Príma íérll pulloverek
már P 4.50 tói Príma férli kalapok as ai ölliel difatiilnekben
már P S.BO-töl Príma meleg lérll Ingek
■ár P 4.40 töl Firll esőkabátok
■tr P IB.BO-töl Egy p óbavásárlác- meggyőzi önt is áruim megbirhatósaijárók és áraint mérsékelt voltáról.
Brónyal Divatház
Horthy UUÓI-at 1.
Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth
gyártmányú
Rápawágik
Tengeri morzsolók
SzeoekavágAk
Darálók
Vetőgépek
Boronák
Ekák stb. stb.
hatáka HSCS gyér tiagyknnlzaai l.r.k.tab.n ■
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mfltrágya, növényvédelmlsze-rek, gép, zsák, stb. kereskedésben
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A b\'róság mellett) Telefon: 180.
mindenki a kelyt kereiikedőkeM \' > líwoeoknál neraM t
pengős nagykanizsai kulturöáx-sorstátéKban
77. Évfolyam 260. Szám Nagykanlita, 1987. november 17 ozerda „ Ara J2
ZALAI KÖZLÖNY
T55ES
é» HadőkbaUi FM n ut..
POLITIKAI H A P I L A I
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
Elttticttal árm: egy hőn. 1 pengő 40 fül*.. SurkMitőaéfi U kuutófainUlílelefoai 71
Egységes adórendszert alkotni nem lehet
Irta: dr Csermaan Antal orszgy. köpv.
Ha az curópíi adórendszereket, nézzük, azt látjuk, hogy van föde-raUszlikits és centrális adórendszer. A födera\'lsztlkus adórendszerhez tarto\'ik Svájc, Ausztria és Németország. Ezeknek az a jellemzője, hogy főbcvéteU forrásuk a fogyasztási adó, forgalmi adó, a vámok, mtg a ceíilraiisztikus rendwerek főleg a hozadéki és a Jövedelmi adóra épülnek fel.
A födcraUszllkus rendszerben azt \'áljuk, hgoy az egyenes adóztatás ki van szolgáltatva a kantanoknak, a tarfaomjáflyoknak és az autonómiáknak, azonkívül |>éldául Ausztriában és Németországban bizonyos pót\'ékolások is meg vannak engedve. Mindent lehet ójlltanl ezekről az adórendszerekről, csak azt nem, hogy áttekinthetők, Igazságosak és arányosak.
A oentrá\'is rendszere nézve már kedvezőbb a helyfcet. Olaszországban a föld-, a hátf- ós a keresell adó mellé a faselsta állatvirendsier behozta a jövedelmi acfcát, — ez tu\'ajöonké^pen az egyetlen nagy nóvum, amelyet teremtett — do eme\'lelt foganatosította a privilégiumoknak a megszüntetését és Igyekezett ugy a jövedelmi adónál, mint a községi adóknál és a^Nlsko-Jd/latásl költségeknél a nagy családoknak bizonyos kedvezményeket juttatni. A fasclsta államrendszer-nek tehát voltaképpen önáUó adórendszere nincs. Az egyelton valami, ami a jövedelmi adónak mintegy kiegészítése, az úgynevezett agg legényadó, amely meglehetősen súlyos adó, mert progresszív kulcsok-ka\' dolgozik. Az állami bevételnek három száza\'ékát reprezentálja.
A centrá\'is adórendszerhez tartozik a francia adórendszer ls. Ennél a keresel 1 és a jövedelmi adó az ura\'kodó. A kenesetl adónak 14 osztálya van. Rendkívül rugalmas, rei\'dklvü\' Igazságos és arányoi, ugy hogy egyrészt messzemenő jövedelmeket biztosit a kincstárnak, azonkívül, ami a vUáig semmiféle törvényalkotásában nem található meg, a hozadéki adóná\' a saemé-íyeS vonatkozásokat, a családi körülményeket is bizonyos levonások-ka\' honorálja. Ugyanez a helyzet a jövedoml adónál ls.
Az angol adórendszer az egyenes adókra és elsősorban a jövedelmi adóra van fe\'épitve. Az állami bevételeknek 85 száraiékát bl/.tosltja a jövedelmi adó. Náluk a jövedelmi adó rendszere elég komplikat rendszer, hiszen hosszú fejlődésnek az eredménye, de önmagában véve mégsem ludta az állatni szükségle-leket biztosl\'ani, ezért 1926-ban Ihs-hoslák a pól\'ékot, amely alól azokban semmiféle mentesség nincs és erőren progresszív adó. Az angol adórendszer megértéséhez — mert nekik vagyonadójuk nincs még hozzá kell lennem azt, hogy
A tábla jogerősen felmentette Papp Lajost ós Szegőt, Étsy Ferenc öt hónapi fogházbüntetését ellenben helybenhagyta
A pécsi Ítélőtábla bűncselekmény hiányában mentette fel Pappút — Most a fegyelmit folytatják le ellene a városházán
Több izlien foglalkoztatták a nyilvánosságot azok az ügyek, amikét annak idején a városi közgyűlésen elhangzott vádak indítottak e". Ebben a/ ügyben tegnap a pécal táb\'a mondotta ki jogerős Ítéletéi.
Annak idején a közgyűlési Interpellációkkal köpcíoUitljtn megindult az eljárás Papp La ,01 városházi altiszt és Étsy Ferenc köztisztasági felügyelő, ny. detektív ellen. Papp ellen azért, mert állítólag a bérjegyzékben elismert egy Keltei\' nevü munkást, ho\'ott az a bognár-mübeiyben dolgozott és ott a saját részére csináltatott különböző eszközöket, ezzel megkánositotta a várost és magának jogtalan hasznot szerzeit. Az eljárás, majd a büntető főtárgyalás során Papp Lajna azzal védekíeiell, hogy Kéltért a bognár-műhelyben feletteseinek tudtával és lieleegyezésévcl foglalkoztatta és azért sritDoitn el az útépítésnél, mert az útépítés részére javította a szerszámokat. | . i •
Védekezésének ezt a részét a vádhalóság lseifogadta, ellenben azért, mert a saját maga részére ls csinál la\'ott háztartási eszközöket, ttmlnek munkaériéke 20 |iengöt tett kl és Így megkárosította a város közönségéi, bűnösnek kérte kimondani.
Papp Lajos védője, dr. Begidsán Emi\', eznel szemlén kimutatta, hogy a tényállás szerint a I ognármühely ben 1l/> naj ot dolgozott, a reggeí 7-IŐ1 délulán 5-lg tartó munkaidőn tu\' Is, de a mjnkal>é(rjiegyiékben csak 16 nap van elszámolva 89 liengő érléklien, ezt a munkabért meg is kapla, az érte járó munkát et ls végezte, Igy semmiféle kárt nem okozott, az et nem számolt 100 munknuap alatt és az 6 órátől esti 10 óráig Is tartó tu\'-m\\tnkaldö alatt
egy elég enyhe öröklési adó mellett egy rendkívül súlyos hagyatéki adójuk van, amely kulcsban felmegy 50 százalékig s ami Igen gyak ran előidézője annak, hogy az örökös kényleten a birtok egy részét e\'adnl, csakhogy hagyatéki terhelnek eiegvl tehessen. A hagyatékot mindig együttesen, kumiltéjva és progresszlve, rendkívül súlyosan adóztatják meg.
A kü\'földl adórendszerek tehát végeredménytől! a jövedelmi adó fejlesztésére a létminimum és a családi körülmények figyelembevételével törekszenek.
A ml adórendszerünk is tulajdon képpen rendszert\'eg ehhez áll köve-lelib Kétségtelen, hogy adórend-sze\' .,nkl»en a forgalmi adóknak lul nagy a szerepük A forgalmi adók-
liőségcs Ideje volt arra, hogy ma-gánmunkiU végezzen.
A nagykanizsai törvényszék a lanuvallomások alapján bűnösnek mondotta kl Papp Lajost Csalásban és öl ezért két hónapi fogházbüntetéssel sújtotta. Papp és védője megfellebbezte az Ítéletet a bűnösség klirondása miatt.
Étsy Ferenc felügyelő, vánoil al-liszt ellen az volt a vád, ht\'gy u lovak részére kimért zabbó\' \'o|>ott, azonkívül a benzines Ik i\'dókból öss..gyűjtőit maradék lienzint ls eltulajdonította. A kihallgatott tanuk eskü alatti terhelő vallonba alapján a törvényszék lopásért Étsy Ferencet IS hónapi fogházra ftéHe, de nem moudla kl az állásvesztést. Élsy és védője, dr. Knausz László ügyvéd megfellebbezték az Ítéletet
u pécsi táblához.
A vád ollak |>adjárn került harmadiknak Szegő József is, akit azzal gyanúsítottak, hogy az Élsy állal elloi>ott benzint megvásárolta vo\'na, noha ludta, hogy a benzin \'0[K)lt áru. Szegő Józeef védője dr. Fodor Antal volt. A számos tanú tehermentesítő vallomása után u bíróság felmentette Szegő Józselat u véd és következményei alól, nem vo\'l ugyanis bizonyítva az, hogy saját részére szerezte volna meg a benzint, mert a hozzá küldött benzint Étsy kerékpárjának tisztításúra és kipróbálására has/nalta fel Nem nyert bizonyítást az sem, hogy Szegő tudhatott volna arról, hogy a licnzln lopásból származik A vádhalóság fellebbezett a felmentő Ítélet ellen. ,
Papp és Szegő felmentése jogerős, Étsyt a tábla is 5 hónapra ítélte
Ilyen előzmények ulán került mindhánom nagykanizsai gyanúsított ügye a pécsi tábla büntető tanácsú e\'é, mely tegnap tárgyalta azl egy egész délelőtt tartó tárgyaláson. Nagykanizsáról a fellebbvl-le\'l tárgyaláson részt vettek a vád-■ollak védői.
Az alapper adalainuk és Ítéletének Ismertetése után dr. Begidsán Emi\', Papp Lajos védője u lábla e\'őlt meglsmétcl\'c a tőrvényszéki tárgyaláson mér kifejtetteket és védence ártatlanságát hangoztatva, kimutatta, hogy a város közönségéi kár nem érte. ,
A lábla a védő érveit eltagadta és miután megállapítana, hogy Nagykanizsa várost kár valóban nem érte az ügylíő\' kifolyólag, meg-vá tozlatta az elsőfokú bíróság llé-
nnk ezuet a szereoável a pénzügyi jog ls sokat foglalkozott és mcgjál-■apltatta azt, hogy a mai vegyes gazdasági rendszer mellett, amikor a szabad gazdasági rendszer váltakozik a karlelek itölötl rendszeré-ve\', egységes adórendszert megalkotni nem tehet és legkevésbbé lehel an^ot mintára, egész rendszerünkéi a jövede\'mi adóra felépíteni.
A karte\'ek megadóztatása legcélszerűbben és legpraklikusabbail a kü önböző forgalmi adókkal lörtén-hettk. Igaz, hogy ennek súlyos hátrányai vannak, meri ptt van az átháríthatóság, ott vannak, sajnos, az árdrágítás! Jelenségek, ami tisztán hatalmi és nem |>éitzügyl politikai kérdés és o\'t van a kisüzemek súlyosabb megterhelése, \\eisenyké-pcs-ségének veszé\'yezleté-e ; a iná-
lelét és Pa|>p Lajost a vád é» kötet kezményfel a\'ól felmentette, azzal az indokolással, hogy nincs bizonyítva az, hogy n vád\'ott bűncselek ményt követeli volna el. Papp felmentése jogerős Most még csak a fegyelmi lefolytatása következik, u mit dr. Hegyi Lajos városi főjegyző folylat le majd Papp ellen
Dr. Knausz László védő védőlw-szédélien a vádhatóság vád|iontJalt lioncolta és arra kérte a táblát, hogy az elsőfokú Ítéletet helvez/.e hatáiyonklvül és mentse fel védencét. A lábla bűn tető tanácsa rövid tnnácskozás után helybenhagyta a nagykanizsai törvényszék 6 hónapi fogházbüntetésre szóló ilé\'elétÉlsy Ferenccel szemben. Étsy és védője semmiségi panaszt jelentett be a lábla ítélete ellen így ez az ügy
sik oldalon azonban olt van az a hallatlan pénzügyi eredmény, .a meiyel a forgalmi adók mindenütt produkáltak, amelyek viszont. a pénzügyi Jogtudomány felfogása szerint, elsősorban az egycncsadók-ná< Jeienlkezö hibák orvoslására, a teméntelen sok oéludóivak és pótlék nak a kiküszöbölésére és a túlságos su\'yosan jelentkező fogyasztani adóknak enyhítésére vo\'nának fordítandók.
> Ml átvettük a forgalmi adók rendszeréi, élvezzük azoknak nagy pénzügyi teljesítményét, de azt a
konklúziói és azokat a következteléseket, amelyek különöst a pótlékok, céladók és fogyasztási adók csökkenléséne vonatkoztak, még eddig nem ludlák érvényesíteni.
BAUU KÖZLÖNY
IWT. november 1?
Havi tíz pengőért elsőrangú uj Írógépet vásárolhat vagy bérelhet
uJpmhIkwI propaganda-akciónk karatén balUI.
Visszatérül a bérletfisszeg teljesen, készpénzben téritlük vissza.
Kérje Ujékoztatönbati COMTINEMTJUL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakala:
Schless Testvérek könyv-, papír-, irószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
most még a KurJAhoz fog kerülni.
Dr. Fo.dor Aniai, Szegő József védője orra kérle a táblát, hogy hagyja helyben az elsofoku bíróság felmentő Íteletét védencével szemben. A tábla hozzájárult á törvényszék felmentó Ítéletéhez és annak indokaihoz. Szegő József felmentése la jogerős. |
Sok gyomorbajos ember nagy megkönnyebbülést ér el, ha félórával étkezés előtt három-négy evőkanálnyi természetes Ferenc Józset keserllvlzet vesi be. Kérdezze meg orvosát

A Sajó áradása apadóban van, az árvízveszély elmúlt Miskolc közvetlen környékéről, de a forgalom Bánrévénéi még mindig szünetel, mert az ár elmosta a hidat.
A honvédtörvényszók "kémkedés elmén nyo\'c kültöldlt Ítélt el 4-től 11 évig terjedő fegyházbüntetésre.
A tegnapi nappal megszűnt az ingyen orvosi kezelés és az orvosoknak díjtalan alkalmazású.
Székesfehérváron a belliikül ásatások során egy főpapi csontvázat, Csongrádban pedig egy jazlg sírt találtak. I , I
A. 88 éves egri zsidó főrabbi elten éretlen suhanook közáporos merényletet követtek el.
Az egyik magyar könyvkiadó cég teljesen uj magyar Shokespeare-k tudás re készül. i

Olaszország megkezdte a nyoni
egyezmény végrehajtását: ellenőrzi a Földközi tender reá kjosztott zónáját. \'(
Moszkvában letartóztatták papp Sándor 45 éves volt miskolci mérnököt, aki hét évvel ezelőtt vándorolt kl és most haza akart jönni. Ipari kémkedés b vád ellene.
De la Rpcque ezredes, a francia jobboldal vezéne 15 újságírót be-liereit sajtórágalmazásért, mert állítólag egyik beszédét rosszul közölték.
Genfben bosszúból megmérgezték Aveno\' népszövetségi főtitkárnak Indiából ajándékba kapott páváit.
Moszkvában bezáratták a bor és páilnkaklméréseket, a jövőben csak üvegben szabad eladni és nem lehet helyben elfogyasztani, cigarettát pedig csak 16 éven felülieknek
adnak ki.
Londonban ugy tudjak, hogy a brazillal forradalom hátterében tu-\'ajdonképen Németország Anglia küzdött és Németország béfolyása győzött.
A bajor Alpokban a síkosra fagyott uton megcsúszott egy autó és a regem tóba zuhant. Az egyik utas vlzbehiU.
Egy felsőházi rendes és egy póttagot választ deoemberben Zala vármegye
A belügyminiszter leiratot intézett Za\'a vármegye közönségéhez, s ebben közli, hogy a felsőházi tőr-vény rendelkezései érteimében a háflom zaiamegyiel felsőházi ing (Tur/ínyl Ferenc dr,, Malatinszky Ferenc, Pilhál Viktor dr.) közül a folyó év végévei megszűnik Pliliál Vlklor dr. (megbízatása, mivel 10 éves megbízatása lejárt. Közli a belügyminiszter, hogy a vármegyének ezért egy felsőházi rendes tagot, azonkívül a törvény értelmében egy felsőházi póttagot kell választania. A választást december 4-lke és 11-ike közölt kell megtartani. ,
A vármegyeházán már megtették a szükséges intézkedéseket. A felső házi tagválasztó közgyűlést rövidesen összehívják december elejére.
A törvényhatósági bizottság tagjai között m^r élénk mozgolódás la|>asztalj>ató. Jelöltként szerepelnek a lelépő PUhái Vlklor dr. rendes tag és a póttagságból kilepő Csólhl Géza jiápai prelátus. Mindkelten olyan érdemes és nagytekintélyű, bőséges közéleti tapasztala-lokkui rendelkező tagjai Zala vármegye Hőrvényhatósi^gának, hogy újra való megválasztásuk biztosra vehető.
Decemberben Bt uj bizottsági tagot válásit a megye
A vármegye egyik fontos Szervében, a közigazgatási bizottságban öt tag inandátumu jár le az év végévei. Ezek : Csólhl Géza, dr. Farkas Tibor, Gvömörey Sándor, Malatinszky Ferenc és dr. \'l\'arányl Fa-renc Miután mind az őt törvény-
hatósági bizottsági tag hosszú évek óth fejt kl tevékenységet Zaiu vármegye életében, valószínű, hogy az uj vá\'aszlás nem hoz lényeges változást. A-.váiasztást a decemberi rendes közgyűlésen tartják meg.
95.000-ről 240.000-re emelik a tűzoltóság létszámát a légoltalom kifejlesztésével
A zalai tűzoltóságnak nagy ünnepe volt a zalaegerszegi tüzoltó-nap. Nagykanizsáról dr. Frack István tanácsnok és Vecsera Antul Járási tűzrendészei! felügyelő vettek részt a Zalamegyei Tűzoltószövetség közgyűlésén és az űnnejtfége-kén. SziyUgyi Lajos országos felügyelő szemléje után 50 kö/aégi tűzoltó ttlparoncsnok viza gázott sikerre\'. A tanfolyam hallgatói voltak ök, akik gyakorlati bemutatót is tettek. A tanfolyamnak Vecsera Antal is előadója volt és a
tanfolyam hallgatói és az előadók egyaránt elismerésben részesültek.
A közgyűlésen az országos felügyelő bejelentette, hogy a 1)6.000 magyarországi tűzoltó-létszámot a légoltalom kifejlesztésével 210.000-re emelik tel. Hangoztatta, hogy a tűzoltóság pártpolitikát nem enged meg kebelében. Gróf Teleki Béla főispán hangsúlyozta, hogy a tűzoltó munka legyen nemzetnevelő munka is. A közgyűlésen néhápy zalai Jubiláló lüzoltótisztet te kltün-tettek, majd dlszebéddci végétért a nagy zalai lűzoltónap.
A taxi-órával olcsóbb lett a bérautó Nagykanizsán
Kitűnően sikerült a taxaméter premierje
A bérautósok kérelmére adott ta-nelmi-idő a taxaméter felszereléséi*; november 15-én lejárt. Minden nagykanizsai bérautó most már csak taxaméterrel futhat és amelyik-ezt nem tesri, a rendőrség leállítja és bevonja a rendszámát. Nagy előny ez a közönségre nézve, de nem kis tejier a bérautósoknak. Egy taxaméter beszerzése ugyanis kb. 450 pengőbe kerül, felszerelése 70 pengő, aki pedig kölcsön veszi a gyártól, aqftak is 70 pengő a felszerelése és a kölesöndíj kb. 3 pengő.
A taxaméter premierje m\'ár meg is l történt. A taxamé-térrel az első utat C&S a rendőrség és e sorok Írója most * tette meg, A próba
bejárás minden tekintetben sikerült.
Kiderült, hogy a közönség feltétlenül jobban jár a taxaméterrel, mert sokkal kevesebbet fizet. A bérautós pedig teljes joggal abban reménykedik, hogy olcsóbb lelt a viteldíj, több fuvarra, nagyobb forgalomra számíthat.
A bejárás a bérautó-állomásról indult a vasúti állomásra. Az állomásig eddig az utas legkevesebb 2 pengőt fizetett. Most a soffőr lecsapja a DAxtt-mé\'er kis zászlaját, működésije kezd a ketyegő óraszerkezet és amikor az állomás bejárójához érünk, pontosan 1.20 pengőt mutat.
Visszafordulunk. A .standon* ösz-szegyült soffőrök kíváncsian nézik az uj .csodát,, a taxamétert.
Második forduló a bérautóállomástól a közrendészeti kórházig (barakkig). A Drrfvnvölgvi villanytelepig eddig 1.50 pengőt kellett fizetni, most 95
fillér, a Tárházakig vagy az -Amerika-vendéglőig at eddigt 2 pengő helyett
a taxaméter 1,20-at mutat. A Négyházakig 1.45 pengő, eddig kb. 3 pengői* került. Ugyanannyi a Sörgyárig. A barakkig (kózrendészctl kórház vagy pranck-kávégyár) 1.95 pengő a vltel-dij. Azelőtt az is 3 pengő volt. 20 perc várakozási idővel sem több a viteldíj 2.45 pengőnél. Ha az utas 20 percnyi várakozás után folytatja vissza útját egészen a bérautóálla. másig, összesen 4.40 pengőt fizet. Most már a bérautós jön ki jóL
Harmadik forduló. Bérautóállomástól a József főherceg uti laktanyáig. Eddig 2, esetleg 3 pengőbo került. Most, amikor odaérünk, a taxaméter
I.20 pengőt tüntet fel.
Ez az első fokú díjszabás, a város belterületén érvényes. Azon kívül a
II. díjszabás lép érvénybe.
Mikor visszaérünk ismét «* bérautóállomásra, egész gyürü veszi körül az uj csodabogarat, a kanizsai t«*it. Megtapogatják, nézegetik, egyik-másik szomorúan bólogat ós azt hajtogatja:
— Ha nagyobb lenne is a forgalom, mikor keressük be a 450 pengőt, amibe az óra került és a 70 pengő rászerelési költséget?
EMLÉKEZTETŐ
A Hoth-kvarett hiingveratnye a Kaszinóban 9 órakor.
Liceália előadás ® kor a városházin (dr. Beér Gyula).
Katalin est a Legényegyletben, «Jogos védelem< előadása, tánc, fél 9 órakor. Rtreiibev Í7.
Oregkcreskedelmlsták feketekávéestje a Koronában 0 órakor. Hfrwibw II.
Liceális előadás 8 kor a városházán (Kelemen Ferenc).
December 8.
Iparoskör nagyszabású táncteAja 2 óráig. Sörlel-jatz. Dtetaber 11.
Pedagógusok összejövetele vacsora után a KU Royalban.
- Elegáne >/« wU4 <* UlM told. bandákat szenzációe olcsó árakon adunk — Sekltx.
Éhét legszebb könyvei:
CrwiwJJ. Tört. regíny, Irt. Mlrko Jelualch — tűzve fit, kötve i\'M P A Z~> U.K..I. Irta Oll Oyörgy Sándor - albumalaku díszkőt. IS -P A. y.föld kloc.. regény Irta Knut Hamaun, tűzve t\'U, kőlve 5 40 P Iw.lt Áruld i Vihar Palesztina
felelt.........< M P
UJ.Ekr.ab.zg: Babeuf, a fran.ia forradalom hírei aiak|ának életregénye
Hagy Asd.r: Tavasz Váradon. Regény a fiatal Ady Endre életébőt 4 SS P E..ir*d«k cuhUI. Az Ismeretek kl-
merilhetellen kincsesháza. Nagy albumalak, diszk\' lésben ....$•- P
Kaphatók:
FISCHEL
kh,.k««k«Uafc« Naiykuluá* T.Ufo. i».
ittft. november 17
ÉALAI KÖZLÖNY
II Orado novambari taggfOliu
A Credo novemlieri taggyűlésén örömmel lehetett megállapítani a kanizsai Credo Izmosodását, szemben az ujjttgányság táborának Ixrni-lásával. P. Cirfusz VlktorW plébános elnöki bevezetése után Tesz lenyák László leánygimnáziumi hit-tanár tartott nagyon szép és Időszerű előadást .Krisztus király és a 4 férfivilág* cimen. Gondosan felépített előadásában kifejtette, hogy osak egy #1 rendületlenül, diadal masan a vi\'ág viharai közepette és ez Krisztus királysága. Végig vezette hallgatóságát évszázadokon, eretnekségeken, egészen a mai bar na athelzmuslg, ami mind Krisztus királysága ellen tört Kutattak és Ástak, Tiogy osak egy szemernyit feltárjanak \' Krisztus királyságának megdöntésére, de a komoly tudo-míny csak megerősítette ezt a királyságot. Ezzel az élet u] formát kapott, 4 lélek uj távhtokat nyert és azóta érdemes élni, érdemes még Szegénynek l» "enni, érdemes lemondani. És azóta a halál nem félelmetes többé, mert Krisztus király legyőzte o halált.
Dr. Wélier Etek járásblró, világi elnök a kullurház szükségességéről tartott előadást, a tőle megszokott szlngazdaságlian. A knlollkusság vára lesz, mondta, a kult-jrház, a honnan a lelkek nevelődnek a lempk>m és a közélet számára, hogy hitvalló katolikusok legyenek az életben is. ;
Gozdán Ernő főtitkár jelentése ulán P. Clrfisz Vtktorln plébános beszámolt a kereszt-mozgalomról, a melynek oéljn, hogy a városházán ls hirdesse Krisztus királyságát a kereszt, amelyből béke, szeretet, Jóság és áldás Sugftnozik a Város mindé" lakosára. l |
Tersztenyák László hittanár bejelentette, hogy a leánygimnázium növendékeinek adakozása lehelövé tette egy megfö\'elő szép keresztnek a beszerzését a városháza tanácsterme részére, amit már át ls nyújtottak dr. Krátky István polgár mesternek. A városháza dísztermébe való keresztet a Credo vállaltn maiiéra, Dr. Begidsán Emil, dr. Dómján Lajos, dr. Wéber E"ek és többen szólaltak fei még n napi kérdésekhez.
Szerda
BUDAPEST L
0.-15 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. _ 10.45 Felolvasás. 12.05 UJ Pátrk-hanglemezek. - 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, IdöJárásJelentés. _ 13.30 Iendvall Jóska cigányzenekara. — 14.10 Hirek. - 15 Arfolyamhirek. — 16 Az Operaház előadása. .Travláta.. DalmQ 4 felvonásban. — Az I. felv. után kb. 16.40 lllrek. — A II. felv. ulán kb. 17.40 Hírek. - Az előadáa ulán kb. 10.15 Dr.\' íiaál Islván előadása. — 10.45 A rádió szalonzenekara. - 21 Hirek. - 21.20 Hegedős Gyula cigányzenekara. — 22.10 Idő-járásjelentés. — 23.30 Garal György Jazz-zenekara. — 00.05 Ilirck. BUDAPEST n.
18.45 Olasz nyelvoktatás. - 10.20 Táneleinfzek. — 20.20 Feleky Klárs BBCS.
12 Könnyrt zene. — 14 Hegedále-mezek. — 16.05 Könnyű lemezek.
17.30 Klasszikus zene. — 10,25 Ope-ra. — 21.50 Táncwnc.
UJ népszövetség; késztU Halifax lord és Hitler találkozása kapcsán
Anglia mindent elkövet az európai béke mtgazllArditAsára
London, november 16
A Daily Express beavatott helyről nyert értesülése szerint Hallfax <ord a következő kérdésekkel utazott Berlinbe: I
1. A k>rd Berllnijen kérdési Intéz Hitlerhez, hajlandó-e Németország belépni egy uj népszövetségbe, a melynek alapokmányaiból törlik a héfcorus felelősségről szóló szakaszt. :
2. Németország mondjon le gazdasági elszigetelődéséről s működjék együtt íj l>éke mielőbbi megva-
lósításában. j
3. Anglia,ezzei szemben hajlandó téir.o^alnl a német gyarmati követeléseket ós a gyarmata uj felosztásában résztvenni.
A \'ap hangoztatja, hogy ezek a kérdések nem kerülnek tárgyalás alá, Halifax lord esunán közli ezt az angol felfogást Hitlerrel és meghallgatja annak válaszát.
Az nngoi sajtó többi lapjai is azt Írják, hogy Anglia mindent elkövet, hogy az európai békét megszilárdítsa.
Elkeseredett küzdelem folyik Keleten Szucsang birtokáért
K Hindenburg-vonalat már elfoglalták a japánok
Sanghai, november 16 A japán csapatok további heves támadást folytatnak a kinn! kapatok ellen. Elfoglalj a kínai Hindenburg vonalat ós Szucsang ellen vonulnak. A város eleste már
csak órák kérdése, - jelentik ma reggel- I, i t iLt t
Későbbi jelenlés szerint Szucsang és Uszl városoknál váltakozó szerencsévei hevesen tombol a harc. Bővebb jelentések még hiányoznak.
Zajos filésen tárgyalta a Ház a frontharcos-javaslatot
Viléz Mertsekényi Imre nem kivánja, hogy az utcán követeljék érdekeiket a frontharcosok ős kazat «df azoknak, \' akik a frontharcosok érdemeiről beszéllek. Kiutasítja Q l* Lázár képviselőnek u tisztekre tett kijelentéseit.
Egy hang közbeszól: Nem a magyar tisztekre értettél
Merlsekényl: Minek kellett akkor Idehozni u Ház vitájába a kérdést?l
Ezután Propper felszólalására válaszolt, aki a nagy zajban egy sértő közbeszólási enged meg. Az elnök Proppert rendreutasítja, majd a zaj csillapultával Mertsekényi folytatja beszédét.
v Budapest, november 10 A képviselőház mai ülésén Sztra-nyavszky házelnök bejelentette, hogy a tegnapi interpellációkra Kánya Kálmán külügyminiszter Írásban válaszol. A választ liolnap olvassák fel. Elfogadták ezután a javaslatot, hogy 8 órás ülésben tárgyalják a frontharcos javaslatot.
A tűzharcos vita első szónoka Tildjy Zoltán volt, aki méltónak mondta a javaslatot a tűzharcosokhoz é* azok érdemeit méltatta. Két feladat vár megoldásra, mondta: az egyik a szo-(láUs kérdés, a másik a honvédség kérdése. Beszélt az egyenjogúságról
jrieaé Uiááii
VJUIDK VULOIi
TÖKÉLETES SZERELEM
(Tőkélete* házasság) Alapvető tanulmány a férfi és nő wxuális berendezésről, a helyes és helytelen sjerelmi életről, u együttélés formáiról és hygléidá|tróL
B»ltl ár. .,.«> váaxonkJfMak.ii
az eddigi 28.- P Helyeit____•__P
EliflaaMal éra — alanti azelvény
5 napon belül való beküldése esetén —
azELVtav.
T. RHMf.I Kárai, í\'z-.»
SudtpMl. Mui.um-kSml Iá
HrnnM.Virt.VM.1 TSkáfátá*
hál.llt. e. k0nz.lt .löl.zyil.l lton. ulp vi.*onkCMak.a S.SO . Zil.ntit.h.i baoMtea. itár.m a Ua,*.t portKualM*. .Unll cte.ni,. rtkOM.nl.
• SSufeUM u U m* pW^HMt^f"\' Bliarfutunl.
olvuh.ld .liliii: ...................................
P onlo............?................................
* A .«m kfvint tö.UnJa. Ml
Jogos volt a nyírbátori fegyverhasználat
Nyírbátor, november 16 A nyírbátori véres csendőrsoriüz-zei végződő mulatozás ügyében a vbsgélat még mindig folyik. Az eddigi adatok alapján antnlian már megáUapilható, hogy a csendörök Jogosan használták fegyverüket. A három halálos áldozatot eltemették, a többiek 4llS|»t« változatlanul súlyos.- | !
Az ügyészség izgatás elmén indít eljárási mindazok ellen, akik a halálos és véres verekedést előidézték.
Jászberény utcái víz alatt
Jászberény, november M Az utóbbi naiiclc jiagy esőzései kii velkCztében * Zagyva folyó megáradt és kiöntött. Jászberényben magéban is három utca vlz alá került, a környéken ls nagyobb területeket öntött el. A tavaszi áradásokkor vlz alá került tápléi tanyán most ls 9000 katasztrális hold került vlz alá. t i
Wm
If \' Hideg!
Prognózis: Mérsékelt szél, változó felhőzet, a hegyeken köd, néhány helyan, főképp északon havaieaő, a hö alig változik.
A Malantalnflal Intézet nagy kádnál megflgyelőátlomása Jelentlt
Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +0-4, ma reggelt +00. délben: +3«. Csapadék: (K) -*.
— Akar tf iwegáárt agy aaak. határt?
Vegyen egyházközségi kulturháa-■orajegyetl
- EMbáaaa a^n. IntézeU kabátok minden nagyságban kaphatók — SaUtnéL
HALAI KÖZLÖNY
l#B7« november
Külön zsidó-padot akarnak a pesti egyetemisták
Ma la Ufatott a hangulat ax egyetemeken
Buda|wst, november 16 A i»itt C|yetanctoaaM|in«tl«n-telO-hnngulat volt. Ai ifjúság min. den Anon m akar)* érni, hugy a xatdó hallgatók Itt ta kütón padot kaptának. As egyetemisták már hajnalban nagy tömegekben lepték
ei az e^yetemekpt, a zsidók ugy tát-sr.lk tudomást swneztek a kénzllló tüntetésről As ezért nem jelentek meg a mai eWadáaokon. Az Alettául és az orvosi kanon a szünetben a folyosókon volt csak kisebb tüntetés é» isldózás.
Egy félreértett tréfa miatt szivon szúrta a barátját
Vasvár, november 18 A köreit Gázíu községben borzalmas gyilkosság történt. Farkas Péter falubeli legény vlceból végtg-4mttott egy fűzfavesszővel srembe-tCvő baré|l)a arcán. Tóth Lajos a
ítcoet félreértette, dühbe]ött, előkapta bicskáját és sió nélkül szíven szúrta Farkas Pétert. A legény a j belyatfnen azonnal megholt A gyll- \' kos legényt a csendőrség Őrizetbe vette. i ; S
h
Kevés mérkőzés — kevés telttalálat
a Zalai Közlöny e heti tippversenyén
Három találat <">« a Utfrbb HpptlMnz
Az egyik korosmát kifosztották, a másikban elmnlatták a pénzt
Vakmerő betörés volt a kis Teke-nye községben. Minap éjjel kifősz-lőtték Kenései Bé\'a korcsmáig ós keneakedó üzletét, ahonnét 1700 I>engö készpénzt, kútvét, cuknot, s nagymennyiségű fűszerárut vittek el.
A csendőrség a helyszínen sok bűnjelet talált és esek alapján meg-indüotta a nyomozást, mely eredményre Is vezetett. A fa\'u m^ik kocsmájában ugyanis három fiatalember hajnalig mulatott és amikor fizetésre kerü<t a sor, ro|>ogó8 100 IMMgóssei fizettek Miután megve-SMtedett s»egé»y tefén>eknek néztek ki, feítflnt a korcsmáro8nak"""a 100 i>engös. Azonnal Jelentést tett a csendőröknek, akik a korcsn*
ban fű\'ön fogták a háröm mulutozót. Kettő beismerte, hogy résztveti a betörésben, a harmadik tagad, őrizetbe vették őket.
- Kirakataink** a legújabb dlvat-ujdonsAgokat mutatjuk be — Sckflta
A vasárnapi nemzetközi mérkőzések iránt nagy érdeklődés mutatkozott a tippelésben is. A sokszáz beküldött tlppvergcnyző kőzött azonban alig akadt néhány teMaláló. Mindössze három tippelő akadt, aki a magyar-svájci válogatott teljes eredményét eltalálta. A Délnyugat súlyos vereségére senki sem számított. Még csak megközelítőleg sem tippeltek hasonló eredményt. \'
A hét legjobb tippelője: Németh Ujos (Király Pál u. 2/b.) A magyar -svájci válogatott telitalálatán kívül a magyar—cseh Ifjúsági félidejét is eltalálta. Egy tribünjegyet kap.
Két-két találattal, illetve egy Jeli-találattal egy-egy belépőjegyet nyertek a következők: Stern Miklós és Garam-völgyi Anna a magyar—svájci telita-lAlalrtórt, Golenszky József és Keller József pedig a magyar—svájci és a magyar—cseh félidejeiért.
A többi tippelő legfeljebb csak egy találattal szerepelt. A KK mérkőzés végeredményét csak Ernyel László találta el. Félidejét: K. Nagy László, llárl János, Uoffmaun Sándor, Polgár László, Németh László, Kaposl János é* Lusztig Sándor.
A nemzetközi ifjúsági mérkőzés 4 :1-es végeredményét Vermes László, Ga*
Városi Mozgó. Kedd, szerda, csütörtök! MARLENE DIETRICH legizgalmasabb filmje:
iigysl-e f/gf áéaeat így ktlözfti utiosy kftlMi tftrtéaets.
Lengyel Menyhért világhírű színmüve. Lubltsch rendezés. Vlléomttrmhoté I Remek kteérft mfisor I
Előadások kezdete köznapokon 0, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. 8 Arakor fillér** halyárak I
Alul a tag&zebh nö szeret
Mexikói regény 29 Irta: lalá.a jémaaf
— Ugyan kéjein ne zavarjon 1 — kiáltott rá a lluy liaragosan — hetven-hárommillióval több von a péaztár-ban, mint amennyi az összes belét és Olrigh örül, ha elviszik a pénzüket,
mert az ujabb betevőknek már egy g
---- . kevesebb kamatot fog
zetnl. Akinek tetszik, az betesz, akinek nem, viheti máshova, uhol nem kapja akkor meg, amikor szüksége van rál
— De... — akart valamit mondani az agy véd.
— Hagyjon békób«il — kUltott rá a lány és elvéve a belétkönyvet, kisietett a bankból.
A kifizetési pénztáriul nagyon sokan távozlak és egy óra múlva már csak a kereskedők szokásos kiutalásaival jelentkeztek néhányan, de sokan átutaltatták azt a pénzt U a saját számlájukra és ki »e:n vették. Egy órával későhb az egész varosban elterjedt az eset híre é< az Olrigh bank tul volt minden veszélyen.
Délután Olrigh a hajira ment és hálálkodva mondta Marsnak;
— Magi egy pénzügyi lángészI Az Is\'en ls arra teremlelte, hogy az én feleségfera.. légven I
— Ne.n hiszem, mert abból n«m les* semmit Nyugodjon bele, hogy én vénlány teszek, hacsak a holtak nem támadnak fel — fejelt a lány
szomorúan.
Este, amikor már tul voltak a va-isorán és a holdfényes fedélzeten allék, motoros kőzclejftt a hajóhoz. Azután Haltonné Jel\', nt meg mély gyászban.
— Nem sZép tőled, hogy gyászolóban magamra hagysz, — szólt a lányhoz lépve. — Ilyenkor otthon lenno a lielycd. Még gyászt sem öltöttél apádért, akinek mindent köszönhetsz és akinek azért kellett elpusztulnia, mert neked vagyont akart szcj-cznl. Otthon van késien a gyászruhád. Azért jöt\'.em, hogy hazavigyelekl
— Csomagolj össze Theresa néni ős menj, amerre látsz. Te vagy az utolsó abból a rettentő társaságból, amely apám életét megrontotta. Pénzt adok neked, de utaink elvájlak. Az^ én gyászom mélyebb, mint a tiOy y mert az egész életem gyász volt mii\' tatok.
— Tízezer dollártl — kiáltott fői az asszony kapzsin, t
— Itt az utalvány, remélem utoljára találkoztunk — búcsúzott tőle Mary.
— Te még Jössz hozzám, mint a koldus, mert ezzel az úrral nem leszel boldog, azt megjósolhatom neked.
— Azt nélküled ls tudjuk, mind a ketten — felelte Mary szomorúan mosolyogva é< elnézett Theresa feje felett oda fel, a Popokatepeti hófödte csúcsai felé, mert ugv érezte, hogy olt, valahol az erdőben porladnak annak a csontjai, aki vboldoggá tudta volna őt tenni.
A motorcsónak gyorsan távolodolt
Hallonnéval.
— Most ugy érzem, hogy lezáródott a sötét mult és ha öröiftem nem ls sok lesz az életben, de nyugalmam igen — Jegyezte meg Mary halkan és a nyílt tenger felé nézett, amelvet ezüstporral szórt tele a bárányfelhők között bujkáló hold...

Gonny üvegházakat építtetett a ma-lánoknak és megtiltotta a kereskedőknek, hogy alkoholt hozzanak a te-lepre. Rlson állandóan Malánál időzött, aki a nála is szebb Gélával lakott együtt ős nappal a gyirtnekfcket taultották Írni és olvasni.
— Repülőgép közeledik — Jelentette Ybera belépve Gonnyhoz.
— MUjenT
•— Ugy látom, hogy állami. Ugyan hova megvt — tűnődött az öreg.
— Talán az én Illand barátomnak jutottam eszébe? Megígérte,\' hogy vl-szon(látjuk egymást és l galább egy hónap óla nem volt hozzá szerencsém, — tréfált Gonny.
— Már jón is le. Megyek kit — sietett el Ybera.
— Van valami uj ötlete? _ kérdezte nevetve Gonny a belépő Bland-tól.
— Csak a régi. Szabad megnéznem azt a levélnyomót? — és az iróasz\'.alra mulatott.
— Tessék parancsolni, — felelto Gonny és a kezébe adta.
— At van öntve, -, Jegyezte meg Illand, miután megvizsgálta nagyítójával — Tehát a kő akkor, amikor
rainvölgyi András, Totola Józseí, Trá-•ier János é* Láng Mária. JJgyane mérkőzés félidejét Pcrger József, Vánkos Józseí, Gutpintér Pál, Totola KároW, Parti Ferenc. Rédel Tibor és Guta István.
Pályázóink figyelmét Ismét felhív-juk a gondosabb tlppeíésre. ismét találtunk helyesen kitöltött, dc név nélkül beküldőit szelvényekot!
Egyben közöljük, hogy a szelvényeket a jövőben nem kell behozni a szerkt\'sztő>égbo, mert a kapu mellett, a Zalai Közlöny nagy utcai faltáblája mellett egy kis gyüitőszekrőny lesz található szombaton, ide kell bedobni a tippeket. A határidő este hót óra.
Asztali tenisz
77-as «MrkÍM«k—NTE 9:1
Vasárnap Nagykanizsának egyedüli sporteseménye a 77-es cserké. szek és az NTE asztali tenfczszak-oáztá\'yának mérkőzése volt.
A mindvégig izgalmas verseny féi""2-kor kezdődött a Rozgonyl ut-cai tornateremben. Az NTE csapatában Gá«, Gerő 1., Schlesinger és Szakonyi jálszottjak, mlg n 77-es cserkészek csapatában Baranyai III., Horváth, Kálovics és Körös.
verseny lebonyolítása után az NTE-bői Szukonyi\' 3, Schlesinger 2, Gerő és Gál l-l győzelmet arattak, míg a 77-es cserkészek csapatából Baranyai III. és Kőrös 3-3, Kátovlcs 2, Horváth pedig 1 győzelmet aratott. l
A páros mérkőzéseket a következő felállításban Játszották: Kálovics, Kőrös Szakonyi, Gál és Baranyai III., Horváth Schleslnger, Gerő I. ; • |
Mindkét párost a cserkészek nyer
beszélgettünk a bárban, még az ön zsebében volt, éjszaka beletette ebbe és amikor^ezt leejtettem az abbikból, akkor l)cnne volt. Azóta kivette és biztosabb helyre tette. Mindegy, amig én élek, nem fogja értékesíteni. Sokat tanultam azóta a* üvegtechnika és mü-kőkészítésről. Tagadja, hogy a tevéinyomót megolvasztotta?
— Tagadom. Az egyik sarkán volt egy csöpp ütődés, azt lecsiszoltam róla, ennyi az egész, de átóulvo nem volt — felelte Gonny.
— Még mindig nem értek elég Jól a dologhoz, — Ismerte be Bland, — mert ha ügyesebb lettem volna, akkor le is kellett volna pontosan mérnem ós mosl meg tudnám állapítani, liogy át volt é öntve, vagy nem. De annyi bajom volt már vele, hogy nekem adhatná emlékbe. Azonkivül tennék magának egy ajáiuatot.
— Kérem, nagyon érdekel.
— Adjon uekem egy összeget és akkor nem foglalkozom többé ezzel az üggyel Nagyon sokat költöttem rá, szeretném viszontlátul a pínzemet.
— Ki van zárva. Időnként nagyon szívesen találkozom önnel és igazán nem vagyok hajlandó még fizetni is azérl, hogy ne b\\ssam, — évődött C.onny, ludva azt, hogy, az ajánlat csak csapda.
— Meg lesz - lepődve. Van még egy oldala a dolognak, amelyet nem nyomoztam végig é.s ez a legveszedelmesebb önre — fenyegette Rland.
. iFolji Mm)
183?. november 17
tAlAt ICOZLONY
a5s6—
Szenzációs bútorvásár!
SSSfi
Hálószoba:
7 darabból . .
JMtbb díszesebb teleháló 7 darabból . .
P 225 -P 285—
Kombinált szoba :
P M5-
ízléses kivitelben, modern kárpitozással
Ebédlő\': j Senc
12 darabból 1 tálaló
1 nagy asztal vendéglappal 6 darab modern szék
2 foteuilP
p 495 -

Konyhák minden színben, modern kivitelben, nagy választékban. "
Tervszerinti rajzok után rendelésre is berendezzük lakását a legmodernebb IzlésQ kivitelben - Minőségét cégünk félévszázados fennállása garantálja.
Tekintse meg mintatermeinket vételkényszer nélkül!
KOPSTEIN BÚTORHOZ STSSTi
ték nagy fölénnyel. A versenylvn niegiejiclés volt Baranyai és Kőrös nugyszellr Játéka, akik az egyéni és a páros mérkőzéseken Ls pompás játékról és nagy előrehaladásról tettek btionyságot.
Kár, hogy Nagykanizsán nem karolják fel eléggé ezt a szép sportot, hisz egy-egy verseny mutatja, hogy Kanizsán sok fialni tehetség van. Érdemes volna feltámasztani a nagyobb pinpong-étetet.
Hozás
Az oszlálysorsjáték mai húzásán 10 ezer pengőt nyert a 21.300 és u 08.410 számú sorsjegy.
Kerékpár. Igazolványhoz
átlátszó
Celluloid
tok,
amely megvédi at Igazolványt,
kapható:
SZABÓ ANTAL
sportüzletében.
- (Kinevezés)
Dr. Diskal Imre orvosnak a kor-mányzó, 15 éves jubileuma alkalmá-ból, állagon felüli harctéri teljesiU ményeinek kitüntető elismeréséül, mint emIéklapo3 segédorvosnak, 1035. évi ranggal, a főorvosi elmet adomá-mányozta.
- (Egyházközségi hlr)
A róni. katlu. Szent József egyházközség képviselőtestületének folyó hó 15-én hozolt közgyűlési határozatai az alapszabályszera 15 na|>on át — de-(ember hó 2-lg — az egy házközségi irodában közszemlére vanaak kitéve és azt a lüvatalos órák alatt bárki megtekintheti. (:)
- (A zalai tengerészek,)
az Adria szerelmesei, szintén összejöttek lígorszegen emlékezni és megalakították a magyar badltcngerés* cgyesalet zalai esoporiját, tlnök
tiR^f gróf Batthyány Miklós ^ \' lelt Nováról, mig alel-
nök Was\'ermann Frigyes eger-zegi műszaki tanácsnok. A központ részéről Szkripeiz Dezső volt sorhajóhadnagy, nyug. folyanikaoitány veit részt a zalai lengerészek alakításán. A kis csoport táviratban üdvözölte a kormányzót.
— (A megyéspüspök adományai)
I)r. Bolt Nándor veszprémi megyéspüspök a nagykanizsai szegényeknek 100, a pápai járás ínségeseinek 100, u torvaji templom renoválására 200. a veszprémi és egyéb szegényeknek 500, a püspöki székesegyház torony-lépcsőjének tatarozására 800 pengőt adományozott.
— (Menetrendi értekezlet)
lesz december elsején a pécsi üzlet-vezetőségen a jövő nyári menetrend összeállítása ügyében. Tekintettel az eucharisztikus év nagy forgalmára, a rendes nyári menetrendet január egyig elkészítik, hogy a rendkívüli vonalok beállítása ne okozzon nehézségei. Nagykanizsának is vannak kívánságai a balatoni menetrenddel kapcsolatban. Kívánatos volna, foa ezek a jogos menetrendi óhajok ő* kívánságok még december előtt elfutnának az illetékesekhez, mert csak így lehet orvosolni őket.
— (Ml lesz a városi gyQmöl-csOssel ?)
Nagykanizsa város képviselőtestületének erdő-lc«elő ügyi bizottsága hétfőn délután ülést pártolt a városháza tanácstermében, amelyen részt vett dr. Krátky lslván polgármester és dr. prack István tanácsnok ls. A bizottság Ismét a kivágott gyümölcsfák Ügyét tárgyalta. Számos hozzászólás ulán a bizottsájj kimondta, hogy a gyümölcsöst lábon értékesíteni fygja.
— (Kormánysegély)
A balatonfüredi Ipartcglület, Darányi miuUzierelnőkhek^ a kerület fcépvi-seiöjencK Vfózbenjáriisára 1500 pengőt Kanoit az marogyi minisztériumtól székházának tatarozására.
EDISON
Willampaaégi Vállalat
Horthy Mlklós-ut 4. szám.
VlllaoTszerelés, csillár
Itt. 21 kivi réulelre I mi
Akinek * vérnyomás* magai és szívműködése rendetlen, ugy érhet el erőlködés nélkfll megfelelő könnyű székelési, hí reggel éhgyomorra egy kii pobár természetei .Ferenc józsel" kesertMzet iszik Kérdezze meg orvosát.
ÓVJA SZEMÉTI
■■•mUv*««t I Aiaaar-axakUal
egyszarO ás kombinált szemüvejjat méltányos árban kézzltak ás Javltok. — Szamorvosl ra-c«ptet szskszarOan alkáulUk.
Eredeti Zelu paakUI-l«M«ék.
Uzmárók. hőmérők, bor- ás mustniárők.
ZSOLDOS GYULA
Mimhr, tata h litiisrészamtM\';
PS-Nt 8. (a Korona-szálkxiával siemban).
Óra ás éktxar nagy választékban.
El Isméit praclz óra- és ékszarja»l»ómtth«ly.
— (UJ birsalma-termés)
A kalonaréti Mária utcA egyik házában, Gyulai postás kertjében november derekán klviritott r. Hrtmlma-lMikor és meghozta második teTmé sét is. A téli birs-termés nem nwjyobb ugyan jó mogyorónyinál, de így Js érdekes játéka az Idén katónösen sz«-szélycs természetnek.
— (Szent Kristóf szobor a Balaton mellett)
At autósok védőszentje, mint ismeretes, Szent Kristóf, akinek a balatoni autósok most szobrot állítanak a Balaton partján, Földvárnál.
— TSkéUtM mr«Ua
elmen Van de Velde taariomi egye. térni tanár könyvet Irt a ^aerekm testi é-i lelki összehangolásának művészeiéről. Fontos tudnivalókat tartalmat házasulandók ás a boldogságot kergető házasok siámára.
— BatarkUllftámuÉkat tekintse me#> minden kényezervát*! nélküL Kopsteáa butor&rubáa.
BALA1 KÖZLÖNY
1987. november 17
— (Letartóztatott szülésznő)
Pató Pálné tihanyi szálésznő egyik keaeltte, Bárányul Sitndomé fertőzés következtél,™ meghűli. A csendőri nyomozás során Palőué Irevallotla, hogy tiltott műtétet hajtott végre nz asszonyon. Ezenkívül mái öt hnM..iló bűncselekményt ismert b. Lelartóz. latiák.
— („SkótrékHel")
UJ atü és érdekes. \\ kaposvári Anya és Csecsemővédú Egyesüld rendez ilyen eslet. A láthatatlan bál mintájára, feketekávé estet rendeznek — fekete nélkül. A wcgényckérl leintek skótok. A Jótékonyság ez a tormája Uugy azlmpáliára talált Kaposváron.
— ■« vagyuk .Kg gauUgak ikkrr,
hogy Bllánv éa olcsó szövetekből
viseljünk ruhákat. Többszöri csln.1l-tatási költaégét takarítunk meg, h« tiszta szín gyapjúszöveteket >«azünk kösvatlenttl n Trunkhabn posztógyártól, Ez a hírneves posztógyárunk évek óta szállítja a magyar urlcsaládolmak angolosan gyártott, garantáltan azin-tiszta gyapjúból készített urlruha-, angol Dől kosziam, sportruha és iakoiáa ruhltszóvetekben. Még ma kérje a sző-vebMlntakollckció költség- és kőtele-zetlségraentea elköldésát » gyártöl: Hudapest, XI., I-enke ut 117. Jól Jár
. Saját átáaMkia éa örömére nol-géló meghívásnak teex eleget, ha a Keyalatai BtfvrinUa bal -U.ta.-kUI-lltjait megtekinti, vételkényaser nélkül
Na*Ur I November 17. szerda, ttom kat Caod. Oerg. Protestáns Hortonae Izr. Kiazlev hó 13.
Qyógyasertáirl éjjeli szolgálat Jövö bé 15-lg az .őrangyal- gyógyszertár és a Idakanizaal gyógyazertAr.
UthjBréfi nyitva reggel 9 órától eata > óráig (héttő, szerda, péntek déli.tán kedden acéaa nap nöknekV uji, -.ririi-ii-ii-.-.-e---——————---- ■■
lecjuíabb?
150 000 nemzetközi harcol Spa-nyolországban * vörösük oldalán
Tollin, rovember 16
Andre Mnrty, a kommunista internacionálé francia megiilzottja, aki a spanyol nemzetközi dandár parancsnoka, cikket irt a kommunista párt lapjában és ott igazolja, hogy Siíanyolországbaii a vörösök oldalán áz elmúlt 6 hónapban 80 cwer fővel sznpoiVxJott a nemzetközi csapatok létszákno. Nem túlzottak tehát azok ti számok, amelyek 150.000 föl-ól szólnak, mint a S[>anyol vörösök oldalán harcoló nemzstkftzl csapatok létszátauikéut.
A kormányzóék az Akadémián
Horthy Miktós kormányzó éi felesé, ge ma a Széchenyi könyvtárban és a tudományos akadémián tellek blloga-tást. llúnian miniszter fogadla őket, több mint kél órái tőltöllek a könyv, lár és muzeuaibau.
Zichy Aladár gróf haldoklik
A nagyl>eleg Zichy Aladár gróf állapota válságosra fordult, a Ira-gédia minden pillanatban bekövet kezheilk. . i
Meglát egy házzál odább...
A nankiugi kormány elhatározta, hogy a polgári közigazgatási székhelyt Tccsuanba helyezi át.
UJ sebességi világrekord
Ilr. Vursler német pilóta közönséges széria gél>eu niegdüulölle a sebességi világrekordot Hivatalos közegek előtt óránként 010.21 kilométert írt el.
Marlene Dietrich legújabb filmjét nézhetik meg eheti nyerteseink
Nagy örömmel fogadták olvasóink a Zalai Közlöny bejelentéséi, amely szerint a Jövőben minden héten két Ingyenes mozijegyet sor gólunk kl elOflzetOlnk között. A kedvezményre külön pályázni vagy Jelentkezni nem kell. Mindenki, aki előfizetőnk, természetszerűen résztvesz a sorsolásban. A sorsolást minden héten megejtjük.
A szeiencBe ezen a héltn a következőkre mosolygo\'t: özv. üugyács Igndcné, Rdkóczl utca 25 Hahn Barnabdsné, Horthy Mlklós-ut.
E heti nyerteseink felejthetetlen élménjben részesülnek. Marlene Dietrich elismerten különleges és egyénlen nagy művészi Játékában gyönyörködhetnek, mert a nyert szelvény a Városi Mozi kedd, szerda ?« csütörtöki műsorának bármely előadására érvényes. Marlene uj filmle, az Angyal méltán nemcsak elismerésre készteti, de lázba is hozza Nagykanizsa közönségét.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvehetők.
mim
Fejérmegye szabályrendelete a gazdasági crelédség érdekében
A gazdasági cselédség és az uradalmak viszonyát rendező törvény megalkotása Darányi Ignác nevéhez fűződik. R törvény kerctd köz-\'»tt a legtöbb vármegye adott ki a háború előtt szabályrendelet a gazdasági cselédség viszonyátMk rendezése érdekében, azonban a közbejött háború, forradalmak és gazdasági válság miatt a szabályrendeletek országszerte még ma sincsenek végrehajtva. Fejér vármegye az első törvényhalóság, amely a csclédögyekct, a puszták népének é\'.etkörclményeit uj szabályrendelettel a lehetőséghez kéi>cst megnyugtatóan rendezte.
Fejérben hivatalosan felülvizsgálták a cselédség lakásviszonyai! s megállapították, hogy az uradalmak 44 százalékban vannnk csak a cselédség el-helyezését megfelelően biztosító épületek. A többi uradalmakbon egészségtelen elhelyezés, nedvesség, zsúfoltság, alacsony telő, kis ablakot mellékhelyiségek és megfelelő kut hiánya, tűzhely és kályha, Illetve kemence hiánya mlalt merült fel kifogás a lakások elkn. Statisztikai adatok alapián megállapították, hogy a csecsemőhalálozás é* gycrni\'.-kfcrlőzőbetogségek az uradabni cselédség között számarányához mórlen magas százalékban pusziit. Távolságok miatt nehézségbe ütközik a cselédség gyermekeinek Ik kolázlatása. Egyéb, a cselédségre nézve sérelmes megállapítások után a vármegye szabályrehdelelc a kérdést nagyjából a következőképpen rendezte:
öt éves határidőn belül minden uradalom ugy kölel s cseléJeit elhelyezni, bog)- egy konyhára legfeljebb kél család juson. Uj épületben minden család külön konyhát kapjon. A konyha világos legyen, széniéi és trá-gyalelej>ek, árnyékszékek a lakások Ilejáratától távol kerüljenek. Minden négy .lakáshoz szabályos árnyékszék épüljön. Uj lakások tágasak, világosak, kellős ablaknak, szobájuk kemencés, vagy kályhásak legyenek. Minden uradalomban szivattyús, bil-lenővedres, zárt kulakal kell furalnl, melynek vizét a községi orvos évento ellenőrzi. A cselédség állatállománya részére szilárd, megfelelő nagyságú ólakat kell építeni
Az eddigi ingyenes gyógykezeltetésen felül azokon u helyeken, ahol megfelelő egészségvédelmi Intézmények nem működnek (Zöld kereszt, Stefánia) az uradnlml orvos havonta egyszer köteles megvizsgálni minden c*e-lédgyermekel. A két kilométernél tá-volabb eső helyekről novemln-r i.től április l-ig az uradalom köteles az iskolád cselédgyermeke ket naponta
megfelelő tágas, esőtől, széltől védett járművön iskoWba és hazaszállítani. Szülésnél 8 napon belől bármikor köteles az uradalom a bába klhoz^la-lára fuvart adni. Stb.
I\'ejér vármegye e fontos kérdések szabályozásával ultörő munkát végzett és kívánatos volna, hogy a szociális gondoskodás példáját a többi törvényhatóság is mielőbb kövesse. Zala vármegyében, a mostohább mezőgazdasági és különösen útviszonyok miatt valószínű rosszabb e lércn a lwlyzet, mint Fejérben volt. Nálunk egyéni kezdeményezéssel Indult meg n cselédség életviszonyainak vizsgálata. A lelcnyel járásban dr. C.zigány János főszolgabíró, dr. Máthé Mihály tiszti-főorvossal karöltve megvizsgáltatta a cselédség lakás ós egészségügyi viszonyait. Az adatok feldolgozása most folyik.
Zala vármegye intézményesen mindenesetre hatásosabban tudná védelmébe venni a gazdasági cselédség, C színmagyar, nagyszámú, szagra éi fontos nemzeti hivatást betöltő nép-ré egét.
Tdldy Róbert
APRÓHIRDETÉSEK
narahtrd.lt. dl). v.ilrn.p ti Onn.pn.p 10 iróifl aú llll.r. mlnd.n tovtbbl uö 0 Hllár, kttkOin.p IS irata « mitr. mlnd.n lovtbbl ni 4 niltr.
áalálaxl és káraaté, u| áramvona-nslaa, legszolidabb árban rendelhető Kani-mann Manónál. Telitonállomáa llt. 2568
Saratlar drkuládőa Ulekaaá árban,
klvilelben. tel|raltményben: auuáciőa I Díjtalan fűtés-bemutató Sörlet va.kerei kedélben. 3376
Hó é> aéralpll kizárólag csak CzvelHÓ Mátyás vulkanizál. Ti al á. 8
Haaaaált ruhát vessek él eladok, hívásra házhoz megyek. Márkna, Királyutca 31. 3128
TáglavalS-oaalAd kerestetik. Clm a
kiadóban. 3487
Fiatal kaealoa (elvétetik. — Polgár
László, Bazár. 3488
Perm axSniraaak olcaőn eladók. — Megtekinthetők Rozgonyl-a. 8, ügyvédi Iroda. 3489
Keresek url családnál albérleti szobái, ahol telje, •llátáal la kaphatok. írásbeli alánlatol .Uilember" Jeligével a kiadóba
kérek.__J______3490
rlllárakért ffltkrt napontaTka fll réazporkályhát éa lürészporl vásárol V.|*. •aakaraakatléakaa. 3491
Ki fogadna magához egy hároméves klalaáa,! nevelés cél|ából, Hzetéa mellett? Caak Jószívű család Jelentkezzen Clm a kiadóban. 3492
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda éa Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanlzaán. felelős kiadó: Z.b.1 káról,. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 azám.
Modern oaillárok
k.aaau l.jArati. ráazl.lfla.tá.r..
Kartellen kívüli Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Dantaoh LAuló
csillár-üzletében.
Vízvezetéket
Czvetkó fiynlával
szereltessen.
MA,ká! Izzólámpa
Kartallan kívül I M |.AC
5—25 voltig r 1 V«l Kapható:
Schlestnger Byttla Taikereikedinil
(Szarvas-épület) M.3
Ofcsénhjjot
natiamezibm
SzárakozTmlik
RADIO
Az összes uj rádiókat összehasonlíthatja nálam.
Caare,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANTAL
rádió- éa aportQaeletéban
Fö-ut B. as.
Periiíezis gyiiülcsláit
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyümölcsfa-karbollneimimal) vagy
SHELL DOBIáRTViSH
(ásványolaj permetezöszer) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltet»ek ellen az lul és MH védekexés a leghalálosabb.
Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok ée levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mart a mész-kénlének rövárölő hitása alig van.
Aeaibaraofcot
80LBÁR (kénbáriummal) Beszerezhetők:
ország józsef
■tag, műtrágya, aővá-jy váá.lml.s.r.k, uák, K*P k.r..krdírik.u
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Telefon ISO.
Níorn, a laptulajdonoa &0z(uz4uáat ftt, liulesberg Nyomda á> Célzatai Lapkjadó Vállalata köiiy\\7U\'OuidáJábau Nagykanizsán, I\'eletös üzlelv. Zalai Károly.
77a Évfolyam 361. szára
Nagykanizsa, 1987. november 18 csütörtök
Ara 12 HU-
ZALAI KÖZLÖNY
hrtrirthk és UadóMvrtal* Fí Mtf&mí mtmáem hUküvmp
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlte Lajos
EJtftzetésI Art: egy hóra I pengő 4Q Sxerkeut&aégi és kUd^hratjJltárfo-. 1
A magyarság Bérletien egysége
Hóman B^int a rádióban üzenetet küldött u világ minden tóján szanaszélszórtan élő magyarsághoz és beszéde azt a célt kívánta szolgálni, hogy egy eszmei gondolatiján egyesitse mindazokat q véreinket, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek tagjai annak a magyar; nemzell közösségnek, amelyik megélhetését a haza határain belül tu-lálja meg. Hóman Bálint rádióüzenete felhívta a külföldön élő mu-gyar testvéreink figyelmét arra, hogy a magyar nemaet az elközelgő esztendőben fontos mozzanathoz érkezik. Ekkor ünnepeljük meg Szent István királyunk emlékét és s ekkor zajlik le Buda|>esten a pápa őszentsége minket kitüntető elhatározása alapján az eucharisztikus kongresszus. Hóman Bálint rádióüzenete a történekmtudós mérsékletével és a tárgyi igazságok felsorakoztatásával tárta fel a külföldön élő magyar véreink elölt a Szent István év magasait kiemelkedő jelentőségét Amikor a történelmet kutató éles szem keresi a jelen napjaiban küzdő magyarsájg számára a megnyugtató pontokat, ilyenekei csak a múltban talál s eljut oda, hogy évszázadok hosszj során át nagy küzdelmeken keresz-lülesett nemzetünk a világháború legnagyobb vesztese lett. Hisz lekapcsolták országunk háromnegyed részét, vértestvéneink milliókra rugó tömegeit, megfosztották földünk anyagi értékének javarészétől./ Ennyi megaláztatás után a jelen napjaiban valóban nem AaWjuk! meg a vigasztalást, vissza kell mennünk a messze történelmi évszázadokra. Hóman Báliul rádióüzenetében a s/en tIstvánl gondolat az a pont, amelyben minden magyarnak egyesülni tehet. Egyedül a magyar művelődés egysége ma[riadt meg sértetlenül abból az örökségből, a melyet elődeinktől kaptunk. A nemzet jövőjének ez az egyetlen záloga és biztosítéka ma, ami egybe kapcsolhatja a világ minden tájékán élő vérlestvéreinket. Jó gondolat volta magyar kultuszminisztertől az, hogy eszközt talált a rádió utján arra, ho?y a magyar kultura hangját hallhatták mindenütt, ahol magyarok élnek. Mindent et kell követnünk a magyar öntudat ébren ia.\'rtáisái\'a, hogy \'tőlünk elszakiadt lestvéreink, nemzetf kincsünknek, a magyar nyelvnek s a magyar nemzell érzésnek ápolásával az anyaföldlői való elszakadás után ls szerves tartozékai legyenek nemzeti közösségünknek. Ezzel korá;nts3m akarju*k idegenl>en élő magyar véreinket arra ösztökélni, hogy a nekik kenyeret adó második hazájuknak ne legyenek hűséges tagjai. Ezt tiem kívánhatjuk tőlük, de ápolni kívánjuk azokat a kapcsolatokat, amelyek őket minden időkben ós minden körülmények között kell, hogy hozzunk fűzzék.
Szénési volt kiskanlisai tanító a Györgydeák-vendéglőben lelőtte baritját, egy családos vasutast
Az eddigi kihallgatások szerint Szénást egész nap Ivott éa Ittas állapotában akaratlanul sOlt el kezében a revolver — Az 62 éves vaautast életveszélyes állapotban szállították a kórházba — A rendőrkapitányságon még folynak a kihallgatások
Megrázó Irngédla történt tegnap délután Nagykanizsán, a Ktnály utcában levő Györgydeák vendéglőién. Szénást Ferenc ny. állami la-nltő betért a Ids vendéglőbe és ott Lorozgatott. Széffel gyakran szok\'ta felkeresni a király utcai kis vendéglői. Később megérkezett ocla Szénési légi Ismerőse, Szabó Isi-vén 62 éves MAV vonatkísérő, aki csaladjával a Zrinyi Miklós utca 8 Szám alatt lakik. Szénást és Szalió vadásztörténeteket meséltek egymásnak, így lelt az Idő egy darabig.
Szénáslltan azonban lassanként már dolgozhatott az alkohol. 0 ugyanis már délelölt ls hosszabb Időn ál Iddogált a vendéglői*!!. Egyszerié az.iltas tanító — az eddigi vallomások Szerint minden ok nélkül — hátrakapott revoherzse-béhez, ahonnan elővette browning jál és azt mutatta Szállónak:
— Nézd, milyen helyes revolverem van I — mondta állítólag
Szalió Istvám vonatkísérő eköz-lien szemben állolt Szénáslval. A következő pillanatban az ittas tu-nitó jobbjában
elsült a ravolvar, a golyó a sz.lv felelt egy ujjnyira, a mellbimbótól mintegy 1 ceutlmé\'ernyl-ra behatolt, útjában azonban a bordák elölt gellert kapott és Így a hátában megakadt.
Az C\'2 éves vasutast elöntötte a vér, nagy pánik támadt a kis vendéglőben, ahol a tulajdonoson és annak nővérén kívül csak néhány vendég tartózkodott. A lövés kl-haliafszolt az utcára ls és esakhn--mar a kíváncsiak tömege sereglett oda, akik tudni akarták, ml történt a kis vendéglólien. Szabót lefektették az egyik sezJonra, amt? a szom-
| szédban le-vő Ijellner kereskedő a mentőkért telefonált.
Szénási, amikor látta, ml történ*, lllasságában is megdöblent, ráborult a megsebesült emberre és egyre bocsánatot kért tőle. Csakhamar megérkeztek a mentők, is, akik az első segélynyújtás és liekőlözés után beszállították Szállót a kórház seliészeli osztályára. Mikor a monlök beletlék Szabót n mentőkocsi ba,
Szénási utána ugrott és áldozatával együtt elment a
mentőautóval a kórházba, ahol hosszabb Ideig maradt, hogy megtudja, ml történik a lelőtt barátjával. \' f
Ez latolt a súlyosan sebesült vasutast átvitték a kórház röntgenosztályára, ahol dr. Riedlmayer orvos átvilágította és megállapította, hogy a rcvoUergolyó a hátában akadt meg. Visszavitték a sebészetre, azonban állajmta olyan, hogy még nem lehetett megoperálni. Valószínűleg ma próbálják a golyót eltávolítani testéliől, amennyiben ez komplikált helyzetében lehetséges.
Az áldozat vallomása a tragédiáról
Időköziién a kórház telefonon ér-l esi tette az esetről a rendőrkapitányságot, ahonnan az ellenőrző rendőrtiszt, dr. Gá.itay Béla fogalmazó nyomban kisietett a kórházba, hogy a súlyosan sérüli emberi kihallgassa, egylxm telefonon intézkedési tett Szérűi Ferenc tanító öíllr/>U*vételé(iy. A fogalmazónak sikerült a szerencsétlen vasutast a
kórházi ágyon kihallgatni, *kl részletesen jegyzőkönyvbe diktálta a tragédia lefolyását. Elmondta, hogy semmi sem zavarta beszélgetésüket Szénási tanttóval, akivel a legjobb baráti viszonyban van, mlg az Itta* állapotában élővette revolverét és a következő [liílanatban, az egyéb-kénl is remegő kezű ember ujjai közölt elsült a töltött nerolwr.
Az ittas Szénásit az utcán találta meg a rendőr
Időköziién Szénislérl mozgósították a rendőröket és utasítást adtak az őrszemeknek, hogy ahol találják, fogják el és hozzák be a kapllányJ Ságra. Szénási éppen vTsiZJIérőben voll a kórházitól a városba, amikor az egyik rendőrőrszem fellsmcrle és előállította dr: Gántay Béla rcnid-őrfognlmazó elé, aki lazonn.il őrizetbe vétette és kihallgatta. Szénáfil még akkor ls láthatóan It\'a3 álla-|:otban volt. Mikor a rendőr behozta,
zavaros feleleteket adott, da annyit mégis tudott mondani, hogy nagyon sajnálja a dolgot.
A rendőrök behozták Szabó Ist-
ván véres ingét ls a kórházból, a melyen Ott volt a golyótól szakított lyuk. Dr, GAllfay fogalmazó ezt, va-lamfnt .a tanító revolverlét, mfelt corpus dsllctlt lefoglalta.
Mialatt Szénási Ferenc tanitót az egyik szobában rendőr őrizte, hogy esétleg magában kárt ne tegyen, nddig dr. Gántay fogalmazó azonnal beidéztette, a dráhia szem- és fdilanulf, igyy Györgydeák vendég-lőst, annak nővérét és azokat, akik olt tartózkodtak a vendéglőben. A kihallgatások a késő esti órákig tartottak.
Csakhamar odaéri a hb a \' ZrinyJ Miklós utca 8 Számi házhoz, ahol
Nem szaliad elfelejteni, hogy még a legnagyobb birodalmak kötelékében élve is, tagjai maradtak egy sz^miU\'ányárta jiézve ki«#nv, de Szellemi és erkölcsi ériékekben gazdag magyar népközösségnek.
Külföldön járva, lépten-nyomon tanul lőhetünk olyan megható Jeleneteknek, amelyek azt Igazolják, hogy tőlünk elszakadt s a megélhetést idegenben talált magyar test véreink lelke mélyén o\'t szunnyad az a sokszor alig leküzdhető nosztalgia, ami már a magyar szó említésére Is mély érzépeket támaszt. A néhány évvei ezelőtt Angliában lezajlóit világjamboiiee alkalmával
példé^ui számtalan szivlKmairkoló esel .játszódott le, amikor messze vidékekről utaztak el a cserkésztáborba ldegeni^n élő magyar asz-S/onyok és férfiak és meghatottan simogatták meg a magyar czerkész fiukat s nem egy volt közöttük, aki magyar szól már hosszú évek óta nem is hal\'olt. S éppen a nemré-gilien lörtéut Olasiországban e sorok Írójával, hogy ö iiagv magyar győzelmet eredményező labdarugó-verseny alatt, atnlkor a zenekar a magyar Himnuszt játszotta, megszólott magyar nyelven egy meglett férfiút s ez cíotlfáfkozva kér-dezle: .Honnan tudja, hogy ma-
gyar vagyok !. Se sorok Írója azzal válaszol! : .Láttam a könnyeket potyogni szeméitől* Ez a meghatott mttgyar vérünk már 16 esztendeje él külföldön, de saeméWI örömkönnyek fakadlak, amikor magyar dicsőségei látott. A kultura a ma-magyar ősszel a rtozandóság legszét-szakllhatatlanabb eszköze. Helyesen mutufott rá Hóman Bálint rádló-üzenelélien a magyar művelődés egységének sérthetetlen fenriillll-, sára s ha ez az egység valóban birtokunkban van, könnyelmű tékoz lás volna azt lípolatlunul fenn nem tartani.
tÁbAÍ KöZLÖNV
lttf- november 18
Havi tis pangóért elsőrangú uj írógépet vásárolhat vagy béreibet
■JraiMluMrtl propaganda-akciónk karatén balül.
Visszatérői a bérletösszeg teljesen,készpénzben téritlük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Sobless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Nliklós-ut 8.
Szabó litván kis családiéval lakik. A szegény asszonyi ájulás környékezte a hírre, hogy ml történt a lérjével.
Szabó István vasutas rendes csa-ládl életet élt, megbízható, becsületes ember. A kis osalád sírva és jajveszékelve fogadta a borzalmas hírt. A szegény asszony kb fiáival nyomban felsietett a rendőrségié, uhoi közöltek vele a tényállást. Sza-bóné ott találkozott a kapitányságon Szénásival ls.
Dr. üántuy Béla fogalmazó az esti órákban | ,
őrizetbe helyezte Szén ásít, aki néhány óra alatt teljesen kijózanodott.
Szerdán délelőtt Krasznay Pál rendörlanácsos, a kapitányság vezetője vette kezébe a Király utoal dráma llgyét és kihallgatta az eléje vezetett Szénást tanítót, ekl azzal védekezett, hogy nem akarta barátját lelőni, csak ( , szsrsnosétlsn véletlen folytán sült el kezében s fegyver. A rendőrség folytatja a kihallgatásokat. Szabó István állapota súlyos. Szénás! szabadlábrahelyezése vagy letartóztatása tekintetében még ma dönt Krasznay tanácsos.
A Zrinyl utoal kis lakásban ezalatt összeborulva sir agy kis osalád. A fekete kendős asszony egyre csak azt hajtogatja : .istenem, miért kellett elmenni az én uramnak oda... és görcsös zokogásába bele-husit a fiúcska fájdalmas sírása.
Talán sikerül az orvosi tudomány nak megmenteni a kis coalád fejéi éa öl Visszaadni az életnek. Talán... ;
Szénállt elengedték a rendőr séfről, Szabó állapota Javult Lapzártakor vesszük a hírt, hogy Krasznay Pál reildörtanácsos, a kapitányság vezetője, miután kihallgatta Szénáait, tekintettel úrra, hogy az egész tragédia valószínűleg egy szerencsétlen véletlen folyománya, Széná&i Femne lanltót szál*, don engedte, azonl>an az eljárás és a nyomozás tovább folyik ebben az ügyben. A kapitányság a kihallgatott tanúvallomások Jegyzőkönyveit még a déli ól^len átküldte a kir. ügyészségnek. I
Szabó István állapota szerdán délután valamivel Jobbra ford-jlt. A golyot azonban még mindig nem lehetett eltávolítani. Orvosai bíznak felgyógyulásában.
(B. R.)
Idegesség, lejfájás, szédülés, álmatlanság, reggeli rosszullét, levertség, bágyadttág tok esetben lumtrossn megszűnnek, ha bélmfi-kődésünket reggelenként egy-egy pohár természetes .Ferenc Jőísiel" keserflvizzel elrendezzük. Kérdezze meg orvosát.
— TakMa* m, a Kopstela Bútoráruház állandó butorklállttását Isléses és oloaó bútorokat kedvező fizetési teltételekkel vásárolhat
• OSfba •/• >IU áa b.w« told. bundákat Bensációs olcsó árakon •duók - feklt.
A katolikus egyházközség megszavazta egy évre a kétszeres adót a kulturház céljaira
Az egyházközség lelkesedéssel csatlakozott a Credo kereszt-mozgalmihoz
A nagykanizsai róm. kath. egyházközség képviselőtestülete népes közgyűlést tartott, amelyen fontos hnlánozatokat hozott.
Az elnöklő P. Clrfusz Vlklorfat plébános megemlékezett a megyés-iiüspök 20 éves jubileumáról, amll a közgyűlés Jegyzőkönyvileg hoz a főpásztor tudomására. Felhívta a továbbiakban a plébános a figyelmei arra, hogy az egyházközségre az 1988-«s szentévben nugy feladat vár : a katolikus k-jlturpalota megépítése.
Az 11136 évi zárszámadást, amelyet a Zalai Közlöny már részletesen Ismertetett, a közgyűlés hozzászólás nélkül elfogadta.
Dr. Hegyi Lajos, az egyházközség világi elnöke olvasta fel ezután a kultúrház ügyében alaposon kidolgozóit indítványát. Szólt a hitélet reneszánszáról és unnak nagykanizsai eredményeiről. A hllbell elmélyülés azonban — mondta -nem elegendő. A katolikus szellemet a lakosság legszélesebb rétegei\' re ls kl kell terjeszteni u kulturális és társadalmi működés terén ls. Ez a célja az Actio Catholáoanak is, amelynek szellemében a kult-jrhfe tervel elkészültek. Ez
a kulturház nem osak agyasaiét! otthon sksr lenni, hsnsm s társsdslom szálas rétegelt
lesz hivatott bekapotolnl az öntudatot katolikus szsllsml-tég légkörébe,
hogy a mullban elkallódott konstruktív erők gyümölcsöztethetők legyenek Részletesen Ismertette a továbbiakban a kulturház gondolatának születését, kifejlődését, a terveket és azok kényszerű változásait, egészen a mai, már közismert, 50.000 pengős megoldásig.
Bejelentette, hogy n szentíereno-rend is meghozta ezért áldozatát a telek és a rendház egy részének rendelkezésre bocSátásávul, valamint a helybeli rendház is egy évi 8000 jiengős segélyéről lemondott a kylt-iiház céljaira. Felolvasta u rendtartomány főnökének levelét, amely a rend fellételelt tartalmazza. Ezek teljes egészükben meg* felelnek az cgyh&községl vezetőség felfogásának.
Az anytgi fedezetre vonatkozó elgondolást a Javaslat a következőkben terjesztette elő:
10—12.000 pengőt engedjen át az egyházközség u befolyó adóhátralékokból. V |
6 -6000 pengőt fog jövedelmezni az egyházközségi aorsjégy-akcló.
20.000 pengő a vános kilátást* helyezett hozzáKAdása.
3000 pengő a rendház által felajánlott hozzájárulás.
A még hiányzó mintegy 10.000 pengőt ugy javasolja előteremteni, hogy • i . ;
sz egyházközségi adót, otupán az 1838. évra szólóan, két-tzsrss östzagbsn állapltss mag a képviselőtestület, egyszersmindenkort hozzájárulásul a kulturház-alaphoz.
Dr. Hegyi Lajos kifejtette Javaslata Indokolásában, hogy az évekig húzódó gyűjtési akciók lebonyolítására most már nincs idő, mert a kultjrház-mozgaiom elhúzódásának nem szabad akadályoznia a templomépítés tervelt. Nem lehet véleménykülönbség, mondta, atekintetben, hogy egy uj, nugy templomra szűkség van. A két mozgalomnak egymást erősíteni és nem akadályozni kell. Ezért |
a két katolikus érdeket ugy kell összeegyeztetni, hogy belőle a hitélet kerüljön kl győztesen.
Altalános helyeslés éri éljenzés fogadta az elnök eny \' mcaáUapltá-sát és azt a kljeler ,««, hogy a kultjrházépltés mielőbbi lezárásával módot kell biztosítani u templomépítés mielőbbi megvalósít számára. I
Dr. Szabady Lőrincnek a telek és énűlet tulajdonjogára vonatkozó kérdései utájn „ képviselőtestület egyhangú lelkesedéssel kimondta a kult\'irház megépítését, az adónak egy évre kétszeresén? emelését Kimondta egyben, hogy a hátralékok l>chu|tására félévre pénzbeszedőt alkalmaz és hogy meg fogja alakítani az építkezési bizottságot
Minek a nyermek-nyaraltatás?
Az 11188 évi költségvetést a képviselőtestület elfogadta (Ennek
számadatalt a Zalai Közlöny olvasói e hasábokról már ismerik.) Hozzászólás csak egy VOÜ. Egy őneg liácsl kifogásolta, hogy miért van 300 pengő előirányozva gyermekek
nyaraltat&ára. , •
— Felesleges az, — mondta. -Én ls megöregedtem itthon I Minek azt a pénzt Külföldre vinni ?
Csak nehezen sikerűit megértetni az öreggel, hogy szegény gyerme* kékről és liatatoni üdültetésről van sző. |
— Akkor ls felesleges t — zárta le a vitát az ősz magyar, aki egyedül maradt a véleményével.
Kereizt a városházán
Dr. Weber Elek, a Credo elndwé-nek javaslalára az egyházközség képviselőtestülete egyhangú lalke-
sedéssel csatlakozott a Credo moz« galmához, amely célul lüzte kl u városházán a kenészt elhelyezését.
Barbarlts Lajos Mditvániyoztu, hogy a városházán elhelyezendő három kereszt közül egyiket az egyházközség adja.. (Egyel a Cnedo, egyet a leánygimnázium ajánlott fei.) A Javaslatot elfogadták.
Kultutzadő ét kulturház
Elfogadta a képviselőtestület Barbarits Lajosnak azt az Indítványát, hogy az egyházmegyének évente 700 i>engő körüli összegben fizetendő kultiszadót az egyházközség pár évre kérje cl a püspökség tői a kultúrház céljaira.
A vároil hozzájárulás Ugye
Balogh Józset Inléző Indítványoz) la, hogy az egyházközség a kulturház városi hozzájárulásául 20.00(1 pengőnél nagyobb, a katollkusság számarányának megfelelő összegei kérjen.
Barbarlts Lajos rámutatott arra, hogy ebben a kérdésiben nem a számaránynak, hanem a reális Szűk ■ ségleteknek kell mértékadóknak lenni. Az ügy lránll szimpátiátnem szabad veszélyeztetni esetleges felekezelt ellentétek felidézésével. Kérte Balogh intézőt, hogy vonja vissza javaslatit. i
Dr. Hegyi Lajos számadatokkal bizonyította, hogy e vároJ,*. számaránynak is bőven eleget tett a 20.000 pengő kilátásba helyezésével.
Balogh József indítványát visszavonta. P. Clrfusz Vlktorln plébános megköszönte az egyházközség áldozatkészségét és ezzel a közgyűléri befejeződőlt.
EMLÉKEZTETŐ
A Rolh-kvartett hangversenye a Kaszinóban tí órakor. NanaiW II.
Mcaálla előadás 6 kor a városházán (dr. Beír nyula).
Kalalia.est a I.egényegylelbm, .Jogos védelem, előadása, tánc, fél 0 órakor.
liceális előadás 6-kor a vúroahárin (Kelfnieu Ferenc). DaenaW 4 5.
Keresztény Jót. Nőegylet vására az Iparoskórben. DwaU 1.
Iparojk^r nagysxaltásu tánrte.\'ijn 1 óráig. Sör lel-jazz. DiiimU II.
IVdogógusok ósasejóvetele vacsora után a Kis Royalban.
N«,táz, November IS. estit. Kom kat. Pét. és Pál b. Protestáns Ödön. Isisei. Klsslev hó iá.
Qyógyasertáit éjJsU ssolftátat ]»•< hó 15-tg as .Őrangyal" gyógysssrtár éa s ktsksolssal gyógyszertár.
OWbds nyitva renget 6 ólától sete 1 óráig (héttő, aerda, péntek délután kaddea saéss na nőknakl
- KlnüutaUibaa a legújabb divat-újdonságokat mutatjuk be
1937. novemby 18
HALAI KÖZLÖNY
ANQYAL
Megnézni, megnézni, megnézni! önkéntelenal ez a három szó tör Ido a kritika elé, mert ez nemcsak tanács, hanem egyúttal vélemény, kritika is.
Ijentocl Menyhért meséjéből Lu-bitschék olyan filmet készttettek, a mely minden mozllátogatónak felejthetetlen élménye lesz. A jó rendezés és a ió művészi munka brilUáns iskolapéldáját adja ez a film.
Marlene Dltrieh, ez a különleges és egyénien nagytehetségű színésznő megmutatta, hogy elsősége vitathatatlan. Szinte sajnáljuk, hojjy minden Jelző elkopott már. Egyszerűen Marlene Dltrieh. Ez a név fogalom és ebben !>enne van minden. Nem démont játszik, (ez é* a botrányos reklámhadjárat csak azért kellett, hogy nimbuszt szerezzen magának, kivételes nevet, mint Greta, — s hogy ez sikerült neki, neve fogalom, —: adhatja már igazi énjét I) hanem asz-s«onyt, egy ragyogó asszonyt, tAz. Asszonyt, «A. N$tt
És ezt minden mesterkéltség nélkül, oly egyszerű eszközökkel éri el, hogy szinte nem csinál semmit, nem színésznő: önmagát ndja, olyannak és ugy, amilyen — és ez az igazi művészet.
Herbert Marschall, aZ elfoglalt dip-loma\'a és férj szerepében ad ragyogó al. itást. Egy-egy mozdulat, tekintet és mennyi mindent elmond a képi Barát szerepéljen Malwynt Douglas ad méltó partnert a duónak.
fis mindezeken felül a rendezés ad lelket a film minden méterének. Lu-bitsch mestere a filmnek. Az egyszerűségig tinóm é* mégis tökéletesen nagy (éppen egyszerűségénél fogva óriási 1), igazi lubltschl megoldások jellemzik a filmet. A komornyikok epizódjai szellemes ékkövek a filmben. HollSuder muzsikája is pompás. Ragyogó fUm, ragyogó rendezés, igazi élmény I
op\\
Csfltörtök
»U»AFE8T L i i . I
6.45 Torna. — Utána hangtemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Magyar Tamás hegedül. — 12.45 Hírek. — 13 Beszkárt zenekar. - Közben kb. 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. - 14.40 Hi. rek. _ 15 Arfolyamhlrek. — 16.15 Vízvári Mariska előadása. — 16.45 Időjelzés, hírek.
17 Méhészeti tanfolyam. — 17.30 Zenés részletek a «Broadway Melody 1038.\' c. filmből — 18.05 (leszty Júlia előadása.. — 18.35 Türr István fuvolázik. — 19 Külügyi negyedóra.
— 10.15 Lipóczky József magyar nótákat énekel, kisérl Vidák József cigányzenekara. — 20.15 Szabó Lőrinc előadása. — 20.55 Hírek. - 21.15 Dohnányi Ernő III. Beethoven zongoraszonáta estje. — 22 Időjárásjelentés. — 22.05 Az t. honvéd gyalogezred zenekara. — 23.15 Szabó Kálmán jazz-hármasa. — 00.05 Hirek. BUDAPEST II*
17 Hanglemezek. — 18.35 Angol nyelvoktatás. — 19.15 Munkásfélóra.
— t9.45 Német Andor korrajta. — 20.15—20.50-ig és 21.15-2155 lg A rá dió szalonzenekara. — 22 Hírek. BBCS-
11,2 5 Parasztlemezek. - 12 Szórakoztató zene. «. 13.45 Zongoraszóló. •— 15 Schubert-lemezek.
.17.15 Zongorajáték. — 19.35 Straus-sék, a keringőe-salád. A szimfonikusok, a l»éesi férfidalegylet, az Uránia-énekkar hangversenye. — 21,40 Eqek,
Vagyont kérdések akadályozzák a kiskomáromi Iparlesifilet beolvadását
Hat elemi nélkül ezután nem vesznek fel Iparosinast Nagykanizsán — Az Ipartestületi elöljáróság Ölése
A nagykanizsai Ipartestület november havi elöljáróság! ülésén dr. Hegyi Lajos városi főjegyző, lpnrbiztos Is jelen volt.
Bazsó József testületi vezetőjegy-zö pénztári jelentései után Samu Lajos elnök bejelentette, hogy e kiskomáromi Ipartestület iratai megérkeztek és azokat átvették. Saj nálattal állapította meg, hogy
• kiskomáromi Ipartestület anyagi mérleg* nem rózsás.
1500 |>engöne becsüllék a házát, dc ugyanannyi tartozás áll fenn. Va. gyónnak Állították te még a kü n levő tagdíjtartozásokat Is. Ha a nagykanizsai I|hartestület ebben az állapotban veszi át a kiskomáromi testületet, akkor 2000 pengő adósságot vesz át (61*.
Elmondta, hogy annak Idején sokan (áldoztak a kiskomáromi székházépítésre pénzükkel, de most kiderült, hogy ez csak kamatmentes kölcsön volt. Ezért kérik a felügyeleti halóságot anniik kivizsgálására, hogy az .adakozók, a kiskomáromi székház építésére péhzbozzájárulá sukat kölcsönként vagy adomány-kénl adták-e. Kérik továbbá, hogy n hatóság Vizsgálj*! át visszamenőleg a pénztárkezelést ls. Mlg ezek a kérdések mind tisztázva nincsenek, nem tesznek javaslotot a Járási ipar testületté való átalakulásra Az IPOK elnöke szerint - mondta Samu Lajos — a nagykanizsai »já-répU Ipartestület osak .alakuljon meg és olvadjon belé a klskomiro-mi testület, a vagyonjogi helyzetről •majd. e minisztérium fog intézkedni. A nagykanizsai Ipartestület Ilyesmibe nem mehet bele, hangsúlyozta Samu, mindazonáltal, hogy a feleket kár ne érje és az adml. nlsztrácló meg ne akadjon, az Ügyvitelt a nagykanizsai testület Ino-dája végzi. ]
Hoffmann Henrik javasolta, hogy mindaddig ne tartsák meg az alakuló közgyűlést, amig a vagyonjogi kérdés tisztázva nincs.
Dr. Hegyi Lajos ls óvatosságot ajánl, ha összehívnák a közgyűlést.
Hoffmann Henrik általánosságban beszélt ezután az Iparostovábbkép-zésröl és
• mestervizsgára előkészítő
tanfolyam rendezésének szükségességéi hangoztatta, amelyben a vizsgálóbizottság tagjai ls részt kell, hogy vegyenek. [
Dr. Hegyi: Azért ts szükséges egy ilyen tanfolyam, hogy egységes, rendszer vezettessék be. A mestervizsgára előkészítő bizottságoknak
működése nagyon fontos, mert az ő kezükbe van letéve a jövő iparps generáció !x>ldogulása vagy nyomorúsága.
Papp Oszkár örömmel einlitette meg Kuronya István lgazga.0 első-rendüségét. Nagy értéket nyert a nagykanizsüi iparostanonciskola Kü-ronya igazgatóval, — mondta. Sürgette, hogy a szakosztályvezetők is vegyenek részt a tanfolyamokon.
Bazsó József rámutatott arra, hogy a vizsgáztató bizottság .tagjainak kétharmada nem mester, hanem mesteri ké|>esités nélküli Iparos. Az összl])arosságban pedig 200 a mester és 800 «z iparos Már pedig fontos, hogy n mestervbsgáz-tató bizottság tagjai mesterek legyenek maguk ls. A bizottságba ezentúl csak .mesterek, veendők be
Samu Lajos tisztázta
• „vidéki megbízottait"
fogalmái. A Járási i,>arte8tülelhen feltétlenül helyük van a vidéki tagoknak ls az előljáróságlian. A .vidéki megbízottak, csak az irás-l>ell munkát végzik. A járás! ipartestület 30 helybeli és 0 vidéki elöljárósági tagot választ, a működő szakosztályok elnökei hivatalitól tag jal az elöljáróságnak. Akik nem vollak még ipartestületi tagok és átkerülnek a.Járási Ipartestületbe, azok felvételi dijat is tartoznak fizetni. Helybeliek 20 pengőt, vidékiek 16 iiengől, állapította meg az elöljáróság. I
Papp Oszkár alelnök beszéli ez-ulán hosszabban az általános ipari helyzetről. Elmondta, hogy ,
a munkaidő megállapítása nem vált b«
a gyakorlatban. Ez a rendelkezés, szerinie, nem maradhat lenn, mert műhelyek lezárásához fog vezetni. Anvole órai munUaidöre vonatkozóan különbséget kell tenni kisiparos és nagyiparos között is.
A munkabér megállapításira szükség volt.
ezt elfogadják, mondta, mert egyes munkaadók vulóban olyan bért fizetlek munkásaiknak, hogy szükségessé vált a munkabér megiSILipl-lása. Hiszi, hogy lassan az árromlm-lás is meg fog szűnni.
Az alkalmazottak fizetéses szsbadaágára vonatkozólag az a javaslata, hogy ezt az OTI-val \'kaircsolatban kell megoldani, mint a tanoncnyaralta-lást. Az Iparosok nem tudnak további terheket magukra vállalni.
Samu Lajos az Ipartestületi Szék gyorsabb munkáját tartja szükségesnek. Bejelentette továbbá, hogy
Városi Mozgó. Kedd. sterUa, csntörtökt MARLENE DIETRICH legizgalmasabb filmje:
ANGYAL
Angyal-e HD déuoiT Ea kUMi isiim? kilétül története. Lengyel Menyhért világhírű színműve. Lubltsch rendezés. VllégattrakolAI Karnak klsérfi műsor I
Előadások kezdele köznapokon 5, 7, 9 Arakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 Arakor. 8 Arakor fllléraa halyérak I
NemaJz
néT
ii
az OTI meghlvla előadásaira a kanizsai iparosságot, a mult esztendőién azonban egyetlen lparossent jelent meg ezeken az előadásokon\' Ugy látszik, - mondta — ez annak a szimpátiának a tnegnyllatkozása, amellyel az iparosság fiz OTI iránt viseltelik. (Derültség.) Hoffmann Henrik Javasolta, hogy ns engedjék mag 6 elemi nélkül tanonoazarződéaak kötését.
A Javaslathoz sokan helyeslőleg szóllak hozzá. Az elöljáróság az Indítványt el is fogadta. | , -
Tlz mérkőzésre hirdet tippversenyt a Zalai Közlöny
Mai számunkban Tlpp-szelvényt találnak olvasóink, amelyben a vasárnapi mérkőzésekre hirdetünk Tipp-vereenyt. A kerületi mérkőf zések melleit a nagy érdeklődésre való tekintettel felvettük a Fradi, Hungária és az Újpest mérkőzéseit is és igy összesen tiz mérkőzésre tippelhetnek olvasóink.
A szelvények beküldési határideje szómba! este. A szelvényeket zárt borítékban a Zalai Közöny föull utcai nagy {alitáblája mellett található tlpp-gyüjtö ládlkába kell bedobni szombat este 7 óráig I A helyesen tippelők között ismét fut-, balt Jegyieket, könyvet és elöfizetés-julahnat sorsolunk kl.
Vérszegénység és sápadtaágnál reggel éhgyomorra egy kis po-hár természetes .Ferenc Józsel" keierflviz szabályozza a belek snjr-nylra fontos működését, a gyomor-emésztéat elömozd.lja éa at élvágyat erősen fokozza. Kérdezze meg orvosát.
- EUIzfa* Intézeti kahá-
tok^mWm nagyságban kaphatók —,
KA1JU KOEÜOMY
1937.
* 18
A hesseol nagyherceg és egész családja repfifökatasztrófa áldozata lett
Gyáritataynek repült a gép: — 12 halóit
Brüsszel, november 17 A Mü* •eben—lomdoni repíUógiép Oslendénél a nagy ködben egy gymííményjiek ne-pflll. A gépen utazott a hesssni nagyherceg •családja, akik közül Oyttrgy örökös nagyherceg, lelcnége, két gyermekük, az örökös nagyherceg öcose : Lajos herceg, Eleonóra nagyhercegné és
Sándor herceg éleinket veszítették.\' Ugyancsak meghaltak a szerencsétlenségnél Máró Eisenbach udvarmester és egy komorna, valamint a gép pilótája, rácjiösa és műszerésze A borzalmas szerencsétlenség ügyében, amely a hessenl nagyhercegi család tfaltnem valamennyi tagjának életébe került, maga a belga közlekedésügyi miniszter ve-zeli a szigorú vizsgálatot
Ékte első vadászatán széthasították a fejét a csurgói korcsmárosnak egy lelőtt kutya miatt
Csurgó, november 17 Geh^ncsér János Jómódú csurgói koresináróá a szomszédos Szenta község határában vadászterületei béreli nemrégen, h^gy hódolhasson uj szenvedélyének. Ki la fizette a bérletei, megkapta a vadászengedélyt s tegnap hajnalban vonatw ült, hogy élete első vadászatai* induljon.
Amikor Gelencsér vállán a kétcsövű vadászfegyverével a vadászterületén) érkezett, ott összetalálkozott Fújsz Mihály szentai csordással, akivel két kutya volt. Gelencsér felelősségre von. ta Fujszot, hogy miért jár a vadán*.
területén kutyákkal. Szóváltás támadt a két ember kőzött, miközben Gelencsér agyonlőtte Fújsz egyik kutyáját.
Fújsz látta kutyája kimúlását, oly dühre gerjedt, hogy a nála levő hatalmas fejszével oly erővel vágta fejbe Géledért, hogy a feje a szó legszorosabb értelmében ketté hasadt.
Amikor Fújsz látta, hogy Gelencsér feje kettérepedt és az holtra rogyik össze, még három ütést mért a halott ember fejére. A gyilkos csordás otthagyta Gelencsér holtleslót a mezőn, ő maga pedig jelentkezett a csendőr-ségen, mely azonnal őrizetbe vette.
Emberhalál egy csárdás miatt
Két haragé* csalód véres közelharca a korcsmában
Kaposvár, november 17
Uég júliusban tőrtént az a halálos végű verekedés, amely egy évek óta húzódó családi háborúságra tett pontot Mint a Zalai Közlöny megírta, pelsőkakon a BalajcZa és Fehér családok rossz viszonyban éltelir egymással. Az emlékezetes július 4.én a korcsmá. ban pillanatok alatt robbant ki a tra. gédia. Az egyik Fehér flu csárdást kért, mire a Balajcza. fiuk lullgjatót rendeltek a cigánynál. A következő pillanatban már repültek is a sörös-flttgek éi síékek. Két pártra szakadt a vendégsereg és a verekedésből az asszonyok is kivették részüket.
Mire a csendőrök megérkeznek, sok sebesült feküdt a korcsma padlóján, kóxtlák Fehér, kl a csárdást kérte,
belehalt sérüléseibe. így az öt Balajcia fiu és Horváth Miklós, Horváth Ml-hályné, BalaioZa József és Balajcza Istvánná a vádlottak padjára kerültek.
A törvényszék egyizben már tarlóit ezogyben tárgyalást, de nem tudta tisztázni, ki adta le a halálos szúrást és a tárgyalást élnapolla. A most megtartott főtárgyaláson a perbeszédek után a kilenc vádlott közül hetet bűnösnek mondták ki.
A négy Balajcza fiu 8—8 havi bör-tódt kapott, az ötödik fiatalkorú három havi fogházai. Horváth Istvánné héthónapi, Horváth Miklós pedig hut-hónapi börtönt kapott. A verekedésben résztvett még egy Balajcza fiu, de ő katona volt, igy a honvédtörvényszék vonja majd felelősségre.
Az irigy alsópáhoki gazda esete a hévízi csendőrséggel
Hogyan járt a sárga májú ember a névtelen faljelentésével ?
Sárga májú ember lehet Tombor Antal alsópáhoki gazda, aki három gyermeke mellett arra ■» ráért, hogy másokra irigykedjen, akiknek Háta jobb a Borzuk. Tombor bátyánk begyébe sehogyan sem fért bele, hogy a falubeli korcsmáros, Vaszarl anyagilag jől áll, munkáját, vállalkozását •Iker koronázza, házal tud vásárolni és állandóan gyarapszik. Azért fogta magát és tenlel irt az adóágyl hatóságoknak Keszthelyre, amely lm felhívja annak figyelmét, hogy Vaszdrl hogyan \\eszi a házakat és hogy ez at ember adócsalási követhetett cl... Csupa sárga betűk, sárga Irigységtől diktálva. Még azl ls irta, hogy Vaszdrl sokszor reggelig nyílva tartja ízlelét. A végén azután hozzáfűzte nagy bőL c«ía: .A csendőrségnek Is érdeke voU na öt rajla csipnl, de ö ezektél nem tart, mert valamivel kielégíti őket ...
Az utóbbi súlyos gyanúsításról mikor iz Hy aposztrofált hévlzszcnt-undrázl csendőrség tudomást szcizell.
a belügyminisztertől nyeVt felhatalmazás után feljelentést tettek a zsörlö. lődő alsópáhoki Dörmögő Dömötör ellen. A nagykanizsai kir. ügyészség perbe la fogta, felhatalmazás ulján elkövetett rágalmazás miatt.
Tombor Anlal a bíróság előtt nagyon kicsiny ember lelt. EUzátlt be. lőle a sárga irigység. Sől ml több, a bévlzszenlandrási csendőrség képvl-selöje láltán kijelentette, hogy megbánta, amit tett és soha többé nem fog ilyet állítani...
Győré István csendőrtjszthelyeltes uzonbau kijeiiailctte, hogy ncegbflnte-tését követeli, mert Tombor. scilyoaan meggyanúsította a csendőrségei,
A bíróság bánősnek mondta kl az öreg magyart, de figyelemmel voll hároin gyermekére, megbánására: — ,ogy lióuapl fogházra Ítélte.
Súlyos bt tónak vette a biróság, hogy a csenáörséget minck-n alap nélkül megrágalmazta.
Az ltélel jogerős.
Lázas munkában a béke-diplomácia
Halifax lord megérkezett Berlinbe - A spanyol vörös kormány megbízottja Párlsbao — Alvarez a legnagyobb titokban Hágába utazott
— mint Páriában tudni véUk — „ spanyol ügyet is előhoZza. Erro mutat uz ls, hogy Companis, a vörös kormány megbízottja 24 órával előbb érkezeit meg Párisba, mint a belga király átutazott a francia fővárosban.
Berlin, november 17 Halifax lord ma reggel 9 órakor érkezett meg Berlinbe, ahol llenderson angol nagykövet fogadta, a német külügyminisztérium .részéről * Bülow je-lent meg az ünnepélyes fogadtatásén. , Barcelóná, november 17 Alvarez Almornos volt igazságügy-miniszter különleges küldetéssel Hágába utazott. Utazását a legnagyobb titokban tartják, annak géljárói nom szivárgott ki még semtai, de bistosra veszik, liogy fonios ügybon Jár el
London, november 17 | A diplomácia frontja nagyon megélénkült. Lipót belga király, a belga külügyminiszter és az angol külügyminiszter Londonban, Hajlfax l.*rd és Hitler pedig Berlinien tanácskoznak, liogy az európai békét megszilárdítsák.
Mint beavatott londoni körök je-lentik, mindkét helyen szóbakerül Németország gyarmati igénye. Belgiumnak ugyanis 22.000 négyzetmérföldnyi terület felett van fennhatósági joga ős igy a gyarmati kérdésben egyik fő-érdekeit.
A lapok őgyhangu véleménye, hogy Igen nagyfontosságú volna, ha Belgium ebben az ügyben hajlandó volna eszmecserét folytatni. Erre minden kilátás megvan.
Párls, november 17 Lipót belga király tárgyalásai $»rán
Felfegyverzett jobboldali szervezet, amelynek titkos erSdje is volt, meg akarta buktatni a francia kormányt
P^ris, november 17 Franciaországnak nagy szenzációja ^an. A rendőrség egy titkos jobboldali fegyveres szervezetet leplezett le, amely la francia kormány megbuktatását tüzhe ki cdul Katonai alapon megszervezett ösz szeesküvésről Van szó, - jelentik az eselről — amelynek tízezernyi tagja va« és iamely minden .eszközzel, az erőszaktói és a fegyvcncs te avatkozástól sem riadva vissza, a kormány megbuktatásária töreke-
dett.
Párta közeléljen egy villában volt az összeesküvők székhelye. Ezl a villát valóságos erőddé építették ki. Teljesen megerősített, modern fegyverekkel felszerelt, vérsaerü erődítmény ez a kastély, amelynek földalatti páncéltermeiben temérdek fegyftrt és lőszert halmoztak ösz-sze a kormány megbuktatására szer veztoedő cinkosok.
A rendőrség a legszigorúbb vizsgálatot indította.
Egy személyautó revolverlövésekkel kényszeritette kitérésre a szepetkl földgázkutatók teherautóját
Különös kalandban volt része az Eurogasco társaság két gOJfizikusának, Oszlaczky Szilárduak é* Kántor Károlynak. Szépeik környékén végezlek kutatásokát, majd teherautójukon Mó-rócZ Mihály münzerkeZelő és a soffőr-rel hazafelé indultak. Egy mögöttük haladó személyautóból egyszerre csak két lövést adtak le. A teherautó meg.
állt, mert azt hllték, hogy reájuk adták te a lövést közben a személy-autó elkerülte őket. Följelentésre e csendőrség kinyomozta, hogy a sze-mélyuutó egyszerűen csak előzni akart. Miután a dudálásra nem tért kl a te-herautó, uz egyik utas kétszer a levegőbe lőtt és ez használt: a teherautó megállt és az ut szabaddá lett.

A Ház megkezdte a felsőházi reform-javaslat tárgyalását
Buda[)est, november 17 A képviselőház szerdal ülésén Szlranyavszky házelnök a napirend előtt elparentálta az éjszaka 76 éves korában elhunyt gróf Zichy Aladár felsőházi tagot Emlékét jegyzőkönyvben örökíti meg a Ház Áttérve a tűzharcos törvényjavaslatra, a Máz Loaoftczl István felszólalása után harmadszori olvasásban is elfogadta a tűzharcos törvényjavaslatot.
. A szünet után a felsőházi reform-ról szóló törvényjavaslat került a Ház elé. Az előadó a felsőházi jogkör kibővítésének előnyeit mutatta be és az alkotmányjogi érdekekre hivatkozva, a javaslat elfogadást kérte. Az első szónok Ruppert Rezső volt. i
Ruppert felszólalása -jtttfi Illés József kijelentette, twgy ez a javits-
lat a nép védelme <iz önkénnyel szemben. Lapzártakor «x Wé" még
tart. | ; \'• |.
Menekül a klnal kormány
Sangliay, november 17 A japán hadvezetőség paranoiára a bombavető gépek 10 teljes órán át bombázták Csanghalt. A városban a bombák aagy pusztítást végeztek.
A kínai kormány Nankingoól a súlyos helyzetre való teklntcllöl, elszállt lotta az állami iralok nagy részét, valamint az egész közigazgatást át akarja helyezni.
Csang Kai Sek lemondott
(Lapzártakor érkezeti) [.gujabfc je.
Wi\'ések arról szólnak, liogy Csang. Kei-sek Ubornok lemondott volna, hogy egész tevékenységét zavartalanul a hadvezetésnek szentelhesse. Utódja Kun) pénzúgymiuiszter less.
ittft. november 18
ÉALAI KÖZLÖNY


_ (A fölapán Budapesten)
Vitéz gróf Teleki Béla főispán hivatalos ügyekben Budapestre utazott. Csak szombaton tér vissza a megyeszékhelyre.
(Drózdy Oyöző beszámolója)
Dróídy Győző, a klskomároml ke. rülct országgyűlési képviselője jól si-került beszámolót tartott Nagybakónak községien. Beszédében ismertette a Darányi-kormány tevékenységét és azokat a szociális intézkedésekét, a ,,-eljfeke: a kormány a falusi nép nu^-segiiése érdekében tett. A megjelent hallgatóság lelkesen ünncjMílie a népszerű képviselőt.
- (Eakflvö)
Takáts I.ászló, a budai Franek pót-kávégyár főtisztviselője, a nagykanizsai kereskedelmi alkalmazottak egy. kor virágzó egyesületének volt elnöke, vasárnap délután fél 5-kor vezeti ol-lárlioz Magyar Máriát u marcali róm. katholikus templomban.
- (jegyzőválasztás Becsehelyen)
Becsehelyen megtörtént a segéd-jegyző választás. Több pályázó közül egyhangúan Rác* Károlyt, Rácz János nagykanizsai kántor fiát választották meg.
- (Társasutazás Zágrábba)
Tizenöt esztendő után december hó •1 én először indul társasutazás Nagykanizsáról különvonattal Zágrábba. Az útiköltség, valamint szálloda ós teljes ellátás circa 19 pengő. Jelentkezni november 20-ig lehet a menétjegyiro-(liibun. (:)
— (Anyakönyvi hirek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 0 gyerm k született, fele házasságin ki-, vöt, 3 fiu és 3 leány: lloíer Viktor szállodás és (iarai Editnek rk. leánya, Dolmányos László napszámos é< MoJ-zer Annának rk. fi^ Dómján József napszámos é* Kiss Rozáliának rk. fia.-Házasságon kivül született 2 leány és 1 fiu. — Halálozás ti történt: Karkas Lajos rk. 4 éves, Tislér Gyöifly földműves rk. 46 éves, AndrI I.ajos »y»g. poslaaltiszt rk. 04 éves, Gönosks György kőműves segéd rk. 55 éves, özv. Seroga Györgyné Lenkovlcs Antia rk. 07 éves, Varga Ferenc rk. 22 napos. — Házasságkötés 4 volt: Födő József napszámos rk. és Bukovecz Erzsébet rk., Torma József urad. kocsis rk. (Fityeház) és Nagy Anna rk., Gödinek György szobafestő és mázoló segéd rk. és Kuli Agncs rk., Fürdős László földműves rk. és Újvári Mária rk.
— (Llceális magyar nóta-est)
lesz vasárnap délután 0 órakor a\'z Irodalmi Ós Művészeti Kör rendezésében, a nagykanizsai városháza dísztermében. Előadó dr. Beér Gyula miniszteri titkár, iró, aki Antal Ivánról, a nemrégen elhunyt magyar nótaköl-töröl tart rövid előadást. Megelőzi ezt dr. Krátky István polgármester bevezetője. Az előadás alatt a közbeszólt énekszámokat vitéz Nádassy Józsefné énekli debreceni Kiss Jóska cigányzenekarának kíséretével. Belépődíj
nincs, önkéntes adományokat kéjnek.
<:>
— (Felakasztotta magát)
Kovács István 73 éves ujvárfalval gazdasági alkalmazott nem tudta kivárni a halált, amely pedig már nem volt messze, és felakasztotta magát. Mire társai rátaláltak az idős emberre már halolt volt.
-» ftatorkUllttáninkal loklntno meg minden kényszervAhl nélkül. Kopsteln bútoráruház. ^
- (Ne járj a tüz fcörfll)
Homán István nagybajomi gazda két éves klsfiacskája lakásuk konyhájában a tüz körül settenkedett. Közben ruhája meggyulladt és a fiu olyan súlyos égési "sebekel szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani.
— (Eltűnt, kl tud róla ?)
Kajtár József raktári munkás, aki
Zalaegerszegen dolgozik, bejelentette a rendörségen, hogy 20 éves A no a nevű Leánya eltűnt. A nyomozás megindult.
A spanyol frontról
Salamanoa, novemlxer 17 A nemaell kormány a S|>anyol köztársasági területeket vesztegzár alá helyezte. Az aknarakási munka Iwfejeződött. A nemzeti hajók állandóan figyelik a vörös kikötőket.
Éhét legszebb könyvel:
Cranwell. Tört. regény, Irta Mlrtco Jeluslch — fűzve ftt. kötve (M P A Zmm UrtÍMti. Irta üál György Sándor — albumalaku díszkőt, lé—P Ax enyuföld kincse, regény Irta Knut hamsun, fűzve 4\'M, kötve 6 M P Zwelf Arnold. Vihar Palesztina
felett.........4NP
Ilja Ebrrabnrg: Babeuf, a francia forradalom hires alakjának életregénye SM P
Nagy Andor: Tavasz Váradon. Regény a fiatal Ady Endre életéből 1MP É*«*r«Uk cm4*1. Az ismeretek kimeríthetetlen kincsesháza. Nagy albumalak, díszítésben . . . . P
Kaphatók:
FISCHEL
kk;.k.,Mk«14.b.« Naiyfaudzaáa.
171
ZxuJtAa/ui
SZÖVETEI
kjruxMvn a qqúrh<rf
HAII.ÍS: VI.TEUÉi Kfll t\\ IV.PBOIlásJK» OTlr>K<UJ<J.H
Gyártelep:
iiunsT, n, uiu-üt in.
Zsebmetszók lelökték a detektívet a robogó autóbuszról
Mu délelfitt tlwlapealeu lylk autóbusz j»eiTonJAn Ball, Barnabás detektív három kózlsroert wmwlkózl zselmielszflt lamert tel El akarta fogni fi kel, de a zsebmelszök ia fellsmer-lék és n robogó autóbuszról lelóklék a detektívet. A zaebmetzzSk közöl egyikei, Bogvan Fertncet elfogták, a inásik kelló elmenekíti.
Leégett a debreceni kózraktár
A debreceni kümiklúrak épülete ma hajnalluin kigyulladt. Mire « tosolló ság u helyszínre érkezeti már ar (géft-tetözet lángokban Alit. A hatalmas taz annál ls veszedelmesebb, a kAz-
raklárakluui rengeteg áru van fellel mozva. Az otláai munkálatok még folynak. _____
László FOlöp állapota válságos
London, november 17
László Fülöp, a világhírű magyar, arckéiitealfl ^tapota tovább^ ll aggasztó. A beteg állapota három nap óta Wlondóan vA1"—
a=k
szen
DOROGI ™ DOROGI
különféle szemnagyságokban háztartási, etage és központi fűtésekhez, gazdaságok áa ipari Ozemsk részéra,
Várpalotai nemesitett lignit
a drága tüsifa tökéletes pótlására,
Darabos és dié gázkoksz, kovácsszén
waggontételben és kicsinyben Is. Szállítja
Salgó-Tarjáni Kőszénbánya R.-T. vezérképviselete
VARSÁNYI PÁL cégnél,
Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 32. — Telefon: 226.
BMUAI KÖZLÖNY
IB37. november 18
L&mabb?
A közalkalmazottak és nyugdija-•Ok Illetményének Ugye a 33 aa bigottéig előtt
A orizágoe bizottság novem-Iwr 19-én, vagyis pénteken délutfci 5 érakor Ul össze a Hízlran, amikor a minisztérium rendeletét a közszolgálati alkalmazottak llletményelrőJ, nyugdíjasok, örvegvek és árvák, stb. nyugtlletmém-elról, valamint a törlesztései kölcsön figyelembevételével a védett birtokok rendezésével kapcfolalos Intézkedéseket tárgyalja
A Héi nem tart Illést ■ jövő héten
Darányi Kálmán és fetesége, ugy szintén Kánya Kiflmán kUiönvonB-ton Berlini*; utaznak Ház a jövő héten előreláthatólag nem fog Ülésezni. De eiőirb valószjnük-g letárgyalják még a felsőházi javas-lalot. / i
Tovább lolylk a szovjet .tisztogatási munkája"
Helsinki jelentések szerint a szovjet diplumát [a körül tovább folytatódik a nagy tisztogatási nianka. A szovjet finnországi kötelét, Azratiszt tetartós-tatták. Hasonlóan a szovjet finnországi katonai attakját, valamint Litvánia és i.eltország szovjetkövelét. Utóbbit a hírek szerint már kl Is vé (esték.
Karhatalom vonult be a budapesti egyetemre
A budapesti egyetemen ma tüntetés készüli. A bölrsészetk«rl dékiln felhl. vására mintegy 50 rvniiőr bevouult az egyetemre\'és igazoltatta a renditontó-kat. Többeket előállítottak. A liuiárl kar kijelentette, hogy a rend zavarta--" Itmágának biztosítására mindent el-
■odarn oaillároh \'
lai*T«ta réeatMHaetéere. Kartellen klvOll Izzólámpák 1000 éfésl óra (aranclávaL
csillár-üzletében.
mim
M A magyar füge termoszt*, •érti,
aZ amerikai téli almafajtákról, a gyérvidéki káposzta termesztésről, a Ujgasszőlö ültetéséről, a gyümölcsös-, virágos és zóldségkerl aktuális U-cn-délröl, a kieáUalleuyésilésről stb., stb. 1» A Magjar Gytunólcs lejuJalJ, szá. inu, inelv képes szaklapból lapunkra fctkozással Ingyen mutatványszámot kiadóhivatal: Budapest, IV., I utca 11.
IDCÍ
Eső, hó!
Prognózis: Qyenge légáram-sok halyen kőd, több helyen, M nyugaton esö, havaiesfl, hó, a hó nyugaton kissé emelkedik.
A Ueteoreledal tatéul nagykanlssal negflgyelóállomása jeteaUi
Séeaéreéklet tegnap aate 8-kor: -11\', ma reggeli -t-2. délben: 00. k: oo -k
Dr Kasai Aalat ló»««f és gyermekei : Antal és Evlka mély fijda-lommsl tudatják, hogy s legjobb le-teség és édesanya
Or. Kazal üéi Mú
izlil. Széke EaHIa
életinek 27-ik, boldog házasságának 10 Ik évében hosazas szenvedés és a haldoklók szentségének felvétele után az Úrban 1937. november 16-án délután 8 órakor elhunyt. Drága halottunkat f évi november 18-án, csütörtökön délután V«3 órakor fogjuk a murakercBzturl gyászházból örök nyugal- mra helyezni.
Az engesztelő szentmise-áldozatot f. hó 19-én délelőtt «/»8 órakor fogják bemutatni a Mindenhatónak a murakereszturi apátsági templohiban.
Murakeresztur, 1937. nov. 16.
latea veled I - Nyugodjál bákábea I
far. Sxöke KAIwánné, édtunyji. Ketler Antal éb neje apóga éi anyóu. 8«óke Kálmán, Szőke Sándor, fl»v. Tomcaánylné Szőke Mária, Air. Cee«d«eaá Sxöke Anna, Parkaeaé Szőke Margit, dr. 8xók« IjUiIó, Sxöke litván, Molnárné Sxflke Ilona, SxÓke Gabriella, Néwethná Tom-\' • Marjrlt testvéréi. \\Tokodlné r "
noení, Parkae nyula, dr. SxMéné Va/da Jolán, SaSke Kálmánná. Molnár JenO, Németh Láwló tígoroil U .ógoul éa a gyászoló rokonság.
APRÓHIRDETÉSEK
n.iúhlrd.l,. dlj. ,HTiHp .* Onn.pn.s 10 uöla » SU4r. mlnS.n további .irt 6 FltU,. hUkOin.p H uóla K lllMr. mlnd.n további .irt 4 Mii.,.
nfí keresek december 1-ére. Unger, Horthy M.-ut 19. 3499
■•JárAng felvétetik EölvOi-tér 16 sz, alatt. 3900
Egy jókarban levó pli árban eladó. Megtekinthető Rozgonyt-utc*
■aa* előnyős \' \'-atce 3901
ragéval.
lé nagy mázolt szekrény, két ágv
L KiráTj-atea 10. •
______balloa, kertes, összkomlor-
tos magánház május i-lól kiadó Klafaludy-utc. 20. •
Két ügyes k.jári.lt lelveizUnk. -Hussty tér 7. •
16-30 mázs. egészséges kargsaált
P 1 20-ért vaazek. Wsldmto, Ktsrác-u. 36 •
tocfenyő ágak él begyek két-károm vagon eladó Bántás (Becse helyig eslóbosi) Mogyecéssy. •
Vastsgh lotóműterntábea ktfaMtaáay étéül. . •
telvétetil
" Be lát ó nt él/s.
felvétetik.
Sagár-
3496
Mindennapi leveleséből tUssegyttltött Utianl, régi vagy uj tötoegikel, magyart és kflllöldtt, felosztatott gyüjtemé-
áyeket bármikor megyéidre _____
Berbertta U|o., a Zstal Közlöny 1. szerkesztője érdeklődni lehet telelőn 78 ss. vagy azemélycsen mindennap d. a. 9-6
Kiadja ■ laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzslal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelós Msdó: Zalát Kánly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám.
— X|T pengd .(y kitflnS rádlá
Kíváncsi rá: hogysnt Vegv 3 egyházközségi kultúrház sorsjegy, .
Katolikusok!
Hordjuk mladnyijan az 1938. évi eucharisztikus világkongresszus
Darabja 30 fillér.
Kapható:
mú UNTUL spoitti
Telelőn 91. Nagykanim, Fö-ul 5.
Porntfezzi uiiilcsliit
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyümölcsfa-karbolineummal) vagy
SHELL DOBIANTWiSH
(ásványolaj permetezőszer.) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az S«d éa téli védakeaáa a leghalálosabb. Házilag készített niészkéntével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védeke?mi nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása »lig van.
AainlMirMaiM
SOLBAR (kénbáriummal)
Beszerezhetek :
orszao józsef
mag, nfitrágya, alrja|iéájalaart, sUk, gáf
Nagykanizsa, Erzaébet-tér 10.
A régi törvényasék mellett Telelőn 180.
A Zalai KíilOij Bport tlypyerseije
tipp-szelvény
Lakik:...........................................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések s következő eredményeket hozzák:
NZTE-KRSC . . . ,_r... (...:._) PVSK-NTE . . . ._!... (...:...)
DVAC-PAC......:... (...,...)
KTSE-ZsSE . . . _.■_(_:_) PBTC-MSB . . . _.:_(_!._) KSB-PBAC . . . _(._!._)
NVTE-NTE II.......... (...: _.)
Budai ti-Fradi.....:... (...:...)
Hungária—Kispest . ...;... (_t„) BTO—Ujpeat......■... (...: _.)
szebbnél-szebb retikülök,
délutani vizit- és estélyi taskak, divat-övek rendelésre és NAGY választékban
LEOSZOL1DABB ÁRON
HAMBURG
horthy m.-ut 1. BÖRÖNDÖSNÉL
A tetenyel klr, járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
5911/1937. Hl szám.
Árverési hirdetmény-kivonat
M. klr. kfncsUr végreliallatón.k Kolnyek Jósiel és neje Hoiváth Apollónia végre ..... .....ellen Indított végrehajláii
Ügyében e telekkönyvi hatóság ss aló ajánlatra la ujabb árvetést 414 P 97 ltll. tőkekövetelés és járulékai behajUaa vé gelt a Tólszerdabely községben fekvő s s tótazeidabelyf 1229. sztjkvben felvett 107 és 1234-1239/118 hrsz stltt loglslt végre hallást azeavedök nevén álló Inglltanra 800 P. az u. 0. 1229. sztjkvben telveM 167. és 1234-1239/119. hrazáni alatt foglalt végrehajtást szenvedik nevén álkt Ingatlanra 600 P kikiáltást átban.
A tkvl hatóság as árvetésnek Tótszerds-hety községházánál megtartására 1937. éti november hó 25. napjának délután & óráját tűzi kl és ss árverési feltételeket s következőkben által\'
1. As árverés slá t kiáltást árnál alscsonysbb árban eladni nem lehet.
Bánatpénz a kikiáltást át 10>/i>-a, amelyei s magasabb ígéret ugyanannyi o/o-ára kall kiegészíteni.
Letenye; 1937. M szept. hó 22. nip|án. Dr. Korposs s k. klr. jblró.
A ktsdmány hiteléül:
Balassa s. k.
MM l.l.kkűn,vvM.lS.
i állapítja meg: slá eső Ingatlanokat a kt-
kMT
Príma ríl. köt&lt Muok
már P B.20 161 Príma lérll falloTerek
már P 4.ÖO tfll Príma lérll kalapok az u Biiieg álnbxlaekkea
aár P S.BO-U1 Príma meleg lérll Ingek
már P *.40 UH Pirii elé kakitok
■ir P 1B.BO-U1
Egy p-óbavisárlás meggyőzi Onl Is áruim mcgblihatóságiról és áraim mérsékelt voltáról.
Brónyai Divatház
Borik? llklój-al 1.
\' / \'" u.__4 ,
Esőben és szélben sem alszik el a fénye, s ezért mindig megbízható az •laktromoa
BOBCH
KERÉKPÁRVILAGITAS
Kapható olcgón, kedvezó réuletllzetéare
Szabó Antal
k«rikfánankmtka46aál, rd-it 5.
r— mm —i
I aiaásaU a ketyl ketnkedőkaáá I és Ipazoaokkál ........ bel
Nnem. a UptuUJáoaes mtgazrtl^ át, GuM)erg Nyomda áa DáladaJ Lapk)aéi Vállalata könyvnyomdájában Nagy kani ..iáa. Felelős ázHtv. Zalai Károly.
77* évfolyam 262. szám
Nagybanira, 1937. november 19. péntek
Ara 12 Hl.
ZALAI KÖZLÖNY
U IkWMIilWlii
\' O L I T I <t ,« I NAPILAP
Felelő* szerkesztő: Barbarlta Lajoa
ElSfiietést ám: «gr hór* ■ jhmí 4a SIM SuitMilt^ UadMtrateí toCloa > m a
A f. Ház minden oldali
lapsolt s a magyar nemzeti egységnek olyan Úszta és emelkedett képét adta a tűzliartos-törvényjavas. lat tárgyalása alatt,, aminő csuk nagy események, történelmi tények komolyságáltól születhetett valósággá. Amikor a honvédelmi miniszler záróbeszédéi tartotta a tüzharoos-(örvényjavaslat vitájában, a katona, a magyar katona szólalt meg világos, tömör, bölcs,, katonás hang-ján.
Két hétig tartott a képviselőházi vlla. Emelkedett hangulatj, magas színvonalú volt minden egyes felszólalás. A Itl\'.hariostörvény megalkotása honvédelmi kérdés és honvédelmi kérdéseknél a magyar j>ar-lamentben és a magyar életben elmosódnak » is&rtkeretek, azonos cél felé, egy akarattal halad a nemnél. De hogy Ilyen lelkes megértéssel, ennyi komoly szeretettel, ily nyugodt megfontoltsággal, oly sok hozzáértései fogadhatta el a Ház, ugy általánosságban, mint rész teteiben a tüzharcos-törvényjnvas-lalot, «z Igen nagy részlten annak a bt Alomnak köszönhető, amellyel a nemzet Darányi Kálmán munkájját figyeli és annak az elismerő megértésnek, amely Rőder Vilmosban a kiváló katonát látja (
A tettek embere, a katona szólt a politikus józan hüvősségével, c»e átlzzott a szava, amikor arra utalt, hogy Inehéz arról beszélnie: mit szeretne adni és mit adhat. A nemzet leikéitől fakadt ez a kijelentés, mert hiszen ntnes egyetlen egy Igaz magyar ember sem, aki át nc érezné, hogy sokkal, nagyon sokkal lartozunk a tűzharcosoknak. A kicsinnyé igázott, szegény osonkaor-szág a mtndenna|iok ezernyi gondjával küzd s amikor lerójja harcos hőseinek a húszéves adósságot, nem Lépheti Tut a neáfts lehetőségek adott kereteit. De megteszi, amit tehet és bizonnyal minden vonalon megszívlelt bölcsesség van Rőder Vilmos honvédelmi miniszter megállapításában, hogy megadni a meg adhatót, mindig több, mint hlu Ígéreteket és meddő kívánságokat táplálni. I V-i \'
És ráihutátott arra, hogy a tűzharcos eszme, amelynek háWs elismertje és tettekkel fejlesztője a tűzharcos-törvényjavaslat, nagy er kölcsl tőke. Felltecsülhetétlen éné; ke a nemzeti erőtartaléknak, lelki kincs, motorikus lendület a magyar nemzett célok szolgálatára. Az ilyen magas piedesztálra emelt tűzharcos eszme nagy igazságokat tanít. Megtanít arra, amint azt a vitéz és tu* dós katona szabatos megVttásával Rőder Vilmos is kifejtette, hogy csak kiegyensúlyozott, szociális berendezésű, egészséges tagozódéfcu, s huoatiaseágl>an egységes társadalomban épülhet tel erős, öntudatos honvédelem ! i
A tűzharcos törvénnyel régi, nagy adósságot fizet, törleszt a nemzet, ám ugyanekkor éptt is. Még erősebbé, keményebbé épllt lelki ép
A gazdag pesti manyasssonytól a keresztény nagybácsiig, a pénzhamisítástól as asszony-szeretőig
minden előfordult a balatonparti panzió-bérlet szélhámosságának nagykanizsai törvényszéki főtárgyalásán
A pesti alvilágba nyúlnak a gyenesdiási Tulipán-ügy szálai
Ugy kezdődőit a dolog, hogy .két jó svádáju pesti gyerek,, névszerlnt Matyó János tisztviselő é-s Lusztig Béla pincér, akik inőgölt már van egekig bűnözési mull, összeálltak és kibérelték, illetve megvették egyetlen fillér nélkül Papp Pálné gz. Karkas Margit budapesti urlasszonytól, Illetve annak édesanyjától azok gyenesdiási villáját. Abban berendezkedtek, eoyrc-másra vettek hitelbe bútorokat, élelmiszereket, kauciós alkalmazottakat v>\'ttek fel. Még a szakácsné ls készpénz biztosítékot adott. Közben pedig a duó mindenütt mutogatott egy takarékbetétkönyvet, amely szerint 14.000 j>cngő letétjük van. Kijelentették továbbá, hogy ezenkívül 10.000 pengő készpénz és egyéb konnlevöségek felett is rendelkeznek. Kközben pedig nagyszerűen éltek, (peatl zsargonban <lébeeollak>) adták az uri szállodatulajdonost, az igazgatót, amit a nyomtatványaikon is szerfölött kidomborítottuk a hiszékeny emberek kedvéért. Mikor azonban már nem lehetett tovább vinni az .uri murit,, egy szép napon a fináncok segítségével a budapesti úriasszony kiugrasztotta őket előkelően berendezett fészkükből.
Szerepel kettejük mellett még egy harmadik ls, akit a budapesti kapitányság fogott el, egy Schwarlz Sándor nevü ügynök, aki azonban tudni sem akar arról, hogv köze lenn? a dologhoz. Főként arról nem tud, hogy hogy ő hamisított volna ogy 5 pengős takarékbetétkönyvet 14.000 pengőre.
)flnd a három le van tartóztatva a nagykanizsai kir. ügyészség fogházában. Lusztig, aki hogy büntetett elő-éleiét palástolja, mlndcnott .Huszti Béla. néven szerepelt és mutatkozott be, Kanizsán súlyosan megbetegedett és Így fogházőr állította elő a kórházból a törvényszéki főtárgyaláson, a Makáiy-büntetőtanácsa elé.
Az „ur", a bőbeszédű ép a kis ártatlan
A három fogoly iniud egy.egy Upus a maga nemében. Matyó János intelligens fiatalember, most tölti kl nyolc hónapi börtönéi egy más ügyből kifolyólag. Daróc rabruha v«m rajta, igy hozzák le a budapesti Markóból. A darócon keresztül ls meglátszik, hogy intelligens ember. Szabatos választ ad az elnök kérdéseire. Mellette Lusztig Béla pesti pincér. Nagyszerű svádája van. Omlik belőle a szó, mint a zuhatag. Ketten egymásra licitálnak. Egyik a máslkára igyekszik kenni a dolgokat, de Matyó olykor mégis csak elismeri a bonéit.
Schrwarlz Sándor budapesti ügynök, akiről a másik keltő azt állította,
liogv 50 pengőért lianiisltott meg nekik egy 5 ptrigős tnkarékhetéll könyvet 14.000 pengőre, megjátszott döbbenettel fogadja a vádat, semmit sem akar tudni arról, amit róli állítanak. A iM\'iznak és színjátszásnak mestere. Pénzhamisításért három évet ült le már jogerősen.
Jobban összeválogatni sem lehetett
volna ezt a triót.
A tanuk közül ls kettő fogoly. így aztán az egész tárgyalás alatt öt szuronyos fogházőr van foglalkoztatva. Három a teremben, kettő a fogolytanukkal a várakozóban.
Megérkezett u per koronatanúja, Papp Pálné ls Budapestről. Klogáns, nehéz bunda feszül rajta.
„A Balaton mellett pénz nélkül is muszáj menni egy panziónak !"
Matyó István nem tagad. Sok részletet beismer, de be is mártja társait, ö vallja, hogy SchwartzSán dor 80 |>engőért meghamisította egy pesti kávéház asztalán a takarék-betéti könyvet 14.000 pengőre. Elismerte, hogy pincéreket fogadott fei kaució ellaaában, igy többek között Kovács Árpád pincértől 1000 pengőt vett át és 100 pengő kölcsönt is vett fel tőle.
— Hogyan lehetett - kérdői MaWáry elnök — minden szakismeret nélkül egy panziót átvenni, még hozzá minden fillér nélkül ?
— Lusztig azt mondotta, — hangzik a felelet — hogy egy panziónak a Balaton mentéin muszáj tnennle.
— Kóávcs főpincérnek visszafizették a pénzt? — kérdezi az elnök. . j
— Kérem, mindenünket elárverezték...
— Somogyi Erzsébettől, egy szoba leánytól, majd egy szombathelyi fő-plncértol ls vettek fet pénzt, mintegy 1600 i>engőt, - tárja elébe Makáry a bünlajstromból.
— Kérem, ő beleegyezését adta, hogy a pénzt felhasználhassuk üzletünkben, - állítja Matyó.
— Az a csalás, hogy maga tudta, hogy nem lesz képes visszafizetni a kapott pénzt és mégis felvette tőle, oktatja kl az elnök. Maga a keszthelyi kereskedőktől hitelbe vásárolt össze mindent és azt sem fizette meg. Maga mindenütt azt
mondotta, hogy a »Tulipán« talaj * donosa és igazgatója és felmutatta a 11.000 |>engőről szőlő takarékkönyvet, hogy ezíiel hitelkéjicsségét dokumentálja. Jó, hogy bezárták a »Tulip$nt«, küljönben maga még tovább károsította volna az embereket. t ( A „Kósza piktor" jachtot vásárol
Makáry elnök ezután sorba veszi tételröl-tételre a társaság hitelezőit.
Krausztól 600 j>eí*göért berendezési tárgyakat vásároltak, egy yachtot is vásároltak 1100 lengőért, erre 100 pengőt fizettek. Ezt is Lusztig csinálta, akinek a hasonszőrű társaságban a »Kószia piktor* nevet adták. i
- Hogyan lehetptt - kérdi Makáry - pénz nélkül yachtot vásá-rolni ? . i
- Kérem, - feleli Matyó - már az első napon többszáz pengő bevételünk volt...
Makáry elnök tovább olvassa a megkárosított emberek névsorát és a kicsalt összegeket. Kerti bútorok, paplan, szőnyeg, stb. szerepelitek hosszú sorban, egésaen a vendégek részére a keszthelyi kereskedőktől vásárolt élelmiszerekig. Matyó iaz egyik keszthelyi nyoméiban elegáns névjegyeket is csináltatott magáinak:
MATYÓ JÁNOS a Tulipán-pianzló Igazgatója
materiális honvédelmét. S hogy ez Így van s hogy ezt átérzi éfl átérti a nemzet, annak megnyugtató l>i-zonysága az a lelkesség, komolyság,
Mi minden épül fel egy gazdag pesti menyasszonyra?
Matyó kihallgatása után beszólítják leülteti betegségére való tekintettel. Huszti urat, akit originálban Lusztig I.utztig elmondja, hogy feleségének Budapesten kávémérése volt, itt ismerkedett meg az odajáró Matyó Istvánnal. Matyó azt mondta, hogy van neki néhány ezCr pengője, van gazdag mennyasszonya, szerelne magának biz. los egzisztenciát teremteni. Az újságban olvastak egy hirdetést, amelyben Papp Pálék a gyenesdiási penziójukat kínálták eladásra, Illetve bérbevéitcli*. Knnek alapján tárgyaltak is pappékkai és kutattak Gyenesdlásra. 0 halott
Bélának hívnak, őt ls fegyveres fogházőr kíséri. A kórházban ápolták beteken áU Hosszú, fekete téli kabát van rajta. Meglátszik, hogy csikágó ama Jobbik rétegéhez tartozik. Arcán még u betegség színe. Makáry elnök
amely a honvédelmi miniszter javaslatét és szép bestédét fogadta Házban és minden magyar szivé-ben. ,
BAUAI KÖZLÖNY
IW. aotwnbtf 19
Havi tis pengőért elsőrangú ui írógépet vásárolhat vagy bérelhet
■jNWhnrf propaganda-akoMnk karatén balOI.
Visszatérői a bérletösszeg teljesen, készpénzben térítjük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Sohless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Nliklós-ut 8.
gondolatnak rnfeiősitetto a tervet, de Matyó ott maradt.
Kl volt az értelmi szerző ?
— Maga volt aiegésznk az értelmi szerzőjel — mondja Makáry elnölc. — Maga mondta, hogy \\«n 10.00& penfcő készpénz, 200Q - pengő künn-levőség és 14.000 pengő takarékbetétjük. Magának volt ehhez a svádája...
— fin netn folytam be a tárgyalásokba, — válasrolt Lusztig — és csak később tudtam meg, hogy az alkalmazottak, még a szobalányok és szakácsnál is biztosítékot teltek 1*.
Makáry elnök erre eléje tárja, hogy ő volt, aki az egész eszmét felvetette, hogy a takarékbetétet 5 pengőről 14 ezer pengőrp hamisítsák.
— Maga a Huszti nevet is i*a.<:znáU*. Nézze, no tagadjon) Öondjon el őszüi-lén mindent a bíróságiak, amit akkor enyhátő körülménynek lehet magának betudni.
.Nagyságos elnök ur, az én napjaim meg vannak számlálva I"
— Nagyságos elnök ur, at én napjaim, meg vannak számlálva, fin nagyon belóg vagyok, nekem nem kelleti takarékbetétkönyv, én nem voltam bérlő, én csak egy egyszerű pincér akarlam lenni, nem vagyok bűnös!
— I)e maga tudta, hogy Matyó bün-lefett előéletű, magának vigyáznia kel-lelt volna.
— Nem gondoltam erre.l
— Mondja, mi volt a Lusztig Béla ottan? — kérdezi Makáry a másik vádlottat, Matyót, aki igy válásról:
— Főnökhelyeltcs...
Lusztig nyomban visszavág:
— Malyónak egy asszony szeretője volt, Matyónak a kezél>ől csak ugy folyt a pénz. fin végül ls Matyót otthagytam és Pestre utaztam.
— Tud maga arról, hogy a pénzügyőrök felsZólltollák magát az üzlet otthagyására? — kérdi az elnök Lusz-tigot
— Tudok róla.
140 pengős pezsgő-cech, 60 pengő a kasszában
MaWiry elnök saembesiti a két társ »szálloda-igazgatót.c
Lusztig még elmondja, hogy ivem volt tudomása arról, hogy Matyó hitelbe vásáréit Ezzel szemben Matyó azt állítja, hogy mindenkivel Lusztig Béla tárgyalt
— A csendőrök keresték »Husz-lit€ (Lusztlgot), mondja Mfttyós, azért tünt el Keszthelyről. Én nem is ismertem a Schwartzot, Lusztig hozta oda, aki már töl>Sször büntetve volt. Luaetig is ott volt, amikor Schwartz hamiaitotta a takarékbetéti könyvet!
De Lusztig, sem hagyja mag£tj, egy színész páthoszával jelenti kl:
- Méltóságos Uram, miért kellett volna nekfcra akkor a Matyó? Hiszen én mint szakember magom is reuzalnl tudtam vobia ottan.
Egyik a másikát akarja leÜoitálni a l)Ön részesség ben, Lusztig magiból kikelve odakiált Matyónak:
- Szégyelje magét !
Makáry hjndreutnsitju és rendbírsággal fenyegeti. í
Matyó a szemébe" mondja Lusr< tignak: .
— Minden a Lusztig volt. Mindén ki félt a Lusztig tói. Egy alkalommal bejött egy uritáraaság a TuU-< pán ha, pezsgőznek, 140 pengőt fizettek, a pénztárban mégis csak 60 pengő vo\'t. Ez volt a Lusztig ! — mondja Matyó. .
Schwartz nr vagy ártatlan, vagy a let\'jobb színész
Eközben fegyveres fogházőr bevezeti Schwartz Sándor buda|>estl ügynököt, őt is a Markóból szólí-
tották Kanizsára.
— Maga hamisilotta a betétkönyvet ? - kérdezi tőle Makáry.
- Én ? — kérdezi csodálkozva. -Én nem tudok semmiről semmit, ismertem a két urat, de non* \\ol-tam velük összeköttetésien.
- Maga 80 pengőt kapott tőlük, hogy meghamisította a letéti könyvet, - mondja az elnök.
— Alaptalan rágalom az egész!
Matyó azonban a szemébe mondja, hogy Lusziig nem akarta »ezt a mókát« megcsinálni, azért Schwartz 80 pengőért megcsinálta. Schwartz Sándort korábban ő sem Ismerte, de mikor a Markóban tiz fényképet mutattak fel előtte, nyomban fel-Ismerte köztük.
Lusztig Is beismerte, hogy ismeri Schwartzot, de tágadtá, hogy 80 l>engöt adlak volna neki a hamisításért. • x , r . .
Matyó arra kérte az elnököt, hogy idéztesse meg a buda|)esti »Kulacs« vendéglő két pincérét, akik tanúskodni fognak amellett, amit ő mond.
Egy leány pénze a háttérben
Schwartz azonban továbbra ls tagad. Ha vallomása igaznak bizonyul, Thálla legjobb papját veszítette el benne. |
Schwartz a továbbiak folyamán Matyót igyekszik berántani. Egy László Irén nevü leánytól a •Meteor* kávéházban akart kauciót kicsikarni, mondja és mert ő a leányt óvatosságra lntetle, azóta haragszik reá Matyó, innét a vallomások ellene. ! ( i i
Két „keresztény* ur gyenesdiás! tündöklése és bukása
Ezután Papp Pálné korouataW és
panaszost liallgaiji ki a törvényszék.
Pappné elmondta, hogy -Tulipán az ő, Illetve édesanyja tulajdona, 24 szobát foglal magában. Az újságban egy hirdetést olvasott, amelyben pan-zióbérletet kerestek és mivel az volt ben no, hogy .ügynökök kizárásával,, ez bizalmat ébreszlcll bonnak. A hirdetésre irtak, erre feljött hozzájuk Matyó és Lusztig, Lusziig .Huszti Bé. la- néven mutatkozott be, mind a kel-
lő tárgyalt vele. ök nem bérbeadni, hanem eladni akarták a panziójukat. Csak a két férfi .kJ megjelenése, és Matyónak az az állítása, hogy ő is orvostanhallgató volt, kellették fel a bizalmat irántuk, Lusztig azt mondta neki, hogy 14.000 pengős bclétje van a lakarékban, 10.000 pengő készpénze és mintegy \'2000 pengő künnlevősé#e. Matyó azt mondta, hogy a .lluszli. nz ő nagybátyja. Etek után Matyóék 25.000 pengőért megvették tő\'.e a* Tu-
lipán panziót. Édesanyja sirt, amikor megtudta, hogy mégis eladták régi családi üzemüket, de azért beleegyezett. Pappné ezután elmondta, hogy 1000 pengő foglalót kért, mire Matyó kijelentette, hogy «majd kivesz a takarékból.\' De nem Jött senki a foglalóval. Ellenben a két .vevő leutazott Gyenesdiásra és anélkül, hogy egy fillért is ndtak volna, egyszerűen beüllek a Tulipánba, ott festetni és dolgoztatni kezdtek és amikor ismételten kérte tőle az 1000 pengő foglalót, ismét csak a 14.000 pengős takarékbetéti könyvet mutatták feL Ez azután eloszlatta aggodalmát.
— Érdekes, — mond la az uriasz-szony — hogy mindakeltcn keresztényeknek adták ki magukat, ugyanis (iyene8diáson csak keresztények boldogulhatnak. A pezsgőket, borokat nagyban rendelték egyre-másra a koszthelyi kereskedőktől. Azt beszélték Keszthelyen ós Dióson, hogy .ezeknek sok pénzüknek kell lenni, hogy Igy vásárolnak.. Végül erélyes felszólításra 400 pengő foglalót fizettek, a továbbiakra azonban csak húzták, halasztották a fizetést, mialatt egyre jött a sok megrendelt áru, a kaució mellett felvett alkalmazottak. Igazi búcsújárás volt ott, olyan volt a sürgés-forgás. Persze
futotta a kauciókból, — mondja az úriasszony. Mikor azután mentek a szerződést aláírni az ügyvédhez, akkor derült csak ki, hogy egyetlen fillérjük sincsen. Napok múlva a .Huszti ur. telefonált neki, hogy nem veszik meg a panziót, hanem egy évi próbaidőbe menne bele. Később aztán még; 300 pengőt kaptak tőle. Huszti arra kérle Pappnét, ne mondja meg senkinek, hogy ők nem tulajdonosai a Tulipánnak, mert a menyasszonya le fog jönni az édesanyjával és akkor ő megmulatja neki a" Tulipán t ós el tudja a gazdag leányt venni.,
Makáry elnök ezután szembesül a vádlottakat Pappnéval, aki szemükbe mondja, hogy az egész csalás akkor ért véget, amikor a pénzügyőrök fel-szólították a társaságot a Tulipán nak 24 órán belül való clliagyására. ,
— A személyzet OTI-diJa, az adó, az most mind engem terhel — mondja Pappné.
Déli 1 óra ebnult, amikor Pappné kihallgatása véget ért.
A védőügyvédek és a vádlottak a bizonyítás kiegészítését kérték. A bíróság helyt adott a kérelemnek és igy a legközelebbi tárgyalás ó* Ítélethozatal a Jövő hónapban lesz.
(B. ff.)
A nankingl nagy gátat bombázza 70 japán badifcajó
Japán repülők üldözik az elmenekült klnal kormányt
Tokio, november 18 A japán kormány elhatározta, hogy elismeri a Franoo-korm^yt.
Tokio, november 18 A japán hadihajóba ti 70 egysége a CsangcSekiang folyón megközelítette azt a kínai nagy gátat, a mely Nankingol védi. Ez a gát 10 mérföldnyire van Nankingtói és a japánok minden igyekezete az, hogy levegőbe röpítsék a gátat, hogy a vános megközelíthető le-
gy«n- ;
A kínai kormány egyébként a
i szélrózsa minden irányába elmenekült már Nankingból. A kereskedelmi minisztérium Ojngklcsengbe, a kultuszminisztérium Csengfauba, a hadügyminisztérium Fucsangba,a többi minisztériumok Haucsangba meneküllek. A minisztériumok udvarain nagy máglyákban égetik a/okat az iratokat, amelyeket nem tudtak magukkal vinni.
A jar<éfn repülök lejelentették, hogy bárhová is meaekül a kormány, mándenütt üldözni fogják és állandó liombázésukkal lehetetlenné teszik működésűket.
Egész Franciaországot behálózta a titokzatos fegyveres összeesküvés
Párts, november 18 A szélsőjobboldali fegyveres Ösz-szeesküvés ügyeljen a rendőrség még semmiféle olyan nyomra nem akadt, amiből meg lehetne állapítani, hogy a zendülők tulajdonképpen milyen párt csoporthoz is tartoznak, honnan szerezték nagy anyagi fedezetüket és tulajdonkép-
pen milyen politikát akarna^;.
A szervezet egész Franciaországot behálózta, mindenütt voltak kisebb-nagyobb csoport}^. Edd^ három nagy páncélterrnes lőszerraktárt foglal tik le. Több mint két tonna lőszert találtak e pincékben. A szervezet tiz vezetőjét letartóztatták. , | 1
Munkába lép a vörös internacionálé
Moszkva, november 18 A siovjel letartóztatta Pondorec-last, a népbiztosok tanácsának elnökét.
Moszkva, november 18 Az amszterdami 43 moszat
kommunista internaclon&lék vezetői közüs tanácskozásra gyűltek össze Moszkválwin, hogy egységesen ál-\'ástfogialjanak a világon mutatkozó forradalmi akciók és sztrájkok kérdésében,
1937. nortmbw 19.__SALAI KÖZLÖNY
Városi Mozgó. Ma, csUtörtakOn még : |l klf* V A I Marlene Dletrich nagy filmje fi W W V HL
Péntektál hétfőig a legjobb magyar vígjáték, f Pékár Qyula
Kölcsönkért kastély
FOuereplfik: Vaszary Piri, Turay Ida, Rádal Imre, Rajnay Oábor, Kabos Qyula, Tolnay Klári, Rátkay Márton stb. stb
Csfltírtök
17 Méhészeli taufolyam. — 17.30 Zenés résztelek a .Broadway Melody 1938.t e. filmbél. — 18,05 tieszty Júlia előadása.. — 18.35 Torr István fuvolázik. — 19 Külügyi negyedóra. —• 10.15 I.lpóczky József magyar nó-lákat éoekeX kiséri Vldák József el-gányzenekara. — 20.15 Szabó I.őrinc előadása. — 20.55 Hírek. — 21.15 Oohnányl Ernő III. Beclhoven ton. goraszohála-estje. — 22 Idöjárásjek\'n lés. — 22.05 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 2.1.15 Szabó Kálmán jazz-hártnasa. — 00.05 Hírek.
BUDAPEST IL
17 Hanglemezek.\' - 18.35 Angol nyelvoktatás. ,- 19.15 Munkásfélóra.
— 19.45 Német Andor korrajza. — 20.15-20JHM8 és 21.1&-21.55-lg A rádió szalonzenekara. — 22 Hírek. Becs.
17.15 Zongorajáték. — 10.35 Straus-lék, a keringőrAalAd. A BZbnfonlku-sok, a liécsl firfldalegylel, az Uránia-énekkar hangversenye. — 21.46 Ének.
Péntek SUaAPEST 1 - ■
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. - 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 A 2. honvéd gyalogezred zenekura. — 12.30 lllrck.
— 13.20 Időjelzés, Időjárás)! lenlés. -13130 Kugen Stepat balalajka-zeoekaw.
— 14.40 Hírek. - 15 Arfolyamhlzek.
— 16.15 Diákfélóra. - 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Rácz Zsiga cigányzenekara. — 18 SixirtkózVeuiéayek. — 18.10 Táne-kmezek. _ 18.50 Kardeván Károly csevegése. — 10.30 Az Operaház elő-adása. 1. .A ciemonal hegedűs.. Dal-ma 2 képben. 2. .Csizmás Jankó.. Táncos mesejáték 3 képben. — Az I. rész ulán kb. 20.40 Hirek. — Utána kb. 22.05 Idő Járásjelentés. - KOraU belül 22.10 A rádió szalonzenekara. JWM Hácz Béla cigányzenekara. — 00.05 Hirek.
SUDAPEST n.
18.20 Gyorsíró tanfolyam. — 18.50 Hanglemezek. — 19.35 Nyáry Andor elbeszélése. _ 20X15 II írek. _ 20 30 Hanglemezek. — 31 Jávor Sándor Jazz zenekara.
•4CS.
12 Szórakoztató zene. - 13.10 Llszti Magyar rapszódiák. — 14 Lemezek.
— 15.15 Délszláv dalok. — 16 Szórakoztató lemezek.
17.30 llégl ószi dalok. - 18.10 Felső ausztriai népzeneest. — 19.25 Ének. zazofon, puzoQ és zongoraszóló. — 20.05 ölfeív. dráma. - 22.20 Jazz.
■bfUi! November 19. péntek. Hóinkat. Erzsébet a. Protestáns Erzsébet Izrael Kissiét hó 15.
Gyógyszertári élJeU szolgálat |őrő hé lMg as .Őrangyal- gyónyszortár «• a klskanlzsal gyógyszertár.
SWIrit nyitva raggal • 4r*tó«a«» « ériig (hétfő, nerds, péntek délstta fcsSdsa sgési nap nőknek!
— -I i\' ■ \' "--- a legújabb dlvst-ujdonságokat matatjuk b* - Sth
Gróf Teleki főiapán fóvédnökségével vasárnap kezdődik Nagykanizsán a nagy dunántuli sakkverseny
A Nagykanizsai .Maróczy Géza. Sakk-kör rendezésélien folyó hó 21-én, vasárnap délután 4 órakor kezdődik a dunántúli egyéni 10] -noksági verseny, mely iránt országszerte nagy énleklődés mutatkozik A versenyen Dunántúl sakkéletének kőnél husz kiiUnő versenyzője vesz részt ís |iedlg Pécs, Székesfehérvár, Győr, Veszprém, Várpalota stb. Színeiben.
A verseny az I|>«wkör helyiségeiben kerfll lebonyolításra. Az ünnepélyes tmegnyllás vasárnap délután 4 órakor lesz meg, ezt megelőzően délután 2 órakor a Magyar
Sakkszövetség duHéfcitili kerülete tartja évi közgyűlését.
A verseny fövédnökségét vitéz Teleki Béla gróf főispán vállalta a a védnökök közölt dr. Krátky István polgármester, a Sakk-kör tiszteletbeli elnökével az élen vánosunk közéletének mintegy hatvan kiváló képviselője foglal helyei.
A Sakk-Kör vezetősége kirí a város közönségét, hogy Oakénlis adomány alt a bocsátott aláírásI Ivek alapján vagy a szétosztott befizetési lapokkal vagy pedig a Nagykanizsai Takarékpénztárnál lehetőleg még a verseny megkezdése etilt befizetni szíveskedjék. (:)
Tanítónak és festőnek hazudták magukat, hamis volt a nevük és nem volt igazi a „feleség" sem
Megírta a Zalai Közlöny, hogy a nagykanizsai rendőrség egy .magát állástalan tanítónak nevező, állítólagos festőt köröz, aki saját mázoknápyáivdl házal. Vele van egy nö Is, aki mist felesége szerepel te a képeladá-sokbun segédkezik. Ezzel kapcsolatban most a Ka-
posv^un megjelenő \'» Somogyi UJsAg.-ból értesülünk a kővetkezőkről : : , A két szélhjémos Varga LnjOt borbélysegéd és Czibolya Mária húz lartáai alkalmazott, akik m*M állástalan tanító és felesége, már az egész országot végigjárták. Szegeden kezdték működésűket, illetve csak Varga Lajos borbélysegéd,
mert Czibolya Máriával később ismerkedett össze. Nevet változtattak és Így kínálták értéktelen pikturá-jukat a hiszékeny falusi és városi embereknek. Hónpokkal ezelőtt kerültek az Alföldről a Dunántúlra és Itt Zalát és Somogyot is végigjárták. j | , , ■ i Csurgón Flórián Perancnénél vetlek fel lakást és amikor a csendőrség üzelnvelkröi tudomápt szerzett, el akarták fogni őket A két csavargó azonban Idejekorán Nagykanizsára szökött. |
Sikerűit is most mindkettőt elfogni, kiderült, hogy Varga .tanító urat. csalás miatt, .feleségét, pedig lopás miatt körözik. Mindkettőt letartóztatták. ;
Párisi Intimitások
Sikerült áz elmúlt napokban egy olyan előkelő, MrfeMn sok időt eltöltött magyar uitaasmnnyal beszélgetnem, aki divat szempont Játról feltét-lstűi szátnlt és akinek tapasztalatai a pél\'isi nőkről, a párisi Hraitttkokror feHMenat-MSihjietefts nek mondhatók.
Elmesél be, hogy a pirtsl\' rwk,\' a legelőkelőbbtől a legkisebb midin«-Ug, egyforma e legendává. öltös-ködnek. Az a kis midtnstt t óKs ulán páratlan Ízléssel tozaálltlótf loiletteban hagyja et aa"mBbtet és senki Idegen Mm nnntftSi. hogy az egy Ma *ir*l#iy. t
A Oírtai nö, nem vitás, agytfo sminkeli magát, legfőképpen azonban a gyönyört! kék szemelt I súlyozza ki, arany-ezi vörös szemfestékekkel. Ragasztott szerauWáik méterekre EeMShek. A hajuk leg-j)abban tordóa ssőke is ehhez a Hajszínhez »g«rnttuzk»vtt. ják. el magukat. Bordó ensembLé^ cipót, kalapot, kesztyűt te lellkWt vesznék. Ha oaináitatnak egy eie-gáPs ruhát, ahhoz minden aeoea-soirl külön vesznek. A p*-M nö — mondjuk — ha egy kesztyűt vásárolt, azt csakis egy toííettehez vei szi, nem ugy, mint mi, egy kesztyűt ruhához is. |
Páris most imádja a bordót te a walüs kéket, aronhan legszívesebben mindig falsaiéban Jár. LaguJab-han a JerJey az, Imát hallatlanul •kaptak te nMen darabjukat tiiWiből a finom, Irttószerü anyagból csináltatják. Azután aktnak több pénze van, alany- és aausi, > kézzsl hímzett laméf váítfrbt rtágy ruhára, ami Olyan drága te finom, hu$>
nivwn scni, ím *WJU idufia
srt
HALAI KÖZLÖNY
1837. novtmber 19
fizetni...
A páilsi nflk lábai hlret szépek és eauek következménye az, hogy borzasztó nagy harisnya luxust fej-lenek ki. Elképzelhetetlen, leheletnyi vókonv, pókháló harisnyában Jártiak, kivétel nélkül, ntfndenki, hemyóselyemben.
A párisi n<3k karcsúságáról kérdem meg interjuadómat Ml uzokla, hogy a párisi nők annyira Jó alakúak, nem soványak és mégis olyan karcsúak, mint a nádszál ? Nevetve meséli, hogy ennek az az oka, hogy nem esznek olyan tápláló dolgokat, mint mi. Ni»i>oklg ke testem — meséli - jó hazai kenyeret, mig végre egy kis zugutcábnn rátaláltam. Ugyanis a párísiak a mi jurkenye-ríinkhöz hasonló cipókat esznek és vajat, zsírt sohn, mindig olajat.
Azután mesél arról, hogy a jxárifli nök hogy agyondíszítik magukat, csak a fodros-bodros ruhákat szeretik, egyszóval a frnneiásat. Egy összeállításukon viselnek bro&sot, kUpset, háiom-Jiégysorc^ gyöngyöket, íüllevHiókat, A talmi ékszereknek óriási sikerük van. Agyo:imü-lyürkézlk magukat. No és a parfümök ! Rengeteg mennyiséget fagyasztanak el a Jegflnomabbakból.
Kérésemre még elmeséli, hogy a hints párisi »mezlefonségbőlV vajmi keveset látni. A Foltos Berger- ; ben mindenki estélyiruhában van ugyan ,de a dekolU^s a Iegszoli-dabb, általában, akármilyen meglepő, a párislak nem s re re tik n nagy mez tele náfeget.
Néhány szót mesél az u. 11. nagy szalonokról. Hogy pl. egy egyszerű kisbluz cca 1280 frank (250 |>engő) és a ruhaárak ennek arány ál wn növekednek. De viSíont az is igaz, teszi hozzá, hogy egy modellt kétszer
ugyanjgy nem készítenek el. (Ez mindenesetre uugyjon megnyugtatott.) . i
Divatposia
öreg asst\'onu nem vén asszony. Nut-Cia bundája alá ejy szép barna salln ruhát ajánlok. Csináltassa elöl wallis húzással, spicces kivágással, két kes-kény revcrrel és nngy barna köves, arannyal ötvözött brosst tegyen oda és az öve csattja is ilyen legyen. Kicsit berakott vállak, lkosszp, szűk ujjak egészítsék ki a ruhát. Barna nyúlszőr tokkot vegyen hozzá é< ha
lelik, szép magassarku barna krokodil cipőt. Üdvözlet.
IMtor ktsMny. fin ne n meinók da> colnl a h«lyl szokásokkal és nem vá-galnám ki báli ruhámat olyan mélyen, ahogy Maga akarja. Hlgyje el, h"« a hát közepét csak épen felnyittatja, ugy hogy csak keskeny esik blssék kl a halából, nagyobb Sikere lesz, mintha a* egész hátát mutatná. Ha pedig feljön Pestre, csak keressen fel és én szívesen leszek segítségére bunda vásárlásánál. Üdvözlet.
F. K.-né• örülök, ha találkozunk. Üdvözlet.
öt napos lakodalom Szepetneben
A
18 éves az ifjú térj, 15 éves a menyecske
Nagy lakodalom hírét kaptuk Szepetnekröl. Nagyobb lakzi voltmin-de« eddiginél. Pénlek-(7 tői keddig tartott.
A szeletnek! evangélikus templomiján szombaton esküdött egymásnak örök hűséget ifj. viléz Zalai János, a falu egyik módos gazdájának fia és Pfeiffer Ferencnek, a leggazdagabb, 80 ho\'das sze|>ein2ki gazdának Mlzi leánya. Az lfju férj 18 éves, még tevemélnj jár, ami különben nem újság a sze|>etneki fiatal házasok kőzött. Az uj menyecske mindössze 15 esztendős.
Szombaton volt ez esküvő, de már j>énteken este megkezdődött a vigasság a lány©3 háznál, ahol ek-kS§ la vőféleyk és koszorus\'tífnyok tartottak táncos .ismerkedő *ea-télyt.« Szombaton volt a tulajdonképpeni lakodalom, amely azt,é|n
vasárnap délután ajra kezdődött. Hétfőn reggel pedig átmentek az újdonsült férj szüleinek házához és olt folytatták még kedden is.
A kiadó3 lakoduloml>an két cigánybanda felváltva húzta a nőtá-zót é3 a talpcsiklandőt Hogy ml minden fogyott el, arról még nem készült statisztika.
— Nem holl angol arivot.
Ahhoz, hogy Wíogásatlan legyen a ruha, ma már nem kell angol szövetet vásárolni. A Trunkhabn Posztógyár gyártmányai felveszik a jfersenyt a világhírű angol szövetekkel, hiszen szinten szingyapjuból készülnek. A Trunkhabn posztógyár közvetlen a fogyasztónak ls ad el szövetboltjaiban Budapesten IV., Prohászka Ottokár u. 8. é« VI., Teréz körút 8. szöveteket Vidékre kérle a mintakollekció bérmentes beküldését.
EDISON
Vlllaiwoáeáfli Vállalat
Horthy Mlklós-ut 4. szám.
Villanyszerelés, csillár
ilk. 24 havi réulalrol ma EMLÉKEZTETŐ
A Rolh-kywZlett hangversenye * Kaszinóban 9 órakor.
Nov—b*. 11.
Llceális előadás 6-kor a városházán (dr. Beér Gyula).
Katalin.est a I.egényegyleiben, ijo-gos védelem- előadása, tánc, fél 9 órakor.
NivtaiW 27.
ö regkeres kedelmisták feketekávé estje a Koronában 9 órakor. November 28.
Llceális előadás G-kor a városházán (Kelemen Ferenc).
Docoabor 8.
Iparoskör nagyseabásu tánctetja 2 óráig. SörUi-jazz. Deoemhor 11.
Pedagógusok őssecjővelelt vacsora után a Kis Itoyalban.
■»=■ HátUwxonyok I Nem kerül péuzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket ro<y-kapja, ha még ma kéri a Dr. Ootker-féle világhírű fényképes reoeptkönyvet, melyet bárkinek ingyen megküld a gyár: Dr. Oetker A. Budapest, VIIL Contt-utca 25.
szen
DOROGI brikett, DOROGI
különféle szemnagyságokban háztartási, etaga és kftzpanti fQtéaak-has, gazdaságok és Ipari Qzamak részéra,
Várpalotai nemesitelt lignit
a drága tűzifa tökéletes pótléséra.
Darabos és dió gálkoksz, kovécsszén
waggontétalban és kicsinyban is.
Szállítja
Salgó-Tarjáni Koszénbánya R.-T. vezérképviselete
VARSÁNYI PÁL cégnél,
Nagykanizsa, Zrínyi Niklós u. 32. — Telefon: 226.
1B8T. rtmrober 19
HALAI ftöZLONV
Bólh pariét hangversenye a Kaszinóban
MftU már hirül adtuk, a nagykar niíSíil Kaszinó Jubiláris hangversenyei sorozatában szombaton tartja a világhírű Rólh quartet hangversenyét. A Kaszinó vezetősége áldozatot ftem kiméivé lehetővé tette, hogy a város közönségét az egész világon ismert magyar vonósnégyes hangverseny megrendezésével valóságos zenei kullunesemény részesévé tegye.
A hangverseny iránt nem csak Nagykanizsán, hanem a közeli megyékben is ftagy érdeklődés van, ami nem ls csodálható, mert kevés vidéki város nyújt közönségének ehhez hasonló műélvezetet
Jegyek még korlátolt számban kaphatók Vágó Endre illatszertá-rában.
Budapest védekezik a kartelek túlkapásai ellen
Követendő példa ■ vidéki törvényhatóságok számára
(Budapesti közgazdasági szerkesztőségeink jelentése) A főváros legutóbbi közgyűlésén valamennyi párt részéről éles felszólalások -hangzottak el a kartelek túlkapásai ellen. A fölszólalók pártkolönbség nélkül ejybehongzóan megállapították, hogy a főváros állal meghirdetett árlejtések eredménye igen gyakran kétségbeejtő, olyan magas árakkal operálnak a szállításra vállalkozó gyárak, vagy nagykereskedők. Nyilvánvaló, hogy Ilyen alkalmakkor az egyes szakmai karlelck tagjul összeu beszélésszeroen srófolják fel az árakat, hiszen nem egyszer a százezres, sőt .MlUál^te^ÜUásokra leérkezett a JA* tSltfK kőzött Jóformán semmi köl »úb-s61 nincs s mindegy, l»gy a szóban-forgó karteltagok közül kf kapja meg a szállítást, mert ilyenkor a többi karlellagok a haszonból kvotálisan részesülnek. Kétségtelen, hogy az igy működő karlelek a fővárosi közönség terhére kegyetlenül visszaélnek azzal a vámvédelemmel, amit az ál an nyújt a magyar gyáripar számára s Ilyenformán a főváros adófizető közönségéi fejőstehénként használják ki a profiléhes kartelek. Budapest törvény-
Akit a legszebb nő szeret
Mtxlkól regény 30 Irta: Bilin Jéisaf
— Kezdem megszokni a veszedelmeket — gúnyolódott Goimy, de azért megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor a detektív elment. Bland makacssága kezdte komolyan nyugtalanítani.
Bland tulajdonképpen csak azért látogntla meg Gonnyt, hogy rcltett gépével fényképfelvételeket csináljon róla. Már régen érezte, hogy lJggiusék és Gonny közölt valami egyéb - kapcsolatnak is lcell lennie. Est a gondoL latot a szakáll\' adta neki, amelyet Gonny a közgyűlés után leborotváita-,tott. Visszaérkezése után elment l.iggins Mary hoz Olrigh hajójára.
— Csak nem találta meg Mexikó cllllagát? — ké dezte Mary, amikor Bland egy reggel a hajóra vitette magát.
— Közieljárok hozzá, — Melle Bland és elővette a fényképet. — NéZtc meg ezeket és mondja meg nekem, hogy ismeri-e ezt az urat?
Mary rápillantott a képre éa el. akadt a lélegzete. Amikor m<\\gáhox té.-t felindulva rebegte:
— Ex ŐU Hol vant Élit - kiáltotta felugorva.
— Tegnap beszéltem vele. 0 lopta cl Mexikó csillagát — mondta Blaud határozottan.
\\Hatósága e jelenségek láttán ugy határozott, hogy ha a jövőben hasonló esetek előfordulnak a versenytárgyalást eredménytelennek tekintik és kér. ni fogják a kormányt; hogy uz adott helyzetben adjon engedélyi arra, hogy a szükséges anyagokat jóval olcsóbban
külföldről szerezhessék be.
Buda|>cst törvényhatóságának ez az elvi állásfoglalása a vidéki törvényhatóságok számára is követendő néljiv képül szolgálhal, hiszen némely kartel könyörtelen árpolitikája u vidéken is igen sürfln érvóuyesül.
Chamberlain nyugodt
Chamberlain angol miniszterelnök beszédéből: »Nyugodt bizalommal vártom a napot, amikor letjehetjük fegyvereinkel és teljesen nénink jólétének szentelhetjük mindéin erőnkeU ,
Magyaromig nz élűn
A bécsi nenwetkö^ főző-versenyen két első és egy második dijat nyerlek a magyarok. — A berlini vadászati kiállítás egyik legszebb diját ls Magyarország nyerte.
Amerika fellélegzett
Az utolsó két hétben különösen erős depresszió helyiét Mz^kp.dói hangulat foglalta el a nagy nyugati tőzsdéken és jiedig ugy az érték-, mini az árupiacokon, valamint a nemzetközi devizaüzletben ls. A fordulat NewyorklHW Jött, ahonnét annak idején a Ijessz-huUájm elindult. A newyortd tőzsdén az -jtolsó pár naplón már senki nem beszél arról, hogy vége a konjunktúrának. Most ott ujabb konjunktúrát vár-nak. Két tenve van a washingtoni kormánynak, amiben benne van tvem csak az állami kiadásoknak, hanem az adóknak a csökkentése ls. Hatalmas arányú . építkezési programot akarnak végrehajtani az összes államokban, még |>edlg magánvállalkozás utján és nem a kincstár számlájára.
100 millió aktívum
A Központi Statisztikai .Hivatal közlése szerint október hónapbau a behozatal értéke 48.1 millió pengő volt (az 1086. óv október hónapjában 36.4 millió pengő), a kivilel pedig 62.6 (45.8) millió pangót tett
— Ne beszéljen őrültségeket, hiszen oem is volt ott a közgyűlésen! — védelmezte Mary felháborodva a fiatalembert.
-- ő volt a hosszú szőkeszakállu fiatalember. Itt van a szakállas arcképe is, mert minden jelenlevőt lefényképeztünk — és odaadta a képet.
— Nem ismertem fel é* ő nem tióll.v, Perszo, kl tudja miket hullott rólam, hiszen akkor már i\'t lakiam a hajón. — Hol vanl - kiáltott Blandra. Azonnal beszélt): akarok velei _ türelmetlenkedett.
t- Ha megmondja a nevét, akkor mojgmondom, hol van — felelte Blaud arra számítva, hogy most megtudja Gonny álnevét, vagy a valódit és akkor még egyéb iskiderülhet róla. Ez nagyon megkönnyítet te volna a dolgát.
— Hiszen éjmen ez a borzabnas, hogy egyszer hallottam a nevét és elfelejtettem. Ha talán a kezdőbetűjét megmondani, akkor...
— (jé — mondta izgatottan Bland.
— Nem. Ugy rémlik nekem, mintha B-rel kezdődött volna és halkan su-sogla maga elé, Irtózatos erőfeszítéssel
j gondolkozva. — Rl... Ra... Re, — az-j ulán végig az ábécét véve sorija, mikor az o-hoz ért, diadabnasan kiáltott (el. — Rozcg.,. Megvan I... Gonny
— Ugy van, — szólt közbe Bland. — Gonny a Goimy and Rison cég egyik főnöke és most már a*t setu kell megmondanom, hogy hol van, mert mindenki tudja, hol gyártják a
kl. A külkereskedelmi mérleg az 1086. év Január-október hávi 47.7 millió i>engő aktívumával szemben az 1087. év megfelelő időszakéban 97 4 millió pengős kiviteli többletet mutat.
8 millió őrült
Szovjetoroszország területén hivatalos statisztika szerint 8 millió hülye és őrült ember él. Az uj vát-lasztási törvény ezt a 8 millió embert kizárja a jogok gyakorlásáéból. (Ez azért Jó hlr, mert tni azt hittük, hogy legalább hússzor pny-nyl az örült Oroszországban. A szovjet összes lélekszáma t i 166 millió.) [1,(1
A peatl forgalmi adó
Budapesten az általános forgalmi adó erős emelkedést mutat. Ez év október havában összesen 6 millió 707.000 pengő folyt be, ami 490.000 pengővei kedvezőbb, mint tavaly, ez óv október végéig pedig összesen 58,474.000 oengő, vagyis 6 millió 878.000 j>engővei több, mint az előző év hasonló Időszakában.
Hevesebb a munkátlan rokkant
A Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetsége közgyűlésének elnöki megnyUój)á(ból: »A munkanélküli hadlpwidozottak száma az elmúlt egy év alatt 1700-ról 968-na csökkent.. j . i
Már ex la Jó hlrl
A központi statisztikai hivat^ az októl>er havi gazdaságstatisztikai adatokat közli. Ezek szerint a mezőgazdasági, mint az Ipari cikkek ára némileg csökkent. A létfenntartási költségek indexe októ-
hirc8 üveggyöngyöket, ön is azt viseli — és a lány nyakán csillogó gyön gyökre mutatotU
— Azl, — susogta Mary és sugárzó örömmel simította végig a gyöngyeit.
, — Most mondja el szépen, , hogy honnan Ismeri Mister Gonnyt? kérte Bland.
— Most nem érek rá Ilyesmire, de majd legközelebb, mert azonnal Ót righhoz kell mennem. A motorcsónakot I - kiáltotta és futott a kajatjébe, hogy felöltői vessen magára.
Bland bosszúsan ment el, dü azon nal a telefonközpontba sictett, hogy megfigyelje Olrigh telefonjait éi figyeltesse Maryt.
— Miss Mary és Olrigh most álltak meg a hangár előtt, a gépet már vontatják ki. Megfigyeljem, hogy merre repülnek? — Jelentette az egyik detektív Blandnak telefonon.
— Fölösleges, ugy is tudom — felelt a főfelügyelő bosszúsan, mert tudta, hogy legalább egy óráig fog tartani, amíg meg tudia szerezni a katonai gépet, amellyel megelőzheti Maryt.
Útközben Mary elbeszélte a bankárnak, mit mondott Bland, azután aggódva kérdezte:
— Maga el tudja képzelni, hogy Gonny ellopta a követ?
— Sőt, természetesnek találom, ht-snen Jogos tulajdonának tarthatta. Még szép volt tőle, hogy nm Jelentőt te fel apját. Nagy kellemetlenségei la-

IS. CSAK A VIIÁG0S-FU VÉDJEGYŰ
J>3 ,
ÉSZÜLT EMÉNYT SZERETIK
ber végén az előző hóhoz képest teljesen változatlan, vagyis lakbérrel együtt számítva 108.6, a lakbér nélkül számított Index pedig 106.0 maradt. Az elmúlt hónapban tehát nem drágult az élet.
tl/S M britét
A Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó buö6|«estt pénzintézetednél és a Postatakarékpénztárnál elhelyezett összes betétek álladók* október végén 1166.1 millió pengőt tett kl, melyből a takarékbetétekre 758.1 millió p»e«, a tolyóízáfn-labelétekre pedig 708 mllliópengő esett. Ai előző hónaphoz képest ■ lakerékbetétek álladéta 6.3 millió pengővel, a folyószámlabetétek ál-íadéka pedig 7.6 millió pengővel emelkedett. \'
Madara o>111*rak
hnui lejárata ráeelettlaeUepe.
Kartellerf kívüli Izzólámpák
1000 égési Ara garanciával.
Dntaol LAaxIó
csillír-ltzietében.
Ha az arcszíne lakó, ixflrkés-sárga és tekintete bágyadt, ha hangulata nyomott és nehéz álmok gyBtrlk, ha a bél tnliágos rothadási folyamatai, gyomorfájás éa epepangás kínozzák, olyankor tanácsos néhány napon át reggel felkeléskor egy-így pohár lermé-sietes .Ferenc József" keterflvlzet Innia. Kétdezie meg onrosát.
hettek volna, l*Sr Gonnynak nehé* lett volna bizonyítania. Ma^i dönt-helto volna el az ügyet, de alig hiszem, hogy apja oll d vallott volna.
— Nem lartoin lehetetlennek. De ez most már mindegy. Meg kell mentenünk GonnytI - kliittott fel a lány.
Katonai repülőgép zugotl cl felettük pontosan követve a szakadék vonalát.
— Biztosan ellenank megy az a nyomorult Bland. Hn nMgctűcött bcnnűo-ket, akkor lclővömi kiáltotta a lány gyűlölködve.
— Hidegvér én nyugalom. Ha Bland eddig nem ludott Gonny ellca hizo-nyllékot szerezni, alig hiszem, hogy az alatt az óra alatt sikerűit neki, amivel bennünket megelőzhet.
Bland simán ereszkedett lí! a «ár óriási udvarán é< kiugrott gépéből
— At Főfelügyelő urt — üdvözölte Ybera gúnyos udvariassággal. Tessék parancsolni! — és bevésetté Gen-nyboz.
— Igazán kedvet! - fogadia Gomty. — Halljuk a legújabbat.
— Miss Mary felismerte Ont a fány. képeimről, — felelte Bland az asztalra dobva a kéjeket. — Kimondott nekem mindent és most már nincs máa hátra, minthogy előadja a követ.
— De es hátra ls marad kedvw Bland — biztosította Gonny.
— I.e fogom önt tartóztatni, mart miss Mary adatai kétségtelenné tej^
BAUAI BOZI.ONV
1137. nawfflbof 16
Éhét legszebb könyvel:
C™«»ell. Tört. regíny. Irta Mlrko Jeluskk — lilzve S U, kötve « M P * Iaas U.IW. Irta Oil Qyörgy Sándor - albumalaku díszkőt. U -T
As aaya/Uá ...... regény Irta
Knut Hamiun, ftlzve 4 M, kötve Í M P I-al, AimMi Vihar Paleazllaa
feleli.........MtP
UJ« Eknaaftwg: Babéul, a francia forradalom hlru alakjának élelrnjnye
. Tavaaz Váradon. Regény a fiatal Ady Endra életéből INF bnM aeeáál. Az tanteretek kimeríthetetlen kincaesháza. Nagy album-alak, dlazkdtéaben . . . T I - P
Kaphatók:
FISCHEL
,i>mskléls>l. Kagykulaaáa. Talafaa 17».
Falusi vasárnap
Uttabbon utzlk máma a felhő, Nem zar nldna a /enyvet erdá. Halkabban strtg az tsz aratja, A ctend nyugalmát az sem zavarja. A nap ftnye ctak cirógat éppen. Arnyat hímez hulló levélen. Ut minim oly nyugodt, csendes éa nép, Templomba mtruuk üreg nénikék. Halkan kondit meg a klctl harang; Beat tok deret férji It térdet hajt. A rdncos arcok mind kisimulnak Éi katkan mondják vissza a papnak Kemény harc drdn az Imádságuk: .Amiképen ml It megbocsátunk" Szitkot it bdntóet éa hazugságot... És ma tn ls mindent megbocsátok. Ma minden oly Mis, csendes it szép, Templomból Unnék Stég nénikék Ét mindnyájuk arcát beragyogta i Mefboadtát, béke napja van ma.
Solti litván
■^\'yM^\'w.w................................
— (Társasutazás Zágrábba)
Tizenöt esztendő ulán december hó é-án előszór Indul társasutazás Nagy-kanlzsáról kalsnvunalUl Zágrábba. Az útiköltség, valamint szálloda éa taljea ellátás circa 19 pengő. Jelentitek november 20-ig hihet a menel}cgyIrodában. (1)
bugy a lopási ón kövelte el.
— Akkor viasza kell mennie egy kis segítségért, mert egyedül aligha fog tudni innen clnni — figyelmeztette Gonny.
— Fal vagyok szerelve gázzal és már útban van az erősítés ls, — kimulatott a fák fölé, ahol nagy távolságban picike pont Jeleni meg. — Olt már Jón a másik gép és utána még tizenkettő.
— Hadd JóJJón- Nekem Is van egy kis meglepetésem az ón számára. Addig ls parancsol valamit inni, vagy enni, mert beszélgetnünk niost már nincs miről. On azt mondja, hogy én loptam, én azt állítom, hogy nem és egyikünk sem enged uz álláspontjából.
e- Kószónóm, most már nem fogadhatok el semmit, ót perc még van, ezalatt megeeyczhclüuk. On Ide adja nekem a brilliánsot, én átajoin mlss Marynak, megkapom a jutzlorndljat és nem lórténl semmi, vagy leszáll ez u gép és én letartóztatom ónt ~ ajánlotta Bland.
— Maga kedves Bland nem kap tőlem semmit, szívélyes üdvózk\'tcmet adja át niiss Murynak és Iwzanwiö egyedül, mert a közeledő magángép nem óni követte, luutm valami meg-rendebit, vagy tudósi, akit a molinók érdekelnek. Na gyerünk kl u gép elé. Vagy nem szabadt — kérdezte mo-solyogva Gonny.
W IIKW- Mxj Ml.
Buchinger és Antal István a felsőházi reform vitájában
Budapest, november 18 A képviselőház mai ülésén folytatták a felsőházi jogkör kiterjesz-téséről szóló Javaslat villát. Buchinger Manó a néi,képviseletek Jogainak csorbítását lltja a javaslat Iran és nem fogadja el. Antal István ulkotmányreformriak mondja a javaslatot, amely a kormányzói Jogkör és a titkos választójogi
Javaslatok összekötő lánoufcine. Kevés előnyre szállíthatunk azonban, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy a felsóház nem véd a szélsőségek ellen Mindaddig, mig az államfőnek nincsenek koronás királyi jogai, a mngyar alkotmány csonka és befejezetlen. A javaslatot elfogadja. , |
Piccard professzor megérkezett Budapestre
Budapest, november 18 Piccard pboíesszor, a vll|%Mrü sztratoszféra repülő ma Bécsből jövet megérkezett Budapestre. Útközben a magyar sajtó képviselőinek érdekes nyilatkozatot adott.
— A világűrbe való repülés ma már Klem probléma, — mondotta többek közölt. Ha megoldják a rendszeres sztratoszféra repülést, (él óra alatt lehet majd Európából
Amerikába repülni
Legközelebbi programja: 80.000 méler magasba emelkedni léggömbjével, majd íredig 10.000 méler mélyre az ooeájn fenekére és olt folytatni érdekes tanulmányait.
Piccard professzor egyébként ma tart előadást Budapesten. Az előadás iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg. |
Vérmérgezésben meghalt Bésán Iván, a híres korcsolyaversenyző
Budapest, november 18 Bésán Iván, a hírneves korcsolya versenyző, Magyarország korcsolya bajnoka megdöbbentő körülmények közölt halt meg ma reggel. November ötödikén kis sportkocsinak egyik kereke kivált, ó az árokba
fordult és megsebesült. Bár teta-nusz oltást is kapott, a lrelegség elharapódzott. Pestre vitték a kórházba, ahol az orvosok mindent elkövetlek, de segíteni nem lehtett rajt, a neves versenyző borzalmas kínok közölt meghalt.
LEOMB&*
A titkos választójogról ís a zugsajtóról
nyilatkozott Széli belügyminiszter : A választójogi javaslat igen fontos, igy nagy körültekintést igényel. Több Javaslat készül, a minisztertanács választ közülük, de ebben uz ávlien a Ház elé kerlll. - A zugsaj-tó-javaslat kész, az idegreoellenörzés tovább folyik, a raztjtlkat megismó-teijük. , ; . .
Az osztálysorsjáték
mai húzásán 38.000 pengőt nyert: 86.600 sz. sorsjegy, 10.000 pengői: 88.065, 6000 |icngőt : 66.690 számú sorsjegy. t
Halálos szerelmi dráma
Játszódott le a baranyamégyel Németbolyban. Csert ti Béla órás, aki katona volt Pécsett, szabadságra Entzer Már ia j>écsl leánnyal állított be, akit mint menyasszonyát 11) u " #belőtte a le
tatta be. £j)el
majd önmagát\' őtte mellbe. A leátny meghalt, ót haldokolva vitték kórházba. |
A nyírbátori csendörsortOz
egyik áldozata: a haalövést kapott Czirják Anna nia belehalt sérüléseibe. A többiek állapota javul.
Ssálasl Ferenc
lzgalási Ugye mB ker ült a tálán elé. A törvényszék 8 havi fogházbüntetését 2 hónapia mérsékelte. A kétrendbeli hiliekkeset alléra izgatás ügyében is megsemmisítette a törvényszék 1 hónapi büntetését és
loáflyt,
uj Ítélethozatalra -jlasltgtta a törvényszéket. 1 1
Darányi a kormányzónál
Jeleni meg ma délben, hogy berlini utazása előtt az időszerű politikai kérdésekről jelentést tegyen az államfőnek. |
Vitéz Bárcsay Ferenc
lelt a NEP egrái\'csoportjának elnöke, amely most alakult meg és s mely memorandumot készül átnyújtani a kormánynak.
PirailBiii nliflBiíit
! lombhullás ulán
NEODENtoftlN
(gyümölcsfa-k*rbollneummal) vagy
SHELL DOBIiRT WiSH
(ásványolaj permetezöszer.) Legújabb kutatások megill^pltottik, hogy rovarok, levéltetvek ellen az Sut
és MU a leghatátosabb.
Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölö hatása alig van*
SOLBÁW (kénbáriummal) beszerezhetők:
ország józsef "**\' HÜSÜSí BpEMBÍSr"*
Nagykanizsa, ürzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Telstoti 180.
- (Olló mise)
Oltó királyfi 26 éves szülelésnapja alkalmából november 20-án, szombaton ünnepi istentisztelet és Tedeum lesz délelőtt 0 órai kezdettel a nagykanizsai szeulferenerendl plébánia lemulomban. A plébános erre a Zalai Közlöny eme híradása kapcsán ezúton hívja nreg az óasxes hatóságok, hivatalok, egyesületek vezetőit.
- (Oröt Zichy Aladár)
az országos gyász mellett külön szomorúsága Nagykanizsának. Az elhunyt hosszú Időn ifi, 1896-tól 1910-ig Nagykanizsa képviselője voll a parlamentben. Népi>árU programmal lóbb cikluson keresztül küldte őt Nagykanizsa szeretete és ragaszkodása a törvényhozás házába. Hogy mennyire becsülte őt Nagykanizsa, bizonyltja az is, hogy 1907 májusában gróf Zichy Aladárt a város díszpolgárává választották. 11a vatala felett az ország gyászában Nagy kanlzsa azzal i3 osztozik, hogy a pol. gármester az özvegyhez mcioghünglt részvétlevelet Intézőit.
- (A Nemzeti Egység Pártja)
vasárnap, november 2l-én délelőtt 11 órai kezdettel Keszthelyen, a Hun-gárla szálló nagylennében gyűlési tart. Megnyitói mond dr. Oltay László vá-lasxiókerük\'ti elnök. Beszélnek: Mar-sclsül Ferenc földművelési áUamlil). kár, Szinyei-Merae Jenő képvisols, a NKP országos ügyvezető alelnöke, vitéz gróf Teleld Béla fölsőin v".,<z Taliajd) Kálmán nyug. gyalogsági tábornok, a NEP vármegyei elnöke, viléz Biró György képviselő, dr. Hu-szovszky Lajos képviselő, Pintér József pápai kamarás, képviselő, a Ka. tobkus Legényegyletek Országra Szövetségének elnöke. A gyűlést DravecX-ky árpád helyi elnök tárja be. Gyálés ulán a Hungáriában közóa ebéd lcas.
- (Jegyzőválasztás)
Becaebelyen Palaky Lászlót vezetö-Jetgyzóvé választották.
- (Fischer Böske alkere)
A kanizsai Flscber Böske, aki Kll-aahslh Forlnl néven egyre-másra aratja külföldi sikereit, a héten két ízben ls szerepeit a bécsi rádióban. A műit betl nagy zenés egyvelegben — 0 melyet a budapesti rádió ls kózveU-lelt — hallottuk, teguap este pedig rvyancssk a bécsi rádióban Gluck Aleeale elmü operájában lépett fel. Forlnl Erzsébet a címszerepet éno-kelte és finoman csengő szopránja bízvást tetszett nemcsak a kanizsalaknak, de a bácsi rádió minden hallgatójának is.
- (Fofolyssök tatás)
Még a nyáron történt, hogy a sopronkőhidai fegyházból megszökött Kolompár Aladár sárhidai cigány. A szökevény sokáig a zalai szőlőkben buj. kall és megállapították, bogy Kolompár Ferepená, Kolompár Jtudoifné és egy fiatalkorú elgányasaxuny Azóktetlék mindig a csendőrök elöl. Hamarosan azonban mfand a aégyon esendórkéxre kerüllek. Kolompár Aladár visNíake-rült Kőhidára. a bárom aaszony pedig a vádlottak padjára. Tagadták, hogy tudlak volna Aladár komájukról, .hogy milyen dolgot csínálL, A törvényszék a kél Kolompámét 1—1 havi fogházru, a fiatalkorú asszonyt pedig 15 napi fogházra Uálte.
- Elagáoa \'/. aaiké éa Irw told. bundákat szonsáolós olcsó árakon adnak - SaWb.
- BatwUálUtáawskat tekintse meg minden kénysserrétel nálkSl. Kopstola butoráruhás.
- s^ mié, ^ léaiképwn^
ha megnyert az egyWtzkóaég kul-tur ház-sors jegyén.
1937. november 19.
ZALAI KÖZLÖNY
T
A bör,-megbetegedéseinél, fcfl-lönöien ekzemáknál és furunkuló-zisnál s mindig kellemes hslásu természetes „Ferenc József keserűvíz — reggelenként felkeléskor egy pohárral bevévé — s nromorbélcM-tornát alaposan kttiscHUa és raéreg-teleniti s az eraészléit és az anyagcserét hathatósan előmozdítja. — Kérdezze meg orvosát.
— (Fejszés támadás egy vasalóért)
Kuruc® János Szigliget kongói gaz. dasági cse\'éi és felesége terményeket adlak cl Takács I.ajos napszámosnak, aki azonban a fizetéssel késlekedett, majd azl megtagadta. Mikor hire járt, hogy Takácsék Kongóról elköltöznek, Kuruczné elvüte a vasalójukat. Taká-csék el is költöztek, de november 15-én visszatértek földiökre s ugyanakkor Takács fejszével ment el Ku-ruczék lakására a vasalót visszaköve-telnl. Kurucínét találta otthon, aki megtagadta a vasalónak fizetés nélkül való kiadását Erre Takács annyira dühbe jött, hogy a fejszével az asz-szony félő sújtott s combján csontig hatoló vágást ejtett. A súlyosan sérültet a tapolcai kórházba szállították.
— (A tettenért tolvaj)
A veszprémi püspökség halastól majorjában Sebestyén Gálx>r majorgazda november 15-én este ellenőrző körutat tett, amikor észrevette, hogy egy alkalmazóit vasvillával a takarmánykazlak felé megy.. Félreállva megállapította, hogy Vas András uradalmi gépész-kovács visz titokban takarmányt saját állatainak Eléje állt és rászólt. Az pedig a vasvillával szó nélkül fejbe-sujtotta, ugy hogy a gazda elszédülve elesett. A feldühödött gépész erre még többel rásújtott, majd lábbal taposta a sérült majorgazdát és végöl ott hagyta. Később Sebestyén magihoz tért, bevánszorgott az intéző lakására d« ott ismét összeesett. Az Intézőék nyújtottak eZulán neki elsősegélyt, majd kórházba szállították. A tettes cellen megindult a csendőrségi és kl-lakoltalási eljárás.
— (BOn és bűnhődés)
Bödör László 33 éves botfal uradalmi ispán kállósi származású és igy jó viszonyban volt Düh Irén 20 éves ottani leánnyal. Bödör házasságot igért a leánynak, de erre csak ugy került volna sor, ha a leánynak nem szülelik gyermeke. Béres Józsoíné tür-
£1 szülésznőhöz fordultak, de a dolog
tudódott és mindhárman a vádlottak padjára kerültek. Bödör László bevallott mindent és egyhónapi fogházbüntetésébe belenyugodott, Igy az jogerős lett A szülésznő ős a leány azonban tagadtak. A bizonyítékok alapján a tőrvényszék a szülésznőt nyolchónapi, a leányt pedig hathőnapi börtönre Ítélte.
— (Oyujtogatással vádolták)
mint annak Idején megírtuk, Papp Mária 27 éves csonkahegyhát! leányt, aki az ősz elején ául-tólag felgyújtotta nővére lakását. A törvényszék bizonyítékok hiá-
«nyában felmentette a letartóztatásban lévő leányt s bár az Ítélet nem jogerős, azonnal szal>adlábr« helyezte.
— C Megverte, hogy belehalt)
Páhokl Fereno rlnyabesenyői (Somogy megye) lakos dohányőrét, Márkus Istvánt egy bottal ugy elverte, hogy ^z másnapra belehalt sérüléseibe. A csendőrség most bekísérte Pábpkit az ügyészségre, ahol azzal védekezett, hogy Márkus a veszekedés hevében bicskát fogott, rá és ő önvédelemből ütótie. Előzetes letartóztatásba helyezték.
**■ Tekints* wMf a Köpetein Bútor áruház állandó butork(állítását ízléses és oloió bátorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat
illusztris munkatársának, Szent-György,! All>ert professzornak életútját l^nhossék Mdiályné irta meg fi-nom tollal a kitűnő folyóirat novemberi száma részére. Ezúttal is nagyszerű tudományos riportok, érdekesen és élvezetesen Irt tanulmányok változatos sorával köti le az olvasó figyelmét a Búvár. A folytonos búzatermelés problémája, a madárvonulás rejtelmei, a légitámadás ellen való védekezés, a magyar- föld gyomra csupa olyan tanulmány, amelynek tudósok, szakemberek és* az érdeklődő nagyközönség számára egyaránt van mondanivalója. Hasonlóan értékes a novemberi fftZet többi cikke is: a bélycg-gyojtés művészete, Bulgária a várnai kiállítás tükrében, Szeged szépségei, a kábel, a pióca a gyógyításban, a tél gyümölcse: a naspolya, valamint a .Tudomány műhelyéből és á «Tech nika világából.•
- filSirátM ttugyaro* intézőt! kabátok minden nagyságbán kaphatók — SahfltxaéL
Honnan származik a magyar országon árusított Moblloll ?
Sx4>jagjri«t«k íj kHlfaSa kSrkvtlWs
\'(Budapesti közgazdasági szerkesztőségünk jelentése) Nagy feltűnést keltett nemcsak autóskörökben, de a ben-zln kar leien kívülálló olajvállalatok körében is az a körlevél, melyet a Va-cuum Oil budapesti közi>onÍja küldő-zőlt sokezer példányban a szélrózsa minden irányába. A művészies kivitelű nyomtatvány fénykép illusztrációk segítségével- kívánja bemutatni, hogy hogy miként kerül az olaj a termelőtől a fogyasztóig. A fényképfelvételek lavarészc a Vacuum OU amerikai to-leoelről készült s van köztük egy olyan kép ls, amely egy tengerjáró olajszállító hajót ábrázol. A képek mellett ugyan nincs magyarázó szöveg, de a fényképfelvételek elrendezése két. ségtelenol azt a hitet óhajtja kelteni, hogy a Vacuum a Magyarországon rendkívül drága áron forgalombahozott márkás olajalt és benzinjét közvetlenül amerikai telepeiről és amerikai finomító gyáraiból hozza be Ma-gyarországba. Ezzel szemben a valódi helyzet az, hogy a Vacuum Oil ben. zinje és olaja, köztük az élesen berck-lamirozott MobUoil, nyers, vagy fél-nyers állapotban kerül, az országba, de nem Amerikából, hanem Romániából, tehát ugyanonnan, ahonnan a többi Magyarországon dolgozó olajvállalat /kapja ugyancsak a benzint és az óla-íjat. Hlr szerint egyes olajvállalatok tisztességtelen verseny miatt pert indítanak a Vacuum eílen, mert szerhi-tük a Vacuum Oil körlevele azt a látszatot akarja kelteni, mint ha a V*. cuum Oil a tengerentúlról érkező és különleges finomságú gyártmányokat árulna, liololt a Vacuum ugyanazt a román olajat ős benzint árulja, mini versenytársai, csupán a márkázott készítményeinek árait emeli jóval magasabbra.
Oazdák szükségleti cikkeit árusító vidéki flzleteknek
vasárnaponként délelőtt 10 óráig való nyitva tarthatása érdekében nz Alsó-dunántuull Mezőgazdasági Kamara át-irt az Országos Mezőgazdasági Kamarához, kérve a szükséges lépések megtételét. A kisgazdakőzönség, valamint a mezőgazdasági munkásság szükségleti cikkeit vasárnaponként szokta eddig bevásárolni, most, hogy ez nem lehetséges, értékes munkanapot kellene feláldoznia, hogy bevásárolhassa a szükséges holmikat. Szükségesnek tart-
ja a kamara, hogy legalább is március hó 1-től november hó l-l? a gaz-daszükségleti cikkeket árusitó vidéki üzletek vasárnaponként is délelőtt 10 óráig nyitva lehessenek.
(-) Per a romlott oslrkék miatt
Budapesti közgazdasági szerkesztőségünk jelenti, hogy érdekes élelmiszer kihágás! Ügyben tárgyalt a rendőri büntető bíróság. Az állatorvos ugyanis 20 láda romlott csirkét foglalt le a hűtőházban s megállapították, hogy a csirkéket a Benedek és Társa nagykőrösi cég küldte Budapestre. Fodor Istvánt, a cég nagyvásár telepi üzlet-vezetőjét vonta a rendőrbiró felelősségre, aki hangoztatta, meg volt győződve, hogy a készlet egészen friss s ezért tárgyalt több baromfHcerest-kedővel az áru eladásáról. A rendőr-bíróság 600 pengő pénzbüntetésre ítélte Fodort s az ítélet Indokolásában megállapította, hogy ennyi romlott csirkével egy- fél várost meg lehet mérgezni. A rendőrbirói itéllt a főváros élelmiszer szakmájában kínos megdöbbenés! kellett, hisz a Benedek & Társa cég rcngfctég \'árut szállít a budapesti piacra. (—) Olosóbb lesz a kávé
A nemzetkőzi kávékartel me^Oakl-tása nem járt sikerrel s ezért a brazíliai kormány feladja a kávé értékesi-lésének eddigi útját Ilyképcn a kávé árának nagy esésére, lehet számítani, miután a brazíliai és a többi közép-amerikai állam kávétermelői között előreláthatóan óriási verseny kezdődik. Kíváncsian várjuk, hogy a kávé olcsóbbodásának hatása mikor ér el Magyarországra? . (—) Csökken az Ipari nyersanyagok ára
Az utóbbi hetekben erősen csökkent az ipari nyersanyagok ára a vitógpia. cokon, különösen pedig a fémek ára esett erősen vissZa. A magyar ipari termelést illetően — különösen külkereskedelmi és valutáris szempontból — van kedvező kihatással behozatalunkra a nyersanyagárak esése.
ID<3
■elegebb I
Prognózis: Mérsékelt lég-ársmlls, tSbb hslysn kód, tuskon ás ksletsn még hsvssssAés eső,
• hegyeken hó. A hőmérséklet emelkedik, • hegyeken Is olvad.
A Meteorológiai Intését nagykanizsai megttgyeiőállomása Jelend i
Hőmérséklet tegnap este 9-kor: —01X1 ma reggeli +0-0 délben: +2 2. Csapadék: 11-2
III
BIZTOS
ewAafairt csak ugy ér at,
Iul hirdetéseit I naponta tőbbeier példányban tne^-
ben adja tel. Kiadóhivatal Féotő. (ai udvarban.) Tet. 78.

_hogy"JUIetétés\\árucikkeitj\\ eladásra kindlja.Dt)

eljut és a hirdetései utján napOnta ajánlja az ön üzletét 30.000 embtrnekl
APRÓHIRDETÉSEK
te U6lfl 40 riKr. mrwá.. Im.bb \' 4 tllHi.
(stáUtl (a kér»M, u| áramvona-nalaa, leguolldabb árban rendelhető Kaut-mann Manónál. Telefonáltomáa t«*. 2908
■nbaláa^ keresek december 1-ére. Unger, Horthy M.-rrt 19. _MM
S«att«r cirkuláció. hltaknl árban,
kivitelben, teljesítményben: sterulclóst Díjtalan tűtéabemutató Sírlel vsakerea-kedéaben. 8370
Hó- és sAralalt kizárólag csak Czvelkó Mátyáa vulkán kii. Fó ut 4. 8
Kerti IIMáebas iártas egyes alt kersatk. - Cím: Fekete, Ensébet-tér 4.. 1L «tn. 3613
Tialmti-Ma
kiadóban.
ilM kerestetik. Ctm a 3487
Egy Jókarban levó rlaia.l»é előnvOa árban eladó. Megtekinthető Koigonyt-utca 9. as. ____3501
Nagyméretű pliaoét vennék bérbe. Ont: Fekete, Brisébet-tér 4., II. em. 3914
Mindennapi kveleaésből oeaiegjltltott báivMat, régi vagy n] tömegeket, magyart és HIMktlt, WoeilstoH gy0|t«mé-
syeket bármikor megvél Barbarlts URm. a Zalai Közlöny t. — keaztője. Érdeklődni lehet ieleton 78. SS. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 én kilőtt.
Kisdia a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó : Zalai Unly.
Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám.
A hideg idő beálltával újra megkezdték a
balatoni fogainak
jaa4.m-.iikb.. utánvéttel Való sz&llltását. sin A télkilősnát kisebb IV. fogasnak kg.-Ja.......P2.M
az egykilósnál kisebb 111. fogasnak kg.-Ja......Pl.—
n.i I".
v
•Dggdminnyel, koUrtun legelve, gyí • xilllluuk. VluonltUdóknak lelenKkeay veiroítty. Mígr.udelh.tö a
Balaton Halászati H.-T.-nál Siófok.
Sürgönyeim: Halászat Siófok.
ZALAI KÖZLÖNY.
1937. november 19
SZEBBNÉL-SZEBB RETIKÜLÖK,
DÉLUTÁNI VIZIT- ÉS ESTÉLYI TÁSKÁK, DIVAT-ÖVEK RENDELÉSRE ÉS NAGY VALASZTÉKB\\N LEGSZOLIDABB ÁRON
HAMBURG
HORTHY M.-UT 1. BÖRÖNDÖSNÉL
Vízvezetéket
Czvetkó Gyulával
u, szereltessen.
MIM/1937.
A MotuulsMj Ur. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
12021/1937. It. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
A Ur. kincstár képviseletében • uli egenzrgl m. klr. pénasgyig.zgslóiág végrehalta tónak Stléra Oltó fi Slím TI vaaar vegreha|táit szenvedők ellen Indított végrehajtáal ügyiben • telekkönyvi hatóság ■ végreha|lató kérelme következtében aa IMI: LX. t-e. 176., 147. 55 ai értelmében elrendeli aa ujabb érvéréit 10677 P 391111 tókekkóveteiő ennek 1933 ári Innlua hft 26. nap|álól |áró 9Mi ka mata, 11 P 20 llll. eddig megállapított per- éa végrehajtási és ai arveréai kérvényéit megállapított 2 P 80 llll kóltaég, valrtnlnt a csatlakozóknak kimondott Vs cuum OU Company 2432 P 87 llll, D. I. Flml cég 2000 P, dr Manaa Endre 30C0 P, HauT Kőolajipar r. I. 973 P 84 llll, dr. Travoaek Unió 156 P. Paak Vllmoi 600 P, Kein Aladár 43 P. luracr Pál 964 P 80 llll. Hlbor Vince 3720 P, Nema.ll Balesetbiztosító r. t 150 P 80 llll., Slrém Tivadar Illető leléte Colamna Kereak. r. t. 573 P éa Sliém Ottó tlletUelére dr. Hoch Oaakár 160 P, Wdaafeld Mól 841 P 58 llll. tőkskoveteléae éa Járálékal behajtáaa végett a nagykan laaal kir. láiáabltőaág te-ifilelén levő a a nagykanizsai 6787. aztlkv-ben A +1. bot. 277 hraa. a foglalt ház 801. aa. a. magtár, udvai éa kerttel Ingat-lania 32000 P klklálU.l árban azzal, hogy Polgár László által blit Oalethelylség ulcal réazáa bérlő Altat épllett és saaak tnla|-doaát képező porláté nem képezi átveiéal atadáa tárgyát, de az ingatlan a Vacnnm OH Company i. L tarán 72X00 P. Colomé r. LJavára 75.000 P, Plaal cég lavára 142X00 P. dr. Hoch Oszkár lavára 162 000 (egyazázhalvanketláeieil P, dr.l Manka Endre Javára 162600 P, Hazai KőrdaJIpar I. t. Javára 166.000 P. dr. Trsvnsek László lavára 166500 P, Pauk Vilmos Javára 199.200 P, Kern Aladár lavára 160 9Ó0 P. Welszleld Mór lavára 170 000 P, Szereez Pál Javára 173 SCO P, Export Malomipar r. L Javára 175000 P, Hóbot Vince Javáia 186000 P legkisebb vételáron ahl el nem adható.
A tkvi hatóság sz ámrésask s letek-könyvi hatóság hivatalos helyiségében, löidazlnt, ajtó 8 alatt megtartására 1117. évi novsmber hé 25-Ut napjának d. a. 10 óráját tüzl kl és sz átverés! kitételeket aa 1891 :LX. t. c. 150. § a slspján a következőkben állapttja meg:
1. As árverés sU eső Ingatlant a kikiáltást ár laüaél, I letve s legtlaebb vételárnál alacsonyabb ároa ekdni nem lehel. (1908: XU. t-e. 26. f)
Az áfverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzei a kikiáltási ár 10«/»-4t készpénzbea, vsgy az 1881: LX. t-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapirosban a kiküldöttnél ls tenni, vagy s bánatpénznek elólegea blról letétbe helyezéséről kiállított relét! elismervényt a Ukilldöttnek átadni és ss ái-vsrési feltéleleket sillrnl (ISII i LX, t-x. 147., 15a, 17a §4; 1906: XL. te. 21. gk
As, skl sz Ingatlanért a klklálUtl árnál maiassbb ígéretet tett, bs többet Ígérni aenU sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánstpénzt aaáttata Ígért ár ugysnsnnyf szá-zslékJÜg kiegészltenL (1908 IXL. tc. 25. 8)
Nagykanizsa. 1937. évi oki. hó 19-éa. Dr. Bentzlk sk. Ur. Jázásbiró.
A kiadmány hitelén! t Kiss s. k.
MOZ IrodilluL
ad. 2020/1937. szám.
Árverési hirdetmény.
A SomogyszentmtklósI Legeltetési Társulat a tulajdonát képezd
kocsmát ti mészárszéket
a hozzátartozó mellékhelyiségekkel I. évi december hő 8-án d. u. 2 Arakor a társulati kocsmánál nyilvános árverésen haszonbitbe adja Kikiáltási ár 200 P, bánatpénz 50 P. Aki • kocsmái elnyeri, tartozik a bánatpénzt nyomban \'/a évi bérösszegre kiegészíteni, mely Összeg óvadékul log szolgálni.
A bérleti Ida 3 év, mely kezdetét veszt 1933. évi |anuái hó 1-én s végei ér 1940. évi dec. hó 31-én.
M résiletes árverési feltételek a hivatalos órák alslt a somogyszent-miklóai körjegyzői Irodában mfg-tekinthelök. Somogyszenlmlklós, 1937. nov. 14.
SzaM Latos Spollár István társ. legyző. su társ. elnök.
Ofcsénhjct tátía moziban szmiküzTialik
Izzólámpa T-S"
Kartallan kívül 1 I t.AC
5-25 voltig r a wJ Kapható:
Bokltiliger lyili tukereskeéósil
(Szarvas-épület) HU
Nagykanizsa megyei város Adóhivatala.
6612/1937. szám.
áltizÉs iránti felbivás!
Felhívjuk mindazon adóhálra-lékosokat, kik a folyó évi IV-ik negyedére járó adótartozásukat még nem fizették be, hogy azt a jelen felhívás közzétételétől számított 8 nap alatt okvetlenül befizessék, mert ellenkező esetben a hátralék tőlük végrehajtásiján fog behajtatni.
Nagykanizsa, 1937. nov. 15. „„ < Városi Adóhlvatsl.
- (SályeggySJUk taUlksséJ.) Hétfőn délután 6-től 8 óráig az OMKB tanácstermében
Hs régi vsgy ujabb levelezés, bélyegea borítékok kerülnek e 6 a padlás paplr-llmlomjától, — azokat megveazl Barbarlla Lajos, s Zalai Közlöny f szerkesztője. Tslálhstó minden d u. 5-6 órs közt s szerkesztőségben. Tel. 78.
%
WT
Príma nőt, kötött Unok
Bár F 5.20-M1 Príma térti palloterek
■ir r 4.BO ttl
Pdtai férfi kalapok ss az Összes dlvattilnekben
■ár F e.BO-töl Prltaa nalag férfi lagek
Bár F 4.40-tH Férfi eiíkabátok
■ir F 15.50-töl Egy próbavásárlás meggyőzi Ont Is áruim megbízhatóságáról és áraim mérsékelt voltáról.
Brónyal Divatház
Horthy Uklás-at L
A Zilál Köilöiy Byort-tiiyrerséaye
TIPP-SZELVÉNY
Beküldte:
Lakik......................—------------
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák t
PVSK-NTE . . .
DVAC-PAC . . . — :... -i...)
KTSE-ZaSE . . — i...\' :_)
PBTC-MSE . . ...:
KSE-PEAC . . . i_)
NVTE NTE 11. . . ... , ...
Buiiai 11- Fradi . . ... t...
Hungária- Kispest — i™.
ETO—Újpest . . ...i...
Megérkezett #
a Shellgáz
A SHELLOÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLOÁZ kutturát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13000 kalória hői ad A SHELLOÁZT otthonában díjmentesen bemutatom A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbá hatja otthonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportflzletóben
Nagykanizsa, FA-ttt B.
Katolikus kötelesség
pengős nagykanizsai kuliurftáx-sorsfáiékban
Unom. » laptulajdonoa Kizg«z4saW w, OuMbvg Nyomda ás üttsalal LapM-ád Vállalata kinyvajomdálábao Nagykanliaán. Mlelfis ozlatv. Zalai Károly.
77a Évfolyam 288. szám
Tf
Nagykanizsa, 1987. november 20 szombat
Ara 12 tm.
ZALAI KÖZLÖNY
tm UedáWvaUr ru 5. i
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajoa
ElMzetM Ara: egy Un B pregó U Dk Sr-Sozti^t éa fbUkhnUll MSM. A «u
A cseh kortiiány és a magyarok
Irta: dr. Komi. GyaU m. k. titkos
tanácsos, orszá gyűlést képviseld
Csehszlovákiában folyik a magyar pusztítás. Európai, nem balkáni eszközökkel.
A cél a magyarság gazdasági helyzetének alártsása, a magyarságnak a kózélelből való kiszorítása, a nemzeli érzéstől való lehető megfosztása. Célzatosan Irányított népszámlálásokkal — amim ez. közismert — megszüntették Pozsonynak és Kassának a magyar nyelvhasználati Jogát, mert 20 százalék alá nyomták a magyarság létszámát; Jóllehet, sokkalta több, amine Jellemző példúfj, hogy Kassán magyar képviseld! választottak. Hogyan lehetséges ez akkor, ha 20 százaléknál kevesebb magyar van ? A községi önkormányzatot azonnal felfüggesztik, ha magyar nemzetiségi többség van a képviselőtestületben. Akkor mindjárt kiküldettek egy cseh korm|S|nyl>iztost, aki az autonóm hatásköréi* tartozó Ugye-, ket maga intézi.
De ugyancsak idevágó sérelem az az államvédelmi lörvény Is, amelynek érl«lméhen a határzónán belül, amelyet megalapítottak, amelybe mind beleesnek a sürü magyarsággal lakolt területek, nem lehet a katonai hatóságok tudta nélkül építkezni, n<un lehet Ingatlant átíratni és ha \\alaki megbízhatatlannak mindeiltetlk, ükkor onnan uzon nal kiutasítható. Az állampolgársági kérdést a csehek is körülbelül ugy kezelik, mint a románok Tízezer számlran függőben tartják az enilk-\' rek államjtolgárságát, olyan feltételekhez kötik az állampolgárság megszerzését, amelyeket az Illető, Jóllehel, már 1018 előtt ott lakolt, nem tud teljesiteni. , ,
Kuil\'jrélis téren, bár nem olyan nagy, mértékben, mint Erdélyben, de itt is sérelmei ventiak a magyar: Ságnak. A 768 községiről |>éldáuj, ahor 20 százalékon felül van a magyarság, 08 községben nincs magyar népiskola. Sztovenszkóban és Ruszinszkóban, az 1020. évi cseh népiskolai törvény szerint, uz iskolatanácsok felállítása még mindig nem történt meg, elleolien a történeti tartományokban, ahol németek laknak, igenis vannak a törvény végrehajtása n\\omán iskola, tanácsok, a németségnek tehát van befolyása az ő iskoláinak szeüezpé-re és vezetésére. Ezt a jogot azon-l>an nem adják meg Szlovoszkóban és Ruszinszkóban, ugy hogv Csehszlovákia különböző tartományaiban nem ugyanaz a törvény érvényes. Az iskolaügyet Prágából centralíszükusan kezelik eme két utóbbi tartozritfaylian, még |>edtg Szért, hogy a magyarság aufceóm módon ne foglalkozhassék a maga kulljrjájával. A németeket azért kezelik ebből a szempontból Is más-kéj), mert a németek mögött ott van a hatalmas, nagy német itnpé-
A Franco-kormány álláspontja:
1000 nemzetlpártt Önkéntessel egyldeDleg 5000 vörös nemzetközi harcost szállítsanak el a spanyol hadszíntérről — A spanyol nemzeti kormány csatlakozik a bolsevista-ellenes japán—német—olasz egyezményhez — Amerika Is elküldi kereskedelmi képviselőjét Spanyolországba
A világ kBaválemányénak érdeklődés* kiséri Halifax éa Hitler lárgyalásaH
Párls, november 19 A 8|>anyol nemreli kormány hiva-ta\'osan jelenll, hogy a Franco-kormány hajlandó ho*zŰ;árulnl az önkénlesek visszahívását célzó javaslathoz. Eszerint a Spanyolország l»an küzdő önkénteseket 5 :1 arány-]»n hívják vissza, vagyis minden 1000 hazaszállított nemze\'i-pérti önkéntessel egyidejűen 6000 vörös nemzetközi harrost szállítanak el.
Franco egyébként ts hangsúlyozza, — mini amit a kiküldött nemzet közi bizottság is megállapított hogy az ő oldalán semmt körülmények közölt sincs 30.00<)-nél több nemzetközi önkéntes. ,
Mandzsúria, r-ovember 19 Mint megbízható forrásból jelenlik, Mandzsúria és a Franca féle spanyol nemzéll kormány novem-
ber 26-én csatlakozik a nemrég Ró-mrtlran aláirt japán—német-p\'asz iolsevistaeüenes egyezményhez. Mint Jelentik, az egyezmény aláírásénak napján Mandzsúria és Japán elismeri hivatalosan is a spanyol nemzeti kormányt
Newyork, noveml.er 10 Amerika — Anglia mbilájára — a napokban már elküldi Spanyolországira kereskedelmi képviseleteit Ez már egy lé|>és a nemzeti kormány elismeréséhez, - Írják a lapok — amely már nem késik soká.
Japán békeközvetltésre kérte lel az angol kormányt?
London, november 19 Meg nem erősített hlrték szerint Szung japán pénzügyminiszter- felkérte volna nz angol követség utján
az angol kormányt, hogy közvetítsen a béke ügyében.
Lord Hállfax tárgyalásit Hitlerrel
Berlin, november 19 Lord Hallfax ma Berohtesgadenbe utazott, hogy Hitler kancellárral tárgyaljon. A mai tárgyalást az egész világsajtó élénk figyelemmel kiséri, csak ugy, mint u közvélemény. t t
Berchiesgaden, rovemher 19 (Lapzártakor érkeaett) Halifax Neurathtai vonaton megérkezett Bcrchlesgadeflbe, Lord Halifax azonnal felkei esle Hitler kancellárt. A megbeszéléseken jelen volt Neu-ralh Is. Utána mind a hárman vll-lásreggelin véllek részt.

Ml lappang a francia Jobboldali Assze-esküvés mAgSti 71
„A kormány a nagy zajjal, csak az ország belső békéjét veszélyeztető kommunista szervezkedésről akarja elterelni a figyelmei" — írják a lapok
Párls, november 19 Az egész országra kllerjedó, leleplezett összeesküvés ügye egyre Innyolódlk. A még mindig folyó leleplezések és nagy fegyverraktárak felkutatása során mintegy 200 titkos rádióleadóállomást is tártak, ftmely szintén ennek az úgynevezett scsuklyás« szervezetnek céljait szol-
gába. |
A jobboldali luirok az üggyel kapcsolatban azt Írják, hogy a szervezetnek nincs olyan rvtgv jelentősége, mini amilyent port a kormány mellette kftvaf. Ezzel — Írják a la; ok — a kormány csak .az ország belső rendjét és békéjét ve-szélyeztető kommunista szervezke-
désről akarja elterelni a figyelmet Nem hihető el, hogy e Iclopiezett szervezet miatt vannptk az összes középületek ostromállapotban, ezért lár minden verető politikus detektf-vekkel és nendói*ökbel megrakott autókon és ezért van mindenütt hatalmas karhatalom össz|«játosltya.
rlum. Hodzsa miniszterelnök, aki elméletben több jóindulatot mjtat a magyarság Iránt, mint elődei, kijelentette, hogy ő elismeri, hogy a németségnek a csehszlovák közigazgatás sok olyan dolgot adott meg, Ciliit nem nyújtott a magyarságnuk, ds a revízió — azt mondja - útban vau. Azt is megígérte, hogy a köztisztviselők kinevezése is ezentúl a nemzeti k iles aránya szerint fog történni A* elmélet megvan, várjuk kV gyakorlatot.
A csehszlovák kormány a magyar szellemi élettől i|>arkodik az ottani kisebbségi magyarságot teljesen el-rárni. Büntetendő cselekménynek minőslli, Ita valaki Magyarországon nyomtatott szellemi terméket, akőr egy példányban is, a saját használatára, (az "áUani határain be mer
vinni. Ml már mindent megtettünk, több mint máMél évtized óta a Magyar TudómSayos Akadémiától kezdve a legkülönbözőbb fórumokon, hogy a szellemi vesztegzár, a mely még matematikai magyarnyelvű könyveket sem loasát át a határon, megszűnjék és nagy csatákat vívtunk a Commisslon de Coojiéra-lion lutellectuolte, a Né|>szövetség eme kulturális bizottsága előtt Mind elismerték az Iguzságunkat, szörnyülködtek, a valóságban azonban semmi acm történt.
A oseh kormány a maga kegyétől teszt függővé azt is, hogy az egyének gazdaságilag hogyan boldoguljanak és arra, hogy a nemzett\' kisebbségellenes célzatot milyen ártatlannak és célszerűnek látszó\' intézkedések mögé Is «1 lehet rej-
teni, jellemző az. úgynevezett munkaközvetítési törvény, amelynek érteiméhen a munkaadó köteles azt alkalmazni, akit neki az állami munkaközvetítő hivatal kiutal Az a furcsa helyzet áll tehát elő, hogy például egy lapvállalat nem választ halja meg a magul munk.-it|trsait, hanem ezeket a munkaközvetítő hivatal utalja kl neki; vagy, hogy valaki nem fogadhatja fel azt a nevelőnő!, akit aluW, /hanetn esak azl, akit ez a munkaközvetítő hivatal hozztáküid A kisebbségi munkásokat termésaeteaon nem alkalmazzák olyan nagy számban, mint a cseh munkásokat, elöitb azokrat kerül a sor és csak a Végén, ha több munka van, allctahtinniak magyart. i
EAUAI KÖZI.ÖN V
HIT, november 20.
Havi tiz pengőért elsőrangú ui Írógépet vásárolhat vagy béreibet
■]r«a4uifri propaganda-akolónk karatén balfll.
Visszatérd! a bérletösszeg teljesen, készpénzben térítjük vissza.
Kérje tájékoztatónkét! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerikita:
Schless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
Hurutos sárgaság fellépésénél az Igen enyhe hstásu természetet .Ferenc József- keserűvíz lehetőleg mindennap reggel felkeléskor és este lefekvés előtt 73-fél pohárnyl tneny-nylségben hssználsndó. — Kérdéssé meg orvosát.


A tegn»|ii minisztertanácson foglalkoztak a választójogi törvényjavaslattal, maid külpolitikai kérdéseke! tárgyaltak, tekintettel a miniszterelnök berlini útjára.
Széli belügyminiszter kijelentette a választójogi törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy teljes szabadságot kíván biztosítani a válaszol agiládónak, de olyan korlátozások elkerülhetetlenek, amelyek az ész. szerűség és a politikai erkölcs határai között tartják. ,
Toldi László mezőberényl béreslegényt, aki szóváltás közben vasvillával agyonverte Szarvaczki János nevű társát, öt évi fegyházzal sújtották. ,
Albrecht főheroeg holnap hagyja el a Verebély-klinlkát
Budapesten 300 tagdíjhátralékos ügyvédet végleg törölnek a kamarai névsorból. i j
Pénteken délelölt helyezték OrOk pihenőhelyére gróf Zichy Aladár holttestet a fejénnenyvl Vajtán a grófi családi sírboltba, a magyarság óriási részvéte mellett. , ■
OvtU. - ■
Párlsban elfogató )>arancsot adtak kl a .csuklyás terrorszervezet. Magyarországra szökött vezére, Hubert Pastré ellen. ,
Margit fóberoegnő a jövő hét szombatján esküszik örök hiteéget a aoOnbergt kastélyban Franoesco llallanlnak, » hágai olasz követség volt tagjának. > I
A La Manche csalómén elsüly-lyedt a 3027 tonnás olasz .Boccaccio. nevű hajó robbanás folytán, a legénység J1 tagját sikerült megmenteni. \\ t ,
Palesztinában véres hattok folytak le az angot és arab csapatok között. I
VI. György angol király knné-cwnykor rádtószózatot Intéz a bl-10"latom népeihez. l
Nemzetközi liajtóvadáazat Indul az ópiumcsempéázet ellen.
A Nobel-békedijM lord l, Oecf.l Róbert kapta. i. ,
Franciaország a Jövö évben 16 milliárdot fordít fegyverkezésére
Rövidesen megindulnak nagyfontosságú tárgyalások Anglia éa Amerika között a világkereskedelmi korlátok lebontására.
A japánok nagy felkészültséggel Nanklng ostromára készülnek.
Hitler csak nagy általánosságban kapandó tárgyalni lord HaUlazzal
Gróf Bethlen látván ét dr. Krátky polgármester tárgyalásai ax egyes minisztereknél, fontos kanizsai ügyekben
A mbiüilmk hétfőn it krddtn fojadják Kanh.a MpvUtlttt
Nagykanizsának sz$nos olyan ügye van, amelynek elintézése ós megvalósítása emlnenler fontos érdeke a város közönségének, különösen a további közmunkákra vonatkozóan. Dr. Krátky István polgármester felkérte gróf Bethlen István ny. miniszterelnököt, Nagykanizsa város országgyűlési képviselőjét, hogy a jövő heti ily irányú
lmda|iesll tárgyaljait a resszort minisztereknél személyes intervenciójával is támogassa. Bethlen István gróf most arról értesítette Krátky polgármestert, hogy a kormány tagjai hétfőn és kedden fogadják őket.
A kélnapos budapesti tárgyalások alalt fontos nagykanizsai ügyek kerülnek döntés alá.
Host dolgozzák kl a városházán a kistisztviselők fizetésrendezését
A jövő héten Összeülő városi k&zgyfllés foglalkozik a kisegzisztenciák ügyével
Az egész város közönsége magáévá tette a si\'OSz által a városi kistisztviselők, dijnokok és ideiglenes alkalmazottak érdekében megindított akciót éa a városi képviselőtestület élenjárói meleg érzéssé és nagy szociális gondoskodásai csatlakoztak hozzá, amely nem más, mint a kormánynak az ifjúság elhel>«zése és minél több egzisztencia teremtése érdekében kifejtett mozgalmának Nagykanizsán vnló érvényrejuttatása. Meri az átminősítés és előléptetés folytán, nemkülönben az Ideiglenes alkalmazottak véglegesítésével ujabb fiutal segédhivatali munkaerőket lehet al-
kalmazni, a meglevők egzisztenciális alapját pedig biztosítani.
Kérdést intéztünk ebben az ügy ben dr. Krátky István jolgármester hez, a kistisztviselők meleg szivü pártfogójához, aki kijelentette, hogy a segédhivatali alk\' .mozottak és a többi kiskategóriák fizstésrendezéoe most van (olya.hatban, most dolgozzák kl a t-.rvet, amely a legközelebbi várod közgyűlés <lé kerül
Ugy tudóik, hogy a j>olgármester valószínűleg a Jövö héten hívja ösz. sze a városi kéjivlselöleitületet közgyűlésre, amikor a kistisztviselők ügye napirendre kerül. i

50 fillér honorárium mellett húzott fogat a kerecsenyi gazdaember
A nagykanizsai törvényszék közegészség elleni vétség miatt Ítélte el
érdekes üggyel foglalkozott a nagykanizsai törvényszék fellebbviteli tanácsa. Ugyanja él a kis Kerecsen y községben egy jóképű magyar, névszerint Németh Ferenc földműves. Németh nem elégedett meg kicsi földjének megmunkálásával, hanem ugy látszik magasabbra érzett magában hivatást. Szenvedő emlyrtáraalt akarta ros* fogaitól megszabadítani. Nem töWdött ö azzal, hogy ennek fele se tréfa, mert suiyos következmíojekkel jár, ha avatlian, nem orvosi kéz nyui a beteg ember szájába. A mitga egyszerű észjárásával szerzett foghuzót és miután állítólag magán is kipróbálta tudományát, felebarátain is végezle. A földmüves-foghuzóról tudomást szerzett Jakab Ilona orosz-tonyl lakos ls, aki nyugodtan ült a falusi togh-izó székébe, hiszen nem került sokba, mindössze (0 fillér volt a .honorárium. Némethnél. A dolog azonltau kipattant és a fulusl fogdoktornak közegészség elleni vétség miatt felelnie kellett a Járás-
bíróság előtt. Magyarunk nagyat nézett, mákot kézbesítették neki az idézést * .törvényre,. Azzal védekezett, hogy 0 Jót akart, magnak ls négy fog«l húzott ki a fogóval Mikor efelett tamáskodtuk, Németh-ből kitört a tiltakozás s
— Ugy vakuljak meg, ha nem húztam ki magamnak ls már négy fogat. ,
A járásbíróság 100 jwngöre Ítélte a fötdmüves-foghuzót, aki megfellebbezte az Ítéletet a törvény szék fellebbviteli tanácsához, ahol dr. Hlrschler Jenő ügyvéd védte Némethet. A törvényszék figyelemmel volt Németh szegénységéne, beismerésére éa arra. hogy megigéhe, hogy a foghuzástórtartózkodni fog, azért leszállította az elsőfokú büntetést 60 pengőre (nem fizetés esetén 20 napi fogház) A nála talált hánom fogót elkobozták
így valóban mos! már nem húsnak többé fogat 60 fillérért Kere csenyben.
Kiskanlzsa nen marad el
A Leventék önképzőköre
mint kulturális tényező
Lehullott ez első hó ls. A hoasz.j téli esték unalma fenyeget Klska-nizsái! Az egyesületekben (szinte hihetetlen) holtszezon van. Az ifju-sAg azonban nem hagyja magát. Első helyen e leventék, akik közel 400 létszámot számlálnak, felkeresték Szépudvary László klskimlzaai levente főoktatót és közölték vele elhatározásukat, hogy a Levente Egyesület kebelén belül Önképzőkört óhajtanak létesíteni i
Az oktatói kar megértéssel fogadta a levente ifjúság óhaját és a Levente Otthon helsségébon megtartották az első alakuló közgyűlést. Szépudvary László ós prledrlch Rezsó oktató, mint az újonnan megválasztott önképzőkört elnök, Illetve oktató elnök mondtak beszédet a leventékhez, dicsérve ezeknek elhatározását az Önképzőkörrel kapcsolatos ifjuaágneveléséért. Szavazás utján az Önképzőkör ifjjságl elnöke Dolmányos Anlal, alqtnöke Baj Károly, titkára Susvári Ferenc, biiottsági tagjai: Sárdl Ferenc, Kövesdl Gáspár, Marton József, Kulcsár György, Kovács Lajos, Jámbor László, Krisztián Ferenc, Strukla Ferenc, Bagonyal György, Tóth Antal, Tóth Józef, Horváth Ferenc, Baj Károly, Kolonlcs Lajost Miilei József, Domonkos József, Kiss László, Szmodlos Károly és Sasvéri József leventék,
K. Nagy Lászlót és Németh Lajost « Levente Egyesület érdekéhen tett eddigi munkásságokért örökös tiszteletbeli tagoknak választják meg.
Az Önképzőkör nagy munkatervvei kezdte ei működését Külön osoportok alakultak irodalmi, műkedvelői, sakkjáték, sport és egyéb játékok állandó kultiválásra. Fel-Olvasások lesznek gazdasági (földművelés, méhészet, állattenyésztés, stb-V mint Irodalmi téren, kapcsolva szavalóversenjiycl. Még ez évben megindítottak a sakktaníolya-mot és ennek letelte után sakkversenyt rendeznek. A sport terén lövészversennyel, asztaU-tenhzvert-seny megrendezésével óhajtanak eredményt elérni. A Sáska-Leventék futballcsapata, mint Ismeretes, Kerkápoly Ferenc tanító vezetőével pontveszteség nélkül lett első az Őszi nagykanizsai Ifjúsági tttball-bajnokságban. Egyéb játékok terén tekeveraeny és maíambajnokzág folyik • leventék között
Zene terén Wekl karnagy buz. gölkodlk a fiataloknál és a Levente zenekar haladásról tesz tanúságot Itt említjük meg, hogy már vasárnap sikerrel szerepelt az önképzőkör gárdája. A levente lányokkal
kapc*)lati^n klfflnö naJöKftg"*
rendeztek a Levente Otthonban mindenkinek teljes elismerésére
Klskanizsa teháí »em ak*r elmaradni Az ifjúsága c*jpa akarat és ambíció, -k—n-1-
\'/. «1U <• k«« told. •uadékat ssenséolós olcsó árakon adunk — s«htu.
1937. gflwgbgrjO.
EALAI KÖZLÖNY!
8
Utazás Sanghaibél a 12.000 hid vidékén át Manklngbaf
Irta: dr. Keöpa Viktor*)
ahol a Szellemek-utjának fantasztikus csarnokait és a kllencemeletes Porcellán-torony vllág-cso-dáját romba döntötte a pusztító lázadás
Sanghaiból megyek Nankingba. Vonatom először Vasung erőd irányéban vezet a Hu&ngpu folyása mentén, majd a Janoe-kiong széles tölcsértorkolata mellett haladunk felfelé. Mintegy 160 kilométer távolságig olyan széles a hatalmas folyó torkolata, hogy a szomszéd partokat »em látni. Valóságos tenger.
Gazdag rizsföldek közt járunk, Kína legtermékenyebb vidékén. Közelben az óriási, mesterségesen felduzzasztott Tai-pu (nagy tó) vl-zével öntözik a környék rizsfőJdeit. Csatornák, hajók, vontató utaki boltozatos hidak teszik változatossá a tájat. Morco Póló a legnagyobb elragadtatással beszélt erről a vidékről. Felemlili, hogy
tizenkétezer hid van a közelében. Talán mégis csak túlzott kissé a jeles -Jtazó !
Most kis zöldelő erdők mellett hialadunk e\'. Feuyves-
A /"X sel takart hegy csúcsán JféuL büszkén s^ökeÜk a ma-gasba a hétemeletes L«wl S.M »Csu-szan pagoda».«
Közeledünk i Csöng-kiangho ". A vidék nagyon festői, öblök, sötét fenyvesek, szigetek tűnnek fel. Ezek közt legnevezetesebb a folyó közepén
az „Ezüst sziget".
•) Rést let Kcöpe Viktor most meg-jelenő .Titokzatos Kína. c. könyvéből
Sötét erdővel boritott sziklám pagodák és templomok. Hasonlít Böcklin híres .Halottak szigetéhez.. Azt mondják, hogy a delfinek Idáig is felúsznak, sokszor látni őket, a mint a folyó piszkos hullámai fölé kiszökkennek, i
Elérkeztünk Csöngklang-fu városa elé. Negyedmillió lakosává* fontos kereskedelmi központ a Jance l>artján, szemben a Nagy-csatorna
torkolatánál. A csatorna hossza Peking és Csöngklang között 800-800 kilométer, Hangcsau-ig további 300 ki\'oméler. Közel a városhoz fek szik. | ,
az „Aranyszigst". A magas ha\'om oldalában hatalmas budhtóta kolostor és pagoda. Csöngkiap.g-fut az angol csapatok 1812-ben ostromolták, itt folyt le a döntő küzdelem, amely Kinát a« európai tőkének megnyitotta.
Az elpusztult királysírok és a porcellán-torony városában
A változatos, gas:dag termékeny vidéken kérésztől valóságos élvezet az utazás. Az ember szemo n.\'in győz eleget nézni, lelke nem győz eleget csodálkozni. Megérkezünk Nankingba, a birodalom jelenlegi fővárosába. A város a Janoe jobb partján \'elnyúló liegyhátoö épült. Már Kr. e. 200.ban nevezetes központ volt. Legnagyobb a MIng-család uralma kezdetén. Jung-I.o császár idejében az udvar itt székelt. Marco Poló szerint a világ legnagyobb és legszebb városa volt, népessége meghaladta az egymilliót. Belviszályok, polgárhál>oruk alatt sokat szenvedett, de azért 1842-ben, amikor az angQt. hajóhad először volt Nanklng alatt, a városnak még fél millió lakosa volt. Legtöbbet a taiping lázadás alatt szenvedett. A felkelők és később a császári csapatok szinte versenyeztek duWsában, rablásában. A lázadók lerombolták a ré^i császári palotákat, feldúlták a sírhelyeket, meg semmisítették n világhírű poreellán-tornyoL. lakossága annyira meg fo-
gyott, hogy l-óczy és Cholnoky ..becslése szerint
a mult század végén legfeljebb 20-30 ezer lehetett.
A városhoz közeledve már messziről lálnl u halmokon végig a Jalakat. Az ember elünml a hihetetlen nagy munka láttára. I\'edig ez igazán csak gyermekjáték. A majdnem négyezer kilomé\'er hosszú Nagyfalhoz képest. Nankingot 40 kilométer hosszú, 15 iné\'er magas fal övezL Amióta ismét a birodalom fővárosa lett, rohamosan fejlődik,
lakói száma most egy millió.
Különösen az uj kereskedelmi városnegyed élénk forgahnas. l)e látni még a letűnt idők pompájának síró enilé
kelt is, réigl nagyságának romjait. A
mandzsu várostól keletre az egykori Tiltott-városou belül a Ming császárok palotáinak romjai hevernek.
Műemlékei közül a leghíresebbek a császársirok és a portellántorony.
A város közelében fekvő Ming császársirok közül csupán a dinasztia megalapítójának, az 1380-ben elhunyt Hung-Vu császárnak a sirja maradt meg. Az óriási sírkert háromivü kapuval kezdődik. Azontúl
a .Szellemek utjafc,
amely egészen a sírokhoz vezet. Az ut mindkét oldalán lovak, oroszlánok, tevék, cLefántok életnagyságon fölüli szob-rai állanak. Majd pol-tári ős katonai személyek képmásai következnek. Az eredeti öm~ lékcsarnokok a talping lázadásban clousztultak. A jelenlegi templomban, amelyhez a .mostani kormány pompás széles lópcsőfeljáratoí építtetett, csak néhány kegyszer maradt meg, amivel a Ming dinasztia megalapítójának évenként áldozatot mutatnak be. A második udvarban Kung-Hszi (1662 -1725) feliratai láthatók a császár látogatási emlékére. A hátsó udvar alagutl* tojrkollik, a mely piros fallal kerített terr ászra vezeL Mögötto legalább 50 méter magas fákkal benőit, mesterséges halom rejti magában a császár porait.
Nanking környéke a legbájosabb vidékek közé tartozik. Kedves kiránduló helye a Hibor-hegy, itt van Szunja-csen nagy forradalmárnak a sirja. Különös tiszteletüket vele azönhan t&U\\l juttatják kifejezésre, hogy «z ő sírja még a Ming császánokéaáli te magasabban fekszik.
;Nem szól többet a 100 méter magas porcellán-torony 152 harangja
A híres Porcellán-torony, vagy I elölt állott. A pagoda inkább (>agoda a város déli kapuju építése 19 évig tartott
szen
DOROGI DOROGI
különféle szemnagyságokban háztartási, etage éa kflzponti fQtéaek-hai, gazdaságok és ipari Ozsmek részére,
Várpalotai nemesitett lignit
a drága tűzifa tökéletes pótlására,
Darabos és dió gázkoksz, kovácsszén
weggontételben ós kicsinyben is. Szállítja
Salgó-Tarjáni Kőszénbánya R.-T. vezérképviselete
VARSÁNYI PÁL cégnél,
Nagykenisse, Zrinyi Miklós u. 32. — Telefon: 226.

Halai közlöny
1887. november 20.
Péntektől-hétfőig a legszebb, legmulatságosabb, legszellemesebb magyarfilm
Kölcsönkért kastély
f Pékár Gyula nagysikerű vígjátéka.
\' oszereplők: Vaszary Piri, Turay Ida, Rádal Imre, Rajnay Gábor, Kabos Gyula, Tolnay Klári, Rátkay Márton, Makláry Zoltán, dr. Hosszu Zoltán, Juhász József, Markovlls Bandi és Beöthy Lídia.
és SiOen-Tl a hitt HSO-ban fejeződött be. A császár ezt a remekművet elhunyt anyja emlékének szentelte. .Kegyeletet pótló pagoda. volt a neve. Külsejét .Első pagoda. felírás díszítette 1800-ban villámcsapás érte, »a dörgés szelleme egy gonosz szörnyeteget hajszolva, azt a pagodáha szorította« Akkor háram emelet elpusztult, de 1802-ben ismét helyreállították. A talpingok kíméletlen dühe rombolta le és pusztította el ezt a világcsodát.
A ]>agoda téglából épült és csak a burkolata állót mázos poroellán-téglából; színük zöld, vörös, sárga és fehér volt. A Byoloszögletes épület tiz láb magas köalapon nyugodott. A föld Színén szélesen kiugró oszloiwe tornác vette körül. Felette kilenc emelet. Mindegyik emeletet Jellegzetes, sarkain felfelé hajló (Seréppel fedett kiugró tető szegélyez-
te. Arannyal és rézzel fedett csúcsos tető koronázta. A tető közeliéből kilenc gyűrűvel övezett árbóc emelkedett kl, amelyet hatalmas aranygömb fejezeit be A legfelső emelet tetőélelt arany gömbbel vasláncok fűzték össze. A tetőélek sarkain ; .
harangok osüngtak, szémsie-rlnt 162.
Ezek a szélben lágy hangokat hallattak. Belsejébe lépcső vezelett fel, aranyozott Budha szobrok díszítették, de különlwn ls sok igazgyöngy és drágakő pompázott a pagodában. Hiteles feljegyzések szerint
magss\'ága majdnem pontosan 100 .níter volt. Óriási magasság egy egyedülálló toronynak, hiszen a budapesti Bazilika legmagasabb pontja is csak 96 méter.
Európai hadihajók törték le a Nagy-bika dinasztia 15 ivei lázadását
Az olyan töméntelen vagyont fy emberéletet pusztító taiping lázadásnak sokáig Nanking volt a főfészke.
A taiping lázadás vezére Hunghiu. Kuang tartomány egyik falujában született. Szegény szülők gyermeke volt. A vizsgákra Kantonba utazott. Ott ismerkedett meg az európaiakkal. Harmincöt éves koráig többször megkísérelte, hogy a szigorlatokat letegye és a «ka-zsem. irodalmi rangot elnyerje, de eredménytelenül. Kantonban protestáns vallási iratokhoz jutva, vallási rajongó lett és falujában is sokan szegődtek hozzá. . Rövidesen a taipingok vezére lett. A lázadás J849-ben kezdődött. Első hívei a iHármas társaság, tagjaiból, az ópiumháboru óta Kanton környékén kóborló katonákból kerültek ki. Nemsokára számban és erőben meggyarapodva Hunan tartományon át elérik a Jance-klangot. Útjukban mindenütt tűzzel, vassal pusztítottak. A templomokból, pagodákból minden szobrot kihánytak s felégettek. 1853 elején Hangjang, Vucsang és Hankau kezükbe esik, majd Nankingot is beveszik, Nanking mindvég főhadiszállásuk és Hunghiu székvárosa maradt.
Hunghiu a .Tai-jjing. (Nagy-béka) címet választotta \'megalapítandó di-nasztiája nevéül. Érdekes, hogy\'vallási olvasmányai alauján hallott a kereszténységnek egy bizonyos általa meg. állapított iránya felé, talán ázért is pusztította olyan kérlelhetetlenül a régi templomokat és szobrokat. A Iá-zadókkal sokan rokonszenveztek, mert a keresztény vallást látszottak követni. Az európaiiak mindenkor jó fogadásban részesültek körükben.
J854-ben az egész had Peking ellen indult, de nagy veszteséggel visszaűzik őket. Vissza veretve a Nagy-csalorna vidékére húzódnak vissza. A vezérek meghasonlása állal számuk megcsappant, de szeren csétlenségre 1860.ban az egész császári sereg, inert zsold iát nem kanla hoZzáiuk csatlakozott, A lázadók 1800 véfén már Sanghait fenyegetik. Vállalkozásuk nem sikerült. A rákövetkező évben uiból megkísértik. A lázadókat Saughai alól csak az európai hadihajók segítségével tudták visszaverni. Végre 1864-ben LlhUng-csang, a későbbi nagy államférfiunk
sikerült a 15 évig tartó lázadást levernie.
A felkelés a Mandzsu házat nagy veszéllyel fenyegette, tiz tartomány volt a lázadók kezében és kérdéses, hogy nem buktak volna-e el európai segítség nélkül... Sorsukat azonban nem tudták elkerülni.
h
A levente labdarugó szakosztály
csütörtök este 8 órakor tartotta az uj alakuló közgyűlését a Rozgonyi utcai iskolában. Ügyvezető elnöknek Sassy Emilt, az uj testnevelési vezetőt választották, inig alelnökök: Nemes Breuer Pál őrnagy, Maróty Oszkár Máv főintéző, Dezső József városi al-számvevő lett megválasztva. A többi tisztségek: pénztáros és szövetségi kapitány Háry József, jegyiő Bola Antal, pénztári ellenőrök és tanácstagok Kattauer Károly és Kerkápoly Ferenc, iálékvezetői intéző Szirtes István, tanácstagok Szépudvary László, Küronya István, Artner Sándor, Csetneki "Béla, K. Nagy László, Pintér István, Holló János, Bárány István és Gerencsér Pál.
Az uj vezetőség nagy ambícióval fogott munkájához és mindent elkövet, hogy Nagykanizsán az ifjúsági fut bal nívója emelkedjen. —k—n—l—
A dunántuli egyéni ünnepélyes
A folyó liö 21 én, vasárnap délután megkezdődő sakkversenyt a dunántuli sakk-körök képviselőinek kongresz-szusa előzi meg fél 2 órai kezdettel. A kongresszuson résztvesz a Magyar Sakkszövetség elnöksége képviseletében Szővérffy József, a MSSz alelnöke. A kongresszus elnöki tisztéi Cseh István, a dunántuli sakk-kerület vezetője látja el. Az értekezlet tárgya: a sakk-kerület köreinek a MSSz-hoz csatolása. Indítványok a dunántuli egyéni bajnoki versenyek állandósítása, a mcs lerkérdés rendezése stb. tárgyban. Az ünnepélyes megnyitás délután fél 4-kor kezdődik az Iparoskör nagytermében. SZővérffy József a MSSz képviselelé-ben, C8-h István pedig a dunántuli kerület nevében üdvözli a várost, ennek jubiláló Sakk-körét, a Sakk-kór vezetőségét s a verseny fővédőjét és védőit.
I)r. Krátky István polgármester, u Sakk-kör tb. elnöke a város, Kelemen Fereno bankigazgató, a Kör elnöke pedig a Nagykanizsai Maróczy Sakk-
sahhbajnoki verseny megnyitása
i
kór nevében üdvözli a s a du-
nántuli kerület képviselőit és a versenyzőket.
I Végül egyik vfersenyző a versenyzők nevében mond üdvözlő szavakat.
A megnyitás után. 5,órakor (nem 4-kor) kezdetét veszi a két Íveli tartamú sakkverseny, annak eldöntésére, kit illet meg a (Dunántúl sakkbajnoka > büszke cim.
21-én 5 órakor, a további napokon délután 4 órakor kezdődik a verseny és tart naponta éjfélig, szükség esetén.
Egyszeri belépésre jogosító napi diákjegy 10 fillér, ugyan ily jegy a felnőttek részére 20 fillér. Az egész versenyre szóló diákjegy 1 pengő, ugyan-ily jegy a felnőitek részérő 2 pengő. Jegyek a pénztárnál, az Iparoskör versenytermében válthatók.
A verseny védnökeit és a nagyérdemű közönséget ezúton hivja meg az ünnepélyes megnyitásra és a versenyre — mert külön meghívó nem bocsáttatik ki — a Rendezőség. (:)
A törvényszék elrendelte a bizonyítást a Kaszala-féle gyilkossági perben
Kihallgatják Ozanlcs Markot, a zágrábi merénylőt — Volt-e Kaszala Gábornak szerepe a bDnténynél?
Olvasóink emlékeznek arra a gyilkosságra, amely még 11136 februárjában történt a kaposszeptja-kabi szőlőhegyen. Ozv. Kaszala Fe-renonét meggyilkolva találták a lakásán.
Az ügyészség a gyilkosság elköve tésévei Kaszala Gábort és feleségé*, valamint. Németh József hegyőrt vádolta s hónapokon keresztül folyó tárgyalások végén a törvényszék Kaszala Gálx>rnét Ítélte el, mlg Ka-szalu Gábori ét Németh Józsefet felmentette. Kaszala Gábor nem sok kai a jogerős kúriai Ítélet -alán nikotinnal megmérgezte magát s meg ls balt. |
Kaszala Gáborné - ugy látszik — nem tudott belenyugodni, hogy csak egyedül őt mondták W. bűnösnek és ezelőtt pár hétlel perujratelvéte-11 kénelmet adott be a kaposvári kir. törvényszékhez és kérte kihallgatni Ozanlcs Markót, a zágrábi merényfet miatt elitélt jugoszláv állampolgárt, aki több időt töltött el egy oellában Kaszala Gáborral, a
Nép Mozgó. Szombaton és vasárnap I A világ legügyesebb detektívJe Ismét nagy teladatot old megl
Charlie Cban az Olympián
Izgalmas tartalmú Ilim, Warner Oland legfrissebb bravúrja. Fányss kíséri mOserl Magyar Híradói
Előadások szombaton 5, 7, B, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Csak SÓ, 40, BO filléres helyárakkall
férjével. Állítólag Kaszflla Gálor a cellában azt a kijelentést lette Ozanlcs Markó előtt, h03y azért nem 18 merte be a tárgyaláson bűnösségét, mert felesége többször hűtlen volt hozzá és igy akart bosszút állnj hűtlen feleségén.
A kir. törvényszék most elrendelte a bizonyítást, az iratokat klndta Szabady Géza dr. vizsgálóbírónak, aki kl fogja hallgatrij Ozanlcs Markót s ettől a vallomástól teszi füg-göövé, hogy újra tárgyalják-e a Kaszala-ügyet, vagy jtedlg elutasít, ják a perújrafelvételt.
Modern oaillárok
ti..... lajár.t. réulatflnMifft,
Kartellen klvDII Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
DautaoH László
csillár-üzletében.
\\DŐ
■elegebb!
ProfoósU: Mérsékelt szél, sok helyen kőd, több helyen további eső, hava8esÖ. A hőmérséklet emelkedik, az olvadás tovább tart.
A Meteorologlai Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása Jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 0-kor: +2-4, ma reggel t 4-1-6, délben : -H 6 Csapadék: 0-0 -fc.
— Kirakatainkban a legújabb dlvat-
ujdonságokat mutatjuk be — Scbflu
IMI november 20
ÜALM KOZDONV
Folyik a Házban ■ falaS házi reform vitája
Budajttsl, novcmlicr 19 A képviselőház mai ülésén" fo\'y-lattá a felsőházi jogkör kiterjesztéséről szóló lörvényjavaslal vitáját. Elsőnek gróf Széchenyi György szólalt fel, aki hibáztatta, hogy « njJ^,. Ház nem mulat ér-HipillBIH.. deklfldésl a javas. I-\' "f lal tárgyalásánál,
holott jogai meg-csonkításáról van szó. Helytelenítette a közös Illések rendezését, valamint a felsőház törvénykezési kezdeményezést jogát. A Javaslutot elfogadta. I . i
Eckhardl Tibor őrömmel állapl-lolta meg, hogy a kormány nem sajátította kl magának a csalhatatlanságot. A javaslatot elfogadta. Előlegezi a btealmat a kormánynak : hogy meglesz a választói Jog. Lapunk zártakor nz illés még tart. Rajniss Ferenc és Ruppnecht ReJ zső lovagias (lgyél békésen intézték el. , i !
Öngyilkos lett Pártos Marcell, a Hajós és Szántó oég vezérigazgatója és felesége
Budait, november 10 Párlos Marcell vezérigazgatót és feleségét ma reggel eszméletlenné találták lakásukon. Megállapították, hogy megmérgzeték ma •d gukat. Mindketten ön-(jÍY / gyilkosságot akartak el J&LS-kflveini. Eszméletlen éa • élelveszélyes állapotban szállilották őket a szanatóriumiul. Egyelöne még ham tudják, miért akart a vezérigazgatói pár meg-M. | ,
Szobájuk asztalán két levelet találtak, egyik a rendőrségnek Szóit, a másik Párlos vállaialjának, a Hajós és Szántó cég egyik igazgatójának. Az öngyilkosság okát valószínűleg e két levélben fogjak megmagyarázni. , |
lewíabb?
A kínaiak átmeneti sikerei
Sanghai jelentés szerint a kinai csatátok visszaszorították azoka; a japán laderőket, akik november 17-án elfoglalták Fusant.
13 évi fegyházat kapott a gyilkos fivér
Szfeged környékén Dékán Gergely gazda gyermekei, József ói Gergely összevesztek a birtokelosztás miatt. Gergely egy alkalommal agyonlőtte fivérét, Józsefet. Az elsőfokú bíróság 10 évre, a második fok is ugyaneny-nyire ítélte, mig most a Kúria 13 évi fegyházra ítélte jogerősen.
Moszkva folytatja .tisztogatási munkáját" 4
Varsóból érkezett hiradás szerint a szovjet távirati iroda jelentése arról szól, hogy Moszkvában letartóztatták Kin Viktort, egy francia nyelven meg-jelonő szovjet-ujság főszerkesztőjét, aki régebben a szoviet távirati iroda római, majd párisi levelezője volt.
hm
— BaiorkUllitisiuskat tekintse meg
minden kőnyszervőtel nélktll. Kopsteln bútoráruház.
— BMirAaos magyaros Intézett kabátok minden nagyságban kaphatók — fcUtseti.

— (A 20-a3 szobor megkoszorúzása)
A m. kir. 3. honvéd vadász zászlóalj Nagykanizsa é> a vármegye hősi .halottaira emlékezve, kedvező Idő Cselén, vasárnap délelőtt 11 órákor ünnepélyesen megkoszorúzza a 20. honvéd gyalogezred hősi emlékmüvét az Erzsébet téren.
— (Szent Erzsébet emlékünnep a Rozgonyl-utcal el. Iskolában)
Lélekemelő Szent Erzsébet ünnepélyt tartott a Rozgonyi elemi iskola tanuló ifjúsága pénteken délelőtt 9 órakor Lukács Józser hitoktató r;mdezésében. A magyar Hiszekegy s Lukács József hitoktató alkalmi \'beszéde után szavalatok és az énekszámokkal vegyes Magyar Erzsébetek c. verses elbeszélés következtek. Szavaltak: Reln Klári, Harangozó Manci, Bódls Magdus, Caúfra Magdus, Szakálas Klári, Trájer Joli, Hetesl Magdus, - Szakácsié* Mar-, gi- es Wöller Manci. Az énekszámokat Varga Lajos lütoktató tanította be és vezette nz énekkart. A kedveo ünnepséget a j>ápai himnusz és Flló Ferenc Igazgató szlvl)ől jövő szavai zárták be. Utána uz intézet növendékei közös szentmisién vettek részt.
— (Vasárnap: .A Jo^os védelem-)
Különösen érdekes eseménye lesz a Katholikus Legényegylet színpadának folyó hó 21-én este, amikor dr. Mutschenbacher Edvln stilusos fordítás é> Kziqyadra átdolgozása nyomán, Dumas _Sándor, a nagy francia romantikus egyik Magyarországon eddig Ismeretlen színmüvét mutatja be az egyesület műkedvelő gárdája, mérsékelt helyárak mellett, közkívánatra másodszor. Az előadást tánc követi A színmű lélekbemarkoló hangulataival és életigazságaival egylxben a Városi Sziuház színpadán, egyizben pedig már a Legényegylet szinpadán teljes sikert aratott. Jegyeket még leltet előjegyezni Bárány ékszerészníl.
(0
— (Autó - és motortulajdonosok l)
A polgármester felhívja a nagykanizsai, alsólendvai, lelenyel, novai Járások autó éi motorkerékpár tulajdonosait, hogy amennyiben a Királyi Ma«var Automobil Club és Társdub-jai Országos Szervezelébo. illetőleg u Somogymegyei Automobil Clubba belépni szándékoznak, jel-ntkezzenek dr. Szürs László városi fogalmazónál (Nagykanizsa Városház I. em. 13. ajtó) ahol bővebb felvilágosításokat nyerhetnek.
— (Furcsa kaland)
foglalkoztatja most Balaton fenyves közönségét. A Képessy vilit szellőztetése — amely az állomás mellett áll
— az egyik vasutasra volt bizva. Amikor a vasutas felesége minap felnyitotta a villát, hogy a szokásos szellőz-le;ést elvégezze, az egyik ágyban egy fiatalembert talált, aki az igazak álmát aludta. Alig tudta" felébreszteni. A meg szeppent fiatalember elpanaszolt*, hogy éjjel utolérte a vihar, nem volt hova mennie, igy a padláson át bemenekült n villába, lefeküdt £s elaludt. Bocsánatot ké.t és nem vitt el semmit. A jószivú asszony meg is bocsátott neki. Nem igy a vasutas, aki mikor megtudta feleségétől az esetet a fiatalember után Iramodott és éppen akkor fogta el, amikor az vonatra akart szállni. Miután a közelben más nem volt, az egyik üre# vasúti marhakocsiba akarta zárni, mig azonban a nehéz ajtó kinyitásán vesződött, a fiatalember kereket oldott. A vasutas utána menj, de miután nem találta, annyira elkeseredett, hqgy befért az egyik pincébe. Itt kerekTTCl napot vigasztalódott, ugy hogy v^god önmagát nem talália. A családi zivatar részletezését mellőzök,^
— (Llceálls magyar nóta-est)
lesz vasárnap délután 6 órakor az
Irodalmi és Művészeti Kör reo1ez*sé-ben, a nagykanizsai városháza disz^x-mében. Előadó dr. Beér Gyula miniszteri titkár, író, aki Antal Ivánról, u nemrégen elhunyt magyar nótakői tőről tart rövid előadást. Megelőzi ezt dr. Krátky István polgármester bevezetője. Az előadás alatt a közbeszőtt énekszámokat vitéz Nádassy Józsefné énekli debreceni Kiss Jóska cigányzenekarának kíséretével. Belépődíj nincs, önkéntes adományokat kémek.

— (Oólya a vonaton)
Kiskorpád közelében Tóth peren ccé Henéí;pusztal asszony a vonaton egy egészséges fiúgyermeknek adott éle-let. Az asszonyt beszálli-tották a kórházba, az anya és az újszülött ......zik
ankat.
egyaránt jól érzik ma-
EDISON
WillamosságiVállalat
Horthy Mlklós-nt 4. szám.
Villanyszerelés, csillár
atk. 24 farrl réulstrtl «»
— (Leszakadt a híd az autó^ busz alatt)
Ez a könnyen végzetessé válható baleset a babonásoknak ad ujabb tápot hiszékenységükhöz. A pécsi Sze-rafi kórus ugyanis Szigetváron hangversenyzett nagy sikerrel é< ami<or hazafelé indultak az egyik épülő hídnál, ahol semmiféle jelzés nem volt, az autóbusz alatt leszakadt a hid. Ez a 13-«s kilómé térkőnél történt 4ppon. Szerencsére-a hatalmas autóbusz kereke beleszorult a betonoszlop kőző és igy az autóbusz nem dőlt feL Az utasoknak mindössze a legnagyobb sárban a legközelebbi vasútállomásig kellett gyalogolni. - >
— (Hirtelen halál)
Vass Ferenc 37 éves csurgónagy-martoni lakos kiment Fekete János szőlőjébe, hogy ott fát vágjon kl. Munkaközben rosszullétről panaszkodott s kérte Feketét, hogy szerezzen kocsit v.é-5 szállítsa haza őt. Fekete kocsit szerzett, elszállította a lakására, ahol félóra múlva meghalt. A szerencsétlen emberre egy héttel ezelőtt egy épülő házról rázuhant u szalufa a azóta állandóan mellfájásról panaszkodott. Valószínűleg ennek következtében tőrtént most hírtelen halála.
a Kopsteln Bútor-torklálűtását
áruház állandó butorklálÜULsát ízléses és olosó bútorokat kedvesé fizetési tel tételekkel vásárolhat
Fftldl Mikály legszebb rsffays t
A viszony, kötve . . . . 5.4S F
Örök szolgaság, regény, kötve ••— P
Jolui Kalttei |
El Hakim. Egy orvos életregénye, fűzve 5-Sé P, kötve 7 *9 P
Mayer\'s Konxertffihror i ■
Orcliestermusik, kötve . . P Karácsonyi Táac- ás Nátaatbaai é — P Nádor s Karáswwyt alba*. . fi- P Zavarok a nő sxorolaü életiben
A frigiditás keletkezése és gyógyítása ........4-SO P
Kaphatók:
FISCHEL
khjTiuraUUa lUjykaals^a.
Tála 17*.
2OÁOAÁACÓ
trunkhahn
IV.PROHASZKA OTTOICAR-U. 8.
VI.TEREZ-KRTS.
Gyártelep".
■DiinsT, n., uau-CT ut.
Tltokzslos srsoypénzverdére bukkantak
Déva, november 19 Mugyar I.ajós már régebben bányász és kutatási Jogot kapott. Most ásatáal nyomán az egyik sziklabarlang bedőlt öregében egy arsnyptaz.verdére buk-kani. Valószínűleg Jókai: .Ar^nycm-brr.-ében ls szereplő aranybánya ea, meri több fekele selyem álarcot és rablótelszerclést is talált a kulaló.
Székelési zavaroknál és ss ezekkel Járó általános rosszullétnél t rendkívül enyhén ható természetes .Ferenc jAiaet" keserűvíz — reggelenként felkeléskor egy pohárral oevéve — a gyomorbet-csatorna tartalmát gyorsan klürlU és a mérges belgátak lejlfldését csök-kenlt, az emészlést és a vérkeringést előmozdltjs s tartós megkOnnyebbfl-list sierez. Kérdene meg orvosát.
— (Baleset a fűrésztelepen)
Molnár Pál c»sxtrcgi munkás Bariba István ssenlpétcrl fúréeztetepén dolgozott, amikor egy hatalmas fara-kés tetejéről lezuhant. Súlyos fejsért-lás-vel szállították a kórházba.
— (Motoros vontatóhajók a Dráván)
A Dráva hajóforgalmának mabályo-záau ügyéin már felírt a Mezőgazda-sági Kamara a fótdmaveláügyi kor-manyboz. Felterjesztése cradménye-kénl a Magyar Folyam- és Teogcrbtjó-I. sekályt "" ■
sási Itt. sekély merülésű motoros von laió hajókat fog Járatni a Dráván, amelyek uszályokban vontatják a Dráva vidékén Összehordott fa elszáll! tnndó mező0udaaá0i terményeket ás Iparcikkeket. F.z a kedyetó elintézi, örvendetes nemcsak a mezőgazdasági lerményértékcaltéa megkónnyltéae szempontjából, hanem r agyjelr-ntóségfl az iilépltésekhci szúkséges nagymeay-nylségó alapkő, kavics, zúzalék slb. fuvarozása tekintetében ls.
EMLÉKEZTETŐ
A Bolh-kvazlett hangversenye a
Kaszinóban » órakor.
ini.br n.
LlcaáUa előadás 9 kor a városházán (dr. Beér Gyula).
Katalin .est a Legényegyletben, .Jogú. védelem, előadása, tánc, fát 9
órakor.
Ltoeáiia előadás t-kór a városházán (Kelemen Ferenc). DmaW S.
Iparoakór nagysnabásu tánctaija 2 óráig. Sóriai-Jaza. DK..U II.
Pedagógusok óssacjóveiel. vacsora ulán a Kla Royalban.
SarUr, November Xlsaombal Kom kai Valols Félix. Protaatáaa Jolán. laraal Kiaalev hó IS
Oyóusaartárl éljeli aaotgálat lövő kó 15-lg aa .Oraagyal* gyásisasilár ás
GUMI nyitva raggal « órától taia I áráig (báUŐ, caarda, pántok délutás kaddaa agáas a
BALA1 KÖZLÖNY
1987. november 20
MPEST T.
18 Sporlközlemónyek. _ 18.10 Tánc-lemezek. — 18.50 Kardeván Károly csevegése. — 1930 A* Operaház elő adása. 1. .A cremonai hegodas.. Dal-mü 2 képben 2. .Csiztnás Jankó. • Táncos mesejáték 3 képben. — Az I. rfaí után kb. 20.40 Hírek. - IJIiiua kh. 22.65 Időjárásjelcdlís, - Kőrál-belül 22.10 A rádió sshbnznickara. 23.20 Rác* Béla cigányzenekara. — 00.05 Hírek. íudápöt rt.
18J10 Gyorslrólanfolyatn. - 18.50 Hw^lemerek — 11U5 Nyáry Andor elbeszélése. - 20.05 Hírek - 2030 Hanglemezek, — 21 Jávor Sándor Jazz zenekara,
aacs.
17.30 H4fi őszi dalok. - 18.10 Felső ausztriai náj^encest. — 19.25 Ének, sajaton.. pttttjn zon«>rasróló. — W.K öfMv. df-itmn. - £.20 Jazz.
Szombat MJKAnST L.
8.43 Torna. — utána háremetek.
- 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. ~ 10.45 MII náttünk Iiieg* — 1105 SI meaazky Valéria zongorázik, Sí. Molnár Alku hegedül. - 12.30 Hírek -13.20 Időjelzés, időjárásjcléntés. I3l3fl Hangtámezék. _ 14.40 Hírek.
- 15 Arfolyambárek — 18.15 .Hárman mesélünk. Közreműködik: Har&á-nyl GIZI\', I.akatos EHjr 6< MIIoUcs Iván.
- 16.45 Időjelzés, hírek.
17 Zakariás János előadása. _ 17.30 A rádió szalonzenekara. — 18 Dr. SzerJ) Antal előadása. — 18.30 Lakatos Vince és Lakatos Gyula cigányzenekara. - 19.15 Dr. Futó Mihály előadása. - 19.45 iGül Balja., Zenés szinjáték 3 felvonásban. — 21.55 Hl-rek, idő járásjelentés. - 22.20 Kertész Mtklói Jazz-zenolrtma, - 22:50 A Buda-pesti KorcsótyáöS Egylet—SC Rlssersee csapatainak Jégkorong mérkőzése. Beszélő Pluhár István. _ 23.20 Lakatos FHIrii cigányzenekara muzsikál, Ku-bányi György énekel. - 00.05 Hírek,
BUPAPEST IL
17 A rádió szalonzenekara. — 18.45 Mezőgazdasági télóra. - 10,20 Lakatos Vince és Lakatos Gyula cigányzenekara. ~ 19.50 Dedinszky Gizella útirajza. - 30.15 Hírek. - 20 40 Hanglemezek.
B8CS.
12 Könnyű éne, — 14 Völkericmc-lek, - 15.15 Mesejáték. - 10 Klván-ságlemezek-
18.20 Házi zene. — 19.25 Szimfonikusok. - 20.35 Tarka esi. - 22.20 Tánczene. — 22.55 Divatos lemezek.
Mii íjiiílcsfü!
lombhullás után
NEOOENDRIN
(gytlmölcsta-karbollneummal) vagy
SHELL DORIáRTWASH
(Ásványolaj permet ezészer.) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az 6mI és tAU ví«Uke«éa a leghalálosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölö l\\«tása alig van.
aOLBÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők :
ország józsef
I iáfeif)!, .Iv4ayvMaA*lsaae«k, uák, gáf ll.iililll.Hi.
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A\'régi törvényszék mellett. Telefon 190.
Megdflbbentff rablógyilkosság Bukarestben
A 11 éves gyermek szemeláttára kínozták és gyilkolták meg az édesanyái a kegyetlen álarcos banditák
Bukarest, poveml/er 19 Megdflbbeniő rablógyllkosság játszódott lei a hajnali órákban Bukarestijén. Három álarcos bandita l»-haiolt Gi\'ades nagykereskedő villájába. A nagykereskedő éppen vidéki Ulon volt, Igy csak felesége és 11 éves kisleánya volt odahaza.
Amikor e rablók behatoltak, a kisleány félelmében az ágy alábújt s miután a ratíók nem vették észre, megmenekült, de szem és fül-
tanijja lett édesanyja torzalmas meggyilkolásának ós nz egész rablásnak. , i
A kisleány elmondotta, hogy u hátom fekele álarcos rabló kínozni kezdte édesanyját, majd amikor kivallatták, hogy hol tartják a pénzt, meggyilkolták és kirabolták a villái. 0 nem mert megiuoccanni az ágy alalt és csak akkor mert előjönni, amikor a rablók már elmeneküllek.
APRÓHIRDETÉSEK
Kent 500 pengő naaéatlto.lat
első bel Kii való bekebtkiéistl. — Clm a kladSSS. 3519
Qyort- és géplrónőt kl magyar és német nyelven egyatánt tökéletesen Ir, k*r-a« nagyobb Iparvállalat. A|ánlatak „peried" Jállgével a kiadóhivatalba. 3518
Egy azép ...ráfi kálylsa ajtá eladó.
Csengeiy al 35 \'
Sikerüli Budapest-bei vátos kedvencét: Andor arany, plakettel és emléklappal kitünteteti bolgvlodráist nőloiitllyom részére alkalmaznom. FUlpovlta url- és holgy-fodtász. *
Hó- ét ukrol*SI kizárólag csak Czvelkó Mátyás vulkkniiál. Fő ut 4. 8
ötttaokáe hallos, kertes, összkomfortos magánház mljua l-\'öl kiadó Klitaludy-utea 20. •
luclenyö tgak él hegyek két-három vagen eladó Roritán (Becsehelyig anlóbuu). Mogyoróisy. *
egyazoba, előszoba, fürdő-asobás lakás december 1 re kiadó a város bel termetén. Clm a kiadóban. 3523
Mull iá*. Négyszobás kertes magánba elídé. Clm a ktadéban.
Keresek szép nagy, náraz aayuaWs konyhás lakást december 15 re. Clm a
Mindennapi levelwéaból összegyűjtött bálmat, régi vagy uj tömegeket, magyart ö küllóldlt, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Bafbarití U|o», a Zalai Kö.IÖny f. szerkesztője. Érdeklődni lehet telefon 78 s*. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra kötött.
— E*«r nyereménye
van *z egyházközségi sorsjegyakciójának.
Kerékpár. Igazolványhoz
átlátszó
Celluloid
tok,
amely megvédi az Igazolványt,
kapható:
SZABÓ ANTAL
sportüzletében.
A nagykanizsai kir. mint tolekkön
kir. Járásbíróság, hatóságtól.
13066/1937. tk. az.
tnrntil MfMij-HfNl
Dr. Óhldl Sztgelhy Aladár végrelujtató-nik Tuboly Oyuláné Rathmann Róza végte-hajláil szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a tkvt hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881:LX. te. 178. }-a értelmében elrendeli as ulabb árverbt 61 P tőkekövetelés ennek 193Ö. Jnn, Mől Iáié 5Wfc kamata, 35 P 90 tlll. eddig megállapított és 8 P 90 KII. ezúttal megállapított költség behajtása végeit a nagykanizsai kir. |blróiág területén levő a a nagykanizsai 10320. ut|kvben 9388. hrsz. a. foglalt házhely az Alióknkotlcás dűlőben él 9389/a. hrsz. a. foglalt hás Tárhás-utca I. aa. a. természetben vtssza-tüggő egységes egészet alkotó Ingatlanokat végrehsftást szenvedő nevén álló \'/s részére SC00 P kikiáltást árban, de as Illetőség végrehajtató javára 3100 P legkisebb vételáron alul el nem adbató.
A Ikvl hatóság az árverésnek a Ikvl hatóság hivatalos helyiségében, foldulnt, 8. ajtószám megtartására 1937 évi deceinbsr hó 21. napjának délelőtt 9 óráját tüzl kl éa az árverési leltételeket az tél t LX. t-e. 150. §-a alapján a kővetkezőkben állapltja Jteg:
I. A? árverés alá eiő Ingatlant a kikláltáil ár í\'iénél, Illetve a legkisebb vételárnál alacsonyabb áron sladnl nem lehet (\'.908:XLI. t.-c. 28. §)
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lOa/o-át készpénzben, vagy as I8S1: LX. t.-c. 42. §-ábaa meghatározott árfolyammal azámltoll óva dékkénea értékpapírodban a kiküldöttnél lelenni, vagy a bánatpénznek előleges blról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt s kikül/lőttnek átadni és az árverési feltételeket aUlml. (1881: LX. L c. 147., 15a, 170. §§; 1S08: XL L-e. 21. 6) As, aki sz Ingatlanért a kikláltáil árnál magasabb ígéretet teli, ha többet Igézni lenki sem okai, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka azerlnt megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi ■zátalékáig kiegészíteni. (1008 : XL lé. 25, §).
Nagykanizsa, 1937. évi nov. hó 12-én. Dr. Bentilk sk. kir. Járásblró.
A kiadmány hiteléi!: Kiss sk.
ZS1S liod.tUit.
iziMUiUtyfr ort-tlypYérisBye
TIPP-SZELVÉNY Beküldte:.......................

Szerintem a vasárnapi mérkőzések
a következő eredményeket hozzák :
NZTE-KRSC . .
PVSK-NTE . .
DVAC—PAC . .
KTSE-ZsSE . . . (-!_.)
P8TC-MSE . . . --:-(_:-)
KSE-PEAC . . . - >... (...: -1
NVTEÍt-NTE II. . . ...i... (.:...)
Budsl 11—Fradi . . -:...(_:_)
Hungárls—Kispest
ETO -Újpest . . .......... (... = ...)
Kiadja á taptutajdonos Közgazdasági Rt, Qulenberg Nyomda és Délzalsl Upkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Z.UI Ully.
RÁDIÓ
Az összes uj rádiókat óiszehasonlllhatja nálam.
C»®S»tB,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANTAL
■rádió- éa aportazlaMtom
ffi-ut a. sz.
?k. 1858/1936. ss. Vhsz. 458/1938. sz.
Árverési hirdetmény.
Df. Balázs Zsigmond nagykanizsai ügyvéd Javára 499 pengő tőke éa tóbb követelés és Járulékai erejéig a nagy-kanizsai királyi láráablrósig 1935. évi 2996. számú végzésével elrendelt ktelégl-téal végrehajtás folvtán végrehajtást sten-vedőtöl 1938. évi okt. hó 27 és lefoglalt 5600 P-re beesült Ingóságokra r. nagykanizsai kir. Jblróság lenti az. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az ;\'KXi- ért XU. t.-c. 20. t 1 alapján a lent megnevezett a a foglalási jegyzőkönyvből kl nemtünö más logtsltatók Javára la as árvetés megtartását elrendelem, de csak arra a. esetre, ha kielégítési Joguk ms ls lennáll és ha ellenük hllasitó hatályú IgénykereMt lolya-matban nincs, végth. ssenv. lakásán, Fefsé-rsjkon, maid folytatva Pötrétén az urada-Iomban.a lisetett ötiseg levonásával leendő megtartásán határidőül 1937. évi nov. hó 26. napjának d. u.3. órája tOzeHk kl, amikot a bíróilag lefoglalt csikók, székét, bika, ökör, növtszalvasmarha,tiak!or,tebetiek,lovak,hin tók a egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpenztizatos mellett, esetleg becsáron alul Is, de s kikiáltási át ■/i ánál alacsonyabban csak a végrehajtást szenvedő beleegyeaéaével, cl fogom adni. — Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási án egyezet pengőn felül van, sz 0610/931. MT E. száma rendelet értelmábsn csak azok árverezhetnek, akik a lukláltáal át egy tizedrészét bánatpénzül leteszik.
Nagykanizsa, 1937. évi okt hó 23.
Elek László
kit. Mr. végrehalló, mi mint bltósá.1 kiküldött.
h.gy
Prtal lói, kötött Mitok
már F B.20-M1 Príma IMI pilloverek
már P 4.00-ttl Príma liril kalasok u u Diliéi álntulukbén
már P 6.BO-W1 Príma aslei Wrll Isgök
már P 4.40-I6I Fferfl eiökabátok
mir P IB.BO-lől Egy próbavásárlás meggyózl önt Is áruim mekbirhatóságáról is áraim mérsékelt voltáról
Brónyai Divatház
Horthy Uklól-it 1.
Karom, a laptulajáea
Bt UuWnbezg Nyomda á> Qtfaslal Lapkj«« .Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán. Felelős úzleiv. Zalai Károly,
77a Évfolyam 284. szám
Nagykanizsa, 1987. november 21. vaiárnip
Art 12
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
BlöHzetéai ára: qnr bén S pengő 40 lU Bm>mt»s«gl és H^hratsíkfiloai 71 ■
Speciális kérdések
A képviselőház szerdal mterpellá-ciós napján a kormány tagjai közül hárman olyan kérdésekre válaszollak, \' amelyek igen komolyak és nagy figyelmet érdemelnek.
Hóman Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter az öreg művészek éleUorsárói beszélt. Erről a sorsról valóban nagyon, sokat lehetne beszélni. Azok B képzőművészek, festők,. szobrászok, zenészek, irók és hírlapírók nagy résre, akiknek vagy nem sikerült vagyont szerezni öregebb napjaikra, vagy valamiféle nyugdíjhoz vagy kegydljhoZ jutniok, emberhez nem méltó nélkülözések és gondok közölt töltik el öregségüket, amikor pedig más boldogabb halandókra a nyugodt pihenés öröme vár. Még kevésbbé méltónak érezzük ezt az életet hozójuk, ha azokat a sokszor kiváló alkotásokat nézzük, amelyekkel if-juságuk s férfikoruk idején a magyar művészet nagy kincsesházát gyarapították. Az aránytalanság és méltánytalanság egyenesen elkesQ-rilő a magyar művészetnek tett syq\\ gálalok ós a szomorú jelen között. Mindenki, aki a magyar kulturát szereti ós nemzetfenntartó erőnek lartju, örömmel köszöni a kultuszminiszternek, hogy foglalkozik ezzel a súlyos problémával. Hóman Bálint kijelentette, hogy a megoldás mikéntjére vonatkozólag ma még választ adni nem tu,d, de mindent ei fog követni, hogy megfelelő megoldást találjon.
Egy másik szociális és szinte élettwvágóan fontos kérdés annak a kapcsán merült fel, hogy a háztulajdonosok egyszerűen nem fogadják be a sokgyermekes családokat. Lázár Andor igazságügyíminiszter foglalkozott egy interpellációra adott válaszában ezael a gyalázatos helyzettel. Kijelentette, hogy az Uyen eljárás ellenkedik az erkölcsökkel és minden, aml az erkölcsökkel ellenkezik, kell, hogy a joggal is ellenkezzék. A miniszteri székből intézett komoly figyelmeztetést a háztulajdonosokhoz megtoldotta azaíal, hogy amennyiben nem áll be javuláfS s a panaszok szaporodni fognak, akkor a kormányzat kész lesz arra, hogy erkölcsi kívánalmaknak jogi szankciót adjon.
Mindenki tapsol a miniszter válaszához,\' akinek családja van. Amikor egyrészt azt látjuk, hogy az állam politikájának az alapja a magyarság szaporítása a csonkahaza területén s amikor egyre azt halljuk, hogy Magyarország jövője az ifjú generáció szellemi és testi ké-l>ességein fordul meg, akkor szégyenletes és felháborító, hogy ép-j>en a sokgyermekes családok bolyongnak lakásról-lakősra, mert azok, akik nem ismerik a gyermek örömét és a gyermekáldás magasztosságát, rideg önzésből és kényelemszeretetből a háziurakhoz járnak panaszra, amig el nem érik, hogy a sokgyermekes családot valósággal
á szovjet megszakítja az Összeköttetést a spanyol TürOsOkkel és felbontja Összes nyngatenrópal szerződéseit?
Elkerülhetetlen az orosz-japán fegyveres összetűzés
PAris, november 20 A jobboldali Jour szenzációs híradást kőzöl Mai számálran nagy cikkben bejelenti, hogy az orosz külpolitikában jogerős ée nagy változás áll be a közel jövőben. A lap. megbízható forrásra hivatkozva azt Írja, hogy Sztálin szakítani fog a S|>anyolországl vörösökkel, miután azokra rengeteget költött, de győ-
zelemre már semmi kilátás nlnos. Allatában megszakít szovjet minden eddigi olyan összekölletést, amely Nyugaleurópához fűzi, tehát az «sz-szes nyugati hatalmakkal kötött szerződéseit felbontja.
Minderre — írja a lap — azért van szükség, hogy szovjet teljes ereiét Kelet Jelé fordíthassa, miután az orosz és Japán fegyveres fcsza-
tüzés immár teljesen elkerülhetetlen 1 i l". ,
Moszkva, november 20 A szovjelbiróságok két tanítót és egy tanítónőt halálra Ítéltek, nyolcat pedig 6-tól 20 évig terjedő börtönbüntetésre .államellenes caole-kedel* elmén, mert az IskoláktHin nem dicsőítették eléggé a szovjetet.
Belgrád, Varsó és több délamerikai állam felveszi a diplomáciai kapcsolatot a Franco-kormánnyal
Angol ellenőrző hajók őrizetbe vettek a Földközi tengeren egy fegyvert szállító angol hajót
Salamanca, november 20 A lengyel és a jugoszláv kormányok érintkezésije léptek a spanyol nemzeti kormánnyal. A tárgyalások célja : diplomáciai megbízottakat küldeni a nemzeti Spanyolor. Szágba. Ugyanezzel egyidejűleg több délamerikai állam is megkezdte a
tanácskozásokat és rövidesen nem csak Jogilag, de ténylegesen is elismerik Frianco nemzeti kormányát Málta, november 20 Egy angol tor|redórombo!ó, mint a földközilengeri angol elknórzó-hajók egyike, elcsljrett és a máltai kikötőbe klBért egy, a Földközi len
ger keleti feléből jövő, •Atrtcan Marlen. nevű angol hajói. Mint jelenük, a hajó súlyosan megsértette a spanyol vizekre fennálló fegyver szállítási tilalmat. A bekísért hajót őrizetbe vették és felszólították, hogy Ulos rakományát rakja kl
WWWWWMIIIIIWW^^
Párls Ideges a berobtesgadenl tanácskozások miatt
Chamberlain még Neurath londoni utja előtt Berlinbe utazik
Páris, november 20 A francia diplomácia ép a közvélemény egyaránt nyugtaliuvjl szemléli Halifax lord titokzatos németországi tanácskozási! it. Arról az ötórás tanáoskozásról, amelyet tegnap folytatott Berchtesgadenben Hitlerrel, nem édtak kl részletes jelentést.
Párisban azt hiszik, hogy ezek az angoi—német tárgyalások nem hoznak semmi gyakorlati enedményt-Mértékadó i»litikid körökben mbi-denesetre remélik, hogy a Hallfax— Hitler találkozó az általános euró-
kidobják a lakásából. A háztulajdonosokban kellene annyi erkölcsi ellenállőSnak lenni, hogy ne engedjenek ezeknek a noszogatásoknak, mert ha engednek, nem csak az erkölcs szempontjából követnek el megbocsáthatatlan vétket, hanem valósággal a magyar állam jövő érdekei ellen cselekszenek.
Széli József lielügyminlszter a sokgyermekes munkások lakásairól beszélt. Jólesett a miniszter szavait hallanunk, hogy mennyire át van hatva «az ipari munkáskislakások építési akciójának fontosságától s az állam egyik legszentebb kötelességének tartja, hogy a gyengébbeket az erősebbekkel szemben megvédj?, A nronkáskislakősQk épitéw
l>al légkört enyhíteni fogja. Páris idegessége érthető, — Írják a lapojt — bár nem tartják valószínűnek, hogy London Franciaország kikapcsolásával közeledne az , olasz-német tengelyhez.
A párisi sajló a tanőcskozásokkal foglalkozva azt írja, hogy a jelek arra mutatnak, hogy Halifax lord nem utazott üres kézzel Berlinbe. Arra, hogy London és Berlin viszonyára milyen befolyást tett ez a tanácskozás, termésaetseen csak az elkövetkezendő hetek adnak választ, — irják a lapok.
Berlin, november 20 Hallfax lord a Hitlerrel folytatott tanácskozás után ma reggel Neurath birodalmi miniszter kíséretében visszautazott Berlinbe
Páris, november 20 Jobboldali körök ugy t-adják, hogy Chamberlain miniszterelnök még Neurath báró, birodalmi miniszter londoni utja előtt utazik Berlinije. | x[
állandóan folyamatban van, sajnos azonban nem áll olyan mértékű fedezet ennek a nagy szociális célnak a szolgálatában, mint ,amilyen szükséges volna. Szegéúy ország va gyünk s igy a szociálpolitika nagy problémáinak megoldására is csak szegényesen áldozhatunk. Ez azonban nem annyit jelent, hogy volna meg az érzék a kormányzat felelős tényezőiben a szociális prob lémák iránt, hanem csak a szo.moru valóság konslatálása, hogy nem adhatunk annyi pénzt ezekte a célokra, mint amennyit maga a kormányzat is szükségesnek tartana! és szeretne.
Az ország nehéz körülmények között élő dolgozó lakosságát, tehát
V
a nemzet legértékesebb rétegét mindig megnyugtathatja, ha azt látja, hogy akik ma az orszőg hajóját vezetik, tudják, hogy milyen szociális kötelességeik vannak a nagy tömegek iránt. Reméljük, högy országunk gazdasági erejének és kereskedelmi helyzetének a javulásával ezekre a mindennél fontosabb problémákra is mind több és több pénz fog jutni. Annál is inkább kívánatos ez, mert a titkos választójog bevaaetésé^k a küszöbén állunk s ennek a zavartalan gyakorlásához múlhatatlanul , szükséges, hogy minden népréteg egészséges egyensúlyi helyzetben dolgozzék az ország és a magyarság jövőjéért.
BAUd KÖZLÖNY
Itat. nóvember 21
Jtfú/t Jd Z-aavti
f/TAA
, ohmdardtSKth
AfMNy-5oKo*AT
Japán győzalmak
Toklo, november 20 A fO|);itiok Ismét nagy győrelmeket Jelentenek. Az esős Idő ellenére is, többórás heves harc utén megvetették lábukéi Srjcsangban, a mely « kinai Hindenburg-vonal fő-erőssége, csjt|,,\'jtnl északra Fuosant foglalták el és most útban vannak Klongfu felé Ez a város ls fonloo erődítmény és birtokba vétele nagy katonai sikert jelentene. Mint később jelentik, elfoglalták a japánok Manzln városát ls, amely Ko-sintót \'"28 mérföldre van északnyugatra.
Toklo, november 20 Hivatalos jelenlés szerint a japán hadügyminisztérium klnrjtatásá-l»n a )apán klnal harcokban eddig 16.018 japán\' kalona vesztette éleiét.
Lequíabr?
Darányi és Kánya elutazott Berlinbe
Budait, november 20 Darányi Kálmán miniszterelnök és felesége, valamint Kánya Kálmán külügyminiszter kíséretükkel ma délben 1 óra 50 perckor elutaztak Berlinbe. Passautói, a német határtól a német kormány eléjük .küldött különvonatán utaznak majd.
A szovjet kivégezte leghíresebb repülőgép-mérnökét
Helsinki, november 20 (Lapzártakor érkezett) Ideérkező hírek szerint Moszkvában kivégezték Tunolev hires rrtérnököt, aki 15 évig a legjobb orosz repülőgé|>eket gyártotta és újszerű eljárásával egész szakértő generációt nevelt. Az orosz sarkutazók ós a Moszkva—newyorki repülők is az ő gépein mentek. Az utolsó öttagú expedíció azonban eltűnt, valószínűleg a sarkvidék felett elpusztul-tak. A vád az volt a mérnők ellen, lK»gy tul nehéTNcépeket készíttetett és igy a nép ell\'.nsCfKjictt.
Párisban, a fegyverszünet 19-lk évfordulóján
A .ZALAI KÖZLÖNY- plrlsl tudósítójától
(A mult napokban, ünnepelte Franciaország né|>e a fegyverszünet 19-lk évfordulóját. A fővárosi lapok rövlien beszámollak a franciák eme ünnepségéről. A Zalai Közlőny-nek módjában van eredeti tudósítást közölni, ami annál is inkább értékes, mert Orlutav Gyula nagykanizsai igazgató-tanitó "francia állami ösztöndíjjal Párisban tartózkodó és ott tanubnánvi folytató tanárfia, dr. Ortutay Gyula, a Zalai Közlöny párisi munkatársa Páris, november 20
A fegyverszünet 19-ik évfordulójának ünnepe.
Tiz óra körül, amikor a földalattiból kijöttünk az ETOILE-flál, már olyan nagy volt a tömeg, hogy alig lehetett mozogni. Barátom a mexikói, aki diplomatának készül, rövid uton rájött, hogy itt nem sokat fogunk Látni a katonai felvonulásból. Menjünk le taxival a CHAMPS-ELYSRE-iv, ott talán métf van hely. A, taxi a ve. gető jóindulatú káromkodásai közölt döcög egy mellékutcában, de hamar beleütközik a rendőrkordonba. Elvergődünk a felvonulás utvonalára, de a Champs-Klisée utteste is tele van már várakozókkal. Az emberek létrákra másznak, periszkópokat tartanak az előttük állók fője fölé, a házak erkélyéin -JJb ablakain fürtökben lógnak.
Bemegyünk egy szállodába — mond ja a mexikói — ős bérelünk egy ablakot. Belenyugszom, mert egy pár nap óta erkölcsi kötelességemnek tekintem, hogy megnézzem a fegyverszüneti {elvonulást. Pontosan két n»n óta. Akkor ugyanis egy tulbuzgó néni, aki a kiállításon a hadirokkantaknak gyűjtött, udvarias tiltakozásomra a*t vágta a fejemhez, hogy .Ingjen akarja élvezni a háború előnyeit — Azóta mély tiszteletet érzek 1918 nove*ml>ér 11-iko iránt, mert, ha Jól emlékszem, azóta .élvezem- a bábom és az antant győzelem előnyeit. A mexikóinak nagyon szimpatikus a Claridge Hotel, neki, aki régi spanyol famíliából való. mindig arisztokratikus hajlamai voltak. Szerencsérc szol>aab!ak nincs már üres. A mexikói hosszas tárgyalással szerez két jegyet a tetőre.
— Mibe került? — éfdéklődöm bizalmatlanul.
— 26 frank.
— A kettő?
— Nem. Személyenként. Csöndesen elhatározom, hogy a mexikóival wein megyek többe\', sehova. Elhatározásom még erősebb less, amikor kiderül, hogy már a tetőn is foglalt minden hely.
Mégis kivárjuk a 11 órát, a halottakról való megemlékezés két ágyúlövés közötti csöndes percét: a katonák vigyázg-ba állnak, a zászlók meghajolnak.
A katonai felvonulás...
Azután megkezdődik a katonai fel-vonulás. Zenekarok. Sok kalonai zenekar, sok éles kürttel, 6- Ö kürtös felváltva fuj s mielőtt nekikezd, megforgatja a levegőben a kürtőt — ka tonák, a francia katonaságra jellemző apró, gyors, egyáltalán nem feszes s a legkevésbbé sem dül>őrgő mcnelben, a Saint Cyr-l katonai iskola admiráliskalapos, el\'.\'gáns sötétkék ruhás tisztjelöltjei, egy századnyi gyalogos tiszt,
egy századnyi tengerész tiszt és repülők, teherautókon az ejtőernyős század katonái, akik repülőgépről ugranak le az ellenséges harcvonal mögé, lovasok, egy század vértes, csillogó páncéllal, gyalogsági ágyuk, gyorstü-zelők lovas és autós fogattal, aknavetők, egészen kicsi kétszemélyes tankok nagy zörgéssel, de szokatlanul gyorsan, Így vonul, húzódik a felvo-nuláe egy órán át, az ágyukulibcrok és a tankok lassan nőnek. ■ tömegen végighullámzik egy-egy .éljen a hadsereg,. azután a zászlókat, a háborús zászlókat hozzák és az emberek leveszik a kalapjukat.
A tömeg áttöri a kordont, tódul a zászlók után, énekel, — vége a felvonulásnak.
De lá Roque közelharca az Aktion Prancalse híveivel
Hét emeleten át levergődünk az utcára. Rendőrségi autó jön: I)e la Rocque párthívei összeverekedtek egy másik nacionalista párt, az Action Fraiuaise embereivel. Furcsa, hogy két évvel ezelőtt Dc la Rocquo-tól várták a francia jobboldal egységesítését, akiről megállapította egy rágalmazási pór kapcsán a na|>okban a Lyon-i biróság, hogy mindéi minisztériummal megfizetette magát
Ahol ezelőtt falvak voltak és élet uralkodott
Délután elutazunk a Mar»?-l csaták vidékére. Az autóut mellett táblák, a hajdani községek nevével: Tahnre, Perlhes, Ripont, I.eshorlus, Mesnll-Lcs-Hur-I.us — nevek, feltnrt föld, 5(% bánások kráterel, szétlőtt és rozsdi? sodó tankok, de községek, épület se. hol. Még a házak alapjait sem lehet megtalálni. Rlpont-ban mŐ3ls megmaradt érintetlenül az a közös sir, ahova a lemplom szétlövése ut#n a parasztok eltemetlék a kripta csontvázait. Hur-lusban megmaradt a templom egy oszlopa. Tahure szenvedett talán legtöbbet. Állandóan a legvéresebb harcok zónájálm esett. A németek még 1914 szeptemberében elfoglalták; a franciák méterenként vették vissza: 400 mélert "novemlKírben, 2000 métert decemberben. 1915-ben itt volt a Champagne offenzíva: a franciák 4 kilóméiért baladtak előre és 20.000 íoglyot ejtettek, de Tahuret ne.n t id-ták visszavenni. 1918-ban Tahure ujra a német offenzíva útjába esett s c;ak a németek Marne-I veresége után szabadult fel ar. állandó har<- alól, de addigra nem maradt meg belőle semmi. 19 évvel a háború vége után, ez a vidék lakatlan, üres s «z autócarok utasait hivatalos felírások figyelmeztetik, hogy no üljön le a földre s élelmiszert se tegyen a föld közelébe, mert a mérges gázök még ma sem szívódtak fel teljesen. Ez a föld, a mely 19 évvel a háború után még nem tudta kilehelni magából a gyilkos gázakat, ez a föld élőbb emléke a háborúnak minden hősi emlékűd.
„Itt törték meg a német gőgöt 1"
Előbb annál az oszlopnál is, amit a fegyverszünet aláirásának helyén állítottak s ami angol és fránci^ szöveggel azt hirdeti:
•Itt törte meg a német gőgöt a
Értesítés I
A lUékl mökBiÍBíégem
kény.lmíre cégem összes készítményeinek
Nagykanizsán kiiárólagoiegTodámiltáiátal
l\'ÁGÓ ENDRE üiatínrtw
biztam meg, ahol kiváló minőségű cikkeim teljesen a budapesti árakon lesznek árusitva.
PA R FŰ M ERIÉ-K
V., Dorottya-utca 12 IV- Vád-utca 18 V., Szi Utvin-kOrut M IV. Calvln-tír 4
nyugati szabad népek elleni^Jása,.
Francia turisták nézik az oszlopot. Az egyik keserűen nevet:
— Megtörtük a német gőgöt? Sokra mentünk velcl Sedan után Franciaország öt nan alatt fizette kl a hadisarcot, Versailles után Németország kölcsönöket kapott, felfegyverkezett rajta 8 aztán megtagadta a visszafizetést. Ha iwdig Németország nem veszti el a háborút, egész Európa egyetlen po-,rosz kaszárnya lenne, p.s ml lesz holnap?
Megmulatják a vasúti étkczőkocslt, amelyben aláírták a fegyverszünetet. Azt mondják, hogy a megállapodást filmíró német tiszt sirl. pedig akkor még nem is sirathatott mást — csak egy világbirodalmi ábrándot.
Tizenkilenc év multán...
A vezető kis laikus imát mond a világ békéjéért. Bru.xclleslyc hiába hívják Japáni, a Spanyolország feletti uralomért két halalmi csoport küzd, Palesztinában az arab világ igyekszik lerázni az angol uralmat, a német Usztck már nem sirnak, de átfenye-getnek a Rajnán. 19 évvel a fegyverszünet után nem a háború felé mogy-c ujra Európa? Amig egyre reménytelenebb szívvel ós szorongó érzések közölt utánamondjuk az imát a fran cla vezetőnek a hitetlen imát a lakéért, köröskörül a gázfertőzte földben vegyest feküsznek franciák, angolok ós németek: gőg, revanche és gyűlölet nélkül, a halál békességében...
Vérszegénység és sápadtságnál repgel éhgyomorra egy kis pohár természetes .Ferenc József keserűvíz sztbályozia a belek any-nylra fontos működését, a gyomoremésztést eiömozd.lja és az élvágyat erősen fokozza. Kérdezze meg orvosát.
— Bútorokban a Kopsteln-cég vezet I Modern mintatermolben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .Ize-tóul Teltételek mellett
- Bteyáaa */« o*lkó i* bwoao told. bundákat szenzációs olcsó árakon adunk — Schfitx.
- (BílytKgyflJt«k találkozója) Hétfőn délután O-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében.
Z—Havi tis pengőért elsőrangú uj Írógépet vásárolhat vagy béreibet
ujrandszerfi propaganda-akelAnk keretén belül.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, v^\'W\'S^\'K® készpénzben téritjük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Sobless Testvérek könyv-, papir-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
— Eh fafajt*, alt IMptl, hóeatsaiit, •árdpét, !«ff]übb.t legolcsébbsn MII-Mnylnél vehet
— kteUillltinnüut tekints* mag minden k6njm-r«tal ntlMU. KopaMn butorárvM*
tok minden nagyságban kaphatók
iáijV\'..;,\'
fiiiuft&i tladud vÁUkt
OmiiI él téíéft hohoM .imiIiíiAom woywlüM fxjp". VtgyAtiunk, c*ok honéul
1937. november 21.
HALAI KÖZL\'OH V

Üdv Dunántul sakkversenyzőinek
Irta: K.I.m.h Farm., a Maréczy Oéza Sakk-Kör ülnöke\'
Csonkamagyurország délnyugati kapujának, a hulárszéli Nagykanizsának megint kedves vendégel vannak. ( í [ |
Dunánl\'jl sakk-életének neves játékosai gyűlnek Itt össze Trunsda-nubia műiden irányából, hogy a .Dunántul 1037 évi bajnoka, elmért összemérjék erejüket.
Ennek a városnak minden polgára szívből üdvözli a királyi játék lei\'kes kalonáit. Itt évszázados tradíció a kull-jra öntudatos szolgála-la, amelyhez legújabban a korszellem jjarancsszavára a modern sport ügyének lelkes támogatása is páro-suli. , v ,
A sakk nem sport.
Rég eldöntött kérdés az, hogy u sakk &i>orl-e vagy sporton kívül álló szellemi toma. Sakkozni sjxjrt-szertlen is lehet, de tagadhatatlan hogy ez az éveznedss Játék egy felsőbbrendű szellemi torna, mely magasabb síkjain az emtierl ész és tchelség, az ötlet és kombináció mü vészi megnyilatkozása.
A testi és szellemi játékok évezredek alatt a változó idők és konok, néiiek és hangulatok szerűit süriln változnak, a sakk azonban évezredek óta megmaradt a legkiválóbb és változatlan szellemi tornának.
Idők és korok felett áll, mint a művészet, melynek formái megváltozhatnak, de a lényege örök és vál tozatlan. \\ ,
A sakk azdUcmi Játék.
Műveléséhez és különösen eredményeihez komoly szellemi felkészültség kell. £sz és Idegek erőpróbája, épp ezéri minden vesztett jiarli érzékenyen érint s minden győzelem öntudatemelő belső -Jj-
jougásl Jelent.
A sakk müvelése nemzeti érdek.
Magyarország előkelő pozíciót foglal cl az európai sakk-nemzetek 6orál»an, nemzetközi tonnáik . az utóbbi évekl<en sorozatos magyar glyözelfneK,! hoztak. Az Eufópa bajnokságot sikerűit Ismétel\'.en is megvédenünk.
Ezek a sikerek köteleznek. A sakkliól magyar ügyet kell csinálnunk, minlahogy minden játék, sport, vagy szellemi torna, mely a né[»ek nagy fóruma előtt zajlik le, kell, hogy fontos nemzeti ügyünk-legyen. A kardot Trianon\'^kivágta kezünkből, nekünk mosl a kulturit fegyvereivet kell bebizonyítanunk, hogy helvünk a legelső nemzetek között nem rendült meg. Ez a törekvésünk az utólibl évek sporteredményei és Szent-Györgyi professzor Nobeldija szerint sikerrel járt. Az elért kitűnő helyezésünket
tartani, sőt ha lehel, minden téren fokozni kell.
A sakkozók bizonyára mindent el lógnak követni ennek a nagy nemeli célnak érdekében. Minden sakkozó érzi, hogy munkája nagy nemzeti ügy szolgálata. A sakktábla felett tehát magasabb nemzeti szemjiontok felé száll minden játékos teklntele, mintahogy ma minden magán ügy is tőlibé-kevés. bébé minden magyar ügye.
A dunántuli sakk verseny Így nem csak husz versenyző egyéni kedvtelése, hanem komoly pionír munka nemzeti telsőbbrendüségűnk szolgálatában. 1
Épp ezért sakk-huráti szeretettel és hazafias lelkesedéssel köszönt|ük ebben a határszéli városiján Dunán-lul versenyne összesereglett kitűnő sakkozóll. (
Nem csak a vendégláló Sakk-Kör, hanem minden kulturális mozgalomért ős/lntén lelkesedő városunk minden polgára nevében ls szívből köszöntjük sakk vendégeinket.
Odv Dunánl-jl sakk-versenyzőinek I |
Nagy konstemádót kelteti november 15 én a nagykanizsai bérautó-sok közölt, amikor a bérautó-állo-máson megjelent a rendőrség közege és ellenőrizte, kik szerellek fel gépkocsijukat taxamérővel, miután a hónapok óta folyton meghosszabbított .türelmi idö- végleg leiirt és a város, mint a kapitányság érvényt kívánt szerezni a miniszter rendelkezésének. Kitűnt, hogy mindössze három bérautó-tulajdonos tudts addigra kocsijára a taxamétert felszerelni, mlg a többi még mindég a szükiéges anyaglak előteremtésén fáradozott. Tekintettel, hogy a helyi hatóságok már löbb alkalommal hosszabbították meg a türelmi időt,
A kereskedelmi miniszter december 15-ig hosszabbította meg a nagykanizsai bérautók taxaméter felszerelésének határidejét
Minden bdraatóa megrendelte már a badapeeti nyárban a „taxF-1
most végleg érvényt akarván szerezni a fennálló rendelkezéseknek, a taxamérővel nem lendelkezó bérautók tulajdonosait felszólították s közterület (bérautó-állomls) elhagyására. A forgalmas Erzsébet-téren csakhamar üres lett a bérautóállomás. a bérautókat beállllották a garázsba, vagy pedig onnan próbáltak utast szerezni. Félő volt, hogy a közönség, főleg az utaBok érdeke szenvedni fog. Azonban a bérautósok sem hagyták annyiban a dolgot, elhatározták, hogy sürgősen megkérik a kereskedelmi minisztert, hogy a türelmi Időt mégegyszer hosszabbítsa meg, hogy ezalatt a budapesti óragyárnál beszerezsrssék a taxamétert. A kereskedelmi minisztérium Illetékes ügyosztálya telefonon hivta fel a nagykanizsai hatóságot és Információt kért a bérautósok ügyére vonatkozólag ás miután a városháza és kspitányság véleményezte, a miniszter december 15-ig meghosszabbította a türelmi Időt, mely terminusig minden kanizsai bérautósnak feltétlenül be kell szerezni a taxamétert. December 15 e ulán minden, a nyilvános bérautóállomáson álló, taxsméterrel fel nem szerelt és a rendőrség által le nem plombált bérautó rendszámát befogják vonni. Eddig négy .taxi" fut mindössze agykanlzsán.
külföldön Is a legkeresettebb típus. A 4iap minden szakiban tallti értékű vételt nyúlt
Hl.... ORION iáMl,fllll4I.ÉI k.»..t.
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja Ssabó Antal rádió- és sportüzlete Orlnhut Elemér elektro mérnSk rádió-üzlete, Deák tér 2.
Prognózis: Máraékelt délnyugati, nyugstl aaél, változó fel-hö»t, több helyen ssö, a hőmérséklet kissé még emelkedik;
A Metsorolofisl Intézet nafykanlsMü BMfflcyelőáilomáaa Jelenül
Hömárséfclat tagnap Mto B-kor: +20, ma rsoeti +Í1, délben: +M 00 -U

iiir


fcALAI KÖZLÖNY
1887. november 16
A Zalai Közlöny munkatársa a Harmadik Birodalomban
Bremen, ahol a középkor ölelkezik a XX. századdal
Jegyietek a kedvesen romantikus Bremen-röl, a város nevezetességeiről és az ott 12 töltött napok élményeiről
-ii-
69. jíiílmijtÉ i. kir. Wiilnrtjilík
Huiii daoember 3-én.
Főnyeremény: 40.000 ar. P.
Ezenkívül 18.729 különböző nyeremény, melyet mind készpénzben fizetnek ki.
Sorsjegy iraki
Ilin: ir.M- fél: ar. Pl50.
Kölcsönkért kastély
isméi örömmel és elfogulWg nélkül irhalunk egy mngyur filmről: rég nem éreztük magunkat olyan jól a moziban, mint a Kölcsönkért
kastély |iergetése alatt. De nem csak mi, az egész nézőtér hangosan kacagott. Vidám és derűs letl minden kinek a* arca, egy valóban kellemesen eltöltött két óra emlékével távozott mindenki.
Mindezt annak a kellemes, kőny-nyed, vidám Ilimnek köszönhetjük, amelyet Plessék .Kölcsönkért kastély. elmen készítetlek és amely most lut nagy sikerrel a Városi Mozilian. Vajda László valóban kifogástalanul, zökkenőmentesen rendezte ezt a fordulatos, vidám történetet, amiben nincsenek Hagy problémák, csak kitűnő figurák, jiompás jelenelek, jó felvételek. Egyszóval egy jó vidám film. A szeneplók egy töl egyig mind kitűnőek, kezdve a szép és kedves Tolnay Kláritól, a jópofa RádaM és Rajnain keresztül a mókái Kabosig. Vaszary Piri, Mnk láry, Hosszú Zoltán is többi epi-zódisták Is, a dadogóktól az idegesekig, nagyszerűek
Pekán Gyula vlgjáléka méltó keretet kajiott ezzel a filmmel. A kisérő műsorban egy színes trükkfilm ad Igazi élvezetet Élvezetes, szép műsor.
Idegesség, fejfájás, szédülés. Álmatlanság, reggeli rosszullét, levertség, bágyadtság sok esttben hamarosan megszűnnek, ha bélmü-ködéiflnkel reggelenként egy-egy pohár természetes .Ferenc József keierűvhacl elrendeziűk. Kétdeize meg orvosát
N»nUri Novem. 21. vasárnap. HomkaL Sa M. b. Protestáns OUvér. izraelit. Klszlev hó 17. - November 22. hétfő Rom. kot. Cecília vt Pnitcaláaa CeclUa Izraelita Klaslev hó 18
Gyógyszertár! éjjeli szolgálat Jövő hó 15-lg az .őrangyal" gyógyszertár A. a klskanlzsal gyógyszertár.
ewsrás nyitva mpI « órától <m 1 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kwditno ecésa nap nöknekl
Bremen, 1037 november (A Zalai Közlöny kiküldött munkatársától) Amikor az áramvonalas, piios villamosvonat Hannoverből alig másfél óra a\'att átröpíteti bennünket Bremenl*! és ott az ember-tömegektől hemzsegő nagy pályaudvaron kiszálltunk, egy jilllnnatra megdöbbentem. Azt hittem, lren-nüukel fogadnak.
Egy kis félreértés...
A nagy előcsarnokban, a zsibongó Hitler ifjak felelt, mindenütt nagy piros belükkel vlritott: .ISTENHOZOTT l«, alatia |ledig nevemet olvastam, de a szöveget véglgolwsnl nem volt időm, mert egy ur jött l.oízám és angolul megkérdezte :én vagyok-e Mister Sjreck ?
Egy pillanatig gondnlk<xltam, hátha vulaml jóba csöppenek, h.i elfogadom a .Mister S|ieck.-sége|, de azlán mégis Jobbnak láttam 111-lakozni, mert a kővetkező percek-Ízen ugyls kiderült volna, hogy nem vagyok született angol. A tiltakozást ugyanis még csak el tud-lam dadogni angolul, de ha egy Ireszédet kellett volna kivágni, nb-lian már alaposan benn sültem volna. Kiderült azonban, hogy
Bremen a legöregebb Hansa város és a legöregebb szalad kikötő Ma már Hamburg Jóval túlszárnyalta, de talán é|ipen azért olyan kedves, közvetlen, mert nem zavar Hamburg óriás-forgalma és igy a letűnt századok Jellegzetességei ma-nadéklalanuu megmaradtak a girbegörbe Utcákon, a kétablakos, keskeny kis házikón, amelyeknek mindegyike egy-egy letűnt korról mesél. ; ,
A régi vános egy darab romantl. ka. At Ó-várost cslUagalaklían körülvevő .Stadlgraljen. és az azt övező park fálaak lombjai fe\'ett a Wollra integet az évszázados szélmalom. A nap bármelyik szakában megkapó ez a kép: nappal a kék vlz és az ég között lévő zöld pázsit, a sárguló falevelekkel és a rozsdabarna szélmalommal ad festő ecsetjére való szia pompás képet, éjfél
.Mister Sjieck.ot Is csali privát ügyben keieslék, az igazi ünneplés - mosl már elolvastam a f-t Írást: GRÁF HATUHA-nak szóll, azaz Halura grófnak, aki mint a japán ifjúság legfőbb vezetője jött Ide ugyaneznap « XIV. nagy némel Ifjúsági találkozóra.
A kis félreértéséért nem haragudtam (álunkon több helyen, sőt vissz&érkezésUnkkőr Pesten ls angolnak néztek 1) s bár bennünket nem vittek autón lelkes ünneplés közlten a Ho!el HiUmannta, Bremen legelőkelőbb holeljéle, hanem magunknak kellelt szállást keresni, az a három nap, amlt Bremenben ttll-löltünk, örökre feledhetetlen lesz.
...és egy kis tévedés
Bremenrői ii\'va, mindenekelőtt et
kell oszlatnom azt • téves hi\'et,
hogy Bremen az Északi Tanger jártján fekszik. Magam ls azt hittem, jiedlg a város 74 kilométerre
van a tengertől és csak a Weser köti össze vele, amely itt, igaz, már 180 méter széles és így az óceánjárók is bejöhetnek Bremen ktkö-lóllie Az Igazi nagy kikötő Bra-menhafen, amely innét két óra autóbuszon, vagy három és fél óra hajón.
a sötét fnlombok sziluettjei közül kiemelkedő, kivilágított szélmalom kapja meg a nézőt.\'
A Vásártér ls egy darab középkor. A XV. századbeli árkádsoros városháza a gótikus építészet remeke. Elölte a jellegzetes Roland uobor áll. i
Több mint ötszáz éve áll e piactéren ez az öt és félméteres pafysos és kardos szobor, mint a város szabadságának Jelképe.
E szobrot miniatűrben, minden nagyságban, minden üzletben árulják. Jellegzetesebb emléket nem ls lehetne vinni e vánosból, bár van még egy nevezetes ajándéktárgya o városnak : a .bremeni muzsiktauk* néven ismert kis mese figuráit, « szamarat, hátán a/ícuíyával, macskával\'és a kakassal, jelvényben,
ÓVJA SZEMÉT! ,
él vásároljon bizalommal eg* léi 1114 sx«mliva|ut látaxar-axakUslatamban.
Legmodernebb optikai gépekkel él mérőműszerekkel felszerelt üzememben bérmilyen egyszerű és kombinált szemüveget méltányos Árban készítek és javltok. — Szemorvosi receptet szakszerűen elkészítek. Eredeti Zalu punktál-lenoiék. Lézmérók. hőmérők, bor- és mustmérók,
ZSOLDOS QYULA
Hanta, Hrarta h lílueréuaerler,
FS-MtS. r. Koron, .lilloááv.l .i.mb.n).
Ót. é. éh.i.r n.uy vál.ntéhb.n. ElUm.tt pradi ón- ii áku.r|«»llómúh»!y.
képijén, figurában ezer változatban kínálják a kirakatok.
A XX. század Bremene...
A piaciérnek a városházán kívül a Dóm és a lőzsde épülete ad teljes keretet A XI. századból szár mázó Dóm 1)8 méter magas tornyal mini két felkiáltó Jel ál\' a középkori romaniikáju kis tér sarkán, amely mögött, közvetlen a régi városhoz építve, már a modei\'n, slrn.%-uj-városhá/a hatalmas é|iülettömlr. je je\'entl a haladást, a XX. század rohanó éleiét. F.zen tul egy yj világ kezdődik : a mai Bremon, az élénk-forgalmu kereskedő és szabad kl-kőlőváros. I
Alig egy utca hossz : — és évszázadokat lé|iett át az ember..
Bremennek liilajdonképpen <sak két nagy kikötője van, két, közel száz méter széles, hatalmas, kaná-lls-szerü bolt ág a WeserMI. Mind kettő szabad kikötő és erre a bre-mentek roppant büszkék. Egyikben az eurójmi, » másikban a lenfpert-járó gőzösök serege Aj\'* rakódik. Bár ml kö-JMEat rülhajózluk e kikötő ket is, a tuLaJdonkéji-\' i«nl kikötőéletről Hamburgnál akarok beszámolni, a mely mérhetetlen nagyságával, óriási forgalmával és furcsaságaival, jellegreles életéve1 utunk egyik legszebb élménye marad.
...és amlt még érdemes fellegyezni
A kikötői hajókörutazásnak mindeneseire ilt ls megvan a sok érdekessége, főképp |>edig azért is megéri a fáradságot, mert a hajón jiompás ós zamatos feketét szolgálnak fel. Persze ez is vámmentes, mint ahogy vámmentesen lehet e hajókon venni csokoládét és a cigarettát ls. Ez pedig
nemcsak minőségben Jelent kitanít, de árban ls olcsótI
A hajón egyébként csak ugy, nUnt az autóbuszokon, a fotográfusok seregével találkozik az Idegen, indulás előtt minden csoportot külön lefénykéjteznek és visszaérkezéskor már ott várja az utasokat u ké«z kép. Először természetesen mindenki .bedül., de egy kéthetes körút végén már tucatjával dagadnak a zsebek mélyén ezek a csojiortké-pek és ekkor már a kíváncsiság és az anyagi fedezet hiánya közömbőssé teszi az utasokat a legszebb felvételek iránt is.
Bremennek, a nagyvárosok egyéb ennivalóján és nevezetességén kt-
A Centrélban ma szombaton este
hangulatos nagy táncestély
a kltflnfi és közkedvelt BOSDY szalon-jazz zenekaréval és Rónay Jolly dlzözzel.
Éjfél után izlatae bablevaat
Egy darab romantikus középkor...
Hócipők és téli divatcipők,
legolcsóbban a legjobbat Mlltényi ClpöQzletban, Fő-Jt 2. SSám.
ittft. november 21
ÉALAI KÖZLÖNY
StlhüBrSzBrBiGsi Kasstlia Mikulás és játékokban
I
r •élauMk _ Erxaébat cukorka- és _ • játéküzletben, Irtj 1-fl •
vlU van még egy jellegzetessége :
egy alig kit miter siélts utca: a BOtlchersIrasse,
amely azonban a 1/ilnivalók egész sorát gyűjti magéban és Így arról legközelebb óhajtok Imi
Jegyzeteim között ezenkívül még egy megjegyzést találtam Breinen-nél. Ez a beírás így hangzik : — •Végre jóllaktam!« Ez ]>edig — tekintve, hogy ekkor már közel egy hete csavarogtunk Németországban — nem ls megvetendő feljegyzés.
Sói...! Ugy is mondhatnám,egye nesen : nevezetesség...

EMLÉKEZTETŐ
A Rolh-kve»lett ttangverat«y« a KaszluóbiiEé 9 ónako*. November 71.
I.i(«AlÍ8 előadás ft kor a ráro«háa*i (dr. Beér GjruU).
Kalalin.esl a Leg4»yegylelbeu, .Jogos védelem* előadása, tánc, fél 9 órakor. November 27.
Kalazanclus-aimep 5-kor a gimnázium tornatermében. Oragkereskcdclmiflták feketekávé-•stje n Koronában 9 órakor. November 28.
Upeálla előadás 6-hor a városházán (Kelemen Ferenc).
December 8.
Iparoskör nagyíwabáBti tánctaéja 2 óráig. SórM-jan. December 11. ^
Pedagógusok \' őss«ejövelel« vacsora utáfl a Ki* Royalban. \\i izr. Ijeánycgylct bálja i» Kaszinóban.
Január 15.
Bankosok bálja a Kuszinóban. JanuAr 29.
örcfckoreskedclmlsták bálja \' a Kaszinóban.
vehdéfilátó/^-^
h a z hál IX)IT keksz !
Hogyan mulatott a klskanizsal társaság a förböncl hegyen?
Paplrgalacslnokat duglak az alvO vasutas lábujjai közé éa azokat meggyújtották — Másod- és harmadfokú égési sebeket szenvedett — A jókedvű „tréfacslnalókat" fogházbüntetésre Ítélték
A durva tréfának azonban folytatása lett. Súlyos Iestisértés miatt feljelentették a .tréfacsinálókat., ne vezetesen Bolf Józsefet, Mrster Máriái és Falcs Lászlót, akik mind klskanizsal lakosok.
Most tárgyalta ezt az ügyet a törvényszéken Makáry Vilmos tanácselnök, a sértettet dr. Herjavecz SAn-ügyvéd képviselte.
A cserfői viglársaság háiom vád-loitja elmondotta az eset történetét és azzal védekezlek, hogy nem ls gondollak arra, hogy tettüknek Ilyen súlyos következménye lesz. A bíróság bűnösnek mondotta kl o vádlottak közül Bolf Józsefet és Mester Máriát, de figyelemmel a nyomalélcos enyhítő körülményekre, egyenként 8-3" hell fogházra ítélte őket, mig Feios Lászlót felmentette a vád és következményei alól.
Annak Idején történt, hogy egy jókedvű társaság Klsknnizsáról kiruccant a cserfői hegyre Peti Feien-cék jilncéjéhe, ahol Mesler Mária. Bolf József, Falcs László én többen voltak együtt. Az egyik közülük, Gazdag István vasutas Noé apánk rendíthetetlen híve volt, azzol a különbséggel, liogy mig Noé nem Ismerte a bor erejét, Gazdag tudta milyen erő re|!lk a jófujla csertől hegy levében. Annyira hódoll a lornek, hogy elálmosodva, kénytelen volt lefeküdni. A kitűnő hangulatban a jó társaság csakhamar kedvel kapott egy .tréfára.. Összenéz, lek egymással és a következő pil-\'ianatban Mester Mária dtnyujlotl Bolf Józsefnek egy jiaplrtekercsct, hogy «zl tekerje át az alvó Gazdag István lábujjai köré és gyújtsa meg. Bolf, akiben szintén pompás hangulatot okozott .1 caerőfi lé, nem hagyta ezt magának kétszer mondani PaplrgaLa.cab.okut csinált ÉS a/okut bedugta az alvó vasutas lábujjai közé és azokat meggyújtotta. Az égésre sem ébredt fel a mélyen •Ivó ember, aki álmában a fájda-femtói csakhamar többször kirúgott, (•udhimára n körülötte álló kis társaságnak. Nagy volt a .mulatság. a sikerült tréfán, mig végül a sagy égési fájdalomm mégis felébredt Gazdag, de akkorra már az •gyik lábén másodfokú, a másikon pedig harmadfokú égési sebeket Szenvedett.
Gazdag láttái annyira összeégtek, hogy vagy négy napig nem mozdult U a pincéből, mig végül rendes orvosi kezelés alá kerüli. <
— tCsokáltlMM
egy pengőt! Biztosan nyer valamit az egyházközség egypengös kultúrház-sorsjegyén 1
— .Ahol l.gwzyobb ■ .Mily, ott
legközelebb i .esély\', mondja . példabeszéd .Vegyen állami sorsjegyet és szerenesés esetben minden gondjától szabadul Ha nem nyer, Jótékonyságot gyakorol, mert az állami sozajegy bevételeit közhasznú, nyomorenyhltö és jótékosy célra fordítják.
a.t hl.nl, hogy a márkázott áru drágább. Ellenkezőleg; olcaóbb, mert biztosan hat. Az Asplrln tablettán s .Itaycr"-kereszt szavatol ezért. EnélkOl pótszer, ulinzst vagy hamlailvány. A 40 év óta bevált Asplrln csak s .Bayer". kereszttel valódi.
NefetofíUd!
Csak egyféle valódi ASPIRIN vani amelyen a »3oyé*« -kereszt látható. Utánzatok bárhonnan erednek, bármilyen nevet viselnek és 1 bármibe karölnek, sohasem azonosak a valádi ASPIRIN-nel. Az egészsége többet ér Önnek, semhogy néhány fillér miatt kockázatot vállalhatna és ámíthatná önmagát.
ASPIRIN®
TABLETTA
c s a k a nlUlava** - IsrliilUI valódi
Berlin mondja:
„Magyarország külpolitikája szinte egyedüli biztositéka a Duna-völgy békéjének"
Berlin, november 20 A német sajtó nagy cikkekben üdvözli Darányi Kálmán és Kánya külügyminiszter németországi látó.
galását.
A lapok legtöbbje erélyesen ál lástfoglal a magyar kérdésekben, Igy például löbbek között a következőket Írják :
Magyarország külpolitikája mér léktartó és szinte egyedüli biztosi téka a dunavőlgyi békének. Hogy ennek a nagy célnak megfelelhes
Hűi
sen, elkerülhetetlen rendezni a fegy verkezésl egyenjogúság kérdését Nagyobb akadályokha ütközik a kisebbségi kérdés, etmely szintén rendezésre szorul. i \' A lapok a továbbiakban elismeréssel szólnak arról, hogy Kánya Kálmán a lengyel és német kisebbség helyzetét mintának állította a magyar kisebbségek ügyében elérhető legjobb eredmény tekintetében. ,1 |
Megerősítették a párisi minisztériumokat és középületeket
399:160 arányban, kétnapos vita után bizalmat kapott a francia kormány
Páris, november 20 A lapok még mindig élénken foglalkoznak a .csuklyás, szervezel ügyével. A minisztériumokat és az összes középüleleket valóságos erődítményekké építették ki a hatósá-
gok. A jobboldali lapok gúnyosan vetik fel a kérdést, hogy mitől fél
a kormány : a kommunistáktól vsgv
a .csáklyásoktót ?.
A kérnapos kamarai vita kevéssel este fél 10 óra után két benyújtott

EACA3 BOZLONV
1987. november 21.
Hhhoi Mállltvt
fa ott UfíVv* q-Wiflt P
Tatai kokszbrikett.....•••0
Tatai tojisbrikett......»-«0
Tatai szalonkockaszén .... B.40
Totál gyöngysz*4-......WO
Mayaa kocka szalonszén . . . S*SO E*«Ac*a*éa 1* minőségben . . t\'OO
aoka> dió I-.......••80
Aprított tiiifa, kevert minőség S*40 Bfikkjnrertyán apritottfa vegyesen 4*20 GyajUl&kra aprogajva .... 4*B0
Mindennemű tűzifa súlyban és Ölben kapható.
Strén Károly Dtóda
Hacker Ferenc,
Sugár-ut 20. "" TelsfM Ifi7.
Fatermeló-, tűzifa , köszén-nagykereskedő.
napirendi indítványról való ^Havazással ért véget. A kamara 899 szavazattal 160 ellen az Élbe* radikális szodtallsta képviselő által benyújtott napirendi indítványt fogadta el, a melynek értelmében a kamara bizalmát fejezi ki a kormány iránt és hozzájárul a vita során elhangzott kormánynyilatkozathoz.
A magántisztviselők fizetősére vonatkozó rendelet-tervezet
A magántisztviselők munkafeltételeinek szabályozására vonaikozó harmadik rendelettervezet, amely a minimális fizetések bevezetéséről intézkedik, első tervezetben már elkészült és értesülésünk szerint a jövő héten juttatják el az érdekképviseletekhez.
A minimális fizetéseket nem ösz-szegszerüen rögzíti a rendelettervezet, hanem fízetésmegállapltó bizottságok szervezéséről intézkedik, amelyek helyenként és szakmánként
— miként a munkabéreknél is — intézkednek az egyes magántisztviselői kategóriák fizetésének megállapításáról.
A három rendeletet — fizetéses szabadság, minimális fizetés és maximális munkaidő — a minisztérium egyesíteni fogja és igy jelenik meg a munkafeltételek szabályozására vonatkozó rendelet. Hatálybalépése változatlanul 1938. január 1.
A minimális fizetéseknél természetesen előbb a fizetésmegállapitó bizottságok megalakítására kerül sor, amelyek azután nyomban meg kezdik tárgyalásalkat.
— Vígan mulathat,
ba megnyeri a táskagi^mmofont az j egyházközségi kulturhánüap éjgypen- | gős sorsjegyével.
Rovatvezető: Dr. Dévab* Erdfti Blaka
A brokát óriási előretörése
Nem mindig az olcsó holmi válik egyszerre közkedveltté és mindenki ál tal elismert divattá, de az idén ugy látszik mindenkinek jól megy, mert a brokát, ami elismerten a legdrágább dlvatholndk közé tartozik, minden garderob szekrényben szerepel. Ha 0Bm is mint teljes ruha, de mint sok disz, — feltétlenül.
l-együnk egyszer őszülték: nagyon szép és nagyon dekoratív. P.s abból kiindulva, hogy az ember végeredményben csak egyszer csináltat egy szezonban egy nagyobb ruhát, akkor megengedhető. Ha viszont azt mondia illető hölgy, hogy ba már nem csináltatok ujat, legalább az alakitásnál nem spórolok és veszek brokátot, akkor végeredményben kijön, hogy mindenkinek van brokátja.
öriási és tág terc, lehetősége van a brokát alkalmazásának.
Először nézzük talán az egész ruhákat. Arról tán már Írtam egyik előző cikkemben, Kigy a brokát ruha, mint nagy délutáni és egyben kis estélyi is szerepel, rövid "hosszúságban.» Roppant bájos volt az a nő, aki a Művész Szinház premierjén egy kék, ezüsttel átszőtt brokát ruhát viselt, elől wal-lis húzással és álló, oroszos nyakkal, kicsit gloknis szoknyával. Hozzá ugyan ilyen kék szinü bársony, teljesen spanyolos, tornyos tokkot viselt, amelynek csúcsáról egy flven kék szinü tüll lóg liátrafeté alá. *
A nagy estélyiekről nem l>eszélok, mert azoknál pompásabb, dekoratív vebb viselet ugy sincsen. Ezeket majd egy legközelebbi cikkemben fogoiu megtárgyalni. Egyelőre menjünk át a brokátnak az alakításoknál alkalmazóit variációjára/\'
A bubigallér, manzselta a legegyszerűbb, az egyszerű fekete ruha brokát ujjakkal és brokát Zsebekkel már újszerűbb, az cgyszerQ fekete, vagy sötétebb tompu ruha, széles, nagyon csillogó brokát echarppal a legnagyobb divat.
Nafeyon szépek azok a ruhák, amik brokáttal vannak kombinálva. Példáid: kék romáin, ..vagy marocdn ruha a felsőrésze leüosan kap kék brokátot, az ujjak is abból adódnak ós az öv is ebből kerül.
Egy gyönyörű, alakításra ismét remek brokát .lehetősége, láttam. A ruha fekete marocdn volt, egészen hosszú, gloknis, sveifolt és sima, hosz-szu szűk ujjakkal, az elejébe pedig dus redőzéssel brokát volt gloknisan beleállitva végig. Fekete keskeny öv egy hatalmas strass csaltál volt még a ruha kiegészítője. Gyönyörű volt, de eszébe ne jusson egy alacsonyabb hölgynek ezt a modellt megcsináltatni, mert azon groteszkül hatna. Kizárólag magas, karcsú hölgyeknek való.
A brokát bluz is nagy divat. Egy akármilyen szoknyához, de legszebb persze fekete bársony, vagy satin szoknyához egy. brokát bluz. Elütó csillogó színekben, valami pazar igazán.
Egyszerű, már megunt fekete ruhánkat pedig feldíszíthetjük egy kis
Városi Mozgó. Péntektől hétfőig!
A magyar filmek koronája:
Kölcsönkért kastély
t Pékár Qyula vígjátéka.
Főszereplők: Vaszary Piri, Turay Ida, Rádai Imre, Rajnsy Gábor, Kabos Oyula, Tolnay Klári, Rátkay Márton, Mskláry Zoltán, Juhász József, dr. Hosszú Zoltán, Beőihy Lídia és Markovin Endre. Remek kleérft műsor I
-—-z-
Előadások kezdete köznapokon 5, 7. 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Rendee helyárak I
brokát boteroval, ez már azonnal felemeli \' az egész ruhát. Sőt ezt a délutáninak készülő bolerot nyugodtan este is viselhetjük az. esti ruhánk fölé belépő gyanánt.
É»ép modell volt egy fekete muszlinbársony estélyi ruha, ovfil kivágással, amiben kétféle, harmonizáló szinű brokát volt belecsavarva, a Tiát középig futott le és a háromnegyedes, bő ujjak is ebiből a brokátból voltak.
Fentebb tehát előadtuk, hogy a brokát tekintve, hogy feltétlen divatszük-séglel lett az idén, hány féle változatában\' használható fel, aszerint, hogy mennyi pénz áll rendelkezésünkre.
Divatposta
Barna asszonyka. Kössön Magának egy hússzínű angóra ^jumber ruhát: három sima, három fordított és ez mindig eggyel beljebb kezdődik, ezáltal áramvonalas mintát kap. A bluz, illetve jumper legyen négy Zsebes, sál kihajtós, négy gombbal, elől nem, csak két oldalról jöjjön hátra az öv. A szoknya, zippzárral, egész sbnán jöjjön, üdvözlet.
V\'déld olvasó. Csináltasson egy fekete szövetruhát, vagy romaint, fekete bársony visszahajtós nyakkal, elől, hasnál kicsit raffolva, "öv nélkül, fekete bársony beapplikált nagy masnival. Előre tegyen egy szép strass brossot. Üdvözlet.
Menyasszony. 1. Fehér csipkeszerü anyagot ajánlok satin kombinéval, hosszú szük ujjakkal, uszállyal, vissza-esős nyakkal, vagy pedig végig apró gombokkal. Utazókosztűmnek egy szép zöld szövetet ajánlok barna nutria reverekkel üdvözlet.
Mindenki megtanulhatja a kukoricaháncs fonást
Most kell jelentkezni az Ingyenes
—í.— . .tanfolyami* • :
Meglr.uk már több izben, hogy dr. Králky Islvánné, a MANSz nagykanizsai csoportjának elnöke, fáradhatatlan lelkesedéssel kezdeményezi a MANSz keretében a háziipari tanfolyamokat.
Legutóbb a kukoricaháncs tanfolyamot vezette be a Király-utca 49. szám alatt lévő szOvőhelylség-ben. Most megérkezett Budapestről a kukoricaháncsfonás mesternője, hogy a nagykanizsai hölgyeket betanítsa. Kényelmes, könnyű munka ez és ami a fő, pénzt lehet vele keresni Mindenki, aki érdeklődik e szép és igazán hasznos háziipari munka után, most jelentkezzek a MANSz Király-utca 49 szám alatti szövőhelyiségében. Strandtáskákat, 8trandkaíapot, piaci táskát mindenki készithet magának is, ezért kívánatos volna, ha minél többen megtanulnák a kukoricaháncs fonást
- RAdlótalaJdenoaok fljnralmtt* t Ha
összehasonlítja a régi készülékét a 88-as,
---99 es Orion rádióval, az lesz a meg-
_ ktése, hogy készüléke ntár nem felel meg a mai követelményeknek és elérkezettnek látja az időt arra. hogy a régi helyett ujat vásároljon.
Szombat
BUDAPEST T.
17 Zakariás János előadása. — 17.30 A rádió szalonzenekara. — 18 Dr. Szerb Antal előadása. — 18.30 Lakatos Vince és Lakatos Gyula cigányzene-kara. — 19.15 Dr. Futó Mihály előadása. — 19.45 «Gül Baba.. Zenés színjáték 3 felvonásban. - 21.55 Hirek, idöjárásjeleutés. - 22.20 Kertész Miklós jazz-zeuekara. — 22.50 A Budapesti Korcsolyázó Egylet—SC Ríssersee csatáinak jégkorong mérkőzése. Beszélő Pluhár István. — 23,20 Lakatos Flóris cigányzenekara muzsikál, Ku-bányi György „énekel. — 00.05 Hirek. BUDAPEST IL
17 A rádió szalonzenekara. — 18.45 Mezőgazdasági félóra. — 19,20 lakatos Vince és Lakatos Gyula dgányzejje-kara. — 19.50 Dedinszky Gizella útirajza. — 20.15 Hírek. — 20.40 Hanglemezek.
HP.CS.
18.20 Házi zeno. — 10.25 Szimfonikusok. — 20.35 Tarka est. — 22.20 Tánczene. — 22.55 Divatos lemezek.
Vasárnap
BUBAPEST L
9.30 Hirek. — 10 Református istentisztelet. — 11 Egyházi ének és szentbeszéd. A szentbeszédet P. Ba-daük Bertalan mondja. — 12.05 A XXXIV. Eucharisztikus Világkongresz-szus Himnuszának bemutató előadása.
— 12.20 Időjelzés;\' időjárásjelentés. — 12.30 Az operaházi zenekar. — 13.10 I)r. Mát hé Elek előadása. - 14 Hanglemezek. -3* í5 Ballba Pál előadása.
— 15.45 Országos Postászenekar. — 16.30 Rexa Dezső előadása." _ 17 Rá-duly Árpád klsbőgözik Bura József cigányzenekara muzsikál. — 17.50 -Bakos Akos előadása. — 18.20 Hochslras-ser Ferenc luvolázik. — 18.45 Ifj. Lalabár Árpád előadása. — 19.20 Buda, novics Mária énekel - 19.50 Sporteredmények. — 20 .Eljegyzés András-napján.. Vígjáték 3 felvonásban. — 21.20 Hírek. — 21.40 A rádió szalon-Zenekara. — 22 lantos Jenő jazz.zenc. kara, Ssathmáry Endre énekel —00.05 Hirek.
RUDAPEST IL
ÍU0 Farkas Sándor cigányzenekara.
— 15 Országos Postászenekar. — 16.35 Ráduly Árpád kisbőgózik, Bura József cigányzenekara muzsikál. — 17.55 Hochstrasser Ferenc fuvolázik. — 18.20 Radó Antal előadása. — 18.50 Hanglemezek. — 19.20 Dr. Bory Ist-ván előadása. — 20 Hirek. — 20.25 A Magyar Református Diákok «Soli Deo Glória. Szövetsége ünnepélyének közvelitése a Zeneművészeti Főiskobi naigy terméből
BECS.
11.45 Szimfonikus hangverseny. — 12.55 Kívánság hangverseny. — 15.40 Beethoven: F-moll és Haydn: D-dur vonósnégyes. — 16.45 Mesezene. — 1825 Harmonika, ének, saxofon és klarinét. — 19.35 Csellójáték. — 2005 Rádiózene és énekkar. — 21.35 Művész lemezek. — 22.30 Tánczene.
Nép Mozgó. Szombaton és vasárnapi
A világ legügyesebb detektivje Ismét nagy feladatot old megl
Charlie Chan az Olympián
Izgalmas tartalmú Ilim, Warner Olaiid legfrissebb bravúrja.
Fény., klaérft műsor I
Magyar Híradó I
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Oaak 80, 40, B0 filléres helyárakkal I
l>
1937. november 21
EALAl KÖZLÖNY S


A 98-as bizottság tegnapi ülésén /hozzájárult a tisztviselők fjieés-emeléséhez.
Eckhardl Tibor és Eszterházy Mó ric nagy l>eszédet mondtak a felsőházi vitában.
Pénteken ismét tün!etés volt a pesti egyetemeken.
A tisztviselői fizetésrendezéssel kapcsolatban a katolikus papság ^ párbérek ügyének rendezésééirt in-dilott mozgalmat.
Tobtór János pesterzsébeti l*i3zá-molóján legitimista tüntetés zajlott le.
Az ipari munkásság küldöttsége (szociáldemokraták) arra kérték a miniszterelnököt, hogy számukra is biztosítsanak, mint a mezőgazdasági munkásoknak van, felsőházi képviseletet. \' (
A polgári iskolfájk igazgatódnak pótlékát havi 20-10 pengőre felemelték.
A budapesti fürdőkben német or vosok tettek csoportos látogatást.
A Newyork-kávéházban, Budapesten az \\/j OKÉ-mulató társtuíajdo. nosa és üzletvezetője összepofozko dott. i
Békési-Bruck Janö budapesiiszob. rászt letartóztatták, mert egy kirakatból porcellánokat lopott.
Szombathely mellett egy személyvonat a rumi vonalon beleszaladt egy elölte haladó .teherívona\'tba; több súlyos sebesült, szigora vizsgálat indult.
Győrben Müller Gyula 13 éves kisfia játék közijén agyonlőtte 3 éves Györgyi húgát. v
vKl
UvU^.
Hallfax lord tegnap öt teljes órán át tárgyalt Hitler kancellárra? Berchlesgadenijen.
A franciaországi »csuklyás« szer. vezetnek nem csak titkos fegyverraktára és rádióállomlása, hanem ágyuja is volt.
Meg nem erősített hirek szerint Mandzsukó állítólag fellázadt Japán ellen.
Mexikó engedélyt adott, hogy jövőre ötezer magyar bevándorolhat Mexikó területére.
Jonson volt pénzügyminiszter több heli kormányválság után megalakította a belga kormányt.
Cseh állampolgárok a prágai pénzügyminiszter rendeletéből ezután nem rendelkezhetnek szabadon külföldi ingatlanaik jövedelmével.
A mexikói olajmezök kiaknázás! jogát egy angol érdekeltség kibérel le. , »
Németországiján bevezetik a csak egyfajta sör gyártását.
A General Motors amerikai gyártelepét 500 kommunista munkás megszállta. A munka megszűnt, 18.000 munkás kenyér nélkül maradi.
London Croydon-külvárosál>an ti. fuszjárvány pusziit.
Slavonski Brod melleit a megáradt Sztrug folyóba két horvát földműves belefulladt.
Corcovan Patrlck amerikai munkásvezért ismeretlen tettesek agyonlőtték. I
Kitüntetési kapott a haldokló László Fülöp
Budapest, november 20 Darányi Kálmán és Kánya Kálmán elit terjesztésére Horthy Miklós kormányzó László Fülöpnek, a nagybeteg Londonban élő magyar areképfestő-nek a Corvin díszjelvényt adományozta.
Hz a jelvény a Corvin lánccal egyenlő értékű, csak ezt külföldiek kapják. László Fülöp is azért nem a láncot kapta, mert évekkel ezelőtt — tekintettel, hogy állandóan Londonban élt — angol állampolgárságot vett fel.
A magyar közvélemény és a hiva-talos hatóságok remélik, hogy á nagy kitöntc!és még életben találja a híres művészt.
A Zrínyi itthon a KRAC-al, u NTE Pécsett a PVSK-val játszik
Mindkét kanizsai csapatnak nehéz dolga lesz vasárnap. A Zrínyi a brjnokság 3. helyezettjével, a KRAC-al Játszik 2 órai kezdettel.
Elölte 12 órakor a Nagykanizsai Vasu\'as TE— NTE II. II. őszi. bajnoki mérkőzés kerül le|átszásla.
Az NTE a mull évi ba|nok PVSK-val Pécseil méri össze ere|ét. A PVSK is igen gyengén kezdte és folytaia a szezont az NTE mintájára, mégsem hinnők, hogy az NTE pontot vegyen el töle.
— Unyslna r.kUWi.
Nem kell kaién utakat teonto, sza. bsdul az elirdó rábeszélésétől, snját otthonában zavartalanul válogatást
ha megbízható, tarlós szöveteket akar venni. A Trunkhahn posztógyár Önnek la szállítja ruhánként angolosan gyártott Bzingyapjusxövctclt közvetlen • gyártól. Kérje költség- és kótelezett-ségmentosen » mintákat: Budapest, XI., Lenke ut 117.
szen
DOROGI SüSát DOROGI
különféle szemnagyságokban háztartási, eftage és központi fűtésekhez, gazdaságok és ipspi üzemek részére,
Várpalotai nemesitelt lignit
a drága tüsífa tökéletes pótlására,
Darabos és dió gázkoksz9 kovácsszén
waggontételben és kicsinyben is. Sxállitja
Salgó-Tarjáni Kőszénbánya R.-T. vezérképviselete
VARSÁNYI PÁL cég,
Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 32. — Telefon: 226.
zalai közlöny.
1937. november 21.
Zsebkendőre kötött gomb
jártam az Hetet. Mentem sima legyalult utakon, aszfaltos sirdddn, köves országúton. láttam göröngyös utakon, néha csak árván, néha csapatostól, néha kettesben. Pocsolyába lépten, árokba is estem.
jártam az életet. Elmaradtak oldalt gyönyörű hegyormok, visszahívó tájak, napnyugták, napkelték, lombhuüdsot őszök, szerelmék, szép lányok, forró, tüzes vágyak. Nyugodt, csendes esték, csillagosak, némák, Uíatos tavastok, Ninák, Olgák, Évák...
Jártam az életet. Nem álltam egy percig. Feltorlódott bennem \'milliónyi álom i szavak, dalok, rímek, mesék és legendák. Csak hajszoltam magam: nem szabad meg-[állnom /
El nem dalolt rímek hárfáztak mögöttem. — étazsebkendőmre nagy gombot kötöttem.
Most aztán megállok. Ó nem I csak egy percig. Ezer összegyűjtött dal zsong fel most bennem, elmaradt hegyormok, visszahívó tájak belém kapaszkodnak; nem, nem stábod
[mennem I
Kiöntsem a kincsem, mit magamban hordok ? (keményre szorítom a megkötött gombot...)
Lassan tör belőlem kl az eldugott hangi Imádságos zsongás, csendes, szép Igézel. Feloldódnak bévül szomorú sírások, büszke Önhlvalgás, bús templomi ének, szomorú kis bokrok csergő patakparton. Büszke fejem lassan a karomra hajtom. Ugy tör föl belőlem, mintha soha vége nem akarna lenni, mint hangja az égnek, mint a vihar éjjel mint szerelmes csókok vadsága, amiben halál-tüzek égnek. — Megindulok — Tovább vonszolom a gondom i zsebkendőn a gombot csendesen megoldom.
Barátot Sándor
— (A holnapi liceális)
A holnapi, vasárnapi liceális előadás, az Irodalmi 4fi Művészeti Körnek a magyar muzsikát & magyar táncot felkarold programjába illeszkedik. Magyar nóla est les*, amelyen dr. Beér Gyula miniszteri titkár, a ki-tünö poéta ad elé Antal Iván elhunyt nótaköltőről. Bevezetőt dr. Krátky Ütvén polgármester mond. A dal betéteket vitéz Nádassy Józsefnó énekli debreceni Kiss Jóska cigányzenekara kiaéreiéveL (:)
— (összeírják a nyelvismerettel rendelkező magyar kat papokat)
Azzal a inegokolassal, hogy az Eucharisztikus Világkongresszus alkalmával ÖBgennyelvúck főleg külföldiek gyóntatására a hazai papok segítségért is szükség lesz, Serédl Jusztinián biboroa hercegprímás legújabb pász. törteveiében elrendelte, bogv mindazok a papok, akik idegen nyelven is buszéinak és az Eucharisztikus Világkongresszusra felutaznak Budapestre, január 15-ig az esztergomi főegyházmegyei irodában jelentsék be, hogy milyefr/idegennyelvü gyóntatást hajlandók vállalni.
— (Eljegyzés)
Osterreieher Irénke és Frank István tegyvaak. (Minden külön értesítés helyett)
— (Sxent Erzsébet-ünnepély a Notre Dame leányllceumban)
Meghitt ünnepély keretében hódolt tegnap délelőtt a Notre Dame leány-Uccuig Szent Erzsébet emlékének. Cn nepi |Sentmise után összegyűltek a rajzteremben a növendékek a teljeg tanári karral. Kerecsényl Erzsébet VIII. Oizt. tan. nagyon szépen felépített ünnepi beszédben méltatta a nagy magyar szent életét, áldozatosságát. WaUgurzzky Adrién III. oszt. tanuló ulkalini költeményt jidott elő sok finom skfoárnyalattal, inig Hajnal Margit VI. oszt. tan. Szent Erzsébetről szóló Molvasása a sziveket ragadta meg. £htnann Mária Vili. oszt. tan. Szent frzsébet rózsáiról szóló költeményt szavalt sok melegséggel és előadói finomsággal* Majd Brackl: Alt*.
tódalát játszották nagy rutinra valló felkészültséggel: hegedűn Schermann Dudus, Benedek JÓZM zongoraMsé-relével. A gondosan megrendezett <Sn-lékünnepély méltó volt a kitűnő intézet jó mrn evéhez.
— (Egyensapkát, kapnak a tanonciskola növendékei)
Küronya István, a kanizsai iparos-tanonciskola igazgatója célszerű újítást vezetett be az intézetbe. Minden növendék ezentúl intézeti egyensapkát visel, a többi intézetek mintájára. A sapka sötétkék szinü, körülötte a város színeiből vékony selyemszaiagdisz, a rózsa helyén pedig az iparosjelvények, amelyek Kelting Ferenc tanár tervei szerint készültek. Az uj iparos-iskolai egyen sapka még e hó folyamán kerül ki a gyárból
— (A táncoló Ifjúság találkozója)
lesz vasárnap este a Legényegylet
Katalin estélyén. (:)
— (Elsötétltésl gyakorlatok)
A két sUomszédváros, Kaposvár és Zalaegerszeg megelőzték Nagykanizsát a légvédelmi, Illetve lég-
S^C oltalmi gyakorlatok terén.
Zalaegerszegen november 20 én lesz az elsötétltésl gyakorlat este fél O.től egy órán át, csak csökkentett •ilágitás lesz a városban, utána pedig egy félórán át teljes sötétség, r-llgyanilyen elsötétltésl gyakorlat lesz december l&-án Kaposváron is.
(Hangulatos Össztánc)
lesz vasárnap esto a Kaszinóban. Szives pártfogást kór Haha Allce oki. tánctanárnő. — JaZ&zene. (:)
— (Japán akácfák az országutak mentén)
A ínagyarorsaíágl mezőgazdasági kamarák felhivták a vármegyék alispánjainak figyelmét arra, hogy a méhészet föllendltése érdekében igen kívánatos lenne törvényhatósági uton bi-tózkedui, hogy az országutak mentén két oldalt kitűnően mézelő és a fehér akáo elvirágzása után nyiló japán akácot ültetni. Az alispánok a legnagyobb elismeréssel ós jóakarattal karolták fel ügyet és kilátásba helyezték a gyakorlati megvalósítást.
— (Az ország tflzifaellátása)
A fagazdasági tanács intézőbizottságának ülésén megállapították, hogy országszerte komoly tüzifahiány tapasztalható és ha ennek elhárítása érdekében nem történnek sürgősen komoly lépések, a helyzet nehézro fordul. Megállapítást nyert az ls azonban, hogy az országban jelentősebb készletek vannak és ha hamarosan nem várbató kielégítő eredmény, a kormány a készletek igénybevételéről gondoskodik.
— (Ihárosl halak s Balatonban)
A Balatoni Halászati Rt. 35 mázsa, átlag 16 dkg-os nemes pontyivadékot eresztett a Balatoni* Badac&onylábdi-begy és Révfülöp között. A pontylva-dékok báró Inkey Pál iharosi tógazdaságából származnak.
FSU1 Mikály luwU r*z<«y«:
A viszony, kötve . . . . 5.4S P IwwiMlt Naafkaaai
Örök szolgaság, regény, kötve P J*k. InltUl: El Hakim. Egy orvos életregénye, fűzve 5 80 P, kötve 7U P lUyor\'a Keaxwrtf0kr«r i
Ofchesterinusik, kötve . . 5*é# P r.Min.yl Tá—- ás Hét—Ibai. «•— P Nádor t Karáosoayi alkui . «*- P Zavarok « mi rnr«laU A frigiditás keletkezése és gyógyítása ........4*tP
Kaphatók:
FISCHE4.
IkgykuisMta.
W. ÍM.
HALLÓI FIGYELEM I HALLÓI B. 4s .l.deu ssta ■ „JOJÓ".fc«»
Révész Aranka
Budapest kedvenc prlmásaőjc zenekarával muzsikál. Teljes tisztelettel SKODNIKNÉ 3640 Kötvfla-tír 4.
APRÓHIRDETÉSEK
/Ipróhlr4«tái dl|» vatárnap él Onnapnap 10 atAlg Su fillér, minden további mó 8 flllár, HétkOxnap 10 aiAlg Í0 HHár. mlndaw további uó 4 flIUr.
autótaxi és béranté, uj áxamvoaa-
nalas, legszolidabb árban rendelhető Kaut-mann Msnénál. Teieíoaállomáa >»». 2568
S*ott*r cirkulációi MMu4 árban,
kivitelben, teljesítményben: szenzációs I Díjtalan fütésbemstató Sörlei vaskereskedésben. 3370
Oörlng miniszterelnök Ausztriába érkezett
Bécs, november 20 Göring porosz miniszterelnök ma váratlanul megérkezett Ausztriába. Innsbruck melleit egy vadászaton vesz részt. i J
— (Szándékos emberOlés kísérlete)
Rózsás József 38 éves llckóvada-mosi földműves már évek óta együtt lakik anyósával, ózv. Nemes Sándor-névaL A család többi tagja, Nemes István, József és László emiatt már régóta haraguszuak rája, mert attól tartanak, hogy az anyjuk a vőjóre fogja liagyni a vagyont. A sűrűn előforduló veszekedés ez év junius 25-én esto 0 órakor is megismétlődött. Rózsás valami jelentéktelen ügyből ki-folyólag összeveszett a Nemes fiuk-
/kai és a vita hevében — a följelentés szerbit — konyliakéssel megszurkálta Nemes Istvánt, akit csak a hosszas kórházi ápolás mentett meg az éleinek. Cselekménye miatt most szándékos emberölés kis^rlelo elmén 3 havi fogházat kapott. Fellebbezés folytán az anya is vádlott volt, akit a fiuk felbujtás cimén jelentettek fel, őt azon ban a biróság jogerősen febnen tette. Rózsás büntetése még nem jogerős.
— (A Jogos Védelem" előadása*
másodszor a Legényegyletben vasárnap este fél 9 órai kezdetteL
— (Elitélték az „abroncsnélkOU hordó" feltalálóját) 7
Részletesen beszámoltunk arról, hogy a csendőrség elfogta Müllner Viktor Győző lakatost, aki a somogyi községekben az egyházközségektől azzal, hogy megjavítja az orgonákat, nagyobb pénzösszegüket csalt -ki. Igy Horváth Józsefné kiskorpád! lakostól 2000 pengőt csalt ki azzal, hogy feltalálta az abroncsnélküli hordót és gyárat fog felállítani, Müllner mindé-nütt mérnöknek adta ki magát. Müllner ügyét most tárgyalta a törvényszék, amely előtt vádlottként állt Müllner felesége i». Több tanú kihallga-|tása 4* n {,fert»eszédek után íMflllnert bűnösnek mondta kl 3 rendbeli csalás és egy rendbeli okiratba misitá« bűntettében és elítélte ezért 1 évi és 4 hónapi börtönre. Müilnernét febnen. tette a bíróság. Az Ítélet még nem k>g-erős. "/
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26,307/1937.
» Mmm hirdetés.
A városi ingatlanok vízvezetéki és csatornaberendezési évi karbantartására nyilvános Írásbeli versenytárgyalási hirdetek,
Ai ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi december hó 4-én déli 12 óráig a polgármestert hivatal iktatójában kell benyújtani.
A kiírási müvelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra kOzOlt á v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1937. nov. 12. m Polgármester.
■i.k.rá.,l keresek december 1-éte. Unger, Horthy M.-nt 19. 3*99
Hó- éj .árol.*t siaksaertten Czvetkó Mátyás vulkánit!!. Fő ut 4. 8
minSaéga fogalom I
Lerakat t
Eppinger fatelep.
rérflrakák, sapkák, lelőltők legolcsóbbak Lldlttnel Nagykanizsán ét Lets-nyén (Bóblca). 3189
FllláR.kárt faih.l niponli. ha HI-réazporkalyhát és lűrészporl vasáról V.jd.
,.k.r..k.aé.k». 3491
Táalsn»«s
(adóban.
I kerestetik. Clm a 3487
Egy Jókirban Ievő pl.Ml.é előnyős árban eladó. Megtekinthető Rosgor.yl-ulc* 9. II 3501
Ha.inélt ruhái vessek «a eladok. M-váara házhoz megyek. Márkus, Királyuk. 3!. ______3493
Keresek 800 pemó M.a*.feSio.a.t
elad helyen való bekebelezessel. — Clm « kiadóban. 3519
MARÓIT FŰRDÖ
Csengery-nt IK\' ■ aántq kaaM.aak
TyvkM.M«é«4.
rl|ll">l>áiaB>|. 1
S.lálá«raae.a ló vörOeboe 30 Hllár Palsanál, Árpád-utca 19. 3533
— Klrakatilmkbu a legeJaM) dtvat-uldooságokat mutatjuk be - leMts.
Mindennapi levele.é»MI Oeaiegyljtóll keiyM.t, régi vagy ul tömegeket, magyart és kfllíöídtl, leloéslatolt gyü|temé-nyeket bármikor megvételre keresek. — Barbarlts U|oa, a Zalai Kóslóny I. ssei-keaztóie. Érdeklődni lehet lelelon 7a al. vagy személyesen mindennap d. u. 5—8 óra kösötí.
HlsőrendU saját lermésü
keroosanyl asztali bor
literenklnt k>fk.ti Bőhm Jóiul bortermelőnél Cu.g«r-.t ii. .í.it
Kiadjafl laptulajdonos Közgazdasági Kt. UulenbVg Nyomda is Dílzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Z.U1 Unly. Inlerurban telefon: Nagykanizsa 78. szám.
Modem oaillárok
hmmmmm l.]ár.l. ráaatatlbatáan.
Kartellen klvOll Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Dasataoh László
csillár-üzletében.
Aa Ön aaá!lodá]a luáapsstsa a
Corvin Szállodai
Budapest uMtxn, a Nemzeti Srlnház melletti VIII, Csokonay-ulca 14. — Tőkéletea modern komtort. — Folyóvíz is központi Illtés minden szobábaa. - Budapest valamennyi villamos vasuta és anlőtmsxa ahotel kőzvetlea közelében. Inánu vUk mix 3 f.|álál,
UUnu n~.ík i p.n.Stdl,
Mtaml ™
Szenzációs bútorvásár!

Hálószoba
7 darabból
Jobb díszesebb tele háló 7 darabból
p 225.— : p 285—
Kombinált szoba
Ízléses kivitelben, modern kárpitozással
p 05-
Ebédlő:
12 darabból
1 kredenc ,1 vitrin 1 tálaló
1 nagy asztal vendéglappai 6 darab modern szék
2 foteuill
Í.OS
p 495 -
Konyhák minden színben, modern kivitelben, nagy választékban.
Tervszerinti rajzok után rendelésre is berendezzük lakását a legmodernebb Izlésfl kivitelben- Minőségei cégünk félévszázados fennállása garantálja.
Tekintse meg mintatermeinket vételkényszer nélkül!
XOPSTEIN BÚTORHOZ SS2SV
Akit a legszebb nö szeret
31
Mexikói regény Irta: B.U.. Jó«.of
Pár jicrc miüva a gép földet ért és Mary lépelt kl belőle elsőnek.
— Halló Gonnyl — kiáltotta sugárzó arccal sietve a fiatAlombcr fölé-
— Hulló... — kiáltott Gonny, de amikor Olrighot meglátta, arcArn fa. gyott a mosoly é* mélyen meghajolt Mary előtt. — Miben lehetek szolgálatára miss? Amint látom, le$üvcbb lovagját is magával hozla. Sajnos, a detektivjűk nem tudta belőlem sehogy-sem kicsiklandozni Mexikó csillapt és Így kárbaveszett u liosszu utazás. I)c hogy némileg kárpótoljam önöket, jöjjenek le velem a szakadékba, megmutatom önöknek a maláuokát, ha ugyan az igen tisztelt főfelügyelő ur megengedi, inert éppen e pillanatban jelenlétté ki, hogy letartóztat.
— Beismerem, hogy végleg megbuktam ebben az ügyben, de remélem, hogy egyszer, ha mégis előkerül a Mexikó csillaga, akkor megmagyarázzák nekem ezt a rejtélyt — felelt Bland férfiasan.
— Ha csak ez a kívánsága, jelentkezzék nálam liolnap és mindent meg fogok magának magjarázni — igéi"le meg Olrigh.
— Nagyon hálás leszek érte. Ajánlom magam — búcsúzott Bland ós gépe nemsokára eltűnt a távolban.
— Erre a magyarázatra azonban magam is kíváncsi vagyok — szólt Gonny.
— Talán előbb menjünk a malá-nokhoz, — kérte Mary. — Azt hiszem, olt szép nők is vannak, mert az indiánok közölt ez gyakori.
Lementek a felvonógőpen. Mala meg látta őkel az ablakából ós eléjük sie-tctl. Amikor a bankárt megpillantotta, \' meredten állt meg. Olrigh odalépett hozzá ós megfogta a kezét. Mala hozzá simult, a köunye kibuggyant é* tiszta angolsággal kérdezte;
— Tudtad, hogy várok rád? — Gonnyra mutatott. — Azt hittem, hogy a le testvéred, mert olyan a szeme, mint a tied. Most már itt maradsz?
— Nem maradhatok itt, hanem elviszlek magammal. Most már jöhetsz ugy-e?
— Mehetek, hiszen már nincs rám szükség itt — felelt boldogan.
Bison elképedve nézte őket, azután Marvhoz lépelt és elkezdte neki mesélni Gonny viszonlagsájgait. Mary szomjas lélekkel hallgalia, végül megkérdezte:
—. Nem tudja, miért nem akarta magát megismertetni, amikor legutóbb megjelent a közgyűlésen ?
— Egyrészt nem akart atyján keresztül önnek kellemetlen órákat szerezni, másrészt ugy volt értesülve, hogy ön és Olrigh... Azután meg a Gonny and Bison cég olyan ismert, hogy miss Mary Írhatott volna neki, ha éppen érdpkli. De hát vallja be, nem érdekelte, aminek én nagyon örülnék, — tette hozzá félreérthetetlenül nézve Mary szeme közé.
— Elfelejtettem a nevét, hiszen mindössze egyszer hallottam. Csak most tudtam meg a detektivtől, hogy ő a Gonny, — felelt Mary hátrapillantva.
Gonny a gyönyörű Gélával ment a kél pár mögött. Bántotta, hogy Mary olyan jól érzi magát Bisonnal, hogy vele nem is törődik és szomorú lett. Egyszerre céltalannak látta Az életét.
— Mi ketten mindig szomorúak vagyunk, — jegyezte meg Géla.
— Mert az a buta Bison minden nőnek udvarol, csak magát nem veszi észre, pedig maga még Malánál is szebb I No, de most Malát elviszi a lm n kár, Mary elmegy Vera Grúzba és maga itt marad Bisonnal. Most kell, hógy észrevegye ez a féleszű I Maga csodálatosan szépl — vigasztalta a lányt Gonny őszinte jóakarattal.
— Maga Jó, — mondta Géla hálásan.
— Tegyen nekem egy szívességet.
Szeretnék egy kicsit elmaradni a társaságtól. Dolgom lennu odafönn és nem akarom, hogy észrevegyék uz cllünésemet. Maga azután majd visszamehet hozzájuk, kérte a lányt a fiatalember.
Gonny felment, magához vette utal-ványkönyvét és szó nélkül lépett a gépkocsijába. Mire eltűnését észrevették, már a guadalayarai repülői éren voll. Vera Grúzba vitette magát. A repülőtérről azonnal u kikötőbe lmj-tatott és megvett egy kis vitorlást. Egyedül akart lenni. Mielőtt elindult volna, sürgönyzőtt Blsonnak, hogy pár hétig pihenni akar és vitorláson járja a tengert. Majd lia kiköt, akkor sürgönyözni fog.
A kis hajónak csak egy kormányosa, egy vllorlamesterc és egy matróza volt éc Gonny, mivel sem törődve, elkezdett horgászni a hajó orrán. Nem akart semmire sem gondolni és haragudott Maryra, mert újra felkavarta már elpihent érzéseit.
Már harmadik napja röpítette a szél a kis vitorlást a nyilt tengeren, amikor a kormányos jelentette:
— Uram, vihar lesz.
— Maga a hajós, csinálja azt, amit jónak lát. A ma&a élete Ls veszélyben van, — felelt egykedvűen Gonny és tovább nem érdekelte semmi...
Mikor Bison észrevette, hogy Gonny eltűnt, nyugtalan lett Nemsokára Géla újra utolérte őket és akkor megmondta, hogy Gonny, legnagyobb sajnálatára, nem maradhatott lenn, mert üzenetet kapott és be kellett mennie a városba.
— Akkor monjünk hazai — kiáltott fel Mary kedvetlenül.
Miért? — csodálkozott Bison.
— Mert, — felelt Mary kurtán. — Vagy maga itt akar maradni? — kérdezte a bankárt.
— Mehetünk, mert Mala velem Jön Ós majgával fog lakni a lwjón. Jó?
■— Nagyon Jó lesz. Nem fogsz félni a repülőgépben? — kérdezte Malától
« .JJ íá! J
Mala mosolyogva beszélte el első repülőkalandját. Mikor elmentek, Géla felvidulva ajánlotta, hogy Bison és Yhera vacsorázzanak nála. Bison, talán most először nézte meg a lányt, azután kreolos udvariassággal hajolt meg:
— Ha a vacsora olyan jó lesz, mint amilyen szép a háziasszony, ekkor nem le&z okunk a panaszra.
Másnap megérkezett Gonny sürgönye. Hison meghökkent. Nem értette a dolgot, de esíébe jutott, hogy 01-righnak hajója van. Sürgönyzőtt neki, hogy Gonny elindult kószálni a Daru nevü vitorláson, érdeklődjön, ha lehet, l»gy merre van és milyen hajó u Daru.
Mary megdöbbent, amikor Olrigh megmutatta neki a sürgönyt ismerte a Darut, ott horgonyzott a közelükben. Bozoga kis hnió volt, gyenge gépecskévúl. Elsietett a révkapitány-ságra s olt megtudta, hogy a Daru nyílt tengeren van és Gonny a tulajdonosa. Amikor Olrigh megjött, elmondta neki a dolgot:
— Különös szél van és éppen azt akartam magúnak mondani, költözzön Malával haza. A kapitáuy azt mondja, hogy talán még az éjszaka vihar lesz és nem bizonyos, hogy a hajót horgonyon lehet tartani, esetleg a nyilt tengerre is kl kell mennie, — jegyezto meg Olrigh.
— Magam is jobbnak látnám, ha hazamennénk, — vélte Mala. — Legjobb lesz, ha rögtön csomagolunk és maga hazavisz bennünket a kocsijával,
—> Rendben van. Azonnal kiadom a \'parancsot! —, egyezett belo Olrigh.
— Beljebb viszem a halót, az öböl egy védetteb helyére, mert szeretném, ha a vihar tartama «latt horgonyon tudnám tartani, ami odabenn valószínű, — jelentette a kapitány, amikor megtudta, hogy a két lány partra akar
Már védett helyen állt a hajó, iunk kor Mary Rémülten kiáltott fel:
SALAI KHK«ra
Nagykanizsa megyei polgármesterétől.
város
25.276/1937.
Tárgy: HatcsHrtt lövészet.
Hirdetmény.
A helyőrsí* c is palai lolyő évi nov. 22, 23, 25, 26, 29, 30-án és december hó 2, 3, 9, 10, 16, 17-én naponta reggel 7 órától este 6 óráig > Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez idő alatt olt tartózkodni lllos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1937. nov. 5. «» Polgármester.
20.936/1937.
Tárgy: Országul 16. sz. lelek bérbeadása.
Árverési hirdetmény.
Nagykanizsa megyei város tulajdonát képező Ország-ul 15. srámu telket f. évi november hó 23. napján d. e. 12 inkor, a városi gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1937. nov. 16. asa Polgármester.
25.939/1937.
Hirdetmény.
Közhírré lesnem, hogy az állatvásártér nyugati oldalán lekvő kb. 400 négyszögöl a volt erdőbirtokosok-féle fateleptől északra fekvő kb. 500 négyszögöl és külön 300 négyszögöl területű répalöldeket f. évi november hó 26. napján d. e. 10 örakor a helyszínen taitandó nyilvános árverésen egy gazdasági évre bérbeadóm.
Nagykanizsa, 1937. nov. 16. un Polgármester.
22.722/1937.
Hirdetmény.
A városi Alsó- és Felsőerdőkben fakitermelésnél alkalmazott favágók a munkásrészdket, valamint a nyilvános árvetésen vásárló vevők lüzl-és ni Áfájukat folyó hó 22-161, tehát hétfőtől kezdve csak a következő napokon vihetik el:
Alsósrdőről: szerdán és pénteken,
Felsőtrdöről: kedden és csű-töitökön.
Nagykanizsa, 1937. nov. 20. kis Polgármester.
21.765/1937.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy az Eölvös-tér 7. sz. ház mögött fekvő kb. 400 négyszögöl kertet f. <vl november hó 26. nspján déli 12 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árverésen bérbeadom.
Nagykanizsa, 1937. nov. 16. ss Polgármester.
Vízvezetéket
Czvetkó Gyulával
jón szereltessen.
26.887/1937.
Tárgy: Tttzlla és müla-eladás.
Faeladási hirdetmény.
1. Folyó évi november hó 22-én, httfőn a városi Felsőerdőn tűzifát (bűkkdorong, gyerlyánhasáb is dorong, cierdorong, tölgydorong, cie-resinyehssáb, fenyőhasáb és dorong, hárshasáb, Juharhasáb, szil-hasáb és vegyesdotong), 2 dtb. Iá-bonszáradt tölgylát is 3 drb álló akácfái;
2. Folyó évi november hó 23-án, kedden a városi Alióerdőn tűzifái (gyertyándorong, Ctsrdorong, tölgyhasáb és dorong, cseresznyehasáb, hárshasáb, Juharhasáb és ozllhaláb), 108 drb különféle méretű összetett 11.950 tm» tölgyrönköl (mülát), lo-vábbá a vágás melletti izálerdőréiz-ben két kidőlt tölgyszáifál nyilvános árverésen eladok.
Az árverés Ideje: a városi Felsőéi Alsóerdőkben hétfőn és kedden d, e, 9 órai kezdettel a vágásiéra-leleken.
Nagykanizsa, 1937. nov. 19. smi Polgármester.
— (Motorkerékpárt adunk önnek)
lta busz előfizetőt szerei a Zalai Közlönynek. Vegjan részt 10.000 pengős előfizetési wsenyünkön.
25.078/1937.
Tárgy: Boifogyasztási adóátalány kiegyeiéi.
Felhívás borfogyasztási adóátalány kiegyezésre.
Felhívom mindazokat a bortermelőket, akik Nagykanizsa város, továbbá Homokkomárom, Nagybakónak, Nagyrécse, Palin, Sárszeg és Somopyizentmlklós községek lerű-lelén fekvő Ingatlanon bortermeléssel foglalkoznak és az általuk 1938. évben elfogyasztandó bor utfn fizetendő borfogyasztási adóra nézve átalányban óha|tanak kiegyezni, hogy az átalányegyezség megkötése végett legkésőbb 1937. évi december hó 31-ig a városi izimvevőiég jövedéki osztályában naponkénl d. e. 8—12 óráig jelentkezzenek.
Termelő az, akinek költségére és veszélyére folyik a szőlőgazdálko-dás. A haszonbérbeadó, a haszonélvező akkor sem termelő, ha a ha-szonszolgáltsiás terményben |ár.
Nem termelővel a város átalány-egyezséget nem kői, úgyszintén azokkal s termelőkkel sem, akikkel a város 1937. évben egyezségben nem volt és akik az 1937. évi átalányukat nem fizették be.
Nagykanizsa, 1937. nov. 4. )M1 Polgármester.
SZEBBNÉL-SZEBB RETIKÜLÖK, délutáni vizit- és estélyi táskák, divat-övek rendelésre és nagy választékban
LEOSZOLIDABB ÁRON
HAMBURG
horthy m.-ut 1. BŐRÖNDÖSNÉL
Megérkezett m
aShellgaz
A SHF.LLGÁ7. nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLQÁZ kuliurát hoz házába A SHELLQÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hői ad A SHELLQÁZT otthonában díjmentesen bemutalom A SHElLOÁZAT díjmentesen klpróbá halja otthonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLQÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletóben
Nagykanizsa, Fí-ut 5.
Páratlan kedvezmény a Zalai KflzlOny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és közponll fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utca 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyőviz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a Jelentkező olvasók részére.
1987. november 21.
Nagykanizsa megyei várót adóhivatalától.
K. 314/1937. siám.
Árverési hirdetmény.
Köztartozások felében lefoglalt különféle villanylámpák 1937. évi november hó 24-én délelölt 9 őrikor Erzsébet tér 10. izám alatt eladatni fognak.
Nagykanizsa, 1937. november 16.
Jávor István
ssii " megb. v. végrehajtó.
Má,kás izzólámpa TrSíaT
Kartellen klvOll I f-AC
5-25 voltig r \'1 W«J
Kapható:
ScUulnger Gytila vaskereskedöaél
(Szarvas-épület) no
Ofcsjóndsjcf
aáfiamozibm szcmkozhalik

Príma iSI, kötött kltiok
már F B.20-M1 Príma lérll pttiloverek
már P 4.50 tíl Príma (érit kalapok u az ösuei álTatulaekkea
már P S.BO-HU Prlai nelüg lérll lagek
már P 4.40 töl Pirii esőkabátok
■ir F IB.SO-töl Egy p óbavásárlás meggyőzi önt is áruim megblthatósígáról és áraim mérsékelt voltáról.
Brónyal Dlvatbáz
Horthy liklói-st 1.
Permetezze gpülcstiit
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyümölcflfa-karboüneummal) vagy
SHELL DOBBANT VASB
(ásványolaj permetezöszer.) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az SmI és tilt védek..é. a leghalálosabb. Házilag készített mészkenlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mész-kénlének rovarölő hatása alig van.
(aaltannkat
SOLBAB (kénbáriummal) Beazerezhetók:
ORSZÁG JÓZSEF
Mg, mfitrigya, nSvéiiy véa.I.il.Mrek, uik, gép tMdrriWka
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Telefon 180.
N»om. a laptulsjéoaoa UttwMj Bt. QuiMbag Nyomda ás Hítalai Lapki«*S .VállaUts kóayvwomdáJáMn Nagykanizsán, melói Bltatr, ^Zalal Károly
77a Évfolyam 265. azira
Nagykanizsa, 1987. november 23. kedd
Ara 12 HU-
ZALAI KÖZLÖNY
lartodMi Mcgjetaafc
é» U*dóWr«Ul: PM 5l KxJm.
POLITIKAI NAPILAI
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElMUetéd ára: e«r bóra « peogó 40 BIU Szerkesztőség és kudóhlrmUll l«Wo«. 7S. ■
Az első lépés
Nagy utat mért az a tény, hogy, elérkezhettünk a tisztviselői) fi/ütések emeléséhez. A szanálás kényszere a fizeléscsökkientések szomorú sorozatát indította el s amijíor ma uz elvett Illetményeknek legalább részijén való visszaadásáról lehet szó, olyan eredményekre hivatkozhatunk, amelyek méltán formálnak kedvező Ktípet az államháztartás és a magángazdaság helyzetéről
Nehéz idők súlyos megpróbáltatásainak mélypontjárói jelent biztató emelkedési a fizetéscsökkentések részbert való megszüntetésére irányuló kormányintézkedés, örömmel, megnyugvással fogadja az illetmény rendezést a tisztviselőtársadalom, de az egész magyar közvélemény is. Nem lát ebben senki egyoldalú osztály kedvezést, mert hiszen mindenki méltányolja a magyar tisztviselők évekig tartó, szinte hősi lemondását, amellyel fogadia annak idején a szanálás terheit. A magyar lisztviselő kisebb jövedelem mullolt több munkát vállalt az ország érdekében s végezte feladatát változatlan lelkiismeretességgel, pon losan, jól. Egyéni dolgait, anyagi l>ajail távoltartotta íróasztalától, dolgozott becsülettel. Panasz és zúgolódás nélkül viselte érzékeny vesz leségét, a munka szeretetével, hazafias kötelességtel jesitéssel.
És most elérkezütnk az első lépéshez, a várt ós remélt jobb jövő felé vezető uton. Mert bizonnyal csak első lépés az illelményrende-zés mostanj mértéke, amíely egyenes arányban növekszik majd az államháztartás helyzetének javulásával. í, \'
Az egész magyar élet javát szolgálja ez az intézkedés. A többlet, ami a lisztviselő kezeihez jut, nyomban visszafolyik közgazdasági éle-lünk ereibe, hasznát látja a gazda, az Iparos, a kereskedő, a gyárosj, sől az adóhivatal is, hiszen a növekvő forgalom növeli az adóbevételt. A fizetésemelés általános é!ct nlvócmeltoedéshez vezet s a pénzügyi kormányzat az illetményrendezéssel u7 és komoly lendületet-visz közgazdasági életünkbe.
Kétségtelen, hogy ez az első lépés még nem hozza vissza mindazt, a rnit a többrendi ell Wetménycsökken lés elvett a tisztviselőlársada\'omtól, ám ennfct az intézkedésnél a kormányzat pillanatig sem hagyhatta figyelmen kivül a köHtógvetés reális\' lehetőségeit. Az áílámháztartás egyensúlyát mindenáron biztosítani keit s ez szabja meg az illelmóny-rendezés kereteit. De amikor latolgatjuk az 1938-ban kelt 1100-as rendelet hatálytalanításának jelentőségét, az anyagi juttatás méreti számolni kell ai erkölcsi értékké\'"is.
Számolni kell azzal a ténnyel, hogy ime, a magyar kormány megragadja az első alkalmat ós igyekszik segíteni tisztviselői helyzetén. Az elodázhatatlan szociális alkotások mellett rendezi a tisztviselői fizetéseket, ezzel is bizonyítva, hogy
Három halottja van eddig az alsó bagodl tragikus tűzgyújtásnak
Felrobbant a petroleumkanna és az égő petróleum ráftmlött az asszonyokra és gyermekekre
Balatonfüreden két gyufával játszó gyermek óriási tűzvészt okozott
Súlyos és végzetes szerencsétlenség történt egy zalamegyei községben, Al-sóbagodon. özvegy Falé.- Józsefné 74 éves asszony házában lakik együtt vele veje, Boldáf Ferenc, a leánya a 33 éves Boldáf Fcreucné, valamint a két unoka, a 13 éves Rudolf és a ll éves Károlyka.
A család reggel inunkálioz készült, mielőtt a gyermekek iskolába mentek volna, az asszonyok észrevették, liogy a kályhában a tüz kialudt. Az egyik erre elővette u pittrólcuir.os kunhát és pelróleummal akart tüzet gyújtani. Ahogy a petróleum a kályhába került, az abban a piillanatban lángra lobbantva a kanna tartalmát, u kanna felrobbant és a kiömlő, égő petróleum a két asstonyra és a gyermekekre, valamint a szobában lövő tárgyakra fröccsent. Pillanatok alatt lánbaborult •mindannviuk ruhája és a szoba tár-gyai is égni kezdtek.
A velői rázó s\'gélvkiáltásokra csakhamar besiletelt a férj és a szomszédok, sikerült is nagy fáradsággal a tüzet eloltani, azonban a család mind a négy tagja súlyosan Összeégett, különösen a fiatal Boldáf Fcrencné. Súlyosak az idős asszony égési sebei is.
A gyermekek könnyebben sel>esüUek meg.
Mind a négyen az első segélynyújtás után kórházba szállították.
Zalaegerszeg, november 22 Annak a megdöbbentő szerencsétlenségnek, amely Alsóbagodon történt, mint most jelentik, már három halottja yan. A négy kórházba szállított főszereplő közül háromnak állapota annyira válságos, hogy segitcnl már nem leheteti és mára belehallak sérüléseikbe. A 74 éves özvegy Fatér .10-zselné halt meg elsőnek, nem sokkal később pedig vele, Boldáf Ferenc és annak l.\'t éves kisfia szenvedtek ki. A hatéves kis unoka állapota ls rendkívül súlyos.
Aszófő, november 22 Balatonfüreden u Bank-gyerekek gyu fával játszadoztak, amiből házuk meggyullad!. A két kis gyerek a lángok láttán ké ségle-sve elszaladt és mire a felnőttek észrevették már nagy líng-
f;nl égelt a ház, A szomszédos két ház * kigyulladt, ugy hogy három lakóház az össacs melléképületekkel együtt leégett. A tüz oltásán a környék összes tűzoltói részt veitek.
yíUTAJWi/WMYVyriyr^ .........................
A ma összeült kilenchatalmi értekezlet Japán elutasító válaszát tárgyalja
A kínai kormány elhagyta Nanklngot és Hankauba tette at székhelyét
Brüsszel, november 22 A brüsszeli kilenchalalmi értekezlet ma ismét "összeült. A mai érte kzelet Eden, Delbos és Litvlnov nélkül ülésezik és a japán magatartás kerül lelárgyalásra. Valószínűleg az uj helyzetet teremtelt japáni elutasító választ vitatják meg, leszögezik az értekezlet álláspontiát és holnap már ismét el is napolja magát uz
értekezlet » • •
Nanking, november 22 A ktnal külügyminisztérium az összes diplomáciai testületekkel közölte, hogy a megváltozott hadihelyzetre való tekintettel a klnal kormány Nankingol ls elhagyja és szék helyéi az összes minisztériumokkal együtt Hankauba lette át
Chamberlain az alsóházban ma hosszabban nyilatkozik a berlini tárgyalásokról
Hitler feltűnő nyilatkozata az augsburgi pártgyülésen
Berlin, november 22 Halifax lord ötnapos németországi tanácskozásai ulán visszautazott Londonl>a
Az angol sajtó a látogatással foglalkozva hangoztatja, hogy a látogatásnak nem szabad túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítani és áltól
ismeri és elismeri a tisztviselő mun kájának értékét. É» ismeri azt a heróikus küzdelmet, amelyet a tiszt*, viselő a megélhetéséért folytat.
A január 1-én életbelépő fizetés, emelés, helyesebben a legutóbbi fi-
zetéscsökkentés megszüntetése, hálás és elismerő gesztus a tisztvls3lő-tárSadalom felé, egyl>en pedig fejlesztője a közgiizdnsági körforgásnak, ami az általános helyzet további javulását eredményezi.
szenzációkat várni. Halifax a> tárgyalások eredményérői még ma beszámol Chamberlainnek és Eden-nek. ; (
Valószínűnek tartják, hogy Chaml>erlain miniszterelnök az alsóházban már nagyobb nyilatkozatot ls ad ma éjszaka. Holnap koronatanács lesz, ezen Halifax lord is résztvesz és beszámol berlini utjának eredményeiről.
A Daily I\'helegraph értesülése szerint Hitler Halifaxxal csak elvi kérdésekben tárgyalt, a többit Gö-ring végezte, aki határozattan leszögezte a német követeléseket.
Hitler: A világnak el kell Ismerni a német nép életjogátJ
Augsburg, noyember 22 Hitler a nemzetiszocialista párt régi tagjainak gyűlésén nagy beszédei mondott, amelyben töb\'l.ek közölt kijelentette, hogy a világ szeretne megszabadulni a német gyarmati kérdések vizsgálatától és a kérdésre való válaszadási elszeretné odázni
— Eljön azonban az az idő, amikor lehetetlen lesz erré nem válaszolni. Amint Németország rendezte IjelÜgyelt, ugy fogja rendezni külügyeit ls és jogalt ott is érvényesíteni fogja. És ekkor majd el kell, hogy ismerje a világ e nép életjo-gál. Ehhez az úthoz már folynak az előkészületek.
Csendőrkordon őrzi Párizst
Páris, november 22 A póriisi csuklyás-ügyben n rendőrség eddig tíz férfit és egy nőt holyc. zelt vád alá. Ma ujabb letartóztatások várhatók. Az egész országra kiterjedő szervezkedés ügyében a vizsgálat tovább fplyik.
Páris városát szigorú cscndőrkordon őrzi. Minden be és kimenő gépkocsit u legszigorúbban átvizsgáltak. Ugyanilyen ellenőrzés folyik a vasutakon és a repülőtereken is. A középületek is még őriset alatt vannak.
Románia elismeri az olaszok abesszíniai hódítását
Bukarest, november 22
A most aláírásra került olasz.román egyezmény következményeként Romá-nia elismeri az aboflszin hódítást olyképp, hogy.a legközelebbi román konzul Rómában mint olasz császárnak és királynak nyújtja át megbízólevelét.
Állásvesztésre Ítélték Stefániái Imrét, a Zeneművészeti Főiskola tanárát
Budapest, november 22 Annak idején jfclcntetták, hogy az cgvik zeneművészei! főiskolai növendék panaszt lett Stefániái Imre, a főiskola tanára ellen, mert az — sze. rinle — a lakásán erőszakoskodni kezdett vele. Megindult a fegyelmi eljárás Stefániái Imre ellen, amjtJ CZakó István miniszteri osztálytanácsos -vese. lett le. Most hozták meg az ilétetet Stefániái ellen, amely állásvesztés*!\'
dalai közlöny
1W. rtótrember 23.
Havi tíz pengőért elsőrangú uI Írógépet vásárolhat vagy béreibet
uji-MdúM-fl propaganda-akciónk karatén belül.
Visszatéríti a bérletösszeg teljesén, készpénzben térítjük vissza.
Kérje tájékoztatónk*!! CONTINEMTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete\' és lerakata:
Scbless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
Bujtotta. Stefániát IcUebbci! a fegyelmi bíróság Ítélete ellen.
A fegyelmi bíróság Ítélete mindenütt feltüuést keltett.
A magyar miniszterek tanácskozásai Berlinben
Beriin, jioviembr 22 Darányi Kálmán miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter ma délelölt Neurath báró birodalmi miniszternél telt látogatást. \' 40 {tercig tartott a tanácskozás. Utána Darányi, mint földművelésügyi miniszter a földművelésügyi minisztériumira ment és ott 20 jiercig voll.
Délben Göring lálta villás reggelin a magyar miniszter-vendégeket. Délután Ne-jrath külügyminiszter és Dorré földművelésügyi minlszler visszaadják u látogatásokat, este Neurath báró ad 80 terítékes díszebédet » magyar miniszterek tiszteletére. __I
József főherceg autó-karambolja
Budapest, oovember 22 József fölreroeg autója egy villamossal az éjszaka összeütközött a parla. ment közelében. A főherceg autója összetörött, de neki magának nfm esett baja. A szerencsétlenséget a utgy köd okozta.
Fabinyl miniszter genfi utja
Budapest, november 22 Fabirryi Tlliamér szombaton utazik (lenibe. Szó van azonban arról, hogy uébány nappal előbb megy és az ilW-tékesekket tárgyalásokat folytat.
Marscliall Ferenc földművelésügyi államtitkár ma elutazott Berlinbe.
Egy örjöngő vénkisasszony lelőtte leányrokonát
Budapest, november 22 ügy győri vaskereskedő elvált felesége: Kozma Oszkáruó Vecsésen mozit bérelt és magához vello távoli rokonát, Szeifert Emmát. Az érzékeny vénkisasszony tegnap rátámadt hozzátartozóira és revolverrel hasba lőtto Káinul imét. A két másik rokonra irányított lövés nent talált. Kátmáuné, aki haslövést kapott ma délelőtt belehalt sérüléseibe. A véhtáuy összefüggéstelen válaszokat adott kihallgatása során, anyagi okuk miatt követte el leltét - hangoztatta.
Határincldens
Páris, november 22 A francia—svájci határon ma komoly összetűzésre kerilltsor. Azok : az egyik svájci kantonban szá| és körömfájás van, emiatt a gazdák elzárták gazdasági eszközökkel az utat és nem engedik át a svájci gazdákat francia területre.
Huruton sárgaság fellépésénél
az Igen enyhe tutásu természetes .Ferenc Józsel" keserűvíz lehetőleg mindennap reggel felkeléskor és ette letekvéá elOttlS-lél pohárayl rneny-nylségbeti használandó. — Kérdezze meg orvosát.
Vitéz Teleki Béla főispán ■
„Nagykanizsán iskola kérdését
A Zalavármegyei mezőgazdasági bizottság küldöttsége tisztelgett vi-léz gróf Teleki Béla főispánnál, u kii arra kért, hogy Zalaegerszegen is létesítsenek egy, a nagykanizsai-, hoz hasonló gazdasági szakiskolái.
Vitéz gróf Teleki Béla főispán kijelentette, hogy Egerszeg városa belátható időn belül nem lesz olyan helyzellien, hogy anyagilag is támogathassa a szakiskolát, még hn épű-Iclet is tudna állítani. Legalább 20
sikerült a gazdasági megoldani"
ezer pengő kellene. \'Nagykanizsa város elónyösebb helyzetben van e téren. Ott a községek segítségével Sikerűit a kérdést megoldani. Za-Iának nagyon keliene, hogy .mezőgazdasági tudásban gyarapodjék, mondotta a főispán, aki kijelentette, hogy ha nem Is olyan intézmény, mint Nagykanizsán, de létesüljön olyan iskola, amelyik különösen a gyümölcs és Szőlő-kull\'ira terén oktatást nyújt. r i
Hegkezdődött a jubiláló Maróczy Sakk-Kör nagy versenye Dnnántnl egyéni
I.clkos és sZép ünnepség keretében kezdődött meg a lü éves nagykanizsai Maróczy Sakk-kör rendezésében a dunántúli sakk-verseny. Az Iparoskör nagytermében a város vezetőségin kívül nagy számban összegyűltek a sakk-barátok, hogy tanul legyenek a Legjobb dunántúli sakkozók első ösz-sMcsapásának. A verseny mejpiyitásá-ról és az azt megelőző kongresszusról anvagtorlódás miatt lapunk holnapi számában közlünk részletes riportot.
A verseny elődöntőjének első fordulója a következő eredményeket hozta:
I. csoportban: A..Kálmán (Nkanizsa -Sfijjártó (Varpalota) budapesti vé-delmü játszma heves összecsapás utón a 31. lépésnél rcmisvel végződött. An. gyal (Ktihfend) a Czeglédy (Kaposvár) elleni szicíliai játszmában mhit világos durva elnézést követett cl s igy Czeglédy könnyen győzött.
II. csoportban: JenCy (Veszprém) mint sötét vezérgyalog játszmában Bory (Nkanizsa) győzött Bory jól
tartotta magát a verseny $ftyik favoritja e.len. aki nagyobb rutinjával a végjátékban mégis o»ak felülkerekedett. A Bőhtn (.Nkanizsa—Polák ^Győr) francia védelmü játszmában a nagykanizsai játékos megérdemelt pontot szerzett Ellenfelének támadását t^gye-sen kivédte s ellentátradását biztos kézzel viltc keresztül
III. csoportban: A Ferenczfy (Pécs) —Hamburg (Nkapika) szicíliai játszma, bár az állás az egész kózépjáték-ban borotvaélen táncolt, 34 lépés után eldöntetlen lett. Ugyancsak remisvei végződött a Kőberl (Győr)—Tóth (Várpalota) vezércsil játszma is.
IV. csoportban: Fekete (Várpalota) győzött Gerils (Pécs) ellen, aki remis-állásban erőltette a nyerést s mint ilyenkor rendszerint történni szokott, vesztett. A Nagy (Székesfehérvár)— Cseh (Győr) játszmában előbbi ügyes betöréssel a gyalogok özönét nyerte és ezzel biztosan győzött.
ltelnilz (Nkanizsa), Seidl (Nkanizsa), dr. Aszódy (Szómbathelv) és Gumilár (Nkanizsa szabadnaposok voltak.
A nagykanizsai vadászok —-
az elesett 20-as hősökneki
Fényes ünnepség keretében koszorúzták meg a hős bajtársak emlékművét
Szép novemberi Idő.
A 20-as honvédek, a hós za> ifluk emlékmüve körül és az 15 sélret téren embersokaság. Ünneplő közön ség. Díszes egyenruhák. Olt lálj-ik a tisztiküldöttségei élén vitéz Tanító Bélával, dr. Krátky Islván |)Ol-gármeslert, a klr. ügyészség, a bíróság, a rendőrség, a Nyukosz, a folyammérnökség, az intézetek igaz gatóit, álIamiKSnztár, josta, MAV, MOVE, Baross-Szövetség, stb. képviselőit. Magyar szivük ho/ta Ide mindazokat, akik itt megjelentek. Mind ünnepi várakozásban. Az emlékműről messziről olvasni a szöveget : Dalolva mentek csaláról csatáru !... A művész lelkét öntötte be a két honvédbe, amikor a nagy-
kanizsai háziezred két hősét mintázta mge örök emlékezetül, (ibnpu-zlsta-sapkás diákok meleg tekintete siklik a felsorolt csaták helységeiről, Ravaruszkáról, fel egészen a honvéd jruskájáig. A fiuk csodálata az apáknak szól. Mert nem rajtuk mullolt, hogy gyermekeik kezén Trianon bilincsei fonódnak ösaze. A magyar kalonát, a magyar honvédet nem győzte le Jenki. A magyar katona bátor, rettenthetetlen hős volt, egy világ csodálatának ós tiszteletének szent férfta. Az ablakokból \'és balkonókból is összefonódnak egy szent érzésben u nézők százai, hiszen nem kevesebbről van szó, mlulhogy u mu nyrgyur katonája hódolni jött és hősiességet
tanuini azoktól, akik dicsőséget és csodálatot szereztek a 20-aa honvéd nevének, a kanizsai zászlónak.
A tér baloldalán, szembe a szobor művel, mintélóércfail állavadáfiz-zászlóalj. Pomjiás formában, bámula los fegyelmezettségben A béke magyar honvédé jut eszünkbe, amikor ezt a jiompásan felszerelt, minden mozdulatában a magyar hős katonát vlsszalükrtfztetó vitézi gárdát nézzük, örül a lelkünk, dobban a szivünk fiaink láttán.
És felharsan a vezényszó. Kardok llsztelgésreemelkednek. Megérkezik vlléz Székely János parancsnok.
És felhangzik a határőrzenekar áhítatos ösezhangu Magyar Hiszekegye, amit a kitűnő Hering karnagy vezényel. Mindenki liszteleg, feszes vigyázz állásban áll a magyar ság konfessziójának akkordjai alatt
Majd odalép « szobor elé a honvédzászlóalj parancsnoka, Benta alezredes, aki messzire halló hangon elmondja a kanizsai vadászok fogadálmát: A nagykanizsai vadászok Idejöttek jelentkezni, hogy a hősök példáján felbuzdulva, ók is, bárhová állítsa őket a sots, mindenkor példás kölelességteljesitéssel fogják szolgálni a magyar hazát...
Majd letette a talapzatra a vadászok szép koszorúját. Az élő bajtársak hódolata _ az eleseit hőal bajtársak emlékének. Néhány trillánál ünnepi csend. Majd a határőr zenekar a nemzeti Imádságot játsza. Ujabb vezényszavak és a kivonult zászlóalj dlszléirésben elvonull a megjelent előkelőségek előtt.
Ünnep volt. Magyar ünnep, ösz-szedobbantak a szivek. A közönség meleg tekintettel nézte fiait, amint jráratianul szép magatartással, dü-börgő léptekkel haladtok el a 20-as honvédek emlékmüve előtt, a magyar katona pompás felkészültségével, ruganyos testtartásával, szemet gyönyörköd letően.
Mint apáik, akik dalolva mentek csatáról csatára... i
(B. R.)
EMLÉKEZTETŐ
Nnal. 21.
Uoeálli előadás Ó kor a városházin {Kelem.il Ferenc). DmmiIU 6.
Keresztény Jótékony Nőegylet szeretet-ünnepe 10-kor (Bozgonyl u. tornaterem). DhwW I.
Iparoskór nagyszabású láüctaája 2 órá»g. SörUI-jaK. DhmIW 11.
Pedagógusok össaeJöveleW vacsora ulán a Kis Boyalhan. Az Izr. Uányegylet bálja a Kaszinóban.
- Ma ht.tKn a Városiban, kedden közkívánatra a Ntp Mozgóban megy a Kölcsönkért kasttly.
- Saját fc<UUW> ét örömére szolgáló meghívásnak tesz eloget, ha a Kor.t^. Bntorárukts Sut .abaUx-kUI-ttuat megtekinti, vételkénynar nélkül
- tlnkaulakkui a legújabb dlvat-ajdotíjágokat mutatjuk be - tUktu.
1937 nbwHhtr 8}
HALAI KÖZLÖNY
S
A Koth-quartett hangversenye
A mindennapi, az élet ezernyi apró gondjával, bajéval átszőtt éle-tÖnk és Sbt abszolút zene világa nagyon távol esnek egymástól. A mindennapi robotban elfáradt emlxir-nek az igazi muzsik* olyan, mint szaharai vándornak az oázis.
A s/ür-ke, gondokkal teli élet-saabarában vándorló kanizsaiaknak ilyeO oá/Ja volt a Caálno éltől rendezett szombat esti hangverseny, a melynek keretében a világhírű magyar vonósnégyest, a Róth-quartet-tet hallottuk.
A nagyközönség általában valami idegenkedéssel fogadja a kamarazenét és különösképpen a quartettet. Ez az idegenkedés meglátszott a szóm bot esti hangversenyen ls, ahol bizony kevesen voltak az oázisba vágyó vándorok. Pedig akik ott voltak, tanúskodhatnak mellettünk, ha azt állítjuk\': felejthetetlen szép estélien volt részünk.
Igaz, a quartettet nem lehet *csak« hallgatni, mint ahogy naponta tesz-szük azt az egyéb zenével. Ha a vonósnégyeseket ugy akarjuk hallgatni, mint ahogy a szórakoztató zenét, hogy felcsavarjuk * rádiót és dolgozunk, beszélgetünk mellette, akkor valóban érdektelen, sőt unalmas lesz annak a négy embernek játéka. De abban a pillanatban, a mit csak egy kicsit te el tudunk mélyedni ebbén a zenében, egy külön világ nyílik meg előttünk, egy mélységesen gazdag birodalom kapuján léptünk akkor át. És ez a fel sőM?nendü világ, ahol a megtisztult lelkek a Tökéletest, a Szépséget élvezhetik : — az abszolút nttzsikía
birodalma-
A Róth quartett szombat esti hang versenyével tagadhatatlanul ebberá birodalomba vitte el, amint mondani szokták: számban kevés, de lelkes hallgatóságot. A Róth quartett 1928-ban alakult, tagjai: Róth Ferenc, Antal Jenő, Molnár Ferenc és Scholtz János. Mindegyike mestere hangszerének és ez a több, mint 10 éves mult, csodálatosan egylieforrasztotta őket, Nem csak technikában, stílusban, hangárnya-Iatokban és dinamikai eltolódásokban egyek, hanem valósággal lélekben is. Ez az eggvéforrottság nem csak a négy hangszerrel és a müvei van meg, de az alkotó lelkével is. Ennek köszönhető, hogy az e^yes müvek a hallgatóság előtt születnek\' ujjá, mindéu széj>ségükkel éfi mélységükkel. És ez a tiszta muzsikái, ez a klasszikus játék szü-\'ettéti ujjá a hallgatóságot is lélekben.
A szombati műsor szerencsésen volt összeválogatva. A1 quartett a kamarazene legkifinomultabb és legnagyobb mult-j műfaja. A három! előadott mü ennek a műfajnak három fejlődési fokát mutatta be. Haydn B-dür vonósnégyese (op. 76. No. &.). amelyet előazör hallottunk, az európai kamarazene csúcspontját jelenti. Mannheiml alapokon a hangszertagokát szabadon szólaltatja meg, melódikusan differenciált hangszerkezelésacl, egyéni li-ral kifejezésmóddal. Haydn a szabad, áttört hangszerstilus hl ve és csodás finomságokra, mélységekre képes. A hines haydni Largók egyik legsnebblke e mű második tétele. Róthék játékában tökéletes orgonái hangszín ne l szólt.
Az utolsónak hallott Schubert A-molt vonósnégyes (op. 29.) a lö.szá zad tnagy dalszerzőjének kamara-zeneművel közül az egyik legeredetibb. Mint a romantikusok általiban, ugy ő is a zenekari technikához közelítette « vonósnégyest. Igy
érte el az újszerű hangzás-effektu. sokat, amellyel a gazdag schuberti lélek dallambeU szépségeit fokozni tudta. i
Debussy op. 10. es számot viselő vonósnégyese, már a-legujalíb kort képviseli. Újból a klasszikus ideált tartja szem előtt, de ezt uj, debjs-syen bonyolult mondanivalóinak szolgálatába állítja.
A hallgatóság tehát választhalott a szépségekben gazdag muzálka között, de akármelyiket\'is választolta, mindegyiken megmarad! az igazi zene olrodalmában és annak minden széj)ségét — hála a lcifogásta-
Magas Tátra, november
Az ablakom alatt sürü i>elyhek-|jen hull a hó és a poprádi fensik, amely évszázados városaival ós apró falvaivai Ut terjeszkedik előttem, ünnepi fehér köntösbe ölt&ptt. A fenyők, amiknek ágain szerelmes mókusok kergetik egymást, csillognak, mint a frissen bontott ládában a cukor...
Szikrázóén és szüzén fehér Itt minden, szakasztott ugy, mint a kjs-lány, aki imádságos könyvéi a hóna alá szorítva áldozni megy ha-rang/.ugásos vasárnapon a hatalmas Isten kicsinyke házába a hegyek oldalán...
Itt van a tél...
A Tarajkára már drótokon húzzák fel a ródllt és a szűzi hóban keskeny vonalak mulatják a síelők utjának irányát.
Sürü j>elyhekben hull a hó az
Harminc különböző
Hefly Gy. Andor tanár, a Magas Tátra szerelmese és ismerője a hegyek életének, elégíti ki a riporter kíváncsiságát. Vele indulok el, hogy megismerjem a hó regényét. Útközben megállunk és a professzor magyaráz : » .
— A fantázia más, mint az élet. A költők szívesen használják ezt a kifejezést: »az örökös hó hazája*, holott a Magas Tátrában alig-alig találunk olyan helyekre, ahol az esztendő minden napján hótól fehéren csillognak a sziklák. A csúcsokon augusztustól májupig ritkán olvad ei a hó, de örökös hó még a Magas Tátra legmagasabb csúcsán sincsen. Csak néhány örökös árnyékban élő völgy : a Jég völgy, a Kispapiruszvölgy, a Rézpadok katlanja érdemlik meg talán az »örökös hó\' hazája* elnevezést. • — Évekkel ezelőtt egy munkámban • megírtam, hogy a tudomány 80 különböző \'féle havat ismer. Ha a hó szárazon, pihékben esik, akkor pehelyhó. a neve. Ha ez a hó egy darabig áü, akkor : fagyott hó és ha tovább fekszik, akkor szemcsés hó lesz belőle. Utolsó fajtája a
lan előadásnak - iAketetpsen élvezhette. Azt la meleg, megérdemelt, lelkes tapsot, ami a hallgatóság őszinte elragadtatását jellemezte, a Róth quartett Csajkowszky op. 11. vonósnégyesének /Andante cantabl\'e tételével köszönte meg. Szebb, finomabb és maradandóbb emlékű tétellel nem is lehetett volna lefejezni e/.t az estét. Alomvilág volt ez, amiben jó volt megpihenni, felüdülni és újjászületni. !
Köszönjük ezt az estet a Castno-nak, köszönjük a Róth négyesnek, — nem fogjuk elfelejteni...
Gráf Ernő
ablakom alatt és én arra gondolok, — furcsa gondolatai támadnak néha a magamfajta világcsavargónak — vájjon a hónak is van-e tudománya ? Az emlwr, aki egyre mohóbban kutatja titkát a természetnek\', megfejtette-e minden rejtlmességét a csúcsok, a völgyek, a rétek téli köntösének ? Egyforma-e mindenütt a hó ? Vájjon ugyanabban a bölcsőién születik-e fehér .palástja az erdőnek, mint ahol a városok utcáinak kellemetlen takarója hópehely-lyé válik a felhő párájából ? Emilt: szerelmesen l>őgő szarvasok karcsú lábainak nyomát mutatja csak a vadász számára; amolt: fekete és piszkos, magába vette már a gyárak kéményének füstjét és széles, rozsdás lapátokkal napszámra dolgozó munkások rakják gálába, hogy aztán megsemmisítsék, mielőtt ezt a munkát a tavaszi napsugár elvégezné. { ,
hófajtát Ismernek
firh, amely kemény, préselt és alig különbözik a jégtől. Ha nedvesen esik a hó, akkor nedves hó néven ismerjük, ebből lesz; a nehéz hó, a tapadó hó, a dörrenő hó, majd a lavina hó, amelynek azonban még semmi köze sincsen a lavinához. Ha a levegő elektromossággal telített, amikor a havazás megkezdődik, akkor darát kapunk, amelybői szintén szemcsés hó válik.
— A sielők álma a porhó. Rajta
álomszerűén siklik a V<u sítalp! Vegyük a ke-Jffy\\ zünkbe. Látjuk : apró kristályokból áll. Oly«-iJP^^ "ok ezek a kristályok, mintha mindegyik csillag lenne a meséskönyvek lapjain. Ha a havat kergeti a szél, akkor fúvott hó a neve és ebből lesz, ha tovább fekszik, a tompa hó. Ezen nem szalad a si. Van aztán szélfutta hó, szélhálas hó és szélfavás következtéijen a fekvő hóban keletkeznek a veszedelmes hótömegek, amelyekben a sífutó csúszik, összeroppan.
— Persze legvesaedelmesbb formája a hónak a lavina.
Gyártelep: BUDAPEST. XI., LKIKE-ÜT 117.
mint magáé a lavináé. Ml indítja el? Ezerféle ok. Néha: egy slelÖ, máskor egy zerge, ugy, hogy lábával meglöki a hótömeget. Rendesen az olvadás. De előfordulhat, hogy egy hangosabb kiáltás i» elengendő ahhoz, hogy a lavina meginduljon. Kétféle lavina van : a porhó-lavína, amely megfojtja azokat, akiket útjában ér és a nedves hó-lavina, a melyet inkább az Al|>esekbcn tsmer nek. A Magas Tátrában éitaWbaa ritka lavina és pedig azért, mert Itt nincsenek csupasz sziklafalak. Ami van : nz olyan meredek, hogy rajtuk a hó -úgysem marad meg.
— Általában januárban és a tavaszi hónaikban pusziit ez a veszedelem. Védekezni ellene : bajos. A hegyek lakói már ismerik azokat a helyekel, ahol a lavina puszUt és a hegyek lakói tudják, hogy mikor fenyeget a lavina*; Megpróbálják a védekezést ugy, hogy a veszedelmes helyeken fásitának. De azért évről-évre olvassuk a lapokban, hogy az Alpokban egész falvak esnek áldozatául a hegyek veszedelmének... V, i
—. A porhó-lavina ugy száguld, mint a felhő. Az útjába akadókat elsöpri. Erdőket tarol le és kilométerekre cipel házakat Fantasztikus sziklatömegeket képes tovagörgetni. Németül >Schneebrctt«-nek hívják, olyan, mint egy hatalmas hódeszka... j
A színes hó titka
Furcsa : a hegyek lakóinak élete tele van legendával éá a hóval kap csoiatban mindössze egy babonát hallottam, ezt ismeri mindenki: ugy szól, hogy aki tavaszi hóban moa~ dik, az megszépül. Általában a hó nem igen Szeneivel a babonában.
Pedig: ok lenne rá.
Itt van például a színes hó, ami ről sokáig nem tudták, hogy hol szülelik és mi a?: a titokzatos anyag, amely színesre festi a havat. .
A nagytarpataki völgyben, a Zöld tó környékén, a Fekete tó völgyében különösen tavasszal gyakr u veszik észre a turisták, hogy egész hómezőknek piros, rózsaszínű, 2#ld és sárga a szine. De láttak már fe-kele havat is. Tudósok kutatták a szinés hó titkát és ezt végre egy szegedi egyetemi tanár, Györffy István doktor — aki sokőlg a lőcsei gimnázium tanára volt — fejtette meg. ö állapította meg azt, hogy szines hó csak tavasszal fordul elő a Tátrában. Leginkább márciusban. Olyankor, amikor a természet ébredni kezd. A Magas Tátra faunája végtelenül gazdag. Különösen dúsak viráglwn a magasabban fekvő rétek. Ezeknek a virágoknak a pora lel>eg a levegőben és festi meg a hó felülelét. Vannak aztán apró, szinte mikroszkopikus áUat-mosza lok, amelyek hatalmas tömegekben lepik /be a havat és órákig tartó szereljük násza a rózsaszínű hó. E szines hómezőkön Ut is, Ott te
A lavinák legendája — csak mese
Ródllkon szaladnak le a Tarajkáról kipirult areu lányok, a korcsolyapálya előtt szánok állnak és mi a havasok veszedelméről, a lavináról beszélgetünk. Azt mondja nekem a professzor ur :
Az emberek általában azt hí-
gunknak egy rézsút álló csupasz hegyoldalt. Körülbelül ugy, mint mondjuk egy ház tetejét. Erre a csupasz lejtőre hall a hó. Egy darabig a saját súlyánál fogva ott marad. Tavaszi olvadás idején hirtelen lecsúszik. Irtózatos tömegben válik
szik, hogy a lavina ugy keletkezik, j le a lejtőröl és a hatalmas tömeg
hogy egy hógolyó elkezd lefelé gurulni a hegyek oldalán és közben egyre nő. Ez a legenda — mese. A valóságban egész másként születik meg la lavina Képzeljünk el ma-
ugy szalad le, mint n megáradt patak vize. A lavina: hófoiyam-t Ha nagy a lömege, akkor pusztít. Rendesen öz előtte járó légáram pusztítása még veszedelmesebb,
Amig a hópihéböl lavina lesz
Egy szegedi egyetemi tanár megfejti a színes hó rejtelmeit ■•■• Hányféle hó van? — Szerelem a hóban és a hó alatt
«
K9ALA1 KÖZLÖNY
1987. november 23
kicsinyke lyukak vannak: esek is a tavasz himökej. \\TéOi Almjá(b6L ébred a mormota és néha tizenöt-méteres havon keresztül is megássa
csigalépcsőszer\'1 útját a napsugárig. •
Az ablakom alatt sürü pelyhekben hull a hó és a hotel bejárata mellett glédában állnak a sítalpak. Tarka pulloverek simulnak a hölgyekhez és a szálloda szolgája széles seprővel tisztítja !c a havat a vastagtalpu slcipökről.
...isten tudja miért: sajnálom most ezt a havat is, azért, mert veszendőbe megy.
Padi Jőb
Az Ipari vámok megállapításánál hallgassák meg a mezőgazdasági kamarát
Mezőgazdasági körökben ismét sok a panasz, amiért a mezőgazdasággal kapcsolatos ipari cikkek vámjának megállapítása legtöbbször a mezőgazdaság érdekel ellen történnek. E panaszok országos mozgalommá szélesedtek, amennyiben az ország valamennyi mezőgazdasági kamarája elfogadta az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamarának azt a határozati javaslatát, hogy a mezőgazdasággal szoros összefüggésben levő ipari cikkek vámtétel-megállapitásánál a kamaráknak minden egyes esetben dőntft szavuk legyen. A kamarák e mozgalmuknak az országgyűlés szine flőtt is han-got adnak és hir szerint erős bírálat tárgyává teszik az Arelemző Bizottság működését, mert ugy vélik, hogy a mezőgazdasági termelés szempontjából elsőrendű fontosságú ipari cikkeknek, valamint a falusi népesség iparcikk-szükségleteinek árelemzése és ármegállapítása a gyáripari érdekeknek kedvez.
A nagysikerű magyar vígjátékot, a Kölcsönkért kastélyt, még ma hétfőn a Városiban, kedden közkívánatra a Nép Mozgóban mutatjuk be.
Akit a legszebb nő szeret
32
Mexikói regény Irta: Baláss Jásssf
— Gonny a nyilt tengeren van aZzal a rozoga kis vitorlással I Utána kellene menni I
— Még befuthat az öbölbe a vihar kitörése előtt, — nyugtatta meg a kapitány.
A két lány a Ltggins-házba vitette magát. Éjfél után teljes erővel tőrt kl a vihar. Mary kiugrott az ágyból, gyorsan öltözni kezdett.
— Hova akarsz menni? — kérdette Mala ijedten.
— Gonny utátot — kiáltott a lány és már sietett ki a gépkocsijához. Mire Mala felöltözött, már a hangárnál volt.
Az indiánlány futott utána, mint a szarvas, de már elkéselt, mert a gép a levegőbe emelkedett és eltűnt a viharfelhők kőzött. Mala nem törődött a zuhogó esővel és az Indiánok kóny-nyed, kitartó futásával Indult Olrigh-hoz.
— Mi történt? - kérdezte a bankár ijedten, amikor a lány csuromvizesen, bőrig ózva, lihegve rontott be hozzá.
— Mary elment a repülőgéppel Gonny után! — llhqgtc a lány.
— Ebben a szörnyű időlKo? — kiáltotta a bankár ijedten. — Végy föl valami szárazat magadra és feküdj le, én kimegyek a kikötőbe.
— £n Is veled akarok lenni I — könyökölt a lán^\' és. nem hagyta magát
A nagykanizsai valuta-per utolsó vádlottlát hat hónapi börtönre Ítélték
Wellner Zoltán büntetését a Kurla is helybenhagyta
Annak idjjén Ismétellen foglalkoztunk azzal a nagyszabású valuta l«rrel, amelynek több nagykanizsai vádioltja volt. Legtöbbjük mér kl is (öltötte a reá kiszabott fogházbüntetést Az utolsó vádlott, Wellner Zoltán nagykanizsai állalexportőr ügye került most a végső fórum, a ktr. Kurla elé. A vádirat Szerint Wellner Zoltán a külföldre szállí-
tott állatok ellenértékének nagy részét nem szolgáltatta be a Nemzeti Banknak. Több, mint 400.000 Urát vont el a Nemzeti Banktól, amit azután értékesített a zugforgalomban. A valulabíróság ezért hat hónapi börtönre Itélle.
A kir. Kurla Flnkey-lanácsa most ezt ez Ítéletet helybenhagyta.
A GPU emberei házkutatást tartottak Litvinov hivatalában
éa hat kocsirakomány Iratot szállítottak el a külügyi palotából
Litvinov külügyi népbiztos és Jezsov, a GPU vézelöje között komoly nézeteltérés keletkezett. A legutóbbi .nagytakarítás. során Jezsov a GPJá embercll a külügyi hivatal i>alotájálin vezénylete és ott a legerélyesebb tiltakozás ellenére is szigorú házkutatási tartottak. Min. dent felforgattak és a végén hat kocsirakomány iratot szállítottak
ei Litvinov tanyájából. Utvinuv ér-teisülve arról, azonnal Sztaikihuz fordult, de minden erőlködése hiábavaló volt. Sztálin meg sem hallgatta.
Valószínűnek tartják, hogy az. el. szálll\'ott Iratok közölt több kompromittálót ls találtak, amit a Lilvinov i>erben vádként és bizo-nyliékként felhasználnak.
A Hetedik menyország-ba viszi el a Zalai Közlöny e heti két mozijegy-nyertesét
Nagy Örömmel fogadták olvasóink a Zalai Közlöny bejelentését, amely szerint a jövöben minden héten két ingyenes mozijegyet sorsolunk ki előfizetőink között. A kedvezményre külön pályázni vagy jelentkezni nem kell Mindenki, aki előfizetőnk, természetszerűen résztvesz a sorsolásban. A sorsolást minden héten megejtjük.
A szerencse ezen a hét- n a következőkre mosolygott: Ddvldovlcs Lajos Szent Rókus-utca 2. Kereskedelmi alkalmazottak Szövetsége.
Az e heli nyertesek a Városi mozi kedd-szerdai műsorán szereplő pompás filmet, a Hetedik menyország-ot nézhetik meg. A film különlegesen nagy pesti sikere és a pompás szereplők biztosítják, hogy valóban művészi szép filmben lesz részük e heti nyerteseinknek.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvehetők.


— (Harc a tengeren)
cimen érdekes előadást tartott a nagykanizsai városi sz\'nházbnn Scholtz Andor folyamőrkapltány, u kormányzó szárnysegédje. A változatos, eleven tempójú, szakszerűsége mellett a nem katona emberek figyelmét is mindvégig lekötő előadást vetített képek tették változatossá é? még érdekesebbé. Az előadáson díszes lmllgatóság vett részt, a helybeli határőr-tisztikaron kivül a polgári társadalom köréből ls.
— (Ottó-mise a plébánián)
•Szombaton délelőtt nagyszámú részt vevő előtt a plébániatemplomban Oltó-misét mondottak a magyar királyfiért. A szentmisét Sebestyén ferencesatya celebrálta. Az Ottó-misén megjelentek a hatóságok, lintézetek, testületek, a rendőrségi tisztikar küldöttségei és képviselői.
— (A Kat. Legényegylet estélye)
Vasárnap este dlsztes és előkelő közönség töltötte meg a Katb. Legényegylet nagytermét abból az alkalomból, hogy ismét előadásra került dr. Mutschenbacher Edvin tőrvényszéki ta nácselnök, világi elnök forditásában a •Jogos védelem,\', az első előadás szereplőivel. J)r. Mutschenbacher elnök lendületes bevezetőbeszédében üdvö. zőlle a megjelenteket és őrömének adott kifejezést, hogy a város társa-dabnának sZine-java jelent ineg a Le-génycgylet ^stélyén. Majd megkezdődött az előző\'&lőadások pompás, gördülékeny < lőadásával a magyarra átültetett drámának előadása. A szereplők mindegyike most is derekasan kitett magáért és voll is taps és elismerés bőven. Majd az előadás után megkezdődött a táncvitáalom, amely a leg-
Kmpásabb hangulatban a késői órá-
j tartott. A vasárnapesü estély a Kath. Legényegylet legsikerültebb es-télyeinek egyike volt
— Elegáaa •/« ^mm told. bundákat szenzációs olcsó árakon adank - Sekflu.
— Ma héttön a Városiban, kedden közkívánatra a Nép Mozgóban megy a Kölcsönkért kastély.1
lebeszélni.
a najon c-vatc afc autó níflcktorán.ik hosszas jelzései után vették észre őket, végre parthoz érkezett az egyik fedett motorcsónak és a hajóhoz indullak. Csak nagyon nehezen tudtak feljutni, mert a tenger erősen hullámzott.
— Azonnal indulnunk kell szélmen-téten és reflektorozni a vizet. Meg kell találnunk a Darut és Mary repülőgépét! — rendelkezett Olrigh.
- Hát ő colt?! - kiáltott fel a kapitány ijedten. — Félóra előtt suhant a tenger főié egy gép. Azt hittem, valami őrült pilóta igy akar öngyilkos lenni, mert ez a biztos halál! Nem is volt vizigépl
A horgonyokat felszedték, felhúztak egy vitorlát és a hajó a magasan járó hullámok közé fúrta magát.
Mary a széllel repült és birkózott az oldallökésekkel, hogy a tengerbe ne zuhanjon. Már egy óra óta járta a reltentő szélvihart és zuhogó esőt, amikor a villám lobbanásánál megpillantotta a nyomorult kis hajót. leeresztett vitorlákkal űzte a vihar. Mikor egészen föléje került, meggyújtotta reflektorát és leereszkedett annyira, amennyire lehetett, azután eléje, került és a viz színére eresztette a gépet, abban bizakodva,\'hogy néhány percig nem merül cl.
Oly közel volt a hajóhoz, hogy cl tudta kapni a kivetett mentőövet és a hajóra húzták. Közben a gépet szétzúzta egy hullám és elmerült. Amikor a fedélzetre húzták, Gopny rémülten
kiáltott fel:
— Mary! Hogyan kerül maga ide géppel ebben a liorzalmas időben?
— Elfutott előlem, tehát eljöttein maga után — felelte Mary és tudott mosolyogni.
— Most azután itt. veszünk mind a kelten — mondta Gonny reménytelenül. — Ebbe az ócska\\ dobozba már szivárog a viz, egy-két lóra "hiulva a tenger fenekén, lestünk. )
— Nem hiszem. Ha énnekem sike. rült ebben az időben idejutni a hajóra, akkor ml meg fogunk menekülni és nagyon boldogok leszünk — biztatta a lány.
— Jöjjön legalább a kajütbc, majd keresünk valami száraz ruhát.
— I^mehetünk, de nem kell más ruha, egész jól érzem magam, hiszen nincs egy csöpp hideg scml -Miért szökött meg előlem? — kérdezte mikor leértek.
Dörgő zuhanás hallatszott felülről, Mary a kajüt fala felé repült, de Gonny elkapta két karjával. A lány átölelte ós storos&n hozzásimult.
— A főárbócot eltörte egy hullám és a tengerbe sodorta. A kormánylapát pozdorjává tört. A hajó tehetetlenül hánykolódik a hullámok közölt! Imádkozzatok! — süvítette tul á vihart a kormányos hangja.
Mary boldog mosollyal hunyta le a szemét és ajka forrón tapadt Gon-nyéra. Mit bánták ők most a főárbócot és a kormányt.
— Léket kaptunk! — ordított be a
vitorlamester és két mentőövet dobott a kajütbe.
—"Itt veszünk — figyelmeztette Szelíden Maryt a fiatalember és rásegítette a mentőövet, azután & maga is felvette. Gyerünk fel, mert itt már nem maradhatunk.
összefogóztak és fölmentek. Vadul harsogó, habtarajos hullámhegyek vették körül a liajót, hogy mindé" pillanatban elnyeljék.
— Vége mindennek, — mondta Gonny szomorúan. — Miért kell\'-tt neked idejönni most? Miért kell neked is elpusztulnod1? — kiáltotta.
— Boldogok leszünk — suttogta Mary rendíthetetlen hittel és mosolyogva nézett fel a rettentő hullámokra, amelyek közölt porszemként hányódott a kis hajó.
Hullámvölgybe zuhanlak, majd a legmagasabb hullám tarajára repültek és Mary meglátott egy hajóárjbócot. Még a magasban voltak, amikor kilőtte pisztolyából az összes töltényt, azután egy még magasabb hullám csapolt át a fedélzeten és a vízbe sodorta őket. Az utolsó másodpercben átölelték egymást és együtt merültek a mélységbe. Mikor-felbukkanlak,\' már nyoma sem volt a Darunak 64 hullámok tovasodorták őket a hajnalt jelző ólomszürke ég alatt.
— Bírod még? — kérdezte órák múlva Gonny aggódva, mert látla, hogy Marvr már alig tudja nyílva tartani a szemeit a kimerültségtől.
(Vége köv.)
I9W. november 23
salai kozlonv
EDISON
yill«mo»»áyi Vállalat
Horthy Mlklős-ut 4. szám.
Villanyszerelés, csillár
»tb. 24 havi róiilelre!
— (3000 pengő segély a keszthelyi Ipartestületnek)
Az iparügyi miniszler 3000 pengő székházbővitési segélyt adott n keszthelyi ipartestületnek."
— (A BAnky társulat titkára Nagykanizsán)
November 28-án érkezik Nagykanizsára viléz Bánky társulata, azonban a színtársulat képviselője, Révész titkár már megérkezett, hogy a szükséges előkészületeket, bérlcigyüjtést, ^stb. megkezdje. Vitéz Bánky Róbert és társulata mindenkor Núgykanllzsa közönségének kedvencei közé tartoznak és igy joggal a legmesszebbmenő pártfogásra számithalnak mindenkor Nagykanizsán.
— (Csík Ferenc orvos)
Csík Ferencet, a keszthelyi származású olimpiai uszóbajnokot a budapesti egyetemen orvossá avatták. Csík kijelentette, hogy belgyógyász.sportorvossá képezi ki magái, de közben még egy olimpiai bajnokságot meg akar nyerni.
— (Klskanlzsai színpad: Váaárflá) - .
Vasárnap «estc a KiskanlZsai Missziós Leányegyesület szín előadást rendezett a Polgári Olvasókörén nagyszámú közönség elölt. Sas Ede: Vásárfia c. vígjátéka került szinre. I-\'ordulatos és szellemes vígjáték szereplői közül Kiss Kálmán a Béluska szeropében (a kis-kanlzsal Dévényi Laci) játszott nagy. szeraen. Bregovics Jullsku a kackiás menyecskés házmesterné hozta a legtöbb derültséget. Németh Lajos mint levélhordó, felesége Kiss Mária és Slrukla Ferenc mint háziúr játszották a főbb szerepeket jól Kocsis György a Dakszli bácsi és Szalay IllYLeven-dula kisasszony jelenetei ragafltatták folyton tapsra a közönségei. A többi szerepeket Horváth Mária, Herczeg Lajos, Málés Teréz, Horváth Olga, Kálovlcs György, Patl Ferenc. Mátés Boldizsár, BolíLászló és Nagy Lajos játszották. Előadás -után a Spririgár jazz-zenekar játszott nagyszerűen a láncmulatságon. —k—n—1—
— (Büntetik az állatkínzást)
SZéll Józseí belügyminiszter uz állat-kiuzások megtorlása végett kőrrende. letet küldött valamennyi hatóságokhoz. Ebben elrendelte, liogy a nyilvános helyeken, vagy utcán elkövetett állatkínzások eseleiben az eljárást az állattartók ellen is meg kell indítani.
u A nagyaikatü magyar vígjátékot, m Hő/csönkért kastélyt, még ma hétfOo a Városiban, kedden közkívánatra a Nép Mozgóban mutatjuk be.
Székelési zavaroknál és az ezekkel járó általános rosszullétnél a rendkívül enyhén bnló természetes , Ferenc József keserűvíz — reggelenként felkeléskor egy pohárral Devéve — a gyomorbélcsatorna tartalmát gyorsan kiüríti és a mérges bélgázak fejlődését csökkend, az emésztést és a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést szerei. Kérdezze meg orvosát.
— (UlyegryljtA UlAlkoiAja) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig as OMKK tanácstermében.
— Előírásos magyart* Intézeü kabátok minden nagyságban kaphatók — Sckfltu*).
— Batorklállitánudut tekintse meg minden kényszerrótal nélkül. Kopstehi bútoráruház
Mély megilletődéssel tudatjuk hogy szeretett rokonunk
Dr. Molnár Jákóné
szül. Rosenberger Jossfa
életének 84. évében csöndesen elhunyt.
Temetése folyó hó 23-án délután 3 órakor lesz az izraelita halottas házból.
Emlékét kegyelettol őrizi
m gyászoló csatád.
Nagykanizsa, 1937. november 22.
Nehéz talajon megérdemelt Zrínyi győzelem
Zrinyi-KRSC 4:2 (2:0)
Az ulolsó bajnoki mérkőzését játszotta vusárnap a Zrinyl, szép idől.eu, de oly nehéz talajon, hogy szép, játékról szó >em leheteti. A győzelem elvitathatatlan » Zrínyitől, bár az első percekben ugy láttuk, hogy a kaposváriak- meglepetést csinálnak, .de a gyorsan Ix-szedelt gól é< a sáros talaj lelörte őkel. A lapos passzját ék ukkal semmire nem mentek, ellenben a Zrinyl védelme és fedezetsora élen a Babossal (kitűnő vulti) nagyszcrfluí emelt szöktélésekkel igyekezett előre küldeni a csatárokat. Ez és.kOlőnöstn a fedezelsorok közti különbség el is döntötle a mérkőzés sorsát. Á két csappal a kővetkező felállításban játszott:
Zrínyi: Helyei — Kárpát, Horváth — Beké, Babos, I., Pőcc — Tóth, Solymosi, Csöngei, Boda, Ziegler.
KRSC: Kanyar — LidermayCr, Krtunpuoh — Hali, Lóy II.. Kerek _ Pór I., Győrffy II., Lővy I., Nákól, Csizi.
Két percig a vendégek támadnak, de a 3. percben Ziegler huz ügyesen kapura és a lR-os sarkáról a nap legszebb gólját bombázza a jobbsarokba. 1 :0. Egy pe.-c mtilva ismét Ziegler lövése izgatja a kedélyeket. Kárpát ront (beragadt), de utána Javít. Csizf ad l.e, seőglotre szerollk x o/l nom bírják a kaposváriak érvényesíteni. 5
Crcig a KRSC szorongat; de lövés
vés van és azt is fogja Hetyel. Most egy nagysz.Tü Csöngei firkálás, gólhelyzet, de Kanyar lába ment. A 21. percben sakk-mait a kaposvári védelem, de Csöngei óriási liolyzelben u kapus lezébo lő. A KRSC még a sárban ís igyekszik a szép játékkal, de eredménytelenül. A 35. nercben Itt a második gól. Boda ideálisan szökteti Csöng\'-it, ez átmegy a két hátvéden és a kapus melleit közelről a hálóba helyez. A KRSC csak gólhelyzettel tud felelni, pedig övüké 9 jobb játéktér. A 10. percben Csizi küld szép lövést a\' jobb sarokra. Csöndéi összeütközik Krumpachal és sántikálva lemegy a pályáról.
A második félidő 6. percéig nincs esemény. Csöngei jön az öltözőből s
a közönség nagy lapssal fogadja, ligy perc múlva Tej veszettség a KRSC kapuja előtt, Ziegler azonban nagy lelki nyugalommal röpíti a hálóba a labdái. 3:0. Csöngei elől szögletre mentenek Krumpachék. Tólh szögielét Solymosi mellé lövi A 23. pereben Csöngei .kikészíti, a védelmet, lő, de mellé. 15 másodperc múlva Boda ugyanígy. A 30-ik percben Tóth Csöngőihez, a kaposvári védelem reklamál, azonban Csöngei ezzel nem sokat törődik. 4 :0. Két perc múlva Ziegler ad Csóngeihez s ez liszta helyzetben a kapusba vágja a labdát. Ismét Ziegler készll gólhelyzetet, de Csöngei sántít. A 41. percbén Horváths—Kárpát hiba, Helyei rosszul öklöz ós a szemfüles Pór I. hálóba lő. 4:1. Ez nem elég u Zrinyl védelemnek, 3 perc múlva az előbbi hibákkal és Pór I. lő a jobbsarokba. 4 :2. Kezdés és ezzel vége is a mérkőzésnek.
Egyénileg a KRSC csapalában Ka. nyar a gólok ellenőre jó volt. A két hátvéd közül Itrumpach sokkal jobb társánál. A fedezetsor tagjai közepesek s ezen a mérkőzésen szürkén játszottak. A csatársorban a jobbszárny (Győrffy—Pór) volt jó. Csizi nem szélső. Nákóli és Lővy I. nem jöttek rá, hogy sáros talajon lehetetlen a lapos játék.
Helyei jó voll, de a góloknál ő is vigyázhatott volna. Kárpát kitűnő, Hor váthnak nehéz volt a talaj. Babos leljesiltményével a mezőny fölé nőtt. Utána Pőcze igazolta fedezet (még hozzá jó) voltát. Beke is Jó volt. A csatársorban az újdonsült balsxélső Ziegler volt a legjobb, több gólhelyzetet teremtett s mi a legfontosabb, két gólt lőtt. Csöngei a sérülése után még jobb volt, igaz a játéktér is kór-rejátszott ebben, különben más eredményről számolhatnánk be. Boda okosan, Tóth első félidőben jól Játszott, a másodikban folyton indulatoskodott (?). Solymosi nagyon bentragadt.
Palkó szoinbatlíelyl bíró kifogástalanul vezette a mérkőzést.
-k-n-l-
Az NTE kikapott a tavalyi bajnokcsapattól
Az erősen tartalékos NTE Jó formát mutatóit, nagyszerű fedezetsora többször fölényt is szerzett, de csatársora nem tudott eredményt elérni, igy s
PVSK-NTE 4:1 (1:0)
tavalyi bajnokcsapat a pécsi közönség előtt 4 : l-re győzött. A mérkőzésről holnap közlünk részletes tudósítást.
NVTE—NTE II. I iO (1:0)
A nehéz talajon nem láttunk semmiféle játékot. Folyton csapkodott vagdalt n két csapul. Az egyetlen gól ugy esett, liogy Horváth IV. kapui éo-ről visszapattant labdáját Perendi ref-lekszmozdulnltal hálóba segítette. Jók voltak: Erdélyi, Szalal, Ktiztnn, llleivc Perendi és Baranyai. (
Kerületi eredmények:
I. oszt. MSF.-PBTC 1 11 (1:1). DVAC—PAC 10:0 (4:0). KTSE-ZsSE 2 :0 (2:0). PEAC-KSE 4:1 (2:1).
II. oszt. KTSE II.-UIOK 4:0 (3:0). NfSE—CsTK 4:1 (1:1).
Nemzeti liga eredményeit:
Ferenrváros—Budai ,11. 3:1 (1:0). 11 ungilria—Kispest 2:0 (2:0). Pltóhus Budafok 2:0 (ü : 0). üot\'Sknl Szürkeluxi 2:2 (1:0). Elektromos—Törekvés 4:1 (1:1). Újpest—ETO 7:1 (3 10).
NapUn November 23. kedd. Kom kát. Kelemen p. Protestáns Kelemen. Izz. Klszlev hó IS.
(Jy ógysxertárt éjjeli szolgálat jövfl hö 15-lg az .Őrangyal" gyógyasutár Is a klakanls— 1 gyógyszertár.
Uaftrág nyitva reggel 0 órától eato 8 óráig (héttő, ssenla, péntok délután
Féjja Géza ismét a bíróiig flfitt
Budapest, november 22 Féjja GéZa, a Viharsarok Írója. m« ismét bíróság elé került. Az ügyészség a könyv harmadik kiadásában foglallak miatt indított-ellene vádat. Ugyanazok a kitételek szerepelnek ugyanis az uj kőnyben, mint amelyikekért az első két kiadás miatt elítélték.
Féjja Géza azzal védekezett, ltogy nem volt célja ats Izgatás ós könyve nyomán semmiféle rendzavarás nem voll. A magyar nemzetről\' sehol nem nyilatkozott becsmórlőleg, megállapításul az egyes rétegekre vonatkoznak. A védő bizonyítási eljárást kért, est elutasította a bíróság.
Lapzártakor még tart a tárgyalás.
Modern csillárok
hoaaaa t.Járata eésslatlUáan.
Kartellen kívüli Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Danisok UaiM
csillár-üzletében.
APRÓHIRDETÉSEK
SfiúMrM*. 41 i. VMáiM. .. Shmmm, 10 uSt* SO Mtár. minden további art S nífc, ItCtkA.... 10 udla 10 (Illír, mlnd.n további Má 4 tlUái.
■flmuakáls.M logtalkoaást kareaek
csak délutánia. Clm akladóbáa. 3S32
Iló-és .árol.at szakszertlen Czv.tkó Mátyás vnlfcantssl. Fő at 4. 8
Keresek szán nsgy, aaársz amaabáa
.....It iecember lg*. Ctm a
konyhás li kiadóban.
Két sárga selyemplncsimet ■•* idnám jó helyre. Hozgonyi-atca 15.
1 kg. átkelési .lm. a Iliiéi Wollák vendéglősnél, Horthy Mtklés-al 37/a. 3549
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági m. Gutenberg Nyomda és Détzatál Lapkiadó Vállalata Nagyksnlzsán. Felelós Uádó: ltslsl Kárai,. Interurbán lelefon: Nagykanizsa 73. szási.
FJldi Mihály l.(xx*bb rqt.T.:
A viszony, kötve . ... SM P
Örök szolgaság, regény, kötve •-— P joko (atttel: El Hsklm. Egy orvos életregénye, fűzve S-M P, kötve 7\'M P ■ayw1. bsnrtfUmt
Orchestermuslk, kötve . . ÍM P KarácMMyt TáM- 4. NáUalfcMm «•— P Hádo. ■ Kasái.s.,1 dfcui . i— P Imeek ■ M aan.l.l tlsllka. A frigiditás keletkezése éa gyógyítása ........W?
Kaphatók:
FISCHEL
U.)ili.aaksiás>ai
Telsfw 17».
halai itozlonv
IB37. november 23
Nagykanizsa megyei város polgármesteréül.
24.796/1937,
Felhívás
rtás kötelező végrehajtása tárgyában.
Ax 18761XIV. t.-c 7. és lOi, valamint az 1920: X. t.-c. 9. §-a alapján Nagykanizsa megyei város egész területére a patkányok kőtelező Irtását rendelem el. A patkányirtás a város egész területén 1937. évi december hó ! 1-én. szombaton délután 6 órakor kezdődik és 1937. december hó 21-én hajnalban nyer befejezést.
A patkányirtás kötele " lakóháza pincékre, _ szer- és sörriktárakra, malmokra és minden üzletre, ahol élelmiszereket tartanak vagy árusítanak.
Az irtásra mindeteken a helyeken kizárólag a Ratopax, Krepa és Perfekt |el-zésü emberre és háziállatra ártalmatlan Irtószerek valamelyikét\'kell használni a csomagolásokon feltüntetett használati utasítás szerint. Az irtószereket a következő helyeken lehet beszerezni:
Bogdán Aladár dr. .Megváltó\' gyógy-szériái1,
patkány!) hajt!
üi-cii íuxjiibiu<iii nyer ucicjcicoi.
\\ patkányirtás kötelezettsége kiterjed lóházakra, gazdasági épületekre, bor-icékre, magtárakra, lerakatokra, élelmi-
Demeter László .Fekete sas" gyógysz., Déri József .őrangyal* gyógysz., Lukács Vilmos , Mária" gyógysz^
Városi Mozgó. Péntektői hétfőig!
A magyar filmek koronája :
Kölcsönkért kastély
t Pékár Gyula vígjátéka.
Főszereplők: Vaszary Piri, Turay Ida, Rádal Imre, Rajnay Oábor, Kabos Gyula, Tolnay Klári, Rátkay Márton, Makláry Zoltán, Juhász József, dr. Hosszú Zoltán, Beöthy Lldla és Markovlts Endre. Remek kleér6 műsor I
Előadások kezdele köznapokon 5, 7, 9 órakor, yasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. ftemfee helyárak I
Merkly Belus József dr. .Igazsághoz" gyógysz.,
Szekeres Vilmos és Dodó Jenő .Pádual Szent Antal" gyógysz., Teutsch Ousztáv drogéria, özv. Bazsó Lajosné Teleky-ut, Bedenek István Eötvös-tér, Bdeznai János Sugár-ut, Dedovátz Béla Magyar-utca, Fenyvesi László Kinizsi-utca, ifi. Halász Jenő Magyar-utca, Handelsmann László Barak, Kellermann Ferenc Ország-ut, Mustos Ferenc Kossuth-tér, Neu és Klein Csengery ut, Papp József Teleky-ut, Sátrán Ferenc Király utca, Slampf Zsigmond Fő ut, Szerecz Pál Ország-ut, vitéz Tóth Béla Si«ár-ut, Welsx Berta Petőfi-ut. Az irtószerek ára >/i kg-os csomagonként 1-éOP. Az irtási kötelezettség aláeső ingatlan beépített területére 100 m» ként «/i ka., beépítetlen területére pedig 300 maként >/• kg- Irtószert kell vásárlási igazolvány ellenében folyó évi december hó 4-től 11-ig beszerezni és a patkány-Járta helyekre (pince, kamra, raktár, ólak, csatornanyilások, pöcegödrök) elhelyezni. Oyárák, Ipari telepek, raktárházak, mal-rrtok, fatelepek, kórházak, laktanyák, MÁV. területek a fenti korlátozás alá nem esnek, hanem egész területükön 100 m«-ként Vi kg. irtószert kell elhelyezni.
Az irtószert az irtási kötelezettség alá eső területen az összes ingatlan- (ház, telek éa üzlet) tulajdonosok, tehát azok is, akiknek ingatlanán patkány mlndezldelg nem mutatkozott, — azokon a helyeken, ahol patkány meghuzódhatlk — elhelyezni tartoznak, mert a tapasztalat szerint az irtás következtében a patkány helyet vál-t(tótat és oly ingatlanokat is ellep, ahol azelőtt nem fordult elő.
Az irtószert a város területén egy időben 1937. évi december hó 11-én szombaton d. u. 6 órakor kell elhelyezni és amennyiben az előző napon kihelyezett Irtószert a patkányok elfogyasztják, azt másnap ugyanolyan mennyiségben kell pótolni. A december 21-én reggel megmaradt irtószert meg kell semmisíteni.
Az Irtás Ideje alatt és után talált dögöket azonnal össze kell szedni és elégetni vagy mélyen a földbe ásni.
A patkányok elől minden élelmet el kell vonni, a patkányirtás befejezése után be kell tömni « patkányfurta lyukakat és a napközben felgyülemlett szemetet olyan helyen kell tartani, hogy ahhoz patkány semmi körülmények között hozzá ne férhessen. Az eredményes irtás előfeltétele a tökéletes tisztaság, továbbá a patkány letelepedésének megakadályozása és élelmének\' elvonása.
Az Irtószer vásárlásakor az árus vásárlási igazolványt állit ki, melyben a vásárolt mennyiséget feltünteti. A félkllogram-rtíos adagokban csomagolt irtószer-zacskókban Igazolójegy van, melyet a vásárlási igazolványhoz kell csatolni. A vásárlási gazolványt meg kell Őrizni, az ellenőrzést végző hatósági kö/egeknek kívánatra fel kell mutatni, majd pedig az Irtás befejezése után (1937. évi december Hó 21.) annak adatbevallási részét is pon-tbsan kitöltve az .igazoló Jegyekkel" együtt 1 1938. évi január hó 15-lg a város gazdasági hivatalába postán vagy személyesen
Nyomatékosan felhivom a lakosságot, hogy igyekezzék a patkányirtási teendőket a lehelő leglelkiismeresebben végrehajtanlés e célból tartsa szem előtt azokat a rendelkezéseke*, melyeket a hirdetmény magában foglal.
Végül figyelmeztetem a lakosságot, hogy a patkányirtási munkálatok végrehajtását igen. szigorúan fogom ellenőriztetni.
Aki ezen rendelkezésemnek eleget nem tesz, vagy a rendelkezések ellenőrzésével megbízott hatósági közegeket akadályozza, az 1870: XIV. tc 7. fl-a értelmében kihágást kövot el, amelyet az 1879: XL. t-c "fl. és az 1928: X. t.-c. 5. § a alapján 15 naolg terjedhető elzárással és 600 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel kell büntetni.
Nagykanizsa, 1937. november 18. imi Polgármester.
RÁDIÓ
Az összes u] rádiókat Összehasonlíthatja nálam.
Caere,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANTUL
rádió- is apartQzletéban
Fó-ut B. sz.
PerraetezTB gmölcslait
lombhullás után
NEODENDRiN
(gyümölcsfa-karbollneummal) vagy
SHELL DORflANT WASH
(ásványolaj permetezöszer) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az ffssl és titi yiitkném a leghatátosabb. Házilag készített mészkenlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van
Aizíbaraoíiot
SOLBAR (kénbáriummai) Beszerezhetők:
ORSZAO JÓZSEF
mag, műtrágya, uSvényvédelmlnerek,
ssák, gép kar—keáéaikwa Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Telefon 180.
,— Síibiiiitiit —!
I Mindönki • katjrl kenakedókaiá I
éa tpuoaofcall Miri.il b.1
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mim telekkönyvi ható.ágtói.
10414/1037. tk. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Dani János és neje vévrehajtalóknak Dani Péter, illetve jogutódai Dani Ferenc, Anna, Ilona kk. Péler, litván é, György végrehajtott sienvedók ellen Indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatáság a végrehajtató kérelme következtében ai 1881 iLX. t-c. 144., 146 éa 147. }§ al értelmében elrendeli a végrehajtási árve-rétt ISO P tőkekköveteléi, ennek járulékai éa az árveréal kérvényért ezúttal megállapított 10 P költség, valamint a caatlakozolt-nak kimondott dr Hoch Oukár 81 P löke-követeié, éa járulékai behallása végett a nagykanizsai klr. Járásbíróság területén levő a aa eszteregnyel 982. Iztjkvl 369. hrsz. szánlóra 90 P, 1822/a. hrsz. tzintóra 100 P. az 1123/a. httz. azánlóra 160 I", 2032. hrai. szántóra >80 P, a 379 aaljkvl I ISO/a. hraa. télre 150 P, a 262 ,st kvi 1389 hrai. pincére a llölóre 520 P kl-kláltáal árban.
A 3032 é, 982. hrsz. Ingatlanokra vo nalkoiú kérelmet elutaillja, mert ezekről adó a értékbizonyítvány be nem caatolta* lott a a széljegyet törölni rendeli.
Al árverés az öiv. Dani Pélerné jivára bekebelezett hsuonélveiel jogot nem érinti
A tkvi halólág az árverésnek Ksate-regnye köziéghliánál megtartására 1937. évi december hó 9-ik napjána\'. d e 9 óráját tllzl kl és az árveróil lellételeket ai 1811 : LX I. c. 190. § a főapján a kö-velkerókben állapítja meg:
I. Az ámrés alá esó ing-,(tant a klklállá.l ár kéthamradánál alacaonyabb áron eladni nem lehet. (1908 :XLI. t -c. 26. §)
Az ánrerelnl szándékozók kötelesek bá-natpénzul a kikiáltási ál lffVo-át készpénzbenvagy az 1B«1 : IX t.-c. 42. §-áhan maghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árveréal felléleieket aláírni. (1881 ; LX. t-.c. >147.. 150., 170, §§; 1908: XL. t.c. 21. 6).
Az, aki az Ingatlanért a klklálláii árnál "magasabb ígéretet telt, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ki-kiállási ár százaléka ezerint megállapított bánatpénzt aa általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XL. tc. 25. 9.)
Nagykanizsa, 1937. évi azepl. hó 4-én. Dr. Wéber ak. klr. |árásblró.
A iladsiány hiteléül: Kiss k.
ÍH0
Nagykanizsa megyei város polgármeslerélöl.
26.307/1937.
VsrseByláTgyaldsl hitt.
A városi Ingatlanok vízvezetéki és csatornaberendczési évi karbantartására nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a fellételekben megadoll címzéssel f. évi jiecember hó 4-én déli 12 óráig a pilKármes-Icri hivatal lklató|iban kell benyújtani.
A kiírási mtlvelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra közöli a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1937. nov. 12.
Polgármester.
Ofcs&nhjjSt adPamczUvJin szfoakozhalik
— Jó lo.s -let,ti,
nrort szélkapkodjóik a. egypengős egyházközségi kuilurház-sorsjegyckct
26.887/1937.
Tárgy: Tüzila és müla-eladás.
Faeladási hirdetmény.
Folyó évi november hó 23 in, kedden a városi Alnóerdőn lü/.ilál (gyertyándorong, c srdorong, tölgyhasáb és dorong, csetesznyehasáb, há;shasáb, luhsrhasáb és sillhasáb), 108 drb különféle méretd össresen 11 950 lm\' löigyrönköl (mOtat), lo-váhhá a v\'gís mellc\'tl tzáleidörész-ben kél kidőlt tölgyszáltát nyilvános árverésen eladok.
Az árverés Ideje: d. e. 9 óra a vágáslerületen.
Nagykanizsa, 1937. nov. 19. Ml Polgármester.
Esőben és szélben sem alszik el a fénye, ezért mindig megbízható az elaktromoa BOSCH
KERÉKPÁRUILÁGITÚS
Kapható olcsón, kedvezó részletfizetésre
Szabó Antal
keríkjáraankereikeáJnél, rő-at 5.
k»ST
Príma röl. kötött blaiok
már P 5.20-lói Príma lérll pallowrek
már P 4.50-WI Príma lérll kalapok ai ai Sínes dWaliilnekbea
már P 6.BO-töl Príma meleg lérll Ingek
taár P 4.40 töl lérll esőkabátok
már P 16.BO-I6I Egy-próbavásárlás meggyőzi Onl is áruim megbízhatóságáról és áraim mérsékelt voltáról.
Brónyal Divatház
"orlkr Ilklói-al L
Nioru, > UphiUJfeMi UigudnOf Rt, Uutedkerg Nyomda és Uétialai Lapkjadó VállakU kónyvayoiudájibaji Xagjkuuizsáa. l-olcl&s üzlelv. /..W Károly,
77a Évfolyam 266. szén
Nag/kanlxm, 1987. november 24 szerda
Ara 12
ZALAI KÖZLÖNY
fcatoriMx Jkdde*
lm UaUkiriUi KU 5. uim.
POLITIKAI NAPILAP
Felelői szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElMUetol ár«: egy hóra S penrf 40 SurkeotMfl U EUdóhlratall kMiai 1
Hl Jelent a berlini ni ?
Darányi Kálmán miniszterelnök Kánya Kálmán külügyminiszter társaságában Berlinben tartózkodik. Elsősorban a Berlinben rendezett vadászati kiállítást nézte meg a miniszterelnök, de az a tény, hogy kUl ügyminiszterünk is elkísérte őt útjára, bizonyltja a látogatás politikai jellegét. i.
Európa ügyeinek mai állapotában éppen nem ritkaság, hogy az államok vezető politikusai meglátogatják egymást. Nagyon sok megbe-szélni való van nemzetközi viszonylatit s az államférfiak keresik az utakat és módokat, hogy a sjlyos kérdéseket békés eszközökkel országaik jogos igényelt megvédve, de mégis közmegelégedésre oldják meg. Ez a célja a/, egyre sűrűbben tartott konferenciáknak is, amelyek keritaposojalban <&ik azt sajnálhatjuk, hogy nagyon sok ilyen konferencia van, léhát egy-egy konfe-rencia eredménye nagyon csekély. Különben nem lenne szükség az egyik megbeszélést a másik után megtartani.
Körülbelül három esztendő óta gyökeres változás következett l>e Európa politikájában. Ettől az kiő-l>onttól számithatjuk azt a korszakot, amikor a világhálwru győzteseinek diktatúrája a legyőzött né-l>ek felett megszűnt és az európai politika kialakulása ismét az erők, szövetségek és diplomáciai tárgyalások függvényévé változott. Ennek a helyzetnek a bekövetkezésében a főszerep Németországnak jutott attól a pillanattól kezdve, amikor a Versaillesi békeszerződés tiltó határozatait megtagadva, a hitleri Németország nem csak követelte, de meg is valósította állami szuveréni-tásának összes kellékeit. A másik hatalmas tényező az európai politika nagy mérkőzésében Olaszország. Olaszország világhatalmi pozícióját ugyattugy, ahogy Német* orzágét, egy eml>er építette ki. Mind az, amit Olaszország ma a világ-politlkában jelent, Mussolini müve. A fasclzmus nagy munkájának a megkoronázását jelentette Al>esz-szinia meghódítása, amely nem csak a gyarmati nagyhatalom rangját adta meg Olaszországnak, de valószínűleg nagy szerepel fog játszani az olasz népföiösleg levezetése és az olasz állam nyersanyag szükségleteinek a fedezése körül is. A békekötések utáni időknek ez a két nagyhatalma nemrégil>en megtalálta az egymáshoz vezető utat. Atnig pár esztendővel ezelőtt Olaszország és Nén»etország a legé\'eseb-l>en szembenállottak egymással, ma a külpolitika területén olyan szoros közöttük az együttműködés, amilyenre példát egyetlen más nagyhatalomnál sem találunk. Róma nem nem dönt Berlin nélkül és Berlin, nem határoz Róma nélkül
Ez a helyzet Magyaroszág szempontjából előnyös és hasznos. A ml Olaszországgal való barátságunk
Nem sikerült elvi megegyezésre jutni a gyarmatkérdésben a Hitler-Halifax találkozón
Németország csatlakozik a nyugateurópai biztonsági egyezményhez
London, november 28 Az angoi sajtó a mérséklet hangján ir Halifax lord berlüü tanácskozásainak következményeiről. Ata nácskozások még mindig csak találgatások középpontjában vannak. Annyi bizonyos, hogy Hitler kijelentette Halifax előtt, hogy Anglia és Némelország között a háború eíkép zelheletlen és lehetetlen. Bármenynyire ls előtérbe tolódtak a német gyarmati kérdések, Németország ezt mindig szem előtt tartotta. Hitler számolt a német angol barátsággal és annak a reményének at\'ott kl fejezést, hogy ezen az irton a két nagyhatalom még közelebb kerül
egymáshoz.
A lapok értesülése szerint a német gyarmati kérdésijén nem sikerült elvi megállajKMlásókat kötni. Ennek oka Halttal lord merev magatartása volt. Egyes la|>ok ugy tudják, hogy Németország csatlakozni fog a nyugateurópai bizton^ sági egyezményhez.
Páris bizonytalan és még mindig kellemetlenül érinti az a nagy titokzatosság, ami a Hallfax-Hltler találkozó körül tapasztalható. A párisi lapok, igy a Jour is, ugy tudják, bogy a gyarmati kérdésien nincs elvi megegyezés, ellenben Hitler Halifax előtt kifejtette Cseh-
országra és Ausztriára vonatkozó nézeteit. Ez, ha bizonyos nyugtalansággal "tölti is el a párisiakat, irják a lapok, még nem jelenti azty hogy Anglia teljes szabad kezet engedett volna Németországnak Kö-zéi>európál>an.
Delbos Varsóba és Bukarestbe utazik
Delbos francia miniszterelnök külföldi útját most publikálták. Deltos deoember 3-án utazik Varsó, ba, 6-án Krakkóban lesz, majd |>e-dig Bukarestbe utazik. A francia miniszterelnök 18-án tér vissza Páris ba. \\
Visszahívták és letartóztatták a kinai szovjet-konzolt
Az egyházak papjaira került a sor a szovjet halál-aratásán
Moszkva, november 23 rint Közé|>oroszországl>an is le tar- • tartóztatta.
A moszkvai hatóságok letartóztattak Ismét 8 érseket, 6 püspököt és több mugasrangu papot. A vád az volt, hogy külföldi hatalmakkal összejátszva, ellenforradalmi érzelműek voltak és ellenforradalmat akartak előkészíteni.
London, «ovember 23 Ugyancsak moszkvai jelentés sze-
tóztatták az Airol kerület ortodox egyházának 22 vezető tagját. Valamennyit halálra Ítélték és 10 Ítéletet már végre is hajlottak. A halálra Ítéltek között van egy érsek, két püspök és hat kanonok.
Páris, november 23 Moszkva visszahívta Gokulomo-vot, a kinai konzult és azonnal le ls
Újra fellángolt a harc Keleten
Tokió, no vembe 23 Tíznapos harci szünet után ma is rnét fellángoltak a harcok \'l\'ávol-kelelen. A japánok Szanzi tartományom folytatták előrenyomulásukat és Huszung elfoglalása után délnyugat felé menetelnek.

Meghalt a királyok magyar festője, László Ffllöp
London, november 23 László Fülöp, a világhírű magyar festő meghalt.
Az elhunyt magyar festőt nemcsak az angol sajtó, hanem az egész világ gyászolja, a kis Magyarországon kivül,
régi keletű. A római paktum megkötése után ez a Iwrátság legalább is gazdasági szövetséggé mélyült. Németországhoz is mindig meleg szálak fűzték Magyarországot, nem csak a múltban, a harctereken, hanem a háború után ls. Ez a barátság különösen megerősödött a hitleriz.mus uralomrajutása után, a melynek világnézete sokkal közelbb áll a magyar lelkiséghez, mint a weimari Németország szinte szoclál demokrata államfelfogása.
Darányi miniszterelnök tehát baráti országot lá\'ogatott meg. Baráti országot, amelyrek nem csak Európa általános politikai kérdéseibe van hatalmas beleszólása, hanem a Duna-medenoe problémái is erős mértékben függnek tőle. Nyilván ezek a kérdések is szőnyegre kerülnek Berlinben s a mugyar államférfiak talán alkalmat találna(k arra is, hogy a tökéletes magyar
— irják Londonból. A pápák, császárok, királyok, fejedelmek, diktátoron, hiies szépasszonyok világhírű festője ép|>en abban a pillanatban ejtette ki kezéből az ecselct, — Írják a lapok — amikor VI. (iyörgy királyt kellett voL
egyenjogúság még hiányzó kellékeiről is eszmél cseréljenek. A kisantant ezekkel a kérdésekkel ma már nem áll olyan mereven szemben, mint akárcsak pár esztendővel ezelőtt. Ez mutatja a Magyarország helyzetében történő mélységes változást. Valljuk be, hogy egy ideig szinte ellentmondás nélkül kénytelenek voltunk végrehajtani .azokat a kívánságokat, amelyeket a kisantant Genfien kifőzött s a Népszövetség utján ránk parancsolt. Á Népszövetség ma már hulla s vele együtt halott az a szellem is, amelynek Európa sajnos sokkal több rosszat, mint jót köszönhetett.
Berlinijén egy szabad állom köveleiként jelent meg Darányi Kálmán és Kánya Kálmán. Magatartásukat egyetlen szempont köli : a Magyarország érdekében jjlérbető legnagyobb előny szemi>ontjá. Jóvl-szonyt tartunk fenn N&netors&íg-
na lefestenie. A király már többször fi zent a festőnek, hogy rövidesen modellt ül neki.
A világlapok hosszú és érdekes cikkekh. n méltatják László Fülöp pályafutását az egyszerű bMdapesti fény-
gal, de mini szabad állam tartjuk fenn ezt a jóviszonyt. A magyar történelmi fejlődés ezer esztendeje megszabta a magyar nép útját. Megvan a magunk államelképzelése amelyrőt tudjuk, hogy a magyar nép boldogulásának az utja. Hisz-szük, hogy ez a berlini találkozás a magyar-német jó viszony további elmélyítéséhez vezet a kölcsönös megértés és megbecsülés alapján. Tisztázódni fognak kérdések, amelyekel csak a személyes találkozás tisztázhat. Egy bizonyos : Né-mé\'.ország barátságit nagyra becsüljük és meg akarjuk őrizni. Meggyőződésünk, hogy Németország is nagyra becsüli a ml barátságunkat s ennek megőrzése érdekéién támogat azoknak a jogos követeléseknek az elérésiben, amikért a békeszerződés aláírásának pillanatig óti} harcolunk/
EAUM k02l0hv
IW7. november 24
Havi tiz pengőért elsőrangú ui Írógépet vásárolhat vagy bérelhet
ujrenduwfl propagandn-akofAnk keretén belQI.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, Stt&fi^JSS
meg egyrészt!
*% készpénzben téritjük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINÉMTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Scbless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
képészmOtercmtM n világhírt jelcnlő arrképfestő-csillagig. eletében több mint 2000 tűrés arcképet [esteti. A 2000-ik, amelyet lOtt-bcn festett, a kenli hercegné portréja volt. Igazi vérbeli művész volt és liires arany ecsetje 25—50.000 pengő értékavé avatta azt a vásznat, amelyen néhány napig dolgozott.
Családja már nem tudta értesíteni, hogy a kormányzó a Corvin diszjcl. vénnyel tüntette ki.
Idegesség, feJUJás, szédülés, álmatlanság, reggeli rosszullét, levertség, bagyadtság sok esetben hamarosan megszűnnek, ha bélmü-kodésünkel reggelenként egy-egy pohár természetes .Ferenc Jőzscl" kesertlvlziel elrenűezzak. Ketdezze meg orvosit

Sűéjy
Féjjn Gézát második Viharsarok-jjerében is 2 havi fogházra Ítélték.
Elsötétítés! gyakorlat lesz Pécseit és Debrecenben is.
A borsodi alispánságra Lukács Endre putnoki főszolgabírót jelölték. k , r
A hortobágyi csárdának S napra elökeiö vendége van : Harmsworth Mlchel, Rothermene unokaöccse.
Piccard tanár Szegeden is tartott elóadást. l
A Venebély-klinika magyar orvosa, dr. Seilert, világraszóló felfedezést tett, «om éa bőrtuberk-jló-d3 gyógyszerét már több osztrák gyógyintézetben eredményesen kipróbálták. . i ;
Pagasics József 17 éves kftszegi legényt Stampf Jánossliegyőr agyon lőtte, állítólag önvédelemből.
vft

Neurath egyelőre nem utazik Londonba. ,
A genfi rendőrség a francia royalisták svájci nagygyűlését feloszlatta és Guise heroeg fiit, a párisi grófot kiutasították Svájcból. 1 A brüsszeli csendesóocáni értekezletet bizonytalan Időre elnapolják.
A bécsi egyetemet a hétfői tüntetések miatt bezárták.
Codos francia pilóta 62 óra 50 perc alatt repült Párlsból Buenos Ayresbe. Ezziel a világrekordot 16 órával megjavította.
Az amszterdami sakk-olimpián Aljechln 10.6 ponttal vezet Euvm előtt <8.5 pont). t
Brod környékén a Száva 10 falut elöntött. *
Kínában banditák legyilkolták 7 lazarista hittéritőt, köztük egy püspököt.
Irt November 24. szerda. Hom kat. Ker. János. Protestáns Emma. Izrael. Klsxlev hó 20.
Qyógyssertárt éjjeli szolgálat jövő hé 15-lg u .Őrangyal" gyógyszertár ét > klskanlxsal gyógyszertár.
„Nagykanizsa a sakk-knltnra terén ls teljesíti végvár-hivatását"
A tiz éves Maróczy Sakk-Kör elgondolásától megszületik a Sakk-Szövetség dunántuli alosztálya
Az Iparoskőr nagy társalgójában nyolc kis aszlalon sakktábla. Előttük két magábamélyedő férfi ül. Folyik a 10 éves Nagykanizsai Maróczy ív>kk-kör jubiláris versenye: a dunántuli
egyéni sakkbajnokság.

Most látni csak igazán, hogy a sakk mennyire nem s|>ort, hanem komoly szellemi torna, önkéntelenül u közép-kori lovagi tornák jutnak cszünkl>e, amikor ezt a versenyt látjuk. De rnig akkor a kockás, kövezd\', várudvaron, a bástyafalak alatt lovasok rontottak egymásnak, hogy testi erővel döntsék el az elsőséget, addig itt a szellem, az ész é-s az idegek erőpróbája folyik. Mennyivel szebb, nemesebb, komolyabb ez|

A teremben küzdelem fojtott leve. gője. Legnagyobb érdeklődéssel a Kál. mán—Szijjártó\' Szabó Benjámin mérkőzés folyik. Szijjártó Szal>ó ugyanis a tavalyi dunántuli bajnok és igy az első forduló már az egyik legerősebb mérkőzésnek számit. A két versenyző mögött ott szurkol maga dr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos és a város több vezetőembere, valamint igen 90kan a társadalom minden rétegéből

A dunántuli egyéni verseny megnyitója előtt a Nagykanizsán összegyűlt dunántuli sakk-vezetők kongresszust 1? tartottak. Iiten jelen volt Szövérffy József, az Országos Sakkszövetség alelnöke, a dunántuli sakk-csaj>alok kikül, dőltei és a versenyzők. A vita tulajdonképpen két kérdés körül forgott: megalakítani a dunántuli al.gzóvetsé-get és a dunántúli sakk-versenyeket állandósítani.

Kelemen Ferenc elnök megnyitó és üdvözlő szavai után Cseh István, a Székesfehérvári Sakk-társaság elnöke és az ideiglenesen megalakult dunántuli sakk-kerület vezetője ismertette az eddig elért eredményeket ős a terveket. Kddig őt csapat tagja van a székesfehérvári ideiglenes kerületnek, ezt szeretnék kiépíteni. A sakkversenyek állandósításához Kálmán Oszkár terjesztett elő javaslatot: nagyobb sakkpropagandát kíván mindenütt, a sakkszövetséghez csatlakozva, sakk.Körök alakítását s évi 20-30 pengő áldozattal megrendezni minden éven a dunántuli sakk-versenyeket. Az évi 20 pengős befektetés megtérül, mert minden évben másutt lesz a verseny és a rendező csapat kapja meg a teljes összeget.

Tagadliatatlanul életrevaló eszmét vetettek fel e kongresszuson és hogy ar általános tetszést aratott, mutatja a felszólalók helyeslése. A vitához dr. Makó Gábor, dr. Aszódy Gyula (Szombathely), Kóberl Ferenc (Győr), Cseh István\' (Székesfehérvár), Szövérffy József (Budapest), Kelemen Ferenc, Bóhm JÓZsef és Wagner Géza szóltak hozzá. Fgyhangu volt a vélemény, hogy szervezés és kerület nélkül nem" lehet intenzív a sakkélet, a sakkozók nemcsak játékosok, hanem a kuliura szolgál is, ezért elvben kimondták a dunántuli al-osztály megalakulását és az alakuló gyűlést feb-
ruár végéig Győrben megtartják. A jővŐ évi versenyrendezést Székesfehérvár, a következő évit pedig Győr kérte. •
A verseny ünnepélyes megnyitóján a város vezetőségén kivül igen sok sakkbarát is összegyűlt. Kelemen Ferenc megnyitójában, mint a kanizsai 10 éves Maróczy Sakk-kör elnöke üdvözölte a megjelenteket és köszönetét mondott Kábnán Oszkárnak a versenygondolat felvetőjének és életrekeltőjé-nek, Krátky polgármesternek, u város vezetőségének és közönségének, akik lehetővé telték anyagi támogatásukkal a verseny megrendezését. Köszönetet mondott és üdvözölte a Sakkszövetséget, a Zalai Közlönyt, Teleky Bé\'a gróf főispánt, a verseny fővédnökét és a 60 tagu védnöki kart, valamint az Ipar testületet, amely helyiséget adott a versenveknek.
I » I "
— Dunánlul mindig e\'jjs vára volt a sakkéle!n.k — mondotta Szövérffy országos alelnök üdvözlőjében. A szép mult bizonyítja ezt. Sajnos, az elmúlt esztendőkben szélcsend volt a dunántuli sakkéletben és ezért kétszeres örömmel üdvözli a Szövetség a jubiláló kaniizsai sakk-kör versenyrendezését. — Cseh István főtanácsos, a dunántuli kerület vezetője a székesfehérvári . sakkozók üdvözletét tolmá-
csolta és szép beszédben rámutatott a sakk szépségeire. A sakk a küzdés játéka — mondotta, jellemnevelő, rászoktatja az embereket, hogv a vereség ulán újból ki kell állni küzdeni és győzni, felemel a sakk, vagyis íntnd-azokat a tulajdonságokat megadj", u mire a magyarságnak „szüksége van. Ezért kell kullurtényezővé tenni és o társadalmi megértést, támogatást biztosítani.
A vendéglátó Nagykanizsa nevében Krátky polgármester üdvözölte a versenyzőket. .Nagykanizsa a délvidéki kuliura bástyája volt és ma is büszkén, ha megfeszített munkával, áldó-zalkészséggel is, de elszánt akarattal szolgálja ezt a feladatot. A szellemi, lelki erők küzdelmében számot tart ez az ország az elsőségre mindenbe. Elsősorban a kultura fegyvereit kell visszaszereznünk, megtartanunk é< fejlesztenünk, hogy ezekkel,tudjuk v|sz szaszerezni a másik fegyvereket is. A város teljesíti végvári hivatását a sakk ban is és ezt a 10 éves sakk-kör mostani versenye is igazolja..

A versenyzők nevében dr. Aszódy ügyvéd köszöntötte a jubiláris sakkkört. felemen Ferenc e\'n">lc válasza ulán megalakitölfálí ffr v rsenybizott-ságokal. Ekkor már a nemes vetélkedés izgalma megtöltötte a termet. Husz versenyző, Szombathely, Pécs, Győr, Kaposvár, Veszprém, Várpalota, Székesfehérvár, Körmend és Nagykanizsa színeiben megkezdte a nagy szellemi tornát a .Dunánlul sakkbajnoka, büszke elmért.
cb- *.r
A helyi favoritok fekete hétfője volt a második forduló
Míg az elődöntő első fordulója a" papírforma diadalának volt nevezhető, addig a másodikn^forduló már vaskos meglepetéseket hozott. A meglepetést éj>en a kanizsai versenyzők szolgáltatták, mart ez a forduló joggal nevezhető a helybeli favoritok fekete
hétfőjének. A részletes eredmények i^okezést s az állás már nagyon remls-
kóvetkezők:
I. csoport: A Szijjártó (Várpalota) —Angyal (Körmend) Pbilidori védel. mú játszma a megnyitás szelleméhez hiven csak igen lassan bontakozott kl. Szijjártó, mint világos a megnyitásban semmit, a kózépjátékban pedig csak patikamérlegcn mérhető előnyt szierzett. Angyal azonban időzavarba került, nélxány gyönge lépést \\huzott, gyalogot, majd minőséget vesééit s igy Szijjártó 45 lépés után győzött. A nap legnagyobb meglepetése Bei-nitz győzelme Kálmán Oszkár, Nagykanizsa bajnoka ellen. Reinitz, aki más versenyen is állandóan a meglepetések embere, vezérgyaloggal nyitott s az irányítást mindvégig kézéinn tartva ötletes hnszáratakkal teljesen megbojgatta a sötét színek táborát. Kálmán szokásához hiven időzavarba is került s játéka a 30-ik lépéstől a 40-ig inkább ideges kapkodásnak volt nevezhető, mint jáléknak. Miért kell azonban — kérdjük mi — egy rutinos és elméleti ismeretekkel rendelkező versenyzőnek öt negyedóra az első 12 lépés megtételéhez?
II. csoport: Seidl (Nkanizsa)—Polák (Győr) szicíliai játszmában a nagy-kanizsai játékos a megnyitásban semmi előnyt sem hozott ki, a kózépjátékban még ennél ls kevesebbet, o mennyiben gyalogért tisztet vesztett s igy, bár a küzdelmet végkimerülésig vitte, Polák megérdemelt győzelmél nem akadályozhatta meg. — A Böhm
— Bory játszmában (vezérgyalog) Bory kitűnő játéka volt a nap második meglepetése. Mint sötét azonnal ellentámadásba ment át s előretolt tisztjeivel ellenfelének nem kis gondokat okozott. Böhm azonban az időzavar ellenére is megtalálta a helyes véde-
izü volt. Bory azonban harcba küldte királyát is s ez döntött: Bory reálisan győzőit.
III. csoport: Dr. Aszódy (Szombathely)—Tóth (Várpalota) játszmát Tóth nyerte. Dr. Aszódy az idősebb korosztály egyetlen versenyzője ifjúi tűzzel támadott, de egyszersmint ifjúi könnyelműséggel is. Ellenfelének elszigetelt bástyagyalogját teljesen figyelmen kívül hagyta, ez azonban egy óvatlan pillanatban alaposan megugrott és nem szégyell vezérré avanzsálni. — Sajnálatos rövidzárlat történt a Kőberl (Győr)—Ferenczfy (Pécs) vezérgyalogjátszmában. Kőberl igazolta jó hirnevét. Viszont Ferenczfy aki az első fordulón oly szívósan küzdött, ezúttal oly lanyhán kezelte u megnyitást, hogy ellenfele 14 lépés után zsebében a teljes ponttal már l>oldogan élvezhette az öt órai mozielőadást.
IV. csoport: A forduló egyik legérdekesebb összecsapását a Fekete-1 (Várpalota)—Nagy (Székesfehérvár) vezérgyalogjátszma hozta. Fekete tisztet adott három gyalogért 8 emellett nem megvetendő pozícióelőnyt is szerzett. Bástyájával ráült a hetedik vonalra, egy sZabadgyalogjával s könnyű lisztjeivel védhetetlen matthálót do. bolt a feketébe öltözött királyra, aki végzetét nem is kerülte cl. — Gumilár (Nagykanizsa) mint világos vezércsclt választott Gersits (Pécs) ellen. Pozíció, majd gyalogelőnyre tett szert, do
1937. november 24
EALAl KÖZLÖNY S
a komplikált állások rajongója ezúttal mindent cserélt s a végén kiderült, hogy a bástyavégjátékban a?, egy gya\' logelőny kevés az üdvösséghez. A játsz ma igy döntetlen lott.
Az Irodalmi KOr liceális magyarnóla-eslje
Dr. Beér Oyula elfedés*
Nem mindennapi műélvezetet szerzett a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör Nagykanizsa város közönségének a szokásos liceális előadás sorozatának keretében vasárnap délután. Dr. Beér Qyu!a miniszteri titkár, a melegszavu zalai poéta méltatta a nemregen elhunyt Antal Iván nóla költőt. Ismertelte életét, dalköltészetét, mialatt a karzaton vitéz Nádassy Józsefné Antal Iván stílusosan beállított dalait énekelte debreceni Kiss Jóska cigányzenekarának kísérete mellett.
Díszes és előkelő közönség zsúfolásig töliotte meg a városháza dísztermét.
Dr. Krátky István polgármester bevezelöbeszédében rámutatott arra, hogy a Zrínyi Irodalmi és Művészei! Kör programjában tavaly óla országos visszhangra talált a magyar dal, a magyar zene, a magyar tánc pártolásának ügye Érdekes, hangoztatta, hogy nekünk Itt a ml hazánkban kell propagandái csinálni a magyar dalnak, a magyar zenének, a magyar táncnak, a magyar ruházkodások. Ha figyeljük a mai ifjúságot, az magyar zene, magyar dal helyett a |azz-nek hódol, Idegen táncokat lejt. A falu népe is ezen a nyomon halad. Pedig a nemzeti kuliura egyik föpillére a nemzeti dal. A polgármester beszéde keretében meleg szavakkal üdvözölte dr. Beér Qyulit.
A közönség lelkes tapsai közben emelkedett fel a finomszavu poéta, dr. Beér Oyula, aki ezután megtartotta hangu-Itlókban, Irodalmi szépei ségben gazdag e|öadá-• sái a korán elhunyt Antal Ivánról. Beér Üyula hivatott bló--gralusa Antal Ivánnak, hiszen egyült dolgozlak egy minisztériumban. A szívből való ember melegségével Ismertette Antal dalk0ltO»tét. az egyes dalköltemények születését, végigvezette hallgatóságát az elhunyt költő életén, munkásságán, miközben felcsendült a karzaton a dal, Antal müve, a magyar nóta a gyönyörű hangú vitéz Nádassy Józsefné híva-lotl ajkán, debreceni Kiss Jóska bandájának lelketslmogató hegedü-Játé kával.
Majd dr. Beér folytatta Ismét előadását. A nóta lelke a melódia, a szöveg a teste. De Anlal nótáit at szOveg telte halhatatlanná. Kevesen tudják csak, hogy a legtöbb Balázsnótának Antal Iván a társszerzője. Emellett Antal Iván a megtestesüli szerénység. Sokszor erővel kellelt felvinni a pódiumra, hogy bemutassák a szerzőt. Anlal Iván élete szakadatlan munkásság, amig a zilahi Kép asszonyok ragyogó gavallérját ls utóiérte a kór, amely végjeit vele. A szive Mte mag 1932. Nagypéntekjén. Utolsó mondanivalóját belevitte Örökszép, hangulatos szerzeményébe: Szerelnék május éjszaká|án... Es megszólalt a Kiss Jóska bandájának húrjain a szivetfogó dal, melynek szépsége és finomsága ott rezgett a hallgatóság lelkében.
Szakáll Oyula elnök az elSadőnak és szereplőknek meleg köszönetet mondott a Zrinyl Irodalmi Kör ne vében. (*)
A kanizsai OMKE javaslatainak tömegét
tárgyalták Szombathelyen Dunántúl kereskedőt
Vasárnap, elöször a vidéken Szombathelyen tartotta meg n magyar kereskedőtársadalom Rákosi Jenő emlékére évente szokásos ösz-szcjövetelét. ,
Délelőtt a Szombathelyi Kereskedők társulatának dísztermét eji összejöttek a magyar kereskedők vezérel, hogy beszámoljanak az aktuális politikai kérdésekről. A gyűlésen, amelyen a nagykanizsai kereskedelem képviseletélen küldöttség (Unger Ullmnnn Elek kereskedelmi tanácsos, Rajkl István OMKE elnök és dr. Karczag Rezső OMKE-Utkár) Jelent meg, Hallá Aurél kereskedelemügyi államtitkár nagy ireszédet mondott, mely be»zéd magában foglalta a mostani kereskedelmi problémákat. A beszédnek az a rés/e, amelyben az államtitkár lgérelyt tett, hogy a vidéki kereskedelem megsegilése a kereskedelmi kormányzat egyik programja, nagy örömet szerzett "a Szombathelyen összegyűli vidéki kereskedőknek.
A gyűlési követö dtszebéden az első felköszöntőt a főispán mondla Magyarország kormányzójára, utána |>edlg Huszár Mihály képviselő,
sárvári apát, a Rákosi-serleggel kc réten olyan emlékbeszédel mondott, melyre sokáig fognak az ott résztvevők visszaemlékezni. Felköszön-löjélren kiemelte a magyor kereskedelem áldásos munkáját és hallgatóságot megkönnyeztetően Idézte Rákosi szellemét.
A díszebéd ulán a dunántull kereskedői érdekképviseletek szövetsége tartotta meg végrehajtóblzott-sági gyűléséi, amelyen a nagykanizsai Javaslatok egész tömegét tárgyalta a bizottság és n nngvkanl-zsnl OMKE állal javasolt kérdések-Íren egyöntetű állásfoglalást hozott Ismét tárgyalás alá került a kanizsai kereskedelem állai már annyiszor sérelmezett aókérdés, a szesz és liszt rak tárkony v vezetési köte-lezeltség és a kanizsai kiküldöltek javaslatára elhatározták, hogy ezeket a kérdéseket a decemlrcr elején megtartandó kereskedői nap tárgysorozatába ismételten Jelveszik A kanizsaiak meghívására határozatba ment, hogy a szövetség legközelebbi végiehnjtóhlzottságának gyűlését Nagykanizsán tartják meg.
Leánynéző Blgyácon bonyodalmakkal és egy hónapi fogházzal
Egy Ízben már volt ebben az légyben tárgyalás a kanizsai törvényszék előtt. Horváth Józsefné fiatal, az urától különválton élő rigyáci menyecske házához egy napon beállított Bors István fiatal, jóképű legény Nagykanizsáról, aki elmondotta, hogy szabadságra érkezett a faluba, hogy egy falubeli leány iránt érdeklődjék. Addig beszélt a flaial legény, amig a leánynéző be-* lyett ottragadt a szemrevaló menyecskénél. Csakhamar előjött az^aí
is, hogy tetszik neki Horváth Józsefné, sót kijelentette, hogy el fogja venni feleségül. Ilyen körülmények között a fiatal asszony nem ls igen érdeklődött, hogy mi van a szereliges fiatalemberrel: — szubadságoltik-e vagy i>edig megszökött a szolgálati helyéről. Egy napon megjelenték a csendőrök és elvitték Bors István,t nagy szomorúságára & fiatal asszonynak. Bors1
Ma és minden
a „RÓZSA" éttermében
Czlnka Panna húga:
FARKAS ZSUZSA
művésznő hangversenyei,
BERECZ VERONKA
énekel. m
István szökéséért nyolc hónapot kapott a szombathelyi honvédtörvényszéktől, amit most tölt annak rendje és mód|n szerint, de biróság elé került szökevény rejtegetéséért a fiatal nssrony is. Horváthné tngnd la, hogy tudott volna a tényállásról, neki ugy nrilatta be magát Imádója, mint szabadságos, tudtával tehát nem követett el vétséget. A biróság szükségesnek tartotta Bors István kihallgatását és azért uj tárgyalást rendelt el, amelyre <ehozt£k Kanizsára a büntetését WUö legényt Is. A bizonyítási eljárás befejezése után a bíróság bűnösnek1 mondotta kl a fiatal rlgyád menyecskét és ezért egy hónajil fogházra ítélte..\'
Kádár Uhály budapesti hangversenye
A Magyar Szimfonikus Zenekart vezényelte egy egész eltl hangversenyen Kádár Mihály, a nagykanizsai vátosi zeneiskola tuvóslanára, , Budapesten, a zene-művészeti tOiskola * nagytermében. A hang. 1 verseny-müsor egyik , i[ legszebb száma Van-í-CLt.él "sy Jánosé, a nagy-[BWLXU kanizsai városi zeneiskola Igazgatójáé voll.
Páran kanizsaiak, akik olt ültünk a széksorokban, a sok Idegen arc közölt ls össze-összevillant) szemmel, büszkén dobogó szívvel éreztük az utóbbi időben szálail egyre gyakrabban Budapest felé eresztó kanizsai kuliurának. Mefl ha itthon tlz zeneiskolai koncerten slnCs any-nyi ember, mini ameimpj a hatalmas terem gyönyörű boltozata alatt a zeneművészeti főiskolán összegyűlt, azért az a zenekuliura, ami a kanizsai zeneiskola körül kivirágzóit és Nágyklhlzsa nevére sokszor irányltja rá az országos figyelmet, van és utat tör magának akkor la, ha Itthon bármi kevesen vannak is, akik érdeklődésüket reá „pazarolják."
Itthon sokszor csákiszalmája a zeneiskola tanárainak sok munkája és teljesítménye. Budapesten érlék és felfigyelnek rá és nem kisebb hangverseny vállalat, mint a .Koncert" tartotta érdemesnek a kanizsai zeneiskola tanárát, hogy egy hangversenyestlének élére allilsa. Egy hozzáértő (óvárosi koncert publikum pedig érdemesnek tartotta melegen tapsolni minden száma ulán és különösen a koncert végén a fiatal
kanizsai tanárnak.

(Egy hétlel előbb ugyanabban a teremben másik kanizsai siker volt. Horváth Károlyt, a nagykanizsai városi zeneiskola voll növendékét ünnepelte — ezúttal már másodízben — a zsúfolt nagyterem közönsége, mint karmestert.)
a; 11
Kádár Mihály komoly, lehetséges lelkiismeretes, elgondolásában ala-
UAUU HOZDON*
1987. november 24
r<ui nini, Ugaaakb n^qi:
A vlfiony, kötve . . . . J.M P
Őrük szolgaság, regény, kötve P J*k> Kaltt«l i El Haktm. Egy orvot életra-génye, ItUve S\'M P, kötve TU P Kayw\'a [MMtíttwl
Orcheaterinuilk, kötve . . i-M P Z»illil.|t Tím+ ia Nitaalbaa. í — P IU4e* ■ lartoaeayl ilku . »•— P Zavarek « ai iunt>l IIMW A frigiditás keletkezése él gyó gyiUu........IX P
Kaphatók:
FISCHEL
kd.y.kv.k^lteh.. Xagykaaliaá*.
TaUaa 179.
pos, a muzsikában elmélyedő karmesternek bizonyult. Róla ezt a pesti kritikák is megállapítják, amelyek egyebekben a zenekarról nem tok jót írnak. A zenekarral való p óbára csak pár nap|a vol\', ezért a zenekar nem mindig ugy szólt, ahogyan ettól a zenekartol várható lett volna, de ennek oka a műsorban is rejtett, amelyet szerencsésebben Is öisze-állllhaiott volna a Koncert-Iroda Ha Dorothy Orton amerikai hangverseny-énekesnő, aki Kádár Mihály műsorában helyet kapott, Nagykanizsán lépne fel, Itt aligha lenne sikere. Pesten se vo\'ll Meg kell állapítani: — a ml zeneiskolánk minden eddigi énektanárnő|e (igen: minden I) sokkal magasabb művéaii klasszist képviselt. Kádár Mihály ezzel a hendikeppel is megküzdött, még Inkább bizonyságát adva karvezető! képességeinek és rátermettségének.
Nagy sikere volt a műsorban DanylFenJlnánd gordonkaművésznek a Haydn gordonkaversenyben, amelyben a zenekar is észrevehetően magára talált.
Vannay János Mosalque-Sulte-|éntk megérdemelt meleg sikere volt, minden tétele megtalálta az utat a hallgatóság bensóleg la átérzett és tapsokban ls kifejezett tetszéséhez.
(N)
Prognózis: Qyange légáram-láa, ködös, borús Idó, ••«, több haiyan havasasö is hó, a nappali hfl osökkon.
A Meteorológiai Intését nagykanlsaal megflgyelóállomása Jelenti i
Hőmérséklet tegnap eate 9-kor: +00l ma reggeli +50, délben: +04
Csapadék: 00
- Kbakataiakbaa a legújabb dlvat-ujdooságokat mutatjuk be - Ulti.
„Zaláért Is kflzd, aki a Darányi-kormány politikáját szolgálja"
Nagyszabású NEP-aeregsiemle volt Keszthelyen
Keazthely, november 28 Keszthelyen hosszú szünet *i[ún most tartolt a NEP nagyszabású seregszemlét. Oltay László dr. megnyílójában Gömbös Gyuláról emlé-lékezelt meg, mnjd vitéz gróf Teleki Béta főispán mondott nagy beszédet. Hangoztatta, hogy nem csalódott a Nemzeti Egységben és n Darányi kormánylxxn. Hite ma még szilárdabb, mint volt, hogy a Nemzeti Egységnél minden nagy kérdés megértésre talál. Nagy szükség van arra, — mondolta — hogy a kormány mögött minden magyar ősz-szefogjon és meggyőződése, hogy
aki a Darányi liormány politikáját szolgálja, a Zala megye érdekelért Is küzd. Csak kéz a kézbe tud-jnk lépést tartani a gazdag megyékkel és országokkal. A Széchenyiek, Kne-suthok szellemét Idézte. t
utána Szinyei Merse Jenő oraz. ügyvezető alelnök beszélt a Nemzeti Egység szilárdságáról, amelynek bizonyítéka volt a keszthelyi gyűlés is. Megay-Melsszner Károly a megoldandó problémákról beszéli, Huszovszky Lajos, a néjtfzeű pacsal képviselő, Petainek József és vitéz Tabajdy Kálmán vollak a többi szónokok. , l |
Tizedszerre sikerfiit a borivás bajnokának öngyilkossága
Győrfl András 50 éves alaokt gazda arról volt híres, hogy nem csak Somogyban, hanem messze környéken ö volt a legnagyobb Lorissza. Naponta 10-12 Iliért Ivott meg. Ez az óriási mennyiségű ital annyira aláásta egészségét, hogy már kilencszer kísérelt meg öngyilkosságot. Mindannyiszor azonban megmentették az életnek. Most egész éjszakai ivás ulán cukorspárgával felakasztotta magút lalqásán. Ezúttal sikerült megválnia az élettől, mert mire ráta-
láltak, már halott volt. A temetési engedélyt kiadták.
öngyilkosság Keszthelyen
Simon János 65 éves kieazthelyi naj>számos most beváltotta többször hangoztatott igérelét és felakasztotta magát. Hozzátartozói holtan találtak rá. i
— Saját inUUbaa éj Örömére szolgáló meghívásnak teás otogot, ha a
Zof.t.I. B.to,iraki. Sa.t .Ibatoi-klil-
IHiail megtekinti, vételkényaaer nélktlt
Disznóöléskor a hurkafőző üsfoe esett és meghalt egy 3 éves gyermek
Borzalmas szerencsétlenségről érkezeit hlr a somogymegj*! Mosdós községből. |
Cslma János mosdósl gazda házáJ nál diaznóöléa volt. Cstmáéjk 3 éves Margit nevű kislánya egész idö alatt az utvaron játszadozott. Ugyan Itt volt a nyitott üstmelegitó tűzhely, amelyben a hurkatöltéshez a köveszlett hus levét forrutták. Amikor a hust bevitték a lakásba, a tűzhelyről a forró levet levették és a földre tették hűlni. j
Alig mentek a házba, kétségbeesett sikogatást hallottak és amikor kiszaladlak, megdöbbenve látták, hogy a srerenosétlen kiplány a forró lében fetreng. Azonnal kikapták a vízből, de teste már vörösne főtt. Bár a leggondosabb or< nsi é|K> láa alá vették, a Ida Marg, on uem
Városi Mozgó. Kedden és MjCfdán I
Az egész világ lázasan tapsolt Simon* Simonnak, a tegtlaialabb és IcgnépszerBbb utánuk alakításához a
Hetedik menyország
clmO filmben. Igazán égi tünemény. A inzoa iagianakk álmánya I Fáayaa kl.Arö mPaar I Magyar Híradói
ElAadáaok kezdete köznapokon 5, 7, 9 Arakor, vaaárnap 3, 3, 7, 9 Arakor. S érakor fUláraa halrárak !
I
lehetett segíteni, reggeiro meghalt.
A szerencsétlenség ügyében az eddigi vizsgálat nem állapította meg a szülök felelősségét, de a nyomozás tovább folyik.
~7T-
— Kavaaabb rákit kall
csináltatni, ha a szövet azingyapju-búi .készált, mert ua évekig tart ós mindig szép. Csak a szövet osinálója Fudja garantálni, hogy a szövetben csak természetes sztngyapju van. A magyar urlcsaládok részéie évek óta szállítja angolosan gyártott kiváló szövetett közvetlenül, ruhánként la elgökézböl a Trunkbahn Posztógyár, Budapest, XI.\' Lenke ut 117. Még ma kérje a szövetminták kóltég-és kötelezi\'tlségmentes elküldését. Nem fog csalódni, lianeni évekro szóló megtakarítást ér él. A kéllckdóban rengeteg ellifmtoréit la olvasbat.
— BUIriaoa aagyaiaa Intézett kabátok minden nagyaágban kaphatök —
ÓVJA SZEMÉTI ,
ás vásároljon blialommal egy lói Ilid saamUyagsI IAts*«r.csakUBl»t*mb«n.
Legmodernebb .optikai gépekkel 6s mérőműszerekkel felnerr.lt Oxememben bármilyen egyszerű és kombinált szemüvegei méltányos árban készítek és javítok. — Szemorvosi receptet szakszóidén elkészítek. Eredeti Zeiss ptlMáMwwék. Lázmérők, hőmérők, bor- ás muitmérők.
ZSOLDOS QYULA
ftrfenstir. ékntrta h látizerézzaetter.
Ftf-Dt 8. (a Korona-szállodával szemben).
Megnyílt az Iparos-mestervlzsfáztatók előkészítő tanfolyama
A nagvkanitfsal Ipartestület volt első az országban, amely áthatva a tőrvény nemes in\'encióitól, az iparosság nívójának emelése végett kiadta a programot: elsősorban a mestervizsgáz-tatókat kell előkészíteni tisztük megfelelő gyakorlására, ha azt akarjuk, hogy az uj mesterek megfeleljenek lüválásuknak. Ezé\'t tanfolyamot ren clezett, amely ünnepélyesen, a város képviselőjének részvétele mellett meg. nyilt az iparostanonciskoJában. örömmel kell megállapítani, hogy a nagykanizsai iparosság megértette a kor parancsát, mert már aZ első alkalomkor annyian jeleri lek meg, liogy valószínűleg kél tanfolyamra kell beosztani a jelentkezetteket. Nagy elismeréssel kell adózni azoknak az érdemes iparos közélell férfiaknak, akik önzetlenül vállalták a tanfolyamok oktatói tisztjét és Így lel>etővé tették, hogy minden anyagi áldozat nélkül lehessen a tanfolyamon részt vennie
Hoffmann Henrik felügyelőbizotlságt elnök nyitotta meg az első ilyen vizsgára előkészítő tanfolyamot, kifejt-vén annak fontosságát a jövő szempontjából.
Dr. Hegyi Lajos városi főjegyző utalt arra, hogy a törvény egyre nagyobb gondot fordít aZ iparos-kiképzés Siinvonaláhak emelésére és ma mór maga az iparosság ls ügyel arra, hogy kit vesz fel sorql közé. A legnagyobb köszönettel adózott Hofmanij Henriknek, a felügyelőbizóttság elnökének, akitől a terv kiindult, valamiül munkatársainak, az egész tanítói karnak, igazgatónak egyaránt, okik magukévá tették a terv kivitelét.
Kertész Béla építészmérnöki, az Ipartestület alelnöke rámutatott arra, hogy milyen nagy szükség van a mai mo. chünizált világban az iparosság színvonalának emelésére. Afetqiftttestalet nevében köszönetet mondott mindazok • nak, akik a tanfolyam megvalósítását Ifhetővé tették.
Küronya István inaslskolal igazgató üdvözölte ezután a megjelenteket és kijelentette, hogy az iskola és a tantestület ilyen nemes célkitűzésekre mindenkor rendelkezésre fog állani.
Majd megkezdődött a tanfolyam: ^Iső órája, Bazsó József testületi vezető-jegyző tartotta azt az ipari közigazgatásról.
— Katolikusok |
Mindenkinek kötelessége egy pengős •gyházközségi kultúrház-sorsjegyet vennll v ,
Kép Mozgó. Ma kedden, közkívánatra!
Kölcsönkért kastély
4 Pakér Byula vígjátéka.
Főszereplők: Vaszary Piri, Turay Ida, Rádal Imre, Ralnay Gábor, Kaboa Oyula, Tolnay Klári, Rátkay Márton, Makláry Zoltán, Juhász József, dr. Hosszú Zoltán, Beöthy Lldla éa Markovits Endre._Ramok klaér» waflaor I
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. O—k 80, 40, 60 HIHr— Helyárakkal!
1031 november 24
BALA1 KÖZLŐN V
mim
Szenzációs
P 225 — P 285—
Hálószoba:
7 darabból . .
Jobb diszeaebb tele-háló 7 darabból . .
bútorvásár!
Kombinált szoba:
Ízléses kivitelben, modern kárpitozással
P M5 -
Ebédlő
1
1
kredenc vitrin
12 darabból 1 tálaló
1 nagy asztal vendéglappal 6 darab modern szók
2 foteuill
e 495 -
Konyhák minden színben, modern kivitelben, nagy választékban.
\\ ..... ■„
Tervszerinti rajzok után rendelésre is berendezzük lakását a legmodernebb izlésfl kivitélben - Minőséget cégünk félévszázados fennállása garantálja.
Tekintse meg mintatermeinket vételkényszer nélkül!
KOPSTEIN BÚTORHOZ ÜSS?*

— (Kinevezés)
Vitéz gróf Teleki Béla főispán Somlai (Siflkovics) iBtván nagykanizsai vármegyei irodalisztet és Zsi-degh Elemér zalaegerszegi iroda-tlsztet Irodalőlisztekké nevezte kl és léptette elő. . %
— (Sasa fírenc testi a Rott-portrét)
Dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök néhány napi tartózkodásra Sümegre utazott. Itt érte az a kitüntető megbízatás Sass-Brunner Ferenc, nagykanizsai festőművészt, hogy a megyéspüspök 20 éves jubileuma alkalmával portrét lessen a fópásztorról.
— (Megnyílt ■ MANSz háncs-Iparl-tantolyama)
Dr. Krátky Istvánné elnökasszony és Krasznay Pálné ügyvezető elnök ügyszeretö fáradozásának eredményeként megnyílt a nagykanizsai MANSz Király-utcai szővőtelepén, megfelelő szakoktató vezetésével, a háncsíonó háziipari tanfolyam. Sok asszony és leány is Jelentkezett a mellékfoglalkozást is jelentő tanfolyamra. A háncsfonást már a fiatal gyermek Is könnyen elsajátíthatja, semmi nagyobb áldozatot nem kíván a nyersanyag beszerzése sem, mert hiszen kukoricaháncsból tépik a szükséges anyagot. Bámulatos, hogy ml mindent lehet kukoricaháncsból előállítani, a lábtörlőtől, kefetartótól, demyonfedőtől, egészen a luxus-cikkekig. A szaktanító-nőt a MANSz-központ Veszprémből
küldte Nagykanizsára. Már az első napon akadtak szép számmai jelentkezők, akik leültek a munkaasztalhoz, hogy megtanulják a főleg női kezek részére Igen alkalmas házi-Ipart.
— (Orvosi hlr)
Dr. Morandlnlné dr. Fodor Erzsébet csecsemő- és gyermekgyógyász-szakorvos Nagykanizsán letelepedett és rendeléseit naponta d. e. S-tól io-ig és d. u. 3-tól 5-lg, Fó-ut 17. sz. alatt folytatja. (Telefon 177.) — Dr. Fodor Erzsébet a pécsi Erzsébet tudományegyetemen volt tanársegéd, majd a jzékeslő-városi Szent László kórháznak volt közel négy évig kinevezett orvosa. A gyermek-gyógyászat terén tapasztalaialt lóként a m. kir. áll. gyermekmenhely budapesti csecsemő- és gyermekkórházaiban folytatott gyakorlata alatt szerezte. Legutóbb a Hajniss-klinikán folytatott tanulmányokat.
— (Súlyos szerencsétlenség)
történi Csopakon egy villa építésénél. A vasgerendákat akarták felrakni, amikor az egyik munkás\'; Salbert Mátyás megcsúszott és fejjel a földre zuhant. Koponyaalap! törés és lábtöréssel válságos állapotban szállították kórházba.
SIMzemcsMio t Mikulás I és játékokban I
mmgw választék MM I
Erzsébet cukorka- és " • Játéküzletben, Strtkj «. <1 2- *
— (Műsoros MANSz-tea)
A Magyar Asszonyok Nemzcli Sző-vétségének nagykanizsai csoportja no-vemlicr 28-án, vasárnap dóluliln 5 órai kezdettel műsoros Icát rendez a Katb. Legényegylet nagytermében.\' A maso-ron ének, szavalat és a kőzponU kiküldőit előadása szerepel. Meghívókat nem küldenek ki. Belépődíj nincs, tea-jegy fii) lillér. A MANSr tagjai! és burólait ezúton iilvja üteg tu elnökség.
— (Jönnek a színészek I)
Beköszöntött a tél, a .szezon" itt van é: - „érkezett a színház első fecskéje ls: a Bánky-társulat titkára. Révész titkár a kanizsaiak régi Ismerőse, még a mai napon megkezdi a bérletgyüjtést, hogy mire a társulat — amely jelenleg Győrben játszik — 28-án megérkezik, a tíznapos kanizsai szezon minden előadását zsúfolt ház tapsolja végig.
— (Fizetésemelésben részesfilnek)
a köztisztviselők, dc ezt ne Irigyelje senki, mert ugyanilyen örömben része, sftlhel mindenki, aki elmegy uz óreg-kereskcdelinislrisok szombat esti re-kelckAvő estjére. Ez az esle o órakor kezdődő esi, amely a Koronában lesz, elíeledlel ugyanis minden gondol, but, feltétlen legyen tehát ott. (:)
— (Kerékpáros lelkigyakorlat)
A csesztregi gazdalflak közül 15-en káplánjuk, Nagy Ferenc vezetésével négynapos zárt lelkigyakorlaton vetlek részt a kőszegi missziósházban. A zalai gazdalegények vezetőjükkel együtt a közel 90 kilométeres utat kerékpáron tették meg oda és vissza.
— V.n-. Bár wUzUsságl killsiU.
— B.torktáltitia..k.t tekints, meg
minden kényszervétel oólkttl. Kopttal! bútoráruház.
Vérszegénység é» sápadtságnál reggel éhgyomorra egy Hs pohár természetes .Ferenc Józset" keserűvíz szabályozza m, belek any-nyira fontos működését, a gyomoremésztést elómozd.lja és az élvágyat erősen fokozza. Kérdezze meg orvosát.
- Eisgá.s «/1 sslU ás kws told. bundákat szenzáelóa olcsó árakon adunk — Sckfltz.
EMLÉKEZTETŐ
November 27.
OrqgkereskedelmUták feketekávé-estje a Koronában 9 órakor. NovMHber 28.
Liceális előadás 6 bor a városházán (Kelemen Ferenc). Műsoros MANSz-tea 5-kor a Kath. Legényegyletben. December 4—5.
Keresztény Jót. Nőegylet vására át I|»aroskörbeo.
December 8.
Iparoskör nagysaabásu táaetMja 2 óráig. Sörlei-jaas. December 11.
Pedagógusok ősaeejőveteW vaeeora után a Kis RoyaUyn.
Birtokparcellázásból
vásárolhat 5—8 évi törlesztésre kisebb-nagyobb szántókat,-szólöket vagy gyümölcsösöket, Nagykanizsához közel. Érdeklődni lehet a
NéptakaréhpénztárttiV Nagy-, kanlzsa, Csengery-nt 4. szám.
BAtam KÖZLONX
1987. november 24
h
Hogyan kapott ki az NTE lesett a mull évi bajnok PVSK-tól ?
Az NTE erősen tarta\'ékos felálli-láaban teljesen egyenrangú ellenfele volt a mult évi bajnoknak. A II. félidőben fölényt tudott nagyszerű fedezetsora
y j révén kiharcolni, de v csatársor nélkül nem lehet mérkőzést nyerni.
Az NTE a következő felállításban játszott: Csondor — Csáky, Varga — Szollár, Kovács, CselnekI — Baranyai, Riller, Bolla, Szendről, Istenes.
Kérdésnél mindjárt támad az NTE és Bolla nagy sarkos lövését védi a pécsi kapus, majd a következő percben ismét Bolla előtt óriást helyzet Hnálkozlk gólszerzésre, de B méterről a kapus kezébe gurlt. Hiába támad az NTE, a Pécsi csapat ér el gólt. A 31. percben nagy kavarodás az NTE kapu előtt és Bérces közelről megszerzi a vezetést (1 :0). Ezután a vasutas csapat támad, de az NTE Jót tarja magát.
A II. félidőre az NTE álcsoporlo sit Rttter vissza megy a helyére kö-zépfedezelnek. Így sokkal lobban megy a jálék. A 2. percben Puszpán beadásszeril labdáin a kapu előtt mintegy 8 méterre esik le, egy PVSK csatár sincs közel, Csondor rosszul fut kl, a labda keresztül ugorja és a hálóba gurul (2 :0). Nagy kapushiba. A 20. percben Bérces átadásából Lichlensteln lő könnyen védhető labdát kapura, Csondor későn nyul a labda után és máris ujabb gól (3:0).
Még ezután támad igazán az NTE. A gólhelyzetek sorát hagyják az NTE csatárok kikasználatlanul, A 30. percben Szendtöi 16 méteres szabadrúgása a kapufáról vágódik védhetetlent a hálóba <3:1). Hiába van az NTE döntő fölénye, mégis a hazai csapat ér el gólt a 40. percben Pincehelyi révén.
A PVSK csatársora érdemel dicséretet. Az NTE közvetlen védelméből Csáky emelkedett ki. Varga fájós lábbal állt ki, ugy ls elfogadhatót nyújtott. Csondor 2 gólban benne volt. Egyébként alig voll dolga. — A fedezatsor, valsmTnt az NTE leg-Jobbja Szollár volt, de Ritter és Cset-nekl is méltóan egészítették ki a fedezetsort. A csatársorból Szendről érdemel dicséretet.
Fenyő jó! bíráskodott.
A bajnokság állása
1. DVAC 9 a 1 „ 49 14 17
2. NZTE : 10 8 1 I 33 20 17
8. KRfiC 9 6 1 2 22 16 13
4. PVSK 10 5 — 5 31 21 10
5. PBTC 10 3 4 3 18 19 10
6. PEAC 9 3 4 2 17 18 10
7. KTSE S 4 t 4 25 26 9
8. PAC 10 a 3 4 10 21 9
9. ZafiE 10 2 2 6 12 18 6
ia KSH 10 3 — 7 15 42 6
11. NTE 10 2 1 7 20 31 5
12. M8E 10 — 4 6 16 29 4
GWInU nyitva reggel 8 óráiéi este 8 áriig (héttő, szerda, péntek .télutón kedden egén nap miknek).
Modtsrn csillárok
haeaau lejáratú réaalatflaetiera.
Kartellen kívüli Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Dautach UsiU
__csillár-üzletében.
Darányi és Kánya Berlinben
Marschaii államtitkár gazdasági tanácskozásai;
Berlin, december 23 I vúbbá gazdasági termékei? átvé\'.e
n\'.i ___i___.„i „ — j.__> i....«t
A német lapok a legmelegebb hangon imák a magyar miniszterek berlini látogatásáról. Ugyanígy iaz olasz sajtó is hosszasan foglalkozik Darányi és Kánya németországi útjával. A magyar miniszterek ma délelőtt a Berlin melletti mezőgazdasági jellegű intézeteket és tclepc-ket tekintették meg Lelhenl>ergbon, majd ]>edig az itt dolgozó magyar munkások telepein tettek látoga-t tást. A déli órákban visszautaztak Berlinbe. \' f \'
Berlin, november 28 Berlinijén ma már fontos gazdasági tanácskozások folynak, a melyekbe belekapcsolódott Mar-, schall Ferenc államtitkár is, aki a két ország közötti árucseréről, tó-
léről, valamint a német ipari cikkeknek Magyarországra való impor tálásáról tárgyal.
Marschaii államtitkár magyar ajándékot is vitt Hitler kancellárnak, egy láda gyönyörű magyar ler mésü almát.
Párls figyelemmel kisérl
Darányi berlini látogatását
Párisban nagy figyelemmel kisérik a berlinj tárgyalásokat Darányi vai és Kánjra külügyminiszterrel, itt az a hír; hogy Berlin fel fogja szólítani Magyarországot a bolsevistaellenes blokkhoz való csatlakozásra. üir szerint Magyarország is csatlakozik a bolsevistael lenes blokkhoz.
LEWÍABBl?
A belga kormányválság
Párls, november 23 Brüsszeli jelen lés szerint Tschofftn nem fogadia el a kabinetalakitásra vonatkozó megbízást.
Beiktatták a szabolcsi főispánt
Nyíregyháza, november 23 Szabolcs és Ung ideiglenesen egye-sLett vármegyék törvényhatósága ma iktatta be ünnepélyes keretek kózőtt uj főispánját, Vajay Károlyh. Az installáción jelen volt Kállay Miklós volt-miniszter is.
Feltétlenfll napirendre kerill a sajtórendészeti novella
Budapest, november 23 Illetékes helyen cáfolják ama híreket, mintha a kormány elejtette volna a sajtórendészeti novella napirendre tűzését. Szó sincs róla, jelentették ki illetékes helyen. A sajtó szabadságát a kormány minden körülmények közölt biztosítani kívánja.
Nagy légi csata Nanking felett
Tokió, no\\«mbcr 23 A japánok héttőn nagy légi csatát vívtak Nanking felett, amelynek, során sikerült liáronx ellenséges gépet kiszedniük. Megállapítást nyert, hogy mind a három szovjelgyártmány.
Alba herceg Franco londoni követe
Salamanca, november 23 A salamancaí nemzeti rádió hivatalosan is közölte a külügyi hivatal jelentését, amely szerint az Angliával kötött megállapodások szerint Alira herceg a spanyol nemzeti kormány hivatalos diplomáciai képviselője Londonban.
apróhirdetések
Apróhlrdetéi dija vasárnap él ünnepnap 10 szóig H fillér, mlndan további izA 0 fillér, hétköznap 10 izéig (0 fillér, mlndan további izó 4 fillér.
AaVétaxI és feéraaté, u] áramvona-nalss, legszolidabb Árban rendelhető Kanl-mann Manónál. Telefonállomái Itt. 2568
Siatlar cirkulációi hfifokoió árban, kivitelben, teljealtményben: szenzációs I Díjtalan fűtés-bemutató SOrtei vaskereskedésben. 3376
Hó- éa aárolaftt szakszerűen Czvetkó Mátyáa vulkanizál. Fő ut 4. 8
Haainált ruhát vesiek él eladok, ht-váira házhoz megyek. Márkus, Klrály-
utca 31. 3493
1 kg. étkezési alma 25 fillér Wollák vendéglősnél, Horthy Mlklós-ut 37/a. 3549
Oyora- éa géplrónfit, kl magyar éa német nyelven egyaránt tökéletesen Ir, karaa nagyobb Iparvállalat. Ajánlatok „perfect* jeligével a kiadóhivatalba. 3516
Vízvezetéket
Czvetkó Gyulával
3052 szereltessen.
MAr"\'Izzólámpa\'gf^dííáí
Kartellen kívüli n |.AC
5-26 voltig T Z UJ Kapható:
Schlenlnner Byala raikeroikeáJaél
(Szarvas-épület) ms
OfcsÓfídsjJOt
mpmczíbm
szórakozhaMk
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda él Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Kinly.
Kerékpárigazolványhoz
átlátszó
Celluloid
tok,
amely megvédi az igazolványt,
kapható:
SZABÓ ANTAL
sportüzletében.
Esőben, szélben, hóban
nélkülözhetetlen
Thermos
nagy választékban.
1/2 literes hőpalack
220 pengő,
amli a hitzUt tart
Szabó Antal
•parta«l«táb»
Nagykanizsa, FA u\'. 5. szám.
Nagykanizsa megyei váios polgármesterétől.
23.487/1937.
Felhívás!
A padlásterületek lomtalanítása tárgyában f. évi október 9-én kelt 22.245. sz. felhívásomra való kivat-kozással újból figyelmeztetem a vá-■os lakosságát lomtalanítást kölele-zetlségére, mert az cJlenfiriés háztól-házra Járással megkezdődik.
Nagykanlrs" 1937. nov. 17. 3S5, Polgármester.
PÉíHaiaritti

Ha régi vagy ujabb levelezés, bélyeges borítékok kerülnek e ó a padlás papir-limlomjától, — azokat megveszi Barbarits Lajos, a Zalai Közlöny f, szerkesztője. Található minden d u. 5—6 óra közt a szerkesztőségben. Tel. 78.
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyümölcafa-karbolineummal) vagy
SHELLD0R1ANTWASH
(ásványolaj permetezőszer.) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az <axi és UU v*dek«sáa a leghalálosabb. Házilag készített mészkénlévei való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
ös*kbaraohot
SOLBÁR (kőnbáriummal) Beszerezhetők:
orszAg József
mag, mBlrágy., Ii8v4ayv4á«balnerek, zaák, gép t.nktiUba.
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Telelőn 180.
EUUUflIWI -j
11 kl • Mjl kenakedákaél j l">™«ka«l miu, bet I
tftam. a Uptulajdenos KfetuMU fit. CuWakerg Nyomda ás nátelal Lapkiadó Vállalata kányv^omdájában Nagy kiuizsáa. Eeleió, Ozlelv. Zal.1 Károly.
77a Évfolyam 287. szám
Nagybanizta, 1987. november 25 csQtörtflk
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY

Is UiWMI, ru i. műm.
Felelős szerkesztő: Barbarits L.joa tf^t
Napi 20 vagon olaj tör fel a lispei fúrásoknál
A szenzációs eredményről táviratilag órtesltettók az Iparügyi minisztert — Azonnal megkezdték a csömödéri olajvezeték építését — Sor kerül a nagykanizsai csővezeték lefektetésére is — Folyik a fúrás a harmadik kútnál Is
Szentadorján, november 21
(A Zalai Közlöny tudósítójától) Nagykanizsa a Zalai Közlöny híradásai nyomán mindig nagy érdeklődéssel — éa tegyük hozzá : nagy reménykedésekkel — kísérte uz Eurojjean Gas and Electric Co. zalai fúrásait.
A reménykedés, hála Isten, nem volt hiábavaló, mert az örömhír ma megérkezett.
Az Eurogasco llspe-szentadorjá-ni második fúrásának eredményéről a Zalai Közlöny már beszámolt és közölte, hogy 1100 méternél olajos
j rétegrre bukkantak. A fúrást azonban tovább folytatták és az erősebb gázfeltörés nem engedte a felszínre az olajai. Most a fúrás olyan stádiumba jutott, hogy tiszta, kitűnő minőségű olaj tör fet Szentadorjánban.
A lispe-szentadorjáni fúrások magyar vezetőmémöke az örvendetes hirl táviratilag közölte vitéz gróf Teleki Béta főispánnal és ezzel.egyidejűen Bornemissza Géza iparügyi miniszterrel. A sok Reménykedés, n szívós és kitartó munka meghozta várt eredményt. |
A két fúrás eredménye: — az ország olaj-szQkségletének egyharmada
tartalmaz, ugy hogy a két kut teljes feltárása után pesszimisztikus l>ecslés szerint a llspel olajtermalés 15, optimlsztikus megitélés szerint j>edig napi 20 vagon olajat eredményez. i A szenzációs olájlelet ezek szerint
A részletek elmondják, hogy a második fúrásnál talált gazdag olajréteg napi 6—7 vagon tiszta, kitűnő minőségű olajat ad. Az olajjal gáz mindössze csak annyijön, amennyi az olaj felnyomására szükséges. Ez lényegtelen gázmennyiség.
Hasonló jelenségek mutatkoztak a szomszédban levő első számú kútnál is, amelynek\' klvtosgátlása\' csak ezutffr történik meg. n szakértők szerint most inár százszázalékig bizonyosra vehető, hogy ez a kut is hasonló mennyiségű olajat
máris biztosítja a magyar olajszükséglet közel egyharmad részét. Magyarországnak ugyans naponta körülbelül 60 vagon olajra van szüksége, ami egy esztendőben 21 22 ezer vagont tesz ki.
Csömödér, majd Kanizsa felé megnyílik a csővezeték
Az Eurogasco némileg már fel volt készülve erre az eredményre, de n hirtelen olajfeltörés mégis kész
helyzet elé állította, mert az összes olajtartályok tele vannak már Lis-pén. Mint most értesülünk, Zala-
egerszegről a munkát azonnal megkezdik, hogy a termelésre berendezkedjenek. Igy
hatalmas tartályok épülnek,
de ezzel egyidejűen megindul a csővezelék kiépítése Csömödér állomás felé. Nébány nap múlva ugyan csak megkezdik a csővezeték kiépítését Nagykanizsa felé is, mondja egy zalaegerszegi jelentés.
Az értékesítés tekintetélen is megkezdték már a tárgyalásokat az Eurogascoval. A nagy obijleletet a beavatottak ugyanis már sejtették, sőt tudták akkor, amikor az elmúlt hónapiján az olajkutató társaság amerikai és európai vczelöeni berei Lispén jártak. Amint halljuk,
a harmadik kut fúrási munkálatai is folynak és ezzel előreláthatólag egy félév múlva végeznek. Érthető, hogy a harmadik kut eredménye elé is a legnagyobb reménykedéssel nSznek.
A fen 11 jelentés — mint a főispán is nyilatkozatában kijelentette — a vármegye gazdasági életére UéZve is igen nagy horderejű Reméljük, hogy az a nagy gazdasági előny, a mit a zalai olaj jelent, Nagykanizsa gazdasági életére is kihatással lesz. i . , , .
Az enrópal helyzet tisztázásának következő állomása: — francia-angol tanácskozás Londonban
Hitler pár évig nem erőlteti a gyarmati kérdés megoldását, ha megkapja Anglia elvi elismerését
London, november 21 Anglia meghívta a francia minszter-clnökól és külügyminisztert Londonba. A meghívás célja: az általános európai helyzet megvitatása. Beavatott körök értesülése szerinl a meghívás kap-tsolalban van Halifax lord berlini útjával, illetve az olt eléri eredményekkel. A tanácskozásokon a német gyarmatok ügyein kivid több kérdi*-kerül szóba.
London, november 24 Mint később megbízható forrásból jelentik, az pngol és francia miniszterek Wtogatására november 20. ós, 30-án kerül sor. A tanácskozáson a Hillor és Hali fax lord által megvitatásra került ügyeken kívül a spanyol és a iá-
volkelcli kérdés is szerepel. A kjszivár. gotl lutek szerint Anglia kedvező eredményt ért el Berlinben, de Hitler nem akarja a gyarmati kérdést összekapcsolni a többi aurópai kérdéssel. Hitler, — állítólag — ha Anglia elvileg elismeri a német gyarmati követelések jogosságát, néhány évig nem fogja a rendezést erőltetni. Hitler, m nt tudni -rélik, nem járul hozzá olyan angol elgondoláshoz, amely a népszővülségr-rendszc^eri épül fel és a nagyhatalmak beleszóláséi biztosítani a középeurópai kérdésekbe. Németország a jövőben olyan politikát kjván folytatni, bogv minden állammal közvetlen, köles">nös tárgyalások alapján vitathassa meg a szőnyegen levő kérdéseket. Különösen
vonatkozik ez Csehországra és Ausztriára.
Páris, november 24 A párisi értesülések mindenben megerősítik a fenti londoni híreket. Németországnak — Írják a párisi\' lápok — egyenlőre meg kell elégednie a német kisebbségi jog elismerésével. Ez a Csehországgal kapcsolatban elért legnagyobb eredmény, legalábbis egyelőre.
A Hitler által felvetett négyhatalmi tervezel — állapítják meg a francia Tápok — egyébként -nagyon hasonlít ab hoz a tervhez, amelyet MacDonald vetett, feb még 1933-bau,
Darányi és Kánya mai nap|a Berlinben
Berlin, november 21 Darányi Kálmán miniszterelnök, felesége, Kánya külügyminiszter és kisérelük ma az Olimpiai Stadiont tekintették meg. Majd Potsdamba autózthk, "jtkö^-lee azonban megtekintették a katonai repülőteret és a kaszárnyát. Potsdamban a hires diszkertet és a Nagy Frigyes sírját őrző Gamicon-templomot tekintették meg.
Darányi Kálmán miniszterelnök a magyar követségen kijelentette, hogy a berlini ut eddigi eredményeivel meg van elégedve.
________ _______,_______ !
UJ spanyol kormány alakul a fegyverszüneti tárgyalásokra
• Páris, november 24j A spanyol vörös kórmány lemond. A Negin-kormányt rövidesen olyan kormány váltja fel, amely alkalmas arra, hogy tárgyalóinkat kezdhessen Salnmancávstl a fegyver szüneite vonatkozóan. \'Az uj\'mlnisz-terelnöknek Orteüo Yaltazanest emlegetik.
A spanyol nemzetlek egyébként hivatalosan jelentik, hogy a franciaországi Tarbos/ felől 18 repülőgép repült át a francia határon spanyol nemzeti területre és több órán át bombázta Rlgoya városát, valamint az első szakasz több helységét. A váratlan bombázős a polgári lakosság között nagy pánikot okozott és sok halálos áldozata ls van.
Torday László ma állt a bíróság elé
A slkkasitás és csalás vádjában elismerte bűnösségét, a hitelsértésben nem
Budapest, novemlter 2-1 Torday László gazdasági tanácsos, a földművelésügyi minisztérium nagy |iort felvert pamuna-ügyének főszereplőbe ma kerüli 2 rendlzell hivatali sikkasztás, csalás és hitelsértéssel vídoltun a bíróság elé A vád szerint 160000 |>engövel károsította meg az államot.
Torday kihallgatásakor elmondotta, hogy bűnösnek érzi magát az. összes vádpontokban, kivéve a hl* leisértést. A gazdasági Intézetek ügyeli önállóan Intézte, minden ellenérzés nélkül és kiutalási joga Is volt. Igy követte et a visszaéléseket. I .
Vallomása további részín az eluük kérdéseire elmondotta, hogy a korsíg-velésbcn a szakoktatási intézetek feloszlása és az erre vzAB kiutalás az 6 javas\'aláia történt. !<k )K,lrla s nem: lé ez.ö yzukoktatási fli\'^}í\'!ösí^kiíl, ls &, erre a iluirc utullalla ál a pénzt. Megtévesztette Cívclkoviis 1\'crcm.et
BAIAI KÖZLÖNY
inrr. november 25.
Havi tíz pengőért elsőrangú ui Írógépek vásárolhat vagy bérelhet
ujreMdszerO propaflanda-NkolAnk karelén balOI.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, készpénzben téritlük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakata:
Schless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
akivel aláíratott olyan meghatalmazást
is. amivel a kiutalt pénzt felvehette.
Amikor az elnök azt kérdezte, hogy mi indította cselekményének elkövetéséi e, Torday igy felelt: — Rosszul érzem magamat! Az elnök bényteku volt a tárgyalást felfüggeszteni. A tárgyalás lajixáriakor kezdődött újból
Megalakult a belga kormány
Brüsszel, november 21
Jansen dezignáll miniszterelnöki ijosszas tárgyalások után ma .megalakította az uj belga kormányt. Ezzel a hetekig tartó kormányválság végre megoldódott.
Aki friss és munkaképes akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, folyton fájjon a feje és a bőre tele legyen mindenfele pattanásokkal, az igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes VPerenc József" aeserüvlzet. Kérdezze meg orvosát.
Pártos Marcell vállalati igazgató, aki feleségével együtt megmérgezte magát, kedden délután meghalt. A tragikus sorsú házaspárt közös sírba temetik.
Fedák Sári sikeres bécsi szereplése ulán visszaérkezett Budapestre.
JásZfényszaru község erdejében Si-mó János vadőr I\'arkas Sándor napszámost, aki fegyvert fogott a vadőrre, lelőtte. Farkas azonnal meghalt.
A sikkasztó dömősi postamesternőt a tábla is egyévi börtönre itélte.
A számvevőségeket április 1-től államosítják.
OOi

A londoni tőzsdén hétfőn valóságos »Tekete nap« volt A katasztró-fális bessz az árfolyamokban 500 millió fontsterling veszteséget okozott
A párisi »csukiyás« összeesküvés ügyében ujabb letartóztatások történtek. { . . « Hitler kancellár Hóman kultusz-minlszternek a német Wnodalnü sasrend nagykeresztjét adományozta. , [ [
Francia hlnek athéni zavargásokról számolnak be, ezzel szemben athéni jelentések alaptalanoknak mondják a hineket.
Delbos a francia államtanácsban erélyes francia külpo^tikai tevékenységet követelt.
Guise beroeg újra el akarja foglalni a francia trónt. (
A bécsi diák-sztrájk Grázra és Innsbruckra is kiterjedt.
Utvinov lemond külügyi népbiztos! állásáról, utódául Potemkin párisi szovjet-követet emlegetik.
Az eucharisztikus év miatt a tavaszra elkészül a Budapest-balatoni vasúi második vágánypárja
Az eucharisztikus év számos vonatkozásban nyújt máris foglalkoztatást. Budapesten rengeleg ember dolgozik a templomok restaurálásán, terékei Képeznek ki, uj építkezések egész sorának adott impulzust a várható idegenforgalom. Sok százezer embert várnak Magyarországra a Saent istvőn-évben, amelynek megrendezése nagy összegbe kerül, de igen sok egzisztenciának szolgáihat gazdagodásul.
&ent István városát: Székesfehér vári az idegenáramlás számára komoly állomássá teszik, országgyűlést tartanak ott, ünnepségek sorát,
de a Balatont is beiktatták a látnivalók közé. Nagy tömegek szállítására keli tehőt a Mővnak felkészülnie a l>alatoní vonalakon, — fiz telte sil.gőr^é .. 3udapest>-szabudbatyr tyányi második vágány megépítését is. Három évne tervezték a mősodik vágány épitését, de az euchqrlszU. kus kongresszusra való tekintettel a tavaszig elkészülnek a munkálatokkal. Szinte amerikai tempóimii folyik a munka, s ha az időjárás kedvező lesz, a kettős vágány előnyét már a tavasszal élvezhetjük. Szakemberek szerint a balatoni utazás ezzel jelentősen megrövidül.
Sorra gyullad ki a villany a zalai falvakban
A Balaton zalai partja Tapolcához tartozó ré-» szének villanyvilágitás-w . sai való ellátását a Ba-* ionvidéki Villamosmü-
ir vek Rt. vállalta a Tapolcával kötött szerződéssel kapcsolatban.
Ez őszén két ujabb községijén építették kl a hálózatot: Nemesgu-lácson, amelyei a napokban be is kapcsoltak a távvezetékbe s ma már rendszeresen világítják a 10 drb. közvilágítási lámpával a község utcáit, az állomáshoz vezető utat és élvezi a villanyfényt a 37 háztartás, ahová már eddig bekap* csolták az áramot. Káptalantótln a hálózatépítés most fokozott tempó-
ban folyik, karácsonyra, talán már előbb, ott is villany világit.
Badacsony bekapcsolására, illetve a hálózat kiépítésére kerül legközelebb a sor, mert egyrészt Fabinyl Tihamér pénzügyminiszter szorgalmazza ezt, állami hozzájárulást is kilátásba helyeztek, másrészt az Eszterházy hercegi hitbizo-mány igyekszik biztosítani az épjltés rentabilitását. A kormányzat Bada-csonyhegy érdekében, amelynek területe aránytalanul nagy az épületek elszórlságához ké|>est, tölthet lesz, mint a többi fürdőhelyért, a ml érthető is. Badacsony az egész Balatoné, műiden fürdőhelyé, mert kirándulóhely.

Legalább annyi patkány él Nagykanizsán, mint ahány ember
Általános patkányirtást rendelt eH a polgármester
rülmények között a patkányok száma messze túlhaladja a lakosság számát. 100 patkány, ami aránylag kis szám, évente 30—70 mázsa gabonát és egyéb élelmiszert pusztit cl. Napirenden van a csirkék, szárnyasok pusztítása, malacok agyonharapdálása. A patkányok a legravaszabb ós legélesebb ösztönnel rendelkező állatok, p,lelem utáni portyázásaiknál és fészkeik építésénél a legerősebb falakat, eső. és villanyvezetékeket is megtámadják, az épületeket aláaknázzák. Számtalan megmagyaráz-hatatlannak látszó baleseteknek köz-
A patkányok az utolsó évszázadban, különösen pedig a háború óta mind jobban és jobban foglalkoztatják a müveit országok egészségügyi hatóságait. Teljes joggal Nem hiába nevezte a hires francia orvostanár, Otlmette professzor a patkányokat a .Halál utazó ügynökeinek) egy párisban tartott Nemzetközi Patkányellenes Kongresszus alkalmával. Már az a tény is, l»ogy világhírű tudósok időnként nem. zetközl kongresszusokon gyűlnek össze a pálkányirtás kérdésének megvitatására, azt mutatja, hogy ez a kérdés mennyire fontos.
Eltekintve attól, hogy a patkányok tudvalevőleg a legszörnyűbb emberi és állati betegségeket terjesztik, — mint pl. a pestist, trichiuoziSt, veszett-, séget, száj. és körömfájást stb., stb. — egy-egy patkány naponta 20—25 gramm legkülönbözőbb élelmiszert fal lel és ennek lizszercsét mocskolja be és teszi tönkre. Tudományos statisztikák szerint emberi településeken, falvakban, városokban, rendes körülmények kőzött ugyanannyi a patkány, mint az ember, de kedvező életkö-
vetve a patkányok az okozói. Mindezt egybevetve patkányonként évi 10—12 pengő kárral szoktak számolni.
Ha most figyelembe vesszük, hogy a patkányok évente négy .ötször szaporodnak, minden alkalommal 10—20 kölyök szülelik és hogy a patkány néhány hónapos korában már ivar-érelt. világossá válik, hogy ilyen veszedelmes, ilyen szapora és ilyen ravasz kárlevők cjlen a legnagyobb gonddal és körüliekintéssel kell eljárni.
Sokan azt hiszik, hogy egy ügyes bátor és jól idomított patkányfogó ku-
tya, vagy macska elegendő ahhoz,
hogy a patkányokat hathatósan irtsa.
Ijedíg cgy Hyea derék háziállal távolról sam tudja a hozzáfűzött nénje
ket beváltani.^Hiszen egyszerre csak egy-egy patkányt tud elfogni és csak akkor, amikor a rágcsáló az útjába kerül. Olt pedig, ahol erősebb patkány járás tapasztalható, gyakran előfordul, hogy a. padkányok csoportosán mcfglámadják\' a derék fcr.it *S liánkor bizony a legügyesebb kutyának is meg kell hátrálnia. A macska )>edlg természeténél fogva bátorságban és szorgalomban sem hasonlítható a kn-tyálioz.
Ugyan il>en kevéssé alkalmasak a hathatós patkányirtás szempontjából a csapdák, mert aránylag csak kis számú rágcsáló összefogására alkalmasak és a ravasz állalok hamarosan elkerülik a számukra veszélyes szerszámokat.
Az azelőlt használatos mérges csal-é kek (arzén stryehnin, bárium, thal-lium, stb.) nagy hátránya, hogy igen gyors Íratásnak és a patkányok társaik pusztulását látva, tovább nom nyúlnak a csalétekhez. De meg hány halálos áldozata lehet az ilyen veszélyes mérgekkel való irtásnak! Nemcsak háziállatban, emberben is nem egyszer esett kár ezeknek a mélyeknek a hasonltánál. Ezért i> halóságok megfelelő óvintézkedéseket tesznek. A legtöbb müveit országokban ezeknek a mérgeknek irtási célokra való használata ti-los. Ugyanez áll a baktériumos irtószerekre is, azzal a különbséggel, W>gy ezeknek hatékonysága is gyakran ke-véssé megbízható. Már vannak országok, ahol ilyen irtószerek használatát is betiltotta az egészségügyi hatóság. Mérges gázok csak különleges, megfelelő viszonyok melleit is csak szakemberek kőzbenjőttévol használhatók.
Nagyon elterjedt az utóbbi évtizedben a tengeri hagyma használata a patkányirtás céljaira. F.z a Fóldkózi-lenger mentén termő növény megfelelő feldolgozás melleit háziállatra és emberre kevéssé veszélyes és a belőle megfelelő szakszerű előállítás mellett készült irtószer a rágcsálók ellen jól hatékony. Áz a baj, hogy hatékonyság tekintetében a kereskedelemben kapható készítményei legtöbb esetben nem feltétlenül megbízhatók, talán azért, mert az előállításnál nem járnak el a kellő szakértelemmel, körültekintéssel és nem helyeznek kellő súlyt arra, hogy tényleg állandó hatású irtószerek kerüljenek forgalomba.
Ilyen körülmények között a patkány kártól szenvedő gazda, háztulajdonos, iparos vagy gyáros nincsen könnyű helyzetben és gyakran számos sikertelen kísérlet utáa. feladja a harcot a patkányok ellen és belenyugszik a mqgváltoZhatallanba.
Kzen & ponton mutatkozik a ható. ságok feladata. Egyrészt a hatóságoknak megfelelő tudományos kitépetek és szakemberek áll nak rendelkezésére, hogy kiválasszák a kereskedelemben ajánlott számos szer közül azt a kisszámú, de tényleg ugy hatékonyság, mint ártalmatlanság tekintetében meg. bizhaló készítményt, amellyel a patkánykártól szenvedő ingatlan vagy üzemtulajdonos gazdaságos módon cl tudja érni a kivánt eredményi Másrészt köztudomású, hogy egyes elszigetelt ingatlanokon való patkányirtás csak rövid időre szabadíthatja meg az illető épületet a patkányjárástői mert ezek a r%sálók vándorló természetűek és a szomszédságból ign rövid idő alatt ismét ellepik az irtott területet.
Ott, ahol a patkányok elszaporodnak, a hatóság feladata, hogy általánál
__HALAI ^öfcLÓtf^ „
Tegnap Is rossz napjak von a iflgy-kanizsal sakkozóknak
A dunántúli sakkbajnokság keddi mérkőzései
IS3T.\' ttotcmbef 25
és megszervezett hadjáratot indítson az anyagilag és egészsésil.-g oly nagy károkat okozó állatok tílcn. A liatósá. gilag megválasztott megbízható irtószerrel végzett, az egész város vagy más közfllet területén egy Időben foganatosított patkányirtás hosszabb id«t* megszabadítja a lakosságot ezektől a kártékony, veszedelmes és gyakran nagy ijedelmet okozó rágcsálók-tói.
örömmel kell fogadnunk Nagykanizsa város vezetőségének rendeletét, amellyel végre december első felére kötelezően elrendelte Nagykaniizsa egész területére az általános patkány-Irtást és erre a célra kiválasztott olvan készítményeket, amelyek a gyakorlatban és különösen hasonló általános irlólwdjáratoknál beváltak, magyar készítmények és részben mint ilyenek nemcsak hazánkban, de külföldön is elismerésnek örvendenek.
Alkalmunk volt bészéb.í különoóző 4r<jekvlU.„Kel, báz»ulajdonosokkal, üzemtulajdonosokkal és mindenhol egy hangulag azt hallottuk, hogy:
• Végre megszabadulunk ezektől a hívatlan, költséges és veszélyes vendégektől, amelyek ellen eddig hiába védekeztünk. Kidobott pénznek volt tekinthető, ha házamban, üzememben patkányokat irtottunk, mert egy hét múlva a szomszédok patkányai elfog-btllák a kínálkozó, gazdátlan vadászterületet. Közös támadással azonban sikerülnie kell az irtásnak, fellőve, hogy mindenki saját érdekében az előirt időben pontosán elegét tesz a rendelet előírásainak, amiben azt hiszem kélelkedni nincs okunk..
Ilyen közhangulat mellett sokat várunk az általános patkányirtástól és minden okunk megvan annak feltétc-zésére, hogy az érdekeltek a patkányirtás után is változatlanul fenntartjuk majd mostani véleményüket.
Hetedik mennyország
A világháború előtti és alatti Páris földalatti szennyéből kinőtt tiszta szüzí szerelem éposza ez a film. Szinte meglepő talán ez a mondat. Két kontraszt, kél külön világ került egymás mellé. Pedig igy van. A csatornatisztító munkás és egy utcára kiüldözött lány hetedik emeleti padlásszobájában köny-nyekig megható, mélyen emberi és sZüzt tisztaságú szerelem fakad. A véletlen sodorja őket össze, szinte nem is akarják szeretni egymást és amikrtr rájönnek erre, elszakítja őket egy. mástői a 14 es világégés.
fót a szépségekben gazdag mesél csodálatos élettel és valósággal eleveníti meg a filmi Bár angol film, egészen franciás irányú. Kíng rende-zé&o mesteri. A piszkos utcaképek, a szépnek nem mondható figurák, a kis padlásszoba glóriát kap keze alatt. Ebben a környezetben játszik két kitűnő szinész: a franciáktól elhódított kis Simoné .Simon és James Stuward. Mindkettőnek játéka éhnény, minthogy az az egész film is. Aki egy igazán felejthetetlenül szép filmet akar látni: sürgősen nézze megl
(V- •■)
Kaptán November 25.c«üt Kom kat Katalin v. Protestáns Katalin. Izrael. Klralev hó 21. Gyógyszertári éjjeli nolgálat jövő hé
lMg az „Őrangyal" gyógyszertár és a klflkanlaeai gyógyszertár.
OMOrdd nyitva reggel e órától eett 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden e>g6*z nap nőknekl
- (UJyeggyfijOk UliUraája) Hétfőd délután 6-tól 8 óráig as OMKR tan dós-termében.
— Kirakatainkban a iegujabb dlvat-ujdonságokat mutatjuk be — Sckfltx.
Az elődöntő harmadik fordulóján | nem kísértett annyira az időzavaV, mint az előző napon, a játékosok mégis Szokatlanul nagy hlbákift követtek el. Különösen a kanizsaiak foglak ki rossz naj>ot. Kálmán szabadnapos volt, a többiek közül pedig csak Bory és Seidl szerezlek fél-féi pontot, azt is egymás ellen A részletes eredmények a kövclke-zök • | \\
I. cso|>ort : A Czeglédy Szijjártó játszmában utóbbi 22 lépés után győrölt. Czeglédy nem n legjobban nyitott s ellenfele a hibákat kb használva, közép és királyszárnyi nyomással sikeres betörést hajtott végre. — Az Angyal - Reinitz játszmában a kanizsai jálékos s/.iciliai védelmet választott nem nagy szerencsével. Hamarosan |>ozicióhát-rányba került s mikor ellenfele minőségelőny l is szerzett, sorsa meg volt pecsételve.
II. csoport: A Jeney-Bőhm pariit Jeney kenterben nyerte. Bőhm nincs formában. Ami. nála szokat-lan, már a megnyitásban döntő hibát, követett el és tisztet vesztett. — A Bory-Seldl Colié megnyitás játszma remisvei végződött. Á gibl-ock tigyan utólagos elemzéssel Seidl javára nyerést hoztak kl, de n rejlett nyerési mód kihagyása versenyen, kötött gondolkodási idő
Kolongya Lajosné szomorú históriájára mindenki emlékezik még, nem csak Kiskanizsán, ahol az eset-történt, hanem Nagykanizsán is. A mikor egy esle a munkában elgyötört ass/ony hazatért, gyermekei arról panaszkodtak, hogy a szomszéd, egy munkásember, megverte őket. Minthogy a szomszédi jóvi-szonyban nem ez volt az első sérelem, Kolongyáné olyan ingerült lett a hir hallatára, hogy átrohant a szomszédba ós szóváltás közben leszúrta gyermeke bántalmazóját, aki
Borsos Ferenc Csapi gazdaember he/, nemrégen l»eálliÍott Elek Géza nagykanzlsal kir. bírósági végrehajtó, hogy ott végfehajtást foganatosítson. Borsos kaszát fogott a végrehajtóra, amiért a bíróság hat hónapi fogházzal sújtotta. Az azonban nem volt elég lecke Borsosnak.
melleit nagyon is a lmcsánatos bűnök közé tartozik.
III. csoport: A Ferenczty dr. Aszódy játszma 19 lépés után Fe-renezfy győzelmével végződölt. Dr. Aszódy szabálytalan megnyitással kísérletezett. A megnyitás szabálytalannak szabálytalan volt, de rossz n,-ik is rossz, mert hamarosan gyalogost vesztett s egyébként is igen ziláll állását nem sokáig tarthatta.
A Hamburg—Kőberl vezérfcsel-jálszma a favorit Kőberl győzelmét hozta, aki mint sötét hamarosan el-k^támadásba ment át s gyalogost nyert, emellett pozícióelőnyét is ügyesen kihasználta.
IV. csoport: Gumilár mint sötét Nagy ellen a vezércSeles játszmában szláv védelmei választott^ de hamarosan letért az elmélet ajánlotta kitaposott ufról. Nem is sok öröme lelt ugyancsak nyomott állásában. Amikor j>edlg egy gyalogost is elnézett, a parti számára menthetetlen volt; — A Pékele— Cseh közölt! szabálytalan megnyílás az ellenkező oldalakra Való sárí-cólásokknl heves küzdelmei hóstott. Hekele a királyszárnyori, ellenfele a másik oldalon kísérletezett pár^ huznmos támadással. Egyiknek sikerül, a másiknak rfem ! Feketének sikerült s elegáns támadással megérdemelten győzött.
9ebébe rövidesen belehalt.
A nagykanizsai törvényszék Ma-káry-tanácsa ezért szándékos eml>er ölés büniette miatt Kolongyánét 8 észíendei fegyházra Ítélte.
Fellebbezés folytán .most került az ügy a pécsi tábla elé, atnely az elsőfokú ité\'etet1 és annak indokalt helylxmhagyta. Kolongyá LajosHé és védője semmiségi j>anaszt jelentett l>e a másodfokú Ítélet ellen. Kolongya Lajosné a nagykanizsai fogházban van vizsgálati fogságban.
Egy alkalommal Thury Józst-f nngy kanizsai lovasrendőr íettert érte Öt, aminl szekerével a mezőn az eg^lk gazda földjéről lucernát lopott. Thury felszólította Borsost, hogy a lojM)tt lucernát rakja vissza a tulajdonosa földjére. Borsos ismét dühbe gurult, nekitámadt a tiszthelyettes-
ia
nek, szidalmazta. ostorJVál csqjp\'-kodta, mnjd 11 hánilával lirrtadf iiekl Nehéz dolga volt Thuryhuli, mig sikerült a garázda embert áriul inatlanná tennie. IdŐkőbell Borsosnak 1* kellelt vonulnia a fogházba, hogy jogerőssé váll hat hóflájil boniönbüntetését kllöltse a yégre-hnjlási eset miatt. Így kcrlllt móst ujra a nagykanizsai törvényszék ülé A tanúvallomások és Tlriry tiszthelyettes kihallgatása után a Jper eldőlt. A bíróság bünflsnek íróondta ki Borsos Perenoel és ezért hatólágt kő/eg ellehl erőszak, testi sértés és lopás miatt ősszbüntctéKÜt ríyölc hónapi Mrtőnte és\'30 pengő\' pénz-bünlelésre Hélte.
Az Ítélet jogerős.
Delegáció 1937-ben...
K-i: O " >1
A háború előtti boldog l>éke éveiben magya* ós osztrák államférfiakjai, i«cUUkMSokból áUó bizottságok üllek össze, egyszer Bécp-l>en, egyszer Budapesten, hogw a kél államot érdeklő közöa • ügyeket letárgyalják: ezek voltak a delegációk.
Azóta több, mint busz év ra> lott el...,
Husz év, sok szenvedéssel. Hu$z év, mely a rövidlátó békeszerződések minden keservét, nélkülözését zudljotta a megcsonkított kis országokra.
És mosl annyi év után, aein poli-tIdusokból, nem államférfiakból, hanem gyakoriaii kereskedökWl álló delegáció utazott fel a bécsi Grémium, az osztrák kereskedők hivatalos érdekképviseletének, meghívására, hogy megbeszéljék, megvitassák, azokat a gyakorlati kérdéseket, melyek közelebb hozhatják . és baráUabbá tejelik a két egymásra utalt kis trianoni állam vi$*<>nyát,
Abban a nagy megtiszteltetésben volt\'részem, hogy mint a vidék kereskedelmének egyik delegátusa, részivéhettem a bécsi klrándjilá^-Irttn. l
Feléjthetetlen «rép emlékekkel gazdagon jöltem vissza.
Csütörtökön reggel Irtdult Budapestről <n magyar kereskedő, delegá: ciót vivő vonat és az Östbahn-hofon a bécsi ^^MdöiáríWíUíüm i"szine-java, élükön a Grémium elnÖ-\' kévéi. várt£-é3J ideadta magyar kereskedők küldöttét. SrivBől jövő, meleg üdvözlés,, M I A látogatás programja Sesztiny^. i Nagybákav\' íénÖ felsőházi tag, a\' I magyar kereskedőtársadaíónii vezérének előadásával i kezdődőtt. Elő-í .Idása, mely av két ország1 ^.ázdaság-politikai kérdéseit mei\'Kc^e kJ, ha-lalmás síkért jeléntett ne\'m c?ak nz elöadóniH. hanem orezágunk,nalv. is.
És amikor a közgazdasági előadása után köszönetet mondott annak a. kél régi bécsi és gráoi k3e-reskedőnek, akiknél negyven évvel ezelőtt tanult és amikor az ő kedves, közvetlen, mindenkit \'elbájoló modorában elmesélte, hofry unokáját is Bécsi* küldte tanilnl és aki szintén jelen van a mostani összejövetelen, akkor könnyek üllek a hallgatóság szemeibe, mely hallgatóságon nem csak az osztrák kereskedelem s/.lne-javft, hanem Taucher kereskedelmi miniszter és Stocklnger volt kereskedelmi miniszter, az Osztrák Államvasutak elnöke is ojt volt.
Ennek u l>éesi látogatásnak fontosságát mi sem bizonyltja jobban, mint az, hogy másnap a magyar követség a delegátusok tiszteletére ötórai teát adott. A magyar *ügy->
M« és minden este
a |9RÓZSA" éttermében
Czrugpr* FARKAS ZSUZSA
művésznő hangversenyez,
BERiCZ VERONKA
I»] énekel.
A kiskanizsai szomtzédgyilkos asszony nyolc esztendei fegyházbüntetését a tábla is jóváhagyta
A lucernalopáson ért csapi gazda ostorral és hámfával támadt a lovasrendőrre
1037. novtaber 35
BAUAI TOZLOKY
vivő, Bflbrik Árny magyams vea-dégsjcere tettel és melegséggel Wtt« e* a tuUfcazda tlszfet
Bécs... a volt császárváros. Már nem a*, amivoH. A lelkekre ránehe-sedett a liékediktútunv Ereuii, Láiivl, hogy az egykor kedélyes világváros l>ékly61uikötöttxéK nehéz napját élt- Hl, magyarok, éleztük a sori-közösséget.
Béos... már nem az, atni volt. De azért a Graben és Kaernfeperstraase napj^siU fényt árasztó kirakatai ragyognak. Az opera nézőiere estélyl-ruh&s hölgyekkel és szmokingos férfiakkal telik meg. A kávéházakban vidám társaságok ülnek. Az utcák alig bírják lebonyolítani a forgalmat. A Stefansklrche büszkén mered klasszikus szépségévei az ég felé. A szállodák finom, előkelő halijaiban ne«í#Uttözi előkelő. tyr-saság találkozik ós mégis már nem az a város, ami volt.
A dlszebéden, az Imi>erlal szálloda dísztermében, a Buchkaufman-schaft Grémiuma által rengetett dlszebéden, néhány órára fele\'-e ve-»edlk a régi, nagy császárváros ceremoniális, ferencjózsefl finomsága az ünnepi felköszöntök leheletfl-nomságu hangulatában, amikor a magyar és osztrák kereskedők vezére, njajd gróf Hennet volt nagykövet beszélnek.
Felejt hetetken szép emlékek.
A magyar kereskedők bécsi látogatása nem csak egy udvariassági cselekedet volt, hanem, merem áltí-tani: nagy, talán ebben az órában még meg «em becsülhető hasznot és sikert jelent Magyarországnak. Mtert a kereskedők a fehérasztal fesztelen hangulatában barátságosabban beszélik meg a közös problémákat és abbót a szívélyes viszonyból, abból a barátságból, melyet a két orsrág kereskedői most Ilye* megható módon ápoljak*, csak jó származhatlk a két kis középeurópai álkamra.
Rajkl István
Intézeti kaJMr tpk mjlaUan nagyságban kaphaUk -
Beo&aietsórtés-e, ba „bárónak" neveal a Zalai Kóslfiny a „sormósi grófot"?
FegyüAjból való szabadulása ulán beperelte IfJ. Peti György a ZiUI Közlönyt
— K-I—Ll.jlU.---L-. jnlflnt^. m^jj
minden kéayaMzvém tunkol. bt*tor&n.ház.
Érdekes ügyel tárgyalt a nagyka-nlzsul lörvéuyszék Makáry-tanácsa. A feljelealő lfju, Peti György volt, akinek Ügyeivel a hatóságok és a Zulut KíŰöny éveken át voltak kénytelenek Ismételten foglalkozni. Legutóbb ls megírtuk, hogy \'a sormás! báró., ralulán jól viselte magát a Eoiironköhldat fegyházban, majd a dologházban, szabadlábra került, lfju Peti György, - aktt hatósági személyek megállapítása sze riM ls Sormástól Nagykanizsáig csak rolni a .sormásl báró«-t ismernek - a Zalái Közlöny cikkéi a .sormási liáró. clm miatt sértőnek találta és azért sajtó utján elköve-lett becsületsértés miatt i«reltc a Zalai Közlönyt, illetve a cikk Iró-Ját, Benedek Rezsőt. Ebben az Ugy-Izcn a mull hónapbán megtartották az első tárgyalást. Akkor a törvényszék elrendelte mindkét részről a valódiság bizonyítását.
Az Ugy második tárgyalásán a bíróság elsőnek Beuedak Rezső tanúit hallgatta kl.
Dr. Beck Dezső ügyvéd tanuval\'o-másábaa előadta, hogy ifja Pert Györgyöt ^ofmási báró<-nnk hlv-|ák az egész községben. Ugy beszelnek róla, hogy » gróf. vagy »a báró..
- Nem ls régen — mondta dr, Beck Dezső magam is mondtam neki: .no báró ur, no gróf yr,« ezért ő sose neheztelt...
Balog Péter csendőrtiszthelyettea, a tabi őr* iwruncSüoka elmondta, hogy Ismeri lfju Peti Györgyöt 1982-l>en a nagykanizsai csendőrségen teljeslleit szolgálatot. Petiről sok mindent hallott, vallja, Szdlei-vel állandóan viszályban volt, megfenyegette őket. Ugy tudja, hogy mintegy .32 esete, volt már. Egy alkalommal zsarolási követeti el édcsapH ellen. A község Jegyzője
is panaszkodott iueki, liogy Pel$
folyton gáncsoskodik mindenben. Hallott arról, hogy Peti lovat vásá-
rol!, zsoké ruhát öltött magára és ugy száguldott végijí a községlzeö-Hal\'olt arról, hogy Peli grófnak nevezte magát. Egyszer szőnyeget •vásárolt,, amikor szintén grófnak mulatta be magát a kereskedő elölt Erről Itt akták vannak, A buda|iesli újságok is írlak róla
— Jelen volt-e, amikor Petinek azt mondták, hogy »gróf« ? hlsaen magának sok .ügye. volt Petivel I
— lette fel a kérdést Almássy bíró.
- Petit, válaszolt a tiszthelyettes, mindenhol ugy ismerik, mint •gróf.-ot Klskanlzsától Sormásig. Majdnem minden szolgálatom alatt volt vele bajom, legutóbb a szőnyeg csalásnál fogtam el öt
A harmadik tanú Sántha Járos ny. csendőrfőtörzsőrmester. 0 Is .ismeri, lfju Petit. Sormástól Kanizsáig >l>áró*-nak nevezik Petit;
— vallja. Sok eljárás volt ellene, olyankor Is bárónak és grófnak emlegették. A .szőnyeg ügye-nél a nyomozás során megállapította, hogy Pell grófnak adta kl magát. Egyébkén! ls, ha lfju Peti Györgyről vo\'t valahol szó, csak »|>er Peti gróf. emlegették.
Sániha fötörzsönaesler ezután elmondta, hogy egy alkalommal\' az lfju Peti Györgv elleni nyomozás során megállapította, hogy Peti n keszthelyi ».\'rmazon<-han grófi Jószágkormányzónak adta kl magát.
- fcs Álért nevezték Petit .grófnak ? kérdezi Almássy.
- Mert a községben állilólag z«o kénak öltözve lovon végig száguldolt... és grófnak mondotta magát.
— Olyan pózoló, nagyoló emlier volt Peti ?
igen, bíró ur I
— Tud-e tan-j ur arról, hogy ez az emlier valóságos réme volt a községnek, a falu rossza, hogy brj-tallzálta szüleit, hogy a csendőrség
Már december 3-éa megtartják a
69. jölíkssytilu m.klr.állüluftjitíl
húzását.
SuoJtKy iraki
Egéu: ar. P 3 - Ti1: ar. F W.
A nyara minyak Máma 4« ítiMíla |»l*ntSsa.i amalScaaett.
Akit a legszebb nö az&rei
Mexikói regény 33 Irts,: KaUm Jésatf
— Boldogok leszünk... — lehelte Gpnoy fölébe a láay eUuüóa és le-bimyva, szemeit, eleresztenék erqyedt karjai, a mentőöv hurkát, amelynél fogva Gonnyhoz kapaszkodott...
Gonny ls fogyni érezte erejét, nagy kínnal lehúzta magáról a nedves kabátot és annak két Ojjával kötötte egymáshoz a kél mentőövet, hogy szét ne sodorja őket a vihar, azután még\' keményen küzdött az cszinéletlcn-séggcl. Httjúkúi töt hallott és azt hitte, hogy ez már álomkép, asulán cápa uszolt feléje és a fogai gyengéden vut lék fel, 1/tették a nagy meleg gyomorban. Maryt is melléje emelték. Azután mintha fölfelé repültek volna a gyomorral együtt. Végül minden elsiily-lyedt... ködbe merült körülötte és ol-vesztette öntudatát
— Mikor felébredt, nagyobb lu»jó kajütjét pillantotta meg és az ágyban feküdt. A vihar még mindig zúgott, de a hajó gépei dolgoztak. Kiugrott az ágyból.
— Hohó! - kiáltott rá egy hang.
•— Hol vagyok? — kérdezte Gonny.
— Mister Olrigh hajóján — fclelto a matróz.
— fis miss Mary? — kér<lezlo Go* ny visszafojtja lélegjrtél.
— A kapitány ur kajütjében alszik
— lumdzolt a nyugodt válasz.
— Oda akarok menni! Vezessen!
— szólt az emberre keményen.
— Csak lessék i\\yi^odtan maradni, most nem lehet a fedélzeten, sétálni, mert ugy Dobognak rajta kéméül a hullámok, mint a gyorsvonat. Még nincs vége a táncnak, de nagy baj már nein lehel, mert a kikötő előtt Járjuk.
— Mindegy, akármi van odakint, nekem azonnal miss Maryhóz kell mennem! f
A matróz dőrij gőtt valamit, azután megindult e?^e. Mire odaértek, mind a ketten bőrig áztak ós hólt fáradtak voltak a kapaszkodástól, mert minden erejüket meg kellett feszíteniük, bogy a hullámok a vizbe ne sodorják őket. Három napig tartott, ipníg a viz annyira lecsillapodott, hogy S partraszállást meg lehetett kockáztatni.
Kgy. héttol később valan^nayien Ogvütt ültek Gonny ebédlőjében a szakadék felett. Nagy eljegyzési lakomái tartottak.
— Hiszed már, hogy boldogok fc.
szünk? — kérdezte Mary mosolyogva.
— Most már valószínű — felelte Gonny.
— De valamivel még tartozol ne künk — jegyezte meg tbera. — Még mindig nem tudjuk, hogyan foplad qI a detektívek oiTa előtt Mc*lko
csillagát, pedig már ott csillog Mala nyakán, teliát biztos, liogy elloptad. Különben gratulálok miss Mary, hogy sikerült a világ legnagyobb tolvaját a tengerben nieghódltania!
— ,Köszönöm, — felelte Mary kissé szoro,6ruuu — nagyon beleülik a cs*. ládoinba. — De most l^iljuk.
— Mikor a kő fényképét megláttam, — kezdte Gonny, — rögtön elhatároztam, hogy megszerzem, mert ugy ls az enyém. Megcsináltam a másolatot és vártam. A vacsorán éléin kerolt a tok. A jobb tenyeremben volt a hamis kő. Balkézzel felvettem a valódit, azután jobbkéwl visszatettem a tokba a hamisat és a kávémat kevergetve a csészémbe engedtem a valódit. Azl hittem, észre sem veszik « cserét és én nyugodtan elsétálhatok a kővel. De észrevették. Teliát otthagytam a kávét és csak azután Ittam meg, amikor már kikutattak. A kő a szájamba, majd mikoc azt megtöröltem, a zsebkendőmbe áterüU ós azzal együtt a zsebembe. Ezután csináltam az cls^ hibáu\' Rőglón leborolváltattam a l>á. juszomat ós a szakállamat. Ez terelte rám Bland figyelmét és amikor meg. tudta, hogy én" vagyok az flveggyáros, akkor már. elkezdett vallatni. Kicsit uw»ttzuMlott, mert u kö akkor még
a zscb-\'tnbeu volt. Mégis megtévesztet-lem. Elment. Felsiettem a szot^mba és a még lágy levéluyomóba dugtam, azután lehűtöttem és lefeküdjem. IU^j-
állandóan figyelte és valahányszor a kanosai járőr a faluba érkezett, mindig ifjú Peti György iránt érdeklődött ? - kérdezte Benedek Rezső a fölörzsörmestert.
— Tudok róla 1
Révffy Andor szavazóbíró , felolvasta ezután a >Pe!i-aktát« az úgynevezett szőnyeg-ügy ről,, ahol Klein szőnyegkereskedő azt val\'otla, hogy lfju Peti Gyöegy jómódú eml>ernek adta ki magát. Felolvasta u nyor mozó csendőrségnek a jelentésben foglalt megjegyzését, mely szerint >a gyanúsított (vagyis ifjú Peti György) egy szélhámos, hot bárór nak, hol grófnak adja kl magái.*
A törvényszék ezután ifiju Peti tanult hallgutja ki. \'
lfju Rut István, aki rokona Fednek, kijelentette, hogy a legkisebb gyerektől kezdve mindenki csak »gróf<-nak hlvj^ Petit, olyan megszokott ej!, hogy nem ls hívják mán másképen.
— Mi\'a foglalkozása most lfju Pelinek ? - kérdezte a tanút Ma-káry elnök. ,
— Semmi... | ,
lfju Peti itt febgrik és korrigálni\'.
igyekszik saját tanújának vallomását : -
— 11 holdon gazdálkodom... kérem... i
Erre a lanu ls helybenhagyja, hogy Peti dolgozik, »szánt is.«
lfju Szabó István (ez ls távolt rokona Petinek) kijelentette, hogy mindenki csak ugy mondj\'a, hogy >a gróf.* i. :
— A szemébe ls, igy nevezik. Én
gel Bland, házkutatást tartott és lcejr lette a Iflvélnyomót az emeletről, de nem tört eL A tóbbU már ü is Utdjá-tok. Ez az a tödénél, annl Blandnak soha nem fogok elniondank
— Bs most a bánya újra azé lesz* akiti raegjüot, .—. tettp hozzá Marv.
— És Mexikó igazi csillaga is «25 enyém K\'sz, — bókolí Gonny.
— Mary amerikai származású, de Mala igajU mexikói: asszony, tebál a legszebbi mexikói asszony az én feleségem lesz, — vitatta Olrigh.
— "Nem értitek ti ezt a dolgot Nekem Géla a legszebb mexikói nő, mert engem szeret. Ha nem hiszitek, kérdezzétek meg tőlo, — szólalt meg Rison.
— Hál te veled mi lesz Ybera? — kérdezte tréfásan Goimy és öreg pilótát, aki egyik nélkülözhetetlen vezetője volt a nagy gyárnak.
— £n már régen boldog családi életet élek odalenn egyik üvegházban, de 11 nem vettétek észre, mert Gonny elintnt brilliánst lopni, Rison pedig minden szoknya ulán lépett ué-iiányat. fin nem akartam semmit, csak egy kicsit megfejelni ezt a hosszura nőtt életemet és ez sikerült ls. Dalol a motor és vígan pörög a légcsavar! Erre azután magyar szokás szerint igyunk egyet| — fejezte l>e az öreg ós maisra emelte a i>oharát.
(Vé«
löflt. november 25
DALAI KÖZLOMV
LeguiaM könyvet:
Nylti UII
A slból
bölény, regény . , K.kk.1 Sl.d.r:
Magyarok csillaga, regény H*fedla Géz.:
A mámor zendűlöl , . , Ida Harst:
Világjáró géplrökissaszony Chanibmn :
Kltllnó barátom Shakespeare
Andr.d.—Huzley :
(dl történik körtllötlllnk ? .
Cholnoky ]*■< i
A fölfedezések története .
Kaphatók:
FISCHEL
k8oyvkereik«dá.ben Nagykanizsán.
Tslstoa 17?.
5M P 5 Í0 . «» ,
S\'M . í- . e-,
is ugy Szólilom öt. Megszokta már e/l a megszólítást.
Ének szerinl Pcll sa|át tanúival is hi/onyitolta a Zului Közlöny igazát.
A bizonyítási eljárás befejeztével dr. Leilner György védő rámutatott arra, hogy a cikk Írójának o bizonyítás száz százalékig sikerült, fel. menlósét kérte.
. A törvényszék rövid tanácskozásra visszavonult, majd MuWáry elnök kihirdette az Ítéletet, amely Benedek Rezsőt az ellene emelt vád és kő vclkí .rnényel alól felmenti a B|i. 326. §-ánuk 1. pontja alapján, indokolásában kimondotta a bíróság, hogy Benedek Rezsőnek sikerült bizonyítania, hogy a panaszolt hol »báró«-nak, hol •grófinak hívják, ha tehát Ilyen körülmények kőzött az újságíró ezt megírja, nem lehet lealacsonyító a panaszosra és Igy IHineseiekmény hiányában a lörvényszék felmentene az ujságirót. A felmerült költségekben a törvényszék elma. ntszlalta ifjú Peti Györgyöt.
IDCS
Változatlan
Prognózis: Qyenyo légáramlás, változó felhőzet, helyenként, tőképp keleten esó, a hőmérséklet nem változik.
A Meteorologtal Intézet nagykanizsai mfigfigyelflállomása Jelenti i
Hőmérséklet tegnap eete 9-kor: +5 0, ma reggel i +3 4, délben : +A-2.
tlsapadék: 00
EMLÉKEZTETŐ
November 27.
öregkcreskcdclinisták feket«káv4-eslje a Koronában 8 órakor. November 28.
Uoeália előadás G-kor a városházán (Kelemen Ferenc). Műsoros MANSZ-tea 5-kor a Katb. I^egónyegyletben. December 4-5.
Keresztény Jót. Nőegylet vására az Iparoskőrben.
December 8.
Iparoskör nagyszabásn táastsája 2 óráig. Sörlai-jaK. December 11.
Pedagógusok összejövetele vacsora után a Kis Royalban. Az Izr. Ijeányegylet bálja a Kaszinóban.
— (A vasárnapi liceális)
előadás a ma Magyarországra nézve dicsőségesen akluális témáról a No. bel-dijról szói. Előadó Kelemen Ferenc, az Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke. Kisérő műsoron dr. Winkler Ernőné szal. Munkácsi Noémi adja elő verseli és Gráf Ernő, a Kör tilkára egy belgolandi utazást ismerlet. Belépődíj nincs. KejSdődjk 0 órakor a városháza dísztermében, önkéntes adományokat kérnek a belépésnél. (:)
— (Kádár Mihályról)
irja a Pesti Nftpló Zenekritikusa-. «A Szimfonikus Zenekart legutóbb Kádár Mihály vezényelte. A fiatal karmester fölénycsludásu, meglepő ritmikai készségű dirigens, aki Cxcellál műsora modern számainak eUiadásá-bau. Ugyancsak nagysikerűnek mondható Haydn gordonkaversenyének stl-lusbizto8, meggyőző tolmácsoálsa; n Haydn gonlonkavorscny közreműködője, I)anyi Ferdinánd nemestónusu, _ nagytudásu, előkelő művész, akinek további koncertszerepléseit a legnagyobb érdeklődéssel várjuk, a zenekari hangverseny másik szólistája, Dorothy Orion az erősen redukált igényeknek is csak részien felel meg..
— (Készül a nóegyleti vásár)
A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vásárának rendezési előkészületei már javában folynak. Farkas Vilma ügyvezető alelnök irányítása mellett a hölgyek gárdája már lázas munkában van, hogy december 4. és 5-én, a vásár két napján az idén is megelevenedjék az Iparoskór emeleti termeiben a jó szivek csoda-világa. Különösen gazdagok lesznek a mikulási és karácsonyi ajándékok sátorai, amelyekben a filléres ajándéktárgyaktól az értékesebb dolgokig míndep meg lesz található. A tombola meglepetés számba menő nyeremények tömegével fog az idén is kitűnni a vásári programból. A terem diszitése uj tervek szerint megint a régi, bevált kezek munkája és általános meglepetés lesz. (:)
— (A Szanatórium Egyesület meghívója)
Az Országos Tüdőbeteg Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókja november 20-án délután 5 órakor választmányt ülést tart, amelyre ezúton tiszteletiéi mqgliivja a tagokai: az elnökség. (0
— (Iskolai mesejáték-előadás)
Nem csak a gyermekvilágnak, hanem a felnőttek társadalmának is cso-mónyc volt Keszthelyen a községi elemi iskola műsoros ifjúsági előadása a szegény gyermekek téli felruházására. A műsoron egy mesejáték volt 4 képben és egy vígjáték 3 kis felvonásban. Mindkettőnek szerzője Vajda Marietta keszthelyi községi óvónő, o lehetséges iró, akt a versen és népprózán kivül országos szak k\'irökhen is ismert nevű ifjúsági és pedagógiai iró. A siker igen nagy volt. Az előadást több zsúfolt ház tapsolta, kóny-nyezte, kacagta végig a kesztlielyi Urániában.
— (A vörheny-front)
A nagykanizsai\' vörheny.járVány most van a lető|>onUm. Szerencsére a l>clcgség eddig egyetlen esetben sem volt rosszindulatú. Jelenleg 31 béjbkh-1 telt vörheny-beteg van, állapota egynek sem súlyos. Az egészségügyi hatóságok mindent elkövetnek a járvány megfékezésére. Minden megelégedést azonnal be kell jelenteni a tisztiorvosi hivatalnak.
— (A hósók emlékének!)
A hősi sirok kivilágítására a MOVR gyűjtésében a követkoeő adományok folytak be: Dr. Berlin Ágoston, .özv. Kállai I Jijosné, özv. Kerekes Berta-launé, özv. lligó Anlalné, Marton Jár nos, Kaán Irma, Janda Károly 1—1 pengőt, özv. Krátky Józscfoé, Szálingcr, Antal, Dabosy Elek, Turck Gézáné, PelrcsieS Kálmán, Mary Sándorné, Szűcs Jáuosné, özv. Mazolné, N. N. és N. N. 50—50 fillért, dr. Almássy Gyula 40. N. N. 30, Rozgonyi utcái 11. fiúosztály 20 fillért. Ugyanez a fiúosztály 30 szál gyertyát, n Rozgonyi utcai IV. vegyesosztálylO. a MANSz 48, az ü. körzeli elemi iskola pedig 1100 darab gyertyát adományozom Ezenkívül dr. Szabó Győző, dr. Sza-bady Lőrinc, Valiis és IXutsh, Né-melh Erzsébet Stampí Zsigmond, N.
2—2 csomag. Zala József, viléz Tóth Béla, Brauner I«alos, Szabó Imre és Sáfrán I\'ercnc pedig 1—1 csomag gyertyát. A-\'nomes adakozóknak ezúton Is köszönetet mond a Move vezetősége.-
Modern csillárok
hosMH l«]ársta réssUtflietésra.
Kartellen MVÜll Izzólámpák 1000 CféSl óra garanciával.
Deutaoh Uail4
csillár-üzletében.
Magas vérnyomásnál és vérkeringési zavaroknál reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József keserűvíz nagyon Jót tesz, mert a.beíektt minden megerőltetés nélkül kiürül, az eméutési előmozdítja, az anyagcseréi fdírissili és igen kellemes közérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát.
- (Mindkét kezét törte egy fiatal leány)
Súlyos szerencsétlenség tőrtént tegnapelőtt a Rarakkian, a 31. számú barakk-bikásban. A házbeliek nagymosást tartottak és a család 18 éves leánya, Szabó Ilona is segített. Mialnu szülei máshol voltak elfoglalva, a fiatal ksány a mosott ruhákat felvitte a "padlásra. A padlás lépcsőjén azonban megcauszolt ós olyan szerencsétlenül eaelt lo a magas léi>esőről, hogy mindkét kezét eltörte. A mentők elsft segélynyújtás után Szabó Ilonát beszállították a kórházba.
— (A Zala szabályozása)
került szóba a zalaegerszegi mezőgazdasági bizottság ülésén. Rövidesen helyszíni tárgyalások lesznek. A tervek szerint a Zala-szabályozást teljes egészében keresztül lehetne vinni. Erro szükség is van a veszélyeztetett községek miatt. A bizottság sürgetni fogja a munka megkezdését.
— Klegána */« * bucoe told.
bundákat szenzációs olcsó árakon - SckSU.
Városi Mozgó. Kedden és szerdán I
Az egész világ lázasan tapsolt Simon* Simonnak, a legfiatalabb és legnépszerűbb sztárnak alakításához a
Hetedik mennyország
clrnü filmben, igazán égi tünemény. A százon tagnegyabb élményal
fclaérl müaor I_Meg>«i- Wlr»<él
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, ?, 9 ónkor. 5 órakor fillére, halyárak I
Gyártelep: BDDAPE8T, P., LBBMT U7.
(Kútba ugrott)
Pusztai, íiábor toronyiszaultniklósl földmftves a község közelében kutbs ugrott. Mire rátaláltak, lmU.lt volt. Nem tudják, miért ment n Indáiba.
— (Részegen a vízbe tolladt)
Megedús János kapósszentbeoedeki földműves a szőlőben becsípett. Hazamenet beleesett a Kapós palakl». A\' megáradt patak messze elsodorta Imlttestel. A temetési engedélyt klud: \'ák. , .
A maio, u lyarw.k
már mm lovat, ltanem autót kíván. Autója leltet Önnek is, ha risatvesz ai 811. Jólékonycélu m. kir. íllarhi tőtV játékban. Kis szerencsiével 40.000 pengőt nyerhet. 18.7M nyeremény Mind-készpénzben fizettetnek ki. Ha . neuj nyer, akkor sdgasstatya «z a tudat, hogy a nyomorgókon segített.
— Sutok!... a Kopatela-eeg veaet I Modern mlnUtermelben a logjob\'iat a legoloaóbban mutatja be, kedvesé .iae-tésl feltételek mellett
teguMBB?
iW-iniBTT | _
Heves harcok Távolkeleten
Sanghaj, november 24
I.a|)zárlakor érkezett jelentés szerint a kiuaiak még mindig megszállva tartják Uszin vártsáL Azokat a japán j csapatokat, — jelentik — amelyeket; a város halárálig előretoltak, a kínaiak visszaverték. Az egyéb hadszíntereken ls rendkivül heves és nagyarányú harcok folynak.
A számvevóségek államosítása a Felsóház bizottságai elöli; j
Budapest, november 24
A felsőház közigazgatási és pénzügyi bizottsága Teleki János gróf elnökletével ma délelőtt a városi számvevőségek államosításáról szóló törvényjavaslatot és a rendőri büntetőbíráskodás rendezéséről szóló javaslatot tárgya\'tu * 9*éH belügyminiszter felszólalása utáfaV mindkét javaslatot elfogadta a két bizottság. t , ; «i
Rooseweit: Azon leszek, hogy biztosítsam a békét 1
Wasldngton, november 24 Rooseweit ebiök, amikor az újságírók a brüsszeli értekezlet eredményéről kérdezték, igy válaszolt: i :; , - Továbbra is azon lessek, hotfy biztosítsam a béke útját a mostani és a jótöbeni vcwó^-ek «Uen. Ha uen. Is múfatkóZnak azonnal eredmények, meg keU ismételni az akdót.
— ingyen hlsott dUuutja
lehet mindenkinek, ajki vesz e^k \'pengőért egyházközségi kulturbS
fcALAI KÖZLÖNY
1887. november 16
APRÓHIRDETÉSEK
nordhtrd.i«a dl)a v.iimap *» Onnapnap 10 uAla sdlilWr, mIndán tovOM Wi 0 (illír. Rtthainap It udlfl ao JliUf. minden további tirt 4 MUr.
Vssárnap délalán a moxi kerlben at-vMaall 1 drb hoaazuazárn leke glaazé keatyfl. Megtaláló kéretik a Zalai Közlöny kiadóhivatalába jutalom ellenében leadaL \'
3 méler boaain 4 llókoa pult alaal*. Eötvös-tét 26. 3564
1 kg. étkezési atasa 25 Iliiét WolUk vendéglősnél, Horthy Mlkléa-ut 37/a 3549
Hó- és aárolalt asakaicrflen Czvelkó Mályáa vulkanizál. Fő ut 4. 8
IlaM egy téderea kocsi Koszlolllz Oéza lőaaéf, Horthy Miklós nt. 3559
Byárl árakon vásárolhat likőr, rum, barack, azllva, törköly éa brandy különlegességeket .Ml boltunkban-. •
Két sárga selyempiiKSimet Htks adnáa Jó helyre. Rozgoayl-utca 15. •
Sikerűit Budapest-belváros kedvencét: áaáar arany, plakettel éa emléklappal kitüntetett bölgyiodrászt nólosztályom részére alkalmaznom. Plllpovlls url és hölgy-fodrátz. •
Hakakilalka Vágó Endre tllslsier és Játéküzletében, Már most javíttassa meg babáit torlódás végett. •
Kűlönbező aaaff-faataaak késztlétét vállalja Hoilaana Anny kalapszalon — Fő-ul I.
uiraaaaaw, 35 -40 I., kis hibával Ismét kaphatók. Píeller. Petóll ut 44. •
nál kapható. Eriaébat-tir 15. •
Szép aaoba, Iradáasak la alkalmat, azonnal kiadó. Magyar a. II. *
Három kirakat kiadó Sternnél, Fő ut i s/ám. •
Kiadja a laptiiUjdonoa Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda éa Déizalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelőt kiadó: lalai Ká,.iy Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78 szám.
Esőben, szélben, hóban
nélkülözhetetlen
MM palack
Tbermos
nagy választékban.
il2 literes hő palack
2-20 pengő,
amin a késtlel tart
Szabó Antal
tfafUahUtaa
Nagykanizsa, Fő ul. 5. szám.
Nagykanizsa megyei város adóhivatalától.
6790/1937.
Hirdetmény.
Felhívjuk a háilula|donoaokal, különösen az 1937. év folyamán épült uj házak lulajdonogait, hogy a tulajdonukat képező minden egyes házról külön-külön a házbérbevallási Ivet a városi adóhivatalban 1937. november 30 lg adják be annál is inkább, metf ellenkező esetben a kivetés során megállapllandó bázadó 5\'/,-a birságképen a terhükre kl lesz vetve.
Nagykanizsa, 1937. nov. 20. imo Vároal Adóhivatal.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
23.487/1937.
Felhívás!
A oadlAsterületek lomtalanítása tárgyában f. évi október 9-én kelt 22245. sz. felhívásomra való hivatkozással újból figyelmeztetem a város lakosságát lomtalanítási kötelezettségére, mert az ellenőrzés házrólházra Járással megkezdődik.
Nagykanizsa, 1937.. nov. 17. ksi Polgármester.
A aagykanlz.»l klr. ttrvényazéktil.
B. 1031/1937.6. az.
A Magyar Szent Korona nevében I
A nagykautaaat klr. törvényszék, mint büntető bíróság a hitelrontás éa rágalma, aás vétsége miatt vllét Ilárnory (Hlld) József ellen Indított bűnügyben a kir. ügyész-Bégnek 1942/1937. kO. számú vádiratában foglalt vádja felett megtartót! nyllvánoa főtárgyalás alapján meghozta a következő Ítéletet:
Vitéz Hámory (Hlld) Józtel vádlottat, aki Nagykanizsán 1897. évi május bó 21. nap-Ián született, rk. vallású, ntgykanlzaal II-letótegu ét lakos magyal állampolgár temetkezési vállalkozó, bűnös az 1914 tXLL t.-c. 1. G-ába ütköző rágalmazás vétségében.
A kir. törvényszék ezért;
vitéz Hámoty (Hlld) Jóstel vádlottat u 1914 : XU. t-c. 3. § áruk első bekesdéte alapjárt a Btk. 92 g alkalmazásával 100 (egyszáz) pengő pénzbüntetésre ítéli.
A pénzbüntetést be nem hajthaláa esetén t IL Un. 8-10. 8 boz képest 20 (hutz) napi fogházra kell átválloaltlnL
A pénzbüntetést az Ítélet jogerőre emel-kedésétól számítolt 15 nap Halt al 1892: XXVII. t.-c. 3. § ában körülírt célra 108.807. azámu Iguaágügymlnisatérlum .Büntetés-pénzek Bevételi számlára Budapest" elmen nyitott csekkszámla Javára a legközelebbi postahivatalnál végrehajtás terhe mel-ett köteles lesz befizetni.
A vádlott a Bp. 480. §-a alapján köte-lea az eddigi éa aa ezután (elmerülő bűnügyi költséget ta államkincstárnak megteríteni.
A vádlott köteles a Bp. 489. § a értei, mében dr. Herjavecz Slndor ügyvéd állal képviselt Keresztény Táisat Temetke.éal Egyesület téilettnek 70 (hetven) pengőt ügyvédi képviseleti kölltég lejében az ité-let jogerőre enielkedéaéfől számítolt 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett meg-
PadHaiikor
• i
Ha régi vagy ujabb levelezés, bélyeges borítékok kerülnek e ő a padlás papir-limlomjáól, azokat megveszi Barbarils Lajos, a Zalai Közlöny f. szerkesztője. Található minden d u. 5-6 óra közt a szerkesztőségben. Tel. 78.
EMIntelt «—|
mkj a helyt kerwskedöknéj I \'parwoknáJ aaarerza bal |
fizetni.
A klr. törvényszék a vádlottat az 1914: XLI. t -c. 24. § ába ütköző hitelrontás vétsége mlstt ellene emelt vád alól a Bp. 326. g 2. pontjának 1. esete alap|áa lel-menU.
Kötelezi végül a törvényszék vltéi Hámorv (Hlld) jőzsel vádlottal, hogy az Ili-let Jogerőre emelkcdéie ulán egéaz terjedelmében a Zalai Közlöny cTmü Nagykanizsán meglelenő politikai napilapban saját költségén tétesse közzé.
Indokolás:
A klr. törvényszék al előtte lelolyt főtárgyalás alapján a köveikező tényállást áliapllolta meg :
A vádlott Nagykanizsán, 1937. mátclus hó lolyamán — közelebbről meg nem ha-tárolható napon — Dávid Jázaelné sz. Ml-halecz Máris és Qozdán Ferencné sz. Kunlcs Erzsébet nsgykanisaai lakortk elölt azt a tényt állította, hogy a Nagykanizsai Keresztény Társss Temetkezési Egyesületben nem rendet munka, hanem cigány mun ka folyik, a nevezett egyeaületben cigányság alapon dolgoznak, amely tény valóság eneteben a sértett egyesületet közmegvetésnek tenné kl.
A fenti tényálláif a törvényszék a iár-
O" on kihallgatott Dávid Józaelné é, n Ferencné sz. Kunica Erzaébal tanuk vallomása alapján állapította meg.
A vádlottnak a lenti lé.:yátlt,ba logi.lt cselekménye a rendelkező rétz minősítése tzerint rágtlmazás vétségének t tényálla-déki elemelt foglalja magában.
A bűnvádi eljárta megindításéi, a be-saámithatőaágot és a büntethetőséget kizáró okok hlaoyában a vádlott büeöué-gét meg kellett állapítani ét őt meg kellett büntetni. A büntetia kiszabásánál a kir. törvényazék súlyosbító körülményként mérlegelte a vádlott büntetett előéletét, enyhítő köiülményt képezett azonban a vádlott családos állapota, a vádbell alkalommal volt lelfagatott kedélyállapola éa le\'lndullsága a a klr. törvényszék ugy találta, hogy a felsorolt enyhítő körülmények nyomatéka a vádlott bünletéiének a Btk. 92 S alkalmazásával történő rendkívüli enyhítésére törvényes alapot nyújtott.
A klr. törvényszék a vádlottal a hitelrontás vétsége miatt ellene eaelt vád és következményei alól felmentette, mert ezt a vádbeli bűncselekményt bizonyítva nem látta.
Az Ítélet egyéo lendelkezéael a felhívott gg-on alapulnak.
Nagykanizsa, 1937. évi október hó 25.
Makárl Vilmos sk. klr. Itzki t elnök. Dr. Almásy Oyula ak. klr. taaékl bíró. Dr. Révffy Andor sk. klr. Iszékl bitó, előadó. A kiadmány hiteléül: Zalai Lajoa, Irodallszt.
A Bp. 494. g-a alapján bizonyltom, hogy ez aa ítélet Jogerőt éa végrehajtható.
Nagykanizsa, 1937. évi oklőber hó 25.
Ut. Hennlg Alfréd, elnök.
Katolikus kötelesség
résxtvenni az
1
RÁDIÓ
Az összes uj rádiókat összehasonlíthatja nálam.
Csere,
alkalmi vételek.
SZABÚ ANTAL
rádió- éa aportOalatéban
Fő-ut S. sz.
lombhullás ulán
NEODEMDRIN
(gyUmölcsfa-karbollneummal) vagy
SHELL DOHIANT WáSB
(ásványolaj permetezőszer) Legújabb Jculatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az flsxl és téli védokexén a leghatátosabb. Kiftüag készitett mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
fisaibaraokat
SOLBÁR (kénbáriummal) Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
asag, műtrágya, nSvényvádelinl.i.r.h, uák, gép tnakrálatta.
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Telefon 180.
A Zalai Közlöny Sporl-llppversenya
TIPP-SZELVÉNY
Btkllldle:......................ü\'.\'i...............
Lakik:...................................—......
Szerlnlem a vasárnapi mérkőzések a köveikező eredményekel hozzák:
NTE-PBTC . . . ...i... (...!...)
PEAC-NZTE......!... (_ :...)
KRSC-DVAC......:.. (...:...)
ZsSE-PVSK . . . _.:_(._:...)
PAC-KTSE......:_.(_.:...)
MSE KSE ......:...(...:...)
pengős nagyRanixsal KuUur&úX\'SorsfáiéUban
Níorn, • UptuUJdonos Közgazdaság RL Gulealierg Nyomda és Uélflai Lapkjadó .Vállalata kftoyvayomdáJSbuii Nagykanizsán. peleiül üxlatv. Zulal Károly.
77. Évfolyam 268. szám Nagykanizsa, 1987. november 26 péntek
Ara 42
ZALAI KÖZLÖNY
•SSÖ
é» UadóWratal! FM S. ula.
POLITIKAI NAPILAP
Felelfls szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElOtlíeltol ára: ear hór» • ptneO *o tUf SutkenlóaCfl <• kUdóhl».t«lí telHoo; 71 >
Ráfizetett a kiskanizsai nyilas-vezérkar a Pivári-utcai nyiias-ujságra
A rendőrség megbüntette 9z«reoz Lá**lót és társait, akik „utólag akartak engedélyt azerexni" m lapterjesztésbe*
Napokig tartó szenzációja volt Nagykanizsának, amikor (felrobbant a kanizsai nyilas szervezel, Szabó Gyula otthagyta a Festetics-pártot és lezáratta a párthelyiségeket. A dégi grófhoz hü maradt kiskanizsai nyilas legénykék azonban tovább lelkesedtek s most már csakazértis. meg akarták mutatni, hogy tudnak öt pártot szervezni Szabó Gyula nélkül is. Gondoltak nagyot és merészet és - újságot cHináltak. Kis-kanizsán, a Plcári ulcóban volt a >sz>erkesztöség« és az uj »vezér,* Saerecz László ]<ereskedösegéd lett a »feielös szerkesztő.* Az újság Sárváron készült egy kis nyomdában és Nemzeti Harc volt a elmei Szorgalmasan terjesztették a Pivári utcai nyilas-la|>ot Kanizsán is, Győrien is, talán egyebütt is, de nem sokáig, mert a rendőrség Kanizsán is, Győrben is lefoglalta a Nemzeti Harcot, a kiskanizsai »snerkesztő-ségeU pedig a rendőrségre vitték. A nyilas gárda ugyanis »elfelejtett« engedélyt kérni a lap megjelenéséhez s hogy önmagukhoz köveikezelesek maradjatok: nem kértek senkitől engedélyt a lap terjesztésére sem. Pedig köztudomás szerint minden lapinditáshoz ez a két engedély törvény szerint szükséges.
Miután a rendőrség a kis nyilas társaságot átkísértette a kir. ügyész ségre, a lefoglalt példányokká* együtt, a kir. ügyészség szabadlábra engedte őket, az eljárás azonban tovább folyt ellenük.
A tényállás áttanulmányozása ulán az ügyészség a lefoglalt újságokat, valamint az ügy aktáit át küldőt te a rendőrségre, hogy ott folytassák le a további eljárást, miután u kir. Ügyészség az ügyel sajtórendészeti kihágásnak minősítette.
Ilyen előzmények ulán kerültek a Festeticshez htl nyilas fiatalok a nagykanizsai rendőrkapitányság bünletőbirája elé. Névszerint: Sze-recz László kereskedősegéd, ifjú Varga József szellemi szükségmunkás, Paur János cipészmesler. Kőszegi István szabósegéd és egy fiatalkorú. Mindannyian kiskanUsai lu kosok.
A rendőri bünletőbiró az 11)11. évi XIV. tc. 20. g-a alapján indi-tota meg az öt fiatol nyilas ellen a kihágás! eljárást, mert engedély nélkül terjesztették a Nemzell Harc cimü, Srtrvár<>n nyomatott újságot. A nyilasok vékonydongájú szellemi arzenálját a sárvári nyomda Kis-kanizsára küldte Szerecz Lászlónak, az uj »vezémek,« aki Szabó Gyula
örökét átvette, Szerecz az újságot átadta társainak, akik azt terjesztették.
Szerecz László azzal védekezett, hogy ő >meg akarta szerezni az alispántól az engedélyt, de erre mái* nem volt ideje, mert időközben lefoglalták a rendőrök az újságot *
Fiatal és még fiatalabb társai l>edig azzal védekeztek, hogy nem is tudták, hogy az újsághoz terjesztési engedély is ktell. Az egyik például a cipészmühelyJjen tet\'e ki a kiskanizsai nyilas újságot és ott árusította.
A nyilasok vallomása egybehangzói t a nyomozás adataival és igy a rendőri büntetöbirónak nem volt sok dolga az egész ügy tálalásával.
Rövidesen elhangzott az ité\'et:
Szerecz Lászlót 100 |>engö pénzbüntetésre, társait j>edlg fejenkénl 10-10 |>engőre Ítélték.
Szerecz enyhítésért fellebbezett; társai megnyugodtak.
Minthogy a Nemzeti Harcot Győrien is terjesztették és ott is lefoglalták, a »felelős szerkesztődnek és társainak még lesz találkozásuk a halóságokkal.
Csöveken fogják elvezetni a llspei olaiat a Kanizsán felállítandó finomító telepre
Mit jelent Nagykanizsának a szentadorjánl olaj-furásoknak várakozást meghaladó eredménye ?
A Zalai Közlöny tegnapi számának hiradása, amelyl>en a rádió által is közölt szűkszavú lis|x*i olajfeltörésről közölt részleteket, uz egész városban nagy feltűnést keltett. Érthető ez, hiszen a közeli olaj nem csak Nagykanizsa, hanem az egész vármegye gazdasági életére nagy fontosságú és a jövő fejlődése szempontjából egyenesen főnyereménynek számit.
A szakérlök számításai szerint a Uspei kutakban található olaj meny-"yisége egész Magyarország olaj,-szükségletének egyharmadát, pesz-szimisztikus számitá-ok szerint is egynegyedét teszik. Ma mégezt véglegesen eldönteni nem lehet, hisz az első és harmadik számú kut lermelőké|>essége még nincs véglegesen megállapítva. Mindenesetre lény, hogy Ut az olaj, annak felhasználása és feldolgozása erősen fogja a nagykanizsai gazdasági éle-let érdekelni.
A Zalai Közlöny.megbízható hely röl nyert információja szerint a.Jjte-
pei olaj elszállitásáná1 Nagykanizsa jöhet elsősorban számításba. Igaz, hogy a főispánhoz elj-.iltolott hivatalos je\'entés a kerettyel távvezeték kiépítését emliü elsősorban, de ez érthető is. Az Eurogasco társaságnak elsősorban a nyers olaj elszállításáról kell gondoskodnia, miután a lispel tartályok tele vannak és ott azt tárolni nem tudja. Ha épit is ott tartályokat, ez csak ideig-óráig bizlosit megoldást, mert végeredményben mégis az a cél, hogy az olaj — akár finomitva, akár nyersolaj formájában — elkerüljön a helyszínről, hisz tulajdonképpen csak igy értékesíthető. Komplikálja a helyzetet, hogy a kitermelt olaj 12 százaléka a magyar államot il.\'eli. Az államnak tehát külön kell dönteni, hogyan kivánja értékesíteni ezt aJ2 százalékot. Akár kü\'ön dolgozza fel, ami nem valószínű, akár a helyszínen adja el a társaságnak, abban nem lehet né/e\'.eltérés, hogy az olajat a végleges értékesítéshez et- kell szálUtanj Lisé-
ről. A rossz utak miatt ennek |>edig egyedüli kínálkozó módja : a csöveken való elszállítás, még pedig a Legköze\'ebbi vasúiig. A távvezeték, a csőhálózat kiépítése ugyanis nagyon költséges dolog. Egy kilométeres olajvezeték lefektetése a szakértők szerint többezer |>engőbe kerül ! Egyrészt tehát a sürgősség, másrészt pedig a kisebb költség készteti arra a vállala\'ot, hogy az első csőhálózatot Csömödér állomásra vezesse, ahol a nyers olajat vagoni-rozni lehet. Csömödér állomás a kereltyei mezőtől, ahol ,a második számú kut van, légvonalban mintegy 8-10 ki\'omélerre fekszik.
Az Eurogasco társaságnak, illetve a zalai olaj feldolgozására és értékesítésére állítólag máris megalakult társaságnak n-»m érdeke azonban csak a nyers olaj elszállítása, mert igy az olaj értéke nincs arányban a legközelebbi olajfinomítóig való elszállítás tetemes költségeivel. önkéntelenül feliwrü\' tehát a finomító felállításának kér-
dése.
Ez pedig — mondják a szakértők — csakis Nagykanizsán lehet. Lisi>e azért nem alkalmas, roert fennállnak az elszállítási nehézségek,azon kívül ivedig ugyanúgy, mint Csö-mödéren — nincs meg a helyzeti lehetőség nz értékesítésre. Zalaegerszeg mellékvonal mellett fekszik és csaknem kétszer olyan messze van Kereltyétől, mint Nagykanizsa ! Az amerikaiak |>edlg elsősorban üzleti kérdést csinálnak a dologiul és nem várospolitikai vagy barátsági kérdést. Náluk az üzlet számit és az üzleti érdek azt kivánja, hogy a finomiló Nagykanizsán legyen.
A llsi>el olaj tehát csak ideiglenesen menne Csömödérre, de ezzel egyidejűleg már megkezdenék a nagykanizsai csővezeték kiépítését is. Csöveken ugyanis csak nyers olajat tudnak szállítani, finomított olajat nem. Nagykanizsa több mint 80 kilométernyire van ugyan Ke-reltvétől, de helyzeténél fogva any-nyira előnyben van, hogy annál a vállalatnál, amely 1 millió pengőt költ egy fúrásra, az a 2- 800.000 pengős beruházás, amlt a távvezeték megépítése jelent, mindenképen kifizetődő. Hogy hol épül meg, mikor és kik épitik a nagykanizsai olajfinomítót, erről még korai volna l>e8zélni, csak ugy, mint arról; hogy mit hoz ennek a határszélre került szegény zalai városnak a zalai o\'aj.
Minden remény megvan azonban arra, hogy a zalai olaj megjelenése egy lépéssel előbbre vilte a várost a Jövő fejlődésijén, vagy legalábbis nffegvaíósltáshoz segíti e város álmait.
KQszGbön a spanyol fegyverszünet?
London, noveml-er 25 A Daily Maii értesülése szerint a fegyverszüneti tárgyalások megindullak. Companis elnök maga megy .Párisim és Brüsszelbe. BilbttZslben már állítólag folytak is ezlrányban tanácskozások a Franco-korínány megbizoltaival. , «
Naponta 200 halott: a hideg ós az éhaég áldozata Sanghalban
Sanghai, november 25 A háború borzalmaihoz egy ujabb csapás járult. A hideg idő beálltával a menekülő lakosság közül egyre többet pusziit el a fagy. A kiéhezett lakosság közül minden éjjel 200 ember pusztul el az éhség és a fagy következtében.
Papén Berlinbe utazott
Bécs, npveinhjer 25 Papén bécsi német nagykövete* Berlinije kérették. Papeq (már el is utazott Berlini*. Utjánpk fontos és komoly JeJpntjSséget tulajdonítanak.
ÉA12U ItOZtŐNV
IWT. flovctnbcr 26.
Havi tix pengőért elsőrangú uj írógépet vásárolhat vagy bérelhet
■JmMlutartl propaganda-akciónk karatén bnlfll.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, készpénzben téritiük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lenikata:
Schless Testvérek könyv-, papír-, írószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
inadhat az angol és francia politikusok között, veszélyeztetheti nz ut sikerét. Newyork eemlegee:
„...elég volt a kísérletezésből"
Newyork, november 25 Beavatott körök Jelentése szerint Norman Dawis, Amerika megbízottja azéH nem vesz részt a londoni látgyu-lásokon, mert a kudarcod végződött brüsszeli kilencbatalml értekezlet után Amerikában véglegesen a semlegességi pártiak kerekedtek felüt Ezek meggyőzték a többieket is, hogy elég volt a kísérletezésből, hisz a nemzetközi együttműködés terve ugy sem valósulhat meg, legjobb, ha Amerika a jövőben ismét csak saját ügyeivel foglalkozik.
2000 bombát dobtak a nemzetiek Madridra
Madrid, november 26 A nemzetiek ismét erős támadást intéztek a főváros ellen. Az éjjel is mét 2000 bombát dobtak Madridra a nemzeti repülők. A l>ombatámadásnak igen sok baloltja van, de a részletek még hinyoznak. A szárazföldön is ujabb nagyobb támadj indult Madrid ellen.
Ujabb két titkos fegyver-raktár
Toulous, november 25 A rendőrség Toulousban ujabb két titkos fegyverraktárt fedezett fel, amely szintén a »csuklyás« szervezet érdekelt képviselte volna. A titkos szervezkedés ügyében a nyomozás tovább folyik, a mai napon ujabb két letartóztatás történj
Intőt kapott:
leugrott s második emeletről, szörnyethalt
Nyíregyháza, november 26 Bácsik Erzsébet 16 éves középiskolai tanuló ma délelőtt leugrott az iskola második emeletéről, zuhanás ktjzben a magasfeszültségű vezetéket is érintette : nyörnyethalt. Megintették az iskolában, azért ment a halálba. i \\
Rablótámadás
Gyöngyös, november 25 Altmann András cégvezető hazafelé ment kültelki villájába, amikor az országúton két férfi leütötte és kirabolta. 1500 pengőt raboltak el töle, őt otthagyták vérében az uton. Később találtak rá, állapota életveszélyes.
— Bntor«kkan a Kopstoln-cég vezet I Modern mlntatermelben a loK|ol>\'>at a legolcsóbban mutatja be, kedveső .Ise-téol teltételek mellett
~ (S41yegfyajt«k Llátkoiój.) Hétfőn délután Ö-tél 8 éráig as OMKE tanácstermében. -lKfT téglát
^ mindenki ad)on a katolikus kultur-iiáz-alMphoz. Vegyen egy )>engős sors-
A létért való küzdelemben hathatós segítségére van a dolgozó egyénnek egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz reggelenként éhgyomorra bevéve azért, mert ez gyorsan szabályozza a szellemi és testi munkaképességre oly igen fontos bilműködést és anyagcserét. Kérdezze meg orvosát.

Buda|>eslen az ügyészség Indítványára a vizsgálóbíró elkobozta Illyés Gyula »Rend a romokban* című verskötetét, mert a vallásul tisztelet tárgyát képező dolgoknak gyalázása látszik fennforogni.
Az IBUSz székházában Bubrlch Jenő 66 éves ny. MAV felügyelő leugrott a IV. emeletről. Az öngyilkosság oka: idegesség. A helyszínen meghalt.
Budapest székesfőváros 10.000 szellemi szükségmunkást foglalkoztat a jövőben, csoportokra osztva.
A győri teherpályaudvaron egy mozdony tolatás közben Egres György kocsirendezőt derékban kettészelte.
A debreceni egyetemen angol tanszéket állitahak fel.
Mi kelsz ky Jenő mnkói polgármestert és Diós-Szilágyi József ügyvédet párbaj miatt a törvényszék két napi fogházra Ítélte.
Stefániái, Imre, az állásvesztésre Ítélt Zeneművészeti Főiskolai tanár kijelentette, hogy koncentrikus hajsza indult meg ellene ós ártatlannak érzi mfagát. i |
>Kereszt-puccs«Hnak neve/J Ravasz László ref. püspök jelentésében a kecskeméti mozgsalmat, amely kitűzte a városi iskolákban a ke-neszlet. I (
Egyed Zoltán fővárosi újságíró Amerikába utazott, Hollywoodban fog letelepedni. \' |
Hitler hat pontja:
amelynek teljesítése mellett hajlandó belépni a Népszövetségbe és 6 évig lemondani gyarmatairól
I-ondon, november 25 A Mancl>ester Qnardian értesülése szerint Hitler kancellár löt pontban foglalta össze követeléseit és ezeket terjesztene Halifax lord elé. Ebben a hat pontban Hitler megigéri, hogy hajlandó visszalépni a Népszövetségbe, de csak bizonyos feltételek mellett. Igy a varselllesi szerződés revízióját é^ Olaszország abesziniai hódításainak elismerését tűzte ki Teltételül a hat pontbau. A többi pontokban követeli a cseh köztársaságnak svájci mintára — szövetségi állammá való átalakítását, amelyben a szudéta németek önkormányzatot kajmának és olyan külön tartomány lenne, mint az egyes svájci kantonok.
Kiköti a Iiat pontban azt is. hogy az osztrák kormány nein részesül semmiféle nemzetközi politikai és katonai segélyben. Ezeknek a pontoknak teljesítése esetén Hiiler hajlandó liat évig lemondani a gyarmati követelésekről is.
London cáfol:
.Csak elvi kérdésekről volt szó..."
Dondon, november 25 Angol hivatalos kőrők és londoni német körök a fenti híradással kapcsolatbon azt írják, bog)\' ilyen követeléseket nem terjesztett elő Hitler. Halifax és Hitler kizárólag elvi kérdésekben tárgyaltak, konkrét ügyekről szó &em volt és az általános európai helyzetet is csak nagy vonásokban és általánosságikan tárgyalták meg. London cáfolja azt a hírt is, mínllia
Halifax berlini utja után az angol külpolitikában Németországra való tekintettel változás állna be.
A Daily Mail azt irja, hogy a háborús bűnösség szakaszának törlése nem nagy kérés tulajdonképj>cn, de Anglia nem hajlandó érdektelennek nyilvánítani a középeuróiwii kérdést és a német.cseh viszonyba nem hajlandó beleavatkozni.
Pária Idegen
Delbos középeurópai utjának sikerét félti
Páris, november 25 A francia és angol sajtó nagy jelentőséget tulajdonit a francia miniszterelnök és külügyminiszter londoni utjának. Leszögezik, hogy a háború ulán hasonló fontosságú tanácskozás még nem volt.
A lapok azonban 4ggodűk>mmal is gondolnak a londoni látogatásra, mert félnek, liogy Lon donban arra akarják r*f>lrni a frajvla minisztereket, hogy engedjenek a német követeléseknek, E* pedig teljesen megsemmisítő csapást mérne Delbos középeurópui utjának sikerére. Ennek az útnak éppen az a célja, hogy Franciaország befolyását megszilárdítsa, álláspontját tehát semmi esetre »em adja fel, de maga az a lény, hogy nézeteltérés tá-
Chamberlain kijelentése szerint az angol kormány semmiféle kötelezettséget setn vállalt Németországgal szemben.
Szaloniki és Bukarest között eltűnt egy utasszállító repülőgép hat utase*l. |
A rettegett Krakatoa-vulkán újból kitört. i | • <
A francia világkj^lHás film-nagydiját a Hattyuhalál elmü francia film kapta.
Rögtönitélő bíróság elé állították az arab terroristák vezérét, Far hun Saadl sejket. Valószínű halál vár teá. ! i i .
Uj angol—amerikai békejavaslal n távolkeleti háborúban : öt tartomány szakadjon el Kínától.
1&37. novcrobcf 26.
falai rozlony
Birtokparcellázásból
vásárolhat 5—8 évi törlesztésre kisebb-nagyobb szántókat, szőlőket vagy gyümölcsösöket, Nagykanizsához közel. Érdeklődni lehet a Néptakarékpénztárnál, Nagykanizsa, Csengery-ut 4. szám. Telefon 126.
Heves összecsapások napja volt tegnap a dunántull sakkbajnokságban
Az elődöntő negyedik fordulója az egész vonalon heves összecsapásokat hozott. Á kanizsai játékosok ezúttal megemberelték magukat. Egyedül Scidl szenvedett vereséget, aki nyert állásban hibázott. A részletes eredmények a következők:
I csoport: Reinitz Czeglédy ellen vezércselt választott s mindvégig uralva a helyréiét jól "kerosztülvitt közép-támadással biztosan győzött. A Kálmán—Angyal játszmában az ellenfelek inkább az időzavarral, mint egymással küzdöttek. Kálmán a jó öreg király-csellel nyitott s miután szerencsésen megúszta az időzavart, az egy gyalog-előnyös végjáték megnyerése ntm volt számára probléma.
II. csoport: A Seídl—Jeney szicíliai játszma érdekes pozícióharc volt. Scidl végig joMxni állt, de u nyerő lépést a döntő pillanatban kihagyta s igy vesztett. A Polák—Bory franejn yé-dclmü játszmát a nagykanizsai játékos erős közdelem után nyerte. Ezen meg-nyitás csere változatát a teoretikusok remisváltozatnak tartják, ezúttal azon-l>an a gibicek példátlanul heves kölcsönös támadást élvezhettek, Bory kissé n szerencsétől is támogatva győzött s ezzel máris biztosította a döntőbo való jutását.
III. csoport: Az Aszódy—Hamburg vezércseljátszma a verseny eddigi leghosszabb küzdebne. A maratoni parti Ü4 lépés után remisvel végződött, miután Hamburg nyert állásban nem találtu el a helyes folytatást. Szintén hosszú birkózást hozott a Tóth—Fe-renezfy játszma is, melyben inkább Tóti* irányitott s már-már nyertesnek is látszott, amikor rosszul kombinált s vesztett. Ferenczfy ezzel a győzelmével szintén a döntőbe jutott.
IV. csoport: Gumilár. ellen Cseh mint sötét kbályindiai védelmet választotta kevés eredménnyel. Gumilár a megnyitásban igen jól fejlődött s ellenfek\\ hogy a nyomott helyzetből támadásba mehessen át, gyalogot ál, dozott Az Igy nyert ellentámadás azonban rövid lélekzetanek bizonyult 8 Gumilár 22 lépés után nyert. A Ger-slts—Nagy játszma (vezérgyalog) liosz-szas viaskodás után remisvel végződött.
EMLÉKEZTETŐ
17.
öregkereskedebnlsták feketekávi-•stje a Koronában 9 órakor. November 28.
Uoeális előadás O-kor a városházán (Kelemen Ferenc). Műsoros MANSZ-tea 5-kor a Kath. legényegyletén. December 4—5.
Keresztény Jót. Nőegylet vásáza az Iparoskörben. December S.
Iparoskör nagyszabású táncteája 2 óráig. Sórkai-jatt. December 11.
Pedagógusok összejövetel* vacsora után a Kis Roytlban.
— KlegáM •/* csikó és bueno told. bundákat szenzációs olcsó árakon adunk
1700 magyar lélek a veszendők lajstromán...
A szomszéd vármegyében, Sár. vár környékén valóságos kivándorlási láz dühöng. Iveket hordozunk a munkásnép soraiban: irja alá minden épkézláb ember, aki meg akar gazdagodni, megyünk Dél-Amerikábn. Magától értetődik, ugy, mint eddig a ma-gnnk költségén, pénzzé tesszük, amit eladhatunk és messze ten-\'gerre, idegen földre visszük hazai földön kapott örökségünk, magyar ég alatt ontott verítékünk árát. Hogy eZzel, itthon, még biz. tatóbb változást idézhetünk elő életünk sorában, különösen, ha épp ugy nem irtózunk semmiféle keresetmódtól, mint ahogy az Amerikába vetődött magyar nem irtózik — az alföldi «kisgazda. Newyorkban elmegy cipőpucoló-nak. a pesti .nagysőgos ur. meg akár korcsmai mosogató legénynek is, csak munkája legyen, amiért fiJíetnek, — arra ezek az
aláírási ivekkel kujtorgó. csábit-,gató «szcrvezők» nem figyelmeztetik áldozataikat. Pedig erre min. dig gondolnunk kellene, mikor kivándorolt honfitársaink\' létszámát, utrakelésének körülményeit firtatjuk. Az egyik főszervezőt előfogták.
— Ha nem kapunk engedélyt, — pattogott — akkor összegyűjtöm a népet a főtéren, aztán megindulunk gyalog.
— No, do hogyan mentek át az Atlanti-óceánon?
— Mózes is átvezette a zsidókat a Vörös-tengeren, pedig annak sem volt hajója, — hangzott a főszervezői kinyilatkoztatás.
A csendőrség idejében és kellőképpen felvilágosította a sárvár-, környéki KolumbusokaL összesen ezerliétszázan voltak már a to-ljorzó Ivek alá irva. Leginkább földuiftvesck. -,
A tábla elrendelte a hét hónapi börtönre itélt xalavári uradalmi erdész tanúinak kihallgatását
A zalavári ur&datom, mint ismeretes, feljelentette az uradalom elbocsátott erdészét, Bálványossy Lászlót, aki a feljelentés szerint az uradalmai fajeladásokkal kapcsolation megkárosította. Bálványossy ellen megindult la vizsgálat, amelynek eredményeként a kir. ügyészség p§rbe fogla. Egyidejűleg azonban Bálványossy is perel le az uradalmat Illetményeiért. Időközben kitűzték a bűnügyi fótárgyaláflt, amelyen a
tanúvallomások ós az uradalom feljelentése alapján bűnösnek mondották ki az uradalom erdészét és hét hónapi börtönné ítélték.
Bálványossy László a bűnösség kimondása miatt fellebbezést adott be a pécsi táblához, egyl>en kérte az általa ki nem hallgatott tanuk kihallgatását.
Most foglalkozott a pécsi tábla Bálványossy ügyévei és elrendelte a védelem tanúinak kihallgatását,
VÁROSI MOZGO
November 25—28. C.MOrtöktól vasárnapig.
A vidámság, e kedély ez uri magyar virtus filmje
Báfsony Rózsi első nagy filmszerepe
VIKI
Bónyl Adorján és Nótl Károly nagysikerű vígjátéka FSazereplAk még ■
Jávor Pál, Rózsahegyi Kálmán, Kabos Gyula, Csurtos Gyula, Mály Gerú ás Berky Lili.
Remek klséróTmüsor! Híradók!
Elöadi»ok hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Rendas halyárakl

EDISON
Willsmossági Vállalat
Horthy Mlkló«-ut 4. izám.
Villanyszerelés, csillár
ilb. 24 had réiilrira I mb
amelynek foganatosítását valószínűleg a jövő hónapban fogják eszkö-zOlni.
A tábla döntésélöt - jogásrok véleménye szerint — fordulat várható a Bálványossy-|>erben.
Rozmarlngos kertem
Gyermek versek, játékos jelenetek, tornajátékok, kis színdarabok könyve
Most hagyta el a sajtót egy iúéses kiállítású, tíz ives könyv, telistele csen-gő.bongó gyermek versekkel, aranyosnál aranyosabb játékos jelenetekkel, kedves, szép kis színdarabokká* és célszerű, derűs tornajátékokkal. 150 oldalon keresztül rengeteg gyermek-szín -padra, gyermek-szájra Irt apróbb-na. gyobb szavalni, előadni, megjátszani, énekelni való. Akinek szivében él a gyermek szeretete, csak meleg érzésekkel tudja forgatni ezt a könyvet, a melynek minden rlmo, minden sora\' a gyermeklélek napsugaras, tiszta derűjét sugározza.
A könyv irója Vajda Marietta keszthelyi községi óvónő, akinek nevét a szaksajtó hasábjairól évek éta van módjában megismernie a pedagógiai világnak. De nem csak szakiró Vajda Marietta, hanem komoly és erőteljes, egyéni zamatu tehetsége a szépírásnak is, versei és novellái abszolút irodalmi értékek. Mint oki. óvónő kezdett cl foglalkozni a gyermekek irodalmával s bár legnagyobb sikereit fővárosi * nivóju és felnőttek számára irt színpadi jeleneteivel érte el, csakhamar feltűnt, mint az iskolai szmirodalom-nak rendkívül termékeny és emelkedetten tiszta levegőjű művelője. Ez-irányu terméséből egy hatalmas mar-kolásnyl sorakozik a most megjeleni könyvében, a Bozmaringos kertem-ben. Az óvódás versikéknek minden elképzelhető alkalomra való tömegéből a nagyobb iskolás igényeknek és családi alkalmaknak megfelelő jelenetekig, ver ses játékokig, kis színdarabokig min-. den találliató ebben a gazdag rozmarlngos kertben. Minden egyes énekes jelenethez mellékelve van a kotla is.
Vajda Marietta nyelvezete, verselése olyan könnyen és színesen pereg, hogy megtanulásuk valóban gyerekjáték. Látszik minden során, hogy az iró tökéletesen tisztában van a gyermek-lélekkel és a gycrmck_aggyal, valamint az! ovődai és iskolai, vagy otthoni rendezéssel is. Valóban hézagpótló ez a könyv iskolák és családok, .mindazok számára.- akik gyermekeket tanítanak, nevelnek, vagy gyermekekkel valamit rendezni óhajtanak. Minden ünnepkörnek,\' mindin alkalomnak bő választéka sorakozik a lapokon.
A csinos kiállítású könyv a Zalai Közlöny nyomdájából került ki és 4 pengőért a nagykanizsai könyvkereskedésekben. vagy a szerzőnél (Vajda Marietta községi óvónő, Keszthely, Vörösmarty u. 4.) beszerezhető. A könyv árának <Vaida Marietta Keszthely 28.280 csekkszámlára való beküldésével is megrendelhető.
Naptári November 28. péntek. Romkat. Ber. sz. Ján. Protestáns Mllos. Izrael. Kisxlev hó 22.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat Jövő hó 15-ig az .őrangyal" gyógyszertár és a kiskanizsai gyógyszertár.
ÖWlrdí nyitva reggel ö órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egén nap nőknek).
HALAI KOZLONV
Borzalmas mádon Olt meg a megvádolt bika egy györöki embert
Borzalmas, halálosvégü szeren, csóltenség híre érkezett ma Sz8D«s. györökröl, Czibák Lajos reggel az Istállóim inent, hogy a gondjaira bízott bikát megetesse. Amint a bika elölt állt, az állat nagyút hurkán!. lejét leszegezte ós nagy erővel \'belevágta szarvát Czibák hasába, majd (elkapla és az fctúlló falá^ nak nyumla, valósággal mártogatta
Szarvalt Czibák testében. A szerencsétlen embert a feldühödött állat még meg ls. taiwsla, ugy hogy kiszakadt gyomorral, teljesen véresre marcangolva húzták kl a megdühödött állat alól. Igyekeztek hozzátartozói kórházi® szállítani, de anélkül, hogy egy [tercre is eszméletre tért volna, a szerencsétlen em-l>er belehalt sérüléseibe.
Bombatalálatot és óriástömegti tippelés jellemzi a Zalai Közlöny e heti iipp-versenyét
«
Pompás műMrral, nagyszerű szinészgárdávat jön a Bánky színtársulat
Vitéz Bánky Róbert Kamaraszínháza Nagykanizsának mindig kedvence volt- A téli szezouUin ók hoznak egy kis szint, mozgalmasabb ételét a váfoslia. A társulat a iüvö bélien érkezik Nagykanizsára, hogy a magyar és a világirodalom kimagasló színpadi értékeit bemutassa.
Bánkyék most ls kitünó társula* tat jönnek. Csak néhányat sorolunk fel a régi Ismerősök és az uj tagok közül. A hölgyek közül Orbán Violán klvüi Szcgedy Editet, Qál-tty Marlkát, Bolond Máriát, Radvá-nyl Gabit, Gáspár Ilonát és Amállát említjük meg és velük jön a kanizsai OtiUag Zsuzsi ls
A két Bánkyu kívül Hornokat, Bakos, Bárdos, liíaz. Sorr, Szántó, Zilahi a férli-erósségck, valumeny-hyl ismert, kitünó név.
A színtársulat Seribe pompás darabjával, az Egy jKihár vízzel nyit, <te Ibsen Vadraacskája, Shaw : Nem tehet tudni, Royetta : Becstelenek, Nloopdemo: Tökmag, Bene-detto.: lfcn>, lsmerl»k többé c. da-r»bial la szerednek a külfSMl szerzők müvei közül. Ezenkívül nagysikeNÉ magyar daralmk, igy : Peketeszáru csenesaiye, \'Fflndérlakl lányok, Kék róka, Gazdag lány, Hálás kis nő. Jálék a kastélyban, Néma levente, stb, ls sdnre kerülőik,
A társulat titkára, Révész Emil már megkezdte a leletgyűjtést, kedvezményes jegyek nála kaphatók. 4
........<■■" ifr ■.. f ............
Ha le «k*r fogyni, Igyék regftel, délben és este egy-egy harmad pohár természetes „Ferenc József" kettrtj-vlzet mindig félórával az étkezés eKJtt, Ifötyröfi raeg orvosát.
A retiaissance szelleme
1 Irtf: 4r t+mtUl T|U>
A kullurnyelvek szókincsének óriási nagy, tömegét a nyelvtudomány lywsjie ködös időkbe vereti vissza, megállapítja azt a gyököt, amely az idők folyamán nép vándorlás, népkeveredés, a kultúra változásának hatása alatt hangtörés, szóképzés következtében « ma használatos szóvá alakul át. Vannak aZonban olyan szavak, amelyek valami egésaen különös szerencsés intuíció szülötteként egyszerre kész formában kerülnek bele egy ny^fv "szö-k/ncsét.e, azl gazdagítják, sőt egészen kivételes esetekben nemcsak a teremtő nyelvnek, de még a vele semmi rokon: sagban nem levő, tőle merőben elütő nyelvnek is tulajdonává válnak, fordiUÍ$ révén, vagy akár eredeti alakjukban.
Ilyen egészen szercticsés csillagzat alatt született szó a német «Zcilgelst» kifejezés.
Az angolok, akik gondosan ügyelnek arra, hogy kifejezéseik precízek legyenek, nem sokat törték a fejüket, hanem két kézzel kaptak ezután a zseniális szó ulán s ugy amint van, német állapotáljan, használatba vették. Erre talán azt lehetne mondani, hogy az angolok amúgy is nagy gyakorlattal rendelkeznek más nyelvek szókincsében halászgatni. De mit szóljunk a dologhoz akkor, amikor ez a törzsgyö-keres német szó ott látható a francia tudományos irodalom szó rengetegében és pedig minden clváltoztatás nélkül,
A Zal.ai Közlöny Sport-tippversenyének sikerét és népszerűségét ml, serr\\ bizonyltja jobban, mint az az állandóan ée egyre fokozódó érdeklődés, amely hétről-hétre kiséri e versenyünket. A leérkező szelvények felülvizsgálása és a verseny lebonyolítása természetesen nem kis munkát ad. Ehéten kerek 1180 tippet kellett átvizsgőlnunk és ezért az eredményt csak mai számunkban tudjuk közölni.
örömünkre szolgái azonban, hogy nagyszerű eredményeket jelenthetünk. összesen 162 találat volt\' és bizony az elsőséghez öt találat kellett. Akadt azonban jónéhány négyes, sőt sok hármas találat is. A vasárnapi mérkőzések ugylálszik reális eredményeket hoztak.
A nagytömegű tippelésre ós a sok találatra való tekintettel az első két csoportba jutottakat kivétel nélkül díjazzuk. | , 1
Elsők lettek, az öt-találatos csoportba Jutva: Tóth Károly Géza (László hg. u. 13.), Polai Károly (Fó ut 8.) és Vidonyl István (Sugár ut
— legfeljebb annyit teszíaok meg ezek a sovének, hogy nyomtatásban dőlt belükkel, idézőjelek közé szorítva jelentetik meg.
Mi magyarok, akik amúgy is büszkék lehelünk nyelvünkre s annak rendkívüli hajlékonyságára, a «Zeit-geist. szónak tökéletes mását használjuk. — majdnem azt mondhatnám mit a hirdetésben is olvashatunk: jobb mint otthon. Mert a «korszellem, kifejezés nem puszta fordítás, az annál több, ez congeniális utánalkotás. Olyan sjíó, afnelynck béltartalma szinte végtelen, csak a magunk tudásából, képzelő tehetségétől függ, hogy annak határát meddig növeljük a beléje helyezett képek feszítő erejével.
A korszellem tehát nem mindennapi, nem., valami közönséges szellemet rejt magában. A szellemek általában véve
— legalább is igy mondják — ugy járkálnak körülöttünk és mellettünk, mint a bennünket körülvevő levegő. Különösen éjjel, éjféltájban nagy a mozgalom közöttük s azok, akik arra megfelelő képességgel bírnak, velők értekezni tudnak, sőt meg is tudják őket látni tulajdon két szemükkel. Le-helségesnek tartom, sőt el is hiszem nekik, de megvallom őszintén, képességeiket nem becsülőm valami tul magasra. En a szellemek megidézésé-nél sokkal nagyobb, sokkal nehezebb feladatnak ítélem, bírni, megbirkózni a szellemekkel. A doktor Faustus hátborzongató példája van előttem, valahányszor szellemekről van szó.
A korszellem azonban egészen más valami. Ha hasonlattal egyáltalán élni
ut 14.). Az első kettő teljesen leli-betalálta a Fradi mérkőzést és Tóth az NTE, Zrínyi és MSE mérkőzéseinek fél, illetve végeredményét, Polai i^dig az Újpest, NTE II. és ZsSE félidejét találta el. Vidonyl Pisla, a Zrínyi végeredményét, a Fradi, NTE II\'., KTSE és KSE mérkőzések félidejét találta el. Mindhárman egy tribün jegyet kapnak az utolsó kanizsai mérkőzésre.
A második csoportba öten jutottak. Valamennyinek négy taÚlata van. Garamvölgyi András a Zrínyi mérkőzési találta telibe és két félidőt talált el, Totola József a Fradit találta felibe és a Zrínyi és NTE félidejeit, Rédey Tibor és Baj Ferenc egy-egy vég és három félidőt találtak el, Csillag Róland )>edig négy félidőt, ök is egy-egy belépőjegyet kapnak az utolsó kanizsai mérkőzésre, a vasárnapi NTE— PBTC meccsre. |
Dicsérelesen szerelitek három találattal a kővetkezők : Perger József, Horváth József (Fö ut 2.), Vermes László, Ney Tamfc, Elek
lehet, akkor ugy aránylanak ehhez a szellemek, mint végtelenhez az egy, mint egy méhvilágbirodalomhoz egyetlen méhecske, mml a golfáram iszonyú mozgó víztömegéhez egy tavacska álló vize. Mert a korszellem olyan, mint egy gomolygó felhőrengeteg, — apró. szinte alig\'látható felhőcskékből lassan összeverődő felhő-óriás, amit csak ugy ránéztében át sem tudunk Látni, meg semMudunk érteni, részekre sem tudunk bontani, meg sem tudunk rajzolni, mert annak tömege elfedi előlünk a napot.
Egy kor szellemének rajzát csak fény mellett, csupán nagyjai fénylő lángja mellett lehet meglátni. A korszellem festője tehát a dolgok természeténél fogva sorra kell vegye annak a kornak kimagasló egyéniségeit. Tessék a mi korunk rajzát egy Ford, egy Marconi, egy Hindenburg, egy Mussolini, egy Hitler vagy egy Lenin nélkül — hogy csak egynéhány nevet emlilsek — megörökíteni. Nom mintha általában megállaná helyét az a sokat használt közhely: «cz vagy az a nagy ember súlyos egyéniségének bélyegét reá nyomta korának képére.. Fordítva áll az igazság. S épen az a korszellem egyik vejtélyes tulajdonsága. hogy a méhében egyre forrongó, egyre alakuló, változó szikra láváját egyes messze kimagasló egyéniségek életerején, mint valami vulkánon át szórja ki az emberi társadalom talajára, hogy azt megfesse, bcszinezze u maga sajátos színeivel. Sőt már elő-futárok, évtiZedekkel-évszázaddal korán fuló heroldok utján jelzi u készülő
Mmém&m mmttté^mk^
Kartellen IMHI fctólámp** 1000 égési ór» garanciával
Deut«oh Lém/ 6
csillár-üzletében^
György, Horváth Józaefaé, Tóih László, Polgár László, Báron LászH Horváth József (Teleki ut 35 ), K. Nagy László, Zuic* István, Lusztig Sándor, László Henrich és Ervin, ifj Vánkos Jenő, Ernyel László, Slern Miklós, Keller József, Totola Kálmán, Parti Perene és Tótti János. ■ \' v -
A többi ti|»pelők két, illetve egy találattal szerepeltek, száraszerim összesen" 71-en. A nyertesek szelvényeiket a Zalai Közlöny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvehetik.
Az őszi forduló utolsó mérkőzéseire lapunk legközelebbi számában hirdetjük meg a tippversenyt.
Az ősii évad utolsó fordulója lesz vasárnap
Az NTE itthon a PBTC-wl, a Zrínyi Péoaatt a PCAC-al játarik
Az őszi éved utolsó bajnoki mérkőzései dfp^ , vannak soron. A pé-% esi bőrgyár csapatát látja vendégül az NTE. A pécsi csapat jelenleg a bajnokság 5. helyezettje, a kerület egyik legjobb együttese. Az évadzáró bajnoki mérkőzés iránt j nagyi érdeklődés nyilvánul meg. Kezdete 2 órakor. A Zrínyi Pécsett az utóbbi időién jó formában lévő PEAC ellen jőt-szik. Nem hisszük, hogy akár az egyik pontot is elvegye a Zrínyitől a PEAC.
- BUisM aucftfM intézeti kabátok minden nagyságban kaphatók — UiMf—tl
— BaUrklálllUMaluU tekintse meg mindé* kényszervótol nélkül. Kopsteia bútoráruház.
színváltozást s ezek az előhírnökök o legtöbbször, a maguk nehéz, emberi tragikumukkal Űzetnek meg kiváltságos szereposztásukért.
A renalssance, az ember önmagára találásának örőmldeje még ebben ls kivétel volt. Dante—Petrarca—Bocac-cio, az olasz ranaissance nagy előhírnökei már életükben elnyerték a legnagyobb emberi jutalmat, a halhatatlanság fénykoszoruját.
De ezek a nagy emberek nemcsak a kor belső tartalmát mérik, ők az időmérők is. A mindennap cibere a maga apró mértékére szabta meg az időmérőt, — órára, percre, másodpercre osztotta be életét, mig a történelem nagy vonalú. Emberöltő a legkisebb egysége. A korszellem változásának színjátékát a nagyemberek élethosszával osztja be részekre. S ez természetes is. Az sohasem robban ki váratlanul s ha van is olyan világesemény, amelyik annak kibonlakozását sietteti, jelentkezésének első n^\'onlai mésszé visszanyúlnak az előző korszellem színébe, kimúlásának határkövei pedig jól benn a reá következet Inek országútján porladnak cl. Lehet, hagyae lehetne, évszámokkal egy kort körülhatárolni s azt mondani például, hogy az olasz lenaissancc az 1470-es években indult kifejlődésnek. 1800 körül ér le cl tetőpontját és 1527-ben, a •Sac<o di Roma, Róma szörnyű fel-dulása velett annak végei.
(floljt köTj „
Tst. november 26.
BALA1 K02L0NV

—\'\'(Kalazanczl ünnep)
\\ nagykanizsai kegyesrendi róni. kalh. gimnázium ifjúsága november 27-én, szombaton délután fél 5 órakor Kalazanczi Szent Józsefnek, mint ar. ifjúság pártfogójának (Patrocinium) tiszteletére műsoros ünnepélyt rendez az intézet tornatermében. Erre az^n. népségre a m. t. szólókét, az iskola és az ifjúság lrarátait szeretettel meghívja ezúton az igazgatóság. Belépődíj nincs, Hnhatár használata díjtalan. Cnuepi beszédet mond Kolla János tanár. Szaval Krátky Tibor, Kamenár Tibor, Ángyán Pál. Zen . számokkal működik közre Bin Andor, Vermes István, az intézet zene- és énekkara.
— (A Notre Dame leánygimnázium)
Vöröskeresztf csopdrtja ezúton mond hálás köszönetet mindazoknak, akik a karácsonyi vásár rendezéséhez lnlr-minemű adománnyal is hozzájárul\'ak. ügyben közöljük, hogy a karácsonyi vásári november 27.én és 28-án tartjuk meg az intézet rajztermében, melyre a szives érdeklődőket szeretetlel meghívjuk.
— (A* öregkereskedelmistik feketekávé-estje)
szombaton este lesz a Koronában. Vidám hangulat, kellemes szórakozás, igazi kedélyes est — ezt biztosítja a gondos rendezőség. Tehát: szombat este a Koronában találkozunk! (I)
— (A Szanatórium Egyesület)
elnöknője ezúton közli, hogy a tegnap meghirdetett választmányi ülés nem noveml>er 20-án. lianCrn 27-én, szombaton délután 5 órakor lesz. (:)
— Siombaton öregkereíkedoImUták f«ket«kává-Mt|e 9 órakor a Koronában. (:)
— (Mérték-razzia a piacon)
A kanizsai piacon az őstermelők körében még mindig őskori mértékek vannak divatban (tányér, bögre, bádog, kosár slb.). Ezek a házi mértékek nem szolgálják sem az eladó, sem a vevő érdekeit, ezért a város elrendelte kiküszöbölésüket és a hitelesített .mértékekre való kicserélésüket. Ecélból a termelők 6 hónapi határidőt kaptak, ami lejárt és a in. kir. mértékhitelesítő hivatal utasítást kapott a piaci mérték-ellenőrzés re. Biskó (iéza, a hivatal vezetője ezért általános razziát tartott a piacon és a dlvat-l>ól kiment, öreg és mcgbizliatallan mértékeket sorra elkobozta. Ezeket a razziákat a jövőben többszőr megismétlik.
— (Gyilkolt a somogyi bicska)
Kutason összeszólalkozott két liara-gos: Horváth Laios és Kólát János.
/A találkozásból szóváltás, majd verekedés lett. Horváth bicskát rántott és ugy megszúrta Kolátot, hogy az rövidesen belehalt sérülésébe. A gyilkos legényt a csendőrség bekísérte a kir. ügyészségre.
— (Felakasztották apjfckat: 15 évi fegyház)
C&ak nemrég derült ki az a még J021-ben .elkövetett gyilkosság, amelynek során Kovács György é-s József holladi lakosok a szőlőhegyen meg ölték apjukat, akit — hogy öngyilkos. , ság látszatát keltsék — felakasztottak. A tőrvényszék az apagyilkosokat fejenként 15 évi fegyházra Ítélte. Az ítélet most lett jogerős, amikor a tábla |és a Kúria is helybenhagyta.
Kertlbutor agy pengőért
Egy garnitúra fonott "kerti bútort ls lehet nyerni az egyházközség ku>-tur ház-sors Jegyén.
Németország véget vet a magyarországi agitációs tevékenységnek!
A magyar államférfiak Hitler kancellárnál — A gazdasági és politikai tárgyalások teljes sikerre vezettek — Délután adnak ki hivatalos közlést, ma nyilatkozik Darányi ls
Berlin, november 25
A magyar miniszterelnök és külügyminiszter berlini látogatásának mai napja programban legérdekesebb és legzsúfoltabb. Darányi é> Kánya ma délben Hitler kancellárnál tettek látogatást, majd a magyar követségen volt fogadás. Este hozzák nyilvjátnosságra a déluüán megszövegezendő közös hivatalos nyilatkozatot ls. Este Hitler kancellár látja vendégül a magyar államférfiakat. Felköszöntő e vacsorán a hivatalos program szerint nem lesz.
Mint jelentik, a gazdasági tárgyalások befejeződlek. Bár Darányi miniszterelnök csak délután fog nyi-lntkozni a magyar sajtó Berlinbe kiküldött munkatársai előtt, annyi bizonyos, hogy a tárgyalások teljes eredményre vezettek. A \'gazdasági
szerződésekel és megállapodásokat módosítják és tovább fejlesztek. Rendezték a magyarországi német kérdést is. Németország az egyéni akcióknak véget vet és gátat emel az agitációs tevékenységeknek. Darányi nyilatkozatát és a hivatalos közlést politikai körökben nagy érdeklődéssel várják.
Berlin, november 26
(Lapzártakor érkezett) Hitler kan-cellár ma Neuráth báró miniszter jelenlétében fogadta a magyar államférfiakat, Darányi Kálmán miniszterelnököt és Kánya Kálmán külügyminisztert.
A két magyar államférfi ezután felkereste Hess Rudolfot, Hitler helyettesét, aki a magyar miniszterelnök és külügyminiszter tiszteletére villásreggelil adott. , v
sflsc TífiuodzQ)t jX[aij )(8u9ui8znw9 sojuod
\'1 ü 0IPW «? PPUOUuiH uoppx J*X8»VV V •zs £ jn-\'w *4MOH |»uzefaeze** Auyafg
SfíSSÍ >|BABj?wpu?íe BJÁU083?JB
m
Indiába megy férjhez egy zalai kislány
Évekkel ezelőtt egy angol család nyaralt ZalaLövön. A család megismerkedett dr. Gaál János ügyvéd két Leányával és mindkeltőt kivitte Lohdon-1.1*1 ba. Mindkettőt megsze (vj rették és a család mdiá-ból hazajött rokona, Caplain Harris és a nagyobbik leány, Gaál Irén között gyengéd szálak is szövődtek. Az eljegyzés már meg is volt és rövldesán meglesz az esküvő ls. A fiatalok Magyarországra jönnek nászútra, majd Indiába mennek, ahol a fialal férj orvos. * . j [ ;
— Sxombaton ÖrogkoraakedolmUUk f okotok ávó-oatjo a Koronában 9 órakor. (:)
— (A vasárnapi llceálls)
előadás a ma Magyarországra nézve dicsőségesen aktuális témáról, a No. bei-díjról szól. Előadó Kelemen Ferenc, az Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke. Kísérő műsoron dr. Wink-ler Ernöné szül. Munkácsi Noémi adja elő verselt és Gráf Ernő, a Kör titkára egy helgolandi utazást ismertet. Belépődíj nincs. Kezdődik 6 órakor a városháza dísztermében. * önkéntes adományokat kérnek a belépésnél. (:)
- (A csOkOlyi gyilkosok büntetése) ^
Még tavaly tőriónt, hogy Bor Gyula és Ballá István csökőlyi földművesek karókkal agyonverték Jovánczál Józsefet. A két gyilkos földműves közül Bor Gyulát hatévi, Baltát pedig két esztendei fegyházra ítélte a tőrvényszék. A tábla Bor büntetését 8 évre, Baliáét pedig 3 esztendőre emelte. A Kúria most foglalkozott az üggyel és a felemelt táblai ítéletet hagyta jóvá.
Vízvezetéket
szereltessen, javíttasson
g CzvetkA Gyulával
- (Készül a nőegylet! vásár)
A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vásárának rendezési előkészületei már javában folynak. Farkas Vilma ügyvezető alelnök irányítása mellett a hölgyek gárdája már lázas munkában van, hogy december 4. és 5-én, a vásár két napján az idén is megelevenedjék az Iparoskór emeleti termeiben a jó szivek csoda-világa. Különösen gazdagok lesznek a mikulási és karácsonyi ajándékok sátorai, amelyekben a filléres ajándéktárgyaktól az értékesebb dolgokig minden meg lesz. található. A tombola meglepetés számba menő nyeremények tömegével fog at idén is kitűnni a vásári programból. A terem díszítése uj tervek szerint megint a régi, bevált. kezek munkája és áltulános meglepetés lesz. (:)
- Kirakatainkban a legújabb divat-ujdonságokat mutatjuk be — Schüt*
— Trnnkhahn poomtógyár
a magyar uricsaládok bevásárló lielye Önnek ls rendelkezésére áll. Közvetlenül a gyárból szállítja «z utolsó kéznek, a fogyassztónak szin-gyapjuszövetei angolos gyártass! módon elkészítve. Nem fog csalódni. Evekre szóló megtakarítást ér el. Még ma kérje megtekintésre a szővetmin ták költség éss díjmentes beküldését. Trunkhahn Posztógyár és fiuhagyár Rt., Budapest, XI. Lenke-ut 117. I
IDŐ
Höcsöhenés I
Prognózis: Élénkebb szél északnyugati Irányból, sok helyen esó, a hegyeken hó, a hfi északnyugat felól osökken.
A Meteorologtal Intézet nagykanizsai megtlgyelőAllomAaa jelenti.
Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +5 2, ma reggel i +M délben : -HU. Csapadék: l-e
LECJU/ABR?
A NEP országos elnöke RGder mlnlszterelnökhelyettesnél
Röder Vilmos honvédelmi miniszter, a miniszterelnök helyettese 12 órakor naponta átmegy a* miniszterelnökségre, ahol fogadja az előadókat. A külügyminisztert távollétében őt Is helyettesíti. azonban csak közjogi vonatkozásban.
Röder ma\' délben fogadta Ivády Bélát, a NEP országos elnökét.
Bécsben a rendőrség megakadályozta az egyetemista tüntetést
Bécsi jelentése^ szerint az egyetemi hallgatók ismét az utcaira mentek, a nemzeti szocialista hallgatók tüntetésre akarták ezt az alkalmat felhasználni és éltették Németországot, de a közbelépett rendőrség csakhamar rendet teremtett és sikerült ís a békét biztosítani.
Folytatják a kihallgatásokat a csuklyás-szervezet flgyében
Párisi táviraU jelentés szerint Duseignejr tábornokot, aki az éjszakái a rendőrségen töltötte, átkísérték a vizsgálóbíróhoz.
Ma kikérdezték azt a titokzatos férfit, akit tegnap elfogtak a rendőrök. Vallomása nem került még a\' nyilvánosság elé.
Itt az a hír tartja magát, hogy Weigand tábornok lakásán házkutatást tartottak. Weigand határozottan cáfolja ezt. |
Japán finnepll a bolsevistaellenes-egyezmény évfordulóját
Tokióban, ma nagy ünnepség volt a lxjlsevista-ellenes egyezmény egyéves évfordulója alkalmából. A német és olasz követek felkeresték Hlrota mi-niszlerelnököt, aki kijelentette, hogy a bolsevista-ellenes egyezmény nem fasclsta-alakulat, amely egyes államok ellen irányul.
— Tokintao MMg a Köpetein Bútoráruház állandó butorklállitáaát Ixléaea é* oIcíó bútorokat kedvező fizetőd {altételekkel vásárolhat
DACAI MZL\'ÖM
1937. november 26
m
rrw
ÉH
Arat a börkartel
Lat Sít ár«M viairolja fal a kasai nyert Mrt • aftfcMérágáM b«iu forgalomba a kiuMrt
(Biidapesti közgazdasági szerkesztőségünk jelentése) A magyar orswigi kartelek között tűrhetetlen árdlkla túrájával a/, élen jár a Mr-karlel, amely kettős irányban folytatja nyomasztó működését Három-négy dúsgazdag bőrgyár basáskodik a bőrkarlelben, amely korlátlan hatalmát kiterjesztette az egész ország területére. Nagy vagyoni felkészültségükkel ők diktálják a nyersbőr árát és hűbéreseiknek tekintik az egész mészárosipart. A husiparosok fl kitermelt marhul>ő-röket osak annak a kereskedőnek adhatják el, aki a börkartel megbízott^, mert a karlel csakis az általa kijelölt kereskedőktől hajlandó átvenni az árul. Ilyen körülmények közi nem csoda, te a kartel fillérig megszabja — még i>edig felháborítóan alacsonyan a nyersbőrök árát és pusztulásra van iíó\'ve az a nyersbőrkereskedő, aki töbl>et ajánlana fel a mészárosoknak, mert az ilyen kereskedőkre a kartel lx>jkott-ja vár. Természetes, hogy ez a helyzet kihat a hasárak alakulására is, hiszen n mészáros kalkulációjában jelentős Szereit játszik a nycrsl>ör s minthogy azt csak a diktált áron értékesítheti, a* igy előállott veszteséget a húsárak felemelésével igyekszik kiegyensúlyozni.
Ugyanakkor, mikor a bőrkarlel a sárga földig leszorította a nyers-l>őr árát, |>é!dátlanul drágán hozza forgalomba a készbőrt s ezt különösen a szegényebb városi és falusi lakosság sínyli meg. Aligha van még egy ország Európáién, ahol annyi vfidlelt, rongyos cápőjü ember járkálna, mint éppen nálunk.
A Magyar Fftldbérlők Szövetsége, lekintejtel arra, hogy a mezőgazdasági lakosság számára a lábbeli ugy szólván kenyérkereseti szerszám, azt a kívánságot ujitja meg a kormánynál, hogy szalonna, hüvelyes és bor ellenében engedjenek csizmát i/ehozni Csehszlovákiából, mert igy a csizma 10 százalékkal olcsóbb volna anélkül, hogy a magyar csizmadia kárt szenvedne, hiszen ina a drágu bőr és talp miatt alig van
Permetezze pilcsl
lombhullás után
NEODEMDRIN
(gyümökafa-karbollneummal) vagy
SHELL DOBBANT WáSH
(ásványolaj permetezöszer.) Legújabb kutatásuk megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az ó.,i és táti vádekeiés a leghalálosabb. Házilag készíteti mészkenlével való parrnetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehel, mert a mészkénlének rovaríllö hatása alig van.
laalbaraokat
SOLBAh (kénbáriummal)
Beszerezhetők :
ORSZÁG JÓZSEF
m*g, műtrágya, atvéayvUolmlaMrok, saák, gép koroakediaAban
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi tőrvényszék mellett Telefon 19Q.
munkája, mig ha egymillió pár csizmát líeengcdnének, ugy n^-javl-tások révén jóval több munkához jutna a csizmadiaipar. Bármiként is álljon a helyzet, annyi bizonyos, hogy a börkartel garázdálkodásait meg keli végre szüntetni.
Péntek
BUDAPEST ^
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. _ 12.05 lingen Slopni Ijolnlajka zenekar". 12.30 Hirek.
— 13.2a, Időjelzés, időjárásjelentés. _ 13.30 Állástalan Zenések Szimfonikus Zenekara. — 14.40 Hirek. — 1.1 Ar-folyamhirek. -- 10.15 Diákfélóra. — 10.45 Időjelzés, hirek.
17 A rádió szalonzenekara, - 17.25 S|K)rtkőzleniények. — 18 Márkus László esevegésc. 18.30 Nyilas Pisla cigányzenekara. — 10.30 Az Operaház előadása. sA tenor.. Vigopera három felvonásban. — Az I. felv. nlán kb. 20.05 Hitek. - A H. felv. után kb. 21 Hiiek. — Ar. előadás mán kb. 21.55 Időjárásjelentés. 22 Hanglemezek.
— 23.05 Boluandt Lajos és Weidingor Ede Jazz-zenekara. — 00.05 Hirek.
BUDAPEST IL
18.50 C.yorsirótan folyam. — 10.30 I.éderer Emma előadása. - 20 Hirek;
— 20.25 Az l. honvédgyalogezred zenekara.
BfiCS.
12 Szórakoztató zene. — 13.10 0|>c. ralemezek. — 14 Goldmark: Falusi lakodalom. — 16 Könnyű lemezek.
19.25 HJu zeneszerzők müvei. — 20 Ballada. — 20.05 Dráma. — 2220 Schumann: Hegedn és ztm\'kurl ver. seny.
apróhirdetések
a.t.t.vl éa bár.atá, u| ársmvona-nalas, legasolidabb árban rendelhető Kaul-mann Manónál. Telelonállomás IBI. 2568
lasttír cirkulációs hefokoió árban, kivitelben, teljesítményben : szenzációs I Díjtalan lOtés beinutsló Sorlel vaskereskedésben. 3376
Hó- éa sérol|,*t szakszerűen Czvelkó Mátyás vulkániul. Fő ut á. 8
Vmmhmpm Jutánjroun eladó. — Horthy Mlklós-ut 4. 3568
Használt Harsasak Mia.l-gép.l
vennék. Clm a áladéban. 3694
á Zalai Közlöny Sport-tippversenye
TIPP-SZELVÉNY
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a kővetkező eredményekei hozzák:
NTE-PBTC . PEAC-NZTE . KRSC-DVAC , ZaSE-PVSK . PAC-KTSE . MSE-KSE
...:... (...:...) ....... (...:._■)
Leguj
NyirS Jóxaef:
A bídóí bölény, regény Makkal Sindor:
Magyarok csillaga, regény Heged8* Gé*a :
A mámor zendülői . . . Ida Hur>t:
Világjáró géplrókisasszony Chambrnn!
Kittlnó barátom Shakespeare Andrade-- Huxley :
Mi történik körülöttünk ? . Cholnoky Jenő i A fölfedezések története .
Kaphatók:
FI5CHEL
kSny.kere.kedé.bfla Nagykanizsán Telefon 17)
ÍM P 5 M . 450 . 5 60 , 5 - . 4- . I - .
Esőben, szélben, hóban
nélkülözhetetlen
it
Tbermos
nagy választékban.
il2 literes hőpalack
220 pengő,
amíg a készlet tart
Szabó Ant?i
aportlilatébaii
Nagykanizsa, Fő ut 5. szám.
Izzólámpakor
Karietlan ktvúl I 0 1\'AR
5-25 voltig I 1 "J
Kapható:
Sebleslnger Gyula vaskereskedönél
(Szarvas-épület) st«


az újsághirdetés!
v
Egész nap. jó időben, rosszban, belterületen és a perifériákon, városban és falvakban uton van az újsághirdetés és dolgozik szüntelen a hirdető üzletéért!
hogy
Príma 161, kilőtt blaiok
már P 5.20-161 Príma lérll palloverek
Bár P 4.50 töl Príma lérll kalapok as ai összes divalizlaekbea
már P 6.60-töl Príma meleg lérll Ingek
már P 4.40 töl rérll esőkabátok
m1r P 15.BO-töl Egy próbavásárlás meggyőzi Önt is áruim megbízhatóságáról és áraim mérsékelt voltáról.
Brónyal Divatház
Horthy Bikláfrat L
Bamlaiiiiiaillül Mim tíliilil MENETRENDJE
érvénye. 1937. október 3-tól,
árHábaMár-VaaHtáliomá.
Vasútállomásra

621 ■/ II
e« II 10
13 30
1350 I5\'3S
17 Jő
18 25 20 06 21 41 23
23\'ÍO
! c o
a Z
1 s a -í
. •tanyai menetrend
L.twiyirSt Ind. 841 H^ykMÍi,ár,iri.756
«.!>k..l>,MI M. 14 00 titnyánárk. 1S-10 -«
Katolikusoki
Hordjuk mindnyájan az (938. évi eucharisztikus világkongresszus
Darabja 30 fillér.
Kapható:
SZABÚ M1I&L mliMM
Telelőn 91. Nagykanizsa, Fö-ut 5.
Kiadta a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qulenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Váilaála Nagykanizsán. Felelős kiadó : Zalai Káraly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szánt.
Ntom. • laptulajiOBOS Miguduif nU Ou»ahe«f Nyomda is Bélwtai Lapkiadó Vállalata kőnyvaumuuláJSbaji NagyknniKáo. Felelőa üzlelv. Zalai Károly.
77. Évfolyam 269. szám
Nagykanizsa, 1937, november 27 szombat
Ara 12 Hll.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
és kiadóhivatal: PM & iiIa
Felelőn szerkesztő: Barbarits Lajos
Elöíizctéai Ara: egy hórs » pengő 40 fUlér. Szerkesztőségi bt kiadóhivatal! telefoni 78. ií.
Az olaj
Egy szombati napon, 1865).. augusztus 27-én Drake ezredes, aki azelőtt a new haveni vasútnál mint kalauz teljesilett szolgálatot, 69 láb mélységre fúrt le a földije. A következő nap csodálkozással látta, hogy a fúrt lyuk színültig van naftával.
1859. augusztus havában megszületett a nafta.
Igaz, hogy a japánok azt állítják, hogy már Kr. u. a 7. száZadlmn Hondosziget kutjail>ól merített kőolajjal világították a császári palotát. A görögök meg arra hivatkoznak, hogy Nagy Sándor katonái fedezték fel,* naftát Kr. e. a 1.században.
A i>etróleum mégis Drake ezredes nevéhez fűződik
1859. évvel a világgazdaság egy uj fejezete kezdődött.
Hetvennyolc éwei ezelőtt az olaj, a ma fehér szene, csak egy embernek adott megélhot.jst, ma az öt világrész sok millió emberének ad kenyeret.
Az első varrógé|>el a nép haragjában összetörte. A szövőgép feltalálóját elkergette szülővárosából. A vasuli fék és gázlámpa felfedezőjét gúnynevekkel illették. A i>etró-leumot i>edig csak ugy tudták nép-saerüslleni, hogy Rockefeller hajórakomány számra küldötte üigyen Kinába a lámpákat, hogy •felvilágosítsa* a kínaiakat.
Ezek a történelmi tények elevened nek fel most, amikor nap-nap után arról olvasunk, hogy Nagykanizsa szomszédságában, Lisj>én olajmezőkre bukkantak.
Ezeknek az olajmezőknek a feltárása megbecsülhetetlen értéket jelent ^Magyarország szempontjából, mert ha megfelel a ténynek az a híradás, hogy a llspel kél kut évente ötvenezer tonna naftát szolgáltat, akkor ez azt jelenti, hogy Magyarország szükségletének fele biztosítva van. A mai valuláris nehézségek közepette nagy megkönnyebbülés ennek az országnak, mert jelentős értékű árunak külföldröl való Ire-hozatula válik feleslegessé. 1933. évijén 13.8 millió |tengő értékű naftát importáltunk. Az olajnak hazánkban való kibányászása egv nagy függetlenséget ls jelent, mert egy világpolitikai krízis esetén a hazai iparüzemek, autók, repülögéj>ek fennakadás nélkül való működéi igy biztosítva van.
A ÜS|)ei olajmező azonlwin lokálpatrióta szemmel nekünk, nagykanizsaiáknak még sokkal fontosabb.
Nagykanizsát fejlett ipara és kereskedelme lette naggyá. A békediktátum tönkretette Nagykanizsa kereskedelmét és iparát és e várost megbénította. Gondoljunk csak arra, mit jelent Nagykanizsa részére, ha a Lispén kibányászott olaj földalatti veuetékeken, az úgynevezett pipellneken Nagykanizsára jön és innen kerül elszállításra, vagy már maga a gondolat is örömiet jelent ; ha itt lesz feldolgozva! Ez
Pusztító árvizet zúdítottak a kínaiak a hatalmas fronton támadó japánokra
Japán kénytelen lesz háborút Dzenni Kínának (!?)
Sanghai, november 26 Taitófunái heves harcok folynak. Különösen a klangvianl erődöket támadják a japánok feltűnő hevességgel, ami érthető is, mert az erőd elfoglalása kezükl>e adná a környék katonai kulcsát.
A kinai védelem erősen küzd és Kvantungnál három gátat átlörtek; A gát-áttörés következtéién a kiömlő víztömeg elöntötte a japán állásokat és a japán tábort, igen sok katona a vizbefult, a támadás ezen a részen teljesen lehetetlenné vált. \' .
Kínai jelentés Szerint észak felől
Válságosra fordult a helyzet Japán és a szovjet között
London, noveml>er 26
is sikerrel igyekeznek a japánok támadását visszaverni.
Sanghaiban egyébként szintén éhínség fenyeget. A lakosság élelmiszerellátása teljesen lehetetlenné vált, naponta százával pusztulnak a meneküllek és a nemzetközi területekre beözönlött 1 millió mene. küll a nemzetközi lukossrtg élelmiszerellátását is veszélyezteti.
Tokío, novemler 26 Japáni hivatalos jelenlés szerint, ha a helyzel továbbra is ilyen marad, Japán kénytelen lesz megüzenni a háborút Kínának.
Beavatott helyről nyert értesülés szerint a távolkeleti tudósítók elmondják, hogy Japán és Szovjet kö zött is larlhalatlun a helyzet és az utóbbi naitokban- különösen válsá-
gosra fordult. Megerősítik azt ahirt is, hogy Szanzi tartományban 130 modem bombavelő repülőgép érkezett Szovjetoroszorsziígból. A kínaiak nak nyújtott szovjetsegllség : a legkitűnőbb és legmodernebb nagy bombavelőgépek.
A spanyol kormánytanács beismerte a helyzet tarthatatlanságát a vörös vezetők előtt
Gyilkos sortűzzel fékezték me^az éhség-forradalmat San Sebastlanban
Mudríd, november 26 A gvadalarájai jelentések szefínt a nemzeliek repülői heves bombatámadást indítottak és több mint 100 l>ombát dobtak a városra és a környéken lévő vörös állásokra. A bombázásnak Igen sok sel?esüllje is van, a \'lakóházakban ís nagy pusztítást végzett a Iximbázás.
Madrid, novemlter 26 Negrin elnök tanácskozott a kormánnyal, majd a kommunista vezetőket kérette magához és feltárta elöltük a katonai helyzet tarthatat-
lanságát és a vörös kormány helyzetének reménytelenségét Egyl>en sürgős segítséget kért a moszkvai kiküldöttektől.
San Sebaslianból jelentik, hogy a vörös lakosság között éhínség pusziit, a polgári lakosság és a katonaság egyaránt zúgolódik a kormány ellen. Az élelmiszerhivat^1 előtt, ahol nagy protekcióval jegyre lehet csak élelmet kapni, a tömeg nagy tüntetést rendezett, de a hatóságok a tüntetők közé lövettek. Sokan megsebesüllek, néhányan a helyszínen meghaltak.
Nehézségek Franco hadviselő! joga körül
A semlegességi bizottsághoz intézett válaszában Franoo leszögezi. hogy hajlandó Ivozzrtjárulni az önkéntesek visz-
szaliivásához. Kéri azonban, hogy 3000 önkénles visszahívása után adják meg neki a hadviselő jogoL
munkaalkalmak most még lielátha-tatlan tömegét jelenti. Tisztviselők és munkások s-ázal kapnak állást. Fellendül a forgalom. Munkája lesz az iparosnak, üzlete a kereskedőnek. Az ügyvéd, az orvos, a mérnők nagyobb jövedelemhez jut. Fellendül a szállodaipar. Forgalom lesz az ét-termekl>en és kávéházakban. Nem panaszkodnak az autótaxisok. Az ndóhivalal is jót jár, r.em sínyli meg az adózó sem. ; ,
Mindennek és mindenkinek csak az előnyét jelentené.
Itt az alkalom ! Nagykanizsa visz-szaszerezheli régi fénykorát.
Minden eszközt lgényl>e kell venni, össze kell fogni mosl Nagykanizsa egészének, hogy a lis|>ei nafta Nagykanizsán keresztül kerüljön elszállításra és hogy a lispél nafta Nagykanizsán dolgoztassák fel.
Rajki István
Ezt aligha teljesíti a bizottság, —■ irják a londoni lapok — mert Anglia. Franciaország és Oroszország nem fogadja el, miután ők a spanyolországi ön kén lesek máromnq?ycdrésZének elszállítása után hajlandók csak megadni I-\'ranconak a hadviselő fél jogait.
Oztalin napjai meg vannak számlálva
Varsón ál érkező\' moszkvai jelentés szerint a vörös cár: Sztálin napjai meg vannak számlálva. Gyomorbaja annyira elhatalmasodott rajt, hogy orvosai a legkomolyabban aggódnak a minden nap bekövetkezhető tragédiától.
Sztálin még halála előtt ki akarja cserélni a régi l>olsevista vezetőembereket az uj, fiatal gárdával.
Daránylék a birodalmi kamara dlszülésén
Berlin, november 26
Darányi Kálmán, felesége, Kánya Kálmán és kíséretük déllen a német Operaházija liientek, ahol a birodalmi kulturális kamara disz-ülésén veitek részt.
Kitűnően sikerült a .Tisza" próbautja
A 70 méter hosszú, 10 méter széles és 800 lóerős motorú Tisza Duuajáró gőzös ma délelőtt tétje meg próbaútját, amelyen Horthy Miklós kormányzó is résztvett. A próbaút minden tekintetben kitűnően sikerült. A hajón máris 5-1 vasúti kocsi rakomány van: Török, Görög ós Palesztinába szállítandó gépalkatrészek, ipari termények. Aldunánál 115 vasúti kocsira egészítik ki a rakományt. A hajó még ma elindul első útjára.
Ehünt 40 pesti diák
Budapest, novemler 26 Budapesten 10 iskolásfiú tűnt el, — jelenti az egyik lap. A jobbára intőket és rovókat kapott, kalandos természetű diákok Afrikáim és Spa-nolországba akarnak szökni. A szülők kérésére n rendőrség a nyomozást megindította.
Kilenc katolikus hittéritőt gyilkoltak le Kínában
Északkínában hivatalosan ls megállapították, hogy 9 katolikus hittéritőt, 3 franclát, 3 hollandust, 2 csehet és 1 lengyelt lejp-tíkoiUik. Holtlestelket éjnek idejön a városok fö-.lerén elégették. \\ ).
HALAT KÖZLÖNY
ltj?. novtrtber 27.
Havi tíz pengőért elsőrangú uj Írógépet vásárolhat vagy bérelhet
ujreaduarl propaganda-akciónk karatén belül.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, készpénzben téritjük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviselete és lerakala:
Schless Testvérek könyv-, papir-, irószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
rólájás, Idegesség, hypochon-drlás állapotok gyakran a legrövidebb Idö alatt megszűnnek, ha bél-müködésünket reggelenként éhgyomorra egy kis pohár teimészetes .Ferenc Józíel" keierüvlzzcl elren-dfziltk. Kírdezze meg orvosát.
46 nagydijai, 61 aranyérmet, 57 ezüst, 26 bronzérmet, 16 díszoklevelet hoztak haza magyar kiállítók a párisi világkiállításról.
Elsötétítés! légvédelmi gyakorlatokat tart Pécs és Szombathely ls.
1300 pesti háziúr ellen eljárást indítottak, mert nem hajtották végre a padlás-lomtalanitást.
A £zent István ötpengős tervpályázatát Berán Lajos szobrász nyerte meg. i I 1
29 százalékkal drágult 3 év alatt a megélhetés Budapesten.
Apponyi Albertnek szobrot emel Jászberény város.
Taxis Emil bárótól, aki IBUSz-tlsztvlselő, telefonon 500 j>engőt kért ismeretlen zsaroló ós gyermeke elrablásával fenyegette meg.
Marx József Budapesten 2 pengősüket és 20 filléreseket hamisított és azokat Mándoki Zsuzsa 22 éves leánnyal értékesíttette. Mindkettőt elfogták. \'
Pályi Lajos MÁV segédtiszt feleségét csalás és közokirathamlsitáí* miatt egyévi börtönre Ítélték. Mar gas összeköttetésekre hivatkozva ál-< landóan állásokat igért és ezért pénzt kai>ott.
A fegyelmi vizsgálat tisztázta a szabálytanságokkal és 1000 i>engö\' elsikkasztásávai vádolt Magay Miklós dr. szolnoki anyakönyvvezetőt.
UCL^.
A tisztviselői fizetések rendezése körül váratlan beli>olitikai válság tört kl Párisban. Izgalmas-éjszakai ülésen csaptak össze a pártok a kérdés körül. t
A nemzetközi Duna-bizottság ma ült össze Bécsben. t
Elfogták Deloucle mérnököt, a francia csuklyás-mozgalom vezérét. Touluseban és egy környékbeli gyárban uj fegyverraktárak a t találtak. ; i
MacDonald koporsója megérkezett a peymouthi kikötőbe.
Mária Izabella hercegnő, Zita királyné nővére ápoló lelt a spanyol nemzeti hadseregnél.
Eltiltották Romániábu a háború előtti országhatárokkal szereplő térképek bevitelét.
Petneházy államtitkár több minisztériumi kiküldöttel ma reggel kiutazott Llspére
A Lisj>e-szentadorjáui fúrásnak ma ujabb érdekessége van. A várakozást meghaladó eredményt ugyan iá telefonon jelentették Bornemissza Géza iparügyi miniszternek, akt intézkedett, hogy a legközelebbi órákban miniszteri bizottság szálljon ki a színhelyre a helyzet j>on-tos megvizsgálására és a várható napi lermelés kiszámítására.
Az iparügyi minisztérium meglá-zottui csütörtökön éjszaka érkeziek Nagykanizsára, lievárlák a hajnalban ideérkező Petneházy iparügyi államtitkárt, dr. Kacsóh miniszteri tanácsost, Faludy Béla bányáfőta-nácsost, dr. Papp kir. főgeológust,
nemkülönben az Eurogasto képviseletében Mr. Rüdemann angol vezetőségi tagot. Velük jött a fővárosi sajtó több képviselője is Nagykanizsára. \' ,
A bizottság ma, pénteken reggel 6 órakor autókon Szentadorjánba utazott, hogy a helyszíni vizsgálat és számítások után még a mai nap visszatérjenek és beható jelentést legyenek Bornemissza Géza ijxar-íigyl miniszternek és Rőder Vilmos helyettes-miniszterelnöknek.
A tudományos és szakvéleményt dr. Papp fögeológus készíti a minisztérium részére.
A Zalamegyei felsőbázl jelölések
Dr. Pllhál Viktor, dr. Barcza László és Csóthl Géza a jelöltek
Az egész országot s igy a vármegyéket is élénken foglalkoztatják a küszöbön álló felsőházi választások, amelyekel a mandátumok lejárta lett időszerűvé. Méltóságteljes megfontoltsággal, ahogyan azt a felsőházi tagság tekintélye megkívánja, folynak a törvényhatóságok előkészületei a közeledő választásra. Zalában is megvan már a kialakult álláspont e kérdés körül. Ez annál könnyebben jölt létre, mert Zala vármegyét dr. Plihái Viktor kir. kormányfőtanácsos, a közigazgatási bizottság tagja képviselte eddig a törvényhozás felsőházában s a személyéhez és közéleli súlyához fűződő általános tisztelet és becsülés az egész vármegye akaratát képviselő mértékben várja most is az ő jelölését. Zala vármegye önmagát kivánja megbecsülni, amikor olyan férfiul óhajt képviseletében az ország főrendjei közé küldeni, mint dr. Plihái Viktor, akit arra Jeszürö-dött é!etböicsesége, bőséges közéleti tapasztalatai, egyéni kiválósága telt hivatottá. A közélet szolgálata terén szerzett érdemek és az egyéni
rátermettség vizsgálata döntötte el ezt a kérdést a z^lai közvéleményen s nem kétséges, hogy ez a közvélemény a kellő súllyal fog jelentkezni a választáskor is.
A póttagok jelölésél>en is kialakul! már az általános felfogás. Erre a lisztre dr. Barcza László zalai földbirtokost, a közigazgatási bizottság tágját jelölte ki a közbizalom, akiben ugyancsak együtt találhatók meg a magas közéleti méltóságra hivalotlság feltételei. Megmarad természetesen jelöltségéiben a póltagság eddigi viselője, Csóthi Géza murakereszi jri apát, pápai prelátus, aki emelkedett főpapi lelkületének minden értékes tulajdonságával áll évtizedek óta a zalai közélet küzdőporondján.
A párl-próbálkozások és egyéni iparkodás valószínűleg tesznek kísérleteket e kérdés körül is partl>\\ kuláris érdekek érvényesítésére ezek azonban a közhangulattal szemben vajmi kevés reménnyel indulhatnának egy számukra kilátástalan küzdelembe. i
Dr. Wéber Elek járásbiró is feljelentette Garabb Gyula volt csendőrszázadost
Megérkezett a belügyminisztertói a felhatalmazás, hogy a rendőrség Is megindíthassa rágalmazás\' miatt az eljárást Garabb ellen
Ismételten foglalkoztak a nagykanizsai blrósiígok Garabb Gyula volt csendőrszázados ügyeivel, akt beadványaiban több ízben, már szinte mániákusan, részrehajlással gyanúsította meg a bíróság éfl ügyészség tagjait, ugy hogy legutóbb dr. Wéljer Elek kir. járásbiró egy tárgyalás alkalmával kénytelen volt biróküldést kérni elnökétől, miután kijelentette, hogy a történtek után eifogjitnak érzi magát Garabb
Gyulával szemlien. A járásbíróság elnöke helyt adott dr. Wéber Elek biró kénelmének és dr. Bentzlk Ferenc járásbiró! rendelte kl. Dr.. Benlzik teffnap ki ls hallgatta a tanukat az egyik Garabb-Ugyben.
Dr. Wéber Etek járásbiró természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, hanem felhatalmazásra üldözendő rágalmazás miatt feljelen-lette Garabbot, aki egyik lieadvá-nyában most már öt ls meggyanú-
sította.
Tegnap érkezeit meg a nagykanizsai rendőrkapitányságra a felhatalmazás a belügyminisztertől egy Garabb elleni feljelentésre Ugyanis Garabb egyik liendványá-ban a rendőrség bünügyt osztályán szolgálatot teljesítő egyik rendőr, lisztet is meggyanúsította és most a !Külügyminiszter megadta az engedélyi arra, hogy felhatalmazásra üldözendő rágalmazás miatt Garabb Gyulái feljelenthessék.
Még sok Garabb-iterne van tehát kilátás. i >
<
December 1-ón utazik az Irodalmi KörVegyes-\' kara Budapestre
Adományokat kér a Vegyeikar az utazás költségeinek fodezésére
Az egész városban nagy örömet kell az az egyre gyakrabban közölhető hlr, hogy nagykanizsaiakat egyre-másra hivnak meg a fővárosba, hogy olt a délvidéki kultirí-ról, a za\'al végek élnlak írásáról la-nuságol tegyenek.
Most a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara van soron, a mely deoember 1-én ulazik Budapestre, hogy a vitéz, nagybányai Horthy Miklós kormányzó tlsztele-lére rendezett énekkari dlszhangvet senyén vendégszerejteljen.
Ez a megtiszteltetés nem kis feladat elé állítja az aranyérmes Ve-gyeskarl. A Zene müvészeli Főiskola nagylermélten december 2-án este 8 órakor kezdődő díszhangversenyen ugyanis nyolc dalárda énekel, köztük a híres Budai Dalárda, Endre Béla, a Szent Cecília Kórus Bárdos Lajos, az Ujjiesll Dalkör Zsasskovszky József vezelésével. A három vidéki dalárda közül a Szegedi Egyetemi Énekkar ós a Város-lödi Róm. Kalh. Vegyeskar szereivel az Irodalmi Kör Vegyeskarán kívül. < i
Az aranyérmes kanizsai dalosok már hosszú hetek óta készülnek erre a hangversenyre és Kelting Ferenc karnagy hozzáértő vezetése, valamlnl a szellem, amely a vegves kari lagok között él, biztosítják a sikert és az ujabb dicsőséget Nagykanizsának.

Az utazással kapcsolatos tetemes költségek fedezésére a Vegyeskar vezetősége önkéntes adományokat szívesen és hálás köszönettel fogad.
Naptári November 27. izomb. ttom kat Érmes sz. M Protettána Virgil. IsraeL Klszlev hó 23.
Gyógyssertárt éjjeli szolgálat jövő hé 15-ig az .őrangyal- gyógjaartlr éa a kUkanlsaal gyógyszertár.
Martida nyitva reggel 9 érától eate 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden égte* nap nőknek!
- (MlyegllSJUk UUtkwója) Héttőn délután 6-tót 8 óráig az OMKB tanácsiaméban.
1937. november 77.
ZALAI KÖZLÖNY
8
A Klsbomároml Iparoskör válasza a Nagykanizsai Ipartestületnek
BUDAPEST 1
17 A rádirt szalonzenekara. — 17.25 Sportközlemények. _ Márkus
László csevegése. — 18.30 Nyilas Pista cigányzenekara. — 19.30 Az Operaház előadása, «A tenor., Vigopera három felvonásban. — Az I. felv. után kb. {•0.05 Hirek. — A II. fclv. után kb. 21 Hirek. — Az előadás után kb. 21.55 Időjárásjelcutós. — 22 Hanglemezek.
— 23.05 Bohrandt I^jos és Weidinger Ede jazz zenekara. — 00.05 Hirek. BUDAPEST IL.
18.50 Gyorsirólanfolyam. — 19.30 Léderer Emma előadása. — 20 Hirek.
— 20.25 Az l. honvédgyalogczred zenekara.
BÖCS.
19.25 Ifjú zeneszerzők müvei. _ 20 Ballada. 20.05 Dráma. 22.20 Schumann: Hegedű és zenekari ver. seny.
Szombat BUBAPEST L ajlf) Torna. — IJtána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Mit nézzönk meg? — 12.05 Róbert György énekel, Kálmán Mária hegedül. — 12.30 Hirek. — 13.20 Idő-
hős, időjárásjelentés. — 13.30 Hangmezek. — 14.40 Hirek. — 15 Ar-folyamlünek. — 16.15 Miki-egér hang lemezei. — Utána Dégh Györgyi meséje. — 16.45 Időjelzés, hirek\'.
17 Mikszáth falvi képek. Beszélő Hallos Sándor. 17.30 Itadics Jóska cigányzenekara. — 18 Mit üzen a rádió?
— 19 Gesztesi ödön csevegése. — 19.30 Adler Tibor és Fejér György kétzongorás jazz-számai. — 20 «Mezci pacsirta.. Operett. Közvetítés a Szegedi Színházból. — Szünetben hirek. — Az előadás után kb. 23 Szabi\'. Kálmán jazzhármasa. — 00.05 Hirek,
BUDAPEST IL
17 Radics Jóska cigányzenekara. — 18.30 Mezi igazdasági i félóra. — 19 Tánclemezek. — 19.30 Dr. Gy. Mika Iréq előadása. — 20 llirek. — 20.23 A- rádió szalonzenekara.
BBCS.
12 Könnyű zene. — 14 ThiU lenor lemezei. — 10.25 Kívánság lemezek. 19.30 Operett. — 21.45 Grieg-müvck.
— 22.20 Könnyű fuvósrene.
EMLÉKEZTETŐ
Novombor 27.
öregkereskedebnisták feketekávé-•slje a Koronában 9 órakor. Kováskor 21.
Liceális előadás 6-kor a városházán (Kelemen Ferenc). Műsoros MANSz tea 5-kor a Koth. Legényegyletben. HtTMlMT 29.
Bánky társulat megnyitója egynegyed 9-kor (Egy pohár víz) a Városi Színházban. OMMibtf 4-5.
Keresatény Jót. Nőegylet vására az Ip^roskőrben. D»cenb«r 8.
Iparoskór nagyszabású táncteája 2 óráig. Sörlei-jazx. Deowobor II.
Pedagógusok összejövetele vacsora után a Kis Royalban.
- Egy r*nK64.i WUt kortkpérja,
ha nem felejt el egyházközségi" kultúrház-sorsjegyet venni.
— Saját éHifclhiw ós örömére szolgáló meghívásnak teáz eleget, ha a f.pMil. Butorá*«kás Saal ■aftkator-kül-Utiaát megtekinti, vételkényner nélkül.
A Kiskomáromi Iparoskör kéri a következők közlését.
A Zalai Közlöny nov. 16-án megjelent közleményére kívánatosnak tartjuk megjegyezni: a 7981 1937 IX. sz. m. kir. Iparügyi Miniszteri rendelet határozottan nem mondja meg a beolvadás időpontját, csak az utolsó bekezdésben mondja : »A feloszlatás idejének a jelen leirat szempontjából a feloszlatást elrendelő határozatnak az ipartestület közgyűlése részéről való tudomás vétele időpontját kell tekinteni .« Vagyis ez lehet korábban, avagy későbben, tehát semmi esetre sem elkéselt.
•Komoly vagyonjogi szempontok késztetik a nagykanizsai Iparíestü-lel vezetőségét a járási ipartestületté való megalakulás kimondásának halasztásánál A nagykanizsai Ipartestületnek az 1200 főnyi tagiéiszám hoz megvan a maga vagyona, de nem mondható ez el Kiskomárom-ról.« <. ,
Azt hisszük, itt valami tévedés van, mert Kiskomáromhoz csak 5 (öl) község tartozott, tehát ha Kis-komárom >szjegény legény* módjára menne is Kanizsához, ez .szerintünk se nem szoroz, se nem oszt, mert ott van még Fityeháza 26 (huszonhat) községével együtl. Kis-komárom (mini >szegény legény*) elkövetett minden tőle telhetőt, hogy csak a »gazdag« menyasszonyhoz ne kelljen nősülni, ö meg volt elégedve a maga szegénységével, nem irigyelte más gazdagságát. Ha a másik oldai is ugy tiltakozott volna, mint Kiskqmárom, most nem kellene félteni a vagyon esetleges megosztását és nem kellene félni a 2000 jyengő adósságtól. Egyébként nem tudjuk, miért éppen Kiskomá-romtói várnak valamit, illetve fél-
Tiek mindent ?
A Zalai Közlöny nov. 18-iki számában Samu Lajos elnök ur előadja az elöljáróság! ülésen : »a kiskomáromi Ipartestület anyagi mérlege nem rózsás, a házal 1500 !>engőre l>ecsülték, a tagdíjhátralékokat is vagyonnak tüntették fel.*
A vagyonmérlegnél n ház és
egyéb ingóságok felértékelése teljesen az elöljáróság joga, amihez nem is szól, de nem is szólhat senki, a hátralékos tagsági dijak I>edig, azt hisszük, mindenütt a va-gyonálagban szerepelnek.
Előadja: »A székház épilésénéjl több tag pénzadományokkal segédkezelt és most ezeket mint kölcsönöket tüntetik fel és fizetik vlss/.a .* Tény, hogy Klskomáromnak volt egy Szatucsek Jánosa, akivel nem mindenki dicsekedhetik. Az is tény, hogy volLik kisebb sulyu S/atu-csek-ok ls, akik készpénzzel, foga-los segítséggel, gyalog-munkával és egyebekkel mind azon voltak, hogy a mi házunk megkészüljön. Erre büszkék is vagyunk. Aki ezt még utánunk csinálja, megérdemli az elismerést. Azonban, hogy &z akkor felvett, eUsmervénnyel nyugtázott, kamatmentes kölcsön elismerése vagy ei nem ismerése felett a, felügyelő hatóság döntésije bocsátkozzék, erősen kételkedünk.
Előadja: »A pénztárkezeléstvisz-szamenöleg a felügyelő hatósággal vizsgáltatják felül *
Erről az oldalról is nyugodtak vagyunk, mert azt elmondhatjuk,: olyan kevés költséggel ritka ipar-tesütlet tartotta fenn magát, mint a kiskomáromi. Egyébként a pénztári naplóban évenldnl a vármegyei számliszt és a főszolgabíró ur ellenőrzése szintén megtnlálhntó.
Nagyon helyeseljük az igen tlsz-lelt Samu Lajos elnök ur álláspontját olyan értelemen, hogy Klsko-márom nem\' kelt. Ennek ml, klsko-máromiak örülünk legjobban, egy kivételével, erről |>edig szívesen lemondunk, átengedjük Nagykanlzsá* nak, ha neki is ugy tetszik.
Tisztelettel kérjük a tek. Szerkesztőséget, hogy jelen sorainknak becses lapjukban helyei biztosítani szíveskedjék. ^Fogadja a lek. Szerkesztő Ur nagyrabecsülésünk elismerését.
Kiskomárom, 1937. november 22.
A Kiskomáromi Iparoskör nevé-I>en :
Simon László Hajdú István
iparosköri jegyző. elnök.
Jnüikhahnaóvdi
f vy/\'i^^p
// PDOHASZKA OTTOKÁR V& VI TEREZ-KUT S.
mi\'wuiE&sz&níW
Oyártelep:
BÜDAPE8T, XI., LEHEE.ÜT;U7.
Vége van az elődöntőnek, kezdődik a döntő
a dunántull sakkbajnokságban
Az elődöntő ötödik, egyben utolsó fordulójának eredményei a következők:
I. csoport: A CZeglédy—Kálmán szicíliai játékban csoda történt. Kálmán az első 12 lépési két-három pero alatt meglépte, holott eddig ennyi lépéshez röpke másfélórácskára volt szüksége. Kálmán jól kiépített" állását s ellenfelének királysz&rnyl támadását visszaverve biztosan győzött. — Szij-jártó mint valami díjbirkózó rohanta meg Reinitzot. Először a bal oldalán dögönyözte meg. aztán ügyos saltóval a jobb oldalát vette .masszázs alá. majd a 24-ik lépés után alaposan a földhöz teremtette.
II. csoport: A Jeney—Polák négyes huszárjálszma érdekessége az volt. hogy mind a két fél már a középjátókban harcba küldte királvát. A fehér színek uralkodója bizonyult ismosabb-nak s Jeneyt 38 lépés "után megérdemelt ponthoz juttatta. — A Böhm-— Seídl vezércselcs játszmában Böhm kimélyítve pozícióelőnyét gyalogot szerzett. Igy a végjátékban királyának Ijeavatkozásával biztos győzelmet aratott.
III. csoport: A Hanbui^ -Tóth játsz ma Hamburg győzelmével végződött. A kanizsai játékos középjátékban szerzett gyalog-előnye elegendő volt ahhoz, hOgy játszmáját a végjátékban győzelemre vigye. - A Kőberl—dr. Azódy vezércsel játszma Kőberl főlényes győzelmét hozta, bár már páholyban ülve nem igen erőltette meg magát.
IV. csoport: Cseh Gcrsita ellen vezérgyaloggal nyitott s ismét áldoz-halnékja támadl. Az áldozat, amint az néhány lépés után kiderült, (korántsem volt korrekt s igy Gerslts győzött. — A Fekete—GumiLár ve-zérjgyalogmegnyilásu játszmálwm Fekete 19 lépés után győzött, miutáu a tréning nélkül induló Gumilár re-misizű állásban durva hibái követett el s lisztet vesztett.
Az elődön tők eredménye után a következő játékosok kerüllek döntőbe:
I. csoport: Szijjártó (Várpalota) és Kálmán (Nagykanizsa).
II. csoport: Jeney (Veszprém) és Bory (Nagykanizsa).
III. csoj>orl: Kőberl (Győr) és Fc-renezfy (Pécs).
IV. csoport: Fekete (Várpalota) és Nagy (Székesfehérvár).
Ezenkívül a döntőije bejut még a két legjobb harmadik helyezett. Erre a két helyre két kanizsai jálékos. Hamburg és Röhm került be. A döntőben tehát Nagykanizsa város színeit négy versenyző képviseli.
A döntő mérkőzés, vagyis az Igazi tánc és tánooltatás pénteken kezdődik. A döntőbe jutott játékosok már délutón 3 órakor a táblákhoz ültek, «iogy összemérjék erejüket a büszke <Dunántul bajnoka. cimórL
«= Akar egy pengfiért ogy aioba bátort?
Vegyen egyházközségi kulturhár-sorsjegyetl
- filAlráioa magyaros Intézeti kabátok minden nagyságban kaphatök — MltsaéL
Hét hónapi börtönre Ítélték az elbocsátott tapolcai postaaltisztet
Az átvilágított borítékból kiszedte a papírpénzt
Gállal József tapolcai másodosztályú t>ostaai-tiszt, akit fegyelmi uton elbocsátottak állásából, most került o vádlottak padjára hivatali sikkasztással vá-doltan.
Még májusban történt, hogy Gal-lai, aki a tapolcai postánál teljesí-
tett szolgálatot, egy feladásra szánt ajánlott lehlet átvilágilott. Ez még nem lelt volna baj, de a |>ostatlszt 20 pengősöket látott n levélben, ezért feltörte, a pénzt eltette, a lehlet t>edlg elégette.
A Tapolcára kiszállt törvényszék jogerősen hét hónapi börrtönre «i 3 évi jogvesztésre Ítélte.
Sikerült megnyernem éttermem részére Kanizsa közkedvelt énekmüvéaznfijét,
a kitűnő hangú
aki e hó 97-tBI kezdve kedves közönségemet szórakozlat|a dabreoanl Klaa Jóaka hírneves cigányzenekara kíséretével.
Ria Dorrét,
Szives pártfogást kér Pénzes Antal ^ ,KÍ8-RoyaI vendéglős.
«
dalai közlöny
1887. november 27.
Egyre kevesebb vidéki utas száll meg a pesti hotelekben
A magas árak miatt tovább oaökken • budapsitl gyógyfürdők látogatóinak száma
A fővárosi statisztikai hivatalának egyik legutóbbi kimutatása szerint az idén a vidéki utasok sokkal kevesebb éjszakát töltöttek Budapesten, mint az előző esztendőben. A budapesti szállodások frontján ideges Izgalmat okoz ez a tény. hiszen a fővárosi hoteleknek valamikor a vidéki publikum soraiból került ki a leghűségesebb és leggálánsabb törzsközönsége. Szakértők szerint ez a csökkenés tendencia továbbra is érvényesülni fog s ha egy vidékinek a fővárosban van dolga, ezután is igyekszik a lehetőség szerint ügyeit egy nap alatt elintézni, hogy még a megérkezés napjának esléjén, vagy éjszakáján vonatra ülhessen és hazaindulhasson. E ténynek legfőbb oka al>ban rejlik, hogy a budapesti szátlődások túlnyomó része nem tudja, vagy nem akarja megérteni a változott időket és még mindig oly magas árakkal dolgozik, mintha a vidéki utasokat összetévesztené a d11.sgazdag külföldi kéjutazökkal, akik csak mulatni és pénztszórni járnak Budapestre.
Nagymértéken hozzájárul a vidéki utasok számának csökkenéséhez az is, hogy a budapesti gyógyfürdők scm hajlandók leszállítani toronymagas áraikat, amelyek pedig a gyógyvíz használatára szoruló vidéki publikum sokszorosan túlnyomó része számára egyszerűen megfizethetetlenek. Ez tehát egyszerűen katasztrófa |>oiiljka. mert a vidékiek szomorú kénytelenségből végképen elszoknak a budapesti gyógyfürdők használatától
Számos női bajnál végtelen nagy megkönnyebbülést szerei reggel, éhgyomorra félpohárnyi természetes „Ferenc József" keserűvíz azáltal, hogy a belek tartalmát gyorsan felhígítja és akadálytalanul kiürili, azonkívül pedig az emészlőszervek mü kődését lényegesen előmozdítja. — Kérdezze meg orvosát.
BatorklAllltiMnlut tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopstetn butoráruház.
- Elefánt »/* «lkó fa bueno told.
bundákat szenzációs olcsó árakon adunk — Schflt*.
Budapesttől Nagykanizsáig a gyorsvonat tengelyén utazott két Olaszországba induló
törökbálinti fialal műszerész
Mikor a budapesti gyorsvonat befutott Nagykanizsára, hogy innen folytassa útját Olaszország felé, a rendőrségi utlevélellenőrzés ideje alatt az egyik vasutas észrevette, hogy a szerelvény egyik kocsija alatt egy em-Ijérkéz tajjogatódzik kifelé. Csakhamar kiderült, hogy két füsttől, koromtól és olajtól feketére vált fiatalember húzódik meg a kocsi-alváz traverzei alatt. Előhúzták őket és ljevitték a rendőr őrszobára. Az egyik Král Zoltán, akinél útlevelet is találtak, a másik HHbert József, neki nem volt útlevele. Mind a keltőt levitték a kapitányságra és dr. Gántay Béla ügyeletes rendőrtiszt elé állították. Kiderült, hogy mind a kettő szerelő, Törökbálinton lakmik, nem tudtak munkához jutni és mivel családjuk is « legsúlyosabb körülmények kőzött él, elhatározták, hogy szerencsét próbálnak Olaszországban, a hol a magyar szerelőket megbecsü-lik és jó fizetést kapnak. Az elhatározást let! követte. Bementek a fő városba, egy óvatlan pillanatban elbújtak a trieszti gyors alá, ahol a lengely mellett meghúzódtak. Borzasztó volt az ut a kerekek mellett, mert minden pillanatkan félniük; kellett, hogy valamelyikük ie2sik és a kerekek szétroncsolják. Teljesen elcsigázva, kifáradtan érkeztek a nagykanizsai állomásra, ahonnan
folytatni akarták utjukat Olaszhonba. Egyikük azonban ki akart nézni, eközben a kezét meglátla az egyik vasutas és erre kihúzták mindket-lejüket az életveszélyes helyzetből.
A két jóképű, kétségkívül jobbsorsra érdemes fiatalembert Krasznay Pál rendőrtanácsos átkísértette a járásbíróságra, ahol dr. Cséry Géza kir. járásbiró elé állították őket. (
Tudják-e, szól rájuk dr. Cséry, hogy amit elkövettek, testi épség elleni vétség, amit a törvény bün-let? Magukat ezért kél napi elzárásra ilélem.
- Köszönjük, — volt a válasz és tisztességtudóan meghajtották magukat.
Bevitték őket a fogházba, ahol legalább két napig meleg ételt kapnak és meleg szállásuk lesz.
Dr. Cséry bíró kioktatta őket, hogy tegyenek le tervükről, mert Olaszországion sem minden tejfel és talán mégis csak sikerül két ilyen törekvő fiatalembernek szakmájukban elhelyezkedniük. Me8 »s Ígérték, hogy sohá többé nem vállalkoznak vasuli kocsi alatti utazásra. Szerelnének mtalöbb ismét Törökbálinton lenni.
Dr. Cséry járásbiró intézkedett, hogy nyomban, amikor kikerülnek, kénysnerutlevéllel hazamehessenek.
Trianoni sors, a magyar ifjúság tragikuma... .
Városi Mozgó. CsQtörtöktöl—vasárnapig 1
VIKI
A vidámság, a kedély, az url magyar virtus filmje Bársony Rózsi elafi nagy \'ilmezerepe
Bónyl Adorján és Nótl Károly nagysikert) vígjátéka. Főszereplők mégl Jávor Pál, Rózgahtgyl Kálmán, Kabus Gyula, Csörlős Oyula, Mély Gerő, Berky UH. Fény hlaérB mflserl Érdakaa híradó I
Előadások kezdele köznapokon 5, 7, 9 Arakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 árakor. Randaa halyárak I
ÍMi
II
e «
Ha régi vagy u|abb levelezés, bélyeges boriiékok kerülnek e 6 a padlás paplr-llmlomiá\'ól, — aiokal megveszi Barbarlts Lajos, a Zalai Közlöny 1. szerkesz-ÖJe. Található minden d u. 5-8 óra közt a szerkesztőségben. Tel. 78.
leo/JABBJ?
MacDonald ravalnlát a west-mínsteri főapátság templomában állították fei, az ünnepélyes gyászszertartás ma déllien folyt le.
Lukács Józsefet, aki májusban le: lőtte vadházatársát, 14 évi fegyházra ítélte a pesti törvényszék.
A wilnai egyetemen is elkülönítették a zsidó hallgatókat.
Kémeri Nagy Imre 200 )>engős büntetését, amelyet Ignólus Pál hírlapíró bántalmazásáért kapott, 100 l>engöre emelte fel a törvényszék.
Tordny László sikkasztási ügvé-ljen ma a tanúkihallgatások folynak.
Deldcbro község ma díszpolgárává választotta Eekhardt Tibori.
IDŐ
Fntóeső!
Prognózis: Élénk északnyugati, északi szél, változó felhőzet, néhány helyen kisebb futóeső, helyenklnt havazás, a hőmérséklet nem változik lényegesen.
A Meteorologtal Intézet nagykanizsai megflgyelőállomáaa jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +30, ma reggeli \\-V2. délben: 4-4*8 Csapadék: 3-0
A renaissance szelleme
2 írta: dr. Kovács Sebeatény Tlbot
A korszellem azonban nem engedi magát számokba beleszorítani. Az egy égő, forrongó, hullámzó valami amelyik emberóriások alakján át keres magának utat a kiómléshez. Egy Dante kétszáz évvel előbb színváltozást hirdet, elszórt tüzek után az avignoni fogságból visszatért pápák már határozott fényt jelentenek az uj égen, Lo-renzo Medici, a Magnifico-szikrázó kibontakozást, X. Lei) pápa a delelő napnak teljes fényességét s amikor a Sac<o után újra felépült Róma, már régen elfelejtette a íeldulás borzalmait, az öreg Tizián a renaissance egyik legnagyszerűbb ké|>ét festi vászonra V. Károly császár pompás lovas alakját.
De még egy szempontból szükségesek nekünk a nagy emberek, az érték és időmérők. Korszellemet csak akkor tudunk a maga egészéljen megérteni, lm végig megyünk tekintetünkkel azon az egész földrajzi területen, amelyiken annak hatása megmutatkozik. Nem haladhatunk gyalogszerszámmal, még csak nem is maradhatunk meg a földön, nekünk rendkívüli látóhatár kell. Szárnyra kell kapnunk, fel a magaslat, mint a madár, hogy egyszerre végig tekinthessünk az alattunk elterülő
óriási határon. A magastól pedig még a torony is csak apró pontnak mutatkozik. Ami onnan is meglátszik biztosan, tggedhetlenül, az a nagy emberiség szellemek világító fáklyája, tekintetünknek útját egyedül azok vezetik. Csak arra kell gondolnunk ezen a kacskaringós uton, hogy addig, mig egy szikrában jelentkező korszellem s hozzá a rcnaissnneeé a középkor határvonalán végig vonul Európa testén, mennyi rengeteg időre van szüksége. Mennyi rengeteg változatot vesz fel a különböző országok klímája, földrajzi fekvése, népének kulturáUa|>ota, lelkialkatának alakitó hatása „latt. Amikor egyik országban csucsjtöilján jár az uj szellem kocsija, sőt az égről letü-nőben van, másik országban, talán nem is messze, még csak cl sem is indult égi útjára, vagy talán sohasem is jön elő a történelem rejtélyes kocsiszínéből. Egyik országban az egész népet átjárja az uj korszellem, másik országiján a néptől elkülönülő, annak idegen marad s csak egynéhány szellemi kiválóság, csak egy kis kultur kör, vagy épen csak egy királyi udvar tulajdona lesz. Egyik országban művészek, tudósok, másikban irók. bölcselők, ismét- másutt hajósok, tengerjáró vakmerők, amott meg a hitvallás baj. nokai a korszellem nagyjai. Egyik országban a férfiakkal vetélkednek a uök tudást, ihletet, lelkímélységel ille-
tően, másutt pedig a házon, családon kivül azoknak semmi szerepük.
Megszédülne a fejünk reptünkben, kavargó-gomolygó rendetlenséget látnánk, ha nem világitanának előttünk a korszellem, fáklyavivői. kiknek rengeteg hosszú időt, két évszázad, a 15. és 10. szádad széílemi történelmét kell most bevflágitaniok.
Az olaszok ugyan ebben is kivételek. Ok egy évszázadról, a magukéról beszéln-\'k. a cinquecfntóról. Summáznak, kerekítenek, gazdagon leltároznak gazdagabban, mint bármelyik más népe földrészünknek. Joguk van hozzá,
— a \\renaissanee dicsősége tagadhatatlanul az övék.
A kor jellemsZava. a renassánce,
— Binascimento — is az övéké, ott szülelett olasz földön, az uj mozgalom egykorú jelzőjeként. Hogy kié volt az invenció, nem tudni, nem is fontos. Egy bizonyos, büszke gőgös kifejezés, egy egész világképet átölelő jellemszó, amely egy óriás/ szellemi mozgalomnak minden idjfiljál magában fog-lalja.
Az olaszok állalál>an művészei a szónak. A kifejezés: gót. gótikus, Ugyancsak olasz műhelyben készült, Vasari agyában született*. 1K\' enn k a szónak akkor és olasz értelemben tel-jesen más színe, ihás jelentése volt, mint ma. A késő utókor szent csodá lattal uézi u golik,us világ örökszép*
alkotásait, égbenyúló csodálatos boltíveik mintha egyenesen a mennybe, Islen égi oltárához repítenék a tömeg áhítatában fakadt zsolozsmákat. Vasari s a vele rokon zseniális lelkek azonban a gótikus szóval gót, — tehát barbár stylust bélyegezlek meg, arról a legnagyobb lenézés hangján beszéllek.
A lenézésnek, felsőbbségnek ez a bizonyos zsongása olt van u Hinasci-mento szóban is. Újjászületés, ujjá-ébredés, ennyit jelent a szó. Nos, újjászületni csak az tud, aki előbb legalább tetszhalott volt, újjáébredni csak annak lehel, akit előbb mély álom- tartott rabságban. Tehát mind a tizenegy évszázad, amelyik a görög-római kuliura összeomlása s a rinas-címento napja közé ékelődött, a tetszhalál, a mély álom évezrede volt.
Szószerint véve; egetverő büszkeség, Imlárfatnn hálátlanság. Lényegében: az önmagára ébredt. önCnerejének egyénisége korlátot nem Ismerő hatalmának tudatára jött ember csodakiállása.
A gótikus világ tömegtudatának va-rúzs ölelése felengedett, megszűnt, a tömeg szertebomlott alkotó elemeire, az egyének millióira s azok most szaludon. korlátok nélkül rombo\'.nak-énitenek, két kézzel belevágnak «»
életlelietőséuek, a szellcmnyilvánulások ezerféle változatába. (Folytatjuk.)
_ _EALAI KOZLQNV...........
Csak a gyarmati kérdések szerepelnek a londoni tanácskozás napirendjén
A köiépeurópai problémákat nem merik elővenni, nehogy ujabb nézeteltérések támadjanak a hatalmak között
lítót. november 27.
— (Zászlószentelés)
Kedves ünnepsége voll vasárnap BcU\'zna község kathollkusságának, Szent Ferenc III. rendje zászlói szentelt. A zászlót P. Czirfusz Viktorin pl6» bános \'szentelte fel. az ín népi nagymiséi Mo n \'r László plébános végezte. A szentmise közben 280 áldozó volt. .Zászlóanya Viola Mária és özv. Pongráez Jáno&ué voltak, akiket Korosicz Anna és Kondries Mariska köszöntött le!. Zászlószentelés ulán Isten szabad ege a\'att kaiholikus gyű lós voli, amit Mosner I.ászló helybeli plébános nyitott meg, megható szavakkal üdvözölve Vida Jánost, nkl minden áldozatot megtett a zászlóért. Vida János ünnepi beszéde után szavalatok következnek. Jakab Anna, Kiss Juliska ós Jakab Anna alsó lettek tanúságot tehetségükről. A gyűlést a pápai himnusz zárta be. Az ünnepi ebédet Viola .Mária zászlóanya adta. P. Czirfusz Viktorin plébános pohár-köszöntőjében üdvözölte Mosner László plébánost 10 évi működése alkalmával.
— (Baross tagok figyelmébe!)
folyó lió 27.ón este fél 9 órakor fekete kávéval egybekötött családias összejövetel lesz a szövetség helyi só-gében (ipartestületi székház földszint).
(0
— (A ilsptl olajfeltörésröl)
lueszéi az egész város. De csak szom balig, mert attól kezdve mindenki u felsőkereskedelmit végzettek feketekávé estjéről fog beszélni. Legyen részese On is e nagysikerű éa vidám estnek: találkozó szombaton este 9 órakor a Koronában! (:)
— (Széntolvajt gázolt a vonat)
Kaposvár közelében a tolatómoz-dony elütötte Spolarics György körtö-nyehegyi lakosi, Kiderült, hogy uz egyik vagonból egy zsák szenet lopott és azzal akart odébb álini, amikor a vonat elgázolta. Süketnéma volt és igy nem vette észre u közeledő vonatot. Kórházba száLlilották, azonban kihallgatni nem lehetett, mert — megszökött!
— Sxombatou öregkercskedehnlaUk feketekávó-e»tjc a Koronában 9 órakor. (:)
•— (Hir Ismerős színészekről)
Az Országos Színész Egyesület örökös Légrády Károly ösztöndijának ez-idei nyertesei között több ismerős nevet is találunk a kanizsai szinpud. róL Az ösztöndíjas ismerősök névsora a következő: ligry Berta, Tímár Ha, Kormos Ferenc.
— (Kere&kedelml Alkalmazottak)
piknikje vasárnap este 8 órakor a Koronában. (:)
— (Felakasztotta magát)
Horváth Gyula 31 éves balatonke-reszluri gazdasági alkalmazott elbúcsúzott társaitól, aztán felakasztotta magát. Mire rátaláltak, halolt volt.
— (Harkály, mint vlllabetörő)
Az egyik balatoni villa lezsaluzott ablakán a tulajdonos több karvastag-nyira kivájt lyukat fedezett fel. Mindenki arra gondolt, hogy betörök válták ki, hogy a reteszt elérjék. Kiderült azonban, hogy harkályok akarlak a házban bennrekedi és ott döngicsélő bogarakhoz julnl.
— Kirakatainkban a legújabb divat-ujdonságokat mutatjuk be — Schütx
— (Róma, Nápoly, Velence)
mindig csábit I On is bejárhatja • csodád vidékeket teljesen díjtalanul, ba rósztvesz a Z^al Közlöny 10.000
London, november 20 Az angol sajtó élénken foglalkozik n francia miniszterelnök és kfllügy-minlsz\'.cr küszöbön álló londoni látogatásával. Mint jel.\'ntik, a francia államférfiak vasárnap utaznak Londonija és kedd estig maradnak.
Beavatott lt.\'lyen ugy tudják, hogy a tanácskozásokon kizárólag a gyarmati ké dés megvitatása sz-repel nu. piienden. A középeurópai kérdéssel i Anglia elő sem hozakodik, mert tudja, hogy Franciaország ebben a kérdésben |
— (Lelőtt két orvvadászt)
mág a mull nyáron Gyuradinovics Pál szentmártoni erdöőr, aki Lilike Jó zsef pezsgőgyáros szolgálatában állt.1 A két orvvadász közül Kuslra András a hután, Szkrujcsics Heurik pedig a nyakán sebesült meg súlyosan. A törvényszék szándékos emberölés miatt perbefogta az erdőőrt, aki azzal védekezett, hogy a tétlenért orvvadászok támadtak rá. Ezt bizonyítani azonban nem tudta és így a bíróság I hónapi fogházra ilélte. Tyuradinovics fellebbezett.
— (Olcsón ehet)
vasárnap este a KAOSz piknikjén a Koronában. (:)
— (Agyonverték az árokparton)
Rejtélyes körülmények kóZótt vesztette éietét Meszes Józ .ef 02 éves lúlK)di ember, akit a Kislábod íelé vezető ut árkában fejbeverve, liollan találtuk. Minden jel arra mutut, hogy bűncselekmény történt, a tettesek hátulról ütötték le Meszes Józsefei. A csendőrség a nyomozást megkezdte.
■«• Szombaton öregkeretkedelna taták fokotoUávó cntjo 9 órakor a Koronában. (!)
— (Murgács Kálmán verseskötete)
Lelkem hullámai címen 143 versét adta ki egy ízléses kötetben Murgács Kálmán, a népszerű zeneszerző. A szerző minden tekintetben érdemes munkát végzett. Érzésgazdag sziv, termékeny lélek, kicsiszolt ízlés, formai készst^ s a mondanivalók j>ősége adnak értékel a költeményes könyvnek. Sziporkázó, tiszta humorával, lui-zafias kitörésével, vallásos elmélyülésével Jó segédeszköze lesz a szavalók-nak. műkeuvelő előadások konferálóL nak, ünnepélyek rendezőinek. Szerel,ni dalai az örök emberi érzésnek uj változatai, tiszták, üdék s bennük u he-vülókeny ifjúság fellángolásálól u tisztes öregség őszi verőtényes emlékéig olt találjuk a szerelmes sziv dalija-ón lött érzéseit. A könyvet u Jegyzők Országos Árvaház Egyesülete udta ki, Budapest, IX., Ollői ut 31.
—i Egy pengő egy kitűnő rádió
Kíváncsi rá: hogyan? Vegyen egyházközségi kultúrház-sorsjegyet.
hajtlialallan és. nem akar a két nagyhatalom között .nézeteltéréseket.
Tüntetés Newyorkban Hitler parancsörtisztje ellen
Kewyork, november 20 Wiessemanh kapitány, Hitler pa-rhnesőrliszljc Newyorkba érkezett. A fonlos megbízatással érkező német ka-; pitány e\'len érkezésekor tüntetést akar lak rendezni, de a hatóságok távollar. I lottiík a tüntetőket a kikötőtől.
mwm
Lejáratják a világhírű magyar gyümölcspálinkák hírnevét
MUyen italok kerülnek méregdrága áron a cifra üvegekbe?
(Budapesti közgazdasági szerkesztőségünk jelentése) A walesi herceg első magyarországi látogatásaitól kezdve di-vatbajött a barackpálinka s vele együtt sohsem álmodott konjunktúrája támadt a másfajláju kisüsti gyümölcspálinkáknak is. Nagyapáink biztosan mosolyogva nézik a íelhők mögül, hogy a bajdanában oly kedvelt kisüslönlötl pálinkák miként foglalták vissza régi pozíciójukat a helyükbe tolakodott likőr-félék elől. Am bizonyosan keserűre húzódna az ősök ábrázata, ha bepillanthatnának a kulisz-szák mögé s ők is rájönnek arra, hogy a valódi kisüstön főtt, tehát meleguton előállított jófajta tiszta pálinkák helyett milyen hig, mesterséges módon összepancsolt folyadékok kerülnek a cifrára adjusztált üvegekbe, amelyeket aztán hangzatos címeken hoznak toronymagas árakon forgalomba.
Nem litok, bog}- manapság Magyarországon annyi lötty kerül kisüsti ba-ruckpáliinka néven forgalomba, hogy annak alig egy tizedrészét főzik valóban kisüstön és valóban barackból. Nagyjából hasonló visszaélések foly-nak a másfajláju gyümölcspálinkákkal is s ezek a manipulációk előbb-utóbb azt eredményezik, hogy tönkre-megy a híres-neves kisüsti gyümölcs-párlalaink presztízse, a közönség széles rétegei is rájönnek arra, hogy drága pénzükért fél, vagy egész hamisítványokhoz jutnak és a gyenge ital helyett a díszes csomagolást kell meg fizetniük.
Persze, vannak gyárak (hála Istennek Nagykanizsán is. A szerk.), amelyek tudják azt, hogy mivel tartoznak nevüknek és a közönségnek, de lelketlen vámszedői is akadnak a gyümölcspálinka kedvező konjunktúrájának s épen ezért magasabb érdekek is megkövetelik, hogy uz illetékes hatóságok
JL
kapjanak a kormánytól egy olyá\'n ren--delkezést, amelynek alapián a legszigorúbban ellenőrizhessék, miszerint ne kerülhessen más fajtájú é< minőségű ital forgalomba, mint ami a csinos üvegek színes címkéin szerepel. Valószínű, hogy egy ilyen rendelkezés egy egész sor kufárlelkü vállalkozó érdekeit sérteni fogja, de ezek cinikus és káros manipulációikért amúgy sem részvétet, hanem börtönt érdemelnek.
Modern csillárok
tiosaxu lejáratú rénl«lflie<éare<
Kartellen kívüli izzólámpák 1000 égési óra garanciával
Deulaoh László
CBillár-tizletében.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
27 177/1937.
Tárgy: Kinizsi-u. északi szakaszán és József fóherceg-ut középső részén létesített szennyvízcsatorna átadása a közhasználatba.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a Klnizil-utca északi szakasián és a József főherc.-g-ut középső részén a zárt betoncsatorna elkészült éi I. évi szeptember 23-án üzembe helyet-letelt
Felhívom az érdekelt háztulajdonosokat, hogy házuk összekötését az utcai csatornával haladéktalanul teljesítsék.
Nagykanizsa, 1937. nov. 20. xn Polgármester.
25.079/1937.
Tárgy: KOnyvkütól munkák birbeadisa.
VimMilisi MUtííjf.
Nagykanizsa megyei város hiva-lalal és Intézményei részére 1938. évi január hó 1-tOI december hó 31-ig szükséges előre meg nem ba-tározhaló mennyiségű könyvkötői munkák szállítására zárt írásbeli versenytárgyaiáit hirdetek.
Az ajánlati mintának megfelelően kiállítón, pecséttel ellátott, lezárt borítékban elhelyezett ajánlatok legkésőbb 1937. évi decembc\' bó l. napjának déli 12 órájáig adhatók be i városi Iktató hivatalba.
Ajánlati minta és kiírási mfivele-let msgába foglaló szerződés-terve-zet a hivatalos órák alatt a városi gazdasági hivatalban megtekinthető Cs ugyanolt beszerezhető.
Nagykanizsa, 1937. nov. 3. isit Polgármester.
Otcsén&jjot mfiamozibm KÓrakozTialUty
Nép Mozgó. Szombaton és vasárnap I
Nagy bűnügyi Ilim I Carola Lombard éa Fred Mao Murray fSazerapliaával ~M3
Rejtélyes utas
(fiyllkoa Jár hSzSHOnk) Fáayat klsárft műsor I Magyar Híradó I
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 (a 9 órakor. Csak 20, 40, GO fillftrea holy árakkal I

HALAI KÖZLÖNY
1887. november 27.
legoj
lyirt J4»»(:
A albói bölény, regény . . 5 60 1\' Makkal Si.d.ri
Magyarok csillaga, regény 5 40 , H«c*dfi« (Ut.:
A mámor zendtllöi . . . 4-M , Ma Hur.t:
Világjáró géplróklsasazony 5 40 . Ch.wkiun :
Kitűnő bírálom Shakespeare 5 — . Aurfraá. Hu.l.y:
Ml történik körülöttünk ? . I -, Cholnoky Jetifi i A fölfedezések tőrlénete . «•— .
Kaphatók:
FI5CHEL
könyvkoretWcdéibon N«gyk«nlxsán.
TcUfon 179.
apróhirdetések
Hó- él a*rola*t azakiiertlen Czvetkó Mátyás vulkanizál. Fő ul 4 8
Korthy 3568
Használt gyarmak Maal-flépat
vennék, cím a klsdóban. 3594
Hálom kirakat kiadó Sleranél, fö ut 2. siám.____•
IMá UT léderaa kocsi Koszlolltz Öéis vendéglőinél, Horthy Miklós ul. 3559
Deák-tér 3. szám alatt, volt laÉrAa*-Oalat helyisége aionnal bérbeadó. *
Egy erűaebb kHal* lalvátetlk. Bedenek, Eőtvős-tér 10. alalt.
Uyökerts azllialt.áayak <2 éves kövidinka éa olasulallng) eladók. Vlda kalapOzlel.
Kiadó ulonnau lestett a>lalhalylaéa
Csengeiy-ul 5. Ugyanott nitndennemQ bútorok és háztartási cikkek elsdók. 3580
Egy kompiét! abMII, csillár éa Irő-nyeg eladó. Caengery-ut 7, földszint, balra. Megtekinthető délután 2-4 lg. 3581
Sikerűit Budapest-belváros kedvencét: Aadar arany, plakettel és emléklappal klluntelett hölgvlodráizt nöloizlályom részére alkainuunom. Pllipovila url- es hölgy-fodrász. *
Mindennapi leveleiéiből OasisgylIJtOlt hélyaaat, régi vagy u] tömegeket, magyart éa kllllöldlt, telostlaloll gytl|temi-nyeket bármikor megvéteüe keresek. — Barbarita La)oa, a Zalai Közlöny I. szerkesztője. Érdeklődni lehet teleion 78. u. vsgy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra között.
a Hastelt Hullt- és sslo-togyaaitó vevőimet, hogy nagyobb meny-nylségll vágotllát, tojáa- (a kfaaaaal kaptam eladáira maksxlmált áron alul t 100 kg. vegyes vágott la házhoa száll. P 3 20 100 kg. blikk <a gyertyán . , P4 00 100 kg. kőszén , » P380
100 k£ to]áa szén . . P 5 60
Tlazh ilettel kérem síives pártfogásukat: Matollta bizományos RozRonyt-utca 2. 81. Népmozi-udvar.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám.
hagy
Príma cd, kötött blntok
már P S.20-IÓ1 Príma férfi palloyerek
már P 4.50 tói Príma férll kalapok ai ai összes dlTatulnekbín
már P 6.50-föi Príma meleg férll Ingek
már P 4.40 WI Férll esőkabátok
mér P 15.50-tól Egy próbavásárlás meggyőzi önt Is áruim megbízhatóságáról ós áraim mérsékelt voltáról.
Brónyai Divatház
Horlhy Blklói-nt 1.
az apróhirdetés. Hajnaltól estélig ezer és ezer ember olvassa!Fillérekbe kerül csak és ön helyett elvégez mindent: járja a várost, a falut, bemegy minden házba s meg szfrzi Önnek a kívánt munkát vagy állást!
megérkezett
a Shellgáz
A SHELLOÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLOÁZT otthonában díjmentesen bemutatom A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbá ltatja otthonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tdzelö
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shelígáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Páratlan kedvezmény a Zalai Kflzlttny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(Hl., Podmaniozky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóirk 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleR folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szotftll. A százalikos kedvezmény igazolvány alapján veheti Igényié, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Hirdessem Zalai Közlönyben
Katolikus kötelesség
Permetezi opilcsl
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyümölcsfa-karbollneummal) vsgy
SHELL DORlANTWáSH
(ásványolaj permelezőszer.) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az fl»xi és tóll védoko*6» a leghalálosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, inert a mész* kénlének rovarölö hatása alig van.
0uibáti-aoM
SOLRÁH (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
Mag, műtrágya, növányirádelial.zer.k, zsák, *4p kereskedásábu
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Teleion 130.
A Zalai Közlöny Sport-tippversenye
TIPP-SZELVÉNY
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák:
NTE-PUTC . PEAC-NZTE . KRSC - DVAC . ZaSE-PVSK PAC-KTSE . MSE KSE

pengős nagylcanlxsai Hulíurötix-sorstátélcban
bitóm. • laptulajdonoa KCifaiitutfi Rt, Guleaherg Nyomda áa UMtaiai Lapkiadó Vállalata kónyvvouidájában Nagykanizsán. Felelős űiiatv. Zalai Károly,
yj, Évfolyam 870 wám
Nagykanizsa, 1987. november 28 vasárnap
Ara 12 1U-
ZALAI KÖZLÖNY

é> UaUWntal: FM i ula
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ClKMttl ir»: ta bóra » peo«6 *0 SW SurkenlMfl 4« kidóhlraUÍ tddoo. 1*. «
Februárban ímegkezdik a Lispe-nagy-kanissai csővezeték ópitkezósét
Egy évig fog tartani a csőhálózat kiépítése és 400.000 pengőbe kerül — Petneházy államtitkár és Papp főgeologus nyilatkozata a Zalai Közlönynek
Tegnap reggel 6 órakor indult Nagykanizsáról LiS|>éne Petneházy államtitkár és kísérete, dr. Kacsóh miniszteri tanácsos, Faludy bánya-főtanácsos, dr. Papp Simon főgeoló-gus, akinek tervezete alapján készüllek a zalai és somogyi fúrások, nemkülönben az Eurogasco egyik vezetőségi tagja, az angol Mr. Ruedemann és egy kis raj fővárosi újságíró. Az aj lók csak 8 órakor érkeztek meg a nagy sárban és rossz uton a Helyszínre.
Petneházy .államtitkár és kísérete több órát töltött Lispén, ahol dr. Papp főgeológus megmutatta az államtitkárnak a két kutat, főleg a második úgynevezett »cSoda-kutat,« amely a szakvilágot is meglepte dus olajmennyiségévei. Sikerült j>on-tos számitások alapján a napi olajmennyiséget megállapítani, majd mindenről pontos tájékoztatást szerelni, amiről Peineházy államtitkár ma részleles jelentést tesz Rőder mi niszterelnökheiyettesnek és Bornemissza Géza iparügyi miniszternek.
A miniszteri bizottság 3 órakor érkezett vissza Nagykanizsára. A bizottság tagjai Sárosak, fáradtak, a gépkocsik egy szürke massza, a bizottság tagjainak ruházatán is meglátszott, hogy Isten háta mögül jöttek.
A Zalai Közlöny munkatársa az ebéd előtti átöltözködés néhány pillanatát használta fel, hogy felkeresse vitéz Petneházy államtit-
kárt a Oentrálbeli szobájában. Az allamtitkár jókedvű mosollyal fogadia a Zalai Közlöny munkutársát.
Mindennel a legteljesebb mér-;tékben meg vagyok elégedve, mondta — majd felkérte dr. Papp Simon főgeológust, hogy röviden mondja el a szentadorjáni kutatások eredményét a Zalai Közlöny számára.
— Az ut nehéz volt a sártengeren, mondta a főgeológus. A bizottság megállapította, hogy a második kut mindenképpen kielégítette az Eurogasco várakozásait, mert míg azelőtt heli két és fél vagon olajra lehelett számítani, addig az ulóbbi napok eredménye napi hét vagon. Ez a reális megállapítás. Tehát még nincs napi 20 vagon, mint azt egyes fővárosi lapok ls közölték. Nincs azonban kizárva, hogy a napi kapacitás emelkedik.
— Hogy mindezt sikerült elérnünk, az a tudományos és mérnöki munka melleit nagyrészben az Eurogasco nagy anyagi áldozatának köszönhető. Az angol társasóg eddig a dünánl\'uli kutatásokba tb. millió pengőt fektelett bele. Olyan összeg ez, amit mi nem tudtunk volna befektetni és azért hálásak vagyunk az angol társaságnuk.
Egyidejűleg megindultak á csörnödér pákai vasúti állomásra 1 lefutó csővezeték építésének a munkálatai, amelyek kb. 60.000 l>engöbe kerülnek. Ez azonban csak ideiglenes megoldás, mert nem le-
het a nagymennyiségű folyó olajat veszni hagyni. Az olaj ugyanis olyan tömegben jelentkezik, hogy annak összegyűjtése gondot okoz megfelelő tartályok hiányában. A Nagykanizsára szállító csővezeték kiépítése lefejezett dolog. A csövek el,készítése azonban több hónapot vesz igény be, azok a magyar állami gépgyárban készülnek és csak februárban kerülnek ki onnét, mikor is nyomban megkezdődnek a kanizsai csővezeték építési munkálatai, már amenhyira ezt az időjárás megengedi. A SzenLadorján— nagykanizsai csőhálózat mintegy •100.000 |>engől>e kerül, az építkezési munkák legalább egy évet vesznek Igénybe.
— Elsősorban a csővezeték építésére kerül a sor, azután jön a többi... mondja sokat sejtető mosollyal dr. Papp Simon, akinek szavaiból érezni, hogy ő is örül, amikor az Eurogasco k\'jlátásúinak eredményei nyomán a határszéli Nagykanizsa gazdasági fellendülését várja.
Időköziién megérkezett a szom-l>athelyl vonattal dr. Krátky István polgármester, aki hivatalos uton volt. Dr. Krátky nyomban tisztelgett vitéz Petneházy államtitkárnál, akivel hosszabban tanácskoztak a Saeniadorján—nagykanlzsui csőve-aeték kérdésében.
Petneházy Antal államtitkár kíséretével a délutáni órákban visz-szaulazott Budapestre.
(B. R.i
Angol politikusok nyilt levele a revízióért
.A hatalmaknak kell a Népszövetség elé vinniük a magyar kisebbségi kérdést!"
London, november 27 A Manchester Quardian terjedelmes nvitt levelet közöl mai számában,, a melyet több neves angol politikus és képviselő irt alá. A nyilt levél a magvar problémákkal foglalkozik és a revizió melleit szól.
A revíziót követelő angol nyilt levél Magyarország kél főbaját a kővetkezőkben látja: 1.) a békeszerződések állal elszákilolt 3 és fél millió magyar
az utódállamok uralma alá került, 2.) az az elbánás, amelyben ezeknek a/, elszakított magyaroknak részük van.
Magyarország ügyének rendezésére két mód van — mondja a nyílt levél. Ezek: a trianoni szerződés módosítása, vagy a kisebbségi szerződések teljes egészében való alkalmazása.
Tudjuk jól, hogy ennek keresztülvitele heves nehézségekbe ütközik. De éppen a józan ész követeli ezt, hogy
ahol baj. igazságtalanság van, ott meg kell találni az orvosságot is. A szerződésekért felelős nagyhatalmaknak oda kell lialniok, hogy MagywoF^Zág jogait megkapja és hogy a kisebbségi .szerződéseket az utódállamok teljes egészében alkalmazzák. Ha ezt a kötelességüket elmulasztják, akkor a nagyhatalmaknak kell a jogos magyar követeléseket a Népszövetség elé vin-niök.

Németországnak a régi gyarmatain tnlmenő Igényei ls vannak Afrikában
Chautemps és Delbos már ma elutazott Londonba
London, november 27
A londoni és a La Manche csatorna fölé l)oruló óriási köd miatt Chautemps miniszterelnök és Del-l>os külügyminiszter londoni útjában változás áll be. A francia áHam
férfiak nem repülőgépen utaznak vasárnap, hanem már szombaton in dúlnák vonattal és hajón, hogy vasárnap Londonba érkezzenek.
A H&liíax iiitfer találkozóról egyébként az angol kormány ma
juttatott el részletes jelentést Pá-
risba.
Páris, november 27 A Hitler -Hallfax találkozó alkalmával Göring szögezte ka német gyarmati követeléseket. Egyes la-,
póknak most sikerült megtudniuk ennek részleteit. Ezek szerint Némát ország nem csak a régi gyarmatait követeli vissza, hanem Afrikában ®gy egységes összefüggő birtokot is követel. i \'.
Göring: „Berlin Róma-Tokio a béke biztosítékai-
Hamburg, november 27 Göring porosz miniszterelnök n«gy beszédet mondott Hamburgban és leszögezte, hogy Németország a békét akarja, ennek |>edlga Berlin—Róma—Tokio háromszög a biztositéka. A német egyenjogúság tekintetében nem lehet nézeteltérés és be kell látnia a világnak, hogy Németország a béke utján halad.


Fabinyl pénzügyminiszter ma Genfit utazott a Népszövetség pénzügyi bizottságának ülésére.
Egercsehiben Katona Polyó József földműves agyonütötte külön-váltan élő feleségét, majd megszökött. Körözik.
Magyarország gépi róba>nok nője Dénes Lívia Ganz-gyári titkárnő lett, aki percenként 150 szótagos sebességgel ír.
200.000 |>engős költséggel hétfőn kezdik meg a margitszigeti szabadtéri színpad építését.
Kalocsán nincs munkanélküli: a papríkagyárak megkezdték a% munkát és minden dolgozni akarót alkalmaztak.
A pécsi törvényszék Kis János kékesdl földművest, aki halálra verte apját, 10 évi fegyházra Ítélte.
A »Tisza« nevű Duna-tengerjáró Horthy kormányzóval tejte meg első próbaútját.

c
A magyar államférfiak vasárnap indulnak haza Berlinből.
Pozzo dl Borgo herceget, a francia tű/.keresztesek volt alvezérét a Csuklyás-tigyben való részvétel miatt letartózattták.
MacDonaldot a pénteki gyászszer tartás után elhamvasztották.
Most jelent meg Ausztriáivan Schuschnigg kancellár könyve Három Ausztria címmel és ebben hídnak mondja Ausztriát az rjtódálla-mok között. (
A szovjet 1500 repülőgéppel támogatja Kínát: a repülőgépek csak az indulási paranpsot várják.
Ar olasz hadviseltek Londonban tisztelegtek. Az angol lakomán lord Dtaffl Cooper kijelentelte, hogy Anglia és Olaszország közölt s«9em merülhet fel komolyabb félreértés.
fcALAI KÖZLÖNY
1887. november 16

budapesten bécset veszi
szelektíven!
EXTRA
Leo/ja&r?
Darányi hazaérkezése ulán beszámol berlini útjáról
Berlin, november 27
(Lapzártakor érkezeti) Darányi Kálmán miniszterelnök ma délelőtt felkérteié a Vilmos császár-intézetet Buda|«sl, november 27
Marsehall államtitkár ma neggei hazaérkezett Berün|>ől.
Seiferl bajor miniszter holnap érkezik Buda[>eslre.
Buda|>est, n<lvemlier 27
Darányi miniszlerelnök hazaérke\' zése után röddMJn tájékoztatja a közvéleményt berlini utjának eredményeiről. i
Damaszkusz népe tiltakozott
Farhati sejk kivégzést ellen
Damaszkuszi jelentős szerint mintegy 50.000 főnyi tömeg lázongott tegnap délelőtt az angol konzulátus előtt, akik tiltakoztak l\'arlian Szadi sejk kivégzése ellen.
Ma voll Erzsébet főhercegnő esküvője
A Mödling nielletti Sunnberg kastélyban ina délelőtt tartatta lírzsélict főhercegnő esküvőjét Tngtiani márki, volt hágai olasz követtel. A tiulal pár Velenoébe utazott nászútra,
A Torday per mai tárgyalása
A Torday-per inal tárgyalásán VI-czeaik Ferene kiegészítette tegnapi vallomását. Majd Csák István nyűg igazgatót és I-\'ütös András físzámta-nácsost hallgatlák ki. VtSgol az orvos-szakórtők jelentésére került sor.
Aki friss és munkaképes akar lenni és el akarja kerUinl, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, folyton fájjon a feje és a bőre tele legyen mindenféle pattanásokkal, az igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés elölt egv pohár természetes .Ferenc József" keserüvizet. Kérdezze meg orvosát.
Beépül a Horthy Mlfelós-ut üres utcasora
A hercegi uradalom a Bankegyesületet bízta meg a" terület parcellázásával
UJ és Jelentős állomáshoz érkezeit Nagykanizsa a városi fejlődés terén. A városnak legtermészetesebb kiépülés! vonalán, a vasuli állomásra vezelŐ Horthy Miklós uton megindult végre az üresen maradt oldalon az építkezés. Évtizedeken át volt csúfja az az utca-oldal Nagykanizsának, düledező deszkapalánkjával, a rajta kllométerhosz-szat éktelenkedő plakátmaradványokkal. Igaz : — pár év óta disze és nevezetessége lett a városnak a csinos belonkerltéssel, irredenta virágszőnyegekkel uj arcot ka|>ott \'utcasor, de mégsem ez volt annak az Igazi rendeltetése. Egy fejlődő városban, ahol a belterületen már édeskevés a beépíthető telek, vagy legjobb esetlen is ilyenek csak körülményes utcanyitások utján keletkezhetnek, — nem maradhat parlagon a leginkább önként adódó kiépülé^ irány, a vasútra vezető utca. Szinte ránehezedett évtizedek óta ez a probléma a kanizsai városfejlesztésre, de megoldásának útját állta a területek kötöttsége. Tárgyalások folytak már régóla, sokszor és hosszan, de — nem törtónt semmi.
Mosl végre megtörtént az elhatározó lépés és uj lehetőségek nyil-tak meg Nagykanizsa városi arculatának további kiművelésére.
A Bankegyesület megkapta a hercegi uradalomtól a megbízatást a Horthy Miklós uti major-területnek a ferenciek lelkétől majdnem a sorompóig lerjedő parcellázásánál
Mintegy 20-25 házhely nyílik meg igy a rácsos beionkerilés hosz-szában. Tekintve az itt következő épitkezések 25 éves adómentességéit, a lassan felfelé ivelő gazdasági konjunktúrát, bizonyos, hogv u telkekért nagy versengés fog megindulni.
A várossal szükséges tárgyalások pár napon bslül elintéződnek, ugy hogy a jövő héten már megkezdődik a parcellák kijelölése, az építkezés }>edig akár már az indén meg indulhat. Minthogy a város vezetőségének is régi óhaja és gondja volt a Horthy Miklós ut üres olda-
lának beépülése, nem kétséges, hogy a városi magisztrátus is minden módon igyekszik a tervek mielőbbi keresztülvitelét előmozdítani. \' Lehetetlen a Nagykanizsára nézve olyannyira fontos esemény lejelentésekor elismeréssel nem adózni a hercegi uradalomnak, amely évszázados gátat hengerített el ezzel a parcellázással a város fejlődésének útjából. A hercegség méltán számíthat ezért a város közvéleményének hálájára. A tárgyalások sikerének biztosításában része volt dr. Ederlcs Ferenc ügyvédnek, a her-oegség szomhathelyi jogigazgatójának. Barthos Gyula hercegi erdőmester és ifj. Tamás János hercegi jogtanácsos városszenetelüket adták hozzá a tárgyalásokhoz s igy nem kevésbbé részesek az eredményes
megoldásban.
A gondolat szülője és kivitelezője |>edig a Bankegyesület. Régi, ha* gyományos elveihez maradt hü a Bankegyesület, amikor ezt a nagyjelentőségű fejlődési utvonalát Nagykanizsa számára megszerezte és azon az építkezés lehetőséget megnyitotta. A Bankegyesület mindenkor kivette részét a város fejlesztésért irányuló áldozatból, de ezzel a mostani tényével a koronát lette fel ilyenirányú működésére annyival is inkább, meri hiszen ennek a paarcellázásnak létrehozásával k evésbbé az üzleli érdekek, mint sokkal inkább a város-klépüléS szemi>onijainak szolgálata vezette ténykedéseit. Lőwenstein Emil, a Bankegyesület elnöke, amikor ezt a j>aroellázási tervet kezdeményezne és az arra vonatkozó tárgyalások szálait szövögette, nem csak a lwnk-ember szakérteimévei és számításával dolgozott, hanem a közérdeknek is tisztelelet érdemlő munkát teljesített Nagykanizsáért
Az évtizedes óhajtás tehát valóra vált. Nagykanizsa legszebb uMajának csonkasága nagyobb részéljen megszűnik, hogy helyei adjon az alkotókedvnek és uj perspektívákat nyisson meg a város fejlődése számára.

Kifosztotta a községházát az Igall rendőr-parancsnok
A napokban Igáiban a községházán észrevették, hogy valami nincs rendjén. Az iratok egy része eltűnt, valamint hiány zott 253 |>engő hivatalos pénz is. Később a hivatalos ira tok egy részét a községháza kutjá-ban megtalálták. A csendőrség nyomozni kezdett és a gyanú a község volt Írnokára terelődött, aki az igall községi rendőrség parancsnoka lett
nemrég. A rendőrparancsnok ugy-látszlk furcsán értelmezte hivatását, mert amikor vallatóra fogták, beismerte a 1 >etörést. Őrizetbe vették és bekísérték az ügyészség fogházáig.
— Bátorokban a Kopsteln-cég vezet. Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .izo-téfll feltételek mellett
Olcsó és ]ó sxálloda Pesten
, IMETROPOL.E,
■ Rákóoxl~uton.
150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pengőtől. Az Étteremben iuxtdl Farkai Jóska niuzsl\'ál, a télikertben délután és este a virány-jau játszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hivja meg őket vacsorára a METROPOLE-bal!
Hallá Aurél
államtitkár beszédéből, amelyet az OMKE szombathelyi dlszközgyü-lésén mondott: »A statisztikai adatok a gazdasági javulás biztos je-lelt mutatják, az állami levételek emelkednek, a gyárak foglalkoznak, a munkanélküliség csökken, a csődök és kényszeregyezségek száma is kevesebb e
Biztos Jel
A gazdasági év első negyedéljen, juliustói szeptember végóig, ja MAY forgalmában további emelkedés mutatkozik. A hiva\'alos adatok szerint a megtett votialkilomélerek száma 6 százalékkal, a szállított áruk mennyisége 9 százalékkal, az utasoftér&pedig 16 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év ugyanezen hónapjaiban. Ez az emelkedés kétségtelenül a gazdasági forgalom bizonyos élénkülésére mutat. F6 az udvariassági
Parisból jelentik : Január elsején különös Iskola kezdi meg működését Belfort közelében Monlbellard-ban. Hyon főigazgató vezetése alatt •udvariassági iskola* nyílik meg a vámtisztviselők számára.
Qyémánt-konjunktura
N. C. Havenka délafrikai pénzügyminiszter bejelentette, hogy. tekintettel a nemzetközi gyémánlpiac nagyarányú fellendülésére, újból megindul a jagersfonleini gyémántbánya üzeme. A bányában teljesen uj gépeket szerelnek fel 7.5 millió l>engő költséggel.
Lesz világosság
Az ország vlllanyosílása örvendetes ütemben halad előre és a lavaszig száz magyar községl en, közlük Pest vármegye területén huszonegy községien gyullad kl elö-ször a villanykörte.
Ez tempó!
Az angol i^ari konjunklura töretlen lendületéne jellemző, hogy egy hagy angol repülőgépgyár, Hawker-Siddeley egymillió fontnyi, uj részvénykibocsátását a Cityben öt |>erc alatt hatszorosan túljegyez lék, vagyis hatmillió, font/ uj tőkét hajlandók az angolok ebbe a vállalatba befektetni.


Havi tiz pengőért elsőrangú ui Írógépet vásárolhat vagy bérelhet
ujrendazorfl propaganda-akciónk keretén belül.
Visszatérül a bérletösszeg teljesen, Ü^SSSa készpénzben térítjük vissza.
Kérje tájékoztatónkati CONTINENTAL ÍRÓGÉPEK helyi képviseletei és lerakafa:
Schless Testvérek könyv-, papir, irószer-kereskedéseiben, Deák-tér 10. Horthy Wiklós-ut 8.
1937. november 28.
salai rozlonv
fe^ffe
Pulyka rekord
Morris angol földmüvelésügyi miniszter bejelentette az alsóházban, hogy hivatalos megállapítás szerint Anglia pulykaállománya, a mely junhis 4-én 800.000 darabból állott, szeptember 4-én 1,217.000-re növekedett. Az idei karácsony alkalmával — mondla — pulyka fog lőni minden angol fazekában.
Forog az Idegen
Mig 1936-ban 140.767 külföldi vendégünk volt, akik 294.2233 éjszakát töltöttek itt, addig 1937-ben 163.654 külföldi járt nálunk 637.206 éjszakát töltött Buda^sten. Szembetűnő emelkedést mutat idegenforgalmunk Németországból (40 százalékos emelkedést), Angliából (31.8), Amerikából (60.1), Romániából (67.6), Jugoszláviából (53) százalék. , j ; r
tllncs depresszió
Érdeklődésre tarthat számot az amerikai gazdasági minisztérium keret ében működő mezőgazdasági hivatal legújabb konjunkturajóslu-ta. A hivatal közgazdászai megnyug la tó kijelentést .tesznek, hogy hiányoznak mindazok a tényezők, a melyeknek fennforgása esetén gazdasági depressziótól kellene tartani. Megállapítják, hogy Amerika ban az uj évet kisebb optimizmussal várják, mint tavaly, bár ezúttal is hangoztatják, hogy csak rövid megakadásról van szót 8 a g"aZ-dasági fellendülés útjában semmi sem áll. ^ , ,
Szombat,
BUDAPEST L
17 Mik&záthfalvi képek. Beszélő Dal los Sándor. — 17.30 Radics Jóska cigányzenekara. — 18 Mit üzen a rádió?
— 11) Gesztesd ödón csevegése. — 19.30 Adler Tibor és Fejér György kétzongorás jazz-számai. — 20 «Mezei pacsirta.. Operett. Kőzveütós a Szegedi Színházból. — Szünetben hirek. — Az előadás után kb. 23 Szabó Kálmán jazzhármasa. — 00.05 Hirek. BUDAPEST IL
17 Radics Jóska cigányzenekara. — 18.30 Mezőgazdaságii félóra. — 10 Tánclemezek. — 19.30 Dr. Gy. Mika Irén előadása. — 20 Hírek. — 20.25 A rádió szalonzenekara. BBCS.
19.30 Operett. — 21.45 Gricg-müvek.
— 22.20 Könnyű fuvószeno.
Mikulás
és játékokban
I
Kanizsa kereskedői a képesítés ellen, a szabadság mellett szavaztak
A szenladorjánl olaj fúrás sikere az OMKE kanizsai választmánya előtt
uoi«álauték mi
m Erzsébet cukorka- és ^ • Játéküzletben, Horthy ft-it*
Az Omke nagykanizsai kerületének választmánya látogatott ülést tartott Baj ki István elnökletével. Az elnöki megnyitó kegyeletes szavakkal paren-tálta el Sándor Ernő gyógyszerészt és droguakereskedőt, a kerület elhunyt tagját.
Több kisebb jelentőségű ügy és az ügyvezetői beszámolók letárgyalása után az elnök ismertette a magyar kereskedők bécsi útját, amelyen Nagy-bákay Seszlina országos elnököt bécsi előadására elkísérték, valamint az ezt követően Szombathelyen megtartott kerületi gyűlés lefolyását. Beszámolt elnök azokról az eredményekről, miket a kereskedelmi minisztériumban tartott (kereskedői napok > alkalmával ért el a körzeti kiküldött éppen a kanizsai Otnkc kezdeményezéséből odakerült ügyekben. (Ezekről az eredményekről a Zulai Közlöny részletesen beszámolt.) Majd
■z adófelszólumlási bizottságba
küldendő kereskedőtag ajánlása felett döntöttek, kit a kamara javaslatára a megyebizottság fog liat jelölt közül egy póttaggaL egyetemben választani. Az Omke választmánya megejtette a hattagú ajánlást, melynek vezető helyére egyliangu lelkesedéssel Teulsch Gusztávot tették, ki már évek óta kartársai legteljesebb megelégedésére töltötte be ezt a felelősséggel és munkával leli megbízatást.
Az ülés legjelentősebb tárgypontja a liatározathozatal volt abban a kérdésben, kívánja-e a kanizsai kereske-
delem ennek a foglalkozásnak képesítéshez kötését. Ez a súlyos kérdés ismételten szerepelt ülések, vitaestek napirendjén, de eddig még nem alakult ki egységes felfogás. Most az lette aktuálissá a kérdést, hogy o kormány határozni akar benn. de meg előzőleg a kamarák utján kikéri a szal>ad érdekképviseletek véleményét. v Bajki elnök világította meg a probléma múltját és ismertette azokat az okokat, melyek a kereskedőtársadalom egy részét arra késztették, hogy kívánják a kereskedői foglalkozás képe-silésiwíz kötését. Rámutatott arra, hogy ennek komoly szükségét senki nem érzi, de egyesek a pálya tidzsufoló-dásának megakadályozását és saiát boldogulásuk megkönnyítését remélik ettől az intézkedéstől. Megfeledkeznek arrób hogy a kereskedelem éltető eleme nem a korlátozás, hanem a sza-badság. Szemelvényeket sorol fel a képesítéshez kötés külföldi tajjaszta-latainak bőséges tárházából. Ezekből megállapítható volt, hogy
a megkötés sehol sem azt az eredményt hozta, amit vártak tőle.
Jugoszláviában j6pi>en a vegyeskeres. kedők maradtak ki belőle, akikjjedig nálunk a leghangosabban követelik u remélt védősáncot. Auszlriában egyre-másra jelennek meg kivételeket statuáló rendeletek, indyek laikusoknak teszik lehetővé minden kereskedői mult nélkül a kereskedővé levést. Németországban pedig a kereskedői jogosítást nemcsak a képesítéstől, ha-


3yermnt kabátok női ruhák
leszállított árakon!
K k y , J 0$
# fi feNt^
yOÓJftadüS
v teljesítmény, hangminőség és kivitel tekintetében minden / kívánalomnak eleoet tesz.
Kapható minden Orion rádiókereskedöné)
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja Qrflnhut Elemér elektro-mérnök
rádió-üzlete, Deák tér 2. Szabó Antal rádió- és sportflzlete
nem teljesen egyéni megítélésektől teszik függővé, végeredményben
a kötöttség sehol nem apasztotta a kereskedők számát,
sehol nem segítette elő a kereskedők jobb boldogulását, °de kútforrása lett sok hivatott kereskedőcég kimúlásának
Az elnöki ismertetés hatása alatt a választmány egyhangú lelkesedéssel leszögezte magát a pálya szabadon tartása mellé s ezzel választ adott a miniszteri leirat első és legkardináH-sabb kérdésére: kívánatos-e a kötöttség egyáltalán, avagy npm. JJikor azután a további kérdőpontokat is felolvasták, mintegy huszonhetet, akkor eszméltek csak rá igazában a "kanizsai kereskedők, milyen veszedelmet jelen % lene eshetőségeiben az, ha a beérkesfl válaszok a megkötés felé hajolnának. Ezekből a kérdésekből derült ugyani* ki az, hogy a probléma korántsem olvan egyszerű, mint ahogy, azt némelyek feltételezik. Annyi mindent a kötöttséggel kapcsolatban szabályozni, hogy a paragrafusok közt elveszne a sokak által óhajtott lényeg. Mindenki fellélegezve állapíthatta meg, hogy iménti -állásfoglalásával egy ve-szedelmes ingoványból J^pelt rá a szilárd talajra. Miután
a soproni kamara tarülatán működd többi vazető egyesületek ugyanilyen választ adtak,
nem lehet kétséges, hqgy a kamara .mellőzendőnek találja a kormáéin, tézkedést. Néhány íővárosi egyesület s a budapesti kamara ugyanígy válaszolván, a kereskedelmi koroiányzat a hivatásos kereskedők legjelentősebb ré:egeinek kívánsága elől nem zárkóz-hatik el és hihetőleg irattárba helyezi , a kérdés aktáit. Az ülés végén őrömmel állapította
fcalai közlöny
1887. november 16
Utolsó napoki
A jótókonycéta m. klr. állami sorsjáték
Hozása már deOWMbei" 3-Afei.
Próbálja ki szerencsélét és a legközelebbi osztálysorsjegy föáruíltónál, vagy dohánytőzsdébeii szerdtze be 3 pengőért az állami sorsjegyet.
Kis kocklzat, nagy lehetőség. 40.000 ar. pengót nyerhet
A nyeremények nánti 4a öaeiege Jetentoaen emelkedett.
meg a választmány, hogy
a szentadorjáni olajforrás
fuj-ásának sikere oly perspektívát nyit meg Kanizsa ujmfejlődése számára, melynek biztosítása érdekében egyeseknek. testületeknek é< közületeknek mindent el kell követniők. Féltő gonddal kell őrködni azon, hogy mellék -szem|K>nlokból el ;ic gáncsolhassa bárki is azt a természetdiklálta tervet, hogy a forrás kincseinek Kanizsa le-gjen gyűjtő, feldolgozó és szétosztó központja. Minden komoly gazdasági megfontolás ezt a tervet támasztja alí é» csak intrika döntheti ki ezeket a támaxzlékokat.
EMLÉKEZTETŐ
November 27.
rtregkiTeskedelmisták feketokávé •síje a Koronálmn 9 órakór. November 28.
Lioeália előadás 6-kor a városházán (Kelemen Ferenc). |
Műsoros MANSz-le a 5-kor a • Kath. Legényegyletben. November 29.
Báuky-társnlat megnyitója egynegyed 9-kor (Egy j>oliúr víz) a Városi Skinliázban. December 4—5.
Keresztény Jót. Nőegylet vására az\' Iparoskórbet). December
Iparoskör nagyszabású túnttaáju % óráig, Sórlet-jais.
IVet*«b*r 11.
l\'eddgögwbok ös«ftjóvet*fe\' vacsora\' után \' a \'Kis HoyaBwn. Az izr. iAányegylet bálja a Katóid nőban.
15.
Bankosok bálja a Kaszinóban. EVMlfcéUknlí tnflKoros édéfy ni Iparoskor nttgyieiVnóbcn.
JanaAr 39.
Öregkereskedelmisták bálja a Kasainóban.
November 28, vasárnap. Kom kát Flgnetelll Prótoaiane Stefánhu IsrJ KtíZfev hó" 24-. NoVenrtw 2*.\'hétfő. Woní. kát Statéffttln. Prötéatftnll" NfcéJ tó, Klszlev- h® 25.
Győiryuertári é])ett asolKálat Jövő bé 15-lg M .örMÉfBt" gyógyszertár ér a klnk*MaéAl rtőitfatriAH
Gttfftrtt nylfr* reggof & ütátóf #Ht\' 6 óráig (Héttő1, BíéYdá,\' pánté* détttAp kodclen ngémx n»t>" bőttíbtfl
- (*éiytgIt^ft«r UlÜWiAJ.) Hétfőn déhftáö (Hót H óráig a» OMKF, tftMoa-
Bonyodalom a Pannónia meg sem érkezeit ^pincérének óvadéka körül
A 70 évet\' ügynök esete a szálloda ijedős női alkalmazottjával
Nemrégen történt, hogy Gödör-házy Lajosnak, a nagykanizsai Pan-nonbi szálloda volt bérlőjének fő-pincérre volt szüksége. Levelet irt Budapestre Kohn Mór elhelyező-ügynöknek és kérte, hogy megfelelő főpincérl szerezzen neki, akinek készpénzbizlosltéka is van. Kohn azonnal válaszolt Gödörházynak, h<*gy a főpincért küldeni fogja Kanizsára, egyben 100 pengői küldött a pincér Idztositékára előlegül. Gödőrházy ezután várta a főpincér megérkezéséi.
Egy napon beállított Kohn Mór budapesti irodájába Gödörházy egyik, nő-alkalmazottja, érdeklődött Kanizsára küldendő főpincér ügye iránt és előadta, hogy Gödör-házyék nem üzlet, oda ne küldjön kauclós pincért, mert az nem igen fogja tőle megkapni a biztosítékot, ő is csak ugy kapta vissza óvadékát, hogy Gödörházy kénytelen volt a hálószobáját eladni.
A fűrészelés sikerült. Kohn Mór
azonnal leült és megírta express-levelél Gödörházyünk, amelyben fel szólította, hogy • küldje -vissza postafordultával a főpincér biztositékára küldött 100 pengőt, mert különben a főkapitányságon feljelentést tesz el\'ene. Gödörházy csodálkozott a levélen, hiszen ő a főpincérl várta, de visszaküldte a 100 pengőt, egyidejűleg azonl>an zsarolás miatt feljelentette Kohn Mór budapesti ügynököt.
A nagykanzsal ügyészség ls per-befogta zsarolásért a 70 éves ügynököt, Így került most Kohn Mór u vádlottak padjára. Az idős ember azzal védekezett, hogy ő sem sérteni, sem zsarolni nem akart, csak félt, hogy nem kapja vissza a 100 lengőt, azért ir\';a ezt a levelet. A bíróság figyelemmel büntetlen elő éleiére, korára és egyél) enyhitö körülményekre mindössze 50 pengő pénzbüntetésre Ítélte Kohn Mórt, a büntetés végrehajtását is felfüggesztette. Az Ítélet jogerős.
Sikerfiit megnyernem étieimem részére Kaftixe* bö*fc«d»elt énekmfivésznftjét,
8 :Z Ria Dorrct,
aki • hé S7-I4I kezdve kedves közönségemet szórakoztatja dabreoanl KlwJó.ha hírneves cigányzenekara kíséretével.
Szíves pártfogást kir Pénze a Antal
Kla-Royal vendéglős.
ÓVJA SZÉKIÉT I
iÜveget lAteier-aaakUaletemben.
Legmodernebb optikai gépekkel éi mérO-müiierekkel feliierelt Oiememben hérmllytn egysierO éi komblnélt memOveget méttényoi írban kéiiltek él Javítok. — Siemorvoil re-ceptet siakuerQen elkéiiltek.
Eredeti Zeiss panktál-lanoiék.
Léimérók. Iiómérók, bor- él muitmérflk.
ZSOLDOS GYULA
írtjwitr, ékszerész is láliíeréiraeíter,
Fű ut 8. (a Koronauéllodéval nemben), óra éi ékner nagy vélantékban. Elismert pretli óra- éi ékMerjeettómÜhei". i
Holttestet találtak a förhénci nj-hegyen
A szőlőben ért a halál egy Attila-utcai földművest
Tegnap délelőtt a förhénci uj- | hegyen Kusner Ferenc hegy pásztor egy idősebb ember holttestére bukkant az egyik hajlék mellett. A holtleslen, amely pár órás halotté volt, semmiféle kütsérelml nyomok nem voltak, amelyből bűntényre vagy öngyilkosságra következtetni lehetett volna. f
A hegypásztor jelentette az eselct a halóságnak, hamarosan megérkeztek a csendőrök, akik megállapi lották, hogy a halott Major István 61 éves nagykanizsai, Altila utca 52 szám alatt lakó földművessel azonos, aki kiment a hegyre és azóta
nem tért vissza lakására.
Délután megejtették a rendőri hullaszemlét vitéz dr. Csele Antal szolgabíró és dr. Desseő Mihály llsztlföorvos közbenjöttével és miután megállapították, hogy sziv-hüdés ölte meg az idős kanizsai földművest, a holttest eltemettetésére a kir. ügyészség megadta az engedélyt.
— 8ká* fltrt* efT fényképexSgép.
ha megnyeri a* egyházközség kul-turház-sorsjegyén.
A Centrálban ma szombaton este
hangulato\'v nagy táncestély
a kitűnő és közkedvelt BOMDY szalon-jazz zenekar közeműködésével.
Franco tábornok jelleme
Irta: LuIh VilUlMfa*)
Nem szabad elfelejteni, hogy ha nem is a köztársaság inegalukitóiá-tói, de mindenesetre attól a szégyenletes naptól kezdve, amelyen először égettek fei Madridban\' és más városokban kolostorokat, egy kissé mindenült ösi/eesküdtek Spanyolországban. Az első nyilt kisérlel 1932 augusztus l ón volt, de ennek az oly hamar elfojtott láza-dósnak az eredetét sok. hónappal előbb kell keresni. Valójában már egész 1931 tavasza a folytonos titkos tevékenység időszaka volt.
Több izben látszott ugy, hogy az óra elérkezett a döntő lépés megtételére. De éppen azon a napon, amelyen az erőszak párthívei azt reméllék, hogy végre elérik céjljukat, olyan esemény törlént, amely hirtelen ós hosszú időre meg^enTmisilettc reményeiket. Akik átélték ezeket az , órákat, nem. felejtik et. Az uj köz- J társaság az alkotmány egyik lantjával meghozta a régi köztársaság szektárlus szellemének diadalát, az erőszakos antiklerikaüzmust. A felindulás általános volt. S]>anyolor-saág egyik fele fájdalommal, a másik -vidám bosszúval telt el.1 Ebben a súlyos pillanatban\'azoknak a- tábornokoknak egyike, akikre az annyiszor lejelentett felkwlósnél számítottak, szó nélkül elhatározó lépést tett. Annak igazolására, hogy lávol akar maradni minden megtör-étnhető eseménytől, don Franciser Franco tüntetően elhagyta Madri-dot. Az elutazásnál, mikor bucsut veit barátaitól, akik a felkelésre ösztönözték, kereken kijelentette : •Nem vagyok hajlandó Spnnjtíl-országot tisztán vallási kérdésekért kettészakítani.* ,
Azok azonban, akiknek Spanyolország négy sarkában\'nem volt más dolguk, mint összeesküvéseket szervezni, valamint azok, akik jóhbze^ müleg becsüietvesztetWek érezték volna magukat, ha nem harcolnak, nem hagyták abba a játékot. Készek voltak megragadni az első alkalmat, amely terveiknek kedvez. Az alkalom ealzl>en nem a vallásüldö-zés volt, hanem az uj rendszer decentralizációs törekvéseinek első nagy megnyilvánulása : az a parlamenti szavazás,. amely széles autonómlát adott Katalóniának. Ez olyan felhá-lxjrodásl keltett az ország nagy részében, hogy ftz idő alkalmasnak látszott uj kísérletekre. De a tábornok most ls, amikor pe-
*) Az Etudea. a kiváló francia katolikus folyóirat közli ezt a cikket Franco tábornokról.
Hócipők és téli divatcipők,
Miltényi cipőüzletben. Fttnit 2. siém.
caerkéezoipAk, poaztóoipAk, MMtripSk, oumi-aároipik, gaaii-miaaaék, gynimakoipök
legolcsóbban a legjobbat
I88T. november 28 »
pERTRl^
4nAct
mGüim
dig már politikai motívumokról volt szó, makacsul a háttérben maradi és távolmaradása gyakorlatilag leheletlenné tette a felkelést, ö volt a nélkü\'özhetetlen ember : hideg fej, feddhetetlen vezér, aki ta-null, utazott és megmutatta szer-vezőké|)«osségét. És ami a fő : öt elfogadta a vállalkozásra egyesült mindkét csoport. Mindenki bízott benne, azok is, akik azzal a hálsó gondolattal léptek a mozgalomba, hogy a monarchiát restaurálják és azok is, akik olyan köztársasági).\' akartak, amely valóban mindenki javát szolgálja.
Könnyen cl lehet képzelni, hog> ilyen előzmények után annak e!le nére ls, hogy sohasem szerepeli egyetlen felkelő mozgalomban sem a tábornok gyanús volt azokban a politikai körökl«n, melyek állandóan féllé!, a felkeléstől. Viszont, mikor GU Robles barátai a köztársasági elnökkel való hosszas hadakozás után miniszteri tárcát kaptak, magától értetődő volt, hogy a párt
vezére teljes bizalmával tüntessen kl olyan vezéregyéniséget, mint Franco tábornok. Franconál minden igazolta ezt a bizalmat. Felfogása szorosan a jiépmozgalom alapilójának eszméihez fűzte. Szeret!e a végtelenségig Spanyolországot és ennek a szerelelnek minden mást alárendelt. Katolkus volt, de hitébő\' nem akart ugródeszkát csinálni. Az események különben hamar próbára tették megbízhatóságát.
Abban a pillanatban, amikor az uj miniszterek hivatalija léptek, ki-lört az 1931. évi októberi forradalmi sztrájk, amelynek középpontja az aszturiai bányavidék, Oviedó volt. Számításija kellett venni mindent : a hatóságok tehetetlenségét, a rendőrség lagymatagságát, az uj miniszterek tapasztalatlanságát. És már az első pillanatoktól valaki ott volt a háttérben, láthatatlanul, de mindent Szemmel tartva, mindent ellenőrizve, mindenkit lelkesítve : Franco. Később, mikor Gil Robles átvette a honvédelmi tárcát, ennek a minisztériumnak vezető állásába természetszerűleg Franco került és vezetése alatt ^ hadsereg szervezése jelentős haladást ért el.
Mikor a tábornoknak bucsut kellett venni GU Roblestől, mindkettejük keze a meghatottságtól remegett. A közvéleményben ekkor még az a hlr járta, hogy sem a minisz-
Tgríípenzió"
BUDAPEST, Vlaadó-uooa B.
Az utóidényben március\'Mgj»él»a«
leszállított áron
. ipjt közismerten elsőrangú nivós ellátást
ler, sem a tábornok nem fogja elhagyni az épületet. Hiszen csak egy merész lépésre lett volna szükség, mégcsak az összes csapatoknak sem kellelt volna a kaszárnyákból kilépniük és a hatalom teljesen a kezükbe kerülhetett volna, pe Franco tábornok most már harmadízben utasította el azt, hogy vért ontson Spanyolországban.
Még a politikai őrületnek nyolc hónapját kellett eltűrni. Látni kellelt azt, hogy alapjában aknázzák alá a társadalmi rendet. Arra volt szükség, hogy egyetemesen hangozzék fel a megszabadítást kívánó kiáltás. És ekkor egy napon, amelynek megítélése a történelemre tartozik, Franciser Franco, a Kanári-szigetek katonai főnöke áthajózott Maroktyóba és élére állott a felkelő csapatoknak. Néhány hónap múlva minden, a polgári és katonai hatalom minden felelőssége az ő kezé-l>en összpontosult azon a hatalmas spanyol lerleten, amely önként támadt fel, vagy melyet az előnyomuló hadsereg meghódított, ö : a tábornagy.
Kevéssel a felkelés kitörése előtt a spanyol jobboldal egyik politikusa tudomást szerzett a tervről és ezt mondotta: »önök tisztában vannak a felelősségre, mely önökre hárul. De gondollak-e arra, hogy azt, akit az élre állítanak, magölhe-lik ?« Ez a lehetőség nem volt olyan távol álló. De a meglepő felelet igy hangzóit: »Négy összeesküvő tábornok van. Ha az egyik meghal, sorrendben a következő veszi át a helyét.« Azóta a négy közül psak
egy maradt : San Jurjó, Godel, Mola meghallak, de megmaradt Frranco, aki pedig az eredeti terv szerint ném volt a kijelölt első vagy második és aki háromizben tehette volna meg — és nem lette, hogy elindítsa Spanyolországban a testvérharcot, a bizonytalan és tragikus kalandot.
De egyszer el kellett indítania, mert szerette Istent, vallását, hazáját, mert a Gondviselés vezette, — mert emljeri gondolkodás szerint mást nem tehetett.
Utolsó bajnoki mérkőzését játsza vasárnap az NTE a PBTC-vel
A bajnokság 5. helyezettje, a Pécsi Bőrgyár csapa la ellen játszik vasárnap az NTE itthon. A pécsi csapat egyik legjobb együttese a kerálelnek. Fedezetsora u csapat legjobb része, csatársora erősen gólratörő.
Az NTE sérültjei meggyógyultak\', igy megerősített támadósorral áll ki a szezon utolsó ljajnoki mérkőzésére. Kezdete 2 órakor. (:)
(Dr. Mező Fereno)
sportirodalml munkássága során most jelent meg a .Testnevelés, kü. lönlenyomataként «Érdekességek o magyar lövészsport midljából* c. tanulmánya. Az érdekes tanulmányt Írójának alapossága és irodalmi zamata jellemzi.
A bünietőtörvényszék tegnap tárgyalta Lakos József 15 éves balaton henyei vincellér bűnügyét, aki 1936 szeptemberében két fejsze csapással megölte Iljerpakker Péten, apjának volt kocsisát, majd pedig o gyilkosság után levetkőztette a holttestet és elásta a trágyadombban. Felesége ez év őszén jelentette fel, meri — mint mondotta — állandó lelkiismeretfurdulása volt férje gyilkossága miatt. Előbb is tudott, a gyilkosságról, de férje megfenyegette és nem volt bátorsága felfedni a család titkát. A törvényszék előtt Lakos Jószef azzal védekezett, hogy a kocsis éjszaka megtámadta, tehát önvédelemből vágla kétszer fejbe a fejszével.
Az elnök eléje tárta régebbi vallomásait, de a vádlott megmarad amellett, hogy nem készült a gyilkosságra. Az elnök erélyesen rászól :
— Mit hazud<jzik össze-vissza ? Nem szégyell magát, hogy igy végzett a szerencséilen emberrel I ? Ott tudott járkálni egy évig a holtlest mellett, ilyenre csak az kéjjes, akinek se lelke, se Istene nincs ! Bizonyára sohasem járt templomba ? !
A némán hallgatott gyilkost a l>erl>eszédek ulán szándékos emberölés bűntettében és lopás vétsé»gé-Iien mondották ki bűnösnek és 12 évi fegyházra, valamint 3 évi hivatalvesztésre Ítélték. Az itélet még nem jogerős.
— Butorkiállittaunkat tekintse meg minden kényazervétel nélkül. Kopstein bútoráruház.
— No felejts* el I Hócipőt, hócslzmát, sárcipőt, legjobbat legolcsóbban Mil-ténylnél vehet
— Kirakatainkban a legújabb divat-ujdonságokrt mutatjuk be — Schütx,

TUNGSRAM
BALAI KÖZLÖNY
a tablettára préselt >. íöoye* «-kérésziről lehet megismerni. Óvakodjék az utánzatoktól és a silány pótszerektől.
»\'Buy&i «-kereiztes valódi Aspirin csak patikákban kapható. Amit másutt és enélkül árulnak, az hamisítvány. Amire egészségének szüksége van, az a valódi:
ASPIRIN
A »Űai/Ct« • KERESZTTEL.
A dunántuli sakkbajnokság döntőjének első fordulója

© ref \' •ményeííkííiokoia\'de \\Q,T KAKAÓ\' ■ SÜTEMÉNY " MINDEN JOBB ÜZLETBEN
Az első be fejezeit játszmát Böhm nyerte a könnyelműen játszó és az eddig veretlen Fekete ellen. A vezércsol szláv védelmü változatában Fekete durva hibát követelt el 4s vesztett.
Kálmán ellen Ferenc«fy philidori védelmet választolt, de a döntőre feljavult Kálmán csakhamar megadásra készletle.
Nagy—Jeney szláv védelmü játszmában Jeney jobb állásban tulkombi-nálla magát, vezért áldozott, de figyel.
men kivül hagyott egy örökös sakk változatot, amit ellenfele kihasznált és döntetlenné telte a játszinál.
Szijjárló elkn Bory francia védelmet választott és sokáig jól tartotta magát,. de a döntetlennek Látszó végjátékban hibázott és vesztett.
A Hamburg—Kőberl indiai védelmü játszmában Kőberlt gyalogos előnyt szerzett és hal órai keserves harc után
ellen
végjátékot lanyhán játszó Hamburg vezérvégjátékot megnyerte.
a trágyadombba ásta el áldozatának holttestét a balatonhenyei vincellér
BALAI KOZL\'ONY
1837. nowmber 28.
a patkányok ellen
A nagykar\'zsal patkány fronton december 11-én lesz az általános kötelező rajtaütés
Hogy a patkányokat nem dédelgetni és tenyészteni, lutnem üldözni és irtani kell, azt manapság senkinek sem kell magyarázni. Viszont Magyarországon még nem sok alkalmunk volt nagy gyakorlatot és saját tapasztalatot szerezni az egyetlen komoly, eredményeket biztosító irtási eljárás, a nagyobb területre egyazon időben kiterjedő általános irtóhadjáralok szervezése tekintetében. I\'ed g külföldön sok műveli országban törvény szabályozza ezt a kérdést, más országokban pedig az iilletékes hatóságok több évre terjedő munkaterv keretébe foglalják a különböző kártevők, elsősorban a patkányok és egerek rendszeres irtását.
Lengyelországban például a városok, községek és egész járások sorának patkányirtását szervezik meg évről-évre és a 1 tótóság állapítja meg. hogy milyen szert többnyire esak egy szert irnak elő ilyen általános irtásoknál a lebonyolítás egyöntetű és biztosabb keresztülvitele érdekében — hogyan kell használni ez általános irtó-hadjárat céljaira, tízeket az irtóhad-járatokat a legkülönbözőbb reklámeszközökkel való hirdetés előzi meg, hogy a kérdés fontosságával mégis-mertessék a közönséget és felkeltsék u végrehajtás iránt az irtásra kötele-teltek érdeklődését..
Németország - a Vierjahresplan keretében törvényesíti rendelkezett a rendszeres, évenként ismétlődő patkányirtások tekintetéi*® és ennek foly tán u kisebb és nagyobb német városok végeláthatatlan sora rendezi meg tavasszal é^ ősszel a? általános kötelező irtó hadjáratokat, amelyek céljára engedélyezett irtószerek egy berlini tudományos intézel állandó ellenőrzése alatt állanak. Németországban uz ilyrn patkányirtás^ napokat egy mesén katonás és stratégiailag kifogástalan pontossággal és tervszerűséggel bonyolítják le. Sikertelenségről ilyen körülmények között persze szó sem lehet.
Gyakran olvashatunk általános írló-hadjáratok keresztülviteléről angol francia, angol gyarmati, skandináv, holland, finn, svájci, osztrák, olasz, amerikai stb. stb. újságokban. Azt mondtatjuk tehát, hogy világszerte mindinkább terjed el az eljárás, amely az utóbbi évek tajmsztalatai szerint a
A renaissance szelleme
3 Irta: dr. Kováca Sebe.tény Tibor
Mi. a mai kor szemtanúi jobban megtudjuk érteni a tömegclmélet belső tartalmát, mint az előttünk élő hosszú generációk sora. Hiszen annak erőki-íejtésc előttünk játszódik le három óriási birodalom szervezetében, ahol több. mint kétszázötven millió ember él. alkot és szenved, lelkesedik és tür a tömegerő hatalmában. EZt a tömeg-tudatol persze ma egészen más erőforrás táplálja, más tartja fennt mkit ami a golikus világ millióit kovácsolta összie. Azok Isten közvetlen közelségének misztikus tudatában forrtak tömeggé uz első frank uralom felépítésekor, egybe forrallak, mert az volt az egyedüli kivezető ut a római birodalom szétbomlása utáni szörnyű vi-lágrrifortllilásból a nyugalom, a terhelés rendje felé. Mondom,, elöltünk kiáltó példa áll, ml fül és szemtanúi vagyunk annak az irgalmatlan fizikai és szellemi erőkifejtésnek amit a kél egymással farkas szemet néző ellentábor: az egyén szabadérvényesülésének s a tömegakarainak fanatikusai egymás Icliprására magukból clövará* zsolnák.
Az emberi társadalom ős idők ó^Jk ezt a két változatot hajtja egymás olle-nébe, mert számára egyik épen olyan természetes, mini a másik.
legjobb eredményt adja, közős akció keretében uz egyes irtásra kötelezettekre nem ró különösebb megterhelést és mégis tartós- eredményt biztosit.
Magyarországon, mint már emiiteltük, eddig alig történt hasonló intézkedés. 1931-ben Budapest székesfőváros területén volt kötelező általános patkányirtás, amelynek eredménye .azonban, mint azt a hivatalos jelen, lések is megállapították, nem felelt meg teljesen a várakozásoknak, Sopron városa néhány év óta évenként ismétlődő patkánylrlást liajt végre és voltak kísérletek egyes kisebb .nagyobb irtási hadjáratok formájában Budapest környékén, egynéhány tiszántúli és dunántúli városban is. Legújabban Székesfehérváron és Szekszárdon történt radikális és teljesen eredményes patkányirtás palkámnapok keretében.
A jelek szerint külföldi és most már hazánk egyes városaiban is bevált rendszer szerint megszervezett, tervszerű és ellenőrzőit sikeres patkányirtások mintáiára a Nagykanizsán is elrendelt általános kötelező patkányirtás kifogástalan eredményre fog ve-zelni.
Megnyugtató az a körültekintés és lelkiismeretesség, amellyel egyrészt uz általános patkányirtó hadjárat szükségességét megállapították, másrészt az egész akció keresztülvitelét előkészítették és a |>olgárság helyett kiválasztottak néhány liatásában megbízható és amellett veszélytelen hazai készítményt.
Aligha van Nagykanizsának olyan polgára, aki azl a |K»tkányok ellen régen esedékes irtóhadjáratot no helye-
K
arácsonyra ajándéktárgyak wvi&\'íé^Moí.dáS
Bárány István ék«*eré»*nél Horthy M.-ut 3 sz.
A Magyar Telefon Hirmondó és Rádió R. T.
pontos óraüzemének helyi központja._ssw^
selné és ne venné ki szívesen részét a saját, valamint a köz érdekéién. Hiszen ilyen közős eljárás mellett az egyes háztulajdonos és üzemek igazán csekély megterhelést kell, hogy viseljenek, viszont megvan az a megnyugvásuk. \'liogy komolyan előkészítőit, közérdekű munkában vesznek részt és tartós eredményt kell, hogy elérje-nek, miután nem elszigetelt, hanem az egész város területén egy időben végrehajtandó irtásról van szó, tehát u patkányoknak a szomszédságitól való bevándorlásával nem kell számolni. Nem elég azonban megérteni a hatósági intézkedés jogosultságát és helyességét. nem elég a tetszés nyilvánítása sem, hanem mindenkinek hathatósan kell közreműködni, pontosan kell elegei t nni a rá kiszalioll teendőknek.
Az irtás előkészületei, a takarítás és az irtószer megvásárlása, az egyik éppen olyan fontos, mint a másik és csak előirt időben való elvégzésük biztosíthatja a további leendők zavar-lalan menetéi.
A takarítás célja, hogy az elszJpo-rodolt rágcsálók búvóhelyeinek szárnál csökkentsük, élelemhez való jutásukat megnehezítsük é< ezzel a ravasz és éles ösztönnel refidclkező állatok irtását előkészítsük és eredmé. nyesebbé tegyük.
" Az irtószer előírt mennyiségéi ide-jekorán kell megvásárolni, inerl városunkban csak 10—15 sZaküz\'elbm árusítják majd az engedélyezett irtószereket és ha mindenki az utolsó percre hagyja a Leszerzéstf megnehezítené a hatóságilag megbízott eladók munkáját és sajálinagá\'nak időveszteségei okozna, meri hosszabb ideig kellene várakoznia. Egy teljes hét áll rendel-
Ma és minden este
a „ROZSA" éttermében
cz khugp na FARKAS ZSUZSA
művésznő hangversenyez,
BERiCZ VERONKA
35M énekel.
Lehet, hogy ezzel a nyilatkozatommal ellentétes véleményeket váltok kl, itt is, amott is, azonban Őszinte hit. lel kell mondanom, ezek az esetleges ellenvélemények elfogultságról tennének tanúbizonyságot. S erre itt van kéznél — solia jobbkor nem lehetne — a renaissance szemlélete.
Ujjászülelés, ujjáébredés, öntudatra, önerőre ébredés szemben a tömeg-psychével.
Első ténykedése a korlátlan életlehetőségek. a szédületes érvényesülések csápjainak felnyitása. Minden lehetséges, csak akarni kell, csak vasakurultul neki kell vágni az éleinek. A renaissance tipikusan a hom.\'nes noví. az uj emberek érvényesülésének kora, azoké, akiknek múltjuk n\'ncscn, akik csak előre néznek, de szemük elölt vasakarat vág számukra szabad utat. Itt vannak uz il>ér félsziget kalandor hajósai, vakmerőségükkel gyarmatbirodalmak alkirályai: a Columbusok. a Vasso da Gamák, a C.abralok. Itt az olasz félszi^t kalandor katonái, a ccn-dottierik: véres kezűkkel kényurak, hercegi családok megalapítói, a világpolitikának nem egyszer döntő tényezői. Vagy it van a Medici család, pénzőfelsége aranylaláru ajtónállói: u második generációban mérhelelUn vagyonnak urai, Európa pénzügvi, kereskedelmi. politikai kérdéseiben nélkülözhetetlen hatalom. De itt vannak uz avignoni fogságból liazatért pápák
kezésre az irtószer megvásárlására és ez alatt az irtási hadjáratnak ez a része kényelmesen lebonyolítható.
December 11-án lesz azután a tu-lajdonképeni rajtaütés. EZen a napon kell városszerte kirakni az irtószereket tartalmazó csalétket.
A hatóság gondoskodott arról, hogy olyan készítmények álljanak rendelkezésre, amelyek téliesen használatra készek és tehát csak ki kell őket rakni. Természetes, hogy az irtóWrl az ingatlannak azokon a részein k II kirakni, ahol patkány járás tapaszialh-Mó (pince, éléskamra, raktárak, padlás, slb. stb.)
ült, ahol sok a |>alkány, a kii akoli csalétkek helyenként vagy mind.nall nagy mennyiségben fognak elfogyni és ilyen cselben a re n delel Igen helyesen előirta az ujabb kirakási. Akad tnajd olyan hely, ahol az ilyen ujabb kirakás ulán is tömegesen fogynak a csalétkek és ez esetben újból pótolni kell az irtőszcrmentiyisé^ei mindaddig, amig szükségesnek látszik.
A fegyelmezett eljárásnak biztosan megl.sz az eredménye, inert az irtószerek megfelelőek és az egész irtás eredményességi\' tehát a polgárság jóakaratán és hathalós kózremükéséu múlik.
Miután az emberek kőzött mindig vannak ukadékoskodók, a polgármesteri hivutul gondoskodott úrról hogy az ilyenek ne tehessék kérdésessé u a túlnyomó többség készséges cgyüll-t működésének eredményét. Szigorúan \' fogják ellenőrizni az irlási kötelezettség teljcslt&é£és uz ellenőrök gondoskodni fognak arról, liogy az irtószer december 11-én minden ingatlanon tényleg kirakassék. Azonban azon ingatlanok tulajdonosai ellen, ahol mulasztás miatt Imtósági közegek közben-jöttével íakták ki az. irtószert, meg fogják indítani a kihágási eljárást.
Az általános patkányirtás halósági és közegészségügyi szempontból való feltétlen indokoltsága és fontossága azonban annyira kézenfükyő, hogy Nagykanizsán az ilyen büntető eljárá. sok száma bizonyára elenyésző, u |>at-kányirlás sikere pedig teljes lesz.
«=■ Eter nyereménye
van az egyházközségi kulturház sorsjegy-akciójának.
s valamennyi fölött II. Gyula pápa. kik majd mindannyian az ismeretlenségből nőitek ki áriási becsvággyal, de ahhoz társuló rendkívüli szellemi képességgel megáldotta s emelték önmagukkal együtt az egyház szavát — szellemi és politikai téren egyaránt — újból dominálóvá Európa reléit.
Hallatlan érvényesülés hallation drá mai feszültség mindegyiknek példájában. Késői kor íróinak színié kimeríthetetlen kincsesbánya, amiből mindig ujat, mindig hallatlant, izgaiót, örökeleyent leiiet előbányászni.
Mint amilyen kimeríthetetlen kin-csesbánya volt maga egész Itália földje s első sorban Ilóma, az Urbs, — ezer-énei előbb összeomlott kuliura csodálatos maradványaiinak földdel-rom-mul takart tárháza.
Szán tó-vető ember ekéje szobrokat, ékszereket, fémtárgyakat vet ki u földből. Néhány ásónyom s a földből ezeréva szunnyadó kincsek kerülnek elő, mintha az Olympus istenei vele temetkeztek volna az ősszctört.összo-roskadt oltárokkal, hogy-ott a föld alatf, el \'nem pusztuló magukkal mentsék meg a késő utókor számára háromezer esztendő összegyűjtött szellemi és erkölcsi értékeit.
óh, sok, nagyon sók remekmű csak üzért kterült rlő a földből, hogy a bá-mulaíára iszonyattal összegyűlt nép Izzé-\'porrá tőrje, irtint az eleven ördög munkáját. Mert kicsoda más, ha toém
az ördög faragta azokat a meztelen alakokat, hogy megrontsa velük az emberek lisztes erkölcseiI. Másutt azonban s hála legyen érle, díszmenet élére került a sár-por évezredes patina lepte remekmű, díszmenet élén került a városba. Egy Urbino, Firenze, Petrára, Milano vagy maga Róma polgársága szájtátott bámulattal nézte a már ványba faragolt. vagy ércbe öntött csodát s az alkotó zsenit a maga vérének, önön dicső múltjának ünnepelte.
Ez az qgyik 8 talán legrőbb magyarázata annak, Inogj- az olasz felébredés nagy Lizában előkelőkkel, gazdag és halalmasokkal együtt ujjongott szinte az egész nép. és ez a magyarázat annak, liogy a rónaissOne^e szelleme épen Itália földjén érlelte kl a legnagyszerűbb, a legmaradandóbb eredményeket. Mert mintha az Olympus égi harsonája zúgott vobia vógig azon a földön s annak hangját* mintha újra éleire ébredtek volna régen el-porladott caesárok, szenátorok, irók. művészek, tudósok, mintha újra n légiók dübörgését lehetett volna hal. lani. Ezerszáz esztendő óriási Iramúja alatt ott parázslott az egykori impérium tüze. Csak egy szól kellett Iwzzá. liogy a hamut elfújja s a tüz lángra lobbanhulott újra.
(Folyt kőv.)
1937. november 28
EALAl KÖZLÖNY S
ERNYÖÜZEM Budape"\'
■ XI.. Rádayn 10.
Gyártmányai Strapa férfi és nAi 5 60. 4-50. Divat nöl, n Iliden színben 8-50. 16 részes nlckel vázas
minden színben 12\'—, Dl.atbaasknn férfi 12 ,
Rendelését utánvét mellett azonnal számijuk.
10—
A meg nem felelő\' kicseréljük.
A Bánky-társulai fellépteti Nagykanizsán Könyves Tóth Erzsit, a Nemzeti Színház művésznöjél
Nemcsak a kitllnö előadások ér demesilik Bánky színigazgatót a kanizsai közönség szeretetére, hanem az a figyelem is. amellyel Könyves Tóth Erzsit, a Nemzeti Színház kitűnő mftvéiznőjét nálunk fcllépleti.
Ugy értesülünk, hogy két darabban is fogunk a kiiünö mQv<?szni alakításában gyönyörködni. Fekee-száru cseresznye, Hunyady Sándor 3 felvonásos színmüve lesz az egyik, Játék a kastélyban, Molnár Ferenc világsikert aratott anekdotája a másik. A ragyoíó meg|elenésü művésznő álütft sikerrel alakilotta Pesten mindkét darabban a főszerepei és nem kételkedünk benne, hogy a kanizsai közönséget is meg fogja hódítani.
Mini már jeleztük, hélfőn, november 29-én lesz a bemutató előadás. Egy pohár vlz, Scribínck világhírű 5 felvonásos vígjátékát fogják látszani Orbán Violával és vitéz Bánky Róberttel a főszerepekben.
A bérletezésre rendelkezésre álló rövid idő miatt Bánky igazgató most már mindkét titkárával gyü|teti a bériereket és ugy Révész titkár, mini dr. LtUráil-Végh László a legnagyobb bizakodással tekintenek a vendégjátékok sikeres eredménye elé. \\
A közeli ürei lakájokat kérik ugyancsak náluk bejelenteni.
Magas vérnyomásnál él vérkeringési zavaroknál reggel éhgyomorra rgy kii pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz nagyon |ót t:sz, mert a beleket minden megerőltetés nélkül kiüríti, az eméiitést előmozdítja, az anyagcserél felfrissül és Igen ke lemes közérzetei teremt. Kérdezze msg orvosál.
Legújabb könyvek:
Zaigray Julianna :
Erzsébet, magvar királyné 6 — P
Hatoicsi Andort
Cisz moll, regény .... 4\'— ,
Vamary Gábori
Ketten Páris ellen . . . . 4- , Doubrowiki Kaihnrtna:
Asszonyok országa . . . 4* 0 , Földi Mihályt
A viszony .......5-4# ,
Nylrtf JéiMf: A albói bölény, regény . . 5 60 „
Makkal Sándor :
Magyarok csillaga, regény 5 60 „ Kaphatók:
FISCHEL
kíny vkereakedéiben Nagykanl*aán. Telefon 179.
— (A holnapi iUe*|is)
Holnap, vasárnap délután 0 órakor u Nobel-díjról bizony hiányos ismereteinket fogj ti kibővíteni az Irodalmi és Művészeti Kör liceálisa, Kelemen lervnc társelnök előadásálwn. Dr. Winklerné Munkácsi Noémi versellKíl fog néhányat bemutatni. Gráf Ernő, a Kör titkára pedig hcigolantli utazásának élményeiről számol l>c. Belépődíj nincs, csak ónkén\'ei adományokat kérnek. (
— (Drózdy Oyőiö Geisén)
Drózdy Győző, a kiskomáromi ke-rolet népszerű képviselője szombaton^ délután érkezik Gvlsére, ahol este fogadja válaszU\')|>olgárait és ügyes.bajos ügyeiket meghallgatja. Vasárnap délután 2 órakór (".elseszigct községben tart beszámolót.
— (\\ Drávavölgyi távvezeték)
építésével kapcsolatos további hatósági lejárásra tegnap Nagykanizsára érkezett egy szűkebb bizottság dr. Nagy Sándor miniszteri fogalmazó vezetésével, akik rövid nagykanizsai tartózkodás után Nagyatádba íoLytaiták útjukat, ahol több napig tartózkodunk.
— (A MANSz-tea)
iránt, amely holnap, yakáinao . dél-után 5 órakor lesz u Katholikús Legényegylet nagytermében, a társaság tegszél \'sebb köreiben nyilvánul meg élénk érdeklődés. A műsoron Hambek Hózsu. a MANSz központi kiküldöttje tart előadást a MANSz célkitűzéseiről, Mlinarics Hona szaval, NVitzen tz Jo-lán, a zeneiskola énektanára Kerekes bén zongorakiséretével énekszámokat ad elő. Belépődíj n\'ncs. Tea 50 fillér.
(:)
— Szombaton öregkercakedelmfaták f eketeké vé-e*tje a Koronában 9 órakor. (:)
— (A vlz- és csatornamű ellenőrző bizottsága)
, pénteken este olóst tartott a városházán Miklós János postafőnik elnök, léte alatt, amelyen a ^polgármester |s részt v«». A bizottság több belső ügyet, a szabályrendelet módosítását és a bővítési tervet tárgyalta."
— Ma: feketekávé-est)
Rendezik: az öregkereskedebnisták! Hely: a Korona. Idő: szombat este 0 órai Olcsóbb, vidámabb é* kellemesebb estét nem tud szerezni maginak! (:)
— (A keszthelyi Georglkon)
harmadik szakülését tartotta. A gazdasági akadémiának ez a kullur.cgye-sülete értékes munkásságot fejt ki, amire a keszthelyi társadalom is élénk figyelmet fordit. Ezúttal Sebestyén Jenő II. é. és Nemesszeghy István IV. é. hallgató tartott előadást egy-egy növény-, illetve állattenyésztési szakkérdésről. majd a közbeiktatolt mulatságos műsor után MorVay Endre III. é. hallgató beszámolt a kiskomáromi előadásról. Műsor ulán tánc következeti.
— (Nagykanizsa szenzációja)
lesz a Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje, mely vasárnuap este 8 órakor kezdődik a Korona \' éttermében. A téli szezon
első piknikje a Kereskedelmi Alkalmazottaké, a melyre máris igen nagy az érdeklődés.. Jó zene, olcsó büffé. figyelmes rendező-gárda várja « táncoló ifjúságot! \' (:)
— BUIriaoé magyaron Intézeti kabátok minden nagytágban: kaphatók — Schütsnél.
— (Elhajtották a fogatát)
Németh László nagylengyel! lakos fel jelen lést tett a zalaegerszegi rendőrségen. hogy este 10 és 11 óra között az alsó Becsali korcsma udvaráról, mig ő l>enn vacsorázott, .ismeretlen tettes elhajtotta kétlovas fogatát. A kár a lejelentés szerint 1200 pengő.
— (Patkányirtószerek)
Vida Lajos Horthy Miklós utl főszer és csemegeüzletóben ls kajiluitók.
(0
Szombaton öregkere.kedelmlilák feketekávéeitje 9 órakor a Koronában. (:)
— öaantók veraenyérSl olvashattunk
nemrégiben külföldi niradások nyomán. A mai, áramvonalas luxuskocsik mellett bizonyára érdekes, sőt komikus látvány lehetett. A technika folyton törtet előre. Ez a hely/et a rádiónál is A rádió hangjában régebben mindig volt valami gépszerűség. Ezt az u. n. hangkorrekció alkalmazásával kiküszöbölték. Kitűnően megfigyelhető pl az Orion 88 és 99-es tipusu rádióknál. Az Orion rádiók közismertek kitűnő hangminőségükről.
Tőkélete* aterelem. Ez a könyv oly kimerítően és érthetően tárgyalja a tsexuális élet minden kérdését. A kiadó az 50.000 ik példány után olcsó kiadásra határozta el magát s az eddigi 28 pengős ár helyett 6.80 pengőért.kmálja hasonló kiállításban a könyvet.
— Zalavármegye nrl köxönaége Budapesten a közismerten elsőrangú Grimm Penzióba száll, hol leszállitott áron nivós ellátást kap.
Q3Q
tfasrjJ;!
— Három pengőéit 40.000 pengót nyerhet, ha résztvesz a 69. jótékonycélu áltami sorsjátékon. Kapható minden dohányiózs-dében, vagy osztá .ysorajegy fóárusitónál, illetve közvetlenül a székestóvárosi m. kir. pénzügy Igazgatóságnál, Budapest, V., Sza-íay-utca 20.
— Bajban aokfólót ajánlanak, Aspirln-tabletta azonban csak egyféle van, amin a „Bayer"-kereszt látható. Enélkül cs«k pótszer. Egészsége érdekében ragaszkodjék a valódi Aspirinhez és utasítson vissza minden utánzatot.
— Nem vagyunk elég gazdagok ahhoz,
hogy silány és olcsó szövetekből viseljünk ruhákat. Többszöri csinál-tatási költségét takarítunk meg, lta tiszta szingyapj üsző veteket veszünk közvetlenül a Trunkhalin posztógyártól. Ez a hirneves posztógyárunk évek óta szállítja a magyar uricaaládoknak angolosan gyártott, garantáltan szin-tiszta gyapjúból készített uriruha-, angol női kosztüm, sportruha és iskolás ruliaszövctckbon. Még ma kérje a sxó-veiuiintakollekció költség- ós kótele-zettségmentes elküldését a gyártól: Budapest, XI., Irénke ut 1J7. Jól jár vele.
A szovjet-követeken a sor!
Páris, november 27 A Matin értesülése szerint a helsinki, varsói, rigai és kovnol szovjet nagyköveteket visszahívták, letartóztatták, majd halálra Ítélve őket, valamennyit kivégezték.
SW" hentwtfí^yára
jól bevezetett, minden Információt kibíró
körzeti képviselőt
kaass. — Részletes ajánlatok ma Jutalék áa kSltsáf" Jeligére F,, iShirdető Irodába, Budspest, VI, Teréz-körut33. címre kéretnek.
Katasztrófa a levegőben
Berlin, november 27 A I.ondon—berlini U\'Ikt.I^Í forrta-lotn ejvik angol gépe a berlini hidu-l.\'il. ulán nem sokkal kigyulladt én lezuhan!. A három főnyi szonéjlyzpt színné égclt. "
EliOlyedt egy vörös spanyol gőzös
Glbralutr, november 27
Egy S|>anyol vörös kormánygőzös a nylll tengeren elsüllyedt és minden uLasu vlzbef-jlt.
Hogyan I Ön piég nein olvaata T
Eddig 50.000 .mbar vásárolta inog éa több mint 100 000 ember olvasta Magyarországon
Van de Veldei
A tökéletes szerelem
(Tökéletes házasság)
clmll könyvét. Alapvető tanulmány a férll éa nö aexuálls berendezéséről, s helyes és helytelen szerelmi életről, az együttélés tormtlrél éa byglénltjárót,
aaar
az olsö propaganda kiadást egy két alatt teljesen olajegyezték.
Ara egész vászonkötésbea a D az eddigi JS P helyett — "
Elétlzotési ára mellékelt scolvény
beküfdtee Maién 8.80 psngí
■ZELVtMT.
T. Ho..^rrMui,,ím kGrul IS. M*2T«nd«l.m Van d. V.ld. i Ttkél.t.a\' • a.ral.m c .IÍITOM.I á^,.
utp v.,,1 k >1*0 pawtSIfS.
* EimlrUktt bíkOldtím. K«,.m ■ k»a,.M
pcrttowatw.n rU.tl clawtw. rikS14MJ. * EU.i,,MO.| |i a. IllUr poilúkölU^.! kát*"
OI.MkMd .Ulti,: ..................................jf
•Kvm kUaiUkMMS.
.. I
A
Zalai KÖZLÖNY
1937. BúVcHibtf 2Í.
Városi Mozgó. Csütörtöktől—vasárnapig!
A vidámság, ■ kedély, uz url magyar virlua filmje Bársony Rózsi első nagy filmszerepe
Bónyl Adorján és Nóll Károly nagysikerű vígjátéka, főszereplők még: Jávor Pál, Rózsahegyi Kálmán, Kabos ~ \' Cportos Gyula, Mály Ocrő, Berky Llll.
VIKI
Oyuli
Fényes klsérft műsor I
Érdekes hiradéI
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Rendes helyárak I
Az Országos Központi Hitelszövetkezet
NAGYRÉCSEI PARCELLÁZÁSÁBÓL
a község közelében kb. 60 hold jómlnőségü szántó és rét - kedvező fizetési feltételek mellett — eladó.
A lebonyolítást végző Angol-Magyar Bank Rt. nagykanizsai fiók
az érdeklődőknek szivesen nyújt felvilágosítást. 35®0
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26.307/1937.
MMti Műi
A várost logatlanok vízvezetéki ét csstomaberendezési évi karbantartására nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek,
Az ajánlatokat a felléleiekben megadott címzéssel I. évi december bó 4-én déli 12 óráig a polgármestert hivatal Iktatójában kell benyújtani.
A kiírási müvelel hétköznapokon d. e. 10—12 óra közölt a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1937. nov. 12. ua Polgármester.
Nagykanizsa megyei vároa árvaszéke.
3400/1937.
Tárgy; Elhagyottá nem nyilvánított szegény gyermekek segélyezése.
Hirdetmény.
A 204.900/1931. B. M. sz. körrendelet alapján felhívja az árvaszék mindazokat a szülőket vagy gyámokat, akiknek gyermekmenhely! kötelékben nem álló ís a 15. életévet még el nem ért, segélyre szoruló gyermekeik, illetve, gyámoltjaik vannak, hogy az erre a célra beszerzett szegénységi bizonyítvánnyal 1937. évi november hó 29. és december 5-lke között minden hétköznapon 11 és 12 óra közölt az árvaszéken segélykérelmük előterjesztése céljából a segélyre szoruló gyermekek pontos születési adataival jelenjenek meg.
Nagykanizsán, 1937. évi november hó 23-án.
KM Városi árvaszék.
Nép Mozgó.
Szombaton ét> vasárnapi
■agy bOnllgyl film I Carola Lombard éa Frad Mao Murray fősiereplásáwel ~M
Rejtélyes utas
(Gyilkos Jár kfizfiHOnk)
Fényes klsérft mflsorl
Magyar Híradói
Előadások szombaton 5, 7, 9, vaiárnap 3, 5, 1 és 9 őrakor. Csak 20, 40, 80 filláras hslyárahhall
A világpolitika hamora:
Japán nem üzen háborút Kínának
Sanghai, november 27 Mint beavatottak tudni vélik, To-kioban a hivatalos kormánytanács ugy döntött, hogy egyelőre nem üzeni meg a háborút Kinának.
Tokioi vélemény szerint azonban a kilenchatalmi érntekezlet csak ürügy volt, hogy Japán belügyeibe beleavatkozzanak. Japán távol tart-
ja magát uz értekezlettől és ha azt látja, hogy ott ellene készül valami, az egyezményt felmondja.
Azzal a hirnei kapcsolatban, hogy most nem üzenik meg a háborút, jelentik még, hogy Japán ezúttal csak Északkinát akarja birtokba venni, azt is csak Szanzi tartomány kivételével.
Halálra Kélték a kokainkereskedő két gyilkosát
Beck Károly és Hasel Upótné bécsi lakosok gyilkossággal vádoltan állottak a bécsi törvényszék előtt, mert Kaufer Lipót kokainkeneske-dőt, az asszony ismerősét lefogták lakásán, fejszével agyonverték, majd feldarabolták. A feldarabolt holttestet ei akarták számtani, amikor hazaérkezett az asszony férje, Hasel, aki jelentést tett a borzalmas gyilkosságról. A törvényszék mai tárgyalásán mindkettőt kötél általi halálra Ítélte.
100
Eső!
PrognósU: Nyugati és északnyugati szél, változó felhőzet, főleg északon eső és hó, a hő kissé csökken.
A Meteorologtal Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása jelenti t
Hőmérséklet tegnap este »-kor: 4-0-8, ma reggeli -02. délben: +6 2 Csapadék: 0-0 %.
Megbízható asztalosmunkát
Csoknay lemezzel
érni el. Lerakat: **
Eppirtger fatelep.
Izzólámpa Trffi
Kartellen klvOl I Q |.AR
3—25 voltig r 1 UJ
Kapható l
Schleslnger flyula yaikereikedínél
(Szarvas-épület) Mti
Mindenki jól jár,
\\
pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet
Hirdessen aZalai Közlönyben
Házhoz izillltvi
éi ott Itrakra q-kint P
Tatai kokszbrikett.....8-80
Tatai tojásbrikett......8-BO
Tatai szalonkockaszén .... S.40
Tatai gyöngyszén.....B.\'OO
Fénye* kocka szalonszén . . . 8*80 Kovácsaién l» minőségben . . 6-íiQ
Kokax dió U.......8-80
Aprított tfixlfa, kevert minőség 8*40 Bükkgvertyán apiitottla vegyesen 4«20 Gyujtalékfa aprogatva .... 4\'BO
Mindennemű tűzifa súlyban és Ölben kapható.
Strém Károly Utóda
Hacker Ferenc,
Sugár-ut 20. >\'" Telefon 127.
Fatermelő-, IDzIfa , kőszén-nagykereskedő.
Birtokparcellázásból
vásárolhat 5—8 évi törlesztésre kisebb-nagyobb szántókat, szőlőket vagy gyümölcsösökéi, Nagykanizsához közel. Érdeklődni lehet a Néptakarékpénztárnál, Nagykanizsa, Csengery-ut 4. szám. Telefon 126.
Vízvezetéket
szereltessen, javíttasson
i Czvetkó Gyulával
Esőben, t szélben, hóban
nélkülözhetetlen
Tbermos
nagy választékban.
\'h literes hőpalach
220 pengő,
amit a Mulat tart
Szabó Antal
sparttilaUtaa
Nagykanizsa, Fő ut. S. szám.
ittft. november 28
ÉALAI KÖZLÖNY
Szenzációs
Hálószoba :
7 darabból . .
Jobb diszesebb teleháló 7 darabból .
P 225.-P 285.-
bútorvásár!
Kombinált szoba:
P 435-
Ízléses kivitelben, modern kárpitozással
Fhprlln " 1 kredenc - I vitrin 12 darabból\' 1 tálaló
1 nagy asztal vendéglappal 6 darab modern szók
2 foteuill
p 495.-
Konyhák minden szinben, modern kivitelben, nagy választékban.
Tervszerinti rajzok után rendelésre is berendezzük lakását a legmodernebb izlésü kivitelben —— Minőséget cégünk félévszázados fennállása garantálja.
Tekintse meg mintatermeinket vótelkényszer nélkül!
KOPSTEIN BÚTORHOZ
Nagykanizsa
Horthy Miklós-nt 4.
Nagykanizsa megyei város polgármesteié 01.
24.796/1937.
Felhívás
a patkányirtás kötelező végrehajtása tárgyában.
Az 1876: XIV. t.-c. 7. és 10., valamint az 1926: X. t.-c. 5. §-a alapján Nagykanizsa megyei város egész területére a patkányok kőtelező irtását rendelem el. A patkányirtás a város egész területén 1937. évi december hó tl-én. szombaton délután 6 órakor kezdődik és 1937. december hó 21-én hajnalban nyer befejezést.
A patkányirtás kötelezettsége kiterjed lakóházakra, gazdasági épületekre, borpincékre, magtárakra, Icrnkatokra, élelmiszer- és sörraktárakra, malmokra és minden üzletre, ahol élelmiszereket tartanak vagy árusítanak.
Az irtásra mindezeken a helyeken kizárólag a Ratopax, Krepa és Perfekt lel-zéaü emberre és háziállatra ártalmatlan irtószerek valamelyikét kell használni a csomagolásokon feltüntetett használati nta-altás szerint Az irtószereket a következő helyeken lehet beszerezni:
Bogdán Aladár dr. .Megváltó* gyógyszertár,
Demeter László .Fekete sas" gyógysz, Déri József .Őrangyal\' gyógysz., Lukács Vilmos .Máiia" gyógysz., Merkly Belus József dr. .Igazsághoz" gyógysz.,
Szekeres Vilmos és Dodó Jenő .Páduai Szent Anlal" gyógysz., Teutsch Gusztáv drogéria, özv. Bazsó Lajosné Teleky-ut, Bedének István Eötvös-tér, Beleznai János Sugár-ut. Dedovátz Béla Magyar-utca, Fenyvesi László Kinizsi-utca, ifi. Halász Jenő Magyar-utca, Handelsmann László Barak, Kellermann Ferenc Ország-ut, Mustos Ferenc Kossuth-tér, Neu és Klein Csengery ut, Papp József Teleky-ut, Sátrán Ferenc Király-utca, Stampf Zsigmond Fö-ut, Szerecz Pál Or»zág-ut, vitéz Tóth Béla Sugár-ut. Weisz Berta Petöfi-ut
Az irtószerek ára Va kg-os csomagonként 1*0 P. Az irtási kötelezettség alá eső ingatlan beépített területére 100 m» ként \'/» kK„ beépítetlen területére pedig 200 ma-ként Va kg. irtószert kell vásárlási igazolvány ellenében folyó évi december hó 4-töl 1 l-ig beszerezni és a patkány-járta helyekre (pince, kamra, raktár, ólak, csatornanyilások, pöcegödiök) elhelyezni. Gyárak, Ipari telepek, raktárházak, malmok- fatelepek, kórházak, laktanyák, MÁV. területek a fenti korlátozás alá nem esnek, hanem egész területükön 100 maként Va kg. Irtószert kell elhelyezni.
Az irtószert az irtási kötelezettség alá eső területen az összes ingatlan- (ház, telek és üzlet) tulajdonosok, tehát azok la, akiknek ingatlanán patkány mindezldeig nem mutatkozott, — azokon a helyeken, ahol patkány meghuzódhatik — elhelyezni tartoznak, mert a tapasztalat szerint az irtás következtében a patkány helyet változtat és oly ingatlanokat is ellep, ahol azelőtt nem fordult elő.
Az Irtószert a város területén egy Időben 1937. évi december hó 11-én szombaton d. u. 6 órakor kell elhelyezni és amennyiben az előző napon kihelyezett irtószert a patkányok elfogyasztják, azt másnap ugyanolyan mennyiségben kell pótolni. A december 2\' én reggel megmaradt irtószert meg kell semmisíteni.
Az irtás ideje alatt és után talált dögöket azonnal össze kell szedni és elégetni vaRy mélyen a földbe ásni.
A patkányok elől minden élelmet el kell vonni, a patkányirtás befejezése után be kell tömni a patkányfurta lyukakat és a napközben felgyülemlett szemetet olyan helyen kell tartani, hogy ahhoz patkány semmi körülmények között hozzá ne férhessen. Az eredményes Irtás előfeltétele a tökéletes tisztaság, továbbá a patkány letelepedésének megakadályozása és élelmének elvonása.
Az irtószer vásáiiásakor az árus vásárlási igazolványt állit kl, melyben a vásárolt mennyiséget feltünteti. A félkllogram-mos adagokban csomagolt irtószer-zacskókban igazolójegy van, melyet a vásárlási igazolványhoz kell csatolni. A vásárlási gazolványt meg kell őrizni, az ellenőrzést végző hatósági közegeknek kívánatra fel kell mutatni, majd pedig az irtás befejezése után (1937. évi december hó 21.) annak adatbevallási részét is pontosan kitöltve az .igazoló jegyekkel" együtt 1938. évi Január hó \\5-ig a város gazda-
sági hivatalába postán vagy személyesen cl kell juttatni.
Nyomatékosan felhívom a lakosságot, hogy igyekezzék a patkányirtási teendőket a lenető leglelkiismeresebben végrehaj-taniés e célból tartsa szem előtt azokat a rendelkezéseke\', melyeket a hirdetmény magában foglal.
Végül figyelmeztetem a lakosságot, hogy a patkányirtási munkálatok végrehajtását igen szigorúan fogom ellenőriztetni.
Aki ezen rendelkezésemnek eleget nem tesz, vagy a rendelkezések ellenőrzésével megbizott hatósági közegeket akadályozza, az 1876: XIV. t.-c 7. g-a értelmében kihágást követ el, amelyet az 1879: XL. t.-c 16. és az 1928 :X. t.-c. 3. alapján 15 napig terjedhető elzárással és 600 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel kell büntetni.
Nagykanizsa, 1937. november 18. usi Polgármester.
RÁDIÓ
Az összes uj rádiókat összehasonlíthatja nálam.
Csere,
alkalmi vételek.
SZABÓ ANTAL
rádió- és aportOziatéban
Fö-ut 5. ss.
Pályázat.
A nagykanizsai Iparostanonc-iskola telügyelöbizottsága pályázatot hirdet heti 5 közismereti órának óraadói minőségben való ellátására. Pályázati határidő 1937. december8. A választáson elsősorban kereskedelmi tanárok vételnek figyelembe. tm FelUgyelöblzottság.
Modern csillárok
H.IUI I.JÉr.tu r*auUHIsatéar«.
Kartellen kívüli Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Dsulsoh László
( cslllér-Ozletében.
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyümölcsfa-karbolineummal) vagy
SHELL DORBANTWASH
(ásványolaj permetezőszer.) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az Sut és t«ll védekexés a leghatátosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
Oaxlbaraokot
80LBÁR (kénbáriummal) Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
m*f, mfltrágya, nSvény védelmlumk
•>iW, X*P tmlnlWba
Nagykanizsa, Erzsébet-tér la
A régi törvényszék mellett. Telelőn 18a
10
BAUU KUKttn
1937. november 28.
Ai Ön aiállodá|a ludipolcia a
Corvin 5zállodaI
Budapest Mlvében.^a Nemzett Silnház melleit i VIII., Caokonay u\'ca 14. — Tökéletes modern komlort. — Folyóvíz él központi flltés minden szobában. —I Budapest valamennyi villamoa vaiuta ásaulóhaezl t, ..„lel közvetlen közeliben. KfT\'lT" >uU>k B>ár J pnsglul, két.jy.a szobák í pMfltSl, lelje.
penzió < 50 pcnKa 3ZS7
APRÓHIRDETÉSEK
ÍfdhlrS.té. alfa vnarnap ét Ünnepnap 10 .iól| Htia>. mlnd.n további tió fl OlUr. hélKömap ta flóta 10 tlll.r. mlnd.n további »*ó 4 tlll.r.
AmIAIbxI éa bérautó, u| áramvoni-nalaa, legszolidabb irban rendelhrtö Kaut-mattn Manónál. Telefonállomás 2». 2568
Siattap cirkulációs HSIokvxó árban, kivitelben, telleaitményben: atenzádóe I Díjtalan flités bemutató Sörlel vsskeres-kedéabeo. 337b
116- éa séralMt siakaserten Czvelkó Mátyás vulkanizál. Fő nt 4. _8
Mrttr.hák. sapkák, lelöltók legot caéfcbak lldltlnéi Nagykanizsán és I.ele nyén (Bóblca). ___3189
Naaiasált ruhát veuek él eladok, hl-váara házhoz megyek. Márkus, Klrátv utca 31. 3493
VaakstpM Jutányosán eladó. — Hofthv Mlkiós-ut 4. 3508
Elsőrendű saját termésű
kereoaenyi asztali bor
titerenkint kapható Böhm József bortermelőnél CMBfary-at 19. alatt.
Egy komplett akMM, csillár és Kényes eladó. Csengery ut 7, földszint, balra. Megtekinthető délután 2- 4 lg. 3581
hBáiiiaaga. fal Pllmutok, kettő ázáson fetUll tojók, jutányosán eladók Megyoróssynái, Bonts. IMI
Egy barna aháálB eladó. Szemere-ulca 2. Özv. Ungárné. 3586
■•járásait keresek. Klnlaal-u. 8. 3591
Elad* egy 750, egy 1000 kg. Ilzedea-mérteg, kovács és bognárműhely axar-aaámok, egy 3-as pénzlárazekrény Ju-lányosan Schleslnger vaskereskedőnél. Nagykanizsa. 8592
Libamájat aaaaak, 5 fillér dekála Welsz Miksa, Király.nlea 45. 3597
Szárat rahtárhalrlaág azonnalra
kiadó. Király-utca 8. 3598
MARÓIT FÜRDŐ
Csengery-ut 19. mtrrémy kátMiMk Tyihazainváflás Nyitva ailadaa »ap. 1
Reggeli órákra bajáréalt kereaek.
Király-utca 9. 3599
Szárított Sotuarl, burgonya olcsón nálam kapható. Hizhoz szállítom. Szeiecz. telelőn 330. • 3600
Rákóczi utcában Jókarbsn levő hám kedvelő tlzetéal feltételekkel aladó. Sőveb bet AIU Separátornál, Horthy M.-ut 15. 3601
Flllórakórt láthat naponta, ha 10 részpoikályhát éa tDréazport vásárol Vai«a ■asharaahaááakan. 3491
Neneavldon, közaég közepén fekvő hereadezett kováoantUbaly betegség miatt bárba adatik. Bővebbet Alfa Separátornál, Horlhy M -ut 15. 3602
Mlndenaapl leveleaésből összegyűjtött bálianat, régi vagy uj tömegeket, magyart éa kllilőldlt, leioszlatott gylljtemé-gyeket bármikor megvételre keresek. — Btrbailts Lajos, a Zalai Kö.löny f. axer-kesztője. Érdeklődni lehet teleion 7S. az. fagy személyesen mindennap d. u. 5-Q éra között.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda ét Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Király. hUtzurban teletop: Nagykaaúaa .70.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26.021/1937.
Tárgy: Hitcszcrü lövészet.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi november 29, 30-án, december hó 2, 3, 7, 9, 10, 13, 14, 16, 17-én naponta reggel 7 órától esle 6 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot larlanak. Ez Idő alatt ott tartózkodni lilos, metl életveszélyes.
Nagykanizsa, 1937. nov. 25. "" Polgármester.
22.722/1937.
Hirdetmény.
A vároil Alsó- és Felsőerdőkben fakitermelésnél alkalmazott favágók a rmiiiVáaréstOliei, valamint a nyilvános árvetésen vásárló vevők tOzl-és mülájukat folyó hó 22-től, tehát hétfőtől kezdve csak a kővetkező napokon vihetik el: Alsóerdőiől: izerdán és pinteken, Feliőerdőről: kedden és csütörtökön.
Nagykanizsa, 1937. nov. 20. sut Polgármester.
25.078/1937.
Tárgy: Borfogyasilásl adóátalány kiegyezés.
Felhívás borfogyasztási adóátalány kiegyezésre.
Felhívom mlndszokst a bortermelőket, akik Nagykanizsa város, továbbá Homokkomárom, Nagybakónak, Nagyrécse, Palin, Sárszeg és Somogyszentmlklós községek területén fekvő ingatlanon bortermeléssel foglalkoznak és sz általuk 1938. évben elfogyasztandó bor utín fizetendő borfogyasztási adóra nézve átalányban óhajtanak kiegyezni, hogy az álalányegyezség megkötése végett legkésőbb 1937. évi december hó 31-lg a városi tzlmvevóség Jövedéki osztályában naponként d. e. 8—12 óráig jelentkezzenek.
Termelő az, akinek költségére is veszélyére folyik a szölögazdálko-dát. A haszonbérbeadó, a haszonélvező akkor sem termelő, ha a ha-szonszolgáltalás terményben jár.
Nem termelővel a város átalány-egyezséget nem köt, úgyszintén azokkal a termelőkkel sem, akikkel a város 1937. évben egyezségben nem volt és akik az 1937. évi álalányukat nem fizették be.
Nagykanizsa, 1937. nov. 4. jm2 Polgármester.
27.463/1937.
Tárgy: Ttlzl- és műfa, továbbá fiatal gyílmölcsfacsemete eladása.
Faeladási hirdetmény.
1, Folyó évi november 29-én hétfőn a városi Alsóerdőn tűzifát (gyertyándorong, cserdorong, tölgyhasáb és dorong, cseresznyehasáb, hirshasáb, juharltasáb és szllhasib) 108 drb. különféle mérelü, Összesen 11950 lm8 tölgvrSnkOt (mülál), továbbá a vágás melletti szálerdő-részben kél kidőli tölgyszálfii;
2. Folyó évi november hó 30-án, kedden a városi Felsőerdőn tűzifái (syerlyándorong és hasáb, cserdorong, lOlgydorong, cseresznyehasíb, fenyóhasib él dorong, hárshsiáb, luhsrhasáb és aillhasáb);
3 Folyó évi december hó 2-án, csütörtökön a v. Felsóerdön (Plck-féle) u. n. Va|dában az 1933-1934 évben telepített fiatal, lábon álló almafacsemetéket nyilvános átveré neii eladok.
Az árverés ideje:
1. a városi Alsó- és FelsőerdOk-ben hétfőn él kedden d. e. 9 órai keidettel a vágásterüleleken;
2. a városi Felsőerdön (Va|da-erdO) csütörtökön ugyancsak d, e 9 órai kezdettel a helyszínen.
Nagykanizsa, 1937. november 25. ns Polgármester.
1005—937. sz.
Árverési hirdetmény
a köztartozások frjiben lefoglalt Ingóságoknak az 1927. 600. P. M. sz. H. ö. 68-71. §-al értelmében eszközlendő nyllvánoseláivereléséról A végrehajtási szenvedő neve: Németh Lőrinc kaptafa hészllő. I.akása: Nagykanizsa, Az első árvttés helye: Erzsébet-tér 10 sz.
Az első árvetés Ideje (mp és óra): 1937. dec. 2-án d. e. 9 óra.
A második árverés helye: Erzsébet tér 10. sz.
A második árverés lde|e (nap és óra): 1937. dec. II-én d. e. 9 óra.
A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként:
202 pár vegyesen férli, női és gyermek kaptafa 362 pengő becsértékben.
Amrfel faltételek:
1. Az elsó árverésen az egyes lllgólá-
Íok csak akkor lógnak e\'adatnTT ha a becs-rtéknek legalább Háromnegyed része megígértetik.
2 A második árverésen azonban az Ingóságok a becsérték háromnegyedén alul Is, a legtöbbet Ígérőnek mindenesetre eladatnak.
3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi adó és az esetleges fényűzési adó is.
Kelt Nagykaniz a, 1937. november hó 17. n*p|án.
Jávor István
3596 megb. v. végrehajtó.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és közponli fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaanacxky-utoas 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, közponli fűtés, lelefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehetó Igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező olvasók részére.
Ofcsjóndsjjof
ütfta moziban
S2(kűküzhaiik
hogy
Príma "61, kötött blo-ok
már P 5.20-tól Príma térit pnllovorek
már P 4.50-tíl Príma férll kalapok as az ösbsbií dWatJllnekben
már P 6.50-töl Prímá meleg férfi Ingek
már P 4.40 töl Férfi esőkabátok
mir P IB.BOtól Egy próbavásárlás meggyőzi önt Is áruim megbirhalóságáról és áraim mérsékelt voltáról.
Brónyai Divatbáz
Horlhy Itklól-it t ...
Emmm.i \'—|
mkl a helyi kortwkedőknU 1 IpuroAokoál «&«i-eKM bel I
is-
II
• «
Ha régi vagy ujabb levelezés, bélyeges borítékok kerülnek elő a padlás papir-llmlomjá\'ól, — azokat megveszi Barbarits Lajos, a Zalai Közlöny f. szerkesztője. Található minden d u. 5-6 óra közt a szerkesztőségben. Tel. 78.
Ennyi ugye nem sok! Pedig csak ennyibe kerül egy apróhirdetés a Zalai Közlönyben és egész nap, jó időben, rossz időben 30.000 embernek kínálja a hirdető áruját és üzletét/ — Nem lenne ön is egy próbál? =

N»om. a WitaUJdouos Közgazdaság at, üutetabttg Nyomda ás B«1»U1 LapkJ«*S Vállalata k4uyv«yt>indájáb«a Nagykanizsán, fjkia, z^j K4lX)1,i
77- Évfolyam 271. szím
Nagykanizsa, 1987. november 30 kedd
Ara 12 H«.
ZALAI KÖZLÖNY

ktadtthratHi M 5 ula.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
EMKlicttd ín: egy hór» « pengd 40 IUW Si«lte>iUM<l é. kudöhlnUll leleloai í« ■
Egy megtért Saulus
Londoniján a napokban megalakult az Angol—Magyar Társaság, a melynek vacsoráján hivatalos személyiségek részéről felszólalások hangzottak el. Az ilyen |*>hárkö-szöntők rendes körülmények között a fehér asztalhoz, a frakkhoz s a társasági élethez alkalmazkodva rendszerint kimerülnek abban, hogy szinte túllicitálják egymást a dicsérj szólamok, az elismerő kifejezések s a szép frázisok hangoztatásá-ban. ;
Az angol-magyar társaság vacsoráján nem ez a sablón voll tapasztalható. A társaság elnöke, lord Londonderry fennen hirdette reálista világszemléletét s kifejezést adott annak a nézetének, hogy »a nemzetközi politika súlyos kérdéseit nem lehet beszédekkel megoldani.* Ennek a díszes vacsorának azonban, amelynek a megjelent angól kereskedelemügyi miniszter, Stanley felszólalása szolgáltatta a poént, érdekessége egy programonkivüli felszólalás volt. Megjelent ugyanis a vacsorán lord Mottistone, aki a trianoni békeszerződések aláírásánál jelenvolt s mint annak egyik részese belső lelki kényszer folytán szólásra emelkedett. Egy angol gentleman bátorságával s mély magábatekintésével tett e vacsorán vallomást. Megható szavakkal s az egész társaságot megrázó módon tett vallomást lelkiismereti furdalá-sáról. Miként — mondotta — ez a súlyos lelki motívum szolgáltatja számára a jogcímet, hogy felszólaljon s felajánlja mélyen átérzett őszinte barátságát a magyarság számára.
A magyar nepizelnek megpróbál tatásos napjaiban sok ellensége volt és van a mai napig éppen elegendő. De leheletlen nem látni a hozzánk baráti érzéssel közeledők körének kiszélesedését, nem csak a világközvéleményben, hanem a hivatalos politika irányitól között is. A magyar nemzet minden alkalommai felfigyelt a baráti szóra és szivébe zárja a hozzá közeledők érzését, de különös melegséggel tölt el bennünket az az őszinte hang, a mellyel a londoni angol -magyar társaság vacsoráján találkoztunk, meri itt megint egy Sauhisból megtért férfiúval találkoztunk, akinek Iwrálsága annál értékesebb számunkra, mert nem valamely különös csoda folytán lett barátunkká, hanem hosszas tanulmányozás s a problémával való foglalkozás készletté felfogásának megváltoztatására. Ezt a kiváló angol férfiút furdalta a lelkiismerete, hogy olyan nagyjelentőségű kérdésijén volt kényleien szerejjet vállalni, amelyről meggyőzödölt, hogy kihatása ká ros és Igazságtalan. Lord Mottistone már a l>ékeszerzödések aláírása idején érezte, hogy az a hevenyészett tákolmány, amelytől függővé tették egy ezeresztendős nemzet jövőjét, nincsen egészen rendben. Lelkiismerete már akkor meg-
1918. óta nem voltak olyan sorsdöntő órái Európának, mint a most meginduló londoni tanácskozások
Közelebb akarják hozni egymáshoz a Róma-Berlin és Páris-London tengelyeket — Le akarják bontani a gazdasági önellátás rendszerét — A spanyol és abesszin kérdés is szerepel a tárgyalások napirendjén
London, novemer 29 Eden külügyminiszter vasárnap egész nap folytatta a megbeszélésekel az egyes szakértőkkel, hogy a francia államférfiak tanácskozását teljesen előkészíthesse. A londoni sajtó hangoztatja, hogy 1918 óta nem folytak ilyen nagyfontosságú tanácskozások.
A francia államférfiakul ma György király látja villásregtfeMn vendégül.
Az angol sajló a tanácskozások alapvető tételeit a következőkben ismerteti:
A tanácskozás nem vezet az angol és francia kormányok küljíoll-Ukájának lényeges megváltoztatására.
A tanácskozások nem irányulnak a Róma -Berlin tengely ellen, nem! akarják azt gyengíteni, sőt egyenesen az a cél, hogy a két tengelyt (a Páris—londonit és a Róma—ber-
linit közelebb hozzák egymáshoz.
A tanácskozások főcélja : a béke megőrzése. Nem kerül szóba az osztrák népszavazás ós a cseh—tót állam felállításának ügye sem.
Németországgal kapcsolatban a gyarmati kérdések kerülnek megvitatásra. Itt Páris és London bizonyos békeblztositékokut követel. Ezek közölt említik a nyugati
egyezményhez való csatlakozást, u fegyverkezési szünelet, a Népszövef ségto való visszatérést, . valamint azt, hogy minden lépést Anglia, Franciaország és Olaszország előzetes tanácskozásai után határoznak el és megszüntetik a gazdasági önellátás politikáját.
Beavatott helyen ugy tudják, hogy a csehországi némel kisebbség ügyét most nem érintik, de Franciaország értésére adja majd Csehországnak, hogy igen jó helyzetet teremtene, ha a cseh uralom alatt
élő 3 és fél millió német kisebbségnek önkormányzatot adna.
Tudni vélik még n beavatottak, hogy a spanyol háború elszigetelésének, a földközitengeri ellenőrzésnek és az abesszíniai hódítás elismerésének kérdése is szóbakerül a londoni tanácskozásokon.
London, novemer 29 A Times a tanácskozásokról irva hangsúlyozza, hogy a legfontosabb eredmény az, hogy a béke nélkülözhetetlen előfeltételeit megteremtsék és kihúzzák Euró|>a testél>ől azokat a löviseket, amelyek előbb-utóbb kirobbanásra vezettek volna.
Aki a némel kisebbség csehországi helyzetét valóban tanulmányozza és Ismeri, — Írja a lap — az tudja, hogy Németország jóindulata a cseh—tót állam lényeges előfeltétele.
Nincs remény spanyol fegyverszünetre, december 10-én megindul a döntő támadás Madrltollen
Salamanca, november 29 Franco a löbbizben elhalasztott madridi döntő támadást december 10-ére tűzte ki. A nemzeti csapatoknak 1000 repülőgépük^van és a madridi vonalra 1500 ágyul öszpon-tositottak.
Eddig azért maradtak el a döntő támadások, mert a vörös kormány fegyverszünetet kezdeményezett. A
tárgyalások, mint most je\'entlk, meg is indultak. Franco kikötése az volt, hogy egy nemzetközi sénilegC3 bizottságnál helyezze letétbe a vö-vörös kormány a spanyol állami bankban lévő 1 millió frank aranyai. A vörös kormány ezt elutasította, valószínűleg azért, mert az aranyak nagy része már Oroszországban van. Felajánlotta azonban,
hogy a vörös hadseregnél lévő szov jet fegyvereket kiszolgáltatja a nemzeti kormánynak. Ezt Franco nem fogadia el. A tárgyalások még folynak, de miután a megegyezés kevés eredménnyel kecsegtet, Franco kitűzte a döntő hadjárat megindításának időpontját.
mozdult s miként az angol- magyar társaság vacsoráján most kifejezte, feltámadt benne az az érzés a trianoni l)ékeszerzödés aláírásának pillanatában, hogy jegy tragikus epizód* részese lett. Ml magunk is ugy érezzük, hogy évezredes történelmünknek csupán egy szomorú epizódját kell átélnünk a trianoni békediklátumok után 6 nem barátkozhatunk meg annak gondolatával, hogy a Páris mellett megszerkesztett békeszerződési pontok örök
időkre szólnak. A magyar nemzet sorsának jövő kialakulása szempont jából rendkívül nagy szolgálatot tehetnek azok a társaságok, amelyek az egyes államokban, de különösen Angliában egymásután alakulnak. Az eszme kicserélése csiszoló és kialakító hatású. Ha ezekl>en a társaságokban a magyar ügyről szó esik, ma már nem az eleve való szembehelyezkedés S7.nb mindennek irányt, mert jelentkezik ime a furdaló lelkiismeret s ügyünk számira sokkal
több szolgálatot tesz egy hosszú tanulmányozás -ulán megvilágosodott elme, mint a nem realitásokra és való igazságokra támaszkodó, csupán hangulat folytán kialakult barátság. A magyar nemzet hálateli szívvel fogadja u mellelte való megnyilatkozásokat s várja az idő bekövetkezését, amikor ezek a baráti szálak kirajzolják térképünkön azokat a határokat, amelyedet a gyU\'A-let lángja sem tudott fel|>erzselni
BALttI KÖZLÖNY
IW7. november 30
Havi tiz pengőért elsőrangú uj írógépet vásárolhat vagy bérelhet
ujrendazarO propaganda-akciónk karatén belül.
Vísszatérül a bérletfisszeg teljesei*, t^á\'S^\'Jffi^ készpénzben térítjük vissza.
Kérje tájékoztatónkat! CONTINEIVTAL. ÍRÓGÉPEK hely! képviselete és lerakata:
Scbless Testvérek könyv-, papir-, irószer-kereskedóseiben, Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
M! újság Keleten?
Sanghai, november 29 A japán csapatok elfoglalták a kinai rádió, lelefon és táviró állomást, amely az engedményes területen volt. Egyéb távolkeleti harcokról jelenlés nem érkezett.
Főfájás, idegesség, hypochon-drlás állapotok gyakran a legrövidebb ldö alatt megszűnnek, ha bél-müködésQnktt reggelenként éhgyomorra egy kii pohár természetes ,Ferenc József keserüvizzel elrendeztük. Kérdezze meg orvosát.


Ady Lőrincné. Ady Endre édes-nnyja vasárnap délelőtt templomba menet az utcán összeesett és meghalt.
Cseléd parlament ült össze vasárnap Budapeslen, amelyen viharos feitcrpel-lációkat intézlek a naccságákhoz a kimenő, a cselédszoba, a fiatalurak tolakodása, a kevés koszt, a bizonytalan jövő, a heti fürdés ás a férfi-látogatók fogadása ügyében.
Reménytelenül szerelmes volt feleségébe — felakasztotta magát és njejg-balt Sándor István, az Angol Magyar .Bank tisztviselője, az Artista Egyesület elnökinek öccse.
A kisgazdapárt lábhoz telt fegyver-rel várja a titkos választójogot — mondta Dinnyés Lajos Kasnya Béla endrődj beszámolóján.
73 éves korában szívrohamot kapott tegnap eosedi magányában Pikler Gyula professzor, a világliirü tudós is meghűlt.
Sublk KkToly egri i^ját, pápai prelátus nugy beszédet mondott Egerben az ifjúság nemzeti szocialista megfér, tözése ellen.
A demokratikus királyságot nem ellenzi a szocialista párt — mondták a szociáldemokrata képviselők Hüs-kolcon.
Gróf Zichy János vasárnapi beszédét Budán több nyilasifju botrányos Jelenetek között megzavarta.

Az egész politikai világ a párisi miniszterek londoni tanácskozásait figyeli.
Párlsban eddig 27 csuklyás összeesküvőt tartóztattak le.
Svájc népe u tegnapi népszavazáson nem járult lvozzá a szabadkőműves jváholyok betiltásáról szóló rendelet.
Komáromban vasárnap leleplezték Jókai Mór szobrát. Hodzsa miniszterelnök is küldött koszorút a szoborhoz.
Csik Ferenc dr. 58.4 mp-el nyerte az antverpenl úszóversenyt.
A varsói ügyvédek kamarai ülésén a zsidóbarát ős zsidóellenes ügyvédek összeverekedtek, a nagy botránynak u elnök vetett véget.
Mezőgazdaság: változatlanul súlyos 1 Kereskedelem: nincs javulás! Ipar; rendkívül kedvezőtlen!
Az alispán pesszimista diagnózisa Zala vármegye állapotáról
Bődy Zoltán alispán a december 9-iki megycgvülés elé terjesztendő évnegyedes jelentésében először is u vármegye , gazdasági helyzetéről szól s a mezőgazdasági helyzet a kedvezőtlen terméseredmény folytán továbbra is változatlanul nehéznek és súlyos nak jelzi. Azokon a vidékeken azon-bau, ahol a terméseredmény kielégítőbb volt. némi javulásról számolhat be. A terményárak és az iparcikkek áraiban mutatkozó diszparilás közelről sem hozta meg a gazdaközönség vásárló és fogyasztóképességének emelkedését.
A kereskedelem általános helyzetének számottevő javulásáról sein számolhat 1x5. Kedvezőtlenül befolyásolja a kereskedelmi életet továbbra is\' a hilel hiányából származó és a ma is még sok tekintetben fönnálló nehézség.
A kisipari társadalom évek óta rendkívül kedvezőtlen helyzetben van; az ipari munkanélküliségen felül mulatja ezt u szomorú helyzetet az iparosság nagymérvű eladósodása, amit főleg uz adóhátralékoknál és ÖTI tartozásai-nál. nemkülönben arutartozásainál látunk. i
Átmeneti és időleges javulást jelentenek a nagyobb helyeken időnként történő középitkezések. A kontárkodás ellen a beérkezett jelentések alapján az alispán a rendőrhatóságoknak ujabb szigorú rendelkezéseket adott ki.
A falusi kisij>arosság súlyos helyzete összefügg azzal is, hogy u mezőgazdasági lakosság köréből sokan mennek olyan ipari pályákra, amelyekben
I amúgy is már erős a verseny és a fogyaszlóképcsség viszont nem kielé.
gitö. I
A vármegye háztartási helyzet ében némi kis javulás észlelhető. Az őszi adóbefizetések jótékony kihatással voltak a községek háztartási helyzetér.\' is.
A közbiztonsági viszonyok kielégítők, a lakosság hangulata állatában nyugodt, hazafias, vallásos szellemű.
A jelentés ezután a téli inségakciót Ismerteti. A vármegyében közel 20 ezer az Ínségesek létszáma.
A leventeügy terén elért eredmény is kielégítő. Az iskolánkivüli népművelés a falusi lakosság szellemi nívójának emelése és gyakorlati tudásának fokozása céljából az ősszel újból, megindult. ,
Ezután a különféle tanfolyamok rendezéséről ad számot a jelentés.
A lakosság egé zségí állapota nagy általánosságon kielégítőn\'k mondható. Az országos arányszámot meg-huladó mérlékLen fordult elő azonban a gyermekbénulás (0 eset), valamint a malária. SZól a jelentés a malária vizsgáló állomás működéséről.
filveszülclett a szeptember—decemberi időszakban 1602, halvaszületett 49, bejelenlett elvetéljek száma 73, házasságkötések száy-Ya 389; meghalt összesen 1000. a természetes szaporo-dás tehát 590 lélek (az 1930. év ugyanebben a szakában 708).
Az állalegés/ségi viszonyok javultak. A* állatvásárok forgalma emelkedést mutat, az állatáiak emelkedtek.
A dunántúli sakkbajnokságban a kanizsai versenyzők várakozáson felül jól szerepeltek a döntő második és harmadik fordulóján is
Fokozódó érdeklődés melleit és izgalmas légkörijén folyik tovább a verseny. Megle^ések is akadnak bőven. Egyes játékosok idegessége szembetűnő, ami azután a többi játékost is hátrányosan befolyásolja. A kanizsai játékosok eddig várakozáson felül jól szerepelnek.
A második forduló eredményei a következők :
A Kálmán—Böhm játszmáiban a világos csakhamar minőséget nyert, de rosszul folytatta és a függőben maradi állás valószínűleg | /ntet-len lesz, ami mindkét JátéKösnak valószínűleg meghozza a sok izga-
lom után a >megnyugvást.«
Ferenczfi—Jeney négyeshuszár játszmában a világos tui passzívan játszott. Ellenfele magához ragadta a kezdeményezési, három gyalogot nyert, mire Ferenczfí- feladta a reménytelen küzdelmet. £
Nagy Köberi szláv védelmü ját& mában Kőberl gyalog előnyt szerzett, de a parti végül is kölcsönös elnézések után eldöntetlenül végződött.
Pekete-Szijjártó indiai védelmü játszmában a sötét jobb álláshoz jutott, minőséget nyert. Fekete ellentámadásba ment át, a minősé-
Budapesti tanulmányutararól visszatérve,
megnyitottam gyermek-, bakfis-és nőíruha-szalónamat.
Szíves pártfogást kér
SZAKÁLOS T1BORNÉ Kölcsey-utca 16.
gel visszaszerezte, de zilált gyalog állása miatt niem tudta megakadályozni Szijjártó győzelmét.
Hamburg—Bory indiai védelmü pariiban a sötét jobb állást hozott ki, gyalogot nyert de befejezni még nem ludták és igy a játszma függőben maradt.
A harmadik forduló eredményei a köveiloezök :
Bory- Ferenczfi vezérgyalog jálsz mában a világos tulhamar támadott, de lámadsa elakadt. Ferenczfi ellentámadásba ment át és korrekt lisztáldozattal nyert.
Böhm—Nagy ellen vezércselt játszott, jobb állást szerzett magának; majd gyalogot és játszmát nyert.
Kől>erl—Fekele játszmában a világos rosszul kezelte a megnyitást, majd hibás kombinációval gyalogot áldozott, ugy hogy csakhamar feladni kényszerült a játszmát. Kőberl veresége meglej>etés !
Szijjártó -Hamburg szicíliai játszmában a világos következetesen fokozta a nyomást ellenfele gyenge pontjaira és Hamburg elszánt védekezése sem tudta megakadályozni Szijjártó végső győzelmét.
Jeney Kálmán szintén szicíliai védelmü játszmában világos a megnyitást eredetlen kezelte, jobb állási ért el. Kálmán azonban jól védekezett nagy időzavara ellenére is. Az előállt végjátékban azonban a világos szabad gyalogja eldöntötte a játszma sorsát ós Kálmán vesztett.
A verseny állása a harmadik forduló -ulán : Szijjártó 8 pont, Jeney 2 és fél pont, Böhm 2 pont (egy. függő), Kőberl 1 és fél pont, Kálmán l (egy függő), Fekete, Ferenczfi, Nagy 1 pont, Hamburg, Bory 0 pont (egy függő). |
Ugyanott tanulóleányok és varróleányok felvétetnek.
& Nobel-díjról
szóll a vasárnapi lloeálls előadás. Az Irodalmi és Művészeti Kör és előadója, Kelemen Ferenc társelnök valóban szolgálatot tettek a kanizsai közönségnek, amikor a napi élet során világszenzációként felmerüli Időszerűséghez, a Nobel-dij-hoz és annak magyar njnerteséhez kötötték a lloeálls előadás témáját. Kelemen Ferenc előadása valóban Ismeretek Mséges nyújtását jelentette és ezt olyan élvezetes összeállításiján és Irodalmi kidolgozottságban kapta a közönség, hogy a hallottak maradandó értéket is jelentettek számára. Igy érezte ezt a hallgatóság s ennek jelét adta az őszinte lelkesedés, amellyel a kitűnő előadót előadása végeztével (In-nepelték. A kísérő műsor irodalmi volt: dr. Winkler Ernöné sz. Munkácsi Noémi olvasta fel néhány elmélyedő, helyenként pasztell.finom, másutt nagy távlatokba emelkedő ujabb költeményét.
- EUIráu. Intézeti kabátok minden nagyágban kaphatók — fekltnU.
— But.\'ktálitUau.k.t teklnlM meg
mln.len kényuervétet nélklll. Kopltell bu^Tárubij.
1937. november 30
EALAl KÖZLÖNY
S
Mail könyvek:
Zsigray Julianna :
Erzsébet, magyar királyné 6 — P Hatelcil Andort
Cisz moll, regény .... „
Va»*ary Gábori
Ketten Páris ellen .... 4- . Dombrowiki Ka\'harlna:
Asszonyok országa . . . 4- 0 „ Földi Mihályi
A viszony ......5-40 ,
Nylrő Jó««f:
, A sibói bölény, regény . . 5 60 _ Makkal SAndor:
Magyarok csillaga, regény 5 60 .
Kaphatók;
FI5CHEL
könyvkereskedésben Nagykanicaán. Telefon 179.
Nyilvános főpróbát tart az Irodalmi Kör aranyérmes Vegyeskara pesti utja előtt
Szerdán, december hó 1-éii indul uinak az Irodalmi és Művészeti Kör kitűnő Vegyeskára, hogy az Országos Dalosszövetségnek a Zeneművészen főiskolában december 2-án tartandó díszhangversenyén öfőmél lósága vlléz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója elölt bemutassa felkészültségét, tudását. Az a nagy megtiszteltetés, mely a Vegyeskart s ezen keresztül Kanizsa daloskulturáját érte, érthető örömet váltott ki városunk minden egyes kulturájára büszke lakosából. ,
Több oldalról kérést intéztek a Vegyeskar vezetőségéhez, hogy tegyék lehelővé ^ város nagyközönsége érdeklődőineke díszhangversenyen előadandó karénekek meghall gatását.
Az énekkar eleget téve ez óhajnak, elhatározta, hogy kedden a polgári fiúiskola rajzlermében nyilvános főpróbát tart esti 9 órai kezdettel, amelyen szeretettol és örömmel várja a Vegyeskar mindenegyes barát jót és támogatóját.
Előadásra kerül a díszhangverseny programja : Palaestrina és Orlando di Lasso, a polifonikus zene két áriájának 1 és 6 szólamu Madrigálja és Kodály Vörösmarty Liszt Ferenchez c. ódája, amelyet a kar első izben ismeriet meg Bu-dai>est közönségével
Belépődíj nincs, de a jószivvel felajánlott adományokat az ut költségeire a Vegyeskar hálás szívvel köszöni. (:)
Naptári November 30. kedd. Rom. kat András ap Protestáns András. Izr. Kiszí ev hó 26.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat jövő hó 15-ig az .őrangyal" gyógyszertár 6» a klskanlzsai gyógyszertár.
Gfef&rdfl nyitva reggel 6 órától ©etf 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután k«dden eséaz nnn nőknekl
— (Ulyegryfljtftk taUtkoséJa) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében.
— Kirakatainkban a legújabb dlvat-uldonságokat mutatjuk be — Schütx.
Hármas iker-bérházat építenek a régi törvényszéki palota helyére
Mint beavatott helyről értesülünk, a hercegi jószágkormányzóság állítólag azzal a tervvel foglalkozik, hogy a volt nagykanizsai törvényszéki palotát, amely most üresen áll, lebontatja és helyére megfelelő lakások és üzlethelyiségekből álló nagy bérházat épít. A terv szerint három ikerházról lenne szó, az elsőben négy, a másodikban három, a harmadikban kétszobás lakásokat
építenének, megfelelő modern üzlet helyiségekkel, ismerve a nagykanizsai lakásviszonyokat, mindenki örömmel venné a hercegi jószágkormányzóság elgondolását, amely valószínűleg már tavasszal kerül kivitelezésre.
A hercegi hármas-ikerház nagyban hozzájárulna a korszerű lakások\' terén fennálló nagykanizsai lakásínség enyhítéséhez.
A gelsei szabó esete a megrendelőivel
Mindenkitől vett lel előleget, de senkinek se csinált ruhát
Handley Ignác gelsei szabóról már egyl/.l)en megemlékeztünk. Apja becsületes kereskedő Gelsén, fia, Ignác azonban nem akar a jó uton maradni, most is másfél évi börtönbüntetését lölti. Korábban is vollak már némi >kls ügyei.« A legutóbbi feljelentések szerint Handley Ignác Tislér Mihály rajki lakoslói, aki nála ruhát csináltatott, 20 pengőt kért anyagbeszerzésre, de annak szerencsén? csak 7 pengője volt és azt adta neki oda. Eredmény : se pénz, se munka. Horváth György rajki cipészmestertől, aki nála nyári ruhái rendelt, előleget vett fel, hogy »kl tudja váltani a postáról a megérkezett anyagot.« Kapott reá 10 pengőt. Se pénz, se ruha ezúttal is uz eredmény. Borsos Imié ls hasonlóképpen járl Hund-
leyvel.
Handleyt feljelentették és rabruhában, áfuronyos fogházőr állította elő a mai tárgyalásra. Handley nem is tagadott. Hiába is lett volna, mert a károsullak Szemébe mondtak mindent. Makáry einök szemrehányóan mondja :
— Mondja, hát nem tud maga becsületes életet élni ? Nem tud maga a fogháztól már egyszer szabadulni ?
Handley csak a szemét süli le, de nem tud válaszolni.
A törvényszék, miután Handley jobbulást igér, mégsem alkalmazza vele szemben a szigorúbb büntetést, mint visszaesső bünö-ssel szemben, hanem összbüntetésül tlz hónapi börtönre és három évi jogfosztásra ítélte. Az itólet jogerős.
tiem /ehet háború
A Daily Telegraph szerinl a nemzetközi diplomáciában a józanság nyomult előtérbe. A Daily Herald szerinl Németország és Anglia közt a háború lehetetlen és elképzelhetetlen. A gyarmatokértsem lehet háború. Házasság-konjunktúra
A magyar Statisztikai Évkönyv tanúsága szerint a gazdasági helyzet javulására lehet következtetni a házasságok számának emelkedéséből. 1935-l>en 75.905 házasságot kötöttek, tavaly már ^ 77.217-et. 1931 óta átlagosan 75 077 volt minden évl>en a házasságkötések száma.
Hevesebb a munkanélküli
Magyarországon a munkanélküliek száma jelentősen csökkent. A szakszervezetek kimutatása szerint 1934-ben 23.287 munkanélküli volt, a következő évben 19.282, tavaly |>edig 16.137. Olcsóbb lett a vasút-
A svájci vasúton a személyvitel-dlj III. osztályon kilométerenként 7 és fél oentime be\'yett \'6 centimc
lelt és megfelelő arányban olcsóbbodik a II. osztályon is a viteldíj.
Fogy az alkohol
A magyar sörfogyasztás fejkvótája a válság éveil>en erősen visszaesett; a legkisebb 1932-83-banVolt (1.87 liter) és csak az utolsó évben emelkedett 2.68 literre. Lényegesen emelkedett a borfogyasztás, részben az 1936-37. évi jó termés, részben a fogyasztási adó csökkentése miatt.
Jól megy a gyáraknak
A magyar gyáriparban az évi átlagos munkásul létszám egyre emelkedik. 1934-ben a gyáripari munkásalkalmazottak szá ma 195.992 volt, a következő esztendőben 216.023, tavaly l*klig 216.269. A gyáripar 1931-ben 305,101.000 |>engöt fizetett ki illetmények és bérek cimén. 1935-ben 315,839.000 lengőt, tavaly pedig 393,067.000 i>engőt. tmelkedO fogyasztás
Az ipari konjunktúra javulását mulatja a magyarországi ásvánv-olajfogyaszlás statisztikája. Áz ipari és forgalmi célokra való ás-
" ^ífcSl\'í0SZTÓ GYÁRÁBÓL \'fWx/ZCTV £L \'faxMbflCV !!!
Gyértelep: BUDAPEST, XI., LENKE-UT;U7.
ványolajbói a legutóbbi évben millió inélermázsát fogyasztottak, több mint kétszeresét az előző évi mennyiségnek. Ugyanezt mutatja a szénfogy ászt ás emelkedése is, itt a fejkvóta az előző évi 862 kg-ról 913 kg-ra emelkedett, valamint a megnövekedett pamutfogyasztás.
EMLÉKJEZTETŐ
November 29.
Bánky-társubit megnyitója cgyne-" gyed 9-kor (Egy pohár viz) a Városi Szinházban. December 4—5.
Keresztény Jót. Nőegylet vásó» az Iparoskörben. December 6.
Keresztény Jótékony Nőegylet szeretet-ünnepe 10-kor (Rozgonyl u. tornaterem). December 8.
Iparoskör nagyszabású tánct«ája 2 óráig. Sőrlei-jazz. December 11.
Pedagógusok összcjövotel© vacsora ulán a Kis Royalbán.
IDŐ
Éjjel fagy!
PrtgndxU: Mérsékelt északnyugati szól. változó felhőzet, több helyen, tőképp északp-yugaton havaneső, hó. erét éjjeli lehűlés, a nappali hó nem változik lonyoRMen.
A MotcarolOKtal Intézet nugyk jlzeol moRtlgyelóállomAsa jelenti t
Hőmérséklet tegnap eeto 9-kor: +1-0, ma reggoli —0 4, délben: +2*6. Caapadék: 0-0 "d.
Számos nöl bajnál végtelen nsgy megkönnyebbülést szerez reggel, éhgyomorra félpohárnyi természeles .Ferenc Jőzsel" keserllviz azáltal, hogy a belek tartalmát gyorsan felhígítja és akadálytalanul klürill, azonkívül pedig az emészlfiszervek működéséi lényegesen előmozdítja. — Kérdezze meg orvosát.
MSlllllaCPa I gyö"y8rü nöí divatc\'Pők szavatolt minőségben P 12\'80-ért! niKUIaSra « Hócipők, bokacipők, cserkészclpők poszt^clpők, legolcsóbban
az ,,IDEÁL" cipöUzletben, Fő-ut 12. sz. NézzeVmeg kirakatainkat!
KALAI KO04INYI
Az NTE győzelemmel fejezte be az őszi évadot
NTE—Pécsi Bőrgyári TC 4:2 (3: 1)
Váratlanul értékes győzelmet aratott az NTE a bajnokságban előkelő helyen lévő pécsi csapat ellen. Az NTE most is tartalékosán volt kénytelen kiállni, anná\' értékesebb a győzelme A játék nélkülözött minden szépséget, ami egyrészt a sikos talajnak, másrészt a pécsi játékosok durva játékmodorának tudható be. Ennek tulajdonitható, hogy a mérkőzés első 20 percében már 3 NTE játékos lesérült és csak statisztálni tudott a pályán. M NTE az első jjercekben eléri 3 góljával azulán nagyszerűen védekezett és hatalmas küzdeni tudásával sikerült mind a két pontot megmenteni a nálánál sokkal egységesebb, nagyobb játékerőt képviselő pécsi együttes ellen,
A kél csapat a következő feálli-táshan játszott:
NTE: Bedő - Csáki, Varga — Szoltár, Rltter, Csetneki — Jaku-becz, Kovács, Szendrői, Istenes, Jelinek.
PB TC : Kovács - Fülöp, Müller — Tóth, Kruskovics, Si|>os — Rad-nai, Horváth II., Mikola, Deák, Ben-cenleitner.
Az NTE nagy kedvvel játszik. A 4 percen. Szendrői 25 méteres szabadrúgása bombaként süvit a felső sarokba. Erősén dámad az NTE. A 6. pereién Jelinek sarokrúgása jól száll a kapu elé, Kovács fejesét (névrokona Kóvács) a, pécsi kapus fogja -ugyan, de kiejti és a hálóba perdül (2:0). Az NTE Rit-lerrel az élen uralja, a mezőnyt, de néhány perc múlva megsérül Ritter, igy Kovács lesz a középfedezet, Rltter jobbszélső. Ezután már látni, hogy az NTE nem egységes, lassan fölénybe kerül a vendégcsapat, mégis az NTE ér el ujabb gólt. Jakubacz átadásából Ritter jót ivei
középre, Istenes közelről védhetet-lenül küldi az NTE 3. gólját a hálóba (3:0). Most Csetneki kerül a sérüllek listájára, aki balszélre megy statisztálni, Istenes megy hátra a helyére. Erősen döcög az, NTE támadósor a sérült szélsőkkel és a közben ugyancsak megsérült Kovács középfedezet lel, igy érthető a pécsi csapat nagy fö\'énye. A 30. percben Bencenleitner átadásából Deák védheletlenüi lő a sarokba (3:1).
A második félidőre az NTE eredeti felállításban áU ki, ugylátszlk Rilter rendbe jött, mert a védelem szél felien is erősen tartja a meg-megujuW pécsi támadásokat. A 3. pereljen Radnai beadásából Deák közelről gólt lő (3:2). Ugylátszlk, mintha az NTE sorsa megpecsételődnék. Annyira támad a pécsi csapat, hogy még a legvérmesebb NTE szurkólók sem bíznak az eredmény megtartásában. Az NTE védelem azonban Vargával az élen hatalmas munkát végez és szétrombolja a sorozatos pécsi támadásokat. Az NTE ritkán támad, kevés veszéllyel. A 21-ik i>ercben
nagy kavarodás az NTE kapu előtt, az NTE kapusa a földön fekszik, szerencse, hogy Horváth II. lesen állt és igy az ielért gól érvénytelen.
A 35-ik j>ercben nagy kavarodás az NTE kapu előtt, vagy 6 lövés megy kapura, de a védelem tisztáz. 2 perc múlva Fülöp kézzel érinti a labdát, a megitélt 11-est Csáky a sarokba lövi, a játékvezető újra rúgatja, (hogy miért, nem tudni) Csáky most sem hibáz és máris <1:2. A tiltakozásban Deák megsérli a hirót, aki klállitja.
A ll-ik i>ercben Bedő az NTE fiatal kapusa boxot kapufára egy nagy bombát és már vége is a mérkőzésnek. i
Az NTE közvetlen védelme jó volt. A fiatal Bedő, bár sok dolga nem volt, mégis elárulta, hogy tjd védeni. Elszaladásai sikerüllek, de erről le kell szoknia. Sokat van kin a kapuból. A hátvédek szilárdan álllak lábukon. Varga egy árnyalattal jobb volt Csákynál. A fedezetsor, valamint a mezőny legjobbja Szottár volt. Rltter még sérülten is elfogadhatót nyújtott. A csatársorból Jelinek és Szendrői emelkedett ki.
A PBTC kíméletlen durvaságaival és fegyelmezetlenségével tüntetett. Mint együttes felülmulta az NTE-l, nagy kár, hogy játékosai nem tudnak uralkodni" magukon és különösen a vereséget nem birják. Egyénileg Kruskovics, Deák és Bencenleitner érdemel dicséretet. ^
Lovag biró kiengedte kezéből a mérkőzést, ez volt az oka a sok sérülésnek. * (Ofi)
A Zrínyi vereséget szenvedett Pécsett
PEAC—Zrínyi 4:1 (4:1)
A pécsi egyetemi csapattól elszenvedett Zrínyi vereség nagy meg lejjelés. A súlyos vereséget részben menti, hogy Solymosi a mérkőzés 5. |>ercében megsérüli és a Zrínyi 10 emberrel játszotta végig a mérkőzést. A 11. i>ercben Hetényi megszerzi a PEAC részére a vezetést, a 20. percben Petri a gólszerző. A 23. és 25. percben Kovács 2 góljával
már 1 :0-ra vezet a honi csapat, a Zrínyi a 13. percben Boda góljával szépit. j-
A második félidő egyenrangú ellenfelek küzdelmét hozza, az eredmény nem változik.
A pécsi csapatból Kovács, Petri, Kiss, a Zrínyiből Boda emelkedett ki.
A mérkőzést Adorján vezette.
A renaissance szelleme
4 Irta: dr. Kavics SeWény Tibor
Alig mult napjainkban mint fül és szemtanuk néztünk végig egy ehhez hasonlító feltámadást, mikor a hódító fascizmus Mussolini hangján át a világba kürtölte, hogy imc, a római birodalom újra éledt, Róma a második császárság trónját felépítette. Ma, 1600 esztendővel az első császári impérium ósszcomUísa után. Micsoda őröm, micsoda ujjongás lehetett négyszáz évvel ezelőtt, micsoda ereje lehetett a ráébredésnek akkor, amikor Itália népe hosszú koldus sors után a görög.—római világ szellemi kincseinek kiásott örökségében duskálkodha-tott.
Rejteti helyek, kolostorok poros polcairól becsesebbnél-becscsebb kéziratok kerültek egyszerre elő. A Mediciek; a Chiglek, de a messze Augsburg* peutingerjeinek, Fuggerjeinek keleti árut száll tó hajói, egyrv\'-másra hozzák a kéziratokat kisázsiai, görögországi, alexandriai kikötőkből melyekéri vevőik néha meseszerű összegeket fizetnek. A humanisták százai vetik magukat a kéziratokra. Lalin, görög, majd héber szótárak kerülnek ki a kezük alól. hogy a kéziratok fordítókra, ma. gyarázókra találjanak. S nem sok idő lelik el\' abhoz, hogy a görög-római
irodalom, történelem, filozófia, mythó-lógia úgyszólván a maga egészében, mint nyitott könyv feküdjék a szom-jazón csodálkozó renaissance ember olvasó polcán. A héber ótestamentum, a görög újtestamentum egyszerre la-lábiak fordítókra, magyarázókra a klasszikus islenvilág mythoszáéval. Jupiter, Jehova, Jézus egyszerre együtt, egy másba fonód va.
Csodálatos é* Európa kultúrájának fejlődésére sorsdöntő átalakulás megy vqgbe a lelkekben Itália napsugaras etfón a krisztusi diadal fénye s az olympusi mosoly melege ölelkeznek össze, mert Itália népe az egykori Róma gazdag utóda. Németország fel. hős-borongós, hideg szelek járta honában a krisztusi áldozat fensége s az ótestamentumi egyszerűség akarata találkoznak, mert Gerraánia népe Odin szegény leszármazottja.
Két világ ez, aimlyeket óriási önsúlyúkkal ellenállhatatlanul egymásnak toszil a történelem ereje.
A kettő között évek és éveken át, amíg csak gyenge, nyomorult teste bírja, egyetlen egy ember, Erasmus áll. Nem is ember, emberfeletti valami. szellem, látnók, aki az összeütközésben szörnyű véres harcot, a vallásháborút, pusztulási, emberek szellőin! javak végpusZlulását látja, aki szellemi erejét tiláni erőnek képZelve, az egymásnak futó két világol egymás mellé
akarja sorakoziatni, rendbe, egyetértésbe. Aki a történelmet akarja megállítani.
Islen ós Olympus találkozásai Vájjon merte volna valaki is ezt álmodni a gótikus világ ezerévében? S ez nem eretnekség. Jupiterre mondom nem az hiszen egész Itália apraja-nagyja, kicsinye, hatalmasa ezt hirdeti s csak egyetlen ember akad, a barát: Sflvona-rola. aki istentelenségnek bélyegzi, aki az inferno minden tüzét a nyelvén hordja, törzsei, éget, pogányimádó ty-rannust űz el. néovczérel. A világ ,útját ez meg visszafelé akarja fordítani. Bolond, eszelős, ha lángeszű is és elvégre egy fráterrel több vagy kevesebb a világon, valóban nem számít, tehát máglyára vele pápai parancsszóra. i
Rs még egy valaki. Nem is fjnber, nem. Messze az emberek fölött. Titán Michcl Angelo. Más, persze egészen más világ, mint a Savonaroláé. Az ő oppoziciója nem a középkorba akor visszalóditani, nem. Az ő keze előre mulat az örökszép, az örök igaz, az örök tiszta világába, ahol Islen és Krisztus mondanak ítéletet a emberi lelkek fölött. A sixtini kápölna .Utolsó ítélete, egyenes felelet, ecsettel írott, színekbe, vonalakba vergődő, gyötrődő emberalakokba vclctt válasz if. Gyula pápának. Még ez sem elég, a lialólt pápának Mózes szobra a felelel, a
1887. november 30
Nemzett liga eredmények:
Ferencváros -ETO 6:1 (4:0) Hungária-Budafok 3:0 (1:0) Nemwiti Kispest 1:1 (1:0) Uji>est-Törekvés 2:0 (0:0) Bocskai-Budai 1:0(1:0) Szeged—Szürketaxi 2:0 (1:0) Elektromos—Phölms 2:1 (1:0)
Kerületi eredmények:
KSE -MSE 6:2 (3:2) PVSK-ZsSE 2:0 (0:0) PAC-KTSE 3:3 (2:1) DVAC—KRAC 1,: 1 (1:0)
It. osztály: KRAC JI.-NTSE 3:1 (0:1)
Autó-katasztrófa
érte a holland trónörö-köanö férjét
Amsterdam, november 20 Bernát herceg, a holland trónörö-kösnö férje autójával összeütközött egy tehergépkocsival. AB összeütközés olyan heves volt, hogy a herceg az autó szélvédő üvegén át az úttestre zuhant. Négy nyilt sebbel, könnyebb koponyaalapi sérüléssel súlyos állapot-I>an vitték a kórházba. A legszigorúbb vizsgálatot rendelték el.
A Ház munkarendje
Budapest, noveml>er 29 A Ház holnap ismét összeül, hogy a felsőházi javaslat tárgyalását foly tassa.* Holnap Győrfy, Drózdy Győző és Cfoór Lajos képviselők szólnak a javaslathoz.
Ugyancsak ülést tart holnap a felsőház is. , i
Meghalt Pólya Tibor
Budapest, november 29 Pólya Tibor, a hines festőművész, 53 éves korában az éjszaka váratlanul elhunyt. Este még társaságban volt, jó hangulatban tért haza, éjjel rosszul lett és nem sokkal később meghalt.
— TeklnUa m«g « Kopsteln Bútor áruház állandó butorklállltását ízléses éa olo ó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat
halott nagy ellenségnek, Bramantének, a Pétertemplom kupolája a felelet.
Nagy ellenfél, de méltó ellenfél Bramante. Már a származásukon kiütközik az ellentét. Michel Angelo ne-n.es ember, őseit messze vissza fölviszi tusciai Matildig. Braman\'c egyszerű kőmüvcslegénynek indult, írni-olvasni Ls csak felnőtt korában tanult meg. Homo novus, mint a savonaí szatócs fia, Julius Rovere, aki II. Gyula névvel pápa lesz. pápa. és caesar egy személyben. Két ember, akiknek nincsen múltjuk, nincsenek tradícióik, akik egyedül a jelenben gyökereznek, abban a talajban, amit a renaissance szelleme az antik világ ideáljaival tett gazdaggá. Két ember,-\' kikl>ől az egyik álmodni tud, a császári Róma rombadőlt épületóriásait tudja ide álmodni, a másik harcolni tud, a császári Róma elveszett impé-riumáérl.
Valamikor a győztes caesár maradandónak hitt emlékművel örökítette ircg a nevét, a győztes pápa ugyanazt akarja. A nagy álmodó és a nagy harcoló egy akaratban találkoznak, Ró mát. a világ fővárosét, újra teremteni. Még akkor is, ha eon.k az akaratnak útjába ezeréves szentély áll. a Péter bnztUkjj.
(Foljt kőv.] „ ... .
1981 november 30
halai dzl\'onvl
Megjöttek a színészek!
Valamikor az öröm kifejezője voll ez a felkiállás: .Megjöttek a színészek). Végigszáguldott a városon, falun a hir és a közönség kendO-lengetve, örőjnujjongva lelkesen fogadta a szekéren bevonuló Tháüa Ilapjait és papnőit.
Azóta sok idő tellett cl, nagyot fordult a?, idő kereke és ma, amikor szerényen, csendben bevonulnak u színészek városunkba, nagy örömmel. de nem minden aggodalom nélkül kiáltjuk «Megjöttek a színészek (
Megjöttek, de vájjon itt maradhatnak-e? L\'sz-e a közönség? I.eze lelkes taps, siker? Nem ok nélkül lódulnak ide ezek a kérdések. A kaposvári Uipokban olvassuk, hogy az olt vendégszereplő színtársulat egyheti vendégjáték ulán kénytelen volt a várost elhagyni, mert szinte napilap ulán üres házak előtt játszódlak.
Vitéz Bánky Róbert színtársulatát szereti és kedveli Nagykanizsa. Tudjuk jól, liogy ők a kuliura harcosai és csak szórakoztatni jönnek, ügy nagy, szent gondolat fanatikusai, igazi vérbeli művészek, kik megérdemlik a támogatást. Hisszük ós reméljük, liogy Nagykanizsa szere-tetőt nemcsak aZzal mulatja ki, hogy liangoztatja ezt a szeretetet, hanem cselekszí is. Cselekszi azzal, hogy véjgignézi a társulat előadásait, a melyek - tudjuk előre — a művészet* jegyében zajlanak majd le.
Nagykanizsa büszke .kultúrájára. Hisszük, hogy nem éri országos szégyen e délvidéki magyar várost azzal, hogy jjem tud otthont adni Kél hétig a magyar kuliura liarco-sainak. __—nő.
— (Misszión)
Dr. P. Horváth Athanáz szentferenc-rendi lelkész négy ntpos missziót tartott liakónak községben. A missziók alatt a község népe nagyszámban vett részt az előadásokon a templomban majd a szentségekhez járullak.
— (Változás a NEP zalamegyel szervezetében)
A Nemzeti Egység orszjjgos elnöksége Kósa Lajos za La vármegyei köz-ponli Nep titkárt Esztergom, Komárom és Fehér megyékhez helyezte át, mig a zalai központi titkárul az alispán és főispán javaslatára Szylsesz ler Péter Jánost bízták meg. A dél zalai kerületek- Nagykanizsa, Kisko márom, Zalabaksa, Alsólendva Lete-nye kerületeiben továbbra is a nép-szerft dr. vitéz Biró Ignác ny. alezredes maradt a Nej) titkára.
— (Kalazancl ünnep)
A piarista rend nagy szentjének, kalazanci szent Józsefnek ünnepét mél-lóképpen ülte meg az intézet szinpa-dán rendezett műsoros ünnepély ke-relében. A jelenvoltak nagy és diszes együttese jelezte ezutjal is a piarista rend évszázados ósszeforrását Nagykanizsa társadalmával é< életével. Lendületes és szép központja volt a mú sornak Kolla János tanár ünnepi be wéde, Krátky Tibor VI. o. t. tchetsé^ ges .szavalónak bizonyult, nemkülönben Karnenár Tibor IV. o. t. és Angván JJál VIII. o. t. Szép volt Bien Andor MII, o. t. ós Vermes István VII. o. t. Ix\'gedü-kettőse. A gimnázium jfine és énekkara gondos betanításban előadott számaival gazdagitotia az ünnep műsorát,
— (A Szanatórium Egyesület)
nagykanizsai fiókjának választmánya iolyó hó 30-án délutáu 5 órakor tartja "lését a városliáza tanácstermében ahova a tagokat ezúton hivja meg: — a* Elnök. (:)
Nőegylet karácsonyi vására
beszédtéma lassan minden társaságban. Amerre csak megy az ember, mindenült erről beszélnek. Mint a rendezőség elárulta, ezévben különös gonddal állítják öss^e a vásár műsorát ls. Ennyi meglepés, mint ez évben, még egy alkalommal sem volt. A kiállítás is gazdag és pompás lesz. Egy év munkája kerül ilt a közönség elé és a legapróbb tárgyaktól az értékes ajándékokig minden megtalálható. Felnőttek, gyermekek egyaránt gyönyörűségüket lógják találni a Keresztény Jótékony Nőegylet ezidei vásárában, a mely szombaton nyílik meg az Iparoskör nagytermeiben. (:)
— (Kézimunka-kiállítás)
A Notre Danio, leánygimnázium növendékei a szegények megajándékozására és felruhására kézimunkákat dolgoztak és azokat kiállította a nagyközönség számára. Csupa önmaguk készítette munka, amelyek a legnagyobb tetszést váltották ki. A karácsonyi kiállításon sok növendékmunka kelt cl, ami a szegénység könnyeinek fel-szárítását fogja szolgálni.
— (A keszthelyi gimnázium)
kongreganista diákjai december 8-án társudabni ünnep számija m«nö műsoros diszünnepet rendeznek. A megnyitót Sallér Ilermann premontrei tanár, a kongregáció prézase mondja, flnnepi szónok, szavalatok, énekkar, négy felvonásos sziinmü, mind a kongreganista diákok sorából kerül ki.
— (Megjelent a Plébániánk Hitélete)
Most került ki a sajtó alól a Plébániánk Hitélete legújabb száma, amely különösen gazdag tartalmú. Bevezető cikkében időszerű témát tárgyal «Amiről a nürnbergi harangok beszélnek. cimmeL Ismerteti dr. Hegyi Lajos javaslatát a Kaihollkus Kullurház épitése tárgyában. A Nagykanizsa nágy eucharisztikus ünnepéről szóló beszámoló az elliangzoit beszédeket szösze-rint közli. I)r. P. Horváth Athanáz a Nagykilencedről ir apostoli meleg hangon, mig < Italian az idő cim alatt szellemes elmefultatásban figyelmeztet az eucharisztikus világünncpségeire való jelentkezésre. A Hitélet ezután tömören ismerteti a következő egyházi ünnepeket és azok jelentőségét. Közli még a megyéspüspök leiratát az Ollár-egyesülethcz. Végül a Kiskanizsai értesítő az ottani liitéletröl ad részletes tájékoztatót. A különösen gazdag tartalmú Plébániánk Hitéletében ínég több időszerű ős érdekes cikk foglal-belycL
— (Elporladt egy hősi emlék)
Badacsonytomaj a lu\'ilxmi után már állított hősi emlékmüvet, de az cm- | lékmü kő-figuráit az idő teljesen el-l>orbisz(otta. A község most elhatározta, hogy hőseinek uj emléket állit. A bronz szobrot 5000 pengőéri már meg is rendelték Dankó József szobrászművésznél.
— (Anyakönyvi hirek)
Nagykaniizsán az elmúlt héten 8 gyermek született, 7 fiu és 1 leány: Kálovies I.ászló földműves és Imrei Annának rk. fia, Kállay László cukrász és I.ázár Rózának\'rk. fia, Némel Elemér kaptafakészitő és (iarzol Klotildnak rk. fia, Tóth Ferenc napszámos és Gaál Gizellának rk. fia. Németh Károly cipész mester ós Haba Honának rk. leánya, Mihályi József Mnv fékező és Kálovies Erzsébetnek rk. fia, Horváth Pál jnozigépé-sz és Károsi Máriának rk. fia, Fischer István fakercskedő és Hirschler Margitnak izr. fia. — Halálozás fi történt: MekovccZ Antainé Vugriimsics Ayiália rk. 74 éves, dr. Kazal Józsefné Szőke Emília rk. 27 éves (Murakeresztur). özv. Bihál fiottfridné Csiszár Anna rk. 7:t éves, Szálai Adám napszámos rk. 01 éves (Egyeduta), Horváth János uradalmi cseléd rk. 52 éves (Orosz-tony), (iaál Gyula rk. 1 éves. — Házasságkötés 3 volt: Baranyai Jenő népzenész rk. és Lakatos Anna rk., Nagy | Anlal szabó segéd rk. és Berglioffer Margit rk., Bagonyai (íyörgy föld-mQves rk. és Kálovies Mária rk.
Mikulás I
és játékokban I
w |
.■„•ilnilU \' Erzsébat cukorka- éa _ • játéküzletben, tiorthj IH 8. *
BUDAPESTI TABTÓ4H0DA8A ALATT h wiliuu .1 megtekinteni a
„LA PARISIENNE"
női divatszalon Direktrice: Ehronfe«t Irma Budapest,
IV., Petőfi Sándor-ucca 9. — (Bejárat Pilvax-köz.) Telefon: 187—231.
ModÁa DEVI CollekUóját és mélyen leszállított «wl modelljeit. 3614
— A „Tér tt Forma"
minden egyes száma eseménye az épilészeti és művészeti irodalomnak. Az a liatalmas épitő-munka, amely országszerte folyik, niéltó megörökítést nyer e kitűnő folyóiratban. Cikksorozatai és illusztrációi tok jó gondolatot adnak a tervejső építésznek szép fényképek kapcsán, igen tanulságosan. A laj>ol dr. Uierbauer Virgil szerkeszti. Szerkesztőség Budapest, VlIL, Ho-ránszky u. 8.
Takarékoskodni mindenütt lehat,
csak olt nem, ahol az egészségről van szó. Fej- és fogfájás, meghűlés és rheuma cselében már 1—2 Aspirin-tabletta segít s az egész kiadás 12 vagy 24 fillér. 20 tablettás doboz 1.80 pengő.
Nem felejtheti el felhúzni óráját)
1 zseblámpaÉnel
1 évig jár
s
ZSINÓR N
KEZELÉS | SZERELÉS u fELHUZAS " HÁLÓZAT BOSSZÚSÁG S
„PONTOS
V MEGBÍZHATÓ . SZERKEZET A TETSZETŐS N MODERN f O R M A
Ara kp. 39.— P.
fiiani részletre 6x7 pengő.
Szabó Antal sport- és- rádió-üzletében
— (Meghalt a leszúrt tanító)
Három liéltel ezelőtt, miül m«-irluk, Pödör László kővájíóörsl k^óilv, akit mulató társaival egyút) zárórakor a korcsmából kitessékeltek, leszurla a korcsmárosnét látogatóban lévő Zier-manli l.ajos evantfólikus lanitót. A kis u tanító mellében o bordák kö-~zím állt meg. Kórházba szállították ói most háromheti szenvedés után megluill. A gyilkos Pödör I.ászlót a csendőrség azonnal letartóztatta,
— Mlkutá.r. I csinos házlctpék fom-ponnal, üottőr sarokkal, piros, kék Aa barna színben P 2.90-ért M „MUil* clpíOzlotbcn, Ffl-ut 12. az.
— (Halálos vonatelgázolás)
A zalaegerszegi vonal ti bobal vasútállomás kőzelél,Cn elgázolta és telje-seii összeroncsolta Belovvr Pál 37 éves tormaföld! mezőgazdasági munkást, aki a vonaton a kiirt liazajulni. Valószínűleg leszállt az állomáson éi am> . kor a vonal elindult, fel akart JJgr^tíl, igy ke.\'últ a kerekek alt.
Modern caillArak
Ho.mku l.jér.lM rinliainUm,
Kartellen klvOll Izzólámpák 1000 égési óra garanciával.
Deuts«h LAaaU
cslllir-litletében.
Uly|nOv. mosakszik
Moszkva, november 29 Lllvinov Ijeulngrádlian jjagy beszédet mondott, hogy igazolja magát és ebben a szovjet békebarátságét hangsúlyozta. Esküszik a szovjetre és súlyosan vádolja a demokrata államokat, amelyeknek vezetői okoznak minden bajt.
Zárt tárgyaiéi! kért a Gyömrfli-uti férjgyilkos asszony
Budapest, november 20 Ma került a törvényszék eléVág-ner IstvAnné és 18 éves fia, akik szepteml>erben a Gyömről utl vendéglőién meggyilkolták Vágner Istvánt. A férjgyilkos asszony kérésére zárt tárgyalást rendeltek el. A % tárgyalés lapzártakor még mi.
K. 4546/1937.
Árverési hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy Major József nagykanizsai, Magyar-u. 4. sz. a lakosnál köztartozások fejében lefoglalt különféle bazárárukat (játékok, babák, fésűk stb.) 1937. évi december bt 3-án d. e. 10 órakor Erzsébet-tér 10. sz. alatt a becsérték >/, részén alul is aUkrótem.
Árverési feltételek:
1. a vételár kp. azonnal fizetendő
2. a vevó állal fizetendő 3% foti galmiadó.
Nagykanizsa, 1937. nov. 29.
Oalogh János •»■ int). ». végrehajtó.
BAUU KOZI.ONY
1937. novembiT 30
A berlini ut mindenben sikeres volt!
— mondotta a hazaérkezett Darányi miniszterelnök
262/1937.
mebhivA.
A Nagykanizsai Közművelődési Egyesület 1837. éal de-aamber HA 10-én, határozatképtelenség esetén 1937. évi da-oamber hé IB-én d. u. 5 órai kezdettel a városháza tantesteimében
évi rendes közgyűlést
tart, melyre az egyesület tagjait tisztelettel meghívja Nagykanizsa, 1937. nov. 20 án
az ElnOk. Tárgysorozat: 248/1987. Mozijogok hasznosítása. 249/1937. Mozgószlnházépületek bérletére társulás. 256/1937. Alapszabály módosítás. 258/1037. Az 1938. évi tagdijak megállapítása.
259/1937. Az 1938 évi költségvetés megállapítása.
2*0/1937. Tisztikar és számvizsgáló-bizottság választása. Esetleges indítványok. Mi2
A selyemgubó ára
A Imzai selyemtenyésztós az Idén nagyot sülyedt; az utolsó tlz esztendő évi 500.000 kHojp-ainmos átlagtermése "250.000 kilogrammra apadt. A termelés nagymérvű apadásának oka a t.e-lyemgubó beváltási árának alacsony-síiga. A beváltási ár az alacsonyabb mezőgazdasági munkabérek idejében som volt arányos a selyem drágaságával. de akkoriban a selycmtqnyésztés-m)1 foglalkozó szegényebb emberek mégis inkább megtalálták számításukat. A minden vonalon emelkedő árszínvonal mellett azonban, a kilogrammonként egypengös selyetngubó beváltéi ár annyira alacsony, hogy ezért alig vállal valaki selyemtenyésztést. A m. kir. selyemfonodák ezidöszerint haszonbérleti kezelésbon vannak; a szerződós 1938-ban telik le s igy most olyan uj szerződés kötésére nyílik alkalom, amellyel biztosítani lehet nemcsak a selyem tenyésztés jövedelmezőségét. hanem a termelés emelkedését is. Az Országos Mezőgazdasági Kamara felhívta a földművelésügyi minisztérium figyelmét a selyem tenyésztésnek szociális és közgazdasági fontosságáru is és kérte, hogy az uj szerződésnél olyan gubóbeváltó árak fizetésére kötelezze a vállalatot, amely áraknál a termelő legalább a termelési költségeit megkapja és a kész selyem magas árában mutatkozó haszonnak tetemes részét is. amely haszon serkentőleg hathat a termelőre és ismét felvirágoztatja a sajnálatosan visszafejlődött magyar selyemtenyősz-tésL
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda é* Délzalal bapkladó Vállalata Nagykanizsán. Pelelóa kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám.
Berlin, november 29 A magyar államférfiak tegnap este hagyták el Berlint. Passauból, a német határról Darányi miniszterelnök táviratot intézett Hitler kancellárhoz, amelyben megköszönte a l>aráli meleg fogadtatást és azokat a gazdag benyomásokat, amelyeket németországi tartózkodása alatt ta-p asztalt.
Bécs, november 29 A miniszterelnök szalonkocsiját hozó vonat negyed 10 órakor érkezett meg Bécsl>e. A kocsit azonnal áttolták a keleti pályaudvarra és fél 10-kor már folytatta útját Bj-daj>esl felé. Hegyeshalomnál 11 órakor a főispán, Győrnél 12 órakor Spéth Gytula polgármester
Budapest, november 29 Szálasi Ferenc államellenes izgatás, a rend erőszakos felbontása, nemzetgyalázás és hasonló büncselekmétyek-kel vádollan ma ismét a törvényszék elé került. Ogyól>en egy izben már volt tárgyalás, do akkor több tanu kihallgatása miatt el kellett napolni a tárgyalást. Miután az ügyészség bizalmasan értesnlt. hogy Szálas! szülei szimpátia-tüntetést szerveznek, rendőrség szállta meg a törvényszék épületét. Szemák tanácselnök a tárgyalás ele-
MNWWIMMNk.-. -VMlMMNAMIi
üdvözölte a magyar állam férfiakat. Darányiné mindenütt virágcsokrot kapott.
A miniszterelnök még u vonatban nyilatkozott a magyar saj|ó képviselőinek ÓS többek között a következőket mondta:
— A berlini ut a hozzáfűzött reményeket mindenlien beváltotta. Sikerült minden kérdéstxn megegyeznünk. Sok szép és érdekes dolgot láttam, tapasztaltam. Egyik legérdekesebb élményem a Vilmos csá«ár intézetben tett szombati látogatásom, ahol fontos kísérletek folynak. Azt akarják ugyanis •dérni, bog}- zordabb éghajlat mellett, wjványabl) talajon is teljes eredményt lehessen elérni. Pénteken feleségeimmel a Háziasszonyok Szövebégében voltam, ahol u leányokat a jövendő anyaságra és a jó háziasszonyságra készítik elő.
jén a mult tárgyalás anyagál ismertette, majd a tanúkihallgatások következtek.
A védő Indítványára a kiadott vádiratokat elkülönítették egymástól és csak az elsőt kezdték tárayalni, ami ellen az ügyész semmisegi panaszt emelt. A védő Zárt tárgyalást kért. amit az e\'.hök megadott. Másfélórás zárt tárgyalás után kerüli sor a per-beszédekre. Lapzártakor u védő még beszél.
DélifakvéaO szépen bútorozott szoba dtoimbar 15-ra fUrdőasoba-haiználat-
tal kiadó. Rozgonyl u. 19.
Elad* egy 760, egy 1000 ka. tizedes, mérleg, kovíce éi bognárműhely axar-axémotr, egy 3-as pénztárazekrény ju-lányosan Schleslnger vaikereakedőnél,
Nagykanizsa. 3692
Rakakllaika Vágó Endre illatszer é« játéküzletében. Mir most javltlaisa me? babáit todódás végett. *
Gyökeres •xAlóol<i«Anyok (2 éves kövidinka és olasiílzllng) eUdók. Vlda kalaptlzlet. *
Bejárónőt kerenek azonnali belépésre. Csengery-ut 67.1. em. 1. 3604
VatonafalaxaraUal cikkek legol-C8óbban[besierezhetők Belcznainit, Sugár-
ut 53. _____ *
Ügyei, megbízható klfutólaány aion-natra felvétetik. Olga axalon, Horthy Mlk-lót-u. 5. 3617
Kiadó kaoama berendezésiel, más üzletnek ls megfelelő. Letenye, Lang János.
Raj érén6t vagy mindeneit, kl fősést és kisebb hiztartáa vezetését vállalja, felvesz Brónyal Divatház, Horthy M.-ut 1.
Nagykanizsai lakóházakra, elsóhelyü be-kebcteséisel, kflloalnt nyúlt Kálmán
bank. £
I lltae saját termésű zamatos vörösbor 40 fillér Belesnalnál, Sugár ut 53. *
Horthy Mlklós-ut 15. az. házban há-pomaiobáa udvari \'akás január 1 ére kiadó. Bővebbet a kiadóhivatalban. •
Tanaié- és varrélaáayak azonnal (elvétetneh Filléres vairodában, Magyarutca 2. *
Mlkuláara selyem bolyhos nadrág P 198. Ehrenatelnnél, Horthy M-ut 3. •
Rajáréaf kerestetik Sugár-ut 34. sz. alatt. •
Mlkaláara selyemharisnya gyapjúval P 1-95. Ehrenatelnnél, Horthy M.ut 3. •
Mindenaalaány felvétetik azoonalra vagy elsejére BMhoryu. 10. *
Permetezze iiiiilcsíllí
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyUmölcafa-karbolineummal) vagy
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az óul és táli védekflkáa a leghalálosabb. Házilag készített méazkénlévcl való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
fiaaikaraokot
SOLBÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
■Uf, műtrágya, n8vé>,yvédelml.xar.k, laák. (ép ker.tk.dUéU.
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Teleion 130.
Herényietet követtek el az egyiptomi miniszterelnök ellen
Fegyveres tüntetés volt a merénylet után Kairó utcáin
Kairó, november 29 Nahos pasa, egyiptomi miniszterelnök ellen egy *fratalombcr merényletet követett el. Két revolwrlövést adott le a pasára, szerencsére egyik sem luhUt. A meréqylet után nagy utcai tüntetés volt.\' a mohamedánok fegyveres felvonulást rendeztek, ugy
Ha régi vagy ujabb levelezés, bélyeges boritékok kerülnek e ó a padlás papir-llmlomjától, — azokat megveszi Barbaiits Lajos, a Zalai Közlöny f. szerkesztője. Található minden d u. 5 6 óra közt a szerkesztőségben. Tel. 78.
hogy a hatóságoknak katonaságot kellett kivezényelniük. A karhatalom emberei sortüzet adtak a levegőbe és nagynehezen helyreállítót Iák u rendet. Több leiartóztalás is volt.
Mint, később jelentik, a pasa merénylője, Arabi Ali pasának,\' a legendás hir^i arab forradalmárnak unokája.
APRÓHIRDETÉSEK
ADtöhlrd.U, díj. v.tárn.p t, Dnn.pn.p 10 uöla U Hll.r, mlnd.n lo.íbbl hó 0 (Illír, h.lkOin.p 10 uóla 60 llll.r, mlnd.n tovtbbt itA 4 Iliiéi.
Flllér.k4rt lűlh.t naponta, h. 10 részpoikályhál él lürészpoit Hsáról VaMa vaakoroakadéaban. 3491
Használt, kllogáalalan állapotban lévő bútorokat vásárolok. Cím > kladóhlva-Utbáa.____g6i3
Hő- él aérolpSt szakszerűen Czvelkó Mátyia vulkanizál. Fő ut 4. 8
Egy komplelt.abMM, cilllár és mó-nveg eladó. Cseterr ut 7, földszint, balra. Megtekinthető délután 2- 4tg. 3581
Kaioliteus Kötelesség
résxtvenni <asz
1
pengős nagylcanlxsai JcuHurQáx-sorsfúiélcban
Megint tüntetés készült a Szálasi-Ugy mai törvényszéki tárgyalásán
Rendőrség szállta meg a törvényszék épületét
Míom. • laptuUJdoaoa L)\',i4lll^ Bt. &utMt(°rg Nyomda Sa I161»W LapH«« Vállalata kSuy>»jomd4i»b«u Nagykaaiuáa inalelfis Oitaiv. Zalai Klrol,.