Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
24.79 MB
2010-03-09 11:55:41
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2364
8038
Zalai Közlöny 1938. 025-047. szám február

Zalai Közlöny
Politikai napilap
78. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

781 Évfolyam 26. Mim.
Nagykanizsa, 1938. február 1 kedd Ara 12 Ml.
ZALAI KÖZLÖNY

H WHMIi FM ÍL iám.
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
ElMlietM ára: etj Un t pen.6 40 SU Surtaaztteéfi te HnWitnUU uüoci TV i
Szájkosár!
Ibi) Minap névtelen levelet kapott a szerkesztőség. így kezdődött: >Be vallom, gyáva ember vagyok...« Aztán azral a kívánsággal folytató-dott, hogy egy kanizsai intézményt támadjon meg az újság egy panasz-szal amely panaszra az alapot >a gyáva ember* névtelen megállapl-tAsíJ adták vokia. Mivel a Zalai Közlöny nem közölte a névtelen jjar nászt, kimondták rá a szentenciát: _ nem inerté inegtml a Zalai Közlöny, mert tél X. Y. igazgatótól.
Most meg a városházi Ai«di-Ugy körül hangzottak el kijelentések bizonyos szájkosárról, amely a Zalai Közlönyt megakadályozza abban, hogy egyesek szájatoe szerint teregesse kl az egyre jobban összekuszálódó ügyeket.
Aki nem tud beletörődni abba, hogy mindenki kritikusa lehet a mesterségének, ne menjen újságírói pályára, inert azt mindenki jobban érti, mint azok, akiknek hivatásos foglalkozása az ujságcsinálás. Mi már tul vagyunk az ilyesfajta érzékenységeken. .Hogy most mégis ennek a kérdésnek szenteljük sorainkat, tesszük azért, inert Nagykanizsán egy tdö óta a közélett lelkiismeret fogalma körül mutatkoznak veszedelmes elhajlások tfí > csak mellék-jelenség, hogy ennek a lelkiismeretnek hivatott őrét, a sajtót is bombázzák céljaik érdekében.
Az a szájkosár-elmé\'et nem ^s olyan egyszerű, mint amilyen könj-nyü kimondani. |
Először is lez a szájkosár ilyen formában nem létezik. Sem városháza, sem más nem Írja (nem is Írhatja) elő a Zalai Közlönynek\', hogy mit és hogyan Írjon meg. De Igenis van sokkal hatalmasabb »száj-kosara* az újságírónak & ez: — a saját lelkiismerete. Felelősegét ko-molyan viselő közéleti embernek nincs is szüksége arra, hogy elhallgatásokra vagy szennyeseken kő-nyéklgvájkálásra kérje az újságírót. Hiszen ha ezt tenné, könnyen a saját lelkiismereti nyugtalanságára vagy sekélyes gondolkodására nvit-ná meg a következtetés lehetőségéi.
Egy bizonyos: — mindig Igazat kell irnl, de nem kell mindent meghal, ami igaz. Az Igazság megírása nem mindig azonos a közérdekkel. Hát még a vélt igazságoké! ? A jó újságot és becsületes -újságírót nem az jellemzi, hogy mit .mer. meg-\' Imi, hanem az, hogy mit tud nem megírni, ha a kőz mindenek felett való java ugy kívánja. Az előbbit (iliscurus lajjok egész serege szél-élen gyakorolja, az utóbbihoz emal Metlcbb nézőpontok kellenek és iCRyelmezettség.
. Mindezeken felül pedig van sa|tó W felelősség. Aradi Aintal a v4n»-kötelesség jegyél«n niegie-e "leleplezéseit, a városi parlamentben, _ felmentették. Ha wanazt a levelet a Zalai Közlöny vitte volna a nyilvánosság elé, a örvény szerint rágalmazást kövein volna el és menthetetlenül
A nagyrécsei halálos féltékenységi dráma a törvényszék előtt
A falu deli lagényét a fiatal menyeoske helyett a fér] és a sógor várta ax eati találkozón — Letépték a ruháját, félholtra verték és meg akarták osonkitani a szerelmes fiatalembert — Az édesapa fia védelmében agyonszúrta a sötétben a féltékeny férjet
Felmentették a szándékos emberöléssel vádolt édesapát, a menyecske fivérét 4 havi fogházra Ítélték
1937 szeptember 9-én történt. Már sötét volt, amikor Nagyrécse községben két izgatott ember sietett végig az utcán. Bementek Szabó Zsigmondék portáj óra, ahol a szalmakazal mellett meghúzódtak. Izgalmas negyedórák következtek. A két férfi izgatottan leste, nem hall-e hangfoszlányokat a kivilágított szobából. De csend volt a szobában. A két ember — Szabó Zsigmond és sógora, Kovács János — egyszerre felfigyeltek, mert valaki kiugrott a bokorból és a kijárat felé tartott. A két férfi összenézett és a kővetkező pillanatban utána futottak az esti látogatóitok. Az ül-között a fiatal Horváth János volt, idb. Horváth István tekintélyes réJ csei gazda szép szál fia. ö is szedte üldözjy láttán a lábait, ám Szabó Zsi^nond utolérte Harangozóék tel kén, eléje került és nekiugrott a fiatal Horváthnak. Vad küzdelem keletkezett a két férfi közjött. A fiatal Horváth János erös, acélos-marku férfi volt, ám odaért Szabó sógora, Kovács János is és most a két férfivel szemben kellett helyt
állnia Horváth Jánosnak. Puffog-tak az ülések Horháth testére, ellenfelei !
bakkanoosal, szíjjal verték
ugy hogy feje csupa vér volt már. Egyikük fogta a kést és lehasította Horváthról a ruhát, majd a földre teperték és ott rátérdeltek, lehúzták a nadragját, bakkancsál, végül a szinte már aléltra vert embert
magukkal vitték, hogy Igy mutassák meg a osuffá tett embert Szabó Zsigmond fiatal menyeoskéjének,
akit — szerintük — a fiatal Horváth állandóan üldözött szerelmével, de a fiatal asszony ljecsületesen ellenállott, sót elmondotta férjének, hogy a fiatal Horváth szerelmi ajánlatokkal üldözi. j
Pokoli terv egy fiatal szerelmes kljózanltására
Hogy gyökeresen kigyógyítsák Hor-váthot ítíerelml lázából, Szabó Zsigmond gazda szólt fiatal asszonyának,
hogy szeptember O-őre este hivja 1h> a legényt a j>orlára, akkor majd ő a többit elintéz A "két éves AienyCtsko, akinok kellemetlen volt a fiatalember udvarlása ugy tolt, ahogyan a férje mondta,
odahívta Horváthot estére.
Mikor a férj, aki a lvegyen volt, ezt bizonyossággal megtudta, maga mellé vette feleségének fivérét, Ková s Jánost, mindketten lesben állottak és várták, hogy HorviUh János alakja feltűnjön. Nem kellett sokáig várniuk.
Mintegy 25 lépésig vitték magukkal a féllioltra vert Horváthot, egész a
Síabó Pálékig, ahol újból kezdődtek az ül legek. Megrngták, verték, ütötték, miközben a súlyosan bánta fm11 zott ember már alig tudott oljentállanj, Állítólag
már ott tartottak, hogy meg-osonkitsák a fiatal gazdát,
aki könyörögvo kérte támadóit, hogy ne bántsák.
A nagy Zajra és küzdoleinro elősietlek a közeli házak lakói is, akik lwllották, látták is a véres tusát, de egyik sem ment a fiatal „Horváth scgilségére.
Mig ezek történtek, a mcgveit ember édesapja, idősb Horváth István gazda otthon nyugodtan vacsorázott. Kezól)cn a késsel szelte a hust, amikor
büntették volna, ha százegyszer hivatkozott volna Is arra, hogy csak purifikálni akart. Mert másként intézkedik a törvény a városi képviselő és másként az újságíró felelősségéről.
Az utóbbi években divat l^tt Nagykanizsán mindenáron vlsszá-éléseket keresni. Tegyék ezt azok, akik ugy érzik, hogy Ilyesmivel könnyebb lesz népszerűséget szerezniük, mint várospolitikai hivatottságot mutató koncepcióval. Tegyék azok is, akiket állításuk szerint az az emberbaráti cél vezet csupánl, hogy a suttogók által terilékre vett embereknek módot adjanak önmaguk tisztázására. De szájkosarat emlegetni azért, mert a Zalai Közlöny ne ni hajlandó vádaskodó l>eadvá-nyókat nyilvánosságra hozni, ugy fest, mintha nem csak a dolgok tisztázása volna a cél, hanem egy kicsit a nyilvánosság reflektorában való megcsodáltatás Is, vagy ha ez není, akkor a bosszúállás valamiért. A.Zalai Közlöny ilyenekhez nem lehet faltörő kos senkinek. A nyilvánosságot minden esetlien / tájékoztattuk az ügyek ténybeli állásáról,
igy legutóbb Aradi felmentéséről is. Bennünket tehát nem pipált le senki, hogy félmázsányi levelezés után találtak végne egy ajságot, a hávonta megjelenő Magyar Hitel c. közgazdasági folyóiratot, amely hajlandó volt harmadfél oldalon át nyilvánosságra hozni az egyes városatyák által »hangoztatott« vádakat. Hogy ezt miért éppen egy közgazdasági havi lap teszi és miért tesz, — nem kutatjuk, ő tudja a dolgát és ő felelős érte De állitjuK, hogy »hangoztatott vádak* nyilvánosságra hozatalát semmiféle közérdek nem indokolja. Vagy igazak lesznek a vádak\', de azt a biróság Is ugy állapltja meg, hogy előbb meghallgatja az összes érdekellek védekezését is: — vagy egyik-másik állítás nem bizonyul helytállónak és akkor ki adja vissza és hogyan azoknak a meghurcolt becsű, letét, akik ellen a vádakat ^hangoztatták* ? A köznek az ügy semilyen stádiumában sem érdeke, hogy egyoldalú részletezésen ismerjen meg kétséges közéleti vádakat, de főként nem érdeke ez a köznek idő előty amikor még bizonyítva semmi
sincs, de minden alkalmas arra, hogy aláássa a köznyugalmat és megrendítse a hitet mindenljen, ami alapja a közösség életbe rendezésének. Bűnösöket védeni senki sem akar. De hol vannak még a bűnösök ? És ha lesznek bűnösök, vájjon a bűnük akkora lesz-e, hogy már a bűnösségük megállapítása előtt tele kell kiabálni vele az országot ? Érdeke ez a nagy hajcihő Nagykanizsának ? A városnak csak az az érdeke, hogy a ferdeségeket helyne Igazítsák ; aki hibás bennüty kapja meg érte a büntetését. Az <»rszágos nyilvánosság fellármázása semmi egyébre nem jó, csak~a város hírnevének rombolására. Nagykanizsa tehát, amelynek érdekében történik ez az állítólagos tisztogatás, mindenképpen csak ráfizethet arra, hogy egyesek egyesekre hara-gusznak és eközben elveszítették azt a mértéket, ameddig hajlandók lettünk volna elhinni, hogy szándékuk valóban nem .más,\'pünt az igazság keiesése és, ha 3?ükSége mutatkozik, a köz-portán a rend helyreállítása.
ZALAI KÖZLÖNY
1938. febrnár
nyílt mi ajtó és Harangozó Imro 15 éves gyerek berontott a hírrel:
— Pista W\' jöjjön kend azonnal, segítsen, mert agyonverik a fát, ta-láu már agyon is vertékI
Idősb Horváth gazdának sem kellett több. A hatalmas erejű férfi, iigy ahogy volt, kezében q késsel s a hírhozóval együtt futó lépésben ment a fia után, a sötétségben. A dráma színhelyén látott e^y csomó embert, de már messziről hallotta fiának hang-Ját:
— Jaj, no bántsatok! Hagyjatok! Ne öljetek meg!
Mikor idősb Horváth István a sötétségijén odaért, már csak egy hajszál hiányzott, hogy fiát megcsonkítsák. Közelebb érve látta, hogy fia a földön fekstík, feje méltóit és mögötte is egy férfi Az egyik nekiugrott a köze-ledő idősb Horváthnak és megütötte, « másik is feléje indult. Idősb Horváth, hogy fiát megszabadítsa, dula.
kodul kezdett velük és eközben történt, l>ogy a kezében ievő késsel az egyiket megszúrta. Akkor nem is tudta még, hogy kik voltak a sötétben fiának lámadói. Fia nem tudott felkelni, annyira összeverték, fejéből folyt a vér.
Az api átnyalábolta fiát, másik kezével vasvillát fogott,
hogyha támadói újból rájönnének, vé-dekezliessék. így egyik kezében a fia, másikban a vasvilla — cippelte fiát haza. A legény állapota olyan súlyos volt, hogy behozták a nagykanizsai kórliázba, ahol napokig élet-halál között lebegett, míg sikerült megmenteni az életnek.
Idősb Horváth István csak később tudta meg, hogy kik voltak n támadók és aZI, hogy mlg ő fiát haza cippelte, addigra az az ember, akit ő megszúrt, a szúrásba belehalt a hely-szinen. Elvérzett. Az áldozat Szabó Zsigmond volt, a féltékeny férj.
£Az agyonvert legény édesapjt nem tudta, hogy agyonszúrt valakit
Nemsokára ott termettek a csendőrök. Idöfib Horváth István gazdát behozták Nagykíanizsóra, átadták a kir. ügyészségnek és letartóztatták.
Idősb Horváth tagadta, hogy ö szúrt volna, vágy hogy Hála kés Lett volna. Azonban a tanuk bizonyltot, ták, hogy kés vott nála és a szur&s tőle származott. Idősb. Horváth később visszavonta tagadó vallomását és elmondotta, hogy tényleg ő szúrt, óe *ötét volt, dulakodás közben meglökték és a kés beleszaladt Szabó Zsigmond vállába. Csak fiát akarta védeni, akit addigra félig már agyonvertek. A módosított vallomás után idb. Horváth István újból kéltté szabadlábrahelyezését, de elutasították, csak 2000 pengő bizto-
síték ellenél)en került később szabadlábra. |
Idb. Horváth Istvánt a kir. ügyész ség perbefogta szándékos emberölés miatt, de perbefogta fiának életben maradt bántál mazój át, Ko. vács Jánost is.
Most került az ügy a nagykanizsai törvényszék Makáry-tanácsa elé. A vádhatóságot dr. Lengyel Károly ügyészségi elnök képviselte, orvosszakértő dr. Ország Lajos törvényszéki orvos. A tetem zsúfolásig tömve. A főtárgyalás! elnök karhatalom kirendelését kérte.
Hatalmas, szép szál férfi a vádlott, a fia már felépülve ül a tanuk padján. Ott van az agyonszúrt gazda fiatal özvegye Is. A »cö8us belli*
„Neih voltam az estemnél, tekintetes bíró ur!M
Makáry elnök kérdéselne idb. Horváth István elmondja, hogy nem érzi magát bűnösnek. Rokonságban volt az elhunyt Szabó Zsigmonddal. Ugy tekintette ^mindig, mint a saját fiát, mondta, a legszebb .egyetértésben voltak ve\'e. Mikor fia segítségéi* futott, találkozott Szabó Pállal, aki oda kiáltott, hogy s1esé«n, mert a fiáról már lehúzták • ruháját és bédobták az 6 udVaréba. Aztán részletesen elmondta, hogyan tőrént. Reggel jöttek érte a csendőrök. Mivel a faluban
az a hlr terjedt el, hogy fia meghalt
a kanizsai kórházban, kétségbe volt esve, a csendőrök telefonáltak a kórházba, azok nyugtatták meg a fia felől. I
— Nem voltam az eszamnél, tekintetes bíró ur| — fejezi be vallomását Horváth gazda.
— És senki nem ment fia segítségére ? — kérdezi Makáry elnök.
— Bizony-senki I Ugy agyonüthették volna, mint egy kutyát.
— Tud-e arról, hogy a fia. viszonyt akart kezdeni Szabónévái ?
— Sosem mondok, mfem tudtam írről. I
Kováos János, a másodrendű vádlott,
aki agyonszúrt sógorával véresre verte Horváth Jánost, áll most bírál elé. Nem érzi magát bűnösnek. Só-\' goto, Szabó Zsigmond este Izga-\' toltam jött haza a jmlini szőlőkből, megfogta öt és kijelentette :
— Látod, az a disznó, jnost sem hagy békét a feleségemnek I Jöjj rögtön velem-, most megmutatom...
Szal>ó Zsiga a sógorát szinte mar gánkivül húzta magával, egészen a házáig, ott lehuzla a cipőjét, az udvaron levő kazal mögött a diófa mellé ültek le és ott várták a történendőket. Egyszerre kiugrott a bokorból Horvtith Já;ií>s, a két ember utána, Szabó lekapta a nadrágszíjat és a csattal nz arcába vágott: f
— Mit csínáltál a fe\'-V égemnél ?
Kovács a bakkanccsal Verte, Szabó lehúzta róla a nadrágot...
„Mit akartak maguk azzal az emberrel?"
— Mit akartak maguk azzal az emberei ? — kérdezi Makár.y elnök.
— Azt, hogy megszégyenllsük.
— Pérflatlanitani akarták ?
— Nem tudom, — feleli a vádlóit.
— Szerelmi viszonyt akart kezdeni ez az ember a bugával ?
— Az édesanyámtól tudtam !
— Néni mondta Szal>ó Zsiga, hogy Horvá.thot meg akarják csonkítani ?
— kérdezi az elnök. \' ( \'
— Nem kérem, ezt nem mondta.
— Horváth erősebb volt, mint Szabó Zsiga? »
— Sokkal erősebb !
— A jwitkós bakkancsot ki húzta le Horváthról és ki verte vele a fejét ?
— A sógorom, Szal>ó Zsigmond.
A fiatal menyecske és a szerelmes legény vallomása
Szabó Zslgmondné született Kovács ------- ^ - V _
Rozália, az áldozat özvegyét hallgatja ki a bíróság. Makáry elnök megkérdezi: — Haragszik maga az örog Hor-váthra?
Haragszom, — mondja a foké-
tébe öltözött fiatal menyecske.
Makáry elnök kérdéseire elmondja, l»ogy férjével, az elhunyt Szabó Zsigmonddal 1935-ben kötöttek házasságot. Horváth János szokott házukba jlrni és egy nap szerelmi ajánlatot tett neki, amikor férje nem volt otthon. Máskor egy izben megcsókolta őt és megismételte ajánlatát. 0 mlnd\'g viszl-szautasitotta. Férje szemrehányást col-nált neki. Szeptember 8-án a férjnek elmondta, hogv a szerelmes legény másnap este el fog jönni és n telek végén várni fogja őt, A férje várta...
Mikor Horváth magának olső-izben ízben szerelmi ajánlatot tett, elmondta ezt a férjének? — kérdezi Révffy biró, — Akkor nem, féllem*. Most Horváth János következik vallomástételre. A majdnem agyonvert ember. Nem látszik meg rajt, ahogy a halál szolé érintette már. Szép szál
ember, olyan mint az apja. Tagadja, lK>fty szerelmi ajáulatokkai üldözte volna a fiatal menyecskét. Kiismeri, ljogy SZabó egyszer azt monffta neki\' hogy ne járjon többé liozzájuk, amit ő meg is igért. Részletesen elmondja megtárnadtatásának történetét, hogyan hasították fel a ruháját és hogyan akarták megcsonkítani.
— Te piszok, már régen lestünk rád, élve nem menekülsz a kezem közül, fenyegették, miközben véresro verték. Több mint egy hónapig feküdt a kórházban.
Makáry elnök szembesíti a fiatat menyecskével, aki a tagadó Horváthnak tzemébe mondja, hogy igenis, szerelmi ajánlatokkal üldözte,
— Maga szerint ml lehetett az oka, hogy megverték? — kérdi Révffy biró.
— Nem tudom, talán a menyecske hangolta fel az urát ellenem,
— Igaz-e, hogy a maga apjának tőleg? — kérdi az egyik védő. tőleg? — kérdi a védő,
— Megtiltom erre a választ I —. szól közbe .Makáry elnök,
Dr. Országi* Lajos kir. törvényszéki orvos jelentése után a tanuk kihallgatása délután 2 óráig tartott.
Az ítélet
\\
Délután 4 órakor folytatják a tárgyalást. A perbeszédekre került sor, majd a bíróság egy óráig tartó tanácskozás után síri csendtón kihirdette az ítéletet: Kovács Jánost súlyos testisértés .miatt négy hónapi fogházra itéli, ellenben idb. Horváth Istvánt felmenti a szándékos ember ölés vádja alól. <
Mély sóhaj tör fel idb. Horváth gazda melléből, zsebkendőjéhez nyul és letörli könnyeit. Apa és fia összenézek. Majd megindultan feláll a szép szál, hatalmas ember és könnyekkel kUzdvc mondja:
— Köszönöm, nagyon szénién köszönöm a tek\'iitetes törvényszék-
iek ! \' \'J ,
Makáry elnök hosszan ládfo&olja a bíróság ítéletét, kifejtve azonban azt is, hogy Horváth János gazda a jogos védelem határát Ijedtségében átlépte, azonl>an meg lehet érteni akkori Lelkiállapotát.
Dr. Lengyel ügyészségi elnök meg fellebbezte mindkét ítéletet.
A közönség áhítatos tisztelettel hagyta el a tárgyalási termet. Olyan volt a hangulat, mintha templomból jöttek volna kl az emberek. Mindenki érezte az igazságszolgáL tatás eszményi magasságát...
(B. R.)
A Zeneiskola lloeális- matinéja
A Zeneiskola tanárai czévben is meg kezdték Iheálls matinéjuk rendezéseit. Az első zenei liccál\'s vn-nap délelőtt volt a zeneiskola kamarateimé-bcn. Az előadó KáJár Mihály, a Zeneiskola ta nára volt, aki a kamarazenéről tartott előadást,
\'Kádár Mihály a laikusok számára is érthető stílusban világította meg a kamarazene, lényegét és fejlődési fokozatait. A legtisztább, az önmagáért való Zene, a kamarazene kialakulását is ismertette,, a legelemibb fejlődési fokozattól, £ kamarazene klasszikus nagyjain át\' a mai modern kamarazenéig.
Előadását még világosabbá tették azok a zenei illusztrációk, amelyek az abszolút zene egyes fejlődési fokozatait mutatták be. így Antonlo Cal-dara XVIL századbeli triószonátája még csak az énekhangokat játszatja szólóhangszereken, a zongoru pedig szinte csak az akkordistikus kiséietet adja. Egy lépéssel tovább megy Dal Abaco müve, ahol már a zongora is kidolgozott ogyed, de még mindig csak a kiséret szerepét játsza. E müveket a zeneiskola három művésztanára, Ivankovits Ferenc (hegedű), F, Garai Margit (gordonka) és F. Pásztor Irma (zongora) adfe elő komoly érett tudással és felkészültséggel.
Az abszolút muzsika nagy mesterei-nck müvei közül is kaptunk mutatóba. A kamarazene legklasszikusabb formájú műfaja talán-a vonósnégyes. E tiszta muzsika birodalmából való műfajt a műsoron Haydn G-dur (op. 19.) vonósnégyesének második tétele, az Allegretto képvisolte. Ivankovits Ferenc/ Arató Antal, Biou Andor és
Garai Margit valóban dicséretes őssZ-tanulásban, dinamlkailag ia kidplgo-Zottan és kellő átérzéssel adták elő e szép művet, amelynek minden szépsége ott Zengett a vonók alatt. Szeretnénk, ha ez az együttes még többszőr megörvendeztetne berniünket szereplésével. ^ A trió mai értelemben vett formáját Mendelssohn első Zongoratriójának első tétele képviselte. Itt már nem alárendelt a Zongora sem, hanem egyenrangú fél a trióban önálló mondani-valóval. E triót, mint i>edig az egészen modern, mai triót — amely a Jtohoz f-zokott fülnek is kissé furcsa és szokatlan — az olasz Marlo Labroucca díjnyertes trióját az IvánkoYits—Garai —Pásztor triótól hallottuk, őszinte és megérdemelt sikerűk volt, előadásuk ezúttal is méltó volt nevükhöz, őszinte meleg taps Jutalmazta az előadót is, aki előadásával és a hozzátartozó illusztráló zenemüvekkel a számban nem nagy, do lelkes és igaz zenebarátoknak mindenképpen élvezetes órát szerzett.
A gyakran visszatérő fejfájás, szédülés és szívdobogás nagyon sok esetben megszűnik, ha naponként reggel éhgyomorra és esetleg este Lfekvls előtt is egy-egy félpo-hárnyi természetes „Ferenc József" keserűvizet iszunk. Kérdezze meg orvosát.
— TvtdatM M«f a Kontóin Bútor A ruház állandó butorki&llKAaál Islé^s «• oloíó bútorokat kedvező ttxetéd fel-tétotakkel váaároümt.
V
\\
jm frbmft,
ZALAI KÖZLÖNY
tftncze József 23 hfldlfogrtv-eufeneK regénye
VII. A* eladott karikagyűrűtől az utolsó nadrágig, amely miatt a szovjet börtönt Is megismerte Vlncze József
Lerongyolódott asszonyok, beesett arcú férfiak, öregek és gyermekek alltak hosszú sorban a >Torkszin« előtt. Mindegyik valami xejtett kincset szorongatott a markában. Előkerültek a ládafiából az arany rubelek, az értékes evőkészletek,, nyakláncok és a ház körül található összes nemesfém-tárgyak.
Mert hiába volt a proletárnak a sok uj jog, enni mégis csak kellett, £s a papirrubcl már rég nem ért semmit. l .
A város egyetlen áruháza aTork. szin volt, ez az állami aranybeváltó, ahol mindent meg lehetett, kapni), de csak — aranyért és eztótéft. A kasszában finom mérleg állt^ s mögötte szigorú arcra becsüs. Minden értéktárgyat gondosan lemértek, megvizsgáltak és ha valódi volt az arany: — volt tulajdonosa mehetett vásárolni. I Yincze Józsefnek, ennek a hánya-
toltsorsu magyar hadifogolynak hon nan is lett volna aranya V Amikor fiatalon, dalolva, büszkén Indult a háborúba, nem gondolt arra, hogy 18 év multán, egy kivetett szibériai kis városkában, aranyra lesz szük. ségc, hogy egy darab kenyérhez jusson. Mások aranyfogukat szedték ki és tették a \'l\'orkszin becsüsének mérlegserpenyőjébe, de neki még ez sem volt.
Pedig a kjejnyér és a hus ára egyre emelkedett. Fiatal feleségének nyaklánca és a két szerelmes karikagyűrűje néhány hétre megszaba. ditotta őket az éhségtől, de a kínzó gondolat: »mi lesz később,* egyre mardosta lelküket. Yincze ekkor már a munkanélküli táborok egyikében ette a rabságnál is keserűbb és kisebb darabka kenyeret.
Boldogságot akart adni feleségének, de csak a nyomor és a nélkülözés lett osztályrészük.
Egy híres csempész kegyelemkenyerén
Az a kis község, ahová a kibírhatatlan nyomorúság elől menekültek, egész keleten, a kinai határ\' mellett íek\'Mv. Za vita ja volt a község neve es Vincze sógora volt az, aki á kivetett magyar hadifogoly családját befogadta. Felesége nővére mindennel ellátta őket, már amennyire az orosz földművesnek 1927-ben volt valamije. A szovjet keze már ide is elért, a munkások közös állami műhelyben dolgoz, tak és a termés javát lefölözte az. állam.
Iván, Vincze sógora is csak névleg élt földmüvelésből. Valóságban csempész volt Ott születelt a besaa-rábiai pusztákon s szőrén ülte meg a legvadabb lovat is. De nem csak maga volt hires lovas, hanem híres volt lova is. »Varju« névre hallga-tottt ez a gyönyörű fekete mén és ugy száguldott, hogy ha nem1 itt a végtelen orosz pusztákon, hanem a londoni zöld gyepen szedi sebes-röptü, karcsú lábalt, bizonyára díjnyertes versenyparipa Lett volna.
Itt csak a csendőrök lovaival versenyezett, de azok nem bizonyullak méltó ellenfeleknek. Mert Iván valahányszor átszökött a határon selyemért, meg pálinkáért, — ha észre is vették a halárörök — mindig félórával előbb hazaért, mint üldözői. Volt még ideje elásni a mezőn a csempészett holmikat s hiába tartottak házkutatást nála, rábizonyítani semmit nem tudtak.
Néhány ilyen házkutatást Vincze is átélt. Nem volt kellemes az orosz határőrök barátságtalan éjszakai látogatása, de tűrnie kellett. Nem volt büszke sógora kenyérkeresetére, de egyelőre nem adódott munka számára.
A bűnös azonban nem élhet soká bűntelenül. Egy éjjel Ivánt is elérte végzete. A hatóságok megunták a sok csempészést és elhatározták, hogy leszenelik Ivánt. Körülfogták a házát és bár most is volt ideje elásni a csempészett selymeket!, mégis elfogták és csupán a gyanuokok alapján három\' évre lecsukták. Elő-
zőleg azonban alajxxsan kivallatták S bizony a vüllatási eszközöket nem nagyon válogatták meg. Vincze ekkor látta először közelebbről a szovjethóhérok munkáját s borzig va gondolt azokra a szegény kivetettekre, akikre a GPU rátelte u kezét. v

Eogel Bóul cukorkjitUletét
átvettem és azt teljesen áti;o)pvÁlva
„KORZÓ" qukorkaPxleft
néven megnyitom. Raktáron tartok e tzakmához tartoz(J mindenfajta különlegességeket 223 Szíves pártfogást kér
Pollákaé Hirickler lutka.
Pedig ekkor már sokan raboskodtak a szovjet börtöneiben...
Négy hónap a halász-tutaj kormánya mellett
14 évvel a nagy vérzivatar kitörése után történt, hogy Yincae felesége öccsével, Alexanderral kénytelen volt kenyér után nézni. Mint a többi környékbeli földmű-vesek, ők is felpakoltak, hogy az Amur deltájára menjenek halászni. Az orosz tenger speciális »Keta« nevű vörös hala ugyanis ikráit az édesvizű Amurba megy lerakni és ilyenkor a Nikolajszke-öbölben nagy halászélet folyik.
Valamikor nagy halásztclepek voltak c vidékeken, mióta aaonban a szovjet eltörölte a magántulajdont, ez a halászati jog is az államra szállt és nagy állami halászlele-eeken folyik a munka. Vjncze Jóska is egy ilyen állami halásztelepre került. Egy tulajon lett kormányos-Kora hajnaltól éjfélig szállította a halakat az öbölben álló japán hajókhoz, vagy a telepre. i
Négy hónapig tartott a műnkig keményen dolgoztak, de eredménye nem volt. A gyakorlott halászok 1000 darab hal után 6 rubelt kaptak, bár a japánok darabját 1 ru-lx>lért vették meg az 5-6 kilós ha. laknak. |
A »Ketá«-nak finom a húsa, de Vincze már megunta a sok halat. Négy hónai) óta, mióta 1500 társáu vai a telein volt, mást nem evett, csak halat. Füstölve, sózva, szári*-va, reggelire, el>édre, vacsorára. De ezért is levonták béréből a rubelokat s mire a négyhónapi kemény munka a tán az elszámolásra került a sor, Vinczének 72 rubelt byomtak a markába. Ez bizony a leszakadt ruha pótlására is alig volt elég. Bedig ekkor már egy kis Vincze Leánnyal több kért enni a zavitajai tanyán... i
Földlgyümölcs-szflrelen a medvékkel tele erdőn
Vincze és Alexander uj foglalkozás után néztek. Felhajókázlak az Amuron, mert hallották, hogy többszáz kilométerre a folyó deltájától, jó keresethez lehet jutni a »brjsz-nyik« szedésével. ; (
Ez az Ízletes, piros földigyümölcs milliószámra terem az orosz erdők. besn. Hasonlít a ribizlihez, csak annál jóvai nagyobb, Ízletesebb, édeskésebb.
Vinczéék pár kilométerre a parttól egy domboldalon, égigérő gyönyörű fenyőfák tövében verlek otthont. Falombokból építettek maguknak sátrat s egész nap vasgereb-lyével gyűjtötték a sok brusznyikot.
Esténként tüzet raktak, nehogy a hatalmas medvék, amelyek száz. számra voltak az erdőben, megtámadják őket. Lábuknál, mint a zsír, pattogva mindig égett egy-egy fenyő. :
Egyszer nappal is saemljetalál-koztak egy hatalmas medvével. Alig pár méterre VinczétÖl carpmogott elő egy bokorból \' a nveg^yurt mackó. Amikor két lábra állt, fótn-csében meghűlt a vér. Kétszer, akkora volt mint ő ós talán, ez az ijedelem, amely földbegyökerezve, mozdulatlanul tartotta, mentette meg életét. A hatalmas állat nem vette észre Vtoczét s tovább MaHa-
Olcsó leltári árusítás
4
ZALAI KÖZLÖNY
1036, február 1.
gott az erdő rengetegébe.
Kerek egy hónapig tartott a brusznyik-szürct. Több, mint 5 mázsát gyűjtött össze Vincze, amiért az egyik ügynöktöl 100 rulteii ka-l>ott. Boldogok voltak, hogy csaknem féléyi távollét után mégis vihetnek iiaza valamit, de ekkor még 700 kilométernyire voltak Zavllajá-tói, ahol a kis Vincze Julikával együtt nőtt az adósság is.
Vinczéék sietve indullak hát haza és Habaroszkban még elérték az utolsó hajót. Igyekezniük kellett], mért az Amurt októl>er közéjjé felé már kezdi Idevonni a jégpáncél, azon a napon pedig októlier 10-ét irtak 10 évvel a világháború befeje-
zése után. (
A hajó még szerencsésen beért a kikötőbe. Vinczének első dolga volt sürgönyözni h;u». Aztán két éjjel és egy nap robogott velük a vonat.
Éjszaka értek haza. Nagy volt a meglepetésük, amikor sem az állomáson, sem a hosszú gyaloglás után odahaza nem várta őket senki. Zörgetésükre\'a házbeliek Ijedten ugráltak ki az ágyból és meglepet, ten kérdezték : miért nem Írták meg érkezésüket ? i
A meglej>etés jogos volt, mert Vincze már harmadik nap ébredt családja köréljen, amikor a jjostás beállított sürgönyével.
Egy nadrág és egy másik Vincze miatt a börtönbe
Amikor kifizették az üzle!ekl>en az adósságokat, az öthónapi keresetből 16 rubel maradt. Hosszas latolgatás után Vincze naprágot és cipőt \\ett magánk ezen. De nem volt ideje elkoptatni, mert munkát nem kapott a kis szibériai faluban. Megint Vladivosztokba akart menni kis kereset után. Az -uliköltségazon-l>an 12 rubel volt s néki pár kopeknél több alig maradt. Nem volt más választás: — uj cipőjét és nadrágját kellett ujl>ól áruba bocsátania.
Ezúttal sein volt azonban s eren-csés. Alig ért a zavitajai .Te\'eki-tér«-ne, máris lecsapott rá két csendőr. Hiálw tiltakozott, vitték a ifogdába. Utána a kihallgatás, házkutatás egymást követte. A csend-\' őrség azt állitotta, hogy Vincze lopott ruhát akart értékesíteni Két nap telt bele, mig a kereskedő — ahol Vincze a ruhát vette — igazol-
ta a vételt. De talán még ekkor sem bocsátják szabadon, haelnem fogják azt a Vincze György nevü ugyancsak magyar hadifoglyot, akinek a le3két az a környékMi betörés terhelte, melyikkel Vincze Józsefet gyanusitojták. |
A magy«ar~-iíévrokon miatt két napi sötétzárkávai szenvedett Vincze Jóska, de aztáii\'mégis csak eladta a börtönbe juttató nadrágot.
12\' rul>el és 60 kopekot kapott érte. Éppen csak a vasúti jegyre telt. S két nap múlva már mégint ott látjuk Vladivosztok utcáin az állástkereső magyar hadifoglyot Zsebében a megmaradt 60 ko|>ek, szívéiben szorongó érzés : Vájjon befogadja-e harmadszor is ez a város... ? , I ;

Bővíteni kell a Szociális lisszlótársnlat házát
Ritkán hallat munkásságáról a nagykanizsai Szociális Misszió Rozgonyi utcai háza. do annál mélyebbre ható az a munkásság, amely zajtalanul, a legnagyobb seerénységlen és hangya, szorgalommal dolgozik élelek {a lelken százainak megmentésén. Ha néhanapján nyilvánosságot kérnek, est azért teszik, hogy munkájukhoz megértő 8/1-vek segítségét kérjék.
Mandukits Celesztin főnökasszony hosMii nagykanizsai munkássági alatt megmutatta, hogyan lehet szociális sze retcttel még a semmiből is valamit előteremteni. Valóságos kis menedék-i)áz a Szociális Misszió Rozgonyi. utcai háza. Ha egy szegény családból az édesanya kórházba kerül és ninca senki, aki a gyermekeket ellássa, h« a szülő az igazságszolgáltatás elé kerül és kihűl a stülői fészek melege, a magára hagyatott kis verébfiókák legtöbb esetben a Misszióba kerülnek. Itt tartják, ápolják, nevelik, ruházzák őket, nmig csak sorsuk valahogyan elfogadhatóvá fordul* Hányszjr esik ineg, hogy a rendőr késő éjsZaka koj>og u Misszió kapuján egy talált gyermekkel, hajléktalan szerencsétlennel. Hány embert ruháznak fel, hány szegény betegnek sietnek segítségére, enyhítik szenvedéseit a kék fátyol kedves nővérei? Csak a■ tudja egyedül, oki a szivekbe lát éfl minden Jótéttel fclir az Rlet könyvébe.
Mind több és több azoknak száma, akik a Misszió segítségére szorulnak és mind szűkebbé válik a kis ház néhány szobája. Jelenleg már a pincében levő konyhában kénytelenek elhelyezni azokat, akiket a Sors odaküld megmentésre. Ilyen körülmények kőzött a főnökasszony nagy gondját ké-a házbővités kérdése. A Szociális Misszió házának bővítésére egy emelet ráépítésére mulliatatlan szükség van* A Misszió uj ogyliáztanácsosa, Tersz-tenyák László hiitanár olyan megmozdulást inditott el ebben a kérdésben, amely sikerrel kecsegtet. Ha a kék fátyolos kedvei nőYérek a megértő
szivek ajtaján koj>ogniik: nyissuk meg előttük és segítsük Őket krisztusi em-beryzeretcttől áthatott törekvésükben. Veszendő magyar lclk.\'k megmentéséről van szó. Segítsük ebbeli muuká-jukban a* áldozatos lelkű missziós nővéreket.
— Naptári Fobruár 1. kedd. Kom. kat. Ignáo pk. Protestáns Ignáo. Izr. Sebat hó 30.
Gyógyszertári éjjelt szolgálat Január végéig a „Kekote eab" gyógyszertár ó» a ktskanizaai gyógyszertár.
üőxfflrdő nyitva reggel ö órától est* 6 óráig (hétté, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknekV
- (Bélyeggyűjtők Ulálkortja) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében.
Erőteljes, kövér egyéneknek, köszvényeseknek és aranyérben szenvedőknek reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz gyakran felbecsülhetetlen szolgálatot tesz. -— Kérdezze meg orvosát. ^ — S«kftta-viMon mindsn kelengf*
Anglia egyre közelebb sodródik a keleti konfliktushoz
- Pár is és Moszkva népszövetségi nyilatkozattal akarja Japánt elitélni
London, január 81 A Fegyverkezési verseny ugylát-szik egyre nagyobb lesz. Mint jelentik, most égy 46.000 tonnás csata hajó építését határozták el az angol hadügyminisztériumban.
A párisi lapok aggodalommal ir-nak a fegyverkezésekről és a tá-volkeíeti helyzetről. Félnek attólv
hogy Anglia belesodródik a kinai-japán konfliktusba. Ma Genfben újból értekezlet lesz az angol, francia és orosz megbizottak részvételével, amelynek célja az, hogy egy Japánt elitélő nyilatkozatban egyezzenek meg, amelyet népszövetségi határozattá akarnak emelni. ^
Megszületett a holland trónörökösnő kislánya
Hága, január 31 A várvavárt nagy esemény megtörtént: Julianna, Hollandia trónörökösnője hétfőn délelőtt 10 órakor egészséges leánygyermeknek adott é\'e\'et Az örömhírt 51 ágyúlövés közó\'.-te a lakossággal, majd megszólaltak az összes harangok és Hollandia
népe örömmámorban úszik.
A mai napot és a holnapit is hivatalosan ünneppé nyilvánították, a minisztériumok és az állami hivatalok zárva tartanak. 100 repülőgép orániai cinuárrel díszített röp-cédulákon az egész ors/.ágl>an közölte a jó hirt. Az újszülött cime: Oránia, Mosneu és Lippe Bitterfeld hercegnője. |

Hivatalosan megalabnlt a spanyol nemzeti kormány
400 bomba ezer embert ölt meg Barcelona ujabb bombázása alatt
, Salamanca, január 31 Jasse környékén a nemzetiek visszaverték a köztársaságiak csapatait és 20 kilométeren áttörve vonalukat, teljesen megsemmisítették a vörös zászlóaljakat.
Bombázták . (válaszképpen fc Sa-íamanca ellen tervezett vörös támadásra) Barcelonát is. A tudósítók szerint 100 bombát szórlak a város-
ra 84 ház teljesen rombadőlt. Eddig 400 halottat és 80(>-nál több sebesül-tel találtak a Hornok alatt. A barcelonai tudósítók szerint a halottak száma meg fogja haladni az ezret.
A nemzeti kormány rövidesen hivatalosan is megalakul. Elnöke Franco tábornok lesz, külügymlnisz ter Jardana. / ;
Február !5.-éig meghosszabbítottuk 10.000 pengős előfizető-gyűjtő versenyünket
Szeptemberben rendkívüli kiadásban jelentette bc a Zalai Közlöny azt a nagyarányú előfizelögyüj-tő versenyt, amely a meghirdetés szerint most december 31-én járt volna le. A pályázaton résztvevők kérésének engedve azon ban a Zalai Közöny szerkesztősége ugy határozott, hogy a versenyt hat héttel: február 16-éig meghosz-szabbitja. ■
Versenyünk, mint ismeretes, csak részlten verseny, mert minden pályázó kivétel nélkül jutalomban részesül,
Van szerencsém értés teni a nagyérdemű közönséget, hogy mától kezdve minden eete
a főváros legkedveltebb művésznői:
Tombácz Évi és Hagy Ily
szórakoztatják kedves vendégeinket Szíves pártfogást kér
Koaztollte Géza
UJ>fehi>->«uUfUi.
még az Is, akt csuk egy előfizetőt szerzett.
Egy balatoni vtllatelek, egy szoba bútor, egy varrógép, egy rádió, egy ebédlőkészlel, egy szatongar-nl-tura, kéthetes Abbáziái nyanslfo, egy kerékpár a nagyobb dijaink, de « 120 dij között még sok 100 pengőn felült ajándék van a számos kisebb, de ugyancsak hasznos és értékes ajándékon kívül. Ha osak egy előfizetőt szerez, akkor is egy vég vászon, egy karóra, fénykéjjezőgép, asztali ón», vlllanyrezsó, tőltő toll, cipő, fürdőruha, selyeming, stb. kőzött választhat, de a legrosszabb esetben is 5 pengő készpénzjutalomban részesül. Nincs tehát kockázat, mert társaságban, ismerőse] között bizonyára akad olyan, aki csak olvassa, de nem előfizetője a Zalai Közlönynek (t akiket könnyen megszerezhet előfizetőnek. I 1 1
Ezzel nem csak nekünk tesz szívességet, hanem az uj előfizetőnek is, aki a beJelenWB napjától a Zalai Közlöny összes kedverméaiyeire Igényt tarthat, - önmagának ]i«dlg értékes ajándélrót szerei.
1938. tebruáf 1
HALLÓ I FIGYELEM I HALLÓ I
Hi Igen (61 akar uörakoxnl, JOJJOn <1 eiténklnt
a W0LLAK->andégl6bal ■hol k«M ..Ulti kezdve
Révész Lilly Horváth Elly
énekei dizőz szórakoztatja kedves vendégeimet. — Bsanzéolés asték I Szíves párlfógáit kér WOLLAk JENŐ
vendéglő*.

Hogyan lehet gyökeresen segíteni a hadifogoly 48 as bakán?
Figyelemreméltó levelet kapott ma n Zalai Közlöny szerkesztősége, amit a nagyközönség <b az illetékesek sziv.s figyelmébe és jóindulatába ajánljuk: Igen tisztelt Főszerkesztő Ürl Meg-dóbbcnéssel olvasom a Zalai Közony-ből, amelynek több mint 30 éve előfizetője vagyok, hogy Viarae Józsefet, « Krimi sziget hadifoglyát még mindig nem sikerült álláshoz juttatni, nem sikerült számára megfelelő el. helyezkedést találni. Tekintettel, hogy az illető cipész mester, módot kell találnia a város közönségének arra, hogy Vinczo szakmában . találjon megfelelő elhelyezkedést, hogy önállósíthassa magát és tisztességes kereset-bői tarthassa fenn. magát, mert neki erru. van szüksége. A küldött adomá. nyök ideig óráig segítik ugyan, lwgy éhen ne pusztuljon, de a világháború áldozatának egzisztén,-iáját nem lehet igy elintézni alamizsna adományozással. Kenyeret és megélhetést keli számára biztosítanunk. Mert ezt megérdemli, a mi bajtársunk, hWy a kiállott rettenetes szenvedéseiért\'Nagykanizsa társadalma némileg kárpótolja. Javaslatom tollát o« lenne, minden iskolában egy egy növendék 2 fillért, a tanitó 10 fillért, a katonaság minden Ingja 2 lül^-t, a tisztikar 10 fillért, a tisztviselők, kcrcskedőK és iparosok 10 fillért adjanak, \'stbw és teremtsük neki elő fillérekből azt az összeget, amellyel . önállósítani és berendezni tudhassa magát. Egzisztenciát adjunk neki. Mói a mai nap folyamán kezdjük meg a városban a gyűjtést cZen a filléres alapon és napok alatt megoldódott YincSO József liadifogoly egzisztenciális problémája. Lesznek persze magyar hazafiak, akik pengőket is fognak adakoWi ehhez a sz^p célhpt. ín mint első, ezennel öt pengővel iárulok hozzá a mai nappal megindítandó gyűjtéshez.
Fogadja előre is mélyen tisztelt Főszerkesztő Ur soraim közzétételéért hálás köszönetemet,
volt hadifogoly. - láMyaaeMajok lt«á*a A fehtfta-
ZALAI KÖZLÖNY
Export-import jelentés Murakereszlurról
Az utóbbi időkén kivitelben és l>e. hozatalban nagy visszaesések tapasztal-hatók a murakcrczturi ha tár forgalomban. A magyar mezőgazdasági termények most elsősorban Ausztriába és DéJ-Sváj.ba irányulnak, igv íőleg Lu-* ganó, Cliiasso, stb. városokba, ezek pedig a Szentgotthárd, Hegyeshalom, Sopron vonalon mennek ki az országból. Az a kevés, ami Bécsbe megy Murakereszturon ál, nagyon megcsíp? pant. Mindössze 5 -10 ragon hetenként. Szabolcsi és dunántúli burgonyáijói naponta néhány vagon fut ki Olaszországba. Az erőteljes burgonya-export majd február vége felé indul meg ismét, a termelők most ncm> merik kinyitni a burgonya-vermeket.
ligészségügyi berendezések kiszállítása nagy értékekben folyik tovább, különösen tengerentúlra.
A magyar marha-export most, amikor Fiúméban áll a nagy vásár, hetenként 50 vagon, de ez mind Gyékényesen át kerül lebonyolításra.
Bab itt-ott heti 5—8 vagon megy ki az országból.
A behozatal terén még mindig a déligyümölcs vezet. Napi 10—20 kocsi érkezik Olaszországból Murake.e>ztur_ ra, Budapest rendeltetéssel, narancs* citrom, függe, datolya, szentjánoskenyér, gesztenye, stb.
Az ócskavas behozatal szüntelen folyik belföldi feldolgozásra ózd, Diósgyőr és a többi magyarországi kohókban, ipartelepekre. Hajórakományokban érkezik a Juta, honi textilgyáraink ré-szére, jobbára budapesti rendeltetéssel. Vagonokban napi 15—20 vagonra tehető. Papírgyártás céljait szolgálja a gönrbfa, ami feldolgozásra* kerül hazánkban.
Az export cikkeknél elsőrendű cikk a péti só, amelyet állandóan szállítanak ki, jobbára tengerentúlra.
/textilkereskedelem életérdeke követeli,
hogy összefogjon a kartel túlkapásai ellen
(Budapesti közgazdasági tudósítónk jelenti) A nehéz időket megért és átvészelt magyar textilkereskedelem újból rossz periódusba került. Kivételesen gyenge volt az elmúlt év őszi szezonja, rossz kój>el mutatott a téli szezon is és a kereskedelem körében nagyon sötéten Ítélik meg a küszöbönálló tavaszi évadot is. \\z aggasztóan megszaporodott fizetésképtelenségek .•■zárna a hőmérő pontosságával mulatja a textilkereskedelmünket fojtogató betegséget. Szakértők véleménye szerint ez a helyzet elkerülhetetlen következménye a tcxtilkartcl eddigi üzletpolitikájának, amely kíméletlen önzéssel nemcsak hogy ^igénybe vette a kormányzat iparvédelmi politikáját, nemcsak hogy élt a rohamos fejlődését szolgáló védvámokkal, amelyek a határon tuli kitűnő minőségű és olcsó áron kapható ké\'í textilárukat vám-sorompóinkon alig-alig engedték be,
hanem vak öntéssel visszaélt ezzel és olyan magasra srófolta fel a belföldi textilgyártmányok árát, amely mellett textilkereskedőink még a legszerényebb üzleti hasznot is csak ritkán érhették el, a publikumot ]jedlg valósággal rászorították arra, liogy csak akkor vásároljon textilárut, ha arra már elkerülhetetlenül sz .ksége van.
A textilkar lel árpolitikájának első számú áldozatai tulajdonképen maguk a kereskedők. A magyar sajtónak kötelessége hangos sZ5val felvilágosítani erről^a közvéleményt, hogy tudja, hol keresse a bűnöst. Nyílt titok ugyanis, hogy a magyar textllgyárak gyors meg gazdagodásának, gyarapodásinak a tex tiikereskedelmünk nem sok hasznát látta. A kereskedelemnek sohasem állhat érdekéljen egy olyan gyári árpolitika, amely a fogynsztóközönsé; ki. zsigerelésével egyértelmű, hiszen a kereskedő nem a gyárostól él, hanem n vásárlótól, fis jellemző a helyzetre, hogy minél magasabbra halmozódott a profit a textilgyárosok páncélszekrényeiben, annál inkább igyekezett csökkenteni a textil kar tel a kereskedők haszonkulcsát. Lehetetlenül szigorú hitelfeltételeket szabtak a kereskedők • .számára, de Igen gyakran még az el-Adási feltételekbe Is beleszóltak. A magyar textilkapitalizmus nem a mérsékelt és méltányos nyugati kapitalizmus irányvonalában fejlődött, hanem inkább a. közel- és távolkelcti példák után indult minden tekintetben.
Itt volna az ideje, hogy a magyar textilkereskedelem siakmai érdekképviseletei utján az utolsó órában összefolyó n\' és az egész kérdést az Árvizsgáló Bizott-ág elé vigye döntésre, hogy legyen végre olyan fórum, amely mélyére lát a textllgyárak karteljének rejtelmeinek és mC^llapitág^i alapul, "szolgálhatnák\' \'olyan kórmányin léiké-\' déseknek, amelyek vagy a magas véd-vámok gyors lefaragásával, vagy más megtelelő módon képesek a tcxtilkar-telt megrendszabályozni.
Sporteredmények
Újpest élet-halál harcban legyőzte a Fradit: 4 :2 (3 :0). Sárosi bordatörést szenvedett. ^ ■ i
Hungáriu-Törekvés 4:2 (2:1) Ezzel Hungária ismét az élen! Nemzeti -ETO 1:1 (:0)\' Kispest—Budai 3 :1 (1 :0) Budafok-Szürketaxi 2:0 (2 :0) Phöbus-Szeged 2:0 (0:0) Elektromos-Bocskai 6:6 (6:2)
— Saját érdekében és őrömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Köpetein Bntorárnháx 0esl mBbator-kiál Utieát megtekinti, vételkényezer nélkül.
CSHtr BSÖ... ! v ^iweMJA Ijj^
TBUNKHAHN
SZÖVET A JÓ MÁRKA
ELADÁi: VI.TCBCt-KRT.8. IV. PfiOHASZKA 0TT0KÍR-U. 8. \'"SÍMJ^mi^tot! •Jórtóüojí yjMvMjü^
&YÍB BUDAPEST.XI LENKEUT 11/
Bizalmas NEP-értekezlet
■ válaut&jofl javadat módMltáM flgyébeu
i Budapest, január 31 Széli belügyminiszter ma délelőtt 11 órakor fogadta a NEP választójogi \' bizottságának tagjait és közölte velük a választójogi törvénytervezeten eszközölt módosításokat. A megbeszéléseket szigorúan bizalmasaknak nyilvánították.
A falu rossza
Tóth Kde hires népszínműve t vásznon is igaz élveretet fog szerezni azoknak, akik szeretik a duhaj raa-gyarnótás, virtusos magyar íilmoket. Igazi népszínműi hangulat árad ebből a filmből, amelyet Pásztorék dicséretesen és becsületesen készítettek el. Rendezésben, fényképezésben ós kiállításban is a legjobb magyar fUmek közé tartozik, sőt a maga nőmében a legjobb minden eddig látott film közül, mert legjobban el tudták tüntetni a műterem szagot A rendezésen kivül a kifogástalan szereplő gárdának érdeme ez.
Groguss Zoltán .falu rosstó. csakúgy, mint Rózsahegyi jóizü bakterje, Somogyi Bogyó aranyos menyecskéje, vagy a fiatal ölvédy Zsóka szerelmes leánya kifogástalan színészi alakítás. Dajka Margit «Finom Rózsija,, a bíró, a hülye legény és a többi stereplők is pompásak. A magyarnóta barátoknak ezen kivül a sok szép magyarnóW is külön élvezetet szerez. Miképp a bemutató is tanúskodik, a filmnek igen nagy közönség Bikcre lesz.
Január 30—február 2-ig. Városi Mozgá. Vasárnaptól szerdáig.
Magyar muzsika és nóta. Tóth Ede halhatatlan népszínműve. Igazi magyar hangulat.
A FALU RDS5ZA
Ffiazereplftk, Dajka Margit, (Sregua Zoltán, Somlay Artúr, Somogyi Bogyó, Rózsahegyi Kálmán.
Remek kísérő műsor. Előadások hétköznap 6,1,9, ?asár- és önnepDapokon 3,5,7,9-tor. Rendes helyárak.
Rákóczi Julianna házassága
dmcn tartott vasárnap Ilceális előadást Nagykanizsán Lnkinich imro ogyetomi tanár, a magyar határokon tul is ismert törtónolemtudós és tudo-mAnyos iró. Az Irodalmi és Müvészuli Kör meghívására most másodszor érkeaett Nagykanizsára (1925-ben is tartott itt egy lieeálist, akkor i® a Bá-kócoi-témakörből) és érkezésének lü-rére valóban díszes tömegben vonult íel a közönség, élén a város szellemi életének kitűnőségeivel, Az előadást az Irodalmi Kör aranyérmes Vegyeskara a Hiszekogy.gyel nyitotta meg, majd elénekelte Orlando dl Lasso ö szó-lamu, gyönyörű madrigaiját Ketting Ferenc karnagy vezénylésével. Az áhítatos caend és a felzngó tapsvihur biao nyitotta, hogy mennyire szivébe várta a közönség a városnak mindig dicsőséget jelentő Vegyeskart, Szakái! Gyula piarista tanár, a Kör elnöke köszöntötte ezután az illusztris előadót, akihez iskolatársi és baráti meleg kapcsolatok is fűzik, Lukinlch Imre előadása (amelyet köziéire átengedett a Zalai Közlönynek) a helyi levéltár sok nj adata alapján tárta íel Rákóczi Julianna házasaágának re-gényos történetét. Egyaránt csodáltuk az előadóasztalnál a nagy tudóst, a témájába elmélyedő történelemkutatót és az avatott tollú történelmi IróU A közönség Lukinlch professzort hosz-ssan és melegen ünnepelte. Az ünnepi előadás a Szózattal ért végcL
EMLÉKEZTETŐ*
Február 1.
Ipartestület mílaaros táncsttf}-. u Iparoskör t«rmetben í) kor. Nyomdászok caalácUaj ös»zejö\\»t«*l Mte f4l 9-kor a H6zw.v»id0(^b«». F.bruár 1.
LlcaáUs clöadts a Vár..h4íá. (.bar (ír. I)»se« Mihály). Műsoros Crcdo-t.a a F»hér.tar*ft. ben 7-kor.
A Lcányklub műsoros tauestj. 7 órakor a MAssztóstiázban, KisknnUsai OlvHsókérbcíi este 8 óra. kor iVéii gazember. előadása, Téno
Füiőhézi Kézművesek tolja a Markó vendéglőben 7 árakor. HrtnUr í.
NTB piklilk a Kis Royal óttermel-bon Tál 0 órakor, Faktair 6,
Gugllclmcltl liaag^rscnyo a Kassi-wSbau 0 órakor (Jogyek Vágónál), Faknsár 11.
FWagógusok ó>sMjóv*tela a Mis ttoyalban. i \'
Postások farsangi öss»jő\\«telti 8 órakor (Kis Royal), F.b.uár 13.
I.iieálU elóadás a városlyüsán G kor (Vegele Károly).
Február 20.
Liceális clóadAs a városházán G.kor (Stíklay János),
* h rovatban cgysiert körtés (3 sorig) dija 90 liltéi.
— KevMtbb tahit kall
adnétatzii, lui a szövet axtngyapju-
• Kól joésiült, inert az ívekig tart ti mindig szép. Csak a szövet oloálója fudja (jarantátni, Irogy a szövetben csak természetes szingyapju vau. A magyar uricsaládok részér*) évek óta szállítja angolosan gyártott kiváló szöveteit közvetlenül, ruhánként Is elsőkézből a Triuikhalm t\'osztéflrár, Budapest, XI, Unko ut U7. Még ma kérJo a szövetminták költség-ál kötelezettségmentes tlMldését. Nem log csalódni, twooiu évekre szóló megtakarítást ér el. A koUckclétMil rengeteg elisuwíat i* ulvaslnM. ,
ZALfij K0ZL0NY
— (Vadászai a lőlspánnil)
Vitéz gróf Teleki Béla főispánnál az elmúlt héten vadászat volt, A házigazdán kívül dr. Thassy Kristóf, dr. Brand Sándor, Bosnyák Andor, dr. Szálai Gyula, Nyáry Kálmán, dr, Horváth Vilmos, dr. Szűcs • Andor, Kiss Lajos és dr, Ajtai Kovács Barim vet-tok részt. A vadásztársaság 107 nyulat és 55 fácánt lőtt.
(Áthelyezés)
A tragikus körülményük kőzjtt el. hunyt Zoltán Márgit borsóméi tanítónő hülyére a kultuszminiszter tia-lambkötő József lváncoi kántorlan\'tót helyezte át,
— (Szerdán: Ilceális előadás)
Február 2-án, szerdán la lesz az Irodalmi és Művészeti Körnek lueális lőadása a rendes Időben, 6 órakor, a árosháza disztormében. UJ előadói mutatkozik be ezalkHloiumal, dr, Iíescő Mihály városi tisati főorvos, a Kör meghiTOtt tagja, aki .a föld ós az emberiség történeti rejiődésóiőt. a<l áttekinlóst előadásából]. Belépődíj nincs, csak ónkóutcs adományokat kér a belépőktől a rendezőség, (:)
— (A Szanatórium Egyesület) apykanizsal tüdőbeteggondozó in-
tézetV amely a teljesen Ingyen kezelt, gyógyszenol is bigyen ellátolt betegoit ma mafc heti három rendelésen tudja csak ellátni, uz elmúlt január hónapiján 180 beteget kezelt, ICzek közül IX) volt a> első ízben Jelenlkoző, A hó folyamán 80 beteg, a legszegényebbek 8G8 liter tejet kaplak a Sémalórlum Egyesülettől. Januárban 10 röntgenvizsgálatot és 27 különféle laboratóriumi vizsgálatot végeztek a tüdőbeteg, gondozó rendelőjében,
— (Gyeimekbalerlna)
ritkán látható Nagykanizsán, do akik szerdán este a Leányklub teájára elmenuck a Missziósházba, élvezhetik egy aranyos csöppség komoly tánc tudását, mert a fellépő Vágvölgyi pipiké meg fogja hódítani Nagykanizsát is. A Leányklub -támos, tyxisoros teája este 7-kor kezdődik, (:)
Az öregkereskedelmlstók farsangja
A nagykanizsai társadalom elegáns seregszemléje volt a Nagykanizsai Felsőkereskedelmi Iskolát Végzett Tanulók Szövetségének szombat esti vigassága, A Kaszinó termei a farsang tarka színeivel, vidám fényével, és kitűnő hangulatával tellek meg. Nem volt műsor, de voll jókedv, jó muzsika (Pasqualelli jazz) és voll körültekintő tendeiés. Amikor Torma Tóni cigánybandája az első csárdásra keresztbe tette a vonót. dr. Králky Islvánné —Balogh Dezső, Jellinek Miklósné—dr. Králky István, Kelemen Ferencné—Rajkl István, Nádor Simonné—Borsa Béla, Barbarits L.josné—Kelemen Ferenc párok nyitották meg a táncot. Pár pillanat lelt azonban csak bele és megmozdult a nagyszámú fiatalság, de nem hagyták magukat a felnőttebb generáció tagjai sem és 11 órára már zsúfolásig tele volt a parkett. A farsangi .siker, egyik legszebb pálmájat az idén.az, Oregke-reskedelmlstáknak kell kiosztani. Szílnórakor nem fogyatkozott meg sem a köiönség, sem a |ókedv. Ritka dolog, hogy egy öregdiák egyesület il>en széles társadalmi érdeklődést tudjon vonzani maga kö;é. Hogy ez az öregkereskedelnnsiaknak már évek óla sikerült és egyre elmélyülnek és társadalmilag is egyre értékesebbé válnak a nagykanizsai öregkerejkedelmistáknak a város egészével való kapcsolatai, ezt a Siövetség nagykanizsai elnökének, Balogh Dezső felsőkereskedelmi iskolai igazgatónak, » személyéhez fűződő alialános rokonszenvnek és megbecsülésnek Nszönheti. A rendezés részleteién Pollik Sándor és Kreulzer Károly lelkes szorgalma, mindenre kiierjedő figyelme és ötletessége segítette sikerre a .kanizsai farsangnak ezt az egyik legszebb éjizakáját.
- (Jó példával)
járult elő Simon István hentes, akinek a szól által elsodort 1500 pengőjéből 1400 pengő meglett, afeletti őrömében, hogy csak 100 pengő veszett el, két kiló sslrszalonnát ajánlott fel Vínrze József hadifogolynak,
— Bútor kiállításukkal tekint.. meg minden kónyaurvétel uélktlL Kopsteta bútoráruház
M a Shellgáz
A SHELLOÁZ nagyvárt I kényelmét hoz olthonába A SHELLOÁZ kuliurát .loz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hót ad A SHELLOÁZT otthonában díjmentesen bemulatom A SHELLQÁZAT dijmentesei/klpróbálhatja otthonában, sülhet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő >
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, FŐ-ut 5.
lOM.-fcbraér 1
— (Leszúrta a mostohaapja)
Molnár Lajos káptalantóti földműves ittas állapotban belekötött mostohaapjába, Csűri Jóxsofbo és kissel ugy hátbasfurta, hogy életveszélyes állapotban kórházba kollett szállitnni,
— Műtddobiban
szabadit ja meg n bajtól a sebésx a beteget és «.Mütősxoba< elmen számol be a Reklámélel legújabb száma a magyar reklám eseményeiről. Objektív kritikáién mutat rá a hibákra és ugyanitt ismeri el a kiváló reklámhatást! alkotásokat. Rengeteg tipp, ötlet, tanács van ua uj számban, valamint néhány pompás kirakat-dekoráció is. Kiadóhivatal: Budapest, V,, Szent litván körút Qi
— Kagaahardt & IUyro«ad-f4U l«a étkéMletek nagy TálMitókbac SchltuOl.
9iH legmulatságosabb francia vígjáték"
A „Dóligyümölos" nagy tikár* a Művész Színházban
«Gvok óta a legmulatságosabb francia vigjáték. — irták a párisi é« bérsi lapok Birabeau uj darabjának bemutatója után és est állapítjuk tmfl mi is, akik részt vettünk a Művész Színház «Déligyümölcs» előadásán. Mulatságos, szellemes, kitűnő technikája darab I f
Szól a történet «gy francia vidéki gyárosról, aki több esztendőt töltött a gyarmaton. I\'elesége nem volt bujtandó követni, ő hál egy fekete rsz-6»onnyal kötött viszonyt. A nő meghalt, a szerelemnek következményét, egy fiúgyermeket, a férfi magával hozza Franciaországba u inlernátusbon nevelteti, anélkül, hogy feleségének fölfedné a titkot. Egyszer az asszony, rájön a fiu létezésére • mivel férjét a halálos ágyon nem akarja gyermekű látásától megfosztani, az agglegény-sógorral elhozatja a kis feketét —. a déligyümölcsöt! — az intézetből. Az apa azonban fölgyógyul, a törvényes gyerekek megszeretik fekete testvérüket, ott tartják maguk között, az apa-ságol a világ elölt ua agglegény-sógor * nyakába varrják, ,
A Müvéss Színház ragyogó előadásban mutatta bo a darabot. A közönség együtt nevetett é« könnyezett- a szereplőkkel, Góth Sándor, aki rendezte is a darabot, a bohém nagybácsi szerepében lemekel. Pcéry Piri és Simonyi Mária nagymama-figuráiról, Toronyi és a kis Puskás nagy, Jelenetéről sokat fognak beszélni. Dobos Anny, Soltész Anny és a talpig francia Boray mellett a kis hatéves Berky Harrynak van nagy sikere^ Aranyos Nagy Alioo és Csonka Imre a címszereplő, a kto néger fiu. i
íjizikal Ifiül!
Prog nóilt: Nyugati, délnyugati szil, ma mág darOlt Idő, *j-aiakai orSsabb iehuiáosl,
A Metuorotoetai Intézet ungykaolzaat K .gUgyelCáilomAia ielonU i
Hémértéklet tesoap mto y-kor: -ft.tl.ma reggel• +2 0. délben: +54.
Cwpadék: 1-0 "V
V
1938. feUruír 1
TMM KOBLOHV
*
Győződjön megit
Csodálkozni fog J J
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
a farsangi idény alatt.
KOPSTEIN BUTORHAZ
APRÓHIRDETÉSEK
AardhtidatSa dija vaitmap tl Onnapnap 10 llúlfl ad nttSr, minden további uó 0 nttír. hétköm.p 10 írtig fű fllllr, mtndan további aló 4 llllir.
Sxép kétaiobáa irfnrl lakái ösjzet mellékhelyiségekkel május l-re kiadó. — Horthy M.-ut 49. az.
VUva«at*kl csövek, sserelvények és lurdöszoba-berendezéaekel legolcróbban vásárolhat Jereuaeknél, Erzsébet-tér 19. 1*
IKIad* 2 háromszobás összkomfortos lakii Caengery-ut 18/*. épülő ul házban mí|us hó 1 re. Horváth éa Vaa, Caengery-ut 17. ltodéban. 219
Három- és Kágvaiobáa hallos öjrz-komlortoa aj lakások Ffl-ut 22. kiadók májtra l-re. 216
sátor- éa kocslponyvák nagy vélaazlékban nagyon kedvezd fizetési feltételekkel kaphatók Kelemen Rezió c\'goél. . 212
-------1 konyhás udvari lakás kiadó május l-re. Zrínyi Miklós u. 20 233
Ttxllll r*s*l«tlayaSk vagy nó felvételik Erisébei királyné-tér 13 236
(la** kétsiobás lakás mellékhelyiségekkel május l-re. Csányl L.U. 16. 238
Kélhengeres szívó-nyomó kut eladó éa kit különbejáralu aseki klsdó Sienl Imre h,-u. 8, 239
UaM lak*., emeleti 3 saobás, 1
ktllönbelárstu 4 Ik aiobával, mellékhelyl-JWtkel, május l-re. Cieageryut 8. Hát-
Nksái ló körzetlel, házzal, illettel; kedvező fizetés! leltétellel eladó. Clm a kiadóban. 243
Eladó xoaiiera, 180 cm. hosszú, 300 P-ert. Arsny Jluos-u. 6. 244
Klári* m*laaa hra Főnt 8. az. alatt
;,"°;áa modern lakás, Eötvös-tér 8. az. Jtatt 3 szobás modern lakás. Bóvebbet a ""mesternél. 245
Jfc\'zkoiifortoe családi házak 3 hlíJLí\'Üi \'■"•okkal, napon szép ház-ut 42 M«íM«otl Horváth, Sugár-
247
Keresek nagyobb t
, csellcg
igyc
k*taxob*a lakást május vagy auguaz-tus elsejére. Címeket a kiadóba kérem. *
KmSnbajáratu, elegánsan bútorozott utcai azoba kiadó. Labor, Caengery-ut 22 *
KIfut*la*nyt lelveaz Brónyal Divatház, Horthy Mlklóa-ul I. •
Klaaalg*l*la*ny lelvélellk. bet Caeugery-ut 52. üzletben.
Clad* rádió 2+-I, ebédlóarekrény vlllanyernyók Cainyl László-u. 11.
hibásan Is veszek, Zsoltfos órásmester, Fö-ut 8. •
Régi IngaópAkal
oldoa
Nyugdllaa keres tágas egyszoba-konyhás lakást május 1 re. Koisuln-lér 7. Auer. ♦
Mindennapi leveleaéaból összegyűjtött hályagat. régi vagy uj toittegekel, magyart ás külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Balbarita Lajos, a Zalai Közlöny I. izer-kesztóje trdeklődnl lehet teleion 78. u. vagy személyesen mindennap d. u. 1-6 óra körött.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelóa kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám.
Mindenki ^
ZULU KBZLÖRYt
olvas
Hírszolgálata gyors, pontos, megbízható
Hlrdetéielt ai egén megy® olraiM
Páratlan kedvezmény a Zalai Kflriflny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodáiéval, a csendes <8 központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky.utoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kölnűnk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphat|ák a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező olvasók részére.
A letenyel klr. járáablrójág, mint telekkOnyvl hatóság.
6758/1937. Ik. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Qanz éa Táraa Villamossági-, Oép-, Waggon éa Ha|ógyár Rt. végrehallatónak Dobos József és neje Ksnlssat Mária végrehajtást szenvedők ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a vtgiehaltáal árverést 695 P 45 KII. tőkeköv. és Járulékai beha|táu végett a Tótsaerds-hely köziégben lekvó s a tótsserdahelyl 921. sztjkvben felvett 993/b. hrasám ház l/a. azám alatt és azántó a Malopolje dűlőben IngaUama 2300 P klkláltáal árban elrendelte.
A tkvl hatóság az árveréanek Tótszerda-hely községházánál megtartáaára 1938. évi mire. hó 14. napiának d. u. </i6 óráját tllai kl és as átveréal feltételeket az 1881 tLX. t-t 150. S-a alapján megállapítja.
Az árveréa alá kerülő Ingatlant a klkláltáal ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet. Az árveréa alá vetülő Ingatlant, ha az árveréa megtartását s végre-hsjtalók küzdi a végrehajtató kéri 1150 P, ha Nagykanliaal Takatékpénztár Rt. csatlskosotl végrehajtató kéri 10400 P, ha Dobos István ács csatlakozol! végrehajtató kéri 12600 P, ha Ország és Wldder efat-lakoaotl végrehajtató kéri 12,625 P 60 llll., Ha Plachl Ovörgy csltlakozott végre-hajtató kéri 15812 P24 llll., ha Prcmenyák Réniua csatlakozott végrehajtató kért 15592 24 flll., ha dr. Lakó Imre csatlakozott végreha|ta\'ó kétl 16404 P 87 fllL vételárnál alacsonyabb áron eladni nem leheL (5810/1931. M. B, sz. rendelet 21. | a)
Bánatpénz a kikiáltási ár I0»/o-a, amelyet a magaaabb Ígéret ugyanannyi o/o-áia kall kiegészíteni.
Letenyc, 1937. évi nov. hó 3. napján.
Dr. Korposs a. k. klr. jblró.
A kiadmány hiteléül t
Balaaaa a. k.
ISI la 1 akkOayvreaalé.
i— mm\\
I aatndenki a katjrl kerakedókaáá *a IparaadkaAl aa
Mfcatt I
ZALAI KÖZLÖNY.
1938. február 1.
MEGHÍVÓ.
A NAGYKANIZSAI BANXEGYESÜLET ÉS DÉLZALAI TAKARÉKPÉNZTAR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1938. február 19-én, szombaton délután 3 órakor saját helyiségében tartja
67. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT,
melyre a t. c. részvényeseket tisztelettel meghívja Nagykanizsa, 1938. január 28 án.
Az Igazgatósig.
A közgyűlés Urcyal i
1. Az Igszgatósái is felilgyelöblzottság jelentése íz 1937. Uzletévröl.
2. Az 1937. évi mérleg telelll határozat.
3. A lelügyelöbizottsdg dijának megállapítása.
4. Az ügyvezetéssel megbízott Igazgatósági tag 1937. évi szolgálati Illet-ményének megállapítása.
5. Igazgatósági tagok és felUgyetóbizottaág választása.
6. Egyéb, alapszabályszerüleg bejelentett Indítványok tárgyalása.
Azok a t. c. részvényesek, akik a közgyűlésen szavazati Jogukat érvényesíteni óhajtják felhívatnak, hogy az alapszabályok 12 8-ához képeal még le nem Járt I ellátott részvényeiket a köurvtllést leíalább 5 naooal megelózóleg az intézet pénztálánál létéibe helyezni szíveskedjenek.
szelvényekkel ellátolt részvényeiket a közgyűlést legalább 5 nappal megelőzőleg az intézet pénztáránál
VAGYON Mérleg-számla 1937. december 31-én
TEHER
Készpénz és Idegen pénznemek ...... ..
Követelések a Magyar Nemzett Banknál
Magyar Klr. Postatakarékpénztárnál Pénzintézeteknél fennálló követelések
Értékpapírok......... — — —
Váltótárca ..................
Adósok ._ ........... ...
Beszedésre érkezeit váltók.........
Ingatlanok:
Intézeti szíkhii .........
Egyéb Ingatlanok ...........
Irodai berendezés.............
Ovsdék- és szavatossági adósok P 1,050.8
240.000 40.903
Pengó
109.446
BS5 7.864 : .413 4,419.098 1,748.888 6 237
280.903 1
... P 115.000 — ... P 20.000-
Alaptóke: 10.000 drb 50 P n. é. részvény .....
Töketartalék...... ...........P 214.000- -
Tartalékalap\'..................P 241.000 -
Ingatlan értékcsökkenési tartalékalap** ........
Kétes követelések tsrlaléka
Nyugdíjalap*** ......... ..
Tisztviselői segélyalap...... ..
Hirschler Sándor Jubileumi alap
Welsz Tivadar alap ..........
Betétek:
könyvecskékre ... — .......
folyószámlán és csekkszámlán
Letétek...................
Lerovandó kincstári Illetékek .
Beszedésre érkezett váltók.......
Vlsszteszámltolt váltók .......
Fel nem veit osztalék... ... .
Átmeneti kamatok ..........
Ovadékhltel és szavatossági kötelezettségek
Nyereség-áthozsl 1936. évről Idei nyereség .........
481.000 48.800 214.290
2,208.174 626.987
38.082 191 843
• Ál IJel doticlúv.l 145 UK) ptngfrc log tmtlkcdnl.
1,353.086 10.000 6.000
2.734.181 138.217 8 228 6.287 2,093.818 4.696 »S.»1T
Nagykanizsa, 1937. december 31-én.
Az Igazgatómig. "
Jelen mérlegszámtól mindenben megegyezőnek éa helyesnek találluk,
A Felügyelőblzottság.
\' Peritezze gjíiHt
fagymeitM lapokon
KEODENDRIN
(lyümölwfa-karbolineumwal).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az 0ixl éf téli véJekexía a legliatátosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mész-kénlének rovarölő hatása alig van.
Aaxibaraokot
80L.BÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mmg, Hfitiáflyi, aSvényvériolmUitrek, uák, gép kereikfdétében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Telefon 180.
Ofcsjóaésjjof
oáPamczibm
SZÓrakozTialik
LINÓLEUM
LEGOLCSÓBBAN HIRSCH ÉS SZEGŐ oégnél
RÁBALEUM
•90
1 P
MÉTERENKÉNT
Vízvezetéket
szereltessen, javlttasscn
* Czvetbó Gyulával
a Uzguda>á|l Részvénytársaság
Gutenbers Nyomda és Dm Lapkiadó Vállalata
Magykanixaa
Könyvnyomda, k&iyvfcMészat. nnlni tetéwt, txletí Wnyrek ét duboiot nyála ■ „Zalai KözIBay" politikai aapilap szarkasztfiséga és kiadóhivatala
Készítünk i _
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelenléseket, névjegyet, falragaszokat, korleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat
Gyártunki
Hiteti könyveket, flgyvédl naplókat, Jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömbOket, faiinapMrakat, dobozokat stfc. elsőrangúid-vitelben ét a legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-nt 5. szám alatt
MU. • i«RtuUj<«oa BH^n-af^ gt. CuMq Nyom*! «a awui Ll]>tt«*l YBkUSS UwrvKmmdáMtn Kagykanlaia, BUel^ (m,|7. Zaial Kírolj,
78* Évfolyam 26. Mám. ■ W" ..........
Nigykanlxaa, 1938. február 2 szerda
Ara12«l.
ZALAI KÖZLÖNY
•T522
te Uattkirtfaii FU &
POLITIKAI NAPILAI
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EUÜicMal in: egT hór. 1 pengó 40 HU*. Suikeultoéfl t* ÍUdóhlntaűl Usfdoa, n 11.
4 vidék és a kongresszus
Irta HlhftlovlM Z.lji»ond kanonok
A magyar vidék hallgatott hívó szavunkra és a legnagyobb örömmel közölhetjük a kongresszusi különvonatokra val6 je\'entkezés liefojezésc alkalmából, hogy teljes megelégedésre zártuk le felhívásunkat. Január 15-én Mgyonls megszűnt a 76 százalfltos kongresszusi különvonatokra való jelentkezés lehetősége. Hangsúlyozzuk, hogy az egyéb vonatokra, más kedvezményekre .-z a terminus-lejárat nem vonatkozik^ ezekre vonatkozóan a jelentkezés tovább tart, csak a 76 százalékos különvonat kedvezményeit nem leket többé igényije venni. A kettős szent évi utazási igazolvány, mely. nek érvényessége május 20-ától augusztus 26-ig lart, később is megszerezhető a plébánia vagy az Ibusz egyéb elárusító helyei utján. Ez az igazolvány a MAV vona\'aln 60 százalékos menetdljkcdvezményl biztosit.
A nagy anyag feldolgozása céljából, hiszen legtöbben a 75 százalékos különvonatokkal óhajtottak Budai-est ne jönni, szükség volt arra, hogy minél előbb i>ontos adatokat tudjunk meg. Ezért kértük a vidéki közönséget, hogy január 16-lg döntse el, akar-e ezziol a 76 százalékos különvonattal Budapestre utazni.
Igen nagy örömünkre szolgál a magyar vidék tömeges részvétele^ Mennyire kívánatos ez a felvonulás.^ Ezért szolgál nagy örömünkre, hogy a vidéki katolikusok olyan jjonlosan eleget tettek a jelentkezési határidőnek, s ezzel megkönnyítették az előkészítő főbizottság munkáját. Ez csak ugy volt lehetséges, h<>f{y a főtisztelendő papság és munkatársai teljes erővel sorompóba álltak1, felfogva azt a nagy felelősséget, ami az előkészítő főbizottságra és közvetve rájuk Is hárul. Ezért különís képpen elsősorkan azokat kell kiemelnünk\', akiknek gyors, készsége^ működése nélkül a Jelentkezések le-lionyoltása nem haladt volna kitűnően. De köszönetlel tartozunk a magyar vidék népének, mindenkinek, aki csak közreműködött, vagy aki csak ügyelt arra, hogy a jelentkezést el ne mulassza, nehogy \'utólagos kérelmezésekkel kelljen megbolygatni a feldolgozás alatt lévő nagy anyagot. Ebből Is látja az előkészítő főbizottság, hogy a magyar vidék tudatátjan van a nagy ügy szépségének és világraszóló jelentőségének. Igen megnyugtató, hogy a jelentkezéseket senki som kvzsl-te lagymatagon, nem hagyták az utolsó percre, hanem siettek, hogy az elsők között legyenek.
Az anyagot az Eucharisztikus Kongresszus főbizottsága most dolgozza tel. Számtalan probléma érni Intéznivaló merült fel a sok tlzezeit, a vldékríl jövő százezer vendég elhelyezésével kapcsolatban és az elő készítő főbizottság a jövőre nézve fsak azt kérheti, hogy ugyanolyan lelkesedéssel támogassák munkáját, mint eddig Is tették. ,
Dr. Krátky István polgármester nyilatkozata a „Magyar Hitele-ben megjelent vádakra
A >Magyar Hitel* c- Budapesten iniegjelenő időszaki lap 1938. február havi számában »Tidósitás Nagykanizsa Édenkertjének 999 almafájáról* cimmel egy cikk jelent meg, amely a város vezetőségével szemben hangoztatott vádakkal foglalkozik.
Mindenekelőtt megállapítom, hogy a közleményben 1.—4. pontok alatt felsorolt vádakból az 1., 3. és 4. pont alattlak már több mint másfél év óta fegyelmi, illetve bllnügyi vizsgálat alatt álló olyan. ügyek, a melyeket a város veactősége terelt fegyelmi, illetve bűnvádi útra.
A 2. pont alatt felhozott váddal
kapcsolatban pedig meg kell álla-pitanom, hogy az igazságügyi palota épitésének ellenőre maga a mérnöki hivatal főnöke volt, aki mellé többek közölt korábban az inség-akció keretél>en foglalkoztatott napi béres is be volt osztva, mint felvigyázó, neki azonban senunlféle önálló hatásköie nem volt. Teljesen közömbös, hogy bérét az építési hitel, vagy az inségakció terhére kapta-e, mert ha az építkezéshez nem lett volna felfogadva, az inségakció keletében kellett volna róla, illetve 4 tagu ellátatlan családjárói gon-doskodnit ,Az inségakclóban pedig a vonatkozó miniszteri rendeletek ér-
telmében, — előéletre való tekintet nélkül — mindenkit foglalkoztatni kell, aki munkanélküli és Ínségben van. A szóbanlévő esetben ezek a feltételek fennforogtak.
Mivel az összes ügyeket ugy a város képviselőtestülete, mint "az eljárni hivatott hatóságok jól ismerik és az eljárások folyamatban is vannak, azok érdemére nézve természetesen nem nyllatkozhatom, do közismert dolgokról lévén szó, az szükségtelen is. Az eljárások befejezését Is eredményét tehát min-denki nyugodtan bevárhatja.
Nagykanizsa, 1938. február hó 1-én. Polgármester
Genf megegyezett, — Keleten tovább (olyik az öldöklés
Helyük elhagyása miatt kivégezték 3 kinai hadtest parancsnokát, 3 tábornokot, 1 ezredest
Páris, február 1 A párisi sajtó megelégedéssel ir a genfi tanácskozásokról és örömmel veszi, hogy a kinai segélynyújtás ügyében sikerült elfogadható megegyezésre jutni. A mcgbeszélé-seken^jfTlíátározott »észs;erü rende-
zés* annyit jelent, hogy a népszövetségi tanács várakozó áüásponíra helyzkedik, vagyis nem hoz határozatot: minden marad a régiben Távolke\'eten tovább folyhat az öldöklés és a Népszövetség •becsülete* meg van mentve..
/ i Hankau, február 1 A kormány három kinai hadtestparancsnokot, három tálxirnokot és egy ezredest kivégeztetett, mert indokolatlanul elhagyták helyüket és nem viselkedtek elég hősiesen.
Ismeretlen tengeralattjáró elsüllgesztette a Barcelonába szenet szállító angol hajót
fiz egész legénység és a teljes szállítmány négy perc alatt a tengerbe veszett
Barcelona, február 1 köztársaságiak hivatalos jelen-szerint ujabb kalózkodás tör-a Földközi tengeren. A Tinoso-fok közeléiien egy Ismeretlen nemzetiségű tengeralattjáró torpedót lőtt egy angol hajóra, amely szén-
ténl i
szállítmánnyal utl>an volt Barcelona kikötőjébe. A hajó négy perc múlva eltűnt a hullámokban, vagyis a to|>edó tellbctalálta a hajót Mén-tésról szó sem lehetett, a legénység a kapitánnyal és a hajón tar-tózkodó nemzetközi el\'enörzö tiszt-
Fekete napja volt az angol aviatikának
Három repülő-katasztrófa egy napon
London, február 1 Az angol aviatikának valóságos
ikete napja volt tegnap. Három lalálos repülőgépszerencsétlenség történt a nap folyamán
Az első a hamingtoni repülőtéren, ahol két Isko\'-agép még a földön egymásba szaladt. Mindkét gép akkor akart a levegőire emelkedni, de az összeütközés következtében kigyulladt és elégelt. Az eg^lk gép pilótája elégett, a máslkat-súlyos
égési sebekkel szállították kórházba
Leuhors közeléljen történt a második szerencsétlenség, ahol egy katonai repülőgép vasúti pályatestre esett. A gép pilótája szörnyethalt, a géi> összetörött.
A harmadik szerencsétlenség Átféred közeléljen történt. Itt meg rent állapított okból zuhant le egy gép, pilótája szörnyethalt, rádiós lisztje életveszélyes állapotban került kórházba. i .
tel egyült a tengerije veszett.
Mint Gibraltárból jelenük, az is-meretlen tengeralattjáró által elsüllyesztett hajó a gibraltári Andl-nlon volt és Barcelona leié tartott, Gibraltár kikötőjét szombat éjjel hagyta el.
300 bandita megszállt egy várost
Goyard polgármestere u kormánytól kért segítséget Bordó Nucional városnak, arneljet egy hét óta 300 tagu fegyveres \'banda tart rettegésben. A rablóbanda feje két ti itaiember, "kik apjuk kivégeztotését akarják megb sz-szulni. A rablóbanda teljeson kezében tartja a várost.
Három napja forgószél pusztít Anglia felett
Anglia felelt bárom nap óta heves forgószél dAhöng. a viharnak sok halálos áldozata Is vau. a tengeren egy hajót és több halászi,árkát elsü-lj\'O\'Zletlek a hullámok, o vtzbefuUadt hajósok közül eddig csuk háromnak bolttestét sikerült megtalálni.
ZAfcAI ROZWONY
1938. febrnir 2.
Ma délelőtt megalakult a Gömbös Gyula Társaság
i Budniwst, február I Kedden délelőttre hívták össz.\' néhai Qöuiíkw Gyula miniszterelnök barátait a Nemzeti Kaszinóba, nhol egyhangú lelkesedéssel megalakították n már kidolgozol! alapszabályok alapján a Görnlrös Gyula Tár. snsiigot. Az uj társaság elnöke, a gondolat felvelője, Szlranyavszky Sándor tett. ( |
„Olaszország ma erősebb, mint valaha" —
uiondt. Muaaollnl . íaaclata milícia 15 é.tcdulójía
Ráma, február 1 A fasdsta milícia 15. évfordulóján llóinn uópo ünnepelt. A nagy lolvumi-lá-ok és ünnepi külsősek után niug-4 Mussolini miniszterelnök mondolt beszedet a né|>bez. DcszédélH\'n kijelentette, hogy Olaszország erősebb, mint vnlaliu: nemcsak fegyvereink, de nar-tos bátor tömegeink is vannak.
Idősebb embereknél, kiknek székletéte rendellenes és fájdalmas, sokszor már napi 3—4 evőkanál természetes ,Ferenc JAzsel* keserűvíz Is meghozta a megfelelő bélHdrlllést és a kielégítő anyagcseréi s Igy jelentős megkönnyeD-bIllést biztosit. — Kérdezze meg orvosát.
I » ■VUaflU^l

Budapost székesfőváros közgyűlés® egy nap alatt megszavazta Budapest defleitmentes költségvetésit.
Horthy Miklós kormányzó tegnap este 8 órakor ebédet adott, amelyen u kormány tagjai ds a köíílet előkelőségei voltak hivatalosak,
Budapesten az egyetemi templomban sajtó-misét tartottak, amelyen Nyisxtor Zollán pápai kamarás az uj-ságirás mérhetetlen fontosságáról mondott szónoklatot.
A Szekrényessy-pár negyedik lett az Európa-bajnokságon.
A Nemzeti Bank tanácsa évi jelentésében megállapítja, hogy gazdasági helyztetünk általános képe az előző évinél kedvezőbb volt.
A szociáldomokrata-párt megbízottai átadták Darányi Kálmán miniszterelnöknek a párt választójogi memorandumát. (
A belügyminiszter a munkaidő szigorú ellenőrzésére utasította a hatóságokat.
Meglepően jól szerepelnek a magyarok a mátraházai nemzetközi si-ver senyén.
Csapódy Sándor vizsgálati fogságát a vizsgálóbíró meghosszabbította*
A magyar püspöki kar konferenciája március 15-éu lesz.
Genfben végleg megbukott a szánk-ciós rendszer. A kisállamok nem hajlandók a szankciók terheit viselni,
A belgiumi Couroelies bányavárosban megmozdult az egyik óriási szénhegy és 18 munkásházat betemetett Ismét megindultak a francia-angol haditengerészeti megbeszélések.
A vörös spanyol frontot áttörték a nemzetiek 20 kilométernyi szélességben.
Görögországban még mindig nem sikerült teljesen elfojtani a kormány elleni mozgolódásokat. Számos ujabb letartóztatás történi.
Bukaresti hirek szerint Goga a választás után átalakítja kormányát és leszállítja a miniszterek számát.
A kanizsai járásbél 100 mezőgazdasági munkás mehet ki Ausztriába
Vitéz gróf Teleki Béla főispán nyilatkozata
A Zftlamegyei mezőgazdasági munkásfölöslegek ell*elyezkedóso kérdésében szerencsés megoldás történt. Erről ma a következőkben tájékoztatta a sajtót vitéz Tieleki Béla gróf főispán: [
— Miután munkásaink számára Németországiam az eddiginél több helyet nem lehetett biztosítani és csak azok mehetn-ek az Alföldről, akik tavaly is künn voltak, a kormány gondoskodni kívánt, hogy valami más lehetőséget biztosjtson azoknak a mezőgazdasági munkásoknak, akik a stalisztiku szerint a rault évben nem ludiak az ország területén belül elhelyezkedni. A kormánynak sikerült Ausztriával olyan megüUa|)odást létesiteni, mely a munkásoknak igen jó kereseti lehetőséget biztosit és tekintettel arra, hogy utazási költség a munkásokat nem terheli, nagyon Is előnyösnek mondható. A Németországba menők ugyanis maguk fizetik útiköltségeiket. , , ,
— A statisztika szerint a mull évben Zalában mindössze 200 volt az el nem helyezkedett mezőgazdasági munkások száma. Mivel azonban az osztrák szerződés jó keresetet igér, előterjesztésemre a kormány Zalából 1000 munkás szerződtetését engedélyezte. Az utazási költség nélküli megoldás távolabbi vidékekről, az Alföldről nehezen lett volna megoldható, igy Ausztriának is rokonszenvesebb, da dunántuli munkásokat kaj>nak. Az alföldi munkásfölösleg majd elhelyezkedik ott, <ahoi a zalai munkások helye üresen marad.
— A földművelési miniszter a szükséges intézkedések megtételével engem\' bizott meg. A vonatkozó
rendelkezéseimet kiadtam sürgős elintézésre a le lenyel, novai, lenti, zalaegerszegi és nagykanizsai fő-wolgabiráknak. A letenyei járásból 350, a lentiből 300, a novaiból 150, a zalaegerszegiből 100, a kanizsaiból 100 munkás mehet ki. Az itt felsorolt járásbeli munkások, minden felvilágosítást a föszolgabirák által kijelölt jegyzői hivatalokban kapnak meg. i
— A kiadott rendelkezésekben különös tekintettel voltam arra, hogy a vármegye mezőgazdasági termelési érdekeit megvédjem és éppé" ezért csuk olyan munkások jöhetnek számításba, akik a mult évben idegen vármegyékben vállaltak munkát. Legfontosabb feltétel ezen kivül még az, hogy kizárólag cukorrépamüveléshez is értő munká sokról lehet szó. A munkáskontin-gens fele férfi, fele nő lehet, de egészségeseknek kell lennlök.
— Nyomatékosan figyelmeztetem a munkásságot, hogy saját érdekében sürgősen jelentkezzék. Vessenek azonban számot1 azzal, hogy £ amennyiben az elengedhetetlen feltételeknek nem tudnak megfelelni, kiteszik magukat annak, hogy saját költségükre visszaküldik őket és munka nélkül maradnak. A jelentkezés még nem jelent végleges felvételt. A végleges felvétel íebruár hó második felében az osztrák megbízott és a magyar földművelési minisztérium kiküldöttje jelenlétében előzetes orvosi vizsgálat mellett történik, , , i
— ty\'ihgsutyozni kjvánom, hogy a létszám megállapítása végleges^ töbó munkás, mint ezer, nem mehet ki. i ,
Elfogtak egy pesti előfizetés-gyűjtőt, aki 800 embert becsapott egy film-trükkel
Nemrégiben a Zalai Közlöny is figyelmeztette olvasóit, hogy a vidéket egy ügynök járja, aki azzal a trükkel gyűjtött előfizetőket egy hetilapra, hogy minden előfizetőnek a gyermekéről filmet készítenek. A filmre természetesen előlegeket vett fel. Most az egyik soproni újságban olvassuk a következőket:
»Sopixxnban, a megyében épugy, mint a Felsődunántul egyéb helyein, a szülőket felkereste Pintér György.budapesti ügynök, aki egy hetilapra gyűjtött előfizetéseket. Mindenütt azt Ígérte, hogy az előfizetők gyermekeit filmre is felveszik és ezéi- ; külön előlegeket
kért Miután a rászedett emberek sem a hetilapot nem kapták meg s a filmoperatőr sem jelentkezett náluk, egymásután lettek feljelentést. A csendőrök Balatonujhelyen fogták el Pintér Györgyöt, aki több mint 800 embert csapolt be.« |
A 800 póruljárt között természetein zalaiak is szép számmal
— S«bltx-váM<m minden kelengye dlsse.
— Bútorokban a Kopsteln-cég vezeti Modern mlntatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .ixe-téel teltételek mellett.
__
A MOZI következő műsora:
A. RfcGGFl
LuIseRAINERlPaulMllNI
■fért szünetel az Ipartestftletl Dalárda?
A Zalai Közlöny már foglalkozott c kérdéssel és helyesen, tárgyilagosan világított rá egyes oly momentumokra, amelyek nemcsak uZ Ipartestületi Dalárda működésére, honch* n kerületi daloséletre is bénitólag hatottak.
Ingyen szabad a kérdéshez nekünk is, mint akik legközelebb állunk az Ipartestületi Dalárdához >— annak minden részéhez hozzászólni*
Tény, hogy az országos szövetségben történt változások bomlasztó hatással voltak egyes vidéki daloscgylctck működésére is, Így a megyénkben ezideig szép számmal és elég régóta fennálló dalogyletek közül többen megszűntek.
Az országos szövetségben dalt viszályokból nem alakult ki egy egész-séges helyzet, nem nyugodtak meg utána o kedélyek, sőt az eddig nagy ambícióval, hozzáértéssel és lelkesedéssel, önzetlenséggel dolgozó kerületi vezetők is kénytelenek voltak félre-állni. Igy történt ez nUunk is, amidőn dr.Tholway Zsigmond posta és távirda igazgató ur, a ml aranyos .Zsiga bácsink. (talán megbocsájt e kis bizalmaskodásért?) a magyar dal rajongója, aki mindenkor szeretettel, lelke-scdéssel párosult önzetlenséggel karolta fel a kerület dalosűgyeit és uki-l>ez soha nem Jöhetek oly kéréssel, amit no teljesített volffa", — sz\'ntén elkedvelencdett és fájó szívvel, de otthagyni kényszerült nemes hivatását őszintén sajnáljuk, mert távozása nagy vesztesége a magyar dalnak*
Az ipartestületi Dalárda f.züiwtclé-sének azonban mélyrehatóbb okai is vannak, EZ, a rossz gazdasági viszonyokon kivül abban a mostoha bánásmódban keresendő, melyben dalárdánk részesülni kénytelen* Ez a dalárda rendezett már scrlegavatót, hangversenyt, nagyszerűen összeállított műsorral és országosan is elismert karnagyainak dirigálása mellett óhajtotta tudását u közönség előtt feltárni. És mit látunk? üres padsorokat Elszomorító jelenség ez, különösen azért mert — amint ezt mi nagyon Jól tudjuk — más városokban valósággal dédelgetik a dalárdákat, amit nem kívánunk ugyan, de legalább annyit, hogy a város közönsége, amely tud lelkesedni minden szépért és Jóért — néha nagy áldozatok árán is — az Ipartestületi Dalárdát Igazán támo-gatlwtta volna, amely husronöt éves múltjával, országosan is elismert nevével, eddigi kulturmissziójával méltán rászolgált erre.
Akkor, amidőn sportcélokra annyi áldozalot látnak hozni és auüdőu futballistáknak elhelyezkedést is biztosítanak, ugyanakkor nom látjuk biztosítva azt az összeget, amely a város esetlen férfikarának fenntartását, egy-egy kitűnő énekesének olhelyezkedéiíét és ezzel a dalárda megerősödését le-helővé tenné. Az országos versenyekről első dijakkal hazatért dalárda árván, elhagyottan küzd a saját erejéből, a magyar dal iránti nagy szeretetéből táplálkozva. Az a csekély pénzbeli segély, amit a dalárda az országos versenyek előtt a város részéről élvez, egy csepp víz a tengerbe, mert nagyon jól koll azt tudni, hogy egy-egy ily verseny sok pénzbe kerül, amely-liez a dalárda minden alkalommal adománygyűjtés utján tudott csak hozzájutni.
Az Ipartestület, dacára szerény anyagi helyzetének évről-évre 4—500 l>cngőt állit be költségvetésébe dalárdájának segélyezése céljából, amelynek fenntartása első sorban mégis csak városi érdok volna.
Az Ipartestületi Dalárdu egyelőre szünetel. Várja, hogy talán mégis megkapja azt a segítőkezet, azt az áltaU már rég kiérdemelt támogatást amely nélkül eredményes működést nem tud kifejteni.
Reméljük, hogy aZ Ipartestületi Dalárda rövidesen ismét elfoglalhatja méltó helyét, melyet bizonytalan időre elhagyni kényszerít
Az Ipartest akt\' Dulútdu
193a febrnfr.2.
A sakkverseny elődöntőnek vége
Vasárnap délután at utolsó körmérkőzésekkel ljefejeződtck a Maróczy Sakk-Kör 1938, évi versenyének elődöntői* Heves és síinto a szép játék rovására menő küzdelmek vollak he-Ivenként, de a papírforma nem na-(O-on változott. Akik bokerültek, tudásuk legjavát mutatták. Szerdán délután már megindul a lO-es döntő küídelrnel, ahol az első csoportból Kaposl és Argent, a másodikból Bölmi és Samu, a harmadikból László és Bory, a negyedikből Wágner és Pintér (a? utóbbi óvás utján), az ötödikből szckulja és Reinitz (az utóbbi sorsolás utján) jutottak be a döntőbe.
A vasárnapi mérkőzéseken Bory nyert Morgenstein cllon, Bán Vidos, Zatykó Tóth, Szekulja Reinitz, Kapofei Árgent ellen nyertek, mlg a "Böhot— Samu Játszma eldöntetlen.
A körmérkőzések harmadik éa ne-gyedik helyezettjének vigaszversenyt rendez a Sakk-Kör cgy vigaszdíjjal.
KWXVWVTVi-l- — —
A Katolikus Kultúrház
büszkesége lesz Nagykanizsa minden polgárának. Hogy ez a valóban nélkfl. lözheietlen és szükséges épület minél olöbb megépülhessen, az egyházközség 7-én, hétfőn kulturestet rendez a Városi Szlnliázbiui. Kiemelkedő társadalmi eseménnyé teszi a kulim-estet vilél gróf Teleki Béláné, sz. Maliáth Máia grófnő közreműködése, aki melleit a gazdag műsoron P. Buttykny Antalt, Adamovieh Károlynét, Hegyi Babát, Ivankovits Ferencet. Barbarils l.ajost olvashatjuk. Közreműködik ezeukivül az Irodalmi Kör és a határ, örök Zenekara Vanoay Jáuos, illetőleg Hering Vilmos vezényletével. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni az egyliáz-községí irodában, vagy Saabé Antal üzletében. (:)
EMLÉKEZTETŐ*
F»bnár 1.
Ipartestület műsoros tánoastéiy* u Iparoskór termeiben 9.kor. Nyomdászok culádias ősizejőv«t<*« mU fii ü-kor • llózw-vendéglőben, Február I.
Liaálfc elíiulis i vár«aMzáa 6_l«r
(dr. ltoí Mihály).
Műsoros Credo-Ma a Fshér.Wrem-
bea 7-kor.
A Leáoyklub müsoro. teaestje 7 ónkor a MiMziósbázban, Kiskanizsai Olvasókörben esle 8 órakor .Vén gazember, előadása. Táno reggelig.
l ülőliázi Kézművsek to.1Ja a Markó vendéglőben 7 órakor. P.kr.ir 5.
NTE piknik a Kis Iloyal éUermei-ben fél 9 órakor, F.kr.á, t
(iuglielmettl hangversenye a Kasainóban 0 órakor (Jegyek Vágónál). Február II.
Pedagógusok összejövetel* a Kis Royalban. .
Postások faraangi összojővelela 8 érakor (Kis Iloyal). Fabriái 19.
Az Oltáregyesület teája a fehér-tíTOnbwi 7 órakor. LiceáUa Uőadás a városházán 6 kor (Vegele Károly).
A Zrinyl futballszakosztály tooeslje • Kis Royalban fél 0 órakor, F.bntAr 24.
Uooális előadás a városházin 6.kor (Sziklay János),
IIiíVMTU\'ÍÍ" """" " \'°ri,)
B"l"\',ulUu...v.i teklntM meg
ZALAI KÖZLÖNY
Két iskola versenyez, hogy megnyerje a Zalai Közlöny balatoni telkét és a szoba- berendezést
Február J5-<tf Ml bi/tUnUnl a gyO/tölt Mítut&het
A Zalai Közlöny nagy előflzetés-gyü|tő akciója, amelynek során 10.000 pengő értékű Jutalmukat hir. hettünk, — sukak szeinéljen nem volt egyél) ügyes reklámlrükknél. Pedig a Zalai Közlöny komolyan állja szavát és Igéneleelt teljesíti ls.
Elsők voltak Bzok között, akik a nagydijakra pályáztak, az egyes intézetek. Igy a kereskedelmi Iskola lelelenlettc, hogy a balatoni villa-telekre aspirál. Értesülés nk szerint ugyanis Krátky István |M>lgárnsester ígéretet tett, hogy inódot és támogatást ad ahhoz, hogy a kereskedelmi Iskola Is nyári dláküdütőt létesíthessen a Balaton mellett, ha telket szerez az Intézet.
Legjobb alkalom kínálkozik ehhez a Zalai Közlöny előfizető-gyűjtő Versenyélen, mert ha minden második növendék csak egy uj előfizetőt szerez, a\' Intézet máris Ingyen telekhez Jutott a Balaton legszebb részén. ;
A Qnagunk részéről ezúttal ls leszögezzük, hogy készséggel teljesít-
jük és álljuk Ígéretünket s mag-jnk is örülnénk, ha a felsőkereskedelmi Iskola a Zalai Közlönyön keresztül jutnn leiekhez.
A másik intézet a nagykanizsai leánygimnázium, ahol értesülésünk szerint a Cungiegatlo keljeiében folyik az előfizető-gyűjtés. A hírek szerint a leányok a szobaberende-zést szerelnék megnyerni és azt annak adni, aki az érettségizők közül Clösször férjhezmegy.
Ez sem rossz gondolat, kanizsai fiatalság tehát előre.
A pályázaton résztvevőket azonban ezúttal ls megnyugtatjuk,hogy a versenyt szigorúan a közölt sza-bályok szerint bonyolítjuk le és az intézetekkel sem teszünk kivételt. Az értékes dijakat csakis az esetben lien kaphatják meg1, ha a megfeleld szánni előfizetőt megszerezték.
A versenylwn résztvenni még mindig nem késő. Jelentkezni előre nem kell, csak február 15-élg kell a Ize gyűjtőit előfizetőket bejelenteni.
Egy pacsal gazda saját édesanyját súlyos váddal állította a bíróság elé
Egy napon megjelent a pacsai csendőrőrsön Csizmadia Ferenc odavalósi legény és j>an;«szt tett testvér bátyja, Csizmadia István el\'en hogy az őt korbáccsal megverte és egyébként is bántalmazta. Az ügy a já-
rásbíróság elé került, ahol Csizma, dia István kötelezte magát testvéröccsének az orvosi költség megfizetésére.
Csizmadia István azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Feljelen-
0(gszfüm
a
nagy divat
Legújabb kimintáiásu bel- és külföldi szövet újdonságok már megérkeztek.
KÉB3E HINrÁlNKAT\'
IAHÓKMI CADANOA !
"V
ELADÁS: TEPÉZ- KÖPUT 8. IV.PROHÁSZKA OTTOKÁP-U.8.
GYAD BUDAPEST XI LEN KE-U1117
tette saját édesanyját és a testvér-öccsét, hogy hamisan vallottak, sőt édesanyja rá akart bírni asszonyokat, hogy lisztet és zsirt ad nekik, csak valljanak a fia ellen.
A Csizmadiák ugyanis haragban vannak egymással. Azelőtt az István fiu (családos ember) együtt .lakott édesanyjával és öccsével a közös szülői házban, ebből sok viszály és harag támadt, István elköltözött a házból és azóta ellenséges viszony van a családtagok közt. \\
Most került a bíróság elé a saját fia által miegvádolt és törvény elé állított édesanya és tesvéröccs.
Csizmadia Ferenc a törvényszék előtt is megismételte, hogyan verte meg őt a testvérbátyja, aki viszont tagadta ezt a szembesítésnél is. Csak annyit ismert be, hogy összeszidta a testvérét. Csizmadia Istvánné, a vádlott édesanya elmondta, hogy valóban adott lisztet és zsirt a tanulnak, de nem\' azért, hogy hamis ta-nuzásra bírja, hanem azért, mert az nála dolgozott és járt neki természetbeni munkadij fejében. V1J szont a tanú a vádat erősítette meg.
A végén megállapítást nyert, hogy Csizmadia István igenis megverte öccsét és igy az nem vádolta őt hamisan. A per tehát eldőlt és pedig a megvádolt édesanya javára. Ugy Csizmadia Istvánnét, mint kisebbik fiat a vád alól felmentették.
Dr. Szlly ügyészt elhelyezték Kanizsáról
Vitéz dr. Szjly Dezső nagykanizsai kir. ügyészt a Igazságügyminiszter Nagykanizsáról saját kérelmére a székesfehérvári kir. ügyészséghez helyezte át. Vitéz dr. S*Hy Dezső nyolc esztendővel ezelőtt került Nagykanizsára Budai>eslröl, a hol ismert nevü gyakorló ügyvédi volt és később átlépett az igazságügyi szolgálati*. Nagykanizsán hivatalos minőségében és társadalmi téren is általános tisztelet és becsülés vette körül. Mint ügyész, nehéz kötelességéin ls mindenkor a szív embere volt. Teljesen hivatásának élt. Munkássága, kitűnő kvalitásai, uri közvetlensége, puritánsága köz-l>ecsültté tették. Távozása veszteséget jelent a kir. ügyészségnek és a város társadalmának, amely egy nendkivül értékes, rokonszenves tag ját veszítette el benne. Vitéz dr. Szlly Dezső kir. ügyész még ebben a hónapban elfoglalja uj állomáshelyét Székesfehérvárott. Hogy kl lesz utóda, még inem tudni. AUásáia pályázatot hirdetnek. . i i l
4
ZALAI KÖZLÖNY
1938. február 2
HALLÓ I FIQYELEHI HALLÓ1
Ha Igen 161 akit ilArikoull, Khjlöti el eitínklnt
a WOLLAK-va .déglftba, ahol k.tfil iiHUI keidve
Révész Lilly Horváth Elly
énekes dizőz szórakoztatja kedvei vendégeimet. — 8«<m«áoló» ••ték I Szíves párltogáit kér WOLLAk JENfi
vendéglői.
Szerda
BUDAPEST L
9.30 Hirek. — 9.45 Egyházi ének és szentbeszéd. — 11.15 Görög kntb. istentisztelet. — 12.20 Időjelzés, idő-járásjelentés, — 12.30 Az operaházi zenekar* — 14 Hanglemezek. — 15 Radványiné Ruttkay Emma meséin — 15.25 A rendőrség fúvószenekaré. — 16.10 Felolvasás. - 16.50 A Magyar Siszövetsóg nemzetközi versenyének közvetítése a Mátrából. Beszélő Pluhár István. — 17.25 A rádió szalonzenekara. — 18.15 Dr. Fordinándy Mihály olőadása, — 18.45 Bodán Margit és Kubányi György énekel, kiséri Csorba Gyula cigányzenekarit, — 19.45 »Minden Jegy elkelt. • Vidám hangjáték egy tenoristárói 3 részben. — 21.25 Hirek, sporteredmények. — 21.50 Budapesti Hangverseny Zenekar, — £3.10 Virány László jazz-zenekara, Gáthy László énekel. — 00.05 Hirek. BUDAPEST IL
11.15 Hanglemezek. — 17.15 Hangverseny, — 19.15 I)r. Geréb László előadása. — 19.45 Hirek. - 20.05 Magyar Női Vonósnégyes. BECS.
12 Szórakoztató lemezek* — 13.10 Mozart .lemezek. — 14 Gyenge Anna lemezei. — 16 Szórakoztató lemezek. — 19.25 Daniels szoprán és Pignari Zongoraművésznő. — 20.10 Vidám hangképek zenével. — 20.55 Szimfonikusok, — 22.20 Könnyű Zene.
Oyomor- és bélbajoknál, a máj £s ax epeutak megbetegedésednél, reggel felkeléskor egy pohár terméfzelei „Ferenc József" kese-rüvlz kortyonként elfogyasztva igazán remek hashajtó. Kérdezze meg orvoiát.
— naptári Február 2 szerda. Hom. kat Gy. sz. B. A. Protestáns Karolln. Izr. Adar hó 1. - Február 3. csütörtök. Rom. kat Balázs pk Protestáns Balázs Izr. Adar hó 2.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat február 15-Ig a Merkly-Belus gyógyszertár éa a klskanlzsai gyógyszertár.
Gfeffirda nyitva reggel 6 órától est© 6 óráig (hétlő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Vállával tartotta az összedűlt kunyhó tetejét, amig a családja kimenekült
A januáneleji nagy hideg sok gondot okozott a szegény családoknak, de a mostani enyhe, olvadásos és esős idő is a szegényeket sújtja. Az alacsonyabban fekvő házak egymás után telnk\'\'. meg talajvízzel és bizony a környéken is nem egy vályogház fenyeget össaedüléssel.
így töllónt Keszthelyen is az alsóvárosban, hogy Bogdán . Ferkó teknővájó cigány éjszaka arra éb-
redt, hogy feje felelt nagy recs-csenéssel kettévált kunyhójának fala. 1
Azonnal fellármázta családját és mig felesége és gyermekei a szabadba menekültek, vállával tartotta a lecsúszott tetőt. Alig ugrott ki ő is a kunyhóból, beszakadt a tető és összedűltek a falak. Bogdán Ferkó megmentette családját, de egyelőre nincs lakása.
Január végi szivárvány volt és nyári zivatar a Balaton felett
Északi vándormadarak érkeztek:
Érdekes tavaszi jelenségek színhelye volt minap a téli Baíaton. Ugyanakkor azonban a tavaszi melegben érdekes téli jelenségek is mutatkoztak^ A tavasz a télben és a tél a\'tavaszban, egyszerre volt észlelhető. !
Január utolsó napjaiban egész ínyári zivatar volt a Balatonon, a mely csodás és ritka szépségű szi-
februárban nagy hidegek tesznek
várvánnyal aranyozta be a téli eget. Ugyanekkor érkeztek meg azonban a Balatonra az északi vándormadarak is, melyek bizonyára megdöb-l>enve látták a mégroppant és olvadó jegü Balatont.
A természet játéka azonl>an nem csal: az északi vándormadarak ér-kezése azt jelenti, hogy februárban még nagy hidegek lesznek.
A padlásról leesett kukoricás-zsák agyonütött egy palini gazdát
Tragikusan ért végett egy szeren-csétlen, idős palini ember.
Palinban lakik Gál János 68 éves gazda, aki idős kora dacára még szorgalmasan végezte munkáját. Halála előtt is az udvaron, a padlás fieljárat alatt dolgozgatott, amikor a nyitott padlásajtóból, eddig még meg nem állapított módon, leesett egy 85 kg-os kukoricazsák. A zsák az idős ember fejéne esett, olyan erővel, hogy Gál agyrázkódást, súlyos ko]>onyasérülést szenvedett és
eszméletlenül terült el a földön. Hozzátartozói azonnal beszállították a nagykanizsai kórházba, de mentség már nem volt számára. Eszmé-let\'enül feküdt, kihallgatni sem lehetett. Anélkül, hogy egy j>ercre is visszanyerte volna eszméletét, meghalt. A kir. ügyészség kiadta a temetési engedélyi. Miután az idős gazda tragikus halálát szerencsétlen véletlen idézte elő, nem1 folyik nyomozás az ügyijén. i
Megölte mégis a szive a kiskanizsai gazdát aki megvádolta fiait
Halála előtt a vizsgálóbíró előtt visszavonta vádjait
Jelentette a Zalai Közlöny, hogy Kiskanizsán az Ország ut egyik gazdája csak azért, hogy Idekerülhessen a kórházba, saját fialt súlyos vádakkai Illette, azt állitván róluk, hogy bántalmazták, bezárják és nem engedik, hogy súlyos szívbaját gyógyithassa. Megindult a rendőrségi nyomozás, amelynek folyamán éppen az ellenkezője bizonyult va. lómak. A két fiu rendesen bánt édes apjukkal, meleg szobában lakott, mindene megvolt, ami egy kisgazda családnál szokásos. Mikor a szomszédok közbelépésére az idős ember mégis bekerült ravaszkodó vádjai alapján a kórházba, az or-
líárosi Mozgó. Még kedden és szerdán! Tóth Ede halhatatlan népszínműve:
A FALU ROSSZA
Főszereplők: Dajka Margit, Gregus Zoltán, Somlay Artúr, Somogyi Bogyó, Rózsahegyi Fényes kieérft műsor. Híradók I
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap és Onnepnap 3, 5, 7, 9-kor.
vosok előtt is hangoztatta; hogy nem jól bántak vele otthon. Későb-l>en folyton súlyosbodó álla|>Ota miatt a kórházi ágyon dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró kihallgatta és ekkor az öreg gazda visszavonta vádjait fiai ellen és beismerte, hogy soha nem bántotta senki, a legjobban bánt vele mindenki, de szeretett volna a kórházba kerülni, mert ott jobb az ápolás és élelmezés. Németh János gazda állapota időközben annyira rosszabbodott, hogy tegnap a kórházi ágyán meghalt. A kir. ügyészség nem látta szükségét a boncolás indítványozásának és azért a temetési engedélyt megadta.
A Zalamegyelek Budapesten
iiioUanialiozna
Rékéoil Mt 88.
Pompás uj kávéháza, János-vitéz sörözője, gyönyörű télikertje a főváros látványossága. Olcsó, kényelmes szobák, előnyös penzió-árak Cigány: szegedi Farkas Jóska. Jazz-tánc: Virány swlng-orchestra.
Pribílji m tliror Oi b i WETROPOLE-t.
h
Asztali tenisz bemutató
Kiskanizsán
Vasárnap este Nagykanizsa bajnokcsapata, a ki dunántuli viszonylatban is az elsők között
áll, Kiskanizsán a Levente Otthonban propagandamér-kőzéíeket játszott. Az NTE csalta nélkülözte a beteg Schleslngert, de a helyettese, Gaál oly szép játékban mutatkozott be, hogy szinte feledtette a Kanizsa egyéni bajnokát. Remek Tormában van a kis Gerő (Gerő II.) és ugyancsak SzakonyJ" is. Gerő I. Imponáló a nyugalmával. Ugy a páros, nfünt az egyéni küzdelmek nagyszerű játékot hoz. tak ós csak díosérik a több támog\'a-tást érdemlő p\'fng-pongozólnkat.
Dunántuli Faiskola Szombathely
(Tóth Zsigmond oki. kerté»zÍ«spektor)
szállít príma minőségű: OyBmOlcsfit Rózsát 233
Díszfát Evaiat
Díszcserjét SzIkUnövénysket
Fenyőt Kúszónövényeket
örokxOldnSvénytket Ssamócapalántát. K«rl(erv*iéit, kertépítést, gyümölctójölc létíilté-•ét vállaljuk. Arjegyzékerdljt*l«nnl küldünk.
Leventék kitüntetése
Vasárnap délelőtt ünnepélyéé keretek közt osztotta ki Szépudvary László főoktató 19 kiskanizsai leventének a vármlegyei testnevelés cl ismerő okleveleit. A kjtüntetett leventék : Szerdahelyi György, Jám-bor László, Sárdi Ferenc, Tóth Antal, Kovács Lajos, Knausz József, Kovács István, Sasvári TRerenc, Kövesd! Gáspár,\' Baj Károly, Bagonyai György, Kovács János, Neumajer János, Miilei László, Llplin György, Marton József, Strukia Ferenc és Varga Ferenc. Szépudvary beszéde után Bagonyai György mondott köszönetet a kitüntetettek nevébe®. Külön ki ke\'l emelnnk a műsoron közreműködő Leventezenekar szép induló számát. (
— Száz fillér *n fényképezőgép,
ha megnyeri az egyházközség kul-turház-sorsjegyén.
Nép Mozgó. Szerdán, csak egy napig
ZORO-HURU
■ humor koronázatlan királyainak egyetlen Idei <llmje Mono, laaabban ■ oaAkkal I falrengető bohózat.
F,",1!\' RI A flmiMQ? Il««lnl" MnOgyl tórténet. klvOl: ni a UIlIlRUa r róazerepben Líonel Alwlll.
Előadások 3, 5, 7 és 9 órakor. Caak SO, 40, 60 filléres helyárakkal I
1033. február 2
ZALAI KÖZLÖNY
— (Szerdán délután: Hceálls)
liZen a héten a szerdal ünnep délután is lesz liccAlis előadás, a rendes időben, 0 órakor. Dr. I)e cő Mihály városi tisztifőorvos ad elő a föld ós az emberiség történetéről. (:)
— (Nagykanizsa uj erdőmestere)
pirily Árpád oki. erdőmérnök, mint crdőincster, a hiai napon a város szolgálatába lépett és a gazdasági hivatalban nyert beosztást.
— (Miniszteri megbízatás)
Az igazságügy miniszter dr. Mutschen bacher Edvln nyug. ldr. törvényszéki tanácselnököt és Mnndukits Mária Celesztin főnökasszonyt, a nagykanizsai Szociális Misszió vezetőjét a "fiatalkorúak felügyelő hatóságának tagjává nevezte ki 1040b december 31-ig való hatállyal.
— (Helys?.lni közvetítés LIspérA!)
Mint már megírtuk, a magyar rádió helyszíni köz\\etitést ad a zulu megyei Lispeszent Adorján határából az liuro-gusco olajfurásairól. A «LátogaV.ls a dunántúli olajmezőkőn cimü helyszíni közvetítés február 5-én délután 17.50 órakor letz és azt Budinszky Sándor vezeti,
— (Házasság)
Stem István és Bölesföldy Sári Budapesten házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) (:)
— (Nem február 13-ára,)
hanem ezt követő vasárnap (20-án) ostére tűzte ki a Ivatholikus Legény-egylet Ilervé gyönyö/ü cenéjü «Ne-bánts virág- cimü operettjét Az egye-süelt az előadásra teljesen uj díszleteket készíttetett (s közismerten elsőrangú műkedvelő gárdáját uj jeles erekkel egészítette ki. Az együttes — dr. Mutschenbaeher Edvin világi elnök irányítása mellett -— nagy buzgaloménál készül a február 20-ikl es-télyre, melynek sikerét már eieve Is biztosítja főkép az, hogy az operett fülbemászó dalait\' Jager Istvtánné, városunk zenei életének kitűnősége —^ aki a Zongoránál lesz — tanította beT Az előadásra, melyet táncestély követ, ezúton is szeretettel hivja meg az elnökség a város közönségét, (0
— (Uj vasutai-egyesOlet)
alakult mintegy féléve Nagykanizsán: a Nagykanizsai Mozdonyfütők és Vontatási Munkások Szakcsoportja Magasházi József műszaki altiszt elnöklete alatt. Az uj vasutub egyesület február 5-én, szombaton este lép először a nyilvánosság elé. likkor búcsúztatják el ünnepélyes keretben 17 nyugalomba vonuló kartársukat és a központ kiküldötteinek jelenlétében ekkor ünneplik meg az egyesület megalakulását az Amerika-vendéglőben,
— (A Leányklub teája)
a legolcsóbb és legkitűnőbb sZ\'ira. kozást nyújtja. Szerdán este 7 órakor lesz a Missziósházban. Fellép Vág-vólgyl Pipiké gyermekbalerína. Műsor után tánc* (:)
— Regonhnrdt & IUyBund-f<U« lM
étkészletek nagy válasatékban 8«kttu41.
Pontos márkás ÓRAT Arany, eztlit ÉKSZERT Jó látást adó MZEMOVEOCT
vásároljon bizalommal, mérsékelt áion
ZSOLDOS 6YÜLA
óráamsiter, élunriii éi látsxeréax-mocternél
Pö ut 8. (Koiona-síálkdival szemben.)
Precíz gépekkel ét méiö műszerekkel leiszereit elsőrangú óra-, ékaxar-*a lAtaaarJaalté műhely.
Láthatatlan piknikre v
gyűjt ezidén a Szanatórium Fgyesület a szokásos februári mulatsága helyett. A rendezést dr. Krátky Istvánné alelnök nagy ügyszeretettel vállalta és a választmány lelkes gárdája megkezdte ni ár a kanizsai utcák során a láthatatlan piknik céljaira a gyűjtést. A lét alapjaiban erősen megingott egye-sülét. ingyenes tiídőljctcggondozó intézetét csak ugy tudja fenntartani, ha a társadalom hathatós segítsége részint uj tagok jelentkezésében, részint a láthatatlan piknik sikerében eme életeket és nemzetet mentő munkásság mellé áll. Fogadják mindenütt szive-S£n a gyűjtő hölgyeket és adakozzanak a tüdőbetegek nyomorgó százainak megmentésére. (:)
— (Köszönetnyilvánítás)
A Felsőkereskedelmit Végzettek Szövetsége mindazoknak, akik 29-iki báljuk sikerét anyagiakkal, vagy erkölcsiekkel előmozdították, ezúton is őszinte köszönetei mond. (:)
— (Restaurálják a sümegi templom freskóit)
Sümegen a plébánia-templomban európai birü freskók vannak, amelyek az évek során alaposan tönkrementek. A freskókat Maulbertsch Ajital festőművész készítette, akit annak idején az .osztrák Tintoretto>-nak neveztek. 1755—58-ban kézült gyönyörű freskók kijavítására dr. Rótt Nándor megyéspüspök 18.000 pengőt ajáníott fel,, inig Sümegen 1500 pengő készpénzt és természetbeni adományokat szedtek össze. Így a műemlék megmenthető5" lese,
•— (Vincze József hadifogoly)
egzisztenciáj ínak biztosításához pos Antal (Szemére u. 7.) három pengővel járult hozzá,
— (A vendéglős szakosztály)
tiszteletiéi értesíti az összes kartár. sakat, hogy február hó 3-án, csütörtök délután pontosan 4 órakor közgyűlést tart, határozatképtelenség esetén fél 5 órakor, amelyre teljes számú és pontos megjelenést kér az Elnökség. (:)
Amíg Oh alszik
a Darmol dolgozik. Nyugodt alvását nem zavarja, módit maghozza roggelre az anyht át fájdalmatlan kiürülést.
KIS\' S3332E&
— (Műkedvelő előadás Kis-kanlzsán)
Szokásos falusi ügyes-bajos téma, melyben a korcsma illetve a bor szerepe tragéd:ában folytatódik, mint ez a falu egyes alakjai között történni szokott. A dramaturgiája kissé míg nolíélkes, látni, hogy ez volt aelső munkája ox ogyébként már tóid) jó népszínművéről Ismeretes kajwsvári szerzőnek. Mint Jósoltuk — az előadáson telt ház volt és a Kiskanlzsal Missziós Leány-egyesület műkedvelő-gárdája igyekezett is kitenni magúéit. A t».r«plők közül kiemelkedett Kulcsár tiyórgy a Jancsi szolga szelepében, sok megérdemelt tapsot kajiotU Helyre falusi leáuy volt Spingár Margit az Orzse, (lodlna Erzsiko a Zsófia szerepében. Dolmányos Antal kellemes baritonjával szerzett megelégedést. Horjave.z Jueika mint fiatal suhanc (Poti), Németh Lajos a gazda szerepéién tűntek ki. A két duliaj legény Boros Ferkó és Boka Pista megszemélyesítői Polai László és Ko-lonlcs Lajos voltak. Jó volt a Csertlné Bregovits Jidiska személyében. Jól játszottak még .Sárdi Feiouo a korcsmáros, Tóth Antal a bíró ís Síollár Ho-rene, a kisbíró szerepében, A többi szcrejieket Mátés ltozika, Horváth Mariska, Mátés Toruska, Timár lirísiko, Németh József, Mátés Bódi. Parti Férem-, llerczeg József é> Mülel Anuska játszották, A gondos rendezés a Kis-kanizsai Misszió vezetőjét, Lucw

nővért dicséri. F.lőadás után kitűnő láncmulatság volt, ahol a S \'-igárék jazz.zene kara reggelig húzta ». legújabb slágereket. Szerdán ismét jó előadás és mulatság Ígérkezik a Polgári Olvasókörben, ahol az öregdiákok a Mikszáth—Harsányi: Vén gazember cimü színmüvét adják elő tánccal egybekötve,
— (Büntetés a járda miatt)
•Flumbort Feiencné kiskanizsai asz-szóny karácsony napján templomba menet a síkos járdán elcsúszott és karját lörte. A liáztulajdonos Szmo-dics Györgynél a törvényszék 50 pen-gő pénzbüntetésre itélle, az itélel vég-reliajtását 3 évi próbaidőre felfűggesz. tette. _
Gondatlan anya büntetése
Gondatlanságból okozott súlyos tesllsértés miatt került egy fiatal édesanya ii nagykanizsai törvényszék elé. Gombos Ferencié született Kovács Erzsébet íelsőrajki asszony lakása konyháján vizet forralj majd a forróvizes edényt lelette a padlóra. Az asszony két éves kisfia, mig az öt gyermekes anyának pár percre ki kellett mnnie a többi gyermekei után nézni, odafutott a forróvizies edényhez, azt felborította és súlyosan összeégeti. Gombosné-nak felelnie kellett gondatlansága miatt. A törvényszék figyelembe vetle a fennforgó nyomatékos enyhítő körülményeket és azért 50 P pénzbüntetésre Ítélte, az ilé\'et végre hajtását azonban felfüggesztette.
— (Félreverte a harangot — a csikó)
A somogyi LibickoZmán nagy tüz-riadalom támadt. A harangot valaki veszettül fólrerángatta, mindenki rohant a faluba, de nem állhatták meg mosoly nélkül • az őket ott váró jelenetet. A falu egyik csikója «liarango. zott.\' Történt ugyanis, hogy uz elsza. badult csikót a kutyák megkergették, a csikó a haranglábhoz menekült, beleakadt a h;irangkötélbe és nem tudott elszabadulni.
- (összeégett kisfiú)
Zalaudvarnokon a tűzhely közelében
játszadozott Németh István 5 éves kisfiú, amikor egy kipattanó szikrától meggyulladt ruhája. A gyermek karja és arca teljesen összeégett, súlyos állapotban szállították kórházba, — Menyasszonyok Ideálja a Sehfiti-v taron.
A batoltkos egyházközség knltnrestle
Nem csak a nagykanizsai katolikusságnak, hanem a* egész városnak és vármegyének lesi kiemelkedően szép kultureseménye az egyházközség
február 7-tki kulturestje. Eseménnyé avatja mn^ a műsor és a cél, amiért rendezi*, A cél ugyanis: — a katolikus kultur-ház ügyének, Nagykanizsa legnagyobb szent évi fogadalmának elősegítés^ Megmozdult ezért máris az e^\'s* város és a vidék társadalma*
A jegy-Igényléseket az egyházközségi iroda bonyolítja la (telefon 535), do csak Január 31-ig áll módjában helyeket előre biztosítani. Kaphatók Jegyek Saibó Antal fegyverkereskedésében is,
A műsor
irodalmi és müvésJTi értékét biztosítja vitéz gróf Teleki Béláné, a főispán feleségének kózremüködéso, p, ;<Butlykay Antal, a jeles szónok beszéde, Adamovich Károjyné Mécs-szava-lala, Hegyi Baba tánca, Ivánkovíta Ferenc hegedű-száma, Barbarits Lajos kölloményel, az Irodalmi Kór zenekara Vannay János vezénylésével 6s a halárőr zenekar Hering Vilmos vezény létével. Az estély
a színházban lesz, 80 fillértől 2A0 pengőig terjedő belépődíjakkal, este fél 9 órai kezdettel. (:)
rnsam
Létalapjában pusztilja a magyar cipészt és csizmadiát a bőrgyárak karteljc
A külföldi cipők óriási arányú osampétsaio a bőrkarUI ár-diktaturájának következménye
(Budapesti közgazdasági tudósítónk jolentése) Országos feltűnést keltett az Árvizsgáló Bizottság döntése, a mely szerbit nem a kcieskcdők ós nem a lábbelikészitő iparosok az okai a cipő- és csizmaárak rettenetes drágaságának, hanoin a bőrgyárosok, akik
Az Édes Anyaföldet nézhetik meg e heti nyerteseink
Nagy OrOmmel fogadták olvasóink a Zalai Közlöny bejelentését, amely szerint a Jövőben minden héten két ingyenen mozijegyet sor-" solunk ki előfizetőink között. A kedvezményre külön pályázni vagy Jelentkezni nem kelt. Mindenki, aki előfizetőnk, természetszerűen résztvesz a sorsolásban. A sorsolást minden héten megejtjük.
A sze encse ezen a héten a következőkre mosolygott: Hlrsch Oszkár, Sugdr-ut 34. Radln Ilus, Horthy M.-ut 8.
A nyerlesnk a Városi Moil műsorán levő .Az Édes Anyaföld\' cimü filmet nézhetik meg, Paul Munl {s Luise Relner felejthetetlen alakítása.
Az ingyenes mozl|egy-utilványok a Zalai KöllOny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvehetők.

ZALAI KÖZLÖNY
1938. február 2
Indokolatlanul magas áron boctájtják forgalomba a kfrz bőrt.
Az Árvizsgáló Bizottság szakértő döntóso kfisorii igazolás a lábbeliké-szltő Ipar számára, amelynek vezetői hosszú évek óta keservcsen panaszkodnak a bőrgyárak kartoljénck türlvctct-len árdiktaturája miatt A még ma is méltán világhírű magyar cipész és csizmadiatársadulom tehetetlenül vergődik néhány telhetetlen étvágyú bőrgyár fojtogató szorításában. Eddig kép telenek voltak megbirkózni a bőrkar-tellcl, amely részvétlenül nézte, miként pusztul; sorvad ez a hajdan virágzó iparágunk s miként válnak kenyértelenné százával a lábbellkészitő ipar kis egzisztenciái. Külön szenvedést jelent a cipész és csizmadia iparosok számára, hogy a közgazdaságilag tájékozatlan nagyközönség az ő bűnükül rója fol a cli>ő- és csizma-árak már-már megfizethetetlen magasságát, nem tudván azt, hogy a toronymagas készbőrárak elsősorban a lábbellkészitő iparost teszik tönkre, hiszen alig képes haszonnal továbbadni az áruját, ezenfelül pedig a megrendelések száma is szakadatlanul csökken.
Külön sérelem a Jábbclikészitő ipar számára, ltogy különösképpen a cseh határ környékén a pénzügyi hatóságok legszigorúbb ellenőrzésének daiáa Is rendkívül nagymértékű és állandó ci-pőcsempészés folyik. Csehszlovákiában a bőrgyárak más üzleti felfogással dolgoznak, mint nálunk s igy az onnan származó cipő felébe, sőt hárma-dába kerül a magyar lábbeli árának. Az elszánt csempészek ezer veszéllyel dacolva Is állandóan működnek s egész vidékek piacát elárasztják az olcsó cseh áruvaL A magyar bőrgyárak ügyöt sem vetnek erre, nem törődnek azzal, hogy a cipőcsempészés is elviselhetetlenül nyomorítja a liaZ\'ii lábbelikészitöket, hanem görcsösen ragaszkodnak tovább régi üzletpolitikájukhoz, amely horribilis profitjukat továbbra is biztosítja, mindaddig legalább, araig illetékes tényezőink erélyes kézzel nem nyúlnak c darázs-fésjookbo, hogy rondet teremtsenek.
(—) Mezőgazdasági tanfolyamok
kezdődtek Szepetnekeju Előadók; Nagy Jenő kamarai intéző, Meissncr Imre szőlészeti és borászati felügyelő és (I. Szabó Gyula gyümölcstermelés! intéző. Monostorapátiban és Salomvá-ron is hasonló tanfolyamok vannak. Az előadások a talajművelés, növénytermelés, állattenyésztés, szőlő és bortermelés, gyümölcstermelés és gyümölcsfa védelem köréből lesZnek,
PernetezzB ufiÉlcsl
fagymeatM Napokon
NEODENDRIN
(gyU«AI«fa-karbolineumMal).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az 6ui és MII véJekexí. a leghalálosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mész-Icénlések rovarölő hatása alig va*.
fiailbaraokot
SOLBÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
■ÍJ Műtrágya, o8véi>yvé<l.lMl.*«r«b, ssák, f*T kvNkriWW
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10,
A régi tőrvényszék mellett Telefon 190.
Vízvezetéket
szereltessen, Javíttasson\'
a Czvetkó Gyulával
Megérkezett #
a Shellgaz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLGÁZ kuliurát hoi házába A SHELLGÁZ a legideálisabb háztartási lűzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hői ad A SHELLOÁZT ollhonában díjmentesen bemulatom A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbálhalja ollhonában, sülhet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZa legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
EGHnna
[LEGOLCSÓBBAN HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
A nagykanizsai kir. |ártsblréaA«. mini telekkönyvi haMaáatél.
5I(J hrsz. a. foglalt rét Ingatlan Va rímére
12941/1937. tk. sz.
árverési hirdetmény-kivonat
Dr. Beck Dezső végrehsjtatónak — Hifi látván él neje Kurucz Katalin éa Cior-dáa Lajoané Hárl Erzaébet végreha|lást izenvedők ellen Indított végrehsjtáil ügyében a tkvl h.tóság a Központi Bank éa Pénzváltó Oilet cég kérelme következtében aa 1881 :LX t-e. 176. éa 185. § a értelmében aa u|sbb áiverélt 1100 P tOkekoveleléa, ennek |á[ulékal beha|táis végeit llárl lalvánné Péter Anna, Molnár látván éa ne|e Kele Katalin, Kele Jinoané Simon Roil, özv. Varga lalvánné Oll Erzsébet, Kele látván (n. Fehér Roalval) Gál Ferenc és ne|e Kovács Kall éa Csordás, ra|oa kéaedelmei vevők ellen a Sormás és Homokkomiioin községben lekvö r a ionnál! 48. azt|kvben
......... 42 P
......... 62 .
......... 51 .
......... 62 .
......... 26 ,
......... 9 .
......... 51 .
......... 19 .
......... 26 ,
......... 31 .
......... 27 ,
......... 15 „
......... 18 .
......... 13 .
......... 31 „
......... 46 .
......... 8 .
......... 27 .
......... 115 .
......... 110 .
......... 86 ,
......... 197 ,
......... 249 .
......... 259 ,
......... 102 .
................... 72 .
IU. sormáil 323. utj. foglalt 51. hrsz. a. foglalt hás Ingatlan >/a részére...... 463 .
IV. homokkomáromi 782. SZIJ.702/C. hrsz.a foglaltssántoa Kozéphegyetlngallanra 2(0 .
V. homokkomáioml 620. szljkvben 758. hruz. a. foglalt szőö Ingatlan >/• réaiére 500 , klkUltáil árban elrendelte.
Az\'árveréa nem érinti a aormáai 48323 él homokkomáromi 620. azljkyben Háil latvánné Kurucs Kall Javára bekeblezett haszonélvezeti azolgalml Jogot éa a soimásl 1028, 2107. hiaz. Ingatlanra éa 1937/c. 1143/a, 1506/a, 1938/b, 2073/a, 2550 hiaz. Ingatlanok felére éa a homokkomáioml 782. aztlkvben foglalt Ingatlanok tele réazére Háil István Javirs bekebe síelt haszonélvezeti szolgalmi Jogot.
A tkvl hatóaág/ z árverésnek Sormás k&zségházánál meg. .rlására 1938. évi feb
536. H „ szántó , » m ••• ••• •
703. m „ * H , „ .......
887. „ . n M m „ , .......
981. 0 , . , „ .......
1211. „ rét . , .......
1240. m „ rét , m .......
1384. a saántó . „ . ...... .
1768. szántó ,
1869. m szántó .
2103. u lét . , .......
2223. m szántó .
2585. „ a rét . , ... ... .
2783. „ „ „ rét a a ••• ••• •
145/a. a izánlé .
1692/t. m , , „ .......
1959/b. , , .......
2048/a. is 11. aofinásl . . tél 1078. sitikben 2107. hrsx & fog\'alt lét ingatlanra
1937/c. hisz. a. foglalt szántó Ingatlanra .............
1851. „
1143/a. „ . . n .
1506/a. „ , ,
1938/b. „
2073/a. „ „ „ ■ét
2550. „ »
már hó IS-lk napjának d. e. 10 óráját Itlzl kl és aa árverési feltételeket as 1881: LX. t.-c* 150. §-a alapján megátlapll|a
1. Az átverés alá eső Ingatlanokat éa periig a hásst a klklálláil fi felénél, s többit kétharmadánál slscsonysbb áron elsdnl nem lehet (1908 :XU. t.-c. 26 §,)
Az árverési lellélelek a bivalaloa órák a Jatt a tkvl hatóságnál: Törvényház, lóld-■zlnt I. és Sormás, Homokkomárom közs. elölj, tekinthetők meg (1881 t XI. Le. 147. g. g) pont.) A tkvl hatóság e hirdetmény I példányát kifüggesztés, egy példánját
pedig aa átv. feltételek megles végeit Sormáa, Homokkomárom köze el61|. és l-l péld. szabályszerű közzététel végett Rlgyác, Szepetnek, Ba|esa közs. elöl|. megküldi, végül aa árv. hlrd. törvényszerű kivonatát a Zalai Közlöny c. helyi lapban egyazerl közzététel végett
vhajtató képv. kiadja (1881: LX t.-c. 152. §.)
Aa áiverelnl szándékozók köteleaek bánatpénzül a kikiáltási ár 10\'foát kéiz pénzben vagy ru 1881: LX. te. 42. §-ában meghatározott óvadékképes értékpaplros-ban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előleges blról letétbe helyezéséről Kiállítóit letéti ellamenrénvt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170, tó.; 1908 LX. t-e. 2V§ )
Az. aki \'u Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretei tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a mlál-táit ár százaléka szerint megállapított bá natpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLI. 25. §.)
Nagykanizsa, 1937. évi nov. hó ll-én. Dr. Bentzlk ak kir. Járáabltó. A kiadmány hiteiéül: ..jss ak.
no tro4iU.it.
iDé
Enyhébb!
Prognózis: Északnyugati szél, több helyen, főképp nyugaton eső, hegyekan hó. Az éj|oll lehűlés gyengül, a nappali hőmérséklet kivált délen, kissé emelkedik.
APRÓHIRDETÉSEK
10 uslg 60 ItlISr, mlnd.n további .16 A hll«r.
EskD.éra díszített szép ársmvonslsi csukott autó Kaulmannál rendelhelö. Telefon 232. Erzsébet-tér 1. 4024
HÓ-, lárcipö lavItAot hlvatáios vulkanizálnál készíttessen. Horthy M.ut 2.. Vasember-udvsr. 3994
HooooAlt ruhát veaiek éi elsdok, hl-váira házhoz megyek. Márkus, Királyutca 31. 133
Agytoll és pokoly állandóan kapható.
tscher Mályái, Hi tlhy M.-ut 35. 82
t Vli*.a.lákl ciövek, saerelvények és fQrdószobs.herendezéieket legolcióbbsn váiárolhil Jersuseknél, Erzsébet-tér 18. 185
Ssját termésű koroaaéiavl asztalt
lehér kor P 056-érl, aazlall siller (vöröa) kor P 0-44-ért llierenklnt kopható bortermelőnél Csengery.ui 19.
Egyéves ssimnltánozott Bang vuagálatra " ísahassk gazdaságá-
negatlv mooaolioo tonyAoa
eladók Koller litván alaórajkl gaz ban, n, p. Peltörajk.
Vlimoialoo sátor- és koeilponyvák lagy válaaztékban nagyon kedvező flze-iéil felületekkel ksphatók Kelemen Rezlő cégnél. 212
Használt, |ő állspotbsn levő ooatol-tVoholy eladó. Csengery ut 9. 207
Eladó soogoro, 180 cm. bouzu, 300 P-ért. Arany Jinoa-u. 6.
244
Klméé aaAJiao l-ro Fő út 9. az. alatt
3 szobás modern lakái, Eötvös-tár 8. az. alalt 3 szobás modern lakás. Bővebbet a háimeiternél. 245
KAtoookAo konyháé udvari lakáa kiadó tnájua 1 re. Zrínyi Miklós u. 20 233
UtosAkot faiskolai áruk eladásához felveszünk. Cint a kiadóban. Poslábélyeg melléklendő. 235
MARGIT FÜRlDÖ
Caengery-ut 19. ■AroAoy kááfaráflk TywkooomvAgAo
r Nyitva Mind.a mp. 1
Szoba-konyhái ooolAdl háa, adómentes, 380 oégyizögölön, konyhakerttel, 6<M hozammal P 3000, kettőezerrel átvehető. Cfru a kiadóban. 250
■onktlozrtwIoolA kerea központhoz közel eiö ciendea mellékutcában, vlzveze-lékea házban, kereaitény helyen, fürdőszobás, siépen bútorozott albérleti szobát. Clm s kiadóban. 255
BoJAr* tokorltAo* felvétetik. Löbl Jenő, Fő-ut 8. 19
CIoAAk össskomlortos ciiiádl háiak három- éa nésyazobás lakásukkal, nagyon szép házhelyek olcaín. 1..........
Sugár-ut 42.
i. Megbízóit Horvalh, 254
SaokoIoAovt kereaek azonnali be-
lépésre. Unger, Horthy M.ut 19. 258
LApooftkAol be|áratu két Üres szobs május 1-rs kiadó. Rosgonyl-u. 8,em. 256
KottA-. esetleg háromszobás Iskást kereaek május t-re a város belterületén.
Teutlch Drogéria
257
Klad|a a laplulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Z.I.I Király Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. azám.
Mao. a IspluJaJAoaua
»t DaMai Nyomta la DüaaW I.apkpM VWMsta Uayv^emiUlábaji Nagykruilsaáa. líaletóa éalatv. Zalai Károly.
78a Évfolyam 27. szám.
W -Ti
N«gykanliM, 1938. február 4 péntek
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY

tm lUHnUi PW k i
POLITIKAI H A P I L A
Feleifis szerkesztő: Barbarlta Lajos
Elöílxetést ára: e«y hóra t r*.i»6 40 fillér. Surkeuli^il tt kladdhlyaUli tcldoai 71 u
3,000.000 pengő
A magyar gyáripar, a fővárosi liénzintóactek és a Nembeli Bank együtlesen hárommillió |>engőt lx>. csátot\'ak a kormány rendelkezésére ii magyar falvak szociális problémáinak részt»eni megoldásúra. Ennek a hárommillió |>engönek igen sok helye van. A magyar falvakban nagyon sok a javítani éa tennivaló. Elsősorban a né|>egészségügy színvonalát kell emelni, mert csak erös, egészséges, fiatal nemzedékkel lehet a jövő nagy feladatainak megoldását vállalni. A gazdasági válság egészen a legutóbbi időkig igen ke. mény próbára telte a falvak népének e|lenállóké|,ességét. A kereseti lehetőségek csökkenése, az árak emelkedése arra kényszerltették a magyar falvak dolgozó né|)ét, hogy sietigényeit a legszűkebbre szorítsa. Ez a kényszerűség azután meglátszott a falvak néi»ének egészségi állajiotán. A gyermekek nem mindig kapták niegl azt a minimális táplálékot, amely az élet fenntartáséhoz s a gyermeki fejlődéshez mulhatatlan-jl szükséges. A magyar kormány felismerve a veszélyt, a költségvetés kenetein belül minden lehetőt elkövetett a talvak népének megsegítésére. A gazdavédelmi rendeletek a ijalusi lakosság jelentékeny rétegének hoztak könnyebbedést. De éppen az a réteg nem1 élvezheti a gazdavédelmi rendeletek előnyét), aniely a legnehezebb; legelesettebb helyzetien van, mert nincs semmije, nincs birtoka, amelyre a gazdavé-vehnl rendelkezések alkalmazhatók lennének. A belügyminisztérium, a melyliez a falvak néiwgészségügye tallózik, ala|>os vizsgálatok ós kutatások után sokat lett ennek a legszegényebb néprétegnek az érdoké-ben. A kormány azonban nem látta elégségesnek csak a kfiltségvetéskc-retein leiül gondoskodni a falusi lakosságról, ezért fordult kérő szóval a magyar társadalom áldozatkészségéhez, amely most a/rendelkezésre Ixicsátott hárommillió pengőiben nyilvánult meg.
Hárommillió pengő a mai pénztelen világiján nagyon, na^y ösz-s*eg. Mégis ugy gondolj ik, hogy ennéi a hárommillió pengőnél nem lehet megállni. A magyar társadalom tehetős osztályainak, a magyar nemzetgazdaság jövedelme lefölö-zölnek állandóan emlékezni kell arra, hogy a nyugodt és sikeres gazdasági tevékenység alapja a szociális béke. Ha szegénység és^az daság között túlságos nagy ilr tá-\'"ng, akkor ennek a gazdagok előbb Utóbb megérzik a következményeit, á dolgozóknak,\' a kezük munkája "tan élőknek meg kell kapnlok munkájuk árát, nmtl>ól ésaládjukkal együtt emberileg megélhetnek.
A magyar kormány tudalálianvan » szociális béke fontosságának. Az iparügyi nünisztérium nemrég sza. baiyozta az l,»;\\ri munkásság mm-katdejét és minimális l>érét. Ezen a téren a falusi dolgozók még hát-ranyUan vannak. Az ipari munkás-
A Népszövetség elfogadta a Kina erkölcsi támogatására vonatkozó javaslatot
A századik Qlós-szak utolsó ülése kimondta, hogy nem alkalmas az idő az alapokmány reformjának tárgyalására
Genf, február J
A Népszövetség tanácsa a székelik ülésszak utolsó ülését tartotta. A kínai ügyien változatlanul elfogadták a határozati javaslatot. E szerint a Népszövetség sajnálatát fejezi ki, hogy a japán és kinai viszony még jobban elmérgesedett. Erkölcsi támogatását biztosítja Kínának és felhívja tagállatmait, ne tegyenek olyan lépéseket, amelyek esetleg a kinai ellenállás enejét csökkentenék. Egyl>en kívánatosnak tartja, hogy a tagállamok tanácskozzanak az egyéni segélynyújtások ügyélien.
Utolsó ülését tartotta a népszövetségi reformmal foglalkozó úgynevezett 28-as bizottság is. A bi-
zottság tanácskozásainak eredményeképp megállapította, hogy a mai légkör nem alkalmas a népszövetségi alapokmány mélyrehaló reformjára és ezzel befejezte ülésit.
Észak-Kinából eltávolítják az Idegen alattvalókat
i Peking, február 3
A nagykövetségek értesítést kaptak, hogy a külföldi alattvalóikat Északkiná területeiről azonnal hívják vissza. Az értesilésböl arra számítanak, hogy ujabb nagvobb bombatámadás indul Északkina ellen.
A japán csapatok egyébként elfoglalták a Pori Artúrral szemben fekvő Csifu városát.
Radikális megegyezés készül a földközltengerl kalózkodások ellen
London, február 3
Eden tegnap este magához kérette az oLasz és francia nagyköveteket és átnyujtota nekik tervezetét a Földközi tengeri ellenőrzés megszigorítására vonatkozóan. A tenger alattjárók merény\'eteinek leküzdésére célzó javaslat a következőket tartalmazza:
1. Hathatósan megnövelni a Földközi tengeri ellenőrző hajók számát.
2. Az őrjáratok niegkettőzése és
az ellenőrzés megszigorítása.
3. A Földközi tengeri kereskedelmi utvonalakon fellrjkkanó minden buvárnaszád azonnali e\'süllyesztéve.
A javaslat tehát nemzetiségre való tekintet nélkül és előzetes figyelmeztetés nélkül minden buvár-naszádot el akar süllyeszteni.
A francia nagykövet azonnal közölte, hogy Franciaország minden bizonnyal hajlandó lesz elfogadni az angol javaslatot, az olasz kormány 48 órán |>elül szintén vála-
szol.
Róma oáfol
Róma, február 3 Megállapították hivatalosan isi hogy a két nappal ezelőtt elkövetett földközi\'.engeri hajóelsüllyesz-tés időpontjában egyetlen olasz buvárnaszád sem hagyta el az olasz kikötőket és vizeket, igy tehát az a hír, hogy az angol hajót Barcelona előt olasz tengeralattjáró süllyesztene el, szemenszedett hazugság é\'» rágalom.
Az olasz kormány ezzel egyidejűen cáfolja azt a hirt is,/mintha 1 tor|iedórombolót és 2 buváma-szádot lx>csálott volna a spanyol nemzetiek rendelkezésére.
Remény van megegyezésre a spanyol városok bombázása ügyében
London, február 3 Franciaország javas\'atot dolgozod ki* hogy a S|>anyol hadszíntéren a harcban álló felek a nyílt városokat és a polgári lakosság által lakott helyeket ne Ixnnbázzák. Az előzetes tárgyalás alapján meg van a remény a megegyezésre. A javaslathoz Anglia is csatlakozik és igy a közvetítés eredménye még blzto-sitottabbnak látszik.
A képviselőház közjogi bizottsága ma kezdte meg a módosított választójogi javaslat tárgyalását
Budapest, február 3 A képviselőház közjogi bizottsága csütörtök délelőtt kezite lárgyaini u módosítóit választójogi törYényierveze-tet Pcsthy Pál elnökletével.
Az elnök hangoztatta, hogy rendkívül fontos javaslatról van meggyőződése, nogy a bizottságot áthatja
annak nagy fontossága és síéin élőit lartja a nemzeti célokat.
Hassay Károly a módosításokat kérte ismertetni.
Hlőadónak egyluingunn Lányi Már« Iont választották meg.
Darányi minif-zteielnök Hassay íel-saólalására válaszolva hangsúlyozta,
ság a dolog természete szerint fejlettebb szociális viszonyok között él, mert hairiarabb ébredt tudatára annak, hogy érdekeit nvsg kell védenie. De ugyanígy meg kell védeni a falusi szegénység érdekeit Js s ha ez a réteg nem tudja maga megvédeni az érdekeit, a kormány kötelessége sorompóba lépni. Nagyon sok változott az utóbbi idöl>en ezen a téren. A miniszterelnök és munkatársai: a miniszterek lépten-nyomon a szociális feladatok, a dolgozók érdekeinek fontosságáról löszéinek. Ennek a társadalmi gyűjtésnek a gondolata is Darányi Kál-uiAn miniszterelnöktől indult ki,
aki a felsőház egyik legutóbbikölt. ségvetési vitájában vetette fel ezt az eszmét. A magyar társadalom tehetős rétegei megérhették a gondolat fontosságát s lehetőséget adlak a miniszterelnöknek, hogy a falu ér-» dekeiért a költségvetés keretein ki-vül is sokat téliesen. A magyar nép hálás a nemes adakozóknak. De a nemes adakozók nyilván tisztában vannak azzal, hogy amikor adtak, mem csak a nipnek, hanem saját maguknak is adlak, mert a mennyivel nyugodtabb, elégedettebb a nép, annyival biztosabb, jobb és gyümölcshozóbb a jómódú osztályok helyzete is.
hogy az előad\') ismerteti majd » módosításokat, de egyébként is alkalom Icjz azokat megvitatni, mert végleges szövegről szó sincs.
A bízott? ág ezután, az előadó ismer* tetősét hallgatta meg, vitára mti már aliglta kerül sor*
Pokolgépes merénylet Szófiában egy szovjeft-ellenes szerkesztő ellen
Szófia, február 3 Ma véres pokolgépes merénylet történt egy lakásban, amelyben Ko-lenevics orosz menekült, egy kom-munlstaei\'enes újság főszerkesztője lakik. Kolenevics és felesége meg-sel>esült a merénylet folytán, az egyik ott lakó barátjuk meghalt. Még nem tudlák megállapítani, hogy hogyan csempészték 1*5 a lakásba a pokolgépet.
Kolenevics élénk szovjetellenes le vékenységet fejlett ki.
\\
»
ZALAI KÖZLÖNY
1938 lebmtr 4
Gróf Bethlen l»t»An
a Kisfaludy Társaság tagja
Biidaposl, február 3 Ma választották meg a Kisfaludy Társs ág uj tagjait. Az uj tagok gróf Bethlen István, Nagykanizsa országgyűlési képviselője, Kállay Miklós ny. miniszter, Márai Sándor, az Ismert (ró és Szegfű Gyula történetíró, egyetemi tanár.
Székrekedésben szenvedőknél
reggel leikeléskor egy pohár tetmS-szetes .Ferenc Józsel" keserűvíz a belek eldugulását gyorsan megszűnteti, a gyomor mílkOdéiél elfl-mozdilja, az anyagcserét megélénkíti, I véri felfrissíti, nz idegekel megnyugtatja, s Igy kellemes közérzetet és fokozott munkakedvet teremt. Kérdezze meg orvosét.


Ilus* Richárd debreceni egyetemi tanár a Turul diákszövetség ismert támadásaira válaszolva, fegyelmit kért maga ellen,
A főváros hat millió pengőt irányzott elS ez évre a i>estl útépítésekre Budapest nemzetközi társasága melegen ünnepelte a legfiatalabb hollandi királykisasszonyt, akinek neve Beatrix Wilhelmina Armgard ie>fc
Miskolc február 12-éu választ polgármestert,
Adler Vilmost, ai egyik belvárosi divat cég szerény könyvelőjét tizhó-napi börtönre Ítélték, mert kiderült róla, hogy 00^000 pengőt sikkasztott.
Pestvármegye kisgyülésén panaszkodtak a drága villamos miatt és több rendőrt kértek,
I« Zogu albán király és menyasz-szonya, Apponyi Geraldinc gróftiő mégis ellátogatnak Budapestre, még pedig a közeli hetekben,
A pesti Zsigmond utcában a betörő ráugrott a leleplező detektivre, unnak véletlenül elsült revolvere megscbcsi-tette a Shopetcí Imre nevü betörőt, akit letartóztattak.

Cot volt francia légügyi minnisztert súlyos hivatali visszaélésekkel gyanúsítják, hivatali működését parlamenti bizottság vizsgálja felül.
Az angliai viharos idő következtében a partok közelében egy angol hajó elsüllyedt, egy olas* gőzös pedig zátonyra futott: 27 halott.
Az olasz liatöságok körözik ifj. Némán Géza 32 éves budapesti szigorló orvost, aki egy olasz földbirtokos leányával megszökött.
A szovjethatóságok letartóztatták u georgiai gazdasági intézet igazgatóját és tisztviselőit, mert állítólag mérgezett takarmányt adtak az állatoknak,
Németországban elrendelték a géptisztító rongyok összeszedését, mert ezáltal gazdag olajforrásra bukkanlak, A használt rongyok kisajlolásából ugyanis évi 3000 tonna olajat nyernek. Ha Japán tényleg megkezdi liajó-épitéseit, megindul a nagy flotta fegyverkezési verseny,
A kinai hadseregben több ujabb magasrangu tisztet végeztek ki,
A Népszövetség hármas bizottsága három hét múlva Párisban tárgyalja h romániai esjdóság ügyét,
Palesztinában a felkelő arabok és az angol csapatok között véres harcok folytak1.
Házat épít a Polgári Egylet, addig Is kibővül és az eddiginél tartalmasabb klubéletre rendezkedik be
Egyhangúlag dr. Krótky István polgármestert választották meg elnökké, átalakult a vezetőség, kibővült a választmány
Hadüzenet az egymást dicsérgető pohárköszöntők áradatának
tette. Tagdijakból 2662, kártyából 848, kamatokból 895, újságok eladásából 183 P volt a bevétel, kiadások : szolga fizetése 1020, helyiségbér, 896, újságok 611, fűtés 401, világítás 357, kártyavéíel 171, rádió, telefon 121 P volt a kiadás. A költségvetés az idén Is 4100 P kiadással és levétellel számol. Tagdíjhátralék mindössze 171 P. Vagyon 10.769 P.
Egyhangú határozattal mentek keresztül az alapszabálymódoöltá-
A századforduló válság csíráit hordozó viharokkal köszöntött a nagykanizsai Polgári Egyletre az uj évszázadnak már az első éveil>sn. A gondolat azonl>an, amelyet a Polgári Egylet képvisel, ugy látszik, győzedelmeskedni fog. Legalább is most már csak a város polgárságán fordul meg, hogy a legjobban megtalált kilx>ntakozás valóban uj és építő korszak legyen & jjolgári gondolat eme otthona számára. Azzal, hogy a Polgári Egylet uj, tetterős vezetőséget választott, egyben uj szellem magvetését is kezdte meg s az uj vezetőség szándékainak fogadtatása azt Ígéri, hogy a szazadforduló válsága tisztító és termékenyítő viharrá változik a mai nap határkövénél.
A rendes évi közgyűlés szokat\'a-nul népes volt. Ott volt azon dr. Hajdú Gyula, a lemondott elnök is.
Dr. Fodor Aladár alelnök vezette a közgyűlést, amelyet a formaezerü elnöki lejelentésekkel nyitott meg. Utána dr. Németh László titkár olvasta fel jelentését. Mélyreható tanulmánynak beillett ez a jelentési, amely Széchenyitől máig a generációk során mutatta meg a legnagyobb magyar elgondolásainak érvényesülését és kultuszának jelentőségét.
A jelentós adatai szerint a Polgárt Egylet taglétszáma változatlanul 214. A zárszámadás megtakarítást mutat.
Egyhangúlag elfogadta a közgyűlés a Kelemen-féle javaslatot, amely szerint az Ipartestület 7500 P tartozásául
2000 pengőt társalgó berendezésére fordít.
Pusofszky Béla i>énztáros a zárszámadást és költségvetést ismer-
sok is. Ezek lényegesebbje, hogy a választmány létszámát 46-ra emelték.
Következett a választás. Horváth István szavazatsaedö küldöttség* elnök vezetésével 72 szavazatot olvastak össze, i
a választás
titkos és egyhangú volt. A tisztikarban és választmányban ujak a következők :
Elnök dr. Krátky István polgármester, alelnök dr. Sabján Gyula kormányfőtanácsos, titkár dr. Kovács László ügyvéd. Uj választmá. nyi tagok : Ára ló Károly, Babochay György, Barta István piarís\'.a házfőnök, Bartal Béla, dr. Czolwly Gyula, Filó Ferenc, dr. König József, dr. Hajdú Gyula, Kren-ner Zoltán\', dr. lengyel Károly, Lö-wenstein Emil, Miklós János, dr. Novai Imre, dr. Paiss Dénes, dr. PHhál Viktor, Puskás Rezső, Reisch Béla, Teutsch Gusztáv, UnjJei»á.Jll. mann Elek. j
A Polgári Egylet becsületbeli ügye a polgári társadalomnak!
Dr. Krátky István meleg \'ünneplés zajában foglalta el az elnöki széket. A választmány nevében Kelemen Fenenc üdvözölte az uj elnököt. Irodalmiam csiszolt beszédében szólt a Polgári Egylet öreg hajójának kormánykerekénél bekövetkezett őrségváltásról, az adott helyzet-len egyetlen helyes megoldásról, amely a polgármester személyében lelkes agilitást, férfias Mtátyzoti. ságot, erkölcsi súlyt állított a. Polgári Egylet élére. Széchenyi gondolatmenetéiül kiindulva hangsúlyozta, hogy a kaszinóknak erkölcsi tartalommat kell megtölteniük életüket, a kor parancsa szerint tekln.. telüket állandóan a nemzet magasabb célja, a magasabb emberi élethivatás felé kell fordítaniuk s első-sorl>an nem szórakozóhelyeknek kell lenniük, hanem nagy nemzeti célok fellegvárainak. ,
Dr. Krátky István székfoglalója következett. A polgári gondolat emelkedett hitvallása volt minden mondata. Hangsúlyozta, hogy a Polgári Egylet fennmaradása nem csak a Polgári Egylet érdeke, hanem a város egész j>oIgárságáé, elsőrendű közéleti szükséglet, a polgári társadalomnak pedig becsületbeli kérdése. <>zólt a polgár fogai-
Városi Mozgói Csütörtök, péntek, szombat Az évtized legjobb filmje I Pearl 8. Buck világtiiril regényel
Luise Reiner és Paul Mimi feledhetetlen alakításával.
FIGYELEM I
A műsor hosszára való tekintettel az előadások fél 5, 7 és fél 10-kor kezdődnek.
Az egész világon a legnagyobb sikert aratott filmi Rendes helyárak.
máról, a római polgárról, akiből hiányzott a lelki mélység és vallásosság talaja, ezért összeomlott, -a népvándorlás polgáráról, akinek fogalma a művelődéstől elválaszthatatlan. Valláserkölcsi tartalommal telitett élet, hazafiasság és alkotó munka: az örökéletű polgári gondolat fókusai. A polgárság terem, tette meg a művészeteket, irodalmat, volt és ma is hordozója a civilizációnak, a tudomány fejlődésének. A polgári gondolatnak azegyes érdekcso|>ortok egyesülésein felül álló összefogása a Polgári Egylet, ennek kell lennie. Ma nem az, mert nincs !>enne mlndeki, aki a vezető polgári réteghez tartozik. Mint elnöknek, első célja lesz tehát ezeknek egybegyűjtése, számukra a Polgári Egylet falai közt mteleg otthon teremtése. Egyelőre ki kell bővíteni ecélból a Polgárt Egylet helyiségeit egy (ársnlgóval, mert
pár asztalnál kártya és olvasás nem merítheti ki • Polgári Egylet életét
Be kell rendezkedni társadalmi és kulturális életre, tartalmas, termékeny klulíé\'etre. Legfőbb programja, hogy a mai viszonyoknak megfelelő, szerény, de
saját házat építsen á Polgári Egyletnek.
Ez 25, legfeljebb 35 eaer |>eflgóből megoldható. Egy földszintes, kerles, ötszobás lakásnak megfelelő házra gondol, egy felügyelői lakással. Pár ezer ]>engője van a Polgári Egyletnek a házeladási hátralékból, a társadalom és a város segítségével, hosszúlejáratú kölcsönnel, a mai helyiségbérekből lehetne ezt amortizálni. (Lelkes éljenzés.)
indítványozta végül a jjolgármes ter, hogy a Polgári Egylel l>ankett. jein divattá vált egymást dicsérgo-tés helyeit a jövől»en csak egy szó. nok legyen, a\'apitson a Polgári Egylet egy i t
Széohenyi-terleget és minden évben azaal mondjon valaki beszédet a polgári élet valamely időszerű kérdéséről. A közgyűlés zajos helyesléssel fogadta el az indítványt. ( | \\
3 A polgári rend szerepe a szociális átalakulásban
Este a Koronában volt a 102 éves Polgárt Egylet hagyományos társas-
lfrg. tctmiif 4.
vaosorlijű. Régóta rom voltak olyan sokan ezen a vacsorín, mint er-utlal Szézon jóval felül volt a teriiékek száma. Olt volt dr. PHhál Viktor felsöhrtzi tag, Somogyi Gyula földbirtokos, olt volt az állomás-parancsnokkal az élen a tisztikar küldöttsége, Budapestről erre az alkalomra érkezett meg dr. örley György. Ott volt a rendőr tisztikan, a bíróságok1, hatóságok, hivatalok, Iskolák vezetői, a város társadalmának szine java. Egy darab Kanizsa volt ez a bankett, kifejezője annak a különbségeket nem ismerő egymás-megl>ecsülésnek, amit ebien a városban őrizni éppen a Polgári Egyletnek is hivatása.
Az első felköszöntőt dr. Krátky István polgármes\'er mondta a kormányzóra. A másodikat is flr. Krátky István mondta, a Polgári Egylet dé\'elílt megválasztott uj elnöke. Szónoki nemek volt ez a második iwhárkösztinté. Megemlékezett a névtelen polgárokról, akik valaha a \'Polgári Egyletet megalapították, Majd Széchenyi István eszméiről, az azok hatására kialakul! polgár-fogalomról beszélt, a polgárról, aki letéteményese a városfejlődésnek, kulturális munkának, tár. sadalnmépitő alkotó erőknek. A Polgárt Egylet mai helyzetére térve kijelentette, hogy ft hangsúly nem az épületen van, hanem a Polgári Egytet belső életén és azon a krtzszeilemenl amelyet a Polgári Egyletnek kötelesség® kialakítania, a társadalmi kiegyenlítés nagy feladatán, amely reá vár. A mai szo. clális átalakulás idején ez a vezető liolgári rend legfontosabb feladata s ennek teljesítéséin a polgári kaszlnóknok kel\' munkálkodniuk. Ha nem ezt teszik\', kicsúszik a vezetés a jwlgárl rend kézéitől. A szociális forrongás során feltörő társadalmi rétegeket a polgárságnak kell felemelnie magához, mert ha ezt nem teszi, azok fogják lerántani magukhoz a polgári társadalmat.
Dr, Kovács László, a Polgári Egylet újonnan megválasztott titkára köszöntötse eíután a jelenlévő dr. Hajdú Gyula ltmondot^einakflt £s az uj elnököt, dr. Krátlíy Istvánt a tisztikar nevében. Egy kis történelmi tanulmány jellegű pohárköszöntőjében ismertette a polgári gondolat történelmi sorsát, a polgár 62«re|)ét a magyar történelemiéi. Több felköszöntő nem hangzottéi.
ID<3
Esőt
ZAUU KÖZLÖNY\'
Prognózis: Mérsékelt északny. "él, változó (•Ihótnt. helyenként e»a, a hegyekben havaseső, éjjíl orőiebb lehűlés.
A Ueteerologtal Intését nagykanizsai megliayolőáltomáea jelenti i
Hőméfséilet toeosp Mte Mrort +20.JM reggeli +12, délben: +54 Csapadék: 0-0
— NaptA/i Február 4. péntek. Kom. kat. Korz. Andr. Proteotáns [Ráhel. -Izr. Adar hé 8.
ayégy«ze«»4»| éjjeli szolgáiul iebraír •5-lg a Merhjy-Holua gjrégy»»eetár é» « khkMiMal tyigymttir.
GJrftriS nyitva reggel 0 értfél «tt ■ éráig (hétté, szejtdtt,.,péntek délntéf «fé* oMÍMH
\'talmién >lteMatr<
A harmadik kat fúrója ls elérte az olajszlntet a lispel mezőn
U A [helyszíni rAdló-rlportot február második felére halasztották
A Zalai Közlöny elsőnek jelentette a mult év őszén, hogy az In-kén abbahagyott fúrások helyett az Eurogasco tnrsaság Lispén \' kezdi meg n hármndlk számú k jt fúrását. Mint értesülünk, négy hónapi kemény munka atán a harmadik számú olajkút fui-ója nyist érte el az olajszlntet, ;
A fúrás a legjobb eredménnyel kecsegtet és az olajfeltörés február közepére várható. Rrlesülésünk szerint a kut előrehaladott f\'jrásl ál-la|>ota az oka annak, hogy a magyar rádió a szombatra tervezett
helyszíni közvetítését elhalasztotta, hogy február második felében már a harmadik kuttól az -jj olajfel-törésröl adhasson helyszíni közvetítést. Ez az uj kőzvetilés előreláthatólag február 2t-6n lesz.
A kanizsai járásban folyó olajkutatásokat dr. Papp Simon fő-geológus teljes erővel folytatja. A geológiai alakulást megállapító munka hosszabb Időt vesz igényig de remény van arra, hogy a bányafőtanácsos még februáriján beterjeszti jelentését.
4016 gyermektelen család van Nagykanizsán
Kilenc családban van 8 vagy ennél löbb gyermek
Csökkent Znla megyében a születések száma, — mondja az alispáni Jelentés. Mig tavaly csak 869 lélekkel 8zajK)rodott Zala megye lakossága természetes uton, addig 1936-ban még 522 lélekkel. De egyéb szomorú adatokat is tartalmaz a jelentés Így például Nagykanizsán csak 9 a nyolc, vagy ennél többgyemiekes
családok száma, mlg a sokkal kisebb Zalaegerszegen 88 ilyen család van. A járások sz>erinti elosztásiján Balatonfüred és Keszthely marad alul. A kanizsai járásl>an az 1—3 gyermekes család a legtöbb. . De már Nagykanizsán 1016 blyan család van, ahol nincs gyermek ! Zalaegerszegen 815 a gyermektelen családok száma...
Szomorú, de tan jlsgáos számok !
A vegyvizsgálat megállapította, hogy arzénmérgezés történt Börzöncén
Megindult a nyomozás, hogyan juthatott az arzén a tanitókisasszony háztartásába
Ismeretes, hogy a rejtélyes bör-zöncei mérgezési dráma két halálos áldozatának, Zoltár Margit tanitó-kisasszonynak és Móricz Slmonné takarítóasszonynak \' holttestét felboncol ták és belső részeiket fel-küdték Budajíestie a törvényszéki országos vegyvizsgáló intézethez ti\' nak megállapítására, mi van a belső részekl>en és mi okozhatta a két áldozat hirie\'en halálát.
Lassan már elcsendesedett a két áldozat friss sirhanlja felett a tragikum döbbenete, amikor tegnap megérkezett az országos vegyvizsgáló jelentése a vizsgálat eredményéről. A vegyvizsgálat kélségkjvül arzénikuniot talált a két felboncolt áldozat belső részeiben és annak még mennyiségét is megállapították. Zoltán Margil és Móricz Simonné tehát "most rilár minden kétségen felül arzénmérgezés áldozat-ii.
A vizsgálati je\'entés dr. Almássy Gyula vizsgálóbíróhoz érkezett, aki
I áttette azt a kir. ügyészséghez indítványtétel végett.
Ugy tudjuk, hogy ezek után a leg erélyesebb vizsgálat Indult meg annak pontos megállapítására, honnan szerezték be a patkányirtásra ka|»ott mérget, hogyan jutott az a háztartási szekrénylje. Miután kétségkívül gondatlanság forog fenn valaki részéről, a vizsgálat ilyen irányban induí meg. A gelsei csendőrség megkezdte a nyomozást.
Erőteljes, kövér egyéneknek, köszvényeseknek és aranyérben szenvedőknek reggelenként éhgyomorra egy égy pohár termésinlrs „Ferenc József" keserűvíz gyakran felbccaítlhetetlen szolgálatot (esz. — Kérdezze meg orvosát.
— TekintM meg a Kopatcln Bútor-áruház állandó butorklAllttását. Iztétt* és olosó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat
Az Ipartestület báljaid
Nem hiába kevesebb a bál . **
idén, de ami farsangi rendezés van, az sorra a legszebben sikerül. AU ez az Ipartestület műsoros táíic-estélyéne is. Régen láttunk olyan szép telt házat iparos-bálokon,mint az idén. Díszes együtteslien megjelentek azon a város egész társadalmának notabilitásai is, jeléül annak az egybeforrottságnak, ami Nagykanizsán a polgárság különböző rétegeit megl>ecsülésbcn összekapcsolja. A műsor művészi értékű volt. Azzá tette mindeneklött a zenei része. Az Irodalmi és Művészeti . Kör szimfonikus ze-V\\\\ nekara Vannay János zeneiskolai igazgató i vezetésével Wagner: \' Rienzi nyitányát játszotta. Nagy feladai volt a zenekarnak (és egy báli műsoron n hallgatóságnak is) Wagner hatalmas erejű kompozíciója. A fiatal zenekar a muzsika lelkes szeretetéből, a l>enne való fegyelmezett összefogottságról és kitűnő vezetésről lett bizonyságot ezzel a szereplésével. Schnabl Paula Barbarits verseket szavalt. Póztalan, finoman Színezett előadása olyan volt, mint meleg tónusú pasztell-kép. Szenzációja volt a műsornak az ennivalóan édes gyermek-primadonna, az Ötéves kis Vágvölgyl Pipiké angol stepp-tánca. »Csoda, amit ez a gyerek tud,« mondták, nkik már ismerték. És igazuk van. Egy megeie-venedett ritmus ez a bájos apróság. Nem gyerek, aki l>etanult valamit, hanem erre született, valóban csodálatos lehetség. Pál Sándor kísérte zongorán és Feleky Camill la. nitotta be ezt és a műsort záró magyar-táncát is. A zeneiskola tanárainak műsora a művészet magasabb régióll>a emelte a hallgatóságot. F. Garal Margit hangszerének biztos kezű ura, a muzsika lelke is felébred nagyszerű technikájú vonója alatt. Sikere ezúttal is nagy és megérdemelt volt kísérőjével, F. Pásztor Irmával együtt. Wittzenctz Jolán, a zeneiskola uj énektanárnője ujabb elismerés babérait szerezte meg ezultal is tiszta csengésű, finoman kulturált hangjával» hajlékony, szines előadásával. Sikeréin osztozott kísérője, Kerekes írén.
1 Műsor ut/m a halárőf
Zenekar vette át a szót
a fény- és szőnyeg-disz-be öltöztetett nagyle-nemlven. A »Nincsen pénzem, de majd lesz« megnyitó csárdást a * Krátkyné-Samu Lajos, shmuné— Krátky István, vitéz dr. Csete An-talné-Papp Oszkár, Kertész Bélá-né-vitéz Csete párok kezdték. A hangulat reggeüg ragyogó volt.
" —
C ^^ck^ilÁGHTRÜ ReéétívB Ti fi. \'
P^St^TFMNKU™ f Ti n
LuiseRAINERiíPauJMUN!
4
ZALAI KÖZLÖNY
1938, fűbrnir 4
40 év-a uromdásipáJrán
A nagy kft trir*«t ayom44»«lcMlád
Dnnrpe
Minden évben egysjjer, ilyenkortájt, össsejőn a nagykanizsai nyomdász-osalád, a legősszctartóbb, összetarto-Eandóságában, annak jelentőségében legóntudatosabb foglalkozási csoport nem csak Nagy kan irsán, honéin az egész világon. Kedden este fél 7 órakor tartotta a szakcsoport évi közgyűlését Reiszmann Dezső központi, kiküldött részvételével, utána pedig iga-Kán meleg családi összejövetelt tartottak a Rózsa-vendéglő különtermében. Réstt vett azon a dolgozó és kiérde-mesült kanizsai nyomdászatig majdnem minden tagja és családjaik. Ott volt a Zalai Közlöny képviseletében Rnr-barits Latos felelős szerkesztő, Gráf Ernő segédszerkesztő és Zalai Károly kiadóhivatali igazgató feleségével. Hacktor János, a szakcsoport elnöke köszöntötte a vendégeket (a d nyom-dászcsaládot. NVeltner Sala, a kitűnő mókamester hagyományos rigmusai eauttal is sok derültséget keltettek humorukkal ós ötletességükkel. A tzcl. letnes karlkatura-kuplék sorra vettek . szerkesztőt és munkást egyaránt. \'
Barbarits Lajos, a zalai Közlöny felelős szerkesztője felszólalásában i>él dának állította a nyomdáMCság bajtársi össftetartását, majd köszöntette
Zalái Károlyt ós Székely Lajoa betűszedőt,
akik mindketten most értik el 40 éves nyomdászságuk jubileumát, Székely Lajos megköszön te az üdvözlést, melegen emlékezett meg Jelenlévő tanító mesteréről, a kanizsai nyonidászság ősz doyenjéről, Hirschl Alajosról. Zalai Károly, majd ReisZmnnn központi kiküldött boszédo után, aki a munkáscsaládban élő szeretetet állította sÉembe az embereket egymás elten uszító gyűlölettel, Banokovich György felszólalása zárta be a felköszöntők sorát.
— Kockástauea meg
egy pengőt! Biztosan nyer valamit az egyházközség egypengös kulturház-sorsjegyén t
— B»toíkUllItA««.-k.t tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopstein bútoráruház.
Rákóczi Jiliama házassága
Ma: l.uktbtch Imre egyet, tanár
Ismeretes, hogy Zrínyi Ilona és gycr mekei: Rákóczi Julianna és Ferenc számára Munkács meghódítása után Bécs váfosát Jelölték ki állandó tar. tózkodási helyül. Lipót császár ugyanis arra hivatkozva, hogy a haldokló I. Rákóczi Ferenc az ő kezébe tette lo árvái sorsát, személyesen óhajtotta irányítani a RákócZi gyermekek ncvo. lését. Utóbb azonban gróí Kollonics Lipót biboros, esztergomi érseket bizta meg ezzel u feladattal. A bíborosnak a Rákóczi gyermekek neveltetését és főleg a nagy Rákóczi-vágyon kezelését és jövendő rendeltetését illetőleg végleg kialakult torvei voltak már akkor, amidőn Zrbiyi Ilona és gyermekei 1688 március 27-én hosszú és fáradságos ut után Bécsbe megérkeztek. Ez a magyarázata annak, hogy a\' biboros legsürgősebb teendőjének a testvéreknek egymástól való szétválasztását tartván, Ferencet alig néhány nappal Ré<sbe érkezésük után a csehországi Neuhausba küldte, hogy tanulmányait a jezsuiták ottani intézetében befejezhesse. Ugyanakkor Zrínyi Ilonát és leányát az Orsolya-iendü apácák bécsi kolostorában szállásoltatta el.
A mai Johannes-gasselwn levő kolostor, mely 1075-ben épült, rideg külsejével és rendeltetésének m^fcldő szerény belső berendezésével a világ örömeiről való lemondás szolgálata-
KULCSIVUK.
Bor, pezsgő, te] és egyéb farsangi miegymás
A LÓLÁB
hamar kibújik I — mond.á\'c az emberek, Igy történt minap nz egyik társaságbeli úrral is, aki arról nevezetes, hogy a lcgfalrengetőbb elszólások tőle erednek.
Minap egy társaságban az adósságokról volt szó. Már hosszú ideje azon vitatkoznak, kinek mennyi az tidóssága. Barátunk ozt akarja mondani, bogy neki nincsenek Ilyen gond-Jsii és büszkén kivágja.-
— Hát bizony én őrömmel mondhatom, hogy nekem sehol egy fillér hitelem sincs!
UGYANEZ
2. a* elszólásairól ismert ur meséli egy másik társaságban az Erisébet tér rendezésével kapcsolatban a legkomolyabb arccal:
— fin csak egzisztálni tudom a város azon törekvését, hogy ezt a hatalmas teret parkosítani akarja. Mert ugye ide épül majd még a tervezett bérpalota ls és a törvényszéki épülettel ez a két momentumos épület iga-ián jól festene egy park mögött... RENDŐRSÉG
, elé került az a családi .rablótámadás,. amelyből nem Jolt ugyan bűnügy, de érdemes megemlíteni. !
Ii&atoltan állit be a rendőrségre egy házaspár és az asszonyság léleksza kadva elmondja, hogy férjét éjsz ka kirabolták. Hazafelé menet leütötték, árokba lökték és egész heti keresetét elvették, stb .stb.
Nagyban folyik a nyomozás amikor szerényen beállít a férj és .leinti. n rendőrséget. Kiderült, hogy a «vakmerő rablótámadás, költött dolog: — a feleség félrevezetésére szolgált. Pa-pucshősünk barátokkal találkozott, azokkal iddogált hajnalig. Igaz viszont, liogy hazafelé mégis az árokba került. Mindössze nem rablók, hanem R bor ereje döntötte oda.
MÁSIK ^
4., hasonló esetet egyik barátunk meséli. Házuknál segített vizet hordani egy öreg napszárüos. Mikor megkérdezték tőle, mit adjanak néKl borra valónak, az öreg igy felelt:
— Csak pénzt no instálom, mert azt én úgyis eliszom. Szíveskedjék inkább egy pohár bort adni... KÖZISMERTEN
5, borkedvelő és duhajkodni szerető ismerősünkkel esett meg ez a skót viccnek is beillő oset:
Hajnaltájt hazafelé baktatott, De nehogy útközben megszomjazzon, egy fél liter kadarkát is zsebrecsusztatott.

_ mYAröiK
luíse RAINER Paul MUNI
ban állott. Fejelj Imi vendégek számára, akik nem foglalkoztak a világtól való elvonulás gondolatával, legfeljebb csak átmeneti sZAlláshelyként jöhetett számba. Az udvar azonban Zrínyi Ilonát tulajdonképen államfogolynak tekintette s ezért a kolostor, ban felette alkalmas helyet látott nemcsak a fejedelemasszony személyes megfigyelésére, hanem főleg a Thökölyvel feltételezett kapcsolatok ollenőrZésére is. A bíborosnak azonban a kolostori elszállásolással e^yéb céljai ls voltak. Azt tervezte, — mint azt Rákóczi Önéletrajzában olvashatjuk, —■ lvogy Rákóczi Ferencet jezsuitának nevelteti, Juliannát pedig az Orsolyarendbe való, belépésre fogja reábárni, Iwgy ezáltal a nagy Rákóczi-vágyon az egyháznak jusson s magva szakadjon egyúttal annak a családnak is, mely nemzedékeken /át annyi bajt okozott a császári hf •bak.
Az élet azonban í iiuzta a bíboros gondosan kidolgozott terveit. Zrínyi Ilonának és gyermekeinek Bécsbe való érkezése nagy esemény volt a császári fővárosban. Mig azonban az alsóbb néprétegek csakhamar napirendre tértek felette, azon arisztokrata családok körében, alvol égetően nagy szükség volt már a megkopott címerek meg. aranyozására, Rákóczi Julianna személyével mind többet kezdtek foglalkozni. A fiatal, alig 17 esztendős Julianna (sz. 1.072.) Magyarország leggazdagabb órőkösnőjének Űrében állott, kinek kezéért érdemes volt* felvenni a versenyt*
A sok kérő közül Julianna választása gróf Aspromont-Rec klieim Ferdinánd Gobert császári szolgálatban álló abábornagyra esett.
Gróf Aspremont Ferdinánd Gobert, Linden és Re.kheim gróíja, (sz. 1641 körül) Lipót császár szolgálatában emelkedett az altábornagy! rangfokozatig. Mióta a Lüttichtől északra fekvő kis Reckheim grófságot a franciák megszállották, Aspremont súlyos anyagi helyzetbe került, mert iófor-mán csak\' zsoldja volt egyedüli jövedelemforrása. Súlyos anyagi helyze. tén előnyös házassággal akart segitenl.
A folyamatban lévő foizabadltó törők háborúkban való részvétele miatt azonban házassági tervei késedelmet szenvedtek. 1086-ban résztvett Budavár ostromában, alvol meg is sebesült, A következő esztendőben kinevezték Eszék, 1688 végén pedig Felsőmagyar, ország katonai parancsnokává. Mint kassal parancsnoknak számtalanszor lelhetett és volt is alkalma a helyszl. nén meggyőződnie a Rákóczi-család nagy gazdagságáról. Ez az óriási vagyon a közbon Bécsbe szállított Rákóczi Julianna személyére irányította figyelmét, kinek kezéért érdemesnek látta felvenni a harcot. Minthogy azon ban 1689-be^ egy ideig Nagyvárad blokádját is ö vezette, a Bécsbe való utazásra estik akkor kapott engedélyt, mikor kitűnt, hogy a vár ostromában hosszú ideig nem várható még fordulat s önnek következtében Aspremont az ostromtnuukálatok eddigi eredményeinek kockáztatása nélkül
Már fél utón volt, amikor egyensúlyát vesztve megölelte az anyafóldet. Föl» tápászkodott, de éazrevettc, hogy va. la ml nedvesség,-szivárog végig a nadrágszárán. Megtapogatta és felsóhaj, tott: \\
— Te szent Isten, romélem a vé« rem... I
SZILVESZTERI
éjszakának beillő vig éjszaka volt szombaton Nagykanizsán. Az öre^kereskedelmisták szenzációsan sikerűit bátja adta t<z alapot, amely, nek sikerét mi sem bizonyltja jobban, mint a*, hogy olyan urak pezsgőztet-ték társaságukat, akiknél ez nem mindennapi jelenség és olyan jóZ.m családok mulattak klvilágos virradatig, akik ről a kanizsai történelem még nem jegyezett fel ilyet.
A legmulatságosabb eset azonban az volt, ami nyilván sok háziasszonynak okozott gondot. Nevezetesen va. sárnap reggel egyes utcákban csak igen megkésve kanták meg a tejet a háziasszonyok. Ennek oka pedig az volt, hogy három vigkedélyü tábor-nokjeiólt megá\'ditotta a tejkihordó kocsit, hogy hamarabb érjenek huza.
Hiába szabadkozott a kocsis, hogy neki tejet kell hordani, ncdi használt a szép szó.
— Kapaszkodjék fel csak liátul öregem, ml majd hajtunk! — mondták s valóban felültek a bakra és a tejeskocsi már robogott is velük. A szegény tejesnek csak annyi ideje ina-radt, lvogy a tejeskócsögök és kannák közé hátul felkapaszkodhatott.
A tejjel együtt ő is \'atapanan összerázódott, de egyéb "baj nem történt, Am a kaland miatt a kései tej ugyancsak sok helyen összement.
-■6.
— Maca vágyónk elég gazdagok akkos,
hogy silány és olcsó szövetekből viseljünk ruhákat. Többszöri csínál-tatási költségét takarítunk meg, ha tiszta szingyapjuszöveleket veszünk közvetlenül a Trunkhabn posztógyártól. Ez a hírneves posztógyárunk évele óta szállítja a magyar urlcsaládoknak angolosan gyártott, garantáltan színtiszta gyapjából készített uriruha-, angol női kosztüm, sportruha és iskolás ruhaszövetekben. Még ma kérje a szövetmintakollekció költség- ós kótele-lettséginentes elküldését a gyártól: Budapest, XI., Lenke ut 117. Jól Jár vele.
felmenthető.
Igy jutott Aspremont 1689 őszén Bécsbe. Itt a talajt házassági tervei számára már kellően előkészítve találta. Nőtestvérei ugyanis értesülvén bátyjuk házassági terveiről, ^azonnal érintkezésbe léptek az Orsolya-apácák bécsi kolostorának főnökoőjévet és sikerült is aZt a házassági terv számára megnyerniök.
A hagyományos családi összeköttető, aek ereje, Aspremont Gobert. emelkedő" pályájának képe, nemkülönben oZ As-premont-család szigorú katolicizmusa, — bi\'zen Gobert gróf három fitestvére egyházi pályán működött, három nőtestvére pedig apáca volt. — miud olyan tényezők voltak, melyek hathatósan közreműködtek abban, hogy a főnöknő nemcsak magáévá tette a házassági tervet, hanem udvari összeköttetéseinél fogva, igy különösen gróf Straltmann Tivadar Henrik udvari kancellár támogatásával azt is keresztül tudta vinni, hogy Lipót császár a Bécsbe érkező Asprcmontnak megadta az engedélyt Rákóczi Julianna meglátogatására. Az engedély megadása annál könnyebben megtörténhetett, mert a háZasságl terveket műidig ellenző Kollonics biboros 1689 őszén Rómában tartózkodott. Rómából visszatérve hosszabb időt töltött uz augsburgi birodalmi gyűlésen s csak 1600 januáriusának első napjaiban tért vissZa Bécsbe, mltsem sejtve arról, bogy összeomlás fenyegeti a. Rákóczi-gycrmekekkcl vonatkozásban gondosan kieswlt terveit,
íFolyt IeótU ...
1938. február 4
ZALAI KÖZLÖNY
A föld és^az emberiség történeti fejlődése
Dr. Deseö Mihály előadása
A társadalmi rendezésekkel túlzsúfolt napon nem volt a megszokott tömeg a lioeális előadáson. Kár, niert ritkán hallunk az oktató célnak megfelelőbb, érdekesebb és tartalmasabb előadást, mint dr. Deseö Mihály tiszlifőorvosé volt. Tudományos előadás volt, a legkomolyabb felkészültséggel, de egy. ben a hallgatóság laikus-voltára és érdeklődési területére mindvégig figyelemmel. Ez az igazi rendeltetése az Irodalmi Kör előadásainak ! Könnyed, logikus, felépítésében minden intelligens hallgató által nyomon követhető szabadelőadás volt. Aristoteles és Einstein világképétől, a föleinek 2 milliárd év előtti születésétől indult el dr De-leő \'Mihály. Érdekesen magyarázta meg, hogy a szülő-erő a mindenségijen az elektromosság. A föld forgását a napból való kiszakadás után az ei!enállás erői indították el. Ugyanez szakította ki a holdat a föld tömegéből. Ez az erő fogja egykor koronggá lapítani és szélrobbantani a jsarkaín mn is belapull földet, amelynek ezt a sorsát jelenleg a nap akadályozza meg. Kitért közl>en a mágneses, fény, hő jelenségek\', a gravitáció magyarázatára, az exp\'^Oiziós világelméletre, amely szerint a teremtés még nincs lefejezve. Vázolta a föld elektromos energiáinak eredetéi, útját, az északi fényt, majd a föld geologiai rétegződését, a szervetlen és szerves életet az ámcebától az emberig.
Dr. Deseő Mihályban értékest, nagytudásu, alapos felkészültségű tudóst nyert a város k-jlturélele.
A Credo teaestje
Díszes és nagyszámú közönség vett részt a Credo műsoros teaes-télyén. Ott láttuk a város szine-javát élén dr. Hegyi Lajos egyházközségi elnökkel. Ezen az estén is olyan tömegl>en jött össze a kanizsai katolikus-család, hogy a fehér-terem képtelen volt lefogadni a sokaságot. A műsort Viczenty Árpád bevezetője nyitotta meg. Sok taps fogadta a pódiumon megjelenő Rácz plébánost, akinek fekete reveremdáján ott diszlettek a harctéri kitüntetések, tárogatóján felharsant a kuruc táborok mélabús hangja, szebbnél-szebb t írogató számai a közönség szívéibe férkőztek. A műsor Rákóczi imájával vette kezdetét, majd egyne-másra jöttek a nóták és kesergők, amikel) a meleghangú Gazdag István kántor iskolázott énekével illusztrált, Kerekes Irén zenetanárnő finom zogora-kisénete mellett. A közönség sokat tapsolt a legsikerültebb számnak. Horváth Erzsike monológja a férfiakról állandó kacagásban tartotta hallgatóságát. Balog Gyula és az Eröss-testvérek mandolinzenekara nagyon tetszett a közönségnek. Viczenty Árpád a tőle megszokott közvetlenséggel humoros előadási tartott. Majd megjelenlek az Oltár-egyesület leányai a teával és csakhamar meleg, kedves hangulat támadt, ami még jobt**n összeforrasztotta az egyazon gondolkodásúak sokaságát.
A Credo-est pompás sikere Goz-dán Ernő főtitkár rendezői tehetségét dicséri.

— (Vasárnap Is lesz llceálls)
A megszokott minden vasárnapi li-ceálls előadását az Irodalmi és Művészeti Kör vasárnap is folytatja Két rövid előadás lesz ezúttal. I)r. Weisz Lajos ügy véd előadásinak cime: «angol hadihajók világtörténelmi szerep-léso a legújabb korban. Kelemen Ferenc előadása: .Szegénység -- gazdagság.. Mlinarits Irma ujonnm felfedezeti kanizsai poéta verseiből mutat 1)0 néhányat. Belépődíj nincs csak önkéntes adományokai kér a belépőktől a rendezőség. (:))\'
— (Halálozás)
Nagykanizsa egykori törvényszéki elnökének, Závody Albinnak leánya, őzv, Blaskovich Kálmánné Pécseit elhuny! Ma délután volt a temetése, öl gyermeke, kiterjedt rokonság sok kanizsai jóbarát és ismerős osztozik a gyászban,
— (Piarista cserkészek előadása)
A nagykanizsai piarista cserkészek buzgón készülnek Barta István házfőnők és Vegele Károly tanár rendezésében a Liliomfi előadására. A Liliom-fi Nádor-átdolgozása csupa derű és vidámság, csupa sZép muzsika, csupa nagyszerű tánc. A próbák a legjobb mulatságot igérik. Előadás után büffé várja a vendégeket. Jegyekről nagyon ajánlatos előre gondoskodni Vegele Ká roly cserkészparancsnok utján. — Ugyanezen a napon este fél 10-kor lesz a gimnázium tornatermében a Piarista Diákszövetség teája, (:)
— (NTE-pIknlk)
óriási érdeklődés előzi meg az NTE február 5-iki piknikjói, mely » Kis Royal éttermeiben lesz,. Gazdag és olcsó büfféről gondoskodott a rendezőség, Tánc az újonnan parkcltázott első nagyteremben, TkCZdete fél 9 kor.
(0
— (A Leányklub teája)
A Missziósház rendezései immár a szolid és hangulatos szórakozások mintaképei lesznek, A Leányklub szerdal teaestje is bizonyítéka volt c rendezések népszerűségének, mert nemcsak Kanizsa, hanem a környék is képviseltette magát szép számmal. Ezúttal is Zsúfolt terem hallgatta végig a műsort, amelynek keretében Rétfalvi Erzsi adta elő Kreislcr: Liebeslied-jét RávZ Alajos kántor zongorakisé-retével, majd Vágvölgyi Pipiké, a kanizsaiak egyszerre közkedvelt kis primadonnája lépett fel, aki énekelt, majd táncolt. Nemcsak tiszta énekhangjával, hanem átérzett előadásával ós bámulatos tehetségű tánc tudásával is elkápráztatta a közönséget. Megérdemelten nagy sikere volt. A zongoraki-séreteket Paál Sándor látta el, A műsor további részében Kaposi István adott elő Jóízű falusi rigmus >kat, majd a «Forog vagy nem forog, vidám jelenet került színre Latin Terus, Yass József, Kaposi István és Muzikár M. közreműködésével. A kitűnő szereplők (és a dt4rí/> állandó derült hangulatot teremtetlek s ez alapul szolgált a nem nagy multu, do minden dicséretet megérdemlő kitűnő Sörley jaZz játékára meginduló tánchoz. A li^yclmes rendezés a kis teremben uralkodó nagy hőséget hideg tea felszolgálásával enyhítette s ez ötletért külön dicséret jár a különben is mindenkor gondos rendezésnek. Az est teljes erkölcsi és anyagi sikert hozott.
— (Az öregkereskedelmlsták)
budapesti csoportja szombaton este műsoros, táncos összejövetelt rendez a Savoyban lévő klubhelyiségében. Szántó István őuekel, Bólcsrőldy Sári szaval, Róna Agrie^ táncol,
- H*oyauxonyok ll*ál|a a Schftta-
— (Rikkancs-versenyünk)
vasárnap ér végei, A Zalai Közlöny derék rikkancsgárdája körében «ngy a nemes vetélkedés. A dijakat 8-án, szerdán délután négy órakor osztjuk ki a Zalai Közlöny szerkesztőségének udvarán. A kis ünnepélyen mindenkit szívesen látunk,
— (A klskanlzsai .Vén gazember")
A regényben, színpadon és filmen már közismert Mikszáth.mü semmíi-ben sem csökkent értékében, ámbár, lm ma és nem vagy két évtizeddel előbb dramatizálja Harsányi a szín. nál el. A kiskanizsai műkedvelők igye-padra, valószínű kevesebb jwpirt hasz-kezete az alakok mcgelcvenitésébcn, minden dicséretet megérdemel. Most az egyszer örömmel dicsérünk,v mert láttunk legyeimet, szorgalmat és akarást, ami leiedtette az apróléka hibákat is, A nagyszerű együttesből kiemelkedett Polai János Balassáji, Színész nem játszik jobban. Másodiknak a Vén gazember, Herjavecz Lajos SiCr zett nagy elismerést és többször nyíltszíni tapsot, Pókecz Lajos a jó és .fess. Borly Laci, Kaposváry Mariska a kedves és közvetlen bárónő alakítói emelték nagyban a darab sikerét, Inokay (iottfried bárót Horváth Já-: nos, Elisot Bánáti Ilözsiko és Gyengő; ügyvédet Nagy Sojti Antal Játszották! nagyszerűen, Plander Annuska per-kálnéja igazi műkedvelői gyöngyszem.; Jó cigány volt Nagy István, Bekehnzy; Kuzma János, Krasznai Imrei Ferenc, i Kontra Győré Ferenc, orvos Gödinek József, Panna Bontzik Bözsike,. Andris! Farkas Ferenc, Bockó Jakupáneez József, Peták Kiss László, Az inokay > negyedik családtagját, Pál bárót, Varga; József alakitolta bensőséggel, A nagy-szőrű gárdának a rendezőparancsmXa Nagy Bütyök József volt. Akik már vasárnap délután hiába alkudoztak, egy pótszékre, azok 0-ára igyekeznCK jegyet váltani, mert bizony az első előadást nem mindenki nézhette meg, A városi közönség is rengeteg helyet elfoglalt. Táncolni azonban lehetett ős lehet még vasárnap is az előadás után, ahol a már közkedvelt Spingúrék jazz-zenekara húzta és húzza leggelig a talp alá valót, — kf—n—l—\'
— (Vétesre verte a feleségét)
Császár Gyula 48 éves szenlgyörgy-völgyi gazdálkodó véresre verte a vele haragos viszonyban leYŐ feleségét s az asszony a verés következtében két hétig állolt orvosi kezelés alatt. Császárt o cselekményéért a járásbíróság 10 napi fogházzal helyettesíthető 40 pengő pénzbün te léssel sújtotta jogerősen.
mm
Állattenyésztési tanfolyam
Az Alsódunán-jll Szarvasmarhate-nyésztő Egyesületek Szövetsége február 16. és 19. között a m. kir. földművelésügyi miniszter rendeletére ötnajHts állattenyésztést tanfolyamot tart. |
Az előadások Nagykanizsán a klskanlzsai Olvasókör helyiségeiben lesznek. Na|>onta délelőtt 8 és 12 óm s délután 2 és 6 (14 és 17) óra között. A tanfolyam Ingyenfis. A részvételre jelentkezni a tanfolyam megnyitásáig a városi m. klr. gazdasági felügyelő előtt lehet. Található szerdán délelőtt a főszolgabírói hivatalban. 1
v
Dnnántuli Faiskola Szombathely
(Tóth Z.I,«.od .kl.k.,U«l«^,ktor)
siállil prlmi minfiaégO:
W" «
HmMM S>lktanfl,*nr*k.t
iríkiflldnö.ínj.k.l V.\'/aöcIíSfáíliV
k«lUpll\'*l. «,Bmfl!íMW» Ut.tlU-
Afl«Byi«fc.r<HJ*L..I Hl.l».
K*rtUr*.i«.t,
Péntek
BUBAPEST I.
0.45 Torna. — Utáaa hfln^k-im^K.
- 10 lllrak, - 10.20 F.loWasáa -1<M5 Felolvasá. — 1105 Át 1. hí*, véd gyalogcared cenckaja. — 12J0 Hírek. - 13.20 IdöJeUós, UŐJAri.-Jelentés - 13.30 Sárai Elemér cfelny. •■■•nekara. - 14.40 Hírek. - 15 ár. folyamliirek, - 10.15 Diákfélóra. -1445 IdőJoW., hírek.
17 Magyar C.ábor RordonkMk, -17,30 Suikovs«ky Zoltán utlraja. — 18 S|>ortkösleinény.k, — 18.10 lián, lemezek, — 18.50 IIOESnyal Kálm-t. csevegése. - 111.30 Al OpcnhAi elfl. adása, «A vajda tornya.. Homantikua opera 3 felvonásban, — A■ f. Mt. »lán kb. 20.35 Külügyi negyedóra. — A II, felv. alán kb. 2135 Hírek A. előadás ulán kb, 22.45 Id8Jiri,j.l«u. lés, - Majd Kertén Miklós Juum. kara. - 00.05 IHrek. BUDAPEST fi.
18,15 flyorsirólanfolyam. — 18.50 Hanglemezek, — 10.45 llangvwseny.
— 21,05 Hírek. - 21.25 A rádió ssatonEi-nekara, — 22 ldCjárá.j«lanté..
•ecs. .
12 SzórakoEtató r^íte, 1IH30 Ti-ugeré-ídalegyieleg. — 10 Vígjáték. - 22.30 KÍfánsá|h«njT«r. «eny.
EMLÉKEZTETŐ*
NTE piknik . Kii Royal «Wn»l-ben tél 9 órakor.
Február 6
Gugliclmclli liangv«r«nyc a KMi-nóban 9 ónkor (J^jeV Vá#Soál), f.broir 11.
Pedagógusok ÓM.J5TW1. . U. Royalban.
listások farsangi óssMJÖv^cl. 8 órakor (Kis Ilojral). F.biaár 13.
Lkeális .\'.őadái a városhik.\'in fl kor (Vegele Károly). Február 20.
LioaAUs clö.idis • TároabáKln 6,kor (Sziklay János).
Operotlelőadás és I ng . Kath, IA-gínj«gyliálj«n (N«4st«.rtrSí). I%risla csorkéswk .lőadása íéi 8 órakor AM Intéaet torn.Mrmébns
(Liliomfi),
riarista l\'iá\'isaóvelség te.lja a gim-náaimn lornaterttátiín fél 10-kor, Bárclu. 7.
K»res«lfoy TlsjlTÍs.iőn5» MiWtí-adása (Láa) 8J»)r • V4ro*i SltaW.-bML
*E rovatban egysxeri köilés (I aofig) dij. 30 lltlér.
— R.j.akvdt & K.,MUlá-fál. ÍM áUéui.tek naiy válM^ákban Seklk_ál.
Ofcsóndsjjof
cwftamczibM szórakezhatik
lEqufaBR?
* »»idá-hérdé«
lekerült a román külpolitika programjáról
Belgrád, február 3 Uknscu román külügyminiszter Bel-(MdUil vlsafeutazott Bukarestbe. El-utnaása előtt kijelentette, hogy n zsidókérdés lekerült Hominla külpolitikájának programjáról és na ltumAr kizárólag belpolitikai kérdés lett.
Zogu klrfly esküvője áprilisban lesz
Ttrartat jelentés szerint Zogu .libán klnUy éa Apponyl Geraldlne grófnő esküvője előreláthatólag április 10-én lesz Tiranában.
A NEP ma délután elnököt választ
A NEP elnöki tárnicsa ina délután B órakor ösazjeül, amikor Darányi Kálmán megteszi javasltát a megüresedett elnöki széknek Tusnádi Nagy Andrással való betöltésére.
öngyilkos iett, mert meghalt a bátyja
Budapest, február 3 Halász Ferenc festőművész az éjszaka budapesti lakásán meghalt. Bátyja halálának hire annyira feldúlta Halász Vilma, az ismert foto-művésznő idegáiIajK)tát, hogy fényképészeti műtermének berendezé-Meit összetörte, majd pedig gázzal megmérgezte magát. Mire rátaláltak, már halott volt. ,
A tengerbe zuhant egy olasz oceánrepülő
Natal, február 3 Stoppani olasz ooeánrepülő ma hajnalban akart visszarepülni Olaszországba. Gépe azonban az ooeán flelett kigyulladt és a \'tengerbe zuhant. A hires ooeánrepülőt magát sikerült megmenteni, de társai a tengerbe veszlek.
Megfojtotta a feleségét
Budapest, február 3 Harlene Márton pestszenterzsébeti la kíos a* éjszaka szerelemféjtésből megfojtotta feleségét, majd pedig beleugrott aH udvaron\' ióyö kutiukbn. a feleséggyilkost a tűzoltóság kihúzta a kútból, de életveszélyes állapotban, eszméletlenül került a kórházba. Kihallgatni még nom lehetett, de a nyo-inoaás megindultj
IIW Epilelrt! Rendező
m\\
Műsor-gondjalkat köny-nyitlk meg, ha megszór zlk Vajda Maridia „Roz-marlngos kertem" c. 100 oldalas könyvét, — tele minden ünnepre, minden alkalomra gyermek-játékokkal, kisebb és hosz szabb színdarabokkal, jelenetekkel, versekkel, tornajátékokkal, kottázott énekekkel Ára 4 P. Kapható minden kanizsai könyvkereskedésben. —
ZALAí KÖZLÖNY
1938. február 4
APRÓHIRDETÉSEK
noróhlcdaUi dl), vaUtnap Aa Onnapnap 10 nóla W MlUr. mlndan lovlbbl uó 0 (Illír, hétkömap 10 aadlfl (0 (mer. mlndan további nd 4 Iliit,.
EakQvAr* díszített szép áramvonalas csukott autó Kaulmannál rendelhető. Tele-Ion 222. Erzsébet-téi I. 4024
laabalaányt keresek azonnali belépésre. Unger, Horthy M.-ut 10. 258
Agytól! és p.h.ly állandóan kapható.
\' ^ler Mátyás, Horthy M.-ut 35. 82
Klladí
Vtxvaxatékl csövek, szerelvények éa lOrdőazoha-berendezéieket legolcsóbban vásárolhat Jerapieknél, Erzsébet-tér IS lfl»
Klaslé 2 háromszobás összkomfortos lakás Csengcry-ut 18/a. épülő uj házban májua hó l-re. Horváth éa Vas, Ciengery-ut 17. Irodában. 219
■ május l-ra Fő ut 9. sz. alatl 3 azobáa modern lakás, EfllvOi-léi 8. az. alalt 3 azobáa modern lakls. Bővebbet n háimealernél. 245
kedvező ftzeléal leltétellel eladó. Cini a kiadóban. 243
Rlarii kétazobás lakás mellékhelyiségekkel május l-re. Csányl L.-u. 16. 238
Háahalyak és ktiebbnagyobb családi házak olcsón kaphatók. Megbízott Horváth. Sugár-rrl 42. 278
\' Négyaaobáa Ossskomlortos, első erne-lell lakás májas alsejére kiadó. Ugyanott gyermek.spoukocsl, kerékpár stb. kapható. Fő-ut 4. 279
Hsaaaall egy arany női karkőtőóia Ktsksnlzsa Klirác-u. 6 számtól Kis Royal-tg. Kérem a becauletes meglalálól Illő Ju-talom ellenében adja le a kiadóhivatalban.
•áiiaaakáa főldsilntea lakás mellékhelyiségekkel május l-re kiadó. — Csengery-ut 8., hástelllgyeló. 281
Sugár-ut 16/a. az. házban kétazobából álló komfortos utcai lakás és kétszobából álló kertes udvari lakás má|us 1 re kiad*. 282
■átaaobéa ntcsl lakáa májua l-re kiadó. Rákóczi n. 93. 283
.Klsdó aayaiebáa konyhái lakáa r"á jus l-re. Magyar u. 84. 284
KátaxobAa verandás udvart lakáa májusra kiadó. Klnltil-u. II.__285
Fő-ut 8 szám alatt első emelett há-ramsaohás udvari lakáa folyó évi má-lus hó else|ére klsdó. Bővebbet a Naav-kanizsai Izr. Hitközség Irodájában. 288
Mindennapi levelelésből összegytl|tötí bálvagal, régi vagy uj tOmegekef, ma-gyárt áa küllőldlt, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbarlts La|os, a Zalai Kőslőny f. szerkesztője. Érdeklődni lehet telelőn 78. sz. vagy azemélyesen mindennap d. u. í— ő óra kőzött.
Kiadja a laplulajdonoa Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó : Zalai Károly. Interurbán teleion: Nagykanizsa 78. szám
LINÓLEUM
LEGOLCSÓBBAN HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
Megérkezett m
a Shellgaz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz olthonába A SHELLOÁZ kulturút hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLOÁZT otthonában díjmentesen bemulatom A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbá hatja otthonában sülhet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresök, takarék-tűzhelyek és a Shelígáz
kapható
SZABÓ ANTAL sporiflzletóben
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utoa S.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, lelefon, lift slb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Vízvezetéket
szereltessen, Javíttasson
» Czvetkó Gyulával
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
2356/1938.
Tárgy: Papír- és Irószersztlkséglct biztosítása 1938. évre.
;i hirdeti
Nagykanizsa megyei vátos hivatalai és intézményei réslére 1938 évre sztlkiéges előre meg nem határozható mennyiségi! papir és írószer szállításira zárt írásbeli vetssnj-tárgyalást hirdetek.
Ajánlati mintának megfelelően kiállított, lezárt és pecséttel ellátott borítékban elhelyezeti a|ánlalok legkésőbb 1938. évi február hó 15. napjának dili 12 őrájlíg adhatók be a városi Iktató hivatalba.
Később btérlező ajánlatok nem vélelnek figyelembe.
Ajánlall minta és kiírási műveletet magábanfoglaló szerződéstervezet hivatalos órák alatl a városi gazdasági hivatalban beszerezhető.
Nagykanizsa, 1938. január 27, m Polgármester.
fagynlealM aapukon
NEODENDRIN
(fytlmftlwfa-kjirbolineumsial).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az 0*xl éa téli védokezés a leghalálosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlések rovarölö hatása alig van.
öaxibaraofeot
SOLBÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
■Mg, mfllrágya, aSváayvádalmlazarak, ZSák, gép kereakcdéaében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényazék mellett. Telefon 130.
■ A Herkules Téglagyár Rl.
Nagykanizsán rendes évi közgyűlését 1938. február 12-én délután 4 órakor a vállalat irodahelyiségében, Erzsébet-tér 14 sz. a. tartja meg, melyre a réazvényeseket tisz-
teledel meghívja az Igazgatóság. Tárgysorozat: I. Az Igazgatóság és lelllgyelö-blzoltság jelenlése az 1937. Ilzletévrlíl. 2.
Az 1937: évi zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása és a leimentvény megadása. 3 Határozathozatal a vállalat leiszámolásáról és a felszámolók megvá-laBztása. 4. Esetleges indítványok. Aki a közgyűlésen résztvenni óhajt, részvényeit az alapszabályok 7. S-a értelmében 1937. február 9-ig bezárólag a Nagykanlzaal Bankegyesillet és Délzala! Takarékpénztár Rt.-nál vagy a vállalat pénztáránál, Erzaé-bet-tér 14. letenni tartozik. A mérleg ét Igazgatósági jelenléa a vállalat pénztáránál betekinthető. Mérleg-számla 1937. dec 31-én. Vagyon : PénztárszánilaP 131-59, Ingatlanszámla P 40,000 —, Gyártelepszámla P 20.000-, Jégveremszánila P 2,000—, Adósokszámla P 6,789-35, Té^laazámla P 28,073-33, Veszteség-áthozat 1936. évről P40,87283,1937.évlveazteség P63.35 I28, összesen P 201,218 38. Teher: Részvény-tőkeszámla P 110,000--, Tartalék,őle-számla P 6,000 —, firtékcaökkenésl tartalékszámla P 6 800-—, Ellogadványszámla P 70,300--, Hllelezőkszámla P 8,318 38, összesen P 201.218-38. A fcnll zárszám-adáaokat megvizsgáltuk, azokat a beniuia-tolt 15- és niellékkönyvekkel megegyezőnek találtuk. A felügyclíblzoltság.
Ikaas. • laulul^twM Káz|u«u% 11. CuM>I Njomks á> MUaltl Lapjáé .Vállalata Uayvtmmilálátaü Nagyimig uaWAs fiiMv. Zalai jiárolj.
78. Évfolyam 28 szám.
Nagykanizsa, 1938. február 5 szombat
Ara 12 Hll.
ZALAI KÖZLÖNY
*TSSE5
é. IWMaU! fM > i
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajoa
ElóiUeltal ára: egy hón I ptn«s 1 Suikeoiteéil é. kMóttnUli Uktoi
Ez a helyes birtokpolitika
Két adatot álllttunk Itt egymással szeml*: A háború előtti Wkeldök-l*u Nagymagyarországon 20 eaz-tendő alatt, a háború kitöréséig 10 ezer kat. hold földterület niont át a kisemberek tulajdonába. Ezzel szemben ll)S6 juiius óla 1937 de-temljerélg 55 ezer kat. hold cserélt gazdát oly formál>an, hogy ez a nem lekicslnylendö termőföld kis-emberek tulajdonába és bérletébe került. Másfél év alatt tehát jóval szélesebbköril klsemler-i>ol|tikaér-vényesillt a magyar föld talaján most, mint közvetlenül e háborút megelőző időkl)en, 20 esztendő alatl. Ez iaz adat élénken igazolhatná azt Is, mennyire nem ismerték fel ltoldogabb időkben a nép szociális követelményeit s igy sok tekintetben Intézményes segítségnyújtás nélkül kapta derékon Ma. gyarországot az emberiség legborzalmasabb háborúja egy megoldatlanul álló és sok követelményt támasztó birtokpolitikái helyzetben. Ilyen körülmények között természetesen szai»orodutt a kivándorlók száma, a vérségi magyar néprétegek szaporodása nem folyt le oly lendülettel, mint ahogyan megfelelő gazdasági és szociális eszközök mellett lefolyhatott volna, az elszegényedés az alsóbb néposztály körétien egyre érezhetőbb volt s még a legjobb termésű esztendők után Is azt a mérleget állíthattuk fel sze-gényebteorsu földműves osztályainkról, hogy életszínvonala nál, miközben az Igénytelenebb nemzetiségek a nyakunkra szaporodtak. A háború befejezése előtt eltelt esztendőkben inár illetékes kormánytényezők s maga a blrto-kososztály is énezle, hogy komoly reformokat kell élelbeléptelnl a föld után sóvárgó magyarság kis egyedeinek felkarolására. Ilyen Ígéretek hangzottak el már a háború alatt is szórványosan, mignem az összeomlás utáni zür-zavaros köny-nyelmü i>olltlkal ígéret anyaga lett a »földosztás,« egyrészt eszközként, mint népszerű jelszó, amellyel terrorizálni lehetett a blrtokososz-tályt, másrészt revolúciós követelmény, amelyik mohóságái>an már határt r.em Ismert. A kommunizmus véres, átmeneti birtokpolitika! szisztémáját még emlllésreméltónak sem tartjuk s szeretnénk kitörölni azt a 180 napot Magyarország gazdasági és szociális történetéből. Ezután érkeztünk el még mindig többé-kevésbbé forradalnd hangulatban a földbírtokneforin törvény megalkotáséhoz. Jószándéku juttatás akart ez lenni, de hamarosan kitűnt, hogy egy fokozatosan devalválódó valutáris helyzetben, ami-koí gazdaságilag és szociális szeml-pontból az ország a legmélyebb pontra sülyedt, nem lehetott megfelelő financiális eszközöket találni egy ilyen nagyarányú földreform mindenkire egyenlő mértékkel áldástoszló kielégítéséhez. A komplikációk egész som támadt s kHWiti
Anglia uiabb tervezeten dolgozik a világ politikai és gazdasági békéje érdekében
Páris nem hajlandó segélynyújtási szerződést kötni Oroszországgal
London, február i A Daily "Express értesülése szerint a Földközi-tengeren ellenőrző szolgálatot végző hajók rádióparancsot kaptak, amelyek értelmében minden felbukkanó tengeralattjárót figyelmeztetés nélkül azonnal el kell süllyeszteni. Lőni kell a járőr, szolgálatot teljesítő hajóknak a kereskedelmi útvonalon található bu. várnaszádokra is, ugyancsak figyelmeztetés nélkül. A Daily Thelegnaph ugy fidj^i
hogy Anglia a Töldközitengeri kalózkodás megakadályozására ujabb javaslatot terjeszt elő. Eszerint az el süllyesztett buvárnaszád nemzetiségét lehetőleg meg kell állapítani és ezzel egyidejűleg azonnal össze kell hívni a nyoni bizottságot. A bizottságnak pedig adják meg a hatalmak a felhatalmazást, hogy a kétségtelenül megállapított nemzetiség esetén a kérdéses halalom terhére a kár teljes erejéig foglalási foganatosíthasson.
Berlin hajlandóságot mutat a londoni tervekhez való csatlakozásra
A Matln berlini jelentése szerint Anglia egyéb javaslatokon is dolgozik. Az európai megbékélés érdeké ben több gazdasági és politikai javaslatot terjeszt elő. Berlin hajlandó e javaslatokhoz csatlakozni, \'ha az valóban az európai békét szolgálja és nem ellenkezik a német faji öntudattal.
Páris, február 4 A francia sajtó egy része kétkedéssel fogadja a Földközi-tengeren
történt kalózkodások hirét. Az elsüllyedt és állítólag megtorpedózott hajó megmentett legénysége a legel-lentélesebten vall. Az elsüllyedt hajó parancsnoka, aki jelenleg egy holland gőzösön teljesít szolgálatol, azt vailja, nincs kizárva, hogy a hajó uszó aknára futott. Az a foeljt ahol a szerencsétlenség történt, hajózási szempontból ugyanis rendkívül veszedelmes.
Róma, február 4 Az olasz sajtó a Van Zeeland-féle béketervekről irva elutasító maga. tarlást tanusit. A terveket kivihetetlennek tartja és nem lát semmi reményt arranézve, hogy az valóban enyhülést hozna az európai helyzetben.
A szovjet kilép a Népszövetségből, ha Franciaország nem köti meg vele a katonai egyezményt
Riga, február 4 Moszkvából rendkívül érdekes hl-rek érkeztek. A hireket eddig bizalmasnak nyilvánították és nem kerülhettek nyilvánosságra. Szovjetoroszország ugyanis mindenképpen meg akarja kötni Franciaországgal a kölcsönős katonai segélynyújtási egyezményt. Franciaország, mint a jelek mutatják, nem hajlandó erre. Így történt, hogy Moszkva most megüzente Párlsnak, hogy ha nem köti meg vele. a katonai egyezményt, kilép a Népszővetségliől. A rendkivüi érdekes fordulatot és annak következményeit kíváncsian várja a közvélemény.
Százezres menekülő kinai tömegek pusz-titják a Kanton-vidéket
A japán császári tanács ma dönt a további magatartás kérdésében
Kanton, feburár 4 A vidék lakossága százezres tömegekben, hosszú sorokban vándorol a japán sereg elöl. A menekülő tömeg fegyelmezetlenül pusziit és nem ritkán komoly összetűzések Is támadnak. Nyomukban állítólag a japán sereg el\'enállás nélkül nyomni előre.
Az idegeneket elszállító hajók is a kikötőben rekedtek. A kínaiak
hogy volt idő- amikor, a földbirtokhoz jutott kisemberen a reform nem segített, hanem kárára volt. Szerencsére sikerült ma már ezen a téren is nyugvópontra jutnunk. A tapasztalatok alapján Darányi Kálmán kormánya tiem a földreformpolitika eszközét kivánta alkalmazni a kisemberek földhözjuttatása éri e-.é. ben, hanem törvényt alkotott a telepítésre. Néhány számadattal máris igazolni lehet, hogy ez a politika helyes irányban haladt, mert el lehetett érni azt, hogy másfél esztendő leforgása alatt 55 ezer kat. hold jó földterület került át a kisemberek birtokálMi. Ennek legnagyobb része, mint tulajdonjogi birtok s kisebb része, mint haszonbérlet. Ilyen nagy földlerületek meg mozdításánál igen óvatosan kell el-
ugyanis beváltották Ígéretüket és hatalmas cölöpökkel eljárták a Gyöngy folyót.
Tokio, február 1 Szikujama hadügyminiszter \'a parlamentijén bejelentetté, hogy a japán—kinai viszály kitörése óta a japán csapatok 20.000 embert veszítettek. Ez a legminimálisabb számítás, a sem\'eges szakértők az áldozatok számát jóval többre h-ecsülikj,
különösen ha hozzászámítják a tengeri veszteségeket, a partraszállt katonaság veszteségeit és a betegségben és sebesülés következtéién elhunytakat.
A osászárí íanáos
ma délután fontos ülést tart, amelyen a japán—kinai viszály ügyével foglalkoznak és a további magatar% tást vitatják meg. |
járni általános nemzetgazdasági szemi>ontból is, mert azzal, hogy uj tulajdonba Juttattunk földterületfe-ket, még nem oldottuk meg sem a kUeml^r problémáját, sem pedig nemzetgazdasági szempontból nem végeztünk el minden fe\'adatot. Nagyon heI.\\eson történt tehát, hogy egyelőre bér.\'eti megoldásokhoz is folyamodtak az illetékes körök\', mert ezzel iskoláját lehetett megteremteni annak, hogy a modern gazdálkodással sikereket lehet elérni még a bérleti földmüvelés esetében is. Az itt előadottak élénken bizonyítják, hogy a kormány igen komoly és cé\'tudalos nemzetépítő politikát folytat, amely politikának legfőbb jellemzője a gondosság. Addig, amíg a további\'lépésekhez a megfelelő előmunkálatok er nem
készülnek, meggondolatlanság, volna a tovuhaLadás, mert az károkkal járhat és végső kimenetele igen kockázatos lehel. Kockázatos nem csak az általános gazdasági érdekek szempontjából, de a segítségre szoruló kisemberek számára is. A Darányi-kormány helyes vágányra terelte a magy.tr földbirtokpolilika kérdését s ha továbbra is ezen az uton haladunk s tartani tudjuk a nép igényeinek megfelelő kielégítését, anélkül, hogy a földárak tekintetében túlságosan nagy eltolódások álljanak elő, a magyar föld birtoklása tekintetében egy szerencsés evolúciós rendszer fog kia\'akulni, amelyl>en megvan az erős fundamentum, amelyen vérzivataros időket kiállni tudó építmény helyezhető ei. í l
»
ZALAI KÖZLÖNY
1936. (tbrnír 5.
I London, feburár 4 Honkong környékén [
fokotehlmlö járvány ütött ki. A járvány ezerszámra szedi áldozatait és eddig több mint 60.000 halottja van. A hatóságok az egész tarlományrészl el akarják zárni, még mielőtt a járvány a nemzetközi negyedekre átterjedne. ; | Tokiói jelentés szerint beavatott körökben ugy tudják, hogy a japán csapatok Kína nyugati részében egy időiben két nagyarányú támadásba kezdenek. Az egyik támadás kiindulópontja Peking lesz, ű másiké pedig Nanking. i
Jelenleg Tucsjngnál íoiyik lievefl harc.
A fejfájás és a migrén, okkor ha eiek a DélmOkOdés ín a gyomor-emésztés zavaraiból erednek, gyakran már egy kis pohár természetes .Ferenc József keserüvit hamni-iata ultn is megszűnnek. Kérdezze meg orvosát.
Tiau^fAií - ww^A:
« -r^

A képviselőház közjogi bizottságának ülésén o* előadó fontos módosításokat jelentett be a választójogi törvénnyel kapcsolatban.
Hajtó rendőr merénylőiét a hírlapokban közölt személyleírás alapján Vértesacsán állítólag felismerték dc mire a csendőr odaérkezett, a fiatal-ember eltűnt,
Tasnády Nagy András teguap tartotta elnöki székfoglalóját a NKP.ben.
A törvényszék özv, Sinka Sándomé tápiógyörgyei asszonyt, aki augusztusban férjét álmában agyonlőtte, tlz évi fegyliázra Ítélte.
Darányi Emőné elvált tisztviselőnő BudajK\'stcn lelőtte udvarlóját, dr. Kronstein András ügyvédet.
Serédi Jusztinián biboros hercegpri-más Budapestre érkezett, A i>cstvidóki és egri ügyvédi kamara uz ügyvédi zárt szám mellett foglalt állású
Ludvig Ede osztrák meghatalmazott miniszter előadást tartott a krtlügyi társaságban a Dunamedenee fejlődéséről.
A vármegyék költségvetéséből törölték a tisztviselői betegsegélyezésre/ fei-vett összegeket.
A tábla Kémeri-Nagy lmie kél hónapos fogliázbüntelését e^ hónapi fogliázra száltilolta le és végrehajtását felfüggesztette.
Virág János 28 éves vegyészmérnök menyasszonya lakásán agyonlőtte ma-gát*
Az Eucharisztikus Világkongresz-szus vendégei részére 400.000 pengő ára ágyneműt vásárol a rendezőség.

Jugoszláviából 1(V)00 munkás megy ki Németországba gazdasági munkára.
Blomborg lemondását várják Berlinben, Lemondásával jelentős személyi változások várhatók a német hadsereg vezetésében.
A spauyol nemzeti kormány Valenciát és a szovjetet teszi felelőssé ar Endimyon elsülj eszléséért,
A Paninin vezetése alatt álló négytagú sarkkutató expedidö jégtáblán került és fogj\'tán vau élelmiszerük. Megmentésükre minden intézkedés megtörtént, \'
A viharos idő miatt három hétig repülőgépi) kaptak élelmet egyes kisebb augol szigetek.
Az Angriff ujabb élos támadáut in-u Vatikán ellen.
A Nemzeti Egység Párt nagyválasztmány! Qlóst tart Nagykanizsán
Az ülésen megjelennek a párt központi igazgatói — Zala vármegye főispánja Is kilátásba helyezte megjelenését
A Nemzeti Egység Párt központi vezetősége fontosnak tartja, hogy azok, akik a magyar kormáhyijárt-ja politikájának letéteményeséi és zászlóvivői és ezek utján az egész magyar közvélemény, a magyar bel-és külpolitikia legaktuálisabb kérdéseiről a leghivatottubbak részéről kapják meg mindig a tájékoztatást.
Ezért, de meg az okból Is, hogy a Nemzeti Egység nagykanizsai választmányának tagjaival a személyes érintkezést felvegye és a központ, valamint a helyi szervezet közötti viszonyt minél melegebbé és közvetlenebbé legye, a közj>onti vezetőség elhatározta, hogy folyó hó 15-ón Nagykanizsán nagyválasztmányi ülést tart, amelyen megje-
lennek dr. Nemerey Sándor és dr. Papp Sándor közi>onti igazgatók is.
Vitéz gróf \'ifclekl Béla főispán ugyancsak kilátásba helyezte a nagyválasztmány! ülésen való személyes megjelenését. ^ i
Ma, amidőn a magyar belpolitika fordulópontját éri, ma, amikor a külj)olitika eseményei oly sorsdöntőén befolyásolhatják Magyarország Jövőjét\' Nagykanizsa város közönsége élénk érdeklődéssel tekinthet a leghivatottabbak részéről jövendő tájékoztatás elé.
A nagyválasztmány! ülés helyéről, idejéről és annak részletes programjáról kellő időben hir-adással fogunk szolgálni.
Erős Rezső volt városi erdömester sajtópert indított a Magyar Kitel ellen
Minapi vezércikkében foglalkozott a Zalai Közlöny is a Magyar Hjllel cimü, havonta megjelenő közgazdasági újság cikkével, amelyben a nagykanizsai városháza ügyeit igyekszik, nyilvánvalóan egyoldalú és célzatos információk alapján az egész ország nyilvánossága elé kiteregetni. Dr. Krátky István polgármester a szerdai számunkban nyilatkozott a Magyar Hiüel kanizsai riportjára. Ma pedig Erős Rezső volt nagykanizsai városi erdömes-
tertől kaptuk az alábbi nyilatkozatot: i i
•Tudomást szereztem arról a cikkről, amelyet a »Magyar HiteU legutóbbi számában jónak lá,tott közzétenni. Intézkedtem,1 hogy megfelelő eljárás során Teljes erkölcsi és anyagi elégtételt kapjak. Erős Rezső erdötanácsos.«
Értesülésünk szerint Erős Rezső a sajtópert már Meg is indította a Magyar Hitei eüen. Ez a sajtóper ujabb bonyodalmakat igér a városházi ügyek körül. i
392 tüzeset volt az elmúlt évben Zalában, ebből 134-et gyújtogatás okozott
Zala vármegye tflzrendészetl helyzete
Bubics Tivadar vármegyei tűzrendészed felügyelő most terjesztette be jelentését az alispánhoz a vármegye 1937. évi tűzrendészet! állapotáról.
Az elmúlt év alalt — mondja a jelentés — a vármegye tűzrendészete az uj tüzrendé-H szeti törvény és végrehajtási utasítás élet beléptével a múlthoz viszonyítva haladást mutat. |
A vármegye 389 községe közül 136-bun önkéntes, 253-ba/<, köteles tűzoltóság munkálkodik,: Zalaegerszeg és Nagykanizsa nu\',;yei városokban az Önkéntes testületek mellett hivatásos, illetve Nagykanizsán fizetett tűzoltók is vannak. Jól kiképzett és fegyelmezett tűzoltótes-
tület 148, közepesen kiképzett 108, gyengén kiképzett testület 109 van a megye területén. Nem működik és kiképzésben nem részesült 24 testület. I
80 község tűzoltósága van egyénileg teljesen felszerelve, 178 község tüzoltótestületéiiek felszerelése hiányos. F^bskendővel 230 község rendelkezik, amelyek közül ( motoros, 11 kocslPecskendőt a múlt évben szereztek be. Nem egységes, de jókarban levő fecskendő 98 köz-ségben van; csupán nyomó fecskendővel 19 község van ellátva.
Az év folyamán 37 uj szertár épült és 3 kijavítottak. Jelenleg 346 községben van megfelelő szertár. Teljesen rossz a szertár 21 községben.
Az első segélynyújtáshoz szüksé-
HÁLLÓI HALLÓI
Ma pénteken e«U a Kla Royál éttermében
halvacsora (halászlé, ffiispiítj, tirtema)
Van uerencsém a n. é. kö«ön»ég Míves tudomására adni, hogy Pászty Qaby Budapest kedvelt dizöze Debreozenl Kies
Jóska zenekarának közreműködésével bemutatkozik.
w Szíves pártfogást kér Pénzes Antal
Kia-Royal vendéglős.
ges mentőszerekről és felszerelési tárgyakról a községek legnagyobbrészt anyagiak hiányában nem gondoskodhattak.
A tűzrendészet fejlesztésére a belügyminiszter 20 ezer |>engő segélyt utalt ki. A tűzrendészet a lelenyel, az alsólendval és "novai járás egy részének kivételével a vármegye több jKMitján szépen halad előre.
Megemlékezik a jeteintés a tűzoltó versenyekről, amelyek pzép eredményeket mulattak. A megye területén 392 tüzeset fordult elő. A tűz oka 134 esetben gyújtogatás, 4B esetben öngyulladás, 76 esetben gondatlanság, 42 esetben kémény, tűz, 22 esetben kéményből kipatta. nó szikra, 12 esetben gyermekek játéka, 26 esetben villámcsapás, 6 esetben rövidzárlat és 3 esetben robbanás, 27 esetben kideríthető nem volt. ,
Kereskedónap Kanizsán
Az AB szövetség február 6 án
Nagykanizsán tartja fllését
Bornemissza Géza kereskedelmi miniszter legérdekesebb alkotásai közé tartozik az állandó bUótfaág\', - közkeletű rövidítéssel A. B. — amellyel a kormányzat a kereskedelmi érdek kéi> viseletekkel való közvetlen kapcsolatot teremtetne meg. Minden kereskedelmi kamara delegál az AB-be egy-egy tagolj kik aztán minden hónapban a miniszter előtt megjelennek és ott előadják a kereskedelem aktuális problémáit Ez a közvetlen érintkezés a kereskedelmi kormányzat legfőbb intéző! és a kereskedelem között már sok nehéz kérdést intézett el. A szervezet a továbbiakban oda fejlődött, hogy a kamara által kiküldött AB tagok a miniszteriális értekezlet előtt a kamarájuk kerületéhez tartozószabad kereskedelmi érdekképviseletek 2-2 delegátusából álló bizottsággal megvitatják a szőnyegre kerülő kérdéseket, hogy az érdekeitekkei való közvetlen tárgyalás után a kérdések teljes Ismeretében képviselhessék a kívánságokat a miniszter előtt. A Soproni Kereskedelmi Kamarához tartozó szabad érdekképviselet dtfegátusai- -nak legközelebbi gyűlése február 6-án lesz a nagykanizsai OMKE rendezéséljen, mely értekezleten megjelenik a soproni kamara által kiküldött AB tag, Zoltán Elekfakeres-kedő, a Szombathelyi Kereskedők Társulata elnöke, valamint a kamarához tartozó érdekképviseletek delegátusai. A nagyfontosságú értekezletet a nagykanizsai OMKE helyiségében vasárnap, 11 órakO. tartják meg.
• -
Az OMKE vezetősége ezúton is fel. kéri tagjait, hogy országos viszonylatbán is fontos és érdekes javaslataikat még a szombati nap folyamin kellően megindokolva az elnökséghez eljuttatni szíveskedjenek, hogy e Javaslatok a vasárnapi megbeszélés tárgysorozatába iktathatók legyenek. (:)
— Naptárt Február 5. szombat Rom. kat Ágota sí. vt Protestáns Ágota. — Izr. Adar hó 4.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat február 15-lg a Merkly-Beíus gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, nerda, péntek délutéo kedden egées nap nőknek.)
- (lWlyegiytjWk taláikmutya) Hétfőn délután 6-tél 8 óráig u OMKE tanácsteréében.
1M8L fcbruto 8.
M.
Rovatvezető: Dr. Dévait, Erdő* Bfl.k.
Erről \\a, arró! Is...
Divat szakkörökben már není Is \' beszélnek másról, mint a tavaszi divatról és nekünk mégis muszáj még mindig a téli aktuális ruhákról, sZo-kásokról, ujabb modellekről irnl, pedig biztosan asszonytársaim is szivesebben vennék,, ha már az agyonunt telet felcserélhetnénk egy kis friss tavasszal.
Mindenesetre meg kell jegyeznem, hogy a tavasz, mint ismeretes, először a hölgyek fején mutatkozik, A nyúlszőr kalapot grosgrain és szalmakalapok foglalják ol, pedig még nincsen kialakulva rz igazi tavaszi kalapdivat. Annyit mindenesetre sikerült ellopnunk Innen is, onnan ia, hogy oz idén a nagy karimájú kalapok lesZnck divatosak, még az angol ruhákhoz is és természetesen nyúlszőrből is, főleg pedig puh^ szalmából készítik. A fátyol az idén tavasszal ujabb formában fog bemutatkozni, nagy minták, mo-tivok fogják a selyem nccceket tarkítani* Sőt, lm már tarkaságról beszélünk, láttam már olyan fátyolt is, amelynek alapja a rendes nagyságú fekete fátyol volt, rajta pedig mindenféle tarka szinl>ől apró virágok voltak zseniliábó! jclehimezve, Egy kicsit groteszkül hatott, de mint minden divatfurcsaságot, ezt is biztosan meg fogjuk szokni. Legalább is akkor, aini-\'kor majd látjuk, hogy legjobb l>arát-nőink is ilyet viselnek.
Ha visszatérünk a je\'en komor hidegbe, akkor a bálról kell még mindig beszélni.
Még hozzá a tejdiszekről, ebből csinálnak most a hölgyek olyan kultuszt és fejtenek ki olyan luxust, liogy a zseben kívül szem az, ami láttára elfárad.
Először is menjünk fel hölgyeim a padlásra ós szedjük össze déd- és nagyanyáinktól ránkmaradt hatalmas kalapokat, amelyekről szedjük le a nagy plörőzőkct és egyéb tollbokrétá-kat és adjuk oda kalaposnőnknek, aki ezekből az ókori leletekből remeKmü-veket fog a fejünkre kicálni, A tollak melleit a virágok Jutnak nagy szólwz. Egész virág koszorúkat, nagy csokrokat viselnek a hölgyek, de vannak azután egyszerű egyes rózsák, vagy más virágok is, amelyek egyeznek az esti ruha Színével és ezek kerülnek "egy stfass csalt által a hajunkba.
A bét legelegánsabb esti ruháját egy nagy estélyen láttam egyik előkelőj divatdámánkon: fekete sclyemcslpkoi ruha .volt, huZott, hosszú, bő szoknyá-j val, rövid, puffos ujjakkal, ki s\' kerek kivágással? A rulia alatt halványzöld, rózsaszín és halványlila satuból összeállított kombiné vo!t, amely remekül ütött át a csipkén* Ugyan ezen színekből pedig hosszan lelógó echarp díszítette a deickát.
Egy másik nagyszerű ruha megoldás volt egy. fekete vastag gyapjú csipkeruha. Kis délután1, rövid ruhát viselt először a matinékén, visszaesős nyakkal, rövid ujjakkal, alatta íekele satin kombinéval. Azután oltönt egy rövid percre és mikor visszatért, felvette ez alá a rulia alá \'egy földig érő feketo csipke kazakkot, amely arany Iáméra volt rádolgozva. Valami szenzációsan nézett ki és valóban kevés pénzért két egészen elegáns ruháink lehet. Az arany nagyon omelte a Juhát, persze a liozzá való aecessoUejis aranyból voltak, j
Dlvatposta
Dabsti Olyan kétféleképen megoldható délutáni és esti ruhát \'e\'.rok e heti cikkemben is, olvassa el4 Ilyet ajánlok Onnék\' is. Üdvözlet.
SiorgalnXus asszony. Vegyen egyszerű, olcsó sefir fonalat, drapp, spárga-sziuben és ebből horgoljon magának
ZALAI KÖZLÖNY
/aszi (slpkekoszlümöU Biztosan divatos lesz. összehorgolt csillagok kedves minta, egyszerű és gyorsan megy. Ha óba ltja szívesen leírom külön is a horgolási mintát. Csinálja egyszerű, szűk, szoknyára, rövid, puffos ujju, kicsit sveifolt, hátul összetartott ka-
báttal, elől hullámos reverekkcl, két gombbal. Üdvözlet.
II. Sándorné. Nem volt időm, azért nem hívtam fel hoteljében, hc haragudjék. Boinélem egyedül is megvette a megbeszéli anyagot. Kérek értesítést. Üdvözlet,
Véletlenül mellbelötte magát a klskanizsai kántor diák-fia
Könnyen végzetessé válható szerencsétlenség történt legnap Kis-kanizsán Lencz kántor jakásán. A kántor 18 éves István nevű fia mJa-gántanuló, aki a fegyvernek . nagy kedvelője, egy 6 m/m flóbert\'.al célbalőni igyekezett és pedig szc-retlé volna a lövőbajnok frontharcost utánozni, aki annak idején Nagykanizsán produkált" magát. Kezélxjn kézi tüköirel, vállán n fegyverrel célozgatott, abban a tudatban, hogy a flóbert nincsen megtöltve. Egyszerre csak nyilott
az ajtó és belépett azon édesatyja^ Lencz kántor. A fiu lekapta hirtelen válláról a fegyvert, az abban a percben elsült és a golyó a fialal ember bal melléi*) hatolt és a vállán jötl ki. Az eset nagy ijedtséget okozott a kis családban, Lencz kántör bekölöz\'e gyermekét, majd hamar beszállította a nagykanizsai kórházba. Lencz István állapota a mai nap folyamán jobbra fordult
Az esetet jelentették a rendőrkapitányságnak is. i
Langer Viktor és Füsti Molnár Sándor azzal védekeztek, hogy nem őket terheli a felelősség, mert nem az ő kötelességük lett voLna a vízterület pontos kijelölése. Sőt Molnár Sándor csupán szívességből vert le két cölöpöt az életveszélyes helyen, de egyiket a vlz kimosta.
A bíróság helyt adott a védő kérésének és az ügylxjn további bizonyítást rendelt el. A tárgyalást elnapolták. ; i .
Ki felelős a Balatonba fulladt nevelőnő és kisleány haláláért?
A Zalai Közlöny nlult év jutius 28-iki számában beszámolt arról a kettős tragikus halálesetről, mely Szántódon történt, ahol fürdés köz. l«n a Balatonba fulladt Szentmiklósi Ilona hat esztendős kisleány és ennek nevelőnője, Ambrus Ilona.
Mint annak idején "megírtuk, a kis Szjentm\'iklósi Ilona szüleivel és a nevelőnövei nyaralt Szántódon. Szombaton, 21-én hiába várták a szülők haza a gyermeket, nem jött. Másnap, vasárnap este talál Iák meg a fürdőzők a kisleány holtlestét a j>arti nádasban^
mig Ambrus Ilona holtteste csak hétfőn került elő.
Az ügyészség vádat emelt a kettős haláleset miatt Langer Viktor balatonujhe\'yi vizmester és Füsli Molnár Sándor erdőőr ellen, akik az ügyészség vádirata szerint elmulasztották a kellő gondosságot. Ugyanis a vizmedret kotrógépek kimélyítenék s nem volt megfelelően jelezve a kiásott és mély vízterület.
A törvényszék most tárgyalta ezt az ügyet. A gondatlanságból okozott kettős emberölés vétségével vádolt
EMLÉKEZTETŐ*
Február 5.
NTE piknlU a Kis noy*\\ ét*rn*A-ben fél 0 órakor.
Kemény János asztaltársaság összejövetele a Markó féle vendéglőben 7 órakor, Fbbrnár 6
Liceális előadás 6-kor a városházán (dr. Woisz Lajos, Kelemen Ferenc). Gugllelmeltl hangverseny* a Ka«i-nóban 0 órakor (J*gy«k Vágónál), A Vén gazember II. előadása fél 8-kor a Polgári Olvasókörben, Február 12.
Pedagógusok 0atfteJ6v*téle • UH Royalbaa.
Postások farsangi össaejóratels S órakor (Kis Royal), Február 13.
Liceális •lőadás • Tároslíáaán fl.koi (Vegele Károly), Február 20.
LiotáUs elflad is a várocliáxáa O.ÍUM (Stiklay János).
Piarista rMrkóstfsk előadása tői 0 órakor wá intówrf toraafesnnóbw
(Liüomfi).
Piarista Diáksaörotség tsája « gútf-uA«ium toruatormábwn fél 10-kor, Február 27.
Iparoskör nagyszabású tánc,-teája 5-től 2-ig. Sörlei-jazz.
♦E rovatban egyszeri közlés 11 sorig) dija 30 fillér.

Az Édes Anyaföld
Pearl S. Buck világhírű iedényéből a Metró különleges szépségű filméposzt készített. Igen, filméposz ez, mert több mint egyszerű film, A mese egyszerűségében is megrázó, lebilincselő. Tulajdonképpen semmi más, mint a kinai földműves élete. Küzdelem ós haro a természet és az cinbe-\\rek gonoszsága ellcu. Egyszerű és ter-jmószeles, mégis milyen fenséges.
fis micsoda színészek! Luise Kai-ncr ebben a filmben — lehet hogy megköveznek érte, d« kimondom — sokkal nagyobb, mint Greta Garbó. Egyszerű, pózmentes, igazi kulturált müvészlélek. Néha a földhözragadt szegény munkásasszony mindé i szenvedése, nyomora le ri arcáról, máskor tulvilágian szép, szinte madonnásan mogdicsőüll az arca, Paul Muni az egyszerű földműves szerepében a legnagyobb: tökélotes! Maga a film is az. Sidnoy Franklin rendezése lenyűgöző. Egyszerű eszközeiben is épp oly hatalmas, mint a monumentális jelenetekben. A sáskajárás jelenetei felülmúlnak minden e.nberi elképzelést I)o minden métere szép és nagy, mert a színészek játéka is abszolút művészet. *
Külön tanulmányt lehetne erről a filmről irni, I>e azt, amit nyújt. így sem tudnánk elmondani. Talán a legtökéletesebb film, amit eddig láttunk. Nehezen emlékezünk ennél mélyebb és nagyobb filmélményre.
A sajtó egyöntetű ff véleménye
nW EDE* %
h ANFÁfÖLt* "
n
HM ^

ZMM KOadMV.
iMJtamL
VlfMibaMW ét Vtiárirtip
» Sarkó-veidégldbeB
i
í\'irku Xjiiii ikfaMnll prlaáj-06 Maskarával mutlkál.
Síim pftttogást k<f ««HMtUfc
Megindult a sakk bajnoki döntő
Változatos küzdelmekkel megindult a bajnoki hajrá N\'ogftiMtaa bajnokságáért s a vorsmyek lörrénysflérüsége saerint mcfdcpetések is akadtak,- Vasárnap délután az első .fordulóban László az indisZpon;Ulan JUszó Böhm egy kis hibáját erőteljesen kihasználta ók nyert/ Piritér elleii SattiU hasoiiló-képjibn; habái"a voZér<*ei mcgnyitilsu Játtáírnu végife döntetWnt igért. Argont —Bory. spártai inegnyltásu játsZntá-bárt aí\'eHetiTelek kölcsönösen bezárták ogyhiást gyalog.pWütinxuik ntógé ós az igazi háború mintájára, a hosz-küzkódés végül eldöntetlen lett. Kálmán el\'cn Szekul ja Aljechin védelmet választott, de nem s >k sikerrel, inert a világos besZoritva ellen fölél s fokozta helyzetelőnyét és igy nyert. A Wagner—Reinitz francia védelmi játsimát olleiitekí hibáját kihasználva a sötét nyorte meg.
A második fordulóban összekerült a döntő két legerősebb résztvevője, B\'öhbi és Káplárt. A világosnak ogy vere ég volt a liáta" mögött és nem sok vestítettt valójtt\' volf, nyugodtan játszott, nettt igy a söWt akt magához ratfadla a kezdeményezést, erre tul sok időt használt fol. Négy óra? küzdelem után\' a játszma fággől>en maradt, de Hölnn két gyalogelőnnyol áll a vezérgyalogos játszmában, Bory LákzTó ollen, Pintér Wagner és Samu Argent ellen nyert változatos küzdelemmel, nagyobb sjjerenrsóvel, A Reinitz—SzokuJJa játszma függől*n maradt. A vigaszversenybeit Vékásy (3), Németh (2), K« Nagy, Baán, Morgen-stein, Zatykó vezet Kaszás. Hlng, Tóth és Vidos előtt.
—k—n—l—
Jé Ims ahtnl,
mert szétkapkodjak az egypengős egyházközségi kulturháfc*ors)egyekct
A jég üdülőházakat, hidakat, kabin-sorokat rombol a Balaton-parton
Házmagasságú jégtorlasz a vasúti síneken
Megírtuk néhány nappal ezelőtt, hogy a Balaton jege az erős olvadás következtében felszakadt és veszélyezteti a somogyi j>artot. A mitől tartottak; bekövetkezett. A heves széljárás megkezdte a Jég1-táblák hajlását és napok óta egyre másra érkeznek hinek a jég pusztításairól.
A szélvihar által hajtott jégntíln-den útjába kei-ülő éplelet elsodor. Erejére jellemző, hogy Fonyódon a lteton kabinokat is széttörte és a vasutas otthon üdülőházának falalt
bezúzva, a szobákba hatolt. Balaton ujhelynél a i>artot rongálta meg és a hidakat telte tönkre a jég. Kénesé és Fűzfő között a jégtorlasz házmagasságuru növekedett és a va.vjti .sínekne is rátolódott. Csak a vasúti őr ébersége hárította el a szerencsétlenséget, mert értesítésére a jégtáblákat Idejében eltávolították a sínekről.
De a Balaton somogyi oldalának más helyeiről Is jelentenek kisebb nagyobb károkat. ( .
öt tagn női tolvajbanda dolgozott a kanizsai országos vásáron
A megmotozott asszonyok ruhája alól egész Dzletre való lopott holmi kerDIt elő
Az utolsó nagykanizsai országos vásár olkalmlíval egyre-másra érkeztek a feljelentések a írndőrkapl-tányságra, hogy vásári árusokat és kereskedőket ismeretlen, tetlesek megloptak. A vásári tolvaj jobbára azokét a kereskedőket koreaié fel, ahol nagy volt a tolongás a sátor körül. Megállapítást nyert, hogv kitűnően megszervezett és előre kidolgozott (erv szerint működő női tolvajt*andáról van sző. Egyikük alkuba bocsátkozott a kereskedővel és szóval tartotta, mialatt a másik lo-|H)tt és zsákmányát máris tovább adta a harmadiknak, akit többi cinkosai fedeztek, az ulolsó i>edlg elvitte a lojwtt árut. A károsult fel. Jelentők egyike sem tudott személy leírást adni, csak azt mondták, hogy »sok asszony volt.« A rendőrségnek tehát nem vtílt kőntnyü dolga-
Délután azülán fellüntegy több főből álló asszony-csoport, akik Jól megrakodva a Király utca felé tartottak. Füzesi Pál, a nagykanizsai kapitányság detektivje már hoeszsb ban figyelte őket. Látta, amint az
öt asszony a Király utcában bement egy kapu alá, majd onnét egyenként kijöttek. Füzesi a két legutolsóra rá(saj:otl. Igazoltatta őket. Az egyik Horváth Istvánné született Radatiovics Katalin, a másik pedig Vörös Jánosné született Zsömlye Annának mondotta magát. Egyik sem akart tudni arról, hogy ők valamit elkövettek volna. A detektív előállította őkel a kapitányságra dr. Gántay Béla rendőrf^alma-zó elé, aki nyoml>an egy asszonnyal végigmotoztatta őket. A két .ártatlan. teremtés pruszlik)ál>ól, ruhája alól, a szoknyának egy .peciálls zsebéből előkerültek a Iopolt áruk1, kanalak, gyertyák, ha\'lsnyák, sől még egy do!>oz keksz is, míg testükre voll csavarva törülköző, kendő, szövetmaradék, stb.
Mialatt gyűlt a ruhák alól a sok lopott holmi, kopogtak a bűnügyi osztály ajtaján és egy lakó a Király utcai házból egy csomagot hozott, amit ott talált a kapu alatt. Ezt a női tolvajbanda ugylálszik elveszítette, vagy a detektív láttán
ijedtségélte4,éldpb<a.. :
Ennyi teríti* bi|»ityítík Bttán hiába volt mlndan tajíd^, néni is kísérelték meg ÍBhtxM, Nmein\'Kv vallották mindent. El^vondétlák1, hogy rlgy;íel szűtet^ü EjrttpegMéa\' lakó asszonyok. Azelőtt még soha sem loptak; mondották, de must összelieszélve jötték be a vásárra. Mindenkinek kiosztották egymás közt a szerepékéi. Reggel 8 órától délután\' 2 óráig ftwztogjttták a kereskedők sátrait: Több mint 63 kü. lönfé\'e darabot lopkodtak össze. A Király utcai házban osztozkodni akartak-, ha a végzett nem csapott volna le közéjük a detektív szemé, lyében.
A rendőrség megállapította a ttV-meghen eltűnt három asszony pontos kilétét Is és így, mire e sorok napvilágot látnak1, már azok Is csendőrkézen vannak. Horváthnét és Vördsnét IKiismerő vallomásuk Mlán dr. Gántay őrizetik vette és zsák, mányukkat együtt átkísértette a kir. ügyészségre. I —
Magyar halottjai I* vannak az Álba •laülyadó-sének
Szabó Gyula kaposvári emléklapos zász ós: a tengerészetinél maradt és e!flbt> a nuigyar Tunlon; majd a Nyugat gőzösön teljesített szolgálatot. Nemrég álszerződött a 3800 tonnás Álba gőzösre, amely — mint megirtuk — az Atlanti oeeá-non hétfőn nagy vihari>a ketült és elsüllyedt. A ka]>osvárl Szahó Gyula, aki mjnt második géptiszt a gép házban teljesített szolgálatot, a szerencsétlenségnél a tengerbe veszett. A hajó másik magyar áldozata Kovács György pincér. i
Emésztést kiütések a bflrfln
rendszerint hamu elmultuk, ha MI-müködésünket reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár terr»észeleg .Ferenc József" keterüvlztel ei-rendezzOk^-Kérdezze meg\'oryoiát.1 — EtatorkUUItiiukat tekl.be meg minden kényuervétet nélkül. Kopstetn butorArübár
Mm Jiliinoa Mm
Irta: Lukinich Imre egyet, tanár 2
A főnöknő és Aspremontnak emli-tett nőtestvérei ugyanis a császári engedély birtokában lévén, tervszerűen felkeltették Hákóizi Juliannában az érdeklődést és a rokonszenvet a vitéz gróf Asprcmont (lobért személye iránt, ugy hogy ezen gondos előkészítés alap ján Asprémontaak, bár csaknem liar-minc esztendővel volt idősebb Hákóczi Juliannánál, alig néhány heti ismeretség vagy udvarlás után nemcsak Julianna beleegyezését sikerült megszereznie, hanem iipót császár hozzájárulá. sát is, akinek mindössze az volt a kikötése, hogy meg kell vámiok ailiad járat kimenetelét és <sak annak befejezte után köthetnek házasságot. Mindez 16HD őizén történt a legnagyobb titokban. Zrinyi Ilona és leánya odáig mentek a titkolózásban, hogy még
Itákíécxl Ferencet som tájékoztatták
a legújabb fejleményekről.
Gróf Asptemontnak 168A végén Lajos badeni őfgróf hadseregébe kellett bevonulnia, mely nz Alduna vidékén táborozott. A téti táborozás csendes napjaiban alkalmA lévén elmélkedni a további teendők felett, végül is arra a meggyőződésre Jutott, hogy nem lesz tartádsos a biboros kirekesztésével meg kísérelni rt házasság megkötését, mert cbÉKfn az esetben számolni kell u nagy
befolyású bíborosnak kellí\'metlen követ keZményckkel járható nehezU\'lésé-vel. Rákóczi Juliannával egyetértésben tehát, miután bécsi pártfogói közbe-lé|>éso áltat újból megnyerte a császári hozzájárulást a házassághoz, ta. Ián sógorának, gróf Kollonics Jánosnak közvetítésével, aki unokaöccse volt a biborosérseknek, ez utóbbit is tájé. kozlatta a történtekről. Mikor azután a biboros meggyőződött a tényállásállásról, nem akarván ellentétbe ko-rülni sem a császári elhatározással, sem pedig Strattmann udvari k n;-el-lárral, a maga részéről is tudomásul vette a történteket. Mindezek alapján gróT Aspromont és Rákóizt Julianna olérkezettnek látták nz időt arra, hogy a bécsi püspök, mint illetékes egy-házi hatóság előtt, 1690 nyarán lejelentsék eljegyzésüket s kérjék aimak hivatalos tudomásulvételét. E*Utal a valóságos házasságkötés összes ak \'dá-lyai olhárultak. Házasságra azonban Aspromont a harctéri események ujabbi fordulatai következtében egye. lőre nem gondolhatott.
Az uj török nagyvezér, Köprili Mohamed, aki 1680 őszén vette át az ügyek vezetését, a hadjárat erélyes folytatására határozta ol magát. A nagyvezér eleinte békeajánlatokkal ki-sérlctezeit, itinthogy nzonlmn azokat Bécsben nenl tartották elfogadhatóknak, 1600 nykrán nag>\' erőkkel meg* kezdte a támadást. Egyidejűleg Thö-
köly Imrét is támadásra ösztönözte\' Erdély ollen, melynek fejedelemségét neki biztosította. Thököly az augusztus 21-1 zernyesti ütközetben döntő diadalt aratott a császárt hadsereg felett, sőt- a keresztényszigeU országgyűlésen Erdély fejedelmévé is meg választatta magát Az erdélyi esemé nyek nagy izgalmat ok-iztak Bécsben Már most az volt a kérd s, hogy fontosabb-e az újból megindult török támadás elhárítása, mint egy Thököly ellen irányuló hadjárat Erdély birtokának biztosítása végett? A hnd\'tanáes Erdély visszaszerzésének elsőbbsége mellett foglalt állást 8 ennek következtében Lajos badeni őrgrófot arrn utasította, hogy a balkáni naristn-téren egyelőre csak defenzívára szorítkozzék s az ekként relszafoodult erőkkel személyesen vezesse Thököly ellen. A főparancsnok a vett utasítás értelmében 1600 szép lentidében haladéktalanul megkezdte előnyomulésát Erdély felé, azt megelőzően azonban az Alduna mentén visszamaradt császári haderő feleli való l leiglencs pa-rancsnokságot gróf Aspretnont fiobe.t allábornngyra ruházta.
Aspremontot parancsnoki megbízatása súlyos holj-zei elé állította. A nagyvezér szepteml>er folyamán kisebb-nagyobb ellenállás után visszafoglalta a császárlaktól Nis, Viddin és Sz.udrő várakat, sőt szeptember végén a lőlwdorővel magát Belgrádot
is ostrom alá fogta. A védelmet As-premont egy ideig sikeresen voaetlc, de mikor október 8-án a török tüzérség felgyújtotta a város lőszerraktárait s nz azokban felhalmozott lőszer-\' anyag felrobbant, nemcsak a várlan levő\' épületek dőltek romba, vagy váltak hasznavehetetlenekké, hanem a falak is. A védősereg nagy réxjíű a romok közt lelte halálát, az életben maradottak pedig egy szál ruhában meneküllek a Száva balpartjára. Aspromont maga csak akkor hagyta el a várost, amikor a törők se.eg már bevonult a romok közé. Egy szél rongyos ruhában érkezett azután Eszék várába.
Innen mindenekelőtt Írásbeli Jelentést küldött Bécsbe a haditanácshoz!, melyben ró Zletesen ismertette Belgrád tőrök kézre jutásának körülményeit s egyúttal igazolni is igyekezett azt, hogy cbl>en személyes felelősség nem terheli.. A haditanács azonban hadbíróság elé utalta az e^w ügyet s mikor Aspremont Bécsbo érkezett, hogy szóbelileg is megtegye jelentéséi, a luiditanáis meghallgatta ugyan e\'ő-adását, do akként döntött, hogy uti\'g kell várnia a hadbíróság ítéletét s mindaddig, mig az meg nftü történik sem Bécs városát, sem jK\'dig UU-\'ui szállását nem szaluid elhagynia*
(**#. tón)
1938. február 5
- (A zeneiskolából)
Február 10-6n Tél fl-kor a budapesti rádió műsorán a budapesti hangverseny-senekar Reitcr I.ujos vezénylésével Vannay János Mozaik suite jét játsxa. (Ebből van műsoron két sze-melvény a nagykanizsai katolikus kui-turesten is.) Ugyancsak lO.ón lesz Zalaegerszegn vitéz gróf Teleki Béláné hangversenye. A főispán:ié műsorán is szerepel egy Vannay-szerzemény, a .Hej, ki tudja.. — Február l.én voll a vitézi bál Zalaegerszegen, Ezen Jakab Irén operaénekesnőt Monti Ilo. na, a nagykanizsai kcnieiskola kitűnő zongoratanára kisérte. A vitézi bál i«.i dezőség® most 20 i>engŐt küldött a zeneiskola szegénysorai lan lóin.ik gélyeaésére.
- (A járási Ipartestület Ogye)
Csütörtök délután kiszállt Kiskomá-romba dr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos iparbirtos az iparügyi liatóság részéről, mig az Ipartestület képviseletében Samu Lajos elnök és Bazsó József vezető-jegyző, akik a járási ipartestület megalakulása előtt a hclyízincn tisztázták az időközben megszűnt és a kanizsai testületbe olvadt klskomáromi ipartestület vagyonjogi kérdéseit. A nagykan\'zsai járási ipartestület alakuló közgyűlése valószínűleg február YÓgén fogják megtartani,
- (Az Urleányok Mária Kongregációjának)
ri-udes bayl kóJígyülésc nem hétfőn, lianem n#>«t szombaton, február 5-én déliiián 5 órakor Iom a szokott helyen. 40
- (Vendéglősök közgyűlése)
Megtartotta évi rendes közgyűlését
a nagykanizsai Ipartestület vendéglős és korcsmáros szakosztálya Woílák Jenő elnöklete alatt. Kaufer Sándor titkár bejelentette KosztolBz Géza elnök lemondását, akinek a közgyűlés köszönetet szavazott. A titkári jelentés szerint 1937 ismét a küzdelem esztendeje volt a vendéglős és korcsmáros ipar récére. Sikerült a vendéglői létszám emelését elérni. Vendéglős delegálását tartják szükségesnek az adó-felszólatnló bizottságba, 1938-ra sikerült a Zeneszerzői dijat évi 500 pengő átalánybaji fixirotfni. A választás eied-ményo: Elnök Bízzer István, alelnökök Szever József és Barbalits Antal, pénztáros Oparnitza Károly, titkár Kaufer Sándor, választmány lagj d Hordós Jótsof, Vida End.e, Pénzes Antal, NVollák Jenő, Hajas Józser, ifj. lloffer Viktor, Síabó Péter, Török Péter, Kanizsai László, póttagok Somogyi Samuné, Háry János és György-deák Jánosné. Pénrbeszedő Jakab litván.
— Manyasuonyok iieátja a SchSta-váaaoa,
- Saját érdekében él őrömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a
Kopatalo Butoráruhi. fla.l mflbutorktál-lltását megtekinti. vételkényszer nélkül.
Rheuma, izületi és ideggyulladás
házlkezelésóben
tartós gyógyeredményt biztosit a pöstyénl Iszappal töltött
használata. Kényelmes, tiszta és 30 kezelésre elogendő. Kérdezze meg orvosát. — Kapható patikákban.
Felvilágosítás, főraktár: PÖSTYÉN FÜRDÓ IRODA Budapest, Károly-körút 3/a.
Talált hullát jelentettek a nagykanizsai főszolgabiróságnak. A városba igyekvő emberek az úgynevezett Virághegy erdőjében egy háttal a földön fekvő emberre bukkantak. Mikor közelebbről megnézték, vették csak észre, hogy az illető ha. lott. Külsérelml nyomokat nem találtak rajta. Nagykanizsai emberek a halottban Stróbl Lajos 68 éves nagy kanizsai laktat vélték felfedezni és ezt a gyanuj-jkat aa időközben oda érkezett hatósági közegekkel közölték. Nagykanizsáról rendőrorvcai
A katolikus Kullurest
kétségtelenül kiemelkedő társadal. rai eseménye lesz Nagykanizsának. Teleki főispánná gróf Malláth Mária, Buttykay Anud, Adamovlch Ká-rolyné, Hegyi Baba, ivánkovits Ferenc, Bar bari ts Lajos és a két zenekar biztosítják előre a műsor sikerét. Ezt mutatja a nagytömegű jegyrendelés Is. Néhány jegy még kapható az egyházközségi irodában és Szabó Antal üzletében. A rendezőség pontos megjelenést kér, mert a műsort fél 9-kor minden körülmények között megkezdik és az ajtókat lezárják. Az est 7-ikén, hétfőn este a Városi Színházban lesz.
ZALAI KöZköNY
Egy idős kanizsai ember holttestére bukkantak a virághegyi erdőben
hullaszemle szállt ki a vlrághegyi erdőije, a halál okának megállapítására. Jelentették az esetet a nagykanizsai kir. ügyészségnek is.
Megállapítást nyert, hogy Stróbl Lujos utkaparó volt, kicsi kegydi-\' jából élt, Nagykanizsáról mintegy három év előtt a Nagyrécse melletti Virághegyre költözködött, ahol egy asszonnyal közös háztartásban élt.
Stróbl szivgyengeségben szenvedett, a rendőri hullaszemle szerint a halált szivhüdés okozta. Bevitték a nagyrécsei temető hullaházába.
— (Az Irodalmi Kör zenekara)
ma, pénteken este 9 órakor próbát tart a ftenelskolábau. Miután a hétfői saerepléa előtt ez az utolsó próba, a tagok teljes számban való pontos megjelenését kóri a vezetőség, (:)
— (A* NTE piknik)
saombaton este fél 9 órai kezdettől le*« a Kis Royal éttermeiben. Az érdeklődés olyan nagy, hogy ajánlatos asztalokról előie gondoskodni. Tánc aa újonnan parkett ásott első nagyteremben Ic a. Az NTE elnöksége felkéri a háziasszonyokat, liogy a büffé-hez felajánlott természetbeni adoiuá. rmokat szombaton délután 4—G-ig a Kis Royalba eljuttatni sa.veskedjenek. Külön meghívókat nem bocsátottak ki, aa egyesület ezúton hívja meg a társegyesületeket, aa NTE tagjait, sport baiátokat és a tánckedvelő iiju-sáfc-ot. Belépődíj 70 fillér. (:)
— (Vlncze József hszatéit hadi-fogoly)
ós családja részére ujabban a kővetkező adományok érkeztek: egy uj missziós tag 2, Farkas József törzsőrmester 1.50, Bernát Jcnőné 1 pengő.
— Sxlnes tüll, taítot báli ruhaanyagok nagy választókban találhatók
Bchütznei.
— (Tflz Lenllhegyen)
Ctigány Imre 71 éves lentihegyi gazda lakóháza kigyulladt és le jcsen leégett. A ház biztosítva nem volt, igy a kár nagy, A tüzet valószínűleg gondatlanság okozta,
- keganhardt \\ lUymand-féU I«U
étkémlstek na«J Tálassáákban S«h«t»él.
Csapody Sándor fogva marad
Székesfehérvár, február 4 A vádtanács jóváhagyta Csapodi Sándor vizsgálati fogságának fenntartását. A vádlott ügyvédje fellebbezett a határoaat ellen a tábla vádtanácsáhoa. > C >
— Akar egy pengMrt «gy »*oba bátort?
Vegyen egyházközségi kulturhá*-sorsjegyetl
Péntek
BUDAPEST 1.
17 Magyar Gábor gordonkázík. — 17.30 Sulkovszky Zollán útirajza. — 18 Sportközlemények. — 18.10 Hang lemezek. — 18.50 Rozsnyai Kálmán csevegése. — 19.30 Az Operaház elé-adása. «A vajda tornya. Romanllkus opera 3 felvonásban. — Az I. f*lv. után kb. 20.35 Külügyi negyedóra. — A II. felv. után kb. 21.35 Hirek.,— Aa előadás után kb. 22.-15 időjárásjolsti-tés, — Majd Kertész Miklós jazz-zeo*. kara. — 00.05 Hirek. BUDAPEST II.
18.15 Gyorsirólanfolyam. — 18.110 Hanglemezek. — 19.45 Hangverseny.
— 21.05 Hírek. - 21.25 A rádió Maionzenekara. — 22 Időjárásjaleutéa.
Szombat BUDAPEST T.
0.15 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Eugen Stepat balalajka-zenekara. _ 12.30 HireK 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. -13.30 Hanglemezek. — 14.40 Hirek.
— 15 Arfolyamhirek. — 10.15 Hárman mesélünk. Közreműködik Har-sányi Gizi, Lakatos Elly ás Milotícs Iván. — 10.45 Idő jelzős, hírek.
17 Bogodüs Gyula cigányzenekara,
— 17i30 Látogatás a dunántuli olajmezőkön, Közvetítés a znlamegyv.1 Lispe-Srentador$n határából. Beszélő Budinszky Sándor, —• 18.25 Tamás Ilona énekel, — 18.55 Felolvasás. — 19Ú55 Kovács István ós Cziífra Gyuri kétzongorás műsora, — 19.55 «A hu-SEonötódlk.. Vidám hangjáték három régben, — 21.10 Hirek. — 21.30 Táncoljunk, 22 Időjárásjelentés. — 22.05 Vitézi bál. Közvetítés a pesti Vigadóból, — 22.30 Mikulai Gusztáv jazz-zenekara, — 23.05 Kiss Lajos cigányzenekara. — 23.35 A rádió szalon-aeuekara, — Utána hirek.
BUDAPEST II.
17 A Szociális Misszió Társulat előadása (Farkas Edit). — 28.25 Mezőgazdasági félóra, — 19.25 Dr. Gy. ,Mika Irén előadása. — 20.40 Hanglemezek. BSCS.
2U5 Hajós Magda hegedül. — 22.20 Táncaene.
_2_
\' TEL3SÍIT-HÍMYT NYÚJT I
OÜ^AlTÚrtJtöt \'Títyik ^UU^WÚL-
ILADAC VI.TiRÍZut8.
KPfiOMAaUOTTOICÁftJ!.
&YAR:BU0APEST.XIlENKE UT117
A Ház közjogi bizottsága délben folytatta ülését. Rassay Károly általánosságban aem fogadja el a titkost, mert annak alapelveivel nem ért egyet. Sokalja a válaszlók\' számát és helyteleníti, hogy a nyílt szavazás nvegváltoztatásával egyidejűen a választók számát is megváltoztatták.
Horthy Miklós kormányzó ma este utazik el különvonaton Krakó-ba. Este a nyugati pályaudvaron lin nepélyes búcsúztatás lesz, amelyen a kormány tagjain és a képviselőkön kivül a közéleti nagyságok ja megjelennek. A rádió este fél 10-kor helyszíni közvetítést ad a búcsúztatásról. i •
Mosciski elnök szintén ma este utazik Krakóba, hogy Horthy kormányzót fogadja. Krakó és Lengyelország soha nem látott ünnepélyes fogadtatásban akarja részesíteni a magyar államfőt, akit István fia és Kánya külügyminiszter
is elkísér. , ,

A Németh Imre lemondásával megürült kőszegi választókerületben a NEP Hindy Zoltánt Jelöli, a fügfcetlon kisgazdapárt Varga Béla balatonbog-lári plébánost, a kereszténypárt i>edig
Kovács Sándort, az A. C. titkárát. •
A ma délutáni minisztertanácson a folyóügyoken kivül a kormány tagjai a Tasnády Nagy András kultuszállamtitkár lemondásával kapcsolatos ügyekkel és a Ház munkarendjével foglalkoztak. Az eredeti tervektől el-lárőcn a Ház a jövő héten még nem lart ülést, csak majd 15-ike táján.
A budapostl ügető verseny egyesületben a totalizatőr elszámolása körül visszaéléseket fedeztek fel. A kár 240 ezer pengő. A vizsgálat még nem fejeződött be, lüvatalos jelentést csak azután adnak ki.
Falta altábornagy, akit a kormányzó
Nép Mozgói Péntek, szombat, vasárnapi Milliós film. fagriiabáso, páratlanul izgalmai detehtiTiila
Sherlock Holmes
Kalandos és kacagtató.
Ham aibars megteremti Sherlock Holmes alakját.
Clóadások hélkSznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 ás 9 Arakor. Csak 20, 40, 60 fillérea helyárakkal I
ZALAI KÖZLÖNY
1988. februfr 5
ft csendőrség főparancsnokává nevo-■ett ki, ma búcsúzott Pécsett. Helyérő Husikny Imro tábornokot nevezték ki
a pécsi vegyesdandár parancsnokává, •
Az áprilisban kezdődő uj osztály-sorsjáték terveit átd^\'gozjták. A Sorsjegyek számát 2000-el emelik és a nyeremények is nagyobbak lesznek. |
mim
Állattenyésztési tanfolyam
Aa Alflódunánruli Szarvaamarhato-nyésztö Egyesületek Szövetsége február 16. és 19. között a ni. kir. földművelésügyi miniszter rendeletére öiiuipoa állattenyésztési tanfolyamot tart. |
Az előadások Nagykanizsán « klskanlzsai Olvasókör helyiségcllien lesznek. Napunta dilclölt 8 és 12 óra s délután 2 és 5 (14 és 17) óm között. A tanfolyam Ingyenes. A részvételre jelentkezni a tanfolyam megnyitásáig a várual m. kir. (gazdasági felügyelő előtt lehel. Található ezerdán délelőtt a főszolgabírói hivatalban
Prognózis : Mérsékelt északnyugati szél, túlnyomóan derült, reggel több helyen köd, a lehűlés éjjel mérséklődik, a nappali hő alig változik.
A Meteorológiai Intézet nagykanlasal megflgyelőállomása jelenti i
Hőmérséklet tegnap eete 9 érakor: +1-2, ma reggel: +9-3, délben: +4-2.
Csapadék: O-O %.
A nagykanizsai kir, Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
13tf3/1837.;tk. szám.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Dr. Malek Uazlé végrehaltatónak Szabó Pál éa neje Pélcr Rozália végrehajláit ssenvedó ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : IX. L-e. 144., 146 éa 147. § al értelmében a végre-haltáai árverést 301 P tókekOvelelés, ennek 1937. évi március hó 1 napjától járó 7\'/aM> kamata, 15 P eddig megállapított per- és végrehajtási éa az árreréal kérvényért ezúttal megállapított 16 P 40 f 111. költség behajtása végeit a Nagyrécae községben fekvő s a nagytérre! 1200 aztjkvben 149—151/b. hru. a.Toglall ház 5a sz a. udvar, kert és szántótold Ingatlanra 1300 P, nagyrécsei 1161. aztjkvben 268-271/c. 1. 13. rtraz, alatt loglall rét a Szilváit és Berek dUIOben Ingatlanra 140 P. 288 271/c 1. c. 1. 14 hraz. alatt foglalt rét ugyanott Ingatlanra 147 P, 268—271/1. c. 1. 15. hrsz. alatt foglalt rét ugyanott Ingatlanra 286 P kikiáltásI árban.
A tkvl hatóság sz árverésnek Nsgyrécse községházánál meglartásárs 1938 évi febuár hó 16. napjának délelőtt 10 éráját ItUI kl a az árveréanek teltételeit az 1881: LX. L-e 150. S-a alapián ntegállapilla.
1. Az árverés alá esö ingatlanokat éa pedig a háaat a kikiáltási ár leiénénéi, s többit kétharmadánál alacaonyabb áron eladni nem lehel. (1908:XLI. f.-e. 26. §)
Az árverelnl szándékozók kötelesek ba-nalpénzlll a kikiáltási ár 10°/»-át készpénzben vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meg-határozott árfolyammal számított óvadék-kápes értékpaplroaban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előlegen blról letétbe helyezéséről kiállítóit letéti elis-
mervényt a kiküldöttnek átadni és aa árverési feltételeket aláírni (1881 [XL1. t-.c 147., 15ft, 170. §§; 1908: XL. t.c. 21. §).
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magfvabb ígéretet lett, ha többet ígérni senki sem akar, kötelea nyomban a kikiáltási ár saázaléka szerlnl megállapított bánatpénzt aa általa Igérl ár ugyanannyi azá zalékllg kiegészíteni. (1908:XLI. t.-C. 25. 8)
Nagykanizsa, 1937. évi nov. hó 15-én. Dr. Bentzlk ik. kir. Járáablró.
A kiadmány hlleliUl: Kiss s. k. ÍM IroditbzL
APRÓHIRDETÉSEK
aprOhlrdeUt Hl|j v.tlrnap li Onnepnip 10 ílíte ad Iliiét. minden tovlbbl „6 0 (Illír, hétkfiin.p 10 Hóin ao llliat, minden további nú 4 tlllír
(Iádé lakás, emeleti 3 szobái, 1 kOlönbejáratu 4 Ik azobával, mellékhelyiségekkel, május l-re. Ciengery-ul 8. Hl\' lelügyelö. 241
Kélltengeres szívó nyomó kul eladó éa kél különbé]áralu aaoko kiadó Szent Imre b.-u. 8. 239
Klódé kétszobái lakta meliékhllylaé-gekkel májai l-re. Csányl L.-u. 16. 238
Kiadó .ny.anbáa konyhái lakás má-Jua l-re. Magyaré. 04. 284
KátoMobáo ulcai lakás május l-re kiadó. Rákőczi-u. 93. 283
MAflyaaabás főldizlnles lakáa mellékhelyiségekkel május l-re kiadó. — Caengery-ut «., házfelügyelő. 281
Háaholyok éa ktiebb nagyobb eaatádl házak oleaén kaphatók. Megbltoll Horváth, Sugár ul 42. 278
légyo.ol
lelt lakáa má|us elsejére kiadó. Ugyanolt
Fyeimek-aportkocel, kerékpár atb. kapható, o-ot 4. 379
Hársntazekáa magánház bérbeadó. Babochay Oyörgy u. 28. \'
gatoaafoloaoroláol cikkek legolcsóbban beszerezhetők Beleznalnál, Sugárul 53. •
Doktor klvátó eredménnyel tanit nél metet és (randát. Magyar-utca 30.
Fő-ut 6. szám alatt alaó emeleti három.soká. udvari lakáá folyó évi málna hó elseléle kiadó. Bővebbet a Nagy-kanlassl Izr. Hitközség Irodájában. 288
Három és kettősaobás lokáo május l-re klsdó. Király, Zárda-u. 5. 296
Klodék l kellő kélsaobás utcai, kettő kétazobáa udvari, egy egyizobái udvari lakáa május l-ro Babot ±iy utca 3. uám alatt. 293
Kótaaabéa udvari lakás kiadó. Ugyanott kert bérbeadó, Teleky-ut 10. •
Fttxfimlndeneanek, bejárni vagy egészen ajánlkozom. Attila-utca 20, ne-gyedik ajtó. 294
Mindenes fisflnSt keretek 15 vagy elsejére. Berény ékszerész. •
Négszobás modern utcai emsletl lakáa málusra kiadó. Kisfahidl-utca 17/c. Meg-néihetó délután 4 órától. 295
Szép különbejeratu bútorozott «zoba, fürdőszoba-használattal, kiadó. Klnlzsl-utca 18. •
Csengery ut 79. alatt egy sa»ba-konyhá» lakáa május l-re kiadó. *
Takarlténi, hoaazu bizonyítvánnyal, — főzni li tud — azonnali belépésre jobb helyet keéea, Clm : Scbrantz Ilona, Csen-gery-ut 23. *
Kiadó udvari helyiség műhely cél|ára Erzsébet-tér 1. alatt, lövebbet Papp Oai-kár clpéizmesternél. ♦
Leltári árusításból visszamaradt axS-vat-. aalyant- éa vóaaan maradékok Jó méretekben nagyon olcsón szerezhetők be Bohötxnól.
Bútorozott utcai szoba, fürdősiobával, azonnsl kiadó. Deák-tér 4. *
Yorkahlra 6 hónapos tenyészkanok jbangmentesek) eladók. — Elek gazduság,
József fóherceg-ut38. számú ház aladó. Bővebbet az utcai lakásban. •
Kladé kettószobás lakás mellékhelyiségekkel májusra. Bővebbet Erzsébet-tér 16., fllszerdalét. *
Keresek nagyobb agyaxabéa, esetleg kétasobés lakást május vagy auguaz-tus elsejére. Címeket a kiadóba kérem. 4
Bútorozott szobi február 15 re kiadó. Kinlzsl-u. 16. sz.
Egy nzgyzzobás udvari lakás május l-re kiadó. Szemere-utca 6. •
Egy txladaa-mórlag sulyokkal é« egy Írógép eladó. Clm a kiadóban. 300
Kertéssethez értő kanvanolóat keres áprilisra a felsőiáncl gazdaság. *
Egyszoba kladé magányosnak. Átpád-utca 12. •
Király-utca 37 alatt egy kótaxabéa udvari lakás hozsátartozó mellékhelyiségekkel május l-re kiadó. *
Takarítónő több évi gyakorlattal, jómódú polgári háztartásba alkalmazást keres azonnali belépésre. Riebner Böske. Rákóczi-utca 23. •
Mindennapi levelezésből összegyűjtött bélyagat, régi vagy uj tömegeket, magyart U külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Uarbarits Lajos, a Zalai Közlöny f. szerkesztője. Érdeklődni tehet telefon 78. sz. vagy személyesen mindennap d. u. 1—6 óra köiött.
Kiadja a Japtulajdonos Közgazdasági Rt. Oulenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizs.1 78 szám.
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz olthonába A SHELLGÁZ kuliurát hoz házába A SHELLGÁZ a legideálisabb házlarlási lüzclö A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hot ad A SHELLGÁZT otthonában díjmentesen bemutalom A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbá halja ollhonában, sülhet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapMtó
SZABÓ ANTAL sportűzletében
■ Nagykanizsa, Ffl-ut 0.
Ofc&pnhjcf
ttáttamczibm
mpűkozTiatik
,, i <
hogy üzletét és áiucikkeit eladásra kínálja. De

eljut és a hirdetései utján naponta ajánlja az ön üzletét 30.000 embernek!
PerneíezzG opölcsíáit
fagymentes lapokon
NEODENDRIN
(lyümöleefa-karbollneummal).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az 0sxi és téli védekoxén a leghatátosabb. Házilag készitett mészkénlével vnló permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
flaxibaraoköt
SOLBÁR (kénbáriumma!) Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mOtrágya, növényvédelmlaserelt, saák, gép kereakedéaéb.n
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Telefon 130.
L
a fcALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
htrJ.ttinét | vdaárolnmkl
« tamWéawi ntTaáa^ tt, Oulaak*! Kjom4» <a UM Lapfts* WWaf UayvKsmfUlábaa N^kwssfc, BMAi űxiatv. aual Kírolj.
78. Évfolyam 29. szám.
1
Nagykanizsa, 1938. február 6 vasárnap
Ara 12 HM.
___ •_ _ mm _ mm
ZALAI KÖZLÖNY
Maidra*
éa lilllllili ilili PM L i
POLITIKAI HAPILAI
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elöttietu ára: egy hóra t ptogd 40 BUár. Szerkeazltaéxl ta kUdóhliaull la&oai 71. u.
Uj ember az élen
A Nemzeti Egység Pártja uj elnököt választott, ami a párt é\'eté-Íren lényegben semmi változást som fog Jelenteni, mert hiszen a program a régi maradt. Darányi Kálmán kormányzati irolillkája a Nem. zetl Egység Pártja célkitűzései, tané lyek a nemzeti közvélemény nagy többségének felfogásával azonosak, ugy alkotmányjogi, mint gazdasági és általános iwlitlkal szempontból a régi vonalon maradtak s az u] elnök személye legfeljebb n korszerű problémák gyakorlati megoldása terén hozhat változást.
Tasnády-Nagy András tekintélyes, népszerű politikus, akinek személye rokonszenves és nagyraértékelt nem csupán a kormány és a kormányzópárt, de a nemzeti közvélemény előtt is. Székfoglaló beszédéten a céltudatos államférfi eneje, megfontoltsága nyilatkozott meg, amikor kifejtette, hogy azt nz erőt, azt az erkölcsi alátámasztást, amit a korhiány mögött álló párt jelent, nem csak hogy meg kell tartani, de erősíteni is kell.
Az uj elnök természeleson programot adott s nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a program egyik legjelentősebb része a .propaganda. A propaganda — hangsúlyozta Tasnády-Nagy András f- a Nemzed Egység |M>litikájának elengedhetetlen velejárója, nélküle nem lehet sikereket elérni, de most, a titkos választójog bevezetése idején a jelentősége megkétszereződik. E téren voltaké|>pen könnyű dolga van a kormányzó|>ártnak, mert hisz u Nemzeti Egység propagandája egészen egyszerű : csak rá kell mutatni azokra a gazdasági, szociális és kult-jrálls eredményekre, amelyeket a kormány az uj ciklus három esztendeje alatt elért. Méltán és hivalkodás nélkül utalhatott a Nemzeti Egység Pártja uj elnöke arra a tényre, hogy az alkotmányos kor\' mányzás gyakorlatáén eddig még alig fordult elő az, hogy kormány és parlamenti többség annyira a hirdetett program alapján haladt volna előre, mint ahogy ezt most tapasztalhatjuk. V
Éppen i|yen életerős és ériékes propagandának számit maga a pártprogram. Ez a progam a politika első feladatává teszi a szociális igazságtalanságok lehető eltüntetését, a falu helyzetének Javítását, a munkás lrecsületes kenyerének ós emberi életmódjának biztostását, Bz értelmi ifjúság biztos jövőjének munkálását. Tasnády-Nagy András rövid inondutlran foglalta össze ezl « programot: a Nemzeti Egység Pártja minden tekintetben iámogal. ja a kormányt abban a törekvéséin, amely befelé erögy«)tésl laknr biztosítani, kifelé pedig tekintélyünket akarja növelni. Ennek a i>olltl-kának célja egy boldogabb Magyarországnak a megteremtése, mondta lasnády-Nagy András s teljes meg-győződéssel hirdette, hogy olyan program és olyan politika ez, amely
Megtörtént a nagy átcsoportosítás 9 német birodalom legfőbb vezetésében
Blomberg hadügyminiszter utóda Hitler, a lemondott Neurath helyett Ribbontropp az uj külügyminiszter — Titkos kabinet-tanácsot állítottak fel Neurath elnökségével
Berlin, február 5 Blomberg vezértáfcornagy, német birodalmi hadügyminiszter lemondása |>éntekre befejeződött ténnyé vált és gyökjenes változásokra vezetett a német állami élet legfőbb irányításában. Blomberg hadügyminiszterrel egyidejűleg Frilsch vezér ezredes hadsenegföparaincsnok is beadta egészségügyi okokra hivatkozva lemondását s ezenkívül Neurath báró "birodalmi külügyminiszter is megvált eddigi állásától, hogy a jövől>en uj beosztásban vegyen részt a német politika irányításában. Több külföldi német nagykövetet Is visszahívtak, közöttük elsősorban Papén bécsi nagykövetet, A birodalmi hadügyminisztérium vezetéséi Hitler kancellár személyesen vette át, inig Fritsch vezérezredes utóda a hadseregparancsnokság
élén Brauchitsch vezérezredes lett. A külügyminisztérium vezetését Neurath báró helyett Ribbentropp eddigi londoni nagykövet, Hitler kancellár régi külpolitikai bizalmasa vetle át. Neurath báró az újonnan felállítandó titkos kormányta. nács elnöke lett.
Az állami élet legfőbb irányításában beállott változások
• birodalmi gyűlés összehívását Is szükségessé tették. A parlament február 20-án, vasárnap ül össze Berlinben. \\
Hitler kancellár rendeletet adott kl
titkot kabinettanács felállításáról.
A rendelet szerint a külpolitika vezetésében tanácsadás céljából titkos kabinetlanácsot létesít maga mellett. i l
A béke szempontjából szerencsésnek tartják Ribbentropp külügymlnlszterségét
seregben történt nagy átalakulásokkal és változásokkal. Bár Blomberg hadügyminiszter lemondása várható
London, február 5 A külföldi sajtó élénken foglalkozik a német kormányban és a had-
volt, nem hitték, hogy Fritsch vezérkari ezredes, hadseregfőparancsnok is távozik. A kormányban történt változások is többé kevésbé meglepetésnek számítanak.
A külföldi sajtó Rlbbentroppnak külügyminiszterré töriént kinevezését általában örömmel fogadja. Különösen az angol sajtó örül, meri szerinte Ribbentropp jól ismeri az angol felfogást és igy könnyebb lesz a közeledés és az együttműködés. ] i
A francia sajtó nagy történelmi eseménynek mondja a német változásokat. Állásfoglalást — érdekes — egyelőre nem tesz a párisi sajtó^ bár kutatják a lemondások okait, Egyesek szerint Blomberg házassága (a hatvanéves tábornagy ugyanis rangján alul nősült: egy 27 éves kis tisztviselőnőt vett el), mások szerint mélyebb politikai okai van. nak a változásoknak.
Altalál>an azt hiszik, hogy a német kormány külpolitikája szerencsésebb kézve kerülve eredményesebb lesz és Ribbentroppal az élen inkább van remény a békés együttműködésre. : ^
Horthy kormányzó megérkezett Krakóba
Hatalmas tömeg lelkes ünneplése közben történt meg a díszes bevonulás
Krako, február 5
Horthy Miklós kormányzó különvonata, amely tegnap este 10 órakor indult Budapestről, ma regg;l háromnegyed 7 órakor ért a lengyel határra. A korai időpontra való tekintettel ünnepélyes fogadtatás nem volt. Felszállt azonban itt a különvonatra Hóry András meghatalmazott miniszter, varnói magyar követ és Ulrich katonai attasó, azonkívül a lengyel közlekedésügyi miniszter.
Krakó népe már -hajnal óta |al-j»on volt, hogy az ünnepélyes bevonódást végignézze Az utcákon tiz. ezernyi tömeg hömpölygött, a házak zászló és virágdíszen vannak.
A pályaudvaron nagy baldachint állítót lak fel, magyar és lengyel zászlókkal díszítették fel a királyi váróterem fogadótermét is. Fél 10 előtt érkeztek meg a pályaudvarra Moscicki elnök és Rydz Smigly tá-* bornagy, valamint a lengyel kormány tagjai, a magyar és lengyel előkelőségek élén.
A magyar államfő különvonata fél 10-kor futott be a krakói álló-másra és alig állt meg a vonat, már megjelent a szalonkocsi aj (áfánál Horthy Miklós kormányzó, frissen, mosolyogva. Moscicki elnök eléje sietett, de a barátságos kézszorítást kísérő .szívélyes üdvözlőszavakat már elnyomta a helyőrség
zenekarának játéka — a magyar Himnuszt játszották — és a lelkes éljenzés.
A két államfő ezulán elvonult a kivezényelt díszszázad előtt, majd a fogadóteremlMí mentek, ahol megtörtént az előkelőségek bemutatása.
A pályaudvar elötli téren a hatalmas tömeg lelkes ünneplésben részesítette a magyar államfőt, különösen a tér azon részéből hangzott hatalmas »éljen,« ahol a lengyelországi magyarok álltak. A kor mányzó Moscicki elnökkel gépkocsiba szált, majd utána Kánya Kálmán, Horthy István és a többi előkelőségek is.
A kocsisor a krakói városháza
mögött erős és egységes fallanksz-ként kell, hogy álljon a párt, tűrhetetlenül támogatva a pártvezéri, a miniszterelnököt, aki ezt a |>olitikát irányítja. í
Nyomatékkal és a tények erejére támaszkodó meggyőződéssel hirdette a párt uj elnöke, hogy a Nemzeti Egység Pártjában nincsenek különböző oldalak, mert csak egy szárny lehet, a jobboldali szárny. De éppen ilyen határozottsággal hirdette azt is, hogy ez a párt a maga és a kormány programja szerint szilárdan áll a mi-
niszterelnök ama meggyőződése mellett, hogy minden felmerülő kérdést alkotmányosan lehet és kell megoldani. Nincs és nem lehet szükség itt alkotmányellenes kísérletekre, mert Darányi Kálmán kormánya és pártja alkotmányos keretek közt fogja megoldani a korszerű problémákat.
A Nemzeti Egység Párlja nagy melegséggel, sok megértéssel és helyesléssel fogadta áz uj elnök nagyszabású beszédét k a párt erejének és értékének egyik komoly megnyilatkozása volt az a helyes-
lés, amely fogadta a pártelnök ama kijelentését, hogy az ellenzéki pártok felé a lojalitás szempontjai szerint akar dolgozni. A kormányzópárt lojalitással viseltetik a más meggyőződést hirdető pártok felé mindaddig, amíg ezt az ellenzéki pártok lehetővé teszik. A támadással szemben azonban védeke/nl kell s a kormányzópárt, ha kényszerilik rá, felveszi és állja a Karoot. A harcot a ]>olitikai és társadalmi béke, a boldogabb, a magyarabb Magyarország kivívásáért.
»
ZALAI KOZköNY
1938. febrnár 6.
előtt Alit meg, ahol a jmlgármester fogadta az ősi város nevében a magyar államfőt és a hagyományos szokás szerint tálcán kenyeret és sót nyújtott át Horthy kormányzónak. Ezután egy magyar ruhás kislány ós klsfju köszöntötte a kormányzót, hatalmas virágcsokrot nyújtva át néki.
A katonaság sorfala és a közönség lelkes éljenzése közlwn ezután a királyi várl>a ment a kormányzói, első eraefetl lakosztályáén kicsit nvegpihent, majd Pllsudszky marsailés Báthory István király sírját keneste fel. Mindkettőre koszorút helyezett. I
11 órakor Moscicki elnöknél tett látogatást, akivel 15 percig beszélgetett. Moscicki elnök elkísérte a magyar államfőt felesége lakosztályába is, ahol a kormányzó ugyancsak rövid tisztelgő látogatást tett.
I Krako, február 5
Moscicki köztársasági elnök ma délelőtt fél 12 órakor felkereste Horthy Miklós kormányzót és vlsz-szaadta látogatását. A lieszélgelésa két államfő között a legszívélyesebb és legbarátságosabb keretek között mintegy 20 |>ercig tartott.
Rydz Smigly tábornagy, aki a köztársasági elnök titán a legnagyobb közjogi méltóság Lengyelországban, 12 órakor jelent meg Horthy Miklós kormányzónál. A magyar államfő és a lengyel tálx>r-nagy beszélgetése szintén mintegy 20 |>ercig tartott és a legszívélyesebb tónusban folyt le.
i Krako, február 5
Horthy Miklós kormányzó ma délijén fél 1 órakor fogadta a Wavel-kastélyl>an Beck lengyel külügyminisztert. Ugyanebben az időben Moscicki köztársasági elnök fogadta Kánya Kálmán magyar külügyminisztert.
f
Erőteljes, kOvér egyéneknek, kötvényeseknek és aranyérben szenvedőknek regeelenként éhgyomorra egy egy pohár természetes „Ferenc József" kosertlvli gyakran felbecs tllhelellen szolRilalot teáz. — Kérdezze meg orvosát.
— ReK.nh.tdl & R.ym.mifí!. len
étkészletek nagy vátuvtékban SchüMl. — Vtg.B md.tb.t,
lia megnyeri a táskagranunotont az egyházközségi kulturház alap égypen-gős sorsjegyével.
A jövö betl megyegyűlésen bncsuzik Bödy Zoltán alispán a megye közönségétől
Nagykanizsa figyel a szerdai kisgyűlés napirendjén
A vármegyei közigazgatási bizottság üléséről szóló tudósításunkban már emlÍtéltük, hogy a nyugalomig vonuló Bődy Zoltán alispán helyzetjelentését a búcsúzás jegyében állította össze. A távozni készülő alispán a jövő hét csütörtökjén össze ülő vármegyei törvényhatósági bizottsági közgyűlésen búcsúzik Za\'á vármegye közönségétől.
Szerdán délelőtt ül össze a vármegyei kisgyűlés, amelyen több fontos nagykanizsai ügy kerül a közgyűlés előtti ros\'a alá. így többek között az Erzsébet tér rendezé-
se és az ezzel kapcsolatos husbódék ügye. A kérdésben több fellebbezést nyújtottak be. A husbódék ügyének másodfokon való elbírálásánál nem kis szerep fog jutni dr. Kontra László vármegyei tisziifőor-vos egészségügyi szakvéleményének Ezenkívül több más fontos kanizsai ügy is kerül a vármegye e!é, ezek egyike a Katolikus Kulturház építésére megszavazott 20.000 j>engő építkezési segély. A vármegyei közgyűlésen a nagykanizsai törvényhatósági bizottsági tagok nagy számban fognak megjelenni. i
A Centrálban szombaton este
hangulatos nagy tánccstély
a közkedvelt BORIDY zenekarával és Péosy Klári, a kellemes hangú dizőz előadásával.
Éjfél- és bál után bab- és korhalylevea.
Szublimátot ivott egy 14 éves kanizsai leány
Az öngyilkosság oka: — ketten egy flut szerettek
11 éves leányt szállítottak l>e a mentők a nagykanizsai kórházija [— életveszélyes állapotban. A leány egy nagykanizsai zenész-család gyermeke, a ki ./hasonló korú leánypajtásával Pgy fiatalemberbe volt szerelmes. Ugylátszik, a vetélytárs élelmesebb volt, mert neki sikerült megszereznie a fiu érzelmeit. A csalódott leány ezen annyira elkeseredett, hogy hazament, szuhlimál-oldutotke ritett és azt felhajtotta. Észrevették és levitték a kórházba, ahol gyomormosást kapott. Állapota rendkívül súlyos. \' (
A kórházban a l-l éves öngyilkos elmondta, hogy azért akart meghalni, mert a »máslk«-nak sikerült a fiu szerelmét megnyernie, akílx; pedig ő is halálosan szerelmes. El-
mondta azt is, hogy nagynénjétől szerezte a szubllmát-oldatot, aki azt egy paradicsomos üvegben tar. totta. i
A rendőrség szigorú nyomozást folytat, hogyan lehetett az asszonynak paradicsomos üvegben szub-Jlmát-oldatot tartani otthon, mindenkinek hozzáférhető módon.
A 11 éves leány állapota válságos.
Kicil falvakban, távoli majorokban
0n épugy ruházkodhat, mintha a fővárosban é!no. Hazánk egyik legrégibb j osztógyára Önnek i; szívesen küldi an;olos gyártású legdivatosabb szín gyapjú szövetmintáit közvetlen a gyárból Kérje még ma a min I akolit-k-ció bérmentcs és önre kötelezettség-mentes elküldését a Trunkhahn j:osz-tógyártól, Budai est, XI., Lenke u. 117.
EMLÉKEZTETŐ41
Február 5. "
NTE piknik a Ki« Royal #term*i-ben fél 0 órakor.
Kemény János asztaltársaság össze-
jövetele a Markó féle vendéglőben 7 órakor*
Február 6.
LloeáUs előadás fl-kor a városházán (dr. Weisz Lajos, Kelemen Ferenc). Guglielm«tti hangverseny* a K«ari-nóban 0 órakor (jogyek Vágónál). A Vén gazember II. előadása fél 8-kor a Polgári Olvasókörben, Február 12.
Pedagógusok ö»»ojóvot«l« a Kí« Royalbae.
Kereskedelmi Alkalmazottak bá\'Ja a Kaszinóban 9 órakor. Postások farsangi összejövetele 8 órakor (Kt» Royal). Neumann Laj.>s, a Cobden Szövetség alelnökének előadása az OMKE-ben fél 9 órakor.
Vasutasok (VOGE) műsorok táncteája a Legényegyletben fél 8-kor, Február 13.
LiceáUs előadás a városhálán fi kor (Vegele Károly).
Az Oltáregyesület teája ft fehér-teremben 7 órakor. Operettelőadás -és táne a Katb. L«-géuyegyletben (NeüánU-virág). Február 19.
A Zrínyi futballszakosztály teaestje a Kis Royalban fél 9 órakor. Izr. Jótékony Nőegylet műsoros e6tjti a Kaszinóban. Február 20.
Liosáli* ftőad\'vi a Vár«etwt«to fl.kor (saklay János),
Piarista cMrkéfiMk előadáea M 6
órakor inti** tor»a|«-inéhNM (Liliomfi).
Piarista niákaaö**ság teája a gira-uáeium tornatermiben fél 10-kor,
Február 26.
Keresztény Jótékony Nőegylet álarcos bálja a Cenlrál összes termeiben Február 27.
Iparoskór nagyszabású tánc-teája 5-től 2-ig. Sórlei-jazz. Március 1. .
Húshagyó kedden froutharcos tea a Kis Royalban. Március 7.
Kereselény Tisztviselőnők seinelíí-adása (Láz) 8-kor a Vároei Sawháa-baa. I
* L\'. rovatban egyszeri ködét ft sorig) dija 30 fillér. — Sxlnes tall, taffet báli ruhaanya-
§ok nagy válasstékban találhatók ebüknél
Kabát, kosztüm, öltöny és
ruhaszövet 1 különlegességek
Tavaszi szövetujdonságok
gyönyörű választékban
raktárra érkeztek KÍHChner MŐf
divatáruházóban.
193a Icbcuár 6.
ZALAI KÖZLÖNY
IWncze József 23 hadlfosoly-éuéneh mm
VIII. Kamcsatkában
Már ötödik nap bolyongott Via. divosztok utcáin Vincze József, a mikor ismerős névtáblán akadt meg a szeme. Az egyik kis mellékutcában az egyik kppu inel\'ett ugyanis ezt olvasta:
.steiner móric cipész
salgötarjan. ,
Vlncze bekoi>ogott a kis ajtón. A millicly alig volt nagyobb három lépésnél. a magyar szóra a párok-Iáin egy kis kopaszodó etnbei kapta fel a fejét: steiner Móricv akit az egyik salgótarjáni cipész-műhelyből sodort ide a sors.
A kél magyar bajtárs némán ölelte meg egymást. S Vincze mindjárt ugy éreztei hogy megmenekült. Lehet, hogy nem kap állást, lehet, hogy nem lesz mit ennlej do van egy magyar ljajtárea, akivel magyar szót válthat.
De steiner Móric nem csak magyar szót adott Vlnczércek, hanem az igazi 1 kijbirs jószívűségével meg osztotta kis műhelyét is. Munkája azonban neki sem volt annyi, hogy megélhetést tudott volna biztosítani Yinczének ls, Igy a kanizsai magyar hadifogoly kénytelen volt ismét a munknélkilliek állami clpészmühe-lyéljen jelentkezni Sokai dolgoztaink, de heti 16 mijeinél többel nem ért el, ebből iiedig bizony bajosan lehetett megélni. Szerencsérc lakásról nem kellett gondoskodnia. Igaz, Steiner Mório nem adhatott nagy kényelnwt nekL Agya nem volt, — a kis műhelyben nem is fért volna el még egy — Így Vlncze esténklnt az egyik asztal tetején készített magának hálóhelyet. Kaptafák voltak a fejvánkosai, kicsit kemények, de a hányatolt magyar ■I8-as Infanterlsla örült, hogy esténkint lehajthatja valahol fejét
Egy-egy kis foltozás, talpalás ls jutott néki esténkint és igy némi kis mellék keresethez is Juthatott. Reggelit nem sveli ebédne ls csak halat teával. Ennek a nagy. takarékosságnak és steiner bajtárs jóindulatának volt köszönhető, hogy két hónappal később Vlncne saját lakásába költözhetett. 20 rubelért veti kl egy kis lakást a közelben, nem csak azért, mert nem nkarü végtelenségig Igénylevannt nuigyar bajtársa vendégszeretetét, hanem, mert szerette volna elhozatni kis családját ls. I
Már negyedik esztendeje, hogy Sonja felesége volt, de a kenyérkereset mindig hosszú hónapokra elszólította hazulról. Maga -jra akart lenni végre, aki családjával, együtt él. Igy történt aztán, hogy egy szép napon megírta a Ixüdogiló levelet...
Gyász a kii hadifogoly-családban
Hetek multán agyán, de mégis megérkezett az asszony és a gyermek. A kis Juliska ekkor már a harmadik évét la|>osla és fényt, derűt árasztott a szerény keretek közt élő kis családra. i
De hamarosan ujabb öröm érkezik a házija: megszületett a kis Teruska ls. A Ijoldogsággal együtt nő o g,m<t, amit azonban Vlncze szorgos kézzel igyekszik eltüntetni. Egyhangú egyformasággal illegnek a najjok\',1 amikor váratlanul Uj csapás éri Vinciééket. lloteg lett az alig féléves Terus. S neiu
„köztársasági elnök" lesz Vlncze Józsefből, majd börtönbe kerül
telik bele néhány hél, gyász üli meg a lelkeket... |
A kis Vlncze Terust sajgó szívvel kisérték utolsó útjára. .Szovjet
temetést* adatott csak neki, de a jó Isten talán meghallgatta Igy is a magyar hadifogoly őszinte imáját...
VInczéék elindulnak Kamcsalkába telepesnek
11)29 egyik őszi napján Vlncze Józíef, amint munkájából hazaiért, egy gyűrött uJságla|jot húzott ki zsebéből. Az egyik rendelő cipője volt beleburkolva, de amikor Vlncze kibontotta, megakadt szeme egy újsághirdetésen. |
Az Uj Oroszország kereseti tele-|.Cíekct Kamcsatka félszigetének lie né|jeslUsére. A hirdetésben 10 cipészt Is kerestek. Vlncze rohant a szomszédhoz, lonov Konstantin görög cipészhez, volna-e kedve elmenni Kamcsalkába telepesnek ?
Aznap éjszaka sokáig tjrvezga-telt a két hadifogoly család...
Másnap érdeklődlek a megadott elmen. 3000 rubelt Ígértek minden telepesnek. Ezt uz öss/iegiet azonljan nem kászjjénzben, hanem Ingat-lanljan, gépekben, szerszámokban adja az állani, — hangzott a felvilágosítás. Vinczének ls, kollégájának is tetszett a terv, jelentkezőik.
1929 májusában indult ulra a kis csoport. A társaság ugyancsak vegyes volt. A 10 cipész közül 6 voll orosz, 2 kinai, 1 görög és 1 magyar. Összesen 1000 rubelt kaplak előleglje, igy minden családra 100 rubel eseti. I
Az ut Japánon keresztül két hétig tartott. Nagy volt azonban a meg-
le|jetésük, amikor a beígért kész telepek, lerendezett műhelyek és lakások helyeit egy elhagyóit erdőszélen csak egy fabarakk várta őket A 10 család egy tercmlie zsúfolva helyezkedett el. A szél átfujt a desz kalapok között, a hó átesett a tetőn, a kis telepes családok épp, hogy inog nem fagytak.
Az »lpar<jstelep< kél hónap múlva mégis felépült. Igaz, ez is faház volt: emeletén a lakások, földszinten a műhelyek, de niógis enyhített annyit, hogy csak három család került egy szoljába s nem tlz. A ci|>észek mellett lakatosok, kir vácsok, ácsok voltak móg az egy épületből álló >Iparlele|iea,< ahol
Ajánljuk
a hölgyeknek,
hojíy arcbőrük ápolására használják a legjobban bevált vtlághlrtl nagyanya,]
Kovács-krémet.
A legelhanyagoltabb arcbőrt ls rövid ldo alatt tökéletesen rendbehozza.
Éjjeli használatra kék csomagolás (zsíros). Nappali használatra sárga csomagolás (száraz).
két hónapig semfriiKevésben éltei* a telessek, mert nem jöttek meg a szerszámok.
De aztán nekiláttak a munkának. Yincze hamarosan kitűnt a többi közül és őt bízták meg a kis cl|>ésa-üzem vezetésével is. ö tudott csak irni egyedül a tiz cipész közül, igy a könyvelést és .pénztárkezelést is rábízták, ű fogadta a rendelőket\', mértéket vett, szal>ott s csak kiadtja a munkát. Mindezért havi 350 rj-bel{ kapott. Munkájával, keresetével egyaránt mag volt elégedve s ugy énezte, hogy végre megsegítette az Ég.
Merénylet a cipész-köztársaság elnöke ellen
Az jegyre érkező telpesek megszerették laz egyetlen magyar munkást, aki az igért és hátralevő 20 ezer rul>elből (a többit előlegben és a szerszámokl>an megkapták) 11 ezer rubelért házat vett a tiz ci-l>észböl álló »cipésznagyü?em-«nekj, amely a maga kebelén belül egész kis köztársaság volt. A köztársaság elnöke Vlncze lett, de miután a könyvelési munkát nem birta egyedül, egy titkárt is vett fel, akinek
(Kosztüm
a
naau divat

Legújabb kimintizátu bel- és külföldi szövet újdonságok már megérkeztek.
havi 160 rulielt fizetett.
Közijén családi örömök ls értéH mert 1981-ben egy kis flnval ajándékozta meg felesége. A kis Péler-két mindennél jobban szerelte és ha ránézett Vlncze, ugy érezte, hogy érdemes volt élni, végigszenvedni a háborút és az orosz fogságot
Már harmadik éve voltak a teleljen, amikor az orosz cipészek altit\' tomos irigysége egy ellene irányuló merényletben kirobbant. Az orosz cipészek, akik már át vollak itatva a kommunizmus eszméjétől, rossz szemmel nézték, hogy az 6 elnökük egy magyar hadifogoly. S csak az alkalmat leslék, hogy árthassanak neki. i I 1
Az alkalom nem sokáig késett. A négy utcából álló telep tisztjelnek^ a GPU embereinek és az intelligensebb embereknek ugyanis Yincze mind gyakrabban adott hitelben munkát. Minden alkalommal Írást kért a vevőktől. Amikorazon-Ijan cipésztársai feljelentették) a közixjntból kiküldölt két könyvszakértő nem fogadta el ezeket az Írásokat, hanem a hiányzó 2022 rubelt és 17 koijekol követelte Vincién.
Vlnczééknek akkor már kis háztartásuk is volt, Vlncze eladta hát két hízott disznóját és a kapott 2000 rubelt megtoldva zsebpénzével. kiegyenlítette a Wányt. Egy hét múlva azonban ennek ellenéro bíróság eW állították .hűtlen kvaa lés. elmén. A vád az volt ellene: hogy hitelt adott a köz pénzéből. Hiába ágált Vlncze, hogy kiegyenlítette a hiányt, a szovjetliiró két esztendei börtönre Ítélte.
BSrtSn helyett a rendőrségi műhelybe szöktetik Vlncze Józsfet
Az nj telep kapitánya égy német-szárniazásu, köpcös emberke volt, valami Kun nevű ember. Vlncze néki ls, feleségének is és legényeinek ls sok csizmát készített. Kun rendőrkapitány szerette Vlnczét és amikor az az Ítélet után elment hozzá panaszra, hogy miattuk csukják le, megvigasztalta: i
— Ne félj, Vlnoze elvtára, nem fogsz te börtönbe menni! Gyere ide a rendőrségre é» doigoez nekünk II! || ll.l
4
ZALAI KÖZLÖNY
193$. február 6.
KÉRJEM ÖN IS
költségmentes árajánlatot mintákkal
BUTOB, KELENGYE és RUHÁZATI
cikkekről. Leghosszabb számlaliitelre I
Bútor és Textil Keroskedelml r. t.
Budapeat, Liszt Ferenc-tér 5. sz.
Valóban igy is történt.
Kilenc hónapig dolgozott Vincze a rendőrségen. Ssnki sem kereste és ő sem jelentkezett, hogy le akarja ülni a büntetést. A kis cipész-üzem azonban ekkorra szétzüllött. Hogy Vincze elment, senki nem ér-telt ia mérték vételhez, szabáshoz, a nendelők elmaradtak. *
Ahol könyörögni kell, hogy a
11131 április 17-én magához \\etle vánkosát, subáját és megindulj hogy leüli büntetését. A börtön 8 kilométerre volt a teleptől, csak az irányt mutatták n|ig s ö egymaga ballagott a nagy hóban. Szökéstől nem kellelt tarlani, hisz ez északi félszigetről csak a tenger felé lehetett menekülni, vagy az Északi Sarkra. Északabbra pedig senkinek ssm volt kedve menni, mert már Itt is elég hid.ig volt, a hnjók mog hónapszám elkerülték Kamcsatkát.
Este ért a foghlíz\'eíepre. Fáradt és kimerült volt az úttól, amelyei a nagy hóban járt ul nélkül tett meg. Egy asszony nyitott ajtót zör-
De íazért a volt tagok tovább ás-kálódtak Vincze ellen, hogy kitúrják a .közös állami lakásból.*
Egy ujabb feljelentésne megjött az utasilás, hogy Vlnczének mégis csak l>e -keli vonulni a fogházba. Ekkor derült ki, hogy a »jószivü« rendőrkapitány tulaj donképi>en csak kihasználta. 20 rubelt fizetett Vinczének a 100 rubeles csizmákért, de Vincze nem mert szólni, abban a reménylxm, lvogy igy megússza kétévi börtönbün\'etésél.
Mert abban az idől>en az volt szokásban a szovjetnél, hogy akit két évne itél\'ek, azt hat hónap kitöltése után szal>adon engedték. Ebben reménykedett Vineze is és hivatkozott » rendőrségen eltöltött 9 hónapjára. Sokat ellenkezni azon-l>en nem mort, jobb beletörődni a változta Ihatatlanba ! — ezt már meg tanulta. ,
rabot beeresszék a börtönbe
getéséne. Nem fogadták barálságo-san: t
— Mit keres itt? — kérdezte az asszony gorombán.
— Estéit vagyok, büntetésemet szeretném leülni! — mondta Vincze.
— írásai itt vannak? — igy az asszony. Azok bizony nem voltak sehol. S Vinczének valósággal könyörögni kel\'ett, hogy befogadják a börtönbe és ne kelljen éjnek idején visszakutyagolnia a le\'epre
Így kezdödött egy hányaveíetl magyar hadifogoly »raboskodása«..

Megérkezett Nagykanizsára
PiARÜSJA
orosz énekesnő.
Esténként ■ „Rórsa"-vendéglőben
szórakoztatja a kSzBnaégat. ,„
Rákóczi Juliannd házassága
Irta: Lakinlch Imre egyet, tanár 3
A házifogság téllen hónapjai alatt Aspremontnak volt ideje arra, hogy számot vessen tényleges helyzetével és jövője esetleges kialakulásával. Nem tagadta s nem is csinált belőle t lkot, hogy anyagilag teljesen tönkrement, mert birtokait már korábban elvesztette. Belgrádban i>cdig minden ingósága, köztük értékes ezüstneinüje és ruhaiára odaveszett. A haditanácshoz Eszékrő1 küldött jelentésében a>. ekkor szenvedett kárt 10 ezer tallérra be-c sülte. Másrészt azonban minél j >b-ban húzódott ügyének vizsgálata, annál valószínűbbé vált c\'őlte az is, hogy katonai pályájának Belgrád alatt alighanem, vége szakadt s a hadbíró, ság Ítéletétől lejfe\'jebb erkölcsi igazolást remélhet. Az adott körülmények közt tohát minden eshetőséget számba-véve, csakis a Rákóczi Juliannával kötendő házasság látszott számára az ogyetlen módnak arra, hogy anyagilag talpraálljon s katonai pályájának megszakadása e-elén rangjának megfele. lően élhessen. Előtte möst c-sak az a kérdés jöhetett tekintetbe, hogy a házasságkötés a hadbírósági ítélet kimondása előtt történjék e, vagy \\:e lig c-sak azután?
Zrínyi Ilona, aknek szabadonbo-csáttatása ügyében már 1690 ősze óta folytak alkudozások Thököly és a bécsi udvar között s oki ennek következtében tudta, hogy minden perc-
ben esedékessé válhatik Bécsből való távozása, minden valószínűség szerint a házasság* mielőbbi megkötése mellett foglalt állást, hogy ezzel leánya jövő sorsát biztosítsa. Tulajdonképen ezt óliajtotta maga Aspremont is, aki végeredményben n-m tartotta okos dolognak megvárni egy esetleges marasztaló itólct kockázatát. Mivel i>cd\'g a háza>ságkötés egyházi feltéte\'eí Ijnogvollak s megvolt a csáziri hozzájárulás is, — igaz hogy feltételekhez kötve, — a bécsi püspök nem,támasztott nehézségeket akkor, midőn As-premont és Rákóczi Julianna arra kérték fel, hogy eskesse őket össze. Minthogy azonban mindkét te i őrizet alatt állottak és szállásaikat tilos volt elhagyniok, ezt az akadályt ugy akarták megkerülni, hogy Aspremont az egyházi esketés idejére, anélkül, hogy arra engedélyt kérne, elhagyj t lakását, az esketés megtörténte után azonban azonnal visszatér. A n igy nyilvánosságot természete,en kerülniük kellett, miért is a főnöknő az esketés színhelyéül a kolostor társalgóját jelölte ki, ahol 1091 június 24-én Zrínyi Ilona, a főnöknő helyettese, a -két alkalmi tanú és mások jelenlétében a bécsi püspök telje > egyházi d szben, a szokásos formaságok közt összeadta őket. Az esküvő után Aspremont visz-szatért szállására.
A házasságkötés formailag kifogástalan volt. Tekintettel azonban arra, hogy a császári hozzájárulás határozottan ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy a házasságkötésnek csak u had-
Ma szombaton utoljára a Városi Mozgóban!
FÚLniekr-
leSfifcfc.

>;iieRAINERÍiPaulMUNI/;*

A háziasszonyok is szót kérnek a husbódé-vitában
Tekintetes Szerkesztő Url Méltóztassék megengedni, bogy becses lapja hasábjain mi is hozzászólhassunk a husbódék körüli vitához s tán az érdekeltek is megszívlelnek ebből egyet-mást. Mi, háziasszonyok na|>onta kint vagyunk a piacon s bizony n»in egyszer jjvünk onnét némtet- zéssel a látottak mintl. Egy kénye-sebb háziasszony már ed.lig se vásárolt a nyilt hus]>ódékban, mert bizony különösen nyáron a sok légv miatt, már elő.e elment az étvágya. Mennyivel ízlésesebb egy zárt, tiszta hentesüzletből vásárolni, hol a tisztaság sokkal nagyobb fokú, sőt vannak már üzletek fővárosi nívón. A nyílt árudákban a hus és húsfélék fogdosása elkerülhetetlen, soksZor nom a leg-épülelesebb tisztaságú kezek által. A nyilt üzletekben a tulajdonosok folyton szemmel tartják egymás vevőit s ha tán a másiknU vásárolnak, már nemtetszésüknek vagy a mádk árujának lebecsülését nyilvánítják.
Versenyezni |>edig szerintünk csak az áru minőségével lelket, Ugyanis a háziasszonynak u igyon körültekbitő-
járat beféjezle utin szabad megtörténnie, melyet azonban nem tartottak mog, — tekintettel továbbá Aspremont házifogságára, melyet most önkényeién megszegett, a házasságkötés egyelőre csak az Aspremont-.te>alád németországi rokonságával tudatták, Bécsben ellenben hallgattak róla. Arra számítottak, hogy a jó összeköttetések segítségéül majd csak megnyerik a» utólagos hozzájárulást és ozze\' e\'ejét veszik a tanúsított engedetlenség és függelemsértés várható következményeinek. 1
Zrinyi Ilona egyébként leánya házasságáról Thökölyt is értesítette, aki azután 1691 április 23-án kelt válaszában ene vonatkozólag a következőket irta: «Ha Isten Aspremont urnák rendelte Juliánkát, arrul ón is mit tehetek? Megvallom, kívántam volna magam, örőmit látnom és legalább és legfeljebb ennek a nyári táborozás-nak kiincnetelire férjhezmenisit ha-lasztanom.. Ezt a levelet Rákóczi Julianna és főként az Aspremont-rokon-ság akként értelmezte, liogy Thölöy tulajdonképon ellene van a házisság-nak s szívesebben látna Jullánka férjéül egy kuruc magyart, mint egy császári tisztet. Azt is kiakarták olvasni a levélből, hogy Thököly reméü hogy a hadihelyzet szerencsésebb kialakulása esetén módjában le^z ezt a házasságot megakadályozni.
Kétségtelen, hogy elképzelhető volt egy olyan helyzet, melyben a bécsi \\idvar nemcsak Zrinyi Ilona, lianem Rákóczi Julianna hazaengedéséről is
nek kell lennie, hol kap saebb és jobb árut. Ix-gyenek meggyőződve az igen tisztelt hentes és mészáros urak, nem fognak ők tönkremenni, lm zárt üzletbe mennek. Szép üzletbe ezután is szívesen megyünk, ha ott jó kiszolgálásban részesülünk. A háziurak is azon lesznek, hogy j> üalelhelyiségo-ket állítsanak. Nem feltétlenül szükséges, hogy a husiparosok mind a piac körül legyenek, mert fel fogjuk őket keresni akkor is, lia pár lépést odébb kellene is mennünk. Hisz mindegyiküknek kevés kivétellel van már zárt üzlcle Is és a piacon csak fiókot tart, higyjék el: főüzletük fog ezután tokkal joblMin menn*. Ne akarjá\'< a város fejlődését, mely úgyis olyan lassan megy, megakadályozni, inert akkor azt kell gondolnunk, hogy nem >z.*retik városukat. Ne.n akarnak érte áldozatot Ivozni. Az idegenek, kik Ka-nizsára jönnek, úgyis megdöbbennek az itt látott őskori állapotokon (túró, tejlel földön való árusítás ín, no meg a huscsarnokokon) s büszkén mondják, hogy egy alföldi lenéwtt parasztvárosban ilyent nem lehet látni, Kanizsának fejlődnie kelt és fog is, I)e
Ai ön szállodája Budapesten a
Corvin Szállodai
Budapest wlvébtn, a Nemzeti Színház mellett: Vili.. Csokonay utca 14 — Tökéletei modern komfort- — Folyóvíz é« központi fütéi minden szobában. — Budapeat valamennyi villamos vatuta és autóbusza a hotel kOiveden kö telében. Eiyáfyu .««bák Már S p«af«től, kétágyas axobák t pangAMl, tsljaa
peaxló 6*50 p«ng0. 3717
kénytelen lenne tárgyalni Thökölyvel, Elképzelliető volt továbbá az is, liogy az udvar ebben az esetbon ezt a formális 1 lázasságot Thököly kedvéért érvénytelenittetné, annál i< inkább, mert Aspremont résZéröl tényleg tör. téntek hibák a házasságkötés körül. Az Aspremont-rokonság tisztában volt ugyan azzal, hogy Thököly leve\'ének aligha lesz gyakorlati jelentősége, ellenben komolyan számolni kell azzal, liogy a császár és a Rómából hazatérőben levő bil)oros nem fognak egyszerűen napirendre térni a házasságkötés ténye felett, ha arról majd tudomást vesznek. Nem lehetetlen tehát, hogy a házasság érvénytelenittetését is kívánni fogják, mert a házasság megkötésének módjában az engedetlenségnek és a függelemséHésnek súlyos esetét láljík. Az Aspremont-rokonság főleg ez utóbbi eshetőség számbavétele ulán, a liáznsságkótés érvényességének lehető biztosítása végett feltétlenül szükségesnek tartotta a gróf Aspremont Gobert és Rákóczi Julianna közt fennálló formai házasságnak valósággá tételét, abban a meggyőződésben, hogy egy házassági életközösségnek felboritása hasonlíthatatlanul n \'hezebben menne, mint egy formai házasságnak érvénytelenítése. Aspremont nővéiei tehát, különös n Thököly levelének Rákóezi Juliannára gyakorolt hatását kiaknázva, rávették sógornőjüket, hogy hagyja ott a kolostort « költözzék gróf Aspremont-hoz, aki törvényes ur^
IFoW. .a J.J
k
ZALAI KÖZLÖNY
Példát mutat
az Aspirin - tabletták előállításának technikailag is tökéletes berendezése. Vezető szakemberek a földkerekség minden részéből helyszínen tanulmányozzák az előállítás menetét, tisztaságét és\' a csomagolás hygiéniá|át. Emberkéz nem érinti a tablettát, míg a vevőhöz nem jut.
A S P I R I N
tabiittAk \\a/ 5
DE UGYEUONK MINDIG A BAYER-KERESZTREI DE OGYEIJONK MINDIG A BAYER KERfSZTkElQ
1Q3&. február 6._
Székrekedés
a vért betzennyezl. Ennek következményei: émelygéi, (ej- ét derékfájás 6t mát bajok. Ilyenkor Önnek le
KK.Í.Í4 SJ22EE»
ott kell ezt megkezdeni, ahol erre elsősorban szükség van, a többi j\'.n egymás után. Nagyon feleslegesnek tartjuk, hogy a Magyar utcánál a husbódék ismét ideiglenesen felépüljenek, mert oda kevesen fognak utánuk menni, inkább a már meglevő üz\'.ct-heb\'isétfeket fogják felkeresni,*") No meg jön a nyár, hogy fog ott olvadni hus és Zsir a déli tűző napon. A hentesek is jobban fogják magukat érezni ax szép hűvös helyiségben. A 10—20 filléres vevőket i>edig ne sajnálják, azokból még e^yik sem s?.cr-dett annyit, hogy a forgalmi adóját tudta volna lefizetni, lís itt adjuk n jótanácsot, hogy a mennyiben a helyiségért töbl>ct fizetnének, mint a bódékban, próbáljanak n\'-mi adókedvezményit) szert tenni illetékes helyen, azt hiszem ebben ugy a mélyen tisztelt Polgármester IIr, mint a m, t. városatyák segítségükre lennének. De városukat tiszteljék és szeressék,
lízek lennének a háziasszonyok észrevételei és taná.-sai, kik na|>onlt(j írják a piacot ós környékét s Ó Zrevé teleiket egymással is mogvitatjík. Ne tessék ezért haragudni, mi csuk jót akarunk. Maradunk a tekintetei Szer-ke- ztő Urnák hálás köszönettel
több . háziasszony nevé!»cn: __II. li.-nó
•) A Zalai Közlöny cr.e vonatkozó álláspontját már kifejtette és fönntartja. Exlstcnciát a mai kenyérkereseti viszonyok közt veszélyeztetni nem fzabad, a husbódékat tehát addig, amíg azok végleg kiküszöbölhetők lesznek, a Magyar utca fe\'.ó eső piac-részen fel kell állítani. A husbódé-rendszer nem szerencsés, nem is a leggusztusosabb, azért is keli csak pár évre adni uj helyet számukra. A liázi-assz-rnyok úgyis ott veszik a hust, bódéban vagy üzletien, ahol az Ízlésüknek jobban megfelel. (A szerk.)
h
Kanizsa aszfali tenisz bajnoksága
Nagykanizsa 1938, évi i>:ng.pon3 1/ij
• noksága a HoZ^onyi utcai
űfö iskola tornatermében f.
JJr hó fián és 13-án déle\'.őlt ^ 9—12Jg, délután 2-7-ig
lesz.
A nevezé^k már a 77.es cserkészekhez beérkeztek. A legnagyobb harcot ezúttal is a férfi csapat és egyéni bajnokság fogja nyujüini, AZ NTE Schlesingert, mig a 77-cs cserkészek Kálovicsot kénytelenek nélküli* ii.
Az ifjúsági csapat bajnokságra csak a 77-os cserkészek neveztek (Baranyai M., Kőrös, Németh) és a csapat bajnokok az 1938, évben ők lettek.
A férfi bajnokságok után legnagyobb érdeklődés a kezdők xcrsenyc-iránt lesz. Nem kevesobb nevezés érkezett az egyéni versenyre, mint 25, (Ebből is lehet látni ennek a sport-nak a fejlődését Nagykanizsán.)
A csapat bajnokságért u következő 5 csapat áll a rajthoz: Levente váJ,, Kisok vál., Iparisk., 374. öregcserkész és a rendező 77, cserkész III. csapata. Mindhárom számban páros versenyek is lesznek.
A verseny ünnepélyes megnyitása 6-án délelőtt háromne^eJ 9 órakor I
- Bútorokban a Kopsteln-cég vezet! Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .ize-tfel feltételek mellett
Bc£
Szombat BUDAPEST L
17 Hegedűs C.yula dgánysenekarn. — 17,30 Látogatás « dunántúli 0U1J-mcaökön. Közvetítés r zalamegyei
Lispe Scentudorján határából, Beszélő Budinscky Sán lor, - 18.25 Tamás Ilona énekel. — 18.55 Felolvasás. — 19,25 Kovás István ás Calffra Gyuri kétzongorás műsora, — 19.55 .A hu-f«onólödik.. Vidám bongj íték három résflben. - 21.10 llirek. - 21.30 Táncoljunk. — 22 Idöjárásjelentés. — 22.05 Vitósi bál. Közvetítís a pesti Vigadóból. - 22.30 Mikulai GusB\'áv ja»/. wnckara. — 23.05 Kiss Lajos ci kányi nekara. 23.35 A rádió fcialon-»nekara. — l\'tána háiwk.
BUDAPEST II.
17 A Saociális Misszió Társulat előadása (Farka* Edit). — 28.25 Meső-gaadusAgi félóra. 19.25 Dr. Gy. .Miki Irén előadása. — 20.40 Hanglemca k.
BfiCS.
21.35 Hajjs Magda hotelül. - 22.20 TáncKtte.
Vasárnap
BUDAFEST I.
9.30 llirek. — 10 Egyházi ének é« szentbeszéd. — 11.15 Evangélikus istentisztelet. - 12.20 Idöj lzés, ilőjá rásj.-lentés. — 12:30 Az operaházi zene kar, -- 13.45 Egészségügyi Kalendárium. — 14 Hanglemezek. — 15 Kol-bay Károly előad ísa, — 15.45 Az 1. íMHivédgyalogezred zenekara. — 10.15 Bacsó Sándor elöadáfri. — lfl.45 Nco-
— Naptári Februárő. vasárnap. Kom. kat. Dorottya Protestáns Dorottya. — Izr. Adar hó 5 Február 7. Hétfő. Rom. kat Romuald. Protestáns Tódor. Izr. Adar hó 6.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat február 15-lif a Merkly-Belus gyógyszertár ós a klskanlzBal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyílva reggel 6 órától esto 5 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden etr&ra uap nőkimk.)
— (Bélyeggyűjtők találkorója) HétlŐD délután 0-tól 8 óráig az OMKE tanáoe-tarmében.
grádi Keleti Magda zongorázik. — 17.10 Felolvasás. — 17.10 Magyar est.
— 18.50 Máral Sándor elbeszélése.
— 19.20 Kerpcly Jenő zongorázik. — 19.50 Sporteredmények. — 20 .Tóni néni öröksége.- Hangjáték 3 felvonásban. — 21.10 Hírek, sporteredmények.
— 21,35 Rá z József cigányzenekara. —■ 22,t5 Szabó Kálmán jazz-liármusa.
— 23 A rádió sealonzenekara. — 00.05 llirek.
BUDAPEST II.
11.40 Kamarazenematiné. — 15 Az 1, honvédgyalogezred zenekara. — 18 Előadás, - 18.30 Előadás. — 19 Magyar est. — 20 llirek. — 20.25 Hanglemezek,.
BECS.
11.45 Szimfónikusok. — 12.55 Kl-vánságbangverseny. — 15.40 Mozart: C-dur vonósnégyes. — 10.45 Dalok.
— 18 Egy tiroli borozóból. - 18.20 Tánclcmezek. — 19.50 Wolf dalok.
— 20.45 Bécsi operettek. — 21.20 Müvészlemezek. — 22.35 Tánczene.
Székrekedésben szenvedőknél
reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz a betek eldugulását gyorsan megszünteti, a gyomor müködéiél elö-mordilja, az anyagcserét megélénkíti, a vért felfrfisiti. az idegeket megnyugtatja, s igy kellemes köz-érze\'et és fokozott munkakedvet teremt. Kérdeue meg orvosát.
— Batorklállitásankat tekintse meg minden kónyszervétel nélkül. Kopsteln hutorárt.háe
mim
A Faluszövetség külföldi gazdaifjuságl csereakciói
A Falu-Gazdaszövetség ebbe" a. évije" ls megrendezi külföldi csereakcióit, amelyeknek keretélien gazdaifjuink több hónapot töltenek Németországiján, Olaszországban ét* Dániálian. Beosztási helyükön gaz-dalfjaink az összes előforduló gaa-dasági munkálatokban résztvesa. nek. A gazdalfjak gazdaságokban^ gyümölcsfeldolgozó szövetkezetekben, kertészetekben \'és szőlővidékeken családtagként nyernek elhelyezést és elhelyezésük Ideje alatt díjtalan ellátásiján részesülnek.
Jelentkezhet minden 18 évnél Idősebb, lehetö\'eg önálló gazdasággal bíró ezüst- vagy a«anykaJász«Í vagy gazdasági szakiakolát végzett gazdaifju
A (elvitelt a szülők kérik, de « Jelentkezőt ajánlani kell a szülök lakóhelyén lévő Falu-Gazdaszövetségnek, gazdakörnek, vagy gazdasági egyesületnek; továbbá a Hangya, vagy hitelszövetkezet vezetőségének, ezenkívül a községi elöljáróságnak, A felvételi kérvényhez csatolandó a Jelentkező egészségi állapotára vonatkozó halósági orvosi bizonyítvány, valamint má*>" lutlian az iskola) végbizonyítvány.
A csereakció költsége 226 |<engö, amely összegben bennfoglaltatlkaa oda- és visszautazás költsége, kivéve a zseb|>é!nz!t és a visszautazás, kor rendezendő külön tanulmányi kirándulások költsége. A Dánlába utazók 50 pengővel többet fizetnek. A gazdaifjuságl csereakciókat dr. Teölgyes István ügyvezető igazgató intézi Németországba (a üá. niába, m|g az oluszországlt dr. Székelés László h. Igazgató vezeil.
Jelentkezni lehet március hó 15-ig a Falu-Gazdaszövetségnél, Bu-dajiest, V., Báihory uto« 24, ahol a csereakciók vezetői az összes szükséges felvilágosításokat megadják. __
Emelkedett a zalai gyümölcstermelők száma
• A Gyümölcstermelők Országos Egyesületének Zala vármegyei Tag-egyesülete Károlyi György gróf elnökletével mosl tartotta évlkörgyü-lését. Az felnök elparentálta Sü-meghy Józsefet, majd köszönetet mondott az alispánnak és a gyümölcstermelőknek. Rozsnyal Józaef ü. v. igazgató jelentésélien hangsúlyozta, hogy az egyesület 349 tjJ taggal növekedett és jelenleg 1497 tagot számlál. A továbbiakba^ Bödy alisjján, Tamási polgármester szólaltak tel, majd az elnök lejelentette, hogy gyüuiölosklAlUtísUe^
Városi Mozgó. Vasárnapiéi szerdáigI
A megyar élet, a magyar föld, a magyar humor éa a magyar *iiv ex a
Tokaji Rapszódia
Főszereplőki Donálh Ágnes, Szombathelyi Blanka, Leho-tay Árpád, Pataky Jenő, Vaszary Piri, Dajbukát Ilona, Boros Géza, Rózsahegyi Kálmán, Bársony István, Makliry Zoltán, Qazdy Aranka, Billcsl Tivadar, Fekete Pál, Keleti László és Welgand Tibor.
- FIGYELEM 1 -
Hélfön, csak ezen a napon, a film a Nép-mozi-ban lesz bemutatva, miután a Városiban az Egyházközség előadása lesz.
Előadások kezd ele köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap és ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. Randa* halyirak I

ZALAJ K02L0NV
laaa. február 6
Oloó él ]6 siálloda Pestaa
, METROPOLE,
a Rékóoai-utau.
150 kényelmes szoba 4 pengőtől, ingótol.
___________________idi í
muzsikál, a télikertbe
teljes peni lóval 9
Az Étteremben
loval 9 pengőtől. •Mf«dl Farkai Jó.ka
kertben délután és este
a Viráay-Jan játszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adion barátainak találkozót, hívja meg őket vacsorára a
METROPOLE-bal!
deznek, tároló és feldolgozó lelejjet létesítenek Zalaegerszegen. A közgyűlés után szakelőadások voltak.
Az Idén is lesz mezőgazdasági kiállítás
A MTI jelenti: Minthogy aggályok merültek lol ugy a hivatalos, mint gazdakörökben, hogy a száj. és körömfájás külföldi terjedése melleit ez évben a budapesti mezőgazdasági kiállítás és tenyészállatvásár megtartása nem jelent-e a járvány behureolása ós elterjesztése tekintetében különös kockázatot, a földművelésügyi miniszter indokoltnak tartotta ebben a kérdésben kikérni a legfőbb állategészségügyi sZaktestülctnek: Az Országos Állategészségügyi Tanácsnak véleményét* Ez a legkiválóbb szakemberekből álló szerv egyhangúan azt az álláspontot foglalta cl, hogy megfelelő óvó rendszabályok mellett az idei országos mezőgazdasági kiállítást és tenyészál-
Dnnintuli Faiskola SzomDatbelj
(Tóth Zsigmond okl..kwtés*ln»pektor)
szállít príma minőségű:
UyflmOIct fAt K6x»*t 235
ŰtsiUt ÉvelAt
Dlsicserjit Sitklanövínyeket
PsnyOt Kueiónövényeket
őrökxöldnö vényeket SsamácapaiánUt. Kerttervezést, keiUplMit, gyümölcsösök Uteeité-sit válUljuk. Arjcgyztket dljUtsnul küldünk.
latvásárt megtarthatónak tartja, még az csőiben is, ha az ország jelenleg teljesen vészmentes területén addig esetleg szórványosan fel is lép. a jszáj. és körömfájás, ügyben a Tanács rés»-icws javaslatokat tett a foganatosítandó különleges óvóintézkedésekre nézvct \\
Az Országos Állategészségügyi Tanács véleménye alapján a földművelésügyi miniszter ugy döntött, liogy a már olőzöleg kiadott engedélynek megfelelően március 23—28, napjain a budapesti országos mezőgazdasági kiállítás és tény észállal vásár megtartható, egyben azonbuu intézkedett a javaslatba hozott fokozott állategészségügyi ellenőrzési, fcrtőtlenitésl ós egyéb óvatossági rendszabályok megtételére nézve. Ezek a messzemenő rendelkezések állategészségügyi szolgálatunk fejlettsége éa lelkiismeretessége mellett alkalmasak arra, hogy a kiállítás és vásár vészmcntcsségét biztosítsák, amelyet egyébként sikerült a régebbi években akkor is elérni, amikor az ország majd minden megyéjének több száz községe zár alatt volt száj- és körömfájás miatt. Igy tollát a kiállítani szándékozó gazdák teljes nyugalommal felküldhetik értékes tenyészállataikat és viszont a vásárolni szándékozók megnyugvással fedezhetik ez évben is tenyészállatszükséglc-tűket a budapesti kiállításon, (;)\'
Pontoa márkás * ÓRÁT Arany, eiüst ÉKSZERT Jó látást adó SZEMOVEQET
vásároljon bizalommal, mérsékelt áron
ZSOLDOS GYULA
órásmester, éksxorésx éa látsuréu-m esteméi
Pő-ut 8. (Korona-siállodával szemben.)
Precíz gépekkel és mérő-műszerekkel felszerelt elsőrangú óra-, ékasar-l éá mww)a»W műhely.
j

— (Ülések a vármegyén)
Zala vármegye tőrvényhatósági bizottságának kisgyüléso február 9-én, szerdán délelőtt tartja ülését a vármegyeházán, míg a megyegyülés 10-én csütörtökön lesz. A közigazgatási bizottság üléso február 14-én, hétfőn lesz. I
(Volt tengerészek összejövetele)
A nagykanizsai és környéki volt tengerészek bajtársi köre, amely nemrégiben alakult meg, szépen sikerült összejövetelt rendezett a Kis Royalban, Közel hatvanan gyűltek össze a fehér asztal körül családtagjaikkal együtt. A bajtársi összetartozás érzéseinek jegyében lezajlott tengerész-találkozó csak első lépés volt a társadalmi nyilvánosság terén s annak sikere bizonyára csak megerősíti az egyesületi alapon megindult szervezkedési. Már ezen az első összejövetelen is kiderült, liogy a «Tengeri medvék nem is olyan medvék, mint amilyen a hirük, hanem vidám, jótáncos, hangulat-szerető emberek, akiknek körében a más fegyvernemhez tartozó vendégek is nagyon jól érezték magukat,
— (Piarista-cserkészek előadása)
A nagykanizsai piarista cserkészek buzgón készülnek Barta István ház-főnők ós Vegele Károly tanár, rendezésében a Liliom fi előadására, A Ll-liomfi Nádor-átdolgozása csupa derű és vidámság, csupa szép muzsika, csupa nagyszerű lánc. A próbák a legjobb mulatságot Ígérik. Előadás után büffó várja a vendégeket, Jegyekről nagyon ajánlatos előre gondoskodni Vegele Károly cscrkészparancsnok utján, — Ugyanezen a napon este fél 10-kor IoíZ a gimnázium tornatermében a Piarista Diákszövetség teája, (:)
— (Az NTE-pIknlk)
ma, szombaton este fél 9 órakor lesz a Kis Royal éttermeiben, A ren-dezőbizotlság minden előkészületet megtelt az est sikere érdekében. Tánc az újonnan parketlázott első nagyteremben lesz. Asztalokról ajánlatos előre goudoskodni. Belépődíj 70 fillér. (:)
Elsőrendű jugossláv busukorpa, árpa és fSldldiódara kis tételekben is állandóan kapható
DANHEBER6 I- él W£I8i cégiéi
Erzsébct-tfct 14. 310 Telefon 84.
— (A piarista templomban)
liolnap, vasárnap a diákmiso után szontsógimádás kezdődik és tart délután 4 óráig, amikor is szentbeszéd litánia és szentség betétel lesz,
— Február 13:
• Nebánts virág. előadása a Legényegyletben,
— (Szővőtaniolyam Fityehácán)
Sólymos Antal murakereszturi kör-jegyző lelkes kezdeményezésére Hermán Viola tanitókisasszony buzgósága folytán eredményes szövőtanfolyam nyílt meg Fityebázán, amelynek számos látogatója vun, A község népe egyre-másra igyekszik elsajátítani a szép háziipart, moly kenyérkeresetet biztosit művelői számára,
•— (ingyen cukor)
A pénzügyminiszter a zalai szegény gyermekek résziére február, március és április hónapokra 3500 kilogramm ingyen cukrot utalt ki. Gondoskodás tőrtént azonban, hogy májustól kezdve további folytatólagos kiutalás történjen, | l i
— Február 13:
.N\'ebántsvlrág. előadása a Legényegyletben,
Sajtó alattZala Aranykönyve
A Benedek Rezső összeállításában és kiadásában megjelenő Zala Aranykönyve odáig jutóit, hogy sajtó alá került. Minden könyvtár, minden íróasztal, minden ház dísze lesz a Zala Aranykönyve, mert őrök emléket állit a kötelességteljesítés és polgári front je\'eselnek. Csak Benedek Rezső kiadónál lesz kapható. .
— (A Keszthelyi Leányklub)
február 20-án nagy álarcos jelmezbált rendeZ. A Szociális Missziótársulat koztlielyi ieánygárdája mellett u város keieszlény asszonyainak hosszú védnök-listája bizonyltja, hogy a bál társadalmi eseménye les* Keszthelynek,
UICJ0BBATÓ a MA6A8 TATAIBA!!
(Nővé Strbska Pléso) 1320 m. migesiágban
MÓRY SZÁLLÓK és penzió Egész Apcilis végéig téli spail. Si-karroik,
Magaslati nap. Pltieníi. Modern komfort, «ene, Mnc. Igen mérsékelt árak. PcogVitutiUst ellntéí a Tátrai t\'flrdók Mp-viselete Budapest, IV., JAssef-tér ». *07
A hétfői kulturestről
Az egész városban csak az egyházközség hétfői kulturesljóről beszélnek, A műsoros est valóban nagy eseménye lo z Nagykanizsának* Teleki főispánné, Mniláth Mária grófnő fellépésén kivül a műsoron szereplő nevek teszik azt eseménnyé* A ]>ompás músoru est a Katolikus Kulturház gondolatát viszi előbbre a megvalósulás felé, ezért kétszeresen kötelessége Kanizsa közönségének az azon való megjelenés.
Jegyek hétfőn estig még az egyházközségi irodában, este 7 órától pedig a Városi Színház pénztáránál korlátolt számban kaphatók,
A műsor pontosan léi 9 órakor kezdődik, _, (:)
— Február 13:
«Nebántsvirág, előadása a Legényegyletben,
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 5 gyermek született, 1 fiu éa 4 leány: Horváth Károly városi tisztvisolő ós Francsits Herminának rk, leánya, Ivusza Lujos postakocsis és Zab Gizellának rk. leánya, Véber János földműves éa Sneff Juliannának rk, leá_ nya, Kunics Sándor földműves és Horváth Juliannának rk, leánya. Házasságon kivül szülelett 1 fiu, — Halálozás 8 történt: Horváth Mária rk, 4 hónapos, Dávidovica Magdolna rk, 12 napos, Berecz Margit háztartásbeli rk, 34 éves, Kódbaum Lajos kőraü-vos rk. 48 éves, Tóth Julianna rk. 1 hónapos, Horváth Lajos v, szegény rk. 80 éves, Merencsics György v. szegény rk, 79 éves, Vajda Ferenc rk. 21 napon, —« Házasságot kötött 2 j>ár: Dávid Ferenc Máv munkás rk. és Mátós Katalin rk£, Bolf Fetenc kőműves mester rk, és Kis Mária rk.
— Csodásan nép
arcbőrt biztosit a világszerte jsmert nagyenyedi Kovács krém,
- Menyassaonyok a Schlta-
Két vidéki jóbírát, egyik vagyonos ecetgyáros, 49 éves, keres intelligens urileányt 30,000 P hozománnyal; a másik 32 éves, nagyforgalmu bútorüzlete van, intelligens urileányt keres 25000 P hozománnyal. Levelek ,40—32 év\' jeligére Rrdőa hirdetőbe, Budapest, Teréz-körut 35. címre kéretnek.^
— (A részlet-üzletek reformja)
Mint Budapestről jelentik, a részlet-üzlet szabályozására vonatkozó uj ja. vaslat elkészült az igazságflgymlniszté-rlumban. Sok esetben figyelembe yet-ték az érdekeltségeknek az első javaslat alkalmából tett felszólalásait «t8 jelentős módosítások történtek, A rész-let-üzlet szabályozására vonatkozó nj tervezetet most küldi szét az igazság-Ogyminisalérium az érdekképviselőknek, \\ ,
— (Eszperantó levelező tanfolyamot)
indít az Eucharisztikus Világkongresszus Eszperantó albizottsága olyan érdeklődők számára, akik a Szóbeli tanfolyámoklon nem vehetnek rósrt, A tanfolyam 13 hétig tart, hetenként kétszer kapnak a résztvevők leckét, a dolgozatot elkészítik, elküldik és kijavítva visszakapják, A tanfolyam dija 2 pcwgő, melyet előre kelt beküldeni a jelentkezés alkalmával levélybélye-gekben, továbbá minden egyes lecke visszaküldésére 20 fillér válaszbélyeget kell mellékelni. Jcentkezési cím: Jézus Szive Szövetség eszp, szak. Budapest, VIII. Mária u. 23. I. emelet.
— (A nagykanizsai Oltáregylet)
február 13-án este 7 órakor a fe-hérteremben műsoros teaestélyt rendez gazdag szórakoztató műsorral,, a melyre az Oltáregylet rendes, mint pártoló tagjait és mindazokat, ukik a nagykanizsai katolikus-családhoz kö-zelállunak, ezúton szeretettet meghívja. (:)•
— (Nem talált feleséget: Öngyilkos lett)
Rengel Imre 20 éves taranvi fiatal, ember felakasztotta magát. Mire hozzá tartozói észrevették tettét, már lialott volt. Édesapja elmondta, hogy a jóképű fiatalember már régebben meg. akart nősülni, do nem talált feleségnek való lányt s ezért ment a halálba, »
— (Végelgyengülés vagy baleset?)
Néhány hónappal ezelőtt meghalt Kadarkuton Nagy István földműves, A halottkém végelgyengülést állapított meg, A faluban suttogni kezdték nzon-ban, liogy a «végelgyengülés, mögött aüghanom bűneset van. A halott hozzátartozói igy most kérték az exhumá-lást. A községben kíváncsian Várják\' az exhumálás eredményét.
— A Nyugat
februári számának élén Cs. Szabó László tanulmányát közli a magyar liberalizmusról, Székely Artúr Pikler Gyuláról irt tanulmányt, I. Sziemlcr Ferenc pedig Babits költészetéről, Jő-Jfoly Zoltán, Elek Artúr, pevecseri Gábor és Schőpflin Aladár cikkoit, Molnár Kata elbeszélését, Be.-de Mária, Fekete Lajos és György Oszkár verseit kell még kiemelnünk a szám tartalmából, amely közli a Nyugat G00 pengős tanulmánypályázatárói
Nép Mozgó. Péntek, szombat, vasárnap! Milli6a film. lagyniMre, páratlannl ligalau áctcktlrfllm
Sherlock Holmes
Kalandos és kacagtató. Han« Albara megteremti Sherlock Holmes alakját. Előadások hétköznap 5, 7, V, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkal I
1938. február 6
ZALAI KÖZLÖNY
Győződjön meg Csodálkozni fog
ff
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
a farsangi idény alatt.
KOPSTEIN BUTORHAZ
szőlő bírálati jelentőst, A Nyugat előfizetési ára illetménykőtetekkel együtt havi 4 i>engŐ4 Kiadóhivatal: Vilmos császár ut 34*
Hamis ötpengőst találtak Nagykanizsán
\' A Varsányi-féle Zrínyi Miklós utcai szén kereskedésből ma egy ötpengőst szolgáltattak be a rendőrkapitányságra. A pénzdarabot tegnap este. a pénztár átvizsgálásánál gyanúsnak találták, szokatlanul könnyű volt, primitív készítmény, a kép olmosódott, a re-cézéso a rendesnél élesebb, a esengő-sél)ől i>edig uZ első pillanatra felismerhető, hogy hamis. A nagykanizsai rendőrség a hamisítványt felküldte az országos pénzverdébo, olt fogják megállapítani, hogy a liamisitványok mo-lyik kategóriájához tartozik és kiknek a keze alól került ki legutóbb ilyen hamisitvány. A közönség Jól teszi, ha fokozott figyelmet fordit az öt-pengősökre. í
Ma éjfélkor lép életbe a statárium a Földközi-tengeren
! London, flebmár 5 A tegnap elkövetett ujabb Földközi tengeri kalózkodás végleg eh vette a nagyhatabnak türelmét. Azt hiszik, hogy a nyonl bizottság a leghatározottabban eljár Malomi ellen, ahol a Nemzeti jelzésű, szovjet és köztársasági spanyol gépek támaszpontja van. ,
A Földközi-tengeren elrendelt statárium ma éjszaka lép életbe, pontban éj Télkor. r
Ma még ogy ujabb támadásról érkezik lür: Ezúttal egy angol ellenőrző csalulmjót bombázott az ismeretlen repülőgép, A bombák nem találtak, a lmjó sértotlon maradt.
— Takarékoikodnl mindenütt lehet,
e«ak ott netn, ahol at egészségről van szó. Fej- és fogfájás, meghűlés és rheuma cseleiben már 1—2 Aspirin-tabletta segit és az «gész kiadás 12 vagy 21 fillér. 20 tablettás doboz 1.80 pengő.
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
13022/1937 tk. szám.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Dr. Mező Ignác végrehajtatón$v,ifj. Major István végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében ai 1881 : LX. t-t 144., 148 és 147. §-ai élteimében a végrehatási árverést 605 P tökekövetelés, enneTt 1937. évi augusztus hó 25 napjától járó 5o/o kamata, 23 P 70 ■111. eddig megállapított petl és 23 P 80 Ilii. tőke, ennek 1937. szeptember 17. nap ától járó 5% kamata, 23 P 80 lill. megállapított végrehajtási és ai árverési kérvényért ezúttal megállapított 30 P költség, továbbá a csstlakozottnak kimondott Zalamegyei Qazdaságl Takarékpénztár Rt. 100 P tőkekövetelés és járulékai behajlása vé-
Íett a Nagykanizsa tn. városban és Palin özségben fekvő s a nagykanizsai 3222. sztjkvben 604. hrs«. a. foglalt ház 290. 8z a. udvam kerttel ingatlannak \'/« részére 1700 P, s nagykanizsai Í818. sztjkv-ben 1910/b. hrs*. a. foglalt rét a Bagola ut menti dűlőben ingatlan \'/a részére 50 P, a nagykanizsai 8473. sztjkvben 2168/c. hrsz. a. foglalt szántó és rét a Besenyei dűlőben Ingatlanra 1400 pengő, a pafint 295. sztjkvben 28/«. hrsz. a. foglalt sxőló a (öihéncl hegyen ingatlan l/s részére 80J P kikiáltási árban elrendelte.
Az árverés nem éfinii az 1910/b. h\'8z. Illetőségre 1845/fkv. 902. sz. végzéssel özv. Horváth Jóiseiné Sneff Karolin javára bekebelezett haszonélvezeti szolgalmi Jogot.
A tkvl hatóság az árverésnek (Törvényház, fsz., 8 ajtó) megtartására 1938 évi febuár hó 24. napjának délelőtt 10 óráját tüd ki s az árverési feltételeket az 1881: LX. t.-c. 150, 8-a alapján megállapítja.
1. Az árverés alá eső ingatlanokat és pedig a házat a kikiáltási ár Ménénél, a többit kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehef. (1908 :XLI. t.-c. 26. §)
Az átveretni szándékozók kötelesek ba-natpénzUl a kikiáltási ár 10%-át készpénzben. vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-Vr—t értókpaptrosbon a kiküldött^\' le tenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : XLI. t-.c. 147., 150., 170 §§; 1908: XL. t.c. 21. §).
Az, alil az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt ai általa ígért ár ugyanannyi százalékáig klegészltanl. (1901: XLI. t. c 25. §.)
Nagykanizsa, 1937. évi nov. hó 12-én. Dr. Bentzlk ik. klr. Járásbiró.
A kiadmány hiteléül: Kiss s. k.
305 Irodatlut
APRÓHIRDETÉSEK
) Hóig 60 fillér, mlncUn további ttó 4 fillér.
Eatkdvfira díszített szép áramvonalas csukott autó Kaufmannál rendelhető. Telefon 222. Erzsébet-tér 1. 4024
HÓ-, sár cipő javitéat hivatásos vul-kanlzálónál készíttessen. Horthy M.-ut 2.. Vasember-udvar. 3994
Használt ruhát vessek és eladok, hívásra házhoz megyek. Márkus, Királyié* 31. 133
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lspklsdó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly.
MARGIT FŰRDÖ
Csengery-ut 19. ■érvény kádfürdők Tjakssamvágás
WT Nyitva minden nap. 1
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
MAGSZAKÜZLET
tiiuferft Bans vilKálatia ......... llo. t.n.á.xkanak
eladók Kollet litván altórajkl gazdasápá-
B;-óves iiitHw\' negatív mangallaa
ban, u. p. Felsórsjk.
Sióbá-konyhái o..l4dl h... sao-
menles, 300 négytzfytolön, konyhakertlet, 6i/í\'/„ hozammá. P 3000, kettőeienel át-vehetó. Clm a kiadóban. 250
PAkaéa ló körzettel, hiziil, ttzlettel, kedvezi llielésl leltétellel eladó, Clm » kiadóban.__
Sugár-ut\' 16/e. sz. házban május l-re kiadó kétizobából álló ósszkomloito. utcai Ukás. 317
Egy tlaadaa-mArlafl sulyokkal éa egy írógép eladó. Clm a kiadóban. 300
Négizobát modern utcai emeleti lakAa málusra kiadó. Klataludl-utca 17/c. Meg-néahetó délután 4 órától. 2%
Kiad. 2 háromaxobáa ötsxkomfortoi lakit Csengery-ut 18/.. épltlö ul házban május hó l-re. Horváth ás Vas, Csengery-ui 17. Irodában. 219
Jóhangu planlnót bérbe, esetleg megvételre keretek. Ajánlatokat a kiadóhivatal toiábbll .Plinlnó\' jeligére. 3C6
Keresekvtdékl téglaégető vállalathoz randa, táraal 500-1000 pengóvel, magas hauoniéssucdétre. Esetleg magános stemélyt kamat, ellátás, biztosítékkal. Bővebbet: Bakó, Horthy M.-ut 59. 307
Ilatf* egy 16-20 LB generál|avitolt német gyártmányú szlvógáz itabll motor generátorral. Bideklódnl lehet Bazaó Sándornál, Eötvös-tér 22. 312
ZALAI KÖZLÖNY
1938. február 6
MEGHÍVÓ.
A Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán XLI. évi x-eitdes közgyűlését
1938. ávi február hö 80-án délelőtt II Arakor saját helyiségében (Fö-ul 1) tartja meg, amelyre a I. részvényeseket tisztelettel meghívja
Az Igazgatóság.
A közgyűlés tárgyal:
1. Igazgatósági és felügyelöblzottságl Jelentések. Az 1937. évi zárszámadások előterjesztése, a métleg megállapítása, a nyereség feloszlása iránii határozathozatal és a felmentvény megadása.
2. Az alapszabályok 19. §-a értelmében 4 Igazgatósági tag meg-
Kelt Nagykanizsán, 1938. február 4-én
jM.nlI Az alapszabályok 12. §-a szerint a közgyűlésen réazl vehetnek éi szavazhatnak azok a részvényesek, kik legalább r> nappal a kőzgyűléB meglarlása yt vagy részvényeket le nem járt szelvényekkel együtt az Intézet pénztáránál vagy a Magyar Allalános Hitelbanknál Budapesten letesznek. A lelett részvényekről
választása 3 évre és az alapszabályok 27. §-a alapján megállapítandó létszámban felügyelőbizottsági tagok válaszlása 1 évi időtartamra. 3. Alapszabályszerüleg benyújtandó indilványok tárgyalása.
előtt részvényt vagy részvényeket kiállított elismervény igazolásul s:
Vagyon
wi szelvényekkel egyllll
ny igazolásul szolgál a közgyűlésen való részvételre.
MÉRLEG-SZÁMLA
Teher
Készpénz ....................................
Pénzintézeteknél elhelyezett tőkék...............
Értékpapírok .................................
Váltók ................................. .....
Adósok .......................................
Ingatlanok ....................................
Felszerelés.............................. ......
Óvadék- és szavatossági adósok ... P 6.242 40
Pongö
Pengő
68 80B 18 9sb 33 444
1,620.308 212.209 148 800 1
Részvénytőke ...... ...........................
Tőketartalék .................................
Tartalékalap .................................
Nyugdíjalap .................................
n ,,, könyvecskékre...........................
Hel<!1 folyószámlákra ........................
Vlsszleszámilolt vállók ........................
Fel nem veti osztalékok........................
Átmeneti kamatok ...........................
Különfélék ....................................
Óvadékhltel és szavatossági
kötelezettségek .................. P 6.242-40
w......i.. mult évi áthozat .....................
Nyereség |olyó w (||z|> „yerestg ............
Pengő I l\'engő
390.000 180.000 8.000
738.803 382.853
8.980 23999
488.000 44 000
1,101.387 733.500 908 14.982 4 830
Nagykanizsa, 1937. december 31-én. Megvizsgálta és rendben találta:
Az Igazgatóság. A FelUgyel&bixottaág.
• nyvaaan Dl villa eladó, 2 azobás veranda, konyha, kamra, szép fenyves, gyümölcsfákkal, közel a Balatonhoz, izélvédett helyen. Cím : Soltész Jó. zsel tanár, Szombathely.
Kéthengeres azlvó-nyonó kut eladó éi két kitlínbejíratii »obai kiadó Szent Inna h.-u. 8. 239
Htílaló kaaáu és lejőcslrás felvétetik uradalomba Clm a kiadóhivatalban. 313
Jó állapotban levő 2-ea Bl. Marlhalm-kaataa eladó. Megtekinthető Dsnne berg éa Welsi cégnél, Erzsébet-tél 14 318
Megvételre keresek bagolal templom hegybálon kltebb •«§ libirtakot. Simon látván hentes, piac. 319
Url házban bul szoba használattal utca 24/a.
aroxotl szoba, lűrdő-kUdó. - Batlhyánj-
Ulaaabáa előszobái
I re kiadó. Petőll-ut 92
má|us 321
Saját termésű haraoaaayl asztali lehét bar P OSi-ért, asztalt siller (vőfős) bor P O-44-ért llterenklnt kan-haté bortermelőnél Csengery.ul 19.
3418/1938.
Tárgy: Áramszünet február 6-án.
Hirdetmény.
Folyó évi február 6-án d. e. 8—10 óráig teljes áramszünet leaz.
Nagykanizsa, 1938. február 1. na Polgármester.
Vízvezetéket
szereltessen, Javíttasson
9 Czvetkó Gyulával
Megérkezel! #
a Shellgaz
A SHELLQÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLCSÁZ kuliurát hoz házába A SHF.LLOÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLGÁZT olthonában díjmentesen bemulatom A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbá hatja otthonában, stlthet, főzhet és vasalhat A SHELLQÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takarék-, tűzhelyek és a Shell gáz
kaphatő
SZABÓ ANTAL sportfizletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és közponli fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kölnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, közponli fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező olvasók részére.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
3410/1938.
Tárgy t Az Alsónyirescn rendes előhasználaltal kitermelt tűzifa értékesítése.
Faeladási hirdetmény.
Folyó hó 7-én, hétfőn d. e. 9 órakor az alsónyiresi erdőben, a bajcsai ut mellett (az erdő északi sarkán) megkezdődő nyilvános szóbeli árverésen 105 halom tűzifát eladok.
Nagykanizsa, 1938. évi február 1.
Polgármester.
Óriási teljesvlrágu
Chaband-szegtQ mag
fehér rózsaszín
vörös csikós
vegyes ■ sínekben.
Remontant-szegffl mag Harglt-szeglfl mag
vegyes szlnekbon.
Főzelék-magvak
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédelmi szerek, gép, zaák, atb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A régi bírósági palota mellett. Tol. 130. Fenti szegfű-magvak már február hóban vethetők. Ötödik hatodik hónapban kezdenek virágozni, a virágoznak a fagyok beálltáig.
Mrwo. • lH)tuW*WP ftt, QuMmv Nyomás 4a OálnOaJ Lakató Vállalata ktojv^mdájátiau Nagykanizsái, KtWúa Oilttr. Zalai "Tárolj.
781 Évfolyam 30. Síim,
Nagykanizsa, 1938. február 8 kedd
)
Ara 12 Ml.
ZALAI KÖZLÖNY
[ b ktaUkhnbli FM -V uia.
Fclclós szerkesztő: Barbarits Lajos
KISHicIM áf«: egy hóra 1 pengó 3urkeutt««ci a kUdóblnliU ttld.
;6 40 fllltr.
lom 78. u.
Derékban kettészelt a vonat egy öngyilkost a 115-ös őrháznál
Négy nappal ezelőtt állt be határőrnek, vasárnap este a vonat
eló feküdt
Borzalmas öngyilkosság történt tegnap, vasárnap este Nagykanizsán, a szombathelyi vonalon, a 115. számú őrháztól mintegy száz lé-j>ésnyire. A pályatestet ellenőrző vasutas lámpával végigvizsgálta a sineket, amikor friss vé^nyomokna bukkant a vágányok- mentén. A nyo mokon tovább haladvaj, csakhamar egy derékban levágott, összeroncsolt emberi törzset talált, amelyen rajt vollak a kezek is. A vasúti őr azonnal jelentést tett az állomáson. Csakhamar több vasutas ment kl a színhelyre, ahol megtalálták az alsórész nélküli törzsei, amelyen ösz-szevérzett határörzubbony volt. Bálint főtiszt azonnal jelentette az esetet telefonon a rendőrkapitányság ügyeletes tisztjének, dr. Gántay Béla fogalmazónak, aki dr. Desseö Mihály városi tiszllföorvossal és az időközben értesített bizottsággal kiment a helyszínre. < i
Lámpák fényélven csakhamar rábukkantak a rettenetesen összeron-
csolt törzsre, amely egy vértócsában feküdt. A törzset megvizsgálták, karján egy tetoválást találtak : »S. I.< Sehol semmi más nyom. A hatóság emberei folytatták a nyomozást, tovább mentek a sínek mentén, igy a pályalest árkában megtalálták a legurult alsóteslel.
A zselékben az áldozat kilétéről semmi irás, levél vagy azonossági nyom nem volt. Nem sokkal távolabb a parton csakhamar rábukkantak egy csomó apró tárgyárat zsebkés, tükör, pénztárca és egyelőkre, amit a szerencsétion ember nyilvánvalóan kirakott zsebeiből, mielőtt végzetes teltét elkövetne.
Még az éjszakai órákban megindult a nyomozás. A karletoválás alapján csakhamar kiderült, hogy az áldozat Simon István, a kanizsai határőrség egyik fiatal tagja, aki mindössze négy napja, hogy lye-állt a határörök közé.
Megállapítást nyert, hogy Simont a Nagykanizsáról este 8.21 órakor
Szombathely felé induló személyvonat gázolta halálra. A vizsgálóbizottság ugy rekonstruálja az1 esti tragédiát, hogy Simon István - aki délután minden szó nélkül sétálni indult - hosszabb idő óta foglalkozhatott már az öngyilkosság gondolatával. Először kiment a pályaudvarra, ott végigment a síneken, mig odaért a 115 számú őrház közeiéin és akkor a sötétségben, senkitől észre nem vévé, a robogó vonat elé vetette magát, amely derékban kettészelte.
A borzalmasan összeroncsolt holt. teslet még nz éjszaka beszállították a temető hullaházát*. Miután kétségtelenül öngyilkosság csele áll fenn, nem fogják fell>onco!ni. Elöljárói táviration értesitelék Simon hozzátartozóit a négy napos határőr tragikumáról. \'
Az öngyilkosság hátierének ki-nyomozása ügyében vizsgálat indult

Az angol Jegyzék teljes elégtételt követel Francotól a földközltengerl hajó-Incidensekért
Vasárnap nagy nemzeti győzelmek napja volt
London, február 7 Anglia —mint a lttpok Jelentik — igen erélyes hangú jegyeket Intézett Franco tábornokhoz, a nemzeti Spa-nyolorsziíg vezéréhez, A jegyzékben az utóbbi napok kalóztámadásait a nemzetieknek tulajdonítja Anglia, bocsánatot követel azokért és a teljes elégtételen kivúi kárpótlási is.
Salamancü, február 7 A nemzeti csapotok — mint a lap-tudósítók jelentik — vasárnap nagy győzelmet arattak. Az uzonnei szaka-f-Zon több mint 20 mérföldet nyomultak előre és elfoglallak 15 községet, zsákmányul ejtetlek 25 tankot, sok fegyvert és több vörös csapatot is
olfoglak. A csatateret 3000 lialott bori. tolta, amikor a nomzetick elfoglalták a bevett területeket, amiről arra következtetnek, hogy az előrenyomulást heves csata előzte meg, amely azonban teljesen összeroppantotta a köztársaságiak ellenállását.

Ha reggel 7«től délután 4-ig 15 lesálláson folyik az államfők lengyelországi vadászata
Kánya Kálmán külügyminiszter már ma este Varsóba utazik
\' Bialovtosö, február 7 Amikor vasárnap Horthy Miklós kormányzó és -kisénete a bíaloviesai vdászatra utaaott, Stedlov állomáson a vonat megállt, inert alakosság üdvözölni akarta a magyar állam-főt. A cserkészek itt nyújtották át ajándékuklat: egy hatalmas bronz szobrot, amely egy tengeri jelenetet ábrázol, amint tégy hajós a nagy viharban biztos kézael vezeti hajóját. A tömeg ielkosied^» a kis állomáson határtalan volt. A kelkesen ünneplő nép áttörje a cs^ndörkor-dont is és- virághalommal borította el a kormányzót. < !
I Bialoviosa, február 7 Hideg téli reggelre ébredtek hétfőn a vadászkastély magas vendé-\' gei, akiket 7 órakor kürtszó ébnesz tett fel. A magas vendégek 8 órakor az ebédlőteremben gyülekeztek. A reggeli elfogyasztása után a közeli ősrengetegben felállított les. állásokhoz mentek, összesen 15 les-állást tákoltak az ősrengetegltfn. Horthy Miklós kormányzó a második leshelyen, Moscicki elnök és Ridz Smygli között foglalt helyet. Röviddel később felhangzott o hajtók kürt jele és megkezdődött a vadászat. Ma öt hajtás lesz, rókára,
nyúlna, farkasra és vaddisznóra.
A vadászát délután 1 ónakor ér véget. Utána Horthy kormányzó kihallgatáson fogadja Beck lengyel külügyminiszteri.
Bialoviesa, február 7 Kánya Kálmán külügyminiszter Keresztes Fischer és Csáky fstván gróf kisénetél>en a reggeli után na. gyobb sétát tett a vadászkastély körüli parkl*n, majd később Beck külügyminiszter kíséretében a nemzeti parki* ment, ahol az ős-nengeteg bölényei láthatók, A két külügyminiszter és kíséretük ezután
szintén kiment a vadászatra. Kánya Kálmán külügyminiszter a lengyel külügyminiszter meghívására ma este már Varsói* ulazlk Beck külügyminiszter kíséretében, aki előzőleg azonban Horthy Miklós kormányzónál jelenik meg kihallgatáson.
Elutazott Budapestről
a török külügyminiszter
Rüsdü Arras török külügyminiszter kétnapos budapesti tartózkodás után visszautazott Törökországba. Búcsúztatásán Kánya külügymintez. ter képviseletében és helyetteseként Kuhl Lajos követségi tanácsos, a török és jugoszláv követek vettek részt. _
Csütörtökön ülést tart a Ház
Darányi miniszterelnök déU>en Marschap Ferenc államtitkárt és Széli József belügyminisztert fogadta kihallgatáson. i ;
A képviselőház csütörtök délben összeül, de ülése csak formális lelsz.
Az Ügetöverseny Egyesület két titkára bevallotta, hogy 700.000 pengőt sikkasztottak
A Buda|jesti ügetőverseny Egyesületnél történt sikkasztás összege már 700.000 |>engőre emelkedett Schwab Károly vezértilkár és elődje, Weissenbachcr délben
kihallgatásukkor ljeismerlék a sík. kasztást, mindkettőt letartóztatnák. Előállították Schwab két táncosnő barátnőjét Is, alqk gazdagon felékszerezve és értékes bundában jelentek meg. A sokezer|>engős éksz-reket és a bundákat a vezértltkár-tót kapták. A rendőrség felszólítására az ajándékokat lelétlje helyezték. Az Egye8ületl>en a vizsgálat tovább folyik. 1 \\
Távolkelet harcai
A kinai csapatok kisebb helyi sl-kereket arattak a harcmodoruknak megfelelő területekon, igy elfoglalták a Hangcsaulól nyugatra fekvő Juhangot. Ezzel szemben — mint a Reuter iroda jelenii más területeken kénytelenek voltak visszavonulni. Igy visszafoglalták a japánok Kihszian városát is.
Máglyahalálra ítélte magát a soroksári idegbeteg öngyilkos
A soroksári máglya rejtélye megoldódott. Pénteken ugyanis n járókelők .egy kukoricaszár máglyát találtak az esyik közeli mezőn, amely alatt egy félig inegszcnesedelt női test volt. A selyemharisnyás láb, a mely a kazalból kilógott vezetett nyomra. A közelben e.iy szódásüveget találtak, amelyben denaturált szesz volt. Gyilkosságot .sejtettek, ma délre azonban a rendőrség kinyomozta, hogy öngyilkosság történt, AZ öngyi,!-
*
zalai közlöny
1936. febrnir 8.
Az állástalan diplomások flzetósnélbQII gyakornoki állásokat kérnek az Iparvállalatoknál
\' Budait, márchs 7
A napokban Kultsár István min. tanácsos, az értelmiségi munkanélküliek kormánybiztosának elnöklő, tével a kultuszminisztériumban értekezletet tartanak, amelyen résztvesznek a gazdasági érdekeltségek is, továbbá Keresztes Fischer Ferenc, a PK elnöke, az önállósitási alap vezetője, az iparügyi minisztérium megbízottja és az ifjúsági szervezetek kiküldöttei.
A minisztériumi megbeszélésennz önállósitási Alap egyik uj megoldása szerepel, amely közelről érinti a magyar ipart is. értesülésünk szerint ugyjmls az ifjúsági szervezetek beadványt intéztek Hóman Bá. lint kultuszminiszterhez és ebben arra kérték, hogy Bornemisza Géza
ipariügyi miniszterrel együtt tegye Lehetővé az állástalan diplomások számára, hogy megfelelő ipari szak kiképzésben részesüljenek. Ezt ugy vélik elérhetőnek, hogy a diplomások egyrésze fizetésnélküli gya komokként álláshoz jusson vezető iparvállalatoknál, ahol megfelelő gyakorlati kiképzésben részesülhetnek. A továbbiakban azt kéri az ifjúság, hogy az egy esztendős gyakorlati idő alatt a kormány bizonyos létminimummal segélyezze a gyakornok diplomásokat, majd ami kor már kielégítő tapasztalatokat szereztek, az önállósitási Alap utalja ki számukra az önálló exia-tencia megalapozásához szükséges összeget.
Mit fizetett az OTI-nak és mit kapott tőle 1937-ben a nagykanizsai kerület?
A nagykanizsai OTI-kerttlet 1037 évben 530.399 iwngő járulékot rótt kl. firdekes, hogy a kerület OT1-flzetől majdnem ugyanennyll fizettek Itt az elmúlt év folyamán ; — 630.1129 jttügét, tehát még többet is 630 pengővel, mint amennyi az évi kivetés. De azért van még hátralék ls elegendő. 1937 Végén 639.t03 pengő OTI-hátralékot mulattak kl végrehajtásra.
1937-lien a nagykanizsai OTI-ke-rület 66.116 |ttngő táp|jénzt, 16.917 l»engő szülési segélyt, 66012 pengő kórházi költségei fizetett kl. Kötszerre 1280, gyógyszerre 23.016, gyógyfürdőre 1)93, kevésbbé költséges gyógyászati segédeszközökre 1260, egyéb gyógyászati ellálásra 1980, temetkezési segélyre 2777, betegek útiköltségeire 8016 |>engőt adott ki a kerület. A nagykanizsai OTI-kerület tehát 630.1129 |jengö I*. fizetése melleit 178 696 |>cngöt kapott vissza az OTl-szolgáltatások-
l>an. A fennmaradó 367.233 jjengő-ből 107.000 |iengó az öregségi, 48.000 i>engő a MABI-aiap, 61.000 l>engő pedig a háztartási alap tulajdona.
Az évi 630.929 ]jengö OTI-járu-lékot 3000 körüli nagykanizsai és a kerületije tarlozó munkaadó fl-zetle, eaekből 1700 körlll van az ipari munkaadók száma, a többi csak háztartási alkalmazott után fizet OTI-járulékot.
A felsorolt ttámok természetesen nem világítanak rá teljes mértékben a járulékok és szolgáltatások arányára. Részint itnei- az öregségi sth. nla|K>k szolgáltatásait csak későbben fogják tömegesebben élvezni az arra jogosultak, most még csak jelentéktelen azoknak a száma, akik a kerületben öregségi já-járandóságot kapnak. Másréezt az OTl kanizsai és kerületi betegei az országos OTI-lntézményeket is igényije\\«szlk ezek költségei a kerület klmutamséljan lermészelszerü-leg nem szerepelnek.
Alaptalan féltékenység kergette öngyilkosságba a 14 éves kislányt
Ma reggel kihallgatták a szubllmátos öngyilkost
kos Ilujsl Erzsébet 36 é\\«s sorok-sárl leány, aki — inint bátyja elmoti-dolta — 10 év éta iii(*beleg és állán-tltSan hangoztatta öngyilkosságit!. Azért égette el tnagál, hogy a temetési pénst megspórolja.
Akinek a vérnyomása magas és szívműködése rendétlen, ugy érhet el erőlködés nélkül megfelelő könnyű székelési, ha reggel éhgyo-moira egy kis pohár természetes .Ferenc József" keierűvizet Iszik. Kérdezze meg orvosát.
Lukács József hitoktató hajtnáskérl plébános lett
Kinevezési dekrétumot hozott tegnap a i>osta Nagykanizsára. I)r. Itott Nándor megyéspüspök melegliangu levél kíséretében Lukáts József nagykanizsai hitoktatót hajtnáskéri plébánosnak nevezte kl A püspök kinevezésében utal Lukács József hitoktaló nagykanizsai működése alatt kifejtett fáradhatatlan tevékenységéle a hitoktatás, lelkipásztorkodás, nemkülönben a Kath. Legényegylet keretében és arra kéri, hogy uj állomáshelyén is obben a szellemben művelje ez Ur szőllejéU
Lukács József hitoktató hosszú éveken át működött Nagykanizsán és papi lelkületével, fáradhatatlan munkásságával ugy a lelkiek, mint társadalmi ós egyesületi téren valóban dicséretreméltó munkásságot fejtett ki. Tanítványul ós szülők ogyaránt rajongva szerették Lukács hitoktatót, aki a gyormekek nyelvén tudott beszélni, aki «a gyermekekkel gyermek tudott lenni, ós nagy ifjuságszercteté-vel mindenkor kitűnt. Az oltárszolgá-latnál, a gyóntatószékben, mindenütt, ahová papi lűvatása szólította, fiatalos lendülettel és nagy lelkesedéssel végezte misszióját. Nagy és értékes szolgálatot végzett a Kaih. Legényegyletben, melynek fejlesztéséliez nagyban hozzájárult, ö alapította meg a .Napsugár. leuányklubot, a Katii. Legényegyletek uj szervezetét. Buzgó papi munkásságával maradandó emléket állitolt magának Nagykanizsán^ UJ állomáshelyére a nagykunizsai hivek sze rctele kiséri.
Kedd
BUBAPEST T.
6.45 Torna. — Utánahanglemezek.
- 10 Hirek. - 10.20 Felolvasás. -10.45 Felolvasás. — 12.05 A rádió szalonzenekara. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. -13.30 Farkas Béla cigányzenekara. — 14.40 Hirek. - 15 Arfolyamhirek. _ 16.15 Arányi Mária előadása. — 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Bethlen Mária grófnő csevegése.
— 17.30 A Magyarországi Élelmezési Munkások Szövetségének Dalárdája ós a Magyarországi Famuukások Szövet, sógének Dalárdája. — 18.20 Dr. Ciogo-lák I.ajos előadása. — 18.50 Hangié-nuKíka - lí>.30 <Pastorale-szimfónia.» Hangjáték 3 részben, — 21 Fiesch Ella énokcl, - 21.35 Hirek, időjárás-Jelentés, — 22 Horváth Bezső cigányzenekara, — 23 Dr. Kertész lCndre jazz-zenekara, Kalmár Pál énekel, — BUDAPEST IL
Fobruár 7-től, hétfőtől február 11-ig, péntekig bezárólag Buda|>cst H, műszaki okokból műsort nem ad.
B8CS. ! v I \' »
12 Vegyes lemezek. — 13.10 Bizct-opcrákból. — 16 Könnyű bécsi zene.
17.30 Bárok csembaló és fuvolazene. 19.40 Dalok. 20.10 Bádiózenekar. — 22.20 Hires Verdi énekesek lemezei, rr- 23 Táuclepjezek,
Jelentette a Zalai Közlöny, hogy egy nagykanizsai 11 éves kislány szerelmi ügyből kifolyólag szubli-mát oldatot ivott és súlyos állaj>ot-l>an került a közkórházba. A leányt; aki egy muzsikus-család gyermeke), csak ma reggel tudták részletesen kihallgatni. Elmondta a kislány, hogy téves az a beállítás, mintha ő és l>a-rátnője egy fiúba lettek volna szerelmesek és ö emiatt kereste volna a halált. Jegyzőkönyvbe mondta, hogy alaptalan rágalmak" miatt nyúlt a méreghez. A leány édesanyja szerint a l-l éves iskolásleány egyáltalán nem is volt szerelmes. Volt a kislánynak egy 8—10 évvel idősebb l>arátnője és annak egy 18 éves fiu volt a vőlegénye. Ez a 18 éves fiu volt az ütközőpont. A vőlegény édesanyja ugyanis a korkülönlAég miatt ellenezte fia
házasságát a nála idősebb leánnyal s az ebből támadt lxmyodalmak közben a menyasszony családja a 14 éves kislányt^ is rágalmazni kezdte, mintha el akarná kaparin. tani a fiút a barátnője elől. Otthon ,és piacon szálltak és nőttek a rágalmak, a végén a kislány, aki az egész dologban ártatlannak érezte magát, annyira elkeseredett, hogy meg akart válni az élettől.
Az ügyben az eljárás tovább folyik. A kórházlwm mindent elkövetnek, hogy a kislányt megmentsék az étetnek. ,
— Saját érdekében és örömére 8X0!• gáló meghívásnak te*z eleget, ha • Kepateln Bntorárnkáx ő»xl mübutor-klál-litáait megtekinti, vételkényuzer nélkül.
- S.ln«. tail, taffet báli ruhaanyagok nagy választékban találhatók SohQtznéi.
A hét legszebb tollettjei
Legnagyobb örömünkre már feltűnik a sok téli feketeség között egy-egy tavaszi szin is. Legalábbis ezen a héten elegáns társaságokban már olyan toitettekben jelentek meg a hölgyek, amik már magukon viselték a tavasz bélyegét. Vagy köl-tő>esebben fejezzem ki magamat: eljegyezték magukat a tavasszal.
így először meg kell említenem egy búzakék szövetruhát, aminek anyaga ugy néz ki, mint a kelim kézimunkák alapanyaga, csak nagyobb négyszögkihagyásokkal. Aletta a hölgy ugyanolyan színű, talán egy gondolattal világosabb krepp-dechin kombinét viselt. Egészen magas nyaka volt, két vállra spiccesen jött és visszahajiott egy kicsit. Két elálló tölcsérzsebe volt az alján, amelynek egyikéből halványkék muszlin zsebkendő nézett kifele. Rövid, puffos ujjak és sajátjából háromujjnyi öv Egészítették ki.
Ebből az egy ruhából a következő ket vonhatjuk le: 1. a kék minden árnyalata a legnagyobb divat lesz, 2. imár nyugodtan szakíthatunk a sok feketével és csináltathatunk már egy tavaszias jellegű ruhát.
A másik tavaszi ruha egy halvány kék szövet volt, aminek érdekessége, hogy a derék végig gombolva volt, de a gombokat egész aprófejü fehér virágok helyetlesitették és ez roppant felfrissítette a ruhát. Egyéb ként kis kihajtós fehér gapérkavolt rajtái, hosszú, szük ujjakkal.
Az esti, gálaruhák közül annyi tetszett, tekintve, hogy a báli szezonban mindenki .tul akar tenni a másikon, hogy alig tudom, melyiket emeljem ki leginkább. i
Tetszett egy középkék flamlsol-szerü selyem estélyiruha, mély dekoltázzsal, oldalra felraffolt aljrész-szel. A vállpántok hátulról Jöttek előre, de ugy, hogy a mellek felett a vállpántot két hatalmas . strass horogkapocs tartotta össze. Igen eredeti volt. Természetesein az elmaradhatatlan boleno itt is szerelőt- i . ■ i
Egészen szenzációs otthoni ruhát mu tatottJrtr-ft--párisl divatszalonoki egyik tegníigyobbj^-r-Sciapanell*. A ruha düftinből készült középkék szin ben, egészen szük, testhez simuló vonalakkal, mell alatt wallis húzással, két nagyon nagy rátett zsebekkel, magas nyakkal és — térdig piros zipzárral. A ruha hoíz-szu volt, egészen a földig ért, a zippzár pedig csak a térdig, onnan szabadon nyilott. Minden lépésnél ugy hatott, mint egy Tjszály. (Jó-alaku, magas, karcsú és jólábu hölgyeknek különösen figyelmükbe ajánlom ezt a remekszabásu, pongyolát helyettesítő toileltet.)
A Riviérára egyre többen mennek, a társasutazások megkezdődtek, a nagy szalonok rohannak Pá-risba a most kezdődő bemutatókra és annyi rendelésük van, hogy alig győzik. A Riviéra kollekció rengeteg chantung kosztümből áll, amit egészen glütó, szinte rikító Bzinek-kel tarkítanak, akár sál, akár zsebkendő, akár pedig nagy kalap formájában.
Az egyik nagy szalonban kéezült egy fehér chantung kosztüm plrotf,
193& február 8
kék, sárga elől megkötött övvel, ugyanilyen muszlinzsebkendővel és ezen színekből összeállított turbán-szertl kalappal. A h£lgy, aki kapta, szintén csinos volt és ennyi szín még rajta... Mein Herz, was wll\'st du noch mehr?...
Divatposta
ÍManc^isszony. Kislányának csináltasson egy halványkék tűllruhát halványkék taft kombinéval, erősen hu. rott, l»ő szoknyával, feszes derékkáí, váll kivágással, amely kivágás kö-rül holokba berakott rftss résZ jöjjön, ezáltal mintegy kis njjarész is képződik. A derekára erősebb kékből egy szélesebb bársonyszalagot tétessrn, elől megkötve. AZ egész stiíridiaszerü lesz, ami most roppant divatos fiatal lányoknál. Odvözlet.
F. t.vi Sajnálattal nélkülöztem ez-ideig beígért divatlevclét. Otthonról jött .barátnője, meséli, hogy az estélyen nagyszerű szabású ruha volt Magán, ennek örülök. Várom tehát kedves mielőbbi levelét, amelyben tudat, hogy mire van szüksége, üdvözlet.
FUoska. Ha piros sz\'nü estélyi ruhát szeretne, ezt csakis muszlinbársonyból ajánlom, mert ez csak abból szép. Semmi diszt, mint egy nagy ötvözött arany csattot, ne tétessen rá. Egyébként teljesen sima legyen, srég, testliez simuló szoknyával, hátul \'ebet ez egy kicsit hosszabb. Röv:d, egyenes ujjakkal és teljesen zártan csináltassa elől, hátul .V. alakban jöjjön a dekoltázs, Üdvözlet.
A pFaci árusító-asztalok SSgye a legközelebbi városi közgyűlés elé kerül
Az Erzsébet tér és vele a piac rendezésének kérdésénél ismét elő. térije került az évtizedek óta elintézetlen ügy : a tejtermékek és egyéb élelmicikkek földön való áru sitásának eltiltása. Sokszor szóba került már éz a kérdés, azonban sosem sikerült megoldani. Ha ugyan is a város beszerezte volna az árusító asztalokat, akkor a kanizsai őstermelőknek és árusítóknak legalább 10 fillér hely pénzt kellett volna fizetniük (eddig régi jog alap ján «z«k nem fizetnek helypénzt). Ezen aztán minden ilyen terv meg-hiusjlt Kískanizsa ellenállása miatt. Miután fontos közegészségügyi érdek, hogy az élelmiszereknek a földön árusítása betiltassék, a városi képviselőtestület több tagja a kérdést a legközelebbi közgyűléseié fogja vinni, hogy az Erzsél>et tér rendezésével kapcsolatban ez Is közmegnyugvásra kerüljön elintézésre. I t i
A kérdést ugy gondolják megöl, danl, hogy a város megcsináltatná a szükséges asztalokat és a kiadáf? fedezésére bevezetné a kiskani-zsalak számára is a minimális helypénzt. Számos képviselő magáévá telte már a gondolatot, amelyet ha sikerül keresztül vinni, nagy lépéssel jutott előbbre az eddigi régimódi, avult piaci rendszer modernizálása.
— Naptári Február 8. kedd. Rom. kat. Máthai az. J. Proteetáns Aranka. Izr. Adar hó 7.
Oyógyazertárt éjjeli szolgálat február 15-lg a Merkly-fielus gyógyszertár és « klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 8 óráig (hétfő, werda. péntek délutár kedden ásóm nan nőknek.)
- (Bélyeggyűjtők találkosója) HétfÖD délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanáos-termében.
ZALAI KÖZLÖNY
Magyar-osztrák vasutas-ünnep Nagykanizsán
A fűtőház 15 nyugalomba vonulójának búcsúztatása
Szombat esle az Amerika vendéglő kapujában piros lámpás vasúti jelzőoszlop állt. Beljebb egy mozdony eleje köszöntötte a belépőt két tüíes szemével. A feldíszített belső termeiden is ünnepi hangulat. Itt tartották a nagykanizsai mozdonyvezetők bajtársi vacsorájukat, amely azonban bankettnek is l>eillett. Tulajdonképpen 15 nyugalomljavonuió társukat akarták búcsúztatni, de ez a búcsúztatás keretein túlmenve, a munka, a l>ecsU-letlel eltöltöt munkás évtizedek méltó ünnepe lett.
Megjelent a családias hangulatu vacsorán a Máv Igazgatóság részéről Bronts Lajos műszaki ÚnácsoS, az üzletvcelőség részéről Bossányi tanácsos,\'SzeLeni-Lazur János, a Fűtők Orsz. Egyesületének főnöke, Oppenhelmer János főnökfoelyotles Budapestről, valamint ott volt Rubint Károly főtanácsos, Krátky István dr. polgármester, P. Cirfusz Viktorin plébános, Araló Károly fű. tőházl főnök, Gelencsér Imre mérnök, valamint az osztrák kollégák részéről 12 bécsújhelyi osztrák vasutas és számosan mások.
A 120 teriiékes vacsora mindvégig a legjobb hangulatban, a bajtársiasság és az egymás megbecsülése jegyél>en folyt le. Elsőnek Magasházy József, a fütőhá/.iak kanizsai elnöke köszöntötte a megjelenteket, elköszönt 15 nyugdljba-vonuló társától, de oly ígérettel, hogy a megérdemelt nyugdíj élvezése közhen sem szakad meg köztük a jóviszony. Atnyujtottn ezjlán Arató Károlynak azt az oktevelot, amely tudalja, hogy a kanizsai fűtők dísz-elnöküknek választották meg szeretett fönöküket. |
Arató Károly válaszában megköszönte a megtisztel te lést és hangoztatta, hogy igazi ünnep ez a nap, mert a lelkeknek is nyújt valamit : a jól végzett munka elismerését és
megtecsülését.
Bazur János Is azt hangoztatta, hogy ez a jól végzett munka ünnepe. A legfőbb elismerést tolmácsolja és kívánja, hogy sokáig élvezhessék a nyugalomba vonulók a megérdemelt pihenést. Szive egész melegével köszöntötte az osztrák
kollégákat. |
Az osztrák kollégák vezetője német nyelven váilaszolt. Utalt arra a két sínpárra, mely országhatárokon keresztül egymásba fűzi őket a magyar vasutassággal,\' akikel mindig szerettek és nagyrabecsültek.
Dr. Krátky István polgármester pohárköszöntöjél en leszögezte, hogy nem csak mint a város polgármestere van Itt, hanem mint a vasutasság őszinte jóbarátja is. A munka megl>ecsüléséröl szólt, a kötelesség teljesítésről, amelyet itt ünnc|>elve lát. Hangsúlyozta, hogy minden fegyvert kiülhetnek a kezünkből, de a munka fegyverét nem és ezért kell kétszeresen mcbgecsülni a munkás társadalmai.
— Nem búcsúztatni jöttünk idd, — mondta — hanem kezet szorítani és fokozottabb megl>ecsüléssel és tisztelettel adózni azoknak, akik egy munkás élet után most a megérdemelt pihenésije mt\'nnek. Az ifjúság nevelése mellett az öregek megl>ecsülése az, amely naggyá teheti az országot. i
Ezután néniéiül köszöntötle a polgármester az osztrák vasutasokat,, kérle, hogy továbbra is tartsanak ki egymás mellett Ilyen baj-társiassápgal és odahaza is mondják el, hogy a magyar vasut.isság is a legnagyobb szeretettel és l>aj-társiassággaí viseltetik az osztrák vasutastársadalommal szemlén.
A magyar és osztrák nóták ezután nem fogytak ki a cigány vonója alól. A csopaki is segített a hangulatot megteremteni és a nagy vasutastársadalom hajnalig maradt együtl példaadó l>ajtársi együttérzésben.
Lakása van már Vincze József családjának, de összes butoruk 3 szalmazsák
A Zalai Közlöny akciója, amelyet a 23 év után hazatért Vincze József hadifogoly felsegélyezésére indított, némi eredményt már ho-zotl: Vincze JózSef lakost veti kl és a Ba]M utca 10. szám alatti kis szoba-konyhás lakásba köllözöll. Igaz, hogy az egész felszerelés három szalmazsák, de legalább együtt lakik a hadifogoly család. Kérjük ezúton is a jószivü emlierekcljhogy juttassanak némi használt bjtorl
Yincze Józsefnek. A gyűjtést a Zalai Közlöny tovább folytatja és reméljük, sikerűi rövidesen egy kis műhelyt is lerendezni Vincze József számára.
— Ingyen hízott dimi.j.
tehet mindenkinek, ojd vesz egy pengőért egyházközs^t kultúrház-sorsjegyet.
Ma hétfőn a NÉP-mozgóban I
a magyar* élet, a magyar fSId, a magyar humor éa a magyar aziv ez a
Tokaii Rapszódia
A legjobb magyar művészek szereplésével.
Előadások kezdete kBznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap é. ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor. Rendes helyirak I
fkUNKHAHN szövettel csak TRUNKHAHN szőve?
VEHETI t£L A VEB3ENYT f
KÍ 8Jf N MIHtál I.IAlTÓijioi C.IUKMJ
ELADÁS:yi.TERÉz-K5aurflt IV.PROHASZkAOrrOKAR-UflL
GYAR-BUDAPEST. XI.LENKE-UT.I17
Mégis élek!
Rusz|<abányai Elemér regénye
A feltörő, fiatal Írógárda egyik legizmosabb tehetségeként fogadta a kritika pár évvel ezelőtt Ruszka-bányai Elemért. Első regényei után nem meglepetés, hogy uj könyve, á »Mégls élek*, a legjobbak sorál>a állítja íróját. Hatalmas, széles Ívelésű korrajz ez a regény, fókusában egy erdélyi gyerekember áll, aki !>elenő a háborúba, a háború utáni nagy magyar összeomlásba és sorsában egy egész nemzedék széthulló élete bonlakozik kl. Tulajdonképpen hálx>rus regény ez a könyv, mégsincs l«nne semmi a divatos háborús irodalom nyers színeiből, borzalmaiból. Karrierregény is, de nem irodalmi divatból, nem számításból az, hiszen hőre, Udvari Elek, tulajdonképpen egy nemzedék típusa, még pedig tiszta és őszinte irodalmi eszközök, kei és szándékokkal megrajzolt ti-pus. (Ruszkabányai írásaiban mindig van valami áhítatos becsületesség az irodalom művészi igényeivel, céljaival szemben. Ezért is tud fegyelmezett maradni a dúsan ömlő téma minden csalogató lehetőségei mellett. Erről csak egyszer mond le, amikor elkíséri hősét az idegenlégióba Is. Könyvének ez a része azonl>an, mint hatalmas kitérő is, olyan szép, önmagában olyan izzó, színes, érdekes képe az exotikunrba menekült eml>er-sorsnnk, hogy nem csak megl>ocsátja, de el is felejti az olvasó.)
(bl)
EMLÉKEZTETŐ*
Febraár ÍJ.
Pedagógusok össaajővetel* a Ki«
Royalbaa.
Kereskedelmi Alkalmazottak bálja a Kaszinóban 0 órakor. Postások farsangi összejövetel* I órakor (Kis Royal), Febraár 13.
Llceális előadás a városhásáa 8_l*»r (S«iklay János), Február 20.
Piarista cserkészek előadása (Li-liomfi) és Diákszövetség teája 5-kor a tornalciemben. Február 27.
Iparoskör nagyszabású tánc-teája 5-től 2-ig. Sörlel-jaZz. LioeáUs előadás a ráieslwMa Ö.Ur (Vegele Károly).
* E rovatban egysierl közlés (2 sorig) dija 30 fillér*
4 -
ZALAI KÖZLÖNY
ígá. MgatjL
Annk Mária Gjigliejmetti áriá és daiostifl
A Kaszinó, sorozatos hangversenyeinek sorában ..sárnap este többszöri elhalasztás után Anqa Mária (iugliclcnetti tartotta meg: nagy érdeklődéssel várt ária és dalestjét* Hangverseny Ka-nizsáj) ennél nagyobb érdeklődőit még aligha vonzott. A terem és a kartat zsnTolásig megtolt, Nemcsak Kanizsa zenepártoló közön-ségo volt ott, de gróf Teleki Béíáné-y val Sonissich, Andrássy grófékkal az" élen a környék intelligenciája is, A llonolAm^TAWAI Xo -XJt^u/.t :.........*
Nem énekel, hanem, dalol. Magas technikája és nagy zenei kulturáltsága lehetővé teszi nála, hogy a legnehezebb, áriákat is olyan könnyedén adhassa elő.
Műsorában a XVI,—XVIII. század volt képviselve túlnyomórészt. Legnagyobb sikereit a kisebb olasz és francia, dalokkal aratta. A lehe\'et-nyi finomságokban és mélységekben gazdag daloknál ragyogott . Gugliel-mettl tudása és tudásán keresztül ragyogott a dalok gazdag szépsége. A Mozart, Gounod, Massanet, de különösen va ráadásnak adott Puccini: Pillangókisasszony áriájában megmutatta, hogy mint operaénekes is a . nagyok és elsők köZé tartozik, habár
-- •-■■o................v muiwwui 1MUVI I
nagy énekesek if énekelnők személyes fellépése mindig nagy érdeklődést vonz. A. csalódás azonban nem rlfkn, sőt igen gyakori, De ez természetes iis. A hanglemez a sok próbafelvétel kő. Zül a legtökéletesebbet adja és — csakúgy mint a rádiónál, filmnél r a technikbi tudást sokszorosan fokozza a hangmérnök figyelmessége és muzikális kulturáltsága. Ez az oka, Iwgy a nagy művészek csak kis százalékban tudják elérni személyes* fellépésükkor azt a sikert, amit rádióban, filméi) vagy lemezükkel .arattak,
A pillanatnyi indiszponáltságol a személyes fellépéskor nem lehet eltüntetni. Ez az indjszponálts\'ig, .különösen,.a hangverseny elején Anna Mária Ougliehnettinél js észrevehető volt. Nem vojnánk őszinte kritikusai azonban, ha nem tudnánk be ezt hosszas és még teljesen, el nem műit meghűlésének. Sőt ennek betudásával csak fokozottabb elismeréssel szólhatunk arról az énoktudásról, amit Anna Mária üuglicbnctti éneke képvisel,
Guglielnvetti a világ olső énekesnői közptt foglal helyet. A be! canto olyan magas fokát adja, amilyen csak clkéji-zelhető. Nem tisztán az olasz énekstílus hive, magas kultúrájával a bécsi stilus előnyeit is birja. Az évszázados olasz énekklutura szellemében nevelkedett Gugliclmctti a technikai érett tudásnak olyan fokát mutatta, amilyet Kanizsa közönsége még soha nem látottrés hallott. Ehhez tökéletes szövegkiejtés., járul, amely mellett minden megformált dallamot teljes szépségében tud ragyogtatni.
Igazi énekművész azonban esik az, aki a technikán kivül a tökéletesen előadott dallamformákat be\'ső tartalommal, lélekkel tudja iuegtöteni. Eh hez GuglieUnettit megnyerő modora] megjelenésének kedvessége ép közvetlen előadásmódja segiti. igazi olasz.
KUl&ü/UK,
fotmu
FARSANGI PLETYKASAGOK
VIDÁM
1. farsang van oz idén Nagykanizsán. Minap reggel az egyik borbély mester kitűnő segédével esett meg, hogy a bálból és aZ azt kó\\elő liajnali mulatozásból egyenesen az üzletbe ment. Azaz a kifejezés «egyene-sen kicsit túlzás ez esetben. A lényeg azonban az, hogy megérkezett az üzletije, aliol azonban a pityókát segéd-1 a főnök haza akarta küldeni. Ám a segéd ur berelvát ragadva kijelentette, liogy dolgozni akar. A vendégek körében azonban nem akadt pá.iens, sőt maguk a vendégek dobták ki egyhangú lelkesedéssel Figaro utódját...
Állítólag azóta már kialudta magát... HAJNALIG
2. tartott annak uz urnák kimara-dá-a is, aki a minapi bál után
a kissé sikos járdán, az amúgy sem túlságosan b\'zlos egyensúlyát jónak látta két kezével is megtámasztani. A nap már vidáman hunyorgatott rá, amikor «engesztelésül« egy pár tyúkkal a karján (félreértés ne legyen: baromfiak voltak a feleség résZérel) nem mindennapi helyzetében az egyik Erdélyi-operett pilóta indulóját dúdolta, hogy aszongya:
— Pajtás, a földön adj kezet... I TARTANAK
3. mostanában néhány furcsa bált is. Igy Csurgón, a kis dákvá-
rosban megrendezték a .csirke-bált,»
MM JiIíjíij Házassása
rra V h íuí-h ••v i. .
Irta: Lakinich Imre egyet, tanár 4
Rákóczi Julianna épugy, mint Rákóczi Ferenc, nem szerette Tökőlyt. Az a lelietőség tehát, hogy Jövendő sorsa felett e>etleg mostohaapja döntsön, clvisellieteticnnek látszott előtte. Szívesen hajlott tehát ahhoz a megoldási módhoz, melyet a két Aspre-mont-nővér ajánlott volt neki s au^o. lyet Zrinyi Hona sem ellenit, aki nagyrabet sülte gróf Aspremonty.U Az ajánlott megoldásnak azonban akadályai voltak. A kolostor kapui ugyanis állandóan zárva voltak s a kulcsokat az apácák őrizték. Rákóczi Julianna mindamellett nem adta fel a remfayt és az összes,,kezeügyébe került s résíJfajp már használaton kivül helyezett.,kulcsokat kipróbálta, míg végre sikerült egy olyant\' találnia, mely nyitotta a kolostornak a templomba vezető ^gyik ajtaját. 1601 augusztus elsején azután ezen az ajtón át a templomba ment, melynek utcai ajtaja szokás szerint nyitva lévén, azyn akadály nélkül kijutott a Joliannes.gasscba s pjő-hiyán egy közelben veszteglő bérkocsit, azon a Himmelpfort.gasseban lévő Fürstonberg- palotába hajtatott, ahol gróf Aspremont lakott.
A szökés természetesen nem maradhatott titokban, A kolostor főnöknöjo
azonnal jelentést tett erről az uávárí kancellár utjiq a császárnak s később a| Rómából Bécsbe érkező kollonics bíborosnak is. A császárt és az udvari köröket rendkívül felháborította cz az esel, melyről persze egész Bécs beszélt. mert azt a.császári akarat kijátszásának s a császár személyes sérelmének tekintették. Upót császár ennek következtében elrendelte, hogy a Fürs-tenborg.palota azonnal szigorú őrizet alá vétessék. Aspremont ebből az intézkedésből arra következtetett, hogy az udvar a leghatározottabban elitéli a történteket és megtorlásra készül
A házasságkötésnek szükségéi Rákóczi Julianna igyekezett megindokolni 1(591 augusztus Gáo a császárhoz és Elcppora császárnéhoz gróf Stratt-tqanö udvari kancellár utján felterjesz tqtt folyamodványában, melyben, mint djSntő fontosságú inditóokra, Thököly-nek ez év április 23-án kelt imént cmr litett leplére hivatkozott, , Rákóczi Julianna ezen folyamodványával a császár utasítására gróf lynsky Rudolf, egeh főkancellárnak pplolájában lGöU. augusztus 9-én egy hjáromtagu bizottság foglalkozott Fel-a)Jatuk volt a tényállás földerítése és jelentéstétel a titkos tanácsnak, illető-lég magának a császárnak. , 4 bizottság mindenekelőtt inegálla-rjitgtta, hogy a császár gróf Kollonics biboros és gróf Strattmanq udvari
hangja — nyilván a kÖZelmult betegsége miatt — nem is zengett a régi s lemezoiről ismert erőben, tisztaságban és nagyságban. Et azonban nem von le sikeréből semmit, mert a közönség kitartóan és melegen ünnepelte minden szám után. Megérdemelt sikere volt. A közönség lelkes ünneplésén és tapsán kivűl a rendező Kaszinó babérkoszorúval kedveskedett a világhírű énekesnőnek.
Külön kell megemlékezi)! dr. ifcri* Ottóról, a zongora nagyszerű művészéről, aki tökéletes biztonsággal és figyelemmel látta el a kísérő nem könnyű tisztjét és aki a sikerben is osztozott.
Gráf Eriifi
amelyen !iz összes diákok részt vettek. — Andocson ennél is érdekesebb bál volt: az öroglcgónyek bálja. Kizárólag katonáviselt legényeket engedtek be a bálterembe, a hajadonok kézül is csík azokat, akik 18. életévüket betöltötték.
Az öreglegénybálon csak olyan nótákat húzott a cigány, amelyek a. le-gényélelet dicsőitik és az óroglegény-sZépségversenyen csak\' az agglegényekre lehetett szavazni 25-tŐl fóireté. Felújították a szólótáncokat is, amelyeket az órcglegényck táncosnő nélkül jártak el.
Az öreglegénybál állítólag olyan jól sikerült, hogy néhány öreglegény a bál másnapján leánynézőbe ment.. A BALOK
4, is adnak anyagot közkedvelt rovatunknak. A minapi bálon
az egyik kislány keserű arccal <árulta a petrezselymet.. Többen megsajnálták, felkérték, de a kislány egymásután utasította vissZa a táncosokat, arca aZonban egyre szomorúbb lett. Végre a rendezőség adott felvilágosítást:
— A kislány egy rögeszme áldozata: azt lütte, hogy 38-as lábbal 35-ös cipőben is lehet táncoln\',.. AZ IDfiN
5. gyakori volt a hajnali fagy, A síkos Járdával kapcsolatos az
alábbi angyali történet is. Ismert ügyvédünknek sürgős diktálnivalója akadt,
kan/cellár utján már égy éwél ezelőtt hozzájárult ahhoz, hogy Rákóczi Julianna nőül mehessen gróf Aspremont altá\'bornagyhoZ s mindössze azt a feltételt kötötte ki, hogy meg kelt vár-niok a folyamátbon lévő hadjárat végét. Magát a házasságkötést és annak körülményeit il.\'ető\'eg a b\'zott-ság tagjai neuv lóvén kellően tájékozva, emiatt nem is tudtak egysé-gesen állást foglalni, épen aZ5rt az egyik bizottsági tag ezt a kérdist az egyházi szentszék elé kívánta utáltatni. Abban vLz >nt valamennyié i megegyez tek, hogy a kolostorból való szökés a legnagyobb mértékben sérelmes a császár tekintélyére és személyére s feltétlenül megtorlandó, Zrinyi Ilona és leánya ugyanis államfoglyokként éltek a kolostorban, onnan tehát önkényéén egyikóknék sem volt sZabad távozniuk. Rákóczi Julianna szökése által közbotrányt okozott és hagy sérelmet ejtett a császár tekintélyén, aki emiatt őrizet alá vétette azt a liázat, melyben az Aspremont-házaspár la\' kott. A bizdtt?\'ág azonban ezt a fenyítő rendszabályt- öfcm tartja elegendőnek. Az egész világnak tudomást kell vennie — úgymond — arról, kí-váltképcn az adott esetben, melyet az újságok kétségkívül tárgyalni fognak, hogy a császári tekintélyt nem lehet biYnfetlonül megbántani, A bizottság ennélfogva vagy péuzbirsággal
dé klsaásZ mya egyre késik\',\' Már ne-gtad kilenc is elmúlt, amikor fogyatékos tudományával maga akar gépelésbe kezdeni. Megérkeük aZonban a1 kisasszony.
— Drága kisasszony, maga dcus ex m\'achina jött mostl — lelkendezik ai ügyvéd.
— Nem kérem, — feleli a még kézdő kisasszony — én az ut közepén jöttem, mert nagyon csusZós a járda.
Köszöntés hazafelé
Villamósdk sárgd vlttarlMi\'a clKák, dz aszfalt áradt emHer-zajlá\'st Önt\'; Áltiog a lármafergeleg, de bennem kékesen ragyog az otthoni csönd.
Százszemh, éhes ámúlásó\'m elé Pest ízes szépségeket tár most de szivemre tükröznek\' ai\'estim égy barna, emlik-patínds város.
A Körút fénylő arahfldncd dslbtt, áz ndrdssy-ut kemény, felémnyütó\' kar, á Duna, a hidak, a sziget, a vár, mind a srerelmesének akar.
A Citadella etlbérrt tiszt a gőfffét, á Várhegy kínálja koronás ratigfát; szelíd szemükkél erősen fognak s vigyáznak rám a zalai lankák
A Ligetből a Fasor Köszönt rám. Sztvéni hazai tájak színeit Issza; Valami néha megfájdul bennem: maradnék, meg mennék ls Vissztt. (Budapest) Lldltt Julla
Arany János Ismeretlen levelei
A halhatatlan költő életének mindeddig ismeretlen részleteire vetnek világot azok a levelek, amelyeket Schöpf lin Aladár mutat be a Tükör februári számában. Az illusztrációk gazdagságával ragadja meg a figyelmet Kofch Sándor tanulmánya a vésett kövek művészetéről. Rabinovszky Máriusz a francia udvari balettet Je!en\'ti meg novellisztikus elevenséggel, Halász Gábor pedig kortörténeti adatokban 1>Ő. vfelkedő áttekintést ad a világfürdök és az irodalom kapcsolatairól. A mai élet eseményeit, jelenségeit ős tájait tükrözik Kertősz Róbert, Nádal Pál és IncZe Antal illusztrált riportjai a haditudósítók izgalmas mesterségéről, » űző berendezéséről, egy magyar orvos nagy óceánjárók és repülőgépek fénykalandjairól a brazíliai őserdőben.
való büntetésre gohdol. mélynek egy részéből esetleg a kolostort lehetne kártalanítani, vagy pediff olyan más büntetésre, mely teljes elégtétel volna a megsértett császári méltóságnak anélkül, hogy visszatetszést keltene a magyar nemzetben. Szó lehetne pl. arról, lwgy a házastársakat egy időre különválasszák s Rákóczi Juliannának afc Orsolya-rend bécsi, tullnl, vagy bécsújhelyi rendházában kellene egy bizonyos időt eltóltenie, kellő felügyelet alatt ugyan, de mégis okként, hogy annak ne !«gyen fogság színezete. Innen oZután bármikor kibocsátható volna, ha a császár bocsánatáért folyamodik és ha u császár neki megbocsát
Súlyosabb elbírálás alá esik — a bizottság Ítélete szerint — gróf Aspremont szerepe, aki ellen Belgrád elhagyása miatt tudvalevőleg hadbírósági eljárás indult mtog s aki a végső ítélet kimondásáig nemcsak állomásfogságra, hanem tudomásuk szerint házifogságra is volt itélve« A bizottság téhát azt javasolja, hogy Aspremontot is szigorú őrizet alá kelt helyezni s amennyiben kitűnik, hogy Belgrád miatt házifogsággal is van büntetve, akkor a morvaországi Spjclbcrgbo volna szállítandó,
(Vége kór.)
1936. fcbmár 8
ZALAI KÖZLÖNY.
Farsangi esték
A hónap elején máskor nagyobi) szokott lenni a báli tovékenység Nagykanizsán. Az altiszti b;U és az NTE piknik volt c-sak a szombatost! fnr-7 | sang eseménye, vasárnap
_//,,!_ ]>cdig egé^zten üres ma-
tz/ií\\ r«dt báli rendezések s\'.öm " pontjából. Ennyivel jobban sikerüli aaonbun u két szombat, esti mulatság.
Az NTE-pIknlk
n legteljesebb erkölc .•sí és szip anyagi siker jegyében Rajlott le. Tömve volt a Kis Royal étterme a táncoló párok sokaságával, a belső teremben is minden asztal foglalva volt. Ott volt az NTE elnöke, dr, Krátky István polgármester, Kelemen Ferenc társelnök, Krasznay Pál rendőrtanácsos és sokan a társadalom vezető tagjai közül. Jól eseti ott látni a Zrinyi Torna Egylet vezetőségének képviselőit is, bizonyságául a nemes vetélkedésben edzett sport-testvériségnek. A hangulat pompás volt. (Lehetett volna más debreceni Kiss Jóska bandájának muzsikája mellett?) Az NTE büszke lehet pik-nikjének társadalmi sikeréro, visszfénye ez a sok dicsőségnek, amit a a város színeiben ez a nagyinultu sportegylet szerzeit Nagykanizsának, A rendezőség elégedett lehet a munkájával, mert a közönség is elégedett volt vele.
Az altiszti bál
ugyanebben a* időben ugyanott volt, csak a zászló és fenyő díszbe öltözött emeleti termekben. A főhelyen a kormányzó, vele szemben Árpád vozér ké[>ét övezték háromszínű lobogók. Vitéz Székely állomásparancsnok fél 10-kor liarsonasZó mellett vonult be a tisztikarral ós családtagjaikkal és helyei foglalt aa emelvényen az előkelőségek számára elhelyezett asztalnál, Megjelent ilt dr. Krátky István l>olgármestcr is feleségével, Krasznay Pál rendőrtanácsos feleségével, valu-mint többen a polgári, társadalom kitűnőségei közül. Amikor Tonna Tóni és cigánybandája keresztl>e tette a Vonói, a parketten ott láncollak a fiatal tisztek is a tiszti asszonyokkal, va, 1 amint a bál polgári vendégei. Jó hangulatu, sikerült farsangi mulatság volt, aminek csak a reggeli órák vetettek véget. I
Kettős Ilceális előadás
Sajtó alatt Zala Aranykönyve
A Benedek Rezső összeállltilsálmn
és kiadásában megjelenő Zala
Aranykönyv® odáig jutóit, hogy sajtó alá került. Minden könyvtár, minden íróasztal, minden ház dísze lesz a Zala Aranykönyve, mert örök emléket állit a kötelesíégtelje-sltés (a polgári frönl jeleseinek. Csak Benedek Rezső kiadónál lesz kapható.
— Február 13:
• XebAntsvirAg. előadnia a fölény-ftty leiben.
IP(3
Ködös!
Prognózll: Gyenge lágáramlá,, k.vutbb felhőzet, több helyen ködöt, a hő nem változik.
A MeteoroloRlal Intézet i«jkml«il m®KfiRyelőállomAsa Jelenti:
HDméraáUet tegnap «to 9 érakor: +0-2, m« reggel: +0-0, délben : +3-0.
Cwpadék: 0-0 ní-
vóit vasárnap a Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör rendezésél«n. A városháza díszterme ezúttal egészen megteli érdeklődő közönséggel. UJ előadó és uj |>oéta bemutatkozása adott a szokottnál nagyobb érdekes séget ennek a lloeális előadásnak.
Az uj előadó dr, Weisz Lajia ügyvéd volt. Angol hadihajók történelmi szerepléséről irt értekezése érdekesen, a jó stiliszta könnyedségével vezette el hallgatóságát világtörténelmi napok levegőjébe. Drámaian színezett ké|iekl*n vonult fel nz előadásban a Szent Ilona szigetére szállított Na|»leon, a hazájá-iiól száműzött IV. Károly király, a nemzete romjai közül menekülő Halié Szelasszie négus é> a szerelméért trónját áldozó Edvard király törénelmi utja, mindegyik egy-egy angol hadihajón vonult ki n történelemnek egy-egy lezárult fejezetéből ismerellen, uj utak felé. Az összeállítás maga is érdekes voltl még inkább a történelmi miliő és
jelentőség megfestése, ami kilünöéii sikerült az előadónak. Közönsége valólran nagy figyelemmel hallgtla és hálásan megtaj>solUi.
Következelt a Kör egy újonnan felfedezett költői Ígéretének, Mlina-rles Ilona, a kereskedelmi szaktan-folyam fiatal növendékének bemu. takozása. Felolvasóit versel tehel-ségről, tiszta, ideális lélekről, technikai készségről tanúskodnak. Nagy sikere volt a bemutatkozásnak.
A második előadást Kelemen Ferenc, a Kör társelnöke tartotta. 0 maga vázlatnak nevezi .gzduság szegénység, elmü előadásét, i>edig sokkal több ennél. Nemes idealiz. must sjgárzó gondolatok koncentrikus, színes mozaikja volt ez az előadás. A vagyon és a nincs világái nak lélektariáitan való elmélyedés-Mi a gondolkodás logikai erejével összefűzött életliöleselet ka|Kitt formát az előadónak irodalmilag ötvözött iuondalail>an. i
A Zrinyi Hiblós-atcal háromszobás lakás titka...
A rendőrség szétugrasztott egy bünbarlangot
Hónapokkal ezelőtt történt, hogy a nagykanizsai rendőr kapitányság kitűnő deiektivtestftiele ártalmai lanná telt egy Zrinyi Miklós utcai bünbarlangot, annak fenntartóját l>edig bíróság elé állította. Azóta is ismételten előfordult, hogy egyik, másik helyen hasonló módon kellett-a rendőrségnek közbelépnie az erkölcsi alvilág megtisztítása végett. A rendőrség éber figyelmének köszönhető, hogy isméi sikerült szétrobbantani a város kellős közepén egy bünbarlangot, amely egy diszkrét háromszobás lakás polgári égisze alatt húzódott meg és vált a bíin tanyájává.
A de tek ti veknek feltűnt, hogy egy Zrinyi m. utcai házban gyakran látni fiatal, csak nemrégen az iskola padjaiul kikerült, vagy vala. mivel idősebb, de fel tél len még házi fegyelem alá tartozó leányokat ki és bejárni és pedig olyan körül, mények mellett, amelyek gyanúi keltettek. Figyelni kezdtek és csakhamar rájötlek, hogy a polgári la-
kás a bünt szolgálja.
Egy óvatlan pillanatban a detektívek rácsaptak a bünb.irlangra, a mit számos nagykanizsai férfi ós fiatalember látogatott, vagy onnan vittek el leányokat. A rendőrség egy csomó fiatal leányt kihallgatott. Nem lehetelt tagadni, meri a rendőrség kezélien voltak a tettenérés bizonyítékai. A leányok szülei semmit sem tudtak megtévedt gyermekeik dolgairól. A rendőrség minden egyes esetlen jegyzőkönyvet vett fei és megindítja a kihágásl eljárást. Érdekes, hogy a férfilátogatók között voltak olyanok Is, akik egy másik, hasonló esetben már szere-leltek.
t A rendőrség a legnagyobb szigorral folytatja tisztitó munkáját az erkölcsi alvilágban. |
Hasonló^Ogy
egy Magyar utcai lakással kapcsolatban is foglalkoztatja a hatóságokat. Ott állítólag egy egyszerű földműves-ember nevére vetlek fel
a Shellgáz
A SHELLOÁZ nagyvárosi kényelmei hoz otthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztarlási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHF.LLOÁZT otthonában dl|mente«en bemulatom A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbálhatja otthonában, sülhet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportflzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.

egy lakást, hasonló célokra a árny* vendégel sorában a kianizaai aranyifjúság sok tagja szerepelt.
Legfőbb ideje, hogy erélyes kézzel teremtsenek rendet hatóságaink a kanizsai büntanyák frofttján.
Bajnoki eredmények
Szeged—Ferencváros 3:1 (0 : Nagy meglepetés l
Hungária—-Phőbus 5:1 (2:0). Mog-érdemelt győzelem. Kispest-íEto 4 2 (3:0). Újpest—Bocskai 1:0 (1 :0> Budai 11—Budafok 1 :0 (1 :0). Elektromos—Szürke taxi 1:0 (1:0). Törekvés—Nemzeti 5 :1 (2 : 0>
Ping-pong
Érdekes eredményeket hoaott a Kanizsa ping-pong bajnokság első napja. Vasárnap délelőtt 0 órakor mintegy 30 versenyző megjelent a ltozgonyi utcai iskola tornatermében, hogy ineg-vivja ós eldöntse agy évre a Nagykanizsa bajnokságát tudással, szivvel és szerencsével Este 8 órakor megtörtént aa eredmény kihirdetése,
Nagykanizsa férfi csapat bajnoksá. gát ax 1938. évre a 77.®* Szt. László cserkészcsapat szerezte meg Baranyai HL .3, Kőrös 2 és Horváth 0 gyűael-mével, Megérdemelten győztek a tartalékos cserkészek 5:2 arányban a Schlosingert nélkülöző NTE fe\'.elt, NTE-bőt Gál, Uerő 1—1 győxelmet arattak*
Ifjúsági egyéni bajnokságát Kőrös (77-es cserkész) szerezte meg. Második Baranyai (77-es), 3. G«rő II. (1«-vente) lett. Szép és izgalmas mérkőzéseket nyújtott a közönségnek o három versenyző. Legnagyobb küzdelmet a kezdők egyéni versenye nyújtott. 25 versenyző közül győztes: bajnok Schncer (Gimn,), 2. Vilcsek (Ipariak.), 3. Bácsi (Levente). Mindhárom megérdemelték a helyeiket.
Az ifjúsági páros bajnokságot Baranyai III*—Kőrös, a 77. cserkészek játékosai könnyen nyerték.
Megérdemelten nyerte a férfi páros bajnokságot az NTE Szakonyi—Gál párosa.
Kezdő páros bajnokságot a Baranyai—Horváth (77-esck) pár könnyen nyer le a Csillag—Tóth (Keresk.) ül. Bácsi—Perer*Ii pár előtt*
I !.M * .1 \'
A 13-iki verseny még nagyobb irgalmakat igór, ugyanis ekkor fogják eldönteni a Kanizsa férfi egyéni bajnokságát, melyért 8 versenyző körmérkőzésben fog megküzdeni. Ugyanekkor fogják a kezdő csapat bajnoság döntőjét is lejátszani, melyért a 77. Set László cserkészcsapat II„ Iiwrlsk. és a KISOK vál, veretlenül, mig a 374. K, K. cserkészcsapat és a Leventék 1 vere: ;gcl fognak megküzdeni. Este 7 órak ünnepélyes éremkiosatás lesz.
E nésztésl kiütések a bőrön
rend .cerint hamar elmúlnak, ha bél-müköí^sünket reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Fer nc Józaet" keserflvizzel elrendez; k. Kérdezze mtg orvosát.
- K.j.nhardt & H.ym—dtéU 1«0
átktsa
ZALAI KÖZLÖNY
1938. február 8.
Ma «ste pontban fél 9-kor : Katolikus Kulturest
Ai t^yházkőzség állal a Kultúrház alap javára rendezett Kulturest ma este lesz a Városi Színházban pontosan fői 0 órakor, A kezdéskor az ajtókat lezárják. A műsoron gróf To-leki Bóláné, Butykay Ákos és helyi müvósZek szerepelnek, (:)
APRÓHIRDETÉSEK
10 uólg 60 (lllér, minden lovábbl nó 4 Iliiéi.
Mégyaxpbéa összkomfortos, alsó eme lett lakás május alsejére kiadó. Ugyanolt Kyermek-sportkocil, karékpár itb. kapható.
Doktor kiváló eredménnyel tanít nél metet és franclát. Magyar-utca 30.
Butoroiott utcai tzoba, fürdösiobával, a ionnal kiadó. Daák-tér 4. *
Katonafalaxaraléal cikkek legolcsóbban bmerezhetók Beleznalnál, Sugár-ut 53. _ _ *
Egy tlaadaa-mérloa sulyokkal és •gy Iróg/p eladó. Cim a kiadóban. 300
■ladé 2 háromszobás összkomfortoi lakéi Ciengery-ut 18/a. éptilő ul házban májas hó l-re. Horváth ,éi Vai, Ciengery-ut IV. Irodában. 210
Kétk**abé» előiiobái lakái mé|ua l r» kiadó. Petőfi ut 92. 321
8ugár-ut 16/e. >z. házban májúi l-re klarfé . kétazobéból álló ösizkomfortoR utcai. kUs. 317
■ladé helyilég mtihely vagy raktárnak, Eruébet-tér 1. alatt. Bővebbet Papp 0*i-kár clpéizmeiternél. *
Eayaxobéa udvari lakás májúi l-re kiadód Csengery-ut 79. u. *
Király-utca 5. izámu hé* szabadkéiból eladó. Bővebbet ugyanott. *
Szép. foaztott llbatoli, haiználatmen-tei, sjadó. Hunyadi-utca 21. n •
Utcai 4 izobás lakéa teljei komforttal, Magyar-u. 7. sz. alatt május l-re kiadó. Bővebbet özv, Somogylné, Eötvöi-tér 23. *
Xélpaabéa, fürdőszobái lakáa májúi l-re.kiadó. Németh füizerüzlet. •
Jókwbaa levő,, bör plubBarnltura
eladó. Clm a kiadóhivatalban.
Egy lóhox.könnyű kis ayakarat keresek., Cwgcty-ut 18/b., Bogenrleder. •
■amplaft háló, ebédlöszekrény éi rádió jladó, Cilnyt Láixló-u. 11. •
Myakkandf (ordltái, jjvltái, mflstop-poláa, üveg, porcellán ragasztás Eratébet-tér 4., má»odlk udvar l. em. •
■ladé kétiaobái lakéi mellékhelyisé-gekkel májúira. Bővebbet Erzaébet-tér 16. fttszcrtlilet. •
Belvárosban agyaxobéa konyhás la kii kiadó. Megtudható Teleki-ut 65. •
Kereoaenvl siller (vörös) bor literenként P 0(14 ért kapható. Caepgery ut 19. •
DéllfakwéaD bárom-, vagy négyszobás utcai lakás májúira kiadó. Labor, Ciepgery-ut 22. ♦
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
13473/1937. tk. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Hajdú György végrehaltatónak Herczeg Károlyié Nagy Katalin végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehatási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében ai 1881 :LX- t-c. 144., 146. és 147. § ai értelmében elrendeli a végrehajtási érvéréit 150 P 77 fill. tőkekövetelés, ennek 1933. április 30 tói járó 50/o kamata, 45 P 12 ftll. eddig megálla
pilolt per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 17 P 40 llll költség behajtása végett a nagykanizsai
— W*rtyM««onyok litáijft vAmob.
11851. sztjkvben A-f 1. ior 9407/171 hrsz a. foglalt házhely ingatlanra 4200 P kikiáltási árban.
A tkvi hatóság az árverésnek a tkvl hafóiág hivatalos helyliégében fsz., 8 ajtó, Törvényház, megtartására 1938 évi febuár hó 26. napjának délelőtt 9 óráját tüzl ki i az árverési leltételeket az 1881 : LX. t.-c. 150 § a alapján a következőkben állapltja meg:
1. Az árverés alá esö Ingatlant a kikiáltási ár felénénél alacsonyabb áron elidni nem lehet. (1908 :XLI. t.-c. 26. § )
Az áxverclnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár IO"/o-át készpém-ben, vagy az 1881 : LX. t.-c 42. §-ában meghatározott árfolyammal számitott óvadékképes értékpapírosban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni ós az árverési feltételeket aláírni (1881 sXLI. t-.c 147., 150., 170 §§; 1908: XL. t.c. 21. §).
Az, aW| az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, kötelei nyomban a kl
kiáltás! ár százaléka izerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi szá zalékálg klegészit«nl. (190S:XLI. L-c 25. §.)
bánatpénzt az általa ígért ár ug<
Nagykanizsa, 1937. évi nov. hó 22-én. Dr. Bentzlk ik. kir. Járásbiró.
A kiadmány hiteléül: Kiss s. k.
333 Uodttlul.
Pk. 7215/1937 w. Vhsz. 310/1937.
Árverési hirdetmény.
Dr. Kováci Endre keszthelyi ügyvéd által képviselt Kardos Oyörgy keszthelyi lakos Javára 277 P tőke éi löbb követeiéi járulékai erejéig a nagykanizsai kir. Járásbíróság 1937. évi 1569. izámu végzésével elrendelt klelégitéil végrehajtás folytán végrehallást szenvedőtől 1937. évi jullus hó 9 én lefoglalt 1060 pengőre becsült Ingóságokra a nagykanizsai kir. jblróság fenti iz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tllnő más foglaltatók Javára Is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az eietre, ha kielégítési Joguk ma Is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú Igénykereiet folyamatban nincs, végrh. szenv. lakásán, Klskomárom községben a fizetett összeg levonáiával leendő megtartáiára határidőül 1938. évi február hó 15. napjának d. u. 3\'/i órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt 1 amerikai íróasztal, tehenek, lovak, serlések, répavágó s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul ls, de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a végrehajtást ixenvedő beleegyezésével, el fogom adni. — Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610/931. M. E. számú rendelet értelmében ciak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár cgytlzedresxét bánatpénzül leteizlk.
Nagykanizsa, 1938. évi jan. hó 12.
Elek László
kir. blr, végrehajtó, 332 mint birósá/i kiküldött.
Mindennapi leveleiéiből összegyűjtött bélyeget, régi vagy uj tömegeket, magyart fa külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbariti Lajos, a Zalai Közlöny f. szerkesztője. Érdeklődni lehet telefon 78. is. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra között.
Hintessen o Zalai Közlönyben
Mindenki jól jár, I
pengőért itesz nagykanizsai katolihus kulturház-sorsjegyet
Őrlési teJluvIrágu
Chaband-szegffl mag
lehér rózsaszín
vörös csíkos
vegyes színekben.
Remonfant-szeglö mag Margit-szegffl mag
vegyes színekben.
Főzelék-magvak Virág-magvak
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
n.ag műtrágya, növényvédelmi izerek, gép, zsák, slb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér <10. A régi bírósági palota mellett. Tel. 130. Fenti szegfű-magvak már február hóban vethetők. Ötödik hatodik hónapban kezdenek virágozni, s virágoznak a fagyok beálltáig.
— Akar egy pengőért egy axoba butoct?
Vegyen egyházközségi kulturháx-sorsjegyetl
— Butorkláliitásankat tekintse meg minden kényazervótel nélkül. Kopsteln bútoráruház. ™ Ttunkhahn posztógyár
a magyar uricsaládok bevásárló helye önnek is rendelkezésére áli. Közvetlenül a gyárból szállítja az utolsó kéznek, a fogyasszanak szln-gyapjuszőveteí angolos gyártássi módon elkészítve. Nem fog csalódni. Évekre szóló megtakarítást ér el. Még ma kérje megtekintésre a szövetmin ták költség- és kötclezcttséginen\'.cs be-küldését. Trunkhahn Posztógyár ós Hubagyár Rt. Budapest, XL, Lenke ut 117- szám.
liaiikiilimMttl Irttai Miaui MENETRENDJE
érvényei 1937. októbír 3-tól.
£rE.4b,Utir-V...1áll.má.
Vaiutálloméar. 4«
5 25 7 58 9 25 M 10
!3»0 13-50 15 38
17 25
18 28 20 05 21" 231® 23 "0
o |
s £ s i
1 etenyel menetrend
Lítwiyíríl Ind. B 45 Ntgykinlnir* to. 7\'58 H.gjV.nlz.áról Ind. 1400 UUnyéra to. 1510
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelös kiadó: Zalai Károly.
Kanizsai érdekekért csak n Kantoni sajtó szüli sikraj A kaniz.ii ssjiút a kanizsaiaknak kell támosntniuk!
Mnm. • toph^JjMK). KC^uMf Bt. Uuwotwrg Nyomd. «. DMPU1 I.«pH»aó VU1.1.W ktajv«íom<llJU»ii N«gyk»niMi«. t»l«UJ« ü,|,lT. Kiről,.
78a Évfolyam 31. szám.
Nagykanizsa, 1938. február 9 szerda
Ara 12 MI.
ZALAI KÖZLÖNY

H tímUMnUii FM i. tüm.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elö?lzcté*l ára: egy hóra « pengő 40 fillér. Sxerkesitfeégi i* kúuióhhratall telefoni 78. tz.
A társadalombiztosítás azoknak a jogintézményeknek az összessége; amelyek az embert életkockázatok hátrányos anyagi következményel-nek arányos megosztását, az élet terheinek a kiegyensúlyozását céloz zák. A szociális biztosítás eszméje a társadalom szoUdarizmusábíin fogant. A szolidaritás, mint a társadalmat összetartó be\'ső kapocs többé-kevésbbé mindig érvényesült a történelem folyamán. Az utolsó évtizedekben — megállapíthatjuk — az egymásrautaltság és egymás scgitése szinte középpontjába került minden szocláljKjlltikai célnak. A társa dalom lifiztosltás gondolatának erkölcsi alapja az e(mberi munka megbecsülése, ami megköveteli, hogy olyanok résziére, akik életük folyamán becsülettel állották meg helyüket a nemzeti termelés terén, az eifeml létfeltételek a munkaképtelenség esetén is megadassék. A külföldön néhol az ingyenes el-1/nás többé-kevésbbé kiépített rendszerével találkozunk. Ez a rendszer azonban csakis ott tartja még fenn \' magát, ahol kellően kl nem használt nagy termőterületek (Auszlh rália, Uj-Zéland, Uruguay), gazdag természeli kincsek találhatók (Dél. Afrika) vagy igen fejlett közgazdasági viszonyok vannak, aanlelyek az ilyen országok részére, aránylag, könnyűvé tette a járulékmentes agg kori ellátás megvalósítását. Ezek a feltételek zonban nálunk igen jelentős mértékben hiányzanak. Ezek az államok egyébként jórészt már szintén áttértek, vagy készülnek áttérni az öregségi ellátásnak erkölcsi szeiU|>ontból magasabb formájára : az ellátás kockázaténak társadalombiztosítás utján való fedezék séne, mint például Anglia, az Észak-amerikai Egyesült AlLaknok, Franciaország, Belgium. ,
A jái-ulékmentes öregségi ellátás nem más, mint karitatív aggkori szegénygondozás, erkölcsiig e/. leg alább Is nem1 támogatható, mert a külön|>öző munkateljesítményeket egyenlő jutlatásl»an részesíti, a tö megeket ingyenes ellátáshoz szoktatja, elsorvasztja ,az érdiekeitekben az Önsegély gondolatát, megnehezíti a szociál|K)Utlkal szempontból magasabbnendü, társadalombiztosítási rendszer felé való áttérést és elzárja az egészséges fejlődés lehetőségeit. \\
Erősen vitatható az az érvelést, jiogy a járulékmentes öregségi el. látási rendszer ügyvitele egyszerűbb és olcsóbb lenne, mint az öregségi biztosítási rendszeré. Az ellátási rendszerien ugyanis rendkívül szigorú ellenőrzést kiván az, h°gy il\'etéktelenek az igényjogosulté körébe ne kerülhessenek, mig a biztosítási rendszerbe a járulékfizetési kötelezettség és a várakozási idő, mint előfeltétel, ezt a veszélyt kisebb ellenőrzés mellett is lényegesen csökkenti.
Az elönegedett gazdasági munkavállalók gondozásának társadalom-
Háromemeletes gyárakat sodort el a newyorki árviz
Kanadában befagytak az óriási árviz-területek
Newyork, február 8 Amerikában a legutóbbi hetek nagy fagykárai után most az olvadás pusziit. A hirtelen beállott meleg borzalmas árvizet okozott min-» denfelé. A Molawka folyó 60 mérföld szélességiven elöntölt mindent és a Newyork állambeli Amster városát teljesen körülzárta Az ár
nagyságára jellemző, hogy a városban Levő több háromemeletes gyárépületeket papirdobozokJ ként felemelve sodorja cl a viz.
Még súlyosabb a helyzet Kanadá-l>an, ahol a hirte\'en olvadásra újból erős fagy következelt. Az utakal és földeket csak ugy, mini a városokat vastag jégpáncél borltja. A tü-
körsima utakon a kereskedelmi forgalmat is korcsolyákkal bonyolítják le. Az egyes városokban mindenki korcsolyával jár, mert minden utcát és teret tükörsima jégréteg borit. E korcsolyapálya-városokl>an a levélhordóktól kezdve az Iskolásokig min denki korcsolyázni kénytelen.
Felrobbant a sarki mentésre Induló orosz óriás-léghajó
Tizenhárom halott — A ködben sziklafoknak repfllt az Urss VI.
ködl>en azonban valószínűleg szikla foknak repült és ez okozta a rob.
bánást és a szerencsétlenséget, a
léghajón tartózkodók köziil 13-an életüket veszették, a többiek meg-sel>esUltek. Egyelőre a szerencsétlen ség körülménye még nincs teljesen tisztázva.
Moszkva, február 8 A szovjet Távirati Iroda hivatalosan je\'enti, hogy az *Urs3. Vl.« jelzésű nagy szovjet-léghajó szerencsétlenül járt. A nagy léghajó próbarepülést végzett, hogy íaz északi sarkon rekedt orosz kutatók felkutatására indulhasson, a nagy
A szovjet-kormány utasítására a Norman jégtörő ulnakindult, hogy Paninin tanári és társait megment,, se. A jégtörő hat hónapra való élelmet vitt magával és két repülőgé-ivet, hogy azokkal felderítő repüléseket is végezhessenek olyan helyeken, ahová a hajó nem mehet.
Olaszország visszahívja a spanyol harctérről az önkénteseket
Ujabb lépés a megbékélés felé az angol-olasz feszültség felengedése
Pária
Párisi beavatott |>olitikaj körökig ugy tudják, hogy az olasz-angol feszültség felengedett. SirErich Philiph nagykövet Delbos-sal tárgyalt Párisiin, ugyanekkor pedig Londonban Eden külügyminiszter és Grandi olasz nagykövet tanácskoztak. Biztosra veszik, hogy Olaszország hajlandó visszahívni Spanyol, országból az olasz önkénteseit és Grandi Olaszország e szándékát közölte is Edennel. (
London
A Daily The\'egraph értesülése szerint Eden külügyminiszter és Grandi nagykövet a mai napon folytatják inejrl>e.szélésdket és ismét egy lépéssel előbbre viszik a megbékélés ügyét. A lap is megerősíti a hirt, hogy Olaszország visszavonja s|>anyol földről önkénteseit.
Satamanca
A spanyol nemzetiek ismét nagyobb győzelmet araitak. Az al-hambral szakaszon visszaverték teljesen a köztái-saságiakat, elérték a
folyót és a környező községekel is mind elfoglalták. Igen nagy zsákmányra Is szert lettek. A csatateret a halottak ezrei borítják.
Az előrenyomulás előtl légiharc volt, amelynek során a nemzetiek 8 vörös repülőgépet lőltek le.
15-én tartja a Ház első ülését
A Ház a jövő hét keddjén kezdi meg karácsony óta első ülését. A mezőgazsda^igi munkások biztosításának ügye kerül napirendre.
|M)litlkallag leghatékonyabb cszköz-j tehát az öiegségi biztosítási rendszer és pedig biztosítási kényszerrel. ! I
Az önkéntes biztosítás nem kielégítő megoldás. A mezőgazdaságiin fizethető munkabérek, a gazdasági munkások elsőrendű é\'et-szükségleteinek kielégítésén tul, az öregség és munkaképtelenség esetére való tartalékolást, nálunk gazdagabb országokban sem teszik lehetővé. Ennek következménye azután az, hogy a gazdasági munka, vállalók az önkéntes öregségi biztosítást sem veszik igénybe. Igy van ez általában mindenütt ós nálunk sem váltaik valóra az 1912. V111. törvénycikkel létesített önkénles nyugdíjbiztosításhoz fűzött lemé-nyek. Mezőgazdasági népünk munkavállaló rétegei ebbe, a reájuk
nézve előnyösnek mondható önkéntes biztosításba nem nagyszámmal léptek he. Az érdekelteket tehát a törvény kényszerítő erejével a saját érdekükben tömöríteni kell a cél elérése végett. Csakis igy érhető el, hogy az egyeseknek legkisebb áldozata árán valamennyi ráutalt megfejelő öiegségi járadékban részesülhessen annak idején.
Szükséges azonban a biztosítási kényszer kimondása azért is, mert azok, akik koruknál fogva az igényjogosult korhatártól még távol vannak, természetszerűleg idegenkednek az öiegségi járulékok viselésétől és igy a biztosítási kényszer kimondása nélkül biztosítási jogviszonyt csak az idősebb koroszlály-beliek kötnének. Ez az ugy ne vezeti »jó kockázatok* elmaradását és ia >rospz kockásatok* túlsúlyát jelen-
tené, ami íendkívül hátrányos volna. Elkerülhetetlenné tenné ugyanis a fedezeti összegek nagymértékű emelését vagy a biztosítási szolgáltat ások jelentős csökkenését.
A kötelező öregségi bizlosilás bevezetése tulajdonképpen nem más, mint kényszertakarékosság, tökéknek előre meghatározott célra lör-ténö kényszertarlalékolása. Másrészt az ilyen kényszertakarékossággal járó terheknek minél elviselhetőbbé lé\'.ele, az egyesek szempontjából szükséges é teszi a kockázatnak minél tágabb köriben való megosztását. A kö.elező öregségi biztosítás megValósi\'ása mellett szól tehát az is, hogy a „biztosítás minél általánosabbá legyen, minél nagyobb néprétegekre terjedjen ki; mert ez jár az egyes biztosítottak Legkisebb megterhelésével.
SALAI KÖZLÖNY
1938. tebrnfr 9
OlAfoglalkozásu egyének, akik IdOII székrekedésben és aranyéra bánbümakban szenvednek, vegyék a természetes Ferenc JAzsel keaertlvlzet egy pohárnyi napi adagokban, esetleg kissé (\'\'melegítve, de mindig reggc\'/ éhgyomorra. — Kérdezze meg oivosát.


A szombathelyi mozaik-lelet kapcsán megállapították, hogy Sabaria ős keresztény bazilikájának romjait találták meg.
A római pápa koronázásának lG-ik évfordulóját országszerte megünnepel-ték.
Somogy megye a pénzügyi ellenőrzés megszüntetése alkalmából üdvözölte a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert.
A házasságkötések száma 3000-rcl emelkedett 1937-ben az előző évihez képest, a születések száma 1500-zal csökkent.
Kőszegen február 20-án ksz a választás.
Darányi miniszterelnök a választójog ügyében tegnap másfélórás tanácskozást folytatott Széli belügyminiszter-rel, este pedig Eckhardt Tiborral,
A Vidéki Napilapok Szindikátusának hétfő esti vacsoráján a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetősége is részt vett és Rákóczy Imre sajtófőnök nagy beszédei mondott,
vW

Londoni vélemény szerint a német belpolitikai változások^ nem akadályoz, egyezést, sőt a tárgyalások ujrafelvé-tele várható.
Az alsósztrcgovai Madách.blrtok árverését a cseh hatóságok egyéb kibontakozás kilátásaira elhalasztották,
A windsori hercegné anyai örömök előtt áll. A hercegi pár tegnap este beköltözött a Varseilles melletti kastélyba.
Jecsov orosz belügyi nénbizlos ellen Moszkvában merényletet kísérelt meg a melléje rendelt motoros testőrség egyik tagja. Jecsov elszaladt, a merénylő is eltűnt,
A letartóztatott Niemöller lelkész, akit szószéki beszédei miatt fogtak perbe, zárt ajtók mögött áll Berlinben birái előtt.
Az Egyházközség Knltnrestje
Az a törekvés, amely Nagykanizsának kultúrházat akar szerezni, hétfőn este egy minden tekinteti*1^ szép és nívós Kultuneslet adott Kanizsa közönségének. Egy kicsit program is volt ez a kultunest\\,nem csak propaganda a tervezett kultuT-ház mellett. Szeretnénk hliwi és remélni, hogy sok ilyen nivós kultur-estel kapunk még a Szent József egyházközségtől — a rövidesen meg
épülő Kult-jrházban.

A Városi Színházban telt ház tapsolta végig a Kulluiest minden számát. Ott volt Kanizsa inlelllgenciá-jának minden számotievő tagja, szinte felekezeti különbség nélkül. Eljött ezúttal is Kanizsára vitéz Teleki gróf főispán is, akit minden egyes alkalommal jobban szivébe zár iez a város. De ott láttuk |a környék földbirtokosait, intelligenciáját is. i
Az est a Zi inyi Miklós\'Irodalmi és Művészeti Körnek a határőrzenekai\' l-l tagjával v\\\\ megerősített Szimfo-nlkus Zenekarának . három számával kez-I dődött. Kettő ezek közül he\'.yl szerző müve volt: Vannay Mosalque sulte-jéből az Apródinduló és a Románc. Nem csak telszelős, de komoly művészi értékkel bíró is e két kis darab, a mely hangszereléséljen is friss, érdekes és egészen mai. A zenekar ugy ezeket, mint Kodály Toliorzóját kidolgozottan és igen nagy tetszés közepette adta elő Vannay János vezényletével. A lelkes tapsból kijutott a lendületesen vezénylő szerzőnek is, de megérdemelte a sikert
csak büszke örömmel nézheti ezt az egyre fejlődő Szimfonikus Zenekart.
Ezután Barljarlls Lajos, a Zalai Közlöny felelős főszerkesztője adta elő négy költeményét.
Gróf Teleki Béláné Maliáth Mária grófnő éneke követekezelt a Szimfonikus Zenekar figyelmes kíséretével. A főispánnét már ismeri Nagy kanizsa közönsége. Sem énekét, sem jótékonykodó szivét nem kell bemutatni. A muzsikáért és minden szépért lelkesedő önzetlenségének köszönhette Kanizsa ezt az estet is. Kahn: szépségeken gazdag Ave Máriát adla elő oly siker meUietH,
hogy az (egész számot ismételnie kellett. A rendezőség a komoly énektudásu és kulturált, finomhan-gu grófnőnek virággal és emléktárggyal köszönte meg nemes önzetlenségét. I
Szünet után P. Buttykay Anlai tartotta meg előadását az eucharisz tikus saentév magyar vqnatkpZú-sairól. A Saent lstváni gondolatoktól átitatott beszédében az első nagy király igazi gazdag örökét méltattat majd arról az igazi összefogásról és egységről beszélt, amelyei az eucharisztikus kongresszus jelent a lelkekben. Végül rámutatott a kongresszus embernevelő jiedagó-giájára, amely tanítani akar, tani-tani azokat, akik idesereglenek, tanítani azokat, akik itt vannak és akik rendezik a kongresszusi.
A fehér hajú, de a fiatalságot megszégyenítő szellemi frisseségü és nagytudásu j>ap beszédét, amely-lyel világosan és érthetően mutatta be az Eucharisztia és a kongresz-szus jelentőségét, a közönség lelkes, meleg tapsa fogadta.
A nagysikerű beszéd után Ivan-kovics Ferenc zeneiskolai tanár igazi.elmélyült zenés/lélekl>ől fakadó átérzéssel és tudással adta elő Zsolt Bölcsődalát és Jlubay Ziephlr. jét. Lelkes, meleg és megérdemelt sikere volt és a sikerből kivette részét Homi Ilona is, aki teljes felkészültséggel és nagy figyelemmel látta el a kisérő tisztét.
Egy mélyenérzö asszonyiéleknek a szépségekben való felolvadása volt Adamovich Károlyné, gyurgyókal Zilahy Júlia szavalta. Több volt ez már, mint szavalat. Mécs László fenséges szépségű és liturgiái mélységeken szántó költeményét ott
te a szűnni nem akaró, lelkes tapsot. i i
A műsor utolsó száma Hegyi Baba tánca volt. Meglejiő az a kétség--r te\'en tehetséget eláruló
érzék, finomság és átérzett mélység, amivel [ Liszt. II. magyar rap-szódiájára készített tánckölteményt ellejtette. Nem egy betanított gyermek magyar tánca volt ez, hanem egy öntudatos és tánctudással rendelkező lélek őszinte megnyilatko. zása. A tartalommal bíró szép tánc Gábor Lajos tánctanár ügyes elképzelésének és betanításának eredmé-
nye. Kivette a sikerből a részét a megerősített határőrzenekar is, a mely Hering Vilmos karnagy betanításában és vezényletével a Liszt rapszódia (minden szépségét kihozta. 1/
Nem lenne teljes a beszámoló, ha mfcg ínem emlékeznénk az est rendezőiről, akik valóban dicséretes munkát végezlek. Ez a s,iker a rendező egyházközség elnökének\'/ Hegyi Lajosnak\', P. Cirfusz Vlktorin plébánosnak és a fáradhatatlan egy házközségi titkárnak, Gozdán Ernőnek érdeme. Legszebb dicséret nekik az est minden számának nagy sikene. i
Szép, igazi kultur est volt, de azon tul egy lépéssel előbbre is vitte a Kulturtiáz gondolatol a meg-valósuláshoz.
EMLÉKJEZTETŐ*
Február 12.
Pedagógusok összejövetel® a Kis RoyalbM.
Neumann Lajos, a Cobden Szövetség alelnökének előadásra az OMKE-ben fél 9 órakor.
Kereskedelmi Alkalmazottak bá\'ju a Kaszinóban 9 órakor. Postások farsangi öss*ejó\\«tel« 8 órakor (Kis Royal), Vasutasok (VOGE) műsoros tánc-tcája a Legényegyletben fél 8-kor, Február 13.
Liceális előadás a városháaáa G.Uer (Ssiklay János),
Operettelőadás és t.tai • Kath. Legényegyletben (Nebánts virág). Február 19.
A Zrínyi futballszakosztály teaestje \' a Kis Royal ban fái fr órakor, Febroár 20.
Piarista cserkészek előadása (Ll-
llomrl\\ Ac rvt*bo»A..«toArt Ml. K 1/rv^
a tornateiBiiiüen, Febraár 27.
Iparoskör nagyszabású tánc-teája 5-től 2-ig. Sórlei-jazz. I.ioeúlis eiőadU a váreeháiá* G.kor (Vegele Károly).
• E rovatban egysicrl ködéi (2 sorig) dija 30 fillér.
— Naptári Február 9. szerda. Rom. kat Alexander C. Protestáns Abigall. Izr. Adar hé 8.
Gyógyszertári éjjelt szolgálat február 15-lg a Merkly-Belus gyógyszertár és a klskanizsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 9 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egén nap nőknek.)
Tavaszi szövetujdonságok
gyönyörű választékban
érkeztek Kirjchner Mór
Kabát, kosztllm öltöny ós ruhaszövet
különlegességek
1988. (ebrufir 9
ZALAI KÖZLÖNY
üyvistifsiletfi dtlMK
rendé* az Irod. és Művészeti Kör
A (nagykanizsai Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör a két éven ót ren derett vltadélután-sorozat Ivelyettez. idén Kelemen Ferenc társelnök életrevaló javaslatára elhatározta, hogy könyvmegbeszéléseket rendez. Ezek hetenként csütörtökön délután 6 órakor lesznek a városi zsneis-kola kamaratermében, a megbeszélések célja: — kizárólag a Kör tagjai és azok hozzátartozói, vendégei számára hozzáférhetővé tenni egy-egy Időszerű könyv alaposabb megismerését, a róla alkotott véleményeket.
A rendezést Kelemen Ferenc bonyolítja le, az ezügyl>en összehívott értekezlet már meg is állapodott abban, hogy az első könyvmeglxj-szélés február 17-én lesz. Egyelőre kísérlet jellegű a kezdeményezést de ha leválik és a közönség érdeklődést tanúst, akkor a Kör rendszeresíti a könyv-délulánokat.
A könyv-délutónok neiu nyilvánosak, azokra a Kör meghívót bocsát ki csakis tagjai részére. I
Az egyházközség nem küldött senkihez kegyszerekkel házaló ügynököt
Egy keszthelyi villalat üzeme nem azonos a nagykanizsai egyházközséggel
Az elmúlt napokban házról há>ra járt Nagykanizsán egy jó megjelenésű tintalemlier, kis fekete koffer-rel a kezében és ugy mutatkozott l>e, hogy .az eucharisztikus év alkalmával a Szent József Egyházközség küldi* szenteltvíztartó!*, gyertyatartók és hasonlók árusítása végeit.
— Az egyházközségtől jön ? _ kérdezte tőle e sorok it\'ája.
— Igen! — volt a határozott válasz.
Van az egyházközségtől Igazol, ványa ?
— Van, kénem 1 |
Csakugyan volt. De nem a Szent Józief egyházközségtől, hanem egy keszthelyi üzemtől, amely >S/«nt Józsiét egyház m. ilyen és ilyen vállalat* nevel viseli. A furcsa nevü keszthelyi üzlet megbízottja igyekezett bizonyítani, hogy *az mindegy* Nem is ö a hibás talán, hanem megbízói, akik vállalatuknnk az igazol, ványlia primitív módon benyomott nevét ugy rövidítették, Mvilelték, hogy az Nagykanizsán félreértésre adhat alkalmai. Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a nagykanizsai Szent József Egyházközsfg semmi hasonló ügynökőlésre senkinek meg-bizást nem adott. , i
Hatvanezer pengőt örökölt a MÁV kórház öt ápolónője a kórház egyik betegétől
BUDAPEST 1.
17 Bethlen Mária grófnő csevegése.
— 17-30 A Manjaronzáni lílclrnezésl Munkások Szövetségének Dalárdája és n MugyüropSáxí Fnmunkílsok Szövet, ségének Dalárdája. — 18.20 Dr. dögölik Lajos előadása. - 18.50 HatuSe-
■"ÍS5BW. - -"iVX\'v, ; ;>i j^iiit-tiiHl\'ijiüi\'ftó. •
Hangjáték 3 részben. — 21 Fiosch Ella éaekel. -- 21.35 Hírek, időjárás-jelentós — 22 Horváth Bezső cigányzenekara, — 23 Dr. Kertész Endre Jazz-zenekaru, Kalmár Pál énekel, — BGP.S.
17,30 Bárok csembaló és tuvoIaMne. 19.40 Dalok. 20.10 Bádiózenekar. — 22.20 lllros Verdi énekesek lomeaoi.
— 23 Tán elemesek.
Szerda
BUDAPEST I.
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. -10.45 Fclolvnsás. — 12.05 B. Sohár Vilma zongorázik, Zsámboki Miklós gordonkázik. _ 12.30 Hirek. - 1320 Időjelzés, időjárásjclenlés, - 13.30 Hanglemezek. — 14.10 Hlrck. — t5 Arfolyauiliirck. — 10.15 Illákrélóra.
- 10.45 Időjelzés, hirek.
17 Morkó Árpád előadása. — 17.30 Salarz Tibor előadása. — 18.50 A rádió szalonzenekara. — 20 Az Opera, liáz előadása. .Faust., ljnlmü öt felvonásban. - Ai i. folv. után kb. 21 Hirek. _ A II. felv. után kb. 22.05 Időjárásjclenlés, sporteredmények. _ A-m. rclv. Illán kb. 22 50 Hirek. — Az előadás után kb. 23.40 Táiídcmezek. — 00.05 Hirek. 8BCS.
0.45 Ebre?z:ő, lomn. jelmondat. — F-7.10 Könnyil lemezek, - 12 Szóra-kozlató lemezek. _ 11 A bécsi Ilu-énekkar lemezei. — 10 Könnyű lernc. zck.
17.30 Blilrnel: Dalok. Malnau: Kla. rinétölös. _ to.2.-> Beethoven r Fldclio, kétfeivonásos opera. — 22.20 Tánczene,
Aranyérnél és béldugulásnál,
valamim az ezekkel járó derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülés! mhsístek^ ^ííí.-ú, egy-egy pohár természetes .Ferenc József" keierüviz csikhamar kellemes megkönnyebbülést eredményez. K"dezie meg orvosát.
I Budapest, február 8 öt kedves és jóságos ápolónőszerencséjéről szól az alábbi történet. Tavaly az év végén felvétette magát a MAY Podmaniczky utcai kórházába özvegy Gál Józsefné, egy volt álLamvasull állomásfőnök özvegye. Súlyos álla|)otban volt, már az első vizsgálat megállapítottal, hogy csak műtét mentheti meg az életnek, ennek a műtétnek végrehajtásával azonban várni kell, inig hosszíts pihenéssel erőt ós ellenálló kér^sséoCt evőit \\m\\7jA Canknom1., n^fli^öaup mWítti, janüir T3-án
történt meg az oj>eráció, amit beteg azonban csak hét nappal élt tul, január \'20-án kiszenvedett. A közl>ceső időt özvegy Gál Józsefné arra használta fel, hogy végrendel kezzék egészen jelentékeny vagyonáról. Közölte ápolónőivel, hogy végrendelkezni akar és ehhez ay. aktushoz tanukat kért. Az ápolónők értesítették a kórház gondnokát, aki maga sietett az özvegy l>etcgágyá-hoz, miután előbb magához vette a kórház egyik orvosát és kél ápolónőt
A tanúk elölt özvegy Gál József
(Kosztüm
a
nagy divat
Legújabb kimintázátu bel- és külföldi szövet újdonságok már megérkeztek.
Ügyeljen a Trnnkhahn szövet védjegyére I
Ismételten tudomásunkra Jutott, hogy lelkiismeretlen ügynökök silány ruhaszöveteket, mint Ttunkbahu szövetet adnak «l. Felhívjuk a t. kölöniég ub. Ilgytl-mét arra, hogy a ml ailntlaita gyapjúból készült szöveteink fonák oldalin mlndtn három méterre ( törvényeién bejegyzett védjegyünk látható aranv szinti nyomáaaat. Ai Ogyní kök vagy mii közvetít k á" >Trtinkhahn« aióvet gyan szállított, vagy átadott olj szövet, amelynek a fonák oldalán ei a törvényt! védjegyűnk nem látható: nem a ml gyártmányunk éa a kóiönaég télreraieléeét céloztál Kéljük ax Illától Ilyen esetben a rendőrségnek átadni.
né szóliell végrendeletet tett, amely Isen 30.000 pengő készpénzéről és 20.000 pengős életbiztosításáról; 10.000 pengő értékű ékszeréről Végrendelkezett, még |>edig u^y, hogy ezt a vagyoni öt egyenlő részien öt ápolónőjére, Kovács Juliára, Pirlki Erzsél/ctre, özv. Pajzs Rudolfnéra, Hunkár Terézre és Poschner Paulá.\' ra hagyta. Meg is okolta az egybegyűlt tanuk előtt ezt a végső akaratát azzal, hogy ápolónölt, akik jóságosak és kedvesek voltak hozzá, jobban megszerette, mint ahogy testvéreit valaha is szerette s miután vágyónál nem viheti magával a sirba, olyanoknak hagyja, akiket ezzel boldoggá tehel és akik szerencséjükre rá is szolgáltak. Testvéreivel már évek előtt összekülönbözött és haláláig nem is érintkezett velük, ők tehát a vagyonra semmiféle cimen igényt nem támaszthalnak.
A tanuk figyelmeztették a végrendelkezőt, hogy szól>eli végrendeleteknél mindennaposak a viták a végrendelet érvényessége teklntr-tél>en és azt ajánlották, foglalja vég rendeletét Írásba özveirv fiálné bejegyezett, liíli*" ieireritísblték a "körterembe u kórhilz gépiróklsas^zo-nyát, annak özvegy Gálné gépije diktálta az imént szóval közölt végrendeletét s az okmányt ezután maga Is, a négy tanú is aláirta.
A kórház igazgatója özvegy Gál Józsefné halála után nyomban átJ tetette a végrendeletet az Illetékes j<irályi közjegyzőhöz, Lénárd Dezső dr.-hoz, aki első látásra megállapította, hogy a végrendelet érvénytelen. Igaz ugyan, hogy az érvényesítéshez szükséges négy tanú aláírása rajta van, de a végrendeletet úgynevezett tanuzásl záradékkal nem látták el s igy a végrendelet az érvényességet kizáró alaki hibában szenved. Emel\'ett jelentkea tek az elhunyt testvérei is és hivatkoztak egy három óv elölt kelt végrendeletre, amelyben özvegy Gálné minden vagyonát rájuk hagyta. Ezen az alapon maguknak követelték a hagyatékot, hivatkoztak a második, kórházban készült végrendelet alaki érvénytelenségére
A végrendeleti örökösök\', a MÁV kórház ápolónői dr. Kassai Béla ügyvédhez fordultak, aki az Írásos végrendelet érvényessége tekintetéiben osztotta a közjegyző álláspontját, de mégis az ápolónők részére igényelte az örökséget azzal, hogy a l»etegágy mellett tett szóbeli végrendelet feltétlenül érvényes A köz jegyző kísérletet tett, hogy egyezséget hozzon létre a végrendeleti örökösök és iaz oldalági rokonok között. A kisérlet eredménytelen maradt mlndakét fél ellenállása folytán, mire a közjegyző a végrendeletet, illetve a hagyatéki ügyet a hagyatéki bírósághoz terjesztette tél., t i
— Síinea tüll, taffet báli ruhaanyagok nagy választékban találhatók SchUtznót.
4
fcUAI KOZUOBIV
1938. február 9
Mézeshetes férjek véres párbaja a falusi utcán
Igazi falusi dráma Játszódott le a kis Zalamcgyei Csörnycföld községben. Békés, csendes, szorgalmas nép lakja a kis községei, ahol csak ritkán érzik az élet nagyobb hullámverését. Ebbe a kis községbe tele|jcdett te annak idején a szomszéd községből egy Ta-más Ferenc nevű jóképű fiatalember, aki csakhamar körülnézett a fajú yi-rágai között és feleségül \\«ttc a szép Tamás Klárát, akbiek volt mit apri-tania a lejbe. Ugyan abb&n a köz égben lakik Fordán József nevű fiatalember, aki ogy 10 éves, csinos és szolidlelkű leányt vitt haza menyecskéül, Volina Ilonát.
Fordánt a községben kötekedő embernek tudják, amit alátámasífni látszik ama tény is, hogy verekedésért már kétszer volt büntetve a járásbíróság által. Le is ültő büntetését. A fiatal Fordán-párnál rövidesen kitört a békétlenség, Fordán mint férj is folytatta duhaj kötekedését és fiatal feleségének sokat kellett emiatt szenvednie. Fordán sokszor megverte a szolid menyecskét. Minthogy Fordánék a feleség szüleinél laktak, csakhamar pokollá változott az eddig csendes, békés porla élete. Fordán nemcsak fiatal feleségét ütlegelte, hanem ilyen • nagy lolenclck. alkalmával törtzu-zotl a házban.
A Velina-család aggódva nézte, mi történik a fiataloknál. Egy ilyen jelenei után a Velina-család átment Tamásékhoz, hogy elpanaszoljak ott a poklot, ami portájukon oly gyakori,
do Tamásék nem voltak otthon. Megtudta ezt Fordán József, és nagy ha. ratfra gerjedt azí alig két hete a községije nősült Tamás Ferenc iránt.
A mézesheteit élő ifjú pár egy na-1>on látogatóból hazafoló tartott* Útközben a háza előtt álló Fordin Józsefnek Tamás Ferenc, mint fiatal gazdatársának, Illedelmesen köszöni. Fordán azonban annyira haragudott Tamásra, hogy nem fogadta a köszöntését, mire ez csodálkozva odament és megkérdezte tőle, hogy miért nem fogadja köszöntését. Fordán válasz helyett támadólag megragadta a fiatal Tamás kezét. Az ki akarta magát s\'.a-baditani, de a következő pillanatban Fordán kétszer arculvágtn. Tamás Férem testalkatra is e.ősebb ellenfelénél, igy történt, hogy a következő pillanatban Tamás is Fordinra vetette magát és leteperte a földié. A közelimre nem ment minden zaj és izgalom nélkül, igy csakhamar ott ter-mct\'ck a faluljeliek, nZ>k választották, síét a két férfit, hogy nc legyen a verekedésnek szomorúbb folytatása. Fordán azonban nem nyugodott bele az ilyen elintézésbe, dühében befutott a lakásába, lekapta az erdőirtásra használt méteres nyelű, széles, élesre fent baltáját, Tamásék hazarelé baktató kis társasága után lopózott, melynek tagjai voltak a fiatal Tamás \'Ferenc, a felesége és annak édesanyja. Az anyós meghallotta Fordán köze e.lő lépteit, hátra nézett, Fordán ebben a pillanatban megragadta az asszonyt
Városi Mozgó. Még kedden és szerdán 1
A magyar élet, a magyar föld, a magyar humor és a magyar tiiv ez a
Tokaji Rapszódia
A legjobb magyar művészek szereplésével.
Előadások keidefe köznapokon 5, 7, 9 Arakor, vasárnap és ünnepnap 3, 5, 7, 9- kor. Rend*, helyirak I
Fontos málkáa . órAt Arany, eiUil ékszert Jé látást .dó szemqveuet
vásároljon bizalommal, máraékelt áron
ZSOLDOS GYULA
órAsmeater, ikixeréix él Utaxerésx-moaternél
Pő-ut S* (Korona-uállodával izemben.)
Precíz gépekkel tt mérő-mflsxerekkel felszerelt elsőrangú éra-, ékaaar-éa látasarjavlté műhely.
A sakk-verseny eredményei
A vasárnapi fordulón Bőhm francia védelmet választott és köny-nyen nyert a jelenleg rossz formában levő Szekulja ellen. Kálmán-Bory szintén francia védelmü játszmában Bory szenzációs tempó és helyzetelőnyre tett szeri, de vezéri cserélt és a nagyobb rutinnal rendelkező Kálmánt nyeréshez segítette. "Relnitz a függőben levő Sae-kulja elleni játszmát vezérgyalog megnyltásu játékban nyer le. Bőhm —Kálmán függöjátszmát elkeseie-dett harc után Bőhm nyerte meg. Pintér vezérgyalog megnyitásban\', javuló formában győzött Reinjtz el\'en. Samu-László játszmáién az utóbbi önmagának adott sakkot, a mi a játszma elvesztését eredményezte.
A hétfői fordulón legtöbb játszma függőién maradt. Legérdekesebb a Samu—Kálmán hollandi védelmü játszmája, amelyet Kálmán két gyalogelőnyével zárlak Ijoriték-Iwih, viszont ennek ellenére a játszma nagyon kétes kimenetelűnek Ígérkezik. Argont és Pintér egyenlő állásiján remisben egyeztek meg.
A bajnokság állása : Samu 3, Pintér 2 es fél, bőhm, Kálmán. Reinilz 2, Bory 1 és fél, László és Argent 1, Szekulja és Wagner 0 ponttal áll. -k-«-l-
— Butorklállitimákat tekintse meg minden kény«ervétel nélkül. Kopsteln butoráruháe
Rákóczi Julianna házassága
Irta: Lnklntch Imre egyet, tanár 5
A bizottság javaslataival a (sászár személyes elnöklete a\'att augusztus 14-én tartott tllkos tanácsi ülés foglalkozott. A titkos tanács a bizottság Javaslata alapján ljolmló vizsgálat alá vetto az egész ügyet. Abban a kérdésijén azonban, hogy vajon érvényes-e a már ismertetőit módon megkötött házasság vagy som, nem határozott, mert erre magái illetékesnek nem tartotta. Kimondta ellenijén, hogy a házastársakat büntetésből egyidőro elválasztja és Rákóczi Juliannát a tull-nl kolostorba, gróf Aspreinonlot |je-dig, akiről kitűnt, hogy nemcsak állomás, hanem házi fogságra is volt Ítélve, a spielbergi várba küldi. Itl maradnak tisztességes őrizel alatt mindaddig, inig hsak a császár a mcgkcgyelmezés ide-jét elérkezettnek nem látja.
A gróf Aspromonlrn és feleségére kiszabott büntetés súlyos volt ugyan, minthogy azonban kifejezetten csak egy bizonyos időre szólt, remélni \'lehelen, hogy a házassági életközösség belátható időn ljelüt holyro losz állit-liató. Nagyobb veszedelmet jelentett ennél a bécsi püspök azjn nyilatkozata, moly szerint a történtek után a házasság nem tck\'uühető érvényesnek. A püspök ugyanis, bizonyára annak az erős visszatetszésnek hatása alatt, melyet az udvarban és az irányadó körökben Rákóczi Juliann inak a* kolostorból való szökése kellett, arra \\\\z álláspontra helyezkedett, hogy mivel u házasuló felek lóbb tckiuletbeu fél-
revezették, a házasságot nem lehet érvényesnek tartani, Aspremont erre a maga igazolására közjogyzőilcg hitelesített másolatiján felterjesztette a június 24-iki esküvőn szereplő két tanúnak: Sigl Zakariásnak, az Orsolya, rendűek bécsi kolostorában |japl teendőket végző volt ódsdorfl plébánosnak és Ruland Arnold tisztnek együttes ós utóbb esküvel megerősített nyilatkozatát, melyet Aspremont egyéb, ként óvatosságból már két nappal az esküvő után irásba foglaltatott ugyanazon közjegyző előtt. E nyilatkozatból kitűnt, hogy az esküvő, a tridenti zsinat állal előirt formaságok szigorú szemmcltartásával folyt !e, magának a házasság érvényességét ujabban két-ségbevonó bécsi püspöknek jelenlétében és közreműködésével.
A házassági ügy természetesen a consistorium elé került, ahol hónapokig tárgyaltak róla. Augusztus közepe óta Rákóczi Julianna Tullnban, gróf Aspromontot pedig u spielbergi várban várakoztak a döntésre s mivel \\az késett, Aspremont október végén folyamodványt terjesztett a császár elé, melyben teljes jólüszcműségüket hangsúlyozza s lúvatkozva az uralkodócsalád szolgálatában eltöltött éveire, mindkettőjük számára a császár bocsánatát kérte. Egy háromtagú bizottság, melyet Lipót csász\'ir javaslattételre szólított fel, november 2-án tartolt ülésén tárgyalás alá vévén Aspremont folyamodványát, aztal s.eai-ben nem hclvezkcdclt merev visszautasító álláspontra, lvanem ugy vélekedett, hogy Aspremont a köt-\'l három hóuapja Uwtó spielbergi fogság-
gal eléggé megbűnhődött a házasságkötés körül elkövetett hibákért, Spiel-bergből tehát hazaenged he lő. Bécsben mindamellett továbbra is lulz.fogságban tartandó mindaddig, mig a belgrádi ügy nem tisztázódik. A házasság érvényességének kérdésében most som foglaltak állást, lévén a |jo11U-kunVmá fajult ügy a consistorium előli, mely ezideig még nem döntött.
A titkos tanács csak december 7-én foglalkozott Lipót császár clnök\'ete alatt a bizottság javaslataival, melyeket cgó-zben véve a maga részéről is elfogadott. Tekintettel azonban aria, hogy a consistorium még mindig nem döntött a házasság ^érvényességének kérdésében, a tanács csak Aspremont-nak engedte meg a Bécsbe való visz-szatérést, Rákóczi Juliannára vonatkozólag ellenben ugy határozott, hogy neki mindaddig Tullnban kell maradnia, mig a consistorium döntés© mog nem történik. Igy aztán Aspie-mont 1601 decemberében visszatérhetett Bécsbe, ahol szigorú házifogságban tartották a hadbírósági tárgyald, sok befejezéséig. Pere teljes felmentéssel végződött ugyan, amiben nagy ré zé volt I,ajos badeni őrgróf azon hivatalos Írásbeli nyilatkozatának, mely szerint Aspremont altábornagyot Belgrád elvesztéséért semmiféle személyes felelősség nem terheli, Aspremont mindamellett befejezettnek tekintette katonai pályáját és felmentése után kilépett a császári szolgálatból.
Rákóczi Julianna tullni fogsága 1692 folyamán véget ért, miután — hogy Rákóczi szavait idézzük, — -som miféle mód nem találkozott házassá-
és ugy meglökte, hogy aZ elterült a földön. Ezután a fiatal pár után ve-tette magát. Tamás Ferenc a közeledő lépteket hallva hátra fordult, hogy megnézze, ki jön hátuk mögött, ebben a pillanatban Fordán odaugrott és hatalmas baltájával olyan erővel sújtott a k<5t hetes fiatal férj fejére, hogy annak a koponyiusonlját is átvágta. Tamás ogy pillanatra elterült, de aztán mllunnar magához térve, támadója után vetette magát és azt családja tagjainak segítségével lefogy, vérezte. Tamás Ferenc sérülése olyan súlyos volt, hogy sürgősön beszállították a nagykanizsai kórházba, hosz-szu időn át élet-habi 1 között lebegett, mig az orvosi tudománynak sikerült őt az életnek visszaadni. Később saját vcszélyéro lmzakérezkedett a kórház, ból és otthon ápolták, azönban az ogy kor erőtől duzzadó fiatal férj ma százszázalékos munkaképtelen, beszé-do, járása akadozó, lassú, mintlui izmai megbénultak volna, évekig eltarthat, mig javul oz állapota.
Ilyen előzmények után került For-dán Józisef a nagykanizsai törvényszék Makáry tanácsa elé* A vád súlyos volt: szándékos emberölés bűntettének kísérlete. Makáry elnök kérdéseire elmondta, hogy nem érzi magát bűnös-nck. Szerinte Tamás volt a támadó, uZért vette magához a baltát, hogy védekezzék. Dulakodás közben Tamás beleszaladt a fejszébe. Persze a primitív védokeZést megcáfolták a tanuk, akik sorra terhelően vallottak Fordán ellen.
Vitéz dr, Szlly Dezső vád. és dr. Spiegel véd beszéde után Makáry Vilmos, a tanács elnöke kihirdette a törvényszék Ítéletét, bűnösnek mondta ki Fordán Józsefet, akit két és fél évi fegyluiZzal és öt évi hivatalvesztéssel sújtott. Az ügyész a büntetés súlyosbításáért follebljczett, a vádlott és védője a bűnösség megállapítása
— Tekintse meg a Kopsteln Bútor-áruház állandó butorklAllltását. Izléae* éa olc ó bútorokat kedvező fizotéai feltételekkel vásárolhat
- Manyaaaaoayok lá*Alja a Schftt*-váaxon.
— Egy pengőért lehet kerékpárja,
ha nem felejt ei egyházközségi\' kul-turház-sorsjegyet venni
gának felbontására.. Ezzel Önnek a maga nemében páratlan liázassági bo-nyodalomnak aktái végkép lezárultak.
(Vége)
lllnarlts Irma versel
Eljött az ősz Is...
Járom az erdő útjait, Itt már mindent száraz avar takar, Az őszi nap bucsucsókot int, Bágyadt a fénye, távozni akar. Az ég színe sem azúr többé, Senímitmondóan szürke, szintelen, Sötét felhő siet a nap Télé, Fekete palástját reá borítja hirtelen. Egy anyóka ballag az avarban, I-ályolos szeméből fájó könny pereg, • Eljött az ősz is, i — mormolja halkan S barázdás ajka megremeg.
Áldott kenyér
Szegény vagyok.
Nincs cifra palotám,
Kis viskómban fény • nem vár leúin,
A sors száz csapással sujt engem,
Mégis panasz nélkül viszem a
keresztem, Mert gyalulatlan asztalomon Ott áll szerényen minden napon Istentől áldott kenyerein. S ha rágondolok a sokszáz éhezőié, Kiknek még ez sem Jut ebídrc, Ajkamon buzgó bála kél: «lla fekete, lia fehér, Százszor áldott — a kenyéri
IQ3g. (ebruAr 3.
ZALAI KÖZLÖNY
Győződjön meg 11 Csodálkozni fog J J
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
a farsangi idény alatt.
KOPSTEIN BUTORHAZ
Hasznos Indnivalók
Kitűnő ragasztószer
az ecetben feloldott zselatin, mely-lyel márvány, porcellán, üveg stb. jól összeragasztható, A ragasztót lehetőleg forrón kell használni 6s a \'e.surgó leset sem kell azonnal letörölni, csak ha megszáradt, nedves ruhával. A lyukasos anyagot kell összeragasztanunk, a ragaszhoz kis gipszlisztet leli keverni, mert különben beragad u lyukacsokba a ragasztószer ós nem lehet oly jól hasZuá\'ni.
Jó arany tisztítószer,
lm tizenegy rész tojásfehérjét és négynégy rész chlorkáht jól e\'keve-Írünk s e folyadékkal, kis kefe segítségével a megtisztítandó tárgyakat bevonjuk, Ezáltal visszanyerik eredeti fényüket.
Fóláru utazási kedvezmény a mezőgazdasági kiállításra
A m, ldr. kereskedelemügyi minisztérium az OMGE kérésére a március 23—28, napjain tartandó országos 1110-zögazdasági kiállítás megtekintésére a felutazó közönség részéie 50 százaié, kos kedvezményt biztosított a E, Kir. A Hamva sutákon és a kezelésében levő helyiérdekű vasutakon. Ugyanezt a kedvezményt megadták az önálló Igazgatással biró hazai vasutak és hajózási vállalatok is. A kedvezményes utazásra jogositó igazolvány ára a MAV ós az összes többi közlekedési társulatok vonalaira szólóan egységesen 1.30 pengő. Az igazolványt ennek az összegnek postabélyegben való beküldése ellenében, az igénybevevő névé-nok ós a kiinduló állomásnak a kóü-léso mellett, az országos mezőgazdasági kiállítás rendezőbizottságátóT (Budapest, IX,. Köztelek utca 8. sz.) kell igényelni, de beszerezhetők az igazolványok az utazási irodák, gazdasági egyesületek, gazdakörök éa szövetke-
zetek utján is.
A kedvezményes utazásra jogositó igazolvány a Budapestre utazásra március 17-től 28-ig, a visszautazásra március 23-tól április 3-ig bezáróan érvényes c\'s használliató, bármelyik kocsiosztályban feljogosít az 50 százalékos kedvezményre.
A külföldi látogatók részire 9 állam vasutai szintén jelentős utizási kedvezményeket engedélyeztek, a m, kir. külügyminisztérium pedig lehetővé telte, hogy vizűm nélkül lehet március 13-tól 28-ig Magyarországra utazni és azt utólag, a kiállítás színhelyén 2.50 pengőért megszerezni. (:)
Kasszafurók kifosztották a Balatoni Halászati R.-T. pénztárát
Vakmerő kassza-furó Letörők garáz dálkodtak minap éjszaka Balatonuj-helyen, hol kifosztották a Balaton* Hidászat! Rt. pénztárhelyiségét. A betörők kézrekerllésére nyomozás indult.
A Balatoni Halászati Rt. balaton-ujhelyi képviselete pénzlárhelyisé-gél>e álkulccsal hatoltak b3 a letö-
rők. Lefüggönyözték az ablakot, hogy zavartalanul dolgozhassanak. Három helyen fúrták meg a Werl-heim-szekrényt s ugy nyitották ki az ajtaját. A páncélszekrény tártai, mát, 8000 i>engö készpénzt és egyéb értékeket magukkal vittek.
A vakmerő betörést reggel vették észre, amikor a szolga takaritanj ment. A csendőrök országos nyomozást indítottak.
A jégzajlás leszakította a keszthelyi és a badacsonytomaji kikötő-mólót
A Balaton-parton mindenfe\'énagy aggodalommal várták az idén a jégzajlás megindulását, mert előrelátható volt, hogy az, különösen a somogyi parton nagy károkat fog okozni. A jégzalás tu\'sóparti kárairól niár tudósított a Zalai Közlöny. Most a zlalai partról is hasonló híreket kaptunk.
Badacsonytomaj kikötőjét erősen megrongálta a .jég. A zajlás megindulásakor a hatalmas jégtáblák ostroma a klkötöhid embervastagsá-gu tartó cölöpjeit gyufaszálként tör
dielte össze, ugy hogy a m<óló egy része összeomlott. l
Hasonló a helyzet Keszthelyen. Az öieg keszthelyi móló emlékezet óta nem látóit olyan jég-ostromot, mint az idén. A móló végén lévő kikötő-hldat a zajlás valósággal lemetszette és egyebekben is erősen megrongálta az egész mólót.
— Rogeuhardt A Raym«nd-f*l« 1*1
ótkéMlotek nagy választékban SchfiUnél
— (A postáról)
Lengyel Sándor kir. posta és távir-dai igazgató a központi vezérigazgató-ságtól Nagykanizsára érkezett és hivatalos ügyben két napig itt tartózkodik,
— (Az alispánná lemondott * Szociális Misszió [elnökségéről)
A Zalaegerszegi Szociális Missziótársulat közgyűlésén Bődy Zoltánná bejelentette az elnöki tisztségről való lemondását, amit Keszthelyre való közeli elkö.tözé^c miatt nem áU módjában továbbra vállalni. Ve!e együtt lemondott a tisztikar is. Pehm József elnökletével megejtették a tisztújítást. Elnök öZv. Szntay Lászlónó lett, a tisztikar a régi maradt Bődy Zollánnó búcsúztatását külői. közgyűlés fogja eszközölni, (
— (100 ügy a kisgyűlés tárgysorozatán)
Zala vármegye törvényhatósági kis-gyülésc szerdán délelőtt tartja február havi ülését vitéz gróf Teleki Béla főispán elnökletével. A kisgyűlés a csütörtöki törvényhatósági bizottsági közgyűlés elé kerülő 24 pontos tárgysorozaton kivül 109 ügyet tárgyal; minden valószínűség szerint ugy a kis-gyüiósnek, mint a közgyűlésnek lesz még póttárgysorozata is,
— (Elfogták a templom-fosztogatót)
Az attalal templomban a napokban egy reggel az összes perselyeket fei-törve és kifosztva találták, A csendőrök nyomozása gyorsan eredményre vezetett. Elfogták a templom szomszédságában lakó Banga József 19 éves gazdasági cselédet, aki nem csak a templomfoszlögatást ismerte be, hanem még két betörést, amelyeket a4 Olvasókörben követett el, , 1 j
ZALAI KÖZLÖNY
1938. február 9
Sziklay János, a Balaton Írója lesz a vasárnapi Ilceális előadó
Vasárnap, február 13-án megint országos novü iró-vcndége lesz a Zrinyi Irodalmi és Művészeti Körnek. Sziklay János kir. kormányfőtanácsos, a magyar iró-világ ősz doyenje, a Balaton nagyszerű tollú uerelmeso érkezik meg a Kör meghivására és Ilceális előadást tart .emlékezés régi zalai Írókra- cdmen4 A műsort az illusztris vondég üdvözlésével Szakái\' Gyula, a Kör elnöke nyitja meg. Sziklay előadásán kivül egy humoros novelláját és pár vidám emlékét is előadja. Szaval Fürst Magda, a leánygimnázium növendéke, aki Karinthy Frigyes külön engedélyével a nagy humorista Kacsa|x>csenyo c. Írását adja elő. — Belépődíj ezúttal sincs. (:)
— (Piarista-cserkészek előadása)
A nagykanizsai piarista cserkészek buzgón készülnek Barta István házfőnök ós Vogcle Károly tanár rcndc. ■ősében a Liliorafi előadásán^ A Liliom fi Nádor-átdolgozása csapa dorü és vidámság, csupa szép muzsika, csupa Halszerű tánc, A próbák a Jeg-jobb mulatságot igérik. Előadás után büffó várja a vendégeket. Jegyekről nagyon ajánlatos előre gondoskodni Vegele Károly cserkészparancsnok utján. — Ugyanezen a napon ostc fél 10-kor ló;* a gimnázium tornatermében a Piarista Diákszövetség teája, (:)
— (Az NTE elnöksége)
ezúton mond hálás kőszönc\'ct mindazoknak, akik a piknik sikeréhez akár természetben, vagy készpénzzel hozzó-járulni szivesek voltak, továbbá a háziasszonyoknak, akik a büífénél közreműködtek, (:)
— (Nem fokozzák le Balatongyörököt)
Néhány hónapiul ezelőtt illetékes helyen felmerült az a gondolat, hogy mogszúntetik Balatongyörök nagyközségi jellegét. A község erőteljes harcot indított a nagyközségi jelleg megmara. dása érdekében és képviselőtestülete ilyen értelmű határozatot hozott. Ez a határozat Bődy Zoltán alispán oló került, aki lielybenliagyla a képviselőtestület döntését és igy valószínűleg Balatongyörök továbbra is nagyközség marad,
— (Vlncze Józsefnek),
a Nagykanizsára 23 év után hazatért hadifogolynak Hahn Gyula bírósági végrehajtó élelmiszer-csomagot adományozott, Rendeltetési helyére juttattuk, ^
— (A feledékeny so ompóör bflntetése)
Farkas Sándor tapolcai vasúti al-kalmazott vonutérkezésnél a soiompót nem engedte lo s a vonat két embert elgázolt. A törvényszék két hónapi fogházra itélto Farkast. A tábla a büntetést 4 hónapra emelte, amit a Kúria is helybenhagyott.
— As Alleluja
egyliázzencinüvészeii folyóirat második évfolyamának e!sö jubileumi száma vezércikkét Balassa inire irta, aki színes és gondolatokban gazdag sorokban adott kifojezést azoknnk az érzelmeknek, amelyek a hivő lelkét az esztergomi bazilika kui>oláj> alatt áthatják. Dr. Forster Kari (Berlin) a fiu karéneklés újjászervezésének kérdésével foglalkozik. Forral Miklós Calligaris Fonenc, a lap kitűnő szerkesztőjének az egyházzene, Kozáky István, Gever József cikkei, gazdag\' liir-rovat, liturgikus naptár és számos aktuális cikk egészíti ki az Alleluja uj számát. Előfizetési ára félévié 4 pengő. Szerkesztőség Budapest, I., Fészek utca 0,
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzalai Lapi. .vló Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán teldon: Najjykanim 78. szim.
Ma estig vadászik, holnap Varsóba utazik Horthy Miklós kormányzó
Kónya Kálmán már megkezdte Varsóban a tanácskozásokat
Horthy kormányzó Moscicki elnök ká éretében holnap utazik Varsóba,
Kánya Kálmán külügyminiszter Beck külügyminiszterrel, mint jelentettük, már tegnap elutazott a vadászatról. Ma délelőtt érkeztek meg Varsóba, ahol a pályaudvaron ünnepéhesen fogadták a magyar k ül ügym in isi-tért. Kánya a pályaudvari fogadtatás után az Europcnski szállodába hajta-loit, majd látogatásokat tett és megbeszéléseket folytatott.
Bicloviczsa, február 8 Bagyogó napsütésben kezdődött meg az államfők vadászatának második napja. Reggel, a kürtszavas ébresztő ós a reggeli után az ősrengetegben felállított leshelyekre mentek a rendégek. A mai vadászterület 25 kllomé-lornyiie van a kastélytól, eZért a,déli ízünetben az államfők a helyszínen ebédeltek. AZ öt hajtásból álló vadászat este ér véget.
Megölték a bukaresti orosz ügyvivőt?
Az ügyvivő titokzatosan eltűnt, a lépcsőházban felmosott vérnyomokat találtak
Bukarest, február 8 Bukarestnek nagy szanzációja van Butyenko szovjelorosz ügyvivő rej. télyes körülmények közóit eltűnt. A nendőrség nyomozása annyit megállapított, hogy az ügyvivő a kö-\\etség épületéből lakására távozotl. Az orosz soffőr még látta, hogy az ügyvivő 1 jement házába és hallottal, hogy azt belülről bezárta. Azóta
azonban nem látták. A villában mindent rendbenlaláítak, mindössze a lépcsőházion talállak gyanús foltokat, amelyek valószínűleg felnv.solir vértől erednek.
A rendőrség véleménye szerint az ügyvivőt vagy meggyilkolták vagy elhurcolták. A nyomozás egész Bukarest lázas kíváncsisága mellett folyik tovább.
tEtí/JABB.?
Athéni jelentés szerint Miklós herceg, a kenti herceg f \'leségének édesapja, meghall,

A Ház közjogi bizottsága folylalla a választójogi javaslat tárgyalását Darányi miniszterelnök is jelen voll.
Számos\' felszólalás lumgzott el, •
A pestvidéki törvényszék ma tárgyalta ifjú Bíró János és Szarvas Béla jászberényi legények bűnügyét, akik Nagykátán egy mulatság után elatá-
rozták, hogy az első embert, aki útjukba kerül, agyonverik. Somló István és Oláh László került elébük. Somló Istvánt agyonverték, Olálvnak sikerült elmenekülnie. A törvénvs-Zík Szarvas Bélát 14 évi, Biró Jánost 12 évi fegyházzal sújtotta.
Húzás
Az osztálysorsjálék mai húzásán 70.000 jvengőt nyert a 16.887 számú sorsjegy. 10.000 pengőt: 66 383 sz., 5000 |>engőt: 16.866 sz., 3000 pengőt : 60.127, 2000 |>engőt : 36.522, 37.237, -12.570, 51.326 számúak. 1000 l>engőt a 8271 és az 51.15)9 számú sorsjegyek. (Felelősség nőikül!)
megérkezett
a Shellgáz
A SHELLOÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHF.I.I.OAz kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLOÁZT otthonában díjmentesen bemutatom A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbálhatja otthonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fó-ut 5.
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
maqbzakOzlet
\\DÓ
Höemelkedés!
Prögnózla: Gyenge légáramlás, több helyen köd, a hő holnap emelkedik. _
A Metoorologtal Intézet nagykanizsai megflgyelűállomAsa lolentl i
Hőmérséklet tegnap eate 9 érukor: +3 0, ma reggel: +1\'0, délben: -fS-fl.
Cnapatlék: l -0 1.
APRÓHIRDETÉSEK
ApróhlideM. dija va.tr.ap 4, Onnapaap 10 núlf ad fillér, minden lovtbbl 11 ú 0 ftllír. fiélkOinap 10 ..Alg 60 miit. mlnd.n lo.lbbl ,lú , mill.
E.kawOr. díszített szép Áramvonalas csukott autó Kautmsnnil lendelhető. Tele Ion 222. Eizsébít-tér 1. 4024
Hó , tárclpö ja.lU.t hlváUaos vulkanizáltnál kétzllteisen. Horthy M.-ut 2., Vatembei-udvar. 3094
Haaaaáit ruhát veaiek él eladok, hívásra háthoz megyek. Márkul, Királyutca 31. 133
Stoba-konyhái oa.ládl HA., adó-
mentes, 360 négyitöRölőn, konyhakertlel, 6\'n hozammal 1\' 3000, kellőezerrel átvehető. Clm . kiadóban. 260
Kiadó 2 háromizobáf öiukomlortoi Ilkái Ciengery-ut 18/a. épllló uj házban máiul hó t re. HorYáth él Vn, Ctengery-ul 17. liodábin. 219
Sugár-ut lö/e. Iz. hátbln májul l-re hlarié kétiiobábót Utó osizkomíottoi utcai Ilkái. 317
Négjaaobéa ősttkomloriloi emeleti likái májaira kiadó Klitihidl-ulea 17/c. Megnézhető délulin 4-5 órától. 339
ügy iliőrendtl tgaiolványos lárgaazőril Siemenlháll 17 hónapot t.tayéaablka eladó. Bolt György Szlgetl-ut 9. n. italt Klakinluán. 334
látnikái utcai l.kái májúi elH|ér.
klldó. Rákócti-ulca 93. iz. 337
Vízvezetéket
szereltessen, javíttasson
* Czvelkó Gyulával
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyUmölosfa-karbolineummal).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az Sasi és téli védokexéa a leghalálosabb. Házilag készített mészkénlévcl való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, merta mészkénlének rovarölő hatása alig van.
ősxibaraokot
SOLBÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
orszAg JÓZSEF
mag, mfilrágya, nfivinyvédetmlaierek, uák, z*P k.re.kediaéb»
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Teleion 180.
p— JIBISByiíilBII --j
I aündmkl s Myl k«rr.kodőkjUt I
éi IputMokaát iwiu, b.1
Ilian • UptuhJdMe. Mt^"** BU ltol»uwr« Nyom*, i. DÜ»U1 L«pHM6 vilkut. ktoyy»yom<mtbto ati^. tmlT, ^
78a Évfolyam 32. •zim.
Nagykanizsa, 1938, február 10. csütörtök
Ara 12 Ml-
ZALAI KÖZLÖNY

H UxttMnUt FU > -<~
POLITIKAI NAPILAP
Felelő* szerkesztő: Barbarái Lajos
Eisaxeiw án: egy hóra > peogS 40 HIU SuikenUMfl ét kidóhhraUÍ teldoo, 71 ■
„A kormány elfogatja a törvény ellen lázadókat"
Dr. Rékóozy Imre, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetőjének a Vidéki Napilapok Szlndikusa vacsoráján mondott beszédéből
I I.
Alkotmányos közéletünk, — a melynek alapja a keresztény és nemzeti irányú politika, a tisztái erkölcsi világnézet, a törvényes köz. rend s a történelmileg gondolkozók felfogása szerint az önkormány zat is — a pártok megbékélt légkörében, az ország közvéleményének egyöntetű állásfoglalása mellett nagyjelentőségű országgyűlési alkotásokat tud felmutatni közjogi,, gazdasági és szociális téren. Darányi Kálmán minisztere\'nök kormá-\' nyának jobboldali reformtevékenysége a magyar nép sorsának ja-vitásál vallja legfőbb feladatnak a nemzeti élet minden területén Ezáltal valóban egyetemes hatása van a kormány programjának és véghezvitt intézkedéseinek.
A nemzet alkotó erőinek összefogása, amelyben minden alkotmányos tényező a legteljesebb mértékben egyetért s a pártok hátsó gondolat nélküli mérséklete, kifelé is azt mutatja^ hogy Magyarország l>elpolitikaiLag szilárdabb, mint valaha is bármikor, mert polgári fe. gyeimen, gazdasági biztonságon és szociális jogérzeten nyugvó, kiegyen súlyozott állametmé-ete van.
Ideológiai ellentét nem választja el a kormányt és ellenzéket, nem állítja szembe egymással az ország hazafias választópolgárait, akik a jog, kenyér és munka, a becsület és kötelesség vallását hirdetik. Az ország szociális békét, igazságos jövedelemelosztást, szabadságot és rendet akar; erős és megújhodott nemzeti eszméivel, amelynek bármely részről való megbontása vagy megtámadása lehet csak az a fcyuj-tókanóc, ami végzetesen lángralobbanthatja a világnézeti e\'lentétekct. Legelsősorban a társadalom1 nyugalmi tudja biztosítani az ország belső rendjét. A szenvedélyek aláássák a nemzet gazdasági erejét. Épp ezért veszélyes volna, ha kihívó jelenségek lázassá tennék a közéletel, mely nem veszítheti el egészséges Ítélőképességét, amikor arról van szó, hogy a nemzet életét a nagyobb megrázkódtatásoktól\'minden körülmények között meg kell óvnn \\ ( [
A tnagytar faj felkarolása és vé. delme gazdasági intézkedésekkel és szociális reformokkal, ez adja meg a teljes megnyugvást. A nemzeti érzésű értelmiségnek a titkos szavazásba viendő egyéni felelősségérzetével kell biztosítani azt, hogy se a korcs áldemokrácia eszméi, se utánzott önkényuralmi tévtanok szerep, hez ne juthassanak a magyar közéletben.
\'lény az, hogy vannak türelmet, hangok a politikában és a nemzettel szemben való felelősség kor-
látain kivül állók bőséges számmal támadnak az ország külső érdekei, az állam belső szervezető és a nemzet hagyományai el\'en. Ennek ellenszere azonban, hogy politikai rendszerünk mindig a magyar nemzeti gondolat erejével fog idomulni a korhoz, melyljen a magyarságnak hivatását l>e kell töltenie. De hilem szerint sem a magyar belső é\'et, sem a magyar közszellem nem fog soha idomulni máshoz, mint saját törvényeihez, melyeklxm a jog, kö. telesség, szabadság és felelőség
egyforma mértékű. Erőt csak erő el!ensulyoz/jat. A szembenálló felek termékellen politikai vitáil>an politikai lázálmok sugallaitól üzöttek erőmutatványait is a nem. zeti érzés, a társadalmi önfegyelenv az éles ité\'etü higgadlság tekintélye és uralma egyenlítheti csak ki. Erö és öntudat, — ezeknek kell elfoglal niok végre a maguk helyét a köz. véleniényl>en. I
A mostani magyar lielső |x>lillk\'<% az egészséges idegzetű, céltudatos, a nemzet javát kereső kormányzat munkája által, amelynek szelleme ép és töretlen, amelynek önmérséklete bölcs, szociális érzésvllága pedig igazságos és mély, összehasonlítva és ellentétl>en sok önmagát keieső nép lázas kísérleteivel, teljes nyugalommal készült fel és állt sziklára az idegen eszmeáram
A szovjet mindent elkövet, hogy megakadályozza a legjobban induló olasz-angol megbékélést
Amerika cáfolja a titkos szerződést Angliával és költségkímélés nélkül azonnal fegyverkezik
j London, február 9 Az angol sajtó a szokott mérsékelt magatartás ellenére Is mindinkább optimista lesz ós hangoztatja az angol—olasz megl>ékélés sikerét. Jelen pillanatban az olasz önkéntesek visszahívása körüli kérdések vannak szőnyegen.
A Times értesülése szerint Olaszország hajlandó gyakorlati közreműködésié ési ha ez valól>an olyan lesz, mint a Földközi-tengeri kalózkodás megszüntetésére irányuló eljárásban, akkor önmaguktól szűn-
nek meg bizonyos akadályok Olaszország és Anglia között és a jóvi-szony csak javulhat.
A Daily Mail szerint haladéktalanul meg kell kezdeni az \'uj megl>e széléseket Anglia és Olaszország között. Anglia erre hajlandó is, — irja a lap. ; \' r
Itt van azonl>an az örök békerontó is: a szovjet, amely most ismét mindent elkövet, hogy meghlusi\'sa a két nagyhatalom klbékülését te békés együttműködését, - irja Daily Mail.
Események a fegyverkezés frontján
1 London, február 9 Withmann szenátor az amerikai szenátusban felolvasta Hull külügy, mirfiszter levelét, an;e!y megcáfolja azt, hogy Amerikának titkos katonai egyezménye volna Angliával. Mi után ez nincs, — mondta a szená\'.or — a leghatározottabban kívánom, hogy Amerika költségkímélés nél-kü\' azonnal kezdje meg a felfegy-
Toklo, február 9 Konoye herceg, japán miniszterelnök ma magához kérette Hirota külügyminisztert és Yanai tengeré, szeti minsztert, akikkel hosszasan tanácskozott.
A tanácskozás után félhivatalos jelentést adlak ki, amelyben közlik, hogy Japán visszautasítja Amerika, Anglia és Franciaország azon »ész-szerütlen« kérését, amely nyilatko. zatol és bizlositékot kér arranézve, hogy Japán nem épít 35.000 Ionná nál nagyobb csatahajót.
verkezést.
Borzalmas repülőgép-szerencsétlenség
Marseilles, február 9 A marignanei kikötőben borzai-\' mas repülőszerencsétlenség történt. Egy 11 utassal telt -utasszállító hidroplán nem tudotf a vizről felemelkedni és a védőgátaknak rohant.
Azonnal elsüllyedt. Hat uíast megmentettek, a többiek, a pilóta és a rádiótiszlettel és a pincérrel együtt odavesztek. A gé|>et még nem sikerült kiemelni a hullámokból.
latokkal szemben. Felkészült ez a magyar belső politika a nemzet értékes elemeinek s a magyar társadalom renditheletlen biztonságérzetének erős lelki fegyvereivel minden felforgató törekvés és merénylet ellen. A magyar kormány és a magyar nép le fogja vezetni a nemzet szociális szellemű, korszerű megújhodásával és gazdasági életünknek a keresztény társadalom jogosult Igényeihez mért átalakításával az indulatok áradását s kikergeli a közönség képzeletéből a rém Látást, mint a fantazmagóriákat, amelyek egyformán nem sajátjai a magyar léleknek, a magyar jellemnek.
Nem volna kár ezt a sajtónak is hangoztatni; mert tudnia kell az országnak, hogy a törvény ellen lázadókat a kormány elfogatja, ha bárki Is vakmerőségében a nemzet életére törne. Az ország gazdasági és szociális átalakulásának szerve-zését, a megoldandó ]>olilikai problémák stratégiáját |>edig nem engedi át a kormány semmiféle társadalmi egyesületnek : ez az ő köte-lessége és abba beavatkozási nemf tűr.
Helyes közgazdasági eszmekörro és ebben hasonlókép olyan nemzeti ideológiám van szükség, mely szuggesztív erejével és hatásaival a társadalom irányító öntudatává válik. A közvéleménynek fel kell ismernie, hogy a nemzeti feladatok komplexumában ez fiz egyik legfontosabb kérdés; hiszen a modern közgazdaság szerkezete és a gazdasági fejlődés mozgalmai egybekapcsolódnak bizonyos politikai helyzetekkel és a nemzeti társadalmak szerkezetével. Az egyéni, családi és nemzeti élet egészséges alapja az erkölcsön nyugvó magántulajdon elve lévén, kell, hogy mindenben közérdekű legyen gazdasági életberendezésünk. Ebben elsősorban a sjvekulativ nyereségek azután a nagytőkék és vállalatok, termelés és ipar, birtokok és üzemek terheltessenek meg a fizetésekből és munkabérekből élő dolgozók szociális helyzetének javilása, a földkérdés rendezése és a falu szegény népének egészségügye és művelő, dése érdekében. Ezekkel függnek össze a mai súlyos feladatok, mt lyek részben közgazdaságiak, rész. ben szociálisak, de mindenkép feszítő erejűek és kelthetnek megnyugvást vagy forrongó elégü\'ellenséget aszerint, hogy a nép sorsával való közösség intézményt vagy kifejezést talál egyfelől a gazdasági politikában, másfelöl a gazdíágl élet rendjét ostromló jelszavakban.
Az erőteljes népi politika közgazdasági értelemben, valamint a nemzeti munka szociális rendje : erköl. esi ügy és világnézet, amelyet majáénak kell, hogy valljon a közvélemény. A közvé\'emény súlya pedig kell, hogy reászoritsa a tökét szociális köte\'ességeire, áldozatok viselésére, a magyar ifjúságnak, a jövendő elsőszülötteinek emberi sorshoz és kenyérhez juttatására.
»
ZALAI KÖZLÖNY
(#36. február 10
Aki túlsókat evett vagy Ivott éa rosszul érzi magát, annak egy pohár természetes „Ferenc József" keie.tlvlz Igen gyorsan és alaposan hlllizülja a gyomrát és a belelt és felfrissíti egész szervezetéi. Kérdezze meg orvosát.

QiSsáy
A képviselőház közjogi bizottsága tegnap megkezdte a választójogi javas, lat vitáját. A vitát ma délelőtt folytatták.
Szurday Hóbort kormányfőtanácflos, Budapest északi kerületének ország-gyülósi képviselője kerületi NEP-va-csorán szónoklás közben szivszélhü-désben meghalt.
Sürü kód borította el Budape>t utcáit. A mátyásföldi repülőtéren a leszállást megtiltották. A pesti utcákon megnémult a közlekedés.
Budapest XIII. kerületét Magdolnavárosnak, a XII. kerületei Mátyás király városnak ke.észlelik el.
Erdélyi József I-\'ehér torony <imü verseskönyvét osztály elleni izgatás miatt lefoglalták és összes feltalálható példányalt elkobozták.
Megérkezett Budapestié llans Pfnnd ner német birodalmi belügyi államtitkár,
Fablnyl pénzügyminisztert és Imré-dyt, a Nemzeti Bank elnökét Tolna vármegye üdvözölte a pénzügyi ellenőrzés megszűnése alkalmából,
Siklóson (Baranya m.) felavatták az uj modern kórházat.
Kerekes József, a fejériuegyei pász-torfiuból lett festőművész, balatoni és bakonyi tájak ismert festője, meghűlt.
Kalapáccsal saját magát agyonverte Jánosházán Iieckenstein Tamás 42 éves kereskedő. Ok: családi i>erpalvar.
A Nemzeti Bank uj alelnökei: gróf Somssich László ós Vértcssy Sándor,
A Nyukos* országos vezetői kormányzói kitüntetést kaptak.
Az erdőtörvény végrelialtási utasítása a napokban megjelenik.
Az ir kongresszusi zarándokok Németország kikerülésével állították ösz-sze magyarországi utiterveiket.
Svéd Sándor oi>eraénckcs Szegeden, ahol fel kellett volna lépnie, inriuen. zában megbetegedett, összes pesti és bécsi szerepléseit lemondta.
«J0

Olaszország ahhoz köti az önkéntesek visszahívását, lia a nyugati nagyhatalmak elismerik Franco hadviselési jogát.
Az angol király junlus végén hivatalos látogatásra Párisba utazik.
Az amerikai demokrata párt azon dolgozik, lwgy a semlegességi törvényt a megtámadott államok javára módosítsák.
A Vatikánnal kötött szorződés törvénybeiktatásának tervét a jugoszláv kormány végleg elejtette.
A romány Kormány és a magyar párt megegyezése alapján a párt 10 képviselői és 7 szenátori mandátumot kap.
Varsóban Kánya Kálmán külügyminiszter folytatta tanácskozásai!, A kormányzó szerdán utazik Varsóba.
< Az ima kereszteshadjárata lesz a békéért a budapesti eucharisztikus kongresszus- — mondta lleinsley angol biboros az angol katolikus szövetség diszlakomájáu.
Kataendorf csehországi bányában 196 bányász 2 nap óta éhségsztrájkot folylat az eltorlaszolt tárnákban. Ok: bérkövetelés.
A hannincésfeles ágyuk alkotója, Dirmoser osztrák műegyetemi tanár, meghalt. 1 I
Utcai telefonfülkéket rongáltak Bécsben nemzetiszocialista fiatalem bpi^k, Többet letartóztatlak.
Helyszíni szemle volt az építendő nagykanizsai polgári iskola-palota telkén
Dr. Kézdl tanügyi titkár nyilatkozata négy kanizsai Iskola elhelyezésének megoldásáról
Annak a fáradhatatlan munkának egyik első eredményeként, amit a város vezetősége kifejt a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskola, az önálló tanonciskola, valamint a polgári fin és leányiskolák végleges elhelyezésén .\'k megoldása érdekében, dr, I.iber Béla tankerületi főigazgató leküldte előadó, ját, dr. Kézdi Béla tanügyi titkárt Nagykanizsára, hogy az üggyel kapcsolatos tárgyalások során a helyszínen szemlélje meg azt a telket, a melyet a városi képviselőtestület iskolaépítés céljaira ajánlott fel a Hoz-gonyi és Hunyady utca sarkán. A telek mintegy 1700 négyszögöl és igy szerfölött alkalmas a kút polgári iskola palotájának felépítésére. A polgári leányiskolák Horthy Miklós uti épületében i>edig megfelelő átalakítás, sal és berendezéssel elhelyezést nyerne a tanonciskola, a Jiu j>olgári lielyén j»edig a felsőkereskedelmi iskola. Négy intézet ügyének véglo^es megoldása függ tehát a t>olgári iskola építkezésétől.
I)r, KéZdi tanügyi titkár dr. Krátky
István |K)lgármester és Vétsey Barna műszaki lanái snok tegnap délután tartották meg a helyszíni szemlét, amely a felajánlott telkiét teljesen alkalmas-nak találta a polgári iskolák palotájának felépítésére.
Kérdést intéztünk dr, Kézdi tanügyi előadóhoz, aki kijelentette:
— A néhéz nagykanizsai iskolai viszonyokat hivatalból is ismerem. Legfőbb ideje, hogy a j>olgári iskolák megfelelő elhelyezésihez Jogsának, mert a tantermek elégtelensége és cgjá\'talán a jelenlegi helyzot nem teszi alkalmassá a meglévő épületet t\'gy ilyen folyton fejlődő iutézet céljaira. Hiszen jelenleg nyolcszázon felül van a két |>olgári iskola növendéké nek létszáma. A magam ri\'scéről is mindent el fogok követni hatáskörömben, hogy Nagykanizsa ískolaépitési tervei mielőbb megvalósuljanak. Hiszem, hogy a jövő évben megkezdődik már a nagykanizsai polgári iskolák uj épületének építkezése és akkor megoldó, dik mind a négy intézet annyira ólwj-tott végleges rendezése.
ítélet: — a polgári fiúiskolában nem történt kontárkodás
A városi rendőri bflntetőblróság felmentette a jogtalan Iparflzéssel vádolt polgári iskolai altiszteket
Nemrégen történt, hogy a nagykanizsai Ipartestület kon tárellenöre, tisztéhez hiven jelentést adott l>e arról, hogy a nagykanizsai jiolgárl fiúiskolában két altiszt képkeretezéseket, azonkívül meszelést ós egyáltalán olyan munkát végeztet velük az iskola igazgatósága, amelyek kimerítik a jogtalan iparűzés fogalmát. Az ellenőr jelentését az Ipartestület elnöksége átadalla a vároel rendőri büntetőbírósághoz. Ugyanekkor az iskola igazgatója is felterjesztést lett az ügyben feleltes hatóságához és jelentette a történ t|e-ket. A i>olgárJ iskola felet :es hatósága igazolta Németh Dezső igazgató eljárását, azt helyesnek ée a szabályoknak megfelelőnek tartotta. A kir. kincstári jogügyi igazgatóság a kultuszminisztérium megkeresése folytán ugyancsak kijelentette, hogy nincs olyan jogszabály, amely tiltaná, hogy az alkalmazottakkal há. zimunkát lehessen végeztetni.
Most volt ebben az ügyban a tárgyalás a városházán. Megjelent a szakképviselö, Budai asztalosmester is. Miután az iskolát nem lehetett l>erbefogni, a két altiszt, Németh István és Pajor József került mint terhelt a rendőrbiró elé. A két iskolaszolga a feltett kérdésekre elismerte »bünösségéL« és elmondta:, hogy az iskola szemléltető falitábláihoz a szükséges, készen vásárolt léoekliől a kereteket összeállították és egyéb házimunkát végeztek. Budai asztalosmester a soproni Ka. mare véleményére hivatkozva, azt kifogásolta, hogy a KözszáUitásl Szabályzat értelmében a kézmüijMir körélje tartozó ilyen munkálatokat házikeaelésben nem szabad végezni. A tárgy állás helyenként izgalmas tónuslian\\folyt le. Az eljárás után a rendőrbir^ kijelentette, hogy az Ítéletet iráslmn kézbesiti a feleknek.
Kedden délután kézbesítették n feleknek a rendőrbiró itélelét, a mely mindkét altisztet fcimenli a* ellenük emelt vád alól. Indokolásában megállapítja a rendőri bün-telőbiró, hogy amit a két iskola, szolga igazgatójának utasítására végzett, az nem bűncselekmény, mert a jogosulatlan iparűzés krité. riumu az iparszerüség és üzletszerűség. Már j>edig az iskola részére végzett házimunkákat nem lehet ebbe a kategóriáid sorolni, ez alá a fogalom alá í»em esnek, dijzást nem kaptak érte, tehát semmiféle bűncselekmény nem forogván fenn, fel kelleti mindkettőt menteni. Budai szakképviselőnek a Közszállitási Szabályrendeletre vonatkozó hivatkozását il\'etőeO a szabályrendelet egyenesen kimondja, hogy házi kezelésien végezhetők kincstári intézeteknél az ilyen javítási és karbantart tisi munkálatok akkor, ha a szükséges eszközök szervezetszerűen állanak rendelkezésére (mint jelen esetlen ls!)
Az Ipartestület nem nyugszik meg a döntésben, azA gyet további fórumok elé viszi. ( \\
(B. R.)
Naptári Február 10. csütörtök. Horn. kat. 8kolasztln. Protestáns Elvira. — Izr. Adar hó 9.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat február 15-ig a Merkly-Belus gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egénx nap nőknek.)
- (Bályegfyiytek WilkwáJ.) Hétfőn délután 0-tól 8 óráig az OMKB tanácstermében.
— ügy téflát
mindenki adjon a katolikus kultur-ház aluphoz. Vegycu egy pengős ■ors-|«gyetl
& kongresszusi Iroda flzenl
Az Eucharlsxtikus Vllágkongresz-szus közlekedési rendje
Az EucharJsztikrja Világkcmgnesz-szus technikai lebonyolításának legnagyobb problémája kétségkívül a közlekedés zavartalan lefolyásának biztosítása. Magától értetődik azon-ban, hogy hiába a rendezőségnek még olyan körültekintő munkája és előrelátása, ha a közönség nem alkalmazkodik a legnagyobb fegyelemmel az intézkedésekhez. A világkongresszus vidéki résztvevőinek számolniok kell azzal, hogy Buda-I>esten a körmenetek és a Hősök terén, valamint a Koseuth Lajos téren lejátszódó ünnepségek ideje alatt nem lesz a megszokott közlekedési rend. Egészen külön rendszabályok lesznek érvényesek erre az időre és éppen ezért tanácsos lesz, ha mindenki, legalább is nagy vonalakban már jó előre tisztában jön azzal, hogyan és milyen módon juthat majd el az ünnepségek szin« helyére, hol lesz a helye, stb., slb.
A kongresszus közlekedési rendjének alapja, hogy Budapestet két részre osztják fel, egy északi ér> egy déli félre. A két területet elválasztó vonala a Duna bal-jiarti részéről kiindulva : a Kerepesi ut, Aréna rjt, 3rV%\'"V" Andrássy ut, gr.
* *"" Tisza látván utca. Lánchíd, Alagút, Krisztina körút, Olasz fasor. Akik ettől a vonaltól északra laknak piros tagsági jegyeü, akik délre zöld tagsági jegyet kap-nak, mig a külföldiek, bárhol is laknak, fehéret. Ez a piros-fehér-zöld rendszer lesz mérvadó a kongresszus egész idejéne a fő ünnepségek alkalmával. A Hősök terén és a Kossuth Lajos téren is északon leszaek a piros jeggyel, délen a zöld jeggyel rendelkezők, mig közéin mindig a külföldiek a fehér jeggyel.
A Hősök terén és a Koasuth Lajos téren lejátszódó ünnepségek ideje alatt az ezeket a terüle^ket körülvevő városrész ki lesz szakítva a forgalomból, a villamosok a kon-* gresszusi résztvevőket csak ennek a városrésznek határig szállítjuk. Villamos végállomások lesznek a Keleti pályaudvarnál, a Hungária körúton, az Erzsébet királyné rjton, az Aréna uti aluljárónál és a Nyy-gatl pályaudvarnál. A vilLainoeok itt rakják le a résztvevőket, akik innen már gyalog folytalják útjukat az ünnejvségek színhelyére. A gyalogos közönséget a lezárt területen belül piros karszalagos cserkészek1 igazítják jnajd útba. A lezárt város-részljen csak motoros járműforgalom lesz. Az autóbuszüzem különböző ingajáratokat tart fenn és pontosan nveghatározott felvonulási-utvonala lesz a személygépkocsiknak, amelyek az ünnepség színhelyének közvetlen közelében tehetik le utasalkat. A Hősök terének közvetlen környékén csak a legmagasabb külföldi és belföldi, egyházi és világi előkelőségek autói parkírozhatnak, minthogy itt dsak néhány száz autó számára van hely. Magát az ünnepségek színhelyét ke-rités veszi majd körül, amely a Műcsarnokot, a városligeti tavat teljes egészéiben, az Állatkert külső határát, a Szépművészeti Muzeumot, az Aréna utat és megfelelő mélységben az Andrássy ut torkolatát zárja körül. Erre a területne csak a kapukon át, a megfelelő szinü tagsá-
198B. fehruár 10.
gl jegy felmutatásával tehet belépni. I
Hasonló lesz a közlekedési rend o Kossuth Lajos lé™" kjálszódó
ünne|iségek alkalmival Is, azzal a különbséggel, hogy a villamosközlekedés hatóra ekkor liejön aNagy-körutlg és azon a forgalom csak az Andrássy utón vonuló körménél ide jére lesz lezárva.
A dunai hajós körmenet alkalmából csak a két Dunajwirton nem lesz közlekedés ós a hidakon abban az idö|X>ntl>an zárják le a forgalmat, amikor a körmenet alattuk elvonul. I
A vidéki résztvevők megfelelő szinil tagsági jegyüket a helybeli lBUSz kirendeltség, Illetve ama .szerv utján kapják meg, amelynél jelentkeztek és amely a kongresz-szuson való résztvélelüket lebonyo-litja. A jegyekel névre állítják kl és fel lesz tüntetve rajtuk, hogy milyen alkalmakkor és hová szólnak belépőjegyül. A jegyek hátsó lapjára a legfontosabb közlekedésrendészeti tudnivalókat nyomatják ki, áttekinthetően |>onloklia szedve és kis térképpel Illusztrálva
Ismételjük azonban, mindehhez nélkülözhetetlenül szükséges a közönség alszolut fegyelme és alkalmazkodása.
Elsőrendű j-Jf.u iv baaakar.a, árpa
is ftUldlMara kii tétetekben li Állandóan kapható
DiHltSBEIS I. él WEI88 cégnél
Hiisébet-lér 14. >i< Teleion 84.
Szerda
BUDAPEST L
17 Markó Árpád előadása, — 17.30 Salari Tibor otöndása. — 18.50 A rádió szalonzenekara. — 20 Az Opera, liáz előadása. .Faust., Dalmű ót felvonásban. — Az 1. felv. után kb. 21 Hírek. — A II. folv. ulin kb. 22.05 Időjiriisjclcnlés, sporteredmények. _ A III. felv. után kb. 2250 IIírek. — Az előadás után kb. 23.40 Tánc lemezek. — 00.05 Hírek. •8CS.
17.30 Blűmol: Dalok. Malnau: Kla-rlnótótös. - 10.25 Beethoven: l-idello, kétfelvonásos opera. — 22,20 Tánczene.
Csfllörlök
BUDAPEST 1.
6.45 Torna. — l\'tájia hanglemezek. - 10 llirelt. _ 10.20 Felolvasás. -10.45 Felolvasás. — 12.05 Hanglemezek. - 12.30 Hírek. — 13,20 Időjét-\'(\\ IdőjárAsjolentés. —13.30 A rádió szalonzenekara. _ 14.10 llirek. — 15 Arfolyamliirrk. _ 10,15 Farngónó Wncs Irma előadása. — 10.45 Időjelzés, liirek,
17 Dr. SrhmotZor Bertalan előadása, ~ 17.30 Budapesti Hangverseny üt\'ne-kor. - 18 Kűlügj-i negyedóra. _ 18.45 Dr. Kampls Antal előadása. — 19.15 Karina Simi cigányzenekara. — 20 Aseher Oszkár előadóestje. — 20.50 llirek. — 21.15 Dolmányt Krnő IX. Beellioven mngoraszonáta-esíjc. _ 22 Idftjárásjelenléa. — 22.05 Megyeri (■yula Jazz-zenekara, MIVIósay András énekel. _ 23.20 Pertls Jenő cigányzenekara. — 00.05 llirek.
BOCS.
11.25 Parasztzene. — 12 Könnyű lemezek. _ in Angol lemezek.
17.20 Wlnkler csellómüvésí. — 17.50 Művész Itangverweny. — t9.25 Apró Jelenelek kis zenével. — 20 Ballada. _ 20.05 Népszínmű. - 22.20 Hangverseny. Dalok.
ZAUU KÖZLÖNY
Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete vállalta a kétfilléres gyűjtést Vincze József existenciájáért
Megírtuk, hogy a hadifogságból hazatért Vincze Jóisef a Bajza utca 10 száinu házban lakást veit ki, de minden bútora három szaliriazsák. Akadt néhány megértő lélek Kanizsán, akik mára már lehetővé tették, hogy Yinczééknek nc kelljen o földön iiludnluk. Két, magái megnevezni nem akaró jótevő ugyanis egy-egy ágyat, Vajkóczy György, \'a Nemzeti Bank főnökhelyeltcse egy sezlont, Szalmdy Lőrinc egy asztalt, Gráf János 2, wieland János I darab széket, N. N. egyéb bulort jjt-talott Vlnczje Józsefnek.
örömmel je\'entjük azonkívül, hogy ia sok jótékony egyesülelek közön lukadt egy, amely vállalkozott torra, hogy felkarolja Vlncze
József ügyét. A Berll Gizella elnöksége a lati működő Keresztény Tiszt viselőnők Egyesülete ugyanis közélte veszi az ügyet, s lebonyolítja a 2 filléres gyűjtést. Hisszük, hogy egy Iskola, intézet és Inlézménysem fog elzárkózni a s/einélyenklntcsak 2, Illetve 10 fillért kérő akció elöl és az az ember, aki 23 évig szenvedeti a hazáért, egzisztenciái kap az lllhonmaradottaktól
Készpénzadományok is érkeztek K7jerkesztőségünkl>e. Mesralils Mária és özv. dr. Fritz Jórsefné 2-2 |icngőt ndományozotl a fenti célra A fülőházi kézművesek 8 pengő 26 fillért gyűjtöttek össze teaestjük alkalmával Vincze Józsefnek.
Ezer embert léptettek be egy nem-létezö egyesületbe
10.000 pengőt szedett össze a Dunántulon a letartóztatott „gyermekvédelmi főtitkár"
Közel ezer embert csajx>tt be egy szélhámos pesti ügynök : Pintér György, aki az egész országot bejárta és mint az Országos Gyermek egészségvédelmi Egyíet főtitkára »tagok«-at gyűjtött. Sorra felkereste a dunántuli városokban és falvakban a módosabb embereket, akiket \'tagul léptetett be a nemlétezö Gyermekegészségvédelml Egyesületije- Természetesen mindenütt gon doskodott arról, hogy a tagokazon-nal le is fizessék a tagdijjakat és igy több, mint 10.000 pengőt gyüj-töttt össze. Leguttóbb Balatonujhe. lyen járt, ahol néhány hét alatt 800 tagot gyűjtött és mindegyiknél ki-
sebb-nagyobb összegeket vett fel »tagdíjul.*
Végre a csendőrségnek gyanús letl a buzgó taggyüjtés és érdeklődni kezdtek az agilis Pintér és egyesülete iránt. Budupes.röl azt a választ kapták, hogy ilyen nevü egyesület nem létezik\', mire a csendőrség a szélhámos pesti ügynököt Letartóztatta. Pintér a kaposvári ügyészség fogházában várja ügyének főtár-gyalását, melyre eddig több, mint ezer sértett jelentkezett.
Feljelentett valakit lopásért, ugyanakkor selyeminget lopott egy kiskomáromi asszony az egyik kanizsai üzletben
Az utóbbi Időben mind gyakrab-bart fordulnak elő Nagykanizsán üzleti tolvaj lások. Most már ugy látszik a vakmerő tolvajok nem csak a vásárok sátraira vélik rá magukat, hanem az üzletekben is szerencsét próbálnak.
Tegnap délután beállított Rilter András Fő utl d!vatüzle!él>e egy falusi asszony, csipkevásárlás ürügye alatt. Mikor a segéd eléje rakta a különböző csipkevégeket, a pulton aznap érkezeit férfi selyemingek voltak felhalmozva, amelyek arra vártak, hogy elhelyezzék őkel a raktárija. Egy óvatlan pillanatban^ amig a segéd hátrafordult, hogy
ujabb csipkevéget legyen vásárlója elé, a vidéki asszony egy szempillantás alatt nagykendője alá dugott egy selyeminget. Nem is/vet(e és/.re senki a dolgot, de Rilternek feltünl, hogy az ing-halom mintha alacsonyabb lenne. A másik pillanatban már odanyúlt az asszony kendőjéhez — és megtalálta az oda dugott inget. A falusi asszony ölölt-hatoll,, de hiába volt minden, Rltter rendőrt hivott és átadta az asszonyt.
A kapitányságon csakhamar kiderült, hogy az üzleti tolvaj Zsoldos nevü kiskomáromi asszony, akinek férje jómódú kisgazda, elég szép gazdasága van, tehát nem gzo-
Városi Mozgó. Még csak ma szerdán!
A magyar élet, a magyar fSId, a magyar humor és a magyar >iiv ez a
Tokaii Rapszódia
A legjobb magyar művészek szereplésével.
Előadások kezdele köznapokon 5, 7, 8 órakor, vasárnap é* ünnepnap 3, 5, 7, 9-kOr. Randa* helyárak I
OTfr-iimjttftMmaiJuM
rult rá a lopásra. MblAn lettenérés esete forgott fenn, hiába lett volna minden tagadás Kihallgatása alkalmával elmondta, hogy azérl Jött l>e a városba, mert egy asszonyi feljelenten lopásért és ezt az ügyel tárgyalták a járásbíróságon.
Zsoldos Boldizsáménak vagyona van és igy szökésétől nem kell tartani, a rendőrség kihallgatása után szaludon engedte, de a bűnügyi eljárás tovább folyik ellene.

Egy husiparos a husbódé-figyhőz
Kaptuk a következő levelet: Nagyságos Szerkos/.tő Ur! Szíveskedjék megengedni, hogy a sok vitát C-s hozzászólást kiváltott husbódék ügyéhez, főképp annak jó vagy káros, tiszta, vagy piszkos voltához ón is mint öreg husiparos hozzászólhassak* Hosszú évtizedek óta ismerem a helyzetet és leszögezhetem, hogy a kanizsai husbódék nőni piszkosak, <Ie nem is lehetnek azok, mert hisz maga a város ellenőrzi azok tisztaságát. Egyébként nem egyedülálló a helyzet Nagy-kanizsán, mert sok nagyobb városban, Pécsett, Szombathelyen, sőt Pesten is vannak ilyen husőrusitó bódék.
Igen szép a pénzügyi bizottság elgondolása ós csak helyeselhető, ha a várost szobbó akarják tenni. mcrjílk, hogy a husbódék nem a legszebbek és belenyugszunk, ha azokat ol kell vinni, do hogy máshol nc találjanak bolyét számára, azt semmi nem indokolja, ellenben egy nagy adófizető csoport, a huslparosiág kéri, Dicséretes ha széppé teszik a várost, de gondoljanak arra, hogy hiába helyezik a legszebb tálat az asztalra, ha az üres, a legdíszesebb tálból sem lehet jóllakni. Gondoljanak csak vissza 20 évvel. Milyen forgalom, é\'et volt Kanizsán, pedig akkor nyilt sátrakban árulták a húst. Ma már a sok adó és a kovés munka közt tönkrement gyárak között csak a piao tartja — ha kissé lecsökkentvo is — a forgalmat. Ha most ezt is el akarják vinni, megszűnik cz a forgalom is és olyan "lesz a város mintha szép, de üres tálak mellé ültetnék a város urait.
Soraim közléséért fogadja őszinte köszönetemet l-\'őszcrkcsztö Ur, maradtam tisztelő hive
Simon lalviín hentes mester,
ZALAI KÖZWÖNY
1986- ttbnrfr \'0-
A Zalimantfek íníiperiéa
nrietnii
jo»l yt sa.
Pompás ni kávéháza, Jánoarttéa aörözoji#, gyönyörű-télikortje a tóvá\' roa látványossága. Oloaó, kényelmes szobák. előn\\ őa penzhWárak Cigány: szegedi Farkas Jéeka. Jasz^tánc: Virány swiagrfwcheatra.
MWjitv inai\'ii ii i mwoiE-i.
EMLÉKEZTETŐ\'
PekmáíU.
MUógaaok MaJavMeU a Kia
Royalbaa.
Kereskedelmi Alkalmazottak bá> a Kasainóban 9 órakor, Pontéaok farsangi óM»ojö\\.*e!. 8 órakor (Kis Royal), Vasutasok (VOtJIv) műsoros tánc-tcája a Legényegyletben fél 8-kor, P.k..ár 11.
LUeális »Hadás a vár.sháaáa « l»r (Satklay Jáaoa),
OpWettelőatUs és tíW a Katb. I*-gényagyletlan (N«l>ánta.»irá().
Pcbrttir 16
Ltccálls film éa diaposiliv előadás fi-kor a Nép-mozgóban. Február 17.
Irodalmi Kór kónyv-megbeszéléso 0 órakor, Bcnoiskola (Suiányi \'iyuln). FobtuAr 20.
Piarista inerkésriek előadása (Lt-linmfl) és Diákssövclség teJJa 5-kor a tornatejamben, P.braár 27.
Iparoskör nagysaabásu tinr-teájn 5-től Sörlei-jaKz. I.tcaális eWadta a ráraahMa g.lur (Vegei. Kiről/). Február ».
A\'\' leánygimnázium farsangi esljo a színházban 8 órakor.
* E rovatban egyszeri közlés (I sorig) dija 30 fillér.
— Bútorokban a Kópsletu-cég vezet! Modern rulntatermelbea a legjobbat a legslosóbban mutatja \'be, kcdTeaé .lsa-térd leltételek raall.tl
Megtörtént a Délnyugati Alszovetség tavaszi sorsolása
ÁprIHt 10 én Itsz a helyi rangadó
A tavaszi forduló mérkőzéseit a Dunán V tuti Alszövelség kl-sorsolta. A mérkőzé-&ek március fi-án kezdődnek, a helyi rangadó azonlwm csak áprilisban lesz, 10-én. A sorsolás teljes eredményét itt közöljük, tegye el, szüksége lehet rá. A felsorol! csapatok közöli első a |>ályaválasztó. A mér. közétek megkezdésével a Zalai Közlöny is folytalja nagysikerű S(M»rt-tlppversenyél.
Március 6. KSE-NZTE, NTE-PAC, PBTC-DVAC, PVSK—KRSC, KTSE-PEAC, ZsSE-MSE.
Március 13. NZTE—PBTC, MSE— N\'I\'E, KRSC—KTSE, DVAC-PVSK, PEAC-ZsSF., PAC KSE.
Március 20. PVSK—NZTE, NTE-PEAC, MSE-PAC, PB\'I\'C - KSE, KTSE-DVAC, ZsSE—KRAC.
Március 27. NZTE—KTSE, KRSC -NTE, DVAC-ZsSE, KSE-PVSK, PEAC MSE, PAC-PBTC.
Április 3. ZsSE-NZTE, NTE— DVAC, PVSK- PBTC, KTSE-KSE, MSE -KRSC, PEAC—PAC
ApriUl 10. NZTE—NTE, KRSC-PEAC, DVAC—MSE, KSE — ZsSE, PBTC—KTSE, PVSK—PAC.
Április 21. MSE—NZTE, N\'I\'E -KSE, KTSE—PVSK, ZsSE-PBTC, PEAC -DVAC, PAC-KRSC.
Május 1 NZTE PEAC, PBTC-NTE, DVAC KRSC, PVSK-ZsSE, KSE—MSE, KTSE-PAC.
Május 8. KRSC—NZTE, NTE— PVSK, ZsSE -KTSE, MSE PB\'I\'C, PEAC -KSE, PAC-DVAjC.
Május 15. NZTE—DVAC, KTSE— NTE, KSE—KRSC, PBTC- PEAC, PVSK MSE, ZsSE—PAC.
Május 22. PAC-NZTE, NTE— ZsSE, KRSC—PBTC, DVAC-KSE PEAC—PVSK, MSE—KTSE.
Február 15.-éig meghosszabbítottuk 10.000 pengős előfizető-gyűjtő versenyünket
Szeptemberben rendkívüli kiadásban jelentette be a Zalai Közlöny azt a nagyarányú előflzelögyüj-tő versenyt, amely a meghirdetés szerint most december 31-én járt v<>lna le. A pályázaton résztvevők kérésének engedve azon ban a Zalai Közlöny szerkesztősége ugy határozott, hogy a versenyt hat héttel: február 15-éig meghosz.
szabbitja.
Versenyünk, mint ismeretes, csak részben verseny, mert minden pályázó kivétel nélkül jutalomban részesül, még az is, aki csak egy előfizetőt szerzett.
Egy balatoni villatelek, egy szoba bútor, egy varrógép, egy rádió, egy ebédlőkészlet, egy szalongarni-tura, kéthetes Abbáziái nyaralás,
egy kerékpár a nagyobb dtjajnk, de a 120 dlj között még sok 100 ]>6&gőn felüli ajándék van a &teá-mos kisebb, de ugyancsak haaZnot és értékes ajándékon kívül. Ha osak egy előfizetőt szerez, akkor is egy vég vászon, egy karóra, fényképezőgép, asztali óra, villanyrezsó, töltő toll, cipő, fürdőruha, selyeming, stb. között választhat, de a legrosszabb esetben Ls 5 pengő készpénzjutalomban réaxeaül. Nincs tehát kockázat, mert társaságban, ismerősei között bizonyára akad olyan, aki csak olvassa, de nem előfizetője a Zalai Közlönynek és akiket könnyen megszerezhet előfizetőnek. I 1 i
Ezzel nem csak nekünk tesz szívességet, hanem az uj előfizetőnek is, aki a bejelentés napjától a Zabái Közlöny összes kedvezményeire igényt tarthat, — önmagának pedig értékes ajándékot 6zerea.
Bővebb felvilágosítással a kiadóhivatal készséggel szolgál.
IDŐ
Köd, fagyi
Prognózlt: Gyenge légáramlát, túlnyomóan derült, este és éjjel fagy, tok helyen köd, a nappali hő nem változik.
A Meteorológiai Intézet nagykanbaal megflgyelőállomáaa Jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: 4-0-2, ma reggel: +0-4, délben: +2-4. Csapadék: CH) -L
- Február 13:
• Nebántsvirág. előadása a Legényegyletben.
— Sstnei tail, taffet báli ruhaanyagok nagy választékban találhatók
SohOtsnéL
A csavargó
Irta : Ifj. Mutschenbacher Edvln
A rongyos legényke bekweit a présház kapuján a sokadalomba* Keresett valakit a trfemiveL N\'em találla. Várt és elbámészkodott az idő-gazdagok tekintetével: őíBi nap csókolgatta » mecseki fákat s végigöntötte rajtuk királyi sainoit, a bibort és az aranyt A tőkék közül föl-föiszálldosolt a szedők éneke s a találkozó dallamok, mint színes madársereg röpködtök a csillogó lovegőben. Ismét bekutatott: lányok, legények karóval a vállaikon, kánaán* fürtöket cipeltek s ahogy lépegettek, meg-meghajlott a dorong a gyümölcsök roppant súlya alatt* A nap. átvilágította a gerezdeket, hogy olyanok lettek a csókjától, mint a rubint, mint a topáz.
Most megtalálta, akit keresett.-— Marietta! — súgta njuga elé a nevét, pinosság futotta be hatna bőrét s két diónagy szeme ragyogott.
Szemét összehúzva a napban, egy füge-indába fogózva állt Marietta és nézte a tamást. Ajka körül da« ült, a serdülő lány . csakaaértte • büszke, sége, aki, mert még nem találja a helyét a fölnőttek között és már nem t a gyermekeknél, hát ezzel a vadócos vonással igazjlja a magányosságát, j Most az apjára is haragudott, hogy ; ogé z nap nincs hozzá e^j- szava sem, csak a szőlőit nézi, az érkező puttó- . nyok tartalmát és beszélget a vendégeivel.
A gutaütévsöl karöltve járó, duzzadt ember volt a pincemester, akárcsak a gyümölcsei most s kivörösödve törölgette a homlokát
— Hej! Vagy húsz éve nom volt ilyen termésem! Csudára hoZ az idei szüret! Hát még, ha tafig nem dézsmáljak a leggyönyörűbb otellóimat, olyan fürlöket mutatnék most nektek, hogy no! — és mindig jobban bele-dühödött a mondatába:
— Valami csavargó siheder, — egyszer már csaknek elkaptam — leszedte a legszebb tőkéimet! — és inig szárítgatta tovább a homlokáról a ma. kacs vizcsepjvekel, osztogatta a mérgét tovább.
A csavargó akkor már egész a kapu közepéig settenkedett, hogy jobban látha\'S.» a leányt. Rongyos nadrág-zsebe titkaiból furkó kenyeret cibált elő s majszolgalni kezdte. A sze-mo lopott gyönyörűségével együtt tö-mögetle magába, még arról is megfeledkezve, hogy bőre épségéért tilos neki ez a tanya, ahová éjszakínként szőlőt ebédelni jár.
— Marietta! — mondta és harapott hozzá a kenyérből, megint mondta és ismét falt egy nagyot. A kenyér elfogyott, do mert azt még mindig leheteit mondogatni, hogy Marietta s mert ez a név talán még ízletesebb volt, mint az élet, hát maradt és bámult tovább l>efelé. Azután, hogy ráessen a leány sZemc, nagy bátran mozgolódni kezdeti, még beljebb settenkedett, tul a kapu ró zéu^.
A pincemester még lopott tőkéin
kevergeti, mikor az odacső pillanlásn találkozott a tiltott szemű gyerek nézésével. Egy pillanatig összekapaszkodott a tokintetük s aliogy az öreg megmozdult, a fiúnak futásra rándult a lába. Ez a mozdulat árulta el.
— Ilijjnyo! A pon-.iufát! — kiáltotta, — cjí volt! Akárki legyek, ha nem eZ! s a vérmes emberek hirtelen Indulatával fölkapott e,;y heverő karót s már rohant is a kölyök felé. Közben még elrikkantotta magát:
— Marietta!
A leány rögtön átlátta a helyzetet; fokete szemein fölvillant a fény, a hajszolás gyermekes szenvedélye s vadul rontott ő is az temetetlen után.
Az akkor már javában talpalt, apró porokat verve föl a földi m s;ésZt*nő-sen nem az uton, hanem az elhagyott szőlőkön igyokezve keresztül. Egy lio-mályos szőlő-lugason futott végig, isméi főibukkant a végén s egy\'másikba szaladt bele.
A pincemester most szem elől ve-szitette s futtában odakiáltott a lánynak:
— Itn itt megyek az uton, to meg a lugast kutasd át s kiálts, ha beérted! — s már fujtatott is tovább naf,y zihálva, Marietta meg beszaladt a lugasba. Tenyérnyi, vörós-kék szőlő-levelek félhomályában haladt tovább, lépegetve a réseken betűző nap arany tallérjain, amikor hirtelen megállj
A fiu ott ült a földön, előtte, az utal váratlanul elzáró deszknfalhoz hu zódva. Melle még fujtatott, arcán még ott ült a menekülés Jáza, de aliogy
nézte a rámeredő leányt, a szemén ülő félelem lassan a boldogság csodálkozása lett. Nem bánta volna már azt sem, lia megüti, csak nézte és mondta halkan:
— Mariettái*.
A feszült csöndet, ami közéjük állt, távolból Jött dal hullámozta be, a levelek kőzött bearanylott a nap s a levegő langyosan kelt föl délutáni alvásából, hogy megcirógassa az arcukat.
— Honnan tudod a nevemet 7 — kérdezte a leány, főlébo hajolva s(rászegezve maradék haragját,
— Kileslem!
— Ugy?! — mondta s talán\'nem ia tudta, hogy már nem haragszik rá, — Kilested?! Azt te kilested ugy-e, hogy mikor 1 elvet leszedni apám legszebb gerezdjeit?u Loptál! Tudod-e?
Nagy >Zó volt, amit odadobott neki s a senkigyerekén mégsem látsZutt tőle semmi, nem sértődött meg, csak... mintha egy más világból jött, isme. rétien szót hallana s nem értené.
— Éhes voltam! — mondta természetesen és nem érzett a hangjában dac, sem megálalkodotlság.
A leány most már a rábeszélés, a javítás hangján beszélt:
— Akkor kérned kellett volna!.,, S miért éppen a legszebbeket vitted cl?
A fiu itt újra fölnézett rá, a szemébe s az ajka körül mosoly játszott, kedves, pajkos, de egy kicsit már férfias vonás:
— Cn mindig a legszebből, a leg-
1938. február 10.
ZALAI KÖZLÖNY
Sajtó alatt Zala Aranykönyve
A Benedek Rezső összeállításiban 6s kiadásában megjelenő Zala Aranykönyve odáig Jutott, hogy sajtó alá kertllt. Minden könyvtár, minden Íróasztal, minden ház di-aze lesz a Zala Aranykönyve, mert örök emléket állit a kötelesaégteljc-sités és polgári front je\'eseinek. Csak Benedek Rezső kiadónál l.-sz kapható.
m
BiB ií
mmm
Kisgazdafogat-szépségverseny Is lesz az Országos Mezőgazdasági Kiállításon
Az országos mezőguzdaságl kl illitás rendezősége ebben az évben U nagyszabású kisgazdafogat-szépségvcrsenyt kiván rendeznL A kisgazdafogat-szépségversenyen résztvevők részére a rendezőség nagy kedvezményeket nyújt, amennyiben ellielyczésükről ingyen gondoskodik, ezenfelül pedig a lovak és kocsik szállítási költségeinek jelentős részét a földmüvelésügyi minisztérium megértő támogatása folytán magára vállalja. A .kisgazdafogat-verse, nyen résztvevő fogatok március 27-én, vasárnap délelőtt nagyszabású felvonuláson is részt vesznek, amelyen máris több kisgazda fogat megjelenésére lehet számítani. A kiállítás ren-dezősége részvételi jelentkezéseket még elfogad február 20-ig és szívesen küld részvételi tájékoztatót az érdeklődő gazdáknak, (:)
— Menyaaaxonyok Ideálja a Schfitx-viuoo.
gyönyörűbbet akartam*, nem tehetek róla... Marlettal...
A leány elmosolyodott, édes kacagás buggyant ki a szíj.in és mikor az öreg visszatérő léptei közeledtek, már ő is bujt és együtt remegett a liuval, liogy jaj, meg ne találja az apja, mert még agyonveri!
A dön^ő lépéseket döruiögés kísérte a sikertelen vadászat miatt:
— Ebadta kölykei Hogy az őrdöi vinné cl! Elsjaeielt! — és éppen mel lettük haladt el, amikor nagymesszire szánt hangon elkiáltotta magát:
— Marietta I
A fiu a lányra uézett. Remegtek
mindaketien s még a lélekzésüket is visszatartva simultak össze. Hevesen kalapáhii érezték egymás szivét:
— Jaj I Csak most ne kukkantson apám a lugasba, ide, a levelek közéi
De megindult újra s nemsokára már messziről liallhatták, ahogy liivja a leányát:
— Mariettái
— Marietta I — mondta a fiu is és fekete bogár szeme rávillogott a leányra ós ugy maradüik, ahogy a félelem ósszeparancsolta őket.
— Most megyek! — mondta a lány S hogy no lopj, hozok vacsorál! Gyön. ge bárányt sütnek nyárson! Várj meg itt! — mondta még mikor indult és lefejtette karjáról a fiu kezét i
— Marlettal — mondta utána a fiu és nézto eltűnő alakját, amig látta szemeinek meleg könnyein át.
Azután föltápászkodott és nekiindult a meredeknek. A Mecsek teteje felé vette az utat ós nehéz volt a szive, mint a* öregeknek, mert tudta, hogy nem láthatja többé viszont
Fagyban és hóviharban összemorzsolták a japánok Csankaisek tábornok hadseregét
A spanyol fronlon öt köztársasági hadosztály fogságba került
London, február 9 A távolkeloli haditudósítóknak ismét van mit jeíen\'eniük. A harcok ugyanis újból nagyobb arányokban megindultak.
Kétheli szünet után a japán repülők Hankaut is -újból bombázták az elmúlt na|H>n. 15 japán repülő jelent meg a város felelt és nagymennyiségű bombát szórt a várira. A géjwk közül egyet a kínai légelhárító lüzérség lelőtt. A bom-bázás eredményéről még nincs jelentés.
Sanghai, február 9 A japán csapatok rendkívül nagy jelentőségű győzelmet arattak. Av. előrenyomuló japánok elérték Az Anai folyót és azon átkelve, teljesen összemorzsolták Csankaiiek tá-
bornok itt tanyázó seregét. A heves harc rendkivül erős fagyban és hófúvásban folyt le. A kinaj csapatok 2000 halott és 16.000 sebesült hátra hagyásával 50 kilométernyire vonultak vissza.
A japánok ezzel több fontos tó maszpontot és összekötő vonalat is is birtokukba vetlek. |
Mint jelentik, a japán csapatok rövidesen megkezdik Északkina döntő támadását. A környéken már is nagyarányú csapatösszevonások vannak. Egyes csapatok már elér ték a Jangcse folyó j>artját és azon átkelve nyomulnak Csiutu felé. Itt is fagy és rend kivül erős hóviharral kell megküzdeni az előrenyomuló japán csapatoknak.
Megélénkült a harci tevékenység a spanyol frontokon Is
Salamanca, február 9 Spanyolországion is megélénkült a harci tevékenység. A nemzelicsa. patok az alhambral szakaszon kedden tovább nyomultak előre és több községet elfoglallak. A harcokban 1000 ember vesztette életét. 1200 embert elfogtak és 11 vörös repülőgép lelőttek.
Mint a laptudósitók később megtudták, a nemzeii csapatok öt teljes hadosztályt fogtak el, teljes harci felszereléssel, rengeteg élelmi szerrel, közel 3000 fegyverrel és 100-nál több géppuskával. Több orosz harcikocsi is megadta magát és átpártolt a nemzetiekhez.
LeutMma?
Bethlen István gróf
a titkos választójogról I
, Budajiest, február 9
Szerdán déllienaHáz közjogi bizottságban Bethlen István gróf, Nagykanizsa képviselője mondott nagyszabású beszédet. Többek között a következőket mondta:
— Mai formájában nem érlek egyet a tervezet minden részével, végleges állásfoglalást tenni tulajdonképpen még alig lehot. Megvallom\', fe\'elősségünk igen na^y. őszintén szólva javas\'al ilyen nagy felelősséget még soha nem kívánt a képviselőktől és a kormánytól.
— A titkos és a régi választójog ugy viszonylik egymáshoz, mint két anyának gyermeke, akiket most tanítanak járni. AZ egyik állandóan kezénél vezeti és minden bajtól óvja, a másik szabadjára engedi és -a maga kárán tunul a magyar elve aa, j n akarja, liogy magától tanuljon meg járni. Nem volna normális az az anya, aki egy meredek sztkadék szélen vapy mondjuk Budapest legforgalmasabb utcáján szabadon engedve karná Járni tanítani hároméves gyenmskét Igy vagyunk a választójoggal is. Feltétlen vigyázni kelt és fokozatosan ke l áttérni az egyikről a másikra,
— Egy másik szempont: Szükséges, hogy a képviselőház, a nemzet politikai életének legrőbb szerve, képes legyen hivatását teljesíteni. Egy választójog próbaköve pedig az, lia a történelem rásütötte a tökéletes Jelző bélyegét. A mai euróimf viszonyok mellett az általános választójog a történelem itélősZéko előtt megbukott. Míg a háború előtt a parlamentáriz-tnus képes volt lúyafcását teljesíteni, addig a háború utyfn annál kevésbé, nem volt képei megküzdeni azokkal a feladatokkal, amelyeket az idő tf\'á
mért,
— Ez a rendszer vitte lejtőre a parlamentarizmust, százszoros tehát a felelősségünk. Szólt ezután az e^ópal államok választójogairól, igy Franciaországról szólva klje-lenti, hogy a rtépfront-parlamentje olyan szalon-kommunizmus és feltéllen előkészítője annak, amit 19-ben ml is átéltünk. Ez a rendszer vitte Európát a háború utáni csendes forradalomba, ]>edlg ebből kl kell lábalni. v t
Bethlen István lapzártakor még mindig beszél.
Londoni bir szerint Apponyi íie-raldine grófnőt az eljogyzés után Zogu király hercegnői rangra emelte.
Bulyiuko bukaresti orosz ügyvivőt a GPU raboltatta cl. Egy feltűnő szép szőke nő játszotta a GPU kezére, aki sokat volt együtt az ügyvivővel és akiről kidorüít, hogy szívjet kém.
Párisi hir szerint az angol kormány ujabb tárgyalásokat kezd Németországgal. Ujabb jegyzóket intéz Berlinlwz London és ebben a két üdlain függő kérdéseit rendező feltételeket közli.
Székszorulásoknál és az ezekkel járó. felfúvódásnál, légzési zavarnál, szlydobogásnál, szédfi lésnél és fOlzUgásnál a belek mű ködését egy-kél pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz csakhamar elrendezi, az emésztéit előmozdítja, a vérkeringést felfrissíti s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. — Kérdezze meg oivosát.
Gráf Ernő r#dió,előadása
Szerkesztőségünk fiatal tagj,% Gráf Ernő ismét szereiül a T^dló jövőheti .műsorán egyik előadásával. Ezúttal személyesen olvassa fel németországi tanulmápy^tj&iak egyik fejezetét február. 16-án,. szerdán délelőtt 10 óra 20 i>eroes kez-dettel. : , , :
— (Gyász hir)
Lovass Gyula ny, áll. tanítóképző intézeti tanár Csurgón, 82 éves korában meghalt Tegnap délután temették el széleskörű részvét mellett A munkás életű, nagy képzettségű, izzó magyar lelkű öregúr koporfója körül Csurgó, és messze vidék társadalma állt utolsó búcsúvételre. Az elhunytban Ortutay Gyuláné nagykanizsai ta-pítónő édesatyját gyászolja.
— (Dalol a nemzet)
címen kőt pécsi magyarnóta-sZerző, Kutor Ferenc tanitóképzőintézeti tanár és Stefán (iyula polgári iskolai lauár egy nagyobb magyarnótás folyóiratot adlak ki, A cél: <vissza a magyar nótáho*!» Az clliuló magyar nóUÜoedvet folyóirattal feltámasztani, amely kéthavonként Ízléses kiállításban 8 igazi magyarnótát közöl teljes zongora-énekkollával és Ö magyunjóta-szóveget, A magyar nótafa e legifjabb hajlását olvasóink figyelmébe ajáljuk. ElőliZclési ára félévre 3.20, megrendelhető a szerkesztőknél Pécs, Buzássy Ábel utca 8.
— (Kereszt a megyeházán)
Somogy megye törvényhatósági bizottsága elhatározta, hogy a közgyűlési terem rézére megfestett * kormányzó arcképét, továbbá, hogy májusban kifüggesztik a keresztet a vármegyeháza termeiben. A közgyűlés Vermes Dezsőt válavztolta meg kaposvári fő»zolg«biró nak, a biliari főispánná kinevewtt Baresay Ákos utódául,
— (Színigazgatók kltüntsIAse)
Ilóman Bálint kultuszminiszter vitéz Bánky Bóbert, Horváth Árpád, Sziklay Jenő ós Tolnay Andor »zln-ignzgutókat a vidéki színészet művészi színvonalának emelése érd«kében kifejtett tevékenységűk elismeréséül ké z pénzjutalommal és elismerő nyilalko. Zattal tünteti® ki.
Amig O\'n aUgih
akarják
a Darmol dolgozik. Ny»i atviaii nam, zavarj*, fl^n meghozz* •« •nyh«
ia <é)datm*flaoklfcW«l.
SSS* oscsa
— (Az országos dalosverscnyt)
az idén Junius 25-26.án SzékMfe-líérvárott rendezik meg. Erre az alkalomra uj kórus-müvekre Wttek ki pályadijat, amelyre 1501 pályamunka ér kezeU. A dalosver. senyre 150 ériékes tiszteletdíjat ajánlottak fel az ország minden részéből, ugy. bogy előreláthatólag a versenyen résztvevő ,minden dalárda értékes dijat kap. N^arVAtü-zsáról az Irodalmi és MüvéazeU Kór araayérmes Vegyeskani nevez bu » versenyre, ezúttal azonban már — »
királydilórt
— Batorklállitáaunkat teklnUe m«f minden kéajtaMrvéUl uélktll. JUpafcl* butorárukáa.
ZALAI KÖZLÖNY.
1986. február 10
Szlklay János, a Balaton Írója lesz a vasárnapi liceálii előadó
Vasárnap, február 13-án megint or-wtátfos növi), iró-vendége lesz a Zrinyi Irodalmi ós Művészeti Körnek, Sziklny János kir, kormány főtanácsos, a magyar iró-vüág fls* doyenje, a Balaton nagyszerű tollú szerelmese érkezik meg a Kör meghívására és liceális előadást tart .emlékezés régi zalai irókra> cimcn, A műsort oZ illusztris rendóg üdvözléséül Szakái\' Gyula, a Kör elnöke nyitja meg. Sziklay előadásán kívül egy humoros novelláját ós pár vidám emlékét is előadja, SXaval Fürst Magda, a leánygimnázium növendéke, aki Karinthy Frigyes külön engedélyével a nagy humorista Kacsapecsenye c, Írását adj;> elő. — Belépődíj ezúttal sinca, (:)
- (Aranyórát lopott)
Buza Mihály napszámos egyik vásár alkalmával kilopta Mester József zalaboldogfni napszámos zsebéből annak arunyóráját. Most hatheti fogházzal sújtották a tolvajt, az Ítélet azonban nem Jogerős,
— (Szurkálás)
A babosbódrétoi korcsmában több legény mulatott együtt. Köz lük volt Vas Dezső zalaegerszegi háziszolga is. Az ittas légéinek valamin összetűztek és egyik bicskát rántva hátulról leszúrta Vas Dezsőt, akit súlyos álla-pótban kellett a kórházba szállítani.
— (Karóval hátbaflzurták)
Véres verekedés Játszódott le Molnár JóZsef klsapáthcgyi fiatalemljcr és Sárvári Sándor raposkahegyi lakos között, A két vcszokedŐ a szócsatn után tettleg ls bántalmazta egymást és enuek lievében Sárvári felkapott egy hegyes karót és aZzul hálb iszurta Molnárt, akit igy súlyos állapotban szállítottak kórházba,
— (Rászakadt a kófejtő)
Torsa István 48 éves nenvesvilal lakos a község határáb\'n lévő mész-kőfejlőben dolgozott ós nom vette é-Zro, hogy felette ogy meglazult kő-tömeg zuhanni kezd. A kőzuluitag teljesen maga alá tömette a szerencsétlen embert, akit társai mentettek meg. Rendkívül súlyos sérüléseket szmve-dclt, v&lságos állapotban szállították kórházba* v
— (Testvérgyllkosaág)
Balatonalmádiban IlercZog Gábor volt bérkocsis két fia apjuk lakásán összevesztek és a veszekedés hevében ltercieg Imre zsebkésével szivenszurta Lajos öccsét, aki azonnal meghalt. Herczeg Imrét a csendőrök elfogták és a veszprémi ügyészség fogházába kisérték,
— (Fejszét támadás a téglagyárnál)
Tegnap megszólalt a mentők tele. fonja a Herkules-gyárból. A mentőautó parcek alatt ottermett. Takács Jenő 18 éves telepfelűgyető, téglames-. tért valaki fejszével ugy fejbeverte, hogy sürgős orvosi beavatkozásra volt szűkség. A mentők bevitték Takácsot a kórházba, A nyomozás megindult.
— (A kézikocsi elgázolta az Inast)
Könnyen végzetessé válható szerencsétlenség történt ma reggel a nagykanizsai suszter-alló tájékán. Szarjas Ferenc Eötvös téri cipész mester inasai kézikocsival szállították u piacra a portékát. A síkos uton a kézikocsi nekiindult és Herbay János 10 éves cipészinast fellökte. Az alaposan megrakott kézikocsi koieszlül ment a fin testén és súlyos sérüléseket okozott. A mentők Hergay Jánost a kórházba szállították. Senkit felelősség n m terhel,
— K«g«ohardt & Rayaumd UU Imi
étktoletek nagy választékban Sckflts»4l
UJ repülő-rekord
Rossi francia repülőkapitány 2000 kg. teherrel 137 kilométer órán. kénti sel>ességgel uj riepülőrekordot állított fel. (Eddig olaszoké volt a nekord 128 kilométerrel.)
MEGHÍVÓ.
A Letenyei Takarékpénztár Részvénytársaság Letenyén, 1938 évi február hó 25 én délután 4 órakor saját helyiségében tartja
1837. évi rendes \\mM,
melyre a t. részvényeseket tisztelettel meghívja az Igazgatóság.
Tárgy:
1. Az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése. Az 1937. évi zárószámadás megállapítása. Hatá rozat a tiszla nyereség felosztása és a fílmenlvénv megadásáról.
2. Igazgatóság választása 3 évre (elnök, alelnök, 6 tag).
3. Felügyelőbizottság választása 1 évre (3 lag).
4. Esetleges indítványok.
APRÓHIRDETÉSEK
10 M.lfl (0 llll.r, mind*, további .ló 4 HM.\'
Kétaaabéa előszobái Iskás má|us I I. kiadó. Pelőfl-ut VI 321
Sugár-ut 10/e. az. hiiban májul l-re kl.rfó kétizobiból illó összkomfortos utcai Ilkái. 317
Kerecsent! .11 ler (vOfOi) bor literen-ként P ü 44 ért kapható. Csengery ul 19. •
A„1.11 és p.h.l, állandóan kapbsló.
Rlltchet Milyáa. Horlhy M.-ul 35. 82
F.gv llaadaa-mérlag aulyokkal eladó. aénheaalf, ki Iraklothoz étt, felvételik. Clm a kiadóban. 344
legyzet: Aki szavazatával élni ;klván, köteles részvényéi legalább 3 nappal a közgyűlés megtartása elóll az intézet pénztáránál vagy a Nagykanizsai Takarékpénztárnál, Nagykanizsán leiéibe lielytzni.
MP.RLEU-SZÁMLA 1937. dec. 31-én. Vagyon : Pénztár I1 5.598 32. Idegen pénz P 339 90, Girókövelelés.k a Nemzeti Bank-nál éa Poatatakarékpénztárnál 1\' 9 202-65, Követelések pénzintézeteknél P3 536-97, Értékpapírok P 1.970 —, Váltók P 468.974-21, Folyószámla adósok P 13511-81, Hell kölcsönök P 1.482 , Ingatlanok P 3033973. Berendezés P 040—, Átmenő tétel P 1.321-65, Összesen P 53691724.
Teher: Részvénytőke 1\' 75.000—, Tartalékok P 17.100-—, Belétek P 14U.9C7-63 Visazleazánt. vál.ók P 28 1 364 -, llilelc-zők P 13 000 , Osztalék P 64-40, Átmenő kamatok P 3.905-40, Nyereség |P 2.515 81, Ösizeien P 536.917 24.
Letenye, 1937. december 31.
A. Igazgatóság.
Megvizsgálta és rendben találta
. Felig,elabUotUág.
Nőlsiabó aagérfat felveszek. Sugár-ut 15. Borosné Farkas Ilus. 345
Gumi bálveg.fik, réz- és zománc-táblák. vésnöki munkák legolcióbban ké szülnek Vékásiy Teslvéreknél. •
Jókarban levő bör olubgaraltura
eladó. Clm a kiadóhivatalban. *
A .Hargita* sütődében, Lenk Ka|etán pékségében, .01 a leglobb leg|obb kifli, zsemle, híressé vált |ó kenyere. •
KAlaxabéa udvari lakáa májusra kl-
sdó. Tíleky ul 10. sa. "
Felfogadok egy nagyoaalériu kon-venclóa kocsist. — Orllnleld Adolf, űl-lambűk. •
Bslalonfenyvesen willatalab, állomáshoz közel, eladó. Bővebbel Sugár ul 48 Nagykanizsán \'
■ajéróna 15-ére IsIvéleUk. Slernber ger, Széchenyi-tér 4. Jelentkezés Irodában. -
Mielőtt d.agaa munkált kiadná, kérten ajánlatot Stern Üvegestől, Fő ut 2., városbázpalola. •
Kétsz.hás lakás bla4é Zrínyi Mlklól-ulca 14. Érdeklődni Klrály-u. 18. •
Tanai* Mlkó szabónál (elvétetik Er-ziébet-lér 15. •
Klluló taaal.la.af felvétetik Szlká-loa Tlbotné szalonjába *
Kiadja a laplulajdonos Közgazdasági Rt. üulenberg Nyomda és Délzala! Lapkiadó Vállalala Nagykanizsául. \' Felelős kiadó: Z.l.l Károly. Interurbán lelefon : Nagykanizsa 78. szám.
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet lioz otthonába A SHELLQÁZ kulturát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb házlarlási tllzelO A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLOÁZT otthonában díjmentesen bemutatom A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbálhatja otthonában, sülhet, fózhel és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzeló
Csepel gázresók, takárék-tüzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportflzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Hirdessen Zalai Közlönyben


hogy üzletét és árucikkeit eladásra kínálja. De

eljut és a hirdetései utján naponta ajánlja az ön üzletét 30.000 embernekI
óriási toljeavlrágu
Chaband-szegiQ mag
fehér rózsaszín
vörös csíkos
vegyes színekben.
Remontant-szegfű mag largit-szegtfl mag
vegyes színekben.
Főzelék-magvak Virág-magvak
Kapkalők:
orszAq józsef
mag műtrágya, növényvédelmi szer.k, gép, zsák, stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet, tér 10.
A régt bírósági palota melletl. Tel 130. Fenti azogfU-magvak már február hóban vethetők. Ötödik hatodik hónapban kezdonok virágozni, a virágoznak a fagyok beálltáig.
MtMuMíkl Mílui Ül HU
MENETRENDJE
érvénye. 1937. október 3-tól.
Epa ..hat-tár Va.atálIoasAa
Vasulállomáirs Erzsébet-térre

6!5 J
7 85 i
S2S
U 10 )
13 30
13 oo M
IS 35 « •
J725 2
18 ss s
2qob S
21 48 5
2318 S
23 "0 »
>
lalanjf.l nan.tranll
UMjMIUd. 6 48 Huvkult.lra 7 55
N^ykulitáril Ind. 14 00 L.tMjir. ifk 1510
aram. % H»l*l*Wk« utavl>a%| Hl, Uutwbar* Nyomda ts D4Wal L.apt|aU Wlalatt UnjvKcamdáiátoi N^yk.uiz^a, RaMS. Oiljalv. LH4 tárolj.
78. Évfolyam 33. sx4m.
Nagykanizsa, 1938. február 11. péntek
Ara 12 HU-
ZALAI KÖZLÖNY

é» UdttaU: KW 5
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
ElMiietíai ár.: egy bóra > peaió 40 UU StctitSTtMff H küdódhraUlI tboai 71 a
„Igazságosnak kell lennie a jövedelem- és vagyonmegosztásnak"
Dr. Rákóozy Imre, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetőjének a Vidéki Napilapok Szindikátusa vacsoráján mondott beszédéből
i H.
A közgazdaság anyagi értékelésénél több ne kell tartanunk annak etikai hivatását, mert csak igy lehet a nemzet fundamentuma. Az ország gazdasági és szociális átalakulásai, mely a magyar társadalom kedvezőtlen tagozódását kell,, hogy megváltoztassa, még i>edig íeális programmal, amellyel nem kelhet versenyre semmiféle szertelen Ígérgetés, — a szerves szociál]>ollükal elgondolásnak megfelelően, az önálló életlehetőségeknek minden egyes termelési ágban való tervszerű előmozdításával a nemzeti és társadalmi élet alapjait teszi erősebbé és ellenállóbbakká A közgazdasági élet gondja kell hogy legyen, hogy társadalmilag kiegyensúlyozott és egyetemességében elégedet nemzet éljen itt, mert csak ez tudja magától és a szociális kérdésektől távol tartani a demagógiát
A közgazdaságnak legalább is annyi közének kell lennie, mint magának ez államnak ahhoz, hogy szegény országunk tulsürü népességét emberi módon tarthassa el ez a föld. Igazságosnak kell lennie a nemzeti vagyon- és jövedelemmieg-oszlásnak és meg kell szűnnie annak az aránytalanságnak, amit a közgazdasági életben az ingó nagytőke, a túlméretezett nagybankrendszer, a túltengő közvetítő kereskedelem, a termelői és fogyasztói árak közötti tulnagy különbség; ai öncélú kartelek gazdálkodása és sok más hasonló hil>a jelent é-s a mit a falusi munkanélküliség, la szellemi és mezőgazdasági nincstelenek, az elszegényedett középosztály, az állásnélküli ifujság fclé csak áldozatkészséggel lehet kiegyenlíteni. \'
Az állam gazdaságilag és pénzügyileg a hitelélet rendezésével, az államháztartás egyensúlyával, a devizagazdálkodás óvatos vezetésével, éber gazdasági és szociálpolitikával vigyáz arra, hogy biztonságot nyújtson az országnak is, a közgazdaságnak is. Igazságos rendszerű adózással és a szociális problémák fokozatos megoldásával egy °agyobb cselekvöképességü állam eszméjét lehet életre hivhi, de megvalósulását a magyar nemzeti társadalom gazdasági ellátottságával és szociális elégedettségével lehet csak elérni.
Ha tehát azt akarjuk, hogy gazdasági és szociális értelemen is közös belső világszemlélet öntsö(n hitet a társadalomban s lenditse előre optimizmusával a nemzeti társadalom gazdasági felépülését, ak. kor a liberális nagytöke ne a keresztény nagybirtok ellen mozgósítsa-a közvéleményt s az antiszemitizmust ne az úgynevezett falukuta-
tókkal akarják a földmunkáskérdés és nyomor irányába levezetni, hanem szorítsa rá ez a két tényező önmagát is és másokat is a krisztusi értelmű szociális felelősségérzetre, józan és tisztességes gesztiókra^ a melyekkel megakadályozhatja a elsősorban ellene folyó izgatást.
Ha a tulnagy vagyonok jövedelme és a túlságos szegénység közli aránytalanság megszűnnék s ha a közgazdaságnak ós a tőzsdének minden nemzeti, világnézeti és szociális követelésre vagy nyilatkozatra riadlan reagáló hangulata, me lyet egyes sajtóorgánumok kihívó lármája még növel, — lecsillapodik, akkor lényegesen enyhülnének az ellentétek is és a gazdasági közélet nem viselkednék néha ugyj, mint valami hisztériás asszony vagy
mint az ijedt gyermek, amikor mennydörög.
Ml ennek az idegességnek az oka ? A felelet rá rendszerint: a szélsőségek; a szélső politikai éb társadalmi mozgalmak. Kétségtelent, hogy az idő, amelyben élünk, a szociális tömegmozgalmaknak és a nacionalista előretörések kora. Irány zatokai látunk, amelyeknek jelszavai mögött élénk küzdelem folyik a politikai és gazdasági hatalomért. E mozgalmak és é.\'etnyilvánulások tekinietélíen élesen külön kell választani azonban a nemzeti irányok törvénytisztelő, alkotmányosan gondolkodó hiveit, az alkoló jobboldalt azoktól az áramlatoktól, amelyek felforgató törekvéseket képviselnek vagy hűtlenségre és összeesküvésre szövetkeznek. Ezekhez semmi közük nincs a nemzeti gondolat és keresztény erkölcs eszméiért küzdő magyar társadalomnak, bizonyára még a szélső elveket hirdető politikusoknak sem. A magyar lelkiségen felépülő nemzeti program. nem lehel azonos semmiféle alkotmányellenes, nemzetgyalázó
Moszkvából rádión át szervezték a zalaszentgróti kommunista fészket
Orosz pénz, orosz autó, lázító nyomtatvány-özön, 31 letartóztatás a kis zalai faluban
Hetekkel ezelőtt a zalai határon I Moszkvából. Orosz jelzésű autó is
találtak egy levelet az egyik csempésznél, amely »Rádió Moszkvainak szólt és amelyei egy zalaszentgróti lakos irt. A levél a szombathelyi ügyészségié, majd i>edig a csendörnyomozó hatóságokhoz került, amelyek helek óta megfeszített munkával dolgoztak, hogy felgöngyölítsék a kis zalai falu kommunista szervezkedéséi
A nyomozások és a házkutatások során sok röplapot és gyanús verseket talállak a szántgróti házakban. Sok házban volt többszáz pen-gős rádió, amely éjszaka mindig Moszkva hineit sugározta. Megál\'a. pilották, hogy Szentgrót >Szenvedő anya* jeligére kapja rádión keresztül éjszakánként titokzatos üzeneteit
járt Szentgróton.
A csendőri nyomozás megállapította, hogy hat kommunista sejt mü ködött Szentgróton. Tele voltak Lenin-könyvekkel, lázító versekkel. Sok pénzl is találtak az egyszerű földműveseknél, azok eredőiére vonatkozóan azonban nem tudtak felvilágosítást adni. A 31 gyanusitolt közül 10 napi kihallgaiás után a csendőrség előzetes letartóztatásba helyezte Györké Józsefet, Koller Károlyt és Ferenoet, Müller Józsefet, egy fiatalkorút, Marion Lajosi és Dabronyi Józsefet, akit Bsstről kérhették elő és aki az összekötő szeiepet játszotta.
Moszkva bénenceit a győri ügyészség fogházába szállították.
A belügyminiszter ma beterjesztette az üzemi balesetekről szóló törvényjavaslatot
Budajjest, február 10 A képviselőház csütörtök délien rövid ülést tartolt. Az elnök lejelentette Szurday Róljert tragikus halálát. Érdemeit jegyzőkönyvijen örökítették meg. Csilléry men\'.elmi jogának felfüggesztését kérték, egy népgyűlésen elmondott beszédében az országházat megsértette. A Ház a íiellvalalmju^ást megadta. Széli bel-
ügyminiszter az üzemi balesetekről szóló törvényjavaslatot és kisebb javaslatokat nyújtóit be. Elnök na. pirendi indítványát, hogy a Ház legközelebbi ülését február 15-én tartsa, amikor a biztosítási magánvállalatokról és mezőgazdasági mun kások öregségi biztosjlásáról szóló javaslatokat tárgyalják, a Ház elfogadta. , ,
„\\ súlyos idők mögöttünk vannaku
A világtörténelem során talán még sohasem beszéltek olyan sokat gazdasági kérdésekről, mint napjainkon. A világháború Lefejezése következményeként nem csak óriási területi változások\', de példátlan ménetü gazdasági eltolódások is jelentkezlek. A vesztes államok pénze elértéktelenedett, politikai ellentélek a kereskedelem szabad és egészséges forgalmát megbénították s így keletkezeti az az óriási gazdasági világválság, amelyet tulajdonképpen még a mai napig sem sikerült teljesen elimi-
náíni.
Ezekljen az időkben fokozottabb jelentősége van annak, ha a pénzügyi és gazdasági élet vezelői megszólalnak s általános tájékoztatás keretéljen, de a pénzügyi és gazdasági szempontok előlérbehelyezé-sével, mondják el felfogásukat a jövő feladatai tekintetében.
A Nemzeti Bank közgyűlésén Im-rédy Béla volt pénzügyminiszter és a Nemzeti Bank elnöke, számolt Ik* az elmúlt esztendő pénzügyi eseményeiről és vázolta felfogását a jövőben követendő magyar pénzpolitika feladatairól. Az utóbbi hetok rendkívüli jelentőségű változást hoztak Magyarország pénzügyi haly zetéljen. A hosszú esztendők óta érvényen lévő pénzügyi ellenőrzés megszűnt. De hogy ez az ellenőrzés az országnak nem terhére, hanem hasznára volt, azt éppen azok a meleg szavak bizonyítják, amelyekkel lmrédy Béla ugy Mr. Tyler*, valamint Mr. Bruce illeni működéséről megemlékezett. Bejelentette, hogy az eddigi tanácsadókkal valő összeköttetésünk nem szakad meg, mert sikerült biztosítani további értékes munkájukat Magyarország javára.
Az utóbbi esztendők pénzügyi helyzete nem volt a legrózsásabb és legkönnyebb. Az 1932-es példátlan erejű gazdasági válság olyan szűk-ségintézkedések életlje\'éptetésl követelte, amelyekről maga lmrédy Béla ismerte el, hogy sokssor jogos egyéni és cso|xjrtérdekek korlátozását jelentették, Éppen ezért köszönetét fejezte ki a hazai társadalom minden rétegének azért, hogy ezeket a kényszerintézkedéseket a nemzet nagy és távolabbi érdekeire való tekintettel, bizalommal ós megértéssel fogadták. Egyl>en azonban arra is figyelmeztetett, hogy az állam és jegybank részéről történő ljeavatkozások korszakát korántsem tekinthetjük lezártnak, hiszen, amig a nagy birodalmak és nagy pittcok kereskedelempolitikai és devizagazdálkodási problémái megoldástnem nyernek, jelentősebb változtatások, ra a kisebb országok egyáltalán nem gondolhatnak. Ez azonban nem annyit jeleni, hogy a jövő sö\'.ét volna. lmrédy Béla beszámolóját egyaránt jellemezte a józanság és bizakodás. őszintén megmondotta,
a
tMM Közlöny
1936. febrnáf 11.
hogy a súlyos Idők mögöttünk vannak. A párás és ködös völgyből már nagynehezen felküzdöttük ma-gunkat a gerincre, de ne feledjük el, hogy a gerinc, amelyen járnak, keskeny, nagyon kell vigyáznunk, hogy le ne szédüljünk. A kereskedelmi és Ti^etési forgalom terén fennálló megkötöttségek lebontására egyelőre nem kerülhet sor. Ellenben, amit remélhetünk, az a szociális és gazdasági haladásnák erösebb lendülete, amely azonl>an nem téveszti szem elöl a lehetősé-geket és a józan önvédelem követelményen. ,
Jmrédy beszédének zárórésze bizonyos oldalnak szóló figyelmezte-* tés volt. Sokan vannak, akik a kontingensek rendszerét birálják és a benne rejlő korlátozások Lebontását sürgetm. Imrét^y a felelősségérzet szavaival figyelmeztetett arra, hogy ilyen időelötli kísérlet éppen az agrár Magyarországra nézve jelenthetne különös veszedelmet. A mi pénzügyi és gazdasági rendszerünknek bele kell illeszkednie a világgazdaság mai szerkezetéin és lehetőségeibe. Éppen ezért nem mondhatunk le a nemzetközi együttműködésről s még kevésl>é adhatjuk el rövid ideig, esetleg pár évig tartó gazdasági látszat-megkönnyebbülésért jövőbeni örökségünket.
Ez az elnöki beszámoló eseményt jelent a magyar j>olitika és gazda. ságjKjlitjka történetében. Imrédy Béla elhivatottságát és kiváló pénzügyi szakismereteit soha senki két-séglje nem vonta. A beléje helyezett bizalmat egyre ujabb és -ujabb komoly sikerekkei igazolja s ezzel az országnak a biztonság, a higgadtság és a komoly gazdasági megál-lajMxlottság érzését nyújtja. Kívánjuk, hogy az elkövetkező évek ne legyenek sikerekben kisebbek az elmultaknál s akkor bizvást remélhetjük, hogy Magyarország a szociális és gazdasági egyensúly megnyugtató állapotába kerül.
A gyakran visszatérő fejfájás, szédülés és szívdobogás nagyon sok esetben megszűnik, ha naponként reggel éhgyomorra és esetleg este lefekvés előtt is egy-egy félpo-hárnyi természetes „Ferenc Józsei" keserQvizet iszunk. Kérdezze meg orvosát.
CsQtörtOk
BUDAPEST "L
17 Dr.\'Schmotzer Bertalan előadása. — 17.30 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 18 Külügyi negyedóra. — 18.45 I)r. Kampis Antal előadása. — 19.15 Kurina Siini cigányzene kara* — 20 Ascher Oszkár előudóestje. — 20.50 Hirek. — 21.15 Dolmányi Ern0 IX. Beethoven zongoraszonáta-estje. _ 22 Időjárdsjolenlés- —• 22.05 Megyeri Gyula jazz-zenekara, Miklóssy András énekel. — 23.20 Pertis Jenő cigányzenekara. — 00.05 Ilinek. BECS.
17.20 Winkler csellómüvész. — 17.50 Művész hangverseny. — 19.25 Apró jelenetek kis zenével. — 20 Ballada. — 20.05 Népsziinnü. — 22.20 Hangverseny. Dalok.
A kettős szentév nagyszabású zalai programjába a vármegye is bekapcsolódik
A pénzügyi ellenőrzés megszüntetésének ügye a kisgyűlés napirendje előtt
Kortlbutor egy pengőért
Egy, garnitúra fonott "kerti bútort ls Lehet nyerni az egyházközség kul-É^rhájc-sorsjegyén.
Zalaegerszeg, február 10 Zala vármegye kisgyülése vitéz Teleki Béla gróf főispán elnökleté, vei ülést tartott. Napirend előtt Somogyi Gyula (Palin) szólalt fel és Magyarország pénzügyi ellenőrzésének megszüntetéséről szólott nagy elismeréssel. Fontos esemény ez az ország életét illetőleg, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, összehasonlítást tett a hat év előtti válságos helyzetlel. Azóta nagy épitő munka folyik az országban, aminek most megvan a látszata. Egy bilincstől szabadult meg az ország, az adófizetők jóvoltából. Ez erőt ad a további munkához, amely Magyarország feltámadásához vezethet.
A közgyűlés tárgysorozatát vitatták meg először. Tudomásul vették a Inyugdijválasztmány határozatát alispán nyugdíjazását illetőleg. Csat lakoztak Fejér vármegye áliratához a hivatali sikkasztások megtorlása
ügyében.
Kroller Miksa zalavári apát előterjesztése ügyéljen elhatározták^ hogy a május 15-én tartandó zalaapáti katolikus nagygyűlésen a törvényhatóság képviselteti magát. Zala vármegye törvényhatósága diszgyülést tart Zalaváron, később meghatározandó időben. A szeptemberi közgyűlés alkalmával emléktáblát helyeznek el a régi megyeházán. Emléktáblával jelölik mieg a zalavári régi várat is és
felállítják Szent István király szobrát.
A Szent István Idejében létesült zalai községek képviselőtestületei diszgyüléseket tartanak. Ezek a nagyszabású ünnepélyek lesznek Zalában a kettős szentév alkalmából. I
Dr. Zakariás Árpád indítványt terjesztett elő, hogy az őszirózsás forradalomban résztvett pesti lapokat a megye tisztviselői ne fogadhassák el tiszieletpéldányként. Ezek a lapok állandóan ócsárolják a velünk baráti viszonyban levő államok vezetőit. A kisgyűlés kimondta, hogy az indítvánnyal kapcsolatban felír a kormányhoz a sajtótörvény mielőbbi reformja ügyéljen.
A vármegyei gazdasági egyesület a közmunkaváltság nendezésél kérte az útadó emelésével. Több felszólalás után, amely mind
a közmunkaváltság igazságtalanságát
hangsúlyozta, elhatározták, hogy ké rik a kormányt, rendezze ezt az antiszociális ügyet ós az uj közúti törvényben gondoskodjék valamilyen megoldásról. |
Tudomásul vették a belügyminiszter Leiratát a dijtalan közigazgatási gyakornokok segélyének felemeléséről. Felimak a kormányhoz Gyömöney György javaslatára, hogy a készülő szesztörvényjavaslat tárgyalásakor a gyümölcstermelők érdekeit is vegyék figyelembe. Tenyészállatok beszerzésére 19.000 pen göt szavaztak meg. [
A kisgyűlés rendes tárgysorozatára került ezután sor. Nagykanizsának valamennyi határozatát tudomásul vették. I
Zarah Leander Premierjét nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
Nagy Örömmel fogadiák olvasóink a Zalai KOzlOny bejelentését, amely szerint a jövőben minden héten két ingyenes mozijegyet sorsolunk ki előfizetőink között. A kedvezményre külön pályázni vagy jelentkezni nem kell Mindenki, aki előfizetőnk, természetszerűen résztves* a sorsolásban. A sorsolást minden héten megejtjük.
A szeiencse ezen a héten a következőkre mosolygott: Stllár Paula, Szlchenyl-tir 4. Varga Márton László hg-u. 41b.
Valóban Premier lesz ez a film, nemcsak cime után, mert ebben a filmben mutatkozik be Kanizsa közönségének Zarah Lesnder, ma Európa legünnepeltebb sztárja. Élmény lesz ez a film mindenkinek és nem kétséges, hogy Kanizsa közönségét is meghódítja ez a nagy és valóbin különleges tehetségű filmszinésznö.
A kitűnő filmet csütörtökön és pénteken mutatja be a Városi Mozgó.
Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvehetők.
Városi Mozgó. CstltOrtOkOn ég pénteken I
ZARAH LEANDER
a ma legdivatosabb színésznőjének fellépésével
Merénylet a premieren
Ez a Ilim az egész világon frenetikus sikert aratott I Zene: Buday Dénes és Fényes Szabolcs.
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap éa ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. 5 órakor filléres helyárak.
Uj élet Indnl a Polgári Egyletben
A Nagykanizsai Polgári Egylet a február 2-án megtartott közgyűlés óta, amelyről már megemlékeztünk, mieg. tartotta dr, Krátky István polgármester elnöklete alatt első választmányi ülését is, amelyen a 45 tagra kiegészített választmány majdnem hiánytaln. nul megjelent.
Megbeszélés tárgya volt az a szerve, zési munka, amelynek célja az Egylet taglótszámának bővítése. Ennek eredményeként előreláthatólag minaz.)k, akik a társadalmi érintkezés fenntartását óhajtiák, be fognak lépni, örömmel közölhetjük, hogy már ezen a választmányi ülésen 19 uj tagot vettek föl.
Ivgyliangulag elfogadták ust elnök indítványát, mely szerint a thaas élet élénkítésére minden kedden vacsora után és minden pénteken vacsora előtt az Egylet tagjainak nagyobb számú megjelenését kérik. Elhatározta a választmány, hogy továbbra is fenntartja azt a humoros régi szokást, liogy mindenkinek, aki újonnan lett választmányi tag, szabadságában áll egy-egy vasárnap délelőtt lvordó sört üttetni csapra s megvendégebii az Egylet tagjait. A sok újonnan belépett választmányi tagra tekintettel ezek \'a sörözések az Egylet helyiségében most már jó néhány vasár- éB ünnepnapon át biztosítva vannak.
EMLÉKEZTETŐ*
Február 12.
Pedagógusok összejövetele a Kis Royalbaa.
Kereskedelmi Alkalmazottak bálja a Kaszinóban 9 órakor. * Postások farsangi összejövetele 8 órakor (Kis Royal). Vasutasok (VOGE) műsoros Unc-teája a legényegyletben fél 8-kor. Február 13.
Liteális előadás a vár«shi*áe 6 Jaer (Sziklay János).
Operettelőadás és tán« a Kath. Legényegyletben (Nebánts-rirág). Festő-mesterek táncteája 8.kor a Kis Royalban,
Február lf.
Liceálls film és diapositiv előadás 6-kor a Nép-mozgóban, Február 17.
Irodalmi Kör könyv-megbeszélése 6 órakor, zeneiskola (Surányi Gyula).
Február 20.
Piarista cserkészek előadása (Li-liomíi) 5-kor a tornaterembon. Február 27.
Iparoskör nagyszabású tánc-teáf* 5-től 2-ig. Sörlei-jazz. Lioeálls előadás a városházán 6 kar (Vegele Károly). Február 28.
A leánygimnázium farsangi estje a színházban 8 órakor. Márctaa 1.
Farsangbefejező táactea-cst a Legényegyletben. ;
♦ E rovatban egysiert költés (2 sotlg) dija 30 fillér.
- Naptári Február 11. péntek. Rom. kat Lurdl Mária. Protestáns Bertold. Izr. Adar hó 10.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat február 15-Ig a Merkly-Belua gyógyseertár éa a klskanlzsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 5 óráig (hétfő, axerda, péntek délután kedden eg<W* nap nőknek.)
- (Bélyeggyűjtők UlálkoUJa) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKB tanáoa-termóben.
- K.geubardt * Rayauind-fále Imi
ttkéesJetek nagy választékban fekltnál
1938. ItbruAf 11.

Horthy Miklós kormányzó szerdán délután érkezett Varsóba, megkoszo-nizta a névtelen katona sírját, majd látogatások kóvotkeztek, este díszebéd volt főt 10-kor pedig a kormányzó
és kísérete visszaindult Magyarországra Tegnap volt a kereskedelemügyi minisztériumban a negyedik kereskedő-
""necemberben aa állami közigazgatás bevételei 20.6 millió- pengővel haladták meg a kiadásokat. AZ üzemeknél 113 millió pengő a kiadási többlet. (
Bézay Jenő lesz Vas vármegye uj főispánja.
A székesfőváros legújabb jelentése szerint Budapesten az élelmirikkek ára egj\' év óta esett, a kereseti viszonyok rosszabbodtak.
Boliány József, Sánta László és Orbán József a minap szabadult ki a börtönből, most házasságszédelgésl követtek el, Orbán össze ismcrt< tte Bo-bányt egy nevelőnŐvel, akinek a takarékbetétkönyvét kicsalták önállósítás ürügye alatt, A kapott pénzt elmulatták. Mindhármukat letartóztatták,
A mult napokban tűnt el Budajjes-ten lakásáról Körmócaty Szilvia fiatal szinésznő. A detektivek kinyomozták, hogy a fiatal szinésznő, megismerkedett egy olasz úrral, aki megkérte kezéU Tegnap mindakeitő bemutatkozott szüleinél, akik agy balatonmenti községben laknak*
A Magyar Jogászegyletben I-inkey koronaügyész megsürgette a rehabilitációról kzóló törvényjavaslat benyújtását. ,
A kereskedelmi miniszter kilátásba liclyezte a kisii>ari hitel rendezését és a vidéki telefontarifa mérséklését.
Magyarországból Január havában összesen 2<V3 vagon vajat szállítottak külföldre, t
tftti

A francia rendőrség letartóztatta Portagi spanyol márkit, inert aa) a gyanú ellene, liogy a csuklyás szervezkedéssel kapcsolatban utlevélhamisi-tásokkal és mcrénylettcrvckkel foglal-kozotU
Antwerpenben letartóztattak egy Bru nevű tömeggyilkost, aki több nőt tett el láb alól*
Berlini jelentős szerint NiemöHer, a német hitvalló pap ellen indított bünper tárgyalását elnapolták.
Két éíít határőr tegnap rendes napi őrjáratát végezte, amikor a szovjet határőrei rájuk tüzeltek. Életüket vesztették. A szovjet szerint az észtek szovjet területen halászokat akartak letartóztatni, innét a szovjet határőrök beavatkozása,
London és Páris nagy megelégedéssel fogadta az angol királyi pár franciaországi utjának hiréL
"Egy francia vizirepülőgép, amely Marignaneban fel akart szállni, hozzáülődött a védőgáthoz és összetörött, Milánóban a tűzvész elpusztitotta a Teatro Lirico nevű színházat, óriási l>ánik támadt a közönség körében,
A bukaresti szovjet konzulátus beszüntette működését. Butyenko szovjet ügyvivő eltűnését továbbra is titokzatos homály fedL
Az ausztráliai Darwinból érkezett jelentés szerint ott titokzaios repü-\'ögépek szállok fel. Eddig még nein sikerült kinyomozni nemzetiségüket. i , , «
A Szentatya tegnap fogadta a bécsi Pázmáneum magyar növen-Jf*eil, akik előtt kijelentelte, hogy különleges áldása száb rájuk, Ma-gyarországra és a nemzetközi eucharisztikus kongneaszusrfL
ZALAI KÖZLÖNY
Statáriumot kérnek a törvényhatóságok a sikkasztok ellen
Érdekes és időszerű átirat érkezett Zala vármegyéhez a székesfehérvári vármegyeházáról: — Fejér vármegye átirata a hivatali sikkasztások szigorú megtorlása érde. kében hozandó törvényről.
Az érdekes indokolás igy hangzik Kovács István kisgazda indttványá-hoz: ; .
A sikkasztásoknak az utóbbi évtized folyamán történt nagymérvű elszaporodása csordultig töltötte a botránkozás poharát. A közvélemény méltán követeli a bűnösök l>éldás megbüntetését. E cél eléréséne javasolom a törvényhatósági bizottságnak, hogy Írjon fel a kormányhoz és \'kérje, hogy a háború előtti törvény, melynek alapján a sikkasztókat jelenleg büntetik, ha-tálylalani(tassék és helyéi* az országgyűlés hozzon uj törvényt, a melyben a legszigorúbb bünteUsek lehetőségei érvényesüljenek. Adjon az uj törvény ,
gyors és statáriálls eljárásra
is módot, hogy ezzel hatványozottan legyen gátolva a sikkasztások lehetősége. Azt kívánja az adóala. nyok nyugalma, hogy a kincstár és a magánosok vagyonának megtarthassa felelt erélyes és óvakodástr l>arancsoló törvényes garancia őrködjék. De addig is, amig ez megtörténik, e tárgyban a koqnányrendeletileg intézkedjék.
Azokat "a sikkaszlókat, akik 20 évet sem töltöttek állásion és marasztaló Ítéletet kapnak, az Ítélet folyamányaként ,
minden illetményüktől meg kell fosztani.
Idősebb alkalmazottak, miután nyugdíjra méltatlanokká váltak,legfeljebb egy évi Nyugdíjigényük ösz-szegével véglegesitendők.
Az indokolás még a következőket mondja:
— Alig múlik el olyan hónapi melyben az újságolvasó közönség ne értesülne 10, 100 s ennél is több ezer j>engős sikkasztásokról. Aköz-l>otránnyá váll ügyekkel kapcsolatban egyik napilap azt írja: a felmentéssel végződő ügyek közölt a sikkasztások olyan arányszámmal szerepelnek, mint békében. Egy rendkívül kedvező lehetőségre van ugyanis mód a régi büntetőtörvény-Íjén, amellett, hogy az eljárás igen hosszadalmas. A vádlott sikkasztó szellemi erejét az eljárás ideje alatt elég erősen használja és igy áll a törvényszéki orvosszakértő elé. ahol az agy- és idegösszeroppanást nem nagy művészet végigszimulálni. Ezért az
orvosszakértői vizsgálatot a slkkasztóknál mellőzni kellene.
Mivel a sikkasztók legtöbbje az Intelligens emberek sorából kerül ki, ezért a nép felfogása az, hogy egyeseknek itt annyi a j^énze, a mennyi csak kell. Hol van itt a tekintélyt iszíe\'etre az érdem? Mi, c kik tiszteljük és szeretjük a kötelességét szorgalommal és tiszta kézzel ellátó tisztviselőt, az eszményi vezérszavaival élve: a tlz körmünkkel ásnánk ki a jó intelligenciát a föld-
(Kgszfüm
a
nagy divat
Legújabb kimintázátu bel- és külföldi szövet újdonságok már megérkeztek.
Eladó birtok.
Somogy udvarhelyen,
közvetlenül « vasútállomás mellett, M a.1,.1 h.ld területit
szántóföld,
amely kertészetnek isigen alkalmas, gazdasági épülettel együtt elhalálozás miatt
eladó.
A birtokot egyik oldalon a Dombó-csatorna, másikon a vasúti töltés, harmadikon a közút határolja. Bővebbet Gyfirffy Kálmán mészárosnál Csurgón.
M9
bői, mert arra szükség van. De ha igy haladunk, nem tudjuk, kinek emeljünk kalapot. i
Miért türi az intelligencia azt, hogy tekintélye ellen Ilyen merényletek történjenek és a bűnösök csak csak tessék-lássák módon legyenek megbüntetve, vagy bolondnak minősítve ? Mélységes lisztelet az érdemes kivételnek, de ugylátszik, hogy ilyen eseteknél nagy az érdekeltek száma. 1
Javaslatomat közéletünk tisztábbá és jobbátélelének gondolata vezette. Sújtó igazságszolgáltatást kér a nép a fényben és gazdaságban tobzódó zsiványok ellen. A l>ecsUlettel élő magyarok összefogása érdekéién ki kell közösíteni a társadalomból a gyanúsítást éltető tolvajok hadát. | x
Az indítványt Fejér vármegye törvényiül tósága egyhangúlag elfogadta és hasonló felirat elküldésére kéri most Zala vármegyét is.
„Merénylet a premieren", ez a elme a mai világsikert aratott filmnek, a melynek főszerepét a legnagyobb európai sztár Zarah Leander Játsia
á felsőház ülése
Napirend előtt: az OKH és a Hangya jubileuma
! Budapest, február 10 A felsőház ma délelőtt 10 órakor ülésre gyűlt össze. Széchenyi Ber* lalan gróf elnök megnyltójál>anmeg emlékezett az OKH és a Hangya 10 éves múltjáról és jubileumáról és ezzel kapcsolatban gróf Károlyi Sándorról. Hangoztatta, hogy nagy nemzelnevelő és vezető munkát végzel t ez a két intézmény a falusi magyarság között, mert l>eavatta a gazdákat a józan hiteléletbe, gazdasági és üzleti érzékre tanította őkel, stb. j
A napinendre térve elfogadták az Iparügyi miniszter jelentéseit a különböző genfi nemzetkőzi egyezményekre vonatkozóan.
Elfogadták az Arad—csanádl vasútról síóló javaslatot. Majd a Nemzeti Színház érdemes munkásságát tették szóvá. Hóman Bálint miniszter a NcmZétl Szinház érdemeit méltatta.
Zarah Leander szépsége,
Zarah Leander művészete,
Zarah Leander hang/a a filmvilág legnagyobb szenzációja.
4
ZALAI KÖZLÖNY
ljjflB. lebruár 11
London mindent megtesz az angol-olasz megegyezés ellen Irányaid orosz aknamunka leküzdésére
Eden átnyújtotta Orandlnalc a kiegyezési terv feltételeit tartalmazó emlékiratot
Ez Moszkva!
Szovjet-tiltakozás a bukaresti orosz ügyvivő eltűnése miatt
London, február 10 Igen nagy feltűnést keltelt Buka-restlien és Londonban az a moszkvai hir, amely szerint a szovjet-kormány a legesélyesebb tiltakozását fejezte kl a román kormánynál Butyenkó ügyvivő eltűnése miatt.
A la|>ok képmutató cselekménynek minősítik Moszkva ezen legújabb eljárását, mert biztosra veszik, hogy a nagykövet eltünésél»en Moszkva keze van bent.
LeejuiABB*
A kormányzó hazaérkezése
Horthy Miklós kormányzó kíséretével ma délután háromnegyed 3 órakor érkezett Budapestre. A keleti pályaudvaron ünnepélyesen fogadiák a hazaérkező államfőt.
Műtétet végeztek Babits Mihályon
Budapest, február 10
WintemllS és Niessen professzorok ma pajzsmirigy műtétet végeztek Babits Mihály költőn, A műtét kitűnően sikerült, /
Darányi és Bethlen tanácskozásai
Buda|>est, február 10
Darányi Kálmán miniszlerelnök ma gróf Bethlen Istvánnal tanácskozott a Házban, később Imrédyt és a fielsőház több tagját fogadta.
Húzás
Az osztálysorsjáték mai húzásán 5000 pengőt nyert az 55.242 és 3000 pengőt a 45^96. sz. sorsjegy.
— Ejy pengó egy kitűnő ridló
Kíváncsi rá: hogyant Vegyen egyházközségi kultur ház-sorsjegyet.
| London, február 10
Eden külügyminiszter tegnap a külügyi bizottságban tájékoztató le-szédet mondóit az angol—o\'.asz közeledésről. Utána Grandi olasz nagykövetet fogadta és emlékirat formájában közölte vele az uj kiegyezési terv angol feltételeit.
Mint beavatott |>olitikai körökben tudják, az uj kiegyezési terv a következő két pontot tartalmazza:
1. Az önkéntesek összeírására és elszállítására kiküldött bizottság állapítsa meg, hogy milyen mértékű önkénles visszahívás után lehet kimondani a s|«myol nemzetieket had viselő félnek.
2. Elsősorl>an a harcászali szempontból fontosabb poszton álló "ka. tonákat, Így a pilótákat, gépfegyverkezelöket szállítsák cl s c«ak azután a gyalogságot.
Majdnem végzetessé váló szerencsétlenséget okozott Kenésén a jégzajlás. !
A kenesei strand előtti nagy jég-* táblán vigan korcsolyázlak a gyermekek. Nem vették észre, hogy a jégtábla megindult velük. Mikor már a parttói kb. 200 méterre sodorta szél a jégtáblát, csak akkor jöttek rá kétségl>eejtő helyzetükre A gyermekek nem mertek beleugrálnl
London, február 10 Az angol sajtó véleménye szerint Olaszország a S|>anyol kormány átszervezése miatt hajlandó lesz elfogadni az angol javaslatot, mert az uj S|>anyol kormány teljesen kizárja a bolsevizmus veszélyét az uj Spanyolországion és igy Olaszország érdeklődése lényegesen csökken a S|>anyol eseményekkel kap.
csolatban.
I London, február 10 A szovjet mindejn erejével azon van, hogy a \'spanyolországi önkénteseket visszahívó határozat meghozását megakadályozza. Mojszkij Iondoni orosz nagykövet máris meg kapta az utasításokat Moszkvából és teljes gőzzel megkezdte a tárgyalásokat.
Mint a lapok jelentik, az angol kormány résen van és azonnal hatálytalanítani igyekszik a szovjet nagykövet tárgyalásait.
a vizbe, hogy kiláboljanak. A jégen tartózkodó Bognár Lajos és János nem veszítették el lélekjelenlétükett, a vizljeugrotZ-ük s kézben hordták partra a megs2jepi>ent gyermekeket. Az utolsó fordulónál már csak nagyon r^ihezen tudták megközelítem! a befelé sodródó jégtáblát. Nagy i\\e hezen sikerült mind a hat gyermeket partra hozfli. i i
tetősért vagy más efféle haszontal n-Ságokért könyörögj, hauem:
Orandum est, ut sít mens sana Ls corporo sano, azaz: Ep testedben kérd, hogy ezenkép ép legyen elméd.
1650 évvel később Rousseau igy formulázza a iuvenalisi gondolatot:
Az ifjú egyesítse magában a bölcs értelmét s az atléta eiejét. Sokan megszívlelhetnék Harless német fl-zlologus szavait: -A szellem ápolása a test rovására éppenugy istentelen elekedet, mint a lest ájxjlása a j-zel-lem rovására. Montaigne tagadja a kétféle nevelés lehetőségét: «Nem testet, nem szellemet nevelünk, hanem embert!.
A világháború után soha nem remélt magasságba lendült a testi kul. tura. Ma már ott tartunk, hogy ismét érvényes a görög Xenopbon gondolata: .Szégyenletes dolog, ha valaki nem törődik testével s megvénül, mielőtt a testi szépségnek és erőnek teljében láthatta volna önmagát; már pedig nem láthatja ezt, aki nem törődik testével, mert hát nem jön az magától. \'
Gyermekeink boldogulásának hathatós tényezője a lestedzé*. Ezen a véleményen volt a békeévek nagy kultusz-mini\' ztere, báró W\'lassles Gyula is: •A szép is nag>- tettek alkotó erejének egyik leghatalmasabb fonása, ha korán belátjuk, hogy tettekből áll a világ baladása és nem ábrándozó, merengő ködképekből. Ene jó iskola a testgyakorlat rárasztó munkája, mert az erkölcsi ós szellemi világ nagy
gMDOHi
Mentsük meg a kajszln-barackfáinkat I
i.
A kaj*-zinbarackfa a mi országunkban huzamosabb idő óta «vendégszerepel, . mert aZ igazi hazája Perzsia altol a hegyek délkeleti, déli, délnyu. gaü és nyugati oldalán a tavaszi utó-fagy (lióharmat) vonalon felül ültetik és rendes gondozásban, is részesítik, A termesztésére egyébként is alkat-mas Ilyen magaslati helyekon a fája azután fagyálló, mindon évben terem, mert gyakori és nagy hőingado-zási és táplálkozási zavarai nincsenek s az állandó kódvonalon felül élvén, a gombakártevő sem pusztit ugy rajta s a fája még 50—60 éves korban is jól birja magát, niert ivenként év egyenként loadja a 200—300 kg.-os termést.
Nálunk a közvélemény azt tartja róla, hogy a fagyok iránt érííkeny. A termése a tél alatt és a tél végén rügy ben is elfagy, elfagyhat oz a rendellenesen korai rügyduzzadáskor, pirosbimbós korban, közvetlenül a virág nyílása előtt; még könyebl>cn pusztul az ntófagytól a virágzás idején, amikor a virág kelyho többé-kevésbbé nyitott.
Virágzása alatt a gyümölcs penész gombája játszva tönkre teheti a termését, ami gyümölcs pedig mégis itt-ott megmaradna a fán, annak egy részét ismét ez a gomba rothasztja lo a fáról, vagy i>cdig a himlőgombi sürü i>eUyes fertőzésétől sómörszixü. en lesz az megnyomorítva.
Mélyebb fekvésekl)Cn, vagy nedvesebb, hidegebb földön Junius—júliustól kezdve a levelét lyukasztja ki szi-taszerűen a gomba, igen sok helyen pedig a levólrozsda gombája szaporodik el rajta s emiatt a levelek megbetegednek, időelőtt lehullnak o fáról s a fa nemcsak liogy nem tud-
^ emiatt a tavasszal fakadt hajtáso-n a termöbimbóit kifejleszteni, lia-nem a hajtások és az ágak elgyöngülnek ős a vesszők hegye nem tud be-érni, mert hiszen blegondő levél nél. kül a fa nein is tudhat kellőképpen
tettehe is jó alapot ad és serkentőül szolgál.\' Igy vélekedett Dollinger Gyula is: cGyermekeink jövőbeli boldogulása testi fejlődésüktől is függ s igy minden lépés, amelyet e téren teszünk, minden áldozat, amellyol gyermekeink testi fejlődését biztosítjuk, jövő boldogságunk érdekében történik.-
Do milyen legyen a * testgyakorlat? Megfelel reá az olasz Mafeo Vegie: «A fiatalok végezzenek testgyakorlatokat, ám ezek ne legyenek erőszakoltak. Az ifjúságot szoktatni kéli a játékokra, hogy általuk edzzék a testet, do ne legyenek fárasztók, szabad emberhez méltatlanok. Tehát ahogy 11 delphi templom falának feliratit is hirdette: .Semmit se túlságba!. A gyermek izommunkáját — Szuppán Vilmos okos szavai ezek: — «ép oly gondosan költ adagolni, mint akár az ételt, akár az orvosságot. A torna újkori aj>ostolának, a német Guts-Muths-nak meghatározása szerint «A testgya-korlat: munka a üatálox örömök köntösében.. Coubertin báró, aZ újkori olvmpia megalkotója a testgyakorla-tok erkölcsi cébíatát hangsúlyozza: .A legnagyobb szolgálat, amelyet a sport az ifjúságnak tehet az, hogy megakadályozza benne a képzelődés csatan-golását és hogy nem tudatUmságban, lumem közömbösségben tartja mindazzal szemben, ami őt a korai érzékiig ébredésével fenyegetné..
I)e a lest mogedzése magasztosabb célokat ls szolgál: a haza üdvét-javiUI Színtiszta igazság a magyar sportiro. | dalom megalapítójának, Bériíy Ká-
A testi kultura
lángelmék megvilágításában
Irta: dr. Menő Ferenc olymplal bajnok
fivezredek óla Usztában van velí u világ, hogy — miként Jézus S\'rack mondá: — «Nincs az a vagyi n, amoly felérne az egészséges testtel,. Az is még (t liajdankorból való igaz-ág, hogy az egészséget az okosan irányitolt testedzés lényegesen elősegíti, Dél-Itália görög városának, Kreton nak atlétái évszázadokon át hiresek voltak remek teljesítményeikről, d>\' még inkább ogészségükröl, ugy hogy erről közmondás is járta: «Egészségesebb a kretoninál, szokták volt mondani az erőtől duzzadó, egészséges emberre. Az ökori nevelés alapelve volt a vetélkedésre, a küzdelemre való szoktatás. Ebl>en a szellemijén nevelte Pclcus is hadverő fiát, Achilloust: • Mindig tűnj ki és mulj felül nijáso. kat!.
A siker ré^en ls csak hosszás, kemény edző munka "ere Iményeként jelentkezett. Horatius örökszép mondásaként:
Qui Műdet optatam cursu contin-gere tnelam, — Multa túlit fCcitquo puer, sudavit el alsit.
(Elsőként aki vá-?y a futásban a célba beérni, - Mini gyermek sokon átment, izzadt s fagyba didergett.)
Koszorúért, tudásért egyaránt meg kellett dolgozni... Sokrales ellenfelei, a Kr, c. V. századbeli szofista, AntiA
phon szerint: «Az olympiai és a pythól győzelem s más egyéb ilyen diadal, aztán a tudás és minden gyönyör csak nagy szenvedések árán érhető el.. Hanem aztán meg ls volt az értéke a győzelemnek. Méltán énekel, helte róluk pindaros: .Boldog és ma-ga>Ztalják a dalnokok az olyan férfiút aki karjával, vagy lába kiválóságával diadalmaskodva, bátorságával, eiejével elnyerte a legnagyobb versenydijat. Az égbe ugyan nem mehet fel, d\' ami őrömben nekünk, halandó népue\\ részünk lehet, abban neki teljes mértékben ré-ze van.-
A nevelés két ágának, a testinek aZ értelminek epymás mellett kellett haladni, egyik a másikat nem pótolhatja, de fölöslegessé sem teheti. Így vélekedett a görög nép is, egyebek, n kivrtl orio mulat a szólás-mondása is, amellyel a műveletlen embert sz >kl:t megjelölni: -Méte nein, mélo gramati. azaz cúszni sem tud, betűvetéshez sem ért..
Nálunk ls, külföldön ls évszázadok óta közhely !ett a római szatíraírónak, Juvenalisnak egyik szép sora, csak az a baj, hogy csonkán, ebien a formában: Mens sana in cor|x>re sano (ép testben ép lélek) <z annyit mond, hogy elég a lest egészségére törekedni, mert ezzel már vele j\\r a lélek egész sége is. Nos, a római költő nem igy gondoltai Egyik szatírájában tanát sokat ad arra nézve, hogy mitől kell félni és mit kell Jóíanul óhajtan5* Ha az istenekhez akarsz imádkozni, — mondja ott — qe külső mcjjtisztel-
Egy jégtáblán bat gyermeket elsodort a szél a Balatonon
ZALAI KÖZLÖNY
1931 február 11.
A kansdnbarackfák legnagyobb \\«-sxcdclme mégis csak n gyümölcs-penészgomba, amely az elmúlt rend. ellenesen esős évben a kajszinbarack-fák termését teljesen tönkretette. A fákon ő>zig csak fokozódott o/. a fer-üés. Ugy, hogy most már az előtt a helyzet előtt állunk, hogy ha idejében meg ncin tisztogatjuk a fáinkat %s a gombáktól nem fertőtlenítjük őket még a rügyfakadás előtt és il további kezelésüket sem hajtjuk végre, akkor a jövőben nem e-zünk a fáinkról gyümölcsöt és néhány év múlva uz összes kanszinbarackfáink is ki fognak pusztulni, mert a gomba megöli őket.
A hibát nem mindig az időjárás, j^n hanem magunkban kell keres-nün\'k! Mert ha nincsen áttelelő gom-baszervezet, akkor nz nem is okozhat kárt még kedvezőtlen Időjárás esetében sem!
Mit tegyünk tehát, hogy a fáinkat nicgnicntluossük s a termésüket (Z ntul évenként szedhessük ?
A kezeiéi egyszerű s az évi vegyszer kiadás évi 2—3 kg. kajszinbarack árának felel a fák nagyságá képest. Tehát nem is olyan költségei, hogy azt minden tanulékony, szorgalmas és h családját és fáit is szerető ember könnyen végrehajtani ne tudni, mert az isak a köretkezőkből áll:
A fáiról az elszáradt és l>etcg vesz-szöket és ágrészeket közvetlenül az eleven részig fürésszel vagy éles késsel levágjuk. Ahol mézgafolyásos seb-
rolynak megállapítása: iA sport ne. ■veié Görögországnak azon férfiakat, akik Iwnukat Marathon át és Salamis-nál Perzsia ellen megvédték.. Amikor Wellington, Napóleon leverője az Kloni játéktéren az angol Ifjak test-gyakorlatailxin gyönyörködött, o szók-ra fakadt ajka: «It w-as lieie, that Waterloe \\vas WOn,> (Itt nyerték meg Waterloot.) Ebbe a körije tartozik gróf Kszterházy Miksának, a magyar szabadtéri sport megteremtőjének az «"gol Jockcy Club-tói átvett jelmondata is; pro patria est, dum ludeio yidemur. (Ha a látszat szerint játszunk az is a liazáért van.) — György görög királyi herceg az 1906_ban rendjelt II. athéni olympiát ezekkel a szavakkal rekesztette be; «Csak az a nemzet alkothat nagyot ós maradandót, amelynek fiai épek, erősek és egészségesek testben és lélekben egyaránt. Igy látta ezt a nagy iró, Rákosi Jenő is. , A sportolás egy ép, életrevaló nemzet boldogulásiénak alapvető tényezője,, do az államférfiú, Gömbös (■yula is: «Aki naggyá akarja tenni iieinzeiót, annak szeretettel kell a *l>orttul foglalkozni..
A versenyzés a sport lelke. .Mindúi sportnak veleje a küzdelem valamely elérésére irja gróf Széelienyi I)é-\'los» Kszmék a lovaglás és kocsizás köréből c, pompás munkájában, 1892-A sixjrtember uem ismer neliéí egeket, .Hogy célt találj és célt érj, »kadályU\'»l no félj. hirdeté a kolozsvári lövölde egyik felirata 1870-bnn,
líelyek vannak, a vékony ágaknál azok alatt kell egy arasznyira levágni és Pedig a koronából kifelé álló vagy hajló- ágnál vagy kiálló rarügvnély Vastagabb ágnál és a fa derekán a mézgás részt az ép fáig kimetszük. Ahol a vesszőre vagy galyru penészes, aszalódott gyümölcs van ráragadva, a gombás gyümölcs alatt ismét egy arasznyira vagy lejjebb Ml azt egy kiíeló hajló vesszőnél, ágnál vagv r ügynél lemetszeni. Hason lóképpen já runk el a gombától elpusztított és rászáradt virágrészeket, kis barackokat és száraz leveleket mutató vessző-részeknél is.
A tőben történt metszéssel eltávolított íásrészek sebhelyeit a Tán hidegen folyó, gyantás íasebta passzal — tehát nem kátránykészdbnénnyel — kell bekenni, A lepkék |>eiecsoinóit, hernyó fészkeket, valamint a múlt évi penészes gyümölcsöket is mind össze kell szedni s a kéregrágó molykuka-cokat késheggyel ki kell operálni a fa héja alól s a levelekkel és a Ja-tisztogatás összes nyesedékével együtt a logrövidebb időn belül el kell égetni. Aki tehát jót is akar és haladni is akar ezzel a munkával, űz kössön maga eló kötényt vagy fél-zsákot s abba gyüjtso össze az apróbb vesszőrészeket, stb. s amikor az összes hulladékot elégelte, tegyu forró vízbe a gyűjtő edényt, kötényt stb., hogy a gombákat azon is megölje.
G. St. fly.
(Vége köv.)
A fejlődésben, haladásban nyilvánul meg az élet. Mindig előre! Mintlcnnap ifjúságunk elé kellene vetíteni Didón Domonkos-rendi szerzetesnek az újkori olympia részére készített gyönyörű jelmondatát: Cltlus, altUis, íor-tius. (Gyorsabban, magasabban, bátrabban.)
A 30 ówel ezelőtt felújított .olym-piai játékok — igy látja Lewald Tivadar, az 1930. évben Berlinben rendezett olympia elnöke — az ifjúságot és ezáltal a népeket is közelebb hoz. zák egymáshoz.. Szeressük tehát a sportot, terjesszük, gyámolitsuk, ine.t sok igazság van Porzsolt Jenő szavai-ban: Ha egy nemzet műveltségét megítélhetni abból, hogy évenként mennyi szappant fogyaszt, ugy kétségkívül meg lehet abból a szempontból is bírálni, hogy hány sportembere van.
A si>orlember edzett, erős szokott lenni, már i>edig az élet harcaiban csak az igazi erő győzedelmeskedhe-tik; az angol mondásakónt: Az erős férfi olyan, mint a vizár: utat tör magának. Ezt a gondolatot öltöztette költői köntösbe tanítványának Tisza Domonkosnak névnapjára irott gyönyörű költeményében 1851-ben n mi halliatatlan Aranyuuk is;
Előtted a küzdós, előtted a pálya, Az erőtlen csügged, az erős megállja, És tudod aa erő micsoda? Akurat, Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt ara t<
— (Az Emerlcana)
szövetség nagykanizsai szervezete dr, Szabady Lőrinc nyug. törvényszéki la. nácsolnők elnöklete alatt tegnap este választmányi ülést tartott, amelyen kimondta, hogy vasárnap déli 12 órakor Emericana-gyülést tart a fehérteremben. A gyűlésen az országos központ kiküldötte mond beszédet.
— (A Credo taggyűlése)
A nagykanizsai Credo férfi egyesület vasárnap délelőtt pont 11 órakor a fchérlcrcmbcn tarlj.i február havi rendes taggyűlését, amelyre pontos megjelenést kér az elnökség, (:)
— (A Piarista Diákszövetség)
február 20-ra tervezett teáját a kö-votkező hót valamelyikére halasztotta, A cserkészelőadás (Liliomfi) változatlanul február 20-án délután 5 órakor lesz a gimnázium tornatermében. Szünetben büffé. (:)
— (Ifjúsági tea a lehérteremben)
A nagykanizsai szellemi ifjúság, a
mely a kereszt Jegyében dr, Horváth Athanáz ferences hiltanár vezetése alatt tömörült, szombat este a fehérteremben műsoros teaostélyt rendez, amelyen minden vendéget szívesen lát, (0
— (Színielőadás és tánc a Legényegyletben)
Hosszú szünet után ismét egy szép színdarab megrendezésével lép a közönség elé a legényegylet a folyó lió 13-án tartandó «Nebántsvirág. cimü operett előadássaL Fzt az élőadást ugy mint az előbbieket, is nagy érdeklődés előzi meg és ezt igazolja, hogy a jegyek már elővételben nagyrészt elkeltek. Á rendezőség kéri mindazokat, akik a Legényegylet törekvéseit megjelenésükkel pártolják és erre az előadásra jegyet igényelnek, arról gondoskodjanak. Jegyelővétel Bárány ékszerésznél. Előadás után tánc* (:)
— (Auyakönyvl hírek)
Nagykanizsán uz elmúlt héten 4 gyermek született, 1 fiu és 3 leány: Nagy Lajos droguista és Petrics Erzsébetnek rk, leánya, Göntér János cipész segéd és Szakái Honának rk, leánya, Halász Károly Máv fűtő és Komáromi Máriának rk, fia. Házasságon kivül született 1 leány, — Halálozás 10 esetben történt: Steiner Ignác magánzó izr, 81 éves, Németh János napszámos rk, 07 éves, Nagy János földműves rk. 79 óves, Tóth Ferenc nyug. postaaltiszt rk. 73 éves, ózv. Balassa György né Simon Katalin rk. 73 éves, Dávidovics Anna rk. 20 naj>os, özv. Kiss Istvánné Papp Ágnes rk. 56 éves, Baráth Ferenc napszámos rk. 00 éves, Fuksits Julianna rk. 13 liónapos, Lórai Ferenc napszámos rk. 87 éves. — Háziasságot kötött 8 pár: Csizmadia Mihály hentes és mészáros mester rk. (Zalaszentba-láZs) és Balogh Erzsébet rk., Lőrincz István (elv.) nyug. szakaszvezető rk. és Fürj Katalin rk,, Beis Gyula bőrkereskedő segéd izr. és W\'eisz Katalin izr., Fatór Mihály műszaki rajzoló rk. (Zalaegerszeg) és Bencze Ilona rk., Takács Lajos liáziszolga rk. és Fekete Rozália rk., Szentes Lajos napszámos rk, és Borbély Mária rk., ötvös László ács segéd rk. és Vajda Anna rk., Leveli János gazd. cseléd rk. (Palin) és Godina Mária rk.
Zarah Leander a mai film főszereplője.
— Bútorokban a Kopsteln-cóg vezeti Modern mlntatermolben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .lz*-tétl feltételek m«llett
6
Kérelem Nagykanizsa közönségéhez
A nagy lelkesedéssel elhatározott templomépítés! akció a napokban meg indul, Igazolvánnyal ellátott gyűjtők mennek hivatalokba, házakhoz, hogy a liavi felajánlásokat clőjegyeztessék és összegyűjtsék. Fogadja őket mindenki a szent ügyhöz méltó megértéssel és szeretettel. Az adományokat pecséttel ellátott gyüjlőkönyvbe és számozott gyüjtőivre olvasható Írással kérjük bejegyezni, hogy ellenőrzés végett hirlapilag nyugtázhassuk a legkisebb adományt is.
A lemplomip\'lO b\'.lottiág. (:)
— (Szerencsétlenség a bazalt-bányában)
Súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt a zalahalápi bazaltbányában, Halyka Varga József 55 éves és Szakos József 54 éves munkások követ raktároztak l>o a vasúti kocsikba. Munka közben az egyik bazallrakás rá Zuhant a szerencsétlen emberekre. Mindkettőjükéi összetört tagokkal beszállították a tapolcai kórházba,
>— (Leforrázta mavát)
Béfi József 2 éves akali kisfiú, A gyermek a tűzhelyről véletlenül magára rántotta a forró vizzel teli edényt és súlyos égési sebeket szenvedett. Kórházba szállították,
— (Egy artista öngyilkossága)
Lcsch József 30 óvás artista Szigetváron öngyilkossági szándékból ismeretlen mérget vett be, majd borotvával elvágta a nyakát. Beszállították a kórházba.
— HenyaMaooyok KtM|a a SahBta-váaaon.
Etaftrendfi jugotaláv bnxakarpa, árpa és fSláidiódara kit tételekben is állandóan kapható
DANÜEBERG I. él WEI8Z cégnél
Erzsébet-tér 14. sn Telefon 84.
A női betegségek gyógykezelésében a lerméizetes Ferenc József beierüvizet gyakran alkalmazzák, mert reggel éhgyomorra egy pohárral könnyen bevehető, rendkívül enyhe hashaftó hatása pedig gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik. Kérdezze meg orvosát.
Zarah Leander t mindenkinek látnia kell.
— Sainea tüll, toffet báli ruhaanyagok nagy választékban találhatók SchülznóL
— Butorkiállitáaunkat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopsteln butorAn.há\'
— Kényelmei ruháskedáa
Nem kell külön utakat tennie, sza. badul az eladó rábeszélésétől, saját otthonában zavartalanul válogatót ha megbízható, tartős szöveteket akar venni. A Trunkhahn posztógyár önnek Is szállítja ruhánként angolosan gyártolt szingyapjuszóveteít közvetlen a gyártól. Kérje költség- és kótelczett-ségmentcsen a mintákat: Budapest, XI., Lenke ut 117.
a LALAI KÖZLÖNY
* barátai
. ZALAI EÖZLÖRT
UréHtbM rhfriM f
Összedöntött a jég egy balatonfenyvesi villát
Több mint két méter magas jéghegy a fenyvesi parton
A balatoni jégzajlás pusztításairól már kél ízben tudósítóit a Zalai Közlöny, Puszt-jlnok a somogyi part kabinsorai, parii épületei, kikötöi és fürdő-partjai. Nem kiméll a zjij-16 Jég a zalai part, Keszthely, Badacsony vidékéi, klkölóhidalt Mm. Mi«l a balat<infenyvesi partról kap-luk a következő hineket.
A hirtelen beállott olvadás,mSjd a szelek meglazította jégtömejfok oly erővel zudullak a l>alatonfeny-vesi partoknak, hogy a partterülc-len és a szétrombolt kabinokon kí-
vül a Idjebb álló épületekben is sok kárt okozUüc. Az állomás közelében dr. Szilágyi íővárosi tanár villájának te:ejére felturzoll a Jéghegy, megszabdalla a tetőzelet, )jelör:e az ablakzsalukat és besza. kitolta a falai is. Ugyanitt a drága kerítést és melléképületei teljesen magaalá temette és összezúzta a több mint 7 méter magas jéghegy.
Zarah Leander Európa legnagyobb sztárja.
ZALAI KÖZLÖNY
1988, február 11
Kivégzik a budai ócskavasas gyilkosát
| Buda|>est, febr.jár 10 Varga Pál cigányltgénnyel, aki meggyilkolta Sleininger Ernő ócs-kavaskeneskedől, ma közölték, hogy kegyelmi kérvényét eluiasitották Pénteken reggel kivégzik.
IDŐ
Eső!
Prognózis: Délnyugati és nyugati szél, növskvő felhőzet, több helyen, főleg északon ós nyugaton eső, a hegyekben hó, a hőemelksdós éjjel fokozódik
A Meteorologlai Intézet nagykanizsai megögyelőállomésa Jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: +4-4,. ma reggel: —4*0, délben: + 4 2. Csapadék: 0-0 "L
APRÓHIRDETÉSEK
10 txólg 60 fillér. mlndan további nó 4 fillér.
EakOwSra díszített szép áramvonalas csukott autó Ktulmannál rendelhető. Telefon 222. Eizsébet-tér 1. 4024
Kaoala felvétetik. Blumenschein, Kos-suth-tér 5. 351
Négyszobás és kétszobás lakáa kiadó dr. Qyulsl Béli ügyvédnél. 350
Elarfé egy jóksrban levő homokfutó kocsi. Király-utcs 21. 353
Mindennapi leveleiéiből összegyűjtött hélyaaat, régi vagy uj tömegeket, magyart és ktlllöldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre kereaek. — Barbarlts Lajos, a Zalai Közlöny I. szerkesztője. Érdeklődni lehet telefon 78. sz. vagy személyesen mindennap d. u. 5—8 óra között.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Oélzalai lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelós kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. szám.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
3820/1938.
Tárgy: Anyakönyvvezető kijelölése.
Hirdetmény.
A 256.992/1924. aiámu B. M. rendelet 12. §-a alap|án kOzhirié teszem, hogy a m kir. Belügyminiszter Ur 2ft004/1938. II. sz. rendele-lével dr. Baji István városi közigazgatási gyakornoknak a nagykanizsai anyakönyvi kerülethez teljes hatáskörű anyakönyvvezető helyettesül történt kijelölésihez hozzájárult.
Nagykanizsa, 1938. február 8. w Polgármester.
Vízvezetéket
szereltessen, javíttasson
§ Gzvetkó Gyulával
Kína a forradalom küszöbén
Japán katonaság akart partraszállni egy angol kikötőben
London, február 10 Mint Kinái>ól jelenlik, az angliai távolkeleti nyári kikötöl>e egy ja-
Sanghai, február 10 A kinal kormány komolyan fél attól, hogy forradalom tör kl Kínában. A mozgolódás főképp Szu-csan tartományban erős, ahol a lakosság azért akar fellázadni, mert Sziukingben, az jj kínai fővárosban a tartomány kormányzójává Csengszungot nevezték ki, a volt kinai hadügyminisztert., A sok veszteséget Csengszungnak t-jlajdo-niija a lakosság.
pán hajó fulott be, amely japán katonákat akart partraszáHitani. Az angol hatóságok erélyes felszólitá. sára a japánok elhagylák ugyan a kikölőt, de a Capetown angol cirkáló teljes gőzzel folytatja útját az incidens helye felé.
Kina Jelenti: — megfordult a hadi szerencse
\' Sanghai, február 10 Kinai jelenlések szerint a hadi. szerencse megfordult és a kinal csaltok Lunghai-j.nál megkezdték a hadműveleteket. Tüz alatl tartják a Hangcsau—m-jlini ulat is és el-
foglalták Juhangot. Juhang elfoglalása után három oldalról támadnak Fujeng ellen.
A kinal csapatok — mint saját jelenlésük mondja - tovább vonulnak előre. . ,
a Shellgáz
A SHELLOÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLGÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLOÁZT olthonában díjmentesen bemutalom A SHELLGÁZAT di|mentcsen kipróbálhatja olthonában. süthet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
MAQSZAKÜZLET
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyümölosla-karbolineummal).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az és téli védekexéa a leghalálosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
ösilbaraokot
SOLBÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédelmluerek, uák, gép kereskedésébe*
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Telefon 180.
Eimwm <—|
ukl • kalyt kwnkedökaél I l>«io«ikiiál uraa b. I I
nagytuluiilitt! mióta vállalat MENETRENDJE
érvényes 1937. október 3-161.
Vasutáltomísra

6\'26 7 68 9 25 11-10 13-30 13-80 16 35 172» 1825 2005 21 45 2315 2350
£
8
§ £ * a
a 3
a
8 *
>
Letenyai menetrend
LdMytrtliiKt. 6 45 Nigybinluira M. 7 H Nmkuluirtl M. 14 00 Ul»,»í.l,L 16-10
o Kti|uda«ágl RéuvéafUnaiág Q
Gutenbers Nyomda és Dm Lapkiadó VúIIalafu
■agykanizsa
KSnyvnyomda, kOnyvkOtésttt. voaalnaö Mént, btetl könyvek t» dobozok gyára ■ „Zalai KBzISny" politikai aapHap mrlnuMtéga éa kiadóhivatala
Készítünk t
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és eakelési értesítéseket, gyászjelenlésekel, névjegyet, lalragaszo-kat, körleveleket, röplapokat éi mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunka
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, fallnapttrakat, dobozokat stb. elsőrangú\'kivitelben és a legolcsóbb árakon. ,
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
lkam. • l«k*|liMs Ulgulli^tf Bt. QoMÚMI Nyomda f BÍ%aUi ,Y«UUM k4njvawm<Hjában Nagykaalufa. KiWűs űltatv. Zaiai BMilj.
78a Évfolyam 34. azám.
Nagykanizsa, 193a február 12 szombat
Ara 12 HU.
ZALAI^KOZLONY

éa UadóUnbli FM 5 Um.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajoa
ElMtieléal ára: m Mr. I peoíS 40 Bllfc. Sxeikentéaéfl éa kladótilnUll tt&oa, 71 ...
„Nincs szükség nép-döntésre, se párt-totalitásra"
Dr. Rákóozy Imre, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetőjének a Vidéki Napilapok Szindikátusa vacsoráján ir.ondott beszédéből
III.
A nemzetnek a közhatalomban való részesedését a régi rendialkotmány éppúgy, mint ma a népképviselet, az országgyűlési törvényhozás által biztosítja. Nincs szükség tehát semmiféle népdön-lésre, semmiféle párt-totalitásra. A nemzet mindig megvédte magát azokkial szemben, akik államélelét szétrombolni igyekeztek, megvédte a szal>adságot és a rendet*, janiit csak együtt lehet válasz tani, mindenfajta önkénnyel szemben, melyet ellene elvakultan, gyűlöletből vagy felelőtlenül, a szellemi és erkölcsi erők elnyomására alkalmazni próbáltak. Abszolutizmus vagy anarchia, teljesen mindegy; a történelem azt bizonyltja, hogy a magyar nemzet értelme és lelkisége nem tür( meg soha ilyen formákat^ ahogy nem tűrte azokat semf,\' akik szót akarták rágni alkotmányát és liecsületét.
A közvélemény bátor fellépésére és gyógyító erejére van most szükség, hogy kiküszöbölhessék minden politikai sértő eszmezavare a jelszavakkal való izgatás és ez az al>-normis idegállai>ot, mely alkalmas arra, hogy a magyar nép lelkébe is bjeLevigye a türelmetlenséget b elhomásolyilsa az értelmiséghez tartozók tisztánlátását is. Ez nem poli-tikai kérdés, hanem a nemzet ép lelkének és élete nyugalmának követelménye. Egyesek nekivadult ellenszenve a nacionalizmussal szemben azonban : éppoly sötét bün és gyávaság, amikor minden jobb. oldali megmozdulásra rendőr és ügyész után kiáltoznak, mint bűne és vakmerősége a másik rész szélsőségeinek a vak parancsuralmi hóbort, mely tagadásba veszi mindazt, ami az alkotmánynak, a magyar múltnak dicsősége, vívmánya, erkölcsi fölénye és mindaz, ami ha. zónkat és nemzetünket egy nagy nemzet jellemével és felvilágosul t-ságával gazdagította.
Könnyű felszítani a keserűségek tüzét és könnyű felkorbácsolni az ellenléteket. De ki mondja megv hogy nem válik-e végzetté, ha megömlik a társadalmi béke s az egyik oldalról a provokációk, a másik oldalon szervezett tömegin-dulalok akarják magák alá gyűrni a társadalmat és arra kényszíerite-"1. hogy akár kiélt eszméiket, akár l>edig most született eszmék elmér, az erőszakot és ököljogot fogadja el. , j
A magyar nemzet egészség j>o-lftikai és katonai ösztönei, hazasze* "elete, faji öntudatunk és a köz-szatadságok tisztelete formálták ki Darányi Kálmán miniszterelnök kormányzatok szellemét. Hiszem, hogy ez az irány, mely önzetlen,
van hivaiva arra, hogy képviselje az igazi magyar közvéleményt, az igazi nemzeti közszellemet. És biz-
tos vagyok afelől is, hogy a magyar sajló segit megvalósítani ezt az átfogó magyar nemzeti és szociális programrot, mely a mult hagyományainak, napjaink égelö politikai, szellemi és gazdasági kérdéseinek és a jövő kötelességeinek egybefoglaló kritikai erejével tiszta és világos etikai közösséget teremt az alkotó magyarság képzelete és cselekedelel számára.
Éjfóikor bombázták Madridot
Madrid, február 11 A nemzeti csapatok tüzérsége az éjjel fél 12 órakor, többheti szünet után ismét hevesen bombázni kezdte Madrid városát. Különösen a Pasco városrészt borltoták el a lövedékek1 és bombák.
Ostromállapot és sajtócenzura Nliron uj román kormányának első intézkedése
Katonaság vette át a rendfentartást és a megyei prefektóriumok vezetését
Bukarest, február 11 A Goga-kormány lemondott. A Lemondás után Goga nyilatkozott és közölte, hogy a király elfogadta a lemondást és a hatalmat nemzeti kormányra ruházza. Ennek feladata lesz, hogy uj alkotmányt adjanak Romániának. Fe"loszlutták a jyarlamentet is és a választásokat bizonytalan időre elhalasztották.
Kijelentette még Goga, hogy ajánlotta a királynak, hogy e tervétől álljon el.
\'Bukarest, február 11 Az uj román kormányt Miron Chrtstea patriarka alakította meg. Az uj kormány nemzeti koncentrációs kormány. A pártok támogatása nélkül vezeti majd az ország
ügyeit, annál is inkább, mert az ösz szes |M)UlikQl pártok működését l>e-szüntették.
Az uj román kormány tagjai között hét volt miniszterelnök van[, ezek : Talarescu (aki külügyminisz^
ler lett), Angelescu, Vajda. Aroivs-cu, Jorga, Voitoianj, Mlnorescu. Ezek egyúttal valamilyen párt ve-zéiei is voltak. Érdekes, hogy az uj kormányból kimaradt Maniu és Goga is. , \\
A hajnali minisztertanács első rendeletei
Az uj román kormány hujnall>an az eskü letétele után azonnal minisz tertanácsot tartott, és elrendelte az egész ország területére az ostrom-állapotot és a sajtóoenzurát. Az erről szóló rendelet a ma reggeli hivatalos lapban mar meg is jelent. A minisztertanács elrendelte a rend fenntartó intézmények. Jtatonai ha-
talommal való felcserélését, a megyei prefektóriumok helyett Is mindenütt a helyi katonai parancsnokok vélték át a vezetést. A hatóságok az erről szóló érlesilést már meg ís kapták.
Rendeletileg felfüggesztenék a ház, a megyei és a községi választásokat is.
Eckhardt Tibor visszavonta tegnapi szavazatát
és általánosságban sem fogadja el a titkos választójogi javaslatot
Bud|>est, február 11 Ma délelőtt 10 órára tűzték ki a Ház jogügyi bizottságában a választójogi javaslat vitájának folytatását. Az ülés megnyílása előtt azonijan Eckhardt Tibor közölte hogy a mélyreható változtatások után, amelyeket a javaslaton aNep a tegnapi nap folyamán eszközölj nem fogadhatja el -általánosságban
sem a titkos választójogi javaslatot és az ebbeli szavazatát visszavonja Darányi miniszterelnök, SzéH belügyminiszter és Mikecz ödön állam titkár azonnal tanácskozásra gyűltek össze, majd később ebbe bevonták Eckhardt Tibort is. Az álláspontokat összeegyeztetni háromne. gyedórás tárgyalások után sem lehetett.
Végeredményben ezután ugy határoztak, hogy az első szakaszt a részletes tárgyalásnál átugorják és csak a második szakasznál kezdik meg a részletes vitát. Igy már ösz-szeülhetett a jogügyi bizottság és 11 óra után megkezdhette a vita folytatását.
Hollandia és Belgium holnap hivatalosan elismeri az olasz hódítást
A diplomácia veszi át a Népszövetség szerepét a nemzetközi politikában
i London, február 11 Grandi olasz nagykövet tegnap hosszasan tárgyalt Eden külügyminiszterrel, majd együttesen Wör-inann német ügyvivővel, a |>ortugáI követtel és Alba herceggel, Franco londoni megbízottjával. Az együttes tanácskozásokon a kormányok utasításait egyeztették össze. \' London, február 11 A Times a Népszövetség jövőjéről ir mai szárnál>an vezércikket. A
lap azt irja, hogy a jövőben a nagyhatalmak a Népszövetség helyett diplomáciai uton fogják megoldani problémáikat és nem visznek semmit a Népszövetség tehetetlen tanácsa elé
Páris, február !!
Hágai hir szerint Hollandia és Belgium szombaton hivatalosan közlik Rómával, hogy a két állam de facto elismeri az olaszok abesszíniai hódításait. ; i
Ezerszámra pusztulnak el a kinaiak magukra hagyott sebesöltjel a csatatereken
London, február 11 Távolkeleli jelentésok szerint a kinai visszavonuló csapatok ezerszámra hagyják a csatatéren sebesülleiket, akik elhagyatoltságukba belepusztulnak. A jelentés hangoztatja, hogy a kínaiaknak még mindig nincs megfelelő egészségügyi szolgálatuk és ez okozza, hogy veszteségeik igen nagy mértékben súlyosabbak az ellenségénél. <

IAUá KÖZLÖNY
február !i
Idősebb embereknél, kiknek székletéte rendellenes és fájd/l-maa, sokszor már napi 3—4 evőkanál természetes „Ferenc József keserűvíz is meghozza a megfelelő bélkiUrOiést és a kielégitő anyagcserét s igy Jelentős megkönnyeb-btllésl biztosit. — Kérdezze meg orvosát.


A Nemzeti Egység Pártja a választói jogosultság kérdésiben a javaslat módosítását kéri a kormánytól.
Felügyeleti eljárás indult meg Ko-ronki János buda|>esti járásbiró ellen, mert egy tárgyalás során szokatlan megjegyzést lett az újságokról és uj-ságirökról.
Klein Antal kisgazdapárti képviselő ugy nyilatkozott, hogy akik a bonyhádi kerület németajkú népét al akarják idegeníteni a magyar állomtól, azokat ki kell söpörni az országból. Huss Richárd lovagias elégtételt kért Kteintől, mert sérts-e érezte magát a nyilatkozat áttaU
Budapesten januárban 200.000 pengővel több adó folyt Le, mint az előző év hasonló időszakában.
Bán Emil, a Budapest-vidéki Kő-szénbánya RT ügyvezető igazgatója megmérgezte magát.
Blum Béla, a Révai Irodalmi RT igazgatója agyonlőtte mását.
Budapest polgármestere szigorú intézkedéssel megakadályozza az élelmiszer drágítást az eucharisztikus kongresszus idejére.
A vizsgálóbíró szabadlábra helyezte Wcisscnbacher Aladárt, az OgCtőegylet sikkasztó vezértitkárát.
Miskolc hétfőn választ polgármestert.
A magyar kormánynak az az állás-pontja, hogy u hadikőlcsón rendezésre csak a trianoni kötelezettségek megszüntetése után kerülhet sor.
OCli
JCta^-
Németország kategorikusan megcáfolta a francia és osztrák batár lezárásáról szóló lűreket.
Winkler volt osztrák alkanccllárt Berlinben letartóztatták devizavissza-élés gyanúja miatt.
Faul babér müncheni bíboros kijelentette, hogy a legsúlyosabb rablás, amit egy néppel szemben el lehet követni, ha Islenbeu való Iliiét elrabolják tőle.
Moszkvában agyonlőtték a Bukarestből visszarendelt Vinogradov szovjetdiplomatát.
Belfast és környékének lakossága az ír szabadállammal való egyesülés ellen szavazott.
Kruseca községl>en egy lakodalmas ház kigyulladt, rövid idő alatt a ház beomlott és 3G ember lelte tűzhalálát.
Svájci liivatalos körök cáfolják azt a híradást, mintha német tisztek és tábornokok Baselbe érkeztek volna.
Hodzsa Milán cseh miniszterelnök akt jelenleg Kitzbüchelben időzik, rövidesen találkozik ott Sschusehnigg kancellárral.
Rio de Janeiroban Ítéletidő volt az éjszaka, sok ház összedőlt, felhőszakadás viz alá borította az egész várost, 13 ember meghalt.
Franciaország aranykészlete több mint 1 milliárddal csökkent.
A Nemzeti Egység Párt keddi nagyválasztmányi ülésén a párt vármegyei vezetői is megjelennek
Vitéz Tabajdy Kálmán ny. gyalogsági tábornok, a Nep vármegyei elnöke, továbbá vitéz Bíró Ignác vármegyei titkár a Nep helyljeU vezetőségénél bejelentették, hogy részt óhajtanak venni a folyó hó 15-én Nagykanizsán megtartandó nagyválasztmányi ülésen.
Valószínű, hogy n párt megyei vezetői vitéz gróf Teleki Béla főispánnal egyült érkeznek Nagykanizsára, hogy a központból érkező vendégekkel egyült a városi szervezet vezetőivel a pártszervezés tekin*
leiél>en fontos megbeszéléseket tartsanak.
A nagy választ mányi gyűlés az Ipartestület földszinti helyiségeiben
folyó hó lfr-én esle 8 órakor lesz.
A párt helyi vezetősége kéri a választmány összes tagjait, hogy a gyűlésen okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. De szívesen látnak minden érdeklődől is, annál is inkább, mert a nagyválasztmányi ülé sen elhangzandók mindenkit egyaránt érdeklődő közügyeket értnte nek- i
Súlyt helyez a vezetőség arra, hogy a városi képviselőtestületnek mindazok a tagjai, akik a Nep-hez tartozóknak vallják magukat, a nagyválasztmányi ülésen okvetlen megjelenni szíveskedjenek, mert hiszen városunk közügyei is meg-l>eszélés tárgyát fogják kéi>ezni.
Elbúcsúzott a törvényhatóság Bödy Zoltán alispántól
A szentévről, a varsói útról, a pénzügyi ellenőrzés megszüntetéséről beszélt a főispán megnyitójában — A kisiparosság helyzete az alispáni jelentés vitájában — Az alispán kiment a teremből, amíg róla hangzottak el az ünneplő beszédek
„A tisztviselők vannak olyan jó hazafiak, hogy tudják, milyen újságokat fogadhatnak el
Zalaegerszeg, február 11 Zala vármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlésén gróf Teleki Béla főispán elnökölt. Méltatta a kettős szentév nagy jelentőségéi. Kívánta, hogy Zala megye isméitóin vegye ki részét a Szent István saent év ünnepségeiből. Nagy taps közben emlékezett meg a kormányzó lengyelországi uljáról is és az egyre jobban elmélyülő lengyel—magyar barátságról. Elismeréssel emlékezett meg a j>énzügyi kormányról, a magyar adófizetőről és a Nemzeti Bankról a pénzügyi ellenőrzés megszűnte alkalmából.
Napirend előtt Károlyi György gróf szólalt fel és általános teLszés közei>ette
a destruktiv sajtó káros működéséről lueszéit. A nemzetellenes sajtó megrendszabályozá-sát követelte és hangoztatta, hogy néhai Prohászka püspöknek a destruktív sajtó káros szerepéről mondott szavait minden öntudatos és keresztény magyarnak vallani kelL Teleki főispán a felszólaláshoz hozzáfüzle, hogy kielégítő javaslatot készítettek. A gerinces társadalomnak kötelessége, hogy a keresztény nemzeti irányzatot szolgáló sajtót támogassa, ezzel lehet legjobban leszerelni a destruktiv sajtót.
Az alispáni jelentéshez elsőnek Papp Oszkár (Nagykanizsa) szólalt tel. I
A kisiparosság helyzetéről
beszélt, hangoztatta, hogy versenyképessé kell tenni a kisiparosságot, a kormánytól gyorsabb segitő-i>oli-tlkát kér. HivánUi az adói>ótlékok megszüntetését és ez ügyien feliratot javfiáoi a kormányhoz.
Takács Mihály (Alsópáhok) hasonlóan az iparosság súlyos helyzetét, az olcsó női munkaerőt, a "kül_ földi gumicsizmák vidéki elszaporodását lette szóvá, amely megöli a falusi csizmadiákat. (
Dr. Zakariás Árpád (Tapolca) a bankok ós kartelek működését bírálta és a speciális ta|>olcai helyzetre való tekintettel a konkrét pimaszokra orvoslást kért.
Szenecz János (Nagyhorváti) a döglenek bekerítéséről, az orbánc elleni védekezésről és az útállapotokról beszélt s útjavításokat kert.
Varjas Géza (Balatonfüred) a gyümölcslennelés felkarolását, a védösaenek kedvezményes beszerzését, a l>alatoni utak további kiépítését és a balatonmenti községek villannyal való ellátását sürgette.
Bödy Zoltán alispán válaszolt: a kisiparosság helyzetével sokat törődik, a májusi megyegyülés elé adatokat kér, hogy a kormány elé terjeszthessék. A tajjolcai bánya ügyében vizsgálatot indit.
Az utügyekben Bereczky Vilmos, az állBmépilészeti hivatal főnöke és a főispán válaszoltak. A megnyugtató válaszokat tudomásul vették.
A távozó alispán ünneplése
Ezután került sor Rődy alispáti nyugdíjaztatási kérelmének tárgyalására. Az alispán májas elsejével kéri
nyugdíjaztatását. A nyugdijválasztmány javaslata: juttassák kifejezésre a törvényhatóság háláját és elismerését a
távozó alispánnak.
Vitéz gróf Teleki Béla főispán felszólalásában ezekét mondta. Bődy.\'Zot tánban a ^ziv emberéi ismertein meg, akinek mindig az vdlt a jelszava: tedd mindig azt a jót, amit tenni tudsz. Bődy Zoltán elvéhez mindig hü maradt. A másféléves együttműködésünk alatt tanúsított megértő és baráti támogatásáért köszönetemet és Indámat fejezem ki iránta. Távozásával nagy úr keletkezeit, de remélem, a törvény-liatóság megtalálja n módját annak, hogy Rődy Zoltán továbbra is kirejthesse értékes munkáját a törvényhatóság kebelében.
A főispán mély érzésből fakadt, lelkes szavait percekig tartó taps és éljenzés követte.
Az alispán érdemeit ezután Gyömö-rey Sándor méltatta. Az alispán 1G éves munkája — mondta — valóban érdemekben dus szolgálat volt.
Amikor bajok kínozták a megye népét, Rődy alispán mindig segített. A Bethlen István alatt megindult javulási folyamatot u világgazdasági válság elsöpörte. Jött z és száz baj és akadály. AZ alispán azonban o nehéz időkben is biztosan vezelte a megyét egy jobb jövő felé, bár ebben a mindenkori főispánoknak és a tisztviselői karnak is rés4p volt. Mégis uz alispán volt az, aki leginkább megóvta a megyét a sűrűn fenyegető bomlásoktól. A vármegye háztartási helyzetében, kulturális tér«n, az úthálózat kiépítésében, a termelés fokozásában, az ipari és gazdasági helyzet javításában nagyon sokat tett. Fellendítette az állattenyésztést, a héziipart és keresztényi, Isten felé vezetó utján élt családi életével ragyogó példát mutatott a vármegye intelligenciájúinak és népének. (
Azt üzeni az alispánnak, aki szerénysége miatt a beszédek elől kivonult a teremből: büszke öntudattal, felemelt fejjel menjen nyugatomba, uhova általános szeretet kíséri.
A nagy tapssal fogadott lxjszód után a tárgysorozat többi pontjaira térlek át. Elfogadták Gyömöxey Györgynek i
a szesz törvényjavaslattal kapcsolatos javaslatát, amely szem előtt tartja a gyümölcstermelők érdekeit, majd több .klsgyültei javaslatot változatlanul. Kisebb vita csak a Zakariás-féle indítványnál volt, a hol dr. Arvay István kér le, hogy tiltsák ki a liberális laj>okat u megyei tisztviselők irodáiból. A vitát a főispán zárta ie, hangoztatva, hogy | I
a tisztviselők vannak olyan jó hazafiak, Ihogy tudják, milyen lapokat fogadhatnak el,
azt i>edig megszabni, hogy a tisztviselők milyen Lapot járathatni veszedelmes dolog lenne.
Brand Sándor dr. főjegyzőt küldöttség kereste lel, hogy pályázzék az alispáni állásra
A megyegyülés több mint száz törvényhatósági bizottsági tagja előtt dr. Udvardy Jenő kormányfő-tanácsos, akit többen felkértek, méltatta a távozó alispán érdemeit; majd hivatkozott a mtilt szokásaira, amelynek alapján javasolla, hogy kérjék meg Brand Sándor dr. főjegyzőt, hogy pályázzék az alispáni állásra, Tomka János dr. másodfőjegyzőt pedig, hogy pályázzék a főjegyzői állásra. Hangoztatta Udvardy dr., hogy -Tarányi Ferenc dr. felsőházi tag vezetésével egy
Korqtavaszl dluatcipőink megérkeztek i
liileMlp ritilktyiiir nélkül készsépl tataljuk. Miltényi Sándor és fia clpöilzlete Főút 2
1M& tebraHf Ht-
ZALAI KÖZLÖNY
Merénylet a premieren
i bécsi filmgyártás legszebb alkotási!
Főszereplő:
Európa legnagyobb sztárja:
ZARAH LEANDER
sümegi küldöttség azt kérte, várják meg, ímilg a közgyűlés kimondja az alispán nyugdíjazását, a maga részéről azonban nem látja akadályát annak, hogy fentnevezetteket már a közgyűlés előtt felkérjék a jelöltség vállalására. Küldöttség ment a két főjegyzőért, akik megköszönték a bizalmat és kijelentették, hogy vállalják a jelöltséget.
Nagy meglepetések a sakk-verseny Vl-lk fordulóján
Szerdán este úgynevezett •csendes* forduló volt n Nagykanizsa Maróczy Sakk-körlen. Csupán két játszma sorsa dőlt cl, ahol azegylk-lien Böhni nyeii könnyen Bory ellen és ugyancsak László Pintér, el. len. A nagy szenzáció csütörtökön volt, amikor Pintér egészen friss játéklmn nyert az egyébként rossz najwt kifogó Káinián ellen. Második bohibamegleietés (!), Samutel-icsen inegércjemelten vurte n máso. dtk bajnokaspiránst, Bőhmőt. Bory francia védelemmel próbálkozott Relnltz ellen, de sikertelenül, a játszmát elvesztette Iiászló Argent szintén francia védelmü játszmában a felek kölcsönős durva elnézések ulán remislen egyeztek meg. Eddig Sainu áll legjobban a versenyben I ponttal és csak a Kálmántól elszenvedett egyetlen vesztett ]K>nilal. Komoly bajnok jelölt. Böhmhek S és fél nyert, de 2 és fél vesztett ]>ontjn van, mig Kálmánnak 8 nyert, de csak 2 vesztett pontja van. Pintér 2 és fél nyert, 2 vesztett, Reinilz 2 és fél nyert, 1 és fél vesztett, László 2 ós fél nyert, 2 és fél vesztett, Argent és Bory lés fél nyeri, 2 és fél, illetve ■1 vesztett, Szekulja 1 nyert ós 3 vesztett játszmában áll a versenjen, Wágner betegsége miatt vlsz-szatépett.
A vigaszdi|l>an K Nagy és Bnán 6, Németh és Vékássy 5, Zatykó Morgenstein és Vldos 1, Kaszás, Ring és Tóth 0 ]H>nttal áll. Csü. töl\'löki eredmények : Németh Zatykó el\'en, K. Nagy Morgenstein ellen, Vékássy Baán ellen, K. Nagy Tóth el\'en nyert.
| -k-n-l-
Sajtó alatt Zala Aranykönyve
A Benedek Rezső összeállításiban és ktadásátan megjelenő Zala Aranykönyve odáig Jutott, hogy Mjtó alá került. Minden könyvtár, minden Íróasztal, minden ház di-■*e lesz a Zala Aranykönyve, mert örök emléket álltt a kötelességteljesítés és polgárt front jeleseinek. Csak Benedek Rezső kiadónál k*z knphatij. .
- S.tu« tan. tattet bált ruhaanyagok nagy választékban találhatók BoMtlnii.
— Saját «> Örömére «xol-8416 meghívásnak toez eleget, ha a Hamuin lit.inU, aUator-Uil
megtekinti, tételkénymernétMI.
Az Ipartestület nyilatkozata a kontár-ügyben hozott felmentő ítélettel kapcsolatban
Ismeretes, hogy nz Ipartestület által a ]K)lgárl fiúiskola altisztjei ellen indított kontár-]ierben a városi rendőri büntetőbiró felmentő ilé-lelet hozott. Ezzel kapcsolatban az Ipartestület most a következő nyilatkozatot küldte be: •
A közönség tájékoztatása és a tények helyes megítélése szem|M>nt-Jából anélkül, hogy a naidőrl bún-tetóblró ítéletét nz l|>artes1|Ulet kritizálná, avagy a további illetékes fórumok elöl elvonni óhajtaná, — tisztelettel kérjük az érdekképviseletek határozatának, illetőleg ezen ügyiben az Illetékes minisztériumok nál törtónt közlelépésünk eredményének szíves közléséi, amely teljes egészéiben Igazolja az Ipartestület álláspontját.
Az Ipnrtestületek országos központja 505/1938. számú áliratálwn Irja: »A panasz tárgyát képező házilagos munkát a kérdéses polgári iskola igazgatósága valóban hibásan minősítette ily természetű munkának. Az iparügyi minisztérium megkereséssel fordult a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium hoz ós kérte, hogy a hatásköre aló
tartozó tanügyi hatóságokat, Igy a nagykanizsai polgári Iskola igazgatóját Is hlvjn fel arra, hogy a Köz-szállilási Szaliályzat rendelkezéseit a jövőtien pontosan tartsák be.«
A soproni kereskedelmi és iparkamara 187/1938, számú leiraLaezen ügyien :
•Fából való és iskolai céloknak szolgáló felszerelési tárgy, neveze. lesen fogasok, képkeretek és térkép tartó fabódék készítése Ipari közigazgatási Joggyakorlatunk szerint az asztalos ipar munkaköréin tartozik.
A Közszálllldsl Szalíályzatnak (50.000/1931. K. M. számú rendelet) a házi kezelésien végezhető munkálatokról intézkedő 7. 8-a, 2. le-kezdését-en félreérthetetlenül mondja kl, hogy nincs helye házi kezelésnek a kézmüi|>ar körélie tartozó munkálatoknál.
Minthogy tehát n fenli cikkek készítése az asztalos Ipar munkakörébe tartozik, kétségtelen, hogy az iskola altisztjeivel a szóbanforgó munkák házi kezelésien nemvégez. hetők.«
Teljes tisztelettel: az Ipartestület Elnöksége
A rendőrség egy njabb bflnfészket ugrasztott szét a Báthory-utcában
Egy apa a rendőrségen tudta meg, hogy milyen útra tévedt 18 esztendős leánya — A kapitányság folytatja a tisztító munkát
Az egész városban nagy megdöbbenést váltott kl a mull napokban u Zalai Közlöny híradása, a melylen egy Zrínyi Miklós utcul bünbarlang széiugraszlásáról .számoltunk lie.
Alig csendesedett cl a felhálx>-rodás, a rendőrség detektlvjel ujabb hasonló bünbarlangot emeltek ki. Ez az utóbbi a Báthory utca egyik lakásán húzódott meg. A detektívek már napok óta figyelték a szótan forgó házat és azokat, akik a lakásba bementek. Beke Ferenc detektív éppen akkor figyelte a lakást, amikor egy feltűnő szépségű, 18 éves flalal leány lement a lakásba. Később egy ismert nagyka. nizsal férfi ment utána, akit a detektív korábbi hasonló üzelméról már Ismert. A detektív néhány iier-cel várt, majd lement a lakásba, ahol in flagrantl érte a lakásl>an a flalal nőt és partnerét. A • leány kélségleesett a tettenérésre, a férfi azonban független polgár és adó. fizelö voltára hivatkozott. Másnap a kapitányságra hivatták a kanizsai leány édesapját, aki sírva fakadt, mikor a rendőrtiszt viselőtől meg-tudtu, hol\' és milyen körülmények kőzött érték a leányát. Otthon azt mondotta, hogy a varrodában |>os-
tamunkája van és tovább kell Időz. nie, a szülök is abban a tudatt>an voltak, mig most a rendőrség kénytelen volt feltárni a szülők előtt a valódi helyzetet. A leány beismerő vallomást tett. Megindul ellene az eljárás. . ,
Krasznay Pál rendőrtanácsos, a kapitányság vezetője szigorú utasítást adott az erkölcsi fertő gyökeres inegtisztitására és a bünbar-langok szét robbantására A tisztító munka a legerélyesebben és rendszeresen tovább folyik. A rendőrség a büntanyákat látogatók névsorának birtokában van. j
IDŐ
Hidegebb!
Prognózis i Élénk északnyugati szól, változó felhőzet, több holyen oső, havazás, az éjjeli hőmérséklet nom változik, a nappali kissé csökken.
A Meteorologlat Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása jelenti t
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: 4-3-6, ma reggel: —1*4, délben : +66 Csapndék: 1-0 "U
Meghalt dr. Dómján Lajos
Dr. Doniján Lajos nagykanizsai ügyvéd tegnap este, 63 éves korában elhunyt. Vasárnap panaszkodott, hogy není jól érzi magát, hétfőn ágynak esett és csütörtökön este csendesen elaludt örökre. Tüdőgyulladás okozta halálát, harctéren szerzeit lwtegségéből kjfolyólag.
Dr. Dómján Lajos kaposvári szü-lelésü, 1010 óta él családjával Nagy kanizsán, ahol akkor az egykori Plosser-irodát vette át. 1011. aug. 1-töl 1018 noveml)erlg a harctéren szolgálta hazáját, mint szépen dekorál! népfelkelő főhadnagy szerelt le a hál>oru után. Az összeomlás zavaros ideilien Kolbenschlag alispán megbízásából délzalai s/erve. zője volt a nemzetőrségnek. A forradalmak alatt a katolikus egyházközség megszervezésén fáradozott. Hosszú Időn át volt tagja a városi képviselőtestületnek éa Zala vármegye törvényhatósági bizottságának. A katolikus közéletben lelkesen mnukálkodolt é\'ete utolsó idejéig. Éveken át, a megalakulás nehéz idejél>en volt gondnoka a kath-egyházközségnek, élénk részt vett annak megalapozásában. A Credóban is tevékenykedett, előadásokat tartott, állalában példás résztvevője völt a katolikus közéletnek. A nagykanizsai kulturális mozgalmakban hosszú időn 75t vott lelkes és munkás élenjáró, fiaival együtt élénk részt vett hosszú időn át az Irodalmi és Müvészjet 1 Kör életéin, annak zenekarában, a Katolikus Legényegyletben. i
Érdemes polgára volt Nagykanizsának, érdemes, munkás élet zárult le halálával. Temetése szombaton délután 4 órakor lesz.
— Február 13:
<Nebántsvirá0. előadja a Legényegyletben.
— Butork(állításunkat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopsteta butoráruhás
— Moayaeeaoayok UeAI|n A SchttU-vinoi
atRúmiílaiiu
ELADAS: VI. TEREI-KÖRŰT 8. tV.MOHÁSZKA OTrOKÁR-U.C.
ÍMtoiia^c (j^a+üuvtia.!
GYAR BUDAPEST,XI LENKb UT 117
4
ZALAI KÖZLÖNY
íqag. februfr 12
KÜOAJK,
a színház
1. tájékáról van ismét néhány apróságunk. Harminc éves színészi múltra tett pontot Asszonyi László-nő, a régi pécsi sz\'npad ünnc|>cll primadonnája, akkor még Erdélyi Irma, későbbi lűres szinigazgatóné. Fodor Oszkár ugyanis beváltotta igéretét és szerdán este Móricz Zsigmond «Sári biró\'-jában felléptette Asszonyi László nét. A Zsúfolt ház a régi fénnyel ünhe-pelte az őszen is vérbeli művésznek mogmaradt nagyasszonyt...
KANIZSAI PARTNERE
2. le.lZ Anna Mária Gnglieimetti-nek Pécsett. A vasárnap Kanizsán hallott világhírű énekesnő ugyan, is 15-én Pécsett vendégszerepel a Nemzeti Színházban, még pedig Verdi gyönyörű operájában, a Traviatában. Partnerei a görög Liontas Konstantin ós a nagykanizsai Teleki utcából származott Csóka Béla operaénekes.
MEZEY
3. Mária betegségére és nagy elfoglaltságára való tekintette! lemondta a Terézköruti Színpadon vállalt föllépését, ami miatt Roboz Aladár igazgató és közte előlegpcr keletkezett. Mezey ugyanis nagyobb előleget vett fel, amit nem fizetett vissza. Az érdekes ].er kimeneteiét a benfentesek is kíváncsian várják...
BENDE LACI,
néhány héttel erelőtt megírtuk, Kecskeméten összetűzött direktorával és felbontotta szerződését. Most halljuk, hogy az űgy már tisztázódott, Bcndét visszavették, aki most arat nagy sikereket Lakatos «I.áz. c, darabjában. Ezt a kitűnő daral>ot Kanizsán március elején a Keresztény Tisztviselőnők műkedvelő társulata fogja bemutatni, akik máris lázasan készülnek a Lázra...
Vasárnap Zrinyi—NTE barátságos mérkőzés
A hosszú téli szünet után csapataink több X\'jf heles edzéssel ismét v futballpályára lépnek ; ha nem ls bajnoki hajrában, de a barátságos mérkőzésre jól felkészül ten, jó játékot Ígérően. Edzőmérkőzéseken már játszott egymás ellen a két helyi rivális, egyszer egyik kerekedett felül, másszor másik. A két egyesület játékosgárdája jó kon dlcióban és játékkedvvel várja a vasárnapi összecsapást. Szép idő esetén bizonyos, hogy rekordközön4 ség lesz. Előmérkőzést az NTE II. csaj>aia játszik a Vasutas csapattal háromnegyed 2 órakor.
— Regenhardt & Raymand-Hla l«n
étkészletek nagy választékban Schütxnél
Minden óvintézkedés megtörtént a Balaton, parton a tavaszi áradások ellen
800 millió köbméter vizet eresztettek le a Sió-csatornán
A Balaton-parti villa- és telek, tulajdonosok, á partmenti községek és fürdőié lepek lakói áilandó rettegésen élnek a rendkívül csapadékos 1937 év után. Nagy ugyanis a valószínűsége.a tavaszi áradások olyan mértékének, amire évek óta nem volt j>élda.
Illetékes helyen ugy nyllatkoz\'ak most a Balaton vízállásáról, hogy január hónapban a Balaton szintmagassága normálisan 80 cm szokott lenni, most 26 cm-rel magasabb. Az 1937 évi szélsőséges csa-padék-viszoínyok azért nem okoztak eddig különösen magas vizállásü, mert a Sió csatornán az év folya-
mán 800 millió köbméüer vizet (eresztettek le, hololt 1936-ban csak 171 millió, 1935-ben j>edig 128 millió kölmtéler volt a Balatonból a Sió-zsilipen *át leeresztett viz-tö-meg. Ennek köszönhető, hogy 1937-l>en a Balaton legmagasabb vízállása 120 cm volt, mlg az eddigmért legnagyobb magasság 195 cm. Most ls állandóan viszi el a vizet a Sió a Balatonból. Másod percenként 60 köbméter Balaton-vlz folyik szüntelenül a Sióba. Ez a Sió-csatorna maximális teljesítménye. Igy remélhető, hogy a várt tavaszi nagy áradások nem lesznek különösebben veszedelmesek. |
„Ml nyilasok vagynnk és nem állnnk szóba piszkos magyarokkal!"
Két bakónaki nyilas botrányt rendezett a kanizsai utcán
A délutáni órák csendjéig a nagykanizsai Komna elölt két részeg falusi legény orditotta bele ezt a két szót:
— »Mi nyilasok...*
Ezi a kifak|adást egyéb szóáradat ls követte. Ez a szóáradat szidalom1 volt és a közönség fejére szállt, hogy miiképp merészeli a közönség az ő cifra jókedvüket bámulni ? !«
Ekkorra ugyanis már népes gyülekezet fogta körül a két részeg legényt. Megjelent hamarosan a rendőr is, aki igazoltatni alqarta a két gyalázkodó magyart. Illetve nem is illeti meg őket ez a jelző, mert éppen magyarságuk ellen kellek ki maguk is és reprodukálhatatlan\', nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel illették a magyarságot, az ország vezetőit és Magyarországot.
— Mi nyilasok vagyunk és nem állunk szóba a piszkos magyarokkal. Mosl már látjuk, hogy nem lehlet magyarnak lenni, meg is tagadjuk nemsokára I — kiáltoztak az egybegyűlt közönség nem kis meg-l>otránkozására. De ezek még csak a szelídebb kifakadások voltak.
Az őrszemes rendőr azonnal a kapitányságra vitte a két magyargyalázó legényt, ahol ittasságukat kialudva, ma délelőtt kerültek Krasznay Pál nendőrtanácsos elé.
Jellemző és igen tanulságos jelenet játszódott itt le. A kihallgató rendőrtiszt első kérdésére, »kik vagytok ?« — igy feleltek :
— Nyilasok ! t
Azaz az egyik mindjárt helyesbi-lett:
— Én nem vgyok nyilas én nem-zeli szocialista vagyok !
— Az mindegy, — szólt rá a rendőrtiszt. j
— Az lehet, de én-mégse nyilas, hanem nemzeti szocialista vagyok, — bölcselkedett az ifjú legény.
— Mi az, hogy nyilas? Mit értetek ez alatt ? Miért valljátok maga-
tokai azoknak ? — faggatta tovább a két falusi legényt a nendőrtiszt.
Azok ketten összenéztek.
— Nem tudjuk, kérem! —^vallotta be az egyik.
További kérdezősködés után aztán elmondták, hogy fogalmuk sincs, mi az »nemzetiszoeialismus«, azt sem tudják; miért lettek nyilasok.
Tulajdonképp nem ls leltünk vóna, — vallották — csak nekünk azt (mondták1, hogy nyilasok var gyünk és ha kérdeznek, azt kell mondani, hogy nyilasok, meg nemzeti szocialisták vagyunk\', akkor nem lesz semmi "bajunk", mert ha fezt mondjuk, félnek tőlünk!
A rendőrségen azonl>an már korántsem voltak olyan nagy legények\', mint az utcán. Megállapították, hogy mindkettő nagybakónaki, az egyik Gerencsér József 23 éves gépészkovács, a másik Büki István 22 éves gazdalegény. Ügyüket Gántay fogalmazó vette kezél>e. Mindkettő továbbra Is őrizell»n mlarad s a nyomozás lefejezése után átkísérik őket az ügyészségre.
Miután a törvény a T>emzetgyalá-zó bűnesetek esetén ugy intézkedik^ hogy azt az illetékes tábla tárgyalja, Gerencsér és Büki ügyét a pécsi kir Ítélőtábla fogja tárgyalni.
A nyomozás kiterjed arranézve is, nincsenek-e összeköttetésijén az őrizetbe vett legények a napokban leleplezett zalasrentgróti kommunista szervezkedéssel. A két legény kihallgatásakor ugyanis egészen kommunista eszméket vallott.
Az eset mindenesetre igen jellemző és tanulságos... |
— Katolikusok!
Mindenkinek kötelessége egy pengős •gy házközségi Icultur ház-sors Jegyet venni I *
-Fáj ■ Uba ? Milténylnél vegyen olpőt és bokatámasztót.
Rheuma, izületi és ideggyulladás
házikezelésében
tartós gyógyeredményt biztosit a pöstyénl iszappal töltött
használata. Kényelmes, tiszta és 30 kezelésre elegondő. Kérdezze meg orvosát — Kapható patikákban. Felvilágosítás, főraktár:
PÖSTYÉN FÜRDŐ IRODA Budapest, Károly-körút 3/a.
Botrány a premieren
A német filmgyártás kezd egészen versenyképes lenni az amerikai filmekkel. Zarah Leandor első filmjét bátran vállalliatná akármelyik amerikai filmgyár.
A film a bűnügyi történetet egyesiti a revüfilmmel. Egy revüszinház premierjén lelövik a f^inbáz pénzemberét* A rendőrség nyomoz, az előadás tovább i>ereg. Kölf.en természetes egy kicsit I)ctekintést nyerünk a daktilosz-kópia tudományába ós az egyéb nyomozási jelenetek mögé, de közben amerikai méretű pompás revüjelenete. ket látunk. Valóban nem kímélték a pénzt e filmtől. f
Egy másik újítása a német filmgyártásnak: a sztárrendszer bevezetése. (A tapasztalat mutatja, lu>gy a sikerhez elengedhetetlen feltétel egy híresség és állítólag ez az oka annak, hogy a magyar filmek nem tudnak kitömi a megszokott sablon kereteiből!) Zarah Leander valóban érdekes szinésznő, mély althangja külön jellegzetessége és jtompás megjelenése predesztinálja a sztárságra. Kíváncsian várjuk többi filmjeit. Partnerei közül Attilla Hör-bigert, Teo Lingent kell megemlíteni. A film pompás zenéje — sláger mar minden száma — a magyar Buday Dénos és I\'ényos Szabolcs dicséretes munkája. Még ogy magyar név szerepel a szinlapon, aki egyúttal márkázza is a filmet: Bolváry GóZa, aki nevéhez méltóan rendezte e látványos filmet, i
Ma, pénteken este
halvacsora
a Kis Royalban.
Elhízott egyéneknél reggelenként éhgyomorra egy-két pohár természetes .Ferenc Józael keserü-vlz a bélmflkodést hathatósan előmozdítja, az anyagcseréi tetemesen fokozza, a zslrmennyiséget megfelelően leapasztja és a testet könnyedé teszi. Kérdezze meg orvosit.
KERESKEDELMI ALKALMAZOTTAK
D Á | I A február 12-én, szombaton O AA L- J JT\\ este 9 órakor a Kaszinóban
1936. február 12.
ZALAI KÖZLÖNY
Mentsük meg a kajszin-barackfáinkat I
Most következik azután a fertölkni-tés 3 |>ercentes erősségű bordói-lével, füröszlő áztató permetezéssel, de természetesen magasnyomású permetezőgép segítségével. Öreg, sörü koronája, érdes héjú, solm ne:n kezelt fáknak ezt a fertőtlenítést ajánlatos lesz a jó eredmény elérése véget, közvetlenül egymásután kétszer elvégezni, fagymentes időben. Megjegyzem, hogy kaj-vzinbaraekfál semmi néven nevezendő kéntartalmú vegyülettel nem szul*«d kezelni, mert attól a fa mérgezési tünetek között megbetegszik.
Ha a föld kellőkéin megszikkadt, gondoskodjunk érett istálló trágyáról és a trágyát egyenletesen, mélyre ássuk le, mert a fának rendes trágyázásra van szüksége, hogy a gyümölcsét meg tudja nevelni s a következő évre a liajtásokon a termőrügj\'ek.\'t el tudja készíteni és m\'ég a jövő évre is tudjon besűrített táplálékot tartalékolni, illetve gyűjteni. Négyzetméterenként átlagosan 4—5 kg. istíllótrá-gyát kell adni a fának, nZm a területen, ameddig a gyökerei szétnőttek és eltávolodtak a fától, de a termőfa törzse körül 1—2 méteres körben nem teszünk trágyát, de azért a földet ott is fel kell ásni s a fe\'ásott területet évközben többször meg kell kapálni. A fák között a köztes termelést a tizedik évre téliesen beszüntetjük s mindvégig munkáljuk és trágyázzuk.
Amikor a kaj zinbarac kfáink virágbimbói hosszura megnyúltak és élénk piros szinüek lesznek, — ez a piros-bimbós i>ermetezés ideje — akkor közvetlenül í—2 nappal a virágok nyilása előtt a fáinkat tctőlöl-lalpig és most már finom ködszerűen be-l>ermetezzük 1 percentes bordói-lével (100 kg. vizhez 1 kg. rézgálic és 1 kg. égetett mész, amely utóbbit meg. oltunk).
Mivel a virágzás idejóie a levegő a gyümölcsösökben tele van széihordta gyümölcspcnósz gombával s a kajszinbarackra virágját ez a penész hihetetlenül rövid idő alatt megöli, a virágzás alatt több Ízben kell a fákat ködszerűen permetezni 1 percenteö bordói.lével. Ez azt jelenti, hogy ha esős idők lesznek, akkor legalább 2—3 izben, ha pedig száraz idő lesz a virágzáskor, akkor legalább 2 izLen kell ezt a termést és faéletet mentő per-melezést végezni, d-i esak akkor, ha a Ta teste teljesen felszáradt Ha tehát reggelre vagy napközben az eső eláll, hogy gyorsabban felszáradjanak a fáink, tanácsos les® azokat óvatosan megrázogatni, liogy a nehéz vizcsep-j>ek lehulljanak s a teljes felszárudás minél előbb megtörténjék. Ez azért fontos, mert esős ós erősen szeles időben nem lehet permetezni s ha egy héten csak egy egész vagy félnapon át van kedvező idő a permetezésre, annak a |>ermeiczésnek okvetlenül meg kell történni!
A permetezésekhez lehetőleg mult évben oltott és fagymentesen tartott meszet használjunk, mert ez jobban
tapad és az eső nehezebben mossa le a fáról, mint alt, amelyik frissen oltott móssiol készült
No de nézzük most már a költségeket isi
Kgy 10-15 éves Javakorbeii fára rámegy a füröszléskor kb. 10 liter fürösztő bordói-lé. Ebből 100 1. 3 szá. zalékos (|>orocntcs) oldat: 3 kg, réz-gálic és 3 kg. égetett mész 200 fillér, 10 I. 20 fillér, ennyibe kerül a fü-röszlés vagy fertőtlenítés.
A pirosbimbós és a virágzás alatti 3 permetező* egy|>erccntcs bordói.léből mennyit fogyaszt és mibe kerül 1 ( 100 liter 1 százalékos bordói-lé 70 fillér.) Ha most nagyon erős fát sz\'imitok bőségesen akkor sem szabad egy-egv permetezésre 5 liternél többet felszámítani, iz pedig 4 permetezésre ösz-szesen 20 liter. Ennek a 20 liter per-metlének az ára 14 fillér. Tehát az össz.\'s vegyszer kiadás egy szép ter-möIánál 20 meg 14 az 31 fillér.
Itt nálunk Nagykanizsái) a legtöbb kajszinbanukfa a város belterületén van a kertekben, ahol a levegő jobban felmelegszik, mint szélnek kitett hegyoldalon, le.iál hamarább is megindul a nc.lvkeringós vagy áramlás a fákban, mint kellene s a késő téli vagy kora tavaszi utófagyok azután gyakran kárt is okozhatnak a tulaj, donképoni idő előtt rügyező vagy virágzó fákban. »
A kecskeméti magyarok az utóbbi két évben uz ő meleg, homokos földjeiken csak ugy tudták a rendellenesen korai fakadáslól visszatartani a fáikat, hogy még az őszi bordói.leves fürösztés után, de a nagyobb fagyok előtt 5 percentes mészoldattal permetezték hófehérre a fáikat. Az igy késelt fákban télen semmi fagykár nem történt, de emellett 3 hétlel későbben fakadtak s igy a tavaszi Mtófagyokat is elkerülték.
Tessék ezt az eljárást még most februárban — még nem késő — alkalmazni s lia beválik — mert l>e kell válnia — a jövőben mindenki tud majd évenként barackot tcrmehii s a Iák egészségesebbek és hosszabb életűek le-znek.
G. Si. 6y.
(Vége)
1 • ail^V-4.
EMLÉKEZTETŐ*
Február 12.
Pedagógusok összejövetele a Kis Royalban.
Kereskedelmi Alkalmazottak bálja a Kasainóban 0 órakor. Postások farsangi össaejövetele 8 órakor (Kis Royal). Vasutasok (VOGE) műsoros tánt-teája a Legényegyletben fél 8-kor. Érettségizett ifjak teaestje 7 órakor a fohérleremben. Február 13.
Lkeális előadás a városházás 6_k»r (Sziklay János).
lzr. Leányegylet vallásos délutánja fél 5 órakor a kislemplombau (dr, Winkler Ernő).
Operettelőadás és táns a Kath. Legényegyletben (Nebánts-rirág,. Festő-mesterek tánctoája 8-kor a Kis Royalban.
• E rovatban egysierl közlés (* sorig) dija 30 fillér.
Városi Mozgó. CsDtörtökfln és pénteken I
ZARAH LEANDER
a ma legdivatosabb ssinélznSJínek fellépésével
Merénylet a premieren
Ez a film az egész világon frenetikus sikert aratott I Zene: Buday Dénes és Fényes Szabolcs-
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 0 órakor, vasárnap és Dnnepnap 3, 5, 7, 8 kor. 5 órakor filléres helyárak.
— (A vasárnapi llceálls)
előadást a magyar irodalom egyik kitűnőségének, dr. Sziklay János kor-mányfőlanácsosnak, az ismert nevű Balaton-rajongónak és zamatos tollú szépirónuk személyes szereplése teszi eseménnyé az Irodalmi és Művészeti Kör idei programjában. Sz\'.klay János régi zalai írókról fog előadni, azonkívül egy vidám novelláját és humoros apróságait fogja felolvasni. A megnyitót Szakáll Gyula, a Kör elnöke mondja. Szaval Fürst Magda. Belépődíj nincs, önkéntes adományokat kérnek. (:)
— (Az Emerlcana)
vasárnap délelőtt 11 órára te vez.\'tt elöadó-gyülést közbejött akadályok miatt nem tartják mej.
— (Az egyházközség és Credo gyásza)
A nagykanizsai rk. egyházközség kép viselőtestülete testületileg v.-sz részt dr. Dómján Lajos volt egyh. gondno. kának szombat délutáni temetésén. Pontos megjelenést kérnek. — A Ciedo szervezet testületileg zászlaja alatl vesz részt dr. Dómján Lajos, egyik leglelkesebb tagjának holnap délutáni temetésén. A Credo külön búcsúztatja elhunyt kiváló tagját (:)
— (Lemberkovicsné emlék-hangverseny)
lesz február 10-án, szerdán este 9 órakor a városi zeneiskolában* A műsoron a zeneiskola tanárai szelepeinek, hogy leróják a kegyelet minden évi adóját Lemberkovics Alajosnéval, az iskola korán elhunyt hegedűtanárának emlékével szemben. Belépődíj nincs.
— (Szülök éa munkaadók értekezlete)
Szerencsés gondolatot valósított meg a nugykanizsai i|>arostanoneiskola. Ertekezleteket rendszeresített a szülők és munkaadók részére. A szülők és munkaadók ónlckei ugyanis azonosak « fiatal iparosgeneráció nevelése körűt és azért az iskola igazgatósága elhatározta, hogy ezeket az értekezleteket rendszeresiti ós azokon az iparostanonc nevelés összes kérdései kerülnek megtárgyalásra. Az első ilyen értekezlet vasárnap délután 1 órakor lesz az intézet egyik tantermében, ahol Küro-nya László igazgató, dr. P. Horváth Athanáz ferences hittanár és Filó Ferenc igazgató fognak előadást tartani.
Február 16.
Liecális film és diapositiv előadás 6-kor a Nép-mozgóban. Február 17.
Irodalmi Kör könyv-mcgbeszéléss 0 órakor, eeneiskola (Surányi Gyula).
Február 20.
Piarista cserkészek előadása (Li-liomfl) 5-kor a tornateremben. Február 27.
Iparoskör nagyszabású tánc-teája 5-től 2-ig. Sörlei jazz. Liosális előad is a ráállásán ö.ker (Vegele Károly).
— (Páris—Nagykanizsa—Dél-
amerlka)
A nagykanizsai polgári fiúiskola tserc.kvek-zést folytat egyebek köat a párisi magyar iskolával is és annak a magyar életre emlékeztető, arra Jellemző emléktárgyakat is küldött l\'gyanezt teszik más kanizsai iskolán, egyik-másik elemi osztály is. A gyermek-sziveknek ez az összedobbanása nem csak hasznos ismeretek gyűjtését jelenti az abban résztvevőknek, na-ucm a magyarság szálait is hosszabbra fűzi. Most például a párisi magyar iskolások az F2lffel-torony, a Notje Dame és a Sacre C\'.oeur templominak fehérfémből készült miniatűrjét küldték el kanizsai pajtásaiknak, Páris nevezete ségeit tartalmazó albummal együtt. A fiu polgáristák most egy délamerikai intézettel kerestek hasonló összeköttetést.
— (Zrinyl-tea)
A Zrinyi Torna Egylet futball-szak-osztálya folyó hó 19-én este fél 9 órakor a Kis Royal éttermeiben hangulatos teaestélyt rendez, molyre a testvóregyesüleieket és a sportbarátokat ezúton hivja meg szeretettel a vezetőség. A rendező-bizottság minden előkészületet megtett az estély sikere érdekében. Gazdagon felszerelt büJfé, jó tea és fülbemászó cigánymuzsika várja a szórakozni vágyó közönséget. A liatalok részire tánc az ujonuan parkettázott első teremben lesz. Ekkor kerül kisorsolásra a híressé vált .Zrinyi pulyka, is. Jegyek elővételben Tűt tő Jenő fotómütemiében. Aizta-lokat a testvóregyesületek részire fenntart a rendezőség. (:)
— (Héttőn kezdődik az afrir ifjúsági tanfolyam)
Az újkori úttörő agrárifjusági mozgalom uiegkcrdődik Nagykanizsán és vidékén is a lárudhatatlan dr. P. Horváth Alhuuáz ferenue* liittanár rendezésében. Hétfőn jönnek össze a vidék agráriljai, hogy a nagykanizsai tunonc-ottlKjnban három napon át részt vo. gyének a rémükre szerveseit ifjúsági tanfolyamon, amelyen a legjobb nagykanizsai előadók szercj>elnek. Utána sor kerül a lielybeliek tanfolyamára, A vidékiek itt-tartózkodásuk alatt b1-látást és szillást kapnak.
— (Felülfizetések)
A Man\'-z nagykanizsd rendőrasszo. nyai áltat rendezett teaesthn Márkus és Lcnk cég 15, P, Gellért 2, Sáfrán Ferenc 2 pengőt, Németh N. 50 fillért fizetett leiül. Fogadják ezúton is hálás és hazafias köszönetünket: a Mansz elnökség. (:)
— (Rikkancsverseny eredmény)
Bejelentettük olvasóinknak is azt a versenyt, amelyet a kanizsai rikkancsok között rendeztünk. A két héten át tartó verseny most Zárult le és annak eredménye a következő volt: 1, Lovró Isi váll, 2. Pintér István, 3. özv. Schcrmann Gáborné, 4. Goór János, 5. Fisher Pál, 6. Szomi Ferenc, 7. Szmodics László, 8. özv. Kovács Péternó. A bárom első készpénzjutalomban részesült, amelyet a Zalai Közlöny azonnal kilizctett a nyerteseknek. A Jövőre nézve állandó jellegű jutabnakflt tűztünk ki a rikkancsoknak,.
Nép Mozgó. Péntek, szombat, vasárnap!
Az elsft hangos misszlés filmdráma I
A fekete apáca
Egy uéger királyleány tragédiája. — Emenklvlll
TOM TYLOR, a rettenhetetlen U,„.. rilitoNmn cowboy utolérhetetlen filmje ■ nnlUH JtlUEUClU
Előadások hétköznap 5, 7, 8, vasárnap 3, 5, 7 és 8 Arakor. Csak 20, 40, SO fiNéres hely Arakkal I
ZALAI KÖZLÖNY.
1386, február 12
— (Vlncze Józsefnek),
a 23 év után hazatért hadifogolynak dr. Boriin Ágoston ny. trvszki biró 2 pengőt, N. N. bútort é-s edényt. « Man>z helyi »so|>ortja |>edig 1 háziszőttes le|x;dőt ós 3 drb. háziszőttes törülközőt adományozott. Rendeltetési helyére juttattuk.
— (A fogházban Ismert rá a kiskanizsai asszony a zsebtolvajra)
A legutóbbi nagykanizsai országos vásáron több zsebtolvajlás történt, a mit bo is jelentettek a kapitányságon. Többek közöli egy kiskanizsai asszony szoknya zsebéből valaki kiemelte a 14 |>cngőjét. A nyomozás során az egyik detcktlvnek eszébe jutott, hogy szembesíteni kellene a károsult asz-szonyt a fogházben vizsgálati fogságban levő két eszteregnyei asszonnyal, Horváth Istvánnéval és Vörös János-néval. Bevitio n kiskanizsai asszonyt a fogházba és ott szombesitette a két tolvaj nővel. Mikor a kiskanzsai asz-szony meglátta Horváthnét és Vörös-nét, nyomban rájuk kiáltott: «Igcn, erek vollak, akik mindig mellettem ólálkodtak,- A két asszony persze tudni sem akar semmiről,
— (Kutyára lött, vadászt talált)
Bosötétedésig vadászgatott Feruskó András muniori bérlő vadászterületén. Már éppen hazafelé indult, amikor köreiében lövés dördült el és sörétek csapódtak testébe. Feruska összeeseti, kutyája pedig hangos ugatásba kezdett. A vadőr meghallotta az ugatást és a vadászbérlő segítségére sietett. Kiderült, hogy a lövést is a vadőr adta lo, Feruskó kutyájára célaöott, abban a hiszemben, hogy kóbor állattal áll sBemben, A csendőri vizsgálat meg. indult. Feruskó állapota súlyos.
— (Vasvár környékén Is kutatnak olaj után)
Az Eurogasoo társaság vasmegyei kutató csoportja most utazott Vasvár vidékére, hogy megkezelje a kutatómunkát. Egy 10 kilométernyi hosszúságii földszorkezetet vizsgálnak át a mérnökök abból a szempontból, rejtőzik, illetve rejtőzhetik-e olaj a főid mélyén, . (
— (Elitélték a tapolcai nyllaa-ügyvédet)
Száz pengő |>énzbüntetésre Ítélte a Zalaegerszegi tőrvényszék Kovács-tanácsa Zakariás Árpád dr, tapolcai ügyvédet, Csáhyi Pál dr. ottani ügyvéd sérelmére elkövetett rágalmazás miatt, Zakariás dr. röpiratot adott ki, melyben foglalkozott azzal a párttal, amely nek dr. Csányi Is a vczolőjo és általában támadta a sértettet. Zakariás dr. Kocsis (iéaca nevű vádlott-társát fölmentette a törvényszék. Az itélelek nem jogerősek,
— („A papa nem engedi... )
MAhomfa zalai község bíróvá választotta Szabó Józsof gazdálkodót. Szabó a legnagyobb meglepetésre vonakodott letenni az előirt hivatali es-küt, azzal avz indokolással, hogy n «papa nem engedi.- Az újonnan megválasztott községbirö 50, az édesapja 80 éves, Ugy látszik, Máhomfán a gyermeki engedelmesség még nem veszett kU,.
— Ak aranyér
székrekedés folytán súlyosbodik, sőt többnyire abból is keletkezik, A Darmol könnyebbülést szerez, mert enyhe hajtó hatásával a megszokás következménye nélkül elhárítja a szék-letétel fájdalmasságát,
— (Tűzoltás közben lopott)
Beke Kálmán oemespépi gazda por-, tája nemrég leégett.
Au&V Az ol,ásn,u segédkezett Babolcsi 1 crencné Is, aki arra használt i fel a gazda baját, liogy tűzoltás közben különféle tárgyakat ellopott. A törvényszék most Jogerősen kéthónapi fogl Azra Ítélte.
- (IWlyegfyflJtft találkoxéja) Hétrőn délután 0-tól 8 óráig ax OMKfi tanáoa-tarmében.
Húzás
Az osztálysorsjáték mai húzásán 50.000 ]>ongőt nyert a 75.428. szánni, 20.000 pengőt a 77.004, 5000 |H\'n^öt az 50J24Ő, 4—4000 |>eiigöt a 10.194, 50.528, 77.005 számú sorsjegy, (felelősség nélküli)
— (Orvvadász)
Kovács István 10 éves bagdadi legény ítésznek község közelében engedély nélkül vadászott. Az orvvadászt 25 nápi elzárásra átváltoztatható 50
IHMigő pénzbüntetésre Ítélték.
Naptári Fobroár 12. szombat, ltom. kat. 7 Szerv. alap. Protestáns Lldla. Izr. Adar hó 11.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat február 15-ig a Merkly-Belus gyógyszertár és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 5 óráig (héttő, azerda, péntek déh.Ur kedden egé«s nap nőknek.)
3434/1938.
Tárgy: Süketnémák összeírása.
Hirdetmény.
Felhívom mindazokat, kiknek nevelésében vagy gondozásában 7 és 10 év közOttl süketnéma tanköteles gyermek van, hogy a gyermek nevét és pon\'os lakcímét a városi tisztiorvosi hivatalban jelentsék be
Nagykanizsa, 1938. február 8. ur Polgármester.
MEGHÍVÓ.
Kiskomirom éa Vidéke K8z ségi Hitelszövetkezet 1938. fab-ruár 87-én délután 2 órakor tartja saját helyiségében
JíUll. évi mk közgyűlését,
melyre a tagok az alapszabályok 33. §-a értelmében meghivatnak.
Napirend:
1. Igazgatósági és felügyelőbizott sági jelentések az 1937. évi üzleteredményről.
2. Zárszámadások megvizsgálása és a felmentvény megadása.
3. Mérleg megállapítása.
4. Tiszta jövedelemről való rendelkezés.
5. Három igazgatósági tag választása.
6. índitványok.
1937. január 1-én a tagok száma 1255, részjegyek száma 5394. Az év folyamán belépett 40 tag 63 részjeggyel, kl.\'épett 6 tag 62\'/8 részjeggyel Maradt az év végén 1289 tag 53947/s reszjeggyel. Az osztalék 6%.
A felügyelöbizottság által megvizsgált mérleg a községházánál kifüggesztelett, in ndenki megnézheti.
Kiskomárom, 1938. január 15.
Ax| igaigatóiág.
Exer nyereménye
van az egyházközségi kultúrház sorsjegy-akciójának.
ö«v. dr. Dómján Lajomé sz. Fonter Jéxia ugy a maga, mlot gyermekei dr. Dómján Gyula, dr. Dómján litván, dr. Dómján Láixló, menye dr. Doniján litvánná hz. Trnowixky Krxiébet, valamint az alulírottak no-vóben fájdalomtól megtörve, de az Isten megváltozhatatlan akaratában megnyugodva tudatja, hogy a forrón Bzeretett férj, drága Jó édesapa, testvér, Illetve rokon
Dr. Dómján Lajos
ügyvéd, népfelkelő főhadnagy, Zalavármegye tSrv. bat. bli tagja atb.
áldásos munkás életének 63., boldog házasságánsk 39 évében keresztényi, krisztusi béketűréssel viselt rövid szenvedés után, a botegek szentségeivel megorősltve, folyó évi fobruár hó 10-én osto s/»9 órakor csöndesen elaludt az Úrban.
Drága halottunk porhüvelyét február hó 12-én, szombaton délután 4 órakor fogjuk a róm. kath. temető halottasházából örök nyugvó-helyére kísérni.
Az engesztelő szentmise-áldozatot február hó 12-én délelőtt 9 órakor fogjuk a szentferencrondl plébánia templomban bemutatni a Mindenhatónak.
Nagykanizsa, 1938. évi február hó 11.
Gaial Alajoiné sz. Foriter Karotin, Weluntann Alajoiné sz. Forater Ilona, Ferencit litvánná sz. Kováca Irén, sógornői, Weliimann Alajoi, Ferenc*! litván, sógorai és as egén gyáixoló rokonság.
(Mlnd«n kűlfln értesítés Kaly.lt I)
a Shellgáz
A SHELLGÁZ nagyvárosi kényeimet hoz otthonába A SHELLGÁZ kuliurát hoz házába A SHELLGÁZ a legideálisabb háztartási lüzelö A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLOÁZT otthoniban díjmentesen bemutatom A SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbálhatja otthonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLGÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
S\\ZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut B.
APRÓHIRDETÉSEK
Héromaiohá., fürdőlaobáa,* kertea ahá, májúi 1 re kiadó. Szemerc u, 9. 3tí7
Jókarban levő Inainál! ajtók áj ak-lakok lókkal eladók Kalch asitaloinál, Tcleky-ut 43. 369
Iróaaatalok trilralas.kr.ar eladók. Megtekinthetők Danneberg J, á> Welaz cégnél. Erzaébet tár 14. 360
TOm.II. príma zománcedény nehéz kivitelben SBrl.l va,kere,kedénben legolcsóbb. •
I é, egy Hrtáaál
365
Könnyít hóalka eladó. Bajai u. 19.
Kanyhamórlafl.k nagy válaazlék-
ban, pilma áru, legolcsóbb Iflrlal vaa-kereskedésben. *
Balatonfenyvesen vlllat.l.k, állomáshoz közel, eladó. Bővebbet Suglr-ut 48 Nagykanizsán. •
Eladó egy jókarban levő homokfutó kocsi. Király-utca 21. 353
Négyazobrta és kétszobás lakóa kiadó dr. Qyulal Béla Ügyvédnél. 350
Jókarban levő kBr ulukearaltara
eladó. Cím a kiadóhivatalban. *
Szemere-u. 21c. alatti háta szabadkézből eladó. Bővebbet Vlda kalapOatet. •
Józsel fóherceg-ul 38. számú ház aladó. Bővebbet aa utcai lakilban. *
Mielőtt Ov.g.. munkált kiadná, kárlen ajánlatot Slern üvegeitől, Fó ut 2., váxoaházpalola. 343
Faaaóa csomagolva 13 Illlér, kapható
Ktirác u. 38.__*
F8.6mlnd.naa felvétetik Horlhv Mikló.-ut 37. alatt. 360
Maachanzkl alma 1 kg 70;fltlár Muszel ás Frledenthal csemegakereakedeaében. *
Kereaek egy nagycaaládu egyént aatftló-munkóra. OrOnleld Adoll, Clalambok. •
Quml-kólyagtafik, ráz- éa Zománc-táblák, véanőkl munkák legolcaőbban ké az Ilinek Vékáaiy Testvéreknél. •
Mindennapi teveleaéaből ösizegyü|tótt kóly.a.t, régt vagy uj tömegeket, ma-gyárt i küllOldlt, (eloszlatott gyll|temé. nyeket bármikor megvételre kereaek. — Barbarita Ujoa, a Zalai Közlöny t. izer-kesztóje. Érdeklődni lehet telelőn 78. sí. vagy személyesen mindennap d. u. I—6 óra között.
Kiadja a laptulajdonoa Kőzgazdaaigi Rt. Qutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: ZaUI Káról, Interurbán teleion: Nagvkanlzsa 78 miiv.
Iáit
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyUmftlesfa-karbolineumital).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az fla&i és téli védekeaéa a leghatátosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
ösxibaraokot
SOLBÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, ufllrágya, aSványvádolmlaxerek, uik, gáp k.,rakrdá^b.ii
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Telefon 130.
Uram. • totuhlturp Uiga&\'idV IU UMMakar< Nyomd* éa IMksatel Ltp*|»M .VOUlata li4«jv«imtidáját»n Nagykaniaia, ífltüt CulIjUt. Zaüad tárolj.
78. Évfolyam 35. szám.
Nagykanlm, 1938, február 13 vasárnap
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY

á. UadúWvatlIi PM í
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
KlWxelW tra: cn bóra * pcngó 40 SUóc. S«rke.ztS*il H kladóblraUU lAoai 71 n.
k Nemzeti Egység Párt nagyválasztmány Illése
A város közönségének hirüi ad. luk, hogy a kormány pártja helyi szervizeiének választmányi togiíafl folyó hó 15-én gyűlésre ülnek ösz-sze, hogy egyrészt meghajlgjassák „ |iiSrt k az pontjának kiküldött illusztris tagjait, hogy mag-jk köréljen üdvözölhessék Zala vármegye közljecsülésben £116 főispánját, a Nep vánnegyel szervezetének elnökéi és élen állóit, másrészt, hogy a helyi szervezet vezetői közölhessék a megjelentekkel városunk Itt. vánságait és óhajait.
Nem csak a Nemzeti Egység Párt Ingjál, hanem e város egész közönsége ünnepnapne * tekinti ezt a italtól, inert e város közönségének túlnyomó többsége meg van győződte arról, hogy a NemzJeti Egysét; Pártja adja meg az ország kormányának azt a lendítő erőt, amely kéjiesaé és alkalmassá teszt, toigy e sokat hányatott ország közügyeit biztte kéziét vezesse ós a külföld felé nem csak megóvhassa, hanem fokozottabban és napról-napra öregbíthesse Magyarország pn&sz-tlsét és erkölcsi erejét. \'
Bármityen politikai álláspontot foglaljon is el Magyarország bármelyik polgára, mindnyájunkl>an él az a tudat, hogy kel\'ő |Kilitikai és erkölcsi hatatomtnal hlró kormányzat nélkül országvezletést elképzelni nem lehet.
Amtóla a Nemzeti Egység Pártot néhai nagy vezére : Gömbös Gyula megalapította, a magyar kormá. nyok abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy erre a hatalmas ís a magyar közvélemény túlnyomó részéi nem csak összefoglaló, hanem magához ölelő jiárllym mindenkor megtalálták és megtalálják azl az elől, amely a kormányzat stabilitásúhoz és a köztigyek vitelének sima lelKinyolltásához nélkülözhetetlen.
Magyarország miniszterelnöke egész kormányával együtt nemcsak hogy magáévá tette a NemaeltEgy-ség Párt minden elgondolását, hanem többszőr expressts verbis meg leit akaratnyilvánítása szerint elképzelni sem tud más korményH mint amely erre a pártra támaszkodva és az ezen pártból kisugár. Zó erők felhaszjtálásával óhajtja Magyarország bel- és külpolitikáját Irányítani és ugy a ma; mint a jövő problémáit megoldani. i
Magyarország abban a szKrencsés helyzetijén Van, hogy j>arlament-Jében a kormány nem csak ma hatalmas, hanem minden prófétai tehetség nélkül megállapllhatólag a lövőben is legyőzhetetlen pártratá-maszkodv® viheti az ügyeket. Hogy 02 a politikai szituáció reánknézve milyen szerencsi! jolcnt, nem kell egyel*! tennünk, mint rámutatni azon országok parlamentjére, ahol 11 mindenkori kormányok a »>k «l>ró és kifejezetten parciális érdekeket szolgáló pártok kegyeit hajhászva és azok mindenkori szeszé-
Közzétették az uj román kormány programját
A Goga-kormányt az buktatta meg, hogy 44 nap alatt kiürítette az államkasszát
| Bukarest, február 12 Az uj román kormány kiáltványt intézett Románia népéhez, amelyiken közli, hogy milyen programot akar megvalósítani. E 14 j>ontból álló programiján többek között a kővetkezőket Ígéri az uj kormány: al kot mány re formo t, az erkölcsi bomlás megakadályozását, i.
a háború utáni román állampolgárságok felülvizsgálását,
az utóbbi időkl»en beszivárgott eleinek eltávolítását, |
az. általános érdekli intézményeknél a politika kiküszöbölését, a román munkaerő támogatását*, produktív beruházásokat, a költségvetés egyensúlyiján tartását,
a gyülöleles akciók és határozatok betiltását, a közrend fenntartását, a hadsereg megerősítését, az ország hagyományos kül|>oH-likájának fenntartását és folytató sát. i
Nincs hitele Romániának a párisi és londoni piacon
Páris, február 12 A Malin a Goga kormány gyors bukásával kapcsolatban azt Írja, hogy a Goga kormány teljes v ál ságija sodorta Romániát 41 napos uralma alatt. A bukást tulajdonképpen a jjénzügyi helyzet segítette elő, mert a királynak jelentették,
hogy a kormány különböző előle, gekel vett fel az állami l>ankokból és ezzel az államkassza teljesen kiürült. Közölték a királlyal azt is, hogy a párisi és londoni piacon tudják ezt és Románia teljesen elvesztette hitelét.
Spanyol vörösök nemzeti jelzésű szovjetrepülőtelepe a francia batáron
Moszkva fáradhatatlanul dolgozik nemzetközi bonyodalom felidézésén
Salamanca, február 12 Moszkva keze tovább bujtogat Spanyolországban. A nemzetiek
ujabb légikikötőket találtak, .ihol a spanyol vörösök nemzeti jelzésű, de szovjetgyártmányu repülőgépe-
ket tartogattak, amelyekkel a Katalán vidékeket és n franciaországi községeket bombázták.
Nyilvánvaló, hogy ezzel is a nemzetközi bonyodalmat akarják súlyosbítani. |
Másfélmilliós hiány egy budapesti belga nagyvállalatnál
Az Igazgató a vizsgálat elrendelésének napján öngyilkos lett
1 Budapest, február 12 Néhány nappal ezelőtt vizsgálatot rendeltek el a Budapcstvidéki Kőszénbánya Rt-nél. Ugyanezen a napon a vállalat vezérigazgatója; Bán Emil öngyilkosságot követett el. Mérget vett be, anvcly tüdőgyul-fadássat súlyosbítva rövidesen végzett vele. { Mint megállapították, a Budapestvidéki Kőszénbánya Rt. egy másik vidéki vállalattal együtt belga ké* zen van. A vizsgálatot a belga részvényesek kérték, mert a vállalat anna"k ellenére, hogy 60 millió alaptőkével \'rendelkezik, az elmúlt évben csak 51.000 ]>engő nyereséggel zárt. A vizsgálat első napján meg-
lyeinek kitéve kén telének napról-napra lengetni életüket, veszélyeztetve ezáltal országuknak nem1 csak l>első boldogulását, hanem a mai visz<>nyok között élére állított kül-|H)1 ilikai érdekeiket is. 1 Amidőn tehát az ország vezérlő pártjának illusztris tagjai meglátó. galják Nagykanizsa városát, ezt a napot jogosan mondhatjuk a közélet ünnepnapjának és jogosan hisz-szük és remélhetjük, hogy a központ és a helyi szervezet eme találkozásául nem csak az egész országra, hanem erre a városra is csak áldás és haszon származhatik-
állapítást nyert, hogy a hiány igen nagy. A számitások szerint már akkor megközelítette az egymillió pengőt. Most a lovábbi vizsgálat során a hiány másfélmillióra emelkedett. A vizsgálat tovább folyik, bár senki ellen feljelentést még nem tettek.
Budapest, február 12 A Budapestvidéki Kőszénybánya Rt.-nál folyó vizsgálat során olyan hirek terjedtek el, hogy a hiányzó\' összes nem másfélmillió pengő, hanem megközelíti az ötmillió pengőt. A vállalat 15 évne visszamenőleg vizsgálja felül raost a könyveket.
Ultimátumot küldtek ■ kinai tartományok a központi kormánynak
Útban a forradalom, a hatóságok tehetetlenek
Sanghai, február 12 A kinaj központi kormány és Szecsmann tartomány, valamint több más tartomány között is komoly nézeteltérés keletkezett az uj tartományi kormányzók kinevezéso miatt. A tartományok ultimátumot küldtek a kormányhoz, amelyben hangoztatják, hogy az uj kormány, zók működését minden erőszak árán megakadályozzák.
A hatóságok forradalom kitörésétől tartanak, de egyelőre lehetetlenek. (
„A tótság sohasem fog belenyugodni abba, hogy elszakítsák a magyarságtól"
Páris, február 12 A Fronto Unico beszélgetést folytatott Jehlicska tímárral, a Tót Nem. acti Tanács elnökével. A nyilatkozat ban Johlicska rámutat azokra a széles szakadékokra, amelyek nyelvben, kultúrában és vallásban egyaránt elriasztják egymástól a cseh és a tót nó|>et. Majd igy folytatja nyihUkozitát: — A tótság sohasem akart elszakadni a magyarságtöl, erio semmiféle történelmi adat vagy nyom nincs* Egy kis csoj>ort volt mindössze, amely követolto az elszakadást, de cz sem a csehékhez, hanem egy nagyobb páneurópai Oroszországhoz vonzódott. A csehek csak a központi liatalmak nyilvánvaló háborús vesztesége után gondoltak a tót és a csoh nép egyesítésére, do ekkor sem kérdezték meg egyetlen szóval som a tótságot. A tótság kényszxjritve ment e nászba, amelybe nem fog belenyugodni soha.
Darányi és Eckhardt tanácskozásai
Darányi és Eckhardt között megindultak a tanácskozások. Ma dől el a pártbéke sorsa. (
ZALAI KÖZLÖNY.
1938 fíbrnlr 13.
Tiou^Vcí - >MU!A :

Machay Károly nyilas cikkíró elmeállapotának megvizsgálását kérte izgatás! bünpere során Eckhardt Tibor ügyvédje.
Kánya Kálmán külügyminisztersé-génck ötödik évfordulóját öli.
• Nem mindenki tartozik Krisztushoz, aki a politikában a keresztény jelzőt hangoztatja,. — mondta Ravasz László a Protestáns Irodalmi Társaság jubileumán.
150.000 pengővel kiépítik az aggteleki Baradla csepkőbarlangot.
A szekszárdi selyem felügyelőség le-leplejfett egy okmányhamisitót, aki hamis olmányok alapján került a felügyelőséghez dr. Kátay Károly név alatt. Kiderült, hogy Kapncsl Károly, többszörösen büntetett életű egyén.
Budapest székesfőváros jelenleg 050 állandó szükségmunkást foglalkoztat.
Gróf Apponyi Albert halála ötödik évfordulóján nagy gyászmise volt Budapesten. i ■ - N
Botond Györgyi és Kállay Kristóf nyerték a középiskolai műkorcsolyázó bajnokságot.
Holnap történik a gödöllői premontrei prelátus, dr. GerincZy Pál apáttá benedikálása.
A GYOSz idei közgyűlését Eszter-gombán tartja.

Az angol sajtó szerint Anglia 25 millió font kölcsönt készül nyújtani Olaszországnak.
Antc Pavelics horvát szenátor Zágrábban meghalt.
Roosevelt 10,880.000 dolláros hadipóthitelt kér a kongresszustól,
Jugoszláviában kibékült az egyház és az állam. Sztojadinovics miniszterelnök bocsánatkérő levelet intézett a Szent Szinódushoz és igy az egyház fololdotta a minisztereket az interdik-tum alól.
A pontos megállapítások szerint Kína egyötöde van már japán kézen.
Prágában folytatják a Budapesten meglUusult sertéskiviteli tárgyalásokat.
A szovjet 24 órás ultimátumban követelte Romániától Butyenko ügyvivő olőkcritését.
Az amerikai és jugoszláv kinál^t akadályozza a magyar \'tengeri kivitelt. :
A némot lűvatalos he\'jy cáfolja a helyőrségek lázadásáról, a trónörökös és több tábornok meneküléséről szóló híreket.
A hatalmak megegyeznek a spa-nyolországi önkéntesek elszállításában. Legközelebb megindulnak az angol-olasz tárgyalások.
Egy Prohászka Ferenc nevű cseh csempészt a német vámőrök lelőttek a határon.
Amerikában napról-napra emelkedik a munkanélküliek száma.
Alhénl>ől 12 politikust és 0 katonatisztet távolítottak el, akik meg akarták Zavarni az ország rendjét.
Az őszaki tengeren a vihar nagy pusztításokat végzett. Számos bárka, gőzös és hajó a tengerbe veszett.
— SxlBM tüll, taffet báli ruhaanyagok nagy választókban találhatók SchütznóL
Mulatozott-e együtt a 28.000 pengőt sikkasztó kéthelyi jegyző az ellenőrző adóügyi és pénzügyi tisztviselőkkel?
Nagy szenzáció volt pár évvel I tisztviselő, akikre a volt községi
..nixi. ki-/. 1/ „imnibotintlál< s\\ Hí>nHvánvuk
ezelőtt, amikor kiderült, hogy Hável László, a kéthelyi körjegyzőség adóügyi jegyzője 28.000 pengőt sikkasztott. A sikkasztó jegyzőt nem lehetett bűnvádi eljárás alá vonni, mert agyvérzést kapott és meghalt. A nyomozás során megállapították, hogy Hável jegyző csaknem. 10 évvel ezelőtt kezdte meg a bűnös manipulációit.
Hável éppen ugy elsikkasztotta a gróf Hunyady József kél helyi földbirtokos által befizetett adó-l>énzt, mint a kisgazdákét. Nem kiméit senkit és vakmerősége nem ismert határt, mert az illetékes tisztviselők ellenőrzése dacára sik. kasztott, könyvekel hamisított\'.
Amikor a vizsgálat l>efejezödött, az illetékesek a Hável adóügyi jegy■< zőségealalilevő községi birák, Szabó Mihály, Fáró József és Csuha József vagyonára kelwlezlék bc a Hável által elsikkasztott összeget. A három községi biró egy beadványt irt alá, amelyben az állították, hogy az ellenőrzéssel meg* bízott adóhivatali és pénzügyi tisztviselők Hávellel együtt mulatoztak és vigadoztak s ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Hável űzhette manipulációit. i
A marcali adóhivatal két tisztviselője és egy kaposvári pénzügyi
bírák vonatkoztatták a beadványuk tartalmát, fe!elles hatóságuktól felhatalmazást kértek, hogy feljelenthessék a rágalmazókat. Csejtei István marcali adóhivata\'i főnök, Molnár Ferenc állp. tanácsos és dr. Kovács József pü. fogalmazó a felhatalmazást megkapták s a kapcs. vári ügyészség vádiratot adott kl Szabó Mihály ós Fáró József, valamint Csuha József ellen, akiknek az ügyét most tárgyalta a ka-l>osvárt kir. törvényszék.
A védelmet dr. Meisler Károly ügyvéd, a keszthelyi kerület ország gyűlési képviselője láttael. A vád. lottak kihallgatása ulán dr. Meisler bizonyítási indítványában kérte, hogy a bróság a közigazgatási bíróság döntéséig napolja el a tárgyalást, mert a közigazgatási bíróság döntése lefolyással lehet erro az ügyre is. Előterjesztése során bizonyítani kívánja, hogy az ellenőrző tisztvisslők Hávellel együtt mulattak, sőt Hável az Aslóriuvolt szakácsával, aki Kéthelyen lakik, főzetett. Az egyik vádlott, Csuha József tulajdonúién fényképek is vannak, amelyeken az ellenőrző tisztviselők vannak levéve Hável sikkasztó jegyzővel együtt.
A bíróság elrertdelle a bizonyítást az ügyl»en ésatárgyalást elnapolta
A marseillei királygyilkosság vádlottja nem ismerte el, hogy köze lenne a zákányi bomba-ügyhöz
Elutasították Premecz Ede perújrafelvétel! kérelmét
A kaproncal l>onibame-rénylet miatt 15 évi fegyházra itélt Pre-mecz Ede zákányi kosárfonó felesége a férje revében perújrafelvétel I kérelmet adott l>e. Premecz Edéné az újrafelvételi kénelemben előadta, hogy férje sohasem volt az Ustasa tagja és a zákányi állomáson nem a férje adta át a bombát annak a jugoszláv vasutasnak, aki azt később a kap-roncai rendőrségre juttatta, ahol a bomba megölt egy rendőrtisztvise-lől, hanem KralJ nevű egyén, kit a marseillesí törvényszék Sándor jugoszláv király meggyilkolásában való részvétel miatt itélt el.
Premecz Edéné kérte a törvény-széktől, hogy kérje l>e a francia igazságügyi halóságoktól a marseillesí királygyilkosok bünperének tárgyalási adatait, amelyekben benn foglaltatik Kralj Mihály ama vallomása, hogy Premecz Ede ártatlan és a kaproncai bombamerényletet ő, Kralj Mihály, követte el.
A kir. ügyészség elrendelte a kérelem ügyél>en a vizsgálatot és az igazságügyminiszlérium utján az aixi felsőbb bíróságtól kér.e a ki-rilygyilkosság tárgyalási iratainak megküldését. Az aixi fe\'sőbb íróság nem "küldte meg a tárgyalás iratait, hanem közölte, hogy a ir.\'ar-seiiíesí tárgyaláson Kralj Mihály nem ismerte be azt, hogy a küpron-cal bombamerényletben bármifé\'e része is lett volna.
A törvényszék most az aixi felsőbb bíróság közlése alapján elutasította Premecz Ede i>erjjrafel-véleli kérelmét.
A szlvburok, a szívbillentyűk, a szívizmok és a szlvldegek megbetegedéseinek kezelésében a
rendkívül enyhén ható lerméfze\'es .Ferenc József" keserűvíz íon\'os segédcsjköz, mely > eg^el éhgyomorra egy kis pohárral bevéve a t/pcfa\'orm tartamát Dizlosan fel-higilji és azt Igen kinnyen levezeti. Kérdezze meg orvosát.
Pontos márkás ÓRÁT Arany, eiUst ÉK««RT jó ütést adó BZEMOVEQET
vásároljon bizalommal, mérsékelt áron
ZSOLDOS GYUL&
órásmester, ékax*réix éu líUxeréM-meaternél
Fő ut 8. (Korona-sxállodával szemben.)
Preciz gépekkel és mérő-mfisterekkel felszerelt elsőrangú órai-, ékasar-és láUxerjnvltó műhely.
A főispánná hangversenye Zalaegerszegen
A vármegyeháza barokk-tertné l>en a megye arisztokráciájának, vármegye színe-javának és Eger szeg város közönségének jelenlété !>en igen nagy siker melleit mutat kozolt l>e vitéz gróf Teleki Béláné akinek kulturált énekművészeié Nagykanizsa már két Ízben élvez helte. A főispánná éneke Egersze gen is elragadtatást kelteit. A mű soron főleg romantikus müvek sze remitek, de nagy sikere volt Van nay János egyik szép dalá nak is, amelyet ismételni kellett. / zongorakisérelet gróf Andrássy lm réné látta el. A két grófnőnek igen nagy sikere volt. Teleki grófnő ez úttal is jótékony célra énekelt: 700 i>engő bevétel az egerszeg Szent József Szeretetotthon céljai szolgálja. \'
összeül a frontharcosok vllágparlameitje
• A világhálx>ruban részl-
f^K]\' vett nemzetek hazafias VsS*\' nemzeti alaj)on állófront-\\~£7\' harcos szervezeteinek v Nemzetközi Állandó Bizottsága (Comitée internacionálé Permanenle) február 11-én kezdi meg 1938. évi végrehajtó-bizottsági ülését a liguriai Sania Margherilában. i
A végrehajlóbizoltsági ülés tárgy sorozatának egyik nagyjelentőségű pontja : Japán, Portugália és Török ország nemzeti ala|>on álló frontharcos szervezeteinek felvétele a Nemzetközi Állandó Bizottságiam! által abban most már az egy Szov-jetoroszországot kivéve a világbá-borúban akliv részlvett összes államok frontharcos szervezetei foglalnak helyet a legteljesebb egyenjogúság alapján. ;
Ugyancsak tárgysorozaton szerepel a Nemzetközi Állandó Bizottság központi irodájának felállítása is, mely állandó székhellyel a különböző nemzetek frontharcos szervezetei által kiküldött tisztviselőkarral és személyzettel látná el a világ frontharcosainak közös együttműködése munkálatait.
A magyar frontharcosok részéről gróf Takách Tolvay József ny. al-tál>ornagy, a Frontharcos Szövetség oi-szágos elnöke vesz részt a végrehajtóbizottság ülésén.
Tavaszi szövetujdonságok
gyönyörű választékban raktárra érkeztek
Kabát, kosztüm, öltöny és ruhaszövet
különlegességek Kirschner Mór dívatáruházábah.
1998. február 13.
Apponyi Geraldine grófnőt már négy év előtt is megkérte egy király, de — kosarat kapott
ZALAI K62LÖMY
\\
Látogatás a nagyapponyl kastélyban, ahonnan elindult egy kékszemű grófkisasszony regénye
Nagyappony, február elején (Copyright) Délután keltő foló jár az idő, amikor becsöngetek a nagyapponyl kas. lély jobboldali szárnyán. Az Ap]>o. nyiaknak már csak ehhez van jussuk. A baloldaliban aí uj földesúr lakik.
Nincsen idolwía más, csak Léna néni, a kulcsárnő. A kastély lakója; Apponyi Adél grófnő, Goraldine komtesz nagynénje és nevelőanyja e pillanatban még Tiranában van, az albán királynál Léna néni mentegető dzík: most, hogy a grófnő távol van. nem fűtik a kastélyt. A szobák hidegek. Kérdezem tőle: mi hir Tiranából? Fiatalos fürgeséggel siet a másik szobába és frissen érkezett levelet lioz Ki onnan. Mindósszo egy folografia van a kuvertában. Zserina kom lesz most készült fényképe. Es a fénykép
hátán Adél grófnő pár soros Irásn.
Ezt irla a grófnő a kulcsárnőnek, aki negyven év óta szolgálja a házat:
Tirana, 1938 február 4.
Ut lakunk az albán királynál. IIt az albán királyné... Az es-kUvő májusban itl lesz. — Addig Ut marad.. Novemberben megint Apponyba jön. — Esküvőről megint Ide Jövök, ö roppant boldog...
Léna néni szemel megtelnek kőny-nycl... Csöndesen mondja:
— Gyönyörűségesen szép a Zserijna komtesz. Igazi angyal. Es ha tudná a világ, hogy milyen jóságos lélekj. N\'a^y gyönyörű kék szemei vannak és sölélbarna haja. Az egész vidéken min denkl jzereti és mindenki boldog, hogy ilyen szerencse érte...
A fénykép, amibe szerelmes lett az albán király
Tavalyi fotográfiát mutat Léna néni. Ez az a fénykép, amibe szerelmes lett nz albán király,. Mert: nein i^iz, hogy Zogu már előzően ismerte volna a szépséges komteszl. Megismcrkeké-sük történetét imigyen meséli el Léna néni, aki azt magától a grófnőtől tudja:
— Ősszel a grófkisasszony Pesten volt. Gyakran járt a nagynénjéhez, Fanny grófnőhöz, Károlyi Lászlóókhoz I-\'ótra és Pestre. Festetics és Gyulay-Edelsheim grófnők társaságában valahol megismerkedőIt az albán király két bugával, akik Posten szórakoztak, A királykisasszonyok nagyon megszerették a mi komteszünket. Amikor elbúcsúztak, liogy hazamenjenek, megkérték: adjon nekik emlékbe egy fo-
tográfiát... Csak egy ilyen ici-plci képet — és Léna néni mutatja a kis ujján, hogy az albán királykisasszonyok milyen picurka ké|.et kértek a gazdájától. — Ezt a ké|>et adta oda nekik. Es aztán, olyan ez kérem, mint a me.\'C: Zogu király megkUla a To-lograliát és nyomban szeiclines lett Zserina komteszbe. Ezt már tőle tudjuk. Hl1 zen: a grófkisasszony Pestről egyenesen ide jött. fis Apponyba érkezett meg az a levél is, amelyben a grófki1 asszonyt karácsonyra meghívták Tiranába... Nem igaz, liogy előbb is merték volna egymást, vagy találkoztak volna... Ezl a fényképet látta meg a király ós bizonyosan a nővérei mondták neki, hogy különb feleséget nem talál...
Egy másik király, aki kosarat kapott
— Tudtam, hogy Zserina grófnőből királyné losz. Hiszen — lia akarta volna — már n<5gy évvol ezolőtt is királyné lclietett volna belőle.
A kastély első emeletén, a korán elhunyt Apponyi Henrik gróf vadász-trófeái között egész sereg indiai fotográfia van. Közöttük Patjialla maharadzsájának fénykép. A hatalmas indiai fejedelem odakünn vendégül iátla Henrik grófot ós azlán visszaadta a vendéglátást. legfiatalabb feleségével Pöslyénbe jött és mindennapos vendég volt a nagyapjwnyi kastélyban. Es közbeu beleszeretett a komteszbe. Honrik gróftól megkérte a kezét. Azt mondta: hazaviszi Jnd;ába és ő losz a kedvenc felesége, A kointcszhek azonban nem volt kedve ehhez, azt mondta, hogy ő nein megy hárembo és a patjiallai maliaradZsa bizony kosarat kapott*.
— Tiz esztendős korában került először Apponyba Zserina komtesz — meséli Léna néni, teljes nevén özvegy Gréczu Istvánné — és akkor Henrik gróf ur hozta el az édesanyjától, Nem tudott még semmit mhgya-rul. Itt tanult meg. Tökéletesen. Azóla hogy ide került, Adél komtesz volt az anyja, ö nevelte. Szemefénye volt a kisasszony. Elkísérte mindenhova. Boldog volt, ha rajta legel te thette a szemeit,..
Adél komtoszt a vidéken ugy hívják: Adus néni. Valósággal tündéro a
vidéknek,..
A komtesZ passziói? Imádja a virá gokat. Szeret tennUzezzni. Vadászni nem jár annak ellenére, liogy az Ap-l>onyiak egykori erdei valósággal cl-dorádója a Nimródoknak, Sokat olvas és kézimunkázik. Télidőben meleg holmit köt a falusi szegényeknek. A kastélyban mindössze két szobája van. Hálószobájában egyszerű faágy. Felette ogy régi francia metszet a Szent család egyiptomi monekülését ábrázolja, üveg alatt az a fénykép, amelyet Ferenc Józseí dedikált a nagyapának: Apponyi Lajos udvarnagynak, A szalonban rengeteg könyv. Modem irók munkái mellett Arany János és Vörösmarty Mihály versei. A sarokban oltár. Rózsa füzérrel és imádságos kónyv a térdeplőn-
Szöllőssy plébános ur meséli nekem, hogy a komtesz jámbor lélek. Minden reggel a templomban imádkozik. A templomban, amelynek kriptájában nyugszanak az Apponyiak...
Szemben a domb tetején lüzrágta, évszázadok marta fekete romok, A vár romjai.
Az Apponyiak o váráról már 1290-ben említést lesznek öreg annalesek.
A kastély maga logfeljebb kétszáz esztendős lehet. Mária Terézia korának barokk stilusában épüli. Sok történelmi nevet adott már a világnak eddig is.
Most már nem aZ Apponylaké..,
A nagyapponyl kastély regénye a telekkönyv lapjain
Hirek szólnak arról, hogy Zogu király vissza akarja vásárolni az ősi Apányi birtokot a mostani tulajdonostól: Slezák Vitus pozsonyi ügyvédtől, Zserina grófnő minden vágya, *wgy a birtok és a kastély, ahol hat-stAz évűéi hosszúbb idő óla élnek az
Apj)onylak!, újra a családé IcgyonA Hogy ez sikerül-e, azt ma nehezen lehet megjósolni...
Az Apponyiak birtoka soluisoin volt lmtalmas domínium, azonban: messze vidéken ez volt a legszebb, legjobban kezelt mintagazdaság. Egy részét az
jlg-fe® &
10\'1

Fenti készüléket díjtalanul bemutatja Szabó Antal rádió- ém sportélete, Fft-ut B. Grtlnhut Elemér oki. elektromérnfik, Deák-tér 2.
összeomlás után, a földbirtokrcform során sajátították ki. Honrik gróf keleti utazásai, fényűző életmódja, közismert gavallériája súlyosan terhelték mog a birtokot. Közel egy millió pengő adósság maradt a gróf után. A nafíytnpolcsáni telekkönyvnél c\'fokvő adás-vételi szerződésekből megtudom, hogy Henrik gróí nyolcszáz hold szántóföldet, remek szeszgyárát 1935 májusának első napján adta el 1,025.000 cseh koronáért a Slezák Vitus által alapított alkalmi szövetkezetnek. A kastély és a park, valamint az Apj>o-nyiak remek erdei csak a mult évben jutottak a pozsonyi mérnök blitokába. Az adás-vételi szerződés szerint Adél grófnő 85ŰL000 korona készpénzt ka-l>ott, ezenfelül életfogytiglan 20.0(03 korona évjáradékot biztositoltak a számára és az uj földesúr megengedte a park *Zabad használatán kivül azt is, hogy a grófnő a kaslélylwn hat szobát magának életfogytiglan megtartson.
Azt mondja nekem a korcsma ivó-
jában ogy egyszerű munkásember, Lázár Foienc:
— Az Isten megáldotta a mi kedves kis grófkisajszonyunkat. Meg is érdemli. Tavaly ott dolgoztam a krip-Iánál, odajött hozzám és olyan szépen lxíszélt vetem, hogy még a saját munkástársaink so beszélnek velünk ilyen hangon. Tetszik tudni, — tette hozzá titokzatosan — ón hallottam, hogy Zogu királytól olyan gyűrűt kapott, amelyen hatalmas, öklömnyi brilliáns van. 11a Zserina komlesz bemegy a szobájába, nom is kell villanyt gyújtani. A brilliáns gyürü vakiló fénnyel világit...
íme: Apponyban a meseköllés már megkezdődött...
Már pedig: aki körül mesékol sző a nép fantáziája, annak rendszerint nemesen érző Jó szive van...
Az Apponyi grófkisasszony szerencséjének minden ember örül ezen a tájon... \' t
Padi láb
a
nagy divat
Legújabb kimintizátu bel- és klllföldi szövet újdonságok már megérkeztek.
ZALAI KÖZLÖNY
1938. február 13
Eladó birtok.
Somogyudvarhelyen,
közvetlenül a vasulállomás mellett, 34 magyar hold tcrülotü
szántóföld,
amely kertészeinek lalgen alkalmas, ffar-ila«4<l épülettel együtt cllialáloz Ja miatt
eladd.
A birtokot egyik oldalon a Dombó-csatorna, másikon a vasúti töltés, harmadikon a közút határolja. Bővebbet Gyflrffy KAImán mészárosnál Csurgón.
EMLÉKEZTETŐ*
Február ÍJ.
Pedagógusok összejövetele a Kis Royalban.
Kereskedelmi Alkalmazottak bája a Ka* tinóban 0 órakor. Postások farsangi összejövetele 8 órakor (Kis Hoyal). Vasutasok (VOGE) műsoros tánc-teája a legényegyletben fél 8-kor. Február 13.
Llieális előadás a városházán fi.kor (Sziklay János).
Opercttelőadás és t\'ino a Kath. Legényegyletben (Xebánts Yirág). Az Ollánigyesfdet teája n fobér-teremben 7 órakor. Poslő-mesterek táncteája 8-kor a Kis Royalban. Február 16
I.toeálls film éa diaposittv • őadás ft-kor a Nép-mozgóban, frhányok kongiegáriójának táncos teája fél 9-kor, Kis Royal. Február 17.
Irodalmi Kör könyv-megbo*zéK»a fi órakor, »«ieiskola (Surányi Gyula). Február 19.
A Zrínyi futballszakosztály toaestje a Kis Royalban fél 9 órakor, Izr. Jótékony Nőogylet műsoros estje a Kaszinóban. Február 20.
Piarista cserkéstek előadása (Li-Uomfi) 5-kor a tornatoremben. Február 26.
Keresztény Jótékony Nőegylet álarcos bálja a Ceulrál öaszes termcil»en Február 27.
Iparoskör nagyszabású tánc-teája 5-től 2 ig. Sörlei-Jarz. LloBális dőidís a váresháíin G.ker (Vegele Károly). Február 28.
A leánygimnázium farsangi esij« a színházban 8 órakor. ■ irciue 1.
Húshagyó kedden frontharcos tea a Kis Royalban.
I\'arsangberejező tánctea-cst a Legényegyletben. Márciui 7.
Kereseléoy Tisztviselőnők stinaU-adása (Láz) 8-kor a Váro^ Színházba*
*E rovatban egyszeri kődéi (2 soflg) dija 30 fillér.
Olcsó él ]ó nálloda Pesten
a METROPOLE,
■ llAkéoxi-ut«n.
150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pénztől. Az Étteremben eiegedi Farkos Jó»ka muzsikál, a télikertben délután és este a Virány-jau játszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hívja meg őket vacsorára a
■ tTROPOL.E-b.il
Oynrkovlts Mária és Elsenberg együttes hangversenye március 5-én
Az idei zenei évad egyik legkimagaslóbb eseménye Gyurkovlcs Máriának, a m. kir. Operaház kiváló tagjának é< Kisenbergnek, a kitűnő gordonkaművésznek a Kaszinó rendezésében március 5-én megtartandó együttes hangversenye.
Gyurkovlcs Mária a külsőben is Jo-rltzu Máriára emlékezlclő, szőke, kékszemű fiatal leány már ed lii is nagy sikereket aratott és őt a zenei világ, mint a Jövő nagy igéretét tartja bánion.
Elsenberg Casals Rablónak Jeles W-nitványa, aki az egész külföldet be. járta és az egész világ sajtója elra-gadlalással ir művészetéről és liatal-mas toehnikájáról.
A művé zeke! dr. Herz Ottó, a Jeles zongoraművész kiséri, aki legutóbb Guglielmetti hangversenye alkalmából is ellátta a kíséretet.
A hangvcr.-enyre jegyek előjcgyez-hetők Vágó illatszer tárában. A jegyek árai: P 3.50, 3.—, 2.50 és 2.-, állóhely 1 pengő. (:)
Egy erdőszélen tartották szemináriumai kat a zalaszentgrótl kommunisták
„Vörös segély" bélyegekkel ragasztották tele a szent-grótl házfalakat
Arról a kommunista szervezke. désről, amelyet két nappal ezelőtt leplezett le a csendőrség Zalaszent-grólon, a Zalai Közlöny már hiri adott. Az ügy 31 gyanúsítottja közül hetet bekísértek a győri ügyész, ségns. Most ujabb részletek szivárogtak ki.
Azt már megírtuk, hogy egy a Moszkvai Rádió elmére címzett le-\\elet foglak el az egyik csempésznél, aki miután rsem merte azt Magyarországon feladni, osztrák területen akarta továbbitant. De egyéb jelenségek is kommunista szervez, kedésl sejtettek. Igy tavaly »vörös íegély«-l)élyegeket ragasztgatlak Szentgróton a házak falára, amikor jxadlg a kékkereszt gyűlést hirdetett Szentgróton, a »Küzdelem a l>olse. vizmus ellene cimü plakátot igy Írták át: »Küzde!em a lwrzsujok ellen.. i
A komhiunlsla szervezkedés feje Dobronyi István budaj>esti asz-talossegéd volt, aki mint ^aUiszent-grótl születésü, szülöfalujál>an is el-hiniette a bolsevista tanok mag-vait. Pestről küldték le és Göd halárában az erdőszélen tartották a kommunista szemináriumokat. Ezeken állandóan 30—40 egyén vett részt. A helyi szervezkedés vezetője Koller Lajos volt. Koller is, Dobronyi Is már ismert kommunisták voltak és üllek is emiatt. | Koller Lajos kiszabadulása rjlán hamarosan kiment Oroszországivá és feladatkörét öccsére, Koller Károlyra bizta. Már ekkor nagymeny-nyiségü röplapokat adott át öccsének, később pedig Oroszországból küldte üzeneteit, lcVeleil és propaganda lapjait. i
A hét Letartéitalott rövidesen felelni fog a ^yőri tábla előtt.
A Centpálban szombaton este
hangulatos nagy táncestély
a közkedvelt BOHDY zenekarával és Péosy Klári, a kellemes hangú dlzöz előadásával.
Éjfél- és bál után bab- éa korhelyleves.
Áprilisban lesz főtárgyalás a Dene József kertész ellen indított ügyben
Hónapokig tartó nyomozás után befejeződött a vizsgálat
Hónajjokkal ezelőtt az egyik városi közgyűlésen elhangzott inter-jyeilációk folyamányaként a város fleljeleniést telt Dene József, az akkori városi kertész egyik fia ellen különböző szabálytalanságok gyanúja miatt. A nyomozás óriási anyagot dolgozott fel. Rengeleg tar nut hallgattak ki, felülvizsgáltak temérdek lajstromot, bérjegyzéket é& egyéb iratokat, ami hónaikat vett igénybe. Mikor a rendőrségi nyomozás befejeződött, a hatalmas anyag az ügyészségre került, ahol ujabb hetekig tartott, nüg az egész anyagot feldolgozták. Az ügy most odáig jutott, hogy a kir. ügyészség elkészíthette vádiralát ebben az ügyben. A Dene-ügy aktarengeíego valószínűleg még ma átkerül a kir. törvényszékhez. Minthogy az óriási anyagot itt is először alaposan át
keli lanuKnányozni és a főtárgyasok március végéig elő vannak jegyezve, valószínű, hogy a Dene-ügy főtárgyaiására április előtt nem kerül sor. Hlr szerint a fötágyalása olyan sok tanút fognak beidéznj, hogy nem valószínű, hogy a törvényszék egy tárgyalási nap keretében fog végezni az üggyel.
A nőt betegségek gyógykezelésében a terméizetea Ferenc József keierűvizet gyakran alkalmazzák, mert reggel éhgyomorra egy pohárral könnyen oevehetö, rendkívül enyhe haihajló hatása pedig gyorsan és minden kellemetlenség nélkül Jelentkezik. Kérdezze meg orvosát.
— Regen túrd t 8i Rayauad-fále l«n étkéealetok nagy választékban S«klUail
Ai ön szállodája Hudapealen a
Corvin Szállodai
Budapest ulvibcn, a Nemzeti Színház mellett: VIII.. Csokonay ulca 14. — Tökéletes modern komfort. — Folyóvíz é» központi fütéi minden szobában. -- Budapest valamennyi villamos vaiuta ét autóbusza a hotel közvetlen kötelében. Egyágyas nabák már 3 peagltftl, kátágyaa nobák 6 pengőtől, UJJ*, penxió é\'50 pengd. 2717
á kőszegi kerületből
1 Budapest, február 12 A kőszegi kerületben Hlndy Zoltán hivatalos jelölt mellett a ke-resztény nárt Kovács Sándort, az Actio Catolioa főtitkárát léptette fel képviselőjelöltnek. Miután az Actio Catollca nem .j»olitizál, nehogy eznel megvádolják, Kovács Sándor le-mondott a főtitkárságról.
üuDántali Faiskola Szombathely
(Tóth Zsigmond oki. kertáaxlaepektor)
szállít príma minőségű:
Oyümölcifát Rózsát —
OlMfát *-----
Dlsiceerjtt
Vasárnap
BUDAPEST 1.
9 Unitárius istentisztelet. — 9.45 Ilirek. — 10 Református istentiszte-lel. — 11 Egyháil éi.ek és szentbeszéd.
— 12.20 Időjelzés időjárásjelentés. — 12.30 Az operaházi zenekar. — 13.05 I)r. Máthé Elek előadása. — 14 Hanglemezek. — 15 Vitéz Ottó Ernő előadása. — 15.45 Székely Arnold zongorázik. — 16.20 Sz. Tüdős Klára előadása. — 16.50 A rádió szalonzenekara, — 17.40 Hunyadi Sáándor elbeszélései — 18.10 A Budapesti Orvosok Kamarazenoégyesülete két kamarazenés színjátékának közvetítése a Zeneművészeti Főiskolából. — 21 Hírek, sporteredmények. — 21.20 Tánclemezek. — 22.40 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 00.05 Hírek.
BUDAPEST IL
11.15 A rendőrség fuvósztonekarn.
— 15 Az Operaház előadása. .János vitéz.. Daljáték 3 felvonásban. — Az I. felv. után kb. 16.10 Néhány szó a János vitézről. — A II. felv. után kb. 17.25 Néhány s*ó a János vitézről. (Folytatás.) _ 18.30 Székoly Tibor elbeszélése. — 19 Varga Imre magyar dalokat énekel, kiséri Csorba Gyula cigányzenekara. — 19.40 Rácz j^ladár cimbalmozik. — 20 BorosS Rezső előadása. — 21.25 Hanglemezek. — 21.30 Hírek.
BBCS.
11.40 Wagner.hangverseny. — 12.35 Kívánság-hangverseny. — 18 Jazz. — 19.10 Táncest. — 19.35 AnnibaU mez-zoszoprán dal- ós áriaestje, — 20.10 Dalos, genés egyveleg. — 22.35 Tánczene. j _
- ■eayaeoawiyek Utálja a Sefclta-
— Teklateo meg a Kopsteln Bútor-áruház állandó butorklállltásAt Izléaea és oloió bútorokat kedvező tizetéai feltételekkel vásárolhat
UICB0HBATÓ s BA6A8 TATBÁBAH
(Nővé Strbska Pléio) 1320 m. miiu.ájbin
MÓRY SZÁLLÓK és penzió Elto április íáfélj téii ip.It Si-kimsik.
Migtiltll up. Piheni*. Modern komfort, mm, Unc. Igen minikéit ártk. PcngA-átuUlitt ellnléi i Tálul HQcdfik K<p-vlieltU Budaptel, IV., MmMár ». Kl
1938. febroAr 13.
ZALAI KÖZLÖNY
Csodásan szép arcbőrt biztosit
a világszerte ismert nagyenyedi
Kovács krém.
Már rövid idö múlva elttlnnek az arc szépséghibái, a bör csodálatosan szép üde, hamvas lesz.
Egy próba meggyőzt önt isi £|l«ll haaxnálatra kék ctomagolii (ulroi). Nappali haaxnílatra aArga csomagolt* (ixárai).
A templomépllő mozgalom hírei
Nem vári lelkesedéssel és megértéssel fogadják mindenütt a gyűjtőket. Nagyon szépen szaporodnak az előjegyzések, még Amerikáiul is kémek gyűjtőivel, hqgy ha jubileumi ünnepségünkön személyesen r.em vehetnek részt, legalább adományaikkal akarják elősegíteni a jubileumi templomépítés ügyét a
trianoni határszéli Nagykanizsán. •
Kérelem. Gazdag Ferenc püspöki tanácsos szives felvilágosi ást kér arra vonatkozólag, hogy a háború előtti templomi gyűjtés összege la. karékba lett-e téve, vagy hadikölcsönt fektetve és a betétkönyv vagy hadíkölcsönkötVény hol, vagy kinél lelt elhelyezve. (:)
Székrekedés
a vért beixennyeil. Ennek következményei: émelygés, fej- éi derékfájás él mát bajok. Ilyenkor Önnek la

hashajtó :
Vetitettképes lilm-üceális
les* február 10-án, szedán délután 6 órakor az Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében, a Nép.mozgó helyiségé ben. Félórás film és 120 diapoz\'tiv kíséretében mutatja be dr. Balázs (iyő-ző pécsi főorvos ugyanazt az előadá->át (jugoszláviai utiképek), amellyel nuilai>eslen és Pécsett nugy sikert aratott. A magyar vonatkozású történelmi és műemlékek ismertetésén kívül Slovenia és Dalmá la t>jszépségeit lesz alkalma megcsodálni a közönségnek. Belépődíj nincs, csak önkéntes adakozás. (:)
Naptári Február 13. vasárnap. Kom. kat Hetvened vas. Protestáns Ella. Izr. Adar hó 12. — Február 14. hétfő Rom. kat. Bálint vt. Protestáns Bálint Izrael. Aoar hé 1&
Gyógyszertári éjjeli ezolgálat február 15-lg a Merkly-Belus gyógyszertár tp n klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este « órAtg (hétfő, szerda, péntek délutár kedden evéns nan nőkn«k.) - (Bélyeggyűjtők találkoxója) Hétfőn
délután 6-tól 8 óráig az ÜMKE tanáoe-tsrmében.
Darányi a kormányzónál
Horlhy Miklós kormányzó ma délelölt 11 órakor fogadia Darányi Kál mán miniszterelnököt, aki az államfő távolléte alatt történi eseményekről referált.
— Február 13:
• Nobántsvirág előad is i a I.ei/ény egyletben. 8 J
Hiszen c£tf egyszerű...
csak a Bayer-keresztre kell ügyelnie és akkor nem kaphat hamisítványt vagy pótszert, hanem mindig
ASPIRIN
TABLKTTAKAT
B A
BAYER
A leteayei prímás felgyújtotta a cimbalmot,
mert a cimbalmos rosszat mondott a prlmásnéról
Letenye, február 12 (Saját tudósítónktól) Cherhez la fémmé ! Nem csak a szalonok világában, hanem a szegénység odv.ti-ban, a cigányok vályog-putrijában is. örök emlieri törvény ez. Így volt most Ijeíenyén is
A Mázes-féle vendéglőben mint kenyeres pajtások dolgoztak Kun Ignác prímás és Némelh Jenő, a banda cimbalmosa. Nehéz a zentst néj) éleíe a városl>an, de még nehezebb a jieriferiákon. De valahogyan csak megéliok. Nem is lelt volna semmi baj, ha Némelh eim-balmos nem mond olyan sértőt Kun primás asszonyáról, hogy az fel-hálHjrodásáfcan jjapirosból fidibuszt
csinált, l>egyömöszölte Németh cimbalmába és azt meggyújtotta. A füstöt észrevették a vcndéglöl)en és csakhamar megállapították, hogy ég a cimbalom. Hamar eloltották a tüzet, de mikor a cimbalmos látta a tönkrement kenyérkereső hangszerét, elkeseredésében elment és feljelentette társál, a prímást, »gyujtk>-gatás« miatt. A csendörök l>e is hozták a fidibuszos embert, ám a kir ügyészség a vaió tényállás tisztázása után leminősüelle a gyjjto-gatást és szabadlábra engedtte a lelenyel zjene-királyt. líemélhtölcg este mindkettő már tovább játszik a Mázesz vendéglőben a lelenyei polgárság szórakoztatására.
Vendég e&j&S&desmá?nem teAefaí
Látatlanban foglalták le egy dlóskáll gazda portáján másnak az állatalt
Nem követtek el sikkasztást, akik eladták a szabálytalanul lefoglalt állatokat — Eljárás indul a foglaló segédjegyző ellen
Az alábbi esel a közeli Dióskál községijen történt és annak még meglesznek a maga következményei.
Kovács Balog István tisztességen dióskáli jjolgár ellen az elöljáróság eljárási indított 160 j>engő köztartozás erejéig. Meg is jelont a segédjegyző egy elöljáróval a gazda házánál, hogy foglalást eszközöljön. A foglalási jegyzőkönyv tanúsága szerint »lefoglaltak« a gazdánál egy üszőt, egy tinót, meg serléseket. Egy na|>on Kovács Balog István; aki vallomása szerint nem is tudott a foglalásról, fogta a két szarvasmarhát, lehajtotta Pacsára és olt 600 pengőért eladta őket. Uljában elkísérte apósa, Török János petri-ventei gazda és annak leánya, Török Anna Felsőrajkról. Nagy volt a megrökönyödésük, amikor később kitűnt, hogy Kovács Balog István
apósával és sógornőjével a »lefog-lalt« állatokat adta el. Megindult ellenük a bűnvádi eljárás lefoglalt ál latok eltulajdonítása miatt, ami a sikkasztás tényálladékát merül ki a törvény érielmél>en. A kir. ügyész ség a feljelentés adatai talapján mindhármukat a vádlottak padjára ültette.
Nagy meglepetést keltett, amikor az elsőrendű vádlóit, Kovács Balog István kijelentette "Makáry tanácselnök előtt, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert sem ők, sem a »le-foglalt« állatok nem voltak otthon, amikor a foglalás történt, Így mit sem tudtak arról, hogy állataik le voltak foglalva. i |
Hasonlóképpen vallott az após, Török János öneg gazda, aki kijelentette, hogy az a két állal, amelyik Kovács Balognál dolgozott, az ő tulajdona, ő adta kölcsön vejéi
nek, hogy mezőgazdasági munkáit el tudja velük végeztetni. Sejtelmu sem volt arról, hogy az 6 állatait lefoglalták. Ugyanjgy vallott Török Anna Is. . ,
Beszólították ezután a tan-iként Ijeidézett Szita Károly segédiegy-zőt, aki bevallotta, hogy a foglaláskor nem látta az állatokat, de a vele volt előljáró mondta neki, hogy •ezeknek két üszőjük van* és igy vette be ő a foglalási jegyzőkönyvbe.
Elnök és ügyész összenéznek. Szita segédjegyző elmondta a továbbiakban, hogy emlékeztek, hogy Kovács Balog gazdánál ilyen állatokat láttak. A foglaláskor nem látták a két üszőt, azt gondolták, hogy be vannak fogva, de a sertések ott voltak az udvaron. A jelenlevő gyermekeknek megmondták, hogy lefoglalták az állatokat, mondják meg, ha hazajönnek a házbeliek.
Makáry elnök figyelmezteti a tanút, hogy ilyesmit nem szabad csinálni.
Makáry elnök kérdezi a segéd-jegyzőtől : i 1
-- Honnan tudta, hogy a gazdának tehenei voltak ?
— Közludomás-j a faluban, _ volt a jegyző vilasza. Csak azt nem tudták, hogy tehén-e vagy ökör.
— De Kd- valamit le akarnak foglalni, előbb csak meg kell győződniük arról, hogy az meg van-e ? — mondja az elnök. j |
Egyed István községi előljáró elmondta, hogy az istálló üres volt, amikor odaérkeztek, nem tudta biztosan ő sem, hogy üszője vagy ti-nója van-e a gazdának : cs«ik annyit tudott, hogy két állaía van...
A bizonyítási eljárás befejezése ulán a bíróság felmentette mindhárom vádlottat a vád és következményei alól, mert nem köveitek el bűncselekményt.
Vitéz dr. Szily Dezső kir. ügyész kéne a törvényszéket, hogy az Ítélet jogerőre emelkedése után a per aktáit tegye át a kir. ügyészségrie, hogy megindít hassa az eljárást a foglaló közeg ellen. (
A dióskáli foglalás tehát még foglalkoztatni fogja a bíróságot. Ha mindjárt csak szórványos esetről i» van szó, de a dlóskáll eset bekerül a zalai szállóigék sorái>a, ezentúl a zalai ember azt fogja mondani: >végnehajtották, mint Dióskálon a segédjegyző Kovács Balog marháit !«
_ <B. R.)
— Butorklállltáaunkat tekintse meg minden kényseervátel nélkül. Kopsteta butoráruhéas
Február 12-14. Szombat-vasárnap-hétfő. Núti Károly brilliáns vígjátékai
Szerelemből nősültem
Ötletes, tréfás magyar filmvígjáték. Gyönyörű kísérő műsor I — Rendes helyárak!
Szereplők: Kabos Gyula, Erdélyi Mlci, Vaszary Piri, Kiss Manyi, Eszterházy Ilona, Köpeczy Boócz, Rádai Imre, Csortos Gyula, Mály Gerő, Nagy György, Peti Sándor,
ZALAI KÖZLÖNY
1938. február 13.
Elismerés a városi adóhivatalnak
A pénzügyminiszter kiküldött®, dr, Nagy Nándor pénzügyminiszteri titkár Nagykanizsára érkezett, hogy a városi adóhivatalnál fölülvizsgálja áz 1937— 38, évi házadó kivetését. Dr. Nagy titkár behatóan felülvizsgálta a városi adóhivatal ezirányu munkáját, majd ennek végeztével, kijelcntetto, liogy az összes eddig felülvizsgált városok között Nagykanizsa volt a legrendesebben kezelt hivatal és azért az adóhivatali tisztviselőknek példás munkájukért a legmelegebb köszönetét és elismerését fejezte ki,
Dr, Nagy pénzügyminiszteri titkár ezután a m, kir. adóhivatalnál kezdte meg munkáját, ahol Kóő János pénz. ügyi tanácsos, a hivatal főnöko fogadta a pénzügyminisztérium kiküldöttjét. __
— (A könyv-Ismertető délutánok)
sorozata február 17-én, csütörtökön délután 0 órakor kezdődik az Irodalmi ós Művészeti Kör rendezésében a zeneiskola kamaratermében. Megnyitót mond a sorozat szervozője, Kelemen Ferenc, a Kór társelnöke. Első előadó Surányl Gyula felsőkereskedelmi iskolai tanár, a Kör társelnöke, aki a Szt, Istvánnal foglalkozó Árpád-kori törlé-nolini regényeket ismcrteü. Belépődíj nincs, csak önkéntes adományok. Az előadások minden csütörtökön lesznek és azon csak meghívottak vehetnek részt családtagjaikkal és vendégeikkel, (0
— (A zeneiskola tanárainak szerdal hangversenye)
néhai Lemberkovics Alajosné tanárnő emlékénok szentelve a zeneiskola" tanári kara oly műsort ad, amely a megboldogulttal kapcsolatban állott, Igy kamarazene, (zongorahármas, hegedű-zongora szonáta) és ér.ek számok alkotják az est programját, amely este 8 órakor kezdődik. Belépődíj nem lefjz. A rendezés költségeihez önkéntes adományokat azonban köszönettel vesznek^
— (A kath. kulturest sikere)
A nagykanizsai rk. egyházközségnek a Katolikus Kulturház céljaira rendezett hétfői kulturestélyo nemcsak erkölcsileg volt kimagasló sikerű, hanem felülmúlta a hozzáfűzött reményeket anyagilag is. A kulturestóly 450 pengő Úszta jövedelmet hozott a nemes célra, vagyis annyit, mintha nagy kiadásokkal járó bált rendeztek volna, A rk. egyházközség ízelítőt adott ezzel a kulturestjóvcl arról n színvonalról, amilyen az uj palotában kívánja tartani rendezéseit,
— (Purim est)
Az Izr, Jótékony Nőegylet február 19-én tartja szokásos purim estjét a Kaszinóban. A műsort az idéűi is titok fedi, hogy annál nagyobb legyen a meglepetés, mert ami mégis kiszivárog, elárulja, hogy aZ idei műsor az eddigieket is felülmúlja. A meghívókat szétküldték, aki tévedésből nem kapott volna és arra igényt tart, szíveskedjék bejelenteni Vágó illatszer-tarban, uliol Jegyek is már kaphatók.
(!)
— (A Nagykanizsai Kath. Legényegylet)
február 20-án, határozatképtelenség esetén március 6-án, vasárnap délután fél 5 órai kezdettel Horthy Miklós ut 8, szám alatti székházában évi rendes közgyűlést lart, melyre a tagokat tisztelettel meglűvja4 (:)
— Ujabb és Ujabb rádió*(odák kerülnek ki a gyárak laboratóriumaiból, amelyek nemcsak külsejükkel, de szerkezeti finomságaikkal is messze felülmúlják elődeiket. Működésben megtekinthetők min-Ucu Orion rádiókercskedönél.
Influenza utáni höemelkedések, elhúzódó köhögések, bronchitis, légcsőhurut
gyors megszüntetésére kiválóan alkalmas
Dr. Baál Svábhegyi Gyermekszanatóriuma
Hlzókúrák, állandó szakszerű ápolás, orvosi kezelés.
Jelentkezés: m
Budapest, S.ábhogy, MACyás király-ut 23.
Tulolon 165-111.
A nagykanizsai ügyvédek a numerus clausus bevezetését kérik a járásbíróság területére
A zalaegerszegi kamara nagyka* nizsai helyi bizottsága dr. Malek László elnökiele alatt értekezletet tartott a törvényszék egyik termé-ben, hogy döntsön afelett, hogy javasolja-e a zárt szám (numerus clausus) liehozatalát a nagykanizsai járásbíróság területére. >.
A kérdéshez számosan szóllak hozzá és élénk vila támadt nyomá. ban. i
Kimondotta az ügyvédek gyűlése, hogy kérik a nagykanizsai kir. já-
rásbíróság területére az ügyvédi zárt szám levezetését, ugy, hogy 25 főben állapíttassák meg a járásbíróság területére a gyakorlatot folylaló ügyvédek létszáma. A mig a jelenlegi létszám nem apad le 26-ne, három megüresedett hely után csak egy ügyvédet lehessen felvenni. t •
Kéri a helyi bizottság a kamarát, hogy ily érielmü javaslatot terjesz. szen fel az igazságügymlniszléríum-hoz.
Szabadlábon folyik az eljárás a két bakónaki nyilas-legény ellen
Érthető felháborodást váltott ki Nagykanizsán a két bakónaki nyilas legény botránya a Korona előtt. A kél ifjút pénteken átkísérték a kir. ügyészségre. (
A két magyargyalázó nyilasi, Gerencsér József gépészkovácsot és Büki István gazdalegényt nyomban kihallgatták. Beismerték súlyos ki. jelentéseiket, azzal védekeztok, hogy valaki leszerelte kerékpárjuk alkatrészeit, egyébként is a kelletténél többet ittak és igy tettek meg szóbanforgó kijelentésüket. Kitűnt, hogy mindkettőnek Nagybakónakon van nendes lakása, foglalkozása és életkörülményei olyanok, hogy szökésüktől nem "kell tartani, ennek
Sajtó alatt Zala Aranykönyve
A Benedek Rezső összeállításában ós kiadásában megjelenő Zala Aranykönyve odáig jutott, hogy sajtó alá került. Minden könyvtár, minden íróasztal, minden ház di-sze lesz a Zala Aranykönyve, mert örök emléket állit a kötelességteljesítés éa i>olgári front jeleseinek. Csak Benedek Rezső kiadónál lesz kapható.
alapján a kir. ügyészség szabadlábrahelyezte ugyan a két fiatal-embert, de a feljelentést és a jegyzökönyvet átlelte a tábla székhelyén levő — illetékes — kir. főügyészséghez, meri ügyükben a pécsi kir. törvényszék fog tárgyalást tartani.
Bakónak községben a polgárok felháborodással lárgyalják a két falubeli legény esetét, hiszen a ba-kónakiak soraiból kerüllek ki annak idején a nemzeti eszme vértanúi. Persze, azok nem voltak »nyilasok«, sem »nemzeti szocialisták*. Azok csak >inagyarok« voltak. Becsületes, igaz, hűséges lelkű — magyarok.
™ Nem kell angol az6veL
Alihoz, hogy kiifogásallan legyen a ruha, ma már nem kell angol szövetet vásárolni. A Trunkbahn Posztógyár gyártmányai felveszik a versenyt a világhírű angol szövetekkel lüszen szintén szingyapjuból készülnek. A Trunkbahn posztógyár közvetlen a fogyasztónak is ad el szövetboltjaiban Budapesten IV., Proliászka Ottokár u. 8. és VI., Teréz körút 8. szöveteket Vidékre kérje a mintakollekció bérmentes beküldését.
Nép Nloxgó. Péntek> szombat, vasárnap!
Az elsd hangos misszión filmdráma I
A fekete apáca (Tokozile)
Egy uéger királyleány tragédiája. — Ezenkívül TOM TYLOR, a rettenhetetlen cowboy utolérhetetlen filmje a
Harcra születtem
Előadások hétköznap 5, 7, 0, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkal I
— (A vasárnapi liceális)
előadást a magyar irodalom Ogyik kitűnőségének, dr. Sziklay János kormánytanácsosnak, az ismert nevű Balaton-rajongónak és zamatos tollú szépirónak személyes szereplése teszi eseménnyé a* Irodalmi és Művészeti Kör idei programjában, Saiklay János régi aalai írókról fog előadni, azonkívül egy vidám novelláját és humoros apróságait fogja felolvasni. A meg. nyitót Szakáll Gyula, a Kör elnöke mondja. Szaval Fürst Magda. Belépődíj nincs, önkéntes adományokat kérnek, (:)
— (Az Urleányok Mária Kongregációja)
február 10-án este fdl 9 órai kezdettel tánccal egybekötött teát rendez ö Kis Boyal termeiben, melyre mindenkit szeretettel meghív és vár a Vezetőség, (:)
— (Az Izraelita Leányegylet)
vallásos délutánt rendez vasárnap, 13 án délután fól 5 órakor a kistemp-lomban. Előadást tart dr. Winkler Eruö lőrabbi: Erdély jajkiáltása rímmel. (:)
— (Uj balatoni állomás)
Február eleje óla a vonat a Balaton somogyi oldalán a Nagykanizsa feló, vagy felől való utazáskor nem Halatonszont-györgynél áll meg utoljára, illetve először somogyi földön, hanem az utolsó balatoni ál\'oinás. tói 4 kilométerre, Vörs községnél, a Kisbalaton «fővárosáénál is megáll a vasparipa, így most a kísbalntoni madárvilág, a hires viziszárnyasok tanulmányozói egészen megközelíthetik az ornithologiai megfigyelő állomáshelyeket. A kis község lakossága nagy örömmel fogadta a vasúti állomássá való előléptetését és az először befutott vonatra a fél falu felszállott, hogy elmenjen legalább az első állomásig azon a vonaton, amely legelőször tartott megállót Vőrsirt).
— (A Nagykanizsai önkéntes fOzoltótesifllet)
február 22-én délután 7 órakor, határozatképtelenség esetén február 20-án délután 7 órakor saját helyiségében tartja 07. évi rendes közgyűlését. Tárgysorozat: 1. Parancsnokság és választmányi jelentés. 2. Számvizsgáló bizottság jelentése. 3. Az 1938. évi költségelőirányzat megállapítása, 4. Esetleges indítványok. Indítványok írásba foglalva a közgyűlést 18 órával megelőzőleg az elnökkel közlendők, (:)
— (Nebántsvlrág)
órákon át tartó szakadatlan kacagásban lesz részük azoknak, akik megváltották, vagy Bárány István ékszerész üzletében megváltják jegyeiket erie az előadásra. Az egyesület lelkes gárdája teljes felkészültséggel lép a műkedvelői deszkákra és ismét egy kedves estólyt szerez közönségének, A Kath. Legényegylet nagytermében vasárnap este Jágor Istvánná által nagy hozzáértéssel betanított és zongorán kisért énekszámok mellett az átlagosan felül álló műkedvelői operett előadásban fog mindenki gyönyörködni. Akik tehát a farsang egy bájos, nagyobb-szabásu estélyén akarunk szórakozni, nézzék meg a «Nebántsvirág> vasárnapi előadását, melyet tánc követ, Megemlíti a rendezőség, hogy az első helyro váltott vagy váltandó Jegyek birtokosainál, még ha a jegyek számai egymástól távol esők is, ügyelni fog arra, hogy egy-egy társaság együvé tartoZó tagjai egymás mellett foglalhassanak helyet, (:) i
— (Tüz Zalahalápon)[
Szencz József zalahalápi gazda zsuppfedeles háza kigyulladt ős a pajtával együtt leégett. A kár jelentékeny. A nyomozás megállapította, liogy a pajtában több gyermek gyufával játszott, ők okozták a tüzet
- Bajban aokUMt ajánlanak, Asplrin-tabletta azonban csak egyféle van, amin a „Bayer\'-kereszt látható.
1938. Jebruir_13 _
ZALJU KÖZLÖNY
Győződjön meg||
Csodálkozni fog J J
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
a farsangi Idény alatt.
KOPSTEIN BUTORHAZ
— (Életunt leány)
Bedő Margit 10 éves zalaegerszegi leány öngyilkossági szándékból lugkö-oldatot i\\x>tt- Súlyos állapotban szállították a kórliázba.
— (Olcsó utazás a Nemzetközi Vásárra)
Máris rendkívül sok igénylés érkezik bo a Budapesti Nemzetközi Vásár nemsokára megjelenő utazási igazolványaira, amelyek ismét 25—50 száza, lékos utazási kedvezményeket fognak biztosítani a vásár látogatóinak 27 európai állam 05 közlekedési Vállalatának vonalftin. Az utazási kedvezmények érvénje Magyarországon és a környező államokban 10 nappal a vásár előtt kezdődik és 10 nappal a vásár után ér véget," mig a nyugat-európai államokban ez a határidő 3-5 nap. A vásár április 29-től május 9-ig tart. A vásárigazolvánnyál vizűm nélkül lehet Magyarországra beutazni (utólagos vizűm a vásáron P 2.50). Pontos felvilágosítást tartalmaz a kedvezményekről a vásárigazolvány, a mely e hó végén már az összes utazási irodákban kapható lesz, (:)
IDŐ
Eső!
Prognózis: Élónk ószaki 8**1, »ok helyen, főleg ószaki részen eső, havaseső, a hegyeken hó, a hő alig változik.
A Meteorologial Intézet nagykanizsai megtigyelőállomása jelenü«
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: +2-6, ma reggel: +0-8, délben: +4 0 Caapadók: 0.0
Schütz-kupáért megy az NTE—Zrínyi
Vasárnap délulán 3 órakor ku-paküzdelemben kerül szembe egy. mással a kél rivális helyi csapat. Az izgalmas mérkőzésre nagy közönséget várnak. Előtte háromnegyed 2-kor az NTE II. csapata iiiér. kőizk a Vasutas amatőrcsapattal.
(Épül a tapolcai sportpálya)
Vitéz gróf Teleki Béla főispán a törvényhatósági inségalnpból 1000 lengőt juttatott a iiapolcai sportpálya céljaira. Az egy év óla húzódó sportpályaépítés ezzel megoldódott és a munkálatok a jövő hét folyamán megindulnak.
.v"; s\'v/
mm
Hétfőn nyílik meg a kanizsai állattenyésztési tanfolyam
Az Alsódunánluli Szarvasmurhuto-nyésztő lígycsület többnapos tanfolyamot rendez Kanizsán a járás és a vá. ros gazdaközönségo részére. A tanfolyam hétfőn délután fél 2 órakor kezdődik a kiskanizsai Polgári Olvasókör termében. A járási és városi hatóság képviselői is részt vesznok az ünnepélyes megnyitáson. Befejeződik péntek este 6 órakor ugyancsak ünnepélyes keretek közölt. Az előadók között szerc|>el Pilz Iván igazgató, Práf István gazdasági felügyelő, Hodics Gyula szaktisztviselő, Ilerke Péter akadémiai tanár, Kovács Miklós gazdasági felügyelő, stb.
— Bátorokban a Kopatein-eég vezet I Modern mlntatermelbon a legjobbat a legolcsóbban mutatja bo, kedvező Jze-| téei leltételek mellett
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, közponli fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján veheti Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Ünnepel a Vatikán
; Róma, február 12 Valikánváros ma zászlódlszt öltött. Ma ünnepli XI. Ptus pápa pápává történt választásinak 1 (.évfordulóját. A stxlina ká|h>lnáJ>an ünnepélyes hálaadó Istentisztelet volt, amelyen képviseltette magát az olasz kormány, a diplomáciai testület teljes Számban és a köz-élell előkelőségek. Este nagyszabású klvllágU&sIesz*
LEGWABOf
Pokolgépes merényletei kíséreltek meg egy lengyel hajú ellen
Gdynla, február* 12 A Newyorkból a gdynial kikötő felé haladó .Bálhory. lengyel gőzösön két |>okolgépet találtak. A telel nagy pántkot keltett a hajón. Az egyiket a gépházban, a mánikat a rádlószobában fedezték fel. A két l*>n|osan, óramtKe beállított pokolgépnek egy órával a felfedezés után kellett volna felrobbanta A személyzet közül többeket letartóztattak. Minden jel arra mutál), hogy kommunista merénylet kíazült a hajó ellen. |
_ S.ii fillér fj fényképMÍfép,
lia megnyen az egyházközség kultúrház-sorsjegyén. ^
ZALAI KÖZLÖNY
1938 február 13
APRÓHIRDETÉSEK
[■havira dlaxltett szép áramvonalas csukott autó Kaulmannál rendeli.elö. Telelőn 232. Eiuébet-tír I. 4024
HÉranauháa, ftlrdóuobla,\' kertel lakás má]ua 1 [a kiadó. Szemete u. 1). 367
Utóhegy 3 lk hegyháton I holdas a»*l«klrtak uj épülettel é« 40 méh-caslád kaptáiban áronnál eladó. Magyar-utca 4. Sípomé. 359
J.aiagJalaa.aO tlatalemberak Itl fizetéssel Uilctszersönek kereatetnek. Ajánlatok .Biztosító\' jeligére a kiadóba küldendők. 370
_HÓ-, sárclpó~ Javíttat • hlvslásos vul-kantzálcnál kétiTlteasen. Horthy M. ut 2.. Vasember i Ivar. 3994
Haaaaáft ruhái vessek él eladok, hívásra hiahoz megyek. Márkua, Királyukra 31. 133
Szoba-konyháa oaalá.i hátr. adó-mentei, 360 négyszögölön, konyhakertiét, 61 l*lü hozammal H 3000, keltóezerrel átveheti. Cin a kiadóban. 250
Egy alaórendD Igssolványos aárgaatórll slemenlháll 17 hónapoa tany.aaklka
eladó. Boti György Sxigell-ut 9. az. alatt Klsktnlxsán. 334
Antall éa aahalf állandóan kapható. RtlacMf Milyás, Horthy M -m 39. 342
Elatfé egy jókarban levó homokiutó kocsi. Király-utca 21. 353
Négyszobás és kélsiobás lakáa klartó
dr. dynlal Béla ngyvédnél. 330
~~ jókarban leví haunált a|MI< éa ab-lakak tokkal eladók Kalch asztalosnál, Teleky-ut 43, 366
F*at«aala4aaaa felvétetik Horthy Miklósul 37. alalL 360
Pistii megbízható héalasolga felvétetik. Polgár textiláru nagykereskedés. Bssár-udvar. 377
lózsel fóherceg-uf 37. az. hám mim**.
379
Nagyol)bfa|ta (nem Irodai) Ir.aaatalt keresek megvételre. Clm s kiadóban. 3S0
Textil s-4aarlata,ia(k bizlos megélhetést nyn|tó keresetlel lelvétetlk. Hr-xsébet-tér 13. 381
TO 41a faaaállA magyar-
saaUsti Maroallkaa haláleset miatt átadó. Nagykanizsai Segélyegylet Ssövet-kexet, Csengery ut 7. 383
Fóznl tudó ka]*v-.a.l keresek. Havaa. Eötvös-tér 8. 385
ButaraaaM szaba, esetleg teljes el-Utáaaal, azonsat kiadó. Klalaludy-ulca 17. Elchner. 316
SfkAlor-ulcs 26. SS. háromszobás ma-..alakáa mellékhelyiségekkel ai.nnal kiadó. 387
Egy- vagy k.taaakia lakást keres
Bermektelen házaspár. Címek s klsdó-yatalha kéretnek. 388
■a.kl.haté, tlsslességes. ntagánoa só, mlndenhex ért, bejárónőnek ajánlkozik. Hunyadt-u. 18. 389
HáraasaaaMa lakás május l-re kiadó. 750 kg-oa mérleg eladó. — Clm a kiadóban. 390
Urlházban kalaraaaH azoba, tllrdő-aioba-haasná lattal, kiadó. ~ Batthyány-
utca 24/a 392
Egy- ét kéUiobla lakás mellékhelyiségekkel egyült nrájus I re kiadó. Telekv-il 34. 391
rinalaasl Olcsón akar culádlháxat vsgy házhelyet vennt ? Még vsn néhány kisebb-nagyobb eladó 3—4 aiobás, adó-mentea óssxksmfortoa és jól jövedelmesó bérháisk. Megbízott Horváth, Sugir.ut 42.
KélwxokAa utcst lakát má|ut l-re kl adó. Rákócxl-u. 93. 394
Kiadja s Isptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyorttda éa Délzslai Lapkradű Vállalata Nagykanizsán.
Felelős Idsdó: Zalai Kárálj. Interurbán felelőn: Nsgyksnlzss 78. szánt.
I
Köszönetnyilvánítás.
A nagykanizsai járás vitézeinek, Nagyrécse közönségének és leventéinek és mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem, illetve apánk
vlléi Víg Dávid halála alkalmával részvétükkel fájdalmunkat enyhítették és a temetésen megjelenni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
A gyászoló cialid.
Saját termésű kareoaertyl asztali fehér bor P 056-éit, asztali siller (vörös) bor P 0\'44-ért llterenklnt kapható bortermelőnél Csengery.ut 19.
Vízvezetéket
szereltessen, Javíttasson
s Czvetkó Gyulával
MARGIT FÜRDŐ
Ctengery-uf 19. ■ Arvánf kádfürdők T,.k.a.mságá. J— Nyltv. mind.a nap. 1
— Saját érdekében ÓS örömóro szolgáló meghívásnak tesz elOKet, ha a
Kopstela Bnforáruháx 8..I mübutor-ktál-lltását megtekinti, vételkényszer nélkül.
Nagykanizsa megyei várót polgármesterétől.
4451/1938.
Tárgy: Az Alsónyiresen rendes elóhssználallal kitermelt tOzlla értékesítése.
Faeladási hirdetmény.
F, hó 14 én, hélfón d. e, 9 óra kor az alsónylrísl erdőben, a bal csal ul mellell mcgkezdfdő nyilvános tzóbcll áiverésen 108 balom tűzifát elsdok.
Nagykanizsa, 1938. február 10. VA Polgármester
a Shellgáz
A SHELLOÁZ nagyvátusl kényelmei hoz otthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb házlarlási lüzeló A SHELLOÁZ nem mérgezd, nem lobbanó, de 13.000 kalória hói ad A SHELLQÁZT ollhonában díjmentesen bemutatom A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbá halja ollhonában, sülhet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tUzeló
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő ut 5.
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
mmbszmkOzlet
Mindenki jól jár,
i
pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet
Rosszul telelt vetéseknél ezAISben, kaezélókon, réteken,
gyOmBIoeSeben, kerti veteményeknél
csodát müvei a
PÉTI-SÓ
nitrogén műtrágya. Körzítképvlselet és gyári-lerakat: ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növény védelml-
Bzorok, gép Btb. kereokedésébeu Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett) Telefon 130.
.— imm —,
I mindenki . Uyl kerraiedókn^ | I é. l|Mzoaokaál wau UI


az újsághirdetés!
Egész nap. jó időben, rosszban, belterületen és a perifériákon, városban és falvakban uton van az újsághirdetés és dolgozik szüntelen a hirdető üzletéért!
niHkuliuiMitl lilikiu Vállalat MENETRENDJE
érvénye. 1937. október 3-tól,
Letenyei menetrend
LriariMI M. .48 "íaokaaloára irt. 7 58 M. 14 00 l.ta.,1,. irt. 1810
Mf«U. . tantulajdouus Etrr<u,l>^
KI. a«W>W| Nyemrk. is Bflnltl LtpHaU YBlatat. kAsj<tU-«mciijik«n Nsjy kunijai*. tWloU. OUittv. uj jUrotí.
78. Évfolyam 36. szám.
Nagykanizsa, 1938. februAr 15 kedd
Ara 12 WL
ZALAI KÖZLÖNY
É> UIIMIi PM 1 ná.
POLITIKAI NAPILAI
Felelői szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElttluIM ári: t«Y bór. 1 penjS 40 BIM SurkaitMfí kt~lótilr«Uli UMoa. 71 i
Kikapcsolták a pártkérdést a zalai alispán-választásból
A főispán és a Nemzeti Egység Párt elnökének nyilatkozata a Zalai Közlöny számára
Zalaegerszeg, február 14 I kértük, nyilatkozzék a Zalai Köz-
(Kiküldött munkatársunktól) Bődy Zoltán alispán jávugdijazása után a zalai közönség-Wthető nagy érdeklődése immár az alispán választás felé fordul, éppen ezért fel-ke rest ük vitéz gróf Teleki Bélát, Zala vármegye főispánját és meg.
löny számára az alispán választás ról, annak időpontjáról és kilátásairól, valamint ezzel kapcsolatban pld. a pártok várható szerepéről. A válasz\', amit kaptunk, a következő volt:
Vitéz gróf Teleki főispán: .Szükséges, hogy az autonómia szabadon gyakorolja jogát"
a megye jólfelfogolt érdekében, mai nagy nemzeti céljaink szemelőtt tartásával.
- Éhből a felfogásomul kövei-
Közlönynek az allspán-kérdéshcn. Válasza ez volt: , 1
— A főispán ur a pártkérdést kikapcsolja az alispán választásból.
— Ez a gesztus egyrészt szabad futást enged a pályázóknak, másrészt minden korlátozás nélkül szabad akaratnyilvánítást tesz lehetővé a választó törvényhatósági bizottsági tagok számára.
— Mint megyei pártelnök, a legnagyobb optimizmussal tekintek a a választás elé, mert véleményem szerint a pártkérdés kikapcsolá\'-a vármegyénkén a Nemzeti Egység magasztos eszméjének további megerősödésére és végeredményben pártunk táborának növelésére kell, hogy veziessen. i
— A Nemzeti Egység szervezete oly magaslaton áll, ahonnan surlóJ dásokat, torzsalkodásokat nem fel. Idézni, hanem csitítani, elsimítani lehet csak hivatásunk és törekvésünk.
— Én a magam részéről alispánválasztó társaimat, — tekintet nélkül politikai pártállásukra - ilyen értelemben -szerelném hango\'ni.
Az olasz-barátság miatt kormányválság fenyeget Angliában
Szöges ellentét Chamberlain és Eden felfogása közt az olasz hódítás elismerése és Franco hadviselési joga körül
— Az alispán választás előrelát\' halólag a május havi rendes közgyűlésen lesz. Annak személyi vonatkozásairól ezidős\'-erint természetesen, a J/.orai időpont núatt, nincs mit mondanom.
— A törvényhatósg életében és a vármegye közigazgatásának mükö. dése és fejlődése szempontjából legjelentősebb választás az alispán választás. Ezért szükségesnek tarlom, hogy ennél a választásnál az autonómia szabadon gyakorolja jo-gát minden befolyástól mentesem^
kezik, hogy nem a politikai pártok küzdelme, hanem a törvényhatósági bizottsági tagok egyéni szabad akaratának megnyilvánulása révén, na autonómia jogainak teljes tlszle\'et-lyentartása mellett kell majd az alispán választásának lefolynia. Ép-jyen ezért a pártkérdést kikapcso-landónak tartom. i
Vitéz Tabajdy:
,A legnagyobb optimizmussal tekintünk a választás elé"
Megkértük ezután vitéz Tabajdy I Kálmánt, a Nemzeti Egység Párt- I
jának vármegyei pártelnökét isi, hogy adjon nyilatkozatot a Zalai
London, február 14 A hivatalos cáfolatok ellenére is beavatott körök fennlarlják azt az állításukat, hogy az angol kormányban né?jeleltérések támadlak, amelyek rövidesen a kormánynak legalábbis részleges átalakítását vonják maguk után. Beavatottak értesülése szerint Chamberlain minisz. terelnök és Eden külügyminiszter kőzött támadt súlyos külpolitikai nézeteltérés. !
1 London, február 14 A Daily Mail és a Daily Thelegraph szintén nyíltan irptak az angol kormányban történt hasa-
dásról. A szakadás oka; az olasz-angol barátság ügyében meginduló tárgyalások. Az olasz barátság körül hasonlott még az angol kormány, mert Chaml>erlain még a hét folyamán meg akarja kezdeni a barátságos eszmecserét Olaszországgal, amit viszont Eden erősen ellenez. A miniszterelnök kész elismerni az al>esszin hódítást és hajlandó előlegezni is a Franco-kor-ínány hadviselőjogának megadását, ha Olaszország e\'szállitja az önkénleseket.
Eden felfogása ezzel éppen ellenkező: csak ,az önkéntesek elszállí-
tása után lehet szerinte tárgyalni a hadviselői jog elismeréséről, az abesszin hódítás ügye pedig teljesen a Népszövetség elé tartozik.
Eden barátai ugy tudják, hogy a külügyminiszter lemondásra gondol, mig más hjnek szerint a súlyos el\'eniélek ellenére Is egyelőre helyén marad a külügyminiszter.
Tagadhatatlan, hogy Chamberlain Igen nagy súlyt helyez a megbékélésre és minden áron össze akarja hozni a négyhatalmi ér.ekez\'elet : Anglia, Olaszország, Németország és Franciaország részvételével.

A spangol vörös front mögött egymást lövik az anarchisták és a nemzetközi dandár
Meghiúsultak a fegyverszüneti tárgyalások
Salamanca, február 14 A nemzeti csapatok az alfambrai szakaszon az ellenség állásai mögül állandó puskalövéseket hallanak. Az elfogott vörösök vallomása megerősítette a megfigyelők jelentését,
amely szerint a vörös állások mögött az \'anarchista csaltok és í\\ nemzetközi vörösdandár egymás, ellen harcolnak. A harcokat az a sok nézeteltérés robbantotta ki, a liuely a spanyol vörösöket min-
denütt elégedetlenségre birja.
Igy — mint jelentik — Barcelonában is zendülés tört ki. A lakosság a vörös katonák egy részével égyütt fellázadt a kormány ellen és tüntetéssel követelte, hogy a tehe-
tetlen kormány tagjai mcn;enek a frontra a sok ^rtatlan ember helyett. A karhatalom eml>cneivcl is összeverekedtek a tüntetők. A nend-őrség és a kivezényelt katonaság a fegyverét használta: sok halott és sel>esült van. J
1 Páris, február 14
A Maim tudósítója megerősíti azt a hirt, hogy a fegyverszüneti közvelités kudarccal zárult. A nemzet iek ujabb támadásokra gondolnak és 1 millió emberi mozgósítanak.
Teruel elölt egyébként a nem-zeliek 10 na» alatt 800 kilométernyi területet foglaltak el, több mint 10 ezer foglyot ejtetlek fegyvrostől, rengeteg lőszert, hadianyagot és élelmet is.
Rendi állam lesz Románia
Bukarest, febrjár 14 Románia valószínűleg rendi állam lesz. A minisztertanács az alkotmánymódosító mlniszterközi bi-< zoliságot már kiküldte. Valószínű, hogy ez a lnzoltság a román alkotmány módosítására királyi tanács kiküldését fogja javasolni. Ennek lagjai a voít miniszterelnökök lennének, elnöke |>edig maga a király.
Az uj rendi államban a szenátus egy részét a király nevezné kl, másik részét a testületek választanák A ház |>edig u különböző érdekképviseletek küldötteinek gyülekezete volna.
Megmenekül a Paplnln-expedlció
( Moszkva, február 11 A szovjet hatóságok hivatalos je-lentése szerint, ha az időjárás ilyen enyhe marad, a Papinin-expediciót •18 órán l>elül sikerű,1- megmenteni. Már fényjelekkel érintkeznek Papininnal a segélyhajók.
Véres politikai gyűlés csendör-sortüzzel
Belgrád, február 14 Jotlcs képviselő és pártvezér Szele-nikolban beszédet akart mondani, de a kommunisták és a volt liorvát parasztpárt emberei megzavarták. A tüntetésből hamarosan verekedés lett, amelybe beleavatkoztak a lvatósá-gok emberei Is. Miután a tüntetők a karhatalom embereit is megtámadták, a csendőrség fegyverét használta. A tüntetők közül 1 azonnal meghalt, kettő életveszélyesen, többen súlyosabban megsérültek a sortűz alkalmával.
Húzás
I Budapest, febrjár 14 Az osztálysorsjáték mai húzásán 20.000 j>engől nyertek a 893, 55.396 és 66.376 számú sorsjegyek, 10.000 pengőt nyert a 36,595 szánni. (Felelősség nélkül.) (
»
ZALAI KOZfcöNY
1936. febrnfc 15
Uincze József 23 Imdlfosoly-Mnelt mim
IX. Huszonegy óv után megérkezik a megváltó levél Magyarországról
A kamicsat kai fogház néhány fabarakktól állt. Vinne Józ-eíet egy fiatal (ipész segéd mellé .zárták.- Hz u • zárás, nem volt veszedelmes, mert a foglyok élete alig különbözött valamivel a telepesekétől. Nem is nagyon őrizték őket, miután elszökni úgysem lehetett* Nem volt hova. Vinczét két-lictenként haZa is engedték egy .egy napra* Nem szívesen ment vissza, de azért mindenkor idejében jelentkezett. Itt is gyártotta a csizmákat, foltozott egész nap a 3 évre elitéit szobatársával, éppen csak fizetést nem kaj>ott.
Már azt lűtte, itt kell maradnia két évig, mikor váratlanul két hónap
után ogy felügyelő érkezeit a kis «fegyenc-telepre.. Hetven ketten álltak sorlia a barakkok előtt, amikor megérkezett a felügyelő. A kamcsatkai sUovJet-telep feje volt ez, amolyan alispán-féle. Mindenkitől sorba megkérdezte, miért került ide. Vinne ugyancsak kiöntötte szive bánatit.
— Azonnal szabadon engelnl! — fakadt ki a felügyelő, amikor meg. hallotta Vinnie históriáját. I)e alaposan le is szidla a fogházfelügyelőt, mert Vincze József felett a magyar konzulátus értesítése nélkül még tárgyalást sem lehetett volna tartani.
Meghalt a kis Péterke ...
Vincüo József igy hát szabad lett és ismét 1 lazamehetett családjához. Pár héttel később ugyan még .privátként* vi-.szamcnt a fogházba n vezetők nek csizmát készíteni, de ez már keresetet is jelenteit. Augusztus 3 án költözött végleg haza és éppen ideje is volt, mert mikorra hazaért, minden bútorját az udvaron találta. Kilakoltatták családj U az állami épületből.
Vincío megint a rendőrségre szaladt. Kun rendőrkapitány juttatott is neki lakást a rendőrség épületében. Egy bo nem rendezett fényképészeti laboratórium lett szállásuk. Épp hur-hurcolkodtak, amikor az Ur ismét
meglátogatta Vinczét. A csapás súlyos volt. Meglmlt a kis Péterke...
Meghalt ez a liárom éves, pufók-képű kis magyar, aki már magyarul is gagyogott és aki legnagyobb öröme, vigasztalója és boldogsága volt egy sokul hányatott magyar liadifogolyn«*k.
Kgy keresztnélküli kis sírdomb lett azután lietekig a Vincze házaspár zárándokhelye. I)e a baj ndn jön egyedül. Alig vigasztalódtak me/, leváltották Kun rendőrkapitányt, És az uj rendőrkapitánynak szinte első dolga volt, hogy a magyar hadifogoly családot kilakoltatta.
Első lépés kifelé a fehér pokolból
Vinciének elég volt Kamcsatkából* Hajó azonban egyelőre nem jött, igy két hónapig sátorban lakott u kis magyar hadifogoly.család. Kemény tél volt már, amikor 1934 december 22-én megérkezett az .Iris,.
A szent estét Japán és Kamcsatka kőzött töltötték a tengeren. S ujévro Vladivosztokban voltak ismét. Vincze azonban távolabb akart menni azoktól a helyektől, ahol annyi szenvedésben és megpróbáltatáson volt ré-szek Vincze közelebb igyekezett a Fekete tenger partjára, mert ekkor már ismét erősen dolgozott benne a bon-vágy ós húzta valami haza, haza a magyar rög, a Kárpátok koszoruzta magyar föld felé.
Jegyet azonban a vonatokra civilnek nem lehetett kapni* A hadsereg volt laz első 8 csak ha maradt hely, mehetett néhány civil is. Az emberek néha hónapokig vártak az állomáson. Vincze is nap-nap után kiment az állomásra* A sok kérdezősködés közben a negyedik nap megtudta, hogy az á:lomás-főnók nem más, mint régi barátjának és kamcsatkai társának, Konstantin görög cipész feleségének bátyja. Vincze 1000 rubelt igért az állomásfőnöknek, mert tudta, liogy minden ismeretségnél szebben beszél a rubel*
Két nap múlva valóban megkapta a Jegyeket. S a kis magyar család 1935 január 7-én Moszkván át megindult a Fekete-tenger felé,..
Három hét vonaton, hat hónap munka nélkül
Háromheti szakadatlan utazás után amikor a kalauz Sinferopol állomását kiáltotta, a kis magyar hadifogolycsalád kiszállt a vonatból. Vincze, még mielőtt a kis kikötővárost bebarangolta volna, az állomáson érdeklődött munka után. Ez azonban nem akadt.
Amikor a kis család a pályaudvari étteremben ebédhez ült, mégis akadt egy kis öröm. A pincér, amikor megtudta, lwgy Vinne magyar hadifogoly, elmondta, hogy náluk is van egy magyar szakács.
Vinczét azonnal a konyhába vezették és itt ismerkedett össz-J Ivolai János magyar szakáccsal, ezzel a de-
rék magyarral, aki 8 napig szállást adott Vinciének és kis családjának. Meri az igazoltatásnál kiderült, lwgy a rendőrség semmiféle i legent nem enged a kikötővárosban \'letelepedni és Vinczének is cl kelteit hagyni a kikötőt.
A közeli Sinferopolba mentek. A krimi félsziget fővárosa befogadta őket, de nem várta a sorsüldözött magyar hadifoglyot senki tárt karokkal. Munka sehol nem akadt. Szerencsére, hogy Vincze mielőtt eljött Kam-csatkából, mindent pénzzé tett és igy maradt még 9000 rubelje. I)e szükség is volt erre, mert VlncatJ kerek hat hónapig járt munka után — hiába*
A magyar hadifogoly nem esküdött fel a szovjetre
Egy villanyszerelőnél vett lakást a kis magyar hadifogoly.isalá\'l. Egy szobából állt ez u kis lakás, mej egy kis konyhából. A kis szobát azonban Vin-czéék csakhamar bcbulorozták és a kis orosz asszonyka gondossága otthonossá tudta varázsolni. Családi őröm is értő Vinczét, mert az év nyarán kis fia született. Hogy könnyebb le-gyen a felejtés, Péterkére keresztelték az újszülöttet.
Vinne a munkakeresés közben egy, ro többet gondolt a hazajövetelre,, Iri
is haza, hogy él és Szeretne hazajönni. Reménykedett, hogy talán innét megkapják levelét a nagykanizsai szülők. Közelebb volt már hazájához és talán ez a közeledés fokozta benno a l>on-vágyat.
Nehéz küzdelembe került az is, hogy megtartsa magyar állampolgárságát. Sokszor kérték, néha kénysze-ritették, hogy tegyen esküt a szovjetre, jobb dolga lesz, de ő ne.n tudta megtagadni hazáját. Inkább szenvedett, küzdött, de megmaradt magyarnak.
A 23 esztendő legjobb napjai
Ez a szenvedés most is ugyancsak >ijárt neki bőven, A megtakarított
rubelek e,{yre fogytak és éppen az utolsó százast váltották fel, amikor
lkat hónap után Vhu*o végre állást kapott a .Vörös Sugár, cipőgyárban. Állami gyár volt c« is, mint minden Oroszországban. Napi nyolc rutait fizetlek a magyar hadifogolynak, aki a gyárban egy tizenkettes munkaasztal-nál .cvikkelt.. Átadó munkát végeztek: 12-en kó-tfite\'.tek egy cipőt. Mindönki csnk egy állandó beosztásban dolgozott és adta tovább a félig kész munkát a következőnek. 23 évi fogsága alatt o gyárban volt aránylag legjobb
sora Vincre Józsefnek,
Igaz, hogy a liavi 220 rubeljéből sok mindenre levontak, de ea Igy volt mindenkinél. Mert a* orosz munkásnak levonják fizetőséből a szakszerve-ceti Járulékot, a lmdsereg fenntartá-sára szedett százalékokat és az állami sorsjegy árát. E sorsjegyet, amely amolyan kötvénysztorü és 20 évig játszik, ndndcttkh.e\'< kivétel nélkül meg kell venni. M ebből befolyó összeget fogyverkezésre fordítják és Ijy tulajdonképpen az orosz munkás kényszerítve van, l»gy liavonta nem kopekjei, vei, hanem rubeljeivel segítse « szovjetet fegyverkezni. Vin:zc József béréből is havonta 18 rubelt vontak le orre a célra. Nyerni aaonban soha nem nyert...
Vincze József levelet kapott 21 év után Magyarországról
Multak a hónapok, messze bent jártak az őszbon, amikor Vincze le-Yclet kapott Magyarországból, 21\' év után, ez volt az első hir hazájából... Micsoda félvo, reménykedve bontotta fel e levelet, amelynek borllékjá.-i apja írását vélte felfedezni.., Dobogott a szive, szemét elöntötte a k\'mny, amikor felbontotta. A szomorú és a Jó hir együtt hullott az ölébe. I-dédanyja meghalt, EZ a hír markolt e\'őször lelkéta. Aztán könnyes szeme egy Írásra esett, amelynek i^-sétjén ezt a szót olvasta .minisztérium..
Mohón ka|>otl utána, S most már örömkönnyek csordultak le beesett arcán, mert kezében volt a szabadulást hozó levél: a minisztériumi igazoló
irás.
Egyszerre maga előtt látta a kanizsai Teleki utcai kis házat, almi\'születelt, nevelkedett és leirliatatlan vágy fogta el, Ható... haza... hazajönni minél előbb...
A feleség és a gyerekek, szinte szólni sem inertek, nem értették mi \'jött a levélben s kérdezni nem merték.
Vincze JózMBf pedig szinte eszelősen, köszönés nélkül rohant a kapitányságra, Útlevélért. Alig hallotta a ti-ztviselők kérdéseit, csak ejy 6zó muzsikált fülében, lelkében:
— Haza,., hazai...

320.000 pengő a nagykanizsai rendőrségi palola költségelőirányzata
Három minisztérium döntése után kerül sor a tervpályázat kiírására
Az -illetékes minisztériumokban folytatott tárgyalások a nagykanizsai rendőrségi |>alota ügyél>en a legjobb kilátásokkal kecsegtetnek-A város műszaki hivatala ft belügy minisztérium felhívására elkészítette a tervezett építkezés pontos tte-lekrajzát, a szükséges irodák, ügyosztályok, lakianya, istálló tervezetét, az ehhez szükséges anyagok és munka költségelőirányzatát, hogy I>ontos képet lehessen kapni az
építkezési összegről. A pontos számitások alapján 820.000 pengőre tehető az előirányzat, amit felterjesztettek a belügyminisztérium illetékes ügyosztályához. f Miután a rendőrségi palota kérdésélje három minisztériumnak is van beleszólása, a város által felterjesztett költségelőirányzat és tervek mind a három minisztériumot megjárják, mig sor került a tervpályázat kijrásár®. i
Vasárnap délután felboncoltak egy hirtelen meghalt asszonyt Égenföldön
A csendőrség őrizetbe vett egy szOlésznöt
A keszthelyi járáshoz tartozó Égenföld községijén Kun Islvájmé szül. Leránt Mária hirtelen megbetegedett, ugy hogy , férje sürgősen beszálUttatta a keszthelyi kórházba ahol az asszony rövidesen meghall. Miután az ógenföldi asszony betegségének és halálának körülményei az orvosok előtt is gyanúsak. voltuk, jelentették az esetet a nagykanizsai kir. ügyészségnek, amely a holttest boncolását indítványozta. A vizsgálóbíró helyt adott az indítványnak és vasárnap déiul/yi a jvizfc gálóbtró ós a törvényszéki orvosok kiszálltak Égentöldre a boncolás foganatosítása végett. i
Időközijén a csendőrség őrizetbe vette Hetiesl Jánosné Kurwenger Mária liiagánszülésznöl az esetből kifolyólag. A szülésznő tagadja!, hogy köze volna az esethez.
Hétfőn délután terjesztik be az ügyészségnek a boncjegyzökönyvet. A nyomozás a gyanúsított ügyében tovább folyik szerepének tisztázására. ;
Oyomor-, bél-, vese , máj- és epehólyagbetegek szívesen l.znak reggelenként egy-egy pohár lermé-sietes „Fertnc József keieiOvItet, mert annak hashajtó hatása gyors é» biztos, Igen enyha > ezért nagyon kelleme.. — Kérdezze meg orvosát. _
— Naptári Február 15. kedd. Kom. kat. Kolomb. K. Protestáns Fausztln. Izr. Adar hó 14.
Qyógyraertárl éjjeli szolgálat február 15-ig a Merkly-Belus gyógysiertár é. a ktskanizMl gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától est. 8 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden exén o.p uőkn.k.)
1938. február 15
ZALAI KÖZLÖNY
Ma hétfűn, február 14-én, utolsű napi ISóti Károly brilliáns vígjátékai
Szerelemből nősültem
ötletes, tréfás magyar filmvígjáték. Gyönyörű kisérő műsor! — Rendes helyárak! Szereplők: Kabos Gyula, Erdélyi Mici, Vaszary Piri, Kiss Manyi, Eszterházy Ilona, Kőpeczy Boócz, Rádai Imre, Csortos Gyula, Mály Gerő, Nagy György, Peti Sándor.
Szabályrendelet nemzeti ünnepeken a nemzeti záezló kötelezd kitételére
Nem megszállott földön levő városról van szó, ahol csak próbálnák a magyarok nem kifüggeszteni a meg szállók zászlaját, megismernék hamar a bitorló hatalom irgalom-nélküli sújtó kezét. Próbálnák csak nem ünnepelni az ő ünnepükéig amikhez pedig a magyar szivnek és a magyar léleknek semmi köze sincsen.
Sajnos, magyarnak maradi váró. rosokban is sokan ninc-senek tisztá-ban azzal, mit jelent magyar földön magyar kenyeret enni és a magyar l)éke, jog és rendbizlonság áldását éhezni, független polgárként. Nem tudják, mert különben lehetetlenség volna, hogy a magyar nemzet nagy ünnepin a megmaradt magyar városokl>an is sokan vannak még, akiknek, bár egyébként megtehetnék, nem kerül nemzeti zászló a házaikra. Olyanok is elmulasztják ezt, akiknek vagyoni, társadalmi helyzetüknél fogva példát kellene mutatniuk. A Zalai Közlöny is rámutatott erre az évek folyamán, Nagykanizsán tör;ént is javulás ezen a téren. t\'
A legközelebbi nagykanizsai városi közgyűlés elé indítvány kerül, amely szerint a városnak külön szn bálynendeletben kellene kötcíezni l>olgárnit, hogy a nemzeti ünnepeken büntetés terhe alatt kötelesek kifüggeszteni a magyar nemzeti zászlót és a s/íabálynendelet végrehajtásáról a pendőrhatóság gondoskodna. Sajnos, hogy szabályrendeletet kell erre alkotni, de ha a sziv, a lwlső érzés nem\' diktálja iratlan törvényét, akkor kötelező rendelkezéssel kell rászorítani egyeseket nemzeti öntudatra és figyelmeztetni arra, hogy elvégne magyar földön élünk és ez kötelez bennünket.
EMLÉKEZTETŐ41
Február 16
LiceáUs film 6* diapositiv •lőadáB 6-kor a Nép-mozgóban. Urleányok kongregációjának táncos teája fél ö-kor, Kis Royat, Február 17. Irodalmi Kör könyv-megbeszélés 6 órakor, Bcneiskola (Surányi Gyula)* Febmár 19.
Izr. Jótékony Nőegylet mü«oro« estje a Kaszinóban. Február 20.
Piarista cserkéssek előadása (Li-liomfi) 5-kor a tornateremben. Február 27.
Iparoskőr nagyszabású táac-toája 5-tŐl 2-ig. Sórlei-Jazz. Lio*iUs előadás a várasliixán G kar (Vegele Károly).
dljaE3Ó°ífléían Cgy8,erl ködéi (2 íorlK)
A Nemzeti Egység keddi nagyválasztmányi ülését március 6-ra halasztották
Zala vármegye központja vasár- ■ nap telefonon arról értesítette a Nemzeti Egység helybeli szerved-lének elnökét, hogy a központ a keddi nagy választ mányi ülés elhalasztását kéri, mert a Budapesten folyamaiban levő és be nem fejezett választójogi tárgyalások miatt a központ kiküldöttei kedden nenv hagyhatják el a fővárost. A központ március hó 6-lkát (vasárnap)
jelölte níeg a gyűlés megtartására.
A helyleH vezetőség ennek meg. felelően intézkedett és ez utón ér-tesit mindenkit, hogy a keddi gyűlést nem tartják meg, hanem március hó 6-ikára halasztották annak megtartását.
Ez utóbbi nap talán még megfelelőbb is, mert vasárnap lévén, minden érdeklődőnek módjában Lesz a megjelenés. ,
A tavasszal megkezdik a negyedik llspei olajkút tárását
Még hosszú Ideig nem kerül sor a magyar olaj-részvénytársaság megszervezésére
Az Uj Világ c. közgazdasági lap irja :
A lispei olajkulatás, közelebbről a) Szientadorján III. olajkút fúrása -gyors tempóban halad előre. Már 1250 méler mélységben jár a furó. Az első olajnyomok már 1092 méternél felbukkantak. Az Eurogasco szakmérnökei biztosra veszik, hogy 1100 méleren innen sikerül már cl-érniök a kívánt olajréteget.
A Szentadorján II. kut hozama és a megejtett számilások alapján ennél a fúrótoronynál is napi 5-6 vagon teljesítményre számitanak. Ha, — mint remélik — két héten belül üzembehelyezhetö lesz az uj olajkút, akkor |
a lispei olajmező 2 kútja körülbelül 100 tonna olajat biztosit naponta. Nagyjából hasonló eredményt várnak a sopronmegyei Bogyiszló. nál folytatott kutatásokból is, amelyeknek technikai lebonyolítását a lispeinél jóval nehezebb geológiai viszonyok lassítják.
Ismeretes, hogy az EuropeanGas & Electric Co., számtalan felmérést, geológiai felvételt és pról>afurást eszközöli, amíg megállapodott a zalai és soproni olajmedencék tüzetesebb megvizsgálásánál. Ezeknek a műszaki kísérleteknek a költségei már eddig 12 millió pengő körül járnak. Nincs kizárva, hogy ujabb, nagy. arányú lefektetéseket fog az E\'jrogasco a közeljövőién eszközlnjl mert a Szentadorján III. kut üzem. behelyezése és a 2600 méter mélységlen járó bogyiszlói fúrás várhaló eredménye ujabb szállítási és tárolási problémák megoldását teszi szükségessé.
Az Eurogasco körüliéiül március végén, április elején hozzáfog a negyedik szentadorjáni olajkút
fúrási munkálataihoz. Mindezeket az értesüléseket hitek* forrásból, a vállalat igazgatóságától nyertük.
Meglepően intenzív munka\'empóval dolgoznak itt a termelés megszervezésén. Ez/jel a kérdéssel kapcsolatban információi kértünk arra vonat kozóan, hogyan fogják megoldani a nyersolaj feldolgozását és kereskedelmi értékesítését.
A vállalat igazgatósága szerint mindaddig, amíg a hazai olajtermelés nem éri el a napi 60 vagont-, nem merül fel különösebb probléma ezen a téren,, mert az olajfinomító vállalatoknak a jelenlegi 5—10 tonnás mennyiségek feldolgozásai, illetve széjjel osztása nem is volna rentábilis. Amint a hazai olajkutak produktivitása eléri a leiföldi szükséglet 60 vagonos napi mennyiségéi, a finomitásra váró nyersolajat az eddigi import-kontingensek szerint fogják szétosztani a ha/al olajfinomító vállalatok között.
Egyes körökben olyan hirek kellek szárnyra a közelmúlt napokban, hogy az Eurogasco hozzáfogott
egy magyar olajrészvénytár-saság
megszervezéséhez. Ez a híresztelés az Eurogasco és az állam közötti koncessziós megállapodásnak" ama kikötésén alapszik, amely szerint az angol érdekeltség tartozik 1010 juniusáig magyar részvénytái\'sasá. got alapítani a hazai termelés és forgalom lebonyolítására, illetőleg ilyen keretlen kell ezeket majdto. vább folytatnia. Mivel jelenleg túlnyomórészt a kutatás és termelés megszervezése és technikai lelx>-nyolitása foglalkoztatja a vállalatot., értékesítés a mostani keretek között nem jelent komoly problémát. Ép-jen ezért, mint a vállalatnál munka társunkkal közölték, előreláthatólag hosszú ideig nem kerül még sor ennek a részvénytársaságnak az élelrehivására.
■=• Vigan mulathat,
ha megnyeri a táska gr fi mmo font az egyházközségi kulturház-alap egypen-gős sorsjegyével.
„& fajszeretet ne legyen lajimádás!"
A Credo febru&rl taggyűlése
A nagykanizsai Credo vasárnap lariotla február havi taggyűlését a fehértéremlen, amely ez alkalommal is zsúfolásig megtelt. P. Cirfusz Viklorín egyházi elnök bevezető-\' jélen meleg szavakkal adózott az elhunyl tagtárs, dr. Dómján Lajos emlékének. Terszlenyák László leánygimnáziumi hillnnár szép előadása következett ezután XI. Pius pápa 16 esztendős pápai jubileuma alkalmával. Az előadó a tőle megszokott meleg, tónusban ragyogó képet festett a Sz-enlátyáról, oki munkássága és nagy békeszerelete méltán predesztinált a »nagy< jelzőre.
Gozdán Ernő főtitkár leterjesz-lette havi jelentését.
Dr. Wéler Elek világi elnök tar^ lotta meg ezután magasröptű elő^ adását a mai kor kérdéseiről. Rámutatott arra, hogy a háború utáni idők nem hozták meg a hozző fűzött reménységeket, mert jobbu-lás helyeit csak ujabb szegénységet, ujabb nyomort támasztott, majd beszélt azokról, akik még mindig1 nem okultak a múlt tanulságaiból. Hangsúlyozta, hogy a fajszeretet, nem mehel odáig, hogy abból faj-imádás legyen.
Előflzetésgyfijtő versenyünk
a mai napiwil lejár. A dátumot nem hosszabbítjuk meg tovább, kűrjük a versenyben résztvevőket, hogy a be-leütéseket néhány napon belül ejtsék meg, mert csak* a 20-áig bojelentctt gyűjtéseket fogadhatjuk el érvényesnek.
A rejtvénykészitésl versenyünk
is lezárult. A rejtvények átvizsgálása és felülvizsgálata most folyik. A verseny eredményét még ebben a hónapban közöljük.
J......................
WinliMMv
POSZÖOYÁflBÓt\'KÉRJE:: MIN\'
ElADW. VI.Ktö lfRLZ-KRI.8. IV PROHÁSÍKA OHOKÁCi-U. 8. . ^óWrWáeji. owrvcla.
GYABBUDAPEST. XILENKEUT 117
4
SALAI KÖZLÖNY
L93B. február 15
Farsangi esték
Popovits Agl, Major Mariska, Gazdag Ili, Horváth Magdus, Reményi Márti, Orbán János, Horváth János, Tőrnár László és Tőrnár Jenőke szereplőket. A magyar ruhás leánykák tánc a sok tapsot váltott ki. Szeroi>ellck Gyergyák Dodó, Mankovits Ellus, Nemes Ili, Farkas Sári, Neinol Rózsi, Kőlmlmi Ilonka, Gálos Sári, Kajdi Böske. Utána szép felkészültséggel ós technikával Benedek Józsa VIf, o. leánygimnáziumi növendék Chopin szerzeményeket adott elő. A teát az Oltáregylet leányai szolgálták fel özv, Martincse vics Jó. zsefné 1 iázi«sszonysága mellett* A jövedelemből a szegény templomokat látják el egyházi ruhákkal és kegyszerekkel.
8. .
Az Ipartestület festő-szakosztálya
vasárnap este a Kis Roy ilban rendezett sikerült táncos teaestet, amely a szakmai összetartás ápolására különösen alkalmas volt ós a sikerben honorálta a rendezők önzetlen fáradozását.
%
Levente.bál is volt Kiskan\'zsán a Levente-Ottlionban. Műsor nem volt, de jókedv annál nagyobb. A Spíngár-zenekar muzsikájára késő éjszakáig tartott a tánc.
lOli
A Kiskanizsai Polgári Olvasókör saját otthonában rondezett családias ősz. szej öve telt a teljes siker jegyében. Az Olvasókörben lesz február 20-án a kiskanizsai katolikus bál is.

Pesten a kórházban meghalt Fablck Tivadar, ugyanakkor Itthon összeesett és meghalt a felesége
Megrendítő kettős haláleset történt a nagykanizsai Faldck-család-ban. Egy napon temették Nagykanizsán a családanyát, az édesapát nveg Budapesten.
Fabick Tivadart ismér e mindenki Nagykanizsán. Lelkes és ritka jó-hangu tagja volt az Ipartestületi Dalárdának, egyl)en annak zászlótartója ls. Régebbi gyomorrával már löbbször oj>erállák b most nieglnt felvitte a leánya, Józsa, Bu-daj)estre. A leány szombaton táv-
iratot kapott, hogy itthon az édesanyja, az 58 éves Fubick Tívadar-né meghall. A leány kénytelen volt édesapját otthagyni a kórházban és hazautazni édesanyja temetésére Alig ért haza Nagykanizsára, Pestről kapott táviratot: — meghalt55 é\\es édesapja is. Egy napon temették őkei, az egyiket Nagykanizsán, a másikat Buda|>es:en. Nagykanizsán régen lálott hatalmas tömeg kísérte utolsó "Jtjára Fabick Tiva-darnét. ,
Szarvason elfogták a nagykanizsai Kis Royal harmadik betörőjét
Eladó birtok
SomoByadwarhelyen,
közvetlenül a vwutAllomái melleit, 34 n>.,r«r hold t.FÜl.tO
szántóföld,
amely kertészetnek is igen alkalmas, gazdaság épülettel együtt elhalálozás miatt
eladó.
A birtokot egyik oldalon a Dombó-csatorna, másikon a vasúti töltés, harmadikon a közút határolja. Bővebbet Byttrffy Kálmán mészárosnál
Csurgón. 3<o
A nagykanizsai farsang, nak soklánga fellobba-nása volt a mostani hétvége. Szombat.vavárnap este 11 helyen volt táncos vigasság. FZek közül a kővetkezőkről emléke, zünk meg.
1.
Bál csak ogy volt, a Kereskedőim! Alkalmazottak, a Kaszinóban. Csakugyan !>ál volt. Gyönyörű ruhák, gyönyörű lányok, nem nagy. de vidám közönség. Néhány főnök is megjelent (sajnos csak néhányI) a nagyszámú meghívottak közül. Hangulat kitűnő, a Pasqualettl-Jazz szorgalmas volt. Kromsfar István rendezése gondos, figyelmei
2.
A vasutasok (VOGE) a Knth* Legényegyletben mulattak. Szorongásig tömve minden szöglet.
A vasutas társadalomtól lehetne összetartást tanulni. A kedves műsor-ban láttunk egy kis egyfelvonásost, « melyben Oruzsin Bella és Tóth Jenő nevetették meg a közönséget sok tap. sot aratva. A második kis színdarabban Sipos Emma színészi készséget eláruló alakítását élvezhettük. A fordulatos darab minden szereplője remekelt. Igy a férj szerepében Kőhalmy Ferenc érzékeltette nagyszerűen a rábízott alakot. Remek figura volt Horváth Lajos szabója* A modern cseléd szerepében Runics Manci jeleskedett. A VOGE pesti vendége, Sallagh Pál énekelt eZután Ungár Edith nagyszerű zongoraklséretével. A meglepően kellc. meshnngu és komoly énektudásu fiatal ombertől opera áriákat hallottunk pompás előadásban, majd dalokat énekelt iflön nagy siker mellett. Az egybegyűlt Naépwámu közönséget Kőhalmy elnök üdvözölte, ugyancsak ő konferálta közvetlen szavakkal az egyes műsorszámokat is. Vezetése mellett a rendezőgárda Is minden dicséretet érdemel, a vasutas kislányokkal együtt, akik n háziasszonyi tisztet látták el figyelmesen és gondosan, A műsor után a kitűnő Sótley-jazfc Játékára a lognagyobbszerübb hangulatú táncestély kezdődött.
3.
A postások családias összejövetele a Kis Royalban volt. Ott volt dr. Thol. way Zsigmond postahivatali igazító feleségével és a nagy postás.családon kívül is többen a baráti körükhöz tartottak közül. Amihez postái fog, az mindeuben jó munka szokott lenni. Ezt a jóhirét a posta a társasélet terén is megóvta, inert az összojövetel kitűnően sikerült. Debreceni Kiss Jóska még regből felé is győzte huznl a magyar nótát. Az idei farsangon a postásoknál voltak a legjobbizü csárdások ls.
4.
A pedagógusok havi óssziejóvetele is a Kis Rovalban voll. Nem telt belo sok idő, ők is beleolvadtak a postások vidám társaságába.
5.
A fehérleremben szombaton este a P. dr. Horváth Athanáz vezetése alatt tömörült érettségizeti ifjak társasága teázott. Sokan voltak, lányok, asszonyok ls. A házi zenekar jól kitett magáért és hangulatban nem volt hiány.
G,
Vasárnap este a Kath. Legényegylet-ben volt vidám táncmulatság *n műkedvelő előadás után, amelyről külön számolunk, be. v
7,
A fehérteremben vasárnap este az OHárcjiylcl tcáju volt P, Gulyás Gellért igazgató rendezésében. Itt ls sokan vol tak, alig fértek el a teremben. A fáradhatatlan, lolkes és szeretetre méltó Gulyás páter levezető szaval után helyi szerző kis darabját mutatták l>e •A vonat indulása előtt cimmel. A szereplők mindegyike derekasan megállta helyét. Különösen meg kell emli-tenünk Szabó Rózsi, Horváth Gfcus,
A Kis Royal letörésének utolsó felvonása játszódik le rövidesen a nagykanizsai törvényszék előtt. Eddig, niint ismeretes, sikerült a három tettes közül keltőt, Szarka Istvánt, a Kis Royal volt alkalmazottját és ennek társát elfogni és a bíróság elé állítani. El ls Ítélték mindkettejüket. A harmadik gyanúsított, Krausz Jenő kereskedőse-géd, akit B másik kettő Szombathelyen nyert meg egy kanizsai éjszakai kirándulásra, a J>előrés«j(án
megszökött és eddig n3m is sikerült megtalálni. Most a szarvasi, csendőrség egy járőre a kapott személyleírás alapján ráismert % körözött egyénné, akit elfogott. Bekísérték a szarvasi őrsre, ahol elismerte, hogy ő az, akit á kamizsai kapitányság keres. A sikerült fogásról azonnal értesítették a nagykanizsai kapitányságot. Még vasárnap este egy kanizsai rendőr utazott le Szarvas, ra, hogy Nagykanizsára hozzák a körözött kereskedősegédet.
Sziklay lános előadása
Ezúttal az irodalom kapott helyet a lioeális-sorozat vasárnapi előadó-asztalánál. A magyar újságírás és Irodalom ősz doyenje, Szlktey János kormányfőtanácsos volt az Irodalmi és Művészeti Kör vendége.. A Petőfi-ceniennárium alkjai-mával emlékbeszédet mondott Nagykanizsán, 8—10 évvel ezelőtt elnöke voll a dunántúli újságírók kanizsai kongresszusának, de ennél régebb szálak is fűzik Zalához: - kezdő fiatal iró korában első cikkei közül sok látott napvilágot a Zalai Közlöny hasábjain. írásai, könyvel, neve az elsők közt közismert Magyarországon. a katolikus Iroda\'om vallja őt büszkén vezér-egyénlségé-nek, egylwn a katolikus újságírás is, utóbbi minőségélyen hosszú Ideig volt főtitkára, ma tb. alelnöke a Katolikus írók, Hírlapírók Pázmány Egyesületének. Szerelmese a Balatonnak, a kristályosan tiszta magyar nyelvnek\', a legnemesebb irodalmi hagyományoknak és —81 éves korában ls — a szüntelen munkásságnak.
A Városházi diszf-armében tartotta előadását. Lelkes tapsvihar fogadta, amikor az előadói emelvényre lépett. Szakáll Gyula piarista tanár, az Irodalmi és Művészeti Kör elnöke üdvözö\'te a Körfi vengédét ujabb zajos ünneplés közben.
Sziklay János előadásáén a régi zalai írókról emlékezett. Csak elhunytakról, de Azoknak galériája teljes volt Zrfnyi Miklóstól és Kisfaludy Sándortól, Somlyó Zoltántól Bátorfi Lajosig, Szalay Sándorig, Hajgató Sándorig és Nagy Győzőig. A történelemírás, szakirodalom zalai művelőinek alakjai is sorra elevenedtek előadásában. Gazdag seregszemle volt, érdekes és élve-zeles.
Azulán Fürst Magda, a leánygimnázium növendéke szavalla el Karinthy Frigyes Kacsapecsenye c. rapszódiáját. Komoly, kész előadótehetség ez a kislány, a művészi mértéket ütötte meg ezúttal is nehéz, de kitűnően megoldott feladatban.
Sziklay János egy derűs, aamatos novelláját olvasta fel még (ezt is, előadását is átengedte közlés végett a Zalai Közlönynek.) |
Hosszú Idő őta fekvő betegek a termésxtfes „Ferenc József* ke-
serüviiet nagyon szívesen Isszák és ónnak gyors, biztos és mindig kellemes hashajtó hatását általánosan dicsétik. Kérdezze meg orvosát.
— Teklatte MM>g a Köpetein Bútoráruház állandó butorkl&llltAsát Izltoea 6e olc ó bútorokat kedvező tizetéal föltételekkel vásárolhat
Az Első Bált nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
Nagy örömmel fogadták olvasóink a Zalai Közlöny bejelentésit, amely szerint a |övöben minden héten két ingyenes mozijegyet sorsolunk ki előfizetőink közölt. A kedvezményre külön pályázni vagy Jelentkezni nem kell M(ndenki, aki előfizetőnk, természetszerűen résztvesz a sorsolásban. A sorsolást minden héten megejtjük.
A sze encse ezen > héttn a következőkre mosolygolt/ Kancslcs Igndc, Gydr-u. 32. Tolola Lajos, Eötvös-Ur 27.
Az első bál mindenkinek élménye. Ilyen élménye lesz nyeleseinknek is ez a film, amelynek főszereplője a közönség kedvence: Olga Csehovi. Igazi mővészete mellett pompás muzsika, nagyszert! rendezés és szép kiállítás teszik élvezetessé e filmet, amelyei Ttedden és szerdán mutat be a Városi Mozi.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvehetők.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
ZALAI KÖZLÖNY
Remek formában az NTE
A Schötz-kupáért NTE—Zrínyi 4:1 (1:1)
l9#.JebruArlj5_
— (A zeneiskola tanárainak szerda esti hangversenye)
pontosan este 9 órakor keZdő.lík a *-nőiskola földszinti hangversenytermében. A műsort néhai Lemberkovks A la jósnő tanárnő emlékének szenteli az iskola. Witzenetz Jolán énekel, Ivánkovits Feren? és Honti Ilona Griej hegedű-zongora szonáUJ U játszák, mely számok mellett még egy zon-gorahármas is előad ísra kerül. Belépődíj nem lesz.
— (Eljegyzés)
Szabados Magdát eljegyezte Lnsztig Jenő (I\'elsőgalla). (Minden külön értesítés helyett.)
— (Az Izr. Leányegylet)
vasárnap délután Ismét megrendezte kulturdélutánját a kistemplomban. A lűrdclett előadás helyett, az előadó dr, Winkler Ernő főrabbi lelejsége miatt dr, László István rabbi tartott előadást. A zsidóság hivatásáról beszélt, mindvégig meggyőző erővel, rendkívül érdekesen, nagy történelmi tudással. Nemcsak az ókori zsidóság életcéljait, küzdelmeit mutatta be, hanem a mai zsidóság utj \\t is megvilágította. Az érdeke, és mai problémával foglalkozó előadást Szántó Károly e\'nók köszönte meg meleg szavakkal,
— (Dr. Dómján Lajos temetése)
Impozánsan széppé telte dr, DomJ\'in LrJos nagykanizsai ügyvéd temetését, ezt a hirtetón Jött, szomorú búcsúzást, a társadalom ritka méretű rész-véének megnyilvánulása. Ott volt a jogász-világnak majdnem min ié i tagja, a törvényszék, járásbíróság, ügyészség tisztikara elnökeik vezetésével, az ügyvédi kar, a polgármester, a városi képviselőtestület tagjai, a frontliarcosok, a Credo zászlóval, a tanintézetek képviseletei, minden felekezet lelkészei, az egyházközségek küldöttségei, az Irodalmi és Művészeti Kör és sokan a tisztelők és jóbarátok, A szertartást P. Czirfusz Yiktorin plébános végezte. A simái az ügyvédi társadalom nevében dr, Vit Ferenc ügyvéd, a Credo nevében annak elnöke, dr, Weber Elek kir. já-rásbiró mondott lélekbe markoló búcsúbeszédet. (A temetés külsőségeiben is szép volt, Horváth Géza temetkezési vállalata végezte.)
— (Az Urleányok Mária Kongregációja)
február 10-án este fél 9 órai kezdettel tánccal egybekötött teát rendi* a Kis Royal tormeiben, melyre mindenkit szeretettel megliiv és vár a
Vezetőség, (:)
— (Az Iparostanonclikolában)
megvolt aX első szülői, munkaadói és tanítói közös értekezlet, amelyeket
a jövőben rendszeiüsitcnek. Az első értekezleten várakozáson felül nagy volt az érdeklődés, Küronya István igazgató, P, dr. Horváth Atlianáz ferences lelkész és Filó Ferenc igazgató tartott előadást. Küronya igazgatónak és a tantestületnek Hoffmaiui Henrik felügyelőbizottsági elnök és Samu Lajos ipartestületi elnök mondott köszönetet,
— (Vlncze Józsefnek)
a Keresztény Tisztviselőnők által megindított gyűjtésére az Iparoskör 7 pengő 38 fülért, a kir, ügyésZség éí fogház 2 pengő 90 fillért gyűjtött. Turek Géza cipész szerszámokat ujUi-lott fel a volt hadifogolynak,
- (BilyeggyflJUk találkozója) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében.
— Sstnaa tftll, uítet báli ruhaanyagok nagy választékban találhatók KchüUnól.
Szép idő, (elég) szép közönség, szép játék. Hiába, a két rivális még kupameccsen sem »agyja« magát. Olyan iramot diktáltak helyenkint (különösen az NTE), hogy bajnoki mérkőzésnek is ljeijlett volna. Az NTE különösen a második félidőben szép kombinációs támadásokat vezetett. Hát még ha lőni tudnának a csatárai ? !... A Zrínyinek nem sikerült. A jobbszárny semmi. A védelemben, fedezetsorban itt-ott edzés és kondicióhji\'uiyok mutatkoztak. A csatársor ellen pompásan mu tatkozottt l»e az NTE védelme és ha ez a fonna nem szalmaláng^ akkor még nagy meglepetésekre lehelünk elkészülve a tavaszi bajnoki hajrálian. De reméljük, hogy a Zrínyi is rendliejön és egy hónap múlva az NTE-vel együtt sok szép játékot és sikert hoz a kanizsai kö. zönségnek.
A két csapat a következő felállításban játszott:
NTE: Csondor - Csáki, Varga — Kiss, Rltter, Kudich - Csász, Szollá r, Szabó, Istenes, Jelinek.
Zrínyi; Gozdán - Kárpát, Horváth — Be ke, Bal>os I., Babos II. - Ziegler, Tóth, Csöngei, Boda, Stróbl.
Először mindkét rész-ről váltakoznak a támadások, NTE tet--V Jt szetősebben támad, »\' helyzetet dolgoz ki, de Jelinek közelről mellé lő. Szabó szabadrúgása súrolja a kapuját a negyedóra végén. Most a Zrínyi csinál nagy zavart az NTE kapu előtt, de a védelem rom-\' bol. Beke, majd Tóth hibáz a kapu előtt és oda a helyzet. 23-ik jierc-ben NTE támadás fut, Szollár szélien ivei Isteneshez és ez a léc alá durrant, 1 :0. Ziegler huz kapura, de Csondor jó formában védi a nagy helyzetet. A 89-ik jiercbwi Kiss kiséri Stróblt, a labda kigurul a kapu mellett, Szirtes először ka-pukinugást, majd határbirája tanácsára (nagy hiba- volt!) szögletet itél, ebből, Illetve ennek a -kavarodásául Csöngei a kapunak háttal szép gólt lő, 1:1.
Második félidőién az első 10 perc a Zrínyié. Igazi hajrá iramot diktál és a 11-lk jierclien Szollár alighogy fel tud szabadítani. Ellenállhatatlan NTE támadás köveike-zik. Szabó szépen tör ki, Kárpát nyomja, bukdácsol, Szirtes ll-est itél (tulszigoru), amit Jelinek fölé vág. Egy-két szép Csöngei húzás*, de társ nincs, Boda kénytelen hátul dolgozni. Folyton támad az NTB, levegőbe lóg a gól, csak az NTE csatárok lába irtózik .ettől. Mosl Istenes mégis megembereli magáffc lő, de Gozdán szépen fogja. Szollár remekül dob Császhoz, ez mindjárt átvág Jelűtekhez, máris hálóban a labda. Pillanatakció. Csöngei tói-ki, de a két hátvéd szereli. Szabó kicselezi Kárpátot és Gozdán már nem védheti a gólt, 3:1 (35. perc.) Császnak megjön a kedve jobbszélen, mindenkit leráz magáról, Jeligékhez ad, aki beállítja a végeredményt. | 1
Csondoi Jó, a két hátvéd nagy.
szerű, Kllter pompás középfedezet játékot mutatott l>e, különösen a második félidőben szép hosszt^ szélre dobott labdáival. Kudich méltó társa, de Kiss sem volt rossz. Császnak eleinte nem ment jobbszélen (nem is jobbszélső !), de a második félidő végén kitűnő volt. Szollár sok szép támadást indítóit el, de a lövései nem sikerültek. Szabó jól Irányit, csak a lövés, a lövés... Islenes dicséretet érdemel, de bizony az a bizonyos tizedmá. sodperces gyorsaság nála sincs meg, ami helyzeteken lövéshez szükséges. Jelinek nagyszerű volt, igaz, gólokat hibázott (.\'legalább hármat)), de lőtt is. . l >
Gozdán a gólokról nem tehet. Kárpátot kár volt játékra erőitemi beleg lábbal. Horváth volt a védelem egyedüli jó embere. A fedezet-sorban Beke igyekezelt, de a nagy Babosnak nem ment, az öccse jiedig nem birt Szollárékkal. Csöngei igyekezett, de társ nélkül maradt, mert Boda sokat vállalt magára az építőmunkában. A jobbszárny nem sok vizet zavart. Stróbl bevál baL szélen. ■
Szirtes jól vezette a mérkőzési, ámbár a kritikus sarokrúgás megítélésénél nem értünk vele egyet.
, —k—li—1—
A sakk-verseny eredményei
A vasárnapi fordulón lejáls:oit mérkőzések még nem mutatják a végeredményt, mert még hátra van két teljes forduló és egy-két függőjátszma. A küzdelem azonban máris izzó légkörű, mert az első helyezés nagy kérdőjel, miután Samu vereséget szenvedett Borytól, Kálmán pedig könnyen nyert Ar-gent ellen. De ott van még Bőhm is, sőt Reinitz vagy László, akik beleszólhatnak az elsőségbe. A vasárnapi forduló mérkőzéseit meg. tekintette dr. Krátky István polgármester, a Kör diszelnöke is. Az egyes eredmények igy alakultak: Bory Samu ellen nyert szép kombinációs támadással, ellenfelét védhetetlen állásba szorítva. Kálmán ellen Argent Philidori-védelmet választott, de nem .nagy sikerrel, mert Kálmán gyalog, majd tiszíelőnyt szerzett és könnyen nyert. László nyert Reinitz ellen, miután az utóbbi egy remis helyzetet kihagyott. Sziekulja a Pintér elleni szicíliai vé-delmü játszmát végjátékban nyer. te. A bajnokság állása: Kálmán és Samu 4, Bőhm és László 3 és fél, Pintér Reinitz és Bory 2 és fél, Sziekulja 2, ArgenL 1 és fél ponttal /áll. A vigaszdíjban Vékássy Vidos ellen nyert, Morgenstein-Tóth, Zalykó— Bán jálszma eldöntetlen.
— Kockástauon meg
egy pengőt I Biztosan nyer valamit az egyházközség egypengős kullurház-sorsjegyén 1 ;_j
— Batorklállltásunkat tekintse meg minden kényseervátel nőikül. Kopsteia butoráruhAc
__ g
Vetitettképes fllm-llceális
les* február 16-án, Mardán délután fi órakor M Irodalmi és Müvé*»etl Kör rendezésében, a N\'ép.mozgó helyiségében, Félórás film és 120 diapozitív kíséretében mutatja be dr. Balá«s Győ-»ő pécsi főorvos ugyanazt as olőadá-s*t (Jugoszláviai utiképek), amellyel Budapesten és Pécsett nagy sikert aratott, A magyar vonatkozású törtá-nelml és műemlékek Ismertetésén kívül Slovcnia és Dalmá la tí Jsíépségeit lese alkalma megcsodálni a közönségnek. Belépődíj nincs, caak önkéntes adakozás. __(:)
— (Izgalom a vasárnap déli korzón)
Vasárnap délben a nagykanizsai korzó épen tele volt a Fő uton sétáló közönséggol, amely élvezte a szép tavaszi időjárást. Egyszerre az Eötvös tér felől egy MATROSZ teherautó robogott se,lésekkel megrakva. A teherautó Országzászlónál bekanyarodott a C>ea-gery ut felé. Ugyanakkor érkezett ellenkező irányból cjy személyautó, a mely Grosz Tibor földbirtokos tulajdona volt ós szintén a Csengpry útra igyekezett. Mindkét autó vezctőj-J észrevette a Veszedelmes helyzetet A MATEOSZ soffőrj." igyekezett Tó\' eZni és az összeütközést kikerülni, do Grosz is villámgyorsan fékezett. A vasárnapi korzó sokasága izgalommal figyolte, mi fog történni, mert első pillanatra az összeütközés kikerülhctctlcnnek látszott. A teljes sebcséggel halndó teherautó soffőrjo gyorsan jobbra fordította a kocsiját, amelynek első kereke a Csengery uti járdaszélre futott. Szerencséié sem kirakatot, sem embert nem sértett meg, mert a közönség még idejében széjjel szaladt az Első Ma-gyar palotája előtt. Pillanat alatt ott termeit a rendőr, aki a két vezetőt igazoltatta, majd jelentést adott be «a ügyeletre. Az izgalmon kívül semmi komoly baj nem történt,
— Bagenhardt * Rayua.d Ula l«n
étkécsletek nagy váiaaitékban !chlt»4J
A Nagykanizsai Takarék közgyűlése
93-ik évi közgyűlését tartotta a Nagykanizsai Takarékpénzlár, ez a várossal együtt felnőtt <öreg takarék.. Idestova e^y évszázad, e^y darab történelem, valóban nagy idők villantottak át a város és a legrégibb pénzintézete felett s ez alatt a hosszú idő alatt Nagykanizsa és a takarék összenőtt sorsban, gondban, életerők gyarapodásában, alkotó energiákban, fej\'ő-dés lendületében. Az <ö;rcg takarék, üzloti vezetésében, hivatásának értékelésében, mozgékonyságában fiatal iram mai, korszerű frissesóggel áH a posztján és erről beszélnek a közgyűlésen közismertté vált eredményei is,
A közgyűlésen ott volt dr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos főjegyző, a Nemzeti Bank, a társinté-zelek főnökei. Dr. Fábián Zsigmond kir. kormányfőlanácsos elnöki megnyitója után Kelemen Ferenc igazgató ismertette at év eredményeit.
Több mint fél millió pengő uj kölcsönt adott az elmúlt évben a Nagy-, kanizsai Takarék, Körülbelül ugyanennyi folyt be a tartozásokból, A be. tét-állomány 100.000 pengővel emelkedett, ami beszédes Jele a takarék iránti bizalomnak és a tőkegyűjtés ul lehetőségének. A gazdavédelem sok intézetet állitolt súlyos gondok elé, di a Nagykanizsai Takarék nem szűntette meg httel-kapcsolatait a gazdatársadalom felé, megnehezített körülmények kőzi is váltoxatjau bizalommal áll « g^dáH
ZALAI KÖZLÖNY
1933. fcbruáf 15.
rendelkezésére. Ezen kívül az egész város életé;® is kiható fontosságú n hitel.tovék^nységo, amellyel az elmúlt év folyamán. Is elősegítette uz ingut-lanfortíalmal, kisebb «,saládi tűzhelyek épitéséL v sőt közópitkez黫k kisipari munkáinak , finanzirozásával a vároa munkanélküliségének leküzdéséhez Ls hozzájárulj
A Nagykanizsai Takarék érdekkörében a Letenyel TrJ-»rék üzletévé is sokkal több nyereséget mutat fel, mint előzőleg,,.A keszthelyi téglagyár foglalkoztatása, a nagykanizsai menetjegy* iroda forgalma javulóban van.
A felügyelő bizottság jelentésit dr. Knausz László terjesztette elő.
Kegyelettel adózott a közgyűlés dr. Dómján Lajos elhunyt választmányi tag emlékének,
A Nagykanizsai Takarék betétének őssZe&e felül van az 1,100.000 pengőn. Váltó tárcája 4.2 millió pengő, vissz-leszáinitolt váltóinak értéke 2.1 millió pengő. 1037. évi nyeresége 37.436 pengő, o^taléka 20.000 részvényre darabonként 1 pengő.
A Néptakarékpénztár közgyűlése
A Néptakarékpénztár, a Pesti Ma-gyar Korcskedehnl Ilank nagykanizsai leánylntéZete nagy érdeklődés mellett tartotta 32-ik évi közgyűlését. A 2500 ré^vényből nem kevesebb, mint 2200 volt képviseld. I)o képviselve volt a város nem-részvényes vezető-társadalma is, valamint a Nemzeti Bank és a többi helyl.oU pénzintézetek is. Ott volt dr, Krátky István polgármester, Krasznay Pál, a lendőrkapitány-fág vezetője. A részvényesek együttese bátran lehetne jclképo annak a társadalmi • harmóniának, ami jellemzi Nagykanizsa életét. Belenőtt ez a takarék a kanizsai élet talajába nem csak a részvényeséivel, liánom azokkal a nemes hagyományokkal is, amelyek üzleti magatartását jellemzik és azzal a közgazdasági szereppel, amelyet a kanizsai pénzintézetek sohasem vonakodnak vállalni olyankor sem, amikor hem csak a rideg üzleti érdek, hanem a köz magasabb szempontjai kívánnak érvényesülni.
A közgyűlés szenzációja a 2500 részvényre darabonként eső 6 pengő osztalék, Hat százalékos kamatozást ma a legnagyobbak közül is kevés vállalat tud biztosítani részvényeseinek.
A közgyűlésen dr, Kieisler József alelnök elnökölt. Vitéz Bentzik Lajos kir. kormányfőlanácsos, igazgató, jelentésében utalt arra, liogy bár u világot háborús nyugtalanságok rázták meg, mégis az elmúlt év Magyarországon a nyugodt gazdasági fejlődés Ideje volt. Az értékesítési viszonyok a kedvező kereskedelmi szerződősek folytán Jók voltak s cz minden vonalon éreztette hatását. Javult a fizető készség, a Néptakaréknál alig van rendezetlen kihiteLczés, pedig n mezőgazdaságnak, kereskedelemnek, iparnak 1937-ben is 1,133^)00 pengő uj kölcsönt folyósított, 10 százalékkal többet, mint az előző évben. A Néptakaréktól kapott kölcsönök összege 4.2 millió pengő volt az év elején, 4.7 millió az óv végén. Közbon 711.000 pengőt törlesztetlek az adósok. A betétállomány nóvekedéso Ls 10 százalékos, az évelejl 1.6 millióról 1.8 millió pengőre szökött fel. Ez a többlet tanúskodik arról a bizalomról, ami a Néptakarékot méltán megilleti, A nyereség is növekedett: 33.535 pengő. A váltótárca 3.0 millió pengő, visszaszámított váltók értéke 1,9 millió pen-gő. A váltó tárcából 3.4 millió pengőre van jelzálogfedezet,
A felügyelőbizottság jelentését annak elnöke, Balogh Dezső, a városi felsőkereskedelmi iskola igazgatója terjesztette bo, majd Jókuthy ny. alezredes mondott köszönetet a rész-vényesek nevében az anyaintézetnek, a minden társadalmi réteget felölelő igazgatóságnak, különösen i>edig u hivatása magaslatán álló igazgatónak és derék tisztikarának, akik példaadó munkájukkal részesei az elért eredményeknek, \'
Ausztria függetlenségét a berchtesgadenl találkozó
A 11 órás tárgyalások eredménye teljesen megfelel a berlln-római tengely szellemének
| Bécs, február M A l>écsi lapok megnyugvással számolnak l)e arról, hogy Hitler és Schuschnigg kancellár berchtesgadenl találkozóján nem érintetlek más kérdéseket, mint a julhts U-i egyezmény megkötésekor letárgyaltakat.
1 Róma, február 11 Schuschnigg és Hitler találkozását Rómában is nagy megelégedéssel fogadták. A találkozó - írják a lapok — szervesen te\'eilleszkodik a Berlin—Róma tengely programjába és annak mindenben megfelel.
Hír szerint a tárgyaiások eredményeként Ausztria függetlenségét sikerült teljes mértéklen biztosítani. A tanácskozás a tervezett 3 óra helyeit 11 óra hosszat tartott.
Bécs, február 14 A Wiener Tagblatt közlése szerint Schuschnigg és Hitler Berch-lesgadenben egy pótegyezményt kö tött, amely nem módosilja az 1036 évi július 11-én megkötött német osztrák egyezményl>en les/.ögezetteke!, csupán a nézeteltéréseket oszlatja el és a lefektetett igérelek végiehajtását biztosítja.
APRÓHIRDETÉSEK
flpróhlrdetéi dija valérnap 4i Qnnapnap 10 utóig K fillér, minden további »ió 0 fillér, hétköznap 10 aiólg 60 fllléi, minden további uó 4 fillér.
Maschanzkl alma 1 kg 70 fillér Muszel és Frledenthal csemegekereskedesében. *
Faaxén csomagolva 13 fillér, kapható Klirác tt 36.__♦
Magblahaté, tlsitességes, magános nő, mindenhez ért, bejárónőnek ajánlkozik. Hunyadl-u. 18. 389
NyakkandS fordítás, javítás, műstop-polás, Üveg, porcellán ragasztás Erzsébet-tér 4, második udvar l. em. •
Művirágot éi vázavlrágot, menyass izonyi csokrot olcsón és Ízlésesen készít Mechner Ily, Király u. 14. •
PaplanOxem. Dunyhájéból paplant, régi paplanból ujat alakítok. Leltnerné, Csengery-ut 12. *
Sugárut 16/e. számú házban utcai két-axobáa Összkomfortos lakás május l-re kiadó. 14
SokaxoroaltAat, gépírást olcsón, pontosan vállal Kótalné, Berény Zsuzsa Másoló éa Sokaxoroaltólrotla
NagXkanlzsa, Csengery-ut 29., i. *
■agblxható, 4 középiskolát végzett, kiszolgálásra alkalmas, 20 éven felüli leány teljes ellátással felvétetik. Cim a kiadóhivatalban. *
■éraxántáara keresek traktort ekével együtt. Lusztlg István, telefon 223. 402
10 deka koloxavárl axalonna 30
fillér Adler hentesüzletben. *
— Menyaaesottyok Meálja a Schfltn-
Mlndennapl levelezésből összegyűjtött bélyaaet, régi vagy uj tömegeket, magyart m küllöldlt, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbarits La|os, a Zalai Köilöny f. szerkesztője Érdeklődni lehet telefon 78. s*. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra között.
Sajtó alatt Zala Aranykönyve
A Benedek Rezső összeállításában és kiadásál>an megjelenő Zala Aranykönyve odáig jutott, hogy sajtó\' alá kerüli. Minden könyvtár, minden íróasztal, minden ház di-sze lesz a Zala Aranykönyve, mert örök emléket állit a kötelességteljesítés és polgári front jeleseinek. Csak Benedek Rezső kiadónál lesz kapható.
IDŐ
Hidegebb!
Prognózis: Északi izél, sok helyen havaseső, hó. A hőmérséklet kistó osökken.
A Meteorolodal Intézet nagykanizsai megflKyelőállomáua jelenti i
Hőmérséklet tognnp eate 9 órakor: —10, ma reggol: -fCf\'O, délben : +06. Csapadók: 0.0
A magasnyomású
UNIVERZAL
ARBDR gyümölcsfa-
és szőlő-
permetezőgép
folyó év végéig való lefizetésre megrendelhető:
SZABÓ ANTAL sportfizletében
Csepel géplerakatában Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy felejthetetlen Jó édesanya, lestvér, anyós, nagyanya és rokon
özv. Lőrlncz Istvánné
esdi. Balogh E.aaébet
életének 87-ík évében folyó hó 14-én d. e. 6 órakor a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele ulán az Úrban elhunyt.
A megboldogult hült tetemét folyó hó 15-én délután 4 órakor kisérjük a temetői gyászházból a róni. kath. katli egyház szertartása szerint örök nyugvólielyérc.
Az engesztelő szentmise-áldozat folyó hó 15-én d. c. 9 órakor lesz a szentfcrencrendi plébánia templomban az Egek Urának bemulatva. Nagykanizsa, 1938. február hó \'4.
Áldott Inra "ÍM - «ro«M Mkttnl
Lörlnoz Lajos, Fereno, vitéz Faludy Ferenoné szül. Lörlnoz Maróit gyermekei Lörlnoz Lajosnó szül. Balogh Katalin, Lörlnoz Fprencné szül. Relsz Frlda menyei. Vitéz Faludy FerenÖ vóje. Balogh József testvére, unokát és a gyászoló rokonság.
Permetezze pmilcsl
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyümöloafa-karbollneummal).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az fisul és téli védokexéa a leghatátosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a méaz-kénlének rovarölő hatása alig van.
önxibai\'aokot
SOLBÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
m.f, mfltrijíy., nBvA.yvtddaluW.il, uik, |ép knreikedé.ében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett. Teleion 190.
i— mm —í
I atudenkl • betyl kernkeddkiUI I I «. IpVOMksll BWMM tat
III
BIZTOS
eredményt csak ugy ér jL, ha hirdetéseit a naponta tőbbezer példányban megjelenő, messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja fel. Kiadóhivatal Föut 5. (az udvarban.) Tel. 78.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanlzs* 78 szám
Wm. » tea****** Iflraaali^ ftt. fNÜÜi Nyomfr é* üiteOal Laplftatt VáUaUfr kAnyv^mdiJáfaan Nagykaajasí*, f»lel£s MUy. Zalai KirötyT
78a Évfolyam 37. szám.
Nagykanizsa, 1938. február 16. szerda
Ara 12 «U.
ZALAI KÖZLÖNY
tussaií
é» U«Ukh>l>li FM 5. siáa.
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajoa
EI6üicltol t»: eny hón > pen.0 40 Bllir. ■ [I U kí.dóhlratatl teldo<
Sierknxtteécl t
So., 78. tL
& kongresszusi jelvény: program!
Irta : p. Bangha Béla S j.
„A Budapesti Eucharisztikus Világkongresszus Főbizottsága örömmel állapit/a meg, hogy a kongresszusi jelvényt csak Magyarországon máris 700.000 ember viseli. A Főbizottság kívánatosnak jelentette kl, hógy a kongresszusi Jelvényt minél többen hordják, még pedig állandóan, az egész kongresszusi éven át"
Ha tőlem valaki megkérdezné, mit jelent a Budaj>esti Eucharisztikus Kongresszros jelvénye^ ezt felelném neki: I
— Testvér, ez a jelvény a melleden : program\'. Még pedig tartalmas, sokaimondó program. Olyan, amelynek je\'entősége messze kiemelkedik a társadalmi és politikai jelvények mai nagy tömegének programjából. Olyan program ez, amely egy életet jegyez el a legma-gasabb eszméknek s egyetlen frontba egyesíti öt világrész minden or szí igának komoly katolikusait.
— Ez a jelvény egy frontba állítja az Istent akarók\' és Istent igenlők táborát. Ma, amikor a harcos Istentelenség ekrailtial és az ékrazitnál is robbantóbb szellemi propagandával igyekszik megsemmisíteni a Mindenható templomait, kőből és emberszivekből épült szentélyeit, a mi jelvényünk j>ajzs a mellen, amelyről messze visszahull az atheizinus minden támadása. De nem csak pajzs és védelmi fegyver, hanem kivont kard is, amelyet Krisztus keresztje és az Evan. gélium melleit máris körülhordozunk az \'utcákon.
— De ez a jelvény és a vele kifejezett program\' még ennél is többet mond. Ostya van rajta és kehely. Az oltár misztériuma. Bensőséges hittftok, amely a ml islen-hilünknek egészen konkrét formát ad és irányát is határozottan megszabja. Aki ezt a jelvényt a mellére tűzi, a mellére tűzni meri, az az egész világ előtt hitel tesz a legkomolyabb kereszténység mellett. Az nyíltan vallja, hogy meg van győződve egy felsőbb világ léle-zéséről, amelyet csak a hit ér el és a szeretet tud közel hozni. Az vallja Krisztus utólsóvacsorai drága hagyatékát, az 0 lestének és vérének világmegváltó áldozatát. VaUjtf azt az életrendeltetést, amely minkéi, apró halandókat, magasan ki. ragad a földiségnek meddő materi izmusából a puszta önzés és érzékiség kíilodájából és tisztább, éteribb\', istenibb légkörbe emel, annak avat rajongóivá, boldog hi-veivé. A kehely ds az ostya képe a mellünkön jelenU a vágyat az Isten országa felé, a tudatos harcot a bün és az ocsmányság ellen, jelenti a hitet a testnek feltámadásáéin és az örök Éleiben.
— De a program, amely a mi jelvényünkül szól, még ennél is töb-l>et tnrüalmaz. A jelvényen az Ostya és a Kehely mögött ott van a Hld
Christea Miron pátriárka is lemondott, utóda Tatarescu
Elbocsátották a 25.000 tisztviselőt, akiket a Goga-kormány egy hónap alatt alkalmazott
Bukarest, február 15 Az uj romány kormány sem tud ugylátszik megküzdeni a nehézségekkel. Bár hivatalos jelentést nem adlak ki, ugy tudják, hogy Christea Miron pátriárka még tegnap este beadta lemondását, azt azwnban a király nem fogadta el.
Igy egyelőre még Christea Miron a miniszterelnök, de a válságot csak átmeneti Időre sikerült megoldani és valószínűleg Tatarescu
következik. Lemondott a belügyminiszter is. A válság igaz! oka a^ irja az egyik lap, hogy a »nemzeti egység* "kormánya minden, csak nem egység. >
Most derült ki, hogy a Goga-kor-mány egy hónap alatt 25.000 állami tisztviselőt nevezett ki. Ezeket az uj állami tisztviselőket a Christea-kormány első nap elbocsátotta. Magában Bukarestben 2600 az elbocsátott állami tisztviselők száma.
Még ezen a héten átszervezik az osztrák kormányt
A politikai kibékülés vezérharcosa tárcát kap a kabinetben
I Bécs, február 15
Schuschnigg kancellár Bercbles-gadenl>ől való visszatérte óta állandóan tanácskozik. A tanácskozások során nem csak azí osztrák politikusokkal, hárem Papennel is több ízben tárgyal. A tanácskozások befejezése után azonnal minisztertanács lesz, amelyen megbeszélik a további teendőket, a berchtes-gadeni találkozás eredményét formába öntik és a júliusi egyezmény kiépítését tárgyalják meg.
Ezzel egyidejűen a kormány ál-szervezésére is sor kerül. Bécsben ugy tudják, hogy a nemzeti táboriról választják a kormány uj tagját1, sőt neveket Is emlegetnek. E kiválasztott Fey Inquard, Schuschnigg kancellár állandó bizalmasa, aki
tavaly nyár óta a politikai klbékü-lés egyik vezére és a nemzetiszocialista párlréteg megszelídítésének egyik harcosa.
A kormányátalakításra még a héten feltétlen sor kerül, mort az osztrák kormány kész helyzet elé akarja állítani Hitlert, aki vasárnap mondja el nagy külpolitikai I>e-szédét.
A hazafias arcvonal tartomány vezetői érlekezl tre jöttek össze. Valószínűnek veszik hogy Schusclmigg kancel lár tájékoztatja az éit\'kez\'etet a l,e.vh tosgadeni taná.skozásokról. A\'tilábm azt hiszik, hogy ma délután kerül nyilvánosságra a berchtesgadeni ta-nácskozás tárgya és eredménye. Az osztrák sajtó arra számit hogy ma hajtják végre a kormányban » tervezett személyi változásokat.
A biztosítók felügyeletének átszervezése és a Phönix-iigy a Ház előtt
Budaj>esl, febriár 15 A képviselőház mai üléséi 10 óra után néhány perccel nyi ot a meg Sztranyavszky Sándor házelnök. Az elnök közölte, hogy Lédennanii Mórt hívták be az egyik megüresedett kerületije, aki azonban azonnal lemondott.
A további bejelentések után a Ház áttért a díjtartalékok elhelyezéséről szóló javaslat tárgyalásra. Kertész Miklós volt az első szénoty hangoztatta, hogy ez a Phönix-ügy utolsó felvonása tulajdonképpen. A biztosítók feletti felügyelet átszer. vezését kérte, majd a vita lezárásá-
val Fabinyi pénzügyminiszter vá-válaszolt. Kijelentette, hogy a felügyelet átszervezése megtörtént és teljesen bevált. Igaz, hogy sok idö telt el a Phönix-ügy óta, de az nem igaz, hogy nem történt semmi. A magyarországi biztosítók feje felől elhárították a veszélyt és sokkal egészségesebb helyzetet teremtettek, mint volt a multl>an.
Fabinyi a Phönlx kárboztositási állományáról beszélt ezután. A kormány egy rendezési alapot létesített. Igy sikerült biztos alapot teremteni, Igaz, hogy sok lisztviselő kenyerét veszítette, de sikerüli sok száz egzisztenciát megmenteni.
A Ház ezután a cukorgyártás és eladás szabályozásáról szóló egyezmény l)eclkkelyezéséröl tárgyalt, a melyhez számos hozzászólás történt. A cukordrágaságol tették szóvá. Lapunk zűriakor az ülés még tart.
Bizalmas eszmecserék igyekeznek tisztázni az angol kormányban felmerült ellentóteket
1 London, február 15
A kormány tagjai között bizalmas eszmecsere fojyik és remény van arra, hogy a komoly ellenié!?, kel elsimilják. Ez azoni>an korántsem jelenít azt, hogy az angol kori mány átalakítására nem kerül sor. Ez a kil>éküléstöl független és mint jelenlik — más okok idézik elő. Az angol kormány kebelében történő változásról irva, a lapok Georgwiil nevét emlegetik, mint az uj külgyminisztert, A kormányátalakítás a je!ek szerint még a héten megtörténik.
Az olasz viszony ügyél>en az angol kormány tagjai körél>en mind erősebb az a felfogás, hogy Olaszország adjon gyakoriali biztosítékot az olasz önkénlesek visszahívásán vonatkozóan s akkor az angol kormány hajlandó tárgyalni Franco hadviselői jogának megadásáról.
Borzalmas családirtás
Buenos Aires február 15 Bozodi lioroo gróf — a francia < suklvás moz alom vezérér.ek testvére — Buenos Airesben K\'lőtlo feleség t leányát szobalányát, súlyosan inog o-besitette unokahuí\'át niajd öngyí"<< s-ságot klsére/t meg. Telién k I.u anyagi romlás.
is. Közvetlen Budu|>est és Európa legrégibb lánchjdjának ké|>e Közvetve azonban az egymástól távol álló párlok összefogó pántja, a szenetetkőnél szilárdabb és acélnál lendületesebb erejének szimbóluma. Aki ezl a jelvényt hordja, az szeretetet mond, szeretetet hirdet és a szeretet uralmát akarja. A szeretetét eml>er és ember között, társadalmi osztályok között, müveit és műveletlen, szegény és gazdag, vá-
ros és falu közölt. Aki ezt a jelvényt a mellére tűzi, az a világot a szeretet fényözönél>en úszva szeretné látni és a maga kicsiny életét a" szeretetnek abban az ultrakozmikus, fölséges, örök vllágáramál>a beleágyazni, amelynek kiinduló-ponija az Isten szive, gyümölcs; az ember örök üdvössége, legfőbb szimbóluma, eszkö/e és szószéke pedig az Euchariszlia.
- Hordjuk tehát ezt a jelvényt
minél löbfcen és minél állandóbban ! Hordjuk százezren és milliónyian ! Hordjuk örömmel és büszkén, tüntetően és boldogan ! És ha a jelvényt egymás mellén ott látjuk az utcán, villanjon meg szemünkén a felsőbbrendű testvériság mágneses öröme, amely a szennybe, vérl>e, gyűlöletbe és gonoszságba ful\'adt világ sikátorain keresztül is egységes frontba sorakoztatja fel a legmagasabb eszmék eljegyzettjeit.
ZALAI KÖZLÖNY
1936. fcbrnér 16
A létért való küzdelemben
gyakran hathatós segítségére van a dolgozó egyénnek egy pohár természete* .Ferenc József" keserűvíz reggel éhgyomoira bevéve azért, mert ez gyorsan szabályozza a szellemi és testi munkaképeseégre oly igen fonlos bél működést éi anyagcserét. Kérdezze meg orvosát.
A Hitelszövetkezet és a OKH jubileuma
Budapest, február 15 Nagy ünnepélyességgel tartották meg ma délelőtt u Hitelszövetkezetek kongresszusát a Hitelszövetkezet 50 és az OKH 10 éves fennállásának évfordulóján. A jubiláló intézményeket Beöthy László elnök megnyitója után a kormány részéről Fablnyi Tihamér, a Nemzeti Iiank részéről Somssich László, a Kamara részéről Motsér András, majd Balogh lilemér, Hegedűs Lóránt és még sokan mások. Ezután a jubileumi alap létesítésről szóló javaslatot tárgyalták le, méltatták uz OKH működését stb. Délben 1800 teriiékes díszebéd volt a Vigadó összes termeiben.
Meggyógyult a francia miniszterelnök
i Páris, február 15 Chautemps miniszterelnök felgyógyult betegségéből és még ma államtanácsot tart. A képviselőház is összeül, hogy az uj munkarend törvényét letárgyalja, igen heves és hosszas vitára számítanak, amely alaposan próbára fogja tenni a koít piányt. _ ( , <
„Magyarország a legdemokratikusabb áliam Középeurópaban"
| Newyork, február 15 A Newyork \'limes nagy cikkekben számol be egyik munkatársának magyarországi látogatásáról. A lap azt irja, hogy Magyarország a legdemokratikusabb állam Közép*
európában. _
Húzás
i Budapest, február 15 Az osztálysorsjáték mai húzásán
a főbb nyereményeket a következő számok nyerték: \' I 1
10.000 i>engöt nyert a 6975 sz., 5000 |tengőt : 23.579, 26.653, 60^85 sz., 1000 pengőt a 68.997, 3000 pengőt : 8869, 20.522, 85.312 sz., 2-2000 pengőt: 77.828, 79.619 sz, 1-1000 pengőt : 15.321, 28.327, 52 798, 57.613, 69.876 és a 77.910 számú sorsjegyek. (Felelősség nélkül)
IDCS
Havaseső!
Prognóili: Éazakt, étzakkeletl azél, változó felhőzot, helyenként havaaeaA, hó, az éjazakal fagy eröeődik, \'
k Meteorológiai Intfczut nagykanliMl mefflg jelöéllo máaa Jdentli
HOménéklet teuu.p \',Mte 9 órakor: -0-9, ma regu.1: -11, dólbeu : +12.
Ceapailék: 1.0%.
Zala vármegye gondjai a közigazgatási bizottság ülésének tükrében
Zalaegerszeg, február 15 Zala vármegye közlgaz^itási bizottságának ülésén vitéz Teleki Béla gróf főispán jelentette, hogy az inséghllel terhére 10.800 j>engő érkezett ; az Összeget a letenyei ártsrülst leosapo-látára
fordítják. ,
Az eseményjelentés szerint a za. laegerszegi államrendőrség a mull
Zala vármegye négy
A közigazgatási bizottság féléves, a miniszterelnökhöz terjesztendő jelentése szerint a közbizton. sági ápapolok kieiégiiők, a lakosság nyugodl. Kéri a közigazgatási bizottság a kormánytól, hogy
1. a szesztörvény megalkotásánál vegyék figyelembe a gyümölcsléi\'-melök érdekeit,
2. kérik a Zala folyó szabályozását, , , |
3. a Balaton vízszintjének szabályozását,
4. uz eucharisztikus kongresszussal kapcsolatban Keszthelyen a Balatoni Muzeuin bevonásával régészeli és népművészeti kiállítás rendezését. . ,
Dr. Tnenikó Ferenc megyei fő-állatorvos jelentése szerint az állategészségügy kielégitő, a száj és körömfájás a veszélyeztetett területeken lokalizálódott, de azérl még mindig folyik az ellenőrzés. Szerdán határközi értekezel lesz Alsólendván ós itt ujt^i foglalkoznak a kérdéssel. Jelent at te a főállatorvos, hogy a Kerl^í patak vidékén és a lebenyei járásban
mételykór lépett fal. Gyömörey riHndor kérte, hogy kisérjék . figyelemmel a mételykór
hó folyamán 37, a nagykanizsai 52 ügyl>en folytatott nyomozást, Zalaegei-sxegen kiderítettek 83, Kanizsán 39 esetet. A csendőrség 1159 esetlen folytatott nyomozást a vármegyéién és 1157-et kiderített. Kihágás 1616 fordult elő Tüz január folyamán 21 volt, 1 gyujtogatás-ból, 9 gondatlanságból, 1 gyermekek Játékából keletkezett, a többinek oka nem volt kideríthető. A kár 12128 pengő.
kérése a kormányhoz
terjedését és kérjék a »distol« árának leszállítását.
Dr. Still Ernő kir. ügyészségi elnök jelentette, hogy a zalaegerszgi fogházban 59 férfi és 11 nő, a nagy kanizsaiban 56 férfi és 19 nő van.
Az egészségügyi viszonyok kedvezőbbek az előző hónapinál. A le-lényei járásban folyik a trachoma ellenőrzés. ) l
Várkony Rezső miniszteri taná. csos, pénzügyigazgató jelentette, hogy az esedékes adó 3,979.976 P, ami i ... . \' . i ! I
85 százalékos hátraiáknak felel meg. Az illetékek befizetésénél javulás észlelhető. |
Figura György gazdasági felügyelő a mezőgazdasági helyzetei ismertette. A jeléntés szerint a vetések u téli időjárás következtében még nem szenvedtek kárt. A fagyveszély elmúlt. Kívánatos lenne a hótakaró. A gabonaárak nem változtak, az állatárak csökkentek. A mezőgazdasági munkásság elhelyezkedése megindult. Gyömörey Sándor , \'
az utak magjavitását
kérte. Szerinte az északsalai utak siralmas államiban vannak. A főispán meglgérle, hogy az ügyben eljár illetékes helyen.
Árkádos üzlethelyiségeket kell építeni az Erzsébet-térre
Igen tisztelt Főszerkesztő* Ur!
Sok vélemény hangzott el a Zalai Közlöny hasábjain az Erzsébet téri hentes »pavil Ionokról* pro és kontra. Engedje meg, hogy egy elgondolással én is szaporitsam a hozzá szólások számát. A hentes-iparosok kívánságait, mint szorgalmas ós becsületes adófizető polgárok érdekelt res|>ektálni kejl, de a város széj)észeti törekvéseiképp oly fontosak. Minél szebb egy vároe{, annál vonzóbb az idegen szárúira is.
Ne ejtsük el teljesen a husbódé^ kai, de a jelenlegieket lnmtsuk le. Építsük fel újra, de szebb formában, a volt törvényszéki j>a!ota előtti parknak piac felé eső oldalára, szép árkádos, pilléres, elöcsar-nokszerü hosszanti folyosóval ellátva. 1
Az árkádos üzJelhelyiségek nagytó szé|>en határolnák be ezt a nagyszerű hatású, négszögalaku teret, egyszersmind eltakarnák a Magyar utca torkolatában levő, nem éppen esztétikus vaskéményes szeszgyárat és a többi ottlevőodon épületeket.
A félköríves, árkádos épület azep, ritmikus vonalaival és tönveghatá. sával érdekes és szép lezárása len-
ne az Erzsébet térnek, amelyhez foghaló nagyméretű és a főútvonalba eső tér kevés van hazánk vidéki városaiban. Például Szombathely, Miskolc, SzékesDehérvár, nem is beszélve Zalaegerszeg és "Keszthelyről, egy városnak sincs oly •koncentrikus* és szabályos négyszögalaku tere, mint az Erzsébet tér.
Egy budapesli Képzőművészeti Főiskolai tanár és festőművész egy alkalommal Nagykanizsán járvtf, azt mondta, hogy olyan kedves és szép elhelyezésű templomot még nem látott Magyarország egyetlen városában sem, mint a mi felső-templomunk, — épp akkor virágoztak a vadgesztenyefák! Mi, kanizsaiak, sokszor és sok esetbennean is tudjuk, nú leszi széppé és érdekessé városunkat. Íme, itt van az Idegen festőművész professzor ész. revétele! Ezt példaképpen említettem. i M
Városszépészeti törekvéseinket ön tudatosan és előre megfontoltan is érvényesíthetjük, hisz ehhez adva van a mindenben megfelelő, művészi érzékkel ellátott fórumunk a városházán, csak talán az anyagiak hiányoznak. Más szakniáju kereskedők is ott, az árkádok alatt,nyerhetnének elhelyezést, megtelelő bér
ellenében. Például a haikereskedök, megfelelő hütöbarendez&sul. A kanizsai közönség nagy része, de az itt megforduló Idegenek sem tudjáki, milyen ériékes kereskedelmi cikk a murai hal. Ize jobb, mint bármely más hazánkbeli folyóból kifogott halnál és sajnos, nincs állandó piaca. Pedig ennek progagáiásával és forgalomba hozatalával elsősorban Nagykanizsa, mint a Mura folyóhoz legközelebb eső nagy város lenne hivatva. Szabad téren, kosa. rákban, ócska asztalon, kopott, öreg fahordókban, nyári tűző na-l>on a könnyen romló halat árusítani nem lehet. !
itehát árkádos, félkörívekkel összekötött, oszlo|x>s vagy pilléres elárusító épületeket az Erzsébet térne, akkor »jólak,lk a kecske is és megmarad a káposzta is,«
Gondoljunk csak arra, milyen széppé és érdekessé teszik Bolognát árkádos, oszloi>cs üzlethelyiségei. Azért nevezik e várost az »árkádok városának.* Végül megjegyzemj, hogy az árkádos, folyosós, üzletek praktikus»k Is. Ez a körülmény egy fő feltétele az épitömüvészetnek. Célszerű legyen az épület elsősorban, a szépség pedig művészi járulék. A vevőközönség időjárástól, esőtől, hótól mentes és védett folyosón, nyáron árnyékos, hűvös helyen válogathat a neki megfelelő és szükséges áruban. |
Tis? telettel Noll Jómf, foglmn. rajztanár
Adományok az uj templomra
Füredi Albin 500 pengőt, Füredi Albinná 500 pengőt, Grozinger József egy aranyórát láncostul adományozott az épitendő kanizsai templom céljaira,,
Már vidékre is eljutott a templom-építési akció híre « az első adomány, 50 pengő a következő le. vél kíséretében érkeaett: «Fő tisztelendő Tanácsos Url Örömmel vettem a hirt, liogy szülővárosomban a katolikus hivők sokaságának megfelelő, szép, nagy templomot szándékozik építeni* Ha nem is járhatok abba a templomba, mert a megélhetés lehetősége idegenbe szólított, mégis kötelességemuek tarlom, hogy ezen magasztos céljának keresztülvitelében tolietségemhez mérten támogassam. Fogad ja tŐ\'em a küldött 50 pengőt erre a célra s én hiszem, liogy munkálkodása eredményes lesz, nyert az embereknek észre kell venni, liogy hasztalan az ember ipar-kodása, ha nem járul hozzá Isten áldása. Ezt az áldást hitein szerint kiérdemellietjük leginkább azzal, liogy Isten házának létrelvozását telietségünk höz képest támogatjuk, Stb. Vagyok hálás tanítványa, Kovács József Székesfehérvár.
A havi felajánlások is szépen gyűlnek. I, 2, 5, 10, sőt havi 20 pengős felajánlások is vannak. Az épitöbizoU. ság megkezdi rövidesen a havi felajánlók névsorának Is közzétételét (:)
i Február 16. szerda. Kom. kat Julianna vt. Protestáns Julianna. Izr. Adax hó 15.
Oyógyazertári éjjeli szolgálat február 15-lg a Merkly-Belus gyógyssertár és a klukaulzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, uerda, péntek délután kedden egéas nap nőknek.)
— S«1*m tail, taftet báli ruhaanyagok nagy választókban találhatók SehüUnéL
— Saját éréikéáw éa örömére szolgáló meghívásnak tesz eleset, ka a Kfttla Batocármkán «ui -ftb.t-klái
| Ikásái megtekinti, véteikányaaer nölkttJ,
1988. február 16
ZALAI KÖZLÖNY
A „Szerelemből nősültem"
\' ■—■—---—o«cs>»m
A Városi Mozgóban kedden és szerdán
Pazar kiálHtás. Mesteri
rendezés. Szép zene I
közkívánatra ma, kedden a Nép-mozgóban MT prolongálva
Az első bál
□ LGA CSEHOVA nagy filmje
Előadások 5, 7, 9-kor. 5-kor filléres helyárak.
„Nebántsvlrág"
a Kath. Legényegyletben
Vasárnap este a Kati). legényegylet műkedvelő gárdája ismét egy kedves estével ajándékozta meg Kanizsa közönségét. llcrvé pompás 0|>erettjót, a «Nebántsvirág\'-ot adták elő. Nem kis feladatra vállalkoztak s mégis, a le-hetőségekhez mérten, nagyszerű műkedvelő előadást nyújtottak. AZ összes szereplők, a rendezés és az énekek is mind oly jók voltak, hogy csak dicsérettel leliet szólni a Katlw Legényegylet e munkájáról.
A szereplők közül elsősorban Horváth Iriitátlkell kiemelnünk, aki I)e-niso szerepőbea_a_4nükedvelői nivón tut emelkedő pompás alakítást adott. Ot különl)en nagyszerű színészi készségéről, kedves játékáról és közvetlen, finomhangu énekéről már ismeri a közönség. Ez este is sokat tapsolt neki a közönség. Hasonló jót mondhatunk Varga Liliről is, aki Coninna, a színésznő szerepében frissen, otthonosan mozgott a színpadon* A férfiak közül Ozorai Károly, mint Loriot őrmester adott 100 százalékos színészi munkát. Akármelyik színházban megállná a helyét. Hasonlóan pompás volt Gerencsér Pál is az igazgató szerepében. A kettőséletü Zárdaorgonista szerepében Kaposi István adott jó alakítást. Nagyszerű volt Vass József felszarvazott, ideges őrnagya és "l)er-valics Manci halksZavu, szolid feje-delemasszonya. Keserű János Femando liadnagy szerepében inkább énekhang-jával kotlett figyelmet. A többi kisebb szerepekben Kőszegi János, Virág Kde, Nagy Edit, Sebők Mária, Sttibó Rózsi, Cass Erzsi és piiha Elek járultak l)ozzá a sikerbez.
A szereplőkön kívül teljes dicséret Uletl Jager Istvánnét, aki sok gonddal és fáradsággal tanította be az énekeket és kísértő Zongorán. Ugyanúgy az érdem nagy része a másik oldalon dr. Mulsehenbacher Edviné, az egyesület világi elnökéé, aki a darabot rendezte. Mindkettőjüket a szereplőkkel együtt lelkes tapssal jutalmazta a nagyközönség.
A műsor előtt dr. Mutschcnbacher Edvin mondott beköszöntőt, üdvözölte a vendégeket, megköszönte Jáger Ist-vánnénak nemes fáradozását és egy babérkoszorút nyújtott át nekL 0 mutatta be MUnarlts Irmát is, aki ismét nagy sikert aratott .Krisztus kezo. című igazi költői tehetségét eláruló versével, öt is csakúgy, mint az operett többi szereplőit, a Legényegyletet telje en megtöltő köz\'mség lelkesen üo nepelte.
Az operettelőadás után a Pasqun-letti.jazz pompás zenéjéro tánc következett, amely a legjobb hangulatban hajnalig tartotL

A nagysikerű Nebántsvirágot vasárnap, 19-én délután ö órakor megismétlik. Jegyelőjegyzések már folynak Bárány István ékszerésznél. (:)
Furcsa nyilas sajtóperek egy árverési disznó körül
Aki egész nap ott görnyed az íróasztal mellett, Igyék reggelenkínt felkeléskor fgv kis pohár természetes .Ferenc József keserű viiet, mert az a bélmüködést szabályosa, a gyornoremésxtésl előmozdítja, a vérkeringést élénkili és a munkaképességei lokozxa. Kérdiz-e meg orvosát.
, — R«gmk«r«h * H.y—ad f*l. Un
étkéMletek nagy választékban
Tapolca, február 15
Keszler Aladárt, a Tajmlcai Újság szerkesztőjét Zakariás Árpád dr. tapolcai ügyvéd feljeleJVette, mert a lap mult évi márciusi számában »Bomlanal< a nyilas szervezőiek* címmel cikket irt és abban a nyilas pártot, Zakariás ügyvédi és politikai magatartását erős hangon kritizálta.
Hosszabb cikkl>en támadta a nyilasok ta|>olcai vezérét, dr. Zakariás Árpádot és azzal vádolta meg, hogy árverésen megvette egyik nyilas hi* vének a disznóját \'20 pengőért, majd teladia 65 pengőért. Keszler Aladártól dr. Zakariás helyreigazító nyilatkozatot kért, melynek megtagadása után a tapolcai járásbíróságnál lefolytatott bizonyítási eljárás során sikerüli vádjait lebizo-nyitanl, ennek folytán a helyreigazító nyilatkozatnak nem adlak helyet. Ilyen előzmények után indított sajtópert Keszler Aladár ellen dr. Zakariás Árpád.
A bíróság Kovács János törvény-
széki bíró elnöklete alatt széleskörű bizonyítást rendelt el, melynek lefolytatása után Keszler Aladárnak már nem sikerült vádját igazolni. A disznóügyWl keletkezett sajtóper az ő elit éltetésével végződölt.
200 pengőre Ítélték. Fellebbezett. •
Csányl Pál dr. sértve érezte magát egy írógépen sokszorosított •Zalai Párt levelek* cimü sajtótermék egy cikke miatt. A cikkl>en azt állította a géi>elt ujságocska a íentl disznóügyből kifolyólag, hogy »a másik oldalon* vannak olyanok, a kik árverésekkel tönkre tettek s<jo. gény embereket. A cikknek nem akadt szerzője, miután annak irója, Kocsis Géza nem vállalta*a »l>eszu-rásokérl* a felelősséget. Így a .sokszorosított újság kiadóját, dr. Zakariás Árpádot vonták felelősségre s lecsületsértésért 100 lengőre Ítélték. A vádlott az ítéletben megnyugodott, így az jogerőre ^emelkedett.
íJ(osztüm
a

nagy divat
Legújabb kimintázásu bel- és külföldi szövet újdonságok már megérkeztek.
Rovatvezető: Dr. Dévulné, Erdői B5»k«
Itt az uj kalapdivat
Borzasztó nagy örömünk volt a hélen, megérkeztek az uj kalapok. Mondanom sem kell, hogy hanyal. homlok rohantunk a ka\'aposnönkhöz és minden egyéb fontos munkák eltörpültek emellett a »sokkal forintosabb* dolgunk melleit.
Az idei kalap analízise nem ad annyi munkál, mint a tavalyi, vagy az azelőttiek. Ugyanis mint már emiilettem egyik előző cikkemben; az idén Kincs annyi megmosolyogni való »fó pofa* kalap-forma, mint ezelőtt. Most két forma között választhat a delikvens, vagy nagyon magas tornyos tokkot vesz, pedig egészen lapos girardi kalapot, esetleg felhajlott széllel. Az ókorl>an annyit emlegetett »arany középut«-ról mintha elfeledkeztek volna a kalap tervezők.
Na, de annyi l>aj legyen, legyintenek a hölgyek\', a fontos az, hogy legalább keltő között választhatunk1 és nem vagyunk egy formánál meg kötve.
Természetesen főleg a fekete-grosgarin vagy ripsz selyemkala-pok mennek, ezek mellett azután a fekete, egészen finom, fényes szalmák.
Legkedveltebb forma még ez-ideig a magas, tornyos kalap, főleg grosgarinból, aminek szélein két szin kombinációjából turbánszerü csavarást adnak, ez pedig hátul lecsüng. Na mármost ez a lecsüngés többféle. Van egészen szolid, kicsi, vagy jedig olyan nagy, hogy előre a nyakba kötve, sálnak is használ-pató. Ez a legdivatosabb fonnál előre jelezvén, hogy roppant mondáin külsői kölcsönöz és c*ak olyan hölgyeknek ajánlom, akik nem mozgatják sokat a fejüket, mert azáltal, hogy a kalap összeköttetésien van a sállal, a mozgási lehetőség lényegesen kisebb.
A héten láttam egy roppant elegáns hölgye/, aki drapp átmeneti kosztümöt viselt l>arna biber ki-hajlóval, ehhez volt egy drapp nyúl szőr tokkja, l>arna szerzsett csavarással, amely hátul sálban végződött és lefogta az egész kalajx^ elöl pedig sálban megkötötte. Gyönyörű volt. Olyan volt fehér arca, mintha egy képkeretben lett vcSna.
A lapös kalapokról kellene még beszélnem, de ez nagyon nehezemre esik. Ugyanis az emlver mindig aiTól ir szivesebben, ami sajátmagának is nagyon tetszik. Már |>edig én nem szeretném, ha elfogultsággal vádolnának. Hát megpróbálom saját véleményem nélkül ievázolní
4
ZALAI KÖZLÖNY
l&fl. fcbrwár 16
a lapos Utalapokat. Adva van egy nöi flej> ezen i>edig egy teljesen lapos, a férfi szalinakalapókhoz (gi-rardi) teljesen hasonló forrna, kicsi karimával, ezen pedig egy szincs szalag. Most mi ebben a sikk? — Kérdem én és joggal. Reméljükazwn ban( hogy majd ki fog alakulni és mégis hoznak majd idővel egy kicsit magasi\'ott formákat is, ami átmenetet fog majd ké|>ezni a lapos és a nagyon magas kalapok közölt |
A körül felhajtott kalapok ls kedvesek, jól áll a hölgyeknek és nehezen engedik ki a divatból. A fejből teljesen kicsapott, szabad homlokot is kedvelik még az idén is, sőt két hónap múlva már látunk majd olyan formákat is, amilyeneket dédanyáink viseltek, homlok felett félköra!akl>an leszorítva a karima, ez pedig ál alatt megkötve egy szalagcsokorral. Egészen mult századbeli.
És ami a leges\'egujabb, a fehér kalapok visszavonhatatlanul megérkeztek. Még i>edig fehér jerjeyből. Turbánok, csavartak, kis tokkok, virágdíszekkel, szóval nagyon jól mutatnak különösen a sok fekete^ komor téli szin után. Valami, ami friss és engedi már sejtetni a távoli tavaszt. |
DIvatposta
Barátnők. Kössenek a tavaszra egy fehér shortot, egyszerű zefir fonálból, hat sima, két fordított kötéssel, a másik oldalon fordítva: hat forditott két sima. Gloknis szabással, rövid, térden felüli hosszban, fent ]>asszé résszel, ehhez egy fehér, sőtót-kékcsikos napozókendőt, sima kötéssel, nyakban sötétkékkel megkötve. A short egyik szárába bele lehet ezzel a kék gyapjufonálial hímezni a mono-grammot. Ha nem akarnak egyform* szint csinálni, akkor a másik hölgynek ajánlok egy sötétkék nadrágot hozzá fehér, piros, kék összeállítású napozó-kendőt. üdvözlet.
R\'váncsl. A tavaszi divatból ogye. lőro még semmi ki nem szivárgott, mindenki csupa találgatás. Minden-esetre lia most csináltat egy szövetruhát, már gondoljon a tavaszra is. Igy pl. ha nem akar már feketét, csináltasson egy sötétkéket sok fehér pikó, vagy muszlin dísszel, de szerintem
Knfyasérelem
• _ Irta: Siikky Jé»o>
Mustos Mihály képviselő urat kikéri a képviselőháztól a beléndeki járás-bÍróság. Büntetőügyben, könnyű testi sértés és becsületsértés vétségével vádoltatván.
- Mit kövelett el Mihály bátyám? — kérdi az egyik képviselőtársa.
— Kutya-sére\'em az egész. Disznóság, liogy ezért pörbe szállnak.
Nem telel töbl>é semmit, liánom megkörnyékezi ebenként a mentelmi bizottság tagjait; ostobaság az egész, egy pofon, na, igazam volt na, kenjó-jélek el valahogyan, láthatjátok, hogy zaklatnak. Hát nem zaklatás, hogy most innen menjek Reléndekre, ahol semmi más keresetem nin.-sen?
Nem akar semmiféle magyarázatot sem adni. A megkeresésben pedig nem áll más. mint a könnyű testi sértés meg a becsfljletoértés. Annyit elárult Mustos, hogy pofonról van szó, do hát annak sok csinja-biiija van; hány volt, mikor volt, miért volt és borközi vagy más állapotban adódott-e? Nyilván Póris Zsiga nevü legénynek, mert az van panaszosul megnevezve.
Mustos Mihály nem ad több felvilágosítást.
De tudta a főispán, aki valami félhivatalos dologban az ország házában kered u belügyminisztert. Annak akkor elmondták melegében. Persze, liogy Mustos uram röstell a dolgot. Nem a pofont, mert az könuye-i adogatja
egy foketc szővetrulia mindig ek\'gáns, akár nyáron, akár télen. Természetesen most már fehér piké virágokat, vagy mellényt titessen rá. Hűvös nyári ostéken is viselheti egy rókával, vagy neszekkel, üdvözlet.
Vetltetlképes fllm-llceálls
la* február 16-án, am.-d.in délután fl órakor ea Irodalmi és Müvésactl Kör rendelésében, a Nép.moxgó helyiség!-bon. Félórás film é« 120 diapoíitiv kíséretében mutatja be dr. BaláBs (iyő-■ő pécsi főorvos ugyanazt az olőadá-?át (jugoszláviai utiképok), amellyal Budapostan éa Pécsalt nagy sikert •rátolt, A magyar vonatkoKásu történelmi és műemlékek ismertetésén ki-vül Slovcnla és Dalmá ia tájsiépségoit lesa alkalma megcsodálni a közönségnek. Belépődíj nincs, csak önkéntas adalooaáa. (:)
minden lelkiismereti furdalás nélkül. Hanem azt, amire Póris Zs:ga példálózott s amiért a példaadás becses képére illesztődött.
Ugy tőrtént a dolog, hogy áldoZó-(Sütőrtök napján a csataki nagyvendég lőben köri mulatságot rendeztek, a mely nem csupán a rendes közönséges táncból állt volna, hanem uriinódl szerint műkedvelő előadással, tombolával és holmi vidám kabarékkal (mint a csatakiak mondják) összekötve.
Mielőtt a mulatság megkezdődnék, a rendező ifjúság (a meghivó már nem beszél legényről), kőzte Póris Zsiga ls, egy kis barátságos szócserérc l>cült a lombos ágakkal szuletlivá átalakított színbe. Litánia után pedig oda-gyülekeztek a község fejei is, kaputo-sok (ma már inkább kopottasok) és a hivatalt viselő, ? tehát tekintélyes kisgazdák újdonatúj1 > posztóruhában, liogy az ifjúságot megtiszteljék és törekvését a maguk aogáriájával is támogassák, emellett azonban a külön diszasztalnál maguk is elbusulgassanak a haza állapotján, amin bizonyára ők tudnának legjobban segíteni, ha tudnák a módját. Tcrmésze\'es hogy nem maradhatott el az éppen otthon időző képviselőjük sem. Nem csak a tekintély és népszerűség parancsa vitte oda, liánom a vér is. Mert hiszen még alig tiz éve ugyanezen a Itclyen ő is intézgette a mulatságot, mini akkor még legénysorban levő, akire azonban társainak meggyőződése szerint már nagy jövő várt, legalább ls bíróság,
EMLÉKEZTETŐ*
f.wr-ír lé
LiceáUs film H diaposiÜv o\'.őadAs 6-kor a Nép-mozgóban. IxtmbSrkoviesné-cmlékhangverseny 9 órakor a zeneiskoláitól). Urleányok kongregációjának táncos teája fél 9-kor, Kis Royal* február 17.
Irodalmi Kór kónyv-mcgbeszéléM fi órakor, aeneiskola (Surányi Gyula). Fsbrnir 19.
A Zrínyi futballszakosztály toaestj* • Kis Royalban fél 9 ómkor. Iir. Jótékony Nőegylet műsoros estje a Kaszinóban. Február 20.
Piarista caerkésaek előadása (Liliomfi) 5-kor a tornatoremban. Pebrair 27.
Iparoskör nagyszabású tá«c-UáJa 5-től 2-ig. Sörlei-jaaz.
mert szakaszvezető volt a katonaságnál is, Igaz, liogy baka. Do az az e\'ső ma, mint a háború megmutatta*
Ott volt tehát a képviselő ur társaságában a pap is, meg a jegyző, a tanító; a postás is ott lett volna, ha történetesen nem kisasszony; később jött a doktor is, akit kivittek volt a pusztára (ebédre a kosznárhoz), az asztal végére került a jegyzőbojtár, aki azután a főispánnak is feltálalta az egész liistóriát.
A fiatalságnak amúgy is csiklandós a vére; a nagy meleg és a bor még jobban bugyborékol lat Iák és Póris ZsT ga sem bírt már kötekedő indulatával. Kel\'ett, hogy ugrassza a képviselő urat, kívánta az egészsége. Egy-szer csak átkiáltott az urak asztalához — Mihály bácsi, van-o csontja a kutyának?
Ha csak Mustos értette volna el ezt a vakmerő gúnyolódást, akkor is oka lehetett volna a felháborodásra. De az a baj, liogy az urak is elértették. Legelőször pedig a plébános, aki éppen akkor emelte szájához a poharat s torkán akadt a korty « lo nem nyelhető nevetés miatt, ugy hogy a hahotája mellett a bor is szétfrőcskó-lődött a tisztelt társaságon.
Krro már felugrott Mustos, egy lépéssel ott termett Póris Zsiga előtt és — so szó, se beszéd — hatalmasan képen teremtette. Azl ugyan már nem kaparja lo róla sem doktor, sem járásbíróság.
Zsigának az ujja hegyébe szaladt a vére és bicskája után kapóit, de
egy pillanatra átment a többi gye ne keket megnézni. Ezalatt az eleven kis Mihály fel akart mászni egy vlzesszékre, de megcsúszott és estéién a forTóvizes lábasba kapaszko-dott, az fellx>rult ós a gyermekei a forró viz annyira összeégette^, hogy rövidesen meghalt. Illésné nem ment azonnal orvoshoz, hanem csak másnap, amikor már késő volt. Pelbonoolták a kis holtleslet és megállapítást nyert, hogy az orvosi segítség sem tudta volna megmenteni.
Az édesanyát a kir. ügyészségben datlanságból okozott emberölés miatt jierbefogta. Tegnap tárgyalta a Makáry-tanács ezt a pert. A bíró-ság bűnösnek mondotta kl Illés Mlhálynét, de ftgye\'emmel a körülményekre, az enyhítő s2iakaszt alkalmazta és 80 pengő pénzbüntetésre ítélte, de az Ítélet végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az itélet jogerős. ;
Befejeződik a sakkverseny
Az utolsó előtti forduló izgalma^ feszült és várakozás\'elt légkört te. remtett a Maróczy Sakk-kör 1038 évi versenyén. Szerdán végleg eldől a bajnokság sorsa, de már tisztán látni a helyezések körvonalát, csak a hátralevő három függő hozhat némi megle|)etéseket. Reinitz Samu ellen középcsellel végjátéklian nyert. Bőhm szintén könnyen nyert Pintér ellen. Érdekes volt a László Kálmán elleni Caro-Kann stilusu játéka, mely függőlien maradt, de Kálmán ezt a játsZmát minden nehézség nélkül meg fogja nyerni. A vigaszdíjban K. Nagy Németh ellen vezércselleJ, ^aiykó a Vidos el\'en és K. Nagy Ring ellen szerzett még egy-egy pontot A verseny utolsó fordulóján Reinitz Kálmánnal, Szekulja Lászlóval, Bőhm Argenttal, Bory Pintérrel kerül szemben. Függők Sarau-Szekulja* Reinitz—Argent, Szekulja—Argent játszmák. . > «
I j_ —k—n-l—
Csütörtöktől kezdve MARIKA.
amíg odanyúlt, már megtalálta az ©szét. Először Ő ls volt katona, t"dia mi a törvény; azután itt urak ütaelf, hát nem verekedhetik előttük (hisz íj ha maguk lennének a korcsmában) — no meg hát*.. á kapuban ott áll kőt csöndér,
— Drága losz kendnek ez a pofon 1
— Kend? — ordította Mustos.
Rohant ki. Azt hitték ijedten, liogy
Zsiga után veti magát. Botrány lesZ. Mog kellene fogni.
De Mustos nem Zsiga után rohant, lianem dühösen kifordult u kapun s ment haZa.
— Kár volt a hitványok közé keveredni I
A doktornak azután, aki még jövevény volt Csatakon, a jegyző magyarázta meg, mért fortyant föl Mustos ©gé zen a teUegességig.
Néhány éwe-l ezelőtt tőrtént, ami. kor Mustos még csak a faluban volt amolyan elő csahos, hogy a püspöki székvárosban szövetkezeti nagygyűlést tartottak s a falvakból megjelentek a nép képviseletéig az akkor legnépszerűbb gazdák.
(A biró lehajtotta fejét a pohara fölé, mintha nein hallaná mit bűzéinek. Mert ő is ott volt akkor.)
A püspök, aki egyik pátrónusa volt annak a falut talpra állítani akaró szövetkezeti mozgalomnak, nagy ebédet adott a gyűlés, de leginkább a fővárosból megjelent kiküldölt \'k tiszteletérc. Igy került a meghívottak közé Mustos Mihály ls tizenöt gazda-társával.
Haza akar jönni Moszkvából a zala-szentgróti kommunista-vezér
A Zalaszentgrólon leleplezett kom munista társaság hét lagját1, mint megirtuk, beszállították a győri ügyészségre. A vizsgálóbíró kihallgat ia őket és Dabronyi Józsefet\', Kol\'er Károlyt és Ferencet, valamint Müller Józsefet letartóztatás-l>a helyezte. A többieket szabadlábra helyezték\', de az eljárás tovább folyik ellenük.
Az ügyészség egyébként foly:atU> a nyomozást és megállapítottjai, hogy a szentgróti kommunisták a Moszkválian elő Koller Lajostól kapták a szovjeiet egekig magasz. taló leveleket. E magasztaló leve-
lek helyett néhány hónap óta azon-lwW panaszkodó levelek érkeznek. Mint az ügyészség megállapította} Koller Lajos utolsó levelél>en kérte szüleit, hogy menisék meg, mert nem bírja tovább az orosz |>oklot. Bevallja, hogy amit eddig irt Orosz országról, az mind hazugság volt, a magyar föld valóságos menyor-oszág az ottanihoz képest. Ezrek pusztainak el ott semhüért\', ő is szeretne hazajönni, még akkor is, ha itthon börtönbe kerül. Állati sorsban tengődöm — irja — és ha nem segitik elö hazaméneíelometv belepusztulok.
Hogyan veszítette el Illés Mihály né a két éves fiacskáját...
Elitélték gondatlanság miatt a háromgyermekes édesanyát, akinek kis fia magára rántotta a forróvizes lábast
Illés Mihályné szegény nagykanizsai asszony. Három gyermek édesanyja. Egy napon a szegény asz-szony két és fél éves Mihály nevü
fiacskája a konyhában játszadozott), a többiek a szobában voltak. Illésné éppen krumplit főzött a konyhában egy nagy lábasban. Közben
|93». februAr 16.
ZALAI KOÍLONY
Győződjön meg Csodálkozni fog
ff
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
a farsangi idény alatt.
KOPSTEIN BÚTORHOZ
Zögon hlván bájos vígjátéka MARIKA
- ■•ayaiiumyok ideálja a Schüt. válton.
— BntorkUlliUaaDlut tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopstehi bútoráruház
Mint afféle szegény emberek a patkóasztal balsarkál foglalták el. Hogy magukra ne legyenek, a püspök odaküldte közéjük titkárját; különben is az Jól tud a nép nyelvén beszélni.
Mustosék (már most csak ugy neve. zcm őket), már a halnál is fennakadtak kissé. Zavarbi hozta őket az a sok kés mog villa, vastagabb, rövidebb, Ciosszabb... Melyikkol szúrjanak Le-léje? /
Amikor a kappanra került a sor, teljesen bedugult az eszük.
A titkár észrevette, liogy meresztik szemüket a tálra, de nem mcmek hozzáfogni.
— Hát atyafiak, csak ugy, mint otthon. Vegyék elő a bicskájukat.
— Szabad?
— Persze, hogy szabad. Kern v-\'szi azt rossz névon a kegyelmes ur.
Vigan szedték elő a bicskát. Igy már érdemei nekilátni a koppannak. Csontig lefaraghatják a húsát.
Megszólal ám evés közben Mustos Mihály gazda.
— Mondja csak főtisztelendő ur, vau a kegyelmes urnák kutyája?
— Kutyája? A gazdaságban,
— De ittbenn.
— Minek az itibenn? Nem szereti a kegyelmes ur a kutyát a szobában.
— Hát akkor kl viszi el innen a csontot?
Tudniillik gazdauramék, ugy mint otthon, az asztal alá hajigálták a cso)i tokaL.
Hát ezt dobta oda Mustosnak Póris Ezért csattant el a pofon. S ezért kell felelnie tt képviselő urnák
« büntető Járásbíróság elötU Kutyahistória ez.
— (A megyéspüspök Sümegen)
Dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök dr. Langhmar Upót püspöki titkár kíséretében Sümegre utazott, a püspöki rezidenciába pihenésre.
— (Lemberkovicsné emlék-hangverseny)
A zeneiskola szerda esti tanári hang versenye cinlékhangverseny le 2 néhai Lemberkovics Alajosné emlékére, A műsor pontosan este 9 órakor kezdődik. Belépődíj nin.s. A rendez-js költségeihez önkéntes adományokat köszönettel vesz a rendezőség. A hang-ven eny a zeneiskola földszinti hang. verseny termében lesz.
— (Relschl Imre-utca Keszthelyen)
Keszthely község képviselőtestület.-elhalározta, hogy két volt érdemes köz-égbiróról, Nagy Istvánról és Reischl Imréről ul< át neveznek el s mind a kettőnek megresttetik az arcképét.
— (Államsegély)
A sümegi községi iparostanonciskola 500, a tulaszentgróti 800 i>engő államsegélyt kapott. Hozzájárult a miniszter a kemény fai, csopaki I. sz. és a bazitid és náprádfai iskola II. számú tanitói állás megszervezéséhez.
MARIKA a szezon legbájosabb magyar filmje.
— Jó Uh •/•tol,
inert szétkapkodják az egypengőa egyházközségi kulturházrsorsjegyeket.
— (A könyv-Ismertető délutánok)
sorozata február 17-én, csütörtökön délután 6 órakor kezdődik az Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében a zeneiskola kamaratermében, Megnyitót mond a sorozat szervezője, Kelemen Ferenc, a Kör társelnöke. Első előadó Surányi Gyula felsőkereskedelmi iskolai tanár, u Kör társelnöke „kl a SzU Istvánnal foglalkozó Árpád-kori történelmi regényeket ismerteti. Belépődíj nincs, csak önkéntes adományok, A» előadáok minden csütörtökön lesznek és azon csak megliivottak vehetnek ré^zt család tagjaikkal és vendégeikkel, (0
— (Zrlnyl-tea)
A Zrínyi Torna Egylet Football Szakosztálya folyó hó 10-én (szomba-ton) este fél 9 órakor a Kis Royal étlonneibcn hangulatos táncest\'lyl rendez, amelyre a testvéregyesületekct és a sportbarátokat ezúton hivja mej a vezetőség. A rendezőbízóttság minden előkészületet megtett az est sikere érdekében. Gazdagon felszerelt büffé, jó tea ós fülbemászó cigánymuzsika várja a szórakozni vágyó közönséget A fiatalok részére tánc az újonnan par ketlázott első teremben lesz. Ekkor kerül kisorsolásra a hiiessé vált «Zrínyi pulyka is. Jegyek elővételben kaphatók Tüttő Jenő fotomütermében. Asztalokat a testvéregyesületek részére fenntart a icndezőség. (;)
— (hlfogták a csaló Ügynököt)
Két év előtt történt, hogy Grünfeld
Samu budapesti kereskedelmi ügynők ellen csalás gyanúja miatt a nagykanl-z-ai kir. ügyészség köröző levelet udott ki. Multak a hónapok, eltelt két teljes esztendő, de Grünfeld kikerülte elfogatását. Most arról értesítették a kanizsai kir, ügyészséget, hogy Budapest kórnyékén a körözés alapján elfogták Grünfeldet, akit, miután a pestvidéki és a kaposvári kir, ügyészség is keresi, beszállították a pestvidéki
kir. ügyészségre.
— Ritka tehetségű szélhámos)
kcrültCto csendőrség kezébe. Ifjabb Nagy KáUttán őrtilosí lakos Tapolca, Natíykapornak, Nagyrécse, Palin, Nagy bakónak és még vagy 20 községet házalt végig és ott részben kerékpárokat lopott, ré-zben javításokat estközólt, do ugy, hogy a javításra átadott órákat és kerékpárodat eltulajdonította és másnak eladta, A mostani törvényszéki főtárgyaláson 14 lopást, 6 sikkasztást és 2 csalást Ismert be, amiért két évi és hathónapi fegyházra Ítélte a tőrvényszék. Az ítélet j)geiös.
— (Felakasztotta magát)
Cseszkó Ferenc 58 éves zalaegerszegi lakos. Felesége szerencsére idejében észrevette s levágta a kötélről. Miután azt hiszik, hogy Csestkó agya elborult, az elmeosztályra vitték.
— (Véres verekedés)
játszódott lo Keszthelyen az Erdélyi korcsma udvarán. I.Őrinez Ferencet megtámadták, összeszurkálták, majd amikor a földön feküdt, karókkal ugy elverték, hogy karja is eltörött. A ste-rencsétlen embert súlyos állapotban a kórházba vitték, támadóit keiesik,
Szepes Lta és Peremi ZUa a MARIKA női főszereplői.
Pontos márkái é«AT
Arany, eitlít ÉKMIWT Jó látást adó vásároljon bizalommal, máraékelt áron
ZSOLDOS GYÜLá
4fá.**at«, 4. Utmriu
Pó-ut ». (Kotau-uilkxUnü
Piccli flipekkel t. nW. ,ieieTl .laöuutgu .ra-, «. Ulu.r|..M múhciy

ZALAI KÖZLÖNY
Id38. február 16.
— (Az Irodalmi Kör)
■enekarának vezetősége er.iton Is értesiti tagjajt, Iwgy ma este nem le z próba. I (:)
— (Megfagyott a siólóhegyen)
FÍUbor Jóxsaí 37 éves tUaJl lakos a ftolu határéban lovfl szőlőjében bo-ráadatott és ittas állu|)olbaii tért ha-■afolé. Útközben leült uz árok szélére ■ valószínűleg elaludt, mert reggelre megfagyva találták. Miután bűneset uem forog fenn, aa ügyészség kiadta a temetési engedélyt
— (Tflz Kányaváron)
Sdtkovlis Kálmán kányavárj korcsmáros portáján kigyulladt a pajta, majd a tűa á;terjedt a lukóliázra itf 6s a padláson fellialmozott takarmány-mennyiségHel együtt leégett, A kár kö. •el 3000 l*ngÖ.
— (Ráesett a kivágott fa)
Völgyi Gyula lenti favágó Kerk.i-
teskánd határában munka kőiben el akart ugrani egy ladütő fatörzs elöl, do közlőn megcsúszott és a fa éppen ráesett, A szeiem-sétlon ember súlyos küba éa belső sérüléseket szenvedett,
— Csonka Jóesef lenti munkás fejszéje a jeges fatörzsről csúszott 1« és vágódott lábába.
Jávor Pálés Juhász József a MARIKA firjl főszereplői,
— Kevaaebb ruhát kell
raluáltaln\'\', ha « szövet szingyapju-ból készüli, mert aa évekig tart és mindig szép. Csak a szövet cslnálója fudja garantálni, hogy n szövetben csak természetes szingyapju v»n. A magyar uricsaládok részére évek óta szállítja angolosan gyártott kiváló szöveteit közvetlenül, ruhánként Is elsőkéiből a Trunkhalm Posztógyár, Budapest, XI., Lenke ut 117. Még ma kérje a szövetminták költsé^\'-és kötelezctlságinentes elküldését. Nem fog csalódni, hanem évekre szóló megtakarítást ér el. A kollekcióban rengeteg elismerést is olvashat.
BUBAPEST 1
6.45 Torna. — Utána hanglomezok.
— 10 Hirek, - 10.20 Kirándulás Hel-golandba. Irta ós felolvassa C.raf EmŐ, a Zalai Közlöny segédszerkesztője. 10.45 Felolvasás. — 12.05 Hcrg Lili •ongorázlk. _ 12.45 Hirek. _ 13 Hang lemérek, _ 13.20 Időjelzés, időjárás-jelentós, — 14.10 Ilirek. — 15 Ar-folyamhirek, — 16.15 Diákfélóra. — 16.45 Időjelzés. Ivirek.
17 EneklŐ ifjúság. - 17.30 Rerdc Mária elbeszélései, — 17.55 Bodrica Béla dgAnyaenekara, - 18.30 Takaró Erika előadása. -- 19 A rádió stulon-eenekara, ■-• 20.20 Külügyi negyedóra.
— 2(W5 Aa operaházi zenekar. — 21.35 Ilirek, időjárásjelentés. - 22 Farkas Jóska cigányzenekara^ — 23.10 Angyal Árpád jaaz-zeoekara, — 00.05 Ilirek.
BUDAPEST II.
18.30 Bodrics Béla cigányzenekara.
— 19 Olasa nyelvoktatás.\' — 19.30 Ambrus Tibor olŐadáaa, — 20 Hitek.
— 20u25 Hauglemezok, Becs.
12 Rádiózenekar. — 11 Elmann hegedűművész.
17.30 Enek. - 17.50 Dalok - 1935 Bádiózcnúkar Martín seri szopránnal.
— 21.40 Hegedű. - 22.30 Lemezek
— 23 C.onella-»nekar.
Égetik már a kakaóhegyeket
A hires • Arany |>akt n ir.e x M a kakaótermé-s elégolését. >t .i Asettf tartományban/ Bf.000 t >nna ka. kaóbabot égetnek el, hogy a* u. a nivóját tartaui tudták. A hal u.i kakaómáglyák márciusig fognak ■ n.
h
Asztali tenisz
A 77. cserkészek sikerével fejeződött be Nagykanizsa bajnoksága
Vasárnap kezdték meg a Nagykanl-ZNa bajnokságért folyó férfi egyéni # -g. versenyt, amelyet nag>\' 4H küzdeleml>en Kőrös (77, Jr cserk.) nyert meg vv-ret-f lenül, 2-lk Baranyai III.
(77, cserk.) lett t vere. séggel. 3-ik helyet Szakonyl N\'TE) nyerte el. E bárom versenyző mögött nem sokkal maradtak el Gerő H., Horváth. Gál, Gorő I. és Bacst. Ok is dicséretol érdemelnek szép játékukéit.
Az Ifjúsági csapatért a 77, cserkészek első és a második csapata játszott és a Baranyai III,-Kőrős-Né-meth összeállítású első csapata nyerte meg,
Kezdő-csapat bajnokságát a KISOK csai>ata (Csillag, Mermelstein, Schncer) nyerle mog.
Versenyek után Küronya István, az ipariskola igazgatója, a Himnusz eléneklése után Kiosztotta a nyerteseknek az érmeket.
Férfi csapat bajnok 77, cserkészek (Baranyai III,, Kőrös, Horváth).
Férfi páros bajnok Szakonyl, Gál (NTE).
Férfi egyéni bajnok Kőrös (77.), 2. Baranyai III. (77.). 3. Snkonyi (NTE).
Ifjúsági csapat bajnok 77, cserkész (Baranyai III, Kőrös, Németh).
Ifjúsági páros bajnok Baranyai III,, Kőrós (77,).
írju\'ági egyéni bajnok Kőrös (77.), 2. Baranyai III., 3. Gerö II. Vlcv.).
Kezdő csapat, 1. KISOK (C&illug,-Mcrmclstcln. Sclmecr\\
Kezdő páros, t. Buranyal 111., >.\'or-váth (77.). i
Kezdő egyéni. 1. Schncer vginu>.)> 2, Vilcsek (Ipar.), 3. Bácsi (lev).
Az éremkioszlás után Küronya igazgató gratulált a 77, cserkészek szép eredményéhez, amit Kálovics, u cserkészek trénere meleg szavakkal köszönt mog a rendező csapat nevében.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhlrdetéi dija vaslrnap ti Qnnapnap 10 (tóig «U Iliiét, minden további «<J 0 fillér, hétköznap 10 uólu 60 lllláf, minden további »ó 4 llllái.
EakQvAra díszített szép áramvonslsi csukott autó Ksutmsnnál lendelhető. Tele fon 222. fíiisébct-tér I. 4024
Hó , sárcipő iavltáat hivatásos vulkanizálnál kéizlttesaen. Horthy M.-ut 2. Vaiember-udvar. 3994
Haaxnált ruhát vesiek éi eladok, hívásra házhoz megyek. Márkus, Király
utcs 31. 133
Sugár ut 16/e. számú házban utcai két-■xobáa összkomfortos lakás május 1 re kiadó. 14
Szoba-konyhái oaaládl hám, adó mentes, 360 négyizögölőn, konyhakertlel, 6\'/«"/<> hozammal P 3000, kettőezerrel át vehető. Cím a kiadóban. 260
Agytoll és pahaly állandóan kapható. Rlticher Mátyás, Horthy M.-ut 35. 342
Bérazéntéara keresek traktort ekével egyUtt. Lusztlg István, teleion 223. 402
Négyaxabáa, parkettel, öiszkomfor tos, utcai, földszintes, modern lakás málus l-re kiadó Kouuth-tér 10. ss. alatt, Ér-deklödés Csengery-ut 8, I. em., tiszti orvoméi. 403
NéayaxobAa Cgsskomfortos lakás májusra kiadó. Klifaludi-u. 17/c. 411
8 drb törzskönyvezett angora-nyul jutányas áron eladó. Clm a kiadóban. 413
Egy Jómenetelü malom bérbeadó. — Érdeklődés Kelemen Rezső cégnél.
Kétaxabéa udvari lakás májusra ki sdó. Teleky-ut 10 szám. 4U>
Intelligens, négy polgárit végzett leány e\'emista és polgárlsta Inaiméfáaét olcsón elvállalja. Cím a klidóbsn. 416
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gulenberp Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, felelős kiadó : Zalai KAroly.
Vízvezetéket
szereltessen, javíttasson
» Czvetkó Gyulával
MEOHIVÓ.
A PicmI Tak.iikp4.itir Bi.aviny-Umii|
XXVII. A«i r..,.. k,.aIau.,i
1938. ,«l máról*. hé ,-éa 4,1. nIAtt II ir.k.r Pacsin, saját srék-házában tart|a meg, melyre az Ifién tisztelt részvényeseket tisztelettel meghívja •a If.af.tó.ájf A kB.gyüló. társy.lt
]. Az igazgatóság és leitlgyelőhlzoltiAg Jelentése az 1937. Üzletéiről. 2. Az 193). Ozletévl zárszámadások elterjesztése, a mérleg megállapítása, a nyereség leioszlása és a feimentvény megadása. 3. Az igát-gztóság és felügyelőbizoltaág ülés! dl|al nak megállapítása. 4. Elnök. társelnök, alelnök és ti igazgatósági lag megválasztása 3 évre és 4 felUgyelőbizoitsági lag meg. választása 1 évi időtartamra. 5. Alap-szabályszertl indilványok tárgyalása.
JEQYZET: 7. 8. A közgyűlésen Jogoksl csak azon részvényes gyakorolhat, aki részvényét a társaság pénztáránál vagy a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztárnál, Nagykanizsán, a közgyűlést megelőzőleg három nappal letette. A szavazati Jog Igazolásául a letéti Jegy szolgál. Az >937. évi zárszámadások és az igazgatósági és (elUgyelöbizottságl |elentések az intézd hlvataloa helyiségében beteklnthelók.
MÉRLEQ SZÁMLA: VAQYON : Készpénz P 1.684 51, Poalalakatékpénzlárnál P 69 8\', Pénzintézeteknél P 425 58. Értékpapírok P 852\'—, Vállrtk\' P 128.81450, Adósok P 525 43, Inléz székház P 15.000 , Berendezés P 1\'—, Állami könyvadóiság P 740 70, összesen P H8.I1333.
TEHER : Részvénylóke P 24.000-Tőketartalék P 4.05308, Tartalékalap P 11.000--. ingaiian írl*»c«Okkonésl tartalék P 2 500 —, Nyugdljlartaiék P300T--, Be-télek P 38 943 54, Visszleszámitolt váltók P61 790\' Pel nem veti osztalé,k f 18410, Átmeneti kamatok P 829.—, .jazgalósági és (elügyelöblzoltaági Jeleméit dijak P 145. Átmeneti tételek P 100—, Nyereség P 1 568-81. Összesen P 148.113-53.
Pacsa, 1937. december 31-én.
aa Igazgatásig
I álta és rendben találta
a r.lagy.Kkisattság
l\'k. 88Í4/I937. az. 1937. yghtól 521. sí.
Árverési hirdetmény.
FlKher és Lukács bputl cég Javára bl P 29 Ilii. tőke és több követelés Járulékai erejéig a nagykanizsai kir. Járái-bíróság 1937. - évi 2400. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenndótól 1937. évi november hó 16-án leloglalt 75 P-re becsült ingóságokra a nagykanizsai kir. lárásblróság Tenll ss. végzé^vel ss árvetés elrendeltetvén, annak végrehajtási szenv. lakásán. Ülteiében Horthy Mlklói-ut II. hássa. alatt a Itsetelt öaszeg levő iiáiával leendő megtailáiára határidőin 1938. évi március hó 7. napjának d. e. 12 órája lllzellk kl, amlkoe a blróllig leloglalt hutorok éa rádió a egyéb Ingóságokat cl logom adni.
Nagykanizsa, 1938. évi lebr. hó 6 án.
Elek László a. k.
ni kir. blr. vigrehaitó.
Rosszul telelt vetéseknél uAIAbin, kaszálókon, réteken,
gyQmfiloefieben, kerti veteményeknél
csodát művel a
PÉTI-SÓ
nltiogén műtrágya.
KOrzetképvIselet és gyári-lerakal: ORSZAG JÓZSEF
mag, műtrágya, zaák, növény védelmi-szerek, gép stb. keroakedéaóben
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telelőn 110.
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
MAQSZAHÜZLET
A magasnyomású
UN1VERZAL
ÁRKOR gyümölcsfa-
és szőlö-
lolyó év végéig való lefizetésre megrendelhető:
SZABÓ ANTAL sportflzletében
Csepel géplerakatában Nagykanizsa, Fő ut 5.
»e». * Hitkamáosoa «TWga»\'\'<%l V. UuMak«r) Nyoméi ás Q«k*W L«k|a<6 YáJUata UayiKvadáJáMu Nauk.n,iaáe. »W| iulaiv. UiaJ kir olt.
78. ítfoljiam 38. szám.
Nagykanizsa, 1938. február 17. csütörtök
Arm 12 IU1.
ZALAI KÖZLÖNY
UmtaMf MuHn*
U WWnUi ru f aaáa.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajoa
EJMictéal ára: Kjt Mra « pcn« 40 SÍM SankautMtl éa kúdMIntall MUoai 7*. a
Az éjszaka megtörtént az osztrák kormány részleges átalakítása
Feloszlatták a nemzeti szocialisták eddig megmaradt szervezeteit — Általános közkegyelmet készítenek elő a politikai elitéltek számára — Enyhülés a német-osztrák viszonyban
í Bécs, február 16 Az uj osztrák kormány aa éjsza. ka megalakul/ 6s már te is tette az esküt. Leglényegesebb változási, hogy Fey Wquard lett a belügymi-nlszter. Egyetekben a negyedik Schuschnigg-kormányban mélyreható változások nincsenek. Schusch-nigg megmaradt a kancellári székien és megtartotta a honvédelmi tárcát ls. Az ő megmaradása biztosítja az eddigi osztrák politika folyamatosságát. A belügyminisztérium ügykörével egyesítették a közbiztonsági szolgálatot ós ennek élére Fey in<ruard állam tan ácsos került, aki az úgynevezett hangsjlyo. zoltan nemzeti táborhoz tartozott és Schuschnlgg megbízásából a nyár óta a megbékélési akció vezetője volt a kormány ós a nemzetszocia-listák között. Mellel le Skubl rendőrfőnök marad belügyi államtitkár
Az ttdfllgi l>elügyminiszter tárca, nélküli minszlerként maradt meg az uj kabinetben. A hatalmi tárcák közül csak a belügyminisztérium került a hangsúlyozottan nemzeti Irány kezébe. \' < |
A Völkischer Beobachler jelentése kommentárt füz az uj kormány éj. szakai tanácskozásáról kiadott hivatalos je\'entéshez. Többek közótl azt Írja, hogy Németország és Ausztria kapcsolatában a történlekkel örvendetes enyhülés állt be. Remény van arra, hogy végleg megszűnnek a nehézségek, amelyek útjában állottak a júliusi megállapodás érvényesítésének. A határ mind két oldalán, irja a Völkischer Beobachler, nem volt ember, aki a helyzet súlyosságát jobban átérezte volna, mint a németek vezére, akinek első hazája volt Auaztria.
A félhivatalos Reichsj>ost irja: Az osztrák kormány előkészítő intézkedései során feloszlatta a nemzetiszocialisták eddig megma. radt szervezeteit. Az éjszakai minisztertanács elhatározta, hogy a?, államfő elé javaslatot terjeszt, a mely szerint az 1938 február 15 elölt elkövetett politikai bűncselekményekre kimondják az amnesztiát ha azok elkövetői nem hagyták el Ausztria területét. Az illetékes minisztériumok a lehető leggyorsal*. ban kidolgozzák a szükséges intézkedéseket, hogy hatályon kívül he lyezzék a politikai vétségek miatt hozóit közigazgatási Ítéleteket és a nyugdíj-járadékok, Iskolai rendszabályok kapcsán hozott intézkedéseket. A tényleges szolgálati viszony helyreállítására vonatkozó kivánsá. gok azonban egyállalán nem jöhetnek tekintette.
Bukarest erélyesen cáfolja a kormányváltozás híreit
Párlsban bizalommal fogadták Mlron CrJstea patrlarka kormányát — Visszahelyezték állásukba a Goga-kormány által elbocsátott tanárokat és tanítókat
1 Bukarest, február 16 Diamandi román közoktatásügyi miniszter megsemmisítette a Goga-kormány állal eszközölt összes tanügyi kinevezéseket és mindazokat a tanárokat és tanítókat, akiket a Goga-kormány elbocsátott állásukba azonnal visszahelyezte.
A nendszer. és kormányváltozás hiieit a \'legerélyesebben cáfolják és Illetékes helyen rámutatnak arra, hogy változásról annál kevésbé lehet szó, mert Franciaországban nagy bizalommal fogadták oz uj kormány külügyminiszterét, aki
egyébként részt vesz a Bajkánszö-vétség ankarai értekezletén s azl megelőzően Belgrádba utazik, hogy tárgyalásokat folytasson Sztojadlno vics jugoszláv külügyminiszterrel.
Szó vqn arról is, félhivatalos sajtójelentés szerint, hogy Cris\'.ea Mi-ron pátriárka miniszterelnök má. jusban viszonozza a lengyelországi görögkeleti egyház fejének multévl látogatását s ezt az alkalmat a varsói kormánnyá\' való tanácskozásra is felhasználja. Ezekban a (ervekben a válság cáfolatát látják.
A minisztertanács kimondotta,
hogy |
megtiltja az egész országban a pártpolitikai propagandát ós elsősorban a köztisztviselők politizálását.
Valóságos anarchia volt, mondja « körrendelet, hogy állami tisztviselők résztvettek olyan harcokl>an a melyek az állami rend felforgat á-sára irányultak. (A minisztertanács üt a vasgárdista tisztviselőkre cé. loz. Ebbe a kategóriába tartoznak a tanárok, papok, orvosolt, mérnökök, stb.)
Amerika kfllön bajóbadat épít az Atlanti Óceán biztosítására
Létrejött a megegyezés Chamberlain és Eden körött, megindulnak az angol-olasz
tárgyalások
Washington, február 16 Roosevelt elnök nyilatkozata a hadiflotta kiépítéséről mindenütt nagyfokú érdeklődést váltott ki. Roosewelt elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem támasz-kodhaUk csak egyetlen hadiflottá-
ra, feltétlenül szükség van két hajó hadra, amely egyfelől a Csendős, másfelől az Atlanti Óceánt biztosítja. Roosewelt elnök nyilatkozata azt jelenti, hogy az Atlanti-ooeáni hadiflottát erősítik meg a legközelebb épülő páncélhajókkal. /
Teljes egyetértés az olasz-angol közeledés ügyében
külgyminiszler most már teljesen egyetértenek az angol olasz közeledési tárgyalások felvételére vonat-
I London, február 16 Polli lkai körök véleménye szerint Chamberlain miniszterelnök éaEden
kozóan. Eden külügyminiszter nem ragaszkodik ahhoz, hogy a spanyolországi önkéntesek hazaszálUtásá* nak kérdését az angol- olasz kö^e ledés előfeltételének tekintse, továbbra is megmarad azonban álláspontja melleit, hogy ezt a kérdést az Olaszországgal megkötendő megegyezés keretében sürgősen oldják meg. Chamberlain miniszterelnök viszont csatlakozott Eden külügyminiszternek ahhoz a* felfogásához, hogy az abesszin hódítás elismer-
tetése terén az angol kormánynak továbbra ls tartózkodó magatartást kell tanúsítania.
A Daily Express diplomáciai szerkesztője azt irja, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter felfogása közölt létrejött küzcledés a konzervatív párt tálxjrában megnyilvánuló szél tagoltságnak véget vetett. A , legközelebbi jövő mindenesetro nwgmutatja, hogy a két államtér* fiu nézeteltéréséről szóló hirek mennyiben vollak alaposak.
London, február 16 A kedd esti londoni lapok egészen határozott .formában Írnak arról, hogy az olasz kormány nagyobb kölotönt akar felvenni Angliában. Ezt a h!rt arra a tényre alapítják], hogy kedden reggel Londonba érkezett Mussolini egyik bizalmi em-tere, Mario Coionna herceg ismert olasz gazdasági szakértő, aki nyil. ván gazdasági és pénzügyi tárgya, lásokat folytat majd az illetékes angol tényezőkkel.
Itéletidft a Földközitengeren, Délfranciaország hó alatt
Róma, február 18 A Földközi-tenger legnagyobb részén tegnap egész nap heves viharok dühöngtek. Több hajó bajba jutott A (ilanlcolo olasz gőzös segély-jeleket adott lo, de egyszer csak elhallgatott Bizonyosra veszik, hogy 33 főnyi személyzetével ogyütt elsüllyedt. Nyomtalanul eltűnt a Tonlo l\'sai és a C.a-tharina nevü hajó is.
Páris. február 16 Franciaország egész területén kemény hideg van és mindenfelé havazik. A Malin értesülése szerint az alpesi hágók nagy része járhatatlanná vált. A motoros hókotrógépok teljesen tehetetlenek a hatalmas höréteggel saemben. Franciaország déli és délnyugati ré-zeiből, igy például Biarritz-ből is havazásokat jelentenek.
Japánok f \'.foglaltak egy angol hajót
Hongkong, február 16 A japán hatóságok lefoglalták és Formosába szálliloilák a 1000 tonnás Asian nevü angol teherszállító gőzösl. A hongkongi angol fő konzul eljuttatta már az angol tiltakozó jegyzékei a japán hatóságokhoz.
Halálra Ítélték a szovjet ellenfelét
Korytnlca, február 16 Koryinlcában a kommunisták húszszor rálőltek egy kereskedőre,1 akit a kommunisták halálra Ítéllek;\' mert nem volt barátja >Moszkvá-nnk«. A rendőrség üldözés közben a merénylők egyikét lelőtte A lub-llanj rendőrség 28 kommunislát őrizette vett. i , f
*
tALM KÖZLÖNY
1938. febrrtár 17.
Agy- és szív-érelmeszesedésben szenvedőknek reggel felkeléskor fél pohár lerméizete8 .Ferenc József" keserűvíz — a legkisebb erőlködés nélkflj — igen könnyű székOrQlést biztosit, aronkivül a gyomor és a belek működését előmozdítja és kielégítő emésztést hoz létre. Kérdezte meg orvosát.
Szerda
BUDAPEST 1.
17 Éneklő ifjúság. - 17.30 Berde Mária elbeszélései, — 17.55 Bodrics Béla cigányzenekara, — 18.30 Takaró Erika előadása. — 19 A rádió aealon-aenekara. — 20.20 Külügyi nejp\'Odóra.
— 2035 A* operaházi zenekar. — 21*35 Ilinek, időjárásjelentés. — 22 Farkka Jóska cigányzenekara. — 23.10 Angyal Árpád jajíz-zenekara. — 00.05 Hirek.
BUDAPEST II.
18.30 Bodrics Béla cigányzonekara.
— 10 Olas* nyelvoktatás. — 19.30 Ambrus Tibor előadása. — 20 Hiek.
— 20.25 Hanglemezek. B8CS.
1730 Ének. — 17.50 Dalok. — 19.35 Rádiózenekar Marteosen szopránnal.
— 21.40 Hegedű. — 22.30 Lemezek.
— 23 (ionel la-zenekar.
Csütörtök BUDAPEST I.
6.45 Hírek. — Ulána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Hanglemezek. 12.30 Ilinek. - 13 20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Toll Jancsi cigányzenekara. — 14.40 Hirek.
— 15 Arfolyamhirek. — 10.15 Vizváry Mariska előadása. - 10.45 Időjelzés, hirek.
17 Állategészségügyi tanfolyam. — 17.30 A rádió szalonzenekara. — 18.05 Dr, Cliolnoky Jenő előadása. — 19 Aapo Sbnilfl finn népdalokat énokel, kantele-játékkal. — 19.30 «Az egydolláros asszony.. Falusi történet 3 felvonásban. — 21.20 Hirek, időjárásje. lontés, — 21.45 Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigányzenekara, Cselényi József énekel. — 22.45 Almássy AÜce olasznyelvü előadása. — 23- Budapesti Hangverseny Zenekar, — 00.05 Hirek. BUDAPEST IL
17 Gáspámé Dávid Margit csevegése. — 19 Angol nyelvoktatás. — 19.40 Jancsin Ferenc hegedül, dr. Laczkovies János orgonál. — 20.30 Hirek. — 20.55 Tánclemczek.
■scs.
11.25 Parasztzene. — 12 Könnyű zene, — 13.45 A milánói Scala énekkari lemezei. — 15.15 Mesék dalokkal. — 18 Beethoven: F-dur románc; III. szimfónia.
19.25 Innvidéki népzene dalokkal.
— 20.25 Leopoldi Ilermann lemezei.
— 21 Filliarmonikusok. — 22.20 Tánczene.
ID(3
Havazás!
Prognózis: M4rt4k.lt észak-
koletl, koloti szél, változó felhőzet, h.lyank.nt, tdlag nyugaton havazi., a hó csökkon.
A láeteorologt&i Intézőt nagykanlual megtlgyelőillomása Jelenti i
Hőméraéklet tegnap aate 9 érakor: +W, ma regg.1: -06, délben : +4-0. (kapadék: 2.0 "V
„Kétféle patkány létezik..."
Margó-jegyzet a falukutatáshoz
Kezdetl»n volt a falu, aztán Jöl-lek a falukutatók\',\' végül pedig te-remlé az Ur a bírákat és adott nekik halaimat, hogy igazságot tegyenek az igaz ós a halmis próféták felett. Aztán maradt minden a régi, a falu élete olyannak1; mint a falukutatók előtt volt. A falukutatók kutattak tovább, a birák meg Ítélkeztek tovább a falukutatók egyre jobban terjedő szektája felett.
Nem akarok a kélkulacsosság hibájába esni. mégis azt kell mondjam, hogy itt mindkét félnek Igaza van. A falukutatók rendesen statisztikával bizonyítják igazukat
és eziek az adatok olykor pontosak is szoktak lenni. Megjegyzem:,, ha nyitott szemmel járunky nincs is szükség, hogy ilyen elvont számokkal bizonyítsunk, enélkül is láthatjuk a falu életét. A nyomornak néha orosz iró tollára való példája játszódik le akárhányszor a szemünk előtt. i \\
Az életnek s az emberi sorsoknak egy ilyen csúf kinövését láttam én is a nyáron. Ekkor éltettem meg a falukutatókat, anélkül, hogy sia. tisztikával foglalkoznék, vagy földbirtok politikához értenék.
Egy élet az ára a marék búzának
Falun nyaraltam. Vendéglátó gazdámnak meglehetős vékonypénzü kocsisa volt. Fizetése konvenciója unnyi, műit a többi hasonszőrű társának. Mégis azt hiszem, ő volt a falu egyik legnyomorultabb embere. Pénz uétkül, csupán bankkölcsönből kis földet vásárolt magának. Valószinü nem akarta, hogy gügyögő, járnitanuló kisfia csak kocsis sorsot örököljön apjától. Még kis kalyibát is tákoltak össZe a földbirtok egyik szélére feleségével és a rokonság, meg a jóbarátok segítségével. Sajnos két umak szolgálni nem lehet, ő mégis megpróbálta. Virradat-tói napestig nálunk dolgozott becsű-letleL Aki a falusi életet ismeri, jól tudja, hogy egy gazdasági kocsis n"pi munkájához bizony elég e-ős fizikum kell. Hogy a saját kis portáján is teljesíteni tudja kötelességét s a lóid halasztást, mellőzést nem türö munkáit, hát az ünnepeket és az éjszaka nyugalmát áldozta fol. Sajnos, hiába. Az adósság nőin csökkent s a kamut nőtl. Mikor én oda kerültem már nemcsak a pihenésre szánt időt redukálta a legminimálisabbra, hanem a kosztját is. Napi élelme hétköznap és ünnepen egyaránt két karéj fekete-kenyérből és egy-egy fej fokhagymából
állott. Ilyen élet mellett természetesen az egészsége elhagyta s az ereje szemlátomást csökkent, mig kl ne n dűlt az élet munkásai közüL
Egy forró nyári délután befogott, hogy búzát vigyen a malomba őrölni. Szánakozva néz lem sovány alakját, amint kétrét görnyedt a nehéz zsák aliatL Egyszer csak megbülent, mint egy részeg ember és elvágódott, a szájából meg sötétvörös vércsomók buggyantak elő. A zsák is kioldódott s a buzaszemek csendesen peregve betakarták és magukba szívták ann^k a vérét, aki az egész életét feláldozta értük, a kenyeret adó drága aranyszemekért.
Mire a dob megperdült kis földje felett, ő vé>zes tüdővésszel eszméletlenül ieküdl s talán arról álmodott, ami életének egyetlen vágya Yo.t, hogy kilizctte a földjét, felmondott gazdájának és nom kocsis többé, hanem gazda a saját verejtékével megszerzett kis jwrta felett,
Nem tudom éle még? Aligha* Valószinü teljesült a vágya ós nem kocsis többé, liánéin csendesen megbékélve fekszik a föld alatt, amit annyira szeretett , hogy a* életével fizetett érte.
A földnépe lelkének színeváltozása
Eí csak ogy példa a milliók közül, a létminimum alatt élő családok sorából. Akkor érleltem meg a falukutatókat, akiknek tollát a magyar falu, a magyar nép szeretető vezeti röplapok, könyvek, riportok és sorozatos cikkek megírásánál.
Nem szegénység, hanem nyomor sir lo a falu áriáról. Nyomor, nincstelenség, tüdővész. Nincs föld, nincs kenyér, nincs egészség. A lüt, a szeretet lassan kilial a szivekből, hogy helyet adjon az elégedetlenségnek, erkölcsi züllésnek, ha keli Isten és urgyülölet-nek. Pedig aki ismeri a magyar föld alázatos, hivő szolgáinuk életét, lelkivilágát, az tudja, érzi, hogy sok kellett, mig eddig eljutottak, mert a magyar földműves egyszerű, alázatos lélekkel szolgába a földet.
Városkutatókra nin.s szükség, mert ha az iparosnak, kereskedőnek rosszul megy sora sztrájkol, gyűlésezik, ha kell felvonulásokat rendez, de minden esetben prókátort választ magának és esetleg demagógot ünnepel. Szóval n város kutatók nélkül is feltárja sebeit. Ezzel "szemben a földműves tür, legfeljebb magában káromkodik. Mit is tehetne egyebet? Az ő jóléte a földtől függ, ami nincs, vagy talán ép azírt kiszipolyozza testét, lelkét, meg nz időjárástól, aminek a szeszélyétől függ az ő jóléte. Lesz-e cső, ha szomjas a föld? Vájjon a tavaszi fagy nem csl. pi-o meg a gyenge kis rügyeket s o napsütés megérleli-e a kalászokat? A
magyar parajt még ma is levett kalappal tekint az égre. Szeme ugyan már nem mindig az Istent keresi, hanem a felhők, a nap Járását kémleli, attól függ minden. Hiába rendezne sztrájkot, népgyűlést, az ugyan neui ijesztené meg és nem befolyásolja az elemek hatalmát. Mit tehet egyebet\\ — tür és pusztul a drága magyar föld névtelen apostola.
Tehát igazuk van a falukutatóknak, ha egyre élénkebb színekkel, sőt néha talán kirívóan ecsetelik a helyretet és egyre több meg bangosabb a szavuk az orvoslásért. Viszont az is igaz, liogy korunk uj tudományát, a szociográfiát és annak mellékhajtását, a falukutatást nem lehet feleőtlen, dillctáns húszévesekre biznl, ami Unnyl van köztük. Ugyanakkor azonban nem akarom elhinni, hogy a magyar irodalom számkivetett nagysága, Szabó Dezső hamis utakon járna az ő falukutatása és az .elsodort faluja, nyomán, Ha a falukutatók közt ilyen nevet olvasok, akkor elhiszem, hogy előbb-utóbb siker koronázza merész lépéseiket, amelyeket legtöbbször a haza, a magyar föld én népe iránli szereiéi irányít, még akkor is lm néha elvetik a sulykot. Csak türelmetlennek nem s*abad lenni, hisz sokkal köny-nyebb a bajt meglátni, mint orvosolni azt. Különösen mikor nem egy emberről, hanem egész társadalomról, a liatalmas fóldmüvesoszlályról van szó.
Megfeneklett az egész világ kereke...
ri|>oriünyagot látó falukutatók felett Ítélkeznek, mert, jaj, nem jó az alvó oroszlánt felébreszteni! Erre
Bécsbe—Budapestre
utaltam
tav.ul női talap modtll.k
beváairláaa végett.
Modelllelm • ká ÍI-4MI Táriák a
nb HOlgyküzOnaég szíves látogatását.
WUilichié Bé.én b|ü
m Fö-ut &
nincs szükség. Különben Is, ha egyik olcla\'on megl.-ttjuk a bajt, akkor nUért hunyjunk szemet a másik oldalon ? Léthatjuk, hogy épp a veszély nagysága tnlatt mennyiféle-kép próbálják orvosolni a hely. zetel. \'
Megfeneklett az egész világ kérőké a nyomor, elégületlenség, uszl-
lók, hamis próféták mocsáréban
Ezért folynak, nem csak országok, hanem földrészek diplomatái közt oly lázas sietséggel a tárgyalások, utazgatások félnap a\'att világrésze, ken keresztül. Nem a szebb jövő ér dekében, hanem, hogy szebb, boldogabb jelent tenemtsenek az cm-lieriség szenvedő részének.
Különben sem szabad valami fal-renRetö változást várni, mert szegény és gazdag, ur és szolga, palo-la és viskó, tudófl és tudatlan mindig volt és lesz. Csupán ez elten harcolni, mint oly sokan teszik és az ólombelük hadseregét csak azért sorakoztatni fel valaki ellen, mert Fortuna Istenasszonya szeszélye foly tán palotába került a bölcsője, ez nem csak dőreség, luuran bün és
lelkiismeretlenig.
Amíg meg nem valósul Madách falanszterre, addig a falukrjtatók margójára Irt soraimat nem fejezhetem be mással, mint Heln" nem éppen finom, de, sajnoa, Igaz mon. dásával: i
- Kétféle (Wtkány létezik, az Jól lakott, ez éhezik...
Fiam? ZetaM
EMLÉKEZTETŐ*
F.hruár 1(
Llieálls film é. diaposttlv aliedé, 6-kor a Nép.nxxgóban. l^ml«trkovicJiné-emlékhaiigversooy V érakor a aenelskolában. Fefcrair 17.
Irodalmi Kór kényv-megbaseélíaa 0 órakor, .cnelskola (Surányl r.yuta). P.bruár 19.
izr. Jótékony Nő^ykct unitom, estje a Kaszinóban fél 10-kor, Kerékpár ügylet Jelmezbálja a Wollák-rcndéglőljen. Tánc reggelig. r.W.ár 29.
Piarista nerkámk előadása (Lt-Uomfi) S-kor a tornateremlMo. F.brntr 27.
Llotólis Hj-idii a r»r..hiiín B lur (Vegele Károly).
Iparoskór nagytfabásu táar-toJfi 5-től 2-lg. Sörlel Jal:.
Urtlu I.
I\'arsangbefejező táoctfla-cat a Legényegyletben.
És Igazuk van a bíráknak, mikor az izgatók, hangoskodók, sokszor feltünősködő, egy célt, azenzáclós
E rovatban egyucrt ködé, (2 sorig) dJ|. 30 llllér.
Naptári Február 17. csütörtök. Kom. kat. Donát pk. Proteatán, Donit — te. Adar hé 10.
Qyógyuertárl éjjeli azolgálat február végéig az őrangyal gyégyaaertár áa a klakantzaal gyógyazortár.
OöafOrdő nyitva raggal 6 órától e.t. « óráig (héttő, aaarda, péntek délutáa kedden i«4aa aap uíkMk.)
I9M.
17.
ZALAI KOOjOWV
A Városi Mozgóban még ma szerdán
Pazar kiállítás. — Nem
mindennapi történet 1
Az első bál
□ LGA C5EHOVA nagy filmje
Előadások 5, 7, 9-kor. 5-kor filléres helyárak.
KUUSVÜK,
A SZEGÉNYOGY l
^ sok gondol okoz a vánosnak. A legutóbbi segélyezések so. rán az egyik asszony feljelentette a másikat, mondván : .Annak ne ad. janak, nem érdemit meg, mert erkölcstelen étetü. Már fél év óta vad házasságlian él az emberével.* Az ügyel megvizsgálták, kiderült, hogy a feljelentőnek Igaza van. Mindössze annyi az egés/3>en a szépség, hllva, hogy « feljelentő asszonynak törvénytelen gyereke van. Még|>e dig szánigzerint : négy.,. I
.HULLAHAZ.
2. a neve annak az Ismert debreceni szórakozó helynek, a
melyet most alakítottak át. .Megnagyobbítva, ivazarul lierendezve várja a zamatos italokat éa a finom falatokat kedvelő közönséget a modernül átalakított Hullaház,. - Így hirdeti az uj tulajdonos.
Ffeiom gusztusuk s főképp jó gyomruk lehel a debrecenieknek^ annyi hlzonyos, ha a Hullaházban kedvelik a finom falatokat...
BOROKRACIA, ÖH,
3. — sóhajtanak fél néha azem-Ittrek!, s nem minden ok nélkül. Most nemrég például az történt, hogy egy kanizsai intézmény minden tagja meghivót kapott egy bizonyos helyre, de magái az intézményt .mint olyant, elfelejtettél^ illetve feleslegesnek tartották meghívni. Eredmény: nem vették tudomásul a meghívást...!
ISMERT
4. uriasezonnyal történt az alábbi eset. A QugltelmeiU hangverseny utolsó ráadása, mint Isme-neleá, a Pillangókisasszony áriája volt. Mindenki el volt ragadtava, a szóbanforgó hölgy is, aki másnap igy adta tovább az eseményeket:
— A legjobb azonban az volt, hogy amikor a „égén Ougllelmettl a Parasztbecsületet énekelte, az X. "é, aki mindig dicsekszik nagy zenei tudásával azt mondta: »— De szép is ez a Tosoa l«
HALLOTTUK MÉG,
5. hogy Felekl Rezaői, a Kani-zsáról nemrég elköltözött
ojveraénekest kinevezték a pesti Dohány utcai zsldótemplom kántorává t i
Hogy lapunk munkatársánaki, Gráf Ernőnek rádióelőadásáról, a mely szerdán délelőtt volt, fényké. pes kis cikkben számolt be a Rádió \' I.
H* nincs élvigya, ugy Igyék néhány napon át reggel éhgyomoira léi pohár lerméstelei Ferenc József keieiüvlzet, mert ezáltal bélmükö-dése íztbllyozódlk és Igy egész emésztése rendbe jöhet. Kérdezze meg orvosát.
— SilBM uui, urtet báli ruhaanya-gok nagy választékban találhatók öcíiUUnól. I
A Horthy Mlklós-utl baltás merénylőt vasraverve kisérték Nyíregyházára
A Horthy Miklós uti baltás merénylő, a fiatalkorú kertészlegény bűnügye, aki a vasútról éjfélkor hazafelé igyekvő varrónőt leütötte, utolsó állomásához ért. A nagykanizsai törvényszék tudvalevően 4 évi fogházra ítélte a vádlottat, aki azzal védekezett, hogy Ivőrkesityül meg fekele ruhát akart vásárolni a rablott pénzen Miután a vádlott és a vádhalóság ls megnyugodott az ítéletijén, az jogerőssé vált.
Minap jött meg az Igazságügy mi-
nisztertől az értesítés, hogy a lval-tás merénylőt a nyíregyházi fiatalkorúak fogházáivá kell kísérni, oda utalták I* büntetésének kitöltése véget. A merénylő kertészlegényt tegnap daróc-ruhá-ban, vasraverve kisérték a kir. ügyészség fogházából a vasútra és Nyíregyhá-
zára szállították. Ez-zjel a merényiéi ügye fölött legördül a függOny.
Elítélték a vasntl forgalmi tisztet a vasntl bevágásban történt bajtány-karambol miatt
Két évvel ezelőtt, novemberben, egy sürü ködös délelőtt egy Nagy. kanizsáről elindult motoros hajtány összeütközött a Nagyrécséről Nagykanizsa felé elindult pályakocslval. A Nagykanizsáról indult hajtány ban többek között helyet foglalt Marótl József budapesti MAV főintéző, Pósa Jenő buda|>estl MAV mérnök ls. A motoroshaj tányl>an egy bizottság foglalt helyet, amely a vonulat vizsgálta Nagykanizsától Fonyódig, azonban az összeütközés folytán többen súlyosan megsebesültek, főleg Pósa mérnök, akinek négy bordája eltörött és Marótl budapesti főintéző. A többiek könnyebb zúzó-dásokkal menekültek.
Megindult a nyomozás és a vádlottak i>adjára került több vasutas Névsaerint Taul>er Jenő MAV fő-liszt, aki jelenleg már Budapesten teljesít szolgálatol, kivüle Gáli István pacsai motorkezelő, Gáspár István nagykanizsai pályaőr és Szekeres Ferenc zalas»2nlbalázsi pályamunkás.
A kir. ügyészség vádirata szerint Tauber Jenő főtisztet gondatlanságból okozott súlyos testisértés és közveszélyes rongálás miatt kellett l>erbe fogni, mert alapos a gyanú, hogy 1936 noveml»erében hivatajá-ban való hanyagsága miatt a Nagykanizsáról Nagyrécse felé Induló motorhajtány vezetőjének indulás, ra parancsol adott, mielőtt még Nagyrécséről jelezték volna, hogy a pálya szabad. Vád alá helyezték Gáli István motorkezelő!, aki a sürü ködben vezette a hajtányt, Gáspár István pályaőrt, aki nem állította m*eg a hajtányt, habár hallotta, hogy elindult ellenirányból a
másik. Negyediknek Szekeres Ferenc pályamunkás került vád alá, aki a pályakocsil vezette. A tárgyaláson részi vett Budajieslről a MAV ügyésze ls, a vádlottakat dr. Knausz László és dr. Kuhár Ottó ügyvédek védlék.
Tauljer Jenő főtiszt elmondta, hogy a nála jelentkező motorosvezetőnek, Gáti Istvánnak ő adta ki a menetlevelet a hajtány részére, de megmondta neki, hogy várja be a soproni vonatot és akkor majd közli vele az indulási idői. Nem vette észre, hogy Gáti elindult időközien. Az őrtoronynak ls jelezte, hogy a soproni vonat leérkezése után fog intézkedni. Tény, hogy nem irta be az Indulási időt az igazolványba, de a hajtányvezetőnek kötelessége 15 perces dLstanciát be tartani. A szól>an forgó hajtány egy könnyű hajtány volt, amelynél nem kell értesítést adni az indulásra voJ natkozóan. Egyébként is ő a bruckl vomü rendszeréhez volt szokva, on. nan került ide Kanizsára, ez volt az első szolgálata. Beismeri, hogy nom kellett volna átadni Gátinak a me-netleve\'et. Be akarta mondani Nagy-récséntek a hajlány elindítását, de akkor még nem tud la, hogy a mo-toros már elindult. A két jármű Időközben a ködben össze ütközött. Ha az ellenoldalról értesítették volna a pályakocsi elindulásáról, akkor az összeütközés n«m történt volna meg. Vasúti szakértő kirendelését kéri. A baleset-vizsgálat alkalmával felmentették őt.
Gáti István sem érzi magát bűnösnek. Elmondja, hogy Taulier főtiszt szóbeli utasítást adott neki az indulásra. Az osztály mérnökségtől
Aki
Van szerencsém értesíteni a nagyérdemű közönséget, hovy sikerült szerződtetnem két kiváló tehetségű művésznőt:
Kiss Erzsike és Salamon Magda
dobost énekesnőt,
akik mától kezdve minden este
szórakoztatják kedves vendégeimet.
jól akarja magát érezni, ai jöjjön el éi gyöxódjön meg I
Szíves pártfogást kér Koeztolltz Géza UJsörház vendéglő*.
kapott értesítést, hogy egy bizottság megy Nagykanizsáról Fonyód, ra. Mikor a menet igazolványt meg. kapta, felült és elindult a hajtány. nyal. A Csengery uti sorompónál még szólt az őrnek, hogy miért nem ereszti le a sürü ködben a sorompót. 25- 80 k Ikimétérre fokoz-la a sel>ességet, amikor 30 méternyire maga előtt egy fekete pontot látott közeledni, tülkölt, fékezett, de a sin nedves volt, a kocsi csúszott és az összeütközés megtörtént. Marói 1 és CsolkovI kiugrottak, Aradi és KajK»l könnyebben, a mérnök, aki bennmaradt, súlyosan megsebesült. Beismeri: gondatlanság volt részéről, amikor nem nézte meg, hogy a menetlgazolványba be van-e írva a menetidő.
Taul»r kitart továbbra ls amellett, hogy ő megmondta Gátinak, hogy várja meg, majd megmondja és beírja a menetidőt. De Gáti ezt tagadja.
Gáspár István, av67-«is őrház őre elmondja, hogy ő sem kapott ér. tesltést arról, hogy motoroshaj-tány jön. Később hallotta, hogy hajtány jön, ekkor kiment és lát-ta, hogy tényleg elhalad mellette. A 60-es őrház rövidesen telefonált, hogy onnan pályakocsi Indult el, de akkor már késő volt... Ha Tauber kellő időben értesíti, megtudta volna állítani a hajtányt, mondja.
Szekeres Ferenc vezette a Nagy-
Ami0 Vh alszik
_ Darmol dolgozik. Nyut alvásit nam zavarja, mégla maghoxza raggal\'* az anyna U fájdalmatlan hlflrQUat.
Í.1Í.7" G3223X
récséröl elindult pályakocalt. 0 Írásban kajvolt Indulási engedélyt, vallja. A ködlven, mintegy 50 méternyire vették észre a gyorsan közeledő hajtányt.
Marótl József budapesti főintéző, aki a motorhajtányon ült, elmondja, hogyan ugrott ki a kocsi-ivói, hogyan sebesüli meg 0 szólt Taubemek, hogy biztosítsa a pályát. Szerinte meg lehetett volna állítani a pályakocsil
Pósa Jenő mérnök két hétig feküdt a kórházlvan, négy bordája törölt el, ő Is elmondta az összeütközés történetét. 1 I Majd a többi tanukra került sor A vallomások ivói és a szabályzat-Ivói kitűnik, hogy az ilyen könnyű motoroshajtányoknál nem elóirásés nem kötelező a menetidő )*\'1 rásA, efajta hajtányok ugyanis könnyen kiemelhetők
Délután 3 óra előtt ;ejeződött be a tárgyalás. A perbeszédek után Makáry Vllm<vs tanácselnök kihirdette a bíróság Ítéletét Bűnösnek mondotta ki Taulier Jenőt gondat. lanságltót okozott testisértés vétsé. gélven és ezért őt 200 |iengö pénzbüntetésre ítélte, ellenben a közveszélyes rongálás alól felmentette. Felmentette a bíróság a többi vád..11 vasutasokat is
— Iafy«a klutt dl.in.J.
lehet mindenkinek, vesz egy
Ilengőért egyhizkóz<égi kulturhte-
■or.Jogjret j , _
*
3LUAI RMUMV
IMI. Mm* 17.
Verset irt a kisfiam
A kisfiam egyszer verset irt. A rímek turcsin dühngéztek benne. Szeme ragyogott (kit szem egy kék világ), amikor az asztalra elibém tette.
Néztem... néztem a nyolc kurta sort. Szerettem volna örülni nagyon, tlér emeltem is a kezemet, hogy a kis rtmkovácsot megsimogatom.
Erről a mozdulatról jutott eszembe, hogy költő nem öröm melegén terem, sem simogató tenyér bársonyén, hanem könnyes, penészes élom-kenyeren,
meg kevés jón és sok rúgáson, mohó tüzeken, lavaszi fagyon. ...Ne legyen költő az én fiamI fi simogatásra felemelt kezem ott maradt az asz talon. ■■
BjriwH* Ltjot
Gyilkosság vádjával akart bosszú állni a felesége hűtlenségéért ?
Befejeződött a vizsgálat a szentjakabl gyilkosság perújrafelvétele ügyében
Orsi Érné eMtadám i rádiéban
A budajiestl rádió ma délelőtti műsorán nagykanizsai előadó, GMf EftKt, a Zalai Közlöny (*g<éttai*i-keszlője ült a mikrofon előtt Hel-golandról tartott előadja a hatodik volt már, amit elfogadott a rádió, ez volt azonban az első, amit a kitűnően startoló, fiatal kanlzial újságíró in.tge olvasott fel a stúdió-ban A helgolandl kirándulás színes, eleven leírását ezúttal ls élvezték lunlzaai hallgatói, akik több lámiialázial ültek a készülékeik elölt, mint az előadó mart Gráf Ernőnek a hangi* legcsekélyebb rezdülése sem árulta el a legkisebb lám|wtlázal vagy elfogódottság! sem. Az tijabb nagykanizsai rádió-szeneplés alkalmaa voll arra hogy a kanizsai kult\'jr-poroad egyik legfiatalabb művelőiének munkájával öregbítse a város Jó hírnevét.
Dalloltmentes E(*r- V mg zárszámadása
■Szilágyi Mihály, ZalMgerssegváros föszámvevője most készítette cra város mull évi zárszámadását, amely böl sikerült a deficitet teljesen el-(Untatni. Egy óvtlaed óta erre még nem volt |>41dB Zalaegerszeg zárszámadásainál, amely most még felesleget is mutat fel.
A szentjakabl gyilkosság biln-ügyélen Kaszala Oábornét 11 évi fegyházra ítélték. Kaszaláné |«r-ujrafelváteli kénelmet terjeszteti be. Az ezirányu vizsgálatot el Is rendelték. Kaszaláné kérelmében előadta, hogy fér|e, Kaszala Oábor, vizsgálati fogság alatt oclLalársá-nak, Ozanics Miroonak, a 15 évi Degyházna Ítélt szerb pincérnek elmondta, hogy csak azért tagadta le anyje meggyilkolását ós fogta abün tény elkövetését feleségére, meri az ót többször megcsalta éa igy akart ez asszonyon bossrut állani A vizsgálóbíró most folytatta leeb-lien az ügyben a vizsgálatot és an-
nak anyagát átküldte a kir. ügyészséghez. ,
A lörvényszék még ezen a héten dönt afelett, hogy helyt ad-e a per. újrafelvételi kérelemnek.
Zalai munkások a dunántúli uradalmak részérc
Tőb\'j munkásgazda tot>orozásokai folytat Zalái>an mezőgazdasági munkásoknak dunántúli uradalmakba való szerződtetése tárgyál>an. Most a zalaegerszegi munkásokat Igyekeznek leszerződtetni a dunántjll uradalmak számára. Jobbára azokról van szó, akik lemaradlak a külföldi mezőgazdasági munkákról.
ttttmni
Falukutató felsőházi tag Zalában
Az újonnan alakult szociálpolitikai lanács megbízásából Gáspár Ferenc felsőházi tag tanulmányútja során az alsólendvai |árásba érkezett, ahol a községeklien a mezőgazdasági munkások életkörUlmé-nyell, keresel! és megélhetési le. helőségeit tanuUnányooía.
Kísérleti tér Nagybakönakon
A nagybakónaki mezőg\'azídlasági bizottság Nagybakónak határában 2 kat. hold területen kísérleti terel létesített. Több szántóföldi és konyhakerti növény, gyümölcsfajtáknál, landó megfigyelés és adatgyűjtés által gazdasági szem|>ontok suerint kerülnek osztályozásra. Minden szombat délután összejönnek a nagy bakónaki gazdák és rendszeresen tartják meg gazdasági előadásaikat. Utánzásra méltó i>élda! <
A zalai mezőgazdaság helyzete
Figura Béla, Zala vármfctfys z. dasági felügyelője most adta ki jelentését Za\'a vármegye mezőgazdasági helyzetéről.
A jelentés szerint uz időjárás január hó folyamán, eltekintve a hó elejei szigorú fagyoktól, az évszakhoz mérten igen enyhe volt. A december hó folyamán lehullott cse. kély hótakaró kielégitő védelmet nyújtott a telelő őszi vetéseknek akkor, amikor január első napjai-ban a 20 fokot is megköuelitő hideg köszöntött !». Tizedike után az idő megenyhült, a hótakaró elolvad, ugy hogy a vetések újból fedetlenül állottak, emellett aaonbaif esak az éjjeleken szállott a hömér-
A Zvltnegyriek Bníipwtcn
Mktorfi *« ve.
Pompás uj k&vóbása, Jáitoa-vttéx sörözője, ^yöuyürü télikertje a fövá roe lAtványoMága. Olcsó, kényelméé szobák, előny ü« permté-árak. Cigány: flaeftedi ftröms Jéeka. Jaza-tése: Vlrány Bwlng-orchestra.
WMIji mi nitur Dl li i ICUVOlf t.
Emlékezés régi zalai Írókról
Irta: SilkUy Ján*a
A mai világ az élet rohamos váltó-zásoi mel\'ett rendszerint hamar feledkezik n»3 a nemzeti müvelödé" munkásairól. Egyikét-másikát százados év. fordulókkor kiássa valamely buz.^ó kutató. Még valahogy Jól jár annak az emléke, akinek nevét irodalomtörténet vagy enciklo|>edia megőrzi, d« vannak olyan érdemes kulturmunkások, akiknek fáradságos és korukban B e;imé-nyes életéről talán még szűkebb hazájukban sem tudnak már.
Bppen ebben a körben érzem át különösen a kegyeletes kötelességet, hogy néhány fiival idevarázsoljam azokat a kiváló szellemeket, akik a nemzeti irodalomnak, ezzel egyidejűleg szűkebb hazájuknak, Zala vármegye kulturtörekvé cinek ls derék munkásai voltak. Megemlékezem során méltatni akarok több olyan férfiút is, akiknek nem volt ugyan országos hi-rük, noha egy sugarat megérdemeltek volna az elismerés napvilágából, de hasznára voltak a magyar művelődésnek és mindenképpen helyet érdemelnek Zala vármegye művelődésének tör
ténetében.
Sajnos, meg kell itt újra említenem, ami ellen Mcerőny hatáskörömben (mindig küzdöttem, ami még mindign ki cgyertlitettcn árkot von a főváros/M a vidék közé hogy muita a magyar sajtó is főleg fővárosi és i.e.n törődik
olyan mértékben a vidéki kultur élettel, hogy annak munkásalt kellőleg méltatná, néhányát leszámitva, akik szerencsésebb összeköttetéseiknél fogva oljutottak a méltánylásnak egyen\'ő fokára* Annál inkább szabad ezt mondanom, mert hiszen erről nojn rég a Saltó ciraü folyóiratban irtain cikket és követeltem, hogy foglalkozzék többet a fővárosi sajtó a vidéki ügyekkel; ne csak a szenzációs hátborzon. Ható eseményekkel, hanem azzal a nemZetnevelő, sőt nemzetmentő munkássággal is, amely a vidéki gócpontokon folyik*
Midőn tehát az a megtisztclés ért, l»gy itt megemlékezhetem elhunyt zalai Írókról és hírlapírókról, teszem azzal a tiszta kogyeletos szándékkal, lKigy részben talán már feledett vagy jeltelen sírjaikra egy kis babérlevelet teliessek azzal, liogy a díszes közönség körében egy pillanatra megelevenítsem emléküket.
Itt a mostani sZomoru határszélen, éppen a mai napok teszik kötelességükké, hogy különösen tiszteljük emlékét annak a nagy hősnek és költőnek, akinek dicsőséges nevét a nagykanizsai Zrinyi Kör választotta nem i«ak elméül, hanem bizonyára szellemi pátrónusává is.
Nem csak nagyszerű Zriuyiásza, ha-nem egyéb, főleg katonai Íratni is csodálatos fényben állítják elénk azt a horvát származású nagyurat és ka-touát, aki a magyar szellemet, a magyar jövő a nemzoli é\'et bizt >n ágá-imk és fejlődésének föltételeit oly
meggyőzően és megrázóan dombori.
totta ki Zrinyi Miklós nagy lélek. Különösen rekünk magyaroknak nagy. Minő fájdalommal láthatjuk a ma-gyarokkal való természetszerű szolidaritásnak kipusztítását a ma otszaki-tolt lwrvátok lelkéből a XIX, Hazadban, annak iZ együttérzésnek, amely Zrinyi Miklósban a költőben megtestesült 1 De ez már nem is irodalmi, liánéin történelmi kérdés, a magyar történelem legújabb korának borzalmas lapja*
Az örök nevet kivívott költők első sorában áll a mézesajku Kisfnludy ^Sándor, akinek emlékezető szellemi hagyatékán kivül több szoborban van mogörökitve a megye területén is, de a budapesti Nemzeti Múzeum kertjében is. Nem hiszem azt a magyarázatot, hogy röstelkedett volna az fl korában még a kóltészot iránt közömbösen viselkedő uri oszlály elölt, amikor Illmfy álnéven aílta ki nagyhatású .Kesergő szerelmét,- Kz nem ls férno össze katonás nyíltságával. Éppen talán finom érzékenysége késztelte rá mert hiszen az ő társasága nagyon Jól tudta, hogy a költemény Lizája nem más, mint Szegedy Róza. Mielőtt azonban meggyőzödet volna diadalának lehetőségéről, nyilván nem akarta mintegy pellengérre adni az ideálját, ha az véglege■.en is tagadó választ adna.
Még Kisfaludy korában tűnt fel a tapolcai születésű Batsányi János, akinek előbb a veszprémi gimnáziumban, utóbb Tapolcán is emléket állítottak. A magyar szabadság nem véies. de mégis tragikus áldozata, aki internálva,
tehát számüzötten halt meg s még holtan sem kerülhetett eddig haza*
A költők sorában emlékezzünk meg aztán a mult század köze|>én fiatalon elhunyt zánkai Bozzay Pálról, akinek hamar kialudt költői tehetségét Eötv s Károly külön méltatta. Később halt meg ugyan, de abban »z idől.en költözőit Tapolcára Vachott Sándorné. Majdnem gyermekkorában ment nőül a költő Vachott Sándorhoz. Ennek a költői lelkű Csapó Máriának buga volt az a letört virág, Csapó Etelka, akihez Petőfi <Cinruslouibok gyüjle-ményében sirla el különösen támadt forró szeielmét* A szabadságharcot kővető üldözés megzavarta Vachott olinéjét. Szellemi halott lett, mielőtt szive megállt volna. Mária hűségesen ápolta; aztán folytatta költői föladatát, müveivel az akkori ifjúságban a haza. szeretet ébrentartását.
Csak a mult évbon távozott az élők sorából a kanizsai születésű Somlyó Zoltán. Eloie bizony uem vo!t rózsás. Mennyiben volt annak oka ő maga azt ne Kihassuk friss sirla .mellett. Kár volt érte mint költőírt, de könnyelműség a társadalmat mostoha-sággal vádolni sorsa miatt, mint egyesek elhamarkodottan tették.
Két Zala megyében élt költőröl nem emlékezik meg az irodakuntörténet Aa egyik Pados János Itonvédpap és orvos; sokáig Tőrdemken lakott és ott is halt meg. Régen, az ötvenes / években adott ki egy hazafias érzéssel toli költemény kötetet, amely m« is birtokomban van. Sokat igérő tetet-sfc volt iBtlőtt hatvan ów«i a frfti
lOaS. Icbruár 17.
Palysander ebédlő
kllUní állapotban 500 pengOért
eladó.
(21
Megtekinthető: Budapest, V , Jézaet-tér 1, házfelügyelő.
sékLet keveset a f»gy|K>nt s igy a vetések egyelőre a téli időjárás következtében kiírt még nem szenvedtek. A csapadék ebben az időién eső alakjában hullott és a még el nem ivódott belvizek inkább nagyobbodtak, ugy hogy a víznyomásos kár szaporodott. Félő volt, hogy a vetések nagyobb mérvű felfagyását fogja előidézni,\' emelőre azonban ez sem követke/ictt be.
Az őszi vetések telelése ezidö-szerint még kielégítőnek mondható, bár nagyon kívánatos volna a hótakaró. 1
A mezőgazdasági munkák leginkább csak a ház körüli teendőkre korlátozódtuk, mivel a túlságosan felázott és a fagy által fellazított ulakon a trágyahordás és más egyéb Időszaki munka folytatható nem volt. Az erdei munkák végzése zavartalanul halad előre.
A galx>naárak az előző hónapihoz képest nem mutatlak változást. Az állatának, szilárdságukhói keveset engedve, néhány fillérnél alább szállottak.
Az állatállomány egészségi álla pola egyelőre kielégítő, eltekintve az egyes helyeken fellé|>ctt sertés-és baromíibe\'egségektől. Az állat, állomány kondíciója megfelelő. A takarmány készletek tűrhető mennyi ségl>en állnak rendelkezésre, a kevés hiányt tavaszi szalmákkal és főként tengeriszárral pótolják.
A nvezőgazdasági munkásság elhelyezkedése és a szerződések megkötése a hónap folyamán megindult.
— BatorklálliUUnnkat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopsteto bútoráruház
Közlönynek szorgalmas munkatársa, Ilnjgató Sándor. AZ ő kötete Is lapp-pang egy vagy más könyvtárban. Az elhunyt költők sorát egyelőre bezárja a hős harcos, Nagy Győz!), no legyen el feled vo dicső emléko.
A széppróza terén legkiválóbb fia Zalának Rákosi Viktor, tikkon $züle-telt. Zala megyének szép tájképén hcin egy tárcájában és kötetében ragyogtak föl. Ahhoz a baráti körünkhöz tartozott, amely a Fiume kávéházból kiindulva megteremtette n budapesti hírlapírók otthonát. A politika őt is magával ragadta; de szolgálta a költöget Múzsáját még roncsoló betegsége alatt is. Halála nagy vesztesége vojt az irodalomnak, de nekünk is. Az igazi vidámság eltűnt vele, £s még. bár hervadó elmével megérte az ő szivére is leltentően lesújtó csapást, Magyarország feldarabolását, elvesztését Erdélynek, amelynek vesztét költői pi\'ótétasággul negyedszázaddal előbb megjósolta az Elnémult harangokban,
Kedve> elbeszélőnek indult Sümegi Kálmán is. üiőbb budapesti, később vidéki újságíró lett, utóbb biztosítási főtisztviselő Szegeden, Ott is halt meg. De már nagyon korán elhallgatott.
A szinmüirodalomhan a lcsenceto-maji születésű Dezső József, a Nemzeti Színház tagja kezdett szerC|>elni, do a halál megfosztotta szép Jövőjétől. Fgyiko volt a magyar színészet legrokonszenvesebb tagjainak. Belekós-10,1 a színészetbe és az irodalomba Kist László, a későbbi kanizsai ügyved is, aki utóbb sem bontotta föl
viszonyát a Múzsával. L, (Váfs kőv.)
ZALAI KÖZLÖNY
— (A kir. adóhivatalból)
A pénzügyigazgató Schmidt Miklós dr. tapolcai lakost a nagykanizsai kir. adóhivatalhoz oszlottá be szolgálattételre.
— (Egyházi hir)
A veszprémi megyéspüspök Abali-getl Kázmér babócsaí káplánt Mura-kereszturra helyezte át hasonló minőségben.
— (Megoperálták P. Miholcseket)
I\'. MihoU-sek Miklós kiskanizsai fe-rences-lelkész váratlanul megbetegedett. Be kellett .szállítani a kórházba, uliol dr. Takács Zoltán igazgató-főorvos tegnap műtétet Yégzctt rajta. Az operáció kitűnően sikerült.
— (Iparos-esemény)
Nagy eseményo lesz a legközelebbi időben a nagykanizsai iparosságnak. Megalakul az uj nagykanizsai és járási ipartestület, amelynek alakuló közgyűlését február 27-é e lözték ki. Valószínű, hogy délelőtt és délután tart a közgyűlés.
— (A töispánné zalaegerszegi hangversenyének)
anyagi sikere is igen nagy volt, A zalaegerszegi Szent József Otthon javára a hangverseny 720 pen^ő tiszta jövedelmet hozott.
— (Az Izr. Jót. Nőegylet) szombati műsoros estje iránt nagy
érdeklődés nyilvánul meg. Nem csoda, mert amennyit a műsorból titokban megtudtunk, elég ahhoz, hogy azt kacagó estnek nevezzük, jegyek még csekély számban kaphatók Vágó illat, szertárban. Kezdete nem mint eddig közöltük, hanem léi 10 órakor lesz«i(:)
MARIKA csütörtöktől a Városiban
— (A Nemzeti Egység Pártja)
nagykanizsai szervezetének elnöksége tegnap délután (3 órakor vitéz dr, Biró Ignác vármegyei központi titkár részvételével ülésl tartott. A ülésen élénk és beható megvitatás tárgyává teltek minden olyan kérdési, amely a párt szervezésével és belélclével kapcsolatban szükségesnek mutatkozott,
— (A zeneiskola tanárainak ma esti hangversenye)
pontosan 0 órakor kezdő lik a zeneiskola földszinti hangversenytermében, Belépődíj nincs, müsormegváltás nem kötolező. A rendezés költségeihez azonban hozzájárulásképpen önkéntes adományokat kér a rendezőség. A hangversenyt néhai Lemberkovics Alajosáé emlékére rendezi az iskolu.
— (Az UrleányoK Maria
Kongregációja)
fobruár 16-án, ma este fél 0 órai kezdettel tánccal egybekötött teát r.n dez a Kis Royal termeiben, melyre mindenkit szeretettel meghiv és vár a Vezetőség. (0
— (FelQlfizetések a Katii. Kulturestre)
Bárezay Ferencné 15, Izr, hitközség 5, Laluk l^jos 4, Kelemen Ferenc 5, dr. Kuausz László 5, Postl Ernő 2 pengő. A felül fizetőknek és mindazoknak, akik a kulturest sikerét előmozdítani szívesek voltak, hálás köszönetet mond az egyházközség. (:) j
MARIKA a gyönyörű Stepes Lla
- Saját é.J.WUu és őrömére ázol-gáló meghívásnak teez eleget, ha a
fco^t.l. Bateráruhál feli mübutw hlAl lltá^t megtekinti, vételkényner nélkül.
60 százalék a pótadó Kaposvárott
Kaposvár megyei várofl 1933 évi költségvetését most tárgyalták a minisztériumban. A miniszter a város költségvetésének egyes tételeit törölte, más tételekel pedig beállt, tott. így 1 leállították a költségvetésbe a tisztviselők 5 .százalékos fizetésemelését is. A változtatásokkal és módosításokkal a költségvetés pótadóját a minisztérium 60 szá. zaíékban állapította meg.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán uz elmúlt héten 11 gyermek született, 4 fiu és 7 leány: Kimloi János Máv segédtiszt és Ruchardt Irénnek rk, leánya, Nagy József téglagyári munkás és Varga Juliannának rk. leánya, Ma esek József cipész mester és Józsa Ilonának rk. leánya, Búzás József iskola szolga ós Balogli Juliannának rk, leány", Lu-kácsy Gyula asztalos mester és Hóbor Máriának rk, fia, Hegyi István m. kir. tűzmester és Dérfalvi Jolánnak rk. leánya, Gersa Zsigmond kereskedő segéd és Tóth Erzsébetnek rk, fia, Czlndrlcs János kőműves segéd és Németh Annának rk, leánya, Bánhidi László Máv mozdonyvezető és Molnár Máriának rk, fia, Marion József földműves és Szllajka Katalinnak rk, fia. Házasságon kivül született 1 leány.
— Halálozás 11 történt: Klicsarics János földműves rk, 82 éves, ózv. Holzer Jánosné Sehlesinger Cecília izr, 84 éves, Farkas József csizmadia mester rk. (10 évei, Simon István határőr rk. 23 évos, ózv. Kompotics Alajosné Priinusa Katalin y, szegény rk. 70 éyes, I)r, Dómján Lajos ügyvéd rk. 63 éves, Beneze Gizella rk. 7 hónapos, Fabick Tlvadarné Reinwald Terézia ág. h. ev. 53 éves, Bogár Erzsébet szakácsnő ág. h. ev. 73 éves, Palkó Károly kortész rk, 70 éves, Zigler István napszámos rk, 65 éves. — Házasságot kötött 11 pár: Szilajka József földműves rk, ós Török Katalin rk,, Simon István sülő segéd rk. és Tislér Mária rk,, Orsós Józsof napszámos rk. és Horváth Mária rk., Anek Ferenc földműves rk, és Tislér Katalin rk,, Jakabfi János földműves rk. és Szokol Anna rk., Horváth Gyula Máv órabéres rk, és Károlyi Ilona rk. (Bagolasánc), Molnár János pék rk. Ős Kálovlcs Mária rk,, Major János napszámos rk, és Kovács Rozália rk,, Tiszai Ferenc földműves rk. és Gödinek Katalin rk., Erdélyi Józseí lakatos segéd rk. és Vajda Anna rk., Varga István lakatos segéd rk. 3s Zsállg Margit rk.
Budapesttel egyldőben MARIKA.
Egy kis falu 16.000 pengős kulturházat épít
A kulljrház jelentőségét fells merte a kis Alsók somogyi község, ahol a folyton fejlődő kullrjrmunka szükségessé tette egy kultrjrház építkezését. A ref. egyházközség ki-mondotta, hogy 16.000 |>engő költ-sége lő irányzat tat kulturházat épit. Az építkezés költségeit az egyháztagok vállalták. u ;
Ebből okulhat Nagykanizsa város katolikus közönsége is. De meny nyíre okulhat!
— (A Nagykanizsai önkéntes Tűzoltótestület)
február 22-én délután 7 órakor, határozatképtelenség esetén február 26-án délután 7 órakor saját helyiségében tartja 67. évi rendes közgyűlését. Tárgysorozat: 1. Parancsnokság és választmányi Jelentéi. 2. Számvizsgáló bizottság . Jelentése. 3. Az 1038. évi költségelőirányzat megállapítása, 4. Esetleges indítványok. Indítványok írásba foglalva a kózgyülé«t 48 órával megelőzőleg az elnökkel közlendők, (:)
^fovvf*
\'^hdHÖnnéL
TftUtfKHMflf
tóott íj^Uéót. I
Kimen MINTÁTI-ELADÁS: yi.mÖLiuioéujBT.Í. IV.MOHMZKA OTTOKAR-U.S.
GYAR BUDAPEST.XILENKC UTII\'
KDIföldi katonaszökevényeket köröznek a ialal-somogyl hitárszélen
Két somogyi fószolgablróság körözése jelent meg a hivatalos so-mogymegyel la[)ban, mely szerint az Igell főbíróság Szika Tivadar (Pedor) kostrlnal azülelésfi csehszlovák katonaszökevény, a lengyel-tóti főbíróság |>edig Mészáro. Pál románhonos kalonaszökevény ellen körözést rendelt cl, mert a rend-örl felügyelet ellenére engedély nélkül elhagyták községeiket.
A legöd/ósabb magyar film a MARIKA. — ÜMi,MM..y0k I,sálja a Sd.il.-
- (B.ljciíg,flJtík t«lálkoK,J«) Itöttön délután U tói 8 óráig az OUKK tanáM-tarmében.
— U.Htth.rdt * B«,M.nd-f.U l«l
áftáslelak new; .ála.stékb.n M.iln,l
Nagykanizsa megyei várót polgármesterétől.
3880/1938.
Tárgyi 1 drb. talált tekele vizsla kölyök kutya hirdetése.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy f. há 4-én a reggeli órákban Zrínyi Miklói-u. 28. szám alatt 1 drb. fekete kölyök ,lnla kutya talállalolL
Igaio\'t tula|donosa jetenlkeizen Városház, I emelel, 3. az. hivatalos helylaígben.
Nagykanlzia, 1S38. íebruir 10. 1IC Polgármester.
Eladó birtok.
lomsnudMrli al yen,
közvetlenül a vasútállomás mellett, 34 m.IT\'I h-IJ t.rtl.tfl
szántóföld,
amely kertétzelnek Is igen alkalmas, m-datági épülettel együtt elhalálozás miatt
eladó.
A birtokot egyik oldalon a Dombó-csatorna, másikon a vasúti töltés, harmadikon a közút határolja. Bővebbet OyArfff KAI m Ah mészárosnál
Csurgón. m
ZAUU KÖZLÖNY
1938. február 17.
Tiau^it - !
Í4 « — (J
tg&y
A katolikus törvényhozók triduumow és szentáldozáson vesznek részt az eucharisztikus kongiesszus előtt.
Budapesten ma hajnalban Szántó László ogy betörőt akart elfogni, amikor a sötétből két lövést adtak lo a rendőrre. A golyók célt tévesztettek. A lövöldöző elmenekült,
Budapest székesfőváros fokozatosan leépíti a szellemi szükségmunka akciót, i
Angyal Pál professzor a Társadalomtudományi Társulat ülésén családvédelmi biróság felállítását és uj büntetőnovellát sürgetett.
A rendőrség őrizetbe vcltc Schwarz Zoltán budapesti orvos ismeretes ügyében Glczi Mária celldömölki varrónőt, a csecsemő anyját. Kiderült, hogy Schwarz orvos 350 |>engőórt tiltott műtétet végett az clliagyott menyasszonyon,
A Fővárosi Közmunkák Tanácsa Klebelsberg, Nagyatádi SZabó, Tonnay Cecil, Gömbös Gyula, Wolff és mások után utcát nevezett el Budapesten,
Januárban a takarékbetétek összege a budapesti pénzintézeteknél és j>osta-takarékpénztárnál 1-1«1 millióval emel. kedelt, \\

Wolf Ervint, Trockij volt magán-titkárát Moszkvába hurcolták és ott kivégezték,
Indiában súlyos kormányválság tört ki a politikai foglyok miatt.
Az Egyesült Államokban ellenőrzik a buza, kukorica, rizs és dohány ter-
meléséú
Franciaország a Vatikánt kéri közbevetésre a spanyol háború borzalmainak enyhítésére.
Antwerpenben a szabadgondolkodók társaságának előadását meg akarták savarni a katolikus diákok a színházban. Csendőrség karddal oszlatta szét a tömeget,
A Japánok tegnap borzalmas légitámadást intéztek Csangcsau ellen, 1200 halálos áldozata van- a támadásnak, köztük európaiak is.
Viharba került és elpusztult a Cadiz és Róma között közlekedő vizirepülő-gép. Valószínű, hogy 14 omber életét vesztette.
Sztálin — hir szerint — visszatért a világ forradalmositásának Trockij. félő elméletéhez.
LECJU/ABBl?
Nagy jelentősége van Schu8chnlgg megmaradásának
I Bécs, február 16 Mlklas köztársasági elnök ma délelőtt Skubl Mihály államtitkárt, a bécsi rendőrség főnökét, az egész osrtrák végrehajtóhatalom legfőbb felügyelőjévé kinsveztc.
* P i Bécs, február 16 A szombat óta tartó feszültség után ismét helyreállott a nyugalom. Pey inquardnak belügyminiszterré történt kinevezése nem keltett nagyobb meglepetést.
Bécs, február 16 Bár a kormány átalakítása csak a késő órákban derült ki, a lapok ma reggel már hosszabban foglalkoznak a dologgal és ráinula\'nak arra, hogy erre szükség volt. A 1>;I-és külföld szempontjából nagy ;e-lentösége van Schuschnlgg megma. radásának, Allapitják meg.
MMTa k»tQnziud^g \'
75.000 mnnkást érint a mezőgazdasági mnnkások öregségi biztosítása
A Ház megszavazta a cukor-törvényt
Budapest, február 16 A Ház ma délelőtt 10 órakor kezdto meg ülését. Elnök méltatta gróf Károlyi Sándor munkásságát a Hangyaszövetkezetek megalapítójának és 25 óv óta tőrvényhozónak áldásos tevékenységét, amit jegyzőkönyvileg örökítettek meg. Ezután harmadszori olvasásban elfogadták a cukor-gyártásról .\'Siló törvényjavaslatot. Majd áttértek a mezőgazdasági munkavállalók örogségl biztosításáról szú ló tőrvény-
75.000
javaslat tárgyalására, amely mezőgazdasági munkást érint.
Tildy Zoltán hálásan emlékszik meg a kormányzó legutóbbi l>eszó. déröl, amelyben a törpebirtokosokról és mezőgazdasági munkásokról emlékezeit meg. Hálával veszi a kormány javaslalát. Majd az interpellációkra került sor. Legközelebbi ülés holnap. . <
Megérkezett
a Shellgáz
A SHELLOÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb házlarlási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, r.em lo\'ibanó, de 13.000 kalória hői aü A SHELLOÁZT otthonában díjmentesen bemulatom A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbá hatja otthonában, süthet, fűzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takaréktűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL sportüzletóben
Nagykanizsa, Fő-ut B.
Mindenki jól jár,

pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturházsorsjegyet
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lifl stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Köszönetnyilvánítás.
Az llgyvWi karnak, hivataloknak, lesllllelcknek, egyetmeteknek, jóbará-toknak és iimerőaöknek, kik felejthetetlen emlékű Jó fér|em. Illetve atyAnk
dr. Domjén Lajos
halála alkalmával részvétükkel IS), dalmunka! envhllclték és a temeté-icn megjelenni szívesek vollak, ezúton mondunk háláa köazönelet.
A ,y..ioló culid.
APRÓHIRDETÉSEK
Sugár ut 1 G/e. számú házban utcai hétszobás összkomfortos lakás májúi l-re kiadó. 14
Négyszobás, parkettes, öiszkomfor tos, utcai, földszintes, modern lakás málus l-re klsdó Kossuth-tér 10. u. slatt. Érdeklődés Csengcry-ut 8, I. em., tisztiorvosnál. 403
Intelligens, négy polgárit végzett leány elemilla és polgárlsta instruAlását
olcsón elvállalja. Clm a kiadóban. 416
Nagykanizsán Szent Flórián-tér 5 sxámu ház szabadkézből slarfé. Feltételek megtudhatók dr. Miklós Sándor ügyvéd irodájában, Rozgonylutca 1. 404
Féaxsaskréisy, 2-es <s 3 as, eladó Schleslnger Oyula vaskereskedőnél. 417
Egy udvari szoba, konyha mellékhelyiségekkel május l-re kfsdé. Értekezni lehet dr. Begidsán ügyvédnél. *
Nagykanizsai pénzintézetek résavé-nyslt legjobban vásárolja Kálmán-bank, Nagykanizsa.
KQIOnbsjáratia bútorozott szobn március l-re kiadó. — Hunyadi-utca 16.. 4. ajtó. _•
Finom roxsksnyér kapható, nagyobb kenyér sUtését li vállalom éa házhsa szállítom. Pörzse Oyőrgy sütöde, Csen-gery-ut 65.
Használatmentes szép llbatoll eladó.
Hunyadl-u.\' 21. sz.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qulenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám.
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyümölesfa-karbolineummal).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az foxi és téli védokoxéa a leghalálosabb. Házilag készített mészkénlével vjdó permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
ösxlbaraokot
SOLBÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZAG JÓZSEF
mag, mfitrlgya, .Svéayv.cl.lal.l.r.k uik, gép knnk.dMb..
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényazék mellen. Teleton Í30.
r— mwmw -—j
I mindenki a tolyt k«rwk«Mk**i | I 6» t,.m»oliuU anw b.1
Bt UuMfcwi Nyomda ét BáMtl Lst>k|aa vállalata Uujvaj.mdijáfcaj, Nagy kuajuia. BaUlfe üalalr. ZaJjJ Károly.
78a ÍMol**" 39. szám.
Nagykanizsa, 1938. február 18 péntek
Ars 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY

ét u»ukénul hm 5. i
Felelői szerkesztő: Barbarlta Lajos
ElMicttai ára: ejnt hón I pori «0 HU Sít,le.,ti*,! éa kUdóhlratalI kU« i 7» i
Az uj osztrák belügyminiszter Berlinben tárgyal
London Párissal, Berlinnel éa Béceael állandó összeköttetésben van — Angol minisztertanács foglalkozik a helyzettel — Anglia nem akar aemmit Pária ellenére cselekedni
{ Bécs, február 17
A világsajtót és Euró|>a közvéleményét még műidig a Hitler-Schuschnlgg találkozó és az a*t követé érdekes bonyodalom köti le. A lapok nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy Hitler kancel. lár a szerda esli diplomáciai vacsorán rendkívül szívélyes hangon üdvözölte Tauschrut osztrák kövelet.
A világsajtó ujabb szenzációja azonban az, hogy Seiss Imruart, az
uj osztrák belügyminiszter máris elutazott Berlinbe, hogy ott tárgya, lásokat folytasson
Egyes la|K)k szerint az osztrák bel ügyminiszter ujabb utasitásokal kap Berlinijén Hitlertől. »
London, február 17 Az angol sajtó még mindig nagy hasábokban számol be a német -osztrák eseményekről és anpak nemzetközi vonatkozásairól. Az angol kormány délután és este mi-
nisztertanácsot tart és ezen megvitatja a helyzetei. Az angol kormány állandó összeköttetésien van Páris-sal, hogy a párisi kormány véleményével ellenkezően ne cselekedjen.
Ugyancsak összeköüetésben áll London Berlinnel és Béccsel is, a honnél a nagykövetek szinte óráról-órára adják jelentéseiket.
(Folytatás a 6-ik oldalon)
Vérbefojtották egy spanyol vörös-ezred
lázadását
A városok bombázásának megszüntetése ügyében még folynak a tárgyalások
Madrid, február 17 A spanyol köztársaságiak 115. ezrede fellázadt a kormány ellen. A lázadást a köztársasági csapatok alhambrai nagy vereségének hire váltotta ki, amely után a katonaság mint egy ember megtagadta az engedelmességet. A tisztikar ls csaknem teljes száml>an a lázadókhoz húzott, -jgy hogy a kormánynak a nemzetközi vörös csajotoktól kel. lett segítséget kérni. A lázadási ezek segítségével valóban vérbe fojtották, az egész ezredet elfogták és börönbe zárták. 82 tisztet és 118 katonát azonnal kivégeztek a fogház udvarán.
i Róma, február 17 A spanyol és olasz kormányok
között tovább folyik a tárgyalás a a nyílt városok bombázása ügyéten. A szentszéket is közbelépésre kérték fel. Az eredmény egyelőre
még ismeretlen, de mindenképpen klvánnos volna, ha a sok gyermek és asszonyáldozatot követelő város-bombázásokai beszüntetnék.
Végéhez ér a keleti háború második szakasza, — kezdődik a harmadik
Sanghai, február 17 Beavatottak jelenlése szerint a japán kormány 1 500 millió yenl fordit az tyabb fegyverkezési beruházásokra. Ennyiben állapították meg ugyanis a kinai hadjáral hadügyi költségeit.
A kínai hadjárat második szaka, sza egyébkén! végéhez közeledik. Japán kezdi telátni, hogy fegyveres
erővel nem tudja legyőzni Kinát, ezérl gazdasági és pénzügyi hálwv rul indít ellene és a hadműveletek kihúzásával és meghosszabbításával akarja térdrekényszerileni. Ez lesz a kinai hadjára harmadik szakasza; amely rövidesen megkezdődik Igy előrelálhntólag még sokáig fog dúlni Keleten a nem annyira véres, de szívós élet-halálharc.
A mezőgazdasági öregségi biztosítás Iskolapéldája a válságból kivezető helyes ut keresésének
Érdekes tanácskozások a Ház folyosóján és üléstermeiben

Budajiest, fehrjár A képviselőház ma délelőtti ülé-sén folytatta a mezőgazdasági öregségi blzosilásról szóló törvényjavaslat tárgyal ását.
Az elnök több előterjesztési- utón a szónokok hangoztatták, hogy ez « javaslat iskolapéldája annak a Myesirányu törekvésnek, amely az általános gazdasági válságból ukar kivezető ut lenni. A juvjló helyzet máris kezd kibontakozni. A rendkívüli segélyalap is igen nagyjelen-öségü, _ hangoztatták a felszóljak, majd helyeseltek a kormányok azt a léjxiséi, amellyel a tűz-
harcosokra vonatkozó kedvezményi 65 év helyett 60-lian állapltolla n»eg, mert igy 6000 magyarnak juttatták a nemzet megbecsülését és
a törvény előnyeit.
Mozgalmas é*ei volt szerdán a képviselőház folyosóin Rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg az uj év első in:er|>ellációs napja Irán/ és az egyljessreglctt jxiMtiku s<ik között érdekes n^glieszété\'ck egész sorozata játszódott le. Ar. ellenzéki folyosón megjelent Kánya Kálmán külügyminiszter és Eck-
hai\'dl Tiborral sétált tel és alá,
élénk l«eszélgelésben A küliigynit-niszler ezután gróf Bethlen Islván-nal l»eszélgelett a folyosón, majd liement a miniszlerelnök parlamenti dolgozószobájába, ahol kéiórás meg l«szélés folyl Darányi tninlszlerel. nök és Kánya külgymlnlszler között. A miniszterelnök n">víd meg-lieszélésl folytatott még Bornemisz sza Géza ts Fablnyi Tihamér miniszterekkel is
Szerdán délután a hosszjia nyull Mllerpíiláclós ülés miatt a közjogi bizottság ülést nem tartott.
Csütörtökön délután B órakor folytatják a választójogi javaslat
részletes tárgyalását Mrftt már előreláthatóan sor kerül az eddig kihagyott szakaszokra is, amelyek alapvető kérdést szubályttznak.
Ttowa^fiVit - :
A képviselőház tegnapi ülésén interpelláció* roham voll. Festetics, a nyilas-gróf a szabadkőműves páholyokról. Payr Hugó a nyllas-izgnlások-röl, Klein Antal a debreceni Huss Richárd egyetemi tanár ügyéről interpellált. sokszor zaj közben.
A Magyar Vasutasok Országos Szövetsége nagyválasztmányi illésén a fizetés-visszaállítás további lépéseit súrgello és uj nyári egyenruhát követelt.
A Budapestvldékl Kőszénbánya BT-nál történt több mint egymilliós sik-kaiztás ügyéten Belgiumban Is megindult a nyomozáz.
A Baross Szövetség harmadszor is llovszky Jánost választotta elnökévé.
Tünteltek a debreceni egyetemisták a rektor intézkedései ellen, amelyekkel Kémeri.Nagy ottlétekor megakadályozta aZ izgatásokat.
Oláh Árpád újságírót t\'a háború utáni Zavurosban Nagykanizsán is működött) fi hónapi fogházra itéltök C.silléry András megzsarolása miatt. A tábla a büntetést 1 hónapra mérsékelte. ,
Zacbár Izidor 10 éves nyíregyházai felcsóggyilkos földművest halálra ilél-ték. Megnyugodott az Ítéletben.
25.000 pengős segélyalapot létesít a pécsi Duna (iőzluijózási BT a nyáiban szeremsétlenül jártak családjainak támogatására.
Ifj. Gonda Béla ismert budapesti ügyvéd, mlg felesége aludt, felakasz-
totta magái. Meghalt. Ok ismeretlen.
A boncolás sZerint Glezi Mária celldömölki leány csecsemőjét megfőj-tolták. Schwarz Zoltán bnda|>esti or-vost átadták az ügyészségnek.
OCli

Cáfolja Berlin a német-osztrák haláron történi csapatösszevonások hirét.
Betiltottak vasárnapra minden sportversenyt Németországban a birodalmi gyűlés miatt.
Butyenkó bukaresti orosz ügyvivő Kómában van és a GPU elől menekült i oda, amelynek ügynökei a román fővárosban állandóan körülvették.
A brassói repülőgépgyár egész ve zető égét letartóztatták kémkedés miatt.
A Földközi-lengercn duló viliarok (■raziani tábornagy Nápolyba igy. kvő bajóját megállásra kényszeritették. Az eltűnt hajók száma l-re emelkedett
Troikijnak kiutasított és Párisban é\'ő fb műtét után a klinikán megha\'lt.
Japánlffln egyre súlyosabb a Tiely-zet. a készülő katonai diktatúra miatt zavargások várhatók.
Az orosz alheislák szövetségének 05 millió rubel az idei költségvetése. Ebből 14 milliót nemzetközi atteista propagandára. 5 milliót u londoni atlk\'ista kiállításra fordítanak.
Több mint fi millió tonna buza vár exportra Argcntiniában.
*
ZMM KOZivONV
1936. február 18.
Vincze Júzsef Z3 hfldlfogoly-éuÉneK resénye
X. 23 óv után vógro ismét magyar földön
1936 szeptembert Írtak, amikor Vincze József boldog reménykedéssel a szivében és a magyarországi levéllel a kezél*n beállított a se-vo&ztopoli kapitányságra. De nem csak a naptár lapjait, hanem a na]) tárt magát is cserélték már másodszor, amikor még mindig csak biz. tatást ka|>ott VinCz» József útlevél helyett.
Vincze többször hnllotta társaitól, tudta mágia is, hogy a szovjet. hivatalokl>an a gyors munka isméiét len fogalom. Nem egyszer tapasztalta, hogy a táviratok heleket késnek, az akták vagy örökre elvesz-
nek, vagy évek multán intéződnek el. Gyakran ment hát ő is sürgetni a kapiányságra, ahol mindig azzal vigasztalták: végig kell nyomozni összes tartózkodási helyeit, nem kémkedett-e ?
Több mint két évig tartott ez a nyomozás. De micsoda két év volt ez Vinczének ? ! Néha már örökre lemondott arról, hogy meglátja szülővárosát, máskor meg elkapta a reménykedés szele és ilyenkor órákhosszat mesélt feleségének és gyermekeinek a kedves kis szülői házról, a kanizsai utcákról, amelyeket rövidesen megláthatnak...
öt nap alatt el kell hagyni Oroszországot!
1937 október 16-én kézbesítették ki Vinczének útlevelét. Megdöbbenéssel látta azonban, hogy csak saját személyére szól, feleségét és gyermekeit nem viheti magával. Rohant a kapitányságra. Hosszú szócsata kezdődött, de végül is rávezették útlevelére feleségéi és gyermekeit is. A végzés azonban ugy szól, hogy öt napon bélül el kell hagynia Szovjeloroszország területét. \\
— Egyszerre de sürgős lelt nekik ! - gondolta Vincze. - Két évig várattak, most meg öt nap alatt menni kell! — De nem volt ideje gondolkodni, me£ nem is akart maradni. Hazafelé menet, útközben megvette a jegyeket Kievig.
Az asszony odahaza már csomagolt.
Ugy látszott az Isten meghallgat, ta Vincze kérését, mert minden rendben ment. Már éppen ott akarták hagyni lakásukat, amikor a gondviselés egy lakást ke reső orosz lengerészt sodort az utj\'iikl>a. Vincze ennek a Kaver Petr nevü embernek 600 rubelért odaadta lakását, bútorát, minden felszerelését. Délelőtt kapla az útlevelet és este 10 órakor | már vonalon ültek...
Kél napig utaztak egyfolytában. Uljuk azonban nem volt minden aggodalom nélkül. Vincze félt, hogy nem éri el öt napon belül a határt és akkor előtte is, mint annyi sok magyar társa előtt, örökre lezárulnak a szovjethatárok.
Amikor a szovjet-hivatalok „ünnepelnek"
Kievbe érve éppen kimenő nap vol. Ez a kimenő nap teljes munkaszünetet jelent. A szovjet eltörölte a vasárnajwt és helyette ötnapos nlunkaszaka&zokat vezetett be. A munkások, hivatalnokok öt napig dolgoznak, a hatodik nap pihennek. Ez a hatodik, úgynevezett kimenő nap azonl>an nem egy és ugyanaz a nap, hanem minden gyáriján, minden vállalatnál más és más. Igy állandóan vannak nyitva üzletek és a gyárak közül is hol éz tart kimenőnapot, hol amaz tart pihenőt. Altalános ünnep csak kettő van szovjetnél : május elseje ós november 7,
a forradalom évfordulója.
Kievben éppen a hivatalok tartottak szünnapot, amikor Vincze megérkezett. Sem a cseh, sem a lengyel konzulátusságon nem tudott elintézni semmit s tehetetlen düh. hel, de várnia kellett. Mert vízum nélkül még csakk jegyet sem válthatott. i <
A következő nap a két vizűm megszerzésével telt el. A két konzulátus a város két ellenkező végében feküdt, szerencsére u lengyel konzul mugyarjl is tudott és a hivatalos órán tul is elintézte a sae. rencséllen magyar hadifogoly ügyét.
Vincze már azt hitte, megszabad dult minden akadálytól, amikor a jegyváltásnál a vasúti tisztviselő minden könyörgése ellenére ride. gen kijelentette, hogy a vasút nem adhat ki külföldre jegyet. Sok kérdezősködés után az egyik Turista Egyesületije utasították. Vincze szédült tejjel rohant a megadott címre.
— Kapni itt Budapestig jegyet? — kérdezte izgatottan.
— L<?lvet! mondta a tisztviselő és számolni kezdett. Vincze azt hitte örökké tart, amig a tisztviselő kiszámolja az összeget.
— 27 i rubel egy jegy, — mondta végül a turistaegyesület titkára. Vinczélnen elhűlt a vér. Alig volt több 100 rubeljénél. Pedig négyen vannak. Honnan szerezzen most pénzt ? Volt ugyan 630 rubel értékű államsorsjegye, amit két kezjemun. kájáviu szerzett, de ez íhindenkinek volt tucatszám, senkinek nem kellett hát. t
Nem volt mit tenni: minden eladható dolgot pénzzé tettek. Csak u testükön lévő ruhát hagyták meg!,
Utolsó akadály : — a pénz
igy is éppen, hogy összejött a ki-vánt összeg. Végre mégis csak vonaton ültek. Még az utolsó pillanatban is biztatták Vinczét\', tegye le az esküt, s maradjon Oroszországban, de vele már nem lehetett beszélni. Utazni akart mindenáron. ígérhettek neki kincset, vagyont, — nem használt. A honvágy teljesen úrrá lett rajta...
A vonalon ült már, de szive hevesen dobogott. A legszörnyűbb j>er-ceket élte át, mert az ötödik nap estéjén voltak már és ha késik a vonat, megeshetik, hogy nemenge.
dik át őket a határon. Szerencsére még idejélien értek a határra. Este 10 óra volt, amikor megérkeztek.
A haárőrség hosszasan vizsgálgat-ta, faggatta őket, de végül is mehetek, rendien volt műiden.
Este 11 óra ut^n bagyták el a szovjet határállomást- Valóban a huszonnegyedik órában. S Vincze szívéi* öröm költözött, amikor beköszöntött hozzájuk a lengyel kalauz.
Tolonc-ulon a lengyel határtól Komáromig
Komá-
Tizenkétszer szálltak át romig.
Komárom előtt azonban rossz vonatra szálltak és a cseh kalauz 31 korona büntetést követelt Vln-czétől. Vinczénél azonban csak néhány kojiek akadl, igy toloncuton kerülek Komáromija.
Bár értette a cseh nyelvet, valamit mégsem értett. Nem értette, hogy miért kisérik a csehek Komáromija. Hát meddig akarják ezek kisérni ? — kérdezte magától. Miért nem adták át a határon a magyaroknak ? — kínozta a gondolat. Végre bátorságot vett és megkérdezte a cseh csendőrtől.
Röhögve vágtak személie egy szót :
— Trianon ! I
Ekkor hallotta először. S mikor a cseh magyarázni kezdelt, egy-
szerre fogta el a szédülés és a belső fájdalom. Sokezer honfitársára gondolt, akik évtizedekig szenvedtek messze idegenben a hazáért. Hogyan ? Hát lehetséges ez ? Hogy mindez hiába történt volna ? ? V — Ezer furcsa gondolat kergetödzött agyál>an. Az a nagy öröm, amelyet annyi álmatlan éjszakán elképzelt, s amely várta, hogy elönti egész lelkét, amikor átlépi a magyar ha-tárj, — egyne késett. Az üröm nagyobb, keserűbb volt, mint az öröm.
A magyar határőrök alig tudtak leikel önteni belé. Pedig ellátták őket minden jóval, étellel, Itallal, még pár pengőt is gyűjtött nekik a derék rendörlisztvisalö. A magyar sors azonban még a sokat szenvedett magyar hadifogoly lelkében is mély nyomot hagyott.
Két hét a pesti megfigyelő-telepen
Igy érlek Pestre, ahol a megfi-gyelőlelepen helyezték el őket. Két hétig élvezték itt az igazi magyaros vendégszeretet. De betegek nem vo\'iak, csak testileg, lelkileg elcsi-gázotak. S két hét után vonatra ültek. Utoljára.
öh, hányszor helyezkedtek el Így a vasúti kocsikban, hányszor indultak ismeretlen célok felé, de mindaz, amit most éreztek, egészen uj volt. Vinczének hevesen dobogott a szive, kis családjának egész uton mesélt az ő szülővárosáról, Nagykanizsáról, de közben számtalanszor elfogta a rettegés : hátha nem igy lesz, hátha már nincs igy... hisz £3 év alat sok minden megváltozha-
tott... » I
A sok tengeri utazós "itán kis semmitmondó tavacskának tünt fel a Balaton, s mégis milyen boldog volt Vincze, amikor meglátta a hold fényijén az ezüstösen csillogó habokat, a feketén húzódó Csobáncot és a Badacsonyt. i
Robogott velük a vaspdripa sebesen s mégis ugy tünt neki, mintha állna a vonat. Huszonhárom év sok keserű napja, szenvedése után Vincze most az utolsó pillanatban abban is kételkedett, hogy meglátja mégegyszer apját. Az érzések\', gondolatok ugy váltakoztak l>enne, mint a táj, amely mellett elrobogott a vonat. i i
Kikötés a kanizsai pályaudvaron
Sötét este volt, mikor az ismerős kanizsai pályaudvar várócsarnoka feltűnt Vincze szeme előtt. Simán álll meg a vonat. A szokott zajban semmi különös. S mégis egy em-líernek legnagyobb élménye ez a pillanat. Amikor lelép a vonatróK, két könnycsepp éri a perron földjét a kojKrtt l>akanccsal együtt.
Mialatt lei>akolnak, egy vékony gyerekhang üti meg Vincze fülét: Jóska bácsi ? — bátortalan, félénk volt a megszólitás, inkább kérdezés. Vincze kis öccse volt a hang tulajdonosa, aki csak fényképről ismerte hadifogoly bátyját- De most megismerté, ~vagy inkább megérezte ? Ki tudja...
S alig fordult egyet a volt hadifogoly, egy megtört öregembgr áll előtte. Két könnyes szempár villan össze, kél kar fonódik egybe, össze simül a két borostás arc$ s a meg. vonagló válak mögül mint dicsőséges glória száll a sóhaj :
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
MABSZIIKÜZLET
— P.desapám...
Ks ebben az ttleléshen érezte meg Vincze IgaZiVn, hogy \'23 év után ha-zaérkieaelt.!.
(Víg.)
Prognózla: Gyenge szól, változó felhőzet, nyugaton esfi, > hegyeken havaaeaS, havazás, é||el tObb helyen köd, a hS nem változik.
A Meteorologtal Intézet nagykantaMj megflgjeléálloinása Jelenti i
tléménéklet tegnap este 6 érakor: +2-6, ma reggel: -1-8, dílbso : +50. Csapadék: 0.4 %..
FSIijáa, Idegeiség. hypochon drláa állapotok gyakran a legrövidebb idö alalt megszánnék, ba bélmttkOdéiUnket reggelenként íh-gyomorra egy kit pohár terménél ea .Ferenc Józaet- keterOvIizel elrendezzük. Kérdezze meg orvoiát.
ím fcbmá* 18.
ZALAI KÖZLÖNY
Utazás Ingoszláviában
Az Irodalmi és Művészeti Kör földrajzi előadása
Két éve Olaszországot és Japánt, tavaly a Kisbalatont és a Mecsek vidéket ismertették a Zrínyi Irodalmi ás Művészeti Kör földrajzi előadásai, az idén Jugoszlávia.tájainak szépségűi elevenedlek meg a vetítőgép vászna előtt A Kör dr. Balázs Győző pécsi főorvost, a szenvedélyes uta. tót bivtn meg erre az előadásra, oki Budapesten és Pécsett is na előadá. sok sorozatát tartotta már utazásairól és azokról történelmi és művészettörténeti vonatkozásban, szines tollal megírt cikkek sorozatában számolt be különféle újságokban, köztük a Zalai Közlönyben is.
A nagykanizsai előadásra me/érke. zott dr, Balázs főorvos és felesége kíséretében dr. Bikar Svctislav, a pécsi jugoszláv vioekonzul is (magya-rul beszélő, rokonszenves ur, a doktorátusa is magyar). Fogadtatásukra a vasúton megjelent dr, Krátky István polgármester, dr, KŐnlg JóZsef egészségügyi tanácsos, dr. Diskai Imre és az Irodalmi Kór főtitkára, A vendégek a fogadásukra megjelentek kíséretében autókon bejárták a várost, majd a Centrálban teára Jöttek összo a helyi orvosokkal,
A Nép-mozgó zsúfolásig megtelt hallgatósággal, a rendezőség, a\'ig birt az érdeklődő közönséggel. Ott volt dr. örley György kir. közjegyző, kor-niányfŐtanácsos elnökkel az ólén a formaruhás frontharcos küldöttség, mintegy ötvenen. Ott volt a város orvostársadalma nagv sZámban, a i hivatalos város vezetőt és közéleti kitűnőségei. I
Az előadást Barbarits Lajos főtitkár, a Zalai Közlöny folciős szerkosztőjének beszéde vezette be, üd. vóZölvo a jugoszláv konzult és az előadót, akiket a közönség lclkosen ürVncpeít,
Dr* Balázs Győző érdekes előadásban számolt be Jugoszláviai utazásairól. A mozgószinliáz nézőtorét zsúfolásig megtöltő közönséget meleg köz. vctlenséggol, sok kedves anekdótával, sokszor megnevettető, néha megkóny-nyeztető élményeivel mindvégig lető-tötto.
Bevezetésében a pécsi ós szombathelyi kamarák orvosainak és újságíróinak mult évi látogatását Ismertette Rogaska Slatinán, Dobrnán, Rlmski To|>licon és Mariborlmn, mely a liá-boru óta az ehő csoportos kirándulása volt a »magyar vidéki orvosi és ujságiró karnak. Majd a v. A gyönyörű Bled fürdő-" m helyre vitte hallgatóságát kirándulásokat tévő aoBohinyí tóhoZ és a vadregényes Vántgnr hasadékhoz. Krajlnka-Gora magaslati gyógyhely* környéke túlszárnyalja Semmerin^ét, Körülötte a :»000 m. magas Trigtav. Skrlatica és Mangürt örök höborltotta csúcsai felejthetetlen élményt nyúl- * lanak a turistának. Már olasz határterületen feküzik a két Fuzin© taiger-szcrn- közelében Tarvi® várésa. Négy magyar cserkésszel felkeresték az ottani M-vök temetőjét, l felvirl*>xt\\k a kerteteket és hazai fö»d«t vittek h sirokra. Talán könuyebb lesz a sziklás idegen rög, ha magyar földdel von keverve,,
A hegyvidékről a csodálatos Möép-*6gü jugoszláv tengerpartra vittö hallgatóságát. Susak forgalmas kikötője és "agyarányu exportkereskcdolmeA él&ik ellentéte a kulturált Flum« üres klkö-tőjéncJc ós csendes- beletelnek, Kralje-vtca után a magyarok kedves fürdő-helyéi Crkvenlcát mutatta bo, Több kilométer hosszú gondozott strttndja magyar szótól liangos. Ismertetto ma-\' gyar vouatkozásu történetét és a Fr«n-gopánok alapitottii XIV, századbeli Pá-los-kolostqrU Vrbnik,. Novi * S«*iJ "tán a iegsttfafo adriai szigetre, Rabr-ért, melyhez a magyar történelemnek *)ksok emléke fűződik, u.Környékén sz.bbnéUnebb kiránduló helyet, fjor-(lok. apró szigetek vannak.
Sibenik középkori műremekei közül
NAGYKANIZSA KEDVENCE LESZ
Zágon István vígjátéka. Filmre írták: Szántó Armand és Széoien Mihály. —
Zenéjét szerezte: Radó József.
Rendezte: Gertler Tlbtor.
A BUDAPEST FILM BÜSZKESÉGE
IMA PREMIER
VÁROSI MOZGÓ
Előadások hétköznapokon 5, 7, és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
a XV. században 101 éyig épült ka-tedrálisának keresztelő medencéje még II, Géza királyunk feleségének ajándéka. Majd Split következett. Diocle-tian császár palotája ma székesegy. házzá van átalakítva, A Marijan hegyről feledhetetlen kilátís nyílik a Hétkastély völgyére és Bacsvice fürdőre, Trogir (Trau) a talárok elől menekülő IV, Bélának nyújtott menedéket és műemlékei közül sok fűződik Mátyás király novóhez. Közelében van Solin, a római Salonn kiásott romvárosa. Hvar, Korcsula, Mjlet mindmegannyi nagyobb sziget, kedves longcri nyaralóhelyek.
Dubrovnik (Raguza) n világ lcg-.síebb fekvésű városát mozgókéi>ekkel tárta hallgatósága olé. Elbeszélte meg-ható találkozását a régi várbástyákon a pécsi származású Haraszti Bózsiká-val, ki innon is sirva álmodja magát vissza a Mecsek aljára, ~
Hercegno\\1 után beérnek a Kotori (Cat-taroi) öbölbe, Pcrast kihalt ókori város, előtte a Böcklin képről ismort Holtak szigetével. Kotor hátterében a Lovcsen sziklaóriásai, majd Ccttlnje, az operett fejedelemség széklielye.
Adriai útját részben a Jadranska Plovidba Petár trónörökös, részijén a Dubrovacska Plovidba Aloxander ós Fmnanovo luxusgőző\'seia. részben pedig apró tchcrgőzösökón és halászvitorlásokon tefte meg.
Visszautjában felkereste a világhírű Plitvicsi vízeséseket. A környező * 1200 m, magas hegyek alkotta 000 vólgykatlanban fekszik 10 erdőövcztű tó, mely 170 vízeséssel ömlik egymásba, Telo van iákkal, pisztránggal. Nem csoda, lui természeti látványosságai. szép cseppkőbarlangja miatt a világ minden részéről ide-özónlő közönség közt szinto bábeli nyelvzavar uralkodik.
A háború után hatalmasan fejlődő Zágráb, a JódfürdŐjéről ismort Lipik és a békeidők kedvelt Daruvár fürdője után tért vlssZa,
A sok gyönyörű fénykép dr, Baláíí Győzőnó felvételo volt*
AZ előadás közben is sokszor hangzott fol a taps a tömött széksorokból, melyeknek közönségo az előadás után hosszan ünnepelte a kitűnő előadót
Csütörtök
BUDAPEST I.
17 Állategészségügyi tanfolyam, — 17.30 A rádió szalonzenekara. — 18.05 I)r, Cholnoky Jenő olőadása. — 19 Aapo Slmlla flnu népdalokat énekel, kantele.játékkaL — 19.30 «Az ^dolláros asszony,- Falusi történet 3 felvonásban. — 31.20 Hírek, időjárásja. leütés, — 21.45 Lakatos Tóni ós Lakatos Misi cigányzenekara, Cselónyi József énekel. — 22.45 Almássy AiicO olasznyelvü olőadása. — 23 Budapesti Hangverseny Zenekar, — 00.05 Hirek. BUDAPEST D.
17 Gáspámé Dávid Margit csevegése. — 19 Angol nyelvoktatás. — 19.40 Jancsin Ferenc. hegedül, dr. Laczkovios János orgonál, — 20.30 Hirek, — 20.55 Tánclomozek. BECS.
19.25 Innvldéki népzene dalokkal.
— 20.25 Ixxjpoldi Hermann lemezeL
— 21 Filharmonikusok. — 22.20 Tánc->: *en«.
— Naptárt Fobruár 18. péntek. Kom. kat 8imon vt. Protestáns Konrád. — Izr. Adar hó 17.
I Gyógyszertári éjjeli szolgálat febraár végéig az őrangyal gyógyssertár ós a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától ette 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután keddon egéu nap nőknek.)
ZALAI KÖZLÖNY
1938. február 18
A zeneiskola Lember-kovlcsné-emlék-han jjversenye
A művészet és a kegyelet kettősen áhítatos hangulatálwin zajlott le a nagykanizsai városi zeneiskola emlékhangversenye, a korán elhunyt Lemberkovics Alajosné, az Iskola első hegedűtanárának emlékére. Az uj hangverseny (eremben szépszámú kö/önség jött össze Nagy koncertek diszes képe volt kicsilien. A robotba fáradt embernek valóságos lelki felüdülést jelentett az a pár óra, a mig a zeneművészei tiszta magassá-gail>an ringatózhatott a szépre szomjas lélek az iskola lanáralnqk
kalauzolása mellett.

Vannay János igazgató mondott bevezetőt. Kegyelettől emlékezett meg Lemberkovicsnéról, a művészi lelki finomság és a kötelességteljesítés mintaképéről. Majd műsor-ismertetésében végig magyarázta hallgatóságának a műsor szerzőit, irányaikat, művészi módszereiket, a műsoron szereplő darabjaik megértéséhez szükségeseket. Nagyon hasznosak ezek a kis értekezések\', amelyek Vannay sz!al>alos stílusában alkalmasak arra; hogy a ke-vésbbé. hozzáértő hallgató számára is tudatossá tegyék a zenehallgatást.

A műsor Vannayj Agnus Del-jével kezdődött. A mély fájdalmak húrjain zengő dalban Witzenetz Jolán lirai csengésű, szép, meleg hangja kitűnően érvényesült. Az uj énektanárnő minden fellépése ujabb bizonyítéka annak, hogy művészi értékben nagy nyereség a zeneiskolának. A további fejlődésnek nem csak lehetősége, hanem akarata js megvan Witzenetz Jolánban" és sokat igérő elhivatottsága mellett °agy pálya állhat előtte A csiszol, ni valók közt van még a kiejtés is ! Mozart és Schubert dalaiban is Kei-ekés Irén volt a kísérője, aki izig-vérig, minden idegszálával, belső elmélyedéssel művésze a hangszeré, nek. A látszólag igényleien, de an. nál szívhez szólóbb, tipikusan mo. zarti bölcsődal gyönyörű volt ket-
tejük előadásáén
Az északi romantika minden szépségét, a német technika nagyvonalú biztonságát visszaadta Honll Ilona Grieg szonátájában. Honti Ilona kanizsai működése lalatt előttünk futott meg hatalmas ivet művészi éleiében s ez az iv töretlenül felfelé halad. Partnere, Ivánkovits Ferenc is egyre többet és teljesebbet ad a Lelkéből, a vonója alatt színes, lendületes életre ébredő kottafejek-bez. Az összjáték apró zökkenőit leszámítva kettejük teljesítménye komoly zienei élményt adott.
Koronája volt a hangversenynek Radnai zongora-hármasa. Ez az át-
tört témavezetésü, nagyvonalúan szerkesztett, megállapodott technikájú trió nem kis feladatot ró az előadókra. Az együttes azonban nagyszerű összeját.szottságával, fegyelmezettségével, külön-külön is abszolút aenel rátermettségével a legjobban oldotta meg feladatát. Egyaránt áll ez a ragyogó technikájú, nagy kulturáju F. Pásztor Irma, a lelke mélyéig muzsikájával élőt szinte festőj finomságokra képes F. Garal Margit és Ivánkovits Ferenc játékára
A közönség sokat és szívesen tapsolt az összes szereplőknek.
(bl>
A mlnlsztérlnm felemell a nagykanizsai pótadóknlcsot
Most áll a város költségvetése a minisztériumok felülvizsgálata alatt
Nagykanizsa város 1938 évi költségvetését a vármegyei közgyűlés jóváhagyása után felterjesztenék a pénzügyminisztérium ille;ékes ügyosztályához, ahol azt beható felülvizsgálat alá vették. Tegnap tárgyalták a dunántúli városok közül Nagykanizsa város költségvetését is a pénzügyminisztériumban, a felülvizsgálaton je\'en volt dr. Krátky István |K>lgánnester és Hemmert Károly főszámvevő is.
A tárgyalások es;e fél 8 óráig tartottak. Több kisebb módosítás történt, igy többek között a minisztérium beállította a városi tisztviselők 6 százalékos fizetés-vissza, állításának 20.500 pengőt kitevő tételét is. A költségvetési tárgyalások
azonban még nem fejpződlek be teljesen, legközelebb oS polgármesternek mégegyszer fel kell mennie, amikor végleg megállapítják a pótadó és la kereseti adókulcsot. Számítani lehet arra, hogy a pótadókulcsot némi\'eg felemell a felülvizsgáló miniszteri főszámvevőség. De még igy is Nagykanizsa azok közölt a szerencsés városok közölt szere-l>el, amelyek aránylag alacsony póladót fizetnek.
A pénzügyminisztériumi feliilvbs gálal után a költségvetés még a belügyminisztérium rostája alá kerül, ahol ugyancsak behaló vizsgálat alá veszik a költségvetési csoportok minden egyes tételét. i
A nyilasok által megzavart marcali Eckhardt-gyülés csendőrei a hadbíróság előtt
. n Marcaliban a múlt
■ •n.\'JV évi Junh» 20"i "ép-
gyűlés alkalmával, a fcwfflP®* melyen Eckhardt Ti-bor is felszólalt, mint ismeretes Zavargás
alatt a gyűlésen mégjelent nyilasok állandóan közhekiabállak és formálisan megzavarták a szónokot.
Szaghmeiszíer Pál dr. főszolgabíró a zavargások láltán magához iniette Beke Károly csendőriiszlbe-
tört kl. Eckhardt Tibor beszéde | lyettest és Pásztor József csendőrt
és utasította őket, hogy szólifcák fel Körmendy Bélát, az ifjú nemzeti szocialisták vezetőjét, hogy hagyja el a termet. A két csendőr valóién felszólította Körmendyt, aki azonban el\'enszegült a felszólításnak!, mire a csendőrök erőszakkal eltá. volitották.
Körmendy Béla ügyével a jiolgári bíróság már foglalkozott, a meg. tartott tárgyaláson felmentették a vád alól s most ő tett feljelentést a csendőrök ellen. I
A most megtartott szombathelyi hadbírósági tárgyaláson Körmendy megismételte panaszait, miszerint a csendőrök ok nélkül rángatták, lar-culütötték, jyjskatussel melllievág. ták és allestén ugy megrugdosták\', hogy meg kellett ojierální.
A nyilas tanuk egész sorát hallgatták ki, akik mind ugy vallottak, hogy a csendörök bántalmazták Körmendyt- A két megvádoll csendőr tagadja bűnösségét s hangoztatta, hogy csak a parancs szerint járt el : eltávolttották a rendbontót a gyűlés helyéről, de nem bántalmazták. • i
A tanúkihallgatások után a hadbíróság a tárgyalást berekesztette. Folytatását mára tűzték kl.
Husz falu líjasága
vesz részt a nagykanizsai agrártanfolyamon
Hétfőn kezdődött meg Nagykanizsán P. dr. Horváth Athanáz ferences hiltanár vezetése alatt a vidéki agrár-ifjusági tanfolyam a levente-otthonban. Husz zalai község ifjai vesznek részt az értékesebbnél értékesebb előadásokon, amelyek célja : agrárifjuságl vezetők kiképzése a falvakban. Ma esle közös gyónást, holnap közös szentáldozás és utána a tanfolyam záróórája, amelyen részt vesznek Krátky polgármester és dr. Lontay Alán főszolgabíró is..
Dr. p. Horváth Athanáz ismét tanújelét adta e tanfolyam megrendezésé véf apostolt buzgóságának és akadályt nem ismerő akaraterejének. i
— Akar tgy pongMrt «gy sxoba bútort?
Vegyen egyházközségi kulturház-sors jegyet!
Emlékezés régi zalai írókról
2 Irta : Sxiklay Jáaoa
Szépirodalmi müvek fordításával a kéi\'őbb esanádogyházmegyei pap, Patz-ner István szerzett elismerést Perényi néven. Letenyei születés. Ugyancsak fordítással szolgálta az irodalmat abban a korban, amikor mennyiségileg még nagyon szegény volt a magyar irodalom, a zalaegerszegi születésű Egerváry ignác piarista, utóbb rendfőnök, a mull század elején.
Gyakorlati értékre nézve jelentő obb n tudományos irodalom művelőinek munkássága. Ezen a lére í több jeles szülöttje és lakosa volt Zala vármegyének.
A történetírás, archeológia, művelődéstörténet terén nagy érde.net szerzett lőképen a források kiadásával a keszthelyi születésű Fejér György. Ugyancsak Keszthely szülötte Vaszury Kolos, Szt. Benedek-rendi tóiténelem-tanár, majd főapát, végül a legna-gyobl) egyházi méltóság viselője, biboros hercegprímás. Ugyancsak a Szt. Bencdek-rt\'nl dl zo volt a Vas Gereben tolla állal is plasztikusan megraj-zolt Nóvák Krizosztom főapát. A piarista Vass József. Zalaegerszeg szülöttje, e^yéb tudományos munkáin kívül a göcseji tájszólás egybegyűjtésé-
vel gazdagította a nyelvtörténetet, A XVIII. század irodalmi és nyelvészeti küzdelmeiben nagy szcrej>ct vitt a kő Zegi születésű Bajnis József, aki azután Zala vármegyébe, előbb Tűr-jére, majd Keszthelyre került, miután a jezsuitarendet, amelynek tagja volt, feloszlatták s "később premontrei lett. Keszthelyen halt meg. Ugyan sok n magyar irodalom és magyar nyelv tudományos vizsgálata volt működési köre egyik későbbi rendi és tanártársának, a kcszl helyi születésű Laky Jánosnak. Köllészcttanát még a mult század lietvenes éveiben is használták a középiskolákban.
A református egyháztörténet főképen i>edig a dunántúli .református egyház története a zánkai Thury Etelének köszönhet igen sokat.
Az archeológiai kutatásokban és publikálásukban kitűnt a szintén premontrei Lipp Vilmos, Legnagyobb müve volt a keszthelyi sirmezők feltárása és ismertetése. I>c a keszthelykörnyéki főkép római leletek feltárásában és ismertelésében a nemrég elhunyt Csák Ar|)ád szintén értékes munkásságot fejteit ki.
A művészettörténetet a zalaegerszegi Nyári Sándor, a Képzőművészeti Múzeum volt főtisztviselőj.- képviseli az érdemesek sorában. Mini a bécsi egyetem hallgatója. 1885-ben ő ké--zili;tte elő nagy buzgalommal több
magyar egyetemi liallgató segítségével utunkat arra a célra, hogy Vas Geie-ben hamvait a wflhringi temetőből hazahozhassuk. Korán elhunyt barátomat is gyászolom benne.
A teologia és egyházi /szónoklat terén rendkívül termékeny munká ságot fejtett ki a szc|>etnekí születésű Miliályfi Akos apát, egyetemi tanár, aki a mult esztendőben, tért az örökkévalóság hónába. A teologiai tudó-mánynak éppen oly nagy vesztesége volt, mint a ciszterci rendnek. I>e n katolikus Irodalmi társulatoknak is, amelyekben hosszú időn át vezető szerepet vitt.
A pedagógiai irodalomban szorgal-mas munkát fejtett ki az előbb említett Vass Józsefen és Laky Jánoson kívül Bertalan Vince Szepclneken született, de Esztergomba került a tanítóképzőbe. Számos cikke és tanulmánya jelent mog és nagyrabccsüll volt a gyakorlati )>edagogia terén is. Mint pedagógus nevezetes volt a szent-gróli születésű Nemeskéri Kiss rál apát, Ferenc József királyunk magyar tanítója. Bécsben halt jneg mie\'őtt Ferenc József uralomra került volna.
A jogi irodalomban Zala vármegye szülöttei közt két kimagasló egyén omlékét tisztelhetjük. Az egyik nem igen irt ugyan, de a i>olitikában annil inkább érvényesitelte tudását és jel-lcmbeli kiválóságát. Ez a nagy Deák
Ferenc volt. A másik jogtudós báró Wlassics Gyula, olőbb egyetemi tanár, ké\'Őbb vallás- és közoktatásügyi miniszter, majd utóbb a közigazgatási biró-ság mog a felsőház elnöke; még aggkorában is \'szakadatlan tevékenysége egyetemes tisztelettel ővezl alak-ját.
A természettudományok terén a tapolcai Felletár Emil az Országos Ve-gyészetí Intézet első igazgatója, a leg-ujabb korban pedig a tiroli harctéren halált szenvedett fiatal tudós. Zemplén Győző tették emlékezetessé nevűket. Felletár nevét az általa vezetett intézet falán Budán emléktábla örökíti meg.
A gazdasági irodalomban természetesen leginkább a keszthelyi gazda-sági akadémia tanárai buzgólkodtak, Sporzon I\'ál ott indította meg -Gyakorlati Mezőgazda cimü népszerűvé vált folyóiratát Dein^er Imre igazgatónak könyvei közül egy éppen Nagykanizsán jelent meg. Nagy neve volt a gazdasági irodalomban a vég-éveiben Keszthelyre költözött Grkóvy Adolfnak. P.s gazdasági tanulmányokat irt két főispán is: nevezetesen Her-tolendy Ferenc és Vadnay Andor, Az utóbbi már negyven évvel ezelőtt rámutatott a ma is égető csongrádmc-
gyei munkásviszonyokra.
A hirlapirás terén mindenekelőtt itt ki kell cmelneiu a Zalai Közlöny
F*
ZALAI KÖZLÖNY
Befejeződött a nyomozás a két szétugrasztott kanizsai bQnbarlang ügyében
A szereplő leányok a rendőri büntetőbíróság elé kerülnek
pilányság rendőri büntetőbirájához, ahol rövidesen megindulnak a kl-hágási büntető tárgyalások. A Kbtk ilyen esetben elzárást alkalmaz a terheltekkel szemlén. Az összes szereplők neveinek birtokában van a rendőrség. A leányok egy része tagadja a cselekményt és védekezik, vannak azonban beismerő vallomások is. A férfi-szereplők névsorában érdekes meglejieté-sek vannak 1 Eljárás indul azok ellen is, akik lakásukat a bűn barlang részéne átengedték. Krasznay Pál rendőrianácsos, a kapitányság ve. zelője szigorú utasítást adott Nagy. kanizsának az erkölcsi alvilágtól való további megtisztítása érdekében. A tisztítási munka tehát tovább folyik az egész vonalon. Az eddiginél is szigorúbb ellenőrzés alá kerülnek ezzel kapcsolatban a zugborkimérések is.
Nagykanizsán megdöbbenést váltott ki a Zalai Közlöny hir-adása, hogy a város keilős közepén a rendörségnek sikerült lelepleznie két bünbarlangot, ahol egy poL gári lakáson találkát I l ! adlak a szerelmes pá rok, közlük olyan szülői felügyelet alatt álló és a szülői házion lakó fiatal leá-í nyok is, akiknek üzel-meikrői a szülök nem tudtak sam-mit, mert mindegyik abban a meggyőződésén élt, hogy leányaik bé. kés foglalkozásukat \'űzik. Csak a kapitányság rendőrtisztje előtt tud-tá k meg a szomorú valóságot gyerme kük meglévelyedéséröl.
A rendőrség napokon át tartó legszélesebbkörü nyomozás és kihallgatások után lefejezte ebl)en az ügyijén a nyomozást és az ügy aktált még ezen a héten átteszi a ka-
1936. február 18
— (Teleki főispán a mezőföld! ref. egyházmegye gondnoka)
A mezőföldi egyházmegye tegnap rendkívüli közgyűlést tartott Székesfehérvárott Szász Károly rangidős ta-nácsbiró, v. T>. t. t. elnöklete alatt. Az ülés egyetlen tárgya az elhunyt egyházmegyei gondnok, Lipcsey h, pol gármester utódának kij .dőlése volt. Miután aZ uj egyházmegyei gondnokot az egyes gyülekezetek választják meg, a közgyűlés csak ajánló határozatot hozhat az utódot iile\'.ő\'cg, Az egyházmegyei közgyűlés egyhangúlag vitéz gróf Teleki Béla zalai fő\'spánt jelölte az egyházmegye gondnokául.
— (Meghalt egy piarista)
Gyásza van a piarista rendnek. Megtolt G7 éves korában dr. Perényi József, a kegyesrend levéltárosa, a Szent István Akadémia tagj í, Kolozsvár, Sátoraljaújhely, Nagykanizsa, Veszprém voltak tanári áUomásai, majd Budapestre került. Tudós művelője volt az irodalomtörténetnek;
— (A nemzeti Onállóiltásl alap),
mint ismeretes, lehetővé teszi, hogy fiatal orvosok a falvakban lele!e|>ed-1 lessenek. A belügyminiszter összeállit-tatta a megyei Üsztifőorvosokkal a számbajöhető községeket. Zalában öt ilyen község van: Nova, Lenti, Diós-kál, Nyirád, Zalaszántó. C.yőrmegyében G, Sopronban 4, Veszprémben 11 orvos telepedhet le. Az ezirányu kérelmeket a nemzeti önállósitási alaphoz (Budapest, "V,, Klotild u. lO./c.) kell küldeni. Fel kelt tűntetni a kölcsön összegét is a kérvényben* Az alap a kölcsönön kivül 2 évig havi 100 pengő segélyt is folyósíthat, ezt is lehet kérvényezni. Orvosi lakások és falusi fogorvosi rendelők építését is tervezik,
— („Nebántsvirág")
pénteki emlékpróbájára a szerep-löknek pontos, — vasárnap délután fél 6 órakor kezdődő íilléres előadásra pedig a n, é. közönségnek tö- . meges megjelenését kéri a Kath, Legényegylet rendező bizottsága. (:)
— SkinM tflll, taffet báli ruhaanyagok nagy választékban találhatók JSchütznóL
egykori szerkesztőjének, Bátorfi Lajosnak érdemeit. Szerkesztett egy érdekes füzetes vázlatot is*: .Adalékok Zala vármegye történetéhez.. Emléke-zetes ez nekem is, mert mint pozsonyi akadémiai hallgató és újságíró a lapnak is külső munkatársa voltam és az Adalékokban jelent me^ .A Bala-ton eredete, cimü regém, amelyet később fölvettem a Budapesten megjelent .Szép Balaton mellől • <imü novellás kötetembe. Bátorfi a Balaton-kultusznak is lelkes úttörője volt I)e no feledkezzünk meg a kérőbb Budapesten városi és országos politikában is Jeles szerepet vivő Királyi Pálról, az egykori piarista perjelről.
A hirlapirók közé keli sorolnom a Nagykanizsán született és itt halt meg Talabér Jánost is. Noha ő is költeményeken kezdte, később, amikor (már lemondott plébániájáról és ejyldőre Budapestre költözött, ott folyóiratok szerkesztése melleit napilap munka, társa is volt egyideig. A szerkesztés-lől akkor vált meg, amikor visszaköltözött Kanizsára, hogy itt fojezze 1)0 munkás életét. A Balatonkultusz egyik munkása és szerkesztő volt tanítói hivatása mellett Szaiuy Sándor, volt veszprémi iskolatársam is, aki társszerzője volt a budapesti Uránia Színházban előadott balatoni filmes pro pagan da-mü nek.
Sümeg és vidéke három érdemes, tőt bizonyos körökben népszerű uj
— (Ml történt a .Zrínyi pulykával"?)
Amint már beszámoltunk, a Zrínyi Torna Egylet Football szakosztálya 19-i teáján egy pulyka került volna kisorsolásra. EZ a pulyka azonban a teaestre készülődés nagy izgalmaiban megszökött, értesülésünk szerint a rendező ég máris gondoskodott utánpótlásról egy széj>en fejtett kakas személyében, de ezenkívül abban is bíznak, hogy a hangulatos tea mégis csak liazacsábitja majd 19-én este fél 9-ro a Kis Boyalba ezt <,a hires .Zrínyi pulykái,- mert ha csak egy kicsit is szeret mulatni és táncolni, feltétlenül ott lesz a Zrinyi teán szombaton este fél 9 órakor. (:)
— (10 uj egészségház)
Somogy vármegye a kormánytól nagyobb összeget kért a bankok által folajánlott 3 millió pengőből és ebből az összegből 10 uj egészségházat akar építeni, \'i
— Batorklállitásankat tekintse meg minden kónyszervótel nélkül. Köpetein bútoráruház
ságiró emlékét őrizheti.. Ezek: Káinoki Henrik, Káinoki lz;dor, leginkább azonban Vázsonyi Vilmos a főváros egyik vezéralakja és egyidőben miniszter is. Csáktornyáról került a fővárosba a nem rég elhunyt Szalay Mihály, a sokoldalú publicista. A mult század ötvenes éveiben nagy tekintélyt szerzett a tapolcai születésű Törők János, aki több napilapnak is volt szerkesztője. A publicistákhoz kell számítani a Révfülöp fejleszti se körül nem csekély érdemel szerzeit Czigány Károly ügyvédét, aki talpraesett cikkeiből két önálló kötetet is adott ki. A Balatoni Szövetség Révfülöpön megörökítette emlékét.
A természetesen szűkre szalK)tt keret kényszerit, hogy igy szinte futólag emlékezzem meg ez érdemes férfiak, ról, részint megyei szülöttekről, részint olyanokról, akik munkás életük jelentékeny részét töltötték ÜU
Bármint emelkedjék ki Nagykanizsa a megyei közigazgatás keretéből; a jövőben is természetes hátterével továbbra is szoros összeköttetésien fog állani Zala vármegyével. A megyének minden dicsőségében osztoznia kell; de a vármegyére is fényt (fog vetni Nagykanizsa kulturai magassága, ezért merem hinni, hogy itt a vármegye minden jeles munkása mindig részesülni fog Nagykanizsa társadalmának tiszteletében és bccsülésében.
(Váfle)
Leendő anyák, akiknek különös gonddal kell arra ügyelniök, hogy bélmüködésQk rendben legyen, exen célt agy érhetik el, ha időközönként reggel éhgyomorra egy kit pohár természetes „Ferenc József" keserű-vizei isznak. Kérdezte meg orvosát.
— (Vlncze Józsefnek)
a 23 évi hányódás után liazaérke-zett liaditogolynak a Keresztény Tisztviselőnők akciója keretében (cél: nem napi segélyezés, lianem egy kis műhely berendezése) a kővetkező ujabb adományok érkeztek: a nagykanizsai Ipartestület ícstő mesterek szakosztálya 3.50, kir. törvényszék birói és tisztviselői kara 3.30, róm. kath. egyházközség 10, Ipartestület fodrászszakosztálya 3, csendőr-szároyparancs-nokság 2.90, m. kir. méntelep parancsnokság 2.58 i>engőt adományozott. Pruckner borbély egy bérlctje. gyet küldött Vincze József részére.
— (Kiütötték a szemét)
Csődo községben Gráczi József iskolás kisíiunak ogyijk társa játék közben vesszővel szemébe vágott. A gyermek e^yik sjs\'jmevilágál elveszítette,
(Hamis pénz)
Balatonbogláron a poslalűvatalban az esti pénztárzáráskor Jiamis ötj>en-gősóket találtak. A hamis pénzeket beszolgáltatták a csendőrségre. A lia-misitásból megállapitliató, hogy ugyan abból a .hamisgyárbót korült ki, mint a Zalában elfogott hamis öt-pengősök.
— (Elásta újszülöttjét)
Baka Julianna darányi leány december 5-én egészséges gyermeknek adott életet, de hogy szégyenétől szabaduljon, három nap múlva rongyba csavarva elásta a temetőben. A tőrvényszék zárt ajtók mögött most jogerősen kéthónapi fogházra Ítélte,
— (28 év után találta meg anyját)
Kovács Ilona 28 éves leány, aki » pécsi gyermekmenhelyen nevelkedett, most ment férjhez Molnár József ger-jeni gazdához Tolna megyében, A leány még csecsemőkorában elkerült anyjától, akit solia nem ismert és eddig mindhiába keresett. Most férj-hezmenetele alkalmával a leány ismét kerestetni kezdte anyját és Kaposváron rátalált a csendőrség édesanyjára, Kovács Katalinra, aki közben Barcs Jánoslioz ment férjhez,
— Regonhardt & Raymand-fálo len átkésstetek nagy váiaMtékban *«kflum*4
__
— Nem vágynák elég gazdagok akkoz.
hogy silány éa olasé szövetekből viseljünk ruliákat. Többszöri csinál-talási költségét takarítunk meg, ha tiszta szingyapjuszöveteket veszünk közvetlenül « Trunklialin posztógyártól. Ez a hírneves posztógyárunk óvek óta szállítja a magyar üricsaládoknak angolosan gyártott, garantáltan színtiszta jö\'apjulkSl készített uriruha- angol női kosztüm, sportruha és iskolás ruliaszóvetekben. Még ma kérje a sző-vetmintakollekció költség- és kötelezettségmentes elküldését a gyártól: Budapest, XI., Lenke ut 117. Jól Jár vele.
— Mony asszonyok láeátya a Sokftta-vázzoa.
— Saját érdekében éS örömére UOl-
gáló meghívásnak tesz eleget, ha • Kopiteln Botor áruház Sazi mBba tor-kiállításit megtekinti, vétel kény sr.er nélktH.
— (BilycggyfljtSk találkozna) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig ai OMKB tanáoo termében.
ötezernél több tenyészállat lesz a mezőgazdasági kiállításon
Amint közöltük már, a március 28-án megnyíló országos mezőgazdasági kiállítás- lenyészáLlatcsoport-jába a bejelentési határidőig az utolsó évek nagyszámú felhajtását meghaladó számban jelentettek be tenyészállatokat. Mivel a megfelelő jóminőségü tenyészállatok iránt országszerte ige" élénk a kereslet, a kiájlitás rendezősége ugy határozott, hogy a kiállítás összes férőhelyeit igénybe veszi az idei tenyészállatvásár alkalmából, sőt szükségmegoldásokat is keresett, hogy minél több állat kiállítását biztosíthassa. így a mull évhez kéj»est a larkamarhák csoportjában mintegy 150, a serléseknél 150 én a juhok-nál 300 darabos létszámemelés vált lehetségessé. Előreláthatólag ennek a nagyobb létszámú tenyészállatnak nagy részét a kiállításon értékesíteni lehet majd, mert a mult év. ben a kiállított anyag az élénk keresletet több vonatkozásban nem tudta kielégíteni.
A bejelentésekből és a minőségi felülvizsgálatok eredményéből öröm mei állapíthatjuk meg, hogy az idei kiállításon az előző évieket is meghaladó kiváló minőségű tenyészállatok fognak szerejjelni a kiállításon, bizonyságául annak, hogy a tervszerűen irányított tenyésztői munka évről-évre szebb és jobb eredmények eléréséi teszi lehetővé, amire méltán büszkék lehetnek nem csak e munka részesei, hanem az egész ország is.
A véglegesen elfogadott bejelentések szerint 192 ló, és pedig 167 meleg- ós 25 hidegvérű lesz bemutatva, 810 szarvasmarha, 951 juh, 1816 sertés, ezernél több baromfi és házinyúl, valamint több száz kutya fog szerejjelni a kiállításon.
I (:)
Vízvezetéket
szereltessen, javíttasson
5 Czvetbé Gyulával
ZALAI KÖZLONV
1« február 18
LECJUJABB&
NHIer fltéve. biztosítékot adott Mussoliniitok Ausztria fflggetlen-•égére
I Berlin, felnurtr 17 Seiss Wquart osztrák belügyminiszter reggel Berlinbe érkezett. Azért jött, hogy tájékoztassa a né-möt kormányt az ausztriai eseményekről.
Páris, február 17 A francia sajtó a helyzettel foglalkozva megállapítja, hogy az utóbbi napok német-osztrák eseményeinek alakulása egyáltalában nem kedvező a francia külpolitikára nézve.
London, február 17 A Daily Express értesülése szerint Németország az osztrák kormányváltozás fejében ötéves biztosítékot adott MUSdolininek Ausztria függetlenségére.
\' | Bécs, február 17 Göring német birodalmi miniszter tervbevett és töbl»zör elhalasztott ausztriai látogatására! is most kerül sor. Göring előreláthatólag május elején látogat el Bécsije, ahol Schuschniggal fog tárgyalni.
Bécsben megkezdték a közkegyelmi rendelet végrehajtását is. A rendelet értelmében az ll>31 évi februári fegyveres szociáldemokrata felkelés és a juliusi nemzetiszocialista i rí cos résztvevői is szabadlábra kerülnek.
Repfllö-szerencsétlenség Tapolca mellett
Tapolca, február 17 Délelőtt 10 óra után Tapolca közelében egy sportrepülőgép kényszerleszállást hajtott végre. A sportgép pilótája, Greguss László súlyosan, utasa, Pór Endro kőnnyebl>cn sérült meg. A Légügyi Hivatal a még ki nem derített okból tőrtént kényszerleszállás ós szerencsétlenség ügyében megindította a vizsgálatot.
Ujabb titokzatos csecsemő-holttest Budapesten
Budapest, február 17 Schwai\'cz Zoltán ismert gyermekgyilkossági ügyével kapcsolatban őrizetbevették a Zsidókórház egyik másik orvosát is. |
Ma hajnalra egy másik hasonló ügy is kirobbant. A szennyviztelep tisztítótelepén a szűrőn fennakadva egy újszülött gyermekholttestot ta. lállak. Bűnös ufcon került a csatornába. !
A Ház ülésének folytatása
Matolcsy Mátyás Anglia és Dániára hivatkozva nem fogadta el i* javaslatot. Tóth Pál dr. vitába azállt Matolcsyval és hangsúlyozta, hogy a felel>aráti szerebet megtestesülése a javaslat, elfogadja. , Szeesery István <a mezőgazdasági munkásság mai helyzetéről szólt, elfWadta a javaslatot. Teleky "Mihály gróf is helyeselte a javaslatot. Az üléa lapzártakor még tart.
APRÓHIRDETÉSEK
10 uólg 60 fillér, mlndan további tzó 4 fillér.
EskO«6ra díszített szép áramvonalas csukott autó Kaufmsnnál rendelhető. Telelőn 222. Erzsébet-tér 1. 4024
Sugár-ut 16/e. számit házban utcai két-Hxobáa összkomfortos lakás május l-re kiadó. 14
Aqytall és pahaly állandóan kapható.
Rltscher Mátyás, Horthy M.-ut 35. 342
Intelligens, négy polgárit végzett leány elemista és polgárlsta Inatruáláaát
olcsón elvállalja. Cini a kiadóban. 416
Plnoa felszerelési dolgok, llzedes nagy mérleg, gramofon stb. eladók. Pő-ut 4. 431
Bálfcs Károly aarmásl malmát bérbe sdjs. 432
Mindennapi leveleséiből összegyűjtött bélyaoat. régi vagy uj tömegeket, ma-lyart és küllöldlt, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Uubarlts Ujos, a Zalai Köilöny f. szerkesztője. Érdeklődni lehet telefon 78. ss. vagy személyesen mlndennsp d. u. 5—8 óra köaött.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szárr.
Rosszul telelt vetéseknél szőlőben, kaszálókon, réteken,
gyümölcsösben, kerti veteményeknél
csodát müvei a
PETI-SÓ
nitrogén műtrágya.
Kőrzetképviselet és gyárl-lorakal: ORSZÁG JÓZSEF
mag, mdtrágya.zsák, növényvédelmi-szerek, góp stb. keroekedésébon
Nagykunlzsa, Erzsébcí-tér 10. (A blróaíg mellett) Telelőn 190.
i— mm —.
I ■dndenkJ a helyt kere»kí>dőknéí 1 I é* IparoaokaAl nerezua bel J
EMLÉKEZTETŐ*
Február 17.
Irodalmi Kör könyv-megbas«élét» 6 órakor, senelskola (Surányi Gyula).
Febraár 19.
Izr. Jótékony Nőegylet műsoros estj« a KaszinóbiU) fél 10-kor. A Zrinyi futballszakosztály toaestja a Kis Royalban fél 9 órakor. Kerékpár Egylet jelmezbálja a Wollák-vendógíőben. Tánc reggelig.
Február 20.
Piarista cserkészek alőadása (Li-liomfi) 5-kor a tornateremben.
Február 27.
Lioeálls előadás a váratháxáii Ö.kar (Yegele Károly).
I|>aroskőr nagysaal>ásu tá«c-taáf< 5-től 2-ig. Sórlei jaaz.
*E rovatban egysierl közlés (2 sorig) dija 30 fillér.
Nagykanizsa megyei város Adóhivatala.
779/1938. szám.
Mótizetés iránti íelbivás!
Felhívjuk mindazon adóhátralékosokat, kik a folyó évi l-sö negyedére járó adótartozásukat még nem fizették be, hogy azt a jelen felhívás közzétételétől számított 8 nap alatt okvetlenül befizessék, mert ellenkező esetben a hátralék tölllk végrehajtás utján fog behajtatni.
Nagykanizsa, 1938. febr. 16. t(J Városi Adóhivatal.
Nagykanizsa megyei várói polgármesterétől.
4312/1938.
I
Tárgy: Harcszerű lövészet.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi február hí 24 én és 25-én reggel 7 órától este 6 óráig, 26-án éeggel 7 órától déli 12 óráig a Tölgyes erdőben levó harcszerű lőtéren lőgyakorlatokat tartanak. Ez Idő alalt ott tartózkodni tilos, mett élelveazélyes.
Nagykanizsa, 1938. február 14. ios Polgármester.
A magasnyomású
UNIVERZAL
ARBDR
gyümölcsfa-
és 8ZŐIÖ-
permetezőgép
folyó év végéig való lefizetésre megrendelhető:
SZABÓ ANTAL sportflzletében
Csepel géplerakatában
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Ofcsénhjjot nafta moziban
SzcrjakozTialik
A letenyel kir. )4rilblróa4g, mint telekkönyvi hatóéig.
3334/1937. tk. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat
A letenyel Járáai HltelaaOvetkezet, mintáz O. K. H. tagja letenyel bej cég végrebaltatónak Kramiilci Istvánná Iz. Szabolica Mária ta Taal véffrehaltdsl szenvedők ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 200 pengd tőkekövetelés és Járulékai behajtáaa végeit a Tótszentmárton községben lekvd a a tótazentmártonl 279. azt|kvben A. I. 482/a. hrsa. legelő a Loaec dűlőben, 298/c. t. hraa. azántó a Ured dűlőben, 635/a. 1. rét a Rakltje dilisben, 1027/a. 1. braz. tél a Muige dűlőben, 1122/a. I. liíaz. rét a Kislak! dilisben. 1509/e. 1. hraz. szántó a Kotlaka dűlőben Ingatlanokból a a 5. éa 13., 14. alatti Kramarica Istvánné az. Sza. bollea Mérla éa Doboa latvánné az. Sza-bollca Anna nevén illő Illetőségekre 270 P, 2. a tótizentmártoni 319. szllkvben A + 443/b. hraz. rét a Loaec/ dűlőben Ingatlanból a B. 21. azerlnt Kramarica latvánné az. Szabolica Márta nevén állO lllelőaégie 20 P, 8. a tótazentmártoat S735, szllkvben A + 39l/d. hzez. rét a Loaec dűlőben 50 P, H52/C. hraz. szántó í. rét t K»U dűlőben 45 I\', 1453/a. hraz. azántó a Kuli dűlőben 38 P. 67M. hraa. rét a Ceitn\'. dűlőben 67 P, 234/d. hraz. rét a Boly dűlőben 20 P kikiáltást árban la 8. I. azerlnt Krakartea latvánné azűl. Szabolica Mária nevén illó llletőaégekre, 4 a tót. azentmártonl 1728. aztjkvben A-I- 554/d. hraz. azántó a Rlbonvák dűlőben ingatlanból a B. I. azerlnt Kramarica latvánné az. Szabolica Márta nevén álló illetőségére 97 P, 5. a tőtszentmártoul 553. szllkvben A + 1073/b hraz. azántó a Szelesica dűlőben 78 P, 555/a. hras. azántó a Rtbnyák dűlőben 179 P, 498|b. hraz. legelő a Lo-aecz dűlőben 37 P, 235/a. hraa. rét a Doly dűlőben 20 P kikiáltást álban és B. 4. szerint Kiamarlcs latvánné az. Szabollcs Márta nevén álló Illetőségekre, 6. a tStssent-márlont 1653 satikvben A.l. I9l/a l.hrsz. rét a Doly dűlőben éa 506\'c. l.hrsz. szántó a Topolje dűlőben Ingatlanokból a B. 2 3, 45 , 6. azerlnt Kramarlca litvánné iz. Szabolica Mária Doboa Istvánné aa. Szabollcs Anna, klak Kramarica Jőaaef,MáriaéeRémua nevén álló Illetőségekre 173 P kikiáltási árban elrendelte. Az árveréa nem érinti a 319.. 1735., 1728. éa 553 aal|kvben 574/1925. aa. végzésael Tro|kó Márton tavira bekebeleaett klkötményl |o«ot 500 I\' árveréai vételár eléréae esetén, ellenkező caetben ezen Ingatlanok a klkötménytSI nemesen adatnak el.
Az árveréaen\'eléreadö legkisebb vétel, ár a végrehajtató árvereltetéae eaetén a kl-kláltáal ár 100% a, dr. Lakó Imre árvereltetéae eaetén a kikiáltást át l89°/o-a, dr. Lakó Imre az 1728 szllkvben loglalt Ingatlan árveéaét nem kérheti
A tkvt hatóság az átverésnek Tótazent-márlon községházánál megtartására 1938. évi március hó 7. n.[íjának d. u. 3 óráját tüzl kl és az árverési lelMteleket az 1881 :LX. L-e. 150. §a alapián megállapítja.
Bánatpénz a kikiáltási át IO°/o-a, amelyei a magasabb ígéret ugyanannyi °/o-áia kell klegéazileni.
Letenye, 1937. évi október hó 11. napján Dr. Korpoaa a. k. kit. jbitó.
A kiadmány Uteléűl:
Balaaaa a. k.
X
ALAI KÖZLÖNY
fronttal
. ZALAI KÖZLÖNT
pétánbmkl
mmt£T I»ms»ls<il Bi. Nyooiéa *a MM! tOM«n Nafykauasáa, malMa óaáatv. ZtsUI KázVy.
78a tiviofyMn 40. Mám.
Nagykanizsa, 1938. február 19 szombat
Ara 12 BU.
ZALAI KÖZLÖNY
•TSSSl:
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
E)6HiclM ára: egy hóra t peogó 40 Bllfa. SurkenlM(l (a kfjulóhtv.UU telefon: 71 <1
A gércei jegyző példája
Géroe vasmegyei község a Dunán lulon, ös magyar vidéken, abban a világban, ahol érintetlen tisztaság, hun él a nép becsületes jelleme. A községről mostanáig nem irtak az újságok, de a napokban egy olyan hir szárnyalt a magyar ég felé a kis község fehér házai közül fehér galambként, egy szebb békekövetkén, amely hirne erősen felfigyeli az egész nemzet. Arról szólt a híradás, hogy Géroe község főjegyzője a birtokában levő szép házat és házas belsőségét odaajándékozta községének a lakosság egészségügye javára.
Ha azt olvassuk, hogy a magyar ipari és kereskedelmi érdekeltségek 3 és fél millió |>engőt adlak egészségügyi intézményekre, akkor elismeréssel, boldogan mondtuk : szép, szép, ime, a magyar kapitalizmusnak van magyar szive, van erkölcsi emelkedettségre ké|>es lelki ereje, idealizmusa. Nem igaz, hogy a tőke szőrös szlvü, a töke érzi, hogy a mai korban magát a tőkét védi, ha bizonyos százalékát - átengedi altruista célokra. v
Éppen most ünnepli az ország azokat a férfiakat, akik a szívvel dolgozó tökét mozgatták meg és vitték az ország vérkeringéséi*, kisemberek anyagi életébe, az OKH-szervezelekbe. Egyszóval örömmel vettük a tőke eszJmei megmozdulását. Am amikor a falu jegyzőjének adakozását olvastuk, meghatottan, megilletődött lélekkel vettük le kalapunkat és meghajoltunk a jegyző lelkiségének szépsége előtt.
Szeretnénk harsogni ezt a hírt >kétkedők« fülébe, azokéba, akik támadják a középosztályt,1 a/. inlel-ligenciát, mindenféle párt és világ, nézeti érdekből csúfondárosan szólván róla. Szeretnénk, ha a gércei jegyző áldozatossága, nemes ma gyar lelke, tettekben nyilvánuló kereszténysége fényes létükkel otl ragyogna állandóan a magyar égbolton, hogy irányt mutasson az önzetlenségre, a* ideálokért való^ életre. A gércei jegyző ottt dolgozott, fáradt, küzdött népével együtt. Megismerte ezt a támogatásra érdemes, becsületes népet, a község lakosainak szivét. Megérezte, hogy nem csak a lakosok azok, akik hálával tartoznak lelkes jegyzőjüknek, hanem a faluban élő, ott kis vagyont is gyűjtő intelligencia is tar. tozik ennek a népnek és ezt a hálásan átérzett kötelezettséget nemes adománnyal rótta le a gércei jegyző. ,
Hányan élnek a falu erőiből, munkás kezének fáradásából, verejtékéből. Hányan vannak, akik meg »s gazdagodtak talán a falu erejének, népének segítségével, deköny-nyen elfelejtették azt, hogy valamivel tartoznak is talán az áldott jó-s;ígu né,»nek.
A gércei jegyző |>éklájft arra figyelmeztet, h<>gy eljött az idő az áldozathozjatalra. Hogy a népies politika, « népbarátság nem azt je-
Küszöbön a német-osztrák kultur-egyezmény, a német lapokat már beengedik Ausztriába
Anglia nyugtalan, hogy kiesik az európai eseményekből — Hitler nagy Izgalommal várt beszéde fog tiszta képet teremteni az európai diplomáciai zavarosban
! London, február 18
A német ügyvivő hosszasan tanácskozott Eden külügyminiszterrel A német—olasz követelés is szóbakerült a tanácskozáson.
Ülést tartott a legutóbbi esemé-nyekkel kapcsolatiéin a kormány, támogató pártok külügyi bizottsága is, ahol azt kövelelték, hogy
Anglia érvényesítse tekintélyét az európai ügyekben
és haladéktalanul hozza világosan nyilvánosságra álláspontját.
Egyes körökten ugyanis attól félnek, hogy az európai események fo. lyásából Anglia egyszerűen kiesik,
mert mindgyakrabbaji történnek megkérdezése és tudomása nélkül nagyfontosságú események.
Seissinquarl osztrák l>elügyminisz ler berlini látogatása még műidig nagy érdeklődés középpontjáén áll Londonlmn. Az angol sajtó sokat foglalkozik a látogatással, de egye* lőre a legkülönbözöbb és ellentmondó találgatásokon kívül semmi konkrétumot nem tud jelenleni. A helyzet valól>an csak Hitler kancellár lejelentett nagy külpolitikai beszéde után lesz világos. Épp ezérl Hitler beszédét kétszeres kíváncsisággal várják egész Európában.
Földi és légi hadgyakorlatok a német-osztrák határon
Bécs, február 18 A Reichspost cáfolja azokat a híreket, mintha a német—osztrák határon katonai csapatösszevonások leltek volna. E jelentésekre az adott
okot, — irja a lap — hogy Reichen-halle fürdőnél katonai csoportokat láttak felvonulni. Ennek oka |>edig az, hogy hetek óta katonai gyakorlatok folynak a környéken. A véd-
erő harcászati gyakorlataiban 25 katonai repülőgép ls résztvesz a légelhárító alakulatokkal együtt.
Egyébként az osztrák -német tanácskozásokkal kapcsolatban jelenlik, hogy német—osztrák kultur-egyezmény megkötése van küszöbön, ennek első eredménye, hogy a német lapokat beengedik Ausztriába és liővilik a sajtóegyezmenyt.
Róma, február 18 Róma teljes közösséget vállalt a némel .politikával. Helyesli a német lépést és ez/el "kapcsolatban a lapok Hitler kancellár küszöbönálló római látogatásáról Írnak. Egyes jelentések szerint Hitler a király vendége lesz és látogatásának programja máris kidolgozás alatt van.
Hitler római látogatásáról részletesebb jelentések azonban még hiányoznak.
Hirek a háborús frontokról
Hull külügyminiszter sflrgetl az Egyesült Államok fegyverkezését
Satamanca
A francia haláron át két nagyobb osztag érkezett tegnap a spanyol vörösökhöz. A tolxwzás egyébként egész Franciaországion folyik, különösen a meneküllek Rözdtt.
A nomzeti csapatok az alhambraj szakaszon ujabb győzelmet arattak. A folyón átkelve több kilométeres mélységiben és hosszúságban el-
foglalták a vörös állásokat. A köztársaságlak vesztesége igen nagy.
Tohio
Marfűi tábornokot, a kinai fronton küzdő japán csapatok egyik parancsnokát váratlanul visszahívták. A7. okot nem hozták nyilvánosságra A Jangcse folyó partján kisebb csatározások folynak, egyébként csendes a kinai hadszinlér.
Nvwyork
Hull külügyminiszter nagy beszédet mondott és kijelentette, hogy ha Amerika a lehető legsürgöseb. ben nem hajija végre az általa már többször ajánlott flolta-ftegyverke-zést, nem lesz idö arra, hogy az esetleges hálxirus, vagy f$azdasági katasztrófát elhárítsák.
Vaskazettában akarták Bntyenko bolttestét Moszkvába szállítani
Rómában szovjet-megbízott jelentkezett az elmenekült bukaresti követnél, aki azonban nem fogadta
i Bukarest, február 18 A Butyenkó-ügy egyes érdekes részletel most kerültek nyilvánosságra. Megállapították ugyanis, hogy a GPU egyik ügynökét, Tara-manovot küldte Bukarestl>e, hogy Bulyenkót meggyilkolja. Tarama-nov volt az, aki Párisl>an meggyilkolta Miller tálxjmokot és Moszkvába szállíttatta. Ugyanigy kellelt volna eljárnia Bulyenkóval is : meggyilkolni és vaskazjeltába zárva,dlp- Iomáciai futárral a holtteslel Moszkváim szállítani. Butyenkó azonban idejében értesült az ellene készülő merényletről, túljárt a GPU eszén és önként bujdosott el : Igy ideje volt meg-
lenti, hogy parolázzunk a néppel, hogy testvéneimnek nevezzem a parasztot, hanem hogy kenetes testvéri szavak helyett tettek következzenek. A sáros utakon, fütetle^ szobákban, rosszul világított ler« meklen dolgozó áldolt tanító ereje és képessége szerint határtalan ki-tartással hoz áldozatot a népért, s ime, a falu jegyzője egészségügyi házat ajándékoz a népnek. Tenni kell a népért, szociális intézkedések és áldozat hozatalok győzik meg a népet arról, hogy testvérek va. gyünk értelmiségi és földmunkás. És nem filléres láiszatjótékonysá}; kell, hanem vagyonúnkba vágó nagyvonalú áldozat hozatal. De a gércei jegyző példája arra is int, hogy nézzünk mélyen bele a magyar jegyzői kar szivél>e, ahol olyan kincseket piálunk, amelyek nemzetfenntartó erők, amelyek arra késztetnek, hogy becsüljük, támogassuk a falu jegyzőjét nemes hivatásának nehéz teljesitésélien és ne mondjunk könnyelműen ítéletet a falu intelligenciájának magatartásáról. A géroei jegyző gesztusa elnémítja a vádaskodókat.
ZALA KÖZLÖNY
1936 febrnAr 19
szökni.
Mint Rómából jelentik, tegnap szállodai lakásán egy jól öltözött fiatalember kereste fel Butyenkót, aki a szovjet megbízottjának jeien-tettte be magát. Butyenkó természetesen nem, fogadta a hívatlan vendéget, azt hiszi, hogy visszatérésre akarták felszólítani.
Ha belel el vannak dugulva és gyomra rossz, ugy folyamodjék azonnal a természetes Ferenc József keserüvizhez, meri ez már csekély, alig egy pihárnyi mennyiségben is gyorsan, biztosan és mindig kellemesen hifisztitja az emésztés útjait 8 jó étvágyat és friss közérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát.
A választól jog beterjesztése előtt
Budapest, február 18 A Ház folytatólagosan tárgya iti a mezőgazdasági munkások aggkori biz. tosításáról szóló javaslatot. Kenyeres után Gricger Miklós ismertette a magyar mezőgazdasági munkások helyzetét. A javaslatot «közkivánatra. elfogadta. A jobboldal helyesléssel \'fogadia, Majd többen szólaltak még fel. Lapzártakor az ülés még tart.
Budapest, február 18 Darányi Kálmán nyilatkozata szerint a választójogi törvényt még a mezőgazdasági munkások aggkori biztosításának letárgyalása előtt fogja a Házba benyújtani.
A féltékenység gyilkol
Jászapáti, február 18 Tóth Jenő gazda féltékenységében többször fejbeverte egy karóval feleségét és mikor az összeesett, kiment a jjajtába és felakasztotta magát. A gazda meghalt, feleségét súlyos állapotban szállították kórházba. ,
1-5 millió márkát
gyHjtSttek Hitler tegnapi fogadóe.tjén
t Berlin, február 18 Hitler tegnap, esti nagy fogadó-estélyén a téli inségsegély javára gyűjtést rendeztek. Ez egyetlen estélyen Hitlernél másfélmillió már-kát jegyeztek I |
Hitler Ausztria függetlenségéről
Berlin, február 18 Hitler kancellár a l>erlini francia és angol nagykövelek előtt kijelentette, hogy a legközelebbi birodalmi ülésen alkalma lesz nyilatkozni, hogy tiszteletben kívánja tartani Ausztria függetlenségét és területi épségét.
Április 1-től állami hivatal lesz a város számvevősége
I Budapest, február 18
A legközelebbi napokban fontos rendelkezés jelenik meg a vidéki városok számvitelének ellenőrzéséről. Az erievonatkozó törvényt már régen megszavazta a parlament s a végrehajtási utasitás tudomásunk szerint — most készült el. Ennek ér telmében a vidéki városok szám-székeit államosítják.
Április 1-én lép éleibe az uj rend szer, vagyis ettől az időponttól kezdve a számszéki munkálatokat állami tisztviselők végzik. Ezzel kapcsolation némi személyi változások is lesznek. Értesülésünk szerint ugyanis a számszék államosi-
ásávai kapcsolatos munkálatoklat ugy végzik el, hogy az eddigi tisztviselői kart lehetőleg megtartják; vagyis az eddigi városi tisztviselők a számszékeknél állami tisztviselők Lesznek. Természetesen ezzel kapcso latban ott, ahol szükséges, nyugdíjazás is lesz, néhol szolgálati érdekből áthelyezésre is lehet számítani, ami valószínűleg csak ott következik be, ahol uj tisztviselőkre lesz szükség. Ez esetben más államhl-vatalból helyezhetnek át a számszékhez tisztviselőket.
Ezzel a végrehajtási utasítással rendeződik a régóta húzódó kérdés
„A falu legyen óvatos és ne fogadjon be minden külföldi maszlagot !u
A polgármester záróbeszédével fejeződött be a négynapos agrár-ifjusági vezetőképző tanfolyam hagykanizsán
Rendkívül figyelemreméltó az a mozgalom, amely a magyarországi katolikus legényegyletekből indult el és célja : az iparosifjuság melleit megszervezni a falu ifjúságát a kereszt jegyében, jobb és baloldali szélsőségektől mentesen, józan és reális alapon, ahogyan ezt az ország helyzete és körülményei komolyan megkívánják. E célból agrár-ifjúsági vezetőket kéj>eznek ki, akik megfelelő tanfolyam elvégzése után visszamennek a falvakba és ott megkezdik a tanfolyamon hallottak alapján a falu ifjúságának meg. szervezését. |
A mustármag kell, hogy kicsírázzék és gyümölcsöt teremjen, hogy az ifjúsági vezetők lelkes munkássága nyomán uj élet, magyarabb magyarok támadjanak, akik sorsukkal és az ország jövőjével törődnek, a falu vallásos ós hazafias szervezése mellett a mezőgazdaság fejlesztésén, a többtermelésen,egész ségesebb viszonyok megteremtésén munkálkodnak. Eddig az ifjú hajtás |
több mint 20.000 embert gyűjtött zászlaja alá. Számos tanfolyiamot tartottak utz ország különböző részeiben, igy legutóbb Zalaegerszegen.
Nagykanizsa és vidéke sem maradhatott el. P, Czirfusz Vjktorin plébános és dr. P. Horváth Athanáz kezükbe vették a mozgalmat és először a Kanizsarvidéki agrárifjuság részéne szervezték meg az első ilynemű tanfolyamot, váratlanul nagy érdeklődés mellett Több mint
20 környékbeli községből jöttek be Nagykanizsára
az agrárjfjak, hogy a vezető.képző tanfolyamon részt vegyenek. Csui>a pompás anyag, a magyar őserő, a becsületes falu igaz magyarjai mind. Valóban, ezekkel meg lehel kezdeni a falu reformját. Belülről. Nem a falut csak a budapesti íróasztal mellől ismerő ismeretlen falukutatókkal. , ,
Az első Zala—Somogy vidéki tanfolyam jwmpásan sikerült.
A tanfolyam hétfőn délután kezdődött a levente-otthonban, vezetője volt dr. Farkas György, a szegedi központ (Dunántul ehhez tartozik) vezetőségi tagja a magyar falu misszionáriusa. Dr. Farkas módszerével bámulatba ejtett mindenkit. Előadóként szerepélt a négy napos tanfolyamon dr. Farkas György, dr. P. Horváth Athanáz, P. Czirfusz Viktorin, dr. Kesztler István, Nagy Jenő gazdasági intéző, akik nagyszerű munkát végeztek a négy napon át. Hogy a tanfolyam nem volt meddő, bizonyította a záró ülés, amelyen a tanfolyam résztvevői bemutatták, hogy a tanult dol. gok hálás talajra találtak.
A záróülésen megjelent dr. Krátky István polgármester, u helyliell és vidéki i>apság képviselői és meghívott vendégek. A záróülés egyben vizsga is volt.
Dr. Farkas, a tanfolyam vezetője megnyitója után felszólított bemrj. tatásra néhány résztvevőt, hogy mutassák l>e \'községüket, számolja, nak be a hallottakról és mondják el, hogyan kezdik meg munkájukat a falujukban. , ,
Mezőfi István (Semjénháza) Vértanuk álma cimü költeményt sza-valta, dr. Farkas boncolta a költe-
ményt és az előadást. Varga Pál (Becsehely), Tóth György (Pola) a falu életéről számolt 1*. Majd a becsehelyl legények népénekel adtak elő. Horváth Ján<*i (Surd) az uj legénytijyist mutatta be. Sánta Károly és Dembilzky István (Léte-nye) párjelenetet mutattak be mintául arra, hogy hogyan lehet olcsón szórakoztatni a falut. Dugovits János (Zákány) beszámolója után Dombai István (Tótszentmárton) magyar éneket mutatott be, Cinki Ferenc (Eszteregnye) a.városi és falusi ifjúság között vont párhuza. mot: Zsiga Boldizsár magyar hazafias költeményt adott elő dráma] erővel. Rada András (Pola) beszámolója figyelemreméltó volt a köz. ségéről. Majd karénekek következtek, a mögyar falu egyszerű, kére-setlen melódiái. A végén Simonisis (Orosztony) tanfolyamista köszönte meg P. Czirfusz Viktorin plébánosnak és dr. P. Horváth Athanáznaty hogy lehetővé tette a tanfolyamon való részvételüket és dr. Farkas György tanfolyamVeaetőnek fáradozását. Dr. Farkas beszédében kifejtette a mozgalom erőteljes térhódítását az egész országl>an és a megkezdett munkának folytatását kérte. «
Dr. Wéber Elek kir. járásbiró a Cnedo világi elnöke a keresztény magyarsághoz való hűségre intvén őket, buzdító szavakkal fordult az agrárifjusághoz.
Krátky István polgármester
zárószavail>an rámutatott arra, hogy a falu legyen óvatos és ne fogadjon be minden külföldi maszlagot. Kriszlus szellemében minél magyarabbá kell tenni a falut és annak becsületes kenyerét biztosítani. Add meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami Istené ! Erre az idézetre támaszkodva hangsúlyozta, hogy a gazdasági szemjKíntokat az egész vonalon kell érvényesíteni. És akkor egy krisztusi Magyaronszág feltámadása előtt állunk.
P. Czirfusz Viktorin plébános
ezután a tanfolyam minden részt, vevőjének a kékszalagos eucharisztikus érmet tüzle mellére emlékül a vezetői tanfolyamon való részvételre. ,
Pénteken reggel az összes tan-folyamisták közös szentáldozáshoz járultak a plébániatemplomban és igy minden tekintetl>en felkészülve indultak haza.
Akik ott voltak a 2áróülésen és végighallgatták a magyar falvak fiatal hajtásait, tudják, hogy a magyar falu uj embertípusának, uj szellemének megteremtői mentek kl a községeklje, missziós útra — a kereszt jegyéiben
(B. R.)
— Egy pengMrt lehet k*rik|»árja,
lia nem felejt eí egyházközségi k ui-turház-sorsjegyet venni.
MEGERKEZTiK u ,
= az uj l\\RYPTON izzok
Dráva,völgyi bemutató, Főút 13.
|93a ttbndr 19
ZALAI KÖZLÖNY
t
Február 17-20. VÁROSI MOZGÓ Cs0tört5kt6l-vasérnapig
Zágon István nagysikerű vígjátéka. A fővárosi színpadok állandó músordarabja:
Budapesttel
A legbájosabb
magyar film!
MARIKA
egyidőben !
Fényes kisérő műsor. Rendes helyárak. Előadások hétköznap 5,7,9, vasárnap 3,5, 7, 9-kor.
Angol író második könyve Zaláról
Emlékezetes, hogy C. A. Ma cartney angol egyetemi tanár, a »Magyarország« cimii angol nyelvű és fordításban magyar nyelven is megjelent értékes könyv szerzője az elmúlt nyáron Zala megyében járt. BalKtódöbrétén volt özv. Bartbelmes Vallerné vendége és Bal>osdöbrélé-rői több látogatást tett Zalaegerszegre, Göcsejl>e és Vas megyébe. Ezen a nyáron az iró korábbi években megkezdett magyarországi tanulmányútját folytatta.
A többéves tanulmány it és kutatás eredményét Mnoartney könyvben dolgozta fel, amely most jelent meg az Oxford University Press, a világ legkomolyabb tudományos könyvkiadójának kiadásában. A mii a magyar kérdést ós a trianoni bé. két a legkomolyabb tudományos megvilágításban mutatja be. El. mondja, hogyan csonkították meg Magyarországot, a trianoni l>éke-szerzödést részletesen ismerteti és kijelenti, hogy egyetlen ország sem veszitett annyit a háború következ. tében, mint Magyarország. Az iró arra a meggyőződésre jut, hogy a Dunamedence problémáira csak a teljes nemzeti egyenlőség kfmondá-sa hozhatja a megoldást. Ezzel együtt járna ennek a terűidnek a szó igazi értelmében vett ke\'elJ Svájccá való átalakulása. Kijelenti az egyetemi tanár, hogy a régi Magyarország természetes alakulás volt, amely politikailag erősnek bl. zonyult és minden gazdasági köve. telménynek megfelelt. Ezzel szem. ben a szétdarabolt Magyarország1, amelyet aggódó utódai vesznek körül, mesterséges alkotás és nem maradhat sokáig Így.
IDŐ
Esőt
Prognózis: Ma mág gyenge, holnap erősebb északnyugati és ászaki szél, egy-két hslyen később ®»ő, a hő sQlyed.
A Meteorologtal Intézet nagykanizsai ®0Rflgyelőállomása Jelenti«
Hőmérséklet tegnap wte 9 órakor: +2 2, ma reggel: - 0-7, délben: +7-0. Csapadék: 0 0-t.
Naptári Február 19. szombat. Rom. kat Konrád hv. Protestáns Zsuzsanna Izr. Adar hó 18.
Qyógyazsrtárl éjjeli szolgálat február y6gélg az őrangyal gyógyszertár és a klskanlzsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, azsrda, péntek délutár kedden etésx Cap nőknek.)
Csak a gázt vezetik Lispéről Nagykanizsára, az olaj Egerszegre megy?
A lisjyeszeniadorjáni olajkutatásokkal kapcsolatban ■ néhány ujabb érdekes hirről számolhatunk be Mint ismeretes, az Eurogasco az olajai Lispeszentadorjánról az oria házai állomásra szállítja csöveken, ahol most nagyobb beruházásokat eszközölt. Ortaházán három épüle. let emeltek, amelyekl)cn olajat is lehel tárolni az esetben, ha a-termelés olyan nagy lenne, hogy az olajai nem tudnák egyszerre elszállítani Oriaházáról. A vállalat egyil< mérnöke is itt lakik állandóan.
Mint érlesülfink, már megvette az Eurogasco a Nagykanizsám vezető gázcsöveket is. Zalaegerszegi lap-
társunk ezzel kapcsolatban azt Írja, hogy csak a gázt vezetik Nagykanizsára, az olaj\'at nem s ezért Zalaegerszeg város vezetősége a közeli napokban ismét megtekinti a munkákat és felveszi a tárgyalások fonalát az illetékes tényezőkkel.
Oriaházáról egyébként az olajjal töltött vasul! kocsikat Csómftdér-Páka állomásra viszik mérlegelni. A tartályos kocsikat szállító mozdony elölt állandóan egy pályaőr halad, hogy ellenőrizze a pályaleslet. A zalaegerszegiek e«ftl kapcso. latl>an azt remélik, hogy az Egérszeg— rédlcsl vasutat elsőrangú vo. nallá építik ki. i
Épül már az első nagykanizsai vitorlázó repülőgép
Az ősszel megindul a vitorlázó sport Nagykanizsán
A Nagykanizsai Torna Egylet repülőszakosztálya büszke örömmel je lenti, hogy első vitorlázó repülőgépe már épül. I
Mint ismeretes, a nagykanizsai viorlázó repülök több mint egyéves gyűjtés után — ha nem is százszá. zalékig - biztosították anyagilag az első vitorlázó repülőgép megrendelé-sél. Ez a megrendelés már megtörtént és az eszlergomi műhelyben — ahol a kanizsai repülőgép is készül — már nagyban folynak az épitési munkálatok.
Ugyanitt készül a zalaegerszegi repülök gépe is. Mindkét gép Zög-ling I. fipusu tanulógép. Az esztergomi műhelyből egyébként meg-küldték a tervrajzokat és a fényké-l>eket is, a gépről készült két fénykép Szabó Antal sportüzletének kirakatában látható.
A gép április végére, vagy legkésőbb május elejére készül él és ekkor kerül leszálltiásra. A gép megrendelésével a nagykanizsai re-
pülők, akik két esztendő óta csendben a j>énz összehozásán fáradoztak, most már az aktiv munka porondjára lépnek. Még a nyáron megkezdődnek a kiképzések és az ősszei megindul a rendes vitorlázó élet a gyakorlati oktatással és fel. szállásokkal.
Addig is azonban sok mindent akar megvalósítani az NTE repülő-szakosztálya. Nevezetesen
májusban vagy juniusban Zalaegerszeggel karöltve repölő-napot rendez
motoros és vitorlázó repülő-l>emu-tatókkal. E repülőnapon néhány ismert fővárosi pilóta mutatna be iskola- és műrepülést motoros gépeken, de ekkor kerül keresztelés alá az uj kanizsai vitorlázó repülő-gép is, amellyel a fővárosi pilóták bemutató repülést is végeznek. Ezen kívül repülőklállitás, modellépítés! verseny van • programbavéve, ezek. re, valamint a fiatal repülők többi megmozdulására is majd még visz. szatérünk.
A falu népe meg akarta lincselni a somogyszili szatirt
Jövő héten lesz az agy törvényszéki főtárgyalása
Nemrég robbant ki Somogyszil-ben az a inegdöbl>enlő erkölcsbotrány, amelynek középpontjáén Glück Jakab 65 éves izraelita kántor áll. Glück Jakabról kiderült, hogy a faluban 8—10 éves leánykák ellen erkölcstelen merényleteket kő-vetett el. A falul>an a szerencséi len szülök meg akarták lincselni az idős embert, a csendőrök alig tud. Iák ezt megakadályozni. A kapos-
vári ügyészségre vitték, ahol kihallgatása után letartóztatták. A jövő hélen már meg is tartják a botrányos életű szatír ügyében a főtárgyalás!.
— Bútorokban a Kopsteln-cég vezet! Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .izs-tési feltételek mellett
Szombat
BUDAPEST L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 II írek. — 10.20 Felolvasás. — l(U.r) Felolvasás. — 12.05, Rá»Z Zsiga cigányzenekara. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Hanglemezek. — 11.10 Hirek.
— 15 Arfolyamhirek. -- 16.15 llarsá-nyl Gizi mesél, — 16.45 Időjelzés, hirek.
17 John Duncan angol énekes dalokat énekel. — 17.25 Kőbányászás Mecsek-völgyében. Beszélő Budinszky Sándor. — 18.10 Az operaházi zenekar. — 19 Dr. Mihollcs Vid előadása.
— 19,30 A rádió szalonzenekara. — 20.10 .Könnyű a fdrfiakiuik. Vidám rádiójáték négy részben. — 21.20 Hirek, Időjárásjelcnlés. — 21.45 Kurini Simi cigányzenekara. — 22.10 Tánclemezek. — 22.45 HAcx Béla cigányzenekara. — 23.15 Mikulai Gusztáv jazz-zenokara. — 00.05 Hirek. .
BUDAPEST II.
18.10 Mezőgazdasági félóra. — <10.10 Az o|>eraházi zenekar, — \'19.30 Dr. Dénes Tibor előadása. — 20.15 A rádió szalonzenekara. BÉCS.
11.30 Parasztzene. — 12 Könnyű zene. — 14 Strienz basszus lemezét
— 15.15 Wagner ismeretlen Ifjnságl műveiből. — 16.25 Kivánságlemezek.
18.15 Házi zene. — 22.40 Táncznio.
Az emésztőszervek megbetegedéseinek kezelésénél reggel éhgyomorra egy pohár természe\'es „Ferenc József" keserűvíz f.bs?o-lut megbízható hashajtó, amelynek hatása igen kellemes. Kérdezze meg orvosit.
— Sxlnci tüll, taffet báli ruhaanyagok nagy választékban találhatók SohUtznél.
— Egy pengő egy kitűnő rádió
Kíváncsi rá: hogyan? Vegyen egyházközségi kulturház-sorsjegyet
OYAR\'BUDAPEST XI LENKE UT 117
ZALAI KÖZLÖNY
taas. 19
Marlka
Végre egy magyar film, amely minden méterével szórakozást nyújt igazi filmet ad, ané\'kül, hogy éreznénk a magyar film gyermekoii>ős tapogatód-fásait. A Marika a 10(). magyar film ós méltó erre a jubileumra, mort az első film, amelyet «ha,> • azonban> és más hasonló gátló szólamok nélkül dicsérhetünk meg.
Zágon István vígjátéka kedves kis filmtörténetet ad és et a történet már maga biztosítja a fél sikert A siker másik részét a rendező és a színészek biztosítják. C.ertler Viktoron meg. látszik, hogy külföldön tanult. Gondos, körültekintő rendező. Nagy érdeme, hogy a magyar filmeknél szokásos bosszantó és zökkenötokozó jeleneleket teljesen kiküszöbölte. Végig stílusos a rendezés, büszke lőhet rendezőjére a Budapest film, amelynek ez a ne,<yedlk filmje. Jó utón halmi |ea a filmgyártó társaság, érdeklődéssel várjuk további filmjeit.
A kitűnő szereplők közül elsősor. ban Saci>es Liát kell me^emliten^ Fiatalos, bájos, kedvesség® és öntudatos, stílusos játéka nemcsak megnyerő, do ígéret is. Jó kezokben ez \\a kislány a magyar filmek Gaál Franriává nőheti ki magát. Juhász Józsefet végre fel fedezték I fiddig minden filmjében annyira sablont játszott, hogy Jól esik látnunk o kitűnő szinészt e pompás szerepben. Lám egy kevésbé «sziv-dögk>sztő. amorozóra is lehet ilyen szerepet bizni! Jávor Pál is meglepő n Jó volL Egy magyar irö ugyan csak filmen él igy, do szerc|>ében hiánytalanul adta azt, amit rábíztak. Perczet Zita ls remek volt a nagyvilági nő szerc|>ébcn. Hosszú Zoltánt szívesen hallgattuk, szeretnénk ha többször szerepelne: zamata, levegője van minden szavának, minden mozdulatának. AZ egyébként is remek Hómeó Jűlia jelenetben régi ismerőst, Zöldhelyi An nát fodezbettük fel. i>c a többi szereplők is Jók.
Magyar film ennyire kedves és maradéktalan élvezetet és vidám szóra-kőzést még nem nyújtott. A Marika sikere előieláthatóan felülmúl minden eddigi magyar filmet, de mog is érdemelné.
A kísérő korcsolyázó sportfilm ki. tünő, őszintén élvoztük a jég világhírű tündéreinek művészetét (f- •.!
Előre készültek a botrányra a nyilasok a marcali Eckhardt-beszámolón
Nem találtak kQlsérclml nyomokat a csendőröket feljelentő nyilasvezéren
A szomathelyi hadbíróság tegnap folytatta a marcali nagy nyilas-])er hadbírósági tárgyalását, amelynek előzményeiről m.ir beszőmoltunk. A vádlottak |>adján Berke Károly tiszthelyettes, "Kerék József törzs-őrmester és Pásztor Józ^f csendőr ülnek, akiket Körn*?ndy Béla feljelenlése juttatott ide. Körmendy, a maroali nyilasok vezére — mint ismeretes - megzavarta tavaly ju-niusban a marcali népgyűlést, amelyen Eckhardt Tibor, a független kisgazdapárt vezére szónokolt. A nendza varókat kivezették és Körmendy szerint eközl>en a csendőrök megverték őket.
A második főlárgynlási napon a kihallgatásokat folytatták, öszlván marcali előljáró, valamint a jelen-
volt hatósági személyek nem látták a bántalmazást. Szaghmelszter Pál dr. főszolgabíró és Odnejovils László dr, szolgabíró szerint már előre értesüllek a rendzavarás! szándékról, ezért nagyobb karhatalmat vezényeltek ki. Ha a rendzavarót kl nem vezettetik, botrány tört volna ki. Körmendy erőszakoskodott, ezért kel\'ett a csendőröknek megvasalni, egyébként azonban nem bántották
Rukovszky János dr. körorvos, a ki megvizsgálta Körmendyt, elmondotta, hogy külsénelmi nyomokat nem talált rajt, csupán idegileg volt teljesen kimerült.
A tárgyalást újból berekesztették, az utolsó napi tárgyalást, amelyen valószínűleg sor kerül az ítéletre is, mindenütt kíváncsian várják.
Miért eredményesek a vidéki lapok hirdetései ?
Előadás a Magyar Országos Reklámszövetségben
Budapest, február 18 A Magyar Országos Reklámszövetség ülést tartott a kereskedelmi és iparkamarában. Éber Antal nyitotta meg az ülést, dr. Barinkay Ferenc üdvözölte a megjelenteket és rámutatott arra, hogy a Magyar Reklámszövetség mindig fegyvertárának tekintette a vidéki sajtót.
Farkas Lajos, a Vidéki Napilapdk Szindikátusának igazgatja a vidéki sajtó jelentőségét fejtegette, rámutatott arra a nagy változás^ amelyen a vezető vidéki nagy lapok keresztülmentek és amellyel természetszerűleg megnövekedőit a köz-véleményformáló erejük is.
Lékai László, a Vasvármegye felelős szerkesztője, a Vidéki Naplla-j>ok Szindikátusának alelnöke az
I okokra mulatott rá, amelyek az egész világon nélkülözhetetlenné teszik a vidéki sajtót. Ez a sajtó olyan érdekeket elégit ki, melyeket, ha egy központi lap akarna ktelégileni, olyan oldalszámban kellene megje-tehnie, aminőre a külföldi metró, polisokban sem volt példa. A vidéki sajtó reklámja, propagandája, agi-tációja nagy értékel jelent, olcsósága, olvasói indexének nagy száma értékessé teszi a vidéki lapok reklámját. Hangoztatta, hogy a vidéki lapokat a mép széles rétegei olvassák és ezért eredményesek a vidéki lapok hirdetései. Az előadásokért Éber Antal mondott köszönetet. í
Rheuma, Izületi és Idaggyulladás
házlkazeléséban
tartö. yjrójtyerwtménjt bliiortt a pOstyéai taappal töltött
Síi IMIM
használata. Kényelmes, tiszta és 30 kezelésre elegendő. Kérdesze meg orvosát. — Kapható patikákban.
Felvilágosítás, főraktár: PÖSTYÉN PÜRDÓ IRODA Budapest, Károly-körút 3/a.
Zalaegerszegi TE—NTE Schütz-kupa mérkőzés
Vasárnap délután 8 órai kezdettel az j^ t NTE a Zalaegerszegi T TE-\\el méri össze erejét a Schütz ku-, páért. A mult évben, mint ismeretes, a ZTE súlyos, 8 :1 arányú vereséget mért az NTE-rte, ezzel megnyerte a Kupát. Az NTE tehát most nevánsra készül és reméljük, hogy a Zrínyi ellen «riactott győzelme után sikerülni is fog.
Előmérkőzést a Zrinyi játszik a Vasutassal.
K(e*l falvakban, távoli majorokban
ön épugy ruházkodhat, mintha a fővárosban élne. Hazánk egyik legrégibb i osztógyára önnek is szivesen küldi an.olos gyártású legdivatosabb szingyapju szövetmintáit közvetlen a gyárból. Kérje még ma a mintakollekció bérmentes és önre köteLezettség-mentes elküldését a Trunklwdui jw>sz-tógyártól, Buda|«st, XI„ Lenke u. 117.
- (BilyegfyBJUk Ulálko^Ja) Héttőn délután 6-tél 8 óráig az OMKK tanáoa-Urméban.
Hogy lett a betyár...
Irta : Herka Mihály
Nótától, muzsikaszótól zúgtak a híres turi kastély tükörüveges ablakai. A tágas termek tapétás rnlai között, a fényesre vikszolt parkettás padlók csak ugy recsegtek, ropogtak a szilaj\\ kedvtől táncra perdült cifra párok JZapora táncától. Három nap óta huz. ta már a turi obő banda. Fekete homlokukon gyöngyöt vert már a veríték, amint szakadatlanul húzták immár három éjjel, három nap*
Ki akart tenni magáért a turi füstös banda. A kastély urának, a hajdanában mulatós, nótáskedvü délceg földesúrnak hivták... Annak, aki valami, kor, hajdanában párosával r aggatta a tizenkét tagból á\'ló banda homlokára a ropogós sZázas bankókat a turi ka\'Zinó virágos nagytermében, mikor duhajkodó jókedvében föl.föt borult egy egy éjszakára ltóbortos, bolondos lelke. EZ azonban már régen volt. Azóta megvénhedt már egy kicsit, a kedve is im\'gfogvott már valamelyest, no meg — auilnek egyébként sem volt valami bővében sohasem —• megfogyatkozott már eiy kicsit az esze is, mert megházasodott éppen negyvenöt csztondős korában — először. I)
A tiszttartójának, a temp^omegcrénél is szcgéuycbb Cz\'-nki Jóskának aki
leányai révén kilencedszer voll már akkor örömapa — vette el a tizedik, legkisebb leányát, a szépséges Juditot Azt vitte be lmzdaasszonynak a fényes turi kastélyba. Minek állt volna az még tovább üresen? Aztán, el-végre is, negyeven öt esztendő nem kis idő. A fa is elvénhed már olyan korban, kihal abból a termő rügy, aztán meddő lesz a fa. Ezt pedig nem akarta a turi kastély büszke ura. Nem akarta a dinerét kojíorsójára tétetni.
Mit Mtáltak volna hozzá a büszke ősök oroszláncimeres ivadékai, ha a turi kastély homlokáról kriptába kertit volna a hétágú korona?... Ezért házasodott meg a turi uraság. És azt a szépséges Czenki Judit sem bánta. Hiszen apja házánál csak a szegénység és a szükség agyarkodott rá minden istenadta napon. A fényes turi kastélyban podig gazdagság, pompa és jólét fogadta ölébe.
Hogy nem vitt oda mást, csak üres szivet, no me^ annak rejtett zugában egy kicsike emléket, egy hóbortos, csitri leánykori álmot, az nem volt olyan nagy baj. A lélek Ls s a sziv is majd megtelik a fény.\'s turi kastélyban. S az emlékek és álmoík idő-■•el foszladoznak és tova tűnnek, mint napsütés utón a csalóka délibáb. Miért tette volna hát borússá szép homlokát holmi kósza felhő Czenki Juditnak, éppen a uászi lakomon? Olyan vidám
és Jókedvű volt ő még a harmadik éjszakán is, akár csa*k a fészke szélén csókraváró szerelmes gerlemadár.
Ázzál sem igen látszott törődni, hogy újdonsült férje-ura — kimerülve a három napi tivornya utón — csukódó szempillákkal böbiskolva pislogott bele az előtte álló, kifogyni nem akaró Jáspisos kancsó öblös fenekébe a vele egykorú legénykori vén cimborák tásaságában. Azt sem hallotta már a turi uraság, hogy a tágra nyitott ablakokon keresztül beszűrődött valami csöndes, mélabús nótának elhaló akkordja, csöndes, síró, messziről bánkódó fuvolyaszó. Kit érdekelt volua akkor a fényes turi kastélyban az a panaszos, éjféltáji tllinkó bánatos hangja?
Csak Czenki Judit, az uj asszony figyelt fel a tiiinkó szavára. S mintha a rózsák, amelyek eddig arca haván nyiladoztak, egyszerre megfakultak volna... Odalé|>ett a nyitott ublakhoz és becsukta annak szárnyait. S mint a galamb, amelynek letörik szárnyait, kedveszakadt, csöndes és hallgatag lett. S mint a hideglelősnek, végig futott hátán valami bágyasztó, hideg áram. Ugy érezte, hogy megcsömörlött.,. Nem a háromnapos lakzitól, hanem annak háromnapos örömétől. S mint akiből elszállt a mámor, valóra ébredt... A tapétás fényes falak közül kivágyolt a szabudl*i. Hova, merro, maga sem tudta. A tiiinkó mélabús
szava ott csengett untalan a fülében. Nem tudott attól szabadulni, akárhogy is akarta. Elfordult hát az ablaktól s otialépelt az urához, lvogy kísérje, őt a szöMjába. Hívogatja már a nászi nyoszolya.
Az ura készséggel tett eleget kívánságának. Mikor azonban odaértek a nászágyas szobához, a küszöbnél megállt a turi uraság, átkarolta asszonyát és két hossZu csók után átsegítette a küszöbön 8 behúzta utána az ajtót
Czenki Judit, az uj asszony megigazította odabent selyenusipkés nászi ágyát és a bársonytakarót, aztán olkezdett vetkőzni..
A selyem függönyökkel elbarikádo. zott ablakon ekkor szökött bo lopva, lapulva a kiváncsi telihold bágyad, szürke fénye s végig csókolta mohón a szép asszony gömbölyű, párnás idomait. Az ablak nlalt pedig fölhangzott újra az előbbi mélabús hang: a tiiinkó siró hangja...
Czenki Judit megremegett a ban-gok hallatára s ijedten szökött párnái közé. S mint odakint az a régen ismert furulyaszö, ő is elkezdett süfni, zokogni.
Hogy meddig tartott eZ a lelki fel-borultsága, maga sem tudta, csak arra oszmélt, hogy szétlebbentek az ablakfüggöny szárnyai s valaki bent termett szobájában a nászágya előtt. S még mielőtt kiolthatott yulua, forró,
1938, február 19.
ZALAI KÖZLOHY
— (Orvosi hir)
Dr. Welvárth DeZ ő gyermekgyógyász szakorvos, az Országos Stefánia Szövetség adjunctusa hazaérkezett és rendeléseit ismét megkezelt\'. Rendel Zrínyi Miklós u. 40. sz. alatt 11—l-ig és 4—5-ig. (:)
— (Volt 48-«sok vacsorája)
A volt cs. és kir. 48. (gyalogezred idei tiszti vacsoráját március 5-én tartja Budapesten az Astoriában. Zsiv-kovlcs ny. tábornok aláírásival a meghívókat már szétküldték.
— (Frontharcos zászlószentelés)
lesz február 27-én Csurgón. Védnök dr. vitéz József Ferenc kir. heroeg
fés gróf Takách Tolvay József országos frontharcos-elnök. Zászlóanya Bárczay Ferenetié gróf Keglevich Ilona, aki a zászlót adományozta. A folszentclés után a református, cvan\'íél&us ,\'és izraelita templomban is megá\'dj\'ik a zászlót. Este műsoros tán< estély lesz, amelynek tiszta jövedelmét a csurgói országzászló ra fordítják. A műsoron kanizsai szereplő is van: vitéz Nád-isy Józseíné énekel.
— (A „Nebántsvirág")
megísmótlésc folyó hó 20-án .(vasárnap) este fél 6 órakor a Legényegyletben. (:)
— (A kereskedői képesítés)
ügye élénken foglalkoztatja a magyar kereskedő-társadalmat. Kaposváron a Kereskedők Egyesülete a ké-jiesités ellen foglalt állást Most foglalkozott a kérdéssel a Pécsi Iparkamara is. A kamara területén levő 13 keres-kcdőtestületből 8 a képesítés mellett foglalt állást, 5 pedig ellene.
— (Az Izr. Jót. Nőegylet)
szombati műsoros estjét oly nagy érdeklődés előzi meg, hogy arra már csak néhány jegy kapható, A rendezőség ezúton kéri a közönséget, hogy olőjegyzett jegyeiket legkésőbb szombat délig Vágó illatszer tárban kiváltani szíveskedjenek, mert a még folyton tartó igénylés miatt tovább nem báztositlwlja azokat Kezdete- fél 10 órakor a Kaszinóban. (0
— (Kongreganista tea)
volt sBirdán este a Kis Royalban a nu>.ykanizsai Urleányok Mária Kongregációjának rendezésében. Ez a tea valóban túlnőtt a kongregá ló eddigi rendezésein. A nagyszámú és igen sZ<p közönség mutatta azt a széleskörű megbo.-sülést, amelyet a kongregáció minden megmozdulása kivált Míg a fehérteremben a műsornak, addig itt most a táncaink hódolt a sok fiatal leány, akik vter-mészetesen sok riataiembert is vonzottak. A hangulat pompás volt, mindenki igazán jól szórakozott és nemcsak az erkölcsi, hanem az anyagi •siker is nagy volt. A rendezőség figyelme mindenre kiterjedt és a hétköznap ellenére igazi farsangesti hangulatot tudlak varázsolni.
— (Zrínyi tea)
A Zrínyi TE Footballszakosztálya a Kis Royal éttermeiben szombaton, 19-én este fél 9 órai kezdettel rendezi idei teaestjét, amelyen barátait ís ismerőseit szívesen látja. Meghívókat külön nem küld szét, hanem ezúton lűvja meg az érdeklődőket a rendezőség. EgyuOtal közli, liogy a jegyek jórészo előjegyzésben már elkelt igy az étteremben asztalokról tanácsos jó előre gondoskodni. Asztalrendelést Tüttő Jenő fotomütemiében lehet bejelenteni. A liangulatról jó cigánymuzsika és egyéb bohóságok — amelyeket meglejHítésnek tartogat a rendezőség, — a jó táncmuzsikáról pedig a Sórley jazz-zenekarn gondos-kodik. A rendezőség ezúton is fel-kéri azokat a jóakaróit, akik az ost sikeréhez természetbeni adománnyal is szívesek voltak hozzájárulni, hogy adományaikat szombaton délutin 3—0 óra között adják le a Kis Royal éttermében a szakosztály megbízottjának. (:)
— (A Balatonpart villamosításával)
foglalkozott legutóbbi ülésén a Balatoni Csucsszövetség lglódy Szabó János elnökletével, A Zalai Balatonparton a villamo-. silás nagy erővel halad előre, a Tapolca—csopak-✓ -7\\vS káptalani szakasz még a tavasszal elkészül. Az 1 eucharisztikus évre egyéb-
ként is nagyobb idegenforgalomra számit a Balaton, ezért jobban felkészül mindennel.
— Mouy*»»«onyok ideálja a SflhüU-v ászon.
- (Mellbelőtte barátját)
Baltaváron egyik fiatal gaZd"legény floberttel játszott és véletlenül mellig, lőtte szembenálló barátjit a 21 éves Bognár Aladárt A sobesültet a mentők szállították a kórházba,
- (Tüz)
Idősebb Galambos Sándor onnánd-lakl gazda sző\'őhegyi hajlékában a\'a-posan befűtött A kályhából később ogy szikra pattant ki, amely meggy uj. tolta a házat. A ház leégett, a kár tetemeá,
— (Fejére esett a tégla)
Baumann János somogyhárságyi kútásó a kut mélyén dolgozott, amikor felülről leesett egy tégla. Épp a kútásó fejére esett, akit eszméletlen állapotban húztak fel és súlyos sérülésével kórházba szállították,
— A természet oiodálatoa erői
tárulnak fol az olvasó előtt a Búvár
februári számának hasábjain. A mu-gyar föld mélyén rejtőző bányakin-tsekről Lóezy Lajos egyetemi tanár nagyszabású tanulmányt irt. Weis István a környezet hatásáról és a lélek erejéről értekezik, Moravek Endre a gyarmatbirodalmak kialakulását követi nyomon. A legszélesebb körű ér-deklődósrc tarthat számot Aczél Márton tudományos riportja egy félelmetes ellenség, a burgonyabogár földjeink felé közeledő végeláthatatlan seregéről. Kádár László a szél és a föld örök harcát mondja el és mutatja be ritka fényképeken. A dr. Ca-vallier József szerkesztésében és a Franki in -Társulat kiadásában megjelenő folyóirat páratlanul gazdag tartalmával eredményesen szolgálja « természettudományi és technikai mű\' velődós ügyét
— Rogcnhurdt & Raymand-féle leo
étkészletek nagy választékban SakfltuÜ
— Batorktállltás ónkat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopsteln bútoráruház.
\'N,
Ofcsvnhjjof aaf?a moziban szcrakozhalik
Tiíjíulitt iuuM
ugy vilatitékban, olc.ó írb.n
VolHAr \'"iCíí.lní] _ttnloPI D.ik-iíi 19,
EMLÉKEZTETŐ*
F.biulr l».
In-. Jótékony N7Vfyrl.\'1 raüioro. .st], . KaMduObaj, (61 10-kor. A Zrínyi fulbJlntokoKtály l«us(). . Kii Hoyalban fél u ónkor. Korókpér E&tot |elme, bálj. « \\Vollik.tuiil<gUbw. Ttec
F.bmár 20.
Piarista cMrkisnak .ISadáw (U-Uomíi) (-kor . toraatoranl*M. F.brnir 27.
Liotólls <KSad \'» • TliuhUi llw (V««tte Kiroly).
Iparoskor nagjwabisu UaoMfa 5-től 2-ig. Sörld-jMi.
Márclu. 1.
Farsangl>efe)ezti Ufc . I,.
gónyegyleUxn. 7.
Karescléoy TisiMs.lönrík uinM.V
adása (L4i) 8-bur a V4roé
ban
* H rovatban egyasari közié, (t Botig) dija 30 fillér.
A IÁT. Alkalmazottak Temetkeiiil
Egyesülete Ilflkulllil 1938. fabr. 20-** rfMuMn 3 irtkor lafikmlnái
a városháza közgyűlési termőben
éli rtDúes imm tart
az alábbi tárgysorozaltal:
1. Elnöki megnyitó.
2. Titkári |elentés.
3. 1937. évi zárszámadás és az 1938. évi költségvetés-előirányzat tárgyalása.
4. Fő itkár, ellenőrök megválasztása.
5.1Esetlege8 indítványok. ^328 i Al Elnökiig.
- Saját érdekében és örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha •
Kopsteln Bntolráraháx &txl mfibntor-klál-litását megtekinti, vételkénysier nélkttl.
tüzes ajk tapadt ajkaira s a /kiáltó szó sóhajjá lágyult vonagló ajkán. Aztán nem tudott, nem látott semmit. Csak arra eszmélt fel, hogy mögötte nagy robajjal felcsapódott oz ajtó s az ura, a túri uraság toppant be hirtelen. De abban a pillanatban egy Jajkiáltás hallatszott, utána meg egy tompa puffanás. Az abluknál pedig u szétvágott függónyszárnyak között kiugrott valaki ós szilaj, vadparipa Iwrkanása Zúgott be az ablakon.
Mikor felszökött ágyából Czauki Judit, az urát ott találta nászágya előtl véres koponyával. Homlokán ££\'•> tátongott. Egy rézfokos |>edig az abluknál hevert a szoba padiinentumún a vastag porZsaszőnyegen. Azt már nem tudta magával vinni az éjjeli látogató. Ugrás közben elmaradt tőle.
C\'.zenki Judit remegve hajolt le uz urához megtörölte annak véres homlokát, megsímogatti a két halavány arcát és bajusza alatt megcsókolta u füstszagú, borízű ajkakat és sietve csengő után nyúlt, hogy cselédeit előparancsolja.
Ekkor azonban fölnyitotta má szemeit a turi uraság ós szétnézett maga körűt tétován. Valamit koresett. Majd lassan felemelkedett ülőhelyzetbe és kis idő multán talpra állott. Csak akkor tapogatta meg sajgó homlokát umelyre ámbraillatos zsebkendőjével kötést hevenyészett már akkor a remegő hitves két fehér keze. Mikor
talpon állt már és kihúzta kemény testét a turi gróf, csak annyit mondott maga elé pattogva, liaragosan:
— Ejnye aki szentje van, hogy tudtam én igy elesni? Mintha tegnap óta magasabb volna a küszöb,.. Abban akadhatott meg a lábam. Holnap le foragtutom.
Az a szony hozzá simult szelíden. Illatos zsebkendőjével újra megtörölte a dagadt homlokot s egy csókot nyomott rá és halkan suttogti:
— Igon... a küszöb. De talán mégsem abba botlott me.í az én jó uram, hanem valaki bántotta. És ajtót nyitván, belökte aZon, ugy esett el. Avagy...
— Semmi, senmi szép v\'rágoinl... Megbotlottam és elestem, annyi uz egé>z. Homlokomat pedig belevágtam az ágy peremébe. Egy kis baleset, semmi más. A Turi koponya kemény, no féltse azt szép virágom. Nincs már semmi bajom. Talán a hosszú tivornya, a jáspisos kancsó, meg nz ér-melléki. De hát m>g lakodalma napján so mulassa ki magát uz ember? Lári. fári! Elestem és fölkeltem, punktumI Ennyi az egész.
\'Szólt színlelt kedéllyel a turi ura ság és oda lépett az ubluklioz s becsukta azt. Aztán karjaiba emelte az asszonyt, megcsókolta szenvedélyesen és ágyára emelte, az ajtót pedig bezárta kottőre.
Mikor másnap fölkelt ágyából a
Turi méltóságos asszony és széttárta ablakainak íüggönyeit a beszökő nyári napsugár éppen a lábainál fekvő réz fokosra esett. Amint fölemelt-\' őzt, hideg borzongás futott végig remegő testén. A nehéz fokos tükörsima nyelén két bevésett betűn akadt meg ijekt tekintete. A fokos rezén pedig két csepp aludtvér piroslott: az ura vére.
Az erényrabló, a gyilkos szándékú éjjeli kalandor tehát a Turi uraság fiatal csikósa volt A kackiás, szépen furulyázó délceg csikós számadó, a Czenki Judit ábrándos, csitri leánykori álmainak lovagja..
Másnap a turi ménes gazdátlanul, őrizetlenül bolyongott a füzesi rét selymes füvén a vcrsenyl liatárban.
Mikor jelentették ezt a Turi méltóságos urnák, szederjes ajkába ha-rapott ós toporzékolva parancsolta elő liajduit és hűbéreseit, hogy teremt-sók elő és hozzák olébo azt a se-honnani bitangot, hogy bocskor szi-jat szakasszon a hátából I Aki nemcsak szélnek eresztette a ménesét, de meg is lopta és még vérét is eresztette.
Hát a ménos előkerült már harmadnapra, de egy híjával. A számadó csikósnak azonban nyoma veszett azzal a bársonyszőrü, kesely-lábu, harmadfüves csikóval együtt, amely koronája volt a turi ménes-nek, Mert azt, ha egy keshedt t falul
igért volna is érto maga u császár, annak sem adta volna oda*.
Ebből a nótáskedvü, szépen furulyázó délceg csikósszámadóból lett később a nagy magyar puszlák rettegett réme és urk, a legvakmerőbb és leggavallérabb magyar betyár... Aki nem álallolta útjában megállítani még a hatalmas osztrák monarchiu császárját, a koronázatlan magyar királyt sem, hogy audenciára kénysze-ritse azt az ő birodalmában, mert neki nem tartotta kedvo Bécsbe menni. Ez az i: magyar puszták felett közel félszázadon át uralkodó gaval-vallér betyár, akirőt könyvtárat kitevő köteteket irtak már össze Jeles magyar irók.
Volt is róla mit Írni.
Amig élt, kilenc vármegye gondjabaja volt Halála után pedig a tudósoknak gyűlt meg velo a bajuk : körömszakadtáig vizsgálták a — koponyáját Azt szerették volna abból kisütni, vájjon miféle rendkívüli jelenség lehetett aZ, aki nyakán hordta életében azt a csontburkot, amelyből még a tudósok is csak annyit tudtak kisütni, hogy nagyon kemény, tehát igazán bclyárkoponya lehetett, mert három pandurgolyó is érte, de lyukat fúrni nem tudott rajta. Elhelyezték tehát mint magyar unikumot az országos nemzeti múzeumban, külön polctfy
ZALAI KÖZLÖNY
1938. februát 19


A tfépVlsclőház\'közjogi bizottságának választójogi ülést\'n Eckhardt TÍ-ir- .kijelentette. hogy ca gazda közönség 111 :<■--- • áll Őrt a felforgató 4örek-vásekkel sziemben.az alkotmány mel-Wf.. ,„
A fíagyar Városok Országos Szövetsége részt vesz a mexikói Város.világ-ktongresszuson. s
Dr. Piero Natale Goria olasz ügyvéd Budapesten tartózkodik. A torinói ügyvéd 11 évvol eaelőtt emelt szót először Umberto trónörökös előtt: Magyarország érdekél>en.
Verebőly Tibor orvosprofesszor Corvin-láncot kapóit mlg Csánki Dénes, Palló Imro, N. Tasnády Ilona és Vastagh György Corvin-koszorút,,
A Budapesti Orvosi Kamara m\'a dönt a rejtett sorszámmal ellátott kérdőivek ügyében,
Budapesten a Paulny Ede utcában mellbelőtte magát Watnosclior Lajos anyagkereskedő és exportőr betegsége miatt. Szanatóriumba vitték.
A ncíiyedik századból származó őskeresztény Bazilika romjaira bukkon-tak Pócsolt.
Budapesten 141 tanügyi állásra Írtak ki pályázatot.
A kecskeméti törvényszék gyilkosság miatt halálra itélto Balla Antalt és Farkas Jánosné Csősz Erzsébetet. Balta kicsalta a Tisza partjára Csősz JóZM\'íet és testvéro, Farkasné felbuj-tására ott végzett vele.
Tiltott részvényvásárlás miatt százezer pengőn felüli összeget kötelesek fizetni a «Pyramis. volt igazgatósági tagjai.
A Baross Szövetség most tartotta kereskedelmi kongiesszusát Budapesten székházában,
A győri rendőrség megtalálta öertl Gusztáv elhunyt gazdag ékszerész kincseit, amit Légmán Lajos jómódú cipőfelsőrészkészitő, egy tolvaj ásott el a pincében.

Lord Hali fax az angol kormány nevében a békés revizió szükségességét hangoztatta a felsőházban.
Lord Rothermecre a jövő háború-iáról kijelentette, hogy eztentul olyan háborút fognak viselni, hogy a földön egyetlen katona sem lépi át aZ ellenséges határokat: a hadirepülőgépek tízezrei fognak küzdeni.
Mclntyro ujságiró meghalt Newyork-ban, aki naponta 800 szavas cikket irt ós ezért évi 150,000 dollár honoráriumot kapott. Cikkei egyszeri o 508 újságban jelenlek meg,
Butyenko volt orosz ügyvivőt, aki Bukarestből Olaszországba volt kény-telue yicnokülni, Ciano olasz külügyminiszter kihallgatáson fogadta,
Angliában nem lesz kötelező katonai szolgálat. I
A francia sajtó eljfcímerően é<* melegen ir Kánya Kálmán Ötesztendős külügyminiszteri évfordulója alkalmából i t
Csehszlovákia a szovjet bombavető repülőgépe, — mondotta Jeh-llcska, a genfi tót liga elnöke.
A lfinai hadviselés során egy elfogott japán tábornokért 80 kínai dollárt fizetnek, mint pénzjutalmat az elfogónak. |
Húzás
Az osztálysorsjáték mai huzá án 10.000 i>engöt nyert a 62.670 és 1000 i>engőt a 62272 számú sorsjegy. (Felelö»ég nélkül.)
Lecj/JABR?
A földje mlalt meggyilkolták az öreg gazdát
Hódmezővásárhely, február 18 A város határában meggyilkolva találták a 80 esztendős Farkas János gazdát. A gyilkost Szilágyi Ferenc 25 éves legény személyében el fogták, aki lXJismerte, hogy. édesanyja biztatására ölte meg Farkast, hogy annak 3 holdas kis blrlokáhozr julhassanak. Ugy a fht, mint a beismerő anyját letartóztatták.
A japán csapatok megtörték a kínaiak ellenállását
Tokio, február 18 A japán csapatok csütörtök este a Sárga folyónál megtörték a kínaiak el-enállásái és elfoglalták Szinnian-gót. Egy másik csapat elvágta a Peking—hankaul vonalat.
Dagad a gyermekgyilkos: sági botrány
Budapest, február 18 Gitzi Mária ismert bűnügyében a rendőrség letartóztatta Schwarlz Zoltán orvost és Baricza Pálné szülésznőt. Tegnap ala|>os ^yanu alalt bevitték Stern Lajosnét is, a zsidökórház ogyik á|X)lónőjét, valamint őrizetbe vették Krausz Józsefet, a zsidókórház egyik orvoíát. A vizsgálat tovább folyik.
APRÓHIRDETÉSEK
10 sióig 60 fillér. minden további uó *
Sugár ut 16/e.\' számú házban utcai két-asobáa összkomfortos lakás májút l-re kiadó. U
Nagykanizsán Szent FlórtAn-tér S.wámu ház szabadkézből eladó. Feltételek meg tudhatók dr. Mlklóa Sándor ügyvéd irodájában, Rozgonyi utca 1. 4(4
NágywKobAw, parkettel, össxkomfor-to», utcai, földszintes, modern lakás máim l-re kiadó Kottuth-tér 10. ta. alatt. Érdeklődés Csengery-ut 8., I. em., tiszti orvosnál. 403
Nagykanizsai pénzintézetek réaioá-nyait legjobban vásárolja Kálmán-bank. Nagykanizsa. *
Bállcs Károly aormáal malmát
bérbe adja. 432
KQI0nb« járatta szépen bútorozott utcai szoba, fürdőszoba használattal márc. l-re kiadó. Sugár ut Ití/d . föidailnt *
Elsőrendű száras bdkkfahulladék
leszállított árban kapható. Hungária Kefe gyár, Horthy M.-ut 23 •
KUlönbeJáralu bútorosat* utcai szoba márc. l-re kiadó. Hunyadt-u. 16., 4. ajtó. •
Pőznl tudó mlndaitaalaány felvitetik Csengery-ut 39. alatt. •
Karaaak májusra kiiárólag belterüle ten egy-, csetteg kettőszobás modern la kást. Ajánlatok .Állandó\' jeligére a kiadóba küldendők. 434
Hálózati szuper-rádiómat alariomvagv telepessel elcserélem. Rákóczlu. 25. •
Nagy afaétfl6aaxtal eladó. Zrínyi Miklo-u. 16. •
Magános úrinő anyaxobáa lakást keres május 1 re. Cieng«ry-ut 24. •
Itt az uj fény!!!
Krypton
villanyégő
Szabó Antal sport- és rádióüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmartioüky-uftca 8.)
igazgatóságával sikerüli olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóviz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Hirdessen o Zoloi Közlönyben
Kllbagola etiö hegyháton ..•!» lel-■lerelisael, kedvexó "iratéit teltételekkel eiadó. Zrínyi M. a. 18. *
Belvárosban ■g,.i.bé. konyhái la-kás kiadó. Megtudható Celeky-ut 65. *
Mindennapi leveleaéaból 0»ia.gy0|li>lt fcély.gat, régt vagy uj tömegeket, magyart L küllOldtt, feloszlatott gyüjtemé-nyeket bármikor megvételre kereiek. — Barbarita U|oi, a Zalai KOalOny t. uer-keaitöje. ÉrdeklMnl lehet teleion 78. lí. vagy azemélyesen mindennap d. u. 5-6 óra kOaOtt.
Sajtó alatt Zala Aranykönyve
A Benedek Rezső összeállításában ós kiadásában megjelenő Zala Aranykönyve odáig jutott, hogy sa|tó alá került. Minden könyvtár, minden Íróasztal, minden ház dísze lesz 11 Zala Aranykönyve, inert örök emléket állit a kötelességteljesítés éa polgári fronl jeleseinek. Csak Benedek Rezaő kiadónál k«z kapható.
Kiadja a laptulá|donos Közgazdasági Rt. Ómenben! Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. FeleISs kiadó: Zalai Károly Interurbán leteton: Nagykanizsa 78 szám.
iit
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyümölcsfa-karbolineummal\'.
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az fiad és téli védekwés a leghatátosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
Aailbaraohot
SOL BÁR (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
aiaf, mfitrágya, .Sráarvédelariaimk, uák, gáp k«r~k«áárfb..
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett Teleion 180.
.— imm —,
I ■Indrnkl • batyl ker<*k ©dóknál |
I (* Iparosoknál aseresse bal
íiutiiüiaitMI lattan Vállalat MENETRENDJE
érvényes 1937. október 3-tól. IirM.ab.l-Mr—Va.alailomáa
Vaiutállomáira
445
5 28 7 68 8 28 11 10 13 30 13*50 I5 3«
17 25 18™ 2005 2145 23 15
2380
i 1
! -
3 j
>
Lat arnyai menet rend
L.I»,MI M. 5 45 «.«,k..li,i,. Irt. 7 55 14 00 Ua^U. 1510
Bt. WWW Hyntáa tá Háta-fel Lábadó VOlaktt Ueynearaááltiu Nafyk»»inrfta, íM> Oitttr. Ztdti Károly.
ftvtotyMB 41. szám.
Nagykanlxaa, 1W, tebruár 20 vasárnap
Aral2lUl-
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Feleifi* szerketztó: Barbarita La|oa
ZIMictém ára: agy Mra I jxai« 40 Uttc. ttiwtawHatfi fcHUákMal tfiio.i n.
Magdolna-város
Budaiiest Székesfőváros közgyűlése elhatározta, hogy a főváros XIII. kerületét Horthy Miklós kormányzó feleségéről Magdolna-város nak fogja elnevezni. A közgyűlés [agjai a javaslat indokolását állva hallgatták végig. A főváros elhatározása a legnagyobb örömei és meg elégedést kelti országszerte és szimbolikusan az egész magyar nép feláll hogy kifejezze nem csak a főváros vezetősége iránti köszönetét, hanem azt Js, hogy tanújelét adja annak a nagy tiszteletnek és szeretetnek, amelyet minden magyar a fömélósigu asszony iránt érez.
A iiMgokolás ezerjót a szegények jótevőjét és iatájKjlóját óhajtott^ megtisztelni a főváros ez-ael az elhatározással, de nyugodtan állíthatjuk, hogy ez a megtisztelteiésmég ezredrészét sem róhatja le annak a hálának, amellyel az egész ország a főméltóságu asszony szociális és jólékimysági működéséért tartozik.
Mert ne gondoljuk azt, hogy csak az évről-évre megismétlődő téli In. ségakció keretében tevékenykedik a főméltóságu asszony a sebek meggyógyítása teréfr, hanem mint az államfő felesége, az év minden napján segíteni próbál ottj, ahol tud, s amennyire a rendelkezésére álló anyagi eszközök ezt rocfpengo-dlk.
Horthy Miklósáét a magyarnemzet első pillanattól kezdve szeretettel fogadta a szivébe. A kormányzó, a legelső iiflgyar emljer, nem csak szerető hltvestár«l talált l«nne, aki aranyos derűjével és kedvességével n nehéz államfői leendők állal elfáradt férje számá. ra nyújtja az otthon nyigalmát és békéjét, hanem munkatársat is, aki éppen azokon a területeken fejt kl áldásos tevékenységet, ahol a női lélek finom ösztönósségére, a szerető családanya gyengédségére, a jóságos nagyasszony megértésére van szükség.
Tudjuk, hogy a főméltóságu asz szonyt nemcsak itthon szeretik és becsülik, de minden külföldi Is elragadtatással beszél róla, akinek csak alkalma volt közelebbről megismerni ői. Azok az utazások, amelyeken férjét külföldre kísérte cl, « államfő megliecsültetésén, tekintélyének növekedésén ós személyes kiválóságainak elismerésén felüt, alkalmat adtak a főméltóságu asz. Kony műveltségének, lelki finomságának, okosságának, gyengéd és szerető lelkének a megismerésére ts Amikor az olasz királyi pár vendégel voltak\', az olasz lapok nem győztek megemlékezni finom szép-ségéről, kedvességéről, nagyszerű egyéniségéről, amelyek királynőknek Is díszére válnának.
Ha a magyar asszonyok i>élda-képet kénesnek, megtalálják Horthy Mlklósnéban Példái adott, mini anya és példát mutatott, mint feleség. Megmutatta, hogyan kell az igazi nagy magyar asszonynak fér-
r
Altalános zűrzavar a súlyosra fordult európai nemzetközi helyzetben
Páris erélyesebb lépésekre készül az osztrák-ügyben, de Anglia még tárgyal Olaszországgal — Róma négyes értekezletet kíván Németország részvételével — Súlyos ellentétek az angol kormányban — Egész éjszaka folytak Londonban a tanácskozások
Még ma megtörténhetik Eden lemondása
"1 London, február 19 Chamberlain miniszterelnök nyl? latkozott Anglia terveiről.
— Politikánknak elsősorban az a célja, — mondotta az angol minisz-leieLnök — hogy megszilárdítsuk a békét. Ez nem ajinyit jelent, hog" a jelen eseményeit nem tartji i saem előtt azzal a szólammal, h< gy »ugy sem törhet ki a háború*, hanem éppen ellenkezőleg,
minden eszközzel megakadályoztuk a viszály elmérgesedését.
— Másodszor erőssé kívánjuk tenni Angliát, hogy senki se merészelje megtámadni és az egész világ felfigyeljen, ha szjavát hallatja. Ma, hála Isten, már ismét kezd megerősödni Anglia helyzete és nem vesz el szava az európai nagy hangkaoszban. ;
London, február 19 Az angol sajtó csak ma kezdi szép óvatosan felvilágosítani az angol közvéleményt azokról a rendkívül nagyfontosságú tanácskozásokról, amelyek tegnap este és az éjszaka folytak Londonlwm. Az angol-olasz megbékélés Qgye
ugyanis ismét előtérte került.
Egyes lapok ugy tudják, hogy a tanácskozások Után Chamberlain és Eden külügyminiszter még együtt maradtak és a köztük lévő személyes ellentéteket igyekeztek elsimítani. i
Grandi olasz nagykövet azt a javaslatot tette, hogy angol—olasz megegyezés esetén hajlandó együttesen tárgyalni a közé|>európai kérdésekről (értad : osztrák ügy !), de
de a spanyol kérdést mindenképen kikapcsolni kívánja,
mert az a semlegességi bizottság elé tartozik.
Chamberlain hajlandó engedni, Eden azonban ragaszkodik az abesz-sziniai hódítás elismerése előtt a spanyol ügy rendezéséhez.
Grandi nagykövetet az osztrák kérdésre vonatkozóan is megkérdezték a lapok, de a nagykövet kijelentette, hogy ebben a kérdésben nincs módjában nyilakozni.
London, február 19 A lapok ugy tudják, hogy Cham-Ijerloin az angol -olasz együttműködés felújításán fáradozva a stre-zai htárosatokat akarja felújítani. Stnezában, mint ismeretes, a három hatalom : Anglia, Franciaország és Olaszország egy üt lesen biztosította Ausztria függetlenségét.
A helyzet rendkívül veszedelmes... a szovjet lángba akarja borítani Európát
landó bármi olyan ügyben tárgyal. n|, ami nem találkozik Németország helyeslésével. Olaszországot tulságo san elragadták tőlünk, - Írják — bár Grandi kijelentette, hogy a strezai egyezmény helyett Olaszország hajlandó volna egy négyes értekezleten
Páris, február 19 A helyzet rendkívül zavaros és súlyos — irják a párisi és londoni lajK)k. — Páris és London épp ezért ujabb rendkívül élénk diplomáciai tanácskozásba kezdett.
A Ia|>ok szerint, ha az angol minisztertanács ma a francia felfogás, nak enged, akkor j
a berlini demarsot erélyesebb formában újra megismétlik. Páris erélyesebben léphet fel, ha mögötte érzi Angliát és a strezai határozatok újjászületéséről is le het tárgyalni. A francia kormány ez esetlen együttesen járna el az angol kormánnyal
A lapok szerint a két nagyhatalom megnövekedet súllyal akar az ügybe avatkozni, mert máris rendkívül veszedelmes a helyzet és tudott dolog, hogy a szovjett lángba akarja borítani Európát.
— Sajnos, — Írják a francia la-pok — a helyzet nem a legkedvezőbb- I | Az osztrák megegyezés any-nylra megerősítette a Berlin-Róma tengelyt, hogy Olaszország aligha lesz haj-
résztvenni, amelyen Franciaország és Anglia mellett Németország is részt ven»e.
i London, február 19 Az angol lapok szerint Angliában is az a felfogás, hogy Olaszország aligha lesz hajlandó Németország nélkül egyezményt kötni.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy az angol kormány sem a legegységesebb álláspontot képviseli. Ha a mai minisztertanácson kii\\| jlnak az ellentétek, - irják -
Edon még ma lemond.
A helyzet mindenesetre rndkivül zavaros és kibontakozását egész Európa feszült érdeklődéesel várja. (
Bécs, február 19 Schmidt Guldo külügyi államtitkárt külügyminiszterré nevezték ki-
Hitler nem gondol Ausztria elfoglalására!
| Berlin, február 19 I Ward Prinoe, a Daily Mail főszer-
kesztőjének berlini jelentése szerint Hitler nem gondol Ausztria elfogla-
je mellett állnia az élet megpróbáltatásai, gondjai és örömei kÓ2»-pette. De megmutatta azt is, hogyan keli kifelé viselkednie a legelső magyar ember fialeségének\', aki tudja, hogy millió és millió szem nézi, mert példaadást vár tőle. Ahogy Horthy Miklós, a magyar nemzet kormányzója, tisztének letöltése során évről-évre emelkedett a magyar nép előtt, amely egyre nagyobb és forróbb szeretettel zárja öt Szivébe, ugyanegy felesége is azoknak a nagy magyar asszonyoknak a sorába kjerüH, akikéi a ma-
gyar történelem, mint példaképekről emlékszik meg.
A magyar társadalom boldog, hogy a székesfőváros egyik kerülete az ő nevét fogja viselni. Bizonyára a főméltóságu asszony is örül ennek. De meggyőződésünk szerint elete legnagyobb és legmélyebb örömét az adja, ha tovább folytathatja eddigi áldásos munká. ját: a szegénység és nyomorúság ütötte keserves sebek gyógyítását. A magyar társadalomnak segítségére kel\' sietni ebben a nagy munkában s akik tehetik, akik a sors
kedvezése folytán jó, sőt fényes anyagi helyzetijén vannak, azok ne feledkezzenek meg a kormányzóné nagy munkájának támogatásáról. Ne feledkezzenek meg arról, hogy amikor áldozatot hoznak, nem csak egy i^inesszívü, a nyomorúság fáj-dalmát mélységesen átérző nagyasszonynak adják meg a segítés lehetőségét, hanem saját népük és fajtájuk sebeit is segítenek begyó* gyitani, amelynek még oly nagy feladatokat kell elvégeznie itt, a Duna-medencében. (
»
EALAI KÖZkONY
1938. február 20
lására, de még csak a közös vámhatárra sem. Németországra nézve egyáltalál>an nem látszik előnyösnek Ausztria katolikus tömegeinek bevonása és épp ezért Hitler megelégszik azzal, hogy Ausztria külpolitikáját mintegy fennhatósága alá helyezte. De azért sem volna okos tovább menni, mert minden további lépés súlyos külpolitikai bonyodai. mat okozna.
A vasárnap. 1 órakor kezdődő birodalmi ülés előkészületei befejeződtek, Hitler lieszédét az egész világ kíváncsian várja.
Francia hajókat bombáztak vörös spanyol repülök
Salamanca, február 19 A spanyol nemzetiek előrenyomu. lásuk során elfoglalták a tokonl hegy gerincét. Mintegy 25 kilométernyire nyomultak előre és a SJerra Cordo sZakaszt is teljesen birtokukba vették. Ax ellenség vesztesége nagy.
A jó látási viszonyok mellett a tüzérség is eredményesen lőtte a távolabb levő vörös állásokat.
A Földkőzi tengeren néhány vörös spanyol repülőgép bombát dol>ott több francia hajóra, de a bombák nem találtak. A köztársasági gépek francia terület felett is elrepültek.
A létért való küzdelemben
gyakran halhatót segítségére van a dolgozó egyénnek egy pohár természetes „Ferenc Józsel" keserűvíz reggel éhgyomorra bevéve azért, mert ez gyorsan szabályozza a szellemi és testi munkaképességre oly igen fontol bélmüködést és anyagcserét. Kérdezze meg orvosát.
EMLÉKEZTETŐ*
Pa b már 19.
Izr. Jótékony Nőegylet műsoros •stjb a KasKiuób&n fél 10-kor, Február 20.
Piarista c*erká.u»k előadás* (Liliom fi) S-kor a tornateremből. Február 24.
Az Irodalmi Kór könyv-délutánja 0-loor, zeneiskola (dr. Win klemé).
Február 2*.
Keresmény Jótékony Nőegylet álarcos bálja a Centrál összes termeiben Február 27.
LicwáUs előadás « ráiatlUai. 8 kar (Vegele Károly).
Iparoskör nagyszabású táne-teáéa S-től 2-ig. Sörl«i-jaaz. Febrmár 28.
A leánygimnázium farsangi eatja a színházban 8 órakor.
■ár cin* 1.
Húshagyó kedden frontharcos tea a Kis Royalban.
Farsangbefejező tánctea-cst • Legényegyletben. Hárctua 3.
Az Irodalmi Kör kőnyv.délutánja Ö-kor, zeneiskola (Borsa Béla), ■árciaa 7.
Keresztény Tisztviselőnők szineiő-adása (Láz) 8-taor a Váró* Siiahái-baa. ■áreiua 6.
LUeáUs előadás fi.kor a városházán (Vánkos Jenő). Hárctua 10. *
Az irodalmi Kör könyv.délulánja 0-kor, zeneiskola (Kelemen Ferenc).
■árctaa IS.
I/iceális előadás 0-kor a városházán (Perényi Rudolf). t
* E rovatban egysierl közJés (s\\ sorig) dija 30 fillér.
Gyfllnek az adományok a nagykanizsai katollkns knltnrbázra
A nagykanizsai katolikus kultur-ház ügyében zajtalanul, de axmál szívósabb kitartással és örvendetes eredményekkel folyik a munka Akik intézik a kultúrház sokfelé ágazó ügyét, lelkes ügyszeretettel, céltudatosan szervezett munkával teszik ezt és lépésről lépésre biztosítják a mozgalom sikerét. Az adományok, felajánlások azt mutatják, hogy a migyykanizsai katoU-kusság egyetért a kezdeményezéssel és öntudatos erővel követeli a mielőbbi megvalósítást.
Az utolsó héten bejelentelt adományok során feltűnt, hogy milyen lelkesen álltak a kultúrház ügye mellé a vasutasok. A MAV 400 darab egyházközségi sorsjegyet vett át. A nagykanizsai pénzintézetek1, hivatalok, vállalatok Is egymás után vesznek át nagyobb mennyiségű egyházközségi kullurház-sorsjegyet Maga a Bankagyesület 100 darabot
vett meg. í ,
Készj)énz-adományok : dr. Bogdán Aladár gyógyszerész 122.66 pengő, izraelita hitközség 60 pengő, dr. Merkly Belus József gyógyszerész 31.53 pengő, nagykanizsai világi papság 20 pengő, Makoviczky Gyuláné 10 pengő, dr. örley György 6, Lung Adám 6, Sipos József 1, özv. Sleinauer Józsefné 1 pengő.
Az adományokat a Zalai Közlöny szerkesztősége is elfogadja, ugyanitt egyházközségi sorsjegyek fc kaphatók. Minden adományt nyugtázunk.
Példát mutató áldozatkészségre van szükség, ha azt akarja a nagy-, kanizsai katolikus tábor, hogy végre neki is legyen a szükségleteinek megfelelő és jelentőségéhez méltó otthona a katolikus közéleti, kulturális és társadalmi megmozdulások, rendezések ós egyéb munkásság befogadásába. (:)
„Szent István emlékezetének idejében nem szabadott volna megirni Koos Károly: Országépitő c. regényét"
Erdély és Magyarország szembenállása Surányí Gyula előadásában az Irodalmi Kör könyv-délutánján
Az indulás azt mutatja, hogy meg kellett csinálni és érdemes volt megkezdeni a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör könyvismertető délutánjait. A gondolat, amelynek Kelemen Ferenc társelnök volt az ol-indilója és kivitelben Is a mégszer. vezője, élénk visszhangot keltett.
Az első könyvismertető délutánra megtelt a városi Zeneiskola kamaralerme hallgatósággal s onnét mindenki,, egy komoly és értékes kultUrélmény felemelő érzésével távozott.
A könyvdélutánok sorozatát Kelemen Ferenc nyitotta meg. Beszédéből kisugárzott a kultúrának, a művelődésnek, a könyvnek, művészetnek szomjas, sohasem pihenő szerelete és az a szi|>orkázó teltrekészség, amellyel Kelemen Ferenc
annyi nagy és érdemes kuHrjr. ügyet segített már életre Nagykanizsán.
Az első könyvismertető Surányi Gyula felsőkereskedelmi iskolai tanár, a Kör társelnöke volt. Mindig esemény Kanizsán, ha Surányi po. rontva lép, mindig lenyűgöző az előadása, a szabatos, szép magyar beszéde, a belőle sugárzó hatalmas tudás, a véleménymondás Ízlése és biztonsága. Ilyen élményt azonban még ^m ka|>ott hallgatóság Surányi Gyulától, mint most, amikor Koos Károly : Országépitő c. történelmi regényét szinte plasztikusan, egy óra miniatűrjébe foglalva, ugy tárta fet és bontotta szét hallgatósága előtt, hogy a könyv teljes szellemi birtokában érzi magát az is, aki sohasem olvasta.
Kifejtette mindenekelőtt a nem-
Nagy tétel
férfiszöuet maradék
érkezett
l\\mi József és Társa
céghez.

Megnyílt ■
Continental Penslo
Budapest
V., Zoltán-utoa 8.
a Tőiudo közelében Tel. 125-688.
Fejér Leá
a ROYAL SZÁLLODA 15 éven át volt Igazgatója vezetése alatt
zeti öntudat fogalmát. Ez az öntudat tartja életben a nemzet mult. ját, ez alakítja a jelenét és irányítja a jövőjét. A nemzeti öntudat történelmet alakító erő, szükséges tehát, hogy meglegyen alapjaiban a realitás. A történelem Ismenele nélkül ezt a realtást kialakítani nem lehet. Rendkívül fontos ezért a történelmet irók és azt tanítók szerelve a nemzeti öntudat formálása körül. Aki történelmet ir, vagy la. nit, nem szal>ad szem elől tévesztenie nemzetnevelő hivatását. Ezt a hivatást két irányiam kell fej. lesztenie : — népszerűsítenie kett, másfielől j)edig ellensúlyoznia az idegenből Jött hatásokat a történelem-szemlélet terén. A napi sajtó;, irodalom, rádió, művészet, vallási és politikai szervezkedések állandó mUnkát fejtenek ki a történelmi öntudat előkészítése terén, de nem mindig egészen szakszerűen. A történetirónak kétszeres a kötelessége, hogy a közszellem kialakítása köz. ben ezeket a tényezőket ellenőrizze s ha kelt megcáfolja.
Ebbe a szemszögbe állította be ezután Surányi Gyula Koos Károly erdélyi Íróinak Országépitő elmíí, Szent Istvánnal és korával foglalkozó történelmi regényét. Ismertette annak tartalmát, méltatta, az irói művészet remekeiként, a történelmi miliő-rajzát, a pogány hatalom és az »idegen törvény* képviselőit, Géza fejedelem és fia, Vajk portréjában. Kifogásolta azonban a lázas sietséget, amellyel az iró megkerüli a két történelmi erő megütközésében Géza fejedelem állásfogla. lását. A 20 éves István első erdélyi látogatása, Koppánnyal "Mső találkozása, a |>ajzsra emelés, Koppány kivégeztetése, az esztergomi temp. lomépités, Rómából a korona megérkezése, a kereszt jegyében megszületett honalapítás, Konrád császár leveretése után az olvasó vegyes érzésekkel teszi le a könyvet. Az Országépitő t a keresztény nyugati kultura festése tekintetében remekmű, a tájkenet bravúros, a történések végzetszerüségének ki-domboritása nagyszerű. De az egész könyv egy olyan koncepció szolgá. latában áU, amely a tudomány szemi>ontjából tarthatatlan, a magyarság szempontjából pedig káros. Olyan regény ez is, mjnt amelyek fölös számban árasztják el a háború óta a magyar Irodalmat azzal a szándékkal, hogy egy ma divatos problémát visszavigyenek a múltba és ott keressenek hozzá tartalmat. Az Országépitő a transsil van izmus problémáit világltja meg, erdélyi oldalról gyakran kapott feltálalásban. A transsilvanizmus szerint Magyarország és Erdély két különböző terület, két soha ki nem békíthető műveltség, két külön, össze nem egyeztethető élet-stílus. Szerintük Erdély nem az ezeréves Magyarország eredménye, hanem kész / és időtlen már akkor, amikor Szent István Magyarorszrágon még csak megkezdte a nyugati kultura építkezését. A transsil vanizmus nem Is
1W8. tetmitr 20.
2ALAI HOSUMIVI

A Sió-csatorna nem elég a Balaton felesleges vizének levezetésére
Balatoni Ármentesitő Társulat tervei merültek fel
Nagykanizsát Is élénkjen érdekli és érzékenyen érinti a Balaton magas vízállása, hiszen sok a kanizsai part- és villa tulajdonos a Balaton somogyi oldalán. A vízállás kerek 25 centiméterrel magasabb. Meg. Irtuk ezzel kapcsolatban, hogy la Sió csatornán hatalmas vízmennyiséget bocsátottak le, de ez ugylát-szik nem volt elegendő, mert az érdekelteket még mindig aggodalom-
mal tölti el a magas vízállás.
Ezügyben Dencz Akos volt ország gyűlési képviselő, a balatoni érdekek egyik harcosa indított most akciót. Nevezetesen rámutat arra, hogy nem elegendő a Sió zsilipjén át történő vizleeresztés, hanem szerinte sürgősen meg kell alakitani a Balatoni Ármentesitő Társulatot. Az akció minden oldalról helyeslő biz-tatással találkozott.
Felmentették a csendőröket, akiket beperelt a marcali nyilasvezér
A bíróság megállapította, hogy nem történt bántalmazás
Kisfökések részére kedvezi befektetési lehetőség
nyílik az újból megkezdődött nagyrécaei (gáspárhegyi) parcellázásnál.
Sxfilfik, nümOloiOiSk és utalók
tetszés szerinti nagyságban vásá-tolhatók B—8 év alatti törlesztésre, kedvező fizetési feltételek mellett. Érdeklődőknek felvilágosítást nyújt a mgyéricíel HrjegyiM hivatal vagy a
Néptakarékpénztár Rl. Nagykanizsán.
Csengery-ut 4. sz. Telefon 20. és 126.
akar átvenni semmit az eaerévcs magyar kultúrából. Szent István minden ilyen kísérlete ugy tűnik fel az Országépltő beállításában, mint merénylet, aminek szükségszerűen kell megbuknia Erdély ellenállásán. Kuos Károly a nemzetiségi és felekezeti türelmet, u demokrácia szellemi hordozóját éllitja szembe E délyljen az abszollliszlikus és monarchikus Magyaronszággal éa ebben a felfogásában teljes a hasonlatosaiig a "kisantant jellegzetes mentalitásához, A regény második részében Szent István már egész más, mini Magyarország megalkotója. Már nem is vallásos lélek; nem Is erkölcsös ember. Alakjának megrajzolásánál Koos a rég^ Szánt László Idejében még kl nem javított legendákat használta fel
— Aki — fejezte be Surányl előadását - Irodalmat, gyönyörködést, szórakozást, bravúros magyar stílust, káprázatos aláfestést, költészetet keres ebben a könyvben, — mindezt megtalálja. De ha a nem. zetl öntudatot kereső ember olvassa, akkor csalódva kell megállapítania, hogy benne Szient István nagyságából, mtlvéoek Erdélyre vonatkozó monumentalitáséiból semmit sem talál. A Szent István jubileum Idejében ilyen történeti regényt megírni nem lett volna sza. had. | , i 1
A hallgatóság soká és lelkesen ünnejjelte a kitünö előadót, aki sok szenvedélyes olvasónak a szerűét nyitotta kl, hogy meg tudjanak látni a szép szavakon, érdekes mesén tul esd távlatokat 1*.
• \':> ■ vi
A további könyv-délutánok prog. ramjából egyelőre a következőket közölhetjük: i ;
Bebr. 24. dr. Wlnkler ETnőné (Zsigray Julianna : Erzsébet magyar királyné). - Márc. 3. Borsa Béla (Páris a magyar szépirodalom ban). _ Márc. 10- Kelemen Ferenc (Nylrő : Isten Igájában). I
■U.Un Február 20. vasárnap. Horn. kat. Hatvanad vasárnap. Protestáns Almos. te. Adar hé 19. - Február 21. k4U0. Rom. kat Eleonóra. Protestáns Eleonóra. Ur. Adar hó 20.
Gyógyszertári «I1*U szolgálat február végiig az őrangyal gyógyszertár é. a ktskaalzsal gyógyszertár.
- A GŐZFÜRDŐ hétfőn éa kedden (21. és 22-én) kasán tisztítás miatt zár-va marad.
Szombathely, február 19
Általános érdeklődés közejiettc folyt le SzomliaUvélyen ar. a hadbírósági tárgyalás, amelyről a Zalai Közlöny Is több lzlwn beszámolt. A vádlottak [hídján Berke Károly csendőrtiszthelyetles, Kerek József csendőrtörcsőrTmester és Pásztor József csendőr ültek, akiket Körmendy Béla jelenlett fel, mert szerinte a marcali Eckhardt gyűlésen, amikor kivezették őt,\' a csendőrök jogalanul megverték.
A hadbíróság három napig tár. gyalta az ügyet és a tanúkihallgatásokból in^gállaplotla, hogy a csendőrök csak kötelességüket teljesítették, amikor Szaghnvelszler főszolgabíró parancsára kivezették a nyilas
Legújabb kimintizisu bel- és külföldi szövet újdonságok már megérkeztek.
zavargót és nem éltek vissza hivatali hatalmukkal.
Ennek alapján a hadbíróság mindhárom vádlottat felmentette és Indokolásában kimondotta, hogy a rendelkezésre szükség volt a gyűlés zavartalan lefolytatáséra, bántalmazás pedig nem történt.
— Ssíbm tall, taftet báli ruhaanyagok nagy választékban találhatók Schülsnól.
— T.kintM Mg a Köpetein Bútoráruház állandó butorklállltását. ízléses és ulo.ó bútorokat kedvező ftzotósl feltételekkel vásárolhat
— (Bélyeggyijuk UHlkoiSJ.) Hétlőn délután 6-tól 8 óráig az OMKfi tanácstermében.
Érvényesülés titka
s sxépitg. ezt ön Is könnyen elérheti a híres
nagyanyadi
Kovács króm.
rendszeres használatával. Az eredmény bámulatos I Eltüntet minden szépséghibát, az arcbőr sima, bársonyosan üde lesz. Tegyen egy próbát 1
Éjjeli hatinálatra kik \\________
Nappali baunálatra *árga / c««magoIá».
Figyeljen a védjegyre I 303
Eldőlt a nagykanizsai sakkbajnokság
A versenyfinisek izgalmas légkörében sakkozóink nagy érdeklődése meb lett zajlott ie a kanizsai bajnokság utolsó fordulója. Kálmán szép áldó-zati kombinációs játékban győzött flcinitz elten. Szekuljának nem volt nehéz a kényelmesen játszó Lászlótól a győzelmet kicsikarni. Meglepetést keltett ellenben Argent döntetlenje Böhmmel. Pintér figurát nézett el Boryval ízemben s igy Bory könnyű ponthoz Jutott, E Játszmákkal eldőlt a helyezések sorrendje, mely az utolsó fordulóig nyütnak volt mondható,
íveleinen Kupa győztes és első dijo-. . nyertei Kálmán Oszkár lelt, a mult évi bajnok, 0 pontot szerzett. Nemcsak alapos ós Jó játékával, hanem mesterekre emlékeztető flnoiu meglátásaival, kombináció, valamint po-zi(ió érzéké vei is megérdemolten szol. gált rá a Nagykanizsa sakkbajnoka cimre, Ez a szép eredmény ia igazolja, l»ogy a dunáutuli bajnokságban ólért aránylagos gyengébb helyezése csak akkori indiszponáltságának tudható be,
II. dij: Bóhin József, 5 pont. Szintén elsőrangú játékos, de nélia köny-nyelmü. Vele történt meg, liogy egyik döntetlennek indult játszmában tisztet nézett el abban a hiszembon, Ivogy az ellenfél gyalogot ütötU A Játszma végén aztán meglepetve kiáltott fel; «Do hova tűnt el aZ egyik tisztem?» Természetesen a látszmát elvesztette, A bajnok ellen elért győzelmével és brilliáns végjátékával tűnt ki különösen, Kálmánnal együtt klasszissal job-bak a többi versenyzőnél,
III.-1V.-V. dijon holtversenyben Samu István, Argont János és Szekulja Jakab osztozkodnak 4—1 ponttal, Samu jó startjával majdnem meglő-petést hozott, azonban a verseny vé. géro teljoseu letört. Előkelő helyezésq mégis megérdemelt, Jó időbeosztása és körültekintő játéka érdemel dicsérelet, Argeut a középjátékban jeioa, Szsekulja Jakab sokkal szebb eredményt érhetett volna el, du a köny. nyelmü játékosok jellegzetes tipusa. Tetszetős támadásai a kihioeknek mindig inyencfaiatok voltak.
Helyezést értek el még Reinltz, Bory, László és Pintér, Valamennyien .Jó játékosok, akik egy kia szerencsé, vei legalább a harmadik helyet érhették volna, Wágner betegsége miatt a döntőből visszalépett, A verseny, döntője mindvégig nivós, élvezetes játékokat hozott és örömmel állapíthatjuk meg, liogy a kanizsai sakkélet nagy léptekkel indul a fejlődés utján, E verseny nagyszámú résztvevője igazolja hogy érdemes volt áldozatot hozni a közelmúltban lezajlott dunántuli verseny megrendezésére, mely nagy. propaganda volt o nemes játék népszerűsítéséit\', A kanizsai bajnokságban 28 résztvevő volt, miután azonban csak tizen kerülhettek a döntőbe, a kiesettek részére vigaszversenyt rendeztek, melyben nz olíő helyet ifj, Vékásy Károly nyerte el. Tehetséges és szorgalmas fiatal Já-tékos, aki roméljük Jegköaselebb már a döntőben is szén eredményt tud felmutatnia , ,
-Egy UgUt
mindenki adjon • katolikus kultur* hátlaphoz, Vegjjen egy pengői aotw
Ü^gszfüm
a
nagy divat
ZAUU KÖZLÖNY
maf). (tbmát 20
Február 17-20. VÁROSI MOZGÓ CaütöntBktfil-iraaárnapig
Zágon látván nagysikerfl vígjátéka. A tóvárosi színpadok állandó BÚserdarabja:
A legbájosabb magyar film!
MARIKA
Budapesttel
egyidőben !
Fényes kisérő műsor. Rendes helyárak. Előadások hétköznap 5, 7,9, vasárnap 3,5, 7, 9-kor.
Szombat
BUDAPEST I.
17 John Duncah angol énekes dalokat énekel. — 17.25 Kőbányászás Mecsek-völgyóben. Beszélő Budinszky Sándor. — 18.10 Az operaházi zenekar. — 19" Dr. Mlhclits Vid előadása.
— 19i30 A rádió szalonzenekara. — 20.10 .Könnyű a férfiaknak.. Vidáin rádiójáték négy részijén. - 21.20 llirek. időjárásjelentés. — 21.45 Kurini Siml cigányzenekara. — 22.10 Tánc-lemezek. - 22.45 Rácz Béla cigányzenekara. — 23.15 Mikulai Gusztáv jazz-zenekarn. — 00.05 llirek.
BUDAPEST n.
18.10 Mezőgazdasági félóra. — 10.10 A* operaházi zenekar. — 10.30 Dr. Dénes Tilwr előadása. — 20.15 A rádió scalonzeoekaru. BRCS.
18.15 Házi zene. — 22.40 Táuc®ene.
Vasárnap
BUDAPEST t.
9.30 Hirek. — 10 Egyházi ének és szentbeszéd. — 11.15 Evangélikus is-tentisztelet. - 12.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 12.30 A* operaházi zenekar. —\' 13.10 Kblba János előadása.
— 14 Hanglomezek. — 15 Időszerű gazdasági tanácsadó. — 15.45 Felvinri Takács Alice hegedül. — 16.15 Dr. Milleker Rezső előadása. - 16.45 Per. tis Pali cigányzenekara. — 17.45 A «Fe hér hollók, társaság műsoros délutánja. — 19.30 Dr. Imre József előadása. — 20 Sporteredmények. — 2M0 1. .Farsangi kaland., finckes játék egy felvonásban. 2. .A családi tanács.. Operett egy felvonásban. — 21.15 Hirek, sj>orteredmények. — 21.40 Pertls Jenő cigányzenekara. — 22.40 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 00.05 Hírek.
BUDAPEST II.
11.15 A rádió szalonzenekara. — 15 Hanglemezek. — 17.15 Dl*. Klok Artnr előadása. — 19 Magyani ftyuln jazz-zenekara, .Miklóssy András énekel. _ 20.10 llirek. — 20.35 Hanglemezek. RACSt
11.45 Szimfonikusok. - 12.55 Ki-vánsághangverseny. — 15.30 Bruckncr: F-dur vonósötös. — 16.45 Tánclemezek. — 18 Hangkópek. — 19.30 Dalt. és áriaest. — 20 Nagy bécsi dalos, zenés est. — 21.30 Mövészlemezek.
— 22^5 Tánczene.
— Silón, vá**oa, diamt tőiül kőző nagy választókban Singsrnól.
— Batorfctilitt&aanirat tekintse meg minden kénysaervétel nélkül. Kopsteln Butor&rtihás.
Kalapáccsal agyonütötte a vejét egy 75 éves zalaszentgróti gazda
Emberhalál és börtön egy régi tűzhely lebontása miatt
Pécs, február 19 A pécsi ítélőtábla most tárgyalta Kovács János 75 éves zalaszentgróti gazdálkodó szándékos emlierölési bűnügyét. A tárgyaláson ismertetett adatok szerint Kovács összeveszett a vele egy házban lakó vejével, Kis Istvánnal, inert az le akarta bontani a konyhában lévő régi tüz-lielyet. Az hozzá is látott a tűzhely lebontásához és emiatt apósa any-nyira indulati* jött, hogy felraga-dott egy kalapácsot és azzal vejéi
fejbesujtotta. Az ülés halálos volt és Kis István rövid szenvedés után meghalt. Első fokon a nagykanizsai törvényszék vonla felelősségre az idős gazdát és az enyhítő körűimé-, nyek fjgyelemlevételével másfélévi börtönre Ítélte. Felleblwzés folytán kerüli az ügy a pécsi Ítélőtábla elé, amely a bizonyítási eljárás befejezése után az elsőbiróság ítéletéi helylenhagyla. Az ítélet még nem jogerős.
A Centrálban szombaton este
hangulatos nagy táncestély
a közkedvelt BONDY zenekarával és Péoay Klári, a kellemes hangú dlzöz előadásával.
Éjfél- és bál ulán bab- és korhelylewes.
Deoe József és Szemző István volt városi alkalmazottak a vádlottak padián
A városházi eseményekkel kapcsolat ban ma a j>erek egy ujabb fázisa zajlott le a nagykanizsai törvényszék Makáry-tanácsa előtt.
Hemmert Károly városi főszámvevő feljelentése, alapján a kir. ügyészség j>erbe fogta De ne József kérészt és Szemző István volt vá. rosi alkalmazottat, akiket a kir. ügyészség felhatalmazásra 2 üldözendő ágarlmazás vétsége miatt ültetett a vádlottak j>adjára.
A főtárgyalás iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg. A vádhatóságot vitéz dr. Szily Dezső kir. ügyész képviselte, mig a védelmet dr. Begidsán Emil látta el. Makáry elnök a tárgyalás megnyitása után felvetteakét vádlott személyi adatait. Dene József a jjestmegyel Tököly községben született, négy gyermek atyja, katona nem volt. Az elnök felolvasta a bünügyi nyilván-tarttó jelentését, mely szerint Dene Józsefet a szolnoki törvényszék lo. pás büntette miatt két évi fogházra^
a kecskeméti törvényszék sikkasztás vétsége miatt hat heti fogházra Ítélte. Szemző István Mcsonszent-andráson született, két gyermek atyja, magánálkalmazott, a városnál volt alkalmazva. Büntetve volt, ismerteti Makáry elnök, 1930-ban sikkasztás, csalás és közokirathami-silás taiiatt 3 évi fegyházra, 1934-l>en sikkasztás miatt 1 hónapi fog. házra Ítélték.
Makáry elnök ezután a beidézett tanukat szólította a korlát elé : Csá-nyi László volt városi becsüs, Étsy Ferenc volt városi köztisztasági al. tiszt és Aradi Antal városi képviselő. Elnök figyelmeztette a három tanút a szokásos rcuódon az eskü szentségére. •
Ezután felállt dr. vitéz Szily Dezső kir. ügyész és zárt tárgyalás megtartását indítványozta. A bíróság zárt tanácskozáson határozott az előterjesztés felett és csakhamar klhírdelte határozatát: a nyilvános* ságot a tárgyalás egész tartamáig
Ítélet kihirdetéséig kizárta.
Mindenki elhagyla ezután a tár. gyalási termet. !
A közönség legnagyobb része a folyosón helyezkedett el és várta, mikor kerül sor ítélethozatalra. Mintegy óra multán nyilt a tenem ajtaja.
A bíróság a két ügyet szétválasztotta egymástól és Dene ügyét vette elsőnek tárgyalás alá. ítéletre nem került sor. A bíróság a folyamatban levő Dene és Erőss ügyek jogerős lefejezése ulán foganatosltja a bizonyítást a bérjegyzékekre vonatkozólag. , m
Szemző István ügyéljen a bíróság a bizonyítás kiegészítését rendelte el és március 21-re napolta el a főtárgyaiást, amikor is Ítélethozatalra kerüt sor. ,
Szabadlábra hely.aztók a valutázó textil-vezéreket
Budapest, február 19
Országszerte óriási feltűnést keltett néhány hónapja, amikor a rendkívül előkelő igazgatósággal rendelkező Magyar Textilfestőgyár Rt a a vole érdekközösségben álló Budapesti Gyap-jt\'áru Kikészítő Rt. hatalmas valuta-visszaélésekbe bonyolódott. A gyár vezetősége hamis mérleg és adócsalás technikájává! több mint egymillió pengőt akart a Kereskedelmi é® Staba-dalmi KFT-n keresztül kisibelni. Néhány vesérkolom|K>s szökéssel bujt ki a büntető eljárás alól s igy osak egyik igazgatójuk és társai kanjltek a Markó utcába. Természetesen minden kübő és belső befolyást latbavetettek a gyár tulajdonosai, liogy a helyzetet enyhítsék, azonban a hatóságok\'kíméletlen eréllyel jártak el s már a vizsgálat elején lefoglalták az esoteges károk fedezésére a gyárnak kát budapesti bankban tevő 500—500 <zer jxii-gős folyószámláját. A vizsgálat • közelmúltban lezáródott s ennek végeztével magas összegű óvadék ellenében sikerült a letartóztatott igazgatót éa főiisztvisc4őket szabadlábra helyeztetni, A közvélomény íöszüU érdeklődéssel várja az ügy márciusi főtárgyalísát, amelyen teljes részletességgel bonta. koznak majd ki e közgazdasági rémregény kulisszatitkai.
Ugyancsak a napokban került szabadlábra 600.000 pengő óvadék elle-nében Pető Félix vezérigazgató, aki a Budakalászi Textilgyár adó- éa valutaügyei miatt töltött hosszabb időt a Markó utcai fogházban.
— Kertibntor egy pcaf&éri
Egy garnitúra fonott "kerti bútort ls lehet nyerni az egyházközség Iwl-tur ház-sorsjegyén.
* kosztüm, Tavaszi szővetujdonságok
^ruhraővat gyönyörű választékban raktárra érkeztek
k<H*.ia0Bsségefc fater Mór divatáraházában.
1938. február 20
Rovatvezető: Dr. Dévataé, Erdfl. B5ak*
Megnyíltak Párls kapui
Olyan izgalom, olyan páratlan forgalom, méghozzá idegenforgalom van e héten Párisban, l>ogy az ember szédül bele. I\'ebruár 5-én kezdték a párisi \' nagy szalonok bemutatni tavaszi és nyári kollekciójukat a külföldi szak mabeliek számára. A világ minden tájáról odasefegUHt divatszalon tulaj-donosok, divatkereskedők, riporterek csak ugy nyüzsögtek Páris utcáin és minden kis vendéglőben, kis és nagy éttermekben, lokálokban csupa idegen arról tárgyal, hogy mi lesz holnap.
A «privát asszonyok, is lesik izgatottan a párisi divathíreket, hogy vájjon mit tudnak .átmenteni, tavalyról, mi lesz a divat, jól fog-e állni, vagy le kell hozzá egy kicsit fogyni.
Fojtott izgatott hangulat a szalonokban. Hettegnek a «becsúszott- idegenek, pláne akik nem ismerve a helyi viszonyokat, előveszik nagy nyugalommal jegyzeteiket és jegyeznek, vagy t\'ram bocsáss, rajzolni kezdenek. De csak a kezdtetnél maradhatnak, mert azon nyomban lecsapnak rá, m*nt a héjják és igazoltatása után engedik csak meg, hogy bennmaradhasson a teremben, de a két kezére ezután antul jobban vigyáznak.
Mogjelenik az első lkat manneken. Káprázatos, tobzódó színösszeállítások. A leglehetetlenebb harmoniátlan disszonancia. Vörös, liláskék és zöld. Mindez pedig egy grosgrain délutáni ruháu van.
Általános jellemzés: u divat sokkal nőiesebb, mint aZ előző években, eltűntek a nagy, tömött vállak, lankad-tan diadalmaskodik saját vállunk a ruhában, amf szokatlan ugyan egy kicsit, mert nem vagyunk ilyen kes-kenységhez hozzászokva, most tűnik ki csak igazán, l»gy kinek mennyi vattára volt ezelőtt szüksége.
Az anyagok gyönyörűek. Még mindig « tweed anyagokat szeretik leg-jobban a kosztümökre és a nagyon hőhátu átmeneti kabátokra. A csípővonal ogy kicsit mintha lejobb került volna, ezért ajánlatos már most kicsit tornászni, még pedig olyan gyakorlatokat csinálni, amelyek egy kicsit fogyasztják a csipőt. Ugyanis természetesen ez a vonal kihangsúlyozza jobban a csipöL
A ruhák hosszúsága nem változott, tehát egyelőre a rosszlábuuknak nem lesz keservesebb sorsuk, mint eleddig volt. Uj színként a zöldet hozza sok nagy ház, mint a tavasz favoritját A zöld minden árnyalabi divatos és különösen az átmeneti kabátok hal-vány zöld tweed je- gyönyörű. I>e emellett a kéket is hangsúlyozzák ezt is minden árnyalatban.
Az imprimé mintha egy kicsit háttérbe szorult volna, de isak egy kicsit, mert voltak házak, amelyek ugyanannyit hoztak belőle, mint az ezelőtti években, -e.lenben a csipkének se szeri, se száma. Gyönyörű nagy és kis mintákban, egészen vékony (.formában jelent meg az idén. Kompié, bo-lorOj kepp alakjában fogjuk viszontlátni tavasszal és a Hochsoinmorben, amelyek minden egyes alkalommal tafttal lesznek végigbélelve. \'
Ennyit közlök egyelőre az uj divatról. Tessék további hireimig ezt jól megrágni, megfontolni, kasszát csinálni és mire a helyi divatbemutatókról teljes képet közlök, addigra pénztárcánk és ideáink toalettejciukről tel-joseo készen álljon.
Divatposta
Boldog k\'slóny. Ajánlom, hogy moityasszonyi cuhának c-sinállasson fehér cslpkeniliát, ail évekig tudja viselni. Csináitussu fecaes derékra, kimi, álló gallérral, végig a derekat apró, fehér gombokkal végiggomholva, lto>r-
ZAfcAI KOZLOMY
Stíl, szüli ujjakkal, gloknis hosszú nlj-jal. Ugyanígy tudja viselni, anélkül, Itogv változtatna rajta, nagyon sokáig, még Jövőre is. Odvőzlet.
Muiynr u\'dthtl Ajinlonr, ltogy kössön Magának ogy téglaszínű szók-nyát, hn azt akarja, ltogy egószen szö-vet benyomását keltse, kösse ugy, hogy csupa simán, egé-z vasing iramúiból. Hozzá ogy zöld mellényt kis kihajtóval. Nagyoit elegáns lesz a tU-rán. Odvózlet.
(jondlerhrll. Csináltasson egy lékelő romáin ruhát erre a cólra, egész hosszú szoknyával, Teszos derékkal, elől végig sirass gombokkal és széles, tnu-zlinbársony scharppal. Odvózlet,
Nagy hatóképesség
jellemzi az Aspirin-tablettákat. Ellentétben sok utánzattal. a legkisebb véredényre is tágitóan hatnak és ezzel elősegítik a vérkeringést. Ez különösen Ion-tos náthaláz és meghűléses betegségek eseteiben.
ASPIRlN
TASIITTÁK
Oí OGVfUONK MINŐIG A lAYEft.Kf HÍSHSfl Dí OGYIUUNK MINDIG A BAYf*KÍ«S2T«£l i
KULCSIVUK^
NŐGYÓGYÁSZ 1 , szakorvoshoz minap délután a fogadóórák alatt beállít egy öreg, kendős falusi nénike.
— Most jókor gyűttem, ugy e doktor ur? — fakad ki az asszonyka, majd amikor a doktor kérdi mi a |>anaszu, az öreg falusi néne így fe-lelt: ^
— Ezt a fogamat tessék kihúzniI — bök a szájiiba — ez kinoz már egy hét ólai
Az orvos elcsodálkozik, aztán felvilágosítja, hogy, ő nem fogorvos, hanem nőgyógyász. Erre még a falusi néne pattan fel:
— Hát ilyet már ne mondjon, hisz -ki van \'irva, liogy ♦ fogat 2 ós 4 között...
SOK SZÓ
2, esett manapság társaságban a sarki expedíciókról Papinin tanár ós tudós társainak megmentése alkalmával. Egy ilyen társaságban hangzott el egy bájos hölgy ajkáról a következő is:
— Én nem is értem ereket a tudósokat. Miért mennek ezek ilyenkor, télnek idején az északi sarkra? Csodálom, hogy\'még nem jöttek rá, hogy nyáron sokkal kellemesebb lehet\' ott... Akkor legalább jó hűvösben lennének és nem izzadnának...
TAHSASAGBAN
3, halláni egyébként is a legjobb pletykákat. Egyik minapi zs..ron
történt hogy fél órával a \'vendégek érkezébe előtt foltetefonálja az egyik meghívott a háziasszonyt s megkérdi: elvihetnél két most érkezett Igazi •jóbarátjál. A háziasszony udvariasun azt felelte: Hozza, jó táncosokra mindig szükség van.
Hóvidösen meg is érkeznek. Kalauzuk odavezeti őket a hááziasszony-hoz ós szól a kővetkezőképp:
— Nagyságos Asszonyom, engedje meg, hogy bemutassam "két testi-lelki jóbarátomat... izé.. mondjátok, hogy is hivnak benneteket...?!
HASONLÓ
4, kedves derültséget keltőit egy másik fiatal ur is, aki u következő monológgal állított be egy es-lélyre:
— Virágot akartam hozni, Nagyságos Asszonyom, de hogy közben meg-
eredt az eső, választanom kellett, ltogy virágot hozzak, vagy fiakkeron jöjjek... Ugye nem haragszik, lia a fiakkert választottam... ?
A KIS ROVAL
£>„ éttermeiben néhány nappal ez-előtt elhallgatott Debreceni Kks Jóska és bandájának kitűnő muzsikája. Váratlanul felbontották szerződését, még pedig egyoldalúan.,Március végéig szólt szerződébe és most azonnali hatállyal felbontották azt. Az ok: a kl-sbőgős felesége egy csattanós tettlegességgel intézett el a főpincér és a-banda között fennálló vit \'is vacsora-ügyet.
Debreceni Kbs Jóská c pillanatban még szerződés nélkül van, de reméli, liogy Pesten rövidesen kap állást
és hamarosan alkalma lesz a kedves kanizsai közönségnek — akiket nagyon megszerctet és akiknek igaz szívből húzta a szép magyar nótákat — a rádión keresztül húzni a kedv«ne nótákat. Ugy is búcsúzott: •
— A rádióbeii viszontlátásra I A FÉLTGKENY8ÉG
6. sok zavart okoz. Exuftal aíon-ban egy olyan kedves féltékenységi história jutott fülünkbe, a mely feltétlenül idekívánkozik. Az egyik táncestélyen történt egy első-bálas kislánnyal. A csinos kis első bálozónak egész este egy ress és Jó-modorú fiatalember udvarolgatott, ami természetesen nem kerülte cl a még szintén egészen fiatal mama figyelmét sem. Szupé alatt a mama oda is súgta leányának:
— Te, nékem nagyon tetszik ez pa fíu...
Bátorításnak szánta, do a kislány olérteltu és könnyes szemmel fakadt kl:
— I\'odig neked ott van a papa...!
Arnteíh.
ItffllDÜ
Miért üzletlelen a gabonapiac?
Évtizedek óla nem volt olyan üzlet te lenség a jiesti gabonapiacom mint mostanában. Sovány vigasz, hogy ugyanez a jelenség tapasztalható szerié a világon. A tesjtedés már oly mérteket ölt, hogy haláro-zott irányzat nein is alakulhat ki a gabonapiacokon, Az üzlettelenség egyik magyarázala az, hogy az lm. portországok európnszerte el vannak látva ítészetekkel, viszont a vetéshelyaet Olaszország kivételével mindenhol kielégtló. Nálunk a kínálat hiányának egyik okául azt ls felhozzák, hogy gazdáink a mellék-
Nép Mozgó* Szombalon <s vasárnapi
nmisj x_ niU a neveltetés fejedelmeinek legvadabb M&N 6S rali és legmulatságosabb sláger-vígjátéka,
VADNYUGATI ŐRJÁRAT.
EicnklvOli TOM TYLOR. a texaal fenegjNWH brawrtltalje
_A FARM HŐSE_
Előadások hétköznap 5, 7, B, vasárnap 3, 5, 7 é» 9 érakor. Osalc 5fO, 40, BO «tll*re> hgtyáfhhaH
cikkek eladásáltól elegendő pénzre tudtak szert tenni s igy az anrogy sem nagykészlelü gabonáik eladását netn erőltetik. Szakértők Méi-int a kínálat erősbbödéee Magyanor-szágon legfeljebb tavasszal követ" kezhetik be. , I
*xik»ektdi*
kSvatkaxménysl:. émsIyQés. fej- éi d*réMá]í» <» mis ba|ok. Ilytsksf öanafc ta
USA!4 \\322E£»
Az árubízak ellen
Az Ipari estöletek, tavibbá a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara hir szerint közös akcióm készülnek a nagyáruházak éltén, amelyek sok tekintetben nem tartják lie azt a miniszteri rendelete:, a mely szigorúan körülhatárolja az
áruházak működési területét. A kle-lpar és kiskereskedelem reageteg kárát sasfrvedl ennek * helyaelnífc és azt nemélik, hogy aa enflJMs ktt-zös fellépés alkertié vaeothot Miután ennek a problémának vidéki kihangzásaj is vannak, célszterttn«k látszana, ha a vidéki ipartestületek, valamint a vidéki kereskedelmi éa iparkamarák is csatlakoznának a budajtesti téstvórszervezetek inosf-galrnáho*, hjazen a paatí nafyára. házak fuMtztó tetrélaaaygMgM a vidék is megsinylL | 1 y
ZALAI KÖZLÖNY
1938. februAr 20
A földművelésügyi minisztérium képviselője zárla be a kanizsai állattenyésztési tanfolyamot
ötnajKS alsó fokú állattenyésztési tanfolyam volt a kiskanizsai Polgári Olvasókörten. Bár kívánatos lett volna, hogy a gazdák élénkebb részvételt tanúsítanak a tanfolyami iránt, mégis meg lehet állapítani, hogy a gezdaközönség lankadtságá-ból örvendetesen foltápászkodlMö-rődik ügyeivel és részt vesz a mezőgazdasági szakmozgalmakban.
Pénteken délután volt az ötnfl[>os tanfolyam záróvizsgája a kormány képviselőjének, Kövy József gazdasági főfelügyelőnek jelenlétében. A járási mezőgazdasági bizottságot Somogyi Gyula |>alinl földbirtokos, képviselte, ott volt dr. Koller IsL ván alsórajki földbirtokos, Plltz Iván, az Alsódunántuli Szarvasmarha Tenyésztő Egyesület Igazgatója, Figura György, Zala vármegyegazdasági felügyelője, Praf István igazgató, Kovács Miklós járást gazda-sági felügyelő, atb. i
Kővy főfelügyelő megnyitója után Plltz Iván Igazga,6 üdvözölte a főldmüveiésgiiyi kormány képvlse. lőjél. Megköszönte illetékeseknek), hogy lehetővé tették a hasznos tanfolyam megrendezését. Ezután megkezdődött a tanfolyam résztvevőinek vizsgáztatása. Mindegyik derekasan kHett magáért,1 meglátszott a feleleteken, hogy a tanfolyamon a komoly gazdák veitek részt. A vizsga feleleteiből is meg lehet állapüanj, hogy az előadók kitűnő munkát végeztek. i
A végén Kövy főfelügyelő hatásos beszédben rámutatott a földmüvelésügyi kormány állandó gondoskodására, amellyel lehetővé kívánja lenni a magyar gazdák továbbkép. zését. Művelődni, tanulni keli a magyar gazdának, ha boldogulni •kar, hangoztatta.
Somogyi Gyula Járási mezőg. biz. elnök a járás nevében köszönetei mondott a kormány és az Illetékesek áldozatkészségéért, amely lehetővé tiette ennek a hasznos tanfolyamnak a megrendezésé), majd felkérte a földművelésügyi minisztérium képviselőjét, hasson oda, hogy a Járás más vidékén js tartsa-nak hasonló tanfolyamokat. Beszéli még ezután Piltz igazgató, majd kiosztották a tanfolyamon résztvett gazdák között a tanfolyam abszoL válását igazoló bizonyítványt.
(—) * oyOmOIoafapsrmataiS anyag
használatát, higitáai arányát a föld-mivelósűgyi minisztérium újból szabályozta, Erről, valamint a /dk leegyszerűsített metszésétől, az ulina-moly irtásáról, a szőlő-, zöldség-, virág-termesztés, valamint a méh- és baromfitenyésztés gyakorlati tudnivalóiról ir i»A magyar gyümölcs, legújabb száma, mc[yl>61 lapunkra M-vatkoxással egy alkalommal iogyen mutatványszámot küld a kiadólúva. tal. Budapest, IV. tíerlóizy ncca 11,
Influenza utáni höemelkedések, elhúzódó köhögések, bronchitis, légcsőhurut
gyors megszűntetésére kiválóan alkalmas
Dr. Baál Svábhegyi Gyermekszanatóriuma
lllzókúrák, állandó szakszerű ápolás, orvosi kezelés.
Jelentkezés:
Budapest, Svábhegy, Mátyás király-ut 23. u.
Telefon 105-111.

— (Orvosi hir)
Dr. Welvárth Des^Ő gyermekgyógyász szakorvos, az Országos Stefánia Saövetség adjunctusa haza érkezett és rendeléseit ismét megkezdte, Hendel Zrínyi Miklós u, 40. M. aktt 11—l-ig ó» 4 5-ig, , (:)
— (A Missziósház)
kápolnájában megyéspüspöki engedéllyel a szent év folyamán minden hónap utolsó péntekjén reggel 7 ólától esle 6-ig Kzentségimádás lesz. Az első szentségimádási napot február 25-én tartják. Minden alkalommal esto 0 órukor szentbeszéd, litánia, A Mísz. sziósház lön ók nő jo kéri a katholikus híveket, hogy a szentségimádási napon minél többen keressék f«l a kápolnát.
— (Nem lesz lIceAlls)
Vasárnap, február 20-án az Irodalmi
és Müvéssetl Kór nem tait liueáÜs előadást. Csütörtökön, február 24.én könyvismertető délután lesz, 6 órai kezdettel a zeneiskola kamaratermében. Tartja dr. Winkler Emőnó Zsíg-ray Juliannának Erzsébet királynéról szóló könyvéről A következő Jiccá\'is február 27-én, vasárnap lesz, tartja Vegelo Károly gimnáziumi tanár a rádióról,
— (Halálozás)
Ozv. renkatlói Delloni Jánosné folyó hó 18-án déli fél 1 órakor 79 éves korában Nagykanizsán elhunyt. Temetése lebruár 20-án délután 4 órakor lesz a róni. kath. temető halottasházából. Az elhunytat, ki közismert tagja volt városunknak, gyermekei és
unokái gyászolják. (:)
— (A Szent László cserkészek ■ kultúrházért)
A nagykanizsai katholikus kultúrházért megindult akció örvendetesen halad előre. Egyre-másra Jelentktznek az eroesűlctek, amelyek az építkezési alaplioz előadások rendezésével járulnak liozzá. Így elsőnek Németh Jenő állami tanító rendezésében a 77-es Szent László iparoscserkészek holnap, vasárnap este 7 órakor a plébánia fehértermében a kultúrház alapja javára szórakoztató estet rendeznek, a melyre a magyar cserkészet minden igaz barátját szeretettől meghívja a
vezetőség, (:)
— (A .Nrbántsvlrág-)
megismétlése folyó hó 20-áu ,( vasárnap) este fél 6 órakor a legényegyletben. c--x
— (Az eucharisztikus bélyegek)
megjelenéséről a m, kir. posla hj-vatalos lürdetményt adott ki. Eszerint a 7 bélyeget tartalmazó blokk ioo százalékos felárral, 3.18 pengőért lesz kapható, megjelenik 250.000 i>éldány-ban. A 16 és 20 filléres külön-külön is megjelenik 200-200.000 példányban, ugvamsak 100 százalékos felárral. Aki blokkol akar szoieznl, uz levelezőlapon forduljon február 20-tól (előbb nemi) március 12-ig a Budapest 72. sz. postahivatalhoz, feljegyezve pontos dmi&l: is a levelezőlap címoldalán. Pénzt előre ncin fogad-nak el.
S10I01BATÓ a MAGAS TATBABAB
(Nővé Strbska Pltio) 1320 *, >i,»i|lu
MÓRV SZÁLLÓK és penzió Elfai ipiilii Ililii Ilii spart. Si-Umsak.
Magaslati nap. Plhtoéa. Modam komfort, km,
— (Vincze József műhelyére)
■a nagykanizsai Keresztény Tisztviselőnők gyűjtésében a m, kir. határőr ker. parancsnokság 11.78 pengőt, a Dunántuü Gazdasági Szeszgyár 3, az izraelita elemi iskola tantestülete 2.10, a m. kir. folyammérnókség 2, a fln. kir. sóhivatal 2, az Ipartestület vendéglős szakosztálya 2, M< Gyurika 2, a városi kózkórház 1 pengőt adományozott.
— (Szökött pesti diákot)
fogtak cl Kaposváron a detektívek a korzón megtartott diákrazzia során. A kézrekerült két kispesti hatodikas gimnázisia diák, akik a félévi bukás után szöktek meg hazulról, uz őket olfogó detektívet akarták igazoltatni, Női brilliánsgyürü és egyéb ékszerekről szóló 300 i>engŐu ielütl értékű zálogcédulát találtak náluk. Mindkettőt visszakísérték Kispestre.
Aki egész nap ott görnyed az íróasztal mellett, lgyék reggelenként felkeléskor egy kis pohár természetes .Ferenc József" keserű-vizet, mert az a bélmükődést szabályozza, a gyomoremésztést előmozdítja, a vérkeringést élénkíti és a munkaképességet fokozza. Kérdezte meg orvosát.
— (Véletlenül lelőtte a feleségét)
Hévésa Pál kaposkereszturi éjjeliőr kezóben elsült a vadászfegyver, amikor kí akarta húzni az ágy alól, ahová eldugta. A fegyvert ugyunis egy kölcsön fejében .biztosítékul, kapta Gál Sándor gazdától. Nem tudta, hogy töltve van s foleségét találta el. A balesetért most jogerősen 40 jx-\'ngő pénzbüntetésre ítélték, de az ítélet végrehajtását felfüggesztették,
— (A kútba ölte magát)
Szabados Mihály 36 éves magynr. aládi téglás az udvarukon levő kntba ugrott s mire észrevették, megfulladt. Tettét valószínűleg pillanatnyi elmezavarában követte el,
— (Ellopták a bizonyítékot)
A pénzügyőrök Kerkapéntekfaluban lefoglalták Berke Sándor sajátkészítésű pálinkafőző üstjét és a község-blróhoz szállították, aki egy kamrában zárta el. Megindult az eljárás a ^pá-linkalőző ellen, de intnap reggelre a bizonyítók: a pálinkafőző üst eltűnt, A tettesek kibontották a kamra falát és ugy lopták el aZ üstöt. A nyomozás tovább folyik,
— (Két tolvaj egy pár)1
A zalai csendőrségek körözik Gáspár Ferenc 27 éves pozval gazdalegényt és Uti Katalin 27 éves izágor-hidai születésű leányt. Söjtórön és Zalaszentlvánon követtek el különböző lolvajlásokat.
— Regenhardt & Raymandféle Ittn
étkéwűetük nagy v&laMtikban Safafltaoél KI — Menyaaaxonyi kelengyék Singer cégnél.
— Aranyon, cxüatőn
olt a finomság jele, aa Aspirín-tab-lettán i>edig a «Bayer.-kereszt. Ez szavatol a valódiságért és uZéit, hogy meghűlés, rheuma, fej- éa fogfájás esetén enylüt fájdalmán, óvakodjék a pótszerektől, amig 24 filléréit 2 drb, valódi Aspirint vehet.
— sima éa mlnláa selyemktllünleges-ségek Singer József és Társánál.
— Tavaaxi dlvaUiSvet újdonságok Singeméi.
„Nebántsvlrág"
Közkívánatra másodszor kerül előadásra ma (vasárnap) eat. 7,6 Arai kezdettel a Lagényegylot színpadán
liliÉrEs helyink mellett.
30 fillértől 1 pengőig.
— Ajánljak « hölgyöknek,
liogy arcbőrük á|>olására liasználják a legjobban bevált vllágliirü nagy-enyedi Kovács krémet. A legelhanyagoltabb arcbőrt is rövid idő alatt tökéletesen rendbehozza. Éjjeli használatra kék csomagolás (zsíros), nappali használatra sárga csomagolás (száií»z).
lyok UeUJa a Schflto-
- Saját érdekéboa él örömére SXOl-gáló meghívásnak tesz eleget, ha a
Kopatoln Bulorárnká. őaxl mübutor-klál-lttását meateklnü, vételkényuer nélkül.
megerkiztek „ ,
= az uj krypton izzok
Drávaiyölgyí Jjemuta/tó, Főnt 13.
1938. február 20
ZAUU KOZLOWY
T
Győződjön megjt Csodálkozni fog JJ
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
a farsangi idény alatt.
KOPSTEIN BUTORHAZ
■m
Zalaegerszegi TE—NTE SchQtz-kupa mérkőzés
A mult évi kupagyőztes Zalaegerszegi TE futballesapata ellen játszik az NTE ma vasárnap délután 3 órai kezdettel. A ZTE a mult évben a Zrínyit 4 : 0-ra, az NTE-t pedig 8 :2-re verte és igy nyerte meg a serleget, tollát az NTE ezen a mérkőzésen akar revansot venni. Az NTE vasárnap a Zrinyi ellen jó formát árult cl, biztosan győzött 4 :1-ro, igy a két csaját találkozása jó sportot igér.
Előmérkőzés fél 2 órakor a Zrinyi I. a Vasutassal játszik. (:)
— Trnukhahn poaxtógyár
a magyar uricsaládok bevásárló helye önnek is rendelkezésére áll.
Közvetlenül a gyárból szállitja «z utolsó kéznek, a fogyassztónuk szin-gyapjuszővetel angolos gyártássl- módon elkészítve. Nem fog csalódni. Evekre szóló megtakarítást ér el. Még ma kérje megtekintésre a szövetmin ták költség- és kötelezettségmentcs beküldését. Trunkhahn Posztógyár és Ruhagyár Rt. Budapest, XI., Lenke ut 117. szám.
Fontos márkás ÓRAT
Arany, ezüst I1HT
Jé látást adó SZEMÜVEGET
vásároljon bizalommal, mérsékelt áxon
ZSOLDOS GYULA
óráimaator, éksMréas 4u látaxaráax-moaternól
Pö-ut 8. (Korona-szállodával szemben.)
Precíz gépekkel és mérő műszerekkel felszerelt elaőrangu éra-, ékuar* és lélsssrjsvlté műhely.


A képviselőház közjogi bizottságá-nak ülésén a vita szónokai a női választó jogosultság egyenjogusihísát sürgették.
Budapost természetes szaporodása 1937-ben mintegy 400 lélek visszaesést mutat. A gazdasági fejlődés statisztikája kedvező.
Pápán tegnap hajnalban idegen-el-lonőrző • razzia volt.
Székházépítést tervez Budapesten a Magyar Városok Országos Szövetsége.
A kispesti gyilkost, Szűcs Ferenc 45 éves éjjeli őrt, aki féltékenységből agyonverte Tóth Bertalan nuuikást, 3 évi fegyházra ítélték.
A számozott orvosi statisztikai kérdőivek ügyében azonnali vizsgálatot kért a miniszterelnöktől a Budapesti Orvosi Kamara.
Kerékgyártó Tibor katholikus hitoktató megtakarított pénzéből napközi otthont építtet az óbudai szegény gyermekeknek.
Eckhardt Tibor vasárnap négy tolnamegyei gyűlésen mond beszédet.
A középiskolai törvényjavaslatot tegnap este fél 10-ig tárgyalta a minisztertanács.
Kánya külügyminiszter megcáfolta római utazásának hírét.
A budapesti gyermekgyilkosság ügyé nek már öt letartóztatottja vam
Gróf Serényi Miklóst 300 pengő pénzbüntetésre Ítélték a Nyilaskereszt cimü lapban irt cikke miatt
Vajtay Gyula, a sikkasztó szálkai (Tolna m.) segédjegyzőről kiderült, hogy Grábóc. községben is 21-000 pengőt sikkasztott,
Agyonnyomta a kapu bolthajtása Budapesten a Mester utcában Nemes Károly 24 éves kereskedő segédet, aki egy megrakott teherautó tetején ált
A lánchídi aluljáró március l.re készen lesz.
Magyarország—Kanada jéghokki eredmény 1:1. Magyarország kiesett a további küZdolembőb

Bécs hivatalosan bejelentette, hogy további rendszal>ályok nem lesznek, valutárís és gazdasági téren som.
Butycnko, a Bukarestből elmenekült orosz ügyvivő eltűnt római szállodájából.
Kalapáccsal leütötték Brüsszelben Szobolev volt szovjet-diplomatát, nkit Moszkvában in oontumaciam halálra itéltok.
VissZaluvták Macui tábornokot, a sangháji japán haderő parancsnokát, akit nankingi nagykövetté fognak kinevezni.
Tatarescu külügyminiszter Londonba és Párisba utazik.
Román köztisztviselőnek elbocsátás terhe melleit tilos a politizálás.
A Vatikán tiltakozását jelentette be Belgrádban a konkordátum sorsa miatt.
Zöldingcsek tüntető tömege rombolt Alexandriában, autóbuszokat, villamosokat összetörtek, 200 utcai lámpát kidöntóttek, 40 sebesültje van a lovasrendőrök rendcsináló rohamainak.
C^iemöller lelkész perének elnapolt tárgyalását ma folytatták Boriinben.
Megszűnt Jugoszláviában a száj. és körömfájás, a zárlat 8 nap múlva megszűnik. t
As ön axállodája Budapesten a
Corvin Szállodai
Budapest szivében, a Nemzeti Színház mellett: VIII., Csokonay utcz 14. — Tökéletes modern komfort. — Folyóvíz és központi fütéa minden szobában. — Budape«t valamennyi villamos vaiuta éi autóbusza a hotel közvetlen közelében. Egyágyaa assbák már 3 peag«t4l, kétágyas assbák 6 psertUl. tsljaa \' "0 pangd. 2717
Olcsó és ló nUlofa Pollen
, METROPOLE,
■ Rékéosl-utsn.
150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes peniióval 9 pengőtől. Az Étteremben axegadi Farkaa Jóaka
muzsikál, a télikertben délután és este a Viráay-jan látszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hívja meg őket vacsorára a
METROPOLE-bal!
Vad légidtkSzet Hankau felett
Hankau, február 19 Hanlcau felett japán gúuck jelentek meg és bombázni kezdtek a várost. A kínai gé[>ok is felszálltak és a város felett vad légiharo kolctkezctt, amely n\'-ntegy tia perrig tartott. \\ harc során sok japán és kinal gép Zuhant le. Bombát dobtak közben a japán repülök a hankaui repülőtérre ls és több gépet megsrtnr ijitettelc.
I Sanghai, február 19 A hankaui légiharcban 30 japán és 16 klnal repülő vett részt- Ea utóbbiak közill a japánok 30 repülőt lőttek le.
A főhadiszállás jelentése szerint az össtbs eddigi japán hódítás Kínálón 730 000 négyzetkilométer.
Kormányválság Tokióban
TokVi, február 10 Kormányválság fenyeget Toldobon a nemzeti mozgósításról szóló javaslat miatt.
Kiadja • laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda ée Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagytanuk Peleié, kiadó: ZaUI Kánly. loterurban telefon; Nagykanlwa 79. Mám.
ZALAI KÖZLÖNY.
1938 február 20.
IDŐ
Ködös!
Prognózis: Élénk északnyugati uél, változó felhőzet, helyenként köd, a hőmérséklet nem véltoaik. _
A Meteoroloffl&l Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása Jelenti i
Hőcséreéklet tegnap eete 9 órakor: +1-6, ma reggel: - 1-4, délben: +0-6.
Csapadék: 0.0%.
APRÓHIRDETÉSEK
Eakd«6r« díszített szép áramvonalas csukott autó Kaulmantrál rendelhető. Tele-Ion 2B. Erzsébet-tér 1. 4024
Sugár-ut lő/e. ezámu házban utcát k4«-•zoMa összkomfortos lakás májua l-re
HÓ-, aárclpő JanHAal trtvatálos vnl-kanlzákSnál készltt.
Vasember-udvar.
Horthy M,-ut 2„ 3894
margit fürdő
Csengery-ut 19. ■ár.áss, kádfürdSk TysskaaasMvégAe U" Nyitva aiaá.n nap. "1
Hatatnál! ruhát veszek é> eladok, hívásra bálhoz megyek. Márkus, Király-utca 31. 133
Szaba-konyhás oaaládl hát, adó-menta*, 300 négyszögölön, konyhakerttel, t\'lflo hozammal P 3000, kettőezerrel átvehető. Clm a kiadóban. 260
Antall éa «»hal> állandóan kapható. Rltadier Mátyáa, Horthy M.-ul 35. 342
Mielőtt vlavM«Mk«t calnállat. kérten Árajánlatot Jeráusektől, Erzsébet tér 18.
438
Jómenetelu taluil Halat elköltözés mlstt eladó. ÚzáeklAdáa Kelemen Rezső cégnél. Deák tér 9. 441
Sikátor-utca 26. aiitflu káa magássháa kládó.
háremaie-
448
Salát termésU karaoaaayl asztali
tehér kar P 0 56-ért, asztali siller (vörPl) kor P 0*44-ért llterenklnt kapható bortermetónéi Caengery.ut 19.
Négyszobás utcai taszskomfortoa lakás májua l-re kiadó. Magyar-u. 7. Bővebbet Sai-vendéglőbeu. 449
léfyaaekáa lakás fürdőszobával ki-adó fllá|us l-re- Battbyány-U. 22. sz. 450
En hárestBasbás maoáaháa kiad*. Clm a kiadóban. 452
Jó összeköttetésekkel rendelkező érettségizett fiatalemberek irodai és ktllazolgá-lalra havltlzeliasel és napidíjjal <al»átat-■ ak. Ajánlatok .Szorgalom" jeligére a kiadóba kéretnek. 453
Teleky-ut 10. sz. kétszobás udvari lakás májusra kladá. 455
laaláafaát eredő ablakok él ajtrtk
eladók. Klatalady.u. 18. 457
Kálaaabáa lakás kerttel, sertéstartás-aal május l-re kiadó Szekeres Józaef utca 64 Katonarét. 458
FOaa»kereake<5-sa(4< elhelyezkedne vidékre la. Károlyi Miklós, Bs-bochay-u 30. 459
Vízvezetéket
szereltessen, javíttasson
s CzvetkA Gyulával
ÖZLETÁTVÉTEL.
Kramár Menyhért letenyol cég üzletét f. éwi mépoius l-én
Átvessem. Kérem a hitelezőket, hogy az alanl jelzett cimre fenti cég tartozását 8 napon belül bejelentsék, mert ezen bejelenlés elmulasztása esetén a fenti cég tartozásaiért felelősséget nem vállalok.
Lelenye, 1938. febr. 20.
Kramár Erzsébet
Letenye Szent Imre herceg utja.
A MÁV. Alkulmuottik Temetkezési Egyesülete Jagjkaulzaán
raaa. febr. 20-án délután 3 Arakor Nagykaalzsán
a városháza közgyűlési termében
éri rendes kSzgjilfet lar!
az alábbi tárgysorozattal:
1. Elnöki megnyitó.
2. Titkári jelentés.
3. 1937. évi zárszámadás és az 1938. évi költségvetés-előirányzat tárgyalása.
4. Fő itkár, ellenörök megválasztása.
5. Esetleges indítványok.
Ai Elnökiig.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
4868/1938.
Tárgy: Utkaparók részére bakancs beszerzés.
VersBiiytárayaíási hirdetés.
Utkaparók részére bakancs készítésé e nyiivános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi február hó 26 án déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani.
A kiírási művelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra közöli a v. mérnöki hivataliban megieklnlhető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1938. febr. 17-én.
Polgármester.
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
■mgszakOzlet
Eladó birtok.
Somogyudvarhelyen,
közvetlenül a vasútállomás mellett, 34 magyar hald teiületü
szántóföfid,
amely kertészetnek is igen alkalmas, gazdasági épillettel együtt elhalálozás miatt
eladó.
A birtokot egyik oldalon a Donibó-csatorna, másikon a vasúti töllés, harmadikon a kőzut határolja. Bővebbet Qyfirffy tátrain mészárosnál
Csurgón. se
Teljes
csiraképes és fajtiszta:
9 karfiAI mag
8 kelkáposzta »
12 5 káposzta kalaráb
5 sárgarépa »■
4 N petrexeelyer n ,)
10 O retek II
10 ■O c aalAta II
5 o ugorka II
6 a paprika II
14 M cukorborsó II
10 stb spárgabab stb., kb. 50 féle II
virágmag
megérkezett és kapható:
orszAq József
magkereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A régt bírósági palota mellett. Tel. 130.
EUéiilitiit -—|
mki a helyi kareakedőkaM I Iparoaokaál asnas bal |
Itt az uj fény!!!
Krypton
villanyégő
Szabó Antal sport- és rádióüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
4312/1938.
Tárgy: Harcszerű lövészet.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi február hó 24 én és 25-én reggel 7 órától este 8 óráig, 26-án éeggel 7 órától déli 12 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű főtéren lőgyakorlatokat tartanak. Ez idő alatt olt tartózkodni lilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1938. február 14. lós Polgármester.
4896/1938.
Tirn: Legelők boronálása és Irágyafuvarozás vállalatba adása.
A felsőnyiresi, májkói és a cigány-berki fáslegelőn a trágyázott terület boronálását, valamint az alsó erdei u. n. .Szedres" erdőrészre az uj állatvásártérről való fuvarozását vállalatba adom.
Mindkét munkára a versenytárgyalást folyó hó 25-én d. e. 10 órára a v. gazdasági hivatalban tűzöm ki, ahol bővebb felvilágosítás ls nyerhető.
Nagykanizsa, 1938. évi febr. 17. «, Polgármester.
4897/1938.
Tárgy : Alsónyiresen rendes előhasz-nátattal kitermelt tűzifa értékesítése
Faeladási hirdetmény.
F. hó 21-én, hélfSn d. e. 9 órakor az alsónyíresl erdőben s ftsj-csni ut melleit megkezdődő nyilvános szóbeli árverésen 107 halom tűzifái, valamint 3 drb akácfái és 3 drb félig kidőli nyírfái eladok.
Nagykanizsa, 1938. febr. 17. i<e Polgármester.
4292/1938.
Tárgy: Hernyó és darázsfészek irtás.
Hirdetmény.
A mezőgazdaságról és mezőrend-őrBégről szóló 1894 : XII. t.-c. 50. §-a szerint minden birtokos a fák rügyeinek fakadási előli köteles gyümölcs és egyéb fáil, valamint bokrait, a belsőségekben, majorokban, gyümölcsösökben, a kártékony hernyóktól, illetve hernyófészkektöl és lepke-tojásoktól megtisztítani és az összegyűjtött hernyókat, hernyófészkeket és lepketojása kat elégetni.
Köteles azonkívül minden birtokos a későbben mutatkozó hernyókat is minden módon pusztítani.
Aki pedig az irtást a birtokán elmulasztja, az 1894: XII. t.-c. 95. §-ának K. pontja értelmében kihágást követ el és a kiszabandó büntetésen felül a város polgármestere fogja az Irtást, az Illető köllségére elvégeztetni.
Nagykanizsa, 1938. évi febr. 12. iu Polgármester.
mmm. » tnrtnW»a»s Uvslulf w, UuMm* Kjvuzdt Is DMaM T»«U* MayUMZttPfata Nagykamarás, Ml Mttr. Zalai Ktorfy.
78 • £vfo|yaun 42. szám.
NagyluiUiH, im február 22 kedd
Ara 12 flM-
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelő* szerkesztő: Barbarlta Lajoa
EtftlietM int: egy fcóra * neffl «l H1H>. suikeulmfl h ktjuübinulj uktoai 71 b
Bombabiztos pesti bárok
(Bl) Megdörzsöli az ember « szemét... Igaz ez ? Lehetséges ez ? Hol hordják a szivüket a«>k a iie^ti nemtudomkicsüdák, akik ezt a szörnyű, iorz ötletet szülték ? Miféle ördögi kajánság kell ahhoz, hogy valaki ALCAZAiR néven vasárnap megJiylthat»»tt egy éjszakai mulatót ma, amikor erne a névre minden emberi érzést! ember lelkében végigborzong a halott tömegekre, fel-koncolt gyerekenüier-seregre, hősökre való emlékezés ?
A nemzeti Spanyolország színe-virága, fiatal, Iielyhes állu kádé-tok százai zárkóztak be a csodálatosan szép fellegvárba, hogy vértlk hullásával Írják a parancsot a felébredt- ország többi vidékein mnsi. rozók számára : — .előre !« Elfő-gyolt a viz; az élelem, ők az ínyükre ragadt nyelvvel, az éhség hasogató fájdalmával ifjű testükben har coliak a pusztuló falak között. A kövek nem birták, széthullottak a gránátesőlsen. Alcazar kadétjai bir-lák. A vas nem bírta, ronggyá szakadt a meg-megufrjló lángtenger, ben. Ok birták, pedig mér a lelkük lobogó tüzéből is alig egy saentjá-nosbogárnyi fénylett a szemükben. Valamennyinek édesanyja, lestvére, szerelmese volt valahol, biztonságosabb fedelek alatt és valamennyit imádságos erővel hivta kl Alcazar jHiklából a remegő szerelőt. A ka-délok nem hagyták el Alcazart. In* kább ott iHisztjltak valamennyien A gyűlölet, a testvérháború iszo. nyu torán telhetetlen saomj-jsággal itta be vérüket Alcazar földje Halálos seb alatt összeomló testük utolsó melegét lieleölelték a drága rögbe. Hidegüld ajkuk \'utolsó csókja nem édesanyának, nem szerelmes lánynak lutott, hnnem füstölgő romhalmaz üszkös köveinek. Tizjiek, száznak ez volt a Boraa ós a többi tli, a többi száz tartotta tovább az őrhelyei, az utolsóig. Aloazar gye-nekarou hősei megmutatták a világnak, hogy vannak még férfiak. \'11a-tnetőjük lett a tellegvár romtömo-B«, de bátran és biisskén hullottak az omladékokra, nem kényszerből, hanem maguk választotta sors öntudatos e nejé vei. A »|>anyol föld lelke lobbant magasra Alcazar kadétjainak hősi áldozatában. Gigantikus emlxr-áldozat vérlsza|>os hekatom. bája lelt az a föld, azok fl fllstfls kövek, amelyekből valamikor a nem zell erők építették magasra, világ csodájára a gyönyörű Alcazart. Az egész világ számára felkiáltójel és útjelző tüz lett ta ott pusztult Halai életek melegéből, örökre lecsukódott soemejk sugarából üstökös támadt a vajúdó világ egére, hogy mutassa, merre talál kl E-jrópa kultúrájának abból a csődjéből, a hova éppen az vetette, hogy fiaiból kiveszett Aicszar hőseinek lelke.
Eme förf egy ]>esti aszfalt-zseni, Így érzi, hogy az Aloaz-ar névben megvan az Időszerűség vonzóereje, zsíros üzletet szimatol a mtndfg felébreszthető |ierverz ösztönök mefeött
Európa izgalmas napoknak néz elébe Hitler beszéde és Eden lemondása után
■ Berlin, február 21 Az egész világon feszült érdeklődéssel várt beszédet Hitler kancellár vasárnap déli 1 órakor mondta el a Kroll-o|>erában. A birodalmj ülésen elhangzott történelmi l>eszé-det csaknem az egész világ rádiója közvetítette. A három teljes óráig tartó beszédet nagy vonásokban az alábbiakban ismertetjük :
Mindenekelőtt megindokolta Hitler, hogy miért február 20-ra tűzte kl a blrödalníi gyűlést : A személyi változtatásokat az 5. évforduló, ja-nuár 30~a után akarta keresztülvinni és tisztázni akarta külpolitikáját egy bizonyos lerületen. Beszélt ar. ról, hogy a legnagyobb zűrzavarban vette át az ország vezelését, a mikor már minden megment ósne irányuló kísérlet meghíusult. Hangoztatta, hogy 120 millió emberrel több él Németországban a kelletténél, mégis önerejéből talpra tudott állni. Ma már a gazdasági életet megmentették, de ehhez a külföld semmivel sem járult hozzá.
Hosszú negyedórákon át hallottuk az öt esztendő gazdasági eredményeinek számszerű beszámolóját, majd megcáfolta Hitler a külföldi sajtó rosszindulatú.beállítását,mint-
ha a német kulturális élet pangona. Hangoztatta, hogy Németországban minden nemzeti szocialista és az volt a hadsereg is kezdettől fogva. Köszönetet mondott azoknak, akik félreálllak : különösen Blomlwrg-nek és Fritschnek, akik átadták helyüket a fiataloknak.
Hangsúlyozta ezután, hogy Német ország évről évne erősebben köveleli vissza gyarmatait, ök
nem háborús nép, csak katonai Nem akarják a háborút, sőt a békét kívánják, do nem félnek a háborútól. A népszövetségbe soha többé nem térnek vissza. Ezután élesen támadta és elitélte a szovjelot, majd Edent és Nagy-británniát. Rámutatott azokra az ellentétekre, amelyek Németország és a francia-angol felfogás között vannak, az olasz barátságról szólva l>edig dicsérle Mussolinit. Bejelen-le:e, hogy február negyedike ótu folyamatban van a német véderő megerősítése és hangsúlyozta, hogy Németország maga intézi ügyeit, mert a nemzetközi értekezletektől semmit 6em lehet várni.
Beszélt ezulán a határokon tul élő németségről, majd Ausztriára térve hangoztatta, hogy ő hivta meg Schuschniggot. Beszédének e ré-
szét várták a jjegkiváncsjabban,
Ausztria függetlenségének elismerése azonban kimaradt a beszédből
és ez nagy csalódást keltett. Azzal a kijelentéssel azonban, hogy >a nemzeti szocialista tevékenység Ausztriában csak a fennálló törvényes keretek között fejthető ki,« resj>ek. tálni látszik Ausztria mai rendjét és törvényeit. Szólt végül a magyar barátságról
is Hitler, majd a következő szavakkal fejezte be háromórás beszédét: t
— óvjon meg l>ennünket az Ur-islen a hamis gőgtől épp ugy, mint a gyáva szolgalelküségtől és engedje, hogy megtaláljuk azt az egyenes ulat, amelyet a Gondviselés a német népnek szánt!
Hitler beszéde általában kevesebb volt, mint amit a világ várt. Tökéletes számadás volt az elmúlt öt évről, de az egy hét óta tartó külpolitikai feszüllséget nem tudta lecsillapítani, sőt rendkívül éles és sértő hangot használt Angliával és Edennel szemben, ami nem is maradt következmények nélkül. Feltűnt a beszéd komor és vigasztalan
és engedélyi kér egy »Alcazar-mu-Ialó« megnyitására. A pesti utca éjszakai klubja és AJcazar ! Micsod.i l>eleg, de szédítő fantázja ! Micsoda kóros elhajlása a közszellemnek, a melyben ilyen üzletet lehetett alapítani az alca&ari hős kadét-sereg kicsorgó vérének, darabokra szabdalt, halomra hullott testének emléke fölé I í
Sajnos, ez a közszellem megvan Budapesten. Egészen bizonyos,, hogy az Alcazar nevü lokálnak^\' amely kék és vörös transzparensek csorgó fó"yözönével ordllja \'befe a körúti bábelije az exotikus mámor habzsolás uj izét, lesz közönsége Lesz hozzá vendég, pénz, nő, minden. És egy se gondofl arra, hogy a villódzó neoncsövek vörös? az élő szivekből) kipatakzott vér pirosához hasonlít; a diszkrét páholyok kék fénye ugy törik meg a rikoltozó szukszofon ezüstös nyakán, mint a hogyan kékszemű gyerek-hősök ts-kintele villant, utolsót halálos rémületen a feléje repülő kézigránát előtt.
Miféle emberek azok, akik a pénz mohó vágyéban erre tudtak üzletet gründolni ? Miféle Ízlés az, a mely a legszentebb ideálok védelmében elpusztult, halomra lőtt em-
l>erek hullahegyeinek árnyékában lárja kl piszkos markát az élveze. lek hajszájál>an guruló garasok után ?
És ott van a másik ! Az Oktogonon. amely ma Mussolini nevét viseli, éktelen fényreklám hirdeti egy mulató homlokzatán rőfnyi, égővörös belükkel : »SANGHAI -BOMBABIZTOS DANZING BAR«
Messze, nagyon messze van Sang-hai az Oktogontól. Olyan inesszei, hogy a mindennapi örömöket, gondokat hajszoló ember n^m is tudja errefelé, hogy tulajdonképpen melyiket sajnálja jobban, a pusztuló japán katonát-e vagy a kínait. De ez mindegy! Ott népek élet-halál haroa folyik. Najjonta ezer és ezer élet az ára annak, hogy sárga ember-rendek véglelenje teljesiti a hazája parancsát. Naponta száz és száz bomba hullik városok rémüli házaira, csendes polgári é\'-elne berendezett utcákba, riadt, eleven tömegek közé. Sanghai a pokol kő. repe volt hosszú hónapokon át. Tömeg-temető lett a keleti melro< polls romhalmaza. Ok ez arra, hogy Sanghaj neve danzing-barok cégére legyen a müveit nyugat Budapestjén ? Hamburgban idegenforgalmi nevezetesség volt a régi Al-
caz&r-mulató. Azt hatósági rendeletre átkeresztelték Allotria-ra, a mikor Alcazar szomorú sorsa lielel-jesedett Spanyolországban, Buda-l>e.sten pedig akkor agyainak ki romlott ízlésű vállalkozók Alcazar és Sanghai nevű lokálokat, amikor ezekben a városokban a hazáérl meghalt emlwnek hullái hevernek az utcákon, templomok, iskolákká, púiban. Ezeknek a halottaknak az emléke tiszteletei követel az egész müveit világon, ezekért imádkozni kell és kegyelettel emlékezni rájuk és megbecsülni áldozalukat. Az ő n^vílk könny, vér, borzalom és hősi glória és nem pezsgődurrogás és nem csiklandós vagy részeg kacagás. Csak a minden jóérzéséiül kivetkőzött, minden ideáll lábl.al taposó, pénzért mindenne kaphutó pesti erkölcsi alvilág termelhet kl ilyen pokoli öl leieket. De akinek helyén van a jóizlése, akinek érző szive van, aki az aranyborjú körüli eszeveszett kánkánban meg tudott maradni emberül érző embernek-, az csak mélységes undorral tud elfordulni az iszonylató vérözön vámszedőitől és "követeli, hogy sújtson le rájuk a hatóságok pányvavető kezén tu«*az egész magyar társadalom megvetése- ! <
ZMJtf KÖZLÖNY
1»3B. febrnár 22
alaphangja, a Népszövetség és a nyugati hatalmakról szólva |>edig az a hűvös és rideg lvang, amely
minden egyezkedést elutasit. A beszéd során egyébként is kiérződött a német kardra való támaszkodás.
Az éjszaka véglegesre vált Eden lemondása, lemondott a külügyi államtitkár ls Pária
Franciaországban a lapok a beszéd egyes részeit elhallgatják, de hangsúlyozzák, hogy Hitler nem támaszt igényeket Franciaországgal szemben. Visszatetszést keltett a francia forradalom ellen intézett kirohanás és meglepetést a haderő megerősítéséről szóló többszöri bejelentés. A francia külügyminisztérium még ínem nyilatkozott. Bécs
A beszéd, mint várható volt„ meghozta következményeit. Mint Londonból jelentik, a beszéd után az angol minisztertanács azonnal összeült. Eden előzőleg hosszasan tanácskozott Chamberlainnal és beadia lemondását. A lemondás miatt estére uj minisztertanácsot hivtak össze. Chamberlain és Eden között az ellentéteket nem sikerült elsimítani. Minisztertársai kéréséne azonban megfontolás tárgyává telte lemondását, visszament a külügyminisztériumba, tanácskozott munkatársaival és éjszaka közölie, hogy le mondása megmásíthatatlan. Indokait levélben juttatta el Chamber. lainhoz. Lemondott a külügyi állam titkár is, egyéb lemondás nem vár. ható.
Ausztria kedvezően fogadta a beszédet, különösen a Schuschnigg kancellárról mondott meleg és elismerő szavakat. Megnyugtatást keltett, hogy az úgynevezett ajstro-náciknak nem lehet többé beleszó-lásuk az osztrák ügybe. Este és éjszaka Bécsben, Grácban és Linzben voltak kisebb tüntetések, de komoly rendzavarás sehol nem történt.
Tetőfokon az izgalom Londonban
| London, február 21 Eden lemondását hivatalosan is megerősítették, ugyan-agy Bran-borne lord külügyi államtitkár lemondását is. Eden utóda valószínűleg Halifax lord lesz. Eden az alsóházban holnap számol be lemondásáról. Érdekes, hogy Halifax nem lagja az alsóháznak és igy első eset lesz az angol történelemben, nocy olyan ember képviseli Anglia kül|>olitikáját, aki nem tagja az alsóháznak.
Eden levelében azzal indokolja lemondását Chamberlainnek, hogy a nemzetközi kérdésekben és azok
megoldására irányuló törekvésekben mélyreható szakadék választja el őket egymástól. i
A király lemondása óta nem volt olyan izgatott éjszakája Londonnak, mint a mai. Chamberlain a királlyal is több Ízben tárgyalt. A király még az éjszaka be is költözött a wjndsori kastélyból a Buckingham palotába.
A radikális sajtó sajnálja Eden távozását, a többi lap azonban elismerve Eden nagy munkáját, a népszövetségi eszme mártírjáig tekinti. |
Róma örül, Pár Is Csehországért aggódik
Róma, fiebruár 21 Olaszország örömmel fogadta Eden lemondását. A lapok megállapítják, hogy ez az angol—olasz kapcsolat javulásához vezet. Hitler beszédét is megelégedéssel fogadták
Olaszországban. I
í , Páris, február 21 A francia sajtó szerint Hitler beszédének legsúlyosabb pontja az a kijelentés, hogy a 10 millió külföldi német sorsáról is gondoskodni kiván. Tehát nem csak Ausztria felett, hanem a csehországi németek
felett is gyámkodni kiván ée aggodalommai gondolnak arra, hogy ez Csehország felé irányuló támadás lehel. Általában páris aggódik Caeh ország sorsáért. 1
Prága nyugodtan fogadta Hitler beszédét, de aggódnak ls a csehországi németek miatt.
{ Berlin, február 21 Hivatalosan jelentik, hogy a német—osztrák gazdasági tárgyaló, sok március köziepén kezdődnek Münchenben. i
Nagy tétel
lérfiszouet mnrndéK
érkezett
Sinser József és Társa
céghez.
Rendi parlament és nyílt szavazás Romániában
Megjelent az uj román alkotmány tervezete
A hivatalos lap mai számában közzétették az uj román alkotmánytervezetet. Az uj alkotmány gyökeres változtatásokat tesz, uj jogokat állapit meg és a Házat és a szenátust teljesen \'jj uki|K>kra fekteti. Rendi parlament lesz az uj román Ház, a saenálus tagjainak egy részét 11 király nevezi ki 9 évre, a
másik részét 3 évenként választják. A halálbüntetést csak hábombm alkalmazzák, de a minisztertanács különleges ügyekben elrendelheti a halálbüntetést. A választás nyílt és szóbeli I .1
Az uj alkotmányt 24-én, csü. törtökön tárgyalja a román mlnlsz. tetlanács. |
Húzás
Budapest, febnjár 21 Az osztályaorsjáték mai húzásán 20.000 pengőt nyert a következő
két sorsjegy : 12.180, 16.612. 10.000 pengőt nyertek : 9006, 32.908. 6000 liengöt : 20.251, 3000 pengőt: 70.927, 2-2000 ]iengőt : 1373, 7626, 18.524, 37.667, 41836, 63.327, 1- 1000 pengőt: 323, 3561, 11.043, 14.938,28.283, 34.098, 42.783 , 61.847,68 551,79.018 számú sorsjegyek. (Felelősség nélkül.) 1
EMLÉKEZTETŐ*
F.bruár 21.
Az Irodalmi Kör könyv-délutánja 6-kor, icneiskola (dr. Wjnklorué). Fahiuár 27.
Lioaália dgadál a TársilUaáa 6.kar (Vegek Károly).
Iparoskör nagyssabásu táac-taáfa
5-től 2-ig. Sőrirt jaaz. H</clu. 3.
Az Irodalmi Kör könyv-délutánja
6-kor, Beneiskola (Borsa liéla). Március 5.
Gyurkovics és lilsouborg hangversenye a Kaszinóban 9 érakor, jegyek Vágónál.
Mát.In. (.
LiceáUs előadás 6-kor a Tárosliáadn (Vánkos Jenő). Máiclu. 10.
Ax Irodalmi Kör kónyv.dálutáaju G-kor, zeneiskola (Kelemeu Ferenc). Március II.
LiteáLU előadás 6-kor a városházán (Porényi ltudolt).
* B rovatban egyszeri közié. (1 sorig) dili 90 Iliiét.
Agyvérzéare hajlamos Idősebb embereknél, akiknél igen fontos, hogy erőlködés nélkül mindennap könnyű bélorülésük legyen, a természetes .Ferenc József keserűvíz, reggel éhgyomorra egy kis pohárul bevéve — a lehető legjobb szolgálatot leszi. Kérdezze meg orvosát.


A magyar ipar és kereskedelem ünnepe volt a vasárnapi BarossJcözgyü-lés, amelyen Illovszky János, az újból megválasztott elnök hangsúlyozta, liogy a keresztény érdekek teljes érvényesülését kívánják a gazdasági életben is. Bornemisza miniszter w hangoztatta beszédében, hogy a magyarság csak nemzeti és keresztény alapon biztosithatja önállóságát.
A kőszegi kerületbon a vasárnap megtartott választáson Kovács Sándor 4140, Hindy Zoltán 3491, Stur Lajos 1697 szavazatot kapott, igy Hindy és Kovács között pótválasztás lesz.
Szál a sí Ferencet a ceglédi rendőrség engedélynélküü éjssakai propaganda-gyűlésről állította elő, de később sza-badonbo csáto t ták,
PetrovácZ Gyula ujabb éíes támadást intézett a kereszténypárt pesti nagygyűlésén a jobboldali agitáció ellen. i i
Hajtó rendőr elfogott két merénylője közül egyik: Pongor László bevallotta, hogy a svábhegyi rendőr merényletet is ő követte el,
A Magyar Nemzeti Parasztpárt ala-kulógyülósét nem engedélyezték,
w

A belga zsidók nagygyűlés! iten-deztek a diktatúrák ellen.
Düsseldorf határában római korabeli hajót találtak. ,
Koblenz mellett az uj postaépület alapjainak ásása közben a Rajna-parton homokkal kevert arany | h >r-s zemeséket találtak.
A tartalékos magyar csapat 1 : l (1 :1) arányban mérkőzött a Bu daprat— Páris-1 futball versenyen.
A berlini korcsolyavilágbajnoksá-gon a Szekrényessy pár az 6., B Bass-Barca pár a juniorban a második helyen végzett. j 1 Bécs nem tagadta meg kedélyes voltát: a történelmi vasárnapon, a Hitler-beszéd alatt is tízezernyi 16-megek lepték el a bécsköniyéki hegyeket. [
Paula Weszely uj filmjét nézhetik meg eheti mozijegy-nyerteseink
Nagy örömmel fogadták olvasóink a Zalai Közlöny bejelentését, amely szerint a jövőben minden héten két Ingyenes mozijegyet sorsolunk ki előfizetőink között. A kedvezményre külön pályázni vagy jelentkezni nem kell. Mindenki, aki előfizetőnk, természetszertlen résztvesz a sorsolásban. A sorsolást minden héten megejtjük.
A szerencse ezen a héten a kővetkezőkre mosolygott: Bernith Jeni Árpid-utca 23. szdm Fenyvest György Fi-ut 10. szám.
A közönség bécsi kedvencének, a különleges lehelségü Paula Weszelynek uj filmjét nézhetik meg mozijegy-nyerteseink. A .Ketten az éjszakában" cimü film érdekes és művészi kiállítású. Paula Weszely márkázza a filmet, partnere Rudolf Forster, a nöl szivek bálványa. A filmet kedden és szerdán mutatja be a Városi Mozi.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvehetők.
IMS. február 22.
ZALAI HMUWI
VÁROSI MOZGÓ Ali
A legbájosabb magyar film!
A kongresszusi Iroda Ozenl;
Hogyan utazunk fel a májusi nagyOnnepsé-gekre ?
Több mint féléves lelkes, verejtékes munka végérc tettünk pontot reb-ruár 5-évcl. Ezzel a nappal fejeződött bo a katolikus hivek jelentkezése az Eucharisztikus Világkongresszusra indítandó filléres különvonatokra. Az úgynevezett toborzást ezek a vonatok tudvalevőleg két turnusban szállítják fel a magyar vidék zarándokait. Az első cso|>ort — mintegy 80.000 ember május 25-én érkezik fol Budapestre és 27-én indul vissza. A második csoport — körülbelül hasonló számban — viszont 28-án érkozlk a 4ő-városba és 30-án utazik haza.
Természetes, hogy az egy-egy csoport felszállttásához szükséges 60—(50 különvonat menetrendjének összeállítása súlyos és felelősséggel teljes munkát ró a MAV-ra. Súlyosbítja a helyzetet még az a mintegy 70 külföldi különvonat, amely előreláthatólag ugyancsak 24-éről 25-éro virradó éjszaka szándékozik Budapestre befutni és innon 30-án visszamenni. Vonalaink és pályaudvaraink teljesítőképessége mellett csak a leggonkosabb e\'ő-készités tudja ennek a — Magyarországon még soha nem látott forgalomnak — zavartalanságát biztosítani.
Ezt a hatalmas feladatot idejében koll elvégezni és a menetrendek összeállítása nem egy-két nap munkája, Rppen ezért a jelentkezéseket — ismételt figyelmeztetés után — február 5-ével végérvényesen lezárták ós a különvonatokra további jelentkezéseket semtai körülmények között sem fogadhat el az Előkészitő Főbizottság,
EZ azonban semmiképen sem jo. lenti azt, hogy most már mindenféle kedvezménytől elesett az, oki eddig nem jelentkezcttl A rendes, menet-rendszerű vonatokon május 20-tól egészen augusztus 25-ig 50 százalékos menetdijkedvezménnyel mindenki utazhat Budapestre (vagy Székesfehérvárra vagy Esztergomba), aki az IBUSZ menet jegyirodában. vagy alkalmi árusítóhelyein (plébánia, községháza stb.) megváltja a kettős szentévi utazási igazolványt. Ennek az ára Budapesttől 100 kilométernyi távolságon belül 1-50 pongő, a távolabb fekvő állomásokról 2J50 pengő.
i Aki a kongresszusi ünnepségek egész tartama alatt Budapesten szándékozik maradni, az amúgy sem vehetné igény-bo a filléres különvonatokat,v mert ezeket csak a már korábban említett két csoport részérő indítja a MAV. Ezek tehát csak a rendes vonatokkal jöhetnek s igy jelentkezni sem tartoznak, hacsak budapesti tartózkodásuk alatt elszállásolás vagy élelmezést nem kivánnak a Főbizottságtól,
Azoknak, akik nem vonaton, hanem gépkocsin, kerékpáron vagy gyalogszerrel rándulnak fel pestno, 1 pengős tagsági jegyet kell váltaniok, hogy az ünnepségek színhelyére beléphessenek. Ezeket a jegyeket is <a már említett olárusitó helyek hozzák forgalomba. Akiknek utazási igazolványuk van, azoknak nincs szükségük tagsági jegyre, azok az igazolvány felmutatása mellett beléphetnek a kongresszusi tagok részére fentartott helyekre* Aki ülőhelyre tart igényt, annak külön ülőhely-jegyet kell váltania ott a helyszínen, vagy pedig előro megrendelheti a Kongresszusi Irodánál (Buda-pest, IV., Ferenciek tere 7., I. emelet). Az ülőhelyek ára 50 fillér és 3 pengő között lesz, de kiadnak az összes ünnepségekro érvényes tribün jegyfüze tekét is.
MARIKA
ma hétfftre prolongálva I
Budapesttel
egyldőben !
Egy kis kutya, hat diák
és egy darab lekváros kenyér
Reggelenként a ködben borongó Sugár utón rendszerint cjryütt haladok iskolába mer.ő gyermekcsoportokkal. Bo leli vallanom, legtöbbször meglassítom a lépéseimet és hallótávolságon belül nyomában igyekszem maradni azoknak a gyerekeknek, akik egymás közt élénkebb diskurzust folytatnak. Nem tartom illendőnek a mások beszélgetését kihallgatni és talán magam Ítélem oi legjobban az o hibában szenvedőket, mégis — mintegy önkéntelen — én a gyerekekkel szemben kivételt szoktam tenni. Ugy okoskodom, hogy a gyerekek beszédtémája sohase eshetik olyan szigorú titoktartás alá, mint a felnőiteké. Hiszen legtöbbször csacska, ártatlan dolgokról, vagy belyáros fantasztikumokról esik köztük szó, de mindig ugy, hogy sokáig eltöprenghet rajta a felnőtt is.
Hiszen ugy volna rendjén és magam is azt szeretném, ha az egymással beszélgető diákgyerek témája mindig az iskola köréből kerülne ki. Ezeknek a beszélgetéseknek szakszerűsége a legalkalmasabb egyes kevésbé kedvelt tan tárgy népszerűbbé tételére, de a továbbképzésro is. A minden szer-telenségre hajlamos diák, csupa virtusból is, igyekszik nem alul maradni a társai közölt A magam Idejéből emlékszem vissza olyan diákokra, akik az iskolai tizperc alatt áhítattal állották körül azokat a nagyobb diákokat, akik csupa kérkedésből is, folyékonyan fújták a latin, vagy görög leckéket. AZ ilyen intcrmczzók termel, ték ki az egyre több «jó> diákot.
Ma azonban ez már nincsen igy. Hol van ma az a diák, aki tiz percben, vagy iskolán kivül ilyesmivel, vagy a logarithmus, algebra tételeivel, vagy történelmi idézetekkel szórakoztatná a társait? Még ha valamelyik elő is hozakodna — merő kérkedésből ilyesmivel, menten lehurrognák: <Hagyd a fenébe! Inkább arról beszélj, hogy végződött a Hungária—Újpest mérkőzése?.
A tanáraikra vonatkozó hagyományokat azonban híven megőrzik és átveszik. Mióta diák és tanár van. azóta virul az a szokás, liogy minden tanárt felruháznak a rendes nevén kívül egy külön, annak személyével legtöbbször okozati összefüggést kereső melléknévvel. Elannyira, hogyha valaki a tanáraikról beszélgető diák szavaira figyel, sohasem tudja megállapítani, ha bo nincsen avatva, melyik tanárról folyik közöt. tűk a s*ó, mert mindig és kizárólag a melléknevén emiitik, különösen, ha valamelyik tárgyból •bezugatta • őket..
Nem áll azonban ez az iskolába siotő kislányokra. Ezek a kis bubifrizurás, vagy loknis hölgyecskék olyan halkan csevegnek egymással. vagy hangosabb szavaikat legtöbbször ugy elnevetgélik, hogy képtelenség elfogni csevegésük értőimét Csak rázogatják jókedvük kacajos csengettyűit reggel és délben végig a hosszú Sugár uton...
Egyik reggel arra leltem figyelmes a Sugár uton, \\hogy a gimnáziummal szemközti három ablakos ház vasrácsos kapuja előtt
egy csomó diákgyerek álldogál és valamivel, ami benn, a kapu mögött van. igen élénken foglalkozik. Közelükbe érve, egy három-négy hónapos kis kölyök-kutyát láttam a kapu mögött, amint igen élénk farkcsóválgatással és csillogó, várakozó szemmel nézett fel a gyerekekre. A gyerekek egyike-másika időnként bo is nyúlt a vasrács mögé és megsimogatta a kis kutya barátságosan dorüs fejét, mikor az egyik kibontotta a táskáját és a papirosba csomagolt tízóraijából lolört egy daraliot és odanyújtana a kis kutyának, amely boldog kapzsisággal kapta l)o a jó falatot Nosza, sorra bontogatták a gyerekek a táskáikat és mindegyik törőgelett a kis kutyá. nak az uzsonnájából. Az egyik gyereknek lekváros kenyeret csomagolt bo az édes anyja. Természetesen ez a gyerek is letört egy darabot, de amikor látta, hogy egyik-másik társa kolbászos, felvágottas kenyeret, zsömlét vesz elő, egy kis szomorúsággal félénken nyújtotta a maga kenyerét a kis kutya felé. Szeméből szinte ki lehetett olvasni, mennyire fog
szégyenkezni a kenyere, a lekvárral bekent kenyere miatt társai előtt, ha a kutyus nem kapja bo és azok kikacagják, A kis kutya ogy pillanatig hozzászagolt a lekváros kenyérdarabhoz és egy másik pillanatig fölnézett a gyerekre, farka is megállott a szóválásban, nyilván kutyaoszével azon töprenghetett, mit csináljon? F.s mig a felülről fuvó északi szél orrába vitte a neki senuniesetre sem rokonszenves lekvárszagot, megérezte, hogy a felé nyúló gyerek-kéz igaz szeretettel nyújtja felé azt a kis fekete, lekvárral bekent kenyérdarabot, mert behunyta szemét és nagylelkű mozdulattal bekapta és egyetlen hősies mozdulattal lenyelte a kenyérdarabot.. Hurrái... Kiabáltak a gyerekek és a következő pillanatban már ismét barátságosan lengett a gyerekek felé a «kutya-farok-Zászló...»
Most még eZek a gyerekek megosztják az utjokba kerülő kis kutyákkal az uzsonnájukat, do vaj ion később, felnőtt korukban, amikor majd talán szintén csak papirosban porciózza ki számukra az élet a lehetőségeket, lesz-o bennük hajlandóság megosztani azt az utszéliokkcl? Vagy pedig — mint ma olyan soknak — lia-tnarább lendül a lábuk rúgásra, rniut a kezük siniogatásra ?...
HrtLHsóml Gyula
Megfőtt a kocsonyás lábasban egy másféléves zalaszentmártonl kisgyerek
A fiúcska édesanyját és nagyanyját feltételesen elítélte a törvényszék
Az utóbbi időben egyre több a halálos szerencsét lenség; amelyek-nek áldozaiai rendszerint gyerme kek, akik a kellő felügyelet hiányá ban vesztik életüket. A szülők leg több esetl>en szegénységükkel véde keznek, azonban sok e9elben el lc heiett volna kerülni a halálos tragé diái, ha nagyobb gonddal vigyáznak gyermekükre. Nem minden esetben lehel « szegénység a mentő körülmény, mert ha nem Is jut gyermekkert észnő és német nevelőnő minden gyermek mellé, a szülC kell hogy gyermeke testi épségére a legnagyobb gonddal vigyázzon.
Egy ujabb szomorú esettel foglalkoztak a zalai hatóságok. Zalaszentmárton községben él Flncza istvánné született Marczán Aranka \'fiatal asszony férjével és anyjával,1 Marczin istvánné szül. FiscHK . Katalinnal. A házaspárnak egy másfél éves kis fiúgyermekük volt, a Pista. Az élénk fiúcska Szilveszter délután, amikor édesanyja a konyhában kocsonyát főzött és a forró fazekat letette a földre, néhány percre kiszaladt az udvarra. Ezalatt a kis Pista odament, belebotlott és beleesett a forró lével lele fazékba. A gyermek ugy ösz-sze égette magát, hogy másodfokú égési sel>eket szenvedett, szinte megfőtt a kocsonyában. Apja nyomban befogott ós szekéren Pacsára vitte az összeégett gyermeket. De hiába volt már minden. A kis apróság újév napján belehalt sebeibe.
Megindult a nyomozás és a csend
őrség a kis áldozat édesanyját és nagyanyját vonta felelősségre. A vád súlyos volt: gondatlanságból okozott emberölés. Az volt a védekezésük, hogy az egész egy pillanat alatt történt, nem is tudtJák volna megakadályozni. A fiúcska rendkivül élénk .gyermek volt.
A bizonyítási eljárás befejeztével a bíróság bűnösnek mondotta ki az áldozat édesanyját és nagy-anyjái és őket egyenként 100 -100 l>engő pénzbüntetésre Ítélte, de a büntetés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette.
iv.i"* vi-1 iwi-viwjtiMnmiB
4
ZALAI KÖZLÖNY.
M3|B. hbnUr 22
Az Izr. Nőegylet estélye
A kanizsai farsang egyik legelegánsabb tseinénye minden évl>cn ai\'Izraelila Jótékony Nőegylet pu-rimbálja. Ilyen volt ez-idén is. A Kaszinó fényben uszó termei díszes közönséggel teltek meg. Ott voltak, élen a polgármeslerékkel, a keresztény társaság vezető családja is, jeléül annak a társadalmi egyetértésnek, amellyel megbecsüli a Nőegylet munkássá-gát, sok évtizedes frontban állását a nyomor, a nincs, az emljeri szenvedések ellen. (_ i
A műsor a vidámság jegyében zajlott le. Leitnsr Ferenc prológja és konferánsza helyi vonatkozásokkal fűszerezett volt és sok kacagásra adott alkalmat. Nagyon szépek voltak Hahn AÜoe tánctanárnő számai, az angol stepp, de különösen a balett festői figurái sok tapsot arattak, amiből a kísérőnek, Gold-schmfedinénak ls jutott. Dr. Szölősi Pálné, dr. Ney Hugóné és dr. Balázs Pál jelenete nagyl>an elősegítette a derűs hangulat kialakulásét, meg. érdemelt elismeréssel adózott a közönség jól beállított játékuknak Kedves, meleg zengésű hangján Kasztiné Holzer EUy chanzonoklai énekelt Hirschler István figyelmes zongorakisénetével. Igen sok munkát adott a nevető izmoknak OHop Géza dadogó-alakitása, hivatásos szinész se csinálhat la volna jobban. Vele osztozott a sikerben |>artnere, Vágó Endre. A műsor szenzációja volt Kürschner László »A jazzc c. szerzeménye és a többi, ugyancsak saját számai, airelyeknek maga volt költője, zeneszerzője és előadója; mindhárom minőségében remekelt és tapsban is az est rekordját érte el. I > (
Műsor után megkezdődött a színes, hangulatos farsangi vigasság. A Pasquatetti-jazz szorgalmasan gon. doskodott a hangulat állandó ébren tartásáról és nem is igen kellett biztatni a fiatalságot, söt: az idősebb korosztályt sem.
A "rendezőség, amelynek munká. jából oroszlánrész dr. RapochAla. dáméé és Kertész Lajosnéé volt ezúttal is, meg lehet elégedve a fé. nyes erkölcsi sikerrel, nemkülönben az éhezőknek szánt anyagi ered ménnyel is. Külön látványosság volt a szép büffé, de nem sokáig, mert a farsangoló közönség hamarosan csak a romokat hagyta az asztalon.
A báli. hangulat hajnalig tartott. Weísz Ernőné elnökasszony büszke lehet egyesülele társadalmi munkájának sikerére.
Éveken át székszorulásban szen vedö egyének gyakran nrglepfl rövid idö alatt rendbejönnek, ha reggelenként felkeléskor és esetleg este lefekvés előtl ls egy-egy félpohár természetes .Ferenc József" keserüvlzet isznak. Kérdezze meg orvosát.
— Naptári Február 22. kedd. ttom. kat. Péter Azékfogl. Protestáns Gerzaon Izr. Adar hó 21.
Gyógyszertéri éjjeli szolgálat február végéig az őrangyal gyógyszertár és a klskanlzsai gyógyszertár.
— A GŐZFÜRDŐ hétfőn éa kedden (21. és 22-én) kazáutisztitás miatt zárva marad.
— Slfon, vásson, damaast törUlkŐZŐ nagy választékban Singeméi.
— Ssinea tüll, taffet báli ruhaanyagok nagy választókban találhatók Schütznél.
Halált kért a táblai ügyész gyilkosra,
botfal
aki agyonlőtt egy asszonyt, mert az nem akart elvAlnl az urától
Berta Ferenc a zalamegyei Botfa községijen a múlt évben agyonlőtte Horváth Istvánná zalaegerszegi asszonyt.
Berta már hosszabb jldő óta udvarolt Horváth Istvánnénak és arra akarta rábírni, hogy válljon el az urától és legyen az ő feleségé. Horváth Istvánné ezt kereken megtagadta, mire Berla Ferenc egy este az utcáról az ablakon keresztül megleste Horváthnét és egyetlen lö-
véssel leterítette az éppen lefeküdni készülő asszonyt. i
A csendőrök csakhamar elfogták Bertát és a kir. törvényszék 16 esztendei fegyházra Ítélte gyilkosság miatt. Fellebbezés folytán az ügy most a tábla elé került, amelynek tárgyalásánál az ügyész halálos Ítélet kiszabását kérte Horvátjáé gyilkosára. Határozat előtt azonban az ügyel felierjesztik a budapesti igazságügyi tanácshoz. Csak azután ke. rül sor Ítélethozatalra.
Véres aranylakodalom a kanizsai szőlőhegyen
Az asszony miatt leszúrta testvérét a jubiláns házaspár egyik gyermeke
Megint csak »az asszony* volt a kiinduló ponlja ennek a véres eseménynek. Pedig ünneppel kezdődött. i |
Ugy történt a dolog, hogy az egyik Kanizsa-környéki szőlőhegyen aranylakodalmukat ülték az öreg Ifjovlcsék, miely szép családi eseményen megjelentek a jubiláns szülők felnőtt fiai is, Ifjovics Ferenc és Ifjovics József. Ifjovics Ferenc Nagy kanizsán lakik. Nem zavarta meg semmi a kedélyes aranylakodalmat a hegyen, ahova a család ismerősei is hivatalosak voltak. Bor is volt elegendő és csakhamar pompás hangulat kerekedett a kis családi ünnepségen. Esle, amikor haza készülődlek, a két fiu egy szekérre akart felülni, velük az egyik Ifjovics felesége is. A testvérek ezen összeszólalkoztak, az egyik állítólag meg is ütötte az asszonyt, amiből parázs ves/jekedés támadt és az
amúgy is a Jjortól fűtött Ifjovics József dühéljen előrántotta kését és azt többször testvérélie mártotta. Csakhamar összefutottak a családi ünnep résztvevői, segítségére siet-
/tek a megszúrt embernek, akit beszállítottak a nagykanizsai kórházija. Allajjola igen súlyos, ugy hogy a kórház jelente tle az cse\'.el a rendőrségnek. A törvényszék vizs-gálóblrája azonnal kiszállt a kórházba. A súlyosan sérült ember a Ijelegágyon elmondta, hogy az asz-szony fel akart ülni a szekérre és emialt vesztek össze a testvérével, aki többször beléjeszurt. A vizsgálóbíró megeskette vallomására if. jovicsot, akinek állapota komoly.
A nyomozás fogja tisztázni, hogy voltaképpen mi is történt az aranylakodalom befejezte után, a kél If. jovics hazaindulásakor.
Miért nem tudja a vidéki beteg Budapesten gyógyíttatni a reumáját?
Szállítsák le a holtszezon szállodaárait és a főváros gyógyfürdőit tegyék hozzáférhetővé a vidéki tömegek számára is
(Budapesti közgazdasági tidósi-tónk jelentése) Budapesten egyinásl érik a különböző ankétok, konferenciák\', amelyek annak az okát kutatják : miért haldoklik októbertől májusig Budapest idegenforgalma ? A szállodatulajdonosok statisztikai adatokkal bizonyítják, hogy
űz év nyolc hónapjában a hotelszobáknak majdnem a fele nem talál lakóra
s a néhány nyári hónap erős üzletmenete nem elegendő ahhoz, hogy az őszi, téli és tavaszi hónapok ha. lalmas kieséseit pótolja. Hasonló az eset a kiváló gyógyhatású j>esti gyógyfürdők terén is.
A vidéki sajtó, amely már hosz-szu Idő óta bátran hangot adott ennek a kérdésnek és tárgyilagos nyíltsággal mutatott rá a bajok, hibák okaira, elégtétellel állapithalja meg, hogy , ,
a legsúlyosabb szavú Idegenforgalmi szaktekintélyek a közelmúltban lezajlóit ankétek során
kivétel nélkül a vidéki lapok álláspontjára helyezkedtek
és rámutattak arra, hogy mindaddig nem lehet beszélni komoly, átütő sikerű és egész éven át tartó pesti idegenforgalomról, amig a szállodai és gyógyfürdő-éTdekellsé-1 gek nem próbálják céltudatos munkával a vidéki tömegeket meghódi-tani. A fővárosi hotelesek épp ugy, mint « Budapesti Gyógyhelyi Bizottság vehetői abba a nagy hibába eslek, hogy kizárólag a külföldi vendégek Ideözönlésétől várják idegenforgalmunk\' fejlődését s közben
ölbetett kézzel nézik, hogy a nyolcmillió lakosú magyar vidék egyre Inkább kikapcsolódik Budapest idegenforgalmából.
A pesti szállótulajdonosok süketen mennek ei\'ama józan és jóindulatrj tanácsok mellett, melyek szerint a holtszezon idejére legalább 30°/o-kal szállítsák le a magas szoba- és penzió átakat,
mert a vidéki polgárság nagy része képtelen a mai árakat megfizetni. Ami ]jedig a gyógyfürdők dolgát illeti: már-már nevetségest, hogy a hatalmas költségvetéssel dolgozó Budajjesli Gyógyhelyi Bizottság horribilis összegeket költ külföldi propagandára s diadalmi görögtüzeket gyújt minden alkalommal, ha néhány nyugatéurópai, vagy tengerentúli világvándor véletlenül a magyar fővárosba is bekuk. kant, ugyanakkor viszont egyetlen gesztust sem tesz a gyógyfürdőkre szoruló vidéki polgárság ezreinek Pestre való édesgetésére, hanem tűri, hogy a vidéki magyar publikum tömegei a környező államok gyógyfürdőiben költsék el pénzüket.
Budapest Gyógyhelyi Bizottsága, ugy látszik, jobban örül egy hétre idevetődött hindu kereskedőnek, mint ha száz vidéki polgár PÖs-tyén helyett Budapestre jönne a reumáját gyógyíttatni. Nem hajlandó tudomásul venni, ha a magyar vidéki vendég pesti fürdőben akar gyógykurát tartani, ugy nem csak a drága hotelre, vendéglői ellátásra és közlekedésre van ráulalva, hanem ezenfelül a gyógyfürdők toronymagas áru jegyeit Is meg kell vásárolnia. i
Színház
— Hevesi Sándor nj köuyvo —
A színház iránt való érdeklődés olyan tömegeket mozgat meg, mint, a munkán kivül egyetlen emljcri tevékenység sem. Az is kétségtelen, liogy az összes szellemi élvezetek közül az a legösszetettebb, a legbonyolultabb, egyszerre szól szemünkhöz. fülűnkhöz, eszünkhöz és szivünkhöz. Aki szinházat csinál, an. nak sok mindenhez kell értenie* Nekünk azonban van valakink, aki ugy tudja, mint talán senki szíéles c világon. Hevesi Sándor jó drámaíró, kitűnő rendező, ritka műveltségű esztétikus, muzsikus a javából, pedagógiai tehelség. tájékozottsága az irodalomban, a zenében s a művészetek minden ágában rendkívüli és megvan az a képessége is, hogy közölni tudja a tanítványaival, amit tud. Még pedig ritka élvezetes módon. Aki ma Magyarországon színház iránt érdeklődik, az neki majdnem kivétel nélkül, mind tanítványa, akkor is, ha véletlenül nem tud róla.
Attól kezdve, hogy a Révai utcai Tháliában bemutatta Ibsen Nóráját, egó>zen a III. Richárd Magyar Szin-házbeli előadásáig, oly sok mindennel tette gazdagabbá a magyar színházt kuliurát, hogy azt felsorolni nem is lehet. Többek között egy sor könyvvel is. legújabb könyve, ragyogó köntösben, most hagyta ol a sajtót
Ebben aZ uj könyvél>eu a szinházl sikert «vcgyelcmzi Hevesi Sándor. Kimutatja, hogy milyen része leljet abban a közönségnek, a színésznek, a költőnek, a rendezőnek, a filmnek, a rádiónak. Ez igy, ahogy elmondtuk, lapos és tankönyizü. Hevesi Sándor könyvében viszont éppen az a lebilincselő, hogy semmi, de semmi nincs benne, ami az iskolát juttatná az em-ber eszébe, viszont annál közvetlenebb és meglepőbb, amit mond. Módszere: elkábitja elmésségével az olvasót és közben müveit esztétikust fonnál belőle. könyörtelenül!
Miután végighallgattuk őt: a boava-tottak szemével látunk. Többé nein tévesztjük össze a pakfongot az aranynyal, de mindenütt felismerjük azt, ami arany és értékelni is tudjuk.
■ACZBL LŐRINC
- (BélyegxyfljUk találkozója) Hétfőn
délután 6-tól 6 óráig az OMKE t&náoa-termében.
1938. fcbruAr 22
ZALAI KÖZLÖNY
— (Az első könyv-délután)
beszámolójával kapcsolatban annak előadója, Surányi Gyula felsőkereskedelmi iskolai tanár, az Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke annak megállapítását kéri, hogy előadásában Koós Károly: Az országépitő c» regényére vonatkozó tanulmányokat is ismertette s azoknak a /elfogásával egyező megállapitásait előadásában fei is használta.
— (Határozatképtelen volt),
amint előre is volt Játható, a vasárnap délelőttre és délutánra hirdetett nagykanizsai járási ipartestületi alakuló közgyűlés. Miután Samu Lajos elnök megállapította a határozatképtelenséget, a közgyűlést a jövő vasárnapra halasztotta, amikor tekintet nélkül a megjelentek számára, megfogják tartani az alakuló közgyűlést, amely a késő déluláni órákig fog tartani.
— (A Keresztény Jót. NőegyUt álarcos bálja)
A nagy társaság ezidén is a Keresztény Jótékony Nőegylet álarcos báljával búcsúzik a hosszú farsangtól. A nőegylet! álarcos jelmezbál február 26-án este lesz a centrálban. Amint halljuk, vidékről is s>k érdekes jelmezt várnak. A meghívók már szétmentek. Aki tévedésből nem kapott volna meghívót ós arra igényt tart, szíveskedjek ezt bejelenteni Farkas Vilmánál, a Nőegylet ügyvezető alelnökénél. (Bazár, telefon 171). A Centrálban való át- és felőllózéshez külön női és férfi öltözőkről gondoskodás történt » . (:)
— (A kereskedelmlsták tanulmányútja)
A nagykanizsai felsőkereskedelmi iskola minden évben rendez tanulmányi kirándulást növendékeivel. Az idén három napos kirándulásra Fiúméba mennek. A fáradhatatlan Balog Dezső igazgató most szervezi a tanulmányutat.
—- (A Vegyeskar összejövetele)
A* Irodalmi és Művészeti Kór aranyérmes vegyeskaru még csak most jutott liozzá, hogy megünnepelje országos nagy sikerét. Ezt az ünneplést a Kór rendezi számára barátságos összejövetel keretében február 26-án, szombaton este u órakor a Kis Royalban. A kart ós kitűnő karnagyát Kelemen Ferenc társelnök fogja üdvözölni. A vegyeskar énekszámokat ad elő. Belépődíj nincs. A vegyeskar és az Irodalmi Kör tagjait és azok baráti társaságát ezúton hivja meg az elnökség. (:)
— (A sakkverseny díjkiosztása)
Sterdán este 8 órakor lesz a sakkverseny díjkiosztása, amikor a Sakkköri tagok ós sakkbarátok barátságos értekezletet tartanak vacsora keretében. A Sakk-kör vezetősége minden sakkbarátot és sakkozót szívesen lát. Összejövetel a Sakk-kórben, (:)
— Iliaa <1 mintás Belyemklilönlegos-Bégek SInger József és Táráénál.
i.
Kikapott az elbizakodottan játszó NTE
Az egerszegi csapat nem egyezett bele a SchQlz-kupáért való küzdelembe — Zalaegerszegi TE-NTE 4:3 (1:3)
Futballszeszély. Mindig akkor jön amikor senki sem várja. Azonban nem tartjuk jogosnak, még az NTE játékosoknál sem, hogy 25 per»es szép, szemet, lelket gyönyörködtető játék után .adják,, hogy ők igen tudnak. Persze ilyenkor aztán kiderül, hogy van még a pályán 11 játékos a másik gárdából, ki észreveszi ezt az elbizakodottságot ós szi-vet-lelket ad a játókba. Nem akarunk most temetői liangulatot teremteni, vagy dorongolni, do reméljük, hogy az NTE a legközelebbi mérkőzésen megcáfolják jó játékkal azokat a szörnyűségeket, amit a Zalaegerszegi TE elleni mérkőzésen elkövetlek. Még csak annyit, hogy a ZTE győzelme jogos és teljesen megérdemelt volt.
A győztos csapat: Laszák — Varga, Szabó — Doma, Bacsai, Kálóczi — Dóczi (Dolgos), Dombai, Agocs, Szép, Kardos (DócZi) felállításban, mig az
NTE: Csondor — Csáki, Varga — Kiss, Bittér, Csctneki — Csász, Szollár, Szendrői, Istenes és Jellinck felállításban Játszott.
Gyönyörű és ellenállhatatlan NTE támadásokkal kezdődik a mérkőzés, jami a 7. percben szép góllal fejeződik be. Jellinck szökik, szép beadása Szollár fejéről védhetetlenöl hul a hálóba. 1 : Ou Két porc múlva Csász ad szépen jobbal, Szollár lehajol, Szendiői hálóba bombáz. A 14. percben Jellinck losgólt lő. Érvénytelen. Szép iramot diktál az NTE, az .ellenfél szóhoz sem jut. Szövevényes összjáték a 17. percben, sakk-matt a védelem, Szabó csak kézzel tud elütni Szendrői elől. A 11-est csáki a jobb felsősarokba küldi. 3:0. Szollár lő fütty után a hálóba és__czzel mintha elvágták, volna. A ZTE próbálkozik egy-két támadást és Dombai lövése a kapufán csúszik. Szép durván löki Bittei t (Szép ez nem volt szép), szabadrúgás, helyzet, de az NTE csatárok nem használják ki, A ZTE felnyomul, Csondor kiejt egy labdát, zavar a kapu előtt, Varga röviden szabadit, Dóczi pedig bálóba lő. 3 : 1.
A félidő Jellinek főiélövésévet kez-dőilik. Az NTE szögieteket harcol ki. Jellinck jön jobboldalra szögletet rúgni. Kár volt a fáradságért. Haj NTE szélsők, a szögletrugásokat is meg kellene tanulni! A szöglctrugások 75 százaléka kapu mögé megy, a tóbbi pedig rossz. A 4. percben Csáki szögletre tszabadil.\' A védelem ímmel-ámmal áll a kapu előtt (nem ,\'akar-ják komolyan venni), senki sem kérdezi a hórihorgas ZTE balkótőjét .Szép ecsém miért állsz ott a nap tüzében?. — azért ő fele). Egy szép fejesgóllal. 3:2. A ZTE küzd a kiegyenlítésért. Az NTE még mindig nem veszi komolyan. A 18. percben Csász nagy helyzetben rosszul (ballal) lő. Most Czvctkó véteti észre magát
sorozatos hibáival. Szendrői gólhely. Zctben kapusba lő. A 24. percben szép jobbszárny támadás a ZTE.nél, amit Dombai góllal fejez be. 3:3. Bossz védelmi helyezkedés. Csctneki tudja Isten hol kószál? Csáki ámulatba ejti a nézőket (oly rossz)l Szollár nagy helyzetet liagy ki, ZTE támad, a 39. percben Dombai végig megy a védelmen, Csondor kifut, elhúz mellette, de gyengén lő és Csáki á vonalról ment befutva. Ez szép volt. A 45- i>ercben beteljesül a* NTE végzete. A ZTE legjobb csatára Dolgos, dolgozik nagyszerűen, maga mögött hagyva a védőket és vezetéshez juttatja csapatát. Az NTE már hiába erőlködik.
A ZTE-ből a kapus nem klasszis, Varga azopbun nagyszerűen liclyez-kiedő hátvéd és társa is igyekezett. A fedezetsor egyúttal a csapat egyik legjobb tagja Bacsai volt, Szendrői nem nagyon élt mellette. A két széledezel szürke. A csatárok közül Dolgos pompás, lendületes szólső (Kanizsának is jó vobia legalább ilyen keltő), Dombai, Agocs és Szép említhető még ebből a sorból. Sem Kardos, sem DócZi nem sok vizet zavart jobbszélen.
Az NTE-nél Csondor az egyik ban, sőt a Szép fejesgóljában is .ludas. volt. Csákit nem értjük, Vargát menti, hogy sérülten állt ki és Csctneki kalandos természete. Csctneki-tő-részese a vereségnek könnyelmüskö-désévcl. (Lázárt utánozza tán?) Bittér nagyszerűen dobta frontba a csatárokat, do liátul ő sem segített, ,Kxss annál inkább. Csúsznak voltak jó mozzanatai, látszik, hogy most kozd formába jönni. Szollár gyengécske, .Szend rői csak az első 20 percben volt jó, utána kiütközött rajta az edzéshiány ós csak lézengett, Istenes volt u legjobb csatár, azonban nagy liibája, Hogy ő sem vállalkozott lövésre. Ma Jellinek sem érdemel említést.
Ha a Czvctkó féle bírók azt lüszik, hogy a mérkőzéseket azért találták ki, hogy ők ott játékvezetöedzéseket tartsanak, akk<>r nagyon, do nagyon tévednek.
Az NTE-nek szerencséje, hogy az egerszegi csapat nem egyezelt bele, hogy a Schütz kupáért játszanak, igy talán legközelebb a seriegmórkőzéseu okul az NTE a látottakon,
_ —k—n—l—
Zrínyi—Vasutas TE 4:1
Góllövők Ziegler (2), Boda, Jaku-bcez, illetve Horváth. Biró Waldman,
— Regonhardt & Raymnnd-félo 1«D Mkéaaletek nagy vAlasatökban SokAlanál
— Butorkiállitájunkat tekintse meg minden kényszervótet nélkül. Kopsteln butoráruház.
— Meayausonyl kelengyék Slnger cégnél.
— (Rajkó zenekar a Kis Royalban)
A nagykanizsai divatos vendéglő, a Kis Boyal uj muzsikát szerződtetett Pénzes Antal hü maradt éa hü is marad a magyar cigánymuzslkához és most költséget nem kímélve az Alföldről szerződtetett egy nagyszerű rajkó-zenekart. A rajkók szerdán este mutatkoznak be. (:)
— (Vincze József)
kis cipész-mühelyének megteremtésére gyűjt a Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete. Ujabb adományok ml. ,kir. U3. I. határőrosztály 10.17, m. kir. 3. II. határőrosztály 9.96, Dolmányos Lászlóné 10, N. N. 7.37 pengő. — A Missziósház felöltöztette Vincze József egyik fiúgyermekét, juttatott egy öltözet ruhát Vincze feleségének és a 3 éves kis Vincze Pétert felvette a Misz-sziósház Napközi-otthonába.
— (Elfogtak egy festőművészt)
Néhány hétlel ezelőtt feltűnt Keszthelyen egy festőművész, aki nappal a környéket járta és vállatokat készített és este kávéházakban és nyilvános helyeken egy-két jHngőért )>ortrékat festett. A kurtapipás művészért most ogy csendőrjárőr jelentkezett és őrizetbe vette, a csendőrség a budapesti kir. ügyészség megkeresése alapján járt el, amely csalás, liázasságszé-delgós és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt körözte a Keszthelyen tartózkodó festőművészt, névszerint Kiskéri Balog Jánost, akit Budapestre szállítottak.
— (Családi csendélet egy karó körül)
A csendőrök vasárnap behozták Nagykaniz>ára Kramarics Péter petri-veneti gazdát és átadták a kir. ügyészségnek. Kramarics otthon apósával és anyósával egy karó felett annyira ösz-szeveszett, hogy fogta a karót és azzal ütlegelte az idős házaspárt, sőt apósának a karját is eltörte. Fogvu tartása felett ma döntenek.
— (Három ház égett le)
a kiskutasi szőlőhegyen egy eldobott égő cigarettavégből. Elsőnek iBen-kő József hajléka km-hant lángra, majd a nagy szélben Csiszár Péteré és Lukács Istvánná is. Mindhárom a gazdasgá felszerelések kel és takarmányokkal együtt teljesen leégett. A kár meghaladja a 2000 pengőt — Tüz volt Kustánszegcn is. Itt ifj. Hadnagy Lajos 800 pengőt érő cséplőgépét gyújtotta fel egy eldobott gyufaszál. A cséplőgép teljesen elégett
— (öngyilkos gazda)
Guáth József alsőőrsl földműves há-zának padlásán a mesterge-
MSfl rendára felakasztotta magát
TTB Mire hozzátartozói észrevet-
fía tók, már nem letetett rajta
tj/U segíteni. Nem tudják, miért • ment a halálba.
«- Tavasai dlvatsxSvet újdonságok Singeméi.
— Bátorokká* a Kopsteln-eég vezet l Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező -íze-téal feltételek mellett
- ■eayasaaoajrok 14eáá<a
megérkeztek „ /
. az uj Krypton izzok
Drávavölgyi bemutató, FÖut 13.

ZALM KOZLOM
1938. február 22
M százalékos osztalékot fizet a Bankegyesület
A nagykanizsai pénzintézetek éle-le szeizmográfként mutatja a gazdasági helyzet változásait. Ezidén a hank-mérkegek felfelé iveid grafl-kunja örvendetes jele a javulásnak. Kiugró jelentőségű a kanizsai bankeredmények sorában a Banke^yesü-leté. Ez a 67 éves nagykanbsai pénzintézet az elmúlt évten 12 százalékkal\' kamatoztatta részvényeseinek a pénzét. Az eredmény országos viszonylatban is ritka és köszön hető a szolid, gondos üzletvezetés és meggyökenedzett bizalom mellett artnak a mozgékonyságmik, körültekintésnek, amellyel a Bankegyesület Üzletágalt a viszonyok kívánalmaihoz alkalmazza.
A Bankegyesület közgyűlése, bizonyára a nagyszerű osztalék hatá. sa alatt, szinte tömeges érdeklődés mellett zajlott le Löwenstein Emil nagybérlő elnöklete alatt. Az elnöki megnyitó üdvözölte dr. Krátky István polgármes\'ert, a Nemzeti Bank, a posta és a társintézelek képviselőit, dr. Molnár Szilárd pénzügyi titkárt és a vendégeket.
Miklós Gyula igazgató évi jelentése az összes üzfetágak erőteljes fejlődéséről számolt 1*. örvendetesen meglepő a takarékbetétek 23 százalékos gyarapodása az utolsó egy év alatt. 106.000 pengővel több a betét, mint tavaly Ilyenkor. Emelkedtek a folyószámlabetétek is. A Bankegyesület hitelcllátó feladatai-nak is megfelelő arányokban tett eleget, amikor nem csak a befolyl tartozásokat helyezte kl újra, hanem még ezen felül is 812.000 pengőt s ezzel jelentős részesévé vált a város és a vidék gazdasági előbbre lendülésének. Az agrár-export, erdőkitermelés, egyéb vállalkozások eredményes alátámasztása a közre nézve is hasznos üzleti tevékenységei a Bankegyesületnek.
firdekes, hogy a Bankegyesülel betéteinek összege ma már töbty mint az 1981 évi bankzárlat előtt vett. A betétek összege 1027-ben 1.9 millió pengő volt, ma 2.7 miUió Ugyanezen Idő alat a kölcsönklhe-iyezés -1.8 millió pengőről 6.2 millióra emelkedett. Ezzel az intézet l>első megerősödése is hasonló tempóba* tartott lépést Az intézel sft-j.-H tőkéinek összege ma már 1,868.000 j*engő, tiz év alatt tehát megkétszereződött. Az 1986 évi 113 millió pengő összforgalom 1987-l>en 133 millióra növekedett.
Ezekből a számokból "következik a 191.613 pengő nyereség, amiből minden 50 j>engős részvényre 6 lxmgö osztalék esik.
(—) A télvégi permetezésről
tr a Növényvédelem és Kertészei most megjelent száma. Cikkeket közöl a gyümölcsösbeni fagykárról, a gyü. mfilcsfnmctszés szabályairól, a szőlő ákdtásáról. az elfagyott örökzöld növények kezeléséről, a korai virágpalánta nevelésről, az idei cserebogár járásról, a hordók helyes kénezéséiől stb, A kiadólűvatal (Bud*poat, V., Vécsey »\'• 4.) díjtalanul küld mutatványszámot.
Kisd|a a laptulajdonos Közgazdasági Rt. OMenberg Nyomda és D&alai Lapkiadó VáiüüsU Nagykanizsán.
Felelős kiadó: Zalai Kárálj Interurbán Maion: Nagykanizsa 78. szám.
lecjujabb/?
Lord Halifax az angol külügyi hivatal vezetője
London, február 21 A Press Association jelentése Szerint lord Halifax kapott megbízást a külügyi hivatal vezetésére.
A főkapitányság egy ujabb kommunista-fészket robbantott széjjel
Budapest, február 21 A budapesti főkapitányság detektív-jci egy Ujabb kommunista fészket emeltek ki u fővárosban. Megtudták a detektívek, hogy az egyik gyárban kommunista propaganda füzeteket osztogatnak. A füzetekben\' jobbára képek mutatták be a srovjet|>arudi-esom jólétét. «ragyogó állapotát. A* nyomok Benkovics szerszámkészítőhöz vezettek, aki bevallotta, hogy a propaganda füzeteket Prágán keresztül testvére, Benkovics Sándor küldi neki. A házkutatás alkalmával ládaszámra találtak ilyen moszkvai propaganda füzeteket. Eddig tiz embert vettek őrizetbe.
Lázár miniszter átvette hivatalát
I Buda|)est, február 21 Lázár Andor igazságügyminiszier egészségi állapola teljesen helyreállott és a mai napon átvette hivatala vezetését.
Darányi kihallgatáson a kor mányzónál
Budaj>est, február 21 Darányi Kálmán miniszterelnök ma délben kihallgatáson jelent meg a kormányzónál.
Helyszíni szemlén a rendőr törzsőrmester merénylőivel
Budapest, február 21 Bodó Imre és Pongor László — Hajtó Antal rendőrfőtörzsőrmester merénylőit ma helyszíni szemlére vitték a Szarvas-csárdához, ahol a detektívek cljátszalták velük a merénylet minden részletét. Vallomásuk során bét betörést ismertek be.
IDŐ
Havazás!
Prognózis: Északi, északnyugati szél, változó felhőzet, néhány helyen, Ifiként keleten kisebb havazás.
Nagykanizsa megyei város polgármesierétől
4295/ím
Tárgy: Az arzénporral való gyümölcsfa permetezés eltiltása.
Hirdetmény.
Tudomásomra julotl, hogy egyes gazdák a gyümölcsfák virágzás.) idején Is basználnak arzénes pori permetezésre, jóllehet a vlrágnyltás tói a szlromhullásig történő anénos permetezés a méhesekben nagy kitl okoz. Közhírré leszem, hogy ai arzénnel való permetezés a virágzás idején tilos és a 48100/1932. F. M sz. rendelet alapján elzárással bün-lelendö kihágást képez.
Nagykanizsa, 1938. február 15. !i3 Polgármester.
5022/1938.
Tárgy i Pályázat helypénzszedöl állásra.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa megyei városnál betöltésre kerülő » helypénzszedői állásra pályázatot hirdetek.
Az alkalmazás szerződéses Jellegű és 15 napi kölcsönös felmondással bármikor megszdntethelö.
Javadalmazása havi 40 P.
Pályázhatnak magyar honos, legalább hal elemit végzetl, 18. élei-évüket betölt ötl férfiak.
A szabályszerűen kiállítandó és a pályázó által sajátkezüleg Írandó kérvényhez eredetben vagy hllelesl-tett másolatban a következő okmányok csatolandók:
1. A pllyázó szülelési anyakönyvi -iivonala és családi állapotát Igazoló anyakönyvi .Családi Értesítő".
2. Halósági erkölcsi bizonyítvány, mely a politikai megbízhatóságot és a forradalom és|kommunlzmus Ideje alall tanúsított magatartást Is igazolja.
3. Illetőségi bizonyítvány.
4. Iskolai végzetséget igazoló bl-onyitványok.
5. Eddigi szolgálatot, foglalkozást, illetve általában az előéletei igazoló okmányok.
A pályázati kérvények hozzám címezve a városi Iktatóhlvatalba adandók be.
A pályázat határideje 8 nap, azon naptól számítva, amely napon a pályázati hirdetmény a Zalai Közönyben először megjelenik.
Ezen állás betöltésénél az állásra alkalmai hadirokkantakat kizárólagos elsőbbség illeti. Az állás az 1933: VII. l.-c. 27. §-a élteimében
Itt az uj fény!!!
Krypton
villanyégő
Szabó Antal sport- és rádióüzletében
Nagykanlzta, Fö-ut 5.
EB
csak az estiben lesz nem hadirok-kanllal betöltve, ha Ilyen alkalmas pályázó nem akadna.
Nagykanizsa, 1938. február 16. iss Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dija vasárnap «• Opnapnap 10 ai (Illír, minden további sió 0 fflUr, hétkOinai ..A , mi.r
Sugárul lő/e. izárna házban utcai kát* aiabáji ö»zkomforlo9 lakás május l-re kiadó. U
A Kiskati dUlőben 2 k. h. 1128 Q.Ö1 szántó és 3 k. h 1083 D-öl rét, a Malomi dUlőben 1413 □ 01 szánté és 120 D-öl rét, a Gondolái keleti dUlőben 5 k. h. 769 □ öl rét. eladó. Bő-vebb felvilágoailáit nyújt a Zatama-oy«> Qaidaságt Takanákfiéutiir r. t. Nagykanizsán. 443
BOkkfaforaáoa kapható Dukási Ferenc fakereskedonél, Magyar-u. 108. 460
Klfutólaány, megblibitó, ke r ék pá -I romi tudó, felvétetik. Zalsi kendő, Krzsé-| bet-tér 13. 470
Tavaszi kalap-njdonságolat
meghoztam I üyöayörü marfallak I
Aony
Kétévci gyökere* »*«i«oltvényak
(olaszrizling, kövidluka) eladók. Vida kalapUzlel. •
Egy könnyű homokiul* koestl keresek megvételre. — Csengery-ft 18/b. Bogenrleder. ♦
Háromlámpásos, hangszi\'rós rádió olcsón eladó. Kiskanlzwd Pestahtvsta). 467
Tanuló (elvétetik Miké szabónál, Et* ziébet-tér 15. •
Olcsón eladó háromrétzes alSaiaba-axakrány és egyéb bútorok. Epptnger fatelep. •
■M0nba járatú utcai szoba kiadó.
Arany . János u. 2. sz. •
ványokkai
••• vagy bejárónő Jó bliooyit-felvétetik. Vécsey-u. 2. *
Pőzni tudó kajárénftt felveszek. -Havas, Eötvös-tér 8. •
Magvátalra keresek a város belterületén lehetőleg adómentes, kertet házat 2-3 lakóval. Ajánlatokat a kiadóba. Közvetítők kizárva. •
Mindennapi levelesésből össugvBJtöU bályaaet, régi vagy uj tömegekéi, magyart é« kfllföldtt, lelosilatotl gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbarlts .Lajos. a Zalai Köilöny f. szerkesztője. Érdeklődni lehet telefon 78: u. vagy wemélyesen mindennap d. u. i-^fl óra között.
Teljes
csiraképes és fajtiszta:
9 kzrfiAI ■
8 w kelképoazta
12 képesala
5 ni kalaréb
5 O sárgaripa
4 petrexaelyam
10 iO retek
10 a saláta
5 o ugorka
6 14 a M paprika oukorlurat
10 apárgabafc
stb. stb., kb. 50 féle
virágmasi
megérkezett és kapható:
orszAg József
mag kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A régi híréül palota melleit. Tel. 1>0.
Wtarn. a *»t»m«nM t»»»U<M Bi. MMM Njou* *> IMI TBUUla Uajvw»mdU1«u Negjksaiz<áa. MeUa ODair. 2>ul tünOj.
78, Évfolyam 43. siám. Nagykanizsa, 1938. február 23 szerda
Ara 12 Hl.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelő* szerkesztő: Barbarita Lajoa
Etótüetíai irt: egy Mr< • pragS 40 Biti*. Surkozlfeégl U küutótitnUlTteClon Tt n
Elgördüli az angol olasz megegyezés utolsó akadálya
Az angol alsóház hétfő esti Izgalmas ülése alatt nagy tüntetések voltak — Anglia egyelőre nem kötötte ie magát a négyes értekezletre — Megindultak a tárgyalások London és Róma között — Romániában teljesen megszűnt a Vasgárda
alkotmány, ujabb kormányválságba sodorja Romániát
London, február 22 Az angol alsóház hétfő esti ülése rendkivül Izgaiortt hangulallvan íolyl le. Eden megindokolta lemondását, majd az ellenzék összefoglal-* la aggodalmait és felvilágosítást kért Chamberlain miniszterelnöktől : lekötötte-e magát Anglia a négyes értekezletre, amely más nemzeteket kizár a tárgyalásból.
A felszólalásokra Chamberlain miniszterelnök azonnal válaszolt.. Hangsúlyozta, hogy nincs szó olyan lekötésről, hogy Anglia teljesíteni is fogja mindazokat a kéréseket, a melyeket Olaszország kérni fog. Maga sem hajlandó előre lekötni magát. - A főcél a spanyol ügy rendezése. Csak nwgbeszél&Ksk folynak majd Olaszországgal, egyezményről egyelőre nincs szó. Ha pedig sor kerül egyezményre, csak olyant fogadhaiunk el, amely Angliára nézve.nem káros.
DöiHést végenedménylwn nem hoztak, az ügyet szavazás nélkül el-na|)olták.
Az alsóház\' ülése alatt nagyobb tüntetések is voltak. A tömeg viharosan éljenezte Edent és követelte Chamberlain lemondását. A tűnte, tők azonban rendzavarás nélkül széloszlottak később.
! London, február 22 A válság legérdekesebb momentuma, hogy Eden utódjául valószínűleg Halifax. lordot nevezik ki. Eddigi megbízatása csak. ideiglenes.
Róma nagy lelkesedéssel fogadta » angol .alsóházban történteket
i Róma, febhtár 22 Beck lengyel külügyminiszter az olasz kormány meghívására már, cius e\'ején Rómába --jlazik.
Az angol alsóház ülését Rómálwn "agy lelkesedéssel fojjadták. Róma szerint az angol—olasz me^gyezés utolsó akadálya Is elgördült Eden lemondásával.
Az angol-olasz nfejtfjeszélésak azonnal megkezdődnek, Oanogróf külügyminiszter és az engol nagy. követ máris érintkezési*! léptek.
Megindulnak a tárgyalások Anglia éa Olaszország között
London, február 22 A Press Assoclaüon jelentése szerint a legrövidebb időn belül meg. indulnak a tárgyalások Anglia és Olaszország között. Bizonyos előkészítő megbeszélések Londonban fognak lefolyni, még mielőtt lord I\'erth római angol nagykövet vissza* tér Rómába ►
! London, február 22 Élénken fo^lalkoanak Clwnbcr-
latn miniszterelnök Iveszédével, a melyben kijelentette, hogy csak Anglia, Franciaország, Némelország és Olaszország együttműködése menheli meg a békét.
Teljesen feloszlatták a Vasgárdát
Bukarest, febrjár 22 A vasgárdlsta mozjíakxn megszűntnek tekinthető. A Vasgárdából alakult .Minden a hazáért!« párt feloszlott. Codreanu, a párt vezére körlevélben értesítette az öss?«s párttagokat, hogy feloszlatja a pártot és az egész mozgalmat megszűnteit. Közli egyben, hogy elhagyja Romániát és külföldre utazik.
Románia ujabb kormányválság előtt
Bukarest, február 22 Románia az ujabb alkotmánnyal kapcsolation ujabb kormányválság előtt áll. Az alkotmány elfogadása után azonnal sor kerül a kormány-álalakitásra. Cristea Miron pát-rlárka visszavonul, az raj miniszter-elnökjelöltek : Tatarescu, Jorga és Vajda. |
Szenzációt keltett, hogy Codreanu feloszlalta a Vasgárdát Is és kül. földre — valószínűleg R6mál>a utazik.
Goga volt miniszterelnök Bécsivé utazott, ahol gyógykezelteti magát.
A spanyol polgárháború legvéresebb napja Ternel környékén
A vörös népfront csapatai teljesen felőrlődtek a súlyos harcokban
Tteruel, febrjár 22 A spanyolországi polgárháború egyik legvéresebb napja zajlott le tegnap Temel környékén. A köztársaságiak igen nagy erőket dobtak harciba, de az eredmény elmarad!. A nemzetiek, csaptaikat kiméivé, inkább a harci fegyverekkel dolgoz-
tak. A kormánycsapatok teljesen fel őrlődtek a három nanos harcl>an. A hozzávetőleges számííás szerint a három naplón 25.000 embert vesz. lettek. Ezenkívül löbbezcr vörös katonát a nemzetiek is foglyulejtcttek. A zsákmány is figyelemreméltó.
A GPU ügynökei meggyilkolták és a Szajnába dobták a „Miller-ügy" ismerőjét
Páris, február 22 A Szajna alacsony vízállása következtében u parlou a munkások egy holttestet talállak. Az iratokból megállapították hogy Kunerun Alc\\is orosz soffőr hulláját találták mog. Egy levelet is találtak az orosz sofíőr zsebében, amelyben célzások vannak
Miller tábornok elrablására. Megállapították azt is. hogy előzíSleg meggyilkolták a soffőrt és ugy dobták a Szajnába. Dulakodás közben érte a halál. Valószínűnek tartják, bog)\' a GPU ügynökei tették el láb alól, mert tudott Miller tábornok elrablásáról. A nyomozás tovább folyik.

A képviselőház mai ülése
i Budapest, febirjár 22 A képviselőház keddi ülését 10 órakor nyitotta meg az elnök. Bejelentette, hogy a névmagyarosítás ügyében elhangzott Esztergályosféle inierjjelláclóra a |>elügyminisz-ter ho\'.nap válaszol. A mezőgazda, sági munkásság öregségi biztosításáról szóló javaslat tárgyalására térve Apponyi György gróf hangoztatta, hogy a dolgozó társadalom megsegítéséről van Itt szó. Beszélt a mezőgazdasági munkásság hátrá-
nyos helyzetéről és rámutatott arra, hogy ha a háború előtt Is meg lett volna ez a biztosítás, nem ment volna külföldre annyi magyar. Ma-tolcsy Mátyás felszólalásával szemlén — hogy ez a Javaslat »kortes-javaslat* — hangsúlyozta, hogy az ellenzék mindenkor szívesen sza. vazza meg az ilyen szociális érzésről tanúságot tevő »korles-javasia. tot.« Ezután a javaslat egyéb jelentőségéről és szükségességéről beszélt.
HM «
N*

P. Bangha Béla jézuslársasági alyát az egész ország ünne|>elte a" Magyar Kultúra alapításénak 26. évfordulója alkalmából.
Ujpeslen felfüggesztették a népjóléti ügyosztály vezetőjét, dr. Bán-hldy Béla városi jegyzőt is.
Rubinek István volt országgyűlési képvise/ő 52 éves korában meghalt.\'
Miskolcon megkezdlék a hires Korona-szálloda árveréséi. 1
A budajiestl törvényszék vádta. nácsa szabadlábra helyezte dr. Krausz József orvost és Stern La. josnét. \\
Kibővítik a kereskedelmi iskolák tanulmányi versenyét.
Elkészült a rendelettervezet a méslerképző ipari tanfolyamokról.
A statisztika szerint az elmultesz-tendölíen 64.179 jövedéki kihágás és adócsalás történt
A cukorfogyasztáson kivül valamennyi fogyasztási adó alá eső cikk forgalma emelkedett.
Megszakítás nélküli 13 óráról 9 órára csökkentették a dohányárudák munkaidejét.
A buda|>esli tőzsdén nagyobb áresések v.ollak. (
Buda|*esten autósbanditák ismét-megtámadták a kötelességél telje-1 sitő és őket üldözö rendőrőrszemet;\' akire rálőttek.
Budaj>esten véget ért a Baross Szövetség négy napos kongresszusa..
Herceg Festetics György, a geszthelyi hilbizomány ura eljegyezte Haugwilz Mia grófnőt. Állítólag az esküvőt már a legközelebb megtartják Bécsl>en.
Tegnap megnyílt Budapes!en az Eucharisztikus Világkongresszus ide geniájékozlató tanfolyama.
Gerevlch Aladár bravúrosan győzött az MTK jubiláris versenyén.
Az O^raházban március 21-én nagy Apponyi All>ert-eiiilékeslettar tanak
Az iparügyi miniszlérlum elkészítette a gyertya és mécses forgalom-bahozatalát szabályozó rendeletet.

Belgrádi jelenlés szerint a szerb ortodox egyház pátriárkájává Gav-rilo Dosics montenegrói érseke! ne-\' vezlék ki.
Filadelflál>an bombamerényletet kö\\ettek el a da\'egyletek székháza ellen.
Butyenko volt bukaresti szovjet ügyvivő elhagyta Rómát.
A svájci népszavazáson a kormány győzött az alkotmánymódosítás kérdésében.
Halálos repülökalasz^fa érte a
líbiai sivatagban Varzl világhírű olasz autóversenyzőt.
Meghalt Unkelhauser Károly, az
IALM KÖZLÖNY
1936. február 23.
utolsó horvát miniszter.
Bukarestben végetértek a magyar —román tárgyalások. j
Egy német utasszállító repülőgép borzalmas katasztrófája
Páris, február 22 Borzalmas repülőgépszercneset lenség történt Páris közelében. A Junkers 52. jelzésű német utasszállító repü\'őgép amely Köln és Páris között közlekedik a reggeli nagy ködben nem találta meg a repülőteret é-s egy fenyőkkel beültetett domboldalnak repült. Azonnal felrobbant, kigyulladt és utasaival együtt szénné égeti. Egyelőre még mm tudják, hány ember vesztette élttét. Eddig három incgszencsc.lctt holttestet találtak meg a romok alatt.
A Páris mellett lezuhant Junkers gépnek nem volt utasa, csak a három főnyi személyzet pusztult el.
LttUMBB?
A rendőrség megállapított*), hogy a Szálasi-féle Nemzeti Akarat Párt a feloszlatás ellenére, kommunista-gyanús elemek bevonásával, tovább szervezkedik. A belügyminisztert utasítására a rendőrség a pártot feloszlatta, vezetői közül 72-őt öri-zetlre vett. Jellemző, hogy ezek. közül 18 rovottmultj.
Amerikai jelentés szerint Japán Mexikóiján egy nagyobb engedmé^ nyes területet akar bérbevenni, ahol vaséraet termelne kL
■ f. • - , I
A vörösök barooloniai hivatalos jelentése szerint Teruelben már egyetlen köztársasági sincs, a várost teljesen kiürítették.
>-.i I
Az osztálysorsjátélí mai hozásán 20.000 itengői nyert az 1030, 13.083, 59.123 és a 71.003 sz. sorsjegy. (Felelősség nélkül,)
Ha gyomrát elrontotta, igyék azonnal egy pohár természetet .Ferenc József" keaerüvizet, mert ez az emétztőcsaloma tartalmit gyorsan feloldja ét biztosan levezeti, a DélmükOdést elrendezi, az anyagcserét fokozza és friss közérzelel teremt. Kérdezze meg orvosáL
EMLÉKEZTETŐ* r.bnál JJ.
Piarista lliákszövotség táncos feke. tekávócstje a Kis Hoyalban 9 órai kezdettel, F.brnár 27.
Délután -t-kor a piarista cserkészek megismétlik a Lilioinfi előadását. LiotólH <«őad:t« « vár.iháata e.lur (Vegele Károly).
Ipwoskőr n«gy*abái(U táaa-teSfa 6 tői 2-ig. Sörl*i-J«az.
Márdna 1.
Farsanglrefejező tá«c*a-c.t . Legényegyletben. Március 3.
Aa Irodalmi Kör könyv-délután)! 6-kor, aeueiskoia (dr. Wfoklemé).
Március 3.
(iyurlcovics és Kisonberg hangverse. nye a Kassiűöban. Jegyek Vágánál. Már.toa í.
Uuoálán alőudá. 6-kor . városkáaátl (VáaJuoa J«iő).
* E rovatban egysurl közié. 12 sorig) Ólja M lillír.
A legközelebbi megyegyülés dönt a nagykanizsai bnsbódék ügyében
Az Összes érdekképviseletek a polgármester javaslata mellett
A nagykanizsai husbódék ügye még mindig élénken foglalkoztatja a város közönségét. Nem csak az érdekelt és egzisztenciájukat féltő és aggódó husiparosokat, akik lázasan várják, mi lesz a husbódék-kal, mikor kell kimenniük a lebontásra itélt bódéikból és akkor hová fognak menni, hol fognak megfelelő elhelyezést találni, hanem városvezetőséget, képviselőtestületet, érdekképviseleteket egyaránt.
Mindegyik egy a"bban, hogy a »husbódé kérdést* rendezni kell, de ez a rendezés ne történjék számos egzisztencia lehetetlenné tételével. Ugy iaz esztétikai, mint városrendezési vagy idegenforga/mi szempontoknak háttérbe kell szorulniuk abban a pillanatban, amikor kenyér kérdésről van szó. Már j>edig a husl>ódék kérdése elsősorban és mindenek felett egzisztenciális kérdés, amely mellett minden más szjemjKjntok el kell, hogy törpüljenek. i-
Ugy tudjuk, hogy nem csak az összes nagykanizsai érdekképviseie. tek, hanem a Honsz és a Fronthar-
cosok is egységesen állást foglalnak a husbódéknak a polgármesteri ja. vaslat szerinj törlénő elintézése mel lelt, amely lebontatja ugyan jelen, legi helyén a husbódékat, azonban az Erzsébet téri piac északi részének csücskéjébe helyezi át, amig a kérdés megfelelő módon és közmegnyugvásra nem tajál megoldási
A husbódék tervezett áthelyezését többen megfellebbezték. Értesülésünk szerint a vármlegye a jövő hónapi gyűlésén tárgyalja a nagykanizsai husbódék ügyét. A tárgy) pont — ugy tudjuk — a megyénél is nagy érdeklődést vált ki, már elvi szemi>ontból is, ugy hogy Nagy kanizsa is teljes felkészültséggel igyekszik a kérdés letárgyalásánál részt venni. A kérdés eldöntésénél nagy szerep jut a vármegye tiszti-főorvosának is, akinek véleménye súlyosan esik latba a közegészség szempontjából. De ez a kérdés is közmegnyugvásra rendezhető.
A nagykanizsai husbódék ügye kizárólag ezgisztenciális ügy, kenyérkérdés és azt csakis ezen a látó szögön át szabad tárgyalni.
A KANSz megsürgeti a magasabb lakbérosztályba sorozás ügyét a minisztériumban
Arató államtltkárhelyettes és Javornitzky miniszteri tanácsos intervenciója Nagykanizsa érdekében
A KANSz nagykanizsai törvényhatósági csoportja által dr. Thol-way Zsigmond elnök, postatávirdaj hivatayigazgató vezetése alatt megindított mozgalom, amely Nagyka, nizsának magasabb lakbérosztályba sorozása érdekéljen megindult, bár lassan, de örvendetesen halad előre. Értesülésünk szerint a minisztériumban befejezték Nagykanizsa által felküldött anyag és kimutatás részletes feldolgozását ós most a helyszini szemlére kerül sor, am.it egy miniszteri kiküldött fog végez, ni. Tekintettel, hogy a nagykanizsai lakbérviszonyok szükségessé teszik a kérdés minél előbb való megoldását és u szükséges tételnek a folyó évi költségvetésije való beálli-tását, a nagykanizsai KANSz-cso-
port elnöke, dr. Tholway Zsigmond a legközelebbi najwkban felutazik Budajjestne, hogy dr. Arató állam-titkárhelyettessel és Javornitzky miniszteri tanácsossal a pénzügyminisztériumban megsürgesse a nagykanizsai magasabb lakbérosztályba sorozás ügyét. j .
Nagykanizsán a Legnagyobb érdeklődéssel kisérik dr. Tholway budapesti utjának eredményét.
- Sxinea tüll, taffet báli ruhaanyagok nagy választékban találhatók ScbOtznél.
— Tekint*® mej a Köpetein Bútoráruház állandó butorklállitását Izléeee éa olo\'ó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat
Nagy tétel
fériiszouBt mnrndéK
érkezett
Singer József és Társa
céghez.
Állandó néprajzi kiállítás a polgári iskolában
A polgári iskola nagy missziót fej. tett ki eddig is a magyarság szolgála-tálján, Igy a leányiskola kézimunkái, ban, ruhflkészitésében mindenkor úttörő volt a magyar motívumokban, súlyt helyezett arra, liogy mindenütt a magyar stílus, a magyar népművészet, a magyar vonatkozás domborodjék ki és domináljon. Igyekezett növendékeinek ruháxatábnu is ezt kifejezésre juttatni. A nagykanizsai Zrínyi Ilona polgári leányiskola egyike Volt az elsőknek ebben az országban, a mely megindította erőteljes mozgalmát a magyaros női ruhaviselet érdekében. Hogy nem hiába telte, láthatjuk növendékeinek ruházatánál* Kézimunkáik ban mindenütt a magyar stUus dominál, igyekezvén kiszorítani minden idegen tervezetet. Aki figyelemmel kisérte a polgári leányiskolánk kézi-munkakiáflitását, női munkáit esztendőkön át, megelégedéssel tapasztalhatta azt a szép törekvést, amellyel mindenütt a magyar Ízlést, a magyar néplélek művészetét igyekezett belevinni* Nemzeti munka, ami a mi polgári leányiskolánkban folyik már hosszú esztendők óta, különösen pc-dig mióta Polónyl György igazgató áll a jónevü intézet élén. Hasonló szellemben működik a Zrínyi Miklós polgári fiúiskola. Már az iskola padjaiban igyekszik a tanári kar nemzeti öntudatot, a. nemzeti hovatartozás szellemét bevinni. Az iskola falai telve vannak a dicsőséges magyar mult történetével, szemléltető képeivel, amik mind előtárják a magyar multat és az elcsatolt részek szomorú valóját. És minden növendéknek tudnia kell mit ábrázol, uiit szimbolizál, mit jelent egy-egy jelenet a magyar mult ragyogó történetéből. Összeköttetést keresnek a külföldi iskolákkal, hogy felvilágosítsák pajtásaikat, mit jelent a magyar gyermeknek •Trianon. ■ A külvilág nem tudja, milyen nemzeti munka folyik a mi nagykanizsai iskoláinkban. Németh Dezső igazgató, a polgári fiúiskola igazgatója most érdekes és figyelemreméltó terv megvalósításán dolgozik, ami valószínű leg a többi polgári iskoláknál ia példára fog találni. Megszervezi az állandó néprajzi kiáltitást, Felöltöztetett babákkal és színes tablókkal mutatja be az iskola növendékeinek az ország különböző részeiben dívó ruházatot. Zala, Somogy, a németek és horvátok lakta területek, Göcsej külön részét, amely egészen más, mint a délzalaj ruházat- Hogy megismerje a magyar gyermek nemzetét, népét, szokásait, Ivogy behatolhasson a magyarság belső lelkivilágába, énjébe és onnan merítsen nemzeti érzést, öntudatot, fajtája szeretetét, hazafiaságot, áldozatosságot. A néprajzi kiállitás tárgyai szekrénykékbe lesznek helyezve éa állandóan ott lesznek erős felkiáltójelként a növendékek figyelmeztetésére.
Valóban magyar munka, nemzeti munka. j
Változatlan
Prognózia: Északi, északnyugati azél, növekvő felhőzet, helyenklnt aaS, a hegyeken hó. A hőmérséklet alig változik.
A Meteorologlai Intézet nagykanizsai megílgyelöálloniása jelenti t
Hőmérséklet tegnap este 9 árakor: —0-4, ma reggel: - 4-4, dálbsn : +6-0. fcapadék: OO-t.
- Slfon, vlura, duuu.t törülköző nagy választékban Slágernél.
— Razanbardt 9. Kapuad Hl. I« Mkáaalelek nagy válaMtikban Makaái
IM8. MmiáH\' 23
k Zalamegyel Gazdasági Takarék kOzgyfilése
Az ölödlk évtized első krVgyülé. sél tartotta a Ziilnniegyel Gazduságl Takarékjrénzlár. A népes közgyűlésen vidéki földbirtokostól a kanizsai ügyvédig, falusi gazdálól a városi kereskedőig és Hszlvlselőlgntin den foglalkozási ág képviselve voll), jeléül annak a szélágazó gyökérzetnek, amelyei a Gazdasági Takarék bocsátott ez alatt a 11 év alatt a város és a vármegye gazdasági éle-lének széles területein. A közgyűlésen megjelent dr. Krátky István polgármester, Krnsznay Pál, a rendőrkapitányság \\ezetöje, dr Tholway Zsigmond postahivatali Igazgató, a Nemzeti Bank-fiók vezetői, a többi kanizsai pénzintézetek igazgatói is.
Dr. Pllhál Viktor felsőházi Ing, kir. kormányfőlanácsos megnyitója után Klelnfeld Ignác igazgaló olvasta fel az Igazgaióság jelentését. A jelentés javulást állapit meg a vármegye gazdasági helyzetében s ez a javulás visszatükröződik a Zalamegyel Gazdasági Takarék lezárt üzlel évének forgalmában és eredményei-t«n ls. Az intézet az ejmult évben lekintílyes összegeket fordított ingatlan vásárlásra, mégis erős emelkedést-mutat a töke-állomány. A Gazdasági Takarék az év folyamán 61)0.000 pengő uj kölcsönnel veti részt a város és a környék gazda, sági életének fellendítéséin, 260 ezer jrengővel többel, mint nmeny-nyil ugyanez Idő alatti visszafizettek. Ez a hitel-emelkedés is azt mulatja, hogy a vállalkozási kedvmeg-növekedett- és a Gazdasági Takarék hlvalása magaslalán áll, amikor a fokozotabb üzleti vérkeringést emelkedő mértékben atimentáltá Az üzletvezetés komoly megfontoltságára és az üzletfelek gdhdns mérlege-léséle mutat, hogy a j>eres és hátralékos anyag együttvéve sem éri e! a 0.8 százalékot. A Gazdasági Taka rék érdekkörébe tartozó Pacsal Takarék is jó eredménnyel zária esztendejét. |
A (iszhl nyereség 30.979 ]>engő. Az osztalék részvényenként 1.50 [rengő. Az intézet váltótárcája 1.8 millió pengő értéket reprezentál, a visszaszámítok váltók értéke 733.600 |iengö. A betétek összege meghaladta már az egymillió |>en-gől, izmosan 1,101 367 pengő. Be. téti kamatok formájában a Gazda, sági Takarék 36.611 pengővel gya-rapltotta lzelevőinsk tökevagyonát és közel 20.000 pengő adóval\'az államkincstárt. i
Egy dorong-párba] vérea áldozatát találták
mag a patak mentán
Véres verekedés jálszódutt le a nagyberki szőlőhegyen.
Kalocsa Antal és apósa, Varga Pál\'több társával már hazafelé tartott, amikor ulközben összetalálkoztak Nyers Imréiéi és ennek tcstvé. fével, akikkel rövid szóváltás után összeverekedtek. Később a Nyers testvérek elváltak, de a Kapós pari-ián meglesték Kalocsa Antalt és társait és dorongokkal súlyosan megverjék őket.
Kalocsát lzetőrt fejjel, agyrázkódással találták meg, társai is súlyosan megsérüllek.
A verekedő Nyers testvérek clM az eljárás megindul!.
ZALAI KÖZLÖNY
Meg kell reformálni a közmondásokat
Kis barátomnak, az clcmistín\'ik, nohéz leckét adtuk fel. Közmondásokat kellett tanulnia. Hü is vágta őket emberül anélkül, hogy az értelmük felelt töprengett volna, amit okosaij is tett, mert még ő is rájött volna, hogy a reformirás után idője lenne a reformközmon-dásokat is bevezetni.
Meri hát mi értelme van például annak, hogy: <Ki korán kel aranyat lel!. A mi mosónénk és tejesasszonyunk minden reggel 3—1 órakor kelne\'c és mégis koldus szegények. lillenben itt vannak lljgazdagék, Nagyadőrizetőék, Hérház.tulajdonosék, akik lényege-són később, 9-10 órakor kelnek. És mégis.,. Aki nem hiszi, az vesse rám az első kövei.
Vagy itt van ogy másik: <Ki mint veti á.«yát, ugy alussza álmát.- Ez csakugyan ilyenformán van! De mit csináljon, aki jól ve-telte meg az ágyát, dc mások húzzák ki feje alól a párnát, amit ő oly szépen eligazgatott? Mert liogy ilyesmi is előfordul a mái roformvilágban, arra tanúin az ég s minden seregi*
Na és hogy az ágynál maradjunk, ki látóit olyan embert, aki csak «addig nyújtózkodik, ameddig a takaró ér?■ Én nom. Megjegyzem, legtöbbször olyan ügyesen nyújtóinak tovább, hogy ki som látszik a — lóláb.
«Az kiabál, akinok a háza ég\' magolja tovább a kisöcsém. Hát mit csináljon szegény? Talán né-rói gyönyörrel lantot pengessen és szavaljon?
• Nagy dobbal nein lehet verebet fogni.. I)e szamarat igen! S az mégis értékesebb néha.
-Lassan járj, tov.ibb érsz. I\'z már igaz! Nézzük csak a lekésett utasokat, akik az állomás felé szaladnak. Persze, mert néni ta-
nulták meg idejében a lassú mo«_ gás előnyeit.
És kérdem, hogy áBnak önök a veremmel? Sajnos én azzal is rosszul, mert valami furcsa tör-vény>zerütlonség folytán, mindig én c-ein bele, amit nekem ásnak. Pedig a közmondás szerint... Na de hagyjuk nem akarok so filozofálni, se rosszmájú lenni.
\'Ha valaki kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel ... hogy közben bolondnak néznok! Sebaj! Fő a közmondás!
• Többet ésszel, mini erővel.. Különös tekintettel az olimpiászra és az utcai verekedésokre...
D© hopp, mit hallok? ügy közmondást. amit mog sem kell reformálni, hamar lo a tollal, mert — csok beszédnek sok az aljai.
l\'orruy Zelma
— Naptári Február 23. szerda. Kom. kat Dam. Péter ot. Protestáns Alfréd. Izr. Adar hó 22.
Gyógyszertári éjjelt szolgálat-február végéig az őrangyal gyógyszertár é« a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 8 óráig (hétfő, werda, péntek délután kedden egész nan nőknek.)
- Kényelmei ruháikká.
Nem kell külön utakal tennie, sza. badul az eladó rábeszélésétől, saját otthonában zavartalanul válogathat ha megbízható, tartós szöveteket akar venni. A Trunkhahn posztógyár önnek is szállítja ruhánként angolosan gyártolt szingyapjuszóveteit közvetlen a gyártól. Kérje költség- és kőtclezott-ségmentcgen a mintákat: Budapest, XI., Lenke ut 117.
0(osztüm
a
nagy divat
Legújabb kimintizisu bel- és külföldi szövet újdonságok már megérkeztek.
A Lillomfi
Sokszor a hivatásost színpadok nem nyujanak olyan él vezeteti, mini amilyenl)en része volt a nagykanizsai piarista gimnázium cserkészcsapata által rendezeti Lillomfi előadás közönségének. Kétségtelenül eddig a ■legérdemesebbet\' adta az évente visszatérő hasonló előadásai során a derék gimnazista cserkész-gárda, amely immár hosz. szu évek hagyományain alapuló társadalmi jelentőséget tudott szerezni rendezéseinek. Vasárnap is zsúfolva volt a piarista atyák gimnáziumának tornaterme. Nem csak a szülői érdeklődés mozgatta meg az eml>ereket, hanem ott voltak a társaság telsői olyan együttesbe^ ami nagy eseményeknek szokott kijárni a farsangi rendezések töm-kelegél>en. t
A piarista cserkészek ezúttal a Llliomfil tűzték műsorra, még i*e-dig, szerencsésen és helyesen, annak már a Nemzeti Színházban is sikert aratott, nyelvél>en, versei, ben, zenéjében kissé maivá fésült formájában. Szigligetinek ez az időt álló színpadi alkotása eredeti-jél)en is örök éri éke a magyar irodalomnak, de uj formájában sokkal közelebb hozható a mai hallgatóhoz.
Mielőtt a függöny szétlibbent volna, Barla István házfőnök, h. igazgató mondott bevezelőt, is. merletve a darab irodalmi helyét és értékét. Utána kedves, derűs prológ következett, amil egy cserkész-apróság, Keserű Laci adott elő talpraesetten, ügyesen. Majd megkezdődölt a játék. Már ahogy a függöny mögötti világot megpillantotta a közönség, végighömpöiygött a széksorokon a meglepés. A színpad, a kosztümök, a IwáiÜtás színes, eleven, művészi Ízlésre vall. (Ez az izlés Barta Istváné, aki 2 hónapi munkával az egész darabot l>elanltotta és rendezte. Sok hivatásos rendező tanulhatna tőle ! Amit ebből a kicsi szinpadl>ól és szinte semmi technikai lehetőségiül előteremtett, meglepő.) A rendezésben nagy segítségére voltak dr. Barabás Kálmán tb. szolgabiró és dr, Nagy György cserkésztiSztek.
A Liliomfi egész előadása frissen |>ergett, semmi zökkenő, semmi műkedvelői lámpaláz, semmi tulhajtás. Az ifjúság töretlen színei, sziporkázó életöröme sugárzott a színpadról egy nagy színpadhoz ijlő rendezésben és nagyszerű betanításban. A szereplők akárhánya nagyobb színpadon is megáll, hatná a helyét alkalomadtán. Hódító megjelenésű Liliomfi volt, kitűnően mozgott és játszott Králky Tibi. Szellemfi alakját pompásan, sikerült Csortos-lzzei alakitotta Filó Gyuszi. Rónay Tihamérnak nem csak az orgánuma, hanem a játéka is elsőrangú volt. Kirobbanó sikere volt Vass Lászlónak az ifjú és Magyar Andrásnak az idősb Schwarz figurajál>an. Az epizód szereplők közt Bal>ati Lajos szomszédasszonya keltett harsány de. rültséget. A női főszerepben helyes volt a kis Kollár Feri, helyre foga. dóslány volt Kovács Ernő. A legjobbak mellett kell említeni Lukács Miklóst a pincér, és Ángyán Palit a fogadós szerepében. Az egyik legvidámabb figura volt Török Aurél öregkisasszonya, Németh József, Németh Zoltán, Sermann László, Bogenrieder József, Tarnál József, Czulek József, Ebesfalvy Elemér kisebb szerepeikben méltóan járultak hozzá a megérdemelt teljes sikerhez. |
1
ZALAI KÖZLÖNY
1938. fcbmfc 23
M
Rovatvezető: Dr. Dévalné, Erdő* B**k«
Divatapróságok
Március elején még két nagy bál lesz Pesten, erre már imprimé estélyi ruhák is készülnek, méghozzá három gyönyörű darab, amit három föuri barátnő fog viselni. Az első egy walliskék alapú, egészen nagy, összefolyt virágos kelméből készült, magas, elől roggyant nyakkal, hátúi tarkó alatt egy kis gombbal és ettől lefelé a háton négyszögletes kivágás van. Nagyon érdekes és enedeti. A másik egy fehér muszlinr jha, amelyre telisele nagy Imprimé virágok vannak ráapplikálva. A ruhában 18 méter muszlin van. a harmadik pedig egy roppant praktikus megoldású darab: ka-zakos ruha, de a kazak kombinéra van dolgozva, ugy hogy e nélkül a ruha délutáni. A dekoltázs is ere-deli módon van megoldva. Ugyanis parányi, apró gombokkal van a hát végiggombolva, amit este egyszerűen szaliadon hagy, délután pedig végig
gombolja. Nagyon .ötletes.

Murátl Lilit csodaszép ciklámen-szlnü csipkeruhában láttuk a New. york kávéházban, a szoknyája erő. sen huzot volt, parányi ujjai voltak, egészen zári elöl, hátul is A hajá. ban pedig megfelelő szlnü pilácsokat viselt.
A kézimunka kötési frontja is szint és mintát változtatott. A hölgyek már nekiestek a tavaszi holmik elkészítésének és ez a láz — érdekes — egy |>ercre se szűnik. Most már mindenki hozzálátott a tavaszi csipke horgolt, vagy kötött csipke kosztümjéhez, ami olyan gyönyörű, olyan "habos, hogy festeni sem lehet szebbet. Azután kötni kezdik a tennlsz dolgokat is. Az egyik belvárosi nagy kézimunkaüz. létben remek tenniszmodellt láttunk : ftehér kötött gloknls shor|, hozzá fehér, rövidujju, mellnél pl-ros, kék csikozásu pullovernel. Nagyon tetszett.
Feltűnést keltett egyik elegáns vacsorázóhelyen egy szép szőke asz-szony toilettje, amely már leljes tavaszt varázsol elénk : Halványkék puha szövetruhában volt fehér posz-ló nyakká/ és paszpóllal, hozzá i>e-dig egy érdekes csavarásu fehér jerjey turbánt viselt. Vacsora végeztével a társaságbeli úrtól kapott egy nagy csokor ibolyát, amit slk. kesen a keblére lüzött, igazán olyan volt, mint mag<a n tavasz. Mindenki megnézte. (Még a nők is...)
DIvatposta
Barn-ihif\'i kislány. Ha azt akarja, hogy nyárra is legyen egy estéli ruhája, akkor leginkább egy halványkék muszlinruhát ajánlok, nagyon bolnt. zolt, bő szoknyával, «V. alakú kivágással, elől-hátul, a kivágásba elől tegyen egy nagy csokor ibolyát és ugyanilyen ibolyakék bársony szalagot kössön a derekára. Ezüst, vagy kéK estélyi cipőt vegyen hozzá és a hajába is ibölyacsokrot tegyen. Nyáron ezután a virágot kicserélheti: piros és kék mezei virágokra és piros övöt is vehet rá, sőt a cipőjét is pirosra változtathatja. üdvözlet.
Elegáns ass:ony. Láttam egy nagyon szép, már tavaszias foketc szövetruhát, erre a fazonra átalakíthatja a már megunt feketo szövet ruháját: az ujjait vágassa lo háromnegyedesre és elálló, sZéles nagy fehér groograin manzsettákat csináltasson rá és ugyanilyen fehér groograin nyakat is varrasson rá tölcsér megoldásban. Így nagyon kedves losz, elviselheti egész nyáron át. üdvözlet.
Tanácshlan. Ha most elutazik, bizony nehéz összeállítani a garderobot, mert nem érdemes télieket csináltatni, viszont a nyáriak még nem alakultak kl téliesen. Ezért azt ajánlom, hogy csináltasson minden esetre egy nagy virágos imprimé estélyi ruhát, egész háta legyen szabad, az alja igen dúsan huZva és a szoknya legalján pedig három hurka szegőzés tartsa a szoknyát Ugyanilyen hurka legyen a kivágás körül is. Széles, a vü\'ágoknak megfelelő szlnü selyem, vagy szatin övvel viselje. Azután szüksége lesz egy elegáns fekete szövet-ruhára, amit délután fel tud ■ venni, ezt is díszítheti már fehérrel, akár virág, akár pikó gallér alakjában. Az-ulán pedig egy elegáns kis ruhára is feltétlenül szüksége lesz, ezt csináltathatja fekete romainból. Zárt legyen és hosszú. Üdvözlet.
Leesett a szalmakazalról, halálra zúzta magát
Egy Ihárosi asszony halálos szerencsétlensége
Halálos szerencsétlenséget jelentenek íhárosból.
Mint jelentik, Horváth Jánosné 61 é\\es ihárosi asszony a szalmajui-zal teiejére ment fel, hogy szalmát adjon le, közben azonban megcsúszott és leesett. Bár psak -1 méter magas volt a szalmakazal, a szeren-
csétlen asszony az esés következtében oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mire az orvosi segítség megérkezett, belehalt sérüléseibe. A csendőrség megindította a nyomozást, de miután az eset tisztázást nyer\'-, az ügyészség kiadta a teme-* lési engedélyt.
Városi Mozgó. Kedden és szerdán 1
Paula Wessely Európa legnépszerűbb filmdivájának és Rudolf Foratar a női ideálnak együttes felléptével
Ketten az éjszakában
kQlónleges hatású és megrendítő erejű Ilim Fényes kiaérB műsor. Híradók I
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap <• ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. 5 órakor filléres helyárak.
Pontos márkái ÓK AT
Alany, elült ÉKSZERT Jó láttat adó SZMtlVKaET
vásároljon bizalommal, mérsékelt áion
ZSOLDOS GYULá
órásmester, ék»*«ré»x in Utueréax-meeter»41
Fö-ut 8. (Korona-szállodával szemben.)
Precíz gépekkel ét méiő-mfiszerekkel felszerelt elsőrangú éra-, éksxar-éa látaaarjavité műhely.
BUDAPEST L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 A rádió szalonzenekara. — 12.30 Hírek. — 13.20 Időjelzés, Időjárásjelentős — 13.30 A 2. honvédgyalogezred zene. kara. — 14.40 Hirek. — 15 Árfolyam-hirek. - 16.15 Diákfélóra. — 10 45 Időjelzés, hírek.
17 Felolvasás. — 17.30 Csorba De-ZsŐ clgányzcnekra. — 18.35 Pukánszky Béla dr. előadása. — 19.30 AZ Operaház előadása. 1. «Parasztbecsület.. iMo-lodráma egy felvonásban. 2. «Sylvia.» Balott 3 felvonásban, őt képben. — A .Parasztbecsület, után kb. 20.40 Hirek. — A .Sylvia. kezdető kb. 21.05-kor. — A .Sylvia. T, felv. után kb. 21.40 Sportközlcmúnyek] — \'A II. felv. után kb. 22.20 Idő járásjelentés.
— Az előadás után kb.23.20 T4hc-lemezek. — 00.05 Hű*ok.
BUDAPEST II.
17.35 Munkásfélóra. — 18.05 I)r. Szerb Zsigmond előadása. — 18.35 Ilniczky László jazz-zenekara, énekel Lányi László. — 19.20 Olasz nyelvoktatás. — 19.50 Hanglemezek.
BBCS.
12 Könnyű lemeztek. — 13.10 Hangverseny. —■ 14 Oapsir szoprán lemc-ZeL — 15.15 Gyermekjáték. — 16 Divatos dalok lemezeken.
17.30 Bariton-dalok. — 19.10 A nap hangjai. — 19.25 Szimfonikusok. — 20.40 Hangjáték Zenével. - 21.50 Rá-diózenekar. — 23 Tán elemezek.
— Butorkiállitáaankat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopsteia bútoráruház
— Menyauxoayi kelengyék Singer cégnél.
Négy évszak
Lábanyomán gyémántosan porzott a harmat s dalára buksifejü madárgyerekek figyeltek ki fészkeikből. Amerre járt, a fák halkan susogták énekéhez a kísérelőt s ő csak léi>ett, lépegetett a napsugaras erdőszélen s még a lelke is kafeagott: friss zöldek a lombok s a mezők színe,,, millió virág I
Megállt. Beletárva két fehér karját a mindonségbe nagyot, széleset nyújtózott, mint egy ftu és halkabban dalolva indult tovább: könnyű lebbenés volt a járása és nz élet körülötte gyönyörű paradicsom, talán nem is ez a világ: mese talán s az ő dala benne a kikelet énekel?.,.
Az erdei tisztás szélén csordalegelő-höz ért. Mélaszemű tehenek csodálták meg s halkan, barátsággal bődültek utána. Az egyik hetes-borju hozzá-dörgöltc nedves, rózsaszín orrát ós nagy, loffentyüs nyelvvel nyalintott oöy jót a kezén. Megkaragtu és átölelve nagy busa-fejét, belenézett két tiszta szemébe: gyermeki csodálkozást látott benne, buta-édes csOftscmő tekintetet.
A fiatal csordás ugy állt ott az erdő partján, mint valami legendái alak. Nem a föld gyermekű, de maga
a föld. Egyenesen, mint az erdő törzsökös fái és mintha a lábal is a ta. lajban gyökereznének. Tekintete elmerült a semmiség felé, dc most lassan feléje fordult: arcán már nyár-barna Volt az élet; szeme már a férfié, szája erélyes vonalán az emberkor akarásai nézték a világot. Izmos alkjáról az erő fenséges nyugalma áradt s a szeméből valami ráirányuló meleg sugár, amilyent a tavaszból jött leány még nem érzett soha.
Nehéz, rögjáró, kemény lépésekkel jött oda, do a tekintete derűs volt, boldog és becsületes. Amikor odaért és nézték tovább egymást, szemeik találkozása a tavasz meg a n^ár ölelkezése volt.
Amikor tücsökmuzsikává halkult az jélet ziijja s a sötétkék nyári este meleg palástjával betakarta őket, rájuk mosolygó angyalkák lettek az ezer csillagok.
UrasZtala: buzaóceán! Napcsókolta barna rögök ringó kalásztengerét nézték, álölelvc egymást és ujjongva egy uj élet igézete alatt. Halk életjelei az embert termő földnek pírba boldogi-tották az asszonnyá nyílt leányt s a tekintetét lesütötte az ura pillantása alatt.
Munka boldogsága: nrotás! Hála-ima « csürbohordolt életért, bizalom
a télben... ígérkező jövő: gyermeki — ezek látszottak a szemolkben, dc|„. Az ura izmos karja átölelve tartotta az asszonyt akkor is még, amikor már csak lélok volt s az elsuhanásához gyermekkacagás volt a kísérőzene!...
Azidőbon már rakoncátlan kamasz-szelek hajkurászták az idők zilálthaju ködéit s visítva kapkodták föl a megtépázott nyár sok, elhullott aranyát. Az avartjáró ember tekintetét a fájdalom sZélesszárnyu madara árnyékolta bo, de rendületlenül nézte a távolt, ahol, mint sejtelmes arcok, szürke felhőfoszlányok szaladtak végig az égen. Egy kódbeomló tekintet vonzotta, hogy menjen tovább ós tovább örök utján; asszonya arca, integető két karja után.
Nehézkes, öreges volt már a lépése, do a szeme az égi alakon csüngött "s alig vette észbe, houy fohérbe halkul az ősz is s hogy elhalt niáf rég a költöző madarak éneke. Csak ment. Lépte a deres mezőt, a halott-fejű virágokat s haját, alakját fohér bundájával lopva bevonta a tél. Célja vaksága vitte, inig rokkant alakját elnyelte a hulló pillék végtelen sokasága...

Még látszott a hegyek tetején a tél maradék hava, amikor kinyílott egy
pásztor.kunyhó ajtaja. Egy meseszemü lányka tárta kl lassan a reggeli napnak. Arcának apró gödrőeskéi oda-kacagtak a kunyhó elé, ahonnan fehér virágfejek kandikáltak feléje az elolvadt hó helyén:
— Nini! Nagyan(yó! Mennyi virágl — és odatipegett kedvesen, hogy csokorba szedje őket.
Lábanyomán gyémántosan porzott a harmaL.
///. Mutschenbachcr Edv\'n
És kérdezte ...
És kérdezte minap gyermekképzelettel Az első, kis ünnep, hogy köszöntött ránk: Az égi templomba megy-e most Nagyapa És isten sátrában mondja az Imát?
És, hogy mint a miénk, oly szép-e a sátor? — És tudja-e, mely ut vezet el oda? —És, hogy aki elment, elment egyszer messze, Miért nem jön vissza, vissza már soha/.-
Felelni akartam, de íme egy könnycsepp Csillogó szemében több, mint felelet; — Nagyapa most ott van Isten sátorában, Rátalált az útra, mely oda fölvezet...
Dr. Wlnkhrni Mwkúctl fíoéml
1938. február 23
ZALAI KÖZLÖNY
Győződjön meg | f Csodálkozni fog J \\
Mily
olcsón vásárolhat
kiváló minőségű
BÚTOROKAT
a farsangi idény alatt.
KOPSTEIN BUTORHAZ


— (Az uj nagykanizsai kir. ügyész)
Dr. Vaday Sándor szegedi kir. já-rásbirósági jegyzői a nagykanizsai)kir. ügyészséghez ügyésszé nevezték ki.
— (Énekbemutató)
Imngverseny lesz vasárnap a nagy. kanizsai p 1 ébánia-templomlxm a 12 órai szentmise alatt. Az egyre jobban fejlődő Egyházi Énekkar Gazdag István kántor veafetésével a kettős szentév két gyönyörű himnuszát mutatja be eZalkalommal. Előadásra kerül Herényi György hatalmas Szent Imre himnusza és az eucharisztikus kongresszus himnusza,
— (Elmarad a könyv délután)
Az Irodalmi és Művészeti Kör február 24-iki könyvismertelő délutánja az előadó betegsége miatt egy héttel utóbb, március 3-án lesz. Most csütörtökön tehát dem lesz könyv-délután.
(0
— (A Magyar Férfiak Szent Korona Szövetsége)
most tartotta alakuló közgyűlését Zalaegerszegen. A közgyűlés elnökké egyhangúlag dr. Udvardy Jenői választolta. A szónokok Pehm József és Jeszenák Pál báró voltak. A Magyar Szent Korona Szövetségének egerszegi csoportja is nagygyűlést tartott. Elnökök lettek: ösv. Bosnyák
Andorné, Bődy Zoltánné és Turányi Ferencné, ^
— (Megmérgezte magát)
Ruttka Ferenc keszthelyi gazdasági akadémiai növendék veronállal megmérgezte magát. Szerencsére idejében észrevették, kórházba szállították, uhoi gyomormosást alkalmaztak és igy
uiegmoutették.
— (Hévíz a szúnyogok ellen)
Hévízfürdő mindent elkövet, hogy mentesítse területéi u szúnyogoktól és épp ezírt az idegenforgalom és a szunyogveszedelemtől való megmentés érdekében március elején bizottság ül össze. Ezenkívül Hévizszenladráson és Egregyen megvizsgálnak minden gyermeket nem-e hajlamosak a maláriára.
— (A .Llllomfl- t vasárnap filléres helyárakkal megismétlik)
A piarista cserkészek által előadott Liliom fi előadása iránt óriási érdeklődés nyilvánult inog, ugy hogy sokan nem is tudtak már jegyhez jutni. A rendezőség ezért elhatározta, hogy vasárnap délután 4 órai kezdettel filléres helyárak mellett megismétli az előadást. (:)
— (összpróba)
Ma, kedden este az Irodalmi és Művészeti Kör zenekara összpróbá.t tart
(0
— (A Zrínyi TE labdarugó szakosztályának tea estje)
A farsang egyik legjobban sikerült teaestje volt a Zrinyi labdarugószakosztályának toája. 9 órakor mái* zsúfolásig megteltek a Kis Royal alsó termei, ugy hogy a Baross Szövetség helyiségét is igénybe kellett venni a mulatni és szórakozni vágyó sport-szerető közönség számára. Igy is rengeteg ember volt kénytelon vissza menni, mert már nem tudott a rendezőség lielyetl biztosítani számukra. A Sörley-jazz kitűnő zenekara mollelt hódoltak a lánc élvezetének ugy a fiatalok, mint at öregek egyaránt. Emlitésreméltó a büffé gazdag, és ízléses összeállítása is, amit pillanatok alatt szétszedett a mulató közönség. Nagyon kedvos meglepetés volt a rendezőség részéről az asztalokra helyezett kék-sárga kartonlap «Jó mulatást kiván a Zrinyi» felírással, amit rövid pillanatok alatt din-tett meg a közönség « küldött szét
szeretteinek és ismerőseinek. Hajnalig tartó jó .hangulatban ért végett a jól sikerült teaest
— (A szökött katonát rejtegető asszonyt a tábla Is bűnösnek mondotta kl)
Megírtuk, hogy Horváth Józsefné vidéki fiatalasszonyhoz egy nap beállított egy katona azzal, liogy a faluban báztüznézőt akar tartani, de csakhamar házassági ajánlatot tolt a fiatal menyecskének, aki hitt a tüzér komoly ajánlatának és egy napon arra ébredt, hogy csendőrök keresik egycnriüiás ideálját, mert az megszökött ezredétől. Horváthné ellen eljárás indult ezért, de azzal védekezett, hogy nem tudta, hogy a katona szökött katona, csak akkor, amikor ezt a csendőrök megjelenéséből megtudta. A nagykanizsai törvényszék a fiatal szerelmes menyecskét egy hónapi fogházra itélte. A tábla ehhez a tegnapi napon hozzájárult Horváthné semmiségi panaszt jelentett be a tábla ítélete ellen.
— (A takaréktűzhely mellé tette az ágyat)
TótsZenlmárton községben lakik Ber tnlits Istvánné fiatal gazda jóképű felesége. A házbeliek többen vannak, a kis otthon sZük és igy megtette azt, hogy az egyik ágyat kitette -közvetlen a takaréktűzhely mellé a kony-.. bába. Mog is lett a súlyos következménye. A mult hónapban 1 esztendős kislánya még ott feküdt a tüzliely melletti ágyon, amikor anyja kiment a másik szobába, a kislány lement az ágyból és magára rántotta a tűzhely szélén forró vizes lábast és súlyosan összeégette magát, hogy másodfokú égési sebeket szenvedett. A mentők a kórházba szállították, ahol hosszabb ideig gyógykezelték. Mint az minden ilyen esetben szokás, a hatóság kutatni kezdett a szerencsétlenség oka felől é-s bíróság olé állította gondatlanság miatt Horváth Istvánnét. Vallomásából kitűnt, hogy a forró tűzhely mellett volt az ágy, amelyen uludtak és amely bon a kislánya is feküdt, A bíróság
komolyan figyelmettette a sxogénystf-gévol védekező asszonyt, Iwgy aa ágyat el kell vinnie a takaróktükhflly. mellől. 50 pengőre Ítélték gondatlansága miatt, do a büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztették.
Éveken át székszorulásban szenvedő egyének gyakran meglepő rövid idő ala.t rendbjjönnck, ba reggelenként felkeléskor és esetleg e«te lefekvés előtt is egy-egy félpohár termésietes Ferenc Józief keserüvizet isznak. Kérdezze meg orvosát
— (Ha a gyermekek a szecskavágóval játszanak)
Kiskanizsán történt., liogy Mihálec* György fiatal legény szecskát vágott $s ekö«ben eegiteit neki gyerek módjára Bolf Jóasof és Biliege László két iskolásfiú. Mikor a dolognak vógo volt, a kis eleven Bolf Jóska odament a géphez, meglendítette a kereket és forgatni kezdte, miközben az egyik kezének ujját odatette a fogaskerékhoz, amely villanásszerűen megfogta és odaszorította, hogy két ujját megnyomorította s orvosi kezelésre szorult Mihálec* Györgyöt a törvényszék ezért felelősségre vonta, miért nem kergette , el a gép mellől a két iskolásfiút és miért engedte babrálni, A bíróság közel két órás tárgyalás után Mihálecwn bűnösnek mondta kí ugyan, de ellene az eljárást a TE 125, §-a alapján megszüntette, a sértettől pedig polgári perre utasította keresetével*
— (A Zrínyi teaesten)
resztvevő minden barátunknak és jó ismerősünknek, do különösen a büffébon kisegítő és liázikisasszonyi, illetőleg háziasszonyi leendőket ellátó hölgyeinknek ezúton mondunk a sikeres közreműködésért köszönetet. Egyúttal köszönettel illetjük mindazokat, okik jól sikerült esténk hangulatossá és kellemessé tételéhez bármivé\' is hozzájárultak. A rendezőség. (:)
— Tavasxl dlvatsaSvtt újdonságok
•Ingernél.
ZALAI KÖZLÖNY
1988. február 23
— (Nyolchóttapl börtön)
A nagykanizsai tőrvényszók Makáry-tanácsa Balázs Gy"la szigetvári embert kétrendbeli lopás miatt ősszbíin-tetósül nyolc hónapi börtönre itélto jogerősen.
— (Halálos szerencsétlenség)
történt a múlt évben Révfülöp községben. Nagy József házának építésénél leszakadt az állvány és négy munkás súlyosan megsérült, közülük később László Gyula meghalt. A zalaegerszegi tőrvényszék Nádasi Imre építőmestert gondatlanság miatt kétheti fogházra Ítélte, de az itélct végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
— (Gazdasági tanfolyam)
▼olt Zalakopnányban. Igen nagy sikere volt a téti tanfoyamlnak, amelynek ünnepélyes záróvizsgája most zajlott le. A záróvizsgán megjelent gróf Teleki Béla főispán ia, aki megclége. dését fejezte ki a koppányiak jó példája, összefogása és szorgalma felett.
— (Magyarosan)
Most jelent meg a Magyarosan nyelymüvelő folyóirat 1938. évfolyamának 1—2. száma. A gazdag tartalmú folyóirat bő szemelvényekben közli Kazinczy Ferenc értekését a nyelvújításról és Szarvas Gábornak, a Magyar Nyelvőr első szerkesztőjének, egyik harcos irását. Pintér Jenő beszámol a tanulóifjúság számára lür-detett pályázat eredinényéiől, Zlinszky Aladár a mükodve!ő nyelvészetről mondja ol a véleményéU A kisebb közlemények során kiváló nyelvmü. velők adnak feleletet időszerű nyel. vé-saetl kérdésekre. Külön rovalban birálja a folyóirat iróink magyar nyelvéi. A folyóirat nem a szaktudósok, hanem a müveit nagyközönség számára készül. Előfizetési ára a legolcsóbb valamennyi magyar folyóirat között* Évi 1 j>engőért rendelhető meg a M< T. Akadémia Főtitkári Hivatalában. (Budapost, V., Akadémia u. 2 )
— sjpia és mintás selyemkUlönleges-ségek SInger József és Társánál.
— Menyasszonyok Ue^a a Sehlt*-
|U
\\mm
Magyarországon a cipőfogyasztás évi fejkvótája egy fél pár
(Budapesti közígözdasági tudósítónk jelentése) Nemrégl>en állapi, totta meg az Árvizsgáló Bizottság, hogy a lábbeli árának drágaságáért nem a nyersbőrt eladó mészárosok és hentesek, nem a készbőrt forgalombahozó bőrkereskedök, de nem is a cipészek és a csizmadiák felelősek, hanem a bőrgyárak, amelyek valósággal diktatúrát gyakorolnak a nyersbőrpiacon, potom áron vásárolják fiel a nyersbőrt, viszont drágán továbbítják a piacra a készbőrt. - |
Mindössze 4-5 nf£V bőrgyár a haszonélvezője annak, hogy Magyarországon egy fél pár a cipő-fogyasztás évi fejkvótája. Ez annyit jelent, hogy a magyar ember csak két évenként vásárolhat magának egy. pár uj cipőt. Miután pedig a városi lakosság sürübb cipővásárlásra van kárhoztatva a társadalmi kényszer folytán, könnyű kiszámítani, hogy a szegény falusi magyar örülhet, ha átlag 5 évenként vehel egy pár u] csizmát.
Nincs még tudomásmk arról, hogy az Árvizsgáló Bizottság fel-lebbezhetetlen döntésének következményei lennének. Pedig a közönség
feszült érdeklődéssel várja, hogy az illetékes tényezők az Árvizsgáló Bizottság megállapításai alapján rendezzék ezl a kérdést.
A magyar motorizálás fejlődésének kerékkötője a benzlnkartel
Gépjárómű állományunk katasztrófálts elmaradottságának és a benzlnkartel évi 20 milliós tiszta hasznának összefüggései
(Budapesti közgazdasági tudósítónk jelentése) Világszerte lázas tempóval folyik a motorizálási mozgalom fejlődése, amelynek nem csak az általános társadalmi evolúció szempontjából van korszakos jelentősége, hanem a gazdasági élei szemj>ontjál)ól is, mert kevés olyan ága van a gazdasági életnek, amely hatását annyi irányiján tenné érezhetővé, mint a motorizálás. Mindezeken felül a motorizálás fejlödé. se ezer és ezer munkás számára-nyújt uj munkalehetőségeket és nyilt titok, hogy honvédelmi szempontból is különleges fontossága van a gépjárműállomány szaporodá sának. Még a nyugati államok között leggyengébben (motorizál! Ausztria gépjárműállományának sza porulata is hatalmas százalékkal múlja felül a magyar gépjárómű-állományt, nem is l>eszélve a többi nemzetekről, amelyek a motorizálás lerén mérföldes léptekkel haladnak előre. Elkeserítő, hogy Magyarország az egyetlen állam a nyugati kultúrközösségben, amely a moto. rizálásl ütemet képtelen átvenni.
A motorizálás fejlődésének s/.á. mos követelménye van s kormányzatunk csak dicsérelet érdemel azért, mert az elmúlt évekljen sok tekintetben igyekezelt gépjárműállományunk növelését elősegíteni Sajnos, a segítés eddigi eszközei aránylag csekély eredményt produkáltak s csak részsikereket jelenthettek a benzlnkartel konok és kíméletlen üzletpolitikája miatt. Tudvalevő, hogy a motornak a ljenzin és az olaj a fűtőanyaga, tehát a motorizálási mozgalom a ljenzin és olajárakkal áll, vagy bukik. Sajnos, a magyar ljenzin- és olajüzlet szinte teljesen külföldi kapitalisták kezé. ben van s ezek magyar famulusaik segítségével rideg megnemértést tanúsítanak a magyar motorizálás életbevágó problémáival szemi>en. Hozzáértők szerint a ljenzinkarbel tiszta keresete évenként valamivel meghaladja a húszmillió pengőt. Egy megcsonkított ország nyomorékságra kárhoztatott gépjárműállománya mellett is ekkora profitokat vág zsebre a benzinkartel s ugyanakkor senki sem érti, miként lehetséges, hogy a benzin és olajvállalatok mérlegeikben cse"kély Nyereségeket tüntetnek fel, vagy éppen veszteségeket mutatnak ki. A közvélemény ugy látja, elérkezett az utolsó óra ahhoz, hogy a kormányhalalom a rendelkezésre álló valamennyi eszköz igénygljevételével rendet teremtsen az olaj- ós benzinfronton és kíméletlen eréllyel kényszerjtse méltányosabb üzletpolitikára a karel urait.
— Saját érdekében és őrömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopsteln Bntorárnháx ösxt mübutor-kiát-
Htását megtekinti, vételkényazer nélkül.
Kiad|a a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó : Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám.
APRÓHIRDETÉSEK
Eakdvöra díszített szép áramvonalas csukott autó Kaufmannál tendelhető. Telefon 222. Erzsébet-tér 1. 4024
Sugár-ut 16/e. számú házban utcai két-axobás összkomfortos lakás május l-re kiadó. _ __ _ 14
Hó-, sárcipó Javítást hivatásos vulkanizálnál készíttessen. Horthy M.-ut 2., Vasember-udvar. 3094
Haaxnált ruhát veszek é< eladok, hl-vásra házhoz megyek. Márkus, Királyutca 31. 133
Agytoll és pehely állandóan kapható. Rltscher Mátyás, Horthy M.-ut 35. 342
Mielőtt vlxvexetéket csináltat, kérjen árajánlatot Jerausektől, Erzsébet tér 18.
438
FOiiarkaraakedS\'Begád elhelyei-kedne vidékre is. Károlyi Mlklói, Ba-bochay-u 30. 459
BQkkfaforaáoa kapható Dukász Ferenc fakereskedönél, Magyar-u, 108. 468
Eladók belterületen adómentes összkomfortos bérházak, 3—4—5 szobás családiházak kerttel. Horváth, Sugár-ut 42. 470
Eladó Eötvös-tér 17. számú háromszobás mellékhelyiséges magánház. — Bővebb felvilágosítást ad Fitoi Gyula. Szántód. 472
Helybeli nagy vállalat keres megbízható, érettségizett, karaakadelral érzékkel bíró ügyes fiatalembert. .Ügyes helybeli" jeligére a kiadóba kérem. 476
Lazsnakon négy kat. hold sxántófBId eladó. Cim a kiadóban. 478
Kétszobás utcai lakás kiadó május l-re. Rákóczi-u. 93. 484
HáxvsxatSnAnak ajánlkoiik március l-re fiatal nő, aki ugy a gazdaságban, mint a háztartás minden ágában jártas. Vidékre gazdaságba ls elmegy, Clm ; Zrínyi Miklósul 47. 486
Vízvezetéket
szereltessen, Javíttasson
? Czvetkó Gyulával
Nóvák János tlszlh. ugy a maga,
valamint az alulírottak és összes rokonság nevében fájdalomtól megtörve, de a Mindenható akaratában való megnyugvással jelenti, hogy forrón szeretett hitves és rokon
Nóvák Jánosné
IXül Kóla Etelka
folyó évi február hó 21-én életének 42-ik, boldog házasságának 18-ik évében rövid szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után az Úrban csendesen elhunyt.
Drága halottunk földi maradványát f. évi február hó 23-án délután 4 órakor fogjuk a róm. kath. temető búcsúztató helyiségében a róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és a helyi temetőben örök nyugalomra helyeztetni.
Az elhunyt lelkiUdvéért tartandó engesztelő szentmise-áldozatot febr. hó 24-én délelőtt 9 órakor fogjuk a szentferencrendi plébánia-templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Nagykanizsa, 1938. február 21.
Áldás és béke poraira I - nyugodjék békében I
Kósa Rozália édesenyja és as Ssszes rokousáf.
Teljes
csiraképes és fajtiszta:
9 karfiól nsg
8 to kelkáposzta IS
12 .tí. káposzta sí
5 £ kalaréb ii
5 o sárgarépa ii
4 N petrezselyem ii
10 o retek ii
10 a saláta ii
5 o ugorka ii
6 CJ paprika ii
14 oukorborsé II
10 spárgabab II
stb. slb., kb. 60 féle
virágmag
megérkezett és kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
magkereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A régi bírósági palota mellett. Tel. 130.
KERTI MAGVAK
HIR8CH ÉS SZEGŐ cégnél
MaGBZaitOZLET
Itt az uj fény !!!
Krypton
villanyégő
Szabó Antal sport- és rádióüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
ttom. « ItHAHw Bt. Qul«b«l NjomU él lUkU LapIfaM .YflbUta ktoyiijamdijliipa NagfliaiiKia, UMá tUWr. ZjOtí KárőijT
78a Évfolyam 44 szám.
Nagykanizsa, 1938. február 24 csMOrtOk
Ara 12 RU-
ZALAI KÖZLÖNY
Felelős szerkesztő: Barbarit* Lajos
Elöílzetési ári: egy bóra » pengő AO fiOér. Sxerkesxtteéti éa kUdófairataJi teídoo: 74. u.
A választójog és a költségvetés
A képviselőház közjogi bizottsága állandóan tárgyalja a választójogi törvényjavaslat részleteit. A jelentősebb szakaszokkal már végzet is, bár a további részjen is van miről vitatkozni. A jelek után Ítélve március 10-ig befejeződik a bizottsági vita ós március közepe táján maga a képviselőház is megkezdheti a törvényjavaslat tárgyalását. A plé-numban két-három hetes vitára van kilátás és amennyiben négyórás ülésekkel a vita nagyon elhúzódnék, nyolcórás üléseket fognak ja. vasölni, ami ellen, hir szerint, aa ellenzéknek nincs kifogása.
— A választójog tárgyalása — mondotta a napokban Darányi Kálmán miniszterelnök — a bizottságban teljesen programszerűen halad Komoly, szakszerű vita alakult ki az egyes kérdéseknél. A bizottság tárgyalásainak befejezése után a javaslat a Ház plénuma elé kerül, ugy hogy a képviselőház mindenesetre még a költségvetés előtt le-tárgyalhatja a javaslatot.
A miniszterelnök e kijelentésének különösen nagy súlyt kölcsönöz az a sokféle, lalán nem is egészen cél zatosság nélkül való mendemonda, amely a törvényjavaslat tető alá juttatása körül kavarog. Egyebek közt az is, hogy a válastfójog törvényhozási elintézését inegzavfcr. hatja, vagy késleltetheti a jövő évi költségvetés letárgyaltatása, aminek e kombináció szerint juni-js végére meg. kell történnie, mert különben juliis elsejével az államháztartás költségvetés nélkül — ex-lex — marad. "Holott a képviselőház házszabályai minden e fajta okoskodásra), mondva csinált aggályoskodásra megfelelnek : ha a választójogi vila elhúzódása folytán kifogynának a költségvetés házszabálysrerü tárgyalási Idejéből, akkor 2-8 hó-napos indemnHással minden sietséget, minden kombinálgatást feleslegessé tehetnének. (Felhatalmaz-a kormányt, hogy 2-8 hónapig az idei költségvetés keretében vezesse az államháztartást.) Ha az indemnl-tási törvényjavaslatot a költségvetés benyitjtása alán terjesztik elő, akkor enn^k a javaslatnak a bizottsági elintézése egy, képviselőházi letárgyaltatása legfeljebb négy ülésnapot vehet igénybe és ezután — 2—3 hónap alatt — fennakadás nélkül Intézheti és elintézheti a Ház a költségvetés sorsAt. | I
Interpelláció a párisi szenátusban:
„ Anglia és Franciaország hogyan tudja megvédeni Ausztria és Magyarország függetlenségét ?"
v Páris, február Xí Flandin volt miniszterelnök feltűnést keltő nagy cikkel irt a párisi sajtóban. Az őszinte francianémet kimagyarázkódást sürgette. Véleménye szerint véget kell vetni ennek az áldatlan állapotnak, mert ha nem sikerül békésen megegyezni Németországgal, a lehető legsürgősebben felkészülhetünk a háborúra. Flandin a békülési szándék nyilvá. nitását igen sürgősnek mondja, hangoztatja, hogy bizonyos lépések értéke attól függ, kellő idöl>en történteké.
Páris, február 23 A szenátus, akárcsak a kedd esti angol alsóház, rendkivül izgatott\' hangulatban tárgyalt a jelenlegi helyzetről. Bezeth képviselő Ausztria fügtfel\'enségének kérdését vetette fet és kérdést intézett a miniszter elnökhöz, hogy Franciaország és Anglia miképpen tudja megvédeni Magyarország és Ausztria függetlenségét, ha még a vonatkozó népszövetségi szakaszoknak sení tud érvényt szerezni. Delbos a kényes kérdésre igen
óvatosan válaszolt. Mindössze csak azt tudta mondani, hogy akkor még mindig hivatkozhat a két állam a Népszövetség egyéb szakaszaira!
Páris, február 23 A lapok nünd jobban sürgetik a-
német-franoia megegyezést.
Igen nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy Németország a tárgyalások megindulásának feltételeként nem kötötle ki a francia szovjel szerződés előzetes felbontását.
London: „A kilátások mára kedvezőbbre fordultak"
London, február 23 Az angol főváros Is még az ese. mények hálása alatt áll. A kedd esii Izgatott alsóházi ülés után a kilátások sokkal kedvezőbbek. Mint római jelentés mondja, az alsóház hétfői és keddi ülésének, illetve Chamberlain miniszterelnök ott elhangzóit l>eszédemek Róma is nagyobb jelentőséget tulajdonit, mint Eden lemondásának.
Róma, február 23" Ciano gróf és az angol nagykövet között egyébként a tárgyalások megkezdődtek.
Kél teljes órát tárgyalt a két államférfi, amelynek során az olasz-angol közeledést érintő minden kérdést megvitattak és megtárgyaltak.
Beavatottak bizalmas jelenlése szerint a tanácskozásokon a következő kérdések kerültek szóba :
1. Olaszország tárgyalási készsége, amelyet irásban is bejelenteti és amelyet Grandi olasz nagykövet nyújtott ál a külügyi hivatalnak.
2. Mussolini válasza az olasz önkénlesek hazaszállítására vonatko-zóan.
3. Az angol alsóház hétfői és keddi vitája.
i. Az al*jsszln hódítás elismerése Anglia részéről.
B. A Földközi-tengeri angol-olasz együltmiiködés lehetősége és
6. az ausztriai helyzet, a német-őszi rák események, különös tekintettel a Schuschnigg-kormány átalakulására és mindezek további kihatására vonatkozóan.
Ötven főnyi lakossággal, égő romhalmazként került Teruel a nemzetiek birtokába
25.000 köztársasági katona holtteste között 1600 francia Önkéntest találtak
Teruel, február 23 Miképp a köztársaságiak jelentése is megerősíti, Teruel teljesül a nemzetiek kezél>c került. A város szinte csaknem teljesen romokban hevet\'. A polgári lakosság száma : 60 fő 1 A sok harcokban meggyötört lakók örümujong-va fogadták a lievonuló nemzetieket, akik hamarosan üldözőbe vették a meneklő vörösöket.
A köztársasági csapatok kivonulásuk előtt so. épületet felgyújtot-
tak. Kirabolták a székesegyházit! Is, az értékes kegyszereket elvitték. A püspöki könyvtár és levéltár sok pótolhatatlan kincséi is magukkal vitték, valamint a leruell bank tel-
jes aranykészletét.
A városban és a környékén fekvő 26.000 vörös katona holtteste
közölt a nemzettek 1600 francia önkéntes holttestét Is találták
Toklo békfllékenységének jele a japán hadseregparanci-nok-változás?
Sanghai, február 23 A kinal hadszíntéren küzdő Japán csapatok parancsnokságát felsőbb rendeletre Nacsul tábornok átadta Mata tábornoknak.
A hadsereg főparancsnokságában* történt változásnak a beavatottak igen nagy Jelentőséget tulajdonítanak, mert ebben Tokío békülékeny-ségét látják.
luUMUiUMMWUtanisviviYiTi\'i\'i\'i^\'i\'i\'ir-..........................................
A mezőgazdasági munkásbiztasitásnak az özvegyekre való kiterjesztését kérték a Ház mai vitájának szánakai
Budapest, február 23 A képviselőház mai ülését 10-órakor nyitotta meg az elnök. Azonnal áttértek a mezőgazdasági munkásság biztosításáról szóló javaslat tárgyalására. Czirják Antal hangoztatta, hogy a javaslat minden sza-4 kaszából jóindulat árad. Srerinle a biztosításból lefolyó összeg akkora lesz, hogy az özvegyek le is ki lehetne terjeszteni. Hasunió biztosítási
rendszert kér a kisi|>arosságnak és a kiskereskedőknek Is. •
Megái Meiszner Károly szerint 250 ezerrel több a mezőgazdaság! munkásság száma, mint amennyi emljerséges munkabér mellett elhelyezhető. Kéri a korhatár leszállítását, az özvegyeknek a biztosítás* ba való bevonását és ezzel kapcsolation a biztosítási dijak mérsékelt emelését. | i , ■
A továbbiak folyamán Csór a nagybirtokok megadóztatásáról be. szélt. A Ház legközelebbi ülését holnap délelőtt 10 órakor folytatja. Majd az inter|)elláclókra került sor. Széli belügyminiszter válaszolt Esztergályos interpellációjára a névmagyarosítás ügyében, kijelentvén, hogy csak annak engedélyezik, aki érdemes a névmagyarosításra. Tóbter János a rendőrség
»
ZALM KÖZLÖNY
1888. fcbrnáf\'M.
Megkezdődtek a letenyel lecsapolásl monkálatok
A malária elleni küzdelem uj zalai állomása
létszámának felemelését kérte, amit a Ijelügymlniszlernek adtak ki. Ezután Bornemisza Géza miniszter lueszéit. Lapzártakor még mindig beszél. I
A képviselőház véderőbizottsága ülést tartott, amelyen a honvédelmi miniszter a honvédelem időszerű kérdéseiről részletes tájékoztatót adott.
Egy öngyilkos, Bodnár Sarolta 23 éves leány luláÜérl a törvényszék tír. SZendrő József orvost egy heti fogházra itélte. Az orvos ugyanis nem közölte u leány hozzátartozóival, hogy megmérgezte magát és nem alkalmazott megfelelő orvosi beavatkozást
A NRP közoktatásügyi bizottsága tegnap esti ülésén ilóman miniszter beterjesztette a tanítóképzés reformjáról és a szakiskolákról szóló javaslatait.
illetékes tényezők kimondták, hogy aktiv tiszt politikai lovagias ügyben nem lehel segéd.
A Nemzeti Színház a Bölönyi-luigyn-tékból 000.000 pengőt kap. Odülőte-lépet létesítenek a színház tagjai részére.
A l>el ügy miniszter a .Nemzet, cimü napilapot két hétre ■ betiltotta «A Szá-lasj.puccs kormánylistája u rendőrségen. cimü cikke miatt, amely az ország belső rendjét sérti.
Újpesten tovább folynak a fegyel-Dii vizsgálatok és felfüggesztések. Megkezdődött Gálhidy aljegyző fe-gyelmi tárgyalása. Nyugdíjazzák Lőwy Sándor gazdasági tanácsnokot is.
Az áruforgalmi korlátozások célja a pengő értékállandóságának biztosítása, mondta dr. Chorin Ferenc, a Magyar Vámpolitikai Központ közgyűlésén.
Dr. Lumnitzer Sándor magántanár, galamblövő világbajnok a körtvályi vaddisznó vadászaton Schmuck György tatabányai hajtót találta el egy eltévedt golyóval, amely az oldalába fúródott
A képviselőház köziogi bizottságának ülésén a szónokok hangoztatták, liogy a fiatulság a törvényhatóságokban szerezzen politikai iskolázottságot
Az Országos Közegészségi Intézet jelentése szerint egyre kisebb területre zsugorodnak össze u járványos betegségek. \'«.
A magyar malomiparban ötéves zárt szám készül.
A magyar guzdakózóiiség szükségesnek tarlja u buza minimális ilrának további biztosítását
Anglia uj angol—francia—olasz-német direktórium megalakítására készül i
Lloyd George aZ alsóház izgalmas ülésén iwlitikai becstelenséggel vádolta meg Chamberlain miniszterelnököt.
Delbos külügy miniszter a kamara külügyi bizottságának ülésén egységet és fegyelmet hirdetett.
Goga volt román miniszterelnök Bécsbe érkezett és az egyik körúti szállóban szállott meg.
A német birodalmi kormány megvette 0 millió márkáért a Kuiserhof-száUodát, amely a birodalmi kancellária sZéklielye lesz, de itt lesz Hitler kancellár magánlakása is.
Schuschnigg kanoellár nagy beszédét holnap mondja el.
Franciaország 15 milliárd frankot fordit nemzetvédelemre.
Gróf Gellen minsteri rk. püspök pásztorié veiét az egyházmegye minden templomában felolvasták. A pásztorlevél a mostani súlyos helyzettel foglalkozik és a nemzeti szocialistáknak u kathollkus iskolák elleni liarcát leszi szóvá. I
Eredménytelenül szakadtak félbe a tftugyar—osztrák fatárgyúrások.
A közigazgatási bizottság ülésével kapcsolatban megírtuk Teleki Béla gróf főispán bejelentését, hogy az inséghilel terhére 10.800 j>engő ér.\' kezeit és ezt az összeget a letenyc-vidéki mocsaras és maláriaterjesztő, szúnyoglárvával telitelt terület lecsapolását fordítják.
A munkálatok — mint most értesülünk — máris megkezdődtek.
Sokba került két nagykanizsai kislánynak egynaj>os budapesti utazása. A két kislány, mindegyik alig mult 11 éves, mint kifutó dolgozott két kanizsa] üzletben. Egyhangú kis élelük közben sokat olvaslak, a könyvekből megismerték a magyar fővá-ros szépségéi, ra-aflljljlllinrmil ILIRB gyügását Miután "^T^ —-lí még egyikük sem volt Buda. pesten, elhatározták, hogy ha csak egy napra is, felrándulnak és végig villamosoziatják magukat Bida-
A munkálatokat a szombathelyi kultúrmérnöki hivatal vezeti. Tíz-négyzetkilométer nagyságú a terű-lei, ahol egy egy kilométer hosszú árok már el is készült. A munkák gyorsan haladnak és remény van arra, hogy a tavaszra be is fejeződik, igy a maláriaelleni küzdelem lényegesen könnyebb lesz.
I>esten. Az elhatározót lett követte. Egyikük som szólt otthon, mert attól tartottak, hogy nem engedik fel őket Budapestre. összebeszéltek, az egyiknél 60 pengő volt, (az sem az ő i>énze volt, hanem a főnökéé, aki küldte valahova), a másiknál semmi. A két leánypajtás felült a vonalra. Budapestre érve első dolguk volt, hogy flelültek álmaik netovábbjára, a villamosra és vitették magukat, utaztak végig, keresztül-kasul a fővároson. De 50 j>engő nem sok még két olyan fiatal kislánynak sem, mint ezek voltak. A
pénz fogyott, a villamosjegyek is sokat emésztettek, épp csak annyi maradt, hogy vissza tudtak utazni az esti vonattel :Reggel már ismét itthon voltak, aggódó szütoiknél, akik előtt őszintén bevallották, hogy csak látni akarták, milyen is az a Budapest. A szülők örömmel fogadták eltűntnek hitt gyermekeiket, akik nem terveznek ujabb ixísií utazást, mert rájöttek, hogy Buda. jjest nem csak nagyon szép, hanem — nagyom drága is. t
A fejfájás és migrén, akkor Is, h.i exek a bélmüködés és a gyomor-eméizlés zavaraiból erednek, gyak ran már egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz tnstná-lata uián is megszűnnek. Kérde.ze meg orvoíit.
BUDAPEST L
17 Felolvasás. — 17.30 Csorba De-zíő cigányzenekra. — 18.35 Pukánszky Béla dr. előadása. — 19.30 Az Opera-ház előadása. 1. «Parasztbecsület.. Melodráma egy felvonásban. 2. «Sylvia.» Balett 3 felvonásban, öt képben. A .Parasztbecsület- után kb. 20.40 Hirek. — A «SyMa. kezdete kb. 21.05-kor. - A .Sylvk. I. folv. után kb. 21.40 Sportközlemények. - A II. felv. után kb. 2Z20 Idő járásjelentés.
— Az előadás után kb.11.20 Tíncv lemezek. - 00,05 Hirek.
BUDAPEST IL
17.35 Munkásléióro. - 18.05 Dr. SZerb Zsigmond előadása. — 18.35 Ilniczky László jazz-zenekara, énekel Lányi LáMÚó, - 19.20 Okss nyelvoktatás. - 19.50 Hanglemezek.
MCS.
17.30 Baritonjaink. — 19.10 A nup hangjai. — 19.25 Szimfonikusok. — 20.40 Hangjáték zenével. - 21.50 Rádiózenekar. — 23 Tá«elemezek,
Csütörtök BUDAPEST 1
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. -1(145 Dr. Olóraósi Sándor előadása.
— 12.05 Waltcr Rózsi és Laczó István énekelnek. — 12.30 Hirek. - 13 20 Időjelzés, időjárásjeientés. — 13.30 A rádió tSaLontenekaru. 14.40 Hirek.
- 15 Arfolyamhirek. - 10.15 Nádal Pál előadása. — 10.45 Időjelzés, hirek.
17 Állategészségügyi tanfolyam. — 17.30 Kurina Simi cigonyzenekaro, .közben Erdős Vera tárogatózik. — 18.40 Dr. Tolnai Gábor előadása. — 19.10 Hanglemezek. _ 19.40 Két klasszikus egyfelvonásos. 1. .Gringoire., Vígjáték egy felvonásban. 2. «Firenzei tragédia.. Dráma egy felvonásban. — 20.50 Hirek. — 21.15 Dohnányl Ernő X. Beethoven zongoraszonáta-estje. — 22 Időjárásjelentés. — 22.05 Virány L. jazz-zenekara, Gáthy László énekel.:— 23 Állástalan Zcnteaok Szimfonikus Zenekara. — 00.05 Hfcek.
BUDAPHST II. *
17 Dr. Gyulai Lajos előadása. —
19.15 Augol nyelvoktatás. — 20 Hán-del: Saul oratorium 3 részben, magánénekre, vegyeskarra és zenekarra. — 22 Hűnek. BSCS.
12 Könnyű zene. — 13.45 Dalmű-részlelek lemezeken. — 10 Művész-lemezek.
17.15 Hangverseuy. — 18 Farsangi est - 22.20 LMl- és árgust. - 22-55 Tánczene.
— Betavekfea a Koprteta ota vezet I Modora wlutatemalbeu a legjob\'wit • legolcsóbban mutatja be, kedvező .Ize-étel feltételek mellett.
Nagy tétel
férfiszBwet mnrntiéK
érkezett
*
Sínser József és Társa
céghez.
Megnyílt Vincze József cipészmühelye a Bajza-utcában
A Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete egzisztenciát gyűjtött össze kétfiilérekből a Vlncze-cialádnak
A 23 évi orosz fogságból hazaiért Vlnczje József részérc, az Adler Miksa állal Javasolt kétfilléres gyűjtést a Keresztény Tisztviselőnők Egyesülele lebonyolilotta és az eddig befolyt összegből clpész-szerszá-mokat és bőrárut vásárolt, jgyhogy Vinczie József az Ipartestület ideiglenes engedélye alapján Bajza utcu 10 szám alall lakásán máris dolgozik.
Beérkezett a gyűjtés során az izr. hitközségtől 1.00, a 2 sz. i>o8lahlva-
Iáitól <1.40, a kiskanizsai III. köraetl elemi Iskola növendékjeltől és tanári karától 10.72 |iengő.
A gyűjtést lebonyolító Keiwztény Tisztviselőnők Egyesüké annak közlését kérte még, ht^y Vinoae József a befolyó összeget nem kúpja kézhez, hanem műhelyének benen. dezését és a Szerszámokat természetben kapja, igy tehát azok a hirek, mintha Vincze az Így legyüj-tött pénzl másra fordítaná, nem felelnek meg a valóságnak.
Egy napra Budapestre szökött két 14 éves kanizsai kislány
ötven pengőt elvlllanyoioztak, elköltöttek, aztán viaszafordultak
I93& február 24
iz „akciósok" szerszámnyele mellől
Szegény embert az á? is húzza, niondja a közmondás, de ez is inkább nváron használatos, mert télen ág sc igen jut a szegény embernek. Télen sok szegény cipelné hátán szívesen egy-egy fél hatéi gally, rőzse vagy csádé terhét úttalan utakon, hogy bomeleglthesse szobáját, életet adjon « kihűlt otthonnak. Ehelyett amint beköszönt a tél, a szegény ember megkezdi a preventáciét: beszegezi az ablakokat, ajtaját is oly módon projja-rálja, hogy minél kevesebb hatoljon 1)0 szobájába a külső hidegből és minél kevesebb kalória menjen veszendőid. Mert a kenyér és a tüzelő soha sem volt olyan drága, mint ma s a máról holnapra élő \'szögé-nyok kilónként vásárolják a cukordrága apritoltfát s eukorsZemként rakják l>elc a kiclógithctctlcn torkú tűzhely mammutszájába.
Ami a cukrot illeti, azt ideig-óráig pótolják Zaharlnnal, amivel a szemfüles csempészek mázsaszámra látják el az országot, de a tüzpótlót még ncin találták fel, hacsak a temérdek Ausztriából csempészeit tűzkövet nem minősítjük annak.
Akik erdőgazdaságoknál kapnak munkát, előre megválasztják pagonygazdáikat s megkezdik a fakitermelő, irtási, gyéritési munkálatokat. A tüz vigan ioljog a tisztáson, sütik az Iston adta krumplit, a szegény emberek főláplál^eái. Ha egy darab szalonnát is piríthatnak mellé, lucuHisi lesz a lakoma. Sokan a Balaton partjaira, Somogy, Veszprém rengetegeibe ke-rülnok s hetekig távol élnek család-juktől.
Az itthon maradt szegények a város akciós munkájában vesznek részt. Akciósok. Csekély, meg nem őrőllelő munkáért biztosítja számukra a város a létfenntartási minimumot, a rongyosak télikabátot, csizmát, vagy cipőt kapnak, mely javakat gyűjtőnév alatt Pottyondy-holmiknak neveztek el, lé-vftn Pottyonay Jozsof dr, az ínségesek nagykanizsai földi intézője, aki meleg sziwel, megértéssel kezeli a hozzáfordulók ügyes-bajos dolgait Pálffy Gyula dr.-ral egyetemben.
Munkael len Őrök felügyelete alatt dolgoznak. Hadirokkantak, sorsüldö-zőttek, nyomorékok sorail)ól regrutá-lódnak az ollenőrök, akiknek már nehéz lenne megcmelniök a csákányt. Olykor egy-egy szellemi munkanélküli! is l>eosztanak közibük, ezek azonban nem válnak be. Az ő perspektívájuk nagyobb teret kiván. Mérnököknek, jegyzőknek, szolgabiráknak indultak s most maguk is lerongyolódva ugy állnak a rongyos kis had élén, mint a szárnyatőrt, viharvert beteg madarak.
A Horthy Miklós uton lévő régi sörház melléképületét bontják. Maga az épülőt lehet vagy kétszáz esztendős, ódon falai majd méternyi vastagok, csupa tégla anyagát meglehetősen konzerválta az idő. A Hunyadi utcai református parókia udvarába szállítják, ahol vitézi székházat építenek belőle. Vagy huszonöt ínséges dolgozik a romokon: férfi, nő, agg, fiatal, vegyesen, a hangulat meglehetősen
Jó. A közös sors majdnem a családi hangulat bizalmas patináját érlelte rá.
— <Kukukkt; — szólal meg a minden lében kanál Ínséges Balog Mihály kiskanizsái sáska, mire az épülettömb másik végén dolgozó komája ugyaninak kakukknyelven válaszol neki. Ez a kölcsönös felhívás óránként ismét-•ódik meg kettejük között. Emberi hangon ugy sem értenék meg egy-wást a munka Zajában. Hogy mit .űzonnek egymásnak, azt csak Ők tudják, meg a kakukkmadarak. Bizonyára benne van nz üzenetben, hogy: ftogy vagy komám, mint Yagy komáiul, szép idő vau, rossz idő van, nem fázol-e, hogy ityeg a fityeg, stb., stb. De benne vau a kikeletbe, szebb jö-vőbo, tapaszba vetett reménységük is, mert akik jó kedvvel, jó hangulatban tudják elviselni a megpróbáltatásokat, \'msraiAliuitó téglái a társadalom n«*gy kolosszusának, KUNGL LAJOS
ZALAI KÖZLÖNY
Rosszul öltözködnek, jól esznek, ízléstelenül építkeznek, plasztikus moziba járnak és hupikék autókon futkosnak a brüsszeliek
Levél a Középeurópától egy órával elmaradt belga fővárosból
Brüsszel, február 20 Végnap este érkeztem\' Belgium fővárosálwi, de ugy érzem, hogy a némjel határon átmenve vonalam nem csak Brüsszeli* robogott, hanem husz egynéhány évvel vissza is. Mintha 1911-et imánk ! Egészen a >béke világában* érzem magam. Nem az euró|>ai feszüli helyzet érezteti ezt velem, hanem Brüsszel képe, élete. ,
A bulevardok fényárban asznak. Amerre járok, a neon fényreklámok olyan lömegei szórják felém a színes, tarka fénytetüket, amelyhez hasonlói sem Pesten, .sem Bécsben, sem Berlinben nem látlam. A kirakatokban
az ártáblák is a békevilágot hirdetik.
Meglepően olcsó minden, de látszik, hogy a minőség semmiben sem a legprímább. Egy öltözet ruha, ami például Berlinben 70 márka, Itt épp a fele : — átszámítva — 35 márka. Egy ezüst róka márkára átszámítva 85, mig Berlinijén ugyanaz 350 márka.
Érdekes, hogy ennek ellenére szőrmét alig látni Még a hölgyek sem viselik, férfiakon pedig egy-állalál>an nem látni szőrme gal* lérl. Az én szőrmebundám egész feltűnést kelt és szinle kényelmetlen, ahogy az emberek megbámulnak. Vájjon mit gondolnak rólam; milyen x-szőrzethez* tartozom... ?
Az élelmiszer is rendkívül olcsó Ugy tai>asztaloni, hogy az emberek többet adnak a gyomrukra mint egyéb dolgaikra.
De az élelmiszer lerén nem csak a* olcsóság a meglepő, hanem a változatossúg is. |
Mai ebédem hal fogásból állt. Február közeit írunk és uj krumplit ettem ! Az ebéd egyébként is beillet luculusi lakomának. A szőlőből, őszi barackl>ól, ananász eperből, friss fügéből és déligyümölcsből annyit raktak elém, hogy a csodálkozástól alig tudtam enni E fejedelmi ebéd - amit este 8 órakor fogyasztanak — az elsőrendű étteremben 3 márka 50 pfennig. Berlinijén ez 10 márkába kerülne, de mennyiségre még felét sem kapni annak, amit itt az ember elé raknak.
Egy fél kiló dalolya magyar pénzre átszámítva -16-50 fillér! Egy hatalmas ananász 1.50 P. Miért a nagy olcsóság ? A Belga-Kongó ontja az olcsó anyagokat.
De érdekes kicsit körülnézni egyébként is. A bútor és fémáru-cikkekel nézve, Ismét 191 l-l>en ér. zem magam. Alig haladtak valamit. Ellenben márvány és kerámia-iparuk elsőrendű. Architektúrájúk még mindig a secessio stílusát hordja magán és
ós szinte rosz nézni épületei* ket, annyira Ízléstelenek.
Olcsóságban vezetnek, de Ízlés és minőségben elmaradtak. Épp Így alig lálni praktikus dolgokat, ami jvedig Berlinijén uton alfélen bámulatra készteti az emberi.
Érdekes az is, hogy a ruházni cikkek olcsósága ellenére is
alig látni jólöltözött embert. Szinte nem is tudom ennek okát adni.
Az emberek udvariasak, előzékenyek. A nők szociális hely/ele azonban nem lehet túlságosan ideális^ mert a jobb szállodák előtt is tucatjával állnak és erőszakosságukban még a piésticken is jóval túltesznek.
— Lass mich auch lel>en ! — mondják, amjkor az eml>cr szabadulni akar tőlük.
A bulevárdok nappali képe.már közel sem olyan fényes, mint az éjszakai. A legszebb épületek Is neon reklámokkal és vaskos állványokkal vannak lelerakva. Az yutcák,tisztasága még a |>eslinél is rosszabb, nem is hasonlítva a német városok lisztaságához. , <
Szállodai szobám elsőrendű higé-niával van berendezve: előszobával, fürdővel, de bútora olyan iz-lésielen, hogy szinte rosszul érzem magam benne. Hasonlóképpen a mozgóképszínházak is elsőrendű kényelemmel vannak l>ererídezve4, de nem Ízlésesen. A filmek művészi szempontból csapnivalóan rosz-szak, technikájuk azonban tökéletes. Itt láttam .
az első plasztikus filmet. Rendkívül érdekes, valóién ugy hal, mint egy színpadi előadás, az alakok szinte megelevenednek, a tárgyak plasztikussága megdöbbentő. Csodálom, hogy ebben megelőzték a németeket 1
A mozielőadások délelőttt 10 órától este 11 óráig folytatólagosan folynak, mindenki akkor jön és megy, amikor ineki tetszik. Akár délelőtt 10-től estig ott. üthet va-laki, senki sem vonja felelősségre. Az ülések, mint már említettem, kényelmesek, de ezen felül olcsók
Városi Mozgó. Kedden és szerdán 1
Paula Wessely Európa legnépszerűbb filmdivájának és Rudolf Forster a női ideálnak együttes felléptével
Ketten az éjszakában
különleges hatású <9 megrendítő erejtl Ilim Fényaa kiaérA mü.or._ Híradók I
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 8 órakor, vasárnap é» Ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor. 5 órakor Iliiére* helyárak.
</WASttAL
,-v A ■ ^ERMESZEr
\\s.......
uj tufvú&íX/, díi
TRUNKHAHN
poJltlkj\'Vji/tLlC\'ÓÍ\' !
ELADÁS: VI.TERÉZ KRT. 0. IV.rROHÁSZKA 07T0KÁR-U.8. Vx^C^mLniAt-.\'
&YÁRBUDAPEST. XILENKEUTII7
Is. A fotelülés, ami Berlinijén 5 márka, itt csak 1.20 márkára át-átszániltva. \\
A Bár-t »Bram^-nak hívják (a flamand nyelv egyébként is hasonlít a némethez, s bár nem tudok flamandul, sem franciául, nagyjából megértem őket) és épp oly kez-deleges, mint egyéb művészi alkotásaik vagy kávéházaik. |, Nagy és nehéziparukban csak
az aoél vezet,
de ez is csak mint nyers és féláru. A gé|>ek messze alulmaradnak a1 német technika gyártmányainak nivója alatt és mint látom, minden precizió? gép németországi gyártmány. N í
Autóik modernek, áramvonalasak, de a színezésük egyenesen Ízléstelen. Látni égszínkék, tengerzöld, lila és rikító kanári sárga autókat is. Az autóbuszaik nem kényelmesek, igaz, az utak is rosszak. Bucsuzóui még valamit a hires brüsszeli oslpkéről. Mindenütt látni, kapni és nem is drága. Néhány árat is mondok, hogy szívfájdalmat okozzak a kanizsai hölgyeknek: egy női gallérka — brüsszeli csipkéből — (moslanál>an nagyon divatos !) 6-8 i>engő. Egy gyönyörű asztalkendő 70-80 pengő.-Láttam egy 2 méter hosszú női belépő-sálai is : ára 120 pengő !
Ez egy kicsit sok. Visszatérek hát az olcsóMb luxushoz: a/, evéshez^ ami itt nem is luxas. Most éppen delel harangoznak, de berlini órám 1 órát mutat. Épp egy órával vagyunk hárább, mint a küÉéj>ejró-paiak...
Schless István
IDŐ
Havasesö!
Prognózis: Északnyugati, északi szél, változó felhőzet, az ország déli részében havaseső és hó, éjszakai fagy.
A Meteorologial Intézőt nagykanizsai megflgyelőállomása Jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: —0-8, ma reggsl: —1-2, délben: +3-0.
Csapadék: 0.0
- SxlDM toll, taftot báli ruhaanyagok nagy választékban találhatók Sobtltznél.
4
ZALAI közlöny
1938. február 24
Vörös karszalagos nyilas század dísz-menetet gyakorolt Klskanlzsán
Eljárás Indult 50 nyilas ellen A gyűlés-engedélyt a rendőrség megtagadta
Megjelent a kereskedelmi alkalmazottak munkaidejét szabályozó tervezet
A kereskedelmi miniszter rendelettel szabályozni óhajtja a nyiit árusítási üzletekben (boltokl>an), valamint az azokkal kapcsolatos Irodai és raktárhelyiségekben foglalkozta-ott alkalmazottak munkaidejét. A mint megírtuk, az alkalmazottak munkaideje a munkaközi szünetek beszámítása nélkül megyei váro. sokban : túlnyomóan élelmiszerek árusítására berendeziett üzlelekbon 24 óra alatt 9 és fél óránál, heti 67 óránál; egyéb üzletekben 21 óra alatt 9 óránál, heti 61 óránál; kis és nagyközségekben: az összes , nyílt árusítási üzletekben napi 10 óránál, heli 60 óránál hosszabb nem lehet. Ez#nkivül Saent István napján és és vasárnap a helyi rendelkezéseknek megfelelő módon tarthatók nyitva az üzletek.
A fenti időn tul teljesilendő befejező munkák elvégzése, valaminl a záróra előtt az üzletbe érkező vevők kiszolgálása céljából napon, ként legfeljebb negyed órával meg lehet hosszabbítani. Viszont a mun. kára való készülődés idejét a munkaidőbe be kell számítani. Országos vásár napján és karácsonyi megelőző M n«j>on az alkalmazottakat a nyitvatartás egész Ideje alatt szalad foglalkoztatni.
A munkaidő az elkerülhetetlen szükséges mértékben meghosszabbítható : 1 erőhatalom, vagy elemi csapás elhárítása, v^gy következményeinek megszüntetése, 2. nyersanyag, egész, vagy fél gyártmánynak romlástól való megóvása, 8. üzemi gé|)ek és berendezések sürgősen szükséges javitása, 4. leltár elkészítése, 5. hatósági rendelkezés folytán szükségessé vált sürgős munka elvégzése érdekében. Az ilyen meghosszabbításokat azonban a munkaadó a kezdéstől számított 24 óra alatt az elsőfokú iparhatóságnak bejelenteni tartozik.
Az elsőfokú iparhatóság megengedheti megokolt kérelemre naptári évenként 20 napon át a napi legfeljebb 2 órát meghaladó Időn át való foglalkoztatóst, ha a munka feltorlódott. Ilyen esetekben a túlóra a heti 10 órát nem haladhatja meg. Az iparhatóság hatá. rozatát közli a rendőrséggel is. A iulmunka munkaideje 25 százalékkal magasabb a rendes dijnál.
Az alkalmazottak napi 5—6 óra munkaidő mellett negyed óra, 6—8 óra mellett legalább fél óra, 8 órán tul pedig legalább 1 óra munkaközi szünetet tartanak. Ha a szünetet részleteken adják, a részlelek legalább negyed órásak legyenek. A szünet alatt az alkalmazott az üzletet (telepet) elhagyhatja.
A rendelet az üzleteken, azokkal kapcsolatos Iroda ós raktárhelyiségekben foglalkoztatott összes alkalmazottakra vonatkozik. Tiszt, viselőkre csak annyiban, amennyiben közreműködésük a nyílt árusítás folytatásához nélkülözhetetlen. A családtagok a többi alkalmazottakkal egyenlő elbírálás alá esnek.
A rendeletet, amelynek főbb rendelkezéseit a fentiekben ismertet, tük, a miniszter megküldte a kereskedelmi érdekképviseleteknek hozzászólás céljából s ennek megtörténte után, valószínűleg még március hó folyamán a hozzászólások figyelemlwvélelével életbe is
A minap a vidékről Nagykanizsára tarlóknak feltűnt Klskanlzsán egy körülijeiül 60 főnyi csoport, a mely zárt alakulatban egy téren menetgyakorlatokat folytatott. FeL lünővé tetfe a különös csoportot az is, hogy karjukon vörös szalag volt, fehér mezőben zöld nyillal. Töbl>en figyelték a különös felvonulást és nyomban jelentést tettek a látottakról a nagykanizsai rendőrség vezetőjének, Krasznay Pál tanácsosnak.
Krasznay tanácsos azonnal kiküldte közegeit Kiskanizsára, hogy nyomozzák ki, mi történt a kis-kanlzsai térségen, akik voltak azok, akik vörös karszalaggal ineniek a nyilvánosság elé. Csakhamar jelentették, hogy a csoport nyilasokból állt, akik zárt menetben »gyakor. latoztak.« Kikérdezték őket és egyik vezetőjük kijelentette, hogy március 6-án nyilvános népgyűlési
fognak tartani Kanizsán, arra a »vezér* le fog jönni, valamint Dü-cső Jánosnó és a többiek ls, akik beszélni fognak. Az alakulat nem más mint egy díszszázad, amely díszlépésben akar tisztelegni a Kanizsára érkező vezér előtt.
Miulán minden ilyen alakulat és karszalag viselése is tilos, Krasznay tanácsos intézkedésére a csoportban résztvevő diszmeneielők ellen megír dul a kihágás! eljárás.
Értesülésünk szerint a kanizsai nyilasok népgyűlésre engedélyt kértek a nagykanizsai rendőrségtől a Templom tér 6 szám aló. Krasznay nendőrlanácsos nem adott engedélyt a nyilas-gyűlés megtartására, utalással a város békéjére.
Krasznay nendőrlanácsos intézkedését az egész város közönsége ntegnyugvással fogadta.
Wagner Jenő (ügyes betürejtvény készitő),
Molnár Pál (sablonmentesek rejtvényei). •
A tiz rejtvény készitő egy-egy ér. tékes könyvjutalomén részesül. A jutalmak a Zalai Közlöny szerkesztőségéljen átvehetők.
A rejtvénykészllésl verseny lezárásával megkezdjük a rendes heti rejtvényversenyeket. A jövő héten már megindítjuk rejtvényrqvatun-kat, amelyben ezentúl mindetí^ié-len változatos és ötletes rejtvényeket közlünk. £ megfejtők között minden héten sok értékes jutalmat osztunk kl. Ezek Ismertetésére még visszatérünk. I
Ha nem jól lát,
Fenyvesi György
órá« éa axakoptikaa m.aterh.x
Fó-ut 10. Dobrovics-ház.
SiiiIiiiiI inul rtít|ln Is Uuilikl
Százezer liter tej a falnsl gyermekeknek
A Falu-Gazdaszövetség Mayer János ny. miniszter elnöklése mellett látogatott igazgató-választiná. nyi ülést tartott, amely meleg ünneplésben részesítette a szövetség társelnökét, Schandl Károly dr.-t m. kir. titkos tanácsossá történt kitve. vezése alkalmával. Mayer János elnök megnyitója után Teölgyes István dr. javaslata alapján a választmány hozzájárult ahhoz, hogy a szövetség ezévi közgyűlését Esztergomban lartja. Ezután Kánya Terézia, a szövetség női szakosztályának előadója, beszámolt arról, hogy a szövetség a folyó költségvetési évben 30 háziipari tanfolyamot rendezett és ezeken a tanfolyamokon szabás-varrásra, szövésre, fafara. gásra, kukorlcaháncs-kikészitésre és népművészeti cikkek késziiósére oktatják a tanfolyamok résztvevőit.-A je\'entést követően a felszólalók valamennyien igen nagy elismerésüket fejezték ki a szövetségnek ez-irányú, leljessikerü működése iránt Ezután Kánya Terézia és dr. Agos-ton Béla titkár jelentést tettek a szövelség másik nagyjelentőségű szociális munkájáról, amelyet a lielügyminisztérium, az agrárintézmények és a helyi társadalmak anyagi támogatásával végez. A szö-veség női szakosztálya — Schandl Károlyné Irányítása méllett — ez-ideig 65 községijen szervezte meg a szegénysorsu iskolásgyermekek tejellátását olyan módon, hogy a tanév befejezéséig 7000 gyermek mintegy százezer liter meleg tejet kap. Ezt a nagyfontosságú akciót a szövetség mindössze egy hónap alatt szervezte meg. Természetesen ez csupán kezdet és a szövetség az akciót folytatni fogja mindaddig! amíg minden arra Tászoruló gyer. mek meleg tejel kap. A választmány a beszámolót nagy tetszéssel fogadta és teljes elismerését fejezte kl a szöve:ség valóban ko. moly szociális tevékenységével sziemben. ,
Ha gyomrát elrontotta, Igyék azonnal egy pohár természetes .Ferenc József- keserüvizet, mert ez az emészlőc8atorna tartalmát gyorsan feloldja és biztosan levezeti, a bélmüködést elrendezi, az anyagcserét fokozza és friss közérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát.
Tiz dijat osztottunk ki a rejtvény-készítő versenyen
Jövő héten megkezdődik a heti rejtvénymegfejtések nagy versenye
Január végén zárult le a Zalai Közlöny rejtvény-készi\'ési versenye. A rengeteg rejtvény átvizsgálása sok időt vett igényl>e, igy a verseny eredményéről csak most számolhatunk l>e.
Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy sok ügyes és ötletes rejtvényt küldtek l>e versenyzőink. Természetesén akad sok használhatatlan is, de a rejtvények nagy részié közölhető és ezek bizonyára nagy örömet fognak majd szerezni a rejtvényfejtőknek.
A beérkezett rejtvények gondos átvizsgálása után a szerkesztőség ugy döntött, hogy a versenyzők közül tiz résztvevőt dijaz. A dijak oda-itélésénél nem csak a beküldött rejtvények száma, hanem azok öt-
I lelessége, ízléses,, kiállítása Ls döntő szere|>et játszott. Elsősorban azon. ban a használhatóságot néztük s ennek alapján a tiz jutalmazott a következő :
Totola Frigyes (sok ötletes és újszerű rejtvényt küldött be),
Bak Katalin (különösen névjegy és l>elürejtvényei isikerültek),
Anialics Ferenc (van ötlet rejtvényeiben),
Gumllár Ferenc (áttekinthetők rejtvényei),
Zsigmond Józsefné (komoly, szép munka), |
Rajnai Lajos (változatos rejtvényeké\'. küldött), Kara Dezső (szép kiállItás), Dallos Rudolf (komoly rejtvények, helyi vonatkozásokkal),
BÉCSI VÁSÁR
1938. mArciua 13. lói l9.-i||.
Jelentékeny meneldijkedvezmények.
Vizűm nélkül, vásárigazolvánnyal és útlevéllel bárki szabadon átlépheti az osztrák határt. Cseh átutazó vízum nem szükséges. Jelentékeny meneldijkedvezmények a magyar, cseh és osztrák vasutakon, a Dunán, valamint a légiforgalomban. Vásárigazolványt (á P. 5.—) és mindennemű felvilágusICst készséggel ad a
Wiener Messe Akt.-Ges., Wien VII.,
és a tiszteletbeli képviseletek:
Nagykanizsai Pollék Egon, nemzetközi szállító, „IBUSz", Máv. Hiv. Menetjegyiroda, Néptakar ékpénztAr Réoz-vénytéraaság, Csengery-ut 4.
1038. február 24
Készül a cs. kir. volt 48-ik gyalog ezred története
A volt nagykanizsai háziezred. « dicsőséges multu és ragyogó liaditet-tökben gazdag volt cs. kir. 48. gyalogezred egykori tagjai ritka példaképét adták a bajtúrsiasságnak és együvé-tartozásnak. Sikerült nemcsak az el-esett hősöknek monumentális emlékművet állítani Nagykanizsa főterén, hancin ott van emlékmüvük a z»Ia. egerszegi, a soproni "hUán, olt van a bécsi templom falán. Gyönyörű ezüst koszorú rója te minden évben a kegyelet adóját a nagykanizsai hősi szobormű előtt vagy ott, ahol a 18-as hősiesség előtt áldozni kell. Az elég gyakori összejövetelek is a front baj-tArsinsságának és összeforroltságának a bizonyítékai. Ebben a szép bajtársi munkában érdemes szerepet töltött be mindig Schófl Rezső nyug. esredes, akinek nem csekély szerep van a bajtársak megszervezésében és a nagykanizsai emlékmű felállításának sikerél)en. Az ő gondolata az ezüst, koszorú is. Schöfl ezredes most lvosz-$zti hónapokon át a harctéri naplók, tábori posták, egykori levelek és a bajtársak adatai alapján igyekezik a méh lankadatlan szorgalmával összo-állítani a -18-as ezred harctéri szerepét, történetét, hogy tiszta ké|>et kaphasson mindenki arról, milyen dicsőséges szerejjet töltött be a vllághábo. ruban a nagykanizsai háziezred. Óriási munka ez, a különböző harcterek, csaták, községek anyagát időrendbon összeszedni, összeállítani és azt fel-dolgozni. I)o Schöfl Rezső nyug. ezredes, akit saját katonái csak per •Schöfl apa- aposztrofálták a hadszintéren, bámulatos ügyszeretettel végzi munkáját, a méh szorgalmával és kitartásával és eddig is szíp munkát végzett. Az ceykori bajtársak segítségére lehelnének Schöfl ezredesnek szép munkájában, akiknek megvan a régi harctéri naplója, a front feljegyzései és egyéb adatiú, amikéi a mü összeállításánál jól fel letetne használni. A Jó ügyet szolgálja az, aki ebben segítségére áll Schöfl Rezső nyug. ezredesnek, a fáradhatatlan ügybuzgó 48-as bajtársnak.
Ketten az éjszakában
Sablontól eltérő, uj utakra tért a Harmónia uj filmje, amelyet két nagyszerű szinész : Paula Weszely és Rudolf Forsüer pompás játékára építettek. A mese nem egészen világos, de alkalmas arra, hogy e két szinész komoly juép játékával elszórakoztassa a közönséget. A belső lelki problémákat a Beethoven muzsika festi alá és ezek a legszebb jelenetek. A film egyéb muzsikája Benatczky kedves, fülbemászó munkája. A filmet Fröhlich rendezte.
= Az utóbbi 10 év legnagyobb filmeseménye csütörtöktől vasárnapig lesz műsoron.
lték4o*l ut M.
Pompás uj kávéháza, János-vitéz Wrözflje, gyönyörű téllkortjo a főváros látványossága. Olcsó, kényelme® wobák, előnyös penzió-árak Cigány: •zegedl Farkas Jóska. Jazz-táno: Virány swing-orchestra.
toMlji m mtar 0. ÍJ I KTI0P01H
ZALAI KÖZLÖNY
A ZENEBARÁTOK KORE,
1. amely dr. Kovács Se\'.tfstény Tibor kezdeményezésére alakult meg Nagykanizsán és a főispán né ebő hangversenyével mutatkoZ)tt be, uj hangversenyre készül. Április 9-éii Commensoli Mária lesz a Zenebarátok Kórének vendége. A kanizsai egyesületek Renjaminja tehát néni alszik...
ÖRÖMET
2. szerzünk bizonyára az alábbi pletykánkkal minden kanizsai színházbarátnak. Egyizben már emiitettük, hogy Kőrössy Zoli operettet irt és a rádióval tárgyal. Most már biztos a közvetítés. A rádió liangmér-nökei és dramaturgjai mult héten voltak Pécsett a Gellérthegyi randevú — ez Kőrössy Zoli és Csongor Béla operettjének cinje, igen tet z\'tt a rádió embereinek: március 25-én este közvetítik az ősbemutatót. Bizonyára sok kanizsai fog ez estén a hangszórók mellett ülni,..
A PKCSI
3. Szinház legnagyobb sikero ez-évben egyébként LakatosI.ászló LAZ cimü darabja, amelyet va-árnap tizenhalodszor tapsolt végig zsúfolt ház. E pompás társadalmi színmüvet, mint a Nagykanizsán most megjelent ízléses plakátok is jelentik, a Keresztény Tisztviselők mükedvelőgár-
dája mutatja 1m> március 7-én« Aki omlókszik n Névte\'.en asszony tavalyi sikerére, biztosan olt lesz ezidén is.
(A Névtelen asszonyról Jut eszünkig. l»ogy Bisson drámáját most játszák nagy sikerrel Pesten a mozikban, rövidéin Kanizsán is viszontlátjuk a mozivásznon.
A PANNÓNIA
lezárt ajtai mögött serény .munka folyik. Teulsch Gusztáv, az épület tulajdonosa Wrbeidtt a szállodát a Iwlatonszontgyörgyi lesüsnek. Az egészen fiatal bérlő az épülelnek azt a szárnyát is kibérelte amelyben eddig a tulajdonos lakolt. Igy esett meg, hogy Teulsch Gusztáv, a többszörös háztulajdonos ezidőszerint maga is lakó lett, A Bazárban bérelt lakást egyelőre magánuk.
TÁVOLI
szinészismerősc\'.nkről is érkezeit néhány hir, amely bizonyára érdekelni fogja olvasóinkat. Igy Debrecenben, ahol Szabó Ernőék is a közönség kedvencei lettek, nagy si-kerrel szerepel Sugár Misi, az egykori pécsi táncoskomikus. A kan zsai Bakó Babát a kecskeméti aranyifjúság tKís Hóhér -nak nevezte el a nevél.őt alkotott szójátékkal. Minden fellépését telt ház tapsolja végig!

Göring Varsóba érkezett
Varsó, február 23 Göring jkhosz miniszterelnök megérkezett Varsóba. Mosclcki köztársasági elnökkel, Beck külügyminiszterrel és Itydz Smigly marschallal tárgyal, majd szerda este Bialoviezsábu utazik, ahol a tiszteletói\'c icndczctt vadászaton vesz részi. «.
Amíg \'Oh alszik
a Darmol dolgozik. Nyugodt alvásit nem zavarja, mégli maghozza roggelra az anyna éa fájdalmatlan kiürülést.
tSSff, üSEsa
EMLÉKEZTETŐ*
Február JJ.
Piarista Diákszövetség tin.-os fekc-tekávéestje a Ki. lioyalban íl rtrsi kezdette).
Február 27. •
Délután -t-kor a piarista cserkészek lucftismétlik a I.iliomfi e\'öadását. LiooAIis rtőadís a Tár..hái;in ii.iwr (Vegek Károly).
Iparoskör n«N7«.bá>u tuau-teáf. S-töl 2-ig. SörM-jaaz.
Márciu. 3.
Aa Irodalmi Kör könyv-délutánja 8-kor, aemiskola (dr. Winkk\'nié).
Márciu. 5.
(iyiurkovics és Eisenbarg hann*ers*-nye a Kaszinóban. .legyek vágónál.
Már.lu. «.
Liceáli. alSadáa 8 kor a vár.«Maáu (Vánko. Jenő).
- E rovatban egysiert ködéi (2 sorig) dija 30 fillér.
IBCJUÍABB.f?
A miniszterelnök és a Száiasi-Ogy
Budapest, február 23 A Szálasi és feloszlatot pártja ügyében az újságírók ma megkérdezték Darányi Kálmán miniszterelnököt, lwgy mi vörható ebben az ügyben.
— Ez a belügyminiszter további intézkedésétől függ, válaszolta.
— Lesznek-e a dolognak büntetőjogi következniényei," volt a további kérdés.
— AZ a rendőrség nyomozásának adataitól függ. Vannak-e olyan adatok, amelyek az ügyészséghez áttendők.
Borzalmas dráma
Budapest, február 23 Nagy György 60 éves cukorgyári munkás alvó feleségét egyetlen lmllacsapással leütötte, majd di-sznó ölő késsel hatszor magábaszurt. Ezután kiment az utcára, ahol talál-kozolt Lóczi Lajosnéval, akinek annyit mondott: Megöltem a fele-ségemet I Lócziné jelentette az esetet. . | i ! 1 »
Nagy tovább vánszorgott és egy árokba zuhant, ahol holtan terűit el. Nagyék 25 éves fia csak a cselekmény után ébredt fel ábrtií#K
Orlow tengernagyot a szovjet kivégeztette
Moszkva, február 23 Orlov tengernagyot, a szovjet hajó-hadparancsnokát kivégezték, Orlovot már hónapokkal ezelőtt felfüggesztették állásától, míg most végeztek vele, Voroszilov kijelcntetto, hogy Orlov és társai halottak,
A rendőr
esőben, hóban, sárban, fagyban ott áll posztján és mint a katona a Vártán, vigyáz a polgárság életérc, vagyonára. a közbiztonságra, rendce, A l>olgárság hűséges barátja a rendőr, akit é|>en hivatása miatt tisztelni, becsülni és támogatni: polgári Kötelesség. Csak az az ember nöfn \'nézhöti jó szemmel a rendőrt, altíndk oka van a rendőrtől tartani, AMnck a rendőr láttán megmozdul a lelküwie-rete és a rendőrben a bűnt üldö*ő igazságszolgáltatás közegét látja, tmtn pedig a közrend őrét, a polgárság hűséges barátját, akinek ébersége tűrttt nyugodtan hajthatjuk le fejünket éj. szakai pihenésre. A rendőr a magyar állam közege, hatósági raeméfy, min. denkinek jóbarátja, a bűn öídöZőjo, a gyengék támasza, ahol megjelenik hivatása gyakorlására, a magyar,álb*m rendelkezéseinek végrehéj tó közege jelenik meg, ahol ő felemeli kezét és intézkedik, ott mindenkinek engedelmeskedni kell, így van ez minden modern államban.
A magyar rendőr nemosak barát, sokkal több ennél, A magyar jvndőr mindenkor büszkeségünk volt, A ma. gyar rendőrt mindenkor példás köte. lességteljesités, nemzeti hűség, rChdit-lieietlen hazaszeretet jellemezte.
És ezért megdöbbenéssel látjuk, Ikogyan kerül a bűnnek, az alvilág golyóinak terítékére a vártán becsülettel tisztét teljesilő magyar rendőr. Egyik a másika után. .Nemrégen Hajtó Antalt érte két golyó kötelességéinek teljesítése közben. Nemsokára rá egy autóból lőtt le két gangszter üldöztetésük közben egy rendőrt és igy tovább. Amilyen nyugtalanító jelenségek ezek, olyan szép és megírató, amikor Magyarország kormányzója felkeresi kórágyán a kötek\'sságteljeaálé* hősét és mellére tüti kltüntNfeét; Megnyugtató, hogy az egész tjflrsMa-lom felháborodását váltja ki alvilág gaz meréyyleto a hűséges rendőr ellen. Munkásságának megbecsülését látjuk a társadalom egyöntetű részvétében.
Azonban ez még nem műiden. Szükség van a magyar rendőr liatályoaabb védelmére. A rendőrnek ugyanolyan fegyverhasználati joga tegyen, mint a csendőrnek vagy a karhatalom többi közegeinek. A rendőr i>olgárl katona, fegyveres őrszem, ugyanolyan -jóga legyen életének védelmében, mint a többi karbatalmi szerveknek. Ne legyen a rendőr szabad cél és préda minden gangíZter számára. Megfelelő intézkedésekre és megfelelő fbgyver-használati jogra van szüksége a rewd-őrnek. I.egyon módjában veszély* esetén fegyverét ugy használni, mint a többi karhatalrffl közegeknek. Aki a rendőrhöz nyul: viselje annak konzekvenciáit.
Hatályos védelmet kérünk a rtía-gyar közrend őrei, a polgárság barátai, a magyar államhatalom reprezentánsai — a magyar rendőrök" számára !•
, ,
- (Plébániai hir)
Farsang három utolsó napján, vagyis február 27-én, Í8-án és már-ciils 1-é.n, vasárnap, hétfőn és kedden egész nap engesztelő szentség-imádás lesz a ferencesek plébániai templomában. Reggelenkint 6 ófako\'r szentségkitétel. Első nap a szerit misék vasárnapi órareinJbcn, (10\' órt-kor szentbeszéd, utána nagymise), inig a másik két nap ta látetttlsztft-íletet hétköznapi órarendben: 9 órai nagymisével. Mind a 3 este 6 órakor szentbeszéd, utána litánia, majd szeqt-ségbetétel. Egyházszónok mind a hálnom napon P« Marton Bernát sSomí-ibethelyi dominikánus prior. Március 12-án, hamrasósaerdáo főis»entis*Wte|
1
ZALAI KÖZLÖNY.
19B6. februát 24.
délelőtt ö órakor. A nagyböjt minden sterdáján este 6 órakor böjti szent beszéd. Az első hamvazószerdán lesz. A nagyböjt minden péntekén e*te 6 órakor keresZuti ájtatosság.
— (A Missiósház kápolnájában)
pénteken reggel háromnegyed 7 órától este O-ig szentségimádás, Délután 0 órakor szentbeszéd és szenségbetétel.
— Ugyancsak péntek délután fél 6 órakor a Missziótársulat szervezete taggyűlést tart, amelyre pontos mog. jelenést kérnokj (:)
— (Vasúti áthelyezés)
Bertalan József nagykanizsai MAV főtisztet távirati rendelkezéssel a kelenföldi állomásra hclyczlék át szolgálattételre. Az átholyezés elismerése egyben a fiatul főtiszt kitűnő képességeinek, Bertalan főHszt nem csak szolgálatában, hanem a közélet terén is kamatoztatta fiatal erőit. Tevékeny része volt a nagykanizsai vasutas sportélet elindításában. Szorgalmas tagja volt az Irodalmi és Művészeti Kör szimfonikus zenekarának. A leg. Jobb nagykanizsai korcsolyázó is volt. Tizenegy évig teljesített szolgálatot a kanizsai állomáson s ez alatt az egész város rokonszenvét megszerezte,
— Oarbo és Charles Boyer játékát az egész világ megbámulta a V/a-lewska elmü monumentális filmben.
— (A rendőrségről)
Mosterházy István pécsi lakost a belügyminiszter detektivgyakomokként a nagykanizsai rendőrkapitánysághoz osztotta be4
— (A Piarista Diákszövetség)
múltkori JöLsikerült teáját általános kiváuságra megismétli* Ezúttal a Kis Hoyalban lesz táncos fekete-est, ma, szerdán 9 órai kezdettel. A rendezőség gondoskodott, hogy a tagok és vendégeik családjaikkal együtt, kitűnő hangulatot találjanak a piarista öregdiákok körében. Belépődíj nincs.
— (Hősi emlékművek Zalában)
A hősi kultusz örvendetosen terjed Zalában és egymás után jelentik a községek szándékukat, hogy a hálwruban elesett riaikuak omléket akarnak állítani* Ujabban Szépe tk, Vindomyaszól-lős, Bocföldo, Zaiabeso-nyfl és még néhány Zalai község Je-lentetto, hogy hősi emlékművet avat. Legtöbb hősi emléket május utolsó vasárnapján, a hősök napján avatják, sok a hősi-kut megoldás is, amely közegészségügyi célokat is szolgál*
™ Oarbo Ismét utolérhetetlen a Walemka grófnőben.
— (Sakk hírek)
Ma, szerdán este fél 9 órakor a Kör helyiségéin Kelemen Ferenc elnök személyeson adja át a dijakat a bajnoki verseny helyezettjeinek. A bajnokságbau résztvett összes játéko. sok és sakk-barátok Jelen lesZnek az ünnepségen, igy érdekesnek Ígérkezik a versenyt l>ezárő esti találkozó. —. Tapolca város sakk-csapata a közeljövőién ellátogat Nagy kim izsára, hogy összemérje játéktudását a helyi együttessel.
— (Frontharcosok figyelmébeI)
A tüzharcostörvény előírja, hogy csak azokat a volt katonákat lehet tűzharcosoknak tekinteni, akik Károly-csapatkeresztet kaptak, igen sokan vannak azonban, akik a Károly-csapatkeresztet külóubőző okok miatt nem tudták megszerezni. A frontharcos szövetség kérésére a honvédelmi miniszter megengedte, hogy április t-től december 31-ig kérhessék a tűzharcosok a Ká-roly-csapatkereszt kiadását
— Sifoa, vásMa, dama.it törülköző nagy választékban Singeméi.
— Raganhardt fc Hav — nd Ule len
Ukftailetok nagy válawtékbau SchfltnUl
— A leghatásosabb féma a két legnagyobb művész száriéira!
— (A Vegyeskar összejövetele)
Ab irodalmi és Művészeti Kör aranyérmos vegyeskara még csak most jutott hozzá, hogy mogünnepeljo országos nagy sikerét. Ezt az ünneplést a Kör rendezi számára barátságos összejövetel keretében február 20-án, szombaton este 9 órakor a Kis Hoyalban, A kart és kitűnő karnagyát Kólómén Ferenc társelnök fogja üdvözölni. A vegyeskar énekszámokat ad elő. Bolépődij nincs. A vegyeskar és az Irodalmi Kör tagjait és azok baráti társaságát ezúton hívja meg az elnökség. (:)
— (Felülfizetés)
A Kath. Legényegylet folyó hő 20-án tartott N\'ebántsvirág cimü operett előadásán Keserű János 10 pengőt fizetett felül, molyért ezúton mond köszönetet az egyesület elnöksége. (:)
— (Ingyencukor)
A zalai szegények részérő ujabb 35 mázsa inségcukor érkezeti. A sze-génysorsu családok apró gyermekei minden hónapbtín 1 kiló cukrot kapnak ingyen fejőnként. A jelenlegi mennyiség február, március és április hónapokra *zól.
— (Nagykanizsa után Sopron)
Nagykanizsán már rég óta levezették az ipari kontár-ellenőrzést, ami a gyakorlatban eredményesen bevált. Nagykanizsa után most Sopron is szervezett kontárellenőri állást,
— (Párbaj tejeskannával) Szörcsök József somogyszentmiklósl
54 éves gazda Nagykanizsa felé tartott unokaöccsével. Útközben valami csekélység miatt összevesztek. Az uuokaöccs ellökte, majd tejeskannájával ugy fejbe vorto nagybátyját hogy azt most a kórházban ápolják, A kórház jelentottc az esetet a rendőrségnek.
— (A szőlőhegyi karó aflér)
A csendőrök által Nagykanizsára beszállított petrivontei gazdát, Krama-ries Pétert, aki apósát karóval ugy megverte, hogy kezét eltörte, a kir. ügyészség szabadlábra helyezte, de ügyében tovább folyik at eljárás.
Sima és mintás selyemkülönlegev-ségek Slnger József és Társánál. — Meayassmonyok Ideálja a Sehüt*-
— (Baltával leütötték)
A zalatárnoki szőlőhegyen véres esemény játszódott le. A 38 éves Lóránt Ferenc Sípos János tárnoki gazdával borozgatott, amikor hazafelé menet összetalálkoztak a hegyőrrel. Összeszólalkoztak, majd verekedni kezdtek. A hegyőr ennek során baltával leütötte Lórántot, akit eszméletlen állapotban szállítottak haza. A csendőrség igyekszik tisztázni a baltás merénylet hátterét és körülményeit.
— (Isten nem ver bottal)
Hajdú Józsefné hoboll asszony a szomszédba ment fát lopni, do miután más elemelhelőt nem talált, a szalmakazlat támogató rudakat akarta elvinni. A karóktól megtámasztott kazal azonban, amikor elvette a karókat, rádült. A tolvaj asszony majdnem életével fizetett, mert nem tudott7 kiszabadulni és csak néhány <4ra múlva találtak rá a ház lakót Már majdnem megfulladt, máre kihúzták a kazal alól.
— (Kiásnak egy négyhónapos halottat)
(Még novemberben halt meg Kál-máncsán Nagy István jómódú földműves, Annak idején semmi gyanúsat nem találtak és eltemetlék. Most azonban a faluban suttogni kezdték, hogy a gazda nem természetes halállal halt meg. A csendőrség is elkezdett nyomozni és most elrendelték a négy hónapja eltemetett öregember cjjhumálását.
— Butorklállltáaunkat toktntso mog minden kényszervétel nélktll. Kopsteki bútoráruház
— Menyasaxonyi kalangyák Singer cégnél,
Naptári Fobruár 24. csütörtök. Kom. kat. Mátyás ap. Protestáns Mátyás. — Izr. Adar hó 23.
Gyógyszertári éjjelt szolgálat február végéig az őrangyal gyógyszertár ó« a kiskantzsal gyógyszertár.
QÖzftlrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig íhétlö, szordu, péntek délután kedden egóex nap nőknek.)
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhlrd«té( dija vasárnap é« Qnnapnap 10 *xó!g S0 fillér, mlndan további tió 0 (Illír, hétkömap 10 Mólg 60 flllár, minden további uó 4 fillér.
Sugár ut lö/e. számú házban utcai két-Bxobáa összkomfortos lakás május l-re kisdó. 14
Kétéves gyökeres ssfllfioltváityek
(olaszrizling, kövidinka) eladók. Vlch kalapüzlet. •
Megbízható, tiszta kaJárónS felvétetik. Eölvös-tér 15. 489
Halló I Flgyalam | Mindenkinek ér deke a takarékosság és hogy olcsó én JJ süteményt és kenyeret kaphasson. Sütemény 4 fillér, kenyér (félbarna) 36 fillér, (barna) 28 fillér, házhoz szállítva. Korona sütöde. Ferenci Oyóző, Teleky-ut 30. sz. •
Poiztott llbatoll eladó. Petőfi ut 44. •
Oxlatl berendezés olcsón elsdó. Bővebbet Rosenberg Salamonnál, Erzsébe-
lér 4. •
Wintfisohné
megérkezőI: Bécsből, pénUktOl már bemutat.\'a a legújabb
kalapmodelleket
Magvétalra keresek a váios belterületén lehetőleg sdómentes, kertes házat 2-3 lakóval. Ajánlatokat a kiadóba. Közvetítők kizárva. ♦
Oloaó forgioa kapható | 1 rakat
(egy kocsi) fenyóforgáes 6, egy rakat tölgy forgács 9, egy rakat bükkforgács 10 pengó háshoi szállítva. Malalits, Rozgonyl u. 2. *
/í/acónakon 2 holdas sxAlőblrtok el-rúó. Steiner fuvaros, Magyar-u. 03. ♦
Megvételre keresünk kisebb méretű, olcsó, használt kaaaát. - Cim a kiadóhivatalban. 494
„Palaakakln" értesítője megjelenik, tanulságos olvasmány. Ingyen kapható. Rákóczl-u. 21. •
Háromaxobáa magánhál kiadó május l-re. Babochay-utca 28. •
HDIflribajáratu bútorozott szoba fürdőszoba-használattal kiadó Sugár-ut27. •
BajóróaSt felvessek. Magyar a. 4. •
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán lelefon: Nagykanizsa 78 szám.
Alulírottak ugy a maguk, mint számos rokonuk Inevében is fájdalom-lói megtört szívvel tudatják, hogy a forrón szeretett hitves, drága jó édesanya, nagyanya, illetve rokon
U/underlkhAntalné
asfil. Eckhardt Mária
áldásos életének 76-lk, boldog házasságának 49 ik évében ke esztény, krisztusi béketűréssel viselt hosszas szenvedés után visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait folyó hó 24-én, csütörtökön délután 4 órakor fogjuk a róm. kath. temető halottasházából örök nyugvóhelyére kísérni.
Az engesztelő szenlmise-áldozatot folyó hó 24-én d. e. 8 órakor fogjuk a szentfcrencrendi plébánia-templomban a Mindenhatónak bemutatni.
Nagykanizsa, 1938. február hó 23. taitl legyti emléked I Hjugodji! békeben I Wunderlioh Antal, férje; Antal, Irma férj. ttzv. Sáfrán Józsefné, Margit, Ida, gyermekei; Ifi. Váradl (Wunderlioh) Antalné sz. Kántor Gizella, menye; Gizike, Irmuska unokái és áz Összes rokonság.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
4896/1938.
Tárgy: Legelők boronálása és trágya fuvarozás vállalatba adása.
taiyldf aláii MiMn
A felsőnylresl, má|kói é» a cigány-herkl fáslegelőkön * Irigyózolt te-itllet boronálását, valamint az alsó-erdei u. n. .Szedres" erdöréfiz-e 30 kocsi trágyának az u( állnlvioár-iérről vató fuvarozását vállalatba idom.
Mindkét munkára a versenytárgyalást folyó hó 25 én délelőtt 10 órára a városi gazdasági hivatalban lüzOm kl, ahol bóvebb felvilágosítás Is nyerhető.
Nagykanizsa, 1938. február 17. uo Polgármester.
4312/1938.
Tárgy: Harcszerű lövészet.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi február hó 24 én és 25-én reggel 7 órálól este 6 óráig, 26-án étggel 7 órától déli 12 óráig a Tölgyes erdő-ben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatokat tarlanak. Ez Idő alatt olt tarlózkodnl tilos, meit életveszélyes.
Nagykanizsa, 1938. február 14. <os \' Polgármester.
Itt az uj fény!!!
Krypton
villanyégő
Szabó Antal sport- és rádióüzletében
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
• llsH\'"\' na—ima w. MM Nyomás á> Uál*thl Liftté* TMUteks W«jv»*mdáW» N>(ykigiisUb MWü lHIük. Z*UI Káralj,
78a Évíolyaw 45. szám
Nagykanizsa, 1838. lebruár 25 pintek
Ara 12 Wl>
ZALAI KÖZLÖNY

é» U«UUt<UIi Mrf I Kim.
POLITIKAI NAFILAr
Felelő* szerkesztő: Barbarits Lajos
EI6\'iüelé«i ára: egy hón » ptngí 40 Hllér. SurkcsxUM«i ím kUdólitnUlS toldom 71 u.
A Szálasi-féle szervezkedés szálai nem Jutottak el se Kanizsára, se Egerszegre
Szombathelyen, Kaposvárott, Székesfehérváron házkutatásokat tartottak
A kormány erélyes intézkedése-, amellyel a Szálasi-féle nyllospárt államfelforgató törekvéseit gúzsba kötöfte, országszerte megnyugvást keltett. Igaz : — kár túlzott jelentőséget tulajdonítani a szélsőjobboldali kalandpolitikusok és fantaszták mozgolódásainak, de viszont ez sem terjedhet odáig, hogy a szélsőségek vérszemet kapva valóban veszélyeztessék a közrendet és az ország nyugalmát. Amig az egész világon baloldali szélsőségek eregelik szél vörös csápjalkat, addig természetes visszahatás, hogy a jobboldal is kitermeli a maga szélsőségeit. Ahol azonban a világnézeteknek ez -a korszellemmel együttjáró küzdelme az \'izgatás és államellenes felforgatás előkészitéeének mesgyéjére lép; ott okvetlenül indokolt a,polgári rend letéteményeseinek és felelős őrzőinek erélyes közbelépése. Ez tőrtént a Szálasi-párt megrendszabályozásával.
Ezzel kapcsolation több vidéki városban is Intézkedések váltak szükségessé, házkutatások, előállítások történtek.
A körrendeletet a Szálasi-ügybcn foganatosított preventív intézkedé. seki-e megkapták a zalai rendőrkapitányságok Is. intézkedésekre azonban Zalában sehol hem voll szükség." Megkérdeztük Krasznay Pál rendőrtanácsost,
a nagykanizsai kapllányság vezető-Jé, aki a következőket mondta muhkatárs-inknak :
- Nagykanizsán Szálasi-párt nincs,, preventív intézkedéseken kl. vül egyébre szükség nem volt. Állandóan figyelemmel kisénem és kísérletem a nyilas-szervezkedést és mihelyt szükségét látom, azonnal a legszigorúbban elrendelem a szükséges intézkedések foganatosítását.
Nagykanizsa közönségét megnyug latja Krasznay tanácsos kimentése.
Szálasi-féle szervezkedés valóban nincs Nagykanizsán. Tulajdonképpen a kanzsai nyilas-bomlás egyik »váló-oka« éppen az voll, hogy Szabó Gyuláék a Fesle[ics.hivek germanlzáló hajlandósága miatt a Szálasl-csoporthoz akartak csatlakozni. a szakadás ■ azonban akkor °lyan méretű volt, hogy a Festem tics-csoport-ls meglazult, a Stálasi* front pedig elaludt, mielőtt létre jött volna. A Festelics-caoport még próbálkozik, »d|szmenelekre« és "épgyülésekre készül, de ezeket a készülődéseket, mint a Zalai Köz-löny tegnap jelentette, a rendőrség megakasztotta. Termés»etesen a \'*«dőrség erősen figyeli a Uwábbl Jelenségeket és nem tür semmit, a ni» a rend megzavarására, törvényellenes -cselekményeki\\\'. vezettetne!
Zalaegerszegen
sem volt szükség a Szálasi-üggyel kapcsolatban különösebb intézkedésekre. Zalaegerszegen a rendőrség csak* preventív Intézkedéseket tett és házkutatásokat nem tartott, sem előállításokat nem foganatosított. A Szálasi-párt egyik vezetője Széchenyi Lajos gróf a mull évben rjgyan járt Zalaegerszegen és Igyckezctl kapcsolatot teremteni a zalai nyilas párttal, de a rendőrség értesülése saer|nt a kapcsolat megteremtése meghiusull. Ezért nem tartotta szükségesnek a rendőrhatóság Zalaegerszegen házkutatások foganatositását.
Szombathelyen
már mulatkoztak komolyabb jelei a Szálasi-féle szervezkedésnek. 011 volt „külön Szálasi-párt, amelynek vezetőinéi most házkutatásokat tartottak és több lakáson sok iratot és nyomtatványt találtak.
Székesfehérváron
régebben egy fiatal városi tisztviselő kezdte meg a nyilas szervezkedést, de liztán a polgármester letiltotta. Tavaly ősszel maga Festetics Sándor gróf ment el újra fel-venni a szervezkedés fonalát Székes fehérváron, ez azonban nem sikerült. Erne az elmúlt nyáron elkezd, te a szervezkedést a Szálasi-párt Ta|>asztalatlan fiatalok vendéglők-l>en szövögették a szálakat, nem is nventek sokra. A rendelet értelmé l>en most ezeknek a vezetőknek lakásán tartottak házkutatásokat,egy-l>en a Festetics-frakció Irányítóinak lakásait is átutalták, örizetbevélel nem törttént.
Kaposvárott, Győrben
is tartottak házkutatásokat, előállítások is történlek. Általában vldé-ken a szervezkedésnek, legalább Is dunántúli viszonylatban nem voll komoly talaja.
Hitler elismeri Ansztrla függetlenségét és területi sérthetetlenségét
A német kancellár csak olyan jogokat akart biztosítani a nemzeti szocialistáknak Ausztriában, mint a többi politikai pártoknak — Schuschnigg ma este 7 órakor mondja el nagy beszédét a világ érdeklődése közepette
i Newyork, február 21 Az amerikai lajwk munkatársának Paj)en német nagykövet igen nagyfontosságú nyilatkozatot telt. A bécsi német nagykövet kijelentése szerint Hitler elismeri Ausztria függetlenségét és területi sérthetetlen-ségét. Németország és Hitler egyetlen célja és érdeke az voll, hogy a nemzeti szocialistáknak épp olyan
jogokai biztosítson Ausztriában, mint a többi politikai pártoknak. Ez megtörtént, többet nem akarnak.
Bécs, február 21 Schuschnigg k;inoellár egyébként 111a este 7 órakor mondja el nagy beszédéi, amelyet a magyar rádió is közvetíteni fog, A beszédet az egész világ érdeklődéssel várja.

Hit kíván Olaszország Angliától?
Róma feltételei az angol-olasz megbeszélések során — MacDonald lesz az uj angol külügyminiszter — Musso-Unt elsősorban az abesszin hódítás elismerését és Anglia földközi tengeri haderejének csökkentését követeli — Olaszország viszont azonnal visszahívja önkénteseit Spanyolországból
Románia külpolitikája Károly király londoni utjának eredményétől függ
London, február 21 Beavatott körök ugy I jdják, hogy Chamberlain miniszterelnök rövidesen leváilatja Halifax lord Ideiglenes külügyminisztert Az u) külügyminiszter minden valószínűség szieiinl MucDonald\'gyAmiatügyi nij-
niszler lesz. A eseréne azért van szükség, mert Hallfax lord nem tagja az angol alsóháznak és Így Chamlierlain miniszterelnökiek igen nagy leherté\'el, hogy az ország külpolitikáját az alsóházban képviselje. . ,
Mit kíván Róma Angiiétól ?
London, február 21
A Daily Mai, értesülése szerint a.i angol „lasz megbeszélések során Mussolini a kővetkező feltételeket szabja meg:
1. Az abesszíniai olasz hódilás elismerése.
2. A földközilengerl haderő csók1 kentése az olasz színvonalra (a lap megjegyzi itt: ez nehéz, kérdés, do jóindulattal keresztülvitele 1)
3. vállaljon Anglia kötelezettséget, hogy nemcröslti meg Cipruszt.
1. Kapjon helyet Olaszország a Szuezi csatorna bizottságában. (A lap megjegyzése : erre a csatorna-illeték leszállítása miatt van szükJ ség. Az olasz hajók nagy forgalma miatt igen magas illetéket fizetnek\', ez akarja Mussolini lelörni !)
5 Kapjon helyei Olaszország a Szuezi csatorna védelmében Is.
Mindezek fejében Olaszország ígéretet tesz és azonnal végrehajt ja az olaszországi önkénlesek Spanyolországból való visszahívását
A román király teljesen Angllá
val egyetértően akar eljárni
London, február 21
Károly román király Londonba utazik és ott jelenteni kívánja, hogy mindenben az angol felfogással cgyvtér< télben akar eljárni. Egyben kérni ja akarja uz angol kormányt, hogy hasson oda, hogy no vizsgálják felül a romániai határokat biztosító szerző-dóseket ós Anglia no tarjón meg semmiféle idegen l>cavatkozást Hotnánia belügyeibe. Különösen a zsidókérdésre vonatkozóan kéri leszögezni ezt Károly román király.
A la|>ok hangsúlyozzák, hogy Románia kül]>olitlkája Károly király londoni látogatásától függ és aszerint változik, vagy marad, amilyen eredményeket tud elémi Londonban.


Serédi hercegprímás főpásztor! szózatot intézel! Hupest népéhoz a főváros katolikus törvényhatósági bizottság diszülésén. amelybon kifejtette, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Magyarország prcztizsének emelkedését jelenti.
Újpest város közgyűlésén vihart keltett az Esti Újság atnH cikke, amely foglalkozik az újpesti városházán folyó eseményekkel,
Makón három fiatalember ammóniákkal telt üvegeket dobott a m izi nézőterére, majd verebeket bocsájtot-tak fel, amelyek a lábukra kötött Zacskóból piros nyilaskcrcszlckcl szórtak a közönségre. A rendőrbiróság a három szellemi szükségmunkást fe-jenként 30 pengőre itélt?.
Kispesten a C séri-tolopcn Tóth Dezső rendőrtiszthelyettes két gyanús alakot vett észre, akiket igazoltatni akart. a két gyanús alak rálőtt a rendőrre, mit a tiszthelyettes viszonzott. Formális tüzharo. fejlődött ki a rendőr és a sötétség lovagjai kőzött, mire rendőri segítség érkezeit. A m«-
ZALAI KÖZLÖNY
1938. febrnér %
rénylők elmeneküllek.
Budapesten megkezdődött n Lánc-liid aluljárójának építkezése, _
A köztisztviselő \' csak olyán politi-zálást folytathat, amely céltudatosan .szoglálja a aicar :ct érdekeit, mondotta Sttady polgármester a FANSz ünnepén,
Rublnek Istvánt tegnap délután temették el, q
^
Ma van Romániában n népszavazás.
Franciaország külpolitikai frontváltozás előtt áll.
Az árulókat kiirtottuk, mondta Vo-rosilov a vörös hadsereg jubileumán.
A cseh vezérkari főnök egyik előadásán kijelentette, hogy Csehszlovákiának készen kell állnia egy totális és gyors támadás elhárítására.
A Joachimsthali rádiumbányáhan 90 munkás éhségsztrájkba kezdett
Oyomor- és bélbajoknál, a máj és az epeutak megbetegedései
nél, reggel felkelégkor egy pohár természetei .Ferenc József keserűvíz korlyonként elfogyasztva Igazán lemek hashajtó. — Kérdezze meg orvosát.
Becsületes szociálpolitika mellett nem kell félni a szélsőségektől
A Ház mai ülése
i Budapest, február 2-1 A képviselőház mai ülésén a mezőgazdasági munkásság biztosításáról szóló javaslat tárgyalását folytatták. Vay Miklós báró hangoztatta, hogy a dolgozni nem akaró tömegek a baloldalon csoportosulnak, a javaslat érdemelt elismerve, elfogadta azt. A továbbiakban a vámtarifaneformról beszélt és a vámilleték leszállítását kérte.
Béldy Béla elfogadta a javaslatot; mert nagy léj>ést jelent. Drózdy Győző szerint ez a javaslat a szo-ciáli>olitika jegyél>en született s nagy érdeme, hogy a kidűlt agrárprolik-bói nyugdíjas j>arasztót csináL Láng Lénárd hangsúlyozta, hogy ez a becsületes szociáli>olltika a legjobb fegyver a szélsőségek ellen. Ha ilyen politikát folytat a kormány, i*,em kell félni sem a szélső, sőségektől, sem a titkos választójogtól. Létay Ernő szerint még egy javaslat sem tett ennyit a falusi néi>ért, mint ez- Az ülés lapzárta-kor még tart ! M i
id<3
Melegebb 1
Prognózis: Gyenge északi szól, változó felhőzet, éjjel erő-sebb fagy, a nappali hőmérséklet emelkedik.
A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása Jelenti s
Hőmérséklet tegnap eete 9 órakor: +08, ma reggel: -4-4, délben : +4 2. •tapadók: 0.0%..
— Sima ás mintái selyemkülönleges-aágek Slnger József éa Társánál.
— Batorklállltá*unkát tekintse meg minden kényszerváUl nélkül. Kopstela bútoráruház
Lázas Iramban épülnek az ntak a llspel olajforrásokhoz
A llsjjeszentadorjánl olajlelet gazdasági jelentősége mjnd inkább kezd kibontakozni: Az olajkutatást majd az olaj hasznosítása kezdettől fogva szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközött az elképzelhetetlenül rossz útviszonyok miatt, hiszen ez a vidék ZaLa megyének a világtól talán legelzártabb része. Ismeretes, hogy a különböző bizottságok és maga az iparügyi miniszter is milyen viszontagságos utazás rután ér. lek el az olaj mezőre. Még nagyobb nehézségekbe ütközött azonban az anyagszállítás. A nagy, többtonnás géj>ekel és nehéz alkatrészeket sokszor traktorokkal kellett a csömö-déri vasútállomástól az Zajforrásig vontatni s ennek nyomán még az a végleges ut is gödörré változott
amely azelőtt a vidéken átvezetett.
Az olajmező gazdasági kihuszná-lása elkerülhetetlenné tette megfelelő ut kiépítését. Az iparügyi minisztérium utasítása alapján a zalaegerszegi államépitészeii hivatal mérnökei kisegítő mérnökökkel éjjel-nappal dolgoztak az utóbbi hetekben az uj ut tervein, miután a felmérések már korábban megtörténtek.
A mintegy tiz kllómóteres uj ut tervei most elkószültek
és azokat tel küldték a minisztériumba döntés céljából. A tervek szerint az uj ut Szentadorjánból, te hát az olaj mező északi részéből kiindulva Lispén és Kerettyén át Borsfánál csatlakozik bele a Zala. egerszeg-Bánokszentgyörgy— becsehelyi törvényhatósági útba s Beosehelytől szintén törvényhatósági uton lesz folytatása Nagykanizsa feló. Az ulat nyolc méter szélességben, négyméteres köpályával építik, el. téröen a szokásos háromméteres kÖ-pályától. Vezetése a legmodernebb elvek szerint történik, az ut hegyeket vág keresztül, völgyeket töltenek fel, ugy hogy az emelkedés sehol sem haladja meg a 6 százalékot. Az építésnél átlag 600 munkást foglalkoztatnak, tekintettel a sür-kősségre és a hatalmas munkára. Mintegy 300.000 köbméter földet mozgatnak meg. A földpályát is
hengerelik és erre kerül az erős kő pálya. i
Az uj ut mintegy 600.000 pen gőbe kerül, amelynek kétharmad részét az állam fedezi, 200.000 pengő hozzájárulást pedig az olajtársaság ad.
Az felgondolás szerint, a sürgősségre való tekintettel, az építési már két hét múlva megkezdik és az útnak szeptember végére készen keli állnia, hogy a következő öszön az olajmezők hasznosítását ne akadályozza az utak járhatatlansága.
A nehéz terepen, begyeken át vezelö uj útépítés mellett jelentős útjavításokra is sor kerül. Észak feló alaposan megjavítják a Szent-adorjánból Kányaváron, Dömeföl. dön, Pákán át a csömödéri vasútállomáshoz vezető utat. Rendbehoz-
zák a kőpályát és hefligerelik az ulat. De •megjavítják a Zalaegerszeg—becsehelyi útnak Bánokszentgyörgy— becsehelyi szakaszát is, hogy | •
Nagykanizsa felé zavartalan lehessen a köziekedós. \'ttervezlk a Csömödér—tormaföldet ut megjavítását is. A nagyarányú útépítések és útjavítások \'lényeg sen előbbre viszik ennek az elha. nyagolt vidéknek közlekedését és igen jelentős munkalkaimat jelentenek a vidék Bzegény lakosságának. Még egy üdvös eredménye is lesz az utópitéenek. A Zalaegerszeg -Bak—becsehelyi ut Bánoksaeait-györgy—becsehelyi szakaszának\' megjavítása ugyanis lehetővé fogja tenni, hogy a . \' |
Zalaegerszeg -bánokszent-györgyl autóbuszjáratot Beose-
helylg meghosszabbítsák és igy a járatnak közvetlen csatlakozása lesz a Letenye—nagykanizsai járattal.
A tisztviselő-társadalom után most a frontharcosokat akarják 36 pengős diszalbummal" boldogítani
>r
Nem egyszer közöltünk már elkeseredett kifakadásokat a közönség köréből, hogy egyes élehnes, üzleti szellemmel megáldott egyének sokszor visszaélnek hazafias akciókkal, az irredenta és revíziós mozgalommal és előkelő egyesületek, testületek, mozgalmak mögé bújva véglgpumpolják az amúgy is kifosztott vagy legalább is túlzottan igénybe vett közönséget.
Nemrég tisztviselői »almanachot«, majd társadalmi folyóiratokat igyekeztek a közönségre sózni: mindkettőről kiderült, hogy hiúságra alapított közönséges üzleti vállalkozás. Most a frontharcosok zsebe elleni manőverről érkeznek hozzánk panaszok.
Az ujabb pumpolási akció mö. gött az egyik |>estl nyomdavállalal áll, aki kissé tulügyesen, többszáz. ezer j>engős haszonhoz jut a magyar frontharcosokon keresztül.
Az akció a törvény rideg paragrafusait nézve, teljesen kifogástalan. A vállalkozó nein tett másli, mint megállapodott a magyar fronharcos szövetség vezetőségével
Nagy tétel
férfiszouct mnrndéK
érkezett
Sínser József és Társa
céghez.
és kiadja a »Magyar frontharcos mozgalom* cimü müvet, mely a frontharcos mozgalom történetét tárgyalja. A könyv árát - valószínűleg a frontharcosok zsebéhez irányitva — csekély 86 pengőben szabta meg. Aki azonban netán ke-veselné a 36 pengős árat, annak jogában áll ugyanezt bőrkötésben 60 ]>engőért is megvenni. ,
Az élelmes vállalkozó ötven ügynöke máris elárasztotta az orszá got. A frontharcos szövetség iga zolványával lépnek fel és a front\' harcosokat adatgyűjtő ivvel keresik fel. Felveszik a frontharcosok sze mélyi adatait, fényképet kémek tőlük s a végén a frontiharcos azl hiszi, hogy a könyv a tmjagyar fron harcos szövetség kiadásában és szövetség jóléti alapja javára ké szül, tehát neki erkölcsi kötelessége, hogy azt megrendelje.
Megtudtuk, hogy a könyv ivem más, mtnt egy magáncég üzleti vállalkozása, melynek csupán annyi köze van a magyar frontharcos szövetséghez, hogy a 36 pengős árból egy csekély töredéket valóban a szövetségnek juttatnak.
A frontharcosokat není Ilyen mó. don kell segíteni. A magyar front-harcosokknak abból seartml hasznuk nincs, ha egy élelmes ,pestl nyom. davállalkozó 36 jjengős könyvvel árasztja el az országot és a horribilis haszon arányaihoz mérten abból pár pengőt juttat ónnak a mozgalomnak, amelynek a kedvéért veszik meg tulajdonképpen a könyvet.
A vállalkozó nyomdö ilyen módon a magyar frontharcosok nevével és a mozgalomhoz fűződő njm. busz segítségével többszázezer pen-gős profithoz jut, mig azok, akik a fronton harcoltak, akik a háború után 20 évvel tengődnek, nyomorognak, ebbői a többszázezer j>en-gős haszonból kapnak is, nem is.
A frontharcos szövetség vezetősége keressen más ós célravezetőbb utat a frontharcos özvegyek és árvák istápolására, mert amit most cselekszik ennek a műnek a kiadásával, az kizárólag egy pesti nyomdász és 60 jjesti ügynök részére juttatott frontharcos ajándék.
198& februáf 25.
ZALAI KÖZLÖNY
s
Rovatvezető: Dr. Dévalni, Erdö» BB«k»
Tavaszi kelmék, nyári anyagok
A saisön mindig ott kezdődik, hogy jnUyen uj, divatos anyagok lesznek a favoritok és csak azután érdeklődünk a fazon után. Igy van ez most is. Először k. Olvasóimat a divaianyagok nejtelméibe fogom elvezetni és le fogok számolni arról a különlegesen szép és kicsit túlhajtott divatról, ami az idén Parisban óriási riadalmat kelleti.
Kezdjük talán a legakiuálfc;:^ bon ; az átmeneti kábátokon. Ezek mind puha, laza, tweed szerű anyagokból készülnek, rendesen bő hát-\' tal, vagy pedig dragonerrel, svelfol-va, szóvai angolosan. Itt még nincs semmi újdonság. Sőt abban sincS, hogy a kosztüm ujrfc óriási divat lesz. Nem csak az angol kosztümök, hanem pl. Molyneux csupa franciás kosztümöt hozott az idén, amiknek eleje és háta két-két cakkban feje. ződik be és egészen rövid a kabátjuk.
A itoilette kabátok i>edig főleg sárgák, laza, noppés anyagokéból készülnek, nyersszinü kábátokhoz élénk, nagyvirágu emprlmé ruhákat viselnek majd a hölgyek. Szóval sárga ! És ennek minden árnyalata. Azután a kék. Ez is minden árnyalatban megtalálható.
Uj anyag, Hölgyeim, az atwell. Ez kérem tisztaselyemből készül és pettyek és csíkok vannak belenyomtatva, ugy néz ki, mint a crepp de chine. Nagyon szép és lágy anyag, talán egy gondolattal vastagabb, mint a crepp de chine.
Nos azután egyre több házban mutatták le a grosgrain és az -agynevezett alpacca kosztümöket és kabátokat. Ez az aSpacca ugyanolyan anyag, mint grosgrain, de nem csíkosán, hanem kockásán ha. lad a minta. No j>ersze ezekből az anyagokl>ól toilette kabátokat és kosztümöket készítenek, vagy nagy délutánra, vagy kis estély re...
És újra itt az imprimé.. Imprimé itt, imprimé ott, imprimé mindenütt. Uj imprimé anyag az olaj. nyomatos : nagy minták teljesen elmosódva. Az uni selymek kivételesen az idén újra divatosak lesznsk és nem győzik megunni a jerjeyt sem, amiből minden elegáns nagy párisi há? legalább 20-25 modellt hozott. Nagyon divatosak lesznek a hímzett selymek is, pettyek ós csikók lesznek a minták, elvétve figurális alakokat is láttunk.
Sajnos, kénytelen vagyok azzal a hirnet jönni, hogy minden ellenkező híreszteléssel . szemben a csipke nem lesz olyan divatos, mint tavaly volt.
Későbbi kilátások : rengeteg vászon estélyi ruha, vászon kaháft Molyneux előreveti egy uj divat árnyékát. Négy-öt krinolin estélyi ru-hával próbálkozik, meglehetősen "agy sikerrel.
Szineklien, mint mondottam, a sárga és kék vezetnek, de nagyon sok pirosat is láttam, no és a pely-lyek, meg a cSlkok csak ugy tobzódnak.
A tollettobabátok , megtartották lavalyi tendenciájukat: elől egé-sz»n nyitottak lesznek az idén is, csakhogy never nélkül készülnek,
Budapesttel egyidőben!
WALEfSKA
rr
GROFNO
A világtörténelem egyik legromantikusabb epizódja.
CHARLES BOYER,
a legnagyobb drámai színész és
GRETA GARBÓ
a legnagyobb filmsztár. Napoleon és a lengyel grófnő nagy szerelme.
A „Kis káplár"
mint Európa leghatalmasabb ura.
A világ legnagyobb hadvezérének tragikus bukása. — Napoleon és az osztrák császárleány násza.
Napoleon (Boyer) és Walewska grófnő (Garbó) igazi és önzetlen szerelme.
Visszavonulás az orosz bómezöbről.
Waterloo!
Bocsa az Elba szigetén. Városi Mozgó
(I vasárnapig* Február 24—27. Rendes helyárak I
kis álló gallérkákkal, amelyek a zubbonyok gallérkáira emlékeztetnek.
Divatposta
Dolly. A szürkéskék tavaszi kabát, amiről ir, nagyon divatos lesZ, csináltathatja sveifoltan, hátul dragonerrel, két nágy zsebbel és olől három \'gombbal, de a kabát elől ép hogy csak összeérjen. Kitömött lapos vállakkal. Én, megjegyzem, nem beszélném lo, lia csak nem szőke, ogy nyersszinü, lazaszövésü. egészen bőhátu raglánról, amely most borzasztóan divatos és ha karcsú, az nem baj, annál jobban fog állani. Ehhez azután barna acces-soireket viselhet és ez nagyon finom, elegáns lenne. De természetesen, ha nem akar, maradjon meg orcdeti elgondolása mellett. Cdvözlet.
Taousi—nyár. Egy kicsit jó volna, ha várna még a t iva«zi kompié meg-eslnáltatásával és vásárlásával, ne ha mindenáron most akarju legalább az anyagot l>eszcrczni. akkor vagy vásároljon egj\' fekete alapú, fehér |>cttyek-kel ráhimzett anyagot, vagy |>edig elmosódott nagy virágú imprimét. Mind. kellő nagyon divatos lesz. Amennyiben a pettyes mellett döntene, akkor a ruhához egy fehér kabátot, vagy bo-lerot ajánlanék. Mig lia az imprimét veszi, akkor amilyen a legtöbb szin az anyagban, olyan szinü kabát kell hozzá. Üdvözlőt.
£y«. Sajuálom, hogy nem kaptam meg még eddig jelzetl levelét, mert most volna idő arra, hogy átmeneti kabátját megcsináltassa, örülök, liogy a Tátrában oly jól érezte magát és tetszettek a toalettjei. Cdvözlet.
Pompás szénsavas ásványvíz van Zalában,
de senki sincs, aki a kut kihasználásával megszüntetné a jugoszláviai ásványvíz-behozatalt
A Sopronvármegye szerkesztőjétől vesszük az alábbi igen érdekes és figyelemre méltó sorokat.
Alkalmam volt Zalában járva, ott ahoi a Vas és Zala megye érintkezik, az úgynevezett »ör.ség« csücs-kélien egy szénsavas kulat megnézni, sőt magam is ittam lielöle. A hely neve : Haricsapuszta. Gyönyörű müut mellett sok ezerhold fenyvestől körülvéve valóságos subalpln levegő van ott. A puszta tulajdonosa elmondta, hogy mán évekkei észlelte, hogy a kut vize jó csípős, savanykás izü, az arra járók mind oda mennek inni, mert — mint mondották — a viz igen jó és üdilő. A tulajdonos tudatál>an volt annak, hogy kútjának vize természetes szénsavas és 1936. augusztusáén az Országos M. Kir. Kémiai és Vegykisérleti Állomással vegy-elemeziette a vizel, amely 3168-036. szám alatti végzésében szénsavas ós még igen sok értékes ásványi elemeket tartalmazó, ásvány vizre alkalmas viznek találta. Erre a tulajdonos több közülettel, igy az OTl-vai, a MABI.avl, a fővárossal, de igen sok magánossal is tár. gyalni kezdelt a kut kihasználásáról, a tárgyalások azonban teljesen eredménytelenek maradtak. Neki magának nincs tőkéje s mig az ö vize a levegőlie bugyborékolja a szénsavat, addig ugyanezen a hegygerincről. de Jugoszláviából évenJ ként százezrekért hozzák be a Pe-tánci borviaet. ,
Tipikus eset, amilyen csak Magyarországon fordulhat elő. Valóban nincs vállalkozó, aki kihasználná ez üzletnek is jó természeti kin-cset ?
- MenyAMBOnyok Ideába a S«biW-vásxoa.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1938. M»u*» 26
A zárt szám mellett foglal állást Zala vármegye ügyvédi kamarája
MOZI
Walewska grófnő
A filmvilágnak még mindig egészen egyéni fénnyel, egyedül tündöklő csillaga a svéd sztár, Gróia Garbó, öki qwdálaloe művészi fejlődésének ui\' st ért el a zenitjére A film irója szeneimi tönénetel nyújt, amelynek részletei felejthetetlen fejeseteket jelenteru/.i a világ történelemben. Garbó ezúttal Walewska grófnőnek az alakját eleve-Alti meg, az^t az asszonyét, aki minden idők legfélelmetesebb hadvezére, konzula és császára felett, Napokon felett uralkodott. A korzikai, olaszba ojtott francia hadvezér sorsát, aki egy nemzet diktátora és egy asszony rabszolgája voíl, még Waterloo előtt meg|>e-csélelte ez a szenvedélyes .szerelem. A .világtörténelein legtitokzatosabb asszonya a lengyel grófnő, akinek (fehéren Izzó szerelme Európa térképét változtat la meg. Garl>o uj filmje a szinéa/l alakítás diadala, amelyl>en partnere, Charles Boyer
méltóképpen osztozik. A londoni sajtó, a világ legfüggetlenebb saj. tója, a szó legszorosabb értelmében vétoe a t«tyes elragadtatás hangján irt a filmről. A Dajly Express igy Irt a bemutatóról: »Garbonak talán még sohasem voll Ilyen testhezálló szerep, soha nem játszott jobban, soha nem volt ennyire eleven valóság.* A Daily Telegraph ezt közölte : »Garl>o gyönyörű és a legsötétebb kétségl>eesóstől, a szerelem extolikiis boldogságáig minden érzést végigjátszik.* Charles Boyer Najwleont játsza. Erős uralkodó és egyben mégis romantikus és megadó férfi. A francia szinés/el legkiválóbb egyénisége, tökéletes partnere a ragyogó sztárnak : plasztikus figurába mintázza Napo\'-eont, aki hatalmat és gazdagságot dolxitt oda egy hő csókjáért. Ez a film fleleleveniti a történelmet, de egy. l>en tőrténeimet jelent | Buda|>est-tel egyidőlien kerül ez a szenzációs Matro-alkotás csütörtöktől vasár-napig a Váixwl Mozi vásznára.
(0
. ■ ,, ■ WrI és a formalevelek
Irta: Krfa (UhridU
A nagykovácsi községháza |K>ntosan fjemben volt velünk, két ablaka az utcára nyUI. Barna festett kapujába állt Nóri. Sárga szandált és fohér fodros ruhái-skát viselt. Hajába széle« piros szalagot kötöttek. Nagy barua sxjemével kíváncsian kémlelt át a mi udvarunkba. Egy-egy pillanatra még-visszafordult, do már lé|>egcictt óvatosan előre. Előrenyújtott nyakkal végignézte az utcára nyiló ablakaikat Nem látta senki. Uccu neki, ipgy iramodással már átjutott aZ ország-utpn. Lihegve tette l»e maga mögött a kapunkat. Mi megrohantuk:
— Szervusz. Nöri! Meddig maradsz Nóri? Anyukád tudja, vagy c*ak ugy megszöktél Nóri? Mit hottál Nóri?
Ketten voltunk testvérek, épen elegen ahhoz, hogy játszani tudjunk, de ml Nóri nélkül nem kezdtünk semmihez scni. Nagyon szerettük, mert egyréizt őt ugrathattuk akármikor; ha • királyosdit jitszottunk (szerettük az egyéni játékokat), ml kettőn képviseltük az előkelőségeket és Nóri volt a nép. Másrészt mindig hozott magával valamit nekünk. Most is készséggel fordltotLi ki zsebeit, hogy átadja az ajándékokat. En különösen meg voltam elégedve. Nóri ugyanis felbou.olta egyik babáj illés a szemét nekem adta. Szépen csilktaolt. A kis-öcsém, Snnyika, mindjárt cl akarta
Zalaegerszeg, február 21 A zalaegerszegi ügyvédi kamara március elején ülést tart és állást foglal az ügyvédi numerus clausus kérdéséljen.
Mini értesülünk, eddig már a legtöbb járás bírósági székhelyről
cserélni egy spárgára fűzött vadgesztenyéért. Mutatta is.
— Nézd, lívi, adok még hozzá két üveggolyót, meg ogy kulcskarikát.
I)c én fügét multam és elszaladtain a kerl bányába. Még visszakiáltottam Sanyikának, (mert tudtam, hogy ugy se tudja előteremteni):
— Adjál olajbogyót, akkor cserélek!
Nem tudtam milyen az olajlx>gyó,
de nagyon szerettem volna egyet
Mig én Sanyival alkudoztam, Nóri eltűnt valamerre. A kisöcsém egyedüül töprengett az udvar közepén éy azt hiszem a kezében tartott baba-lábat próbálta meghajlítani. 0 ugyanis ezt kapta. Mikor egészen közel értem hozzá, akkor fedezte csak fel Nóri eltűnését. \\
Gyere Evi, lopja a kincsünket]
Vad futással értünk a ko«-siszin fc-hér falához. Láttuk, hogy a nagy homok-domb érintetlen, de azért rögtön lekuporodtunk és ásni kezd lünk a kis körmünkkel. Előkerült a liomok-ból egy bádogdol)oz. Valamikor apu. kától loptuk el. Apuka dohányt tartott benne. I)c mi Sanyikával ugy gondollak, hogy jobb hasznát tudjuk venni a doboznak. Ebbe rejtettük a kimscinkel. Vigyázva szedtünk ki mindent. Előkerült a nagy ebédlőóra nui-tatöja (auyuka még most is keresi), <^y oésze törött füle, apuka szipkái, két csonthajtü, egy kilyukaszt >tl gvu-s»ü, varrótű, pogársaszurö, sok apró szög, dngó és mégtöbb spárga. Hála Isten, minden megvolt. Hozzátettük
leérkeztek az adatok és mindenütt a zártszám mellett határoztak. A zalaszentgrótl és a letenyel ügyvédek állásfoglalása még nem érkezett )>e a kamarához, de a hó végéig ezeknek is be kell érkezniük, iwj a kamara megtarthatja ülését.
az üvegszemet, meg Sanyika újonnan szerzett drágaságait Ebben u pillanatban a fülembe üvöltött a kisöcsém:
— Jön a Nóri 1 Jön a Nóri!
A konyha felől csakugyan megvillant Nóri fehér ruhája. Eszeveszett sietséggel vissZakapartuk a homokot, azután ártatlan arccal indultunk e>.
— Hol voltatok? — Ezt Nóri kérdezte, miközben azon igyekezett, hogy még egy harapás vajaskenyoret gyömöszöljön a szájába.
-- Ki adta a vajaskenyeret? _ F.zt meg Sanyika kérdezto. fis mivel nem szerette a üsztázatlan kérdéseket és mert Nóri nem tudott fölélni a vajas, kenyér miatt, elvágtatott a konyha felé.
— Te Nóri, — kezdtem én, — gyere szilvát enni!
Nóri még mindig nem tudott Te-lelni, csak pislogott sűrűn. X) mindig tudott enni. Elrohantunk a kertbo. Egy perc múlva már a fa tetején ültünk és két marokkal tömtük magunkba a félig érett szilvát. Épen azon gondolkoztam, hogy miért nem nő a szUvafán például egynéhány barack vagy sárgadinnye (ezek voltak a kedvenc gyümölcseim), mikor azt vettem észre, hogy Nóri gyanús sietséggel iramodik leíelé. Az utolsó ágról lehuppant és elmerült a tormalevelek kőzött. Még ejy szilvát a számba dugtam és gondolkodás nélkül csúsztam Nóri után. A méteres tonnalevelek engem is elfedtek, mégis ugy lelapultam, mint egy béka. Tudtam, lliogy
nevén volt és azt az asszony, nem* rég eladta, hogy egy másik telkükön házal építsenek. Az ember csak egy kis egyszobakonyhás lakást akart, hogy pénz is muradjonmég, de az asszony szép kis családj házat akart építtetni, hogy két felnőtt, fiának Is otthona legyen.
Emiatt tört kl a veszekedés a házaspár között és valószínű ez érlelte meg Nagy Györgylyen a szörnyű bűncselekményt. Feleségét reggel álmában egyetlen fejszecsapás-sat ölte meg, majd a gyilkosság után hétszer hasbasrjrta magát. A közeli vizesárokban találták meg haldokolva. Hamarosan ő is meghalt, ugy hogy a kettős családi dráma bűnügyi része lezárult.
A meggyilkolt asszony ágyál>an megtalálták vászonzacskóban a\' pénzt: 535 pengői és az adásvételi szerződést. t
Akiknek foglalkozása minden erejűk megfeszltásét követeli,
igyanak hetenként legalább egyszír reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc Jőzsel" keserüvlzet, mert ez szabályozza a bélmüködést, előmozdítja a gyomoreméazlésl, fokozza az anyagcseré\', élénkíti a vérkeringést az egész szervezetben és ezáltal uj erőt teremt. Kérdezze meg orvosát.
BUDAPEST L
17 Állategészségügyi tanfolyam, — 17.30 Kurina Sbni cigonyzenekara, közben Erdős Vera tárogatózik. — 18.40 Dr. Tolnai Gábor olőadása. — 10.10 Hanglemezek. — 10.40 Két klasszikus egyfelvonásos. 1. .Gringoiro.. Vigjáték ogy felvonásban. 2. .Firenzei tragédia.. Dráma egy felvonásban. — 20.50 Hirek. — 21.15 Dohnányi EmŐ X. Beethoven zongoraszonáta-estjie. — 22 Időjárásjelentés. - 22.05 Virány L. jazz-zenekara, Gáthy László énekol, — 23 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. — 00.05 Hirek.
ok nélkül Nóri n«m hagyta abb\'i a szilvaevést.
— Baj van? — súgtam oda,
Nóri fölényesen legyintett, de én
hallottam, hogy csuklik a félelemtől. Akkor már, átütött a bokrok kózjtt Margit néninek a sárga sZalmakaüipji és láttam, liogy a fák tetejét kémleli, valószínűleg Sanyika szives utbaiga-zitáxa után.
— Nóri! Nóri! - kiáltott íemény-tcljes csemetéje után.
En belenevettem a fűbe, tetszett, l»Ky Margit néni nem talált meg minket. Hiába, Nóri tudta, liogy hova kell elbújni. Feléje néztem, ugy tett, mintha nem félne, pedig egészen liba-l>őrós volt már. Egy óra múlva mertünk csak felemelkedni. Ijedten néztem Nórira. Fehér ruháján sűrű, zöld tájképeket látiam. 0 is észro vctle és akkor már nagyon rossz kedve volt.
— Most kikapsz, ml? — szóltam Nóri hoz.
0 enyhe mélabúval intett nemet és elkezdett szaladni hazafelé,
~ Délután átjövök — kiáltotta\'még vissza.
I)e nem jött el és én azt tudtán) előre. Biztosan elverték és most térdel a ruha miatt J
Nórit a mamája igen különleges módszerrel nevelte. Szíjjal szokta/megverni és Nórlnak magának kellőit kér-nio. ilyenformán: .Anyukám kóicm, verjen meg.. Nóri ezt ritkán telte meg, de a YCrés sohasem maradt el.
A meggyilkolt asszony ágyában megtalálták a ház árát és a szerződést, ami miatt az ura megölte
Kaposvár, február 21 leieket jelentenek. Mint jelentik1,
Arrói a szörnyű családi drámá* Nagy György kaposvári napszámos
ról, amelyről röviden tegnapi szá- a cukorgyárban dolgozott és nagyon
munkban beszámoltunk, ujabb rész- szerette a bort. Kis házuk felesége
193& fcbruAr 25.
.djw^ufat:
MINDEN HÁZBAN;. SUŰARZO. HA A-SÜTEMÉNVEK^
SÜTŐPORRAL KÉSZÜLNEK
BUDAPEST IL
17 Dr, Gyulai Lajos előadása. — 19.15 Angol nyolvoklalás. — 20 Hftn-dol: Saul oratorium 3 részlen. magán énekre, vegycskarra és zenekarra. — 22 Ilirek. BfiCS.
17.15 Hangvorseny. — 18 Farsangi est. - 22.20 Dal- é« Ariae.it. — 22 55 Tánczene.
Péntek
BUDAPEST L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 Hírek. 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Hangleme. zek. — 12.30 Ilirek. — 1320 Időjelzés, idő járásjelentés. — 13.30 Bácz JÓZser cigányzenekara, — 14.40 Hírek.
- 15 Arfolyamhiiek. - 10.15 Diák-félóra. - 10.45 Időjelzés, hírek.
17 Csiszár Béla előadása. — 17.25 nendőrzenckar. — 18.20 SporlkÖzle-mények, — 18.50 Gálossy Klára csevegése. — 19.30 Az Operaház előadása. • Sába királynője.. Opera 4 felvonásban, ót képpel. — Az I. relv után kb. 20.40 Külügyi- negyedóra. — A
II. felv. után kb. 2135 Ilirek. — A
III. felv. után kb. 22.10 Időjárás jelentés, sportkózlemények.. — Az c\'őadás után kb, 23.15 Bura Sándor cigány-zeneakra. — 00.05 Ilirek. i BUDAPEST II.
18.50 Gyorsirólanfolyam. — 19.30 Dr. Clau?er Mihály csevegése. — 20 Ilirek, — 20.25 A rádió szalonzenekara. — 21.50 Hanglemezek. BECS.
12 Könnyű zene. —. 14 Ivogün Szoprán. — 15.15 Schubert: Szonáta. Chopin: Ballada. — 16 Citera le mezek.
— S&lnes tflll, taffet báli ruhaanyagok nagy választékban találhatók SohOtznél.
ZALAI KÖZLÖNY
A vidéki háztulajdonosok a Háztulajdonos Kamara felállítását kérik
A vidéki háztulajdonosok küldöttsége Fabinyi pénzügyminiszternél
A mull év őszén impozáns-nagygyűlést tartottak Győrötl a vidéki háztulajdonos egyesületek. A nagy. gyűlés elhatározta, hogy a rendkívüli pótlék eltörlése, a bankzárlat előtti adásságok és ezek kamatai, nak rendezése érdekében, amelyek i"endkivül súlyos terheket rónak a házulajdonosra, küldöttségileg me. morandumol nyújtanak át a pénzügyminiszternek.
A memorandum átadására most kerüli sor, amikor is Drobni Lajos dr. országgyűlési képviselő vezetésével jelentek meg a vidéki háztulajdonosok képviselői a pénzügyminiszter előtt.
A pénzügyminiszter előtt Drobni Lajos dr. ismertette a háztulajdonosok súlyos sérelmeit. Sürgette a háztulajdonos kamara felállítását1,
a rendkívüli pótlék azonnali eltörlését és a háztulajdon terhelnek szociális jellegű rendezését.
Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter a mintegy két óráig tartó ankéten minden egyes felszólalásra válaszoll. Kijelentette, hogy igyek. szik a háztulajdonos bajain enyhi. leni. Ezt telte a rendkívüli házadó-póllék fokozatos leépítésével és az egy szoba-konyhás házak adótól való\' mentesítésével. A továbbiak tekintetéljen konkrét indítványokat vár, örül, hogy a vidéki házlulaj-donossúg olyan javaslatokat terjesz tett elő, amelynek komoly megfontolása szivén fekszik. A miniszter a háztulajdon terhein enyhíteni és adózást a különféle társadalmi osztályok közt arányosítani elsőrendű kötelességének tartja.
Kedden éjféltől szerda estig pusztított a tUz Festetics gróf gálosfai birtokán
A cselédek nem kapták meg a bérlőtől a járandóságukat, bosszúból felgyújtották a magtárt
Kedden éjjel fél 12 "órakor meg. szólull a harang Gálosfán. Ekkor már hatalmas lánggal égett Festetics Sándor gróf birtokán egy 70 méter hosszúságú magtár. A gá. losfal 1700 holdat Bairtz János bérli s az eddigi vizsgálat megállapítása szerint alüzet a bérlő iránti bosz-szuból maga a cselédség okozta,, mert nem kapták meg pontosan a konvenciójukat.
Leégett egy 70 méter hosszú magtár darával és szemes termei-vényekkel egyült, egy 60-60 méter hosszú kocsiszín és nagyon sok takarmány. A kár mintegy 60-60.000 l>engő.
A tűz éjjel fél 12 órakor ütött kl és szerdán este 6 óráig tartott. A
Másnap csak délután jött át Nóri. Mindjárt láttam rajta, hogy csak fél-oldalvást tud járni. Sanyika élvez.ttcl szólalt meg:
— Elvertek komám?
— Nem is igaz, — felelte Nóri, de tiltakozása nagyon bágyadt volt.
Eközben Sanyika sanda kis pofával vigyorogva utánozta Nóri járását
— Ha csúfolni mersz, — kiáltotta kis barátnőnk — akkor hazamegyek.
— Ne menjél Nóri, — kértük mindketten. I)e ő ugy tett, mintha nem hallaná és kiment a kapun. Még visz-szanézett és amikor megnyulott arcunkat látta, még ejy kis tokát is eresztett, ugy indult tovább.
Sanyikával bementünk Auyukához. A klsöcsém telekiabálta a házit Itfin-8°s sírásával:
— Anyuka, u Nóri hazament, i>cdig mondtuk, hogy maradjon itt játszani és mégis elment.
Anyuka elnevette magát.
— 0 ti csacsik. Mondjátok neki, hogy < szeren esés utat,> majd visszajön akkor. Sanyikával mi kicsit hitétlenül összenéztünk, de azutáu kézenfogva futottunk a kapu felé. Nóri már a községháza előtt állt. Onnan nézett vissza. Ugy látszott, hogy szívesen visszajönne, csak hivó szóra vár. De mi Sanyikával teletorokkal kiáltottuk:
— Szerencsés utat I
Nóri kicsit meghökkent, darabig még keresxtl>etett lál>akkal mélázott, Wutáu átfutott.
— Inkább visszajöttem — dadogta szerényen.
Ot perc múlva már .család -ot játszottunk. Ez is egyike volt a ml egyéni játékainknak. Letelepedtünk u lugasban. Sanyika és én voltunk a család, Nóri a szukácsnő. Tudta már, liogy ml a dolga. A lugas faláról tenyérnyi, fehérre meszelt vakolat darabokat szedett le. Ez volt a vajaskenyér. Nóri e^y d\'szkadaral>on tálalta elénk. A .vajaskenyeret. azuláu eldaraboltuk és megdobáltuk vele a kapun be bámészkodó parasztgyerckc-kel. I)e tudtunk mi más játékot is. Kitörő örömmel tettük a kacsausz tatóba a kiscsirkéket és vártuk, holmikor fognak usZni. Sanyika ize.ette anyuka hajsütővasát fehérre izzítani én ulána egy lavórba dobni, érdekesen sistergett. Azután szerette a veranda ablakait csuzllval belőni. (Ezért a sarki üveges sűrűn emlegette a Sanyika ifiur áldott Jó természetét.) Viszont emiatt Sanyika is gyakran járt ugy fétoldalvást, mint Nóri. Neki nem csak a járás, az ülés is nehezére esett.
Azon a nyáron és még őt éven keresztül verekedtünk és Játszottunk felváltva Nórlval. Ma már » fővárosban él Nóri. Autón jár, két nemesi előnevc, három kiskutya ja, egynéhány bundája és alacsony, kicsit ősze-s\' férje Yau, aki mindezt megszerzi neki.
Vajon emlékszél-c még Nóri a formalevelekre?
gálosfai tűzoltóság egyedül küzdött a lángokkal, mert sem a község la-kossága, sem a c.selédség nem volt hajlandó a bérlő értékeit menténk Biztosítva csak a gróf tulajdonjogáén álló épületek voltak.
mmm
Külföldi gazdák érdeklődése a Budapesti Mezőgazdasági Kiállítás tenyészállatai iránt
Amint ismeretes, az utóbbi években a szomszédos országok gazdái számottevő mennyiségű tenyészállatot szoktak vásárolni a budapesti mezőgazdasági kiállításon. A külföldi gaziák köréből ez évben is igen sokan érdeklődtek az országos mezőgazdasági kiállítás rendezőbizottságánál a kiállítandó anyag minősége, ára és a kedvezmények iránt, mert a kiváló magyar állattenyésztés anyagából itt kívánják beszerezni szükségletüket. A rendező-bizottság közlése szerint Ausztriába, Jugoszláviába és Romániába akadálytalanul bevihetők a kiállításon vásárolt tenyészállatok, csak az állat-gész. ségügyi egyezményekben előirt feltételeknek kell eleget tenni és a l>elio-# zalali engedélyt az illetékes kormányhatóságoknál megszerezni.
A magyar kormány igen i-\'lentős kedvezményeket és könnyítéseket engedélyezett, amelyek értelmében n csehszlovák, jugoszláv és román gazdák állatvásárlásaikat a Magyarországgal fennálló árucseicforgalom keretében bonyolíthatják le igen előnyős árfolyamon, oly módon, hogy a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a MagyAr Altalános Hitelbank és a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank megfelelő fiókjainál, illetve az érdekeltségük köréirt: tartozó intézeteknél a tervbevett vásárlásnak megfelelő összeget lefizetik és a lefizetésről szóló igazolás felmutatása ellenében a kiállítás területén. működő bankkirendellségnél ál-latvásárlás céljaira a megfelelő pengő-összeggel rendelkezhetnek. Az Ausztriával, Németországgal és Olaszországgal
Ügyeljen a Trankhihn szövet védjegyére I
Ismételten tudomáiunkra Jutott, bogy lelkllima
n ügynöke1- —*------------------=>-• —
lövetet adi mit arra. h< gyapjúból I
lonák oldal ___________
inétetie a törvényeién bejegy-látható arafiy-1. Ax Oj
öivetltAÍ
övet gyí ■xáiUtott, vagy átadóit olyan • xövet, amelynek a tonik oldalán. ex a törvényei védjegyűnk nem látható : nem a ml gyáitmányunk él a közftpiég félrevexelétít cíloxx. Kérjük az Illetőt Ilyen eaetben a reud6i»égnek átadns
______ML Ax Ugynö-
Emái közvetítek iltal hn« axövet gyanánt
fennálló megállapodás minden körülménye ebb eljárás nélkül lebonyolit-hatóvá leszi a tenyészállatok kivitelét.
Nincs semmi akadálya ur egyéb országokba iránytdó tcnyészállatkiyi-lelnek sem és a Magyar Nemzeti Bank, valamint a M, Kir. Külkereskedelmi Hivatal a legnagyobb előzékenységgel fogják a felmerülő valutáris ügyeket elintézni.
A kiállítás rendezőbizottsága a külföldi vásárlások előmozdítása érdeké, ben azonfelül, hogy a kiállításon külföldre eladott állatok szállítási diját a magyar liatárig viseb, u szállítással és vásárlással kapcsolatos költséghoz. zájárulás címén jelentős árvisszatérju tést nyújt a külföldi vásárlóknak.
Szükséges, hogy a budapesti mezőgazdasági kiállításra felutazó minden külföldi gazda u magával hozott pénznemeket a magyar uliévél-vizsgáló közegek állal útlevelébe bejegyeztesse, lwgy ezállal a behozott pénzösszeg külföldi eredete igazol ható legyen. Magyarországi érdeklődők az országos mező<ínzdasági kiállítás rendezőbízott-ságához (Budapest, IX„ Köztelek u.;8.) a szloveuszkóiak a Pozsonyi Gazdasági Egyesülethez, az erdélyiek az Erdélyi Gazdasági Egyesülethez Kolozsvárra, a jugoszláviaiak i>cdig dr, \'Szilágyi Géza m. kir. kereskedelemügyi megbízotthoz Belgrádba (Vuk Karadjica u* 11.) forduljanak. (:)
Barbarits Lajos tartja a vasárnapi liceális előadat
Váratlan változás állt be az Irodalmi és Művészeti Kör liceálte, programjában. Vegele Károly akadályoztatása miatt előadását csak március 20-án tudja megtartani, igy most vasárnap helyette Barbarits Lajos, a Kör főtitkára tart előadást »Irodalom, olvasó, kritika* cimen A kísérő műsoron Schnabl Paula Ady és Mécs verseket szaval, Gráf Ernő, a Kör titkára >Szemtől szemben a mikrofonnal* c. irását olvassa fel. Belépődíj njnes. Kezdődik 6 órakor a városháza dísztermében. . (:)
- N.pUr. Február 25. péntek, ifom. kat Géia vt. Protestáns Géza. - Izr. Adar hó 24.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat febraár végéig az őrangyal gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este S óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek.) -
- Rogoohiudt * lUy-uad Hl« 1*0 étkészletek nagy választékban MilbpUl — Nem kell angol axövot.
Ahhoz, hogy káfogásatlan legyen a ruha, ma-már nem kell angol szövetet vásárolni. A Trunkhahn Posztógxlr gyártmányai felveszik a versenyt ® világhírű angol szövetekkel hiszen szintén színgyapjuból készülnek. A Trunkhahn posztógyár közvetlen a fogyasztónak is ad el szövetboltjaiban Budapesten IV., Prohászloa Ot*>kár u. 8. és VI, Teréz leörut 8. szöveteket Vidékre kérlo a mintakollekció bérmentes beküldését
- Slf.., fáiwi, (Uhui! törtlkŐsA nagy választékban Singeméi.
ZALAI KÖZLÖNY.

— (Kanonoki kinevezés)
Dr, Rott Nándor veszprémi megyés, püspök Lnngmár Lipót dr. pápai káj>-lánt, püspöki titkárt cimzeU-s kanonok
ká nevezte ki.
— (Hivatal vizsgálatok)
Vitéz Márk Endre vármegyei fő számvevőségi főnök Nagykanizsára érkezett, Ma a főszolgabiróságon, holnap a városházán folytalja le a szokásos számvizsgálatot.
— (Uj állatorvos)
Tegnap választották meg SzOpetne-keh dr. Lontay Alán járási TősZolga-bu"ó elnöklete alatt a községi tkörá\'lat-orvost. A választásból győztesen ke-rült kl dr. Sinkó Ferenc, kanizsai állatorvos, I)r. Sinkóban minden lekn-tettjen képzett és megélő körállator-Vost ka|K>tt a kőíség és vidéke.
— (A Piarista Diákszövetség)
nagykanizsai tábora tegnap esto jól sikerült táncos feketekávé-estet nn. dezett. A Kis Royal fehér asztalainál nem sokan jöttek össze, d - a hangulat aiínál pompásabb volt Berlin Ágoston ; elnök és Vegeié Károly titkár személyében olyan urak álmák a piarista öregdiákok élén, kiknek neve társadalmi vonzóerőt jelent s ennek köszön hető, hogy a társaságnak a Szövetséghez nertí tartozó családjai is meleg együttérzést állnak a Piarista Diák. szövetséggel. Örvendetes, hogy Vegcle Károly szervező numkája mind na-gyobb számban szerzi mog a Szövetségnek a fiatalabb .öregdiák..évjáia-tokát ls.
= Az Iparoskör vidám tea-estje 27-én, vasárnap 5 órakor.
— (A Vegyeskar összejövetele)
amelyet fobruár 26-ra, szombatra terveztek, a farsang-végi torlódások el-kerülése végett, ami lcheteilenné tenné a\'társadalomnak az Irodalmi Kör ünnepén való megfelelő részvételét, el-marad húsvét utánra, amikor is a Kör a Vegyeskar kulturális érdemeihez méltón akarja a dalosokat és karnagyukat ünnepelni. (:)
— (A Kiskanizsai Leány-egyesület)
vasárnap, 27-én este a Kiskanizsai Olvasókör nagytermében tánccal egybekötött jótékonycélu mükedvelőe \'iő-adást rendez. A negyedik parancsolat cimü táncos, magyar népszínmű kerül előadásra a legjobb kiskanizsai ( műkedvelőkkel. Vidámság f-s Vig hangulatról a rendezőség máris gondos-kodött (:)
— (A Rajkó-zenekar premierje)
Ilyen aztán Igazán nem volt qiég Nagykanizsán. Amikor az ember kezd már belofáradni a jazzba, a Kis Royal vendéglőse, Pénzes Antal dicséretesen kitart a cigánymuzsika mellett. (Okosan is, mert hiszen a cigányzene mindig vonzó marad és igazán, ma- I gyárosán mulatni csak arra lehet; ez tehát a Kis Royal divatos voltának egyik titka.) A 14 tagu, piros pruszli-kos, fehéringes rajkó-banda valóban fáradhatatlan és l>oszorkányosan ügyes a hangulat relpCndltésébon és megtartásában. Táncra, nótára, busulóra egyaránt ugy játszanak, hogy kisír a szárazfából ^ nóta szivc-lclke. A keszt-belvi ,Wros Halászcsárda és Hullám nyári zenekara ez a rajkó-banda, a melynek Kanizsán is nagy kedveltségét jósolubk.
— Meuyauxoityl kelengyék Hlnger cégnél.
— Hiil.Mioöyok 1 Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztajeceptokot mog-kápja, ha még tha\'k^rl a dr. Öetkor-téle világhírű Fényképp receptkönyvet iholyot bAVklftOk Ingyen megküld a gyár dr. Oetker A.HBtrtlápeat VflI. COntlu. 28.
Sajtó alatt Zala Aranykönyve
A Ben©dek Rezső összeállításában és klndásál»an megjelenő Zala
Aranykönyve odáig jutott, hogy sajtó alá került. Minden könyvtár, minden Íróasztal, minden ház dísze lesz a Zala Aranykönyve, mert örök emléket álIII a kötelességteljesítés és polgári front jelegeinek. Csak Benedek Rezső kiadónál lesz kapható.
— (Vincze József műhelyéhez),
amely már meg is nyilt a Bajza utcában, a Keresztény Tisztviselőnők 2 filléres gyűjtő-akciója keretében a nagykaiyzsai áll. elemi iskola II. körzete 10, a III. körzet 21.98, az iparos-tanonciskola 10,82 pengőt gyűjtött össze.
— (Hétfalura szóló lakodalom)
volt Kaposujlakon, ahol a falu legszebb és leggazdagabb leányát. Torma Rózsit vezetto oltárhoz Turi József kaposvári hentes mester. A fiatal párt 18 koszoruspár kísérte a templomba. Több mint 200 vendég vett részt a lakodalmi vacsorán, amely két teljes napig tartott. Kifogyasztottak 2 marbál, 1 íértést, 100 baromfit, ;"> hektó bort, elsütöttek 3 mázsa lisztet, rengeteg torta, aprósütemény és 100 tál kocsonya fogyott el.
= Az Iparoskör vidám tea-estje 27-én, vasárnap 5 órakor.
— (A falusi szatír 8 hónapi börtönt kapott)
Martuk, hogy amikor Somogy:z\'lén kiderült, hogy a köZség izraelita kántora, (ilück Jakab fiatal leányokat rontott inog, a falu lakossága meg akarta lincselni. C.lück Jakab most állt a törvényszék előtt borzalmas bűnéért és a törvényszék zárt tárgyalás után szemérem el.eni ciőszak büntette miatt 8 hónapi börtönre itélíi?. Az ítélet jogerős.
— (Oyanus halálesetek)
miatt, mint jelentettük, Őrizetbe vették Fehér Lajosné Zalaszenlgróti szfl-ló>znőt. A vizsgálóbíró most szabadlábra helyezte a szülésznőt, de az eljárás tovább folyik ellene.
Tavaid dlvatsxövet újdonságok Singeméi.
— (Tizenegyedszer Is...)
A kir. törvényszék most vonta felelősségre NiZli János 34 éves esztergomi napszámost aki a inult évben Alsóbagod községbon több betörést és lopást követett el és számos gazdát megkárosítóit Horváth Szeder János, nál mint gazdasági munkás jelentke. zelt és amikor gazdája eltávozott lakásáról, kifosztotta Horváthékat. övökkel ezelőtt a győri tábla már eJitélte fzigoritott dologházra, ahonnét föltételein engedték szabadon. Azóta bujkál és ahol tudott lopott Tiz a\'kn-loinmal voll már büntetve Zalaegerszegen, Győrött és más városokban. Most kétévi fegyházra és Ötévi hivatalvesztésre ítélték jogerősen,
_ Saját érdekében és őrömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Köpetein Butorárnháx Saxl mdbutor-kiál-lltáaát megtekinti. vételkényszer nélkül.
— (BélycKgyüjtflk találkoxójn) Hétfőn
délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében.
Teljes
csiraképes és fajtiszta:
9 kerfiól mag
8 « kalképouta ii
12 káposzta ii
5 cq kalaréb ii
5 o sárgarépa ii
4 n patrezsalyem n
10 O retak II
10 c saláta II
5 o ugorka ii
6 a paprika ii
14 cukorborsó ii
10 spárgabab fi
stb. stb., kb. 50 féle
virágmag
megérkezett és kapható:
orszAg József
magkereskedésé ben Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A régt bírósági palota mellolt. Tel. 190.
10M. UbnM 35
EMLÉKEZTETŐ*
F.b.oir 16.
Keresrttny Jótékony Nfl^ylet Abir-
cos bálja a Cenlrál öaazea termeiben
F.bmir 27.
Délután t-kor a piarista cBerkéssok megismétlik a I.ilioinfi alfladásrtt.
UotóUs dóudíi • Tár.ibálio 6.IMT
(Iiarl>a rits Lajos).
Iparoskór nanys»l)ásu tA.c-Uifi
5-töl 2-ig. Sör 1.1 Ja*.
Háiclu. 1,
Húshagyó kedden frontharcos tea a Kis Hoyalban.
Farsangbofejezó tán.-tea.Cit a L«-gönyagyleLbec.
Márctu* 3.
A. Irodalmi Kór kónyv-délután)a fl-iior, aoneiskola (dr. Wwklernó).
■ árclu. 5.
(íyiirkoTica ét EÍ9Cnbarg hangrers.. nye a Kassinóbun. Jegyok Vágónál, ■áxlui i.
LlcaAUa alóadrta fl.kor a *tíro«lií*ln (Vánkoa Janó). ■Ircl.. 7.
Karesztéay Tisztviselőnők srntlv adása (Láz) 8-kor a ViroH Simluíz-baa. ■átélni 10.
A. irodalmi Kór kónyV.dílulánJa
6-kor, Bnieiskola (Boiaa Hóin), Hárolns IS.
Llceális apadás 0-kor a váro.hiaán (Perőnyi nudolf). HArctua 17.
Az irodalmi Kór kónyv.déliiláojü 6-kor, Bmelskola (Kelemen l-\'ercjic,.
■ árciaa 20.
Liieáiis előadás a városházán 0-kor (Vcgela Károly).
* E rovatban cgysierl ködéi (2 sorig) dl]a 30 Iliiét.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dlla vaiárnap éi Qnnepnap 10 ixólg M flll«r. minden további uó 0 llllir, hátköinap 10 uólg 60 llll«r, minden további »ió 4 fillér.
. Eakdw6rm díszített szép ársmvonslsi csukott autó Ksufmannál rendelhető. Telefon 222. Erzsébet-tér I. 4024
Agytoll és pehttly állandóan kaphstó. Rltscner Mityái, Horthy M>ut 35. 942
Mielőtt* vlzw«K9ték«t cdnáltat, kérjen árajánlatot Jerauiektől, Erzsébet tér 18.
438
\'tfétasf* hölgynek, gyertneVnek Is alkalmi*, prlccsnyergek eladók. Fő ut 9 •*. Pámgh ezredes. 498
Elegánsan butoroiott utcai szoba kiadó Rozgmyt-utca 21. 499
Mindennap! leveleiéiből »ösáz«gyd|tölt bélyeget, régi vagy uj tömegeket, magyart é» külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre kercaek. — Barbarlti La|oi, a Zalai Köxlöny f. wer-kesztője Érdeklődni lehet telfcfon\'78. «*• vagy személyesen mindennap d. u. í-6 óra köiött.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, felelős kiadó: Zalad H*rely. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám.
Vízvezetéket
szereltessen, javíttasson
« Czvelkó gyulával .
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ oégnél
m«qsz«k0zlet
Begérkezelt
a Shellgáz
A SHEI.LOÁZ nagyvárosi kényelmei hoz olthonába A SHELLOÁZ kuliurát hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztarlási lUzelS A SHELLOÁZ nem mérgező, nem lo\'ibantJ, de 13.000 kalória hötad A SHELLGÁZT oiihonában díjmentesen bemutatom A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbá halja Otthonában süthet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő
Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz
kapható
SZABÓ ANTAL spoftüzletében
Nagykanizsa, Fó-ut 5.
Nyom* a lap.tulajdouos Közgazdasági llt, Gutenberg Nyomda és DélzMloi Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, Felelős üzletv. Zalai Károly.
Évfolyam 46. íli®.
Nagykanizsa, 1938. február 26 szombat
Ara 12 "II.
KÖZLÖNY
\'OLITIKil M A P I L A f

te ihiiMi^a. na a.
Feleld szerkesztő: Barbarits Lajoa
Előfizette! ári: egy hln > MogS 40 flltte. SuikodMfl te kbdóbhrmUll UWooi 71 u
Rémhírek
kavarognak mint vlharfielverte [»or a levegőben. Romániában meggyilkolták a királyt; Szálasi »uj kormányt. nevezett kt, .rengeteg előállítást. foganaUeiiott a rendőrség .német térké|>ék< jelzik a germán hódilás legfrissebb útjait Magyar, országon át — egészen a Volga partjáig. i
Mindezekkel a hírekkel szemben a magyarságnak egy kötelessége van : minden tekintetben megőrizve nyugodlságát, tovább is teljesíteni, hivatása és kötelessége mindennapi parancsát.
Hála a Gondviselésnek, közel kél évtizede már a- rend és nyugelonf, a l>éke és biztonság szigete va. gyünk Kelet-Európa viharos ooeán-ján. Megrendlthetetlen, zord és kemény szikla, amelynek birtokosai el nem feledhetik : rúgtak errefelé már nagyobb viharok is. És vol* lak a legrémltőbb rémhírnél is kegyetlenebb és kínzóbb valóságok. Talárdulás, törőkd-jlás, Idegen megszállás, lHitaeviztnus és anarchia Elbírtuk. Mennyivel könnyebb el\' btmi riasztó hiteket, inikíte az alattomos sj>ekuláiás építi a maga sötétben bujkáló szfcidék»lt!
Magyarországon rend van és rend lesz. Van egy felelős kormány mányzahink, amely a magyar alkotmány. és tételes törvények fel-létlen tiszteletében, az uj kornak szociális szellemétől áthatoltan Igyekszik a legszélesebb néprétegek kezdheletlen hadseregünk. Van egy intakt, megtámadhaUitlan és kikezdhetetlen hadsernegünk. Vanegy modem érielemben felvilágosult középosztályunk, müveit, dolgos, józan és kiegyensúlyozott t|>arossá-gunk s ezen tal olyan földműves társadalmunk, amelynek kemény ellenállásán már 1919-ben is megbukott a lenini bolsevizmus elszánt rohama. Vájjon miért eshetnének mindezek áldozatául egy olyan ro. hamnak, amelyet hatan intéznek ellene a szélső .jobboldalról, és hárman a kommunista frontról ?
A rémhírterjesztők reménytelenül próbáiiák megingatni ezt a sziklát, amely hallgatagon utasitott viasza ezeknél mllliószorla veszedelmesebb támadásokat Is. Az utca többé nem juthat szóhoz Magyarországon, amelynek kormánypolitikája két évtizedes szívós munkával igyekezett! a polgárság sorait* felemelni j
proletariátust.
Nyugodtak Vehetünk. Történhet akármi a szumszédrt, országukban, ez az ország «»yug<idlan halad tovább az,a a! utón. .amelyei sz&uá ra hivatása és a történelem i>uran csa jelölt kl t
„Ausztria önálló német és keresztény rendi ország"
Schuschnigg kancellár beszéde a tegnap esti szövetségi ülésen
Bécs, február 25
Ausztriával együtt egész Közép-európa nagy érdeklődéssel várta Schuschnigg Kürt szövetségi kancellár rádiószózatát, amelyet a csütörtök esti szövetségi ülésen mondott el. A beszédet röviden az alábbiakban ismertetjük.
Schuschnigg kancellár Iwszéde elején hangoztatta, hogy döntő órában hivták össze a szövetségi ülést. Most nem vitatkozni, hanem cse\'ekedni és határozni kell Ausztriáért. Hangsúlyozta, hogy Ausztria változatlanul az 1931 májas eleji alkotmány alapján áll, amely Ausztria függetlenségét és önállóságát jelenti. Néhai Dolfuss örökét vettük át és azt hiven fogjuk szolgálni Jó némeleknek és hü osztrákoknak kell lennünk. A juliusj megegyezés és a berchlesgadeni találkozó a kél német állam és az egész német nemzet életében nagyjelentőségű ha tárkövet jelent és mindkettő boldoguláséit szolgálja-
Ezután azokról az időkről l«szél\\ amikor német német ellen harcolt. Leszögezle, hogy Dolfuss megalapította az önálló osztrák államot, a mely szoros barátságban kiván élni a német birodalommal. Idézte Dolfuss szavait és leszögezte, hogy ők osztrák németek és a békét akarják. Közölte, hogy a megállapodások szerint Németország a nemzeti szocializmust Ausztria belügyének tekinti és Németország el. liltja a német pártköröket, hogy Ausztria belügyeibe avatkozzanak.
A berchlesgadeni] találkozó és az azt követő megállapodások — folytatta ezután — világosan és félre-érthetetlenül kimondják, hogy Ausztriát önálló némát és keresz-
tény rendi országnak tekintik I
Megemlékezett ezután Dolfussem lékéről, majd az amnesztia-rendeletről és egyéb belső ügyekről. A külügyekre térve hangoztatta, hogy a legjobb viszonyt akarja lenntartani minden országgal. A némel megegyezés az olasz és magyar barátságokat csak elmélyítette. Külön kiemelte az évszázados történelmi és természetadta barátságot Magyar-
országgal. Majd ismételten hangoztatta, hogy Ausztria nem csak történelménél, hsmem organikus helyzeténél. fogva is szabad és független állam. A kétórás és nagy taps között elmondott beszéde befejező részéljen megköszönte az eddigi támogatást és leszögezte, hogy nemcsak hiszi, hanem ludja Is, hogy a független és önálló Ausztriáért folytatott küzdelmük eredményes lesz.
Grázban romboltak a tüntetők és a városházára kltflzték a horogkeresztes lobogót
Bécs, február 25 Schuschnigg kancellár l>eszéde után Bécslien, Innsbruckban, Kla. genf úriban és több vidéki városban voltak lelkes tüntetések az osztrák kancellár mellett- Elszórva kisebb nemzetiszocialista lün\'eiések is vollak.
A leghevesebb tün\'.elés Grázban voll, a nemzeti szocialisták régi és ma is legerősebb fészkében. Ili a nemzeti szoclalis\'a tömeg a városháza elé vonult, több hangszóról összetört, majd behatolt a város-
házára és kövelelte a jjolgármes-tertől, hogy horogkeresztes zászlót tűzzenek ki a városházára. A j>ol-gárnuesler engedeti az erőszaknak röviddel később a tömeg ordítozása közlőn bevonták a két piros—fehér —piros zászlót és horogkeresztes lobogókat tűztek ki helyükre.
Ezulán a tömeg a Hazafias Fronl grázi szervezetének vezetősége ellen tüntetett és követelte az elnök lemondását: A rendőrség sokáig tehetetlen volt a tüntetőkkel szembeni, csak a késő éjjeli órákban sikerült a rendet helyreállítani.
A beszéd visszhangja Európa fővárosaiban
Prága
A cseh fővárosban nyugodtan és kedvezően fogadták az osztrák kancellár beszédét. A lapok is hangsúlyozzák, hogy megelégedésükre szolgál, hogy Ausztria ragaszkodik önálllóságához és függetlenségéhez
Páris
A francia lapok 1>Ö kivonatokban ismerletlk Schuschnigg kancellár beszédét, de semmi megjegyzést nem fűznek hozzá. Ebből arra kö-
vetkeztetnek, hogy a Iwszédet csak a késő éjszakai órákban adták kl a lapoknak. • i
London
Az angol sajtó is megelégedetten ir Schuschnigg beszédéről. Kiemelik, hogy a függetlenség érdekében valóban össze kell fogni Ausztriában a pártoknak és örömmel szögezik le azt a szilárd elhatározási, a mely a kancellár beszédéből a függetlenségre vonatkozóan kicsendült.
Hitler hajlandó azonnal tárgyalásokat kezdeni Angiiával
Róma és Berlin csak a spanyol-francia határ lezárása esetén hajlandó visszahívni
az Önkénteseket
London, február 26
Az angol—olasz tárgyalások megindulására vonatkozóan Anglia a következő ajánlatokat hajlandó l^nnl :
Anglia hajlandó pártfogolni az al>esszlnial hódilás elismerését a Népszövetségnél.
Hajlandó teljesíteni Olaszország kívánságait a Földközi tengeren.
Anglia egyébként is kivánja az olasz tárgyalások mellett a Német-országgal való tárgyalást.
Ezügyben Ribbentropp nagykövei az angol miniszterelnökkel kezd tárgyalásokat. Egyelőre $sak \'megbeszéléseket folytatnak, de ez alAp-j« lehel egy későbbi egyezménynek vagy megállapodásnak.
A Londonba érkező Ribbenlrop-pot az újságírók megkérdezték!, hajlandó volna-e Hitler megmagyarázni beszédét és haladéktalanul megindítani a tanácskozásokai Angliával. Ribbentropp határozóit igennel felelt.
Róma, február 25 Közlik, hogy Németország és Olaszország csak elvileg egyezett be\'e az önkéntesek visszaszállításé-ba és kikötötte, hogy a semlegességi bizottság kiszállásával egyidő-l>en azonnal zárják le a spanyol francia határt, nehogy a spanyol kormányosaitok továbbra Is szabadon kapják a fegyver- és lőszer, utánpótlást és a vörös segélycsa-palokAU ,
Chautemps. lemond ?
Páris, február 25 Chautemps miniszterelnök érdekes nyilatkozatot te.t. Kijelenti eb* ben, hogy nem ragaszkodik a h \'latomhoz és ha kilálás van a.ra, hogy erőteljes nemzeti egység alapján kormány alakulhat, azonnal át-adja helyét.
ötévé* török nemzetvédelmi tervezet
Ankara, február 25 A nemzetvédelmi törvények alapiján. most dolgozták ki és fogadták! el az uj 5 éves nemzetvédelmi tervezetet. ;
TMJá KöttONY
Akiknek foglalkozása minden erejűk megfeszítését követeli, igyanak hetenként legalább egyuer reggel felkeléskor egy pohár természetei .Ferenc József keserűvizet, mert es szabályozza a bélmllkOdést, előmozdítja a gyomoremíntéif, fokozza az anyagcseréi, élénkül a vérkeringést az egész szervezetben és ezáltal uj erőt lereral. Kérdezze meg orvosát.
I < -VUMXwb\'.

Budapesten a Citadellában történelmi képtárt állítanak fel.
A fajvédő sxorialistapárt .feltámadt és igényt jelentettek l>e Szálasiék bezárt helyiségeinek berendezésére.
A kecskeméti tőrvényszék halálra Ítélte Laczi Ferenc napszámost, aki meggyilkolta és kirabolta Mészáros Vendelnél.
Háromszáz hangszúró a különböző nemzetek nyelvén közvetíti az eucharisztikus kongresszus főünnepségeinek eseményeit.
Az orbánc uj gyógyszere 12 százalékról 4.7 százalékra szorította le a halálozási arányszámot.
Báró llerg Miksa és gróf Festetics Sándor pisztoly párbajt vivott. Sebesülés nem történt, a felek nem békültek ki.
Az OTT teljes ülése a sportszövetségek és egyesületek segélyének 700 ezer pengőre való felemelését javasolja.
A választójogi javaslat szerint a választás napján munkaszünet lesz,
A kormányzó felesége másfél órás látogatást tett az eucharisztikus kongresszus központi irodájában.
Erdélyi Józsefet Hörcsög c. allego-rikus verse miatt osztályellenes izgatás cimén 2 hónapi fogházra Ítélték. A tábla bűncselekmény hiányában felmentelte.
Hóman kultuszminiszter egyik kéz-ujján kisebb műtétet hajtottak végre.
A szolnoki panamaperbea a tábla Farkas Tivadar javadalmi hivatalvezető büntetését 18 hónapi, Lakatos betypénzkezelőét 12 hónapi börtönre emelte, a többit helyben liagyta. Nem jogerős.
tV^got kell vetni a hatósági \'.üzemek öldöklő versenyének. — sürgette Éber Antal a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közgyűlésén.
Emelik a fiatal tisztviselők fizeté-seit a budapesti bankok. v

A francia frank árfolyama napról-napra esik a nemzetközi valutapiacon,
Sanghai szerkesztőségeiben terrorista bombamerényletek történtek, Egy merénylőt agyonlőttek.
A Vasgárda feloszlatása elhárította az akadályt Károly román kiráíy londoni látogatása elől.
Grandi londoni olasz nagykövet elutazott Rómába a fasdsta nagytanács március 3-iki ülésére.
A francia élelmiszeripar sztrájkja az államnak 2.5 millió frankba került.
Rosenberg munkatársa, Thilo von Tretha, a neves német költő autószerencsétlenség áldozata lett.
Hitler az öreg harcosok előtt mondott beszédében újból támadta az angol sajtót.
Paj>agájkór támadta meg a bécsi Thimig müvész.esaládot és környezetét. Joscí Zittner, Tlúmigék ügyvédje belelialt az cXolikus betegségbe.
Kina tiltakozott Berlinben Mandzsu-kő elismerés© ellen.
Alexnisz szovjet repülőparancsnok letartóztatása óta a vörös légi haderőben százával tartóztatják le a repülőket Tegnap, újból több orosz repülő Osztországba repült a .tisztogatás. fKM.
A franciskánusok káptalanja hozzájárult a kanizsai katolikus kaltnrbáz telkének adományozásához
Az eredeti terv szerint, a major telkén kerül felépítésre a kulturház — Az ügy az egyházközség legközelebbi ülése elé kerül
A magyar franciskánus rendtartomány klskáptalanja P. Scheirich Bonavenlura tartományfőnök elnöklete alatt ült össze Budapesten. Nagykanizsáról P. Gulyás Gellért rendi kormánytanácsos vett részt az ülésen. Foglalkozott a kiskápta. lan a diszpozíciók ügyével is. Nagykanizsáról két lajkus testvért helyezlek át más rendházhoz. P. Molnár Ankangyal utódja Székesfehér* váróit P. Süly Szalóz főiskolai tanár lett, aki Nagykanizsán is töltött egy ciklust, amikor a theológiamég Nagykanizsán volt.
Tárgyalták a nagykanizsai katolikus kulturház ügyét is, amihez fő. ként p. Gulyás Gellért szólt hozzá és ismertette a kulturház fontosságál. »A katolikus kulturházon keresztül vezet az ut a templomba* hangsúlyozta. A kulturház az az elő készítő iskola, amely a katolikus tömegeket neveli öntudatra és hitvallásra.. Előterjesztette a rk. egy-
I házközség ama kénelmét, hogy az \' enedetl tervtől eltérőleg ne a major telkéből, hanem a cintórium és Horthy Miklós ut beszögelésénél a Vida vendéglővel szemben jelöljék kl a kulturház telkét. Beható tárgyalás után a kiskáptnlan kimondta, hogy készséggel járul hozzá a lelek adományozásához, azonban nem a mostani elgondolás szerint, hanem a régi terv alapján, mely a kultúrházat a Kisfaludy utcával szemben levő major-telken ki. vánta felépíteni. Több érv emellett az elgondolás mellett szól Nevezetesen Itt készül az utoanyitás is. A káptalan hozzájárult ugyanott kb. 350 négyszögöl telek kisajátításához sportpálya (kert, tennisz, stb.) létesítésére. |
A nagykanizsai Szent József egyházközség rövidesen összeül ebben az ügyben, hogy minél előbb még lehessen kezdeni az építkezést.
Gyakorlati életre nevelni az ifjúságot!
Ez az alapgondolata az uj középiskolák bevezetésének és a tanítóképzés átszervezésének o-
Hóman Bálint kultuszminszber a napokban két fontos törvényjavaslatot terjesztett a Ház elé.
Az egyik a gyakorlati irányú kö-zépiskolák bevezetéséről szól. A javaslat szerint megszervezik a fel-sőbbfoku mégyosztályu líceumot; amely tanítóképzőkre, akadémiákra és szakirányú főiskolákra képesít. A leánylioeum tanterve különös tekintettel van a családi nevelésre, az egészségvédelemre és a háztartási Ismeretekre. Valóságos anya-és háziasszonyképző intézményekké akarják kifejleszteni. Ezenkívül felállítják a gyakorlati szakiskolákat, A négy gimnázium elvégzése után kerülnének az ifjak ebbe a gyakor-lati irányú felsőbbfoku középiskolába,amelynek mezőgazdasági, iparj és kereskedelmi tagozatai lesznek.
Ennek érettségi bizonyítványa szintén a szakirányú főiskolákra, illetőleg bizonyos gyakorlati pályákra kéuesit, igy pl. a műegyetem bizonyos karaira való beiratkozást teszi majd lehetővé.
A másik fontos javaslat átszervezi a tanítóképzést. Megszünteti a tanítóképzők eddigi középfokú jellegét, akadémiákká alakítják át.\' Ezekbe az akadémiákba az előbb említett líceumi érettségivel lehel beiratkozni. A tanítóképző akadémia két osztályú lesz. Szabályozza a javaslat azt is, hogy ne legyen túltengés a tanítóképzés terén. Az uj akadémiának a számát a felekezeti akadémiával együtt 40-ne csökkenti ez a javaslat. i
A tanítóképzés újjászervezését és időtartamúnak kibővítését a ja.
Nagy tétel
fférffiszotfel maradék
■■■IHBBHHII^H
érkezett
SiM József és Társa
céghez.
..............................i-i-i-i-i-|- nnnnrifiríj\'jijju n j_i ltju j
1938. február :
vaslat indokolása n nevelés-tudo. mány haladásával, állaiáw® művelődés színvonalának emelkedésé, vei, a UnltOl (eladatok l>ővül*sével és általában a tanítói nevelte fontosságéval magyarázz® A javallat arrn számit, hogy az u) ttpjs bevezetésével csökkenni fog n tanítói pályán a túltermelés éts eredményesebben lehet majd keresztül vtrtnl a kiválogatást.
A nagykanizsai tűzoltóság és mentók egy esztendei munkája
A tűzoltók 28, a mentik 1441 esetben vonultak kl
A Nagykanizsai önkéntes Tűzoltó Testület vezetősége most adta ki részletes jelentését az elmúlt esztendő munkásságáról. AkOt szere, tettet kisérik figyelemmel derék tűzoltóink és mentőink munkáját, szívesen veszik ezt a kis statisztikát; amely legszebb bizonyítéka annak, hogy tűzoltóságunk őrt áll, helyén van, becsülettel teljesiti kötelességét és hivatása magaslatán áll. A vezetőség pedig a legjobb kezekbe van
letéve.
Fő|>arancsni>k dr. Prack litván gazdasági tanácsnok, aki 15 év óta teljesít tűzoltói szolgálatot, alpa-rancsnok Szépudvary László állami tanító, szakaszparancsnok Ifjú Knortaer György banktisztviselő, hivatásos tűzoltó tiszt Vecwra Antal, mentőorvos dr. Schmjdt Imre OTI ellenőrző orvos.
Az elmúlt esztendőben a város te-rütétén 20 tüzeset volt. Segítségkérés folytán egy Ízben vidékre vonultak kJ, egyéb kivonulás 7, ugy hogy összesen 28 ewt volt. Magán-felek 26, a rendőrség 3 esetben jelzett tüzet. Lakóház égett 8 esetbe^ autótűz voltt 2, kazaltüz 3, szoba-tüz 1, robbanás 1, Istátlótuz 1, gépház égés 1, faégés 1, kéménytüz 8, műszaki mentés 4 és vaklárma 3 esetben. A tüzesetek folytán kárt szenvedett 8 egyén. A tüzesetek alatt emberhalál vagy baleset nem történt. Vidékre Zalaszentjakab községbe mentek segítségül. Előadásokra 155 őrséget állítottak. Riasztó gyakorlatot 16 esetben tartottuk! !e!e|>engedélyezéseknél és helyszíni szemlék alkalmával 26 esetben mű. ködlek közre és adtak szakvéleményt. , | , | Az év folyamán a laktanya szomszédságában levő négy hátat a tűzoltólaktanyához csatolták, kisajátítás utján. Az utcai épületekben sikerült a parancsnoksági Irodát, tantermet előcsarnokkal, raktárt, va. lamlnt asztalos és lakatos piűhelyl berendezni. (
A tűzoltószerek Is kiegészítést nyertek. A tűzoltószeMk jegyzéké-Mi megállapíthatjuk, hogy a vidéki tűzoltóság körül Nagykanizsa nagyon célszerűen és elegendően van felszjenelve.
A tűzoltók gázkiképaése teljes befejezést nyert. Az év folyamán gáz. alllsztképzö tanfolyamot tartottjait, valamint több egyél, tanfolyamot és előadásokat rendeztek Különösen ki kell emelni a hivatásos tűzoltó liszt, Vecsera Antal lelkes munkásságát a kiképzés és tanfolyam vezetés terén. |
A mentőosztály az elmúlt esztendő folyamán 1441 esetben \'vonult kl. Sebészeti baleseteknél 169, Izei-s6 bajoknál 61, mérgezés esetében 21, szülészeti eseteknél 184, hirtelen
1688. Mmite 28
ZALAI RGZ1.ÖNV
kitört elmezft varnál 11, elmebeteg szállításhoz 12, Dertöző lieteg szállításhoz 123, halottihoz 1 esetben, mozgóőrsétfet 26 esetije" állítottak nagykanizsai mentő szolgálatnak 8 mentőautó, 2 lófogafj mentőkocsi áll rendelkezésre es naponta 6 tüz. oltö tartott mentő szolgálatot póí-mentő tűzoltók kiegészítésével. A menlőosztály vezetője Knortzer György ljankUsztviselő, szakaszparancsnok.
A tűzoltóság, valamint a mentő-osztály becsülettel teljesítette köte-1 ősségét. Az évi .mérleg. megálla. pltásánái Nagykanizsa közönségééi Ismeréssel adja meg a .felment-vényt..: I
Péntek
BUDAPEST I.
t7 Csiszár Béla olőadása. — 17.25 Rendőrzenekar, — 18.20 Sportköriemén yek, — 18.50 Gálossy Kiáru csevegése. — 10.30 Az Operaliáz előadása. .Sába királynője.. Oj>Cra 4 fölvonásban, öt képjjeL — Aa I. felv után kb. 20.40 Külügyi negyedóra. — A
II. felv. után kb. 2135 Ilin\'k. — A
III. felv. után Vb. 22.10 Időjárásjelentés, iportkózleményck* — Az előadás után kl). 23.15 Bura Sándor cigány-íeneakra, — 00.05 Hitek. budapest ii.
18.50 Gyorsirólanfoiyam. — 19.30 Dr, Claursr Mihály csevegése. — 20 Hirek. ~ 20.25 A rádió szalonzenekara. — 21.50 Hanglemezek.
BECS.
10.20 Bál az állatkertijén. _ 20 Hangverseny. — 22.20 Szymanowskl haugverwny.
Szombat
BUDAPEST 1.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Kelolvasás. -1<X45 A régi Pest-budai színészet Cm-léklábiáit ismerteti Mesteriiázy Jenő.
— 12.05 Laskó Emil énekegyüttese.
— 12.45 Hirek. — 13 Hanglemezek.
— 13J0 Időjelzés, időjárásjelentés. — 14.10 llirek. _ 15 ArfoiyamlUrek. _ 16.15 Szondy (iyórgy meséi. — 10.45 Időjelzés, hírek,
17 Mit üzen a rádió? — 17,30 a rádió szalonzenekara, — 18.20 Dr. Ileiiíl László előadása. - 18.45 liévffy Lajos emlékezete. — 10.45 A mugynr és osztrák középiskolások válogatott U\'Zó- és vízipólómérkőzése. Beszélő I\'luliár István, — 20.25 .A holiesl Cupldó.. Vígjáték 1 felvonásban. -21.20 Hirek. _ 21.40 Mursi Elek ci. gányzenekara. — 22.12 Időjárásjelen, tés. _ 22.15 Tánelemezek. - 22.40 Kiss Lajos cigányzenekara. — 23.05 Az v honvédgyalogezred zenekara. — 0a05 Hirek. — 00.10 TánclcmeKk. budapest ix.
17 A rádió szalonzenekara, — 17.50 Mezőgazdasági félóra. - 19.15 Fel-olvasás. 19.45 Hanglemezek. — 21 Az operaházi zenekar. —, 22.05 Hirek.
bbcs.
11.30 Parasztzene lomezeken. — 12 Könnyű lemezek. — 14 Roscothal zongoraművésznő lemezei. — 15 Drá-ma. — 16.50 Kivánságlemezek.
18 Népdalokat és liázizeuét tanu. hűit - 19.25 Szimfonikusok. — 20.40 Közvetítés bécsi mulatókból. - 22.20 Müvészleujezek. — 22.50 Tánczene.


VI.TEREZ-KRT.Ő. IV.PROHASZKA QTTOKÁR-U.Ö.
GYÍH BUDAPEST. XI IENKE-UT117
A leendő albán királyné megköszönte a Zalai Közlönyben róla irt riportot
Múlt héten a Zalai Közlöny közölte Paál Jól) érdekes riportját u nagy-apponyi kastélyról, ahol Zogu albán király locndö hitvese rózsás gyermek-éveit töltötte.
A rijwrt a Zalai Közlönnyel egy-Időben megjelent a legnagyobb világlapokban is. I\'árisban a Paris Soir, Ainsterdaml)an a De Te-legraaf, Olaszországion a Stampa ós a Giorale d\' (y- Itallá, Bécsben a Der Morgon, Bruxellcsben a Le Mcuse, Stoekliolmban n Svenska I)agl)ladet, Lengyelországban az Illus-trovany Knrjor Codzienny, Belgrádban « Vremc, Budapesten a Pesti Napló közölték többek között ugyanazon u napon, vagy kévőbb valamivel Ppál Jól) érdekes írását, amely természetesen eljutott Zogu király és szépséges arája kezeihez is.
Tegnapelőtt Tiranából repülőgépen küldött levelet hozott a posta Paál Jóbhoz Budapestre, ahol a világhírű ri|x)rter jelenleg egy ujabb riportsorozatán dolgozik, A levél ajánlva ke. Irült a tiranai\'postára ős a rajta lévő
négy albán bélyeget Zogu király képe disziti. Apponyi Geraldine irta a levelet Paál Jóbnak és a grófnő o szavakkal köszöni meg a riportot:
«Nagyappony kastélyáról közölt rik-kével és kéj>eivel igaz nagy örömet okozott nekem és fogadja fáradozásáért Őszinte kőszönotoineL
A levéllKin Apponyi Geraldine grófnő közli azt is, hogy e pillanatban az esküvő terminusát még senki sem tudja, mert .az esküvő időpontja nincsen még véglegesen meghatározva-és a királyi menyasszony nem tudja még, hogy az esküvő után férjével líova utazik. Mindama hir. amely eddig a nászúiról megjelent — igy irja Apponyi grófnő Paál Jóbnak .szabad találgatásra vezethető vissza..
• Szívélyes üdvözlettel — gróf Apponyi Geraldine. — o szavakkal végződik a levél, amely a maga nemében már csak azért is ritkaság, mert hiszen eddig nem igen volt példa arra, hogy leendő királynők sajátkezűkig irt szívélyes hangú levélben mondjanak köszönetet u riporternek a róluk irt cikkért...
Három napon át 25 tanút hallgat ki a vizsgálóbiró az Étsy-ügyben
Március 17, 18 és 19-re tűzték kl a perújrafelvétel! vizsgálatot
Annak idején megírtuk, hogy a folytatólagosan elkövetett lopás vélsége miatt öt hónapi fogházra itólt és állásából Is elbocsátott Étsy Ferenc városi köztisztasági felügyelő bűnösségének kimondása miatt fellebbezett, majd a jogerős Ítélet után ^újrafelvételi kérelmet adott be. Az újrafelvételi kérvényben az ujrafelvétel alapjául szolgáló körülményeket pontosan megjelölte ós uj bizonyítékokat hozott fel, ennélfogva a nagykanizsai kir. törvényszék elrendelte a felvé. leli kérvényben foglalt bizonyítékok beszerzéséi.
A törvényszék indokolásáén hangsúlyozza, hogy mivel nincs ok az ujrafelvétel iránt telt indítvány visszautasítására és az elitélt bizonyítékokra is hivatkozott, ennélfogva a törvényszék a bizonyítékok fel-
vételét a vizsgálóbírónak meghagyta. A törvényszék egyben a jogerős ítélet végrehajtását az ujrafelvétel kérdéséiben hozandó elsőfokú érdemleges határozat meghozataláig felfüggesztette.
Dr. Almássy Gyula, a nagykanizsai kir. törvényszék vizsgálóbírója a vizsgálat lefolytatásának idejét március 17., 18. és 19. napjaira tűzte ki és erre 26 tanút idézett bet, akikre Étsy Ferenc kérvényében hivatkozott. A törvényszék határozata valószínűsíti, hogy elrendelik a |>er újrafelvételét is.
Walewska grófnő
A Metró uj Garbó filmjéhez Ismét remek témát választott. Napóleon szerelme nemcsak a színészek, de a filmgyártó szempontjából szép és nagy feladat. A Mctróék azonban épp ugy megoldották a feladatot, mint a szereplők.
A (iarl)ó Imádók talán megbocsájt-ják. ha elsőnek nőin aZ .isteni Gretá»-ról, hanem társáról, Charles Boyer-ről emlékezem meg, aki e fllmlxni Színészi alakításban Garbót is felülmúlja. Mert Napóleon ismert alakja nagyobb feladatot rótt a színészre,\' mint a szerelmes nő, amelyben Greta oly tökéletesen nagy. Boyer. ez a francia színész a nyers és hatalomra vágyó császár alakját kelti életre. Tökéletesen olyat ad. amilyennek Napo-leont, a gőgős, hatalmas és erőszakos káplárt császárnak és szerelmes férfi-nek elképzelhetjük,
Greta nagyságából azonban mindez semmit sem von le. Tökéletes szerepben tökéleteset ad. Ha lehet, .sZebb és nagyobb, mint valaha,
A sikerben nagy része vao( Claneme Brown-nak ls, a film pompás rendezőjének, aki az eseménydús napoleoni életből ügycsen tudta kiválogatni azokat az epizódokat, amelyek színészi játék és rendezői olgondolás szempontjául egyaránt á történethez tartozó megrázó ielenetsort adnak. I£z — párosniva a kiállítás |>azar gazdagságával — teszi naggyá és gazdag él-I ménnyé ezt a filmet. Meg kelt még említeni, liogy néhány epizódista színész is garl>ói magasságokban játszik: ogy szóval az egész film: remek 1
Barbarits Lajos tartja a vasárnapi Hceális előadást
Váratlan változás állt be az Irodalmi és Művészeti Kör lloeálts programjáén. Vegele Károly akadályoztatása miatt előadását csak március 20-án tudja megtartani, igy most vasárnap helyette Barbarits Lajos, a Kör főtitkára tart előadást •Irodalom, olvasó, kritika* elmen. A kisérő műsoron Schnabl Paula Ady és Mécs verseket szaval, Gráf Ernő, a Kör titkára »Szemtől
szemlén a mikrofonnal* c. írását olvassa fel. Belé|)ődlj nincs. Kezdődik 6 órakor a városháza dísztermében. (:)
— SsJbm tflll, taffet báli ruhaanyagok nagy választókban találhatók Schütznél.
— SlfoD, váason, d.mant törülköző
nagy választékban Singeméi.
IDŐ
Melegebb!
Prognózis: Gyenge légáramlás. kevés felhőzet, a hí kissé emelkedik.
A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megftgyelöállomása Jelenti,
Hőmérséklet tegnap este 9 érakor: —1-0, ma reggel: -4 2, délben : +6-8. fcapadék: 0.81..
Legújabb modellek, gyönyörű fazonok, legolcsóbb árak
csahis Miltényl - cipőben kaphatók, Fö-ut z.sz.
ZALAI KÖZLÖNY
Szerelem születik
Nésésflnk csak kerülgeti egymást;
még nem látjuk benne megnyílni az eget;
magunkban száz nyugtalan fény kutat,
agyaik felé kereisi* ez utat,
vagy amerse még menekülni lehat ?
Egymás hangja nem harangoz csodát és nem röptét piros szikrákat a vérünk; szeretem vibráló türelmetlenséged, Te, a bennem pihegi ájult békességet, csak ennyi, amikor egymáshoz érünk.
Együtt lenni nem csorduló öröm, de fájni tud már, amikor elmégy. Legtöbb, amit mondasz: édesem s én remegi Hjjot tépdesem kétkedésem sziz-szlni) selymét.
Valami nagy csoda készül bennünk; vágyaink nyáját összeterelem, a percek méhe szent tehertől áldott, megkérdek minden titkos jelet, álmot; — születik ebből szerelem?
Udlll Julin
Festi bűntársai voltak a titokzatos összegekkel rendelkező,letartóztatott kaposvári ügyvédnek,
aki miatt Öngyilkos lett egy nagycsalAdu földbirtokos
*
EMLÉKEZTETŐ*
Mnár 14.
KereMtíny Jótékony Nőegylet Álarcos bálja a CentrtU óaszet \'termeiben 27.
Dólután í-kor a piarista mcrki\'seek megismétlik a l.iLkimrt e&idásAL Lioeálii d6ad.li • tároiliisie Ojt.r (Barbarits I.njos). Iparoskör uagjssaMsu tánc-teá(« 5-tOl 2 J«. Sórleijaez. a».clu. 1. Húshagyó kedden frontharcos tea • Kis Royattwe. Márciu. 3.
A« Iroáalnii Kör könyr-détuübija C-hor, s™«i«kol« (dr. Wfaktemá). ■áftb. 5.
Cjrunkoiáo. és Ki»vkerg ti.ugwni*-ny« a Kjifcsiuólmi. Jegywk Vá^UL Bánta. «.
IJieálls elóadá. 6 kor • riuoalwleáu (Vánkos J«,«). Binh. 1*.
Am ImáWml Kór kó^f..déintfai»l 4-hor, sea<»koU (Iloiee Ilila>, ■ áidu. IS. Llteális előadás 6 kor « rárosháaán (Ptrényl Rudolf). ■U..U. U.
As Irodalmi Kór kónyr.MuUhla G-kar, wftewkoU (Kelerncw i^raar).
I.iieáta el«adái a riresháeáu 6 kor (V«*ib Károly).
* E foveften efysiert körte. (2 sodtf) dl), m liWr.
FéMd.11 kudésbee szenoedA betegeknek gyakran Igen »gy meg-Manyefcbttiésl nem reggelenként etry kts pohár termárales .Ferenc* József* keserWz ásást, mert anát-kűl, hogy a betegnek a legcsekélyebb mértékben ls erőlködnie kellene, a belekel alaposan klllszlllja és az egéaz anyagcseréi előmozdítja. Kérdene meg orvosát.
— 81b. ím nlalá. Hulyomktliónlegos-ságek Slnger József «a Társánál.
— BalukUlUtáuuk.t tekintse mog minden kánysurvótol nólkJll. Kupstelo biltoráruháx.
— ok Mcátja a SíKíb.
iltetti„Wáii"Bs!ársai
Irta: Zliaamkj Aladár*)
A mi törekvésünknek, hogy a nyelv Iránt érdeklődést keltsünk a kózötiség .szélesebb rétegeiben, megvan az a veszedelme, hogy újra fölélesztjük azt a nyelvészkedést, melyet Szarvas Gábor oly találólag .délibábos nyelvészet -nek neveseit. Mert a közönséget a nyelvhelyesség és a szavuk eredete érdekli elsősorban s nem habozik e területeken önállólag is féllépni s uj szavakkal és szófejtésekkel eddigi nyelvi tudásunkat gyarapítani. Eszközé azonban csupán a saját képzelete: nem vizsgálja meg az eddigi szakirodalmat, (mely legtöbbször már helyesen megoldotta a kérdést), de nem vesz elő szótárakat sem (az Elymológiai Szótárt. C.zuczor--Foga-rasi Nagyszótárát, vagy akárcsak a Ballagiél), hanem ugy jár el, mint a Szarvas (iál>or embere, aki az isten szó eredetét akarva megfejteni, egy liter bort hoZat s szobájában fel-alá árva, egy órai gondolkozás után meg s fejti, hogy Isten nem lehet más, mint: őstő.
Ilyesféle gondolatok jártak fejemben, mikor Harsányi Zsoltnak A nyelv titkai cw cikkét olvastam a Pesti Hírlap 1937. november 25-iki számában.
*) Mutatvány a Magyarosan cimö nyelvművelő folyóirat legtöbb számából.
Kaposvár, február 25
A jelek szerint a* utóbbi idők egyik legbonyolultabb és legterje-dehnesel>b bűnügye indult meg Sebestyén Mihály kaposvári ügyvéd örizetbevételével. Akik a btmügy főszereplőjét ismerik, azok nem csodálkoztak a letartóztatáson.
Ismeretes, hogy mult év augusztusában megjelent Sebestyén ügyvédi irodájában Lengyel József, egy vagyonából kiforgatott pestkörnyéki földbirtokos, aki kétsaer rálőtt a* ügyvédre, majd öngyilkosságot követett el. Lengyel beteg feleségén kivül négy árvát hagyott hálna. Ez ax öngyilkosság indította el az ügyet, amelyhez most sikkasztás, hamis
Csodálkoztam, mert Harsányi Zsolttól már sok helyes nyelvi cikket is olvastam, ezúttal azonban mindhárom állításának elleno keit mondanom, Cikkében bárom szót magyaráz: megjuhászodik, a kutyafáját és vállat vonit Mindezekre mások hívták fel figyelmét s cikkét voltakép ezeknek szánta feleletül,
A megjuhászodik klfejezéát abból magyarázza, hogy a juhász az oktala. nul, szükségen kivül csaholó, ugató nyájőrzőre igy szokott rákiáltani: «Ju-hoz, tel. A pulikutya nyomban huíö-dik a juhokhoz. vagyis .tnegjuhoz-kodik.. Azt közli velem a levélíró, — mondja Harsányi, — hogy a nép Igy is használja a szót, ebben a formájában.
Aránylag legkevésbbé még ezt a megfejtését kifogásolhatjuk. Majdnem ! szórói-szóra olvashatjuk ugyanis ezt a magyarázatot a Magyar Nyelv XV. k. 35. lapján: igaz hogy nem nyel-vész, hanem etnográfus tollából, Czu-czor—Fogarasi szótára szerint a szó kétes eredetű s származhat a juh, a jó és a régi joh szóból, mely a test belrő részelt jelenti s igeként mini joház, juhá* is előfordul. Ma a nyelvtudomány csak ez utóbbi eredetet tartja helyesnek. Mikor a joh szó elavult jelentése elhomályosodott a köztudatban, aa emberek a joház helyett a juhás igét kezdték használni ók mellé a juhászba gondolni. így alakult ki az a felfogás is, ltogy a
tanuzás és egyéb ügyvédi büntettek járulnak.
Sebestyén Mihály kaposvári bzü* letésü, érettségije után 10 évig gyakornokoskodott, az ügyvédi diplomát 1928-ban szerezte meg, de tavaly ismert ügyei miatt az ügyvédi p/akotflaltól megfosztották. Sebestyén ennek ellenéne irodát tartott fenn. Tipikus kávéházi alak volt, délutántól hajnalig ült a kártyaasztal mellett. Nemrég elvette egy Somogy vári kereskedő leányát, de a házasság köré font számításéi nem váltak be, igy hamarosan különvált és folytaUa dorbézolásalt. Bár házassága nem likvidálta anyagi ügyeit, az eladósodott ügyvéd sok-
megjuliásZodlk: megszelídül a juhász fellé|>ésének következménye. De már Czuczor—Fogarasiék kételkedtek c származtatásban és megnevezték, hogy azon a vidéken, ahol a juhász helyet! Iliász.t mondanak, nem mondják azt, ls, hogy megihásZodik, hanem meg. maradnak a megjuhászodik mellett. A juhász alakot, valamint a Harsányi Zsolt említette tájdivatos megjuhoz-kodik-ot bajos is lenne tudományosan a .juhász, szóból magyarázni.
A szó juház vagy juházik alakja annyit jelent, mint megcsöndesedik, megszelídül, engesztelődik, enyhül. Arany János felujitotU s költeményeiben elég sokszor használ Igy a Toldiban: Nem ri oly erő*«i, egy kicsit juházott alábbhagyott a sírással, csillapodott. .Szinte kezét nyujtá Lajos is, juházva. (Toldi szerelme IV. é. 70.) .Akkor valamicskét en-gedve johádzott, Rokonit jobb szem-mel tekinteni látszott (U. o. XI. é. 110.). Arany ismerhette a hépnyelv. bői vagy Csokonai és Gvadányi munkáiból, mert mind a Dorottyában, mind a Falusi Nótáriusban, mind Rontó Pálban előfordul. .Foga vérben fered, nékem megjuhádzlk. (Dorottya). .Saavára katonák mind meg-juhászódtak. (Fal. Nót.). Arany husz-nálja műveltetőleg is. .Mértékkel a biró feleket juháztat (békéltet: Buda halála).
A kutyafu káromló s»tt Hamáayi a kótyafu szóból mugyarázza, «Ha
Ifl98. hbmár 26
szol- jelent meg ismeretlen forrásokból saánnazó "*g/ péiuöaszegek
kei a kávéházi kártyaasztal mellett Ogyéeek kibogozását már meg kezdte a rendőrség, a szálak a f>esti bűntársak felé mutatnak, nemélhető, hogy sikerül rövidesen Uutáznl a bűnügy uiincien részletét
„Ni Ugytn OTI-re«d-szerü a mezőgazdasági munkásblztosttás I" A képvfasWMiáz mai ülése
Budapest, február 25 A képviselőház mai ülésén elfogadták Payr Hugó távolmaradását igazoló jelentést, aki tegnap azért nem jelenhetett meg az interpelláció alkalmával, mert a mlnissteeliiékkcl tárgyait
A mezőgazdasági munkásság öregségi biztosításról szóló javaslatra áttérve Kertész Mihály az ipari muukás-sághoS hasooló biztosítást kért a mezőgazdáknak és nenx fogadta el a javaslatot.
Klondorfer Ignác a járulékot kévének tartja és hiányolja az özvegyek l>e nem vonását Kérte még, hogy a biztosítás ne legyen OTI-rendszerű.
C-ehsXombati Iászló a mezőgazdasági munkásság nyomoráról sflólt
A Ház legközelebbi ülése a jövő csütörtökön lesz, a honatyák tö\'bb napos farsangi szünetet kaptak.
Huzát
Budapest, febmár 25 Az osztálysorsjáték inai húzásén a főbb nyeneményeket a köveUi<J\' ző számok nyerték : 20.000 j>engőfc nyert a 19.961, 10.000 j>engőt nyert a 3063, 22.772 és 85.536 sz., 4000 pen gőt : 32.266, 3000 i>engőt: 76:568, 2000 pengőt : 2931, 1000-1000 pengőt : 6897, 8605, 15.119, 16.292, 30.203, 17.616, 76858 sz. sorsjegy. (Felelősség nélkül.)
— Meayaaaxaafi kalangyák SInge*
cégnél.
- Váj • LUka? Miltéoylnél vegyen olfőt és bokatámaBitót-
- (MyeggyfJMk Uláíkiwíja) Héttőn délután 6-tól 8 óráig aa OMKfi tanáes-Urmében.
kutyafa nincs is, yiseoot kótyafa van.» A kótyafa: labdaütőfa, «A köznyelv elfelejtette a kótyafit és nem értette többé. S igyekezvén ugy csűumLcas-varni, hogy valami értejmet szoríUon ki l>előle. átváltoztatta kutyafára., Hát ez egészen délibábos magyarázat! A kutyafának semmi kősf? a kótyafához: eufémizmus az, szépítő kifejezés, egy olyan szó heiyeU, melyet az -ilktő nem mer, nem akar kímoaduai. Mi * cm Írhatjuk itt k. Párja aft.istenfáj^t káromkodás. Rokona ezeknek a búval bélelt, búval boronált kifejezés: ez szintén eufémisztikus szólás egy útszéli szó helyett. Eredetűk talán as Ómagyar Siralomban olvasható • búval aszok, epedek. .
A vállat vonit kifejezést Harsányi csodabogárnak tartja. .Vonítani ,cs»k a kutya tud, de a vállával még-az sem,. — mondja Harsányi. Ez is teljéién téves. Vonit a. nt von, s ha a kutya vontt, az amryit jelent, hogy n hangját vonja, húzza. Ugyanígy mondhatjuk, váltat von, vagy vállat vonit, csakhogy a vonit igét ebben az érte. lemben már csak a népnyelv használja, vagy a régi nyelv használja, pi. Pesti Gábor: .Elvonttá magát ax erdőbe.: elvonta magát, elvonult Irodalmunkban ina már t*ak saórványo.; san fordul cfő s a vonit Igfcaél jelen-tésszükülésről beszélhetünk. I)e hogy még él ilyen Jelentésben is, azt bizonyltja Batlagi ra^qrar-nfcnet szótárának következő adata: vállit vouit, dk Aclksel tucktn.
1938, február 26
■Tmji
— (A főispán Budapesten)
Vitéz gróf Teleki Béla, Zpla vármegye főispánja hivatalos ügyekben Budapestre utazott, ahonnét csak március elsején tér vissza a megyeszékhelyre.
— (Az ügyészségről)
Tegnap érkezett meg a pécsi kir. főügyész rendelete a nagykanizsai kir. ügyészségre, amely a Székesfeliérvárra áthelyezett dr. vitéz Szily Deztő kir. ügyészt február 28-iki kelettel a további szolgálat alól felmenti. Vitéz Szily március első napjaiban foglalja cl uj állomáshelyét,
— (A nőegyletl álarcosbál)
sok yldám farsangi meglepetést tartogat. A társaságban ma legnagyobb probléma: ki, kivel, miben jelenik meg szombaton este a Centrálbun, a Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezbálján? — A rendezőség ezúton értesiti a báli közönséget, l»ogy a felvonulás fél 10 órakor lesZ, kéri tehát, liogy erre az időre minden jelmezes pontosan jelenjék meg. — A büffé részére aláirt adományokat 0 órakor kérik a Centrálba elküldeni, (:)
— (Frontharcosok figyelmébe 1)
A Frontharcos Szövetség országos elnöke Kjaoinbaton este a 0 ,órai gyorsvonattal átutazák Nagy ka.
fnizsán. A helyi fő soport kivonul a pályaudvarra a fogadtatására. A fő. so port vezetősége kéri a bajtársakat, hogy mindenki legyen ott polgári őltözetjben* (:)
— (A Notre Dame leánygimnázium)
ifjúsága farsangi estélyére jegyek még kaphatók Szabó Antal sportüz-letében. (:)
Ai Iparoskör vidám tea estje 27-én, vasárnap 5 órakor.
— (A Llllomfl)
előadását a piarista cserkészek vasárnap délután, a piarista templom ja-vára, 4 órai kezdettel, a gimnáziumi tornatermében megismétlik, Igy módjuk lesz azoknak is, akik a vasárnapi nagysiker előadáson jogyekhoz már nem jutottak, megnézni, végig gyönyör ködni és kacagni ezt a pompás diák. előadást, i (:)
— (Jönnek a szlnésiek!)
Legalább is egy estére Kanizsára varázsolnak egy szintiázi estét a Ke-resztény Tisztviselőnők, akik március 7-én a Városi Színházban előadják Lakatos lüszló «Láz< cimü pompás darabját Jegyek a Zalai Közlöny kiadóhivatalában Mázol Lujzánál je-gyezhetők elő. (:)
Táncoló Ifjúság a Legényegyletben találkozik húshagyó kedden.
— (Áramszünet)
l-\'qbruár 28-án reggel fél 8 órától délután 14 óráig Csengery ut (Zrinyi Miklós utcától Fő utig), Zrinyi Miklós "tea (Horthy Miklós úttól Síéehenyl térig), Deák tér (Cscngery úttól Széchenyi térig) terjedő szakaszokon az áramszolgáltatást szüneteltetjük. Az áramszünetet telefon átalakítási munkálatok miatt a m. kir. posta kérte. Drávavölgyi. (:)
— (Lecsapolás Hévíz körül)
A hévízi fürdő vidékén sok a vad-vfr, ami sokszor hátrányosan befolyásija a fürdőtelep egészségügyi viszonyait is. Hévizszentandrás község és a Balatoni Iutéző Bizottság most
hozzálát a vadvizek lecsapolásálioz.
**"\' \'eg0l"Sbb ár"k
T.....Í dlv.UiSv.t újdonságok
•Ingernél.
ZALAI KÖZLÖNY
uj alkotmány 99.8 százalékos győzelmét
Csütörtök reggel kezdődött egész Románia területén a népszavazás az uj alkotmány elfogadásáról.
A kiadott hivatalos jelentés szerint a választópolgárok igen nagy számiján vettek részt a szavazáson, mindenütt zeneszóval, zászlódiszben álló utcákon. Zavaró incidens sehol sem fordult elő. A népszavazást este fél 6 órakor zárták le. Már akkor látszott, hogy a végleges eredmény óriási sikert jelent a kormány számára.
Éjfél ulán közismertté vált a bu. karesli népszavazási eredmény. Bukarestijén, a román fővárosban az alkotmány melleit 226.605 szavazat esett és ellene mindössze 227. Vidéken a szavazás végleges eredményét csak péntek hajnalra tudták megállapítani, a hitelesilett adaio-kat a kormány tagjai vasárnap ünnepélyes szertartás keretében közlik a királlyal.
Az exponált ellenzéki pártvezérek közül mindössze a radikális paraszt párt elnöke, Junian szavazott az alkotmány ellen, de ő is rögtön a sza vazás után vonatra ült és elhagyta Romániát, hogy Bécsbe utazzon. A többi politikai pártvezér meg sem jelent a szavazóhelyiségl>en.
Február 2l-ét, az uj román alkotmány megszavazásának napját nem zetl ünneppé fogják avatni.
Bukarest, febrjár 26 A román főváros utcáit a választási eredmény nyilvánosságra hozatala után fel lobogózták. Min. denyit viharos tüntetések voltak, éltették a királyt ésazuj alkotmányt. Leszavazott 1,300.000 ember, a választók 92 százaléka. Az alkotmány mellett szavazott 4,294.600, ellene 5116 választó, vagyis 99.8 százalékban elfogadták az uj alkotmányt.
Máglyán akarta elégetni magát egy fiatal nemesdédl elmebeteg
Borzalmas módon akart öngyilkosságot elkövetni Nemesdéden Németh Sándor 30 éves fatalember. A szerencsétlen fiatalember elmebeteg voll és máglyán akaria magát elégetni. Kiment a mezőre és ott fel. gyújtotta Nagy Sándor szalmakazal-jál. Majd amikor a kazal nagy lángokban égett, anyaszült meszlelenre
vetkőzve a lángokl>a rohant. Szerencsére a tüzet idejében észrevet, ték és láttták azt is, amikor a «atal eml>er a lángokba rohant. A tűzoltók kimen;ették a tűzből, de súlyos égési sérüléseket szenvedett és kórházba kellett szállítani. Kiuj-jll elmebaja miatt ott is fogják tartani. .
LECJU/ABBl?
Egy kertészlegény arzént kevert egy 13 főből álló család ételébe
A mérgezésnek három halálos áldozata van
Alsónémedi, február 25 A i>e.tmegyei Alsónémedi községijén több gyanús halálozás történt, amely arzénmérgezés tüneteit mutatta. Megindult a nyomozás a legnagyobb titokban és ma sikerült elfogni a tettest Fazekas Pál kertészlegény személyében, aki az őrsön elmondta, hogy felbujtásra követte el a cselekményt. Egy házat és egy hold földet Ígértek neki, azért tette meg. i\\. permetezésből visszamaradt szerből néhány kilogram-
mot felőröli és ezt keverte bele a család ételei*), amikor azok 13-an ebédellek. Hárman meghaltuk. Egy-egy személynek a halálos adag százszorosát keverte be az ételbe. Fazekas Pálon kivüt őrizetik vették — vallomása alapján — Nagy Menyhértnél. Borbély Miklóst és Varga Borbély Ferencnél. A község lakosságát az eset nagy izgalomban tartja. A nyomozás folyik.
Naptári Február 26. szombat Kom. kat Kort. Margit. Protestáns Sándor. Izr. Adar hó 25.
Qyögyszertári éjjeli nzolRálat február végéig az őrangyal gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egdu nap nőknek.)
— Bátorokban a Kopsteln-cég vezeti Modern mlntatermetben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .tze-téfll feltételek mellett
Városi Mozgó. Csütörtöktől vasárnapig 1
fireta Garbó és Charles Boyer rátáké"611
Walewska grófnő
Egy nagyszcrP asszony sex-appealje <8 egy Ideális férd művészete teszik ezt a Ilimet *
kinematográfia csodálatos eseményévé._
Előadások kezdele köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap és ünnepnap 3, 5, 7, í-kor.__Rendes helyárak.
Ha nem jól lát, JL
Fenyvesi Gy&rgy
órá« él ixakoptlkna Mttuktt
Fő-ut 10. Dobioylcft-feáz.
Szinllviiit itml rKtptn íj Itatok!
- (100 százalék pótadő)
Nagykanizsán sokszor folyik késhegyig menő harc ogy-egy százalék I>ótadóért. Ha a minisztérium minden kívánságát vita nélkül elfogadnák a város vezetői, akkor (ez a veszély az idén is fennállt) 70 százalékra is felrúgott volna Nagykanizsa 48—50 »zá-zalékos |>ótadója. S mig ez Nagykani-z^n minden évben nagy gond, addig a kicsi Balatonbogláron különösebb megrendülés nélkül tudomásul vették, hogy a községi pótadót a költ-ségvetések miniszteri felülvizsgálata alkalmával 100 százalékban szabták meg,
ÍOÍ millió japán
A távolkeleti háború megdöbbentő borzalmairól nap-nap után hallunk, olvasunk. A japán terjeszkedés jogosságáról. is sok vita esik, Anék-kül, hogy beleszólnánk a vitába, ideiktatjuk azt u néhány számadatot, amelyet a japán statisztikai hivatal most tett közzé. Kicsit belátni a távolkeleti események mögé, A sta tiszüka ugyanis azt mondja, hogy mig 1863-ban 34 mUlió volt Japán lakossága, addig ma kereken 100 millió. Vagyis 75 év alatt kerek a háromsterosára emelkedett. Az irtózatos szaporoság pontos adatai: a 2 millió külföldön élő japánon ki-vül csak Japánban 71,372.400, a hozzátartozó szigetekkel együtt — 1937. december 1-én — 101,078, 400 lélek.
— Az lparoskör vidám tea-estje 27-én, vasárnap 5 órakor.
— (Parkírozott kikötő Keszthelyen)
A keszthelyi mólót, mint a Zalai Közlöny jelentette, a jég erősen megrongálta. A város vezetősége a kijavítással kapcsolatban elkerít tette a móló nak régebben tcryczelt átalakiLásához a terveket és költségvetést. Hft sikerül megtelelő kotrási munkálatokkal a Balaton fenekét a kikötő számáru al-knlmassá tenni, akkor a kikötőt korszerűsítik, a mólót megtoldják egy l>arkiroZott félszigettel,
— (Vlncze József hadifogoly)
műhelyéhez a Keresztény Tisztviselőnők áltat lebonyolított gyűjtésben a MAV osztálymérnókség 10 peugfit gyűjtőit Láng Eercnc postatiszt egy .ebédlő asztalt adományozott Vinczónek, uki Bajza utca 10. szám alatti .lakásán már megnyitotta cipésZraühelyét
— (Négyes lakodalom)
volt a somogyi Hidegség községben, ahol Kovács József tekintélyes gazda négy gyermeke házasodott meg egy. szerre. Két leánya és két fia együtt tartotta meg esküvőjét, amelyen csaknem az egész fft- 4 résztvett.
=» Nagyszabású farsang befejező lesz húshagyó kedden a Legényegyletben (:)
— („összedűl az egregyl templom")
jelentette a Zalai Közlöny és jelen-telték a fővárosi lapok tsu A Hévil közelében levő egregyi templom ugyan is műemlék, az árpádházi királyok Idejéből. A műemlékek országos bizottsága, mint most értesülünk, ft tavasszal restauráltatja az értékes régi művészettörténeti emléket
— (Furcsa Játékot)
játszottak Pakodujfaluban Kámán Ferenc és társaL A 12 év®s Kárnánt bezárták a szobába, ahol egy kénrudat gyújtottak meg. Szerencsére idejében észrevették a hozzátartozók, do igy is súlyos mérgezéssel kellett kórházba szállitani a kisfiút, \\ [J
ZALAI KÖZLÖNY
<MI«e alatt- ment lopni)
Éítisxár József^ irts wepetki k>-
y tt vasárnapi iriise alatt áTVűlctesáí atoll Nm> Uptct házába é»>kif<>sz-a *«lfrényet. A törvényszék most tíHhónspt fogházra Ítélte.
j Nyelvünkben ujabban igen elszaporodtak ax idegen szavak és kifeje-üéseE," Mintha elfeledjük volna gazdag szókincsüké^í,irpdalníunkbau és kőz-nyelvünkben közömbösen használjuk az\' Idpg^QSzCrüség^kel, Ezekkel rontjuk\'.drága kincsünket, a magyar nyélvet, pedig mni nohéí helyzetünkben legfőképpen jolenti magyarságunkat. A nyelvünket fenyegető veszedelemre s az idegenszerűségek kikerülésére hivja fel figyelmünket a Magyar Nyelvvédő Könyv. Ezt a közhasznú munkál Pintér Jenő, a? Akadémia nyelvművelő bizottságának elnöke állította össze buZgó munkatársaival együtt. Aki szereti nyelvünket, megtudhatja ebből a könyvből az értelmes magyar nyelvhasználat törvényeit, a magyar nyelv sajátságait és a nyelvtisztaság ellen elkövetett hibák kerülésének módját. A mü felsorolja a leggyakrabban előforduló idegen szavakat és helyettük jó, magyaros szókat, vagy kifejezéseket ajánl. Ez az élet számára készült munka &em hiányozhat egyetlen magyar család asztaláról sem. Bármely könyvkereskedésben egy pengőért kapható.
— (Rablótámadás)
történt néhány nappal ezelőtt a pqlpsfai erdő közelébeq. Kovács József gazda a? erdő szélen összetalálkozott epy cigányai, aki rátámadt és kirabolt^., Elvitte 190 pengőt tartalmozó pénztárcáját, majd megszökött. Most a csendőrség elfogta a rabló cigányt Horváth Józska személyében, akit bekísértek a fogházba.
mim
Gazda-tanfolyamok Nagykanizsán
A gazdasági tanfolyamok az egész országban nagy sikerrel folynak. Nagykanizsán azonban e központilag irányított előadásokon és tanfolyamokon kivül, az, iskolán kívüli népmüvelés kenetéljen rendezett előadásokkal
párhuzamosan külön előadássorozat is folyik a gazdatársadalom részére.
Csak örömünkre szolgál, hogy akadnak Nagykanizsán lelkes emberek, akik törődnek és foglalkoznak a gazdatársadalommal, de ugyanljyen örvendetes az a tény is, hogy a kanizsai gazdákban is megvan a tanulási kedv és szándék.
Á tanulási kedvet mi sem mutatja jobban, min az. hogy a január eléje óta folyó tanfólyam minden előadását 60-80 kisgazda hallgatta végig. A tanfolyam előadásai eslénkint vannak, helenkint kétszer : szerdán és szombaton, héttől kilencig a Petőfi utcai üj elemi iskolában. Az előadásokat a legkitűnőbb kanizsai szakemberek tartják a gazdákat ér« deklő témákról. Az előadásoknak olyan nagy sikere van, hogy a tan. folyamot, amelyet hat hétre terveztek, március végéig meg kellett hosszabbilahi.
A tanfolyamok megrendezésének érdeme Zsigmond József igazgatót illeti, aki fáradhatatlan lelkesedés, sel szervezte meg az előadás -ka^ mig a hallgatóság megszervezésével Aradi, An^at városi képviselÖtés:ü. leli tag járt elől jó példával.
Mint értesülünk, a,, tanfolyam...9Í-_
kerén felbuzdulva máris telibe-vették, hogy jövöre Filó Ferenc igazgató rendezésében a Rozgonyl utcai elemi Iskolában js lesznek hasonló előadások a gazdatársadalom részére vetített képekkel.
A nagysikerű gazda-tanfolyam részletes beszámolójára még majd visszatérünk.
Beszüntették a balatonedericsi vasárugyár üzemét
Az edericsi Balaiohmenll p^1 Vasárugyár három tulaj-donosának ellenségeke-déie odáig fajult, hogy áldozatul, amennyiben annak a gyár üzeme eseti megegyezés híján az ü>emcl teljesen leállították. Vasipari körök 1 jen érthetetlennek tartják, hogy az annyira ellentétes felfogású társtulajdonosok egyedül a jól prosperáló gyár. üzem leállításának kérdésében tudlak megegyezni. A gyár leállításánál közel száz munkás és tisztviselő veszlette et kenyerét, akik most a munkaügyi halóságok segítségét kívánják Igénybe venni a gyár tulaj, donosalvai szemben, hogy jogos járandóságaikat megkapják.
Teljes
csiraképes és fajtiszta:
9 knrfiól mag
8 kelkáposzta n
12 nn, káposzta »»
5 «J knlaráb II
5 o sárgarépa ii
4 N petrezcelyem ii
10 o retek ii
10 c saláta ii
5 o ugorka ii
6 a paprika ii
14 cukorborsó ii
10 spárgabab ii
slb. stb., kb. 50 féle
virágmag
megérkezett és kapható: ORSZÁG JÓZSEF
magkereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A régi bírósági palota mellett. Tel 130.
Emmm -—t
inkj • helyi keriwkedótoái j panwokail Ber«iA. b« I [
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátaínknak, Ismerőseinknek, a honvédkórház tiszti- és alliszlíkarának, akik felejthetetlen feleségem elhunyla alkalmával fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Nóvák János
és családja.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dl)a vasárnap éi ünnepnap 10 sióig Bú (Illír, minden további sió 6 fillér, hátkómap 10 sióig 60 llllór, minden további sió 4 flllár.
Kiadó Szekere* József-utca 38. 8z i. utcai kétazobás-konyhás lakás és egy udvari egyssoba-konyhás lakás május l-re 505
Katonafelaaaraléal cikkek legolcsóbban beszerezhetők Beleznalnál, Sugárul 53.
Megvételre keresek a város belterületén lehetőleg adómentes, kertes házat 2-3 lakóval. Ajánlatokat a kiadóba. Közvetítők kizárva. *
„Poloakairiti" értesítője megjelenik, tanulságos olvasmány. Ingyen kapható. RákóczI-u. 21. •
Felsős kereskedelmista polgárlsta link InalPHáláaAI vállalja. Csányi László-utca 21 •
Paplrasalvéták legújabb és legszebb mintákban érkeztek Vágó Platszertárba. *
Plymuth fajbaromfi eladó. — üyár-ulca 43.
Maainye* |obb nő, vidékre vagy Budapestre, siobaleánynak ajánlkozik. — Mindenhez ért. Hunyadi-n. 18 512
— Regenhardt & Raymand-fále len
étkéacletek nagy válaactökban SchflWeál
Mindennapi teveleiésből összegyűjtött bélyeget, régi vagy uj tömegeket, magyart és külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbarits Lajos, a Zalai Köslöny f. szerkesztője. Érdeklődni lehet telefon 78. sz. vagy személyesen mindennap d. u. 5-6 óra kötött.
Sajtó alatt Zala Aranyköny ve
A Benedek Rezső összeállításában és kiadásában megjelenő Zala Aranykönyve odáig jutott, hogy sajtó alá került. Minden könyvtár, minden Íróasztal, minden ház di-sze lesz a Zala Aranykönyve, mert örök emléket állit a kötelességteljesítés és polgári front jeleseinek. Csak Benedek Rezső kiadónál lesz kapható.
19M, februát 26
Ócska ólmot, méhviaszt
veszek.
Szabd Antal sportüzlete.
Nyom. » ttptulujdonos Közgazdasági itt,
Nagykanizsa megyei várói polgármesterétől.
5337/1938.
Tárgyi Aloroazalma saükséglet blztosltáss.
A város létzére folyó évi februir 26. nap|ának déli 12 órá|ílg a városi iktató hivatalba beadandó zárt !rá»-oell ajánlat utján kb. 300 q. alomszalmát szerzek be.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
NsgykanlzBa, 1938. február 21.
Polgármester.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
H35/1938 tk. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Pacaal Tsksrékpénzlár Rl. végrehaitaló-nak Danceák Fáni Tollár Józaefné végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtó kérelme követkestéban aa 1881 : LX. l-c. 176. §-a élteimében elrendelt aa ujabb Itveiéat 510 P töke, ennek 1937. március hó 8 lói |áró So/o kamata, 10 P eiuttal megállapított költiég, valamint a csatlakozódnak kimondott Barta Itsó 64 P éa dr. Krelsler Jóasel és Tsal 83 P 30 I. tókeköveteléa és |áruiékal behsjtáss vé-gelt\' a nagykanizsai királyt Járásbíróság területén levő s a pacsal 1311. sztjkvben 393/a. hrsz. rét \'/i-ed Illetőségére 60 P, 1161-1162/b. 1. hrsz. aiántó \'/■-ed Illet. 50 P, a 84. saltkvl 2424. hrsz. rét >/i* ed Illet. 5 P, a 478. szl|yl 2020. hrsz. szőlő i/n-ed Illet. 50 P, az 1102. sztjkvl 1160/b. szántó >/n-ed Illet. 50 P, s 897. sztjkvl 1136. hrsz. szántó \'/ii-ed Illet. 1U0 P, a 627. azllkvl 1174. hrsz. szántó \'/i ed Illet. 160 P, 627. sztjkvl 1326/a. hrsz. szántó >/t-ed Illet. 2(0 P, a 627. sztjkvi 1161/1162/1. hrsz. szántó Vi-ed Illet. 50 P, , a pacaattlllösl 291. azl|kvl 446. hm. szőlő >h ed Illet 20 P, a pacsituttösl 439. sztjkvl 592. hrsz. szántó határozatlan arányú részére 00 P, s pacsattlttóil 459. sztjkvl 19 hrsz. ház Vu ed Illet. 200 P éa a pacsatUltőil 674. sztjkvl 430 hrsz. szőlő "fii ed Illet. 16 P kikiáltási árban.
Aa árveréa öiv. Danciák Péterné sz. Psrkss Zsótta lavára bekebelezett haizonélvezetl szolgalmi jogot nem érinti.
A tkvl hstóság aa árverésnek Pacsa közaégházánál megtarUsárs 1938 évi márc. hó 14. napjának délelőtt II órálit tűzi kl a az árverési teltételeket az 1881 : LX. t.-c 150. g-a alapján a következőkben állapítja ryeg;
1. Az árverés alá eső házat a klklállázl ár leiénénéi, a többi Ingatlant kétharmadánál al.ctonyabb áron eladni nem lehet. (1908 :XL1. t.-c. 26. §.)
Az árverési feltételek s hivatalos órák alatt a tkvl hatóságnál (Törvényház) és Paca község elöl|. tekinthetők meg.
(1881 : LX. t.-c. 147 §. g) pont.)
A tkvl hatóság e hirdetmény e dányát kifüggesztés, egy példányát pedig
az árverési teltélelek megtektnthetéM végett Pacsa köze. elölj, éa 1—I példányát sisbálysiertl körözés végett Pscss II., PelEŐrajk, Palkonya, Dióstál közs. elölj, megküldi, végül sz árv. hirdetmény tőr-vényszetl kivonatát a Zalai Közlöny c. Ispbsn egyszeri közzététel végett s vfisi-Istó képv. kisdja. (1881: LX. t.-c 152. §, 1908 :XLI. t.-c. 23. g.)
Az átveretni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár IO°/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t-e. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadélt-képea értékpaplroaban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni éa az árverési teltételeket aláírni (1881 :XLI. t-.c. 147 , 150., 170. §§; 1908: XL. tc. 21. §).
Az, akt az Ingatlanért a kikiáltást árnál magaaabb ígéretet lett, ba többet Igéml senki sem akar, kötelez nyomban a kikiáltást ár százsléka azerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyansnnyi százalékáig kiegészíteni. (I90»:XLI. L-c 25. {.)
Nigyksnlzsa, 193!. évi lebr. hó 4-*n. Dr. Bentxlk ak. klr, járisblró.
A kiadmány hltalétll:
tfoa.ti.it.
Kiadja a laplula|donoa Közgazdaaágl RL Oulenberg Nyomda éa Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zal.1 Kársly.
__ictioo MDUU ; zaral sarety.
(iiitenlATg Nyomda ís DiljiaW LnpkXdó Váltató kónyvnyomdajájm,, NogykauMu, I\'cicMs üzietv, Károly,
■J3* Évfolyam 47. szám.
Nagytanba*, 1938. február 27 vasárnap
Ara 12 HU.

ZALAI KÖZLÖNY

«• Miitmii^in rw 1.1
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Előfizetési ára: egv hóra • pengó \' SurkenlMfi és kUutóhlraUll bUm
Az élet nem áll meg
Hóma® Bálint közoktatásügyi miniszter két igen nagjíomtosságu törvényjavaslatot nyújtott l>e a képviselőházban, amely törvényjavás-
lalok mélyen belenyúlnak középis-kolai oktatásügyünk rendszeréire Az oktatásügynek s általában a nemzetnevelés Irányának lépést kell tartania a kor szellemével. Mi sem lermészetesebb tehát, mint uz, hogy hogy a ma felnövekedő ifjúságot; főként azt a korosztályt!, amelyik az Ismeretszerzés közepén van, olyan irányú és lartalm\'j ismeretanyaggal kell ellátnunk, amelyiknek a gyakorlati életben hasznát veszi.
Manaj>ság gazdasági kérdések mozgatják leginkább az emberiség sorsál. Az erkölcsi világrend vállá, sos gondolkodása találkozik\' azzal a materiális világgal, amelyik n^m emel anyagi bálványokat, hanem a gyakorlati élet anyagi eszközeit ugy óhajlja felhasználni az emlierlaég ltoldogulására, hogy abljan a szociális sziempontok, a boldogulás, az előrehaladás s a meglévő anyagi eszközök fejlesztése segítséget nyújt son a krlszlusl kereszténység törekvéseinek ahhoz, hogy az ember minél Inkább megtalálja boldogságát az életben. Ezek azok a gondolatok^ amelyek ma eltöltik a különböző nemzetek társadalmainak lelkét. Kell léhát, hogy a társadalom egyedeinek felnevelésénél is figyelembe vegyük a mai élet e szempontjait, rirerl ad abszurdum lehetne vinni a kérdési, ha megcsontoslla-nánk nevelési és oklatási ügyünkéi azon a fokon, amelyen \'állott a ma már férfikorba jutott generáció-, avagy állottak atyáink. Az élet nem Ismeri a mozdulallanságot, fejlődés és alakulás az élet. Ebben a természetes mozgási processzusban feje. ződlk kl tulajdonképpen maga az élei létezése, amelyet figyelmen kívül nem hagyhat az államélet sem, amelynek egyik legfőbb feladata az, hogy az egymásután következő generációk nevelésére és oktatására s figyelemmel legyen.
Ilyen szemszöglről Ítéljük meg iőinan Bálint vallás és közoktatás ligyl miniszter két törvényjavaslatát 1 amikor azokról kritikát mon-lünk, meg kell állnptlanimk, hogy ielyesek azok a szempontok, ame-yeket mérlegelt a mlniszier s ai ^gondolás s a szándék bizonyára a ryakorlaii éleién is megierml a "•\'g" áldásos gyümölcsét.
Mii iarlalmaznak ezek a törvény-nvaslalok ? Az egyik a gyakorlati ™yu középiskolát álUtja fel s a \'Mik a középiskolai tanelöképzés-intézkedik. Középiskolai okla. \'sunk tudományos célját fogja szol •"ni a jövőben az elmélell gimná-um. Ezzel párhuzamosan felállít-1 a gyakorlati irányú líceumot és n azdasági középiskolát,\' ugy mint: uiezőgazdaságl középiskolát, az "lri középiskolát és a kereskedel-\'I középiskolát. A javaslat elgon-
lSa nagyon helyesen abból a Kinponiböi lndu| k|j hogy
a kö-
Schnschnlgg kancellár Massollnl meghívására a héten Rómába ntazlk
Halifax lord lemond az angol-olasz megegyezés után és sor kerfll az angol kormány átalakítására
Páris, február 26 A párisi angol nagykövet Chau-temps miniszterelnökkel és Delbos külügyminiszterrel tárgyalt. A külügyminisztert és a miniszterelnököt az olasz megegyezés előfeltételeiről tájékoztatta. A lapok értesülése szerint az angol engedmények a következők :
Az abesszíniai olasz hódítás elismerése. j
A Földközi tengeri haderők egyen sulybahozása.
A spanyol feleknek a hadviselő jog megadása.
Az elterjedt hírekkel kapcsolatban jelentik, hogy Egyiptom ügyé. ről és a Szuezi csatorna ügyéről a megbeszélések során nem lesz szó.
Róma, február 26 Az olasz sajtó nagy elismeréssel ir Hallfax lordról külügyminiszterré történt kinevezése alkalmából, örömmel üdvözlik a • kinevezést, mert biztosra veszik, hogy igy Anglia külpolitikája Chamberlain elgondolása szerint folytatódik.
London, február 26 A Daily Mail azt Írja, hogy Halifax lord, az uj külügyminiszter az angol -olasz megegyezés után lemond, sor kerül ugyanekkor ■z angol kormány teljes átalakítására is, ennek mértéke azonban a római megbeszélések sikerétől vagy kudarcától függ.
Lényegesen enyhült a világ-helyzet Schuschnigg beszéde után
London, február 26 A világsajtó véleménye szerint az általános nemzetközi helyzetet Schuschnigg kancellár beszéde lényegesen enyhítette.
A világpolitika szenzációja azonban az a hir : hogy Mussolini meg-hivta Schuschnigg kancellárt Rómába. A meghívást több oldalról megerősítették és l>eavatottak szerint a látogatásra már a jövő héten sor kerül. Schuschnigg osztrák kancellár római látogatása rendkívül fontos kül|)oliUkai szempontból. A néümet—osztrák viszonyt ko.
molynak kell tekinteni és jövője attól függ, hogy Németország miképp itéli meg Ausztria belső erejét, -irják a lapok.
A grázi polgármester nem tér vissza többet hivatalába
i GraZ, február 26 A Schuschnigg lieszéde utáni tüntetéssel kapcsolatban jelentik, hogy Schmidt grazi polgármester, aki a horogkeresztes zászlókat a városházára kilü7jette, hirtelen l>eteg-szabadságra utazott, de nem Is fog többet visszatérni hivatalál>a.
Világkonferencia a német gyarmati követelések ügyében?
London, február A jövő hétne angol politikai körökben fontos angol német eszmecsere megindulását várják. A jövő héten érkezik ugyanis Londonija Ribbentrop báró, volt londoni némtet nagykövet, jelenlegi birodalmi külügyminiszter. Angol kormánykörökben ugy tudják, hogy a birodalmi külügyminiszter londoni tartóz, kodását, amely hivatalosan bucsu. látogatásnak számit, felhasználja majd arra is, hogy folytassa azt az eszmecserét, amelyet Halifax lord németországi látogatása során kezdeményezett.
Ribbentrop báró küszöbönálló londoni látogatásával kapcsolatban az Evening Standard arról értesül, Ribbentrop az angol államférfiakkal folytatandó tanácskozásai során nem hagy majd kétséget afelől, hogy Németországot nem lehel semmiféle pénzügyi vagy egyéb támogatás kllálásbahelyezésével eltántorítani gyarmaii követeléseitől. Az Evening News értesülése szerint nincs kizárva, hogy belátóható időn belül gyarmati világkonferenciát hivnak össze a német gyarmati Igények megvitatása céljából.
zépiskolát nem hagyhatjuk abban az állapotában, amelyik kifeje/etlen a tudományos pályákra nyújt előkészítést. A felállítandó gazdasági középiskolák számolni fognak a mai élet gyakoriali követelményei, vei s oktatásuk anyagában olyan ismeielek közlését is felveszi, amelyeknek hasznát a gyakorlati élei során lehet majd érezjii Minden reform sorsa a gyakorlati életlen dől el. A kultuszminiszter kitűnő elgondolására is ez a gors vár. Meg
vagyunk győződve arról, hogy a magyar oktatásügynek kitűnő tagjai átérzik a miniszter intencióit s a felállítandó középiskolai tagozatok életrevalóságát kiváló tehe\'sé-gükkel be fogják igazolni. Ezzel nagy iramban fogunk előre haladni a gyakorlati oktatás terén, aminek hasznát ugy a/, egyének, mint a közösség bizonyára már az elközelgő első évtizedben előnyösen ^nezni fogja. |
„A magyar revízió reális alapon Ali" A trianoni szerződés és a revizió
a franola szenátusban ós az olasz sajtóban
Páris, február 26 A francia szenátus éjszakai ülésén De Minzíe képviselő é\'.esen kikelt az osztrák-magyar monarchia értelmetlen feldarabolása miatt. Ma az a veszedelem fenyegeti Franciaországol, — mondotta — hogy elveszti nagyhatalmi helyzetét, mert a feldarabolt osztrák-magyar monarchia azóta nem ké|>es helyrehozni Középeurópa egyensúlyát. Hangoztatta még, hogy Ausztria függetlensége a Béke záloga.
Utána Louis Marin jobboldali kép viselő bírálta éles hangon a trianoni szerződés lehetetlenségen és annak tarthatatlanságát hangoztatta.
Trieszt, február 26 A lapok Bethlen István gróf legutóbbi külpolitikai cikkével foglal, kozva hangoztatják, hogy a magyar neviziós követelések reális alapon álllnak. A lap dicséri a magyar népet, az ország szilárd vezetését és biztos helyzetét.
Beck ;
A szövetségi rendszer letünö-ben van I
Varsó, február 26 Beck külügyminiszter küszöbön álló római utja elölt kijelentette, hogy a személyes tárgyalások felvétele az egyetlen lielyes ut, miután a szövetségi rendszer letünőbeu van és a nnnzet-kőzl együttműködés aj formáját ke-resik.
Prága nem tud arról, hogy Benes meg akarta volna öletni Mussolinit
Az olasz közvélemény lépéseket sürget a fantasztikus vád ügyében
Róma, február 26 Rómában pénteken nagy feltűnést kelleti a Giornale d Itália l>écsi távirata, amely szerint prágai körökén szájról szájra jár egy kijelentés, amelyet Benes cseh köztársasági elnök egy külföldi diplomata előtt tett. E kijelentés szerint Be,.es többizben azt tanácsolta, hogy Mussolinit meg kell öletni.
A Giornale d Italirf kommentárja : A hir uz első pillanatra érthetetlennek tűnik, de aki ismeri Benes anlifasoistn politikáját és tndja, hogy a rseh elnök mennyire összetart azokkal akik a fascizimis és képviselői ellen kíméletlen háborút folytatnak. A lap lépéseket sürget az olasz kormány részéről Benes elnök kijelentése miatt
I\'r ágában hivatalosa^ megcáfolják a kijelentésről szóló hirt.
zalai közlöny
1938. febinár 27.
Agyvérzésre hajlamos Idősebb embereknél, akiknél Igen lonloi, hogy erőlködés nélkül mindennap könnyű béltuulésük legyen, a természetes .Ferenc Jóiiel* keserűvíz, reggel éhgyomorra egy kii pohárral bevéve — a lehelő legjobb szolgálatot leszi. Kérdezze meg orvosát.
^pr <= — (j
70.000 i>engő önállósítás! kőlrs\'nt kapollt 34 fiatul orvos.
Kiss Gézáné Ducit Margit nyíregyházi nevelőnő a budapesti Royal.szál-lodában megmérgezte magái. Életveszélyes állaj>oll>an a Rókus kórházba került
A Szent István Akadémia elnök-választó ülésén ismét dr. Serédl Jusz-tiniáu hercegprímást választották meg elnöknek.
A szekszárdi országúton Lendvay Béla tolnai képviselőjelölt haladt több kortessel autóján. Szeml>ejőtt velük motorkerékpáron Prell András kisdo-rogi kereskedő és l>elcsznladt nz autóba. Az autó ablaka betört és Prcll fejét kettémetszette. Meghalt.
Budai>est tiszti főügyésze, Fciglcr Károly az alaptalan perek megakadályozását sürgette meg jelentésében.
Debrecenben tiltott műtét gyanúja miatt letartóztatták dr. Tlppay Jenő gyakorló orvost, aki beismerő vallomást tett.
A szolnoki városháza ügyei most kerültek a belügy minisztérium fegyelmi bírósága elé. Tóth Tamás jiolgár-inester csetélien a fegyelmi iratok nem nyújtanak alapot a hivatalvesztésre, ezért fegyelmi ügyét a bűnvádi eljárás befejezéséig felfüggesztették. Sárközy György tanácsnok előléptetésének 3 évre való eltiltásához hozzájárult A kényszcrnyngdijazásm Ítélt Kmetty György tanácsnoknál elrendel, te. hogy a visszatartott Járandóságait adják kl - neki. viszont 200 pengő pénzbírságra itél le.
A bécsi diáknszók ma érkeztek meg Budai>estre, ma lesz az első magyar—osztrák diákuszó és vizipóló-mérkőzés.
A csütörtök óla Budapesten folytatott magyar-osztrák vegyesbizottsági tárgyalások ma, szombaton véget
érnek.
A gödöllői járás 7 községének díszpolgári oklevelét adták át özv. Göm. bős Gyulánénak.
Budapesten. tárgyalnak az osztrák fabehozatal feltételeiről.
Az országos gazdakamara megszervezi a gazdasági talajtérképczést

Március 17-én titkos konzisztóriumot tartanak a Vatikánb"n.
Hearst amerikai ujságkirály magán-rcpülőgé|>e lezuhant San Louls közeiében, amelyben az ujságkirály vm-dégei ültek. A katasztrófáuak 3 halálos áldozata van.
Romániában megszűntették az úgynevezett .honosítási- bizottságokat, mert az uj alkotmány szerint feleslegesekké váltak.
A cseh parlament R na|x>s szünetelése ősszelüggésben van a tervezett kormányátalakítással.
Berlinben megkezdték NVannow sik-kusztási ügyét, akit azzal vádolnak, hogy elsikkasztotta 1035-ben Ossictzky-nek ítélt és kiutalt k\'obel-dijat.
Bécsben még mindig súlyos a pa-pagájkórban megbetegedett Thimig-család állapota.
Az osztrák szövetségi elnök tegnap bucsukihallgutáson fogadta Papén né-
met nagykövetet. (
Schusehnlgg l>eszédéiX\'k lényegesen megjavult [m sclúlling árfolyama.
k hatása alatt \'Aürichbm a
1940-re alakul meg a Ilspei ola] magyar részvénytársasága
Lehet, hogy egy Eurogasco-expozlturít már előbb felállítanak
Legutóbb hiteles információk alapján ismertettük az Eurogasco Lispe-szentadorjáni olajkutatásának, illetve kútfúrási munkájának eredményeit, Kő zöltük, hogy az Eurogasco Gas & Elec-trie Company még nc\'» foglalkozik a magyar részvénytársaság közeljövőben való mcgalalkitásának tervével.
Azóta ismételten felbukkant a magyar részvénytársaság létrehozásának híre. Az Eurogasco vezetősége ezzel kapcsolatban a következő cáfoló nyilatkozatot lKxsátott közre.
A magyar részvénytársaságunk megalakításának híre csupán Telelőiben híresztelés; különösen pedig az a verzió, amely a létrehozandó vállalat alaptőkéjének összegét is kolportálja. Mini már közöltük, 1910-ben köteles vállalatunk e^y magyar részvénytársaságot létesíteni s erre sokkal előbb nem is igen kerülhet sor. N\'in. s kizárva azon- . ban, liogj1 az Eurogasco Magyarorszá- I
gon expozilurát létesít, de hogy ez mikor, milyen anyagi és személyi feltételekkel fog létrejönni, — még teljesen bizonytalan, Minden őzzel összefüggő más híresztelés és kombináció ismételjük, nélkülözi a reális alapot Egyébként mint velünk közölték, a Szentadorján III. olajkút fúrási munkálatai már ez 1400 méter körül járnak, azonban a kivánt eredmények még nem mutatkoznak teljes mérték-ben. Jóllehet a vállalat és a minisztérium szakemberei számítottak arra, liogy ebben a rétegben már feltör az olaj, a jelenlegi eredménytelenség cl-lenére, sőt fokozott lendülettel folytatják a fúrási munkát, mert határozottan számítanak a mérnökök a közeli eredményre. A múltkori számunkban említett, már 1002 méternél fel-bukkant olajnyomok határozottan jogosítanak is erre a reményre, amely feltehetőleg rövidesen megvalósul*
A Hunyadi-utcában megkezdődik a járási vitézi székház építkezése
A nagykanizsai járás vitézeinek régi kívánsága megy rövidesen tel-jesedésl>e. Az eredetileg a régi Hangya lelkére tervezeit vitézi székház helyeit a polgármester célszerűbbnek találta a Hunyadi utcában lévő Mersich-lelken a járási székház felépilését. Az eredetileg ecélra szánt Horthy Miklós uti régi épület anyagát a Hangya telekről átszállították a Mersich telekre, ahol az uj református templom mellett megkezdődik az építkezés a lebontott Hangya-ház anyagának felhasználásával. A vitézi székház tervéi!
Vécsey Barna műszaki tanácsnok készitetle és azok a legnagyobb elismerési és tetszést érdemelték kl-A székházban lesz megfelelő nagy leiem gyűlések és összejövetelek tartására és kisebb szobák, iroda, szórakozás és egyéb célokra. Nagykanizsa város közönsége a vitézi székház építésével- ismét tanújelét adia a front hősei iránt érzett tiszteletének és megl>ecsülésének.
Értesülésünk szerint a munkák kiírása küszöbön van és rövidesen megindul a székház építkezés?.
A sikkasztások tömegét Ismerte be a letartóztatott, különös életű kaposvári ügyvéd
A Zalai Közlöny részletesen leszámol! dr. Seleslyén Mihály volt kaposvári ügyvéd kirobbant bűnügyéről és ismertette Sebestyén furcsa éleiét ls. i
A kaposvári rendőrkapitányságon dr. Halassy Barna rendőrkapitány
pénteken folytatta dr. Sebestyén Mihály ügyvéd kihallgatását. Dr. Se!>eslyén a kihallgatás sorári részletes beismerést tett. Beismert:^ hogy Francsics Istvánné kaposvári lakostól 650, Faragó Zsófia tfipolyi lakostól 500, Kántál Lajos kapós*

Nagy tétel
férfiszSuet maradék
érkezett
Sínser József és Társa
céghez.

Ha nem jól lát, hUSSLa
Fenyvesi György
órái 4a axakoptikna meiterhoi
Fő-ut 10. . Dobrovics-ház.
Smlvilit imii wtftn íj khztokl
szekcsől lakostól 51), Csökly István kaposvári lakostól 100, Mály Ferenc somogysárdl lakostól 300, Gubán Testvérektől 93, Vörös Ferenc kaposvári lakostól 110, ÖZv. Huber Istvánhé nyírni lakostól 212 ésSul-czer Imre kadarkuti lakostól 12pen gőt elsikkasztott.
Ezekben az ügyekben csak részben volt feljelentés dr. Sebestyén ellen, ő azonban minden általa elkövetelt sikkasztást jegyzőkönyvbe mondott, mert saját ki^e\'en\'ése szerint is bűnhődni akar az általa elkövetett cselekményekért. A kihallgatás befejezése után dr. Halassy Barna rendőrkapitány kihirdette elölte az előzetes letartóztatásról szóló végzését. Dr. Sel>estyén felfolyamodással élt az előzetes letartóztatást elrendelő végzés ellen.
Most, hogy dr. Selestyén teljes beismerésben van, a nyomozás még szenzációs részleteket eredményezhet, l .
Napirenden az Ipartestület! Dalárda feltámasztása
A költségvetésbe beállított rendszeres évi segélyt kérnek sí várostól
Egész Nagykanizsán megdöbbenést keltelt, amikor az Ipartestület elhatározta, hogy egyelőre szünetelteti a sok dicsőséget szerzett Ipartestületi Dalárdát, amely kitűnő teljesítményei-
.^BjiMliilJlill telhivta az ország figyelmét Nagy ka nlzsára. Az illetékes tényezők azóta is igyekeznek egy olyan megoldási létrehozni, amely a dalárda kérdéséi gyökeresen és véglegesen rendezné. örömmel értesülünk arról, hogy rövidesen magindul az erőteljes akció a szünetelő Ipartestületi Dalárda feltámasztására. Márkus Károly, a dalárda elnöke kijelentette, hogy a dalárda bomlását nem csak az anyaglak siettették; voltak ott belső bajok is, amelyek mind hozzájárultak az elkedvtele-nitéshez és a bomlási folyamathoz. Ezeknek a megszüntetése is szükséges. Mindenki egységes abban a felfogásban, hogy az Ipartestületi Dalárdát nem szabad veszni hagyni, azt meg kell menteni, átszervezni-Már a legközelebbi időben megkezdi Márkus elnök ezlrányu tárgyalásait a polgármesterrel és a főjegyzővei oly irányban, hogy a város legye lehetővé a dalárda részére minden évl>en meghatározod összeg leállítását a költségvetésbe. Az Ipartestület anyagi viszonyaihoz mérten eddig is segítette a dalárdát, annak ügye azonban nem csak ipartestületi ügy, hanem városi ügy, kulturális ügy, amit feltétlenül támogatni kell.
Az Ipartestületi Dalárda megmentésének ügyét az egész város osztatlan rokonszenvvel kiséri.
Tavául dlv*t.*övet újdonságok
Singeméi. — Sxtaea tflU, taftot báli rúbaanya-
SohüSKÍ vA,a"tékban taIAlbatók
lata. Ithruát 2?.
íalaj közlöny
*
A Centrálban húshagyó kedden
farsangzáró nagy táncestély
p|* raggal 4 éráig.
Az estély hangulatát nagyban emeli a ma érkezett két bpesti művésznő
REJTŐ JOLÁN és GÖMOZV LILI.
Len tánc és szépségverseny értékes dijakkal és lesz sok móka, hangulat, konfetti- és sierpentlncsata, hogy méltóan fejezzük be a farsangot. — Egíaz éjjel káposzta- im bablevest.
Tiz fillért találtak a kőszegi Szálast párt pénztárában
Gróf Széchenyi Lajos kaposvári alvezérénél éjszakai házkutatás során sok izgató nyomtatványt foglaltak le
A Zalai Közlöny beszámolt arról, hogy belügyminiszteri rendelet érielmében a vidéki rendőrség keddrevirradó éjjel több olyan vidéki városban házkutatásokat tartott, ahol Szálasi Ferenc ny. őrnagy »Nemzeti Szocialista Párt«-ja működést fej. lett ki. Kőszegi jelentés szerint a
Egy biztosítási tisztviselő kaposvári
Kai>osvAron is megtartották a ház kutatási. A ka|>osvári és somogy-megyei szervezkedést gróf Széche-\' nyi Lajos erdöcsokonyai földbirtokos irányította, akit a rendőrség már rendőri felügyelet alá helyezet, miután ő is a Szálasi-vezérkarhoz tartozott.
Széchenyi gróf elfogásával egyidejűen a belügy minisztérium közbiztonsági osztálya sürgős és bizalmas utasítást küldött Kaposvárra és ennek alapján a Szálasl-párt kaposvári irodájában is megtartották a házkutatást. Éjszaka rajtaütésszerűén végezték a razziát GiMby
rendőrség Kőszegen, ahol kb. 3\' hetes múltra tekinthet\' vissza a« Szálasi-párt, szintén házkutatást tartott a párt három vezetőjénél. A párlirodában lefoglalták a kőszegi csoport iratait és pénztárát, amelyben 10 fillér *»tökét« találtak.
volt az erdöcsokonyai gróf helytartója
Lajos volt gazdászatl hadnagy, jelenleg biztosítási tisztviselő Szigetvári utcai lakásán, ahol a somo-gyí Szálasi-párt központi irodája volt.
Grubyt ágyban találták és amikor megtudta, hogy mi járatban van a rendőrség, kiadta Szálasiék zöld röpcéduláit. E röpla|>ok az állítólagos külföldi kölcsönök ellen szóltak és a társadalmi rend ellen izgattuk.
A különböző tartalmú röplapokat a rendőrség lefoglalta és megindította az eljárást Gruby Lajos ellen is. i
törvényszék Ítélte el és eljárás van elletve Szombathelyen is. Most is büntetését tölti. A fogházőr erre jelentette, hogy Gerencsér azt mondta neki, hogy nagyon beteg, mert a szombathelyi fogházban villát és csereit inyelt. Kérte, hogy orvos vizsgálja meg. Gerencsér valóban rendkívül sápadt és beteges kinézésű. Dr. Lengyel Károly ügyészségi elnök figyelmeztette, hogy iga-zat mondjon, mert ha hazudott és az orvos megállapítja, hogy nem nyelt villát, akkor megbüntetik. Egyben utasítást kapott a fogháző^ hogy mielőtt a rabot elszállítják^ vizsgáltassa meg a törvényszéki fog házi orvossal.
A birósiíg ezíután kihallgatta a károsult kanizsai asszonyt és a meg-loj)Ott fiatalembert.
Gerencsér azzal védekezett, hogy nem volt sem ruhája, S2m cipője, fázott, azért lopott... Tettéti bánja és javulást Ígér.
A törvényszék tekintettel Gerencsér bünie ett vol/ára, mégis figyelemmel beismerésére, nehéz helyzeténe, összbiintelésül 6 hónapi börtönné ós 3 évi hivatalvesztésre Ítélte. Az Ítélet jogerős.
Gerencsért szuronyos fegyőre ezután kikísér e, hogy dr. Székács Sándor fogházorvos elé állilsa, aki meg fogja al apítani, hogy valóban nyell-e villát és egyebeket.
gondol, oki mo vásárol rádiót. Most idejében gondoskodhat megfelelő készülékről. Kérje bemutatásra az
■os típusú 1938. évi
MNi
a lA d / a r
Kapható minden Orion tódMlwMltadflftél
Fenti készüléket díjtalanul bemulatja Orflnbut Elemér elektro mérnök
rádió üzlete. Deák tér 2. Szabó Antal rádió- és sportOzlete
Zsidó lett egy leány miatt és a fogházban villát és cserepeket nyelt egy fiatalember
Egy este beállított özvegy FUák Jánosné nagykanizsuii iszonyhoz egy fiatalember és Bzállást kéri. Az özvegyasszony, akinek már volt egy albérlője, szívesen adott az uj Jövevénynek is szállást. Azonlwui nem volt benne köszönet, mert az uj lakó, Gerencsér István egy óvatlan pillanatban az özvegyasszony szekrényéből ellojwtt !) méter kelmét és azt eladta, « másik lakónak, egy Gódor János nevű flatalentlier-hek i>edig a ruháját, kabátját és egyéb fehérneműn topta el és eladta. A rendőrség csakhamar elfogta és hilvösne íette a ftatotemberi. A letartóztatott Gerencsért nwstl vonta felelősségre Makáry Vlbnos tanácselnök. i
- Ml a vallása; ? — kérdezte ar elnök.
— Zsidó vagyok, — felelte a vád-\'ott, akli szuronyos fogházőr ho/ott Kanizsára at szombathelyt fogházból. I
- Gerencsér? Zsidó?
Igen, kérem, azelőtt katolikus voltam, de később .kikeresztelkedtem.. I |
- Miért tért át ?
— Egy leány miatt.
— Es aztán mit csinált ?
Egyik városból n másikba kflld lek a zsidó vallást tanulmányozni. Ftláknéhoz Is egy zililí csálád kttl-
dStt- I J - í
A ttuckmálé Sdfán kltleMI, hog?
Gerencsér már elég gyakran volt büntetve. Legutóbb a zalaegerszegi
Halálos betegeket gyógyító, 18 pengős csoda nyaklánccal házalnak a vidéken
A rádiumos nyaklánc tudományos abszurdum és üzleti svindli
Szinte hozzászoktunk már, hogy nap-nap után feltűnnek a vidéken különböző ügynő!<ök, akik a hiszékeny emberek ezreit csapják be ügyes Irükkökke\'. E közönséges üz>-leli trükkök sorából is kiemelkedik azonban az a nagyarányú szélhámossági ügy, amely most |>attant kl.
Történt ugyunls, hogy nemrégegy Kovács Emil nevű tőzsdeügynök Müszerlerjesztö kft. cimen vállaia. tot alapított, melynek az a célja, hogy halálos betegségekben szenvedő hiszékeny emberek nyakába 18
jOutaMCM-
fusn^ovjL--
| pengőért értéktelen láncot sózzon. A láncról a vidékre szétrajzó ügynökök azt terjesztik, hogy olyan betegségeket is gyógyít, amelyekkel szemben az orvosi tudomány te he. tetlen. , j
Kovács Emil tőzsdés az általa forgalomba hozott Rádipszcillálor-ról — igy hivják a 18 pengős nyakláncot — külföldi orvosok véleményéi közli egy-két mondatban, de magyar orvosprofesszorok véleményét nem hozta nyilvánosságra.
Épp ezért illetékesek megvizsgáltatták a »csodalán<;oU néhány neves orvosprofesszorral. Igy dr. Kelen Béla egyetemi tanár, Bakay professzor és egy szivs|>ecialfc»La nyi.
latkoztak a gyógyító nyakláncról.
A nyilai kozatokból kiderül, hogy egy testet állandóan rádiumos behatásnak kitenni tudományos abszurdum. A lánc nem Uirbalmw1 rádiumot, de ez szerencse is, mept a rádium veszedelmes anyag és su» lyos égési sebeket okozhat Ha egy gyógyszer »mindent gyógyít,* arról kiderül, hogy semmit sem gyógyít 1 Rádiummal különben sem lehet sziv bajt gyógyítani, igy az egész »rönt-genbesugárzási gyógymód* — közönséges csalás. ,
Az Orvosi Kamarához egyébként máris számos feljelentés érkezett ez ügyben, a kamara egy bizottságot küldött kl a csalás leleplezésére.
A magyar orvos professzorok lesújtó véleménye -Jtán a hatóságok bizonyára megtalálják a módját annak, hogy véget vessenek a veszedelmes egészségügyi játéknak és eliltják a lánc forgalombahozatalát még akkor is, ha arról kiderül, hogy teljesen ártatlan dolog.
Mert az amúgy Is sokat szenvedő Elegektől 18 pengőt kizsarolni ilyen trükkel — íembertelenség
- Rauanhardt fk Kaymand fáU 1«1
étkészletük nagy vilasstékban SsMtntf
4
ZALAI KÖZLÖNY
1938. február 27.
Nyelvében él,
de más nemzetek nyelvéből Is él a haza
A kellős szentév alkalmából egy. mást érik a lapoklnm a*)k a cikkek, amelyek azt^.célozzák, liogy ez az ünnepi év minél eredményesebb legyen. Kioktatják a vendéglátó fővárost hogy nc árdrágitson, legyen szerény, de öntudatos vendéglátója unnak a sokezer külföldinek és bclföldin \'k, akit a lőváros falai közt üdvözölhetni fog. S ugy látszik, hogy mindenféle ipar, üzem és kereskedelem azon igyekszik, liogy a bejövöknek a d.ilgát nyelv tekintetében is megkönnyítsék,
A budapesti tralikosok péliiá il egy-óntetüen kérték az I|»rkamarát, liogy nyelvkurzusokat állítsanak fel, amelyen nz idegen nyelvek valamelyikéi elsajátítani módjukban legyen.
A dolog egy kissé késő i kezdődik, mert mindőssz\' jó két hónapi tanulási idő van hátra de az érdemből nem von le semmit. A legszükségesebb dolgokat ennyi idő alatt ia valahogy mcj lehet tanulni, hisz a trafikokban csak a dohánynemüek neve, ára fontos, további persz: még a képeslapok, bélyegek és egyéb apró cikkek árai, amelyeket nem kell kiná\'ni, vagy hosszan mutogatni és alkud.»ni felettük.
A fővárosban amúgy is sok tanfolyam van. bi z a külföldi diplomácia is rendez ilyeneket, a főváros népművelési osztálya is.
Ma egyáltalán divat idegen nyelveket tanulni. A baj csak az liogy sokan minden különösebb mérlegelés nélkül be.cvágnak egy nyelv tanulásába, anélkül, hogy kellően mcgg« n dolnák, hogy éppen erre a nyelvre lesz-e szükségük az élőiben. Lesz-c alkalmuk tökéletesen megtanulni, Ívsz nát ve<zike hivatásukban, ipari vagy kereskedelmi szakmájukban, vagy hivatali állásukban? Bár a nyelvtanulást nem lehet mindig a hasznosság szempontjából birálni, mert a több nyelvtudás a műveltség egyik fokmérője és nem üres s*J az, hogy:
— .Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz .
de épj>cn a nyelvtudás által férkőzhetünk közelebb embertársaink szivéhez, már azokhoz, akikkel valami összekötU lésünk, dolgunk van vagy lehet.
Azért kell a diplomatáknak sok nyelvet tudni, s azért tanulnak ma a felnőttek ls lépten-nyomon idegen nyelveket.
Ha ezt a nagy nyelvtanulási lázat mérlegeljük azt kell látnunk, hogy némely helyen az okossá? vagy az észszerű.ség szem|>ontjából szervezik meg az ilyen nyelvtanfolyamokat. Megtanulják például a legelső szomszéd nyelvét. Ez a legkívánatosabb hogy a szomszédok megértsék egymást s ügyes-bajos dolgaikat közvetlenül s ne tolmács utján legyenek kényt lenek maguk közt megbeszélni, vagy el. intézni.
i Valószínűleg ez a cél vezette a szomszéd mejyevárost. Zalaegerszeget, mert olt liorvát nyelvtanfolyamot létesítettek. f>c nem az úgynevezett horvát irodalmi nyelvet tan tják, hanem a mi muraközi horvát nyelvünket. Ez a muraközi horvát nyelv itt a inuramcnti falvakban is dívik és ezek a muramenti lakosok ide járnak be Kanizsára piacra, vásárra, üzletl>c, hivatalba. Különösen pia<-on gyakran hallani, amint egymás közt horvátul beszélnek, de dicséretükre legyen mond va. a legtöbbje tud magyarul.
Érdekes, hogy Egerszegnek a kör-
Tisztelettel van szerencsém a n. é. közönség szíves tudomására adni,\'hogy ■z alföldi Rajkó-zenekar Kiss Csiky Elemér
vezetésével hangversenyez ma és minden este.
Záróra reggel 5 órakori Éjfél után bab-gé» korhelyievei áll a n. é. közönség rendelkezésére.
Vasárnap délelőtt II—I órAig
Szives látogatást kér PÉHZE8 ANTAL vendéglős.
nyező falvai szinmagyarok. a piacán sem hallani horvát szót. mégis a vármegyei tisztviselők legnagyobb része hallgatja a horvát nyelvtanfolyamot, valószínűleg azért, mert ugy vélekednek, hogy saját megyéjükben az emberekkei való érintkezésben is hasznosíthatják « nyelvtudásukat és ha egyszer átutaznak Horvátországba, ott is könnyebben muzognak, ha valamikép beszélik az ország nyelvét.
Megemlítésre méltó, liogy a horvát nyelvtanfolyamot a középiskolai ifjúság is nagy sz irgalommal látogatja* Huszonnyolc fiu és leány jár összesen, de a leányok többségben van iak.
Az ember arra is gondol, liogy egyszer majd csak megszűnnek a vi-zumokozla utazási nehézségek s talán az Idegenforgalmi Bizottság propagandája révén éppen Nagykanizsán keresztül fognak ünn:pnapokon a Ba>a-Ionra rol>ogni onnan túlról a megtelt vonatok, hogy innen viszonzásul az ottani gyógyfürdőkbe jussanak el könnyeblien azok, akiknek arra szükségük van.
Erről a nyelvtanulási készségről jut eszembe hogy mikor még otthon voltain, a szomszédban lakó főszolga-
bíró törőkül tanult Csak ugy könyvből. magánszorgalomból. Csodálkozva kérdeztem tőle, miért tanulja éppen ezt a nyelvet? Azt feledte rá azért, mert gyakran vetődnok arra (határszéli város voltunk) bosnyákok, törökök, szükség vau néha kihallgatni őket s mert senkisem tud a városban tőrökül, hát ő megtanul, liogy tudjon a törökkel is beszélni, ha éppen eléje kerül cg)\'.
Pedig a főbíró ur kemény magyar ember volt de megtanulta azt a nyelvet, amelynek ha ritkán is, de a hivatalában mégis hasznát vehette.
A pestiek is csak tanuljan ik idegen nyelvekot, mert a magyar mind nféle nyelvet meg tud könnyebben tanulni, mint az idejcnek a magyart.
Bár azt hiszem, hogy aki külföldi idekészül, az mind forgat valami k\'ny-nyebb magyar-német-olasz anjol-fian-cáa-horvát szótárt liogy legalább néhány szót elsajátítson ebből a szerintük nehéz nyelvből.
Mi i>edig magyarok tanuljank csak más nyelveket is mert bár «nyelvéb-.t» él,- de más nemzetek nyelvéből is él és virá\'jzik a haza.
iiaii -cm
Vigyázni kell a csókkal
Hiszékeny ember vagyok és nem szoktam kételkedni más megállapításaiban, különösen nem a komoly tudósok és professzorok kutatásainak eredményeiben. Igy fájó szívvel bár, de elhiszem azt is, liogy a csók mejrővld\'ti az életet.
Ne legyen félreértés: n?m én találtam ki! Magam ii ugy olvas-\\ \\.\\ w tam az eiyik pro-fesszor nyilatkozó-tat. aki szerint a AlBMA csók meggyorsítja ií>B\\^ a v<^rk®flngést és ^ISjV* annyira igénybe ^ veszi a szivet,
liogy három perccel rövidítjük meg életünket minden csókkal.
Lám mindenért fizetni kell. Mert lm kicsit számolgatni kezdünk rájövünk, hogy 480 csók egy teljes napba kerül és 2360 csókért egy egész héttel előbb jön értünk a kaszás...
Nem tudom, a professzor háay esztendőt adott le életéből, míg minderre rájött, mert feltételezem, hogy volt annyira bölcs, hogy személyes tapasztalatai és kutatá-
sai alapján merészeli megrémíteni a szegény ifjú szerelmeseket.
Mindebből azonban két tanulságot is levonhatunk:
1, Ne.n is olyan rossz tudósnak lenni. (Ha icsz időm, legközelebb magam is vállalkozom egy ilyen tudós kutatómunkára...)
2. A csók lialálos ls lehet.
lie pedig komoly dolog, Don Jüanokból sohasem lesznek Matuzsálemek, azt már látom. De bízom a fiatalságban, amely nem ijed meg attól, liogy rongyos pár-százezer puszi kiolthatja zsenge életüket.
És ha meggondolom, n-m is csúnya halál. Még öngyilkosságnak sem rossz... Melegen ajánlom az ifjú szerelmeseknek: lugkő helyett csak csókot használjanak. Nem olyan gyors, mint a eiankáü, az biztos, de viszont tagadhatatlanul kellemesebb... S lia már meg kelt lialni, miért ne vá\'asz-taná az ember a kellemesebbet... ?|
Ha valamikor a halálra gondolok, Ígérem, hogy én is csak ezt a módszert fogom használni.
Naptári Február 27. vasárnap. Kom. kat. Farsang vasárnap Protestáns Ákos. Izr. Adar hó 27. — Február 28. hétfő. Rom. kat Román ap. Protestáns Elemér. Izr. Adar hó 27.
Gyógyszertári éjjelt szolgálat február végéig az őrangyal gyógyszertár ós a klskanlzsai gyógyszortár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden esröws nap nőknek.)
— Slfoa, »ái«a, damaut törülköző nagy választókban Singeméi.
— ButorklilHtá*unk«t tekintse meg minden kényszervótel nélkül. Kopsteln bútoráruház.
Szombat
BUDAPEST L
17 Mit üzen a rádió? — 17.10 A rádió szalonzenekara. — 18.20 I)r. Helgi László előadása. — 18.45 Révffy Lajos emlékezete. — 19.45 A magyar ós osztrák középiskolások válogatott Uí«ó- és vizi|)ólómérkőzése. Beszélő Pluhár István. — 20.25 «A holicsi Cupldó.- Vígjáték 1 felvonásban. -2L20 Hirek. — 21.40 Mursi Elek cigányzenekara. — 22.12 időjárásjelentés. — 22.15 Tánclemezek. — 2240 Kiss Lajos cigányzenekara. — 23.05 Az 1. honvédgyalogezred zenekara. — 00.05 Hírek. — 00.10 Tán elemez k. BUDAPEST II.
17 A rádió szalonzenekara. — 17.50 Mező {azdasági félóra. — 19.15 Fel. olvasás. — 19.45 Hanglemezek. — 21 Az operaházi zenekar. — 22.05 Hirek. BfiCS.
18 Népdalokat és házizenét tanú-Ilink. — 19.25 Szimfonikusok, — 20.40 KCzvetitós bécsi mulatókból. — 22.20 Müvészlemezek. — 22.50 Tánczene.
Olcsó él ]ó izálloda Pesten
, METROPOLE,
■ Rákóosl-uton.
150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 penaMŐI. Az Étteremben ai««edl Farkat Jóakn muzsl.ál, a télikertben délután és este
a Vfrány-jau játszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hívja meg őket vacsorára a
METROPOLE-bal!
Vasárnap BUDAPEST I.
9.30 Hirek, — 10 Református istentisztelet. — 11 Egyházi ének és szentbeszéd. — 12.20 Időjelzés időjárásjelentés. — 12.30 Az operaházi zene-kar. — 13.10 Világhiradó. — 14 Hang. lemezek. — 15 Ezüstkalászos gazdaavatás. — 15.45 Mursi Elek cigányzenekara. - 10.30 Dr. Vajthó Láizló előadása. — 17 Az 1. honvédgyalog-ezred zenekara. — 18.10 Komjáthy Aladár verseiből ad elő. - 18.30 Editli von Volgtlflnder hegedül. — 19 .Sümegi farsang.\' Hangjáték 3 felvonásban. — 20.25 Farsang rádióegyveleg a bécsi rádióból. — 21.25 Hirek, sporteredmények. — 22.20 Farkas Jóska cigányzenekara. — 23.20 Mikulai Gusztáv jazz-zenekara. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST II.
11.40 Kamarazene-matiné. — 15 Mursi Elek cigányzenekara. — 17.40 A tudomány műhelyéből. — 18.30 Dr. Riedl Béla előadása. — 19.05 A rádió szalonzenekara. — 20.25 Hirek, sporteredmények. — 20.50 Hanglemezek. v
BECS.
11.45 Könnyű Z«*c. — 12.55 Kívánságba ngverecny. — 15.40 Vidám t-m-gorabárnias. — 16.45 Gyermekek a mikrofon előtt. — 18 Geraldo zenekar lemezeken. — 18.20 Farsang est. — 19.30 Katonazene. — 20.30 Rádióegyveleg. — 21.55 Hangverseny. — 2235 Tánczene. _
- (Bélyeggyűjtők ulilkoxója) Hétfőn
délután 6-tói 8 óráig as OMKE tanáoa-
Tavaszi divatujdonságok s r1
liői szövetek. — Selymek. — Férfi szövetek. ^J
Kirschner Mór divatáruháza.
1938. február 27
Csodásan szép arcbőrt biztosit
a világszerte Ismert nagyanyadl
Kovács króm.
Már rövid idő múlva eltűnnek az arc szépséghibái, a bőr csodálatosan szép üde, hamvas lesz. Egy próba meggyőzi önt is I
utálatra kik ctoniBKoláa (i Kínálatra sárga csomagol! Flgy«lJ*n • védjegyre I
Munkaszünet ós szabadságok az Eucharisztikus Kongresszus alkalmával
A belügyminiszter rendele.et adott ki, mely szerint május 30-ón az egész ország területére munkaszüneti napot rendelt el a miniszter. A rendelet azt jelenti, hogy az Eucharisztikus Kongresszus alkalmaiul május 30-án minden közhivataliján szünet van és ez a nap ugy kezelendő, mint a plrosbettls ünnepnapok. A lajxjk természetes sen nem jelennek meg.
A rende\'el intézkedik a lisztvise lök szal>aclságáról a kongresszus lanama alatt. Kimondja, hogy minden tisztviselő természetesen csak katolikus tisztvielő — aki Budajiestre akar utazni a kongresszus tartama alatt, olymódon, hogy a hivatali kötelesség teljesítése terén fennmaradás * ne legyen, 1
1 napi szabadságot kap.
Ez a rendelet nem tartalmaz intézkedést a tanügyi személyzet szabadságát illetően. A tanügyi személyzet, tanitók, tanárok, stb. legalább egy heti szabadságot vehel igénylie, itt is azzal az indokolással, hogy az Eucharisztikus Kongresz-szuson vesz rósit. A részvételt ter-mésaeiesen tartoznak igazolni.
Székrekedés
a vírt bauannyazi. Ennek következményei: ém^lygé*, fej- éi defékféjii 61 mii bajok. Ilyenkor önnek la

Villatnlajdonosok félárn utazása a Balatonra
Egéar évre szóló kedvezmény > Balatoni EgyeaDIetek Szövetsége tagjainak
Ítégi kívánsága a balntonparti villa.
tulajdonosoknak. liogy a MAV adj.m ré zúk;e JÜri^L.- féláru utazási kedvez-\' ményt, hogy tálon is, nyáron ls olcsóbban Jntliassanak el Ingatlanaikhoz
A már régebben a Balatoni Táraság óKűl kezdeményezett tírgyaláso-kat most a Balatoni Egyesületek Szj-velségc újra felvelt: és a tárgyalások sikerrel kecsegtetnek, A Balatoni Egyesületek tagjai és uzrk családtagjai ré-száré akar a Szövetsíg a téli lakhely, tö\' a balntonparti Ingattan\'g egész ívre szöló 50 százalékos vasúti ked-vezményt biztosítani évi 1 pn 8 ki-álütásl illeték fejében.
A kedvezményt a Balatoni Társaság ta(íjal is igénybe vehetik, söt azik »z, bkik a Balatoni Társaságnak még nem "axjai, de belépésüket postafordultával bejelentik. (Clm: Budapest, országház.) A belépési nyilatkozattal együtt a kedvezményre is lehet jclratkemi és ez ajánlatos, mert a kedvezmény azután csak a t.igpkra lesz érv.\'nyben.
— Sim« 4a mintáa selyemktllönlegoa-•egek Sluger Jázaef és Társánál.
ZALAI KÖZLÖNY
A középiskolai reformhoz
Megírtuk, hogy Hónran Bálint kuluszminls\'.ler két nagyfonlosiágu törvényjavaslatot terjesztett a Ház elé, amelyek közül egyik a gyakorlati irányú felsöbbfok-j középiskola l«vezoléséröl szól. Itt a polgári iskolák kérésére pótlólag megemlítjük, hogy e gyakorlati szakiskolák, ba amelyeknek mezőgazdasági:, Ipari és . kereskedelmi tagozatai lesznek nem csak a gimnázium, hanem a polgári iskolák négy osztályának elvégzése ls ké|>esit. Tehát vagy négy gimnázium, vagy a polgári iskolák elvégzése ulán lehel majd a gyakorlall életre nevelő felsőbb középiskolákba menni.
— Teklata. mi, H Kopsteln Bútor áruház állandó butorklálIltAsAt ízlésen ós olo.á bútorokat kedvozö flzetéel tel telekkellé vásárolhat.
legtöbbször ezzel kezdődik a meghűlés. Ne várjon vele, amig komolyabb formában jelentkezik, hanem már az első tüneteknél vegyen be 1 — 2 Aspirin tablettát. Meglátja, másnapra elmúlt a veszély. Ogyal-jen azonban, hogy Aipirin-t kapjon.
ASPIRIN
T A
l E T T A K
Gyurkovics Mária és Eisenberg együttes hangversenye március 5-én
(iyurkovics Máriának az Operabarátok ösztöndíja nyertesének a m. kir. Operaház kiváló tagjának és Kbenbergnek a kitűnő gord mkainü-vésznek a Kaszinó rendezésében március 5-én megtartandó luinjversenyo iránt városunkban és megycszerte nagy az érdeklő lés.
(iyurkovics Mária, a külsőben is Jeritza Máriára emlékeztető szökő, kékszemű fiatal leány már ed lig is nagysikereket aratott és őt a zenei
világ, mint a jövő nagy ígéretét tartja tartja >zámon.
Eisenberg Casals Pablónak jeles ta. nitványa, aki az ejósz külföldet l>e. járta é saz e.jész vUág sajtója elragadtatással ir müvészétírő\'. és luital-mas technikájáról.
A művészeket Kósa György, a kiváló zongoraművész kiséri.
Jegyek korlátolt számban Vágó illat szertárál>an kaphatók. A jegyek árai: P 3.50, 3.-, \'2.50, 2.—, állóhely P 1.-

Biztosítási ügynök bosszúja voit a gálosfai Festetich-uradalomban történt gyújtogatás
Kedden reggelre vty\'ifridóan a gróf Festetics Ernő (tehát nem Festetics Sándor) tulajdonát kéj>ező gálosfai uradalomnak tótvárosima. jorjában, amelyet Bartz János bérlő bérlelt, tüz ütött ki. i 1
A szérűskertben kigyulladt 3 széna, illetve szalmakazal és 1 pajta. A tüz kitörésekor nyilvánvaló voll, hogy valaki Ixjsszuból gyújtotta fel a kazlakat. Ezt a gyanút igazolta a csendőri nyomozás, amelynek során olyan bizonyítékok merültek
ftel, hogy a tüzet egy biztosítási ügynök okozta afeletti elkeseredésében, hogy nem sikerült biztosítást szereznie. |
Valótlan tjehát az a hir, hogy a bérura dalom cselédjei gyújtották volna fel a kazlakat amiatt, mert nem kapták meg a konvenciójukat Bartz mindenkor j>ontosan kimérte cselédjei járandóságát, soha senki-nek nem tartozott.
A tüz a béruradalomnak 12.000 l>engő kárt okozott.
Megfulladt egy kétéves kisfiú a szalmakazalban
Halálos bújócska egy falusi udvaron
Megdöbbentő gyermek íra^dia történt Ságvár községien. Kis Pál gazdálkodó 2 esztendős László nevű fiacskája együtt játszadozott társaival az udvar végélien egy szalma kazalnál. A gyermekek lyukat fúrlak a szalmába s oda bújtak Le. Kis László ís kikapart magának egy kis lyukat s amikor belebujt, ,a kazal feldűlt s maga alá temette a gyermeket. Társai megijedtek és elszaladlak. Jóval később vették ószre a feldűlt kazalt és akkor tudták csak meg, hogy Kis László alatta van. Széthányták a szalmát, meg is találták a szerencsétlen kisfiút, de akkor már halott volt, meg-
fulladt ö szalma alatt.
A szerencsétlenül járt kisfiú szülei éppen vásáron voltak s mire hazaérkeztek, már csak holtan látták viszont gyermeküket.
Megindult a vizsgálat, hogy a tragikus halólesetért kit terhel a felelőség. í
Éveken át székszorulásban szen vedö egyének gyakran meglepő rövid idö alatt rendbejönoek, ha reggelenként felkeléskor és eietleg esle lefekvés előtt is egy-egy félpohár természetes , Ferenc József" keserövizet isznik. Kérdezze meg o;vosát.
EMLÉKEZTETŐ
Február 26.
Keresztény Jótékony Nőegylet álarcos bálja • Centrál öeszes termeiben Február 27.
Délután 4-kor a piarista cserkészek megismétlik a Liliomfi e ő.idásAt. Lioeáüs előad is a városházán O.kor (Barbarits Lajos). Iparoskőr nagyszabású táac-teája
5-től 2-ig. Sörlel-jazz.
Mórclu. 1.
Húshagyó kedden front harcot tea a Kis ltoyalban.
Farsangbefejcző táo-tea.eat a legényegyletben. Március 3.
Az Irodalmi Kör könyv-détutánja
6-kor, zeneiskola (dr. Wfaklemá). Március 5.
Gyurkovics éa Fiaenberg hangverst-nye « Kaszinóban. Jegyek Vágónál. Márciue 6.
Liceális előadát 6-kor a v*ro«laMa (Vánkot Jenő).
Ai ön szállodája BuriapaaUia a
Corvin Szállodai
Budapest Hívében, ■ Nemzeti Silnhás melletti V1U., Caokonayalca U — Tíikílelei modem komfort. — Folyóvíz ét központi tilté* minden szobában.
Budipeit vtlamennyt villamos valuta éa autóbusza a hold közvetlen kötelében. Enánu at.bák már J p«i<tal, UUfyaa ..obák < p.>(«u, uIJm " (\'M pangO. znr
Mirct.a 7.
Kvetslíny TisstviMlfaOk asMö-
adása (Láz) 8-laor a V4roal S^atiáa-baa
Márclua 10.
Aa Irodalmi Kör kóujr.tlélutínja 0-kor, a.\'neiskola (Boraa Bála), ■ánlas 13.
lireális a\'ösdáa á-kor a viírosMaAtt (I\'arányl Budolf). Márclua 17.
Az Irodalmi Kör könyv.dáIutAn> 6-kor, Koeiakola (Kalanrem PirWC).
Hárciua ».
I.úeális elöadáa a virotháaán 0-kor (Vegele Károly).
Pontos márkit ÖrAT . Arany, ezUit ÉaazmT Jó látást adó SZCMQVEQET
vásároljon bizalommal, méraákelt áron
ZSOLDOS flTDLA
órásmester, ékueráax U látaMráax-
Fö-nt «. (Kofona-siállodával szemben.)
Precíz gépekkel éa méré-mflsserckkel felszerelt eliőrangu érán, áhaiar* ém látaierjatHé műhely.
ZALAI KÖZLÖNY
1938. februfc 21
Városi Mozgó. CtfltgrtOklől vasárnapig I
Greta Garbó és Cbarles Boyer
Walewska grófnő
Egy nagyaierB .Kiony sex-appealje és egy Ideális férfi művészete teszik eil a filmet a kinematográfia csodálatos eseményévé.
Előadások kezdete köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap <« ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. Rendes helyárak.
SSSs."^
— (Szentségimádás a plébániatemplomban)
A háromnapos szentségimádás u plébánia templomban holnap, vasár-nap kezdődik. Reggel fi órától este fl.ig szentségimádás, bevételkor egy-házszónoklat lesz mind u három napon, vasárnap, hétfőn és kedden,
— (A holnapi Ilceális elöidást)
vasárnap délután 6 órai kezdettol Barbarits Lajos, a Kör főtitkára tartja az irodalom, a közönség és a kritika viszonyáról, Sclmabl Paula Ady és Mécs verseket szaval. Gráf Ernő, a Kór titkára .Szemtől szemben a mikro fonnál, c. élményeit mondja el. Belépődíj nincs, (:)
— (Ülések a vármegyén)
Zala vármegye törvényhatósági kis-gy ülése március havi ülését 0-én, szerdán délelőtt tartja a vármegyeházán, A közigazgatási bizottság ölése 11-én lesz,
— (Kongreganisták figyelmébe)
Felkérem az Úrasszonyok Mária Kongregációjának tagjait, hogy a farsang bárom utolsó napj:\'m, vagyis vasárnap, hétfőn és kcdd<n a plébánia-templomban a már tudott és szokásos időben és beosztással szentség-imádásra megjelenni szíveskedjenek,
Prefeeta, (:)
-=- Az Iparoskör vidám tea estje 27-én, vasárnap 5 órakor.
— (A leánygimnázium)
folyó hó 28 án esto 8 órai kezdettel a Városi Szlniházban zenés Tarsangi előadást rendez, melyre a t, szőlőket és az ifjúság barátait ezúton tiszte-lettel meghívja az Igazgatóság Kötc-lező müsorruegváltás 1.50, 1.—, —.80 és —.50 pengő. A számozott műsorok Szabó Antal sportjkereskcdésében kaphatók. A főpróba hétfőn délután 3 órakor lesz, (:)
— (A kiskanizsai templomrenoválás)
ügyében tegnap délután tartottá^ meg a helyszíni szemlét Vécsey» Barna műszaki tanácsnok vezetésével. Rövidesen kiirásra kerülnek a templom-reuoválási munkálatok.
— (Juci Tante kicsi növendékei)
márdus 1-én rendeznek jelmezes délutánt a Missziósházban. Kezdető pontosan fél hat órakor. Belépődíj nincs. Szives adományokat a Missziós-ház céljaira köszönettel fogadnak. Minden érdeklődő gyermekbarátot szi-vesen Iálunk, (:)
=» Táncoló Ifjúság a Legényegyletben találkozik húshagyó kedden
Két eredménytelen betörés egy éjszaka
Két helyen is kíséreltek nveg be-törést Nagykanizsán ismeretlen tettesek. Először az éj leple alatt felkeresték Rabinek Rezső órás és ék. saerész magánlakását a Erzsébet téren. Hozzáfogtak az ablakon át való bejutáshoz, be is törték a lakás ablakát, azonban ugylálszik valaki megzavarhatta őket, mert tovább nem jutottak. Nemsokára rá Schmidt eoetgyárost tiszteilék meg látogatásukkal a Magyar utcában. Be is hatoltak a lakásba, azonban onnan csak két szemüveget tudlak zsákmányolni. Ugylátszik itt is megzavarhatták a leltest vagy le Illése kel. Mindkét »munka« primitív, kezdő betörőre vall.
A rendőrség az adatok alapján bizonyos nyomon halad. Valószínű, hogy fiatalkorúak lehetlek az éjszaka lovagjai, akiknek kézrekerité-sére minden intézkedés megtörtént.
Nép Mozgó. Szombaton és vasárnapi Ludwig Kllngler mesteri Játékával
Havasok hőse
Megrázó hatású, érdekes, mozgalmas és izgalmas filmtörténet. Remek klsérö műsor!
Előadások hétköznap 5, 7, 0, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkal I
— (Megvizsgálnak minden zalai kulat)
A vármegye területén működő m. kir. tisztiorvosok Kontra László dr. megyei m. kir. főorvos elnökletével értekezletet tartottak, amelyen megvitatták Zalavármegye összes időszerű közegészségügyi kérdéseit. Foglalkoztak a diftériaoltások végrehajtásával, cukorutalványok kérdésével és hatá-rozatot hoztak, amelynek értelmében az év folyamán a Zala vármegye ösz-szes közkutjai tmegvizsgálják,
= Az Iparoskör vidám tea-estje 27-én, vasárnap 5 órakor.
- (A fadöntés áldozata)
Varsányi József zalaszenllőrinci napszámos fakitermelésnél dolgozott az erdőn, amikor munkaközben i\'ádölt egy nagy fa. Koponyaalap törést szenvedett. Kórházba szállították, de segíteni nem khelett rajt, meglialt,
Van-e tudomása róla ? 1 Ha nincs, vegye tudomásul, hogy szép cipőt, Jó elpőt, olcsón kaphat az „ideái" clpő-Uzletben, Fő-ut 12 sz.
Ei nem reklám, e» walóaáylll
Mától kezdve az „UJS&RHAZ" vendéglőben
Kéri Ha é. Kis Gabi
mandolin- és énekművésznő
dobosnő
szórakoztatják kedves vendégelmet.
Szíves pártfogást kér Koeztoliftz Géza Csonkacsfltörtökön cigánybál. vendéglto.
(Hibaigazítás a Vlncxe-gyüjtéssel kapcsolatban)
Elirás folytán as I, körzeti elemi iskola által beküldött 21,98 pengőt a Ili. körzeti elemi iskolának nyugtáztuk. Készséggel helyesbítjük, hogy a fenti összegei a Vócsey utcai elemi iskola ifjúsága és tanitókura küldte be, ahol Zsigmond igazgató és Berlin Gizella tanítónő különösen lelkes közreműködésével feltűnően ercdmínyi^ volt a gyüjlés, A kiskanizsai III. körzet gyűjtését, amely 10.72 pengőt eredményezett, már műit héten nyugtáztuk, i
— (UJ Katolikus Legényegylet)
▼an alakulóban Zalamcrenyén, A derék gárda már munkába is -lepett. Húshagyókedden előadják a Falu rossza c. örökéletű népszínművet. A bevétel taz uj Legényegylet berendezkedésére fordítják.
— (Tenyésztett valódi gyöngysorok)
nagy választékban már 25 pengőért a 100 éves Bcréuy ékszerész cégnél.
(0
— Menyauaonyok ideálja a
I
- Fel.alegea axeavednl t
Fej- és fogfájás esetén 1—2 Aspirin-tablelta elegendő ahhoz, hogy jó közérzete helyreálljon. Ara 2 darabos zacskóban 24 iillér, 20 darabos dobozban 1.80 l>engő. Aspirin csak akkor valódi, ha a tablcltán a «Baycr..kereszt látható.
—■ Gyermekek réisáie
tapasztalt orvosok Darmolt rendelnek, mert egészen kis adagokra osztható és enyhé n hajt anélkül, hogy a legkevósbbé is ártalmas volna, A gyermekek szerelik a Darmolt, mert oly jó iZü, mint a tiszta csokoládé.
= Nagyszabású farsangbefejezö lesz húshagyó kedden a Legényegyletben (;)
— Ml a kfilSnbaág
a régi és az uj közt? Az 1938-as 56-os tipusu Orion rádió nagy sik-skálával és nagy dinamikus hangszóróval, egy gonbbal kezelhető luxus-kivitelű szekrényben kerül forgalomba. Minden rádiókercskedőnél kaplwtó,
— Aki igasán
jól akar mulnüii, az okvetlen jőjjört el húshagyókedden a Centrálbö* Reggel négyig táncl
— (Áramszünet)
Február 28-án reggel fél 8 órától délután 14 óráig Csengcry ut (Zrinyi Miklós utcától Fő utig), Zrinyi Miklós utca (Horthy Miklós úttól Saéchenyi térig), Deák tér (Gsengery úttól Szé-chenyi térig) terjedő szakaszokon az áramszolgáltatást szüneteltetjük. Az áramszünetet tekfon átalakítási munkálatok miatt u m. kir. posta kért®. DrávavölgyL ________ (0
Kiskanizsai farsang
Még halljuk a roZmaringos-pántli. kás vőfélyek hangos danáját végig az utcákon, akik «hivják, az utolsó lakodalmakat, lígy-egy lakodalmas kocsisor is végig zajlik az utcákon, megterhelve menyasszonyládákkal és dagadó dunnákkal, jókedvű vendég-sereggel, majd az utána rohanó gyermekseieggel, akik síelve kapkodják a közéjük szórt apró fonott kalácsokat. Szép pirosarcu, bongyorkendős menyecskék kiáltanak felénk a kocsikról. «Fje, buja pipitér, Mi csapatunk többet éri. Aztán a háznál az igazi lakodalom. Cigány nóta, játékok. Aji ablkon kivül a kíváncsiskodók tömege. l)o ezek Ut kivül megunják az «ácsor-gást,. egy házban összegyűlnek és elő a citerával. Itt sem hiányzik a széles Jókedv. Az idei kiskanizsai farsangon minden vasárnap volt előadás vagy táncmulatság (na utol. só farsang vasárnap lesz a missziós-leányok táncmulatsággal egybekötött szinelőadása, Lukács: Negyedik parancsolat és húshagyó kedden a Levente Otthonban fánkest) a kiskanizsai egyesületek rendezéséin n, I)e csak pár nap még a vigságok napja, a februárvégi verőfény olfe. lejteti ezt a sajátságos tarka-barka karnevált a derék és szorgalmas sáska néppel, midőn az ég szabad ege alatt a jövőbeli mindennapiért száll fel fohásza^az^Irhoz: «Es add meg nekünk a mindennapi kenyerünket!.
—k—n—l—
FONYÓDI VILLATELEK
műút és Állomás mellett
bekerítve, szőlővel, tfytlmölcs-fákkal, Jutányos áron eladó, Felvilágosítás: 501
Magyar-Olai* Bank ingatlanosztály A-ban, Budapest, V., Nádor-mxa 1*.
Klcti falvakban, távolt majorokban
0n épugy ruházkodhat, mintha » fővárosban élne. Hazánk egyik legrégibb ] osztógyára Önnek is szívesen küldi angolos gyártású legdivatosabb szingyapju szövetmintáit közvetlen a gyárból. Kérje még ma a mintakollekció bérmeotes és önro kőteLezetlség-mentes elkoddését a Trunkhahn posztógyártól, Budar-est, XI., Lenke u. 117.
— Hettyaaaxonyi kelengyék SlugOf
cégnél.
Ha még nem tudná, tudja meg ön is!! ÍRSÍE?\'Ci
Szavatolt minönégl
az ..ideál
cipőüzletbe.
Olcsó ér aki
Fő-ut 12. szám.
Nézze meg kirakatainkat!
1938. február 27
ZALAI SÖSLÖNY
t
Győződjön meg Csodálkozni fog
tt
Mily
olcsón vásárolhat
M/M
mmmmwmmmm
kiváló minűségü
BÚTOROKAT
a farsangi idény alatt.
KOPSTEIN BUTORHAZ
A minisztérium kiveszi ■ Turul Szövetség kezéből ■ ffiiskolai munkatáborokat
; Budapest, február 26 Az értelmiségi munkanélküliség csökkentése érdekében a kormány a magyarországi iminkatáborokat átszervezi. A főiskolai önkéntes niunkatábomkat kiveszik a Turul Szövetség kezéből és a többi niun-katáborokkal együtt a kultuszminisztérium gondoskodik azok lebo-nyolílásáról. Mint hírlik, Kulcsár miniszteri tanácsos lesz a munka-tálwnok kormánybiziosa.
200 halottja van a Teruel eleste után rendezett barcelonai tQntetásnek
i Páris, február 26 A Uberlé barcelonai értesülése szerint a terneli vereség lUrér^ Barcelo. nában véres Zavargások törtek ki. A kormány ugyanis mindeddig titokban tartotta a temeti harctéren elszenvedett sorozatos vereségeket. A város elestének hírérc utcát zavargások törtök ki. Az összeütközések 200 ember halálát okozták.
(Inrlagénában a lakosság tüntetést rendezett a köztársasági kormány el. leiu A tüntetőket a nemzetközi.kandár oszlatla szét.
Baroeknw, február 2fl A vörös kormány hivatalosan <iir>l Ja azokat a túreket, mintha Baricio-iiában tclkelés tört volna ki. A cáfolat azonban semmi megnyugtató támpon-tol nem ad.
- .yuMiény*
van az egyházközségi kulturliáz
W\'sj<«y.<kcüjáii«k.
Törvényhozók szentévl lelkigyakorlata
Budapest, február 2» József királyi hieroeg indítványára a felsőház és a képviselőház tagjai részére a keltős sajntévre való tc-kinteliei hároinna|>os lelkigyakorlatot rendeztek. A lelkigyakorlaton több mint száz felsőházi és képviselőházi lag vett részt, akik ma járullak a közös szentáldozáshoz. A szentmisét Serédi Juszliniiin hercegprímás mondta és ugyancsak ő szolgáltatta kl az Oltáriszonlséget a képviselőknek. |
Katasztrófa a levegőben
Pál is, február 26 San Laune közelélren egy kétmotoros utasszállító repülőgép ismeretlen okból lezuhant: négy utasa szörnyethalt. I
Elsüllyedt egy tulaj a Száván — öt halott
Belgrád, február 26 A Száva folyón egy fát és tengerit szállító tutaj elsüllyedt. A tutzt. jon tartózkodók MzUI ölen a vlzlie fulllak. I
BIC50BBATÓ a MAGAS TANÁBA!!
(Nővé Slrbska Pléso) l»0 «.
MÓRY SZÁLLÓK és penzió £«*u íptilii végéig Mi ipitt. Si-hnuil
Magailatl nap. Plhenéi. Modara komtorl, ieo«. Uk li«n nUn4k«lt írak. Penf&-átuUlá»t tllnUi a Tátrai Fürdők Mp-tlaalaU BudapMt, IV, JAia«l >*r 9. 307
APRÓHIRDETÉSEK
10 tlólg 60 fillér, minden tovább 11b 4 llllár.
EihUiBra díszített szép áramvonalas csukott autó Kaulmannál rendelhető. Telefon 222. Erzsébet-tér 1. 4024
Egyszobás konyhás utct lakás azonnal kiadó. Kossuth tér 21. 519
Agytall és pahal> állandóan kapható. Rltscher Mátyás, Horthy M.-ut 35. 342
Mielőtt >l»a«at*kat csináltat, kárlen árajánlatot Jerauiektól, Erzsébet tér 18.
438
HÓ-, sárcipó javítást hivatásos vul-kantzálónál készltteueu. Horthy M.-ut 2.. Vasember-udvar. 3094
Haaaaétt ruhái veszek él eladok, hívásra házhoz megyek. Márkus. Király-utca 31. 133
Sugár-ut 1 G/e. számú házban utcai két-■atobási összkomfortos lakán május l-re kiadó. 14
Etadó Eötvös-tér 17. aiámu háromszobás mellékhelyiséges asagáakéi. -Bővebb felvilágosítást sd Fitos Oyuta, Szántöd. 472
Kladé Szekeiea József-utca 38. az. a. utcai kétszobás-konyhás Iskás és egy udvari egyssoba-konyhás lakás május l-re 506
Kaavaaoióa kőműves, kl a cement-munkához Is ért. uradalomba felvétetik. Cím megtudható Unger és Tóth vaskereskedésben. 509
Miadsaaalaáay, komoly, dolgos, állandó helyre március l-re rendes fizetéssel felvétetik. Jelentkezés 27-én, vasárnap d. u. 2—6 lg. Szent Imre herceg u. 12. 512
Erzsébet-tér 17. ailathalf laig, háromszobás utcai Iskás, kétszobás utcát Irodának helyiség május l-re kiadó. 511
Slkátor-u. 26. számú háromszobás i gánháa ki.dó. .
Egy vagv két egymásbanylió halara-■alt szoba, esetleg ellátással, azonnal kiadó. Kialaludy u. 17. 527
Saját termésű karaoaaayl asztalt
fehér kar P 056-éit, asztalt siller (vörös) karP 0-44-ért literen kint kaphat* bortermelőnél Csengery.ut 19.
Négyszobás utcai flaaaka ás Msgysr-U. 7. alatt május l-re ki-
lakás
adó. Bővebbet Eötvös tér 23.
•sfartaa
A Kiskati dűlőben 2 k. h, 1128 Ö-5I szántó és 3 k. h. 10631 t t-öl rét, • Mslomt dűlőben 1413 l l-öl szánté és 120 [>01 rét, a tbndotsi, keleti dttlö-ben 5 k. h. 769 O-öl rét eladé.\' Bővebb felvilágosítást nyu|t a Zalama-gyat Saa«aa*gl Takarékpéssatír r. t. Nagykanlaaán. 443
Rét is gyümölcsös kaaaáUé kiadó. -Sugár-ut 2. 524
Varr«la*ar Ilzetéazel felvétetik Zrínyi Miklós-utca 56. alatt. 525
maróit\' fürdő
Csengezy-ut 19. ■UnrAar k*slf«r«h T.aksasmváfás
HR- Nyitva MlMáaa nap, 1
Étkéaalat, 12 szemilyea, használva még nem volt, nionogrammentes, nagyon olcsón eladó. Clm a kiadóban. 532
Szépen kataraaatt szoba, tflrdöazoba-hasznllattal 1 vagy 2 személy réssért kl-sdó. Eötvös-tér 15.
Mlndettnspi levelelésből Ösaz«gytl|t0tt Mlvaaat, régi vagy uj tömegeket, magyart és iüilöldlt, feloszlatott gyOjtemi-nyeket bármikor megvételre keresek. — Barbarils La|os, s Zalai Köstöny I. szerkesztője érdeklődni lehet teleion 78. si. vsgy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra között.
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. üutenberg Nyomda éa Délsalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelöl kiadó: Zalai lUraly. Interurbán telefon; Nagykanizsa 78. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
1938 február 27.
MEGHÍVÓ.
A nagykanizsai IparoskSr 1938. március hó 6-én d. a. 10 órakor, határozatképtelenség ese-Mn 1938. március hó 13 án d. e.
10 órakor, tekintet nélkül a megjelentek számára,
V. évi rendes közgyűlését
tartja, melyre az Iparoskör i. t. tagjait — ugy a rendes-, mini pártolótagokat — van szerencsénk ezennel meghívni.
Tárgysorozat:
1. Elnöki megnyitó. Jegyzőkönyv hitelesítésire 2 tag kiküldése. 2. Évi jelentés a Kör multévl működéséről 3. Zárszámadás, vagyon mérleg, számvizsgáló bizottság jelentése és a felmentvény megadása. 4. Költségelőirányzat 1938. évre. 5. 15 választmányi rendes tagnak 3 évre, 10 válaszlmányi póttagnak, 3 számvizsgáló bizottsági rendes és 1 póttagnak 1 évre szóló megválasztása. 6. Indítványok. (Az alapszabályok 10. §-a értelmében csak ugy tárgyaihatók, ha 3 nappal a közgyűlés előtt Írásban és megindokolva rz elnöknek bejelentetnek.) Meg\\egyzés: Zárszámadás és költségvetés megtekinthetők a Kör hivatalos helyiségében naponta d. e. 11—12 óráig.
Nagykanizsa, 1938. február 21.
tábor liiitf sk. Papp Osikár sk.
fl<
jfgyzfi.
ügyv. elnök.
Vízvezetéket
szereltessen, Javíttasson
? Czvetkó Gyulával
A nagykanizsai kir. Járájblróaág,
mint telekkönyvi hatórtgtól.
Jtmrtsl Hiifij-IM
Dr. Tamáa János végreha|tatónak Komáromi Anna özv. Taaler József né végrehajtást szenvedd ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi hatóeág a végrehajtató kérelme következében az 1881: LX. t.-c. 144, 146. és 147. ft-ai értelmében a végrehajtási érveiéit elrendelt 230 P 30 fill. tőkekövetelés, ennek 1934 évi május hó 16. napjától Járó 5°A> kamata, 11 P 20 fill. eddig megállapított per- éa végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 15 P költség behajtása végett a pacsai 628. aztjkvben 259. hras. a. felvett szántó a tói dűlőben ingatlanra 200 P. 445. hrsi. a. felvett rét a fclsöberkl dűlőben Ingatlanokra 120 P. az 1181/a. hrsz. szántó a Kis mezőn 040 P, 288la. hrsz. szántó a cauzól dülóben 300 P. 532. hisz. rét a Fetaőberekben 280 P, 301/a. hrsz. rét a Nagyréten 90 P, 2447/b. éa 2445. hrsz. rét a Komakút dűlőben 100 P, 2506 hrsz. rét a Komakút dűlőben 50 P éa a pacsai 2293. aztjkvben MJhalecz Oyörgy éa neje Imrei Anna nevén álló 349/a. hrsz. rét a " yréten 50 P kikiáltási árban.
tkvl hatóság az árverésnek Pacsa égházánál megtartására 1938. é.; __ dus hó 14-ik napjának d. e. 10 óráját
Nagyréten 50 P kikiáltási árban.
A tkvt hatóság az árverésnek községházánál megtartására 1938. évi március hó 14-ik napjának d. e. 10 órájá tűzi kl és as árverési feltételeket ai 1881 LX. t.-c. 150. §-a alapján a következőkben állapltja meg:
I. Az árverés alá eső Ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron atadnt nem lehet (1908 :XU. t.-c. 26. §.)
Aa áiverelni szándékozók kötetesek bánatpénzül a kikiáltási ár lO\'/oát készpénzben vagy az 1881: LX. tc. 42. g-ában meghatározott óvadékképes értékpaplros-ban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előleges blröl letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 :LX. t-c. 147., 150., 170. §§.; 1908. LX. t-c 21. §.)
Az. aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akír, köteles nyomban a kikiál-táai ár száaaUlu szerint megállapított bá
nalnÁA.1 .. ill.l. Ul.i .. ____ . ^
25. 5.) 3-ín.
Dr. Bentilk ik. kir. Járáiblró. A kiadmány hiltlííl: Kli| tk.
"I__Irod.lUit.
itpénzt az álUK igéit ár ugyanannyi . likáig kiegéazitenl. (1908 : XLI. 25 NagylcaJlizaa, 1937. évi dec. hó 3-án
IDCÜ
Melegebb!
Prognózis: Enyhe légáramlás, kevés felhőzet, egyes helyeken köd, a hőmérséklet emelkedik.
A Meteorologial Intézet nagykanizsai megtlgyelőállomása Jelenti«
Hőmérséklet tegnap este 9 érakor: +0-6, ma reggel: -4 8, délben: +60.
Teljes
csiraképes és fajtiszta:
9 karflól mag
8 w kelkáposzta n
12 káposzta kalaráb ii
5 nl ii
5 o sárgapápa ii
4 petrezselyem ii
10 O ratak ii
10 c saláta n
5 o ugorka ii
6 a paprika oukorboraó ii
14 Jd ii
10 slb. apárgsbab slb., kb. 50 féle ii
virágmag
megérkezett és kapható:
orszAq józsef
magkereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A régi bírósági palota mellett. Tel. 130.
Ágytoll, pehely
kelengyék, penziók, szállodák részére intézeti párnákhoz higiénikusán kezelve olcsó árban
Fehér fosztott libatoliat
kilónként P 3-00-ért,
egy lobb mlnóséget 3.50-ért szállít 5 kilós postacsomagban bérmentve utánvéttel
ROSSEB GYULA íirtill-ttni. EiknfilwUii.
5049/1938.
Tárgy: A kéményajlók átalakl-Uu, kijavítása.
Hirdetmény.
A 180.000/1936. B. M. rendeltt 78. g-ának 4. bekezdése szerlnl a padlísürben lévő Mménytisztlló nyílásokat f. évi október I. nap|álg be kell falazni s a kéménytisztításról ugy kell gondoskodni, hogy a kettő.! vasailóval elzárl nyílást a kémény aljin kell elhelyezni, a padozat felelt mintegy 60—70 cm. magasságban. Ugyanakkor a telő feleli lángblztos kéményseprő Járda építendő. E kö-lelizeltség alól a tűzrendészet! halóság csak egyszerűbb falusi házaknál lehet indokoll esetben kivételi.
Felhívom a viros háztulajdonosait, hogy feni! rendelelnek f. évi oklóber Mg legyenek eleget, mert annak végrehajtásit ellen fogom őriztetni s a mulasztók a Kbtk. 141. §-ának első bekezdése szerint szigorúan büntetendő kihágást ls köveinek el.
Nagykanizsa, 1938. február 19. u, Polgármester.
KERTI MAGVAK
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
MAGSZAKÜZLET
Ócska ólmot, méhviaszt
veszek.
Szabó Antal sportüzlete.
Páratlan kedvezmény a Zalai KftzlCny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerüli olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóviz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezed ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a Jelentkező olvasók részére.
Nagykanlisa meíyel város polgármesterétől.
5225/1938.
Hirdetmény.
Figyelmezlettm a közönséget, hogy a 19 291/1938. F. M. sz. rendelet értelmében folyó évi március I-Je után már az eladó (cserébe, ajándékba adó) larlozik tulajdonjogát a marhalevél hálulsó oldalán a szerző (vevő) nevére álruházlalni. Aki ezt elmulasztja, kihágást követ el.
Nagykanizsa, 1938 február 23. ,„ Polgármester.
5424/1938.
Tárgy: Oalyla értékeiltéie.
Faeladási hirdetmény.
F. hó 28-án, hélfőn d. e. 9 órakor a békástól fáslegelőn 160 halom tölgy-galyat, a Feliőerdőben 1 halom nyirgslyat és 38 halom kecske-fűz, vidnyár és mogyorőfát a Békáslónál megkezdődő nyilvános szóbeli árverfam eladok.
Nagykanizsa, 1938. február 23. Ml Polgármester.
4295/1938.
Tárgy: Az arzénporral való gyümölcsfa permetezés eltiltása.
Hirdetmény.
Tudomásomra ju\'oli, hogy egyes gazdák a gyümölcsfák virágzása idején is használnak arzénes port permetezésre, jóllehet a vlrágnyitás-(ól a sziromhullásig történő arzénos permetezés a méhesekben nagy kéri okoz. Közhírré teszem, hogy az arJ -/énnel való permetezés a virágzás idején tilos él a 48100/1932. F. M. sz. rendelet alapján elzárásul büntetendő klhágásl képez.
Nagykanizsa, 1938. február 15. ui Polgármester.
Ofcsvnhjjot cwlíamczLbM siórakozhalik
fagymentes napokon
NEODENDRIN
(gyümölasfa-karbollneummal).
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az 6mI és táll védokmá* a leghatátosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
flaalbaraokot
solbár (kénbáriummal)
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, nSvéayvédelmin.rak, laák, gép kerekedéiben
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A régi törvényszék mellett Teleion 130.
Nyom, a taptulajdaag. KfivalmM nt. autoü*^ Nyomfa éa Mqalai Lapkiadó Y«alu» konymjjmidijáltfu Nagykaaiasín. I\'«lel4s
Üzletv. Zaluj Károly,