* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
24.44 MB | |
2010-03-09 12:46:34 | |
Nyilvános 2678 | 9112 | Zalai Közlöny 1938. 122-144. szám június | Zalai Közlöny Politikai napilap 78. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 78 ^folyam 122. Mim. Nagykanizsa, 1988. Junlua 1 szerda Ara 12 A". ZALAI KÖZLÖNY és UWnU: Nd 1 i POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési ára: egy hón t pengft 40 flllír. Sierlteizlóiégi é> KtadAhivalali lelclom 7a u. A BESZKART.núl llsztvfce\'Akké minősilik át a főiskolát végze.t kalauzokat. PLETfiT n.entetlo meg Budapcs\'.en Halász Erzsébet nrile-.ínynak Bronctky Józief szlovák piarisUupAp, aki a villamosról !©evett leányt az clj^úzolás elöl egy hirtelen rántással a kocsiba emelte. ZSEBTOLVAJOKNAK nem jó aia-tása volt az nm.epnapok alatt Buda. jesten. A rent\'őr»ég egész sereg zsebtolvajt fogott el és tartóztatott lo. ELTEM ETTfiK a győri renilóráli\'o-zalot, Böc-\'ő Károly rendőrfőtőrzsör-n.estcit, akit óriási közönség fisért utolsó xitjőra. PROHASZKA Ottokár szókesfehér. vári püspök hamvait a teme ő\' kriptából átszállították a \'székesfehérvári széke egyházba. NÉMETH Antal, a Nemzeti Szinhá* igiizgalójának távozáséi rr.egcáfclták. PACELLI bíboros nevél.eu N\'aro zászlósúr és Luttor tanácsos megjelentek gróf Mayláth Gusztáv erdélyi püspöknél, aki két és fél éve betépem \'fekszik a Vörös Kereszt kórhá/ban és a legátus üdvözletéi tolmácsolták neld. AZ ÜZLETEKBEN ezentúl sziip-ruan eUei.őrzik az árak kifüggesztését. OLCSÓBBODOTT holnaptól a juta. szövet 10 százalékkal, a gabona és bur^onyazsák pedig 3 szá>al>:kkal. A HANGYA junius 23-án tartja jubileumi kongresszusát. . 150 MAGYAR iparos utazott el a berlini kézműipari klállitásia. A LENGYEL törvényhozók tiszte-leiéie Kánya Kálmán teái adott. XI. PTUS pápa a mai napon üli 81-ik \'szüleié naját. CSEHORSZÁG szakítson a szovjet-szö>-eUóg(,el, _ követelte Strang aiif,ol kiküldőit Parisban. A szovjelszövetség a béke akadályu. A MAGYAR hősi hatoltak UszloU). lére Londonban a legelőkelőbb kalli. lemúló inban, a Bronton Oratoryb\'n gyászLsten tisztelet tartotlak, amelyen a magyar követség teljes számban részt vett. A CSEH választásokon a szudéWi. német párt óriási győzelmet aralott. A KOLFOLDI sajtó a legnagyobb elragadtatás Ittingján Ir az Euchurisz. risztikus Világkongresszus páratlan sikeréről és melegen emlékezik nvg Magyarországról és a magyar népiől ez alkalommal. A CSEH VAMOHOK megvertek Szo-bon o^y felvidéki magyar fiatalembert, n*ort él\'etle Magyarországot, VALENCIATOL már <sak 90 kilo-méternyire állauak a spanyol nemzeti csapatok. A JAPÁNOK legutóbbi támadásának két és félezer halálos áldozata és tiz. ezer súlyos sebesültje vau. DAMASZKUSZBAN a nuiukásszer-vezetek szövetsége kimondta iu általános bzUájJkot. BERLIN és Budapest Wőiötl meain Ürüt a lepülőjájnít. Az eucharisztikus kongresszusról hazauftaztábaii meghalt Seroy vtordiniai püspök Ma hajnalban érkezeit Triesztbe a budapesti eucharisztikus kongresszusról érkező egyik különvonattal Sercy nordíniai püspök. Az idős főpap a vonaton rosszul lett és a vonal meg- érkezése után azonnal az irgalmasok kórházába szállították. Segíteni azonban már nem lehetett rajt, szivszélhüdésben a budapesti szép napok emléké vei, meghall. A pénzügyminiszter bejelentette, hogy a kormány javitani szándékozik a tisztviselők helyzetén A Ház elutasította a költségvetéshez benyújtott határozati javaslatokat Budapest, május 31 A képviselőház mai ülését fél 10 órakor nyitotta meg Bobory •alelnök. Azonnal folytatták a költségvetés megkezdett vitáját és elsőnek Reményi Schnoller jíéüzflgyminiszter szólalt fel, aki kimerítően válaszolt a vita során elhangzóit felszólalásokra. Mindenekelőtt eloszlatta azokat az aggodalmakat, amelyeket a felszólalók kifejezésre juttattak az adók behajthatatlanságával és a magyar adófejkvótára vonatkozóan. Hangoztatta, hogy a kormány a költségvetést reális alapokra fektette és minden igyekezetével azon van, hogy a lakosság életszínvonalát emelje. Első ijielyen említette a mezőgazdaság eredményes ter melését, majd az ipar továbbfejlesztését. Foglalkozott a pénzügyminiszter az állástalan ifjúság elhelyezésének problémájával és megindokolta, hogy miért oly magasak a személyi kiadásokra és nyugdijakra felvett összegek? Hangsúlyozta a honvédelem fejlesztését és az arra felvett 27.1 millió többlet szükségességéi. Ismételten kijelentette, hogy a kormány a földművelésügyi politikával intenzivebben kíván foglalkozni, de nem feledkezik meg a lisztviselőtársadalomról sem. Tudják, hogy a tisztviselői kar nehéz helyzetben von és* épp ezért, amint az első alkalom kínálkozik .megragadják azt és segítenek a tisztviselőkön : adókedvezményekkel és családi pótlékkal, illetve a családi állapothoz mért fizetésrendezéssel. A pénzügyminiszter beszédét a Ház nagy tapssal fogadta. A beszéd hatása alatt a benyújtott határozati javaslatokat el is utasította a Ház, majd az elnök szünetet rendelt cl. A Ház ma általánosságban elfogad a a költségvetést Az igazságügyi t\'rci költségvetésének tárgyalására került sor. Dulin volt az első felszólaló. Petre Kálmán beszéde után Györki Imre a Pesti Napló betiltását kifogásolta. Az ülés még tart. Leszerelik a behívott cseh tartalékosok egy részét Prága megígérte Párlsnak, hogy a cseh-német kérdést még junlusban rendezik — Tót autonómia amerikai mintára — Még hosszasan elhuiódnak az előzetes tárgyalások Prága, május 31 A lapok értesülése szerint a nemzetiségi kérdés végleges rendezése még hosszabb időt igényel. A kormány terve nem kerül junius Í5-re a képviselőház elé, mert az előzetes tárgyalások a jelek szerint hosszasabban elhúzódnak. A kormány pedig csak az esetben akarja a parlament elé vinni a kérdést rendező javaslatot, ha előzőleg mindkét féllel megegyezett. A tót tervek Az amerikai tótok küldöttsége egy tervet dolgozott ki a felvi- déki lótok részére. Eszerint a csehországi tót kisebbség olyan megoldást követelne, mint amilyen az Amerikai Egyesült Államokban van. Vagyis a tótság önmaga intézné saját országgyűlésén az öt érdeklő ügyeket, de emellett megmaradna egy cseh-tót központi kormány. Lehetségesnek tartják, hogy a javaslathoz hasonló kívánsággal lépnek fel a többi kisebbségek is, és ha X\'z nem ütközik az alkotmányba, a tótok készséggel hozzájárulnak ehhez. Hfinka azonban senkivel sem lép szövetkezésre, hogy egy.üttc- sen támadja a cseh kormányt, — mondja a nyilatkozat. Prága engedékeny Páris, május 31 Páris kérésére a cseli kor* mány állilólag hajlandó elmenni a legmesszebbmenő engedményekig, — jelenti a francia sajtó, amely ugy értesül, hogy a behívott tartalékokat is csökken li a kormány és állilólag mária ígéretet tett Párisnak, hogy* még junius hónapban feltétlen rendezi a cseh—német kérdést. „Újra kell rajzolni Európa tér k\'pét- London, május 31 Olhby szocialista képviselő nagy cikkben foglalkozik a cseh kérdéssel és rámutat arra, hogy a francia és az angol kormány az egész világ érdekében munkálkodik akkor, amikor rá akar ja venni Prágát a kérdés mielőbbi rendezésére. Véget kell vélni a civódásnak és ki kell húzni a szálkái Európa testéből ! — írja. Nincs más mód és ez rövidesen be is következik : módosítani a szerződéseket ! A kívánság teljesíthető és Euróna békéje érdekébon meg is kell és meg is fogják tenni. Természetesen a szerződésmódo silások sorozata halárkiigazilá-sokkal is jár, tehát rövidesen újra kell rajzolni Európa tér-képét — és ezzel köszönt majd be tulajdonképpen a béke. A cikk kiemeli még\'a Magyarországgal való kibékülés fontosságát és a Magyarország, sérelmére elkövetett sérelmek orvoslását minden tekintetben. Csehország lázas háborús készülődése Belgrád, május 31\' A félhivatalos »Vrcme prágai tudósítója a •>Harctér feléi ciniti tudósításban beszámol arról, hogy Prágától mintegy 25 kilométernyire már minden a legteljesebb háborús készülődés képét mulatja. Mindenütt munkások dolgoznak az utakon, gépjármüvek tömegét -és gáz-\' bomba fedezékeket látni. Ahová a szem tekint: járőrszolgálat, gázálarcos katonák gyakorlata. A katonák Minden hidat aláak náztak a felrobbantáshoz. Sok élelmet halmoznak fel. Az egész határmentén mindenütt teljes háborús készültség uralkodik. Imrédy Pacelll búcsúztatásait Budapest, májua 31 Imrédy miniszterelnök ma délben Esztergomba utazott. E te 6 órakor részt vesz a Keleti pályaudvaron Pacelli államtitkár búcsúztatásán. BAUU ROKONT Legújabb/? Amerikai kcnyszcr-kölcsön ? Washington, május 13 A szenálus albizottsága elfogadta azl a javaslatot, mely surint az USA kormánya kényszeríthet minden — bizonyos összegű vagyonnal rendelkező polgárt arra, hogy pénzkölcsönt adjon az áll mnak. Átadták Hlinkának a pitts-burgi szerződés eredeti példányát Rózsahegy, május 31 Rózsahegyen az amerikai tótok küldöttsége á\'adta Hlinkának a pitls-burgi szerződés eredeti okmányát. Hlinka könnyezve fogadta és vetle át az eredeti okmányt. öregkereskedelmlstAk közgyűlése A Nagykanizsai Felsőkereskedelmi IflkoIAt Végzett Tanulók Szövetsége ez-évben ls megtartja szokásos közgyűlését és az azzal kapcsolatos találkozókat. A 9. évi közgyűlés ezldén pünkösd vasárnapján, junius 5-én lesz az Iskola dísztermében. Esto társasvacsora lesz a Koronában, amelyre Balog Dezső Igazgatónál kell Jelentkezni. Az öreg-kereskedelmisták közgyűlése és Ünnepsége keretében lesznek a 10, 20 és 30 éves találkozók 1 \\ (:) BUDAPEST L 17 Dr. Bellák Sándor előulása. -17.25 N. Dortheim Stella hegedül. — 17.50 Pac^llI bíboros elutazása. — 18.20 Hanglemezek. — 18.40 Helyes magyarság. -^,18.45 I)r. Bartha Dénes előadása. — 19.30 Heimiih Lajos zongorázik. — 20 Dalos, re lés katona est. — 21.35 Hirck, időjárásjelentés. — 22 Weidinger Ede szalu i és jazi. zenekara. — 23.10 Rendőrségi fúvószenekar. — 0.05 Hírek. Ha belei el vannak dugulva és gyomra rossz, ugv folyam üljék azonnal a természetei Ferenc József keserüvizheT, mert ez már csekély, alig egy pohárnyi mennyiségben is gyorsan, biztosan és mindig kellemesen lisz\'ifja ki az emésztés útjait s jó étvágyat és friss kö érzetet teremt. Kérdezze meg orvosát. A PANNÓNIA kávéházban ma este búcsúzik a közkedvelt debreceni Kiss Jóska és zenekara! — N«ptán Junius 1. szerda. Kom. kat. Pamfli vt Protestáns Pamfilius. Izr. Szivén hó 2. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg a „Mária" gyógyszortár ós a kiskanizflal gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden ogéu nap nőknek.) Pacelli bíboros ma este Nagykanizsán át utazik vissza, S>rédi hercegprímás Nagykanizsáig kiséri Az Eucharisztikus Kongresz-szus befejezése és a Szent Ist-váni ünnepségek megnyitása ulán Pacelli biboros- államtitkár, a Szentatya képviselője,ma délután kíséretével visszautazik Rómába. A különvonat ma, kedden este 22 óra 20 perckor fut be a nagykanizsai (állomásra. Pacellit egész Nagykanizsáig dr. Serédi Jusztinián biboros hercegprímás kiséri, akitől itt elbúcsúzik. A \'különvonat szalonkocsiját az állomáson a rendes gyorsvonathoz csatolják, amellyel Pacelli folytatja útját Róma felé A vonat továbbindulása után a hercegprímás saját vonatába száll és abban várja meg a visz-szaindulást Budapestre. .Semmiféle hivatalos fogadtatás nem lesz a kanizsai állomáson, csak P. Czirfusz Viktorin plébános megy ki a Szentatya követét és a hercegprímást hozó vonat elé. A pápa dr. Tóth Tihamért veszprémi püspökké nevezte ki A Szentatya dr. Tóth Tihamér pápai prelátust utódlási joggal Veszprémbe címzetes püspökké nevezte ki. Dr. Tóth Tihamér szolnoki {születésű, egyetemi tyanár, 50 éves. A budapesti egyetem theo-logiai fakultásán a lelkipásztorkodás! és a szónoklattant adja elő. Működése a rádióban . elhangzó beszédei, irodalmi munkássága révén mindenki előtt ismert. »Tiszta férfiuság« cimü könyvéi 21 nyelvre fordították le. A veszprémi tgyházmegyének\' nagy nyeresége a nagy tudományos és leli felkészültségű, tett* erős, országos népszerűségnek örvendő dr. Tóth Tihamér kinevezése. Az utódlási joggal történt kinevezés egyben eldöntötte az évek 6ta sokszor visszatérő kombinációk sorsát a veszprémi püspöki széket illetőleg. A város kötelezi tatarozásra a rokkant házak gazdáit Zalaegerszegen belül bontassa lc az épületei. Figyelmeztetést kaptak a Rákóczii tea elején levő házak tulajdonosai Kénerék, az Apponyi utca elején levő hosszú düleJe/ő kerítés tulajdonosa, az egyik Erzsébet királyné utcai háztulajdonos, a7. Iskolaköz düle ;e ő épületének tulajdonosa, a Madách\' utca 8. sz. alatti liáz és a Töltő sy utcában levő Szo-c-sák féle ház tulajdonosai, hogy haladéktalanul intézke ljenek, mert eset-leg jön a. városi csákány. Uc néljük, a név.e szóló felhívásnak meg lesz a kellő eredménye é; eltűnnek Zalaegerszeg utcáiról a házaknak csúfol! épületek. Betemetik a KuUur-ház melletti .illatos, árkot is. Zalaegerszegi laptársunk Írja a kővetkezőket: l-\'uglalkoztunk a tatarozások elmaradásával és szóvá tettük, hogy a több utvonalakon még a tehe\'ősebb háztulajdonosak jen igen tesznek eleget a polgármester rendelkezésének. Értesülésünk szerint a városházáról szombaton névreszóló figj-elmeztelé .eket külllex a tehetősebb háztulajdonosok-#k>z, Iwgy 8 na|K)u belül hajtsák vég.e a tatarozási munkálatokat. Miután dr. Mándi Jenő gyógyszerész olyan értelmű kői elmei intézett már korábban a Volgái-mesterhez, ilogy Kossuth utca 35. szám alatti házát nyilvánítsák lakhatatlannak, ezl a kérelmet most teljesítik és felszólították, hogy 8 uajnNi Tudnivalók a pénteken megnyíló légoltalmi kiállításról Nem maradt meddő az a harc melyet a Légoltalmi Liga a nemzet önvédelme érdekében meg-íjnditoll és lankadatlan erővel szünet nélkül folytat. Szerte az országban mindenfelé egymásután alakulnak meg a ligakeriiletek, azoknak kebelében a helyicsoportok és általában mindenütt kezd úrrá lenni a közönyön az érdeklődés, a részvétlcnségen az áldozatkészség és egészséges erővel kezd kibontakozni az ön- és nemzetvédelmi gondolat megvalósulása. Tartozunk azonban megvalla- ni, hogy "hiába volna minden szó, a Liga apostolainak minden törekvése, ha a segélykiállást nem hallanák meg azok, akiknek kezdeményezéséhez és áldozatkészségéhez igazodik az egész magyar társadalom. A Légoltalmi Liga jelentősége túlnőtt már a hétköznapok szürke érdeklőési körén. A Légoltalmi Liga nem a háborút, hanem a békét szolgálja, hogy arra épülhessen fel a szervezet, amely a magyar jövendőt védel mezi és amelyet mindenkinek kötelessége anyagi és erkölcsi 1938. |unliU 1. Vizvezetékszerelést garanola msllett készít-- MENDLOVITS ereiével szolgálni. Ennek a célnak szolgálatában Nagykanizsának is ki kell vennie hazafias kötelességként a részét. lilső lépés hozzá a légoltalmi kiállítás, amely junius 3-án, pénteken délben nyílik meg a nagykanizsai városháza diszes közgyűlési termében. A kiállítást mindenkinek meg kell néznie, akinek sorsa, gondolkodása egy a magyar föld sorsával, szellemével. Belépődíj 20 fillér, gyermekeknek lü fillér. Az így befolyt ösz-szeg teljes egészében légoltalmi célokat szolgál A kiállítással egyldőben a Nép-mozgóban légoltalmi hangosfilmek kerülnek bemutatásra 20 fillér belépődíjjal. Ezek a filmek bemutatják a légi háború minden borzaimái, de egyben az ellenük való védekezés lehetőségét 1S\'A kiállítás naponta 8-12 és 2—6 óra közt megtekinthető. A kiállítás keretében az országos légvédelmi parancsnokság szakelőadói a kiállítás látogatói számára tájékoztató, felvilágosító .előadásokat tartanak. lindeo szüld könyve (P. Olasz Péter; Gyermekkor, serdülőkor, nevelés) Ma, amikor a magyarság kétségbeejtő bizonyossággal elindul It a népszaporodási grafikon szomorú lejtőjén, apostoli fontosságú minden tanmka, ami arra \'irányul, hogy utat mutasson a é^fj&Y holnap nemzedé-kének testi és lelki nevelése terén. Ezt az apostolkodó munkát végzi hosszú idő óta dr. Olasz Péter jezsuita atya fajtájának nem csak lángoló $ze retetével, hanem a tudós ko« moly felkészültségével, a gyakorlati tapasztalatok, rendszeres megfigyelések tömegeinek feldolgozásával. A szakiroalornhan tekintélyes név Olasz páteré ; könyveinek, dolgozatainak egész sorozata gazdagitia az ifiuság-nevelés mindennél nagyobb magyar ügyét. Nemrégen került ki a kir. Magyar Lgyetemi Nyomdából P. Olasz Péler uj könyve: * Gyermekkor, serdülőkor. nevelés* eimen. A mintegy háromszáz oldalas könyv harminc fejezetben veszi sorra a gyermeknevelés kérdéseit, a test, a lélek nevelését, az értelmi ,érzelmi, sexuá-lis, erkölcsi, szociális, esztétikai és vallásos nevelést, a gyermek- BUDAPEST legdivatosabb cipőit és szandáljait hozzuk. Miltényi-cipö 60 év óta a legjobb márkás-cipő, kiállítási aranyéremmel, kiállítási ezüstéremmel és kiállítási nagyéremmel kitüntetve Araink mérsékeltek I ..... , . \' Miltényi Sándor és Fia. Ffi-ut 2. (Városház) 1938 |unlu» 1 ZALAI KÖZLÖNY Viszontlátjuk a magyar csalogányt 1 Eggerth Márta szerdán és csütörtökön látható lesz egyik legnagyobb és legszebb szerepében UI IC7 Cf\\i I ITÁ KI Ra9y°9ó állítású és nU Jlfc E- V UI Hll csodás zenéjü film! Előadások a Nép-Mozgóban 5, 7 és 9 árakor. — 20, 40, 60 f. helyárak! lélek és gyermek-idegek elhajlásainak ortopédiáját, a koedukáció nagy és nehéz kérdéseit, a pályaválasztás gondjait, az átöröklés, a környezet effektusait. Jellemző a munka alaposságára, hogy minden fejezethez bőséges s talán egyedülálló gyűjteményét adja a vonatkozó irodalomnak. Olasz Péter könyve neiu általános nevelési elvek elvont útvesztőibe kalauzolja az olvasót, hanem a szó egész értelmében az egyéni nevelésnek szinte lé-pésről-lépésre következő útmutatója. Ez teszi könyvét értékének megfelelő módon rendkívül hasznossá. Szülő, aki állt már tétova gondok közepette serdülő gyermekének problémái mellett, megbízható, mindig kéznél lévő, a lélekkuttatás tudományos biztonságával felvértezett, szeretetteljes vezetőt talál ebben a könyvben. Lehetetlen, hogy akinek gyermeke van, ne érezze számtalanszor, mennyire tájékozatlanok vagyunk éppen abban, ami éle-tünk legnagyszerűbb célja, értelme, munkája : — utódaink felnevelésében, a földi örökélet: biztosításának eszközeiben, mód jaiban. Egy gyermeket felnevelni, istenhivő, erkölcsös, léleterős emberré, a nemzeti közösségnek helyét megálló tagjává tenni, — nincs ennél magasztosabb földi cél, rendeltetés a halandó porszem, az ember számára. Több ez, nagyobb, szentebb és csodá latosabb, mint a gigászi épitke zések, több, mint a technika minden csodája, mérhetetlen ti< tok ,mint a végtelen ür tudománya, fontosabb és emberibb, mint a rádió vagy távolbalátás minden vívmánya. Semmi nem ér fel azzal : — egy apró embert megtanítani az Isten nevére-és megtanítani embernek lenni. És semmi sem nehezebb, semmr sem felelősségteljesebb ennél. És mégis. Mennyi mindent összeolvas, tanul, néz ,kutat egy ember és legtöbben felnövünk annélkül, hogy csak egyszer is komoly tanulmányt folytatnánk gyernfe-keink felneverése körül naponta felmerülő problémák özönében. Az emberi lelkiismerethez kellene tulajdonképpen appellálni és mindenek fölé helyezni a célt: — megtanítani mindent embert, hogy hogyan nevelje emberré az utódiait. Ennek a magasztos célnak .411 szolgálatában P. Olasz Péter jezsuita atya könyve. Laikus számára is érthetően, mindenre kiterjedően, tudományos alapossággal megirt könyv, mely második katekizmusa \'kellene, bogv legyen minden magvar szülőnek. A könyv minden könyvkereskedés utján 5 pengőért megszerezhető. Zenével is lehet betegeket gyógyítani! Ezt az embert, akivel a túród fonsik napsütésben izzó erdei közölt sétálok, már e z-tendők óta ismerem. A szemel csillognak mindig és akkor vau elcmólKín, lm muzsikál, vagy zenél hallgat. Behunyja a szemeit és töké-le+ösen elmerül a zene minden szépségében. Kőhajtásnyira ide: a mosóéi kastély. Két évvel ezelőtt benne fogadott a magyar zene halhatatlanja; Ilubay Jenő. Róla beszélgetünk. Stubnyafürdő igazgatója nemcsak tisztelője, lianem személyes ismerőse is volt a mosóci öreg kastély fiatal lelkű, immáron o|. költözött urának. A fürdő igazga. tója mondta nekem tavaly: egyes-egyedül a muzsika képes orra, hogy minden hátsó gondolat nélkül liozza közelebb egymáshoz az embereket. Rajong a muzsiáért. És e^yszőrre ilyeneket luillok A virágokba fakadó orgonabokrok mellett: — Mint fürdőigazgató évek óta figyelem: milyen hatása van a muzsikának az emberi szervezetre. Nem z1 nézem: hogyan üdit ós hogyai. jrakoztat a zer.e, hiszen azt tudju«v és ezt nem kelt már figyelni. Az érdekel engem, akit súlyos betegekkel hozott össze a hivatásom ós a sorsom, vájjon: van-e a zenének gyógyító hatása is? Komoly orvosokat érdekelt már ez a probléma, de nekik talán nem volt alkalmuk arra, l»gy olyan nagy tömegeket és olyan egészen különböző baju emboreket figyelhessenek meg, mint én. — És azt tapasztaltam: a zeno a maga egészen kiválasztott nemes formájában ké|>es arra, hogy teljesen helyreállítson kimerült szervezeteket. Másfélórai magas nivóju koncert, különösen, ha pihenés© idejön élvezi azt a meg. rongált idegzetű ember, sokkal többet luiszuál, mint akármilyen mesterséges idegnyugtató kura. Az esetek százait sorolhatnám fel ennek az állításomnak az igarolá. sára. I)o még tovább is megyek. — A zene élvezete nemcsak a beieg szervezetek csodálatos Iriss gyógyulását sietteti, lianem ogé. szén csodálatos módon alkalmassá teszi a szervezetet arra, hogy a rendesnél fogékonyabb legyen a legkülönbözőbb kúrák számára. A muzsikálás omber — gyorsabban gyógyul és Bchczebben lesz beteg! Aki a zenében élvezetet ós szórakozást talál, az általában nehezebben fogékony 1 elégségekkel szemben. Az orvosi tudomány az utolsó évlize.!okl)Cn annyi csodával lepte meg az emberiséget, hogy Igazán nem csodálkozhatunk majd rajta, lm a stubnya. fürdői igazgató megállapításait az egyetemeken tanit. ják és a doktorom a jövőben min denféle komplikált medicina helyeit reteptpapiroson egy adag Iie.\'thovonl, Mozartot vagy Sclui-l>eriel rendel, étkezős előtt, de talán inkább étkezős után,.. A medicinák ugyanis üres gyo-moira nehczebl)en liatnak, mint fordítva... Padi 16b Ruhára Kompiéra Kabátra IfnfAŰné Is h*U/Á&ZÖH Legújabb ki mintázásban, olcsó árakon DELILA Bocsánat, hogy a kritikus beleszól... Molnár Ferenc írói nagyságának öregbítésére a Delila mái-nem alkalmas. Ugy érzi magát az ember, mint körséta után egy emberi szennyes kiállításon. Igaz : — részleteiben ez is az élet, de ilyen töményen és ilyen* kiteregetetten émelygést okoz az egészséges ízlésű és morali-tásu emberben. Az állatkertben valami csúf szörnyeteget bámuló kisgyerekkel, önmagunkat nyugtatva, szeretnénk felkiáltani : — »Ilven állat nem is létezik ! Még Molnár Ferenc mese-szövő színpadi zsenijének sem sikerűi elhitetni /velünk, hogy egy markolásnyi élet-darabban ennyi emberi hülyeség (bocsá-csánat: ez is a Dclila szótárából való !) és gonoszsáy tömörülhessen. Csupa torz, beteg ló-lek, csupa kórosan elnyomorodott emberi jellem, csupa ortopéd-kezelésre szoruló idegrendszer, köztük csak a feleség kéjvi viseli a normális agyú, szívű) embert, meg egv epizód-alak, a csapos, de az is agyalágyult. Bocsánat, hogy a kritikus beleszól... \'Az iró tollát, fantáziáját megkötni nem lehet. De ugyanez-a szabadság illeti az irói miiről alkotott véleményt is. A Dclila csak keveset nvujt az eszléti-kum m agá sabbrend Őségéből, ami az irodalmi érték fokmérője. Fel-felcsillaník a mesteri dialógusokban szőt meséből a molnárferenci szellem, a könv-nyed és bravúrosan ügyes forma-alakítás, a határozott, tor* zultságaiban is biztosan célratörő típus-rajz, de ami ezeket a részleteket összefogja : a darab egész világa, levegője, a rajta átvonuló hangsúly erősen kívül esik a művészi szép és művészi élmény fogalmán. Ez az a bizonyos alma, amely kívülről a legszebb, de belül — répaíZü, mint a Delila fanyart szépsége. Molnár Ferenc felelőssége nagyobb az Írásainak teljes művészi értékéért, mint a mindennapi divat vicinálisán átvonuló szerzőké. Molnár Ferencet a tehetség és az irodalomtörténeti helye kötelezi. A Delilában pedig olyan helyre markolt témáért Molnár Ferenc, ahol irodalomtörténeti örökzöldek taem teremnek, legfeljebb az érdekesség és fülledt levegőjű izgalom szélhordta pitypang-virágai. A pécsi társulattól is láttunk már kiegyensúlyozottabb, stilu- 4 SALAI KÖZLÖNY 1938. junlui I sósabb, óss2oh:iugollabb Molnár olvadási. Dér Vera első nngv szerepe volt eseményt\' az előadásnak. Megnyerő, fölényesen nyugodt jíUekmodora, eikornyátlan, szép meleg beszéde, egész alakításának finom tónusa, közvetlen kifejező ereje teljes sikerre vitte a feleség alakját. A testi szenvedély tnzén vergődő férj szerepében Oroszlán Ovörgy tehetsége széles játék-skálán érvé-sült, kitűnően átgondolt, gazdagon és slitusérzékkel színezett alakítás volt Váry Tusi a euk-rászlány ellenszenves szerepében nem könnyű feladatot kapott. nagyjában mégis sikerült ezt leküzdenie és a szívtelen, számító, kaméleon-típust, bár kissé nyers izekkel, de jó felfogásban és becsületes színészi munkával sikerült megszemélyesítenie. Késmárky Kálmán a csapos epizód-szerepében megérdemelten kapta az est egyetlen nyíltszíni tapsát. Késmárky kezében a legkisebb szerep ís életet, művészi tartalmat kap. Kormos a vőlegény szerepében jó volt, nemkülönben Szakács és Máray ügynök-figurái. —— (bu A színházi Iroda hlrel \'I MACSKAZENE BISEHANN POÜ-PAS ZBNÉJÖ OPERETTJÉNEK ma. kodil MII bemutatója nzenaíclója a hotl mll-•uruak. Aa operett kovíabí hanjiatos elme mögött — Igen kelleraea moKle-petéBüt — a lojrragyoRÓbb operetluj-(IodbíkoI kapjuk. Siollemea. ötlotea, I vtclim óa mindvégig kacagtató. Hiszen caak terméazetes. hogy Kisomanu Mihály, a vll&ghlrü zenesreraö — muial-kát caak eliírenilo ooerettllbrottóhoi írhatott Do az írógárda la elaöraosu márka: Klmely Halász. Krlalót íw a voraok Írója, Harmath Imro nem egy nagy operettóikernek voltuk azorencsía alkotói A Macakazano ma. kedden ealo ea szerdán oato van mtlaoron. A rádió-buli nagy alkero után bizonyos, hogy jzlnpadunkon la szivosen látott sláger TÍKTOl|8^{lTANA5*"íkoI\'rr,Cna- gyón nópszorll Mágnáa Mlsku oporott kerül azlnro elaflrendtl, az eatl olöadá-aok magas színvonalának előadásában. (•I A RÁDIÓ LEGNAGYOBB OPERETT-SIKERE os évben kélaégklvül Köröifly Zoltán, a társulat nópszerll táneosko-mlkusáiuik és Csongor Béla zeneszor-aOnek (lellérthegyl kaland olrnll operettje volt Látványos kiállításban csütörtökön este kerül bemutatóra. Imprimée-, divatvászon-, karton-, puplin-, selyem-, siffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. Zákány határában Is olajat keresnek Három ptóbafurást végzett már a furó-auló árt: kerül • sora- Sinytöi^^en Az epekövek, az idösQlt epe-hólyaggyulladís és a hurutos sárgaság kezelétében reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár ter-raémeles .Ferenc Józtef" keterü-vl*, kévéi lorróvlizel keverve ét kortyonként bevéve, gyakran rendkívül hatátoi. Kérdezze meg orvosát. Nagykanizsán naponta látni a dunánluli olajkutatásokat végző Eurogasco társaság piros szinü uj autóját ,amelynek hátsó részére egy kis fúrótorony van szerelve. Ez az úgynevezett furó auló keresztül-kasul járja Zalát és Soinogyot és mindenütt, ahol olajnyomokat sejtenek, próbafúrásokat végez. Ezzel kapcsolatban jelenteti tük már, hogy Inke mellett a félbenhagyott inkeantalfai fúrásokat is folytatják. Ujabb értesüléseink szerint néhány nan óta Zákánytelepen is végeznek próbafúrásokat. Eddig Zákány íközség kö/jelében 0két helyen, Zákánytelepnél pedig egy helyen végzett a furóautó próbafúrást. Letenye és a környező községek sorra szavazzák meg a villanybevezetés költségeit Letenye, május 31 (Saját tudósítónktól.) Amikor dr. Brand Sándor, Zala várme-, gye alispáívja szék- 1 foglalóját (jlmomlot-Al la, \'már abban kiiért . igiirp_ „ zalai f.,ivilk elek-trifikálásának kérdé-\' sere. Nevezetesen is- mertette az iparügyi miniszter elhatározását, amely szerint 181 zalai községnek villamosenergiával való ellátása iránt telte meg az intézkedéseket Ez a 181 község most foglalkozik a miniszteri leirattal és egymásután ós a legnagyobb örömmel hozzák meg a községi határozatokat, amelyben kérik a mielőbbi sürgős kiépítéséi a villamos távvezetéknek. Letenye járási székhely is mcgtartolla szombaton képviselőtestületi gyűlését, amelyen a község megszavazta a villanybevezetés feltételéül szereplő évi 1600 pengő értékű közvilágítás biztosítását. Letenyén ez pótadó emelési nem jelent, mert az eddigi utcai petroleumgáz-lámpák üzembentartása is belekerült ennyibe. A közgyűlésen jelen volt az iparügyi miniszter kiküldötte is. A többi letenyevidéki községek is sorra hoznak hasonló határozatokat ,bár azokban a villanyvilágítás néhány százalék pótadó emelést is jelent. Hogy az áramol N agy kani-zsálól kapja-e a Letenye-vidék, vagy esetleg a lispei földgáz felhasználásával termelik majd a községek elektrifikálásálioz szűk séges áramot, — még nem tudni. Elekintetben folynak még a tárgyalások. Ügy hallatszik, hogy a falvak 8 filléres egységár körül kapják az áramot, 50 filléres havi óradijakkal. A szemenvei képviselőtestülel is megszavazta már az elektri-fikáláshoz való hozzájárulást. A községek .amelyek még nem dön tötlek, a legrövidebb időn belül ugyancsak határoznak ebben az ügyben. "Bizonyos, hogy minden érdekeli község, amely az elek-trifikálás vonalába esik, örömmel csatlakozik a villanyositás-hoz. — DivatcipSk él szandálok, tenntsz-cipők, tornacipők MlUényl clpflűzlet-ben, Ffl-ut 2. Joli KULCStyUK. <T)EU2fL A I\'fiCSI színház t. bérlete ügyében még mindig nincs megoldás, pedig Őt dunántúli város társadalma fig>oli élénk kíváncsisággal a kérdés körfii zajló eseményeket. A színigazgató seemélyc kórül még mindig nem tudnak megegyezni. Értesülésünk szorint nwwt már a mélyen tisztelt nagypapa szár. marásának kutatására tértek át... Fodor Oszkár egyébként visszavonta pályázatát, do Pécs város ennek ellenéi e ki akarja vizsgálni mindazokat a vádakat, amelyeket Fodor olleu felhoztak. Kctaégtelon, hogy e pillanatban a pécsi szinhúz legesélyesebb jelöltje — igy írják a pécsi lapok is —i Vitéz Jakabbffy Dezső, a népszerű főrendező. Igaz, hogy a kisgyűlés már Tolnaynak jarasolta a színházat, de a közgyűlésnek nem feltétlen szükséges azt elfogadni, amit a kisgyűlés java-sol, sőt joga van esetleg pályázat mellőzésével valakit meghívni! E megoldást a jogászok bányászták ki és most kélszeies kíváncsisággal várják a szinügyi bizottságnak o hét végére tervezett ülését. A KANIZSAI SZÍNHÁZ 2. a jelek szerint egyre nagyobb nó|>s»crüségne,v örvend. Vasárnap délután a .Csavargólány felujitá-sán olyan táblás ház volt, atnilyol. már régóta nem látlak a kanizsai sunház-falak. Igaz, hogy egészen olcsó lvely-árak melleit mutatták bü a darabot, de éppen ezért illett dicséret a színház vezei|dséxót, mert igy valóban a széles néprétegek számára tos/.i lo-Ihe övé a színház látogatását. Ezenkívül pedig elnyerték az ország legolc-sóbb színháza elmet is, mert hasonlóan fillóiékért aliglia Jetiét másutt színházim járni... KEDVES, VIDÁM 3. epizódja is volt már a kanizsai színházi évadnak. Vasáftiap dél Után a Sárgapitykés közlegény előadásán nagy sztonbun volt képvisel\\-o az ifjú nemzedék. Fgyik csöppség az első sorban feszilett, do amikor a színpadon Danis Jenő a szerep szerint megveri Katona Emmit, hősünk ugyancsak felordított; Anyuka, üti! Anyuka, üti! Menjünk innét anyuka, menjünk hazai — bömbölt a csöppség a nézőtér és a színpad derűje közben. Morl a színpadon is megállt a nagy hahotára a Játék és megesett, liogy egy pillanatra a szuiészek derüllek a • né őtéron lejátszódó valóbau mulatságos cselen, GYASZA 4. is vau a kunizsai színésztársa-clalomnak. Egyik fiatat társuk, aki már Pécsről hazautazott szüleihez Miskolcra és akit így a kanizsai közönség csak liirből ismert: Földes Klári tragikus körülmények kőzött meghalt. Agyhártyagyulladás — mondja a gy ász jelentés, de a benfentesek tudják, hogy egy tragikus szerelem húzódik ír.e^ a haláleset mögött. Miután a tOiidőrség is mérgezést sejt, a boncolást eliemlelték. TÁVOLI 5, ismerőseinkről is érkeztek uj hirek. Bakó Baba teljesen felgyógyult és a ke sheméti színházzal Egerben aratja nagy sikereit. — A Bánky társulat viszont Makón játszik nagy sike.ok mellett. Jiuiius első felé. «ar. Oyflnyöill antilop- és bör-dlvatclpök, szanda-Utlek, hrtzlcipók 1 Fiak M\\i: Kitűnő minőségi) fehér nubukclpők, bőrcipők, wcek-md cipők! Gyermekek mm: Fehér nubukclpők, lak-clpők, bőrclpök, s»an-dálokl Budapestnél is olcsólÉn telali az Irioál" cipüüzletheo „IUWU fi Jj 12 1938. junlui 1. ■Atá itoaauotQi 51 év óta százezrek dicsérik jóságát siép kivitelét és olcsóságát. Uásárollon léhát ön is núlunli! Óriási választék! Kedvező fizetési feltételek! KOPSTEIN BUTORHÁZ 6 nagy üzlet az ország különböző városaiban NAGYKANIZSA. ben még ott maradnak, aztán mennek Ke. skcmétre. \' HALLOTTUK MÉG, 6. l*°gy a színház az elmúlt napok sike e után továbbra is fel-njitja a régi nagysikerű o|>ereUcket; liogy junius 12-ón fillóc; gyors megy Pécsre a Missa Solcmnis sza. badtérl előadására; hogy o legfrissebb balatoni v.lh-liili (Ionos Leveldi Kozma Miklós ny. belügy i.lriszier, aki az clmull heten velte meg a balatonfüredi Durcy villát; hogy I)eb:<Veni Kiss Jóska és ban-(Iája nui búcsúzik a Pannoniéban, hol ituptAi kezdve egész nyáron át Hévi/en a Fe.en(7nél húzza a szlvhezszóló magyar-nótákat, hogy Jávor P;U ,akl Abbázidban üdült és uj szerepét tanulla, tegnap átutazott Nagykanizsán Dudapest ifié utaztában; hogy a berlini kézművesipari kiállításra több nagykanizsai is utazott Berlinbe. Feltűnést keltettek a budapesti Nemzetközi Vásáron Barény Jónat és Pia un nagykanizsai ékszerészek Irgdlvatosibb karikagyűrűi. Halott magzatot találtak a nagykanizsai temető egyik sírjában Pár napja a kórház melletti csatornában találtak hasonlót Pár napja történt, hogy a nagykanizsai kőzkórház melletti csatornában egy emberbimbót találtak. Meg is indult a nyomozás, amely egy lelketlen anyát keres. Tegnap azután hasonló leletre bukkan egy asszony a nagykanizsai temetőben. Az asz-szony a minap elhunyt hozzátar tozója sírját látogatta meg és virágot akart ültetni.\'reá. Mikor az ültetéshez felkaparta a Tus sirhanton a földet, legnagyobb ijedelmére egy kis lábacska kandikált ki a föld alól. Azonnal mélyebbre ásott és egy öt hónapos. magzatot talált beásva a sirban. Nyomban jelentést telt a temető gondnokának, majd telefonáltak a rendőrségnek, honnan delektiv ment ki a helyszínre. Debreczeni Dezső rendőrkapitány, a bűnügyi osztály vezetője nyomban intézkedett, hogy ki ivomozzák nem történt-e bün-ténv. I)ebreczcni kapitány a kis India felboncolását Snditványoz-ta a kir. ügyészségnek. - (Baross kirándulás) A nagykanizsai Baross Szövetség pünkösd vasárnapján kirándulást rendez Be. lenek István szeutgyörgyvári szőlőébe, melyre a szövetség tagjait és barátait eznton szeretettel meg-\' bivja az elnökség. (:) — Titk®« teméaye mindönkinek, hogy JH2KL va*yonhoE lut K« könnyen te jeaUlhet, ha Allnml norajeiiyet vonz Ara s ~ H. tél sorsjegy ára 1.60 P. Főnyeremény 40 000 P. -Húzás Junius 3-áu — HStgycl* I Uraim I Tennlsz- és tornacipőket legolcsóbban az „Ideál" cipőüzletből, (Fő-ut 12. sí.) Eggerth Márta uj filmjét nézhetik meg e heti mozijegy nyerteseink A Zalai Közlöny minden héten két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői között. A sze encse ezen a héten a következőkre mosolygott: Adler Miksa Horthy Miklós-ut 14. Csdszdr Imre Magyar-utca 129. E he\'i nyerteseinknek különleges élményben lesz részük, mert a magyar csalogány, Eggerth Márta pompás uj filmjét nézhetik meg. A káprázatos kiállítású pompás uj film szerdán és csütörtökön kerül bemutatásra a Népmozgóban. Az ingyenes mozijegy-utalványok a\' Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők. Violetta I I lalracvászon váavon I Ar HSR. I Nyugágyvászon r>«lnor I díványba - párnába | Szalmazsák HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél imim Száj- és körömfájás esetén nem zárják le az egész megyét Németország felé A magy. kir. Külkereskedelmi Hivatal értesítette kamaránkul, hogy közbenjárására sikerüli a német illetékes köröket rábírni arra, hogy a száj- és körömfájás fellépte esetén tekint-senek el az egcsz megyék lezárásától és járuljanak hozzá ahhoz, hogyha 10 kilométeres vészinen tes körzet igazoltatik ugy az ilyen körzőiből szállíthassunk vágómarhák:.. Németországba. Fentiek alapján tehát az esetben is, ha valamelyik megyében száj- és körömfájás megbetegedés Felütötte a fejét, a németországi vágómarhakivitetböl nem esik ki, csupán az egyes gazdaságoknak a 10 km-es vészmentes területet kell igazolni. Reméljük, hogy ez az intézkedés a fennálló jelenlegi súlyos marhaértékesítési helyze-let bizonyos mértékben enyhíteni fogja. _ Somogyban is fellépet • tzáj-ós körömfájás Balatonujlakon lépeti fel először Somogyban a száj- és körömfájás, itt sikerült lokalizálni most iizouban Sörényben 4 istállóban betegedtek meg az állatok egyszerre. Az alispán rendeletére \'21 községből vészkerü-letet Alakítottak, nehogy u vész} tovább terjedjen, ZALAI KÖZLÖNY 1938. junlut 1. — Nem kell angol aiftvet. Ahhoz, hopy Wfoflásatlan legyen n ruha, ma m$r nem tocll i\'ngol szövetei vásárolni. A Tnnkhalm Posztógyár gyártmányai felveszik a versenyt a vllágliirü angol szövetekkel hiszen szinti\'n s7.\'nj.yapjuböl készülnek. A Trunk\'iahn posztógyár közvetlen a fogyasztanak Is ad el szövetboltjaiban Budapestéi IV., Prohászka Ottokár u. 8. és VI., Teréz kórut 8. szöveteket. Vidékre kérje a mintakollekció bér-mentes beküldését. V — Budapeat legdivatosabb cipői, BZan-dAljai és harisnyái MUtónyi clpő-üzletben, 1-Ő-ut 2. APRÓHIRDETÉSEK 10 uólg 60 fillér, minden lovAbhl sió 4 llliér. ADÁS VÉTEL KerAltpárak kedvező részletre leg-o\'csöbban kaphatok Vajdai v.ak.rai-kedéiban. 1424 Tlutitésiar fehér, clpík, (Ivek, rellkU-Iflk íb egyebek tlsilllásíhoi ■ legjobb uer.caik Halásznál kaphaló. Sugárul 2 1528 UMhegyen 1 hold utllblrtok elidó. Bővebbet Rákóczy u. 45. 1514 Elegáns fehér olpAtr. •■■ndélok, minden színben. legol\'sdbb árban kaphatók. Csillag, Horthy M ai 5. 1540 1 bafinit kélautöl • •itaKUihalr, 1 eailergapad olcaön el adó. Ctvetkó laka-lolfleeme, H^rihy Miklós-ut 4. 1545 KÜLÖNFÉLE Autótaxi (btrauló) uj áramvovalas legolcsóbban Ksulmsnn Manónál lendelheló. Tclefonillomis 222. 40?4 Mindennemű létll munkaalkalmak. mindenes szakácsnők, bejárónők slb, lakások, bútorosod szobák kőavallléaa, Minimális dljszás. Munka- és lakáslkere-aők, munka- és lakásladók szíves lelen\'-keiését kérem. Munka, és lakásl őzvetlló-ollhon, Fönt 4. 1362 - Saját érdekáben ÓS örömírO szolgáló meghlvásiink tesz eleget, ba a Kcp.tela BntoráruháK óul „übutc-liál lltáaát megtoklntl. vételkényszar nólkl\'l Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Résrvénylársaság Nagykanizsán. Felelős kiadó. Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 7H szám, Hölgyeim ! Vásároljunk Schütz-ruhát/ Divatos, Ízléses, olcsó. AI m a m o I y, szőlőmoly, pókhálós hernyók elloD Arzola vagy Darsin, Varasodás és lisztharmat ellen Snlfarol, Amonil yagy Solbár. Kombinált permelezrszerek: Nosprasea vagy Tulokll Rózsafák levéltelvei ellen PRONIKOL Védőszerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nigyk«nlzs«, Erzsébet-tér 10. Horváth temet szállit exhumál Halottszállitás elsőrangú, megbízható saját autóvr. Tö. . „ flzlet 172. Te,efon lakás 495. Hogyan élnek, hogyan küzdenek és hogyan felejtik a magyar szót a Brazíliába szakadt magyarok? Egy hazaérkezett magyar pap baazél a brazíliai matíyar-soraról Horváth Anzelm bencéslanár du. nántuli, szombathelyi származású, Bu-dajcsicn, Esztergomban tanárkodott, majd ícn i;e Braziliába küldte lelkipásztori feladatokkal, az o;!a s.akadt magyarság közé. .Most hazajött egy kis it\'ö e Magyarországra és itthon ér.ekcs dolgokat mondott el szombathelyi laptársunk hasábjain arról, l\'.ojy 1iogyan cinek a földgolyó másik felé e szakadt magyarok. 900 kilométeres plébániát lát el három magyar pap utakat kell bejárni — A Brazíliába szakadt magyaroknak 1!)31 elöli nem volt kimondott magyar lelklpász\'oruk. Cafek ugy véletlenül találtak egymásra ar. ottani ma. f.ya ok a rendi kiküldetésben ott élt C: e/arovics Balázs magyar szalé/i atyával. - 1931-ben nagypénteken tudtam ii.cg, hogy jelenll.czécin alapján rendi elöljáróságom hozzájárult brazíliai ki-kfih\'clésemlez. Így kerültem Sao Pao-loba. A mull év szcptcml>ero óla már hárman vagyunk künn l>en &»ck. - Hogy miért van szükség most C^ys/C.rc három emberre is? Egy-két adat mindent n.egu agyaráz. Hazai fo-giiln akkal nem !ehel felmérni a brazíliai plébánosi Icoin ő\';et. Mag}ar hí-ve\'nki.ek csak egyik része ván a lő városban, Sao Paolobau. A többi 12 o.j.ylyizköz.-égl.e sé\',szórva künn la\'-ik a vllákban. Mindjárt hozzátcs.em, hogy no.ii a Sifo Paolo-l villaso.ban. A villa brazíliai viszonylatban körülbelül azt jelenti, mint Magyarországon a tanya. Még abban is leli ezt u fo. gsiln at, liogy a legközelebbi v Hu 5, a legtávolabbi 20 kilométerre van persze a szélrótóa min .\'cn irányában. Kei észlelésre, esket ősre, l>elcgláto;.\',a-tásra, gyóntatásra, hitoktatásra^ igy wy bizony i: lcl.c\'.őleg lóháton, n.ert {yalogosan bizony sehogy sem futná az Í "öböl, a szekértől meg \'obb, lia a jó Islen megmenti az e nbert. A brazilok kétkerekű szekere Irgrlnatlanul ráz a í.on éppen kifogástalan villái utakon. A |>&szlorálÍ8 :evékeny:ó,< ezenkívül c;ak egyik rész-Jete a brazíliai plébános munkájának. Még kiadósabb ennél h kulturális, pedagógiai, egyesületi és társadalmi tevékenység. Majdnem minden utján van magyar kulturltíiz. Ezekben folyik a\', utóbbi munka. Magyar templom osak egy^van, az sincs még készen. Belül még mindig vakolatlan. Brazil módi a készült a magyarok összctánoolt, össszcmulat. ságozott, összcclőaditso-ott, ósszebu-cstizotl lillé.ciből. -- I.c még a villák iohi liatárolják a brazíliai magyar plébánosok működési < területét. A villákon kiv. 1 ott van még az inle.\\or, Az ország többi :c ülete, ahol szétszórtan szintén cinek magyarok, 3—100, tőt 90J k lo-iré\'.er távolságban is. Ezeket is n.og kell látogatni néhányszor egy évben. Magyarok tanifják szántani cs gabonái vetni a brazil föld népét karmaib\'\' magyarok sor mi valami rózsás, — A künn élő elcinlc bizony rom lassan-lassan összeszedi magát minden szorgalmas, igyekvő, magyar természetét n.Cgtartó, gyűjtögető magyar. i:e |;okol az élete annak s aá* egész puiga családjának, aki l.e ül. A pinga a brazil pálinka, a brazil átok. A cukornád seprűjéből készült kellcu.etlen illatú, bódító ital. Szabó Antal Már llpeii részletfizetésre vehet megbízható kerékpárt. ♦ Kérjen árjegyzéket kerékpárnagykertskedő sport-üzletében. Fő-ut 5. Telefon 91. Aki annak rabjává le>z az uiéuthelet-lenül elzüllik. A künn elő magvarok zön.c nem a csonka országból került kh ^ Az utódállamok hazátlanná vált magyarjai kc.os\'.ek nagyobb tömegekben uj hazát Braziliában. S a magjarokon kivül horvátok, svábok, tótok a régi Nagy-Míj< yarországbóL ■i- JJol 2 villákon, hol az into.ior-ban toppan elém egy egy földi. Ezeken a lkclyokfcn a főid a kenyéradójuk. A föld, amit Brazíliában e őször a ma. gyarok iiróbáltak szántani és rendsze-ies müvelésbe fogni. A brazil csak felébe ti rajta a gyomot és beleveii a porlranyó földije a gyapotot, a lő kcnyéiadót. Gabonával osak a legújabb időben kísérletezik a kormány — szidják is érte, mert nem való a gabona a brazil klima alá. Kenyérnek ptt van a szegényebbjo számára a mandioka. CtOrjeszerü növény, a fél 1 alatt gumóval. Annak a szárából őrlik jizt a lisztet, amiből a Jni szalonnásra sike ült kenyerünkhöz hasonló kényeiét sütnek. A tehetősebbek az Argentínából behozott gabonából cszr.ck kenjOiet. Meddig marad magyar a magyar ? — Befejezésül talán még szolgálhatnék valamit úrról, meddig maradnak magyarok a kivándorolt magya. rok. Bizony í.em sokáig. Az öregeket még csak megtarlju magvarnak ay. egylwizközségi élet, a \\ulturház. a sportegje. ület — van külön brazíliai magyar S|>orl.szövet>.óg — n,é,< elég gyenge lábakon áll — a gyermekek azonban, bár szép siámmul tmitják őket magyar tanítók inugyari;! hittanra, törléi.clemre. ha brazil gyor-n.ckok közé keverednek, már inkább Brazília portugál nyelvót be •zéllk, : őt egymás közt is |H»rtugálul cserélnek j.őzeteket Egyetlen telepen, Mátyáakirályfalván, fogadott magjar zsivaj. Be ott kivételes a helyzet. Hat nyakas magyar, hat testvér él abban a villában — kivételesen nem negyed, meg félóra távolságban egymá\'tól, hanem egyn.ás mellé épített utcaszerü házsorban néhány más magyarral együtt, messze min.e.i brazil telepüktől s oít a második generáció is tősgyökeres magyar maradt. Néhol már az első generáoló is rákapott a portugál szóra - még otthon is. Be kibújik ezekből fs a magyar, ha bánat kerülgeti őket, ha fáj a szivük, ha mulatós kedvük támad. Nótázni ezek Is csak magvan,l tudnak tiszta szivből, Igazán, Különösen. ha felhangzik umugy cigányosan — bár cigány nincs künn egy szál — a hegedűszó. — Négy év után most egy kis oiőt gyűjtök s újra visszalőlek Suo Pao-Lóba. Arra már vár rám a brazíliai Pannonhalma. IM oltlwnuak, plébániánk, lakóházunk, kápolnánk. Eddig (sak vendégek voltunk brazil Ilonban. Most otthon leszünk, saját házunkban. A letenyei klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi httóságtól. 1802/1838. u. Árverési hirdetmény. A M. klr. Klnotár képviseletébea i zalaegerszegi k\'r. péniUgylgdígatósig végre hajtatónik Polyák Józeef és neje Kuzma Mária végrehíjtást szenvedő ellen Indítóit végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végiehaltató kérelme következtében as árverést 213 P tökekövetelés és annak járulékai erejéig a végrehatást a tótszerda-helyl 208. tkv. 426. hrsz, 1651. tjkv. 866. hres. alatti ingatlanokra 280 pengő kikiáltási árban elrendelte. As átverés a tótszerdahelyi községházánál 1038. évi junlus 4-én dtlután 9 órakor lesz megtartva. Lettnye, 1938. évi márc. hó 15 én.\' iM4 Dr. Korposa s. b. klr. jblró. Nyomatott a laRtuJajdono. Kfiz^d-sá*i UéMvényUrsMá* könyvnyomdájában Nagykanizsán. Felelj üiletvezető Zalai Károly, 78 E*loIy«tn 123. szám. Nagylumlisc, 1088. Június 2 csütörtök Ara 12 Hil. ZALAI KÖZLÖNY totMlWt ttadóMratali PM 5. sU. kU&nm ■^■ilra Mftta^ ilfhrfia POLITIKAI NAPILAP Peleifis szerkesztő: Barbarlts Lajos BI6llid«sl áll: egy hór. t pengő 40 ttlttr. smkeut&^tj (• kwdóhIraUli teJdon i TS. II Hlnden kézbe könyvet! A pesti utcákon, a könyvesboltok kirakataiban égbeszár-nyaló Pegazust ábrázoló plakát: felirata az idei magyar könyvnap jelszava : Minden kézbe könyvet! A szárnyaló müvész-lélek testet öltött alkotása : a könyv, mintha maga kiáltana felénk, hogy ö el akar jutni mindenkihez, hiszen létének ez az egyetlen célja, egyetlen értelme. A mai könyv nem éri be azzal, hogy kiválasztott kevesek féltett drága kincse legyen, mint a kézzel irott, miniatűrökkel ékesített, ékkövektől csillogó középkori kódex. Egyszerű köntöst kiván, hogy mindenkié lehessen. De hány ember kell ahhoz, hogy a mái iró munkája ebben az egyszerű köntösben megjelenjék és az olvasó kezébe jusson. Papírgyár, nyomda, könyv kiadó, könyvkereskedő, — egész kis társadalom a társadalomban, s azért van a világon, hogy a könyvbefoglalt gondolat elérhesse célját. A könyv a maga testi, "kézzelfogható alakjában már száz ember munkájának\' láthatatlan nyomait hordozza magán, amikor tisztán, frissen, felvágatlanul hever az olvasó) előtt. A könyvnap a könyvel megalkotó kis társadalomnak, könyv íróinak és terjesztőinek összetalálkozása a nagy társadalom egészével. Azért vonul ki Isten szabad ege alá, hogy annál teljesebb .korlátlanabb legyen ez a találkozás. Szűk boltok homályából napfényre kerül a könyv — ^megmutatja magát ,hogy látva lássák s legyen mindenkié.\' Nincs mit félnie a világosságtól. Akár a Könyvnapra kiadott magyar könyveket ,akár az utol só esztendő egész termését, akár a megpecsételt sikerű, uj kiadásban megjelenő műveket vesszük szemügyre : büszkék lehetünk íróinkra. A mellettük felvonuló klasszikusok pedig a ma gyar múltnak és jelennek mélységes összetartozását jelképezik. A .Könyvnapon együtt vannak a halhatatlan haLoltak, a ma élő idősebb és fiatalabb nemzedék képviselői; együtt és külön-külön, száz hangon, százféle stílusban, ugyanazt a lelket szó.-, ólallatják meg. A Könyvnapon a nemzeti lélek — önmagával találkozik ösz-sze. A magyar írónak sohasem volt magánügye az irás. Ha a költő leírta azt, hogy "szeretlek kedvesem-, ha a regényíró elmondta, Jiogy Jancsi feleségű! vette Juliskát : ezek a magánügyek valahol, valahogy mindig beletorkoltak a nagy \' Htom volt hivatalos, de annál lélekemelőbb volt Pacelli államtitkár búcsúja Nagykanizsán A legátus az elmaradt kanizsai fogadtatásról, Serédl hercegprímás a kongresszus sikeréről nyilatkozott a nagykanizsai állomáson « Nincs hivatalos búcsúztatás . — jgy sZólt a legutolsó utasítás, ami Nagykanizsára érkezeit. Amint hogy nem volt «liivatalos. fogadtatás sem, mert Budapestről letiltották. Am a nagykanizsaiak szive volt itt is a mérvadó, amely hétfőn este is ellepte a kanizsai pályaudvar perroniat, hogy ha csak egy pillanatra is láthassa a 81 éves Plus pápa képviselőjét, Pacclü biboros-államtitkárt Talán soha az éleiben többé visszu nem té ő örömben ós boldogságban volt részük tegnap este azoknak, akik kimentek a nagykanizsai állomásra a hazatérő Pacelli biboros, pápai legátusnak -Isten hozzád -ot mondani. Még a legvérmesebb remőnvoket is messz" túlszárnyalta az, ami bekövetkezett, amire senki nem száinitott. Megjelent a pályaudvar dlszbebo-rult perronján P. Czlrfusz Viktorin plébános, a «zierzeUi.s és a világi papság tagjai, nóliány előkelőség, a köz. biztonságot ellátó rendőrtisztikar, élén bikkfalvi Kovács Nagy Pál lemlőr-főtanácsossal, a kapitányság vezetőjével és sokan, vagy kétszázan, akiket a szivük, katholikus meggyőződésük hozott oda a hivatalos búcsúztatás elmaradása ellenére is. 22 óra 22 perckor érkezett be a különvonat, melynek egyik szalonkocsijában Serédi Jusztinián heroegpri-más, az utána következőben po:llg a legátus foglalt helyet kíséretével Gs a szalonkocsi nem volt lefüggönyözve I Nyitott ablaknál, áldástosztó karral állt a legátus. Elő:e meg nem rendelhető, spontán kitörése volt az örömnek, mely ozt a no.n i cmélt ké|>et fogadta. Felhangzott a pápai himnusz! Utána párbeszéd az ablakuál álló legátus ós az örömében ujjongó tömeg között. — iUjen Magyarország! Éljen Mária országai — hangzott a Szentatya jóságos arcú követének ajkáról magyar nyelven a köszöntés, melyért szívből jövő «Gljen!> volt a hálás köszönet! Az, ami ezután következett először szinte némává tette a meglepő lőtt tő-ne,et, mely felocsúdva meglepetéséből örömrivalgásban tört ki. A legátus leszállt a kocsiból, elve. jgy ült a nép kőzett s |6rmecskéket osztogatott. Mikor már minden órmccskc elfogyott, u vágányok között sorra járultak eléje férfiak, nők, vasutasok, rendőrök, hogy állásában részesüljenek. £s ö megáldott mindenkit külön-külön, aki csak eléjo térdelt! Megható, felséges kép! Áldás után sorra kerültek elő a zsebekből az olvasók, nyakról a láncuk és énr.e^-skék, amiket mind külön-külön, jóságos, szelíd mosolygással megáldott, ö, akit a Gondviselés küldött hozzánk, hogy elesettségünkben felemeljen bennünket! Miután már látszólag kifáradva felszállt kocsijába, még az ablakon keresztül Is áldotta az eléje tartott tárgyakati Közben fclluingzott a kongresszusi himnusz, majd a pápai és végül a magyar himnusz, s a legátus < Éljen Krisztus király- magyar köszöntéssel vonult vissza szolon kocsijába. Taps, éljenzés, örömujjongás volt a megáldott magyar (sziveknek hálás köszönete azórt u felejthetetlen estéért, melynek örömeiben a Nagy Király Helytartójának legátusa részesítette c megtépázott Haza délnyugati végvárának lelkes magyarjait! • A legátus visszavonulása után a tömeg Serédi hercegprímáshoz ment, hogy kifejezze előtte köszönetét azórt a fáradozásért, melljel országunknak azt a világraszóló dicsőséget szerezte! a nemzet ügyébe. Magyarul irni: ez mindig felelősséget, kötelességet jelentett, kiállást egy nemzetnek örökösen fenyegetett, sokszor lenézett, lemosolygott kultúrája mellett. Éppen igy nem volt soha ma--gánügy a magyar könyv kinyomtatása és terjesztése sem. Nagy erkölcsi felelősséggel járt mindig ,azzal jár ma is. Nálunk még a legkönnyebb fajta irodalomnak sem pusztán az a feladata, hogy mulattasson. Ezer év alatt soha nem volt olyan pillanat, amikor ez a nemzet megengedhette volna magának, hogy a világ gondjairól, bajáról a leiét fenyegető veszedelmekről tökéletesen megfeledkezve, mulasson vagy álmodozzék. Ks hogyan engedhetné meg ezt magának Trianon óta ? Ha a megmaradt Csonka-Magyarország tejjel-mézzel folyó Kánaán volnii is, ha itt mindenki gondtalanul, bőségben élne s nemzeti életünket semmi veszély nem fenye getné : akkor is hogyan lehetne egyetlen pillanatunk, amikor megfeledkezünk a határokon tul senyvedő magyarságról ? Nem, a magyar irodalom, magyar lélek kifejezője méjf soká nem vá 111 a tik kedves, szeszélyes, felelőtlen játékká. író, könyvnyomtató, könyvkereskedő nem gondolhat magára : a közösség szolgája mindegyik. De ebből nyilvánvalóan következik, hogy nem magánügy az olvasás sem. Valamikor pár tolást\' kért az irodalom, költőink a pártolás hiánya miatt panaszkodtak. Szerencsétlenül választották ezt a szól. Pártolni csak azt lehet.,amire nincs szükségünk ,amit szánalomból, jótékonyságból segítünk meg. A könyv, ha rossz, nem érdemel pártolást ; ha jó, méltóságán alul vaiij hogy ^pártolják . \'\'Nem beszélhet kedvesebben az édes. apa a gyermekeivel, mint ahogyan elbeszélgetett a hercegprbnás kanizsai papjaival és náj»ével. Kimondta, hogy bizony két esztendeig járta a külföldet, hogy megnyerje a vezető köröket hn«ak a gondolatnak, hogy az 1D38.ÍW Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten tartassék. Sokszor kérdezték tőle, miért utazik oly sokat, mert sokan csak luxust láttak benne, de nem szólt semmit, csak járta a pro-pagandautat, \'mig végre sikerült a terv. — F.s Hogy ez a világkogresszus Magyarországnak mennyit Használt, — mondta a hercegprímás — azt ma még felfogni teljes egészében nem is lehet. r f Elmondta a továbbiakban, hogy az összes kongresszusok közül külső fényben is a budaj>esti sikerült legjobban. A ir.e,előző kongresszusokon a legtöbb püspök ós órsek 220 volt ős a legtöbb biboros 12; Budapesten volt több mint 300 órsek ós püspök és 15 biboros! Jöttek hivők Indiából, Abesz-sziniából, Urugayból, tehát a világ legtávolabb eső részeiből is! — Adjunk hálát a-jó Istennek — mondta a hercegprímás — hogy taeg-liallgatta imáinkat, a kanizsaiak imáit is s lk>gy ilyen szóp sikerrel koronázta kongresszusunkat. És mi hálát adván az Isteniek, hó. lás szívvel köszöntük meg Oominc". ciájának is ozt a világraszóló nagy magyar sikert, inert jól tudjuk, hogy Szükség van rá. A Könyvnap nem irodalompártolásra akarja rábírni a közönséget, hanem tudatossá akarja tenni benne azt, hogy neki szüksége van a könyvre — s meg akarja mutatni, hogv irók és kiadók hogyan szolgálják ki ezt a szükségletet. Ugy szolgál^TTk ki, hogy mindenki megtalálhassa ezen a napon, amit keres — a könyv pedig \'megtalálhasson mindenkit. Legyünk olt mindnyájan a nagy találkozón, az alkotóknak és a kulturára szomjazó lelkeknek nagv találkozóján, a magyar föld szellemi termésének arató-ünnepén. Mert végeredményben mindig erről a földről van szó. — ebből sarjadt, ezt védelmezi, ezt teszi termékenyebbé a magyar könyv. A Pegazus a kék mennybolt felé szárnyal, de lendületét ettől a földtől kapta. s HALAI KÖBLÖN* 10á8. juntui X tez a magytar dicseiéi n* fi személyes érdemet A bcszélgcié, vé#$n áMílsál udta s u nép cModben, szivében «» fcle)t-lu\'tcllcn élmény boldog birtokában hazafelé indult. A plébános nyilatkozata Paoelll bíborossal éa a haroeoprlmáaaal folytatott beszélgetéséről P. Czirfus* Viktorin plébános a Zalai Közlöny munkatársa e\'ött elmondta Pocelü Államtitkárral és Se-réiti hercegprímással folytatott beszélgetését. — Amikor, mondta a plébános, kéztsók után latin nyelven üdvözöl-ite n a legátus ural, mintegy tiz j»ercig kérdéseket intézett hozzám a nagyka. nizsai hitéleti viszonyokra vonatkozóan. örömét fejezte ki ai élénk kanizsai hitélet felelt. A szentáUlo/ások száma és vallásos egyesületek múkö. dése után is érdeklő lötl és megelégedését fejezte ki a kanizsai pas/torá-i-iós munka felett. Sajnálkozásának adott kifejezést, hogy érkezésekor a kanizsai fogatatást nem láthatta. Ha tudta volna, mondta. hogy fogadtatás lesz, örömmel szállt volna ki kocsijá. búi. Ezért akarja, mondta, most kár-pútolni a kanizsaiakat. Áldását küldte Nagykanizsa város vezetőségének és a Credo-tábornak, amelynek nagy létszáma felett külön örömét fejezte ki, — Azután, folytatta a plébános, a hercegprímás ur volt kegyes nyilatkozni előttünk a budapesti kongresszus kimagasló sikeréről. (i£ nyilatkozat egyes részeit fenti beszámolónkban már ismertettük.) — Beláthatatlan következményei lehelnek címek a kongresszusnak, mondta a hercegprímás, külföldi vonatkozásban is. A müveit, nagy nemzetek képviselői megszerették\' Magyarországot, megmerték annak népéi, kultu. rális előrehaladottságát, szellemi szin-vonalit, e.\'ényeit, lelkesedését. legyei, mezettségél. Sok-sok barátot szerzett magának Magyarország ezekben a fe-ledlkctetlénül szép napokban. II Ház megkezdte a honvédelmi tárca tárgyalását Budapest, junius 1 A képviselő ház mai ülését 10 órakor nyitották meg és azonnal áttértek a honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalására. Elsőnek Farkas Elem 6* szólalt fel, hangsúlyozva a honvédelem fejlesztésének szükségességél és Magyarország békét szolgáló törekvéseit, maja Malu-sics Géza. Rácz Kálmán, Esztergályos János, Arvátfalvy Nagy István, Németliy Vilmos, vitéz Kőő József, Takács Ferenc, báró vitéz Hosner István szólaltak fel. Az ülés lapzártakor még tart. Ha nincs étvágya, ugy igyék néhány napon át reggel éhgyomorra fiipohár természetes Ferenc József keserüvizet, mert ezáltal bélmükö-déte szabátyozódik és igy egéaz emészté»e rendbejöhet. — Kérdezze meg orvosát. Ezer és ezer kanizsai vett részt az Eaoharlsztllnis Kongresszuson Hazaérkeztek a kanizsai zarándokok Emberemlékezet óta nem volt egyszerre annyi kanizsai Buda* pesten valamely ünnepi alkalomra — mini az Eucharisztikus Kongresszuson. A nagykanizsaiak valóban kitettek magukért. A társadalom minden rétege képviselve volt a zarándokok három különvonatán és a környék lalvainak népe is. Keszthely, Zalaegerszeg is szállította a maga különvonatán résztvevőit. Mert Zalamegye derekasan kilett magáért. A három különvonat lelki vezetője P. Czirl\'usz Viktorin plébános. Iskolák, iparosok, kiskanizsai-ak. Az agrárifjuságot és a ta-noncifjakat dr. Horváth Atha-náz ferencesatya, a lelkes ifjúság-vezető vitte fel és kalauzolta Budapesten. A Notre Uame leánygimnázium 32 növendékét Mater Kabos Petra igazgató ve-t zelte. A zarándokokkal volt P. Hajnal Zénó kiskanizsai ferences lelkész híveivel. Tersztenyák László hitlanár, mint egyik lelki vezető és Gulyás Gellért atya az Oltáregylet táborával. A különvonatok, melyeknek (mozdonyait fehérvirágos kettőskereszttel díszítették fel, útjukban négy izben álltak meg és fogadtak fel ujabb utasokat. A beszállás utáni első percek tömegrohama hamar alábbhagyott, mindenki számára volt ídőhely, senkinek állni nem kellett. A kocsik kényelmesek voltak, a nagykanizsai család jól érezte magát az egész ut alatt. Sennni zavaró momentum ne ír volt. Mikor az utasok kiszálltak a Józsefvárosi pályaudvaron, a központi rendezőség páratlan gondosságát lépten nyomon\' érezték az egész budamisli tartózkodás alatt. ;A kanizsaiak egyenesen szállásukra /mentek, egyrészük a Mária Terézia téri gyakorló iskolába, más csoportjuk pedig a Jázmin-utcai .iskolába, ahová az ifjúságot is elhelyezték. A kanizsaiak nagyobb része vendéglőkben étkezett, hol semmi nem volt drágább, mint máskor. A kanizsaiak aggódása, hogy nem fognak semmit látni\' az embersokaságtól, nem vált be, mert a kanizsaiak — hála a kitűnő és körültekintő rendezésnek — mindent láthattak, a legtöbb ténykedésen részt vehettek. Felejthetetlen v élménysorozat volt, amit nem lehet leírni, amit csak érezni lehetett. A szentségi körmeneten, a pápai legálus miséjén, az üléseken és beszédeken a kanizsaiak mind részt veitek. Mindent közvetlen közelből láthattak és hallhatlak. Es mindenütt a legnagyobb előzékenység és udvariasság. Es pedig nem a megszokott, kom veucioiiális mosoly, az előzékenység a Baedeckeres, pénzt otthagyó idegennel szemben, ha nem a lelki közösségen alapuló udvariasság, testvéri fogadás : az Eucharisztia jegyében. Magyarország és népe megszámlálhatatlan barátot szerzett, a magyar igazságnak ujabb és ujabb szószólót. Többet tett aa Eucharisztikus Világkongrcsz-szus a magyar ügyért, mint az összes eddigi szólamok, vállve-regetések. kedves képet alkotlak a szlo-venszkóiak. Festői csoportjuk felemelt kézzel harsogta az And-rássy uton: — Nem,nem, soha I — Várunk, jöjjetek I — kiál-tolták az anyaország magyarjai felé az elszakított területek magyarjai és ezek válaszoltak is : — Várjatok, jövünk I Könnyek peregtek az embe- \'rek arcán. Itt már csak a szivek beszéltek, az érzelmek skálája játszott. Kedves epizód volt: egy japán hölgy magyar ruhában, kecses mozdulatokkal lejtetl tova és a közönség lelkesen éljenezte, óriási sikert aratott Nipponcseresznyevirága. Es\'ahol csak megjelentek a kanizsaiak, csak szeretetet és melegséget találtak. Budapest is megnyitotta szivét, f A visszautazás js a legnagyobb rendben tőrtént. Sehol semmi zökkenő. Bár kifárasztott mindenkit a háromnapos ut derült kedéllyel érkezett mindenki liaza. Magyar Könyvnap 1938. jnnlns 2,3,4. Az összes bárhol hirdetett könyvnapi könyvek nagy lerakata FISCHEL könyvkereskedésben Nagykanizsa, Horthy Miklóa-ut I. - Városház palota. - A könyvnap! hSnyvek árai ctahlt a kSnyvnapokon érvényetek. A könyvek minden vétalkBtalasattaég nélkül könyvkereskedésemben megtekinthetők. Kérem txivet megHtxteli Idtogatdaát, illetőleg beetet rendelétél. Hibás a vízvezetéke? Hívja Mendlovitsot Telefon 27!. Es mindenki sokáig, egész életén át vissza fog emlékezni mindarra, ainlt az Eucharisztikus Világkongresszuson látott, amikor a katolikus Anyaszentegyház nagy seregszemléjét tartotta Budapesten... Nem szabad azonban megfeledkezni arról, aki hónapokon ál szervezte, rendezte Nagykanizsán a zarándokok utazását és P. Czirfusz Viktorin plébános irányítása szerint mindazt a rcn geteg munkát végezte ,ami ezzel a zarándoklással járt, amely közel 1000 embert szállított fel a magyar fővárosba: GozdánEr nő, egyházközségi irodaliszt bámulatos munkát végzett és a legteljesebb elismerést érdemli ezérl. A PANNÓNIA „„ kávéházban ma éa minden este a kOIIMdl turnéjukról hazaérkezett gnnn & kétzong. \'ik jzalon- éa flVPIia Jazz-zenekar hangver-Benyoz. Barabás Kálmán ünneplése Lélekemelő ünnepség keretében vett bucsut tegnap délben Barabás Kálmán poslafőfel-ügyelő, főnőkhelyettes a nagykanizsai pályaudvari postahivatal és mozgóposta személyzetétől. Közel 10 évi szolgálatból több mint 30 évig volt a mozgópostánál. Mindig odaadó, kiváló szolgálataiért most, nyugdíjba vonulása alkalmával a posta vezérigazgatóságától elismerő okmányt kapott. A \'hivatal személyzete nevében Miklós János főfelügyelő, a mozgóposta főnöke köszönte meg Barabásnak\' a mindig lelkes, kartársi szeretettel párosult hivatalos együttműködést és liosszu nyugdijat kívánt az ünnepeltnek. . Barabás Kálmánt a hűséges, kötelességtudó, izig-vérig magyar köztisztviselő példájaként ismerte mindig a nagykanizsai közvélemény és ezért tisztelte, szerelte, becsülte mindenki, mlg szolgálatban volt és tiszteli, becsüli, szereli nyugalomba vonulása után is. Ünneplésének, ki< tüntető elismerésének örömében nem csak hivataltársai vesznek részt, hanem osztozik abban Nagykanizsa egész társadalma. Eggerth Márta legszebb film/t: Hun év után. Sutáin és csütMlUn a Nép-Mozgóban. - Naptin Június 2. caütört. Kom. kat Krazmuü vt. Prot utána Anna. Izrael. Saiván hó 3. Qyógyazertárf éjjeli szolgálat e hó 15-tg a „Mária" gyógyaiertár é« a klakanlzsat gyógyszertár. (lózIQrdó nyitva reggel 6 órától eate « óráig Ihéttó, nwnla. péntek déluUn kedden eféus nap nőknek.) — Dlv.tdpSk é> .uadálak, tennlai-cipók, tornacipók Ulltényt ctpóllllet-ben, Fö-ut 2. 1938 |uwla» 2 _ZALAI KÖZLÖNY___» Viszontlátjuk a magyar csalogányt 1 Eggerth Mérta szerdán és csütörtökön látható lesz egyik legnagyobb és legszebb szerepében III |C7 CW I ITÁM ^gyogó kiállítású és n U Jfci C V U I l-ll 1 csodás zenéjü film ! Előadások a Nép-Mozgóban 5, 7 és 9 órakor. — 20, 40, 60 f. helyárak I Nik Macskazene Jó egynéhány operettet láttunk már az idén a kanizsai színpadon, de ilyen kedveset, derűset ,épkézlábat, csupa muzsikásat, mint a Macskazene, még nem. A frappáns kezdettől véges végig pillanatokra sem szűnik meg a színpadon a fordulatos ,vidám történések lendületes sodra. A társulat együttesének minden tagja, pompá* san testreszabott szereposztásban, százszázalékos előadási nyújtott. Külön »szereplője volt az estének a színpad ^pazarul változatos ,szép, ötletes kiállítása. A színészek, a sovány ház ellenére, szinte kicsattanó és a nézőtérre is átragadt jókedvvel játszottak. Oltay Baba elragadóan bájos volt. Jaczkó Cia szinte szikrázott a pajzán derűtől, ami vei minden szava megtöltötte a színpadot, sőt az egész színházat Szalma Sándor hódított. Egry Berta pompásabb volt, mint valaha. Kőrössy nagyszerűen az elemében volt, játéka, tánca, maszkjai kacagást kacagásra váltottak ki. A Macskazenekar tagjai, IJjvárv Kató, Váry Tusi. Molilorisz Gizella aranyosak voltak. Oroszlán, Márai, Kormos, Késmárky, Gellért osztoztak kisebb szerepeikben a hangulatos, vidám színházi est sikerében, amelynek egyik fő tényezője a zenekar volt. Vitéz Ja-kabffy rendezése teljes elismerést érdemel. ___(W) A színházi Iroda hlrel (•) MACSKAZENE - MA, SZERDÁN ESTE. Elragadtatással beszélnek ennek a kitűnő oj>erett újdonságnak szépségeiről mindazok, akik végigka. rágták a tegnap Ostét. Aki kellemesen akar szórakozni, szereti a vidámságot, ne mulassza el megtokiutcnl a hia esli Macska zenét. (•) MÁGNÁS MISKA — FILLÉRES HELYAIUKKAL. Csütörtökön délután 5 órakor filléres helyárakkal kerül színre a Mágnás Miska nagyoperett elsőrangú előadásban. * (♦) GELLBTHEGY! KALAND -OPERETTBEMUTATÓ. A magyar rádió czévi nagy sikei-e, Kőrössy Zoltán és Csongor Béla opereitujdonsága, melyet már az ország összes nagy színházi sikerrel mutatlak be, csütörtökön este kerül bemutatóra. Ez az operett, a társulat kitűnő táncos-komikusának szerencsés alkotása, a pécsi évadban 30 előadást ért meg, ami mindennél jobban bizonyítja első-rendüségét. Mindvégig tobzódó vidám, ság, meleg hangulatok váltogatják egy- A Dunántúli Közművelődési Egyesület nagykanizsai lwngversenyőn, junius 5-én délután 5 órakor a művészek közül közreműködnek Karáosonyl Margit a népszerű magyar néixlul énekesnő, Hajdú Imre a m. kir. Operaház tagja, mindaketlő a Dunántúli Közművelődési Egyesület hangversenyein többszőr meghódította a közönséget, továbbá dr. Darás Qábor zeneszerző és tanár, dr. Sonkolyi István tanár, a Hubay mesteriskola kitűnő tanítványa, aki külföldön, főleg Né- A gazdák legnagyobb átka a száj és körömfájás tegnap Zalában is fellépett. Cigányok behurcolták Zalamegye területére. Elsőnek Csesztregen lépett fel egy udvarban. Nagykutason pedig négy udvart fertőztek meg. A halóságok minden intézkedést meglettek, ez azonban nem elégséges a baj továbbterjedésének megakadályozására, ha a gazdák nem tartják be becsülc- Először csak a budapesti hírekből tudta meg a vidék, hogy egy külföldi intézetre való hivatkozással élelmes pesti ügynök-had biztosításokat ajánl és köt meg -zendülési és polgári zavarok esetére. Aztán elszivárgóit az újfajta biztosítási üzlet a vidékre, így Nagykanizsára is. (Egyebek közt egy 500 000 pengős ilyen biztosítást kötöttek Nagykanizsán.) Pesten röplapok és üzlelszer- mást. Minden énekszáma sláger. A főszcrejieklHMi Kőrössy Zoltán, Szalma Sándor, Oltay Baba, Jatzkó CÍa remekelnek. metországban ts nagy sikerrel hang. versenyezett, úgymint Budapesten is a Zeneakadémiában ós több vidéki vá-rosban. Legutóbb Szentesen és Hódmezővásárhelyen. A J>evczciö beszédet Kelemen Fereno igazgató, az Irodalmi é-s Művészeti Kör társelnöke fogja mondani, ezenkívül Mécs-verset szaval Süle Ottó polgári iskolai tanár, e\'őad az egyesület elnöke, dr. Sziklay János és költeményeiből ad elő Barbarits Lajos szerkesztő. (:) lesen az elrendelt intézkedéseket. Minden gazdának elsőrendű érdeke, hogy lelkiismeretesen betartsa a rendeleteket. A zalai fertőzött községek körül vészkerületet alakítottak és olt 9 állatorvos házról házra járva tart vizsgálatot. Megemlítjük ,hogy a Nagykanizsai állomásról az állatokat bárhova zavartalanul lehet szállítani. zők egész serege dolgozott, hogy a pánik-konjunkturát egy titokzatos külföldi biztosító számára learassák. 2—6 százalékos bruttó dijak mellett vállalták a* kötéseket és gyenge idegzeli) emberek százai mentek lépre. Az üzletszerzők által felmutatott körlevél maga is bizonyíték amellett, hogy az egész akció távolról sem jelent komoly biztosítást, mert a kivételek légiója gondoskodik arról, hogy- ha történne is akármi, a biztosított se "háború, se lázadás, se forradalom, se halósági elkobzás, se na\'cionizálás, megszállás, rekvirálás stb esetén nem kapna semmit. A dolog olt kezdődik, hogy Magyarországon ne spekuláljon senki -polgári zavarokra . Magyarország alkotmányos ország hol ha nem is mindenki ugyanazon az uton keresi a boldogulást, de a törvényes keretek közöli mindenkinek meg kell maradnia és meg is marad mindenki, aki nem akarja szemben találni magát a törvény erejével. Arra spekulálni tehát, hogy Magyarországon »polgári zava-irok lennének, lelkiismeretlen üzleti fogás, inert alkalmas pánik-keltésre, a lelkek ellenálló- . képességének csökkentésére. Akik ilyen számítások alapján csinálják üzleteiket, éppen ugy vétenek a nemzet érdeke ellen, mini azok, akik esetleg a ^polgári zavarokat < megcsinálnák, ha a magyar törvények "ereje, není állna olyan szilárdan, mint ahogyan áll. Másodszor, ha valaki biztosítani akar, akkor biztosítson. Az a tény, hogy egy nemzetközi üzleti kapcsolatok mögé ködösülő vállalkozás jól keres, nem\' biztosit semmit semmi ellen. Már pedig a biztosítási kőtlevél aláíróinak egy esetleges lélek tani megnyugvásnál többet nem igen nyújt. Az ijedező emberek lelkiállapotának kihasználása szempontjából a legjobbkor jött ez a biztosítási akció, de az ország nyugalma szempontjából a legrosszabbkor. Nem ártana, ha illetékesek, akiknek joguk és kötelességük a biztosítási piac. szemmeltartása, ezt a "konjunkturális kinövést alaposan megvizsgálnák. Emésztési kiütések a bőrön sok esetben hamar elmúlnak, ha bél-müsödésünket reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József keaerdvizzel elrendezzük. Kérdezze mrg orvosát. Eggerth Márta hosszú hallgatás után ismét itt! Csodaszép énekeszenés filmje: Husz év után. — Budapest legdivatosabb clpöl, szandáljai és harisnyái Mittényt cipö-Uzletben, Eő-ut 2. — Bútor kiállításunkat tekintse meg minden vótelkényszer nélkül. Kopsteln bútoráruház. Lelkiismeretlen biztosítási spekuláció „zendülési és polgári zavarok"-ra Pünkösdvasárnap délután lesz a Dunántuli Közművelődési Egyesület nagykanizsai hangversenye Zalában is fellépett a száj- és körömfájás Nagykanizsáról zavartalanul történik az állalforgalom BUDAPEST legdivatosabb cipóit és szandáljait hozzuk. Miltényi-cipö 60 év óta a legjobb márkás-cipö, kiállítási aranyéremmel, kiállítási ezlistéremmel és kiállítási nagyéremmel kitüntetve Araink mérsékeltek! ..,„, ... , , _, Hiltényi Sándor és Fia, Fő-ut 2. (Városház) SALAI KOZLOtT* M38. lunlui 2. h Nagykanizsán lesz a kerületi bajnoki tennlszverseny Az Országos Lawn Tennisz Szövetség a Zrínyi Tornaegy- 4 _ letet bízta meg az-Jgb zal, hogv az 1938. Wr évi egyéni bajnoki Jr versenyeket megren- dezze. Az egyesület "vezetősége készséggel tesz \'eleget a szövetség megbízásának s áldozatokat nem kímélve, öt vörössalakos pályán junius 1-iki kezdettel megrendezi a minden bizonnyal nagy mezőnyöket magában foglaló s izgalmas párhaeokat hozó versenvszámo-kat. A döntő mérkőzések a verseny harmadik napján lesznek, de már a selejtező és előmérkő-zésen is összekerülnek egymással jr kerület legjobbjai. Nem csoda tehát, ha á verseny Nagy kanizsa sporttársadalmában eddig is már a legnagyobb érdeklődést váltotta ki. A győztesek és győztes párok értékes tiszteletdíjat kapnak, melyeknek kiosztása a verseny utolsó napján feketekávé-est keretében a Kis Royal éttermében történik meg. A versenyre, hogy azt mindenki számára hozzáférhetővé tegye, a vezetőség a belépési dijakat a lehető legminimálisabb összegekben állapította meg. Belénési (lij az egész versenyre 2 P. Egy napra szóló jegy 80 fillér. Diákok és önkéntesek a fenti őszszegek felét fizetik. hHusz ív után" a legszebb Eggerth Márta film. Prága elfogadta tárgyalási alapul Henlein 14 pontját Henlein a napokban újból Londonba utazik — A Londonba visszaérkezett angol megbízott kedvezőnek látja a helyzet alakulását London, junius 1 Strong, az angol kormány megbízottja tegnap visszaérkezett Londonba. Stróng csak az angol diplomáciai körök tagjaival folytatott tanácskozásokat és azok tájékoztatása alapján ismertette meg a cseh helyzetet. Sem Heinleinnei, sem cseh körökkel közvetlenül nem tárgyalt Párisban Bonnet tárgyalt az angol követtel, aki tájékoztatta Strong tárgyalásainak eredményéről. Általában bizakodással tekintenek az események elé, mert az angol megbízott kedvezőnek látja a helyzetet a tárgyalások megindulásához. Párisban és Londonban ugy tudják, hogv tárgyalási alapul elfogadják íleinlein 11 pontját. Ez lényegesen elősegítené a kérdés békés kibontakozását. Né- metország részéről bizonyosra veszik, hogy Anglia támogatja a kérést, hogy Heinlein pontjai alapján tárgyaljanak. A Figaró értesülése szerint Prága hajlandó ezek alaoján tárgyalni. A hangulat most kedvező és alkalmas arra, hogy Csehország elismerje a szudéta-németek önkormányzatát és végre igv rendeződjön a kényes kérdés. \' \' Londonban ugy tudják, hogy Ilenlein rövidesen, esetleg a hét végén, vagy a jövő hét elején ellátogat Londonba és újból tár-» gyalásokat folytat az angol kormánykörökkel. Strong angol megbízott a cseh helyzetről és a szudéta kér dés jelenlegi állásáról tanulmányútja alapján holnap az alsóházban, a jövő héten pedig a szenátusban számol bo. Egy cseh őrmester lelőtt két szudéta-németet Eger, junius 1 Egerben ujabb súlyos eséJi történt az éjszaka. Egy cseh őrmester rálőtt és súlyosan megsebesített két szudéta németet. Az incidensről a következőket jelentik : Az esti órákban egy nagyobb német társaság az egyik vendéglőben borozgatott, amikor betért oda egy cseh csendőrjárőr. A németek énekelgettek.. majd a zenekar a Henlein indulóba kezdett. A \'cseh csendőrőrmester erre kiütötte a zenekar vezetőjének kezéből a hegedűt, amire a ven- I déglős rendreutasította a csench őrt. Miután a hangulat forró volt, a németek búcsúztak és tá vozásukkor »IIcil !« köszöntéssel vettek bucsut. Erre a csendőrőrmester az asztal alatt kivette revolverét és kétszer rálőtt a távozó társaságra. A pincér és az egyik égeri lakatosmester sulyosaj^ megsebesült. Az egyik sebesült térdét teljesen összeroncsolta a golyó. A lövöldöző cseh csendőrt letartóztatták. Az incidens után az égeri lakosság hangulata tetőfokra há- Feltűnést beltettek a budapesti Nemietköxl Vásáron ■•rény Józnf én Pia kii nigykanluai tkueríszek kgdlfatosabb karikagyűrűi. gott és csak az ott lévő birodalmi német tisztviselőknek köszönhető, hogy véres verekedés ben nem robbant ki a hangulat. Határzár a cseh-német hegyvidéken Drezda, junius 1 Az Óriás hegység és » cseh— német halár hegyvidék erdei ösvényeit és útjait a cseh hatóságok minden indokolás nélkül lezárlák. Prága, junius 1 Az amerikai tótok küldöttsége még mindig Prágában van. Tegnap Benesnél teltek látogatást, akivel két és Tél órán át tárgyaltak. Ma Kroftánál tesz látogatást a küldöttség, majd negyedikén részt vesz Pozsonyban a szlovákok nagygyűlésén. — Aranyat legmagasabb napi Áron veszek. Bárány ékszerész Horthy M.-ut 3 id<3 Melegebb! Prognózis: Déli légáramlás, jobbára derült idő, erős felmele gedós, keleten móg zivatarok. A MetooroloRlal Intézet nagykanizsai megflgyelőállomása Jelenti i Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: + 13.4, ma reggel -f 14 4, délben + 24.8. Csapadék: 10 1 Berde Feri fixes lett Irta: Forray Zelma Családunk legnéposebb ága kétségkívül Mariska néuiék voltak. Szerény hajlékukat kilenc gyermekkel állotta inogjaz ég. Az utolsó kis Berde-gycrek beko|Kigtatásn utón Guszti bácsi, u családapa ijedten a túlvilágra mcnc. kült a gyermeksirás e!ől. Mariska néni, az özveggyé vált családanya csupán gyermekekben maradt gazdag. Máska, lönben, szegénységükön kivtli csak hangos jókedvük ós farkasélvágyuk volt. i A családfői tisztség Guszti bácsi halála után Ferire, a legidősebb fiura ruházódott át. Pe lig inkább nyurga kamasznak, mint egy kilenc t igu csa-\' i fejének nézett ki. A komoly külső hiányát bajusznóvesztéssel próbálta ellensúlyozni. Sajnos, a hozzáfűzött íeaiényekel ezek a gyér, de gondosan á|>olt, i őtszinü szálak sem váltották be. Később az érettségi bizonyítvány meghozta a várva-várt h it a/, s a város különböző iskoláiban szétszórt I5crde.gyerekek elismerték Feri jo-gait. Sőt, az is megesett, hogy lia egy véleményen voltak, még engedelmes, keltek is neki.. A I-eri uralna alatt jUIó kis csapatban akadt gimnázista le ny és fin, kere .kedelmista szintén, de az óvodában ép ugy képviselve voltak, mint az elemiben, sőt még a hadse;eg számára, a Ludovikára is jutott ecy. Lakásuk inkább kisebbfajta ós fel-ügyelet nélküli hitei nátushoz, mint békés i>olgári haj lékhoz volt hasonló. Különálló, szép. nagy kertes lukban laklak, ahol bőven elfértek. Mégis, ha eljött a tanulás ideje, légyon tél vagy nyár, a testvéri szeretet egy szobába isodorta őket, l»ogy tanulásuk, kai közös áldozatokat mutassanak be u tudomány isteneinek. Már amennyiben tanulásnak leheléit nevezni cze. kel a viharos összejöveteleket. — Ne biflázz hangosan! Nem tudok tanulni! — kezdte Panni. — Biflázol te... te anlitalentnm! — Mama, a Guszti csúfol és nem hagy tanulni! l\'gyanakkor a másik szekció rá-kezd te: — Add ide a körzőt! — Ha bolond lennék, most nekem kell! — Mama, Laci nem adja ide a körzőt! Itt megjegyzem, hogy körző térkép s a vonalzók közösek voltak s ha nem a körző voll Laci kezében, ha. nem vonalzó, vagy térkép. akkor Magdának is pont az kelleti. Az ilyen napi viták alatt természetes a csendbenlévők sem tudtak tanulni, ezért különböző pártállásokra helyezkedve közbe-közbe szóllak. Az egyik szidta Lacit, hogy adja oda a körzőt, a másik Magdát, hogy minek neki a körző ? Végül a harmadik, cr. volt mindig a leghangosabb, csendért őrjöngött, mert érezte, hogy holnap felelni fog. Mariska néni ilyenkor már a* első igazságot ké ő .mama szónál hamar felszedte a sátorfáját s az összes cókmókjávai, szemüvegével, foltozni, stop|K)lni valóval elmenekült a ház legtávolabbi sarkába, ludja lsteUj az igazságszolgáltatás nem tartozott \' a kedvenc foglalkozásai közé. Ilyenformán senki sem csodálkoz. hátik, lm elárulom, hogy a Berde-gyeiekek között még tévedésből >em akadt jeles tanuló. Mindez |>ersze őket cseppet sem izgatta s ha elmúlt a tanulásra kiszabott idő, amit minden mással elleniéiben pontosan betartot-lak, azonnal helyreállt a rend és a csend. A körző, vonalzó már egyiknek sem kellett. A térkép is megtéiiázva, de zavartat múl pihenhetett a legkö. zelebbi tanóráig. Tanulás után felolvasás keídőiőW s a nap hőse mindig az volt, aki a legjobb könyvet boga-rászta fel a városban. Fzekről a felolvasásokról egyik sem hiányozhatott, sőt rendeden legalább duplájára sza. Jiorodotl a társaság, mert eljött mind. egyikliez a jóbarát és barátnő közüi legalább e^y, de legtöbbször több is. Elemi \'leány és fin, kereskedelmi, meg a gimnázium, mint valami küldöttség az iskola részéről, képviselte magát a Berde-gyerekek felolvasó estéin, vagy délutánjain, amehek hujdan még Gö.e Gábor és társaival kezdődlek Feri diákkorában. Az iíjabb generáció már l\'z Bence és Ábel kalandjain mulatott. Az utóbbi időben ép I-eri, az alapító Lig letl hűtlen a társasághoz. Mig n többiek hangos katagásától csengett a ház, addig ő a szomszédszobába sétált mélyen lehorgasztott fejjel, mintha valami nagy bu emésztené, leiig neki voll a legjobb dolga köz-lük. Már évefc óta nem járt iskolíba. Akkor kell és feküdt, amikor akart. Neki nem dirigált senki, viszont ő parancsolt valamennyiüknek. Mégis ugy járt köztük, mintha az orravére folyna. Az sem elégítette ki, hogv a parlamenttől kezdve a sarki rikkancsig, mindenki róla politizált. A pesti lapoktól a csajagószörcsögi zugharsonáig, a vezércikkek rcak róla szóltak s a Nemlzeti Színháztól a bugy-berkl műkedvelőig az ő alakját személyesítették meg, mert ő volt az Állástalan Ifju. De őt mindez nem elógitetle ki és nem tette beképzeltté. Ebből is látluitó, hogy milyen szerény Tiu volt. ö pL nem bánta volna, ha soha senki nem ír róla, nem viszi színpadra az alakját és ne.n szolgál vita tárgyául. Cserében csupán egy állást sze.eiell volna, lehetőleg kevés munkával, sok szabadi\'ővei, kényelmes karosszékkel ós külön Íróasztallal! Szóval ilyen szürke kis hélkóznapi sorsra vágyó ti és nem teite boldoggá a sors állal ráerőszakolt állástalan ifju mártir szerejie. \'Hogy őszinte lé-nyék, ez nem is állt jól neki. Hiába, az élet színpadán rossz rendezők mozgatják sztárjaikat és statisztáikat. Közben a család annyira hozzászo. kott a morc ké|>éhez, hogy egyszer nzzaljjesztettc meg őket, hogy a régi szeles mozdulattal és ragyocó képi>el állított haza. — Az Istenért ml történt veled? — Semmi, azaz utazom Szegedre. A vasútnál le.z felvétel és holnap jelentkeznem kell kalauzvizsgára. — Kalauz? Érettségivel? Hiszen to bolond vagy! — csóválta a fc ét Ma-, rlska néni oly meggyőződéssel, mintha nem is az Urnák 1037. esztendejét, luiuem aunó 1900 körül irtuk .__BAKAI KOZLOlfY Imprimée-, divatvászon-, karton-, puplin-, selyem-, siffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. —• (Ülések a vármegyén) Zala vármegye törvényliat-Vsága Június havi kisgyülését 8-án, szépián, a közigazgatási bizottság ülését 13-án, hétfőn délelőtt tartja a vármegyeházán. — (Kelemen Ferenc), a Nagykanizsai Takarékpénztár igazgatója, országos viszonylatban tekin_ télyc* szakirodalmi munkásságát egy uj értekezéssel gazdagitollu. Most jo. lent meg -Pénzintézeti lwtétek ellni, őrzése ó< revíziója c. fülelő. Szakkörökben a legjobb szolgálatokra láva. tolt, a kérdéseket okos útmutatással és nyitott\' szemmel felsorakoztató tanul nány, nélkülözhetetlen a pénzüzlet művelőinek. A Kath. Legényegylet fagylalt-estje pünkösd vasárnap, tánccal. Jazz. (:) — (Hajókőrmenet a Balatonon) Pünkösd vasárnapján nagy ünnepség színhelye lesz Balatonfüred. Megér-ke/.ik Angolo Itotta pá|>ai nuncins, aki szentmisét pontifikál, majd este több lutjó részvételével kivilágított hajókönr.enci lesz a Balatonon. A hajók Ti hánynál kikötnek, ahol Strom-mc: Viktorin tihanyi apát mond boszé-c!et a moljról. — (Halálozás) Dr. König Zoltán, o nagykanizsai jogásztársadal mi; fiald ügyvéilagja, 31 éves konVban, hosszú betegség után, Budakeszin, tegnap este mcgliall. Te-n\'.elésc csütörtökön lesz Budapesten. A szomorú halile .ct tragikumához tartozik, hogy a hadiárví» dr. König Zoltán édesapja \'21 évvel ezelőtt ugyanezen a na|K)n ludt hősi halélt az olasz fronton. A család gyászában nagykanizsai tisztelők nagy tábora osztozik. — (Eljegyzés) Posner Terike (Nagykanizsa) és Braun Gyula (Debrecen) jegyesek. (Mindéi külön értesítés helyett.) (*:) J93B. junlui 2__ M btCÜtö 7 Még mindenki elölt emlékezetes az a nagy siker, amelyet a kanizsai és a környékbeli falusi iskolák énekkarai arattak az Éneklő Ifjúság őszi hangversenyén. A gondolái kanizsai éllc-lője, a kitűnő karnagy, Kelting Ferenc polgáriiskolai tanár most ismét megrendezi az Éneklő Ifjúság hangversenyél. A második hangverseny, amely sikerben minden bizonnyal vetekedik az elsővel, pünkösd hétfőjén dél előtt 11 órakor lesz a Városi Színházban. A hangverseny ismertetésére még majd visszatérünk. LEtMABR? Ma délben egy .\')8 tagból álló német katonai repölfirai érkezett Pestre a belgrádi kiállításról lövet Berlin felé utaztábnn. A 170 Ingű német pilótatársaságot Mátyásföldön megvendégelték. • Franciaország, Anglia, Olaszország és Németország — a Times értesülése szerint — be nein\' avatkozási egyezményt köt, tekintet nélkül a szovjet\' magatartására. • Bürckcl és Fick közigazgatásilag is megszüntették Ausztriát. A régi 9 tartomány helyetl hét uj kerületre osztották. Székesfehérváron nagy ün-nepséggel folyt le a Szent Jobb kórniGnet ma délelőtt. Moszkvában a tengerészeti és mcleorologiai hivalal 30 vezetőjét kivégezték. volna. Kalauz leszel? IstenkémI — csij-lant fel a leplezetlen irigység az elemista szemében. Fel irigységtől és fejcsóválások!\')! övezve még aznap elutazott s a változatosság kedvéért másnap már n szegedi kórházban feküdt ti fuss,al. Ilat liétig tánuolt a túlvilág s az életkapujában, mig végre mégis ugy döntött, hogy egyelőd itt marad. Nem futa\'niodik meg a nagy csalid fel. nevelése elől Ő is, mint liajdan az édesapja tette. Szóval i|t maradt, igaz, ejyelő e csak a saját árnyékának. Kényelmes karosszékbon ülve keksz é>-konyak társaságában töprengte ál a napjait. Reggeltől-estig újságot böngészve, természetes hátulról előre, a* aprólrirdeléseken kezdve. Nem is sejt. ve, hogy mégis az első oldal hoz dón lő változást az éleiében. Egy reggel Berdo Gusztáv képvl-■selőliázi felszólalásáról írtak részletesen az első oldalon a lapok. —• Istenkém, ha rokonom lenne! — .sóliajtotl fel ábrándozva, mikor az isme/ő > nevet megpillantotta. Kü. lönben ki tudja? A Berdc család nagy... hátha... E£ a név motoszkált most már éjjel nappal a fejében és addig nem nyugodott, mlg nem szerzeit egy gothni almanachot. Sajnos, abból kiderült, íiogy a képviselő Berde az eté li családból származik, ök csiksomlóiuk vollak. Csodálatoskép e.t a felfedezés sem Itómgolta Je, sőt, mlnllia felvillanyozta volna. Megjegyzem, szélhámosságért egyik Berde-gyereknek sem fellett szomszédba menni é< Feri most ugy gondolkozott, ha ő tudja is. hogy nem rokonok, elvégre az eléli Ber-dének nem fontos ezt tudnia, fi nagylelkűen rokonnak könyvelte el a képviselői és most már az összes légvárait e.-re a gyenge pillérre építette. Többféle terv fel- és elvetése után végül amellett döntött, hogy névjegyet nyomat, a képviselő elő.ievével és ezzel, mint I>crektetcit tőkéwl. felutazik restre az uj rokon megkörnyékezésére. A család te •mészetesen ciragn Itatott lelkesedéssel fogadta Pori kaim-dós le vét. Egyedül Mariska néil kockáztatóit meg |)ár szerény cllenvcté t, de őt hamar lehurrogták egy ugyan marná -val és Ferire olyan bámulattal nézlek, aliogy Kolombust szem-lélhelték kortársai, vagy aliogy mi csodáljuk a sztratoszféra-icpülő Pic-cardot. Pesten \'Feri nálunk szállt meg. Meg. ható ieereszke lésnek tekintettük, hogy az uj rokon kelvéért nem \'tagadott meg minket, amit könnyen inegtehe. tett volna, mert az uj névjegyével, mint valami varázsvesszővel, igen Hamar került a Méltóságos Ur elé. A képviselő kíváncsi érdeklődéssel né -C.t hol rá, hol a (névjegyre, fi meg katonásan,\'ahogy a ludovikás öccsétől látta, n.egliaj totta magát és bemutatkozott. Először a rokonsági kapcsolatot kezdte fejtegetni, mikor azzal eljutott addig, hogy a képviselő mind sűrűbben bólintott s közben az arcán világosan kitükröző lötl, hogy teljesen összekuszálódott a gondolatmenete, akkor mindkettőjük nagy megkönnyebbülésé e áttért a saját ügyére. Elmesélte é !e.upja hosszú és kínos haláltusáját, aki a hátrahagyott árvák miatt nem tudott meghalni. A hosszú tragédiát é \'etapja utolsó szavaival fo. je/.tc be; — Ha vólamlkor nagy szükségbe,! le.zlck, forduljatok Gusztávhoz, ő nagy ur és sokat tehet az elfelejtett, szegény íokon érdekében, lia nagyapátokra hivatkoztok. Sajnos a képviselő ur memóriája nem működhetett vaUmi jól, mert sehogy sem emlékezett a mfcgboldo-gultra. De ei\'ől eltekintve., a szomorú történetet nem csak ő, hanem Feri is elhitte és eszél>o. sem jutott az igazi tragédia, ami kor" reggel még nyaklevest helyezett kilátásba az édesapja a sok intőért é; délbc.i halva hozták haza. Apja halála után ő lett a család, fenntartó s \'tanulásra bizony nem nagyon jutott ideje, — vallotta be szerényen a rossz bizonyítványára célozva itt, a visszae.nlétezésnél hangja is megcsuklott s lelkiszemo előtt meg-jjeleul Harry Piel, Tom Mix, Nick Carter, akik fejcsóválva szégyenkez-tek helyette. Feri egy hónapig, maradt Pesten s c. alatt többször felkereste a méltóságos rokont, akivel annyira össze, barátkozott, liogy végül már nemcsak a saját ügyéről, lianem a niaturandus öccséről, Laciról is gyakran beszélt. I>ersze mindig csak ugy, mellesleg. Alig négy hét múlva meghozta ka illatját a névjegyre kidob>tt 2 pengő. Az «ifj. rokon otthon az adóhivatalba S — (Lengyel képviselők Keszthelyen) A kongresszuson részlvevő lengyel szenátorok és képviselők közüt 18-an, 5 szenálo • és 12 képviselő egy hölgy-taggal Keszthelyre érkeztek, ahol u dr. Fabinyi Tibor földművelésügyi miniszle i osztálytanácsos és Budnay külűgyniiiiiszle -i .fogalmazó kíséretében megtekintették az akadémiát és u vá. ros egyéb nevezetességeit. Vidámság, csodamuzsika, művészi ének és humor az Eggerth Márta-film: Husz év után. — (A polgári leánylsko a tanulmányul]*) A nagykanizsai Zrínyi Hona polgári le inviskola növendékei tanáraik vezetésével tanulmányútra rándultak ki Sopronba, majd onnan Szombathelyre és megtekintették mindkét város\' nevezetességeit. Egy láncszeme ez a kirándulás annak az eléggé nem méltányolható programnak, amellyel a nagykanizsai polgári iskolákban történik immár évek óta a magyar föld, magyar lélek megismertetése a serdülő uj generációval. A Kath. Legényegylet fagylalt-estje pünkösd vasárnap, tánccal. Jazz. (:) — Aranyat legmagasabb napi áron veszek. Bárány ékszerész Horthy M -ut 3 — A (Piarista Diákszövetség) junius lfi-án, Űrnapján délután 0 órakor rendezi szokásos garden parly. ját a gimnázium udvarán, ha az idő ne.11 lenne kedvező, a tornateremben. A l>evétel teljes egészében a piarista te;nplom orgona-alapját és u gimnázium szegény tanulóinak segélyezését szolgálja. GYÁR BUDAPEST. XI.IENKE-UT llf dugta be öccsét. Ha szélhámosságról volt szó, I\'e i zavar nélkül megállta a helyét, de az igazi hála és szeretet, csak értei netlen dadogásban tódult ajkára, mikor jótevőjétől bucsuzott. A képviselői is meghatotta Feri öröme, de azért nem állhat!u meg, hogy búcsúzás kózl>en ne érdeklő Ijön a cslk-soml\'n Berdéék felől. Bár Ferinek semmi oka sem volt szégyelni családfáját, most mégy* lángvörös lett és hangtalanul hápogott, mint egy csuka, — Nó, ne vágj ilyen rémült arcot I — nevette el magát Berde. — Inkább küldd fel az öcsé let, ha lematurált. Hadd ismerjem meg a — rokonságotl I-e.i hazaíelé természetesen II. osztályon és egy adóliszthez illő komolysággal utazott. Otthon meg első dolga volt öccsét lekapni, rossz bizonyítványa miatt. La;i a csodálkozástól annyira elámult, hogy szónélkül ol tűrte a legdurvább sértéseket Is. Csak a tanulószobában jött meg a hangja: — MeghiWíant, be.sszavamra meghibbant. Az állás elvette az eszét. Hát hallottátok, még ő kiabál, peüg be. sszavamra .neki két hármassal több volt. Később I-\'e.i lassú, komoly léptekkel átment a diákszobán, ahol Hacsek és Sajó felolvasásra gyűlt össze a társaság. A könyv megpillantására, mint sértett oroszlán horkant fel: — Ti is jobban te.inétek, ha né-niettel és algebrával tömnétek a fejetek ! — szólt s napóleoni ]>ózzal távozott, de nem csukta be maga mögött az ajtót, hogy titokban ő is hallja, mit müveit Hacsek és Sajó, mióta ő 150 pengős fixes lelt, _ t ZALAI KÖZLÖN* 1938. MM 2. Balatoni villát, telket most vehet olcsón* if3, Bővebbet: Lívia villa Balatonmáriafürdö. Szerdán és csütörtökön a Népmozgóban a legújabb Eggerth Márta-film. — (Hősi emléklák Pacsán) A pacsai hősi e;nlt5kmíi mollctt az iskolások hősi fákat ülteitek, amelyek mellé 42 névvel ellátott oszlop került. A hősi fákat most avatta fel Kovács Imre plébános szép ünnepség keretében. — Tekintse meg a Köpetein Blltor áruház állandó butorklállltáaát ízléses és olocó bútorokat kedvező fizetési fe) tótelekkel vásárolhat. Ismét Kanizsán van a magyar csalogány, Eggerth Márta. Szerdán és csütörtökön a Nép-Mozgóban. Döntés a kőszegi mandátum ügyében Budapest, június 1 A közigazgatási bíróság a kőszegi kerület mandátuma ügyében helyt adott a petíciónak és a választás eredményének kiigazításával Kovács Sándor dr.-nak, az A. C. volt titkárának1 ítélte oda a kőszegi kerület képviselőségét. „DdlQBztass. íiü liptai" APRÓHIRDETÉSEK flpiAhlld«t4l dlla valiinap t. ünnepnap 10 uCIfl 00 llll.i, minden további uA 0 MIlJi, hltk&inap 10 sídig «0 nil.r, mlnd.n lovibbl nA 4 ftll.r. ÁLLÁS Mlndcnu Iftilnlt és beliiónöt szon-rnüia lelvesillnk. Klrályu. 38. • ■ajárónS (elvitetik. — Sugár-ut 2. Tiatlk. 1577 LAKÁS-ÖZLETHF.LYISÉO liraaek lugusztni l-re * belvároa-ban kétizobla ösazkomtorioa lakáat. Ctm a kiadóban. 1673 ADÁS VÉTEL ■•rákpárak kedvezó részletre legolcsóbban kaphatok Vajda waakaraa-k.dá.b.a. 1424 E|y jókarban levő o.i piayi p alkalmi áton eladó, ftideklódéa Ciengety-ut 51., hétköznap 9-12., 2- 6 1517 I haasnált kélslllós aaatalllUhalír, 1 esatergapad olcsón eladó. Czvelkó laka-toatlzeme, Hoilhy Mlklóa-ut 4. 15)5 Jókaiban levó haiznált kapákpárt megvételre keteiek. Kirllyl Pál-utca 3. llltaó lakás. \' Ella IsarBoiiya, darabol él apró, kapható Wolllknál, Horthy M.-ut 37/1. 1572 Látóhegyl éa aáncl Itt. éi lucernater-més eladó Knauu Ügyvédnél, Fó-ut 21. • HÁZ ÉS INGATLAN Háaat, uólót legolcióbban vehet Pap Ingatlanköivetitónél, Teleki ut A \' KÜLÖNFÉLE FUnkóldi vlkkaaá napjait töltse Ba latonmlrlilllrdón, Bagó-villában. — Nipl négyneil étkeiéi. Olció luk. iy» Mindennapi leveleiéaból öaazegyiljtöit bályaoat, régi vagy u| tömegeket, magyart él küllöldit, leloailalotl gyűjteményeket bitmikor megvélehe keretek. — Hatbari ti La|oi, a Zalai Köilöny I >ser keaztóje. firdeklódnl lehet telelőn 78. ai. vagy azemélyeaen mindennap d. u. 5—6 óra közöli. Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Réazvénytáriaaág Nagykanizsán. Felelős kiadó I Xal.l Király. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78 szám, Almamoly, 8zőlőmoly, pókhálós hernyók ellon Arzola vagy Darsln, Varasodás és lisztharmat ellen Solfarol, Amoníl vagy Solbár. Kombinált permetezőszerek: Nosprasen vagy Tulokil Rózsafák levéltetvei ellen PROIIKOL Védőszorek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF msg, műtrágya. zaák, rióvény védelmi azerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 12841/1938. Tárgy: A villamos fogyasztásmérők hitelesítése. Hirdetmény. Felhívom a vároa közönségének figye\'mét a Buctapeatl KOzlöny 102 számában május 7 én meg|elenl 16000/193*. K. K. M. rendeletre. Ezen rendelet tontosabb rendelkezései a következők: A villamos munkát méiő fogyasztásmérő csak érvényes hitelesítési bélyeggel ellátva bocsátható forgalomba és hssinálhaló szolgáltatások teredelmének a meghatározásira. Fogyasztásmírőt crak a Magyar Királyt Központi Mérléküfyl Intézet (alábbiakban: Méitékdgyi Intézet) csak a fogyasztásmérő rendszerére adott hitelesítési engedély alapján látható el hitelesítés! bélyeggel. A rendszert a Mértéktlgyl Intézel hllelesili külön beadott kétvény alap-Ján (hitelesítési dljs 400 P). A rendelet hatálybalépésekor (1938. mtjus 7-én) használatban lévő fogyasztásmérőt a Mértéktlgyi Intézel az 1948. má|us 1. napjáig • rendszerére adolt hitelesítési engedély nélkül is elláthat hitelesítési bélyeggel, ha a rendeletben előirt feltételeknek megfelel. Ai Igv alkalmazol hitelesítési bé\'yeg 1948. má|us 1. nap|án érvényét veszti. Fogyasztásmérő az 1938. évi nov. hó 1. napjáig érvényes hitelesítési bélyeg nélkül is forgalomba bocsátható is használható szolgáltatások terjedelmének a meghatározására. Ax 1938. <vl október hó 31. nsp-|án valamely vlllamosenerglát szolgáltad vállalat hálózatába kspesolt fogyasz\'ásméró 1948. évi május hó I. napjáig érvényes hitelesítési bélyeg nélkül Is használható szolgáltatások terjedelmének a meghatározására. Az Ilyen fogyasitásméiő azonban az 1939 évi november hó 1. napja ulán csak érvényes hitelesítési bélyeggel ellátva kapcsolható vissza. Azon eselben léhát, ha az Ily fogyasztásmérő 1939. novtmher 1. ulán átköltözés vagy bárme\'y okból a hálózatról lekapcsoltatllr, az vissza csak hllelesitve kapcsolható. 16100/1938. K. K. M. rend. lel szerint két vezetékes fogyasztásmérő rendszer hitelesítése 400 P, mlg a hitelesítési bélyeggel való ellátásért a fogyaszlómétók nagysága szetlnl 3-12 pengő HietendO. A vizsgálati bizonyítvány, vagy hitelesítést Igazolvány másodlatának dija 1.50 P. Nagykanizsa, 1938. évi má|us 19. ims Polgármester. a fillérrel SOI kerti többe • ZALAI KÖZLÖHY, ha bejelenti nyaraló címét. A kiadóhivatal portómentesen kükll utána hártnely \' belföldi nyaralóhelyre. K. 178/j. 1938. Árverési hirdetmény. Köztartozások felében lefoglalt 1 drt. 9-es golyós fegyver, az első árverés 1938. évi junlus 2-án délelölt 9 órakor, a második árverés 1938. évi junlus hó 11-én délelőtt órakor Eizsébel-lér 10. sz. a. eladatni fog. Az első átverésen az Ingóság csak akkor fog eladatni, ha becsérlíkének egalább háromnrgycd része meg-Igéitetletlk. A második árverésen azonban az Ingóság a becsérték háromnegyedén alul Is, a legtöbbet ígérőnek fog eladatni. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, a forgalmiadé és az esetlegei fényűzési adó Is. Nagykanizsán, 1938. mijus 31. Jávor István tsat megb. v. végrehajtó. Ofcsén&jjot mfamczífran széntküzTialik Zwelg Imre és neje szülei, Wolfsohn Vllmosné nagyanyja, Könlg Sándor és d\'.. Könlg József testvérei fájdalomtól porba sújtva tudatják, hogy felejthetetlen fiuk, illetve testvérük dr. König Zoltán ügyvéd 31 éves korában hosszú betegség után május 31-én Budakeszin elhunyt. Drága halottunkat e hó 2-án Budapesten helyezzük örök nyugovóra. Nagykanizsa, 1938. junius 1. Siratjuk, mlg élünk! Résivétlitogatisok melKzéiét kéijiik. Mia Shellgáz? A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLQÁZ kuliurát hoz házába A SHELLQÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLQÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hőt ad A SHELLOÁZAT díjmentesen kipróbálhatja otthonában, süthet, főzhet és vasalhat A SHELLQÁZ a legtökéletesebb ttlzelö Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz kapható SZABÓ ANTAL sportfizletében Nagykanizsa, Fó-ut 5. Nyoma^U t kflWity"^ liQx^dasáiii UjtyvAuytAi«MAtf ^nyvnyouidiléj) an Nagykaoi^n, Felelős ütUHveieiiő ZuitU KAroly, 78a Évlolytm 124 Mám. Nagykanizsa, 1938. Junius 3 péntek Ara 12 Hll. ZALAI KÖZLÖNY hatcmlUU M^döft i, UadMinU! PM 5 aUa hHUoup cUlatin. POLITIKAI N A P I L A I Felelős szerkesztő: Barbarita Lajoa eiUlieltel in: egy hóra I pengő 40 WMr. Swrkcutó.éíi é» kUdóhlvatall teldoai 78. «- A Szent lobb ünnepe A felejthetetlen kongresszusi\' napokhoz csatlakozott a római katolikus egyház első nagyszabású Szent István ünnepsége. a Szent Jobb nagy ünnepi körmenete. A magyar lelkek még hatása alatt voltak azoknak a pompázó ünnepségeknek, amelyek a valláshoz hü lelkeket olyannyira összekapcsolták. Ilyen hangulatban Szent Istvánra emlékezni, csak a legmélyebb érzésekkel lehel. Évszázados viharokat kiállóit hazánk állammá szervező nagy királya, Szent István emléke több a magyar nemzetnek, mint a legbölcsebb és a legkiválóbb államfő. 0 ismertette meg népével a keresztény vallást s a pogány erkölcsök helyett a szivekbe ültette Krisztus tanításainak erkölcsi tartalmát. Apostola volt nemzetének s ha ezt a hittérítői munkáját nemcsak a keresztény vallás szemszögéből nézzük, hanem politikai vonatkozásaiban ís mérlegre tesszük, közel ezer esztendő távlatából arra a biztos konklúzióra jutunk, hogy a magyar nép fennmaradásának legfontosabb kö-vetelményeiek tett elegei Szent" István, amikor Jobbjának iránymutatása alapján hátat fordítottunk a pogányságnak, keresztvíz alá hajtottuk fejűn-\' ket s tekintetünket a Kelet barbár világszemléletétől elfordítva, Nyugat felé orientálódtunk. KI képzelne tő lett volna-e másként egy kisded népcsoport ezer esztendős fennmaradása egyéb körülmények között V Mint a népvándorlás utolsó hulláma érkeztek elődeink a Duna-Tisza közére. Ezen a földterületen előttünk már sokszorta népesebb, hatalmasabb s nagyobb erőviszonyokkal rendelkező népek kerestek liazát. De eltűntek az avarok éppúgy, mint a testvér hunok. Hírmondójuk sincs e föld kerekén. De a maroknyi magyar nép minden vérzivatar ellenére, hitben megerősödve, kulturában kifejlődve s állami szervezetében megdönthetetlenül gyökeret vert a Kárpátok koszorúja alatt. Szent Istvánig visszük vissza e magyar lét és gondolat fejlődd sének vonalát, benne a nemzetét megtérítő apostolt, a példa nélkül álló államférfiul és a kiváló hadvezért ünnepeljük. Szent István jubileumi évének egyetemes megnyitó ünnepsége káprázatosan szép ünnepség volt, amelynek\' egyik legszebb megnyilatkozása volt a katolikus egyház nagyszabású Szent Jobb körmenete. Jelen volt azon a pápa követe s az ország kormányzójától kezdve minden közjogi méltóság, egvházi, politikai, társadalmi előkelőségeink legkiválóbbjai, de részt vett Lengyel-román szerződés: _ sem engedi át terű- létén a Csehország esetleges megsegítésére induló szovjeUcsapatokat Londonban és Párisban bizakodó a hangulat, az államférfiak pihenni mennek London, junius 2 Az angol és francia fővárosban továbbra is bizakodó a hai* gulat. Az angol minisztertanács pünkösd előtt ma tartja utolsó tanácskozását, azután rövid, de nyugodt — így remélik — pihenőre mehetnek. Chamberlain is pihenni szándékozik, bár még előzőleg fontos tanácskozásokat folytat berlini körökkel. A Dai\'y Express is; megerősíti, hogy London és Berlin között rövidesen megindulnak a tanácskozások. Varsó, junius 2 Lengyelország és Románia szerződést kötött, amelyben megállapodtak, hogy egyik fél sem engedi át a szovjet hadsereget területén, ha az Csehország megsegítésére indulna. A szerződés esetleg kölcsönös segélynyújtási egyezménnyé bővíthető A légiflottára.vonatkozólag még nem egyezlek 1110$. Románia" a szovjet repülőket hajlandó átengedni területe felett, ha a szovjet emberei nem szállnak le területén. Lengyelország még ezt sem akarja megengedni. A "megkötött szerződés egyébként a román tábornoki kar megbeszéléseinek első eredménye. Szenzációs interpelláció a cseh parlamentben a mozgósítás felelősségéről Prága, junius 2 | Eszterházy János gróf a prágai képviselőházban szenzációs interpellációt jegyzett be a törvénytelen cseh részleges mozgósítás ügyében. A Kárpátalján és szlovák földön éjszaka .ágyaiból rángatták ki az embereket — mondja az interpelláció — és azonnal állomáshelyeikre cipelték. Felszerelésüket azonnal megkapták és még élelmet sem vihettek magukkal. A cseh póttartalékos korosztályt hívták be különleges gyakorlatra, hogy az ujtipusu fegyvereket megismertessék velük — nem felel meg a valóságnak. Először is nem egy korosztályt hívtak be, hanem 23 évesektől az 50 évesekig csaknem minden évfolyamból. Továbbá : nem lehet szó rend kívüli fegyvergyakorlatról, mert sok olyan egyént hívtak be, akik csak most májusban szereltek le, tehát az uj fegyvereket ismerték, azonkívül teljes felszereléssel azonnal a határ mellé szállították őket, ahol még ma is lövészárkokat ásnak, utakat torlaszolnak stb. Mindezek a tények kimerítik a részlees mogzgósitás tényállását, amelyet pedig sem a nemzetvédelmi őrség parancsnoksága, sem a hadseregparancsnokság békében nem rendelhet el. Ez az alkotmány értelmében csakis a köztársasági elnök joga de ő is csak az öt legfiatalabb korosztályt hívhatja be. Az elnök azonban ezideig semmiféle ilyen rendeletet nem irt alá én nem is Írhatott alá, mert arra semmi szükség nem volt. A magyar német és lengyel halárok mellett még a mai napon is megerősített őrség áll, nagyarányú csapatösszevonások kai, holott egyik szomszéd állam sem tett ehhez hasonló intézkedést. Minek tulajdonítja a cseh kormány ezl V — kérdi az interpelláló - s liajlandó-e ezt megszüntetni ? A lépés ugyanis alkalmas arra, hogy a szomszédos államok kihívásnak tekintsék és hasonló rendszabályok* kai válaszoljanak rá. A részleges mozgósítás azonkívül többinillióba került. Erre a kormánynak fedezete nincs. Honnan fogják tehát a sulyoí milliókat fedezni, mikor az amúgy is megterhelt lakosságot ezzel is megterhelni már nem lehet ? Hajlandó-e a kormány a Dunavidékén megszüntetni a katonai intézkedéseket V Kik a felelősek ezért a törvénytelen intézkedésért ? Hajlandó-e íí kormány ezek ellen bűnvádi eljárást indítani és az okozott} kárt velük vagy másokkal megfizettetni ? — mondja az interpelláció többi része. Végezetül leszögezi Eszterházy gróf, hogy azért, mert a nemzetvédelmi vezetőknek rossz álmuk volt, nem lehet ilyent cselekedni és főképp nem a felelősséget és az anyagi áldozatot ismét a népre hárítani. Nagy valutacsempészés A valutaügyészséM őrizetbe vetle Miornik Joluiu háztulajdonost, Fúna (letzel lengyel keicskcdőt, Friedniann Henrik szövőüzem tulajdonost, Slnrm Lázár 28 éves kereskedőt, akik mintegy fél millió pengőt akarlak kicsempészni az országból. a menetben a hivő sereg beláthatatlan tömege, élénk bizonyságaként annak, hogy a magyar nemzet tömegei továbbra is Szent István királyunk Jobbjának iránymutatása után haladnak. Ez az az ut, amely a nemzetet átsegíti a legnehezebb napokon, amelyeken, ha a magyar nemzet áthalad, bölcseségének, mérsékletének s nemzeti erényeinek birtokában el fog jutni: a szentistváni gondolat valósáJ gához, ahhoz a birodalmi egységhez, amelyben, ha egy vcj^« zetszerü csapás folytan nem is egy templomban imádjuk Iste^ nünket, de mindannyian ugyanarra az Istenre gondolunk és hozzá folyamodunk segítségért. Szent István király előtti nemzeti hódolat sorozatos ünnep- sége "következik. Kiveszi ebből részét a nemzet minden egyesi tagja. Nem lesz közöttünk egy sem, aki ne emlékezne rá azokra a nagy nemzeti éctékekre, a melyek évszázadok fejlődési voj nalán átesve mint kristályosodott ékkövek csillogtatják meg a legjobban beborult magyar horizontot is. A magyar nemzet keresztény vallásos hite, történelmi hagyományai, törvényeink és ezer esztendős alkotmányunk, a jövőbe vetett bizalmunk s nemzeti igazságunk fog bennünket célhoz juttatni. Már a legközelebbi hetekben sor kerül az országgyűlés együttes ülé* sezésére, amely Székesfehérváron, az Árpádház! királyok koronázó és temetkezési helyén1 fog lezajlani. Ünnepségek lesz- nek Esztergomban, Szent István Szülővárosában lis, \'ahol Biéla királyunk műkincsekkel ékes palotáját most ásták ki a romok alól. A Szent István jubileumi óv alatt országos körútra indul Arany vonalán a Szent Jobb. Végül apgusztus 20-án nagy nemzeti ünnepség fogja a koronát feltenni a már előbb lezajlott nagyszabású nemzeti demonstrációkra. Ezeken az ünnepségeken a \'magyar nemzeti géniusz élniakarása és történelmi hagyományaink szelleme röppen a magasba. Oly magasba, hogy még azok is* meglássák, akik messze a határokon tul laknak, de szivükben épugv őrzik Szent István emlékét, miiit HALAI 1938. junlui 3 A kongresszusi utasokkal a rom^n határon tanúsított bánásmód ügyében hangzott el interpelláció a képviselőház külügyi vitájának mai ülésén Budapest, junius 2 A képviselőház mai ülésén folytatták a külügyi tárca költségvetési vitáját. Az első felszólaló tóakovszky Tibor volt, aki szóvátette a román hatóságoknak a kongresszusról hazautazókkal szemben tanúsított brutalitását, amely mélyen sértő. Komis Gyula elnök figyelmezteti a felszólalói, hogy a kérdést a szükséges külpolitikai tapintattal kezelje. — Helyes! — mondja Ra-korszky — Hol volt a románoknál a külpolitikai tapintat, amikor elkövették a súlyos sértéseket ? Kéri a kormányt, hogy-ez ügyben tegyen lépéseket a Népszövetségnél. Buchinger közbeszól : Mi az, a Népszövetséghez megyünk? Tegnap még bábszínháznak nevezték. Rakovszky: Igen, most dül majd el, hogy bábszinház-e avagy sem I A továbbiakban a felszólaló arról beszél, hogy örömmel lát1-ja az angol és francia kormányok baráti megnyilatkozásait, de meggyőződése, hogy Magyarország csak saját erejében bizhat és csak a Burgos—Róma— Berlin—Varsó tengely mellé csatlakozhat. Somogyvárv Gyula köszönetet mondolt líáuya Kálmán kül* ügy miniszternek lelkes munkásságáért. Majd a magyarok budapesti kongresszusának előkészítéséről beszélt. Malasics a nyu-galuiagyarországi lakosságról beszélt. A külügyi táVca költségvetésének elfogadása után áttértek a miniszterelnökségi tárcára. Az előadó bejelentette, üiogy az idén az önállósítást alapot további két millióval fogják táplálni. Toperczerné a női munkaszolgálatot forszírozta. Malasils a családvédelem legfontosabb elemét, a családfőnek keresethez juttatását tartja. Mutolcsi a statiszika fontosságára mutatott rá, Klein Antal visszautasította a kisgazdapárt és Eck-hardtot ért támauásokat., Tiltukozik Széclienyi György gróf ama kijelentése ellen, hogy a sváboknak a lejére fognak ülni. Csór Lajos beszéde után vitéz Imrédy Béla miniszterelnök válaszolt minden egyesnek felszólalásaira. A nyugalom megbontói ellen a legszigorúbban fog eljárni, hangoz, tattá. Bár a nacionalizmus elve alap. ján állunk, mondotta, mégis a sovinizmus nibáiba nem fogunk esni. Békés együttműködést akar a kisebbségekkel. Az ülés még tart. Éltesebb embereknél, akik gyakran fel vannak fuvódva, ugy az alhasi pangást, mint az emésztés renyheségét a természetes „Ferenc József keserűvíz rendszerint hamar mérsékli, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást leszállítja. Kérdezze meg orvosát. Testőrség kíséri el a Szent lobbot Nagykanizsára A Szent Jobbot Nagykanizsára hozó Aranyvonat, mint jelentettük, junius 12-én délelőtt érkezik a nagykanizsai állomásra. A Szenl Jobbot testőrség dísz-kísérete kíséri egész kanizsai tartózkodása alatt. Mészáros János érseki helynök, a .Szent Jobb kísérője, \'aki Nagykanizsán misét is pontifikál. A Szent Jobbal együtt érkeznek a zászlósurak, az ország előkelőségei, akik az állomásról diszmenet-ben kisérik be a Szenl Jobbot a felsőlemplom előtti tábori ol- tárra. Az ünnepi istentisztelet után szentbeszéd lesz. Majd rövid ideig közszemlére teszik a Szent Jobbot, hogy mindenki láthassa és tisztelhesse. Utána ismét körmenetben visszaviszik a Szent Jobbot az állomásra, ahonnan folytatja útját Zalaegerszeg felé. A fogadtatásra vonatkozóan csütörtök délután a plébános és a város vezetősége összeül, hogy annak részletes programját megállapítsák. A nagykanizsai magasabb lakbérosztály Ugye a KANSz elnöki értekezletén A második és harmadik fizetéscsökkentések ügyében is folynak tárgyalások A Közalkalmazottak Nemzeti Szövetsége minap tarlolla elnöki értekezletét dr. Arató Gyula helyettes Sáliamtitkár elnöklete alatt, amelyen a nagykanizsai csoport nevében részt vett dr. Tholway Zsigmond postahivatali igazgató. Javortnizky miniszteri tanácsos kijelentette, hogy a kanizsai kérdésben tárgyalásokat folytatott Ranódy György miniszteri osztálytanácsossal, az ügy referensével, akit arra kért, hogy kövessen el minden lehetőt Nagykanizsa régóta vajúdó kérelmének megvalósítása érdekében. Ranódy ki jelentette, hogy Nagykanizsa ebbeli kérdése teljesen indokolt, kérelmét olyan adatokkal támasztja alá, amely jogossá teszi azt és ezért a kérést teljesen magáévá tette. Keresi az alkalmai, hogy legközelebb a minisztérium egyik főtisztviselője lejöjjön Nagykanizsára, a helyi viszonyok tanulmányozására és amennyiben ez nem volna lehelséges, akkor a zalaegerszegi pénzügyigazgatóságot fogja megkérni, hogy wzsgálja felül a felsorolt adalokat és legyen sürgősen jelentést a pénzügyminisztériumnak. l)r. Tholway megkérdezte Ja-vornilzky miniszteri tanácsost, hogy lehetséges lesz-e a nagykanizsaiak kérelmét költségvetésen kivül is elintézni, tekintettel arra, hogy az igényelt ösz-szeg nem olyan nagy, ami erre a célra évente szükséges ? Azt a választ kapta, lio^y az anyagi fedezet költségvetési kereten kívül is fedezhető, amint a IV. fizetési csökkentés visszaállitáv sát is 1938. január elsejétől költségvetésen kivül intézték el. Azulán az elnöki értekezlet a köztisztviselői fizetések visz-szaállitásának kérdésével foglalkozott, utalással arra, hogy a megélhetés indexe ismét emelkedett és a közalkalmazottak súlyosan érzik a helyzetet. Beavatottak szerint remény van ar ra, hogy az úgynevezett II. és III. fizetéscsökkenést, amely együttesen a IX. osztálytól a IV. osztályig bezárólag összesen 8 százalékot tesz ki — megszüntetik. Miért kell mindenkinek megtanulnia a légvédelmet? Előszó a pénteken megnyíló légoltalmi kiállításhoz Az 1935. évi XII. törvénycikk és a vonatkozó miniszteri rendeletek utasításai szerint országszerte megkezdi nemzetszer-1 vező és nemzetvédő munkáját a Légoltalmi Liga, amely a nem zet minden egyes tagjára kiterjedő kiképzéssel és fegyelmezett szervezetekbe tömörüléssel a repülőtámadások elleni önvédelem kiépítésére hivatott. Ne gondolja senki, hogy háború esetén a katonaság vagy a halóságok kötelesek égő vngv rombadülő házát megmenteni, személyi és vagyonbiztonságát megóvni. A honvédség a tűzvonalban küzd, a hatósági légoltalomnak emberfeletti munkál ad a közületek ; városok, középületek, közmüvek, terek bomba és gáztámadásoktól való meg óvása. A házak kapuin belüli vagyon és életvédelem, tűzvédelem és első segélynyújtás megszervezése és ellátása tehát a Légoltalmi Liga felügyelete és irányítása melleit a polgárság kötelessége lesz. Fttrdóuoba berendezéseket kedvezd részletre legolosóbban szállít MENDLOVITS Közérdek és önérdek tehát, hogy mindenki minél előbb belépjen a Légoltalmi Ligába, mert a lakóházakban, háztömbökben a Liga szervezi meg a légoltalmi őrségeket és a Liga oktat, képez ki mindenkit védekezésre. A lakók közös munkájának megszervezésével a Liga biztosítja a házak légoltalmi készültségét és ezáltal a légitámadás esetén elérhető legnagyobb élet és vagyonbiztonságot hangsúlyozva, hogy tökéletes légoltalom csak az összlakosság meggyőződéses és önkéntes támogatása alapján jöhet létre. A Légoltalmi Liga nem tesz különbséget szegény és gazdag közölt, tudja, hogy a szegénynek épp oly értékes a visltója, mint a gazdagnak a palotája : nincs tekintettel az állampolgárok világnézetére és pártpolitikai beállítottságára. A Légoltalmi Ligát egyetlen cél vezeti : a lakosság összességének önvédelmi megszervezése, a hadra nem kelt polgárság megvédése. Ennek a célnak, a légvédelem megtanulásának szolgálatában áll a Nagykanizsán junius 3-án, pénteken, a városháza dísztermében déli 12 órakon megnyíló légvédelmi kiállítás, a vele kapcsolatos hangosfilinelö-adások és szakelőadások sorozata. ID<S Melegebb! Prognózis: Oéll és délnyugati szél. nyugat fsISI felhösödés, főleg nyugaton osö, zivatar, a meleg nyugaton kissé csökken, Al földön fokozódik. A Meteorologtal Intézet nagyhanlsaal megflgyelóáUomása Jelenti. Hőmérséklet tegnap eate 9 órakor: + l/Jt, ma reggel +17 2, délben + 27.2. Csapadék: 001. — Naptári Junius 1 péntek, ttom. kftt Klotild. Prot stáns Klotild. Izraelit* Szíván hé 4. Gyógyszertárt éjjeli szolgálat e bé \'5 lg a „Mária" gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár. üézlördó nyitva reggel 6 órától eete 9 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden atéas nap nök lek.) JiljiiUsi.lilKoliiilJssi" Pünkösdre Hölgyek részére! Gyönyörű divatcipők, fehércipök, szandolettek, harisnyák! Gyermekek részére! Fohér-, lakk- és szines gyermekcipők, szandálok, tornacipők! Urak részére! Nagyon szép divatcipők, week-end cipők, szandálok, zoknik I Legoloabban és legjobb minőségben NILTÉNYI cipfiüzletben Fő-ut 2. sz. 1938 |unlm 3 ZALAI KÖZLÖNY Viszontlátjuk a magyar csalogányt 1 Eggerth Márta még ma csütörtökön látható lesz egyik legnagyobb és legszebb szerepében UI IC7 Cll I ITÁKJ Raayogó kiállítású és n U ^áL CV UIHIl csodás zenéjü film! Előadások a Nép-Mozgóban 5, 7 és 9 órakor. — 20, 40, 60 f. helyórakl PBokfisdvasárnap megnyílik a strandfürdő m Végre mégis fel-J melegedett az idő és annak most már re-1 Jr mélhetö állandősulá-fjt\' sa arra inditolta a város vezetőségét, ■hogy intézkedjék a városi strandfürdő megnyitása ügyében. Minthogy a műszaki hivatal és a közüzemi hivatal strandfürdő szokásos előkészítő munkálatait befejezte, a polgármester pünkösd vasárnapján megnyitja a városi strandfürdőt a vizisportot kedvelő és a viziélet örömeit élvező közönség számára. Az idén a viszonyok még jobban itthon fogják\' tartani í\\ nyaralni szándékozó közönséget ugy, hogy valóságos jótétemény lesz a kanizsai strandfürdő. A strandfürdő igazgatója az idén is Holló János testnevelési tanár és jeles sportmann, akinek avatottságát a mult esztendőben is volt már alkalmunk megismerni. Péntek BUDAPEST L 0.45 Torna. — 1 \'Iáiul hanglemezek - 10 llirek. - 10.20 Felolvasás. -10.4.\'. Felolvasás. _ 12.05 Horvdthnó Veöreós Julin zongorázik. — 12.40 11 i-rek. _ 12.50 Son llarry gordonkáztk. 13.20 IdCjdife, idöjárásjelenlés. -18.30 Beszkárl-zcnekar. 14.35 llirok - 14.50 A rádió műsorának ismerte, lése. — 15 Arfolyamhirek. — 10.15 Diáktélórn. — 16.45 Időjelzés, llirek. 17 Felolvasás. - 17.30 A rádió szn. ionzenekara. — 18.15 Felolvasás. — 18.35 Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigányzenekara. — lit Sportkóztemé. nyek. - 19.35 Helyes magyarság. — 19.55 Az Ojíeraház előadása. .walkör. II. ós Ml. felvonás. — A 11 felv. után kb. 21.10 Hiiek. — Az előadás után kb. 22.40 Idöjárásjelenlés. _ Majd Iám-lemezek. — 23.10 Hanglemezek - 0.05 Hírek. BUDAPEST IL 18.30 Az Operaház elóadása. <Wal-\'kűr.. I. felvonás. _ 20 llirok. — 20.25 Farkas Jenő cigányzenekara. — 21 Tánclemezek. B6CS. 12 Szórakoztató tene. — 12.15 Zeno Saarbrückenból. — 14.15 zene Hamburgból. — 15.30 Hangverseny 18 HlUer-lfJuság énekel. — 1910 Hangjáték. — 20 Rádiózenekar — 22.30 Tánczene. _ 24 Hangverseny. l«iatv«l~.bb Olpíl, szán ffiLVurryá\'MlllőDyl u"\'4- - BaUrakku a Kopiteln oér vezet! Modern mlnUtermelben a legfob-iít a Prohászka második temetése Ünnepélyes keretek közölt helyezték el Prohászka Qttokár hamvait az ő emlékére épített templomban. Most már végleges nyugvóhelyi e tért az a szív, me. lyet a tökéleles istenszcrelel he-vilett és állandóan a lclkileg-testileg nyomorgó emberek ügye-baja, problémája tartott aktivitás, ban. Bár tíz esztendeje, hogy örók álomra hunyta le a szemét, mégis elmondhatjuk, hogy. tovább él. Gondolatai, tanítása ör\'bk igazságok maradnak, hisz fenséges tüz volt, mely világokra világított és dermedt sziveket melegített. Nemcsak tudós volt, nemcsak szentéletü hős pap, nemcsak feddhetetlen jellem, nemcsak művésze az írott és élő szónak, nemcsak megnyerő, lebilincselő modor, nemcsak korának s kora lelküle. lének bámulatos ismerője, hanem mindez egyben s mindez teljes egyéni egymásbaömlésben s egy. m á sba fo rrad ásban. Nemcsak hazánknak, hanem Európának e,i<yik legragyogóbb egyházi szónoka. Lángszavával gvő zelmct aratott azokon az eml>ere. ken, akiket rideggé tett Kant, bizalmatlanná Schoppenhauer, forradalmivá és erőtlenné Nietscho, szomorúvá Tolsztoj, cinikussá, fri. vollá és blazírttá Anatole Fraiue, Benne nem szabad kizárólag cvju-géliumí szónokot látnunk, tenv dogmatizáló vagy moralizáló szónokot. A szó igazi értelmében veit prédikátor volt, aki élclet. stílust önmagából kiáradó örömmel énekelt és hirdetett, Érdekes, hogy a szószéken nem fényes páthoszát, sem ragyogó dialektikáját, hanem egyéniségének izét élvezte minden- ki. Ezt a íenséges harmóniát, amelyből ma legkevesebb van ezen a világon. I!e bámulhatjuk zsenijét, egyéniségének igazan c-sak a legnagyobbaknál föllelhető rendkivüli-ségét, megcsodálhatjuk szónoki kéltségét, költői intencióját és szárnyalását, fáradhatatlan apostoli lelkületét, ismerni csak akkor fogjuk, ha lelkébe tekintünk. Nagy lelkének alaptulajdonsága az állandó egybeforroltság Istennel. Neki az Isten valósig, személy, egész életét és minden tehetségét s munkáját átjáró élmény. Mi sem mulatja ezt jobban, mint az. hogy órákat töltött ká|>o!nájában a ta-bcrnákulum elölt, beszélgetett a virágokkal, inelyekl>en a Terem 10 csodás alkotóképességét látta. A világ teremtéséről azt mondja, hogy azt a Szentlélek extázisában tcicmlelto, ha kilépett kamillájából forró csókot nyomott az ajtóra, ha keresztelt, szentségeket szolgáltatott ki, az arca égett az örömtől, őt misézni látni fölért egy lelkigyakorlattal. Szociális érzése és emberszcre-tete páratlanul nagy volt. Állandóan hangoztatta; nem keresztény I|bliőgás nyögni hagyni a nyomorgókat, a szegényeket terlieik alatt és állítani, hogy mindez csak egyengeti ntjukat az Isleu országába, hanem jogot és igazságot kelt szolgáltatni ezen a földön is, az Isten akaratát a több jog és több igazság szolgálatában végre kell hajtani a földön is. Síremlékén ez a felirat áll: Prae<eptor <t magister Hungáriáé. Valóban nem is loliet felemelőbb öröm minden magyar ember számára, mint az ő tauitó ajkán Ifopúmí is te+tvá&ztoi Ruhára Kompiéra Kabátra ujdoHtáfok Legújabb kimintázásban, olcsó árakon csüggeni továbbra is és föltekinteni az ő homlokára, ahol nem tört össze semmi abból, amit a történelem kereszténynek és magyarnak lűlt és hirdetett. TKKSZTENYAK LÁSZLÓ öregkcreskedcltnisták közgyűlése A Nagykanizsai Felsőkereskedelmi Iskolát Végzett Tanulók Szövetsége ez-évben Is megtartja szokásos közgyűlését és rz azzal kapcsolatos találkozókat, A 9. évi közgyűlés ezldén pünkösd vasárnapján, Junius 5-én lesz az Iskola dísztermében. Este társasvacsora lesz a Koronában, amelyre Balog Dezső igazgatónál kell jelentkezni. Az öreg-kereskedelmisták közgyűlése és ünnepsége keretében lesznek a 10, 20 és 30 éves találkozók 1 . (:) UÁ\\<wn MtosUUawzOHif Nagy Lajos irói érdeklődésének kőro szokatlanul széles. Hivatott kp4tÖj<í a magyar falunak és a i>esli ftffvéháznak Ls. Elfogultság nélküli lélek, aki sohasem akarja «irói meggyőződésének. keielei közé szorítani az életet. l\\pj>en ezért mindenütt otthon van, minden benyomás frissen s az élmény erejével hat rá és müvein keresztül, olvasójára. Inkább ábrázol), mint ul-kotó-müvész, de megfigyelései olyan pontosak, finomak ós érzékenyek s előadása olyan előkelően tartózkodó, hogy a dolgok lényege, irói magja ós művészi értelme keresztül világit u híven leirt eseményeken. Legjellemzőbb tulajdonsága a tudatosság nélküli fcgysze.-üs<|,» s a kerek, megkomponált, mesterségesen fölépített mesétől való idegenkedés. Legújabb müve, a Három boltos-kisasszony művészetének egyik log. jellemzőbb megnyilatkozása. Három testvérnek, három árvalánynak a története, akik egy falusi bolt keskeny pajzsa mögött indulnak ki az élotbe. Három pompásan megfigyelt, meleg ós élő színekkel megfestett leány-portré, melynek a hiai magyar faíu n.cgdöbLcnlően realisztikus és lenyűgözően eleven ké|>e ad mély és jelentős liáttcnet. Nagy Lajos, a magyar falukutatók őse,, méltósággal viseli előkelő rangját s példát mutat arr", hogyan lehet kiáltó társadalmi problémákat gondosan és művészettel beleszőni a mesébe, anélkül, hogy ez a regényszerüség rovására történne. Vu-lami fátyolosan lágy, majdnem me. lankólikus csillogás vonja be s teszi mélyen vonzóvá meséjét és hőseit. Humora ez, liJjSíy bőlc-seségélől nyeri melegségét és bölcsesége, mely "humorától kapja csillogását. (Singer és Wolfner kiadás.) HÁMOS GYÖRGY Az emésztöazervek megbetegedéseinek kezelésénél rejjgel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz abszolút megbizhaló hashajtó, amelynek Hálása Igen kellemes. Kérdeize meg orvosát. — Butorkiállitáaunkftt teklnts« meg minden vételkénywor nélkül. Kopstelű bútoráruház. JoWiss, bagy flalgozbass!" 4 ZALM K02L0NV 183* junius 3 A színházi iroda hirei (•) NÓTÁSKAI\'ITAXY - KETTEN EGY JEGGYEL. Pénteken esto Farkas örökszép opercitje, a Nótáskapitány ragyogó előadása gyönyörködtet. A nagyon népszerű .ketten egy jeggyel helyérak igy filléresek. (•) SARGAPITYKRS KÖZLEGENY - FILLÉRES HELYARAKKAL. Szombaton délután 5 órakor a legnagyobb sikerű opcrettujdonság, a Sárgöpitykés közlegény kerül színre a* évadban utoljára. (•) GELLÉRTHEGYI KALAND — SZOMBATON ESTE. Másodszor kerül színre a szenzációs sikert aratott Kő-rössy-o|>crelt abban a brUliáns előadásban, mely a magyar rádióban országos népszerűségre tett szert. A szép operett pompás kiállítása, fővá. rosi színvonalú összjátéka bizonyára minden előadásán zsúfolt házat fog Vonzani. A főszerepet Ilarezos Irén játsza. (•) VASARNAPI ELÖADASOK. Vasárnap délután 3 órakor olcsó délutáni helyárokkal a IX\'Ula, Molnár I-\'erenc nagyszerű vígjátéka kerül szilire. — Délután 6 órakor a Júlia opc-reltujdonság látványos előadása szórakoztat. — Este 9 órakor (icll ért hegyi kaland operetiujdonság van műsoron. — Pünkösdhétfőn délután órakor NótáskapltáHy, délután 6 órakor a pompás Macskazene, este 9 órakor pelig a Gellértlie^-i kaland. Husz év után A régen látott Eggerth Márta uj filmjét szívesen és élvezettel néztük. A film címe nem a legsikerültebb. A történetben Eg-gerth Márta, a liires énekesnő, apját keresi és szabályos bonyodalmak után meg is találja. Természetesen a szerelem sem hiányzik a filmből, hisz ez fakaszt Eggerth Márta ajkára gyönyörű \'melódiákat. Eggerth Márta valóban méltán viseli a magyar csalogány nevet. Oly könnyedén, kedvesen és szívből énekéi, mint egy filmszinésznö sem \'és kellemes hangjának egyéni fénye, csillogása és csengése teszi páratlanná művészetéi. A film egyébként kedves, szórakoztató. A szereplők ismeri és ismeretlen német színészek, egyben azonban megegyeznek : valamennyien nagyszerűek. Sierick némel alapossággal és gondossággal rendezte a filmet, a kiállítás és a muzsika is nagyszerű. A két kisérőfilm (egyik az úszást, másik a német légihaderőt mutatja be pompás felvételekben) külön élménye a műsornak. ímprimée-, divatvászon-, kartonr-, puplin, selyem-, siffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. Sertéshullákkal, elsodort ólakkal van tele a szemenyei Murasziget 600 hold rétet borított el vastag iszaptakaróval a Mura áradása Muraszemenye, junius 2 (Saját tudósilónktól.) Most, hogy a Mura áradása visszavonult, kétségbeesés lett úrrá a muraparti gazdák körében. Többnyire a szegény kisgazdák szenvedtek igen nagy károkat. A szemenyei halárban mintegy 000 katasztrális rét áll vastag iszapréteg alatt, ugv, hogy ez a terület egy időre teljesen hasz nálhalatlanná vált. Az árterület gazdái komoly bajoknak néznek elébe, mert állataik leleltetése ezek n,tán szinte leküzdhetetlen akadályokba fog ütközni, nagy vidéken nem lesz szénatgönés. Sokan már most eladogatják éppen ezért növendék-állataikat, számítva a téli takarmány ínségre. A szemenyei Mura-szigetről is most vonult vissza az ár. A szigeten maradt iszaptakaró tele van a viz visszahúzódása ulán a vízbe pusztult sertések hulláival. De vannak a szigeten az áradás által messze vidékről idcsodo/tf ólak is, bizonyságául a puszrtitásnak, amit az áradás a W^íraparton végig okozott. Traukhahn posxtógyir a magyar uricsaládok bevásárló helye önnek is rendelkezésére áll. Közvetlenül a gyárból szállítja U* utolsó kéznek, a fogyassxtónak szin-gyapjuszővetci angolos gyártássl módon elkészítve. Nem fog csalódni. Évekre szóló megtakarítást ér el. Még ma kérje mogtekintésre a szövetmin ták költség- és kötelezettségmentcs be-küldését. Trunkhahn Posztógyár és Ruhagyár Rt. Budapest, XI., Lenke ut 117. szám. Pünkösdvasárnap délután lesz a Dunántúli Közművelődési Egyesület nagykanizsai hangversenye A Dunántuli Közművelődési Egye. sülét hangversenyén, junius 5-én délután 5 órakor az Iparoskór nagytér-mében a művészek közül közreműködnek Karáosonyl Margit a népszerű magyar népdal énekesnő, Hajdú Imre a m. kir. Operaház tagja, mindakettő a Dunántuli Közművelődési Egyesület liangvcrscnyein többször meghódította a közönséget, továbbá dr. Darás Qábor zencszer/ő és tanár, dr. Sonkolyi István tanár, a Hubay mesteriskola kitűnő tanítványa, aki külföldön, főleg Né- metországbau is nagy sikerrel hang. versenyezett, úgymint Budapesten is a Zeneakadémiában és több vidéki városban. Legutóbb Szentesen és Hód-mező vásárhelyen. A bevezető beszédet Kelemen Fereno igazgató, az Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke fogja mondani, ezenkívül Mécs-verset szaval Süle Ottó |x>lgári iskolai tanár, e oad az egyesület elnöke, dr. Sziklay János és költeményeiből ad elő Barbarits Lajos szerkesztő. (:) — (A postáról) Dr. Tbölway Zsigmond |K>stahlvatuli igazgató, u nagykanizsai I. sz. postahivatal főnöke szabadságáról, Buda. pestről megérkezett és átvette h\'vatala vezetését arra az időre, amíg nyuRa-lombavonulásával hivatali utóda megérkezik. — (A külkereskedelmi hivatal) nagykanizsai kirendeltség vezetője, Negro Tibor oki. gazda, kűlkeresk. felügyelő hivatali székhelyét Zrínyi Miklós utca 62. sz. alá helyezte át. — (A rendőrségről) Dr. Gántay Béla rendőrfogalmazó tegnap távozott Nagykanizsáról. Gán-tayt, mint megirtuk. Gyulára helyezték, lőbblietes betegsége miatt azonban csak most tudott elutazni. Betegsége miatt nem Is tudott elbúcsúzni, ezért barátainak és ismoiőscinok ez-ulon mond Istenhozzádot. — (A kanizsai bíróság kiszállt Keszthelyre) A nagykanizsai törvényszék büntetőbírósága ma kiszállt Keszthelyre, ahol három naj>oii át büntető tárgyalásokat Itart a városháza közgyűlési termében. — (Halálozás) Megdöbbentő az idén a 2«űul aratása Nagykanizsán. Soha ennyi fiatal, életerős ember koporsója körül nem állt a nagykanizsai társadalom, mint . mostanában szinte nap-nap ulán. Teg^ nap ujabb tragikus halálldr érkezett BudapestiőL Dr. I)Oieő Mihálynak, Nagykanizsa m. kir. tiszti főorvosának 27 éves felesége, szül. Birkás Erzsébet, házasságának 3-lk évében, 2 kicsi árva hátrahagyásával, egy pesti szanatóriumban meghalt. Már régebben in. fluenzából eredő komplikáció lépott fel és az oltotta ki a fiatalasszony életét. Ma délután temetik Balatonszepezden. Dr. Deseő Mihály iránt egész Nagykanizsán általános a részvét lesújtó ©\'ászában. — (Temetés) Az elhunyt dr. König Zoltán ügyvéd földi maradványait hazahozzák, temetése 3-án, pénteken délután fél fi órakor lesz a helybeli izr. temető halottasházából. A gyászoló család. (:) — (Adomány) Szabady Jolán gyűjtéséből, többok adományaként 10 pengőt küldtek u szerkesztőségbe a Missziósház tóineli\'trc építésének céljaira. Az összeget rendeltetési helyére juttattuk. —- (Az Úrasszonyok Mária Kongregációja) rendes liavi ülését az üunepro való tekintettel nem hétfőn, lianem most szombaton, junius 4-én délután 5 órakor lartja a plébánián. A tagok teljes számban való pontos megjelenését kéri a Prefecta. (:)\' A Kath. Legényegylet fagylalt-eslje pünkösd vasárnap, tánccal Jazz. (:) — (Két halálos falbontás) történt tegnapelőtt Kaposváron. Bakzer Imre kmkahegyi napszámos falbontásnál segédkezett, amikor rá-Uült a fal c-s agyonnyomta. Elrendelték felboncolását. — Hasonló sors érte Szabados Mátyás 61 éves kls-hárságyi lakost, akire pajtája dűlt rá. — HölgyolmI Uraim! Tennlaz- éfl tornaclpŐKOt legolcsóbban az .Ideál" cipőüzletből, (Fő ut 12. ez.) Pünkösdre Oyönyörü antilop- és bőr-dlvatclpők, szanda-leliek, házlclpők I férfiak részére Kitűnő minőségű fehér nubukclpők, bőrclpők, week-end cipők I Gyermekek részére; Fehér nubukclpők, lak-clpők, bőrclpők, szandálok t Budapestnél is oHai veheti "„ideül" H-it11.ll. ____EALA1 KOZLONV._ A hat hónapra jogerősen elitélt Filrst József perújrafelvételt kér Büntetésének kitöltésére egy hónapi haladékot kapott 1938. junius 3 Feltűnést beltettek a budapesti Nemzetközi Vásáron Béré ríy Jóxaaf és Fia mm n-gykanlzMl ékszerészek legdlvalossbb karikagyűrűi. — (Szent óra, első péntek) Ma délután 6 órakor a plébánia tc.nplomban Szcntóra, ezalatt gyónást alkalom. Holnap reggel első péntek a szokásos Isten tisztelői tel. — ;Uj hősi emlékmű) Tiz esztendei gyűjtés eredmé lyokép most készült el a kis Káptalantótiban ta bősök emlékműve: egy batal nas inárványkercszt r. megfeszített Krisztussal, a talapzaton márványba vésett aranybetűs nevekkel. Az emlékművel nagy iuinej>ólyessóggel most szentelte fel P. Apálhy Oszkár feren-tcs szerzetes. (:) Kemény Jinu (Riff Kabylj a.italtár- »a»ág juniusi összejövetelét Kiskiulzsán i\'J3tí. junius 4-én, uzouibatoú délután G órakor Barballta vendéglőjében tartja. — (Megtámadta a bika) a 31 éves Cseh János gazdasági iminkákl a nekeresdi majorban. A meg dühödött állat felhasította Cseh Já-hasát, akit válságos állapotban szállítottak az egerszegi kórlúzba. — (Ujabb 8 zalai község kap villanyt) Az iparügyi miniszter most értesi-tette az alispánt, hogy a megtartott versenytárgyalás alapján | Alsóörs, Balatonkövesd, A Csopak, Felsőörs, Lovas, Paloznak, Lesemelstvánd Lesencetomaj községek villamositási munkálatait ♦ a Balatonvidéki Villamos- művek Bt-nak Ítélte oila. A munkálatokat rövidesen megkezdik. — (Agyonütötte a munkását) Páhoki Ferenc somogyi, ujzombor. pusztai bérlő agyonütölte a munkását (inéig a 4"ult év őszén. A sze.encsétlen áldozat Márkus István volt, aki sérüléseibe halt bele. A cselé lgyilko< bérlőt a löWényszék ói a Hábla 5 etzlc.i-dei fegyházra Ítélte, a Kúria azonban a büntetést tegnap 3 esztendőbe szál. lilotla le. A Kaih. Legényegylet fagylalt-estje pünkösd vasárnap, tánccal. Jazz. (:) — (Zalai tüzek) Több helyen pusztított Ismét az eUnult napokban a vörös kakas Zalában. Legsúlyosabb a J?»« Kustánszeg határában f keletkezett, amely luit gazda hatalmas fenyő m erdejét hamvasztotta • cl. — Ugyancsak Kus. látisaegen a faluban is volt tüz Varga Lajosné lakóháza é^ett le. — Csonkahegyháton mintegy 2000 |>enj,ő kárt okozott a tűz: Tuboly István háza pusztult el sok gazdasági eszközzel együtt. Az erdőtűz valószínű gyujlp-gatásból, a többi gondatlanságból keletkezett. — Háxiaaaionyok I Nem kerül pénzbe\' mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja, ha m^K ma kéri a dr. Oetker-féle világhírű Fényképes receptköny vot, melyet bárkinek Ingyen megküld a gyár dr. Oetker A. Budapest, V111. Contl u. 25. Imprimé-ujdonságok naponta érkeznek. Schütz. JolgoitisUon Mm!" Fürsl József nagykanizsai kereskedő, ii Magyar Divatcsarnok tulajdonosának ügyei sokat foglalkoztatták :i nagykanizsai törvényszékei. I\'ürstöt ilr. liurl-Iki István nagykanizsai ügyvéd életveszélyes megfenyegetése minll ii biróság Iliit hónapi börtönre ítélte. Az itélel jogerőssé váll és l\'ürslnek meg kelleti volna kezdenie büntetésének kitöltéséi. l-\'ürsl József erre vgy Fiatal nö holttestét Lelenye, junius 2 (Saját tudósítónktól.).A Mura megáradt vize tegnap egy holttestet hömpölygetetl a szemenvei határban. Nem messze Muraszemenye községtől a hullámok a partra sodorták a huN lát. Szinte felismerhetetlen i\\ holttest, látszik, hogy ü—8 hete lehel már a vízben, már a ruha is foszlásnak indult rajta. IIusz és :i() év közötti nő lehetett, Tudatosan használom e/.l a kifejezést, me t amit a mi derék polgáris-láink a Zrínyi pályán mutattak, az több volt amit általában a szabványos lornavizsgák nyújtani szoktak. Örömmel állapítottuk meg a test és lélek, a kalokagothia gyönyörű összhangját, a szívvel telt testnevelés célirányos íejlő léséi, mentesen minden külső kényszertől. A józan belátáson alapuló természetes erő, a belső fegyelem -a keret, amelyre különösen a nyugati államok büszkék, de nélkülözhetetlen eleme hazánk építő munkájának is. Aranyifjuságunk zsengéi élő eszközökkel bebbonyitotlák hazánk szebb jövőjében valí hitet, ro-ményt fakasztottak kis katonáink még a legaggódóbb magyar szivekl>cn is a .nemzeti egységet pófdásan jelkéj>ező, talpraesett munkájukkal. Komolyságuk kai, elmélyült éfrctörósükkel méltó hónapi haladékot kapott. Egy-ben védőügyvédje utján peruj-rafelvételi kérelmet terjesztett a kanizsai kir. törvényszékhez, a melyben ujabb tanukkal, valamint egészségi bizonyítvánnyal igyekszik cselekményének súlyosságát enyhíteni ;és a ha£ hónapi börtönbüntetést megváltoztatni. A törvényszék rövidesen dönt Fürsl József kérelme felett. vetette ki a Mura egyszerű polgári ruházata volt, az ingén primitív kézimunkával kivárt virágos mintákkal. Az orvosi \'hullaszemle külsérelmi nyomokat nem talált. Minthogy minden jel arra vall, hogy öngyilkosság vagy véletlen szerencsétlenség történt, amelynek áldozatát a Mura áradása csak most sodorta ki, a halóság a temetési engedélyt megadta. örökösei dicsőséges dimpikonjaink által testnevelésünknek szerzett bal>érok-nak. Munkájukat az összefogás jellemezte, amelynek eredője a legszentebb eszmény: a liazafiság. Kis magyarjaink a cselekvő haza. fiság eredményeit szemléltették városunk közönségének. Hadat üzentek a réveteg lelkű, passziv magyarok fölfogásának. Iíz uz uj hazafiság uj ifjúsága nem tekinti a testnevelóst többé egyoldalú kiélési lehetőségnek, de igenis honpolgári hivatásnak, a melynek legizzóbb lényege a trianoni bilinisek szétTorgácsolása. Pompás [elvonulásukból, lépé-sük minden dobba, násából jelenünk komoly perceinek megértését éreztük. Hiszckogyúnk ünnepélyes csendjo lelki kapcsokat te-íe.niell városunk előkelő közönségének nagyjai és hazánk reménységei közölt. Szép képességeket csillogtattak fia- 8 f SÜTEMÉNYEK j^^ff^y/\'- ^ KÍ\'S™lNEK1 ^OETKERf^ .BAC KIN\'SŰTOPORRAL táljaink. Testnevelésünk uj irányát mintaszerűen\' képviselték. A fiuk atlétikája, eltekintve némi me evséglől, stílusos és eredményes volt. A díszítő művészet aLij>clenu5inck a körnek ós az elipszisnek alkalmazása (mái.- a fiuk felvonulásánál is élénkséggel és változatossággal kedveskedett a közönség esztétikumot kedvelő rétedének. A bátor kezdeményezés a fiuk zenés szabadgyakorlatával teljes siker, rel l»onlakozott ki, amely a haladó felfogású testnevelőknek uj lelictőségi le ületet jelent. A magyar faj rugékonyságánuk köszönhető, hogy a talajtorna már a gyermekeink körében is komoly Ígéretekkel kecsegtet. A padgyakorlat -kényes izlésfl szak-eml>enckct Is kielégítette. Az e ők össze tevésén alapuló u. n. társas gyakorlatok olyan izmok műkő-dósét tették lehetővé, amelyekhez egyéni képzés fejlesztő liatása nem ér el. A versengés, mint a nevclőoktatá,s e zközc a játékban érvényesült. A néptan, etnográfia tudományának köszönhe\'.Ő, hála a magyarok Istenének, hogy nemzetünk minden téren kutatja e edeti, ősi magyar molivii-Jiíavnloat s lila ő maga nen ls mindig él e-.ékkel, megérti nagyhordeiejű jelen tőségüket, ugy idegenforgalmi, mint nemzeti szempontból. Jclenlős szolgálatot le.t a leányiskola ál lozatkészsé-gével a magyar ügynek. Művészi magyar táncaival gyönyörködtetett, de érvelt amellett is, hogy leányaink Ő;i magyar öltözeteikben is csinosak. I)r. Krátky polgármester szózata a polgári iskolák vezetőihez ós az ifjúsághoz méltó beteiőzése volt annak a testnevelő ünnepségnek, ameíyen nemzetünk és városunk legnngyobb-szá\'iiiu ós legjózanabb elemének gyermekei ügyeskedtek ós a legteljesebb elismerést érdemelték ki, ugy a társadalmi osztályoknak, mint a Zrinyi polgári iskoláknak. A polgári iskolák tanársága meg-mutatla, hogy hivatása magaslttán áll és nem renditheti meg seipmiféle lia-tás nemzetépitésében. Haladni tud korunk nevelő eszméinek fejlődésével, nagy nemzeti érdekeinkért küzdeni tud. A vezető tau/irok nagyvonal.i elgondolásaikat könnyű irányítással űl-tottók át a gyakorlatba. A tömegneve-lós eszközeivel dolgoztak. Kiérték azt az c cdtnényl, melyet a ••legnagyobb dicséret jutalnazhpt. Városunk test-nevelésének mindenkor komoly erői. S. O. Iparostanoncok sportnapja Keszthelyen A nagykanizsai iparostanonciskola növendékeinek egy ré-« sze pünkösdkor Keszthelyre utazik, igazgatójuk, Küronya István vezetésével, ahol az ottani iparostanoncifj akkal sportnapot tartanak. Bemutatják a kanizsai iparosítjuk tudását a sport te-* rén, majd megtekintik a balatoni várost. | — Dlvatclpök éa axandálok, tennlsz-cipők, tornacipők Mlltényl otpőüztet* ben, Fő-ut 2. Végetért a Zalai Közlöny Sport-tipp versenye Kiosztottuk az utolsó hét értékes jutalmat A bajnokság befejeztével végelért a Zalai Közlöny sport-lipp-versenye, amely — most már megállapíthatjuk — egész évben nagy népszerűségnek örvendett. ilélről-hélre a szelvények százai érkeztek be szerkesztőségünkbe. Feldolgozása bizony sok időbe kérült, de szívesen \'eltük, meri olvasóink ragaszkodása és állandóan növekvő érdeklődése erőt adott ehhez. Az utolsó forduló is tömegével hozta a tippeket, a szerencse azonban nem kedvezett a pályázóknak. A mérkőzések eredményei miatt telitalálat alig akadt. A legtöbb pontot e héten László Henrik és Tolola I Frigyes érte el. Teljesen egyformán tippeltek : mindkettő a Zrinyi mérkőzését találta telibe és a Krac félidejét tippelte meg helyesen. Mindkettő egy-egy doboz púdert kap. A versenyen öl pontot értek el Rajnai Lajos, Tóth Ernő, Iíe-recsényi György. Páll János és Kluger József. Ok egy-egy doboz szappant, illetve fogkrémet kapnak ajándékba. Az idei tippversenyt ezzel le is zártuk, s népszerű versenyünket az őszi szezon megindulásával folytatjuk. A nyertesek jutalmaikat a hivatalos órák alatt átvehetik a Zalai Közlöny szerkesztőségében. Széljegyzetek a nagy-kanizsai polgári iskolák testnevelő ünnepségéhez ZALAI KOZLÖNV 1938. junius 3 mim oyQmölcstermelők és exportőrök figyelmóbel Az elmúlt óvek tapasztalatai alapján gyümölcs és idénycikk kivitelünk fejlesztése és lervszeril lebonyolítása érdekében a folyó időnylxMi a szerve, zett és ellenőrzött kivitel lép élőibe. Ennek* megfelelően gyümölcs és idénycikket Németországba (beleértve Ausztriát is), Csehországba. továb\'.:á cx-clearing ;íllamok piacaira, nevezetesen Angliába, Franciaországba, Belgiumba, a skandináv ós b\'lti államokba csak a megalakítandó «Mu-gyar Gyümölcskiviteli Egyesülés. tagjai exportálhatnak. Az Egyesülésbe való belépésnek az a feltétele, hogy az exportőr belépése alkalmára! a gyümölcs és idénycikk eX])ortőrök inükőd&óic vonatkozó feltételeket magára nézve kötclczőleg el-ismerje és az ezen feltételeket tartalmazó megállapodást aláírja. Az említett mCgálla|>odásban kölelezi magát az cx]>ortőr arra, hogy bevásárlásainál a termelők részére mindon esetben megfizeti az exportparitásos árakat, a külföldi piacokon áralákináU\'i-sokat nem eszközöl és a megállapítandó kikinálási árakat |>ontosuii be tartja. Kötelezi magát továbbá az exportőr arra is, hogy a külföldre szállítandó gyümölcs és idénycikkek minőségének fokozására a lelke tő log-nagyobb gondot fordítja és az errevonatkozó előírásokat pontosan l>c-tartja. Végül a megállapodás aláírásával kölelezi magát az exportőr arra is, hogy a folyó idényben bizonyos minimális mennyiségű (5—10 vagon) gyümölcsöt és idényeikkel exportál. Lengyelország és Svájc nem esik az Egyesülés működési körébe A szervezett és ellenőrzött kivitel életbeléptetése után bárki (termelő vagy exportőr) résztvehet a gyümölcs és idénycikk kivitel lcl>onyolitásában és az Egyesülés tagjainak a kivitelijén való részesedése megállapítva (kontingentálva)\'nem lesz. A belépés határideje folyó évi junius hó 12, e.ldig az idő|>ontig kell a megállapodást aláírva a M. Kir. Külkeieskedchni Hivatalhoz (Budapest, V„ Rudolf rak|>art 0.) eljuttatni. Az Egyesülésbe való l>elépós lehetősége folyó évi junius hó 12-e utón is fennáll, ezen határnapon ta.il azonban az Egyesültbe történő Ik1 lépeshez az Egyesülés inté ő bizottságának \\ hozzájárulása szükséges. \\ Az Egyesülés tagjai által vállalt e.portkótelezettsé^ek betartásának ellenőrzését, valamint az Egyesülés adminisztrációját az Egyesülés .Irodája, fogja végezni. Az iroda működése sem üzletek kötésére, ;om üzletek lebonyolítására nem terjed ki. Az emiitett .megálla|>odás junius hó 1-től kezdődőleg a M. Kir. Külkereskedelmi Hivatal budapesti központjában III. em. 332. sz. szoba, valamint a Hivatal összes vidéki kirendeltségeinél átvételi elismervény ellenében, az érdekeltek állal átvehető. _ (0 A zalai száj- és körömfájás tegnan még egy községben fellépett. Mint megírtuk, eddig csak Csesztregen és Nagykutason voltak megbetegedett\' állatok, d« most Zalaboldogfán is találtak fertőzött udvart. Még ma megérkezik e vidékre Tremkó Fe--renc főállalorvossal Szomolá-nyi kormánybiztos, Hogy a szükséges intézkedéseket megtegyék. • A IIONVP.DTISZTIKAR bofelé a tőrvénv, a rend őre kifelé paizs és kell, kard.- — mondotta Rátz honvédelmi miniszter tárcájának költség-\\«tésl tárgjalása során. 38 NÉMET REPOLŐCiCP átrepült Budapesten a l>elgrádi repülőgép ki. állításról hazatérőben. KANYA külügyminiszter cxpozéjá-ból: -A összes nagyhatalmaknál oltóikéit a hékeakar.it. PACELLI bíboros.államtitkár hu-c\'sutáviratol intézett Horlhy kormány, zóhoz, vité/. Imrédy miniszterelnökhöz és Kánya külügyminiszterhez. A PÁZMÁNY Péler Tudomány Egyetemen a jövő tanév dékánjaivá megválasztották: a hittudományi karon Keiskés Pál a jog és államtudományi karon Szladils Károly, az orvosin Bélák Sándor és a bölcsészettudományi karon Eckhardt Sándor tanárokat. I)r. BIIANA János tábornok-orvosinak a kormányzó értékes tudományos szolgálataié t *»z e/yetenű rendkívüli tanári elmet adományozta. Kitüntetése orvosi, mint katholikus körökben jóleső visszhangot talált. A (iAZALABCOKHOI. megjelent a polgári lakosság számára a honvédelmi miniszter rendelete, amely meg-állapitja az egyes álarcok árait. A HONVRDSfiG lovas bajnokságáért szombaton kezdő lik meg a küzdelem. Bornemisza Hitlernél Berlin, junius 2 Bornemisza Géza minisztert Hitler kancellár ma fogadja kihallgatá-ion. Bornemisza a kihallgatás után Oöringnél tesz látogatást. APRÓHIRDETÉSEK H?i<ShlideU» dl|« vnsirnap él ünnepnap 10 uClg 80 llllér, minden további uó 0 fillér, hétköinep 10 tiólg 60 fillér, minden további *ió 4 tlllér. ÁLLÁS TaharlténA a ickkcII órákia azonnal felvétetik. Erzsébet-tér 18., I. em, balra. 1587 Bajárénf aionnalra felvétetik. Jelent kelés Irodában, Széchenyi-lét 4. 1586 LAKÁS ÜZLETHELYISÉO Karaaah auRusztus l-re a belváros: bari kétszobás összkomfortos lakált. Clm a kiadóban. 1573 adAs vétel K«rékp*r»k kedveid részletre legolcsóbban ksphslék Vajda vaakaraa-kedénban. 1424 Vlxmantaa kazal, gép-, kocsi- és sátorponyvák Jutányos árban, kedvező flze tésl feltételekkel További Emergé gumml-szlj. Kölcsönponyvák és zsákok olcsón beszerezhetők Kelemen Rezső cégnél. 1516 Elegáns fahér ol|»ik, aaaisdáloh, minden színben, legolcsóbb árban kaphatók. Csillag. Horlhy M ni 5. 1540 t hasznáit kétatllős aaalaltOahalr, I esztergapad olcsón eladö. Czvelkó lakatosüzeme, Horlhy Mlklós-ut 4 I54S ház és ingatlan Autótaxi (bérautó) uj áramvovalas legolcsóbban Kaulmann Manónál rendelhető. Telefonállomás 222. 4024 különféle Mindennemű fér!! munkaalkalmak, mindenes szakácsnők. be|árónók stb. lakások, bútorozott axobák kSxaatltéaa, Minimális dl|azis. Munks- és lakáalkere-aők, munka- éa lakástadók azlvea jelent-késését kérem. Munka- és likiakOzvetltő-ofUlon, Fő ut 4. 1382 Mindennapi leveleaésből összegyűltön báljaast) régi vagy uj tömegeket, magyart és kültOldlt, feloszlatott gytl|temé-nyeket bármikor megvételre keresett. — Barbarita La|os, a Zalai Köslöny f. szerkesztőié. Érdeklődni lehel telefon 78. ss. vagy személyesen mlndennsp d. u. 5—6 óra kötött. Clano gróf beszéde Milanóban Milano, Junius 2 Ciano gróf külügyminiszter ki jelentette, hogy Olaszország hü ma rad továbbra is a Berlin—római egyezményhez, majd hangoztatla jó viszonyát Németországhoz, Magyarországhoz és Albániához. gyulafehérvári dr. Deseő Mihály mini férje, ugy a maga, mint az Osbzcs rokonság nevében, de Isten megmásíthatatlan akaratában megnyugodva tud>tja, hogy szili. Birkás Erzsébet május hó 31-én II órakor, életének 27-ik, boldog házasságának 3 ik évében, megrendítő körülmények közölt befejezte földi életét. Drága, felejthetetlen halottunkat |un. hó 2-án d. u. 5 órakor a róm. kath. egyház szertartása szerint Balatonszepezden fogjuk be-szentelni és földi maradványait örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szenlmlse-áldozat az elhunyt lelkiudvéért junius hó 3-án déielólt 9 órakor lesz bemutatva Balatonszepezden. Budapest, 1938. május hó 31-én. Lelked üdvéárt mlndant megleszünk I gyulafehérvári Deaeő Éva, gyulafehérvári D...S Edit, gyermekei. Blrkáa Gálpár, Blrká. Gá.pámé sz der.c.k.l Fodor Et.lka, szillel Birkás Margit, Birkás Jeni, Blrkáa Antal, testvérei. Lakás: Balatonszepezd. Roletta \'^"V\'" Hatrac Vászon afrbk I NyaKl„,t,l<ía Ktinor I díványba — párnába I Szalmazsák _HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél A I m a m o 1 y, szőlömoly, pókhálós hernyók ellen Arzola vagy Darsln, Varasodás és lisztharmat ellen Sulíarol, Amonil vagy Solbár. Kombinált permetezőszerek: Nosprasen fagy Tatokll Rózsafák ievéltetvei ellen PROIIKOL Védőözerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. I-- I mindenki a helyi kereskedőknél ij ée Iparosoknál szerezze bel A Balaton legszebb, legolcsóbb fldfltóhelyén közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton nagyon szép fekvésű, fásitott VILLATELKEK fürdőjoggal Z5° o os Tisztviselői eaaedméDDyel megszerezhetők. Villanyvilágítás. A Jó talaj-beszOrfidés folytán kltünó Ivóvíz. Fenyveseiben árnyas sétányok. Bársonyos homok-strand. Enyhén mélyülS eekély ■Izében ■ gyermekek veszély nélkOl f arBdhetnek Az építkezés olcsó és kedvező feltételekkel lehet épilkezni. Egy csekély előleg lefizetésével a telek nyomban birtokba vehető és nevére lesz telekkönyvezve. Még ma kérjen dijtalan prospektust és siessen lekötni a telkei I Érdeklődni lehet: Szabó Antal plQMbeo Nagykanizsa, Fő-ut 5. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelős kiadó: Z«U1 Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám, Nzomatott . UjttuKjaono. KSigazdas IifeiyánytársAsií könyvnyomdában Nagykimizsin. Felelős üzletvezető Zalai Btoly" 78 £rfoly»ni 129 szám. Nagykanizsa, 1988. Junlus 4 izomba! Ara 12 Ali. ZALAI KÖZLÖNY Ht&LeA te UnWItiUi rw 3 uW POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési iis: egy hóm ■ pengő 40 filUr. Szerkesztőségi és kísdóhlrstsll telelőm 71 S*. ÁrlrAnyltás, árpolitika A pénzügyminiszternek a költségvetés általános vitájában elhangzott záróbeszéde nemcsak válasz volt az egyes felszólalásokra, hanem egy nagy nemzetgazdasági alapelvnek világos és kimerítő kommentárja. A pénzügyminiszter a nemzet minden egyes tagjának emeW kedő keresőképességét jelölte meg elérendő célként, ami feltétlenül megérdemli a hathatós támogatását. Kifejtette a miniszter, hogy a keresőképesség növekedése az az elsőrendű tényező, amely a közterhek viselését minden adóalanynak köny nyebbé teszi. Amikor erről szólott, azt a nemzetgazdasági elvet juttatta érvényre, amely szerint a helyes gazdasági és szociálpolitikát folytató kormánynak ketlős kötelessége van: — egyrészt lehetővé tenni minden polgár számára a nagyobb darab kenyér megkeresésnek lehelőségét, másrészt pedig a méltányosság és a mindenkori leherbiró-képesség határain belül csökkenteni a közterheket. Ez a kettős célkitűzés az, amely a kormányt a tisztviselőkérdés megoldása terén is vezeti, mert hiszen egyik kezével a tisztviselőknek kell juttatnia, másik ke-" /ével egyes adózó kategíóriákj vállairól kell levenni a terhek egy részét. A keresőképesség fokozása természetesen egyenlő a termelés minőségi és mennyiségi fel-fokozásával, tehát a termelt javak pénzértékének emelésével, vagyis azzal a célkitűzéssel, a mellyel Imrédy Béla kormánya bemutatkozott és amelyet a miniszterelnök ugy fogalmazott meg, hogy a széfosztásra váró favakat mennyiségileg és minőségileg kell meghatványozni. Ezzel a problémával a legszorosabban kapcsolatban van a termelés önköltségeinek lehető leszállítása. Világos és magyarázatra sem szorul, hogy világviszonylatban csak az az oA szág,-belső viszonylatban pedig csak az a termelő lehet versenyképes, legyen az illető gazda, vagy iparos, aki viszonylag olcsón termel és akkor, amikor a fogyasztónak is viszonylag olcsón ad el, megkeresi a tisztes polgári hasznot. Ezért hangsúlyozta a pénzügyminiszter költségvetési vila-zaró-beszédében azt, hogy a mezőgazdasági termeléshez szűk séges üzemanyagokat és segédeszközöket lehetőleg olcsón kell a termelőgazda számára biztosítani. Viszont olyan színvonalon kell tartani a mezőgazdasági termények árát, amely lehetővé teszi a jövedelmező gazdálkodást. Ugyan ez a szabály áll természetesen a termelés minden ágazatára, tehát a mező- Csehország kisebbségi területeinek visszacsatolását sürgeti a Times Tovább folyik a behívott cseh tartalékosok leszerelése — Tovább tart Hodzsa és Henlein tanácskozása London, junius 3 A Times vezércikkben foglalkozik a cseh kérdéssel. Leszögezi a lap, hogy a békeszerződések megszüntették a népek önrendelkezési jogát. Ez nem Jielyes állapot, üdvös volna a népszavazás elrendelése. Bár a lap Valószínűnek tartja, hogy Csehország nem egyezik beío a szudéta-német területek Németországhoz való átcsatolásába, a lap leszögezi, hogy ez volna a legjobb megoldás, ez volna a cseh kormány érdeke is. Mert igaz, hogy ezután a may gyarok és a szlovákok is visz-szacsatolást követelnének, de épp ez volna a helyes, mert ekkor homogén és megelégedett Csehország maradna és még mindig nagyobb volna területre és népességre, mint Hollandia vagy Belgium. Az angol sajtó más oldalról is hangsúlyozza, hogy .\'1 millió lélek önkormányzatáról van szó és ezt meg kell értetni Franciaországgal is. Rámutatnak a lapok ezzel kapcsolatban arra, hogy Benes félrevezette az angolokat, mert azt állította Lloyi* Georgenak, hogy a szudéta-né-metek másfél milliónyian sincsenek. Csalással kezdte Benes és üldözéssel folytatta a cseh állam fenntartását I — írja a Daily Mail. Berlin: Erélyes demars a határsértések miatt Berlin, junius 3 A német kormány erélyes tiltakozásra készül az ujabb cseh incidensek miatt. A német de-» marsot szükségessé teszi az a tény, hogy ezúttal német birodalmi alattvalók estek áldozatul a csehek kihívásának. Cseh katonai egyenruhában lévők tépték le a német zászlót, ők ko- bozták el a Hitler képével díszített érmeket és gyalázták meg azt. Ez sulyosbbitja a helyzetet, de hogy a német kormány tanújelét adja békés szándékainak, ez első ízben megelégszik elégtételül az egyszerű bocsánat kéréssel, de elvárja, hogy hasonló incidensek a jövőben ne történhessenek meg. Prága: unég nincs eredmény" Prága, junius 3 Hodzsa ós Henlein megbeszélései eddig még semmiféle eredményre nem vezettek. A tárgya-1 ló felek eddig csak álláspontjuk\' ismertetésével foglalkoztak. A cseh kormány a kisebbségi javaslatot csak junius végén vagy julius elején hozza nyilvánosságra. A cseh tartalékosok leszerelése tovább folvik. Pária : ,Remény van a megegyezésre" Páris, junius 3 A francia parlament tegnapi ülésén is szóbakerült a cseh kérdés. Az egyik képviselő azt a kérdést intézte Bonnet külügy- miniszterhez, hogy a cseh helv-zet miatt Berlin nem tesz-e oly lépést, amely felborítja majd a francia külpolitika kózépeuró-pai rendszerét. A miniszter vá- gazdaságon kivül az iparra is. Szükséges tehát, ho^v a kormány megfelelő árpolitikát foly tasson és hogy ih árakat jótékonyan irányítsa. Ma már tui vagyunk azon a merev, liberális gazdaságpolitikai dogmán, hogy az árakat egyedül a kereslet és kínálat egymáshoz való viszonya dönti el. Nagyon jól tudjuk, hogy a kereslet és kínálat viszonyán kivül van még egy harmadik tényező is, amely rendszerint a termelővel szemben leszorítia, a fogyasztóval szemben pedig felemeli az árakat. Ezek az áraknak úgynevezett salh\\ngjai, amelyelr lefelé és felfelé is mutatkoznak és kizárólag a spekuláció eredményei, éspedig a szervezett spekulációé, a gazdaságilag erő-sebb tényezőé, akivel szemben a szociálpolitika alaptörvényei szerint védeni kell a gyengéket. A kormány árpolitikája, <t mely az árellenőrző kormánybiztosság létesítésében és ennek működésében nyilvánul meg, máris igen értékes eredményeket ért el. Itt is az következett be, hogy a szavakat jobban követték a cselekedetek. Az árkor-mánvbizlos közbelépésére minden bürokratikus intézkedésnél kül, a lehető leggyorsabban laszában leszögezte, hogy Páris és London mindenben együttesen jár el, s ennek üdvös hatása máris mutatkozik. A párisi és londoni körökkel folytatott német megbeszélések azt ihu-latják, hogy a szudéták semmi olyat nem követelnek, ami a cseh külpolitikára vonatkozik, ijjy tehát a remény megvan a megegyezésre, illetve a kérdés békés rendezésére s igy a francia külpolitika irányvonala sincs veszélyeztetve. London: ffnem kétséges a szudéták jogelismerése " Ix>ndon, junius 3 Az angol lapok a csehi kérdésben egyhangúan l^szötfczlk Anglia álláspontját. Ok a számban kevesebb ir kisebbségnek teljes ón kormányzatot adtak, tehát a szudéta-németek jojtai nak elismerést- Anglia részérő\' nem kétséges. Sőt Párissal cj{yütt mindent elkövetnek a kénlés békés rendezése érdekében. A képviselőház általánosságban elfogadta ■ költségvetést Budapest, junius 3 A képviselőház mai ülésén folytatták a kereskedelmi tárca költségvelé. sét. KLsőnek Csizmadia András szólalt fel. Drágának tartja a i>osladijswbáso-kat. Prop|)er Sándor a tisztviselők fizetésrendezését telte szóvá, majd a telefondíjuk leszállítását kérte. A többi Mszólalók ts e témakörhöz s/.óltaK, jónak, de drágának mondták u postát és a rádiót is alacsonyabb díjszabással közelebb kiváltják ltozni u Tahisi és tanyai né|>hez. Esztergályos János után Moj-zes Sándor a mezőgazdasági ár politika ügyeit tette szóvá, Ra-kovszky Tibor pedig utjavitá- hclvreállottak a kenyérárak, csökkentek a bőrárak és üvegárak, legújabban pedig helyes árnivóra szállottak le a jutaárak, ami azt Jelenti, hogy az idei nyáron a^zsákoknak emelkedő ára nem fogja sem a termelőt, sem a fogyasztót károsítani. Ez az árirányilás és árpolitika az, amelyre a termelésnek és \'fogyasztásnak egyaránt szüksége van ilyen árpolitika nélkül meddő volna minden küzdelem a keresőképesség felfokozására, valamint a termelt javak meny-nyiségének és értéknek emelésére. ÉAUAI Ktmcötr* t&te. junluÉ 4. sokat követelt. Nem fogadta el a költségvetési. Fábián Béla a kisipar és kiskereskedelem hitelműveleteinek kiszélesítését kívánta. Helyeselte, ha üldözik a sibolókat, ele elitéli a propaganda jellegű (dióhéj, könyv-tábla stb.) koholl hirekel. Csór I^ajos lielyeselte a miniszterelnök tegnapi beszédét és n kereskedelmi tárca sürgős betöltését kérte, tovább:! azt, hogy vidéki kereskedő olyan árut, amelyet a helybeli ipar is elő tud állítani ne árulhasson. MeizJer Károly intézményesen kéri n*gsegiteni a kereskedői és iparostársadulom fennmaradását, mert a nagyipar és nagykereskedelem kezében vaunak és most a zsidótörvény miatt uj versenyre kelt számítani n isidók részéről. Ezután a balatoni utazás kérdéseivel foglalkozott, majd a ház általánosságban ezzel elfogadta a költségvetést. A „Délzalai fiuekló Hja- Pünkösd hélfőjéa délelőtt 11 órakor a Városi Színházban leiz a Délzalai r.neklő Ifjúság második nagyszabásti hangversenye. Ez az ifjúsági ilalosün. nepély nemcsak u magyar dal, de o dalszeieiő közönség ünne]>e is lesz. A dalosünnepélyen a kanizsai II. körzeti elemi iskola, a i>olgári iskolák és a gimnázium énekkarán kivül közre, működnek a balalonmagyaródi, feelsei, komárvárosi, molnár-i. nagybakónnkj és tólszentmártoni elemi iskolák énekkarai is. Az olcsó jegyek Mair könyvkereskedésben kapliatók. (.) Aki egész nap ott görnyed az íróasztal mellett, igyék teggden-ként felkeléskor egy kis pohár tcc-raészelei ,Ferenc Józsel" keserü-vizet, mert az a beimüködést szabályozza, a gyomoremészlésl előmozdítja, a vérkeringést élénkili és a munkaképességet (okozta. Kérdezze meg oivotát. LECMABhf? A rend-törvények végrehajtási utasítása holnap jelenik meg a hivatalos lapban. • Kivégezték Hong Csiug kínai tábornagyot, mei állítólag gyáván visel, ke lett és ezzel nagyobb területeket engedett át a japánoknak. • Németország és Olaszország közreműködésével az angol és (francia kormány lépéseketakar tenni a spanyol fegyverszünet érdekében, bár hincs sok kilátás eredményre. • Bányarobbanás történt a strandon! bányáabn: eldig tíz halottat hoztak felszínre, még sok munkás van a tárnákban. „Dolptmjoil! dolgozta!" Gróf Bethlen István két fiát autóbaleset érte Budapest, junius .\'{ vv Csütörtök éjsza-■tfjf ka a főváros ha-tárában konyít \' nyebb nulóhnl-eset érte grrtf Bethlen István kél fiát, András és István grófokat. Gróf Hethlen András és ifjúbb gróf lletlilen István autón haladt a főváros felé. István gróf vezette a kocsit. Kifizni akart egy teherkocsit, amely hirtelen az országút másik oldalára hajtott ál és igy történt, hogy az autó ósszent között a kocsival. Ifjabb Hethlen István grófnak nem történt semmi buja, Delhién András gróf azonban elfire zuhant és a kapcsoló karra cselt. Kisebb sérülést szenve-dcll, azonnal lakására sietett, ahol ápolás alá vették. Látogatás Iparosműhelyekben 3. A Kossuth szakáitól a gyöngyvlrágcsokorlg Tiszla, hófehér, mint egy orvosi rendelő ez a borbély és fodrászmű-hely. Csak kloroform, vagy éter-szag helyei! szappan, párfőm, brillantin, kölnivizpárák illata üt\' in«( a naponta l>e.eiválkozó dandy, vagy a kéthetenként egyszer beretválkozó s>őrmók orrát, ahol mütőszék lielyett kényelmes karosszékbe ültetik a pácienst. A gyönyörűség akkor kezdő lik. a mikor a fehérköpenyes, orvosi allűrökkel rendelkező mester előveszi a pamaesot, l>clcmártja a langyos, hó-felié - szappanhabb i éi simogatni kez li vele a vendég arcát, vagy tokáját. A vendég ugy tesz, mintha a kezébe" lévő újságot olvasná, de csak egyik sze ne jár a lap hasábjain, másikat a tükörben legelteti, gyönyörködvén a csodás változáson, amit figarómé ;tcr idéz elő fizimiskáján könnyel, fürge kezeivel. Kevés timsó, kölnivíz, púder kerül még a vendég arcára, aki már jó előbb letette kezélx\'il az újságot, hogy most már mindkét szemé vei l)Clenézhcssen a tükörbe. •• Hogy lduk-e a férfiak? Az a Tg-szebb tlzpercük, amit a borbélytfikőr előtt töltenek! Magam sem vagyok kivétel, de lm valaki azt állítaná rólam, l>ogy hiti vagyok, megharagudnék. Hetvenhat borbélyüzem van Nagykanizsán! A ne.n távol lévő gazdag; háromezer lakósu Szepclnekcn mindössze három. Ha összehasonlítom fa kél lielyséj lakosságának s borbély-üze nőinek arányszámát, mogtalálom a\', okot, ami a kanizsai borbélyok súlyos, szinte tarthalall in helyzetének a* okozója. , — Hát bizony túlságosan elszaporodtunk, — mondja az egyik meg-görnyedt, őszhaju mester. — mert évlize.leken át mindannyian három, négy inassal dolgoztunk. Azokat fel-szabadítottuk, önállósították magukat s lassan-lassan a nyakunkra nő\'.tek. A mai zsileltpengés világban együtt vc^lálnak, nélkülöznek velink. — A régi világban persze könnyebb Jrolt a helyzetük? — kérdem. — Nem lehet összehasonlítani azt ft kiort a mai korral. A férfiak baiuszt viseltek, Kossuth. Ferenc József, kecs. ke szakállal, esetleg |>akomparttal éki, tették magukat. Kzeket az ékeket nékünk kellett karbantartanunk, ápol. nunk. Sziveden és jól megnzettek l>en-nünket. A tiszaujlaki, vagy a még lüresebb Huszár Iwjuszpedről, l»ajusz. kötőket nálunk \' vásárolták, a nőknek a luijbelétet (einlagol), copfokat mi készítettük. Tágabb volt a munkakörünk. Tyukszemvágás, hajsütés, foghúzás, érvágás mind a ml munkakörünkbe tartozott. — Egyébként köpülözési tanfolyamot is végeztem Hévizén — mondja az e.jyik mester. — Sokan görnyedten jöttek be a mülwlyűirtd/! s-a kő-pűlözés után ugy tértek haza, mint a nádszál. — Hogyan tőrtént a kőpühzés? — Mi még tehénszarvakkal dolgoztunk; a műszert a szarv kilukasztott két vé.je ké|>ezte. Szélesebb végéi rászorítottuk a beteg fájdalnas testrészére s szívni ke/dtük mindaddig, amíg |>cngő:iyi nagyságú vérliólyajg keletkezeti rajta. Ezeket a vérhólyaj.o ■ kat vágtuk fel s ezekből távolifottuk fc4 a véri. Persze, ma orvosok vé.pik a munkát is, gépokkel. Pellg volt oly nap, hogy száz kópülózést is elvégeztem. — Egész délután ejy fiúgyermeket nyírtam — mondja a másik mdder. — A régi abone.iseim nagy ré»ze a világháborúban, vagy az azt kővető súlyos idők folyamán haltak meg. Akik \'velem így ült megöregedtek, azok ma is vendégeim. J M<lleftetül a segéde. Husz.huszonót éve* fiatalember. Nála ebé lel, reggelit. vacsorát a borravalóból kellene ennie otthon. Jut valami csekély összeg ruházkodásra, zsebpénzre is a borravalóból ? — Egyik nap nem reggelizem, másik nap nem vacsorázom, — szól most (közbe a -segéd, — de mé.j igy se.n ma-rail pénzem sem ruliázkolásra, sem szórakozásra. Papok, tisztviselők, jegyzők — akik a legtöbb l»rravaiót adták, — otthon borotválkoznak zsilettel. A város tentrumában lévő. Iiét vagy nyol? munkaerői foglalkoztató n.eder kezében gyöngy vlrágesokorral áll az egyik tükörasztal tlőU. Cso-korbasze ti a gyöngyvirágszálakat, mert hiellékesen vlrágkorcsk«dév>el foglalkozik, hogy fenn tudja tartani bor. bélyözemét, kenyeret adhasson alkalmazottainak. Udvariasan, finoman fogad, me.diajol licllyel kínál. Olyan, mint a kezesbárány. l)e amikor előállóm, hogy interjúért lőttem, farkas Je»z a bárányból. Fojtott, de idegfeizi-tett tónusban mondja: — Hagyjon uram nekem békét, luigyjanak békébe.i! Alig várom, hogy megszabaduljak az üzememtől, a mesterségemtől, alig várom, hogy megszabaduljak min.lentől! Meglátogattam cgy.kól falusi bor-bélyt is, nem messze a városig Nékik jobban megy a soruk. C.abo-náérl, kukoricáért, egyéb gazdasági ellenszolgáltatásokért oszépHlk a falvak lakóit. A leányok hozzájuk fordulnak piperecikkekért. Egyik-másik fo teget ki s falun csekély áron értékesíteni tudja festményeit. Olyik tárnokra, műkedvelő előadásra tanítja be u fia. Udságot, me.-t a művészi hajlam ott HlMs a vízvezetéke? Hivja Mendlovitsot Telefon 271. él mindegyikben. Gondoljunk csak Homokra, n híres, wevea szegedi borbélyra, aki országszerte ismertté tölte a nevét nagyszerű tollával, gyönyörű elbeszéléseivel, no-vei Iáival. Itt, Nagykanizsán, a 32.000 likosu Városban /sok a 7fi borbély üzem. Felé. nek u falvakba kellene vándorolni, ahol olcsóbb lakbérek, csekély be-fekeitéssel könnyebben egzLsztálliatná-nak. I)e ki hagyja ott a megszokott környezetet, az évtizedek óta lakolt barátságos lakást, műhelyt, gyermekeit, unokáit, vagy magát a >várost, amikor emberöltőt töltött ilt? Ki megy ónként száműzetésbe, ki veszi kezébe szive Cn — esetleg a vándorbotot? KUNGL LAJOS Dr. Hegyi Lajos főjegyző bősz éves közszolgálata Husz esztendő nem csak egv ember, sokszor egy ország életében is jelentős .állomás. l)r. Hegyi Lajos Nagykanizsa város polgármester-helyettes főjegyzője és a Szent József róni. kat. hitközség világi elnöke, a legnagyobb csendben ülte meg most közszolgálatának huszadik évfordulóját. I)r. Hegyi Lajos husz esztendős közszolgálata a hűséges kötelességteljesítés, a becsületes köztisztviselői munka, a minden pártpolitikán felülemelkedő és csak munkakörének élő városi tisztviselő tipusa, aki csak egvel ismer: Nagykanizsa város közönségének érdekeit. Dr. Hegyi Lajos nagykanizsai gyökér. Iparoscsaládból való származása predesztinálta arra hogy mint az élet alapos ismerője, azzal az odaadással, azzal a város-szeretettel szolgálja a közt és polgártársait, amilyennel husz éven át ideális emelkedettséggel, széles látókörrel! nagy szociális érzéssel, kitűnő kvalitásáival valóban szolgálja. Aki ismeri azt a felelősségteljes ügykört. amelyet dr. Hegyi fő- Íegyző botölt, aki figyelemmel ;jséri munkásságát a városházán, az ipartestületen, az egyházközségben, a különböző szo-ciális és karitatív intézményeknél, akinek módiában van látnia mindazt, amit dr. Hegyi Lajos főjegyző csendben, szerényen és mégis eredményesen végez, tudja csak értékelni azt a munkát, amit dr. Hegyi Lajos husz esztendőn át polgártársai, a kőz, Nagykanizsa város, Zala vármegye és a magyar haza szolgálatában kifejt. Dr. Hegyi Lajos főjegyzőt mindenkor a legnagyobb lelkiismeretesség, peuantéria, a példaadó, az egyenes irányban való PdnkSsdre Hölgyek részére! Gyönyörű divatcipők, fehércipők, szandolettek, harisnyák! Gyermekek részére! Fehér-, lakk- és szines gyermekcipők, szandálok, tornacipők! Urak részére! Nagyon szép divatcipők, week-end cipők, szandálok, zoknik! L.e§goIosl»ban és legjobb minőségben MLTÉNYI oipAQzletben Fő-ut 2 sz. 1938 Müg 4 ZALAI KÖZLÖNY 8 következetes haladás, mélységes szociális érzés, a legnemesebb demokratizmus, a legszélesebb körű közigazgatási tudás, nagy felelősségérzet, benső, szívből jövő városszeretet és hűséges hitvalló katolicitás jellemzik. Igaz ember, aki felemelt fővel járja a maga nyílegyenes köztisztviselői útját és busz esztendős munkássága, nyilvános é« magánélete mindenkor példaadó, köztiszteletet kiváltó volt. Ez az egyenes ut, amely —- bármilyen áramlat uralkodott a város politikai vagy társadalmi életében mindig megbízható Irányjelző volt a város polgársága számára. r A hatalmas iparostábornak atyai gondviselője dr. Hegyi főjegyző, mint iparbiztos hosszú esztendőkön át megbecsülhetetlen szolgálatokat tett a kanizsai iparosságnak. Mint a városházi személyzeti ü^yek referense, a tisztviselők mindenkor tapasztalhatták dr. Hegyi Lajos igazságos, melegen érző szivét. Húsz esztendős közszolgálata évfordulójánál mindenki a szeretet és őszinte tisztelet érzésével közeledik feléje, hogy további munkájára a jó Isten áldását kérje. ►Dr. Hegyi Lajos városi főjegyzőt közszolgálatának ezen az állomásán az egész város közön sége nevében szeretettel köszöntjük. (B. R.) Kapl Béla püspök Nagykanizsán Az evang. körzet lelkészelnek és tanítóinak konferenciája Nagy napjaik vannak a körzeti evangélikusoknak. I)r. Kapi Béla ev. püspök a legnagyobb csendben, hivatalos fogadtatás nélkül Nagykanizsára érkezett, hogy a körzet evangelikus lelkészei és tanítósága számára konferenciát tartson. Kapi püspököt Horváth Olivér evangelikus lelkész fogadta és melegen üdvözölte. A konferencián nagy számban vettek részt a körzet ev. lelkészei, tanítósága, stb., melyet az ev. egyházközség kultúrtermében folytattak le. Ma délelőtt úrvacsora osztás volt. id<3 Esős! Prognózis: Nyugatra forduló élénk szél, főképp nyugaton és északon e*6, zivatar, a hő nyugat felől mérséklődik. A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása Jelenti i HOméraéklet tegnap este 9 érakor: + 21.4. ma reggel +192. délben + 21.6. Csapadék: 00-í.. ..-^-.i Junius 4. szombat. Kom. kat. Kar. Fer. Prot.stáns Kerény. Izraelita Szíván hé 5. Qyógyssertárl éUelt szolgálat e hé 15-lg a „Mária" gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár. Oőzlürdő nyitva reggel 6 órától este fi óráig (hétfő, szerda, péntsk délutái kedden Sfén nap nőknek.) Imprimée-, divatvászon-, karton-, puplin-, selyem-, siffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. Megnyílt a nagykanizsai légoltalmi kiállítás Európa legmodernebb légoltalmi vándor-kiállitása Gyors és mégis hibátlanul működő rendezési munka eredményeként ma, pénteken déli 11 órakor megnyílt a légoltalmi kiállítás a nagykanizsai városháza díszes köz-csíím^- gyűlési termében. A megnyitó ünnepi események külsőségei közölt történt. Ott voltak nagy számban a város hí vatalos és közéletének vezetői. Mindenkit meglepett a gazdag és a cél szempontjából kiválóan értékes és mindenki érdeklődését lebilincselő légoltalmi propaganda és ismertető anyag. Meglátszik az egész kiállításon, anak tartalmán és külső elrendezésén is, hogy a nagy hazafias cél lelkesedése vezette a rendezésben munkálkodó országos kiküldötteket és a helyi légoltalmi vezetőséget egyaránt. Ez a kiállítás nem értékekkel való hivalgásra, nem üzleti eredmények kimutatására, nem kíváncsiságok kielégítésére született meg. Ez a kiállítás a nemzeti önvédelem ifelkiáltó jele, a magyar haza sorsbiztonságának követelő szava. Ez a kiállítás minden magyar földön élő em- bernek, mindannyiunk életének, vagyonának időszerű biztosítását hirdeti, ezek fölül akarja szétkergetni a. ni a már bűnös könnyelműséggel felérő közönyt Látványosságnak is gyönyörű a városháza díszterme. A széksorokat kirakták és az egész teremben impozánsan, világosan szemléltető, ízléses elrendezésben Európának ma legmodernebb légoltalmi vándorkiállítása tárul a szemlélő elé. A Magyar Légoltalmi Liga kiküldötte, Pisztray Géza, a kiállítás vezetője és dr. Prack István, Nagykanizsa légoltalmi vezetője fogadta az érkezőket Pontban 11 órakor érkezett meg vitéz Székely János állomásparancsnok a határőrség tisztikarával. Dr. Krátky István polgármester üdvözlő szavai után az állomásparancsnok rövid beszéd keretében rámutatott a légoltalom fontosságára és a kiállítást megnyitotta. Utátía Pisztray Géza a kiállítás egész anyagát, a szervezéstől a gyakorlati íégoltalomig, magyarázó előadás kíséretében ismertette. Vizsgálat indult egy nagyintézet ellen a magánalkalmazotti munkaidő be nem tartása miatt Budapest, junius | A magánalkalmazottak mun-kaidejre vonatkozó 3000-es rendelet többek közöli szigorít szanciókat állapit meg olyan munkaadók ellen, akik az alkalmazottakkal szemben nem tartatják be a kötelezően előirt) munkaidőt. Az iparügyi minisztérium az elmúlt napokban indította meg az első ilyen vizs* gálatot, amely hír szerint — az egyik ismert budapesti biztosító intézet elleni panaszokon alapul. Áz iparügyi minisztérium — értesülésünk szerint — az eddig felhozott adatok alapián az ügy legszigorúbb kivizsgálását rendelte el. Napok óta folynak az ellenőrző munkálatok a biztosító intézet központi hivatalában, amelyen részt vesz a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és más hivatalos szervek megbízottja is. A minisztériumi •vizsgálat rövidesen befejeződik, azután dönt a minisztérium arról, hogy történt-e kihágás, illetve valóban nem teltek-e \'eleget a rendeletben előirt szigorú követelményeknek. Nemcsak biztosító intézeti, do ipari és kereskedelmi körökben is nagy érdeklődéssel várják az; első ilyen iránvu vizsgálat eredményét, amely a továbbiakra vonatkozóan precedenst fog jelenteni. Ingyen lehet visszautazni a Balatonról A MAV igazgatósága közli, hogv mindama bel- és külföld; ? utasok, akik a Balaton \'mentén fekvő üdülő- Vagy gyógyhelyeken {Hévizfür-dőn, Tapolcán, Ne-inestördemicen és Nemesgu« lács-Kisapátibun is) együtteseit legalább hét napon át tartózkodnak és lakhelyükről, illetve a belépő határállomástól teljesáru menetjeggyel utaznak a Balatonra, egész éven át díjmentes visszautazást élveznek. A Balatonra érkező utasok megérkezésük után azonnal az állomás vezetőidnél Igazolás-nyomtatványt ^kötelesek beszerezni, amelyen az olt tartózkodást a gyógy- vagy üdülőhelyé bizottság, vagy annak nemlétében a községi elöljáróság állal igazoltatják, majd a Visszautazás előtt az állomás név- és keletbélyegzőjével felülbélyegeztetik. Az ily módon kitöltött Igazolási az odautazásnál felhasznált menetjegy felmutatása mellet dijmentes visszautazásra jogosít. Egyesületi tagok és közvetlen hozzátartozóik busznál naj gyobb csoportokban való balatoni iftazásukhoz ugy az oda-* mint a visszautazásnál egész éven \'át 50 százalékos menet-kedvezményi élveznek. Ezt it kedveznmyí Írásos bejelentéssel — amelyben az egyesületi tagságot is igazolni kell — a kiindulási állomásfőnökségnél kell igényelni. A legalább ötös csoportokban a Balatonra teljesáru menetjeggyel ulazó külföldiek legalább három napos ott tartózkodás után ugyancsak dijmentes visszautazás! kedvezményt élveznek egész éven át. A Balaton mentén fekvő állomásokra és megállóhelyekre az államvasutak bármely állomásáról és megállóhelyéről a fő-idény tartama alatt, vagyis május 1. és október 31. közötli időben XI százalékos mérséklésű hétnapos érvénytarlarnu menettérti jegyek kerülnek kiadásra az eddigi háromnapos érvénytartamnak helyett. „Qolyoztm, bum ilolpta!" « SALAI KOZLOK* 1933. |unlu» 4 A táblai tanács sem engedte óvadék ellenében szabadlábra dr. Berger Gézát Egy javítóintézeti fiu találta ki a kisasszondi „gyilkosságot" Ünnepi játékok Pécsett. Június 4, 5, 6, 10, II és 12-én a világhírű péosi székesegyház elölt. iioi Bemutatásra kerül DjhíiY Björgy tltarglkus drámája HM S0LEMH1S Liszt Ferano esztergomi miséjével. 300 szereplő, 200 tagu énak és 120 tagu zenakar. 50%- 08 vasul! kedvezmény az ország minden vidéki váro&áből. luim 12-én filléres gyors Indul Pécsre Nagykanizsáról is. ÉRTESÍTÉS! Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy ni- és ndí fodrász üzletet nyitottam — Pontos és figyelmes kiszolgálás, ölesé árak. Szíves pártfogást kér Koosek Károly fodrász !«» Ciengery-ut 17. BUDAPEST L 17 Felolvasás. — 17.30 A rádió szalonzenekara. — 18.15 Felolvasás. — 18.35 Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigányzenekara. — 19 Sportközlemé-nyek. — 19.35 Helyes magyarság — 19.55 Az Operaház előadása. «\\Valkür.. II. és FII. felvonás. —, A II. felv. utón kb. 21.10 rtiiek. — Az előadás után kb. 22.40 Idöjárásjelenlés. - Majd tánclemezek. — 23.10 Hanglemezek. — 0.05 Hírek. BUDAPEST IL 18.30 Az Operaház előadása. «\\Val-kür.. I. felvonás. — 20 Hirek. — 20.25 Farkas Jenő cigányzenekara. — 21 Tán elemezek. BECS. 18 Hitler-ifjúság énekel. — 19.10 Hangjáték. — 20 Rádiózenekar. — 22.30 Tánczene. — 24 Hangverseny. Szombat BUDAPEST I. 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hirek. — 10.20 Fülolvasáftj. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 A Szegedi Ipari Vásár megnyílása. — 12.45 Ili.ek. — 13 Hanglemezek. — Közben 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 14.35 Hirek. — 14.50 A rádió műsorának ismertetése. — 15 Arfolyamhirek. — 1(1.15 Felolvasás. — 10.45 Időjelzés, liirek. 17 Julier Ferenc előadása. — 17.30 Szántó Gyula magyar nótákat énekel, kiséri Vidák Józ.sfcf cigányzenekara. — 18.30 Kállay Miklós előadása. — 19 A Meflvosz jazz-zenekar. — 19.30 Helyes magyarság. — 20 «A király házasodik. Vígjáték 3 felvonásban. — 21.10 Hirek. — 21.30 Budai>esli Hangverseny Zenekar. — 22 Időjárás-jelentés. — 23.10 Murai Elek cigányzenekara. — 0.05 Hirek. BUDAPEST II. 17 Missziós üzenetek. (Farkas Edit.) — 10 Mezőgazdasági félóra. — 19.30 Pápai (lyula előadása. — 20 Hirek. — 20.25 A rádió szalonzenekara. BECS. 12 Bécsi szimfonikusok hangversenye. — 13.10 Rádiózenekar. — 14.15 Zene Hamburgból. — 10 Könnyű zeno. 18.20 Lemezek. — 19.10 Rádiózene-kar. — 20 Zenés osztrák est — 22.30 Tánczene. — 24 Hangverseny. Emésztési kiütések a börön sok esetben hamar elmúlnak, ha bél-müködésünket reggelenként éhgyo mórra egy-egy pohár természetes .Ferenc József" keserOvizzel elrendezzük. Kérdezze mag orvosát. — Saját érdekében 08 örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget ha a Köpetein Butorérnhá* űul mübntor-klál litisAt megtekinti, vótelkényszer nélkül. — Bndapeit legdivatosabb cipöl, szandáljai és harisnyái Mtltényl elpő-űztetben, Fö-ut 2. JolptaJööj dolgozta!" Ma érkezett inog Nagykanizsára a pécsi kir. ítélőtábla Soós-tanácsának határozata dr. Berger Géza orvos szabadlábra helyezése ügyében. Mint ismeretes,\' a nagykanizsai kir. törvényszék vádtanácsa elutasította dr. Jierger kérelmét, hogy 10.000 pengő jelzálog-óvadék ellenében engedjék szabadlábra. A vád* tanács határozata ellen dr. Berger fel folyamodással éli a pécsi Kaposvár, junius 3 ól évvel ezelőtt a kisasszondi szőlőhegyen holtan találták Molnár Lajos gazdát. Miután megállapították, hogy részeg volt, eltemették, özvegye pedig beköltözött Kaposvárra. Pár hét tel ezelőtt azonban mint jelentettük, az aszódi favitóinlézet egyik növendéke, aki most 18 éves, azt vallotta, hogy öt évvel ezelőtt ő és egyik társa gyilkol* ták meg a gazdát a szőlőhegyen. Olt találták részegen, s miután haragudtak rá, mert nem engedett leányának udvarolni, megfojtották. , A csendőrség a kapott jelen-lés után azonnal nyomozni kezdett és kihallgatta az aszódi ja- Saasáy A RENDŐHSEGET a kormányzó legmagasabb dicséi ell en részesítette az Eucharisztikus Világkongresszus ulatt tanúsított igen nehéz szolgálatának kitűnő elvégzéséért. SZALASI •Fe.-ent\'Ct a budapesti bün. tclőtörvényszék sajtó utján elkövetőit, az állam és társadalmi íend felforgatá-sára irányuló izgatás vétség miatt ujabb két hónapi fogházra ítélte. AZ OI1SZAGOS Szent István-ünnCp. ségek junius 25-én kezdő inek. 32 NYILAST itélt el az uj|>esti rendőrség, mert gyűlésüket nem jelentették be. ^ A MAGYAR Orvosok Szenl Lukács Epyesüleie eucharisztikus diszgyűlést tartott Beeker Adám professzor elnöklete alatt. » { < < M AGYARORSZ A(; békCjroUtikót folytat,. — mondotta iiuny külügyi exi>ozéjábau Kánya Kálmán külügyminiszter. SZAZ TAGU valulacsempész társaság néj.-y vezelője a valutadctektivck által tegnap IclartózlatoU 4 ember. táblához, amely ugyancsak el-utasitolta dr. Berger folyamodását 10.000 pengő jelzálog-óvadék melleit való szabadlábra-hclyczése érdekében. í)r. Berger Géza a junius 18-án meglartandó büntető főtár-gyalásig tehát vizsgálati fogságban marad. A bünper aktáit most tanulmányozza Makáry Vilmos, a büntető főtárgyalás elnöke. vitóintézeti növendék egykori társát is, egy kisasszondi legényt, aki azonban tagadta a (gyilkosságot. I)e lehetetlennek mondta az esetet az áldozat özt vegye is, aki szerint a fiu, no« tórius hazudozó. A vizsgálat to« vábbi során a fiút az aszódi javítóintézetből Kaposvárra hozj ták, ahol most bevallotta, hogy valóban csak kitalálta az egész ■ gyilkossági esetet . Azzal védc* kezelt, hogy nagyon szeretető volna mégegyszer Kaposvárra jönni és nem volt más mód erre, mint ez a »trück». Az eljárást a kisasszondi legény ellen megszüntették, a javítóintézeti fiu azonban elveszi büntetését, nem a »gyilkosságért\', hanem a > trükkért . KIFÜGGESZTETTEK a keresztet Sopron város közgyűlési termében. HAT EVI fegyházra Ítélte a törvényszék Szigeti Sándort, aki Károlyi Arpádnénak, gazdája feleségének fel-bujtására HorthyUgelen az ablakon keiesztül rálőtt alvó gazdájára. VITÉZ CSIK László kilépett a Keresztény Községi Pártból és a Hunga-rista-pártból is és bejctentelte a politikától való visszavonulását. CSÓNAKAZAS közijén a Biszlrica folyóba fulladt Sturdza román lterteg. • IRIGYELNÜNK kell a magyar nemzetet vezetőiért. — irja a* Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a genfi sajtó, különösen Horthy kormányzóról melegen megemlékezvén. BECS lesz a német birodalom kapuja Kelet felé. NYUGATEURÓPABAN liatalmas vi. bar puszlitolt. Anglia déli részein nagy a pusztítás. A SPANYOL nemzetiek elfoglalták Linaros erőüitménycit. A KÍNAI csapatok körülzártak egy japán dandárt a Lunhaj-Vaut mentén. ARGENTI nemzetközi munkaügyi értekezlet magyar alelnököt választott Knob Sándor országgyűlési képviselő személyében. AZ OSZTRÁK közhivatalokból 1939 végére eltávolítják a zsidókat ós megbízhatatlanokat. . ROMÁN |>aiaszlok kőzött parcelláz-ták fel Berger Károly nagykárolyi földbirtokát. DELSZLAVIABAN terjed a száj .és körömfájás. OLASZORSZAG teljes gazdasági önállóságra törekszik Hővel pénzügyminiszter kijelentése szerint. AZ ELRABOLT amerikai fiu utón a farmetek százai razziáznak. LEGITAMADAS esetén Ixmdonból 72 óra alatt 3.5 millió embert szállíthatnak el. BECSBŐL hivatalosan cáfolják azt a hirt, mintlia ott többezer zsidót letartóztattak volna. EGY KIDŐLT fa agyonütötte páris-ban Horváth Ödönt, a Kloist-dijas magyar irót. Nöl HARISNYAKRA Amerika 350 millió dollárt költ évenlo. fgfjiwfc Gellérthegyi kaland Az Idei kanizsai szezon első vas-tapsos e.tje volt. Először nyUt ki a vasfüggöny kisajtója a közönség tet-széí.ének követelő zajára, először robbantuk ki a nézőtéren olyan ta|>s.szé-riák, amilyeneket r.om egyhamar iá-tott.haűott a kanizsai színház. A taps, az ünnejjJés a társulat népszerű tán. voskomíkusának, Kőrössy Zoltánnak szólt elsősorban, aki ezen az estén mint színpadi szcr.ö mutatko«>tt !/«>. A kanizsai közönség nagy rés/.e elölt nem volt ismeretlen Kőrössy Zoltán operettje, a Gellérthegyi kaland. A pécsi premiert a magyar rádió is köz-velitle, így már nagyrészt ismertük a kitűnő, fülbemászó muzsikáját, fordulatos, érdekes, eleven, vidám és Iwngulatos me:éiél. Mégis majdnem zsúfolásig megtelt a színház tegnap csie. Szinte ünnepi várakozás töltötte l>e a nézőteret ós ennek feszítőerejét már az első periekben feloldotta az o|>oreit kitűnő bidulása. Percekig vi-hareolt a taps.forgeleg, amikor Kőrössy Zoltán először a szin|>adra lé. pelt. Es ez a hangulat kilartott véges-végig ínég akkor is, amikor a harmn-dik felvonás után csapódott össze a függöny. Sok gyenge |>esli oj>erctt után a vidéki sziuósz szerzeményében öröm- FIGYELEM I HALLÓI FIOYELEM I Ma este Kis Cslky Elemér buosueetje 101 magyar nótával a „Kis Royal" étteremben. Halvacsora halászlé és turéscsusza. Szíves pártfogást kér PÉSZES ANTAL vendéglős. 1938. |unlm 4 ÍAfcAI KOZI:ON* ■ 1110I láttunk egy tőrulmelszettcn magyar levegőjű, egészében. zenéjében is magyaros, a színpad alapos ismereté, vei felépült, egészséges, jó operettet. A Gellérthegyi kaland bízvást megállná a lielyét az ország 6i a főváros bár. mely színpadán. Zeneszerzője, Csongor liéla fele reszt kérliet magának a darab sikeréből. Az együttes szívvel-lélekkel adta bele a Gellérthegyi kalandba felkészültsége szinejavát. Igaz: — mindenkinek testhezálló szerepe jutóit. A kedvenc Oltay Baba a szokottnál is jobban ragyogott c .en az estén, a nagy tangója Szalmával gyönyörű volt. Szalma sok szép alakítású sorában is e_(yik legszebbet adta a szerelmes huszár, kapitány szerepéljcn, szívvel, szóval, énekkel, tánccal egyaránt oroszlánrészt aratolt a sikerből. Harczos Irén könnyed, pajzán, élő humora meg. \'jelenésének, játékának egyéni kedvessége, káprázatosan szép tinin sziuto mcgbüvúlte közönségét. Xo és Kő-rössy... A maga Irta szerepben lelve, let\'-e más, mint minden mozdulatában, boszorkányos táncaiban, az ellenállhatatlan komikum középi>ontja minden jeleneiében. A rokonszenves Ujvárosy Kató kedves cseléd-figurája, Egry Berta sikerült epizód-alakja, Márai amerikai gentlemann-je, Váry Tusi színésznője, Danis kedves öregura, Gellért Vilmos őrme.tere tudásuk javát adták az est kirobbanó sikeréliez. A színpad kiállítása külön dicséretet érdemel. Valóban szinte csoda, mit tudnak ezen a kicsi, egyszerű szin-padon a műszakiak elővarázsolni. A zenekar és Bethlen karnagy iránt külön tapsokkal Is kifejezte elismerését a hálás nézőtér. Nem csodáljuk, lwgy a Gellérthegyi kaland előadásainak számát illetőleg minden mást messze felülmúló rekord-darab volt Pécsett, alwl még " harmincadik előadás után is ez volt a társulat legbiztosabb kusszadarabj^. További és megérdemelt sikert jósolunk Kőrössy Zoltánnak és operettjé-nek Nagykanizsán Is. i __(W) A színházi Iroda hírei (♦) KETTEN EGY JEGGYEL, tehát filléics kedvezményben kerül színre ma, pénteken este Farkas Imre gyönyörűsége* opereltje, a Nótáskapitány, Szalma Sándorral a cdmszeiopben. (♦) SABGAPITYKP.S KÖZLEGÉNY teljesen filléres helyárakkal kerül szilire szombaton délután 5 órakor. (♦) GELLÉRTHEGYI KALAND — Kőrössy Zoltán—Csongor Béla diádul-mas sikert aratott ojierettujdonsága szombaton este ismét a premier teljes szépségében van műsoron. (•) VASÁRNAP DÉLUTÁN 3 ÓRAKOR — DELI LA - Molnár Ferenc kellemesen szórakoztat\' vígjátéka kerül szinre délutáni helyárakkal. (•) VASÁRNAP DÉLUTÁN 0 ÓRAKOR — JÚLIA, a IX) 111 pás operett-újdonság szintén olcsó délutáni helyárakkal kerül szinre. (•) GELLÉRTHEGYI KALAND -A PONKÖSD MINDKÉT ÜNNEPI ESTJÉN. Vasárnap és hétfő.i e U a rádió nagy sikere, az országosan népszerű Kőrössy-operett van műsoron Harczos Irén, Oltay Baba, Egry Berta Szalma Sándor, Kőrössy Zoltánnal u főszerepekben. (♦} HÉTFON DÉLUTÁN 3 ORAKOR \\ NÓTÁS(KAPITANY délutáni olcsó lielyárakkal gyönyörködtet. (•) HÉTFŐN DÉLUTÁN (5 ÓRAKOR — A MACSKAZENE. A közönség tul-szerény elme miatt nem méltatta figyelmére fezt a kivételes szépségű oj>e. rettet, melyet a kritika az évad egyik legnagyobb sikerének é< legszebb ope-rettnek állapított meg. Ennok az operettnek 8-10 előadására számítolt a színház, lilszen nagy fővárosi sikerű darabról van szó. Nézzük meg, gyönyörködjünk benne _ aztán megbo. csátliatjuk, liogy ilyen jelentéktelen simmel szerénykedett a szlnlapon. Feltűnést keltettek a budapedi Nemzetközi Vásáron Berény József óh Fia un nagykanizsai ékszerészek legdivatosabb karikagyűrűi. — (Volt 11 es huszárok i) A volt cs. és klr. 11-ik huszárezred bajtársi szövetsége folyó évi junius hó 11-én Szombathelyen rendezi meg emléknapját, melyre az ezred összes volt tiszti és legénységi tagjait és ezek hozzátartozóit bajtársi szeretetlel n.e{hívja. Sorrend: délelőtt 10 órakor emiékniise a székesegyházi Madonna kápolnában, 11 óra 15 perckor a 11 es hősi emlékmű megkoszorúzása a lovassági laktanyában. — (A Szanatórium Egyesület) nagykanizsai tüdőbeteggondozó intézetéin május hónaplKui 10fi beteket kezeltek, ezek közül 32 volt az uj beteg. Az év folyamán eddig 1)25 ko-zelésl tartanak nyitván az ingyen-rendelő orvosai. A gondozónő a hó folyamán 33 látogatást lelt a lendelő. inté>.«t állal gondozott családoknál Májusban 2a betog között 796 liter te^et osztottak ki. Röntgen-vizsgálatra 35 e,etben volt szűkség. — (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt héten 3 gyermek született, 2 fin és 1 leány: Varga Dezső mészáros segé I és Jámbor Ilonának rk. fia, Pojkjvíis Lajos mérleghitelesltő altiszt és Tillinger Erzsébetnek rk. leánya, Bakon László tojás és baromflkcrcskcdő ós Gödinek Juliannának rk. fia. — Halálozás 11 történt: Vidákovlcs Karolina v. szegény rk. 71 éves, özv. Kovács Istvánné Rehács Julianna rk. 90 éves, Ilarcz I^ajos molnár rk. 16 éve<, Gerócs Julianna rk. 14 napos, Szpeván József kádármester rk. 73 éves, KálovUts Anna rk. 16 napos, Horváth Pál ny. telekköuywczctö rk. 78 éves, Pásztor Miksa zenetanár izr. 77 éves, Kánnár Lászl) hentes segéd rk. 20 éves, özv. Nemecz Istvánné Józsa Frzsélx\'t v. szegény rk. 76 éves, özv. Pcrgor Györgyné Horváth A]>ollónia rk. 76 éves. — Ifázasságot kötött 3 pár: Kék György földműves rk. é< Törők Anna rk., Farkas János asztalos n.ester rk. és Varga Mária rk., Szokol István földműves rk. és Horváth Mária rk. — (Megszökött a rabkertböl) Tóth Árpád 21 éves bo^ föl lei legény fiatal kora ellenére is többszőr volt már büntclve. Legutóbb Zala. e0erszegjcn követeti cl két lopást és ezért kerüli az egerszegi ügyészség rabkerljél>e, ahol fogolytársaival együtt kerti munkát végzett. Tóth\' Árpád azonban egy óvatlan pillanatban megszökött és mire üldözni akarták, eltűnt. Körözik. A Kath. Legényegylet fagylalt-estje pünkösd vasárnap, tánccal. Jaz?. (:) — A HYUGAT könyvnapi száma megjelent. A betegségéből felépült Babits Mihály • Eucharlsztia címen verset, \'Könyv, ről.könyvre elmen pedig prózát irt az ünnepi számban, melynek külön érdekessé ,e Tóth Árpád eddig kiadatlan levelei Nagy Zoltán közlésében, Schöptlin Aladár Nagy Endrét búcsúztatja, Gyergyal Albert Babits to-nulmányairól irt, Illyés Gyula cikke Halász Gyula és Márat Sándor könyveiről, Illés Endre cikke pedig Németh László, Tamási Áron és Móricz Zsigmond könyveiről szól. A szépirodalmi részijén Dallos Sándor kisregényét találjuk. Versek, gazdag Figyelő és őrjárat rovatok toszik teljessé a számot. Asszonyok, leányok akiknek diszmagyar-ruhájuk van, a Szent Jobb foga dudásában való ic /.. vétel védett szíveskedjenek sürgősen jelentkezni Farkas Vilmánál (Bazár épület, telefon (71.). Magyar kötelesség, hogy méltó legyen a Szent Jobb fogadtatása Nagykanizsán is! Ehhez Jíóri a hölgy-társadalom segítségét ez. uton a íendezés eme részével megbízóit Farkas Vilma, a Keresztény Jótékony Nőegylet ügyvezető alelnöke. (:) » Dlvatclpfik és szandálok, tennlsz-clpőw, tornacipők Mlltényl cipőüzletben, Ffl-ut 2. — A* Iparos céhek köt meneteinek pompája bontakozik ki Bevilaqua Borsody Béla rendkívül érdekes Írásában, u melyet számos kép|>el ékesít a Tükör most mc^clent juniusi száma. A Szent István évet megnyitó céhkörmenol ren-dczöjének ez a beszámolója kultúrtörténeti szempontból különösen figyc. lemreméltó. A Tükör uj száma bővel-ke lik az értékesebbnél értékesebb cs-saykben, elbeszélésekben, tanulmányok ban és változatos sze.ule.rovatokbui. A -Szép magyarság című uj rovat, színházi, irodai ni és filmkritika, az asszonyok rovata, a mindig érdekes • Ki tudja? és. a foto-, sakk- s rejt-vényrovat ezúttal is széles körijén tájékoztatja és szórakoztatja az olvasót. I A Kath. Legényegylet fagylalt estje pünkösd vasárnap, tánccal. Jazz. (:) — BatorklálUtáaankat tekintse meg minden vótelkényazer nélkül. Kopsteln bútoráruház. HALLÚI HALLÓ I LAZ5NAKI üzletem . kerthelyisége pünkösd napjától kedves vendégeim rendelkezésére áll Olcsó, pontos kiszolgálás. Mindon nap Németh Lajos dalszerző és zenekara muzsikál. Szíves pártfogást kér POSZOVETZ SÁNDOR >68$ korcsmáros. h Kerületi tennlszverseny A Zrínyi Tornaegylet rendezésében lebonyolítandó kerületi tennlszverseny. re most érkeznek a vidéki egyesületektől a játékosok nevezései. A nagykanizsaiakon kivül a pécsi, kaposvári, szekszárdi és bajai játékosok helyezték kilátásba jövetelüket. — A verseny 4 én, szombaton délután félhárom órakor kezdő lik, tehát nem \'szombaton délelőtt, amint azt legutóbb közzétettük. __(:) Falusi futball Az alsószemcnyei állami elemi iskolában és a környező községekben nagy a fulball-kultusz. Az idén már bajnokságot Is játszottak. Az utolsó mérkőzések most voltak. Az elsősze-inenyei csapat ezeket is vereség nélkül abszolvál Ui. Eredmények: A\'sósze-menye—Kerkaszenlkirály 1:0, Alsósze-nienye—Murarátka 4 : 0, Alsószemonye —lelsősze menye 11:1. Jolpta, bofiy dolyozta!" KÖZVETLEN \\ GY/V\'R BÓlII Vhutkhaht POSZTÓGYA\'n ELADÁS\' VI. TERÉZ KRT. 6. in nttKánAa 6tCotuÍY utcai 8. «. 6YAB BUDAPEST, XI LENKE UT 117. APRÓHIRDETÉSEK flpróhlrdetéí dl|a vaaámap 4» ünnepnap 10 »x«lo 80 fillér, minden tovéM.I sió 0 llllér. hélkftinsp 10 wrtla 60 fillér. minden tovtbbl ixó 4 llllér. ÁLLAS ■ajáránft felveszek. G Unbaum lll-tőde, Msgjar-u ll/«. * Jobb uradalmi kartiaa felvételik U|-nép pusziin. Uradalmi gépdaa felvétetik UJnép pisztán. lakAs-Ozlethelyiséo Egyaioháe konyhás udvart lakia izet t. l-re kiadó Cwngery-ut 7!) • Hársma»b.a komfortul lakáat ke- teaek ang. l-re. Havas, Detk-tér 15. \' Belvárosban kdtaaakáa ősazkomfor-los lakáa augusztus 1 re kiadó. Bővebbel Teleky-ut 6S * ■ ládd Király-utca 32. lakereakedél helyiségei, utcai Üzlethelyiség. — Bővebbet .Rózsz\' gylljlőtelep. adAs vétel KardkpArdk kedvező réazletre legolcsóbban kaphatók Vajda vaakaraa-kediaban. 1424 1 használt kétsUtős aaatatiaakaly, I esztergapad olcsón eladó. Cavetkó lakatosüzeme, Horthy Mlklóa-ut 4. 1949 Litóhegyen I hold aaCKkirtok eladó. Bővebbe IRákóczy u. 49. 1514 Klnluy-utca 93. szímu ház atadé. Bóvebbet Rlkócay-utca 69. alatt. * Caarkéaaadtar i—3 azernélyea vízhatlan, alig haaznill, alkalmi áron eladó. Megtekinthető Schtlli Áruházban. • Egy Jókarban levő rOvId ■.■fl.ra eladó, ugyanolt egy KI háló k -estetik. Clm: Németh lOaietüzlet, Horlby M.-nt • Jókarban levő hitelesített 300 kg-o< mdrlag eladó. Hungária kefegyár. Horthy Miklós ut 23. * különféle iunlétla p&nkoidnapláa Murakcreset-uron a vasúti vendéglő kerlhelylségébcB. Kezdete délután 4 kor. Belép\'s díjtalan. Kzggcllg Unc. Pártfogást kér Poór László vendéglős. • Mindennapi leveleséaből összegyUltótt bélfaaat, régi vagy ul tömegeket, ma. I>yart li kUHÓIdlt, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre kereaék. — Bar bari ta La|oa, a Zalai KOzlOny I. sier-kesztője. Érdeklődni lehel telelőn 78. zx. vagy azemélyeaen mindennap d. u. 9—6 óra kn.ótt. A mai naplót kezdve minden este szórakoztatja kedve6 vendégeinket. Szives pártfogást kér Kosztolitz Géza IS03 UJaőrház vendéglőé. ZALAI KÖZLÖNY 1938. lunlm 4. Nagykanizsa megyei várcs polgármesteréül. 10944/1938. Hirdetmény. Érteti lem a fürdőző ka önséget, hoftr a vároii srandfUrdőt folyó évi Iunius hó 5. napján reggel 7 óra-ior megnyílom. Nagykanizsa, 1938. |unlus I. 1604 Polgármester Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 12841/1938. Tárgy: A villamos fogyasz tásméiők hitelesiléfe. Hirdetmény. Felhívom a város közönségének ügyeiméi a Budapesti Közlöny 102 számában má|us 7 én meglelem 16000/1931 K. K. M. rendeletre. Ezen rendelet fontosabb rendelkezései a következők: A villamos munkát mérő fogyasztásmérő csak érvényes hitelesítési bélyeggel ellátva bocsátható forgalomba és huználhaló szolgáltatások ter.edelmének a meghatározására. Fogyasztásmérői csak a Magyar Királyi Központ! Mérlékügyi Intézet (alábbiakban: Méitékügyl Intézet) csak a fogyasztásmérő rendszerén: adott hitelesítési engedély alapján látható el hitelesítési bélyeggel. A rendszert a Mértékügyl Intéze\' hitelesíti külön beadott kérvény alapján (hitelesítési di|a 400 P). A rendelet hatálybalépésekor (1938. május 7-én) használatban lévő fogyasztásmérőt a Mérlékügyi Intézet az 1948. má|us 1. napjáig a rendszerére adott hitelesítési engedély nélkül is elláthat hitelesítési bélyeggel, ba a rendeletben előirt feltételeknek megfelel. Az Igv alkalmazott hitelesítési bélyeg 1948. má|us 1. nap|án érvényét veszti. Fogyasztásmérő az 1938. évi nov. hó I. napjáig érvényes hitelesítési bélyeg nélkül Is forgalomba bocsálhaló ét használható szolgáltatások terjedelmének a meghatározására. Az 1938. évi október hó 31. nap-Ián valamely vlllamosenerglát szolgáltató vállalat hálózalába kapcsolt fogyasztásmérő 1948. évi május hó 1. napjáig érvényes hitelesítési bélyeg nélkül It használható szolgáltatások terjedelmének a meghatározására. Az ilyen fogyasztásmérő azonban az 1939. évi november hó 1. napja után csak érvényei hitelesítési bélyeggel ellátva kapcsolható vissza Azon esetben léhát, ha az Ily fogyasztásmérő 1939. november 1. után átköltözés vagy bármely okból a háló zatról lekapcsollalik, az vissza ciak hitelesítve kapcsolható. 16100/1938. K. K. M. rendelet szerint kétvezetékes fogyaszlásmérö rendszer hitelesítése 400 P, mlg a hllelesilési bélyeggel való ellátásért a fogyasztóméról nagyiága szerint 3—12 pengő fizetendő. A vizsgálati bizonyítvány, vagy hitelesítési igazolvány másodlatinak dija 1.50 P. Nagykanizsa, 1938. évi május 19. i u Poigármeater. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rénzvénytiraaság Nagykanizsán Paletta kiadó: Zalai Király. Interurbán teleion : Nagykanizsa 78 azám, Titulescu volt román külügyminiszter az éjszakát feleségével Nagykanizsán töltötte Egyiptomi herceg érkezett feleségével Nagykanizsán át somogyi vadászatra Érdekes vendége volt az éjjel és ma délelőtt Nagykanizsának. Titulescu, volt román külügyminiszter Daimler-gépkocsi-ján feleségével együtt Nagykanizsára érkezett és a Korona szállodában szálll meg. Titulescu Budapest felől érkezett Nagykanizsára, hogy innen foly tassa útját. Állítólag Franciaországba utazik. A volt román kiilügvminisz-ler magas, szikár alakját sokan felismerték. Mint mondják, többször átutazott már Nagykanizsán hasonlóképpen. Angol sportruhában volt, feleségével franciául beszélt. Mielőtt ma délelőtt elhagyta Nagykanizsát, benzint vett fel, majd a piacra hajtatott, ahol cseresznyét és egyéb gyümölcsféléi vásárolt. Titulescu magyarul beszélt bevásárlásainál és magyar pénzzel fizelett. Mikor látta, hogy felismerték — rövidesen folytatta útját Lelcnye fe-la. ahol elhagyta Magyarország területét. Ugyancsak két autón érkezeti ma délelőtt Nagykanizsára Jo-duf egyiptomi herceg is felesével. aki somogyi vadászatokra utazott. A herceg podgyászát külön nagykanizsai autó szállította utána. Már lOpen részletfizetésre vehet megbízható kerékpárt. ♦ Kérjen árjegyzéket flllhri flntfll kerékpárnagykereikedö sport-iltUUU HII1U1 üzletében. Fö-ut 5. Telefon 91. Hirdessen a Zalai Közlönyben Pályázat. A nagykanizsai szakirányú iparos-tanonciskola felUgyelőblzollsága pályazatot hirdet heti 6 óra cipészlpaii szakrajz óraidói állásra Pályázhat-n k cipészipari szakra|ztanfolyamot végzett tanítók, tanárok vagy IV. középiskolai osztályt és Ipsrl továbbképző tanfolyamot végzeit clpész-p rosok. A pályázatokat 1938. |unlus 15-én déli 12 óráig a lelügyelöbizotl-ságnak címezve az Ipariskola Igazgatóságához kell beadni. Felflgyelőblzoltaág. ill kerti többe a ZALAI KÖZLÖNY, ha bejelenti nyaraló cimét. A kiadóhivatal portómen-tesen küldi utána bármely \'belföldi nyaralóhelyre. HoIherr-Schranlz-fíle Planet lókapa „ kézikapa eredeti gyári árban kapható MerrScbrinti-Clajton-Shnttlevort Magyar Gépgyári Miek R, T. nagykanizsai lerakatában: ORSZÁG JÓZSEF Mag, műtrágya, atvényv4daln.i.x«rak, zaák, t6p Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A régi törvényszék mellett. Telelőn 190. Kligazdaiáfl Msutsytárssiig Gutenbers nyomda is Délzalal Lapkiadó Vállalata ■ agykmiisa Könyvnyomda, kOnyvkMésiat. ms.l.si hattest, fedeti Mayvek és dobozok gyára ■ „Zalai KBxIBny" politikai aapHap uarkeutA»4g« *• kiadóhivatala Készítünk i _ mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi é« iskolai nyomtatványokat, árjegyzékekei, (O öveket, meghívókat, eljegyzési\'és eaketéai érlesitése-kei, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat éa mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat. Gyártunk i üzleti könyveket, ügyvédi aaplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyvekei, rajzfü reteket és tömböket, minta-zacskókat, zaákcédulákat, naptártömböket, taltnagtfrakat, dobozokat stb. elsőrangú ^U-vtlelben éa a legolcsóbb árakon. , Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fö-ut 5. szám alatt Nyomatott a lagtulajdoiioa Halgazdasági tltazvínytiraaság könyvnyomdájában Nagykanizsán, lel\'1Q> OilctvCiCtö /.ülni Károly, 78. £»toly«m 126. szám. Nagykanizsa, 1938. junlus 5 vasárnap Ara 12 flll. ZALAI KÖZLÖNY és UaMWntals FIM 5. uW POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajoa Elóllzeléal ára: egy hóra t pengó 40 flllir. Szerkesztóaégl éa kladóhl.i liiratali lelefum 78. u. i külpolitikai helyzet és ebben Magyarország szerepének plasztikus beállítását nyújtotta Kánya Kálmán külügyminiszter a külügyminisztérium költségvetésének parlamenti tárgyalása alatt. Egy rendkívül éleslátású, élettapasztalatokkal bőven megáldott diplomata szólalt meg e nehéz kérdésekben s amikor végigolvastuk a Kánya Kálmán beszédéről szólói tudósitásákat. olyan határozottságot, külpolitikai irányvezeté* síinknek olyan éles és nyílegyenes vonalvezetését tapasztaljuk, hogy itt valóban nem kell keresnünk semmit a diplomácia kulisszái mögött. Nekünk nincsenek rejtett szándékaink. Ha a magyar külügyminiszter beszél. szavai egyszerűen és érthető formában tárják fel a inon danivalókat s még a legrosz-szabb szándék sem vádaskod-hatik azzal, hogy bármily csekély elcsavarintásával is élnénk még a legkényesebb problémáknak is. A magyar közvéleményt nagymértékben megnyugtatta Kánya Kálmán külpolitikai fejtegetése s beszéde, ha lehet azt mondani, fokozta a bizalmat mert mindaz, amit a magyar külpolitika cselekszik, mélyen, a nemzet lelkületéből fakad, vagyis : az történik, amit mind-anyian akarunk. Az utóbbi esztendők külpoli-takai hegemóniájában igen erős eltolódásokat lehet észlelni. Változnak a viszonyok és változnak a hatalmi sulyok is. Előtérbe nyomult két nagyhatalom, amelyik egyike győztesen zárta le a világháború véres napjait, a másik osztályrésze a háború-vesztés lett. Olaszország és Németország az elmúlt néhány esztendő alatt olyan politikai előre nyomulást mutat ,amely mindkét állam súlyát nagy \'mértékben emelte. Olaszország békés uton le tudta zárni keletafrikai fegyveres vállalkozását s Németország ugyancsak békés eszközökkel a sikerek egész sorát aratta. Ezalatt a Népszövetség hatalmi súlya egyre jobban ösz-szezsugorodott. Mai összetételében már nem is képes ellátni feladatának legfontosabb részét, amit azzal vállalt, hogy a benne bízó kisebb népeket megvédi a háború veszélye ellen. A Népszövetség ilyen iranvu sikereiben mi már régen kételkedtünk. Az események sajnos arról győz tek meg benünket, hogy a kisállamok nem bizhatnak a Népszövetség erejében. Mégis tagjai között vagyunk és ott is maradunk, mer.t Genf olyan fórumot biztosit számunkra, ahol megismertethetjük a világ népeivel azokat a súlyos magyar panaszokat, amelyek a trianoni békeszerződésben gyökereznek. Rendkívül érdekesen fejteget- Hodzsa miniszterelnök nyilatkozata a cseh kérdés rendezéséről, a magyar kisebbségekről és a kisantant-együttműködésről London, junius 4 Hodzsa miniszterelnök nyilatkozatot adott Ward Pricenak, a Daily Mail főszerkesztőjének. A miniszterelnök kijelenti, hogy bízik a cseh kérdés békés rendezésében: Henleinnel május 23-án tárgyalt már és most is minden percben folytathatják a tanácskozásokat. Ward Pricc megkérdezte Hodzsát, hogy ha nem sikerül békésen rendezni a kérdési, viszi-e az ügyet nemzetközi értekezlet elé ? Hodzsa kijelentette, hogy sokkal jobban szeretné, ha Csehország belügyeként tudnák rendezni a kérdést és erre minden remény meg is van. — En pártatlan vagyok ebben a kérdésben, — mondja Hodzsa — mert tót vagyok én magam is, tudom mit jelent az, kisebbséghez tartozni. A probléma Európa legsúlyosabb kérdése, de megoldása nem reménytelen. Elmondotta még a cseh miniszterelnök, hogy eddig negyvennyolcezer tartalékos szerelt le, a katonai intézkedések megszüntetése és a behívott tartalékosok leszereltetése folyik tovább. Ezután a kisebbségi kérdésről kerül szó. A szerkesztő megkérdezte Hodzsától, létezik-e egyáltalában a nemzetiségi javaslat ? Hodzsa egy 40—50 gépelt oldalas cseh nyelvű iratcsomót mutatott és felkiáltott: — íme, itt van ! i Ezután elmondotta \'Ilodzsaj hogy a tót kérdés nem tartozik a kisebbségi komplexumba. A magyar kisebbségek helyzetét a nemzetiségi javaslat rendezi. A magyarok helyi Önkormányzatot kapnak és a magyar nyelv használatát a javított szövegig javaslatokkal biztosítjuk számukra. — Abban a hólyzelben vagyok, — mondotta a cseh miniszterelnök — hogy rövidesem magamhoz kéretem a magyan és lengyel kisebbségek parlamenti képviselőit, hogy velük a kérdésről tüzetesebben tár-4 gyaljak. Mindenki a helyzet Páris, junius 1 A la|K)k prágai jelentések ulupjáu kedvezőnek mondják a helyzi\'L-t és az ujabb incidensek ellenére is további enyhülést várnak az ünnepekben. A I\'ctiti Párisién a jövő hét végéie várju a tárgyalások megindulását. A Malin is számit u megbeszélő.ok alapján a békés megoldásra. London, junius I Az angol kormány elküldte javaslatát Hodzsához a kisebbségi ügy rendezésével kapcsolatban. Hodzsa a küldöttséget, amely a juvaslalot hozia szívesen fogadta, a javaslatot behaló Ward Pricc iszóvátette n megváltozott viszonyokat és felvetette a kérdést, hogy a kisantant régi gépezete megállhat-o a mai helyzetben. Hodzsa vála* szában rámutatott arra, liogy az együttműködés hagyománya jobb, mint a háborúskodás. A régi helyzet helyett valóban uj világban élünk és nemcsak Németország, hanem a kisebb középeurópai államok is a nacionalista elgondolás felé tolódnak. A kisantant politikáját teháb szintén ehhez mérten kell sza-. b^lyozni és több harmóniát kell keresni a nyugati nagyhatalmakkal, beleértve Olaszországot enyhülésére szárait átvizsgálására elfogadta, de hangsúlyoz la, hogy bizonyos intézkedések fenntartására a bebő rend érdekében szükség van, ezek megszüntetését tehát no várják tőlo. Prága, junius í A pünkösdi ünnO|>ek élénk i>olilikai eseményeket hoznak. A tót ngppárt Prágában tart nagygyűlést Ulinka az amerikai küldöttség jelenlétében. A tótok a nagygyűlésen ragaszkodui fognak eddigi követeléseikhez és a pilsburgi szerződós eredeti példányára hivatkozva, újból a leghatározottabban hangsúlyozni fogják önkormányzati jogaikat és ré.£ követeléseiket. te Kánya Kálmán külügyminisz ter Szovjetoroszországnak és Franciaországnak mai fltülpo-lilikai súlyát. Valóban Szovjetoroszország palitikai hatalmát\' messze túlbecsülték egyes államok, de már ezek is kezdenek rájöni arra, hogy ha nem is távolodnak el véglegesen a szovjet-barátságtól, kívánatos számukra más támpontokat is keresni. Franciaország még nem régiben is a nemzetközi élet legilletékesebb törvényhozója volt, ezt a szerepét azonban köz ismert okokból ma már nem képes betölteni. ,Az erejétveszt-nagyhatalom köré csoportosult kisantantállamok ugyanerre a sorsra jutottak. Kitűnt, hogy á kisantant nagy nemzetközi kérdésekben ma már alig tud együttműködni. Világos bizonyí- téka ez annak ,hogy gyengültek az őket összefűző kapcsolatok, amit mi sem igazol jobban, mint az a tény, hogy a kisantantállamok nemcsak egymás közölt, de valamennyien együtt Franciaországgal nem tudtak kölcsönös segélynyújtási ^szerződést kölni. Ez a törekvés tökéletes csődbe jutott. Az a külpolitikai irányzat, a melyik háború után úgyszólván kizárólag a francia politika szolgálatában állott, ugy látjuk meggyengült. Ennek előnyeit a Berlin —római tengely élvezi, amely államcsoportosulás egyik sikerét a másik után araija. .Magyarország a Berlin—római tengelynek fontos tartozéka. Erdeke tehát Magyarországnak, h,ogy az a külpolitikai erőtényező erősödjön, amelyik vele szembeni nem a trianoni békeszerződésben gyökerező szankciók meg-rendithetetlen alapján áll. A kisanlantállamokkal szerelnénk normalizálni kapcsolatainkat s ennek létrejöttén már másfél év óla türelemmel és önmegtagadással fáradozunk. De természetes, hogy a normális alapok létrehozásának megvannak a maga feltételei. Minden törekvésünk arra irányul, hogy a ma- Íiyar kisebbségek sorsán javíttassunk. De nem mondhatunk le egyenjogúságunk elismeréséről sem s törekvésünk arra irányul, hogy a Kellog-paktum szel lemében történjenek meg a közös nyilatkozatok. Ha ez létrehozható, a Dunamedence kérdésének rendezése körül mi nehézségeket duem támasztunk. halai Köblöm* 1938 juntái 5 A Szent Jobb Kanizsán Junius 12-én, vasárnap déléiül! érkezik Nagykanizsára az Aranyvonat, amely Szent István Jobbját hozza, hogy Nagykanizsa lakossága is hódoljon a szent ereklye elölt a nagy király emlékének és a szenlist-váni eszméknek. A Szent Jobb 1771 óta nem hagyta el a magyar fővárost. Az országos körút gondolata vitéz Somogyváry Gyuláé, az országos nevű iróé (Gyula diák). Nagy ünepe lesz junius 12-ike Zrinyi ősi városának, Nagykanizsának. A nagyszerű ünnep mélló előkészületeit megbeszélendő, a plébánia fehértermében 1\'. (Izirfusz Viktorin plébános elnöklete alatt értekezlet volt. amelyen az állomásparancsnok-ság is képviseltette magát. Bészt veitek az értekezleten dr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos főjegyző, Rozs piarista gimnáziumi igazgató, Bar-ta István piarista házfőnök, Gaz dag Ferenc püspöki tanácsos1, P. Gulyás Gellért rendi kormánytanácsos, P. Hajnal Zénó kiskanizsai ferences lelkész, dr. Pollyondy József városi aljcgv-zü, Bariul Béla MÁV főfelügyelő és Gozdán Ernő egyházközségi irodatiszt stb. Az Aranyvonat pontosan 10 órakor fut be Nagykanizsára és 1.1 óra 7 perekor folytatja alját tovább. A város vezetősége megkéri a MÁV igazgatóságát, hogy az Aranyvonat ne a pályaudvaron, hanem a Csengery uti átjárónál áll ion meg, olt fogadja a város a Szent Jobbot, onnan vonuljon be ünnepélyesen a Felsőtem-lom elé. Visszafelé a Horthy Miklós uti sorompónál történne eszerint a búcsúzás. A meghívottak a Csengery uti megállónál sorakoznak, ahol diadalkapu várja a Szent Jobbot és diszkisérclét. Krátky polgármester a város nevében üdvözli Mészáros János érseki helynököl, az Aranyvonat vezetőjét és a megjelent előkelőségeket. A Szent Jobbot a ferences papság viszi körmenetben a felsőtcmplomig, az olt felállított díszhelyére. Iskolák, intézetek\', egyesületek sorfalat állanak. Az ünnepi szentmisét fél 11 órakor pontifikálja Mészáros érseki helynök, utána P. Czirfusz Viktorin plébános a felajánlást mondja el. Majd közszemlére helyezik a Szent Jobbot és intézetek ,egyesületek, közönség zárt sorokban vonulnak el Nagykanizsán kívül részt vesz az ünnepen Kiskanizsa löbbezer főnyi népe, a környékbeli fal vak népe, küldöllségilcg, púpjaik vezetése melleit. A felvonulási tervel és a részleteket most dolgozzák ki. Az értekezlet a rendezéssel megbíz ta dr., Pottyondy József városi aljegyzőt, Gazdag Ferenc püspöki tanácsost és Gozdán Ernő irodatisztet, de részt vesz abban a határőrség is. Zala és Somogy evangellkus lelkészeinek és tanítóinak konferenciái Nagykanizsán A Zalai Közlöny tegnap már röviden jelentette, hogy I). Kapi Béla evangélikus püspök Nagykanizsára érkezett liogv három napon át konferencia beszédeket tartson a zalai és somogyi egyházkerület lelkészei és tanítósága részére. A konferenciákra mind a kél megye ev. lelkészei és tanítósága szép számmal jöttek össze. Kapi püspök eddig négy helyen tartott (konferenciákat, éspedig Bonyhád, Celldömölk, Sopron é:j Győr körzetében. Az ötödik és utolsó volt Nagykanizsa. Kapi Béla előadássorozatának cimc: »Az egyház, Isten műhelye. Ennek keretében épültek fel a többi előadások, amelyek a fe Idősségi adatra és az egyház lényegéből folyó kölelességteljesi- I lésre buzdították a megjelent lelkészeket és tanítókat. Kapi. püspökön kívül előadást tartott Horváth Lajos somogyi esperes, gyékény esi lelkész, Jónás János zalai esperes, dörgicsei lelkész, Seregélyes István szepetneki lelkész, Menyhár István keszthelyi lelkész, Horváth Olivér nagykanizsai lelkész, Németh István porrogi igazgató-tanító. Kapi püspök nagvkanizsai tartózkodása alalt Horváth Olivér lelkész vendége volt. Pénteken a zárónapon \'M-en járultak Ur-vacsorához. Ezzel a háromnapos konferencia befejezést nyert Kapi püspök fáradozását Horváth Lajos íés Jónás János esperes lelkészek köszönték inog, a tanítóság részéről pedig Németh igazgató. Kapi püspök pénteken délután niárianiajori birtokára utazott ifövid pihenőre. Mindenkinek fel kell készülnie a légoltalomra! Senki se mulassza el megnézni a légoltalmi kiállítást! A tegnap megnyílt nagykani- I zsai légoltalmi kiállítás szinte megijesztett akárhány gyengéidegzelü embert. Bennük már felmerült a gondolat— mi lenne, ha csakugyan sor kerülne minderre ? Nem kell, nem szabad összerázkódni az idegeknek a légoltalmi kiállítás láttán. Nem kell elsápadni arra a gondolatra, Jiogy háb oru lesz. L)e igenis mindig készen kell állni^jírra, hogy háború lehet. A pacifista jelszavak ideje elmu\'t. A pacifizmus ma vagy önáltatás, vagy szándékos eíközömbösitése a nemzetnek. Ma csak az erősek békéje lehetséges. És ezt az erőt meg nem szerezni: — bün, még pedig adott esetben jóválchelet len bün a nemzet ellen. Ezért kell fegyelmezett rendben a ma gyarságnak felsorakoznia a légoltalmi ismeretek megszerzésében, a légoltalomra való tárgyi felkészülésben. A magyarság nem akar háborút, de nyugodtan akar szántani, vetni, építeni, nyugodtan akar gyermekeket ne vélni és biztonságban akar építeni. Békét akarunk és ezért kell megszereznünk a biztonságot. Békét akarunk és ezért kell a polgári tömegeknek is mcgszcrczniök a biztonság feltételeit a polgári életnek azokon a területein, amelyek a fegyveres erő működési területétől lá vol esnek, de amelyek egy mo dern hadviselés esetén már nem élvezhetik a frontinőgöttiség viszonylagos zavartalanságát és veszélytelenségét. A Légoltalmi Liga ezért a cél ért szervezkedik az egész országban és megtanít minden magyar embert, férfit, nőt,gyermeket.,\'urat és munkást, egészségesel és beteget, öreget és fiatalt a saját életének, saját értékeinek biztonságba helyezésére. Ezt a munkát érdeklődéssel, tevőleges bekapcsolódással segíteni nem csak Iegelsőrendü hazafias kötelesség, hanem Iegelsőrendü önérdek is. Hogy hogyan kapeso\'óJjon be a magyar társadalom mindéit felülele, minden egyede ebbe a munkába, arra tanit meg a légoltalmi kiállítás, arra lanitanak az olt naponta elhangzó előadások és a naponta vetített hangosfilmek. • Azok az intézmények, melyek a mai napig iv légoltalmi vezetőnek bejelentették a kiállításon és előadásokon való megjelenésüket, a bejelentett időpontokban nézhetik meg a kiállítást. A Nép-mozgóban hangosfilm előadások vasárnap d. e. 101 es 11 órakor, hétfőn d. e. 10 és 11 órakor, kedden délelőtt 10 és 11 órakor, délután 3 és 4 órakor, szedán d. e. 10 és 11 órakor, délután 3 és i órakor, csütörtökön, d. c. 10 és 11 órakor, délután 3 és 1 órakor lesznek. A kiállítás nyílva naponta a Városháza közgyűlési termében délelőtt 8 -12-ig, délután 3-7 óráig. Belépődíj felnőtteknek 20 fillér, gyermekeknek, katonáknak és csoportokban érkezőknek 10 fillér. — ButorkUUltisankat tekintse meg minden vételkényszer nőikül. Köpetein bútoráruház Vizvezetékszerelést garancia mellett készít - MENDLOVITS Tárosházi tisztviselők szolgálati Jnbllenma Tegnapi számunkban megemlékez, tünk dr. Hegyi Lajos .polgármestcr-lielyeltes.főjegyző jubileumát akii 20 esztendő óta szolgálja Nagykanizsa város közönségét. Ugyancsak 20 esztendős közszolgálati évfordulójához érkezett dr. Prack István közigazgatási tanácsnok, a gh. főnöke, dr. Novai Imre tanácsnok, a városi adóhivatal főnöke, nem kü. lönbcn líciumért Károly városi lő-számvevő, ni. kir. állami száinfőlaná-csos, akik egy időben kerüllek Nagykanizsa város szolgálatába azóta a város közönségének osztatlan elismerése melleit teljesítik nehéz és felelősségteljes hivatalukat. Nagykanizsa közönsége közszolgálaluk 20 éves évfordulója alkalmából szereltei zárja szl-fvébe a jubiláns városi főtisztviselöket. 15.000 résztvevője fess a Hangya országos kongresszusának A Hangya szövetkezetek fennállásának negyvenedik £vfordulóju alkalmá. ból junius 23-án országos kongresz-szus lesz Budapesten; melyen az egész országból mintegy 15.000 szövetkezeti tag vesz részt. A vidéki résztvevők féláru jeggyel utazhatnak majd Buda. pestre és népviseletben zászlóik alalt gyülekeznek a Lánchíd és az Országház közölt a pesti Dunaparton, ahonnan !) órakor a legfőbb utvonalakon vonulnak fel a városligeti Iparcsar-nokba. Útközben megkoszorúzzák a Hősök emlékét, továbbá a magyar agrár és szövetkezeti niozgalom két halhatatlan vezérének, gróf Károlyi Sándornak és Darányi Ignácuak a szobrát. A kongresszus fél 12 órakor kezdődik. A mognyiló beszédet dr. Balogh Klcmér titkos tanácsos, a Hangya elnöke mondja, inajd Wünscher Frigyes dr., a Hangya vezérigazgatója1 (beszél a szövetkezeti tábor feladatairól és munkaprogramjáról. Végül fölszólalnak a kormány tagjai, számos egyházi előkelőség, továbbá a külföldi szövetkezetek kiküldöttei. A kongresszus után az Iparesarnok mögötti téien felállított asztaloknál a Hangya minden résztvevőt vendégül lát. Mindenki kap egy táskát, amelyben teljes ebéd lesz: sült körettel, két zsemlye, tészta és fél litor bor. A délutáni programon a Hangya Ceglédi uti tárházainak megtekintése, továbbá a Hangya budafoki pincészetének, rum-, likőr- és konyakgyárának meg-tekintése szerepel. (:) Naptári Junius 5. vasárnap. Kom. kat. PUnkösdvasárnap Protestáns Pünkösd-vasárnap. Izraelita Szivén hó 6. — Junius 6 hétfő Rom. kat. Pünkösdhétfő Protestáns Pünkösdhétfő. Izr. Szíván hó 7. — Junius 7. kedd Rom. kai Róbert. Protestáns Róbort Izr. Szíván hó 8. Gyógyszertári éjjeli szolgálat o hó 15 lg a „Mária" gyógyszertár és « kiskanizsai gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 0 óráig (hétfő, szerda, péntek délutio kedden egéax nap nőknek.) Pünkösdre Hölgyek részére! Gyönyörű Urak részére! Nagyon szép divatcipök, wcek- divatoipők, fehércipők, szandolottek, harisnyák! end cipők, szandálok, zoknik! Gyermekek részére! Fehér-, lakk- és szines Legolcsóbban és legjobb minőségbon gyermokcipők, szandálok, tornacipők! MILTÉNYI cipAUzletben Fő-ut 2. sz. 1938 IfunluB 5- 2ALAI R02LÓNV A színházi iroda hírei (•) GELLÉRTHEGYI KALAND -Ivőrössy Zoltán—Csongor Béla diadalmas sikert aratott operelmjdonsága szombaton e-to ismét a premier teljes szépségében van műsoron. (•) VAS AH NAP DÉLUTÁN 3 ÓRAKOR - DEL1LA - Molnár Ferenc kellemesen szórakoztató vígjátéka kerül színre délutáni helyárakkal. (•) VASARNAP DÉLUTÁN fi ÓRAKOR - JÚLIA, a pompás operett-újdonság szintén ol-só délutáni hely. árakkal kerül szini«. (•) GELLÉRTHEGYI KALAND -A PONKÖSI) MINDKÉT ÜNNEPI ESTJÉN. Vasárnap és hétfői efJ a rádió nagy sikere, az országosan népszerű Kőrössy-operett vnn műsoron Harczos Irén, Oltay Bab«, Egry Bei*ta Szalma Sándor, Iiőrössy Zoltánnal a főszerepekben. (•) HÉTFON DÉLUTÁN 3 ÓRAKOR A NóTAStKAPITANY délulánt olrtó helyárakkal gyönyörködtet. (•) HÉTFŐN DÉLUTÁN 0 ÓRAKOR - A MACSKAZENE. A közönség tul-szerény cimo miatt nem méltatta figyelmére rezt a kivételes szépségű o póreltet, melyet a kritika a$ évad egyik legnagyobb sikerének é< legszebb oj>e-rellnek állapitolt meg. Ennek az o|>e-rellnek 8—10 előadására számitolt a szinház, liiszen nagy fővárosi sikerű darabról van szó. Nézzük meg, gyönyörködjünk benne — aztán megbo. csütluitjük, hogy ilyen jelentéktelen címmel szOrénykodott a szlnlapon. (•) JÁNOS VITÉZ —• KETTEN EGY JEGGYEL keiden exto fél 9 órakor. Csúnya nö nincs többé! A legelhanyagoltabb arcbőrt la rövid Idő alatt megszépíti a világhírű nagyenyedi Kovács Króm. tlj.ll bui.ál.tr. kM c.om.fül*. (nlro»). Nappalt h..>□,].ír. tára. CMa.golt. (..Arai). figyelj*. . vMJ.Kjr. I Szombat iiudApest i. 17 Juliét* IWrenr- előadása. — 17.30 Szintő tiyiila magyar nótákut énekel, kíséri Vidék József cigányzenekara, — U.itO Kiillyy Miklós elő:lil4ra. — 11) A Merlwsz jazí.zenekor. — 1U.30 Helyes magyarság. — 20 .A király Irózasodik.. Vígjáték 3 felvonásban. — 21.10 Ilitek. - 21.30 ButlaiiesU HangverirCiiy Zenokur. — 22 időjárás, jelenlés. — 23.10 Murát lilék i-igény-zenekara. — 0.05 Ilirek. budapest ii. 17 Mlsnzirta ilzwielek. (Farkas Eriit) — 10 MezfigairUbsilgi félóra. — 10.90 Pápai (iyiila előarlása. — 20 Hírek. — 20.25 A rádirt szalonzenekara. B8CS. 18.20 Ijetnewk. — 19.10 Itádtózene-kar. _ 20 Zen ás osztrák esi. — 22.30 Tűm-zene. — 21 Hangverseny. Ha belel el vannak dugulva (5 gyomra ronz, ugy lotyamndjék azonnal a terméizelei Ferenc Jóiset kescrUvizhez, mett ez mir csekély, »lig egy pohárnyl mennyiségben Is gyorsan, biztosan és mindig kellemesen tisztítja ki az emésztés útjait s |6 étvágyat és friss köiérielel teremt. Kérdezze meg orvosát. - Div.tclpSk U .aautUlok, tenulsz- clpők, tornacipők Mlllényl nipőiizlot-ben, Fő-ut 2. úw*atl a lue^U-zUatá f^Ucéut- Ktt tr.bui 60 fí/fflr, nogy tubui 90 fillér\' Trianon pünkösdje Junius 1... A trianoni gyász napja. A Magyarország sorsát (akkor azt hit. lék « hatalom és e.-flutak bódultjai) «örökre. megpecsételő alá-irás szomorú dálumá. Junius 5... Piros pünkösd napja. A hajna. loilás, a világosság, az elméket megtisztító Szentlélek ünnepe... Tizennyol év után ez a kél ünnep a történelem legfájdalmasabb magyar gyászünnepe és a villgrn borult éjszakát felvilágosító Szent, lélek Islen örómnapja egymás mellé,került a naptíron. Ugy écz-zük 1H éven után, liogy Szimbo-lum van ebben. Ugy érezzük, hogy a felvirradó pünkösdi hajnal nem csak a naptáron szomszédos a trianoni éjszakával hanem a tör ténelmet vajúdó idők méliében is. Jelek vannak köröskörül a világon. A világosság kicsi lángjai egyre jobban fel-felloliognnk minden leié 6i fényüknél egyre biztosabb körvonalakban bontakozik ki a magyar sors igazsága. A Szentlélek pünkösdi tüzei ezek. A* is. leni Gondviselés útjelző\' az egész világ min ion nemzete számára, amelyek közölt a-ldig nem lesz nyugodt vctt\'-s, pihentető ál nu éj. szaka, nem lesz addig efaberncK, életnek, hitnek, holnapnak, testvéri kézfogásnak igazi építő ereje, valameddig el nem jön az Igazság pünkösdi hajnala és el nem söpri áradó világosságával Trianon gyá. szos éjszakáját. A naptárban már pünkösdi virradat következett a feket« évfordulóra... (bl) A Dunániuli Közművelődési Egyesület holnap Nagykanizsán tartja közgyűlését és hangversenyét Az egyesület kiegészítő könyvtárat ajándékozott két kanizsai könyvtárnak Nagykanizsára. Az Egyesület közgyűlése pünkösd vasárnap, délután 1 órakor lesz a városháza tanácstermében, utána 5 órakor díszhangverseny lesz az Iparoskor nagytér méhen. Ezen országos nevű művészek állnak dobogóra (Karácsonyi Margit népdalénekes, Hajdú Imre, az Operaház tagja, dr. Darás Ciá-bor zeneszerző, dr. Sonkolyi István Ilubay-növcndék). Az irodalmi részt Sziklay János elő A Dunániuli Közművelődésit Egyesület áldásos működése zaj talán, de annál eredményesebb. Most is egész halom értékes könyvvel ajándékozta meg a kiskanizsai Olvasókör könyvtárát és külön kiegészítette a III. körzeti elemi iskolai könyvtárat. Sziklay János dr. kormányfőtanácsos, a magyar toll ősz nagymestere, az Egyesület elnöke tegnap megérkezett adása képviseli. Helyi szereplők : Kelemen Ferenc, az Irodalmi Kör társelnöke bevezetőt mond, Süle Ottó polg. isk. tanár Mécs-verset szaval, Ilarbarits -Lajos saját költeményeiből ad Clő. (0 A „Délzalai Éneklő lljn-ság" hangversenye Pünkösd hétfőjé \\ délelőtt 11 órakor a Városi Színházban lc;z n Délzalai Éneklő Ifjúság második nagyszabású hangversenye. Hz az ifjúsági dalosün. nepély nemcsak a magyar dal, de a dalszerClő közönség ünnepe is lesz. A dalosünnepélyen a kanizsai II. körzeti elemi iskola, a polgári iskolák és a gimnázium énekkarán kivül közre-müködneY a balalonmogyaródi, gclsei, komárvárosi, molnár-i, nagybakónaki és tótszentmártoni elemi iskolák énekkarai is. Az ol só jegyek Mair könyV-ke.cskcdésben kaphatók. (:) Asszonyok, leányok. akiknek diszmagyar-ruhájuk van, a Szent Jobb fogadtatásában való rész. véiel végett szíveskedjenek sürgősen Jelentkezni Farkas Vilmánál (Rázár épület, telefon 171.). Magyar kötelesség, hogy méltó legyen a Szent Jobb fogadtatása Nagykanizsán is! Ehhez Jcéri a hölgy-társadalom segítségét ez. uton a rendezés eme részével megbízóit Farkas Vilma, a Keresztény Jótékony Nőegylet ügyvezető alelnöke. (:) — (Baross kirándulás) A nagykanizsai Baross Szövetség pünkösd vasárnapján kirándulást rendez Rc;lenek István szentgyörgyvárl szőlejébe, melyre a szövetség tagjait és barátait ezúton szeretettel meghívja az eliv-Uség. (:) legszebb nyári fazonok RUHÁK divatos színek és minták. íAtAi közlöm* 1938. junius S. A századforduló legnagyobb regénye Most van negyven esztendeje annak, hogy egy zágrábi szállóban elfogták Mattaslch Géza ulánusföhadnagyot és Kóburg Lujza hercegnőt, a belga király leányát — Az egyik az őrflltek házába került, a másik a börtönbe — E regény ti kait nem Ismerte eddig a világ burg és Gézánál Zágráb, május végén COPYRIGHT ..Volt egyszer egy fehér g lamb, ragyogott tollazatja... Kii nc esztendővel volt idősebb Lujza szász-kó-gólai herceg 16 Matlislch A hercegnő 38 esztendős volt, a főhadnagy 29, amikor Bícs ben, a Práterben — ugyani t látták meg egymást Rudo\'f és Vetserj Mária is — egymásra találtak. A találkoiásuk ii szakasztott ugy történt, ahogyan Lujza sőft^r huginak férje összetalálkozott szerelmesével. Velsera Máriának is Rudolf, a bátor lovag tetszel! meg, Lujzának ís af imponált, hogy a fess Mallasich főhadnagy biztos kezekkel megzabolázott egy rakó cltlin lovat. Találkoztak majd minden délben. Olyan Időben, amikor az elegáns Becs a Práterben lovagolt és kocsikázott. Egymásra nézlek és egymísra mosolyog ak. Mindkettejük szíve szerelemre gyulladt. Lujza bo:dogta!an vjlt... Maga irj 1 memoárjaiban : a férje brutális ember. Egyetlen gondoía\'a : ha Lujza ap a, a ráláns kaland.airói hires Lipót belga király egyszer majd behunyja szemeit, fantasztikum vagyonának fe\'ét ő, mint az unokák apja fogja örökölni Lujzát udvarlók serege veszi körül. Hódolói közé tartoznak Károly Lajos főheceg, Ferenc Jó zsef öccse és Ferdinánd, a bolgárok ifiu királya. De egyik se az iga i. Az igazin .k még csak most k II eljönnie. A két szerelmes Abbáziában is merte meg egymást. A Vdia Angiolina-ban, a „víg özvegy"-nek, Stefániának parkjában. Mattasich Géza tetszett Stefániának Is. Egy esti tánomulatságon mutatták be a főhadnagyot a belga királyleánynak és ezen az estén Lujza feltűnően sokat lánco t M itta-sich Gézával. Egy lugas alatt a be- mutatkozás estéjén csatlant el az első szerelmes csók. Aztán; a regény ment a maga utján. Ugy, ahogy ez a regényeknél szokts. Lujzának nem volt istállómestere. Hárman pályáztak az állásra: Pálffy gróf, 0 sich gróf és Mattasich Géza Három elválha\'atlan jó barát Kóburg Fülöp hírceg, a férj ugy ta lálta, hogy hármuk közül Mattasich Gáza látszik lefke\'ésbé veszedelmesnek. Pár nappal az abbázlai találkozás után a főhadnagy a főher-, cegnö udvarába került Együit járták a v lágot A stációk: Karlsbad, Páris, London, a francia Riviéra, Cannes, Nizza. Lujza két kézzel szórji a pénzt. Ma;dnem négymillió forintra rúgnak az adósságai. A férjétől nem kap semmit, minden pénzforrása az a h Ivanezcr frank, amelyet tfipénz cimén Brüsszel folyósít számára. A lapot hasábokat Írnak ar-yagi botrányairól. Nizzában már a hotelszámlát se tudják kifizetni. Uzsr-rások jelentkeznek és „Jószívű" bécsi ügyvédek. Lujza vH\'ói közkézen forognak. És 1897. juníusában forgalomba kerül n-gy váltó, összesen 500 000 forintértékről, három hónap mul\'a u|abb két váltó, össz:sen 250 000 forintra kiálli\'va, ezeken a váltókon Lujza aláírásán ki.üt olvasható ez az aláírás Is: „angemmmen Kron prinzessín Stephaníe Erzherzogin von Österreich". ..„E hal váltó közül keltő i\'t hever most elő tem az asztalon... A d.itum rajluk: 1897 juniui 15. Pressburg. Az egyik értéke: 150.000 FI., a másiké 125 000 Fi. Kék plajblsszal mindegyiken raj\'a van egy szám: b 122/1898. Ez a szám a Mrttasich-féle váltóhamisítás! bünper aktaszáma. Ezekkel a vállókkal tetlék tönkre a királylány lovagját... A szerelmes királylány harca a lovagjáért Két béc6l uzsorás, az aktákban ugv szerepelnek, mint „CommHo-I nare", ők számítolták le a vá lókat. Mit adlak értük? Erről nem beszélnek a hadbíróság ak\'ái. Egyikük se érdeklődött Stefánia udvaránál, hogy a trónörökös övegyénekaláírása valódi-e? Azt mondták : fel se lé\'elezték, hogy Lujza udvarából hami vállókat küldhetnek hozzánk... 1898. tavaszán Lujza és Mattasich a Zágrá\'i mel e\'.tl Loborba utaztak. Mattasich mostohaapjának, Keglevich grófnak voll ill a kastélya. Most szegényház van benne. Ilt éltek pár napig. Itt kereste fel őket Btchracll doktor, Kóburg Fü löp ügyvédje, aki utazási e\'őit Fe renc Józsefnél volt audiencián. Bac rach azt mondla: egyetlen feltétel mellett lehet likvidálni az aff\'rt, ha Lujza és a főhadnagy örökre elvál nak egymástól. E feltét Ibe egyikük se egyezett bele. Ezek után az uzsorások jelentkeztek a váltókkal Stefánia udvaránál Olt kijelentették: a váltók hamisak... Feljelentést lettek a rendőrségen. A rendőrség — előzetes megbeszélés ulán — álletle a feljelentést a főudvarmesleri hivatalhoz. Előttem az akta... Száma: Vr. XXIII.44/15/98. ad 1. A sarkában egy ceruzával irt vígzetes izám: 13... Stefánia vallomást tesz és kijelenti, hogy „Az ezen váltókon levő ama szavak, hogy „angenommen Kronprinzessin Stephaníe Erzherzog von österrelch" nem az én kezemtől származnak és ezek tudlom és beleegyezésem nélkül kerültek a válfók\'a..." Stefánia ka akterit ztíkus aláírása zárja le a jegyzőkönyvet, amely vég zctes volt a szerelmes szivü ki ály- Imprimée-, divatvászon-, karton-, puplln-, selyem-, siffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. leány lovagja számára... Mattasich idézést kapott a zágrábi Platzkommandólól, hogy felülvizsgálat céljából jöjjön eg/ napra Zágrábba. Lu|zivai együtt utazott oda Loborból. Reggel kilenckor meg jelent a katonaorvos, mögöt e F.anz Grnagy. az elfogató parancssal. A zágrábi állomás n befülve várt egy különvonat... És mialatt Mattasich G\'zát a helyőrségi börtönbe vitték, a különvonat megindul! Bícs felé. Onnan még aznap kiszállították Lujzát Döblingbe, az őrüllek házába... Az akták között van Lujzának két levele. Az egyik finom levélpaplrosra van írva. Összesen 40 oldal. FinolTt, világoskék szinü levélpapír, mindegyiken rajta van a Kóburgok címere. Dátum: Döbling, 1898. szeptember 21. Ezt a levelet a vizsgálatot vezető Karapanca kapitányhoz htézte az őrültek közé zárt {(irályleány. A másik levél már hivatalos levélpapirosra van írva és — bár a dátum hiányos rajla — alkalmasint ezt is ezen a napim vetette papirosra Kóburg Luj\'a. E leveleket sohasem olvasták fel a hadbírósági tárgyaláson. Az Indok, amíni a Jegyzőkönyvekből kiderül: Lujzát gyengeelméjü-nek deklarál ák a bécsi orvoso\'t és ezért vallomása el nem fogadható. Ezenkívül a vallomása ellentétb n van a zágrábi letartóztatása alkalmából tett vallomásával. Mert mi történi akkor? Kétségbeesetten mond|a el Kara-pancsához irt levélben : „ ..azt mondják nekem, hogyha a váltóról megkérde nek, feleljem azt: nem tudok és nem emlékszem semmire. Mondjam az\', hogy csak későiben értesültem arról, hogy a vá lókra ráhamlsllotlák a liónörökős özvegyének aláírását. Azl mondták, hogyha Igy vallok, minden iendbe-Jön és én Igy va\'loltam... Én nem tudtam semmit bűnügyekről, jóhiszeműen hitem, hogy az ügyvédek Jobban tudják mit kell mondani és ezért van ellenmondás mostani és akkori vallomásom közölt. Me t igenis: a vállókat én Irlam alá... Mattasich ártatlan I" „Minden embernek kötelessége a valót mondani, különösen olyan esetben, mint a mostani, amikor ezzel egy ártatlan emberen Begilhe-lünk Erre mindenkor kész Loulse szász-kóburgl belga hercegnő*. „Te vagy számomra a világ, szeretlek téged... A döblingi örüllek házából, ahol dühöngök közé zárják a belga király lányát, hiába próbálja menteni sze relmesét Kóburg Lujza. Vallomásai, levelei itt hevernek az akták kőzöt, de a tárgyalásokon sohisem olvasták fel őket és nem lálta ezeket Mattasich Gézi sem. Két sürgöny hull ki az Iralborl tékból. Egy napon adlák fel mind a kettőt. 1897. december 16 án. Az egyiket Bécsben, a másikat Mcránban. Ezen a napon indult Mattasich szerelmeséhez, akinek sürgönyében ilyen mondatok vannak: .Nemsokára utazol hozzám és jaj, d: lassan gö dili Veted a vonat I És mégis egyre közelebb ]ön s rossz fiu és nemsokára vágyakozó barna szemek mosolyognak rál Azt mondják . majd neki ezek a ezernek epekedéasel t tele: szeretlek téged és ezzel aztán minden kin el van feledve 1 Világosaág ragyog a világról rám 1 Te vagy számomra az egész világi" „Mürchen" — ezzel a szóval irta alá Lujza a sürgönyt, amelyet maga fogalmazott. A hadbíróság a távirati blankeltát a meráni postahivatalban foglalta le. Ugyanezen a napon ment Meránba a következő telegramm : .Mademoiselle Reln Meran Villa Pradejtlof. Éppen moat szállok vonatra. Érzem: hogyan dobog az én hűséges szivem, mennyire vágyódom már a napsugaram után, milyen lassan is megy ez a vonar, repülni szerelnék Hozzád. Aludj Jól és álmodj a mi kunyhónkról, en édes drága kirslny egerem Jó éjt. Mtndtg Imádkozom. Isten óvjon. Örökké a Te .Schncck\' ed.\' A szerelmei lovag, telegrammjál a hercegnő komornájához címezte és aláírásul a „Schneck" szót használta. Fájdalmaitól szabadul meg rheumánál, köszvénynél, Ischlsaznál, Ha Ihermálle kurála bogy közvetlenéi a kéne. hőforrásokban « fürödjék. A modern orvosi tudomány ezen ideálját valóra Váltja TRENCSÉNTEPLIC gyógyftlrttt. Uj hegyi therwálle ctrmdfardöj. . I.gu.bls KS«*M«r4p*ha>, _|931 |unlu» B BALAl B02U0KJ Egész halom akl i hever ill elöltem Levelek, iegyzOkOnyvck. Az egy k levelei Lujza az apjliak irta, cbb?n kélsógbeeaellen kér segilségel. Azl Írja: .Kedves Papai Az a kellemetlen _ helyzet, amibe engem családom sodoil. nciyzer. hiiiiuc tngvui von."...\'............. arra kénysierllelt, hogy pínzt vegyek lel éa megkértem Stefániát, hogy 6ll|on mellém. T.et 6 meg is tette. Helyze- . ______..nr( mai hitra mmt- iiiciiciii. tiH " ••■^•fc ------ lembe i nem marad más hAtra, minthogy Magát kérjem meg. kedves Papa, ezt az esetet az én és nővérem érde kében rendezni. Mindenesetre minden jogomat a Coburg-féle hitbizományra érvényesíteni fogom, miután be tudom bizonyítani, hogy Fülöp a mull év júniusa óta engem a lányommal és udvartartásommal együtt nem tart el. Pazarlásról nem lehet szó. E-i csak az eltartásunkról beszélek. A pén t igen kuláns feltételek mellett kaplam. Kérem: segítsen Stefánia érdekében és a magának mind g hálás Lolse ér- dekében." Ezt a levelet nem egészen két hónappal a zágrábi letartóztass elölt, 1898. március 14-én kUldte Nizzából Lipótnak Lujza. ...És Lipót, aki Lujzára azérl is haragudott, mert ez szemrehányást tett neki Cleo de Nerode miatt, kiadta a levelet a zágrábi hadbiró-ságnak... Olt azt mondták, ho^y a levél hamisítvány. Cs3k rá kell nézni az aláírásra és az akták között elfekvő levelik al i\'rására, hogy a 1 ikus is megállapítsa : valamennyi aláírás Kóburg Lujzától származik... ...É« a váltókon a Stefánia aláírása feltűnően hasonlít a Lujza kézvon \\sához... PaAl Jób Páratlan látvány lesz a nagykanizsai helyőrség sport-záróünnepélye Ma, amikor az egész magyarság fokozottan érzi öss>.erorrotlságát n nemzett liad se-éggel, Nagykanizsa t\'ir-sudal nánnk is meg kell mutatnia, hogy a honvédség ügyeivel szemben a régi közönyt ft szeretetteljes, lelkes és lelkesedést a lé é. dcklő lés váltotta fel. Ennek bizonyítására junius lt).én Jitísz alkalma Nagykanizsa t.lrsiul-U-mának. Ekkor l«z ugyanis n helyőrség sport.záróűnnepe a Zrinyi sport- pályán. Az előkészületekből ítélve, ilyen fényes, ilyen látványos és gazdag helyőrségi sportünnep r.c.n volt még Nagykanizsán. Nagyszerű gyuko.latok, ke.ékpáros karusszel, díjugratás, harci pyako,latok, téfás l>e.»utató. végül káprázatosan széj», tűzijátékkal tarkított zárójelénél lesz a műsoron. Belépő lij ne.n les/, csnk 10 100 fillérei müsor-megvál.ás. (:) Rőfös-fűszeres futball-mérkőzés A füsze.es alkalmazóink ne.n bírták nézni a lő fősök diadal nasko.lását és pünkösd vasárnap délutánra t\'lál-kozásra hivták meg a rőfösöket. A kél szakma rangadóját valószínű a főnökök is teljes számban megszemlélik. Kezdete 4 órakor a Ya .utas pályán. Bíró Gerencsér Pál. Belépő dij n\'ncs. ______ Holnap nyílik meg a városi strandfürdő Holnap, vasárnap nyílik meg a városi strandfürdő és sportuszoda, tekintet nélkül az időjárásra. A váró. az idén is mindent elkövet, / hogy a közönség jól é cz-J ze magát a st an !o:i. ^r Holló János testnevelési tanár különös súlyt he. lye/. az ifjúsági vizi spo.t-kiképzésie, tekintettel arra, hogy a strandíürdő létesítőiékor az OTT felléteiül szabta az irjuság vizisportki képzését. A* idén napban kó«zíllö lik uK ifjúság a tK\'brOt\'Ciii csapattal való revnnchmérkőzésére az oltani strandon. Nagyszabású tervek kerülnek az idei nyárra kivitelre, amelyek a vizi sportélet intenzitását lesznek hivatva szolgálni. Jilwifiss, iogy dolgozhass j" - (Légoltalmi tanfolyam) Vé.scy Barna műszaki tanácsnok e<;v hétig Budapc.-ten légoltalmi ta t-folyamon vett részt. Ma eilc érkezik vissza Nagykusizsám. - (A^STOSz közgyűlése) A Segé lhivataT Tisztviselők Országos Szövet- égének nagykanizsai fő so-portja junius 18-án tartja évi közgyü-Íísét, amelyen az országos közönt részé ől részt vesz Varga elnök, kormányfő anái-so; és Szabó főtitkár. - (EikQvö) Ma vc/elle ol árhoz u fercncii\'k plébánia ie;nplomában Boke Ferenc áUamrendőrségi (!e\'e\\t v Szvkulia Euii-lia ieii\'őrségi tisztviselőnőt, Szekulla Jakab igazgató-tanító 1 ányátT Az es-keiési sze tartási P. Czlrfusz Viktorin plébános.házlő lök végez\'c. Az esküvőn olt volt a lisztikar és az egész detektív testűiéi. - (A S\'.ent Ilona Leányktub) lolyó hó 0-áu fél 0 Órai szentmisével kapcsolatosan ta;>a válást rendez, melyre a ke Ivcs szü.őkcl és édcklő-(:ő:;cl szereteUel meghívja a Mi sziós-ház főnöknője. - (Eljegyzés) Gáspár Bözsi é-s Drimók Mszl\'> jegesek. (Minden külön éle.\'téi helyeit ) , A Kath. Legényegylet fagylalt-estje pünkösd vasárnap, tánccal. Jazz. (:) — Bútorokban a Kopsleln cég VOZetI Modorn mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja bo, kedvező .ize tóul faltételek mellett. Naayot&allótenaK megváltás . SIEMENS-PHONOPHDR! \' m kanau&itv Magyarországon átvonulóban junius 9-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor Nagykanizsán a Deák-téren időzik ós bemutatja a legújabb típusokat. - Tekintse meg I — Uj modern eiontveietékea typmok. Kérjen képes árjegyzékei. SIEMENS, Budapest, VI, Nagymező u. 4 13 pünkösdi esküvő Nagy forgalom volt ma délelőtt a nagykanizsai anyakönyvi (vj hivatalban. 11 fiatal pár költött ma házasságot az anyakönyvvezető előtt. Vasárnap és hétfőn 1—1 esküvő lesz, ugy, hogy a pünkösdi \'ütnnepekre összesen 13 pár kötött házasságot. — Rómában a ná.xntaaok kedvalt axállodája: a Hotel ImperUl-Toarlng. Via Vlitorlo Venelo 24. Elsőrendű\' szálloda. Autóbus: minden vonatnáll. — (Növendék-hangverseny) A zeneiskola szerdán délután 6 órai kezdeHcl az iskola földszinti hangversenytermében növendékhangversenyt tart. Belépő lij nem lesz. A rendezés költségeit önkéntes a !o:nányok hiva- tollak fe.\'.ezni. — (Házasság) Kcszey Anna és Vadlya Tihrtmé.\' Zollán városi tisztviselő Pünkösd hétfőjén déli 1 órakor tartják egyházi esküvőjüket a szentfeiCiicrondi pl j. bánia templomban. (Minden külön értesítés helyett.) — (Német autósok a Balatonnál) A német autóklub freiburgi tagozata pünkösdkor négynajx>s turuutat tesz a Balatonra. A németek <10 autóval éike/.nek é< az ütinoj>ekel u Bal ton mellolt töltik, de ellátogatnak Magyar-ország egyéb részeire is. — Uj asil 6 nylUk meg pünkö.dkor a Hagaa Tátrában. A Magas Tátra legszebb helyén, Matláiházán — macskaugrásnyira Tálralomnictól — uj szálló nyilik meg ma, pünkösd vasárnapján: a Hotel Esplanade A szálló teljesen külön épült a közismert matlárházi gyógyfürdőn, az elkép.elhetö legtökéletesebb és legmodernebb berendezése arra predesztinálja, hogy a Magas Tálra egyik vezető háza legyen. A Holel Esplonade kizárólag a Magas Tátra rajongóinak, üdülőknek, szórakozást kere sőknek, sportbarátokrak épült és — jel lemzö ez a Tálra népszerűségére és a Hotel Esplanade tulajdonosainak messze földön ismert nevére — a szobák jelentói részét n ég az épilés alatt lefoglalták öregkereskedelmlstAk közgyűlése A Nagykanizsai Felsőkereskedelmi Iskolát Végzett Tanulók Szövetsége ez-évben ls megtartja szokásos kösgyülé-sét éa az azzal kapcsolatos találkozókat A 9 évi közgyűlés ezldén pünkösd vasárnapján, Junius 5-éo len az Iskola dísztermében. Este társasvacsora lesz a Koronában, amelyre Balog Dezső Igazgatónál kell Jelentkezni. Ás öreg-kereskedolmlsták közgyűlése és ünnepsége keretében lesznek a 10, 20 ós 30 évei találkozók 1 . (:£ A Kath. Legényegylet fagylalt-estje pünkösd vasárnap, tánccal. Jazz. (:) — óvstoa legyen fogki é.ne kivál iszlásinál, meit »gé>s sége függ tőle. Az Ovenali vitaminos fogkrém ta tai naz egyedül vitaminokat, melyek erősítik a foghust és meggátolják a fogak lazulását. Kis tubus 60, nn^y tubus 90 fillér. - Budapest legdivatosabb dpM, szandáljai és hdrlnayál Mlltónyl olpő-űzletben, Fő-ut 2. Ünnepi játékok Pécsett. Juniua 4, 5, 6, 10, 11 éa 12-én • világhírű péoml •xék.*s*gyháx •lötta ,«,, BemutaHara kerül Ujháiy fiTÖrry letargikus drámája M1SSA SOLEMMIS Ll.it Fer.no ..zt.rgoml ml.éjév.l, 300 .z.r.plö, 200 togu ének é. 120 tagu z.n.kar. 50"/,, 08 vasu l kedvezmény az ország minden vidikl várcnából. lulu U-él filléres gyors indul Pécsre Nagykanizsáról la. ZALAI KOZLÖNV 1938. |unlu» 5. FIGYELEM 1 HALLÓI FIGYELEM I Kertmegnyitás a Eis Royálbanü! Ma ám mlndan asla fö.áro.l U«MWn. — Táno I2-I0. Pünkösd mindkél napján déle\'őtt a kertben a helybeli határőr-zenekar hangversenyez, délután 5-től 7-ig tánc-zene a kerthelyiségben, rossz idő esetén az étteremben, a parketten. Frissen csapolt szalon , János- és Bak-sörök! Szives pártfogást kér PÉHZES ANTAL vendéglős. Korytnioa-FOrdő (a szlovák Karlsbad) 900 m. a t. szine f. Biztos eredményeket ér el gyomor-, bél-, Ideg-, hólyag és epekömegbetegedéseknél, valamint vérszegénységnél. Természetes szénsavas fürdók, modern vizgyófyintézet, enterocleaner, 4 ásványvízforrás. Modern strand éa többféle sport. Vadregényes vidék. Teljes ellátás már Kc. 30 -tói. Prospektussal a Fürdőigazgatóság szolgál i5<« A szlvburok, a szívbillentyűk, a szívizmok és a szivldegek megbetegedéseinek kezelésében a rendkívül enyiién ható természetes „Ferenc József" keserűvíz fontos segédeszköz, mely reggel éhgyomorra egy kis pjhárral bevéve a tápcsatorna tartalmát bitlosan felhígítja és azt igen könnyen levezeli. Kérdezze meg orvosát. — (Halálra szurkálta barátját) Górni István május elsején összo-VBsselt a nemcsvidi korcsmában Tóth I<ujos barátjával. Az erősebb Tóth •fölbe tej>erte ós fojtogatni kezdte Garait, aki szorongatott lielyzetébeu zsebkésével töt)bször mollbeáiurta Tóthot. A megszurkál] legény rövidesen belehalt sérüléseibe. A véres május elsejo most foglalkoztatta a ka-|K>svári törvényszéket, ahol a bíróság jogos önvédelem cimon felmentette Garai Istvánt. - Vlrágek vdlgyínek neveztek el még a rómaiak a dalmát tengerpart legszcbh paradicsomát, a Dub.ovnlk mellett Kupari-füidöt. Ablakod alatt narancsok é« citromok fakadnak virágból gyümölcsbe, a leander és a mimóza fákká terebélyesedik, a tengerpart lövénye Kuparln olyan, mint a bársony: örök tavasz és ifjúság fogadnak itt. Két kedves fiatalember Igaz-Balja ezt a fürdőhelyet és hoteljeit, az étteremben pedig kedves ismerős, Pave-láné, a tarajkai Sporthotel vezelője gondoskodik arról, hogy asztalra kerü jön minden, ml szem- s szájnak ingere. — Kuparh a földre szállt paradicsom, a vi rágok völgye, a tavasz partja szerelmes szívvel é» boldogan várja vendégeit „ — Kényelmes ruházkodás Nem kell külön utakat tennie, szA. badut az eladó rábeszélésétől, saját otthonában zavartalanul válo^th«t ha*.megbizliató, tartós szövetekel akar venni. A Trunkhahn posztógyár önnek is szállítja ruhánként angolosan gyártott szingyapjustőveteil közvetlen a gyártól. Kér je költség- és kötelezett-ségmentesen a mintákat: Budapest, XI., Lenke ut 117. i Deák Ferenc arcképe Irta: dr. Mex0 Peren* gimn. Igazgató A -Haza bölcső-nek életrajzát akadémikus alapossággal megírta a néhány évvel ezelőtt olköltózött kiváló esztétikus, Ferenezy Zoltán. Három köteles a munka, de azért ilt-ott előkerül egy-egy jellemző apróság, ami hiányzik belőle. Ploesti-ben 1860-ban magyar olvasó cgylelct alakítanak és ezt az ő nevéről keresztelik cl. Bizonyára kevesen tudják. MiHnóból 1802 augusztus 30-án sürgöny jön számára: • llerrn FrancCsco Deák in Pest. a címzése. A távlrdahivatal kövér létükkel ráírja: (Ismeretlen,* aztán kifüggeszti a Tdipu «T»tt a kézbesithotet. len táviratok közé. No de nem szupo-ritom a szótl Egy szó mint százt Nagy emberről mindent fel kell je-gyeznl, hiszen legjelentéktelenebb dolga-tette is fényszóró lehet és ismeretien oldaláról világíthatja meg egyéniségét. ui ! •; ! • r; • 1 Deik Ferenc és a magyar sport I Kzt a elmét is kaphatta volna ez a kis -Írást No do erről íi kapcsolatról azlán egyetlen szót sem mond Ferenezy. Volt néhány kedvtelése, egyik--másik a s|K)rt Iái tárán is járt — igy szeretett bllllárdozni, némelykor a délutánt átkuglizta, aztán állandó vértől u-lása miatt naponta nagyobb sétát tett (Pesten legszivosebben a Városligetben járkált, Ita Kehidán volt. na- — (Akasztott nőt találtak) a Gyékényes közeiébon levő vá-zsonypusztai erdőben. A 40 év körüli nő raffiából készült kötélre akasztotta fel magát és a kondás talált rá legeltetés közben. A holtlest mellett egy- szalyort találtok, abban imakönyv volt és néhány fénykép. Az egyiken egy zalamegyei község állomását vélték felfedezni és most ez irányban nyomoznak az ismcretlon életunt nő kilétének megállapítására. — Nemsokára utolsót csengetnek : megkezdődik az iskolai szünet és ezrei a nyaralási Rond. Hova menjünk az Idén? Hol tölthetjük el kellemesen a v kációt ? Hol vagyunk távola napi élet millió gondjától és a nyugtalanságoktól ? E kérdésekre két szó a felelet: a Mágus Túlra nyújtja azt, amit olyan nagyon keresünk. Nyugalmat, békét, abszolút pihenést, elsőrendű ellátást minden házában, pormentes, száraz levegőt, szórakozást, panorámát, jó társaságot, olcsó árakat és — felejthetetlen heteket. ÉRTESÍTÉS! Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy uri- és női fodrász ittl nyitottam -- Pontos és figyelmes kiszolgálás, olcsó árak. Szlvee pártfogást kér Kocsek Károly fodrász IÍ00 Csengery-ut 17. imim Enyhe lefolyású a zalai száj- és kOrömfájás A zalai száj- és körömfájás leküzdésérc kiküldött Szomolá-nyi dr. kormánybiztos tegnap végigjárta a vészkerülctct, mely 10 kilométeres körzetű. Három fertőzött zalai község van: Nagykutason 8, Zalaboldogfán 2, Cseszirecen 1 fertőzött udvart találtak. A kormánybiztos kijelentése szerint a ragályos állatbetegség Zalában enyhe; és jóindulatu lefolyású, elhullás nem történt. ponta begyalogolt a 8 km-re eső Grót.ia), <.c voiwenys|>orlot nem űzött, egyleti tag vagy bojnok nem volt. Am az egykorúak mégis tudnak s|»ort-l&rde n»Í!ő(l s a sporltörljánelom is feljegyezte nevét. * 1800 tavaszán, egyik szép májusi vasárnapon (pontosan 10-én) a már szép számmal összeverődött vörösln^es tornászok — a Pesti Torna Egylet tagjai - kirándullak a budai Fácán-vendéglő höz. Dé.eíő.t lnb.lázlak, ebéd után cél lövő-versenyt lendeztek nők részére és már épi>on a tornaszámokra akartak áttérni, amikor ejyikük lelkendezve rohan hozzájuk u Fácán felől és pihegve közli velük, hoay aliglianem Deákot látta a vendéglőben. A kipirult areu tornásznak igazi volt: Deák ült ott," mégpedig nem is egymagában, vele volt néhány képviselőtársa: Szcntiványi Károly, Tomcsányi József, Dcdinszky József, méghozzá nem is véletlenül kerültek ola. De-dinszky hivta meg őket, - elsősorban Deákot ..... hogy nézzék végig a tornász társaság mutatványait. Maga Dcdinszky ne.n volt Sportember, do a vörös-ingcsek között ott sürgött-forgóit le tvóiöco.c, a daliás Kálmán, uz egyik legismertebb j>esti tornász és épi>en ennek az ötletéből hivta meg az előkelő társaságot. A tornaszámokat a vendéglő köblében, a C tál tagvölgy ben rendezték n.04. Deák és burátal más ülőalkalmatosság liiáuyában — földre ju. Feltétlen megadást követel Franco London, junius 4 Alba herceg, Franco Spanyolországának londoni megbízottja cáfolja azokat a híreket, mintha fegyverszüneti tárgyalások kezdődtek volna a spanyol hadszintéren. Ha ilyenről szó is van, az csakis a fel létei-nélküli megadás elvén lehet, mint azt Franco már régebben kijelentette. ritett kendőkre, kabátokra ültök és onnan nézték-mustrálták a ihganyos legényeket. Jő két óra hosszat tartottak mutatványaik, de Deák is, barátai is mindvégig kitartottak. Távozóban Deák mindegyikükkel kczfct fogolt, majd igy bucsukott tőlük: «Derék emberek vagytok, kedves őcséim, ilyen mulatságban szeretem én látni az ifjúságot. Én is szívesen ficánkol\'iék vcíeiek, csak 110 volna ulban ez á fene nagy pocakom.• Röviddel icá ment végbe a Margitsziget j>estl ol tatán a nyári nagy evezős, verseny. Ember-erdő sűrűsödött a vi/.|*uton s csak természetes, hogy Dclinszky Kálnáiiék sem hiányozlak onnan. Hamarosan megállapították, hogy a csónukhuzás, nz CvC/és épp ugy hozzátartozik a tornás/.áshoz — liiert Íját a torna akkoriban azt jelen-lelte, amit 111a a sport, — mint a vivás, az úszás vagy U korcsolyázás s ha ők összeálInának egy csapatba, biztosan levernék ezeket a vízi cm-l>e. okét. — fül magam elhúzok három ilyen vékonydongájú uracsot, mondta az egyik. — No majd meglátjuk, tavasszal versenyre kelünk velük, szólt a má->ík s lm győzünk, százan is belépnek c#y leiünkbe. A fogadkozást követte a tett. Tavasszal kiválasztották maguk közül a/, öl legfogluitósabbut Dedinszky Kálmánt, Guttmann Károlyt, Kissbaári Kiss Ferencet, Matolay Eleket és 9/1-1938. szám. Versenytárgyalás. A nagykanizsai kiegészítő tolonc-házban elhelyezettek 1938. Ju\'ius hó 1-töl 1939. junius 30 lg kenyérrel, hússal, faszerrel stb. való ellátásának biztosítása céljából a fenti cikkek szállitásáia nyilvános versenytárgyalást hirdetek. Ajánlati űrlapok a toloncház gond < nokától igényelhetők a hivatalos órák alatt. Az ajánlatok 1938. junius 21-én Vargha Lászlót — s ahogy megkezdődött a vízen az élet, felvételre jelentkeztek a Nomzeti Hajós Egy lel -l>en. Barátságosan fogadták őket, i>ár befelé mosolyogtak rajtuk, adtak- is nekik egy öreg csónakot — milyen csodálatos véletlen.- éppen Deák Ferenc volt u neve —, kiosztották a szói epeket,1 kaptak idomitót is (akkoriban /b/fin a néven tisztelték a trénert), aztán kiercszkcdtek a Dunára. Eleinte nem igen ment a húzás, ogyik rákot a másik után fogták, dc nem vesztették el kedvüket s minden reggel, minden este csónakba ültek. Az öreg csobiakászok hamarosan dicsérni kezdték munkájukat, de ők nem bízták el magukat. Eljött a verseny napja. Újdonatúj fehér-vörös inget öltöttek s pántlikát lengetett rajtok a szél. A Vigadó elé Icveziek, a jeladásra belevágtak, egyetlen 1 űbát sem csináltak és ellenfeleikel még lUnl sonv ielvetett, amikor ők már a célban ölelgették egymást. Megnyerték hát a nagy egyleti dijat, övék lett a nagy ezüst .serleg és vele együtt a 100 arannyi verseny díj. A csengő-pengő pénzből harminc darabot sze.etett tornaegylet ük nek adományoztak. Bollogau fogadták nemes elhatározásukat és ugy határoztuk, hogy. ezzel az összeggel indítják cl a tornacsarnok alapot. Négy év ót» egy Istállóból átalakítóit csarnokban tornászlak, do nedves is volt. dohos j,s, aztán már Műknek Is bizonyult, ujat, nagyobbat akartak hát építeni. (Vág. kör.) _ kareednV, aki rövidáru- és vegyes-kereskedéseknél kisebb helyeken 18 be van vezetve, 1128 Ajánlatok „Autós előnyben" jeligére Hasensteia é« Vogler r -t. hirde.öiro-daba Budapest, V. Doroltya uka 8. sz. — Katolikusok I Mindenkinek kötelessége egy pengős tgyházköz«£gi kulturház-sorsjegyet venni I \\ éa 9 óráig adandók be és ugyanezen napon 10 órakor bontatnak fe>. Nagykanizsa, 1938 junius 4-én. I. kir. readörség kiegészítő ím toloBcháu. — Tekintse meg a Kopsteln Bútoráruház állandó butorkláttltását ízlései éa olo ó bútorokat kedvező fizetést feltételekkel vásárolhat. „Dolgoztán, Inn MwM" Minden Igényének megfelelő ellátást és elhelyezést megtalál a 1ÉM tk fl Ék TÁTOl kitűnő hoteljeiben, szanatóriumaiban, m HUH9 I H I UH üdülőtelepein és penzióiban.- Strbské Pltso-Csorbatl Tó: Hotel Hvlezdoslav, Hotel Krlvdn. Tatranská-Lomnica—Tátralomnic: Orand Hotel Praha. 1318 Stary Smokovec—ótátrafllred: Orand Hotel, Tátra-szánatórlum, Höpfnerhdz. Tatranskd Pollanka—Tátraszéplak: Dr. Ouhr-féle szanatórium és depandanszai. Tatranská Matllary—Tátramatlárháza Gyógyfürdő: Holel Esplanade. Nővé Slrbska Pléso-UJ Csorbái Tó: Móry szállók és penzió. Novy Smokovec—Ujlátrafúred: Parkhotel. — Szepesi Otthon Tatranská Lomnlca— Tátralomnic. — Penslo-Hotel Blela-Voda-Fehérvlz, Tatralomnlc mellett. Horn-féle gyermekotthon Tatranská Lomnlca—Tátralomnic tökéletes kényelmet, nagyszerű ellátást biztosítanak vendégeiknek. PelvilágositAssal szolgál: Tttnl FINE Tnktéyrfaikti WMWT !., TfráHta Pengöbeflzetés I 1938. ju"\'«« 5 ZALAI KÖZLÖNY r 51 év óta százezrek dicsérik jóságát szép kivitelét és olcsóságát. 6 nagy üzlet az ország különböző városaiban Dósáróljon tehát ön Is nálunli! Óriási választék! Kedvező fizetési feltételek! KOPSTEIN BUTORHÁZ NAGYKANIZSA. APRÓHIRDETÉSEK Apróhlidctéi dija vasérnap ét ünnepnap 10 sióig 80 fillér, mlndan további szó 0 fillér, hétköinap 10 sióig <0 fillér, minden további sxó 4 fillér. ÁLLÁS Uradalmi pusziin. oépé.M felvétetik Ujnép Jól lőző mladvaaat keresek azonnal ra. üábor, KUfaludy-u. 17/c. 1623 Jobb uradalmi h«rté«Tfel7étclík Uj-nép pasztán. ■ajérénft azonnalra (elvétetik. Szé-chenyl-tér 4. Jelentkezés: házmesternél. 1627 Két tanalélaény felvételik. MANSz Király u 49. 1630 LAKÁS-ÜZLETHELYISÉO Kirasék augusztus l-re a belvárosban kétszobás összkomfortos lakást. Clm a kiadóban. 1673 Kiadé egy udvad száraz szoba konyhás lakás mellékhelyiségekkel együtt augusz tus l-re. Kossuth-tér 21. Megtekinthető 12 órától 1-lg. 1612 Balataafaayvaaaa villa klsdó, 3 + 1 szoba, konyha, cselédszoba. Érdeklődni lehet Böröcft vincellérnél helyben és Skub-llcs, Tormáspuszta, Csepreg. 1619 Klárié Király-utca 32. fakereikedés helységei. utcai üzlethelyiség. — Bővebbet .Rózsa" gyüjtőtelep. BÚTOROZOTT SZOBA Csinosan butorosott kUlBakvjératu szoba azonnal kiadó. Megtekinthető ünnepnapokon Kóiház-u. 5. 1028 ADÁS-VÉTEL Vlamaataa kazal-, gép-, kocsi- és sátorponyvák Jutányos árban, kedvező tize-tésl feltételékkel. Továbbá Bmergé gumml-szlj. Kölcsőnponyvák és zsákok olcsón beszerezhetők Kelemen Rezső cégnél. 1516 Nép Mozgó. Junius 4—5. Szombat-vasárnap Két nagy sláger egy műsorban I I. VIctor Mc. Laglen leghíresebb szerepe Szőkék bolondja II. Modern titánok vetélkedése: (Vasember) CavbaeXlA né«»,4bu ha»> raiKaSUIO Filmcsoda 5 részben. Főszereplő NOAH BEERY és a csodakutya. Junius B—7. Hétfő kedd. A közönség kívánságára az esztendő legnagyobb sikere: DEANNA DURB1N felülmúlhatatlanul bájos filmje: 100 férfi -1 kislány Partnerek i a világhírű STOKOWSKY és Adolf Menjjou. Fényes kiegészítő műsor! Rendes helyárak! Előadások szombaton és kedden 5, 7 és 9 órakor, vasárnap és hétfőn 3, 5, 7 és 9 órakor. ELADOM budapesti bérpalotán felerészét, esetleg nagyobb hányad4t. A város legelőkelőbb negyedének kellős közepén. Három utóéra nyílé, központi ffltéaaa mod.rnl.ált békaépHmény. 7°A>-os biztos hozammal. — Szükséges töke legalább 150.000 pengő. i«it Ajánlatok „Ritka alkalom" jeligére Leopold Cornél hirdetőiébe. Budapest, VI., Teréz-körut 3. küldendők. Karékpérak kedvező részletre legolcsóbban kaphatók Vajda vaakaraa-kadéabaa. 1424 1 használt kétsütös aastaHüxhaly, 1 esztergapad olcsón eladó. Czvetkó lakatosüzeme, Horthy Mlklós-ut 4. 1545 Választott mataook yorkshlre (kese) házi hizlalásra elsőrendű anyag, vész bangmentes állományból, 20—25 kilogrammosak és bárányok eladók Elek gazdaság, Palin. Vásárok napján Erzsébet-tér 21., udvarban. 1613 Jókarban levő írógép eladó, esetleg elcserélhető gyarntakkarékpárra. — Batthyány-u. 22. 1619 Tölgyfa oaxlopok e!?dók, P 1 20, Je-rauseknél, Erzsébet-tér 18. 1637 HÁZ ÉS INGATLAN Szentgyörgyvári első hegyháton egy szép kis uri birtok 3 szobás-konyhás Összes mellékhelyiséggel, szőlővel és gyümölcsösnél eladó. Bővebbet ugyanott a tulajdonos Steinlnger Qyulánénál. 1585 Balatonmárián Franciska villa 3 szoba, 2 konyha, 2 veranda, pince, kut olcsón eladó vagy bérbeadó. Bővebbet ugyanott ösv. Szleber Ferencnénél 1512 Ország-ut 43. száma ház alaéé gazdasági épületekkel és 28 méter tzélts utcai házhellyel, — kedvezményes áron. 1578 Magyar-utca 154. sz. ház 3600 n-fll te-lekkel alarié. 1014 ZALAI KÖZLÖNY 1938. |unltu 5 ■ ■ f fll temet Horvatn Halottszállitás elsőrangú, megbízható saját autón. ■Ml Kltkanlttái1, Nagyrác utca. 73. ». ahlli lakóhái 630 néjy«r080lti kerlUI. £rdekWdnflehet: Nagyktn.íst, Caengery-ul 37. BZ. al.lt. 1619 tufcru lózief-utca 40. »■. héahaly • lidí. Bővebbet ugyanott. 1671 LMiraáit keieiek megvételre. Víjda vatkeretkedés. 1631 Nyaraié Balatonmárla megállón, vlt-joggal, gyümölcsöt atólövel lulius else|é-tűi bérbe- vagy titdd, Clm a kiadóban v KÜLÖNFÉLE AaMtaxl (bérautó) u| áramvovalas legolcsóbban Kaulmann Manónil rendelhető. Telefonállomás 222. 4024 Mindennemű férfi munkaalkalmak, mindenei ttakácanök, bejárónők atb. laki-tok, bútorozott szobák kttavatitéaa, Mlnlmllla dlitzát. Munka- éa likáatkere-lók, munka- éa lakástadók azivea Jelentkezését kérem. Muaks. éa lakittozvellló otthon, fó ul 4. 1382 Minden kfllaragá munkál o\'cflón váljatok, u. m. slrszeeélyeket, tlremlékeket, véiéit, aranyozást. Blscholkólsragó, Király .Ica 54. 1386 Hölgyeim 1 Legalább, legttehh ké«|. maatamlalAkaá llllérekárt elóra|>ol BObmaé, Zárda-utca 8. 1615 Mindennemű fahárvarráal vállalok házban éa házon klvlll. Klnlziy u. 5. 1622 \' Mielőtt <lia.aaUM ealnállal, kérten árajánlatot JerauKktől. Erzsébet-tér 18. 1636 Schütz kirakataiban látható a legújabb divat. Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Réazvénytáraaaág Nagykanizsán, ralelöa kiadó t Zalai Király. Interurbán toldod: Nagykanlzaa 78. szám, KOszOaetnyllvánltás. Mindazoknak, akik lele|lhetellen fiunk éa leatyérünk ár. KSa\'g ZolUn elhunyta éa temeléae alkalmával lá)-dalmunkat jóleaó részvétükkel enyhíteni ailvesek voltak, ezúton mondunk hátát köszönetetet. Nagykanizsa, 1938. junius 3. Zatll latra 4a oaaládja. Nagykanizsa megyei város polgármesteréről. 10944/1938. Hirdetmény. Érlesltem a fürdőző körönséget, hogy a váróii slrandtürdőt folyó évi |unlus hó 5. napján reggel 7 órakor megnyitom. Nagykanizsa, 1938. junius 1. tiot Polgármester. Balatoni villát, telket most vehet olo»6n. „„ Bővebbet: Llvla villa Balalonmáriafürdő. MARCIT FÜRDŐ Ceengery-ut 19. MA\' vány kAdfOrddk Tyakazamvégáa MT" Nyílva minden n.p. W Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 12264/1938. Hirdetmény. tvrlesllem a város körönségél, hogy az Országos Vendégforgalmi Szövetség állal kiadott Igazolványok, melyek alapján legalább 10 napos lartózkodás esetén KWo-os vlsiza-ulaiAsI kedvezmény jár a kereskedelemügyi miniszter ur állal meg-állapltott nyaralóhelyektől való visz-szautazás esetén, a polgármesteri hivatalban 30 fillér ellenében besze-rezhe\'ök a hlvalalos órák alall (I. em., 13. a|ló.) Ugyanitt megtudható, hogy melyek azok a nyaralóhelyek, melyekre a kedvezmény írvényei. Nagykanizsa, 1938. mS|uB 27. tóm Polgármester. Almamoly, szőlőmoly, pókhálós hernyók ellen Arzola vagy Darsín, Varasodás és lisztharmat ellen Snlfarol, Amonil vagy Solbár. Kombinált permetezi szerek: Nosprasen vagy Tntokil Rózsafák levélldvel ellen PRONIKOL VédŐ8zerek beszerezhetők: crszAg József itisg, műtrágya, Ziták, növényvédelmi szerek, gíp kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Sa|át termésű keraoaanfl asztali fehér bar P 038-érl, atzUII siller (vöröt) bar P O-44-érl lllerenklnt kapható bortermelőnél Caengery.ul 19. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 13.678/1938. Tárgy: lsko\'ai belratások. Hirdetmény. Köihlrté teszem, hogy az 1938 —39. tanévre a b< Íratások az alább felsorolt lenlnlézetekben s követkeiő torrendben és Időben lesznek: a) Az állami elemi iskolák mindhárom körletében 1938. |un. 14—15. napján, a pótbeiratáiok pedig f. évi szeptember 1., 2., 3. napián. b) Az izr. elemi Iskolában 1938. iunlus 15 én, a pólbeiratások ptdlg szeplember 1„ 2. napján. c) Az ipaioslanonc llu- és leányiskolában f. évi izeplemben 6. és 7-én. d) Az állami polgári fiu- és leányiskolában junius 20. és 21-én, a pólbeiratások szeplember 2-in. e) A városi felsőkereskedelmi Iskolában Iunlus 20. és 21-én, a pólbeiratások szeplember 1., 2. napián. f) A róm. kalit, gimnáziumban Iunlus 20. és 21-én, a pólbeiratások szeplember 1. és 2-án. g) A No\'re Dame leányílmnázl-umban Iunlus hó 23. és 24-én és szeptember I. és 2-án délelőtt 9—12 óráig. h) A n5 kereskedelmi szaktanfolyamon junius 20. és 21-én, a pólbeiratások sieplember 1. is 2-án. Az összes tanköteles kora gyermekek valamely oktatási Intézetbe belralandók lesll vagy szellemi fogyatkozás, egészségi állapot stb.-re való lekinlet nélkül. Tanköleles az a gyermek, aki folyó évi szeptember l-ig a 6. életévét betöltölte és a 15. évet tul nem halsdta. Ez a rendelkezés nem érinti a tanoncoknak korra való tekintet nélküli iskoláztalátl kötelezettségét. Az a szülő, gyám és gondviselő slb. aki tanköteles korú gyermekét és azon munkaadó, aki tanoncát a lent meglelölt Időben be nem íratja, az 1922. évi XXX. t.-c. vonatkozó résez szerint buntellellk. Nagykanizsa, 1938. junius 1-én. ism Polgármester. 14.044/1938. Tárgy: Fülermés értékesítése. Fűeladási hirdetmény. Folyó évi junius hó 11-én, szombaton d. e. 9 órakor a práleri lesháznál megke. dődö árverésen a práleri erdörészben levő négy parcella tolyó évi lülerméiél, III. a folyó évi agg- és sarjszénalermését nyilvános szóbeli árverésen eladom. Nagykanizsa, 1938. junius 2-án. ism Polgárpiestcr. 14.058/1938. Tárgy: Nagykanizsa megyei város tulajdonát képező Oéza nevU ló eladása. Árverési hirdetmény. Nagykanizsa m. város tulajdonál képező 1 dib. lekele, herélt lovat tolyó évi junius hó 7. napján d. e. 10 órakor az országos vásáron (állalváiártér) nyilvános árverésen a legtöbbel ígérőnek eladok. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykaniisa, 1938. junius 2. • "" _Polgármester. OziqtycieM ZiOtU KAruly, Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 12.899/1938. Tárgy: Harcszerű lövészet Hirdetmény. A helyőrség caapatal folyó évi junius hó 9, 10, 13, 15, 17, 21, 22, 24, 25, 27, 28-án és július hó 1, 2-án naponta 6 órától 18 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez Idő alatt ott tartózkodni tilos, mert élei-veszélyes. Nagykanizsa, 1938. május 25. Polgármester. v Mia Shellgáz? A SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába A SHELLOÁZ kullurál hoz házába A SHELLOÁZ a legideálisabb háztarlási tüzelő A SHELLOÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória liöl ad A SHELLGÁZAT díjmentesen klpróbá halja otthonában, sülhet, főzhet és vasalhat A SHELLOÁZ a I eglökéIelesebb tüzelő Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz kapható SZABÓ ANTAL sportüzletében Nagykanizsa, Fó-llt 8. Nyomatott a lagtulajdooos MuviuyUrtaság kOnyvnyoujdíjibai) Nagykaujzaáu, i-\'eMös Violetta I I Hatracvászon Wpü!°" I HÍR. 1 Nyugágyváuzon xtlnor I díványba — párnába I Szalmazsák HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél 78 fivtolyam 127. M*m Nigykanlzu, 1988. junius 8 szerda Ara 12 Ml. ZALAI KÖZLÖNY ■TSSS2 és UadóWrstal: PM & nim. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ára: egy hóra 2 pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhhraUll telefon: 78. sx. Fundamentum! Irta: dr. Sckaadl Károly m. k t t. ny. államtitkár, orsziggy. képviselő Nincs könnyebb dolog, mint szociálpolitikai alkotásoknál li-vitálni. De épp a szociális alko-kotás híveit kell óvni a livilá-lástól, mert ha valahol nagv; szükség van az óvatosságra es józan Kalkulációra, akkor erre elsősorban a szociálpolitikai intézményeknél van szükség. Szociálpolitikában sokkal helyesebb a kevesebbel való elindulás és a lépésről-lépésre való halahaladás, amely számol a kötelezettek teherbirásával és az elkövetkezhető gazdasági nehézségekkel, mint a nagy Ígéretekkel való kezdet,, mely a szociális intézményt válságba sodorja. Ma a gazdasági válság után vagyunk már, de számolni kell annak a lehetőségével is, hogy a magyar mezőgazdaság, melynek éles világversennyel kell megküzdenie, egy-két éven belül uj nehézségek elé kerül. Minden szociálpolitikai alkotásnál a legfontosabb, hogy fundamentuma erős legyen. A mezőgazdasági munkások öregségi biztosításáról most életbelépd törvénycikkünket fundamentum nak tekintem, amelyre annál többet lehet később építeni, minél nagyobb a biztonsága. De alig szolhatnánk erről a biztonságról, ha a kezdő terhek fedezete a gazdasági életben esetleges visszaesésekre is számilva, nem lenne biztosítva. Minden egyes kívánság teljesítése milliókkal szaporítaná a terheket, de azt sem szabad felejteni, hogy az érdekeltek hozzájárulása mellett a gazdák, az összadózók és vármegyék majd tiz millióra rugó évi kötelezettsége máris jelentékeny erőpróba, s hogy önzetlenül viselik a terheket u 15—20 holdas kisgazdák is. Azt sem szabad felejteni, hogy a földbírtokososzlálv, melynek jobbik része eddig is gondoskodott elöregedett cselédjeiről, a reformmal járó terhekből is, nem csak a rá kivéteti dijakat fogja fizelni, hanem cselédjei és sommásai helyett is ő fogja fizelni a járulékokat. Magam részéről inkább arra helyezném a sulyl, hogy a kezdet az egyszerű földmives nép körében jó benyomást keltsen. E tekintetben nagyon szerencsés az az ötlet, hogy\'már az intézmény életbeléptetésekor inegkez dik a 05. évet elért munkások ellátását ,amelyből biztosítékát látja népünk annak, hogy csakugyan kap ellátmányt onnan, ahová járulékot fizet." De emellett nem birom eléggé aláhúzni, annak a szükségességét, hagy a biztosítás \'megszervezésében és kezelésében minden fölöslege.s bürokrácia kiküszöböltessék és ahogy ott a legnagyobb egys^e- Hat embert szekrényekbe zárt egy álarcos bandita, aki ki akarta rabolni a Pesti Hazai pesti pénztárát Vakmerő bankrablási kísérlet történt ma reggel Budapesten. A Pesti Hazai Takarékpénztár Fő-uti fiókjába reggel há< romnegyed nyolc órakor egy alacsonyterinelü, sötétruhás, álarcos bandita bement és revoU verrel kényszerilette az ott takarító Nagy János altisztéi, hogy a mellékhelyiségbe menjen. Na^y ,azonban rátámadt\' a betörőre ,aki elsütötte revolverét, de a golyó szerencsére nem talált. A vakmerő bankrabló a dulakodásból felugorva ismét kényszerileni akarta Nagyot, hogy a mellékhelyiségbe ménjen, de annak ajtajában Nagy, aki nem veszítette el lélekjelenlétét, újból a betörőre ugrott. A revolver golyó ekkor sem1 talált, de a derék altisztet a revolverrel ugy agyba-főbe verte a betörő, hogy Nagy eszméletét vesztette. A betörő ezután becipelle az altisztet a mellékhelyiségbe és rázárta az ajtót. Alig hogy végzeit vele, belépett az irodában Kvosinszky Ilona tisztviselőnő, öt az öltöző fülkében lepte meg a betörő és az egyik székrénybe állítva, rácsukta a szekrény ajtaját. Ekkor érkezett meg\'Kugler János pénztáros, aki ugyancsak az öltözőhelyiségbe ment, hogy kabát iái levesse. Ebben a pillái natban isméi előugrott a betörő, és bezárta pénztárost az egyik fülkébe. Ilyenmódon Török Zoltán igazgatót, majd a postát hozó Nagy János postást és a bankba érkező egyik ügyfelet zárta be a betörő egy-egy öltözőszekrénybe. Ekkor látott a pénztár kinyitásához. A pénztárostól elvett kulcsokkal azonban nem tudta kinyitni a páncélszekrényt, mert az ellenőrző kulcsok Török igazgatónál voltak, akit elfelejtett kirabolni. Már éppen indulni akart a kulcsokért, amikor egyik bankba érkező ügyfélnek gyanús volt a teljesen üres bankhelyiség. Nem lépett a helyiségbe, hanem visszaszaladt és a rendőrségei értesítette, észrevette ezt a bankrabló is, aki időközben elmenekült. A megérkezett rendőri bizottság szabadította ki a hal bezárt embert a szekrér nyékből. A nyomozás teljes erővel folyik. A héten meginduló tárgyalásoktól várják a cseh helyzet enyhülését Prága, június 7 A pünkösdi nagygyűlések, amelyeket Prágában és Pozsonyban tartoltak a kisebbségek, nem hoztak enyhülést a cseh kérdésben, >01 a helyzet még bouyoluitabhá vált. IU\'nkáék nagygyűlésükön a Felvidéknek és a HuténfOlduek külön parlamentet és külön kormányt követőitek Pozsonyban. A felolvasóit ul kotmánytervezet meglept- a cseh köröket és különösen az érte őket váral- rüség érvényesüljön. A biztosítottak száma közel egy millió lesz. Igazán nagy feladat a helyes megszervezés és igazgatás. Súlyosabb ez a kérdés ilt, mint az Országos TársadalombizlosH tó Intézetnél volt, ahol pedig iskolázattabb elemekről volt szó. Nem szabad előfordulnia annak, hogy egy elhibázott bürokrácia olyan népszerűtlenné tegye az ílj intézményt, amií-lyenné lette egy időben az OTI-t a sok szekatúrával való kezelés. Mikor arra gondolok, hogy 75 ezer munkában megöregedett magyar falusi polgár egy éven belül már juss alapján kapja a havi segitséget s majd egy mii lió földmives család érdekében indul meg a magyar összetartás szociális gépezete, nem tudok szabadulni a közeli hónapok emlékeitől, amikor a falvakban járva, örömkönnyeket láttam sok sz^z cs ezer öreg ember szemében, hogy rájuk is gondol a magyar haza. Több nyugati és még több középeuró- lanul, hogy u magyar és lengjél ki-sébb: éggel együttesen követelték jogaikul. Hodzsa hétfői beszé.\'.e, amelyet a csehszlovák agrárpárt nagygyűlésén mondott, már mérsékeltebb volt. A Itelyzet azonban ezzel sem változott. A héten meginduló tárgyalásoktól várnak most enyhülést. A benvntotluk érlesülé-e szerint »» kormány által kidolgozott statútumot is valószínűleg a héten hozzák nyilvá- nosságra, illetve ekkor közlik a kisebbségek vezetőivel. A jövő ln\'ti tárgyu-Já.sokat a 12-i választás zárja le, amely vagy enyhíti, vagy sujLyosabbá teszi a helyzetet. Addigra azonban talán a kisebbségek is közlik, l*ogy elfogadják-e e cseh kormány tervezetét vagy sem. A 12-i választás egyébként magyar szempontból i-s fontos, mert u magyar-laktu vidékokre kerül a sor. A mugyur párt egységes listával indul é» igy bizakodással tekintenek a választás elé. pai államot előzünk meg ezzel a szociális reformmal, amelynek jól kell\'funkcionálnia és fejlődnie. A nemzet létérdeke, hogy a földmüvesnép sorsát tovább egyengessük és nagyon lévődnek azok, akik azt hiszik, hogy egycllen szociálpolitikai reform keretében a föld munkásnépé-íiek helyzetét teljesen rendbo lehel hozni. A legtökéletesebb szociálpolitika a jó gazdaságpolitika. Ha jó gazdasági politikával tovább erősítjük a magyar mezőgazdaságot, fokozzuk a gazdák jövedelmét és a gazdaságok rentabilitását. nem csupán öregségi nyugellátása javul a mezőgazdasági munkásságnak, de keresete és gazdasági helyzete is. Mindent el kell követni, hogy a \'mezőgazdaság rentabilitásának fokozatos emelésével, földmives munkásságunk életslan-dfírcija is emelkedjék. Elismerés j illeti a magyar kormányt és par lumenlel, amiért már másfél évtizeddel ezelől.l törvénybe iktatta a mezőgazdasági munkások legkisebb munkabérének megállapítását. Elismerés illeti azokat is, akik tesvéri megértéssel közelednek a föld egyszerű napszámosaihoz, hogy segítségükre legyenek, még inkább azokat a gazdákat ,^TTik nem másokat hizlalnak, de a magukéból látják el jól gazdasági cselédjeiket és munkásaikat. Ha van vámszedés ,mely visz-szaélés a kisemberekkel szemben, akkor a legsötétebb politikai bün volt a gazdasági válság és a gazdasági csapások idején, egyes vidékeken súlyos helyzetbe kerüli földmives népünk nyo nioruságán folytatott az a poli-kai vámszedés, amelyet egyesek nem a segítés, hanem a széthúzás és lázítás célzatával végezlek A falu kutmérgezőinek e számilisát húzza keresztül ez az uj törvénycikk, mikor cselekedetekkel áll a föld népe meflé. ÉAtlAt RMUMtH 1838. jUnln. 8 áz Ipar feladatáról beszólt Bornemisza miniszter a HAz mai ülésén t Budapest, junius 7 A képviselőház mai ülését 10 órakor nyitotta meg Bobory alelnök. Bemé-nyi-Schncller pénzügyminiszter l>oter-jcszlette az 1938—31). évi költségvetés megajánlást javaslatát, amelyre a Ház kimondta a sürgősséget. Elsőnek Ilor. váth perenc, majd Tóth Pál és irjabb Balog István szólaltak a kérdéshez, valamennyien a kisipar helyzetével fog laikoztak. Mütter Antal a berlini ipari kiállítás magyar sikerét telte szóvá, majd Fábián Béla, Móres Sándor, prop|>er Sándor és Csoór Lajos beszéllek. Utánuk Bornemisza Gé*a válaszolt a felszólalásokra. — A magyar iparpolitika legfontosabb feladata — mondotta a miniszter — végrehajtani n győri beszédbon leszögezett programot és mindent annak a célnak szolgálatába állítani, amelyei Imrédy miniszterelnök bemutatkozó beszédében is leszögezett. Az ipari termelés problémájáról szólt ezután, hangsnlyozva, hogy a gyáripar fejlesztése nem volt könnyű feladat. Örömmel állapit ja meg, hogy az ipar-ellenes lmngulat szünőben vnn és már nem az ij>ar, csak az i|>ari termelés egyes kinövései ellen hurcolnak. Egyéb ként a mezőgazdaságnak is érdeke — mondotta — ha feleslegeit az ipari termelés terén tudja elhelyezni. Az ülés lapzártakor még tart. Az epekövek, az idösOlt epe-hólyaggyulladás és a hurutos sárgaság kezelésében reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz, kevés torróvizzei keverve ét kortyonként bevéve, gyakran rendklvfll hatásos. Kérdezze meg orvosát. Villára és tűzhányó Manila, junius 7 Manclcs községben egy lakodalmas házban villám ütött. A násznép még együtt volt és igy a villám az ifjú párral együtt 20 veridéget is agyonsújtott. Ugyancsak Inanilai jelenté^ szerint az ablei kerületben lévő 2(500 méteres tűzhányó kitört. A környező falvakat forró hamu leple el. A lakosság páni rémületben a szabadba menekült. A liatóságok hiinden intézkedést! meglettek. — Nem vagyunk elég gatdagok abhoi, hogy silány és olcsó szövetekből viseljünk ruhákat. Többszöri csinál-tatási költségét takarítunk meg, ha tiszta szingyapjuszöveteket veszünk közvetlenül a Trunkhalui posztógyár-tói. Ez « hirneves posztógyárunk évek óta szállítja a magyar uricsaládoknnk angolosan gyártott, garantáltan szin-tiszta gyapjúból készített uriruha-, an* gol női kosztüm, sportruha és iskolás ruhaszöveteken. Még ma kérje a szó veiinLntakollckció költség- és kötele-zettségmenles elküldéséi a gyártól: Budapest, XI., Lenke ut 117. Jól Jár v<*>. y,, „liliKtm,taiililmhi»l< A Szent Jobb vaaárnap eate érkezik Nagykanizsára A Zalai Közlöny pünkösdi számában részletesen jsmertetlc azt a programot, amelyet q nagykanizsai bizottság a Szent Jobb fogadtatására kidolgozott. Az ünnepek alatt azonban n programban változás állt be, mert a Szent Jobb nem délelőtt, hanem este érkezik Ngaykani-zsiíra A kaposváriak ugyanis/ elégedetlenkedtek, hogy hozzájuk este érkezne és éjszakán ált maradna, ezérl az országos nagybizottság kérésükra változtatásokat eszközólt és most 12-én délelőtt Budapestről egyenesen Kaposvárra megy a Szent .lóbb és onnét míg a délelőtt folyamán cl is hozza az Arany-onal Kanizsára, illetve Eger-zegre. Lz ügyben Králky István most Budapesten tartózkodik és szintén kérni fog némi változtatást. Nevezetesen az Aranyvonat 12-én délben érkezne Kanizsára. Az ebédidőre eső itt-lnr-tózkodás nem n legszerencsésebb, ezért ti kanizsaiak azt-kérik, hogy ezúttal a Szent Jobb csak átutazóban legyen Nagykanizsán és Zalaegerszegről visszajövet, este maradiul azután hosszabb ideig a Szent jobb Nagykanizsán, sőt lehet, hogy az éjszakát is Nagykanizsán töltené és csak másnap hajnalban vinnék tovább Pécsre. Krátkv polgármester szerdán érkezik haza, tárgyalásainak eredményeiről és a Szent Jobb kanizsai tartózkodásának részletes programjáról azután számolunk be. Tizedszer tartott közgyűlést az Qreg-keresbedelmlsták szövetsége ötven évestől tíz évesig a találkozók egész sorozata zajlott le a közgyűlés keretében Az alakulási is beleszámítva, tizedszer ült össze közgyűlésre a nagykanizsai Felsőkereskedelmi Iskolát Végzett Tanulók Szövetsége az öreg iskola dísztermében. Tíz esztendő erőpróbája a legnehezebb időkre esett, amit is-kolavégzeit nemzedék emberöltő ó\'.a megért. A tizedik közgyűlés tanúságtétel volt a Szövetség életereje, hülde-tésc é-i annak célratörő, eredményes munkássága melleit. A Szövetségnek budapesti és kanizsai csoportja élén is olyan vezetőség áll, amely lelkesedéssel és tettrokészséggel áll a Szövetségijén rejlő célok szolgálatában. Ebben a tálxirban belső kohéziós erők feszülncft, amelyekr.SS "közős eredőjtik »z a mindenkor tiszteletreméltó. Istent, hazát és embert szolgáló szellem, a mely a nagykanizsai kereskedelmi iskola ódon falai között százados és ma is élő hagyomány. A pünkösd vasárnapi közgyűlés ez-idén különösen mozgalmas esemény volt. A 35 évestől 10 évesig terjedő 0 öregdiák-évfolyam tartotta ennek kc-relében találkozóját. Olt volt u közgyűlésen dr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos főjegyző, dr. Halphen Jenő izr. hitközségi elnök, ötvös Emil ny. állampénztári igazgató és sokan a város közgazdasági és társadalmi életének jelesei, akik akár mint vendégek, akár mint az.intézel voll tanítványai kértek részt maguknak az ünnepből A budapesti vezetőséget Hajdú Zsigmond és ltóna Gyula képviselték, akik mind-, kelten szinte fanatikus szeretetlel és áldozatkészséggel összctartói a kanizsai öiegdiákok fővárosi csoportjának. Az iskola hősi haloltajmak örökzöld- del, nemzell lobogóval és koszorúk-kai elborilotl kél márványtáblája előtt megindítóan zendül fel az intézeti kórus ajkán a Himnusz Surányi Gyula tanár vezelésével. utána Miklós Gyula bankigazgató, társelnök nyitotta meg a közgyűlést, megemlékezve az Intézet volt igazgatójának, Bun Samu tanügyi tanácsosnak elhunytáról, nklnck emiékél, indítványára a közgyűlés jegyzőkönyvében "megörökítették. Balogh Dezső igazgató, a Szövetség ügyvezető elnöke, akinek általános mogljecsüléssel körülvett, uri, szeretetreméltó egyénisége a Szövetséget összetartó erők mágneses köz|xmtja, részletesen mó.tatta Bun Samu érdemeit, majd emelkedett szellemben mutatott rá a inal idők pártos szel.cmére, amely diszliarmoniák zűrzavarába sodorta a világot és fokozottan teszi szükségessé, hogy semmit ne adjunk fel eszményeinkből, meri csak nz azokban val-5 e;Ői hit ellensúlyozhatja ma az események lehangol\') 1 látását, csak ez szabadithatja fel a (Lelkeket a súlyos depresszió alól. Kitörő tapsvihar és hosszú ünneplés közben emlékezett meg a jelcalcvő dr. Villányi Henrik ny. Igazgatóról, az iskolát alupitó izr. hitközségről és az azt fenntartó városról. (1033 óta, amikor a város átvette az iskolít, n növendéklélszám olyan mértékben emelkedett, hogy fennállása óta először kellelt az I. osztályt párhuzamosítani.) — A Szövetségnek legfőbb célja, mondta Balogh igazgató, a közösség- Nép Mozgó. Mén q—fc ■«■ kedden i A közönség kívánságára az esztendő legnagyobb sikerei Dl,ANNA DURBIN felülmúlhatatlanul bájos filmje: 100 férfi -1 kislány Partnerek i ■ világhírt! STOKOWBKY é* Adolf Menjou. Fényes kiegészítő műsor! lilőadások köznap S, 7, 9, vasár - és ünnepnap 3, S, 7, 9-kor. Csak aO, 40, 60 fiU«ree helyárakkal I Fflrdőazoba berendezéseket kedvező részletre legolosóbbsn szállít MENDLOVITS ben rejlő erkölcsi erőkkel küzdeni a tetterőt sorvasztó lelki clkedvclle. nedés ellen. < A 35 éves találkozó nevében Botter Andor (Nagyatád) mondott beszédet. Mélyen belülről fakadó, megható beszéd volt, n«m csak a szónok érzékenyölt el olykor-olykor, hanem kithullottak a könnyek hallgatósága szeméből is. A háborút é< a l>ékét l>e. csülettel, tiszta lélekkel éi tiszta kézzel szolgált kispolgár magyarsága jajdult fel szavaiban, azé a kispolgáré akitől most megtagadják nemcsak a ke-nyeret, de a magyarságát is. «Nem fogjuk mutogatni a rajtunk ütött fájdalmas sebeket, hanem alázatos napszámosai maradunk minden körülmények között a magyar génlusnak" mondta elcsukló fogadalommal, rimlre dübörgő taps vihar válaszolt. jellínek Miklós bankigazgató a 30 év« érettségizettek lyevébcn ismertette «generációk hullámverését az iskola partjain.- Párhuzamot vont a régi és a mai idők bollogulási \'cjvetőségei között. Majd a most érettségizőkhöz intézte emelkedetten bölcs tanácsait, azzal fejezvén be: .A Jelszavak ne sodorjanak el bennünket, meit a boldogulás egyedüli utja és annak tartós alapja osak a beosütetes munka lehet." Kedves Jelenete volt a közgyűlésnek, amikor Jel.inek Igazgató megeinléke-zett Balogh Dezső igazgató életének fontos állomásiról (rövidesen meglesz az esküvője Sass Emmával) és erre Balogbot és jelenlevő menyasszonyát kitörő szenetettel ünnepelte a közgyűlés közónségo. \\ Baj ki István, az OMKE elnöke a 25 éve éreltségizoHek hevében, Barta Pál (Budapest) a 20, Beko József (Budapest) a 15, dr. Dénes Imre (Marcali) a 10 éve érettségizettek nevében mondott beszédet. Mindegyik megható kegyelettel emlékezett meg a halilt évfolyamtársakról és koszorút telt le az intézet hősi halottainak táblájára. Mindegyik beszédből kicsendült az igazgató és tanárok iránti meleg ragaszkodás, hála és az iskola szellemének életelvekké vált útravaló ja. Dr. Boda Károly főtitkár évi J€ien-lésében ismertette a Szövetség kanizsai csoportjának működését és Bóna Gyu, la főtitkár jelentése alapján a pesti csoport életét. Ez az iskola, mondta dr. Boda, tükre volt a város fej lő lésének é< lükre lett a később következeit szomorú hanyatlásnak is. Most Aljra a fejlődés utján indult el az is-dola jelezvén talán újból a város líolnapjának ui ösvényeit. Dr. Boda jelentését ezekkel a szavakkal zárta: • Ha ez a Szövetség semmit sem telt volna mindabból, ami a jelentésijén felsorakozik, akkor is az embert cm-bérlői, magyart magyartól elválasztó időkben, amikor mesterségesen épülnek választalak az emberek közé, ez a Szövetség az összekötő szálak ápolásáért magáért megérdemli, hogy támogassák,. ( Biró ErnŐ a pénztári Jelentést ter-\'jcsztelte elő. Kitűnik ebből, l»gy « Szövetség még egy évben sem nyújtott annyi segélyt, mint az idén, amellett térzsvagyona növekedett. Dr. Krátky István polgármester beszéde fejezte be a közgyűlést. Bámulatot! arra, hogy ez az iskola egyik ősi, legerőteljesebb intézményi! .a vá-w>s tradicionális kultúrájának. A szellem, amely ebben az iskolában « vallásosság, hazaszeretet, emberiesség 1938 lunlus 8. ZALAI KÖZLÖNY és becsük les munka jegyiben generációkat adott a magyar hazának, nem szorult megváltoztatásra és nem is szabad megváltoztatni. De u szociális igazságok szellemét, aminő u múltban nem volt olyan szükség, mint ma, az ifjúságnak kenyér ós család-idapitási lehetőségeit uz idősebb ge. neráiiók segítségével erősíteni és kiépíteni kell, mert csakis ezen az uton következik cl a kiegyenlítődés és egyben megszűnnek az okok, amelyek a ma ifjúságát szélsőségek felé is sodorják. Kovács János a most érettségizők jjovében mondott okos, szép beszédet, akik nevében kérte felvételüket a* öregdiákok szövetségébe. A közgyűlés Miklós Gyula zárószavaival és a Szózattal őrt véget. Pohárköszöntők az idők változásáról Este közel 200 tagu társaság gyűlt összt a Koronában az őnegkereskedil. misták bankettjére. Az el ő felköszön, tőt Balogh Dezső igazgató mondta a szebb és Jobb magyar jövőre. ,Hajdú Zsigmond, a fővárosi csoport társelnöke szellemes és nagy tudásra valló beszédében a tisztesség és humanitás példájaként köszöntötte Bu-logh Dezsőt. Hangsúlyozta, hogy u közérdeknek megfelelő, felelősségtől nem irtózó, egyéni működés legyen végcélja a közgazdusági életben el. hclyezkcdőknek. «A ma kálváriája, mondta, nem a klasszikus dogmák megváltozásából ered, hanem szetté a világon egyes emberek uralkodási vágyából > Dr. Boda Károly, a Szövetség főtit. kára mondott ezután általános érdeklő Jóst keltő beszédet. <I?u jobl>oldull vagyok, — mondta — mégis vallom, hogy az ilyen szövetségek az ember és ember, magyar és magyar közé emelt mesterséges válaszfalak lebontásával nagy szolgálatot tesznek a nctn-zetuck.. Majd emelt haugou, nagy taps közben folytatta: — Nincs jobb és. nincs baloldali veszedelem, csak egy közös veszcde. lem vaui Az idők változhattak, de Szövetségünk vezetői és én is, agy állunk itt, mint tíz éve; ma is azt mondom, amit akkor: — magyar és magyar közt különbséget tenni nem lehel, csak becsületes és nem becsületes magyar közt. Az idők elviselése nehéz lehet egyeseknek, de a másik oldal kötelessége, l»ogy evangéliumi szeretetül megkönnyítse ezt azoknak, akik magyarnak érzik magukat és Is. len ments, lvogy arra gondoljanak, hogy minden összeköttetésük megszakadt a magyar földdel. Klóinfeld Józseí a hölgyeket, dr. Dénes Imre Balogh igazgatót köszöntötte fcL Félszázados találkozó A kanizsai találkozókkul egyldőben Budapesten ritka eseménye volt u kanizsai öicgkereskedelmislákuak. 50 éves találkozóra jőtlek összo pünkösdvasárnap délelőtt u Dohány utoal hősök templomában azok, akik 1888-ban végezték az akkor még két évfolyamos nagykanizsai kereskedelmi iskolát. A megható találkozóu u Szövetséget lilék Béla társelnök képviselte. Prognózis: Gyenge légáramlás, délután fóképp északon és keleten még eső, zivatar, a hőmérséklet tovább emelkedik. A Meteorologial Intézet nagykanizsai megügyelő&llomisa Jelenti i Hőmérséklet tegaap este 9 órakor : + 18.7, ma röggel +18 2, délben + 24.6. Csapadék: 00 Eggerth Márta és Jan Kiepura hétfőn este átutaztak Nagykanizsán Itilkn kedves jeleneinek voltak lanui azok, akik pünkösd hétfőjén a pesti gyorsvonat érkezésének idején a nagykanizsai pályaudvaron tartózkodtak. A trieszti gyorsvona tegyik máM sodosztályu kocsijának ablakából egy kedves mosolygásu, ismerős szőke fej és egy nagyon ismerős férfiarc tekintett ki. Nem volt nehéz megismerni, hogy Eggerth Márta, az egész világon közkedvelt magyar énekesnő és világhírű énekes férje, Jan Kiepura érkeztek a vonattal Nagykanizsára. A hires müvészpár a vonatban pénzt váltott, majd hosszasan elbeszélgetcttt a pályaudvar összesereglett kis közönségével, akik lelkesen megéljenezték a két filmsztárt — Nemrég érkeztünk Amerikából, — mondotta Eggerll* Márta — most kicsit Olaszországban pihentünk s utazunk; Pestre. Sajnos csak két hétig maradhatunk szép szülőhazám gyönyörű fővárosában, mert szerződésünk szólit tovább. Pesten sem pihenünk, mert férjem holnap már fellép az Operában. Eggerth Márta és Kiepura közben aiitogratnmot osztogattak, majd nagy kendőlobogtatás közben búcsúztak a kanizsaiaktól. Bennégett egy kanizsai ember a homokkomáromi bucsu éjszakáján kigyulladt pajtában Homokkomárom, junius 7 (Saját tudósítónktól.) Megrendítő esemény színhelye volt pünkösdvasárnap éjjel a csendes kis Homokkomárom. Pünkösd vasárnap búcsúját tartotta a dolgos, szorgalmas nép lakta kis falu. A bucsu a legnagyobb rendben folyt le. A község népe este pihenni tért. fij-fél tájban tüzilárma verte fel a lakosság nyugalmát. Az emberek első álmukból futottak ki az utcára, amikor már hatalmas lángtenger világította be a község ama részét, ahol Czifra Lász ló volt községbiró háza van. A bíró pajtája lángtengerben álll és félő.volt, hogy a tüz átterjed a szomszéd épületre is. A lakosság lélekszakadva sietett a tüz oltására a tűzoltósággal együtt, de a zsuppfedeles pajta már nem volt megmenthető, leégett és elégeli sok értékes gazdasági felszerelés és gép, ami benne volt. Szerencse, hogy a szomszéd épület nem volt zsuppfedeles, különben az is a tüz martalékává esett volna. Mikor átkuttatták a leégetli pajta romjait, az egyik sarokba teljesen szénnéégve egy emberi hullát talállak. Csakhamar megállapították, hogy az áldozat egy Bazsó János nevű nagykanizsai napszámos, aki künn volt az ünnepre a községben, a bú- csúban Elfáradván, a pajtában korcséit éjszakai szállást, ahol olyan mélyen aludt ,hogy bennégett. Bazsó nemrégen a Horthy Miklós uli major égésénél is kis hijja, hogy benn nem égett. Az elöljáróság értesítésére csakhamar megjeleni a csendőrség is, mert a jelek azt mulatják, hogy gyújtogatás történt. Az esetet jelentették a nagykanizsai főszolgabiróságnak és a kir. ügyészségnek is, ahonnan; a keddi nap folyamán bizottság száll ki a tragédia szinhelyém Dr. Fodor László szolgabíró és dr. Ország Lajos körorvos hétfőn kiszálltak a községbe, hogy a rendőri hullaszemlét megejtsék. Megállapítást nyert, hogy Bazsó részeg állapotban került már Czifráékhoz, akik rászól-* lak, hogy feküdjék le. A kihallgatás és nyomozás adatai azt bizonyítják, bog}- Bazsó dohányozhatott részeg állapotban és ez okozta a lüzet. A nagykanizsai csendőrség szigorú nyomozást folytat. — Saját érdekébon éa őrömére szol" Íáló meghívásnak tesz eleget, ha a opsteln Batorároháx őszi raübutor-klál Utánit megtekinti, vételkényszer nélkül. «= Egy pengőért lehet kerékpárja, ha nem felejt eí egyházközségi kui-turház-sorsJegyet venni. HHZpi ÁiTtArMeto. a ÖV ti IV. PR0HÁSZKA 0.-U8 VI.TERÉZ KRlfl GYÍR aUOAPÉST.Xl.UMKE UTtffl A „Nynkosz" országos elnöke Nagykanizsán Nagy kitüntetés éri folyó hó 9-én n .Nyukosz nagykanizsai! főcsoportját, likkor érkezik Nagykanizsára a Nyukosz or> szágos elnöke, báró SomorjaL Lukachlch Wza jiy. altábornagy. I.ukrfchich bárót |iiem kelti külön bemutatni Nagykanizsa város közönségének. A világháború számos vitézi hőstette fűződik az fi nevéhez. Látogatása komoly társadalmi eseménynek számit. Ezt kívánja a Nyukosz nagykanizsai főcsoportja kidomborítani azzal, hogy díszes programot állított össze tartózkodási idejére. Délelőtt fl órakor a főcsoport elnökének tisztelgő látogatása, 10 órakor az Ismeretlen katona emlékének megkoszorúzása a! 20-as honvéd hősi emléknél. Majd látogatások a város katonai és polgári vezető tagjainál. Délután a város tanácstermében tartja meg a nagykanizsai főcsoport XVII. évi díszközgyűlését. A közgyűlés fénypontja báró somorjai Lukachich Géza altábornagy, országos elnök beszéde lesz. Kezdete 16 óra 30 perckor. Este 20 órakor a Pannónia nagytermében a város katonai és polgári előkelőségeinek részvételével bajtársi vacsorát tartanak. A Zalai Közlöny értcsűlésd szerint a látogatás egyik fő célja az, liogy a Zaiumcgyében szét szórtan élő nyugállományú és szolgál atonkivfdi viszonybeli tiszleket (nem Nyukosz tagokat) is összehozza a főcsoport székhelyén, Nagykanizsán. Erőteljes, kövér egyéneknek, kőszvényeseknek és aranyérben .szenvedőknek reggelenklnt éhgyomorig egy-egy pohár természetes .Ferenc József" keqertlviz gyakran I ■Ibecsttlhetellen siolcála\'ol tesz. — Kérdrzie meg orvosát. RUHÁK divatos színek és minták. _ HALAI KOZLON*______ Imprimée-, divatvászon-, karton-, puplin , selyem-, siffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón, Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. Az országutak vándorlegénye agyonlőtt egy fiatalasszonyt Az 1936 ban történt gyilkosságot most vallotta be a váci fegyházban 4__ Légvédelmi film a Nép-Moziban Még pár napig 20 fillérért megtekinthető A városházán rendezőit légvédelmi kiállítással kapcsolatban légvédelmi filmeket mutatott be u Nép-moziban a Légoltalmi l.i;a. Ez a filmfás a ve. titett képekkel kísért előadás tulajdonképpen kiegészítője a kit-llilásnak. Talán ilt a filmen még lenyűgözőid) képekben kapjuk azt, amit-\' a kiállítás nagyszerű ké|>ei érzékeltetnek. A fil.n és a kiséő előadás bemutatja a bombavC\'ő gé|>ek szerkezelét, munkáját, a bombák összetételéi, romboló, pusztító hatását. Megdöbbentők ?>zck a képek, amelyek hatalmas rom-uilinazban és a halottak, sebesültek százaiban mutatják be egyetlen bomba puszliló hatását. Mindez azonban csak megérleli bennünk a gondolatot, hogy az elkövetkező háborúra u polgári laoksságnak ás fel kell készülni. Vilá--*gosan mutatják ezek a ké|>ek, hogy mennyire szükséges a légoltalmi szervezkedés. Ennek nagyszerű credmé-nyciről a bécsi légvédelmi gyakorlatokról felvett filmri|>orl tanúskodik. Ezt a megszervezett védelmi rendszeri látva kétszeresen azt kell éreznünk: minden erőnkkel, minél előbb nálunk is ki kell építeni a légoltalmi szervezeteket a legkisebb faluban Is. Sokszorosan fontos ez nálunk, hisz kevesen vagyunk és minden magyarra többszörös feladat vár. Nem puszta felkiállás tehát a film végén: Jelentkezz a Légoltalmi Ingánál — hanem életbevágóan fontos kötelesség. Mindenki nézze meg ed a flnel és a kiállítást. A -Nép-moziban még a következő napokon lesznek előadások: kedden, szerdán ós csütörtökön délelőtt 10 és II órakor, délután pedig 3 és I órakor. Belépődíj \'20 fillér. Naptári Junius 8. szerda. Kom. kat. Medárd pk. Protestáns Medárd. Izraol. Szíván hó 9. Gyógyszertári éjjeli Bzolgélat e hó 15-ig a „Mária" gyógyszertár ós a klskanlzsal gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétló, szerda, péntek délutár keddon egtaz nap nőknek.) — Bútor kiállításunkat tekintse DlOg minden vételkényBzer nélkül. Kopstoln bútoráruház. — Gyilkosság nyomja a léikéinél ! — jelentkezett minap a váci fegyintézet igazgatójánál Kalányos Gyula 21) éves so-mogy—zalai cigány. Kalányos egy régebbi büntetését tölti a váci fegyházban és most elmondotta, hogy li?3G-ban Kaposváron alaposan beborozott és amikor hazal\'clé tartott, az országúton találkozott egy fiatal parasztasszonnyal. összeveszett vele, mert inegszóllilására az asz-szony csavargónak nevezte és L\'etenye, junius 7 (Saját tudósilónktól.) Ujabb áldozata van a kiáradt Murá- ennek hevében kétszer rálőtt az asszonyra, aki azonnal elterült. Mikor látta, hogy meghall, bevonszolta a közeli akácosba és másnap reggel olt elásta. A gyilkos legény időközben más ügy miatt törvényre került, de két év előtti bűnét csak most vallotta be. E vallomás alapján a kaposvári ügyészség értesítette a környékbeli csendőrséget, hogy inditsa nwg azonnal a vizsgálatot. nak. Pintér Anna 13 éves leien vei kislány a falu végén levő liba- _ 1936. junlui 8 legelőről haza akarta hajtani a libáit. A libák a legelőn áthúzódó árokban úszkáltak. A kislány ismerte az árkot, tudta, hogyj az egészen sekély, de nem tudta azt, hogy a Mura áradása alaposan kimosta az árkot és mély gödrök maradtak az árviz után a máskor sekély viz alatt. Egy ilyen gödörbe lépett a kislány. A viz elnyelte és a parton álló kis lestvérei hiába várták, Pintér Anna testét a viz nem vetette fel többé. A kisfiúk kétségbeesetten szaladtak a faluba segítségért, de már csak a holttestet tudták kiemelni a gödörből ugyanolt, ahol elmerült. Gondatlanságért felelősség senkii nem terhel, a temetési engedélyt kiadták. HarMy György poata-főnök meghalt Gyásza van ismét a nagykanizsai társadalómnak: llarsay György nyug. posta \'és távlrdal főfelügyelő, az 1. sz. postahivatal volt főnöke éleiének 70. esztendejében tragikus hirtelenséggel meghalt. Tegnap délben házának torraszán ebédelt, amikor rosszul lett ós összeesett. Bevitték a lakásba, ágyba fektették, do nem lőhetett már rajt segíteni. Rövidesen meghalt Szivbé-nulás végzett velő. llarsay György jx>sla és távirdai főfelügyelő a magyar posta tiszti kar egyik kiváló tagja volt. Alu|>os tudás, példás bo.-sfllelcs.sóg, végtelen puritánság, fegyelem szeretet, a közönség érdekében való figyelmes szolgálatkészség jellemezte. Mint hivatal főnök mindenki szerette. Pél lás családapa, minla polgár ós hithű katholikus v.dt. Temetése holnap, szerdán délután 5 órakor lesz a róin. kath. temető ha-lottasházálxjl, amikor mindkét postahivatal teljes tisztikara ós személyzete zászlóik alatt jelennek meg és koszorút helyeznek sírjára. Fekete gyászzászló hirdeti a postapalotáról a magyar postatisztviselői kar, a kanizsai közönség és a róni. kath. egyházközség gyászát. i — Katolikusok t Mindenkluck kötelessége egy pengős •gyházközségi kulturhás-sorsjegyet venail i Egy 13 éves kislány belefalladt a libalegelö árkába A Mura áradása ujabb áldozatot kövelelt Deák Ferenc arcképe Irta: dr. Mexő Ferenc gimn. igazgató 1808 elején — közben Nemzeti Tor. na Egyletre változtatják nevüket — már kész is tervők: telket vesznek az ösz ia mai Szentkirály) utcában ós azon építik fel az állandó csarnokot. A jöszándók megvan, de a tehetség — hiányzik, a kormánynak pedig ilyen célra alig vau pénze. A februári közgyűlésen országos gyűjtésre szánják el magukal ós Szentkirályi Mór elnök és Mátyus Arisztid jegyző aláírásával kil>ocsálotl iveken az ország minden |>olgárát adakozásra szólítják. ■ A gyűjtés teljes sikerét óhajtjuk _ irja egyik lapunk, — meri a testi erő fejtése a nemzeti életerő egyik fölé-nyezőjo.. (iyfllik a pénz, az egyik íven — sporlgyfljfccménycm dísze — Jókai Mór és Kemény Zsigmond is ad 7)-~r> forintot, Jankó János, a híres torz.rajzoló is hozzájárul 2 forintjával, de amikor -• egy ívre ret összeszámolják, kw.\'e.Ai. hogy még a lelek ára sem jött össze... Mit volt mit lenni? Előbb az államhoz, majd a . városhoz fordullak. A város e^y.kettőre segítségükre sietett, már az államnál nehezebben ment a dolog. Mie\'őlt a kérvényi bizottsághoz ke.fllt az ügy, ícJkeieslék Deákot é> támogatását kérték. Jóságosan fogadta, biztosította őket, hogy teljes mérték\' ben .tudatában van a tornászó,* fontos- ságának s mindent elkövet, Iiogy kérésük kedvező elintézést nyerjen. Amikor a kérdés tárgyalásra került, Horváth Károly képviselő 2000 forintnyi segélyt javasolt. Ekkor felállt I.o.\'ik, mindössze néhány szól mondott, de azzal Is olérle célját: A nemzet be.-sflleic — úgymond — nem engedi, ily kos-eset adnunk, adjunk ötezer forintot. Az országgyűlés vita nélkül megszavazta az összeget. Nagy volt az öröm tornászéknál. Most már volt pénz bőviben, — hiszen a főváros még mélyebben bele nyúlt az erszénybe — megvették a telket, nyomban hozzáfoglak ut építéshez, még ez évben elkészüllek vele és 1870 de.-ember t-én már át adhatták a közhasználatnak. A megnyitás szép ünnepség keblében ment végbe: huszonegy egylet (közlő a Nagykanizsai Torna Egy lel is) kép viseltet le magát és a meglepően szép gyakorlatokat • a nagyszámú közönség, közlük több magasrnngu egyéniség, a legnagyobb érdekeltségi uéxto végig. |>o a javát majd hogy el nem felojlein! A tornászok mindig hálásak voltak ^ jó Aszóért, az országgyűlés határozata után is kötelességüknek tartol Iák, hogy megköszönjék Deáknak a hathatós támogatást. Küldöttségbe verődlek, fel-ke; esték szállóbeli lakásán ó^ vezetőjük, DeJinszky Kálmán formás l>e. szédben tolmácsolta egyletük háláját. Szóra sem érdemes, mormogni Deák nagy bajusza alait, aztán egyel fordult, belényult az almáriumba, onnan kivclte fényképét, reákanyaritolla nevét ós barátságos kézszorítással nyújtotta át a szónoknak. Dcdinszky Kálmán nemcsak mint tornász evezős álll nagy hirben, do ke;esett ügyvéd is volt, aztán az arany ifjúságnak is egyik legaranyosabb tag-jának, legvidámabb cimborának tartották. Az ilyen ifjú mindig ka|)ós volt — férjnek. Egyszer csak híre járt, hogy beevezett — a házasság révébe. Ha csak rajta, meg élcto párján, a szépséges Böheün Ilonán niult volna, csendes lett volna a rév, tele boldogsággal a sirig, de más csónakok is megjelentek életük vizén: rokonság, rosszmájú atyafiság, keresztezték pályájukat, aztán félország megrökönyödött, amikor szétváltak, amikor az élct-Cvezőspár kiszállt csónakjából. , Az élet útjait nem lehel térképről leolvasni! Külön utat járt a szép De-dinszkyné, külön ulat a hire> kolozsvári kerékpáros, angol CyclUte Touring Club erdélyi konzulja, egy-ben immár világhírű tudós-professzor, Islvánfy Gyula, Egyszer csak összetalálkoztak, egymásba szereltek, aztán egybekellek. Boldogan éllek, gyüszünyi /elhő sem irigyelte cl napjukat, de hál minden elmúlik, a sugaras boldogság is és egyszer csak Istvánfynak, a világszerte ismert gombásznak, a hőn szeretett férjnek is örök álomra szendeiilette szelíd s»euiél a zord halál... Kereső-kutató utamon minap eljutottam özvegyéhez is. Az első erdélyi kerékpárosok élete-sorsa iránt érdeklődtem s hálásan, boldogan jegyeztem mindent, amit a ritka műveltségű nagyasszonytól hallottam. Szórványos emlékei kőzött előkerült a Deák-kép Is. Gyei ok korom tói nagy tisztelője va-jgyok a magyar mull egyik legnagyobb alakjának, mindig büszkén emlegetem, hogy szülőközségébői mindössze kél óra járásnyira pillantottam meg én is a napvilágot, aztán azt sem szoktam elhallgatni, hogy négy éven át a kanizsai piaristák diáklakója (convictora) volt s l«)gy kerek kilencven évvel később engem is olt pallérozlak immár lslenbon megboldogult, kedves emlékű tanáraim: Incz© István, Nyi-lasy Károly, Porkoláb József, meg a löbbi. Nem csoda, hbgy rajta feledkeztem a képen. A méltóságos asszony \'ósZiBveite s ahogy elmondtam büszke kapcsolataimat, tollat fogott ós két sornyi szép szóval nekem ajánlotta az ereklyét. Azóta ott lóg szobáin falán, szemben Íróasztalommal és valahányszor reáieklntek, ugy érzem hévvel harsogja felém régi szózatát: A haza nagyságának kifejtóse legszebb kötelességünk, minden alkalom, melyet erre használni elmulasztunk, minden pillanat, melyben ezt eszközölni késünk, visszahozhatatlanul elmerül az örökkévalóság tengerébe...\' (Vé*) i9ü. junius 8 BAfcAl KOaaiQI 51 év óta százezrek dicsérik jóságát szép kivitelél és olcsóságát. 6 nagy üzlet az ország különböző városaiban Vásároljon tehát ön is nálunli! Óriási választék! Kedvező fizetési feltétetek! KOPSTEIN BUTORHÁZ NAGYKANIZSA. — (29 én szentelik fel Tóth Tihamért) Ismeretes, Iiogy a Szentatya dr. Tóth Tihamért, a kiváló egyházszóno. kot és pedagógust címzetes püspökké ncveztoflcl a gyengélkedő Rótt püspök mellé. Tóth Tihamér dr. püspökké szentelése Péter-Pál napján, 29-én lesz Budapesten az egyetemi templomban. A szentelést Seréli Jusztinián hercegprímás végzi éi a szertartásnál Han. nauer és Rótt püspökök segédkeznek. — (A tankerületi főigazgató Nagykanizsán) Hétfőn délután érkezett Nagykant. zsára dr. Liber Béla tankerületi fő igazgató, tanügyi főtanácsos és a ke. gyesrendi társházban szállt meg. A főigazgató érettségi bizlos a városi felsőkereskedelmi, iskolában. — (Hittan-vizsgák) Ma megkezdő itek az éwégi hittan-vizsgák a nagykanizsai középiskolában. Csótlvi Géza pápai prelUus, mu-rakereszturi apát délelőtt Nagykanizsára érkezett, hogy a hittanvizsgákon mint püspöki biztos elnököljön. — (Fagylalt est a Kath. Legény egyletben) A Kflthűl\'kus Legényegylet pünkösd vasárnapján pompásan sikerült fagy. lalt.estetirendeziett. A fiatalság mellett minden korosztály képviselve volt s bár nagy mennyiségben fogyott a lu\'isilő fagylalt, a hangulat egyáltalában nem volt fagyos, sőt ellenkezőleg forró volt, amiből nagy részt kért inagának a fiatal kanizsai jaZz.zenekar, amely szorgalmasan húzta a talpalávalót. A rendezőség érdeme, hogy Záróráig együttmaradt a néj>es társa- eág. — (Esküvő) Szép esküvő volt pünkösd vasárnap a városházán. Az anyakönyvi hivatal, ban Révész Miki is örök hűséget esküdött Csillag Zsuzsinak, a közs*e. retetben álló Csillag Zsaki leányának. A polgári kötést dr. Krátky István ]>olgármCslcr végezte, aki melcghangn beszédet intézett az ifjú párhoz. A polgári kötésnél sokan voltak jelen, a Csillag-család tisztelői és a művészvilág képviselői. — (A zeneiskola szerdal növendék-hangversenye) pontosan délután bórakor kezdőlik az iskoli földszinti hangversenytermében. Belépő ilj nem lesz. A rendezés költségeit önkéntes adományok hivatottak fedezni. — (Műkedvelő Letenyén) A I.elenyei Iparos Olvasókör jól sikerült műkedvelő előadást rendezett. Szinre került a .Mindenki lépik egyet, c. mulatságos vígjáték. A nagyon ügyes mükedvelőgárda megérdemelt sikert, sok tapsot aratott. Az dőutás bevételét az Iparoskör könyvtárának gyarapítására fordítják. — (Elcsábított egy kisleányt) a G9 éves Günsberger Lipót barcsi pékmester. A csendőrség a lefolytatott nyomozás alapján meg é \\ . állapitolta, hogy egy 1L Jh 8 éves kislányt csalt müljeiyébe és ellene morénylelet követett el. A k«i>osvári ügyészség vádirata (al-ipján a törvényszék most tirgyalta ügyét és az ölgyei-ekes idős embert durva csile-kedeléért jogerősen kél ltónapi fogházra Ítélte. —■ (öngyilkosság) Keszeg József \'12 éves mindszOnt-kállai földműves felakasztotta magát. Tettének okát nem tudják. A l.einciési engedélyt kiadták. h Világbajnoki eredmények Magyarország—Holland India 6 : 0 (3:0). Németország—Svájc 1:1. Franciaország—Belgium 3 :1 (2 : 1). Olaszország—Norvégia 2:1 (1:1.) Csehszlovákia- Hollandia 3 : 0 (0 : 0) Brazília—Lengyelország 0:5 (4:4.) Románia—Kuba 3:3 (2 : 2.) A magyar csapat szép játékban könnyen győzött Szombaton illető\'eg Pünkösd napján játszották li az igazi első fordulót Franciaországban a világbajnokságért. A magyar válogatott könnyen nyert, nem igy a többi csapat. Oliszország keservesen, csak liosszabbitás után győzött, a liires brazilok és csehek szintén, a franciák simán, mig a Né. met—Svájc, Románia—Kuba mérkőzés a hosszabbítások ellenére sem fejeződölt be, csütörtökön újra kell játszani. A játék kéj>e szerint solia még ilyen közel nem álltunk a világbajnokság-hoz. Rőföaök-FOsze resek 7:0(3:0) A Fűszeresek sem tudták meg állítani a Möfősök diadalutját. Hétfőn délután 4 órai kezdettW zajlott le a mérkőzés a vasul! pályán. A Rőfösók kulturáltabb játékukkal megérdemelten nyertek. Góllövők : Mesics 3, Stern, Szloboda 2, illetve Szívót öngól. . . Kanizsa kikapott Letenyén Vasárnap volt Letenyén az ottani Polgári Lövészegylet és a Nagykanizsai Vasutas futball-mérközése. A Vasutas nagyszerű összjátéka ellenére a mérkőzés 4 : 3 (1 : 2) eredménnyel végződött Letenye javára. Hirdetmény. A galamboki volt urbéma közbirtokosság az erdő (a IcgelöletU-lele vadászati Joiát foljrí évi l»-nTus hó 19 én délután 4 órakor nyilvános árverésen a legtöbbel Ígérőknek 10 évre btrbeadja. i«o A gazdataoáca. HILD temet Exhumál szállít Halottszállitás saját autóval bel- és külföldre. Cégt. vitéz Hémory (Hild) Jáasaf. Nagykanizsa, Deák-tér 3. Trlpfnn lrod" 269-teieion ltk4l l20 ZALAI ICOZLONYI ma. juniiu a t Jnnepi játékok Pécsett. Junlut 4, 6, 6, 10, 11 é> 12-én a világhírű péotl székesegyház •I6tt. Bemutatásra ksrOl U|házy Björgj lltarglkus drámája hissjl immi Liszt Fareno esztergomi miséjével. 300 szereplő, 200 tagu ónek- és 120 tagu zenekar. 50%-os vasuli kedvezmény az orfzág minden vidéki városából. Jialu 12-én filléres gyors indul Pécsre Nagykanizsáról is. A Baross Szövetség kirándulása • A nagykanizsai Baross Szövetség Tofyton nagyobbodó családja idei ehő kirándulását Pünkösd első ünnepén vitéz Tóth Béla elnök vezetésével a széntgyórgy vári hegyro tette Bedenek Istyán kereskedő veudégszerctcléböl. Volt olyan hangulat, amilyenre ogy-hamar a szentgyörgyvári hegy sem Igen emlékelik. A nagyszerű nyári idd is hozzájárult a kirándulás sikeréhez. A társadalom minden rétegét láttuk képviselve. Ott volt többek között P. Czirfusz Viktorin ís p. Sebes, tyéű atyák, dr. Krátky Istváu i>olgár-mesfcer, dr. Hegyi Lajos főjegyző, dr. Legyei Károly kir. ügyészségi elnök, Kovács Nagy Pál rendőrségi főtanácsos, dr. Wéber Elek járásbiró, vitéz Czégényi Károly rendőrfőfelügyelö, Bacsó Jóisef, a rendőrségi munkatábori parancsnoka, a nagykanizsai tisztviselő, kereskedő és iparos-osztály nagyon sok tagia, iobbára családtagjaikkal. A főiskolásokból álló iazz-iCnekar hangjaira táncra perdültek a párok, volt vigasság, kacaj, nótaszó, hogy maga a jó öreg szentgyörgyvári hegy Is megropogtatta a hátát ennyi vig-kedélyü, naplgondot otthonhagyó, fel-szabadult ember láttán. A liázigiudui tisztet Benedek István és családja látta el vitéz Tóth Béla szövetségi elnök mellett nagy figyelemmel ós szeretetreméltósággal. A pünkösdi Ba. ross-kirándulás még szorosabbra vontu mindazokat, akik a Baross-eszme táborában tömörültek gazdasági céljaik eléréséne. A rendezőség minden tekintetben meg lehet elégedve a pünkösdi kirándulásával. Egy felejthetetlen délutánt szereztek a nagy Baross-csuládnak és barátaiknak. ( ir A színházi Iroda hírei H) MA ESTE JÁNOS VITÉZ KETTEN EGY JEGGYEL. Bakonyi -Kacsólí világhirü, örökszép daljátéka, a Jáuos vitéz Szalma Sáudor, Oltay Baba, Váry Tusi, Szakács Árpáddal a főszerepekben ma, kedden este • ketten egy jeggyel,, tehát filléres hely ára kon kerül szinro. (*) SONJA OPEBETTÚJDONSÁG -AZ ÉVAD NAGYSLAGEBE. Harmalh Imre és Buday Dénes nove, a legértékesebb szerzőmárka, melyhez, n icg. cagyobb sikerek emléke fűződik. Sonja a szerdán és csütörtökön esto bemutatásra kerülő orosztárgyu orrolt grandiózus hatásaiban, pompájával még az igen népsuerü Syb:lt oj>erettet is maga mögött hfegyja. Vitéz Jakabffy Dezső rendezői mestertudása e/alkatommal is káprázatos színpaddal, kiállítással és fővárosi színvonalú, precíz előadásban varázsolja elénk a Sonja minden szépségét. Oltay Buba, laUkó Cia, Váry Tusi, Szalma Sándor, K^rössy Zoltán, Seakács Árpád, (jel. lért Vilmos, Késmárky Kálmán. Kormos I.ajos, Máral Edo kitűnő egy üt-tese viszi diadalmas sikerre ezt a gyönyörűséges operettet. (♦) KISKIBALY - KETTEN EGY JEGGYEL. Pénteken este olcsó fil\'ó-res - ketten egy jeggy<l — rendszerben kerül szinre Kálmán Imro ragyogó szépségű o|>eieltjo, a Kiskirály\', Szalma Sándorral a címszerepben. A kantoni hekatomba Kanion, junius 7 A város liél napon ál történt bombázásának 2000 halottja és 6000 sebesültje van. A hétfői bombázás során ezer kínai ház dűlt össze. I Nemzetközi Izgalmak a spanyol repülőkről francia területen történt bombázás miatt Páris, junius 7 Axles-Thermes környékén nagy izgalmat keltett a spanyol repülők bombázása. A kormány részéről maga a miniszterelnök utazott repülőgépen a vidékre és nyugalomra intette a lakosságot. A támad ógépekről bizonyossággal csak azt tudják, hogy spanyol gépek. A jelek azonban-arra mutatnak, hogy köztársasági repülkő voltak, mert a francia légelhárító tüzérség munkábaléptekor a repülők Barcelona felé menekültek. A francia sajtó megállapítja, hogy minden valószínűség szerint köztársaság íepülők voltak. Ezl egyt\'dül csak a baloldali sajtó igyekszik megcáfolni. A kormány a maga részéről csak akkor tesz diplomáciai lépést, ha teljes bizonyossággal megállapították a repülők hova; tartozását. Róma, junius 7 Az olasz sajtó a francia terű leten történi bombázást a köz- társaságiak ujabb manőverének tekinti. Hangsúlyozzák a lapok, hogy mindannyiszor, ha a köztársaságiak rosszul álltak, igyekeztek ilyen külső zavarokat kelteni. Most, hogy helyzetük reménytelen, kétszeresen igyekeznek a békés légkört megrontani és minden eszközzel láng-baboritani Európát. A szovjetnek ugyanis más választása már nincs : Spanyolországot csak egy általános felfordulás mentheti meg számukra, likkor talán még sikerül megtartaniuk, egyébként számukra örökre elveszett. Bomba ért egy angol hajót Alicante, junius 7 A város hétfői bombázásánalt 27 halálos áldozata és 70 súlyos sebesültje van. Bomba érte a Winnifred angol hajót is, amely épp a kikötőben horgonyzott. A hajó legénysége közül 5 életét vesztette. Többen súlyosan megsebesültek. Már részletfizetésre vehet megbízható kerékpárt. ♦ Kérjen árjegy- _ zéket VTflhlf flnínl kerékpárnagykeretkedő sporl- atUUU HlllUI üzletében. FO-ut 5. Telefon 91. Roletta váatton rud f afrik" I Batracvászon "■■SIR I Nyugágyvision díványba - párnába | Si.lm.ziák HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél Almamoly, szölőmoly, pókhálós hernyók ellen Arzola vagy Darsin, Varasodás és lisztharmat ellen Síliftről, AmonlI vagy Solbir. Kombinált permetez\'*szerek: Nosprasen ragy Tutokll Rózsafák levéltelvel ellen PROBIKOL Védőszorok boszorrzhotűk: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. E* mmmi *—i lenkl a helyt kereskedőknél I iparosoknál szerezze bel jl „Dolgoztass, tiogr MwM\' APRÓHIRDETÉSEK Hciróhlrdeléi dl|a vasárnap és ünnepnap 10 szdg 80 llllér, minden tovAbbl »xó 0 fillér, hétköznap 10 szóig 60 llllér, minden tovébbl szó 4 llllér. ADÁS VÉTEL Karékpárak kedvező részletre legolcsóbban kaphatók Vajda vaakaraa-kedéabaa. 1424 Vixmantaa kazal-, gép-, kocsi- éa sátorponyvák jutányos árban, kedvező fizetést feltételekkel. Továbbá Energé gnmml-•ztj. Kölcsönponyvák és zsákok olcsón beszerezhetők Kelemen Rezső cégnél. 1516 Nyaraié Balatonmárla megállón, vls-joggal, gyümölcsös szőlővel jultus elsejétől bélbe- vagy eladó. Clm a kiadóban LAKÁS ÜZLETHELYISÉO ■iádé Király-utca 32. fakereikedés helyiségei. utcai üzlethelyiség. — Bővebbet „Rózsa" gyUjtötelep. Balatanmérféa 1 szoba, veranda lulius hónapra kiadó. Vtda kalapüzlet. 1646 KÜLÖNFÉLE Autótaxi (bérautó) u| áramvovalas legolcsóbban Kautmann Manónál lendelheto. Telefonállomás 222. 4024 Mindennemű férfi munkaalkalmak, mindenes szakácsnők, bejárónők stb., lakások, butorofott szobák kflawatltéaa, Minimális díjazás. Munka- ós takáatkere-sők, munka- és lakástádók szíves Jelentkezését kérem. Munka- és lakásközvetllő-otthon, Pö ut 4. 1382 Mielőtt vlacvaaatékat cilnáltat, kérjen árajánlatot Jerausektől. Erzsébet-tér 18. 1636 Mindennapi leveleséaböl összegyűjtött bálfaaat. régi vagy u] tömegeket, ma-gyait é» kUHÖldlt, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbarlts Lajoi, a Zalai Köslöny f. szerkesztője. Érdeklődni Uhct telefon 7a » vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 , óra köiött. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelős kiadó : ZaUI Karoly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám, NlWntfotl a l«jrtM*>fioi KJMMM ági B*ftv*ijUc«aiJ könyvnyomdáiéban NagykaxUuáu, Felelős 0*1^*10 Kiioly. 78\' Árfolyam 128 Wtai. Nagykanizsa, 1988. junius 9 csütörtök Art 12 HU. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Saezteazttaét Maiókhaiali IWioli Merfelea* mámka kuEoap dOatta. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ín: egy hőra « pengi 40 Hltér. Szerkesztőségi és kiadóhivatalt leirtod: 78. az. József főherceg [elhívása a könyvnap alkalmából József főherceg",, tábornagy, a köj vetkező felhivásL\' adta ki : »Isten> megengedte nekem, hogy a magyar léleknek minden vonását megismerjem : láttam a harcoló magyar kalonát és az írásai fölé hajló magyar tudóst. Ez az ellentétesnek látszó két kép ösz-szefolyik most a szemem előtt, amikor a magyar lélek legfőbb kifejezőjére, az irodalomra gondolok. Látom\' a kulturát a harcoló katona fegyelmezettségében és önfeláldozásában s látom a nemzet létéért folytatott harcot a tudós munkájában. Az rodalomban pedig együtt látom mind a kettőt. Ennek a kulturát és harcot jelentő irodalomnak esztendőnkint megismétlődő ünnepe a magyar könyvnap. Klasszikus kiadványaival s a ma élő idősebb és ifjabb irónemzedékek felvonultatásával teljességében mutatja irodalmunk múltját, jelenét és jövendőjének Ígéreteit. Megmutatja, hogy ez az irodalom .európai szemmel nézve is kulturális érték, magyar szemmel nézve pedig egyéb is : ragyogó fegyver, amely évszázadokon át meg tudta oltalmazni nemzeti lelkünk önállóságát. A magyar közönségnek szent kötelessége, hogy szeresse és bc-csüljle a miigjyar könyvet, a mely az ő lelkéről szól és az ő jövendőjéért harcol. Hiszem, hogy azon a három napon, mikor a köny veiébe megy az ol vasónak, a szeretet és becsülés jeleivel fog találkozni, ifiszem, hogy az utcáról, ahová az ünnep kicsalta, eljul igazi rendel telésének helyére, ezernyi-ezer magyar olvasó otthonába és szivébe. Ezzel a hittel és ezze) a kívánsággal köszöntöm a ma gyar könyvnapot. József kir. herceg tábornagy, a Magyar Tudományos Akadémia Az Aranyvonat végleges zalai menetrendje Vasárnap este 7.50-kor érkezik a Szent Jobb Nagykanizsára és hétfőn reggel indul tovább A Szent Jobb vidéki körútja során a legkülönbözőbb kiván. ságokat kellett a központi rendezőbizottságnak összeegyeztetnie. Az eredeti programban igy változás állt be és mint tegnap a Zalai Közlöny jelenletle, a kanizsai kívánságok teljesítése érdekében Krátky István dr.\' polgármester járt el Budapesten. Utja eredménnyel járt, mert a központi rendezőbizott-ság teljesiteüe a kanizsaiak kérését és a Szent Jobb Nagykanizsán tölti a 12-ről 13-ára virradó éjszakát. t A hivatalos programot ma-délben adta ki a bizottság és ez mint a Magyar Távirati Iroda jelenti Budapestről, a következő : Első szent királyunk dicsőséges Jobbja vidéki első körútjára az Arany vonallal 12-én reggel indul Budapestről. Az Aranyvonat Kaposvárra viszi a Szent Jobbot, ahonnét délbeír indul Nagykanizsa felé. Hövid megállók után 1 i 05 kor érkezik ✓Múralcérszlurra, ahol 1 nercig áll. 1 1.1 í)-kor Nagykanizsára fut be az Aranyvonat és kél percig tartózkodik itl, majd Zalaegerszeg leié megy tovább. Cicisére 1 1.39-kor érkezve 1 percig, Za-laszentmihályon 14.55-kor ér- kezve 2 percig, Szenlivánon pedig 15.16-kor érkezve 10 percig áll az Aranyvonat. Innét Zalaegerszegre megy, ahol 15.42-től 18.30-ig tartózkodik. A vissza-ntján Zalaszentivánon 18.40-tól számítva 8 percig tartózkodik, majd 19.50-kor fut be véglegesen Nagykanizsára. Az éjszakát Nagykanizsán tölti, a Szent Jobb és csak másnap, 13-án, hétfőn reggel G óra 58 perkor indul1 tovább Pécs felé. Ez alkalommal is megáll 1—1 percre Mura kereszluron, Gyékényesen, Barcson stb. Na kezdődik Prágában a nem sok reménnyel várt Hodzsa-Henlein tanácskozás A magyar párt bízik abban, hogy a cseh kormány rövidesen kénytelen lesz elismerni a kisebbségek jogait London, junius 8 A Daily Express a cseh kérdéssel foglalkozva, rámutat Masaryk és Benes világháború alatti tevékenységére. Hangsúlyozzák, hogy a tót államférfi-állandóan a monarchia feldarabolásán fáradozott. Az eredeti terv szerint Svájchoz hasonlói államot akartak összehozni, de francia vezérkar kívánsága volt egy teljesen központosított állam, Németország fékenlar-tására. Róma, junius 8 Az olasz lapok részletesen közlik Eszterházy János grófnak, a Stefánia Iroda pozsonyi tudósítójának adott nyilatkozatát. A magyarpárti képvi- selő hangsúlyozza, hogy a tótok vasárnapi tüntetése nagy rokonszenvet kelt a magyarok között, mert csak megerősítve látják azt, hogy a prágai kormány mennyire hamis útiatokkal akarja bizonyítani, hogy Csehszlovákia nemzeti állam, holott csak nemzetiségi állam, ahol a kisebbségeknek — bár a terheket nagyobb részl»cn nekik kell viselni — vagy semmi joguk, vagy csak nagyon kevés joguk vau. Most \'>0 év után Isinél erőteljesen küzdünk jogainkért, — mondja a nyilatkozat. Tudjuk jól, hogy ez nem könnyű feladat, de meg vagyunk győződve arról, hogy a logrövidebb időn belül mégis el fogjuk érni azt, hogy a prágai kormány kénytelen lesz elismerni jogainkat. Páris és London szerint csak halogatás az uj Hodzsa-Henlein tanácskozás Páris, junius 8 A francia sajtó, is hosszasan foglalkozik a ma meginduló tárgyalásokkal, örömmel veszi ezt, bár nem titkolja, hogy nem sok reményt füz hozzá. A jobboldali sajtó ugyanis azt tartja, hogy Prága ezzel ismét csak a régi játékba kezdett. Kifelé hajlandóságot mutat u megegyezésre és tárgyal, de valójában esze, ágában sincs engedni és megegyezni. Prága, junius 8 Hodzsa miniszterelnök és Henlein, a szudéta németek vezérének tanácskozása ma kezdődik meg Prágában. A meginduló tanácskozások elé nagy érdeklődéssel tekintenek és most már csak annak a kérdésnek rendezéso van hátra, hogy a szudéta német pártot elismerjék jogi személynek, hogy Hencein, a vezér a párt nevében tárgyalhasson. Az angol lapok Ls e régi játékra céloznak és félnek, hogy nem őszinte a szándék, a tanácskozások [>edig csak halogatást jolenlenek majd s nem ered ményl. A francia szocialisták világnézeti engedményekre Is hajlandók a békéért Páris, junius 8 A szocialista - párt éjszakai ülésén elhatározta, hogy ol fogadja a kormány kül|:olitikáját és minden orejével a-békéért fog küzdeni. Még áldozatoktól sem riad vissza, hogy a háború veszélyét elkerülje Európa. Hajlandó tárgyalásokba is bocsátkozni egy nemzetközi gazdasági együttműködés érdekében még azokkal az államokkal is, amelyeknek rendszerét egyébként nem hajlandó elfogadni. Hároméves katonai szolgálatot vezet be Csehország Prága, junius 8 Prágában a minisztertanács •elhatározta, hogy a katonaSf (szolgálatot három esztendőre, emeli fel. » BAHAl tNMSOtn 1938. junini 9. János vitéz Kacsóh örökszép melklüH solia. st\'m leltet megunni. Dicséretére válik a társulatnak, hogy a régi szép ope-rejteket és daljátékokat Ls mind fel-ujitja. Uár c-sak /él ház nézte végig keiden esle a János vitézt, a szinés^k igyekeztek <• daljáték minden szépségét megmutatni. Sajnos a társulit nem J>«r olyan énekes-gárdával, hogy minden szerepre megfelelő erőt tudott volna állítani. A két főszereplő kifo. gástalan volt. Oltay Balja Ihiskája oly finom, kedves és szép volt. akár egy tündérmese, Szal na Sándor Jan. csija |*<lig mintlia hőskólteményből lépett volna elő. Mindkettőnek ujkán A\'n esengtek a melódiák, nv-leg lelkes taps jutalmazta őket. Oroszlán Bagója játékban jó volt, de a szép melódiák sajnos, clsikadtak. Ugyanez történt Szakács Árpád francia királyával^ Ls. Jó volt Várj- Tusi királykisasszonya, Danis csősze, Késmárky tudósa. Egry B°rta remekelt a gonosz mostolui szeredben. A többiek (Márai, (jeliért, Kormos) szintén osztoztak u sikerben, akárcsak a zenekar, amely Bakonyi Ödön, az uj. fiatal és tehetséges karnaggyal az élen teljes sziwel igyekc-zett étetrekeiteni a szép Kacsólúneló-diákat. Éltesebb embereknél,akik gyakran fel vannak fuvódva, ugy az alhasl pangást, mint az emésztés renyheiégét a természetes .Ferenc József keserűvíz rendszerint hsmar mérsékli, a rekeszizom emelkedését ciööenli és s magss vérnyomlst leszállítja. Kérdezze meg orvosat. A színházi iroda hírei (♦) SONJA - OPEBETTSZENZA-CIO - BEMUTATÓ MA ESTE. Bu-day -Harinath grandiózus nagyope-rettje, mely közei egy esztendőn át minden esle szórakoztatta a fővárosi közönséget, ma. szerdán és holnap, csütörtökön este kerül bemutatóra. A káprázatos kiállítás, pompás, festői jelmezek frappáns hatásúak. Harmath Imre izgalmasan érdekes orosz tárgyú librettója mellett gyönyörűen érvényesülnek Buday Dénes, a kiváló zene. szerző legszebb melódiái. Oltay Babu, Jalzkó Cia, Váry Tusi, Szalma Sándor, Kőrössy Zoltán, Szakács Árpád Késmárky Kálmán játszák az oijeretí főszerepeit. (•) SZALMA SANDORBAL A CIM-SZEHEPBEN,— A KIS KIIIALY. Kel. len egy jeggyel, tehát filléres helyárakkal kerül spinre pénteken este Kálmán Imre örökszép romantikus 0|*.\'reltje, u Kis király. Ebben a szép operettben Szalma Sándor, a népszerű bonviván, legkedvesebb szerepét ját-sza. SZOMBATON DÉLUTÁN 3 ÓRAKOR filléres helyárakkal kerül szinre az évad nagy slágeroperettje, a Júlia a bemutató szereposztásában. (♦) SARGAPJTYKÉS KÖZLEGÉNY FILLÉItES 1IELYAHAKKAL — EZ-ÉVADBAN UTOLJÁBA. Szombaton este ezévadban utoljára kacagtat a legnépszerűbb oj>erettujdonság, a Sár, gapilykós közlegény. A Dnnántall Közművelődési Egyesület kanizsai közgyűlése és hangversenye A kormányzót, a miniszterelnököt, a kultusz- és a belügyminisztert a DKE Nagykanizsáról táviratban üdvözölte Szél Kálmán és Bákosi Jenő öreg egyesülete, a Dunántuli Közművelődési Egyesület először tartolta közgyűlését Nagykanizsán. Pedig — ha keveset is tudnak róla Zalaország kultúréletének fővárosában - műn kajának eredménye ill van ebben a városban is : — a Dunántuli Közművelődési Egyesület valamikor könyvtárat adományozott a kiskanizsai gazdakörnek. Főként sváb nemzetiségi pidékeken öt ovodál épilell a DKE és most a zalai \'fürjén nyiiik meg az ősszel az egyesület ovodája. Pedig közben világháború, összeomlás volt és az egyesületnek 250.000 korona békebeli vagyona fekszik hadi-kőlcsönkötvényekben. Az egyesület mostani elnöke, Sziklay Já nos, a magyar szépiró-nemzet-ség ősz doyenje, a 81 éves örökifjú, fáradhatatlanul ir, dolgozik, tervez, utazik, agilál a tűrjei ovodáért, a DKE további programjának sikeréért. A tür-jei ovoda most az ősszel már meg is lesz. Az épület már megvan, csak az átalakításhoz, fenn tartáshoz szükséges anyagiak: biztosításában van szükség Zalaország támogatására is. Ezt a célt szolgálta a pünkösdkor Nagykanizsán rendezett közgyűlés és az azl követő hangverseny. A közgyűlésen Sziklay János elnökölt ,akit a nagykanizsai: szellemi élei megjeleni vezetői lelkesen ünnepeltek ,ainikor a szentislváni gondolat \'jegyében ismertette a DKE kulturális cél kialüzéseit és bejelentette; — Élelem utolsó éveit enek a gondolatnak szentelem... A DKE több, mint 100 népkönyvtára közül az ország meg--csonkitása folytán a legtöbb megszállt területen maradt ,de ma is megvan belőle a csonkahatárokon belül 13. A közgyűlés lelkes hangú hódoló táviratot küldött vitéz Horthy Miklós kormányzónak, üdvözlő táviratot ímrédy miniszterelnöknek, Hóinan és Ke-resztes-Fischer minisztereknek. A DKE tiszteletbeli elnöke, Serédi Jusztinián hercegprímás. A kanizsai közgyűlés még egy tb. elnököt választott Ugrón Gábor, az irodalmi és képzőművészeti tanács elnökének személyében. A választmány kiegészítése során abba zalaiakat is megválasztottak a következők személyében : vitéz gróf Teleki Béla főispán, dr. Brand Sándor alispán, Kelemen Ferenc bankigazgató, dr. Gárdonyi Lajos, Barbarits Lajos és Mosonyil László szerkesztők. A közgyűlés keretében a DKE ujabb kiegészítő könvvadoiná-nyokat adott, mintegy 11 kötetet a kiskanizsai Polgári Olvasó körnek és a III. körzeti elemi iskola könyvtárának. A türjei ovoda kérdéséhez Horváth János ny. igazgató-ta-nitó szólt hozzá az ügy lelkes szeretelével. A rengeteg pünkösdvasárnapi egyéb rendezés ellenére is többszáz főnyi közönség hallgatta meg a közgyűlés után a DKE hangversenyét. Ott volt dr. Krátky István polgármesterrel az élen a kanizsai tanügyi és kullurélet sok reprezentánsa. A hangverseny élmény marad min den hallgatójának. A DKE a pesti művész-vendégek oly ara együtteséi hozta Kanizsára, kiknek mindegyike önmagában is eseménye lehetett volna a kanizsai hangverseny-naptárnak. A 15 pontból álló, majdnem 3 órás műsor az izig-vérig magyar művészet oltárán való áldozás volt. A közönség lelkes tetszése az utolsó pillanatig sem fáradt és kanizsai viszonyok közölt ritka meleg és őszinte siker emlékével hálálta meg a műsor szereplőinek minden egyes számát. A legnagyobb kanizsai koncertek világmárkáidéin részesültek forróbb tapsokban, bensőbb ünneplésben, mint a DKE délutáni, hangversenyének közreműködői. A műsor bevezelő beszédét Kelemen Ferenc az Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke mond la. Irodalmi színvonalon álló megnyitójának minden sorából izzott a magyar kultura lelkes szeretete, munka- és áldozatkészsége. Sziklay János, a DKE elnöke a magyar katolikusság szépirodalmának nem csak művészi, hanem közéleli vezérférfia, klasszikus verelü, emelkedett szellemű Szent István ódáját olvasta fel. Majd előadla a lényét és Írásait jellemző közvetlen derűvel két irodalmi élményét. Vajda Jánossal és Jászay Marival való találkozásait. Az irodalmi részben még Barbarits Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője adott elő néhányat költeményeiből. (Kár, hogy. Süle Olló polgári iskolai tanár Mécsszavalata gyengélkedése miatt elmaradt. A fiatal, nagytehetségű előadó szavalata ezúttal is magasrendű irodalmi és mü-részi élményt jelentett volna, méltót a fővárosi színvonalú hangversenyhez.) A hangverseny műsora Karácsonyi Margit, a magyar rádió- Hibásaftarezttéke? Hívja Mendlovitsot Telefon 271. ból az egész világon ismert, legnépszerűbb magyar daléne kesnő 11 magyar dalt és népdalt ene-kelt. Tomboló tapsviharral ünnepelte a közönség ezüst csengésű, selymes fényű, gazdag tartalmú liangját és előadásának megnyerő kedvességét. Lelke lá-madt ajkán minden nótának az imádságtól a pajzán jókedvig terjedő skálán. Hasonló nagy, sikere volt Hajdú Imrének, az Operaház tagjának, akit még az előadás végén sem akart a közönség leengedni a színpadról. Férfias, tömör, nemes zengésű hatalmas hangja szárnyalva töltötte be nem csak a teitnet, hanem hallgatóságának lelkét is; magával emelte azt a muzsika klasszikusainak régióiba éppen ugy, mint a magyar nótavilág érzelemgazdag világába. Dr. Sonkoly István hegedűművész számai a hangszeres zene legmagasabb rendű művészetével nyűgözték le a hallgatóságot!* Az összes számokat dr. Darás Gábor tanár kisérte zongorán finom és könnyed alkalmazkodással. Nagykanizsa művészi tartalomban ritka értékű és ritka sikerű órákat köszön a Dunántuli Közművelődési Egyesületnek, Sziklay Jánosnak, és kitűnő segítőtársának, a rendezés fáradatlan mesterének, Holódy Róbert titkárnak, valamint a DKE igazgatótanácsában tevé kenykedő Bátor Miklósnak. Szerelmi riport — szenzáció! LJgylátszik, a mozi vezetősége nem veszi tudomásul, hogy nyár van. A mozi mai műsora egyik legnagyobb síkere a budapesti Forum-mozinak. Spencer Tracy és Lorette Young óriási sikerű filmje a .Szerelmi riport". A meleg napok dacára zsúfolt házai lesznek szerdán és csütörtökön a Nép-Mozgónak, mert bizonyosan olvasta a nagyközönség az újságokban, hogy ez a film az idei filmgyártás egyik legnagyobb sikere. (:) Jolwiíiis, kw dafiizftaur Űrnapra Hölgyek részéreI Gyönyörű divatcipők, i\'ehércipők, szandolettek, harisnyák! Gyermekek részére! Fehér-, lakk- és színes gyermekcipők, szandálok, toriiaci])Ök! Urak részére! Nagyon szép divatcipők, week-end cipők, szandálok, zoknik I Legolcsóbban és legjobb minőségben MLTÉNYI cipAUzletben Fő-ut 2. sz. 1938 lunlm 9 ZALAI KÖZLÖNY Ismeretlen tettesek megakadályozzák a Király-utcai gyár-épitkezést Amit nappal építenek, éjszaka titokzatos kezek lebontják — Ismételten beverték az összes ablakokat Találkozók a polgári Iskolában A nagykanizsai polgári iskolát végzettek pünkösd vasárnapján tartották 10 és 5 éves találkozójukat. Bár uz élet az elmúlt óvok során a legtávolabbi vidékekre is elvetette az egykori diáktársakat, mégis, különösen u tiz évvel ezelőtt végzettek gyűltek össze szép számmal az iskola öreg falai között, al»ol egykor négy osztendői át együtt élték a diákélet minden örömét, bánatát. (A régi növendékek, közös szentmiséi vettek részt, ahol Guzdag Ferenc: püspöki tadácsos ünnepi széntbcszédébpn két" a SzenUí. lek pünkösdi áldását egykori tanítványaira. A találkozón megjelent Németh Mihály, a 10 évesok volt igazgatója^ Somogyi Béla volt igazgató, Németh I)czső jelenlegi iguzgató, vulamint a régi és az uj tanári testület tagjai közül többen. Elsőnek Németh Mihály igazgató köszöntötte volt növendékeit, majd Németh Dezső, a jelenlegi igazgató, aki mindenkor nyitott kapuval várja ab iskolát végzett növendékeket. Az a szellem, amely a nagykanizsai |>olgj\\ri iskolában él és uralkodik immár hosz-szu esztendők óta, most mutatta meg. liogy mennyire egész embereket nevel. Néhányai elszólított a Gondvi.se-lés, de a többiek, akár két kezük munkájával, akár diplomájuk révén korcsik meg kenyerüket. — ások l-t-tek, amikké a polgári iskola növelte löket.- a nemzet gerincét alkotó becsületes, derék magyarokká. Oróin volt együtt láüii azt a mintegy 00 embert, akik társadalmi különbség nélkül öltöttek — néhányan távoli vidékekről is, — hogy áldozzanak régi kodves emlékeknek ós az igazi baráti érzéseknek. Ezt idézte Balogh József Ls, aki u találkozóra gyűlt növendékek nevében köszöntötte a tanárikart ós a társakat. Beszéde rövid visszapillantás is volt az elmúlt tiz esztendőre, dc buzdítás is volt a következő tiz esztendőre. Mert az 1928-ban végzettek elhatározták, hogy tiz év múlva, 1948 pünkösd vasárnapján újból találkoznak, egy szebb, boldogabb és nagyobb Magyarországon. Kegyelettel emlékeztek meg az öreg, l>olgárislák luilottaikról is, vqlt taná. raik ós társaik sirját meglátogatták a temetőben és mindegyikre egy.egy csokor virágot helyeztek. Hasonló ünnepély volt az öt évvel czelőlt végzetteknél Ls, ahol Németh Dezső igazgató szavait a társak névé. ben Simon I,ajos köszönte meg. \\ Este a fehér asztal mellett találko.\\ zott a társaság. Ut elevenedtek fel csak igazán a régi kedves emlékek. Béttie volt ebben Németh Mihály igazgatónak, valamint a tanári testület néhány tagjának, akik megtisztelték az öregdiákokat azzal, liogy a Kis Hoyal pompás kerthelyiségének fehérasztala mellé is elkísérték volt növendékeiket, illetve az u> tanárok, a régi diákokat. A szép junUisi éjszaka kedvezett az emlékek felidézésének és ez okozta, hogy a társaság záróráig együttniuradt. Része volt ebben\' a Kis Hoyal pompás uj zenekarának, a Bo-kor-jazznak is, amelynek muzsikájára a tánchely is nagy népszerűségnek örvendett IDŐ Derült! Prognózis: Gyenge légáramlás, túlnyomóiig derült idő, a hőmérséklet nem változik. A Meteorotokat Intézet nagykanizsai megtlgyelöállomAsa jelenti« Hőmérséklet tsgnsp este 9 órakor: + 19.0, ma reggel +16$, délben + 25.0. Csapadék; 0-0 %» Feljelentés érkezett a nagykanizsai rendőrkapitánysághoz. Szegő József, Szegő Mór vaskereskedő fia, akinek gépüze-mét most épitik a Király utca 2. szám alatt, megjelent a kapitányságon és előadta, hogy az építkezést kénytelen volt beszün telni. Előadta, hogy hetekkel ezelőtt ismeretlen tettesek beverték az uj épület mintegy 15 20 ablakát, később ezt megismétcl-majd amikor egy reggel a munkások megjelentek íiz épületnél, hogy folytassák az este abbahagyott munkát, megdöbbenve látták, hogy a bástyát, amit előző nap építettek, az éjszakai ismeretlen tettesek lerombolták. Szegő a kapitányságon védelmet Zalát, főleg Délzalát és a nagykanizsai járást eddig megkímélte a ragadós száj- és körömfájás fertőző állatbetegség. Most jelentós érkezett, hogy a kiskomáromi káptalani uradalom Kápolna-pusztáján az egyik-<17 állatból álló falkában 10 állaton kitöri a ragadós száj- és BUDAPEST I. 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. - 10 Ilirek. - 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Boszkárt-zenekar. — 12.30 Ilirek. — 13.20 Időjelzés, idő járás jelent ós. — 13.30 Murai Elek cigányzenekara. — 14.35 Iliiek. — 14.50 A rádió műsorának ismerte, lése. — 15 Arfolyamhirek. — 10.15 Vízvári Mariska előudása. — 10.45 Időjelzés, liirek. 17 Dr. Hoffmann Edit előadása. — 17.30 Dr. Kúrpáth Zoltán mugyar nótákat zongorázik. — 18 Thury Lgjos és az építkezés befejezésének biztosítását kérte. Szegő Mór, — mint az a városi közgyűlés határrozalából is ismeretes, a Király utca 2. számú telken gépipari üzemének első fázisaként egy 27.000 I\' értékű épületei énil, utána követ* kezik egy 35.000 pengős másik építkezés. Az uj gyárüzem a Merkúr mintájára készül és mintegy száz munkásnak jelentene kenyeret. Szegő Mór és fiának .már rendelései vannak az üzem részére, ugy, hogy az építkezés késleltetése nagy anyagi kárt is jelent. Az ügy valószínűleg a belügyminiszter elé kerül erélyes intézkedés végett. körömfájás. Tekintettel a ragály gyors terjedésére, dr. Trem kó Ferenc törvényhatósági állalorvos és dr. Magvar Miklós m. kir. főállatorvos kiszálltak a ragály színhelyére és a legszigorúbb intézkedéseket foganatosították a ragály terjedésének megakadályozására. elbeszélései. — 18.30 Hanglemezek. — li) Helyes magyarság. — 19.30 Nö-vénycgószségügyT tanácsadó. (Urgányi Jenő dr.) - 20 Oporaelőadás hangié. mczrőL Otlvollo. Dalmű 4 felvonásban. - 20.45 Ilirek. - 21.20 Külügyi negyedóra. — 22.10 Időjárás jelentés, s|K)rlcredmények. — 23.10 A rádió szalonzenekara. — 0.05 Hirek. BUDAPEST II. 18.30 Angol nyelvoktatás. — 19.30 Tám lemezek. — 20 Pajzs Elemér elbeszélése. — 20.30 Ilirek. — 20 55 Hanglemezek. — 22.10 Időjárúsjelentés. B8CS. 12 Könnyű zene. — 14.15 Könnyű zene. —- 15.30 Fuvola- és csembaló-szói). — 10 Szimfonikusok. 17.10 Klasszikus zene. — 18,15 Bécsi keringők. — 19.10 Katonudulok. — GY/(B: BUDAPEST. XI. LENKMJT !f* A Missa Solemnls bemutatója a pécsi Dom-téren Pécs, junius 8 Megvoltak a pécsi Missa első előadásai. A zsúfolt nézőtér ismét elragadtatással láthatta a gyönyörű drámát és élvezheti® Beethoven magasztos muzsikáját. Ilodányi Antal \'betanittásábnn és vezetésével* pompásan működött a zene és énekkar és kitűnően érvényc-sült a szólista hölgyek, Bíró Malvin, G. Slosák Auguszta, Höfler Mária és Szegő Teréz csengő, szárnyaló hangja. Nagy érték Pécsnek Horváth János\' az ünnepi játtékok scenikusa1, aki egészen eredeti és frappáns színpadi hatásokkal cincii a játék látványosságát és: — Sándor Jenő, a kitűnő játékvezető és Zsoldos Imre, a világátis vezetője, akinek irányításával a rcflekttorok tündéri Színskálája^ kiséri az egyes jeleneteket. Pécsett tartózkodik Lchotay Árpád, a budapesti Nemzeti Színház kiváló művésze, az Üdvözítő megszemélyesítője, akinek két( év előtti alakítása felejthetetlenül él még a pécsiek emlékezetében. Továbbá Hajmássy Miklós (Dávid király), Toronyi Imre (Szent János evangélista), Gellért Lajos (Szent Pál apostol), Bérezi Géza (Szent Mihály arkangyal), Hidvéghy Valéria (Szűz Mária), a férfi szólóénekesek közül pedig Laczó István és Mezei Zsigmond Ok játszák a káprázatos szép ségü Dómtéri szabadtéri előadás főszerepeit, sikerük nagy és megérdemelt. Á jegyvétel a többi napokra megindult. Az érdeklődő pécsiek máris tömegesen vásárolják a jegyeket az egyes előadásokra, de rengeteg lcvélbcni elővétel történik Baranyából és az ország minden nagyobb vidéki városáig legelsősárban Budapestről. A további előadások napjai : junius 10, 11, 12. A Dom téri játékokról a Magyar Filmiroda filmet készit a magyar és külföldi híradó számára. A dohányjövedék a pécsi ünnepi hétre félmillió darab Mecsek cigarettát hoz forgalomba Pécsett az ünnepi hét vendégei részére. Jugoszláviában is igen nagy az érdeklődés és 3 napos kul-turvonat érkezik Pécsre több. mint ezer utassal. V (:); .Dolgoztass, bogy rtolgozbass 1" Imprimée-, divatvászon-, karton-, puplin-, selyem-, siffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. A kiskomáromi káptalani uradalom kápolna*pusztáján fellépett a száj\' és körömfájás ZALAI KÖZLÖNY Országos bajnokságot nyert egy kanizsai levente Egy másik harmadik lett birkózásban 4 Filléres megy Szombathelyre a frontharcosok dunántuli nagy táborozására Az Országos Frontharcos Szövetség május 15-éil Buda]>eslcn megtartott nagy táborozását a vidéken fis megismételni óhajtja, ezért elsősorban egész Dunántúlt magában foglaló nagytáborozást rendelt c| junius 10-re Szombathelyre. HzCn a táborozáson részt vesz az országos cl nökség teljes számban, sőt hogy megmozdulások fontosságát külsőleg is kidomborítsák, magával viszi a budapesti törzsszázadot, az Országos -Szó. vétség zászlóját, a/, uzt kisé ö zászlós diszszakaszt és a fővárosi frontharcos zenekart is. A táborozáson részt vesz a sárbogárdi csizmás frontharcos zászlóalj is. A Nagykanizsát érintő filléres vonal Pécsről indul, Szigetvár, Barcs, Gyékényes után Nagykanizsán áll meg, majd Zaluszenlmiluily Pacsa, Zulaszenliván és Vasvár állomásokon vesz fel utasokat. A filléres vonat in. dulásáuak és érkezésének |>onlos idejét később állapítja ntfig a MAV igazgatósága. ligyik/nevezetes |>ontja l.\'sz a nagy-láborozásnak, liogy ugyancsak 19-én, de még jóval a filléres vonal vissza-indulása előtt az esti órákban érkezik Szombathelyre a Szent Jobb. A szent ereklyéi kisérő ünnepélyes körmenet az állomástól a szombathelyi Bazilikáig a frontltarcosok által vont díszfái közölt vonul el, igy mód és alkalom nyílik arra, hogy Dunánlu! frontharcos férriai a szcnlislvánl eszme és gondolat mellett törhetetlen hűségükről ünnepélyes hitvallást tehessenek. A nagyláborozás végleges műsora még nincs megállapítva, azt legközelebb közlik. Naptári Junius ö. caütört. Kom. kat. Prím. és Fél. Protestáns Félix. Izrael-Szíván bó 10. Gyógyszertár! éjjelt Bzolgálat e hó 15-ig a „Mária" gyógyszertár éa a klskauizsal gyógyszortár. Egy ebéd Jászay Marinál Irta: Silklay János Ászár községnek a 00-es években működő derék plébánosa, Hérics Antal epy alkalommal felkért, mutassam be Jászay MarlftMc, Ászár szülöttének, abbi\'l a céllx#, hogy megnyerje az Ászáron építendő uj iskola javára Kisbéren rendezendő előadásra. A nemes cél érdekében szívesen vállaltam a közvetítést. Hérics plébános tehát egy napon Budapestre utazott, felkéréséit a régi országházban, ahol mint parlamenti tudósítónak jelen kelleti lennem az üléseken s kért, hogy váltsam l>e igéretemet s menjünk el Jászay Marihoz. Átszaladtam tehát a Nemzeti Színházhoz, vájjon ott van-e éppen a művésznő, akihez előzetes beleegyezés nélkül csak nem ronthatok ne. fippen próba volt. Jászay Mari :*zt válaszolta, a próbának egy óra felé vé,*e lesz, tehát egy óra körül már szívesen lál bennünket. Iléri.s Antul nagy köntörfalazással rukkolt elő kérésével, hogy ml-ilán az előadás (óljára a kisbéri parancsnokság átengedte a nagy 1>vnrdát s bizonyos, hogy a környékről óriási közönség fog odagyülni, ha egy ilyen nany.szerüJnüvésznő s/avalilát is Ígérhetik; alázatosan fölkérte, hogy a A pünkösdi ünnepek alkalmival tartották meg Székesfehérváron az országos levente-versenyeket. A versenyen, ahol az egész ország legjobb leventéi találkoztak, Kanizsai is képviseltette magát néhány atlétával és a kanizsai ökölvívó és birkózó sport nagyobb dicsősségérc bajnoki elsőségei is szerezlek. Ha Nagykanizsán ökölvívó, vagy birkózó versenyt rendeznek, a rendezőség ráfizetéssel küzd. Pedig, hogy mennyire megérdemli ez a kél sportág a kanizsaiak támogatását, azt legjobban a most elért két eredmény mutatja. Az ökölvívásban Levik (iyula nagykanizsai levente ért el bajnokságot a pa-pirsulyban, inig a birkózásban Gyarmati Kálmán harmadik ho lyezésl. é Levik kanizsai fin, leljesenf nyári szünidőben tartandó előadásom szavalatával részt vegyen. — Tehát iskolát akarnak építeni? — Kérdezte Jászay Mari. — l j iskolát. — F.s szavaljak? — Alázatosan kérjük. Mondja főtisztelendő ur, vannak .olt* műkedvelők, akik valami darabol betanulnának? — Hogyne | Már több daráin)t játszollak. Jászay Mari föl-\'melle; hangját. — No luU nem szavalok. Hérics megdermedve pillantott rá. — Nem szavalok: — ismételte Jászay. -• Hanem eljátszom Kleklrátl (Akkortájban szinte Klektra láz uralkodott az egész országban Jászay Mari alakításának hatása alatt.) — Oh... nagyságos asszony! — hcl»cgeU meglepve Hérics. ElektrátI Jászay Mari most már egészen mes-terségszerü ésszerűséggel magyarázta, hogy lüeklra mellett a többi szereplő ugy sem jelentős (Hérics nagyol bólintott rá), a me||ékszcic|>ek<\'t tehát akárki játszhatja, ha ő ott van. tehát majd ő gondoskodik a szereik elküldéséről, tanítsák be azokat ugy. ahogy tudják; majd a főpróbát ő maga fogja megtartani » műkedvelőkkel. Hérics plébános megilletődve rebegett hálá,s köszönolel s fölkellüuk, kanizsai nevelésű atléta. Erős) fiziktnnn, állóképes és nagy szerű technikájú versenyző, most is ezeknek köszönheti győzelmét, mert 11 ellenfele közül került ki verellenül győztesen. A magyar ökölvívó sport jövő reménysége és Kanizsa csak büszke lehet rá, mert Kanizsának liozott dicsőséget elsősorban. Gyarmati fiatal kanizsai levente-versenyző kél vereséggel és kél győzelemmel érte cl a harmadik helyei. Fejlődés alatt áll. még sokat lehet várni tőle. Iüdzőiknck legszebb dicséiül az eléri szép eredmény. Az országos 1 eventeversenveken atlétikában is szép erredményl ért el Zala, inert a snlydobás és a magasugrás bajnokságait is zalai leventék vitték el. — Dé most már ebédre az én ven-dégemílesz főtisztelendő ur — mondta a művésznő búcsúzás helyeit. — IJocsánalot kérek, de Szlklay barátomat már meghívtam ebédre a Szikszayba. (Kz a népszerű vendéglő ugyancsak " Nemzeti Színház. ma már lebontott bérházában volt, ahol Jászay is lakott.) Jászay Mari felém fordult. — lzent maga a feleségének, hogy nem megy haza ebédre? — Persze hogy izentem. — Hát akkor semmi baj. Maga is itt marad. Csak nem eszik meg a Szikszay moslékját! (Ipsissima vcr-ba.) F.s jó társaságuk is lesz. Tudja ki? Felbermann Londonból. — Ah! (Fölbermann londoni szerkesztő volt s egy kötél magyar költeményt adott ki angol fordilásban.) — No lüeg Tábori Róbert. fis Barna Dóri. Feketére pedig eljön, mert nagy útra készül.... Justh Zsiga. Nevezett barátaim pár perc múlva meg is érkeztek. Természetes, hogy az ebéd jó volt s a hangulat még kitűnőbb. Feketére csakugyan megérkezett u finom lelkű, már nagy beteg Justh Zsigmond. búcsúzott. Megy a Riviérára. Visz-szatór-e, kétséges mondta fájdul-inasan, lemondóan, _193». juniot 9 2. NTE—Varasdl Sport Club 5:1 (2:1) Az NTE a következő felállításban játszott második mérkőzésén : Csondor — Csáki, Varga — Kiss, Babos, Csetneki — Csász, Szollár, Szabó, Szendről, Jelinek. Az NTE-nck másnap sokkal jobban megy a játék, különösen a csatársor van elemében. Szendröi remek dugóval kezdi meg a góllövést, rövidesen utána ismét Szendröi védhetetlen lövéssel 2 :0-ra javít, melyre a VSK centere válaszol dugóval. (2:1) Szünet után sarokrúgásból Babos fejesével 3:1, majd Szendröi és Szabó révén 5:1-re biztosan győz az NTE. Az NTE támadósora volt a csapat legjobb része. Szendröi volt a csapat legjobb embere, de Csász és Szabó is nagyszerűen játszott. A fedezetsorból Babos emelkedett ki, a közvetlen védelemből Csáki. — Kevesebb ruhát kell csináltatni, ha a szövet szingyapju-ból készült, mert az évekig tart és mindig szép. Csak a szövet csinálója fudja garantálni, hogy a szövetben csak természetes szin gyapjú v»n. A magyar urlcsaládok részéi évek óta szállítja angolosan gyártott kiváló szöveteit közvetlenül, ruhánként Is elsőkéiből a Trunkhahn Posztógyár, Budapest, XI., Lenke ut 117. Még ma kérje u szövetminták köllség-és kötelezőt1 ségmenles elküldését. Nem fog csalódni, hanem évekre szóló megtakarítást ér éf. A kollekcióban rengeteg elismerést is olvasliet. A Zalamogyelek Budapesten alieliolÉnlilH Rákóoml ut 58. Pompás uj kávéháza, János-vitóz sörözője, gyönyörU télikortje a főváros látványossága. Olcsó, kényelmes szobák, előnyös penzió-árak. Cigány: szegedi Farkas Jóska. Jazz-tAno: Vlrány swlng-orchestra. Próbálja nq egysztr h is i lETROPOLf I. Vigasztalni próbáltam. — Hagyja! — Szólt. — fin jobban ludom. Tegnap Is sok vért vesztettem. — Oh, az nem olyan ugj^iszrlö. Lám Jókai is vért hányt fiatul korában s ma milyen egészséges. — Jókai vért hányt? — Kérkezlo Jászay Mari indulatosan. — Igen. Azért vitték Kecskemétre, Jászay öklével haragosan lesújtott az asztalira, csak ugy táncollak az edények. Harsány hangon kiáltotta: — És nem döglött bele a vén gazember? Barna Dóri titkon meglökött, hogy tereljük át hamar a beszédet másra. Sikerült. A jó hangulat csukhamur helyreállt. I>c hát kl gondolhatott arra, hogy még mindig halálos ellensége Jászay Mari a nagy Jókainak amiatt, hogy l\'cszly Árpád, akit ő logjobban szereteti egykoron, nőül vette Jókai Rózát... Jászay Mari nem csak a szavában, hanem a lelkében, de szenvedélyében is mindig kérlelhetetlenül őszinte volt. Tudott szeretni, de tudott gyűlölni is őszintén. Kz a kitörése Is azt bizonyította. • Ne feledjük el az Klektra Kisbéren óriási eredménnyel járt. Meglett az uj ászári iskola. Az NTE pünkösdi varasdi túráján egyik nap vereséget szenvedett, másnap győzött 1. Varasdl Sport Club-r NTE 1:0(1:0) Az NTE első mérkőzésére a következő felállításban állt ki . Csondor — Csáki, Varga Kis, Babos, Csetneki Farkas, Szendröi, Szabó, Istenes, Csász. Az NTE már az első j^iidő-ben fölénnyel játszik, méjáis a honi csapat szerzi meg a vezetést egy lerohanás alkalmával. Szünet után az NTE döntő fö- lénybe kerül, sarok rúgásokkal veszélyeztet, levegőben lóg a kiegyenlítés, amikor a játékvezető a II. félidő 19. percében lefújta a mérkőzést, inert Slavia-Spalato kerületi döntő inérkő-zés került utána lejátszásra, melynek befejezése a késői kezdés miatt veszélyeztetve volt. 1938. junius 9__________________BAKAI KOZL^Ml — (Darányi Zalában) Darányi Kálmán volt miniszterelnök kérőidének szókhelyén, Balaton Tű re-dcn pihen. Minap azonban ellátogat )tt Zalaapátib\'.i is, ahol a bencés rendházat látogatta meg és gazda >ágt ügyek lx\'n tárgyalt. — (Hittan-vizsgák) Megkezdődtek a hittanvizsgák nz eloini Iskolákban is. így a Vécsc.V és Teleki utcai iskolákban Kozma György récsei plébános elnökölt, hitoktató P. Horváth Adorján helyettes-plébános volt. — A |>olgári iskolában Kiss István egyházmegyei kerületi tanfelügyelő elnökölt, hittanár volt P. Gulyás Gellért rendi kormánytanácsos. — Kis-kanizsán P. Hajnal Zénó elnökölt, mig a hitoktatói tisztet p. Bakoss Ágoston feren<^lelkész töltötte be. — (LeánygimnázIstók Pécsett) A nagykanizsai Notre I)ame Jeány-gimnázium 12 növendéke NJater Margit osztályfőnök, valamint a tanári kar több tagjának kisérel^ieh Pécsett részt vetlek a MLssa Solemnis előadásán, majd megtekintenék a régi püspöki város nevezetességeit. — (A Missziósház fónöknfije) kéri mindazokat, akik a tombola sorsjátékon nyertek, hogy nyeremény-lárgyaikat helyszűke miatt minél c\'őbb váltsák ki. (:) — (Társas utazás Máriacellbe) Julius hó elején, az előző évekhez hasonlóan, az idén is több napra tervezett (ársaskirándulás indul Szombat-(tielyről a világhírű osztrák kegyhelyre, Máriacellbe. Útirány: Szombathely, Semniering, Mnriuschutz, Neuberg. Mürzsteg, 1-rein, Máriaocll, Visszajövet Máriaceil, Paierbach, Höllcnthal Szombathely. A rendezőség örömmel venné, ha e felojt he let len é< élményekben gazdug kiránduláson minél nagyobb számban kanizsaiak is részt vennének. Mivel az induláshoz legalább 25 iclentkező részvétele szükséges (ennyi kényelmes hely van egy. egy autóbuszon), a rendezőség kéri a kiránduláson résztvenni szándékozókat, hogy eblx\'li igényüket jelentsék l>e mielőbb lapunk kiadóhivatalában, hol a csekély részvételi dijra vonatkozólag is bővebb felvilágosítással szolgálnak, — (A nagykanizsai Izr. el. népiskola) folyó hó fi-én, azaz csütörtök délután fél (» órakor az iskola udvarában tornaünne|)élyl tart, melyre a város közönségét tisztelettel meghívom. Kézimunkukiállilás a tantermekben. Igazgató. — (Az Erzsébet téri husbódék) ismeretes ftgye ujabb fordulat elölt áll. Az a 12 husiparos, akiket a legutóbbi képviselőtestületi határozat november 1-vel végleg kitelepít az Erzsébet téri husbódékból és akik közölt 8 tűzharcos is van, nem nyugszik bele a határozatba, mert az ellentétben fül a közgyűlés korábbi liatározatáv-il, amely kimondta, hogy a piac északi részén számukra másik pavillont épít. Ezért megfellebbezték a képviselőtestület határozatát a vármegyéhez. Fellebbezésükben utalnak arra, hogy mint frontharcosok saját városuk nem tagadhatja meg tőlük azt a kis közterületet, melyen megélhetésüket keresik. Kérik, hogy az eredeti határozathoz képest, amlliez akkor a vármegye is hozzájárult, építsék fei a piac tér északi részén az eredeti elgondolás szerint bódéikat. A 12 luisipa. ros ügyét magáévá telte a nagykanizsai frontharcostábor, a Baross Szövetség, nz OMKE és most küldöttség indul a polgármesterihez, amely nz eredeti tervnek megfelelj megoldását kéri. 30 éves találkozó a gimnáziumban Nemi maradi találkozói üih népség nélkül pünkösdkor a» piarisla gimnázium sem. Itt a harminc esztendővel czelölt érettségizelI diákok adlak egymásnak találkozói. A/, öregdiákok dr Prack István városi tanácsnok vezetésével résztvetlek a piarista templomban a diákmisén, majd tisztelegtek Hozs Lajos igazgatónál és Barin István házrönöknél. Lerótták a kegyelet adóját a gimnázium hősi emléktáblája előtt és a temetőben megkoszorúzták az elhuny! osztálytársak sirjál. Az; igazgató és a házfőnök vezetésével,végig járták a gimnázium; osztályait, szertárait, a régi, öreg padokban \'megkeresték a saját nevük bevésett kezdőbetűit, megnézték az intézel újonnan felszerelt osztályait, szertáraik Ismerkedő cslélyüket barátságos vacsora keretében a Cenl-rálban tartották. — (A Missziós Leányok mulatsága Klskanizsán) Pünkösdhétfői szép kabarémüsorral tarkított táncmulatságot rendezett a Kiskanizsai I.eányegyesfllei a Polgári Olvasókör nagytermében. A műsorban a magyar lánc- aratott sikert, Herijaycc Gilti, Kiss Tóth Mariska, Kovács Jo-lánka, Plander Margit, Marton Ilonka. Jáger Erzsike, Herczog Erzsike, Farkas Annuska, Kovács Margit, Tóth Antal, \'Sasvári Ferenc, Ilcrczeg József, Imrei I.ászl), Szmodics Károly. Síflor József, Szollár Ferenc, Tóth József és Horváth György táncospárok közreműködésével. Egyfelvonásos vígjátékuk, a Szent bokréta, derül és kac agást képviselt. Szereplői közül Németh I-ajos, Herczog Erzsi. Ijencz Islváu jeleskedtek, de jól szercjielt Herijavec Gilti. Tóth Antal. I.akner József és Szollár Ferenc is. A .Forog vagy nem forog váltban ügycson forgóit a színpadon. Málés Rozika nyelves menyCi-s-kéje, Tóth József, a konok gazda alakja volt ügyes. Jágor Erzsike és Tóth Antal szerepeltek még. A táncmulatság megnyitója szép ó> ötletes volt a fenti szereplőkkel, melynek rendezője Németh l.ajos volt. A kiskanizsaiak igazán háHsak lehelnek I.ucia nővérnek, a Kiskanizsai Missziós I^eány-cgyesülel vezetőjének, aki nem ismeri a fáradságot, azon van mindig, hogy a közönség jól érezze magát. A mulatságon Spingárék zenekaia muzsikált sjkericl. ™ Dlvatclpftk én szandálok, tennlsz-clpők, tornacipők Mlltényl ctpőüzlet-ben, Fő-ut 2. — (Megint a .m. kir. lócslszár" Hónapokkal ezelőtt történt, hogy Zretiorcz Károly nagykanizsai «m. k\'r. lócslszár (alwgy ő szokta magát nevezni,) feltételes szabadságra került Kőlridáról, ahol 5 évi szigorított dologházából esztendőt már .lemorzsolt. Ziehorcz jól viselte magát és igy fellélclcscn szabadlábra helyezték. Próbálkozott elhelyezkedni, munkát keresni, de nehezen sikerült. A város-tcil kaiKilt szerény luivi segítséget. Zrchorcz azonban nem sokáig maradt szabadlálion, az egyik Király utcai lakásból valami eltűnt, a lopássotí Zrehorczot gyanúsították.- Tagadotl, do a rendőrség olyan bizonyítékokat szerzeit ellene, hogy őrizetbe vette és táladbt a kir. ügyészségnek. — (Halálos autógázolás) Halálos kimenetelű szerencsétlenség történt Keszthely határában. Egy ismerőien autó elütötte Gazda Sándor gyenesdiasi kerékpárost, akinek gé|>én rajta kívül Csiszár Károly is helyet foglalt. Gazda Sándor n helyszínei) azonnal meghalt, Csiszár súlyosan megsebesült. Az ismeretlen autó a gázolás után továbbrobogott, a csendőrség nyomoz utána. A szerencsétlen, kéget a jelek szerint a szabálytalanul hajló kettős bicikli okozta. — Butorkiállitáaunkat tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Kopsteln bútoráruház — (Tflz Zalabesnyön) Zalabesnyő lakosságát nagy túzria-dalom verte fel. IK\'ncze Ferenc gazda pajtája gyulladt ki és a benne lévő lakurmánnyal, gazdasági felszereléssel együtt elégett. A jelek szerint a tüzet gyújtogatás okozta. — (öngyilkosság) Paskó István iparművész, nős, rá-kosszcntmihályi lakos Keszthelyen n balatoni park évszázados fái alatt agyonlőHe magát. A zsebeiben talált levél szerint szerelem miatt ment a halálba. — Budapest legdivatosabb clpöl, szandáljai és harisnyái Mlltényl cipőüzletben, Fő-ut 2. — (MegszOkött, tolvajkodik) \' jelentette a Zalai Közlöny, hogy Tóth Árpád rovottmullu bocföldei napszámos, aki 7 hónajxis büntetését töltötte az egerszegi törvényszók fogházában, megszökött onnét. Tóth hü maradt önmagához, inert máris egy csomó tolvajlást követett cl szökése után. A szökevény Kanizsa felé igyekezett és a kanizsai járásban lévő Magyarszcntiniklósou többek között Krímmel János terhére is követelt el lopásokat. Jelenleg valószínűleg Gelsc környékén bujkál, de remény van aria hogy rövidesen kézrekerül. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 órAtg (hétfő, szerda, péntek délutaD kedden egén nap nőknek.) Idegesség, fejfájás, uMUfr, álmatlanság, reggeli rosszullét, levertség, bágyadtság, sok eset- ben hamarosan megszűnnek, ha bél-működésUnket leikeléskor éhgyomorra egy pohár ttrmészetes .Ferenc József" kesertlvlzzel elrendezzük. Kérdene meg orvosát. ^rfWWWWWMWVWS—- Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 12841/1938. Tárgy: A villamos logy.sz-tásmárők hitelesítése. Hirdetmény. Felhívom a város közönségének figyelmét a Budapesti KöilOny 102. számában május 7 én megjelent 16000/1938 K. K. M. rendeletre. Ezen rendelet fontosabb rendelkezései a kővetkezők: A villamos munkát mérő fogyasztásmérő csak érvényes hitelesítési bélyeggel ellátva bocsálhaló forgalomba és hasznáthaló szolgáltatások teredelmének a meghatározására. Fogyasztásmérőt csak a Magyar Királyi Központi Mirlékogyl Intézet (alábbiakban: MéitékUgyl Intézel) csak a fogyasztásmérő rendszerére adott hitelesítési engedély alapián Iái ható el hitelesítési bélyeggel. A rendszert a MértékQgyl intézet hitelesíti kalőn beadott kérvény alapján (hitelesítési dl|a 400 P). A rendelet hatálybalépésekor (1938. május 7-én) használatban lévő fogyasztásmérői a MirtékUgyl Intézel az 1948. má|us 1. napjáig a rendszerére adolt hitelesítési engedély nélkDI is elláthat hilelesitésl bélyeggel, ha a rendeletben előírt lettéle-leknek megtelel. Az Igv alkalmazott hitelesítési bélveg 1948. má|ua 1. napián érvényél veszti. Fogyasztásmérő az 1938. évi nov. hó 1. napjáig érvényes hitek*ttésí bélyeg nélkül is forgalomba bocsátható és használható szolgáltatások terjedelmének a meghatározására. Az 1938. évi október hó 31. rap-|án valamely vlllamosenergíál szolgáltató vállalat hálózatába kapcsolt fogyasztásmérő 1948. évi május hó 1. napjáig érvínyes hitelesítési bélyeg nélkül Is használható szolgáltatások terjedelmének a meghatározására. Az ilyen logyasztásmétó azonban az 1939 ért november ktt I. napja ulán csak érvényei hitelesítési bélyeggel ellátva kapcsolható vissza. Azon esetben tehát, ha az Ily fogyasztásmérő 1939. november 1. után átköltözés vagy bármely okból a hálózatról lekapcsoltalik, az vissza csak hitelesítve kapcsolható. 16100/193*. K. K. M. rendelet szerint két vezetékes fogyasztásmérő rendszer hitelesítése 400 P, mlg i hitelesítési bélyeggel való ellátásért a logyasztómérók nagysága szerint 3—12 pengő fizetendő. A vizsgálati bizonyítvány, vagy hitelesítési Igazolvány másodlatának dija 1.50 P. Nagykanizsa, 1938. évi má|us 19. isu Polgármester. Schiltz kirakataiban látható a legújabb divat. ,Qolfi«ztau. lm diiiulmr Nép Mozgó, gwdáw éa MjjgrigMa Loretta Young,Tyrone Power, Don Ameohe csábító, ellenállhatatlanul bájos, aranyos filmje. SZERELNI RIPORT A legszebb legérdekesebb történet, amit valaha filmre feldolgoztak. Minden vigjátéknAI vidámabb, azórakoz-tatóbb film. Fényes kiegészítő műsor! Elóadások köznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. Csak SO, 40, 60 fillérea helyárakkalI ZALAI KOZLÖNYI 1988. |unlui 9. APRÓHIRDETÉSEK A»tóM(4«4éi dija vaiérnap éi Qnnspnap 10 txólfl 80 nlur. minden lovébbl »xó 0 (Illír. hétkOinap 10 n44§ tO fillér, mlndan lovébbl sx4 4 MII4r. ÁLLÁS r ..«wk hároméves kisfiú mellé egész napra Jobb házból való leányt aionnal, gtr^hetl elfoglaltságra. Barta, Erzsébet- Kezdő varróUányt éa tanuld- leányt felveszek. SIÓ divatszalon, Aranv János-a. _ 1652 OgyM segédek, tanulók sionnal felvétetnek. Báron varroda, Magyar-u. 2. * ■•lárénft azonnalra felveszek. Zárda-ntca 6. arám. • Bejáró takarltáa* felvitetik. Prsnk Manó. Arany János-u. 12. 1653 ADÁS-VÉTEL Karék|»ár«k kedvező részletre legolcsóbban kapbaték Vajda waakaraa-kadétban. 1424 Caarkáaxaátar 2—3 személyes vízhatlan alig használt, Hlkalml áron eladó. Megtekinthető Sdiütz Aruháiban. • Két nagy tér 12. eladó. Kosauth- Jóksrban levő oldalkocsla motorkerékpár igen olcsón eladó. Lénárt bőrkereskedő. • AJ tétokok és ablakok rámává! eladók Kossnthtér 3. szám. * Átalakításból vlsazamaradt használt ajtók és ablakok eladók. József főherceg-nt 56. * Egy szép kamáayfaánv, betéttel, eladó. Muuel, Csengery-ut 33 • LAKÁS-ÖZLETHELYISÉO Ensashás konyhás udvsri lakás izcpt. l-re kiadó Csengery-nt 79. • Belvárosban kétaxekáa Összkomfortos lakás auguiztos 1 re kiadó. Bővebbet Teleky-nt 65. * 5 szobás villa házi-Bővebbet koszttal egéaz szezonra kiadó. Kápolnánál. Vörösmarty-u. 34. Eayasaka-kanyháa lakás azonnalra klsdé. Eötvös-tér 9. KÜLÖNFÉLE 5nhibáján kath. vallású, egy gyermek atyja, vendéglő* és P izeikereskedő niattlno, aki gyermekéinek anyja és tlzletszerető nő legyen. Válaszokat „SUrgős" Jeligére. 1651 VéHié liarsiáasal gyöatek a kerületi tennlszversenyen. ♦ Faidlspar kapható Horthy Mlklós-ut 47. Vlda. • Mindennapi leveleséiből Összegyűjtött kályaaat. régi vagy uj tömegeket, magyart fii külföldit, (elosztatott gyűjtemé- nyeket bármikor megvételre keresek. Barbarits Lajos, a Zalai Köalöny f. az kesztője. Érdeklődni lehet telefon 78. sz. vagy személyesen mlndennsp d. u. 5—6 óra kösött. TeklatM aMf a Köpetein Bútoráruház állandó butorkiállltását. ízléses éa oloíó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám, Imprimé-ujdonságok naponta érkeznek. Schütz. Beterjesztették a székesfehérvári jubileumi országgyűlésről szóló törvényjavaslatot A legközelebbi napokban Összehívják a 33-as bizottságot A képviselőház mai ülését 10 órakor nyitották meg. Tasnády Nagy András államtitkár beterjesztette a kettős szcntévvcl kapcsolatban a székesfehérvári jubileumi országgyűlésről szóló törvényjavaslatot, majd folytatták a földművelési tárca költségvetésének részletes vitáját. Matolcsy Mátyás volt az első szónok. Szerinte keveset fordítottak a telepítésre. A földkérdés ren dezését — minthogy agrárország va. gyünk\' — elsőrendű feladatnak tekinti. Pintér József örömmel üdvözölte u földművelésügyi tárca szociális gondolatokkal telt intézkedéseit. Tildy Zol tán hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági termelés alapja az. egész gazda, sági éleinek. Megrázó szavakban mutatott rá arra, hogy a lakosság nagy része nem él emberi színvonalú életet. Takács perenc, a mezőgazdasági munkásbérek szabályozását ós a lisztforgalmiadó eltörlését kérte. Az ülés meg tart. A képviselőház u jövő héten tárgyalja a megajánlást törvényjavaslatot. A legközelebbi napokl>an összehívják a 33-as bizottságot, amely a gazdavó-dclini intézkedéseket fogja tárgyalni. Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Podmanlozky-utoa 8.) gával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink igazgatóságával sikerült olyan mej ál százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telelőn, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. AI m a m o I y, szőlőmoly, pókhálós hernyók ellen Arzola rm Darsta, Varasodás és lisztharraat ölten I Kombinált permetezőszerek: Rosprasen vagy Tntokll Rózsafák levéltetvei ellen PRONIKOL Védőezerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. a I keiül a ZALAI KÖZLÖNY, ha bejelenti nyaraló cimét A kiadóhivatal portómentesen küldi utána bármely \'belföldi nyaralóhelyre. |-- I mindenki a helyi kereskedőknél I és Iparosoknál szerezze bel Ofcsén&jct cwlíamczibM számkozfialik A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton nagyon szép fekvésű, fásilott VILLATELKEK fürdőjoggal 25° o os tíszlviielűi eagedniéonye] megszerezhetők. Villanyvilágítás. A jó taial-beszürődés folytán kitűnő ivóvíz. Fenyveseiben árnyas sétányok. Bársonyoshumok-strand. Enyhén mélyülő sekély vizében ■ gyermekek veszély nélkül fürödhetnek Az építkezés olcsó és kedvező feltételekkel lehet épilkezni. Egy csekély előleg lefizetésével a telek nyomban birtokba vehelő és nevére lesz lelekkönyvezve. Még ma kérjen díjtalan prospektust és siessen lekötni a telkei I Érdeklődni lehet: Szabó Antal ipMzltlto Nagykanizsa, Fő-ut 5. « K5igaida*é|l Részvénytársaság 0 Gutenbers Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata ■ agykaaaixsaa Könyvnyomda, kfayvkMéuat. vetMÜMÓ Méwt, tataü Meyvek t» dobozok gyén ■ »Zalai KOzIDny" politikai aapilap surhesztfisége és kiadóhivatala KészitO ok s mindenféle kereskedelmi, ipari, ügyvédi, gazdasági, nyomtatványokat, ár\' meghívókat, eljegyzési ket, gyászjelentéseket, névlegyet, ilapokat és pénzintézeti, \' ét iskolai má veket, i esketési értesiiése-. . , „ . falragaszo- kat, körleveleket, röplapokat é» mindenféle Ízléses idállltásu nyomtatványokat. Gyártunki üzleti könyveket, ügyvédi aaplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptárlömböket, fallnapflfcakat, dobozokat sth. elsőrangúid-vitelben és a legolcsóbb árakon. ^ Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt Nyomatott • laatuJ«ldpoo« Kai^d.sítfi Rftlvánjrtáiwái kaasvojomdíjábaii NntykaatzsHu, FeklSs ütletvcaiKS z^ai Károly, 18 Gvfoiyan 129 szám. Nagykanizsa, 1988. junius 10 péntek Ara 12 Hll. ZALAI KÖZLÖNY és UadóWntati FM 5 ■ POLITIKAI NAPILAP Feleifis szerkesztő: Barbarits Lajos Klflllieléal Ara: cry hóra S pengő *t Sierkeulóaégi éa kladóh iratai) telefoni I fillér. 78. II. A béke őre... Irta: Kelemen Ferenc A Béke őre : Anglia. A brit diplomácia közvetítő szerepe nélkül ma már újból lángokban állott volna Európa. Ezúttal nemcsak »könyökünkkel súrol-tuk* a háborút, hanem valósággal kikerülhetetlennek tartottuk szinte óráról-órára vártuk a kirobbanását. Hogy ez az ujabb katasztrófa egyelőre elvonult, zaklatott korunk felett, az valóban elsősorban Anglia eredményes interveniálásának köszönhető. Mint az utóbbi évek oly sok diplomáciai feszültségét, háborús veszélyét, a cseh német konfliktus végzetes elmérgesedését is ez a brit békeszellem, akadályozta meg. Mennyi sulvos krízisen segített át bennünket Anglia csak Marseiiletől Abessziniáig ? Es ki mentette meg a helyzetet Ausztria annektálásakor ? Minden euró piai koirfliktusf nál, minden fenyegető háborús veszélynél szinte az utolsó pillanatban ez a brit békepolitika menti meg a szituációt. Anglia a háború utáni Európa sorsában tagadhatatlanul döntő szerepet játszik. Missziója : az európai egyfen&uly és\' ezen át a béke megmentése. Miért vállalja Anglia ezt a nehéz szerepet ? Pacifizmusból ? Igaz, a brit közszellem az utóbbi időkben többször is tanúságot tett félreérthetetlen békeszeretetéről. t Ismételt népszavazások azt mutatták ,hogy Anglia lakosságának túlnyomó része újból és újból a béke mellett tett hitvallást. Anglila nemi akart háborút. De vájjon ennek egyedüli oka-e a brit pacifista lelkiség ? Anglia par exellcnce kereskedő állam. A kereskedelem évezredek óta a népek nemzetközi megértésének, a civilizáció terjesztésének s így a ínemzet-közi béke elősegítésének és fen-tartásának egyik legfontosabb\' eszköze. A kereskedelem maga a Béke. Kimondottan kereskedői állam tehát csak békés külpolitikát folytathat. Anglia pacifista szerepét részben ez a körülmény teszi érthetővé. De Anglia békenolitikája elsősorban a brit birodalmi gondolatban gyökerezik. Az angol világbirodalom belső kohéziós ereje a brit szellem. Ez köti össze az anyaorJ szágot a széleső dominiumok* kai, ez biztosítja Anglia világi-uralmi nagyságát. Ez a szellem csak a béke atmoszférájában virágzik, mert csak a béke biztosithatía a köh csönös gazdasági érdekek, az! áruforgalomnak, a javak kicse- Jugoszláv területre tévedt és négy utasával kényszerleszállást hajtott végre a tegnap éjszakai magyar repülfigép Tegnap \'éjszaka Nagykanizsa lakóit is felverte álmukból egy fényesen kivilágított repülőgép, amely a város felett keringett. Fantasztikus kombinációk születtek a repülőgép \'körül. MiV tudtuk meg a következőket : Egy magyar poslarepülőgép szerdán hajnalban jugoszláv területen kényszerleszállást hajtott végre. Belovár fölött repülőgép jelent meg és fényjelekkel közölte, hogy le akar szállani. A repülőtér ugyancsak fényjelekkel megjelölte a leszállásra alkalmas területet, a leszállás azonban a sötétség miatt neirt sikerült és a gép felborult. Mo-<torja összezuzódott és a gépben ülő négy utas könnyebben megsebesült. A négy utas : Felbacn István első pilóta, Gerencsér Ferenc második pilóta, Horváth István rádiótiszt és Kardos József műszerész. í A repülőgép az iránylü el- romlása következtében az ul/í irányt eltévesztve, került jugoszláv terület fölé, ahol üzemanyag Hiány miatt \'kellett let-* szállania. A jugoszláv halóságok a legnagyobb előzékenységgel a belovári kórházba szállították a sebesülteket. A hivatalos eljárás a repülőgép és az utasok kiadatására már megindult és» előreláthatólag kél-három nap alatt véget ér. Berlin hasonlókkal késiül válaszolni a cseh katonai intézkedésekre Páris kétségeinek tekinti a prágai tárgyalások sikerét — London teljes erővel az önkormányzat megadása mellett foglal állást, másként nem vállal felelősséget a csehországi eseményekért Prága, junius 9 A cseh kormány tegnap el-\' rendelte a kötelező katonai szolgálati időtartamának 3 évre való felemelését. A kétévesek már az idéni nem i* szerelnek le, hanem a harmadik esztendőt is kitöltik. Októberben kellene leszerelniük, de addig is növelik a létszámot és tartalékos kor- osztályt hívnak be különböző turnusokban fegyvergyakorlatra Berlini jelentés szerint a német kormány a cseh kormánynak ezt az intézkedését hasonló kihívásnak tekinti, mini a részleges mozgósítást. A tartalékosok Ipszerellelésének huzavonája is azt bizonyítja, — állapítja meg Berlin — hogy Prága nem kívánja őszintén a békét. Egyes körökben ugy tudják, hogy Berlin hasonló Intézkedésekkel fog válaszolni a cseh fegyveres megerősítésekre. Páris is kétségesnek tekinti most már a prágai tárgyalások sikerét. Mint értesülnek, nagy visszatetszést keltett, hogy Ilod- rélésének azl a szolgálatát, melv alapjában véve a brit világszellem éltető eleme. Érthető, hogy Anglia ezefcti-tán az európai bckegondolat legfontosabb őre. 1 A béke és a brit világuralom] elválaszthatatlan fogalmak. Jói tudja és ösztönösen érzi ezt minden angol polgár « tisztában van vele a nrit közszellein-re támaszkodó hivatásos angol diplomácia is. A béke fenntartásának ezt a domináló tényezőjét hatásosan; egészíti ki a másik angolszász-vílághatalomnak, Amerikának rokonlelkisége. Az angolszászt közszellem összefogásának kö.-l szönhettük a Népszövetség intézményét, melynek történelmi feladata éppen a nemzetközi bé két fenyegető okok kiküszöbölése és nemzetközi konfliktusod békés elintézése. Ez valóban angolszász gondolat volt. ( Ennek megfelelően a gc ifi parlament níunkájál minden >r az angol felfogásnak megfehló közvetítő, kiegyenlítő szel\' -iin hatotta át. Amikor pedig a Nőm szövetség intézménye strukturális hibákból lassan-lassan elveszítette döntő szerepéi a nem- zetközi politika irányilásáb in, Anglia — elsősorban sajál ér Ic.-kében — egyedül fráJlalkozolvli arra, hogy világuralmi presti-zsének töretlen erejével avatkozzék bele az egyre fenyegetőbb európai helyzetek likvidálásába. Hogy milyen eredménnyel, azt épen a legutóbbi hetek izzó hangulatának átmeneti leszerelése igazolja. Anglia világpolitikai jelentősége valóban egyedülálló. Pres-tizse fölötte áll minden más nép nemzetközi tekintélyének s ezt az autoritást inosl a kellő időben felismert és brit arányokkal elindított hatalmas fegyverkezés, valamint\' a francia katonai szövetségi szerződés is érezhető súllyal fokozzák. Ma már olyan politikai, katonai és erkölcsi hatalom áll Anglia kezében, hogy egyedül isi képes vállalni a béke biztosításának bizony igen nehéz szerepéi. S ez felette megnyugtató a háborús izgalmakkal, fojtogató bizonytalansággal terheli európai helyzetre. Jó tudni, hogy a nemzetközi viszályok, érdekellentétek, civa-kodások puskaporos hordója felett őrt áll valaki, akinek módjában van a már-már kigyulladt kanócot még kellő időben eloltani. Anglia ez, a Béke őre ! I)e mögötte ott van még láthatatlanul, de annál érezhetőbben a világháborúi absolvált emberiség eleven lelkiismerete. A háború minden fájdalma, condja, gyötrődése ott vibrál a frontok népének megviselt idegrendszerében, az emberiség sorsának intézői felett ott lebeg az államférfiúi felelősség s az elkerülhetetlen anyagi és erkölcsi »rizikó fantomja s ez az utolsó j^illaníUtllwn mindig visszatartja a népek sorsának intézőit a végső konzekvenciák levonásától. Ezek a tényezők \'mientetlék meg eddig a világ békéjét. Hogy mi lesz a legközelebbi jövőben, ki tudja megmondani ? De az a ludat, hogy a legkényesebb szituációban is van remény a békés megegyezésekre, egymagában is olyan*tényezője az uj európai rendnek, amely bizalommal és hittel töltheti el az emberiség békéiéért, a nemzetközi viszályok fegyvernélküli elintézéséért lelkesedő milliók\' szivét. i BALJAI MMbMtt 1938. junlui 1Ó. zsn nem is tárgyalt a (ótokkal és ez okozta, hogv a tótság is Henleinék pártjára állt és tel-jies erővel követeli az önkor-.máiiyzalot a/, összes kisebbségek részére. London véleménye szerint jlenlein követelései elfogadhatók. Ha Prága nem igy gondolkodik, ez súlyos hiba volna!" — állapítják meg. Egyébkén! nem tudni, hogv Prága Ilenlein követelései alapján akar-e tárgyalni, vagy pedig a Jiodzsa állal kidolgozott kisebbségi terv alapján. Angija teljes súlyával azon lesz, hogy Prága líiegMlja az. önkormányzatot a kisebbségeknek. Ma ez Inem leszi, Anglia kijelenti, hogy nem vállal felelősséget a eseh eseményekért.! Bonyodalmak a spanyolkérdés körül PárLs, junius 0 A spanyol helyzet egyre jobban bonyolódik. A francia területek bombázása miatt Párisiink szándékában van összehívni egy uj értekCzl \'tet, amelyen a nioni egyezményt uiáiró hatalmak vennének részt, Ez az érte-ke/let tüzetesen letárgyalná a spanyol kérdési. _ Hankauból elmenekültek a közhivatalok ltankau, junius 0 A kinai közhivaüdok elköltöztek a városból, miután a japánok tovább bombázzák a megerősített városokat, igy Kantont ós Hankaut is. .Ma egyébként ujabb heves bombatámadást élt át Kunton. A halottak ezrei temetetlenül lekúsznék az utcán és a nagy hőségben a legyek milliói lepték el őket. A dögvész és a kolera ismét megkezdte pusztitó muukáját\' A vakbélgyulladás veszélye elleni védekezés egyik hatásos módszere aboan áll, hogy az ember a beleit hetenként legalabb egyszer a természetes „Ferenc Józsel*4 kese-rüvizzel — reggel éhgyomorra egy pohárral \'— alaposan kitisztítja. — Kérdezze meg otvosál. BUDAPEST I. 17 Dr. Iloffmann Edit előadása. — 17.30 Dr. Kárpáth Zoltán magyar nótákat zongorázik. — 18 Tlniry Lajos elbeszélései. — 18.30 Hanglemezek. — 1!) 11elves magyarság. — 19.30 Nővé nycgószségügyi tanácsadó. (Urgányi Jenő dr.) — 20 Oporaelőadás hangié, mezről. Othello. Dalmű 4 felvonásban. — 20.45 Hirek. — 21.20 Külügyi negyedóra. - 22.10 Időjárásjelentós, S|>orlcrcdmények. — 23.10 A rádió szalonzenekara. — 0.05 Hirek. BUDAPEST II. 18.30 Angol nyelvoktatás. - 19.30 Tánc lemezek. — 20 Pajzs Elemér elbeszélése. 20.30 llirek. — 2055 Hanglemezek. — 22.10 Időjárásjelentés. BECS. ! 17.10 Klasszikus zene. — 18.15 Bécsi keringők. — 19.10 Katonadalok. — 20 Frankfurt. — 21.20 Bádiózenekar. - 22.30 Bécsi zene. — 21 Éjjeli hangverseny. „vstmtiu. hm toimtassi" Hogyan fogadia a Szent lobbot ? A Zalai Közlöny jelentette, hogy az Aranyvonat vasárnap este* 7.50 órakor érkezik Nagykanizsára. Szerdán délután értekezlet voll a plébánián P. Czirfusz "Viktorin plébános elnöklete alatt, hogy végleg megállapítsák a helyi programot. A Szent Jobbot hozó Arany-|vo)nat vasárnap délután 11.19, órakor érkezik Kaposvárról u< •nagykanizsai állomásra, ahonnan 2 percnyi itt tartózkodás wtán Zalaegerszegre indul tof-1 vább. Erre a "2 perces időtartamra hivatalos fogadtatás nem lesz. Visszajövet Zalaegerszeg felől fut be a vonat a nagykanizsai vasúti állomásra 19.50 (órakor a második vágányon. Tekintet-lei az akkor kél irányból is befutó vonalokra, a fogadás nem történik a Csengery uli átjárónál, hanem a pályaudvaron, a \'melynek pompásan feldisziteH perronjára csak a néhány hivatalosan közreműködő mellel ki, míg a város és a hivatalok vezetői, a tisztikar a pályaudvar előtt nver elhelyezést. A határőrség kordont von a Horthy Miklós uli sorompónál. A sorompótól a pályaudvarig a térséget a hivatalos testületek, egyesületek, stb. részére fogják fenntartani, mig a Sorompótól befelé az utón végig, a városig a nagyközönség foglal helyet. Kocsihajtás, bármilyen járműről is lenne szó, tilos mindenütt az egész vonalon ez alatt az idó alatt. v " A Szent Jobbot a papság kiséri ki a pályaudvar előtti térségibe, M/őszáro6 János érseki\' helynök vezetése melleit,_ Itt üdvözli Nagykanizsa vafps közönsége nevében első sz/nt királyunk jobbját dr. Krátky István polgármester. Az utazóközönséget felkéri a rendezőség, hogv a kellő időben menjen ki az állomásra és a váróteremben helyezkedjék el. Fél 8 óra után a kordont á» lépni nem lehet. Az ünnepélyes köszöntés után a menet megindul lassan a Horthy Miklós uton az Országzászló felé, ahol alkalmi oltárt Iáilitanak fel és arra teszik a jszent ereklyét. Majd P. Czirfusz Yiklorin elmondja a felajánlási imát, amelyen felekezetre való tekintet nélkül mindenki részt vesz, nemzeti ünneplés és hódolat lévén. Az intézetek, testületek, egyesületek és a nagyközönség ezután a Csengery ut felől a Sugár ulj felé felvonul a Szent Jobb elölt, hogy mindenki láthassa. A közönség a Rozgonyi utca felé oszlik széjjel. Éjfélkor ünnepi szentmise. A papság körmienelen viszi a Szent Jobbot a plébánia templomba, amely egész éjjel nyitva lesz. A Szent Jobbot a testőrség lagjai őrzik. A templom a közönség számára nyitva lesz. A papság minden templomban gyóntatni fog, hogy a vidékiek is járulhassanak a szentségekhez. s Hétfőn reggel 0 órakor körmenetben indul a közönség a plébítnia templomtól a pályaudvar leié, hogy kikísérje a Szent Jobbot. Mindenütt, ahol a körmenet elhalad, a közönség díszítse fel és világítsa ki ablakait, házait és hódoljon ezzel is az első nemzeti szent király Jobbja előtt. Hogy a szentáldozáshoz min-nél többen járulhassanak, az étkezés este 10 óráig van megengedve. Szentáldozás az éjféli szentmise után. Postai Szent Jobb bélyegzőt kapott Nagykanizsa az Aranyvonat napjára A nagykanizsai Bélyeggyűjtők Asztaltársaságának sikere A Szenl Jobbot hozó Aranyvonat, mint ismeretes, junius 12-én ér Nagykanizsára. Az itteni Bélveggyüjlők Asztaltársaságának kérésére a postavezérigazgatóság megengedte, hogy 12-én, vasárnap egész nap minden Nagykanizsán feladott\' levélposla küldeményre a posta hivatalos alkalmi bélyegzőjét üssék. Ez a bélyegző kétféle lesz, az 1. sz. és 2. sz. postánál. Szövege azonos : »A Szent Jobb országjárása HM. VI. 12. Nagykanizsa. A posta a levélszekrényekben feladott küldeményekre is ráüti ezt a bélyegzőt. A postavezérigazgatóság 300 darab eucharisztikus blokkot és. 300 darab 20 és 10 filléres eucharisztikus bélyeget is küld erre a napra a nagykanizsai postához. A nagykanizsai bélyeggyűjtők őrömmel fogadták kérésük teljesítését, amit mindig jóakaratú és segíteni kész védnökük, dr! Tholway Zsigmond postahivatali igazgatónak köszönnek. Naptári Junius 10. péntek. Rom. kat. Margit klr.-né. Protestáns Margit. Izr-Szlván hó 11. Gyógyszertári éjjelt szolgálat e hó 15-lg a „Mária" gyógyszertár 6a a klskanlzaal gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este S óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egére nap nőknek.) Roletta vásson rud xalnor Féregmentes AFRIK . díványba — párnába I I iatracvászon Nyugágyvászon Szalmazsák Vizvezetékszerelfet garancia mellett készít - MENDLOVITS Rendkívüli előkészO-letek a szegedi Dóm-téri játékokra Szeged, junius 9 Minden év nyarának nagyszabású művészi eseményei n Szegedi Szabadtéri Játékok, amelyeknek során a művészi szépségű, európai rangú Dóm léren a magyar szellem, a világirodalom legszebb remekmüveit mutatják be. Hal év alatt több mint 250.000 néző nézte végig egyedül Az ember tragédiája mozgul nusságban é» élményben páratlan előadását. A játékok idei programját az eddigi eseményeken kivid valóban európai rangú produkciók teszik teljessé, amelyek meg. mozgatják az egósz nemzetközi nyil vánosság figyelmét. Az egyik legna. gvobb esemény Puccini gyönyörű kinai operájának, a Turandot-nak el ő Dóm téri előadása, amelynek cimsze-repét a milánói Scala világhírű énekesnője, (iinn Cigna énekli, a többi főszcrej>et is a világhirii olasz opera ház legelső művészei: Dora DofÉa, Giuseppe Breviario. Gina Cignu énekli (azon a monstre szabadtéri suenlrozott liangversenycu a szoprán szólót, amely nek során n Dóm téren előadják u zeneirodalom egyik leghululnmsabb remekművét. Verdi Rekviemjét A másik kimagasló esemény a modern magyar művészet népi remekművét nyújtja a nézők ezreinek: Kodály Zoltán mesés daljátékát, amely ugyancsuk első ulkalommal kerül szilire a szegedi Dóm téren. A játékok julius 23-án kezdőlnok, augusztus 15-ig tartanak. Az ember tragédiáját julius 23-án, augusztus 7-én és 11-én adják elő, harmadik évben szerepel a játékren-\' den Herczeg Ferenc magával ragudó Bizánca, julius 25-én, 31-én é< augusztus 15-én. A Turandot-ot iullus 30.án mulatják be és megismétlik augusztus 4-én és 8-án, a Háry János bemutatója julius\'24-én lesz és előadják augusztus 1-én és 13-án. A műsorrend ötödik darabja, amely különleges ősbemutatónak számit a jubiláris Szent István ünnepségekkel kapcsolatosan. Ujházy (iyörgynek, a MLssa Sollemnis szerzőjének uj törtóuemi drámája az István király nópo, amelyet augusztus 6-án mutatnak be és megismétlik 9-én ős 14-én. A nagyszabású programot rendkívüli értékű zenei események egészítik ki vasárnaponkénti Dóm-hang versenyek mellett augusztus 2-án Kodály Zoltán vezényli a Budapesti Filharmonikusok zenekarát (Psalmus Hungaricus, Te Deum, Jézus és a kufárok), augusztus 10-én pedig bemutatják a Verdi-Rekviemet. Julius 20-tól augusztus 18-lg féláru utazás lesz Szegedre és az előadásokra filléres áru ünnepi vonatokat indítanak. (:) ■elegebb! HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél Prognózli: Gyenge déli légáramlás változó lelhAzet, • meleg tovább tart. A MeteorolORtai Intézőt nagykanlzaal n6Rt1nyel0Allom4.il Jelenti i tlfiméraéklet tegnap eate 9 órakor: + 17.2, ma reggel | 18 ». dMhen + 25.6. Oaapadtk: 0D ■%.. 1938 lunlut 10 ZALAI KÖZLÖNY S PILLANATKÉPEK A Ford-karayán Nagykanizsán Nagy feltűnést és tömeges érdeklődést keltett és azt meg is érdemelte a ma délelőtt Nagykanizsára érkezett Ford-karaván. A Deák-térre 14 mindenfajta gépkocsi vonult fel, mint a modern autó-gyártás szemléltető seregszemléje Az egész világon ismert Ford-márkát láttuk a legkülönfélébb karosszériájú személyautókon, hatalmas \'ehergépkocsikon, pompás autóbuszokon. A különböző országokban gyártott Ford-tipusok között külön feltűnést keltett a budapesti m. kir. állami vas- acél és gépgyár által előállított MÁVAG Ford személyf utó. A karaván Európa majdnem minden országát bejárja, hogy hirdesse a Ford-gyártmápyok kiválóságát, megbízhatóságát, közismert munkabírását. — A karaván Nagykanizsáról délután Srombatheiy felé indu t tovább, végig az útvonalon tömeges érdeklődés közepette. Szerelmi riport Valóban az. Fris«, eleven, vidám riport. Film-iiport, még pedig a javából. A milliomosleány és az újságíró szerelmét már vagy egy tucatszor megénekelték a vásznon, mégis olyan újszerűnek, érdekesnek és vidámnak hat ez a film, mintha most látnók először e témát feldolgozva. De meg kell hagyni, ilyen remek ötletekket, pazar vidámsággal még nem is nyúltak e témához. Merjük állítani, hogy vidámabb, szellemesebb és ötletesebb amerikai vígjátékot már esztendők óta nem láttunk. Ez az a film, aminél a kritikus kénytelen aláírni a film-reklám minden elkoptatott és hangzatosnak látszó üres szólamát, mert ez esetben ezek valóban nem túlzások. Loretta Young ennivalóan aranyos. Pajkos édes mosolyával nemcsak Tyrone Powert, ezt a kisfiúsán szép férfit sikerül meghódítani, hanem a nézők férfimillióit is. Power, valljuk be, nemcsak szép férfi, hanem ügyes riporter és nagyszerű színész is. Mellette Don Amcche, a szerkesztő és még egy csomó ismerős amerikai arc teszik teljessé a sikert. Qarnett rendezése remek. \' Aki igazán jól akar mulatni, nézze meg ezt a fordulatos, épkézláb me-séjű vígjátékot. A kísérő műsor is jó. Az egész előadás alatt hangos a nézőtér a kacagástól. Igazi bút, gondot felejtető, könnyű nyári műsor. Nagyon élveztük. —ge— ■> Nem ksll angol szövőt Ahhoz, hogy kifogásallan legyen a ruha, ma már nem kell angol szövetet vásárolni. A Trunkhalm Posztógyár gyártmányai felveszik a versenyt a világhírű angol szóvetekkel hiszen szintén szingyapjuból készülnek. A Trunkhaha posztógyár közvetlen a fogyasztónak ls ad el szövetboltjaiban Budapesten IV., Prohászka Ottokár u. 8. és VI., Teréz körút 8. szöveteket Vidékre kérte a mintakollekció bér-mentes beküldését. — Bátorokban a Kopsteln-cóg vezeti Modern mintatermelbon a logjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .Ize tési teltételek mellett a Dólzalai Éneklő Ifjúság ÉNEKLŐ IFJÚSÁG... . Hogy mit jelent ez a két szó, azt nehéz volna igy szavakkal elmondani. Ezt érezni kell. Sajnos Kanizsán kevesen érzik c szónak varázsát, mert a Városi Színház különben zsúfolásig megtelt volna a kis falusi magyarok igaz szívből fakadó s ha művészileg nem is tökéletes, dc mindenképpen gyönyörűséges ós szívderítő hangversenyén. I • ÉNEKELJ MAGYAR IFJÚSÁGI — mondta ötszáz torok a megnyitó kánonban.\'És zengett a dal az ajkakon és a nézőtéren könnyesek lettek a szemek. A megnyitót dr. Krátky István polgármester mondta. \'i — A nemzeti gondolat újjászületésére és ébrentartására sohasem volt nagyobb szükség, mint ma — mondotta. A nemzeti érzések kifejlesztésére igen alkalmas a magyar dal, amely itt a gyermekek tiszta lelkének szűrőjén át adja -{innak minden szépségét. S valóban igy volt. Megmutatta ezt a lmngversony, amely csak anyagiak. nOm zárult olyan eredménnyel, mint azt megérdemelte volna. Az erkölcsi siker elvitathatatlan. KOMARVAROSI r. k. elemi Iskola — mutatta n tábla az első felvonuló kis csoport élőn. Mintha csak az Iskola udvarán lennének ugy éneklik a leányok a kis jálékdall: Virágos kertemben rózsát üUeftcJm...! A fiuk a Volt egyszer egy kemence című mókás kis játékdalt adják elő. 1)0 komolyat\'is tudnak ezek a kis magyarok. Előbb Molnár: Jázmin 1k>-kor, majd Bárdos: Hej sárelőjét adják elő Seidl Ilonka, illetve Zábó Nóra fiatal tanítónők dicséretes vezetésével. A TAPS még el sem hangzik, már olt áll a balatoninagyaródi iskola énekkar". A 1 fiuk hosszú fehér lenge magyarban, a leányok szélos magyar rokolyában. Már megjelenésükkel sikerük van, hát amikor előadják Kerényi három né|xlalfeldolgozását. Ez a malom..., Kocsi szekér..., ós a Cifra palotát,.. Mulzer Boldizsár tanítót illeti a dicséret a pompás előadásért. A közönség nem is szűkölködött a tapsbuu. l)e meg is érdemeltül?. • A MOLNÁRI állami elemi iskola a következő. Fácán tollas apróka magyarok, magyar-ruhás leányok. Péter József: llajna-lozó..., Kis kcce lányom... ós Láttál-e már valaha... ciinü nótáit adják elő Pádár Károly tanitó lendületes ve- pünkösdi hangversenyéről zénylelével. Nagy taps jutulmazta nugyszerü éneküket. TÓTSZENTMARTONI — jelentik. Kertész Gyula: Török bársony süvegem... és Most jöttem Erdélyből... c. népdalfeldolgozásait halljuk máris nagyszerű felkészültséggel a kis tollas kalapu fiuktól és (dfrakendős leányoktól. A mesterük Albcck Gyula igazgató-tanító. Sikerüket mi som bizonyltja joblmn, mint az, hogy ismételniük kellett. • NAGYKANIZSA is szcre|>el a műsoron. Elsőnek az izraelita elemi iskola énekkara lép dobogóra, szép egyforma, do már természetesen «városi. ruhában. Kcrónyi György három dalát: Ha felmegyek..., A csCroMalt összejártam.., és u Bárói halastó... eimüt éneklik. Abrámovics Márk főkántor nagyszerű vezetésével. Tai>s jelzi sikerüket. A MÁSODIK KÖRZETI elemi iskola énekkara képviseli a másik kanizsai elemi iskolát Rácz Alajos kántor vezetésével. Bartók huszárnótáját és Gamauf kánonját, a pirkad már a hajnalt adta elő « népes és nagy hanganyaggal biró i>ompás együttes. Ez a .sokszor hallott kar már komoly feladatok megoldására is képes, örömmel láttuk nagy sikerüket. ISMÉT A VIDÉK jelentkezik. I)e bizony semmi szégyelli iVa lójuk sincs, mert a most következő nagybakónaki elemi iskola énekkara bizony a legszigorúbb kritikát Ls kiállja. Bartók: No menj el... és I.evél az otthoniakhoz, valamint Péter: Hej sárelő c. hdromszólumu kánonát adták elő, do oly fegyelmezetten, dinamikailiig is kidolgozotton, szépen, hogy ha vorseny lett volna, bízvást ők kapták volna uz első dijat. Tgy < sak a legtöbb tapsot kapták és ismételniük kellett. Korcntsy Jenő tanitó a mesterük és látszik, liogy jó kezekben van e/, u pompás gyermekkórus, amely nemcsak külsőségekben gyönyör köd tető, do komoly művészi élvezetet is ad. • MINDEN KRITIKÁT kiáll a nagykunizsaí gimnázium énekkara is, amely a következő számokat adtu. Fegyelmezetlen, sz"é|»cn énekelték a három Ádám népdalfeldolgozást (Elindultam szép hazámba, Allalmonnék ón a Tiszán ós Jaj do sok hal...) Fazekas József piarista tanár lendületes ós szakavatott vezetése mellett. Síkerüket a sok taps bizonyítja. Olcsó él ]ó szálloda Peiten a METROPOLE, ■ Rékóoxl-uten. 150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pengőtől. Az Étteremben Hegedi Farkai Jó»k« muzsikál, a télikertben délután éa este a Virány-Jau látszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adion barátainak találkozót, hívja meg őket vacsorára a METROPOLE-bal! VEGYESKAR lóp utolsónak a szinpadra. A polgári iskolák egyesített énekkarai. Ádám Jenő három dalból álló Juhásznótáit ós Nádasdy Kálmán ugyancsak három kis dalból álló .Huszár, cimü szerzeményét adja elő a liatalinas vegyeskar Kelting Ferenc, a \'Dunántúli Éneklő Ifjúság megszervezőjének ós éltetőjének pompás vezényletével. A kis pol-gáristák énekén meglátszik KfcUijig Ferenc gondoskodása, nagy ügysze-1 rotete, hozzáértése ós végtelen türelme. Megérdomelten volt nagy sikerük. I ! » , ; n I > SZABADTÉRI KÓRUS zárja le a szép énok-líangvcrsenyt Az összes résztvevő énekkarok a színház előtt együttesen énekelték el Prae-torius: Énekelj mngyur ifjúság, Get-hardi: Glória és Bárdos: Hej sárelő... c. pompás kánonjait Hétszáz gyer-mektorok zengte a dalt a juniusi szép kók ég alatt. Méltói volt oz a ikép, ez a hatalmas és lenyűgöző befejező akkord az egész óneklőifjusági hang-versenyliez. A sokszáz falusi gyermek büszke lehet tmitójára, mint ahogyan Kanizsa is büszko lehet Ketting Ferencére, aki néhány segítőtársával fáradhatatlanul dolgozott a megérdemelt siker érdekében. • A FALUSI KIS MAGYAROK u Rozgonyi utcai elemi iskolábun, tul a hangverseny izgalmain bőséges ebédet kaptak. Megszolgálták ezt az ebédet. Sőt akadt egy jótevőjük is, Szűcs I.ajos piarista gimnáziumi tanár, aki 5 pengőt adott u vezetőségnek, hogy a mozitlábas kis falusi\' magyarok az ebéd után fagylatot is kapjanak. Némelyike bizony azt sem tudta, mi fán terem ez. Csillogó szemmel nyalták a hűsítő édességet, ugy ragyogott az arcuk, mintha mennyei boldogságban teiino részük. Hát még mikor délután egy csoportot elvittek színházba. Olt volt ám csak bámészkodás... Tapsoltak is a Nótáskapitánynak, ahogy kis tenyerük birta... Igy oz a nap nenusak a kaniz-saiak-nak, do a szereplő falusi kis.magya-roknak is sokáig emlékezetes lesz... — BrtnrkiálUtásunkat tekintse meg minden vételkényszor nélkül. Kopstein butor&rtiház. V. legszebb nyári ^ fazonok divatos szinek és minták. Mtztiss, hogy dolgozta!" BÁLÁI KOZLONH A kanizsai és letenyei járás mezőgazdasági helyzete Nagy Jenő kamarai intéző jelentéséből N A nagykanizsai és letenyei járásban a májusi időjárás nagy általá nosságban kedvezőnek volt mond ható a mezőgazdaság szempontjából. A májusi csapadék átlaga 82 mm A legmelegebb 25 C fok, a legalacsonyabb hőmérséklet pedig — 0.2 C fok volt. Általában a vetések jó közepesnek mondhatók. Néhol lótetü ós drótféreg károkat is lehet ugyan észlelni, azonban ez nem jelentékeny. A várt nagy cscrebo^árjárás sem volt olyan mértékű, hogy különösebb ká-t okozott volna. Komoly aggoda\'omra ad azonban okot a letenyei járásban a Mura kiöntése. A károk nagyon súlyosak és ha sür-gÖB és eredményes segítséget nem kapnak Kerkaszentkirály, Kiscsehi, Felsőszemenye, Alsószemenye, Mura-rátka. Letenye-Egyeduta, Tótszerdahely, Molnári és Murakereszlur községek gazdái, akkor az állatállomány átleleltelése veszélybe keiül. A Mura mintegy 25 km. hosszúságban kb. 2500—3000 kat. holdnyi területet elöntött, a széna és sarjutermést, úgyszólván teljesen megscmmisitetle és nagy károkat okozoll a kapásokban, a mesterséges takarmányokban, sőt a gabonanemüekben is. A letenyei járásban az árviz a tényleges károkon kivlll még igen sokat ártott az állalegészségi viszonyok tekintetében is, miután embereknél a maláriának, állatoknál pedig a lépfenének és a májmételynek a betecágya a mocsaras, iszapos és nedves talaj. Őszi vetésekből a megfelelő időben vetettek kielé-gitőek, azonban éppen a rendszer-teleng csapadék-eloszlás kövelkezté-^ ben aránylag nagyon sok a késői vetés, melyek meglehetősen gyengék. Főképpen a rozs vetésekben lehet nagyon sok ritka vetést látni. A gabonákban kb. 4—5 százalékos Trips-kár van. Zalávármegyében minden járásban megindult a közlegelők osztályozása agrigeológiai szempontok szerint. Valamennyi járá ban két-két kiképzett szakember minden közlegelőt megvizsgál és a várhaló terméseredmények szempontjából osztályozza a legelőket. Ez az úgynevezett „széna-kataszter" osztályozás egy hónap alatt Zalában befejezést nyer, amivel remélhetőleg olyan ériékes adatok birlokába kerülünk, hogy azokkal a szálas takarmány termés értékesitését ugy irányithatjuk, ahogy azt a termelők éideke megkívánja. Aki egész nap ott görnyed az íróasztal mellett, igyék reggelenként felkeléskor egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserű-vizet, meri az a bélmüködést szabályozza, a gyomoreméBzlé8t előmozdítja, a vérkeringést élénkili és a munkaképességet fokozza. Kérdezze meg oivosát. A száj- és körömfájás és a zalai falvak villamosítása a kisgyűlés előtt Zalaegerszeg, junius !) Csendes ülést tartott Zala vármegye törvényhatóságának kisgyülóse vitéz gróf Teleki Héla főispán elnökletével. Napirend előtt Szkublies Lajos (l.enti) kért felvilágosításokat a száj- és körömfájás járványról. Tremkó lőíl\'at-orvos adott kimerítő felvilágosítási. Zalaboldogfa, Oeszlreg és Nagykuta. son vannak fertőzött udvarok és Káptalan-pusztán. A köziének fegyelmezetlenek, több gazdát megbüntetlek, n.ert fertőzött udvaiban mászkált. Oeszlre. get katonasággal akarják körülvenni. A betegségeket hurcoló cigányokat megtalálták és fertőtlenítették. Szabó Károly (Kávás) az állaté téke. sí lés nehézségeiről beszélt, amire a főispán válaszolt, majd ugyancsak ebhez szdt dr. Ilranl Sándor alispán és Trcmkó főállalorvos. A tárgysorozat során apró községi úfjvekel tárgyaltak. Jelentősebbek: Pölöske liő.i emlékművel állit 500 pengő költséggel. Zalaszonibatfa 250, Szijárlóháza 170 |icngővel segélyezi a róni, kalh. iskolit Nova körjegyzői lakást épít I.kOOO jK\'ngő költséggel. Nomcsszenlandrás 2300, Üucsuszent- lászló tOOO, Kerkaszentkirály 2700. Ualatonesicsó ós Halatonederics ugyan, csak 2700 pengő költséggel tüzolló-fe, skendől vásárol. Halaionsze|>ezd, Kővágóőrs. Hal \'t m-ederics, Nemesvita. Dísze 1 Sáska meg. szoervezlk az álalános egészségvédelmi szolgálatot. Itezi község 1000 |>engő köliségkCl megoldja vízellátásának kérdését. Zalavég és C.sáford községek egészségházat építenek. Letárgyalt) a kisgyűlés a zalai községek villamosítása ügyét. Eredetileg 181 községről volt szó. Ehhez még csatlakozott I község, viszont I község nem kíván, egy |>edig a lervbevetlek közül nem kap In-kapcsolást. Az elek-trifikilandó községek száma tehát 180. A villamosítás semmi más megterhelést \'nem jelent a községeknek, csak a póladóalap f> százalékának megfelelő összeget keli fizctniök. A községek vonatkozó határozatait a kisgyűlés föl-terjoszti az Iparügyi miniszterhez. A főispán kilátásba helyezte, hogy (iöcsCj teljes villamosítása érdekében kósőbb még további négy körjegyzőbéget bekapcsolnak a liálózatba. Rózsa gyáros autója halálra gázolt egy asszonyt Balatonbogláron Balalonboglár, junius 9 (Saját ludósitónklól.) Fonyód és nalalonboglár közt, esteli szürküli\' Hájban robogott a balatoni müulon Hózsa kaj)os-•• vári gyáros rá? nagy személy-e autója, ame-yyy \' íven a gyáros egész családja igyekezett hazafelé balatoni kirándulásról. Az autó szabálya szerűen az ut baloldalán, rendes sebességgel lialadl. Nem messze Balalonboglártól, az ut jobb oldalán kél nő álll és beszélgetett. Amikor a Oialalmas •személyautó már egész közel ért hozzájuk, a két nő kezet fo bolt. elbúcsúzott egymástól és az egyik, egy 25—.10 év körüli |ipáros kinézésű asszony gyorsan ál. ifkart ugrani az autó előtt az ut halszélére. A szerencsétlen leremtés egye^psen az autó elé ugrott, a kocsi elkapla a jobb lábát, pár lépésre magával vonszolta. Azonnal meghalt. Hózsa gyáros azonnal a csendőrségre sietett, jelenlelte a halálos balesetet. A vizsgálat megindult. Minden amellett szól, hogy \'az asszony vigyázatlansága okozta halálát. Egy hatéves gyermek játék közben a Mura-áradás miaft megduzzadt patakba fulladt Muraszemcnye, junius í) (Saját ludósitónklól.) Ujabb halottja van a Mura áradásának Alsó és F\'elsőszeinenye közt folyik a kicsiny Malakka-patak, amely a Mura áradása miatt Imprimée-, divatvászon-, karton-, puplin , selyem-, siffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. 1938. |uiilu« 10 erősen megduzzadt. A patakon van egy lí inéter hosszú, 35— 10 elli széles burü, ezen át bo-nyoBtlik) I e a forgalom a két pari lakolt helyei Közölt. Ezen a primitív hidon \'játszott kedden délután 2 óra tájban Farkas Rozália ü éves kislány. Köveket dobált távolabb jálszó pajtásai felé. Eközben megcsu-szotl és beleesett a megáradt patakba. Egy 7 éves kisfiú, Farkas Ferenc (csak névrokona a kisleánynak) ugy megijedt, hogy elszaladt, a távolabb játszó gyermekek pedig észre sem vetlek a történteket. A hídhoz közeli cigánykunyhóban Orsós Vince teknövájó figyelmes lett a locs-csanásru, oda is futott, de nem sutjván úszni, segítségért \'irar modolt. Mire a segítség odaért, a gyerek megfulladt. Molnár Ignác ^ilsószemenyei lakós rsák-lyával kulatla ál a patak medrei és a kis holtteslct meg is ta-lálhi. Tegnap volt az orvos-rendőri hulaszemle. SONJA Ilarmath Imre hangulatos, szép, az u. n. -régi szép operettekre emlékeztető o|kméltje teljes sikert aralolt legnap a nagykanizsai színpadon. Muzsikájában komoly zenei rószletek .szívderítő slágerokkal és divatos tan. gókknl váltakoznak. A történél érdekes. A henye ós sokszor értelmetlen móka kevesebb benne, mint ma szokás, de a csUk előnyére válik uz operettnek. Az előadás jő volt. Ollay Baba szépsége, finomsága, játéka áll a siker középpontjában Szalma Sándorral együlf. Jatzkó Cia, Kőrőssy a huiuorl képviselték ?ok taps közc|»etlc. Külön elismerési érdemel a sziniwd és külön tapsokat kupott a zenekar. A színházi iroda hírei (*) A Sonja oporitlujdoniág a tegnap e ti bemutatón diadalmas sikerről hódította meg a közönséget A szép, orosz tárg.\\u operett az összes kedvenceket foglalkoztatja hálás szerepekben. Ma, csütörtökön este másodszor körül színre a bemutató ragyogó szépségében. (*) A kl« király, Szalma Sándorral a clrancropben. Pénteken este ketten egy jeggyel, tobét filléres helyárakkal kerül színre KAIrnán Imre gyönyörű muzsl-kéju operettje, a Kiskirály. A cimsze-repbon Szalma Sándor, a közkedvelt bonvlván legkedvesebb szerope. De ugyancsak brillláns szerepot Játszik Körössy Zoltán, Váry Tusi, Jatzkó Cia is. (*) Julla, fillére kelyárakkal. Szombaton délután 5 órakor 22-85 filléres helyárakkal kerül színre Abrah&m Pál világsikere, a Julla operettujdonság. (*) Az évad legnagyobb sikere, a Sárga- filtykéa közlegény szombaton este „keton egy jeggyel* (filléres holyárakkal) körül Hzfnre ez évadban utoljára. Hétfőn este: Az oltárlnentaég mentjo misztérium ünnepi diszolőadánára Jegyek a színházi pénztárnái olőrevált-hatök Toklntettel a megnyilatkozó nagy érdoklődésre, ajánlatos hogy jó Jegyekről idejében gondoskodjunk. ■=■ Egy pengőért lehet kerékpárja, ha nem felejt cí egyházközségi kul-turház-sorsjegyet venni. Jolgoilass, ioií doJoezíiass 1" I&38, junius 10 HALAI yoguöig A gimnázium tornabemutatója A nagykanizsai keg>esrendi gimnázium ifjúsága junius . 12-én, v,:-sárnap délután 4 órakor randezi a Zrinyi-sporipályán évvégi tornabemutaló ünnepélyét. A felvonulás, Hiszekegy, zenés szabadgyakorlatok után az atlétikai számok következnek, majd tör- és kardvívás és mérkőzés élénkíti a gazdag műsort. Végül kosárlabdamérkőzés! mutatnak be a VI. és VII osztályosok. Dijkosztás és elvonulás zárja be a tornaünnepélyt. Tribünjegy 50 fillér, páholy 1 pengő, diákjegy 20 fillér. Az elemi Iskolák tornaünnepélyei Pünkösd vasárnapján tartották meg a nagykanizsai elemi iskolák évvégi tornaünnepélyüket. Az elsfi körzeti növendékek a Vécsey-utcai elemi iskola udvarán mutatták be nagy szerü tudásukat. A kis magyarok tornáit végignézte Krátky István polgármester, a lözépskolák igazga ói kara, nagy számban a tantestület tagjai és még számosabban a szülök sokasága. A kedves felvonulás után a külsőleg is izép, virágos udvaron szabadgyakorlatokat mulattak be a növendékek. A kis első-máso-dikasok svédtornát, a leányok pompás magyar ruhiban szabadgyakorlatokat, a fiuk pedig bot- és zászlógyakorlatokat. Dj kö\'.élhuzás, talajtorna és egyéb játékos és szórákoz-tató számok is voltak műsoron, a legnagyobb sikert mégis a 21 pár magyar tánca érte el. Ezt Opernicza Vilma lanitónő tanította be nagy hozzáértéssel. Dicséretes volt a Kovács Miklós tanitó állal betanított szép irredenX^ gulagyakorlat is. Az egyes tornagyakorlatokat Németh Jenő tanította be, de kivette részét Zsigmond József igazgatóval az élén az egész tantestület a munkából. A második körzeti növendékek a Rozgonyi-utcai elemi iskola udvarán tartották tornaünnepélyüket, ugyancsak Krátky polgármester, a tanintézetek igazgatói, a tantestület és a nagyszámú szülő jelenlétében. Itt is gazdag és változatos volt a műsor. Az elsősök kedves kis utánzógyakorlatától kezdve a fiuk szabadgyakorlatáig, a lányok énekes, zenés gyakorlatáig, gulaala-kitás, kötélhúzás, tréfás staféta stb. voltak. A komoly számok közül egy nagyszerű irredenta jelenet, a vígabbak közül szép táncok, a kicsikék bilkózása és az atlétikai számok emelkedtek ki. A szülök lelkes tapsa jutalmazta az egyes gyakorlatokat, amelyek bizonyságul szolgállak arra, hogy ez iskolában komoiyfltestnevelő munka is folyik és egészséges, fegyelmezett magyarokat akarnak nevelni. A felvonulások is megmutatták, hogy ez a cél nem elérhetetlen, de ezt bizo nyitották a szép gyakorlatok is. Kijutott a tapsból a tantestület tagjainak, akik derekas munkát végeztek a szép tornaünnepély megrendezésével Filó Ferenc igazgatóval az élen. A tennisz-hegemónia továbbra is Nagykanizsán marad A Zrínyi 37* az NTE 2, a KTSE 1, a PAC 7, bajnokságot szerzett — Makóné 3, Hoffmann László 2 bajnokságot nyert N°in Int nagy, <lo unnál crösebb mC/öny indult n déli kerület három © naj)os bajnoki versenyén, melyet a Nagykanizsái Zrínyi Tornaegylet rendeseit a Manyin* Országos I.awn Tcnnisz Szövetség megbízásából. A nagykanizsai versenyzők ezúttal is kiteltek magukért. A papírforma a kanizsaiak melleit szólt ugyan, de a |>ompás eredményt a legoptimistább helyi szurkoló sem it-méltc. Makóné hármas, Hoffmann kettős bajnokságára méltán büszke lehet a Zrinyi. Az NTK viszont az ifjúsági bajnoki pontokat szerezte meg. A nem bajnoki pontokat a PKAC, illetve a PVSK vitte el. A fiuk versenyében Kelting Ferenc, a rendező egyesület játékosa győ/.óU. Részlcici eredmények a következők. 1. Férfi egyes: Bajnok Hoffmann NZTK, 2. Horváth PKAC. 3. és I. Dulánszky PAG és lietényi PVSK. — Hoffmann 0: 0, 0:3. 0:0, 0:2 e.elménnyel biztosan győzött Horváth ellen, aki pe:llg valamennyi e\'őbbi ellenfelét szinte lehengerelte. 2. Női egyes\': Bajnok Makóné NZTK, 2. Ixjykóné I\'VSK, 3. és I. Ditróy Klvira PVSK és Sipo< Ilus KTSE. — Makóné 8:0, 3:0. 0:2 arányban kemény küzdelemben, jobb taktikával és ei őbeosztással megérdemelten győz. 3. Férfi páros: Bajnok a Dulánszky PAC és l\'grosky KTSIi pár. 2. Hoffmann és Biltera dr. NZTLC pár. 3. 6< 1. a Zákonyi—Bévy PKAC pár és a lietényi—Bétei pár. — A bajnok pár nagyobb állóképességével megérdemcl-ten győíött a Zrinyisták ellen. Kred-lllény: .K : 0, 3 : 0. 0:0, 1:0, .0 :2. •1. Női páros: Bajnok a Makóné NZTK és Si|H>s Ilus KTSE pár. 2. a Ix>ykóné—Szilágyiné PVSK pár. 3. a SingCr—Klek NTK pár. Kzen szám döntője nem várt lieves küzddnet és igen nehéí győzelnet liozot\'. a baj- nokpárnak. Kredinény a döntőben 0:f», 0:1. 7 : f). 5. Vegyes páros: Bajnok Hoffmann Makóné NZTK, 2. Ileté.iyi—I.oykó-né PVSK, 3. és 1. a Dulinszky PAC —Ditróy PVííK és llgrosky—Sipos KTSE. * A Zrinyisták a döntői nagy fölénnyel, 0:1, 0:1 arányban nyerték. 0. Férfi egyes ifjúsági: Bajnok> Bo-gyav Ödön NTE-K1SOK, 2. Schneor Kászl\', NTE-KISOK, 3. és 4. Schneer János NTK-KISOK és (iolenszky Jó-zset NZTK-KISOK. Bogyay 0:0, 0:1 arányban biztos fölénnyel nyeri a bajnokságot. 7. Női egyes ifjúsági. Bajnok Singer Panni NTK-KISOK, aki a döntőben három szettcs kemény küzdel -nibcn győz az ugyancsak NTE-ista SchCrU Aranka ellen. A kizárásos számokat nem kanizsaiak nyerték. A férfi egyesben győztes Záhonyi PEAC, a női ogyesben l>edig Ditróy l-JLvirn PVSK. — A fiuk versenyében győztes Ketting Ferenc NZTK-KISOK, aki a döntőben három siettben Csillagot NTE verte. A versenynek, ami i>e;lig Kanizsán szokallin dolog, a/, időjárá?. Is kedvezett. Kellemes, na|x>s Időben, minden zavaró incidens nélkül i>ercglck le a verseny egyes számai a nem nagy szánni, de igen lelkesedő publikum elölt. Az NZTK vezelősége ezúton is köszönetet mond mindazoknak, akik a verseny megrendezését és 1 bonyolitá. sát pénzadományaikkal é; felajánlott tiszteletdíjakkal lehetővé tetté\'*. éspedig: Dráva völgyi Villamossági Bt., herceg Festetics György, Harmadik ltonvéd határőrezred, dr. Krátky István, Nagykanizsai Kaszinó, Nagykanizsa megyei város, Nagykanizsai Ta-karékpénzlár, Magyar János, dr. Plihál Viktor, Hitler András, Rubint Károly, Szabó AnUű vitéz nemes Szécsy Imre, vitéz gróf Teleki Béla, Teutsch Gusztáv, W\'ciss üvegkereskedés é< Zalaine-gyei Gazdasági Takarékpénztár. Nagykanizsai Ipariskola vál. —Keszthelyi Le venle vál. 0:0 Vezette: Wolff. Keszthely legjobb tudásu játékosaival megtűzdelt levente válogatottnak komoly ellenfele volt a Kanizsa csapata. Sőt többet is támadott, s ha egy góllövő csatára van, győzelemmel térhettek yolna haza. A kanizsai csapatot iwsits Gyula igazgató fogadta. M»jd az ö kalauzolásával megtekintették Keszthely nevezetességeit. A csapat vezetői Küronya igazgató és Szépudvary László tanitó elégedettek a pünkösdhétfői eredménnyel, már annál inkább is, mert ez a csapat elöször volt együtt és igy is szép eredményt ért el, ami biztató a jövöre. Nép Mozgó. 9xerdán éa oafltgrtSkón Loretta Young, Tyrone Power, Don Astteohe csábító, ellenállhatatlanul bájos, aranyos filmje. SZERELNI RIPORT A legszebb legérdekesebb történet, amit valaha filmre feldolgoztak. Minden vígjátéknál vidámabb, szórakoztatóbb film. Fényes kiegészítő műsor! Előadások köznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. Csak 20, 40, 60 fillóres helyárakkal I — (Növendék-hsngverseny) volt a városi zeneiskolában szerdán délután. Ez évben az utolsó és épp ezért klsvizsga jellege volt a kitűnően sikerült liang versenynek. A növendékek Ismét szép haladásról tettek tanúságot és a nagy számban megjelent szülők és zenebarátok lelkesen megtapsolták a kis művészek nagyszerű előadását. Ezek a \'hangversenyek a legjobb bizonyítékai ű nagykanizsai zeneiskola eredményes munkájának. — (Díszközgyűlést) tart Zalaegerszeg városa a kettő® szentév alkalmából 11-én, szombaton délelőtt. A díszközgyűlés alkalmával emlékoznek meg az ünnepi beszédek a Szent István jubileumról és ez alkalommal helyezik el a keresztet is a városháza termeiben. — (Társas utazás MMacellbe) Jullus hó eloién, az előző évekhez hasonlóan, az Idén is több napra tervezett társasklrándulás indul Szombát-9»elyről a világhírű osztrák kogybelyre, Máriacellbe. Útirány: Szombathely, Semmering, Mariaschutz, Neuberg. Mürzstcg, Frcin, Máriaoell. Visszajövet Máriacell, Paierbach. HöUenthal Szombathely. A reudezőség örömmel venné, lia e felejthetetlen és élményekben gazdag kiránduláson minél nagyobb számban kanizsaiak Is résit vennének. Mivel az Induláshoz leg-alább 25 jelentkező részvétele srüksé-ges (ennyi kényelmes hely van egy. egy autóbuszon), a rendezőség kért a kiránduláson.résztvenni szándékozókat, liogy ebbeli igényüket jelentsék be mielőbb lapunk kiadóhivatalában, hol a csekély részvételi díjra vonatkozólag is bővebb felvilágosítással szolgálnak, — (összevert házaspárt) találtak a járókelők a kiskutasi határban. Kiss (lyörgy 02 éves kiskutasi gazda és felesége az áldozatok, akiket haragosaik karókkal súlyosan összevertek. Az asszony a fején sérült meg sídyosan, a lérfinek több oldatbordáját itörték be, mindkettő az egerszegi kórházba került. A csendőrt nyomozás folyik. — (Elütötte a vonM; A barcsi vonat, amely Soinogyszob felől indult, Tarnóca határában elütött egy 00—70 év körüli férfit. Az öregember személyazonosságát nem tudták megállapítani, mert iratokat nem találtak nála és kihallgatni sem lehet, mert állapota életveszélyes. — (Felöklelte a bika) Kiss Lajos 32 évos Felsőeperd.pusr. tai bérest a megvadult bika {elöklelte. A szerencséden embert válságos álla, ]>otban szállították kórházba. — (Agyonnyomta a farönk) Ifi GyörgyJiimongáti lakos fát akart szálLitani az^erdőből. Kgy nehéz farönk azonban lecsúszott a kocsiról és oly szerencsétlenül ®sett Ifira, hogy az sérüléseibe rövidesen belehajt. — (Megmérgezte magát) I>elócz Sándorné 25 éves zselickis- faludi asszony ismeretlen mérget ivott. Nem tudják, hogy a fiaUUasszooy miéi t választolta az öngyilkosságot, — Effauéfát, *UUt fmtygMl u * sok millió baclllua, mely «"" keresztül jut szervezetébe. V6l megkönnyíti az Ovenall íogkrt antlszepUkuB hatásánál togva a L_ rlumokat elpusztítja. Kis tubus tíü,a tubus 90 Ollér. ZALAI KÖZLÖNY 1988. lunlui 10. Megtaláltak holtan egy el rabolt amerikai gyermeket Newyorlí, junius 0 A kormány megszavazta Roosowclt elnök javaslatára az 50.000 dollárt a gyenuekrabló gangszbcrek üldözésére. A hiricl egyidejűen érkezett az is, hogy az 5 év«s elrabolt Casch Jimmyt megtalálták holtan az ogyik környékbeli cserjósben. Sikerűit elfogni Ma-chel soffört, aki bovallotta, Iiogy a 10.000 dollár váltságdijat követelő levél tőle származik. Tagadja azonban, hogy a gyormek rablásban ós a gyilkosságban része volna. Mogtaláltá,k a 10.000 dollár váltságdijat is. A icnd-őrség eiélyoscn nyomoz tovább. Agyonlőtte a betege dr. Incze KMra szegedi orvosnőt Szeged, Junius 9 Dr, Incze Klára orvosnőt ogy 18 éves loglalkozásnélküli flatalomber meggyilkolta. Három lövést adott lo az orvosnőre, ogyet a menekülő Botli Jolánra, eggyel pedig végzett őnmagá. val A nyomozás adatai szerint a gyilkos azért végzett az "fegyelemi ta-náreegédnővel, mert gyógyíthatatlan szembaját nem kezelte. Incze Klára cgyébkéut menyasszony volt és jövő héten lett volna az esküvője. - Egy téglát mindenki adjon a katolikus kultúrház alaphoz. Vegyen egy pengős sors-Hfttftt Kiadja a Uptulajdonos Közgazdasági Részvénytáraság Nagykanizsán. r+M* kiadó: Zalai (Mr, 78 nim, Öfcsjén&Jjót aalta moziban KÓrakozhalik UntmonMtl Irttai Vállalat MENETRENDJE érvénye. 1988. májul 15-191. Eraa4l>at-Ms^-VaaaMllaaaáa *» »» I» 9« 1) H 11 U U-11 tj-íi 1T« II* 50 « tt» jjm 2JM Latanjal manatrand Ml IU:..! 7 Hé W. IM ut«*é..ért. II10 Egy svájci bankár bocsija összeütközött egy MATEOSz-kocslval A bankár feleségét súlyos sebesüléssel kórházba szállították Balatonkereszlur, junius 9 (Saját tudósítónktól.) Szerdán délelőtt egy svájci autó, a hielynek rendszáma V- 21.(>05 .volt, Nagykanizsáról Budapest-re vette útját. Egyébként tegnap mintegy husz svájci autó futott Letenye felől Kanizsánál Balatonfüredre és onnan tovább Budapestre. A fenti jelzésű autóban egy vaduzi bankár és felesége ülteK. Balatonkereszt nron a vezető eltévesztette az utat és a sorompónál nem a/ balatoni uton, hanem a községbe hajtott be, ugyanakkor ért oda egy ZV—011. számú Mate-osz kocsi, amely állítólag Zalaegerszegről jött. Eddig meg nem állapítható módon a két gépe\' jármű összeütközött, ugy, hogy a svájci kocsi súlyosan megsé- rült és összetört. A szélvédő-üveg megsebesítette a bankárt, a felesége pedig olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy beszállították a keszthelyi kórházba. Megsérüli a Matcosz kocsi is. Akkor érkezeti oda Nagykanizsáról Tculsch Gusztáv személykocsija, melyet Puszlai sofőr vezetett, aki maga is segítségére sietett az eszméletlen svájci bankáréknak. Megérkezett hamarosan a helyszínre a csendőrjárőr, amely felvette a tényállást és a szerencsétlenség színhelyén terepfelvételt készített Csak egy hajszálon múlt, hogy emberáldozatot nem követelt a balalonkereszturi autó-karambol. „A föld elsősorban azé legyen, aki maga mnnbálja meg!" A földművelésügyi miniszter nagy beszédet mondott ma a Házban A képviselőlu\'iz mai ülésén, amelyet 10 órakor nyitott meg az elnök. Sztra-nyavszky Sándor földművelésügyi miniszter mondott nagy beszédet. Ismertette célkitűzéseit és a íöldbirtokre-íorm problémáját. A megoldást a telepítési és a hitbizományi törvény keretén beiül kivánja véghezvinni. Hangsúlyozta, hogy a magyar földet elsősorbau annak koll juttatni, aki nem haszonéivozeti alapnak tekinti, hanem maga munkálja meg. Bejelentette, hogy a jövő évi költségvetés 12 mJJIiö pengői irányoz elő a) földbirtok-l>olitika céljaira. Eddig óv alatt •10.000 hol t területet Juttatott a kormány a mezőgazdasági lakosságnak. A mezőgazdasági cselédség és munkásság kérdésének megoldását elsőrendű fontosságúnak tekinti. A mezőgazdasági spekuláció megszüntcté-sérc minden terményből megfelelő mennyi. séget\'tartalékol a gazdasági óv végére. Ezt egyébként honvédelmi szempontok is szükségessé teszik. jelentette, hogy rövidesen beterjesztik a hogyközségi, a szőlő ós bor, valamint a szesztörvényt. A belföldi borfogyasztás növelését fontosnak tartja, hasonlóan a Lengyelország felé irányuló borkivitelt. Állattenyésztés terén az apaállatok gondozását tartja fontosnak és a juhtenyésztés elmélyítését. Ezután a legelő és ta-takarmányügyröl, majd a külföldi értékesítésről szólt nagy taps és lelkes éljenzés közepette. Beszéde után liz perc szünet volt, amely alatt számosan gratuláltak a miniszternek, majd Dinnyés Lajos, Nirsée Pál és Mojzes Sándor szólaltak fel a részletes vita során lapzártáig. Már Mim részletfizetésre vehet megbízható kerékpárt. ♦ Kérjen irjegy- _ zéket trnhá flntnl keréliP4rnagykereskectö sport-J&UUU HII1UI üzletében. Fő-ut 5. Telefon 91. Hirdessen o Zalai Közlönyben APRÓHIRDETÉSEK Apióhlid.té. dl). v.sérn.p .1 Onn.pn.p 10 »CIq BO 1111*1. mlnd.it további uó 0 fillér. KélVflin.p 10 .lóig 60 fillér, mlnd.n további »rA 4 fillér. ÁLLÁS M«laaab4»aiétf felvétetik Tárház- ulcii 13. alélt. 165) ADÁS VÉTEL Kar4kp*rak kedvező részletre legolcsóbban kaphatók V.|é. v.ih.r..-k.dé.b.a. 1424 Viamaataa kint-, gép-, kccsl- és sá-rponyvék jutinyos éiban, kedvetö tize ll feítéleleskel. További Emergé gmnrnl-Ij. Kölcsönponyvák és zsákok olcsón szerezhetők Kelemen Rezső cégnél. 1516 Kataaafalaaaraléal otkkak legolcsóbban beaierezhetök Belezoalnél, Sugárul 53. • Jó állapotban levő sllaaobsszak- rényt vennék. Megkereséseket Bpplnger laktteskcdéabe kérek. I8M KÜLÖNFÉLE AalAtaxI (bérautó) uj áramvovalas legolcsóbban Ksulmsnn Msnónál tendelbetö. Telefonállomás 222. 4024 Mindennemű férll munkaalkalmak, mindenes szakácsnak, bejárónők stb, lakások, butorosott szobák k6avatlléaa, Minimális dljszás. Mur.ks- és Iskéslkete-sók, munks- és Iskásltdők szíves jelentkezését kérem. Munka, és lakásközvetllő-otthon, Fő ut 4. .382 Mielőtt slssssaUkst cslnlllat, kérleli árajánlatai Jerausektól. Erzsébet-tél 18. 1636 Onhlbájén klvUl elvált 34 éves rím. kslh. vallású, egy gyermek atyja, vendéglős és faszerkereskedő nBaalna, aki gyermekének snyjs és Uzlelszerelő nő legyen. Vélaszokat „SUrgős" jeligére. 1651 Mindennapi levelezésből összegyűjtőit hélyaa.!, régi vagy u) tömegeket, magyart (• kullöldlt, feloszlatott gydjlemé-nyéket bármikor megvételre keresett. — Bar bari ts La|os, a Zalai Közlöny I. aaet-keaztőjé. Érdeklődni lehet teleion 7a sz. vsgy személyesen mlndennsp d. u. 5—6 óra között. Hölgyeim I Vásároljunk SchUtz-ruhit/ Divatos, Ízléses, olcsó. Almamoly, szőtőmoly, pókhálós hernyók ellen árzola vag; Darsln, Varasodás és Usztharraat ellen Sülfarol, Amonil vagy Solbír. Kombinált permetezöszerek: Nosprasen fagy Tutoktl Rózsafák levéltetvel ellen PROIIKOL Védőazerek beszerezhetők: orszAo József mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. BSlÜSéjlítliit —a inkl a helyi kereskedőknél I limrosokuál szerezze bel I NnmiáWl • tNMaJ*»ioa ItüZfUíaai* Umr/PSHnmttt kőuy.Tu y.omdájában Najykimtzaáu, reilclü, ütHlTtaolfl Zalai Kiruly, 78. Évfolyam 130. Mám. Nagykanizsa, 1988. junlus 11. szombat Ara 12 A". ZALAI KÖZLÖNY Se*rtcarfM« Hetitlati és kiadóhivatal: PM 5. szám. IrtfcAuup délután. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ára: egy hóra a pengó 40 HU< Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 78. a A cseh helyzet Pár hete annak, hogy cseh csendőrök agyonlőttek két szu-détanémet polgárt s ez az eset, mint gennyes nólyagot a lüszu-rás, l el Fakasztotta Csehszlovákia belső bajainak kelevényétl Az első napok súlyos bonyodalmakkal fenyegettek, mert Németország érthető idegességgel telle szóvá azokat az állapotokat, amelyek mellett lehetséges, hogy semmit sem vétő, gyanútlanul kerékpározó emberek egyik percről a másikra az élet birodalmából a halál országába sétáljanak át. Csehszlovákia katonai intézkedéseket lelt, amelyek természetszerűleg még nagyobb izgalmakat váltollak ki és az európai diplomácia minden erőfeszítésére szükség volt, hogy elkerülhetők legyenek a végzetes bonyodalmak : az csel-leges világháború. Ma már erről a lehetőségről szerencsére senki sem beszél, de mindenki lud-ja, maguk a csehek is, hogy Csehszlovákiában lényeges változásnak kell beállani az államigazgatás s a kisebbségeknek juttatóit jogok területén. A szudétanéinetek voltak az elsők, akik átnyújtották Hodzsa cseh miniszterelnöknek tervezetüket, amelyben vázollák azokat az elveket, amik szerint a szu-détanémetek helyzetéi rendezni lehetne. Természetesen a többi kisebbség hasonló jogokat követel magának s ennek az álláspontnak adott kifejezést a pün-< kösd vasárnap tartott pozsonyi nagygyűlés, ahol Hlinka pártja a ^szlovákok számára követelte azt az autonómiát, amelyet részükre még a pittsburgi szerződés igért meg, de nem váltott be. Hlinka félreérthetetlenül le* szögezte, hogy a felvidéki szlovákság igenis autonómiára tart igényt és a pittsburgi szerződésre való hivatkozásnak csak nagyobb nyomatékot adolt az a tény, hogy az Amerikában élő szlovákok is képviseltették magukat, sőt vezetőjük kijelentette, hogy az amerikai szlovákság 90 százaléka Hlinka páter követeléseit támogatja. Elszakított véreink sem maradhattak tétlenül és ők is kifejezést adlak önkormáyzali követeléseiknek. Ma már az a hely zcl, hogy egységes tüborba tömörülve* küzdenek a Trisebbsé-tfek — ^melyeknek együttes száma azonban tulajdonképpen többség Prága ellen. Esterházy János felvidéki magyar képviselő a Stefani Iroda munkatársa előtt nyilaikozolt s többek között kijelentette, hogy a Magyarok őszinte rokonszenv-Vei kisérik a lótok vasárnapi tüntetését az autonómia mellett, mert ez a megmozdulás is egyik bizonyítéka a/, igazságnak, hogy Csehszlovákaia nem nemzeti, A szovjet megtorpedózta a 3 éves cseh katonai szolgálat visszavonását Kedvezőtlen eredményekkel zárultak Hodzsa és Henlein tegnapi tanácskozásai Prága, junius 10 A cseh sajló általában elutasító magatartást tanúsít a szudétanéinetek követelésével szem ben. A lapok most már nyillati irják, hogy Henlein karlsbadi Kö\\ eteléseiiből soha sem lesz semmi. Az angol és francia megfigyelők szerint Hodzsa és Henlein tegnapi tanácskozásával a szu-déianémelek megbízottai lehangoltan és reménytelenül távoztak. A Daily Mail tudósítója is kedvezőtlennek mondja a tanácskozás eredményét. Éjszaka rendkívüli minisztertanácsot hívott össze a prágai kormányelnök. Francia nyomásra arra akarják a miniszterek rávenni Hodzsál, hogy semmi körülmények közöli ne engedjen Henleinél szemben és a szudéták követeléseit kerek»en utasítsa él. A szudétanéinetek egy jelentés készítését tervezték. A jelen-lés német, francia, angol nyelven közli a cseh— német kérdés minden megoldási lehetőségét és ismertetni fogja az eddigi tanácskozások eredményét is. Egyes jelentések szerint a helyzet megoldásának minden eshetőségét közli a szudéták röp irata, csak az erőszakos elintézés módját nem, meri ill is meg akarják tartani nyugodsá-gukat és ki akarják mutatni békés szándékukat. A fenti propagandával egyidejűen erélyes hadjáratot imiitana a szudétanéinetek pártja a szudéta vidékek mcgszavaztalá-sa érdekében is. E népszavazás érdekében valószínűnek tartják, hocv Henlein a jövő héten újból Londonba utazik. Páris és Moszkva újra lóra ültette Csehországot Prágában ugy (értesülnek, hogy miután a helyzet újból súlyosabbá vált, a francia és angol kormányok félhivatalos meg figyelőket neveznek ki, hogy a helyzetről állandóan tájékoztatva legyenek. Páris, junius 10 Párisban nagy meglepetést keltett az a hír, hogy Chamberlain felszóllitást intéz Hitlerhez, hogy a polgári lakosság bombázása elleni nemzetközi moz- galomhoz csatlakozzon. Az an-kormány e lépéséi a francia főváros nem jó szemmel nézi és szerintük a felszólítás 110111 is vez»et eredményre. Berlin, junius 1C| Általában azt hiszik, hogy Páris megfordította a köpönyeget* A 3 éves katonai szolgálat visz-* szaállilása érdekében ujabb moz galom indult, amely mögött Pá-rist, illetve a szovjet kezél sejtik. < A német lapok nyíltan írnak! erről ós hangsúlyozzák, hogy, a erős francia rokonszenv és hizlalás annyira elkapatla a cseh kormányt, hogy a békés megoldásról most már hallani sem akar. Ismét fölényes sze-í relne lenni és a kérdési félvállról kezelni. Varsó, junius 10 Bcck külügyminiszter a cseh nagykövetlel tárgyalt. A nagykövet bizlosilolta a külügyminiszteri, hogy a lengyel kisebbség ugyanolyan jogokat kap, mini a többi kisebbség. Moszkva meghiúsította a benemavatkozási bizottság tanácskozását Páris, junius 10 Tegnapra tervezték a benemavatkozási bizottság ujabb ülését. Az értekezletet \' azonban nem leheted megtartani, és el kellett halasztani bizonytalan időre. London szerint a bizottság működését is a szovjet korlátozza és a mostani ülés elhalasztása mögött is Moszkva keze van. Páris, junlus 10 A frartasTlorület felelt megjelenő\' spanyol repülőgé|>ok miatt Oaladier miniszter javaslatira a francia kor-mány uj repülőrajt szervez. E 30 gépből álló raj éjjcl-nap|>ul párosával felderilő repüléseket végez a határon és mintegy vé:lclmi láncot alkot a levegőben. hanem nemzetiségi állam és az ellenkezőről a prágai kormány £iz első perctől kezdve hamji-s adatokkal igyekezett a világot meggyőzni. A köztársaság fennállása után 20 esztendőre érkezett el az idő, amikor a kisebbségek a megvalósítás reményében követelhetik anionom jogai-\'kat, bár Prága /politikáját is* merve, eredményt elérni nem lesz könnyű dolog. A kisebbségek egyesültek, mert egyesiletlc őket a közösen elszenvedett jogfosztás s egyesíti őket a harcra való elszántság, amelyet \'sikei-leikül nem akarnak befejezni. Nagyon helyesen mondotta Esterházy János, hogy a csehországi magyarság nem kisebbség, hanem leszakított többség, meri a magyarság és a szlovákság fel vidéki arányszámához viszo-nvitva az ott élő csehek a kisebbség. Csak ebben az érlelem ben volt igaza Hodzsának, ami- kor kijelentette, a köztársaság területén megelégedettségben él a kisebbség. A Felvidéken a cseh kisebbség valóban megelégedett, de a többséget alkotó magyarság és szlovákság annál kevésbé. Prága állandóan tárgyal a kisebbségek követeléseiről, de nem jelentéktelenek a nehézségek, amelyek a megoldás útjában állanak. Ugylálszik Hodzsa miniszterelnök hajlandó volna engedékenységet tanúsítani, hiszen ezt parancsolja az okosság és a józanság szava, de a cseh baloldali kormánypártok nem hajlandók Hodzsál a megegyezés utján követni. Azt szerelnék elérni, hogy Hodzsa erélyt mutasson és oszlassa lel a szudéla-némel pártot. Hodzsaa azonban nem lelkesedik ezért az eszméi éri, mert forradalomtól tart, a melybe azután Németország feltéllenül beleavatkozna. Hodzsa 111a már lemondással \'fenyegetőzik, amely megbuktatná a kor mánykoaliciól s mivel senki sem tudja elgondolni, hogy kf lehetne az a politikus, aki a kormánykoalíció minden pártjának bizalmát birná és hajlandó volna kormányt alakítani, a helyzetei igen komolyan ítélik meg. -1 Annyi bizonyos, hogy Csehszlovákiában tisztázódni kell a viszonyoknak, meri nem maradhat meg hamisításnak és hazugságnak az az állapota, amely egyszerűen nem akar tudomásul venni milliós kisebbségi töm.ege-kel. Hogy mit hoz a jövő, nem tudjuk. Csak arra vagyunk elszánva, hogy óvatos békepolitikánk mellett kitartunk, ami azonban nem annyit jelent, hogy szivyel-lélekkel, ha kell diplomáciai munkával ne segi-lenők elszakítod véreinket jobb sorsuk kivívásában. CAUAI ftMCOmi 1638. |unlu. 11. Lecjujabb/? linrédi miniszterelnök ma délben fogadia kihallgatáson Angelo Rotla pápai nunciust, aki Mészáros János ér3eki hely\'artó kíséret\'ben je\'ent mcií nála. * Ma délután 5 órakor a kormány minisztertanácsot tart és azon letárgyalja a szesztörvényjavaslatot, amelyet rövidesen a hegyközségi javaslattal rgyütl nyújt a Ház elé Mindkettőre kéri a sürgősség kimpndását. • Az ötszöiös gyilkos Való Istvánt cinkostársi rejtegeti, ő lál:a el élelemmel és ö sugla meg neki, hogy a csendőrség merre üldözi. Tóth Ferenc ma elmondotta, hogy egy fegyveres ember arra kényszeritette, hogy kocsiján Dunaföldvárra vigye, de Földvár határában leugrot a kocsiról es eltűnt. Most itt nyomoz a gyilkos után a csendőrség * Székesfehérvár közelében egy sportiepülőgép kényszerleszállást végzett ina délben. GecsöJánoj pilóta súlyosan megsérült. Székrekedésekben szenvedő bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a béimozgást reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz csakhamar megélenkiti, az emésztö-csatornában ösazegyüit salakot ki-Uriti, a vérkeringést szabaddá teszi s b gondolkodó- és munkaképességet emeli. Kérdezze meg orvosat. Nemzetgyalázásért elítélték Kövér Ibrahim Györgyöt Pécs, junius 10 A pécsi tábla nemzelgyalázás címén háromhónapi fogházra ítélte Kövér lbiahim György 56 éves ny. főhadnagyot, mert Keszthelyen megjelenő időszaki lapjában, a Független Dunavölgyben „Nincs magyar faj", „Emberek, hol vagytok ?" és „Mit is mondott Appoi.yi?" cimü cikkeiben magyarhoz nem méltó kifejezéseket használt. Ember Károly meghalt Budapest, junius 10 Ember Károly tanítóképző intézeti igazgató, a neves pedagógus 76 éves korában elhunyt, öt fia, köztük Ember Sándor országgyűlési képviselő, gyászolja. — Tekintse meg a Köpetein Butor-áruház állandó butorklállltását. ízléses és olceó bútorokat kedvezó fizetési feltótelekkel vásárolhat. Bobolai szent András római ereklyéit a lengyel zarándokvonat Nagykanizsán keresztül Varsóba szállította Csak\' kevesen tudtak arról, hogy ma, ]>énleken reggel a római gyorsvonattal a lengyel zarándokok közel :HX) főnyi csoportja érkezett Rómából Nagykanizsára, hogy innen Budapesten át folytassa útját Varsóba. A szerelvénynek, amelyet lengyel mozdony hozott Nagykanizsáig és amelyhez több lengyel kocsi volt kapcsolva, jellegzetes PKP jelzéseikkel, utolsó kocsija egy jjostako csiból átépített kápolna, kocsi volt. Ez a kocsi bobolai szent András, a nemrégen Rómában szentté avatott lengyel szent ereklyéit hozta magával, liogy azt Varsóba, az ottani jézustársasági rendház templomába szállítsa végső pihenőhelyére. Bobolai szent András ereklyéit a magyar határon ülő tisztelettel fogadták. Vitéz C.zógényi Károly rendőrfőfelügyelö vezetése alitl egy szakasz rendőr díszben állt sorfalat a pályaudvaron, azonkívül Tcmesi Ödön főfelügyelő vezc-Hésével a detektívek. A vonat a jelzett 5.30 helyeit háromnegyed órás késés-sel futott be n nagykanizsai pályaudvarra. Ablakainál ott szorongtak a ]>a|)ok és lengyel zarándokok, akik láthatóan jól osően fogadiák a magyar hatóságok ügyeimét. Mikor a tolatás mCgkezdőJőlt, a ká|>olna-koc.sibnu Juvenál przsegidszki lengyel főpap csendes szentmisét mondott. Több kanizsai is felszállóit a kápolna-kocsiba és részt vett u szentmisén. A kocsiban bobolai szent András ereklyéjét magában foglaló üvegkoporsó, gazdag ezüst díszítésekkel, benne a L-ngyelek szentjének földi maradványai, a kicsire összezsugorodott íej és selyem egyházi ruhákkal letakart csontok. A koporsó körül lengyel papok, főleg jezsuiták és egy pálos imádkozik. A kanizsaiak egymás után lépnek a kocsiba ós tiszte, légnek a lengyel szent ereklyéi előtt. A kocsi elülső részén a zarándoklat vczelője, B. Minia pinszki püspök. Fehérruhás barát kelti fel figyelmünket, aki brevíumábn mélyedt. NCm tudjuk egymást lengyelül megérteni. Németül folytatjuk, végül kisül, hogy magyarul is tuti a lengyel páter. I». Clemens a magyar Pálos-rend t »gja, aki Krakkóból jött kisérni a lengyel nemzeti szentet, p. Cl»mens hosszabb ideig magyar föl lön is tartózkodott, a budapesti Pálos-rendháznak priorja volt. Bemutat néhány jézuslársasági atyának, akiknek «Prz -vei kezdő lő neveiket nehéz megjegyezni. Mikor a vonat Budapestre érkezik, Minia püspök szentmisét fog celebrálni a szent koporsója előtt. Majd tovább utaznak a magyar fővárosból haza Varsóba, ahol a jézustársasági templomba helyezik bobolai szent András földi maradványait. Rövidesen 740.000 pengős útépítések kezdődnek Zalában Még ít Darányi-kormány be- | jelenlelte az egymilliárdos j)rog-ram nyilvánosságra hozatalakor, hogy az utak kiépítéséi elsőrendű fontosságú kérdésnek tartják és ezért e célra na* gyobb összeget juttatnak a megyéknek. Vitéz gróf Teleki Béla főispán és a zalai képviselők a NKP zalai szervezetének vezetőségével együtt mindent elkövetlek, hogy a rossz karbtwi lévő, z alai utak részérc minél többet biztosítsanak. Sikerült is az államépilészeti hivatal javaslatára 710.000 pengős bekötő útépítést kapni. Ezek a nagy arányú munkák rövidesen megkezdődnek és teljesen függetlenek a már megkezdeti, illetve lervbevclt útépítésektől. Ezek a munkák egyébként is csak kezdetét jelentik annak a nagyszabású kormányprogramul végrehajtásának, amely szerint min- den községet jó bekölőutakkal látnak el. Kiépülnek most a "kővetkező utak : Kálócfa 18.000, Balalon-csicsó—Szentjakabra 35.000, Fi-tyeháza- Bajcsa I. ifszlet 80000 Kerkaiklód -Bördőce 06.000, Za laszabar 30.000, Vörrü—Zalaigrice (>0.000, Ebergény 50.000, Vóckönd (.1.000, Tekenye (50000 Xemesbük Zalaköveskut 10000 Buesuta 46.000, Gombosszeg— Győríiszeg 12.000, Sümegprága 20.000, Csalár 29.000, Vállus— Alsózskl, Felsőzsid, Lesencené-melfalu 100.000, Bocfölde 10000 pengő költséggel. Lesz tehát munkaalkalom is ezzel minden dolgozni akaró kéz számára a felsorolt községek környékén, de egyben ki is emelték ez útépítésekkel a fenti falvakat teljes elszigeteltségükből. Szivenlőtte magát a keszthelyi soffőr a halálos gázolás után A Zalai Közlöny megírta, hogy az ünnepek alatt Keszthely közelében halálos autógá-zolás történt a balaloni műúton. Gazda Sándor legény Csiszár Károly nevü barátjával egy kerékpáron ült, amikor [utolérte és elgázolta őket egy személy-géj)kocsi. Gazda Sándor sérülé- seibe még a helyszínen belehalt, barátját, Csiszárt súlyos állapot ban szállították a \' keszthelyi kórházba. A gázoló autó elmenekült, de a csendőrség hamarosan kinyomozta, hogy a tapolcai sportrepülők szolgálatában álló keszthelyi soffőr vezette a kocsit: Plotár József. Plo- FUrdöszoba berendezéseket kedvező részletre legolcsóbban szAllit MENDLOVITS lár Keszthelyre igyekezett meny asszonyához, de ugy megrémült hogy meg som mert állni. Mikor most megtudta, hogy a csendőrség nyomon van, Tapolcán szivenlőtle magái és azonnal meghalt. „Az Oltáriszentség Szentje" Ünnepi előadás a színházban az Eucharisztikus ünnepek ós a Szent Jobb tiszteletére SzCnl Ferenc rendjét é\'tc az a dicsőség, hogy a villareali \' kis birki. -pásztor életszentsége nyomán szerzeteseinek sorából került ki Baylon Pascal ferences fráter személyében az Oltáriszentség földi vé lőszentje. A kis Baylon Pascal Torrehcrmosu falujában paraszt szülőktől származóit. Atyja kis birkanyáját őrizgette az arragoníai sziklák közölt miközben gyermoklolke a hivatotlság lángol-\') érzéseivel Istent kereste, a" futó íelliők közt é..ii jelenés bátorította további útjára. Bizony sokszor kopogtatott a kol>s-lorok ajtaján s évekig nem nyX meg a <szent kapu a pásztorgyerek előtt, hiszen az egyszerű, mezítlábas pásztor fiúról alig gondolhatta valaki, hogy kölcsönkapott könyvekből nemcsak olvasni tanult meg spanyolul, de megtanulta az Egyház nyelvét is, a latint. fleio a szakadatlan jótétemények láncolata volt. Szivének gazdagsága kimeríthetetlen. A zárda udvarán csipogó madárkáktól kezdve, az olt írok solia nem hervadó virágáig, az em-bcrszivek Istenhez vezérléséig való örökös gondoskodásbau telt éle!e. Ennek a nagyszivü szentnek, az Euchariszta vé lőszentjé »ek cml\'dcezc-tére, a dicsőséges Szent Jobb tiszteletére rendezi meg a plébánia és egyházközség hétfőn, junius 13-án, éppen a \'szerzel másik nagy szentjének, Szent Antalnak névünnepén, a Szent Jobb nagykanizsai tartózkodásának napján Szent Pascal az Oltáriszentség vé\'Ő-szentjének emlékünnepét Baylon Pascal szentéavatá&a XIII. Leó, a — Lumen Christi jelmondatu — böl s pápa alatt történt s a cano. nizációs |)Cr folyamán nyilvánosságra jött csodatéleloivel hathatós égi pártfogónak bizonyult. A pécsi Magyar Nemzeti Színház tagjai i játszák\' a 3 felvonásból (5 képből) álló misztériumot, amely elénk tárja Szent Pascal nemes, szent életét. Az előadáson az Egyházi finokkar és az Oltáregyesület női kara énekli az egylnizi énekeket. A misztérium PálffV Erzsébet grófnő • Haylon szent Pascal, cimü müvéből dramatizált formában kerül előadásra a Városi Színházban. Vitéz Jakabffy Dezső, a társulat főrendezője valóban Űrnapra Hölgyek részére! Gyönyörű divatcipők, íéhércipők, szandolottek, harisnyák! Gyermekek részére! Fehér-, lakk- és színes gyermekcipők, szandálok, tornacipők! Urak részére! Nagyon szép divatcipők, week-end cipők, szandálok, zoknik! Legolcsóbban és legjobb minőségbon MILTÉNYI cipőüzletben Fő-ut 2. sz. 1938 lunka II ÍALAI KÖZLÖNY » tnlAjt A GYÁRRÓL VÍHLT Thtnkhaiui, iv MOHASZKA OM8. HTenÉz-ma IMD\'BUDAPEST, ÍI.IENKE-UT IfZ nagyszerű ünnepi kerelbon állítja be a misztériumot. Ez az előadás fényes megnyilatkozása lesz Nagykanizsa közönségének az Kucharisztia szeretetére, cgyb\'-\'n megismerjük a fereiurendi szerzetes fráter életéniemeit, amiért az Kgyház a szentek glóriájával ékesitelte. A színházi iroda hirei (♦) A KIS KFKALY — KETTEN EGY JEGGYEL - SZALMA SÁNDORRAL A CÍMSZEREPBEN. .Ma, pénte-kon este Kálmán Imre, a Tatárjárás, Obsitos világhírű zeneszerzőjének egyik legkedvesebb, romantikus operettje, a Kis király kerül színre. A címszerepben Szalna Sándor, a női főszereplőm Ollay liaba és Váry Tusi a kitűnő komikus-szerepben pedig Kőrössy Zoltánnal. (•) Jl\'LIA - FILLÉRES IIELY-ARAKKAL. Szombaton délután r> órakor a szépséges Júlia opercllujdonság van műsoron - ezévadban utoljám. (•) SARGAPITTYKÉS KÖZLEGÉNY - KETTEN EGY JEGGYEL. Szombaton este az évad legnagyobb sikere, a Sárgapittykés közlegény 0|>creltuj.-donságko. ül színre a «ketten egy jejjy-gyel. filléres kedvezményes helyárak. kid — ezévadban utoljára. (*) VASARNAP HÁROM ELŐADAS. Délután 3 órakor a János vitéz filléres előadás, — délután fi órakor a Gellért, licgyi kaland, nugysikerü Kőrössy-operett olcsó délutáni belyáras előadása szórakoztat kellemesen. Este 0 órakor i>edj,g a Sonja grandiózus opercllujdonság van műsoron. Szombat BUDAPEST I. 0.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Mit nézzünk meg? — 12.05 A rádió szalonzenekara. — 12.30 Hírek. — 13.20 Időjelzés, Időjárásjolcntés. -13.30 Hanglemezek. — 14.35 Ilirek. — 14.50 A rádió műsorának ismertetése. — 15 Arfolyamlürck. - 10.15 Harsányi Gizi mesél. — 16.45 Időjelzés, liirek. 17 Volly István előadása. - 17.35 Rádió tanácsadó. — 17.50 Nagy Mária magyar nótákat énekel, kiséri Vidák József cigányzenekara. — 18.55 Védekezzünk a gáztámadás ellen. Beszélő Üudinszky Sándor. — 19.30 Kondor Leó ós Polgár Tibor kétzongorás jazz-liangversenyc. — 20 Két vidám játék. 1. Érdekházasság. Yigjáték l felvonás, ban. 2. A dicsőség bajjid jár. Bohózat 1 felvonásban. — 21 Hírek. — 21.30 Budai)Csli Hangverseny Zenekar. — 22 Időjárásjelentés. - 23.10 Butlola Ede jazz-zenekara. — 0.05 Hirek. BUDAPEST II. 17.35 Tánclemezek. — 18.20 Szücsné Lengjél Margit elbeszélése. — 18.50 Szigeti Sándor énekel. — 19.30 Mezőgazdasági félóra. - 20 Hanglemezek. BÉCS. 12 0|)Crarészletck. - 14.15 Vidám zeoe. - 15.30 Mesejáték. — 10 Frank furt. 18 Közének. — 10.10 Vidám óra — \'20 Operett - 22.30 Berlin könnyű és tánczenéjo. _ 24 Éjjeli hangverseny. Tudnivalók a Szent lobb kanizsai fogadtatásáról A Szent Jobbot hozó Aranyvonat fogadtatásának rendjét\'a nagykanizsai rendezöbizollság a következőkben állapította meg : A vonat vasárnap, 12-én este 7.50-kor érkezik Zalaegerszegről. A fogadtatás a pályaudvar előtti téren lesz. A Horthy Mik-lót útnak a sorompó és az állomás közötti részéi lezárják. Ide csak a körmenetben résztvevő testületek ,hatóságok, iskolák léphetnek be. A perronra senki sem mehet ki. (utasoknak a Cscngery utón át \'kell a vasútra menniük, az aluljárónál vasutasok vezetik be őket az állomásra, podgyászaikat innen a hordárok díjmentesen viszik a vonathoz.) A körmenetben résztvevő testületek stb. a cintóriumban gyülekeznek és körmenetben vonulnak ki az állomás elé. Kél 8-ig az állomás és sorompó közt a kijelölt helyeket el kell foglalni, mert akkor a kordont lezárják és a sorompón senki nem léphet át. Az Aranyvonatból kihozott Szent Jobbot az álomás előtt a polgármester üdvözli. Ezután a körmenet a Horthy Miklós uton át az országzászló elölt felállított diszollárhoz vonul. A körmenetben részt vesz gróf Teleki főispán is. A nagyközönség a sorompótól kezdve a város felé, a Horthy Miklós ut gyalogjáróin helyezkedik el.- A vidékiek proccssziói a sorompótól a vasút Télé a nagv-házakik1 a gyalogjárón foglalnak helyet. A kiskanizsaiak számára a major és a sorompó közötti útszakasz gyalogjárdáját jelölték ki. A nagyközönségnek, amely „ Horthy Miklós ut gyalogjáróján várja a Szent Jobbot, nem szabad a körmenethez csatlakozn-nia addig, amíg a körmenet vége el nem halad előtte. Az országzászlónál Mészáros János érseki helytartó végzi az egyházi szertartást és P. Czir-fusz plébános felajánlást mond. A testületeknek ilris a kijelölt sorrendben, a közönségnek pe- dig a járdákon kell\' elhelyezkednie. A szertartás után a körmenet az eredeti sorrendjében elvonul a Szent Jobb előtt, pontosan az előirt útvonalon. Megállni nem szabad a Szent Jobb előtt. A körmenet elvonulása után a Nagyközönség is elvonul a Szent Jobb előtt és a szétoszlás a Su4 gár ut leié történik. Éjfélkor mise lesz az országzászló előtt. Utána a papság a plébánia templomba viszi aj Szent Jobbot, ahol egész éjjel diszőrség őrzi. Ennek a körmenetnek nincs beosztása, de a templomot csak a Szent Jobb elhelyezése után nyitják ki a közönség számára. Hétfőn reggel háromnegyed G-ig gyülekeznek újra a körmenet résztvevő testületei a cintóriumban és az előző csli sorrendben (5 órakor elindul tv körmenet a Szent Jobbal a temj plomból a vasútra. Ez a körmenet bevonul az előirt sorrendben a perronra. Az Aranyvonat olyan távol áll, hogy a pályaudvar egész hosszában felsorakozó közönség előtt el fog gördülni. Ekkor a város közönsége nevében dr. Hegyi Lajos egyházközségi elnök búcsúzik Szent Jobbtól. Az Aranyvonat (5.58 órakor indul tovább Pécs felé. Az Aranyvonat kanizsai napjára a hátakat mindenfelé fel kell lobogózni, a körmenet utvo nalán az ablakokat kivilágítani, virágokkal ,szőnyegekkel díszíteni. Az esti körmenethez a hívek* vigyenek gyertyát magukkal. • Testületek, egyesületek zászlók alatt vonuljanak ki. — KockáxUuon meg egy pengőt I Biztosan nyer valamit az egyházközség egypengős kultúrház-sorsjegyén I Nép Mozgói Szombaton é» vaaármp Spenoer Traoy ós Silvia Sydney különleges filmje: LINC5 (FÚRIA) Egy nagyszert! film, amelyben össze van sflrltve a tömeg vad dDhe, mely pusztít és rombol. Rendezte Fritz Láng, a rendezések nagymestere Fényes kiegészítő műsor! Előadások kSznap 5, 7, 9, vasár- és flnnepnap 3, 5, 7, 9-kor. Csak ZO, 40, 60 filléres helyárakkal I A leánygimnázium kézimunka- és rajz-kiállitása A nagykanizsai leánygimnázium kézimunka és rajzkiálli-lása nyitva van. \'Csoportokra osztva sorakoznak a különböző osztályok rajzai, kézimunkái, a melyek az életre való nevelés kitűnő módszeréről (esznek tanúságot. Minden osztály szép anyaggal álli ki a nyilvánosság elé. A rajzok sok tehetségei, igyekezetei, szorgalmat árulnak el. A VT. osztály szőnyegterve-zetei különösen kitünek. A te-remdiszeknél feltűnik Kerezsy. íiéza tanár stílusos Krisztus-, feje, a jáki templom modellje, a gótikus vízöntők, stb., amelyek nemcsak művészi lélekről, ile tudásról is tesznek tanúságot. I-\'rcy Gabriella tanárnői munkásságának legszebb elismo rése növendékeinek rajzkiállir tása. A női kézimunkáknál a saját tervezésű és készítésű mu-tyómunkák, tüll-muukák, leányka fehérnemftek, l>;iby-ke-lengyék, diszpárnák, slb. dicséretet érdemelnek. Mater Melánia tanárnő munkássága minden elismerést megérdemel. A\' kiállítás vasárnap még megtekinthető délelőtt 10—12-ig, dél-uttánt 3—(i-ig. Hűvösebb! Prognózis: Élénkebb szél, estétől erősebb felhősödés, néhány helyen, tőképp nyugaton é» északon eső, zivatar, holnaptól ugyanitt a hő mérséklődik. A Meteorologfal Intézet nagykanizsai megtlgyolöállomása Jelenti i HómórBófclet tegnap este 0 órakor: + 19.fi, ma reggel 4-19.0, délbea -f 28.4. Csapadék: l)« 1.. fETptárt Junius II. szombat. Kom. kat Barnabás. Protestáns Baraabáa. Izrael. Szíván hó 12. gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg a „Mária" gyógyszertár ó« a klskanlzsal gyógyszertár. Qózlllrdó nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden ecón nap nőknek.) — Bud.pe.t lefdlv.toa.bb cipőt, szaa-dáljai ós harisnyái Mlltónyl clp üzletben, I\'S-ut 2. Joiguíi», booy MmW « EALA1 ICOZt.OM* t93». lunlM II. M röen fehér kabátkával, amilyen egyszerűek, olyan csinosak lés elegánsak voltak. A pettyes is szép számmal pettyegeti .Volt ott mindenféle fajta, nagy és kicsi, piros és fehér, kék meg zöld. Kosztümnek, kabátnak, ruhának, szoknyának. Egyszóval, végső osztályzat a pünkösdi felvonulásra : csillagos egyes. _ Divatposta For/adás. SzinftsszCjUIIto.sokn.il senki-nek sem lehet igaza. Teljesen ejiyé\'ü, hogy melyik szin tetszik az illclőtick. Magam részéről teljesen objektíven beigliez sem a kék, sem a zöl\'i nem passzol annyiru, mint » barna. Ezzel elegáns és szép. I)c csinos lehet kék- kel is és zölddel is egyformán. Üdvözlet. pcllkc, asszony. A beküllött fehér lenvászonból csináltassa meg a kővetkező fazont, a ruha elől legyen le-gyezőrakásos, oldalt svelfolt, Kihajtó, ján sötétkék lenvászon legyen, úgyszintén a manscttán is. Sötétkék keskeny l>őrövel tegyen rá. Hozzá pedig egy hátul betartott kabátot rendeljen, felső jobb bevágott zsebbe egy kis sólétkék muszlin zsebkendői. Fehér felhajtott sötétkék szalagos kalapot vegyen hozzá, üdvözlet. fíiiubl. Pongyola helyett inkább csináltasson egy dreszing gount a be-küllölt |>cIlyes anyagból. Illetve elől legyen végig gombos, két nagy zseb. bel az alján, dől megkötött sajátjából keskeny öv, rövid ujjak, kicsi herrn kivágás. Üdvözlet Elindult Kanizsa felé az első vitorlázó repülőgép Jövő héten kiállítják a Rozgonyi-utcai tornacsarnokban EladA jómlnöségü tölgy ftalpfa-ffopgáos ürméterenként 7\'— P árban. K&udkalaaxottakiuik kedveimén?. KendoM. mlnd.nkor. Polgár Teitrérek Fakereikedelnl fi. T.-ail, Doflántnll Sxeixllnomltó telepén, Király-ntca. Rovatvezető: Dr. Dévaiad Erdé. Bö.U. Pünkösdi dlvatfeljegyzések a Margitszigetről Ilála Isten, jó idő voll pünkösdkor, ugy, hogy az uj toi-lettek szép számmal kivonulhattak a divatbemutatón, amit maguk a divathölgyek rendeztek. Es hová lehet pünkösdkor menni ? Hol látják legtöbben az uj ruhát ? Természetesen a Margitszigeten. Volt ott Hölgyeim, annyi tarkaság, annyi újdonság, hogy ültem noteszemmel a kezemben öli., ahol mindent lehetett látni és csak -kapkodtam ide-oda, mert azt sem tudtam melyiket és mit jegyezzek fel legjelőbb: Először is meg kell állapitanom, hogv az előttem elvonuló legalább 500 elegáns toilette közül nem volt ízléstelen, rossz ruha, talán csak liz. Ez azt mutatja, hogy teljesen Srifinomull a hölgyek izlése és nagyszerűen tudják már a divatot a saját előnyeinkre kihasználni. Nézzük csak, miből láttam a legtöbbet. Azt hiszem mindenki kitalálja, hogy impriméből. De meglepően sok volt, majdnem egyformán sok az egyszerű világos ehantung kosztüm is, be* rakott vagy plissirozott, vagy egyszerűen csak sima szoknyával, remekbe szabott kabátkával, hátul betartva, hozzá megfelelő szinü, pettyes, \' csikós, vagy egvszinü blúzzal, nagy fehér, vagy piros, vagy kék kala kai, megfelelő acecsoirekkel. Tehát a ehantung végkép befutott. Fiatalos, csinos, újszerűbb, mint az imprimé. De azért az imóriinét nem engedem bántani. Néhány höl- Íiyet olyan szépen dekorált, togy egyenesen ő alkotta a legszebb virágot a sok imprinúS virág között. Természetesen, nincs ruha kabát nélkül. A hölgyek majd megfőttek a junius! melegtől, de azért hősiesen viselték a fcomplékabátju-kat. Vagy aki nem kabátba je-lejil meg, annak a vállain olt ékeskedett a két róka, vagy hat nerz, vagy egy háromnegyedes rikaképp, vagy vakondképp. Szóval nem sikk csak egyszerűen ruhában, legyen az mégoly elegáns is, elhagyni a lakást. Láttam néhány nagyon szép és érdekes egyszínű komplét ii., ezek közül is legjobban tetszett egy halványkék romáin ruha, alul a szoknya körül volt plisz-szirozva, a felsőrészébe pedig jobb mell felett egy hatalmas piros-kék imprimé virág volt beleapplikálva, rövid ujakkal, szivki\\i)gással. Az alj plissiro-zása közvetlen mell alól indult ki, ugy hogy a sötétkék, piros, halványkék csavart öv mar a plissét l\'ogta derékon körül. Természetesen ehhez is volt egy sötétkék nyitott kabál, elől végig halványkék beadásokkal óriási nagy halványkék kalap, sötétkék cipő, kesztyű, iretikül. Roppant elegáns volt. Szerepelt műsoron még néhány fekete egyszerű kis ruha, imprimé kabállal, vagy egyszc- A nagykanizsai vitorlázó repülök csendes munkájukból rö-% videsen kiléphel- A nek a mjgy nyil-•JK^rfí^ vánosság elé. Az íjff\'X" NTE repülő szak-- osztálya a tavalyi gyűjtésből ugyanis mint a Zalaá Közlöny jelentette, megrendelte az első nagykanizsai vitorlázó repülőgépet. A gép, amely több mint ezer pengőbe került, most elkészült az esztergomi műhelyben és m/\'nt értesülünk, már Doslára is adták. Az első nagykanizsai vitorlázó repülőgép szétszedve teheráruként érkezik (Saját tudósítónktól.) líók-kön Péter 34 éves murarática? lakos Letenyére tűzifát szállir tolt. Ilökkön nagy barátja volt a bornak, mert ulközbcn is\' többször megöblögettc torkát, a sikerült faeladás után pedig Var gek Lénárd nvurarátkai lakos, pincéjében ivott áldomást. Részegen tért haza, ahol alapos szidás fogadta, mert állítólag a Nagykanizsára még e héten. Az esztergomi ninhelyben dolgozik a kanizsai repülök egyik tagja is.a kinek irányításával a gépet azonnal összeállítják és a jövő héten a Rozgonyi (Utcai elemi iskola tornatermében kiállítják. Megvan tehát az első nagykanizsai repülőgép és most már nincs nagyobb akadálya annak, hogy a repülőélet a valóságban is intenziven meginduljon. Ennek előkészítő munkájáról, valamint a kiállítás részleteiről és a tervezett repülőnapról majd méff részletesen tájékoztatjuk olvasójukat. fapénzböl is hiányzott néhány pengő. Hökkönl ez annyira bán tolta, hogy kiment a gyümölcsösbe és ott egy alacsony cseresznyefára felakasztotta magát. Félig ülve találtak rá, mert alacsony volt a fa, de Hökkön már halott volt. Már az ősszel is megkísérelt egyszer öngyilkosságot, de akkor megmentették. A vizsgálat folyik. HOLNAP TEMETIK a mcggydkolt szegedi orvoskisasszonyt, dr. Incze Klárát és gyilkosát is, aki öngyilkos leit. A FÜGGETLEN Kisgazdapárt érte-kozlelén elhatározták, hogy nem fogadják el az appropriádót. HALALOS autógázolásért 500 j»en-gőre ítélték gróf Festetics Miklóst, mert Budafok határában elütötte Krausz György földművest. UZSORA és okirathamisitás miatt egy évi börtönre Ítélték Katona László egyetemi hallgatót Budapesten, mert egy színésznek zálogjegvekre adott kól (sönt napi l százalékos kamat, möllclt és a Iszinész állal aláirt ügyvéli Mlv.i-talmazás alapján a színész tudta és beleegyezése nélkül az ő nevében bírói egyezséget kötött. 5300 FIATALKORÚT nyaraltat «z Idén az OTI. 1100\'MILLIÓS bevétellel fog zárulni u junius 30-án vógetóő állami költségvetési óv. KEREKES Gábor rákospalotai lakos a einkotai müut mentén ogy fiatalkorúval a távvezetékről levágatta és pllopta a vörösrézhuzalt és a villanyáram állal agyonsújtott fiatalkorú fejét levágta és elásta. 1 évi börtönre ítélték. SZOCIÁLDEMOKRATA ifjumunká. sok megtámadtak és összeszurkáltak a Nemzeti Front néhány párttagját Budapesten a Hunyadi téren. A támadás vezetőjét Nagy István kifutót letartóztatták. Négy sebesült. A KERESKEDŐK üdülési kölcsönt kérnok a köztisztviselők részérc. 43 HADIROKKANT házat és kertet kapott a kalocsai érsek vagyoná- bóL ELKOBOZTAK a debroctíni Márciusi Front lapjának eddig mogjelent számait. A FELVIDÉKI magyarság pozsonyi nagygyülóso után a rendőrség gumibotokkal verte széjjel az utcán tüntető magyarokat. LÉGI BOMBAZASSAI. felgyújtották a Brishans angol hajót egy sj>anyol kikötőben. KANTON ellen tovább folynak a japán bombatámadások. A kinuiak lázasan crősitik Hankaut. A PILSENI Skoda-gyárban az üzemi megbízottak választásánál a kommunisták \'99 százalékos többséget kaptak. HŐHULLÁM köszöntött be Angliában. A katonai díszszemlén a hőség miatt 342 embernek nyújtottak segélyt a mentők. ELPUSZTULT a délafrikai Bhodé-siában lezuhant angol katouai repülőgép, 0 utasa szörnyethalt. RABLÓGYILKOSSAGOT követett el két \'18 éves román leány Cornaitu közelében. Beluitoltak Domnieza Bobali lo 70 éves asszony tanyájára, megfojtották ós kirabolták. A két gyilkos beismerte tettét. Imprlmée-, dlvatvászon-, karton-, puplin-, selyem-, siffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. Áldomás után felakasztotta magát a murarátkai fafuvaros ÍAfcAl RÖZL\'ON* Nagykanizsa levente-lövészei képviselik Zala vármegyét az országos versenyen 1038. junius ll — (Vasárnap: Credo-gyötés) A Credo nagykanimi szervezete vasárnap, 12-én délelőtt 11 órakor tartja rendes havi illését « fehérteremben P. Andresko Fol\'clán cinöklelével. A tagok teljes számUtn való pontos megjelenését kéri a/, elnökség. (:) — (A M4NSz hölgyeit) az Idő rövidsége miatt ezúton kéri fel az elnökség, hogy a mngytír asz. szony-lcstvérek vasárnap délután fél 7-kor u l ő Alton, u Bazár előtt szives-kedjenek gyülekezni (akinek van, magyar ruhában), hogy minél töbl>en ehessünk részt n Szent Jobb fogadtatásán. Az elnökség. (:) — (Szent Imre szobor Szepetnehen) A Nzepetneki katliolikus hívek a ketiős szentév alkalmából nylvészi Szent Imre szobrot állíttat >tt a templomkertben. A szép szobor Gruber Emil fiatal szombathelyi szobrász-művész alkotása. A magas oszlopon álló szobor leleplezése é-i szentelése most volt Loesmándi Kálmán szépet-neki káplín közreműködésével. — \'Szabadtéri előadás Bajcsán) A bajesai műkedvelők nagy sikerrel adták elő Pölöskei János: «Puszta tündére <•. népszinmüvét Messze környék fulvaiböl is összejöttek az érdeklődők, mintegy háromszázan, hogy a szabadtéri előadást megnézzék. Várakozásában .senki nem csalódott. Som-fny iGyörgy tanító, e/. n lelkes magyar tanító, akinek munkája a község arculatán, lelkén sok irányban mutatkozik meg ál lásosan, ennek a szabadtéri mii kedvelő előadásnak rendezésével is nemes célt szolgált. Ennek jövedelme ugyanis a hőd emlék-a lapot növeli. Az előadás a tavalyi levente Zászlószentelés évfordulóján vélt. A főszereikben Horváth Erzsébet, Pintér Ec-ri\'nc, Bózsahegyi András tüntették ki magukat. I)e helyén volt minden kisebb szereplő is. Az előadás után kitűnően sikerült mulatság következett. — (Kifogástalan lesz a hévízi Ivóvíz) A közigazgatási bizottságban, mint a Zalai Közlöny is többször jele itetle, Csóthi Géza és mások többször fel. szólaltak a hévízi ivóvíz ügyében, a panaszokra egy bizottság szállt ki a l»elyszinre és olyan berendezés lélesité. sét határozta el amely minden tekintetben kifogástalanná leszi a hévízi ivóvizet. így az idén már kifogástalan lesz a hévizi ivóvíz. — (Családi Idill) Gáspár Vimfi nemcstördemici kő. müvesmesler részeg álla|K>tban ment haza és összeveszett fel -ségévcl. As» ittas fé.\'j a |>crlekedő asszonyra késsel támadt és amikor ezt l.Htu az ép|>en I lrt\'lépő Somogyi Ferenc, az asszony I bátyja, liuga segítségére sietett. Gáspár azonban erősebbnek bizonyult és So-mogyit ugy liasbaszurta, hogy súlyos :\'dla|>otban kellett a kórháziéi szállítani. — Divatclpfik és tzandilok, tennlaz-cipők, tornacipők Mlltényl cipőüzletben, Fő-ut 2. Jlölpzlass, bogy dolgozhass!" Szépen sikerült járási lövészversenyt rendezett a nagykanizsai testnevelői kirendelt ó{ a kanizsai és a kör-liyékbeli lövészek részvételével. A versenyen a kanizsai leventecsapatokon kívül a járás 17 levenlecgjvsfilef\' vett részt. A |K)inpás eredményeket l*>zó verseny tulajdonké|)en válogató verseny voli és győ \'te e a nagykanizsai csapat fo.jja képviselni Zala vármegyét az országos \\ersenyen. Megjelent a versenyen dr. Krátky István |>ol{ármCdor is, aki u díjkiosztás elölt l>eszé Iben méltatta a verseny jelentőségéi és rámuialott arra, hogy mit jelent a fegyver a kézb-n, különösen most, amikor ezzel él, vagy hal a magyar, ha kell. Hasonló érte-IciiiIhmi huzditólug szóltak a versenyzőkhöz a járás nevében dr. Fodor I.ászl > vm. fogalmazó tb. főízolgu-l)iró, a lcventcegj\'fsflletck részé ő\' dr. Tlw.l vay Zsigmond |K>slaldvutali igaz-gató, elnök ó>. a testnevelési kirendelt, ség vezetője, I.akatos István. A vándorsc.legel a kiskanizsni c.sa-pat, az értékes dijukat és érmekel pedig az alábbi eredmények nyertesei kapták: Bemlkívül érdekesnek Ígérkezik az a valóban nem mindennapi fulball-.méAő\'.és, amelyet a pécsi színtársulat tagjai játszanak vasárnap dé.előtt a nagykanizsai ba ikos-ifjakk; l. Ez a mérkőzés nemcsak mint s|>orlcsemény lesz érdekes, hanem mint szórakoztató műsorszám is. A inérkő tós ugyan is humoros felvonulásokkal, zsákba-futással és egyéb mókás számokkal lesz tarkítva. A színészek a következő felillitás-ban játszanak: Pető Késmárky, Berki Kormos, Czana. Czoinb.\'l Márui, Gel;érl. Kőrössy, Szalma, Haj. mássy. Ezuttil tehát a zöld gyep\'pen láthatja a nagyközönség kedvenceit. A bankosok csapaia is megle|>etést I.evenle Egyéni versenyben: Tan-czenberger Ijijos Nagykanizsa 2.")fi p., Ka|»osi István Nagykanizsa 218 [»., Szamek Sándor Nagykanizsa 210 p. Díjazásban részesüllek még: Baj Ferenc Kisknnizsa 235 p., Eichlir Fe-1-eni- Celse 232 p., Erdélyi János Kis-kanizsa 220p. Járási csapatversenyben: 1. Kiska-nizsa balos csapata 1211 p., 2. (\'.else hatos csapati 1200 p., 3. t\'judvar hatos csapati 1188 p. Városi csapatversenyben: 1. Nagykanizsa I. hatos csapata 1180 p., 2. Nagykanizsa II. luitos csapata 1057 p. I.cvenleoktitók. Egyéni versenyben: 1. Sípos István Nagykanizsa 270 p., 2. Tóth I\'e.enc Nagykanizsa 210 p., 3. Horváth Zolt\'in (ielse 243 p. Díjazásban részesültek még: Tóth János Nagykanizsa 237 p., Sneff György KLskauizsu 232 p., Horváth Jenő Nagybakónak 231 p., Szentes Antal t\'judvar 230 p., Bodnár Dezső Galambok 228 p., Haha Józseí Eszte-regnye 222 p., Németh Gábor Komár-város 210 pont. Ígér: Dlask — v. Szabady, Mandler — Steiner, Kreutzer, Varga — Báder, Bogyay, dr. Eiclmer, Brand, Szirtes. Hölgyek is szo/cpelnek a luigy érdeklő lésie számító mérkőzésen, mert az el ő félidő kozdö rúgásait Oltay Baba és Jatzkó Cia teszik. Sőt a tins-birók fs a .szjii és/.gárdából kerülnek ki: Egry Be. la, Haraszt Irén Molltorlsz (ii ella. Beméljük, ne.n fognak pártoskodni, erre különben dr. Dárday rendőrrogal-inuzó vigyáz, uki a mérkőzés bírája lesz. Az izgalmas mérkőzés a rosszmájúak s/.eiint felér egy színházi elő-adással. A színész—bankos meccs a Zrínyi pályán lesz vasárnap délelőtt 11 órakor, belépődíj nincs. 6 Az Egyházhatóság felhívása a vidék plébánosaihoz Mint hivatalosan értesülünk, »z Aranyvonat a Szent Jobbul folyó hó 12-én 13 óra 11 |>crckor lialud el a inurakereszturl állomáson, 10 óra 2 perckor a Zalaszentmilvály—jmcsai állomáson és 10 óra 21 porckor a zala-szentiváni állomásokon. Murakereszt, úron egy percig, Zalaszentmihiályon fél i»erclg, Zalaszenlivánon 8 percig tartózkodik az Aranyvonat. Folyó hó 13-ikán Zalaegerszegről visszatérőben Zalaszenlivánon 5 óra 50-kor, Nagykanizsán 0 óra 56-kor, Murakereszturon 7 óra 11 ikrekor luilad keresztül, Zalaszentivánoii ez alkalommal 10 i»r-cig, Nagykanizsán két percig, Murakereszturon egy |>ercig áll meg. A veszprémi Egyházhatóság ezen az nton felkéri az egyházmegye plébánosait, liogy híveiket kórmenetben vezessék az Aranyvonathoz és megfelelő keretek között mutassák be hódoíatukat a Szent Jobb iránt. Dr. Iloss József prelátus kanonok. — (Frontharcosok figyelmébe!) A folyó Itó 19-i szombathelyi du-náululi frontharixjs nagj táborozásra egész Dunántul készülődik, ezéit felkérjük bajtársainkat, minél nugyobb számban vegyenek részt Nagykanizsá. ról is. Az utazni szándékozó bajtársakat felkérjük, hogy ebbéli szándékú, kat legkésőbb o hó 12-én, vasárnap délig jelentsék be a hivatalos helyiségünkben, hogy kellő helyről gondoskodhassunk. A filléres vonat indul Nagykanizsáról 7.05-kor, vissza Szoin-ballielyről 23.50-kor. Vasutidij Szóm-bathelyre és vissza 3.30 l>engő. Akik az olv-só közös ebéden ró<zt venni ólmjtanak (gulyás és kenyér 80 fillér), fenti időkig jelentsék az irodában. A vezelősóg. — (Súlyos gázolás) történt tegnap délután Gelse és Újudvar között. Németh Szilveszter 13 éves ujudvari fíu egy lovat vezetett, amikor .arra hajtott Grosz uraság autójával. A fiatal állat az autótól megijedt és a fiút a kerekek all lökte. Németh Szilvesztert súlyos fejsérülésével a mentők szállították a kanizsai kórházba, a vizsgálat megindult — A Katolikus Szemle most\'megjelent juniusi száma fi gye. lemreméltó cikket közöl Stoltz Irániét tollából a zsidókérdés lényegéről. Egyed Is Iván «Politikai nemzeti ós né. pi nemzet, dininél tárgyalja a netu-zetfogalomnak ma annyira időszerű problémáját. Mihelics Vid az Imrédy-pix)gramnial foglalkozik s kimutatja, liogy ez a program, ha sikerűi megvalósítani korszakos fordulatot jelent Magyarország politikai és szociális tör-lénetében. Több más tanulmány, rendkívül gazdag kritikai, rovat, változatos szemlék ós külföldi tudósítások olvas-lialók még a Szent István Társulat kitűnő folyóiratában. Előfizetési ára egy évro 10 i>engő. \\ — Butork(állításunkat tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Kopsteln butoráruhás. Elhliott egyéneknél reggelenként éhgyomorra egy-két pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz a bélmííködést hathatósan előmozdítja, az anyagcserét tetemesen fokozza, a xiirmennylséget megfelelően leapasztja és a testet könnyeddé teszi. Kérdezze meg orvosát. Kik nyertek ingyen mozijegyet a héten ? A Zalai Közlöny minden héten két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői között. A sze encse ezen a héten a következőkre mosolygolt: Kovács István Hunyadyutca 20. Fischer Pál Kinlzsy-utca. E heti nyerteseink Fritz Langnak, a bravúros rendező.íek uj monumentális filmjét: a LINCS-et né hetik meg. A fim hatalmas tömegjelen Meivel, mély emberi p obiémáival igen nagy sikernek ígérkezik. Szombat és vasárnap mulatja be olcsó helyárakkal a Nép-Mozi. Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők. Páratlan kedvezméoy a Zalai Kflzlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Podmunöoxky-utoa 8.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern kunfortlal (hideg-meleg folyóviz, központi ftltés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. Színészek mérkőznek a bankosokkal vasárnap délelőtt a Zrínyi pályán ZALAI KÖZLÖNY Két bakónaki cigány kiásott egy vészben elhullóit serlésl Nagybakónak községben egy gazdának elhullott a sertése. Aho.fly a szabályok előirják, annak rendje és módja szerint elásta a földbe. Később meggondolta magát és szappant akart főzni az elhullott állatból. Kiment a helyre, ahol a sertést elásta, de nagy volt meglepetése, amikor hűli helyét találta a néhány órával azelőtt elföldelt ser tésnck. Följelentést tett a csendőrségnél, akik csakhamar kinyomozták, hogy Lakatos Sándor bakónaki cigány ásta ki és vitte el a hulláit vadházastársá-kal egyú(tt. A Jkét cigányt bo-hozták a csendőrök a nagykanizsai ügyészségre. Lakatost a vizsgálóbíró letartóztatta. — (Társas utazás Máriacellbe) Julius hó elején, az előző évekhez hasonlóan, az idén is több napra ter-vCzelt társaskirándulás indul Szombathelyről a világhirü osztrák kegy hely re, Máriat«llbo. Útirány: Szombathely, Semmoring, Mariaschutz, Nenberg, Mürzsteg, Freiu. Máriaecll. Visszajövet Máriacell, Paierbach, HőUcnthal, Szombathely. A rendezőség őrömmel venné, lui e felejthetetlen és élményekben gazdag kiránduláson minél na. gyobb számban kanizsaiak is részt veimének. Mivel az induláshoz leg-alább 25 jelentkező részvétele szükséges (ennyi kényelmes hely yan egy-egy autóbuszon), a rendezőség kéri a kiránduláson résztvenni szándékozókat, hogy ebbeli igényüket jelentsék l>e mielőbb lapunk kiadóhivatalában, hol a csekély részvételi dijra vonatkozólag is bővebb felvilágosítással szolgálnak. — (A rigyáci asszony esete) Ha kanizsai hatóságok vagy zalai bünügyi közegek elé kerül valamely •rigyáci asszony,- már csak legyint, mert (Rigyáci asszonyok, alatt már mindenki tudja, lia elé kerül valame-lyik, hogy mit jelent ez a jelző. Balaton Istvánná rigyáci asszony a márciusi kanizsai országos vásáron Schle-singer Béláné kereskedő sátrához kö-zeledelt, ott a kiszolgáló asztalra rádobtad a nagy kendőjét és a következő pillanatban eltűnt a kendője alait I méternyi karion kelme. lígy asszony meglátta a (műveletet és figyelmeztette Schfesingcrnét, aki az asszony kendője alait megtalálta a loj>ott kelméi. Igy került Balatonná a járásbíróság elé. Itt is tagadott, de a tanúvallomás cl-döntőtte sorsát. Mivel még nem volt fjüntetvo és a lopott tárgy értéke alacsony vogt. mindössze 30 pengőre lU2ték. e 1 kerti lobbe a ZALAI KÖZLÖMY, ba bejelenti nyaraló címét A kiadóhivatal portómen-tesen kflldi utána bármely \' belfOldl nyaralóhelyre. Szenzációs a legmodernebb laionok- is legpompásabb miiekben legolcsóbban Brónyai Divatház Horlby Mlklós-ul 1. sz. FIGYELEM I Csak U.,,1 minőséget Iáitok a minden darabért garanciát vállalok. A 1 m a ni o 1 y, szőlömoly, pókhálós hernyók ellon Arzola vagy Darsin, Varasodás és lisztharraat ellen Sulfarol, Amonil vagy Solbár. Kombinált permclezGszerek: Nosprasen vagy Tntokll Rózsafák levélletvei ellen PROMIKOL Védőszerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mng, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Ullla bérbeadó Balatonfenyvesen a központban. Villany, vizvezeték, matracos ágyak. Nagyobb család vagy két család részére alkalmas. Érdeklődni ■ Szabó flntal sportüzletében. Mindenki jól jár, pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturházsorsjegyet Hirdessen a Zalai Közlönyben 1988. |unlm II. APRÓHIRDETÉSEK ....... 10 uGIg to.aM.1 HA a nnér. fisiköm.p \' \' további ué 4 Iliiéi. állás felvételik Táiház- 165. Taaat«la«a*t felvessünk. — Buksi todláaxQllct, Csengery-Hl. * KKalélta lel vétetik Balaton aMődében Eötvös tét 42 1667 Ogyaa segédek, tanulók eionnat lel-vátelnek. Baion veiroda, Magyar-u. 2. • lalápánát azonnal felvéslek Ugyanott kifutó tanulóleány felvétetik. Saaklloi-né Kölcaey-utca 16. • adás vétel ■arékpárak kedveit részletre legolcsóbban kaphatók Vajda vaakar..-kadéabaa. 1424 Két nagy léi 12. olaandar eladó. Kossulh- CaarkéBaaAtor \'2—3 személyes vízhatlan, alig hasinélt, alkalmi áron eladó. Megtekintheti SchUtz Atuháaban. • Haa.nAlt ajtók, ablakok eladók Eötvös tér 21. alatt. • ■alsaalslsssraláal otkkak legolcsóbban beszerezhetők Beleznalnál, Sügér Patr4laaaafa«ekhla kél ás Márta D.ag legolcsóbb Sör.el vaskereskedésben * Jó állapotban levő ataasakaasak- rán.t vennák. Megkereséseket Eppinger lakereskedásbe kérek. 1658 lakás-üzlethelyiséo ■alatassiasArtán kétszobás villa — Idényre kiadó. Clm SzeaiUnontitóban. 1605 Kiadó Király-utca 32. Iskereskedés helyiségei. utcai üzlethelyiség. — Bővebbet .Róisa-.gyüjtőtelep. BUTOROZOTr szoba Kalflnbajáratu csinosan bútorozott asohs Centiállal szemben kiadó, Erzaébel-téi I. KÜLÖNFÉLE Önhibáján kívül elvált 34 évea róm. kath. vallású, egy gyermek atyja, vendéglős éa lüszeikeieskedő nAsQlna, akt gyermekének anyja és Uzletazeretó nfi legyen. Válassokst .Slttgós" Jeligéié. 1651 Guast-kAlfagaftk, léz- és zománc táblák, vésnöki munkák legolcsóbban készülnek Vékásay Testvéieknél. . Mlndennspl levelezésből összegyűltön kélvanat, légi vagy uj tömegeket, magyart éa kOllöldlI, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre kelesek. — Baibaiits Lajos, a Zalai Közlöny I. siei-kesztóje Érdeklődni lehel telefon 78. sa. vsgy személyesen mlndennsp d. u. 5—6 óia köiött. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelős kiadó ; Zalai íárol,. Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. arám, Imprimé-ujdonságok naponta érkeznek. Schütz. OfcSVfídsjjof nafta moziban szcwkozTialik Nyomatott • laaWaJrlQooa tuiguMtigl RtavánjláMuáíl kHujrvuj.omdiíJtbM Nagylualuáu, i\'elcjfc iWelveaiW zaW Ktoi s 2H, Évfolyam 131. azám. Nagykanizsa, 1938. Junius 12 vasárnap Ara 12 Hll. ■ 1 \' ■ " POLITIKAI NAPILAP \' iMrtasriflafe i JSS3k i Felelős szerkesztő: Barbarlt* La]os ElSttzettal ára: «gy hóra I pcngó 4d flUár. Sscrkeiztöaáfi é. kíadóulr.tall kldoa. 71. »*. Hol vagy István király... Irta: Gazdag Fereno püspöki tanácsos Az Eucharisztikus Himnusz fenséges szavainak : Krisztus kenyér s bor, szlnébon, Ur, Király a föld felett, forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet; zengzettes .dallama még fülünkbe cseng, szivünk tele van. gyönyörrel, lelkünk imádságos hó-dolatának tömjéné illatozik a Királyok Királya felé s ebbe a világ katolikusainak ünnepi , hangulatába belevágott a szétdarabolt magyar nemzet fájdalmas zsolozsmája : Hol vagy. István király? Téged magyar kíván, Oyászos öltözetben Te előtted sírván..... Ilyen sóhajok törnek fel minden magyar ajkáról, kinek síi-Vében ott van a hit és hazaszeretet, első .királyunk 900 éves jubileuma alkalmából. \\ Oh, áldott Szent Jobb, trianoni szétdaraboltságunk gyá«-szos ruhájában köszöntünk határszéli nagykanizsai magyarok látogatásod alkalmával, köny-nyes szemeinket Rád szegezzük és könyörgünk égi trónod előtt\', Atyánk, Szentünk, Apostolunk, Királyunk, hogy ebből az el-esettségünkből emelj fel bennünket, hogy amint 900 s egjy-néhány évvel ezelőtt, ennek az életre, oly méltó és érdemes (népnek megragadtad a karját és megóvtad a pusztulástól, megmutattad célját, kijelöllfcd hivatását, .most is mutasd meg jövőnknek biztos útját. Hol vagy István király ! Téged magyar kíván... az uj hon alapításához. A Te lx>lcsesége_ det, a Te bátorságodat, a Te vallásosságodat gyújtsa lángra a Gondviselés minden magyar szívben, hogy az uj honfoglaláshoz legyen nekünk is testij lelki erőnk. A történelem tanúsága szerint éllek itt vasba öltözött legionáriusok és védték a római birodalom végvárait, innét suhogj-talfa meg Attila népeket verő ostorát, kelták, avarok, gólok, szlávokí l aktak itt, de letűntek a történelem színpadáról. Mint futó csillag, mely nyom nélkül tűnik el sötét éjjel a világűrben, "gy enyészett volna el e romboló, Hadur-iniádó szittyafaj magyar is akkori idők sötét viha-irában, ha nem adta volna az isteni gondviselés a magyarnak a nagy országépitő hallhatatlan királyt, aki az események kavargó káoszában kardot és ke-resztett vett a kezébe és csodálatos államszervező egyéniségével egy bekovácsolta a magyart. Árpád Ázsia belsejéből idevezette a népet a Gondviseléstől kijelölt földre^ de a magyarok itt nem tudtak mihez kezdeni, dúltak, rabollak, hogy élhessenek. A szerencsétlen kimenetelű mer- zeburgi és atígsburgi portyázá-, sok megcsonkított gyászmagvar-iai a biztos pusztulás hírnökei lellek volna, ha István ezt a nomád, harcos, nyilas és kardos törzset oda njem viszi a kereszt-kulhoz és meg nem keresztelteti. Megkereszteltette és a kalan A közeli betekben a csehországi magyar és lengyel pártokkal Is megkezdik a tárgyalásokat Ellentéles hírek a szudéta-követeléseknek tárgyalási alapul való elfogadásáról Prága, junius II A szudéta németek és a cseh kormány között még csak mindig az elékészllö tárgyalások folynak. A tula|donképeni és érdemleges tanácskozásokra csak a jövő héten kerül sor. Valószínűnek tartják, hogy kedden nyilvánosságra hozza a kor-mány a kisebbségi tervezetet is. A magyar és lengyel pártokkal ezen a héten még az előkészítő tanácskozások sem iudultak meg, lehetséges azonban, hogy ezekre már a közeli hetekben sor kerül. Prága, Junius 11 A lapok arról értesülnek, hogy a cseh kormány állilólag elfogadta a szudéta németek követeléseit elvi tárgyalási alapul. Egyébként a tárgyalások körülbelül még egy hónapot vesznek igénybe, igy a kisebbségi javaslat — ha elfogadásra Is kerülne — csak jullus vége felé kerülhet a parlament elé. Alkot-mánymódositásra nein kerül sor i javaslattal kapcsolatban. Nem lesz Csehországban 3 éves katonai szolgálat Prágai körökben a párisi kormány kérdésére kijelentetlék, hogy a 3 éves katonai szolgálat bevezetéséi nem tarják időszerűnek. London Juniua II A Daily Telegraph prágai levelezője a cseh lapok értesülésével elleniéiben beavatott helyről kapott bizalmas értesülés alapján azt írja, hogy a cseh kormány értekezletén nem fogadiák el a szudéla német párt követeléseit tárgyalási alapul. Az erről szóló hirek nem felelnek meg a valóságnak. Nincsenek csapatösszevonások a német és lengyel határon London, Junlu*..|l A Daily Express prágai tudósitó|a ismét végigjárta a cseh halárt és ellátogatott a német és lengyel halár-vidékekre is. Közli, hogy azok a hirek, amelyeket Csehországban terjesztenek a német és lengyel határmenti csapatösszevonásokról, nem felelnek meg a valóságnak, Teljes nyugalom van, a cseheknek semmi okuk nincs emiatt nyugtalanságra. A Times is hasonló értesüléssel blr. A lap azt is írja még, hogy a szudélák követeléseit részletesen meg kellene vitatni a cseh kormánynak és most már indokolt volna egy komolyabb lépés a béke felé. Berlin szerint pattanásig feszült a hangulat Berlin, Junius II A német sajtó erélyesen állást foglal a csehek ujabb túlkapásai ellen. Pontos adatok alapján ujabb eseteket közölnek a lapok a Szudéták bántalmazásáról és oknélküli lövöldözésekről. Hangsúlyozzák, hogy mindezeket a cselekményeket, ame- lyek végsőkig kiélezik a helyzetet és pattanásig feszitik a hangulatot, a cseh katonák és csendőrök követik el. A zűrzavar felülről terjed lefelé — Írják. Csehország éretlensége miatt egész Európát elönlse a bolsevizmus? — teszik fel végül a kérdést. Az angol megbízottak megérkeztek Prágába Páris, Junius II Az Exelsior értesülése szerint a két angol megbizoil megérkezett Prágába. Az egyik közülük katonai szakérlő. Az angol megbizoltakat bemutalták Kroflának, a holnapi vá- lasztásokon már mint megfigyelők működnek. A választás elé egyébként nyugodtan néznek, remélik, hogy nagyobb incidens sehol nem lesz. dozó harcos, erős népből míg erősebb l-\'.urójui védd és nyugati kuliurát terjesztő missziós nép lett. Magyar tragédia, hogy mig nyugatnak védői, voltunk és keletnek kulluraterjesztői,,ellenfélnek tekintetlek berniünkül, és évszázadokon keresztül politika vul, karddal támadtak, legutóbbi Trianonnal fizettek, de hisszük és bizton reméljük, lesz még egyszer ünnep a világon. Ért bennünket sok vész és vihar ezer esztendőn át, tuliui több, bilínl Kuró\'jw egyéb iiépuil, csoda, hogy : él magyar, 411 Duda még, azért ma, Iliikor a megrendülések és történeti próbák szomorú idejét éljük, mikor annyi magyar, szeme a liu-zátlanság fájó könnyétől: elhomályosodott ,bizalma a jobb jó-Miben megfogyatkozott, nem-i* kell affelé fordulnunk, aki már megmutatta miért vagyunk itt és hogyan kell itt magyarnak; lenni 7 Az Isteni Gondviselés azért öjizte meg honalapító királyunk jobbját, hogy legyen, ami figyelmeztesse a .npigyarl* minek köszönheti funnmuradá-sát. A magyar történelem öszze omlik, fia kihagyjuk belőle a 1} Istent. A "Szent Jobb hirdeti : magyar légy Istenben bízó, dtí nem fatalista módra, hanem közmondásszerüen : — Segils magadon, az Isten i,s segit! Üdvözlünk, örömmel köszöntünk, kedves vendégünk, óh dicsőséges Szent .I(>bb, az állítat és szeretet csókjával illetünk, tiszteletedbe bekapcsolódik min den magyar, legyen az katolikus, vagy más ,nem lesz ünneprontó diadalmas körülhordozá-sótlhau senki, hisz mindnyájunknak honalapítója vagy. Eljölt a városba a magyar falu, puszta és tanya, hogy a városiakkal együtt imádkozzon az elrabolt Kárpátokért, kincses Krdél.vert, az aranykalászos liánátéri és a kék Adriáért. Ajkunkon felhangzik a fohász : Óh dlcateóges szont Jobbkéz, Molyro magyar óhajtva néz Drága klncao szlvünknok, Nagy orömeJjBlktlnknok Te légv ulniutulója magyar jövendőnknek. Pusztító forgószél Newyork, Junius II Clyde toxssi városka tolett borzalmas forgószél pusztított, amelyet hatalma. zápor kövotott A vihar 26 házat döntött romba, közttik az iskolái Is A halottak száma eddig husz, Igon sok azonban a aebeiOltak áa eltűntek ■zárna. A képviselfiház folytatta m kultusztárca vitáját Budapest, junlus 11 .A képviselőház mai ülésén folytatták a kultusztárca költségvetésének! vitáját. Matolcsy Mátyás a népoktatás fejlesztését sürgette. Csík József n népfőiskola inlézményének bevezetéséi ajánlotta. Soltész János lkclytcleniteite a középiskolai nevelést ós követelte minden járásban mezőgazdasági szak-iskolák fölállítását. Pintér József felhívta a figyelmet a |>olitizálö ifjúságra, ami ellen gróf Teleki Pál kultuszminiszter tiltakozott. Beibel Mihály a látszat.keresztények tflen beszélt és a tanitói fizetések rendozését kérte. Festetics Domonkos a népiskolák la-tarozását tette szóvá, majd kifogásolta a Nemzeti Szinház működését. Tiliy Zoltán hangoztatta, hogy a nemzetnevelés csak vallásos és magyar szellemben lehetséges. Andaházy Kasnya Béla a kisebbségi kultumumkáról l>o-szélt. Utána — lapzártakor — gróf Telcky kultuszminiszter állt fel szó-lásra. . Idegesség, tejfájás, szédülés, álmatlanság, reggeli rosszullét, levertség, bágyadtság, sok esetben hamarosan megszűnnek, ha bél-müködésünket felkeléskor éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József keserűvizzel elrendezzük. Kérdezze meg orvosát. Szombat BUDAPEST I. 17 Volly István előadása. — 17.35 Bádiótanácsadó. — 17.50 Nagy Mária magyar nótákat énekel, kiséri Vidák József cigányzenekara. 18.55 Védekezzünk a gáztámadás ellen. Beszélő Budinszky Sándor. - 19.30 Kondor Leó és Polgár Tibor kétzongorás jazz-hangvcrsenye. - 20 Két vidám játék 1. érdekházasság. Vígjáték i felvonás, ban. 2. A dicsőség bajjul jár. Bohózat 1 felvonásban. — 21 Ilitek. — 21.30 Budai>esll Hangverseny Zenekar, — BUDAPEST II. 17.35 Tánclcmezek. — 18.20 Szüesné Lengjél Margit elbeszélése. — 18.50 Szigeti Sándor énekel. — iy.30 Mezőgazdasági félóru. - 20 Hanglemezek. BECS. 18 Közének. — 10.10 Vidám óra. - 20 0|>Crclt. - 22.30 Berlin könnyű és tánczenéje. — 24 Éjjeli hangverseny. — Trunkhahn poixtógyár X a magyar uricsaládok bevásárló helye önnek is rendelkezésére áll. Közvetlenül a gyárból szállítja az utolsó kéznek, a fogyassztónak szin-gyapjuszővetei angolos gyártássi módon elkészítve. Nem fog csalódni Evekre szóló megtakarítást ér el. Még ma kérje megtekintésre a szövetmin ták költség- és kötclczettségmentcs beküldését. Trunkhahn Posztógyár és Buliagyár Bt. Budapest, XI., Lenke ut 117. szám. Jolgiitiss, tEogy MwW ■AKAI Tadnlvalók a Szent lobb kanizsai A Szenl Jobbol hozó Aranyvonat fogadtatásának rendjét a nagykanizsai rendezőbizottság a következőkben állapította meg . A vonat vasárnap, 12-én esle 7.50-kor érkezik Zalaegerszegről. A fogadtatás a pályaudvar előtti téren lesz. A Horthy Mik-lót útnak a sorompó és az állomás közötti részét lezárják. Ide csak a körmenetben résztvevő testületek .hatóságok, iskolák léphetnek be. A perronra senki sem mehet ki. (utasoknak a Csengery uton át kell a vasútra menniük, az aluljárónál vasutasok vezetik be őket az állomásra, podgyászaikat innen a hordárok díjmentesen viszik a vonathoz.) A körmenetben résztvevő testülelek stb. a cinlórium-ban gyülekeznek és körmenetben vonulnak ki az állomás elé. Fél 8-ig az állomás és sorompó közt a kijelölt helyeket el kell foglalni, mert akkor a kordont lezárják és a sorompón senki nem léphet át. Az Aranyvonatból kihozott Szent Jobbot az áiomás előtt a polgármester üdvözli. Ezután a körmenet a Horthy Miklós uton át az országzászló előtt felállított diszollárhoz vonul. A körmenetben részt vesz gróf Teleki főispán is. A nagyközönség a sorompótól kezdve a város felé, a Horthy Miklós ut gyalogjáróin helyezkedik el. A vidékiek !/jfocessziói a sorompótól a r-asut felé a nagyházakik1 a gyalogjárón Toghilr nak helyet. A kiskanizsaiak számára a major és a sorompó közötti útszakasz gyalogjárdáját jelölték ki. ASüágyközönségnek, amelv 0 Horthy Miklós ut gyalogjáróján várja a Szent Jobbot, nem szabad a körmenethez csatlakozn-nia addig, amig a körmenet vége el ncin halad előtte. Az országzászlónál Mészáros János érseki helytartó végzi az egyházi szertartást és P. Czir-fusz plébános felajánlást mond. A testületeknek ilt is a kijelöli sorrendben, a közönségnek pedig a járdákon kell elhelyezkednie. A szertartás után a körménél az eredeti sorrendjében elvonul a Szent Jobb előli, pontosan az előirt útvonalon. Megállni nem szabad a Szent Jobb előtt. A körmenet elvonulása után a nagyközönség is elvonul a Szent Jobi) elölt és a szétoszlás a SuJ gár ut felé történik. Éjfélkor mise lesz az országzászló előtt. Utána a papság a plébánia templomba viszi aj Szent Jobbot, ahol egész éjjel diszőrség őrzi. Ennek a körmenetnek nincs beosztása, de a templomot csak a Szent Jobb elhelyezése után nyitják ki a közönség számára. Hétfőn reggel háromnegyed 6-ig gyülekeznek uira a körmenet résztvevő testületei a cintó-riumban és az. előző esti sorrendben 6 órakor elindul a körmenet a Szent Jobbal a templomból a vasútra. Ez a körme- j net bevonul az előirt sorrendben a perronra. Az Aranyvonat olyan távol áll, hogy a pályaudvar egész hosszában felsorakozó közönség elölt el fog gördülni. Ekkor a város közönsége nevében dr. Hegyi Lajos egyházközségi elnök buesuzik í< Szent Jobbtól. Az Aranyvonat 6.58 órakor indul tovább Pécs felé. • Az Aranyvonat kanizsai napjára a házakat mindenfelé fel kell lobogózni, a körmenet ulvo nalán az ablakokat kivilágítani, virágokkal ,szőnyegekkel díszíteni. • Az esti körmenethez a híveli vigyenek gyertyát magukkal. • Testületek, egyesületek zászlók alatt vonuljanak ki. Délután is lesz kétperces fogadtatása az Aranyvonatnak Az Aranyvonal Kaposvárról Zalaegerszegre haladva, vasár-* nap délután 14 óra 19 perckor áthalad Nagykanizsán s ez al- kalommal mindössze 2 percig időzik a pályaudvaron. E rövid idő alatt is ünnepélyes fogadtatásban lesz része a Szent Jobbnak. Díszszázad és zenekar vonul ki a pályaudvarra s kint lesz a város vezetősége s a honvéd állomásparancsnokság is tisztiküldöttséggel. Ez alkalommal az érdeklődő közönséget is kiengedik a pályaudvarra s a közönségnek a peronon a főbe- t"árwt és a posta közti részen) ;ell elhelyezKcdnie. A főbejárattól a város felé a díszszázad helyezkedik el. Az Aranyvonat a zalaegerszegi ünnepségek után mjjkiént ez már ."köztucfomösu, esle 19 óra 50 perckor érke zik vissza Nagykanizsára. Az esti fogadtatás részleteil tegnap közöltük. A polgármester kérelme a háztulajdonosokhoz és a város lakosságához Tiszteletid felkérem a háztulajdonosokat, hogy a Szenl Jobb ü\'nnepségei\'re háziaíkat sziivesv kedjenek fellobogózni. Kérelem-bnel fordulok a bevonulási és kivonulási körmenet utvonalának, tehát a Horthy Miklós útnak, a Fő útnak és a Deák térnek lakosságához is, kérvén löket, hogy lakásaik ablakát) mint a bevonuláskor, mint a ki* vonuláskor szíveskedjenek virá- 1938. lUOlus 12 Hibás a vízvezetéke? Hivja Mendlovitsot Telefon 271. gokkal és szőnyegekkel kidiszi-teni és gyertyákkal kivilágítani. Polgármestci\\ A polgármester felhívása az utazó közönséghez Közhirré teszem, hogy folyó hó 12-én, vasárnap eslo a Szent Jobb fogadtatása alkalmával az ünnepségek rendezősége a rendőrség utásitására esle 10 órától kézdódőleg a körmenetnek a városba való bevonulásáig, tehát körülbelül 20 óra 30 percig a Horthy Miklós tituak a Sbrompó éa a pályaudvar közti részét lezárja s az ezen időben induló vonatokkai cl. utazó közönségnek, a gyalogosai) és kocsin, vagy autón menőknek egy iránt a Csengorl uton és Hajcsár uton át kell menniük a pályaudvar1 ra. A Hajcsár uti nagyház udvarán és a -síneken át vasutasok fogják elvezetni őket vonatjaikhoz. A kocsin, vagy autón menőknek podgyászált a Vugyháztól a vonatig a hordárok dijtaJtónuT fogják elszállítani. Kísérők nem mehetnek ki a vonathoz. ( foigáriues lor Az éjiéli misét az orstógzá^Hlóilál P. Cirfusz \'Viktorin plébános mondja nagy papi vcgéillel. lel. Mészáros János érseki helytartó hétfőn reggel a fél G órai qiisét mondja a plébánia templomban. . Az AcUo Catholica részéről Huszár Kártoly elnök és Jámbor DófckÖ titkár érkezik az Arany vonattal S\'Síértt\'Jobb kíséretén kivül. Minden katb. egyesület 1 figyelmébe I Gyülekezés vasárnap esle fél 7-kor zászlók alatt a cintóriumban. Innét vonulnak ki az egyesületek az állomásra. A lőutl kereskedőket kéri a polgármester, hogy kirakataikat vasárnap az éj Téli mise befejezéséig világítsák ki. ( Az ünnepi postabélyegzőkig a nagykanizsai 1. ós 2. sz. postahivataloknál vasárnap reggol 7-től éjfélig kaphatók. A posta személyzeti megerősítésről gondoskodott. Szent István és eucharisztikus bélyegek és eucharisztikus blokkok ugyanott kaphatók, összesen azonban csak 300—300 darab áll rendelkezésre. Zivatar! Prognózis: Kissé élénkobb déli, majd nyugati szél, főleg nyugaton és északon zivatar, a moleg nyugaton mérséklődik, keleten tovább tari A Motoorologlal Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása JelenUi Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: + 21.6, ma reggel +21.0, délben-f 27.8. Csapadék: 0-0 Űrnapra 1! Gyönyörű antilop- és bőr-dlvatclpök, szanda-lettek, házicipők! Férfiak Mii: Kítünó minőségű fehér nubukclpők, bőrclpők, week-end cipőkI llttfÉCÉlE: Fehér nubukclpők, lak-clpík, bőrclpők, szandálok ! Budapestnél is olcsóbban vebeti n Irinái" cípoüzlBtbnn jl\'EHL tt-ltl2.li. 1938 |unlus 12 zalai közlöny. Báró Lnkaohiob Géza elnökölt a nagykanizsai Nyukosz közgyűlésén A Nyukosz nagykanizsai főcsoportja 17-ik évi közgyűlését tartotta tegnap. Nevezetes vendége volt erre a napra Nagykanizsának : — megérkezett a világháború legendás nevü hőse, báró Lukachich Géza ny. altábornagy. A pályaudvaron Unger-Ullmann Elek ny. százados, a nagykanizsai főcsoport elnöke fogadta a magas vendéget, aki a helybeli Nyukosz küldöttséggel megkoszorúzta a 20-as hősök emlékmüvét. Megható volt a ma is keményvágásu, ősz katona néma tisztelgése a dalolva rohamozó huszashonvéd bronzalakja előtt. Délután fél ölkor volt a közgyűlés a városháza tanácstermében. Megjelentek azon a tényleges tisztikar és a polgári hatóságok képviselői is. A város vezetőségét dr. Ilegyi Lajos polgármesterhelyettes képviselte, a bíróságokat dr. Czoboly Gyula, a postát dr. Tholway Zsigmond, a frontharcosokat dr. Fülöp György, a hadirokkantakat vitéz Hámory József, a társadalmi egyesüleleket dr. Hajdú Gyula. Unger-UUmann Elek ny. százados elnöki megnyílója és a magyar Hiszekegy után az eN !nöki jelentés következett. /V zajtalan, de állandó munkálkodás egész évi szakadatlan láncolata bontakozott ki a beszámolóból. A taglétszám 1937-ben 13-mal növekedett, halálozás, elköl tözés folytán 11 volt a fogyaték. Meleg elismeréssel emlékezett meg az elnöki jelentés Hol-zer Sámuel ny. százados, titkár önzetlen, érdemes munkásságáról. Holzer titkár beterjesztette a számadásokat, majd a választmány elhunyt tagjai helyébe Geletich Jánost és Ilovszky Ödönt választották meg. Jókuthy Béla ny. alezredes köszönetet mondott a főcsoport nevében Unger-Ullmann el nőknek, aki mindig odaadással dolgozik a nyugdijasok érdekében. Köszönetet mondott az országos elnökségnek, báró Lukachich elnöknek, akit a főcsoport ragaszkodó bizalmáról biztosított. Sürgette a régi nyugdijasok helyzetének javítását. Dr. Tholway Zsigmond posta hivattali igazgató az emléklnpos tisztek\' névében köszöntötte a\' Nyukosz országos elnökét. Báró Lukachich Géza hosz-szabb előadásban ismertette .ezután a Nyukosz munkáját meg alakulásától egészen máig. 19 év alatt több mint 300.000 pengő segélytt juttatott a Nyukosz arra szoruló, özvegy és árva tagfainak. Általában a\' széles vonalú, mindig munkára és.segítésre kész szociális gondoskodás jellemzi a Nyukosz munkás ságát. Unger-UUmann elnök a háború által niegedzett bajtársiasság szellemében mondott zárószavai után a közgyűlés befejeződött. Esle társasvacsora volt a Pannoniában báró Lukachich Géza tiszteletére. Az állomáspa-rancsnokott ^itéz Wnnltó Béla, a határőrkerület parancsnokságot Gunde Géza, a vároíst dr. Hegyi L\'ajos a rendőrséget Koa vács Nagy Pál főtanácsos, a bíróságot dr. Czoboly Gyula kép viselte. Ott volt P. Czirfusz Vik-torin plébános, dr. Hajdú Gyula kormányfőtanácsos és a Nyukosz tagok díszes együttese. Az első felköszöntőt báró Lukachich Géza a kormányzóra mondta. Jókuthy Béla az országos elnököt köszöntötte, méltatva annak férfias erényeit, lankadatlan munkásságának eredményeit. Unger-Ullmann Elek a vendégeket üdvözölte. I)r. Hegyi Lajos polgármes-terhelyettcs a polgári társadalom becsülésének adott hangot a magyar katona eszményi alak iával szemben. A világháború legendás hősei, a nemzet testé* bői sarjadt nemzeti hadsereg és\' a polgári \'társadalom a niult dicsőségének fényénél keresik a jobb magyar jövő útját. Ezek az eszmények zálogai a magyar feltámadásnak, ezek biztosítják a polgári munkát, a békés fejlődést* és ha kell, ezek védik meg a haza határait. Ezeknek az eszményeknek megbecsülése a polgárságnak önmagával szem ben tartózó kötelessége. Vitéz Tanitó Béla a ténylegest és nyugdíjas tisztikar együttérzéséről szólt pohárköszöntőjében. Jöjj, jöjj, nagy szent Királyunk látogasd meg árva zalai népedet, gyújtsd hatalmas lánggá a magyarság nemzeti öntudatát, hogy lerázza idegen istenek, groteszk bálványok, idegon gondolkodás jármát, hogy megtanuljon végre magyarul gondolkodni, magyarul érezni, magyarul cselekedni. Hogy szent legyen számára a magyar név, a magyar szokás, a magyar hagyomány, a magyar erény, a magyar lovagiasság és minden, ami magyar, ami nemzeti. Hogy ne térjen le arról az útról, amit Te raktál le számára. Oktasd ki népedet, hogy nem adatott számára más jel, mint amelyet Gellért püspök hozott és amely egy évezreden át védöpaizsa, erőssége, diadalmas zászlaja volt, amelyet\' csatáiban hordoztak Kapisztráu Jánosok:,— a MCgtcszilett képével való foszület. Jöjj, hogy szent maradjon a piros-lohér-Zóld és ne legyen ^más az igazság szine, mint a magyar nemzeti szín. Jöjj, hogy az Igazságügyen u mugyarság tógája és szűzmáriás lobogó az útjelzője. Hogy tanuljon meg áldozatot hozni a (hazáért és Isten után legnagyobb és legszentebb legyen számára a négy folyó, a hármas halom földje, amelyet csorbitat. lan-ságábnn csak a jobb magyarok, a hagyományokhoz hűen ragaszkodók, a szentistváni törvényt tisztelők, a vérükot Is odaadok lesznek méltók majdan meglátni ragyogó feltámadásában. Jöjj, jöjj nagy szent királyunk és rázd fel a magyar Nikodému-•sok lelkiismeretét, hogy hűséggel és becsülettel állják a magyar vártát, hogy mindenkor ny.lt hitvallást tegyenek magyarságuk mel lett éfi tisztán kerüljenek ki a megpróbáltatások nehéz óráiból. Bocsáss tűzfolyamot az ingatag magyarok ereibe, hogy sziklaszilárd Urlúrdetők legyenek a kishitűek és alollujás zászlóvivők a tagadó Tamások. Hogy karjuk a \'magyar igazságszolgáltatás szent eszköze és meggyalázott magyarok jajkiáltásainak eiégtételszerzője le-gy«n. Jöjj, jöjj nagy szent királyunk és esdj e:őt a magyarok Istenétől agyonkinzolt.\'árva népednek, hogy bajainak zuhatagábaa is áldja ur. Ur szent nevét és hódoljon meg annak akarata előtt, aki megaláz és!fölemel, aki megáld és felsegít, aki a (kevélyt a földdel egyenlővé teszi, aki szivárványát bocsájtja a Bánat fiai fölé ós az öröm derűjével és a jóság mosolyával árasztja cl a .szenvedőt Aki igazságos és mindenkinek cselekedetei szerint oszt és aki kivozeti a rabmagyart is a szomorú trianoni pusztából. Aki meghallgatja hűséges i népének fohászát és áldásával áraszt el a szentistváni napokban minden magyar liajlékot. Jöjj, jöjj nagy szent királyunk látogass el Nagykanizsa városába, amit határ várossá csúfoltak és Zalaország földjére, amit megcsonkítottak. Zugó szélvész viharozzon végig a magyar rónán, Zala lankáin, korbácsolja fel a magyar folyók víztömegeit és forrasszon eggyé ma minden ma. gyárt, hogy magyar daccal, acélos akarással, moginguthatatlan hittel várhassa a nagy magyar ünnepet, amikor Pozsonyban, Kassán és Kolozsváron Szent egymásratalálásban imádkozik majd minden magyar: , <—• Isten, a jóság és könyörülot Istene, áldd, ó áldd meg a magyar t|.. BENKDKK BKZSÖ Ajánljuk a hölgyeknek, hogy arcbőrük ápolására használják a legjobban bevált világhírű nagy«ity«dl Kovács-krémet. A legelhanyagoltabb aröbőrt la rövid Idő alatt tökéletesen rendbehozza. Éjjeli hafználnlra kék CiOmagolái (zalros). Nappali haaználatra sárga csomagolt* (»*árax). Figyeljen a védjegyre 1 303 Horthy kormányzó valószínűleg megjelenik a Hangya Országos Kongresszusán Junius 23-án féláron utazhatnak fel a résztvevők az ország mindon részé, bői a Hangya országos kongresszusára, amelyet a Hangya Központ alapitásá. nak negyvenedik évfordulója alkalmából rendeznek. A kongresszusi ünnepségek méltóan juttatják majd ki. íejezésre a magyar szövetkezeti mozgalom egyro növekedő jelentőségét. A rendezőség 15.000 résztvevőre számit, akik vasárnap reggel az országház elől indulnak 300 zászlóval, zenével, festői népviseletben az Andrássy uton kenosztül a Hősök emlékéhez, majd unnak ünnepélyes megkoszorúzása után a feUliszitelt Iparc-sarnokba. A kongresszuson valószinüleg megjelenik Horthy kormányzó számos miniszter, továbbá az egyházi, a társadalmi és a politikai élet sok előkelőségének kíséretében. A megnyitó beszédet dr. Balogh Klemér titkos tanácsos, a Hangya elnöke tartja. Az ünnepi szónok dr. Wünscher Frigyes, a Hangya vezérigazgatója lesz, aki a •szövetkezeti tábor gyönyörű feladatairól és az uj szövetkezeti programról beszél. Felszólalnak a kormányható-ságok és az cgyhüzak képviselői Is. A kongresszus után a Hangya minden résztvevőt vendégül lát ebéden, piajid a szövetkezeti vezetők megtekintik a Hangya Ceglédi uti tárházait, továbbá budafoki pincészetét ós egyéb gyárait. A kongresszus résztvevői számára a rendezőség kedvezményes jegyeket eszközöl ki a budapesti színházaktól, valamint minden jolenlősebb budapesti kultúrintézménytől. (:) Naptári Junius 12. vasárnap. Kom. kat. Szentháromság v. Protestáns Szentháromság v. Izraelita Szíván hó 13. -— Junius 13. hétfő. Rom. kat. P. Antal. Protestáns Tóbiás. Izr. Szíván hó 14. Gyógyszertárt éjjelt szolgálat e hó 15-ig a „Mária" gyógyszertár ós a klskanlzsal gyógyszertár. Elegáns Ué&z ftoi wyáú utUolc gyönyörű anyagokból, 3/t kabátok, complé újdonságok, pongyolák legszebb választékban legolcsóbban ÜAüAl ítOZCÖN* Imprimée-, divatvászon-, karton-1, pupliii-, selyem-, siffon-, dámaszt-és szövet- nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. mulatták e sport .szé\'|>sé;.}eit, ezt ifjaink kül megkedveltetve a Zrínyi szinci alatt újból megindulhatott a kanizsai, hosszú — évtizedekig — szünetelő versenytorna. A múlt elért sikerei é< a most látottak alapján bizakodással nézhetünk a jövő elé, mert e téren fokozatos és szép rejlődóst látunk. libben nagy része van az egyesület agilis vezetőségének, do különösfii Horváth Béla polg. lisk. tanárnak, ki fáradságot nem kímélő, lelkes ügyyszcretetből folyó \'■munkásságával a /rinyi színeinek s azon keresztfd Nagykanizsa egész \'.sportjának már oly sok értékes sikert és megbecsülést szerzett. Dicséret il-leti a csapat minden egyes -tagját: (iödri József, Horváth Károly. Jaku-becz Vilmos, vitéz Kovács László; Kőszegi János, Németh\' István, Németh Ferenc, Zentat I-ajos tornászokat, kik szorgalmas, kitartó munkájuk által jó felkészültségüknek- ujabb tanújelét adták. Páratlan látvány lesz a nagykanizsai helyőrség sport-záróünnepélye íatt, junjug 12 4 Régi nagyasizonyok mélW tinokái... A nagykanizsai Keresztény Jót. Nőegylet évi közgyűlése A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet csütörtökön délután tartotta évi rendes közgyűlését a városházán. A hölgyek nem nagy számban jöltek össze, de hisz itt nem is a munkáról volt szó, hanem inkább azzal kellett eldicsekedni, mit is végeztek a nőegyleti hölgyek az elmull esztendőben. A közgyűlésen elhangzott jelentések mutatták, hogy nagy munkát végeztek és ha most a beszámolón nem is, akkor, amikor dolgozniuk kellelt, ott voltak a nő-egyleli hölgyek. A közgyűlési Rubini Károlv-né elnöknő nyitotta meg. üdvözölve a lagokal és a vendégekel. Knortzer fíyörgv a zárszámadást és a jövő évi költségvetést terjesztette c!ő. Már ebből is lál-szik, hogy milyen áldásos munkál végez Kanizsán a Keresztény Jótékony Nőegylet, mert a pénzllári összegek 00 százalékát segélyezésre, felruházásra, tejakcióm, nyaraltatásra fordították. De kitűnik ez Yéesey Barnabásul irodalmi színvonalon álló évi jelentéséből is. A jelentés tnindenekelőtl rámutat arra, hogy a mai nehéz időkben épp ugy. mint egykoron, két szerei feladat vár a magyar asszonyra. Az anyaságon és asszonyisá-gon kívül a szociális gondoskodás is a vállain nyugszik. A régi magyar nagyasszonyok példáján felbuzdulva, sokezer magyar nő volt, aki ugyanolyan, lélekkel csendben, buzgón dolgozott. de akikről a lörténclent nem emlékszik meg. A kanizsai nőegyleli hölgyek is»ilyen csend ben dolgozó magyar asszonyok, akik, ha a történelem nem is fog róluk megemlékezni, méltó unokái a régi nagyasszonyók1-nak. Néhány adat1 a jelentésből elég ennek a bizonyítására. A. Nőegylet minden elemi iskolában 25 tanulónak adott vgSsz éven át tej-ozsonát, többel nyaraltatott és több felsőiskolásnak vizsgadíját fizette. .\'120 szegény gyermeket ruházott fel a tél folyamán, sokezer ebédet adott ki, gondozta a hősök sírjait, tanoncokai küldött a kongresszus ra, slb., slb. A karácsonyi vásáű az álarcosbál és a többi nagysikerű rendezés bevétele mind a szegényeké lelt. Szebb inunkát nem is végezhettek volna. A jelentés kiemelte Farkas Vilma ügyv. alelnöknőnagy és odaadó munkáját, köszönetet mondott a városnak, a sajtó-1 nak és mindazoknak, akik a siker érdekében közreműködnek. A jegyzőkönyvi dicséretben részesített szép jelentés után a közgyűlés a választmány kilépő tagjait egyhangú határozattal újból megválasztja, majd Mayr (íréta javaslatára elhatározták, hogy rendszeresítik a meghívásos tagságot, hogy az időközben kanizsáp érkező hölgyek is bekapcsolódjanak a nőegylet áldásos munkájába. A közgyűlés a i\'olyófigyek megvitatásával ért véget. Ma, amikor az egé*z magyarság fokozottan érzi összeforrottságát n nemzeti hadsereggel, Nagykanizsa társadalmának Is meg kell mulatnia, hogy a honvédség ügyeivel szemben a régi közönyt a szeretetteljes, lelkes és lelkesedést \'aíló érdeklődés váltotla fel. Kniiok bizonyítására junius\' lfl.én |esz alkalma Nagykanizsa társadalmának. likkor lesz ugyanis a helyőrség sporNzáróünnepe a Zrinyi sport-* pályán. Az előkészűlelokből ité.\'vo, ilyen fényes, ilyen látványos és gazdag lK\'lyőrségi sportünnep nem volt még Az a komoly és ctólludalos munka, ami e^ósz éven át csendben — 1 *g-Jlőbbször a nagyközönség tudta nélkül - folyik a tornatermekben, a közelmúltban lezajlott országos tornász-bajnokságokon ujabb elismeréssel gyarapította a nagykanizsai tornának már országos viszonylatban is számotlevő jó hírnévét. A Magyar Országos Torna Szövetség pünkösd pünkösd napjaiban Buda]>es-ten rende/.t1 meg az 1938. évi országos tornász icsapat és egyéni bajnokságok it a BRTK s|>ortl<\'lcpéii. E bajnokságokra minden elindult versenyző komoly felkészültségről tett tanúságot, ami azuán nagy mértéklK-n járult hozzá ahhoz, hogy az egyes osztályokon l>elül kemény küzdel nek alakuljanak ki a bajnokságokért, \'illetőleg a jó helyezésekéi t. A Szövetség a bajnokságokat három osztályban rendezi meg. Bennünket közelebbről a második osztály érdekel mert a Zrínyi tornászai o csoporlb.in indultak. A imilt évi bajnokságok után az erőviszonyok eblK\'ii az osztályban kissé eltolódtak, ainonnyibcn a Postás S|K)it Kgylel az I. osztályból visszaejt a II. osztályba. Az idén Nagykanizsán. Nagyszerű gyakorlatok, kerékpáros karusszel, díjugratás, harci gyakorlatok, tréfás bemutató, végül káprázatosan szép, tűzijátékkal tarkított zárójelénél lesz a műsoron. Belépő lij nincs! Műsor megváltás kötelezői Páholyüléshez 1 pentö, t -i-bünülóshez 70 fii lé-, korzóüléshez !\\0 fii\'ér, állóhelyhez 30 fillér. Diákoknak és leventéknek 20 fillér. Műsor elővételben: Teutseh Gusztáv drogériájában és ScIiI-ns Testvérek könyvkereskedésben. \' (:) pe.Iig egy-kél országos válogatott keiéibe tartozó tornásszal megerősödve, mint biztos i favorit \'indul - a bajnok--Ságokért, Igy is — különösen-a mű-szabad pyakorlalbait — kemény küzdelmet kellett vivnia a Zrínyi1 torná. szaíval akik vsak 2.5 -ponttal maradtak 11 niögöltük, ami az elért helyezésük-1 nek viszonylagos ériékét nagy mértékben növeli. Kemény küzdelem alakult ki a második helyért egy másik budapesti \'(Kapat, a \'i\'ol II SK csapati és a Zrínyi közölt. !•: küzdelemből a kanizsai fiuk, a Zrínyi tornászai kerüllek ki győztesen. A verseny végeredménye: az összes szereken, nyújtó,l\'-koiiát\' ■ gyürüy"Aó, 1 lóugrás, műszabadgyakorlat.: összetett:-bajnokságban győztes a PostáS\' SK, • 2. a Nagykanizsai\' -Zrínyi\'\' TE,\'I <3, Tol li SK csapata^*- Érdekesség volV\'ö verseny nek, -hbgy a Zrínyi, mint tanítvány-először kerüli szembe a rostás SK ""ísapatáv. 1 mint hajdani ine.sieréveí>«Akik\' figyelemmel kisérték a kanizsatvtoritónak- Ifrgujabb kori fcllnidülését^•fodtartjákj-\' hogy 1932-ben a Postás\' -toríiásaok voltak azok, akik Kanizsái*\'\'leutWfgatv.i Imí. A színészek—bankosok • futball mérkőzése .amely vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a Zrínyi pályán, nagy érdeklő lésre tart számot. A két csapat külön titkos tréningeket tartolt, állítólag az Kd<*nben, ahonnét ugy kellett hazaszállítani a csatárokat.\' A mérkőzést több humoros szám előzi meg. Belé|>ő lij ninos. wiá A színházi Iroda hírei v (•) SARGAPITYKftS KÖZLF.GfiNY KETTEN KC.Y JEGGYEL.\' Kzévad- -ban utoljára kerül szinrei a népszerű Sárgapilykés közlegény ma, szombatin esie a l>eimitató el ő Tndü\' szereposztásában. (•) VASARNAP DÉLUTÁN 3 ÓRAKOR JÁNOS VITÉZ, a legszebb ma. gyar daljáték van műsoron olcsó filléres helyárakkal. A címszerepben Szal na Sándorral. (*) Az Aranyvonat érkezésére tek\'m-tettel klvétoksm VASARNAP DÉLUTÁN S ORAKOR - A GELLÉRTHEGYI KALAND, Kőrössy Zoltán ■ nagyszerű vigopcreltjc< ken\'l szinte olcsó dé utáni heiyárukkal O\'tay Baba, Jatzkó t\'.ia, Szal na Sándor, Kőrössy Zoltán, l\'jvárossy Kató. Késmárky Kálmánnal a főszerepekbenn. (♦) SONJA - ESTE 9 ÓRAKOR. A pazar kiállítású, fülbemászó muzsikájú Sonja operettujdonfcág kerül színre -vasárnap - este gyönyörű elő\' adásban. Az összes o|>ercltkodvencek felléptével. (♦) HÉTFŐN DÉLUTÁN • IFJÚSÁG! \' KLŐADASi Az Oltáriszentség -szentjei cimü misztériumot hétfőn délután 3 órakor az intézetek ifjúsága részére • mulatja l>e a színtársulat. Ünnepi díszelőadása Az OltiHázfentséfc Szentje Hétfőn esto fél 9 órakor a róin, kalh. plébánia\' és egyluízközség reu-dezésél>en mutatja be a társulat pál-ffyt Erzsébet grófnő .Baylon Szent Past-al cimü müvéből dramatizált misztériumot az Egyházi Énekkar én Oltáregyesület női kara közreműködő. sév«l. A nagyon szépnek ■\'ígérkező\', 1 látásos előadás iránti érdeklődésből zsúfolt házra lehet következtetni s igy vasárnap folyamán a jegyek-előre-váltósa ajánlatos. Fájdalmaitól stabddul meg rheumánál, kö>A<|Mfa6l, lschlasznál, ha thermálls kuráfa . • lehetöve teszi, hojfroftözvetlenq| a kénes hőforrásokban • \' fürödjék. A raoderfWVosI tudomány ezen ldeál]át»váldt*\' Váltja\' TRENCSÉNTEPLIC ■ydeyftirtfé. Uj hagyl tharmálla .lr««dla.díj. a Ug.i.bb K5a*pariré*ábaa. A Zrínyi TE csapata a második helyet érte el az országos tornászbajnohságokon 1938. junlut 12 ÍALAl VCÖ2LÖNV — (Szent Antal ünnepe) Junius 13-án, Páduai Szent Antii ünnepén n nagykanizsai ferences pló-bániatcmplomban ünnepélyes szent, mise lösz, ulána IHiomszentclés é* kisgyermekek megál Jása. — (Az Úrasszonyok Mária Kongregációja) legutóbbi tisztujitó közgyűlésén az egyesület elnóknőjévé <lr. Hegyi Lajosnál Egyhangú lelkesedéssel válasz-tolták meg. 1. assisiéns Bittera Béláné. II. assistens Gabsovils Kornél lé, tanácstagok Be. ti Gizella, dr. Szabuly Lőrinené, Miklós Jánosné I.aborczy Károlyné, Barlluil Béiáné, Szakonyi Gézáné, titkár Krampatits Józsefné, jegyző Adainovich Károlyné, péiz-táros Malr ErnCsztln, háznagy Viczenty Arpádné, könyvtáros Virág Lajosné. beieglátogató W\'laslls Náirlorné, llon-ífv Lőrinené, ujoncoktató Kiss ülja. — (Esküvő) llol\'.er Sámuel ny. százados, a N\'yukosz nagykanizsai c-so|>ortj« titkárának leánya, Erzsébet ó< Bosenberg József (Balatonboglár) bolnap, vsár-\'nap déli 1 órakor tartják esküvőjüket a nagykanizsai izr. templomban. (Min. den külön értesitéí helyeit.) (:) <— Rómába* a náaxutanok kedvelt axállodája: a Hotel Imperlal-Tourlng. Via Vlttorlo Venelo 24. Elsőrendű szálloda. Autóbusz minden vonatnál). — (A Kath. Legényegylet) telkéi\'i tagjait, hogy az Aranyvonat fogadására vasárnap este 7 órakor a/, egyesületben megjelenni sziveskedje. nek. (:) — (Baross-hir) I\'^elldvom a Baross tagtársakat, h;>gy a vasárnapi Szent Jobb körmenetben testülolileg részt veszünk. Találkozás fél 7 órakor az egyesület helyiségében. (0 —(Utolsó növendékhangverseny) A tanév utolsó növcndékliangvcrsc-nyét szerdán délután 0 órakor rendezi az^iskola, földszinti termében. E liang-\\erseny a tanév legnagyobb szabású ily koncertje lesz, melynek műsorában valamennyi tanszak, főleg magasabb osztályú növendékei lépnek do-l)ogóra. A lendezés költségeit önkéntes adományok hivatottak fedezni, igy belépő lij nem lesz. — (Iskolai kiállítás) A nagykanizsai polgári fiúiskola rajz és kézimunka kiállítása junius 12-től 21-ig naponta délelőtt <>—12-ig és délután 1—G-ig az érdeklődő kö-\'/.önség számára nyitva áll. — (30 kilós* harcsát) foglak a Berzenc* határában lévő ugy nevezettéi! atkerekü tóban. IIosszu évtizedek óta nem fogtak megközelítőleg sem ekkora lialut e környéken, igy a zsákmány nagy feltűnést keltett. — (Halál gombaszedés közben) Janis Ferenc bakházi és Del Ernő rinyaujlaki földművesek gombázni mentek az erdőbe. A nagy tekeresé ben ,<\'1 váltak egymás-tói és l)el már hazafelé áSklX\'u \'thrtott, amikor barátját se. hol nem találta. Miután odalttza sem vcJit, visszament keresni és az erdő sűrűjében megtalálta hol-tan. I-ején súlyos sérülések voltak, igy i bűntényre gyanakszanak. A csend-ör.ség erélyes nyomozást Indított. — Hölgyeim I Uraim I Tenniaz- és tornacipőket legolcsóbban az -Ideál" etpőtWetből, (Fő-ut 12. sz.) „OtllAtíau. bnrdBlmbassr OVENALL fogkrém antiszeptikus hatásánál lógva a szájüreget fertőtleníti és Qlpusz-titja azokat a bacilluso-kat, melyek az ótolmara- dókban elszaporodva, \\ a fogattat megtámadják. ^.BlslIgiilBilL Jil ................Jll 1500 méter vásznaf kapnak két zalai járás szegény családjai Az ősszel a kormány 1350 font fonalat küldölt Zalavármegyéiiek a szegény lakosság téli foglalkoztatására. A fonalat a főispán az alsó lendvai, novai, letenyei és nagykani zsai járás há-.iiparszerü feldolgozásával foglalkozó legszegényebb családjainak juttatta. A tél folyamán a fonalakból vásznat szőttek, amiért a vászon egyharmadát kapták. Most a kormány az elkészült és beszolgáltatott kétharmad részt is kiosztatja a szegény lakosság között. Az alsólendvai és novd járásban a fö-isp\'n jelenlétében vasárnap osztják ki az 1500 méter vásznat. Minden szegény család kb. 15 méter vásznat kap teljesen ingyen. Hamis lobogókkal csempészik a hajók a hadianyagokat a spanyol köztársaságiaknak Salamanca, junius 11 A nemzeti rádió erélyesen cáfolja azokat a híreket, mintha a nemzetiek a spanyo\' kikötőkben álló angol hajókat szándékosan bombáznák. Hangsúlyozza a rádió köziemén*/, hogy adatszerűen számontartják és pontosan kimutatnak minden elsíl lyesztett hajót és annak rakományát. Igaz, hogy bombáz\'ak és elsülyesz- teltek hajókat, de ezek csak megtévesztésre húzták fel az angol lobogói, hogy ennek leple alatt f gy-vereket csempés hessenek. Bizt09 forrásból tudják, hogy a vörö3ök a rabolt pénzből külföldön több hajóstársaságot alapítottak, amelyeknek kizárólagos célja: fegyvert és lőszert csempészni a köztársaságiaknak. - (A botfal gyilkos) ügyével most foglalkozott a pécsi tábla. Be,ta Ferenc, mint a Zalai Kö/l\'tny híradásaiból ismeretes, az ősszel nz ablakon át lelőtte Horváth István ko -sis fiatal-feleségét, mert a/, nem akart elválni férjétől ős hozzá költözni. A gyilkos legényt az cserszegi törvényszék 15 évi fegyházra lléltc, a tábla azonban a büntetést tnost 8 évre mérsékelte. Az ítélet még nem jogerős. i -— (Társas utazás Máriacellbe) Julius hó elején, az clő\'.ő évekhez hasonlóan, a\', idén is több napra tervezőit társaskirándulás indul Szombat-helyrő\'.a világhírű osztrák kegyhelyre, Máfiaecllbo. UUrány: Szombathely, Scmmoring, Mnriasehutz, N\'ctilxvg, MfirzstCg, Erein Máriacell. Visszajövet Máriacell, Paierbach. Hólh\'nlhal, Szombathely. A rendezőség örömmel venné, ha e felej thelel le i és élményekben gazdag kiránduláson minél na. gyobb számban kanizsaiak is részt vennének. Mivel az induláshoz legalább 25 jelentkező részvétele szükséges (ennyi kényei ncs hely vah egy-egy autóbuszon), u rendezőség kéri a kiránduláson részi venni szán lékozókat, hogy ebbeli igényüket jelentsék l>e mielőbb lapunk kiadóhivatalában, hol a csekély részvételi dijra vonatkozólag Is bővebb felvilágosítással szolgálnak, — Saját érdekében és őrömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Köpetein Butoráruháx flaxl mfibutor-kiál- lltását megtekinti, vótelköayner nélkül. Hlre« ízépauzonyok megcso:láll arcbőrüket a régen I>e. vált nagyenyedi Kovács krém használatával é.ték el. Kiöntet minié.) szép hibát, az arc feltűnőéi üde. bársony-sima, tiszta lesz. Elismc ő levelek a világ minden részéből, ftjjcli használatra kék csomagolás (zsíros). Nappali használatra sárga csomagolás (száraz). Figyeljen a védjegyre. =« A fog kft veszedelmes ellensége a fognak, az OvOnoll fogkrém o fogkőnek. Becsülje meg telxát a fogkő elleni harcában a legmegbizhalóbb szövetségest az Ovenall fogkőoldó f>g-kréniet, mely a fogkövet oldja \'és eltávolítja anélkül, hogy a fog zománcát sértené. Kis tubus 00, nagy t-ibus \'.fo\'fillér. Gőzfürdő nyitva reggol 6 órától este 6 óráig (hétfő, Bzerda, péntek délután kedden egós* nap nőknek.) Az ujudvari gázolás ügyében a Zalai Közlöny tegnap téves információ alapján azt irta, hogy (ielso és Újudvar közt egy 13 éves gyereket Grosz uraság autója elütött. Mint megállapítást nyert, az autó non* Groszéké volt, hanQm egy másik autó. I)e ez sem ütötte cl a gyei-eket, hanem az uton talált rá, mert előzőleg egy csikó ledobta és a gyerek véres fejjel feküdt az ut porában. Az autó vezetője megtalálta a vérző gyereket; segítséget hozott neki, aztán tovább lAkjlott. Grosz uraságéknak tehát nz egész ügyhöz semmi közük nem volt. — (A MANSz hölgyeit) az idő rövidsége miatt ezúton kéri i fel uz elnökség, hogy u magyar asz. szony-tcstvérek vasárnap délután fél 7-ko * a Fő ütőn, a Bazár előtt szives-kedjenek gyülekezni (akinek van, magyar ruhában), hogy minél töbl>en vehessünk részt a Szent Jobb fogadtatásán. Az elnökség. (:) A szülőknek legnagyobb gondja a vixigák előtti hova kűlljék gyermekeiket a vakáció hónapjaiban, őszinte twáccsal szolgálhatunk a gyermekeik sorsát szivükön viselő szülőknek: Honi gyér- • mckotthonn Tátralomnlcon, a Magas Tátrában a legideálisabb modern kii. mnlikus intézet üdülésre szoruló, ét. vágylalan, fejletlen, ideges és magas-lati levegő igénylő gyermekeknek. A gyermekotthon két kitűnő pedagógus Horn igazgató és felesége — személyes vezetése alatt áll é> igy gyerme, kek kisérő nélkül is ideális elhelyezést találnak itt. Felnőttek részére külön pavillon van. A szlvburok, a szívbillentyűk, a szívizmok és a szlvldegek megbetegedéseinek kezelésében a rendkívül enyhén ható természetei\'— „Ferenc József" keserűvíz fontos segédeszköz, mely reggel éhgyomorra egy kis pohárral bevéve a tápcsatorna tartalmát biztosan fel\' higitja és azt igen könnyen levezeti Kérdezze meg orvosá*. — BatorkiálllUsnakat tekintse meg minden vétel kényszer nélkül. Koprteto • butoráruház. Egészséggel, nyugait kikapualMaiül. MfcflMi ntmiául. itatni* ojrtnllitWnl ijMimi m in H S LATIN A R A DEN Cl: \' \' —a jugoszláv Nauhelm — km< Európa második legerő<ebb terméizetes szénsava* gyógyfürdője., Tökéletes modem komfort, 350 szoba, közöttük 180 újonnan épült, folyóvízzel. A legmodernebb fizikális bi rendezkedések, masszázs-kéizülék fogyókúrákra. 17 forrás ontja a fürdő- és ivókúrákia alka mas gyógyvizet I — Kávéház, kúrzene, jajz, tánc, szakszerűen vezetett diétás konyha, fedett csarnok, újonnan épült ivócsarnok A legideálisabb és legtökéletesebb berendezés mellett mégis felette olcsó: 20 napos pausálkúra, amely magában foglalja: szabad választás szerinti szobát bármely szillóban, teljes ellátást, kívánatra diétát is, az összes adókat és illetékeket, kétszeri orvosi vizsgálatot, az orvos által előirt kiváló gyógyfürdőket Julimban é% augnsxtasban 2400 dinár, uepteraberben dinár. fürdőigazgatóság magyar nyelvű kimerítő prospektusát Kérje még ma a FcIvIUgoiIUiMl iiOlgály a (ugoitUv fOrdóvliumot ■ hlviUloi JngOMlá\\ -• - Murák«r«uluroo it néhány óra alatt Slatlna Hadtnclben ----- ---------_i«ffliffil ét gondolkodik kOltaégal <lutaM«*f*l rürdőlroda Budapait, V., Dorotlya-u. a, valamint a gyógytntíiet IgaigatóMIga _SLATINA RADENC*; a ZALAI ItOZLONV 1938. |unlu« 12. mim Távirati segítséget kért a Mezőgazdasági Kamara Alsódunántul állattartó gazdaságai érdekében Jl SOPRONI M IMRE KOLLfGIUM Sopronnak a legszebb részében, a fenyves erdőkkel övezett Lövérek aljában fekszik. Modern katolikus nevelőintézet, gyönyörű kerttel, tennisz-, korcsolyapályával és játszótérrel. - A Kollégiumnak kettős tagozata van. Egyik része a bányász, kohász és erdész egyetemi hallgatók részére. Teljesen elkülönített külön szárny képezi a középiskolások internátusát. A középiskolások a bencés gimnáziumban és az áll. reálgimnáziumban végzik tanulmányaikat. Részletes tájékoztatót kérésre szívesen küld az Igazgatóság. i«3 — Nagykanizsaiak Slatina Radoncin Alig néhány órányira Nagykanizsától fekszik Európa legideálisabb gyógy fürdője; Slatina Radenci, a jugoszláv Nauheim. Csodálatos gyógyforrása második legerősebb természetes szénsavas gyógyforrása Európának. Slatina Radenci —Radkersburg közvetlen közelében —. minden tekintetben a legideálisabb gyógyfürdő: minden vendég szabadon, maga választhatja szobáját, abban az éteremben étkezik, ahol kedve tartja, egy összeget fizet é-s eb-ben műiden költség — lakás, ellátás, fürdők, orvos, adók és illetékek •— benne foglaltatnak. Radenciben egy helyen van a viz fürdésre ós ivókúrákra. Tizenhét forrás ontja csodálatos gyógyvizét és e források — uz orvosok egyöntetű véleménye alapján — kitűnően gyógyítják a sziv, erek, vérkeringés, vesék, idegek, idegzavarok, máj és «po, a belső mirigyek minden bajait és zavarait. Radein emellett ideális pihenőhely szellemi ós testi munkások számára, emellett feltűnően olcsó. Kérjen még ma kimerítő magyar nyelvű prospektust r Nyilt-tér.*) Értesítés 1 Jullus hó 1-én Csatár Józeol nemes-pátról cég üzletét átveszem, leikéiem a hitelezőket, hogy a Jelen közzétételtől számított 8 napon belül lelentkezze-nek. Amennyiben ez nem történne meg, ugy a határidőn tul bejelentett követelésekért felelősséget nem vállalok. __Aranyi Pál. *) Az e rovatban közlöttekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetés dl|a vasárnap és Qnnepnap 10 szóig 00 fillér, minden további sió 8 llllér. hétköznap 10 ssólf 60 llllár, minden további sió 4 Iliiéi. AllAs Gépírni tudó kezdő irodistanftt azonnal alkalmazok. Ügyvédi Iroda, Rox-gonyl-u. 8. 1690 Kováoaoogéd felvétetik azonnal. — Srepetnek, Fő ut 92. 1686 adás-vétel Karékpárok kedvező részletre legolcsóbban kaphatók Vajda waakoroa-kariéakan. 1424 Vlxmaatoo kazal-, gép-, kocsi- és sá-torponyvék jutányos árban, kedvező fizetési feltételekkel. Továbbá Eraergé gumml-szlj. Kölcsönponyvák íb zsákok olcsón beszerezhetők Kelemen Rezsó cégnél. lf)16 Generál javított oldalkocsis Méray motorkerékpár olcsón eladó. Magyarutca 7. 1677 Eladó belterületen elköHöiés miatt adómentes ötszobis kertes csalidiház, házhely szép gyümölcsössel, kétszobás ma-gánháx fürdőszobával. — Horváth, Sugár-ut 42. 1691 Retorta Immmén lamét kapható. Lukáts ((kereskedés. 1693 KeVeset használt modern, sitnea, komplett tfcle hálé jutányosán eladó. Erzsébet-tér 1|. Kukcczné. 1676 ~ KÍteH|Jf|sa«Mlésak nigy vá-lmt&>— Ksülwaan Ké*oly«Ut. 1681 Ismeretesek a?ok a nehézségek, a megyek általában az állatértékesitésnél, de különösen a szarvasmarhaértékesi-lésnél okoznak komoly gondot a gazdáknak. Ez az értékesítési válság kétszeresen sújtja Alsódunántul gazda-közönségét, mert az itt általános belterjes gazdálkodásra tekintettel, az nl. sódunántuli gazda állattenyésztésével erősödik vagy elsorvad, A száj- és körömfájás veszedelme azzal veszélyezteti a gazdát, hogy hosszú hóna-jxjkon át hizlalt gőbölycit teljesen lerontja. Közismert ugyanis, hogy a ragadós száj- és körömfájást a hizott marhák, nagy súlyúkra tekintettel, vok-kal nehozebljen viselik el. Az Alsódu-nántuli Mezőgazdasági Kamara átlátta a\'helyzet súlyos voltát, tőle telhetőleg mindent megtelt annak érdekében, hogy a mai szűkre szaliolt kiviteli lehetőségek mellett, elsősorban Alsódunántul kitűnően kihizlalt és vészé, lyeztetett marlkaállományr nyerjen kiviteli engedélyt. Sajno-., azonban e téren erősen kellett nélkülözni a Külkereskedelmi, Hivataliul összekötő szolgálatot teljesítő tisztviselői szolgálat megszüntetését. Az intervenciós vásárlások kivételével az értókesitési válság következtében, az árak nagy hanyailást mutatnak. Rcirpígalomban, kihasználva " gazda sulyói helyzetét, a marhák élősúly kg.-jáwt indokolatlamj^ilacsony árat, 30—10 fillért fizCtnok^A legérdekesebb a dologban, hogy a rendkívüli ós indokolatlanul nyomott árak ellenére, a mészáros és hentes üzemekben a húsárak változatlanul magasak maradtak. Az Alsódunánluli Mezőgazdasági Kamara u jelenlegi súlyos helyzetre való tekintettel a következő távirati fellerje-sztóssek fordult Sztranyavszky Sándor földművelésügyi miniszterhez: lAlsódunántut gazdaközönségét » szarvasmarhaértékesilós pangása kétségbeejtő helyzetbe sodorta. Klső-ranguan kilüzlalt gőbőlyök ezreit ves/.élyoztcti a száj- és körömfájás terjedése. Emiatt >ok gazdát teljes anyagi összeomlás fenyeget. A vásárokon v«vö nincs. Kérjük Nagyméltóságod sürgős kegyes intézkedését aziránt, hogy exportengedélye-ket a Külkereskedelmi Hivatal csak a járvány által veszélyeztetett vármegyék területér*1 szolgáltasson ki ós hogy az intervenciós vásáillsok mérve lényegesen kiszélesittessék, hogy így a gazdák kezén lévő jelentős számú hizlalt marba valamikép. pen értékesíthető legyen. Az Alsódunánluli Mezőgazdasági Kamara.. Ugyancsak táviratokban kérte a KA-(mara a M. kir. Külkereskedelmi Hivatalnak, a Magyar Mezőgazdák Szö-ütközetének és a Hangya Szövetkezet, nek támogatását ós gyors intézkedését. A földművelésügyi miniszter a következő, távirattal válaszolt a Kamarának: «A szarvasmarha exportengedé-I Jyeknek elsősorban a járvány által veszélyeztett területekre való ki- szolgáltatása iránt szükséges intéz, kedóseket már előzően megteltem. A száj- és körömfájás áltat sújtott gazdaközönsóg érdekeit el ősorban szivemen viselem ós érdekükben minden lchelőt megteszek. Sztranyavszky Sándor földművelésügyi miniszter.. Molnárok figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapunk nyomdájában. ház és ingatlan Bakónak! póslaut mentén A.l.lh.,1*. szólö í« gyümölcsös épületekkel együtt eladó, tleita Henrik. 1668 Balatonmárián egy villa íz eea 1000 négyszögöl, [észben szőlővel beültetett Ingatlan szsbsdkézből eladó. Clm a kiadóhivatalban. 1670 lakAs-Ozlethelyiséo Nyaraló Balatonmária megállón, vtz-joggal. gyümölcsös szőlővel jullus elsejétől bérbe- vagy eladó. Clm a kiadóban BalatoasnArlAzt kétszobás villa — Idényre kiadó. Clm Szeufinomllóban. 1605 Kiadó Király-ulca 32. takeieakedéa helyiségei, utcai üzlethelyiség. — Bővebbet ,Rózsa"-gyüJtőtelep. Elegánsan bútorozott anoba klllön bejárattal Julins elsejére kiadó. Horthy Miklós ut 17. 1639 Eladó |ómln5ségU tölgy talpfa-forgáca tlrméteienként 7\'— P árban. K8z.lkalia.zott.knak kedvezmény. Rendelés mindenkor. Polgár Testvérek Fakereikedelml B. T.-nál, Dnaántalt SsesillnomltA telepén. Király-utca. KÜLÖNFÉLE Mielőtt vlavaaratAlzat citnáltst, kér-|en Árajánlatot JrrauwktU. Erzsébet-tér 18. ___1630 Önhibáján KivUl elvált 34 éves róm. kslh. valláau, egy gyermek atyja, vendéglős és iüszetkereskedó nBaOln., akt gyermekének anyja éa Uzletszeretó nó legyen. Válaszokat „Surgót" jeligére. 1651 Urt házakhoz vasalni megyek. Clm: Caengery-ut 13, Szemea kosárfonónál. 1083 Harooo fürdőruhák nagy választékban Ksuimann Károlynál. 1680 MARQIT FÜRDŐ Ciengery-ui 19. MArvAay kAdfardlk TyukaaamvAflAa w Nyitva Minden nap. Nép RRozgÓa Szombaton éa vasárnap Spencer Tracy éa Silwia Sydney különleges filmje: A LINCS (FÚRIA) Egy nagyszerű film, amelyben össze van sűrítve a tömeg vad dQhe, mely pusztít és rombol. Rendezte Fpil* Láng, a rendezések nagymestere Fényes kiegészítő műsor! Előadások kBznap 5, 7, », vasár- és Qnnepnap 3, 5, 7, 9-kor. Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkall Roletta vásson rud xainor HIRSCH í I Batracvászon AFRIK I Nyugágyváuzon díványba — párnába 1 Szalmazsák ÉS SZEGŐ cégnél 1938. junlui 12 ZALAI KÖZLÖNY 51 év óta százezrek dicsérik jóságát sxép kivitelét és olcsóságát. 6 nagy üzlet az ország különböző városaiban Vásároljon tehát ön Is nálunk! Óriási választék! Kedvező fizetési feltétetek! KOPSTEIN BUTORHÁZ NAGYKANIZSA. Galambok község elöljárósága. 1183/1938. sz. Hirdetmény. Galambok község vadászati joga 1938. évi junius 19 én délután 2 órakor Qalambok községben a körjegyzői irodában 1938. évi augusztus hó 1-tól kezdődő egymásután következő 6 évre nyilvános árverésen bérbe lesz adva. Árverési feltélelek a galamboki körjegyzői hivatalban a hivatalos órák alalt megtekinthetők. — A vadászati jog az úrbéres birtokosság vadászali joga nélktll lesz héibe-adva. Qalambok, 1938. évi junius hó 2. Kmetty János sk. farkai lózief sk. körjegyző. közs. blrö. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 12264/1938. Hirdetmény. t-.rtesitem a város közönségét, hogy az Országos Vendégforgalmi Szövetség által kiadott igazolványok, melyek alapján legalább 10 napos tartózkodás esetén 50%-os visszautazás! kedvezmény jár a kereskedelemügyi miniszter ur által meg-állapltotl nyaralóhelyektől való visz-szautazál esetén, a polgármesteri hivatalban 30 fillér ellenében beszerezhetők a hivatalos órák alalt (I. cm., 13. ajtó.) Ugyanitt megtudható, hogy melyek azok a nyaralóhelyek, melyekre a kedvezmény érvényei. Nagykanizsa, 1938. május 27. ino Polgármester. Uilln bérbeadó Balatonfenyvesen a központban. Villany, vizvezeték, matracos ágyak. Nagyobb család vagy két család részére alkalmas. Érdeklődni i Szabó flntal sportüzletében. Páratlan kedvezmény a Zalai Bflzlflny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Padmanlozky-utoa 8.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift slb.) berendezett ragyogó tiszta Bzobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. Hirdessen n Zalai Közlönyben Saját tcrméaü k.r.oi.n,! asztali fehér kar P 0 56-írt, asztali siller (vörös) bor P Ml-írt llterenklnt kapható bortermelőnél Csengery.ut 19. Kivonatos "" versenytárgyalási hirdetmény. Kiskomárom nagyközség elöljárósága a községben épllendö tűzoltósági épület összes munkáira, é. p.: földmunka, szigetelőmunka, kőműves munka, ácsmunka, tetöfedőmunka, bádogoimunka, asztalos-, lakatos-, üveges-, mázolómunka elvégzésére nyilvános versenytárgyalási hirdet. A részletes versenytárgyalási hirdetmény, valamint az OsszeB kitöltendő költségvetés és annak mellékletei Kiskomárom nagyközség jegyzői hivatalában — hivatalos órák alalt — vagy a tervezőnél, Kertész Béla oki. építészmérnöknél, Nagykanizsán, Hu-nyady-utca 36. megtekinthetők. Nyomtatványok a községi jegyzői irodában, ivenkint 50 fillér önköltségi ár ellenében beszerezhetők. — A tervek u. 1. illetve a tervezőnél megtekinthetők. Az ajánlatok 1938. évi junius hó 30-án délelőtt lt óráig nyújtandók be a községi jegyzői hivatalhoz, ahol ugyanaznap déli 12 órakor az ajánlattevők, Illetve azok Igazolt megblzottainak jelenlétében felbontatnak. Kiskomárom, 1938. Junius hó 10. Bálay lenö s. k. Köí láioi s. k. közs. jegyző. közs. bíró. ,Misi,kin millibar ZALAI KÖZLÖNY m. KIR. ÁLLAMVASUTAK MENETRENDJE L Érvényesi 1038. évi május 15-töl 1938. október 3-ig. Hagykanlzia állomásra érkező él az onnan Induló vonatokról. Nagykanizsa—Budapest déli p. u. Vout A vonat Ku.l7.i-ll >UM.l K.nth.tj Bosli\' Bp.tU. VOD.t IA vonal Bp.it.il Bogii\' Kt.lth.ly Kirli.i lOu neme r. i\'k. 4rk. irl.lil • ii»i | neme Indul Ind. rll Indul r. if k. 1207 Oyv. 5-44 ! 650 6 57 940 1220 Szem. v 22-25 2-49 316 437 2237\' SlnsuUS 6-00 9-16 754 — 12405 Molorv — 510 5-50 7-30 KJIV Sinautó 8oa 946 959 — 1202 Oyv. 720 9-58 1005 1115 1213 Szem. v 9-40 H>55 11-25 15-50 >212 Szem, v 6\'45 1103 1110 12 55 22433 Motoi v 11-30 13-20 — 1222 Szem. v 850 13 36 14-05 15-28 1221 Szem. v 14-30 1602 1633 20 45 1214 Szem. v 14-48 18-25 1855 2016 1211 Szem. v 15-51 1707 1747 2115 Í23W Sinautó — 2152 20-45 23 34 1241\' Motor v 17 37 ; 19 48 1942 — 1208 Oyv. 20 15 22-55 23 05 0-04 1201 Oy«. 1841 1918 19 57 22-40 1219 Siem.v. 23 4G\' 1 IS 1-38 6-15 * : u » Közlekedik Nagykanizsa-Siófok közölt VI. 26.-IX. 8-lg. 2 Közlekedik Nagykanizsa—Balatonszemes között"VI. 26.-IX. 8-ig 3 Közlekedik Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy között VI. 26.—IX. 8-ig. « Közlekedik Nagykanizsa- Balatonszentgyörgy között egész évben, Balatonszentgyörgy-Balatonboglár között VI. 26.—IX. 7. között. • 5 Közlekedik Balatonboglár -Balatonszentgyörgy között V. 15.—VI. 26. és IX. ■ 9-től szeidán és pénteken, VI. 27.—IX1.8-ig naponta. Balatonszentgyörgy-Nagykanizsa között tgész éven. « Közlekedik Balatonboglártól-Nagykanlzsáig VI. 26.-IX. 8-ig. Közvetlan kocsik forgalmas P 1201. sz. gyorsvonattal: egy 1., 2., 3, Ventimiglla-Budapest déli p. u.. egy !., 2., egy Róma—Budapest déli p. u, egy étkezőkocsi Pragersko—Budapest déli p. u., egy 1., 2., egy 2, egy 3. Nagykanizsa—Budapest déli p. u„ egy 2, 3, Qraz—Siófok, egy 2., 3. Wien Sb.-Siófok, egy 2, egy 3. Keszthely-Budapest déli p. u. \' 1202. az. gyorsvonattal: egy 2., egy 3. Keszthely, egy 2 egy 3. Siófok—Wien Sb. egy 2., egy 3. Siófok—Qraz, egy 1., egy 2., egy 3. Buda. kanlz8a, egy étkező Pragersko, egy 1., 2., 3. Budapest déli p. egy 1., 2., egy 3. Budapest déli p. u—Róma. » 1208/1207. sz. gyorsvonatokkal: egy 1., 2. ipest déli p. 207. sz. gyorsvonatokkal: egy 1., Nagykanizsa, egy 2., 3. Budape p. u.—Venezia, egy 1., 2., e \' 1212. sz. személyvonattal: eey 2, Balatonszentgyörgy— Keszttn jz. személyvonattal: egy 2 , , egy 2., e^y 3. Budapest déli p. u —Nagy--Ventimiglia, t<oma. 2. e^y 3., egy étkező Budapest déli p. u.— p. u.~-Venezia, egy 1., 2., egy 3. Budapest déli p. u.—Roma. taí: " ........ " u.—Fiume, egy háló Budapest déli léli p. u.—Roma. VI. 15—IX. 15-ig Budapest keleti p. u. . egy 3. _ _ Készthely. 1214. az. személyvonattal: egy 2, egy 3. VI. 15—IX. 15-ig Bpest déli p. u.—Keszthely. 1222. tz. személyvonattal: egy 2., 3. VI. 28—IX. 8-ig Székesfehérvár—Nagykanizsa -Szombathely-Graz, egy 2., 3., VI. 15 —IX. 15.-ig Budapest déli pu.—Keszthely Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva 1475* 14226 1442 14025 1424 1416? 1428 Az 1401. és 1402. sz. gyorsmotorvonatök közlekednek Wien Sb.—Pécs között. Közvetlen kocsik forgalmat 11415. sz. személyvonattal: egy 2., 3., Sopron déli pu.—Pécs, egy 2., 3., Wien Sb-Sop-ron—Nagykanizsa—Gyékényes^Koprivnic—Osijek, egy 2., 3, VI. 15.—IX. 15 ig | 23 26 „ —Koprivnic— Wien Sb7— Nagykanizsa—Zagreb—Susak. • "?1416. sz. személyvonattal: egy 2.,\'3, VI. 15.—IX. 15.-ig Susak-Zagreb-Nagykanizsa- Wien Sb, egy 2., 3., Pécs—Sopron déli pu., ejjy 2., 3. o. kocsi Osijek—Kopriv-nica—Gyékényes—Nagykanizsa—Wien Sb. 3 1411. sz. személyvonattal: egy 2, 3., Zalaegerszeg Budapcstkléli pu., egy 2., 3, VI. 15.—IX. 15.-ig Praha—Petrzalka—Csorna—Szombathely—Nagykanizsa—Gyékényes— Zagreb—Susak. • * 1412. sz. személyvonattal: V. 15.—VI. 14. és IX. 16.-tól egy 2., egy 3., Budapest déli pu — Zalaegerszeg. 61422. sz.(személyvonattal: VI. 15—IX. 15.-ig egy 2 , 3., Budapest déli pu.—Zalaegerszeg, egy 2., 3., Susak—Zagreb—Gyékényes- Nagykanizsa—Szombathely Csorna— Petrzalka—Praha. • 1401. sz. gyorsmotorvonattal: egy 2., 3., VI. 15.—IX. 15.-ig Wien Sb.—Sopron Nagykanizsa—Siófok és Graz—Szombathely—Nagykanizsa—Siófok. «1402. sz. gyorsmotorvonattal :;egy 2., 3., VI. 15—IX. 15.-ig Siófok—Nagykanizsa-Sopron—Wien Sb. és Siófok—Nagykanizsa—Szombathely—(iraz. Nagykanizsa—Barcs—Pécs_ Nlgjk.nl- B.ici\'i Pici\'. l.i\'il Indul i,k. i.k. 1420 ÍJ. V. é-5T H-50 2414 Sz. V. 13 5-1 1611 17-48 2406 Gy. mol 1832 1950 2053 2418 Sz. v. 20 21 2705 23 40 II II w. mi ii\'^z1.;. ii - 2407,Ij Gy.mot. || 9 00 2413 l! Sz. v. ! 1154 2431 || Vegv. Il 1816 Píciríl jj Bíróiról II Nagykini-Ind. || tiár* *rk. -41ST 6 58 9 53 I 11-12 13 45 II 1544 19 58 ;i 22 35 A 2406. és 2407. sz. gyorsmotorvonatok közlekednek Pécs—Wien Sb. között. Közvetlen kocsik forgalma: 2413-2414. sz. személyvonatokkal: egy 2, 3., V. 15.—IX. 15.-ig Wien Sb.—Nagykanizsa—Zagreb—Susak, egy 2,3., Wien Sb.-Sopron—Nagykanizsa -Koprlvnica Osijek, egy 2, 3., Sopron—Pécs és vissza. 2431. vegyesvonattal: egy 2., 3., Pécs—Barcs—Budapest keleti pu. Nagykanizsa—Gyékényes—Kaposvár—Budapest Keleti pu || Kanizsáról |] CTtt. | Bpest | j" indul 11-40 £ fflfrö" kp. érk. 20-23 II n 2HT1 Sz. Bpesl kp. ind 230(1 | 7-27 Kinjuára érk. \' 8 03\'\' A 2442/2447. bz. vonalok közvetlen vonátrész\'t visznek Nagykanizsáról Gyékényes Kaposváron át Budapeat-Keleli pályaudvarra. ________Nagykanizsa—Murakereszlur—Koloilba Naiykani zsírói Indul Hová ? ! ESS: 0-27 ■Trleste Roma 1207 Qyors Írrriesle-Rotna] 5 30 11-25 IVentim.Roms 1201 Oyors Ventim.Romai 1821 6 40 jM.-Keit»ziui 1297 [! Vegyes Ij M.-Keresztui| 1147 1201/1202. sz. gyorsvonatoknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mint a Nagykanizsa-Budapest viazonylat alalliak. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, kik felejthe letlen feleségem, Illetve édesanyánk elhunyta alkalmával bármi módon fájdalmunkban osztoztak, ezúton mondunk hálás köszönetet. Hlrschler-családok és Szv. Hahn Barnabásné. Olcsó él |6 szálloda Peiten a IMETROPOLE, ■ Rákóoxi-uton. 150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pengőtől. Az Étteremben »xegedl Farka« Jóika muzsbál, a télikertben délután és este a Virány-jazi játszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hivja meg őket vacsorára a METROPOLE-baü Almamoly, szőlőmoly, pókhálós hernyók ellon Arzola vagy Darsin, Varasodás és llsztharmat ellen Sulfarol, Amonil vagy Solbár. Kombinált permetezíszerck: Nosprasen vagy Tutokil Rózsafák levéltetvei ellen /ROIIKOL Vódőszorek beszerezhetők: ORSZAO JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Nagykanizsa megyei város .io polgármesterétől. 14,134/1938. Tárgy: A leánygimnáziumi internátus bővítésével kapcsolatos szállítások és munkálatok vállalati uton való biztositása. Versenytárgyalási hirdetés. A leánygimnáziumi intcmálus bővítésével kapcsolaloB számlásokra és munkálatokra nyilvános írásbeli versenytárgyalási hirdelek. Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel I. évi |unius 30 án déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán bckü\'denl. A kiírási müvelel hétköznapokon d. e. 10—12 óta közöli a v, mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető. Nagykanizsa, 1938. junius 7. 1043 Polgármester. 14456/1938 Tárgy: Füleiméi iitétestliie. Bérbeadási hirdetmény. Folyó hó 13-án, hélfőn délután 2 órakor a lelekutl erdóórl lak melleit levő cca 800 négyszögöl kasiálól a helyszínen tartandó árveiés utján bérbeadom. Nagykanizsa, 1938. junius 9. im/ Polgármester. 1938. |unlm 12 Szenzációs a legmodernebb fazonok- ét legpompásabb sxlnekbea legolcsóbban Brónyai Divatház Horthy Mlklós-nt 1. sz. FIGYELEM I Csak •USrangu mlnő.é-get taitok ■ minden darabért garanciát vállalok. A Zrínyi pályán pünkösdkor lejátszott kerületi taniaavaraaiifak bajnokai ITAL-SPORT (Budapest) tltákkol győztek. Kórzetképvlselot : I17S ürUnhut Elemér Oeák-tér 2. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 12.899/1938. Tárgy: Harcszetü lóvészel. Hirdetmény. A helyőrség ciapalaí folyó évi lunius hó 13, 15, 17, 21, 22, 24, 25, 27, 28-án ét |ullus hó 1, 2-án naponta 6 órától 18 óráig a Tölgyes erdőben levő harcazeill lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez idő alall olt tartózkodni tilos, mert élei-veszélyes. Nagykanizsa, 1938. május 25. U29 Polgármester. 14455/1938. Tárgy : Erdei nyiladékok, tisztások (kaszálók) bérbeadása. Bérbeadási hirdetmény 1. Folyó hó 13-án, hélfön délelölt 9 órakor a városi Alsóerdőben levő összes erdei liszttlok, nyiladékok, valamint a szarkaréti és beie-nyei fiatal ültetéseket; 2 ugyancsak folyó hó 13 án, héifön déli 12 órakor a felsőerdei récsei műút melletti tisztás, összes nyiladékok, a megszűntéiéit felső-erdei gyümölcsös fel nem kapáll területei és egyéb kapálható füvesterületeket; 3. folyó hó 14-én, kedden délelőtt 9 órakor a gördövényi erdőben levő utpásztákat és tisztásokat; 4. ugyancsak folyó hó 14-én, kedden délelőtt 11 óiakor az alsónylresi összes nyiladékokat folyó évre nyilvános szóbeli árverés ul|án kaszálásra bérbeadom. Találkozás: 1. folyó hó 13-án délelőtt 9 órakor az alsóerdőörl laknál; 2. ugyancsak folyó hó 13-án déli 12 órakor .Cseresznyés" erdőréiz déli végében a műulnál; 3. folyó hó 14-én d. e. 9 órakor a sormásl mfiut melleit, a OőidO-vény erdő északi sarkán ; 4. ugyancsak folyó hó 14-én d. e 11 órakor az alsónyiresi erdőőti laknál. Nagykanizsa, 1938. |un!us 10. Polgármester. Nyomatott a Uatu«donoa K.azg^d.iágl RéazvmyUtsaság k6ujynyomdíjto «n Nagykanizsán. I\'olelís üjietTeMaí ZaUI KArolj, 78 fiviolytm 132 síim Nagykanizsa, 1988. junlui 14 kedd Ara 12 Hll. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP te UadóWnlal: P&d 5 uim. Felelős szerkesztő: Barb.rlt. Lajo. SSS^LVjáSJU^iTÍ Félelmetes zivatarban fogadta Nagykanizsa az Aranyvonatot és estétől reggelig tömegekben hódolt a Szent Jobb előtt Kilencszáz oszlcndejc hanyatlott le a Szent Kéz ós ina, közel évezred múlva, mint a magyar élet útmutató csodája járja be az országot. Szent István mulandó ember volt, <le hogy alkotását minden időkre szánta minden sorsok Legfőbb Ura, annak bizonyságát a lioltában Ls örök Szent Jobb csodájában adta népének ós az egész világnak. * Az első szent király csodálatos Jobbja !KX) esztendő után eljött Zala-ország lüktető szivébe, Nagykanizsá. ra is. Zrínyiek, Bornemisszák, Alapyak, Batthyányiak hősi szelleme borult erro a városra abban a mélységesen ünnepi méghatódotlságban, amellyel készült a Szent Jobb fogadására. Vá-rosépitő eleink alkotóereje, tiszUK polgári öntudata, kemény, dacos mű- gyarsága dobogott ezer meg ezer sziv izgalmában, amivel e/t az ünnepet várta. Soha még ilyen ünne|>e nem volt Nagykanizsának. Ezer éves töiténelem levegője, áhilalu borult a kemény időket élt fulakiu. És hit raka.lt belőle. Hit a magyyar hivalotlságban. Bcmény fakadt belőle. Kemény, ami nélkül ma önmagát kellone a világnak pusztulásra Ítélnie, és szeretet is,., talán. Szeretet, amiben ennek a pár millió magyarnak minden testvér-szivei egybe kell markolnia, ha azt akar. ja, hogy az uj ezerév vajúdó küszöbén le ne sodorja a vihar Szent István népét arról az útról, uincly egv a magyar élettel s amely utat <)00 óvig ez a most országát járó Szent Jobb mutatott. Kétperces fogadtatás délután 2 órakor Vorró nyári vasárnap délután volt tegnap. Nagykanizsa lolio-gódiszes utcáin lázas kéíixÓi.Sdés a Sient Jobb elli fogadtatására. Az Aranyvonat délután 2 óra 11) perckor kétperces megállással Kaposvárról jílvet, éppen csak áthaladt Nagykanizsán, lir-re a kélpercre is megmozdult a város. A gyönyörűen díszített pályaudvaron olt áll a határőrök illsí-százada. Ott van vitéz Síékcly János állomásparancsnok. dr. Krátky István polgármester, I\'. Cziríusz Vlklorin plébános, dr. Dobreczenvi rendőrkapitány ,u kapitányság li. vezetője, dr. Hegyi Lajos főjegyző, a róni. kai. egyházközség elnöke és bőbben a hivataiOs és társadalmi vezetők A .perron lelve ünnepváró emberek tömegével. Köztük sok a falvak idezarando-koll népe ,akik papjaik vezetésével vonaton .gyalog, szekereken egész nap érkeztek Kanizsára: Különösen nagy számban jótlek Kozma György plébános vezetésével a récsciek N\'égy perc késéssel futott be az Aranyvonat. Sokat\' olvastunk ,hallottunk róla, mindenki látta képeken. A valóság mégis szinte lenyűgöző voll. Ennél fenségesebbet nem lehetett volna elgondolni a magyarság számára, ami méltóbban és felemelffliben csatlakozóit Volna az Eucharisztia ünnep-sorozatához ,minl az országot járó Szent Jobb és maga a csodálatos szépségű Aranyvonat. Nem csak a gondolat tartalmi nagyszerűsége és szimbolikus mélysége emeli meg a leikeket, hanem a rendelés külső poinpá jának történelmi méretei is. Apostoli ketlőskeresüt fehérlett az Aranyvonat virágos mozdonyának orrán. A hat kocsi közt középüti a Széni Jobb üvegfalú, szentkoronával diszitell, oldalfalain a magyar szentek képét hordozó remekmű, a tulaj donképeni Aranykocsi. Az üveg. fal mögött a Szent Jobb, körülötte ünnepi ornátusokban a papság, feszes diszben a test-, őrejk. Minden fej önkéntelenül meghajolt, amikor az Aranyvonat lassan megállt a kanizsai pályaudvar sinein. Á vonalból Huszár Károly, dr. Simon György prelátus és disz-magyaros kísérők szálltak . . le egy pillanatra, fogadni a kanizsaiak tisztelgését. Dr. Simon György a megyésjmspök képviselőében kisértte az Aranyvonatot az egyházmegye területén és a lényéhez tartozó szeretetreméltósággal vállalta a plébános kérésérc, hogy az országzászlónál emelt diszoltáron ő fogja mondani az éjféli szentmisét. Sok beszélgetésre azonban nem volt idő. A vonat indulást jelzett s a Szent Jobb első két perces kanizsai tartózkodása végetért. Az Aranyvonat (ezúttal valóban nem frázis a szó) méltóságteljesen kigördüli az állomásról. A halárörslég dísz-százada tisztelgett, a liatárörzenekar a Himnuszt játszotta. Ennél áhítatosabban la Ián még soha nem hangzottak a magyar imádság hangjai a csjirnok füstös, öreg falai között. Mire a Himnusznak vége voll, az Aranyvonat már valóban arany fényözönben csillogott vissza a vágányok kanyarodójából. A díszkocsi tetején, a szent korona l\'eletl összeborult angyalszárnyakról, tűző nap* sugarak fénye intett bucsul a tömeg imádságos csendjének. Díszbe borul egész Nagykanizsa Közben diszbe borull a város belseje, ahol esti visszaérkezése után végig kellelt vonulnia a Szenl Jobb-ttuk. Az országzászló előtt felállították a dlszoltárt Virágok ós zöld növények erdejében. Toronymngas ár hótok fenyőfüzéres rudjaín hatalmas ncm-ett lobogók. A lő uton keresztbe kifeszített sodronyokon végig lobogó-sor. A házak ormain mindenfelé nemzeti szlnü lobogók |H)inpája. A házak ablakai, üzletek kirakatai virágos, szőnyeges díszben, tele gyertyákkal és vil-iiinyógőkkel. A Dobrovits-ház emeleti frontján aranyos balusztrádol kapóit minden ablak. A fcl.sőtemplom testőr-gesztenyefáinak összeboruló lombja közölt hatalmas vlllanykcreszl. Ugyanilyen a plébániatemplom t>rnyán. A cintóriumtól a bástya reléit vógig piros-fehér-zöld villanyfüzér. Lobogó és cimer-diszben a pályaudvar egé-sz környéke. Az országzászlónát refleklorok és hangszórók. Az utcai közvilágítási rész&Jsmcr-len nobilis áldozatkészségével aftráva-vőlgyi önzetlenül és kitűnően végezte. A délután folyamán egymás után érkeztek uj és uj falust zaV&ndoklatok zászlók alatt. I.egmeghatóbb volt a horvát ajkú falvak zarándok-népének ajkán a kanizsai utcán vógighangzó Hol vagy István király... Már délután 0 óra előtt megindult a tömegek áramlású a vasút felé. Hét órakor felállt a határőr.kordon végig a Horthy Miklós uton. A vasúti utasforgalmat a Csengery uton ál bonyolították le. A Horthy Miklós uti sorompó vonalát r-sak u hivatalosoknak és kijelölt testületeknek volt szabad átlépni. Itt benn volt egész Kiskanizsa. Olt sorakoztak a számukra kijelöli járdái őszeken. A sorompón belül gyülekeztek a hatósájíok és hivatalok fejei, a tisztikar. OH s\'.llt a disz-század a halál őrzenekur, a/, összes iskolák ifjúsága, cserkész ós levente csapatok. Az állomásépület előtt sorakoztak uz apácák, majd megérkeztek feszülettel ós egyházi zászlókkal a szerzetes és világi papok, egy részük teljes díszben, más részük karingesen. Olt sorakozott a vitézek szakasza, a frontharcosok, a Baross Szövetség, uz Ipar-lestülél. C.yönyörü voll a magyar ruhás hölgyek (soiK)rlja dr. Krátky Ist-vánné vezetésével. (Nem lehetne gvak. rabban látni e/.t a festőién szép cso-l>ortot ünnepélyes alkalmainkkor?; A ointóriumban gyülekezett ezalatt a többi egyesületek körmenete és hosszú menetben uz is elfoglalta kijelölt helyeit végig a Horthy Miklós uton. Ott voltak zászlóik alatt a harmadicndiek, Ollárcgye-sülel, u kongregációk, lámpákkal kezükben a missziósok, a Leányklub, a Keresztény Jótékony Nőegylet, a MANSz, a keresztény Tisztviselőnők Egyesülete, Legényegylet. Credo; a postások zászló alatt ,stb. Mindenütt példás rend ós fegyelem. A rendőrség ós a liatárőrség teljes üzOmben, i>onlosan működött, kar 11 ve a rendezőgárdával, amelynek élén a városháza részéről dr. Pottyondy József aljegyző, az egyházközség lészé-ről (iozxlán Ernő irodatiszt állt. Az Aranyvonat megérkezik Hét óra 45 perckor érkezeit meg vitéz Székely János állomásparancsnok. Pár vezényszó, jelentések. F. Cziríusz Viktorin plébános és Gazdag Ferencpüs-pöki tanácsos a papsággal a perronon áll fel, Kovács Nagy Pál főtanácsos, a rendőrkapitányság vezetője utolsó intézkedéseit adja ki a bevoimjás rend* jének biztosítására. Talán abban a pillanatban-, amint az Aranyvonat feltűnik a kanyarodóban, a Mura felől gomolygó sötét felhőtömegből megdördül az ég. Aztán kürtjel. Fontosán 7 óra 50-kor beful az Aranyvonat a kanizsai állomásra. Á vasul kitűnően működik : — maga a Szent Jobb kocsija hajszál-pontosán a bejárali ajtó előli áll meg ugy, hogy kívülről éppen a Szenl Jobbot lálni. Abban a másodpercben mintha megmerevedne a hatal- mas, emberekkel lele tér. Az áhítat csendje ez. Feledhetetlen pillanat. . A szunyog-zümuiógést hallani lehet. A zenekar Jlering karmester vezetésével a Himnuszt jálsza, amikor határőrök, rendőrök kettős sorfala között, elől a papsággal, megindul aranyos kocsijából a Szent Jobb. Villám cikázik át a sötétedő égen, dübörgő égzengés fenyeget bele az ünepi hangulat legszebb perceibe. Az állomásépület előtt leterített hatalmas piros szőnyegre most lép rá a testőrök) délceg őrnagya, utána az alabárdos testőrök négyszöge. A\' Szent Jobbot négv kanizsai pap hozza a vállán. Utána Mészáros János érseki helytartó püspök-süveges, jóságos alakja és dr. Simon György prelátus, dr. Hott püspök képviselője. Meggybordó diszwagyarban vitéz gróf Teleki baljai nm*m 1938. janim 14, Béla főispán és fehércsipke-fiUylas fekete magyar díszben a főispánné. Diszmagyarban Zala-vármegye törvényhatósági bizolt s^gának küldöttei: Bezerédy Fe re ne, Békássy István, Háry Dezső és dr. Ajtay Barna főispáni titkár. Az Aranyvonattal érkezett dr Huszár Károly, ki a Szent-Jobb egész országjárását végig kiséri. I)r. Krátky Istyán polgármester és dr. Hegyi Lajos főjegyző, az egyházközség elnöke jön még a perronról a Szent Jobb után, mindketten zsakelt-ban, cilinderrel. A piros szőnyegen, a testőrök festői négyszögében a Szent Jobb és a menet megáll. Már erősen mennydörög, amikor dr. Krátky polgármester megkezdi üdvözlő beszédét. —■ Nagykanizsa és vidékének magyar népe az isteni Gondviselés előtt mély alázattal és hálával meghajolva, büszke magyar örömmel és reményteljes magyar hittel köszönti a Szent Jobbot A Gondviselés 900 év minden viharában megőrizte ezt a Jobbot, hogy kimeríthetetlen erőforrása legyen a magyar nemzetnek, vezesse, bátorítsa, irányítsa azt sorsának utjain. Nagy és szent első királyunk glóriás alakját látjuk e Szent Jobb mögött, aki Krisztust kereső és Krisztust megtaláló, hivő lélekkel emelte magasra szent kezében a keresztet, amely ezt a hazát megtartotta és utiát minden időkre kimérte. Kardot is tartott ez a kéz és az országot épitő munka szerszámait is ez a jobb adta népe kezébe, kereszttel, kurddal, munkával állt ez a nemzet azóta, 900 esztendő minden megpróbáltatása között. A várvédő magyarság kezében ma is ugyanaz a szűzmáriás lobogó leng ,amelyet a szent király adott a kezébe. A szilárd fundamentumot, melyet 0 állítót l, semmisem tudja megrendíteni. Hisszük, hogy a S\'zenfc Jobb vezetésével uj ezredév elé nézünk. Tedd, Szent Jobb, egymásba a magyar testvéri kezeket, hogy mindnyájan, kik magvarok vagyunk, a Te útmutatásod szerint indulhassunk el az uj magyar ezerév felé. A polgármester beszédét be kellett fejezni, mert a kitörd vihar előszele söpört át az ünneplő. Nagykanizsán. A Mura felöl már fekete volt az égbolt és ólmos felhők lepték be lassan az eget köröskörül. Égiháború a Szent Jobb felett Elől a fáklyás határőrökkel, a zenekarral, a Hol vagy István király hangjai mellett inegin. dalt a szép. hatalmas körmenet. Még nem ért azonban a menet a vasúti nagyházakhoz sem, felhőszakadásszerű özönvíz szakadt le a hirtelen összeszaladt fellegekből. Félelmetes zivatar tört ki. Egészen a közelben cikáztak a villámok, ijesztő meny-dörgés kíséretében. A liomok-komáromi hegyen látni lehetett egy becsapott villámot és az általa- felgyújtott ház tüzoszlopát. Pillanatok alatt bőrig ázott mindenki. Merő viz lett a testőrök gyönyörű díszruhája, az aranyos papi pluviálék. A körmenet közönsége pillanatra megtorpant, de csak kevesen hagyták el a beosztásukat. A rend fenntartása ezekben a pillanatokban nem volt könnyű feladat, de rendőreink ezzel isi megbirkóztak. A nagyházaknál már olyan erejű volt a felhőszakadás, hogy a Szent Jobbot vivő díszkíséret kénytelen volt beállani az ütmen ti fák alá. Ili várták meg, mig megérkezett a Szent Jobb fedeles autója. Erre felszerelték a szent ereklyét és most már csendesedő esőben a körmendi újra megindult. likkor pár pillanatig az utmenti közönség egy része átlépte a kordont és bevegyült még a Szent Jobb kísérete közé is, de a rendőrök csakhamar helyreállították a rendel. A körmenet csoportjai, a járdákon felsorakozó tömeg legnagyobb része az eső ellenére is kitartott. De a körmenet külső pompája odavolt. A diszmagya-rok, a fényes egyenruhák, a hölgyek magyar ruhái, az előkelőségek fekete rendje ázott, csapzott lömeg volt, mire a cin-tóriumhoz érkeztek. Innét nem is ment tovább a körmenet, ha-\' nem befordult a templomba. Ezafatt a pazawl kivilágított feldíszített Főutcán, a D»ák-té-ren beláthatatlan embersokaság várta türelmesen a körmenetet; a zivatar sem kergette szét őketj bíztak abban ,hogy mint az Eucharisztikus kongresszuson kél alkalommal (vagy a kanizsai 18-as szobofvíVatásánál) ez-uttal sem lesz akadálya az időjárás mostohasága a kanizsai keresztény magyarság nagy és a szó egész értelmében páratlan demonstrációjának, fiikor nagy későre megtudták, hogy a körmenet nem jön el az országzászlóig, az itteni tömeg is elindult a plébánia templom felé. A plébánia templomban a szentélyben helyezték el a Szent Jobbot, mellette a határőrök diszőrsége állt, körülölte a főispáni pár, a megye küldöttsége. az egyházi, katonai é^ polgári előkelőségek. Percek alatt szorongásig megtelt a templom. P. Clrfusz Viktorin plébános a Szent J}obb előtt térdepelve, a következő felajánlást mondotta: — Jóságos Istenünk hál ít adunk neked, hogy a Te végtelon kegyelmedből megérhettük a inai naj>ot, amikor alázatos szívvel és mélységes hódolattal leborulhatunk első * szent királyunk Áldott jobbja előtt. -- TC állott Jobb! A Te intésedre telepedett le ez a vándor nép, a Te fenyítő mozdulatodra fordított hátat n pogány Ságnak s lett egységesen ka-Iholikus. S ez az a kéz, amely a ke- resztet ős n kardot felváltva tartotta, most itt pihen előttünk. l-ljölt mikőzénk hogy megáldja Nagykanizsa és Zala népét, hogy áldást adjon azokra, akik hisznek, remélni tudnak és szeretnek, de ismét kemény ököllé szorul össze, amikor azt látja, hogy egyesek a nagy egysé get kis széthúzásokkal vagy csúnya anyagi érdekből meg akarják bontani. — Jóságos ÚristenI Népünk Istenej Te 1000 évvel ezelőtt hazát adtál nekünk. Te 1000 év elölt csodálatos küldetéssel olyan magyar királyt állítottál harcos országunk élére, akinek kezében egyszerre csillogott fel a kard és a kereszt. — Amig az ő utján haladtunk, na-gyök és bollogok voltunk, de amikor letértünk arról, amikor a szélluizás és egycnetl\'nsé.í Aepto bc a magyar sziveket, keserűség s panaszos sirások, meg lánccsörgés hangját lengette a Kárpátok szele. — Szent István királyunk, Te hazát adtál\'nekünk, de a Te "fénylő szemeid ma már átliatolnak a téren és időn, azok látják, hogy mit szenved néped ma a tfsonka haláron belül s azon kivül. — Esedezve kérünk Téged, táruljon szél szent Joblwd ál lásra. A Idd meg a Te népedet, Iwgy legyen az megint erős és hatalnas. - Onts beléje hitet, olyan hitet, amely Krisztus keresztjéből fakadt, önts beléje reményt, hogy ne csüggel-jcn, ne nézzen könnybeborul! fáradt tekintettel mindig maga elé, hanem szikrázó szemmel vágjon utat magának: a négi határok felé s önts beléje szeretetet, hogy minden keresztény magyar egy nagy testvéri mcl;g ölelésbe fonódjon össze. — Dicsőséges első királyunk! Erezzük, hogy nemcsak ál lott Jobbod, hanem nagy lelked is itt van közöt-lünk. - Jobb kezeddel odatüzted a kettős keresztet a hármas lrnlom közepéid, de o hármas hulom körül ma Idegen zászlókat lenget a szél, a négy folyó vize is idegen érdekeket szolgál s csak a rab magyarok könnyei duzzaszlják naggyá. — Esedezve kérünk, légy szószólónk Istenünknél légy közbenjárónk Magyarország Pátronájánál hogy adjanak nekünk erőt, kardunknak győzelmet, Vizvezetékszerelést garanoia mellett készít - MENDLOVITS szivünknek kitartást, hogy minél előbb Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Szabadka és Nagyvárad szabad magyarjai hódol hassanak előtted s dicsérhessék az Urat,\'aki szereti népünket ert a sokat szenvedő, "Vergődő, de benne bizó magyar népet. A szertartást a Hol vagy István király, a Himnusz és a Pápai Himnusz fejezte be. Utána megkezdődött a tömegnek egész éjszaka tartó elvonulása o Szent Jobb előtt. A falvak zarándokaitól kezdve a város legelőkelőbb lakósaiig mindenki látni akarta a Szent Jobbot és hódolni előtte. Ebben a szüntelen tolongásban sok dolguk van a leventékkel megerősített vöröskeresztes mentő-őrségeknek, mert egyik ember a másik után ájult el, lett rosszul a szorongásban és hőségben Éjfélkor mise volt a plébániatemplomban. Ezt a megyéspüspök képviselője, dr. Simon György prelátus pontifikálta "nagy papi asszisztenciával, zsúfolt templom áhítatos közönsége előtt. Ekkor már, de már félórával az esti bevonulás után is —» holdvilágos szép este volt. Olykor egy-egy felnő átszaladt még a város felett, de csak szelia csepergéssel öntözte meg az elázott, mélységesen elszomorodott várost, amelv a Szent Jobb |>rogram legszebbjétől esett ej az esti rövid zivatar miatt. Nagykanizsa búcsúja a Szent Jjbbtól Némileg kárpótolta a kanizsaiakat | a Szent Jobb reggeli búcsúztatása. ; Napsütéses, kék ég tnosolygotl a dr. Mészáros János érseki helytartó inisé-jéie igyekvő emberekre. A templom már öt órakor tömve volt. I\'él hat után elindult a körmenet a Szent Job-f>al a vasút felé. Ekkor már xjjn\\ fel-hősödni kezdett s mire a menet a vasútra ért, njra, de ezúttal egész ár-taUanul, szemerkélni kezdett u? eső. A pályaudvaron már elhelyezkedett a dísz-század, a halárőrzcnekar, a cserkészcsapatok ,sorfal i. A Szent Job-InA érkeztek a zászlós egyesületek, az (apácák, a \']>a|)ság, a katonai, és jkiI jári l»ivalalosak csoportja. Nagy közönség gyönyörködött az Aranyvonatban, a melyben elhelyezték a Szent Jobbot, hogy utána dr. Hegyi Lajos főjegyző, az egyházközség elnöke búcsúzzék tőle a következő szavakkal: — Legyen hálj és dicsőség az Orókkéval) Istennek, liogy a tegnapi, méreteiben hatalmasnak, külsőségeiben fényesnek, áhítatában i>cdig magasztosnak mutatkozott körmenetért mintegy kárpótláskép megengedte, hogy e trianoni végvár történelmi falai között újra összcscieglett hűséges magyarok bcniutatliatták alázatos hódolauikat „ legszentebb nemzeti ereklyénk: első apostoli szent királyunk megdicsőült Jobbja elölt. — Bol log a mai magyar nemzedék, hogy énekbe foglalt könyörgő himnusza meghallgatásra talált, mert imc.-a magyaroknak hőn sóvárgott tündöklő csillaga ragyogó királyi pompával taz ö Szent Jobbjában szimbolizál-tan diadal nas országjárást tart. Sereg, szemlén volt itt nálunk Is, hogy meg-liollgassa a pusztulás és romlás örvényébe tévedt szomorú magyarok bün. bánó zokogását, Szent Jobbjával pedig — amiként egykoron tette — visszavezessen bennünket a krisztusi hitűek, az igaz testvéri szeretetnek é* a nemzeti életnek általa alapított integer blrodal nába. , — Amikor Pannónia föl Íjén országi) utadra tovaindulsz, dicsőséges István király, emlékezzünk az ének szavaira, hogy ....virágos kert vala lmjdan Pannónia,, amely virágos kertbe legszebb ékességül a Te liliomos szent Fiadat ültetted, óh add István király, hogy Punuoniának magyar könnyel öntözött szent földje újra virágos kertté változzék s ebben a kertben a Te bölcs intelme\'.d és példa-a lá-sod nyomán a hit éi a hnzasze etet a maguk teljes pompájában Ismét felvirágozzanak. — ölt dicsőséges István király eszközöld ki mennyei Uradnál a Királyok Királyánál, hogy mindnyájan apák és hitvesek, ifjak és öregek a Űrnapra Hölgyek részére! Gyönyörű divatcipők, íehércipők, szandolettek, harisnyák 1 Gyermekek részére! Fehér-, lakk- és szines gyermekcipők, szandálok, tornacipők 1 Urak részére! Nagyon szép divatcipők, week-end cipők, szandálok, zoknik 1_ Legolcsóbban és legjobb minőségben MILTÉNYI oipAUzletben l ő-ut2 sz, 1938 junius 14. ZALAI KÖZLÖNY S Te Szent Jobbod látásán megittasult lélekkel hűségesen követhessük tündöklő erényeidet és\' ennek a drága Üiagyatéknak a tiszteletében mindörök. ix) álhalatosan meginiiradjunk. — Legyen áldott a szent hazai föld, amelyet királyi méltósággal diadalmasan bejársz 6s legyen boldog a nemzet, amely Előtted alattvalói hódolattal őrök hűséget esküszik! — Dicsőséges szent királyunk Szent Jobbja! A magyarok fölséges Istene vezéreljen országjárásod további utjain! {\' \' A Himnusz és a Hol vagy István király hangjai melleit gördült ki az Aranyvonat, amelynek üvegfala mögött ekkor újra ott álltak már a szent ereklye körül az alabárdos testőrök is. A perron hosszában, sőt azon tul is a-"közönség hosszú sorokban állt, hogy közvetlen közelből láthassa az Aranyvonat lélekemelő pompáját és még egy foliásszal bucsut vehessen a Szent Jobbtól. Miro a búcsúztatók visszaérlek a csendes esőben a városija, olt már bontották a ,nagy ünnep diszeit és megkezdődött a hélkőThap. I)e mintha (ez a hétköznap a lx>rus ég alatt sem lenne olyan szürke, mint n többi! Az Aranyvonat a lelkek edző aranyfürdője volt; élctsugaras emlékei ilt maradtak az emberek szivél>cn, agyában, idegeiben... Szent István népe hitében, munkakedvében, birodalmában, küldetése tudatában erősebb, acélosabb lelt ettől a látogatástól. (b!) . o A Szent Jobb postabélyegző amelyet a Bélyeggyűjtők Asztaltársasága -NTjerzclt meg Nagykanizsának dr. Tliolway Zsigmond segítségével, igen nagy forgalmat bonyolított te a két pos tahivá talban. Közel másfélezer pengő értékű bélyeget vásároltak és bélyegeztettek le a kanizsai postán a kanizsaiak és az ország minden részéből jelentkezett érdeklődök. A Nagy. kanizsai Bélyeggyűjtők Asztaltársasága nemcsak a magyar filatéliának tett ezzel szolgálatot (és nemcsak azoknak a városoknak, amelyek Kanizsa úttörése alapján kaptak liasonló bélyeg, zőt), — hanoin elsősorban Nagykanizsa város nevének és pro|>agimdájánttk, famely a luclyi bélyeggyűjtők munkája nyomán most már másodizben került az országos érdeklődés középpontjába. • Az Aranyvonat ma délelőtt 10 órakor érkezett Pécsre. A t. Ház Budapest, junius 13 A képviselőház mai ülésén a pénzügyi tárea költségvetését tárgyalták. Rakovszky Tibor kifogásokat loj-jeszlelt elő a szanálási programot illetőleg, kif» jelentette, hogy az még nincs« elég előrehaladott stádiumban. — Rosszak az értesülései — szólt közbe Reményi-Schueller pénzügyminiszter. ^ ) Malasits C.éza, Dobri Lajos, Kun Béla ós Kszterhézy Móric gróf felszólalásai után Reményi-SchncUer Lajos válaszolt az elhangzottakra. JMi!, baay JolgM" Sziklay János lrta: dr. Rákosi Gyula, a Dunántull Közművelődési Egyesület alelnöke Sziklay János őméltóságáról, a mi egyesületünk szeretett elnökéről, ősz vezéréről akarok szólni. A mi kedves magyar nyelvünk különös jáléka, hogy amikor az öregség fehér hava ljpi el fejünket, orrc azt mondja, hogy uz illelő megőszült. Van eblrtJn a szóhasználatban valami gyengéd, magyaros tapintatosság is: az om. bérre alkalmazva ősznek in\'v\'.\'zi a lelet. Talán azért, hogy az illelő, aki már benne van. valahogy <\'1 ne búsulja magái. Bizonyosan Önök is észre veit ék, ?K>gy a mi szeretett, ősz elnökünk a magyar nyelvnek m"ég ezzel \'a tapintatosságával,sincs mogeléged. ve. Mert ahogyan ő tesz vesz, mozog, sőt ha ép|X\'n kell inéi? az elnöki csengői is olyan fürgén tudja kezelni, minderről íu\'künk a \'tavasz jut az Oszünk]>o. Az ő fiatalsága nem ismer fá. radságol, akadályt. távolságot^ rossz időt, amikor a Dunántúli Közművelődési Kgycsülct ügyéről van szó. Kz az ügy, kOKmösen a mai időkben, nem egy szerény egyesület ügye, hanem az egész magyarságé. Azé a magyarságé, melynek tragikus küzdelmeit, hősies fennmaradását Sziklay János költői lelke az ö gyönyörű .Magyar Végzet cimü munkájában énekelte meg. A magyarság ma ismét n:»gy történelmi idejét éli. A szörnyű dübörgésben, inelv körülöltünk az egész világon tombol, itt áll egyedül valóságában muga a magyar. Amikor magyart mondok, nemcsak a szoros értelemben vett magyar. ra gondolok, hanem az Idegenajkunkra is, akik ebben a csodálatos történelmi és földrajzi magyar sorsközösségben élnek velünk. A történelem folyamán a mi jó sorsunk mindig az övék js volt. Balsorsunk őket is sújtotta, ök sem álmodhaltak u magyarságétól elkülöníteti álmokat. A Hazádnak rendületlenül, őrájuk is éppen ugy áll, mint miránk. A Dunántúli Közművelődési Kgycsülct a törzsökös magyarság és az idegenajka magyarok testvériségét ápolja. És büszkén mondhatjuk cl hogy sikerrel ápolja. Ma lebben az országban ezt kell tenni minden magyarnak, mert akik ittf egyfltt élünk, ogyeknek kell lennünk a történelemnek ebben a viharában, amelyen tul \'a szebb és a boldogabb jövő közeledik felénk. Sziklay János, a ml elnökünk tántoríthatatlan magyar hittel, cél. tudatos akarattal ebben az irányban viszi előre egyesületünk zászlaját. Az ő puritán lelke nem ismer más földi boldogságot, mint magyar nemzete l>ol logságát. Kzért küzd, ezéit harcol ma is, mindnyájunkat megszégyenítő fiatalos "hévvel. Tavaszt mutat a a télben, hogy a csüggedő lelkck-ben a magyar tavasz igéretét ébren tartsa. Kérjük a. jó Istent, hogy Sziklay János őméllóságát erőben, egészségben és fiatalos tetterejében a magyarság, a magyar irodalom és egyesületünknek javára még hosszú ideig tartsa meg. Elhalasztották a Balatonszentgyörgy-kiskomáromi útépítést Egész Délzala örömmel velte\' a minisztérium elhatározását, liogy a Balatonszentgyörgy-kis-komáromi ut építkezése még az idén meg fog történni. Ez az intézkedés Nagykanizsa álláspontjának sikerét jelenlétié volna a lyás lervek és akarások mejletl, nevezetesen, amelyek a Keszthely felé való gravitációt szerették volna lchelővé tenni. Az útépítés már kiirás előli voll, amikor — mint megbízható forrásból értesülünk — az illeté- kes tényezők elhatározlak, hogy a Balaionszcnlgyörgy—kiskomá romi iitépilkezcsl elhalasztják. A megbízható forrás szerint bizonytalan meg az is, hogy a jövő évben kerül-e az útépítés kivi lel re. Miután hirünk feltéllcnül uulentikus, a város vezetőségének mindent cl kell követnie, hogy az annyira óhajtott és szükséges útépítkezés mielőbb megvalósulhasson. Imprimée-, divatvászon-, karton-, puplin-, selyem-, siffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM, Iskola és politika Teleki I^U kultuszminiszter ai napokban utasította a tanügyi hatóságok vezetőit, hogy az iskolában semmiféle politizálást ne tűrjenek ínég, Iegyenaz kor-í mánypárll vagy ellenzéki, mert az iskolában politikának helye nincs. Az egész osztatlan magyar közvélemény helyesli a kultuszminiszternek ezl az intézkedéséi, meri valóban nem az iskola feladata ,hogy politikával foglalkozzék. Elsősorban az iskolában járó gyermekek Iclko még fejletlen ahhoz, hogy a különböző politikai jelszavak közöli kritikai megkülönböztetést legyen s igy az iskolai politizálásnak olyan lelki zűrzavar lenne a következménye, amely egyáltalán nem kívánatos. A fejlődésben levő gyermeki lélekre végzetesen hathatna, ha a politika megmérgezné, hiszen még a l\'elnőtlek közöli is súlyos és végzetes eltévelyedéseket okozhat a meg nem értett vagy félig megemésztett politikai agitáció. Másodsorban a mai iskola annyira igénybe veszi a gyermek értelmi kéjiességét, sőt testét is, hogy a tanulmányi anyagon tul-inenőlcg még politikai jelszavakkal, vagy agitációval terhelni egyenesen végzetes következményekkel járhatna. A legkiválóbb pedagógusok törik a fejüket azon, hogy az egyre növekedő! tananyagot ugy tudják a tanulóknak nyújtani, hogy a súlyos megterhelés ne járjon káros következményekkel. A jó iskolai eredményhez nyugodt és lel nem dúlt lélek kell, már pedig a politikai agitáció különösen a fejletlen korban feltétlenül feldúlja a gyermek lelkét és félrevezeti az értelmét. De még ennél is suIyosal>bi következményei lehelnének az iskola politizálásának. Következménye lehelne a nemzet; teljes széttagoltsága éppen a mai időben, amikor a legszorosabb, legzavarlalanabb nemzeti egységre van az országnak szüksége, hiszen Trianon után vagyunk. de jobb jövőbe reménykedünk. Ilogyan alakíthatjuk ki azonban a jobb jövőt, ha minden magyar mást akar és politikai jelszavak maszlagjától elbódulva, ellenségének és nem testvérének tekinti azt, akinek esetleg más a véleménye. Elég ellentét van — sajnos — a felnőttek társadalmában, hová mélyülne ki ez a szakadék abban az cselben, ha már az iskola padjaiban politikai pártokra szakadt gyermekek üjnénck, a kik természetesen az iskolából kikerülve, még nagyobb szenvedéllyel, még nagyobb hévvel vélnék bele magukat a politizálás nem mindenkinek való forgatagába. A magyar iskolának megvolt eddig is a jól kigondolt és megvalósított nemzéli és hazafias nevelő ereje. KiváK> pedagógusok a gyakorlatból leszűrt tapaszlalatok alapján állapították meg, hogy melyik az a módszer, amely a magyar gyermekek képességeihez és korához raérfc maximális tudást nyújtja s egyben erkölcsi és hazafias szempontból feddhetetlen magyar állampolgárt íievel belőle. A mult és a jelen bizonyítja, hogy a magyar nevelési rendszer politika ___EAUAI KOSLONT__ Budapestre helyezték Bartal Béla nagykanizsai állomásfönököt « nélkül érle cl a célját, meri olyan államférfiakat, tudósokat, művészeket adott a hazának, akik a magyar névnek liirt és dicsőséget szereztek. Azokból pc\'íig ,akiket a sors kegyelme különösebb tehetséggel nem tűn tetett ki, olyun tisztességes és derék állampolgárokat nevelt, hogy a haza mindenkor bizvást számíthatott önfeláldozásukra, férfias kötclcsségteljesitésükrc. Magyar férfi és nő egyformán áldozott a hazáért, ha kellett és Tog áldozni a jövőben is. De nem a politika jelszavai, hanem a magyar nép s az, ezer esztendős Magyarország igazi érdekei szerint. Ez az egészsé- f[es szellem csak akkor marad-íal meg. csak akkor erősödhetik, ha kiűzzük a politikát az iskolából. Mert a politika leg-többnyire csak a pillanat érdekeit tekinti. mig az igazi hazafiság előre néz távolabbi, nagyobb horizontok felé. Elhízott egyéneknél reggelenként éhgyomorra egy-két pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz a bélmllködést hathatósan előmozdítja, az anyagcserét tetemesen fokozza, a zslrmennyiséget megfelelően leapasztja és a testet könnyeddé teszi. Kérdezze meg orvosit. Eladó "" jómlnőségü tölgy talpfa-forgács ürméterenként 71— P árban. Köl.lk.lM.Iott.kn.k k.dv.imény. Rendelni mindenkor. Polgár Testvérek Fakereikedelnl i. T.-iáJ, luáatill Sienllioalló telepén, Király-ntca. i rnk A színházi Iroda hirel Az Euchariszlia és a dicsőséges Szent Jobb\'\'tiszteletének ünnepi elő-adás keretében hódol ma, hétTőn eslo Nagykanizsa város egyháza, közönsége az .Oltáriszentség szentje, misztérium előadásán, bensőséges érzések hozták létre ezt a díszelőadást ez alkalomra, hiszen anyagi eredménye nemes jótékony (élt szolgál. Tartalmában i>edig megismerjük annak a szentnek életét, aki földi életében fényesen mutatta az utat, amit a «ma. emberének kő. vetni keltene, hogy nyugalmát, földi boldogságát megtalálja. Szent Pascal, a szerény ferences fráter élete jelöli ki az Isten kegyelméből földi élettel megajándékozott sártömeg — amit embernek hívunk — hivatását. Jóság, emberszeretet, nyomorullak se-gitése ós lángoló Isten-szereiét: ezt példázza fráter Pascal élete, amely nagy vonásokban ma este j>ereg íc szemünk előtt. Szivünk gyönyörködik benne, lelkünk okulhat beíőlo. Ne színházi előadásnak nézzük ezt a misztériumot, liunem az Oltáriszentség világi tiszteletét ós isteni kegyelemben szentté avatott szent királyunk fenséges látogatásának szivünkbőt feltörő visszhangját. (•) SONJA - KETTEN EGY JEGY-GYEL. Kedden esle az, orosz tárgyú operetteknek legszebbje kerül színre parádés előadásban Oltay Baba, Jatz. W> Cia, Szalma Sándor, Kőrössy Zoltánnal\' a főszerepekben. Harl.11 Bélát, a nagykanizsai jMAV állomásfőnőkét a vasuth igazgatóság Nagykanizsáról áthelyezte Budapestre, ahol a déli pálvaudvar raktári hivatalában nyert beosztást rövidesen soron következő nyugdíjba vonulásáig. Bartal Bélának, mint értesülünk fiZQlgálati ideje letelvén, már StBgy 1MRÉDY miniszterelnök a frontharcosok előtt a tévelygőkről beszélt, akik a nemzetet ingoványba akarják vezetni. MEIZLER Károly, Keszthely országgyűlési képviselője kilé|>cit u Kcresz. ténypártból Béldi Béla országgyűlési képviselővel együtt. i A TURUL bajtársi szövetség nyíl. vánosságra fogja hozni az egyes válla, latoknak a tisztviselőivel szemben la-nusitotl visszaéléseit. A MOVE sárospataki ünnepségén Marion Béla hangoztatta, hogy meg kell alkotni az uj állami, társadalmi és gazdasági rendszerünket. A NEMZETI "FRONT a szakszerve. 7.eiek ós a szabadkőműves szervezetek feloszlatását követelte. ANTAL István államtitkár figyelemreméltó beszédet mondott a Magyarországi Közjegyzők közgyűlésén Pécsett: • Meg kell mutatni a ködben botorkáló koponyáknak, hogy Magyarországon nem lehet más, mint szabató ság befjefé és függetlenség kifelé!-GYÓGYSZERÉSZKAMARÁT állítanak fel, jelentette ki dr. Johann Béla államtitkár a füredi gyógyszerészkongresszuson. A FOKTŐI RÉMET, aki öngyilkos lelt és holttestét egy Duna-szigeten vetette partra a viz, vasárnap temették el (lerjenben. t ll NYILAS verekedőt rendőri fel-ügjelet alá helyeztek vasárnap Budapesten. > I HALÁLOS szerencsétlenség történt j vasárnap Mohácsnál u Dunán. Hét i péesi diák csónakázni ment, a csónak, ról fejest ugrottak, egyik közülük\' Kindlein István 15 éves diák a vizben halálát lelte. SZERENCSÉTLENSÉG érte dr. Csorba Zoltán egyetemi magántanárt a balatoni műúton, motorkerékpárjáról oly szerencsétlenül bukott ki, hogy I sürgősen kórházba kellett szállítani. NEM A KERESKEDŐ a sok, hanem a fojcükéuli fogyasztási kell emelni, csak pár hónapi szolgálata van hátra és nyugdíjaztatása így. már Budapesten fog bekövetkezni. A nagykanizsai állomás uj főnökét is kinevezte már a MAV: igazgatósága Fehérváry József személyében, aki eddig Vácott volt állomásfőnök. Ihangozlatlák u vád kereskedők gyűlésén. A SOPRONKŐHIDAI fegyházban felakasztotta magát az egyik fegyenc: Csen István. VERDIER párisi biboros-érsek interjúban megemlékezett a magyarság és katolicizmus középeurópai lűvutá-sáról, a szociális kérdés megoldásáról és az optimizmust hirdette. FRANCO csapatainuk kezébe került a casKilőni síkság és Albocacr városa, IIAN KA UT I feladta a kínai központi kormány ós a főhadiszállás. ■MEGKERÜLT a kis Wilty Cash gyilkosa: Mac Cal soffőr é-s bevallotta, liogy ő rabolta el és gyilkolta meg a gyermeket, TOKÓRY Lajos palermói szobrát fényes olasz-magyar ünnepségek kere-tében leplezték le. BUDAPESTRE érkezeit a német véderő főparancsnokságának főnöke: Keitel Vilmos tüzérségi tábornok. ID<3 Eső! Prognózis: Délkelet és nyugat felé északi és északnyugati szél, kelet felé még déli szél, az or szág nyugati ós északi részén eső, a hőmérséklet északon sülyed, keleten még nem változik. A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása jelenti i Hőmérséklet tegnap este 9 órakor : + 20.8, ma reggol -f 19 6, délben + 24.8. Csapadék: 4 8-5-. .Deigutass, b w daliazbass r M3». lunlin 14 — (A Credo gy Illése) Vasárnap délelőtt erősen látogatott taggyűlést tartott a nagykanizsai Credo Fellcián ferences-atya elnöklete alatt a fehér teremben. P. Felicián beszédében adózott Szent István történelmi nagyságának és lelkes hazaszeretettel fejtette ki, mit köszönhet a magyarság a szent királynak. Dr. Weber Elek kir. Járás-blró az euchariizllkus kongresszusról számolt be és meleg szlnekoen kaleldoszkópszerOen vonultatta fel impresszióit. Qozdán Ernő főtitkár a Szent Jobb-ünnepség programját ismertette. — (A szerdal növendékhangverseny) A zeneiskola szerdal növendékhangversenye a tanév legnagyobb-szabásu Ilyen rendezése lesz, melynek műsorában az iskola valamennyi tanszakának növendékei dobogóra lépnek. A hangverseny délután 6 órakor kezdődik a zeneiskola földszinti hangversenytermében. A rendezés költségeit önkéntes adományok hivatottak fedezni, igy belépődíj nem lesz. — (Óvodai vizsga Klskanlzaín) A Klsrác-ulcai ovoda helyiségében vizsga voll, ahol megjelent Filó Ferenc elemi iskolai igazgató, Kovács Illés igazgató neje és rengeteg érdeklődő, hogy tanúja legyen a kicsinyek Ügyeskedésének. Sok kedves, kedélyre hangoló dolog, a csöpp-sígek magyar tánca és a műsor gazdagsága dicséri Lehel Vera óvónőt, aki alig féléve, hogy Kanizsára |ölt, máris a közönség legnagyobb elismerését érdemelte kl. — Bud.pe.t l.gdl.atoi.bb cipSt, szandállal és harisnyát Mlllényl ctpö-Uztotben, I\'á-ut 2. — (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt hélen 7 gyermek szüléiéit, 3 fiu és 4 leány: Németh István csendőrtörzsőrmester és Oltlck Teréziának r. k. fia, Birkás György sertéskereskedő és Farkas Máriának r. k. leánya, Csontos János urod. cseléd és Markolán Máriának r. k. fia, Dávid István ké-ményseprősegéd és Sabján Annának r. k. leánya. Tóth József kosárfonó és Sásvári Juliannának r. k. leánya, Sipos Józstf földműves és Boll Rozáliának r. k. leánya, Qaál János bognármester és Szilágyi Teréziának r. k. lia. - Halálozás 6 történt: Németh József máv. vonatkísérő r. k. 69 éves, Szmodlcs Mária r. k. 21 napos, Sárecz György csizmadia r. k. 66 éves. özv. Szíjártó Jánosné Bodai Mária ref. 45 éves, őzv. Haasz Antalné Berkovics Julianna r. k. 88 éves, Gréczi Istvánné Somogyi Terézia r. k. 76 éves. — Házasságkötés 13 volt: Bagonyai István földműves r. k. és Tislér Mária r. k., Deutsch László villanyszerelő Izr. és Szlamek Irén Paula r. k„ Gangler Ernő fogtechnikus r. k. és Nagy Mária r. k., Tóth József cipészsegéd r. k. és Pulai Mária Anna r. k., Fenyvesi Ferenc erdész r. k. (Csurgó) és Major Mária r. k„ Dombai Oyula cipész r. k. és Cim-mermann Gizella Julianna r. k, Tarsoly Ferenc cipészsegéd r. k. és Jeszenkó Ilona r. k., Szokol Ferenc távlrdamunkás r. k. és Nothnagel Anna Mária r. k„ Beke Ferenc államrendőrségi de\'ekliv r. ,k. és Se- A gazdászok adósak maradtak, a föpincért, aki elvette a kabát juhai, kalapjukat, megbüntették firdeke-s ügyel tárgyúit minap u Koszthelyre kiszálkill nagykanizsai törvényszék Makárv Vilmos tanácsol-nók elnöklet? qlall. Az eset röviden a következő: í Még Januárban történt, amikor u hideg idők voltak, hogy u keszthelyi Szokoly.vendéglőbe iK\'tért egy kisebb gazdász társasán likőr partira. Vig llungulat uralkodott, fogyott a jófajta likőr, három üveget is lenyakultuk már, amikor végre fizetésre korült sor. A jökedélyü fiatalok ekkor észivvették, liogy iilm s annyi |>é]izük, mint ameny. nyit a számla mutat. Németh József főpincér erre uz egyik praxitöl elvette sárcipöjél, a másiktól u kalapját, egy harmadiktól a téli kabátját &s vissza, tartottu azokat a különbözei fejében, Mivel az erajtu zálogotás meg nem engedhető, a gazdászok feljelentést tctlck u főpincér ellen, akit a vádhaló. ság zsarolás cimen iierbefogolt. A bíróság kihallgatta a szereplő praxlkat, majd\'figycloinmcl a kőrúlményekic és arra, l»ogv Németh főpincér vélt jogát akartu érvényesíteni, őt 40 Jiengö l>énzbünlelősrc ó. a felmerült költségek megfizetésére Ítélte. A ilélvt vég-reliíytását üzonban felfüggesztene. « —\' (J __ BAEAI KOMjOWT_ Mussolini: iiHáboru eseién hajlandók lesztek-e a legnagyobb áldozatra?" 1938. |unlu» 14__ TISZTA GYAPJÚ! múáuoteh. UÖ1VETLEN A GYÁRRÓL. W/míijrjjTi POSlTÖGtXa h TUD EZ «M<rr. S II. PROUÁSIUA OltOUA\'R urCA,S.,1 GYÁR BUDAPEST.XI.IENKE-UT 117. kulja Emília államrendőrség! dijunk r. k., Tó\'h Ferenc cipöfelaflrészké-szitö r. k. és Pál Lujza Erzsébet r. k, Lenkovits Józsel kömltvessegéd r. k. és Király Mária r. k., Sípos Zsigmond hentes és Mészáros r. k. és Tamás Ilona magántisztviselőn!! r. k. Révész Miklós banktisztviselő r. k. (Szolnok) és Csillag Zsu-zsánna r. k. — Bátorokban a Kopstoln cég vezet I Modern mtntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvoző .ize-tóal teltételek mellett. — (A „m. kir. lőcslszár" elmeállapotát megvizsgálják) Meglrluk, hogy a kfihid.ii szigorított dologházból feltételesen szabadságra került Rzehorz Károly n gy-kanizsai „m. kir. lócsiszár" lopással gyanuiitva került uj a a fogházba. A bíróság most tárgyal a Rzehorz uj ügyét. Védője, hivatkozással arra, hogy védence egy Ízben már elmegyógyintézetben voll, kérte elmeállapotának megfigyelését A biróság helyt adotl a védő kérelmének, elrendelte Rzehorc elmeállapotának megligyelését. A vakbélgyulladás veszélye elleni védekezés egyik hatásos módszere abban áll, hogy az ember a belelt hetenkénl legalább egyszer a természetes .Ferenc Józsel" ktse-rüvizzel — reggel éhgyomorta egy pohárral — alaposan kitisztítja. — Kérdezze meg orvosát. » DlvatelpSk éa axandálok, tennlsz-etpők, tornacipők Mlltónyl clpőűzlot-ben, Fő-ut 2. — Bntorkláliltáaunkat tekintse meg minden vételkéoyazer nélkül. Kopatoln butorárohás. — Naptárt Junius Iá. kedd Hom. kat. Nagy Vazul Protestáns Vazul. Izraelita Szíván hó lő. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg a „Mária" gyógyszertár éa a klskanlzaal gyógyszertár. üözftlrdő nyitva reggel 6 órától eate í óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egóaz nap nőknek.) Molnárok figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető iapnnk nyomdájában. Róma, junius 13 Mussol\'ni a feketeingesek feleskii-vésőnek romagnai ünnepségén beszédei intézett a tömcgljez. — Háború cselén bajluulók lcsz-tekje a legnagyobb áldozatra? — kérdezte a fekeieingesekel. — Igen! — voll a mennydörgő válasz. , Mussolini ezulán kijelentolte, hogy emlékeztetni fogja a feketeingeseket erre az igérelükre. „A Budapest, junius 1.3 Sztranyavszky Sándor földmű velésügyi miniszter a eiráki hősi emlékmű leleplezési ünnepségén beszédei mondotl. Egyebek közi a következőket mondta : — Uj történelmi kor, uj korszellem születésének küszöbén állunk. A történelemformáló erő kel mesterséges eszközökkel meg Prága, junius 13 Vasárnapra 8291 községben volt kiirva a községi választás. Ezek közül 5583-ban cseh és lót, 1098-ban német, 535-ben magyar. 5-ben lengyel többség Itz eredmény. 1398 községben elmaradt a választás, meri a. pártok egységes listát nyujlotlak be. 100 községben csak magyar, 163 községben nagy többségben magyar jelöllek kerültek be. A Illinka párt megsemmisítő győzelme elmaradl ugyan, de a párt mindenült megerősödött. Az eredmények általánosságban megfelelnek a várakozásnak. Az Pozsonyban a .rendőrség teg-naj) este súlyos tu!kaj)ásokra ragadtatta \'magát. A győzelmüket ünneplő lót néppártiak a Slovak szerkesztősége elé vonultak szimpátia tüntetésre. Sidor tót képviselő beszélt a tömeghez, a mely azután magyar, tót és német népdalokat énekeli. Már él-oszlóban völlak, amikor riadó-autókon megjelent a rendőrség1 és gummibotokkal, karddal ülni-verni kezdték az embereket, asz-» szonyokal, a gyermekeket sem kímélték, még a földön össze- London, junius 13 Az angol sajtó megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy a csehországi vasárnapi választások komolyabb zavarok nélkül Angol nő ezredeket állítanak fel London, junius 13 Angol lapok értesülése szerint a hét folyamán hivatalosan bejelentik angol nő ezredek alakítását. Kína francia segítséget kap Párls, junius 13 A kjnai kormány Párisban egyezményt irt alá, amelynek értelmében Kína pénzt, légügyi felszerelést és szakértőket kap Franciaországtól és repülő-segítséget a szovjettől Is. 1 állítani nem lehel, de lehel azokat helyes mederbe terelni és ez kötelesség is. Ma azonban sokkal Jöblj a vezér és vezetni akaró, mini amennyire szükség van. A nemzet léte attól függ, hogy tud-e különbséget tenni a hivatás és a vezérkedő törekvések közöli. eredményeket csak ma este hozzák nyilvánosságra hivatalosan. Már most megállapítható, hogy nemzetiségi vidékeken mindenütt az önkormányzati pártok győztek. Legjellemzőbb a rei-ehenbergi eredmény : — a Szudéták 33, a demokraták 2, a kommunisták 1, a cseh-blokk 0 mandátumot kapott. A kommunisták általában mindenütt terel veszilellek, a szudéta vidékeken pedig megsemmisüllek. Pozsonyban a lót, magyar és német képviselők száma 24, a cseh koalícióé 22, a mérleg nyeh ve kél zsidój)árli képviselő. eselteket is ütötték. A 3 nemzetiségi párt vezetőségei táviratilag tiltakozlak a belügyminiszternél. Mörisch-Ostrauban is történtek a választással kapcsolatban összetűzések. Maerisch-Schönbergben leg-nap este a karhalalom és a tömeg összeütközött. Amikor a rendőrség ki akarta a terel üríteni, a támadt verekedésben 5 rendőr és 9 polgári egyén megsebesült. folytak le. Ezek után a választások után, — irják a lapok — most már megindulhatnak a tárgyalások, amelyek elé a legjobb reményekkel néz az angol S közvélemény. A tárgyalások\' súlypontja az önkormányzat kérdése lesz. Ncin kétséges, hogy a németek megkapják az önkormányzatot, csak annak mérve kérdéses, mert a kormány ezt a cseli állam tekintélyének gyengítése nélkül akarja keresztülvinni. Csehország maga is elismeri, hogy ez a kérdés ma már európai probléma. APRÓHIRDETÉSEK ftpróhlrdatéi dija vatérnap él Onnapnap 10 iiálg 80 fillér, minden további »ió 6 fillér, hétkömap 10 sióig 60 fillér, minden további txó 4 fillér. ÁLLAS lofáoaa.gtri felvétetik azonnal. — Szepetnek, Fő ut 92. 1686 [£Önállá munkára géplakatos és vaa-eszrergályos segédeket felvess Welser gép- lyár. _• Ügyes kaJárónAt keresek asonnalra. Onmllár, Siemere utca 8/a. 1697 Tisztán dolgozó kejáránAt lelvesiek Fő-ut 6, emelel, balra. * ADÁS VÉTEL KnrAkpÉmk kedvező részletre legolcsóbban kaphatók Vajda vaekeree-kedénban. 1424 VinmoHtna kazal, gép-, kocsi- és sá-torponyvák jjtányos árban, kedvező fizetési feltételekkel. Továbbá Emergé gumml-szlj. KOIcsónponyvák és zsákok olcsón beszerezhetők Kelemen Rezső cégnél. ISI6 Katonai lelaaereléaek nsgy vá- Issilékban Ksulmsnn Károlynál. 1681 TanlaadtAk, aaegblahaló hure-Iánk s QrUnhut Elemér, Uelk tér 2. • Sparchert, vaskályhák, aonkavágó, gyerek vaságy éa virág elatfé. Józsel Ihg ul 60. * PelrólaumlAiAkkAz kál és Hárít. Ovefl legolcsóbb Sorlel vaskereskedésben - Két toanleaAtA Jó karban levő, olcsón elsdó. Ciengery-ut 27, emelet. * Király-utca ő számú ötlakáioa kertea hás ■ ladá. Bővebbet ugyanott, • Keveset haaznált modern, színes, komp-le. I tele kálá Jutányosán eladó. Erzsébet-tér II. Kukeczné. 1676 Oeneráljavltott oldalkocsis Méray motorkerékpár olcsón eladó. Magyar-u:ca 7. 1677 Beroeo fürdőruhák nagy választékban Kaulraann Károlynál. 1680 ............r.ll.l olkkek legolcsóbban beazerezhetők Beleznalnál, Sugár- ul 53. • lakAs-Ozlethelyiséo Eoyaaokáa konyhás lakás klsdó, basznál! bútorok tladók. Petőll ut 81. * bútorozott szoba KQIAnheJárata calnosan bútorozott sióba Cenlrállal szemben kiadó, Erzsébettér I. • KQIAnka járata csinosan bútorozott szoba Cenlrállal azemben kiadó. Erisé bellii 1. t— • _\\_ különféle Mielőtt vlawoeetáket csináltál, kézien árajánlatot JcrausektóL Erzaébel-lé> 18. 1636 Guml-kályognAk, réz- és zománctáblák, vésnöki munkák legolcsóbban készülnek Vékássy Testvéreknél. . Imprimé-iíjdonságok naponta érkeznek. Schütz. A kisebbségek győztek vasárnap a csehországi választásokon London optimista a meginduló tárgyalásokat Illetőleg — Komoly zavarok nem voltak, de Pozsonyban és sok helyen összetűzés volt a karhatalom és a győzelmüket ünneplő kisebbségi tömegek között Brutális rendőr-attak Pozsonyban London megkönnyebbült a választás után történelem formáló erőket nem lehet megállítani, de kötelesség azokat helyes irányba terelni" ZALAI KÖZLÖNY* 1938. lunlus 14. Nagykanlisa legaicbb helyéi1, téren, egyemelelea, ceaüOO négjeiogölea bér-Ingatlan, hataiobáa líuil lakit- „lorfA »r. Idbb Oalellel, COOGO P ért B\'aUU Megbízott: EgyOd, Budapeat, IV., Kecskeméti utca 14. Teleion 38 71 84 Árverési hirdetmény. A Herkules téglagyár Részvénytársaság nagykanizsai bej. cég téglagyára, még pedig a nagykanizsai 9209. II. Ijkvben felvett ingatlanok, az azokon levő épületek, valamint a téglagyárhoz tartozó két drb. tégla-prés asztali Ievágóval, egy drb. revolverprés asztali Ievágóval, egy drb. cseréppréi asztali Ievágóval (beleértve az ezen gépekhez szükséges közlőmű ekei) I drb. lelvonó bid és 2 drb. szárilo állvány 45150 P kikiáltási áron 1938. évi junius hó 18-lk napján délelőtt 10 órakor a nigykanizsal kir. járásbíróságnál, mint telekkönyvi hatóságnál a földszinti 8. szlmu szobában blról árverésen eladatlk. Az összes ingatlanok, épületek, gépek és felszerelési lárgyak egy-uerre és együttesen adatnak el és azok a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron el nem adhalók. im Korpavár község elöljáróságától. 1069/1938. Hirdetmény. Korpavár község vadászai! jogát 1938. Julius 11-én délelőtt 9 órakor Palinban a közlégházán tartandó nyilvános árverésen bérbeadjuk. — A vadászható terület nagysága 298 hold. Kikiáltási ár 100 P. Bánatpénz 10\'/,. Árverési leltélelek Palinban a körjegyzői Irodában a hivatalos órak alatt megtekinthetők. Koipavár, 1938. junlua 4. ,«,, Községi elöljáróság A 1 m a m o 1 y, szőlőmoly, pókhálós hernyók ellon Arzola vagy Darsln, Varasodás és lisztharraat elten Snlfarol, Amonil vagy Solbár. Kombinált permetezöszerek: Nosprasen vagy Tntokll Rózsafák levéltetvei ellen PROIIKOL Védöszorek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Férfi ruhavásznak színtartó minőségben Schütz-nól. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelói kiadó: 1*1*1 Károly. Interurbán telefon: Nagykanlxaa 78. szám, Villa bérbeadó Balatonfenyvesen a központban. Villany, vízvezeték, matracos ágyak. Nagyobb család vagy két család részére alkalmas. Érdeklődni i Szabó Antal sportüzletében. Mindenki jól jár, pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet Hirdessen a Zalai Közlönyben Szenzációs a legmodernebb fazonok- él legpompásabb nlnekben legolcsóbban Brónyal Divatház Horthy Blklól-nt I. ti. FIGYELEM t Caak alaHr.ngu aln<>4-gel Uitok a minden darabirt garanciái vállalok r—► UIUI|II 1611 *—■ I mindenki a helyi kereskedőknél I j| és Iparosoknál szerezze bel ! Ullaiteaillíll Autútauiz Vállalat MENETRENDJE érvényes 1938. má|us 15-161. tr..Ób.l-lér Vnnutáltomá. Vaaulállomáara 430 6 26 7 68 9 20 11-08 13 36 14-1 a 16 3B 17 20 18\'20 2008 8228 2J20 23 80 I § í I* 3 x C M. « « N Latanyai manatrand L.t.njiril Ind, 6 48 N.,,k.nll.lfi IrV. 7 5S NiUkuliilrtl U. 14 00 Uln,ir.M. 1811 KHn«id«i*|l Réu«é*|Uru«i| Gutenbers Nyomda és Délznlol Lapkiadó Vállalata Nagykanizsa Könyvnyomda, kftayvUHéuat vnaaűaaó Mént, liktl könyvek és dobolok gyára ■ „Zalai Közlöny" politikai napilap uerkosxtAaége éa kiadóhivatala I TELEFON Készítünk i mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket luftveket, meghívókat, eljegyzési és esketésl értesítéseket, gyászjelentéseket, Révjegyet, falragaszokat, körlevelekel, röplapokat és ralndenféte Ízléses klillitá&u nyomtatványokat. 78. Gyártunki tukti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzMzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, faltnapMrekat, dobozokat alti elsőrangú "kl-vttelbcn és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fö-ut 5. szám alatt Nyomatott a laijtulal&wos W>z*«id«s ági Ufc>v<"ytái>aaág küuy,vujowd>i4Jjau Nagykaaizalu, l\'el<.\'l4s üzlulviiutG Zalai Hárulj. 20 fivfolyam 138. izAtti. NtgykantiM, 1988. Junius 15 szerda Am 12 «ll. ZALAI KÖZLÖNY fturtcaziM* és UtáókitMiaii FM ö. szám. kUtyUai mtmlem hHkOzamp déhrfán. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ára: egy hóra 2 pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kíadóliIvatall telefon: 7& az. Apák és fiaink Ismét megjelentek a fővárosban a világháború frontharcosai. Jól esett látni azt a rendet, fegyelmet, amelyet már régen megszoktunk minden olyan alkalommal, amikor ez a tűzharcban és véráldozatban kipróbált gárda mindig felmutat. Ennek a legutóbbi fronlharcosgyülésr-nek jelentőségét emelte az a körülmény, ho^v beszédet mondott azon vitéz Imcédy Béla miniszterelnök is, aki olyan problémákat érintett, amelyek ma különösen időszerűek. A világhábsoru frontkatonái előtt, ha önfeláldozásról, példamutatásról és a legszebb köte-lességteljesitésről beszélünk, ezt azért tesszük, hogy megmutassuk a fiatalabb generációnak azokat az erényeket, amelyek uemzelünkben, a történelem megpróbáltatásos napjaiban oly intenziven éltek. A frontharcosokban valóban megvan a biztosíték arra, hogy megnyerjük\'a nemzetnek azt a csatáját, amelyet az életért folytat. Az élet pu dig a békés munkából fakad. Ennek a munkának nem ke-vésbbé értékes i elemei leltek azok a tüzharocs bajtársak, kik egykor nem rettentek vissza a túlnyomó ellenséges haderőktől sem. , Helyesen tette Imrédy Bela miniszterelnök, hogy példaképül állította a nemzet fiatalabb generációja elé a fronthareosL azt a férfiút, akiben megtestesül a fegyelem és a rend iránti érzék. Ez a fegyelem él ma is a frontharcosok sorai között még akkor is, ha netán őket kiscbb-ilagyobb mellőzések érték?. De példát fog adui a fronlharcosok tábora altkor is, hogy ha eljön az idő, amikor a vezetést át kell adnunk az ifjabb nemzedéknek. Ennek a napja \'ütni fog egyszer, mi is ugy képzeljük el a jövőt, hogy az érett férfivá nevelőd ólt genérációnak mindent meg kell tennie az értékek összegyűjtése terén. Ápoljuk szivünkben a legnemesebb hazafiúi érzésekel, igy neveljük gyermekeinket, lelkesfedünk minden nemesért, jóért, s istenfélő hitlet végez/.ük, amennyire csak lehet, a legjobban napi munkánkat, fis gyűjtjük nemcs\'ak a szellemi es erkölcsi értékeket a magunk, családunk és nemzetünk számára, de gyűjteni fogjuk az anyagi javakat is, mert minden egyes tégla, amit hordani tudunk a nemzet nagy építményéhez, fejlődést, erősödést, előrehaladási jelent. De senki sem viszi magával sírjába, azt amit összegyűjt. Az Ifjabb generációnak tudnia kell azl, hogy elérkezik egyszer a nagy végrendelkezés és a front harcosgeneráció neki ad mindent, amit lelkében és szivében Castellan elfoglalása után, gyilkos pánik közben elrendelték Valencia kiürítését Chamberlain szerint még ezen a héten létrejön a megegyezés az önkéntesek elszállítása és a határzár Dgyében Salamanca, junius 11 Hétfőn este fél 7 órakor a spanyol nemzeti csapatok egyszerre két irányból intéztek támadást Aragon ellen. Előtte egy órával elfoglalták Castellon kikötőjét. Ami néhány hajót a kikötőben talállak, azt birtokba vették. A város belsejében véres utcai harcok .voltak. A köztársasági csapatok, mielőtt kivonul lak a kikötővárosból, felrobbantották a lőszerraktárakat és ágyukat és egyéb hadianyagokat mind elpusztították. A nemzeti csapatok ma tartják meg az ünnepélyes bevonulást. A köztársaságiak ellenállása este negyed 8 körül tört meg véglegesen és elkezdték rendetlen futásban ,a menekülést a várostól () kilométerre hevenyészett állások felé. Egész nemzeti Spanyolországban határtalan a lelkesedés és mindenfelé ünneplik ezt a rendkívül nagy \'jelentőségű győzelmet. Spanyolország 60 tartománya közül most már 37 van a nemzetlek kezében. A köztársasági kormány hadseregének több magasrangu tisztiét lefokozta és letartóztatásba helyezte. Eranco tábornok felszóllitást intézett a köztársaságiakhoz, hogy adják meg magukat, mert ellenállásuk úgyis kilátástalan a szenvedett óriási veszteségek után. Kiáltványban hangsúlyozza, hogy az egész emberiség érdekében £11, hogy a köztársaságiak "kiszolgáltassák vezetőiket, összegyűjtött, dc neki nyitja ki tarsolyát is, amelyben talán anyagi javak gyűltek össze. Ezek kei az értékekkel már az.nj generációnak kell sáfárkodnia és a fegyelmezett, példaadó frontharcos tábor tudni fogja, hogy mikor érkezett el az ideje annak, hogy félreálljon. Kiütni azonban kezünkből a munka eszközét és eltávolítani hagyni macunkat a megérdemelt pozíciókból nem engedjük addig, aniig ez a generáció be nem töltötte élethivatását. Dc ha egyszer elérkezik az ideje annak, hogy az öregeket megillető helyre húzódjunk, akkor is rendelkezésére állunk fiainknak, hogy szerzett tapasztalatainkból ková vácsolt tanácsainkkal hasznukra legyünk küzdelmeikben. Nagyon helyesen szögezte le Imréd) Béla, liogy addig, amíg ez bekövetkezik, bármilyen értékek és le- inert ellenkező esetben az utolsó talpalatnyi spanyol földig kénytelenek lennének folytatni a háborút. A szétszórt köztársasági csapatok és a lakosság egy része Valencia felé menekül. Caslellon város azonban hadászati kulcsa Valenciának is. Valencia politikai megbízottja, Fernandez elrendelte Valencia azonnali teljes kiürítését. A városban irtózatos a pánik. A rendfenntartó karhatalom sortüzet adott a fejét vesztett tömeg közó, ugy, hogy sok halott és súlyos sebesült maradt az utcák kövezetén. A köztársasági hivatalokat áthelyezlek sürgősen Por-ciaba. t A köztársaságiak cáfolják uuyan Valencia kiürítését, azonban a cáfolat hangja is olyan, hogy csak megerősíti a kiürítésről szóló hírek valóságát. A pireneusi határok tényleges elzárás előtt London, junius l-t Az angol sajtó is rendkívül, nagy jelentőséget tulajdonit a nemzetiek győzelmének. Chamberlain nyilatkozott a spanyol helyzetről. Azt mondja, hogy valószínűleg még ezen u héten sikerül megegyezni a Spanyolországban harcoló önkénlesek visszavonását illetőleg és egyben a határok ellenőrzésére vonatkozólag is. Ma ez az egyezmény létrejön, ez a pireneusi határok gyakorlati elzárását vonja maga után. „Nincs más bátra, mint jóvátenni 1919. tévedéseit" Henlelnt ujabb londoni utja előtt Beoes fogadja London, junius 14 A Tenips hosszabb cikkben foglalkozik a csehországi helyzettel. Az egyetlen fontos kérdés most már, — inja a lap hogy a szudétanémetek oll akarnak-e. maradni abban az államban, a melyhez most tartoznak, vagyi máshová akarnak-e csatlakozni. A békeszerződések legsúlyosabb hibája volt, hogy sohasem kér- dezték meg, hogy mit kívánnak a kisebbségek, sőt ha kifejezték is kívánságaikat, azokat mindig elutasították. Most tehát — írja a Tcmps — már nincs más hátra, mint jóvátenni az 1910-es tévedéseket és megengedni, hogy a kisebbségek szabadon kifejezhessék kívánságaikat. Lapvélemények szerint a szik détanémetek választási sikere hetségek is, hála Istennek ifjú nemzedékünk, a legfőbb kötelességet ,hogyan \'kell a hazát fenntartani és átalakítania a jövőre, azl legalább is olyan jól tutijuk mi is. Ne legyen tehát terhére a feltörekvő generációnak a frontharcos. \'1 ürhetetlen is volna és megszégyenítő az egész nemzetre, hogy azok, akik a haza hívó szavára feláldoztak úgyszólván mindent és kockára vetették nem egyszer életüket, tehát azt, ami szamukra a legértékesebb, odajutottak volna, hogy bizony-gatniok kell a maglik közéleti szerepének jelentőségét. A nemzet lelkiismerete törvényi hozott a tűzharcosok megbecsülése ércekében. Most nem Vitatjuk azt, hogy a tűzharcos törvény ki elégitetl-c minden igényi és\'várakozási, de megállapítjuk, hogy l amennyire a nemzet lehetőségei ilyen nehéz viszonyok közötti mint amilyenben ma élünk, elmehetett, azl igyekezett némi előnyök nyújtásával a frontharcos katonának biztosítani. \' Imrédy Béla miniszterelnök üzenetet küldött a frontharcos gyűlésről a közigazgatásnak épp ugy, mint a társadalomnak. Ez az üzenet azt kívánja, hogy becsüljék meg a tűzharcost, emlékezzenek rá, mit tett a tűzharcos a hazáért. Ez a tábor törvényes jogai mellett nem kíván többet, csak azt, hogy ahol cgyenlöek az adottságok, a feltételek, a képességek és a tudás, oll részesítsék előnyben a háborús front katonáját, mert ez a tábor méltó ugy fegyelmezettségénél, mint tapasztalatainál és tudásánál fogva is arra, liogv a mai j/lők legértékesebb geriiieo legyen a nemzet építményének. ZALAI KÖZLÖNY 1938. junlm IS őnmngiUól is helyi önkormányzatot jelent számukra. licites valószínűleg már ina ujrn fogadja Henleinl, aki isméi Londonba Ing rövidesen tilazni. Az fllö életmód következtében Jelentkező bajoknál, különösen renyh; bélmüködéinél, aranyeres binlalnnknál és emésztési zavaroknál, reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes .Ferenc József" keseiüvitzel igen Jó eredményekel lehel elérni Kérdezze meg oivosái. SIíRfiDI hercegprímásnak Rudapest székesfővárosa meleghangú köszönetet mondott, inert lohelővé tette nz Eucha risztikns Kongresszusnak falai között val) megtartását. UJ PART alakult tegnap Budapesten Kei esz tény Nemzeti Szocialista Fronl (Nemzeti Kizgazdn, Iparos és Munkás Párt) rímen. Az uj pártba belépett Meizler Károly is. PRKSZLY Elemér Pest vármegye volt főispánja hétfőn búcsúzott el a megye tisztikarától. Vitéz dr. CSÍK LÁSZLÓT .büntevő fel licsé.-é < cimen 500 ]>engö pénz- | büntetésre ilélték a Virradatl>an «Szá-lasi röpiratában nincs semmi lázi-tás cimü cikk miatt. A SZÁZMILLIÓS beruházási munkát, mint a milliárdos terv első részletét, megkezdték A VOGE vándorgyűlését tartotta Szolnokon, alvót a vasutasság problémáit tárgyal ák. DARANyI Kálmán nyug. miniszter, elnöknek átadták Székesfehérvár közönségének diszplakettjél. TOMORY kalocsai érsek szobrát ünnepség keretében leplezték le Kalocsán. TANÍTANI csak az tud, aki nem tér lo az ősi hagyományok útjáról — mondotta Seré.ii hercegprímás a la-nilök zarándoklatának. KOMAROM ,közigazgatását a magyar párt \'veszi át. MOUCICKI l\'ngyel köztársasági el-nök junius közepén Olaszországba utazik. PRAGA intelmet kapott Páristól és Londontól: .tartózkodjék az erőszaktól.. 1IOSS vczérhejyeites a steitini gyűlésen licve.vcn támadta Csehországot. TOZVfiSZ puszt\'tott a lettországi Ludson városban: 212 ház égett le és többszáz ember súlyosan megscl)esült. BARCZA György, az uj londoni magyar követ megérkezett Londonba. Zala vármegye közigazgatási bizottságának ülése Zalaegerszeg, junius M Zala várniegy közigazgatási; bizottsága tegnap délelőtt tar-tolla meg junius havi üléséi gróf Teleki Béla főispán elnöklete alatt. A főispán bejclentcllc, hogy tizenkét egészségház építését kérte a minisztériumban. Ennek eredményeként egyelőre Letenyén 10.0ÜÜ pengő* Ohidon és Zalaszcntgyör-gyön 13—13 ezer pengő köllség-gel épül egészségház. A zalabéri és Zalaszcntgróti egészségházak bővítésére pedig 1500-1500 P segély érkezett a megyéhez. Rendelkezésre áll még (>500 pengő hasonló célra. A csabrendcki ovoda bővítésére 1500 pengőt sikerült biztosítani. Az egészséghazak céljaira eddig (>7000 pengő segély érkezett. Az alispáni, eseményjelenlésből megtudjuk, hogy a nagykanizsai rendőrkapitányság az elmúlt hónapban 52 ügyben, ^ zalaegerszegi 37 ügyben nyomozott, a közbiztonsági állapotok a megyében kielégilők, 20 tüzeset fordult elő, ezek 30000 pengős kárt óTtoztak. Gyömörey .Sándor a vándorcigányok és mutatványosok meg rendszabályozását kérte a ragadós száj- és körömfájás széthurcolásával kapcsolatban. Az állategészségügyi jelentésből megtudjuk, hogy ezidőszerint a Nekeroskl-major, a Kápolna puszta, Kiskulas, Alsóbaixod, Cseszi reg, Nagy kutas, Zalabol-dogfa fertőzött a száj- és köröm fájástól. A betegség általánosságban jóiridulglu lefolyású. Az állatértékesités nehézségeivel kapcsolatban a főispán megfelelő intézkedést igért. Majd ismertették a földművelésügyi miniszter leiratát a gyümölosértékesités lehetőségeiről, a Zala folyó és Kisbalaton szabályozásáról. Aa erre vonatkozó terveket a kultúrmérnöki hivatal már elkészi-\' tette. A letenyei leosapolt területek a Mura áradása folylán rossz állapotba jutottak. Felírnak a miniszterhez ezeknek rendezésére. A közegészségügyi viszonyok jók, az adózási illetően az esedékes hátralék 3,9 11.905 pengő, ami 82.95 százaléknak felel meg. A tanügyi jelentés beszámol többek között arról, hogy Landy Ferenc pacsai igazgató az ősszel nyugalomba kerül, eddig a zalai falvakban 253 köztégben hősi emlékfákat ültettek. Az útügyi jelentésnél a főispán kijelentette, hogy jelentős útépítési munkák kezdődnek meg a megyében. Négy évi börtönnel sújtották a zalai apagyilkos legényt Zalaegerszeg, junius 11 Ez év májusában történt, hogy Győrfiszegen Sztankovics Ferenc 21 éves legény revolverrel agyonlőtte édesapját. Az apagyilkos legényt a csendőrök cl fogiák és vasra verve áladlák a kir. ügyészségnek. Most volt ebben az ügyben a büntető főtárgyalás a zalaegerszegi törvényszék előtt. A vádlóit azzal védékezetl, hogy édesapja ingerlékeny természetű, be-leges ember volt, aki ezért abba is hagyta molnár mesterségét, ő pedig szeretett volna tovább tanulni, de szülei nem engedték, ezért fűszeres inas lett. Apja betegsége őt is ingerlékennyé lette. Május 3-án apja összeszólalkozott édesanyjával, ő csitította apját, mire az rendreutasította. Erre beszaladt a konyhába a revolverért és mivel apja tovább kiabált, elfogla az indulat. A többire nem emlékszik, csak mikor apját véresen elterülve látta. A biróság a líyiuk kihallgatása és a bizonyítási eljárás le- folytatása után bűnösnek mondotta ki a fiatal apagyilkost és ezért figyelemmel a körülményekre, négy esztendei börtönnel sújtotta. Az ilélet még nem jogerős. \' Eső, zivatar Prognózis: Gyenge északi szél, sok helyen eső, záporeső, zivatar, a hő kissé osökken. A Meteorológiai Intézet nagykanizsai megflgyelöállomáaa jelent! i Hőmérséklet tegnap eate 9 órakor: + 18.2, ma reggel +170, délben + 23.0. Oapadék : 16 1 "t. — TeklnlM ■>, a Köpetein Butor-áruhéz állandó butorklállllAsAt Iztéaea éa oIobó bútorokat kedvező flzotéal tel tételekkel vásárolhat. FUrdftszoba berendozéseket kedvező részletre legolosóbban szállít MENDLOVITS A nök hSttleitvhelSk in papok lehetnek Norvfílában Oslo, junius 14 A norvég törvényhozás törvényjavaslatot fogadott cl, amelynek értelmében minden állami alkalmazla-fást nők is elnyerhetnek, nök a lelkészi pályákra is szab:don alkalmazhatók Llspe és Sznnyogvár Megjegyzés a kanizsai szúnyog-invázióhoz Miért emlegetem Lispét a Szúnyog-várral kapcsolatban? Azért emlitem Lispét, mivel ott nyerspctróleunv és kőolaj található, Kanizsán viszonyt annyira elszaporodtak a sziuiyogok az idei eső i tavaszban, hogy a szabadban val> tartózkodás a sok szunyogcsipé-s kövOlkeztében türheteiLm. A leghatásosabb irtószere a szúnyognak i>edig a nyers, tisztítatlan nafta és petróleum. A szúnyog petéit állóvizekbe, — posványba, mocsaras helyen vagy áradásokba rakja. A pelékljől kikelnek a szúnyogok milliárdjai, fölkeresik a bokrokat és kerteket és az cin-berekéi, állatokat éles, liegyes szivó-szervükkel megszúrják és vé.\'ükből táplálkoznak. Az ilyen szunyogcsipés nélia vészedéi,nes is, ha a szúnyog rászáll rothadó anyagokra vagy dögre és utána az embert csípi meg. A szúnyogirtást különféle módszerekkel kisérleiték meg. Ilyen irtási mód az erős ós állandó füstfejlcsztés olyan helyen, alwl szúnyogok ináf a levegőben röpködnek és zümmögnek. Az állandó füstfejlesztés azonban körülményes é< csak állandó felügyelet mellett végezhelő. Hatásosabbnuk bizonyult u petéknek irtása az ivás helyén, tehát az állóvizekben. Erre a célra szolgál a naftaoiaj é< nyerspetróleum, amelyet a vízben tanyázó és a vízben lerakott petékre öntünk. A nafta és olaj fajsúlya kisebb a viznél, ennélfogva a viz felületéo úszik, hőt vékony hártyát is képez és elzárja a kellemetlen élősdiektől a levegőt. Ha sikerülne Lispéről valamely vállalkozónak a kőolaj nyerstermékeit na. gyobb mennyiségben beszerezni, akkor a \'kertészeknek és szőlőtulaido-nosokuak módjában volna a telkük közelségében képződő állóvizeket nyersolajjal megöntözni és a szunyog-inváziót ha nem is egészen, de lényegesen csökkenteni. Ez u módszer csakis állóvizekben tanyázó és állóvizekben ivó szúnyogok irtására oltalmazható. A bokrokban rejtőző és tanyázó szúnyogokat csak a bokrok teljes kiirtásával és felégetésével le-het elpusztítani. Ezt a módszert főleg az afrikai gyorinatokban alkalmazzák, íiIkjI a gloesyniák és anafélesz fajhoz tartozó szúnyogok az álomkórunk és trópikus váltóláznak okozói. rü. Joljozta, lm íolpta!" Űrnapra Hölgyek részéreI Gyönyörű divntcipők, t\'ehércipők, szandolettek, harisnyák 1 Gyermekek részére! Fehér-, lakk- és szines gyermekcipők, szandálok, tornacipők I Urak részére 1 Nagyon szép divatcipők, week-end cipők, szandálok, zoknik I Legolcsóbban és legjobb minőségben MILTÉNYI oipöQzlotben l ut 2 sz 1938 junius 15 ZALAI KÖZLÖNY Glna Cigna csak Olaszországban és Szegeden lép lel a nyáron szabadtéri előadásokon Ismeretes, hogy Szeged városa uz idén nemzetközi jelentőségű művészi eseményekkel hő vitette ki az évek óla európai hirft szabadtéri előadások programját. A nemzetközi nyilvánosság számáru lendkivűli érdekességet jelent Az ember tragédiája évről-évre meg. isméllődő nagyszabású előadásai mellett a Turandot Dóm téri bemutatója, lamct>ten a fős»cre|)et a milanói Seala énekesei Jálszák uz élükön a világhírű olasz énekesnővel, C.íuu Cígnával, — Liut Dora Doria, Kulafot GiusCp|>e Hreviario énekli. A másik magas nlvóju és nemzetközi értékű zenei esemény Kodály Zoltán Háry János-ának szabadtéri bemutatója, valamint az a Dóm téri monstre hangverseny, amelyet Kodály Zoltán vezénjel és a Budapesti Filharmonikusok (előadják a kiváló szerző három reprezentatív müvét: a Psalmus Hun-garicus-t, a Te Deum-ot és a Jézus és a Kufárok.at. Kzenkivül niéj egy magasnivöju zenei esemény szerc|>el a szegedi játékrenden: a Verdi Rekviem Dóm téri bemutatása, ugyancsak Gina Cigna és Giuseppc Breyiario szél\') szerepléséül. Gina Cigna szegedi szereplései kö-J-űl a legutolsó naj)okban Szeged élénk harcot folytatolt, most azonban sikerüli biztosítani, hogy a világhírű olasz énekesnő az idén szabadtéri előadásokon csak Olaszországban és Szegeden lép fel. Giná Cigna mostani budapesti szereplése után, amikor is a Városi Színházban a Toscát és a Glooondát énekelte, visszautazik Olaszországba, ahol több ünnepi előadás során lép fel. Juüus második felében lér vissza Magyarországra, amikor háromhetes tartózkodásra Szegedre utazik, l»ogy részt vegyen a Dóm téri próbákon é-s az előadásokon. Háromszor lép fel a Turandot főszerepében, majd a Verdi Rekviem szopránszóióját énekli. A világhírű énekesnő tegnap közölte a szegedi játékok vezetőségével, hogy é|>cn olaszországi útja és a szegedi ünnepi előadások miatt más szerződést az idei nyárra nem vállal. (:) A színházi iroda hírei (♦) SONJA - MA ESTE - KETTEN EGY JEGGYEL. A Harczos Irén gyengélkedése miatt ma, ketten este nem a Sárga liliom, hanem a nagyszerű Sonja o|>ereltujdonság kerül szinre még a leszállított olcsó hely-áraknak is féllíelyáraival. (♦) A SZÍNHÁZI ÉVAD BÖVID-SÉGE és műsorának kötöttsége csupán egyetlen előadást enged meg e héten • Az orosz kémnő (Tatjána) cimü opcrettujdonságnak, holnap, szerdán este. Az orosz kémnő — bár gyönyörű muzsikája operetté teszi — a legizgalmasabb kém történetet hozza librettójában. Meséje érdekes, lekötő erejű. Emellett bőséges humor ömlik a színpadról. Ezúttal közönségünk elsőrendű opOreltpremiert kap esti előadásban — olcsó délutáni heelyárakkal. (♦) URNAPJAN HABOM ELÖADAS. Csütörtökön délutón 3 órakor u Júlia filléres hclyárakkal, —, délután 0 órakor pedig a Gellértliegyi kaland (Kőrössy operettje) kerül szinre délutáni helyárakkal. (♦) A MEZEI PACSIRTA bemutató ját csütörtökön oste 0 órakor tartja meg a színtársulat. Ez az operett ismét évadslágert1 jelent. Sikerben erős versenytársa u Gellértliegyi kalandnak s a főidényben a Mezei pacsirta is megfutotta 30-as sorozatát. A ragyogó operettujdonság az ünnepi premiereket megillető pompás kiállításban, elsőrangú, precízen pergő előadásban kerül szinie oltay Baba, Jatzkó Ciu, Szabna Sándor, Kőrössy Zoltánnal a főszereikben. A Mezei pacsirta szombaton és vasárnap este is műsoron van. (•) JÉZt\'SFAHAGO EMBER - MES TEB TIBOR l\'KLLÉPTÉVI-L - DÉLUTÁNI HELY ARAK KAI.. Pénteken este Mester Tibor, a budapesti Ma- "WWWI/WVVWVWWWWWWW, gyar Színház volt művészének vendég-fel léptével mutatja be a prózai együttes Nyirő József irodalmi és színpadi remekművét, n Jézusfaragó embert. Tökéletesen összehangolt, valóban művészi élményt jelent ez az előadás, főerősséfcéveí, Mester Tiborral, nki a szinjátszómüvészct valóban «mesteri, színvonalán ragyogtatja kitűnő talentumát. A női főszerepben Dér Vera játsza ez évadban legszebb szerepét. A perújrafelvétel során felmentették az öt hónapra Ítélt Élsy Ferenc városi köztisztasági felügyelőt Nagy érdeklődés melleit tárgyalta a nagykanizsai törvényszék Makáry-lanáesa Élsy Ferenc. ny. detektív, városi köztisztasági felügyelő ismeretes bün-perében a perujrafelvéleli főlár-gyalást. Étsy Ferencet, mint a városházi per-lavina egyik szenvedő alanyát, azzal gyanúsították, hogy a kezére bízott városi terményekből, benzinből, slb. saját céljaira fordiloll. Élsyt öt hónapi fogházra ilélték, ami jogerőre emelkedett. Étsy perújrafelvételt kért, ennek volt most a főtárgyalása. —■ Mi a védekezése ? — kérdi Makáry elnök Élsytől. — Nincs más, felelte a vádloll — mini amit már az alapper folyamán is mondtam : bűntelen vagyok, nem károsítottam meg a városi. Makáry tanácselnök ismertette a zab- ós takarmány-ügyet. Étsy újból elmondta, hogy ő magának vásárolt a piacon különféle terményeket, azokat az irodába vitette, onnét vitték el gyermekei a vásárolt kukoricát darálni a saját sertései* számára. Az üres benzinhordók maradékát pedig kenésre vagy durvább tisztogatásra használták fel. A zab-ügyben előadta, hogy\' télen-nyáron egyenként 1 kg. za bot utalt ki a rendőrségi lovak részére Prack tanácsnok utasítására. I A tanúkihallgatások során Turi József rendőrtiszthelyettes elmondta ,hogy előzőleg, amikor még Németh volt a gazda, a nyári hónapokban 5, a téli hónapokban 4 kg. zab járt a rendőrlovaknak. Mikor Étsy került oda, télen-nyáron 1 kg. zabot* adatott ki és ebből a zsákok súlyát levonulta. A tanú ugy hallotta, hogy Étsy 5 kilóval számolt el. Mikor egyszer Lumpért-nak panaszkodtak a zsáksuly levonása miatt, akkor megkaplak a zsáksulyt is. A különbözet heti 1 kg-ot jelentett egy lónál. Vincze Vendel a következő tanú hasonlóan vallott. A köztisztasági telepen 8 rendőrló volt kezelésben. A zabos zsákok súlyát 1 kg.-nak számitolták I.álla, hogy Étsy gyermekei odajártak a telepre, de nem tudja, hogy mit vittek el. Kovács N. János rendőrfő-törzsőrmester az előzők vallomásait alátámasztotta. Tud arról, hogy Étsy gyermekei zsákokat vittek ki a telepről, de azt nem tudja, mi volt azokban. Egyik rendőrtanu szerint Étsy nem is mehetett be a zaboskamrába annélkül, hogy a rendőrök ne látták volna. György Ferenc főtörzsőrmes-Étsy gyermekeit többször látta (kocsival bemenni a köztisztasági telepre és mikor visszatértek, zsák volt a kocsin, füvet is szoktak vinni, de hogy mi volt a zsákokban, nem tudja. Lamport Imre városi lisztviselő tanúvallomása következik. 1929 óta van a városnál. Németh gazda szokásait ők is átvették. Egy ló után költségvetésileg 1, 5 Kg. zab járt volna, de sz LEGSZEBB SZ «8T« SZ PRODUKCIÓ valóságban állagban 1 kg.-ot kaptak. 1931-ben panaszt tettek a rendőrök, hogy nem kapják meg a teljes súlyt, erre utasította Etsyt, hogy adják meg a zsáksuly is ós azóta megkapták ezt is. Lampert sosem tapasztalt semmifele visszaélést vagy szabálytalanságot Élsynél. Nein áll az, — folytatta — mintha Némethnél a lovak többet kaptak volna. Létesült ugyanis közben az Egészségvédő intézet, melynek kísérleti célokra állatai vannak, ezeket is kellett élelmezni és — bár helytelenül — ezeknek élelmezését a rendőrségi lovak terhére számolták el. Lichtfusz Nándor tanú látta, hogy Étsy több izben vásárolt ) gabonát, szemes tengerit a piacon £s ő vitte el 50 kg.-os zsákokban a köztisztasági telepre Étsynek. Révffy Andor dr. bíró : Miért vitette Étsy az jrodába, amit a piacon v$tt és miért nem haza ? Tanú : Mert a fuvar igy olcsóbb. Csányi József ny. detektív azt vallotta, hogy Étsy 5—6 izben vásárolt zsákokban termény félőt a piacon. Denc József kertész és Papp Lajos városi altiszt hasonló vallomása után Ilajdu István 87 (éves napszámos, Rajcs Józsefi és Rajcs Györgyné Sertics Mária borbély nejé teltek tanúvallomást. A délután folyamán liz tanút hallgatott ki a bíróság, kiknek vallomásai jobbára inegerősitet ték a délelőtti tanúvallomásokat. A főtárgyalás második napján — Tud-e arról, hogy Étsy saját motorján ellenőrizte a munkásokat végig a városban tanuként dr. Németh László városi fogalmazót hallgatták ki, aki a köztisztasági hivatal szervezetét Ismertette. I)r. Révffy bíró megkérdezi: Elegáns Ué&z tuti ftyáú lukak gyönyörű anyagokból, 3/4 kabátok, complé újdonságok, pongyolák legszebb választékban legolcsóbban -JÉL és őzért nem kapott külön üzcmanyn. got u várostól? Tud-e arról, hogy Aradi Antal városi képviselő eljárt, !>ogy lílsy iekoni|>enzá(iöt kapjon a város szolgálatában elhasznált üzemanyagáért? Tanti tud róla, volt róla szó, do abba maradt. Havas Miklós műszaki kereskedő azt vallja, hogy Étsy nála vásárolta az üzemanyagot a molorkerékpárjá-lioz. Hog>\' fedezte-e a szükségletét a vásárolt benzin, bizony azt nem tudja. Hallotta, hogy a tűzoltó laktanyából benzines hordókat vittek u köztisztasági telepre, do a benzin, ami a hordókban visszamaradt, már egészen piszkos, Étsy a motorjához nem igen használl lalta. Marai Géza, a következő tanú fenntartja korábbi eskü alatti vallomását. Majd elmondja hogy e^y napon a Hajó.féle vendéglőben volt a nyilas pártban és kifogásolta, hogy a párt mindenkit .bevesz,, öreg. sánta asszonyokat is. Hallotta, amint Sz^bó Gyula és Vin-ezóné beszélgettek egymással és Vin-czénó emlitette, hogy ő eteti £lsy malacait. Marai szerint Yinczénét Szabó ki akarta oktatni, bogi\' mit mondjon a bíróság előtt. Makáry elnök ekkor szembesítette Muraival Vinezénét, aki azonban szemébe mondta Marainak, hogy nem felel meg a valóságnak, amit mond. — Marai testvér mindig szapulta az urakat — mondja az asszony az elnök felé. — Esküszöm, hogy etettem a malacokat, de árpa és kukorica keverékből. Vlncze János tanú vallomása egy kis élénkséget vitt a monoton tárgyalásba. A 78 éves tanú azt mondja, hogy lítsy gyermekei egy kis kocsin árpát és zabot hozlak és látta, hogy Krős utcaseprő árpát vitt Étsy lakására. Zabbal is étellé lítsy\' a .sertéseit. — Vlncze haragszik reám — mondja lítsy, azért vall ellenem. Szegő Mór vaskereskedő bizonyítja, hogy lítsy SzOrecz Páltól vásárolt számlájára gabonát. Aradi Antal elmondja, hogy lítsy és Szántó érdekében eljárt, hogy a városházáról lássák el őket üzemanyaggal, de felszólalásának nem volt meg az eredménye, lítsy iészéről soha nem vett észie semmiféle szabálytalanságot, másoktól azonban számtalanszor. S;e^ő György vallomása tehermentesítő lítsyre nézve. Erős András azt mondja, hogy egy alkalommal lílsy parancsára 10 li er tiszta benzint vitt egy kannában Szegőhöz és onnan egy üres kannát hozott el. Kzt a benzint a okbójl a hordókból gyűjtötték össze, amelyek a tűzoltólaktanyából kerüllek ki. lílsy erie azt mondja, hogy nem az összegyűjtőit, lutnem a saját benzinje volt, amit Szegőhöz küldött. A tanút részegsége miatt boosátották el, azért vall Így. l.rős Nem igaz, lwg) u vi\\ros szol- gálatából elbocsátottak. lí>36-ban önként jöttein cL A fiamat bocsátotta el lítsy. — I)r. Révffy szavazóbíró Erőshöz: Magát itél\'ék el a polgármester sérelmét e elkövetett rágalmazás miatt egy hónapi fogházra? — Igen, engem. Majd elmondta, hogy a kiürült benzines honlók maradványait 10 literes kannákba öntötték, a benzin tiszta volt. Hogy cbl.ői vitt-e Szegőhöz, azt nem tudja biztosan. Molnár József városi vízkezelő vallomása következett, majd idősebb Erős azt mondja, hogy 1—3 liter benzin Nagykanizsán és széltében a vidéken ismerős típus a liázi-úrak réme . Felvesz egy lakást, nem fizet, amig kiteszik a lakásból, ingyen lakott, aztán felvesz egy másik lakást és kezdődik az egész elölről. • Most Budapesten egy ilyen > háziurak réme a bíróság elé került. , Lippert József szabómester ellen Hirmann Anlalné, a Király utca 51. számú ház tulajdonosa feljelentést telt csalás címén. Lippert négyszobás lakást béreli, hároméves szerződést kólóit, de csak kéthónapi bért rizetell és utána ki kellolt lakoltatni. A feljelentés szerint fondorlatos módon meglévesz-tetle. a háztulajdonos!, meri már a beköltözés előtt ludtuj hogy nem fog lakbért fizetni és maradt vissza a kiürült hordókban. Ezt azonbau Molnár megcáfolta. — Megesküszöm! — mondja erre tVO\'hanguan a két Erős. Szegő József, (ierócs Ferenc és a lobbi tanuk következtek ezután. A biróság déli 1 óra után hirdette ki ilélctét, ainelv megváltoztatja az alapperben hozolt üélelet és felmentette lítsy peremet az ellőne emelt vád és következményei alól. Az ügyész fel. lebbezé-st jelentett be. Étsy könnyezve köszönte meg a bi. róságnak a felmentő ítéletet. mivel a szerződés szerint hat hónapi felmondás járt, négy hónapon keresztül ingyen lakotl s a kilakoltalási költségekkel még külön kárt okozott a háztulajdonosnak. Dr. Végh Andor büntetőlörvényszéki egyes bíró előtt a szabómester azzal védekezett, hogy nem vezette semmiféle fondorlat, albérlőket tartott, azok nem fizettek, tehát ő sem tudta kifizetni a házbért. A tanuk azt vallották, hogy Lippert többször dicsekedett elöltük, hogy ő a háztulajdonosok réme, mert mindenüti ingyen lakik, egy ügyvédtől kapta a tanácsol, hogy bérleli szerződést kössön, mert így nehezebben tudják kilakoltatni. A törvényszék végül Lippert Józsefet csalás vétségéért három hónapi fogházra ítélte. Az ítélet még nem jogerős. 1938. junlus 15. A színészek megverték a bankosokat — a fotball-póJyán ^ Az eseményekl J0WT lorlódásu miatt ^(M Jy Jt csak ina számol-* hatunk be egy kedves kanizsai sporteseményről. A színtársulat tagjai barátságos footbalhnérkőzésre hívták ki a kanizsai bank-ifjuságot. A mérkőzés szép számú közönséget vonzott a Zrínyi pályára. A csapatok felállítása a kövei-* kező volt: Színészek: Pető — Késmárki, Iierki — Kormos, Csana, (lomhái — Márai, Gellért, Kö-rössy, Szalma, Hajmássy. Bankosok : Bader — Bogyay dr. Eichner, — Brand, Szirtes, Steiner — Kreutzer, Varga, v. Szabady, Fleischer, Dlask. A csapatok felvonulása már nagy derültséget keltett. A művészek hangos >-gá-zsi... gá-zsi... csatakiáltással, ősz szakállal, pa rókában, sántán, púposán, sőt seprünyélen szaladtak ki, nagy taps közben. A labdába az első rúgást Oltay Baba adta. Ezutlal js nagy sikere volt. A második félidő első rúgásával Jalzkó Cia adta tanújelét sokoldalú tehetségének. A mérkőzés hellyel-közzel egész komoly rvolt. Csontzene nem volt, csak Combál eselt egv akkorát, hogy egy szeges cipő felhasította az arcát. Eredmény : 5:3 a színészek javára. Góllövők voltak : KőnöSsy (2), Szalma, Hajmásy, Márai, a bankosok részéről Brandl (2) és Fleischer. A szünetben tréfás zsákTulás és egyéb móka szórakozlatta a közönséget. Ezt is egy »szinhází habítüé nyerte meg : — a Baj-szí néven közismert, mindig a színház tájékán lebzselő cigány gyerek. Mint halljuk, a színészek most más branche-sal készülnek egy legközelebbi hasonló mérkőzésre. _ (Borbélyok—pékek) A Szakmánkénti fotball-mér-kőzések divatjához a nagykanizsai borbélyok és pékek is csatlakoztak. A Magyar-utcut pályán vívták meg a nagy csatát, amely a borbélyok 3:2 (2:2) arányú győzelmével végződölt. Kesz\'e 2, Nagy 1, Parii 2 golt lőtt. Biró Tisza pék volt. Megindul a Spltzer-Kupa küzdelme A Nagykanizsai Levente Labdarugó Szakosztály ez évben újra kiirta az elhunyt Snitzer Antal, lelkes futballsportbarát emlékére alapitott kupát, melynek elnyerésére csak kanizsai csapatok pályázhatnak. A Szövetség ugy határozolt, — hogy a küzdelem szép és iz- Mnto, tojj tMflortitt P Kik nyertek a héten ingyen mozijegyet A „Csillagos lobogóért" c. filmet nézhetik meg a nyertesek A Zalai Közlöny minden héten hét ingyen mozi|egyet sorsol ki előfizetői közölt. A sze\'encse ezen a héten a következőkre mosolygott: Felde Henrik Csányl Lásih-utca 20. sz. Zala József Vörösmarthy-ulca 16. sz. Három világsztár, a daliás Roóert Tsylor, a gyönyörű Barbara Stanwyck és a bravúros Viktor Mc. L«glen jálsza a Csillagos lobogóéri cimü pompás amerikai film főszerepeit, amely káprázatos kiállításával, nagy tömegjeleneteivel és lebilincselő cselekményével minden mozilátogatónak élménye lesz. Szerdán és csütörtökön mulatja be a Nép Mozgó. Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és jj._u. 2-6 óra között átvehetők. Imprlmée-, divatvászon-, karton-, puplin-, selyem-, slffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. BAUU KOZLOMH Molnárok figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapunk nyomdájában. Addig lakott „Ingyen", mig csalásért megbüntették Iteft, lunlui IS_.______tAfcAl KOaL-QNH galmas legyen — a nagycsapatok (vagyis az amatőr NTE, Zrinyi, Vasutas) és a levente válogatott részére külön megrendezi a tornát, inig az ifjúsági csapatok ugyanígy külön sorsolást kapnak. Előreláthatólag nagyon érde-jkes lesz ez a ku partizd elem, ahol bizonyosan minden játékos tudásának javát adja, hiszen az 5 Jőve elhunyt Spitzer annakj idején legnagyobb közszerelet-nek örvendett a futballisták körében. — (Az urnapl körmenet) csütörtökön P. Seheirjch Bonaven-tura ferences tartományfőnök V-\'zoti, aki ma délután ó "kezelt meg Nagyku. nizsára. Az áTomáson a rendtagok ünnepélyesen fogadták. Az urnapi nagymise 0 órakor Iísz a plébániatemplomban. A körmenet fél 10-kor kezdő lik, sorrendjét hol íap közöljük. — (Dr. ttennlg Alfréd), a nagykanizsai tőrvényszék el iőke kiszállott Keszthelyre, ahol több na-pon át a kir. járásbíróságnál a szokásos éwéji hivatal.izsgálatd tartja. — (Krasznay Pál rendőr-tanácsos), a nagykanizsai kapitányság volt vezetője, akit a belügyminiszter Szombathelyre helyezett át, tegnap átvette hivatalát a szombathelyi kapitányságon, ahol a bünügyí osztályt vezeti, — (Esküvő) Drőzdy Győ rőnek, a kiskomáromi kerület népszerű országgyűlési képviselőjének Klára leányát junius 20.ái) este 7 órakor vezeti oltárhoz Biró Lajos Pál a budavári koronázó fő templomban. — (Gyász a Tabajdy-családban) Siilyos gyász érte vité* Tabajdy Kál nán nyug. honvédelmi áUamtit;á "t, a NEP zalumcgyei szervezetének elnökét. Fia, Tabajdy Pál kir. törvényszéki jegyző élőiének 31. évében a budapesti Vöröskereszt kórházban meghalt. Tabajdy Pál torokgyull ulást kajHilt, amely áttérje.lt a szívre és szivburokgyníladást okozott. Holltestél hazahozatták és ina délután te.nették cl Hallóton óriási részvét mellett. Vitéz Tabajdy Kál nán és családja nagy gyászában egész Zala vármegye közönsége osztozik, — (A Piarista Diákszövetség) garden party-ja Űrnapján fi órakor Jesz a gimnázium udvarán, vagy ked-ve/Ő:lcn idő esetén a to •nateremben. A dr, Krátky Istvánné, Rozs Lajos igazgató és BcrUn Ágoston szővetséji elnök vezetése alat! sürgő forgó rendezőség gondoskodott róla, hogy mint minden évben, a garden party ezidén fs a legkellemesebb szórakozási nyújt-•sa a résztvevőknek. Belépődíj nincs. A büffé jővedel ne a piarista templom orgona-alapját gyarapítja. — (Baross zászlóbontás Keszthelyen) A Baross Szövetség keszthelyi cso-jM>rtja junius 19-én, vasárnap t irtja tisztikarbeiktató nagygyűlését, amelyen megjelenik dr. József Ferenc rőher-<eg, llovszky János kir, kormányfő tanácsos, országos el iök és a zalai köz- és politikai é\'.ct számos elő\'celő. «éAe. A nagykanizsai Baross Szövetség kid lóltséggol képviselteti ma^it. — Budapest legdivatosabb clpftl, szandáljai és harisnyái Mlltónyl elpő-tUletbeo, l\'Ő-ut 2. Barfal Béla na ,ykanizsai MAV állomásfőnök ál-helyezésével kapcsolalosan tegnap közöli t idósilásnnk kiegészítésre szorul. Bariul Béla áthelyezése szolgálali érdekből történi ós\'Budapesten n Déli-pályaudvar árupénztári fő.iöke^ lesz. Nyugdíjba vonulása még nem idő-szerű, mert még 21 hónapi szolgálati ideje van hátra. Barid Bélától, aki nagyon íialnlon, 3fi éves korában Jett a kanizsai nagy állomás főnöke és aki ezt az idegőrlő, nehéz pos/.tot Ifi évig töltötte bc kemény k .telciségtu-dással, felcltcsei megelégedéséi-e, — a kanizsai vasutas tábor és a társada. lom július vége relé bankéit kcrc!é-l>en fogja bucsiiztatni, mielőtt végleg megválik Nagykanizsától. — (R^f. nőegyletl tea) Nem is annyira tea, mint fekete-küvé-est voll a Koronában a nagykanizsai Református Nőegylet rendelésében. A szé|) számban összegyűli vendégeknek kellemei estét szerzett a rendezőség figyel ne, ke Ivessége, az egy nyájhoz Uirtozók pél lás egymást-inegértéic é> csalidias, szeretolteljes hangulata, valamint nem utolsó sorban, főként a fiatil^ág számára — a kitűnő ze.ie. Az est bevétel :1 a Református NőegyM nemes jótékonysági céljainak elérésében segítik. — (Juci Tante ovodájának) bemutató évzáró játékos ünnepli e holnap, szerdán délután fél fi óiakor (lesz a Missziósházban. Belépő lij nincs, miiuie.i önkéntes adományt a Missziós-ház céljaira köszönettel fogadnak. (:) — (Életmentő postás) A belügyminiszter 10 pengő jutalmat adott Léránt János vonyarcvashegyi postásnak, aki a tavasszal történt vilor-lás szerencsétlenség alkui nával Marinovich Lászl» és Schmidt Kálmán akadémiai hallga tókat egy papucsJia-jón kimentette, Lérántot kitüntetésre terjesztik fel bálor kettői életmentéséé. t. — (UJ postaépület Tapolcán) Komoly tárgyalások folynak arról, a lapol ni postahivatal részé.e megfelelő épületet vásároljanak. Jelenleg a poslavo/érigazgatóság kél mérnökszakértője tartózkodik Tapolrán, "kik pontos tervet készítenek az uj postaépületről. Az eddigi számítások szerint az épül\'tben külön főnöki lakást é; két tisztviselő otthont terveznek. Az építkezésekre 150.000 p-\'ngőt irány© tak elő. , — Bútor kiállításunkat toklutse meg minden vótelkéuyszer nélkül. Kopsteln bútoráruház. Ha gyomrát elrontotta, igyék azonnal egy pohár természetes „Ferenc József keairüvizet, mert ez ai. emésztöCFatorna tart ilmál gjor-san feloldja ós biztosan levezeti, a bélmüködéat elrendezi, az anyagcserét fokozza és friss közérzetet terem*. Kérdezze meg orvosát. — (Felakas7totta magát) Szal na Vin e vindornyafoki 05 éves fid linüves reggel felment a padlásra azzal hogy dolga van. Mivel az öie„/ gazda sokáig maradt |H a padlíson, felesége utána, fít meni. Megdöbl>cnvc l,ta az * 1 asszony, hogy férje a gerendán függ fel ikasztva. Kiáltozására felsiettek a padlásra gyermekei lés a s;omszédok, akik Szalnát levág. Iák az istaíngkölélről, de akkor már nem voll benne élet. Semmiféle irást nem hagyott hátra az öngyilkos ember s családtagjai se tudják, hogy miért dobta el magától az életet. ■=. Divatcipők és szandálok, tennlsz-cipők, tornacipők Mlltényl elpőűzlet-ben, Fő-ut 2. => Kicil falvakban, távoli majorokban ön é|»ugy ruházkodhat, mlnlha a fővárosban élne. Hazánk egyik legrégibb | osztógyára önnek i; szívesen küldi an ,olos gyártású legdivatosabb szin;íya|)ju szövetmintáit közvetlen a gyárból. Kérje még ma a mintakollekció bénnentes és önre kőlelezeltség-mcules elküldését a Trunkhahn posztógyártól, Budapest, XI., Lenke u. 117. Naptári Junius 15. szerda. Kom. kat. Jolán Protestáns Vld. Izraelita Szíván hó 1(3. Gyógyszertári éjjeli Bzolgálat e hó 15-lg a „Mária" gyógyszertár és a kiskanizsai gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egéss nap nőknek.) =» Kertibutor egy pengőért l\'.gy garnitúra fonott "kerti bútort Is lehet nyerni az egyházközség kul-turház-sors jegyén. Imprimé-ujdonságok naponta érkeznek. Schütz. Jolijozfass, hogy dolgoztot" 6 ADRIAI DIÁK és gyebbekOdOló fiuknak és leányoknak PORTOROSE Csoportos utlewél I Gábor Nevelőintézet Budapest, VI., Munkácsy Mlliály-u. 21. Teleion: 129—000. na mim A ragadós száj- és körömfájás veszedelme és a gazda teendői A ragadós száj- és körömfájás Zalában is fellépelt és mint telentettJ a Zalii Közlöny, itt van már a szomszédban, Kiskomárom vidékén. A ragadós száj- és körömfájás a kül öklön is tovább térje 1. A német birodalomban az osztrák területeket leszámítva, 550 járás, 4713 községében 20.845 istálló van fe tőzve. Ezen számok a betegség erő • szaporodásáról tesznek tuniságot. Stockholni jelentés kizo.int n száj- és körömfájás ja ványa Dániából áthúzódott Svédország déli részé, e is és ilt is több megljetege lést okozolt. Cseliországban összesen 358 község ferlő\'.ött. A járvány lengyelországiján és különösen Olaszországban is terjed, aliol ezidőizerjnt 344 község fertőzött. Általában tehát megállapítható, liogv a melegebb idő beköszöntóse kedvez a járvány terjedésének egész Európában. 1 Szükségesnek tartjuk röviden köz 1 ii a betegség tüueteit és azon gyakori di tapasztal ltokat, melyeknek segítségével a betegségi ludyhez köthetjük. A ragadós száj- és körömfájás l>e-tcgsé^ének el ő tünetei mintegy 2—7 nappal a fertőrés után 40—45 C fok láz kisé.eiól>en jelentkeznek, amikor a szarvasmarhák a Uiplí lék felvételt megszüntetik, rajtuk jellegzetes csnp-pogástól kiséit erős nyálfolyás mutatkozik, mi c ujabban 1—2 nap ele téyel vagy a száj nyálkahártyáján, vagy a lábvó^eken, esetlej egyszerre mindkét helyen é; a tőjyőn is hólyagok keletkeznek. Ezek a véko:iyfalu, világossárga szinü, lug nyirokkal telt hóí a-gok me^jiclenósük után pár napjjal megrejKídnek, alattuk pirossziuü, fáj-dal nas seblielyek keletkeznek. Vv száj-fájás taitama ula\'t a táplálkozás majd-J»e.n teljesen szemetel. A lábvég meg-bete^e lésénél az állatok mozdul ii is alig kéj>esek. Egy-két naj) múlva a pártaszélon a sarokvánkosok bő\'é-i o csüliök közti vékony bőrön kis liólya-gok keletkeznek, amelyek megrepeké-sük után piszkos, barnaszínü yarrá száradnak l>o. Jóindulatu szi\\j- és körömfájás Cse-tóben, a gyógyul is egy-két liíét alatt bekö\\«lkczik.vIsmerünk azonban clyan eesteket, amikor röviden a fertőzés után magas liz mellett, az állat szív-bénulás következtében elpusztul. Az orvoslásnak a nyugalom ós a tisztaság a l\'gfontosabb elő feltét\'le. Az orvosságos kezelésnek alárendelt a (jel *n tősége. Szájfájásnál c Íjunk a beteg állatnak könnyen emészthető Ügy eleséget, friss füvet, fiat >1 zőldhcrét, lucernát, íinom szénát, gyenge csalnmádét répát, fiabil állatoknak 70 C fokra fel-mei -giietl lejei, súlyos betegeknek korpát, lisztes, darás ivósat, nyers vagy fő.t burgonyát s núndenkor gondoskodjunk il gendő mennyiségű tiszta ivóvízről, liogy a betegek szájukat öblögetw hűsíthessék. A körömfájásban megbetegedett állatok lábvégoit szárazon ós tisztán kell lartani. Az istálló talaja legyen mindig itisztára seperve, fűrészporral alom Nép Mozgó. 8*erd*n é» o»tn»\'-takBn Lebilincselő érdekességD filmi Róbert Taylor, Barbara Stanwyok és Wiotor Mc Laglen főszereplésével A csillagos lobogóért A legvitézebb tengerészhadnagy bravúrja az amerikai elnök meggyilkolásának klnyomozásánál. Fényes kiegészítő műsor! Előadások kSznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor. Csak 20, 40, BO filléres halyérakkal I c ZALAI KÖZLÖNY 1988. )unlu» 16. inal Vastagot) behintve, hogy a nedves ürt: lékeket és váladékokat gyorsan magukba szívhassák. A fekélyeket hintsük be olyan hintőporral, amely egyenlő arányban tartalmaz finomra tört és szitált égetett timsót és tölgyfakéreg port, utóbbi helyett használhatunk állati üzenet és faszénport is. A száj- és körömfájás alapjában véve jóindulatú betegség és felnőtt állatok között jobbáru csak akkor leg sáros vagy köves uton való lábonokoz elhullásokat, ha dolgoztatás, fö hajtás, az istállók tisztátlanig > stb. kö\\x5tkeitében szövődmények csatla. koznak hozza. Nagyon fiatal állatok, ban a kifejlődő gyomor bélgyullailás teszi g>\'akran ludálossá a lefolyást. Súlyosabb megbetegedő éknél feltétlenül orvosi kezeléshez folyamodjunk. Ha a gazda azt veszi észre, liogy állatja bágyadt, vagy a fentebbi leírásban közéit tünetek valamelyike jelentkezik állatjainál, vagy még hu erie a legkisebb gyanTlja vau, a legfontosabb, kötelessége azonnal jelentést tenni a községi elöljáróságnál, amely a jelentést azonnal továbbítja az állatorvoshoz, hogy az a betegség nemét megállapíthassa. Az áll torvos ilyen íélból történő kiszállásának költsége nem terheli a bejelentést végző állat-tulaidonost, léhát a költségektől való félelem senkit se tartson vissza u bejelentéstől. Azzal, hogy a gazdák mielőlt állataikat bejelentenék, megmutogatják a beteget u szomszédoknak, jó isme. ősöknek és megvárják a betegség kifejlődését, ugy önmaguk, mint gazdatársaik ellen súlyosan vétenek. Ezzel csak azt érik el, hogy u betegség lendkivül nagy fertőzöképes-»égéie"" való tekintettel elterjed, ami által lehetetlenné válik annak helyhez kötése. (Vég* kő?.) APRÓHIRDETÉSEK 10 u.lv 60 (III.i. mlnd.n tovU>bl ..A 4 IMI,,. adás vétel ■•rékpAr«k kedvelő részletre kg-októbban kaphatók Vajda ■•■kar«*-" --------1424 Oeneráljavltoll oldalkocsi! Míiay mo-lorkarékpAr olcsón eladó. Magyar ■la 7. Ten Keveset haamAlt modem, ailnca, komp-lelt tele hál* julinyoun eladó. Enaibel-tíl II. Kukeczné. 1676 lakAs-Ozlethelyiséo Klárié Király-utca 33. lakereikedia hc-lyliéRel, utcai UilethelyMg. — Bővebbet „Rózaa\'-gyUJ tötelep. bútorozott szoba KaiAab.Járatu bútorozott szoba, lüidósxoba-hasinálattal, Július 1 re kiadó Roigonyl u 19. Kit kutaroarott aiobát konyha /s tlxdőazoba haaanálattal külloidl rísiére ke résünk Ctmekel Diávavölicyl üzletében kérjük leadni. 17(6 különféle Autótaxi (bérautó) n| áramvovalas legolcsóbban Kaulmann Manónál rendelbelö. Telefonállomás 222. 4024 . Mindennapi leveleaéaból összegyűjtött kélvaaat, régi vagy uj tómegekef, ma-oan éa küllöldtt, leloazlalolt gyüjlemé-nmeket bármikor megvételre keresek. — Barbarlti La|o«, a Zalai KOiIOny I. szerkesztője. Érdeklődni lehel telelőn 78. sa. vagy személyesen mindennap d, u. 5—6 óra között. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Feleld. kiadós ZaUI Károly, Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. azlra, A Ház megkezdte a megajánlás! javaslat vitáját < • Budapest, junius II A képviselőház mai ülésén a megajánlást törvényjavaslat vitája volt napirenden. A vita első szónoka Molnár Imié volt. I tália Hasxiy Károly mondott hosszabb beszé el. Szóvá tette az állami költsógvelé. kiadásainak az utóbbi é\\ekl.en tapasztalt nagy mértékű megnövekedését. Ezzil kapcsolatban .rámutatott arra, hogy azok a rendkívüli ü\'lók, amelyeket annak idején ugy vetetlek ki, hogy amint a liely/et engedi lebontják, máig is érintetlenül fennállnak és terhelik a mű- gátigazdasági életet. A magánváll lko-zási ke.lv az utóbbi időben újra lé-nyc„csen csökkent, n.e t aggi%os a vagyonadó bejelentett bevezetése. Ezután az uj kormány poMikai felfogásán 1 beszéli. Intézkedései hozzájárultak a nyugalom helyrcáUitilsához. Az uj kormány nem hirhndó a nenueiet kiil indokba vinni. Hangsúlyozta, hogy megköveteljük, hogy más Államok ne avatkozzanak a mi 1*1 ő flgveinkbe. Majd az újságíró kainaia ügyélK-\'z szi lt. Mukkuy János beszélt ezután. LECJU/AB&f? A honvédtörvényszék Ítéletei Budapest, junius 11 A buda|.esti hon vél törvényszék kém kedés miatt Miklós Gyulát 8 évi, V.o ranyák J-\'e;cucet 0 és fél évi, ifj. Mar-gitán Jánost 0 évi, Szőlösi Jánost 0 évi, Homanics Jánost 3 é~< fél évi, Tóth Miklóst 3 évi, Ziegler Józj.ef.t 3 évi fegyházra illetve börtönre ilélle. ítéletek joj>eiősck. A kormányzó villásreggeli adott a német főparancsnok tiszteletére Budapest, junlufl 14 Keitel Vilmos, a német véderő főparancsnoka kedden délelőtt külön repülőgépen Magyarországra érkezett. A honvédség vezetői fogadták. Horthy kormányzó az előkelő vendég tiszteletére villásreggelit adott. „Dolgoztass, hogy MwM" Köszönetnyilvánítás. Minden jóbarátunknak, Ismerősünknek és a nagykanizsai 1 és 2. számú postahivatal tiszti és altiszti karának, kik felejthetetlen, diága jó férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, illetve rokonunk temetésén megjelenésükkel vagy bármi más módon fájdalmunk és gyászunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton is mélységes hálánk kifejezését. Oxv. Haraay Györgyné éa oaaládja. I kerül lobbi a ZALAI KÖZLÖNY, ha bejelenti nyaraló cimét A kiadóhivatal portómen-lesen küldi utina bármely "belföldi nyaralóhelyre. Uilln bérbeadó Balatonfenyvesen a központban. Villany, vizvezeték, matracos ágyak. Nagyobb család vagy két család részére alkalmas. Érdeklődni ■ Szabó Antal sportüzletében. Roletta I I ...r I AFRIK I aalnor | díványba — párnába I HIR8CH ÉS SZEGŐ Balracvászon cégnél Hirdetmény. A galamboki volt úrbéres közbirtokosság az osztatlan legelő és erdő vadászati jogát kiadja 10 évre nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek folyó évi Junius 19-én d. u. 2-4 óra közölt a községházánál. A gazdatanács. Cfcsóildsjjot nafta mezibm szÓMkczTialik A1 m a m o 1 y, szőlőmoly, pókhálós hernyók ellon Arzola vagy Darsin, Varasodás és Usztharmat ellen Stílfáról, Amonil vagy Solbár. Kombinált permelezCszerek: Nosprasen fagy Tntokll Rózsafák levéitetvei ellen PROIIKOL Védőazerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zaák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Bmiwmu *—j «k! a helyi kereskedőknél I párosoknál Szerezze bel I Szenzációs a legmodernebb fazonok- él legpompásabb stílekben legolcsóbban Brónyal Dlvalbáz Horthy Biklói-ol 1. n FIGYELEK I C..k .l.Sr.tfo set t.itok . mind., darabért (araaclit vállalok. Nyomatott . l«Blui»líouoa KAH^da* 4*1 a*Ml«jtt[»ul| tíwwmiiHbM Na^kaaUiu, Mcl*. tulelvcciö Ktoiy" 78 Évfolyam 134. szám. Nagykanizsa, 1938. junius 16 csfltörlök Ara 12 Dl- ZALAI KÖZLÖNY •TÍSdSS ás k*áó*náMli PM 5l szám. I* O ^ I T | K A I NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos Előfizetési ára: egy hóra C pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kUdóhiraUtl telefon. 78. u. Frontharcos evangélium Dr. örley György kir. kormányíőtanáosoe bpostl beszéde A magyar frontharcosok országos értekezletéről, Imrédy Béla mlniszter-elnöknek azon elmondott nagyszabású és nagyjelentőségű beszédéről teljes részletességgel beszámolt már a magyar sajtó. Tudjuk ebből, hogy « miniszterelnök után dr. örley György kir. kormánylőtanáesos, a nagykanizsai Frontharcos Főcsoport elnöke állt a mikrofon elé, hogy megköszönje u miniszterelnök szózatát. F)r. örley Györgynek ezt a beszédét közöljük az alábbiakban: • Mai társadalmi életünk során alig lehet nehezebben megoldható vállalkozást elgondolni, mint azt, hogy valaki vitéz Iinrédyi Béla önagyméltósága után közvetlenül, országnagyok jelenlétében, a nagy nyilvánosság előtt beszédet mondjon. Amidőn én fogyatékosságaim tudatában mégis bátorságot veszek magamnak és bajtársaim kitüntető bizalma folytán szólásra emelkedem, — teszem ezt a frontharcost mindenkor kötelező bátorsággal, annak biztos tudatában, hogy elmondandó szavaim megértésre és teljes együttérzésre fognak találni. Először azért, mert az igaz meggyőződésből eredő, uz összedobbanó bajtársi szivek "mélységéből fakadó hálás köszönetnek szavai hatástalanul nem maradhatnak, — és én most az Országos Frontharcos Szövetség nevében ünnepélyes és bensőséges köszönetet mondok a miniszterelnök bajtársnak azért* jhogy dacára a munkábun határt nqm ismerő elfoglaltságának, köztünk a mai napon megjelen ni szives volt, azért mert tudjuk és tőle magától hallottuk, hogy bajtársi szívvel velünk mindenkor együtt térez, azért, mertf sem a Szövetség, sem egyesek! méltányos kérelmének meghallgatásától soha el nem zárkózott és azért, mert ha kellett, az igazság és méltányosság je-5 gyében mindenkor késedelem nélkül cselekedett. Teljes hatást fognak kiváltani szavaim azért is, mert oly tár* gyilagos igazságok sorozatát fogom elétek tárni, amelyek arra hivatottak, hogy a frontharcos-leiket betöltsék, oly szavakat fogok idéani, melyek bár nem a frontharcosokhoz le.ttek közvetlenül intézve, mégfc \'a frontharcos élet minden mozzanatánál, minden szónál, Írásnál és cselekvésnél őrangyalként fognak segítségünkre lenni. Sejthetik Uraim, hogy e szavak nem az \'én szerény gondolatvilágomnak termékei, — valóban nem ! Ez igazságokat pár hónap előtt, ünnepélyes alkut lommal egy frotharcos bajtársunk mondotta el és az elmondott szavak méltó cgy.ftUcst fog* nak alkotni Imrédy Béla önagyméltósága ina elhangzott szavaival. Bajtársak! Mi frotharcosoW büszkén hirdetjük azt, hogy lovagias nemzet fiai vagyunk, hogy szövetségünk a lovagiad fgondolkodást és cselekvést u >átor férfi nélkülözhetetlen ismérveként, mondhatnám kincsef ként tiszteli és megköveteli minden tagiától azt, hogy minden körülmények közt lovagiasan viselkedjék, hogy gentleman, hogy magyar ur legyen. Megköveteli minden tagjától, a leg- első vezető bajtárstól kezdve a legutolsó közemberig. Uraim, büszkén Állíthatjuk és hirdethetjük, hogy ez igy van, nincs közöttünk kivetni való ember egy sem. Uraim, most figyeljenek ! Szószerint idézek ! • I-ovagias az, aki szeret nyílt sisak-kid kiállani, aki a/, adolt szót szentségnek tartja akkor Is, ha kellemetlen, vagy fáj a beváltása- aki a maga és mások .számára egyenlő mértékkel fiiéit* s aki lm férfikaréban becsülettel győz, szívesen ragadja meg ellenfele Kétségbeesetten kér segítséget a spanyol köztársaság a szovjettől Francia területre menekült a köztársaságiak vezérkara Páris, junius 15 A Malin jelentése szerint a spanyol köztársaság külügyminisztere többórás megbeszélést\' folytatott a szovjet és Mexikó diplomáciai képviselőivel. Haderőt kért a köztársaság segítségére, mert ellenkező esetben a spanyol köztársaság ügye elveszett. A helyzet válságos, Valen- cia is veszedelemben forog. Késő éjszakai jelentés szerint a köztársasági 43-ilf hadosztály vezérkara átlépte ü \'francia határt és magával, vitte a hadosztály pénztárát \'is. A legénység közül is mintegy kétszázan — legtöbbnyire sebesültek — átmenekült francia területre. Sárga katonák százezreit nyeli el a Keleten pusztító árvíz Falvak, városok tűnnek el a hadszíntérre zudult víztömegben London, junius 15 A távolkeleti hadmüveleteket elsöpréssel fenyegti a Sárga folyam katasztrófális méretű ára-* dása. Másodpercenkint 10 lábbal emelkedik a hatalmas területeket elboritó áradat. A helyzet percről percre súlyosbodik. Attól tartanak, hogy Kínál az 1885 évihez hasonló veszedelem fenyegeti amikor 5 tartományt pusztított el az ár. Egymásután érkeznek u je-. leütések a víztömegek által elnyelt falvakról. Cseng-csau várost a viz teljesen elborította. Japán hírforrás szerint Csüng tao vidékén 150.000 kínai katonát megölt a viz. A falvak sorra kerülnek százával viz alá. Kai-Scng város kapuit bezárták, hogy Inegakafjályoizák az \'ár betörését, azonban a falakra zuduló víztömegek ledöntötték a várost övező védőfalat. A kinai hadvezetőség vágta át a gátakat? A .Sárga folyó gátja Kaifang ós Seiig-Sau között tizenöt helyen szakadt át. A rések szélessége néhol 150 méter. Óriási hullámtenger özönlik óránként négy kilométer sebességgel észak felöl Honan tartományba. Eddig legalább 100.000 em- ber fulladt a vizbe. Számos kínai guerilla-osztag szüntelenül támadja a japán hadsereg mentőcsapatait. Itt az a meggyőződés uralkodik, hogy a gátszakadásokat a kinai hadvezetőség szándékosan idézte elő. <WLTij~jij\'j-w\\rnrLrn*r«*rr......... 15 milliót akartak kivinni az országból Budapest, junius 15 I lyen letartóztatott 32 vaUitacscmpósz Pnrótby Fái főügyész ma tájékoz- ügyéről, akik mintegy 15 millió pengő (tattá a nyilvánosságot a Sátoraijaujhe- | értéket akartak kilopni az országból, kezéU liogy talpraá llitsa. Ez a lovagiasság egyben mélyen álélt kereszténység is, inoit nem\'egyéb, mint u küzdelmes éleibe trunszponálása a felebaráti szeretet nagy parancsolatának. Tisztelt Uraim! libben u nemzetben, nemcsak müveit rétegeiben, hanem a nép gyermekében is mélységesen benne gyökereznek a lovagiasság c jellemvonásai: ez az ország mindig a gentlemanek országa volt és kell, hogy ugy maradjdii. N\'e mondja senki, hogy széj) " faó. <lo előbb élni kell, azután moralizálni. Amiként e fclltckén a Kárpátok medencéjén kivftjl nincsen számunkra hely, ugyanúgy a n.oiulitás mappáján is csak az a liely lehet igazán magyar, ahol a publica honostas minden virága pomi>ázik. A ma gentlemanje nem ápolhatja saját személyének kiemelkedő fontosságát. Minden idegszálában telítődnie kell unnak finom megérzésével, liogy mit kiváu tőle a köz szolgálata. Splcn-did isolation manapság a gcntleman-liko jelzőt nemhogy nem érdemli meg, luincm egyenesen megcsúfolja. Hiszen minden félreállás és elkülönülés másra hárít kettős munkát, másnak jelent súlyosabb áldozatot, mást terhet meg az igazság mértékén felül, mást csal n.eg. s A ma gcnlcman-jénck tisztelt Uraim, niélységo.scn szociális lélekkel kell a noblessc obiige utján járniu, é.o/nie kell u kötelességet, liogy magához ölelje mindazokat, akiket mos. lohább sorsuk alacsonyaid) műveltségi, vagy anyugi színvonalon liagyolt, lel kell magához emelnie Őket anélkül, liogy .éreztetné velük, hogy lehajolt. S a gentleinuiuiek mindezt magától órlolöüően keli tennie. Hiúságának Icgyeztctóse s töinjénfúslért való 0|>e-dés nélkül, olt keresve érte a jutalmat, ahol az egyedül található, a teljesített kötelesség adta lelki egyensúlyban és másoknak a ncmcsiedéfsndta boldogságában. Uraim, elérkezcit az idő. amikor a társadalomnuk kell magát liatékonyab-ban megvédeni az egyéni rosszindrlat bomlasztó törekvéseivel szemben. Ezt nem lehet jogi formulákkal és nem lelict a végrehajtás és jogszolgáltatás megszokott szerveivel és eszközeivel elérni, hanem csupán a társadalom önálló és a napi politikától független elemeiből alkotott juri-szerü testületek közreműködésének szílos körbou való igénybevételével. A szűkebb társadalmi kör, amely 1 A\'n az illetők élete lejátszódik a becsület, a tisztesség és az egyenlő mértékkel mérés követelményeit fel fogja tudni ismerni és alkalmuzni fogja tudni a mai társadalom alattomos ellenségeivel szemben. A paraziták dzsungeljének bevilágitására a köznapi munku talajára állított uj fényszórókra vau szükség, amelyek tájékozódást, irányt ud-Ipuk a publica lioncstns régi várainak.. Bajtársak ! Befejeztem az idézetet és most kapcsolódom aH idézetben ikiíejezett gondolati* hoz és ugy érzem, hogy amikoM az idézel elhangzott egy elöKelő társadalmi közület ünnepségén, annak elmondója tudat alatt u közös lelkiség kapcsán minden bizonnyal reánk is gondolt, magyar frontharcosokra, mert n lovagiasság hirdetői és annak! megszemélyesítői u világháború ZALAI KÖZLÖNY 1938. |unlu« 16 Az iparügyi minisztérium és az Eurogasco urai Kanizsán át Lispére utaztak alatt és azóta mi is vagyunk. A nemzet közéletében a becsület, a kötelesség teljesítés utján mi töltöttük be és mi akarjuk betölteni száz százalékosan és maradéktalanul a fényszóró szerepét is. Mi a rendel és fegyelmet, az ezer esztendős szentistváni határokai szolgáltuk a mullban és fogjuk szolgálni a jövőben is és azért fogjuk mi a fenti idézetben foglaltakat hirdetni mindenütt és mindenhol, mert tudjuk, hogy ezáltal szolgáljuk nemcsak a frontharcos gondolat fejlő? dósét, de ezzel visszük előre az egész nemzetet. Rajtársak, a frontharcos élei, a "frontharcos szövetség egész építménye a frontharcos fogadalom és alapszabályok pillérjein nyugodott eddig ; én azt hiszem, hogy az idézeti igazságok átérzése, hirdetése és gyakorlása lesz időrendben harmadik, de erő és eredményesség szempontjából első és \'leghatalmasabb oszlopa szövetsó-. günknek. Frontharcos evangélium legyenek az ihletett szavak, evangélium, melyei élő hittel hirdessünk szünet nélkül és mindenfelé, akkor biztos sikerrel fogjuk keresztülvinni, valóra váltani utolsó nagy táborozásunk alkalmával egyhangú lelkesedéssel-hozotl azon határozatunkat, hogy : ezennel átvesszük a közvélemény irányítását . Bajtársak! Magyarország miniszterelnökének, frontharcos bajtársunknak hozzánk intézett1 szavai megerősítették bennünk azt a hitel, hogy az annyi időn keresztül mellőzött frontharcos tábor a mai életharcaiban már nem áll egyedül. A frontharcos összetartozás gondolatában, a méltányosságnak, az igazságnak akarásában a Miniszterelnök Ur és mindannyian a többi frontharcosok : egy szív, egy lélek vagyunk. Hozzánk intézett szavai megnyugtatást jelentenek nekünk, hogv ebből a bajtársi összefogásból erkölcsi és szociális igazságok fognak \'megvalósulni. Remélünk munkaalkalmat, kenyeret és reméljük a frontharcosi szolgálat folytán történt eddigi mellőzések megszűnését. Rajtársak ! Biztosilom Onö* ket, hogy a vér és kard jogán, a frontharcos evengéliummal ajkainkon, annak lendülelével cselekvéseinkben és alkotójának, vitéz Imrédy Réla önagyméltó-ságának támogató segítségéved meg fogjuk érni az egységes, megértő, s a nemzet fennmaradásához feltétlenül szükséges társadalmi éle^ renaissanee-át,, és ha Isten ugy akarja, lesz még boldog a magyar. Az eraésztőszervek megbetegedéseinek kezelésénél reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz abszolút megbízható hashaltó, amelynek hatása Igen kellemes. Kérdezze meg orvosát. — Saját érdekébea és örömóre BZOl-Ráló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopiteln Butoráruháx őaxl mdbutor-kUl- llH*At megtekinti, vételkénynrer nélktll. Jolyoztass, hoor dolgoztass!" Kedden este Nagykanizsára | érkezett Pctneházy Antal iparügyi államtitkár, dr. Telegdy Rótli miniszteri tanácsos, dr. Koch osztálytanácsos, dr. Fapp Simon bányaügyi \'főtanácsos, v. dr. Riró György orszgy. képv., Beke Gyula mérnök, valamint? az Eurogasco részéről mr. Zalaegerszeg, junius 15 A rinyaujlaki erdőben titokzatos eset történt. Jamics Ferenc bakházai lakos gombázni meni sógorával, I)oll Ernővel a rinyaujlaki erdőbe. Az erdőből azonban csak Doll tért haza este, Janicsot napok multán holtan találták meg az erdőben. Fo jón sörétes lövéstől származó sebhelyekkel. Megindult a csendőri nyomozás, mely megállapította, hogy Délczeg István balatonkiliti mezőőrt hétfőn este hiába várta haza a felesége vacsorára. Férje keresésére indult az asszony* aki a község határában holtan véres lestlel találta meg az urát. A csendőrség egy járőre kiment délceg István holttestéhez Nemrégiben kis holttestet ta-* láltak a nagykanizsai temelő, egyik sírjában, felületesen elföldelve. A nyomozás megállapít tolla, hogy bűntény nem történt, az apróság holtan jött u világra és édesanyja, hogy u bejelentéssel járó utánjárástól és a .temetés köllségeitől szabaj | ÍRhucdemann ,mr. BannanfÜn,, mr. Ponkoa, mr. Volton, valamint kél budapesti újságíró, kik a Cenlrálban szálltak meg. Pctneházy állainlilkár-és kísérete ma reggel fi órakor hát autón Szentadorján—Lispére indultak. Dell és sógora nem gombázni, hanem orvvadászni mentek az erdőbe és olt mindketten lesen álltak. Dell az egyik bokorból zörgést hallott, őzet sejtett, a következő pillanatban eldördült a fegyvere, amelyre [jajkiáltás volt a válasz. Odafutott és sógorát találta a földön vérző fejjel. Ezt látva elmenekült. Doll beismerte teltét. A csend őrök átadlák az illetékes kin ügyészségnek. és \'megállapították, hogy eddig ismeretlen egyén agyonlőlle Délczeg Istvánt. A csendőrség nagy eréllyel indította meg a nyomozási annak kiderítésére, hogy ki ölle meg a mezőőrt. dúljon, maga ásta azt el a tcJ metőben. t •\' Ugyanekkor egy komolyabb hasonló ügy foglalkoztatja a nagykanizsai bűnügyi hatóságokat. Kiderült, líogy egy 70 évesnél idősebb nagykanizsai > tudós asszony 20 pengőért tiított műtétet végzett egy falusi leányon. Hibás a vízvezetéke? Hivja Mendlovitsot Telefon 271. Az öreg asszonyt előállították a rendőrkapitányságon, olt be is vallott mindent. Magas korára való tekintettel nem vették őri-zelbe, hanem az ügyet áttették a kir. ügyészségre. Az idős \' tudós asszony ellen megindult az eljárás. i Egyévi börtönre Ítélték a pölösketől szülésznőt Kiss Józsefné szül. Kiss Apol-lonia községi szülésznő kétrendbeli súlyos bűncselekménnyel vádolva állt a nagykanizsai Ú, vényszék előtt. Tagadásával szerbben álltak a csendőrség által beszerzett tárgyi bizonyítékok. Közel .\'i órás zárt tárgyaláson vizsgálta meg az ügyel a törvényszék, amely végül ÍU Kiss Józsefnét egy évi börtönre és 3 évi .hivatalvesztésre Ítélte. Az elitéit is, az ügyész is fellebbe-zett. Katolikus tanllógyfllés Kiskomárom, junius 15 (Saját itudósitónktól) A Kiskomárom —nagykanizsai egyesített róm. kath. tanítói kör folyó évi rendes közgyűlését Koniárvároson tartotta meg. A gyűlést szentmise előzte meg, a jmelyen a Komárvárosi Vegyeskar szé-pen és áhitatkeltőcn énekelte Szent-győrgyi Sándor.- Latin miséjét A gyűlésen jelen voltak: a tisztikar, a kerület paj>sága, a lanúgy irúnt érdeklődő vendégek szép számban és a kerületi tanítóság teljes számban. Polonyi István kórelnök meleg szeretettel üdvözölte a megjelenteket. A tanítóság a nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után a pápai himnuszt énekelte el. Az elnöki jelen-lések felolvasása után Huszár Győző zalakarosi igazgató-tanitó, az Aquinói Szent Tamás Társaság rendes tagja olvasta fel értekezését: «Van-e bölcse-let a, népiskolában?* A hallgatóság nvcleg és lelkes ünnepléssel köszöntő mog a kiváló pedagógiai Írónak szép és nagyérlókü felolvasását, amely után dr. Károvics Győzőné hahóti tanítónő: <A katholikus tanító nevelő munkájának fő pillére,. — Tatai Gyuláné mnrakercszluri tanítónő: <Segits a né-■pen, lwgy magadon Ls segíthess- — és Fia elmer Géza galamboki kántortanító : «NCnizicti öntudat és honvédelem. dinen tartottak nagy tetszéssel fogadolt, értékes előadásokat. A pénztáros és számvizsgáló bizottság jelentése nt^n indítványok hangzottak el, majd tisztújítás következett volna, de a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel ujbó.l a volt tisztikart választotta meg. ^ Az elnöki zárószó után a gyűlés a Himnusz hangjaival fejeződött be. — Vígan mulathat, lia megnyeri a táskagrammofont az egyházközségi kulturháx^lap <%ypen-gős sorsjegyével. , Nép Mozgó. Szerdán éa oaflt8rt8h8n Lebilincselő érdekességQ film! Róbert Taylor, Barbara Stanwyck éa yiotor Mc Laglen főszereplésével A csillagos lobogóért A legvitézebb tengerészhadnagy bravúrja az amerikai elnök meggyilkolásának klnyomozásánál. Fényes kiegészítő műsor! Előadások kft/nap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 5, 7, 9-kor. Csak ZO, 40, 60 fillérea helyárakkal 1 Őz helyett a sógorát lőtte le egy orvvadász Halálos „gombázás" egy zalai erdőben Hetven éves kanizsai „tudós asszony" esete egy falusi leánnyal Nincs bűntény a napokban a temetőben talált kis holttest ügyében Meggyilkolták a mezőőrt a killtl határban I&fl luniug lé. Frontharcos köztisztviselők figyelmébe A 3100-1938. M.E. ijffkf számú — »Az egyesü-vSKf/ leti tagságra vonatkozó rendelkezések ellen vétő köztisztviselők és egyéb alkalmazottak fegyelmi felelősségre vonása tárgyában \' — kiadott miniszteri rendelettel kapcsolatosan az Országos •Frontharcos Szövetség érintkezésbe lépett a belügyminisztériummal és a rendelet végrehajtásával kapcsolatosan a következő felvilágosítást kapta : Akár közalkalmazásban, akár magánalkalmazásban állanak az Országos Frontharcos Szövetségi tagságukból kifolyólag alkalmazotti minőségükben hátrányuk nem származhat, közalkal mazotti minőségük és szövetségi tagságuk nem összeférhetetlen. Felhívja tehát az Országos Frontharcos Szövetség tagjait, hogy továbbra is a régi hűséggel folytassák bajtársi működésűket, minthogy a tisztségükről való lemondásra vagy a Szövetségből való kilépésre semmi ok nincs. Amennyiben a rendelet esetleges félremagyarázása kapcsáií egyes hivatali főnökségek akáw szóbeli, akár írásbeli — fentiekkel ellentétes — felszóllitást intéznének a frontharcosokhoz, ugy azt az Országos Frontharcos Szövetség országos elnöksé-« gének express rövid jelentésben hozzák tudomására, hogy haladéktalanul intézkedhfcssék. i ID.0 Eső, zivatar Prognózis: Északnyugati szél, változó telhózet, több helyen esó ós zivatar. Nyugaton a hömérsék let nem változik lényegetön, keleten tovább sQlyed. A Heteorologt&l Intézet nagykanizsai megflgyelóállomása Jelenti i Hőmérséklet tegnap este 0 órakor : + 16.4, ma reggel +13.4, délben -f* 17.1. CsspsMi: 8 41.. Naptár I Junius 16. csütörtök. Kom. kaL Urnapia. Protestáns Jusztin. Izraelita Szíván hó 17. — Junius 17. péntek, ltom. kat. Rslner hv. l\'rotestána Töhötöm. Izraelita Szíván hó 18. Qyógyazertlri éjjeli szolgálat e hó 15-lg a „Mária" gyógyszortár éa a klskantzsal gyógyszertár. Uőzltlrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétlö, szerda, péntek délutls kedden ecéss nap nőknek.) — iUaysIans ruháikodi. Nem kell külön utakat tennie, sz*. bsdul sz eladó rábeszélésétől, saját otllinnítben zavartalanul válo^lnat ha megríható, t«rl/,3 követeket nksr venni. A Trunkhalin [wsrtógyAr 0n-nek is szállítja ruhánként augulosan gyártott ■zingyapjusiövtU\'it közvetlen « gyártól. Kérje költség- éi kötelezett-ségmenU-aen a mintákat: Uudanest XI., Lenke ut 117. ; \' JolsoitoJöjfúoWiss!" ZALAI KOZLÖNV Uoyj&t dobnak UitcMei fíUkanüzsán útik be közénk, mindjárt végc van a játék komolyságának. Az ő dobásuk- li pillanatban nOm komoly, vállain súlyos felelősségei viselő tagja? a társadalomnak ez a kis csapat, hanem orvosi, gyógyszerészi, államtudományi, jogi diplomával biró gondtalan, szinte pajkos \'gyermeksereg, melynv-k minden tagja, mielőtt ide indult volna, otthon fogasra akasztotta minden gondját, baját. Az alig tipegő, frffr esztendős gyerek nCm őrül ugy a mézescuclinak, a négy-hialóvos emberpalánta a krumpli-cukornak, mini e/. a felnőttekből álló gvormekcsapat egy-egy telitalálásnak, vagy ahogyan az Ő nyelvükön mondják: — treff nek. Hát még ha kilenc babát sikerül leteríteni egy csapásra valamelyik nagy elánnal játszó .apróságnak! Olyan kitartó óváció, zajos taps követi az eredményes dobást, hogy a pálya végén lévő dob alig győzi visszhanggal! A hőstett örömére egy liter bort kell rendelnie, amit szívesen megfizet, mert tettél megörökítik. Krétával felírják a pálya dcszkaépitményérc, hogy a kései utódok számára is maradandó legyen. \'N\'em Ls mossa le más a gerendáról ezeket a hieroglifákat, csak az idő. "Mindenki tiszteletben tartja, senki sem nyul hozzájuk. Hadd nézzék meg egy-két ilyen régi, elmosódott, de mégis megfejÖiető hieroglifát. — Dr. Rend, 1938. május... (maga a nap sajnos, már olvashatatlan) egy dobás, kilenc fa. Fizetett két liter bortl — I)r. Fülöp (utána pár olvashatatlan szó) egy dobás, kilenc; fa. Szekeres, Kellncr gyógyszerészek egy-egy dobás, kilenc fa, egy-egy liter bor. Dr. Szabó Islván, Anck Antal, dr. Ileriavecz Sándor, Somfai György baj-csai, KövOsi sormási tanítók, stb. stb. diszitik a szuette, sok vihart látott berendát. — \'Hát a Sinkó (szejxetiieki, körállatorvos) ma sem jött el? — kérdezi a társaság egyik dobásra készülő tagja. — Az csak ha von kint egyszer-kétszer, .sárkány eresz tós> ideién jön el, Nem is csoda, szép «sárkány» őrzi, — /tnondja a társaság egy másik tagja s a támadásra készülő párduc egykét elnyújtott léptével, rugalmasságával rohan neki a dobódeszkának. A golyó, mint a villám, ugy repül keresztül a bogárhátú pálya tetején s olyan lukat vág, liogy mégegyszer nem tudná utána csinálni. Pontosan megtalálta áz utat a bábuk között. — Na, ezt jól megcsinálta Vikii — korholják a sikertelen dobáséit csapattársai. — Hölgyek nem szoktak olykor ellátogatni a pályára? — kérdem az illusztris társaság egyik melléin telepedő tagját ~ N©m, oz nem nőknek való sport — mondja. — Ha nagyritkán el is jön egy-két asszony meglátogatni bennünket s i-á tudjuk szedni, hogy állja- ságém Uiil a vaud ti is, valamint a dobról visszaperdülő golyó ütése is számit. Hiába, az asszonyoknak mindent szabad! — Gyerekek ne játszatok velem, mert kiásom a csatabárdot I — hullom a harci riadót az egyro jobban erősödő hangkáoszból. A kerek asztalon lévő polwrakböl lassan-lassan kifogy a bor. — Nem megy a játék, valahogy nem fekszik ma ugy, mint máskor szokoltl — panaszolják. A patikus segéd, — az ő pohara már ütas - - felkel az asztaltól s pár bizalmas szót vált Barbalils urammal, a vendéglőssel, aki megértően bólint s hálrasompolyog a bábukat állítgató két slhederhez. A helyiség tisztiorvosa következik most dobásra. Jíl megnézi, megváló, gatja, hpgy melyik golyót vegye a kezébe, majdnem féllérdio ereszkedik, egy-két ingamozgást végez karjával s — horrib.le dictu, — mintha szélvész seperte volna le őket, mind a kilenc bábu elterül a porond porában. Micsoda lelke.-edés, micsoda zsivaj követi a dobást! — Uff, urr. 11 rr, ullala, ullala, ulloia, huj, huj, hajrá, rá, rá, rá, rá, rá\',\' rál — i hangokat u l vissea a dob az egj\'ebként csendé-., csillagfényes nyári éjszakától. A dobó arca sugárzik a boldogságban, — ugye, jó favágó vagyok! — inon Íja és int a vendéglősnek, az már hozza is a liter bort ami bizony egy-kettőre elfogy. Tovább folyik a játék, do a kilenc ütést senki sem tudja utánacsinálni. A patikus segéd ismét az asztalhoz ül s mélabúsan tekint üres poharának fenekére. Tekintet-! ismét összevllan a korcsmáros tekintetével, az megint hátramegy a bábukat állitgutó siheder ekhoz. . Most a társaság egyik ügyvéd tagja veszi kezébe golyót. — Santa Lucia, oh santa Luciái — énekel, mire a Carmen torreádor indulójával válaszol egyik játszótársa, — Uff, uf^ uff, rá, rá, rá, rál Megint elterül a kilenc bábu a porondon. A dobó örömmel fogadja a gratulációkat, i.o mintha kételkedne saját magában, odaszól a bábukat állítgató gyermekekhez: — Gyerekek, nem madzagollátok meg a bábukat? — Nem, nem, nemi — Becsületszóra? — Becsületszóra 1 — ügy liter bort ido az asztalra! A vendéglős a söntésbe siet s ismét hozza a liter jógbehütött bort. Mosolyogva teszi az asztalra, mire a boldog megrendelő Ismét gyanút fog s koccintás közben nevetve szól társaihoz: W y tok! Madzagoltok kutyák, madzagol- A többiek csínyen kapott gyermekekként mosolyognak vissza rá. Hát persze, hogy madzagolnak, a patikus segéd szeme a társaság egy-két tagjának intésére — azért villan össze immár harmadszor a joviális vendéglős tekintetével, liogy megint odasur-ranjon az állogató gyermekekhez, akik észrevétlenül, lasszó módjára vit-k a bábukra a hurkot. Még egy-két .telitalálat. s har\\£os csevegéssel útnak indulunk liazateló, a csendes juniusi éjszakában frissen, jókedvűen. Azon kapom rajta magamat, hogy gondtalanul fütyörészek. Még mindig gyermekek vagyunk, holnap reggelig gondtalan, boldogan, nyugodtan alvó gyermekek maradunk. KUNGL LAJOS Az Oltáriszentség Szenfje Jólesett a színházban ez a kis intermezzo, amikor a világi szórakozások esténként ismétlődő sorozata ulán a legmélyebb vallásos áhitat hangjai elevenedtek meg a színpadon, örömmel köszöni Nagykanizsa katolikussá-, ga a színtársulatnak ezt a bekapcsolódását az eucharisztikus és szentistváni ünnepsorozatba. Igaz. — a katolikusságnak köte-lessége lett volna meg is töltenie a színházat erre az estére, de ez nem szegte kedvét a szülészeknek és nem csökkentette a ma* Elegáns Ué&z ML kyfai luUák gyönyörű anyagokból, 3I4 kabátok, complé újdonságok, pongyolák legszebb választékban legolcsóbban i éalai közlök* Ifl3a. |unlua 16 imprimée-, divatvászon-, karton-, puplin-, selyem-, siffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. Páratlan látvány Issz a nagykanizsai helyőrség sport-záróünnepélye gasrendü lelki élményt, nmil n hallgatóság ezen ;i szép estén kapott. Szent Pascal élettörténete játszódott le ;t színpadon Pálllfy Erzsébet grófnőnek Danis Jenő által átdolgozott müve alapján. Kitűnően a színpadhoz alkalr mazoll, irodalmilag is a legnemesebb verelü misztérium pergeli öl képben (egyik s/e\')b volt, mint a másik külsőségben is), nagyon gondosan összehangolt előadásban. A címszerepben: Kormos Lajos finoman, belülről átizzott alakítást adott. Helyes volt a kis Bódogh Miklós a gyermek Pascal szerepében. l)a nis Jenő iráni hatalmas belépő lajjssal mutatta ki a közönség szereidét és művészi alakilóere3 jének elismerését. Szalma, Kés-márk.v, Szakács, Gellért, Oroszlán, Márai szerzetes alakjai jók voltak. A sfznnelekben Gazdag István kántor vezetésével a szorgalmas Egyházi Vegyeskar és az Oltár-egyesület buzgó női kara énekeli. Sok tapsot kaptak egyházi vonatkozású műsoruk minden számáért. > Az előadás jövedelméből a gondokkal küzdő színészeink 80 pengőt adtak a nagykanizsai ka lolikus kultúrház-alap javára. A szlnhizl iroda hlrel (•) MA, SZERDÁN ESTE DÉL-t TANI HELY ARAKKAL kerül Emulatira a legizgalmasabb, egyben bájos muzsikájú operettujdonság, -Az orosz kémnő (Tatjána). (•) URNAPJAN dél lián 3 órnko- a Jul\'a operettujdonság van műsoron fil é cs hely árakkal, — délután fi órakor pelig a Gellértlicgyi kaland, a nagy sikert arutott ós né.>szerü Kő-rössy.operett szórukozlal kellemesen. i*) MEZEI PACSIRTA - OPERETT BEMUTATÓ. Csütörtökön e le i) órakor kerül bemutatóra az évad egyik legszebb operettbe a Mezei pacsirta. Ez a/, ugynevezeit «nagysláger. szenzációja lesz a műsornak üde bájos-ságával szép zenéjével, |>ompás elő adásával A fő izeropeket Oltay B.iba, Jatzkó Cia, Szal na Sándor, Kő össy Zol án játszák. (♦) MESTER TIBOR VENDÉGFELLÉPTÉVEL - JÉZUSFARAGO EMBER. Pénteken est-\' Nyirő József iro-dalul temekének délutáni ltelyáras, ragyogó szép előadása lesz kimagasló eseménye « színházi műsornak. A fő szerepeket Me ter Tibor, Dér Vera, Oroszlán György, Kormos Fe.-enc, Danis Jenő játszák. Ezen eladásra jegyeket előre megváltani ajánlatos. (•) SZOMBATON DÉLUTÁN 5 ÓRA KOR fillé-.es helyárakkal a Macskazene operett kacagtat. (•) HÉTFŐN - MESTER TIBOR VENDÉGFELLÉPTÉVEL — Madách örökszép műve, az Ember tragé liája drámai költemény kerül színre ünnepi előadásban, uj, modem rendezésben. — Butorklállltásankat tekintse meg minden vétolkénysxer nélktll. Kopsteln bútoráruház Ma, amikor az egész magyarság fokozottan érzi óssaeforrotlSágát n nemzeti hadsereggel, Nagykanizsa társadal nának is meg kell mutatnia, hogy a honvédség ügyeivel szemben a régi közönyt a .szeretetteljes, lelkes és lelke edést wU> érdeklődés váltotta fel. Ennek bizonyítására junius 10.én |lesz alkalma Nagykanizsa társadalmának. Ekkor lesz ugyanis a helyőrség sport-záróünnCjK\' a Zrínyi sport-pályán. Az előkészületekből Ítélve, ilyen fényes, ilyen látványos éx gazdag jKHyőrséji sjjortünnep nem volt még Szekszárd, junius 15 I Alsóegrespusztán tegnap este nagy vihar vonult keresztül. A villámok sorozatosan csapkod-" tak le. Több villámcsapás érte Kiss István földbirtokos kastélyát. Az egyik villám a kastély tornácát rombol la szét, a másik ledöntötte a kaslély nagy részét. A harmadik pedig végigszaladt a kaslély szobáin és az ezek egyikében tartózkodó ifj. Kiss István földbirtokost megölte. Kiskunhalas junius 15 A város felett iszonyú vihar tombolt tegnap este. A .villáin őt helyen lecsapott és mindenütt tüzel okozott. Budapest, junius 15 Az ország minden részéből étr kezeli jelentések szerint a tegr napi viharnak 8 halálos áldozata van. Legtöbbet villáin suj,-lott agyon, többcíua keletkezett áradásba fulladtak. Óbudát valósággal elöntötte az ár. Viz alá kerüli és sötétben maradt Újpest is. Itt egy emeletes ház qsz-> Nagykanizsán. Nagyszerű gyakorlatok, kerékpáros karusszel, díjugratás, harci gyakorlatok, tréfás bemutató, végül káprázatosan szép, tűzijátékkal tarkított zárójelénél lesz u műsoron. Belé; ő Uj nincs! Műsor megvittás köiel.vő! Páholyüléshez. 1 pengő, ti-bünüléshez 70 ii.lé\\ korzó üléshez 50 fii ér, állóhelyhez 30 fll ér. Diákoknak ós leventéknek 20 fillér. Műsor elővételben: Teutsch Gusztáv drogériájában és Schl\'- . Testvérek könyvkereskédés- l»en. (:) szédült. Káposztásmegyeren 100 ház áll viz alatt. Varsó, junius 15 Lengyelországban borzalmas jégverés 1.5 millió zloty kárt okozott. A diónyi jég a szárnyasok ezreit verte agyon. ! Hátel, jurthta U Svájcban a felhőszakadás sok Vidéket teljesen viz alá boritolt. A SZF.SZ-EGYEDAR1JSAG Itfvezeté. \' sét jel. mi tel te l>e a pénzügyminiszter a NEP értekezletén. A nagyobb ipari sze izg)\'árakat megváltják. A MAGYAR NEMZETI BANK reformja: százm\'llió pengő kölcsönt és 30 rnll ló j)Cngő folyószámlahitelt kap az állam. Bevezetik a nyílt piád ]K>lilikát. Kilenchönapos mozőjazda-sági váltók lesznek. Megváltozik a fő tanács összetétele is. A ZSIDÓTÖRVÉNY vé**>hajtási utasítása u jövő héten kerül ki. SZENT ISTVÁN di&zgyültet tartott Vas vármegye Vasváron, a régi Szent István kora bel\' vasi ispánság szék-lx\'lyén. A MAV-nak a kormányzó legmagasabb dicsért tét fejezte ki at Etioha. risztlkus Kongresszus alkalmával az intézkedések h utazások zavartalan lebonyolításáért. A KIVITELI TOBBI.ET 5 hónap alitt I0.2 millió pengő. A KISIPAROSOKAT a kormány pénzsegél yei és kamatmentes köl sön nel se^iti elektromotorok vásárlásához, A KÖZHIVATALOKBAN szombalon a kormányzó szül lésnapján hivat ili szünet l:sz. EGY CIGANY7.ENf.SZ zeneakaté-mikus fia, Bál nt Dey.rŐ nyerte meg a Hubay-versenyt é< a Reméiyi-dljat, TAGFELVÉTELI tilalom van Ideiglenesen — az ügy véli, mérnöki és orvosi kamarákban. A CSEH KORMÁNY és a szudéta. néniclek tárgyalásai ma folytutódiiuk. BAKCEl.ONABAN teljes a pánik. Valc\'iK\'iát kiürítik. Anglia tlein védi meg a vörös sjianyol kikiMA\'tbe In;-(utó közösöket AGYONLŐTTEK Espcjel volt tó. bornok.it, a m<\\ikói lizudflsban részt, vett Co.llllo tábornok társát. A TOMEfiBE rohant Sldney kötelében egy n.otorve.seny; ö. Három 1 látott, sok sebesült. \'200 HALOTTJA és sebesültje van a Japánban, okayaue taitoináBvbiu) föl télit vusilti katasztrófának. LESZAKADT «gy keresztelőn abrai-lai templom |Kldozata, 20 ember a plm-ébe zuluiut, 2 tuilott. 20 sebesült. Ha ntnei étvágya, ugy igyék néhány napon át leggel éhgyomorra ftlpohir tcrméuelci Ferenc JM iketcrilvize\', mert ezAlial bélmflkO-tlétc uzaOályoíódik ti Igy egész ^.mészieae ríndbejohet. — Kérdezze \'meg otvout. Egy légiit mindenki adjon a katolikus kultúrház alaphoz. Vegyrn r^y pengős sorsjegyet! A Zalamegyéiek Budapesten Rákóost ut 58. Pompáa u] kávéháza, János-vitéz Hilrüzöje, gyönyörű télikertje a tövá-roa látványossága. Oleaó, kényelmes azobák. elflnyöa pnnzlé-Aruk Cigány: szegődi Earkua Jóska. Jazz-tAnp: Vlráay awlng-orcheatra. PtiUlji m UJUK ti li i KTMNH. IltailHil. iw*1HilllllllH Mh| Uitm^nl, iiWiMk ijimlMiM 4Wétm m kt ÉA S\'IJL A fllNA KA 1>K IN O\'i — a Jugositív Nauhelm — mi Euré^a méaodlk tegerö abb lerméazctca azénaavat gyúgytürdíijt. Tökéletes inotfera komlotl, 350 szoba, közöltök !80 újonnan épült, lolyó^izel. A legmoderneM\'MNIHl berendezkedések, masszlzs-kéazülék lowókúrikra. 17 lor-rís oatja a lürtö- évttókúrák.a aika ma» gyogyvlzrt I - Kávéház, kürzane. Iázz, tánc, siaksttrdtn VOTWett diétás konyha, tédétt csarnok, njorman épült IvMsarnok rp és Icgtökélelesebb heréniíeléa mellett métls telette Dlcsö: n, amely magában logklia: szabad válanMs szertnli ízobát felles elláláit, kívánatra diétát la, az öaazes .dókat éa illeték., írvosl vizsgálatot, az orvba állal elö rt kiváló gyégytlMölut 4. au.u.itu.b.B 2400 MUf, .inU.b.k.. lÚÜ éb.ár. n a lürdölgazgatóság majyar nyetvtt Hmerttö projpntusát. F.NIUgo.|tl..4 ttolflL • lugo.ilív IDiJA.Itunol .........I I, go^loUadl. . W..1.I0. J.su.il.v Flmsiroa. öud.pt.t, v . Daloll,.u. U,nliakl. Mu,..y«t,,luron él .1.1.J úr. ,1.11 SUllu R«d«.tib4a ... I Kereszténypárt csodálkozással vette Koxfács Sándor kilépését Budu|>est, junius 15 A ke.eszlény párt tudomásul vette Meizler Károly és Bélül klipjét. Kovács Sándor kilépéséi Illctöle^iwgy cso lálkozással \\«lték azt tudomásul, mert eljárását szokatlannak tartják. Embert Olt, gyújtogatott országszerte a tegnap esti vihar Jégverés Lengyelországban, áradás Svájcban 103*. lunlm 16 ÍALAl K03L\'ÖNtl A föklmivelésíigyi miniszter beterjesztette a hegyközségi törvényjavaslatot A zala törvényhatóságnak külön hegyközségi tanácsot kell létesítenie Eladó jóminöségU tölgy talpfa-forgács Urméterenként 7\'— P árban. Kfaalkalniau>ttaknak kedvezmény. Rendelés mindenkor. Polgár Teltférek Fakeroikedelm! B. T.-oál, Dunántúli Szoszfinomitó telepén, Király-utca. — (Az urnapi körmenet sorrendje) Az urnapi körme.»fct a 9 órai nagy. miso utón ind\'il a tarlpaiányfő lök vezetésével. Sorrend: 1. Fewülct két lobogó közölt. 2. Elemi iskolák. 3. Poljári fiúiskola. 4. Polgári leányis-koli. 5. Felsőkereskedelmi iskola 6 Leánygimnázium. 7. Reálgimnázium. 8. leventék. 9. Kcreske \'ő\'i testületei, Ba:oss Szövetség. 10. Ipartestület. 11. Katliol kus Legényegylet. 12. Credo. 13. Posta személyzete é< tisztviselő kara. 14. MAV forgal ni, fülő\'iázi. pá-lyafennlartó személyzete, tisztvise\'ő kara, nyugdijasok. 15. Pénzügyő v é Vámhivatal Állampénztár, Sóhlvatal, Folyamőrség, Városház, Államrendőrség, Bíróságok. Ügyészség, Ügyv.\'\'di kar, Városi képvi előtcstülct. 10. Ke. resztény Tisztviselő lök Egyesülete. 17. Urlcányok Mária Kongregációja. 18. Úrasszonyok Mária Kongiegációja. 19. Szo \\ Misszió nővérei é; a Szent Ilma Leányklub. 20. OltáregyCsület 21. Szent Ferenc H|. Rendje. 22. Cserkész-csa|>atok. 23. Levente diszszáza I. 24 TU7ol\'ók. 25. Front\'wrcosok, Vité,.ek. 20. Katona zenekor, katonai díszszázad el ő fele. 27. Fehérruhás leányok, énekkar, Szent Vincé ől nevezett irgalmas Nővé ek. 28. Papság a legir.éltósá gosabb Oltáriszenlséggel, a baldachin melleit lámpavivők és katonák. 29. Hatóságok képviselő1, testületek ve-zető , városi elöljáróság, egyházközségi képviselőtestület. 30. Katonai díszszázad rnáso lik fel>. 31. A megnevezett csoportba nem tartozó összes fér-fiak ós nők. A körme.iet utvonala: Szent Imre herceg utca, Cse.igerí ut, Deák tér, FŐ ut Horthy Miki >s ut. A testületek 9 <>rakor gyülekeznek. — (Ügyvédi és biról vizsga) I)r. Pal\'icz György (Pollák Adolf nagykanizsai ;börkereskedö fia) az egy. séáes ügyvéli és bírái vizsgát sikercsen letette. (:) — (A Piarista Diákszövetség) garden part.v-ja Űrnapján 0 órakor Jesz a gimnázium udvarán, vagy kedve, ő.lon Idő esetén a tornateremben. A dr. Krátky tstvánné, Rozs Lajos igazgató és Rortin Ágoston szövetségi elnök vezetése alatt sürgő forgó rendezőség gondoskodott róla, hogy mint minden évben, a garden party ezidén Js a legkellemesebb szórakozást nyújt, sa a ré.ztvevőknck. Beló.>ődij nincs. A büffé jövedéi ne a piarista templom orgonajalapját gyarapítja. — Bátorokban a Kopstoln cég vezeti Modern mlntaterraelben a leg|ob\')at a legolcsóbban mutatja be, kedvező .Ize tfel leltételek mellett — (Junius 28-án Dl össze a tlsrtujltó szék) M-iit ismeretes, Nagykanizsa város IK)1 ,\'ármcslcre pályázatot lurdetctl két városi >.eoé inyilvántartói állásra (a XI. fizetési osztályban), amelyre öten adták be pályázatukat. Ugy tudjuk, hogy az alispán a tisztújító-székei junius 28-ra fogja összehívni. — (At Úrasszonyok Mária Korgregációjának) tagjait felkérem, hogy Űrnapján a körmeneten val> részvétel céljából egynegyed 10 órako- a cintóriumba\'.i szivCikedjenek gyjilekezni. Pieftvla. { .) — (A Vendéglősöd és Korcsmárosok) szakosztálya t\'szteleliel értesíti az igen lisztcl kartársakat, hogv folyó hó 17-én, péileke.i dél itán pontosan 5 órakor az Ipartestület uj tanácstermében igen fontos ügyben gyflé t tart, melyre teljes számú és ]>ontos megjelenést kér,az elnökség. (:) Gáspárhegyen, ahol a nagy uradalmi szőlő kerül eladásra. ♦ Érdeklődni lehet Néplalnrékpénztár B. T.-nál Nagykanizsán Csengery ut 4. sz. — (Kérjflk az iparosságot), hogy a\', urnapi körme.iclcn minél nagyobb számiján megjelenni szíves-kedjenek. Gyűl\'ke/és a cin tóriumban délelőtt 9 órakor. Az Ipartestület el-nöksé.,e. (:) — (Holtleat az erdőben) A Gyékényes mel eit Vázsony.major közelében az erdőb-\'n ismeretlen női Ik>1 testet találtak. A csendőrség meg-ál apilotta, hogy az illető özv. Zsohár Jánosué, ak\' a zalur.egyci Kürlöspusz. I tán lakott, valamikor 45 holdon gazdálkodott, gyermekeiét pe. b" kevire. dclt és a per elvitte eoé-z vagyonát. A szerencsétlen asszony az országnt vándora lelt. Elkescredéébo.i öngyilkos leit. Caola krém nélkOl vereedelmc* a napoxái / nve.t a Caola krém véli meg a bő t a fájdal.nns íelégés és hámlás el Cn és biztosítja az egyenlelcs lebnrmi-li\\sl, Iüs doboz 50 fillér, nagy tíoboz 1 pengő., családi dob íz 2 |>engÖ. Budapest, junius 15 A föl Imüvclésügyi miniszter a kép-viselöház mai ülésén beterjesztett- o hegyközségekről szőlő- és gyümölcs-gazdálkodásról szóló lörvényjuvasl ltot. Eszerint minden községnek é> városnak, amelyeknek lmtárában legalább 50 katasztrális hold beültetett szőlő és gyümöl -sós terület van, köteles négy hónn|>on belül a hegyközségi megalakítani. A terület kiszámításánál c-sak a 100 négyszögöld meg nem haladó háztelkek ké|>eznek kivéte\'t. Tör-vény ha lóságok, amelyeknek terölcéi a szőlővel\' és gyünjölosössel beültetett tciül-t a 10.000 katasztrális holdat meghaladja, külön hegyközségi tanácsol kell alakitaniok, (Ezek közé tar-lo/.ik Zala vármegye is.) Egyéb törvényhatóságoknak együttesen kell a hegyközségi tanácsot megalakítaniuk. Rne a műsora: / 1. Tiszti díjugratás. 2 Hátra arc! Egy gyalogos szakasz tréíás gyakor-1 ilozása. Mintha jönnének, pedig mennek. 3. Szabadgyakori itok. Tömegmn-latvány zené:e, szuronyos puskával. 4. Ko.sizó géppuskások lé.,elhárító tüzelése. 5. A t tokzatos v.ír. Drillszcrü látványosság zárt rendberi. Szünet. Dijkiosztá^ a katonai sport-ve. senyék győztesei részére. Szórakoz-tató zenei Buffetl fi. Ke.ékpáros karusszel. 7. Slaféta-fuíás ko.sin, Íj von, kerékpáron, gyalog. 8. Tréfás staféta 9. Záró jelenet (tűzijátékkal roha-n). Igy van — igy leszi Ezért küzdjetekl — Apoteózis. A gimnázium torna-bemutatója A város katonai és polgári vezető társadalmának legelsőivel telt meg a Zrínyi sportpálya páholy-sora a nagykanizsai piarista gimnázium tornabeftiutaL> tójára. \\ megjelentek díszes együttese beszédes kifejezője volt annak az évszázados össze-forrottságnak, melyben a város él a piarista atyák intézetével. Kifejezője volt egyben aniiuk a szellemi közösségnek, amelyet Nagykanizsa uri társadalmában a piarista nevelés kovácsolt ösz-sze a céltudatos magyar ifjúság-képzés nagy munkájának megbecsülésére. F.vszázados keresztény és magyar lelkiség légköre alakult ki ebben a városban és a A javaslat IntézkcJik ntekintetben is, liogy a szől5 és gyümölcstermő területeket termelési alkalmasságuk szerint törzskönyvezzék. Rendelkezik a javaslat az állat és növé.iyi kártevők elleni kötelező vélekezés bevezetéséről is. fldnln t-inyoUémliúk. liuUlU. Kisebb tsoporiiknak ktdrmiiy. Prospektust kQ d : dr. Pántomé internálasa, Budapest, Vi.Délibáb-u\'ca 25. i-o) Telefon: 119-148 Reméljük, Nagykanizsa és környéké, nek társadal na nemcsak azért jelenik meg junius 19-én dél itán fi órakor a Zrinvi sportpályán nogy tömegben, hogy a páratlan látványosságu nagy katonai S|>ortünne|>él/ben gyönyör-kö<lhessen, hanem annuk bizonyítására is, hogy megmutassa össwforrottságát a mi szeivtetl kanizsai Iwnvéd csapa-tainkkal Is. Belépő lij nincs| Csupán a rí-ndezési költségek megtérítésére csekély ösz-szegü müsormegválíás lesz, a ni kötél ző! Pdholyülédtez 1 j.engő, f\'-bán-ülésbe/. 70 fiUé.-, korzófilésljez 50 fillér-, állóhelyhez 30 fillér, diák és le-\\-cn te jegyhez 20 fillér. (:) piarista gimnázium körül. Ez sugárzik szét az egész társadalomban akár szellemi, akár testi magyar erők neveléséhez hívja tanuként a piarista gifnnázi-um a közönséget. A tornabemutalót Deák János tornatanár rendezte, akinek zajtalan, de annál eredményesebb, annál komolyabb és céltudatosabb testnevelő munkája szerves és jótékony része a nagykanizsai pian sitik nemzetnevelő munkájának. A megtapsolt felvonulás, oa Magyar Hiszekegy után a mai; általános testkultúra jegyébent összeállított, szép szabadgyakorlatok sportszerűsége és tömeg-hatása gyönyörködtette a közön séget. Nem volt ilt semmi teátrális, semmi mesterséges hatás; ez a tornabemutató kizárólag a magyar testnevelés ünnepe volt. Az volt tehát, aminek lennie kelleti egy középiskolában, ahol már komolyan figyelőmbe vehető sportszerűség a cél az egésa évi munka eredményében, lévén az iskola növendékeinek nagy része már a férfikor határához közeledő, kifejlett izmu és tudatosan sportoló fiatalember. < A verseny- és atlétikai számok után (különösen nagy éjy Hat nupl tartózkodás után féláron utazik egész Csehszlovákiában I MAGAS TATRA gl""" "J Rlrbské PUno—C\'O-ball Tó: llolel Hvtudoslav, Hotel Krlván. Talranská-Lomnlca—Tátralomnic Orand Hotel Praha. Slaiy Smokovec—ó/íltra/llred. Orand llotel, Tdtra-sianttlórlum, HírJntrhdx. Tatranská Pollonka—Tdtraszéptük: Dr. Ouhr-ftle szanatórium és depandanszal. Tatranská Malliaiy-TdtramalUrhdia Oyógy/tlrdá: llolel Esplanade. Nővé Slrbska PUsa-Ul Csorbát Tó : Móry szállók és penzió Nory Smokovec—U/tdlrqfüred: Parkbotet. — Szepesi Otthon Tatranská Lomnlca— Tátralomnic. — Pensto-Holel Blela-Voda-Ftbérviz, Talralomnlc mellett. Horn-féle gyermekotthon Tatranská Lomnlca-Tátralomnic tokéteteí kényelmet, nagyszerű ellátási biztosítanak vendigeiknek. I elvilátosiUmal siolgál: Inni Hrttt luWt).lllkll HUW1I t, tHUt^kl t. Pengtbeliidt. I Még nem láttak Nagykanizsán olyan fényes katonai sportünnepélyt, mint a 19-iki lesz o 2ALAI KötLÓm 1958. junlm 10, olt csak pár napra CASSAHDRA nöi grafológus. 1722 Megmondja bárkinek élete sorsát. pogad lakásán egész nap. Telekl-ut 11. deklődést keltett a legnemesebb magyar sport, a vívás) kosárlabdamérkőzés zárta be a műsort, majd Barta Istváji h. igazgató buzdító beszéd kíséretében kiosztotta a dijakat, érmeket és emléktárgyakat. Himnusz éa tisztelgő elvonulás fejezte be az ünnepélyt. Vitéz Székely János ezredes, állomásparancsnok a verseny, után meleg elismerését fejeztei ki a gimnáziumi torna és sportoktatás eredményei felett Rozs Lajos igazgatónak. Az eredmények a következők: 100 m. síkfutás : 1. Horváth Lajos VII. o. t. 11.7 mp. J 80 m. síkfutás : 1. Gőczy József VI. o. t. 9.7 mp. 60 m. síkfutás : l. Váradi Ernő IV. o. t. 7.5 mp. int. rek. 100 m. síkfutás : 1. Fi ló Gyula VIII. o. t. 5ü.2 mp. 800 !m. síkfutás : 1. G,ünsl\' György VI. o. t. 2 p 10.G mp. 4x60 ttt. stafétaffutás : 1. IVa) oszt. csapata 32 mp. 1 •1x80 m. stafétafutás: 1. VI. oszt. A) csapata 36.02 mp. \\ 4x100 m. stafétafutás: 1, VIII. oszt. A) csapata 48.2 mp. Magasugrás : 1. Wéber Elek VII. oszt. t. 102 cm. Távolugrás III—IV. o. : 1. Váradi Ernő IV. o. t. 528 cm. \' Távolugrás V—VI. o. : 1.\' Gőczy József VI. o. t. 555 cm. Távolugrás VII—VIII. o.: 1. Czulek József VIII. o. t. 582 cm. Súlylökés (3 kg.) helyből III4 IV. 0.: 1. Jámbor Sándor IV. 0. t. 1058 cm. Súlylökés 5 kg. V-VI. o.: 1. Gőczy József VI. o. t. 1109 cm. Súlylökés 5 kg. VII—VIII. o. : 1. Czulek József VIII. o. t. 1320 cm. Diszkoszvetés 1.5 kg. V—VI. o.: 1. Hoványi Lehel VI. o. t. 3016 cm. \' Diszkoszvetés 2 kg. VII—VIII. o. : 1. Czulek^József VIII. o. t. 3063 cm. Gerelyhajítás : 1. Plander József .VIII. o. t. 4042 cm. Szertorna (összetettben) első helyezést értek el : Ángyán Pál, Kovács János, Ritseher György VIII. o. t., Láng Ferenc VI. o. t.t Szabó István VI. o. t. Kardmérkőzés : 1. Tóth Béla VII. o. t. 5 győzelem," 2. Kovács László VIII. o. t. 1 győzelem, 3. Garamvölgyi György VIII. o. 1. 3 győzelení, 4. ívrátky Tibor VI. 0. t. 2 győzelem. Tőrmérkőzés : 1. Breucr Pál, V. 0 t. 5 gvőzelcm, 2. Kovácsi S. Aladár V. o. 1. 1 győzelem,* 3. Lenz József VI. o. t. 3 győze-* lem, 4. Kirschner Ferenc V. o. t. 2 győzelem. < Kosárlabda VI-VII. o.: Győ* a VII. oszt. 0K:0-ra. Az ifjúság jutalmazására pénz, illc-tőleg természetbeni- adományokkal járultak az alábbiak: Pénzbeli adományok: Néptakarék, pénztár Rt 10, Angol-Magyar Bank Rt. 5, Nagykanizsai BankegyesüM 6ü Délzalai Takarékpénztár Rt 5, Nagykanizsai Takarékpénztár Itt 5, Zala. megyei Gazdasági Takarékpénztár Rt. 5, Golenszky Ferenc 1, Gunst Károlyné 1, Megváltó gyógyszertár 1 pengő. Szeszgyár 70, Kálmán l.eó-50, Kertész István 50 fillér. Természetbeni adakozók: Babics Lajos, Bárány István, Beleznai János, Berényi ékszerüzlet, Bien Gábor, -Boz-zay István, Brandl Sándor, Brónyai divatáruház, Déri József, Drávavölgyi Villamossági Rt., Ehrenstein Károly, Elektron villamossági szaküzlet, I-\'eke-tcsas gyógyszertár, Fenyvesi áruház, Fischel Lajos, Fischer ós Báder, Garamvölgyi Iván, Grünhut rúdiószak-üzlct, Gyarmati-nyomda. Havas Ist ván, Herczfeld illatszertár, Hirschler trafik, Horváth trafik, Joó Imre. Kauf-mann Károly, Kaufmann Manó, Mair könyvkereskedés, Májon Testvérek, özv. Mányi Sándoriié, Melczer Jakab Miboltunk, Miltónyi Sándor, Muszeí és Friedenthal, Neu és Klein, Németh Erzsébet, Perlsz I)ez*ő Polgár László, Bittér András, Sipos Andor, Stampf Zsigmond, Stern üvegház, Szabó Antal, Szabó Sándor, Szomolinyi Gvula, Schless Testvérek, Schütz áruház, vitéz. Tóth Béla, Tültő műterem, Vágó Endrfi, Vékásy Károly, Vidn LajoS, Virág divatház, WalÜsch és Deutscli, NVeiss Ernő, Zsoldos ékszerüzlet. A kegyes adakozóknak ezúton is hálás köszönetét fejezi di az igazgatóság. „Dolgoztass, hu liptai" MEGHÍVÓ. A Nyugatmagyarországi Mezőgazdasági Szövetkezet 1938. éli janim hó 24. napján délotán 5 árakor tartja rendes közgyűléséi Budapesten, V„ Árpád-utca 11. sz. alatti hivatalos helyiségében, amelyre a szövelkezet tagjait ezennel meghívjuk. Tárgysorozat: 1.Jegyzőkönyvvezető és két jegyzőkönyv-hitelesítő kijelölése. 2. Az Igazgatásig és feltlgyelóbizollság Jelenlése. 3. Az 1937. évi mérleg és eredmény-számla megállapítása. 4. Az igazgalóság és le tlgyelőbízollság részére a felmenlveny megadása 5. A végrehajtó bizottság díjazásának rnegállapitasa. ti. Az alapszabályok 2., 4, 35. §§-ainak módosítása. 7. Nctáni indítványok (Csak a közgyűlés előtt 3 nappal írásban benyújtott indítványok tárgyalhatók.) Kelt Budapesten, 1938. évi május 25-én. Ai lg.igaló.ág. Mérlegszámla: Vagyon: Sertésaktió számla, sertésállomány P i7.065 17, Pénz társzámla, készpénzkészlet P 9.81019, Berendezés számla, irodai berendezések P 634 23, Adósok számla, 16 adós tartozása P 14.10485, Scnésaklió tartalék számla P 6i316i Veszteség nyereség számla, veszteség 1936. május 3 . P 1.996-89, Veszteség-nyereség számla, veszteség 1936. december 3i. P 3.81662, Veszteség-nyereség számla, veszteség 1937. dec. 31. T> 407-44, Összesen P 108.528-54. Tthcr: Törzsbetét számla, 2653 részjegy P 13..65" , Hitelezők számla 8 hitelező követelése P 95.28354, Összesen P K 8.528-54. Nagykanizsa, 1937. dec. 31. Nyereség-veszteség számla: Vesztesig: Adó és illeték számla P 51\'ln, Házbér számla P 200.—, Tiszti lízetések számla P 1985\'—, Köllség számla P 5875-88, Be-hajlhatatlan követelések számla P 21 80, Összesen P 813684. Nyereség: Kamat számla I\' 14906, Jutalék számla P 126-97, Élőmarha számla P 2.527-46, Sertés számla V 4.925 92. Veszteség P 407-44, Összesen P 8.136\'84. Nagykanizsa, 1937. dec. 31. Fenti mérleget éa eredménykimutatást megvizsgáltuk és rendbenlevőnek találtuk. A lelügyelőbiroltaág. Az alapszabályok 2. §-a akként módosul. hogy a szövelkezet székhel>e nem Nagykanizsa, hanem Budapest. 4. §-a akként, hogy a szövetkezet hivatalos lapja a Zalai Közlöny helyei! a Budapesli Közlöny lesz. 35. §-a pedig skként, hogy a közgyűlések nem Nagykanizsán vagy Budapesten, hanem csak Budapesten tarthatók. r— MmM *—j I mindenki a helyi kereskedőknél I éa Iparosoknál szerezze bel [j Almamoly, szőlőmoly, pókhálós hernyók ellen Arzola vagy Darsln, Varasodás és lisztharmat ellen/ Suifarol, Amonll vagy Solbár. Kombinált permetezöszerek: Nosprasen vagy Tntokll Rózsafák levéllelvei ellen PROIIKOL Védőszerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mng, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Otc&én&jjot íHíftamczibM szÓMkozhalik Pk 9246/1936 Vhíz. 503/1936. Árverési hirdetmény. Dr. Selymes Károly bpestl Ügyvéd által képviselt A\'fa Seperator rt. bpestl cég la-vára 1662 P 38 I. tőke és több követeiéi éi |árulékai erejéig a bpestl I-III. klr. Járásbíróság 1936. évi 16469 ti. végzésével elrendelt kielégítést végrehajtás folytán végrehajtást izenvedőtöl 1936. évi december hó 2 án lefoglalt, 2027 P re be-ctült Ingóságokra a nagykanizsai ktr. járásbíróság fenti iz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási Jegyzőkönyvből kl nem tűnő mis foglaltatók javára is as árve£s megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési Joguk ma Is fennáll és ba ellenük halasstó hatályú igénykereiet folyamatban nincs, végrh. izenv. Ihletében, Eszteregnye községben leendő megtartására határidőül 1938. évi Junius hó 17. napjának d. u. 3 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt tejcsarnoki berendezés és lertések a egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becráron alul Is el fogom adni. Azon Ingósákokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610/931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egyllzedrésxét bánatpénzül leteszik. Nagykanizsa, 1938. évi május hő 24. Elek László I7M klr. Jbirtoágl végrehajtó. A teljesen automatikus villamos Jiosclf-Qütössze\'krény csekély áramfogyasztásával, egyenletes hűtésével, jégkockák termeié-sével évtizedekre szóló örömet szerez. Hosszú részletfizetésre forgalomba hozza a Drávavölgyi. Most üszemben meotelcintl)e/I a torávavolgyi üzletében sn^ 1938. lunlui 16 ZALAI KÖZLÖNY » 51 év óta százezrek dicsérik jóságát szép kivitelét és olcsóságát. Vásároljon tehát ön Is nálunk! Óriási választék! Kedvező fizetési feltételek! KOPSTEIN BUTORHÁZ 6 nagy üzlet az ország különböző városaiban NAGYKANIZSA. 4 Közgazdasági Részvénytársaság NAGYKANIZSA Könyvnyomda, könyvkötészet, vomlozó intézet,^jizleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala KészitUnks mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítésekor, gyászjelentéseket, névjegyet, falrag i-szokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. TELEFON: 78. Gyártunka üzleti könyvekot, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, raj/füzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsák- cédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. ZALAI KÖZLÖNY APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS NénictUI beszélő owaroklányl keresek Bővebbet ■ kiadóban. 1720 Sxakdeaaat felvetlek izonnalrs. — Horthy MIklólut 19. 1724 Főzni tudd mlndaztaat azonnal (el veutk. Deutschrré, Klráty-u. 36. 1726 ADÁS-VÉTEL Karék pA rak kedvezd részletre legolcsóbban kaphatók Vajda vaakaraa-kadóaban. 1424 laroao fürdőruhák nagy választékban Klutmann Károlynál. 1SS0 Vlnmaataa kaiul-, gép-, kocsi- éa ai* torponyvák jutányot irhán kedvező tize lést teltételekkel. További Emergé gummi-izij. Kölcaönponyvák és nikok olcsón beszerezhetők Kelemen Reiső cégnél. 1516 Katonai talaasraUaak nagy vá- lasxtékbsn Kautmann Károlynál. 1681 Httznált Jó karban levő karékpárt vennék. Cin a kiadóban. Ratorta vaaslósaén nagyban éa kicsinyben kapható Klta latetepen, Erzsébet-tér 13. 1717 LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG Had* Király-utca 32. lakertlkedél helyiségei. utcát Utlelhelyltég. — Bővebbet .Rózta\'-gyüjlőtelep. Keretek egy kdtaaoba, fürdőszoba ét tlóizobát ulcat lakást. Kérem a sier-kesalőaágnek be|elenlenl. 1719 Újonnan épülő háranaaaokAa kom lortoa udvsil lakát augusztus 1 re kiadó. Bővebbet Erzsébet-tér 12. MSstakl Irodában. 1725 BÚTOROZOTT SZOBA Elegánsan buloroaoll sasba kUlőn bejárattal jullua elsejére kiad-. Horthy Miklós ut 17. 1639 Két kataraaaM szobát konyba í a Urdóizoba-haaanáUttal külföldi részére ke-restink Címeket Drávivőlgyl üzletében kérjük leadni. 17(6 Vilin bérbeadó Balatonfenyvesen a központban. Villany, vízvezeték, matracos ágyak. Nagyobb család vagy két család részére alkalmas. Érdeklődni i Szabó flntal sportüzletében. Páratlan kedvezmény a Zalai Közlflny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvéstl István király Szálloda (VI., Podmaniozky-utoa 8.) Igazgatósigával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lifl stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. Roletia I | ialracvaszon vừon I AF RIK. I Nyugágy vászon r«alnop I díványba — párnába I Szalmazsák HIRSCH r:s SZEGŐ cégnél KÜLÖNFÉLE AalAáaxi (bérautó) nj áramvovalas legolcsóbban Kautmann Manónál rendelhető. Telefonállomás 222. 4024 Vlkkatad-napialt töltse Balatonmárta-lllrdőn, Bagó-villában. — Napi négyszeri étkezés Olcsó órák. 1569 Mielőtt vlzvaxatékat cltnllTat, kézien árajánlatot Jerauiektól. Brzsébet-tér la 1636 Taalaaktttk, naagbUhald hura- xáaok, Orünhut Elemér, Uelk-tér 2. Mindennapi tevelesésből összegyűjtött bdlyagat, régt vagy u) tömegeket, ma-gyárt éa külföldit, leloszlaloll gyűjteményeket bármikor megvételre keretek. — Barbarlls Lajot, a Zstst Közlöny f. azer-keszlóje. Érdeklődni lehet telelőn 78. aa. vagy személyesen mindennap d. óra köaött. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Kéazvénylársstág Nagykanizsán, felelőt kiadó l Zalai Kizsty, Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. azám. Hirdessen a Zalai Közlönyben Mindenki jól jár, Hölgyeim I Vásároljunk Schütz-ruhál I Divatos, Ízléses, olcsó. pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet 1938. junim 16 Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 14.263/1938. Tárgy: HarcszNtl lövéazelek lemondása. Hirdetmény. A he yőrség ciapatai — a 12899/ 1938. tz. hlrdelmfnyben frglallak-lól eltérően — I. évi |unlu« 17., 24., 27. és 28-án nem lartinak lőgyakorlatot. Ntgykanlzia, 1938. Junlus IS. Polgármester. Mainárak figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapunk nyomdájában. Szenzációs n ■ legmodernebb faiunok- él legpompásabb ulnekbea legolcsóbban Brónyal Divatház Horthy Ilklói-it L n. FIGYELEM 1 Csak alaSraagiz ralafaá-gel tartok a mind., darabért gazaaclát váltalak. az apróhirdetés. Hajnaltól estélig ezer és ezer ember olvassa I Fillérekbe kerlll csak és Ön helyett elvégez mindent: járja a várost, a falut, bemegy minden házba s megszerzi Önnek a kivánt munkál vagy állást! Njrouiatoli a lagtulíjduiioa luúgaiduágl Ittuvtnjláuuág kimxTnj.omiUHban Nagykaalzatn, FalelOs foUotvezoW Mai Hlrolj, 78. fivfolyim 189 szám. NsgykaillzM, 1988. junius 18 szombat Ara 12 «». ZALAI KÖZLÖNY * UriMAIi FM i. i Felelős szerkesztő: Barbarita Lajo. ^S^LUÍÍSJMSfiPÍ UodUy. murtú, a második évezred magyar honalapitója, a kettőskereszt és hármashalom széttört címerének hős Atlasza, minden élő magyarok legnagyobbja ma tölti be életének hetvenedik esztendejét. A magyar föld minden röge érzi, minden magyar sziv dobogja ma azt az imádságot, ami az Egek Urához érte száll hálát rebegve ,hogy adta őt a már már széthulló magyarságnak és könyörögve, hogy tartsa meg őt a magyarság felderengő hajna-\'án. A hetvenéves Horthy Miklós közel két évtizede záróköve a magyar történelem boltozatának Ez a gránitkő tartotta fenn, ez forrasztotta össze a már-már roskadozó kupolát. Ez áll szilárdan, hatalmasan, rendíthetetlenül a helyén ma is, amikor újra viharok ropogtatják az európai építmény bordázatát, nagy sorsfordulások erői feszülnek neki a magyar pilléreknek. Akkor döngtek utoljára körülöltünk, felettünk, rajtunk a történelem lépései ugy, mint ma, amikor Horthy Miklós fehér lován elindult Szegedről, hogy feltámassza a nemzetet aléltsá-gából, feledtesse vele a szörnyű vérveszteséget, ö volt az egyetlen aki tudta az utat és rá mert lépni arra. 0 volt az egyetlen, akinek neve, személye össze tudta markolni a riadt nyájat, ö volt az egyetlen, akinek szava visszhangot vert minden szívben és akinek utmutatása nyomán lábra kelt a legázolt magyar vetés, amerre csak elhaladt, ö volt az egyetlen, aki az ország ájult szivében fel tudta pezsditeni az életösztöntaki a halálos letargiába bele tudta kiáltani a holnap jóslatát, ö volt az egyetlen, akinek hinni tudott a sok hamis próféta által cserben hagyott, meggyötört ,hí tét vesztett magyarság. Ma is ő az egyetlen ! Aki egész életével bizonyságot tett, — aki egész ember-voltát hősi bátorsággal tudta nemzete szolgálatába állítani, — aki soha nem torpant meg a kockázat előtt, akinek kardja ,szeme, \'leU ke mindig a helyén volt, — aki majdnem két évtizeden át mindig pillanatnyi tétovázás nélkül vezette a magyarságot mindig előbbre a trianoni romhalmaz között áz ma is egyetlen, érdemes, méltó és köteles arra, hogy átvezesse nemzetét a történelem zajlásán. Az uj Középeurópa születésének napjaiban nincs más vezére a magyarságnak. csata Horthy Miklós, Isten által küldött, az 0 haragos villámai közt kipróbált férfiú. Ma is ő az egyetlen, aki mögött határon in- nen és tul minden magyar érzés, cél, akarat felsorakozhatik. Ma is ö az egyetlen, aki ezeket az érzéseket egy lobogó lánggá, történelmi utakat bevilágító tiiz-oszloppá tudja gyújtani. Ma is ő az egyetlen, aki kévébe tudja kötni a magyar akarások buzogó termését, hogy belőle az uj ezerév vetése legyen. 0 az egyet- len magvetője a magyar holnap szomjas lázzal ébredező mezőinek. Áldja meg az Isten a magyarság egyetlen vezéréi és áldjon meg minden magyart, aki ma érette és az ő személyében a magyar holnapért imádkozik. (bl) Antal István. „Itt nem lehet kísérletezni és nem lehet kertelni. . Szombathely, junius 17 A MÜVE szombathelyi nagygyűlésén Antal István államtitkár nagy beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy a kis nemzetek vezetőire nagyobb feladat és felelősség hárul, mint a nagyhatalmak vezetőire. Itt nem lehet kísérletezni, próbálgatni, mert itt a nemzet a tét. Ezekben a történelmi pillanatokban, ami kor a világpolitikai helyzet minden órában frontbaállithatja a népeket, fokozott összefogásra van szükség, hogv az óra ne érien készületlenül bennünket. Egyetértést és összetartást kér. Árválfalvy Nagy István beszámolóján is felszólalt Antal István, Huszovszky, Bíró és több más képviselő mellett. Hangsú- lyozta, hogy a titkos választójog lelő alá került és ezzel megszűnt a kényelmes és gondtalan politizálás lehetősége. Most már nem lehet kertelni, hanem nyíltan meg kell vallani hovalartozan-dóságunkal. A NEP is nyíltan megvallja : a magyar népi egység megteremtésén fáradozó keresztény, nemzeti és szociális párt kíván lenni. Jobboldali kíván lenni, de a jobboldaliak azon csoportját, amely forradalmi eszközökkel kíván uralkodni — nem ismerik el jobboldalinak. Ezek a baloldalnak szánlak a talajt. A baloldalnak is üzeni . — ne provokálják állandóan a jobboldalt I Hitler vasárnap Bécsbe érkezik Ausztria bekebelezéséről tanácskozik Clano ésStojadlnovlcs Bécs, junius 17 A Reuter \'értesülése szerint Hitler vezér és kancellár vasárnapig Bécsbe érkezik. Érkezése bizonyos, az időpontot azonban még titokban tartják. A német kancellár látogatását a volt osztrák fővárosban nagy érdeklődéssel várják. Velence, junius 17 Szlojadinovics jugoszláv miniszterelnök és Ciano gróf ma találkoznak. A két államférfi az ausztriai bekebelezés folytán megváltozott helyzetet vituja meg. Szóba kerül azonban a cseh kérdés is. Tatatescu az angol követtel Londonba utazott Bukaiost, junius 17 Tatarcsni román külügyminiszter fontos ügyben Londonba utazott. II kisérte a bukaresti angol követ is. A |K)lilikai megbeszéléseken kivid fontos kereskedelmi és gazdasági tanácskozásokat folytat Talurescu Londonban az angol államférfiakkal. angol Barcellonában kivégezték a spanyol kormány tagjait? 10.000 menekülő vörös katonát lefegyvereztek francia területen Páris, junius 17 A spanyol frontról u köztársaságiak 10.000 főnyi csapata Franciaországba menekült a nemzetiek támadása elől. A bemenekült vörösöket a francia lm lóságok lefegyverezték. i Valencia, junius 17 A nemzeti repülök tegnap ismét két Ízben bombázták Valenciát. A boml ák a kikötőben horgonyzó két angol liajút Is t ltaláltak. (Folytatás a 4-lk oldaton) Miért fontos a falusi ovoda? Irta: Kelemen Ferenc Zaluors/.ág egy községében nincs óvoda. A falu gyermekpa-lántái a kemény munkában\' robotoló szülök melleit ugy nőnek tel, mint gyomlálatlan kertben a dudva. Hiányzik a kertész, a mosolygó, éneklő, játékos óvó néni , aki a magyar glóbusznak ebben a rejtett zugában maga-kóré gyűjtse a türjei családok gyermekáldását, a magyar jövő biztató igéretél... Nincs ovoda Hát majd lesz ! Ki gondoskodik róla 1 A Dunántúli Közművelődési Egyesület. A magyar kuliurának ez a régi, lelkes cselekvő, alkotó tényezője, amely sok évtizedes, céltudatos munkájával, már annyi kultúrintézményt segített életre kelteni A feladat nem könnyű. Egy óvoda létesítéséhez pénz, pénz és pénz kell De kinek van pénze ilyen célra \'! A társadalomnak. Ki az a társadalom ? Az a néhány lelkes ember, aki magasabb etikai szemléletből, szivét és zsebét meg tudja osztani önmaga és a köz között. Ugyebár, kevés ilyen ember van, de a Dunántúli Közművelődési Egyesület a megmondhatója, liogy még mindig elég ahhoz, hogy bizonyos kulturális célokai llven uton is életre hívjunk. Csak éppen meg kell keresni ezeket az embereket, csak éppen hozzá kell férni a Szivükhöz és áldozatkészségükérti cserébe oda kell adni egy darab szivet, vagy egy darab kuliurát. A Dunántúli Közművelődési Egyesület mind a kellői idehozta Nagykanizsára. Példaadó igaz magyar szivet és komoly kultu-rát adott a kanizsai hangverseny keretében. Olyan értékek ezek, amelyek .elfeledtetik velünk azt a szerény anyagi áldozatot, melyet a belépti dijakkal egy égetően fontos uj zalai Közművelődési intézményéri, a Tőrjén létesítendő gyermekóvodáért vállaltunk. Teljes ellenértéket kaptunk, de ezen felül a lelkünk megteli a polgári kötelességteljesítés felemelő érzésével is. Egy-egy téglával hozzájárultunk egy olyan intézmény létesítéséhez, mely Zalaország egyik falujának apró népe között a szeretet melegét, az összefogás erejét, egy magasabb erkölcsi vi lágrendbe való beleilleszkedés fényét sugározza olyan apró lelkek felé, amelyek egy ilyen eleven intézménv nélkül elkallódnak a betyárkodás, a virtuskodás, a rakoncátlankodás falusi lápjában. Mert az óvoda, mint a pedagógiai oktatás hierarchiájának . ZALAI KÖECÖNV Nagykanizsa flnnepe a kormányzó születésnapján » legalsó fokú intézménye, fonlos a városokban, kulturális centrumokban, intelligens társadalmak közöjt is, (re mennyivel nagyobb feladat vár egy ilyen óvc dára ott, ahol a gyermeksereg a kemény munkában robotoló szülök ellenőrzése, felügvelele és irányítása, valamint a szeretet, a hit, az cgyüvélaplozás érzése nélkül, mint a természet vadvirágja, halad az élei komoly feladatai felé. A kor szava egyre türelmetlenebbül a falu kulturális és szociális felemelkedése Telé mulat. Kormányzati programunk tengelye a magyar nép erkölcsi és gazdasági megújhodása és in-lenziv bekapcsolása nagy nemzeti céljaink szolgálalába. Ki akarjuk emelni a Falul az őstermelés egyoldalú munkájából s öntudatos, komoly szerepel szánunk ennek a népnek a magyar sors jövő kialakításában. Ehhez azonban ncfcn elég az eke szai\'vát tartani. Meg kell töltenünk a magyar népet a haladó élei, a fejlődő kuliura tudatával és részesévé kell tennünk annak az életszínvonalnak, amelyen egy Dánia, egy Hollandia falusi népe áll. Ezt a munkát azonban már a népoktatás legalsóbb intézményeivel }uz óvodákkal kell elindítanunk. Hl kell elkezdeni a lélek erkölcsi és társadalmi dresszuráját, innen kell elindul, nia annak a céltudatos népoktatásnak", mely a lanuléköíiy, telreT" séges, értelmes magyar faj lát, a nemzet öntudatos, fegyelmezett, hazafias és erkölcsös tényezőjévé, sorsának formálójává, mondjuk ideális értelemben, nemzetfenntartó elemévé leszi. Az óvodákra és pedig elsősorban a falusi óvodákra ebből a szempontból is igen nagy feladat vár. Minden fillér, amit erre a célra szán a magyar társadalom, meg fog térülni azokban az erkölcsi javakban, amelyeket az óvodák falai fognak kitermelni a magyar falu gyermekei között. A Dunántuli Közművelődési Egyesület ezek szeriül igen komoly és nemzeti szempontból egyenesen nélkülözhetetlen feladathoz fogotl, amikor kullur-épilő programjába ezutlal egy zalai község óvodáját vette fel, s Nagykanizsa minden szépért és nemeséri lelkesedő társadalma valóban szent kulturális cél oltárára rakta le a maga szerény áldozatait. Fakadjon ebből az önzetlen munkából és nemes áldozatból igaz áldás. Épüljön fel minél előbb Türjén és minden magyar faluban az az óvoda, mely a jobb jövő felé menetelő magyar gyermeklelkek számára szcretelet, hitet, hazafiasságot és nagy cselekvésekre képes, öntudatos magyarságot sugároz ki egyszerű, tiszta fehér falai közül. Éltesebb embereknél, akik gyakran fel vannak fuvódva, ugy az alhasi pmgást, mint az emésztés renyheségét a természetes „Ferenc József" keserűvíz rendszerint hamar mérsékli, a rekeszizom emelkedőiét csökkenti és a magas vérnyomást leizállitja. Kérdezze meg orvosát. ,QolQBZtass. hogy dolgozta!" Horthy Miklós kormányzó 70. születésnapját Nagykanizsa városa is méltóképen ünnepli meg. Az ünnepség 18-án, szombaton délelőtt lesz. diszkivonu-lássaí egybekötött katonai ünnepség keretében. A helyőrség, valamint a hivatalos város, az egyesületek és testületek küldöttsége l) óra után gyülekezik az Országzászló előtti téren. A helyeket 0.20 óráig cl kell foglalni, meri a Deák téren és .a Fő-uton kordon lesz, amelyet átlépni nem lehet. Fél 10 órakort kezdődik az ünnepélyes szentmise a 18-as emlékmű előtti téren. A tábori szent mise után fél Ol\'.árc, junius 17 | (Saját tudósítónktól) Szomorú eset tartja izgalomban a kis zalamcgyei Óllá re község népét. Némclh Rózsi, az oltáréi erdő< !) éves leánykája a lakásban tartózkodott, ahol égy ha. sonlókoru fiupajtásával játszadozott. A fiúnak hirtelen megakadt a szeme az lerdősnek a fal.m függő szolgálati, Tenyerén, amely söréltei volt töltve. A fiúcska lekapta a fegyvert a falról, az a köveikező pillanatban eldördült és a Megkezdődön a fürdési szezon és ezzel cgyült a fürdési szerencsétlenségek is. Most Tót-szenlmártonról érkezett ilyen 11 órakor az országzászló előtt díszmenet lesz. A nagyközönség, valamint az egyesületek és testületek kellő elhelyezéséről a rendezőség gondoskodik. A lábori misével egyidejűleg a prolesláns vallásúak részére l) órakor a református templomban, az izraeliták részére pedig 9 óra 15 perckor az izraelita templomban lesz disz-istentisz-telet. Az ünnepségekkel kapcsolatban a háztulajdonosok házaikat lobogózzák fel és ezzel is jutassák kifejezésre a legfőbb hadúr iránti tiszteletüket. | te .étek a leányka mellébe fúródtak és n két kezefejét összeroncsolták. A sikoltásra besiettek a házbeliek, majd telefonáltuk a kanizsai mentőkért, akik nyomban behozták a súlyosan sérült leánykát a kanizsai kórházba, ahol a kislány éle-anyja már régebb Idő óta fekszik lK\'tegen. A kisliny állapota síüyos, egyik kezefcjét amputálni ke\'l. A csendőrség szigorú vizsgálatot Indított, ne,n terhel c valakit gondatlanság a szerencsétlenség miatt. hir, ahol a faluvégi alastóba fürdőit 10—15 társával Domonkos Ferenc napszámos, lót-szenlmártoni laltos. Domonkos 1038, lunlu^lft Vizvezetékszerelést garancia mellett készít --- MENDLOVITS a gát közelében n mélvehb vízben elvesztette Hiba alól a tálait, s mhttáji társai nem tudtak úszni, azok szemeláttára a vizbe fulladt. A temetési engedélyt megadták. & kanizsai polgári Iskolák kiállításai Tündérkék műhelyének is lehetne •nevezni a nagykanizsai Zrínyi Ilona polgári leányiskola rajz- és kézhnunkakiállitását. Ez az intézet a reális életre neveli a jövő magyar leányait és magyar >isszon\\»H. ilyenkor, éwéjén egy eszlendő munkásságának mé legét közszemlére t\'szl az iskoli, hogy szülők, tanügybarátok is lássák, mit végeztek egy hoss7.11 tanév alatt, mit produkált tanárnő növendék, mit tanultak a szorgalmas méltfVskék a nagy kaptárban, üzen a kiállításon látni a fejlő lést az egyes osztályok között: a kicsinyek ígyeke. zetét az elsőberf; a feIliidéit a máso-(tikban, a törekvést a harmadikban és a tökéletesitéd a negyedikben, Amit itt tantestület és növendékek pro lukálnak, csak magyarságtól átitatott lélekből fakadhat. Amiót 1 Csöke Kr-zsébet a kézimunka tanárnő, missziós inté .el lett a "kanizsai polgári leány-iskola. Ami csak kézimunka, e-snpa magyar motívum. Ha a kanizsai leányok és asszonyok látnák, milyen gazdasága van a magyaros és nemzeti jeücgö kézimunkáknak, b.iszkeséjgel töltené el a magyar női lelket. Ez a hatal nas kiállítás a magyar nő: kézimunka üunc|>e, al<61 minden apró öl ésből egy-egy magyar hitvall ts, egy-egy magyar sóhaj repül az ég felé. A szőlők és tanügybarátok egybehangzóan állapítják meg; magyar szolgálat folyik a nagykanizsai polgári leány iskolában Polónyl (lyörgy igazgat-\') veretése alitt. A IV. osztály anyagában vannak intézeti ruha-típusok, amiket a növendékek tanárnőjük vezetése alatt maguk készítenek el (több intézet választotta egyenruhájának az innét kikerült magyar \'tipusn l-\'ánykaruhát. Horváth Tl-vadarné rajz tanárnő munkaterülete is feltűnést kelt. Az iskola. Ifjúsági vöröskereszt osztálya saját k\'észitményü női kézimunkáit ajánlja: a szegény igyer-niekek javára. Rengeteg gondol.it, érzés, lélek van ebben a teremben ósszesürüsitve. Méltó pária a polgári leányiskolának a Zrínyi Miki is polgári fiúiskola, amely Németh Dezső igazgat) vezetésével az enemü teljesítmény tetőfokát érte el. Az egyes osztályok mindegyike egy.egy vezérgondolat szol. gálatába szegő lőtt. Az egyikben ott Htjuk a magyar irók gallériáját, hogy a magyar ifjú már zsenge korában megismerje a magyar gondol11 ós a magyar toll nagyjait. A másik osztály a magyar gyümölcstermesztésre helyezte a súlyt, annak nemes fajtáival, termesztés ével ismerteti meg növendékeit. Egy másikban ott XUluk a falon végig egész Erdély történelmét, kimutatva hány százalék a magyar és mennyi az oláh lakosság, hogyan foglalták el a védtelen Erdélyt .Romulus és Ré.nus leszármazottjai.* hogyan állt ellen hősi bátorsággal a magyar csendőr, a magyar finánc, a magyar postás és a magyar vasutas. Közepén pedig a jelmondat: .Erdélyt pedig nem adjuk.. Egy másik osztály tantermében az AJpok és tavak világába Nép Mozgói Siombatún és wasárnsp I. Két izgalmas sláger egy mftaorban I Ember ember ellen A texasi halálcsapat harca a félelmetes banditákkal Főszereplők: Diók Foran és Annié Magéi Zöld fény Egy tragikus orvosi operáció és egy végzetes szerelem története Főszereplők: Eprol Fljnn éa Anita Louise. Fényes kiegészítő műsor! Előadások kOznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7l 9-kor. Csak 20, 40, BO filléres helyArakkal I Horthy Miklós portréja a városházán Magyarország kormányzójának 70. születés napja alkalmából Kelemen I-Yrenr bankigazgató, aki már annyi életre való indítványt telt önzetlen és mindig a közért dolgozó munkássága során, ujabb indítványt nyújtott be a* városhoz. Kelemen Ferenc azt indítványozza, hogy a kormányzó születésnapja alkalmából Nagyka- nizsa város festesse meg Horthy Miklós álelnagyságu portréját a városháza közgyűlési termo részére. A több képviselőtestületi tag által aláirt indítvány azt kéri még, hogy ezügyben már a legközelebbi képviselőtestületi ülés. határozzon. Az indítvány valóban méltó ós hisszük, hogy egyhangú helyeslésre talál. Egy 9 éves kislányt lelőtt a fiu-pajtása az oltárci erdöslakásban Belefulladt a halastóba egy tótszentmártoni legény 1938 tuntuB 18 jut e| az ifjú növendék. Másutt történelmi ké|>ek tekintenek le n Tahikról és beszélnek a Jelenkor ifjúságéhoz o magyar múltról, a magyar hősies. Végről, a magyar dicsőségről. Az egyes tablókat a tanulóifjak muguk kószi-tettók. A tanulók maguk segítenek hozzá, hogy osztályuk főgondolata minél jobban tökéletesedjék, képekkel, levelezőlapokkal, sajátmaguk készitelte rajzokkal. Milyen szép a magyar ok-tató lelke, aki így tud halni az ifjú magyarságra és már az iskolai padok-ban neveli belé izzó magyarszereletét. A kiállítás termében a legváltozatosabb ós loggazdagabb kézimunka-anyag sorakozik és a fiuknál is teljesen a gyakorlati életet veszi alapul az okta. tásnál. Látunk itt könyvkötő munkákat, drótmunkákat, néhány f\'llér ára drótból a legszükségesebb házleszkö-zöket, gyertyatartót, ruhatartól, stb. A faipari \'munkák különös figyelmet érdemelnek. A gyermekjátékok egészen uj típusnak, mozgathatók és a kereskedelmi piaion fen voltak még láthatók. Magyar motivumu virágkarók, amiket saját terveik alapján készítettek a növendékek. A keremunkák ugyancsak a gvakorlali életet szolgálják. * \' Ennek a halai nas kézimunka-bíró-dalomnak müvész-lclkélctü mest-\'rc Kerczsy Géza tanár, akinek művészi vénája, fáradhatatlausága, és mélységes magyar ifjúság-szeretet.- majdnem minden osztályból az intézet minden faláról visszatükröződik. A rajzok hatalmas tömegében mindenült \' a magyaros elgondolások, a magyar levegő, a magyar motívumok dominálnak. Kelting Ferenc rajztanár 6rti a módját, liogyan kelt a íogékony növendékekből a tehetséget kicsiholni. fis minden osztálynak megvan a maga, saját készítette Országzásrl ija, amit ünnepélyes alkalmakkor odalesz-nek az asztalra ós mint a család kié-nódiumát tisztelik és őrzik. A magyarság temploma ós a haza-tiság oltára egy ilyen iskola. (B. Ii.) SD(3 Melegebb! Prognózis: Gyenge légáramlás, változó felhőzöl, helyenklnt, főképp északon felhősödés, eső, • hőmérséklet emelkedik. A Meteorologlal Intézet nagykanizsai moRÍlgyolőálloraAsa jolnnll i Hőmérséklet tognap eate 9 érakor : -f|12.2, ma reggel -f-12 4, délben-4- 19.0. „Csapadék: UO %.. ZALAI KÖZLÖNY A kormányzó átutazott Nagykanizsán a llspei olajmezőkről visszatérőben Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó szerdán a Túrán különvonattal átutazott Nagykanizsán. A, kormányzó az F.urogaseo vezelöivel és az iparügyi minisztérium több tisztviselőjével a Lispc—szentadorjáni olajkutatásokat tekinleltip meg. Szerdán reggel érkezett Zalaegerszegre, majd onnan a Csömödér -—pákai állomásra. A lispei olajkutak megtekintése ulán Zalaegeszcgről Nagykanizsára jött a különvonat, mert a kormányzó a Balatont akarta látni. A különvonat 3 óra 11 perckor érkezeti Kanizsára és rövid iltarlózkodás után folytatta útját Budapest felé. A főinéltóságu ur kérésére a különvonat a Balaton mellett fiO kilométeres sebességgel haladt végig. 1 Az utazásról közlést csak annak megtörténte után adtak ki. A nagykanizsai állomást teljesen lezárták a Túrán átutazásának idejére. Az orosz kémnő Az ^ujabbkor! opcrelt-lermés egyik tipikus fércmüvc került bemutatásra szerdán este a nagykanizsai színpadon. A Rejlő --Harmatit—Badó szerző-trió annyi sületlcnségct halmozott össze három felvonásban, hogy elveszett benne az ösztövér és legnagyobbrészt érdektelen mese fonala is. Nem volt kár érte. Hajmeresztő versek n meglehetős, bár nagyobb feléljen sablonos muzsikál is majdnem élvezhetetlenné .teszik. (Nen is értjük: — miért kell a társulatnak az egyebeklK\'ii is kétes-érlékü uj opcrett-termésből a pelyvát tűzni műsorra, amikor a négyhetes szezon alalt még alig volt a színházban komoly kulturszinvonalat jelentő prózai előadás? A már lejátszotl prózákat, vagy a rógi szép operettek közül akárhányat szívesebben fogadna a közönség, mint Az orosz kémnő.t ós hasonlókat.) A színészekben megvolt minden igyekezet, de sokra- szegények, nem mentek vek, a szellem-szegény darabba lelkei verni ők sem ludtak. -Q _ (*i> Mezei pacsirta Keliemes, sok vidámsággal, sok hangulattal ,sok magyaros motívummal megtűzdelt, főként pedig kitűnő muzsikával bőven díszített operett a Mezei pacsirta. A mese-sablon (szegény leány, szerelmes gróf) még mindig tud néhány újként ható jelenetei hozni, azután az operett második fele cselekmény szempontjából laposba hullik vissza. Kzt azonban feledteti a szép, gazdag színpadi tálalás és jóked vü színészi munka. Oltay Baba a címszerepben édesebb volt, mint valaha, szinte sugárzással költötte meg színpadot minden jelenete. A fiatalság, a báj, a finom izlés sugárzik körülötte. Szalma Sándor, a szerelmes gróf, meleg és mély szilieket csillogtatott han jábán, játékában egyaránt; sziv van minden szavában, a hang iában pedig férfias varázs. Jac kó C.ia aranyos volt. Kőrössy Zoltán maga volt az eleven derű. Nagyon helyes volt Julikti szerepében, sok tapsot is ka polt Ujváry Kató, győzte az uj rázást Kőrössy vei. A zenekar Bethlen karnaggyal külön dicsérelet érdemel. _ A színházi iroda hírei (♦) JÉZUSFARAGÓ EMBER — MESTER TIBOR VENDÉGFELLÉPTE. VEL. Ma, ]>éniekcn est-\' a legtisztább irodalom, a lenyűgöző szinjátszómü-véjszet tartja diadalmas ünnepét " kanizsai színpadon. Nyirő József, Erdély aranytollú Írójának remekműve, a Jé zusfaragó ember kerül bemutatóra a icrmé^etcs erdővé varázsolt színpadon MesterVribor, a budapesti Magyar Színház \\x>ll kitűnő mífyószóvci, Külő. nős kedvezésképpen — délutáni bcly-árak. (♦) MACSKAZENE - FILLÉRES HELYARAKKAL szombaton délután 5 órakor. (♦) MEZEI PACSIRTA — szombaton ós vasárnap este. (♦) SONJA — filléres hely árakkal vasárnap délután 3 órakor. (*) JÉZUSFARAGÓ EMBER — vasárnap délután 0 órakor másodszor ós utoljára Mester Tibor vondégfellép!-tével, délutáni foelyárakkal. (•) AZ EMBER TRAGÉUIAJA. Vitéz Jakabffy Dezső mesteri rendezésé-bcn, teljesen modern beállításban kerül színre bél főn este Mester Tibor — Adám, Dór Vera — Éva, Oroszlán György — Lucifer, Danis Jenő — pélcr a|K)stol főszereplésével. Délutáni helyárak. Valaki álmában félholtra vert egy Ihárosl gazdát Rejtélyes ügyben nyomoz az iháros-berényi csendőrörs. Minap a mentők beszáilitottak a nagykanizsai kórházba Horváth Ferenc iliárosl gazdát. Valaki lK)llal ugy összeverte a fejét, hogy álla|M)ta életveszélyes. A kórház jelen-tósó.o kiszállt a törvényszék vizsgáló-birája, aki kihallgatta a sulyoSan sérült Horváth Ferencet. A szerencsétlen ember kijelentette, hogy éjszaka támadt rá valuki álmában ós bottal összeverte. Hogy ki volt támadója, azt nem tudta megmondani. A nyomozó hatóságnak az ogósz eset egy rejtély. Valószínű, hogy Horváth tudja, liog)\' ki volt a támadója, do azt valamiért nem akarja megmondani. A csendőrség szigorú nyomozást folytat. Valószínű, hogy rövidesen csendőrkézre kerül Horváth Ferenc titokzatos támadója. A teljesen automatikus villamos Hos€.f)-f)űtösa:el<Lrény csekély áramfogyasztásával, egyenletes hűtésével, jégkockák termelésével évtizedekre szóló örömet szerez. Hosszú részletfizetésre forgalomba hozza a Drávavölgyi. Most üszemben megtekinti)eti a \'Drávavölgyi Üzletében 4 1938. junlui 18 (Folytatás az 1-bő oldalról) Rovatvezető: Dr. Dévataé, Erdfia B8.k. Shortok, vászonköpenyek és egyéb szenzációk Egymás hegyén-hátán alakulnak meg az clegánsabbnál eleginsabb fürdőruha és kellékei cimü üzletek, amik mind csupán szezondolgokat tartanak még pedig olyan dus és gazdag választékban, hogy asszony legyen a talpán az, aki gyorsan bir kö/ülük választani. De nem is lehet. "Száz és sz4z szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb megoldás. k, szinpompák, tarkaságok. M rt ilt a fő a feltünőség. Szerény Hamupipőke, ha most élne, biztosan ő is a legfeltűnőbb, orditóbb strand-felszerelést választaná, mert ez a sikk, Hölgyeim. Jelszó tehát: minél élénkebb színekben jelenni meg a strandon. Az idén, eltérően tavalytól, nem annyira a shoitokat favorizálják, mint inkább a hosszú strandszok-nyákak, köpenyeket, kabálokat. Több oka is lehet ennek Elsősorban az, hogy aVi egy kicsit is kövérebb volt, 8hortot venni lehetetlen voll. És tekintve, hogy sokkal több azok száma, akik nem vehettek fel n}u-godtan bhortol, divalbahozlák a mindent eltakaró hosszú vászon-szoknyáka1. Ezeket a szoknyákat tessék ugy képzelni kérem, hogy van egy nagyon szines, nagyrózsás, vagy egyéb mintás vászon, vagy karton anyagunk és ezt a következő módozatokban lehet divatossá kreálni : 1. Leh;t egyszerű dressing gownt készíteni, egy kis övvel, áímenös elejével és két zsebbel, keskeny herrn fazonnal, 2. Lehet egy kis shortot csináltatni, amely a felsőrésszel nem függ szervesen össze, hanem jó tenyérnyi széles testet enged láttatni, vagyis nevezzük a felsörészt az egy szerűség kedvéért melltartónak. 3. Na már most, vannak olyan hölgyek is, akik fenti toiletteban azért mégsem merészkednek ki a fürdőhely uccájára sem, amig leérnek a strandra (ilyenből azért nincsen tul sok), ezeknek hála Isten kitaláltak egy másik megoldást, hogy egy gloknis szoknyarészt gombol nak a d rekukra egy övrész segítségével, amely teljesen gloknis fazonú, de elől végig nyitva van és engedi látni a karcsú végy nem karcsú lábakat. Roppant sikkes az egész összeállítás, mert a lépésnél mint egy uszály úszik a szoknyarész az ember után. Hálra van még az összeállításhoz egy megfelelő színű fejkendő, amit kötelező elöl, áll alatt masniba kölni, mint a marokszedő lányoknak télviz idején, azután hozzátarlozik a megfelelő szinü strandcipő, persze magas sarokkal és végül az elmaradhatatlan keretes szines szemüveg. Var nak a?után olyanok is, akik egész komoly köpenyt csináltatnak ilyen fent leirt szoknyával, illetve •persze egybe az egészet és hozzá nagy karimás kalapot vessnek. Esek ahhoz a szektához tartoznak, akik féltik azt a pár sztplől, nehogy Isten ments napvilágot lássanak. (Még a szepICilől is irigyli azt a kis na-po ...) — ButorklAllltiiunkat tekintse meg minden vételkény«zer nélkül. Köpetein bútoráruház. Bareelóna, junius 17 A spanyol vörösök 1881 láda ezüs-löt szállottak cl Spanyolországból. Az -51 millió dollár értékű czüstmennyiső. get Amerikába szállítják és ott helyezik cl. Hószbcn fegyverekéi vásárolnak értük, részben letétben hagyják az ér-tékes műkincseket Sanglwy, junius 17 | A kínai kulik tízezrei és a japán csapatok a likossággal együtt meg-fcszitetl munkával folytatják a Sárga folyó áradásának megakadályozására irányul) munkát. A folyó eddig 500 ezer négyzetméter tcrül\'lct boriloll cl. A halottak számát 150—300.000-ro teszik. A japán repftlő.jőjtck tizczcrszúinra dobálják le a homokzsákokat, hogy a munkások a gátak réseit betömhessék. A kínaiak azonbui o repülőgépeket lelövik, hogy igy az árvizzel együtt a japánok további előrenyomulását vé;.lc;,escn megakadályozzák. Az állandó eső/.ésekkel kapcsolut- A Svédország elleni szép játékával é.s győlelmével (5: t), u magyar válogatott csapat bekerült a világbajnokság döntőjébe, hol 19-én, vasárnap az Olaszország válogatott legénységével veszi fel a harcol. A világ összes fulballnemzetei közül a második hclg^náris biztosítva van számuntöra, de mi tartozunk az olaszoknak és a Nagykanizsán a vasasok a rövidárusokkal \'mérkőztek. A vasasok jobban bírták az iramot és megérdemelten győztek. A Páris, junlus 17 A Malin barcclónai tudósítójának jelenléte szerint a vörös kormány I!ar-cclónában tartózkodó tagjait kivégezték. A hirre a lakosságon vad rémület és pánik vett erőt. Az egész városban tombol a rémuralom. I ban az u veszély fenyeget, hogy miképp 1855-ben, a Sárga folyó ismét megváltoztatja folyását. A jelek szerint egyesülni fog a Jang-Cse val, n világ negyedik legnagyobb folyójával a két folyó között lévő csatornákon és folyókon keresztül, líz esetben a közbeeső három tartomány sorsa meg van pecsételve. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a Jang-Cse vízállása ls igen magas, igy az áradás és a folyó medrének megváltoztatása katasztrofális lcliel. A mentési, valamint -a gáterődtő munkák megfeszített erővel szakadatlanul folynak. 11 magyar fiu revansra éhesen ós jelenleg megfelelő tudással és lelkesedéssel megcsinálhatja a > csodát , — megveri az olaszokat. Világbajnoki eredmények Magyarország — Svédország 5:1 (3:1). Olaszországi—Brazília 2 : 1. (0:0). gólokat Varga (3), ill. Xémelh és Slróbl lőtték. Biró Tiszai volt teljes megelégedésre. Kazaosay Tibor végighallgatta a zeneiskola növendék-hangversenyét A nagykanizsai városi zcneiskoli évzáró uövendék-bangversenyére u közönség egészen megtöltötte az iskola uj hangversenytermét. Ott vollak a polgármeetérrel az élen többen a város közéleti vezetői is. Végig hallgatta a hangversenyt Kazncsay Tibor, az ismert nevű, kitűnő zcncszierzö és zenc|)Cdagógus, a zeneiskolák országos szakfelügyelője. A szakfelügyelő lál-liató érdeklődéssel kísérte az összes számokat, az apró növendékek ebő szerepléseit ép]>cn ugy, mint a hala-doltabbaknak komoly zenei teljesítményét. SoK1* szereplőt meg is tapsolt a -szakfelügyelő és kijelentette, hogy a halottak csak megerősítették abcli felfogásában, hogy a magyarországi vidéki zeneiskolák közt a nagykanizsai első-ég dolgában máris nagyon közel áll az élhez: — a negyedik helyet foglalja cl. mim Mlntatrágya\'ekoek létesítésére állami segélyakció A m. kir. földművelésügyi minisztérium vármegyénkre tzólóan a Kaposváron székrlö Alsódunántull Mezőgazdasági Kamarát bizta meg, hngy javaslatot tegyen olyan, elsősorban 16-24 k. holdas kisgazdákra, akik mlnlalrágya elepuket állami segélyezés alap|án megépi ik. A fold müvelésügyi minisztérium elsősorban gazdasági léli Iskolát, mezőgazdasági szakiskolái végzett gazdalfjak, vagy azoknak sztllel gazdaságában építendő mlntalrágyatelepet segélyezi, másodsorban vilézek és rokliantak gazdaságaiban ép\'tendö telepre ad segélyezést. A földművelésügyi minisztériuma Kamara javaslatára maximálisan 100 pengő segélyt folyósít kizárólagosan anyagbeszerzésre, tégla, cement, Irá-gyalékul gyUrU vásárlására. A trá-gyatelcpek építéséi és az anyag fu va ozását a vállalkozó gazdának kell fizetni, ille őleg ellátni. Ha egy-egy községből gazdasági Iskolát végzell tanuló, vitéz, vagy hadirokkant nem jelentkezik, ugy más törekvő kisgazdának is folyósítják a trágyatelepek építési segélyösszeget. Érdeklődők forduljanak közvetlenül a Mezőgezdasági Kamarához, honnan részletes utbalgazltáíl kapnak. —......................* vi*i*i*ivnivnvf¥v^w¥»« jmjw Imprimée-, divatvászon-, karton-, puplin-, selyem-, siffon-, damaszt-és szövet- maradékok nagyon olcsón. Singer József és Társa KEDVEZŐ ALKALOM. Molnárok figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapunk nyomdájában Kínaiak megakadályozzák a japánok ármentő munkáját Három klnal tartomány eltflnik a térképről, mert a Sárga-folyam uj folyást vesz fel h A magyar válogatott r. világbajnoki döntőben Vasasok-Rövidárusok 3:2(1:1) 10$3. junius 18 BALAI ItöZLOMI Űrnapja Mintlia a Szent Jobb el nosotl fin. népéé.1 a jóságos ég kárpótol ü akart volna, Űrnapja, az Oltáriszentség dia. dalünn<!|>c szép Időbe.i a hagyományos fénnyel ^s szépséggel zajlóit le. Kivilágított, \'virágos díszes ablakok és liá-zak mentén, ahol az Ur elhaladt és állását osztotta Nagykanizsa kereszt-hordozó néj>óre, térdelt a sokaság és hódolt a Király előtt, ünnepi szent-mise után, amit P. Scheirieh Bo:ia. ventura fercn<«s tartományőnök végzett nagy papi asszisztenciával és a melyen az összes közhivatalok, testületek vezetőiébe részt veit, megindult a lialulnas menet A baldachin alatt I>. Sclieirich vitte az OHáriszentséget, mellette katonai diszőrsóg, rendőrök diszőrségc, jobb ol lalon a rk. egyházközség képviseletében ítr. Hegyi Lajos egyházközségi elnök, baloldalon n herceg mint l kegyúr képviscl-dében Bartlios (iyula erdőlanácsos, a bal-dacliin \'után dr. Krátky István i>ol ,á •. mester, vitéz Székel. János ezre les, állomásparancsnok és Czoboly (iyula törvényszóú.el íöklielyettes, utána jobb ol lalon vitéz Szé.sy o/.redcs vezetésével a tisztikar, baloldal m a polgári hatóságok és közhivatalok vezelő, a rk. egyházközség képviselőtestülete,, majd a katonai díszszázad. A bal la-chin ejőlti menetben ott voltak az is-kol\'ik, inlózetek. egyesületek. testület k zászlóik alatt példás fegyelmezettségben. Kzentul ebben uz összeállításiján Jesznek mindig a felvonulások és körmenetek, ami a kérdést végL\'g meg-ol lolta közmegelégedésre. Az Oltáriszentség előU fehé.rnliás leánykák virágot szórtak a Legszekbb elé. Régóta nem volt oly példás, jól megrendezett és re.jyeX nézett körmenet, mint az Oltáriszentség t\'gnapl diadulünnepe. — (lllvatalszQnet) Holnap, szombaton a kormányzó születésnapja alkalmából hivatali szünet van a közhivatalokban. — (Dr. LonUy Alán) a nagykanizsai járás főszol Jabirája közel 3 hónaj>os l>etegségébői felgyógyult és négyhetes utókezelésre Budapestre, a Császárfürdőbe utazott. A felgyógyulás örömhír egész Nagykanizsa számára, mel nek egész társadalma szeretetteljes aggódással kisérte figyelemmel Ivontay főbiró betegségének fázisait. — (Az Irodalmi és Művészeti Kör) szombaton, junius 18-án dél .t\'m G órakor a városháza tanácstermében választmányi ülést tart, melyre a választmány tagjait ezúton liivja meg: az.Iilnökség. (0 — (A márlucelll társas kiránduláson résztvevők figyelmébe) Felkérjük mindazokat, kik a mária-ceüli társas kirándulásra részvételüket lejelentették és a még ujabb jelentkezőket, hogy junius 18-án e.f fíl 0 órakor végleges megl>eszólés végett lapunk kiadóhivatalában megjelenni szi-" veskedjenek, (A Piarista Diákszövetség) tegnap délutáni garden-partyját n hűvös idő beszoritottü e tornáterembe, de ez nem ártott sem a látogatottság-nak, sem a hangulatnak. Ot< volt a város társadalmának színe-java vallás-különbség nélkül. Ott voL a liatárő •-tisztikar sok tagja, a ferences és világi papság és a polgári társadalom jelesei, a kis cserkész-pincérek fáradhatatlanul! látták el műiden ióval a ven dégsereget. Nem sok pihenője volt U dr. Krátky Istvánná vezetése alatt szorgoskodó hól;,(y gárdának sem, akik a büffé kiürilé<é(l)Cn segédkeztek u kö-zönsé ;iick. A jó zene csak hozzájárult a kitűnő, családiason meleg hangúid hoz. Itozs Lajos igazgató, Harta István házlönök, Berlin Ágoston, a Szövetség elnöke szeretetreméltó figyelemmel fogadták a vendégeket. Az anyagi eredmény a piarista templom orgona-alap. ját növeli, — (Dr. Bergtr Géza bűnügyének) fő tárgyalását, ami junius 18-ra volt kitűzve, tekintettel a kormányzó születésnapjára, a főtárgyulási elnök hétfő e halasztotta. Hrről a tanukat sür-gönyileg érlcsitclték. — (A kereskedelmiben) a behatások folyó lió 20-án és 21.é i lesznek\'délelőtt 9 órai kezdettel. Rész. le les tudnivalókat a következő számban közlünk. \' — (Bajtársi (elhívás) Azon bajtársak, akik a háborúban a Pionier, Sappeur, Gcsteinbohrer és Schcinwerfer alakulatoknál szolgált ik, közöljék címüket Várkonyi F. Frigyes Budajvest,, Szent István körül -1. dinre. — (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt bélen 5 gyermek születeti, 2 fiu és 3 leány: Baranyai József Máv órabére* ó> Vadász Juliannának rk. fia, Baj József hentes és Tóth Juliannának rk. f.a, Műtér Ádám napszámos és Fekete Annának ik. leánya, Illés József laka. tos és Borda Annának rk. leánya, Mohácsi Tamás törzsőrmester és Pong-rácz Frzsél>einck rk, leánya. — Halálozás 5 volt: Ilarsay György nyug. I. oszt. postafőfelügyclő rk. 70 éves, Horváth János kőműves rk. 07 éves, Stróbl Györgyi rk. 20 hónapos, özv. Kis Péterné Selonpccke.* Frzsébet rk. C3 éves, Galambos László rk. 5 éves, Mulasics Mária rk. 13 hónapos. — Házasságot,kötött J pár: Vadl.a Tihamér Zoltán városi dijnok rk. ós Készei Anna (özvegy) rk., Rosenberg József magántisztviselő ízr. (Balalonboglár) és Hol zer Frzsébet izr., Snidár József (özvegy) nyug. városi kézbesítő rk. és Nagy fi Anna (özvegy) rk., DeményJ József m. kir. lüzmester rk, és Bali Mária rk. — (Elverte a jég Északsomogyot) A minapi vihar — amelynek borzai nas pusztításairól és halálos áldozatairól részben már beszámoltunk — Somogyország felett is végigvonult Eszaksomogyban a vihar haU I nas jég-ev.ővel jelentkezett és a jég 100 száza, lékosan elverte Kar ad, Visz, Látrány, Berencspuszla környékét. (Gyújtogatás Somogyban) Szerkán éjjel a so nogyl Hács községijén nagy tftz pusztított Három gazda\'háza gyulladt ki és égett U a nicllék-épületekkel együtt. Elsőnek Krázbacher Já. m nős, majd Klotz Já-„ l ■■■iil • nos és végül Krista Já nos1 portáját pusztította el u vörös kakas. A kár meghalld ja a 7000 nen0őt. Miután gyújtogatás történhetett, a csen lőr.-éj ezlrányban nyomoz. — (Felakasztotta magát) Somogy vári Lajos idő.ebb gamási föl I műves istállójában felakasztotta magát. Teliének oka ismeretié i. Emésztési kiütések a bőrön sok esetben hamar elmúlnak, ha bél-r.üködésünket reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természe es .Ferenc lózsel" kcseiüvizzel elrendezzük Kérdezzi míg orvo3át. Naptári Junius 18.szombat, ltom. kat, lífréin oa. Protestáns Arnold. Izraelita Szíván hó 19. Gyógyszertári ójjell szolgálat e hó 15-lg a „Márln" gyógyszertár és a klskanlzaal gyógyszortár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden esénz nap nőknek.) — Tekintse meg a Köpetein Butor-áruház állandó butorklállitását ízléses és olo ó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat. Nyíl t-t ér.*) Értesítés. 0 :rencaér János geisaszige:! ve íjyeskereBkedését és korc-máju Ju-n us 20-án álvetzem. f-ofslólllom evezett hlle\'ezőlt, hogy 8 napon t-e\'UI kulö.sb :ni igényük e vesitlse mell.lt höve\'eláí elkel alulírottnál sálit érd.kükben Jelent.ék be. Halász József üelseazlget, •) Az e rovatban kö/lőlt. kéri lem s tzckcszléié^. eem a kiadóhivatal nem vállal Iclclösiéjet. Ha P&tidiM Ofcsjvndsjjof cwl?a moziban szófiakozTiaUk Nigykanlzsa megyei várcs polgármesterből. 14643/1938 Tárgy: A város alsó és felsőerdei vágáslerülcteken tárolt tűzifa befuvarozásának vállalatba adása. Venenytároyaiasi hirdetmény. A folyó évi rendes erdei klierm:-lésböl szátraazó az Alsó- és Felsö-erdök vágásterOleleln Iev3, 110 cm. ragas hasrakásos 11 méteresben tárolt tazifamennylségböl a városi kOz-inléimínyek stb. lé zite cci 1800 ürm. tűzifa helyszínre fuvarozisil 1938 évi junius hó 22-én d. c. 10 rakor a v. gazdasági hivatalban tar-\'.andó nyilvános szóbeli versenytárgyaláson vil\'nlatba adom. Böiebb telvi\'áiositáíl a v. gaida-s\'gi hivatal ad. Nagykanizsa, 1938 Junius 14-én. „A Polgármester. GARANCIÁVAL VÁSÁROLJON BŐRÖNDÖT utazási cikkek h kti lí ü 1 t naqy valasztékban készítek, pénztárcát javítok, alakítok h q y h q HORTHY MIKI.ÓS-UT I. BÖRÖNDÖSMESTERNÉL fúrzn*Hmagy< vn&M vma/ujuo7irsu TRUNKHAÜN IV. PROHÁSZ KA OTTOKAR-U8 VI. TER EZ-KÖRUT fi üYAB-BUDAPEST,XI LENKE-UT \\\\1. Nagykanlisa megyei város polgármesterétől. 14565/1938 Pályázati hirdetmény. Nagykanizsa megyei város adóhivatalánál üreiedésb:n levő és választás folytán betöltendő és XI. fize-lésl osztályba sorozott város) végre-haj\'ói állásra pályázatot hirdetek. A minőeilésre nézve az 1883:1. t. c., gyakorlati igazolására pedig a városi szervezési szabályrendelet 139. § ánsk a rendelkezései Irányadók. A Javadalmazás a hasonállácu áliml alkalmazottakéval azonos, illetve törvényes rendelkezések, szabályrendeletek és tatározslok szerint van megállapítva. A választás életfogytiglani hatályú. A szabályszerűen kiállítandó és a pályázó által ss|átkezlllrg Írandó pályázati ké/vényhez eredetben vrgy liilelesllelt mésolalban a kővetkező okmányok csatolandók: 1. pályázó születési anyakönyvi kivonata és csa\'ádl állaputál Igazo\'ó anyakönyvi .Családi Éitesllő" ; 2. halósági erkölcsi bizonyítvány, amely a családi állapotot és a pol.tl-kil megbízhatóságot is igazolja; 3 magyar honosiágot igazeló hatósági bizonyítván/, e.eileg a ma-g/ar állampolgárságba való Igény s:abáiyszerd bejelen ésél (optio) igazoló okmány; honossági bizonyítvány hiányában községi illetCségi bizonyítvány; 4. Iskolai végzettséget és esetleg szakképesítéseket Igazoló bizonyítványok ; 5. a városi szolgálathoz általában; I elve különösen a megpályázott állishoz megkívánt szellemi és lesll épséget igazoló ujkeletü körhatóság! tlaitio.vosi bl onyltvány ; 6. eddigi szolgálatot, foglalkozást illetve általában előéle\'et igazoló o\'tmányok; 7. Igazolandó,]; m nnyiben pályázóra vonatkozik, hogy tényleges 1, 2, 3. illetve 4 évi Tralonai szolgá i.vi kötelezettségének mlkénl tett eleget. Az állás betöltésénél az 1931. évi III L-e. alapján Igazo\'vánnyal ellátott egyének, további az 1938 évi IV. l.-c. rendelkezéseihez képest a aadirokkan\'ak, a Vitézi Rendhez tartozók, valamint a tűzharcosok, akik IV. középiskolai v.\'gzel\'séggel bírnak, I lléve, h;gy 45. életé Uket még be n m töltötték, eliőbbségi igénnyel birnak. Nagykanizsa m. városníl Jelenleg s:olgálatban illók minden mis pályázóval szemben elsőbbségi Igény-n/el birnak. A pályázati kérvény Zalavármegye Allspánjihoz cimezve, a kitűzött h ilárldön belül Nagykanizsa megyei város polgármesterénél nyújtandó oe és pedig a közszolgálatban nem állók által közvetlenül ueraélyesen, vagy poila utján, közszolgálatban állók áltsl pedig hivatali felsőbb-s\'gűk utján. — Közszolgálatban állók, amennyiben pályázati kírvd- ZALAI KÖZLÖNY 1988. lunlui 18. nyükhöz hivatalai szolgálali és minősítési táblázaluk csatoltainék s az 1—7. alatt megkívánt öisies adatokat la.lalnnzza, okmányokat külön csatolni nem kötelesek. A llszlvlselől vagy dljnokl minő ségbea Nagykanizsa városnál tény leges szolgálatban állóknak pályá-zali kérvényeikhíz okmányokat mtl-lékelnl nem szükséges. A pályázat határideje 30 nap, azon nap\'ól számítva, amely napon a pályázati hirdetmény a Budapesli Közlönyben először megjelenik. Hiányosan felszerel1, valamint az elkésve benyújtott kérvények figyelembevétetni nem fognak. Nagykanizsa, 1938. junius 13-án. ,m Polgármester. 14562/1938. Tárgy i A lakosság Összeírása az 1938 évi XIX. t.*c. alapján kéizt-tendö országgyllléll választók névjegyzékének ösazeállltáia céljából. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy az 1938. évi XIX. t.-c. értelmében az országgyűlési képviselflválaszlók névjegyzékének Összeállítása céljából a la kosságol Osíze kell Imi Az Összeírás a m. klr. btlügy-minisz\'er 500/1938. B. M. sz. rendeletének értelmében f. évi junius hó 19-én kezdődik. A hivatalból rendelkezésre bocsi-tolt számláló lapokai a helyszínen megjelenő közegeim minden ház gondozóiénak (tula|donos, haszonélvező, házfelügyelő, házkezelő) ki-kézbesitlk. A kikézbesitett lapokat mlndin 19 évét belOllőtt férfi és nő kitölteni és a ház gondozójának átadni köteles. A ház gondozójának az összeíró űrlapokat kizltezvéleluk után kitöltés végeit azonnal szél kell oszlsni a lakók kOzötl. A kitöltött Űrlapokat a ház gondozója, illetve a munkaadó vagy megbizoltja legkésőbb 1938. évi junius hó 27-lg Összeszedi és azokal a helyszínen megjelenő közegeimnek átad|a. \' Az Összeíró jegyzékek kitöltésére vonalkozó tudnivalókat azok hátlapján levő részletes ulasllás tartalmazza. A hiányos, a valóságnak meg nem felelő v«gy elkéseti adatszolgáltatás esetén az 1938 évi XIX. t.-c. 171. és 172. §-alban foglalt büntető rendelkezések nyernek alkalmazást. Vallomás szolgállalátra kötelesek az Ideiglenesen távollevők Is. A névjegyzék készítése hivatalból történik, azonban válaiztójogosult-ságának Igazolása végetl 1938. évi julius hó 12-ig bárki személyesen is megjelenhellk a városháza II. emelet 29. ajtó számú hivatal helyiségében. Nagykanizsa, 1938. junius II. ma Polgármester. L A lALAI közlöny barátai . ZALAI KÖZLÖNY htrdttSMl HUdrolnaMI APRÓHIRDETÉSEK 10 utflg 60 tlllél. minden további nrt 4 Iliiéi ÁLLÁS Bxakéoen6t felveazek azonnalra. — Horthy Miklós ut 19. 1724 Jűházból való gr.rm.VI. áavl kere-aek. Németül tud jk előnyben. Kaufma n Károlyné. • B.járénS azonnal (elvétetik délelőttre. Jelentlezéa 8-10lg Kiafaludy-u. 16. • Megbízható, rendes kisleányt klfuU-aak ttlveszek. Radlca llua Horthy M.-ut9. * Napi egyórai elfoglaltsággal keresek Bzfa takarttéaaft. Halász mfileiem. 1745 ADÁS VÉTEL Kerék párak kedvező részletre legolcsóbban kaphatók Vajda fask.r.s-kadéab.n. 1424 Reloita fanén Ismét kapható Lukáts tákereakedés. 1693 ■ ériegek 4000 kg-os izeké.- éa 1500 kg os állalmérleg julányos árban eladók. Strém B. és Fial, Nagykanizsa, 1735 Egy ganar Átjavított oldalko-ais Méray motorkerékpár réizletttzetéire olcsón eladó. Szabó Antal aporlüztete. 1743 Kézi aaSISpréa eladó. Szekares Jó zset-utca 17. • Jó állapotban levő kerékpér eladó Megtekinthető Mária gyógyszertárban. • Szárnyas □ v.uajtó, ó német ebédlő szekrény eladó. Csengery-ut 19. * Kerecsenyl asztali fehéi- és a llez bar kapható Csengery-ut 19. * Haimadtk leénzpotuérlata könyvek eladok. Petőfl-ut 44 • LAKÁS-OZLETHELYISÉG Batataamérla-ftlidón saoba-veranda lulius hóra kiadó. Vlda kalapUtlet 1740 Egyaaabéa konyhás lakás kiadó, használt bútorok eladók. Petőtl-ut 81. * BÚTOROZOTT SZOBA KOtaahaJAratia bútorozott saobs, Itlidősaoba-haaználatlal, lulius l-le kiadó. Rozgonyi u. 19. Két faalaroaatt szobát konyha és lllidőszoba hasinllatlal kUtlöldl réstéfe ke-reaüok Címeket Drávavölgyl üzletében kérjlk leadni. I7CÖ Ketté vagy egy elegánsan bútorozott szoba lürdőszobs használattal Juliua I re kiadó. Ktntzsl-utca 6. • HÁZ ÉS INGATLAN Király-utca 13 saámu ház szabadkézből áladé. KÜLÖNFÉLE Klénett, lüket vagy elkormosodoll esirépkályhák rakását éa |avltá.át válla-lom. UJ cseiépkályhák raktáron. Ozv. Tólh Józsetné, Katonarét, Örház u. 2. 1742 Rövid longorát vagy ptanlaót kere-tek bérbe. Csányt László-u. 3/a._• Mindennapi leveleséiből összegyűjtött bélyeget, régi vagy n| tömegeket, ma gyait és kUllöldtt, feloszlatott gyüjtemé nyeket bármikor megvéteüe kereaek. — Barbaritl La|o>, a Zalai Köalöny f. szer kesztóje. Érdeklődni lehet teleion 78. sz. vsgy személyesen mindennap d. u. 5-6 óra között. Magyaros ruhaanyagok nagy választékban Schiltz-nti. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Zárolj. [nlerurban telefon: Nagykanizsa 78. szán, A 1 m a m o 1 y, szőlőmoly, pókhálós hernyók ellon Arzola vagy Darsin, Varasodás és Hsztharmat ellen Sulfarol, Amonil vagy Solbir. Kombinált permetezöszerek: Nosprasen vagy Tatokll Rózsafák levéltetvei ellen PROIIKOL Védőezcrek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Uiiln bérbeadó Balatonfenyvesen a központban. i Villany, vízvezeték, matracos ágyak. Nagyobb család vagy két csalid részére alkalmas. ÉrdsItlAdni ■ Szabó Antal sportüzletében. Szenzációs a legmadernebb fazonok- él legpompásabb gjlnekben legolcsóbban Brónyai Divatház Horthy llklói-il 1. it. FIGYELEM I Caak el.Sr.ngu mini.é-gel taitok a mlnd.n darabért g.randát váltalak. miitiiluiiMttl litikm lllliiit MENETRENDJE érvényea 1938. má|us 15-től. Erxaébet-tér—Vaaatéllaaaia Vasutállomáira «30 525 7 51 9 20 11 OS 13»» 14-15 1B 38 17 20 11-20 2005 2221 23 20 23 50 Erzsébet-léire « i 3 I I Latanyai manatrand titajWI M. 8 45 ttjotnlnári trt. 7 55 liUl-laMU. 14 00 Utaqáni*. 15-10 hogy üzletéi és árucikkeit eladásra kínálja. De eljut és a hirdetései utján naponta ajinija az ön üzletét 30.000 embernek! Nyomatott • UatuUJdonos Közgazdasági néssványtáts.ság kőnjTTujroujdíJtbau Nagykanlza4u, Felel*. Ozlelreailö Zalai KíT^ 78 • fivfolyim 136 sxáa. Nagykanlxsa, 1988. junius 19 vasárnap Ara 12 Hll. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP |klU*MHilHli Felelős szerkesztő: Barbarita Lajoa EJÖHxetési át«: egr Mn 1 ptmS \' Stake>ilM«l te khdóhlnüül teidof ■agyarok Párisban Irta: K«1mmb Ferenc A Világbajnoki labdarugói mérkőzések során elért győzelmeikkel a magyar fiuk végre elértek — Párisba. Magyarok ! Párisban 1 Ugy hangzik ez .mint valami középkori eposz. Mint diadalmas magyar hadak háborús bravúrja. Katona nép vagyunk s legfőbb erényünk a Vitézség. A világ ugy ismer bennünket, njint bátor, lovagias nemzetet. Évezredes fennállásunk alatt számtalanszor bebizonyítottuk; hogy méltók vagyunk erre a büszke epitetonra. Honfoglaló őseink ,mint a fergeteg rontottak rá szomszédaikra és német anyák magyar lovasokkal hallgattatták el siró gyermekeiket. A legendás Botond Konstantinápoly kapujába vágta nehéz buzogányát, Hadik gróf huszárjai Berlint ostromolták és Mátyás király hadai Bécs várát fenyegették. Oh, nagy és dicső volt hajdan a magyar. S most, évszázadok múlva a minden idők legnagyobb háborújának ujabb katonai sikerei után, a magyar virtus Páris falai alatt aratja ujabb diadar lait... Magyarok... Párisban! Nem hódító szándékkal, nem gyilkos fegyverekkel, de elszánt magyar győzniakarással s a népek nemzetközi vetélkedésének uj eszközeivel, a labdarúgás művészetével. Sok és nehéz küzdelem árán jutott el a magyar válogatott csapat ahhoz a dicsőséghez, hogy a világ fővárosában, a világ sport-közvéleményének feszülő érdeklődése és izgalma között vivja meg egyik legnagyobb csatáját a futballvilágbajnokság középdöntőjében. Komoly "ellenféllel, a nagy kulturáju s ujabban a labdarúgásban is számottevő svédekkel kellett megküzdenie a magyar csapatnak, azokkal a svédekkel, akik legutóbbi mérkőzésüket Kubával szemben imponáló arányban nyerték meg. A testi kondíciót ,a magyar tréner utján elsajátított középeurópai futbalstilust ez a fölényes győzelem olyan etikai téi nyezőkkel Jogos önbizalommal és felfokozott harcikedvvcl támasztotta alá, hogy a magyar fiuknak valóban komoly feladatot jelentett a párisi urnapi torna. És a magyar csapat ezúttal is világraszóló győzelmet aratott. A magyar fiuk Párisban 5 : l-re verték a kitűnő svédeket. Ez természetesen csak futbal-credmény, de egyben egy. kissé Az egész ország Ünnepli Magyarország kormányzóját A kormányzó a 2-lk honvéd gyalogezred tulajdonosává nfvezte kl József főherceget Budapest, junius 18 Horthy Miklós kormányzó-70. születésnapját az egész országban méltó fénnyel és pompával ünnepelték. Budapesten Hász István tábori püspök mondott ünnepi istentiszteletet, melyen vitéz Imrédy miniszterelnökkel az élen a kormány taifjai. Szőnyi Hugó hadseregfő,--parancsnok vezetésével pétiig a honvédség vezetői, valamint nagy számban a közéleli és pol- gári előkelőségek is részt veitek. Szentmise után ünnepélyes Te Deum volt. A kormányzó 70 éves születésnapja alkalmából legfelsőbb hadiparancsot adott ki, amelyben "József királyi hercegnek a világháborúban lanusitott magatartásáért, a magyar nemzet hálájaképp a József Nádor 2. honvéd gyalogezredet adományozza. A francia kormány megsértette a benemavatkozást a menekült vörös csapatok visszaszállításával — Castellotól délre nyomulnak előre a nemzetlek — Forradalom Madridban Páris, junius 18 A Jour nagy cikkben élesen kifakad a francia kormány magatartása ellen, mert a Erancia-országba menekült vörösöket ívisszaszállitatta Spanyolországba. Ezzel — ;rja a lap — megsértette a benemavatkozásljinert a francia területre menekült vörös spanyolokat a háború végéig internálni kellett volna. Salamanca, junius 18 A nemzeti csapatok ujabb (nagyarányú győzelmeket aralp ____V tak. Castellotól délre feltartóztathatatlanul nyomulnak előre és 28 kilométeres ujabb sávot foglaltak el. Miaresnél a vörösök ellentállása teljesen megtört, a kormánycsapatok elmemenekültek. Valenciában és Madridban kormányellenes forradalom tört ki. A lázadás elfojtására Kata-loniából a köztársaságiak ujabb csapatokat Vezényellek ki. Beavatottak nem nagyon bíznak abban, hogy e városokban helyre lehel állítani a rendet. a magyar sors "kérdése is. Mert minden mérkőzés, akár testi, akár szellemi torna legyen az, amely a népek areopagja előtt győzelmet hoz a magyar névnek : nemzeti ügy. Nem az a lényeg ,hogy a győzelmet a nemzetközi erőfeszítések, a népek nagy versenyének mily területén értük el, hanem az a felemelő érzés, hogy annyi nép legjobb fiának ádáz küzp delméből ennek a maroknyi trianoni Magyarországnak fiai kerülnek ki győzelmesen. Minden ilyen győzelem az uj ébredő magyar szellem diadala s bizonysága annak a teóriának, hogy a nagy sikerek titka nein1 a számok fantasztikus oszlopsora ,hanem a lélek, az erkölcsi erő. Nem a quantitas, hanem a qualitas közgazdasági törvényszerűsége érvényesül a népek fizikai és szellemi tornáinak? erőpróbáin is. Minden a minőségen és nem a mennyiségen múlik. A hadsereg szelleme s nem a diviziók száma dönti el az ütközetek sorsát. A futbalban is, de a népek? minden más nemzetközi vias-kodásáliah is ezek az erkölcsi tényezők a siker biztosítékai. Kis nemzetek igy ellensúlyozhatják a nagy népek nyomasztó anyagi, számbeli fölényét s kerülhetnek egyvonalba a nagy. nemzetekkel. A magyar Trianon óta külö* nősen a kis nemzetek közé tartozik, mégis azt látjuk, hogy fiaink a sport, a tudomány, a művészet terén olyan pozíciót vívtak ki számunkra,; mely messze kiemel bennünket {Uacsohyrendű helyezésünkből. Sorozatos sikerekre hivatkozhatunk, amióta a trianoni kereszt alat tátmenelileg megrokkant magyar \'lélek újra szárnyalni ,a magyar őserő és virtus újra feszülni s a magyar akarat) dolgozni kezdett. Hagyományos magyar erényeink reneszánszának köszön-\' Ujabb légi határsértés a oseh-német batáron Prága terve: — önkormányzat, de elsőbbség a betelepített cseheknek Prága, junius 18 Az AC cimü lap részleteket közöl a cseh kisebbségi tervből. Ezek szerint a kormány megadja az önkormányzatot a kisebbségeknek, biztosítja\'jogaikat, de a kisebbségi, területre betelepített cselieknek elsőbbségi jogokat biztosit. Valójában teluU a mai állapotot tartják fenn, inert a cseh betelepítések fokozottabb erővel folynak. A kisebbségek vezetői a lcg-erélycsebben tiltakoznak miuden további cseh betelepítés ellen, mert ez-!zel a kisebbségek tömör egységét Lont-ják meg. Berlin, junius 18 A cseh-német határon ujabb határsértés történt, lígy cseh repülő német területre repült és Lamm vidékén fél órát tartózkodott német terület felelt. A lai>ok erélyesen tiltakoznak ez ujubb határsértóS\' ellen, amelynek nyilvánvaló célja az volt, hogy kikémlelje a német határ mögötti utakut és műszaki berendezéseket. 3400 községet nyelt el ée tovább pusztít a Sárga folyó A vízözön borzalmai ismétlődtek meg Keleten ! Sanghav, junius 18 A Sárga folyó áradása tovább tart. •100 mérföld szélességben 3100 község és város áll viz ulalt. Az ár egymillió hetjük, hogy helyünket újból méltóképen tartani tudjuk a né* pek nagy versenyében. Es pozíciónkat minden győzelem ,legyen az bármily terJ mészetü, csak erősíteni fogja. Ezért volt kissé nemzeti ügy is ez a mostani párisi torna s ezért dobogott minden magyar szive a rádió mellett olyan hevesen, amikor a magyar fiuki űrnapján Párisban 5 : 1 arányban legyőzték a labdarugó világbajnokság középdöntőjében-tiszteletreméltó inemes ellenfelüket, a svédeket. Ot gól I Nem öt fegyvertény, de ez az öt gól azt hirdeti a világnak, hgoy itt a Dunamedencében él egy kis nép, amely egyelőre a futbalban, de felküzdötte magát a világ legjobb csapatai közé. S a világ kellőképen értékelni tlidia ezt az eredményt. Magyar fiuk... Párisban... Űrnapján komoly szolgálatot tellek a magyar ügynek is. a ZALAI KÖZLÖNY 1938. Iiullua, 19 Olció él jó nátloda Feltei , METROPOLE, ■ RákéoxI-utOH. 190 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes pem lóval 9 pengi tői. Az Étteremben sMitdi Farkai Jóik* muzsik ál, a télikertben délután és este a Vlráay-Jau játszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adion barátainak találkozót, hivja meg őket vacsorára a METROPOLE -ball József Ferenc főherceg és a Baross Szövetség vezérkara Nagykanizsára érkezik embert fenyeget. Ezek közül 100.000 nok helyzete menthetetlen. Kaifung tartománytól délre 12 mérföld szélességben uj medret vájva hömpölyög *már4z ár, a régi mederben már csak 40—50 láb szélességben folyik a viz. Az uj meder felé törő ár a termést teljesen elpusztította, éhség és dögvész pusztítja a megmaradt lakókat. A ma. gasabb helyek még szigetként állnak ki a folyóóriás víztükréből és az idcmenckftlt ezernyi tömegek a fák kérgeit rágják. A japán repülők igyc-kéznek élelemmel ellátni a csopor-tokat, nagy részük azonban menthetetlen igy is. Eellé|»eti a kole.a ó< a fekelehinlő is uz árvizsujtolta vidékeken. A gátak kijavítása már teljc.seii icménylclen. Őszig, inig az áradás meg nem szűnik, semmit nem lehet csinálni. ímrédy személye biztosítók Amerikának a magyar tartozásokat illetőleg K\'C\\\\york, junius 18 .\\z amerikai la|>ok nagy cikkekben a legnagyobb elismerés hangján Írnak a magyar "Kormány fizető készségé: öl és kiemelik ímrédy miniszter, elnök személyét, aki egymaga kellő biztosíték arra, hbgy Magyarország továbbra is eleget tesz kötelezettségeinek. Hangsúlyozzák a lajKik az nmeri-kai kormány jelentése alapján, hogy a magyar kormány már akkor fize. tett, amikor a háborús adósságokat még nem is rendezték. Kívánatosnak (tartja u jel?ntés, hogy a magyar kormány indítványát, amelyet Hoosew-elt elnök is párlolólag terjesztett a háborús adöságokat rCnde/ő bizottság bizottság elé, mielőbb letárgyalnák. Keltel elutazott Budapestről Budapest, junius 19 Keitel Vilmos német birodalmi hadseregföparancsnok 4 napi budapesti tartózkodás után ma délelőtt fél 11 órakor a Hermann Qöring nevű különrepülögépen elutazott a magyar fővárosból. Búcsúztatásán Rálz miniszter és számos magas katonai előkelőség jelent meg. Az epekővek, az IdősQlt epe-hólyaggyulladás és a hurutos sárgaság kezelésében reggelenként éhgyomorra egy egy pohár ter-méaietes .Ferenc József keserü-vii, Itevé* fprióviizel keverve éa korty onkínt bevéve, gyakran rendkívül hatásos. Kérdezze meg orvosát. „öolpitass, tioQy üalQüihass 1" A nagykanizsai Baross Szös-vetség napok óla lázas munkát folytat. Előkészíti a junius 26-án délclőll a városháza diszler-Inéhlen tartandó évi közgyűlés sét, amelyre lejön Nagykanizsá-ra József Ferenc főherceg Ilovszky János országos elnök és az egész Baross vezérkar. József Ferenc főhercegei, aki délelőtt 11 óra 14 perckor érke-kezik a budapesti gyorsvonat*-tal. a Baross Szövetség küldöttsége és a hivatalos város fogja fogadni. Dr. Krátky István polgármester üdvözlő beszéde után az előkelő vendégek behajtat A nagykanizsai loloncházban a társadalom legveszélyesebb i nem kívánatos elemeit őr ifik, akiket egy időre kiemelnek a békés társadalom köréből és az itten (rendőrségi munkalábor-ban igyekeznek féken tartani. Zsebtolvajok atyamesterei, fé-ielmetcs kasszafurók, imivészi tökélyre szeri lelt betörök és az alvilág többi műfajaiból rekru-tálódolt vagányok vannak ilt szigorú Őrizel alatt. A parancs-nokságnak rendkívül nehéz feladata van. Minden tele van őrszemekkel rakva, hogy mozdulni sem lehet rendőrök nélkül. Rs mégis ,ismételten előfordultak szökési kisérlelek, aiiiítj az őrök régi kipróbált kanosai rendőrök — ébersége azonnali meghiúsított. Tegnap délután egy ilyen vagány-trió merész lettre határoz* la el magát. Eddig még ismeretlen módon, páratlan furfanggal sikerült a padláson átmászniok a szomszédház tetőzetéig, on-kiun leereszkedtek az udvariról és a következő pilanatban mind a hárman, mintha a házban laknának, kisétáltak az utcára. nak a városba és a városháza dísztermében megkezdődik n közgyűlés viléz Tóth Béla elnök elnöklete alatt. A tárgysorozat Ion több nagykanizsai előadó szerepel. József Ferenc főherceg beszéde iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg. Junius 19-én, holnap Keszthelyen lesz közgyűlése a Baross Szövetségnek, amelyen a főherceg és az országos elnök is jelen lesz. A nagykanizsai Barosskerület elnöksége, élén vitéz Tólh B&itvnl, küldöttségileg vesz részt a keszthelyi közgyűlésen. De éppen szembe fölt velük az egyik rendőrőrszem, aki állandóan a park felöli részről figyeli a «sárga házalt és ablakait. Az egyik a rendőr láttán fulnl kezdett, amit a rendőr észre vett és üldözni kezdte. Néhány pillanat, múlva ez a szökevény ismét visszakerült a régi falak köz4 A másik kettő, akik nyugodtan tovább sétáltak, mintha nem is tartoznának a harmadikhoz, megtévesztették a rendőri biztos fellépésükkel, tovább mentek és igy sikerült is az egyiknek egész a Herkules tégla gyáron tul jutni, ott azonban már nem volt szerencséje, mert az időközben alar\'mirozott kerékpáros rendőrök \'és detektívek egyik üldöző láncszeme, egy rendőr elfogta az erdősház mellett. A Jiarmadik a szemtanuk szerint Gelse felé folytatta útját Rádiókörözést adtak le elfogatására. Örák kérdése, hogy a harmadik szökevény is lakai alá kerüljön. Súlyos fegyelmi büntetés vár mind*a három szökevényre. FflrdAszoba berendezéseket kedvező részletre legolcsóbban szállít MENDLOVITS Dr. Tóth Tihamér pBsptlkké szentíléjén a nagykanizsai rk. egyházközség Is kép vlieltell magái Péler Pál Ünnepén szenteli tel püspökké dr. Serédl Jusztinián biboros hercegprímás a pápa álla) a veszprémi egyházmegyének utódlási joggal kinevezeti püspöki koadjuto-rál, dr. Tólh Tihamért. Az eddigiek szerint az egyetemi templomban megtartandó szertartáson réut vesz dr. Rott Nándor migyéspüs-pök is. A mag,ar rádió közvetítési ed erről a ragyogó szertartásról. A leadásnál valószínűleg Jandik Ferenc plébános lesz a beszélő, aki az Eucharisztikus Világkongresszuson is a megafonszolgálatot irányl-tol\'a. Dr. Tóth Tihamér püspökké fzen-lelésének szertartásán képviselieli magái a nagykanizsai róm. kai. Szenl József egyházközség Is. Azok közö t, akik az -u) püspököt elsőkként üdvözölték Nagykanizsáról, szerepel a polgármester és a ragykaniisal Credo is. Adományok az u| templomra Uj felsölcmplom építésére a következő adományok érkeztek be : . j Berlin Ágoston, dr. A A Kreiner Zsigmond jol-$>°| 50 I\\ Krainpntics Imi |l József 25 P, özv. t aga Krátky Józsefné 15 P, Karny Antul, Ferencz Fe-rene, Baus Hegina 10 P, özv. Boross Károlyné, Bedenek Jö-zseT, Mclszner Imre, Borss József 5—5. P. Ilavl hozzájárulást: özv. Dombi Györgyné, Farkas l.a-josné 2—2 P, Merényi György, özv. üncholczcrné, Dr. Ország Lajos, N. \\ , Szeiilmihályi I.ászióné, Ililzerbergor N., özv. Veszter Istvánné, özv. Mustos Pálné, Péler Györgyné, Szoknyái I.ajosné, Szobolics József, özv. Iván Jánosné 1—1 P, Szegő Ferenc, Simon József, Bán-falvy N„ N. N Szerdahelyi J -né, v. Bujdosó György, özv. Be-de Sándorné 50—50\' fillér, N. N. 10 fillér, Szabó Bertulanné 31 fillért A püspöki biztosság hálásan köszöni az adományokat <\'■« egyben kis türelmet kér a többi adomány nyugtázásáru, mert nagy elfoglaltsága miatt nem volt ideje ezek Tiözlésére. A\' nyári vakációban sorra fogja közöltetni az eddigi adományozók nevelt. (:) N.ptár i Junius 10. vasárnap. Kom. kat (iyArlin [>r Proteatáal Oy»rl4« Iirni-I Szíván hó 20. — Junius 211. héltS. Rom. kat Sillvór Proteitána lUlaol. Iiraol. Szíván hó 21. -IlyógytzartArt 6]]«ll azolgálit a hí vtyólg ti Feketo hhh gyógyszertár óa a klsfcaalzaat gyógyazurtár. Nép Mozgóa Szombaton é» »»rtrw«p I. Két izgalmas •láger egy műsorban I Ember ember ellen A texasi halálcsapat harca a félelmetes banditákkal Főszereplők: Diók Foran és Annié Hagel Zöld fény Egy tragikus orvosi operáció és egy végzetes szerelem története Főszereplők: Erről Flynn és Anita Louise. Fényes kiegészítő műsor! Előadások köznap 5, 7, 8, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor. Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkal I Három fogoly a tetőn és a szomszéd házon át megszökött a nagykanizsai toloncbázból Keltőt elfogtak kőzOiak, a harmadikat körözik 1938 junlm 19 zalai r6zlönv Nagykanizsa megünnepelte a kormányzó 70 éves születésnapját M. N. B. mg. srám: 1046. Sürgősen jelentkezzék AZ IPAROSOK II. TÁRSASUTAZÁSÁRA ■ Berlini Nemzetközi Kézművesipari KlilllMsra I Július 8.—12. vm Részvételi dij csak 138 pengő. Útlevél nem szükséges! Prospektus és jelentkezés: ÉGISZ-MAGYAR TOURING CLUB idegenforgalmi iroda Budapest, V , Ferenc József-tér 3. Telefon: 181-447. Kenyérdrágnlás előli 1 A nagykanizsai ipartestület sütőipari szakosztályának elnök sége Márkus Károly elnök vezetésével felkereste dr. Hegyi Lajos polgármester helyettes, főjegyzőt, akinek előadták, hogy a liszt, burgonya, tűzifa drágulása, a minimális munkabér behozatala olyan súlyos terheket ró reájuk, hogy nem tudják tovább az eddigi kenyér-árakat tartani. Mindtenü.ft felemelték a kenyér árát, a szomszéd Zala-v egerszeg városa is. Mindamellett a kanizsai pékek a város fo-Igyas^tfSkőzönségének helyzeté* szemelőtt tartva, hajlandók még hat bét lg a mostani árakon a kenyeret áruba bocsájlani, ha a nagykanizsai viszontelárusitók is hajlandók áldozatot hozni és a nekik juttatott kereskedői százalékról lemondani. Dr. Hegyi Lajos tudomásul vette a sütőiparosok bejelentését, egyben intézkedett, hocy a Baross Szövetség és az OMKE vezetőségével a sütőszakosztály határozatát közöljék. A legközelebbi órákban várják a kanizsai kereskedő érdekképviseletek határozatát. id.(3 ■elegebb! Prognózis: Változó felhőzet, főleg észskon futóeső, a hő lassan emelkedik. A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megllgyelőállomása Jelenti i Hőmérséklet tegnap eete 9 órakor: + 146. ma reggel +14 2, délben + 19.8. Csapadék: 001. Ha belei el vannak dugulva és gyomra rossz, ugy folyamodjék azonnal a természete* Ferenc Józsel keserüvizhez, mert ez már csekély, alig egy pohárnyi mennyiségben is gyorsan, biztosan és mindig kellemesen tisztítja ki az emésztés útjait s jó étvágyat és friss közérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát. A kormányzó 70 éves szül ölés napjára megint diszbe borullak a kanizsa iutcák. Különösen a Deák-tér öltött lobogódiszl, ahol az ünnepi szentmise volt. A fel-sőtemploni tornyán hatalmas lobogok a világ négy Iája felé hirdetik, hogy ünnep van ma mindenhol, ahol magyar szivek dobognak. i A fasor összeboruló fái alatt állt a virágos, lobogókkal körül veit oltár. Előtte padsorokban helyezkedtek el a város papi, katonai és polgári vezetői, a vitézek, frontharcosok, Nyukosz, nz összes hatóságok, hivatalok, testületek, iskolák képviselői. A tér körül zsinóregyenes rendben a halárőrség alakulatai. Az országzászló melleit cserkészek diszőrsége. Az oltár mögött 1c-Venkydiszszakasz. Méltóságteljes rend és fegyelem mindenütt a rendőrkordon mögött. Fél liz elölt pár perccel érkezeti meg lóháton vitéz Székely János, ezredes, állomásparancsnok. Rövid, szemle után megkezdődött az ünnepi nagymise, melyet Gazdag Ferenc püspöki tanácsos nagy papi segédlettel mondott. Mise alall a határőr-zenekar játszott. Mise után a Jelentettük tegnap, hogy Kelemen Kerenc városi képviselő testületi tag több aláírással indítványt terjeszt a közgyűléseié a kormányzó arcképének a városháza dísztermében leendő elhelyezése iránt. Tegnap délután a város képviselőtestületének pénzügyi bi- Lenti, junius 18 Halálos szerencsétlenség történt az Esterházy herceg lentii hitbizományi uradalmában. Sbül István uradalmi kocsis, aki már 21 év óta áll foz uradalom szolgálatában, az istállóban a lovakat akarta leszerszá-mozni. Az ég éppen nagyot határőr ós levente csapatok elvonultak az országzászló elölt, ahol a tisztikar, a tiszti hölgyek és a polgári notabilitások álltak fel. Az ünepély a maga katonás ünnepi pompájában méltó volt ahhoz a naphoz, amelyen a magyarság legfőbb vezérének életére egybeforrt lélekkel könyörögte le az \'fíg áldását. A határőrség tisztikara által lebonyolított, formáiban uj rendezés \'áttekinthető, impozáns, szép és az ünnephez illő keretet adoll a minden magyar lélekben áhítatot ébresztő ünnepségnek. (Ez az áhítat még erősebb kifejezést kapott volna, ha a kormányzó iránti tiszteletből a mise alallj a Deák téri üzleteket lezárták volna. Igaz, hogy erre rendelkezés nem volt, de — azl várni sem kellelt volna. A kormányzó 70-ík születésnapja van olyan nemzeti ünnep, ami mindenkiben önként is felébreszthette volna az együttérzés ilymódon való kifejezésének szükségességót.) Ugyanebben az idf-ben a protes táns felekezeteknek a ref. templomban és az izr. templomban is ünnepi istentisztelet volt. zottsága ülést tartott. Dr. Krátky István polgármester máa* "ezen indítványt tett a kormányzó arc képének tnegfestetésére és a pénzügyi bizottság azt egyhangú lelkesedéssel meg is szavazta. Már az idei költségvetésbe bc^ állították a költségek első részletét, 500 pengőt . dördült ,amitől az egyik ló megijedt és hasba rúgta Sbült. Oly súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy rövidesen belehalt. — Saját érdekében és örömére B7.0I-gáló meghívásnak tesz eleget, h& a Kopstela Butoráruháa ö.zl mübator-klál-litáaát megtekinti, vételkényszer nélkül. \\WÚ A Jézusfaragó ember Nehéz nz erdélyi levegő n dunántúli embernek. Mélyet, nagyol kell szippantani \' belőle, hogy megdobogjon tőle n szív. I)c aztán dobog ám I Kzl érezte első benyomásként a kanizsai színház lele nézőtere, tegnap, amikor Nyirő József Jézusfaragójának volt a bemutatója. i Nyirő József a Jézusfnrngjéf színpadi változatúban si elsősorban könyvi ró. A történéseid szála mcg-megáll meseszövő roh káján. De érdemes szép, gondolatokkal tele megállások ezek, L\'art pour l\'art irodalmi kitérők. (Csodáljuk, hogy több pesti kritikusa nagyon a terhére irta Nyirőnek ezt. Miért lenne fontosahb a színpadon a színpad, mint az irodalom ? A színpad csak eszköz I A tulajdonké-penl cél és tartalom : — az irodalom.) Sokszor szinte megdöbbentő a Jézusfaragó merész igazság-keresése, emberi vívódásának nyers őszintesége. Es gyönyörű az ár^dó, frissen felszakadt erdélyi levegője, embereinek gondolkodásmódja, zamatos beszéde. Az egész tavaszi éiet, benne szimbólumként az erdélyi magyar élet tárul fel a Jézusfaragó| embereiben, akik hoi földszagú, eleven emberek, hol angyali lelkű gyermekek. Sorstragédiák kérlelhetetlen komorsága vegyül Nyirő darabjában a hóleplq csúcsok, virágos szurdékok friss, tiszta derűjével. A kettő közt őrlődő és a kettő által sajátos, külön emberré termett havasi Frottier köpenyanyagok Strand-köpenyek Frottier tÖrÜlkÖZŐk legolcsóbban Pizsama -anyagok Strand-táskák ft pénzügyi bizottság megszavazta a kormányzó arcképének megfestetését Agyonrugta a kocsist a mennydörgéstől megijedt ló Csodásan szép arcbőrt biztosit a vitigszerte Ismert nagyenyedl Kovács Krém- Már rövid idő múlva eltűnnek az arc szépséghibái, a bőr csodálatosan szép. üde, hamvas lesz. Egy próba meggyőzi önt isi Éjjeli használatra kék csomagolta (zalroi). Nappali használatra sárga csomagolás (szárax). Figyeljen a védjegyre I 303 gAiat KOgLOOT _ 193*. |unlu« 19 SzőlfiparcBltázás folyik a \'m Gáspárhegyen, ahol a nagy uradalmi szfllfl kerül eladásra. ♦ Érdeklődni lehet Néptakarébpénztár R. T.-nál Nagykanizsán Csengery-ul 4. sz. A világbajnoki lapdarugó mérkőzést rádión hozvetitih a Zrinyi sportpályán, ahol páratlan látvány lesz a nagykanizsai helyőrség sport záró ünnepélye nép kiáltása a Jéznsfaragó ideáim. A társulat nagyon szép előadásban és gyönyörű, stílusos kiállításban hozta színre a Jézusfaragól. Az est hőse Oroszlán György, aki a címszerepben megrázó erejű, mélységesen belülről izzó, drámai alakítást nyújtóit, amilyen csak igazi elhivatottságból, lélekben megalapozott művészeiből fakadhat. Vendégszereplő volt Mester Tibor, aki Értés Dávid alakját szinte az erdélyi havas szikláiból faragta ki. Kedves meleg színekkel alakította a Jézusfaragó Teleségét Yáry Tusi. Danis-Jenő az öreg havasi emberalakjában nyújtott kitűnőt. Egyik legszebb alakítása volt az estének Dér Veráé. Katona Emma, deliért Vilmos, Kormos, Szakács Ujvárossy Kató csupa helyénvaló líbiai voltak az együttesnek. Vitéz Jakabfív rendezés, pompás volt, a legszebb, amit\' eddigi rendezésében láttunk. _ (bl) A színházi Iroda hírei (♦) MEZEI PACSIRTA - szombaton és vasárnap este, Oltav Baba, Jatzkó Cia, Szólna Sándor, Kőössy Zoltán felléptével. (•) VASABNAP DÉLUTÁN 3 óiakor — fillé.cs belyárakkal a legszebb operett, a Sonja lUványos, szépzenéjü újdonság kerül színre. (♦) JÉZUSFARAGÓ EMBER — MESTER TI BOB FELLÉPTÉVEL. Vasárnap délután G órakor a fővárosi müvészvendóg fellépése darára is csak délutáni helyárakkal kerül szilire a káprázatos szép Jézusfaragó ember. (•) AZ EMBER TRAGÉDIAJA -MESTER TIBOR FELLÉPTÉVEL. Hét főn este Madách világhírű drámai kcl\'.cményénck uj, modem rendezésű előadása lesz kiemelkedő nagy eseménye a hétnek. A monumentális irodalmi és színpadi alkotás mindenki számára fclejtlietellen élményt jelent. Délutáni helyárak. Szereposztás: Ádám — Mester Tibor, Éva — I)ér Vera, Lucifer — Oroszlán C.yörgy, Péter apostol — Danis Jenő. Az ünnepet jelentő előadásra — mint rendkívüli színházi eseményre — szívesen hivjuk lel közönségünk figyelmét. Az ember tragédiája keiden délután 5 órakor másodszor kerül szilire Mester Tibor vendégfelléptével. (♦) KÉK RÓKA - MESTER TIROB FKLI.ÉPTÉVEL. Kedden este Herczcg Ferenc, a magyar szinpadirodalom kimagasló értékének ezévben diadalmas sikerrel felujitoit müve, a Kék róka kerül szinre. A pompás vígjáték Mes-ter Tibor felléptével a prózai együttes HJyik legszebb teljesítménye. íme a műsora: 1. Tiszti díjugratás. 2. Hátra Arci Fgy gyalogos szakasz tréfás gyakor-lalozása. Mintha jönnének, pedig mennek. 3. Szabadgyakorlatok. Tömegmu-tatvány zenére, szuronyos puskával. •1. \'Ko:-sizó géppuskások légelhárító tüzelése. 5. A t tokzatos vár. Drlllszcrü látványosság zárt rendben. Szünet. Díjkiosztás a katonai sjx>rt. vwrfcnyek győztese\' részére. Szórakoztató zene. Buffell fi. Kerékpáros karusszel. 7. Staféta-futás ko.sin, lovon, kerékpáron, gva-log. 8. Tréfás staféta. 9. Záró jelenet (tűzijátékkal roham). Igv van — így lesz! Ezért küzdjetek! — Apoteózis. Reméljük, Nagykanizsa és környékének társadal na nenicvak azért jelenik meg junius 10-én dél itán fi órakor a Zrinyi sportpál .\'án nagy tömegben, liogy a párallan látványosságn nagy katonai S|>ortünnepélvbcn gyönyörködhessen, hanem annak bi/onyitásáia is, liogy megmutassa összeforrottságát a mi szeretett kanizsai ho:ivéd csapa. Iáinkkal is. • Hosszura nőj jön életünk rokkáján a fonál mint e hurkaszál !> — éneklé széles jókedvéhen a kiskőrösi disznótoron a költő, kit megihletett a disznóölést kővető tor ünnepi han minta. A karácsonyi ünnC|>eken kiv.l alig akad örömteljesebb ünnep, mint a tél beálltával kezdő !ő disznótor, amikor a család apraja-nagyja <i jól cl-végzeit munka után a párolgó töltött-káposzta, gyenge pecsenye, kolbász, hurkaszálakkal díszített asztalhoz ül ünnepi torra. Faluhelyen a f.azda, vagy a bő\'lír kora hajnalban kihajtja óljából a kő-véri e hizolt, visongó kocát, eközben a konyhában vizet forraló, liagymát aprogató fehérnép percie megáll a munkával iliogy egyik keresztet a másik után hányja magára, — leszúrja, fel \'olgozza. Bezzeg, máskép megy ez a váiosl iparüzemeknél, ahol a hentes, vagy mészáros mesternek minden vágás elő\'t a kővetkező torturát kell végigjárnia: Megveszi a sertést, borjut. vagy marhát, behajtja az udvarba. Onnan vágóhídi bárráért kell szaladnia a városház földszintjéi lévő lcvélitiróba, ugyanott forgalmazza le a járlatlevckt, kap egy csekket, mellyel a postára siet, \'ahol sokszor félórát is kell várakoznia, amíg rákerül a sor. Na már most a kezében levő csekkszelvénnyel boldogan rohan vissza a levélátiróba, ahol némi várakozás után a szelvény felmutatása ellenében kiadják néki a jáilallevelet. Innen a második e.nele-len lévő fogyasztási adóhivatalba kell felmennie bejelenteni a vágást s an. nak pontos időpontját, majd a* állatorvos lakására kell loholnia bejelenteni a vágást s annak pontos időpont-ját. Onnan aztán hazamehet, ha nincs adóhátraléka sem néki, sem i>cdig a termelőnek, illetve eladónak, mert a lógni ab b rendelet értelmében a jái lat-levelekre rávezetik a termelő adóhát\'a lókát. Ebben az esetben a vevőnek kell kifizetnie a passzuson feltüntetett hátralékot, miáltal tulajdonképp egyik Belépődíj nincsI Csupán a rendezési költségek megtérítésére csekély ösz-szegü niürormegváltás lesz, ami kötelező! Páholy üléshez 1 pengő, trlb:ln-üléshez 70 fillér, korzóüléshez 50 fillér, állóhelyhez 30 fillér, diák és le-ventcjcgyhczi20 fillér. Az ünnepély jxmtosan 6 órakor kezdő lik. Ezért a rendezőség arra kéri az igen tisztelt közönséget, hogv már íél fi óra előtt szíveskedjék a sport-pályához beérkezni, nehogy torlódás keletkezzék a műsor megváltásánál a több ezer eml)Cr megjelenésekor. A uuisor ennek elkerülése vételt már a pályán kivül is árusítva lesz. Célszerű a műsort elővételben: Tentsch Gusztáv drogériájában és a Schiess Testvé-iek könyvkereskedésében már <lŐ\'e megváltani. A különböző helyekre szól), különféle szinü műsort a köny-nyebb ellenőrzés vételt kérjük kézi en. tartani. Fél fi órától ke/.dve a katona-zenekar is játszik. 5 órától közvetítik aipályán rádión a világbajnoki mérkőzést. (:) végiehajiószervévé válik a hent\'s és mészáros iparos az államnak. Ezután az adótiszt előveszi az alókönyvet, megnézi, hogy nincs e adóhátraléka nz iparosnak is. Ha van, addig nem vághat, amíg ki nem fizeti. — Könnyebb egy gyermeket a vlíg-raliozni, mint nékünk e^y sertéd a másvilágra küldeni, — mondja a fe-hér-kötényes hatalmas termetű mester; baloldaláról ugy lóg le. a fcnőacél. hunt a rójrai, vagy sz\'ttya vitéz kardja. Robosztus termetéül, felgyűrt ing-ujjakkal, izmos, karbafont kezeivel, sztoikus nyugalmával ugy áll üzlet-ajtaja előtt, mint egy római gladiátor az aréna |>orontdján s ha egy-egy lé;í>\' rászáll n.eztelen karjára, akkorát csap rá, hogy ökröt is letaglózhatna ugyan, avval az energiával. -• Megveszek cca egy 100 k lós sertést — válaszol kértlésemre — 85 pengőért. Ennyi a napi ára. Forgalmi adó fi.30 i>engő, levágási bárca 5.20 pengő. Levágva, letisztítva megma.ad 80 kg. húsom, melynek kilója így 1 pengő 24 fllórcmben van. Pengő-negyvenért mérem a hust a megmaradt kilónkénti 16 fillérből élek, fize-icm nz egyenesadót, a pótadót. Ha marhát vá{,ok, még súlyosabb a hely. í.et, meit annak 22 pengő a vágási dija fi a fel \'olgozásnál 50 százaléka veszik el. A bőr ára nemrég 1.70—1.80 volt kilónként, ma már csak 90 fillér. Bizony, rosszul állunk, de bízunk ben-ne, hogy rövidesen javulni fog a gazdasági helyzetünk. — \'Negyvennégy hentes és mészáros üzem van Nagykaidzsán — szól hoz. záin egy másik mester, — ezek közül csak három-négy dolgozik kész|>énzzel( legtöbben a pécsi, simontornyai l.őr-gyárak adta 3-4-500 pengői előleg, gel, amit marhabőrben kell letörlesz-tenünk. — Megmondom a valóságot! —. mondja a másik mester — hitelbe veszem a sertést a gazdától. Az szegény napról-napra nyakamra jár a pénzéért, de csak akkor tudom kift-zetni, amikor a harmadik hitelbe vett Nyaraiunka Tátrában 660/0 vasúti kedvezmény. Pendlflittéi. összes tAtrai fürdők v«i4tk4pvl**i«lt t |7J7 Budapest, V., Vlfadó-u. 4. (Futura-palota.) Te\'elon: 188-520 és IS8- 322. serlés húsát is kimérem. Miután nékem is sok a kinnlevőségem, szégyenszemre huznom-haiasztanom kelt a fizetés terminusát, ennek az a következménye, hogy az eladó az adás.vétel után örökre blzalnatlan lesz Irántam. Egy-két mestert lakásán, családi körében is felkerestem. Lakásuk, családi életük ugyanolyan tiszta, mint az flz-letük. Egyik udvarban hátratett kezekkel, feondterhese.i sétál a mester fel alá. Mögötte kullog Józsi, az inasa ugyanoly lesttartással, ugyanoly járással, pedig ugyancsak szét kell néki raknia lábait, hogy a lépést tartsa. Utánozza a mesterét. — /Mi szeretnél lenni Józsi, ha nem mészárosinas lennél? — Sajtoslnas, vagy cukrászinas! — válaszolja, — ami termószetes is, mert minden cukrászinas hentes szeretne lenni, liogylia nem cukrász lenne. A mester beinvitál a szobájál a, le-ül\'ink az asztalhoz, elbeszélgetünk. Értelmes, nyilt tekintele, — majd olyan, Inint a gyermeké. — kíváncsian irányul felém. Beszédéből, minden szavából csak ugy sugárzik a jóság, hím a hatalmas fizikumu, tuierős emberek generális tulajdonsága, mint ahogy a hentes.inésíárosok is mindannyian jószivüek. Kenyérre lelietne kenni ők<t mint a S\'ajat, vagy a hájat. KUNGL LAJOS Légoltalmi gyakorlatok Sopronban Sopron, junius 18 . Sopronban nagyszabású légoltalmi gyukoilatokat tartottak bemutaták a város légoltalmi berendezéseit. A legmodernebb felszereléseket és intézményeket a fővárosi sajtó képviselőinek is bemulatták. Rósztvett a bemutató gyakorlatokon a honvédelmi minisztérium kikül lőttje is, valamint a vármegye és a város intelligenciájának minden számottevő tagja. A nagyfontosságú gyakorlatok kitűnően síké, üllek. Kanizsai érettségi eredmények 1. A gimnáziumban A nagykanizsai piarista gimnáziumban 40 éiettségiző közül kitüntetéssel érett: Ángyán Pál, Bien Andor, Rit-scher György. Jelcin: Gálosi István, Kaufmann László, Kele András, Kovács Zsigmond. Jól óiett 15, érett 16, javítóra megy 2. Érettségi elnök volt Tamás Viktor újpesti áll. gimnáziumi igazgató, kormánybiztos Bcntzrik Mihály zalaegerszegi áll. gimnáziumi igazgató. 2. A kereskedelmiben A nagykanizsai városi felsőkereskedelmi iskolában 39 érettségiző volt. Jelesen érett Domsa János 6i Ligeti C.yula. Jól érett 9, érett 18, javítóra megy 10. Érettségi elnök volt dr. j Lieber Béla tankerületi főigazgató. Fájdalmaitól szabadul meg rheumánál kö.ivénynél, Itchlatmál. ha thermáll. kúrál. SS íM,J,0°r kö"«tl*nül a kéne. hőforrá^SS • ^ fürödjék. A modern orvost tudomány eien Ideálját valóraVáttja _ TRENCSÉNTEPLIC Uj h«s,l th«rmáll« •tranrtiarrfAj. • |a|Makk KŰ.éwrépklfcaB. Látogatás Iparosműhelyekben 4. Amíg egy szál hurka eljut odáig... 1638 lunlui 19 GALAI KOZUWm — (Vécsey Barna Hágában) Vécsey Barna városi műszaki la. nácanok Hágába utazott, almi a i.cm. zctközi útépítési és mérnöki kon-gicsszur-on részt Vesz. Vécsey tanácsnok három hét múlva érkezik vissza. — (UJ Ogyosztálybeosztás a városházán) Az egyre gyarapodó munka és mind szélesebbé váló ügymenet arra indította a polgármestert, hogy uj ügy-beosztást rendeljen el a városházán. Értesülésünk szerint az ügyosztályok vezetésében is lesz némi változás. Az uj ügy beosztást tiszti értekezl t előzi meg, majd a nyári szünet után kerül sor az életbeléptetésre. — (Eljegyzés) Dömötör Mária és I.ukáts László jegyesek. (:) — (összelrók eskOtétele) Az országgyűlési képvise.\'őválaszló. kat összeíró kül löttsé.;ck tagjai pénteken délelőtt letelték az esküt dr. Hegyi Lajos főjegyző kezél>e. Az öz szelrást hétfőn megkezdik. — (Beírások a kereskedelmi iskolában) Az 1938—30. Iskolai évre a lírásokat folyó hó 20. és 21-én délelőtt 9 órai kezdettel tartjuk meg. Az első évfolyamba a Junlusi el>ő felvételi napon csak azok a tanulók vehetők fel. akik a középiskola IV. osztályát javítás és ismétlés nélkül végC/tók s a:ok, akiknek a polgári iskola IV. osztálybeli bizonyítványában legalább annyi jeles és jó osztályzat van, mint elégséges. A junlusi második felvételi napon és a szeptemberi felvételkor, lta még van hely, felvehetők a/ok is, akik n ptíFjári\' Tskófa IV. osztályát több elégséges mint je.es é» jó os*tí|y. /altal — de Javítás vagy ismétlés nélkül —■ végezték és ha e/.ck felvétele titán a negyvenes létszámoín b-\'lüt még lonne hely, felvehetők a ok is, jakik a közép vagy ixű^ári iskola IV. osztályát csak ismétléssel vagy javító vizsgálattal végezték el. Az í. évfolyamba való felvételhez szükséges okmányok: 1. a gimnázium-, re. 1 vagy |K»lgári iskola IV. osztályának megfelelő eredménnyel való elvégzését iga-zoló bizonyítvány, 2. születési anyakönyvi kivonat és ai.nak, aki a/. 1937— 38. tanévben r.em járt nyilvános iskolába erkölcsi bizonyítvány is. Febőbb évfolyamba való felvételhez az e:őzö alacsonyabb évfolyam elvégzését igazoló bizonyítvány szükséges. A felvételi díj 30 pengő, libben az összegben a beirási dij és az összes előirt mellékdíjak bennfoglaltatnak. A felvételi dij a beíráskor fizetendő és ennek a fizetése alól senki sem menthető fel. Az évi tandíj 200 pengő. Az első ne-gyed évi tandíjat, azaz 50 imjukőI is a beírás alkalmával kell megfizetni. -(Szent István-évi dlsztábortflz) lesz folyó hó 26-án Kiskanizsa esc-ménje. Szépudvaryék nagyszerű műsorral készülnek az ünnepélyre, melynek szónokául sikerült megnyerni P. Hajnal Zénó kiskanizsai lelkészt és dr. Krátky István ]>olgármCstcrt. Nugy-szerű csatajelenetet dolgoztak ki az ünnepélyre, ezenkívül szavalatok é» táncszámok szerepelnek műsoron. A górdóvényi vélerdő regényes tisztásán vasárna|) egész délután rengeteg szórakozást találhat a közönség. Blngispil, szüiencsejátékok és sok más szórakozás és ami legfontosabb, a tánc. Elő-"\'láthatólag Kanizsáról ls sokan lesz. nek, ezért a vezetőség autóbuszjáratot indít, QőzIUrdő nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (hétfő, azerda, péntek déh.Ui keiden egéaa nap nőkaek.J 6\\w*atl a iMtqUoUati fafaiM* Kis tubus 60 fillér, nagy. tubus 90 fillér — (Az Irodalmi és Művészeti Kö») szombaton, junius 18-án dél tín fi órakor a városháza tanácstermében választmányi ülést tart, melyre a választmány tagjait ezúton hívja meg: az Elnökség. (:) — (Zeneiskolai beiratások) a behatások hétrőn és ke iden lesznek, délelőtt 9-101 l-ig és délután 1-tól fi-ig. A nagykanizsai városi zeneiskolában — (Nem megy a filléres) A szombathelyi frontharcos találkozóra tervezett filléres gyors n«.n indul, miután Pécsett, a kiindul > állomáson nem volt e!ég jelentke.ő. A kanizsai frontharcosok a hajnali vonattal 50 százai-kos ke Ivezniénnyel utaznak Szombathelyre és testületileg képviseltet.k magukat a dunántúli nagy fronlliarcos találkozón. Boroshordók 7- fd hl-ig kifogástalan állapotban, Jutányos árban, kb. 1000 hl. •tad«. Heim B. borkereskedés Sopron. — (Cserkész táborozás) A nagykanizsai p\'arisia gimnázium cserkészcsapata Ye^el.1 Káioly tanár, csapat parancsnok vezetésével és dr. Barabás helyettes parancsnok, Beisz György és Farkas József tanárok részvételével héttőn reggel balatongyörökl tálMirozásra in lul iák, ahol három he. let fognak tölteni Festetics he.xvg területén. — (Háziipari kiállítás Lentiben) Vitéz gróf Teleki Réla főispán az iparügyi minisztérium ké,>vb élőjével, valamint számos megyei előkelőség jelenlétében ünnepélyes keretek között nyitotta meg Lentiben a környék lui-zíipari és népművészeti kiállítását. Az egyszerű lenvászon zsákoktól a gyönyörű üveggyöngyhimzésü maayaros ruhákig minden látható, mit szövőszéken vagy himzőrámán szorgalmas ma gyar kezek ulkotliatnak. — (Meghalt a ferde szája miatt) Szatmári I-erenc 31 éves sümegi legény szeretett volna megnő mi ni, de ferde volt a szája és ezért nem ka|>ott magának asszonyt. Sokat panaszkodott emiatt, míg most elkesere léséb n felakasztotta magát. Meghall. — Iámét ax egéaa oi vostársadalomhox nól a UudapeBtl OrvoBl UJsag. 23-lk száma ugyanis az Ivóvizes gyógymódok Jelentőségét meríti kl Magyarországon cnuok a kérdésnek különös hordereje van. A nagyközönség legszé lesobb rétegeinek érdeklődésére Is számot tarthat. A berlini NemxetkSil Kéxmflyealparl Kiállításra jullus K- 12-ig olcsó társas-utbzás lesz. Az ÉGISZ Tourlng Club utazási Irodánál lehet Jelentkezni. Útlevél nem szükséges. Részvéte!! dij 138.-pengő. — (A máriacell) társas kiránduláson résztvevők figyelmébe) Elkérjük mindazokat, kik a mária-(<^li társas kirándulásra részvételüket l)CjclCntették és a még ujabb jelentkezőket, hogy junius 18-án cf fíl fi órakor vó,len«es megbeszélés végeit la. punk kiadóhivatalában megjelenni szíveskedjenek. - raieg éjjel fejtik kl a fogaiban visszamaradt ételmaradékok veszedelmes munkájukat, ezért nem szabad elmulasztani az esti alapos fogápolási A/. Ovenall fogkrém megtisztítja fogalt a rothadó étolmaradékoktól és ezzel védi azokat romlás, szüvasodás ellen. Kis tubus 60, nagy tubus 90 fillér. — (Beiratások a po gáribati) A m. kir. áll. |>olg;íri fiuiskol ibati a behatások folyó hó 20—2l-én dél elölt 9 12 óráig lesznek. A vidéki tanulók 21-én iratkozhatnak l>e. Az Igazgatóság fig>elnezteti a szülőket, hogy a gyermekeket 20—21-én Írassák be, különösen az 1. o. tanulókat, mert a várható nagy létszám miatt a szeptemberi behatásokon ese leg nem tudunk minden jelentkezőt feív-\'nnf. — (Rajz-klállitás) A helybeli gimnázium rajzklállitásn mc^lekinthelő az intézet rajztermében itijKjnla délelőtt 10—12-ig és délután 1-0-lg. KereikedSknek, ügynököknek, hásalók nak b.ztos és ]ó keresetet nyújt az álla lani gyártott és lorgalombahozolt edény-alátét Minden háziasszony örömmel vásá-ro\'ja, mert nélkülözhetetlen a háztartásban. 100 drb-t 12 — P-ért, 50 drb-t 6 P-ért szállítok utánvéttel postán. Eladasra drb ként 36 lill. Harmadik rendelés ulán bizományba szállítok információ nélkül bárhova, bárkinek. 1738 TISCHNEROMPRON. edényalátétgyártó. gok, amiket soha nem felejt el az ember. Késmárkon aztán praktikus haszon is várja a kirándulót aki a messze földön híres Hartmann Áruházban szerzi be szükségleteit, az megtakarítja tátrai tartózkodásának jelentős költségeit. A Hartmannék áruházában minden divatcikk, ruha, szövet megtalálható és feltűnően olcsó. Aki kirándul Késmárkra, ne feledje el felkeresni ezt az áruházat. Saját termésű kereciBoyi antall fehér bor és asitall iliier (vörö) bor llterenklnt kapható • tarmalftnél Cscngery.ut 19. U. -« A Ssepesség 6si városaiba, Poprádra, Késmárkra, Iglóra, Lőcsére az id^n kényei mes autóbuszok viszik el a Magas Tátra vendégeit. Sok száz éves kuliura, ezernyi latn való, a természet és az ember alkotásának ragyogó remekei fogadják i.t a világ minden részéből összraereglelt vendégeket. A késmárki fale nplom, a lőcsei városháza és muzeum, .Lőcsei fehér asszony"-ának megmaradt emlékei, a Dunajec, a Poprád Jsteni vö gye. Zdjár: ez a felhők közé épült falu, a szepességi reneszánsz művészetének remekei: olyan látványossá- — Nem vagyunk elég gaxdagok akbex, hogy silány és olosó szövetekből viseljünk ruhákat. Többszöri csinál-tatásl költségét takarítunk meg, ha | tiszta szingyapjuszöveteket veszünk közvetlenül a Trunkhahn posztógyártól. Ez a hírneves posztógyárunk évelt óta száll.tja a magyar uricaaládoknak angolosan gyártott, garantáltan színtiszta gyapjúból készített urlruha-, angol női kosztüm, sportruha és iskolás ruhaszövetekben. Még m« kérje a Mtő-vetmintakollekcló költség- és kötelezettségmentes elküldését a gyártól: Budapest, XI., Lenke ut 117. Jól Jár vele. — Butorklállltáaankat tekintse meg minden vételkényazer nélkül. Kopstelo bútoráruház Kertlbutor egy pengSért Egy garnitúra fonott "kerti bútort ls lehet nyerni az egyházközség kul-turház-sorsjegyén. Mindennapi leveleiéiből összegyűjtött bélyeget, régi vagy u) tömegeket, magyart és külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbarits Lajos, a Zalai Köilöny f. szerkesztője Érdeklődni lehet telefon 78. u. vagy személyesen mindennap d. a. 5—0 óra kösött. „Dolgoztass, bogy doigizlassr Egíüiipl, njugodt kikapcsolúdáisal. boldog lliliitrgiíiil, idiiiiui ujtisillilísiiil íjiiltttm «n til aft S L A T INA Ii A I) K N C I — a jugoszláv Naiiheim — íeet Európa második legerö ebb természetes szénsava^ gyógyfürdője. Tökéletes modern komfort, 350 szoba, közöttük !80 újonnan épült, folyóvízzel. A legmodernebb fizikális b rendezkedések, masszázs-készülék fozyókúrákra. 17 forrás ontja a fürdő- és ivókúrákra alka mas gyógyvizet! — Kávéház, kúrzene, Jazz, tánc, szakszerűen vezetett diélás konyha, feJett csarnok, újonnan épült ivócsarnok A legideálisabb és legtökéletesebb berendezés mellett mégis felette olcsó: 20 napos pausálkúra, amely magában foglalja: szabad választás szerinti szobát bármely szállóban, teljes ellátást, kívánatra diétát is, az összes adókat és illetékeket, kétszeri orvosi vizsgálatot, az orvos által elö rt kiváló gyógyfürdőket juliusban és angusxtusban 2400 dinár, sxeptemberben 1M0 dinár Kérje még ma a fürdőigazgatóság magyar nyelvű kimerítő prospektusát. FelvllágotlUud ssolgál, i Jugouliv MrdAvliuraot megütni «> gondolkodik kOIUJgtl llutslásáról s blvililoi Jagosxláv fOrdölrods Budaput, V.. Doiollys-u. U, vsUmlot s gydgylnl«i*l Igaigilóslgt Muraktrsasluron ii nthíny óra alatt Slallna Radeoclbtn v SLATINA RAOENCI. ZALAI ROZLÖÍÍV 1936. turim 10. A ragadós száj- és körömfájás veszedelme és a gazda teendői A járvány továbbterjedésének n meg akadályozására egyedül célravezető eljárás az, hogy a fertőzött állományt minél szigorúbban zár alá vegyük és az azzal szomszédos területek érint ke. zésót a lehető legkisebb mértékre kor-látozzuk. Ezt célozzák a hatésági intézkedések ts, amelyből kifolyólag a ferlőzött udvarokat a .Ragadós száj. és körömfájás, felírású célúiéval je-jölik meg, hogv a ferlőzött helyeket mindenki elkerülhesse. A hatósági intézkedések megtiltják, hogv a ferlőzött helyről beieg gyanús vagy fertőzésre gvatius hasitottkörmü állatokat, nyers tormókciket, vagy a betegség clhurio. lásíira alkalmas tárgyakat kivlgycnek. A korlátozások a személyforgalomra is kiterjednek. Abban a helyiségben, amelyben l>eteg vagy fertőzésre gyanús állat van, a/, állatok birtokosai vagy gondozói és az állatorvosokon kivül másoknak bemenni Vlos. A zár alá helyczeit udvarba mészárosoknak, Henteseknek, kere.kedőkr.ek jniskárolók-nak, házalóknak sem szabad bemen, ni. Az ilyen helyeken nem szabad összejöveteleket tartani. A beteg vagy fertőzésre gyanús állatok ápolóinak pedig nem szabad olyan helyre men-nlők, ahol l>etegség iránt fogékony állatok vannak. lloi^\' a védekezés, illetőleg a betegség belyhezkőlése milyen hatékonyan kiépíthető például hozzuk fel egy alföldi uradalom cselét. Ezen birtok ke. rülctélvoz 3 major tartozott, Ezen ma- Íórok közül egyikben 110 drb-ot szám-álé hízó ökör állomány betegedett n.eg ragadós száj- és körömfájásban. A betegség felismerése után az egész állomány mesterséges nyálfertőzést kapóit, majd a ferlőzött majorba vezető utak i\'llandó őrizetbe vétetuk, ahol e célból odaállított Őrök éjjel-nappal felváltva ügyeltek arru, hogy a nélkülözhetetlen közlekedő személyeket, állatokat és a major mellett elhaladó szekereket is (az emberek lábát vagy lábbelijét, az állatok lábvégoit. a jármüvek kerekeit, stb.) frissen oltott 2 százalékos meszes és 2 százalékos kreolinos oldattal alapo>an fertőtleníthessék. Hasonló intézkedést léptettek éleibe az istállóajtóban, ahol a vázolt fcríőtlenitőszcrrel te\'t lapos vályúkat és vödröket helyezték el az emberek és állatok lábának vagy lábbelijének fei lőtlcuitéséi o. Szigorú gondoskodás történt arra nézve is, hogy a major körzetében elhaladó vagy onnan távozó emberek és jármüvek, valamint állatok ugyanesak állandó fertőtlenítés alatt álljanak. A fertőzött maior terű. leién az összes kutyák, macskák, l>a-rohflak a JogszigorublMin fogva tartattak, sőt a majorban vagy annak közelében levő madarak, galambok verebek, varjuk is l.i leitek lőve és állandó riasztással távol tartva. A teljesen elkülönített takarmányozás és elővigyázatos tnigj\'okezeléssel, vala. punt a járvány befejezésével az összes Istállók és eszközök alajKJS hétszeri fertőtlenítésével > elérhető volt az, hogy az uradalom másik két majorja fertőzéstől mentes maradjon ó* igy a gazdaság szigorú intéz ke,léseivel nagy károsodástól .menokü\'t meg. Ezen oaet például szolgálhat községekben Is n betegség heghez kötésére, amely azon. ban csak akkor keresztülvihető, amint említettük és hangsúlyozzuk, ha a betegség felléptét, vagy gyanuiát a községi elöljáróságnak azonnal jelentik. A hatósági intézkedéseknek csak ak-kor lesz foganatja, hogy ha a gazdák |Ulátva a védeke/és szükségességét, ma guk is mindenben alávetik magukat azon óvatossági és elővigyázatossági szabályoknak, amehek a beieg? ég helyhez kötésére, meggátlására, ész-szcrüeknek mutatkoznak. Ezért a kővetkezőket ajánlatos szem előtt tar-tartani. A fertőzött községekben a fertőz; tt helyeket, azok környékét és uz. olt lakó személyekkel való érintkezét ke-riUnl kell. ^ Az istállóba ne engedjünk idegen embereket bemenni, vándorlóknak i>e. dig ne adjunk szállást. Az udvarba ne engedjünk bo dgá-nyokat, úgyszintén tiltsuk el, hogv az udvarban lévő vályúból idegen állatok igyanak. Az etető, itató edényeket ne kölcsönözzük másoknak. Allatainkat Idegen helyen is saját edényeinkből etessük, itassuk. Allatainkat ne állítsuk be idegen istállóba ós ne engedjük, hogy más állatokkal< összeszagoljanak. Vásárokra csak a legszükségesebb esetben járjunk és ha feltétlenül szükség i mutatkozik az állatok szájának kinyitására, nyissa ki azt maga a tulajdonos vagy alkalmazoltja. Megbizliatatian helyről ne vásároljunk állatokat, az ujonnnn vásárolt állatokat pedig, ha lehetséges—tartsuk 2 bélig megfigyelés alatt. ; Beieg állatok vizsgálásával elhurcolhatjuk a betegséget saját állataink közé. I\'erlőzótt községekből ne ve- ünk szálas takarmányt. Ilerélők és miskárolók eszközeit, ruházatát, lábbelijét fcrtőllen\':ttessük, ml-elölt működésűket megkezdenék, mert özek könnyen megfertőzhetik állatain-kat. Annak <dacára, hogy a ragadós száj-és körömfájás több helyen felütötte fejét, ha fenti szabályokat betartjuk, kel ő óvatosságot tanusitunk ós a legfőképpen pedig a betegséget minden esetben és azonnal jelentjük, rémé- GARANCIÁVAL VÁSÁROLJON BŐRÖNDÖT utazási cikkek R E TIK Ü J j T NA0Y vAlasztékban készítek, PÉNZTÁRCÁT JAVÍTOK, ALAKÍTOK || J| gj U R G HORTHY MIKLÓS-UT 1. BÓRÖNDÖSMESTERNÉL nyünk lehet arra, hogy a fertőzés terjedését a legkisebb mértékre csökkentjük é-s oly terű leieket vélünk m a\'fertőzéstől, amelyek különben ment-hetetlenck lenm\'n k. (l enti igazán g\\a-koilatias tanácsokal a Köztelek, legutóbbi számáb\'1 vettük.) A m. kir. földművelésügyi miniszter Somogy vármegye területén a száj-és körömfájással fertőzött községek állatállományának megmentésére oOO drb szarvasmarha felvásárlását engedélyezte intervenciós vásárlás kereté-ben. Reméljük, hogv a földművelésügyi miniszter ezen hasznos intézkedését többi vármegvéink területérc: is kiterjeszti, ami nagy megnyugvással szolgálna a forlő.ós közvetlen veszélyének kitett gazdák számáia. (Vége) LECJUÍABR? A Ház bizottságai liélfőn lárgi alják a hegyközségi javaslatot. . Átaitlrk elnöklete alatt sürgősen összeült az államlanács, több lontos kérdés, nevezetesen az alexandriai szandzsák ügyének letárgyalására. . A spanyol nemzetiek ma bombákat doblak le Valencia külvárosára, amelyek a kikötök Is érték. MARÓIT FÜRDŐ Caengery-ut 19. Márvány kádfürdők Tyiikuamvégá* ■T Nyitva minden u«p. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Pelelös kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám, Nagykanizsa megyei várcs polgármesteréből. 14643/1938 Tárgy: A város alsó és felsö-erdel vágásterületeken tárolt tűzifa befuvarozásának vállalatba adása. Feiiyláigfalási hirwoy. A folyó é.l rendes erdei kitermelésből származó az Alsó- és Felsí-erdflk vágáslertlleleln levő, 110 cm. magas hasrakásos ürméterekben Iá rolt iüzilamennylségből a városi közintézmények stb. lérzére cca 1800 ürm. tflzila helysilnre fuvarozásai 1938. évi junius hó 22-én d. e. 10 órakor a v. gazdasági hlvalalban tartandó nyilvános szóbeli versenylár-gyaláson vállalatba adom. Bővebb lelvi\'ágosltást a v. gazdasági hlvalal ad. Nagykanizsa, 1938. junius 14-én. ina Polgármester. Vasárnapdélutáni programmunk, megnézzük SchUtz kirakatait Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 12 899/1938. Tárgy: Hircszerü lövészet. Hirdetmény. A helyőrség csapalal junius 21,22, 24, 25, 27, 28-án és julius hó 1, 2-án nrponta 6 órától 18 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot larlanak. Ez Idő alall ott ttrlózkodni tilos, mert élei-veszélyes. Nagykan\'zsa, 1938. má|us 25. iu> Polgármester. A teljesen automatikus villamos &osc()~£)íítössielcrény csekély áramfogyasztásával, egyenletes hűtésével, jégkockák termeié-sével évtizedekre szóló örömet szerez. Hosszú részletfizetésre forgalomba hozza a Drávavölgyi Most üszemben meQteh:iiit£)eti a Dráva völgyi üszletében 2- 1936. lunlui 16 ZALAI KÖZLÖNY 7T^ 51 év óta százezrek dicsérik jóságát szép kivitelét és olcsóságát. 6 nagy üzlet az ország különböző városaiban Vásároljon tehát őn is nálunk! Óriási választék! Kedvező fizetési feltételek! KOPSTEIN BUTORHÁZ NAGYKANIZSA. 14562/1938 Tárgy i A lalcostág összeírás* az I!I38 évi XIX. t.e. ll>p|án Vtlil-IcndS orazággyfiléat választók aév-legyzékének oiazeáltttha eát|áMl. Hirdetmény. Közhltré lenem, hogy íz 1938. évi XIX. t.-c. értelmében az országgyűlési képvlselőválsszlók névjegyzékének Összeállítása céljából a lakosságot óiize kell Írni Az Összeírás a m. klr. bcltlgy-minlsz\'er 500/1938. B. M. sz. rendeletinek értelmében f. évi junlus hó 19-én kezdődik. A hivatalból rendelkezéire bocsátott számláló lapokat a helyszínen megjelenő közegeim minden ház gondozójának (tula|donos, haszonélvező, házfelügyelő, házkezelő) k|. kézbesítik. A kikézbeslletl lapokai minden 19 évét betöltött férfi éa nő kitölteni éa a ház gondozójának átadni köteles. A ház gondozójának az összeíró Űrlapokat kézhezvételük után kitöltés végett azonnal szét kell osztani a lakók közöli. A kllőllölt űrlapokat a ház gondozója, illetve a munkaadó vagy megbliolt|a legkésőbb 1938. évi junlus hó 27-ig összeszedi és azokal a helyszínen meg|etenö közegeimnek átadja. Az összeíró jegyzékek kllöltésére vonatkozó tudnivalókat azok hátlapján levő részletes utasllás tartalmazza. A hiányos, a valóságnak meg nem lelelő vagy elkéseti adatszolgáltatás esetén az 1938 évi XIX. I.-C. 171. és 172. §-alban foglal! bűntelő rendelkezések nyernek alkalmazást. Vallomás szolgáltatásra kötelesek az ideiglenesen Uvollevők Is. A névjegyzék készítése hlvalalból törlénlk, azonban választó|ogosul|. ságának Igazo\'ása végett 1938. évi |ullus hó 12-ig bárki személyesen is megleleDhelik a városhára II. emelet 29. sjló számú hivatal helyiségében. Nagykanizsa, 1938. junlus 11. ízű Polgármester. Molnárok figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapnnk nyomdájában. Uilla bérbeadó Balatonfenyvesen a központban. Villany, vízvezeték, matracos ágyak. Nagyobb család vagy két család részére alkalmas. Érdeklődni i Szabó Antal sportüzletében. Almamoly, szőlőmoly, pókhálós hernyók ellon Arzola vagy Darsln, Varasodás és lisztharmat ellen Sulfarol, Amonil vagy Solbár. Kombinált permetezőszerek: Nosprasen vagy Tutokll Rózsafák levélüMvei ellen PROIIKOL Védőszorek beszerezhetek: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növény védelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. ZALAI KÖZLÖIT, ha bejelenti nyaraló címét A kiadóhivatal portómen-tesen küldi utána báznjely 1 belfOldt nyaralófaetyfe. ZALAI KÖZLÖNY. 1938. |unlm 19. APRÓHIRDETÉSEK Aprdhlrdatá* dlla ■■tárnap ál Onnapnep 10 tiblo M (Illír, minden további uó 0 llllár. hálkflinap 10 eidlfl SO llllár. mlndan további u6 4 llllár. ÁLLÁS Szakéosiaöt felvetlek szonnslrs. — Horthy Miktől ut 19. 1724 Ügyes bajéróattt keretek aionnalra. Siemere ulca 8/a. 1753 Kifutó lanalólaányt lelveizek. Sza-kátoené tzalonja, Kölcsey ulca 16 1756 Ügyes, fiatal bsjAráflSt keresek kou-tal aionnalrs. Sugár, AraaX János-utca 12 1754 Ügyes tagád.l lelveazek. Windlschné, nöl kalapUzlel, Fö-ut 6. 1747 ADÁS-VÉTEL ■arékpérak kedvező részletre leg-olcsóbbsn kaphatók Vajda naakaraa- ■ "" \' 1424 Viaasaalaa kazal-, gép-, kocsi- és iá* torponyvlk Jutányos árban, kedvező Hze-tésl feltélelekkel. Továbbá Emergé gumml-szlj. Kölcsön ponyvák és ziákok olcsón beszerezhetők Kelemen Rezső cégnél. 1516 Ratarta vasalóazén nagyban él kicsinyben kapható Kiss fitelepen, Erziébet. lér 13 1717 ■Arlagak 4000 kg-oi izekéi- és 1500 kg os állalmérleg |ulányoa 4rbsn eladók. Strém B. és Pisi, Nlgykanlzss, 1735 Egy ganaráll a vitait oldslkocsla Mérsy motorkerékpár rélzletflzetéire olcsón eladó. Szabó Antal spoilltzlete. 1743 Jó állspotbsn levő hsioléses Dsymler aató és egy 360 es Mérsy molorka-rékpér Jutá nyos álban aladA Schle-ilnger Qyula vaskereikedönél, Erzsébet-tér 18. 1751 LAKÁS-ÜZLETHELYISÉO Újonnan éplllő kAramaxakAa komfortos udvari lakás suguiztus l-re kiadó. Bővebbet Erzsébet-tér 22. Mlisiskl hódiban. 1725 Kiadó Király-utca 32. takeieikedéi helyiségei, utca 1 üzlethelytiég. — Bővebbet .Róm"gylt|tötelep. HÁZ ÉS INGATLAN Bakónaki póstsut mentén Jtatalhagtran szőlő és gyümölcsös épületekkel egylltt eladó. Berta Henrik. 1668 Eladók belterületen 2 X 2, I X 4,1 X 3 azobla adómentes, fürdőszobái hazak nagyobb telekkel. Huiválh,Sugár-ut42. 1752 Pdrhéncl öreghegyen 850 n-öl axfita-klrtak szabadkézből eladó. Érdeklődni 1704 lehet Nagyrlc-utca 5. ■alatantaisyvaaan állomás közelében villa 4 aiobával, vlzjogga] bérbeadó. Érdeklődni lehet dr. Llchtenstein ügyvéd hódijában, Pő-ut 12, délelölt 9-11 óra közótt. 1755 KÜLÖNFÉLE AatAtaxl (bérautó) u] áramvovslss legolcsóbban Ksufmsnn Manónál lendelhető. Telefonállomás 222. 4024 Mielőtt vixxaxatAkat cilnáltst, kéljen ársjlnlstot Jersuiektól. Erzsébet-lér 18. 1636 TaalaxOtBk, taxgblxhxIA huro-aásaki Orünhut Elemér, Deák tér 2. Hölgyeim t Legujsbb, legnebb kéxt-maakamlatákat fillérekért elő!l|zol BÖhmné, Zárds-ulca 8. Ugyanolt kitűnő háilkoszt ksphstó. 1746 Cfcsén&jjot nafiamezibm szórakczTiaiik A nagykanizsai klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 2747/1938, tk. azárn. Árverési hirdetmény és árverési feltételek. Pergő Sándor végreha|tatónak — Zadra-vecz Józset végrehajtást szenvedő ellen Indított végietuijtisi ügyében s Ikvl halóság a végrehajtató kérelme követkeltében az 1811: LX. t-c. 144, 148 és 147. §5-sl értelmében a végrehajtást érveiéit 40 P 51 f. tőkekövetelés, ennek 1937. srept. 24 napjától Járó 5»/b kamata, 27 P eddig megállapl ott pei- és végiehsjlásl és sz árverési kérvényéit megállapított II P költség, továbbá a csatlakozódnak kimondott Kovács Vencelné 56 + 99 P tőkekövetelése és Jái. be hájtála végett a Rlgyác községben fekvő ■ s rlgylcl 566 szilkv-ben 1103. hrsz. alalt foglalt ezólöés pince s Klsbódl hegyen Ingatlannak Ui részére I 409 P 50 (., a rlgyác! 910. sztjkvben 72/s. hru. alatt foglalt ház, 64. sz. s. udvar, keit és szántó Ingsllsn Vi téizéte 098 P 50 f., a rlgyáct 959. szt|kvben 1690/b. htsr. alatt foglalt szőlő, pince sz öreg-hegyen Ingatlannak t/i részére 359 P 501 kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Rlgyác köiiéghlzánál megtartására 1938 évT Junius hó 30. napjának délelőtt 10 óráját tüll ki és sz áiveiésl fellétele. kel sz 1881: LX. L e. 150. §a alapján megállapítja. As árverés! feltételek s hivstslos órák alalt a tkvi hatóságnál (Törvényház, fszlnt, I. ajtó) és Rlgyác kOuég elöl|áróligánál tekinthetők meg. (1881 :LX. L-e. 147. g. 8 ^"telekkönyvi hstóság elrendeli, hogy s telekkönyvi iroda sz árverés elrendelését a rlgyáczi 910., 566. és 959. sztjkvben legyeize lel. 1. Az árverés slá kerülő Ingatlanokat és pedig s házst a klkltltáil ár felénél, a többit kétharmadánál alacaonyabb áron eladni nem lehet (190S: XLL te 26.§.) Az árvetés alá keiülő ingatlant, hl az árverés megtartását a vésrehaltatók közül Kovács Vencelné kéri, 3300 P, ba Pergő Sándor kéil. 3500 P vételírnél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (56KVI931. M. E sz. rendelet 2. § a.) 1 Az érvéréin! szándékozók kötelesek bt-nslpénzul s klklállásl át 100/^át késspénz-ben, vagy az 1881 :LX. t.-c. 42. §-ábsn meghsláiozott árfolysmmsl számított óvs dékkénei értékpapfrosbsn a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénsnek előleges bírót leiéibe helyezéséről kiállított IttéU elismervényt a kiküldöttnek átadni éa az ár-veiésl leltételeket aláírni. (1881: LX. t-c. 147., 150., 170. §§; lS08:XL.t.-c. 21. §) Nagykanizsa, 1938 évi márc. hó 10 én. Dr. Bentzlk sk. klr. |árásblró. A kiadmány hiteléül: Járányl s. k. 1711 kiadó. A na mini igykanlzsal klr. Járásbíróság, ti telekkönyvi hatóságtól. 6374/1938. tk. ti. Árverési pöthlrdetmény. A telekkönyvi hstóság közhírré tesil. így Pergő Sándor végiehsjtstónsk — Zsdrsvecs Józsel végrehsjtást szenvedő ellen 40 P 51 I. töke s Jár. ereiéig Indl tolt végrehajtási ügyében sz 1938 évi március hó 10. nspján 2747/tk 1938. siám alalt klbocaálolt árverési hirdetménnyel a rlgyácl 566. sztjkvben 1803. hrsz. alalt foglalt szőlő és pince a klsbódl hegyen ingatlannak tele részére 4C9 P 50 I, u. o. 910. sztjkvben 72/s. hrsz. alatt foglalt ház, 64. szlm alstt udvsr, kert és szántóföld fele részéie 688 P 50 L, u. o. 959. sztjkvben 1590/b. hrsz. slalt foglalt szóló, pince az Öregbegyen Ingatlan fele tészéte 359 P 50 f klVililáil ár- Roletta I ^"Y\'" I latracvászon váaaoa I AFRIK I Nyugágyváston salnor I díványba — párnába I Szalmazsák HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvést! István király Szálloda (VI., Podmaniczky-utoa a.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlat (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai KOzlOny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. baa Rtgyáci közafghásánál 1938. évi lu- nlua hó 30. nipjanak d. a. 10 órájára kitűzött árverést sz 1881: LX. L-c. 107 § a értelmében dr. Kuhál Oltó végrehal-lató 403 P 54 I. töke éa Járulékaiból álló követelésének végrehajtása érdekében li meg fogják tartani. Nagyksnlzsa, 1931 M Jun. hó 14-én. Dr. BenUIk sk. klr. járásblró. A klsdiány hiteléül: Járányl sk. 174-J kiadd. Szenzációs a legmodernebb laioiok- él legpompáiabb iilttekken legolcsóbban Brónyal Divatház Horthy Biklói-nt 1. u. FIGYELEM I Caak .1.4...,u .1x0.4-get ta\'t.k a minden darabért garanciát vállalak. ——— az ufaág-hirdetés! Egész nap, jó időben, rosszban, belterületen és a perifériákon, városban és falvakban iitnj} vm az újsághirdetés és dolgozik sziln- . telen a hirdető üzletéértI KIi|Hdaiá|l M»«éftármé| Gutenbers Nyomda és Délzülnl Lapkiadó Váltatott Nagykanizsa Könyvnyomda, kfayvkMéazat vb—Imó Méarf, Illeti Mnyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap axarkaaztóaéga éa kiadóhivatala KéazitQnki mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékei meghivókat, eljegyzi nyomlilványokat, irjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és eskelésl értesítéseket, gyászjelenléseket, névjegye!, falragaszokat, korlevelekel, röplapokat ét mindenféle Ízléses klállilásu nyomtatványokat. Gyártunk i üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mlnta-zacskólut, zsákcédulákat, naptártömböket, fallnayürakat, dobozokat sttx elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. f> Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fö-ut 5. szám alatt Níomtíolt a UBtuJajitonoi Kúzgazdas (Lgl Uéasvínytáisaság kdnjrvnyomdáHban Nagykanizsán, I\'«lcl4s üztatvízeia Zalai Károly. 78* folyam 137. Mám. Nagykanizsa, 1988. Junlus 21. kedd Ara 12 Ml. ZALAI KÖZLÖNY tn ím T-\'i é» kMAMrfi FM & ad Jfcg}dtmí márnáé* UMimp (Ukákm. POLITIKAI M A r I V A P Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ára: egy hóra • pengő 40 fllk Szerkesztőségi és kiadóhivatal! teidoo. 78. a Az egész nemzet tekintete ennek a hétvégi két piapnak ünnepségeiben a kormányzó személye felé fordult, aki mos ttöltötte he életének 70-ik esztendejél. Már előzőleg közlemény jelent meg a lapokban, amelyik a kormányzó óhaját fejezte ki, aki távol tart magától e dátummal kapcsolatban mindenféle ünneplést. Ez a ina-\' feas óhajtás eredményezte azty hagy az államfő iránti tisztelet, szeretet és hódolat megnyilvánulásai sem nyertek olyan külső pompát, mint amit ez alkalommal mindenki őszintén meg" adott volna. Nem lehet azonf-ban a szivekben visszatartani] azt az érzést, amelyik kormányzónk iránt most különösen megnyilatkozik. Láttuk öt ezelőtt közel 20 esztendővel bevonulni Budapestre. Fehér lovon jött az 51 éves férfiú, akire mindenki ugy nézett fel, mint akitől egyedül várja a nemzet megmentését. Homokban hevert itt akkor minden. S bár nem vagyunk még fenn a magyar élet negyének tetején, mégis vissza kell tekintenünk a ffnegtett útra, mert ez biztatót erőt nyújt számunkra a célhoz jutás fáradalmainak leküzdésére. Az a szellemi vezetés, amelyik a\'tengerész parancsnoki hidról a magyar nemzet csaknem összetört hajójának állam* fői pozíciójáig elhalolt, az elt-mult nehéz magyar esztendők minden közéleti fázisainál a) legjobbnak bizonyult. i Bátorság, bölcseség és a helyzet mindenkori felismerése jellemezte legjobban államfőnk közel két évtizedos kormányzását. Csak igy történhetett meg, hogy (Magyarország a porig alázottf ság legalsóbb szintjéről odaemelkedett, hogy ma csodálat}-tal néz reánk még ellenfelünk is Megálltunk a veszélyek között. S ha a történelem irója egykoron komoly oknyomozassal keresi azokat a bizonyítékokat, amelyek \'ezt lehetővé tették\',; meg kell állapodnia a nemzelj legfőbb vezérénél, vitéz nagy^ bányai Horthy Miklósnál, akinek, ha \'méltatni akarjuk kormányzását, legnagyobb érdemül azt kell felhoznunk, hogy az ország vezetésének munkájához mindig megtalálta a legalkal masabb férfiakat, olyanokat, akik nem pusztán az ügyek továbbvitelére vállalkoztak, hanem küldetésszerü hivatás töltötte be lelküket. Ez a szellem csak ugy érvényesülhetett,, hogy sugározta azt magából maga az államfő, aki valóban nem arra teremtetett, hogy > Kenderesen a fü növéséi hallgassa . Az Őiiagv nevéhez immár nemcsak megnyert nagy tengeri csaták történelmi emléke fűződik, hanem Az angol-olasz egyezmény életbeléptetéséről tanácskozott Ciano a római angol nagykövettel A nemzetlek Barcelonái bombázták az éjszaka Barcelona, junius 20 A nemzetiek repülői az éjszaka bombázták Barcelonái;. A bombázásnak 42 halottja és 70 súlyos sebesültje van. ♦ A nemzetiek földközitengeri hadseregének jobb- és balszárnya vasárnap folyamán heves támadások után ujabb terel nyert. London, junius 2(i Vasárnap este Ciano olaszl küi ügyminiszter háromnegyed-órás megbeszélést folytatott a római angol nagykövettel. A megbeszélések főtárgya volt annak előkészítése, hogy az angol olasz egyezmény mielőbb élet* be léphessen. Anglia fel fogja szólítani Franciaországot, hogy legszigorúbban zárja le a pireneusi határokat, ezalatt pedig Olaszország kivonja önkénteseit Spanyolországból. A Varsó-bukaresti tengely balkáni kiépítése a célja a román király törökországi látogatásának Tatarescu Romániának nyújtandó kölcsönről tárgyal Londonban London, junius 20 | tudják, összefüggésben van egy kérdések és az olasz—jugoszláv viszonyt érintő kérdések barátságos szellemben való megvitatására. Megállapították, hogy az olasz—jugoszláv megegyezés tág teret nyit a két állam együttműködésének és leszögezték a két ország baráti viszonyát a szomszédos Németországhoz. A Daily Express cikkel irt »őrzik Csehszlovákiát címein Ez az ellent<pes elemekből ösz-szetoldozott ájíain —irja — Sám sonra emlékezlet, aki magám döntötte a házat. Csehország egész Európát háborúba keverne inkább, csakhogy a maga bőrét menteni igyekezzék. London, junius 20 Tatarescu londoni látogatásának célja, mint beavatott íielycn Románia rószére kiboosátandó angol kölosön lehetőségével. Igen nagy érdeklődéssel kise* rik Londonban Károly román király törökországi látogatását* Diplomáciai körök ezeket a látogatásokat rendkívül nagy jelentőségűnek tartják. A Varsó -bukaresti tengely kiépítése után Románia a Balkán felé Igyekszik ezt e tengelyt meghosz y^zabbitanl. A német-barátság közösségét is leszögezték a velencei olasz-jugoszláv találkozón Róma, junius 20 Altalános politikai érdeklődés kiséri Ciano külügyminiszter és Stojadonovies jugoszláv külügy miniszter Velencei találkozóját. Rómában nincsenek hiteles értesülések a megbeszélések lefolyásáról, de természetesnek tart* ják, hogy a tanácskozás kedvező alkalom volt a középeurópai 1 Sárga Folyam áradása elsOpOrte a kftzépklnal harctereket 3-4 méter mély uj medreket vágott magának a víztömeg Sanghai, junius 20 A Sárga Folyam hatalmas árja most már 3-1 méter mély uj ágakban, széles medrekben höm pőlyög. A víztömeg elárasztotta Kai-Cseng várostól délre Csov-kakov várost is. A mérhetetlen víztömegek arra kényszeritetlék a kínaiakat, hogy a várost idejében kiürítsék. Á pusztítás igv is óriási méretű. A két fgymással szembenálló háborús fél közé igen széles árterület ékelődött, ugy hogy a középkinai hadműveletek teljesen megbénultak, azokat a Sárga Folyam áradása szinte elsöpörte. Sztranyavszky : „A nemzetnek lelki egybeforrott Hóira van szüksége" Balassagyarmat, junius 20 Taby László l>a la1 akarnia ti beszáll.oiTlján vasárnap felszólalt Sztranyavszky Sándor földművelésügyi miniszter is. Főként tiszántúli vonatkozású kérdé ekről beszélt, majd kijelentette: — Csak együltér/ő nemzeti társa-dalom tudja Magyarország sorsát biztosítani. A nemzetnek lelki egybe-forroltságra van szüksége. A magyar jövőt a magyar föl lre kell építeni, éltől függ minden numka eredménye. hőse lett egy páratlan módoitf Hii\'gkínzott neinzei talpraállit tásának s lette ezt a nagy nemzeti missziói mindig a béke gondolatának vezércsillaga fényénél. Egy mélyen megsértett nemzetet békített ki mindenek-előli önmagához és munkához szólított mindannyiunkat s ehhez a munkához megteremtene azt az atmoszférái, amelyik egyedül alkalmas légkör egy .nagyrahivatott nemzet képességeinek kifejtéséhez. Ennek a nemzeti munkának a gyümölcse még nem érett meg. De zsendül a inagyar vetés és meg fogja még érni a hetvenedik évét be- töltött kormányzónk, hogy élünkön halad majd a magyar sors diadalmas beleljcsedésénck igaz ságosztó nagy ünnepén. Hetven ^esztendőt belől leni, Imagas kort jelent. De egyéne válogatja, hogy Isten kinek, miként méri az emberi erővel való" gazdálkodást. Hcpes a lelkünk, na megjelenni látjuk kormányzónkai nyilvános helyeken,, inert sugárzik róla a férfiúi erő\' Mondják, hagy a Horlhyak 100 esztendői élnek. Emberi élelek jövőjébe nem lát bele az ember. Sorsunk a Gondviselés kezében van, de annak a férfiúnak, aki maga is gondviselője Nemzetének, annak missziót be-löllő életereje fölölt bizonyára különös gonddal őrködik a jó Isten is. Az egész nemzet ájtatos imádsággal esdekel kormányzónk hetvenedik születésnapja alkalmával az Ő nagv vezérének hosszú életéért és lehel-e magasztosabb ünneplést elképzelni, mint amit most a nemzefy nyújt kormányzónk iráni, akit nemcsak templomokban, de mindé n családi otthonban is a nemzet apraja-nagyja egyforma szercletlel zár szive legmélyébe. Az Isten tartsa kormányzónkat, még hosszú ideig, erőben, egész ségben. ZALAI ROZLÓNY 1988. junlm 81. Meghalt Betllhelm Győző Hcttlhcim Győző n régi vágású nagykereskedők és nugyipa rrosok nesztora ina reggel 7 órakor 112 éves koráhun elinni}\'! A szalma- és szénukcrcskedclcm nek országos tényezője, a meny-nyezetnád és palacktok gyártásának pedig a Dunántúlon megteremtője volt Az üzleti éleitől fiának 1922-ben bekövetkezett halála után vonult vissza és az egvkor tevékeny ,a külföldi piacokon is Ismert kereskedő öreg napjait csendes szcinlőlödéshen töltötte el és szeretett makk-egészségével dicsekedni. Avval, biztatta önmagát, hogy baja nincs és ha van is, az gyerekbetegség. Hz volt a szavajárása Sorsával megbékülje, mint özvegyember iö módban élt és amikor az aggkor! végkimerülés kikezdte szervezetét, nem áltatta többé magát és azt mondta: -liucsut veszek az élettől, elvagyok készülve . A város képviselőtestületének virilis jogon tagja volt. Mint fiatalember, tevékeny tagja, első tornászbaj-noka volt a .Nagykanizsai Tornaegyletnek, mint nádiparos lag ja volt az orsz. vámbizotlságnak és váltóbirálója az Osztrák-Magyar Banknak. Hosszú évekig a bélzalai Takarékpénztár alelnöke volt. Vállalata megszűntével az egykor virágzó nádipar is megszűnt Nagykanizsán, a megváltozott vámviszonyok miatt nem lévén többé jövedelmező a nádipar termékeinek exportja. Ncwyorkban élő banktisztviselő fia autóbaleset következtében néhány évvel előbb meghűlt. IIo lálát leánya, Aranka, kiterjedi rokonsága ,unokái és számos bu rátjn gyászolja. Nemrégen ezelőtt lábát törte és ez a baleset sietette a 92 éves öregúr végét. 1 uh. A mai Izgalmas élet küzdelmeiben kitáradt egyének, akik csiknem kivétel nélkül mar liiulité vált székrekedésben és ennek következtében mindenféle emésztési ne hézségekben szenvednek, igyanak reggelenként éhgyomorra egy-egy kii pohár természetei Ferenc József keserüvizet, mert ez az ideliis has hajtó Összes lellenuö tulajdonságait egyesit! magában. — Kérdezze me* orvosit. Fntóesó! Prognózis: Nyugat feló forduló szél, nyugaton ós északon felhősödés, tutózápor, zivatar, a hö alig változik. A Metoorologtal Intézőt nagykanizsai megtlgyelőállomása jelenti i Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: +\' 18.0, raa reggel +20 0, délben ■+• 23.0. Csapadék : 00 — Kockáxtaiaon meg egy pengőt I Biztosan nyer valamit «z egyházközség egypengös kullurház-sorsjegyént Élmények, tapasztalatok és gondolatok egy jugoszláviai kiránduláson II. A fenséges és félelmetes Tenger „Murim, km mm1\' — Milyen idő lesz? — kiváncsisko-dunk naponta idehaza Is ebben a nyár nalwjló, de néha még nagyon is áprilisi időben. Ki képzel he lő tehát, hogy a magyar njságlrők és orvosok, akik a kéklő Atlrlu partján töltöttek tiz napot, naponta hányszor Indítottak rohamot a |>arkokban álló meteoroló. giai < llomá-sok ellen. Az idő azonban ott »em ad sokat a barométer állására, mert néha a legragyogóbb emel. kedés melleit olyan zápor zúdult a nyakunkba, bog)1 két nupig győztünk száradni: máskor pedig p llanutok alatt nyír köszöntött az Adriára a borús égből. És ilyenkor egyszerre megváltozott a fürdők képe... Eltűntek a felöltők és könnyű nyári ruhában jelentek meg u fürdővetulég. k a pariokban, alul egyszerre üdébben zöldéi te k a pálmák, u mirtusz-szegély l>edig oly buja veszeltséggel ontotta illatát az olajfákkal és egyéb déli növén^ekktl, hogy öreget s fiatult egyaránt megigézett. Költő, filozófus vagy — tengeri beteg... redig ilt voli még a tenger n maga csodálatos szépségével és változatosságával. A tenger, ez a végtelen lm- tnlinas vlz, amely egyszerűségében és nagyságában is lenyűgöző és amelynek partjain órákig el tud ülni szótlanul az ember.. Nem lehet elmondani, mennyire közti van a lélek Istenhoz, ha egy félórácskára kiül vnlaki egymagában u tenger|>artru. Akár lenéz a kristálytiszta vizbe, a sekélyes tengerfenék színpompás panorámájára, ((•agy a fürgén ficánkoló halakra, akár a magasba, a kopár hegytetőket simogató fehér, vagy sötétszürke felhők piögé, — meg kell látni Isten képét. Mert az Alkotó nagyságát dicséri itt minden, a csillogó sima tengertükör, az alatta rejtőző gazdag élettel, vagy a tarajzö, habzó hullámverés félelmetes szépségével, a távolból ideinte-geiö szigetek szinjKmipás foltja, a Karszt mögöttünk lévő hatalmas kopár sziklái, az égen úszkáló felhők, a fehértestü sirályok, minden, minden... 1-urcsa, de hol költővé, hol filo-zófnssá teszi az embert a tenger. A tenger, amely fensé0e>I Mert félelmetes is tud lenty, aljenger és ha ilyen-kor véletlenül rajta felojteU a sors, nem kíllő leszel, hanem kicsinyhitű porszem, s nem filozófus, lumcm — tengeribeteg] t\'tunk alatt csaknem végig élveztük a fenséges tengert, do kétszer találkoztunk a féleJ metessel is. Birkózás a viharral Rab szigete előtt Egy ragyogó napsütéses délelőtt tőrtént. A csodás szépségű kis tündérszigeten, Rab.en t-\'t. lünk egy vtoTás kirándulást, l Az alig más-íél órai Szt. Cliris-tophor.ból igyekeztünk lutzaielé egy pompása;-eltöltött délelőtt e,nléké\\-el, amikor váratlanul \'heves bóra lojHtt meg bon-jfrmkct.\' Nyolcan üAünk u vitorlásban, lamcűy a dagadó vitorlák nyomán ugy fcjlJLolt a vizén, mintha száz vlzltündér röpítené. A vitorlás orra magasan rllva hasitotla a kék\'ő vizet, fehér iarojokat vágva belé. Élveztük ezt a száguldást, az enyhe.rv-«ngatózást, a viz /Sustorgását, a testünkön végigömlő napfény meleg simogatást... A szél azonban egyre erősebb lett. A lndtámok is mind magasabbra csap. •tak s a vitorlát kisebbre kellett vonni, Ag öicg halász, aki vitorlánkat eddig biztos kézzel vezette, ogyre a távoli vizeket iné te és tekintete nem >ok jót árult -el. Ezek a lialászok már a vizén látják a viltar közeledtét és tudják előre, mikor érkezik. Felkészülve vártuk hát mi is az elkövetkező katundot, bár a férfiak még vidáman ugratták a társaságban lévő három hölgyet, akik közül csak egy tett némi tanusá. Igot a bátorság mellett. Még messze jártunk Rab-tói, amikor telje.s eiővel ránk tört a bóra. Szeiencsére közel voltunk a parthoz, igy egyelőre a hullámverést még könnyen bírtuk. I>e sem sokáig. A szél egyre sodort bennünket beljebb és beljebb és a hullám egyre gyakrabban vágóit át rajtunk. öreg halászunk c>orbull, sárga fogsorával ijesztően vigyorgott, egy szót sem értettünk beszédéből, csak hado-nászására ültünk át valamennyien az egyik oldalra. A vitorlás azonban Igy is veszedelmesen dűlt és hol «lalről öntött nyakon bennünket u hullám, >>*>1 oldalt dült bo a viz. A hölgyek ezekben a pillanatokban elfelejtettek sikogatni is. Krétafehér arccal imádkoztak. S ezt tettük mi, férfiak is. Mert láttuk, hogy a kis vitorlás egyre inkább játékszere lett az •elemek láncának,, (mennyit használjuk ezt a szinte frázissá koptatott két szót, pedig tulajdonképpeni értelmét csak ilyenkor tudja, érzi át az ember) dobál bennünket a tenger hulláma \'és a szél, kísérteties a hullámok zsongása, csapkodása is, amibe bele-vegyül a ^lutr sipolása. Mire Rab alá érünk, már messze kint vagyunk a tengeren, ló pár száz méteriel tul a kikötő elölt álló világítótornyon. A peivek óráknak tűnnek és ugy éiezzük, Ivogy a gyönyörű Hab iié;^y tornyát sohasem fogjuk többé közel-löl Iáiul. Zug, morajlik körülöttünk minden. Ezeket a perceket nem lehet el De lejteni. Félelmetes volt ez a vihar, egyik legnagyobb élménye ulunknuk. Mire egyórai vergődés után befutunk a kikötőbe, már csuron vizesek vagyunk, a félelemtől és az izgalomtól icmeg minden tagunk, de lehet, hogy csak a fáradság vett rajtunk erőt. Mert bármily hihetetlenül hangzik is: ültünk csak a csónakban és mégis ugy elfáradtunk, mint félnajxjs gyaloglás után. Megkönnyebbülten léptünk Íiarlra. Talán sohasem örült\'mk job->an a szárazföldnek, mint mo >t s ugy (éreztük a tengert, a félelmetes tengert nem tudjuk elfelejteni solut. Kaland a bórával a nyílt tengeren I>c nemcsak egy kis csónakb\'.l ilyen félelmetes a tenger. Rabról el-utaztunkban a nyilt tengeren, egy nagy hu-jön ért ut 1 bennünket a búui. A kopár Karsztról lezúduló szél szinte ráfekszik a tengerre, de rsak azért, hogy a következő pillanatban bele szánhon és magasra emelje a vizet. Ez talán még félelmetesebb volt, mint a ie,segő kis csónakban. Mert a lmjó is lecsegell és néha ugy oldalra tlült, hogy kétségbeesve kapasz- kodtunk a padok karfájába. A hullámok a második emeleti fedett fedélzetig csaptak fel és itt folydogált már a viz hol jobbra, hot Italra. A társaság kis kerti székeken ülő tagjut is hol ide esuszju\\ltak, hol oda és csak a jó Isten,tudja, liogy a hajón elfogyasztott reggeli közül valójában hányat nem a halak élveztek. ( Borzalmas volt ez az órákig tartó líánylorgatás a tengeren, különösen, amikor megtudtuk, hogy kevés remény (Van a kikötéshez nz erős hullámverés miatt. A szél ereje néha megfordította a liajót és csak állandó kercszte/ő Hibás a vízvezetéke? Hivja Mendlovitsot Telefon 271. Járással tudtunk előbbre jutni. Lestük, vártuk a part rejtett, öbleit, melyik mögött húzódik meg a kikötő, de csak kopár sziklákat láttunk mindenfelé. Sehol semmi biztató, a távolt part kopár sziklái az egyetlen biztos pont, egyébkéit ég és vlz kőzött lebegünk. A nyitott fedélzeten kapasz. kodás nélkül megmaradni lehetetlen. A kalapok és sálak egymásután repültek a tengerbe és csak különös véletlen, hogy a garmadával ledülő csomagok közül egy >em escit a tengerbe. Ezt a viharos utazást — amelyre ráillik ez a jel>ő: .borzalmasan >zép» volt — sem fogja senki elfelejteni. A félelmetes tenger megmutatta erejét. £s az ember oly kicsi volt, oly meggyötölt és tcheteilen, mint egy bábu. S talán épp ezért volt szép ez az ut, mert állandóan Istent láttuk, éieztük. Mert talán semmi sem érzékelteti (jobban a Teremtő hatalmat, nagyságát itt a földön, mint éppen a tenger... Egy zalai fala kellős ünnepe Gazdaköri jubileum és szOvő-tanfolyam záróQnnepe Dobrlban (Saját tudósítónktól.) Dobrr község .{impozáns kettős ünnepet tartott. A községben működő Gazda- és Olvasókör tartotta 25 éves jebjíleumát ós a vármegye népművelési bizottsága által rendezett szövő tanfplyam záró ünnepélyét. Az ünnepélyen nemcsak a falu lakossága, hanem a vidékről is igen sokan vettek részt. Az ünepely 3 órakor kezdődött. Három óra után robogott be a vármegye és vitéz Biró György orsz, gyül. képviselő autója. A vármegyét vitéz Berta Jenő vármegyei főjegyző képviselte, akivel eljött Lillik Bél a népművelési titkár. Medve István kir. tanfelügyelő és Vapler Gusztáv háziipari feL\'-< ügyelő. A járás részéről dr. Czi,-« tíány János főszolgabíró és dr.\' Vida Ferenc tb. főszolgabírói voltak jelen. A Nemzeti Lgység Pártot v. dr. Biró Ignác várm. főtitkár képviselte. Jelen volt ínég a Frontharcos Szövetség részéről dr. Csempész Dénesf> kir. közjegyző, továbbá Búzás Béla lentii járási főszolgabíró. A vármegye kiküldötteit fehérruhás kisleányok fogadtál* majd Kámán Ernő körjegyzőt üdvözölte a vendégeket a Község nevében. Fegyelmezett leventék sorfala1 között felvirágzott és feldíszített uton vonult a küldöttség az ün-> nepély színhelyére, ahol Gazdag Péter köri elnök meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket^ majd a Hiszekegy elmondásával az ünnepélyt megnyitotta. Fordán Károly, a község agi« lis bírója ismertette a Gazdakör nemes és nemzetnevelő céljait, rámutatott azokra a kulturális eszközökre, melyek nélkül a fa- 1938 Mm 21 ZALAI KÖZLÖNY A nagykanizsai helyőrség sportünnepélye és verseny-nyerteseinek névsora lu jövendő boldogulása el \'sem képzelhető. Megemlékezett azokról az alapiig .tagokról, akiket a halál elszólított és nem ér* liették jyeg azt az ünneplést, a melyben a jnég életben lévő őt alapító tag részesült. Szak Gábor beszéde következett, aki az elesett köri tagokról beszélt, méltatva a Kőr hasznos célkitűzéseit. Cseresznyés Ferenc ifjúsági köri tag a kulturális célok önzetlen fejlesztéséről és az ifjúság kötelességéről beszélt. Ez után vitéz Berta Jenő lépett az emelvényre és méltatta a kör hasznos munkásságát, rámutatva yrra, mennyi nehézsé* gen ment keresztül a Gazdakör a háború alatt, majd a szellemi és a teslfmunka közös nemzetépítő \'munkájáról szólt. Örömmel jelenthetem be, — mondta vitéz Berta főjegyző — hogy az alispán ur őméltósága uj könyvek kiutalását helyezte kilátásba ós ez rövid időn belül meg^ fog történni. Vitéz Bíró György országgyűlési képviselő üdvözölte a Gazdakört 25 éves jubileuma alkalmából. Megemlékezett a háború ban elhalt köri tagokról, majií a magyar kultura országos fejlődéséről és a Gazdakör 25 év előtti nehézségeiről. A falul közönyösségéből felrázták és önzetlen, kitartó munkával megmutatták ,hogy a szellemi fejlődés milyen fontos a magyar falu boldogulására. A Ilimnusfc fcléneklésévcl a Gazdakör ünnepélye bezárult. Utána a háziipari kiállítást tekintették meg a vendégek ,ahol igazán gyönyörű és művészi kiállítású ruhadarabok voltak láthatók. Négy hónapig tartott a tanfolyam. Háry Annit okleveles tanitó-oklatónő derék munkát végzett, igen sok és hasznos dologra tanitolta meg a község leányait, asszonyait, kik megható szavakkal köszönték meg önzetlen munkáját. Szinte páratlan az a vendéglátás ,amelyben Dobri község lakossága az idegeneket részesítette. Az iskolateremben lakoma volt, melyen magyarruhás lányok szolgáltak fel. Iskolapéldája volt ez a rendnek és a magyar nép vendégszeretetének. Nagy érdeme van a község kulturális fejlődésében Sandy Mihály dgazgató-tanitónak, aki hosszú évek során rendíthetetlen szorgalommal szolgálja a falu gazdasági és kulturális érdekeit. Ii. S. Féloldali hűdésben szenvedő betegeknek gyakran Igen nagy megkönnyebbülést szerez e?y kis pohár természetes „Ferenc Józsel" keserűvíz azért, mert anélkül, hogy a betegnek a legeseké yebb mértékben is eiölkodnie kellene, a beleket alaposan kitisztítja éc az egész anyagcserét elömuzdilja. Kér^ezie meg orvosát. Naptári Junius 21. kedd. Kom. kat. 0, Alajos Protestáns Alajos. Izraollta Szíván hó 22. Gyógywiertárl éjjeli roolgálat e hó végéig a Fokotosas gyógyszertár ós a klskanlzsal gyógyszortár. Gőzfürdő nyitva röggel 6 órától este 6 óráig (héttő, nerda, péntek déli.tár kedden egén nap nőknek.) Minden esztendőnek nevezetes eseménye nem csak sporl, lkincm még Inkább társadalmi szemjiontból a helyőrség sportünnepélye. Az idé\'i különösen ünnepi jelentőséget adott a vasárnap délután lezajlott bel-őrséji s|>orlünnO|;élynck a jKÍl^ári tártaialomnak minden eddiginél tömegesebb érdeklődése. Hogy a Zrínyi sportpálya zsúfolásig megtelt közönséggel, ez nem csak a pél lásan gondos propaganda következménye volt hanem a magyar, ság lelke nyilatkozott meg abban. Az a ié\'ek, amely a háború óta mé,{ solía nem lárult olyan szélesre a magyar kutona számára, mint ma. Lehet ma a magyar százféle pártállása, dúlhat a vlágné-.etek liarca, széllagolhaiják a társadalmat kcnyórgoudok é< politikai problémák: — egyl>cn nincs kü-lönlxség. fis ez az egy a magyar honvédelem, a magyar katona kérdése. Ebben minden magvar egy. EblK\'n nemcsak a muszáj álilja az áldozat frontjába az egész nemzetet, hanem a meggyőződés érzésln\'li ereje, lelkeseié e nő egyre szélesebb gyűrűkké a katonáink körül, akik egyetlen biztos és szilárd pont a cseppfolyósra vál\'ozotl mában, P.rtük mindent... nc-nekik mindent... A magyar szivek me-legét is, az egész társadalom összefogását is, az ebben rejlő szeretetet és buzdítást is. Ezt jelenlelte a kanizsai tömeg is vasárnap a Zrínyi sportpályán. • Olt volt, azt lehel mondani, oz egész város. A ferences, piarista é< világi papság, a város vezetősége, u icndőrlisztikar, a hatóságok és híva-talok urai, a s]>ortvilág élenjárói. A tribün és az állóhelyek tömegéiben olt volt ndndcn foglalkozású férfi, nő, fiatal és nem fiatal, gazdag és szegény é> minden vallású kanizsai. Mintha felkelt volna az egész város erre a pár órára, bog)\' tarka tömegé, vei tiszteletet adjon a katonaságunknak. Az ünnepség diszelnöke volt lieriog Festetics György, vitéz Kiss László tábornok, vitéz gróf Teleki Béla Tő Ispán és dr. Krátky István polgármester, elnöke vitéz Székely János eziv-des, állomásparancsnok. A rendező-bizottság elnöke volt vitéz Szé-.sy Iinie ezredes, főrendező a fáradhatatlan vitéz Tanító Béla alezredes, a lő-versenyeket Endrődy Sándor alezredes, a gyalogos tömegvcrscnyokct vitéz Tóth Imre őrnagy, a lovas versenyszámokat Kishalmy Károly őrnagy rendezte. A zárójelénél tervezője a művészi fantáziával is megáldot* Kal-trovits Antal őrnagy. A Jury tagjai voltak: (iunde Géza őrnagy, Adamo-vich Károly százados és Lúgos István lőliadnagy. >x I. Tisztek: Hadipuska összetett versenyben 1. Horváth Andor hadnagy, 2. (ieszte-rédy Tibor hadnagy, 3. KallrovitS Antal őrnagy, I. Hajdú Bczső főhad-nagy, 5. Farkas Tibor hadnagy, 0. Parraghy Sándor hadnagy, 7. Medlts Dezső őrnagy. Hadipuska fekve 1. Horváth Andor hadnagy, 2. Gcszteródy Tibor hadnagy. Hadipuska térdepelve 1. Horváth An dor hadnagy, 2. (.eszlerédy Tibor hadnagy. Hadipuska állva 1. Horváth Andor Iwdnagy, 2. Kaltrovits Antal őrnagy. Hadipuska terepen 1. Wampetlch László százados, 2. Horváth Andor hadnagy, 3. Nóvák István főhadnagy. Hadipisztoly terepen t. Tibay Sándor hadnagy, 2. Várszegi Győző had. nagy, 3. Farkas Tibor hadnagy. Olimpiai pisztoly 1. WampeUch László százados, 2. Parraghy Sándor hadnagy, 3. Horváth Andor hadnagy, 1. Farkos Tibor hadnagy. , Öttusa pisztoly 1. Beregszúszy László A sporlünncpélv tisztek díjugratásával kezdődőit. Tiz akadálynak izgullialott a szép ugrásokat lelkesen megtapsoló közönség. Hét versenyző közül 1. Cholnoky János liadnagy, 2. Várszeghy Győ«> liadnagy, 3. Tibay Sándor hadnagy, 4, és 5. Parraghy Sándor hadnagy. A nyertes lovak szalagjait vitéz Székely Jánosné nyújtotta át lovasaiknak. A gyalogos szakasz tréfás gyakorlatozása sok flerfit keltett. Halász Elemér líad-nagy \'rendezte. A szuronyos puskával zeneszóra 1 Végiohajtotl tömeg-szabadgyakorlat háromszög-alakzatával, pontos végrehajtásával a magyar katonancvelésnck belőle kisugárzó szellemével nyerte a tetszést. A tetszés meglepetésbe fordult és tapsban tört ki, amikor az alakzat pillanat alatt egy H és M be-tűvé, a kormányzó monogramjává változott, felelte magasba iendüU nem. zeti lobogók közt a magyar cimer, a középen pedig habérkerctlyen a 7(U>s szám, megemlékezésül a kormányzó szüleié napjára. A zenekar a Himnuszt játszotta. Mintha csak a pokol tüzes ördögei szabadultak volna cl, ugy robogtak l>c a géppuskás szekerek légcllnáriló bemutatóra. A vér megfagyott a közönségben, amikor a vad vágtában az egyik szekér felborult. Pillanatnyi döbbent csend után azonban az emberek felugráltak, senkinek baja nem történt, nem telt I>c|e két másodperc, már az a géppuska is a képzelt légi ellenségre tüzelt, amelyik fszeiclvényónck minden darabja sza-nofcél gurult a balesetnél. E két utóbbi gyakorlatnak parraghy hadnagy volt a icndczője. Hatásos szám volt a titokzatos vár. A színháztól kölcsönkért kulisszákból ősszoúlliiotl várkapu mögül píros, fehér, majd zcl 1 inges sorok vonultak elő, frc{,oli-S/X;rü felvonulásuk után a nemzeti szinoklyen egyesülve hajtották végre a látványos zártrendi gya-ko<hitokai ós festői hatású lablóL perjés István százados rendezte. Szünetben vitéz Székely Jánosné kiosztotta a junius 7-lől lefolytatott Uszti és legénységi versenyszámok győzteseinek az emléktárgyakat, érme- ket okleveleket. százados, 2. Várszegi Győző liadnagy, 3. Ilorválh Andor hadnagy, 4. Parraghy Sándor hadnagy. Céllövő pisztoly 1. Bercgszászy László százados, 2. Cholnoky János hadnagy, 3. Somlyay Zoltán hadnagy. (Kisöblű puska fekve 1. Horváth Andor hadnagy, 2. Farkas Tibor hadnagy, 3. Perjés István százados. Kisöblű puska térdelve 1. Horváth Andor hadnagy, 2.„Perjés István százados, 3. Nóvák István főhadnagy. Kisöblű puska állva 1. Horváth Andor hadnagy, 2. Farkas Tibor hadnagy, 3. Porjós István százados. II. Altisztek: Hadipuska összelett 1. László Béla törzsőrmester, 2. Solymos János szakaszvezető (Sólymos volt a legszerencsésebb, az övé lelt a legénységi nagydíj: — egy vadonatúj kerékpár),-3, Besctár Ferenc törzsőrmester, 4. vitéz FOrencz I-ajos tiszthelyettes, 5. Szokodi Gyula törzsőrmester, fi. Csalló András törzsőrmester, 7. Maráczi Jó- Bármikor megkezdhető egyéni átalány-utazások expreMhiJón vagy vonaton VÁRMÁBA a Fekete-tenger legszebb fürdőhelyére 2 és 3 hetei nyaralás Osnkftltiége 198 P tői 304 P lg. Részletei felvilágosítással szolgál 1 Bulgaria Toura, Budapest. Rákóczi-ut 26 Jelentkezést elfogad.! Minden badapesti ntaxáal Iroda. zsef törzsőrmester. Hadipuska fekvő 1. László Béla törzsőrmester, 2. Besctár Ferenc törzsőrmester. Hadipuska lérd<lve 1. Resetár Fe-icnc törzsőrmester, 2. László Béla törzsőrmester. Hadipuska állva 1. Solymos János szakaszvezető, 2. László Béla tórzsőr-, mester. 1 \\ Hadipuska terepen 1. Solymos János szakaszvezető, 2. László Béla törzsőrmester, 3. Sipos Lajos szakaszvezető. Hadipisztoly terepen 1. Kinyó Gábor törzsőrmester, 2. I\'ogarasi György törzsőrmester, 3. Kcle József tiszthelyettes, 4. Solymos János szakaszvezető. Olimpiai pisztoly 1. Solymos János szakaszvezető, 2. Sipos (.ajos szakaszvezető, 3. László Bélu törzsőrmester. öttusa pisztoly 1. László Béla tórzs-ŐHíiesler, 2. Solymos János szakaszvezető, 3. íknla Lajos szakaszvezető. Céllövő pisztoly 1. László Béla törzs őrmester, 2. I\'ogarasi György törzsőrmester, 3. Solymos János szakaszvezető. Kisöblű puska fekve 1. László Béla törzsőrmester, 2. Solymos János szakaszvezető, 3. Szép Miklós törzsőrmester. Kisöblű puska tördelve 1. Solymos János szakaszvezető, 2. Kinyó Gábor törzsőrmester, 3. Szép Miki is törzs-Őrmoster. V.„ Kisöblű puska állva 1. László Béla törzsőrmc tor, 2. Szép Miklós törzsőrmester, 3. Sípos Lajos szakaszvezető. III. Legénység Hadipuska összetett 1. Bunczom Ferenc szakaszvezető, 2. Horváth József határőr, 3. Molnár János szakaszvezető, 4. Gál Józscí tizedes. 5. Király József szakuszvczelő, 6. Németi József tizedes, 7. Ify Márton IvaUirőr. Hadipuska terepen 1. Ilajdu József határőr, 2. Váraljai Ferenc határőr, 3. Németi József tizedes. A dijak kiosztása utón Gesztcrédy főhadnagy rendezésében a műsor egyik Icgswbb száma, piros, fehér és zöld diszilésü kerékpárosok karusszelje következett, majd egy kerékpáros akrobatának beillő mutatványokat végjeit kerékpáron. Izgalmas iszúin volt a kocsin, lovon kerékpáron és gyalog kombinált staféta, amelyet Wampetich százados rende-zCIL Temérdek kacagással fejczlo ki elismerését a közönség u tréfás staféta mókás jelenetei felett, amelyeket Péter György zászlós állított be. Lélekemelőén szép volt a "Kallrovits őrnagy rendezésében kilxmtakozó zárójelenet, amelyben négy vllágtáj felől rohamozó magyar bakák tűzték vissza egyenként a nagy magyar cimer letört darabjait. Közben lobogók alatt egy. más után vették részt az upoteozisban a magyar társadalmat jelképező csoportok, a cserkészgyerniekektől kezdve a foglalkozási ágakig, akik valameny-nyieu a kanizsai társadalomból felkért szeioplők voltak az élőképben. Amikor megél eyenodtek a cimer angyalai, fel- A versenyek nyertesei KACAJ itoztoim A barakbl „házkutatások" epilógusa A román katonaszökevényt elfogták és most együtt Dl a fogházban a feljelentő „detektlvvel" 4 repült az Arbóc csúcsára a trikolór és a címerre a szentkorona, magasba ivelő rakéta és piros, fcliér, zöld tábortüzek féüye csillant meg a meghatott közönség szemeiben. A már lassan esteledő ég alutt a Himnusz akkordjai jelentitlék a magja r Ciő és magyar tettrekészség szép ünnepének befejezését. (bl) A szegedi szabadtéri játékok nagyszabású eseményei Szeged, junius 20 A szegedi Dóm-téren már most hozzákezdtek a szabadtéri-játékok előkészítéséhez. Olyan páratlanul nagyszabású események teszik teljessé a szegedi ünnepi előadások programját, hogy nemcsak rendkívüli külföldi érdeklődés mutatkozik, de az egyes darabokhoz páratlanul álló építkezésekre van szükség. Az előadások sorozata július 23-án kezdődik és három héten keresztül tart augusztus 15-ig. Ez alatt az idő alalt az egész ország terüleléről féláru utazási kedvezményt engedélyezlek Szegedre, az egyes előadásokra filléres ünnepi vonatokat indil az államvasút. Az előadások ünnepi sorozatát az idén is Az ember tragédiája indítja el. Madách halhatatlan drámai költeményét az idén isméi uj rendezésben a magyar színművészet egyik legelső kiválósága, Kiss Ferenc rendezi, Ádámot Lehotay Árpád, fi vél Tőkés Anna, Lucifert Kiss Ferenc, Péter apostoli Tá-ray Ferenc alakítja. A Tragédiát julius 23-án, augusztus 7-én és 11-én adják elő. Már az előadások második napján sor kerül a Háry János bemutatójára julius 2\'t-én és megismétlik\' az előadási augusztus 1-én és lilán. Kimagasló eseménynek ígérkezik a világhírű olasz énekesnő (iina Cigna szereplése a Tu-randol-ban, amelyet julius 30-án, augusztus 1-én és 8-án adnak elő. (Iina Cigna a Milanói Scala másik kiváló tagjával, Giuseppe Brcviarioval együtt feliéi) a Verdi-rekviem augusztus 10-iki élőadásán, ezen kívül (■ina Cigim énekli nz augusztus 2-iki nagyszabású Kodály-hangversenyen a világhiriü magyar zeneszerző Te Deum-jának szólóját. Háromszor, julius 25-én, 31-én és augusztus 15-én adják elő a Bizáncot Táray Ferenc, Tőkés Anna, Kiss Ferenc, Lehotay Árpád, Tímár József főszereplésével és augusztus 0-án kerül sor a játékok eredeti bemutatójára, amikor is Ujházy György István király népe című színművét mutatják be a Szent István ünnepségek keretében és ezt az előadási 9-én és 11-én megismétlik. A szegedi játékok egész háromhetes ideje alalt a Budapesti Filharmonikus Zenekar és a M. kir. Operaház énekkara szerepel Szegeden. Az előadásokról és a hangversenyekről a magyar rádió is több helyszíni közvetítést ad. (:) — Bútor kiállít Amnkat tekintse meg minden v^tolkónyszor nélkül. Kopstoln bútoráruház Nem kis meglepetést kellelt nemrégen a nagykanizsai bara-kokban, amjikjor Bedének Jój-zsef volt biztosítási tisztviselő, Kinizsi-utcai lakos egy napon megjelent több lakásban és ott őrt állítván az aj lóban, maga a lakásba ment házkutatási tartani azzal, hogy román katonaszökevényt keres, magát pedig Füzesi (detektív helyettesének" adta ki. Mikor az egyik lakó, akinek gyanús volt a dolog, rendőrkézre adta a házkutatöt, az a rendőrségen elmondta, hogy őt egy román katonaszökevény, Fajna György, meglopta és ezt kereste a lakásokban. Miulán Benedek-József kétségkívül deleklivnck adta ki magát, a lakásokban kutatást tartott, a Newyork, junius 20 I Borzalmas vasúti szerencsétlenség történt Amerikában a Pa eific vonalon. A Chikago és Mil-wakc közölt közlekedő modern villamos luxusvonal az egyik hídon kisiklott és mozdonya, valamint 8 kocsija a folyóba zuhanó. A 11 kocsiból álló és minden kényelemmel berendezett luxusvonalon igen sok asszony és gyermek utazott. Iuldig a romok alól 29 halottal és 18 sebesültet sikerült előhúzni, de azt hiszik, hogy a folyó állal cl- Balatonkiliti, junius 20 Bal ilonkilitin a napokban — mint a Zalai Közlöny jelentette, — holtan találták a .szőlőhegyen Délrzeg Istvánt, a k litil mezőőrt. Halála rejtélyesnek tűnt, a csendőrség szigorú vizsgálatot indított és a nyomozás most eredményre is vezetett. Kántás (iyi la jómódú balatonkiljtii lakos bevallotta, hogy véletlenül ő lőtte agyon legjobb barátját. Este ugyanis haza. felé tartott feleségével, amikor az égylk bokorban -valamit mozogni láttak. — Te, kutya ez vagy macska? — kérdezte Kántás feleségét. bíróság elítélte és büntetését a nagykanizsai fogházban tölti. A rendőrség Benedek József feljelentése alapján egyben intézkedett, hogy a lopással gyanúsított román katonaszökevényt kézrekeritse. Fajna György időközben Kaposváron lakott és sikerült is előállítani és Nagykanizsára szállítani. Fajna Gvörgv kihallgatása alkalmával tagadta a terhére rótt 1800 pengős sikkasztást és lopási, de a rendőrség átkísértette a kir. ügyészségre. Ebben az ügyben folyik a nyomozás. Amcnnui bon beigazolódik a g.vaiyi, Jvk-kor bíróság elé, majd büntetése után közigazgatási eljárás alá kerül. I sodort vasúti kocsikban még 10 halálos áldozat lesz. Az áramvonalas, legmodernebb luxusvonal 170 kilométeres óránkinti sebességgel ha-\' ladt. Az utakat, vágányokat a belek óta tarló nagy esőzés erősen megrongálta. A kis patak, amelyen a vasúti híd átvezetett, hömpölygő folyammá duzzadt. Mikor a mozdony már elérte a túlsó partot, akkor omlott össze a vonat alatt. A legtöbb áldozat holttestét eddig a hálókocsikból lutzták ki. — Macska — válaszolt az asszony. Kántás erre fogta a nála lévő fegyvert, vállához emelte és lőtt. Mikor a bokorhoz értek megdöbbenve Üt-Iák, hogy nem macska fekszik a bokor alatt, hanem Délczeg István mezőőr, aki délután náluk járt borozgatni. Kántás vallomása szerint legjobb barátja holttesténél öngyilkosságot akart elkövetni, de nem volt nála több töltény. Kántás Gyulát a csendőrség bekísérte « ka|)osvári ügyészségre, ahul őrizetbe vették. 1938. lunlut 21 VASGERENDÁK lO-2Scmlg), batongömbvaaak, falhőtln. aak, gáz- és vízcsövek («/2—2»/a coliig) bontásból olesón kaphatót. Budapest Károly körút 13. IN Ú A színházi iroda hírei (♦) EMBEH Tli AGP. 1)1 A JA -- MFS-TKIt TIBOB YENDfiGFELLlíPTÉVEL. évtizedek kimagasló szenzációja Ma.\' dách Imre irodai ni remekének, az Ember tragédiájának előadása, amely ma, hétfőn este uj, modem rendezésben, nagyszerű előadásban. Mester Tibor és I)ér Vera, Oroszlán (lyörgy, Danis Jenővel a főszerepekben kerül szimí. Délutáni helyárak. (♦) KEDDEN DRLUTAN ifjúsági, nép- és katonaelőadásban kerül szinre Mester \'Iil>or vendé jfelé.itévol ulóljára az Ember tragédiája mélységes szépségű drámai költemény. (*) KfiK BOKA - KÖZIVANATBA. Kedden este Herczeg Ferenc vigjáték-rCmeke Mesler Tilwr bucsuMléptévet kerül — csupán ez egyetlenegyszer — színié. A fővárosban lialulnas sikert aratott felujitás délutáni helyárakkal, magas sfeinvonalu előadásban kerül szinte. ( (♦) GÓLYASZANATÓRIUM - CSAK A FELNŐTTEK MEGKACAGTATA-SABA. Szerdán este kissé felszabadul az opereltbangulat, hogy — a jóizlés határain belül természelcjcn — vidám bonyodalmakkal, szi|>orkázó szójáté-kokkalkacuglasson « színpad a Gólyaszanatórium előadásán. A színpad múzsája megbocsátja ezt a kis farsangolást, mert hiszen ontja a jókedélyt adó derűt három felvonáson át. Délutáni helyáraly A világbajnoki döntőben: 1. Olaszország, 2. Magyarország, 3. Brazília, 4. Svédország Nem \' sikerült. A magyar 11 alulmaradt a döntő küzdelmében az olaszok felelt. Azonban nem kell szégyenkezni, ]K>l;tikai huncutságokat sem kell emlegetni, amit az egész városban liiallaui. Az olasz csapat egyszerűen jobb volt. Kz vitán felül áll. Sokan, nálunk liatalmasabb birodalom fiai szerelnének óz olaszok ufógólt második lielyen állni s nekünk ez is dicsőség. A legfontosabb és nemzeti ügy nekünk, hogy a inbgyar csapat végig fair é; lovagius küzdelemben jutott el a döntőig és játékával kiérdemelte a fuU>allncinzelek teljes elismerését. Világbajnoki eredmények Olaszország—Magyarország 4 :2 (3:1). Brazília—Svédország 1:2 (1:2). Magyaros ruhaanyagok nagy választékban SchÜtz-nél. Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Podmaniczky-utoa B.) Igazgatóságával sikerüli olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. Hirdessen o Zalai Közlönyben A hídról a folyóba zuhant egy amerikai luxus-vonat Hetven halottja van a borzalmas katasztrófának Macska helyett legjobb barátját lőtte agyon egy balatonkiliti-i gazda tag Mu« 21. ÍAfcAl KÖZLÖK* — (Requiem) I)r, Tholway Zsigmont postahivatal\' igazgató nyugalomba vonulási 1-kalmával kegyeletes aktussal adózik elhalt nagykanizsai munkatársai emlékének. Kartársiasan érző lelkületének m«gnyIlatkozásaképen szentmisével és abszolucióval egybekötött gyászszertartás végzésére kérte fel a plébániát. Eme kegyelet lerovása holnap, 2t-éo 7 órakor lesz a plébánia templomban, melyre a m. kir. postahivatal tiszti és altiszti kara testületileg, zászló alatt, vonul fel. Ez a hivatali finálé is a legszebben illik bele dr. Tholway Zsigmond megszokottan ke lve > lelkiségébe. — A gyászszertartással kapcsolatban adózik íiul kegyeletének Versényi Re-zvő postafelügyelő is, ki a.megszállt Kassán elhalt édesanyjának temetéséről kénytelen volt távolmaradni. — (Űrnapja Klskanlzsán) Vasárnap délelőtt hódolt Kiskanizsa népe az Oltáriszentség előtt díszes\' körmenetben. 10 órakor ünnepélye}* szentmise volt, melyet p. Hajnal Zénó kiskanizsai lelkész végzett pajd segédlettel. A szentmisén sikerrel mutatkozott be az ujonan megalakult Kiskanizsai Egyházi Vegyeskar I.encz István karnnagy vezetésével. A körmenet 11 órakor indult a templom előtt, hol az iskolások, leventék, Polgári Olvasókór, Kiskanizsai Missziós Leánycgyc-sülét, Szent Ferenc Harmadrendje indult a baldachin alatt levő Oltári, szentség előtt példás rendben ós fc. gyelmezelten. A Város vezetőségét dr. Pottyondy József aljegyző képviselte. Majd hatni nas közönség zárta be a diszcs menetet, melyet az Ur bódulatának rendeztek a kiskanizsaiak. A körmenet ulitt a Kiskanizsai Levente Egyesület zenekara játszott Wekt karnagy vezetésével. — (Nyári szünet a törvényszéken) A mai napival a nagykanizsai törvényszéken megkezdődőlt a balhetei tárgyalási szünet. Ezidő alatt a bíróságok csak a fogházas, gyorsított cl. járásos ügyeket tárgyalják. — (Belratások) A Notre Dame leánygimnáziumban folyó hó 23-án, 24 én és 25-én lesz-Inek a beiratások 8—12-ig. Molnárok figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapunk nyomdájában A Duna hét partján tilos az állatvásár Vé\'ekezés a száj- és kőrőm-fájás ellen Budapest, junius 20 Ma rendeld jelent meg a száj és körömfájás terjedésének megakadályozása tárgyában. Eszerint a Duna főágának hosszá ban, Szohlól egészen a jugoszláv halárig, mindkét parton 20—20 kilométeres sávban minden állatvásár lilos, Budapest székesfőváros terfiletének kivételével. A Dunántúl többi részéről hasitottkörmü állatok áthajtása tilos. — (A márlacelll társas blrándu láson résztvevők figyelmébe) A máriaiclll társas kirándulásra még felveszünk jelenlke. Gket lapifnk kiadóhivatalában. — (Oazdát cserélt a Herkules) EK\'k László bírósági végrehajts köz-temflködásével bírósági árverésen gaz-dél cserélt n Herkules téglagyár. A téglagyárat 31.500 pengőért a Bank-egyesiilet és Délzalai Takarékpénztár vette meg. — Bátorokban a Köpetein-cég vezeti Modern mlntAtermelbcn a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kodvező .ize-téel teltételek mellett, — (Felrobbant a palron) TApirs Mihály nagyatádi kisfiú ke. zében, aki a veszedelmes szerszímtnal lótj| pajtásával Cgyfitl játszadozott. A felrobbant patron teljesen összeroncsolta a kisfiú két kczefcjól, súlyos íllapotban vitték kórluizl®. \\mm A szarvasmarha értékesítéséről Közismert, hagy az egész országban Alsódunánlulon űzik a kisgazdák a legbellerjesebb állattenyésztést. Kisgazdaközönj ségfink Allatait még túlnyomó részben vásárokon értékesíti. Az értékesítési válság következtében, — értesülésünk szerint — a vásárokon minimálisra csökkent az állatforgalom és jóformán csak a gazdaközönség cgymásközötli adás-vételére szorítkozik. A vevők ezt a helyzetet természetesen kihasználják és visszaélve a kisgazdaközön-ség kényszerhelyzetével, tul alacsony árakat fizetnek. Az árak tartására a közel- Bettlhelm Aranka férjezett Deutsch Tlvadarné ugy a maga, mint alulírottak, valamint egész rokonsága nevében fájdalomtól megtört szivvel jelenti, hogy felejthetetlen jó apja, nagyapjuk, testvérük és apósuk Bettlheim k.r.sked.tmt t.nácaoa ur felének 92-ik évében rövid, kinos szenvedés ulán folyó hó 20-án visszaadta az Urnák, családjának s a közügyeknek szentelt munkás életét. Drága halotlunk hűli leiemét folyó hó 21 én délulán 7«6 órakor kísérjük örök nyugalomra a helybeli izr. temető halottasházából. Nagykanizsa, 1938. junius hó 20-án. özv. B.ehr.oh Gyulané szül Bettlheim Amália, özv. Kemény Albertnó s ül Bettlheim Réza, testv rel Drutich Tivadar, veje; özv. Bettlheim Aladárné szül, Wel.er Kllty, menye Deutaoh Irma, Bettlheim Vlkt.r, Bettlheim Marlanaa, Bettlheim Klára, unokái. Ciendea ré.zvét éa koszorúk mellőzése kéretik. _Vi__ Olllfl bérbeadó Balatonfenyvesen a közponlban. Villany, vízvezeték, matracos ágyak. Nagyobb család vagy két család részére alkalmas. Érdeklődni ■ Szabó Antal sportüzletében. KÖZVETLEN A GVAQKX IV. PROUAIZKA OTTOKÁR U.ft. VI.T1MZ Mta uídűXrtt mÁfl ma lilrfan. mintóiat GYÁQ BUDAPEST, XI. LENKE-UT IfX múltban a Hangya kapott megn bizást olyképen, hogy jelenjen meg az egyes vásárokon és méltányos áron vegye meg a felkínált vágómarhákat. A Hangya, vásárlásainak általában igen jó hatása volt az árak tartását illetőleg. Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara értesülése szerint a Hangya Szövetkezete nek ezen vásárlásokon szüksé-* ges hitelkerete kimerült és igy ezt a tevékenységét nem folytat-hatja. Felterjesztéssel fordult ezért az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara a földmivelésügyi miniszterhez annak érdekében, tegye lehetővé, hogy az intervenciós vásári vásárlások ismét lehetővé váljanak és mindenütt^ ahol mesterséges árrombolások akarnak érvényesülni, meg legyen a beavatkozás lehetősége. APRÓHIRDETÉSEK ftpidhlrd.lá. d,|. va.ám.p 4, Gnn.pnap 10 l.Olfl SÚ Iliit., minden további uó 0 llllír, UtkOin.p 10 udla (0 fillér, minden további uó 4 tlllár. _ÁLLÁS a.Jirónó azonnal fel,étetik délelőttre. Jelenikeséa 8-10-lg Ktafaludy-u. 16. • Lóhoz ta élté ügyes h.xt.xalga azonnal felvétetik Beleznal cégnél, Sngár-nt 53. Jóháabót ri\'ó fiat tamal«aeaV f<l>* uek. Fenyveat Gyöigy ófái éa látaieréaz-mester, Fő-ut 10. 1766 ADÁS-VÉTEL K.rákpArmk kedveié részletre legolcsóbban kaphatók Vaj4a .aakaraa-kadéakaa. 1424 Vlim.nl.. kazal , gép-, kocsi- éa aá-toiponyvák Jutányos árban, kedvező fizetést teltételekkel. Továbbá tímeigé gummt-sztj. Kölcsőnponyvák éa zsákok olertn beszerezhetők Kelemen Rezső cégnél. 1516 M.rlagak 400J kg-os alekét- és 1500 kg os állaimérteg Jutányos árban etadók. STrém B. és Fiai, Nagykanlzss, 1735 Haaznált |ó karban tevó karlkpárt vennék. Clm a kiadóban. Gimnazista Vtl-ea éa V.llaa taakl.,. vak eladék. Merkty, Fó-nt 12. • Tizenkét azemélyea harisba(II .tkéaa-lat, Btedermayer ebélöaaztat eladó. — Ktiatyu. 37. • Egy komplett lopotyabelélea hélé, kon,h.fa.raad«xáa éa egyéb háztar-láat Ingóaágok olcsón etadók. Eideklódnl a Transdanubia Qözmatom portásánál. Príma téli umUmst ludvéUlnél 4 40 fillér Adler henteanél. I76g Könnyű tAo.Aakaa.i, haaznált, eladó Schlesluger Gyula vaakereakedónél. 1762 BÚTOROZOTT SZOBA Egy-, eaetltg két katara.att azoba furdőizoba haaználattal kiadó, Sient Imr. berceg-utca 9. • „Dolgoztass, begy MwW ZALAI KÖZLÖNY 19M. lunliu 21. különféle Mielőtt •l«»a«atékat cilnállit, kír-jcn árijánlatol Jcramektól. Erzsébet-tér l& 1636 Kléiatt, inket vaay elkoimoiodott cssréplályhlk rskását iá |avitáaál villa-lom. U| cserépkályhák raktáron. 0ív. Tólh Józsefné, Katonatel, Oiház u. 2. 1742 Mindennapi leveleiéiből összegyűjtőit bétiagat, régi vagy uj tömegeket, ma-gyatt éa köllöldll, leloailalotl gylijleiiié-nyeket bitmlkot megvétette keretek. — Barbarlta U|oi, a Zalai KOalOny I. szer-keaitő|e. Érdeklődni lehet telelőn 7a u. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra köiölt. Nyakkanda hndltál, jlvllái, müatop-poléa. Üveg, por cellán rigaaitáa Errsébet-ter 4., második udvar I. em. * 1 Pajtái keresek bélbe. Clm l kiadóban. 1763 Almamoly, szőlőmoly, pókhálós hernyók ellen Arzola vagy Darsin, Varasodás és lisztharmat ellon Snifarol, Amoníl vagy Solbár. Kombinált permetezöszerek: Nosprasen fagy Tntokll Rózsafák levdlletvei ellen PROHIKOL Védőszerek beszerezhetők: orszAg József m«g, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Szenzációs n a legmodernebb laaonok- én legpompáubb síinek ben legolcsóbban Brónyai Divatház Horlhy Miklós ul 1. ss. FIGYELEM 1 Caak elaJranju mlnöié-get taitok a minden darabért garanciát vállalok. többe a Z&L&I KÖZLÖNY, ha bejelenti nyaraló riméL A kiadóhivatal portómen-tcsen küldi utána bármely 1 b e 1101 d I nyaralóhelyre. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénylárasság Nagykaniiaán. Felelóa kiadó: Zalai károly. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. szám. A KÉT SZÍNBEN HASZNÁLHATÓ KIFORDÍTHATÓ „FREGOLI" SZABADALMAZOTT R E T I K Ü L HAMBURG bó.rönd és bőrdíszmű szaküzletében kapható horthy miklós ut i. szam. Mindenki jól jár, pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet M. KIR. ÁLLAMVASUTAK MENETRENDJE Érvénye* ■ IB38. éwl tnájua 15-töl 1938. októbar S-ig. Nagykanizsa állotnáira árkezfl ti a: onnan lndnló vonatokról. Voaal A vonal Kialriá- KaarllMl, Bogllr Bpatln Vtiual A vonal Bpaalrll So,llr laailhaMKialril lilia. neme .41 U. ra ári. Irk. l\'karlk ■■Ima neme Indul lad. rll Mi ra Irk. 1207 Oyv. 5-44 6-50 6 57 9 40 1220 Szem. * 22-25 2-49 3-16 437 2237\' Sinauló 600 9 16 754 — 12406 Motor v. ~ 510 5-50 7-30 mm\' Sinauló 808 946 959 — 1202 Oyv. 7-20 9*58 10 05 1115 1213 Szem. v 9-40 10-55 11-25 15-50 1212 Szem. v. 645 11-03 1110 12 55 2243S Motor v 11-30 13-20 — — 1222 Szem. v. 850 13 36 1405 15-28 1221 Szem. v 14-30 16 02 16-33 20 45 1214 Szem. v. 14-48 18-25 18 58 2016 1211 Szem. V- 15-51 17-07 1747 21-15 1238S Sinauló — 21 52 20-45 23 34 12411 Motor v 17-37 19 48 1942 — 1208 Oyv. 20-15 22-55 2305 004 1201 Oyv. 18 41 19-48 1957 22-40 1719 Siem.v. 23 46 115 1-38 6-15 1 Közlekedik Nagykanizsa -Siótok kőző t VI. 26.-IX 8 lg. i Közlekedik Nagykanizsa Balatoiiszenica közöli VI. 26.-1X. 8-lg s Közlekedik Nagykanizsa-Balatonszenlgyörgy közölt VI. 26— IX. 8-lg. i Közlekedik Nagykanizsa Balatonszentgyörgy közölt egész évben, Balatonszentgyörgy— Balalonboglár között VI. 26.-IX. 7. között. « Közlekedik Balalonboglár HalalonszentsyOrey közölt V. 15.—VI. 26. és IX. 9-iöl sze\'dán és pénteken, VI. 27.—IX. 8-ig naponta. Balal nszenlgyörgy Nagyksnlzsa közölt etfész éven. s Közlekedik Balatonboglártól -Nagykanizsáig VI. 26.—IX. 8-ig. Közvatlan kocáik forgalmat 1201 sz. gyorsvonattal: egy I, 2., 3, Ventlmlglla Budapest déli p. u., egy t„ 2., egy Róma - Budapest déli p u, egy étkezökocsl Pragerako-Budapest déli p. u., egy I., 2, egy 2, egy 3. Nagykanizsa- Budapest déli n. u.. egy 2, 3, Oraz Slólok, egy 2., 3 Wien Sb. Slólok, egy 2, egy 3. Keszthely-Budapest déli p. u. 1202. sz. gvoisvonattal: egy 2., egy 3. Keszthely, egy Z egy 3 Siótok—Wien Sb. egy 2„ egy 3. Siófok Graz, egy t., egy 2, egy 3. Budapest déli p u — Nagykanizsa egy élkező Pragersko, egy 1„ 2, 3. Budapest déli p. Ventlmlglla, egy 1., 2., egy 3. Budapest déli p. u —Rónia. I2C8/I2I-7. sz. gyorsvonatokkal: egy 1., 2. egy 3., egy étkező Budapest déli p u. Nagykanizsa, egy 2, 3 Budapest déli p. u.—Fiume, \' " \' \' egy háló Budaoest déli egy 3. Budapest déli p. u.—Roma. 2, egy 3. VI. 15—IX. 15-lg Budapest kelell p. u.-[eszlhely. személyvonattal: egy 2, e^y 3 VI. IS—IX. 15-lg Bpest déli p. u—Keszthely. Nsgykanizsa, egy p. u.—Veuezia, egy 1, 2. 1212. iz, személyvonattal: egy Balatonszentgyörgy— Kés 1214. sz személyvonattal: 1222. •/. személyvonattal: egy 2„ 3. \'VI. 2H-IX. 8-lg Székeslehérvár-Nagykanizaa-Szombathely—Oraz, egy 2., 3., VI. 15—IX. 15.-ig Budapest déli pu.-KeazIhely Nagykanizsa—Szombathely—Ág/alva iTOpárv. 142201| Sz. v. 1442 1 Motor 14021 Gr.iaal. 1424 | Sz. V. 14161í Sz v. 1428 i, Sz. v. Kaniiti Esirti. Sro»kal- Sap\'Onba réilal. Irk. kalvrakk Irk. 4 57 6 45 7*17 9*01 540 714 7-53 923 8 09 {1 48 1029 _ 11-24 12-59 12 56 1356 1355 15-24 16-22 15-56 17-21 1815 20 00 2021 ;21-461| 22 23 — TOÍTMÖIÖi 1427 I Sz. v. l4l5i|Ss. v. 1413 Sz. v. 14(U» il Gy.mol. 530 10 08 1357 IWIVIlOJrltlVlt 15*44 14113 Sz.v.I 18 58 Sopraa-Mt W. W&b II tfaru. bat,r4lia 7 22 1137 15 25 16 54 2110 •mr 756 11-52 16 09 17 23 21-47 Klnllll-ra M. "TBT 9 32 13 45 17 34 1827 23-26 Az 1401. és 1402. sz. gyorsmotorvonatok közlekednek Wien Sb.-Pécs között. KAxvatlan kooalk torsaimat 1 1415. sz. személyvonaltal: egy 2., 3„ Sopron déil pu—Pécs. egy 2., 3. Wien Sb-Son-ron—Nagykanizsa—Gyékényes—Koprivuic—Osijek, egy 2., 3, VI, 15.- IX, 15 )g Wien Sb.—Nsgykanizia—Zagreb-Sussk. • 1416. sz. személyvonaltal: egy 2„3, VI. 15.—IX I5.-Ig Susak-Zagreb- Nagykanlzia- Wlen Sb, egy 2., 3., Pécs-Soprrn déli pu., egy 2, 3. o. kocsi Osijek—Koprlv-nica - Gyékényes—Nagykanizsa—Wien Sb. s 1411. sz. személyvonattal: egy 2, 3., Zalaegerszeg BudspestVléll pu., egy 2, 3, VI. 15.—IX. 15.-ig Praha—Petrzalka—Csorna—Szombathely—Nagykanizsa—Gyékényes- Zagreb—Susak. • 1412. sz. személyvonattal: V. 15.—VI. 14. és IX. 16.-tól egy 2., egy 3- Budapest déli pu Zalaegerszeg. «I4i2. sz Iszemélyvonsttal: VI. 15- IX 15.-ig egy 2, 3., Budapeat déli pu.- Zalaegerszeg, egy 2,, 3., Susak-Zagreb-Gyékényes-Nagykanizaa—Szombathely Csorna— l\'clrzalka—Praha. s 1401. sz. gyoramotorvonstlal: egy 2., 3., VI. 15.—IX. 15.-a Wien Sb.--Sopron Nagykanizsa-Siófok él Oraz—Slombalhely—Nagykanizsa—Slólok. 11402. ss. Ryonmotoivonillsl :;egy 2„ 3„ VI. 15.—IX. 15.-ig Siófok- Nsgyksnlzsa—Sop-Nsgykanlzsa—Szombathely—Órai. ton-WIen Sb. és Slólok \' Sz 2114 S, v 2406 Gy.mnt. <>118 I1 Sz. V. igykatílzss—Szombathely Nagykanizsa---Barcs— Pécs kaiylaai- I Saraira . ficar, nlrél W.l | lik. |f kk. UT 1354 18 32 20 21 "Wi 16 II 19 50 2706 ll H 50 117 48 20 53 23 40 Fkirli || Sartaréi «a„kan,-rilra lek. 2427\'\' Sz. v. s - 4 45 f 6 58 2407 |j 0,.a»t. || 900 j 953 1 11-12 2413,1 Sz. v. 1154 I 1345 1544 2431 II Vegv. II 18 16 1 19 58 I 22 35 közlekednek Pécs-WIen Sb. közöli. A 2406. és 2407. sz. gyoismotoivonstok Köxvattan kooalk forgalmat 2413-2414. sr. személyvonatokkal: egy 2, 3, V. 15.—IX. 15.-lg Wien Sb.—Nsgyks-nlzsa Zsgicb-Susak. egy 1. 3., Wien Sb. Sopion—Nsgyksnlzia Koprlvnlca -Oiljek, egy 2, 3., Sopron- Pécs és vissza. 2431. vegyesvonattal: egy 2., 3., Pécs-Baici-Budapest keleti pu. Nagykanizsa—Gyík/nyes—Kaposwlr -Budapest Kileli pu _ Bpest || ií. (Kanizsára kp. Ind ! tT [ érk. 18 lw?| W vonatok közvetlen vonátrész\'l visznek Nagykanizsáról Gyékényes— Kaposváron át Budapest-Kelell pályaudvarra. Nagykanizsa—Mumkeresitur—Kotor Iba ÜU5I Sz. v A 2442/2447. sz. I! Kanizsáról\'! « Bpeit I Indul J H. ;:kp érk. r-inti hitt íj M ti ra 241? s, .:rfis s Hová ? I20H Oyora I 1702 i Oyors II 1292 Vegyes 0-27 II 25 640 [Telelte Roma IVentim.Roma | M.-Keresztül a Nagykanizsa—Bi 1207 Qyurs tini Oyors 1207 i Vegyes | Honnan ? jlg" Vriesle-Roina] 5 30 iVenlim.Romai 18 21 M.-Keieaztui] 1147 Az 120871^17. és 120I/U02 ^sz.^ gyors^nstoknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mint t viaaonylat alattlak. Njomatott • laututajiionoa KöafUiWaágl Kéaz.ftijtájmaág könyvnyomdáiéi)m Nagykaalzaáu. lolclís ttihlTOotő Zalai Károly, 78 E»\'Olyani 138. Uám. Nagylumlisa, 1988. junius 22 izerda Ara 12 HM. ZALAI KÖZLÖNY JMrindMc UtgitUai H ktedMMal: HU i. uim. • O L I T I K * I NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajoa Elöllirtéil in: city hóra a pengi 40 tllUr. Sxerkeiitöcégi t» l(.dóhi»alall Iclefooi 78. u. A vidék sportja Irta: dr. Kelemen Koráéi orszgy. képv , az OTT elnöko Budapestnek, az ország fővárosának a vidék adja az utánpótlást mindép téren. Ez a főváros már rég elsorvadt volna, ha nem állana mögötte, mint örök erőforrás, a magyar vidék. Az a vidék, amely nemcsak emberanyagot Ós élelmet ad, hanem az ősi talajból kisugárzó magyar szellemmel is táplálta és táplálja fővárosunkat, fia a vidéknek nem lelt volna termékenyítő hatása, akkor Budapest nem fejlődött volna a világ egyik legszebb városává. De ami ennél is több, nem volna ma a magyarság politikai és kulturális központja. Azok a világraszóló sporlsi-kerek, amelyeket a mi kis országunk fiai arainak, hirl és dicsőséget szerezve nemzetünknek, szintén annak köszönhetők, hogy a magyar vidék a sportban is olyan utánpótlást ad, a mely a legjobb anyag arra, hogy továbbfejlesztve, a magyar faj kiválóságának hirdetője legyen. Amióta — öt és fél esztendeje — az Országos Testnevelési Tanács élén állok, mindenkor azt hirdettem, hogy a sportsikereknek a nemzet szempontjából csak akkor van igazi értékiikv ha azokat nem egy-két agyonhajszolt, a tiszta amatőr felfogástól nem egyszer eltávolodott embernek az eredményei alapján érjük el, hanem, ha azok természetes kivirágzásai a magyar nép széles rétegeit átfogó rendszeres testnevelésnek. Ennek a célnak az érdekében az eddiginél is hathatósabb \'és tervszerűbb munkának kell megindulnia. Ebbe\'a munkába elsősorban a vidéknek a testnevelés szempontjából mostoha sorsban élő tömegeit kell bet vonni, ezeket kell részesíteni segítségben. Ezzel a felfogással szemben vannak, akik a magasabb nemzeti, szempontok iránt teljesen érzéketlenek. A sportban csak a szenzációkat hajszolják, örökös attrakciókat, futbalderbiket és más hasonlókat szorgalmaznak és akiket általában az olyan események izgatnak, amelyeknek nem annyira komoly sport, hanem inkább közönségsikere és ezzel járó üzleti sikere van. Félremagyarázások elkerülése végett hangsúlyozom, hogy természetesen a sportnak szüksége van Versenyekre, mert hiszen ezek a sportnak az éltető eleh mei. Versenyek kellenek, sőt versenyzőinknek nagy nemzetközi küzdelmekben is részt kell venniök, hogy edződjenek és tanuljanak. De annak semmi értelme sincs, hogy szenzációk fyyévi (öAtíitM vtétték de. BuyciQéxál A sajtó az uj törvény alapján nem közölhet tudósítást a nyilvános tárgyalásról — Este 9 órakor hirdették ki az Ítéletet A Zalai Közlöny annakidején részletesen beszámolt a Berger-ügy minden mozzanatáról. A közel két hónap óta húzódó ügy most az első fórumon befejezéshez ért. Berber Géza dr. ellen ugyanis mint ismeretes, a Drávavölgyi Rt. feljelentést telt áramlopás miatt. A szomszédos házak padlására ellenőrző órát szerellek fel és amikor már másfélhónapi megfigyelés után bizonyossá vált az áramlopás, a Drávavölgyi emberei a dclcktivckkcl együtt teltenérték a kanizsai orvost. Erről a Zalai Közlöny kimerítő riportban számolt be, valamint megírta azt is, hogy dr. Berger Géza az öt leleplező Beke Ferenc detektivel meg akarta vesztegetni. Időközben míg az áramlopásra vonatkozóan folyt az eljárás, dr. Berger Géza ellen ujabb ügy is csallakozzott az egész város által nagy érdeklődéssel kisért bűnügyhöz, A törvényszéki orvosok szakvéleménye és a megejtett nyomozás eredményeképp ez az ügy csak csalássá zsugorodott, mint azt a Zalai Közlöny megírta, mert bebizo- nyosodott, hogy dr. Berger Géza gépei a tillott műtét elkövetésére nem alkalmasak. Igy dr. Berger Géza nagykanizsai orvos ellen az ügyészség áramlopás, csalás és zsarolás miatt emeft vádat. A vizsgálati fogságban levő orvos ügyében a nagykanizsai törvényszék Ma-káry tanácsa tegnapra tűzte kl flőtárgyalást. Szombaton lépeti azonban életbe az 1938. évi; XVIII. törvénycikk, amely mó-do tad arra, hogy a bírósági\' tárgyaláson elhangzottakról a sajtó tudósítást ne közölhessen. Bár a Berger-ügy is nyilvános tárgyaláson zsúfolt ház előtt folyt le, a tárgyalásról nincs módunkban közönségünket tájékoz látni, miután a tárgyalás megnyílása elölt a vádlott ügyvédje, dr. Rothschild Béla az iij törvény alkalmazását kérte. Makáry tanácselnök engedélyével a hétfőn este kilenc órakor végződő tárgyalás itélelét azonban módunkban van közölni. A törvényszék bűnösnek találta dr. Berger Gézái a Drávavölgyi IU. kárára elkövetett villanyáram lopás bűntettében, csalásban és megvesztegetésben \\ ezért összbünlelésül egyévi börtönre ítélte főbüntetésül, valamint három évi hivatalvesztésre és összes jogainak ugyanez időre Való felfüggesztésére ilélle. Az ítélet indokolásában kimondja a bíróság, hogy csak a megfigyelés alatt elkövetelt hat hetes áramlopást vette alapul, de miután ez is 200 pengőn felüli értékű, bűntettnek kellett venni a lopást. A \'Drávavölgyi Rt-nek ugyanez idő alatt elkövetett lopásért 1181 pengő kártérítést iléll meg a bíróság, a többi összegre vonatkozólag pol gári perre utasította a villamos-társaságot. A vádlott szabadlábra helye* zési kérelmének ügyében a bíróság ugy döntött, hogy 5000 pengő készpénz, vagy telekkönyvi bekebelezés ellenében szabadlábra helyezi. Az ügyész azonban ugy ezt a végzési, mint az ítéletet súlyosbításért megfellebbezte, igy mindkellő ügyében a-döntés a tábla elé kerül. Megfellebbezte az ítéletet természetesen dr. Berger Géza és ügyvéde is. Útban a spanyol béke, London optimista az európai helyzetet illetőleg Az hiigol üzleti élet, tőzsde és a forgalom fellendölt a béke-kilátásokra PárLs, junius 21 A spanyol háború ügyében döntő jelentőségű diplomáciai fordulat vau küszöbön. A semlegességi bizottság mai ülésével kapcsolatban beavatott körök remélik, hogy a szovjet mindéi) mesterkedése ellenére sikerülni fog a kérdés megnyugtató megoldás. London, junius 21 Az angol olasz viszony gyorsan kö zeledik a tisztulás felé. Mértékadó körökben megint egyre nafQ\'obb bizakodással kezdik megítélni a spanyol háború ügyében történő közvetítések kilátásait. Az angol kormány tagjai is sok&al nyugodtabban itólik mar meg a fegyverszünet esélyeit. N\'auy súllyal esik latba, hogy Mussolini is kivánja az ellenségeskedések megszüntetését és megfontolás tárgyává leszi a Spanyolországban harcol) olasz önkéntesek visszahívását. Chnmbo:lain és Hulifax lord előterjesztéseket tesznek a spanyol háború megszüntetés érdekében. Nagyon sokat várnak ettől az uj bóketervtől. Az angol kormány felszólítja Mussolinit, hogy minden befolyását használja fel a fegyverszünet létrejötte érdekében. Az angol kormány rábírta Franciaországot u pireneusi határ el-zárására és arra, hogy a szovjetkormányt igyekezzék jobb belátásra hangolni. Az angol kormánynak meggyőződése, \'uogy a s|>anyol háboru megszűnő e egész Európábann meg fogju szünlelni a feszültséget ói hogv az angol olasz egyezmény rövidesen ólet-belóplethelö lesz. A béke-kbításokra az angol üzleti élet ós a tőzsdék élénken reagáltak, a forgalom és a tőzsdei árak jelentős mértékben emelkednek. tFolytatás a 6-lk oldalon) kedvéért, egy pár ember örökös szerepeltetésére pazaroljuk minden erőnket és ugyanakkor megfeledkezzünk a tömegekről és elhanyagoljuk ezeknek a nevelését. A főcél csakis az lehet, hogy a testnevelés révén a magyar nép testi fejlettségét előbbre vigyük. Az Európa-bajnokságok a világbajnokságok és olimpiák csak serkentő eszközök e cél elérésére. Ezekkel kedvel és propagandái csinálunk. Azonban dőreség lenne megfordítani a dolgot és az egész nemzet testnevelését ezeknek a reprezentatív sporteseményeknek a szolgálatába állítani. A sportban a »sztárok is fontosak, de nem magukban és önmagukért, hanem csak azért, hogy a tömegek sportját és fajtánk testi fejlettségét előbbre vigyék. Ezért helyez súlyt az Országos Teslne-. velési Tanács, a** niindeukori kormánnyal egyetértően, a vidék sportjának támogatására, arra különösen, hogy amennyire a szűkös anyagi körülmények lehetővé teszik, a vidék városaiban és falvaiban sportintézmény ek létesüljenek. Sajnos, az anyagi eszközök nincsenek arányban a cél fontosságával. Ma, amikor a yilág kttllurnemzelei fokozott erőfeszítést fejtenek ki, hogy helyes táplálkozással, a közegészség- fcalal kozlqjjx 1638. junluf 22, Ügy és n hígénin fejlesztésével és nem utolsó, hanem legelső sorban a testnevelés tervszerű kiépítésével az emberanyagon javítsanak, akkor \'nekünk, — akiknek ép elég okunk van arra, hogy nemzetünk erejét, ellenálló és teljesítő képességél növeljük — százszorosan arra kellene törekednünk, hogy a nagy kullurnemzetek erőfeszítéseit ezen a téren túlszárnyaljuk, fis ha ezt az erőt és teljesítőképességei növelni akarjuk, akkor elsősorban oda kell mennünk, ahol legnagyobb az elhanyagoltság, tehát a legnagyobb szükség van a segítségre. Ali ez főképen a falu népére. A falu népe télen ér rá. Amilyen drága az idő tavasszal és nyáron a nagy munkaidőben, épen olyan olcsó a téli délutánokon. Ha lennének alkalmas tornahelyiségek, — szakszerű értelemben veit tornacsarnokokról nem is merek beszélni — mennyivel több nevelő munkát lehetne a liii nagyszerű levente-intézményünk révén végeztetni. A nevelőmunka alatt értem a testi és lelki nevelést egyaránt, a kettőt együtt teljes harmóniában. Ehhez még csak az kellene, hogy hivatásos képzett oktatók vegyék kezükbe az ifjúságot, akik nemcsak sportot oktatnának teljes szakszerűséggel, de megérttetnék a testnevelesnek az egyénekre és a nemzetre kihaló fontosságát is éi>_ megisr mertetnék az ifjúságot*az egészséges élet feltételeivel. A szép leventeintézmény, ha anyagiak hiányában ma még nem is kimerítően és tökéletesen, de mégis megoldotta az is-kolánkivüli testnevelést. De mi történik a nőkkel ? Es pedig a levente-korban lévő nők testnevelésével \'? Sainos semmi. A kulturnenrzetek, különösen az északi népek, régen rájöttek ar-< ra, hogy testben elsatnyult! anyák nem alkalmasak arra, hogy a generáción javítsanak. A női testnevelés terén nálunk és főleg vidéken, sajátságos álszemérem uralkodik. Mintha a női testnevelés a nőietlen-séuet jelentené, a női sportolás valami elitélendő ledérség volna. Pedig ez óriási tévedés. Budapesten a mull év őszén az* iskolában már nem járó munkás és hivatalnoknők számára a város különböző részein ingyenes torna- és sportlanfolya-molat rendeztünk. Ezek meglepően szép eredménnyel jártak, ila tízszer annyi tanfolyamot; indíthattunk volna meg, annak is l\'ett volna bőven önként jelentkező növendéke. A vidéki városokban is meg kell ezeket a tanfolyamokat kísérelni. Ahogy a test és lélek harmóniája jelent csak ^gész eredményt a nevelés szempontjából, épen ugy, ha az eddiginél valóban* különb, ellenállóbb nemzedék a célunk, ennek eléréséhez a férfiak és nők párhuzamos, túlzásoktól mentes, rendszeres testnevelésére és ennek révén az eddiginél egészségesebb élclbe-rendezésre van szükség. Az erőforrás, a sportban is, a magyar vidék. Ennek a forrás nak sem a sport, sem más lé-jren nem szabad kiapadnia, mert ennek a forrásnak a.bősége záloga csonka országunk újraéledésének. Bödy Zoltán ny. alispánt választották meg a keszthelyi Baross Szövetség elnökévé Keszthely, junius 21 (Saját tudósítónktól) A Baross Szövetség, mint jelentettük, vasárnap Kcszlhelyen tartotla meg alakuló közgyűléséi. A közgyűlésre llovszky János országos elnök vezetésével mintegy 250 tagu küllötlség érkezeit a fővárosból, tlc képviseltette magát vitéz Tóth Béla és Unger UHinann Elek elnökökkel a nagykanizsai B«ross is. A zsuTolásig meglelletl nagyteremben llovszky elnök nyitotta meg a közgyűlést, majd Kaloesay Gyula városbíró üdvözölte a megjelenteket, amiie Gyulay Ioijos miniszteri tanácsos, a miniszter kikülJöUje válaszolt. Komáromy Ernő kercskedcl ni iskolai tanár, a kesztlielyi Baross titkárának előterjesztésére a keszthelyi Baross elnökévé dr. Bődy Zoltán ny. alispánt, társelnökeivéii>edig llauser János akadémiai igazgatót és Szcrecz Imre dr. premontrei igazgatót választolták meg, llovszky János mondott ezután bc-széJet: (. — A Baross Szövetség — mondotta — nem tartozik .egyik politikai párthoz iCni, kötelességének tartja minden körülnónyek között a WJmzct szolgálatát. A Baross Szövetség gazdasági léién akarja biztosítani a keresztény magyar többség érvényevfclését — l"enntarU\\s nélkül követi a Baross Szövetség Imréiy Béli minisz-toiclnökuek a keresztény kereskedelem és ipar érdekében kifejteit tevéktnysé-gél és igyekszik azt teljes mértékben diadalra juttatni. Nagy lelkesedéssel fogadták a be-széitei, majd Gyulay Lajos miniszteri Umátsos kifejtette, liogy a Baross Szövetségre milyen feladatok várnak még gazdasági téren, hogy hetven esztendői mulasztásunkat, a liberalizmus urálinál kell kiküszöbölnünk. I)r. Szerccz Imre igazgató sz\'jlalt fel ezután, majd Meizler Károly országgyűlési képviselő hangoztatta, hogy vállalja a Baross Szövetség eszméit. Balogh Gyula, a debreteni Baross Szövetség, v.téí Tóth Bili a nagykanizsai és Czobor Mátyás a zalaegerszegi kereskedők és iparosok nevében üdvözölte a csoportot. Végül Iiő\'ly Zoltán ny. alispán meg. köszönte a keszthelyi kereskedők és iparosok bizalmát ós megígérte, hogy "minden erejével a Baross Szövelség munkájának eredményességét fogja szolgálni. József Ferenc főherceg vasárnap érkezik Nagykanizsára gyed 12 órakor nz ünnepélyes díszközgyűlésen a városháza dísztermében. A főherceg előadást is tart a közgyűlés tárgysorozatán. A közgyűlés után 1 órakor díszebéd lesz a Kis Ro-yal kerthelyiségében. A [nagykanizsai Baross Szövetség népes taggyűlési tarlóit vitéz Tóth Béla elnöklésével. Megállapították ezen a nagykanizsai Baross-közgyűlés rendjét. József Ferenc főherceg junius 26-án, vasárnap délelőtt érkezik Nagykanizsára, részt vesz ne- Az Irodalmi Kör Vegyeskara a Királydijért indul vasárnap Csütörtök este nyilvános próba lesz a Kaszinóban A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör választmányi ülést tartott. Szakáll Gyula piarista tanár, a Kör elnöke, .lelkes, meleg szavakkal emlékezett meg vitéz Horthy Miklós kormányzó 70 éves szülelésnapjáról. A megemlékezést a I^ör választmánya megillelődötl csendben, álva hallgatta végig. A választmány a Kör aranyérmes Yegveskarának a székesfehérvári országos dalosversd-nyen való részvételéhez mégj hiányzó összeget egyhangú határozattal megszavazta. Mintegy 1000 pengőbe kerül ugyanis a Vegyeskar fehérvári utja, azonkívül, hogy a dalosok példátmu-taló lelkesedéssel maguk vállalták az élelmezés és a koltakölt-ségeket, lévén a Kör pénztár^ majdnem — üres. Viszont a Köi4 is minden lehelő áldozatot köteles meghozni és szívesen meg is hoz azért a Vegyeskarért, amely dicsőséget dicsőség után szerzett meg a Körnek és vele Nagykanizsa nevének. Ezt a kivételes Ívelésű siker-szériát most, amikor a Vegyeskar a Király-dijra, a 1 egmagasabb dalos-sikerre pályázik, nem szabad megszakítana! anyagiak miatt. A fehérvári verseny junius 26-án lesz. A Vegyeskar junius 23-án, csütörtökön este fél 9 órakor nyilvános próbát tart a Kaszinóban, belépődíj nélkül. Aki közösségei érez Nagyka nizsa immár országoshirü dal-kulturájával, ne mulassza el meghallgatni ezt a próbát, önkénles adományokat a belépődíj helyett szívesen fogadunk az útiköltséghez. Naptári Junlus 22. szerda. Kom. kat. Paulln pk. Protestáns Paulina. Izrael. Szíván hó 23. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Fekete sas gyógyszertár éa a kiskanizsai gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek.) — Butorklóllltáaunkat tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Kopsteln butoráruház Vizvezetékszerelést garancia mellett készít - MENDLOVITS legköszönlka Kanizsáról kflldfitt könyveket a Belgiumban élő magyarok Az Irodalmi és Művészeti Kör egyik liceális előadásáról indította el Vánkos Jenő iwlgári iskolai tanár a mozgal-inat, liogy a külföldié szakadt magyar vé-leinknck juttasson Nagykanizsa pol íársága magyar könyveket. A gyűjtés \'szép eredmény-nyel,zárult és négy láda könyv elmént a Magyarok Világszövetségének elnök, ségóhez. Innét az egyik ládát Belgiumba küllték az ott szétszórtan élő bányászoknak. Hogy milyen jó helyre került, milyen nagy örömet keltett és milyen nemes imuikát végzett Vánkos Jenő és a kanizsai nemesszivü könyvajándékozó közönség, mutatja nz al.il(J»l levél, amelyet most kapott Vánkos Jenő, a kanizsai könyvgyüjtő-mozgalom irányítója. Ez a levél igy hangzik: Mélyen tisztelt Tanár Url Mint a belgiumi magyarság szociális ellátásával megbi/jotl szerv: a Belgiumi Magyar Szociális Bizottság elnöke irom inéiyen tisztelt Tanár urnák ezen sorokat, hogy bennük megköszönjem azokat u könyveket, melyeket Tanár urnák nemes és reális hazafias-sága a Magyarok Világszövetsége utján nekünk juttatni szíves volt. Ha ottlion a milliós magyarság körében ,is áll a mondás, hogy nyelvéin él a nemzet, mennyivel igazab(b ez az igazság itt, a szétszórtságban élő magyarok közölt, ahol csak nyelvében él és mivel olyan kevesen és olyan szétszórtan vagyunk itt, flogy egymással se sürün találkozunk (legalább nagyol/u csoportokban nem), nem is annyira beszélt, inkább olvasott nyelvében él a magyar nemzet itteni tó-icdéke. Ezeket csak azért mondom, hogy lássa Tanár ur, milyen nagy nemzeti érték a diaszpórák magyarságának a könyv. A külJött könyvek alapját fogják lenni annak a könyvtárnak, melyet most állítunk össze a cliarleroi-környéki főként bányászokiból álló magyarság számára. Mélyen tisztelt Tanár umak önzetlen jóságát ós a kanizsai magyar testvérek megértő szeretetét hálásan köszönjük és bol togok volnánk, ha a kanizsai közönség és a belgiumi magyarság Tanár uron ós a Belgiumi Magyar Szociális Bizottságon keresztül állandó és bizalmas érintkezésben maradhatna egymással. Hálás magyar testvéri érzülettel Bruxclles, 193#. junius 14-én. SZABÖ AB PAD lelkész. idc3 Meleg! Roletta I Féregmentes 1 latracvászon váairon AFRIK NyugágyváH/on x«inor | díványba — párnába Szalmazsák HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél Prognózis: Északnyugati, északi szél, változó felhőzet, a hőmérséklet nem változik lényegesen. A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása Jelenti t Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: + 19.8, ma reggel -f19H, délben + 26.8. Csapadék: 00%. 1038 lunlus 22 ZALAI KÖZLÖNY Székszorulásoknál és az ezekkel járó lelluvódásnál, légzési zavarnál, szlvdobogáanál, szédülésnél és fQlzugásnat a belek mq-kodését egy ké< pohár termésieies .Ferenc Jozsel" keserűvíz csakhamar elrendeli, az emésztési előmozdítja, a vérkeringést felfrissíti s tiszta fe|et s nyugodt alvást teremt, — Kérdezze meg orvosát. NI& Az ember tragédiája Felülmúlt minden várakozást Az ember tragédiájának kani,L zsai előadása. A szűkre szabott technikai lehetőségek közt a maximumot nyújtotta a társu-sulat, mert ami a »nem lehet kategórikus parancsába ütközött, azt bőségesen pótolta a rendezés, a Játék és a kiállítás szívvel, lélekkel, Ízléssel és ötlettel. Talán nem nagy merészség azt mondani, hogy magából Az ember tragédiájá-nak irodalmi mélységéből többet kapott az ember, mintha elkápráztatták volna a díszlet-technika mai cso dáinak világvárosi effektusai. A sorok írója Hécsben, Pesten nem iutolt olyan közel a világirodalom e kincsének lelkéhez, mint ezen a kanizsai előadáson, ahol nem mosódott bele a lényeg a külsőségek hátborzongató iés lélegzetállító nagyszerűségeibe. Amellelt a színpadtechnikai rész is a viszonyok közt elérhető legszebb volt ; minden szin teljes illúziót tudott adni, stílusos és gondos volt. A szereplő színészek mindegyikéről elismeréssel emlékezhetik meg n bírálat. Ali ez elsősorban Mester Tibor Ádám alakítására szerepének minden változatában. Erő, ki-kitörő belső fütöltség, átélés formálta ki művészetéből az örök ember tragikus típusainak és Isten önmagáru talált teremtményének mo-numeniátis alakját. Dér Vera Eva szerepében szép és finom\' jelensdg volt (sok tapsol és virágot kapott). Sok meleg szine volt az örök asszony alakja számára, csak arcjátékában van valami stereotip. Mester Tibor hatalmas Ádámja mellett (nem fizikai értelmű a >ha)talmas<,. hanem művészi) kissé hangsúly talanná vált Éva szerepe a nagy emberi tragédiában. Oroszlán György Lucifere pompás volt, élt játékában, szavában a szerep minden mélyértelmü cinizmusa, megvan hozzá a skálája, a művészi intelligenciája Oroszlánnak. Kár, hogy helyenkint a szövegét nem lehetett megérteni. A többi szerepeket is szerencsésen osztották ki. Gyönyörű vol|j Szalma Sándor haldokló rabszolgája, Danis Péter apostola, Kormos eretnek-alakja (de a püspököt ebben a jelenetben nem kellett volna Mikulásbácsinak maszkírozni). Váry Tusi római énekesnője, Ujvárosy Kató Hippiája, Egry Berta letompított humora, Kormos falanszter tudósa, Márai nemes ifja, Szakács római demagógja, mind java tudásukkal voltak értékes, mozaik-szemei az előadásnak. A rendezés, diszletezés mester munka volt. fis — hála Istennek, van még kulturszomj Nagykanizsán — jó ház is volt az előadásra. _ (bl) A színházi Iroda hírei (•) MFSTF.H TIBOU IH\'CSIIFEL-LfiPTlíVEL kedden d»|e Herczeg l-e. iCnc vigjálékreineke, a Kék róka kerül szinre fővárosi színvonal i előadásban. Az igazgatóság a közkívánatnak enge-deli, amikor ez "év halul nas prózai sikeréi, a Kék róka vígjátékot pc-r^ő előadásban mutatja be. (♦) (lÖLYASZANATOBH\'M - CSAK FELNŐTTEK BtfSZI-BF! S/enlán esle a mindenütt népszerű Szilágyi—Ebe-manu o|>erettet mulatja In* az együttes pompásan i»ergő előadásbwi. A C.óka-szanatórium az operettmüfnjban \'inkább a bohózatot képviseli. Kacagtat szakadatlanul. Csütörtökön és síomba-ton este isinél a (iólyaszunaióiiiftin vn műsoron. (♦) CSOTOHTOKON DÉLUTÁN 5 ÓBAKOH fUlóiCs helyárukkal körül Budapest, junius 21 Kikészült az uj vasúti üzletszabályzat tervezete és ozl a kereskedcl-m-és közlekedésügyi miniszter az elmúlt hét folyamán inegküldötto az éniek-képvlscleteknck. Az uj vasúti üzlet-szabjllyzat néhány érdekes uj rendelkezést tarlalinaz, amelyek már az ujabb közlekedesi eszközöknek a vasúttal való koordinálásával kapcsolatosak. Igy például az uj üzletszabályztot szerint ha a vasút uj díjszabásaiba gépjárómüt, hajózást, vagy légiforgalmat is bevon, ezekre a forgal nakra a kereskedelo.n és közlekedésügyi miniszter jóváhagyásával különleges fuvarozási feltételeket állapíthat meg. A vas^ufc jogosult a fuvarozásra át-veit áru Kút és expresszárukat gépCiCjü járómüvcl vagy más fuvarozási eszközzel js továbbítani, vagy általa szerződlelett vállalkozóval tevábbittalni. A vasul áruk és élőállatok fuvarozását oly kocsikban is megengedheti, amelyekéi a fuvaroztató felek külön szer-ző\'léssel a vasul kocsiparkjába be-so-roztatnak. (Ez a rendelkezés a hűlő-vagonokra, containerekre, stb. vonatkozik.) Újonnan szövegezi az üzletszabályzat a díjszabások egységére vonatkozó részt. A szövegezés értelmé, ben a díjszabásokat az azokban fog- szinie az Ofosz kémnő operettujdon-ság, az érdekes, izgalmas kémoperclt. (•) pfirteken este a legszebb Strausz-operett, a I.egénybucsu kerül szjnio parádés előadásban az összes kedvemekkcl u főszcic|>ckben. (♦) szahadtiíbi eloadas a STBANDPAMKBAN. A színtársulat lw. lalmas gőzerővel készül az első szabadtéri előadásra, amikor Martos— Muszka gyönyörűséges o|>erettjét, a (Ifil Babát mutatja l>o káprázatos kiállításban. A szabadtéri szilied hatásának náfeyszerüsítésóre a színtársulat kellő technikai felszciclésckkel rendelkezik s igy valóban kivételes él ményben lesz része a nagykanizsai közönségnek. A helyárak is az olcsó, rendes helyárak. 32 fillértől 160 fillérig. Ezek az olcsó lielyárak bizonyára serkentőleg fognak liatni nemcsak a városi, de a vidéki közönség részvételére is. A színekben tüneményes fényhatásu szenzációja le^z az estnek (iül Baba «rózsák kertje,, de az operett minden egyes felvonása. A szabadtéri előadásra jegyek szerdától kezdve előreválthatok. Redvezőt-len idő eselón a színházban lesz az előadás. lalt feltételek tcljesüé\'-c osctében mindenkivel szemben egyen\'ően kell alkalmazni. A díjszabások halározmá-nyai az üzleiszabályzatlal nem ellen-kezlielnek, mert ilyen esetben érvénytelenek. Teljesen uj rendelkezés az, amely szerint megengedetlek az olyan díjmérséklések és kedvezmények, amelyekel a vasút kellőképpen kihirdetett és amelyek egyenlő feltételek teljesítése esetében mindenki részére egyformán rendelkezésre állnak. A vasút köteles minden állomáson az illető állomásra érvényes díjszabásba Való belckmtést a közönség részére a hivatalos órák alatl díjtalanul megengedni. Sok vita folyt már a kózlpodgyászkónt szállított áruk ügyében. A közlekedési érdekeltségek nek gyakori volt ez ügyben a pana szuk és az uj üzletszabályzat errevonatkozó rendelkezést is tartalmaz. Megállapítja, liogv a vasút azoknál az utasoknál, akik bármilyen bérletvagy mérsékeltéin menetjeggyel utaznak, a kézipodgyász személykocsiba való. vitelét a díjszabásban suly és lart Mi tekintetében korlátozhatja. Ha az utas vonatkósés következtében a csatlakozást elmu- lasztja, vagy a vonat részben vagy egészben ci narad, az utas jogosult a továbbutazásról lemondani és a vasúttól a megállapított Mőn belül a meg nem tett ulra e,ső menet- és utlpod-gyász íuvanlijat levonás nélkül visszakövetelni, vagy az első alkalmas vonattal a kiindulási állomásra visszatérni. Az utas ebben az Cstílben a menet- és utipodgyász fuvardijat levonás nélkül visszakövetelheti, a vasút ezenfelül köteles őt és utipodgyászát díjtalanul visszafuvarozni. Az utas folytatliatja is útját és ebben az esetben a vasút az utast ráfizetés nélkül oly vonultai köteles továbbfuvarozni, amely a icndeltetési állomás felé közeledi^ és amely lehelővé teszi, lvogy az utazás célját a lehető legrövidebb időn belül elérje. Filmek a gyorsdarabárukra előirt csomagolásban ullpodgyászként feladhatók. A vasút egyes vonatmenetek-néi vagy vonatoknál az utipodgyász fuvarozását kizárhatja vagy korlátozhatja. Ily rendelkezéseket díjszabási uton vagy kifüggesztett hirdetménnyel a közönség tudomására kell hozni. Utipodgyász elveszése vagy megsérülése cselén, lia a kár összege bebizonyítást nyert, ezt a jogosult követelheti. A kárösszeg a hiányzó elegysüly minden kilogrammja után a régi üzletszabályok 22 pengőjével szemben 50 lengőnél több nem lehet Ha a kár őszszege bebizonyítást nem nyert, a hiány zó elegysüly minden kg-ja után 25 pengőt (a régi üzletszabályzat szerint ll\'l>cngőt) köteles a vasút megtéríteni, kivéve, lm bebizonyítja, hogy a kár ennél kisebb. Oly tárgyak, amelyek méretei, súlyúk, vagy természetüknél fogva a fuvarozásion részes valamelyik vasút berendezése vagy üzeme mialt fuvarozásra nem alkalmajak, a régi üzletszabályzat szerint feltételesen, az uj szerint teljesen kizártak a fuvarozásból. Megállapítja az uj üzletszabályzat, hogy a fuvarlevélnek, mely adatokat keli tartalmaznia. A vasút jogosult megvizsgálni, hogy 6 feladó a fellételesen fuvarozliató tárgyakra vonatkozó biztonsági Szabályo. kat betartotta-e. Felemelte az uj üzletszabályzat az egyes fuvardij|>ótlókokat, hangoztatván, liogy a fuvardíj|>ótlék megfizetése a büntetőjogi következmények alól nem mentesít. Az Uj vasúti üzletszabályzat néluíny fonlosabb és ujabb rendelkezését emeltük ki. Értesülésünk szerint az üzletszabályzat Ősszel életbelép,\' de természetesen egyen poiiljult uz érdekeltekkel való megbeszélés alapjáu minden bizonnyal még megváltoztatják. .Dalaaztass. bagy dolgoztass t" Frottier köpenyanyagok Strand-köpenyek Frottier tÖrÜlkÖZŐk legolcsóbban Pizsama -anyagok Strand-táskák Az ősszel njltások lépnek életbe az ntazás és vasntl szállítás frontján ZALAI KOZLOtf* I93». hinlin 32 — (UJ papok) I)r. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök vasárnap szentelte fel az egyházmegye uj papjait. Kaek: Babits János, Dörnyei József, Katona Lajos. Kern József, Kovács Béla. Miseta György, Nemes Anlal. Nóiueth Béla. Ther József. — (Búcsúztak ■ bélyeggyűjtők) A Nagykanizsai Bélyeggyűjtők Asz-tullársasága tegnapi összejövetelén vett biusut a Nagykanizsárél Debrecenbe helyezett Móré Andor m. kir. századostól, aki az Asztultársaság megalapítója é-s vezetője volt s akinek irányítása melleit a nagykanizsai filatéliu ma már országosan ismert kiq szigete a béheggyűjlés sportjának. A gyűjtő-társak nevében Barbarits Lajos főszerkesztő mondott beszédet, méltatva a Móré Andor ál al megalapozott Hzellemet, amely a bizalom. barátság, becsület jcgyélH\'n uralja a nagyka-uizsai filatéliai é\'ctet. Átadta azután az Asztaltársaság emléktárgyát Móré Andornak, aki szeretetteljes szavakban mondott köszönetet az ünneplésért. Az Asztaltársaság kimondta, hogy Móré Andort örökös tb. vezetőjének tekinti és az általa lerakott utakon haliul tovább u kanizsai filatéliai élet további felvirágoztatásáért. — (Ujmisés á\'dás) Magyar László piarista ujmisés, a nagykanizsai gimnázium volt tanítványa, Péter-Pál napján fél tiz órakor a nagykanizsai piarista templomb\'in szentmisét mond s utána ujmisés áldást oszt. — (A Maróczy Sakk KŐr), a kanizsai sakkozóknak ez a lelkes gárdája, tegnap este választmányi ülés keretében vett bucsut Kálmán Oszkár ier. segédlelkészlől, aki távozik Nagy-kunizsáról, liogy egy kis fehérmegyei községben folytassa lelkipásztori munkásságát. Kál nán Oszkár nem csak egyik l\'gjobb játékosa volt a Maróczy Sakk Körnek, hanem a kanizsai sakk-közéletnek is fárad ha talián^ élenjárója. A választmányi ülésen Kelemen le. renc, a Sakk Kör elnöke vett tőle bucsnt meleg szavakkal, méltatva érdemeit a kanizsai takk-kultura fejlesztése terén. Kálmán Oszkár válaszában meglgé: te, liogv a dunántuli versenyen Nagykanizsai színeiben fog játszani. — (A Segédhivatali Tisztviselők) Országos Szövetségének helyi cso-|*>rtja folyó évi jullus hó 2-án tartandó közgyűlése alkalmával este 8 órai kezdettel a Kis Royal összes helyiségeiben tánccal egybekötött társas-vacsorát és egyben jullállst ren-dez. 1-vlkóri a rendezőség a "nagyér-demü közönséget, liogy minél nagyobb számban vali megjelenésükkel a cso-ixjrlot támogatni szíveskedjenek, ahova a rendezőség szeretettel várja. Belépődíj nincs. Rendezőség. (:) — (A zalai adó tisztviselők) érdekképviseleti csoportja Keszihe. lyen tartotta tisztújító közgyűlését. Az elnöki tisztet Kétszery Géza állampénztári igazgató töltötte be, de jcSen volt a pénzügyigazgatóság képviseletében I)us Jenő pén z ügy iga zga tó - lulye t tc s is, aki nagyszabású beszédben mutatott rá az adóhivatali tisztviselők problémáira. A választás során elnökké Ge-rencsér István tapolcai adóhivatali főnököt, jegyzővé Németh Endre tálról ai főtisztet, pénztárossá dr. Hortobágyi Gyula nagykanizsai tisztet, ellenőrré Manglui Zoltáu nagykanizsai fő-lisztet választották, — Tekintse meg a Kopstelu Bútor árultál állandó butorklálliláaát Izléaes éa olo ó bútorokat kedvező tlzetéal fel tételekkel váaárolhttt \\ Egy 7 éves ujudvari fiúcska megkinoztatásának szomorú története a kanizsai torvényszék előtt Feljelentés folytán a csendőrség erélyes nyomozást folytatott egy vadállati bűncselekményben Újudvar községben lakik Kis-lolmer István földműves, iiőtrt len fiatalember. Kislehnernek a nyomozás adatai szerint viszonya volt egy leánnyal, ami nem maradt következmények nélkül. A leány tartás miatt perelte Kis--lehnert és bíróság havi 20 pengői meg is itélt. Ezt azonban Kislelmer nem fizette, inkább magához vette a kis porontyot. Kislelmer azonban nem él egyedül, vele lakik nöismeröse, Nyi-rő Terézia is. A kisgyermekre Kislehnerék-nél kegyetlen sors várt. A szomszédok csakhamar hirül vitték a gyermek édesanyjának, hogy a fiúcskát sokszor hallják sirni és jajgatni, ülések nyomát látják a testén és egészen összeesett a rossz táplálkozás miatt. Az anya hamarosan elvitte a gyermekét nővéréhez, ahol most is van és feljelentést tett gyermeke kinzói ellen. így került Kislelmer István és Nyirő Teréz a nagykanizsai törvényszék ló. Makárv Vilmos tanácselnök hosszú időn át faggatja a gyer* meket, aki láthatóan fél, amikor ott látja kínzóit a teremben, de nz elnök kioktatja, hogy most már nem kell félnie, nem megy vissza löbbé az apjához és a nevelő anyjához. A kis fiu vallomásában ezután megerősítette mindazt, amit a faluban beszéllek. Kislelmer és Nyirő Teréz persze tagadott. Ám a tanuk eldöntötték a per sorsát. így többek között Császár Mária tanú a következőket vallotta a biróság előtt : -- Mindig gyilkolták a gyermeket, megverték, bezárták, kezét hátrakötötték, nem adtak neki enni. Rosszul nézett ki, sovány volt ,csupa kék-zöld folt a teste és dagadt az ütésektől. Mikor a csendőrök a kisfiút kikérdezték, az nem mert semmit mondani, ípert Kislelmer azzal renyegelte, hogy agyonveri, ha elmondja, mit csináltak vele. Előfordult, hogy csipővassal égetlék meg az orrát, csupa seb voll, most is látni rajta a sebhelyeket. Egy alkalommal a férfi a padlásajtó elől elhúzta a létrát, a gyermek leesett és ösz-szetörle magát. A vádlottak mindezek hallatán is érzékellenül ülnek a vádlottak padján. Császár Erzsébet látta, hogyan kínozta meg a férfi a szegény gyermeket. Amit elmondott, nem tűri meg a nyomdafestéket. Császár Ilona azt mondja, mondja, hogy csak csont és bőr votya kis fiúcska. A perbeszédek után a biróság Kislelmer Istvánt és Nyirő Terézt három-három havi fogházra ítélte. (Hősi emlékmű Oimándlakon) Most avatták fel nagy ünnepség keretéin Ormándlakőn a hősi emlék-müvei. Az üuflfcfH\'lv tábori misével kfczdö\'Jőlt, amelyet Palkó\' József nagylengyelt plébános mondott, ugyancsak ő mondta a megnyit* beszédet ó» ő végezte a szertartást. Az ünnepi beszédet Aivay László monlta, najd szavalatok és énekszámok követ-kéziek. Délután nagyszabású Szent István ünnepség is volt. Jolgeitass, hogy MwW — (Képkiállítás) Holnap kitűnő magyar mesterek kép kiállítása nyílik meg a Nagykanizsai Takarók épületében (Csenged iU 1.). Nyitva icggel 9-től este 9-ig. Kedvező fizetési feltételek. (:) — (KQIfö\'di vendég rilákakcló) A Bölcxészettanhallgatók Segilő F.gyesülelc\'közli, l)o«y vendégdiákakció kerelól>cn német, francia, angol diákokat közvetit magyar családokhoz. I\'ő-vebb felvilágosítással szolgál a Ból-csészeitanhallgntók Segitő EgvesiVete Buda|»est, VIII.. Muzeum könrt Ii K. II. udvar. (:) — Egy pengő egy kltOnS rádió Kíváncsi rá: hogyan? Vegyen egyházközségi kultúrház-sorsjegyet Pilla bérbeadó Balatonfenyvesen a közponlban. Villany, vízvezeték, matracos ágyak. Nagyobb család vagy két család részére alkalmas. Érdeklődni ■ Szabó Dntal sportüzletében. Magyar orvosokat és újságírókat hívtak vsndégfll Jugoszláviai fürdők Molegliangu meghívás érkezett Sla. Una Radenci és Varazsd Teplio gyógyfürdőktől a jugoszláv kir. konzulátus utján dr. Balázs Győző péusi főorvoshoz, melyben 50 orvost és újságírót invitálnak augusztus végéi© 5 napra látogatóba. Varazsd Teplio régi híres rcuma-fürdő. Békeidőben fűrdővendégeinek nagy többsége a magyarok közül került ki. Ma is lakói majdnem kivétel nélkül beszélnek magyarul. Érdekes a mankóinuzeuma, melyet a meggyógyult betegek hagytak ott emlékül. Slatina Radenci Európa Icgszén-savdusobb fürdője, u sziv, vese és májbajosok ós vesekövetek Mekkája. A lielyek korlátolt számára való tekin-letlel a tanulmányi utazáson részt-venni óhajtó orvosok miclőM) forduljanak dr. Balázs Győző főorvoshoz I\'écs, Rákóczi ut II. (telefon 29-12.). Külön meghívókat nem bocsátanak ki lós a helyieket a jelentkezés sorrendjében töltik bc. FŰRÉSZPOR, mogrendelhető kiss fatelepem Erzsébet-tér 13 - Teleion 5-39. — (A helyőrségi k^oríQnnep) kapcsán irt tudósításunkban szerepel Solymos szakaszvezető n,eve aki a legénységi nagydijut, a kerékpárt nyerte. Félreértések elkerülése végett tudósításunknak ezt a részéi azzal egészítjük ki, hogy Solymos szakaszve-zető a lmdirmska te re j jen csoportban, ahol első lelt, nyerte a ke.ékpárt, mint a legmagasabb értékű katonai szám diját. Ahol neve először sze-repel, második gyanánt (a Imdlpusku összetett csoportban), ott más dijat kapóit. — (Szülők figyelmébe 1) Szakképzelt, nagy gyakorlattal rendelkező tanár, vagy tanárjelölt-instruktort, korrC|>clitort. nevelőt kérjen bizalommal a Bölcsószettanhallgntók Segilő Egyesületétől Budapest, Vlllv Muzeum körút 6—8. II. udvar. Közvetítés dijtalnn. (:) — (Mollére) Ha az olvasó fellapozza Balassa Imre regényének utolsó lapjait s egy pillantást a forrásmüvek hatalmas jegyzékére, mély tisztelettel gondol a szerzőre, de taUn kissé megijel a könyvtől. Arra gondol, liogy az irodalom, művészet ós kultúrtörténeti adalok ini|>ozáus tömege között elvész a legór^V s ha sokat tanul is a könyvből, keveset szórakozik. l)e ha elolvas néhány oldalt a regényből, nemcsak ezt az uggodalmát felejti el, lumem azt is, hogy u huszadik században él, csöppet tem regényes kórül-Tnén\\ek között A szerző nagy kultúrája,\' páratlanul szélo, érdeklő lési köre és történelmi tájékozottsága cgy-arául felolvad dinamikus mesélőkedvó-ben, szines és gazdag dialekükájában. Biztosan, ottlwnosan mozog a"Tfc>rt>m. amelyet ínegif. A kor, mely kitárul ebijén a könyvben, az emberi szeltem történetének forduló|>on.tja, legszínesebb és legizgalmasabb pillanata. A Napkirály udvara ennek a kornak a fókusza, vérkeringésének középpontja. Moliéie élete és művészete egyaránt u kor eszmei esszenciáját tartalmazza, sorsa a kor művészet-bűvöletét s az igazi művész korlátlan karrierlehető\'é-geit pél lázzá, de müvei tele vanuak keserűséggel s a kor kegyetlen leleplezésével. Ez a könyv nemcsak regéli yes életrajz, hanem regényes korrajz is; a Ivőe Moliére, de éppeu olyan hőse XIV. Latos ós ndvaro Is. Balassa Imre jól tudja, hogy az élet-rajziegények kedveltsé^, a közönség néhány é\\«i kül&llös erővel fellobbant művelődési vágyából fakad. Ext a vá-j gyat kevés regény elégíti ki olyan kész 1930. |unlm \'22 halai közlőn* 51 év óta százezrek dicsérik • m m mm josagat síép kivitelét és olcsóságát. 6 nagy tízlet az ország különböző városaiban Vásároljon tehit ön is nálunk! Óriási választék! Kedvező fizetési feltételek! KOPSTEIN BUTORHÁZ NAGYKANIZSA. sé^esen és megbízhatóan, mint n . Mo-l!é:«. Sohasem Iskolás, de sohasem önkényes; min iig szórakoztat\'\') és min. dig hiteles. (Singcr és Wolfner kiadás. Fűzve 3.80, kötve 5 pengő.) BUDAPEST I. 0.45 Torna. — Utána hangl-\'mezek. - 10 Ilitek. - 10.20 Felolvasás. 10.15 Iparügyi negyedóra. 12.05 A 2. honvéd gyal>gezicd zenekara. -12.30 Ili.ck. - 13 20 Időjel :és, időjárás jelentés. — 13.30 A rádió szalonzenekara. — 14.35 Hirek — 11.50 A rádió műsorának ismertetése. - 15 Arfolyainhirck. — 10.15 Diákrélóra. - 10.45 Időjelzés, hiiek. 17 Dr. Halász C.ábor előadása. — 17.30 Zsógön Lenke énekel. — 18 Ma-kay-Hollósy Béla előadása. — 18.15 Snkl Tóni cigányzenekara. — 19 Kül ügyi negyedóra. — 19.15 Kedv 1 hanglemezek. — 20 -Poaipéji végnapjai.. Hangjáték 3 részijén. — 21.30 Hirek, idöjárásjelenlés. i— 21.55 Az operaházi zenekar. — 23.10 Heincínaavn Ede jazz-zenekara, énekel Klinger Aurél. - 0.05 Hirek. BUDAPEST II. 18 Suki Tóni cigányzenekara. 18W) Nagy Józscr előadása. — 19 Suki Tóni cigányzenekara, - 19.15 Dr. "Wagner János előadása. - 20 Hiiek. — 20.25 Hanglemezek. 12 Onuepl liangverseny. 13.15 Déli zene Stuttgartból. — 11.10 Mű-vészlemezek. - 15.30 Cornelius dalok és Schumann művek zongorán. — 10 HCísfell fürdőzenekara, BfiCS. 18.20 l-lgar: Királyság, előjáték. — 20 Dalok és zenemüvek. — 22.30 Bá-dlózenokar. — 23 München éjféli hangversenye, A gazdatársadalom figyelmébe a rendkívüli vagyonadó-beval-lások Ugye Folyó évi junius hó 2-án lépeti életbe a honvédelem és a közgazdaság fejlesztéséről, egyes népjóléti beruházásokról s ezek költségeinek fedezéséről szóló 1938. évi XX. törvénycikk. A törvény érteimében az 50 ezer pengőt meghaladó tiszta vagyonnal rendelkezők egyszeri beruházási hozzájárulást vagy egyszeri rendkívüli vagyonadói tartoznak fizetni a beruházási költségek fedezése céliából. A törvény és a törvény végrehajtása tárgyában rövidesen megjelenő rendelet tüzetesen kö rührja az egyszeri beruházási hozzájárulás alapját képező vagyon értékének megállapítási módját, a bevallás formáját slb. Az egyszeri beruházási hozzájárulás\'első részletét október hó 1-én kell befizetni. Valószínű tehát, hogy a bevallást julius hónapban, de legkésőbb augusztusban be kell nyújtani. Igen nagy érdekek fűződnek ezen körülményes és i\\agy körültekintést igénylő munka elvégzéséhez. F.ppen ezért kamaránk elhatározta, hogy adóügyi és számtartási osztálya utján készséggel segítségére siel az érdekelt gazdatársadalomnak. A szükséges felvilágosításokat bár- ki kívánságára megadjuk és a bevallási kívánságára csupán készkiadásaink megtérítése ellenében elkészítjük. Az ily irányú megkereséseket julius 15-ig kérjük Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara, Kaposvár cimre mejj küldeni, mert a későbbi jelentkezéseket már nem vállalhatjuk. A mlnta-lrágyatelep építési akció bejelentési határidejének meghosszabbítása Hirl adtunk már arról az Alsódunántuli Mezőgazdasági Ka-mara^értesitése alapján, hogy a földművelésügyi minisztérium a folyó évben a mini a-t rágvalele-pek éj)ilését segélyezi. Lzuttal is közöljük, hogy egy-egy községből csak egy gazda kaphat segélyt. A sorrend megállapításánál elsősorban a mezőgazdasági szakiskolái, téli gazdasági iskolát végzett gazdák jönnek figyelembe. Amennyiben közsé-genkint egy-egy ilyen nem jelentkezik, ugy a tűzharcosok és rokkantak részesülnek előnyben. A minta-trágyatclcp segélyt a 10--21 kai. hold birtokon gazdálkodók nyerhetik cl. Amennyi ben ilyen nem jelentkezik, ugy fiagvobb földbirtokkal rendefc kező kisgazdák is megkaphatják a 100 P segélyt mintatelep megépítésére. A jelentkezési és építési határidő kérdésében a Kamara kérelmére a földművelésügyi minisztérium előző rendelkezését olyképpen módosította, hogy a 100 pengő segélyben részesülő gazdáknak a méretezett rajzban előirt anyagot meg kell vásárolni és a minta-trágyatelep építését meg kell kezdeni és azt legkésőbb folyó év augusztus hó 10-ig befejezni. Minden egyes, az akcióban részesülő gazdának a községi elöljáróság utján kell igazolnia azt, hogy augusztusi 10-ig a trágyalelep építését befejezte. A minisztérium a bejelentési határidőt meghosszabbította. Ennek megfelelően az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara uj jelentkezőket folyó évi julius hó 5-ig elfogad. Jelentkezni lehet a községi elöljáróságoknál is, akik a bejelentést továbbítják-a Kamarához. (—) Értéktelen gyümölcsfákat neín érd*. ues megtartani, lianem ezeket oltsuk át nemei fajtákkal. At-olínnl nyáron is lelx\'t. Errő\' a nyári oltásmódról, azonkívül a kajszi guta-üléséről, a diólevélrozsdáról a méh, baromfi, virág, zöllség ós szőlőtermesztés aktuális teendőiről stb. ir • A Magyar (lyümöl-s. legnjabjb száma, inelybőtt a ?.alai Közlönyre lii-vatkozva ingyen mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Budapest, IV., (ler-lóczy utca 11. A fejfAjás és a migrén, akkor, ha ezek a bé\'mü tödés és a gyomor-emésztés zavara ból erednek, gyakran már egy kis pohár természetes .Ferenc József keieiüviz használata után is megs?Unnék. Kérdezze meg orvosá\'. Hölgyeim ! Vásároljunk Schütz-ruhátf Divatos, Ízléses, olcsó. ZALAI KÖZLÖNY 1938. junlut 22. Frank M Manó, valamint gyermekei: Frank P4I, dr. Frank Károly és Frank Mária fá|da!omlól sújtva tudatják, hogy felejthetetlen jó felesége, illetve édesanyjuk Frank M. Manóim az. Schönwald Hertuln éleiének 49-ik, házasságának 29 ik évében folyó hó 21 én hirtelen elhunyt. Drága halotlunka\' folyó hó 22-én, szerdán d. u. l/*6 órakor helyezzük örök nyugalomra az izr. temető halottasházából. Nagykanizsa, 1938. jun. 21. Réaxvétlátogatáiok mellőzését kérjUk. — Kevesebb ruhát kell csináltató*, ha a szövet szín gyapjúból készült, mert üz évekig tart és mindig szép. Csak a szövet cslnálója fudja garantálni, hogy a szövetben csak természetes szingyapju van. A magyar uricsaládok részére évek óta szállítja angolosan gyártott kiváló szöveteit közvetlenül, ruhánként ls elsökéztoöl a Trunkhahn Posztógyár, Budapest, XI., Lenke ut 117. Még ma kérje a szövetminták költség-és kötelezettségűtentes elküldé\' ót. Nem fog csalódni, liánom évekre szóló megtakarítást ér él. A kollekcióban rengeteg elismerést is olvasliat. LecjuJABSJF A csütörtöki "minisztertanács foglalkozik a kinevezésekkel és előléptetésekkel. A jelek szerint, többezer tisztviselő lép elő, illetve kap valamilyen cimct. • Paraguay a Népszövetséghez intézett levelében . bejelentette, bog ykilép a hágai állandó nemzetközi biróság kötelékéből. Valószínűleg ezzel akarja elejét venni, hogy Bolíviával való incidense a hágai biróság elé kc-rfiljön. • Az Aero Szövetség ifj. Horthy Istvánt elnökévé, József főherceget pedig örökös diszelnökévé választotta. • A Felvidék déli répzein a va-suli állomásokra már régen vissza kellett volna helyezni a magyar helységnév-táblát. A táblák átfestését és kicserélését most végre megkezdték. .MoztasMomf dolgozta!" Kiadja a laptülajdonos Közgazdasági Részvénytársatág Nagykanizsán. Ptlelós kiadó t Zalai Károly. Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. szám, (Folytatás az l-aő oldalról) Végre egyetértés I \' London, junius 21 A bencmavatkozási bizottság clbi-zottsága ma délelőtt 11 órakor ftléit tartott. A kiszivárgott hirck szerint az albizottságign egyetértés jött létre az önkéntesek visszaszállítására vonatkozó indítvány tekintetében. Bővebb jelentós azonban lapzártáig nem érkezett. A máltai látogatással megkezdődött az angol-olasz tengeri barátkozás London, junius 21 Az angol király ma éjszaka Pli-muthba érkezett. Ma délelőtt felszállt a kirájfy és kísérete q Nelson óriás csatahajói a, az angol flotta vezérhajójára, hogy részt vegyen a 18 órás lengcri hadgyakorlaton. A Nelson az egész angol hadiflottát a nyílt tengerre vezelte ki és megkezdő Jölt a nagy llottagyakorlat. i Az angol és olasz tengeri haderő barálkozásának jeléül egy olasz hajóraj ma megérkezett Multa kikötőjébe, ahol ünnepélyes kii bőségek közt fogadták az olasz flotta képviselőit. Az angol-olasz tengeri barátkozást bevezető látogatás 3 napra terjed. Eredménytelen szembesítés a Fő-utcai bankrablás ügyében Budapest, junius 21 A nemrégen történt budapesti álarcos bankrablást\' kísérlet, a mely a Fő-utcában történi, még \'mindig kiderítetlen. Az ügyegyik gyanúsítottja Bund Adolf Vasesztergályos, akit előállitoldták a főkapitányságra. Kiderült, hogy már nyolc ízben volt büntetve, jelenleg is más ügyből kifolyólag körözés alatt állott. Ma reggel kivitlék helyszíni szemlére a Fő-utcai bankfiókba, ahol-szembesítették a bank tisztviselőivel, hangpróbát is tartották vele. Az eredmény azonban negatív. A bank személyzete nem ismert rá ])enfie az álarcos betörőre sem a hangpróba, sem a szembesítés alapián. Bund tehát nem azonos a Fő^-utcai bank rablóval. Kiírták az abádszalóki választást, Matolcsy Mátyást a Ház kiadta az ügyészségnek A szesz-jovaslatra kimondták a sürgősséget — A székesfehérvári országgyűlés a Ház napirendjén \' Budapest, junius 21 A képviselőliáz ma délelőtti ülésén minden párt egyhangú lelkcsodé.ve melleit megkezdték tárgyalni a Szent István év emlékére Székesfehérvárott tartandó képviselőházi ülésről szóló törvényjavaslatot. Napirend előtt Korniss (iyula elnök ljcjelcirtet\'e, hogy Losonczy István, akit Hajdú vármegye és IK\'bmen főispánjává neveztek ki, lemondott abádszalóki mandátumáról. A válasz-tások kiírására megtörténlek az intézkedések. A kir. főügyészség felhívást ínté-fcett a Házhoz, Oiogy adja ki Malolcsy Mátyás országgyűlési képviselőt, aki lelten a Tápiószcntmártonban mondott beszéde miatt eljárást kell indítani. A Ház az eljárás megindítására a" fci-Halalmazást megadta. Beterjesztették ezután a \'szeszmono-póliumra vonatkozó törvényjavaslat bizottsági jelentését. A javaslatra u Ház kimondta a sürgősséget. Több nemzetközi egyezményre vonatkozó javaslat szere|>clt még tárgy, soron. 1 Bátérick ezután a napirenden lévő javaslat tárgyalására. Az előadó ismertette Szent István király államalkotó és történelmi nagyságát és jelentőségét\'és a bizottság jelentését a javasla. tot ille\'őleg. Tasnády Nagy András előadói beszéde után Korniss Gyula, Sigray, Ernszl, Tildyv Mcizler, Csík ós Bussay képviselők szólallak fel. Valamennyien elfogadták a 3avasltot és méltatták Szent István nagy ország-épilő munkásságát. A javaslatot elfogadták, májd elhatározták, hogy holnap a szcszegyed-árusításról szóló javaslatot tárgyalják s ezzel a Ház mai ülését be is fejezte. Molnárok figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapunk nyomdájában. A KÉT SZÍNBEN HASZNÁLHATÓ KIFORDÍTHATÓ „FREGOLI" SZABADALMAZOTT R E T I K Ü L hamburg bö.Rönd és bőrdíszmű " " szaküzletében kapható horthy miklós ut i. szám Almamoly,. szőlőmoly, pókhálós hernyók ellon Arzola vagy Darsln, Varasodás és lisztharmat ellon Sulfarol, AoiodH vagy Solbár. Kombinált permetczflszerek: Nosprasen fagy Totokil Rózsafák levéllelvei ellen PRORIKOL Védőszerek beszerezhetők: orszAg József mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. APRÓHIRDETÉSEK _allas J,liláiból való flut tanaiénak felveszek. Fenyvest György órás és látszerész-meiltr, 1\'4-ut fO 1766 Lóhoz li íiló Hgyes háziszolga lton-ml felvétetik Beleírni eígnél, Sugár-ul 53 ilgyeu, fiatal bajérónSt keresek kosztat aionnalra. Sugár, Alany János ulcs 12 1734 ■•járónit azonnali belépésre keresek. Fisnk, Csengery ut 3. 1771 FSaal tudó mindenest azonnal falveszek. Deutschné, Kiisly-u. 36. 36 4 polgárit végzeit Hu taaulónak felvétetik Kelemen Rezsó cégnél. 1776 Rendes b.Járólai házi leendők elvégzéséle felvesz Haláaz műteiem, Horthy Miklósul II. 177R adás vétel K.rálipársk kedvező részletre legolcsóbban kaphatók Vajda vaskarss-kadóaban. 1424 Egy faaai-AIJavItatt oldalkocsis Méray motorkerékpár réizletllzetésre ol csón eladó. Szabó Anlat aporlllztele. 1743 ■aaédisiataraa kerékpár üzemképes, |ó állapotban, olcsón eladó. — Havas. lakAs-Ozlethelyiséo lyliégel. utcsl lízlelhelylség. — Bővebbel Kiadó Király-utca 32. fakereskedés ht-Ivtség .Rózsa" gylljtőtelep. Karaaak kélssobás utcsl lakásl belvárosban iullua 1 re. Ajánlatokat .Olcsó bér- jelige alatt a kiadóba. 1774 különféle_ Aulótaszl (bérautó) uj áramvovalas legolcsóbban Ksulmsnn Manónál rendelhető. Telefonállomás 222. 4024 PótvlKBBÓra sikerrel tsnll éretUégi-zett fiatalember. Iváncslcs, Koasuth-lér 22. 1770 PaiUt keresek bélbe. Clm a kiadóban. 1763 Deáktér környékén raktórh.l,l.4g«t ketea Eislnger és Fischer 1TO Mindennapi levelezésből összegyűli"1 bólfaoat, régi vagy n] tömegeket, magyart és küllöldlt, (eloszlatott gyü|ttnié-nyeket bármikor megvételre keresek. -Barbarlta UK a Zalai Közlöny I. ski-kesztöie. Érdeklődni lehet telefon 78. » vsgy személyesen mlndennsp d. u. óra közöli. NiomatoU • t»alul»Jil<»o« KüiíUdísííl llíuvjoíUuaOí kitoíVDj.omdjíJiban N«íyk«uta4ii. I-elclís űiletvezetó Zalai KAiolf. 78 Cvfolyam 139. Mám. Nagylwnlis*, 1918. Junius 23 csütörtök Ar« 12 "11. ZALAI KÖZLÖNY *m5£S é* Usdótaivatal: PM 5 i f O L I T I K A I NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési árs: egy hóra * pengő 40 tllJ< Szerkesztőségi és kiadóhivatal! teleion. 78. a A Nemzet] Bank főlunácsa holnapra közgyűlést hívott össze. Közgazdasági életünkben rendkívül nagy jelentősége lesz ennek a közgyűlésnek, inert tárgyalni fogják azon a nemzet legfőbb gazdasági és pénzügyi szervének alapszabály-módosítását. Imrédy Béla szakavatott kézzel nyul ehhez a nagyjelentőségű \'problémához s az egész nemzet közvéleménye\' nagy örömmel veszi nemcsak azt a tényt, hogy az idők követelményéhez alakítják a Nemzeti Bank ügymenetét, de nagy bizalom is nyilvánul meg a közvélemény köréből, amit a miniszterelnök tapasztalt pénzügyi és gazdasági súlya váltott ki. A legkiválóbb szakember nyúlt itt reformalkotásokhoz. Célja az, hogy a jegybank a jövőben minél tökéletesebben alkalmaz"-kodjék az ország agrárjellegé-hezN Nem siklunk le mellékvágányokra, de az általános irány vezetés szempontjából le kell szögeznünk, hogy Imrédy Béla rövid miniszterelnöksége óta minden kormányzati mozzanatban eklatánsan domborítja ki azt a törekvését, hogy elsősorban a nemzet nagy többségét kitevő agrárlakosság érdekeit kívánja szolgálni. Ezt teszi akkor is, amikor a Nemzeti Bank alap szabályainak módosítása során a lehetőségek határain belül maradva, a legmesszebbmenő mértékig kidomborítja az ország gazdaságpolitikai érdekeit, amikor is a Nemzeti Bank főtanácsának junius 23-ára kitűzött közgyűlése tárgyalni fogja a-bankstatulum módosítását és kiegészítését. Az ebből folyó törvényhozási munka a lehető leggyorsabb iramban fog haladni, mert már junius 21-én belerjeszti a kormány a képviselőház elé a Jegybank reformjára vonatkozó törvényjavaslatot. A Nemzeti Bank részéről kiadott ismertetőanyag máris részletes közléseket tett arra nézve, hogy a kormánnyal történi megállapodások alapián milyen keretek között fog létrejönni az alaj>-szabályok módosítása. Mindenekelőtt ismeretes, hogy a Jegyj bank a jövőben sokkai intenzivebb tevékenységet fejt ki az ország gazdaságpolitikai életében, mint tette azt a múltban. Rendkívül nagy jelentősége lesz annak, hogy a Nemzeti Bank a jövőben különösen a mezőgazdasági hitelellátás terén folytat majd intenzivebb tevékenységet. A gazdaközönség régi kívánsága fog valóra válni azáltal, hogy az uj alapszabályok szerint a Nemzeti Bank a mezőgazdasági termelési váltókat is leszámítolhatja, éspedig azokat, amelyeknek lejárata kilenc hónapig terjedhet. Nagy hatással lesz a magyar gazdaságpolitikai életre a A szovjet már nem tud útjába állni a spanyolkérdés békés megoldásának Olaszországnak már csak két dandára harcol Spanyolországban Kiürítik a Baleárl-szigeteket is Valencia, junius 22 Az általános inunkásszövetség felszóllitotta a szakszervezeteket hogy minden egyes tagjuk korra és te/>ti állapotra való tekintet nélkül vegyen részt a város megerősítési munkálataiban. A nyilvános és szórakozó helyeket mind bezárták. A vállalatok és üzletek reggel későbben nyita-nak ki, hogy alkalmazottaiknak maradjon idejük a közmunkák ban való részvételre. Bnrgos, junius 22 A francia kormány a volt baszk kormány tulajdonában volt 72 hajónak, amelyek korábban az Atlanti öceán kikötőibe menekültek, megengedte a csatornán yaló átkelést. 1 Páris, junius 22 A francia kormánykörök örvendetes és nagyfontosságú jelentőséget tulajdonítanak a sem- legességi bizottság keddi megegyezésének. Remélik, hogy a ;megegyezésnek a gyakorlati eleibe való átültetése sem fog akadályokba ütközni. A szovjet most először nem igyekezett megakadályozni a megegyezési, mert maga is látja, hogy ezt a játszmát elveszítette. London, junius 22 A Daily Mail tudósítása szerint az angol kormány reméli, hogy Spanyolországba még junius vége előtt elulazhatik az önkéntesek elszállítását lebonyo litó bizottság. 25 ezer olasz önkéntes már elhagyta a harctereket és már csak két olasz dandár harcol a nemzetiek oldalán. Az önkénteseknek a harcvonalból való kivonásához Franco tiíbornok is \'hozzájárult. Olaszország haladéktalanul kiüríti a Baleari szigeteket is, hogy azután az anyol - olasz egyezmény mielőbb életbeléptethető legyen. Tegríáp este 7 óráig tartott a döntő jelentőségű tanácskozás London, junius 22 A spanyol polgárháború elszigelelé-séic ülakult bencmavatkozási bizottság kedden délelőtt déli 1 óráig, délután 5 \'órától este 7 óráig tartó tanácskozáson megálla|H)dolt az idegen önkéntesek hazaszállításának kérdésében. Szer-dán már csak elszállítás költségeinek lendezéséről folytatják a-(tanácskozást. Jóllehet a hivatalos körök egyelőre sürü titoktartás homályába burkolóznak, az u lur került nyilvánosságra, liogy Kagan szovjet ügyvivő kijelentette, hogy a szovjet megvizsgálta az ellenőrzésre vonatkozó javaslatot. Ezt a javaslatot nem tekinti ugyan kielé- gítőnek, de hajlandó azt elfogadni. Ez a kijelentés arra mutat, liogy "z angol tervet egy hangú lug elfogadták. A késő esti órákban hivatalosan megerősítették azt a hírt, hogy az albizottság ogylmngulag jóváhagyta az önkéntesek elszállítására, u korlátozott liadvisejői jogok megadására s a szárazról lies tengeri ellenőrzés visszaállítására vonatkozó határozati javaslat teljes szövegét. Az esti lai>ok nagyon bizakodóan Ítélik meg a helyzetet ós biztosra veszik, liogv mind a s|>any< l nemzeti, mind a vörös kormány, hozzájárul nz önkénteseket megszámláló bizottságok Jegybank ama uj feladatvállalása is, mely által a jövőbeni résztvesz a nviltpiac hitelműveleteiben is. Mindez azt fogja eredményezni, hogy a Magyar Nemzeti Bank a jövőben sokkal rugalmasabb szervezetté válik, a magyar gazdaságplitika egyik legfontosabb területén, a hitelellátás terén, jobban fog alkalmazkodni az élet gyakorlati követelményeihez és -a devizapolitika segítségével még inkább meg fog tudni felelni a nemzetközi fizetési forgalomban felmerülő \'szükségleteknek. Üt azonban meg kell állnunk, hogy leszögezzük a Nemzeti Bank legfőbb vezérlő elvét. Azt az el- vet, amelyik mindennél fonto-sabb és mindennél nagyobb feladatol ró erre a mindannyiunk pénzintézetére. Gondoskodni fog továbbra is éppen olyan mértékben ,mint lette a múltban és a jelenben, a pengő vásárlóereiének szilárd és megingathatatlan fenntartásán. Ezt a szempontot nem homályosítja efy vagy nem degradálhatja másodlagos szerepre semmiféle más szempont. De amikor ezt hangsúlyozzuk, teljes tudatában vágjunk annak, hogy olyan jól megalapozott a mi Nemzeti Bankunk, s oly kiváló szakférfiak vezetése alatt áll és olyan bankstatummal rendelkezik, kiküldóséliez. A számlálás szükségké-pCn a harcok félbeszakításúlioz vezet és Chambe lain mindent elkövet, liogy rábírja a küzdő feleket, liogy ezt u szünetet fegyverszünetté bővitsók ki. Hcmélhető, hogy az önkéntesek ol-szállítása, lm minden simán megy, hat-nyolc hét múlva annyira élőit;-lulad, hogy hutályba lehet léptetni az angol-olasz egyezményt. Japán háborút Qzen Kínának . . . London, junius 22 Japán repülök az éjszaka újból bombázták Kanton városát. A bombázásnak 30—-40 halottja van. Tókió, junius 22 A japán kormány javaslatot terjeszt a Irón elé, hogy Japán üzenje meg a háborút Kínának. Ezzel akarják ugyanis semlegességre kényszeríteni a hatalmakat, amelyek Kínának segítséget nyújtanak a hadviseléshez. KIZAHTAK a Keresztény Községi Pártból Mohaupt (í.vula fővárosi törvényhatósági bizottsági tagot, aki C.sik Lászlóval együtt beló|>ett u Szálusi-llubay pártba. A VAtlYONADO bevallásának határideje julius 31. A bevallás módjáról a hivaüilos lap hétfői száma közöl részletes tudnivalókat. A KINEVEZÉSEK csütörtökön ke. rülnek minisztertanács elé és jövő lié. hogv mindezek a körülmények csalhatatlanul ós cltántorithatal-lanul megőrzik legfőbb hivatásában. A lnagyar közvélemény, de elsősorban a mezőgazda lakosság hálás szívvel fordul a miniszterelnök felé, aki nemcsak szerzett tapasztalata alapján, de a szükséges követelmények felismerésével is, törvényjavaslattal áll elő, amelyik megreformálja a Magyar Nemzett Bankot s az ebből folyó előnyöket annak a társadalmi dolgozó rétegnek \'juttatja, amelyik kenyeret termel a nemzetnek s valóban megérdemli, hogy ahol lehet, nehéz munkájában\' köny-nyitéseket érezzen. ZALAI KÖZLÖNY t«n jelennek meg folytatólagosan a hivatalos lapban. GRÖF MAJLATH GuSXláv Károly, Erdély püspöke érseki elmet kapott a pápától, aki egyben betegségére és kontra való tekintettől u kért felmentést megadta. SZENT ISTVÁN szobrát a váruie-gveliáza elölt állítják fel Szckesfchér-várott. A\'VALOGATOTT magyar labdarugó csapatot hazaérkezésekor 8000 főnyi tömeg ünnepelt^ a Keleti pályaudvaron. Közben zajos tüntetések játszód-Ink lo dr. Dietz szövetségi kapitány ellen. A kapilányt rendőri fedezet ke-rrtlŐ nlon kísérte haza. A lantelőket lovas és gyalogos rendőrök oszlatták szét. MEGFOJTOTTA alvó feleségét Ilo-lemir Márton i>cstszenlerzsébeli munkás. Hat hónapi börtönt ka]>ott. A HERCEGPRÍMÁS elismerését fejezte ki a magyar rádiónak az eucharisztikus kongresszus páratlan sikerű közvetítéseiért. CSÖKKENTIK a sztár-gázsikat, rcn dezik a színész-fizetéseket a pesti színházaknál. LOVASTÓL a Dunába fordult az ujpesti rakparton egy deszkával megrakott szekér. Embert, állatukat kimentették. A KALAPACSOS gyilkost, Mótus József óbudai szabómestert a törvényszék 5 évi fagy 1 uízra Ítélte. Az asszony kötelessége törődni azzal, hogy bélmökodése rendben legyen, amil pedig ugy érhet el, ha regge\'enként éhgyomorra egy félpohár természetes „Ferenc József keierüvizet iszitr, amely enyhén és kellemesen, pontosan és biitosan srabályozza az anyagcsere folyamatát. Kérde?ze meg orvosit. FRANCIA LfiPfiSEK történtek ul ból Prágában u nemzetiségi kérdés békés megöl lása érdekében. KEMAL török köztársasági elnök leányának repülőgép a bukaresti rc-pülŐnaiion megsérült. :)0 HALOTTJA van egy Bresztli. tovszk közelében történt komp-szerencsétlenségnek. A túlterhelt komp padlója beszakadt. MEGSZÖKÖTT a Vasgárdának C.sik-szeielán internált alvezére, Gantacu-zino egy társával együtt. Harmadik társukat szökés közben az őrség golvó-ja találta. 18 NEMET KGM ügyében folyik a tárgyalás a newyorkl bíróság előtt. 20 MILLIÓ frankot irányoztak elő az angol királyi pár párisi látogatásának költségeire. LEZUHANT Nizza melleit egv fran. cia katonai hidroplán. Négy utasa meghalt. VISSZAESETT egy hatodára az amerikai vállalutok nyeresége. FRANCO kormánya julius 1-től megkezdi a külföldi kölcsönök kamatszolgáltatását. UJl OFFENZÍVA indul Cartellon körül. Alleante város ugy megtelt mene-kiiltekkel, hogy zavargások törtek ki a tömeg között, melynek ellátása lelte letten né vált. KITOLONCOLJAK Cserno-vitzból az állampolgársággal nem biró zsidókat, a város zsidóságának 11 százalékát. A I.OII VB H-BAN pndlástüz \' volt, tetőjavitó munkálatok közben. A muzeumi anyagban kár nem törtónt. NEMET KATONA zsidónál nem bérelhet lakást. POZSONYBAN a városszépítő egyesület (elállítja Petőfi Sándor szobrát. A frontharcosok közvéleményt Irányító munkájának harmadik állomása volt a szombathelyi seregszemle A nagykanizsai főcsoport disz-szakasszal vett részt a dunániuli nagytáboron Lélekemelő ünnepsége volt a dunániuli frontharcosoknak a szombathelyi nagyláborozás. Az Országos Frontharcos Szövetség központjának felszólítására a szombathelyi főcsoport táborba hívta Dunántúl frontharcosait, akik a hívó szóra tömegekben mozdultak meg és kora reggeltől ké ő es-tig visszhangzottak Szombathely utcái a formaruhás és i>olgári ruhába öltözött frontharcosok bátor, biztos járásától. , A nagykanizsai frontharcos KJcso-l>ort főnyi formaruhás szakasszal vett részt az ünnepségen. Heggel 8 órakor érkezeit meg a nagykanizsai szakaszt vivő vonat Szombathely állomásra, majd rövidesen a zalaegerszegiek i autóbuszokkal utimik a sok vas-megyei. Városokról, kis falukból vonultak l>c formaruhás esapuiok,-,„magukkal hozva a falu tiszta levegőjét, becsületes magyar érzésüket és élni takarásukat. I) órakor futott be a budapestiek külön vonata a frontharcos zenekarral, zászlós és törzsszázaddal. Zászlóa Ujakba csoportosj^-n 10 óra után indult meg a hatalmas tömeg az állomás előtti térről, a Fő térre, ahol a tál)ori oltár ós szónoki emelvény, majd a katonai és polgári előkelőségek tömege várta az ünnepség kezdőiét. ötezer magyar frontharcos lába alatt dübörgött Szombathely utcája, amikor pélJás, katonás rendben zene-iuirokkal felvonultak a frontharcos zászlóaljak, ötezer, harcokban edzett „\\ frontharcosok rászolgáltak arra, hogy most már ők diktálhassák a tempót" magyar katona mutatta orejét a nyugati végről, tanújelét adva, hogy a kani és vér jogán midet akar az országban. Amerre elvonult az impozáns menet, a járdákról, ablakokból hafl inas tömeg nézte 6* ünnepelte a front-, harcosokat. Amikor a felvonulás berej. /ő lölt, a Himnusz hangjai melleit megérkezett gróf Takách Tolvay József, az Országos Frontharcos Szövetség elnöke vezérkarával és vitéz Horváth Róbert dr. .premontrei kanon >k a tábori oltár elölt inegkezdte a tábori misét. Enr.ek végeztével kezdő lőtt a \' frontharcos nagygyűlés, melynek beszédeit megafonok továbbították a lőtér minden részérő. Korponay Ede vasvármcgyet vozctőliszt megnyitotta a gyűlést, majd a levente zenekar Hiszekegye után vi-téz Takách Tolvay József országos elnök betegen, lázasan ljár, de frontharcos kitartással meleg szavakban köszöntötte Horthy Miklós kormányzót 70. születésnapja alkalmából, amire a frontharcos tibor frontharcos köszöntéssel <frontl hujj hajrá! -val éltette örökös vélnökét, a kormányzót. Dr. Szily Ferenc vasmegyei elnök bejelenlése után vitéz Mándoky Sándor tábori főesperes lélekbe markoló imát mondott azokért a frontharcosokért, akik életüket áldozták a hazáért. Az ima után dr. Szily Ferenc üdvözölte u megjelent vendégeket és frontharcosokat, Jlll|NtlU,kHllllHlk»s! Kertész Elemér, az Országos Szövetség ügyvezető alelnök foglalta el a szónoki emelvényt. Beszédét Imrédy Béla minisztcielnóknek a frontharcos eszmék mellett tett hitvallásával kezdte. Ezen eszmék diadalra juttatása érdekében a fronttaf&josoknak raj vonalat kell állanluk — i mondotta — u trianoni luitárlól a trianoni határig, de azokon is tul a szentisváni határo-kig, a belső rend és fegyelem jegyében, liogy megszűnjék u. frontharcosokkal szemben eddig megnyilvánult igazságtalanság az egész niügyar h:1zu felvirágzása érdekében. Ezt a *küzde\'l-niel («Mik ugy nyerhetjük meg, lm bajtársi összefogással, a fiatalokat és az egész magyar társadalmat magunkhoz ölelve vonul fel egységesen az egész magyar frontharcos tibor. A frontlmrcosok rászolgáltak úrra, hogy most már ők diktálhassák u tempót, akik véien, tűzön, szenvedésen keresztül becsülettel, tisztességgel szolgálták az Isten, haza, vallás és erkölcs esz-inéit, liogy ezeken az alapokon épülhessen fel a keresztény Magyarország második ezerévé. Korponay Kde élénk helyeslés közijén terjesztette elő a frontharcos követeléseket: Adassék ki sürgősen a tűzharcos tőrvény végrehajtási utasítása, — a tűzharcosok mentcsíttesenek a rokkantadó fizetése alól, — a jövedelem és vagyonadónál tekintet nélkül azok összegére, engedélyeztessék a tűzharcosoknak tízszázalékos kedvezmény, — állapíttassák meg megváltási összeg a vitézségi érempótdijak helyett és ez tlz évié felosztva legyen az állammal 1038. junius 23 Fürdőszoba berendezéseket kedvezd részletre legolosóbban szállít MENDLOVITS szemben fennálló köztartozások ki. egyenlítéséi* rorditható, - fizettessék ki készpénzben a hadikőlcaönök szc. génységi bizonyítvánnyal rendelke>6 tűzharcosoknak, a többiek pedig a hadlkólcsőnök kamatösszegét fordit. hassák a kincstárral szemben fennálló köztartozások fízelésére, — a MAV adjon a fő soport-elnökség^k utján évenként két 50 százalékos kcdveznié-nycs utazásra Jogositó igazolványt a tűzharcosoknak, — legyen ingyenes a tűzharcosok harctéri eredetű bfteg. ségének kórházi gyógy kezeltetése, — létesítsenek kishaszonbérleleket, illetve örökbéi leteket a vagyontafcn, ilh\'lve tör|>ebirtokos tűzharcosok számára, — foglalkozási ágra való tekintet nélkül mentesítsék a család nagyságálio/. méri arányban a tűzharcosokat a lisztfor-guliiii adóváltság fizetése alól, — a/, egyszoba-konyhás csabidi liázak tulaj, donosai számára biztosított adóelengedést terjesszék ki foglalkozásra való tekintet nélkül minden ilyen kis családi házzal rendelkező tűzharcosra. Hozzátette: ha a tűzharcosok ezt, a kcnyérfrontjáJ} megindított harcukat győzelmesen fejezhetik be, annak az egész ország hasznát látja, h« elbuknak a küzdelemben, anuo.k az egész magyar luua fizeti meg a súlyos árát. Utána dr. Hajnóczy Béla, Szombathely város országgyűlési képviselője, majd vitéz Tóth András országgyűlési képviselő szólalt fel. Dr. Fülöp Qyörgy a nagykanizsai frontharcosok vezető-tisztje lelkes szavakban, a fiatalság frontharcos szellemű nevelését sürgette. Amikor mi a liarctéren vollunk — mondotta — gyenge asszonyi ke. zek vezették a gyerekek nevelését, igy nem tanulták meg azt, hogy előbb kelt tudni a parancsot teljesíteni és csak azután parancsolni. No törtesse-nek tehát ma rögtőn a YOzérl pálca után, Imnem tanuljanak meg előbb parancsot teljesíteni, engedelmeskedni. „Nem agitátorokra van szükség, hanem magyar és keresztényi tettre kész férfiakra !M Vitéz Martsekényi Imre országgyűlési képviselő uta\'t arra, liogy a frontharcosok ezúttal harmadszor sorákoz. nak fel u parancs teljesítésére. Meg kell most szűnnie minden szájhőskó-désnek, mert lia nem csinálunk az adott pillanatban újra történelmet, el-söprik a magyart Kurói>a térképéről. Ezért kell átvennie a frontharcosoknak a magyar közvélemény Irányítását, ami niogilleli a frontharcosokat, akik könyörtelen halál előtt vizsgáztak le irányításra hivatottságukból. Itt tanulták meg, liogy csak ,annak van joga pa ni tusolni, aki előbb megtanult engedelmeskedni ás önmagát fegyelmezni. Az önzés és egyéni tülekedés elli|K>rju a közérdeket. A nemzetnek ma sem agilátorokra van szüksége, ha- Elfeuétttl, im«4t kibpuilfattsui, btlfcg iittaKfiiivii. itattat! ijittztittfatnl i\\Méun ftat y SLATINA RADENC1 ^^r — a Jugoszláv Nauheim — iwh Európa második legerő.ebb természetes szénsavai gyógyfürdője. Tökéletes modern kondort, 350 szoba, közöttük 180 újonnan épült, folyóvízzel. A legmodernebb fizikális b- rendezkedések, masszázs-készülék fogyókúrákra. 17 forrás ontja a fürdő- és ivókúrákra alka mas gyógyvizet I Kávéház, kárzene, Jazz, tánc, szakszerűen vezetett diétás konyha, fedett csarnok, újonnan épült Ivócaamok A legideálisabb és legtökéletesebb berendezés mellett mégis felette olcsó:, 20 napos pausálkúra, amely magában foglalja: szabad választás szerinti szobát bármely szállóban, teljes ellátást, kívánatra diétát is, az összes adókat és illetékeket, kétszeri orvosi vizsgálatot, az orvos által előirt kiváló gyógyfürdőket julluibin éa auguaituabau 2400 dinár, uapteaib«rb«n 1600 dinár. Kérje még ma a fürdőigazgatóság magyar nyelvű kimerítő prospektusát. PelvIMgotltáMftl aiolgil, * jujjotiliv lOrdövIiumot intgutril *i gondoakodlk k01l»4g«l álutaláaáról a htviUlot JugostlAv Mrdólroda Budapeil, V., Doroflya-u. U, valamlal a gyógylnlfitl IgaigatóaJga Murakarmturon 41 athány dta alatt StaUaa K«d«B<ltxn van I SLATIHA BAfH^ICI. nem mag>ar, keresztényi tettre kész férfiakra. A földművesnek, munkásnak ós a belőlük sarjadzott iparosnak és kózéjioszlálynak megerősödése a legjobb honvédelmi beruházás. A frontharcosok nem a magántulajdon szentségén akarnak rést ütni, hanem a legtökéletesebb magántulajdonnak, sok millió magyamuk az életét akarják megmenteni. Vigyázzanak, akik igyekeznek a magyar társadalom sorait megbolygatni, akik a politikai vagy társadalmi fellángolás tüzénél akarják megsütni a maguk peosenyéjét, meg ne égessék magukat a frontharcosok lelkesedésének tüzénél. A tőszomszédságunkba került nagyliatalom párszáznyi vagy ezernyi, szigetként élő németajkú magyar kedvéért n©in fogja 14 millió magyarnak a barátságát kockára tenni. Akik az ellenkezőlét Idrdentik, csak zavart akarnak kelteni. Vitéz Galjóczy Kálmán zárószavai-vall ért véget a lelkes nagygyűlés, majd a Himnusz elluingzása után kemény vezényszavak hallatszottak, megkerdŐ-dölt a díszszemle. Vitéz Takách Tolvay József országos elnök 5s "a megjelent előkelőségek előtt dübörgő disz-menetben vonult el az ötezer. frontharcos büszkén tartott fejjel, példás fegyelemben, elélieg tartással, dobbanó léptekkel. 1938 junius 23 A nagykanizsai frontharcosok sza. kasra fájó szívvel hagyta cl Szombathely városát arra a közönyre gondolva, ami Nagykanizsán a frontharcosok lelkét megüti. Mily büszkén vette fel ős Járt.kelt formaruhájában • Budapest, Szombathely stb. tarosok, falvak frontharcosainak tőmoge, büszkén veltc fel azt a legelőkelőbbtől a legegyszerűbbig, a lcggazdugabbtól a legszegényebbig, mily lélekemelő volt látnni az egyforma öltözetben a deres Tejeket, a munkától görnyedt hátakat, mert nem volt köztük különbség, csak magyar kötelességét tcljesitő frontharcos. ( Szerda BUDAPEST I, 17 Dr. Halász Gábor előadása. — 17.30 Zsögön I.enke énekel. — 18 Ma-kay-Hollósy Béla előadása. — 18.15 Sukl Tóni cigányzenekara. - 19 Külügyi negyedóra. — 19.15 Kedvilt lmng-lemezek. — 20 «Poinpéji végnapjai. Hangjáték 3 részben, -r- 21.30 Hírek, időjárásjelentés, i— 21.55 Az operaházi zenekar. — 23.10 HehKfostin Ede jazz-zenekara, énekel Klinger Aurél. — 0.05 Hirek. BUDAPEST II. 18 Suki Tóni cigányzenekara. — 18^0 Nagy József előadása. — 19 Suki Tóni cigányzenekara. — 19.15 Dr. -\'Wagner János előadása. — 20 Ill-rek. — 20.25 Hanglemezek. 12 Ünnepi hangverseny. — 13.15 Déli zene Stuttgartból. — 14.10 Mű-vészlemczck. — 15.30 Cornciius dalok és Schumann müvek zongorán. — 10 Hcrsfeld fürdőzenekara. BftCS. 18.20 Elgar: Királyság, előjáték. -20 Dalok és zenemüvek. — 22.30 Rá-diózenckar. — 23 München éjféli hangversenye. \\ Csütörtök budapest l 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hiiek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 11.20 A .Hangya 10 éves jubileumi kongresszusa. — 12.30 llirck. — 12.40 A rádió szalonzenekara. — 13.20 Időjelzés, időjárás-jelentés. — 13.30 Hangleemzek. — 14.35 Hírek. — 14 50 A fádió műsorának ismertetése. — 15 Arfolyamhirek. — 10.15 Saieiláry Györgyné előadása. — 10.45 Időjelzés, hírek. 17 Dr. Gótli Endre előadása. — 17.30 Simouyiné Gróh Klára hegedül. — 17.55 Dr. Cs. Szabii László elől-adása. — 18.30 Az l. ltonyód gyalogezred zenekara. — 19.30 I)r. Wode.zky József előadása. — 20 Gitár.est — 21 Hitek. — 21.25 Farkas Jóska cigányzenekara. — 22 Időjárás jelentés. — 22.20 Dolmányt Ernő és Zathu-icczky Eüe zougora-l»egedü szonátákat ad elő. — 23.10 Haiczky László jazz-zenekara. — 0.05 Illrek. budapest il 17.55 Simouyiné Gróh Klára hegedül — 18.30 Felolvasás. — 19 Dr. Lé. derer Emma előadása. — 20 Hanglemezek. becs. 12 Szórakoztató zene. — 13.15 Köny-nyü zene. — 14.10 MüvőszK\'mezek — 15.30 Klasszikus zene. — 10 Szimfonikusok. v 18.30 Lemezek. — 19.10 Lemezek — 19.25 Közvetítés az operaházból. — 20.20 Tánczene. — 21 Hangképek. — 23 Stuttgart. — 24 FranfcfurU rá-diózenekar. „Dilaoitass, hon dilgoitiass!" EAlai közlöny Négy országon keresztül vándorolt, mig a kanizsai fogházig jutott egy román katonaszökevény Kalandos, négy országon ke- I resztüli vándorlásra leli pontot a nagykanizsai törvényszék tegnapi Ítéletével. A csendőrség ugyanis egy hónapok óta körözött román katonaszökevényt ál litolt elő a nagykanizsai ügyészségen. Pataki Istvánnak hívják a jóképű fiatalembert, aki erdélyi megszállt területről sző* költ át Magyarországra. 25éves, most katonaköteles, de a románok — vallomása szerint — oly rosszul bántak vele, hogy szökni kényszerüli. Magyarországra érve, sokat vándorolt, legutóbb Keszthelyen telepedett le, ahol hónapokig lakolt özv. Tamás Istvánnéfnál. Pataki azonban nem becsült0 meg magát, meri szállásadójának bezárt bőröndjét felfeszítette és önnél a zsebkendőbe csavar! pénz ellopta. A lopott pénzen Kőszegre utazott, majd át- szökött a határon Ausztriába. Itt sem érezte azonban jól magái és nem sokkal később tovább szökött a Felvidékre. A cseh hatóságok sem fogadták azonban tárt karokkal és erről csakhamar meggyőződött maga Pataki is, aki amikor látta az elkövetkezendő szomorú sorsot, kérte, hogy toloncolják vissza Magyarországra. Igy ál lelték a határon és a csendőrök meg sem álllak vele Kanizsáig. A nagykanizsai törvényszéken azonnal a bíróság elé került\'. Töredelmesen beismert mindent Géplakatos, de nem kapott állást, szeretett volna tovább utazni, azért lopott. Makáry tanácselnök, tekintettel a lopott összeg kis értékére, halheti fogházra ítélte Patakit, aki megnyugodott az Ítéletben és igy az jogerőssé vált. Kék róka Nem először láttuk kanizsai színpadon llerczeg Ferenc nagy sikerű színművét, a Kék rókát. \'Annakidején a bemutatókor e hasábokon hosszabban is foglalkoztunk e darabbal, amely tegnap is szép házat vonzott a színházba. Ha a Herczeg állal rajzolt világot, a >szemétdomb < elmélettel nem is írjuk alá, azt a módot, ahogy ezt a közönség elé tálalja, csak csodálni tudjuk. A berezegi szellem különösen az első kél felvonásban ragyog és pompázik, a harmadik felvonásban már csak megtört fénnyel emlékeztet az igazi Iler-czegre. Mindamellett igazi irodalmi nívójú darab és méltó finomságú előadás volt a tegnapi, amikor a közönség nyíltszíni: tapsai mulatták, hogy csakúgy élvezik a berezegi szellemet, mint a darab kanizsai bemutalójakor. Mert azok a nyíltszíni tapsok — a szereplőkön keresztül — Herezegnek szóllak. I)e kijutott a tapsból a szereplőknek is, meri a közönség valamennyit hosszas, lelkes és taiegértiennell tapsban részesig lette. Bár általában a vendégszereplő színészt szokás elsőnek említeni, a kritikus ezúttal kény leien Oroszlán Györgynél kezdeni a sort. Az ő alakítása volt a tegnap estí előadás meglepetése. A pompásan megrajzolt tudós-férj szerepében talán éle-le legjobb alakítását adta. Igaz, hogy ragyogásához Herczeg adta a szavakat, de például éopen Márai alakítása bizonyítja,hogy egy különben ragyogó szerep is szürke tud lenni, ha nem jó kezekben van. Oroszlán inogjál-, szólta a/A is, ami a sorok közt volt, Márai csak a szöveget Nép Moxgó. s*ordAn é* oafltartgkgw V. Két világsláger egy műsorban I Meller Rózsi nagysikerű magyar filmje BULLA EL Ml A főszereplésével ÉN VOLTAM! (Vallomás) Partnerek: Törzs Jenő, Uray Tivadar, Kiss Ferenc, Vaszary Piroska és Erdélyi Mlcl. II. Dumaa halhatatlan irodalmi alkotása Végzet asszonya Főszereplők: Greta Garbó és Róbert Taylor Figyelem I E kivételesen nagy — háromórás — műsor kezdete 5 és 9 órakor lesz. Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkal I A Zalamegyelek Bndtpesten Rákóoilut B8. Pompás uj kávéháza. Jánoa-vlté® sörözője, gyönyörű télikertje a főváros látványossága. Olcsó, kényelmes szobák, előnyös penzió-árak. Cigány: szegedi Farkaa Jóska. Jazz-táno: Vlrány swlng-oreheetra. MUlji m egyszer Db íj i M-l friomlta fcl. őszintén gratulál lunk Oroszlánnak e ragyogó alá kitásért. De kitűnő színész Mester Tibor is, aki szintén nem hagyja parlagon heverni szerepének leg kisebb mozzanatát, szavát sem* hanem becsületes színészi munkával magát az életet igyekszik ábrázolni. A barát ragyogó szerepével búcsúzott a kanizsai színpadtól és hozzátehetjük: őszinte sajnálatunkra. Nagyon fogjuk nélkülözni ezt a kitűnő színészt, mert a prózai együttes egyik nagy erőssége volt és a tegnap esti sikerben is igen) nagy része volt. Mellettük Dér Verát láttuk* Cecile szerepében. A ragyogó ési a két férfi között vergődő asz-szony szerepe feküdt Dér Verának, finom ,elegáns volt játéka és \'megjelenése egyaránt s sikerült jól érzékeltetnie a szerelmes asszony igazi énjét. \' Az operettekből előnyösen ismert, Jaczkó Cia, mint prózai\' színésznő is megállja helyéi, bár ooerettszerü játéka nem volt mindig stílszerű. Az egész előadás sün a, szép volt (dicséret érte a rendezőinek) a közönség őszintén élvezte a darabot és az előadást. A színházi iroda hírei (♦) GóLYASZANATÓBIUM — CSAK FELNŐTTEK RGSZÉHE1 Szerdán este a mindenütt népszerű Szilágyi—EIso-mann operettet mutatja be az együttes pompásan i>ergő előadásban. A Gólya-szanatórium nz operettmüfajban \'inkább a Ixjhózatot képviseli. Kacagtat szakadatlanul. Csütörtökön és szombaton este Ismét a Gólyaszanatórium van műsoron. (♦) CSÜTOBTOKÖN DÉLUTÁN 5 OBAKOB fillétes hclyárakkal kerül szinte az Orosz kémnő operettujdon-ság, az érdekes, izgalmas kémo[>erctt, (♦) PÉNTEKEN ESTE a legszebb Strausz-opcrett, a Legénybucsu kerül színre parádés előadásban az összes kedvencekkel a főszerepekben. (*) SZOMBATON DÉLUTÁN 5 ÓBA KOR UTÖLJABA — GELLÉBTHEGYI KALAND, Kőrössy népszerű operett-újdonsága van műsoron. (♦) VAS AB NAP DÉLUTÁN 3 \'órakor filléres l»elyárakkal a Kis király, Kálmán Iinro gyönyörű operettje, — délután 0 órakor pedig a Mezei pacsirta újdonság kerül szinre. (•) SZABADTÉBI ELŐADAS A STBANDPABKBAN. A színtársulat hatalmas gőzerővel készül az első szabadtéri előadásra, amikor Martos— Huszka gyönyörűséges operettjét, a Gül Babát mutatja be káprázatos kiállításban. A szabadtéri szinpad hatásának nagyszorü-sitésére a színtársulat kellő tedmikai felszedésekkel rendelkezik s igy valóban kivételes élményben lesz része a nagykanizsai közönségnek. A helyárak is az olcsó, rendes helyárak. 32 fillértől 100 fillérig. Ezek az olcsó helyárak bizonyára serkentőleg fognak luitni nemcsak a városi, de a vidéki közönség részvételére lst A színekben tOneuié- ÉALAi K0ZL0NV nyes fényhatása szenzációja lesz az estnek (iül Baba .rózsák kertje, de az o|>orclt minden egyes felvonása. A szabadtéri előadásra jegyek szer-\' dától kezdve előreválthatok. Kedvezőtlen idő cselén a színházban lesz az előadás. KvKULCSIVUK, Érdekes apróságok mindenfelől A KANIZSAI szezon ulán a színtársulat, julius elsejével kéthetes vendégszereplésre a megyeszékhelyre utazik. Zalaegerszegen a mozi helyiségében játszik szinház hiányában, de lervbevellek néhány szabadiéri előadási is. • SALAMON BÉLA 2. és társulata az idén is ellá\'o-gal Nagykanizsára. A pécsi színészek vendégjátéka ulán, julius 1-én lesz a kabaré est, amelynek műsorán személyesen fellép Szőke Szakáll is, az ismert filmkomikus. EGGERTH MARTA, 3_ a kanizsaiak állal is kedveli magyar filmszinésznő és férje, Jan Kiepura hétfőn ismét álutazoit Nagykanizsán. A kéthetes budapesti vendégszereplés után visszautazlak Olaszországba, ahol közös filmjükéi fijezik be. JUSZUF KEMAL 4. egyiptomi herceg Is Kanizsán járt. A herceg somogyi vadászaiokon vesz részt, mint meglriuk, de Somogybó! beruccant Kanizsára is és m< gtekintette a várost. f r JÓZSA DEZSŐT, 5 a kanizsai származású alléfát, aki a Pécsi Atlétikai C\'ub színeiben számos versenyt nyert már Pécsett, az államtudományok doktorává avatták. • BUDHA PAPNŐ 6. járt, Illetve utazott ál hétfőn Nagykanizsán. A teljesen kopaszra nyut hindu papnő egyszínű, sima daróckámzsát viselt, meztelen lábán saru, nyakában pedig olvasó-szetu fagyöngy füzér volt. A nagy (eltűnést keltett egzotikus szerzetesnek csak útleveléből derült ki, hogy nő. Budapestre utazott tanulmányútra. ID(3 Meleg! Prognózis: Gyenge légáramlás, túlnyomóan derült idő, a hő-mórsóklet emelkedik. A Meteorológiai Intézet nagykuoJzsal meKflgyelőAllomása Jelenti i Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: •f 21.4, niu reggel +21.6, délben-f 30.0. Csapadék: 00%. ~ Ku tor ki Állításunkat teklnlse mog minden vételkényszer nélkül. Kopsteln bútoráruház A felsőház a költségvetést, a képviselőház a szesz-javaslatot tárgyalja A felsőház is kiadta Matolcsy Mátyást - Annyi a szónok a szesz-Javaslathoz, hogy holnaptól valószínűleg nyolcórás ülések lesznek Budapest, junius 22 A felsőház nin délelőlti ülésén gróf Széchenyi Bertalan elnök-emelkedett szavukkal emlékezett meg Horthy Miklós kormányzó 70 éves születésnapjáról. A felsőház a megemlékezést állva hallgatta végig. Bejelentette az elnök, hogy gróf Teleki kulíuszininiszler lemondott felsőházi tagságáról. A felsőház megadta a felhatalmazást Matolcsy Mátyás ellen a felsőház sérelmére elkövetett rágalmazás miatt az eljárás megindítására. Megkezdte ezután a felsőház a költségvetés tárgyalását. Ehhez elsőnek gróf Károlyi Gyula szólt hozzá. Kirejtelte, hogy pár évvel ezelőtt még lehetett volna az ötéves tervhez hasonló móv don és mértékben igénybe venni a társadalom megterhelését, ma azonban a legteljesebb mértékben áthatja a közvéleményt a tervben foglallak végrehajtásának, különösen a honvédelem fejlesztésének szükségessége és a szőnyegen levő szociális problémák\' megoldásának halaszd hatatlansága. Kijelentette, hogy nem csodálkozik, ha a honvédelmi miniszter nincs megelégedve a honvédség céljaira előirányzott összegekkel. Szólt ezután a trianoni és a többi békékről, amelyeket a tájékozatlanság és a gyűlölet pszihózisa hozott létre. Az olyan megcsonkított országnak, mint Magyarország — mondta a továbbiakéin Károlyi gróf — a kül|>o-litika irányit»sa a döntő kérdés, nálunk nem lehet kísérletezni, próbál-galni. Megnyugtató ós bizalmat keltő, hogy ez a kormány már hat év óta Kánya Kálmán kezében van. Az 1000 éves alkotmányon keli kiépíteni a további ezer évet! Az egypártrendszer és az alkotmányos parlamentarizmus ellentéten áll egymással és az egyesek állal hangoztatott |>nrajicsuralmt rendszert is elhibázottnak tartja magyar viszonylatban. A javaslatot elfogadta. Beszédét tokszor szakította ftlbe taps, msijd a végén Imrédy. Kerosztes, Pctneházy és Mikec-z gratuláltak Károlyi gróf hatalmas beszédéhez. Az illés lapzártakor még tart. Már 15 szónok iratkozott fel a szesz-javaslathoz Budapest, junius 22 A kéj)viselőház ma délelőttit ülésén Boross Endre előadó be-terjesztette az egyesi lelt bizottságok jelentéséi a hegyközségi törvényjavaslatról. Utána harmadszori olvasásban elfogadták a székesfehérvárolt tartandó Szenl István évi országgyűlésről szóló javaslatot és áttérlek a szeszegvedáruságra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalására. A ja\\;aslatol Molnár Imre ismerteire. Gratz Gusztáv (érdekelt az ügyben) a javaslat ellen szólalt fel. Szerinte az állani drágábban és kevésbbé jól oldja meg a szesz-kérdéseket, mint ahogyan azok ellátását az érdekeltségek teljesítették. A továbbiakban arról beszélt, hogy az ipari szeszgyárak megszüntetésével a gazdák is károsulnak. Máriási Imre vitába szállt Gratz Gusztávval, és hangoztatta, hogy fel kell emelni a bor- és gyümölcs-szeszfőzők számát. Az ülés 1 apzártakor ínég tart. • A szesz-javaslathoz eddig 15 szónok iratkozott fel, ugy, hogy holnap már esetleg 8 órás ülésen fogják tárgyalni a javaslatot. Két filmet nézhetnek meg e heti mozijegy-nyerteseink* A Zalai Közlöny minden héten két ingyen mozijegyet sor8ol ki előfizetői között. A sze encse ezen a héten a következőkre mosolygott: Noll József József főhcrceg-ut 56, sz. Kasztl Mór Teleki-ut 66. sz. E heti n erteseink a Népmozib n szerdán és csütörtökön bemutatásra kerülő két pompás filmet: Qreta Garbó Kaméliás hölgybeli alakítását és Bul a Elma bn voltam cimü filmjét nézhetik meg. Ha a filmet látták volna, ugy átváltjuk a szombat-vasárnapi magyar filmre. Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők. Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Podmaniozky-utoa 8.) igazgatóságával sikerüli olyan megállapodási kölnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortial (hideg-meleg folyóvíz, központi fülés, teleion, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zala. Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. 183». |unlu» 23 c^Ssr, Hernyózni kell a belvárosi fákat Is! I. Kaptuk a következő levelet:. Igen tisztelt Szerkesztőség ! Közérdekű soraim közléséért előre is köszönetet mondva, engedjék meg, hogy a város vezetőségének figyelmét felhívjam egy igen súlyos panaszra. Nagykanizsa büszke fáira és azok valóban szépek. Az utóbbi időben azonban, különösen a belterületen a fák annyira elhernyósodtak, liogy az alattuk való sétálás is veszélyezteti az ember ruhájának épségét. A lak hernyóktól való megtisztítását a törvény szabályozza, ha magánosokmem hajtják végre, azonnal megbüntetik őket miért kivétel épp a város ? Hiszem és remélem, hogy az illetékesek azonnal intézkedni fognak, mert igy nemcsak a ^közönség bosszankodik, de a fák is mihamarabb tönkremennek. Ismételten köszönetei, mondva a lek Szerkesztőségnek, maradtam hálás és tisztelő hívük1 alúlráf. II. Kedves Főszerkesztő Ur ! • Mint okleveles gazdászt keresem fel soraimmal, aki ha nem is üzi ezt a mesterséget, azért hozzá tud szólni és tanácsot adni. Nem ncsem, de a városnak a köz megmentésére. Valószínű nem járt a Széchenyi-téren, Zrínyi Miklós, Bajza, Batthyány, Kossuth Lajos tér, Kisfaludy utcák felé, azért nem potyogott néhány hernyó a nyakába. Hct-tenelesen sok a hernyó. De vegye\'a fáradságot a városi kertészet és nézzék meg azt a hernyó rengeteget, ami ellepi az utcák összes fáit, legyen az juhar, akác, vagy hárs, vagy bármilyen. Ha ezek begubóznak, milliárdnyi petét rakva, megesznek bennünket jövőre. A fák levele teljesen lerágva, csak a csupasz erezet mutatja, hogy ott is levél volt. Szóltam az utcaseprőnek, jelentse a hivatalban, do neki ehhez semmi köze, bár rágna le mindent, (kevesebb dolga lenne levélhulláskor), az is Isten teremtménye. Egy pár ur ajánlotta, hogy eljárnak hivatalos helyen, de ugylálszik elfelejtenék. A város kiadta rendeletben a gyümölcsfák permetezését, de az mindhiába történik, ha a város is nem segít. A patkány irtásra kitett eledeltől a patkányok megmaradlak, de a szegény kis verebek, amilyen mohón azt felfalták, mind elpusztullak. Az erdők irtásánál a kis éneklők pusztulnak ki, nincs, ami a hernyókra vesse magát. Legyen szíves, szóljon a városnál, hogy a kertészet tölgyen valamit ezen veszedelem megakadályozására. Napok óta vártam valamilyen intézkedésre, de ugy látom, senki sem mozdult még ez ügyben. Azért kérem erre én, Mair Grútc 1998. finlm 23 tAUAJ KOZCOWH rv-\'í — (Az ügyészségről) Dr. Lrngyel Károly ügyészségi cl nnk megkezdte hathetes nyári szabadságát. Távollétében a nagykanizsai kir. ügyészségen az ügyeket dr. Vaday Sándor Ügyész vezeti. — (Szentmisék sorrendje) A felsőtemplomban jun. 22 ISI szepl. l-ig a szentmisék soirendje vasár- és ünnepnapokon a következő lesz: >/,8, \'1,9, VilO órakor csendesmisék, t/,11 órakor szent, beszéd és 11 órakor énekes-nagymise. Hétköznapokon 7 és >/i8 óra kor szentmise, gyónni a szentmisék elölt és alatt lehet. — (Városi közgyűlés) Pénteken délután 3 órakor városi rendes közgyűlés lesz, amelynek tárgysorozatán a zárszámadások mellett egy tonlos pont is szerepel: — a rcnd\'rségi székház tervezésére megbízatás. Ez a közgyűlés határoz a helyesbítés cimén visszamenőleg kivetett vízdíjak törléséről és a kisméretű előszobák vizdijbeszedésének felfüggesztéséről. — (Misszióshír) Szeretettel értesítem a kedves híveket, hogy f. hó 24-én szentség-imádást tartunk reggel Vi8 órakor szentmise, es\'e 6 órakor szenlség-eltétel. Missziósház főnöknője. — (Árverés ■ rendőrségen) A nagykanizsai rendőrkapitányság II. emeletén Junius 24 én délután 3 órakor talált tárgyakat és elkobzo:! fegyvereket nyilvánosan eljrverez-nel (:) — (KUllö\'di vendég diákakció) A llólt-sészeltanhallgatók Segítő Egyesülete közti, lioyy vcndégdiiikukí\'ló keretében nőmet, franila. angol tliáko-kut kOzvctit magyar iwabitlokhoz. l:ö vebb felvilágosítással szolgál u Böl-rsészeltanliallgutók Segítő Egyesülete Budapest, VIII.. Muzetlm könit 0-8. II. udvar. (:) — (Anyakönyvi hírek) N\'ugykattlzsáii nz elmúlt héten Ti gyermek születelt, 2 fiu ós 3 leány: Tóth (l.vörgy Máv munkás és Turzó Máriának rk. leánya, Badacsonyi István Máv üzoinl s. tiszt és Dancsek Erzsébetnek rk. fia, Fatér János Máv fülö és N\'agy Rozáliának rk. fin, Ju-lák István cipész ós Kozó Juliannának rk. leánya, ErtUJJi Fereni\' gazd. cseléd és (iébor Máriának FeMsánc: rk. leánya. — Halálozás 6 történt: özv. Ku-dith Alajosné Zetthoffcr Margit rk. H7 éves, plzner Géza géplakatos rk. 21 \'éves, Major Mária háztartásbeli rk. 21 éves, Worlmann Vilmos tejüzem, tulajdonos 50 éves, Nagy Antal kőműves rk. 00 éve-s, Kocsis Lászlónó Takács Mária rk. 27 év«s. — Házas, ságot kötött 2 pár. Dávidovies József földműves rk. és Ba) Hozáliu rk., Orbán Antid asztalos segéd rk. és Bognár Mária takarilónö rk. — (Szülők llgyetmébel) Szakképzett, nagy gyakorlatiul ren-detkezfl tanár, vagy tanárJelölt-üLstnik-tort, korrepetitort, nevelőt kérjen bizalommal a Böl<«éxzettanli£llgidók Segitö EgyesületéU\'íl Budapest, Vili., Múzeum körút ö—tt. II. udvar. Közelítés dijtulau, , (0. Ma este megnyílik a képkiállítás Mii estétől íogvn nn-pimta \'délelőtt D-töl este U-íg nyílva áll u Csengery ut I II. szám iilatl, ;i .Nagykanizsai Takarék épületében a Nagykanizsán már legelőnyösebben ismert mfilárlal. A magyar piktúra márkás, nagy iu vei ós■ lehetséges fiataljai sorakoznak Változatos együttesben. Oll van Uuclnay, Vasznry, Toronyi, Kukán mellett (iái N\'agy Zsigmond, Ivánvi (irümvald, K\'o máromi Kalz, Márk Lajos, Hrcl-schneider, i-\'ried I\'ál, Holtmaim és egész sora az ismert magyar művész-neveknek. A inütáilalot megbízhatóság és olcsóság jellemzi, azonkívül nagyon kedvező fizetési feltételek.\'A kiállítás látogatása díjtalan. (:) — (A számvevőségi tisztviselők) vándorgyűlést tartoltak a zalaegerszegi vármegyeházán. Vitéz M.Hk Ferenc mepyei számvevőségi föuok megnyílója után Horváth Elemér ny. belügyi tanácsos lolmác olla a központ Üdvözletét és kari ügyekkel foglalkozott. Qaál József egerszegi számvizsgáló, majd újból Horváth Elemér szólaltak még fel a vándorgyűlésen. Naptárt Junlns 23. catltljrt. Kom. kat Edlltrud i\'rotistáns Zoltán. Izraelita Szíván liö 23. Oyégyszertárl éjjeli Bzotgálat e lift végéig a Fekete sas gyógyavortár <* a kiskanizsai gyógyszertár. (Jöztürdó nyitva reggel 6 órától este « óráig (béttó, szerda, pintek déli-tár kedden -eéaT nap nóknak.) — Saját érdekében és örömére H/.oi gátó rapghivftaiiftk teáz eleget bn a Kopiteln Butorárehás ő.ii mObntor-klél lltását megtekinti, vétolkónyazer nélkül Jó és rossz mezőgazdasági hirek a nagykanizsai és letenyei járásból Nagy Jenő kamarai intéző jelentéséből A nagykanizsai és letenyei járásban a legutóbbi Időszakban az időjárás a m zőgazdaságra nézve inkább kedvező volt, m\'gis a hirtelen lezajlott zivatarok és viharok sok kárt okozlak. Junius hónapban 15 ig 38 mm. volt az összes csapadék, mig a legmagasabb hőmérséklet plusz 29 C. a legalacsonyabb plusz 11 C fok volt. A junius 12. és 14-e közölt leesett nagy mennyiségű osspadik Igen sok kárt oko-zott a réteken, ahol az pgg szénát már lekaszálták és a rendek telje en átáztak. Legtöbb helyen a búzák és a rozsok megdőllek. A mesterséges takarmányokra és az összes kapásokra az eső jótékonyan hatott. A buza normálisul fejlődik, jó közepes fejlődést igér. Virágzása vége felé közeledik. A rozs vetések közül igen sok rilka kelé ül láthatni, főképpen a ktenyei járásban, ami nek oka az őszi esők miatti késői vetés. A repce általában kielégítő A takarmány- és cukorrépa szintén jól fejlődik, kapálásuk befejezést nyert. A burgonya virágzása megkezdődött, töllögetése megtörténi. Jól felfödik. A takarmánynövények közül a lucerna, ballacim és here-fílék gyü|tése folyamatban van, de a nagy esők a minőséget nagyon lerontják. A szőlőkben a permelerés folyik és egyelőre még különösebb kár nem jelentkeztt, a gyümölcsökben gyenge termésre van kilátás, mert sok elfagyott. A Nagykanizsán létesítendő gyű mölosálválogató és tároló helyiség felálli ása elé nagy reménységgel tekintenek a Nagykanizsa vidéki gyümölcstermelők. A Já^ylnyos száj- és körömfájás Nagykanizsa környékén tovább terjedt. K skom\'romban, Cseszlregen, Nagy-kutason, Zalaboldogfán és Zalaegerszegen „Nekeresd" pusztán a megbetegedett állatok száma erelkedc t a legutóbbi nipokban. Elhullás cd dig csak szórványosan fordult elő: 2 szopós borjú és 2 malac eddig a száj- és körömfájásnak az áldozata Zalában. Általában a járvány gyenge lefolyású. Az értékesítési piacol leginkább jellemzi, hogy nagyon sok hízott marha vár eladásra. Búzában Nagykanizsáról export nincsen junius l-e óla Igen nagy az uj és a régi buza közötti árkülönbség, Nagykanizsán 24.50 P-éit idható el a buza mélermázsánkinl. A rozs ára mérsékeli a buza árá hoz viszonyilvs. Mélermázsánkinl 18.50 P. A kenyérárak letörése vé gett ajánlatos volna a búzalisztnek rozsliszttel kavarás*. ÉrlesUlesünk szerint e kérdé sei az illetékes hivatalos körök is foglalkoznak. igy több kcuyérliszt jő hetne forgalomba, amitől a rozs árjavulását is remélh Ijük. A lakarmányárpából kisebb tételek cserélnek gazdit 18 P s áron. A forgalom nagyon jelentéktelen. A zab ára az uóbbi időben a takarmányárak áremelkedése folytán 1 — P-vel emelkedett, igy jelenleg Nagykanizsán 15-15.20 P-ért adható el. A tengerinek ugrásszeiű és ál landó áremelkedése tovább tart. Nagykanizsán 17 50 P-érl adhaló el mélermázsánkint A lengerlkészletek ktfogyóban vannak, azonban a tengeri behozatalának engedélyezése már elvesztette Időszerűségét. A bíbor ára nem alakult kl, előrelátható lag 48-50 P. Repcéből 28 P lesz az irányár. Erőteljes, kövér egyéneknek, köszvényeseknek és aranyérben szenvedőknek reggelenklnl éhgyomorra egy-egy pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz gyakran telbccsüiheleilen srolgála\'ol lesz. — Kéid\'-zze meg orvosát — (Pusziit a vörös kakas) >, Zalamegye területén Ui-1.* szinte egyidöben egyszerre négy helyen pusz- fe fc] _ tttott a " vörös kakas. _J* Salomvár határában öiv Péterfi Islvánné és társai közös tulajdonéi képező lakóház égeti le az összes melléképületekkel és az azokban levő gazdasági felszerelésekkel együtt. — Felsőapátiban Nagy József és Oyula háza égett le, ugyancsak a melléképületekkel együtt. — Qyenesdiáson Tafota Sándor és Tihanyi József gazdák házait puszti-lolla el a lüz, mig Alsózslden Ambrus Jenő plébános kazaljai lettek a lángok áldozatai. A csendőrség vizsgálatot indított mindenütt, nem történt-e gyújtogatás? — (A toloncházban) az elmúlt napokban a belsl rend és legyelemre fokozottabban ügyeltek és a 45 főnyi őrszemélyzet megerősítésére ujabb rendőrcsoportokat vezényellek Nagykanizsára. Az elrendeli uj belső ügybeoszlással Bacsó főfelügyelő lehetetlenné telte a múltban előforduló szökési kísérleteket. — (Munkatábor Tihanyban) A kultuszminiszter rendelete alap Ián hét munkatábor kezdi meg ezekben a napokban működését. Ezek közül az egyik Tihanyban lesz, ahol ötszáz magyar ifjú kezdi meg működését a közeli napokban. — (Háromóráa vlllanyzavar) volt hétfőn délután Zalaegerszegen. A hiba a távvezetékben volt és mig ezt meg nem találták, a város nem kapott áramot. Az ipari üzemeknél n\'gy a felháborodás, több Iparos perelni akar|a a Tröszlöl. Egerszegi egyik laptársunk Is a villanyáram-szünet miatt csak két oldalon jelent meg. — (Emberöléssel vádolták) Bóna József alsósegesdi községi bírói emberöléssel vádolták, mert kutyája megharapta özv. Oyörffy Józscfnét, aki egy hét múlva meghall. Qondatlanságból okozott emberölés cimén a biró rr.ost került a kaposiári törvényszék elé, ahol azonban felmentették a vád alól, meri nem látták bizonyítva, hogy az asszony a kutyaharapástói halt meg. — Kem vagyunk átég gazdagok ahhei. hogy silány és olcsó szövetekbőt viseljünk rutiákat. Többszöri csinál-talási költségét takarítunk meg, tia tiszta szingyapjuszöveteket veszünk közvetlenül a Trunkhalui posztógyártól. Ez a hirneres posztógyárunk évek óta száilitja a magyar uricsaládoknak angolosan gyártól!, garantáltan színtiszta gyapjúból készített urlruha-, angol nöi kosztüm, sportruha és iskolás rultaszóvetekben. Még m* kérje a szA-veimiuta kollekció költség- és kótelo. zettséguienles elküldését a gyártól: Budapest, XI., Lenke ut 117. Jól Jár vele. — Egy pangSárt lakat beiékpárja, lm nem felejt cí egyházközségi kui-turház sorsjegyet venni. „MliJtos, tHjdiliukiur SALAI KÖZLÖNY LbvuJabm* Már csak pénzügyi nehézségek állnak útjába az önkéntesek hazaszállításának London, junius 22 A benemavatkozási bizottságnak még bizonyos pénzügyi nehézségeket kell tisztázni. Az önkéntesek elszállítása ugyanis 1 millió angol fontba kerül és a szovjet nem akarja vállalni a reá esö egyötöd részt, csupán a saját alattvalóinak hazaszállitási költségeit hajlandó megfizetni. A beavatottak azonban remélik, hogy ezt a nehézséget is át lehet hidalni. • Argentínában telepszik le Ottó? Páris, junius 22 A Malin értesülése szerint Ottó ki-riUyíi Argonliuábun akar véglegesen letelepedni. Kgy argentínai távirat szerint ugyanis Ottó Sanlo|>o tartományban nagyobb birtokot vásárolt azzal a céllal, liogy véjlogesen odaköltözik. Uj választások Angliában London, junius 22 Sir John Simon a szabadelvű párt egyik nagygyídésóu érdekes lejelentést tett. Kijelentene, liogy értesülése szerint rövidesen uj választások lesznek Angliában. • Kényszerleszállás Mór, junius 22 Mór közelében egy magyar sportgép motorhiba következtében kényszerleszállást liujtott végre. A gép összetó-Irött, a pilóta súlyosan, a kisélő köny-nyeb ben mégse besült. Jó bizonyítvány jutalma egy Ital-Sport \'CnT KOnetképvliclet: Griinhut Blemér, Deák-tér 2. Adósság-rendezés magyar mintára London, junius 22 Az Északamerikai Egyesült Államok londoni nagykövete Rosewelt elnökkel tárgyalt a liáborus adósságok rendezésének kérdésében. Hír szerint a magyar adósság-rendezés mintájára kívánják a kérdést megoldani, amely a tőke visszafizetése ellenében a kamatok elengedését jelenti. Venezuela kilép a Népszövetségből Genfj junius 22 Genfi beavatott körökben ugy tudják, hogy Venezuela kilép a Népszövetségből. Imprimé-ujdonságok naponta érkeznek. Schütz. APRÓHIRDETÉSEK Apióhlrdctéa dija vasárnap éi Onnapnap 10 iiólg 80 Mllár, minden további jió 6 fillér, hétköinap 10 iiólg 60 flllár. minden további sió 4 ílllér. AllAs Lóhoz li éitó ügyes háaiaaolfla Honiul felvételik Beleírni cégnél, Sugálut 53 Ügyei varrálaányt azonnalra lelve-izek. —1 HíicileM Eriiébet dlvatazalon. Zrínyi Mlklóa-u. 02. • Fiatal lahatoaavQédot leivel! frank mérlegüzem. 1785 Ügyei kovácaaaoád azonnal felvétetni. Szépéinek 82. 1784 Villany aaaral A-tan utál Ortlnhut Elemér. Deák tér 2. Mindennapi leveleiéaból ÖMzegjUltólt bályaaat, régi vagy u| tömegeket, magvai! éi kllllöldlt, leloszlaloll gyll|temé-nyéket bármikor megvételre kertiek. — Balbarita La|oa, a Zalai Köalöny I. izer-keszlóje. Érdeklódnl tehet telelőn 78. u. vagy azcmélyesen mindennap d. u. 5—6 óra kfliött. Kiadja a laptulajdonos KOigaidaságl Résivénytársaság Nagykanizsán. Felelői kiadó I Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. szám, Szenzációs adás vétel Karákpárvk kedvezd rfüzletre legolcsóbban kaphatók Vajdai vaakaraa-kadáaban. 1424 Bléplagak 4001) kg-os izekír él 1500 kg oa Allatmérleg jutányoa árban eladók Strém B. és Fial, Nagykanizsa, 1735 Jókaiban ievö 250 es Puch motorka-rékpár eladó. Csáiz, Eölvoi-léi 27. 1710 lakás-Ozlethelyiség Seraa.k kéllaobái utcai lakált bel-városbin. Alánlatokat .Olcsó bér\' Jelige alatt a kiadóba. 1774 Kátaaabáa lakáit keret augusztui l-re József laktanya közelében alllizl. Cini: Petóll ut 81. izáni. 1786 Két szoba, eaetleg konyhahaaználatlal kiadó albérlalba. Bóvebbet Ozv. Hátin Bamabáininál Hoilhy Miklós ut 11. sz. • bútorozott szoba Ktllönbelára\'u cllnoaan buloroaott izoba, Centrállal szemben, kiadó. Erzié-bet-tír I. • UAZ ÉS INGATLAN Kliály-utca 13. számú háa szabadkéz, ól eladó. • KÜLÖNFÉLE Mielőtt vlavaaatákat cilnáltat, kélten árajánlatot Jerauieklól. Erzsébet-tér 18. 1636 Príma léit aaalánl mdvételnél 4 40 tttiéi Adiei hentesnél. 1768 SSagbiaható — Pontoa — OIoaA I Kótalné Berény Ziuna máaaló és aok-aaoroaltó Irodája Nagykanlzia, Clen-geiy-ut 39., I. • a legmodernobb lazonok- ti legpompásabb ailnekbon legolcsóbban Brónyal Divatház Horlhy Slklös-iil 1. is. FIGYELEM I Csak .laSraaga mínl.t-gel Iáitok a minden darabárt garanciát vállatok. Molnárok figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapnnk nyomdójában Férfi ruhavásznak színtartó minőségben Schütz-nii. Mia Shellgáz? a SHELLGÁZ nagyvárosi kényelmet hoz otthonába a SHELLGÁZ kuliurát hoz házába a SHELLGÁZ a legideálisabb háztartási tüzelő A SHELLGÁZ nem mérgező, nem robbanó, de 13.000 kalória hót ad a SHELLGÁZAT díjmentesen kipróbálhatja otthonában, sülhet, tózhet és vasalhat a SHELLOÁZ a legtökéletesebb tüzelő Csepel gázresók, takarék-tűzhelyek és a Shellgáz kapható SZABÓ ANTAL sportűzletében Nagykanizsa, Iónt B. 1938. junius 23 Ennyi ugye nem sok I Pedig csak ennyibe kerül egy apróhirdetés a Zalai Közlönyben és egész nap, jó időben, rossz időben 30.000 embernek kínálja a hirdető áruját és Üzletét! — Nem tenne Ön is egy próbát? Ofcsjéndsjjof cwTia moziban szórakozhalik Almamoly, szölőmoly, pókhálós hernyók ellen Arzola vagy Darsin, Varasodás és lisztharmat ellon Snlfarol, Amonll yagy Solbár. Kombinált permetezPszerek: Nosprasen vagy Tutokll Rózsafák levéltelvei ellen PROIIKOL Védöazerek beszerezhotők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Egy fillérré kerti a ZALAI KÖZLÖHT, ha bejelenti nyaraló címét. A kiadóhivatal portómentesen küldi utána bármely \' belfOldi nyaralóhelyre. JolgoitKi, hogy dalaazkassT Nxomatott a Isutuiajfenoa KOusidaiáfl BáanfttfiaMfg k4nj(Tuj.omiU]4t)an Nacytaolzaán, rajcia, otlolye«aa zrtaTÜiulj, 78\' Evfolym 140. Mim. Nigykanlisa, 1988. junius 24 péntek Ara 12 HU. ZALAI KÖZLÖNY brlmWf tm ktedóWntal: PM 5 uia. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos EI6llicté»l ált: egy hóra B pengő 40 fillér. Surkeszlfaégi é» kíailólii.alall Iddooi 71 u. A MAGYAR háborús adósságok kamatait Amerika nem követeli Magyar, országtól. JÓZSEF FERENC főhcr.eg Arany-álarc elmen uj darabot iit, melynek próbáit a Városi Színház megkezdte. ELKÁBÍTOTT angol leányt titokzatos bűnszövetkezet hurcol végig Európán. Az Orient Expressen áltitólag Budapestre érkezett. A VAGYONADÓ rendeltet kedve, zően fogadja a magyar közgazdasági élet. 50.000 PENGŐS adóeltitkolást derítettek ki a soltvadkerti gyümölcs és szeszfőző szövetkezetnél, melynek linóké, Font Henrik községi főjegyző tl\'en \'megindult a fegyelmi. DK. DIETZ KAKOLY, a magyar válogatott kapitánya nem mond le, de a iuliusi közgyűlésen nem fogad el jelölést az elnökségié. (MALNASI ÖDÖN, a ny\'las történetíró, egri tannár 2 hónapi fogház büntetését nemzetrágalmazásért a Kúria jogerőre emelte. FELROBBANT a Dunán wy motorcsónak a szentendrei szigetnél. Utasát, Répási Pál szeielőt csónakázók életveszélyes égési sebekkel mentették ki. OTTÖ KIRÁLYFI argentlniai le te. le|.elésének hirét megcáfolták. IMRÉDY minlszteieluök ma a Huu-gya-kongresszuson, szombaton u Szent István évi emlékbizottság ülésén, vasárnap a debreceni NEP-gyülé^en mond beszédet. A K0RMANYZ0 beszédet mond a parlament kupola csarnokában a Szent István évi emlékbizottság szombati ülésén. HALALRA ítélték GsŐsz Józseí kees-keméti gazdálkodó gyilkosalt, akik a esalád által felbérelve 300 időért végeztek a gazdával. Ballá Antal földműves és Farkasuó sz. Giősz Erzsébet, ndut felbujtó a halálraítéltek. A DIAKOK magatartását az iskolai szünetben szigorúan ellenőrzik Teleky kultuszminiszter uj rendeletére. ocy^ JÓKAI MÖR könyveiből uj sorozat jelenik meg Csehországban, cseh nyelven, cseh kiadó vállalkozásában. Az el\'ő kötet már megjelent. :t0 OLASZ államférfi japán kitüntetést ka|)ott Olaszországnak az anti-bol evisla egyezményhez való esatla. kozása alkalmából. TIRANA, Albánia fővárosa rá\'lió-udóállomást épít. \' 7 HALÓIT, 55 súlyos beteg van a besszarábiai Rce?a községben, ahol egy kifőzde munkásnője patkánymér-get tett só helyett az ételbe. TILOS a Hitler-köszöntés C.sehor-szágban. KŐTELEZŐ munkatáborok l\'tesHé é vei akarnak védekezni á csehországi munkanélküliség ellen. KUN BÉLA kémkedés dinén újra a szovjet-bíróság elé kerül. ? BOMBÁZNI kell a bombavelőket, -- követelte Ltoyd G© >rge az angol alsóházban, ahol elégedetlenségét fe- A néger Loals az első menetben kiötölte a német Schmellnget Newyork, junius 23 Tegnap este 10 órakor mérkőzött Newyorkban a világbajnokságért a német Sclimoling és a néger Louis. Példátlan, érdeklődést vonzott a nagy meccs, ahol az európai fehér, vagy az amerikai néger világ-hegemóniá nak kellett eldőlnie az ökölvívás sportjában. Louis már az ejső menetben kiütötte Schmelinget és igy a világbajnoki ciíft ezutlal Amerikáé. Lassan tisstul az európai láthatár Haladéktalanul elszállítanak 10 000 olasz önkéntest Spanyolországból — Eredmény jegyében indulnak az angol-olasz és német-angol tárgyalások Páris, junius 23 A Journal közlése szerint a francia külügyminisztérium utasítást adott, hogy Spanyolország felé a határforgalomban semmiféle más árut ne engedjenek át, csakis olyant, ami a benemaval-kozási bizottság jegyzékében szerepel London, junius 23 Római\'jelentések szerint Mussolini tervbe vette 10.000 olasz önkéntesnek a spanyol harctérről azonnali elszállítását. (Irazi-ani tárgyalásokat folytatott az olasz önkéntesek vezetőivel. Megállapítást nyert, hogy az olasz gyalogság többé nem ját-szik^ döntő szerepet a spanyol, háborúban. Franco tábornok fefkészültsége már olyan méretű, hogy könnyen pótolni tudja a hiányt, amit az olasz önkéntesek kivonása jelent. Olaszország bőséges hitelt kap Angliától London, junius 23 Chamberlain angol miniszterelnök megkezd le tanácskozásait a londoni német nagykövettel. A tanácskozás az angol—német gazdasági tárgyalások megindulását jelenti, Politikai körökben a jövő hétre várják a döntő megállapodást. Róma, junius 23 Yolpi gróf volt olasz pénzügyminiszter nemrégen Londonban járt. Tárgyalásainak eredményeként Olaszország bőséges lii-teleket kap Angijától. Egyben lépések történlek az irányban is, hogy a közéneurópai és a balkáni, államok gazdasági\'- élete is angol segítséget kapjon. Súlyos ellentétek a cseh kormányban a kisebbségi engedmények miatt Prága, junius 23 Ma tájékoztató megbeszélések kezdődtek a szurdéta-uőmetek 5 tagu küldöttsége és a miniszteri bizottság közölt, a nemzeti kisebbségi statutumok és a nyelvhasználatra vonatkozó törvényjavaslat ügyében. A koalíciós pártok értekezlete holnap kezdődik. Általában az a véle-11 lény, hogy a nyelvhasználat dolgában a megegyezés létrejön, de a részleteket egyelőre titkolják. Páris, Junius 123 Prágai jelentések sze.-int a cseh kor. mány kebelében súlyos ellentétek mc-lül\'.ek ilel a kisebbségeknek adandó engedmények kérdései körül. Hodzsa és pártja az engedékenység hivei, a szélső pártok \'azonban ezt tűzzel-vas a| ellenzik\'. Hodzsa miniszlciclnök elhatározta, liogy közös érteke/l -tro hivja össze a pártok vezetőit. A helyzet ma olyan, liogy gyors eredményekre nem lehet számítani. iezle ki az angol kormány békcpylití-kájáVal szemben. NEM LESZ ZSIDÓ 30 év múlva Németőjrszágban, lm a kivándoilás és a sza|>orodás csökkenése a mai arányban folytatódik. AUTÓT és 10.000 pengős életbiztosítást kap az olasz futballcsapat minden tugja a világbajnokságért. BENES ünnepélyes lálogatásia Pá-risba készül augusztus vécére. PALESZT1NABA.N angol katonaság mCgütközöV a terrorista zavargókkal. BAR R Alt A III TTON, az umerikui filmszinésznő.két éves kisfiát gyermekrablók fenyegetik. Éjjel-nappal 0 detektív őrzi. ELTŰNNEK sorozatosan a szoviet magasrangu vezeiő személyiségei. Állítólag ez egy lelepzett ellenforradalmi ki-sói leltei \'függ össze. HOROGKERESZT kerül minden né-met vonatra. SÓBANYABA vitték kényszermunkára Codneaiud, a volt vasgárdista vezért. \\ IMa már nyolcórás illésen tárgyalta a Ház a szesz-javaslatot A képviselőház mai ülésén a szeszegyedáruság bevezetéséről\' ^ szóló törvényjavaslatot már 8 órás ülésen tárgyalják. Mocsáry Dániel kifejtette, hogy a kormány helyzetét jelenleg megerősíti az a körülmény, hogy a szeszkartell letörésére hozzá mert nyúlni a zsidó tőkéhez. Adatokkal bizonyította, hogy az ipari szeszgyártás az elmúlt évben 30 millió pengővel keresett többet, mint a mezőgazdasági szeszgyártás. Szerelné ,ha szeszjavaslatol az ipar többi ágaiban is hasonló javaslatok követnék. A javaslatot elfogadta. Matolesy Mátyás részben egyetért a javaslattal, de kifogásolja ,hogy a legfontosabb szempont, a kis szőlősgazda-éi> dekek nem domborodnak ki eléggé. Malocsy Mátyás után Alföldy Béla örömét fejezte ki a szeszkérdés rendezése és megoldása miatt. A javaslatot elfogadta. Némelliy Vilmos a javaslat ellen szólalt fel és a sérelmeket\' sorakoztatta fel. Utánuk Reményi Schneller pénzügyminiszter válaszolt a felszólalásokra. Hangsúlyozta, hogy a régi rendszer melleit (50 ezer hekló volt a keret a mezőgazdasági és 80 ezer hektó az ipari szeszgyárak részére. Ha emelésről volt szó, niindig csak a mezőgazdaságú keretei emelték, a nyereség miatt. Ezen kíván segíteni a javaslat. Lapzártakor a miniszter felszólalása még tart. » A felsőházban folytatták a költségvetés vitáját. Lapzártáig Horváth Győző, MesWi Zoltán, Balogh Jenő Harrer Ferenc, Székács Antal szólaltak M az egyes tételeknél. Az ülés lapzártakor még tart A Jang Ce Klang Is kiáradt Tokio, junius 23. A Jang Ce Kiang folyó is ha-, talmas méretekben megáradt éa óriási területeket boritolt víz alá A Jang Ce lyiang áradása elborította teljesein a japán hadműveleti területek súlypontját ké-< pező vidéket. Meghalt az angol királyné édesanyja London, junius 23 Slratt More grófné, Erzsébet angol királyné élesanyja ma hajnalban 76 éves korában meghalt. Pár nappal ezelőtt szélhüdé t ka|x>tt. Halálos ágyá nál olt volt leánya, a királyné is. Nem lehetetlen, hogy az angol \'királyi pár párisi látogatása a gyász miatt elmarad. Zalai köZlónv 1038. lunlui 24, A zsidótörvény végrehajtása és a kinevezések a mai minisztertanács előtt i Budapest, junius 23 A ina délutáni minisztertanács a tisztviselői kinevezéseket és előléptetéseket tárgyalja le. Beavatottak értesülése szerint azonban Mikccz miniszter már előterjeszti a zsidótörvény végrehajtási utasításának előkészített lerve-zelét is, sőt nyers rendelettervezettel is szóljál, _ Nem nyilt ki az ejtőernyő: — 7 halott Tnurs, junius 23 Kgy francia katonai repülőgép hét utassal lezuhant. Mind a hét utas, 5 tiszt, egy rádiós és egy műszaki altiszt életüket vesztették. Amikor a holttestek, maradványait a roncsok alól kihúzták, mindegyiknek a derekán ott találták a félig kinyílt ejtőernyőt. Ugy Látszik, hogy az ernyő hibás felszerelése okozta halálukat. Hatévi fegyházra Ítélték az ügyvédgyilkos pesti asszonyt Darányi Endrénő, sz. Singcr Ilona 37\\évcs elvált asszony, mint ismeretes, agyonlőltc barátját dr. Broiistein Andor íialal ügyvédet. Az asszony mos* került a pestvidéki törvényszék elé, jihol szándékos emberölés miatt hatévi fegyházra (Ítélték. Az ilélct kiliirdctése-kor az asszony összeeselt. Az ítélet még nem jogerős. Székrekedésnél és emésztési zavaroknál, valamint az ezekkel kapcsolatban fellépő vérlódulá-soknál, fejfájásnál, álmatlanságnál és általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc József kesetüvizet, mert ann»k hwhalló hstáia gyors, biztos, alapos és mindig kellemes. Kérdezze meg orvosát. BUDAPEST I, 17 I)r. Góth Endre előadása. -17.30 Simonyiné (iróh Klára hegedül. — 17.55 I)r. Cs Szabó LászlS el&-adása. — 18.30 Az l. honvéd gyalogezred zenekara. — 19.30 I)r Wode.zky Józseí előadása. — 20 (iitár.est. — 21 Hiiek. — 21.25 Farkas Jóska cigányzenekara. — 22 Időjárásjelentés. — 22.20 Dohnányi Ernő és Zathu-xeczky Ede zongora-hegedű szonátákat ad elő. — 23.10 Huiezky László jazz-zenckara. — 0.05 Ilirek. BUDAPEST IL 17.55 Simonyiné Gróh Klira hege-dül. — 18.30 Felolvasás. — 10 Dr. Lé. derer Emma előadása. — 20 Hanglemezek. BECS. 18.30 Lemezek. — 10.10 Lemezek. — 19.25 Közvetítés az operaházból. — 20.20 Tánczene. — 21 IIangké|>ek. — 23 Stuttgart. — 21 Frankfurti rádiózenekar. _ Naptárt Junius 24. péntek. Kom. kat Jézus sz. Sz. Protestáns Iván. Izraelita Szíván hó 25. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Fekete sas gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek dél n tár kedden egén nap nőknek.) ..SflliHtiss, bOB9 dDl|»faass Hogyan áll a város széná]a a pénztár körűi? Nagykanizsa város 1937. évi zárszámadása pénteken kerül a városi képviselőtestület elé. A költségvetés 1572000 pengő szükségletével szemben a fedezeti oldalon 359 I\' volt a hiány. A zárszámadási eredmény nemcsak el-tflntcttc ezt a dericllet, hanem 53.368 I\' felesleget mulat fel. A költségvelés léhát reális, a gazdálkodás .takarékos és gondos volt. A város ingó és ingatlan vagyona 1937-ben 17202 pengővel többet jövedelmezett, mint ahogyan azt előirányozták. Csak a legelöknél volt 1890 pengővel kevesebb a jövedelem. Érdekes fényt vet az 1937. évi gazdasági helyzetre, hogy a köz-adók, illetékek és dijak tényleges eredménye 1 százaléknyi pontossággal megközelíti az előirányzatot. A borfogyasztási és a százalékos kereseti adó bevételei jelentősen emelkedtek. Csökkent ellenben n lnisfogyasz-tási adó, az ingatlan-átruházási pótilleték és az alkalmazottal* kereseti adója, valamint a kő-vezetvám. Rendkívüli bevétetek is voltak 119.200 I\' összegben. Ilyen volt 50.000 P inségjárulék, 25.0001\' forgalmiadó-részesedés államsegély, 21.000 1» inség-állainse-gély, slb. A költségvetés kiadási oldalán a zárszámadás 57.391 I\' többletet mutat fel. A rendes kiadásoknál 39.138 l> megtakarítás van, de a rendkívüli kiadásoknál 90.513 P a többlet. (Csak az inségakció 101.000 P rendkívüli kiadást jelent, közel liOOO P a József laktanya vízvezetéke és csatornázása, 2500 P közku-tak létesítése és helyreállítása, 2000 1\' pásztorházak lalarozá-sa, 1900 P a leánygimnáziumnál átalakítás, 2000 P ingatlanvétel stb.) líciumért Károly főszámvevő jelentése szerint a bevételeknél tapasztatható visszamaradás .kft lönös jelentőséggel nem biró és általában átmeneti természetű... Háztartásunk állapota — mondja a jelenlés — teljesen kielégítő, nyugodt menete egész éven át folyamatosan biztosítva volt. A város minden kötelezettségének pontosan eleget tett és rész-leirizetőképessége pillanatokra sem volt veszélyeztetve." A közszolgáltatások (adók, slb.) hátraléka 1930 végén ■113.000 pengő volt, 1937 végén 13.000 pengővel több. Ennek oka az, hogy a behajthatatlan hátralékok törlése adminisztrációs okok miatt nem a megfelelő mértékben történt. 1930 végén 8(19 P készpénze és 31.000 P pénzintézeti folyószámla-követelése volt a városnak. Sokkal jobb volt a helyzet 1937 végén, amikor a városi kasszában lü.000 P készpénz volt és 151.000 1\' volt folyószámlán. Ha ehhez hozzászámítjuk a más alapoknak, üzemeknek kölcsön vagy előlegül adoll összegeket, akkor 230.000 pengő készpénz felett rendelkezett a város. 1937 végén, ami 189.000 1\' javulást jelent az előző esztendei pénztári állapothoz képest. A pénztári helyzet kedvező alakulásában része van a 99.000 P katonabeszállásolási kártal» nitásnak, amely tartozását a vármegye több év titán végre kicgyenlitctte Egy falusi Gazdakör negyedszázados évfordulója Lenti, Junius 23 (Salát tudósítónktól.) Meghatóan kedves ünnepséget rendezett Lentikápolna község Gazda-körének 25 éves évfordulója alkalmával. libben a kis zalai faluban Avar Géza tanító lelkes kezdeményezésére még 1913-ban megalakult a Gazdakör és azóta állandóan működik. A falusi gazdák maguk tartanak előadásokat és ez forrasztotta eggyé őket. - A negyedszázados jubileumi ünepség tábori szentmisével kez dődött, amely után felszentelték a Szent István képével diszitctl gazdaköri zászlót. A zászlóanya a Gazdakör alapítójának, Avar Géza igazgató-tanítónak felesége volt. Kovács János méltatta a na)) jelentőségéi, amely ulán vitéz Biró György ny. ezredes, a kerület országgyűlési képviselő- je mondott ünnepi beszédet. A falu népét érintő összes problémákkal foglalkozott és részletesen beszámolt a fóldbirtokpoli-lika jelenlegi helyzetéről. Mélyreható előadásában hosszasan foglalkozott a népegészségügyi gazdatársadalmi, szakoktatási problémákkal és az adóztatási rendszerrel. Szavaiból a fajszc-relel, a közért való munkásság vágya és a nagy megértés csendült ki. Most is lelkesen ünnepelték a népszerű képviselőt líiró György ekkor átnyújtotta a diszclnőkké választott\' gazda-köri alapitónak, Avar Gézának a díszoklevelet, majd a Kamara nevében Nagy Jenő kamarai intéző, a község nevében Bojlor Lajos Leilti-i biró szólt a gazdákhoz, illetve az ünnepelthez. Szabó János gazda versét I\'ar-kas Gyula szavalta nagy siker- Roletta véBvon rud salnoi* Féregmentes AFRIK díványba — párnába Iatracvá8Zon I Nyugágyvászon I Szalmazsák HIR8CH ÉS SZEGŐ cégnél_| Hibás a vízvezetéke? Hívja Mendlovitsot Tel.lon 271. rcl, A széu ünnepély Cseke János gazdakori elnök zárószavaival ért véget. A Kör táviratban üdvözölte Imrédy miniszterelsö-köt, Sztranyavszkv földművelésügyi minisztert és gróf Teleki főispánt. Amit az évvégl értesítők elmondanak... Véget ért az iskolaév. Az év-végi értesítők sorra jelentek meg és hűvös tárgyilagossággal elmondjak az egyes intézetek egész évi munkáját és annak eredményét. Tükörképek ezek a kis Tűzetek, érdemes bennük elnézegetni és megtudni, mi is tör lént az elmúl tévben. Kezdjük1 hát a barangolást a kanizsai intézetek évvégi értesítőinek szám oszlopai és adathalmazai közt. I. Gimnázium Szomorú kötelességének lesz eleget a nagykanizsai gimnázium uj igazgatója, Rozs I.ajos, amikor intézetének évvégi értesítőjében első helyen Magas Mihályról emlékezik meg. Gyász keretből mosolyog reánk a köz-, szeretetben állá igazgató kedves, jóságos arca és ufána a meleghangú búcsúztató. Bészletesen ismerteti az értesítő oz intézet nagy múltját is és kiemeli a volt tanítványok közül az országos hírre szert tett hírességeket, valamint az intézet régi igazgatóit. Az intézetnek egyébként az elmúlt évben 319 növendéke volt a 8 magántanulón kivül, 42-vel kevesebb, mint 1937-ben. A tanulók közül 278 római katolikus, 56 izraelita, 13 református, 9 evangélikus és 1 görögkatolikus volt. Kettőnek kivételével valamennyinek anyanyelve magyar. Csak magyarul 299 növendék tud. 13 azonban németül is, 5 franciául is, (I horvátul, szerbül is, 2—2 pedig angolul, illetve olaszul is. Legtöbb növendék szülője köztisztviselő (51), kisiparos (12), vasúti (31); kisbirtokos, kisbérlő (27),\' kiskereskedő (25), orvos, ügyvéd stb. (21). A szülők lakhelye szerint a következőképp oszíik meg a tanulók száma : 230-nak szülője Nagykanizsán lakik, 72 Zala községeiben, 32 Somogyban, 3— 3 Vasban és Budapesten, 2 Pécsett, de van Dunántul csaknem minden vármegyéjéből 1 — 1 növendék, sőt 1 még Ausztriából is. A zalamegyeiek közül 7 Gel-séről, ti Komárvárosról, 7 Mu-rakereszturról, 3 Kiskomárom-ból, 2-2 Felsőrajk, Galambok, Magyarszerdahely és Szépeinek^ ről jár be, mlg a többi G más községből. A somogyiak közül legtöbben Zákányból\'(0) és Ba-golasáncból (4) járnak be, dq 1938 junius 24 ZALAI KÖZLÖNY B Az áram agyonütött egy 18 éves munkást a villanyoszlopon van két miháldi illetve somogy szentmiklósi és 1 — 1 légrádi és surdi. Az összes növendékek 11.339 órát mulasztottak igazolt aií; igazolatlan egy óra sem voll. A rendes tantárgyakon kivfil 81-en jártak énekre, 33-an fizikai gyakorlatokra, 32-en vívást tanultak, J5—15-en pedig, rendkívüli rajzot, illetve németet vagy francia társalgást. A tanulási eredményi tekintve szembeötlik, hogy\' kettőnél több tantárgyból senki sem bukóit, kettőből is csak 11 növendék, egy tantárgyból pedig 2!) növendék. Jeles rendű volt 37, jórendü 113, elégséges rendű 167 növendék. Egész tandijat 287 növendék fizetelt, teljesen tandíjmentes\' volt 14 tanuló, mig a többi részleges tandíjmentességben részesült. Legtöbben a III. osztályban buktak (l()-en), maid a II-ból í>-en, az I-ből pedig 7-en. A IV. A-ban (>, az V. és Vl.-ban 3-3, a VII-ben és IV. A-ban l-l növendék bukott. Legtöbben természetesen latinból buktak, összesen 28-an, majd mennyiségtanból 15-en, rajzból 6-an. A többi lanlár gyakból egy-két bukás történi csak. Az ötven személyre berendezett internátusnak csak tizcnhél növendéke volt az elmúlt évben. Az intézetnek 22 tanára van, akik közül néhányan szép társadalmi és irodalmi munkásságot fej teltek ki. Az-intézel egyébként nagy súlyt helyezett a növendékek valláserkölcsi nevelésére, valamint az úri-nevelésre. Pompás hazafias ünnepségeket is rendeztek és nemcsak a környékre, de a távolabbi vidékekre is, Lispérc, Zákányba, stb. rendeztek kirándulásokat. Nagy gondot fordítottak a szülői házzal való kapcsolat elmélyítésére is, valamint az egészségi állapotra. Az ifjúsági egyesületek közül a Mária Kongregáció, a Virág Benedek önképzőkör, a cserkészel és az ifjúsági sportkör működött eredményesen. Ezek szép munkájáról is beszámol az értesítő. A gondosan összeállított értesítő közli ezenkívül a szokásos statisztikai akatokat, a jövő évi tájékoztatót és a piarista internátusokra vonatkozó tudnivalókat is. (A beszámolót folytatjuk.) jtó"ID<3 ffil V Hűvösebb! Prognózis: Mérsékelt nyugati, északnyugati izél, változó telhőzot, helyenklnt, fűképp nyugaton ét észlkon záporeső, zivatar. A hS kissé mérséklődik. A Moteorologlal Intézet nagykanizsai megflgyelőéllomáaa Jelenti i Hőmérséklet tegnap eate 9 órakor: + 21.6, ma reggel+20.0, délbon + 28.0. Csapadék: 00-t. Joimzfjss, bosr loiwtar Csurgó, junius 23 Megdöbbentő halálos szerencsétlenség történt tegnap, szerdán Csurgón. A csurgói villanytelep szerelői a Fő-téren szerelést végezlek. Velük dolgozott Deák József 18 éves munkás, szegény napszámos-család gyermeke, aki nagy nehézségek közepette elvégzett négy gimnáziumot és most már másfél évet töltöli a csurgói vil-lanylelepen alkalmazásban. A fiatal munkás biztosító övvel a derekán, mászó-kapcsok segítségével felment egyik utcai villanypózna tettére és ott végezte a munkáját. Az idősebb szerelők alulról figyelték a munkát és adták az utasításokat. Egyszer csak Deák József élesen feljajdult, abban a pillanatban hát-rahanyatlot lés a biztosiló övnél fogva ugy maradi fenn a villanyoszlopon. A földön álló szerelőknél má-szóvas nem volt, létra sem volt a közelben. Elszaladlak tehát a tüzoltószertár kulcsáért, majd* a szertárból kihoztak egy létrát. Addig Deák József megme- Tapolea, junius 23 Az elmúlt vasárnap Salföl-dön, a Tompa-féle vendéglőben táncmulatság volt és azon a fiatalság nagy számmal vett részt. A legjobb hangulatban volt egynlt a társaság, amikor Elek József 28 éves kertész sört rendelt a korcsmárostól, aki nem akarta kiszolgálni a már erősen beborozoj.1 Elekel. A kertész érre indulatba jött és többeket szidalmazott,, majd tettleg is inzultált a társaság tagjai közül néhányat. Végül is ő járt pórul, mert többen a sértetlek közül nekiestek és agyba-főbe verték. A csendőrök szabadították ki szorult helyzetéből. Elek azonban ismét bele akart kötni a mulatozó fiatalságba, de a csend örök ártalmatlanná tették. Teg- revedett teste otl lógott ég és föld között a villanypóznán. MiJ kor végre sikerült a létrát .megszerezni, leemeltek a fiút a földre. Addigra olt volt már az orvosi segítség is, de 3 órai élesztéjsi kísérlet hiábavalónak bizonyult. Telefonon kértek orvost Nagykanizsáról. Szigethy dr. meg is érkezett autón, injekciót adott, de minden késő voll már, Deák József halott volt. Amig a Fő-téren nagy ember-gyürüben mindez történi, azonközben érkezeti meg a hegyről szekéren Deák József édesapja, szegény napszámos ember, kíváncsian megállt, hogv mi történt. A saját fiát találta ott holtan. Az ügyészség a holttest fel-boncolását nem rendelte el. A temetés ma vagy holnap lesz. A csendőrség megindította a nyomozást a felelősség kérdésének tisztázására. Őrizetbe vették Kaufmann György főszerelöt, a kit azonban kihallgatása után ma reggel elbocsátottak a csend őrségről. naj) reggel orvosi rendelkezésre beszállították a tapolcai kórházba a súlyos állapotban levő kertészt, akinek a bordája is több helyen eltöröli dulakodás közben. «- Trunkhahn posztógyár a magyar uricsaládok bevásárló helye önnek is rendelkezésére áll. Közvetlenül a gyárból szállítja az utolsó kéznek, a fogyassztónak szin-gyapjuszővetci angolos gyártássi módon elkészítve. Nem fog csalódni Gvekro szóló megtakarítást ér el. Még iV^í kérje mogtekintósre a szövetmiu ták költség- és kötclezettségmentcs be-küldését. Trunkhahn Posztógyár és Ruhagyár Rt. Budapest, XI., Lenke ut 117. szám. Jöjjön | vasárnap Keszthelyre • Vonat indul: 9 óra 40,14 óra 30,1 15 óra 51 perckor. Felvilágosítás: Iiegeiforgalal I Iroái Keszthely. itm | Estélyi ruha-álmok Az idei estélyi ruha bemutatókon, akár milyen csodálatos is, nekem legjobban és-velem együtt még nagyon \' sok másnak is az egészen ojcsó anyagokból készült estélyiruhák tetszettek. Több okból. Először is, mert olcsó ós mert nagyon széj>ek voltak valamennyien. Rengeteg jó megoldást tudnak kihozni egy kartonból például, még többet, mint egy drága fraueia anyagból. Másodszor az ember könnyebben mozog egy olcsóbb anyagban, nen* kelt félni, hogy jaj most "önti le egy kis borral, vagy ami még rosszabb, valami gyümölcslével. Olyan tapsorkán volt pl. amikor kijött a mannoken egy középkék, sűrűn apró pettyes organdl ruhában, puffos ujjakkal, nagyon sürün húzott szoknyával, amolynek szélén bordűrként nagy ráapplikált fehér masnik voltak, olől |>edig ugyancsak fehér applikált masni jobb mell fölött. Derékon egy fehér kék csavart öv. Hozzá egy óriási nagy fehér kala(>ot viselt a ruha anyagából készült szalaggal. Kgy másik i>edig közönséges virágos (nagyvlrágos vászonból készült, alul golknls, de egyébként szük szoknya, hátid «V. alakú kivágás, elől magas nyak, ujjatlan, jobb váll felett pedig iogy nagy a ruhában szereplő müvirágdísszel, ugyanilyen scharp|>al. Vannak persze álomszerű tollettek is, ezek részint többe kerülnek és jobban is kelt rájuk vigyázni, az is igaz azonban, hogy több évig eltarta. nak, mig egy ilyen kis karion ruha roppant alú van vetve a divatnak. Nagyszerű volt egy fehér organdi estélyifulia, tizenegy méter széles szók. nyával, vállakra eresztett kivágással, körül a vállnál apró ucfelejts csokrok, ugyanez falul u szoknyán, ez által még Jobban Icitartolta a szoknyát Az elmaradhatatlan puffos ujj Ut is s&re|>elt persze. Az impriinó összefolyt mintájú vi- Frottier köpenyanyagok Strand-köpenyek Frottier törülközők legolcsóbban Pizsama -anyagok Strand-táskák Véres bál volt egy kis balatonparti községben A garázda legényt meg akarta lincselni a táncmulatság közönsége « ÍAI.AI (tOZLOM* 1938. lunlia 24 Megkezdték a választók névjegyzékének összeállítását gos egészen leheletnyi vékony estélyi ruhák nem ujak ugyan ,<ie nagyon szé|>ek ós az elegáns ugynovezett dl. vatdámák bizony csak ebben Szerepelnek, vagy pedig az időn különösen a Riviéra kollekcióban nagyon sok uuisslin szerepeli. Egyszinü is ős nagyon sok mintás, illetve nagy rózsás is. Ezek mind úgyszólván egyforma fazonban készülnek: erősen húzott, hátul esetleg kis uszályban végző ló szoknyával bálul egészen mély dekoltázzsal, scharppai. amely teljesen (Ciiit a ruha színétől s <j!esiiett vállal, ujjatlanul és virágdísszel. Erre azut ín lilásszínű, vele harmonizáló, de elülő szinü musslin kabát jón. Láttam egy gyönyörű vajszínű musslin ruhát barna hatalmas krizántém-mal a balválloa, barna musslin öv, egészen a föl lig ért, erősen húzott szoknya, o felelt egy kék róka kepp I volt, bama saru ós vajszínű csavart turbán. Estélyi kala]>ok általában kél pántból állanak még mindig, vagy i>cdig egyszerűen, olyan virág jön a hajba, ^milyen a ruhában, vagy a ruhán sze-iCpel. Nagyon tetszik egyszóval az estélyi divat és ami a legfontosabb, roppant olcsón ki leltet hozni a legnagyobb ízléssel, csak jól szót kell nézni. 25.000 pengő forgalmi adó részesedést kapott Nagykanizsa A kormány a vidéki városoknak minden évben kisebb-nagyobb összegeket átenged a forgalmiadó bevételből. Nagykanizsa város vezetősége is többször eljárt ezévben a minisztériumok ban ezügyben és ennek eredményeképp mosl érkezett meg a minisztérium leirata, amely közli, hogy "Nagykanizsa város részére a pénzügyminiszter a mi* niszterelnökkel egyetértöleg 25 ezer pengő forgalmiadó részesedést engedélyezett. Remény van arra, hogy a következő félévben még egy hasonló összegű részesedést sikerült Nagykanizsának biztosítani. Tavaly a kél részbe n kiutalt forgalmiadó-ré-szesedés összesen 15 ezer pengő volt. A Szent Jobbról 400 éves Írás Szent István királyról A Szent Jobbkéz országjárásának idején dr. Vargha Dómján egyetemi tanár az alábbiakon a Dunántúl rendelkezésére bocsátotta a 100 évesnél régibb magyar szövegből Szent István kanonizálásának ós áIdolt Jobbkéz Jótékonyságának értékes gonlolitait: • Mikoron - Szent Istvánt — 1038-bun Fejérvárolt eltemették volnna, gvu korla éjjel, • vetcrnyének Idején, az ő szent koporsójánál, angyali szép éneklősókct halinak vala és nagy édes illatokat érzenck vala. • Mikoron azért ott, azonyhelyen — Székesfehérvárott az általa épUetl Bol-dogasszony-lemplomábannegyvenöt esztendeig nyugolott volna kanonizálásnál kii, Ur-lsten akarat iából meg akará mutatni az ő híveinek érdemes vollokat. A nógyszázéves szöveg iróia teljesen áthatva a nagy a| o .tol \'király mennyei érdemességének fenségétől, a nagy király kanonizálásának az ügyét tehát az 1 r-lsten aka-aljából indíttat ji el és a pápa személyével hozza kap. csolulba. • t\'r-Pápának, ki azon ií\'Őben vala, méltónak láttalék magyarországbel\'i neiv.es szénlöket felemelni helyekről és tiszlöletesb herre helbölni és meg-kanonuálui. A belügyminiszter rcndelcto értelmében Nagykanizsán is megkezdték az országgyűlési kénviselő-válaszlók névjegyzéké nek összeállítását. A polgármester már külön hirdetményben is felhívta a lakosságot ezirányu kötelességének teljesítésére és az összeíráshoz szükséges lapok kikézbesítését már meg is kezdték. Minden 19 évet betöltött férfi és nő vallomásra köteles. A férfiak fehér, a nők kékszínű számlálólapot kapnak. A kérdésekre a fennálló .állapotnak megfelelően kell válaszolni. Aki ez ellen Merénylet a keresztény erkOlcs és a magyar színművészet ellen a GÓLYA-SZANATÓRIUM Ízléstelen, ízetlen ós szellomtclejh o|»orelt. Nem is operett, hanem valami torz hibrid, zenés bohózat vagy eféle. Szövegiró: Szilágyi László, Z\'nc: Liseinann Mihály. Hogy Pesten százszor ment, vagy akár ezerszer, az nem riaszt vissza annak leírásától, hogy a várakozáson felül sikerült kanizsai sziniszezbnban, a Jézusfaragó, a Tragélia és a Kék róka után ünneprontás számba megy Viliinek a sülellonsé^nek a bemutatása. Kenvér-okokkal menthető lett volna, ha rosszul menne a társulatnak. I)e ha kalácsra nem is, tisztességes, szerény kenyérre a (iólya-szanatórluin nélkül is te!t volna a színészeinknek. A jóblés, az erkölcsi érzék. fi\'CííVÜ-vészel fogalma ellen való merénylet volt a tegnapi bemutató. A Gólya-szanatórium léha, áll\'iti ösztönök körül forgó világa, pudvás, üresen kongó humora még a művé-, szelek és toll szabadságának hivét is meggyőzheti arról, hogy jogos a ke-reszlény erkölcsiség és magyar mű- Karlauzi "írónk a magyarországi kor-törléneli viszonyokba is beállítja azt a szenltéavatást, amely egész nemzetünkre megtiszteltetés. .Azon időben jMídég bírja vala az an.gyali szentkoronát dicsőséges Szent I.ás/1) király, ki mikoron Ur-Pápánnak levelét és atyai \'szent áldomását érdem lelte vóna venni: egyebenmlvá mind egyházi fe-je.lclemeket, mind országbeli urakat. És harmadnapi böjtnek ős ájojtatus imádságnak utána, asszonyunk Sziz Mária — fejéi-vári — egyliázában gyöi-vén, szcntinbét szolgálának halottaknak, — állojtván sokaktul, mintha egyéb bines embereknek teste szerónt az szent királynak is teste porrá lelt volna.- A szellem eszmevilága és a lélek Igazságát vezetik a karlauzi Író tollát és beleilleszti a mi szent királyunkat a keresztény tanítás örök télcl\'ibe. A nagy uposlol királyról csak fclmagasz. tosult és ihletett lelkülettel, valamint az evangéliumi tanitás csalhatatlan-ságával, szabad és lehet ind. -De bizonyával, miképen mindenek élnek az élő Ur-IstenűéI: nem hagyá el az Ő szerelmes szolgáját még holta ulán is. íme, azért Ur-Istcntől nagy csodadolog! És mosl kezdő lik a szent telemnek a márványko|x>rsóból való tiszteletes felemelés*\' ó. a vele kapcsolatos ihleteti csodás események leírása. • Mikoron az koporsóról az márvány- vét, vagy a vallomásszolgáltatást elmulasztja, kihágást követ cl. A kérdőiveket hétfőig mindenkinek kikézbesitik és azokat julius O-ig kell kitölteni. A válaszlójogosultságra vonal kozó tudnivalók a kérdőíven rajt vannak, igy mindenki tájé-kozódhatik afelől, van-e szava-zati joga. A rendelet értelmében a ytfrosi hatóságoknak a névjegyzéket augusztus 20-ig kell elkészíteniük és augusztus 20-tól 31-ig kifüggeszteni a városházán. Felszólamlásnak szeptember 5-ig van helye. vőszei nevében cenzúra után kiállani é« rendszabályozást sürgetni a mai szinház-dzsungelben. Széjó\'ene a magyar színpadi iró és előadó művészet, nok. hogy egy ilyen szenny^ imorali-tiV*i s dmeüctt irodalmi megjelenésében is müvésziellen darab nyilvánosságot kaphatott Budapesten és utána a vidéken is. és szégyene a pesti köz-szellemnek, hogy százszor meg tudta tölteni a színházat a Gólya-szanatórium. előadásaira. A vidék, ugy látszik, józanabb valamivel. A kani-zsai közönség mérsékelt érdeklő lésével óv mérsékelt tetszésével .lüntctlo ki a «csak felnőtteknek, jelzésű ope. telíti. • Ne értsenek félre bennünket! Bár meggyőződésűnk, liogy művészi szépért elsősorban a szép világába kell menni és ez a világ még távolról sincs kimerítve, — .mégsem ismerjük az álszemérinet a művészet birodalmában. Nem nettenűnk vissza puszta •elvből > olyan daraboktól, amelyek • csak felnőtteknek, jelzést viselnek; bárha természetes az Ls, hogy a szórp-koztató irodalmat is cl tudnánk ezek nélkül képzelni. Legyen irodalom, legyen szellem, legyen művészet abban a <csak felnőttek.-ben. És mindenek- Jó bizonyítvány jutalma egy Ital-Sport \'C„7 KönetkípvlKlet: Grilnhat Elemér, Deák-tér l felelt legyen benne erkölcsi mérték. Akkor sávosén ta|>solunk neki. A Gólya-szanatórium azonban önmagát márkázta, amikor a piros és kék lámpát tette meg a csattauója főhősének ős legfőbb slágerének. Az előadás és rendezés sem volt szerencsésnek mond Itató. Tul zajos alaphang, zűr-zavaros beállitás, önkényes tulliangsulyozások cirkuszjwron-doktól kölcsönözött bohóckodások húzták alá még jobban a Gólya-szanatóriumból azt, ami benne minden egészséges izlés és gondolkodás számára lakarnivaló lett volna. Legfeljebb az menti a színészt, liogy enélkül hamar ráunt volna a közönség a gó-lya-szanatórium-ra. • Jóleaelt : látni a nckiszabadull egj\'üt-tesben Oltay Baba diszkrét, az izlés baláraira iügyelő alakítását. Jatzkó CU lOkedien is helyesebb volt, mint bármikor. Melvénvaló volt Egry Berta liangfogós lalakitása is. Dér Vera, mert az Ember tragédiájában a dicséret melleit birálat is előfordult a kriti-kában, azt üzente, hogy Vzulán ne is vegyük őt észre, ha látjuk a színpadon. A Gólya-szanatórium-beli szereplése ennek a kívánságának teljesítését megkönnyíti számunkra. Kőrössy Zoltán mindent megtelt, liogy a Tlarab vaskosságai minél lmtásosabl>ak legyenek az állóhely számára, Szalma Sándor sem könyvelheti el ezt a szerepét a művészi sikerei közé, az állalános tempó őt is magával ragadta. Jó volt azonban Késmárky, Kormos, Sza"kács Árpád, Oroszlán György. _ <W> A színházi iroda hírei (•) G0LYASZANAT0RIUM operett boliózat csak felnőttek részére ma, (súlörtökön este másodszor kerül színre. (♦) \'LEGÉNYBUCSU - filléres hely. árakkal. Pénteken esj^j Strausz legszebb operettje, a iAJgénybucsu nagy. oi>erelt pompás előadása hoz ujabb sikert az operettegyüttesnek. követ fejemelték volna, oly nagy mondhnllun-szép illat származék ki at ko|>orsóból, nemcsak azokra, kik olt jelennen valának, de mbul az egész várasra, utcánkénd ál\'.ojtván, mintha paradicsomban volnának ós mind n«gy isteni dicséretre ős hálaadásra rémülének (ihlelődének).. Most következik a csodálatos és meleg-szivü teirás bensősé;,Mintha a 100 évvel ezelőtt irt keresztény-magyar testvérünk szive dobogását is hallanók és szépséges egyéni lelki örömének is részesei lehelnénk, ...•láták annak utána az szent tagok szép verhenyős vizben nyugosznak, mintha szépulatu balzsamomban fő-rödnének...- És nagy szép tiszta fátyolban és gyócsban kiszedék az szent kénesőt ós az nagyobbik szentegyházban vivék, hol maslan tisztöltetik Ur-Isicnben. Ez után következik a szent Jobbkéz-nek a legrégibb magyarnyelvű leirása ós állott szent jótékonyságának a jellemzése. «I)e mikoron az szent királynak JOGJAT (jobbját) és ujjában "való királyi gyűrűiét akkoron semmiképen meg nem lelték volna, sem az koporsóban, sem kivid... lett llr-Isten uz ő szerelmes szolgáját továbbá.való di-cséredre elenyősztöU volna ... • Annak utána csodákéin, szent angyala miatt kijelenté eleszer egy Mer-curius nevű jámbor fráternek, ka seou- laris pap voltában fejérvári szent egyházban custosságot viselt vala és ő általa mind egész magyarországbeli lűvőknek nyilván adá lenni... És anyaszentegyház azon na|>ot (máius 30.) szent innepi>el üli és tisztöli, nagy sok csodatételnek okáért.. Ezt az Érdy.kódexünkben csakugyan rövidre fogott leirást történet tudósaink és irodalom-kutatóink a később előkerült adatokkal Ttiegészilve, ^-teljessé tették. Nemzeti irodalomtörténetünk méltán büszke lehet erre az irodalmi adatra, mely A Szent Jobb. kéznek pécsi tartózkodása alatt legyen a Dunánlul min,len olvasójának lelki gyönyörűségére és szellemi élvezetére. Emlékezzünk régiekről, Szent István, ról, annak áldolt jótékonyságáról és jobbkezéiől, mint keresztény-magyar nemzeti ereklyéről. Ezután tömör szövegezésben foglalja a Szent Jobbkéznek áldott Jótékonyságát. Nem tudja ugyan künerltően mind elsorolni, mert hiszen a nagy apostol királynak minden g.mdolata, fáradsága, harca, — templomi és kolostoralapit i: a, azoknak kilemb ki-lemb varasokkal, valalokkal- (földbirtokkal; és kivül-belül való szépségűkkel — való — megerősitősc, gaz. dagitása stb. slb., mind az ő diadalmas órdemszerző szolgálata ős crénvjryakor-hUo, de lialljuk a kódex-Író "szövegét ugj^ amint Ő is más. századokkal előbb irt iratból — Hartvit püspök ÉIAfcAl 1CÖ2L-ÖNV 193*. Mu» 24,_ (♦) GELl.CRTHKGYI KALAND -UTOLJÁRA szombaton délután 5 óra-kor kerül szinre filléres helyárakkal. (♦) SZOMBATON ESTK ismét n Gólyaszanatórium tesz műsoron. A VASÁRNAP ESTI S/JABADITHI I-LOADÁS iránt hatalmas érdeklő\'és mutatkozik. A strandparki szin|>ad szte nirozási munkái serényen folynak s igy már szombaton teljes szépségében ált Gül Baba czcrcgyéjszaka-szépségü rózsáskertje. Martos Muszka győnyő. rü muzsikája maradéktalanul érvénnyé sül a bővített honvédzenekar interpretálásában. A színpompás jelmezek, ragyogó fényhatások káprázat >s ké|>e-ket Ígérnek. — Tekintve, hogy a szabadtéri előadás teljesen olcsó (32—100 lillér) lielyáras, a jegyek előre megvallása nagyon ajánlatos. Kedvezőtlen idő esetén az előadás a színházban lesz. > A Baross-közgyűlés közleményei A Baross közgyűlésre érkező József Ferenc főherceg, ő "kir. Fensége tiszteletére a Kis Royal feldíszített kerthelyiségében 0-fensége részvételével tartandó diszebédre jelentkezéseket (Ip-lenszky Ferenc üzletében a fia-ross Szövetség pénteken, 21-én estig fogad el. • A Baross-közgyűlésen, mely 11 órakor lesz a városháza köz-1 gyűlési termében, megjelenik az egész országos Baross-vezérkar Jlovszky János országos elnökkel az élén. • Több országgyűlési képviselő is ipegjeleiiik, akik az ebéd alatt előreláthatólag érdekes és aktuális problémákat fcjlcgetnekv A tagok "figyelmébe I 0 kir. Fensége díszes kocsisorral vonul be a vasúti állomásról a vát rosháza elé. Ma este fontos értekezlet less fél 9 órakor. (:) iráábólveszi adatait. • Mert ugy olvastatik ez szent királyról, hogy nagy-sok dicséretes dolgokat tett val ő Királyi Kezével.. Es itt elsorolja, mondván, .tudnva illik: szegényeknek éltetése, foglyoknak és nyomorultaknak megszabad U lása, — moztclenőkct ruházván, zarándokokat belfogadván, árvákat óz. vegyőket megsegítvén; — Krisztusnak végvacsoráját ennen két kezeivel szerzi vála meg ő édes Megváltójának tanu-sága szerént; — (a szegények lábmosására gondol az iró, amint ezt a Ilartvik.logenda eredeti latin szövege u mandatum Christi kitételéből világosan megérthetjük); — Annak utána mindennek alamizsnát osztogatván... Kódexlrónk, mintha csak a jelen Idők levegőjében lebegő nehéz gondolatokat akarná kiküszöbölni, hozzáteszi, hogy Szent István «nem hamisan keresöttből, de tulajdon igaz jószágából cselekedte mindazt u jót, amit keresztény-magyar alattvalóinak javá. ra, Istennek dicsőségére, u lelkek üdvére szolgált. Még egy, Szent Istvánra mindenek felett nemesen jellemző, gon lolatot lüz szerezetesirónk az döbbentekhez és ezzel értékesebb, mélységesebb jellemzést ad a nagy királyról, mint talán sok más hosszú lapokra terjedő közléssel, István király, hogy jót cselekedjék .ennenmagának nu|xwikóud való éleiét és szikségét megszaggatja vala (azaz magától megvonja a legszükségesebbeket is), .ivogy valamit szegényeknek és egyliázaknak avagy Szakítás napjaiból Még velem vagy s már fölszedem, mint csokorból széthulló virágot, minden kis apró rámnézésed. Hunyt szemekkel vigyázom a hangod, mintha gyihils, kék hullámot verne; megégelt, lázas magamat még egyszer megmerítem benne. Kezem ugy hull a kezedre, ahogy a levél szakad el a szó\'tót; egyre ritkább csókjaidban lassan elköszönök a szádtól. Neked unt, kis lapos közönyt játszom, száz hazugság bukdácsol át rajtam; mennyi színes sző-Hm-lomot hord most Össze közibénk az ajkam Ptrosra-bomlott, hós kedvemért magamat néha de nagyon szánom I Ha egy mosolyom kettétörne: neved sírna fái a számon. Lidiit Jut/a — (Hódoló táviratban) üdvözölte Zalaegerszeg képviselőtestülete rendkívüli közgyűléséből (hatan voltak jelen I) a 70 éves vi éz Horthy Miklós kormányzót. — (Nyugalomba vonult) a soproni kereskedermi és iparkamara főtitkára, dr. Taizs Károly, aki ezt a tisztét 46 év.n át töltötte nagy buzgósággal és hivatás-szere-ettel. Ügyvezető titkár lett dr. Simon Qyula eddigi segédtitkár. Dr. Bende Attilát segédtitkárrá választották. — (Kinek van Szent Jobb fényképe?) A Szent Jobb őre, dr. Mészáros János érseki helytarló, a Szent Jobb országjárásával kapcsolatban egy albumba szerelné összegyűjteni a kir. udvari és várplébánia irattári ré- egyházi*\'!! szolgálóknak bővebben adakozhatnék. i íme, a Szentjobbkéznck áldott, csodálatos erényeket gyakorló, a Földön s a Mennyország szánjára is érdeméét szerző jótékonysága... Erdy-kódexünknek a Szent Jobbkézre vonatkozó szövege teljességéhez hozzátartozik még kartauzi irodalom, történeti Írónknak a vó^ő következtetése: .mind ez ellyen szentséges dolgokból ismerhettyek, hogy Ur.Isten az ő szent jogját Klváltképen Felmagasztalni Akará Ez Világon...- A legrégibb ránkmaradt S\'.ent István kódexszövegü beszéd befeje ő ,on. dolatát itt idézzük, mert gyönyörűen illik élihez a rövid fejtegetéshez. .Mely éles, védhetetlen é< halhatatlan örvendetes dicsőségőt é-i ezen világon békességes életöt engedjen nekünk is mi édes szent királyunknak érdemének miatta Atya, Fin, Szentlélek egy Mindenható Ur-lsten e.-ekül erekké. Ámen.. (Erdy-k. 40-1-500. lapjáról véve az Idézeteket.) Nemcsak dicsőséges, dc szent kötelesség is a mi nagy István királyunk tisztelete, tiszteletének mélyítése és a mai szenvedő magyarság lelkébe való mélységes beleilleszléso. Valóban igaz kódcxirónk szava, amit fentebb már idéztünk, hogy méltán kell ez dicső é-gcs Krisztus Jézusnak választott vitézét és Konfesszorát, István szent királyunkat, jelesen ez szegény magyarország-l>eli nvomorult népnek dicsérni, tisztölni... szére azokat az értékesebb és jól sikerült fejvételeket, amelyek a Szent Jobb vidéki útjairól készültek. Éppnn ezért kéri az érseki helytartó niind-azokal, akiknek ilyen kép van birtokában, hogy annak egy példányát átengedni és a Kir Udvari Vár-plébáníá cimére (Budapest, I., Királyi palota) elküldeni szíveskedjenek. — (Nyilvános lőpróbát) lart ma, csütö tökön este 9 órakor a Zrinvi Irodalmi és Művészeti Kör aranyérmes Vegyeskara a Kaszinóban. A próbán a vasárnap Székesfehérvárott tartandó országos dalosverseny számait hallgathatják meg az érdeklődók. A Vegy^skar tudvalevőleg a legnagyobb dalos-kitüntetésért, a Király-díjért indul. Belépődíj nincs a főpróbán, önkéntes adományokat az utazás költségeihez szívesen fogadnak. (:) -- (A polgárlsta cserkészek táborbaszálltak) Hátizsákkal megrakott, vidám énekszóval menetelő kis cserkészcsapat indult ma délelőtt a nagykanizsai állomás felé. Táborba indultak a 15. számú Árpád cserkészcsap t tagjai. 27 vidám, mosolygóarcu kis polgá-rista, Kiss István alapító cserkészparancsnok és három \'anár vezetésével ulnakindult Balatonberénybe, hogy tiz napon át élvezze a Magyar Tenger szépségeit egy megérdemelt pihenő és egy kellemes cserkésztábor keretében. — (MANSz főzőtanfolyam) A nagykanizsai MANS\'. szeptember 19-töl november l-ig hathetes hathetes főzőtanfolyamot rendez, ha arra 24 résztvevő jelentkezik. Jelentkezni lehet Sz^nyi Sándornénál (postapalota), Pálcsicsnénál vagy Petermannénál, ahol az érdeklődők bővebb felvilágosítást is kapnak. — (A leánygimnáziumban) beiratások hó 24. és 25-én folytatódnak. Kérjük a t. szülőket, hogy az első osztályba íratandó gyermekek születési anyakönyvi kivonatát, ujraoltási bizonyítványát és IV. osztályos bizonyítványát magukkal hozni szíveskedjenek. — (Baleset cseresznyeszöreten) Lövei Ferenc 75 éves baki földműves cseresznyeszedés közben lezuhant egy migas fáról és több bordája eltörölt. Súlyos állapolb.m került kórházba. — Batorkiállitásnnkat tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Kopsteln hutoráruhőz. _ O&Xft-eAtJbVv .KÖZVETLEN & CVÁQBÓL VESZ SZÖVETET\' .\'Trunhhohn pontíqyári IV.PfíOHASlKA OTTOKÁR-UÍ. merIz-körut& üY^R BUDAPEST, XI LENKE UT 11* Akinek a vérnyomása magas és szívműködése rendetlen, ugy éthel cl erőlködés nélkül megtelelő könnyű székelési, ha reggel éhgyomorra egy kis pohtr természetes .Ferenc Józiel" keserűvlzei; Isiik. Kérdezze meg orvosát. — (Levente-mulatság) A kiskanizsai Levente Egyesület vasárnap délulán a szepetneki ut men!én levő gördővényl erdőben juniálissal kapcsolatos tábortüzet rendez, — (Tűz a Becsall-hegyen) Az egerszegi határ-iTOM* ban, a Bccsali-hegyen kigyulladt Kozlcs Sin-Jfetól m dor hegyi hajléka, A W1-1 * Jelek szerint gyújtogatás történt. Pillanatok alatt lángban állt az egész porla. A tűzoltók a hajlékot nem tudták megmenteni, de a tűz továbbharapódzását, ami a száraz időben nagyon veszedelmes letl volna, sikerült megakadályozniuk. — Folyóvíz a kirakatban! — ez a cime a Reklámélet egy ötletes dekoráció-tippjének. Sok ériékes, gyakorlati cikk, lipp, ötlet, kirakatrovat és számos Illusztráció van a most megleient uj számban, melyet Balogh Sándor szerkeszt. Újonnan belépő előfizetők dijtalanul kapják a közel 100 oldal terjedelmű, művészi kiállítású, t\'zéves jubiláris számot. Kiadóhivatal: Budapest, V., Szent István-körut 9. — Bátorokban a Kopsteln-eég vezet. Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvezó .Untéul fettételek mellett — Akar Off pengőért eg, noba bútort? Vényen egyházközségi kulturhfcl- sorsjegyett Mulass, hogy rtoljoztaf Nép IHozgá. s*erd*n é» °*otBriBltBn I. Két világsláger egy műsorban I Meller Rózsi nagysikerű magyar filmje BULLA ELMA főszereplésével ÉN VOLTAM! (Vallomás) Partnerek: Törzs Jenő, Uray Tivadar, Kiss Ferenc, Vaszary Piroska és Erdélyi Micl. II. Dumas halhatatlan irodalmi alkotása Végzet asszonya Főszereplők: Grata Garbó és Rgbert Taylor Figyelem l E kivételesen nagy — háromórás — mösor kezdete S és 9 Arakor lesz. Csak SO, 40, 60 filléres helyérakkall ZALAI KÖZLÖNY 1933. |unlu» 24. mmim A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület junius 29-én, szerdán délelőtt 10 órakor tartja rendes közgyűlését Keszthelyen a gazdasági, akadémia dísztermében. Utána az akadémia gazdaságában és kísérleti telepén tanulmányi szemle lesz a közgyűlés résztvevői számára. h Nagykanizsa Kaposvár lennlsz-verseny • a A kaposvári Turul JIP? Sport Egylet ten-nisz-szakosztálya va-v sárnap látja vendé- gül a nagykanizsai Zrínyi tenniszesapatát városközi mérkőzésre. A nagykanizsaiak felállítása a következő : Hoff mann László, a déli kerület bajnoka, Bittera és Ileiter, az NZTE két jónevü versenyjálé-kosa és dr. Ányos, volt dunán-tuli bajnok. Hölgy versenyzőjük dr. Makó Gáborné, aki az idei déli kerület ibajnokságot nyerte ugy női egyesben, mint vegyes-párosban Hoffinannal. Az NVTE vándordljas céllövő versenye A Nagykanizsai Vasutas Testedző Egyesület niegtartotla Nagykanizsán évi vándordíja.^ kispuska céllövőversenyét. A versenyre 11 egyesület küldte el legkiválóbb lövészeit, melyek közöli Szolnok, Székesfehérvár, Pécs, Szombathely, Kehida, Zalaegerszeg, és Nagykanizsa, valamint Gyékényes csapatai versenyezlek egymással. A verseny tiszteletdíjait Nagykanizsa város sport szerető közönsége adta össze és azt a rendező NVTE egészitetle ki. Eredmények a következők : Csapatverseny : 1. Szolnoki MÁV 1315 ponttal, 2. Szombat-helvi MÁV 1300 ponttal, 3. Pécs MÁV 1271 ponttal. I. Nagykanizsa MOVE 1271 ponttal. Egyéniben : 1. Kalmár, Pécs MÁV 278, 2. Ilargillai, Szombathely MÁV 27Ö, 3. Losonczy, Zalaegerszeg Ple. 271, 1. Tarnai, Szolnok AlÁV 271. 5. Makszim M., Kehida PLE 273, (>. Papp Szolnok MÁV 271, 7. Honihányi Szolnok MÁV 270. 8. Habos, Pécs MÁV 2(59, í), Kálmán Szolnok MÁV 2(55, 10. Sebestyén, Szolnok MÁV 265 ponttal. Kisalak versenyben : 1. Rom-hányi Szolnok MÁV, 2. Sipos Nagykanizsa MOVK, 3. Bo.j.U-hy, Nagykanizsa, MÁV. Legtöbb ponlol lövő kisalak versenyben : 1. Kalmár, Pécs MÁV, 2. Tanczenberger, Nagykanizsa MOVE, 3. holtversenyben Sipos, Nagykanizsa MOVE, Dogáthy, Nagykanizsa MAV. A verseny dijait a verseny befejezése után az egyesület vezetősége ünnepélyes kerelck között oszlottá ki. FflRÉSZPOR, tninSségO mogrondelhelő KISS FATELEPEN Erzsébet-tér 13 — Telefon 6-39. APRÓHIRDETÉSEK ) fillér, minden további szó 4 fillér. ÁLLAS Lóhoz !■ idő Ügyes háiUzolga azonnal (elvitetik Belezni! cégnél, Sugár-ut 93 Ügyes kowóoaaagád azonnal felvétetik. Szépeinek 92. 1784 Azonnal felvesz ..giri.l Roienteld-virrnda Fö ut 15 1792 LAKÁS ÜZLETHELYISÉG RátazDbáa lakátl kerei auguaitu, l-re József tnklanya közelében altiszt. Clin ■ Felöli ut 81. iáim. 178b Elna.rélnAm szép kéllznbás takáso mat megtelelő egyszobáisal. Ciányl Uirló-ulca 13 1791 ADÁS VÉTEL Karókp*r«k kedvező részletre leg olcsóbban kaphatók v.lda .aakaea.. kodéiban. >424 Vlamantaa kasai, gép-, kocsi- él iá-torponyvák |«tányoa árban, kedvező tlie téat feltélelekkel. Továbbá Einergé gumml-iill Kolcaönponyvák í« ziákok olción beszerezhetők Kelemen Reziö cégnél. 1516 Egy ganaróljawltolt oldalkoclls Méray moTorkerékpár réiz\'etllietéire ol ceón eladó. Szibó Antit sportllzlete. 1743 KÜLÖNFÉLE Kiadó Király-utca 32. fakereikedtl helyiségei, utcai Üzlethelyiség. — Bővebbet .Rózis- gytljlötelep. Autótaxi (bériutó) u| árimvovilas lee-olcióbban Klufminn Manónál rendelhető. Telefonállomás 222. 4024 Mindennapi leveleiéiből ösuegytl|tötl bélyeget, régi vagy uj tömegeket, mi-gyárt él kUllöldlt, feloszUtott gyOJtemé-nyeket bármikor megvétebe keretek. — Barbarlti U|oi, a Zalai Köalüny I. azer-keaztőle. Érdeklődni lehet telefon 78. az. vagy személyesen mindennap d. u. 5—6 óra köiött. Kiadja a laptula|donos Közgazdasági Részvénytánaaág Nagykanizsán. Felelői kiadó: Zalai Káraly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 sxáia Fontos közlemény az Anto Syphon tnlajdonosokboz! Díjtalanul megjavítani, rendbehozom Autó Syphon készülékét azoknak, akik a szénsavcserét nálam eszközük. Szabó Antal sportllzlete, az Autó Syphon körzeti egyedárusitója. Mindenki jól jár, i pengőért vesz nagykanizsai katolikus kulturház-sorsjegyet Szenzációs a legmodernebb fazonok- bt legpompásabb színekben legolcsóbban Brónyal Divatház Horthy Klklól-nt 1. I>. FIGYELEM I C»k alaOranga mlalié-get tartok a mladen darabért garaaclát vállalak. Molnárok figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapunk nyomdájában A 1 m a pi o 1 y, szőlőmoly, pókhálós hernyók ellen Arzola vagy Darsin, Varasodás és llsztharmat ellen Sulfarol, Amonfl vagy Solbár. Kombinál! permettzflszerek: Nosprasen vagy Tntokil Rózsafák levéllelvel ellen PROMIKOL Védöszorek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. kerlll többe a ZALAI K0ZLÖHY, ha bejelenti nyaraló cimét. A kiadóhivatal portómenlesen kdld! utána bármely \'belföld! nyaralóhelyre. NiOtndott . laatujajdono, üfizg*dsságl Ilíavínytíttatíg könxyny.omdálibau Nsgyluulz^, FelcMSs Ozletyczelii Z.W KtoJy, 78. Évfolyam 141. szám. Nagykanizsa, 1888. Junius 25 szombat Ara 12 IU1. ZALAI KÖZLÖNY és ttadAMratals PM & nia. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési ára: egy bóra t pengő 40 fUU Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon. 78. i Szesztörvény és bortörvény A képviselőház napirendjén két fontos gazdasági és szociális jelentőségű törvényjavaslat tárgyalása szerepel. Egymásután kerülnek tárgyalásra a szcszUavasJat / és a hegyközségekről, valamint a szőlő- és gyümölcsgazdálkodásról szóló törvényjavaslatok. Nem véletlen, hogy ez a két törvényjavaslat közvetlenül egymásután kerül tárgyalásra, mert a két megalkotandó törvény között igen szoros kapcsolat van. A szesztörvény visszautalja a mezőgazdasági üzemek munkakörébe a nyersanyagoknak szesszé való feldolgozását és igy a gazdának juttatja az éhből származó haszonnak tekintélyes részét. És a legkisebb gazdákat is részesíti ebből a haszonból, mert a szövetkezeti szeszfőzdék révén a kistermelőknek is megadja a lehetőséget arra, hogy piaci fogyasztásra nem alkalmas borukat, törkölyüket, vagy gyümölcsüket szesszé dolgoztassák. A gazda tehát ennek a törvénynek segítségével fokozottabb bevételhez jut, mert önmaga válik ipari feldolgozóvá is és a szesz éppen olyan mezőgazdasági termény, illetve áru lesz, mint amilyen eddig csak a bor volt, azonkívül pedig a legkisebb mezőgazdasági üzemek is részesülhetnek a szeszgyártás mellékterményeiként \'élőallitott takarmányféleségekből, tehát a törvény egyúttal a kis mezőgazdasági üzemek állattartó és állathizlaló tevékenységét is lámo- na. mezőgazdasági üzemek jövedelmezőségét támasztja alá a készülő szesztörvény és lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági termelő minden tekintetben eleget tudjon tenni azoknak a kő-telezettségeknek, amelyeket a hegyközségi törvény saját érdekében, mint kötelező hasznos befektetést ró reá azért, hogy a bortermelés és a szőlőtermelés, nemkülönben a gyümölcstermelés is a jelenleginél jövedelmezőbb ága legyen a mezőgazdálkodásnak. A két készülő törvény között a közös cél a legszembetűnőbb kapcsolat. Mindkettőnek célja ugyanis az, hogy alátámassza a mezőgazdaságot és fokozza a mezőgazdasági üzemek jövedelmezőségét. A szesztörvénynek ez a célkitűzése magából abból a tényből nyilvánvaló, hogy a szeszgyártást visszautalja a mezőgazdasági üzemek munkakörébe. Hogy szőlőből, borból és gyümölcsből is nagyobb jövedelme legyen a mezőgazdaságnak, szükséges a szőlő- és gyű; mölcsgazdáfkodás intézményes racionalizálása, a termelés szak- szerű irányítása, az értékesítés lehető egységesítése éa előmozdítása, mindenekelőtt pedig a kötelező védekezés szőlő és levőivel szemben. Szőlő- és bortermelésünknek hibái közül azok a tények tűnnek legelőször szembe, hogy a gyümölcs állati és növényi kár- | mennyiségi bortermelés fokozó Már Anglia sem nézi jó szemmel a csehek halogató politikáját Szavak és Ígéretek, — ennyi az eredménye a cseh kormány és a szudéták tegnap esti megbeszélésének Prága, junius 21 A cseh kormány és a szudéta.iiémc. lek képviselői tegnap este fojytatlák megl>eszél6seiket. A szudéták pártjainak közlése szerint még mindig nincs tisztázva, Itajlandó-e a kormány elfogadni alapul a szudéta-németek követeléseit. A kormány semmiféle kisebbségi tervet mé£ nem mutatott, Hodzsa mindössze azt hangsúlyozta, |iogy a megoldást és a rendezést most már komolyan szorgalmazzák, még I>cdig ugy, liogy mindkét fél elfogadhatja. A cseh kormány a legriWidcbb Időn belül rendezni kivánja a kérdést, mert csak igy^kcrüllictő ©l a viszály, — mondja a jelentés, de ennél több nem történt. Most a tárgyalások ismét nbliamaradlak /és még csak » fol-tdiVs időpontját sem állapi tolták meg. Cseh bojkott Szlovákia ellen Varsó, junius 21 A prágai kormány egyre erősebb nyomást gyakorol a szlovákokra. Prágában a cseh rektor 8 szlovák egyetemistának nem adta ki a szigorlU eredményét igazol1) iratokat, mert azok állítólag résztvetlek az autonomisták felvonulásában. Pozsonyban l>ojkolt mozgalmat indítottak a csehek, másutt j>cdig tucatjával bocsátják cl a szlovák kereskedő és ipuros segédeket. Hodzsa nyilatkozata a tanácskozások után London, juntus 21 A lapok munkatársainak ugy nyilatkozott Hodzsa a tegnapi cseh—szudéta tanácskozások után, hogy a cseh kormány a megbékélés szellemében keresi a mcgollást és olyan terveztet dolgoz kl, amely elfogadható lesz. Hangoztatta, hogy a javaslattal ősidőben készítik a közigazgatási Kfor-mokra vonatkozó terveket és a de. centralizálást elősegítő rendetkezése\'-ket. A lielyi önkormányzati szerveket is gyökeresen átszervezik, ugy, hogy a kisebbségek teljos önkormányzatot kapnak. Egyes lértcsülések szerint a szudéták egyes kéréseit elfogadta u cseh kormány, megbízható értesülő» azonban erről nin.-s, illetve a kormány Ígéretein tul kó/.elfogliató bizonyíték erre vonatkozóan hiányzik. Eurcsáuak találják uzt is, hogy a következőtanácskozás ídő|>ontját nem állupitották meg. Ez a halogató |>o-lilika nem szimpatikus angol |>olitikuí körökben sem. Mussolini terve kerül a semlegességi bizottság elé Anglia óvakodik minden olyan lépéstől, amely háborúra vezethetne Páris, junius 21 A Matin értesülése szerint Olaszország részletes tervet dolgoz ki és kész javaslattal fordul a londoni semlegességi bizottság elé. A tervet állítólag Mussolini készítette és az olyan, hogy mindkét fél elfogadhatja, mert Olaszország a bizottság keddi határozatait mind elfogadta. London, junius 21 Az angol alsóház éjszakai ülésén az egyik képviselő felszólalásában azl követelte, hogy az angol hajókat bombázó nemzeti hajókat az ellenőrzőhajók késztessék megadásra. A miniszterelnök válaszában kijelentette, hogy bár az angol hajóstársaság gok kereskedelmi hajózása jogszerű Spanyolország felé, miután azonban a nemzetiek előre figyelmeztették már a társaságokat az esetleges bombázásra, ez a hajózás nem tanácsos. Angliának azonban óvakodni kell minden olyan lépéstől, a mely esetleg háborúra vezethet. dott a minőségi rovására. Amint a föld m üvelés ügyi miniszter mondotta, a szőlők a hegyoldalakról lecsúsztak a hegyek alján fekvő sík területekre. Ezenkívül nagy baj volt a nem minőségi borok termelése, különösen pedig az amerikai direkt termő\' szőlőfajták megokolatlan kultusza. A hegyközségi törvényjavaslat a minőségi termelésre fek teti a súlyt és különös gondot fordít az úgynevezett történelmi borvidékek védelmére. Előmozdítja a szőlőnek a hegyoldalakra és immúnis honiokra való telepítését, mert hiszen kétségtelen, hogy Magyarországnak kétféle kiváló minőségű bora van, az egyik a hegyvidéki bor, a történelmi borvidékek termése, a másik pedig az immúnis honiokon termelt bor. Nem vitás, hogy a külföldi piacokon a márkát a hegyvidéki borok jelenlik. Ha megszűnnénk hegyvidéki borokat termelni, a magyar bor elveszítené azt iiz ősi karakterét, amely minden propagandánál nagyobb értékű. De szükséges a túltermelésnek gátat vetni, szükséges nemcsak a silány bort adó dircktlermőamerikai szőlők kivágása, hanem szükséges az is, hogy a szőlőtelepítések három éves tilalmával gátat vessen a törvény a túltermelésnek. Általában szükséges, hogy a minőségi termelésre térjünk át és ne vigyünk piacra más bort, mint hegyvidékit és az immúnis homokon termeltet. A borpiacon a kínálatnak a kereslettel való összhangbaho-zatála és egyensúlyban tartású azok a legfőbb feladatok, amelyeket a hegyközségi törvény meg akar oldani. A liegykózsé-geknek feladatai közé fog tartozni a termelés egységes értékesítése és mindenekelőtt a védekezés a szőlő és a gyümölcsök állati és növényi kártevőivel szemben. Ha ezt a feladatot jól oldják meg a hegyközségek, már is bőségesen vissza fogják téríteni a gazdának az egyébként is méltánvosan megállapított hegyközségi járulékot. Ugyancsak a minőségi bortermelést, tehát borunknak piacképessététclét szolgálja az az intézkedés, amely szőlőterületek törzskönyvezését rendeli el, nemkülönben a belső fogyasztás érdekében kifejtendő propaganda, összegezve a két törvény közötti kapcsolatot, megállapíthatjuk, hogy mindkettő a szőlő- és gyumölcsgaz-dálkodás jövedelmezőségét szolgálja és a gazdasági szempontokon kivül különös tekintettel van szociális szempontokra is, mert hiszen közismert, liogy a szőlőgazdálkodás mezőgazdasági munkásaink igen tekintélyes hányadának ad biztos munkaalkalmat és kenyeret, ezenkívül sok önálló kisgazdának egyedüli, megélhetési forrása. zalai Közlöny 1938. Junlus ^ Az elfogadottszesz-Javaslat után megkezdte a Ház a hegyközségi javaslat tárgyalását Budapest, junius 21 A képviselőházban Reményi Schncller pénzügyminiszter be-lerjesztette a Magyar Nemzeti B a n ^ a I apszubálymódo&itásá ról és az ezzel kapesolatos pénzügyi intézkedésekrőt szóló javaslatot. Ezután folytatták a szesztörvény javaslat részletes vitáját. Három iclszólaló volt már csak mindössze, azokra Reményi Schncller pénzügyminiszter válaszolt, ugy liogy az összes szakaszokat változatlanul, vagy az előadói kisebb módosításával elfogadták. , A szeszegyedáruságról szóló javaslat elfogadása után a hegyközségi törvényjavaslat tárgyalására tértek át, amelyet Boros Imre előadó ismertetett. Ideges embereknél és lelki betegeknél az igen enyhe hatású, mindig megbízható természetes „Ferenc József keserűvíz — reggel éhgyomorra egy pohárral bevéve — kiadós beiűruiést, jó gyomor-emésztést és elegendő éivágyérzetct hoz letre. Az oivosok ajánlják. MINISZTERTANÁCS volt tegnap, a mely délután 5-től éjjel 2-ig tartott. Tárgyid Iák a kinevezőiket é* a zsidótörvény végrehajtási utasítását. AZ ABADSZALÓKI kerületben, mely. nek képviselőjét Hajdú vármegye főispánjává nevezték ki, Bátz Jenő honvédelmi miniszter lép fel. A VILLANYOS tarifája őszig Mto-zatlan marad Budapesten, " julius elsejei reformot elhalasztották. TIZ MILLIÓ pengőt juttat a Nemzeti Bank kisemberek hitelellátásának biztosítására. TILOS Budapesten este pol tikai gyűléseket tartani. A gyülésrtk esti 8 óránál tovább nem tarthatnak. JGGVEHÉS pusztított Gyöngyös környékén. 30—40 százalékos a kár. A megáradt Mérges patak nagy területeket elöntött. l\'ELBOBULT Miskolc közelében egy katonai teherautó. Egy halott, 2 súlyos, 3 könnyebb sebesült. OCti á főispán eljárt a zalai állatárak a kanizsai gazdasági Iskola ügyében Zalaegerszeg, június 21 Vitéz Teleki Béla gróf főisnán legutóbbi pesti uija alkalmával több olyan közérdekű kérdésben eljárt, amelyek Elsősorban zalamegyei érdeküek. Fáradha-tatlan főispánunk örömmel dolgozik a megyéért és minden igye kezete, hogy ezt a megvét elsősorban gazdaságilag lendilsék előre. A földmüvelésügyi miniszter hosszabb kihallgatáson fogadta a főispánt és előterjeSztésere az intervenoiós állatvásárlások tekintetében uj rendelkezés^! adott ki. Ezentúl minőség szerint fognak vásárolni, ugy hogy a .(55 és 75 fillérben megszabott alsó és felső ár közöli G8S 7üa 72 fillért is fizetnek. Ezzel az intézkedéssel egy jogos panasz nyer orvoslást. A vásárlásokra a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete is kap keretet Zala me-r gyében, sőt a Hangya is ujabb keretet kap. Ebben az ujabb ke- retben lehetőség nyílik arra, hogy vágómarhákat is felvásárolhassanak. A nagykanizsai téli gazdasági Iskola kérdését is sikeresen elintézte a főispán. Biztosítva van a felállítás, az elsők között lesz a kanizsai iskola. Igen nagy megértéssel fogadta a miniszter a főispán előterjesztését a zalaegerszegi gyümőlostároló ügyében. Szakközeg jön le Zalaegerszegre, aki nemcsak a jelenlegi gyümölcstermelési viszo-^ ny okról fog tájékozód ni, hanem arról is, milyen / lehetőségek/ nyílhatnának a zalaegerszegi gyümölcstároló számára és a zalai gyümölcstermelés számára a hegyközségi törvénnyel kapcsolatosan, a noha szőlőültetvények apasztása, illetve megszüntetése esetén. A csurgói főbíró letiltotta a Kanizsáról Inkére induló hucsujárást Lapunk más helyén beszámolunk arról, hogy a száj- és körömfájás veszedelme a Kisko-márom-vidékről Nagykanizsa felé és most már Somogyba is átterjedt. A biztonsági intézkedések legfonlosabbja, hogy a vészes területekről se állat, se ember 41c közeledhessék a móg-vészmenies területekre. Emiatt] történt, hogy a csurgói főszolga--\' biróság/Mesilette Nagykanizsát, hogy a«innét induló bucsusokat nem engedi be a vármegye területére. Holnap, szombaton délben Nagykanizsáról gyalogos búcsújárás indult volna az inkei Jézus Szive ünnelire. A fenti rendelkezés folytán ez a búcsújárás elmarad. Szörnyű éjszakája volt Belezna községnek Megörült egy volt rendőr, tört, zúzott és a kórház nem fogadta be SZÖKŐ AB elöntötte Pilolrock várost Oregonban. A BELGRÁDI pályaudvaron egy diák bosszúból 6 lövést adott le az induló vonat ablakából. Dijak minisztériumi főtisztviselő és Bilbja cégvezető meghalt. Ket ten megsebesültek. FÉRFIRE, NŐRE egyaránt kötelező általános munkaszolgálatot léptettek életbe Németországban. LEON BLUM lemondását váljak Párisban. IJlum el szeretné gáncsölni a francia— olasz megegyezést, SZTÁLINT egy ezrével terjesztett röpirat azzal vádolja, hogy méreggel eltette láb alól . Qrsokinidse népbiztost. \\ A Somogyi Újság írja : Az elmúlt éjszakák egyikén Belezna békésen szunnyadó lakói hirtelen nágy recsegésre és ropogásra ébredtek. Rövidesen megtelt az utca kíváncsiskodó emberekkel, akik a 22(5. számú ház felé rohantak, miután onnan ablakcsörönipölés és velőtrázó segélykiáltások hallatszottak. Amikor már többen is a ház előtt álltak, hirtelen kinyílt a ház ajtaja és karján két éves gyermekével kirohant Németh Islvánné, majd utána férje, Németh István 36 éves beleznailakos, volt rendőr, most hónapszámos munkás vérző arccal és vad váglatással. Az összegyűltek azonnal látták a helyzetet: Németh Istvánon, akit egy hete munkahelyéről hazaküldtek a betegségo miatt, kitört az elmebaj. Betegségének jelei már előző nap mutatkoztak, amikor Dezső Imre surdi körjegyző elhatározta, hogy megmutatják az orvosnak, Erre azonban már nem került sor, mert éjszaka hirtelen dühöngeni kezdett. Családjának tagjai ekkor rázárták az ajtót, a Vizvezetókszerelést garancia mellett készjt -- MENDLOVITS tnk fi dühöngő embert 21 űrán át az ágy lábához kötve hagyni, ahol a szerencsétlen ember Iszonyú kínok közt fetrengett, nmlg végül feleségének arra a kijelentésére, hogy ha nem segítenek rajta, akkor elengedi és rászabadítja a községre, a hatóság beszállította a kórházba. szerencsétlen ember azonban ha talmas ökölcsapásokkal darabokra törte az ajtót, karját annak üvegével összevagdalta és kiszabadult. A család segítségére siető Kis János is összevérezte magát, végezetül a mintegy 50 főnyi összegyűlt tömeg fékezte meg Némethet, az őrültségi rohamában roppant erejű férfit erős kötelékkel. Azonnal kihívták Venetianer Sándor dr. zákányi körorvost, amire azonban a körorvos megérkezett, Németh többször is szétszaggatta a kö teléket s hasztalan hozták elő a szomszédok a legerősebb borjú-köteleket is, hogy a dühöngő embert megfékezve családjuk és a maguk életét védjék, az őrült mindannyiszor eltépte a köte leket. Az orvos megállapította, hogy Németben kitört az őrültség s azonnal intézkedett, hogy az egyik kórház elineosztályán elhelyezzék. A felhívott kórház közölte, hogy csak fizető betegként helyezheti, el, ha a család a saját pénzén beszállittatja s kórházba. Erre — miután acsa Iád szegény — kénytelenek vol Amit az évvégl értesítők elmondanak. . 2. Felsőkereskedelmi A nagykanizsai városi négy,* évfolyamú fiu felsőkereskedelmi iskolii Hl. évéről Balog l)ávi<| igazgató közli az intézel évvégi értesítőjében a tudnivalókat, első helyen a kereskedelmi iskola is halottait parentálja el: a 93 éves korban elhunyt Bun Samu ny. igazgatói és Magas Mihályt, aki az iskola felügyelőbizottsá-gának volt tagja. Közli az értesítő az intézet múltját és a volt igazgatók névsorát, valamint Borsa Béla tanár u Hősök ünnepén elmondott magasszárnya-lásu beszédét. Az intézetnek az elmúlt évben u statisztika szerint 179 osztályozott növendéke volt, ami az előző évhez képest 29 létszámnövekedést jelent. Ennyi növendéke nem is volt ínég a kereskedelmi iskolának a háború óla, hacsak a régmúlt időkben nem. A növendékek közül 142 katolikus, 32 izraelita, 1 evangélikus, 1 pedig református. Valamennyi magyar anyanyelvű, de 5 horvátul Ts, 1 pedig németül is beszél. Érdekes képet mutat a szülök foglalkozását mutató táblázat. Legtöbb növendék apja kiskereskedő (20) és kisiparos (23). Van i szülők között 1U igdijas köztisztviselő, 1H közhivatali altiszt, 10 értelmiségi, 15 közlekedési segédszemély, 11 nyugdijas altiszt, slb. A szülők lakása szerint a növendékek közül 120 nagykanizsai, 27 zalai, 19 somogyi, 1 trieszti, a többi a környékbeli vármegyékből való. 19 bejáró növendéke is volt az intézetnek, ezek közül 3—3 Zalaszcntjakab, Zákány, Bagolasáneról, 2 Murakereszlh úrról, a többi környékből járt be. A 0200 igazolt mulasztóit óra mellett 25 igazolatlan óráink is volt a növendékeknek. Német társalgásra 33 növendék járt. A tanulmányi előmenetelt tekintve csak 12 jetesrendüt találunk a 31 jó és a H7 elégséges mellett. Sok a bukott tanuló száma is : ( 20 növendék 1 tárgyiból, ugyanennyi 2 tárgyból, 9 pedig több tárgyból bukott Kunt\'k arányában alakultak a tandíjkedvezményre vonatkozó adatok is. 115 növendék fizet teljes titudijat és csak I, teljesen tandíjmentes. Érdekes a tanulmányi eredmény tantárgyakként való kimutatása is. Legtöbb bukás né- Í93B tnnlji 25 melböl volt: 21. Könyvvitelből, gyorsírásból 11-en, magyarból és történelemből 10-cn, franciából 7-cii, földrajz, kémiából (i-6-an buktak. Külön feltünteti a statisztika az \'éreltségizett növendékek személyi adatait, sőt azt is, hogy milyen pályára mennek. Ezt a nemcsak érdekes, de tanulságos rovatol a többi intézetek isbe-vezethetnék. Ha végignézzük a 15 kereskedelmit végzett pályaválasztását, láthatjuk, hogy a gyakorlati pályák előtérbe, nyomultak, bár még mindig igen sok növendék akar köztisztviselői pályára menni. Ipari pályát választolt G, kereskedőit 5 növendék, tisztviselőit viszont 17 növendék Ezek mellett 1 vasúti, 3 katonai, 2 tanári, 2 újságírói pályára akar menni Van három, aki papi pályára készül, egyelőre azonban mind a bárom elbukott az érettségin. Beszámol az értesitő a nagysikerű hazafias ünnepélyekről, a szövetség találkozóiról, az ifjúsági egyesületek, a sportkör,önképzőkör, gyorsírókor, segítő\' egyesület működéséről. Nagyszámban voltuk az iskolának jótevői és igy az intézet az elmúlt évben 15.Í5 pengőt oszthatott szét tanulmányi segélyként és jutalmakként növendékei között. A szokásos rovatok, jövő évi tájékoztatók és kimutatások egészítik ki az értesítő említett részeit. Külön beszámol a női kereskedelmi szaktanfolyamról is az értesítő. Ez egyéves tanfolyamnak 17 növendéke voll, 10 katolikus, ti zsidó és 1 református. Közülök 11 kanizsai és 0 vidéki. Jelesen 7, jórcndüen 8, elégségesen 2 növendék végzeit. (A beszámolói folytatjuk.) A Baross kózgyülés közleményei József Ferenc kir. herceg fogadásának programjában néinii változás állt be. A főherceg ugyanis nem vonalon, hanem autóján érkezik és igy a fogadása a városház elölt les/, ll óra körül. Az állomáson csak az országos elnökségei és képviselőket fogudják ünnepélyesen. Az állomásról a bevonulás díszes kocsisorral 11.25 perckor lesz. A fogatokat 10 óra -10 percre kéri a rendezőség a városháza elé. Ugyanott 10 óra -10 perckor a rendezőség is gyülekezik. Az ünnepi díszközgyűlés pontosan 11 óra 30 perckor kezdődik a városház közgyűlési termében. A Kis Royalban 1 óra 30 perckor díszebéd lesz. Bejelentették már megjelenésüket az országos vezérkaron kivül felsőházi tagok és ország-gyűlést képviselők is. Az ebédre a kiadott iveken és Golenszky üzletében lehet jelentkezni. (:) — EMI Nyereménye vnn az egyházközség! kullurhái •orsJegy-aki-ÜJáiMk. \'AHtnZOH 1V1V2 l(^veUciÁs-út a wUa+ntéftiekUd WM Balaton IMI Szakértők szerint rekord, szezonja lesz ebben az évben Európa legna-gyobb\'és tündérszép ta-vának, a Balatonnak. i^^L/ am\' a legérdekc- \' sebb: nem a külföldiek inváziójára számítanak a Balaton mentén, luuiem ft hazai fürdővendégek tömegeire. Ennek pedig kettős oka van: egyrészt a zavaros külpolitikai viszonyok miatt sok kül-földre készülő magyar utas itthon tölti a nyarat, másrészt |>cdig a magyarok által leginkább látogatott közeli államok fürdőhelyei észrevehe-tően megdrágultak. Az újságíró üres noteszt tesz a Z e-bél>e és élesen beállítva szemének film-lencséjét, gyors körútra indul, hogy megvizsgálja, felfedezze, miként várja, liogyun fogadja a 170 km. hosz-szu bulatopi partvidék vendéglátó-ij>ara a honi publikumot? 1. Vidám fényekben ragyog a Balaton Nizzája: Siófok Magyar szokás, bogy szeretjük hazai értékeinket a külföldi értékekhez hasonlítani. Nos, ha igaz, bog}\' a Balaton Európa legnagyobb tava, a Magyar Tenger és ha igaz az is, liogy a balatoni <J>art a magyar Riviéra, akkor bátran nevezhetjük Siófokot a niúgyar Nizzának. iSiófok a balatoni |>art egyik legréuibb és legnépszerűbb fürdőhelye. I)e akik már évek óta nem jártak Siófokon, \'azok kedvükre álmélkodhatnak azon a csodálatos fejlőiében, (amely a (mai Siófokot jellemzi. A régi |H\'nziókat kicsinosították, modernizálták, de ezen kivül egész sor modem, minden komforttal ellátott hotel és penzió épült, amelyek a legkényesebb igényeket is kielégíthetik. Újjászületett a strandfürdő is, amelynek színes ernyői és kábánál kőzött nyüzsög a jókedvű fiatalság, csinos nők serege, bronzbarnára sült A|>ollók hada. A bársonyos simaságú fövenyen, a selymesen, lágy vízben"reggeltől esűg har-í*>g a nyári életőröm. A paVk árnyas sétányain szinte minden pad foglalt s mintha valamelyik világcég állandó strand-divatbemutatót tartana. Az ezer színű tó felett kecsesen röpködnek a hidroplánok, u tenniszpályák vörös salakján [>altog a labda, urlovas cso-píortok ügetnek az utakon, a halászat rajongói a móló kőfalán\' ülve lesik l>arafadugó rezzenését, a motorcsónakok pedig berregve hasítják a vizet az álomszerücn suhanó, hófehér vl-torláju yachtok között. Nyilt titok, liogy Siófok lázas tempójú fejlődésének ütemét a fürdő-Igazgatóság három vezetője, a híres-neves Ert-üvérek diktálják, lüirópaer Inilturáju, páratlanul szorgalmas és nagyszerű modorú vendéglátók Ertlék, fakik e tulajdonságukon felül pénzt is bősen hoztak magukkal. fittermük nívója vetekedik a Ritzével ós Gundelé-vel, hoteljeik kifogástalanok, táncos-Grilljük \'ízléses berendezésével és han. gulatával bármelyik világfűrdOn meg. állná a lielyét, a kezelésükben levő Kaszinó is tökéletes bőséges könyv-tárával frekventált játékszobáival és 1500 veudéget befogadó gyönyört ter- raszá\\til. — •Sikerünk titkát röviden összefoglalhatom — mondja munkatársunk kérdésére dr. Krtl József vezérigazgató. Jó áru, elsőrangú kiszolgálás és - olcsó árak. Sikerült mqgdöntenűifk azt az ósdi legendát, mintlia drágábbak lennénk u divatos cseh, osztrák, olasz, vagy jugoszláv fürdőhelyeknél, hogy u svájciakról ós u franciákról 110 is beszéljünk. fi vek óla tartó küzdelmes munkánkkal beigazoltuk, hogy a legkényesebb magyar vendéget is ki tudjuk szolgálni s mégis: feleannyit alig költ nálunk, mint idegenben. 2. Balatonföldvár: a magyar Lldó Siófok és Balatonföldvár ősi riválisok. Mint a hajdani két szomszédvár, olyan féltékenyek egymásra, de neme. sebb, okosabb versenyt elképzelni sem lehel ennél a rivalizálásnál. 11a Siófok a strandon uj kabinsort épít: Földvár rádupláz. Ha Földváron uj sétaút készül: Siófok rohan utána, hogy el ne maradjon. A nagyszerű Czifrák Anlul a legmodernebb vendéglők, hotelek ós szórakozóhelyek ko. ronázatlan fejedelme Földváron, régi ós kipróbált embere a szakmának, aki jól tudja, hogy a Földváron nyaraló törzsökös, finom url publikum mire kötelezi. A fürdőtelep ügyeit pedig prófélaszerü elhivatottsággal, buzgalommal, sőt rajongással lítja el Baráth Imre főtisztelendő és Papp főintéző. Mint egy szép leány szerelmesének ölelésében: ugy épül és szépül Földvár a fürdőtelep vezetőinek odaadó munkája nyomán. Az impozáns Kupa-vezér Szálló és a többi hotelek este korán elcsendesednek, a vendégek idősebb évjárata nemsokáig hallgatja a nagyétteicm szordinós cigányzenéjét, de mig az álmatag hold sá|>adt ezüstfénye halkan rezeg a Bála-Ion tükrén, a sistergő hangulatu fiatalság Gerő Gyusziók olvatag zongora és énekszavára hajnalig forog Czifrák mester aranyos kis bárjának parkettjén. C — Van valami különös, kimondha-tatlan varázsa a mi kies Földvárunknak — közli szelíden mosolyogva a francia abl>ékrc emlékeztető sima-szavu Baráth főtisztelendő ur. Aki egyszer megízleli a földvári fürdőélet nemes, kedves örömeit és url tónusát: uz sohsein vitgyik el m<ás felé s évről-évre visszatér hozzánk. Látja-e a szomszéd adtainál azt a népes családot? Nagyszülők, gyermekek és unokák. Nemzcdékről-nemzedékrc száll a Földváron való nyaralás tradíciója. 3. Lelle; a magyar Qradó A lel lei halászcsárda olőlt már kora délelőtt néi>cs autótábor rostokol és az oszlojios eresz alatt ropogós csárdást húznak a magyarruliás cigányok. Nagy bográcsban fő a halászlé s hir szerint az egész Balaton mentén Itt készítik a legjobb borjupőrkőltet. Akkora társaság tízóraizik a kerti fák alatt és a pompás Ízléssel berendezett csárda árnyas hűvösében, amekkorát nem üres reklámmal, hanem csakis a jó magyaros konyhával lehet össze- Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvést! István király Szálloda (VI., Podmanlozkf-utoa S.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi tütés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai KözlOny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. Jöjjön | vasárnap Keszthelyre • Vonat indul: 9 óra 40,14 óra 30,1 15 óra 51 perckor. I Felvilágosítás: Idegenforgalmi! Iroáa Keszthely. n» | hozni. Egyik asztubiál angolok barátkoznak az illatosán "gőzölgő pörkölttel, másik asztalnál egy belga társaság Ízleli a rántott halat. — Képzelheti szerkesztő ur — \'figyelmeztet egy jól Informált helybeli, — micsoda ripityomozás folyik itt éjszakánként, ha már délelőtt alig győzik a cigányok a munkát. Ix\'lle liosszu villasorán, virágbabo-rult á|>olt kertek közt robog autónk a vezető Gyárfás Hotel elé, amely szinte uralja hatalmas méreteivel ezt az idillikus balatoni fürdőhelyet. Valóságos paradicsom a hipermodern Gyárfás Szálló .amelynek pazar strandjával szemben a párás vizén át kéken dereng a badacsonyi begy. A Gyárfás Szálló a gourmandok régi találkozó (helye s szerintük Párisban is alig le-het olyan finom franciás ételeket kapni, mint Oláh-Gyárfás Mihálynál. A stílusos étteremben frakkos pincérek serege száguld s a telephez tartozó szomszédos kávéházban és bárban kövér lampionokat s a színes villanykörték százait szerelik: kezdődnek a reggelig tartó velencei éjszakák. Az égről vigan tűz a nap, máris 24 fok meleg a Balaton vize a lelle* parton, amely arról nevezetes, Tiogy 6—700 méter mélyen be lehet menni a vizbe, amíg egy 6—8 éves gyermeknek a válláig ér. Ezért Lelle a Balaton-környék jgazi gycrmeki>aradi(»o-fna: a magyar Gredó. Százával sütkéreznek, \'hancúroznak a rózsaszín husu Jleánykjá|c s u hengeres mellű kis fiuk a Gyárfás-strandon. — Személyesen vigyázok a konyhára — figyelmeztet büszkén Oláh-Gyárfás Mihály. Az elpuhult, ellom-posodott felnőtteket finom franciás koszt mellett lefogyasztom, a gyermekeket pe,lig bőséges magyar ételekkel hizlalom fel. Olyan ©erek még nem nyaralt nálam, aki 4 hét alatt fel ne szedett volna 2—3 kilót (Folyt köv.) Friss viz a strandon A nagykanizsai strand-para-g dicsőm nagyszezonja J kedvező előjelek rnel lett indult meg. Nagyi étet van a medencé-ben, a gyermekek szökőkutas kisvizén ben, a füvön, a homokon, a magas-napozón, a torna-terepen és a bflffébcn egyaránt. Naponta ott aratják a népszerűséget a színtársulat tagjai is. Ma értesülünk, hogy holnaptól kezdve friss víz lesz a strand-, fürdő medencéjében. (A gyer-níelc-medcncébcn naponta cserélik a vizet.) Tegnap átutazó angolok .fürödtek a kanizsai strandon. Mr. Becsli londoni vállalati igazgató és felesége. Az igazgató mondta\' munkatársunknak : — Maguk nem is tudják, mi, lyen édes és milyen kellemes strandjuk van I Ha lesz még egy, nagy medencéjük, én Londonból fogom irigyelni a kanizsai strandoiókat... «_ Barangolás Zalaországban Göcsej Ahol a falu lakói ingyen készítik el az uj házaspárnak lakóházát Az \'alföldi szán ló-vető n Dunántúlra vágyódik, mert még solui sem látott hegyet, a dunánUili az Alföldre, me.\'t még nem látott délit)át>ot, rónát. Ha egyiknek-másiknak teljesedik a vágya s áttelepül, elejével örül a változásnak, de alig múlik el egy-két esztendő, újból visszavágyódik szülőföldjére. Ez a vágy az évek során nem enyhül, hanem fokozódik; s>kan öregkorukban adják el földjüket, bir. tokáikat, liogy haza meljessenck meghalni. Hogy melyik a szebbik, tudják, őket kell megkérdezni! Az Alföliön zsírosabb, feeketébb a föl I. fehérebb a kenyér, nagyobb u karaj. A hegyesdombos Duóántul\'m keményebb a munka, több ágii u tennelés, több a gyümölcs, az erdő több a bor, jobb a bor, romanlikusubb az élet. Etnográfiai szempontból ls oly távol esik a beszédes, közlékeny dunántúli magyar a hallgatag kunsági kun-tói, a kaloesavidóki bessenyőtől. kiknek csak akkor ered meg a nyel-vük, anükor haragszanak. — mint Makó Jeruzsálemtől. A gieses.göcsös Göcsejt járom per piedes Apostolórium, mert — mindentől eltekintve, — igy kényelmesebb, mint kocsin. A szép fekvésű Borsfa községben vendégeskedem immár egy (hete barátomnál, kinek itt van a földbirtoka, kúriája hegyoldalon fekszik, ahonnan messze ellátok az ezer sziliben, zöl !e.\'ő im\'zjökrc s a szölelige-tek, hegykoszorukboritotta erdők e. Ez a szin|>oinpa szinte óráról-óráia, pererői-|>erere változik aszerint, hogy szél lengeti-e meg a viruló veté ek kalászát, tüzesen tüz-e a nap az erdők sötétebb kontúrjainak koronáján, vagy cltnijik-e egy-egy felhőfoszlány mögé, hogv újból más tónust adjon a fájóknak. Nincsen szin, amelynek annyi árnyalata, változata lenne, mint a zöldnek; ezeket a zöld mezőket hellyul-közzel virágzó, vörös biborliei-epászták egy-e^y sárgásbarna szekérül, kanyargó dülöutak, ösvények tarkítják. A pacslr-taének, kakukkozó ott él a lewgőlien! Ha felka|>aszkodom a keleti fekvésű magas szőlőhegyre, belelátok u szűkös knllanba.szoriloti, erdőövezte Yalko-nya, vagy a tágabb fekvésű Oltáré községekbe. A községek lukóinak fő-tápláléka s kei eseti forrása a vargánya, csiperke, galambica-gomba. A vargányát egyenletes szeletekre vágják, napra teszik, megszárítjuk s még februárban, márciusban is pénzt kapnak érte, a többi fajtákat maguk fogyasztják el. Ha sok e.-,ől s utána verőfényes, napos időt ad az Isten nincs semmi baj! Kitelel a környék szegény, szorgalnas né|>e a gombából. A nyugati fekvésű liegyluicról meg. lílni a kanyargó Kanizsa—létenyei műutat, nem messze meredezik a be-cselielyi templom fehér tornya, az a kis major olt Polu község, mögötte u termékeny l tennyei sikság. Nyugatra Tolmács, Báza. az ősrégi Várfölde községek, délre Mnoksz.cntgyörgy, a környék centruma, nielyn\'k már or-gos vására is van. Heti piacra a 22 kilométer távolságra lévő Kanizsára, ritkábban a 11 kilométer távolságra eső I.ctcnyórc viszik értékesíteni tejtermékeiket, baromfiaikat. Ilyenkor a gazdasszony kora hajnalban fejére leszi a majorságokkal, vagy\' egyéb eladni valóval teli kosarát s meg sem áll, amíg a városba nem érkezik. Amint eladta holmiját, visszafordul, hogy még idejében elkészíthesse erdőnmezőn dolgozó családjának a meleg vacsorát. Katonateljcsitménynek is sok az ut, amit a rengeleg teherrel abszolvál, hiszen oda-vissza negyvennégy kilométert tesz meg tűző napsütésben, vagy hófórgetejdjen. Lenn a íaluban nagy a sürgés-forgás; lakóházat építenek egy fiatal há-zaspámak, A menyecske a nyitott CALAI KÖZLŐN* mi. Iunlus 25 tűzhely mellett lévő bogrács körül sürög-forog, ,ujdonsCil férjeuraj s a fa. lu vénje a kőművesmesterrel együtt irányítják az építkezést. Farsang végén lépett frigyre a fiatal pár. Annak rendje ós módja szerint megtartották a lakodaln*it a azóta verejtékes munkával sikerült unuyit összeku|>orgat-niok, hogy pár ezer légiit. cserc|>et, épületfát vásárolhatlak, hogv felépítsék telkükre a családi fészket. Ilyenkor a falu lakossága mindig a fiatal pár segítségére áll. A sok építőanyagot most is ingyen fuvarozták bc Lelenvé-ről, ahány inuilkaerőre szükségük vau. annyi ált a rendelkezésükre — ingyen. Az építkezési anyag beszerzésén kívül másra nincs gondjuk, mint jó ebéddel, vacsorával ellátni u de:ék munkáscsapatot, akik tréfálkozva, énekelve végzik a nehéz: munkát. Nyol.-tiz nap alatt telő alá kerülnek az égnek meredező falak s tavaszra {alighanem1 a gólya is olt lesz —{ a kéményen. KUNCL LAJOS A balatonlellel bankrablót 6 hónapi fogházra Ítélték A hónap elején történt, hogy Balalonlellén betörtek és kifosztották a hitelszövetkezet „helyiségét, ahonnét 500 pengőn felüli összeget vittek el. A csendőrség elfogta a betörőt Törleli Tóth József lellei csavargó személyé- ben, aki Czifra Alexandria lellei szobájában is járt és onnét egy aranyórát vitt el emlékbe. Bűneiért most felelt a kaposvári-törvényszék előtt, ahol (> hónapi fogházra Ítélték. Az Ítélet . még nem jogerős. 1000 pengőre mérsékelték Eitner Ákos salomvári nyilasvezér büntetését A Zalai Közlöny olvasói előtt ismeretes az a halálos kimenetelű autógázolási esel, amelyet mull év júniusában egy átborozott éjszaka után Eitner Ákos salomvári földbirtokos, nyilasvezér követett el. Eitner a hajnali hangulatban autózni vitte társaságát és eközben Szenl-(györgyvölgynél elütötte Géczi Kálmánnét, aki azonnal belehalt sérüléseibe. A szombathelyi törvényszék az esettel foglalkozva .">000 P pénzbüntetésre Ítélte Eitnert és nárom évre eltiltotta az autó-, vezetéstől. Fellebbezés folytán a tábla most foglalkozott az ügy-gvel és a büntetési 1000 pengőre mérsékelte. „A szövetkezet kisemberek százezreinek akar módot nyújtani, hogy egészséges levegőhöz jussanak" A Hangya 40 éves jubileumi gyűlése Budapest, junius 21 A Hangya 10 éves jubleumi gyülé. sél tegnap tartolták meg Buda|>esten, Balogh Elemér felsőházi tag elnök-leiével, A szövetkezet dinzgyfdésén meg jelent Imrédy Béla miniszicrc\'nők is, aki beszédei mondott. Először is a magyar kormány üdvözletét tolmácsolta, majd liangsulyozla, hogv a szövetkezeti tál>or munkája minden dicséretet megérdemel. A kormány nagyra é tételi a Hangja építő munkáját. A szövetkezet nem a másét akarja lerom-lx)lnt, hanem a sajátját felépíteni s a kisemberek százezreinek akar módot nyújtani, liogy egészséges levegőhöz jussanak. A Hangya állásos működése az egész ország gazdasági életében érezteti hálását.. Nem lehet abban kifogást találni, ha a kormány a Hangyát támogatja. A kormány eddig is támogatta a Hangyát és ezután is támogatja. A Ijeruliázási program ke-retében jelentős összeg jut a szövetkezeleken keresztül a kisemberek mog-segilé>éie. Ne feledjük soha, hogv a szövetkezeti e.zine az önsegély é^ a szolidaritás gondolatából táplálkozik. A szövetkezet összefogja a gyenge vesszőket egy nyalábra, mellet senki sem tud megbontani. Isten áldását kérte a Hangya további munkájára. (Nagy éljenzés.) Wünscher Frigyes igazgató határozati javaslatot olvasott feJ a szövetke. zeti mozgalom előmozdítására; u ja-vaslalot egyhangúan elfogadlak. A Hangya többeket — igy a miniszterelnököt és Darányi volt miniszterelnököt is — a nagy aranyéremmel tüntetett ki. Bernáth István és még mások fel-szólalásoi után felolvasták a kormány. zó üdvözlő iratát, amelyet nagy éljen-zésscl fogadlak. A szövetkezeti bronzéremmel tűn-teilék ki töbl>ek között a lenti, zitlu-szánlói, káptalanfai és rezi Hangyákat, amelyek négy évtizede dolgoznak. A diszgvülésen külföldi kiküldőitek is beszéltek. Erőteljes, kövér egyéneknek, köszvényeseknek és aranyérben szenvedőknek reggelenkln\' éhgyomorra egy-egy pohár természetes .Ferenc Józaeí" keserűvíz gyakran felbecsülhetetlen szolgála\'ol tesz. — Kérdtzze meg orvosát — Klcil falvakban, távoli majorokban ön ép ugy ruházkodhat, mintha a fővárosban élne. Hazánk egyik legrégibb posztógyára önnek szívesen küldi angolos gyártású legdivatosabb szingyapju szövetmintáit közvetlen a gyárból. Kérje még ma a mintakollekció bérmentes ós önre kótelezettség-mentes elküldését a T»Mnthuiíri posztógyártól, Budapest, XI., Lenke u. 117. Schütz-kabátban minden hölgy elegánsl Jtlinta, lw Hmlnr Hová lelt » Virágos Nagykanizsa ? Mélyen tisztéit Főszerkesztő Uram! Engedje meg, hogy sorainkkal felkeressük a Zalai Közlöny hasábjain keresztül az illetékes tényezőket. A múlt években már fogalommá lett a .Virágos Nagykanizsa", amit a polgármester sokf lé terjedő, fáradhatatlan gondoskodása és a városi erdömester szorgalma terem lett meg. A budapesti sajtó példának állította az ország elé a nagykanizsai város-szépi ést, f.\'ként az irredenta gondolat szolgálatában álló virágos parkokat, melyek minden Ideérkezett idegen szemét gyönyörködtették A A mult esitendöben míg láttunk valamit a Virágos Nagykanizsából, de az Idén már nincs Virágos Nagy-kánizsa, az utcák, terek, sétányok díszéit csak az képezi, ami a múltból visszamaradt, figyelmeztetőül. Amikor erre a célfa bizonyos pénzösszeg be van állítva a költségvetésbe, nem tudjuk megérteni, ml az oka annek, hogy Erőss Rezső erdömester távozása után teljesen meghalt a város-szépítés, az utcák virá-gositása, ami oly széppé, meghitté és kedvessé tette ezt a várost. A város közönsége szeretne az idén is valamit látni. A szomorú arculatu városban szint, esztétikus díszítést, virágokat, szeretnénk látni újra mindazt, amit a szem az utóbbi évek alatt megszokott. f Nem tudjuk megérteni, miért kell az idén minderről lemondani, miért kell a tereknek és parkoknak fűvel, szénával és személtei díszelegniük, amikor csinosításukra megfelelő ösz-szeg állíttatott be a költségvetésbe. Ajánljuk ezt a kérdést a polgármester ur különös figyelmébe. Ha már nyaralni nem tudunk menni, ha már munkánk nincsen, ha már adót nem tudunk fizetni, legalább virágos Kanizsánk legyen és virágpompa feledtesse velünk, hogy trianoni országszél vagyunk és nagyon szomorú a sorsunk. Ujia virágokkal tele Nagykanizsát kérünk I Megkülönböztetett tisztelettel vagyunk a Főszerkesztő Urnák ^^^^ aldlrds. Ismét dühöng az elővásárlás a piacon Vettük az alábbi sorokat: Igen lisztéit Szerkesztő Url Nem tudom ki intézi a városi piac ügyeit, csak azt tudom, hogy sehogyan sincs jól igy, ahogy most van a piacon. Leheletté i állapot az, hogy órákkal a megállapított idó elölt, a vFzonlárusilok raji elővásárol a vidéki termelőnél és mire a há\'iasz-szonyok a piacra érnek, számtalan esetben már csak másod-, sőt harmadkézből kapják a baromfit, gyümölcsöt, stb. Legfőbb ideje, hogy eréljes kézzel rendet teremtsenek a nagykanizsai piacon ezen a téren, mint ahogyan más városok piacain is történt, ahol éber figyelemmel kísérik a pl-cot és nem engedik, hogy az etövátárlók a háziasszonyok orra c\'öjt c\'vásái-jSják azt az árut, amit 193*. jutilui ÜS. BAUAI KOa:ÖN* * Kari wm OH W II1T A\\ Ml II N € $ MKÍM védi a bőrt az időjárás káros behatásai ós napégés ellen, megerősíti az arcbőr egyenletes ós erőteljes lebamulását, megakadályozza annak fá/dalmas felégését ós hámlását. Mapoxd&nál, uporínál néllcUlöxtieíetlen. Kis doboz —.50, nagy doboz 1.—, családi doboz 2.— szabályrendelet véd az flővásárlás e\'len. Szigorú és eré\'yes intézkedést szeretnénk már egyszer látni a nagykanizsai piacon Szerkesztő Urnák köszönetet mondva szívességéért, vagyunk készséges tisztelői aláírások. hírei (•) \'LEGéNYBUCSU - filléres hely. árakkal. Pénteken Cstj; Strausz leg-szebb operettje, a Legénybucsu nagy. oj>erclt pompás előadása hoz ujabb sikert az opcrettegyütlcsnek. (♦) GELLÉRTHEGYI KALAND -UTOLJÁRA szombaton délután 5 óra-kor kerül színre filléres belyárakkal. (♦) SZOMBATON ESTE ismét a Gólyaszanatórium tesz műsoron. (•) KIS KIRÁLY SZALMA SÁNDORRAL A CÍMSZEREPBEN. Vasár-, nap délután 3 órakor fillévees Jiely-árakkal gyönyörködtet Kálmán Imre romantikus nagyoperettje, a Kis király. (♦) MEZEI PACSIRTA - vasárnap délután 6 órakor. Kgyik legnagyobb sikere vol\' az évadnak éz a 7>oétikus szép oj>erC|t, amelyet oltay Baba, Jatzkó Cia, Szal na Sándor, Kő össy /oltán szinjátszómüvészele visz nagy sikerre. A VASÁRNAP ESTI SZABADTÉRI ELŐADÁS iránt hatalmas érdeklő lés mutatkozik. A strandparki színpad szco nirozási munkái serényen folynak s így már szombaton teljes szépségében áll Gül Baba ezeregyójszaka-szépségrt rózsáskertje. Martos—Huszka győnyö. rü muzsikája maradéktalanul érvénnyé sül a bővített honvédzenekar interpretálásában. A színpompás jelmezek, ragyogó fényhatások káprázatos kéj»-ket igémek. — Tekintve, liogy a szabadtéri előadás teljesen olcsó (32—160 fillér) hely áras, a jegyek előre megváltása nagyon ajánlatos. Kedvezőtlen idő esetén az előadás a színházban IDŐ Nem változik! \'.Prognózis: Északnyugati, északi izél, változó felhőzet, a hőmérséklet nem változik. A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása Jelenti i Hőmérséklet tegnap este 9 érakor: + 21.0, ma reggel +20.0, délben + 28.0. Csapadék: 00-t. Naptári Junius 25. szombat. Kom. kat. Vllrao* tiv. Prot stáns Vilmos. Izraelita Szíván hó 26. Gyógyszertári éjjeíl szolgálat e bú végéig a Feketo sas gyógyszertár ős a kiskanizsai gyógyszertár. Gőzfürdő nyltvq reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délutái keddon ecész nap nőknek.) - Saját ird.káb.° és ürömére szol (áló meghívásnak tesz eleget, ba a opat.la Bútorárahá. <ul mübuta-klál-lltisát megtekinti, vételkényazer nólklll .Dolgoztass, tiogy óoloota!" — (A főispán Budapesten) Vitéz gróf Teleki Béla főispán pén leken Budapestre utazott h!vn|al>s ügy ben. Szombaton résztvesz az "Országházban a Szent István emlékév elő készítő bizottságának diszülésén is. mint a bizottság tagja. / — (Hivatalvizsgálat) Ix-ngyel Sándor pé si poslajgazgató a szokásos hivalalvlzsgálatot elvégezte a nagykanizsai mozgópostánál. A két-na|>os vizsgáLit után nz igazgató Miklós János postafőnöknek és a ve-zetése alatt álló egész hivatalnak legteljesebb megelégedéséi JejezL- ki n lapaszlall rend, pontosság é> gondos ügyvitel felett. Ennél a hivatalos di-esérelnél is jelentősebb a mozgópostával naponta érintkező hivatalos é. magánemberek egyliangu elismerése és méltánylása, amellyel a kanizsai mozgóposta lelkiismeretes, elő/.ék.ny, minden téren pél kis munkásságát kísérik. — (Nagykanizsa az uj kaposvári vegyvizsgáló körzetben) Szombaton délé.őtl nyílik meg ünnepélyes keretek között Kaposváron az állami vegyvizsgáló állomás. Vezetője Tompoa Albert főv.\'gyész lesz, működése ]>edig azért fontos, mert körzete nemcsak egész Somogyra, ha. nem Délzalára Ls kiterjed. Körzetébe tartozik Nagykanizsa is, valamint a kanizsai, alsólcndvai, letenyei és novai járások. Az állomás élelmiszerek, talaj, olajok, gabonanemüek vegyi vizsgalatával foglalkozik s vizsgálati bizonyítványt, illetve szakvéleményt ad hatóságok, mngáníclek megkereséséi e a vizsgálatra beküldött termékiől, terményről ásványi ó . növényi anyagról. — (öt pályázó a két városi állásra) Nagykanizsa városa, mint Ismeret-s, pályázatot hirdetett kél sugé\'(nyilvántartói állásra. A/-pályázat határideje már lejárt és össitísen öt pályázó adla p>e kérvényét a városhoz a kit állásra. A tisztújító szék Brand Sándor dr. alispán elnökletével 30-án, jövő csütörtökön ül össze és ekkor dönt a beérkezett pályázatok felett. — (Főző- és varrótantolyam) A női főző és varrólaufolyamok vezetői részéi-e Balitonlellén 10 napos előkészítő tanfolyam van, amelyen Zalából Pintér Mária (Nagykanizsa), Vörös Anna (Zalaegerszeg) és Pallér Erzsi (Lovas) okleveles tanítónők vesznek részt. ( — <6 MANSz) ezúton kéri tagjait, liogy a vasárnapi Baross-diszközgyülósen, amelyen József l-\'e-enc kir. lierceg is jelen lesz, minél nagyobb számban megjelenni Szíveskedjenek. (\',yülekezés 11 órakor a városháza emeleti előcsarnokában dr. Tholway Zsigmondné tár.-,elnök. (:) — (Autóbusz Kpposvárra) Vasárnap reggel fél 7 órakor a Kanizsa —kaposvári tenniszverscnnyel kap csoltlhan alkalmi autóbusz indul Ka-l>osvárra. ViU-1 lij oda-vissza 5 pengő. Korlátolt szánni hely még rendelkezésre áll. Érdeklő Ini l\'het a szer-kesztő égben. (:) — (Községegyesltés) A belügyminiszter Zalabaksa és C.up községeket egyesítette. Az (jgycsiL-U uj község neve egyelőre Zalabaksa. — (Megszökött egy zalai rab) Az alsöbcsnyő: gyüjtőfogliáz gondnoka csütörtökön este értesítette a budapesti főkapitányságot, hogy az ottani telepről megszökött Nordal József zalaegerszegi születésű 20 éves rab. A főkapitányság Nordai felkutatására rádió körözést adott ki. — (Gyújtogatott a villám) Czuppon Ferenc győrflszegi gazda háza kigyulladt ós teljesen leégett. A melléképületek is elhamvadtak, a kár 3500 pengő. A tüzet valószínűleg villámcsapás okozta, — (Barátok egymásközt) Balassa Zoltán 23 éves nagykanizsai\' lóápoló a ménlelepen összeszólalkozott egyik barátjával. Hamarosan egy. másnak ugrottak, aminek eredményeképp Balussát fejsérüléseivel kórházba kellett szállítani. j — BatorkiXUMiankat tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Kopsteln bútoráruház. Kirándulás a gimnazisták cserkész-táborába A nagykanizsai piarista gimnázium cserkész-csapata Balatongyörökön táborozik. 24 utas jelentkezése esetén Péter-Pál napián kora reggel, 0 órakor autóbusz indul a táborba. Menettérti jegy személyenként 3.80 pengő. Visszaindulás este megbeszélés szerint. Jelentkezni lehet holnap, szombaton este (5 óráig a Teulsch-drogériában. (A\' Zalai Közlöny hétfői számában közöljük, hogy elegendő jelent-kezés történt-e, igy tehát indul-e a kiránduló autóbusz.) — (Titokzatos haláleset) történt — mint jelentettük — Rala-tonhenyén, ahol a szőlőhegyen felakasztva találták Bádóczi Lajos fi8 éves gazdát, öngyilkosságot sejtettek, de most kiderült, liogy Bádóczi egyik kez,e béna, a magas fára aligh\'i tudott fel nászni, létra, vagy más alkalmas eszköz nem volt a közelben, viszont az öieg gazdának sok haragosa volt. A csendőrség most ezlrányban is erélyesen nyomoz. Leégett egy szegedi malom Az éjszaka kigyulladt Szegeden az Alföldi Gőzmalom és ^ hatalmas épületek a bennük felhalmozott nagymennyiségű liszttel £s gabonanemüvel együtt elhamvadtak. A kár meghaladja a 100.000 pengőt. A nyomozás folyik. __ K! marad benne? Nikaragua kilép a Népszövetségből. Rövidesen követi Honduras is, sőt ugy tudják, hogy a még ki nem lépett délamerikai államok is mind távoznak a Népszövetségből, mert a legközelebbi amerikai megbeszélésekén komoly formában akarják felvetni a\' délamerikai államok az Amerikai Népszövetség megalakításának gondolatát. Kivégeztek egy német kémet Ma reggel Berlinben kivégezték a biberachi Lenz Henriket, aki idegen államok számára kémkedett és másokat is rá akart birni a kémkedésre. Rákóczi-szobor Kassán A Rákóczi-alapból a város bizottsága GO.OOO cseh koronát) szavazott meg a Kassán felállítandó Rákóczi-szobor javára. Nép Mozgó. Szombaton ém wsirnsp Bemutató! Magyar film I Bemutató I Frontharcosok, vitézek, ez a ti Hímetek! A legkiválóbb magyar színészek szereplésével A háborús emlékek felidézése, a fergeteges ágyuszó, a jajgató puskagolyók, a vakító lángszórók és a markolatig döfött bajonettek pokoli lármája. Remek kisérő műsor! Magyar Híradó! Előadások köznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. Csak 20, 40, 60 filléres hely árakkal I A színházi iroda f ALAI KÖZLONV MM Somogyban Is terjed a száj- és körömfájás A száj és körömfájás zala-•megyei elterjcdettségéről a kamarai intéző jelentése kapcsán a napokban beszámoltunk Mint most értesülünk, a járvány Somogyban is terjed. A terjedés annál veszedelmesebb, mert közvetlen Kanizsa közelében lépett fel, az Iharos melletti Kanizsaberek-pusztán. A vészkerületet megalakították, de fontos, hogy a gazdák is megtegyenek minden intézkedést. Ezenkívül Marcaliban és Boronkán lépett fel még a járvány, de ilt enyhe lefolyású. Legnagyobb pusztítást eddig Somogyban, Darányban ért el a vész, a hol 17 állat hullott el eddig. A rádió közlése szerint Németországban sikerült felfedezni a kór védőszerét. A szerrel történő beoltás után 3 és fél hónapig n<yn kapja meg az állat a betegségei. A magyar kormány valószínűleg érintkezésbe lép a német kormánnyal a gyógyszerek sürgős mcgvélelo ügyében. _ (—) Hogyan permetezzünk esős időben ? \' Erről ir a .Növényvédelem és Kerté, szel most megjelent legújabb száma. Cikket közti még az idei vártató nagy peronospora járványról, a permetező-és jtorozógépek karbantartásán! n kii. Iónbóző levéltetvek Irtásáról, az \\|>szi-baiarkfu permetezéséről, u kaliforniai palzstetü első nemzcilókóről, a virág-palánta ké^ői ültetéséről slb. A dúsan illusztrált, szines gyümöh sképet is közlő két szaklapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, V., Vérsey utca 4.) e lapra való hivatkozással dijlalanul küld mutatványszámot. „Mmitas.liN MmM\' Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelői kiadó : Zalai Király, Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. aiám A 1 m a m o 1 y, szölömoly, pókhálós hernyók ellon Arzola vagy Darsln, Varasodás és lisztharmat ellen Sülfarol, Amonil vagy Solbár. Kombinált permetez^szerek: Nosprasen vagy Tutokll Rózsafák levéltetvei ellen PRONIKOL Védőszerek beszerezhetők: orszAg József mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. LECM/MB* KereszteS\'FíScher: „A rend és nyugalom kérdésével felesleges tovább foglalkozni" A felsőház ma délelőtti ülésén folytatta a költségvetés tárgyalását. Báró Fia 111 Tibor elfogadta a javaslatot. Gróf Vay Artúr bizalmát fejezte ki a kormány iránt és megemlékezett az Eucharisztikus Kongresszus sikeréről. Lippay László a honvédelem fejlesztésének fontosságáról beszélt, majd a zsidó (örvényről szólva mcgállapilolla, hogy annak tárgyalásán ugyan tul vagyunk, de hatásaival még foglalkoznunk kell. A költségvetést elfogadta. Keresztes Fischer belügymi- I niszter mondotl ezután beszédet. — Leghatározottabban kije-lenlem, mondta, hogy sem a kormány, sem én nem fogú tik visszariadni, hogy az 1818. 3. tc. szerinti Kötelességünket teljesítsük. A rend és nyugalom kérdésével tehát felesleges tovább foglalkozni. Beszélt ezután a miniszter szociális kérdésekről, a venc-reás betegségek elleni küzdelemről, a zöldkereszt-mozgalom fejlesztéséről, a családvédelemről. Az ülés tart. t Október végéig tart a nyári szünet ( Budapesl, junius 21 Valószínű, hogv ma vége/, a Ház a liegyközségi javaslattal is és keddie kitűzik a Nemzeti Bank alapszabály-módosításáról szóló javaslatot. A fel sőltáz Is gyorsan végez a költségvetés, sel, aztán mindkét ház oklóber vécéig nyári szabadságra megy. Holnap egyik ház sem tart ülést, mert a Szent István év ünnepélyes megnyitása lesz a i>arlament kupolacsarnokában, « kormányzó jelenlétében, ahol Imrédy és Hóman miniszterek is b-széleket mondanak. Svájc semlegességét bejelentette Berlinben Berlin, junius 21 A svájci kormány jegyzékben tá ó-koztat\'a a német kormányt a Ncmze. lek Szövetségének határozatiról, mely szerint Svájc Kimentést kapott a megtorló határozatok végi"ehajtásábun való részvétel alóL A jegyzék hangsúlyozza, liogy Svájc tovább akarja foly- tatni semleges i>olilikáját, amely már 100 éves múltra tekinthet vísv/ji* A német kormány jegyzékben válaszolt a bejelölésre, örömmel üdvözölte a j vele közölteket, mert ugy véli. hogy ! nagy/itt fontos Svájc >emlegességé..ek I fenntartása. APRÓHIRDETESEK n?ióhlrd«l*» dija v«s4rimp éj (lnn«pn*p 10 Rióig 80 llllér, minden tovibbl uó 0 fillér, hétköin»p 10 jiólfl 60 fillér, minden lovébbl ««ó MHéf. ÁLLÁS Jóháiból való flut tanulónak lelve sxek. Fenyvesi György órás és látszerész-mester, Fő-ut 10. 1766 Azonnal felvesz aagédat Rosenfeld varroda. Fő ut 15. 1792 Mlndanaat, aki főzni tud, (elvessek elitjére. Cs«ngery-ut 27/a., földszint. • Tanulélaány felvételik Buksz varrodába. Királyu. 34. ♦ ADÁS VÉTEL Karékpárak kedvező réseletce legolcsóbban kaphatók Vajda vaakaraa-kedéab«H. 1424 ■érlagak 4003 kg-os szekér- és 1500 kg os állatmérleg |utínyos árbin eladók Strém B. és Fial, Nagykanizsa, 1735 Átalakításból vlsssamaradt használt al-tók és ablakok olcsón aladék. József fő-hcxceg-ut 50. ♦ Méray motorkerékpár, 500 as, kitűnő állapotban, olcsón eladó. Havasnál. Deák tér. • KÜLÖNFÉLE Vendéfjlflaflk figyelmébe I Üveg- és porcelllnáiukat legolcsóbban Slern üveg-kereskedésében. 1797 Mindennapi levelesésből ösuegyltjtött bélyagal, régi vagy uj tömegeket, magyart éa külföldit, leiosztatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Barbarlts Lajos, a Zalai Közlöny f. sier-kesztője. Érdeklődni lehet teleion 78. sz. vsgy személyesen mindennap d. u. 6—7 óra között. Szükségleteit i— I mindenki a helyi kereskedőknél ée l|iftroöoknAl szerezze löknél I bel I 1938. |unlu» 25. A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 3271/1938. Ik. szám. Árverési hirdetmény és árverési feltétetek. Néptakarékpénilár Rt. végrehejtatémk III. Stróbl Jánoi végreba|láat szenvedő dlcn Indítóit véRiehsflásI Ügyében a tlcvt hatóság a végrehilláll érveiéit 345 P tőkekövetelés él |áiulékal behi|téai végett a Szapelnek községben fekvő éa ■ szepel-nek! 1288 ssl|kvl>en 256/a. braa. alatt foglalt ház 80/a. az. alatt udvar kerttel In. satlanra 1122 P, szcpttnekl 631. sillkvben 340/j. rét a klirétl dalében Ingatlannak lelt réaiére 146 P 60 I., 672/b hraz. alatt foglalt rét a nererétl dűlőben Ingatlannak tele részére 32 P 50 l„ 1328/b. rit a ma-ráuloldl dűlőben Ingatlannak fele réazére 141 P 50 I., 2243/a. hraa. alatt loglalt rél a Klaszcpetnekl dűlőben Ingatlannak fele réizére 63 P 50 f„ 1770/a. hrsi. alatt loglalt rét a Malomréll dűlőben Ingatlan fele réaaíre 80 P 50 f. kikiáltási árban elrendelle. Aa árveréi nem érlnfl > 256/a. hru. Ingatlanra 5461/lk. 1930. izámu végzéssel III. Stróbl Jánoané aaul. Malek Anna Javára bekebelezett lakásszolgalml jegot, de amennyiben a aiolgalml |og lennlsrtásával sz Ingatlan • azolgalml |og pénzbeli egyenértékével: 250 r-vel csökkentett 872 P klklílláil árnak a Vhn. 26 § a értelmiben meghatározott hányada, vagyli a csökken telfklklillátl <1 tele öaazegéérl el nem adtlaló. az árverés hsuiytslsnná válik és sz Ingsllan ugyanazon halálnapon a szolgalmi jog fenntartása nélkül a aiolgalml jog agyenéilé\'.ének figyelmen kívül ha-gyáiával 1122 P ktklálláal árnak lele öasaegéért keiül árveréa alá. A tkvl batólág az árverésnél Bsste regnye községházánál megtaitisára 1B38 évi lullua hó 14, nap ának délelőtt 10 óráját tflzl ki. Az árverési leltételek a következő*: 1. Az árveréa alá eső Ingatlant, a házat a klkláltáil ár telénél, a többit kétharmadánál alacsonyabb áton eladni nem lehel. 2 Az árverelnl ajándékozók köteleaek bá-nstpénzül a klkláltáil ár W/o-il készpénz -ben, vagy as 1911:1. t.-c. 127. J-ába n meghatározott áilolyammal azámltolt óva ■ dékképea értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénanek előtegea hírűi leiéibe helyezéséről kiállított leléll ella-mervénvt a kiküldöttnek átadni éa az ár-vrtéal teltételeket aláírni. (1881: LX L c 147., 150., 170. §§; I«08:)ÍL1 t.-c. 21. §1 3 Az, aki aa Ingallanérl a klklálUal árnál magasabb ígéretet tett. ha többet senki sem Igér, köteles nyombsn s kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt sz általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Hs ennek s kötelezettségének eleget nem tesz, ígérete ügyeimen kívül marad és as árverésben, melyet haladéktalanul folytatni kell, tésit nem vehet Nsgykanlzss, 1938. évi márc. hó 24-én. Dr. Bentilk sk. kit Járíiblró. A kiadmány hiteléül: Jérinyl a. k. 1TO k|,dS. HIRDESSEN m „Zalai K5al«ay"-I Polgári leányiskola I. osztályos tan. kinyvak eladók. Oyergyák, Erzsébet tér 17 • „Poloakakin" a levéllel, szagtalan Irtószer. Dekijs kétflllér. Rákócsl-u. 21. * BÚTOROZOTT SZOBA KQIÖnkaJáratu utcai buloroiott szoba lUrdőszobával kiadó. Deák-tér 4 * Szépen butoroxott szoba kiadó azonnal. Csengery-ut 27/a. * KttISnb*Járatú elegánsan bútorozott utcai szoba kiadó. Labor, Csrngery-ut 22. * Fontos közlemény az Autó Syphon tnlaldonosobhoz! Díjtalanul megjavítom, rendbehozom Autó Syphon készülékét azoknak, akik a szénsavcserét nálam eszközlik. Szabó Antal sportUzlete, az Autó Syphon körzeti egyedárusitója. Niomalolt a Uatujaliloiwa KAmazdes 4*1 HésavéuyUraasá* kOoivojomiUHban Nagylunlu&u, FalelAs iUletreiatU ítlti lUiuly. / 78 > Évfolyam 142. Mim. Nagykanizsa, 1988. Junius 26 vasárnap Ara 12 fi". ZALAI KÖZLÖNY tiadótoratah PM 9. uáu. UUAuup díluUo. POLITIKAI NAPILAP Feleifis szerkesztő: Barbarlts Lajos EI6lliclt»l ára: egy hór. t pengd 40 HUt. Sieike>il60gi i. küulóhlriUll tíldoo. 78. u. Box-hlsztéria Irta: Kelemen Perene A Schmeling—Louis rcvancho mérkőzés láza isinél felszabadít tolla a boxliisztéria démonjait* A világ sportközönségének; nagy része belek óla izgatottan foglalkozott a nagy összecsapás esélyeivel, az ökölvívás rajoiv-gói pedig ezúttal is, mint az elmúlt évek oly sok nagy mérkőzésénél, mint valami sportszekla megszállottai szinte hisztériás önkívületben várták a két ökölvívó oly sok reklámmal és bussi-nes érzékkel hirdetett küzdelmét. Minden komoly sporlbarát előtt érthetetlen és valósággal megmagyarázhatatlan ez a tömegőrület. Az bizonyos, hogv ennek a pszichózisnak nemcsak sportokai, hanem tönieglélektani vonatkozásai is vannak. Készséggel koneedáljuk, hogy az ökölvívás elismert, régi sportág és már JJomeros idején a klasszikus görög föld fiainál nagy tökélyre emelkedett. Erő, bátorság, vakmerőség és technikai készség az elemei, elszánt páros küzdelem a férfias győzelemért, ez a magasabb, sportgondolat a boxolásban. Mind-mind lélektani tényezői a legtöbb sportágnak. alapon joggal megilleti az ökölvívást is minden sportbarát érdeklődése, figyelme, lelkesedése, sőt teljesen érthető, ha egyes rajongók szinte fanatikus sportáradattal ki-1 sérik minden megmozdulását s a boxolásban a sportok sportját látják. De a lelkesedés önmagában még nem \'hisztéria s a tömeg fanatizmusa sem szükségszerűen patalogikus tünet. A tömeglélek sokszor túlárad a józan lelki hullámzás korlátain s különböző érzelmi elemek nemritkán veszélyes területekre ragadtatják, (ie ezek a kilengések legtöbbször belül maradnak az egészséges ingások halárain. A mit azonban különösen a világháború utáni időkben és pedig elsősorban Amerikában látunk a nagy boxmérkőzéseknél, az tiszta hisztéria, a boxraiongók palologikus lelki morajlása. Hisztéria : a tömeglélek járványos megbetegedése, mely minden ujabb nemzetközi ököl-viadalnál epidemikusan jelentkezik az Újvilágban, dc évek óta kezd már átragadni hozzánk is. Már wy ilyen nagy boxvilágesemény puszta híre is extázisba hozza az embereket, amikor aztán akcióba lép a jól megszervezett propaganda, a sajtó híradásai naponként ontják ii sportképzeletet foglalkoztató s a játékszenvedélyt felszító hírekéi, az egészséges sporlérdeklö-dés lassan átalakul nyugtalan Egy szavazat kivételével elfogadta a képviselőtestület Nagykanizsa város zárszámadását Hódoló táviratot kOldött a közgyűlés Magyarország kormányzójának — Egyelőre nem lehet szó a kereskedelmi Iskolai tandijak mórsók-lésóről — Megadták a megbízatást a rendőrségi palota tervezésére Parázs napirend utáni vita a hátralékos vízdíjakról Meglátszik, liogy nyár van. Nem csak az olvadó aszfalton, hanem " városi közgyűlésen is. A péntek délután három órára összehívott rendes közgyűlésre is lassan, kényelmesen Igyülekcztek a\' városatyák. A közgyűlés is inkább unalmasan, mint érdekés. n folyt le, csak a végén melegedtek bele a képviselőtestületi tagok, egy letárgyalt kérdés napirend utáni megvitatásánál. A kormányzó 70 éve Az elnöklő dr. Krátky István polgármester mindenekelőtt vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó 70. születésnapjáról emlékezett meg. Hangsúlyozta, hogy uz egész nemz t csak hálával és szerctet\'el gondol a legelső magyar Télé, mert a\', ő élete a nemzet élete Ls, az ő egészsége a nemzet öröme Ls. Ne.n akarja méltatni, dc történelmi tényként szögezi le, hogy a nemzetet a sir széléről mentette meg és nem frázis a szólís, ha liarmadik honalapitóként emlegetik. Méltatta azokat az erényeket, amellyel nemzetét vC/.«ti s amelyeken megtörik minden felforgató eszme. Békét, hitet ós reményt sugároz az ő személye és ezért a város "hódohtával boldog hosszú életet kiván a kormányzónak, liogy erőben és egészségben meglát- hassa élete célját: u szebb és boldogabb Nugymagyarországot. A közgyűlés a megemlékezést állva hallgatta végig, lelkesen ünnc|>elte a kormányzót, akinek a fenti gondolatokkal telt hódoló táviratot is küldött a közgyűlésről a város. 20 év a városnál Megemlékezett a polgármester ezután Hegyi Lajos, Novai Imié. Prack István, llemmert Károly és S/őnyi Sándor közszolgálatban eltöltött 20 évé ről s a közgyűlés ünneplése közben niogköszöule becsületes munkájukat. Brand alispán: „Nagykanizsa nem lesz mostohagyermek" A kormányzó arcképe Itt mindjárt elsőnek letárgyalja a közgyűlés a pót tárgysorozat első pontját is; Horthy Miklós arcképének megfestését. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadta cl. Kelemen Ferenc és társainak, valamint a polgármesternek inditványát és még az idén meg festeti az életnagyságú portrét. A költségekre 500 pengő póthitelt vesz fel, ugyanannyit pedig a kőltségve\'és-ben előirányoz. Felolvasták a miniszterelnök és az alispán válaszát is a város üdvözlésére kinevezésük illetve megválasztásuk alkalmával. Különösen Brand alispán meleghangú és hosszú levole kellett nagy őrömet, amelyben a Kanizsához fűződő barátság és szeictel szálait bogozza és hangsúlyozza, hogy a jövőben Nagykanizsa nem l \'sz mostoha, gyermek, inert olyan inéitékben gon. dol a városra, amilyen mértékben a város a megyei terheket kénytelun viselni. Aradi Antal nem fogadja el a zárszámadást, mert nem érti A zárszámadáshoz elsőnek Aradi Antal\'szólal fel. Uevallja, hogy ő nem : számviteli ténye, ő, de azt tudja, lwgy ami több, az több, ami kevesebb, az kevesebb. Nem tud eligazodni u zár- beteges izgalommá, hogy a küzdelem előtti napokban elkerülhetetlenül hisztériává fajuljon el. Maga a nagy mérkőzés aztán százezrek patologikus hisztéria-láza, melyben a gyengébb idegzetek valóságos vilusláncot járnak, egyébkent komoly polgári elemek önmagukból kikelve tombolnak, ordítanak, elájulnak s még a mérkőzés színhelyétől távolálló tömegek felett is bizonyos nyugtalan izgalom hisztériája vibrál. Vájjon miért ? ! Olyan komoly sporlérdekek forognak kockán két izoniko-losszus brutális párviadalán, hogy ezért millióknak és millióknak izgulniok, sőt örjönge-f niök kell ? Olyan nagyfontosságú kérdés sportszempontból, hogy véresés »embertelen viaskodásban Schmeling vagy Louis marad felül ? Bizonyára domináló szempont minden küzdelemnél a, győzelem etikai értéke. Magával ragadó, mámorító érzés l győzni I És minden nagy nemzetközi viadalnál többé-kevésbbé a két lábor minden egyes tagja félig-meddig a saját egyéni sikerét ünnepli favoritja győzelmében. Azonban a győzelem a lélek számadás ^bonyolult tételein, éj>p ezért nem is fogadja el, mert összelutson-litva az előző évekkel, ugy látja — .hogv itt valami nem stimmel !• Egyéb ként hiányosnak látja az erdőgazdasági ünnepi érzése, magasabb erkölcsi erők egészséges szárnyalása, a boxmérkőzések hisztériás tombolása pedig patologikus tünet. Más motívumokat kell keresnünk a boxliisztéria körül. Az eihbcri lélek geologiai rétegeiből időközönkint előtörő őserők sodorják egyes korszakokban a tömegleiket a brutális küzdelmekben kicsorduló embervér beteges mámorához s a »kiütés,« a ><leterilés^ atavisztikus örömujjongásához. ösi terheltségünknek nagy szerepe van igy a boxmérkőzé-t sek túlfűtött lelki atmoszférájában, mely azonban a nyers férfi erő hősi karában az egyéni érvényesülés és diadal tudatalatti céljait szolgálta. De ma, amikor a technika fejlődésével a fizikai erő a lelki tényezők mellett egyre háttérbe szorul, atavisztikus örökségünk inkább csak a játék szenvedély érdekeit szolgálja. A játék és a szenvedély, az üzlet.és az izgalom igazi elemei a boxhjsztériának, amelyhez ujabb időh/sn a nemzetközi* sportvetélkedés és a pusztuló fehér faj kultúrájának kétségbeesett küzdelme járul azzal a fekete fajjal szemben, mely a maga töretlen, kihasználatlan őscrcjévcl és energiájával egyre szélesebb területen fenyegeti a fehér ember hegemóniáját. A konkrét világbajnoki re-vansmérkőzésen a fehér embet reprezentánsa, a germán box-Sicgfried mérte össze erejét a néger championnal s pro és kontra fogadások hatalmas tábora játszotta meg a maga külön játékszenvedélyét. Ez magyarázza meg milliók hisztériás vonaglását. Az igazi sportnak kevés jutott ebből a mérkőzésből, ahol egy boxkcsztyüs ököl két és fél perc alatt közel egymillió pengőt keresett egy fehér ember betörött állán. Nem, ez a boxolási őrület eb-bén a formában nem sport, ez merénylet az ember jóizlése, sporthagyományai, a testi kultúrával kapcsolatos magasabb célkitűzései ellen. Ettől a »sportkulturától < a jövőben minden európai embernek távol kell tartania magát. A boxolást vissza kell vezetni eszmei tartalmához : a férfiizmok sportszerű, kemény és fair küzdelméhez, mert különben ez az évezredes sportág idővel elmerül a tömeghisztéria posványá-ban s magával rántja ennek a kornak magasan szárnyaló sportszellemót is... ZALAI KÖZLÖNY 1938. junlm 26 kimutatást, majd az ismert ügyre térve százezer|>engős lxiányokat emleget. A polgármester előbb szelíden, majd erélyesen leinti ó< kéli a közgyűlést, bogy biróság előtt lövő ügyekkel fog. lalkozóktól megvonhassu u szét Aiíiiíí .megnyugszik és beadv/nyainuk sorsáról beszél: { Rn azt kiVánom, hogy rend le. gyen! Miért veszik ezt zokon tőlem? Kára van ebből valakinek ? Én a kőz megóvását (kívánom. Valaki közbekiált: — Térjünk a tárgyra| A 7á számadáshoz Szóljon, ne húzta az időt! — Hát lia nem engednek szólni — méltatlankodik Aradi Antal — megmondjuk a közönségnek, ne válassza, nak meg bennünket, nem érdemes... — rgysem válaszlják meg magát többet Aradi bácsi! — szől közl,c Boda Káiolv, mire Aradi felkiált: — Kit? Engem? Akár tízszer is, ha akarom. A derűs jelenet után a strand kiadásokat sokalja Aradi, mire a ixjlgür-mcsier felvilágosítja, hogy e/. nem üzlet, hanem közegészségügyi, fontos intézmény. Végeredményben Aradi azzal az indokkal, hogy nem őrlette meg, ivem fogadja el a zárszámadást. Iskola-gondok Balog József n következő felszólaló, aki az előirányzott és a tényleges ősszeg közti nagy különbség okáról órdeklőlik. A polgármester válaszában felvilágosítja, hogy az inségakció költségvetését - külön kell megcsinálni ós ez mint rendkívüli kiadás, illetve rendkívüli bevélel szerepel: ezért az eltolódás. A zeneiskola kiadási többletét is-mét fájdalommal látja Bulog városatya és a kereskedelmi iskolai tandijak mérséklését kéri. Miután azonban a kereskedelmi iskola ezévben még 1000 |>en\'.ő köüli deficiltel zárt, tandij mérsékléstől — egyelőre — nem lehet szó. „Minden a város érdekében történt" Boda Károly a harmadik és utolsó felszólaló. A béké> nyugodt hangulatot kívánja és az ó;>ilő, alkot) munkát, de szóvá teszi a közügyek tárgyalásánál felmerülő alaki ós egyéb hibákat, amelyek szerinte a nem megfelelő szabályrendeleteknek köszönhető. Ezek reformját kívánja. Egyebekben nem annyira optimista, mint a főszámvevő, aki a zárszámadás ismertetésénél vagyongyarapításról beszélt, meit szerinte a város szegényedett. Ezt imitaija u kövezctvám, a husfogyusztási adó és a piac-forgalom csőkkenése. Az erdő legelőüggyel kapcsolatban szakemberekéi\'kér a hivatal éléi e.\'Szerinte gazdatisztek számfejtéssel foglalkoznak, az erdőmesteri hivatni élén l>edig jogászember van. A továbbiakban a zeneiskolai felügyelőbizottság munkájáról, a színház-leltár ós a Drávavölgyi Villamos-leltáráról kér fel. világosítást. A polgármester válaszából kitűnik, hpgy minden a város érdekében történt. A színházi ó< a Drávavölgyi leltár elkészült, a zeneiskolai bizottság működik. A zárszámadást — amelyet összegszerűen már ismertettünk e hasábokon — így a közgyűlés Aradi Anlal kivételével egyhangúan elfogadta. A rendőrségi széház tervezésére a polgármester javaslatára a kanizsai származású Horváth Béla építészmérnöknek adtak megbízást, aki kb. az építési összeg négy százalékát kapja. Megszavazta a közgyűlés a Szent Jobb fogadtatásáhöz szükséges (>00 pengő költséget is, « melyből 120 pengő kellett zászlók beszerzésére és amelyoket így. a város ünnepélyesebb alkalmakkor mindig fel tud használni. Tudomásul vették Lchoczky Lajos városi végrehajtó nyugdijbavonulását, hozzájárultak Jászai László előlépte-léséhez, valamint a családi kislakások építésébe* és a Missziósház átmeneti otthonának segélyezéséhez. Ezekkel majd még külön bővebben fogtalko-zunk. Napirenden szerepelt a hátralékos vízdíjak töilóse ls, de a már meghozott Iialáro-zalot, napirend után egy paá« vita keretében módosilanukivánlák, igy uz egósz ügy legközelebb itftyó.1 o köz-gyülés elé kerül. Hat óra után pár perccel igy a közgyűlés napirend utáni vitával véget ért. A holnapi nagykanizsai Baross-nap részletes programja Holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor étkezik József Feien c főherceg autón. Fogadtatása a városháza kapujában lesz, ahol dr. Krátky István polgármester üdvözlL A Baross országos el-nöíke és vezérkara vasúton érkezik, őket 11.14 órakor az állomáson fogadják, Unger Ullmann Elek társ-elnök vezetésével. A díszközgyűlés fél 12-kor kezdő lik a városházán. Ennek műsora: 1. HL szokegy, 2. Vitéz Tóth Méla elnöki megnyitója, 3. dr. Krátky Islván polgármester beszéde, 4. József Ferenc főhen-eg l>eszéde, 5. (ír. Bo la Károly titkári jelentése, 0. I\'. Gulyás C.e\'lórt beszéde, 7. Illovszky János országos elnök záróbeszé le, 8. Himnusz. Déli 1.30 órakor társaséból a Kis Hoyalban. Ezen vitéz gróí Teleki Béla főispán köszönti fel a kormányzót, dr. Hcjíyi Lajos főjegyző a főherceget, dr. Krátky Islván polgármester a fő. ispáutj Unijer Ullmann Elek társelnök az országos vezérkart, dr. Mikl>s Sándor országos Baross ügyész köszönő szavai és dr. Bola Károlv főtitkjár záróbeszéde fejezik be a felköszöntők sorozatát. A fogadó-bizoltság 10.40jtf>r talál-J«/bzik u városházán. A rendezőség már y.30Alor gyülekezik a városháza elölt. Minden Baross tag a vállalt szerepkörben minden további felszólítás nélkül a megjelölt lielyen és időben pontosun jelenjen meg és megbízását teljesítse. Vasárnap délelőtt érkezők é> ebédre jelentkezők (iolenszky háznagynál jelen Ikjezbeinek a városház közgyűlési termében. (:) . A miniszter elrendelte két zalai balatoni ut terveinek" elkészítését A Balatoni Kurír jelenti: A kereskedelmi miniszter utasította a soproni, szombathelyi és zalaegerszegi államépitészeti hivatalokat, hogy nünd íp Sopron, Kőszeg. Szombathely, Zalaegerszeg, Keszthely, mind pedig a Sopron, Sárvár, Jánosháza, Sümeg, Tapolca, Balalonede-rics nyomvonal alapulvételével az utak korszerű átépítésére vonatkozó terveket és költségvetési készítsék el és terjesszék fel hozzá február l-ig. A tervezésnek a sümeg- keszthelyi ulal illetően ki kell" terjednie a sü-jneg—lesenceislvánd— balatonedericsi és a sümeg—bazsi—za- laszánló—keszthelyi utvonalakra is. A tervek és költségvetések elkészítése után a miniszter a rendelkezésére álló hitelek mérvéhez képest intézkedik a szóban levő útszakaszok kiépítése és ezek sorrendje tekinlelében. A miniszter leirata nagyjelentőségű, mert igy remény van arra, hogy most már rövidesen megépül a Zalaegerszeg—keszthelyi ut, amelynek egy része már építés alatt van. Annál jogosabb a remény, meri Szombathely is ennek az útvonalnak megépítését sürgeti elsősorban. Felülvizsgálják a kézműves-Iparengedélyeket? A kontár-kérdés megoldása érdekében a még szabad iparokat ls engedélyhez kötik A Magyar Közgazdaság jelenti : Kézművesipari körökben régóta beszélnek arról, hogy az iparjogositványok tárgyi feltételeinek megvizsgálására kerül sor Beavatott kézművesipari körök ugy tudják, liogy az errevonal-kozó rendelkezések rövidesen napvilágot látnak. Szerintük az iparűzés különböző nemeit a közeljövőben általános revízió alá vonják. Errevonatkozó intézkedések — igy hangoztatják a bc- avatollak — arról is rendelkeznek, Ijogy ipart kizárólag megfelelő képesítés és külön engedély alapján lehessen űzni. A képesítési kötelezettség a legtöbb iparágban jelenleg is fennáll, ezt még arra a kis területre is kiterjesztenék, amely jelenleg még teljesen szabad. Igen fontos és uj intézkedés fenne az — amennyiben a hír valónak Jnzonvul — hogy engedélyhez kötik az iparokat. Ez a kontárkérd^s megoldását jelen Hibás a vízvezetéke? Hívja Mendlovitsot Telefon 271. tené a kézművesipari szakemberek szerint. Azt is hangoztatják, hogy valószínűleg felülvizsgálat alá kerül az ország valamennyi iparüzője és £z, a felülvizsgálat állapítja meg, hogy az iparűzés tárgyi feltételeinek ténylegesen megfelelnek-e a kiadoll jogosítványok. Errevonatkozóan állítólag rendelet tervezet készül. A beavatott körök ezekről a készülő intézkedésekről tudnak. Aligha tartjuk azonba valószínű nek, hogy a tárgyi fellélelek felülvizsgálása az iparüzők létszámában bármilyen változást jelentene. Az sem valószínű, hogy ezzel az intézkedéssel kapcsolatban bárminemű iogineg-vonás történnék s fellehető — amennyiben ilyen rendelkezések tényleg kiadásra kerülnek, — hogy csak adminisztratív jellegűek lesznek. Agy- és szivére! meszesedésben szenvedőknek reggel felkeléskor egy fé!pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz — a legkisebb erőlködés nélkül — Igen könnyű székürQlést biztosit, azonkívül a gyomor és a belek működését előmozdítja és kielégítő emésztést boz létre. Kérdezze mrg orvosát Szeptember 3-án megnyílik a Tiszántúli Ipari Kiállítás ós Áruminta-vásár Szeptember 3-án nyílik meg és szép-tember ll-én zárnia debreceni keres, kedelmi ós iparkamara rendezésében a IV-ik Tiszántúli Il>ari Kiállítás és Arumintayásár, amelynek keretében a folyó évben a debreceni kereskedelmi és iparkamara nagyszabású kamara-kerületi iparos és mesterversenyt rendez. A kézművesipar nagyarányú részvételén kívül szép számmal vesznek részt gyári vállalatok és ezenkívül u debreceni kereskedelem is. A kiállítás idegen forgalmi nagy belében igen jelentős kongresszusok lesznek Debie. oenben. Az IPOSZ kongiesszusa alatt a debreceni Stadiumban u. n. iparos-napot tartanak, amelyen Bornemisza Géza m. kir. iparügyi miniszter ls részt fog venni. Szeptember 1-től kezdve az ország minden részéből Debrecenbe féláron lehet utazni. (:) Naptári Junlus 26. vasárnap, ltom, kat. János és Pál Protestáns János éB Pál Izraelita Szíván hó 27. - Junlus 27. hétfő. Rom. kat Láazló klr Protestáns László. Izr. Szíván hó 28. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végóig a Feketo sas gyógyszertár éa a kiskanizsai gyógyszertár, Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden ©gém naD nőknek.) Fájdalmaitól szabadul meg rheumánál, köszvénynél, Ischlasznál, ha thermálls kúrája ^ lelietóve teszi, hogy köivetlenQI a kénes hőforrásokban • fürödjék. A modern orvosi tudomány ezen Ideálját valóra váltja TRENCSÉNTEPLIC gyógyfürdő. Uj hegyi (h.rmélls •trandfgrdSI. * l.g.i.bh KSitpaarépébu. 1938 |unlu» 2C AMOnZQH IV1V3 Legénybucsu Nem a legsikerültebb a Strausz-opereltek közül, ele erről Strausz nem tehet. A bűbájos, kedves mu zsika kedvéért szivesen lehet siemet hunyni a szövegrészben mutatkozó kívánnivalók felelt. Kicsit primitív a meseszövés, erősen levendula szagú a helyzet-humor, egyik másik jelenet túlságosan elnyújtott. Mégis jóleső simogatás a léleknek egy ilyen régi levegőjű, valcer-romantikával tele operett és az elő dás közönsége nem is fukarkodott tetszésének jel ivei. Az együttes jókedvűen, szivesen játszott. Oltay Baba és Szalma Sándor ragyogó formában voltak a reájuk szabott szerepekben. Kitünó volt Kőrösy Zol án, humora Iriss levegőt jelenlett az itt olt pókhálós hangulatu jelenelekben. Nagyon helyes volt a másik női főszerepben Újvárosy Kaló. Orosz\'án Qyörg* tehetségéhez nem illő az operett-muki szerepe. Szakács Árpádnak nem kellett volna Dummeraugusztot alakítania jóhumoru szerepéből. Kés-márky és Et;ry Berla megérdemelten ara tak sikert az öreg báró-pár jeleneteiben. Bakonyi Ödön karnagy és zenekara nagyrészben osztozott a hangulatos színházi tsle sikerében. _ (W> A színházi Iroda hírei OOI Baba — az első szabadtéri előadás Vasárnap este a Slrandpark szabadtéri színpadán tündéri fényhatásokban, ragyogó Jelmezekben kel életre a magyarországi törökvilág romantikus hangulata Martos—Huszka Qül Baba operettjének eőadásán. A bűbájos mesét szivhezszóló, gyönyörű muzsika fonja át. A főszerepekben Harczos Irén daliás Qábor diákja, Oltay B,ba Lelláji, K\'rösiy Zoltán Mujkója, Egry Berta Zulej-kája, Szalma Sándor AI pasája, Danis lenő Qül Baba alakítása mind elsőrangú müvészteljesitmény. A nagykanizsai szini évadnak ez a kimagasló értékű teljesítménye teljesen olcsó, 32—160 filléres helyárakkal kerül szinre. Kedvezőtlen Idő esetén a színházban látsza le a társulat. Vitéz Jakabffy Dezső mesteri rendezésében, a városi fókertészet szíves segítségével a Oül Baba szabadtéri előadása valóban látványosság lesz. Jegyek. vasárnap délután 6 óráig a színházi pénztárban válthatók, 7 órától kezdve pedig már a strandpénztárnál. («) SZOMBATON ESTE Ismét a Gólyasxanatórium losi műsoron, (•) KIS KIRÁLY — SZAI.MA SAN-DOHHAL A CÍMSZEREPBEN. Vasár, nap délután 3 órakor litlévoes hely. árakkal gyönyörködtet Kálmán Imre romantikus nagyoperettje, a Kis király. (•) MEZEI PACSIRTA — vasárnap délután 8 órakor. Egyik legnagyobb sikert volt az évadnak ér. a ftoétikus szép operett, amelyet Oltay liaba, Jatzkő Cia, Szulina Sitndor, Kő őssy /oltón szinjátszótnüvészete visz nagy sikerre. (•) HOTFON ESTE — GELLÉRTHEGYI KALAND operclttljdouság (I-res betyárokkal. 7H&peUciás-út a loUamíéptekUd (eiM BabUo* Iwuil „OBlQiztan, fesir dolsukass 4. Keszthely: a Balaton fővárosa Festetics hercegik ősi fészkében, Keszthelyen, 800 nyugdíjas család telepedett le az utóbbi évek során. Jellemző Keszthely szépségeire és kultúrájára, hogy az uj települők kezdet-ben fürdővendégek voltak s nyaralás közben támadt kedvük ahhoz, hogy vó;,lo>,es otthont keressenek a pompás fekvésű városkában, amelyet ma a keszthelyiek egy része a Balaton fővárosának, a másik része |>edig a ma-gyar Grácnak nevez. Kár lenne a hely. béliek kel vitatkozni, vájjon melyik elnevezés találóbb. Ml a magunk lésző. ről legszivc.jebben a Halálon gyöngyé-nek nevezzük Keszthelyt, mert a csillagos nyári éjszakákon ezernyi fényével ugy ragyog a széles öbölt szegélyező villasor, mintha megannyi igazgyöngy lenne. Poétikus strandja, remek sziget fürdője kflönös vonzerő, de csábcszközei közt nem utolsó he-lyen szerepel az olcsóság, 4—5 pengőért rendes uri inázakn 1 már elsőrangú penzió kapható, akinek pedig gyümöl skurát ajánl az orvosa, nz majdiKln ingyen vásárolhatja meg a keszthelyi piacon Dunántúl. legzaina-tosabb gyümölcjc\'t. I)r. Palocsay városbíró ós helyettese, dr. Gárdonyi I.a-jos, aki egyébként aktiv újságíró, élo. lük munkáját tették fel arra, hogy Koszthely, a Balaton fővárosa valóban méltó\' legyen a Balatonhoz. 5. Hévíz: Európa legnagyobb hőforrása Keszthely (mellett, crdőboritotla lankás völgyben fekszik 5 lnektár nagyságú területen Európa legnagyobb hőforrása, a hévízi tó, amelynek vizétől és i gyógy Iszapjától már százezernyi beteg í nyerte vissza egészségét. A reumá-sok Mekkája lléviz, melynek páratlanul rádióaktivitásu vizét é< különleges, bársony sün aságu és tapintású iszapját áidva-áldják, \'akiknek visszaadta egész-ségét. ( Maga a fürdőtelep korántsem árul el kellő fejlődést. A hoUftek ósdlak a fürdő is több gondosságot, áldozatot érdenmne meg. Allilólag jövő.o lejár a jelenlegi bérlőtársaság szerző-dése, uj tőkeérilekeitség kapcsolódik be és nagyvonalú beruházások kezdődnek el. Annál dlcséielesebb a fürdőtelepijei összeépült llévizszentandrás rohamos előtörésc. Gusztusos, tiszta kis hotelek, modern üzletházak, kényelmes villák épülnek egymásután s a vendéglátó ipar Is felkészültebben, írisebben fogadja a hévízi tóhoz özönlő tömegedet, mint maga a fürdőtelep. 6. Badacsony; a mémor hegye A szépvonulu, karcsú keszthelyi mól> mellől luilk beregéssel suhan a inotortejó n BalUon túlsó vége irányába. A Balatoni Hajózási Társaság többmilliós áldozatiul uj hajóparkot építtetett. A hajdani lomha uagyhasu, füstöt és kormot okádó gőzösök lomtárba kerültek tán, egyet sem látni belőlük. Helyettük kisebb-nagyobb motorhnjók siklanak a vizén, ragyogóan tiszták, kényel-nosck, réz-véreink messziről csillog. A hullámok lágy ringása közben napfürdőznek a Itt.jó \'uta-i/ s a fedél.élőn ugy kattognak a fényképező masinák, mint a gépfegyver. Lágy szellő leng s mint egy megelevenedett mesekönyv szins lapjai, ugy tárulnak elénk gyermekkori olvasmányaink tájai: Csobánc, Tát ka festői várromok, majd monstruózus tömegével bizarr vonalával a 1 \'gkü-lönlcgesebb, legkedvesebb balalomnenti hegy: a Badacsony. A partról autók röpítik a látogatókat a hegy csúcsa felé, de félúton rendszerint megállnak a vendégek, hogy megtekintsék Kszterházy gróf 500 éves pincéjét, amelynek patinás boltozatai alalt szoba nagyságú hordókban várja a (Kilackozást a badacsonyi hegyvidék finom és drága nedűje. A borszakértők szerint a badac sonyi borok nem illr.ak hátrább Tokaj neklánbi.U s vannak olyan borfajtái, mi,nt a ma már világhírű Szürke Barát és a Muskotály, amelyeket a boriiul egyes kedvelői a tokaji aszú elé helyeznek. Krassay Vilmos, az Eszterházy-féle pincegazdaság inté/ője, a csomagoló termekben büszkén mutatja a vasúira készt",10 ládák címzéseit, amelyek igazolják, bog)\' a badacsonyi bornak mu már nemcsak Európában, de a tengeren-ul is piaca van. i A gyengébb szervezetüek a borpincének már a puszta szagától is fütyörészni kezdenek jó kedvűkl>en. Az autó kapaszkodik tovább, fel a ma. Igásba és u hiie-s Kisfaludy Ház elölt áll meg, amelynek egyik szobáját a nagy magyar köl.ő emlékéinek szentelt múzeumként rendezték be. A ház elől hatalmas terruxz terül el, ahonnan olyan tündért kilátás nyílik jobbra Keszthelyig, balra Tihanyig, amely valósággal lenyűgözi a nézőt. De a terrasz felől luirsány nóta és muzsika halialszik. Válhatott nemzetközi és magyar társaság ül a teritett asztalok mel.ett. Nagy tálakban íllutoznak u hal-csodák és a füstösképü «hangvelő legénység, andalítóan húzza a szebbnél-szebb balatoni nótákat. Am a pazar kilátás, a rostonsült ludak, u mézes zeue^zÁ: mindez csak keret a bu-dacsonyiNíorokhoz, amelyeknek bujkáló tüze, aranyló csillogása, sziwo-szejlő zamata negyedórák alatt tüzes Olcsó és |ó szálloda Pesten METROPOLE, ■ Rákóozl utón. 150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pengőtől. Az Étteremben azecedl Farka* Jóaka muzsbál, a télikertben délután és este a Virány-Jat* látszik a tánchoz. Hallgassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hivja meg őket vacsorára a METROPOLE-ba 11 ifjut varázsol még a legkedvszegettebb út\\-gt)öl is, A búskomorság, vagy az egykedvűség kórja ellen bármifajta pulikai kotyvalékkal szemben töbl»ct ér iiélttiny pohár badai sonyi. "A Kis. faludy Ház vendégein könnyű tennie ilemon-Htráltnl ezt a tételt s magú Debreezent Stín-lor \\<miléglőt kijelenti, hogy akármilyen moróztisan érkeztek fel liozzti v«nilégcl, dalolva távozlak a badacsonyi b.,r e tcmplo-inából, de legalább Is dúdolva tették ii:c,t az utat leíelé. A rí|iort-uton levő újságíró saját tapasztalataival e,ősit-lK-tl meg IK-brei-zeni Sándor kijelentését s ezennel díjmentesen a Mámor Hegye , intet adományozza Iladnesony-nnk. t (VégB kóv.) Estétől reggelig égett a heroegaég fa-depója a liapei olajkutak szomszédságában Lctcnyc, junius 25 (Sajúl tudósítónktól) Pár kilométerre a lispei olajflirtlsolí színhelyétől hulalnias tü/. pusztított az éjszaka. Este fél 11 órn tájban kigyulladt a herceg Esz-terházy birtokhoz tartozó hutal-mas fu-dc])ó Keretije ós Lusz-tonya községek közölt. Félelmetes lángnyelvek festették pirosra az eget. Messze vidék néztq rémülettel a tüz fényét, mert azt hitték, hogy az olajfurásoknál gyulladt ki valamelyik kut. X fa-raktár reggel 5 óráig égett, A környék összes községeinek tűzoltói olt buzgólkodtak u titz kö-vfll, hogy mentsék, nini menthető. AMr igy is megközelíti a 10.000 pengőt. A tüz okának kiderítésére a csendőrség anyó-, mozást megkezdte. Minden "jel arra vall, hogy gyujtogutás történt. _ — ButorkUllttáaunkat tekintse meg tolntlen vételkéuyraer nélkül. Kopstelu bútoráruház. Frottier köpenyanyagok Strand-köpenyek Frottier törülközők legolcsóbban Pizsama-anyagok ff&\'-l**, Strand-táskák ^üpV V ÍADAl ROZl.\'ölí* Félára ntazás a Szegedi Szabadtéri látékokra Szegeden már teljes üzemmel folynak az európai hirü üiinepl játékok celökészü leiéi. A művészi munkát dr. Jnnovics Jenő Irányítja, a rendezői kar élén Kiss Ferenc, Nádasilv Kálmán, valamint a szin|>adierve;\'ők, Fülöp Zoltán ós Varga Mátyás dolg -znuk, már javáixin épitik a hatalmas sV.!n-padi épilményeket ős hozzákezdtek uz óriási Dóm téri színpad, valamint a tízezer nézőre tervezett nézőtéri tribün építéséhez. Min ién clőkészülelet meglellek, hogy az Ide jeneknek ne csak monumentális, magasrendű művészi értékű előadásokat produkálja nak, de a lcgjoblxm h\'lyezzék el őket lakásokban és gon losk >djon ik minden na|>ra megfelelő vonz?) és érdekes nyári programr.\'l. A szállodákon kívül több mint ezer S\'.ohát ajánlottak fel a Szegeibe érke ő\'< elhelyezésére. A belföldiek Július 21.tői augusztus 15-ig utazhatnak 50 szár lé-kos kedvezménnyel Szegedre, visszautazni lehel Az ember t ragéi iá ja első előadása után julius 23 án éjjel U órától egészen augusztus 17-ig. A fél-áni utazáshoz szükséges Igazolványok megválthatók az összes utazási i.ódákban és a féláru ulazás lehetővé"\'L-szi, hogy nagy tömegek utazzanak Sz.-gc.l. re é.s a Dóm lé;en végignézzék Az emlK\'r Iragé IMjA, « TurWndot Háry János, az Islván kiaU>" né|>e ó< a Bi-zánc előadásait, illetve meghallgassák a Verdi Rekviem nagyszabású Dóm léri bemulatóját és a szalm.lléri Kodály hangversenyt. A nagyarányú utazási kedvezményeken kivül a MAV \\jalamennyi fontosabb vonalról «z egyes előadásokra fillérei áru ünnepi vonalokat in lil. (■) Vasárnap BUDAPEST L 9.30 lliiek. — 10 Református isién-tisztelet. - 11 Egyházi ének é; szentbeszéd. — 12.20 Időjelzés, időjárásje. lenlés. -- 12.30 Az oj>eraházi z netyr. - 13.10 Fazekas Mihály, Pelőfi Sándor, Tompa Mihály, Ady Endre és Sik Sándor verseiből szaval láv Méla. - l-l Hanglemezek. — 11.25 A rádió tárgysorsjátékíának ismertetése. - 15 Időszerű gazdasági tanácsadó. - 15.50 Kiss Lajos cigányzenekara. — 10.30 Suszter Oszkár előadása. 17 A Magyar Dalos Egyesülő lek Országos Szövetsége XXV. Országos Dal iswrsenyc é.s Dalosünnepe. 18 Dr. Jvnmpls Antal előadása. 18.30 Ilniezky László jazz-zeenekara. — 1!) A Magyar Atlétikai Club nemzeiközi atlétikai viadala. — HIÜ35 -Svéd Sándor énekel. -- 20 Színarany. Komédia 3 felvonásban. — 21.20 Hirek, sporteredmények. — 21.15 A rádió szalonzenekara. — 23 Kurini Simi cigányzenekara. — 0.05 Hir;\'k. BUDAPEST IL 10.20 A m. kir. volt 1. honvéd és a budapesll volt 1. népfölkelö gyalogezred hősi emlékművének leleplezési ünnepélye. — 15 Lajos cigány- zenekara. — 18 A dalos verseny közvetítése. - - 19.05 Ilniezky László jazz-zeenekara. — 19.25 Felolvasás. — 20 Hirek. — 20.25 Hanglemezek. BSCS« 11.55 Szórakoztató zene, — 11 C.é-czy Barnabás zenekara. — 15.30 Szop-rán ós hegedűszóló. — 10 Saarbrücken. zenés, dalos délutánja. 18.20 A bécsi népzenevgycnilei ének és zene. kara. — 19.10 Haydn: F-dur vonósnégyes. — 20 Részletek opC-etlckből. r- 22.20 A Berlin—Budapest BiVrS városközi ©vezőverseny. — 21 Hamburg, l „Dolgoztass, basy doloozbassV 27 festmény és két flgynök kalandjai 150 pengő kölcsöntöl a fogházbüntetésig Nem könnyű sors képügy-nöknek lenni vidéken. Manapság kevés ember vásárol festményeket és ha el »akar helyezni az ügynök néhány képel: bizony sokszor ravaszsághoz fordul. Hogy micsoda sorsuk van és milyen furfanggal dolgoznak a házaló képügynökök, arra jellemző az alábbi eset. .Még 1935-ben történt, hogy megjelent Nagykanizsán Grün-feld Ernő 21 éves budapesti kép ügynök. Harminchárom darab felméuy-a\\w nyel érkezeit, nme- lyekel Hóna Miklós budapesti mükeres-kedőtől vett ál hizo mányban. Alig kezdte árulni a képekel, megjeleni bátyja is, (irfmfeld Tibor. Nem sokáig árulták együtt a képekel, (Irfmfeld Ernő visszautazott Buda- I pestre, de bátyja tovább próbál- | zoll vevőt keresni. Néhány ke- | net el is adott Halász (Halics) ManóéknáHs. amikor pénze elfogyott, hozzájuk fordult kisebb nagyobb kölcsönért. A kölcsönök fejében Grünfcld 27 darab képel hagyott Halász (Halics) nál. Miután Halász a pénzéi nem kapta meg, elárvereztette a képet nagy részéi, a műkereskedő azonban egy fillért sem kapott a 33 képért és igy beperelte a két képügynököt. Mindkettő simamodoru, pesli eleganciával öltözködő és pesli hangnemben beszélő, tipikus ügynök. Grünfcld Tibor lelkét már nyomják efféle sikkasztások, mint kiderül, de öccse még bűnlcllcn előéletű. Kihallgatásuk során Grünfeld Ernő azzal védekezett, hogy ő nem sikkasztotta el a képeket, szülei unszolására adta csak ál a bizományi készletet bátyjának és nem tudott arról, hogy az elzálogosította őket. Pesti portré festő dugába dölt kanizsai kirándulása Bátyja vallomásából kibontakozik Jancsek Antal festő kanizsai portré-festési körútjának kudarca is. Gnuifeld Tibor szeriül ugyanis Halásznénak megtetszett az egyik Jancsek-porlró és kérte Grünl\'eldet, hogy hozassa le a festőt Kanizsára. — Ha lefesti ingyen a leányomat, — mondotta Grünfeld szerint az asszony — hal portré megrendelést garantálok Jan-cscKnak ! Jancsek le is érkezett Nagykanizsára é.s megkezdte volna a nortrék festését, miután azonban egyelőre páciens nemi akadt, a ráadás-képei fcstello meK előre. Ez a portré kitűnően si-S^jj került, de ezután is mindössze csak egy ^""l/ megrendelési tudlak Jancsek nak szerez- ni. aki kétheti kanizsai tartózkodás után türelmetlen lett és Grünfeld Tiboron követelte költségeit. - Mit leheltem mást, — vallja Grünfeld Tibor, a vádlott —■ ekkor elzálogosítottam a megmaradt 27 képet Hidásznak 150 pengőért, hogy ki tudjam fizetni a festőt, (vöndoltam, később mégis csak meglesznek a Jancsek-port^í\'k, de azok megrendelései bizony elmaradtak. Kihallgatják tanúként Róna, Miklós budapesti műkereskedőt is, aki a kiadott 33 bizományi képért még egyetlen fillért sem kapott. Kimutatása szerint 1338 peiajő volt az értékük, kéri a meglévő képek visszailélését, illetve a kár megléfitését. A két ügynök megbüntetését nem kívánja. Egy arany töltőtollal kezdődött a kölcsön Qzlet Halász Manó is megjelent a tárgyaláson él elmondotta Grün-feíddel való megismerkedésének történetét. — Egy ismeretlen ember állított be hozzám egyszer és egy arany töltőtollat mutatva, szó* rult helyeiére hivatkozva 5 P kölcsönt kéri. Látva a töltőtoll értékét, megadtam a kért kölcsönt. Másnap, amikor visszahozta az 5 pengő kölcsönt, tudtam csak meg, hogy Grünfeld-nek hívják és hogy képekkel foglalkozik. Ekkor kínált csak megvételre festményeket. Alkal- mazottajmnak el is adott két darabot, majd napok múlva tőlem ismét kölcsönt kért. A 150 kölcsönösszeg fejében iiagyta később nálam a képeket Miután ő eltűnt Kanizsáról és pénzemet nem tudtam megkapni, a hat bíróilag letiltott kép kivételével a többit elárvereztettük. Az 1000 pengőn felüli 21 festményért 215 pengőt kaplak. 150-et kapott ő, 40-ct az ügyvéd, 25-öt pedig később kifizettek Grünfcld Tibornak. így hiába árverezték el a képeket, Hóna nem kapott semmit. 1&8. juniui 26 El&iM nyugodt kikiptstlétísul. btlá* élilutniiul, iitgtiiirí ujiuitltttónl iiúáuu mi Hit y 8LATINA KAD ENCI — a Jugoszláv Nauhelm — ig64 Európa második tegerő ebb természetes szénsava1* gyógyfürdője. Tökéletes modern kondort, 350 szoba, közöttük 180 újonnan épült, folyóvízzel. A legmodernebb fizikális berendezkedések, masszázs-készülék fogyókúrákra. 17 forrás ontja a fürdő- és ivókúrákia alka mas gyógyvizet I — Kávéház, kúrzenc, jazz, tánc, szakszerűen vezetett diétás konyha, fedett csarnok, újonnan épült ívócsarnok A legideálisabb és legtökéletesebb berendezés mellett mégis felette olcsó: 20 napos pausálkúra, amely magában foglalja: szabad választás szerinti fzobát bármely szállóban, teljes ellátást, kívánatra diétát is, az összes adókat és illetékeket, kétszeri orvosi vizsgálatot, az orvos által előirt kiváló gyógyfürdőket Julimban é* augu.itu.b.n 2400 dinár, isentemberb«n 1600 dinár. Kérje még ma a fürdöigazgató&ág magyar nyelvű kimerítő -prospektusát. PelvllágotltáiMl liolgál, a lugouliv IQnlővIiumol mccaitni ti gondoakodlk kOltatgal átutalásától a hlvalaloa Jugoaxláv Fürdfllrod* Budipctt, V., Dorottyau. U, valamint a gyógylntfitt Igaigatóaága Murakcteuturon át néhány óra alatt Slailna Radeuclben Van I SLATINA RAOBNCI. Ékszer bevásárlás Zalaegerszegen —■ képekért Kiderül azonban, hogy Grünfeld Tibor Zalaegerszegen is követett el csalást. Varga . Lajos fiatal órástól köves aranygyűrűt, két karórát é.s cigarettatárcát vett, amelyekért három darab festményt adott az ékszerésznek azzal a kikötéssel, hogy a képekhez majd még kereteket is küld. A keretek azonban a mai napig sem érkeztek meg. Miután Varga ragaszkodott a megbüntetéshez, e csalási ügyet is a sikkasztáshoz vették és így mindkét ügyben egyszerre döntött a bíróság. A törvényszék bűnösnek találta Grünfeld Ernőt sikkasztás vétségében és ezért az enyhítő szakaszokat alkalmazva házbeli fogházra, Grünfeld Tibort pedig sikkasztás é.s csalás vétsége miatt kéthónapi fogházra ilélte, Ezenkívül mindketten egy évi mellékbüntetést kaptak. — Nem vesszük tudomásul! — fakadtak ki mindketten az itélet hallatán. De nem nyugodott meg az ügyész sem, aki azonban súlyosbításért fellebbezett. Róna műkereskedő a Halásznál lévő hat darab képet megkapja, a többiért perelheti polgári utón Halászt, mert az elárverezte! te őket. Eladó Jutányos áron terméssel , i0 Újudvar! axfllöhejfyen niagaflföldszintes pin e lakással, alápinc zve, 100 négy szögöl kitűnő szántófölddel, nemes gyümölcsössel, félhold ojlványszölővel, Ujnéppuszta állomástól 0 percnyire. Eladja Horváth föszemlész helyszínen. Melegebb! Prognózist Dili, délnyugati szél, délután és este egyas helyekon zápor, zivatar, egyébkánt hS fokozódik. A Meteorologtal Intézőt nagykanizsai megtlgyelóállomAaa Jelenti i HOméreéklet tegnap este 0 órakór: + 20.4, ni a reggel +21 J, délben + 311X1. Csapadék: UO-k. Ideges embereknél és lelki-betegeknél az Igtn enyhe hslásu, mindig megbízható természetes .Ferenc József" keserűvíz — reggel éhgyomorra egy pohárral bevéve kiadós bilürtlléit, ló gyomor-emésztést és elegendS élvásyérzíl hoz létre. Az orvosok ajánlják. — Htm k.M angol nSv.t. Alihoz, hogy Ufngásatlan legyen s ruha, ma inár nem Ml angol szövetet vásárolni. A Trunkhahn Posztógyár gyártmányul felveszik a versenyt u világhírű angol szövetekkel, hiszen sziiiti\'D szingyiipjubói készúlnek. A Trunklialia posztógyár közvetlen a fogyasztónak ls a<l el szövetboltjaikul Budapesten IV., Prohászkn Ottokár u. 8. és vr, Teréz kórul 8. szöveteket. Vidékre kérju a urintakollukrió bér-mentes beháldésél. 1938. |milu« 2(5 BAUAI KOatONT* I Műsorváltozás a Mozgóban! A mai és holnapi előadásra kitűzött film szállítás közben elégett, ma szombaton csak 9 órakor lesz előadás — Bemutatjuk a szenzációs magyar vigjáték-ujdonságot, melynek cime: TAXIGAVALLÉR Tiűua^Vct - MxJwi • « — (] AZ A HAT AS az Alföldön meg-kezdődöli Rekord-termésre van kilátás. 159 ENEKKAR versenyezik holnap, vasárnap Székesfehér* várott az országos dijakért. A NEMZETI BANK reformja folytán 85 millió pengőt nyílt piaci hitelekre, 100 milliót beruházási hitelekre és 10 millió pengőt kisemberek hitelére hasz nálunk fel. SZAVAZÓGÉPÉT mulattak be Budapesten, amely kizárja minden csalás lehelőségét. KENYERES KAUFMANN vé dője, dr. Hoffmann Béla megmérgezte magát, mert végrehajtották. Állapota nem súlyos. MÁTYÁSFÖLD tegnap önnep-lte fennállásának Í50 éves évfordulóját. SZINÜSEÖSZTONDIJAT kaplak: Pá-Uizy Lánlé, Soml.l Valéria. Sznlh-máry Margit és Szörényi Rva. PI5WÍNYI Zsigmond koronnö- 07. ellenforradalom emlékünnepén kljeién-clllc, hogy forradalom inuk akkor 1.?. heteit, amikor nem akartunk katonái Hint. ,I1W)APESTI!N rendezik a l\'akíize. lv\'bbí ntrtgyl világkongresszust a liá ;ai határozat értelmében. (iLA\'ITI\'Kl.ntilt Gyula püspOk nagy beszédéül megnyílt a tuipi Szociális Hét. MAC.YAROHSZAG nOi linnlszuopala 2i0-ra vezet a\' olaszok ellen. BELGRADBAN a magyar.sziinpát\'ák napról napra növekednek. A kormdny-zó születésnapjáról a félhivatalos lap nagy vezércikket irt. A magyar győn-gyösbokrétát 5000 főuyi közönség tapsolta végig. [ AZ ANGOL KIRÁLYI PAR párisi látogatását julius 19-ro halasztották. A BENKMAVATKOZASI bi/oltság tegnap összeült a pénzügyi nehézségek megvitatására a 8|>anyoí ügyben. SZTOJADINÖVTGS konnánya három éves. Ezalkalombúi melegen ünnepel, lék. FELROBBANTOTTAK a kínaiak a Jongce gátjait, hogy a japán előre nyomulást megakadályozzák és e/zel ujabb áradásokat okoztak. VÉRES ZAVARGASOK voltak Tel Aviv és Jaffa környékén, egész Paleszr Unában nagy a nyugtalanság. AZ ANGOL —OLASZ egyezmény rövidesen életbelép. ( r A SZENTATYA magáévá teszi a nemzeti Spanyolország ügyéM-.w jelen-tet\'.e ki Framo előtt Cioognani nun-ehis, követ. v BHRL1N B1£N megkezdődölt a nemzetközi icpülőkongresszus. LISZT FERENC emlékére emléktáblát lepleztek le Genlben. Vitéz Horthy Miklós: „Egyesült erővel szerezzük vissza Szent István birodalmának hajdani fényét !" Budapest, junius 25 A Szent István év emlékbizottságának lörténelnii pompa közben kezdődött az ünnepségeket megnyitó disz-ülése ma délelőtt a képviselőház kupolacsarnokában. Előzőleg a koronázó főtemplomban ünnepi szentmise volt, amelyen részt vett József főherceg, Imrédy miniszterelnök, a Kormány katolikus tagjai, a törvényhozás házainak elnökei és a parlament két házának, valamint az országos politikai és közéletnek kitűnőségei. Az ünnepi misét Serédi hercegprímás pontifikálta. A Kálvintéri református templomban Mi-kccz Ödön igazságügyminiszter, Darányi Kálmán és a notabilitások egész sora volt jelen. Itt Havasz László püspök végezte a szent szolgálatot. Haffay püsj>ök az evangélikus templomban mon dott istentiszteletet, miközben az előkelőségek diszes sora előtt beszédében a szentistváni állam eszmét méltatta. A parlament kupolacsarnokában tartott ünnepségen vitéz Fíprthy Miklós kormányzó beszédet mondott. Emelkedett szavakban szólt a szentistváni ál-lamészméről, Szent István ái-lamalapitó munkásságáról, történelmi tevékenységéről, mellyel szilárd, fejlődésre képes és a haladó korhoz alkalmazható keretet adolt a magyar nemzeti életnek. A szentisváni eszme, — mondta a kormányzó — Középeurópában mindig a béke és igazság, a népek testvéri együttélésének záloga volt. A Szent Jobb ma is irányt mutat a nemzetnek. Előtte egy szent fogoda-lommal hódoljunk ma, azzal, hogy mindannyian, minden képességünkkel és egyesült erővel azon leszünk, hogy visszaszerezzük Szent István birodalmának hajdani fényét. Ilómaii Bálftit, mint a v\'égrc-hajtóbizottság elnöke, ismertette ezután a Szent István hét részletes programját, a 15-i esztergomi ünnepségektől a 20-i Szenl Jobb körmenetig. Utána Imrédy Béla miniszterelnök mondott nagyszabású beszédet. Hangsúlyozta, hogy a magyarság lelke mélyén, öntudatlanul is óit a vágy a jó ut felé haladáshoz. S a válaszúton akadt Szent István, aki népét nemcsak jó útra vezette, de jrá"nyt is adott a jövőre nézve. Ezután a ^kereszténység nemzetfenntartó működéséről beszélt a miniszterelnök, majd Szent István királyunk érdemeit méltatta. Hangsúlyozta, hogy az apostoli király nemcsak téritő és politikus volt, hanem nagy nevelő és tanitó is, igazi apostol. . Emmellett a történelem legnagyobb a|kotó királya. A miniszterelnök beszédét lelkes éljenzés és taps fogadta. Páris és Varsó tanácskozik a Csehországnak nyújtandó szovjet-segítségről Felére szállították a csehországi kisebbségi nyelvjogok arányszámát Prága, junius 25 A Prágai Magyar Hírlap jelentése szerint a cseh kormány a kisebbségi kérdéseket rendezni hivatott tervezetben a nyelvhasználati jogra vonatkozó eddigi 20 százalékos arányt lOszá-zalékra szállította le. Ezzel a magyarság visszanyeri kisebb; ségi nyelvi jogait Kassán, Ung- váron, stb. (Ahol eddig is nem 10 és nem 20, hanem 50 százalékos a magyarság aránya 1) London, junius 25 A Daily Telegraph közlése, szerint Varsóban fontos diplomáciai megbeszélések kezdődlek. A francia kormány tudni kívánja, hogy mi lenne Lengyelország álláspontja, ha Cselior- Prima téli szalámi . JA ru dvét élnél P 4.4Q ADLER hentesnél. szágot támadás érné és szovjetcsapatok Csehország segítségére sietnének. A lengyel kormány soha nem volt és nem hajlandó megfontolás tárgyává tenni sem olyan engedményt, amely lehetővé tenné szovjet-csapatoknak lengyel területen való átvonulását. A\' szovjet számára igy a Románián való átvonulás lehetősége maradna. Lengyelországnak azonban katonai szövetsége van Romániával, amely szövetségnek! főcélja éppen a közös gátépítés a szovjet minden nyugati irányú előretörésével szemben Jó bizonyitvAny Jutalma egy Ital-Sport \'igS,? KCrzetkípvtíelet: Őrünk! Elemér, Diák-tér 2. ló közepes termés lesz mindenből Budapest, junius 25 A földmüvelésügyi miniszter ma kiadott vetésjelentése szerint az idei búzatermés igen jó. Jó közepes termés várható rozsból is. Az árpa jó közepes termést igér, hasonlóképpen a zab is. A tengeri igen jól és szépen fejlődik, hasonlóan a burgonya is. A kerti vetemények a jó idő miatt bőséges termést Ígérnek. Kedvező az időjárás a szőlő fejlődésének is. Tovább pnsztl\' a kínai vízözön A 200 000 lakosú Pengpo viros és két tartomány viz alá kerüli London, junius 25 A Jang Ce áradása óriási iné-lékben és rohamosan növekedik. A Ilvai folyam iszonyú víztömegei áttörték a gátakat és a viz elborította Ilonán és Kvan-vei tartományokat. A 200 000 lakosú Pengpo város vú: alá került. A város lakossága fejvesztetten menekül. Az árvizet most (pár semmi földi halalom meg nem állíthatja. Jtmát most már csoda mentheti meg a szörnyű pusztítás folytatásától. Jelwiíui, kw Jiliukaur ZAL\'A) KOZLONV 1933. junius 26. Halastóba fulladt egy mnrakeresztorl fiatalember Murak\'crcszlur, junius 25 (Saját tudósítónktól.) Hitler György 22 éves murnkcreszlurl lakos \' húgával a jankapuszlai föidckro ment kukoricát kajláiul Ulközbcn a nagy meleg mialt\' fürödni aknri ós amikor a közeli halastóhoz értek, ledobta magáról a ruhát és a vízbe ugróit. Valószínűleg szívszélhűdés! kapott, mert már csak iiollan ta-lállák meg. A spanyol köztársaság kormánya egy utolsó őrült kísérlettel háborúba aharja rántani Európát — (Jézus Szive ünnepe) Vasárnap délután 6 érakor Jézus Szive körmenet iisz a plébániatemplomból. Tegnap délelölt, Jézus Szive ünnepén a plébániatemplomban ünnepi szentmise voll, nagyszámú ájtatos közönség jelenlétében. A misét P. Horváth Adorján h. ház-fónök mondta. — A körmenet vasárnap délután 6 órai utvonala: Szent Imre herceg-utci, Csengery-, FŐ-, Horthy Mlklós-utak. A plébánia a katolikus egyesületekel, testületeket ezúton szeretettel kéri minél számosabb megjelenésre és zászlóik alatt való felvonulásra. — (Első mise a ferenceseknél) Vasárnap délelőtt 10 órakor a nagykanizsai ferencesek plébániatemplomában mondja ujmiséjét P. Vargha Antal szalézlánus áldozópap. Az ujmisés rendjének főiskoláján, Péliföldszenlkereszten végezte a the-ológlál, most szentelte pappá Serédi hercegprímás. P. Vargha sógora Kemenesi István nagykanizsai áll. tanítónak. P. Börzscy Tivadar, Nagykanizsa egykori ferences plébánosa nagybácsija volt az ujmisésnek. A primicia szónoka P. Bakos Ágoston lesz, kézvezetője P. Simlcza Sebestyén. — (Áthelyezés) A kereskedelmi miniszter szolgálati érdekből Bereczky Vilmos klr. műszaki tanácsost, az államépitészeti hivatal főnökét Zalaegerszegről Balassagyarmatra helyezte át es az ottani államépiiészeli hivatal vezetésével bízta meg. Helyére viléz Botos Qábor műszaki tanácsos jön Budapestről. — (Házasság) Mechner lliy és Wellisch Elemér folyó hó 26-án, vasárnap déli 12 órakor tartják esküvőjüket Király-u. 14. szám alatti lakásukon. (Minden külön értesités helyeit.) — Kómában a náaintatok kedvelt •látlodáje: a Hotel Importál -Tourlnj. Via Vlttorlo Veneto 24. Elsőrendű szálloda. Autóbusz minden vonatnál. — (Missziós hli) A missziósház főnöknője értesíti a híveket, hogy holnap vasárnap a missziós kápolnában szentmise nem lesz. — (Jön a Szent htván pénzl) A Szent István év alkalmával a Nemzeti Bank uj Szent István emlékpénzt veret. Az ezüst ötpengös sima fele tompafényü lesz, itt a magyar elmer látható, a másik, domború fele fényes, Szent István glóriás profiljával. A Berán Lajos Iparművész által tervezett szép Szent István pénzek augusztus közepén kerülnek forgalomba. — (A Segédhivatalt Tisztviselők) Országos Szövetségének helyi csoportja folyó évi julius hó 2-án, szom bal este a Kis Royal összeB termeiben és kerthelyitégében táncai egybekötött tárBas juliálist rendez, melyre a nagyérdemű közönséget szívesen látja a Rendezőség (:) — Bútorokban a Kopeteln-oég vezet. Modern mlntatorniclben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .ize ttal teltételek mellett T.omlón, junius 2ö Valenciában inimlcn kávéházat, mozit, szórakozóhelyet végleg bezártak. A .szakszervezetek ojt összes tájijaikul az erődítési munkálatoklioz vezényel, lék ki. Az u szándékuk, liogy Valenciát második Madriddá erősítsék. i Páris, junius 27, A francia közvélemény súlyos oggo. kólómmal vette tudomásul a kö/társa. sági Spanyolország bejelenteti meg. torló intézkedéseit. A köztársasági kormány ugyanis, o Malin jclculó.c sze-rint, közölte a bartelónal nagykövetekkel, liogy bombizlatnl fogja ncriu vik u nemzeti .spanyol városokat, ham in ama államok városait á, Ikíj.hI is, n melyek segítséget nyújtanak l-\'ruiKO-nak. A francia kormány igen veszedelmesnek Ítéli meg ezt az elfiutározást és közölte a boridénál kormánnyal, — (MANSz főzőtanfolyam) A nagykanizsai MANSz szeptember 19-tol november l-ig hithetes hathetes főzőtanfolyamot rendez, ha arra 24 résztvevő jelentkezik. Jeleftt-kezni lehet SzCnyi Sándornénál (postapalota), PálcsIcBnénál vagy Pelermannénál, ahol az érdeklődök bővebb felvilágosítást is kapnak. — (Egy háborús tragédia) A világháborúban számos sebesülésen kívül mindkét szemére megvakult viléz Takács Mihály százszázaiékos hadirokkant, löbb vitézségi érem tulajdonosa, vaksága következtében halálos, szerencsétlenség áldozata lett. Viléz Takács Mihá y özvegyet és tizenkét árvát hagyott hátra. Vitéz bajtársai azonban gondoskodni akarnak arról, hogy a vak hős családja szükséget ne szenvedjen. Vitéz Takács Mihály falujában, Ambrózfalván emlékbizottság alakult és ennek kiadásában Jelent meg vitéz Takács Mihály szomorú éleiének és hősi tetteinek töriénete. A világháború egyik legtragikusabb sorsú magyar hősének éleiéről szól ez a könyv, amelyet vitéz felső-csernáloni Kustos Sándor irt s dr, Kászonyi Richárd, Csanád-Arad-Torontál vármegyék főispánja és viléz London, jnnius 2Ö Itónmi jelentés szerint Mus;otinl figyelineztctle Franco tábornokot n semleges hajók bombázásából eredő bonyodalmuk lehetőségeire. Franco hajlandónak mutatkozott egy biztonsági körzet kijelölésére, amelyen kivnl idegen hajókat nemzeti támadás nem érhet. liogy intézkedéseit nem helyesli, Anglia tlfindcn tekintetben. Franciaországgal egyetértésben fog eljárni. Ugy látszik, hogy a barcelonai kormány kétségbeesésében ettől az őrüli lépéstől várja az utolsó segítséget, bár ebben ;t, francia lapok véleménye szerint nem számíthat Franciaország iá ■nógatására. A köztársasági kormány ilyen lépései nagyon súlyos* bonyodalmakat vonhatnak maguk után. Vén Jakab ezredes vitézi székkapitány előszavával jelent meg. — A könyv, melynek teljes jövedelme az özvegy és tizenkét árva megélhetését szolgál|a, 2 P-be került. — (A száj- és hOrdmláJás) zalai terjedése miatt az alispán rendeletére a vészkerületbe vették TUrje és Zalaszenlgrót községeket is. A két község vásáraira sem hajthatók fel a hasltottkörmü állatok. Príma minőségű, egészséges tengeri és Árpa kapható kis tételben is Danneberg I. és Welsi cégnél Telelőn i 84. 17U6 — (Kútba esett, meghalt) Ráb János 4 éves kisfiú, mig szülei a kukoric.földön dolgozlak, torvaji lakásuk udvarán játék közben beleesett a kútba. Mire szülei megérkeztek a k\'Bflu már megfulladt. — (öngyilkosságok) Dér Ferenc 48 éves tap Jcal lakos felak sztotla magát és meghalt. Valószínűleg pillanatnyi elmezavarában követte el tettét. — Barecz János 7ó éves badacsonylomaji lakos a kisörshegyen lugkőoldatot ivott. Mire Saját termést] kerecianjl asztali fehér bor és aiitall siller (vörös) bor lllerenklnt kaphat* • tarmalAnél Cscngcry.nl 19. Iz. rátalállak ó Is halolt volt. Miután kétségtelen az öngyilkosság, mindkét esetben kiadták a temetési engedélyt. — Somogyi Lajos 50 é<íes gamási földműves öngyilkossági szándékból a kútba ugrott, meghJt. — Kaposvárott Rotllcr Zsuzsanna 53 éves tanítónő a tükör elölt fóbelölle magát, meghalt. — Farkas Zoltán tanulmánya nyitja orty a Búvár Júniusi számát: éles, mélyreható szeme megkeresi a technika fcJ18d6.se és az erkölcsi knl. túra elhanyagolása közt tátongó mély szakadék fölött átvezető hidnt. Mély megdöbbenéssel olvassa az ember utána Subay Imre uUábornagynnk, a* ismert katonalrónak a cikkét, amely, ben rámutat, hogy tnilyen eszközök szükségesek ahlioz, liogy egy nagy várost a modern támadó repülőgépek ellen meg leliessen védeni. Tasnádi-Kubacsku András a magyarországi pes. lisiárványokSlak, n fekete halit puszii, tásai történetének szenleli megrázóan szemléletes tanulmányát. A tauulmá. nyok ós cikkek gazdag képanyagál különös érdekességgel emeli Prém Lóránd rényképb-\'-száiiHil/ipl il Hol múlókról. Tangl Haratd el nefnllatás-i u nyuraUs, u pihenői ó> a weekend fontosságát emeli ki tudományos alapon. Geológiai sétára Bogsctr László a Ita. laton környékére, vilór. Horváth Béla a lengyelországi, wieltczkai sóbánya szédilő mélységeibe vezet. FŰRÉSZPOR, megrendelhető KISS FATELEPEM Erzsébet-tér 13 - Telelőn 5-39. Berlinből jelentik: MFGRPITIK a németek t Duna-Majna—Rajna csatornát és Bécset te. űzik a legnagyobb kikötőjéé), ■ A ZSilVlKAT kitiltották o bécsi |wrkokl>óL * LEZUHANT Tempelhof közeliben egy német katonai repülőgép, veze. tője szörnyethalt. • POKOLGRPES meiényletet kóvolck el egy mexikói petróleumforrás ellen: nyolc munkást széttépett az lilőelöll robbant bomba. Szenzációs tini a legmodernebb fazonok- él legpompásabb síinekben legolcsóbban Brónyai Divatbáz Horthy BlklAs-ot 1. H. FIGYELEM I Caak ,Ul,..i< a,l.W-get tartok S minden «U-rabérl garanciát vállalok. Nincsen valutárts gondja, a béko gondtalan nyugalmit élvezi a MAGAS TÁTRÁBAN I Pentánul » én kirándulásokat ■■inun^ IHinHQHÜl tehet a Szepesség öst városaiba I Slrbské Pléso—Csorball Tó: Hotel llvlezdoslav, Hotel Krlvdn. Totranskd-Lomnka—Tálralomnk: Grand Hotel Praha. I3ts Stary Smokovec—Ótdtrafüred: Grand Hotel, Tátra-szanatórium, Hóp/nerhdz. Talranskd Poltanka—Tdlraszéplak: Dr. Guhr-féle szanatórium és depandanszai. Talranskd Malltary-Tdlramallirhdza Oyógy/ilrdS: llolel Esplanade Nővé Slrbska Pliso-Uj Csorba! Tó: Móry szállók és perulo. Novy Smokovec-UJIdlra/üred: Parkhotel. - Szepesi Otthon Talranskd lomnka-Ulralomnk. - Penslo-Hotel Biela-Voda-Febérvlz, Talralomnlc mellett. Horn-féle gyermekotthon Talranskd Lomnlca- Tdtrahmmc tökéletes kényelmei, nagyszert elldldsl biztosítanak vendégeiknek. Felvilágosítással .zolgáh HM ftrtft IcWtphW. IWW1 >.. tjgMn t. Pengóbellzelés I Barcelona bombázta/ja a nemzetieket támogató országok városait 1938. junlui 26 ZALAI KÖZLÖNY. 51 év óta százezrek dicsérik jóságát mmm^mmam^mmi^mm szép kivitelél és olcsóságát. 6 nagy üzlet az ország különböző városaiban Vásároljon tehát ön is nálunk! Óriási választék! Kedvező fizetési feltétetek! KOPSTEIN BUTORHÁZ NAGYKANIZSA. APRÓHIRDETÉSEK 10 dóig 60 llllér, mindért további sió 4 (Illír. Állás Tanoncnak 4 középiskolát vígzeit fiút felvesz. Llchlachelndl vaskereskedés. ____■__.____18M KsiSosHBéd aionnal lelvélellk. Sze pelnek 92 szám alall. 1812 Nórv középiskolát véglett llu tanoncnak felvétetik Schnltzer és Göndör arany-műveseknél, Sugár-ut 1. 1801 4 középiskolái végzet! Unt tanoncnak felveszek. Va)da vaakereskedés. 1801 ADÁS VÉTEL ltorékpárak kedvezd részletre legolcsóbban kaphatók V» jd a vaakaraa-kedéeben. 1424 VImm«bI» kazal-, gép-, kocsi- és si torponyvák Jutányos árban, kedvező fizetési fellételekkel. Továbbá Emergé gumiul, szíj. Kfllcsönponyvák és zsákok olcsón beazerezbetfik Kelemen Rend cégaél. IM6 Nértegak 4000 kg-os szekér és 1500 kg os állatmérleg lulányoa árban eladók. Strém B. és Fial, Nagykanlzss, 1735 Egy nenarAIJavItoU oldalkocsis Méray molorkerékplr réiztetllzetésre olcsón eladó. Szabó Antal aportüzlete. 1743 Jókarban levó 250-ea Puch motorka-rékpár eladó. Csász, Eötvös-tér 27. 17E0 Hssznált Jé karbsn levó kerékpárt vennék. Clm a kiadóban. Oat«ll<aa-oa« IOO-KOO lg. lurl-más éa karmsnlyus, közbeeső méretekkel, kb. 200 tonna, nagyon olcsón eladó Abalaa Taalaéraknál, Budapest, V., Vád-ut 88. Telef,: 290—924. 1801 Vlllalalak Balatonmárla legszebb helyén eladó. Bővebbet BeleznaT, Sugár-ut 53. sz. _■ 1803 Egy portét vasredőnnye] és üveggel olcsón eladó. Bővebbel Eötvös-tér 33. 18)7 Fontos közlemény az Anto Syphon tnlajdoDosobhoz! Dijtalanul megjavítom, rendbehozom Auta Syphon készülékét azoknak, akik a szénsavcserét nálam eszközük^, Szabó Antal sportllzlete, az Autó Syphon körzeti egyedárusltója. Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvést! István király Szálloda (VI., Podmavsiozky-uioa 8.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó liszla szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. LAKÁS-0ZLETHELYISÉO Keresek háromszobás lakéat auguaz tusra, kőzponthos közel. Clm: törvényszéki portásnál. 1802 Kis utcai takáat keresek sürgősen « belvárosban. Ajánlatokat .30 pengőn alul" a kiadóba kérek. 1774 Udvari szoba konyhás száraz takAat kereaek, magányos részére Jullusra. Orfla-wald, Klnlzsl-u. 15. 1810 ■ÁRUIT FOKDÖ Caengery-ut 10. ■ásTsésay kááfartU Tvakuaassá|áa Nyitva alaisa aap. *1 Aatótaxl (bérautó) uj áramvovalaa legolcsóbban Kaulmana Manónál rendelhető. Telefonállomás 22t 4024 Mielőtt alasaiaUkat csináltat, kérjen árajánlatot Jerausektól. Erzsébet-tér 18. 1636 ■léaatt, sttkel vagy elkormoeodolt cserépkályhák rakását és Javítását vállalom. UJ cserépkályhák raktiron. özv. Tóth Józsefné, Katonarét, Orház-u. 2. 1742 Vlkkass«.nap|alt töltse Balatonmárla-lUrdón. Bagó-villában. élkezés. Olcsó árak. Napi négyszeri 1569 FOrdéaaoba tükrök, ovál éa azeglc-tea alakban leleaavuva olcsón kap&tó Slernnél. 1797 Hirdessen n Zalai Közlönyben Mindennapi leveleaéaből összegyűjtőit kélyaoat, régi vagy uj tömegeket, magyart és külföldit, (eloszlatott gyűjteményeket bármikor megvétebe kereaek. — Barbarlta Lajos, a Zalai Köalöny f. azat-keaztője. Érdeklődni lehet telefon 78. aa. vagy azemélyesen mindennap d. u. 6—7 óra között. Vosárnapdélutánl progiammunk, megnézzük Schütz kirakatalt. ZAUU KÖZLÖNY T 1938. |unln« 26 M. KIR. ÁLLAMVASUTAK MENETRENDJE ti-«én*Mi 1988. évi május 19-tftl I9SB. október 3-ig. SifftaUliM állomálra órkeió «i az onnan Induló roaalokrál. Nagykanizsa—B udapt jí dili p. a. VMI A vonat KMIZ.Í- t Bo.lb Voaat |A vonal [Bp.,lií 1 Bogii! KowtMy -K-U uiau neme rlIM, r* kk. | irt. iikull , ital | neme 1 loO.i 1 ind. rll M. IrsM. 1207 || Oyv. 5-44 650 657 940 1220 | Szem. v |j 22-25 2-49 313 437 2237" Sinautó 600 <>16 734 — 1240S 1 Motor v , — 510 3-50 7-30 B1W Sinautó 808 945 959 — 1202 Oyv. íj 7-20 9!8 1005 1115 1113 Szem. v 9-40 10-53 11-25 15-50 1112 Szem. v.j 6-45 1103 1110 1255 22433 Motoz V 11-30 13 20 — — 1222 Szem. v. 8 50 1336 1405 15-28 1221 Szem. i 14-30 1602 16-33 20-45 1214 Szem. v.ll 14-48 18-25 18 55 20-16; 1211 Szem. V 15-51 17-07 1747 2115 J238S Sinautó i| — 21 52 2045 23 34 1241 * Molor v 17-37 19 48 1942 — 1208 Oyv. 2015 22-35 23 05 0-34 1201 Oyv. 18-41 19*48 1957 22-40 1119 Szem.v. 2346 115 1-38 6-15 II • Közlekedik Nagykanizsa Siófok közöli VI. 26.-IX. 8-ig. i Közlekedik Nagykanizsa-BaUtonszemcs közöli VI. 26.-IX. 8-ig 3 Közlekedik Nagykanizsa-Balatonszentgyörgy közölt VI. 26.-IX. 8-lg. i Közlekedik Nagykanizsa Balalonszenlgvörgy közöli egéaz ívben, Balatonszentgyörgy— Balalonboglár közöli VI. 26.-IX. 7. közöli. t Közlekedik Balstonboglár-Balatonszentgyörgy közöli V. 13.—VI. 26. ós IX. 9-IÓI szeidán éa pinteken, VI. 27 —IX. 8-lg naponta/Balat. nozentgyörgy Nagykanizsa közöli egész éven. « Közlekedik BalalonbogUrt.il Nagykanizsáig VI. 26.-IX. S-ig. KOzvatfan kocáik forgalma i 1201. az. gyorsvonallal i egy 1. 2., 3, Venllmlglia-Budapest déli p. u., egy I., 2., egy Róma—Budapest déli p. u, egy étkezökocsl Pragersko—Budapest déli p. u., egy I., 2., egy 2, egy 3. Nagykanlrsa—Budapest déli p. u„ egy 2, 3, Graz Siótok, egy 2., 3. Wien Sb.- Siófok, egy 2, egy 3. Keszthely-Buda-pest déli p. u. 1202. sz. gyorsvonattal: egy 2„ egy 3. Keszihely, egy 2. egy 3 Siólok-Wien Sb. egy 2., egy 3. Siófok—Graz, egy I-, egy 2. egy 3. Budapest déli p u—Nagykanizsa. egy étkező Pragersko, egy I., 2., 3. Budapest déli p. u.- Venllmlglia, egy I., 2, egy 3. Budapest déli p. u— Róma. 1208/1207. sz. gyorsvonatokkal; egy 1., 2. egy 3., egy étkező Budapest déli p. u.— Nagykanizsa, egy 2, 3. Budapest déli p. ti.—Fiume, egy háló Budapest déli p. u.—Veoezla, egy 1.. 2, egy 3. Budapest déli p. II Romi 1212 íz. azemélyvonaltal: egy 2, egy 3. VI. 15—IX. 15-ig Budapest keleti p. u.— Balatonszentgyörgy—Keszthely. 1214. sz. személyvonattal i egy 2, egy 3 VI. 15—IX. 15-ig Bpest déli p. u. Keszthely. 1222. az. személyvonattal: egy 2., 3. VI. 28-1X. 8-lg Székesfehérvár-Nagykanizsa-. Szombathely—Qraz, egy 2., 3., VI. 15-IX. 15.-ig Budapest déli pu.-Keszlhelv Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva ||. . . i,.-n-- -r~: 1422S 1442 1402* 1424 141SJ 1428 :. v. II 4-57 II 6 45 Sz. v. || 540 7\'I4 ttoloi 8 09 9-48 8,.~l| 11-24 12-59 Sz. v. 13 95 15-24 Sz V. 15-58 |! 17-21 Sz. v. !i 2021 21*48 I 22-23 r»M 717 753 1029 1258 16-22 18-15 901 9-23 í 447 il Mólói 1427 14151 1413 I40H 14113 Sz. v. Ss. v. Sz. v. GjMl. Sz. v. Sopron-1| Szook.l- ||tg.r,i.|! Kii>lr.á-hol.iil l„d 1 Indul 1 ri tik. --rar .1. 530 10 08 13-57 1544 1858 TTo 7-22 1 7-56 11-37 11-52 IS 25 16 09 16-54 r."/3 21-10 [i 2H-47 I 9 32 13 45 17 34 18 27 23-26 Az 1401. és 1402 sz. gyorsmotorvonstok közlekednek Wien Sb.-Pécs közölt. KOavatlan kocsik forcalmai 11415. sz. izemélyvonallal: egy 2., 3., Sopron déii pu,—Pécs, egy 2., 3.. Wien Sb—Sopron—Nagyksnlzss—Oyékényes—koprivnlc-Osllek, egy 2, 3, VI. 15.—IX. 15 lg Wien Sb.—Nagykanizsa—Zagreb—Susak. 11416. sz.\'személyvonatta!: egy 2.,3, VI. 15— IX. 15.-ig Susak—Zagreb-Nagykanizta-Wlen Sb, egy 2, 3., Pfcs-Sopron déli pu., egy 2., 3. o. kocsi Osi|ek—Kopriv-nica—Gyékényes—Nagykanizsa—Wien Sb. 3 1411. sz. személyvonatul: Ny 2, 3., Zalaegerszeg-BudapestVtéll pu., egy 2., 3, VI. 15— IX. 15.-ig Praha—Petrzaíka—Csorna—Szombathely—Nagykanizsa—Gyékényes—Zagreb—Susak. \' 1412. sz. azsmélyvonalUI: V. 15. VI. 14. és IX. 16.-tól egy 2., egy 3. Budapest déli pu — Zalaegerszeg. s 1422. sz,[személyvonattal: VI. 15— IX. 15.-ig egy 2 , 3., Budapesl déli pu.—Zalaegerszeg, egy 2., 3., Susak-Zagreb—Gyékényes Nagykanizsa—Szombathely -Csorna— Petrzalka—Pralta. • 1401. sz. gyorsmotorvonattal: egy 2., 3., VI. 15—IX. 15.-ig Wien Sb.—Sopron—Nagykanizsa-Siófok és Oraz—Szombathely—Nagykanizsa—Siótok. z 1402. sz. gyorsmotorvonattal :;egy 2„ 3., VI. 15.—IX. 15,-lg Siófok—Nagykanizsa- Sopron—Wien Sb. és Siófok—Nagykanlzss—Szombsthely—Orsz. Nagykanizsa—Barcs—Pia MM 5z. v. 2414 Sz. v. 2406 Gj. mot. 2418 II Sz. v. A 2406. ■sokad- I i.iril Ind.l | 4-S7 1354 18 32 20 21 Btrcoro || Mciro irk. i,k. 6\'52 1 16 11 19 50 2706 810 17 48 20 53 23 40 ff27 "5.-.- 2407|l Qy. >ol 2413 Sz. v. 2431 || Vegv lözlekednek Pécs- Pit.iil Bircról N.g,k,.l- M. M 1 í.izi érk. — 4 45 1 658 900 9 53 | 11-12 11 54 13 45 I 1544 1816 19 58 1 22 35 ■Wlen Sb. közólt. :s 2407. sz. gyorsmotorvonstok KOavotlan kocsik forgalmai 2413-2414. sz. személyvonatokkal: egy 2, 3., V. 15.-1X. 15.-ig Wien Sb.- Nsgyka-nlzsa—Zagreb—Susak, egy 2,3., Wien Sb.- Sopron—Nagykanlzaa—Koprlvnlca— Osijek, egy 2, 3., Sopron—Pécs és vlsszs. 2431. vegyesvonattal i egy 2., 3., Pécs-Barcs—Budapest keleti pu. Nagykanizsa—Oyikinyes—Kaposvár— Budapest Keleti pu ftarara-- Indul | Bpeaf |l kp. érk. Bpest !\' t*. |,Kanizsára kp. Ind 1 M. || érk. "8-03"" 5447 Sz. v. í 2100 _ 7-27 A 2442/2447. sz. vonatok közvetlen vonatrészt visznek Nagykanizsáról Gyékényes Kaposváron át Budapest-Keleli pályaudvarra. Nagykanizsa—Murakereszlur—Kotorlba I Nankul- I zsárol Indul Hová 7 12Ű8\' Oyors ITOllOyors 12921 Vegyes Aa 1208/1207 Honnan ? Nagykanizsára érk. 0-27 jTrleafc Roma 1207 Oyora Trleste Romai 5 30 11-23 IVentim.Roms 1201 Oyors I.Venllm.Romaj 1821 6 40 |M..K«cutui 1297) Vegyes !| M.-Kereaztur] 1147 1201/1202. sz. gyorsvonsloknál a közvellen kocsik ugyanazok, mint a Nagykanizsa—Budapest viszonylat alattiak. Horthy Miklós városi közkórház Nagykanizsa. 279/1938. Ut. iráni. Mnyalbí hirdetés. A nagykanizsai Horthy Miklós városi kőikótház versenylárgyaiáll hirdet; I. a kórház részére 1938. X. 1 1(11 1939. IX. 30-lg érkező tüzelőanyagnak (koksz, brikett, szén) Nagykanizsa vasútállomástól a kórház raktárába történő befuvaroiásira. II. Nyilvános szóbeli versenytárgyalási hirdet 90 01 tűzifa felfürí szelésére és felaprltására. Az a|ánlatokat 1938 Jutlua hó 4-én déli 12 óráig kell a kórháznál zárt, lepecsételi borítékban be adni. A szóbeli versenytárgyalás a II. alalll munkára ugyanakkor a kórháznál Jeiz raeglsrlva. Elkésett alán-latok nem vételnek figyelembe. Szál-llfásl és munkafeltételek a kórháztól beszerezhetek. Nagykanizsa, 1938. lunlui 25 én. Horthy Miklós vfroil köz-ik» kórhái Nagykanizsa. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 11717/1938. Verseajtányafási birdstés. A v. közkórház tatarozást munkálataira írásbeli vertenylárgyalásl hlrJelek. Az a|ánlatokal a fellét, lekben megadod címzéssel f. évi (ullus hó 4-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal Iktatójába kell benyújtani vagy poslán beküldeni. A kiírási múvelel hétköznapokon d. e. 10—12 óra kOzOtl a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető. Nagykanizsa, 1938. évi jun. 24. ÍKt Polgármester. 14920/1938. Tárgy: Erdei nyiladékok, ut-pászlák (kaszálók) bérbeadása. Bérbeadási hirdetmény Folyó hó 27-énv* hélfön d. e. 9 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó nyilvános szóbeli árverés ulján a következő kasiálókal adom bérbe a folyó évre: az alióerdel szsrkaréll és besse-nyel fiatal ültetések területeit, felsőerdei nyiladékokat és ulpászlákat, további a gördövényl erdőben levő ulpászlákat. Bővebb felvilágosítása gazdasági hivatalban nyerhető. Nagykanizsa, 1938 junius 24. isos Polgármester. Ofcsvtíésjjof nafta moziban wrakczTialik Almamoly, szőlőmoly, pókhálós hernyók ellon Arzola vagy Darsln, Varasodás és lisztharmat ellen Sülfarol, Amonll vagy Solbár. Kombinált permetezöszerek: Nosprasen r agy Tntokll Rózsafák levéllelvei ellen PROIIKOL Védőazerek beszerezhetők: orszAo József rasg, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. E Szegleteit *—j nkl • helyi kereskedőknél I párosoknál jzerezzo bel Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 12.899/1938. Tárgy: Harcszettt lövészei. Hirdetmény. A helyőrség ciapalal folyó évi lunius 27, 28-án éa jullus hó 1, 2-án naponta 6 órától 18 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tarlanak. Ez Idő alatt olt tartózkodni tilos, mert életveszélyes. Nagykan\'zsa, 1938 míjus 25 i-a Polgármester. Klsdja a laplulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán, felelős kiadó: lalal Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám Molnárok figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapnak nyomdájában Roletta I Hatracvászon I I Nyugágyvászou aalnor | díványba - párnába | Szalmazsák HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél NjomaloU s lautuWdwwa üAigsidas ági iUtaváuyttuuig ktajrvnyowiUlib au Nsgykaatzsáu, FeWás &it«tvez«M Zalai Károly. 78 • Bvtolyam 143. szám. NagylunliM, 1988. Junius 28 kedd Ara 12 NII. ZALAIKÖZLÖNY H Uallikinlals FM 5 uAm. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos ElöflieMsI ári: egy bóra I pengő 41 SierkesztóaégJ ta kiadóhivatal! teídon. *a aur. 71 aaL Jut hitel a szegény embernek is A miniszterelnök hamarosan beváltotta igérelét, hogy a jegybankot az eddiginél nagyobb mértékben fogja beállítani a mezőgazdaság hitelellátásába. Holnap már a Magyar Nemzeti Bank alapszabályainak módosítására és kiegészítésére vonatkozó törvényjavaslatot tárgyalja a képviselőház, minekutána pár nappal előbb a Jegybank, rendkívüli közgyűlése ezeket az alapszabál^változtatásokat elfogadta. Ezen a közgyűlésen a Jegybank elnöke igen nagy hord erejű bejelentést telt, amely nagyon közelről érdekli a nemzet legszélesebb rétegeit. Bejelentette ugyanis, hogy a pénzügyminiszterrel történt megállapodása alapján a Jegybank 10 millió pengő hitelkeretet hasit ki tartalékaiból arra a eélra, hogy ezzel alátámassza az egészen kisemberek hitelellátását. Ezzel a kormány és a Jegybank azt célozza, hogy a társadalom leg-\' szélesebb rétegeiben dolgozóknak termelésűk fokozására és ezen a réven élet szintjük megjavítására mód adassék. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a nemzet bankja most már valóban az egész nemzetnek hit öl-forrásává válik és gondoskodásának körébe bevonja azokat az egészen kisembereket, akik számára eddig semmiféle hitellehetőség nem állott- fenn, nem pedig azért, mert a nemzetnek ezek a széles rétegei semmiféle olyan bankszerű fedezetet nem tudnak nyújtani, aminő fedezeteket eddigi hitelrendszerünk tőlük megkövetelt. V A kisgazdák és kisiparosok százezernyi, ha ugyan nem milliónyi táborát érinti igen közelről a kormány által megteremtett ez az uj hitellehetőség. Hány kisgazda van, aki szívesen fokozta volna termelését és próbálkozott volna uj termelési ágakkal, ha meg lett volna aZ ehhez való kitartása : a pénz. fis hány derék kisiparos akadt meg munkájában, nagyobb neg rendelések\'elvégzésében azáltal, hogy anyagra, munkabérre, szerszámra nem volt se pénze, se hitele. Most ezeknek a dolgozó, törekvő embereknek lehetővé válik majd, hogy többet és jobban dolgozzanak és ezzel többet keressenek, mert a Jegybank által nekik juttatott hitel megadja a módot erre a nagyobb, fokozottabb munkára. l)e ez a 10 millió jegybankhilel nem c&k íí) milliót jelent, hanem a gazdasági, élet körforgásába kerülve, ennél lényegesen többet. Uijjfam\'ha esak azt vészijük, hogy hilHl é-venként átlag háromször lehet megforgatni, máris HÜ) millió pengőre „Szenó Idváti k&zdU mety a (MAtMtány, űzettem vxJbtsél a MMjyat kfafyc^ étMthf\' A nagykanizsai Baross-napon József Ferenc kir. herceg, vitéz gróf Teleki Béla főispán és az országos elnökség tagjai is nagy beszédeket mondtak . A Bdross eszme nem egyszer mulatta meg már Nagykanizsán, nagysze-rüsófcél. Vasárnap Ismét tündökölt u Baross-gondolat a kanizsai gyűlésen. A város közgyűlési terme ünnepi díszt öltölt. Mig a nagyterem megtelt a keresztény társadalmi egyesületek vezetőivel, küldöttségeivel, addig a pályaudvaron Ungcr-Ullmann Klek társelnök, keresk. tanácsos vezetésével a Baross-tagok üdvözölték Ilovszky János országos eluököt ós vezérkarát A városháza előtt is hatalmas tömeg várta József Ferenv királyi herceget ,aki autóval érkezett. A lelkes éljennel köszöntött főlierie^ct a városház kapujában dr. Krátky István polgármester üdvözölte. A határőrzenckor Hiszekegyével kez. dőlótt • díszközgyűlés, amely \'méltó megnyilatkozása v< 11 u hatalmas Baro s s -go u <lo lajnak. A megjelentek, a főherceget, vitéz gróf Teleki Béla főispánt, az országos elnököt ós kiküldötteket, a város vezetőségét, a íiónvódség ós az összes egyesülolck u keszthelyi ós zalaegerszegi Baross nagyszámú küldöttségeit viló\'. Tóth Bó la ügyv. elnök üdvözölte közvetlen, meleg ós lelkes szavakkal. Rámutatott röviden a két éves Baross-munkásságra, u felserdült magra, Amely a hazafias magyar kereskedelmet és l|>ait akarja ós amely ezt a gondolatot már a iőermekckbc is bele kívánja \'nevehii. Szólt a magyar asszonyokhoz ós anyákhoz, hogy keresztény kézbe adjl^k a pénzt. Rövid, de annál beszédesebb programmot adott a jö. vő.e: Becsületes, keresztény magyar munka. A lolkcs tapssal fogadott megnyitó után dr. Krátky István polgármester .köszöntötte a fólvorocoet. Hangsúlyozta, hogy amilyen fontos dátum volt Kanizsának a Baross kél év előtti zászlóbontása, ugyanolyan történelmi ez. a nap is, amikor József Ferenc főherceg eljött ismét Nagykanizsára. Hosszasan méltatta a királyi hercegei és családját, József nádortól, a dédapától, a honvédség megteremtőjén, a nagyapán és a hős apán keresztül a fiúig. — Az eszmét nem elég csak hirdetni, azt ápolni, gondozni is kell. Szükség van fanatikus vezetőkre, akik ma a kishitüséget le tudják győzni. A \'Barossban mindez megvan és ez eredményezte az eszme országos és kanizsai térhódítását. — A kereskedő és iparos megbecsült tagja Kanizsán a társadalomnak és ebben nagy része van a Barossnak, amely megtalálta a helyes utat és ösz-szefogolt a mezőgazdasággal. A cél a magyarság boldogulása : tervszerű munkával ujabb nekilendülést kíván, hogy a Baross zsászló minél magasabbra len-" dűljön. A polgármester beszéde után József Ferenc királyi herceg mondta ek nagy /<5f(íekl(KÍ^sel várt beszédét \' .Mindenekelőtt megköszönte a meleg fogadtatást és a családjáról való megemlékezést. — Ma nem ünnepelni jöttünk ide, mert minden ünneplés a szellemi erők elpazarlása addig, mig maradandót és nagyot nem alkottunk. A mull hibáit már az elemi iskolában kellene tani-tani. Hibáztunk, de megszenved lünk érte és most egy űj útra tértünk. Ez az ul Szent István szellemétől van áthatva. — Szent István, ez a hatal- mas egyéniség ma, 5)00 év irtán ujjá éled, s szinte belészületik ntimlc-u_jnugyíir lelkébe. Akkor a hírek gyujtoltak, ma lettekkel kell kiharcolni a bizalmat. Hosszasan méltatta Sze*il István egyéniségét, s hangsúlyozta, hogy első királyunk a {uráni szellemet megkeresztelte, s ina is azért tudunk élni, a csapásokat legyőzni, mert megtartottuk fajiságlinkat Szólt a szentistváni kormányzási elvekről, a bátorságról, szeretetről, alázatosságról és türelemről, amelyekkel a né- rug az a hitelösszeg, amely az egészen kisemberek termelését fogja táplálni. Azt mondotta a Nemzeti Bank .elnöke, hogy a legkisebb emberek széles rétegének élelszintjét is emelni fogja termelésük előmozdításával ez a hitel. Ez valóban így is van, mert a nagyobb kereseti lehetőség feltétlenül azzal a hatással jár, hogy a szegény emberek és ezeknek családja emberségesebben, jobban megélhessen. Ekként bevonul a szo-eiális gondolat a hitelpolitikába is, amely területről eddig, ha nem is volt teljesen kizárva, de minden esetre tény, hogy a múltban az egészen kisember alig tudott hitelhez jutni. Már pedig köztudomású, hogy a termeléshez pénz és hitel kell. A Magyar Nemzeti Bank mint az ország legnagyobb és legelső hitelforrása, ezzel hathatósan kapcsolódik be a szociális politika nemzetmentő és nemzetépítő munkájába, amikor a szegényeknek is bankjává válik. A Jegybank uj üzletág gyanánt bevezeti továbbá a kilenc hónapos mezőgazdasági termelési váltók leszámítolását is, a mivel a mezőgazdasági hitelellátásban eddig súlyosan érzett hiányt pótol. Eddig ugyanis legfeljebb halhavi lejárati mezőgazdasági vállóhitelt nyújthatott a Nemzeti Bank, de ezt is csak szigorú korlátok között. Az uj alapszabályok most felhatalmaz zák a Jegybankot, hogy ugyne-vezelt termelési kampány-hitelt is folyósíthasson, aminek az az értelme, hogy a gazdák a termelés egyes ágidhoz szükséges tőkét kapnak és azt csak akkon kell visszafizetniük, amikor az ekként liyert hitellel lehetővé lett termésüket már értékesíthették. Nagyban elő fogja segíteni ez a kilenc havi termelési hitel egyes uj termesztési ágak\' felvételét a gazdálkodás körébe, valamint különösen az 4álh»thiz-lalást. Ez a hitel is rendelkezésére fog állani nemcsak a nagyközépbirtokosoknak, hanem a kisgazdáknak is. Hitelpolitikánknak, szociálissá télele bizonyára nagy hasznára fog válni az egész.magyar mezőgazdaságnak, amelynek boldogulásával áll vagy bukik et a Iriajloni csónka ország. zalai közlöny 1938. I pek országútján sziklává tudta tenni nemzetet. — Ma n szerelőt tel szemben a gyűlölet (Oroszország, Sztali-iiék, bátorság helyett a gyávaság, Népszövetség) uralkodik és alázatosság helyett az az üzleti szellem, mely mindent el a Klr adni, ami szent és magasztos. A magyar jövő csak a mindent átkaroló szereteten épülhet fel. — A keresztény kereskedői szellemet már Szent István igyekezett behívott idegen kereskedők által a magyarságba oltani. Most tehát csa kilel re kell kelleni ezt a szellemet. Ne mondják, hogy nem valók vagyunk e pályákra, ha megálltuk a helyünket a csataterek küzdelmeiben, megálljuk a kereskedelem és \\ Ipar terén is. — Sok önálló kisemberre van szükség, mert az önálló emberek függetlenek és ribkünk egy minden tekintetben független Magyarországra van szükségünk. Szívvel-lélekkel kell küzdenünk ós ha kibírtuk a trianoni sorscsapásokat, sőt az meg- kétszerezte erőnket, kl fogjuk harcolni a szentistváni birodalom újjászületését is. Ezután u vidék és a főváros összefogásáról beszélt, a bizalom és a hit jegyében. Majd az akarásról, amely hittel és áldozattal meghozza majd az eredményt, s akkor Trianon csak rongy, papir lesz. Tétovázni, a nemzetek versenyében lemaradni nem lehet. Mindenki felelős a saját helyén, az asszony és a gyermek is. Befejezésül azt kérte, hogy miként a hét vezér szövetkezett a vérben, ugy szövetkezzünk mi az erényekkel lélekben. A főherceg irodain! nivóju, -nemes gondolatokban bő, s végig finom, <lc megállapításaiban «rélycs beszéde nqfy hatást váltott ki a hallgatóságban, a mely néha a beszóle közijén is ]>cr-cekig ünnepelte. Ezután <lr. Bola Károly íőttkár olvasla fei jelenténél, amellyel külön kívánunk majd foglalkozni. Vitéz Teleki Béla gróf főispán volt a következő felszólaló, aki hangsúlyozta, hogy őt nem i\\ politika, hanem a szive hozta ide, amely a távolból is megérzi, hol gyűlnek össze az ujabb ezer évért küzdő igaz magyarok. — Be k^ll látni mindenkinek, — mondotta — hogy dolgozni, kell minden embernek, még pedig mindenekelőtt a nemzetért. Akinek többet juttatott a sors, attól többet kíván a nemzet. Nemcsak önmagunkra, hanem szomszéd magyar testvéreinkre is kell gondolni és ezért szükséges a nagy nemzeti egység megteremtése. Büszke, hogy Zalában a Baross gondolat jó talajra talált jós mindenütt terebélyesedik. Támogatja és kívánja, hogy ez a gondolat diadalra jusson, mert a biztos megélhetés és családi béke záloga ez. Ébredjen mindenki tudatára kötelességének, támogassa c mozgalmat és akkor Zala gazdasági étele nagyszerű fejlődésnek indul. A főispán nagy lelkesedéssel fogadott beszéde utárt P. Qulyás Gellért köszöntötte meleg és lelkes szavakkal a társadalmi egyesületek nevében a főherceget, aki megjelenésével el nem muló erkölcsi súllyal emelte az ülésen elhangzott nágyszerü gondolatokat. Ezután a "háború utáni uj életről beszélt és a mai napot is ez uj élet egyik állomásának tartja. A finom, igaz szívből jövő beszédet nagy taps jutalmazta. Ilowszky János országos elnök emelkedett ezután szólásra, örömmel Htja, nem a lapsokból, hanem a szemekből, hogy az eszme jó talajra ta. Iáit ós a megjelentekből isméi beigazolva látja, hogy a Baross.gondolat .. politikai pártokon felül minden ma-gyárt egyesitepi tud. Büszke a nagykanizsai szervezetre, mert gerinces elhatározással küzd. A gazdasági életből cfkell söpörni mindazokat, akik a legszentebb érdekek helyeit csak sajá1 érdekeiket ismerik el. A családi béke és boldogság Csak tikkor jön el, \'ha u szavak helyett tettekkel is hirdetjük, liogy a keresztények pénze csak keresztéuy kézbe kerüljön. Szenl István idejében c-sak a tudatlanokkal kellelt küzdeni, ma azok ellen is, akik tudatosan akarják tévútra vezetni a nemzetet. Százféle politikai jelszót liangozlat. nak, pedig nincs más ut ma sem .mint a szentistváni liagyo Hiányokon tovább vezelő ut. Azt a nemzetépítő munkát, amelyet I>arányi kezdett ós Imrély folytat ,mcg kell érleni mindenkinek. Van csalódás, de a küzdefmcl Tel-lmgyni nem szabad és akkor eljön az Felszólalások Az első felköszöntőt vitéz gróf Teleki főispán mondta Horthy Miklós kor-mányzóraf*"$iangsulyozta, hogy mindig adott a nemzetnek az Ur olyan vezetőket, akik a jó, az idő, amikor nem lehel az áramlattal szembehelyezkedni. A teremben lévő hőségre ^lozva mondotta : Nekünk mfclcgünk van Itt, mert mindenéit meg kelt Szenvedni, de tudja, liogy azoknak is melegük van, akik nincsenek itt. mert ők az Igazság perzselő tüzét érzik. Addig, míg olyan gazdasági politikát folytat-halnak, amely a .Niurkó utcában végíő dik, nem lehet egészséges magyar gazdasági rendszert kialakítani, pedig gazdaságilag is erős, uj magyar államra van szükség, ezt várja tőlünk külföld is, mert csak igy védhetjük meg a Dunameden-ét. Meggyőződése, hogy a/.t a fáklyát, amelyet a nemzet újjáépítése érdekéién gyújtattak meg, nem leltet eloltani. A lelkes taps elhangzása ulán vitéz Tóth Béla zárszavaival és a Himnusz fenséges hangjaival a délelőtti ülés véget is ért. Fél 2-kor a Kis Royal Barosszászlókkal diszitett kerlhclyisé-gében volt a 150 terítékes díszebéd. a diszebéden uton vezették a magyarságot. Ilyen kiválasztott vezető Ilorthy Miklós, akire Isten áldását kérte, hosszú egészségben eltöltött további éveket kért számára, hogy megérhesse a szentistváni birodalom újjászületését. dr. Hegyi Lajos főjegyző őfenségére ürítette poharát. Irodalmi nivóju fel köszöntőjében arról az időről beszélt, amikor József Ferenc főherceg a vörösök túszaként a nagykanizsai városháza egyik szobájában volt bezárva. Azóta* beigazolódott, hogy a Gondviselés a nemzet szeretete, ragaszkodása- nem az őrizetes cellát, hanem az emberek szivét szánta tartózkodási helyéül. József Fereno klr. herceg válaszában kijelentette, hoj^yjóvátételt nem vár és nem kíván. Elfogatása egész életére tanulság volt. Nem a gyűlöletet, hanem a szeretetet tanulta meg. A városra és a Baross Szövetségre ürítette poharát. Krátky polgármester felköszöntőjében a magyar közéleti nagyságokról és a történelmi családokról beszélt. Zala megye élén is ilyen történelmi család sarja áll, aki nem származásával, hanem saját egyéni-ségévelv,munkájával érdemelte ki azt a nagy szeretelet és megbecsülést, ami körülveszi. Teleki főispán sikra száll a népért, barát jajnak tekinti a kisembereket .és érluk is egyformán küzd. A főispánra és családjára ürítette poharát. Teleki főispin válaszában hitvallást tett. hogy származása löbbre kötelezi. A mit tett, abban a hitben cselekedte. hogy helvesen telt, hazafias és keresztény alapon álló érzései nyomán. Kérte, hogy akik együtt hiszik e gondolatokban a nemzet jövőjét, azok a hívó szóra álljanak mögéje. Unger-Ullmann Elek ker. tanáosos ny. százados, a Baross társelnöke llovszky országos elnökre és vezérkarára ürítette ]>oliarát szép beszél ke-relében. Hangsúlyozta, liogy a Baross olyan .szervezet, amely nem a másokét Fürdőszoba berendezéseket kedvezi részletre legolcsóbban tzélllt MENDLOVITS rombolni akarja .lianem & sajátját akarja felépíteni. Kbben a munkálván támasz és irányító segítség az országos elnök és vezérkara, ezért köszönt! őket. A fővárosi kikül lőttek nevében dr. Lenkey Lehel kir. főigazgató beszélt. Nagyszerű be-szé;!él>en cirkuszhoz hasonlította a világot, ahol megvannak a zsonglőrök is, akik liatalnas tömegeket vezetn"k kényük-kedvük i.szerint nagyjalnkra hivatkozva. Pedig törlónelml visszapillantásában kimutatja, liogy mindenütt az izmos magyar faj embereit lítja. Az egyéni célokért küzdő hipnotizőröktől a Baross szabadítja meg az országot. A jövő nem látszik rózsásnak, de tőlünk függ, liogy az legyen. A magyarság ötven év alatt átvett és meg-tanult mindent. A Baross eszme diadalához — amelyre j>oharát firitelto — még eniinyi sem kell. A felszólalások sorát dr. Boda Károly főtitkár zárta le. Boldog álma teljesedik c nappal jinert a főlierccg Jelenlétével és Szavaival uj erőre kaptak szembe tudnak nézni azokkal akik kivülW rendet ukarnak bontani. Szerinte egy faj sem sajátitliatja ki az élet egy-egy területét ó< csupán nevelés kérdése, hogy a keresztény társadalom megállja helyét. Ezt hirdeti és meggyőződése, hogy ebben az országban c.sak a keresztény gazdasági szellőm, a Baross-esZme gy\'ő-zcdelmeske Ihelik és erre a győzelemre flriti poharát. f A Baross-napon- elhangzott kijelen, lésekre az ég dörgése adta ui(e$ a fel-kiáltó jelet. A diszbeszód ép|*n véget-ért, amikor kitört a vihar. Az óg is kivárla az ünneplés végét, mintha azt akarta volna, hogy a Baross-gondolat ragyogjon, világítson és azt ne homályosítsa cl semmi. Felbornlt a tegnapi viharban a keszthelyi Baross-küldöttség antéja Két súlyos és két kOnnyebb sebesülés Keszthely, junius 27 (Saját tudósítónktól) A vasáruim délutáni borzalmas vihar a balatoni országúton azonkívül, hogy fákat csavart ki és a villanyvezetékeket elszakította, súlyos autószerencsétlenséget is okozott. A nagykanizsai Baross-lapokról indult haza autón a készt helyi Baross küldöttsége Németh Ferenc 39 éves "kereskedő, a Baross keszthelyi elnökének vezetésével. Vele volt Su-iánszky László 35 éves keszthelyi papír és könyvkereskedő, valamint dr. Ilübner, a keszthelyi akadémia titkára, akik szintén az autóban ültek. Az autót Katkics Lajos vezette, az autó tulajdonosa. A felázott uton, a mely még mindig magas vizzel volt boriivá, az autó az árokba fordult. A bennülök közül Németh súlyos homlok és kar-sérülési, Stijánszky kereskedő súlyos fejsérülést "és agyrázkódást szenvedett, a soffőr könnyebben sebesült meg, dr. Hüb\'nernek! nem esett komoly baja. A szerencsétlenül járt autósokat dr. Krcincr Zsigmond találta meg, aki autójával Hévízről jött haza. Nem sokkal utóbb érkezett oda autóján dr. Szigethy Aladár, is, aki a Balatonról tartott hazafelé és átadta a maga mentőd készletét is Kreiner dr.-nak és mig Kreiner első segélyben részesítette a sebesülteket, addig Szigethy dr. Bécsére sietett, azonban a vihar miatt a telefon összeköttetés megszakadt, igy, autóval kénytelen volt Nagykanizsára bejönni és személyesen kiküldeni a mentőket. A nagykanizsai mentők a sebesülteket saját kérésükre a keszthelyi kórházba szállították. — S.ái fillér tny fínykíp.iSgép. lia megnyeri az egyházközség kultúrház-sorsjegyén. 1038 lunlus 28 EALAI KÖZLÖNY Céllövő gyakorlat közben véletlenül agyonlőtte a fiát a balatonlellel Igazgató-tanító Balalonlelle, junius 27 (Saját tudósít ónktól) Megdöbbentő tragédia történt Bqlaton-tellén. Ruttner Dénes, a nagykanizsai gimnázium volt negyedikes növendéke a megérdemelt vakációra hazautazott szüleihez Lellérc. Édesapja ott .igazgató-tanító és mint a leventeegyesület vezetője, gyakorlatra ment ki, amire elkísérte fia is. Rutl-rier Dénes egyik bokorban bujt meg a gyakorlat alatt és azt hívén, hogy vége van a céllövés! gyakorlatnak, onnét ugrott ki a lövés pillanatában. A fegyver épp édesapja kezében volt és a sörétek szétroncsolták a kis gimnazista tüdejét és szivét. A halálos szerencsétlenség Nagykanizsán is nagy részvétet. váltott ki. Aki friss és munkaképes akar lenni és lehetőleg el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg legyen zavaiva, gyakran fájjon a feje és a b!re tele legyen mindenféle pattanásokkal, az igyék hetenként egyszer-kélsser rfgceizás .előtt egy pohár természetes „Ferenc József keserüvizef. Kérdezze meg orvosát. A színházi Iroda hírei (♦) SARC,A LILIOM — FILLÉRES I1ELYARAKKAL. , llarczos iróti fellép, tével kerül szilire ma e;te a magyar operettek egyik legszebbje, u Sárga Liliom, a főhertvg szerepében Szalma Sándorral. (♦) MEZEI PACSIRTA - FILLÉRES IIELYARAKKAL. Ez Évadban uloljára kerül színre kedden e>te a Mezei pacsirta nagy operett Oliay Baba, Jalzkó Cia, Szalma Sándor és Kőrössy (Zoltánnal a lőszerepekben. (•) SZERDÁN DÉLUTÁN 5 ÓRA-KOR filléres helyárakkal kerül szinre Kőrössy—Csongor nagyszerű opOielt-je, a Gellérthegyi kaland. (♦) SZABADTÉRI ELÖADAS - MÉZESKALÁCS. Bár a vasárnapi vihar megtépázta a szabadtéri .színpadot, szertián eslo mjndcnt felujitva, meg-szé|)ilve várja a Mézeskalács grandiózus előadása a gyönyörű élményre a nagykanizsai közönséget. A szinh£zi évad pár nap múlva befejeződik s igy közönségünknek már oak rövid ideje kinálkozik ,liogy színházi szópsó-gekkel üdilse napjait. A Mézeskalács főszerej)ét Ilarczos Irén, a kedvenc primadonna jálsza, -te lészt vesz a darabban jobbnál jobb szei-ejH\'kben Szalma Sándor, Jatzkó Cia, Kőrössy Zoltán, Szakács Andor, Késmárky Ktu-nián Is. — Helyárak 32-160 fillérig. Jegyek clőroválthntók ,mert hiszen* kedvezőtlen idő esetén az előadás a\' színházban, lesz megtartva. (♦) SZALMA SÁNDOR SZINMCVE. Ezt nem lehet elfelejteni, parádés előadásban kerül bemutatóra csütörtökön este. Ezen az előadáson búcsúzik Kanizsa közönödétől véglegesen Szalma Sándor, a nójxszcrü bonvivant. JolQíitoJoflMoWass!" Két első dijat hozott haza az Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara az országos dalosversenyről Székesfehérvár, junius 27 | rály-dij körül. Ebéd nélkül, az előző (Kiküllóit munkatársunktól.) Két nai>os ünnepség-sorozat volt közel ■ 8000 dnlos székesfehérvári táborozása fvs a Magyar Dalosegyesü letek Szövetségének országos dalosversenye. Disz. bon várla az egész várös az érkező dalosokat. Ahová néz az ember a pár év -alatt csodálatos lendülettel megszépült fehérvári utcákon. ifuurteniiU tta-losrsoporlok vonulnak. A pályaudvar és a város gyönyörű lobogódíOzben. A forgiflnn a (vasúton és az ö.,ész városban fővárosi méretek k<">: t hömpölyög. Nagykanizsáról szombaloit délelőtt a személyvonattal in Juli el a 80 főnyi dalos.(wu|>at, a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör Vegyes kara, amely a t\'i-valyi versenyen le\'.t aranyérmes első kórusa a magyar vidéknek é> a/, idén már a kormányzódijérl is, meg a ki-rálydijért ,minden dalárda legfőbb vágyáért versenyzett. Ke;t\'n\'4 Ferenc karnagy vezetésével indult el a Vegyes-kar, jókedvűen, bizakodva. A vérme-sebbek mindkét dijban reménykedtek, az óvatosabbak Ls biztosra vélték az egyiket. A Vegyeskar érezte ,ó; teljes Joggal) a tökéletes felkészültségét. Igazolja ezt az egyik előző este még itthon megtartott nyilvános főpróba, amelyen jelen volt dr. Krátky István polgármester ls és sokan a. dalszerctő . kanizsaiak. A fehérvári díszes fogadtatás plán a kanizsai Vegyeskar hőlgyolt o,^y leányiskolában, a férfiakat a gimnázium tornatermében helyezlók el. Nagy áldozat volt ,amit dalosaink hoztak. Nem csak azért ,mert ellátását minden kanizsai dalos innga fizelto, sőt a kottaanyag beszerzését is ez a lelkes tábor a maga zsebéből volt kénytelen vállalni, hanem azért Is, mert az elhe-lyezóx ideálisnak valóban nem volt mondható és dalosaink fizikai állapo-Iának megőrzéséről korántsem lehelelt ugy öJndoskodni, mint ahogyan példáid sporlvcif cnvck résztvevőinek kondíciójára vigyáznak. Az egyik iK\'lycn vízvezeték volt, de lezárva. A másik helyen a földre zsúfolt tfzabnazsák.o-ion\'fáradtabb lett a pihenő mintha egész éjjel nem aludt volna. Az élelmezést is >ok kifogás érhette. (Egye-bek közt szombaton este a kanizsai dalosok az előre írásban megrendelt és előre kifizetett vacsorájukat sem kapták meg, hanem fejenként 1.20 P visszatérítést kaptak a vendéglőstől.) I>e liát ez már Igy van minden országos dalosverscnyen. Az élelmesebbek, a nagy pártfogók befolyásaival véito-zeltck mindig jobb helyet tudnak ma-guknak biztosítani. A kanizsai Vegyeskarnak pedig önmagán, Kelting I-\'erenc karnagyon és Garzó Pál vegyes-kari titkáron kívül senkije sem volt, aki ügyével gondolt volna. (A kon-kurrens gyöngyösi vegyeskuriul vele volt i>olgármestcr, főjegyző, ügyész, upát, még egy sor otthoni előkelőség, közlük hölgyek. Kanizsán azonban Ba-ross-nap volt ugyanekkor. Gyöngyös •vegyeskara csak a várostól 800 pengőt kapóit az útra és szálláshelyükre és mindenhová autóbuszok vitték őket uz aszfaltot olvasztó melegben, mig a kanizsaiak kilometoreket gyalogollak a gyilkos napsülősben. Kanizsa városgazdasági viszonyai melleit 300 pengő támogatást .sem lelielctt gond nélkül megszavaztatni a közgyűléssel,} Az aranyérem ős a kormányzói hangverseny országos nevet a;!tak a kanizsai Vegyesknniak. Tekintély volt daloskörökben a kanizsaiak neve. Mindenki félt tőlük, akjnck a^ kanizsaiak verseny Ián a i voltak. Leginkább a gyön gyösiek féllek, akik maguk is jemond-tak a kormányzódijrcl, amikor ők is_ a kanizsaiak \'is levonullak a verseny-dolwgóról. A többi vegyeskar szóba sem löheletl a konuányzódijas verse- i jiyen a kanizsaiak melleit. legnagyobb volt az izgaiom a ki- | verscnylől és hosszú jittól kifáradva^ déli f$l l-lői 3-ig á<rsorogtak a dalosok az utcán, a rekkenő inelegl>en, inig rájuk került a sor. Többen elájultak, egyy a kanizsaiak közül ls, A király-dijon Szeged volt a kanizsaiak vetélytársa. A többi nem volt veszélyes ellenfél. Tény, hogy a szegediek nagyon szépen énekellek. A kötött darabot azonban a kanizsaiak sem énekelték hajszállal sem rosszabbul. Szabadon választottnak a szegediek karnagyuknak egy szerzeményét énekelték, ami versenyen szokatlan nem is egészen il loinos. A kanizsaiak szabadon választott Palesztrinája |)>cdig ugy sikerült, hogy Tóth Aladár dr., a Pesti Napló országos tekintélyű zene. kritikusa kijelcntetlo: — Ennél szebben nem lehet Pa-k-.szlrinát énekelni. A legszebb, amit halottam, a kanizsaiaké volt. A versenyek leiajlása után általános volt a vélemény, (nem a kanizsaiak véleményé:ől beszélünk), hogy a kor-mányzódij egyetlen esélyes jelöltje a kanizsai Vegyes kar, de az sem lehetetlen, sől abszolút igazságos Ítélkezés cselén nagyon is valószínű, hogy a király-díjat Kanizsa viszi el. Igy gondolkodtak fehérvári és idegen dal- és zeneórlők egyaránt. Ml pedig bollogan hittük és re. ménykedve Yártuk u délután- 5 órai ráiUóhangversenyt, amelyen a győzteseknek kellett énekelníők. Itt derült ki mindenki meglepetésére, hogy a kormányzói dijat a gyöngyösi Katolikus Dalkör, a király-dijat u szegediek nyerték. (A szegődlek éne. kesei nagyobb részien lüvatásos templomi énekesek, zcneb&olai tanárok, slb., akiket voltaképpen amatőrökkel nem ls szalwdna egy csoportban énekeltetni.) Érdekos: — Nagykanizsán már a mull\'héten megmondták, hogy ne számítsunk a király-dijra, mert az Idén a szegediek vannak soron. Előkelő fehérvári úrtól származott Kámzsára eJJ az értesülés... Igy tőrtént, hogy vasárnap délután 5 órakor a rádióban hiál>a várták a kanizsaiak a kanizsai Vegyeskar éae-kének felcsendülését... A Vegyeskar azonban így sem hozott szégyent Nagykanizsára. A kormányzói díj csoportjában első dijat nyert az Irodalmi Kör Vfyryeskara, ezüst alai>on egy kristályserleget. A király-díjban ls I. dijat kaptunk,arany-serleget. Ez a két el;ő dij Igazolja, hogy a zsűri aem tudott mást, mint hajszálnyi különbséget kimutatni, még a király-dijban sem, a csoportgyőztesek és a kanizsai dalosok teljesitmjé-nye felett. Sok hendikeppel kcllelt megküzdenie Vcgyeskanmknak, mégsem tudta elülni semmiféle dalosi>olitika, sem egyéb szempont a két legfőbb csoport elsőségétől. Legyenek erre büszkék dalosaink és legyen rá büszko Kclting Ferenc, mint uliogyan büszke őrcájuk Nagykanizsa. $ <W> A vasárnapi Ítéletidő pusztítása Nagykanizsán és a vidéken Az ítéletidőhöz hasonló borzalmas orkán, amely tegnap délután végigvonult Nagykanizsa felett, sokkal nagyobb pusztítást végzett, mint amekkorára az első pillanatokban számitoltak. A beérkező jelentésekből meg állapithaló, hogyan Ilomokko-márom felől érkező hatalmas erejű vihar Balatonmagyaródig pusztítóit és sok helyüli a termést ú jég teljesen elverte. Nagykanizsán a Horthy Miklós utón négy hatalmas fái dön-loW ki, valamint egy villanyoszlopot, ugy hogy a vasút és környéke teljes sötétségbe borult. A villanyáram hiánya miatt este és éjszaka is kézilámpákkal bonyolították le a forgalmai. Az éjszakai sötétségbe borull városban az áuáthatatlan por-tölcsérek csaknem minden fát megtépáztak és alig van épület, amelynek tetejét megLne rongállak volna. A törvényszék uj épületénél a lépcsőház egész tetejét leszakította a vihar és ráforditotta a főépületre. A hatalmas\' üvegablakok terniészetesne tucatjával törlek ki. Megrongálódott orősebben a vasúti fűtőház, épületé is, valamint a városi bérház. A Slern féle téglagyárban egy 100 méteres szántóhcíyiséget döntőit\' romba a vihar ereje. A szárítás alatl lévő nagymennyiségű zsindely, valamint maga az épület is tönkrement, a kár többezer pengő. A Magyar utcán a Rosenbcrg féle házban rövidzárlat következtében a függönyök gyulladtak meg és elégtek. A lakók éppen utazni, akarlak s szereltet- jük volt, hogy a vihar miatt otthon tartózkodtak és a tüzet azonnal el tudták oltani, külön* ben leéghetett volna az egész ház. t Az Erzsébet téren a * 3. számú, ház előtt Laklcs Ferencné 79 éves asszonyt a vihar felkapta: és ugy földre teremtette, hogy karja eltörött és fején súlyosan megsérült. A mentők szállilották kórházba. Récse felé volt a legnagyobb\' a puszütás, meri itt dlónagysá-gu jéggel jelentkezett nz orkán. Récséig 27 hatalmas országúti) diófát tépett ki a vihar, a viz aa ulon 20 centiméter magasan állt. Ez okozta a kanizsai Ba-. ross-napokról autón hazaigyekvő Baross küldöttség katasztrófáját is. Erről lapunk más helyén számolunk be. Vidékről még Sormás és Esz-teregnye jelzell nagyobb pusztításokat. ílt kisebb jégesővel jelentkezett az orkán, amely egykét fát is kitépeti. Nagykanizsán a rövid egy-másfél óra alall 13.4 m/m csapadék esett, Récse környékén azonban még több. Pusztító villámcsapások Ambrus Jenő alsózsidi plébános szénaboglyáját felgyujtot-% ta a villám. A villáin a szentgyörgy vári határban is pusztított s ott egy pincét gyújtott fel. Szabó Károly felsőpáhoki lakos a károsult, közel 1000 P-vel, akinek nem a pincéjébe vágott bele a villám, hanem .a pince végén álló hatalmas körtefába s attól gyulladt meg a pincetető. A villám a körtefát széthusitotta, kérgét széjjelszórta. IALAI soatom iMftkUfo-út a ioUawiUfUeUUU fáfóda Balaton leikül 7. Tihany: főúri légkör és nyugalom E bolond korszakban sok minden elveszeit. Tihany is elvesztette eyge-dülálló visszhangját, <lc törellnal megmaradt a tündökletes tihanyi tíj, a lombdus lihan.vi hegy az ősi apátság égbeszökkenő tornyú templomé-yal, a «»elitl hujVísu öböl s az az arisztokratikus légkör é< áhítatos c send, amely mindig válogatott közönséget vonz Tihanyba. / Az arisztokratikus Sporlszálló téres kertjében elegáns é< disztingvált pnb-lidum uzsonnázik, itt halkan röp|>en a szó, m\'éjj a kávéználak csörrenéso sem hallik. Tihany balzsam öz íde^k-je s btír a zenekar uz>ouna"hungvor-senyt ad, senkit sem zavar a zene. l\'gy látszik, liogy a lihanyi tónus szordlnöt tett a luuigszeiekié is. 8. Füred: „akinek a szive fáj, meggyógyítja ez a táj" A fünedi ősparkban komótos lSiésü idősebb dámák ói gaval\'érok sétálnak. A terebélyes fák bátrai között madarak fütyülnek s rajtok kívül csak a szökőkút , csobaja hangzik. Az ebédutá. ni szieszta ideje et, csak a fürdő bejárata \'elölt van egy kis moZgái s bent a kádakban sustorogva gyöngyözik a meleg szénsavas vlz, amelynek ki-elvéért Európa tulső végéből ls elzarándokolnak ide a szívbajosok. (iácser József főkormányzó, az ujjá-szülelett fBalatonfüred lelke, e-ze. eni\'r-giája és ajxjstoia ezeket mondja : Mióta káptalanom újból há\'.ike-zclésbe vélte a telepet, szinte éjjel-nappal \'dolgozunk, liogy olyan Színvonalra\'emeljük Füredet, amélyet páratlan halásu gyógyvize alapján méltán megérdemel. Nem takarékoskodunk, ahol áldoznunk keli, mert azt akarjuk, hagy a legmagasabb luxushoz szokott külföldi miiromost ép .olyan jól .felláthassuk, mint a szerényebb igényű ós vékonyabb pénztárcájú magyar polgárságot. l\'ün\'öüiken, hoteljeinken, szanatóriumunkon (egy emlx\'rcltőre vu-lót javítottunk, fejlesztettünk néhány rövid év alalt. Most már megfelelő sporttelep-kel ,erdei tennispályákat is teremtettünk s kel\'ő\'<é|>en let szereltük Füredet a téli si>ortokra is. 9. Almádi: s magyar Nápoly Vézuv nélkül Balatonalmádi község már bizonyára sokszázéves tel.-pü\'.és, de nagyszabású, korszerű fürdőhely azóta lett belőle, amióta dr. Tormay Béla, a IVístatakarékpénztár vezérigazgatója fel-fedezte. Akik 10 évi szünet ulán most látogatnak cl újból Almádiba, azt állítják, hogy a városépítésnek ez az amerikai tempója csak a liollywooeli filmstúdióban képzelhető el azzal a különbséggel, -hogy a film fővárosában minden kulissza, ám Almádiban minden valódi, még ivedig a legjavából. — Kis Nápoly ! — igy kiáltanak fel a/ok, aki először pillantják meg az almádi! öblöt körülölelő hegyoldal pompás villa-seredét. És büszkén mutogatják (U almádiak Kánya külügyminiszter an,ol kastélyra emlék.\'z.e ő villáját és az ország sok-sok többi elő - kelőségének remekül kipépzett nyári otthonait.. Div.itbajólt Balatonalmádi s kéHé.,telen, hogv nem szalmaláng a közönség érdeklő lése, amely évről-évre mel-gebb és állandóbb. Már az előszezonban majdnem lelt ház van Almádiban, ahol régi épületet alig látni, Minden uj, minden rri.ss, kéttyeL nves, tiszta, komfortos. Mintha skatul.vá böl húzták volna ki ezt a fürdőhelyet: olyan az egész, akár egy bonbonier. A strand igazán eliőosztálvu, u me\'.lette épüli uj iK\'nziók a legmagasabb klasz-szist képvisel k. Az éjszakai életben sem maradt le Almádi. A Pannónia terraszán ós a tóparton épüli aranyos kis bárban hajnalig tart a lánc s a hangulat. Tormay Béla vezérkari tisztjei : dr. Kiss Mihály, I.énárd Béla és Wiczenik Pál dr. kórusban mondják : \' A többi neves balatoni fürdőhelynek 50—100 éves előnye van velünk szemben. Még egy-két év és be hozzuk őket... És átnéznek a tidsó parira Siófok és Földvár felé. 10. Veszprém és Herend : balatoni függelékek Almádiból sürün indulnak az utasokkal zsúfolt autóbuszok Veszprém ós Herend felé. Rövid, de felejthetetlen uluzások. Az ut mentén szinte megelevenedik a történelem, jobb: a-balra az árpádkori telepítések é - e ő dök rontyu\' 8 a Veszprém előtti fenn-sikon borongósan sepri a pillantás a csatateret, ahol István, a szent király három na|K>s kemény tusában győzött Koppány hadai feleit. Veszprém : \'álomvároska. Imitt amott Egerre emlékedet, de dunántúli izü, levegőjű. A kard és a kultura váio a ez : egykori csaták, véres di lások színhelye, a magyar hősiesség százszorosan | megszenlelt szimbóluma. És a kultúra vAosa, az iskoláé, a betűé, a szellemé, A girbe-gurba, piltoreszk. de ragyogó-an tiszta utcácskák közt kúszik az autóbusz a Püspökvár elé s fent, a bajdani fellegvárban dr. Pfeiffer János szentszéki tanácsos mutogatja az elkápráztatott idegeneknek a katolikus Veszprém ,ő <i kincseit, történelmi érékééit s e világlátott, nagy tudású pap finoman esztergályozott mondatainak nyomán /uj éleire kél az árpádházi ki-.rálynék székvárosa. Veszprém ma már mint nyaral5 ős üdőhely is számottevő tényező a Balaton mentén. Ezt az ősi származásig dr. Bosos Bébi polgármesterének és hűséges munkatársainak köszönheti, akik szinte \'tenyerükön hordozzák a nyaraló vendégeket é< olyan |>azar strandfürdőt építetek, amely ritkítja párját az országban. Herend a kővetkező állomás. A Bakony szélén fekvő kis falu és a kör-nyező községek lakói majd mini a pöriellán-gyárból élnek, amelynek ké szitményeí már régóta világmárkának simítanak. A magyar iparművészet zsenialitása rogyog reánk a szinpó\'ín-pás porceilánok min len darabjáról. Nemzeti kincsünk ez az 500 munkást foglalkoztató gyár, s aki a müliely titkait is megismeri: egy életre szóló emlékre tesz szert. F. L. (Vége.) A miniszterelnök és a pénzügyminiszter szólalt fel a felsőház mai ülésén Budapest, junius 27 A felsőház inai ülésén a költségvetés általános vitájának befejezéseként délelőtt a miniszteri felszólalások hangzottak el. Elsőnek Reményi Schneller pénzügyminiszter beszélt. , Reményi Sclmeller pénzügyminiszter vitazáró beszédben hangoztatta, hogy a költségvetés legfontosabb alapja az őszinteség, a realitás és a kiegyensu-lyozottság. A jnagyar köliségve-tés ilyen. 73 millió bevételi többletet érlek el és az állami üzemek deficitje csökkent. A védettség túlélte magát, ináról holnapra azonban nem lehet meg-szüntetni, csakis a nyugodt átmenet biztosításával. Ezután hosszasan szóll az egyeztetési eljárásról, majd bejelentette, hogy a kisgazdák hitelellátására a Nemzeti Bank külön 10 millió pengős alapot létesített. Iinrédy Béla miniszterelnök félórás beszédet mondott. Köszönetet mondott az appropriá-ciós vita szónokainak. Az elhangzóit beszédekben, mond la, ismét megcsendült a magyar közéletben már régebb óta nélkülözőit hang, a nagy problémák hangja és az az emelkedett felfogás, amely nem jelszavakon, nem a töineglélek hatása aíatt nézi az egyes nemzeti problémákat. Kicsendült a beszédekből a nyugodtabb és biztos életformák utáni vágy. A kormány első és legfontosabb \'kötelességének tekinti, liogtf ezeket az életalapokat megteremtse. Kijelcntelte a miniszterelnök, hogy a bírálatok során nyugodtan hallgatja meg az olyan véleményeket és program elgondolásokat is, amelyekben egyébként eselleg nem osztozik. Imrédy miniszterelnök a továbbiakban hangoztatta, hogy a zsarnokság n^m a rííiagyar természete. Szenníe minden feltél el meg van ahhoz, hogy a politika a régi mederben folyjon. A munkatáborok az ifjúság kölcsönös megismerését és egy uj, egészséges középosztály kialakulását célozzák. Kéri, hogy azo kat a javaslatokat, amelyek mélyrehaló váloztatásokat hoznak, pld. az örökösödési jog terén is egy egyke elleni küzdelemben, támogassák. Szólt ezután a győri program részleteiről, a falufejlesztés és közegészségügyi tervekről, vala,-mint a takarékosság elvéről. A miniszterelnök hatalmas beszédével az általános vita végei ls ért, a Ház a költségvetést elfogadta. A kincstár és az Eurogasco szerződésének módosítása a Ház bizottsága előtt A képviselőház pénzügyi bizottsága Bud János elnöklésével nm tárgyalta az* iparügyi miniszter jelentéséi az Eurogasco és a kincstár közölt kötött pót-szerződésről. Jelen volt Bornemisza miniszter is, valamint Telégdv Roth miniszteri tanácsos. Grecsák Richárd előadó ismertetése ulán Ernst Sándor, Ivády Béla szóltak hozzá a kér- déshez, majd Bornemisza iparügyi miniszter válaszolt a felszólalásokra. A bizottság a miniszteri jelentést tudomásul, vette. 1938. lunln» 28. SruníAatin u NINTAlHKM PBOMÁUKA OTTOKÁD U. ff. GYiD: BUDAPEST, XI. LENKE ÜT ff* MtóMAXi W. Ttfíil KfiT. 8. * — TektuUe meX a Kopsteln Bútor áruház állandó butorklállitását Izléaea és olo ó bútorokat kedvező flzotésl le) tételekkel vásárolhat. A képviselőházban az Igazoló választmány jelentése szo. rint Igazolt képviselőknek jelentették ki Ilamerli József pécsi éi Kovács Sándor kőszegi képviselőt. A szesz.javas-lalot harmadszori olvasásban is elfogadták, majd a Itegykőzségi javaslata tőitek át. Czermann Antal felszólalására Szlranyavszky miniszter válavzolt. A pénzügyminiszterrel együtt maghall-galják a szőlősgazdák jogos kívánságait, a javaslat már 3 évvel czclőlt kész volt, még nőmbős készítette cl, a pénzügyminiszter az Íróasztala fiókjából nyújtotta a Ház elé. Ezután Meizler Károly a végrehajtás aggályait ismertette, hosszasan foglalkozott a zalai helyzettel, ahol a birlokmegosz-< Iás a legrosszabb az országban. Lapzártakor Benitzky Elemér szólalt fel, aki az egri és gyöngyösi borvidék megsegítését kérte. Páris lebeszélte ■ spanyol köztársasági kormányt a megtorló bombázásokról Küszöbön áll Mora de Rublodo és utána Sagunt elfoglalása Stockholm, junius 27 A norvég halóságok értesítést kaptak, hogy a spanyol nemzetiek állal feltartóztatott és nemzeti kikötőkbe irányitolt 32 norvég hajó közül az átkutatás során négyről megállapították, hogy \'fegyvert és más hadianyagot szállítottak. Ezt a négy hajót elkobozták. London, junius\' 27 Anglia közvéleménye higgadtan ítéli meg az uj spanyol helyzetet, amely a köztársaságiak megtorló bombázásainak bejelentéséből állt elő. Ugy tudják, hogy a spanyol kormányt a francia kormány lebeszélte a megtorló bombázások alkalmazásáról. Franco tábornok bizlositékot adott, hogy azokat az angol ha? jókat, amelyek nem hadianyagot szállítanak, nem éri báiiló-dás. Páris, junlus 27 Mora de Rubiedo elfoglalása küszöbön áll. A nemzetieknek ez az\'uj hadi sikere rendkívüli hadászati jelentőségű, mert valószínűleg hamar maga után voi\\ja Sagunt elestét. A köztársaságiak az utolsó 3 nap alatt a harcokban 30.000 embert veszítettek. -- Naptári Junlus 28. kedd. Kom. kat Ircneusz Prot stáns {Arszlán Izraelita Szíván hó 27. Oyógyesertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Fekete sas gyógyszertár és a kiskanizsai gyógyszertár. HőzIUrdö nyitva reggel 6 órától este « óráig (hétfő, uarda, péntek délután kedden egész a 193*. junlui 2S tALAI K03fc0WH — (Eskflvö) IfJ. Ivánkovils Ferenc, a nagykanizsai Városi Zeneiskola lanára f. hó 28 án déli fél 1 órakor vezeti oltárhoz Budapestet a pasaréti róm. kat. Icmplomhan Planner Paulát, Planner Olló, a Magyar Nemzeti Bank főfelügyelőjének leányát. Az eskelési szertartást P. Cirfusz Vik-torin plébános végzi, a násznagyi tisztséget pídig lvándy (Ivánkovits) Kálmán miniszteri tanácsos és sze-peslőcsci gr. Engel Rudolf, a Ferenc József tudományegyelem rk. tanára látják el. — (Levente tábortűz) A kiskanlzsal leventék dlsztábor-tüzét az Ítéletidő elmosta és azt junius 29-én délután 4 őral ke deltel tartják meg a gördövényí erdöb.n, — (Autóbusz a győrőkl cserkész táborba) A kanlziai gimnazista cserkészek balatongyőrökl táborába julius 3-án, vasárnap reggel 6 órakor autóbusz Indul 24 személy jelentkezése ese-tért. Útiköltség oda vissza 3\'80 P. Jelentkezni csütörtök déli 12 óráig kell a Zalai Közlöny szerkesztős? gében vagy a Teulsch-drogéiiában. Visszaindulás este megbeszélés szerint. — (Iparos székház épül) a Balaton fővárosában, Keszthelyen. Az alapozás munkái már meg is kezd dtek. A terveket a Bilatonl Intéző Bizottság jóváhagyta. — (Nem Járnak az Idén bécsi autóbuszok a Balatonra) A Orác—keszthelyi nyári autóbuszjáratok szombattól fogva naponta közlekednek. A Bécs—keszthelyi mindennapos autóbuszjáratok az Idén elmaradnak. — (Magyar-jugoszláv) határközi értekezlet volt Lentiben a magyar és Jugoszláv halóságok képviselőinek Jelenlétében. Ott voltak a közigazgatás, határőrség, állategészségügyi hatóságok vezetői. A határon dr. Búzás Béla főszolgabíró fogadta a jugoszláv küldöttséget. A száj- és köiömfájlssal, határforgalommal kapcsol .tos megbeszélések után bankett volt. — (Hatalmas épltkezéa) lesz a zalaegerszegi pénzügyi palota. A költségvetés 600.000 pengőre tug, ebből 470.000 pengő MABI kölcsön. Augusztus 15 én lesz a versenytárgyalás. Az épilkezés szeptember elején kezdődik. — (Erdőtűz) Tüz pusztított Hegyesd és Zala-haláp kőzött a fenyveserdőben. Mintegy 600—700 négyszögöl te.ületen erősen megégtek a Iák. A tüzet katonaság fékezte meg. — (EltOrt a gerince) Bánit Mária keménfai leány cseresznyeszedés közben leesel! a fáról és gerinctörést szenvedett. A súlyosan sérült leányt a zalaegerszegi kórházba szállították. .Mutass, kom inliMltissI" A vasárnap! vihar egy érdekes esete Kacorlak közelében a villám egy kerékpározó társaságba vágott. Az egyik bicikli első kerekét kettévágta, a nyeregben ülőt és szomszédját a légnyomás nz árokba dobta, de csodálatosképp komolyabb hajuk nem! történi. _ — (13 éves életmentő) Tóth János neszelejl favágó 10 éves kisleánya Zalaegerszegről haza indult. Útközben át akart gázolni a Zala folyón és a viz elnyelte. A réten |llszadozó gyerekek közül Péter Sándor, zalaegerszegi erdőfelügyelő-ségl altiszt 13 éves fia utána ugrott, megtalálta a kisleányt a viz alalt, kivonszolla a parira és az élesztési kísérleteket is maga végezte el, úgyhogy a kisleány magához tért. — Esiuiigét, JUHI fenyegeti az a sok mlliió baclllua, mely azájllregén korosztül Jut szervezetébe. Védekezését megkönnyíti az Ovonall fogkrém, moly autl\'zepllkue hatásánál fogva a baktériumokat elpusztítja Kis tubus 60, nHfty tubus 90 ttllér. — Butorktállltáiuakat toklntse míg minden vétulkényazer nélkül. Kopstetn bútoráruház Agy- és szlvérelmeazesedésben szenvedőknek reggel felkeléskor egy fépohár természetes .Ferenc József keserűvíz — a legkisebb erőlködés nélkül — Igen könnyű síékűrülést biztosit, azonkívül a gyomor és a belek működését előmozdítja és kielégi:ő emésztést hoz létre. Kérdezze meg orvosát. ID<3 fflelegebb! Prognózis: Délnyugati szál, a meleg ujabb fokozódása. A Moteorologtat Intézőt nagykanizsai megllgyelőállomása Jelend i Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: + 20.4, ma reggel +21.2, délben + 27.2. Csapadék : 13 4-1.. h Középeurópa-kupa Kispest—Rapid 4:1 (1:0) Juvonltis—Hungária 3 : 3 (3 :0) Zsldenu-e—Ferencváros 3 :1 (0 : 0) A mbrosia na—Kispest 4:2 (0:1 Genova—Sparta 4:2 (4:1) Slavia—BSK 3:2 (3:0) Hipensia—Milán \'3:0 (3 :0) Kladno—HASK 3:1 (2:1) Amatőr országos döntök ZsSE—MAVAC 1:0 (1:0) TSC-Mezőluri AFAC 2:0 (2:0) Salgótarjáni SE-DVAC 3:2 (2:1) I)VSC—Hikoskereszluri TK 0:0 Nagy légi csata Keleten London, Junius 27 Nanfaug, Kiang Szi tartomány 16 városa telelt hatalmas méretű repülő csata zajlott le. 90 japán repülőgép bombázta a várost. Közlxm a védelemre érkező kinal repülőgépek közül mintegy 40-et lelőttek a japánok, akik ezalatt csak 4 gépet veszítettek. niukailniiMikl litékui ttllilit MENETRENDJE érvényei 1938. május 15-161. tn.íb.l.li,—VaautállomAa Vliutállomálrs «30 635 755 >20 11-09 13 ss 14*18 IS3* 1120 ie« 20 05 22\'25 2320 2350 I :í II 11 í i S a > Latanyai manetrand L.tMjMI W. 6 46 k,,j.i»ii.i/, Wn 7 55 UukuiuMI U. 1400 L.l«a,ir« iík. 1510 Nép Mozgó. *edden é* \'""-dán -m Két nagy film egy műsorban 1 I. Buck Jones, a daliás cowboy parádés szerepe A banditák réme A legizgalmasabb vadnyugati történet. II. CAROLE LOMBARD nagy filmje H makrancos menyasszony Szenzációs vígjáték. Kétórás szórakozási A kacagások szakadatlan láncolatai Előadások köznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. Csak SO, 40, 80 filléres HelyArakkall APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetés dija vatérntp éi ünnepnap 10 u 80 (lllér, minden további szó 0 llllér, hétköi 10 sióig <0 fillér, minden lovébbl uó 4 (II AllAs Lakatsa- és vasesztergályos segédtka - felvesz Weltet J. C. gépgyár. _• ■aakáalaáayak felvitetnek Kitin cukorkagyárban, Magyar n. 10. • K4*llaia>akat kcrtitlnk varrodánkba azonnali belépésre. Pallós Nővérek, Erzsébet-tér 1«. • SaJáréaA azonnatra kertitctlk. — Cfengtryut 2/, földszint. * ADÁSVÉTEL KarákpArak kedvező részletre kf-oleióbban kapbatók Vajda vaakaraa-kaMakaa. 1424 Vlaalaataa kazal-, gép-, kocsi- és látó, ponyvlk jaUnyot Árban, kedvező fizetési feltétetekkel. Továbbá Emergé gaiaml-izlj. Kölctőn ponyvák í« ziákok olción beszerezhetők Kelemen Rezió cégnél. 1616 Máriásak 400] kg-ot izekér áa I5O0 kg os állalmérleg |atinyos árban eladók. Síréin B. ét Fiai, NagykauUti, \' 1735 Hiiznált Jó karban leró karikflrt vennék. Clm a kiadóban. „Palaskakia" a levéllel, íztgtllan Utószer. Dtkájt kétlUlér. Rákócti-u. 21. * VlUalatak Bilitoamáita legszebb helyén tltdó. Bővebbet Beleiiuu, Sugár-ut 53. íz 1803 Laaka még kaphalő Haszty-tér 7. st. alatt. • Király-utca 9. tz. Otlakáioa karttahi. eladó. Bővebbet ugyanott. • Katonai falaaaralAaak nagy vá- Itazlékbtn Kmlminn Káiolynát. 1820 ■sriu-trlna eladó. Egy klluló-leáayt aionrut [elveszek. Deultdt, Klrály-utca 36. 1822 LAKÁSÜZLETHELYISÉG Kll Bilatkalilaág olcióa kUdó tar. I re, Kisfaludy a. I, • p«ka«| eladó, vagy bérbeadó. Cint a a kiadóban. 1819 BÚTOROZOTT SZOBA MIlabajArata utcil bútorozott szoba Iw.dóazobávtl kiadó. Ueik-tér 4. * KOiankaJárata tltglaatn bútorozott utcai azoba kiadó. Labor, Cscagtry-ut 22. * KÜLÖNFÉLE CIvaaaaH egy nebéz ktrkőlőóra a Mlsizlósbáatól Kölciey-utca 12 tg. Megutáló kéretik t kladóblvttilbtn tdiaTe Jutalom ellenében. 1813 Elvaaaatt vaiátnip délután t Straad-lürdő fírfl öltözőjében egy anny karón. Beadtelei megtaláló Illó Jutalom ellenébea adja le Hftichl bőrkereakedétben. Mielőtt birmllyea OtagaamankAt kiadna, kéijea ajánlatot Slctn Üvegéitől, Pő-at 2. 1797 Petőfi-ut 31. izámu házbin tevő Balat-hatylaéa bármilyen célra kiadó. Uayaa-ott tuszertlitet berendezéa eladő. 1117 ■lakkaaM lordtláa, Jivitét, mOitop-polia, Üveg, porcellán ragasztás Eriiébtt-tir 4., miiodlk udvar I. cm. • Stakaat, fl, gyára raakat kara-aáa VAyónát. • Mindennapi leveleiéiből ösizegyttjtött bélyaaat, régi vagy n) tömegeket, rat-gyait él kUllöldtt, leloszUtott gyOJtemá-nyeket bármikor megvételre kertiek.. Baibariti UJot, l ZaUI Közöny f. izer-keiztőjt. Érdeklődni lebet telelőn 78. la. vagy személyesen mindennap d, u. 6—7 értkUltt EALA1 KÖZLOHU 1938. junius 28 Szenzációs ■ legmodernebb faioiok- él legpompásabb színekben legolcsóbban Brónyal Divatház Horthy IlUól-nl 1. X. FIGYELEM 1 Csak >Miii|> .Irtáé jel Iáitok ■ minden da-r.bért garanciát vállalok. Almamoly, szőlőmoly, pókhálós hernyók ellen Arzola vagy Darsln, Varasodás és lisztharmat ellen Snlíarol, Amonil Yagj Solbír. Kombinált permetezöszerek: Hosprasen tag; Tnlokil Rózsafák levéllelvei ellen PROIIKOL Védőszerek boszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF msg, műtrágya, zsák, nSvényvédelml Bzerck, gép kereskedésében Nagykanizsa, Rrzsébet-tér 10. Molnárok figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapunk nyomdájában. Pk. 7190/1936. Arvariii hirdetmény. tkénv. > pengő követelése I Julius hó 8-án délelőtt t órakor Nagyksalzsárt, Sugár-° " -------------il klr. Malr József végrehajtató Javára (képv. dr. Vlt Ferenc Ugyv.) 2C0 pengó követelése és Jár. erejéig 1938. évi Julius bó 8án ul 8, II. emelel alatt a nagykanizsai klr. járásbíróság Pk. 7190/1936. végzésével elrendelt végrehajtás során lefoglalt 2330 pengő becsérték!! alábbi Ingóságok: bátorok stb. bhóltsg elárvereztetnek. Nsgjkanizss, 1938. lunlns hó 22-én. llaán Gyula i. k. tsts klr. bbót végrehajtó. Schütz kirakataiban látható a legújabb divat. Két filmet nézhetnek meg e heti mozijegy-nyerteseink A Zalai Közlöny minden héten két ingyen mozijegyet sorsol kl előfizetői közölt. A szerencse ezen a héten a -következőkre mosolygott: Flllpovtls Liszló, Csengery-ul 2. Dr. Ho/fmann János, Ballhydny-ulca 12. Ismét két pompás filmet élvezhetnek e heti nyerteseink. Az első Buck Jones, a daliás cowboy izgalmas vadnyugati filmje: A banditák réme, a másik pedig a gyönyörű Carole Lombard szellemes vígjátéka : A makrancos menyasszony. A kél filmet egyszerre mutatja be a Nép-Mozi kedden és szerdán. Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 őra között átvehetők. Fontos közlemény az Anto Syphon tnlajdonosokhoz! Díjtalanul megjavítom, rendbehozom Auto5yphon készülékét azoknak, akik a szénsavcserét nálam eszközlik. Szabó Antal sportllzlete, az Autó Syphon körzeti egyedárusitója. Hirdessen a Zalai Közlönyben Vtv^j Egy apróhirdetés a Zalai Közlönyben pár fillérért szerez önnek lakót és megkíméli önt az utánjárástól. a ZALAI KÖZLftRY, ha bejelenti nyaraló dm#. A kiadóhivatal portónyo-tesen ktltdl utána bármely * belföldi nyaralóhelyre. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvénytársaság Nagykanizsán. Felelős kiadói Zalai Uralj, interurbán telefon: Nagykanizsa 78. száaa KBzgazáaaáfl Réazványtáraaaá| Gafenbers Nyomda b Dílzalal Lapkiadó Vdllalata lagykmiiBa Könyvnyomda, könyvkötési*. nilliil Mtarf, Mell ktayvck és dobozok gyára a .Zalai KBzIOny" politikai KéuiftOnki mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai aaarfcaaxttaéfla éa kiadóhivatala nyomtatványokat, meghívókat elj< ket, gyászjelentéseket, névlegyet, lalragi körleveleket, röplapokat és mindenféle kat, :eket, műveket, eskelési értesliése-lairai Ízléses kiállítású nyomtatványokat. Gyártunki Oskti könyveket, ügyvédi aapiókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzWzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, failnapttrakat, dobozokat stb. elsőrangú "kivitelben és a legolcsóbb árakon. « Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt Nzomalott a UatuJaJdono. Kügwdtságl Maványtíaaiáí kauyrnyomdütbao Nsgyksalzsán, Felel* OzletrMM\'Zalai Káról,. 78- BrfOljram "4 sutm. Nigylanlis*, 1988. Junius 29 íztrda Ara 12 HH. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPI (MtoadiWt U Uadófaj.alal: FM s McmémU. MŰ., díMía Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos Elóflielial Ara: egy bóra ■ peogó 40 Hlh Smkeutóaigi íi kiadóhivatal! leldooi 71 a Szavak és oselekedetek A debreceni gazdagyillésen 10 ezer ember előtt beszeli liurddy Héla hiinisztcrelnök, Kifejtette kormányának gazdasági és szociális irányú programját és rá-mulalolt arra az egyenes útra, amelyen a kormány halad és a nemzetet a boldogulás felé akarja vezetni. Amikor programját ismertette, felvetette azl a kérdést, hogy vájjon nem sok-e immár a beszéd, ami részéről és barátai részéről is elhangzott, mert sokan kifogásolják, liogy Magyarországon mindenkor több voll a szó, mint a cselekedet. A miniszterelnök megfelelt erre az ellenvetésre, szokása szerint n.viltan, őszintén. Jiatá rozoltan. Megmondotta, hogy a beszédekre szükség van és voll, kellelt és kell beszélni, inert az őszinte szó erejével, a becsületes igék fénycsóvájával kell világosságot deríteni a félhomályban, el kell oszlatni azt a misztikus ködöt, umclvbc túlzó é.s A lispei olaj-szerződés módosítása szerepelt a képviselőház mai ülésének napirendjén Bornemisza miniszter: „A pótszerződós nagyon fontos fordulatot jelent a magyar gazdasági óletben" i».;ceros vállalattal kötött erre ^Wrtl yliÚtUdáJy l(l)ll)i)-, .jamyikiwA. szm&tósl A 7 gukat burkoljaRTdc aníellyel a A||lim is ^yezte! gtikat burkolj nemzet tisztánlátását is zavarják s azt a veszélyt keltik, hogy az ország szekere holt vágányra kerül. Viszont nem kétséges, hogy a szavak csak akkor feleslegesek é.s károsak, ha tettek nem köve-Időket. Annak, aki cselekszik^ dolgozik és .alkot, nemcsak joga, de kötelessége is utalni a cselekedetekre, a beszélő tettekre. A cselekedetek,szava azonban rendszerint halk és szerény, inig a ködbeburkolódzó álpróféták, akiknek kenyere a lekicsinylés, mindennapi imádsága pedig a vakmerő Ígérgetés, harsány kürtöket használnak, tulbömbö-lik\'a cselekedetek szerény szavát, hangjuk öblösségével tévesztik meg a tömegeket. Ezért kellenek a szavak, ezért kell a "becsületes, őszinte propaganda még akkor is, ha beszélt") cselekedetek légiója áll a politikai vásári pecsenyesütőkj üzleti sátrával szemben. Rá kell mutatni arra, hogy ez a kormány, amely Imrédy Béla szavai szerint a győri program gazdag örökségét Vette át, pontosan teljesit mindent, amit ígér, egyik szociális ós gazdasági alkotásit a másik követi a törvényhozás előtt. Hogy ezt a kormányt nem gátolják a szavak a cselekvés le-rén, nem akadályozzák és nem tartják vissza attól, hogy a\' nemzet hajóját a szirtek közt átvezesse a nyugalmas révbe. Ez a kormány alig hat hét alatt máris százmillió .pengőt meghaladó munkát .juttatott a honvédség korszerű felszerelésén dolgozó magyar iparnak, megkezdte a bekötő utak építését, előkészítette a. belső kól esőn első 125 milliós részlelé- Budapest, junius 28 A képviselőház ma délelőtti ülésén elfogadták a 8 órás ülésekre vonatkozó indítványt a Nemzeli Bank alapszabályainak módosításáról szóló javaslatra. Utána megválasztották a 3.\'J-as bizottság 22 tagját, majd vita nélkül nemzetközi egyezményeket fogadlak el. Majd áttérlek az Eurogaseo és a kincstár között kötött pótszerződés tárgyalására. A javaslatot Grecsák Richárd ismertette. Ernsl Sándor kifejtette felszólalásában, hogy a magyar államnak nem álll volna rendelkezésére í I millió pengő az olaj kutatásokra s ezért helyes, hogy tőkeerős vállalattal kötött ina.-. gyar állam is végeztetett kfuiy-nyebben hozzáférhető helyeken kutatásokat, ezek azonban nem sok eredménnyel jártak. Helyesli, hogy az iparügyi kormány törekedett a szerződés módosítására, mert az szükséges volt. Helyesli a magyar rész vénytársaság megalakít á sál. Hogy a 15 százalék kincstári részesedés helyes-e, azt elbírálni »\'nem tudja, de bízik az iparügyi miniszterben, aki bizonyára leg jobban képviselte a magyar állam érdekeit a szerződésre vonatkozó tárgyalások alkalmával. A javaslatot elfogadta. Bornemisza Géza iparügyi miniszter volt a következő felszólaló. Ez a pólszerződés,. — mondta — nagyon jelentős és fontos fordulatot jelent a magyar gazdasági életben. A lispei munkálatok és azok eredménye tavaly óta olyan jelentős mértékben haladt előre, hogy most már teljes erővel megindulhat a termetes. "Ehhez az<>\'« ban szükséges a részvénylá&sa-ság megalakulását lehetőv/\' levő pólszer/.ődés. ^Kifejtette a továbbiakban a miniszter az olaj lelet jelentőségét, egyben re- ményének adott kifejezést, hogy a lispei eredmény elegendő lesz rövidesen az ország egész szükségletének fedezésére. A képviselőház elfogadta a pólszerződést, utána mentelmi ügyek tárgyalásával az ülés befejeződött. A felsőház inai ülése Az országgyűlés felsőháza gróf Széchenyi Bertalan elnöklésével ina délelőtt ülést tartott. Megválasztották ezen a .\'M-asbi zottság felsőházi tagjait, majd a székesfehérvári Szent István országgyűlést előkészítő bizottságot. Vita nélkül elfogadták a beterjesztett kisebb javaslatokat. Az elnök bejelentette, hogy a felsőház még ezen a héten letárgyalja a 1vcpviielö.liá<a(ii éi -kezó javaslatokat s ajktím megkezdi nyár,i szünetét. X felsőház legközelebbi ülése julitís (5-án lesz. A mai ülés déli 12 órakor már be is fejeződött! Olaszország készen áll ujabb spanyol bonyodalmak esetére Chamberleln Musszollnl utján figyelmezteti Franco tábornokot az angol hajók bombázásának súlyos következményeire London, junius 28 A Times Franco tábornok ki-jelenlését közli, amely szerint a külföldi kikötők bombázásának veszedelmét egvedül ugy lehet elkerülni, ha kiválasztanak néhány kikötőt a kizárólag nem katonai áruforgalom lebonyolítására, ezeket semleges ellenőrzés alá helyezik. Páris, junius 28 A francia közvéleményt ina is a köztársaságiak állal bcigérl megtorló \'bombázások kérdése tartja izgalomban. A nemzetit érzelmű francia sajtó véleménye szerint nem valószínű, hogy I\' rancoék angol hajók táinadásá ban részt vetlek volna, hiszen ez nem is volna érdeke a nemzetieknek. Ellenben minden jel arra enged következtetni, hogy Moszkva keze dolgozik ebben a kérdésben is. [ London, junius 28 A Daily Mail közlése szerint olasz kormányköröknek az a véleménye, hogy a spanyol kéi* (lésben továbbra is fenyeget ujabb bonyodalmak veszedelme. nek lejegyzéséi, szabályozta az egyesületi életet, megalkotta a szesz- és hegyközségi törvényjavaslatokat, tehát megvetette alapjait a hazai szőlő, gyümölcs és bortermelés okszerű fejlesztésének. Megalkotta a Nemzeti Bank korszerű reformját, ezzel kölcsönhöz juttatja a legkisebb gazdasági alanyokat is, akik eddig fedezet hiányaban hasztalan kilincsellek köleso-nökérl, belenyúlt az áralakulas kérdésébe, lehetetlenné tette a ki zsá k má ny o 1 ás t, meg terem t e 11 e a nemzeti renülőalapot. Es mind ezt alig hat hét alatt. Annak az államférfinak, aki a cselekedetek ilyen sorozatára tekinthet vissza, joga és kötelessége is beszélni, mert ki kell nyitni a tömegek szemét, hogy tisztán lássanak ós látván, ítélni tudjanak. Ebben az országban minden vonalon folyik az építő munka. A szavak magvetést jelentenek, amely után nyomban jkö^etkez- F.ppcn ezért Olaszország felkészült minden eshetőségre, partvédő ütegei és légelhárító szolgálata készen áll. Ilir szerint Chamberlain újból arra kjírle Mussolinit, liogy bírja rá Franco tábornokot a légi támadások korlátozására, mert angol hajók ismételten elő fordult bombázása sulvos bonyodalmakkal fenyeget. 1 London, junius 28 A Daily Ijolegraplt jelenti, liogy rövid időn ln\'lftl várható a mogojö C/tfs Anglia 6s Németország között gazdusá- nek a sarjak, a csemeték és szemeink előtt izmosodnak. Ködben bujkáló felelőtlenek ködös elméletei ós zűrzavaros igehirdetései nem lehetnek akadályai ennek az épilő munkának, a melynek végső célja ,a miniszterelnök debreceni beszéde sze-Tint minden nyomornak; \'minden szenvedésnek megszüntetése, a magyar családik jíletszin-vonnláni\\K emelést\', a kisemberek üondrelhöinek intézmény cs» eluszTatásu. ^hmmmm. \' fFíi 2ALAI KÖ2L0NV gl kénlé-x-kben. Rövidesen hivatalos jelentés fonja közölni, hogy n iiK\'K-állapodás létrejöjj Abban Németország vállalja n Telelösségel nz fln|)ol léke osztrák küIi^söiKMért \'é< lePeklcti oz nk)pel\\«kcl, amelyek szerint o kél ország között uj alapokra frklelik u gazdasági kiiprcolaluknt. Meghűlésnél és náthaláznál reggel egy pohár természetes .Ferenc Józgel" keserűvíz gyakran igen jót tesz, meri a gyomorbélcea-tornát alipoian kl iszlltja és méreg-telenitl, azonkívül pedig tokoioll anyagcserét és kie\'égllő emésztést biztosit. Kérdezze meg orvosát. Lecjuíaba? PESTVARMEGYE ma iklnlla be fényes külsőségek közöli fái Fáy István főispánt. A beiktatáson megjelent Darányi voll miniszterelnök is. • .N LEZUHANT Rcims közelében egy német katonai repülőgép. Ot utasa szénéégett. A KÍNAIAK Nankinglól 100 kilométerre északra szétrombolták a vízduzzasztó gátjait és a viz hatalmas területeket öntött el .és nagy pusztításokat végez. • "A CSAPODY-féle gyilkossági per nagy érdeklődés mellett folyik Székesfehérváron. Arany (iyula Csapody Sándor i\'elbuj-tására fojtotta meg annak lui-gát, liogy a (iOOü pengős, örökségen osztozzanak. Ma délig a tanúkihallgatások folylak. Príma minőségű, egészséges TENGERI és AMPA kapható kis tetőiben ls Danneberg I. és Weiaz cégnél. Telefoni 84. POZSONYHAN lllalko dr. oz mne-rikai lótok vezetője, aki u pitlsburgi szerződés eredeti ^példányút őrzi.\' kije-Jentetlc, hogy a cseh kérdés rendezése az egész tót nép ügye ós érdeke, ezért mindenkinek össze kell íogoi. • IIANKAUl \'jelentós szerint a kínaiak repülői ós ágyúi elsüllyesztettek liat japán hadilmjót a Jangou folyón. Az/ egyik japán hadilmjó lövedéke eltalált egy kínai repülőt, \'de unnak vezetője ugy irányította gépét, hogy siklórepüléssel épp a luuliliujó fedélzetére es-istíl ós olt robbanjon. A bravúr sike. rüjl, a hadjlmjk) ós u repülőgép együtt Süllyedt. • • — , Ulti Ilőnig .Sándor kereskedőt felesége álmában három rcvolverlövéssel agyonlőtte, de előzőleg megmérgezte magát. A férj a kórliúzlNin halt meg, de az asszonynak semmi l>aju^«£ni történt, mert a méreg nőin hüfott. Az asszony szerelmi féltól^nységből öl_te meg férjét. ; JaMtti, ktff íilmlassr Dr. Tóth Aladár, a legszigorúbb magyar zeneesztétikus véleménye az Irodalmi Kor^ Vegyeskarának székesfehérvári szerepléséről Az Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara jogos önbizalommal s a legszebb remények jegyében indult az idei országos dalos-versenyre Fehérvárra. Valljuk be, hogy c reményiek nem valósullak meg ugy, ahogy azt vártuk. Önbizalmunk és várakozásunk komoly és rendkívül fáradságos előkészítő munkánkra alapozódon. Hónapok óla tartottak a legintenzívebb próbák, melyek igénybe vették a karnagy és a dalosok minden ener-giáját. Az eredmény : csoportgyoztes utáni első helyezés a Kiralydij-(remekmüvü aranyserleg jutalommal) és csoporigyöztes utáni II. helyezés a Kormányzói díjban (pompás kristályserleg.) Olyan eredmények ezek, amelyek boldoggá tennének, sok, nagyvárosi ertekkari is. Miért akkor az elégedetlenség ? A felelet erre az, liogy eddig mindig maximumot nyújtottunk s az értékelés is mindig eunek megfelelő voll. Most is a lehelő legjobb felkészültséggel, kitűnő diszpozícióban, hiba nélküí végeztünk minden egyes számunkban s nyugodt öntudattal számolhattunk cl magunknak befelé, hogy megleltük kötelességünket. A közönség körében is nyert ügyünk voll s a zsűri elejtett megjegyzései legvérmesebb reményeink megvalósulását helyezték kilátásba. Hogy ezek nem teljesedlek, érről sokat lehetne beszélni. Meggyőződésűnk, hogy a kormányzói díjban klasszikus különbség voll javunkra az összes szereplő énekkarral szemben. Énekünk abszolválása utámna-guk az ellenfelek jelentették ki spontán, hogy őnekik ezekulán sok keresnivalójuk ill nincs. De ügyes énekes-politikai és diplomáciai .sakkhuzások váratlanul megfordították a kézzelfogható reális eredményt, amin talán legjobban a győztes — egyébként igen kvalitásos — énekkar tagjai csodálkoztak. A Ivirálydijban a pompás Sze gedi Dal és Oratórium Egyesület ellen igen nehéz dolgunk) volt. Ez a remek kórus évek óta a legmagasabb egyházzenei és oratórium-kultuszt műveli; karnagya országosnevü orgonaművész. És mégis, a zsűri órákon át tárgyalt s nem tudott különbséget lenni a kél énekkar közöli. Végül is valószínűleg az döntötte el a problémát, hogy a szegedi kórus társadalmilag és a Dalosszövetség vezetősége körében jobban alá van támasztva s szereplése ezen a téren jobban elő voll készítve, míg mi egyedül énekünkre támaszkodtunk. A Kormányzói díj nyertese és a szombathelyi hatalmas kórus a Királydijban mögöttünk végeztek, mulatva az előbb emlí- teti verseny abszolút irrealitását. Nehogy valaki azt gondolja, hogy én most a szerecsenygye-reket fehérre akarom mosdatni, s hogy ezeket kellő önkritika nélkül írom. Módomban áll dr. Tóth Aladárnak, a nagykulluráju, rendkívül szigorúságáról közismert zenecsz-télikus és kritikusnak véleményét közölnöm. Dr. Tóth a díjkiosztás után sokáig együtt volt karnagyunkkal és e sorok Írójával. Iíözel félórás, rendkívül érdekes beszélgetésünkből a következőket közölhetem : — Nem akarok hízelegni, ennek semmi értelme nincs, —> mondta Tóth Aladár dr. — Sokkal többet használok az énekkarnak s bárkinek, ha hibáira rámutatok. Boldog és büszke lehet akármelyik nagy város ilyen karnagyra, mint Ketting Fereno s ilyen énekkarra, mint ez. — Kijelenthetem, hogy az egész fehérvári dalosverseny Ieg nagyobb élménye számomra az önök Palestrina-éneklése volt. — Melleltem üli dr. Werner Alajos, — folytatta dr. Tóth — a szombathelyi székesegyház karnagya, a Scola CanlorumSa-bariensis zseniális vezetője, akit én a legelső szaktekintélynek tarlók ma Magyarországon az énekkari kuliurában. Elámulva néztünk egymásra : szebben, stP lüsösabban nem lehet Pille sírinál énekelni; igy magukévá tenni a polifonikus ének klasz-szikus stílusát a legkiválóbb énekkarok is ritkán tudják. Meg győződésem volt, hogy scnk$ nem nyerheti meg a Királydijat önök előtt. . Midőn közbevetettük, hogy a szegediek talán nagyobb zenei kulturával rendelkeznek, hiszen zenekar és orgona is szolgálatukban áll, Tóth dr. a következőket mondta : — Jól ismerem a szegedi kórust és karnagyukat is, állításaimat fenntartom. Majd a társaságunkban levő három alaposan elszomorodott kanizsai hölgyet, a kórus lelkes tagjait vigasztalta szerelelrcinél-ló kedves szavakkal: r— Ne szomorkodjanak, ne busuljanak, mert erre semmi okuk nincs. A dalosverscny nem\' lóverseny, sem pedig boxmeccs, Oll a ló kétségkívül elsőnek jön be, vagy lemarad. Sclmicling a földön feküdi, Louis pedig állt, igy nem lehetett kétség a győztes felől. De ilt zsűri bírái t és\' sok minden mellékes dolog játszik közre. Egyébként a muzsikál nem a dijak kedvéért műveljük, hanem magáért a mu-zsiRáéri. Önök, ha meg is nyerik a dijat, egy cseppet sem 1638. junius Vizvezetékszerelést garancia mellett készít - MENDLOVITS jobbak és nagyobbak, mint most. Önöket viszont hátrate-hetik a 88-ik helyre, akkor is azok maradnak, amik. Dolgozzanak, énekeljenek kedvvel, örömmel a maguk gyönyörűségére s a VárosuK zenei kulturáj jának emelésére. A •\'dalosverse-1 nyek mai formáját elvből ellenzem. A kecskemétiek nagyszerű kórusának van igaza : sona nemi vesznek részt dalosversenyen, csak hangversenyeken. Ezeket mondta dr. Tóth Aladár és még sok mást, amit nem Írhatunk meg. Ezekután elmond hatjuk, hogy / elvettók tőlünk azt, ami méltán megilletett bennünket. ITogy a szegediekkel egyenrangúan vagyunk, — azl hiszem — csak dicsőségünk. Nincs oka egyetlen dalosnak sem elkeseredésre. Dolgozzunk tovább örömmel, kitartással a mi szeretett Ketling Terencűnk nagyszerű vezetése alatt. Mi még sok szép teljesítményt végezhetünk dalosversenyek nélkül és külsőséges címek nélkül is. Mindig a muzsika, a művészetek legszebbje legyen szemeink elölt ; mindig feljebb és feljebb a teljesítményekben s ha a mi kedves, és szépszámú kőzönségünk szere-tmr; \'^pMMS ^ mogalása mögöttünk áll, nem féltem az énekkar jövőjét. (dr. s. s.) Ilt említjük meg, lvogy a Vegyeskar a kormánvzódijas cso|>orlban nem el-ső, hanem második dijat nyert. Csoport győztes volt a gyöngyösi, első Ik\'lyczett a kőbányai, második helyeselt a nagykanizsai vegyeskör. IDŐ Zivatar! Prognózis: Délnyugati, nyugati szél, délután és este nyugaton és északon zápor és zivatar. A hőmérséklet sllp csökken. A Heteoroioglal Intézet nagykanizsai megllgyelőállomáBa Jolentl ■ Hőmérséklet tegnsp este 0 örakor: + 21.8, ma röggel +23.0, délbon + 30.8. Csapadék: 0.Q -L. = Ff, téglát mindenki adjon a katolikus kuliul házalaphoz. Vegyen egy pengős sors-Jegyet! t — Bntorktállltásaakst tekintse meg minden vételkénynzor nélkül. Kopsteln bútoráruház Fájdalmaitól szabadul meg rheumánál, koszvénynél, isehlsiznál, hs thermáll, karéja lehetövs teszi, hogy közvellenni s kénéi hötorrásokbsn ® törődjék, A modem omolt tudomány ezen ldeál|4t válóra váltja TRENCSÉNTEPLIC gy^nor*. U, h.,,1 thamsálhi atra.dlü. doi. . lagaaakk Klaép«>répék*is. 1938 Juntái 29 ZALAI KÖZLÖNY S Barangolás Zalaországban IMurakeresztur Szivemhez nőit a falu. Otl töltöttem boldog gyermekkoromat, <sak természetes, liogy mindig visszavágyom. Ninos nagyobb örömem, mint csendes napfényes vasárnapi najxm Felőli verse ket olvasni fehérre uk -^lt, muskátlis ablakos, zsupptetejü paraszlliáz.ikban ; hallgatni u libák gágogását, tyúkok kolkodicsolását, (amelyek vasárnapon-kint (mintha íui nepiesebben kotkodá-nának, mint hétkózna|)oukmt; cl cl-beszélgetni az értelmei, jó falusi magyarokkal, lüknek nyitott könyv a lelkivilága. A határmenti Murakercszluron vagyok. A község szebbik fele a vasúti töltés melleit lévő magaslaton húzódik, ezt a részét többnyire nyugdíjazott, vagy még aktiv vasutasok lakják, kik szép házikókkal villákkal ékesítették fel a valamikor kopár magaslatot. Ma\'ga a fiain \'lenh a lajtos völgyben fekszik, közepén Ittilalmus le^e\'ő mc-lyet a nnilt esztcndőlxín is ötször öntözött meg az árvíz. A falu felépilése |H\'rsze rendezetlen, lakói jórészt horvátok, Jak a Szeszélyes Mura kíönté.ei miatt nehéz munkával keresik meg a mindennapi kukoricakenyerükQt. Trianon után mint határközség lelt országszerte ismeretes, s mint luilár-széli vasulállomás, sok kiutasított vasú tasesaládnak is liajlékot adotl. Tipikus vasutas o\'tthbn az cy éhként szürke község magaslati része. Magáról a faluról al\'g akad irnivaló, egv-két érdekes epizódjáról azonban érdemes megemlékezni. Helcnkínt egyszer, a derengő hajnali órákban furcsa szerzelet Iáinak ajám-l>or liorvát szántó-vetők. A |k>ros sze-kérulakon, ösvényeken, dűlőkön sötétkék egyenruhás , pirosparolis, félkupá u csapott .madárszárnyas, fekete-sapkás lovasvilóí kisél a görnyéken bősz száguldással, vad trappban, lifltulinus jvoj ménen. Mint a lidérc, egyaaer a szántók, réUik egyik, máskor a másik részén tűnik fel s lui megtorpan lovával a kővémoredt szántó-velők elölt, Üörgő hangon igy szól hozzzájtik : Nincs ellenség a láthatáron ? Nem láttátok az ellenséget? A nemleges vábiszra tovább száguld a lovag, mint ta ferjj^uletg n a szájatátotl jámbor pór azt hiszi, hogy valamelyik fő-fögenerá-lls1 látogatja a batárt Budapestről, vagy pgyenesen a mennyek országából. Szabó József vonatvezclő; obsitos lniszárőrmester őkelme a kísé. tet, • ki valamikor, harminc esztendővel e/.előtt a zalaegerszegi lieles honvédhuszárok-nál annyira megszerette a lovat, hogy vasutas mivoltában is heleukint egy-szer, — amikor a Budapest— murakc. rcszturi vonalon teljesít nehéz és fele-lőségleljes éjjeli szolgálatot — kora lwijnalban, ahogy leszáll, a vonatról, a község liatalmas ménjére kapaszkodik voyagc d* agrcuble-re, visszaidézi a rég elmúlt szép huszárélet t, ami már attak-számban megy1, inert ezüst-fürtóket takar a vasutascsákó, amit lesodor fejéről olykor az őszi, vagy tavaszi szél. Jó katona volt, persze vasalásnak Is jó, mert innen-onnan liarminc esz-tendoje \'szolgálja a vasutat. A másik történet hőse Stimecz I.a-fos, a borzvadász, akiről nemrég iiiam e lap hasábjain. Valahol a beleznai rekeltyésben vadászgatott, ahol a favágók történetesen fűzfát döntöttek. A ledöntött füzía koronáján vadréuefészket s benue Jiz éo toiásj. talált. A toíásokaj. hazavitte, kolló alá tette. KI is kelek a pöttömnyi apró vadrucák és sokkal élénkebbek, virulensebbek leltek, mint házi kollégáik, azonban semmi egyebet nem akartak enni, csak hust, májat, tüdői. Hiába traktálta őket darával, csalánnal, vagy korpával, megvetették a bLcsérditta . kosztot, éhségsztrájkba kezdtek. .SUinccznck megesett a szive rajtuk, kosárba rakta őket s visszavitte a re-keltyésbe. Megállt az ott csöjtfedező patak |>artj/m s (egyenkint rakta bele a vizbe az apró sztrájkojókkt, kik öröm- mel kezdick búvárkodni a c-sendcsen folydogáló patakban. Sttmfecz leült a patak partjára, egy darabig elnézegette őkel, gyönyörkö-dölt bennük, aztán liivogalni kezdte őket ugy, mint otthon a gazdasági udvarban szokla. ----^ - U-fc-li-U-li 1 V/ A úz vadréce, — mintha puskából lőlték voln aki őket -- egyszerre hozzászaladt, körüljárta, egyik másik a fejét kacsamódra féli chilién tel te s eleséget követelve, szerény hápogással kíváncsian szemlélte a vadászt. Újból neki /kellett visszaloniiio őket a patakban. t__ Egy darabig búvárkodtak, lwgarász-tak,\'majd Ismét visszatértek gazdájuk-1m>z, kinek aztán ugy kellett megszöknie az apró had elől, nehogy hazakísérjék. Öt napra rá Járási Vince gazduram fcikadt rá a réten a kis csapatra, lígyütt voltak mind a tizen. Nem hagyták cl Cfjymásl, együtt kóborollak s vándorolnak talán még ma Is, liogyha meg nem hallak. KmujI Lajos Beszélgetés Mikszáth Kálmán egykori pincérével Mikszáth Kálmán tölgyfája alatt Hogaska Slallná, junius Ivgő vörös rózsák fakadnak bimbóból virágba és nótázó asszonyok csokorba kötött mezei virágokkal hallgatják a pacslita dalát enyhén emel-kc;\'ő dombok zöl l oldalain... Ezüstös szava a kápolnának muzsikál az alkonyat csendes óráiban és ugy mesélik itt: aki meghúzza a kicsinyke harang lecsüngő kölelít, kérheti a Mindenség Urától, hogv teljesedésbe menjen az a kívánsága, amire e pillanatban gondol. Ugy is hívják a kápolnát: ■Wünschkapolle.. Két öreg ház között, az egyiknek fehér falán büszke cime^ közepén oroszlán tart a karmai közölt egy aranyos almát, án egy öreg töl\'^y. Kgy tábla van a tölgy mohlepte oldalán fcs a lábián zöld betűk: >Mikszáth — Ilraszt.\' Magyarul: Mikszáth tölgy. K fa alatt pihent meg, ilt rótta betűit fehér papirosra esztendőkön át Mikszáth Kálmán, mialatt Myga.ka Slalinán pihent és gyógyult. Vájjon ki emlékszik a magyar irodalom \'halhulathiijára a világhírű fürdőhelyen. Azl mindenki tudja, hogy Mikszáth Kálmán itt járt, jjeve ott van a fürdő-hely aran^önyvélx\'ji ós büszkén bc-kzélnek róla a pros|>eklusok. F.n azonban olyan emberrel szerelnék lies/élni, • ki Iiaílotta valamikor a h\'ngjál -is. Bégen voll : ide s tova ötven c,z. tendeje. Fenn a Hogaska Platinát ~\'«z <*V-fcori Hohitsch—Sauerbrunnt köuil-vevő hegyek között van e<y kis vendéglő. A Bellevue. Nyári délutánokon ide rándulnak ki a/, cmgerek. Tej Teles túrót, habos kávét, szalámit c< tüzes lxirl lehet itt kapni. A \'gazdája öreg tMuber.1 Jóval tul van hlár a hetvenen. A neve : Konrád Mist. Büszkén meséli : Nemcsak ismertem, .hanem én szol. gáltam \'ki a Jnugy magyar írót. fiveken át. A Hotel Fost akkoriban a mosloha-apámé, I-ellnCré volt és én neki segitet. lem. Rendesen ide járt der llerr von Mikszáth\', a két fia volt vele és egy magyar képviselő, der llerr von Far- kas.. Jókc<lvü ember volt nagyon Mikszáth Kálmán, mindig viccelt és liosszu csibukot szilt. Beggelcnkint egyedül az ő számára tcritcUúnk ott a tölgyfánál, aliol az emléktábla van. Mikszáth Kálmán a mai Zagrabecki dombon lakolt — akkor FüUhuusc volt e ház; neve, mert itt töltötték üvegekbe a lüres rohocsi vizet — és a löl^yfa otl van a ház előli. Maival reggelizett Rendesen kilenc óra felé. Flőbb ő is odaállt a forrás mellé, megitta a maga vizét, aztán félórát sétált.. Mindig sokan voltak vele. I)r. Hohl volt az orvosa, akinek mindig elküldte a könyvet. Séta után következett a reggeli és azután sokáig irt. Kint, a tölgyfa alatl és ilyenkor senki se zavarhalta. Tudom, hogy az\' öreg Franc voll a musszőrje, tavaly halt meg. Franc őrizte sokáig n poluirát, egy aranyos szélű metszett |>oluirat, amelynek minden évben ugyanig volt a száma. Ha nem tévedek, negyvenes szánni volt a [pohár. Talán Uz év előtt egy |>esü ur megvelle a polmrut. Hegyre nem igen ment, de emlékszem rá, volt egyszer a Jackl-wlrlnél, uho-Va az ő kedvéért a barátai kivitték a Horváth csáktornyai cigánybandáját is. Senki se látta őt >oha rosszkedvünok és mindenki nagyon szerelte. Abban az idö\'>en járlak itt Lipót Szalvátor és Frigjes főhertegek, a Kurhaus terraszán ebó leltek ós meséi-lók, hog>- meginvitálták a Tliagyar irót. Konrak Kist arról nem igen tud mesélni nekem, liogy milyen munkáin dolgozott Hogaskán Mikszáth Kálmán, de egy kis epizódra emlékezik. A Kurszalon falait egv sereg érdekes freskó disziti. lízek egv része uj kele-tü, iiK\'rl a háború előtt a Kurszalon leégelt. Van azonban a freskók között egv, amely kópiája az elpusztult réginek. Hz Hogaska Slatina rolfedcz&ó lől szól. A fürdőhelyet tudvalevően két esztendő liijján háromszáz évvel ezelőtt Zrínyi Miklós, a költő, fedezte fel. l-zt a (jelenetei órökiti meg a kén 6s a kép eredetije előtt gyakran állt meg az iró. Kist urnák Arllioffer, a Kurszalon vendéglőse — kövér, emel- HÁLLÓI HALLÓ I Lazsnak 1 üzlethelyiségemben s kerthelyiségeinben jun. 29-én TÁNC1ÜL4TSÁG0T rendezek |Mr hajnali 4 óráig. Olcsó, pontos kiszolgálás, kitűnő zene llszteiettoi PosiotBCS Sándor korcsmáros. BalépfidiJ ninoal Borok: fehér literje 60 llllér. vörös 40 „ lelt mozgékony és minden iránt érdeklődő népszerű ember volt ez az Arllioffer — mesélte, hogy illorr von Mikszáth, könyvet Tog iixü a .(iraf von Zrinyiröl.« Talán ilt született meg az uj Zrinyi-ász gondolata Mikszáth Kálmán agyában,.. Az irodalom történet tuTlósa/ra vár a feladat, hogy e kérdéssel foglalkozzanak, én a riporter csak azt vetem papírra, amit nekem Mikszáth Kálmán ról, a rohitsi fürdővendégről elmesélt egykori pincére... Megliatottan és köny-nyekkel a szeme csücskében. Puál Jób „\\SoU-C *n<U bUHichtt V — „JUUct !* Fiatol suhuncképü legény állt tegnap délelőtt a nagy kanizsai törvényszéken Makáry Vilmos tanácselnök, mint egyes-blró előtt. Mögötte szuronyos foglvázőr. Csak tegnap fogták lel a szökésben lévő legényt, mert meg. lopta bátyját. Személyi adatai felvételénél elmondja, hogy Bognár Zsigmond, 22 éves egcrnracsai napszámos. — Volüe már büntetve ? — kérdi a bíró. — Lehel! — fejeli egykedvűen. H lehet> mögött, mint kiderül négy lopás .illelvc sikkasztás húzódik meg. Ka|>osvári, keszllielyi, nagykanizsai, marcali bírói ítéletek sorakoznak fel erkölcsi bizonyítványán. Most azonban megúszta \'szárazon, mert a tárgyaláson testvérbátyja, Bognár József visszavonta a feljelentést é< igy az ügyész is lelőj tette a vádat. A fiatal legény a bíró felszólítására Jélszegen kór bocsánatot hátyiátó^ kinek ruháját és pénzét vitte eL A legényt szabadlábra is helyeztók#4 boldogan el is hagyta a fogházat. „flolgufan. hogy dilmbassr Frottier köpenyanyagok Strand-köpenyek Frottier tÖrÜlkÖZŐk legolcsóbban Pizsama-anyagok t^h\'ilf-Strand-táskák ( V SALAI KÖZLÖNY 1938. tagjai 29. A színházi Iroda hírei Az utolsó előadások A nagykanizsai színházi évad a vasárnap esli szabadtéri elő Kiássál be is fejeződik, hogy julius hónapban még a mohácsi színkörben is megfeleljen hivatásán k. A hirtelen beállt hőség sietteti a távozást, mert hiszen a tekintélyes fzámu társulat a megcsappant érdeklődés melletl kénytelen nagyobb nehézségekkel küzdeni. Az é ad hátralevő színházi eseményeit a közönség szives figyelmébe ajánljuk. (♦) MEZEI PACSIRTA - l-lLl.fiit HS HELYARAKKAL. Ez Rvadban utoljára kerül színre kedden e t • a Mézei pacsirta nagy. oj>eretl Ol\'.ay Baba, Jalzkó Cia, Szalma Sándor és Kő-rössy Zoltánnal a lőszerepekben. (♦) SZEHDAN DfiLlJTAN 5 ÓBA-KOR filléres helyárakkal kerül színre Kőrőssy—Csongor nagyszerű o|>ereit-je, u Cellérthegyi kalanl. (♦) SZABADTÁRI ELŐADÁS - Mfi-ZESKALACS. Bár a vasárnapi vihar megtépázta u szabadtéri színpadot, szerdán este mjndont felujilva, meg. szépítve várja a\' Mézeskalács grandiózus előadása u gyönyörű élményre a nagykanizsai közönséget. A szinh^zi évad pár Siap múlva befejeződik s igy közönségünknek már pak rövid ideje kínálkozik ,hogy színházi szépségekkel üdilse napjait. A Mézeskalács főszereit llarczos Irén, a kedvenc primadonna jálszu, de részt vesz a darabban jobbnál jobb szeiejicklcn Szalma Sándor, Jatzkó Cia. Kő.össy Zollán, Szakác-s An lor, Késmárky Kálinál) is. — Ilelyárak ÍI2—1(10 fillérig. Jegyek előreválthatok .inert hiszen kedvezőtlen idő esetén az előadás u szinházbaii le-z megtartva. (*) SZALMA SAN\'DOR SZINMOVE, Ezt nem lehel elfelejteni, parádés elődadásban kerül bemutatói a csütörtöki n és le. Lrni az előadáson búcsúzik Kanizsa közön é^élől véglegesen Szalma Sándor, a néi>sw?rü bonvivant. Sserdu BUDAPEST I. 8.3T. Hirek. 0—10.15-ig. Dr.Tólh Tiluunér püspökké szenUlésu. 1 i. 10. Egyház,lének és szentbeszéd. 11.15-12.15-ig. (iörögkatolikus i> tentisztelet. 12.20. Pontos időjelzés, időjárás. 12.110. Buda|M\'sli 1 iá ng versenyzenekar. — 13. Yilághiradó. — 11. hanglemezek. 15..10 Balaton. Asz lányi Károly cfc. tegévé. — IG. Magvar Revü Tánczene-kar. — 17. Honvédelem és gazdasági élet. (( elolvasás). — 17.30 Toll Jancsi é-s cigányzenekara muzsikál. — 18.30. Arató szokások. Dr. Szenlrey Akos előadása. — 11). A Székesfővárosi /.e-nekar hangversenyének kőzvefUőse a fővárosi Képtár kergéből. 20. Józsa (iyura. Ilangjálék 3 felvonásban. — 21.30. llirek, i<!őjárásjclentés. - 21.50. A rádió szalonzenekara. - 23. Hirek angol és francia nyelven. — 23.10 Csorba Dez-Ő és cigányzenekara muzsikál. 00.05 Ilitek- külföldi magyu-rok számára. BUDAPEST II. U.15-12.15 jg. Lakatos Móris és cigányzenekara muzsikál. ^ 18.20 — 18.30. A rádió tárgy sorsjátékának ismertetési\'. — 18.35 -10-ig. Toll Jancsi és cigányzenekara muzsikál. — 10.05— 10.30 ig. A kisázsiai nomádok élete. Taxán Calindzsán előaki a. — 10.35— 20-ig. A vlterÍKíi jegyváltás. Elek Ar-lur mütörténetl előadása. — 20.05 -20,25-ig. Hírek, lóveri*.\'uyeredinéuyek. — 20.30- 21.:I0 ig. Angyal Árpád és lazz-zenekaru játszik. B8CS* ( It.iq, Opera és O|*\'rciuomczek. 15.30. Kürtös. — 1(1. Deutschlandsen-der. — 17.10. IH\'ulselilandsendor. — 18.15. Melodrámák. — 10.10 Könnyű zene. — 20. A klagenfurti tanitö és tanítónőképző énekkara. — 21. Mozart, — 22.30. Szórakoztató zene. — 21. München. Aki friss és munkaképes akar lenni és lehetőleg el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, gyakran fájjon a feje és a Mre tele legyen mindenféle pattanásokkal, az igyék hetenként egyszer-kélsser rfg^e\'iíás elölt egy pohár terméízeles „Ferenc József" keserüvizet. Kérdezze meg orvosát. Gelsei csendőrök Baranyáig üldözték s ott elfogták az egerszegi fogházból megszökött rabot Még az elmúlt belekben szökött ineg a zalaegerszegi fogházból Tóth Árpád Ferenc 21 éves bocröldci születésű legény, aki falujában és a vidéken betöréseket és lopásokat követett el. Büntetésétől ugy akart megszabadulni, hogy megszökött a fogházból, de ezzel még nem elégedett meg, mert tovább foly<-tat la a betöréseket és lopásokat. Magyarszentmiklóson, Kővágó-szölíősön garázdálkodott, majd leszökött egész a baranyai Görcsön v községig. Itt fogták el a gelsei csendőrök, akik megvasalva ma beszállítóiták a nagykanizsai ügyészség fogházába. Meg kell tisztítani a szinházkertet a tolvajkodó és trágárkodó suhanc-seregtől Az ulöbhi napokban betöréses lopást köveitek el .Nagykanizsán a Városi Színház büfl\'é-jjél^en. Tulajdonképpen nem\' nagy bűnügy, mégis foglalkoznunk kell vele, meri a Szinhá/.i hüffét évente egy-kélszer kifosztják. Mindannyiszor a .színház körül tucatjával lebzselő fiatalkornak követik el a \'időréseket. A multhan többszáz pengő értékű készpénzt és árul, most csak néhánv pengő érK-ket lek el. Folyik a nyomozás, bár ha meg is találják és meg is büntetik a tettesekel, véleményünk szerint a hajt orvosolni véglegesen csak ugy lehel, ha a színház tájékáról ^eltávolítják asu-hnn<vregi(mentet, mert ezek a fiatalkorúak, köztük egy sereg cigánygyerek, egész nap oll tanyázva rongálják is az épületet. I)e nem csak az épületet és a parkot rongálják, hanem olyan ordítozást csapnak egész nap a szinházkcrlhcu és olyan gyalázatos dolgokat kiabálnak, liogy jobb emberek gyerekeit már ulig lehet kiengedni oda egy ki.s levegőzósre. Különben Is nagy hiba, hogy a színház épülete Csáki-szIlmája, amelyre senki nem Vigyáz. Az ajtóknak nem kell erő-sebb nyomás és maguktól kinyiinak, a függönyök rongyosak, szakadtak (nem a színpadon, az alílakokun !), elhanyagolt, rendellen minden. A mozi bérlője hiába igyekszik saját/ költségén csinosítani, szépíteni, az épület teljes karbantartását ö sem vállalhatja. Minden színháznak van gondnoka, vájjon nem lehetne-e megoldani ezt Kanizsán is ? A színház épületében négy szoba egész éven át kivéve a színészek hathetes vendégjátékát — üresen áll. Bizonyosak vagyunk róla, liogy az egyik mozigépész, vagy valaki más alkalmas egyén szívesen elfogadná az egyik öltözőt lakásnak és cnek fejéhen egész éven át gondoskodna az épület épségéről, vigyázna és felügyelne a vjjl\'os vagyonára. Hisszük, hogy c kérdés megoldása nem fog soká késni. Nép Mozgói KedJei1 és H Két nagy film egy műsorban I I. Buck Jones, a daliás cowboy parádés szerepe A banditák réme A legizgalmasabb vadnjugatl töiténct. II. CAROLE LOMBARD nagy filmje A makrancos menyasszony Szenzációs vígjáték. Kétórás szórakozási A kacagások szakadatlan láncolatai Előállások köznap 5, 7, 9, vatár- éí ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor. Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkal I — (Holnap szentelik püspökké Tóth Tihamért) Dr. Tóth Tihamért, az utódlási jo«. gal kinevezett veszprémi c. püspököt szerdán délelőtt 9 órakor szentelik püspökké a budnjwsti egyetemi tem plqmban. A város részéről dr. Krátky István polgármester, az egyházközség részéről dr. Hegyi Lajos, b. ]>olgár-mester, egyházközségi Cbiök vesz részt a püspökké szontclósen. Az ünnepséget a magyar rádió is közvetíti. — (Darányi emlékmű Tihanyban) Darányi Ignác volt földmüvelósügy miniszter emlékéi diszos emlékmüvet állítottak Tihanyban. Az emlékmű felavatása julius 17-én lesz. — (Ujmise) I)r. Colenszky Kandid ciszterci, a zirci apátsági templomban a mai naivon az •gyházi rend szentségében részesülvén. liolnap, 30-án, dók-Jött l)Jv órakor mutatja be a nagykanizsai fejii rejicrendi plébániatemplomban első -szentmise- áldozatát, melyre minden \' barátját és ismerősét ejuton szeretettel meghívja. (:) — (Vagyonadó bevallás) Julius 31-ig kell beadni az egyszeri beruházási hozzájárulás kivetéséhez szükséges bevallásokat. Ezt a vagyonadót azok fizetik, kiknek vagyona 10:18, február 28-án az 50.000 ]>en;.,őt meghuladta (vállalatok, intézmények is). A bevalláshoz szükséges "nyomtat-* ványok.pár fillérért kuplwtók u városi adóhivatalban, ahol minden felvilá-gositást is megadnak. A bevallás ha- j< táridejének elmulasztásáért súlyos büi*-\' tetős jár: — kétszeres összegben k< 11 fizetnie a hozzzájáridást. Hamis adat-bevallás vagy eltitkolás még szigorúbb büntetést von maga után : - - adócsalásért szabadságvesztés, ezen felül a hozzájárulás 3—8-szorosa, mint j>énz-büntetés. — (Dunántuli bajnoki sakkverseny) A Székesfehérvári Sakkozó Társaság julius hó 27. és augusztus 7-ike közölt megrendezi a dunániuli egyéni sakkbajnokság versenyét. A versenyen csakis dunániuli sakkozók vehetnek részi. A csoportversenyekből nyolcan (esetleg tizen) jutnak a döntőbe, ahol hz elért pontszámok alapján 300 pengő "dijat osztanak ki. A döntő verseny ideje alatt a versenyzők teljes ellátásban részesülnek. Az elő.voisenyek napjain a versenyzők szállást kapnak és gondoskodnak igény szerinti méltányos díjszabású ellátásról. (Legolcsóbb ebéd 80 fillér, vacsora 70 fillér.) Székesfehérvárra féláru vasúti utu-*ás. Nevezni 5 |*ngő nevezési dij egyidejű beküldésével (Cs©l» István titkárnak, Székesfehérvár .Pénzügyi palo. ta) julius 20-ig lehet — (MANSz főzőtanfolyam) A nagykanizsai MANSz szeptember )9 töl november l-ig hathetes hathetes főzőtanfolyamot rendez, ha arra 24 résztvevő jelentkezik. Jelentkezni lehet Sz^nyi Sándornénál (postapalota), Pálcsicsnénál vagy Petermannénál, ahol az érdeklődök bővebb felvilágosítást is kapnak. (:) — (Megtiporta a ló) a tö éves Iierczog Elemőrt, aki a nagykaporoal^i útépítésnél dolgozott. I^ivarorfás kötben leesett a kocsiról és a lova ugy összetaiKJSta, liogy kezén, lábán súlyos sérülésekkel kórházba kellett száUltanl. 29, _lg38. )unlu« 29 <ké i jog. pöküt illetik tem. létkv öwég ilRái\'-ífozt ■sífM stigyi liivct ÜM i uii-i rí-It i le. szeri , Hulla a Murában A murnkcreszluri csendőrség elcnlése szerint Kalinics Viace Ii éves inurnkereszturi lakjjsis-ncretlen körülmények közt viz-lefuMudl. Miután a haláleset ka nincs tisztázva, elrendelték holttest félboncolását. (Autóbusz a győrökl serkész táborba) A kanlztai gimnazista crerkésiek alalongyőrőkl táborába julius 3-án, a sárnap r^gel 6 órakor autóbusz idul 24 személy jelentkezese ese ii. Uliköllség oda vissza 3\'80 P. lenlkezni csütörtök déli 12 óráig ell a Zalai Közlöny szerkesztőséiben vagy a Teutsch-drogérlában. isszainduiás este megbeszélés széni. (Anyakönyvi hírek) Az elmúlt Ildiin Nagykanizsán 12 ,-ermek szalcUHt: 3 liu ós ll leány, orlrfly József eip&zsegóit és Vajda nUdinliak rk. ria, Merem&ics József apszántos ós Piiizs Annának rk. ic;í-U Va, Vil t Jtacf napszámos ós .Marit s jA\'róziának rk. leánya, Falczcr (iyuia e!sö -slfl és Mészáros Teréziának rk. le: ya, Iletlfl József napszámos és Kis-rK*\'ly Juliannának rk. leánya, Prím erem- feslóse^ód és Horvátit Kiölnek t. leánya, (rtxlmck László földműves s Varga lírzsébetnek rk. fia, Káloviea •Iván földműves és Tiszai .Juliánná-é\'iez wk rk. fia, Horváti is Jenő napszj-) ,,n- ios ós Sebesi Katalinnak rk. leánya, MIM rbán Lajos szókkészitő ós Marx Ber-n, el Inak rk. leánya. Házasságon kivüt jyelf lüjelctl 2 leány. Halálozás IkM itat-tUl : özv. Horváth Ferencnó Pukman irosi f-rzsébet rk. 75 éves, Borbély József vilá- k. 1 napos, Bettlheim Győző magán-ha- ló izr. 91 éves, Frank M. Miuióné büi\\- leliönwall Hermina izr. 49 éves, Bor. k< II »ély Ferenc kőmüvesse^él rk. 52 éves, óth Ilona mindenes rk. 18 éves, Ben-sics I^ios rk. 18 napos. —■ Házasság ótés kilenc volt: Vmcze Ferenc gép-ocsivezető rk. ós Hubest Karolina Ív. rk., Szamosváry I^jos fogházőr k. ós Horváth Anna özvegy rk., Bulog H\'zső kereskedelmi Iskolai igazgató tr. ós Sas Rózsa Emma középiskolai anárnő izr., Horváth János napszá-ios rk. és-Acs Elei rk. napszámos, iatona József dpészscgél rk. és Né-K!th Ilona elv. rk., Váczi János nap-zámos irk. ós Molnár Terézia elv. rk., ödő Ferenc napszámos ós Vargek lária rk., Ivancsics Antal főgépészrk. Fehér Jolán rk., Welllsch Elemér zücsmesfcer izr. (Budapest) éfi Mechr er Ilona izr. ( - (Leégett egy fatelep) Zalaegerszegi jelentós szerint Semjén. lázán, örissentpéter mellett nagy tűz olt. Az psti órákban kígyilíladt I.Ő-tenstein Jenő ós l^ijos fűrésztelepe, i lángok átcsaptak a fatelepre is. j\'.Mik a mellettük lévő lakóházat ós malmot sikerült megmenteni. A kár Í0.000 pengő. - Kényelmes ruháikodia Nem kell külön utakat tennie, sz«-indul az eladó rábesiélésétől, saját itlhonábon zavartalanul válogathat i" megbízható, tarlós szöveteket akar ■enni. A Trunlüialm posztógyár On-ick is szállítja ruhánként angolosan gyártott szingyapjuszöveteit közvetlen 1 gyártól. Kérje költség- ós kötelezett-ógmentesen u mintákat: Budapest, U., Lenke ut 117. Naptári Junius 29. szerda. Kom. kat. \'étor és Pál. Prot stáriH Péter, Pál Izr. fclváu hó 30. — Junius 3). csütörtök tom. kat Pál eml. Protest. Pál. Izrael, "ham. hó I. gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 1 igéig a Fekete sas gyógyszertár és a kiskanizsai gyógyszertár. Uözíürdő nyitva reggol 6 órától este óráig (héttő, axerda, péntek dél utál edden e«tes nap nflkuek.) BAKAI fiftfcóim Dr. Brand Sándor alispán csütörtökön mutatkozik be Nagykanizsán Jelentette már a Zalai Közöny, hogy junius 30-án, csütörtökön dr. Brand Sándor, Zala vármegye újonnan megválasztott alispánja fog elnökölni nzon n tisztújító széken a melyen kél városi nyilvántartói állás kerül betöltésre. Ez lesz nz első alkulom, hogy dr. Brand Sándor alispán hivatalos ténykedést fejt ki Nagykanizsán, a mi egyben a városra nézve ünnepi jelentőséget ad a csütörtöki tisztújító széknek. Mint értesülünk, uz alispán a választás .előtt (a közgyűlés 1 órakor kezdődik) nagyobb beszédet mond. Ez lesz kanizsai bemutatkozása, egyben alkalom arra, hogy Nagykanizsával kapcsolatos programját is ismertethesse. A közgyűlés ulán az alispán a Kis Hoyal kerlhelyiségébcnf ozsonnázlk. itt szívesen fogadja mindazokat, okik őt megválasztása alkalmából üdvözölni óhajtják. ........................ ■■«"!■ .......................www. Homály fedi a salomvári molnár halálát A boncolás véletlen szerencsétlenséget állapított meg, a csendőrség tovább nyomoz vés szerint Mesterházy aki itn-losan lért haza, éjszaka leszédült a csúsztató nyíláson és e közben holtra zúzta magát. A molnársegéd zsebéből semm,i nem hiányzott, éi-lékei megvoltak, haragosai nem voltak, eny-nyivel is valószínűbbnek látszik a véletlen baleset, i A csendőrség mégis tovább nyomoz,, mert a holttesten talált fejsérülés ugy is származhatott, hogy a segédet a csúsztató felső nyilásáll ál lelökték. Bár erre semmi adat nincs a csendőrség ebben uz -irányban nyomoz. Zalaegerszeg; junius 28 A salomvári malom előtt; egyik reggel súlyos fcjsebbel holtan találták Mesterházy Jó-zser 11 éves molnársegédel, özv. Mesterházy Andrásné malmának vezetőjét. Először mindenki véletlen szerencsétlenségre gondolt, de az ügyészség mégis elrendelte a boncolást, meri bűntény lehetősége is fennforgott: A boncolást a salomvári hullaházban ejtette meg a zalaegerszegi törvényszékről a helyszínre kiszállt bizottság. Az orvosok megállapítása szerint is arra vallanak a jelek, hogy véletlen szerencsétlenség történt. I\'elle- A „balra ha fis" miatt egymásba rohant egy német és egy magyar autó a keszthelyi temetőnél Keszthely, junjns 28 I Könnyen ember halált okozhatott volna azaz összeütközés, a mely minap es-te történt a Szent Miklós temető mellett. Keszthelyről autóján hazafelé tartott Nenicstóthy Tivadar sávolyi földbirtokos, amikor a temetői kanyar felöl szembejött vele egy német rendszámú autó. A német kocsi vezetője, ugy látszik, elfeledkezett róla, liogy nálunk halra hajts* van, mert egyenesen a szabályos oldalon haladó autónak tartolt. Amikor a magyar autó vezjeU\'íjfc) látta, hogy a német autó feléje száguld, hirtelen kö- zépre kormányozta kocsijai, ugyanakkor azonban a német autóvezető is elkapta a kormányi és belerohant a magyar autóba. Mindkét kocsi súlyosan megrongálódott (a német kocsinak a baloldali első része teljesen tönkrement), sebesül 5s azonban szerencsére nem történt => Kertlbntor egy pengőért Egy garnitúra fonott lcerli bútort is lehet nyerni az egyházközség kul-turház sorsjegyén. Eltenni, nyugodt kikiiuilUlisil. bilin llilmnitiil, MwímI linoMisMHiitóiai ■« Oif A* SLATINA RADENCI — o Jugoszláv Nauheim — iüoi Európa második legeröiebb természetes szénsava* gyógyfürdője. Tökéletes modern koiyfort, 35\'J szoba, közöttük 180 újonnan épült, folyóvízzel. A legmodernebb fizikális berendezkedések, masszázs-készülék lozyókárákrs. 17 forrás ontja a ftirdö- és ivókúrákra alka mas gyógyvizet I — Kávéház, kúrzene, Jazz, tánc, szaktzcrtlcn vezetett diétás konyha, fedett csarnok, újonnan épült ivócsarnok A legideálisabb és legtökéletesebb berendezés mellett mégis felette olcsó: 20 napos pausálkúra, amely magában foglalja: szabad választás szerinti szobát bármely szállóban, teljes ellátást, kívánatra diétát is, az összes adókat és illetékeket, kétszeri orvosi vizsgálatot, az orvos által előirt kiváló-gyógyfürdőket juliuaban éa auguaituaban 2400 dinár, axoptomberben 1600 diaá». Kérje még ma a fürdőigazgatóság magyar nyelvű kimeritő prospektusát. FelvllJrotlUMal siolgil, * |ugo»iUv (QrdSvIiunol mesiienl (i gondolkodik k0ltiég«l itulaUUról a hlvtiakM Jugoaxláv FOrdölfíMla Budipeit, V^ Dofoílya-u. U, valainlot a gyógylptíiel Igaigalóaigi Mufaktieutuion át nébioy óra alatt Slatloa Radcaclbtn van I_SLATINA RADENCI. TiavMu^U ^ uUua • « (J A DHNABA fulladt Nemes György fiatal grafikus-müvész, miközben egj-fellxmilt csónak egyik utasát, egy fijí-taldeányt kiakart menteni. A leány is a vízbe fult. A PILÓTA PIKNIK résztvevői Bab-tonkilitiból Miskolcra repültek. FELAKASZTOTTA magát és meg. halt betegsége miatt Oszmoics Dezső fiO éves MÁV műszaki főtanácsos Budapesten. MEGHALT Lukács Gé?a von gömöri főispán. A SZENT JOBB vasárnap óta Járja az alíőldi városokat. IÍAJTO BENIXBt merénylőit elítélték. lfj. Pong«>r László 13 évi dologházat ka|>otl, Bodó Imre 7 évi fegyházat, mindegyiket egyéb bűncselekmények Ivalmaza is terhelte. AZ 1-ES .HONVEDEK emlékművét leleplezték Budapesten, % l*ővám-té-ren. LENGYEL MENYHBBT Író 2 és fél \'óv ulán 1 lazajött Hollyvoodból. MITTEBiMAYER budapesti OTI fő orvost\' ,ukit 3 évi börtönre Ítéltek, tiltott iműtét miatt, a tábla is szabadlábra helyezte jogerős Ítéletig. 120 MILLIÓ pengővel több \'értéket jelent nz idei magyar búzatermés, mint a tavalyi. UJ MALOM feláHitása ezutln csak kormányengedéllyel lehetséges. HŐGUTA a Margitköruton megölte Mosinovics Miklós 66 éves gyömről tisztviselőt. A STRANDON hirtelen a vizbe ugrott Juhász Imre 19 éves kispesti legyetemi hallgató. Szívszélhűdés megölte. A MAV uj igazgatói: Lux Ernő, Kmudy Tihamér Bcölhy Kálmán. Üzletigazgatók: dr. Hamary (ióza, dr. Tóth Tibor, Korén Emil. Vértes Vilmos. A HEGYKÖZSÉGI javaslatot a Ház tegnap általánosságban elfogadta. LELŐTTE ismeretlen ós elmenekült támadó Budapesten, u Nánási utón Be ténye Imre ix-ndőr főtörzsőrmestert, aki kerékpáros járőrbe volt. Mára virradóra meghalt. OLAH AB PAD volt kanizsai újságírót, aki jelenleg pe>tl nyllas-élhanos, (\'.sil.éry András meg zsarolásáért jogerő Nen 6 hónapi fobliázra ítélték. wsn ZSABOLAS (Volt a spanyol kormány íenyegclésc a városok Jjombázásávol. Kómát, Nápolyt, Genovát akarták bombázni. MAGYABOBSZAGiiOL könyset iit Miss Kitty Cheatlwin, a budaj>esti nem-zet(közi usszonyWt amerikai részivé-vője. CiRETA GABBO ós Slokovsky kar-mester ai^ója Stoeklvolm közeiében árokba fordult* Sérülés nem történt. G. \'B. SHAW súlyos beteg, iniia, beszélnie nem szabad. 700.000 osztrák—magyar hadifogoly ól még Szibériában és Mangoliában. AZ ANGOL—NfiMET gazdasági tár-gjalások kedvező mederben ha Iádnak előre. t EU\'EME\'ITT.K az angol királyné édesanyját. Az egyszerű temetésem fsak a család tagjai vettek részt. VILMOS CSÁSZÁR kórnvezete cáfolja a hirt, mintha a volt uralkodó egészségi állapota iniatr ilottandját elhagyni készülne. A SZOVJET nagykövetet küldött Ber linbe, bem i>edig ügyvivőt, mint tervezték. A SKANDINAV államok érUfezletro Itívták mfl^ a 3koII,and, belga és svájci külögyminiszterekej. EALA1 KOZLOND 1938. tunliu 29. A Nagykanizsai Takarékpénztár székházának általános tatarozását határozta el. Azok a vállalkozók, akik ajánlatot kívánnak benyújtani, a munkák kiírását IUi Julius hó 8-áig betekinthetik az intézetnél. TorOlotl autonómlát és 19 évi kártérítést kflvó,tel a Kárpátalja Prága, junius 28 A Kárpátaljai Egyesületek kongresszusa Munkácson határozatot hozott, Követelik a Kárpátalja részére a szerződésekben biztosított és a hatalmak által guriuitált területi autonómját, a [kárpátaljai, de nem onnan származó liszlviselök leváltását, á sóbányák átadását az autonom kárpátaljai nép számára, a halárok megfelelő megnyitását a nemzetközi kereskedelemnek normális alapokra helyezése érdekében. TovábbA általános kártalanítást követelnek mindazokért a károkért, a melyeket a Kárpátalja lakossága ti) éven át elszenvedőn az autononvia életbeléptetésének elhalasztása miatt. A Cur.il Takarékéiul ár Ri.i-vinytár.ulat l,ai,altlila, l.lttjy.U bliatuiga ia Uaatvbalakara a mérhetetlen ess pillét lesújtva jelenti, hogy érdemekben gazdag vezérigazgatója emláklipil irizáld, tttbb hadl-kitüntetéi tulajdonai! 1938. junius 28-in Budapeiten váratlanul elhunyt. Szeretett vezérigazgatónk 35 éven it illőit Intézetntlk élén és elmutiia mély fájdalommal tölt el mindnyálunkat. Nagy is Igtz értéket, becses erkölcsi erét vesztctlünk él benne, aki fáradhatatlan szorgalmával, ügy-bu/g^sigival és lelkesedésével elévülhetetlen \'érdemeket szerzett Intézetünk fejlődése körül és pótolhatatlan űrt hagyott maga után. C-urgó, 1938. juplus hó 27-én. (■tikit kegyelettel fogjuk algirlzslt A I m a m o 1 y, szőlőmoly, pókhálós hernyók étlen Arzola na Darsln, Varasodás és lisztharmat ellen Snlfarol, Amonil iagj Solbár. Kombinált permetezflszerek: Hosprasen iagy Tutokit Rózsafák levélletvei ellen PROIIHOL Védőezerek beszerezhetők: ország József mag, műtrágya, zíák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Ensébet-tér 10. APRÓHIRDETÉSEK ftiwóhlrd«l6» dljs vasárnap é* ünnepnap .10 "ólfl Bű llllér, minden további uó Ú flllir, fitUu>m.K 10 uólfl 60 fillér, minden tovM>bl sió T fillér. V_ÁLLÁ8____ KaeieaaagiS azonnal felvétetik. Sze pelaek 92 izirn alatt. 1812 Ügyel, irtetmea nagyobb klfatdláa, azonnal (elvétetik Melczer UvegtUletbea 1831 VlltaayaaaraM-tanulót felveszek t SrOnkMt Elemér oki. elektromérnök vll- limosiágl vállalata, Deák-tir 2. . 1834 -- Oyermekezerető kiatartiai alkalmazott illáit nyerhet. Ont a kiadóban. 1(32 SaakéaaaSt felveszek azonnaba. — Horthy Miklós «t 19. 1724 adás-vétel Karékpárak kedvező részletre leg-olcióbban kapbatók Vajáa aáakaraa-katfiakaa. •* 1424 Mérlagak 4000 kg-oi uekér- él 1500 kg os állatmérleg julinyos irbin eladók Stréni B. és Fial, Nagykanizsa, 1735 Haazailt Jó karban levő kerékpárt vennék. Clm a kiadóban. Vlllatalak Balatonmiila legszebb helyén elsdó. Bővebbet Beleinal, Sugár-ut M. iz. __1803 Pékaéti eladó, vagy bérbeidó. Clm a a kiadóban.- 1819 Jókarban levó naraaekMrtftkátfat megvételre keresek. — Deák-tér 2., I. cm. ¥ lakAs-Ozlethelyisi Aaaakaaaffartaa kertel maginhiz öt azoba halloa lakissnl azonnal kiadó, Kls-faludy-alca 20. 1825 Egyazobia ölszkomlortoi garzonlakás aug. l-re klatfó. Ciengery-ut 18/b. BÚTOROZOTT SZOBA Siépcn bataraaaH folyóvizei kellemes szoba kiadó, Klsliludy-ulca 20. 1826 Cllnoaan kutoroaatt utesl szoba, lOrdőizoba-hiiinálaltal azonnal-kiadó. — Fő ut 8, II. em. 8. 1830 KÜLÖNFÉLE Autótaxi (bériutó) u] árimvovalas leg-olcióbban Kaafmann Manóníl rendelhető. Telefonillotnás 222. 4024 Kataaal lalaaaraléaak nigy vá- laiztékban Kautmann Károlynál. 1820 KApkarataséaakat, réizlelllzeléare Is, szakizerlten végez Stern üvegkereske-dés. rő-ut 2. _ 1796 Mindennapi levelezésből ösizegylljtött kélyaaat, régi vagy uj tömegeket, magyart & küllöldit, (eloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keretek. — Barbarlti Lajos, a Zalai Köilöny f. uer-kcsztóje. Érdeklődni lehet teleion 78. it. iyigy személyesen mindennap d. u. 6—7 éra között. — Saját iidikÜMn él örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kop.tota Butorárnhii «..! mübulot-klál lltiiit megtekinti, vételkénynzar nélklll. Magyaros ruhaanyagok nagy választékban Schiitz-nu. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Részvényláriaiág Nagykanlzsia. Felelői Uadó; Zalai Király. ; Interurbán telefon t Nagykanizsa 78. száa, A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóiig. J5^J938. tk. síim- Árverési hirdetmény és árverési feltételek. Néptikirékpémtir Rt. végrebajtatónsk |f|. Stróbl János végrehajtlut izenvedö ellen Indított végtehíjlisl llgyiben a Ikvl halóiig a végrehijtiil irverilt 345 P tőkekövetelés éi Járulekai beha|lisa végeit a Szrpelnek községben lekvö és a szepel-nekt 1288. szl|kvbcn 256/a. hrss. alalt log-Ialt hit 80/i. IZ. alalt advir kerttel tn* eellanra 1122 P, izepetnekl 631. sztlkvbcn 340/1. rét a klirétl dü őben Ingitlinnlk lele rémére 146 P 50!., 572/b. hriz. alatt foglalt rét a csereritl dűlőben lagatlinnik Ida réizére 32 P 50 I., 1328/b. rét a ma-risilöltd dűlőben Ingatlannik tele réiiire 141 P 53 f., 2243/.. Viz alalt foglalt rét a kimenetnek! dülóben Ingatlannak fele részére 63 P 50 1* 1770/a. hru. alalt log-tilt rét a milomrétl dü\'őben Ingatlan tele részére 80 P 50 I. klklilláil irbin elrendelte. Ai irveréi nem érinti a 256\'a. hnz. tn-gitlaara .\'481/tk. 1930. teima végzésiét llj. Stróbl Jinoiaé szilt. Matek Anna ja vira bekebelezett lakisszolgalml Jogot, de amennyiben s szo\'gilml Jog tennfartiiával az Ingatlan a uolga.ml |og pénzbeli egyenértékével t 2511 P vei c«Skkentett| 872 P klkliltátl árnak a Vha. 26. §-a értelmiben meghatározott hányada, vagyis a csökkentett kikiáltást ir (ele összegéért el nem idhstó, IZ árverés hitilytalanni vilik és ai lagatlan ogyaalson batiraipoa a szol- .Szenzációs galml Jog lennlartáu nélkül a uolgalmt jog egyenértékének tlgrelmen kívül ha-gyisival 1122 P klkliltáil Írnak lele öuzegéért kerül irverés ali. A Ikvl batólág az árverésnek Sze-petneK köuégházánil megtartására 1938 évi Julius hó 14. napjának délelőtt 10 órijit tüzl ki. Az irverétl leltételek a következők: 1. Az árveréa alá eaó Inghtlant, a házit a klktálliil ir leiénél, a többit kitharma-dánál alacsonyabb áron eladni nem lehel 2 Az irweinl szándékozói köteleiek bt-mlpénzül a klkliltáil ár 100/o-ál kézpénzben, vagy az 1911:1. t.-c. 127, §-ábin meghittrozott itlolyammal szimltott óva dékképci érlékpaplroibaa a kiküldöttnél lelenni, vagy a bánatpéninek előlegei blról letétba helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni éa az ár-vetéli feltétetekei aláírni. (1881: LX. t. c 147., 150., 170 §§; I908:XU l-e. 21. §) 3 Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet senki sem ígér, kötelei nyomban a klklálliil ir százalék! szerint, megillapllott bánatpénzt ■z általa Ígért ir ugyanannyi izizakékilg kiegészíteni. Ha ennek a kötelezelliégének eleget nem teiz, Ígérete ügyeimen klvtll marad és sz irverésben, melyet haladéktalanul folytatni kell, részt nem vehet. > Nagykanizsa, 1938. évi mire. hó 24 én. Dr. Bentrlk sk. kir. [jiráibtró. A ktadminy hiteléül: Járinyl s. k. ITO kiadó. a legmó&ríebb laioáoV ét iegpompáiabb iiliokbes legolcsóbban Brónyal Divatház Horthy tlUól-nt 1. It. FIOYBIJMI Caak elalraaga ataá.4-Kf 1 Iáitok I minden darabért garaaelit vállalok Nigykanltea megyei város polgármesterééi. Í5632/ÍÍ138. VeMplijifliiÉliBy.- Nagykanlisd megyei v.ros tulaj donát képeió Roigonyl-n\'cj 2—4 sz. hhban üresen álló kélizobi lakást julius I. vagy augusztus 1-tö a város! {atdaságl hivatalban, fol>, ivl junius 30-án d. e. 10 órako larlandó nyilvános árverésen bérbe adom. BSvebb felvilágosítást a v. gazdn sági hivatal ad. Nagykanizsa, 1939 juniut 27. ma Polgármester -\'WV^ . iM Mk. Ofc&jáfíAsjjQÍ nafta mfaUmn szémkozTialik Roietta rud sainor Fér.gmeafl. ArHIK r yXjngágyviszon díványba - párnába | , Szalmazsák HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél Fontos közlemény az Anto Syphon tnlaldonosokhoz! Díjtalanul megjavitann, rendbehozom Auta Syphon készüléket azoknak, akik a szén savcser ét nálam eszkQzllk. Szabó Antal »port4^letér az Autó Syphon körzeihegyedárusitója. Nwnatott a lajitnKiíoűos ÜAmaiiia.ígl Bfcsváuytáuuág kónjrnyomdijiban Nagykaolzaán, l\'elclít ^aetveustő ialsl üámli7 a^MBMSBm |