* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
10.1 MB | |
2010-03-09 13:43:46 | |
Nyilvános 1536 | 4891 | Zalai Közlöny 1916. 001-008. szám január | Zalai Közlöny Megjelenik hétfőn és csütörtökön 55. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 55 >k évfolyam Nagykanizsa. 1916 január 5 Szerda 1. szám. Szarkesztosig as kiadóhivatal Dsak-tar l Kelőtől sceikesttó: . Fó»*erke»sló: Mifljilmlk hátion ét ciütArtftMn. Telelőn■ 182 MImUU»«» <jl|*rat>«. «»•.-.„i. Bánekovich János ! Kemény László tlöfíxettel irak: Kgé.i c»,e 10 kuroni, féltvic a korona, S\'eHyedévre 2 koron* 50 (III. Egyee eiám éra 10 Alt A mi album unlc i elejtflt fonalat megint felvesszük Az igaz-ság kényszere erőszakolja ezt, hogy hunyjunk szemet semmiféle érdem és nemes Y/rLg A fajok lelke. lyet szeretünk szebbnek óh jobbnak binni a mánál. Aliul megannyi Uudoaták közeledlek felónk ezek a messzi területek, amelyekre nagy lómegek fognak ntajd buosut járni az elkövetkezendő békesség idején, amikor a lójuk kólosónóaen tisztelni fogják egymás gyászát ós megenyhült lélekkel fogják nézni fekete fatylas zarándokok hadait. Ám á habom |>aradoionának lelki vonatkozásai már most is nyilvánvalók. A hajdán ismeretlen fajiélek rejtelmei mind megnyíltak már a Maga a strtógiai furfang, a csapattestek taktikai iuo- ÍJregbn lüí} háborús hírek közt inkább csak úrdfikessógíll bujt meg újságban ha a tudósítás, hogy NómH országban u vasúti kötelességteljesítés előtt. Itaiiem kikiáltva annak mól-\' pályaudvarokon szolgálatba állítják az orosz tánylását, másokat is hasonló csel&vésre buzdiUunk. L \' . . a 1 ■/!-<• 1 1 . • • 1 . , foglyokat. bgv óvvmI ozoott «z olyan gro- A kozponti jóléti iroda nehany iiiiink&HHU akad meg j B J . ■ * ismét tekint- tünk Odafordították figyulmnnket, hogy ieszlf moiiHlnióaus dolog Inti volna, ami-Kaufer Árpad, Szubudos látván. Kováos |yM„ paradoxon a\'z a gondolat, amit most Mihály Jászai Lajon. Lengyel István mim- ... , . . . . , • , ,, , . mar ki mar mondani w, omber m eset kap Kájat is méltassuk, amely hónapokon at folyt a kflz- r ponti jóléti irodában, szorgalmasan, buzgón a minden oswi: hogy a hAHoruknak ez a szörnyetege „1Hg4l|£020U napok hosszú során, megszakítás nélkül, inig javuk ré.szét a katonai kii- közelebb hozla egymáshoz a világ nftpflit. teh-ísóg sorba nem szólította. Azután odamentek s1 t ...i f ,, nem kis,hl, lelkesedéssel és ............„»l szolgálják Ak\' h,lM\'""1""" 09ÓváiJ" 8 ^ B* dora, a haro mikéntje mind dokumentuma ,.tl iB»z és szem agyunk Mnnkájnk nem Hllaiuu- gyelje osak ...... önmagát: eiotikus helység- m i(|(lg[,u f&jtólekliek s a SI(Jgedi bllk|l szlllle lelkesedéssel végezték, hanem nmn íl\'hz ma- nevek nielvek e\'/elólt iiai/vini vadul lianff- , . ..... gyár 1,szállni .........Járttal, „m.lv ........»k ,«. \' , > nagyon vadul ang „ rugyogó értelmiségével k,tanult. a zében csodákat müvei S dolgoztak éjjel. nappal. zottak volna - ugyan nulelenk egyáltalán (,onj k0Mki vagy szilvatnagszemü osunguz amint » körülmények .....gkivintik. Nem .H»di.k a WlioKy se hangzottak - ma milyen köznapi „„„„^j raVH8/.a«g»it vagy megismerte a koiele^úgteljeHitéhhen. hanem (-rejlik eííészét. lainiks- szavakka lellek a legegyszerűbb magyar; ^ k,l0BM0lbsr vs(1 elszántságát a maga bírásuk teljet adtak a nemes tarsadalmi ügy szolga-, , . , ... ,. ,.> , ö n » o látóba Joggal tarthatnak arra igényt, hogy ndiiV " " Krasznik. (ílo.^k. b/drypa. üar- ,mája vódnlmób^ü: nur közolebb jutott időnk napszámosai között a/, ó n.-vnk-t is f.ngal .mim lofí-izk, Usszuri. L)Vosiu Mrzli Vrh . |t0zzá lól^kb^D. S fordítva i* bizouyos. hogy hozzuk s . mlékllkvt nicgőrizzOk Mindenki ••rdem»,s i, . 1ill|.»,i„ i... l-. .... . . . . ... . . ,11,.. a \' , !, ?,líl!. ii\'HOk dutvau Uu )gi>ou ko- u szibériai paraszt a burauas ostólcou, ültkor eriv, ha rsak egy szMiiiernvivel is hozzáiarult ahhoz r » nagy munkához, amelynek eredményű, befejezése \'\'"\'\'j"\' " KöiliOkoi, nemzedékek szá-^a Osemi-bog ftvóllózve kavarja a havat a mára szenlte teszi a helyeket, ahol az ésók megdermedt pusztákon, bent a kemence-l életükkel vállallak meg a jövendöl. — me padkán az emlékezés melegével fog beszél,. nemzeti létllnk és jiivénk njal.h pilléreit ulit|>o/,za. Olr I j. Az angyal. Irta : Sien kie vicz K<)letl<*n moriiiotfáHu, a melylyal a tint uta»itotta a mivel azonban Kalixtova haláláról is megemlékeztek, j rendre; vn^y-egy koppaná>, a mikor a hóval héhin- miodeu .Üdvözlégy" utáu odatoldtálc: aAd| Uram tuti ablakhoz csapódott valami fáradt éhes azegéuy Örök uyugodalmat a megholt híveknek és az örök madárka. világosság fényeskedjék nekik !a Az anyókák ott tíltek a bejárathoz kötél é» Ilona, a boldogult kis leánya ott ült az egyik -•odrott *iB8íiokerc8uk melleit ^ilahuálták az ének anyóka mellett a padban. Édesanyja frisseuhantolt Lupihkory városkálmu Kalixtova us.-zony temo téhi< iiIhii ájtalokságot tartottak a laluheli uók h ug) pár jámbor suyóka még ott ^ubbasttutt a padban, I szöveget. Az apró láng odavetett.* fényét az egyik „jrjára olt kim a szomorú tometókertbeu csendesen Kcmciiytink, életlink Tt vagy, Oli s»u« Anyánk, <>h el ne hogyj\' hogy ledudolja az egyhaugu ének T.\'gét.. Délután zászlóra, a melyre az elkáibozottak h.dye volt testve, né^y óra volt, de igy tel időjén az fhtszürkQlei ko- » más\'k lobogónak alighogy Csak a körvonala látszott, rán leszáll s a templom félhomályban nötéllett A Az asszonyok nem annyira éuokeltek, mint főoltárt egószeu linvouta már a sötét árnyék. inkább álmos, erőtlen hangon mormolták a dalt, szuntségház raelloit kél gyertya világított csupán s újra inog újra szüuoi nélkül ismételve a refraiul: lobogó féuyük csak gyéren veródótt vis»za a kis ajtócska aranyozott sarkain, meg a foszillet h«bes lábszárain. a melynket egy szokatlanul nagy szeg (urt keresztül. A szeg fejti ujty tűnt fól, mint egy nagy Az csthomályba burkolt templom, a padok fénylő pont az oltár fölóit. A többi kialudt gyertyá- mellett meredező lobogók, at öreg asszonyok s.ipadt, ról vékony füstszalMg kígyózott (öl a magasba és fakó arca s u >zOrknl\'\'t ködében pislogó gyertyák sajátságos viaszszag^t terjesztett szerteszét . . furcsa mintegy i)esztó hangulatot keltettek. A gyá- Kgy öreg koldus meg e^y kis Úu uz oltár lép- szos énekhez méltó környezet, evőjén piszmogot: valamit. A/ egyik lomhán huzo- Lassan-lassan elnémult egészen az ének. fögyik gatta seprűiét, a inásik az oltárszóuyeget göngyöl- as8zony_Jölem«lkedeU a padban s reszkető hangján gette ös«ze A hogy. a nénikék egy-egy sor végén rákezdte: „Üdvözlégy Mária,\' malaszttal teljos. . fölhagytak az énekkel, föl-fölhangzott a koldus elé- n többiek meg belevágtak : „az Ur vau teveled . lomháu hullott a hópehely, do a tízéves leányka nem érté löl a veszteséget, uem fogta föl a fájdalmat egészen. Nagy kéklő szemeiből gyermeteg béke sugárzott eló s arcán egykedvű gondtalaiuág ült. Csak ueha néha változott rajta egy-egy kivánosiau elmélázó vouás — egyéb semmi. Félig nyitott jakkal vizsgálgatta a lobogó képét, majd a templom sötétlő hátterébe meresztő szemét, azután meg azt figyelte, a mint az ablakou egy-egy kis madárnak megkoppant a csőre. Qa tekintete csak oly elmélázó maradt, tűig az anyókák már vagy tizedszer ismételték egyre: S hu halálunk órája Jó____ Ilona ott babrált haja esüCBkével, a mely két fonntban lógott lo vállára, de biz alig volt hosszabb, mint egy süldőnyul farka. Látszott rajta, hogy unat- Z A I, A I KOÍLONY JAN\'DAR 6 a magyarszkiról, akivel neki egyszer ugy össze kellett akaszkodni, ób, istenkém, nem haragból, csuk az atyuska parancsolatára. S a mi magyarunk is odakint. Ötömös-szélben megenyhült bánattal fog majd a nagyszakállú muszka komáról mesélni. aki miatt most is 1 gtnyebb Ujé» napján délben, »un»k a napnak 61 ik sajog ugyan még \'a balkarja, mikor idóvál- énfordulóján, amikor Nagjkíimsiin ai iir. bitktaig HÍREK. I Kartschmaroff Leó halála. K|(y érdekes egyéniséggel lelt városunk sze- tozást érez. de aki mégis ossk isten teremtése volt szegény, mert a megváltó krisztust emlegette, mikor ó a bajnélot beleeresz-tette az oldalába fökAutorAnak megválasztutta — Karlacbmaroff Leó megbsll. Halála nagy veslteség\'a hitközségre, amelynek fúlMiud\'ju át hűséges uolgája volt. A biikoi-sóg 4n éves szolgálatát üunepélyeseu megülte 190-i-lien h nevűre jólékouycélu alapítványt ia teltek 8 a hadifoglyoknak hogyne lenne nagy öuonives jubileumit atouban meg nem tarthatták a szerepűk a néplelkek öuszetestvérositésében. háború kitörése miatt Nagykanizsai istentiszteleti akik a német pályaudvarokon nevetó tekin- énekek c. ícuei luüvérói 1913-ben irtunk méltatóUg tettel rakosgatják a osomagokat és a mii dicséretes aorokat Az elhunyt fíkántort Bécsben kis alföldi városainkban vasárnap délutánon- l»m\'uék «\' » *** ilr 4lul ,ol"i4ul°" ..... , . . sírhelyen. Temetésén UrDuhut Heurik hitközségi ként együtt illünk a lóoán a ház elótt a mi iluOk, dl\'. Neumann Kde főrabbi a több hitközségi öregeinkkel s magyar szól tanulgatnak a ^ ^ ML u u|liuuj, 4rdelnvlt „ ]u. bltkflc-rni lányainktól és gyerekeinktól. Hogy pus- Béj{ rendkívüli Ülésén legysököuyvi >■• kájukkal és kurdjukkal a vad patinát is le lékben írdkitelte meg \'szedtük róluk békés és igaz emberi mivoltukban báráuy-szeliden élnek most nálunk s mint panorámába nézhetünk bele a kauká- /,/„ ■ Nemess Ernő honvéd hadnagy. zusi pásztor, a pélervári ur, a bajkáli muzsik, a lodzi takács. a moszkvai öspolgár. a nizsni-nowgorodi bazáros lelkebe. S az ó számukra épen ugy tárul ki a magyar néplelok titka, melynek szépségeiben egy életre tisztára füröszthettk zavaros tudatukat s melytói soha többé olyan távol nem lesznek már, mint amilyen mesaziról hozzánk kerüllek. Tábori misén. A misztikum fénye újra megejtett. CMinl boldog gügyögő gyermek Térdeltem a: oltár zsámolyán, S szemeim az istenüll Ostyán, Hosszan elpihenlek. Künn gyilkos, elfajult tornán Zokogott a halálos orkán . . . Itt. imára kulcsolódtak a kezek A misztikum fényt újra átkarolt. . . Láttam isteiiülm a Bort. .. S ^amikor szent áldozás alatt Imát morzsoltak hőst ajakak . Lelkem sírva feldaloll. Északi harctér. A németek hadi tiz parancsolata. .Amit érdemes megtartani. Aki német vonalukon utazik, német uemzetiBzin szegélyes, feltűnően nyomtatott hirdetményekre akad h vasúti kocsikban. Kz a „Hadi tízparancsolat" tiz pontba foglalt tanácsival látja el a közönséget és igy szól: I. Csuk annyit egyél, amennyi szükséges. Kerüld a felesleges uzsonnát s emellett még egészséges is leszel. .2. Tartsd a kenyerei szentnek és minden darabkáját fordítsd táplálkozásra; száraz kenyérmaradékból jóízű és tápláló levest lehet készíteni. 3. Takarékoskodj a vajjal és a zsírral; a kenyérhez e helyeit leginkább gyümölcsízt használj. A zsír nagy részét eddig külföldről hoztuk be. 4. Ragaszkodj a lejhez és a sajthoz. Használj lefölözött tejet é» savói is. 5. Az ételekel erősen cukrozd, tnerl a cukor nagyon tápláló. ü. A burgonyát héjjában főzzed, mert ez liusz .százalék megtakarítást jelent. kőzik. Akkor egyszerre a kolduson akadt meg a szeme. A koldus a templom közepére állt s a letörői lecsüngő csomós kötelet kezdte huzui. Kalixtovára húzta, de egyúttal azt ia jelezte a harangszóval, hogy az ájtatosság véget ért. Az asszonyok még egyszer elmondták a ha--lotli könyörgést, azután kiléptek az utcára. Egyikük kézen fogta Ilonát. — Kulikova. — kérdezte a másik, — ,iuihez fog a leánynyal ? — Mihez fogok ? Hát úgyis Loscyniecbe küldöm. Yojtek Margula, póstás, majd magával viszi. — Azután mit csiuál a kis leáuy Lescy-niecban ? — Ej, kedvesem, hát csak azt, a mit itt I A honnan jötl, oda menjen vissza! Ott legalább az árvaházba veszik föl s majd csak meghúzódik valami kuckóbau . .. Közben egy kurtakorcsinához értek — Egyre jobban alkouyodoll. Csendes (éli est-szürkület volt;\' az eget fehérlő lelliók takarták ; a levegő ködös volt, apró szitáló hópiliékknl lelve. Az ereszről gyors egymásutánban csepegett a hólé, alnlfa csatakos lett a járda. Egyik-másik ablakból halvány mécsvilág piroslott elő. Az utcán elült a zaj. de bent a korcsmaszobaban egy ócska kintorna nyikorgatott | egy-egy kopott népdalt Nem volt a szobában egy, teremtett lélek sem, hát szeretett volna a gazdája I muzsikájával valamiféle vendéget fogni Az asszonyok beléptek, megittak egy fityókkal s Kulikora a kis Ilvuának\' is juttatóit egy kortyot, azután így szólt: — Igyál, te szegény árva, ugy sem fog ezután becézgetni senki I Az árváról újra eszükbe jutott Kalixtova s a másik asszony is közbeszólt: — Egészbégére. Kulikova igyuuk még egyet I Uh én régen mondtam már, hogy utóiját jáija. Alin hogy ellogta a b-maság, inoccani sem bírt többet s mielőtt a lelkiaiya az utolHÓ keuelel föladhatta volua rá, már kihűlt. A mull vasárnap, a hogy megláttam, igy saóltam hozzá: „Ej, Kalixtova. Kalixtova, ugyan adja valami árvalláz\'ia gyermekét. S ó azt felelte: „Ez egyetlen kis leauyoin vau csupán, ezt nem adom a világ minden kincsééri seiu 1" Istenem ! Szeini-i kidüledlek s a halálos ágyon meg ijesztőbb,.n meredlek ki üregükből Hiába próbáltuk lelógni, — nem sikerült. Azt mondták, hogy tekintete még holta után is olt révedheti gyermekén. — Milyen szomorú dolgok ezek, igyunk még egy fertályt! A szegény muzsikus tovább forgatta óc»ka szerszámját Az asszonyok elgondolkoztak. — Kuli-kova szomorúan ismételte egyre: ,0b a xz.geííy íéreg; oh a szegény féreg I" A másiknak boldogult\' férje jutott eszébe — A hogy haldoklott, — szólt siránkozva, -egyre nyögött, egyre sóhajlozotl. Azután a zokogásban elfúl/ a szava s önkén-lelenül is énekszerü jajgatásba csapta át, a kintorna hungia után dúdolta : Ugy airt, sókajtozott, 0 ta dana. — íóhajtozott! Azután újra keserves sírásban <örl ki, egy kisebb péiizdnrabol dobott a muzsikus tálcájára és újra ivott egyet. Kulikova is elérzékenyülve tekiuletl a kis leányra — Jegyezd meg magadnak, te szegéuy kis árva. — szólt hozzá, — a mit a tisztelendő ur mondott, a mikor édes anyádat lebocsátotlAk a sötét sírba, hogy őrzőangyalod folyton vigyáz reád Ilona szemű ott csüngött a beszélő ajkáu, a mint folytatta: — Te szegény árva leáuyka vagy, rajtad nlnos balalma a gonosznak Az ár»ák angyala őrködik fö-Idlted. Nesze! itt vau tíz garas S ha gyalog kellene ia Le-cyuiecbo menned, meglátod, hogy útba igazit. A másik újra dalba kezdett : Szárnyával . jó angyalka majd belakar leged, Karjaiban lesz majd a csendes piheneaedl Azzal odalordult a leányhoz : — Tudod most már. hogy ki őriz téged? — Az őrangyal, — felelte a kis gyermek lágyan (Vége köv) JANŰAR 5 ZALAI K 0 Z L ft N Y 7. A sörből és egyébb alkoholos imloltbil ke-! husezékben. marha és buriu. Az éhes közönség se-veBet fogyassz. \' regestől tolongott a bnaszék körül, hogy az anyira B. Kgjól sok főzeléket é» gyümölcsöt; laka- óhajtott, drágán szőrözhető huabot egyszer olcsóu rékoskodjál s gyümölcskonzervekkel, mindaddig, amíg 1 hozzálásson s így érthető, hogy a kimérésre kerüli 300 darabon aluli egyféle íru nem friss gyümölcsöt kaphatsz. 9. Szorgalmasan gyűjts össze mindeu konyha teljes™ kiürüli hulladékot, ami emberi táplálkozásra nem alkalmas, állatok hizlalására használható 10. Főzz és lüts gázzal, vsgy kokszszal méter, illotve jelentendő be. — Hogy élnek katonáink a harotéren Kay vitáz katona: aki hónapok óta küzd a hareté állatok hnsa miliamar elfogyott » a hatósági hűsítik ren, érdekes tábori levelezőlapot küldött, amelyben Igazi német tanácsok ezek és amilyen biztos, hogy érraelegitók és térdmelegilók készítéséi hogy a németek meg is tartják anynyira bizonytalan nálunk. — Klapapból hadnagy. Nemess Eruó sok szép a ériékes költeményt irt lapunkba a háború elölt. Kleket a Terseket — amelyek forma és tar-lalomkiválóságukkal lUnmk fel — valamikor — Mit kössünk a katonáknak? A Had segélyzö Hivatal felkéri a harctéri katonák leli pót-. ruházatniuk készítésében buzgólkodó nagyközönséget, egye- lőre mellózni szíveskedjék, miutáu ilyen cikkekkel katonáink már bóven el vaunak látva ; hanem inkább harisnyát és lábikravéilók készítésével kegyeskediék foglalkozni, — mert azokra lenne most legnagyobb szükség. — A főgimnázium tandijiigyi bízott-préiui papnöveldéből iita az itju kölió Közben ki- \'•ít\'Mb \'«rl"11 gyűlésén foglalkozott az tört a világháború s az ifjú levita kardot kölolt, bevonult a 18. honvédotredbez. Közel egyéve, hogy a harctéren hősiesen küzd » nem régen soron kivűl ""\'li r\'\'"I\'!sűil \'"\'l"" 111 l"llul0 f,il"VÍ tandíjának eleu-hadnagy lelt vitézségéért. Ilaictérról küldött versei I godésében. A többi tautlló pedig kérvényével avval a tóvárosi szépirodalmi Éleiben nem egyszer keltet- "\'"HUtolí "I ; Uliuláu aein kellő szorgalmat, elő-tek csodálatot Ma azután hozzánk Is beküldőit i»- Hotelt magaviseletet nem tanúsított, sem vagyorl- lalanságál kellően igazolni ueiu llldta, a tandíj megfizetésére köteleztetik. A bizottság határozata a v. képviselőtestület közgyűlésén log kérészül menni, melyen a tandíjfizetések végső határideje is meg- No mól két verset, amelyet a harcok tüzében mess hadnagy. — Köszönet a Hadsegélyzőnek A IInd-segélytö tiagj munkáiáról már többször azót ejtettünk, amellyel a karácsomi szoreteladomáuyok elké- "ll"l,lll"llk ezilésébeu fáradozott. Az adomány el is érle kará- csonyra rendeltetési helyéi s nio>t az igaz köszönet ki" \'"P""11 olvasóit, hogy a kinek megvan Hátorli szavait csak ugy öntik a nemes munkások és adakozók felé a mi vilézeink. A napokban Sehilháii Péter 48 iiokénles irt szép sorokat, amelyekben hálás kö> megirja, hogy milyeu pompásan élnek katonáink a lövóárokbau. Karácsony estéjén katonáink az északi fronton a következő változatos éa irigylésre méltó étrendet ették végig : Borleves Sertés karaj Párolt káposzta Bobájka Alma Kávé Italok: Bor, vóröe éa fehér Likőr Viz. A tűzvonal mögötti konyhán a szakácsok ambícióval és lelkesedéssel végzik dolgukat, hogy fiaink, akik drága szép életüket áldozzák értünk, akik a vérükkel vigyáznak az itthoumaradottakra, semmiben so szenvedjenek hiányt. És hogy a hadvezetőség manuyirií gondol a harctéren levő katonákra, arra fényesen jellemző példa Kállay levelezőlapja, amelyen a feuti pompás menü szerepel és amilyen étrend nem sok háznál volt még itlhou sem. — Moratorium. A bároinhouapos asszony visszamegy a szüleihez s megindítja a férje ellen a válópert. Lajos „Kajla fiuk vigadjunk" ciiuü uépdalgyüjleméuye, asszony ügyvédje tárgyal a férjjal, hogy az legyen szivea ad|a neki cserébe akár keleti munkáiért,! elválás minél gyorsabb éa simább lefolyású legyen. I91fi— 10. évi tandíj elengedések iránti kérvények elbírálásával, amelyen 141. folyamodó közül 40 la- - Lapunk munkatársa Zombory Gyula akar mosl uiogjelept „Vérviragok" cilnü háborús — Kn nem akarok se Én nem válok I - Nem válik? Ezt gyors, se sima lefolyást. uem értem. Hiszen ó "él a f. ho ü-ára (csütörtökre) eső befizetések az u"m "okolja. Pedig — bocsánat, ó nagysága szavait ünnep miatt f. hó 7-én azaz: péntek™ d. e. lesz- használom — vőlegény korábau folyton falta. azöuetéi tolmácsolja a részére jutóit szereteladomá- verseiert. Ulme : Margitta, llibar ro. uyért. Leljenek o halasotokban mindazok örömöt, ~ Elhalasztott befizetések. A nagykanizsai akik katonáink karác-onyi örömének elkészilésébeu Inkarúkpcnilár által alapítót) Önsegélyzí Szövetkezel- »•*»«\'*» 111 panaszolja, hogy rá sem néz, soha ineg s adományozásában részesek voltak — A temetkezési vállalatok ellen A belügyminiszter igen helyes s dicséretes rendeletet adott ki, amelyben azl mondja, hogy egyen temetkezési vállalatok a hadmüveletek területén eltemetett katonák holttestének kiásalásáér! és elszállításáért a szolgáltatással arányban uem álló magas értékot követelnek. Ennek elóre bocsátása után pedig elrendeli, hogy ez elaita műveletekért ezentúl a költségekel uek megtartva A Délzalai Takarékpénztárral Egyesült Önsegélyző Szövetkezeinél a folyó hó 6-ra eső befizetések az ünnep miatt 7-én vagyis péulek™ délelőtt tartatnak meg. - A nyers marha- és lóbőrért, a közvetítésnél felszámitható lulalékot a hivatalos lap leg- — Az igaz. De most moratorium vau. — On igy alkalmazza a moratóriumot? — Nem lehetek másképen. Mikor az apósomtól a beígért hozományt kértem, ó is azt monodta .Moratórium vau." aránytalanul uagy summában megszabni ás követelni ujabb száma négy százalékkal, illotve, a detailfrusitás-itam szabad. Ha padig az egyik-másik vállalat iné-| ban tizenegy százalékkal errgodi túllépni a maiiinális gis ilyesmit lesz, azt kihágás ci nen tizenöt napig ! áron leiül — Az ólomtárgyak bejelentése, A hivatalos lap rendeletei közöl, mely szerint január terjedhető elzárással és kélszáz korona pénzbírsággal büntetik A vidékeit özeknek a muderu zsiváuyoknak megtánuollalásál a közigaígatási hatóság, mint tittn - Szerkesztői üzenetek. Z. Gy. Margitta, Megjött a második közlemény. De a postajárás bizonytalansága miatt addig nem merünk a közlésbe fogni, inig az egész uinos kezünk közöli, nehogy később legyen zavar. Kérjük tehát az utuak iudilást. 8ok — sok üdvözlettel az ujévbeu 5-ig (az 1915 december 31-iki állapot alapján) be j\'8\' Kedves lárca lesz, csak már egészen itt lenne I tető bíróság, Budapesten pedig az államrendőrség kell leleuteui az ólomból készült tárgyakai, tekintet Mi \'* "">"k »l4uluk- -gzl nélkül arra, begy a kérdéses tárgyak esetleg vals-! N. E. Tábori posta 50. i\'rveudünk szavainak. - Hólyagos himlő ütött ki az ország több ......y üzembe......iezéséhez tartoznak Nem kall beje-j ^„kTuj hí^U." ~ T* *" " Nagyváradén, melyei a 1 lentoui az összesen 25 kilónál kevesebbel tevő ólom vidékén, lókéul Bpest nyomozna, megállapítása ínlyián gillíoíából hurcoltak i tárgyakat llejeleuteudők: drótok, lemezek, sulyok be a menekülő bevándoroltak .. a következő számban Iái napvilágot. Ha azüuetel a harc — gondoljon ránk. Os. L. Fehérvárul] van E körülmény éber- hajóballasztok, csövek, belük, vedrek, csapok, karnn-\' minőségben. 8ok üdvözlet. égre inti az összes hatóságokat, hegy a bevándorol- i\'ák óloiubélései stb. likat szigorúan megfigyeljék s veszlegíár rtl.i helyez — A Pamut- és ponztónemü lefoglalása N. Gy. Tábori posta 59. Már a mult azámunk-bau leadtuk. Sok üdvözlet. Kérdezősködő. Igaza vau. Fekete könyvet zék azokat, kik Galíciából menekülve, végigjárják A hivatalos-Ma........... száma a pamutanyagok ;be- la kellene" nyhnunk>f.lánTöVéges"."bb s tartalmasabb az egész országot a terjesztik az epidemikus beteg- j jelentőset (300 kilón felül) január 11-ig teszi kötele- <•»«•. mint B Albumunk. De miuek szaporítsuk a zóvé, A pamutból és gyapiubúl kóstolt lérfi alsóruha- 8Mmonl»igünk«t. A közmegvetés plakatirozása még lem a próza I Mind a kettő egeket. i — Olcsó hus a hatósági hussrékben készlelek is bejeleutendók A 10 000 méteren, illetve Ma ismét olcsó hus került kimérésre a hatósági, 500 darabon aluli konfekcionált különféle és meg történhetik. K Sem a az 100 0 érlékleleu. 1 - I I \' .\'• ZALAI KÖZLÖNY JANUÁR 5. „BKEUI" maoyuozgó színházban (Szarvas-szálloda épülőiében. Erzsébettér) mindennap tartatik clóadás a lr.gváloKatottnblj és a legújabb s szebbnél-szebb s ír.li\'kenebli nél-érdekesebb műsor van bemutatva. Az igazgatóság nem sajnál sem fáradtságul, sem költséget. hogy a m. tisztelt közönséget kielégítse. Daeára annak, hogy a filmek 70 80 százalókkal megdrágultak, mégis a régi olosó helyálak mellett mutatja be művésziesen összeállított remekszép műsorát Minden Uaniiadik nap teljesen uj uiűsor. A „BERI.IN" mozgószinház lálogaiását min denliinok a legmelegebben ajánljuk Irodalom. — A pápaválasztás jogtörténete és tételes joga. Illa: Lukács JózseJ, fógimn. tanár. A vaskos munka a pápaválasztás történeti fejlődésével foglalkozik, amig az jelen alakjához ért. Mindenkinek érdekes és tanulságos olvasmány, amely inig egyrészről szigorúan tudományos, másrészről könnyed stílusával élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentős mozzanatának ismerete minden kulturemtter tudásának szükséges része. A mű ára 4 korona. Eaplialó Ifj. W.íjdns József könyvkereskedésében, Nagykanizsán. — Az .Élet" szépirodalmi éa művúsioti hetilapot (szerkeszti Andor J<Wí,híi ya/.ilax tartalom, érdekes és aktuális képek egészítik ki. A kilfció lapot melegen ajánljak olvasóink figyelmébe Szerkeattóaég éa kiadóhivatal: Budapest. I Kehérvárí ul 16/c. — Bló izeléai a- félévre 10 k»i Mulatványaiáinot készséggel klVd a kiadóliival — A „Vasárnapi Újság" mind.\'ii atatnn KaidaK tartalommal jelűink meg. A .Vasárnapi Ujain* elófiwtéaí ára negjedévre öl korona, „Vllig-krűniká"-val egylHt Ital korona. Menrendelhelé a ,Vasárnapi lliaán" kiadóhivatalában iBiulapeat, IV., tt ryet»m-ulci 4). Ugyanitt magread-lheló a .Kó-pea Néplap", a legolcsóbb nj-4< a maiiyar nép számára, lélévre \'i korona 40 fillér. — Uj Idők A világháború leghűbb krónikása írásban óa képneti ai U| tdók. A mi érdekes, esemény a négy világrész harctéréin történik, azt mind elénk tárja fealói stépségO képekben Érdekesség, itidvéaii nivóval ós "lakoló ízlés jellemzi HerCva lToreno hetilapját, a* Uj hifiket. melynek mindi-n asáma aktnélia közleményeiben, elbeszéléseiben és regényeiben is egyaránt a szépirodalom ápolója — Klftflzaléai ára uegvedévre fi korona Kiadóhivatal, Budapest, VI. Andráa-sy-nl IC. az. Megliivas. ---oaiíöo- A Nagykanizsai VI-VII. Kerületi Keresztény Fogyasztási Szövetkezet XVII. évi rendes közgyűlését a f évi január hóv9-én délután 2 órakor a rácutcai iskolában tartja;meg, melyre a szövetkezet tagjait tisztelettel meghívja AZ IGAZGATÓSÁG. \\ TÁRGYAK: 1. Az igazgatóságnak a mull üzlelévre s a szövetkezet állására vonatkozó jelentése. 2 A; felflgyelöbizotlság\' jelenlésével a záró számadás bemutalása, a [vagyonmérleg végleges megállapítási/. a mutalkozó nyereség felhasználása s a számadók felmentése. 3. Uadbavonulásut. illelöleg\'lemondásuk következtében az igazgatóságba: az elnök s 4 rendes,l valamin! 2 pótlug választása 3 évre, — a felügyelöbizoltságba S rendes és 2 póling választása 1 évre. 4. Esetleges indítvány, mely\' a» igazgatóságnak a közgyűlést legalább 3 nappal tueg.lózóJ\' g írásban beadatoll. .. |ff. J^fPJJS fppff - KONTY- PAPI F^— ÉS IROSZEt^KERESKEDÉSE Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban és névjegyekben í Nyomtatványok ízléses kivitelben jutányos árban gyorsan készíttetnek. Tanintézetek részére szükséges cikkek _____ dús raktára Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványok SÍ nagy raktára. Nyomatott a laptulajdonos Ifj, vViíjdiu .lóísit íónyriiyotadiiibu Nagykanizsán. 55 ik évfolyam Nagykanizsa. 1916 január 10 Hétfó a szám tzirkiiztoiég •« kiadóhivatal Oiik-fir Kctelői szeikcsztő : Báuekovich János KAsierkewIA: Kemény László M»|)iliilk hitlii ii csltlrtlkii. tlonxtUii Arak: Kgtu ina 10 korona, féUvta » korona, Negyedévre 2 korona BO 011. - Egy» »«ám Ara 10 AN mi albumunk. irtTKKONVHÁÍi HÚtjKlKÓI. emlékezünk ni\'Ml meg UrOmmel|teaaEOk ezt. Az énzet-lenség én neinealelkiuég mindenkor j< azét k iliesérö eaodAlatul érdemel, út\' klllunöat-n; napjaink\' Imii. Mert most igazán bebizuuyuHudutl, hogy nagy ténynek nag) hz árnyéka Míg milliók rajongó haza-KZeretele k idealizniusa*e»otlAkat mivel h Onfeiáldozás-ról beawile* emlékkel gazdagítja történetllnk kény-1 vét, — addig itthon az Önzés is diailaluljiit járja a mintha ellenségeink helsó azovelaégeae lenne. aegil a nyomort, a gondot, a könnyel, a lájdalniat megsokszorozni. K bllnos diadallal éi, törekvéssel szemben fényesen ragyog a jótékonyság önzetlensége, mint a kavicsuk tengersokasága közfll is kiválik a gyémántfényű Hosazi névsort írok ide. Kai minden név megérdemelné, hogy knhiti I»|k>ii szóljunk róla. Berkovic-j Jűzdel azepetneki plébános, Lencfl István esztsregnyei tanító, Dr. Herceg Batthunyl, gróf Billot, Vlelendvay Snndür Desöita Géza bánokszentgyOrgyí plébános, uzv Somogyi üyulané, oev Sznlacey Gyuláné, báró Iukey József i i báró Inkey Pál — ma mindegy eao-portképet adnak alhnimuikban, Sfhelv szilié* és értékes tartalmánál fngia annak i-gyík legdrágább lapját adja, Jótékonyság hangzik onnan és Önzetlenség, a tiszta idealizmus tüzel ki minden alakról, az igaz hazafiság ttlze uzóan lénylik minden részletheti — s mindez örök csodálatot kell, feljegyzésre méltán tart igényt megörökítésre jogosult, a megemlékezés órók/.úld repkénye joggal kiiriti nemes alnkjnkat\' K-I\' l I • A kenyérjegy. Mi tette szükségessé az uj rendszert. A kormány logujabb rendeletében, mely-lyel január 10 élői Jtjadve »\'• ország egész terOletére éleibelépteti a kenyórjegy-rendszert, ninesen semmi olyan ok. ami alapul szolgál-ItHiita a legcsekélyebb aggodalomra is. Az intézkedés tisztán u köteles óvatosság szüleménye, a mely hivatva van, hogy elejét vegye bárminő kellemetlen eshetőségnek s amely oszló igazsággal gondos* — kodik arról, hogy — hazánk lakosságának ebből a legfőbb táplálkozási oik-k öböl, vagy helyesebben : megfelelő mértékben jusson ki mindenkinek, szegénynek, vagy gazdagnak. Oabonánk ugyanis annvi termelt, hogy az ország kenyérszükségletet teljesen fedezi. A tényleges eredmény, igaz vulamivel tuő-gólle maradi az előzetes, becslésnek. mert a termelés utolsó fázisa és a beliordás alatt az időjárás kedvezőtlenre fordult s a szükséges munkáskezekben \'és állatállományban I is hiány mutatkozott. Kzek a körülmények azonban osak a feleslegel osókkentették, maga a fogyasztási kontingens osorbitatlánul kikerült. így tehát teljesen indokolatlan volna, ha s kormányrendelet korlátozásaiból bárki a kenyérszükség veszedelmét olvasná ki. Erről egyáltalán ninosen szó. Ellenben igenis szó lehetne róla, ha mértéktelen fogyasztással maglámadnők a készletet. Elvégre az uj termés betakarításáig még álló hét hónap van hátra. A termés! kilátásokról még hozzávetőleg sem baszél-i hetünk. És — ami a fő — háború van. A 1 kiéheztetés! őrület ellenségeinket még mindig \'fogva tartja s nekünk biztosilani kell ma gunkat minden eshetőséggel szemben azzal, hogy meglevő készletünk a jóvő termés bs-takaritasáig minden kellemetlen íökkenés kizárásával az ország fogyasztási igényeit zavartalanul és a maga teljeslégében kielégítse. Hagy tényleg igy is van és hogy a kormányrendelet hátteréből semmi ínséges veszély nem fenyeget, minden magyarázatnál meggyőzőbben bizonyltja az egyes számára megállapított kenyérmennyiség adagolása. Állag naponta mindenkinek kétszáznegyven gram kenyér jut, tehát kevés hijján egyne. Azoknak, kik verseimért kigúnyoltak. Nem félek, lm rám rohantuk S mull ekével hideg hanlol , Gunyszavakkal szántjátok a lelkem. Lehel, hogy majd százszor vérzem S zokogok a színes éjben Mikor egy-egy uj dalomat kezdem. De azért, ha meg is téplek, lljból s újra gyújtok néktek Vezetőül dalfáklyát az éjben. Nemess Ernő. honvéd hátimig)\'? (Északi harctér) . Az angyal. Irta: Sieukievica II. — Ah, te Bzugéu; porouty, le édes bogáram , te 1 Kgy szép szárnyas augyal, — beszólt tovább Kulikova. oduvouva keblére a leánykát. Ilona keserve* sírásba fogott. Talán az 6 kicsi j szivében is földerengett elhagya\'.jttságának érzete. A csapos már nagyokat hortyogott a söntés i padjáu, a faggyúgyertya régét járta már s nagy cso-I mókbao csepegett * tarlóról ; a muzsikus is abba-|hagyta a nyikorgást s oseudesen bóbiskolui kezdett. A rákövetkező oieudot csakhamar lódobogás, zavarta meg. Vojtek Margula lépett a szobába. Kgó lámpánál odahelyezte az usztalrn s kezeit dörzsölgette egy darabig, azután a korcsmárost szólította: — Hozzon fel egy fél messzelyíl — Te háj fej0 Margula. — kiáltott rá Kulikon, — elviszed ezt a kis leáuyt Lescyniecbe ? — Persze, ha rám bízzátokI — felelte Vojtek. azután a hogy az asszonyokra tokiutell igy folytatta: — Hanem ti ugy látszik alaposan belenéztetek I a pohár lenekére, tiogy . . . — Faliad) meg! — kiáltá Kulikova, — de vigyázz erre a kis leányraI 8zegény árul Tudod-e, te tökfilkó, hogy ki ftrködik fölötte? Vojtelr nem tartott* érdemesnek felelni e kérdésre, hanem e helyett ajkához emelte az Qr«g«t: — Hogy a tüzes mennykó ... Azzal fölhajtotta az italt, de mindjárt ri elégedetlenül fintorította el az arcát. — De hisz ez tiszta viz t — atólt fitymálódva, — adj a jobbikbél I — A hogy már ötödször ismételte meg az lád&got, kézeufogta a leánykát s az astlalon hagyva lámpá|át, óduzólt neki: — Jöjj, It kii féreg I Az asazonyok már ott szundítottak édesen a padon s még csak bncsut sém vettek a kit leánytól. — Vojtek a szánra altetta Ilonkát, alutáu megindultak. A falu sáros utcáján nam igan mentek elóre, a mint azonban a végtelen messze pasztaaágra értek, nesztelenül röpülve siklott tova a szán a sötét éjszakába. Köröskörül néma osend halotti pusztaság, csak olykor nyerített föl vihogva a rudas, ragy egy-egy távoli tanyáról vonyított föl hosazan, merne-hallóan a házórzö kuvasz. Jó darab utat hagytak már maguk mögött. ZALAI KOÍL0NY janüAR io. győzelmünk érdekében te-1;\'"-,érmen,.,is^ek in4rlikbo" ada! Illik gved kiló. Jóval több. mint akár Ausílriá-; lennünk, végleges b«p akár Sémetomágban. « fi||„,13ég681 hit h.^lias kötel^éget teljesünk, ha «U origókról nem 1* «óln.\' Bbból látható kormányrendeletet „emüettk „,egn,ugvAs legjobbin. hogy ínséges kilátások mellett ok- shI fogadjuk, hanemha egyúttal a maga vetleiOl kisebb mértékre „ontották volna a hatáskörében senki er nem mutat semmit megállapított toem.yi.iget fe hogy « Átlag-1 lelbelAt, amivel a, orsaág javára eleibe Rá) aetowi esetre setu gondoskodhattunk M » rmikM\\i fonloságu tntókedés er-volna ínég bókmdbben a neliéí testi munka j vényesüiósót elömosdiihalja, emberelról. akik háromszái s ai őstermelés-! . . . „ , íTTTóglalkoiökról akik meg éppenséggel | i.égy.íM gramm kenyeret, vagy lisítet fo Po|gámi8SterÜnk felhlVáSa! gyaszthatnak naponként és fejenként. \' "a háború minden téren flnmeítaíadist i A m. kir. mraia.terium 4586/1916. M parauusol ránk s a magyar a hazafias erényi példás kitartással gyakorolja másfél eazlendö óta. rendszer nem foglal magában semmi ftnmeg-I |l)Wl Slu Kra„imot fogyaMthatnak; m1* «» Aater-, koronáig terjedhető péuibantetéasel büntethető. hétnek be. A kenyérjegyük (. hó 10-éi»l keidn ki a polgármesteri hivatalban lartor.ő vármi tanács, teremben Felhívom Nagykanizsa város iakoaságat. hogy a bivatkoiott M. U. rendelet árt almában lültl »vi augtuttus W 16-ik napjáig1 száinitanrló házi mtlk-aéglelel a fennálló rendeletek szerint 11)1(1. én augutltut hó 16 ik napjáig azáiuitiudó gntdasáxi atükaégletel meghaladó gabona és liazt nlonnyiíégel a rendőrkapitányi hivatalban január hú 10-éig ok-vellen bejelentsék, mert ennek elmulasztása esetén az eltitkolt gabona, illene liaztkészlet a rendőri bon-telő eljárás során a törvény értelmében elkobozlalik A bejelentés esetén a gabona illetve liazt téren önmeglagsdásl , . Jaiámu rendeletével elrendelte, hogy 1916. évi jau. arsaiaotn hi 10.j|, ulpj4i6l keidődíleg a nem termelők i,«|>ou-5m.nm4lw áron kámpánafiteláa mellett lesz átvéve kint éi lejenkint buza, rozi és áipalisztbil vigy a Aki őzen rendelkezéaek ellen vél az 1914. evt A kenyérjegy-\' bou,ui),„0l.k keverékéből előállított lisztből legfel- L te. 9. § . alapján kél hónapi elzárással éa gtio hanem csak .-arra Int é» egyúttal biztosítja a lehelóségél, hogy takarékoskodjunk az Isten áldásával, amivé a magyar nép az ó jellegzetes észjárásával és olyan találóan a kenydret avatta és aminek értéke ezekben a nehéz idókben szinte falbeosülhetellenie nőtt A háborús készültségnek a kenyér is\' «»k « lill»l,m kiboe-átott liszt illetve kenjérfonyasz-van olyan fegyvern, mint bármely másik különbéit ellenségeink legfóhb törekvése kez lel. — Kzan liaztmennyiságet mindenki elsősorban saját meglevő liazt vagy gabonakészletéből köteles fedezni. 1916 január 10-ikn nlán a fenti gahonane. mtlekből vagy azok keverékéből előállítóit lisztet továbbá az ilyen lisztuuniQekből előállított kenyeret HÍREK. tási igazolvAnynk ellenében szabad rorgalomba hozni Azok akik rendszeresen vendéglókban, étkez- déboo él kezdek, csak kenyérfogyasztás igazolványra dettél fogva nem lett volna eppeu az, hogy UtíhaiuA elsó sorban ezt üssék ki a kezünkből. . Kiélek kiszolgáltatásával keresetszerüleg log- Ennek a fogyvernek: a kenyérnek sem\' t.ikutó ötletek kenyeret csak az általak bevont k. Stabad soha egy pillanatra sem SzükébeD Lyérjegy szelvények ellenében azokon feltOutet«U — Bugsch ezredparancsnok Itthon. Ilugsch Aladár alezredes a íl>. honvédezred vitéz parancsnoka a karácsonyi Ünnepül itthon löllötte. Hugseb alezredes nyolc hónapi távollét uláu töltötte itthon ezt a pár napul. Másodszor áprilisban mout vissza a harctérre ahol Sypniewsky örökéhe lépett s azóta mint oiredparancsook áll vitéz honvédezredűnk élén s vezető liszi a dicsőség utján s aiuely lénye immár azt a hadsereg parancsnokságoknál is nyityálios méltánylásra >4 elismerésre talált Kitüntetés. Őfelsége elrendelte misterint leglelsfi dicüéró elismerése tudtul adassék Hogenr\'edei Vojtek egy ideig hangosan csettentve biztatgatta lovait, azután kellemetlen orrhangon dúdolni kezdte: I , ■ t I Eraléluxcl-e le, húulen, mit igártél . . v • ■ 0 Da csakhamar est is abbahagyta, miközbeu nagyokat dolöngöti a kocsiQlésen. liol balra, hol jobbra hajolt. Ugy tQot fól neki, hogy lejn a hóhérbárd f|att ál), mert egy pénteslevele elveszttlt; újra meg újra fölriadt s élmosau dörmögte: ,Krer ör-dögt" Ilona uain aludt, inert szörnyű hideg volt Tágraoyilt ytemekkel bámult a íentkellen éiszakáha K^lesauyjira, gondolt, mikötbeu egyie-egyre viss/.a-ti&rt elébe édes anyja halvány, sápadt arca. meg mozdulatlan tekiptete, — de önkéntelenül in érezni kezdte, hogy ax a kiaazotl arcú asnony mily nagyon fjterelbetle öl s lám, most már nincs mellette, visatn m jö többéi Mert hát J> msga látta, mint huttAk, rá » földet a sötét sirgódörb*. Nehéz, forró kőnyek gyűltek inog siemébeu, ee mivel ketét megdeimeaztette tuár » lagy, atl hilte, hogy a hidegtől vau:csupán. M^Uzó ítél sivított, fütyölt végig a végtelen tfómeztu keresztül Vojteknek az ilal tüze adotl még j meleget s a mint egyre mélyebben bóbiskolt, uem vette éatre, hogy lovai az erdó.beu egyre lassabban járnak, azuiAn a száukót egy árokba forditják le. — fölébredt, do nem tudta, mi tóitéut velük-! — \\loua megrázogatta « vállát. Vojtek I — No, mit krákogsz? — Fölborultuuk. „ (:ii — fölborult1? A pohár? — kérdette batnbáu azutAn tovább horkolt. A kis leány odakuporodott a xxánkó mellé s hallgatott A mikor már gyenge aecál k^kre marta a hideg, újra odacsuszoll az eszméletlen kocsis mellé : — Vojtek I Semmi felelel. — Vojtek, szeretnék melegre menni! Azután újra kezdte: — Vojlek. éu elmegyek gyalog! KI is ment. Ugy gondolta, hogy Lescyniec közel lehet már. Ismerte a járást, mert édesanyjával íöbbször megtelte már ezt «z utat i)e most egyedül kelleti menni.). Az.erdó járstlan ösvényéin magasao állt a hó s a fehér takaró félténél egészen jól tud t» tájékozni magái. Ai erdó mély csendben piheni. Al Agakról c-üngó jégcsnpocskákról lassan hullott le egv*egy asepp s halkan suMigotl, u mikor exteben meghimbálla a Iák levelét. Kz volt az egyedüli nesz, köro-körül minden egyhangú és lehér, zajtalnn némaság Még a szellő is elült Teli álmát aludta wt erdő. Ugy lát ázott, hogy a hótakaria löld, a hallgató erdő. a halvány felhő olt az égen egy fehér, élettelen Alomország. Kgyedüli élő benne az a szegény árva ki» leány. Uh az a kedves, jó erdő. Ugy tetszeti, hogy lehulló cseppieivel az elhagyott árva sorsát siratja. A miiuas, égbetörő büszke tölgyek mintha megszánnák a szegény gy<-rmeket Kgyedül, erőtlenül, elhagyottan gázol a hideg Ajben az erdAri keresztül Mintha a tiszta éj is vigyázná lépteit. Valami megható, édes érzelem, ha a gyeuge oly bizalommal bizza magái a hatalmasra. A gyermek gondtalanul haladt to^bh, inig, ereje győzte. Nagy nehéz csizmája a lábán, a mini ide-oda lötyö- göm, nem engedte sietui. Minduntalan ki kellett húzogatni a mély, süppedő hóból. Kgyik kezében olt tartotta a pénzdarabot, a mit KülikóvAtól kapott; vigyázott iá hogy el ne veatilse. Olykor-olykor fölzokogott, de nem hallotta senki, abbahagyta újra. Az erdó hallotta csupáu. Az olvadó hó egyhangúan, fájdalmasul) ropogott meg lAbai aluli . . Talán inás is meghallotta; a kis gyeuuek egyre furadiabbau lépég eleit előre. Kitévedt talán? Nem. Az ul olt futott előtte, mind egy sz«le* tehér szalag, tirót vett r-jla az álom. Kitéri az ul egyik leiére s lejét egy fatörzsre ha|tá. A fartgak ló léje hajoltak a lecsukódott fáradt pillája csakhamar. Ugy tetszeti neki, hogy édesanyja kikel h fehér sirgödörból s odalép melléje . De uem jön senki. Csakhogy ó biztosan várt valakit. Ugyuu kit? . . . Az angyali. Az öreg Kulikota beszélte, hogy az augyal őrzi &t K- ő jól ioiuerle az angyalt. Édesanyja szobA|ában ott lógóit egy képen a festellszáruyu angyal, liliomos kézzel Bizonyát a eljó hozzá A hulló PDÓceppek egyszerre csak zajosabban Csapódtak a földre ... Talán az angyal szárny csattogása ... De c»iit! Valóban jön valaki. A puha hóréteg egész hallhatóan csikorog. Mind közelebb közelebb jön, csendesen, de gyorsan ... a gyermek fölnyitja szemét . . . Mi ez? . . . Kgy szürke, otromba fej elórebegyezetl Hitekkel hajol a gyermek fölé .. . Szörnyű, ijesztő fej . . JáNtTAR 10 ZALAI KÖZLÖNY i Károly a 12. vonatoszt.-Imii tnrt. főhá Inagy az ellen-Kérgei sgfemWli IniiuKitóU kiiQuö szolgálatáért. — Bogén rieffer KArnij legi<IÖHi<bt> (ia Bugeurieder Jó-r.st-l vasuli vendéglőnek A háború elejétől fogva lelje.sit katonai szolgálatot. — A mai album jótevői Ma lapunk Album rovatiban rntgóplitolt jótevők jótéteménye » következő: Barkovits József szepetueki plébános gyüj-1 téae Sormásról? B30 drb. tojás. 17 zsák krumpli, 4 zsák* bab, I"ki6 Znák dió — Lenci István esztereg-nyei tanító gyűjtést?: $6 zsák krumpli, f> z*ák bab, 3 zsák dió, 1 zsák vegyes alma én dió. 190 drb. v tojás,, - Herceg Batthyány dr 100 kiló bab, 5 métermázsa kukorica, 1 mérő dió ós \'200 korona. — Gróf Billot Lazsnak. 2 z*ák alma. — Vizlemhay Sáudor löldb. Duzinak ^ 4 láda szép alma. 6 zsák krumpli, l zsák paprika, 1 mik bab. — Deasíts Géza báhokszeutgyörgyi plebáuo* úrtól: 260 darab káposzta, 5 zsák bab, 10 zsák burgonya, 2 zsrik sárga répa, 1 zsák bagyma. — özv. Somogyi Gyulám) Palin,v!2 asák répa. ~r ö»v, Szalacxy Farkasné Veule, 6 zsák alma, cigaretta. -- A ker. nőegylet kórházának több ízben adakoztak l>áró lukey József llurosberóiiy egén szarvast, nyulat, almát, gesztenyét. — Báró Inkey Pál Ihárosb., szinte vadat, többször halat. — Dessita Géza báuokszentgyörgy i plébános ui Kiiuek a \'kórháznak is sok élelmiszert, fehérneműt, vátikosukal gyűjtött « ó maga Ím ndakozott "— Tarnay-eet. A január 16-án tartandó Tai -nay hangverseny előkészítésé céljából ma este 6 órakor értekezlet lesz a városháza tanácstermében. -i Halálozás. Városunk egyik I gelóke-löbb kereskedő család|át szomorú csapás erte özv. KoüfUÍeld Adoll\'né •lltuiiylával. Holdestét e hó 7-én i a helybeli izr. síi kertben Örök nyugalomra, h-ÚoMr\' fi fiagyfctámű^kflífltíiség mély részvéte mellett. — Szomorú kép szerb hadifoglyokról. A Szeróinségból írják: -A napokban uugy szerb togoly-ttzállitmány éi keletipgyik Szerérnségi közeégbe, mint-, ég) 9200 néhány altiszt, liszt egy sem volt koztQk Qwrb Mi|mvicér6l Jöttek gyalog körül • belül liühz ^/gyalogollak és szánalmas luhásai bau érkozteiqvp. Talált tíznek.\'volt bakancsa, a lobbin rongyos bÖOakor vnll. A luint megérkeztek, első dolgunk volt a tilltélkodá., illetve a féregirtás. TO zet raktak és azou piIrMllrt ki az élősdieket. Valii mennyien igeu alázatosak. A kirendelt öröknek meg-jhuuyászkodásdf engedelmeskednek. Ha valamelyiknek egy cigarettát, vagy egy falut kenyérét nyu|lunk, ■ titelHs marakodnak a CBBkély Ajándékért, míg végre egyiknek sh ,marad. \' \' Heggel 7 órakor a parancsoló százados megszemléli a foglyokat, a szerb altiszteket mugához hivatja és serb nyelven figyelmezteti ókul a rendre és lelelóssé teszi óket miudwu rendzavarásért. A szerb altisztek továbbítják a parancsot a legénységuek, Ezután megkezdődik a reggeli, a mely feketekávéból éa kenyérből áll. Reggeli uláu az orvosi vizsgálat következik. a mglyeL .Jüidáa követ és végül a tiszta fehérnemű kiosztása s a régi felső ruha fertőtlenítése. Majdnem valamennyi a hires Sumadia hadosztályból véTó. Jellemző,\' hogy alig akad közöttük, aki tudná a születési élét, de megállapították, hogy leg- \\v \'ti—Jl— többnyire 30—60 évesek. Bemondásuk szeriül négy j Csak ruténul értett a fiu. Megkérdette hát év óla vannak besorozva, ez idő alatt egyszer aem • lóle mténOl. A baka egykedvűen felelte, fürödtek, szabadságon is csak kevesen voltak 10—15 — Semmit. .. csak nézek, napra. Pirótnál szenvedtek vereséget a bolgároktól,\' — Ebadta I Mikor ilyen nagy ütközet van, te iunen visszavonultak Prizrendig, a hol miudeut elkö-1 csak nézed ? Uát mi vagy te ? Talán szakács S kálán vettek, hogy magyar és osztrák fogságba kerüljenek,1 Irén ? Vagy talán tisitiszolga ? irrftMitl mert a bolgároktól féltek. 8aját beösmeréaűk szeriül — Dehogy gyalogos vagyok\' a csapatnál.\'\' Szerbia tönkre van verve és szerb katona egyetlen1 — Szép gyalogos az ilyen, moudhatom!, egy nincs Szerbibában." | Ha gyalogos vagy, ue tálad a szádat,, hanem — Halálozás. Oroszvári Oroszváry Lujza jau.j harcolj te is I . • ; ^ 8 áu 70 éves korában elhunyt. Témetése iauuár 10-áuj —Nekem nem muszáj jelenteni1 alázWeaan, délután 3 órakor uz ev. ref. hit szertartásai szerint mert én szabadságon vagyok. Az én ezrsde\'m a volt. — Doberdónál vau és onnan eresztettek haza H heti — Bicskázás Kiskanlzaán. Ugylátszik, a mi j szabadságra. ( ({j f kUkanizsai honfitársaink verekedő kedvét a háborús — No hiszen 1 És pont ide tudtál iöJM4?|, idők itthon is ébren tartják, amennyiben elég sűrűen \\ — Hál mit csináljak ? Én itt vagyok idehaza, képződnek közöttük véres kiiueiietelO uffenzivák. — Na és most mit esipálsz itt ? Az elmúlt napokban is kellemetlen munkát ad- — Hál semmit . . csak élvezem a szabad- tak Dr. Kát/. Kálmán hatósági orvosunknak, ki egy. ságoinat. " megszurkált harcos kedvű patrióta vérzését alig tudta — öyászhir özv. líielj p^áffé^.^zűl. elHlhtani. -- — Takarékoskodjunk a kenyérrel. Így szól a miniszteri rendelet, mely nagyon helyesen a kenyérjegy utján igyekszik rákényszeríteni nem csupán a közönséget, de a kereskedőket, különösen pedig a pék urakat ia a takarékosaágra, akik bizouy • kény*zerzubbonyra nagyon is rászolgáltnk Végre is I hallgasson el az Önzés s illeszkedjék bele mindenki I h közért a takarékosság erényeinek gyakorlásába is, ha mindjárt kénzszerüségból törtéu\'ék is az. Harlmau Teréz ut. kir pénzügyminiszteri Hzámtauá-c.m08 Özvegye Nagykanizsán jauuár hé [ 0-én reggel (él 8 órakor életéuek 74-ik évében, rövid szenvedés utáu csendesen elhunyt Temetése ma d^luÚIn 4 órakor meni végbe. Nyugodjék békében! B*v\\Ui — Auguszta naptár. A legjobb inagyar írók almauacbÍH. Jövedelme a Nemzet Háza rokkftnl-otthoné. Az augusita naptár ára 1 korona. \'Megrendelhető lapunk kiadóhivatalában, vagy az Auguszta-Alap központi irodájában (Budapest, Kórdtykörit\' 3.) Portóköltbégül 2o fillér, ajánlott küldés esetén 4ö liller mellékelendő. Mindenki vegye meg, mert ezzel — Ae orosz ós szerb hadsereg talál-; rokkant hőseinken segit I kozása. A sioloniki pályaudvaron lórtént k-t — Szőllőkulturáok óe a gáüo, Ne^p«ak foglyokat szállító v..ual találkozott, az egyikben oro- , a „,i vidékünknek, lunem az t^rbság többi wólló-azok voluk, a másikban szerbek. Mindkét esopoi t; ujív^IÖ és bortermelő leszállott és pihenőt tartott. Az orosz és szerb fog- idékének existenciája 1« attól függ, hogy a jövő évre kellő meuoyiségű védekező-lyok kíváncsi szemekkel néztek egymásra Oda>zól j an.vag álljon reudelkezésre. Mint halljuk, a földmi-az egyik szerb fogoly a muszkához. I velésűgyi korináuyuak állandó ügye a szükség** gá- — Hát, csak a cár az oka a habomnak ! Viszzaszól rá egy orosz: — No, én meg azt moudom. hogy Péter királynak köszönhetjük, senki ui/Uuak, hogy ide kerültünk .. Odasoiufcidál erre egy cinikus arcú szerb legény. Nh mit vakaráitok ? Mind a kettő ugyanazt akarta : Miklós cár és Péter király is. Az volt az óhajuk, hogy az orosz és steib hadsereg, itt Ma, gyaiors/ág szivében találkozzék. Éa az óhaj teljesüli, iiue (és a két fogoly a csapatra mutnloU) találkozott kél dicsó hadsereg . — A ki hazajött. Kegyetlen harc volt az ott Siemicbovcénél. Négy napig szünet nélkül dühöngött, miudkél fél teljes elkeseredettségét öntötte belé. Mi jól tudtuk, hogy, ha itt áttör az elleuség-végig az egész vonalunk megsínyli. Az orosz pedig lathatta, .hogy itt visszafelé uem mehet már: a Strypa megdagadt tavai voltak a háta mögött. Egy kis parasztkunyhó állott a falu szegélyén elkülönítve. — A kunyhó elölt k:B lócán magyar és osztrák közös baka ült és pipázgatott békés nyugalommal. Mindenfelé tiellek, ó pedig csak nézte gyönyörködve. Ugy hon véd liszl észrevette^, feltűnt ueki és rákiáltott: — Hát te mit csinálsz itt? — Ne rozoiair licuak a kellő idóre leendő előállítása. Erteaűlésüuk szerint valószínűleg sikerülni fog gálicol smíoziií ; azt, hogy mily áron és mennyit,1 — ez idó Megint még tudni nem lehet, de ha Iobz, az bizonyba lesz uzsorás áru. Az előállítás már megkezdődött. Bizonyára könnyebben lélekzeuek fel a gazdák, ha reményét látják, bogy szóleiket megmenthetik. Elsőrendű tényező, hogy gálic legyeu, mert kiszámíthatatlan volna a kár ugy egyesek, mint nemzeti közvagyon szempontjából, ha szőllóiukel nem tudnánk megmenteni. — A kia hazaáruló. Nagy ellenség* tolt a j magyar birodalomnak a 16 évex Markovió-8panja Stevau zimouyi kereskedelmi iskolai tauuló. Mikor a szerbek Ziuiouybau jártak, talán ó volt Sándor szerb Iróuörökösön kívül a legboldogabb szerb a ennek a nagy örömének kifejezési íb adott. A zágrábi katonai bíróság vád alá helyezte a fiatal bataáridöt s elítélte 4 és félévi súlyos börtönre miuden 3 éa 9 hóuapbau magán elzárással súlyosbítva. Lesz Ufoje elmélkedni T»v^idők múlandóságáról tueg álmok szétfoszlásáról. St* — 1200 korona éviáradék minden rak tuliiulak a grilulloli, hhi«p-1 katonánaki Simoociiu Klomér. » képriialtbti .liluOku ■ vak katouitk ailmáca megiuditolt gyűjtés eddigi aredméDjreirfit iijilalkuiTi a köretkeaiket mondta: A kOuutakotialuM eddig Siawgyditütt kétmillió korooAt további gyűitóssel addig akarjuk fo-kötni, liogy a háborúban magvakul! katonáknak legalább 1100 korona évjáradékot biitoaiűlaaauuk. ........ l ZALAI KftZLÖNY JANUAR III „BERLír1 A HA9YM0ZQÓ SIIMHÁZBMM (Szarvas-szálloda épületében, Erzsébetiét-) mindennap lartatik előadás a legválogatottabb éa a legújabb s szebbnél-szebb s érdekesebb-nél-érdekesebb műsor van bemutatva. Az igazgatóság nem sajnál sem fáradtságot, aem kéltséget, hogy a m. tisztelt közönséget kielégítse. Dacára annak, hogy a filmek 70-80 százalékkal megdrágultak, tuégis » régi olosö helyárak mellett mutatja be művésziesen összeállított remekszép műsorát Minden harmadik nap teljesen uj műsor. -A „BEBLIN" mozgószinház látogatását mindenkinek a legmelegebben ajánljuk. Irodalom. ROVÁS Vezércikk Világháború a legjobb tájékoztató magyarázattal és térképpel Közgazdasági rovat Napihírek naponkénti szenzációi az AZ ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAPNAK. két közkedvel tségfl AZ ÚJSÁG. Egyik: másik a: „A Gyer- Eyy hónapra ... a Sl Megrendelési cini UJSAO KIADÓHIVATALA Butlupest VII Rákóczi ut 54 Ö-/MU1 Vasárnaponként - A pápaválasztás jogtörténete es, melIékIetet id az tét.le. joga. Irta: Lukács JózseJ, fóglmu. As,zonvn.k" tanár. A vaskos munka a pápaválasztás tör- »Az Asszonynak , téneti fejlődésével foglalkozik, amig az jelen ! mekeknek. alkjához ért. Mindenkinek érdekes és ta- ar Aki » világháborúról •náitaUbu> nultágoa olvasmány, amely mig egyrészről imind.u ...m*»ytai, .»uü>».r4i, mav4...tröi, tro. szigorúan tudományos, másrészről könnyed ».«bi.h«í.» óhajt uttt. ""»" ,, J moRii.rko.»t.tt n.pll.p kintitu árt.- stilosával élvezetes olvasmány. A világtörte- <01ill ....... u „ „„a,,.,,,. _ ...AnmÉ.i Wajdlta Joziel koiíy vkeieiTaetteBeuou, Nagykanizsán. — Aa .Élet" szépirodalmi éa művészeti lieli-lapot (aierkeatli Andor Jóuef) gudatt tartalom, ér-dakaa ia aktuális képük egéslitik ki. A kiiaoó lapol malagaa ajánljuk olvasóink figyelmébe. Siorkeaitóaég éa kiadóhivatal: Budapest, I. Kehérrán-ul 16/c. —I Eló\'itelési ár félévre 10 koi. Mulatványsiámot kési Béggel kaid a kladóbival. — A „Vasárnapi Újság" minden .tárna gazdag tartalommal jelaaik mag. A .Vasáru.(ti Ujáig* elófiietési ára negyedévre ól korona, ,. Világkrónikáival együtt hal korona. Megrendeltjeié a „Yaááruapi Uiaág" kiadóhivatalában (Budapest, IV., lfjat«m-atoa 4). Ugyanitt megrendelhető a .Kápa. Néplap", á legolcsóbb t(j.ág a magyar nép a tárnára, félévre 2 korona 40 fillér. — Dj Idők. A világháború leghűbb krónikása iréaban áa képben at Uj Idók. A mi érdekes ese-raáuy < négy viUgréaa harctéréin történik. ati mind •lénk tárja featói aiépaégd képekben. Érdekeaaég, mflvéatl nívóval és elSkeló illés Jeliemii Herceg Ferenc hetilapiál, ai Uj fdóket. melynek inludeii atáma aktuália közleményeiben, elbesiéléseiben és regényeiben ia egyaráut a szépirodalom ápolója — ! Klófisetéai ára negyedévre 6 korona Kiadóhivatal, Uudap.it, VI. Aniiráiuy*ut 16. at. SZEMESNEK kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni ver-genytársainkat. Az éleluieaaég nem ÁLL egyébből, uiinthogy ne kéaatlnk egy piilaua tig sem, hanem soron kivol vegyik tgéu.vbv .Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mart utt határozottan eredményt ér éa a magyar hirdető VILÁG hirdetéséit itt megtalálja A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredményről. — annak határozottan VAKNAK kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny-rohamos fejlődését, ez pedig viltgoaan jel lemzi. hogy vaknak az AZ f\'Syí. iltóiilmaitú. ALAMIZSNA / Mi LKA Nyomatott a laptulajdouos lf|. Wijdits Jóisaf köiiyviiyoiu<Ujábiii Nagykanizsán. Nagykanizsa, 1916 január 13 Csütörtök 3. siám Szirkuztoiig 11 klidfthlutil Oiák-tír Tataion: 18a. - Hlrd.U.ak 4,l...üé. a..rlnl l-\'elclds uaikfl.Klő . Bánekovich János F<aaa>ic«ai<: Mi||tlinlk hátfán II Clitirllki). TTnmAnv T nRylrt tlflfU.ré.l ir.k: Kg*,. *<\'• 10 korona. MUvts I korona. K-emeny l.tlflzto N,Mrt4„, , koron. S0 kii. _ E,,.. ..lm ér. 10 IUI TARNAY HANGVERSENY. |?NlPKKI BAUÁS HKLA főispán védósége alatt vasárnap este 9 Arakor a l\'olgári Egylet W nagytermében nemescélu hangverseny le.sz Aki fóispánunk nemes lelkét, tevékeny szellemét, izzó hazafiságát ismeri, az már eleve is tisztán látja, hogy milyen célzat jegyében áll n vasárnapi hfcng.erseny. A legszebb hazafias célt szolgálja Hősoink k*>z(ll sok számi lettek s még lesznek rokkantak. Az a ilalos ajak elnémul, a vitézi kar bágyadtan leesik s az a láb — amely a dicsőség útját járta — örökre béna marad s még ezernyi más szenvedés sújtja hőseinket — egy nyomorgó élet kilátásával. Ezeken nekünk kell segítenünk Hazafiságunk s emberszeretetünk egyaránt azt mondja, hogy nemes kötelességet teljesítünk akkor, amikor ezeknek a rokkantaknak jövőjét biztosítjuk s így hálánknak némi csekély adóját velük szemben lerójuk. Az igaz magyar sziv, az igaz magyar agy ezt természetesnek tartja. Tudja, érzi, Jtogy ezzel a váltságdíjjal tartozik a saját épségéért. 8 ha már most e váltságdíjért még művészi kárpótlást is kap, akkor egy pillanatra sem szabad haboznunk. hogy odamenjünk, ahol a műrészét lobogó lángjánál hazaszeretetünk oltárán is áldozatot hozunk. Korülbi-lül ez a vasárnapi hangverseny nlkalmávul a a helyzet. Taruay Alajos /.em-akadémiai tanár és zongoraművész adja művészete teljét e hangversenyen, értékes progratnm számaiban. Tehetségóval beállott az említett netues cél szolgálatába. Emiatt méltáu még dicsérni sein tudjuk a nagy művészt. Eljön hozzánk világhírű művészetével s annak csodás kivi-rágzását a mi zalai rokkantjaink segélyezésére ajánlja lel — 0 Bálás Béla főispánunk meghívására hazafias .érzésének szép bizonyságát adja. — Hogy iizonban az ó törekvése sikert érjen, az már a mi áldozatkészségünktől fligg. E tényhez nem kell reklám. Itt a hazafias érzés a legpazarabb kivitelű hirdetés — hogy mindannyiunknak ott kell lennünk. .Senki sem. vonhatja ki magát az adó alól, amelynek ellenértékét a művészet bőkezűségéből sokszorosan, kapja meg. Nem rabulisztikus toborzás a hangversenyre hivő szó. hanem valami más féle ébresztő hang. A szunnyadó jóérzésekre hivatkozva mondjuk, hogy onnan senkisem maradhat el. Tanúbizonyságot kell lennünk a mellett, hogy tudunk hőseinkkel együitére/ui * fájdalmukban rajtuk segíteni is * j.) A halál az ágy mellett. Anglia történelmének legnagyobb erő-|feszítésére készül: a kormány, most már egészen hiteles hírek szerint, rászánta magát arra, hogy törvénybe iktatja az általáuos katonakötelezettséget,.flqgy lesz-e belőle törvény. még nem bizonyos, de hogy az angol nemzet a Stuartok elűzése óla most leszi a legsorsdöntóbb lépést, az bizonyos. Mi, kontinens-lakók, talán nem is vagyunk egészen tisztában vele, mit fog jelenteni az uj törvény angol emberre. A mi életünk évszázadok óta a militarizmus jegyé- ben folyik. Kiváltképp a magyar mint katona nemzet ismeretes egész Európában. Évszázadokon át mi védtük vérünk hullásával a Nyugatot a Kelet ellen s az ösöknek szinte polgári foglalkozása volt a katonáskodás. Még a most élő öregek közt is van olyan, aki tizenkét esztendeig járt a osászár ruhájában, mint közönségéi* sorkatona. Mi ugyan már békében születtünk és a béke kenyerén nevelődtünk föl, de a katonaéletből békében is mindnyájunk kivette a részét, aki arra való volt, Az angol nemzet azért fejezte le vérpadon a Stuart-házból való Károly királyi éa azért számkivetette ivadékait, mert állandó hadsereggel akarták biztosítani királyi hatalmukat. Anglia azóta öaszerabolta a földkerekét, de a maga vérével az angol polgár soha adót nem fizetett, ha osak mesterségül nem valaszlotta a katonai pályát ós be nem állt a király zsoldosának. S Anglia világhatalmának nyilván ez volt az egyik alapköve: hogy a militarizmus nem nyúlt bele a polgárok életébe, az emberi fejlődés legszebb éveit neui ragadta el, a polgári élet rendjét nem zavarta meg. LEVÉL. édesj Mikor csillogó hó esik az égről, gyakran csillapodik az északi szélvész éa a dermesztő hideg eu-1 ged. A kopár mezők uótua örömmel fogadják a csendesen szálldogáló hópelyheket, melyek megvédik a növényeket a fagy ellen Mikor tzeretet sugalta szavaimat hozzád menesztem, remélem, érzelmeid hullámzása lecsitult már anuyira, hogy soraim megértésre, uein hideg otthonra találnak. Hallottam tragikumodat. Mély lehaugoltságodat értékélui tudom, noha Lajos nem volt testvérem, iniut ueked. Bégen láttam. Vouáaai is csak elmosódva éluek emlékezetemben. De réazvétora őszinte. Einlékszel-e még arra. mikor az erdőben barangolva korhadt fákra bukkantunk, melyeknek odvas törzsét sudár, magasba törő hajtások legyűrték, kitúrták; mikor a forráa körül megpillantottuk a •tép Iittál szálfát, melyet a vihar megfosztott táp- láló gyökereitől, csavart ki tövestül: mint komorodtál el, mint panakzoltad fel az életerős fa pusztulását, mely még élhetett, fejlődhetett volua, inig az odvas tönk tengődik tovább, nolu már teihére vau Öuiuagauak is. Kmlékszel-e arra, mit moudtam én akkor? ... Lajos halála hire felidézte bauuern ezt az emléket. Fiatal volt ő is. Ambíciója, i(ju heve napsugárral, költészettel festette előtted jövőjét, mely fájdalmas múlttá lelt, mielőtt jelenné válhatott volna. Magasra tört, de letaszította az élet. Taláu még füledben zsong a sirbadobott fagyos, göröngyök tompa dübörgése, a gyáazos ének fájós, elmúló emléke ? Nem, nem tudok átért tovább várni. Édesem! Miulhogy a bölcseség nem & sziv hajlamainak követésében áll, ezért sietek leveuui könnyes szemeidről éa magaiulixz vonva füledbe súgni: Mariskám, ne bántsd a |ó istent. Panaszos szó ne hagyja el ajakad, mert az isteni Goudviselés sok utja kifürkészhetetlen. Lelj nyugalmat abban a tudatban, hogy ó uem fog többé vergődni a földi élet göröngyös utain; hogy köunyedteu éa siópeu szabadult meg a ránk váró oaalódások, — töviaek-és bojtorjánoktól; hogy ó megtért Alkotójához. Ott már nem fáj semmi. Neki távoznia kellett, neked maradnod. Ó az Égé lett Doberdó fensikjáért, vele együtt a magyar hazáért, te megmaradtál érette hazáuknak. Van alkalmad imáiddal ostromolni az Kget a vérrel öntözött sziklák, megóvásáért és a küzdelemben hóaieaen elbukott testvéreink boldogságáért. Aranyos kis Mariskám I Ne neheztelj rám, hogy igy akarom könnyeidet felszárítani. Ne gondolj kegyetlennek. Van nekem ia szivem. Átérzem fájdalmadat, noha könnyeimet elrabolta az élet. Értem ia báuatodat. Te még nem vetted ki réazedet a tülekedő mindennapiságból. Te még tudsz zokogni a bánatodat igy apróra váltani, tomboló indulataidnak utat nyitni. Nekem ez már nem megy. Nem mondom azért, hogy ne tedd. Sírd ki magad éa ha már elhagytak könnyeid, csillapodjál. Békülj ki örökre a szenvedéssel, ha megremeg is a lelked a néma fáj- Z A I. A I K 0 £ L 0. N T JANlMH 13. Aki akart, katonai mesterséget választolt, mint a másik ember szabó lelt, vagy boltos vagy politikus s ha a Bors ugy hozta, vérét is ontotta, de az alatt polgártársai békés életet éltek s a saiát báóorujokat is ugy nézhették, mint Idegen háborút. Ugy is uéz-ték a Világtörténelem most folyó legnagyobb háborúját ia szövetségeseiknek, különösen a franoiáknah érthető keserűségére. S az angol kormányt a mostani nagy lépésre alighanem ez a keserűség kényszeritette rá, mely talán kfllönbékével való fenyegetódzesig is elment, ha az angol nemzet is nem viszi a véres vásárra a saját bórét. a halálba rabszolgatartó gazdája érdekeiért, holott az ó érdekei Anglia teljes megalázása! kívánják. A kenyérjegy. Életkép több jeleneiben. Idö: ma, történik egy csa Iádnál. Szereplök: a férj, a feleség, a gyerek és Mari cseléd. A férj\\ Tehát tizedikétől kezdve csak jegy ellenében lehet kenyeret kapni. A feleség, (öltözködik, mert a korzóra készül * iés nagyon szórakozott): Micsoda jegyről beszélsz, Még nem bizonyos, hogy viszi-e. Nem | ütcakára ? 8zinház,- mozi- vagy hangverieuyjegyről ? bizonyos, hogy az az angol ember, akinek se nagyapja, se ósapja nem volt katona, most tűrni fog olyan törvényt, mely meghalni kényszeríti ótt államférfiúi és politikusai kedvóe\'rt. Nem bizonyos, hogy az angol munkás, aki a háború alatt a magasabb munkabér érdekében olyan szrájkba ment bele fóoka volt a munioiótlan orosz hadsereg kaianztröfajának, a munkabérnél jóval alacsonyabb /sóidért beálljon a halálos futball meoosbn. A/, se bizonyos, hogy az ir nemzet, melynél a német se lehet nagyobb gyűlölője az angolnak, most megadásai menjen i A férj (kissé indulatosan).- Egyikről se édes. Vauuak még más jegyek is, nemcsak kabaré és sziu-hátjegy. Vau még vasúti jegy. villamosjegy, szakaszjegy, peronjegy, amellyel az ember fel uzáll a Főutcán és a menybe jut, van ínég színházi jegy, anya jegy, társadalmi jegy, fürdő jegy, de tizedikétől kezdve Kanizsán van kenyérjegy. Igen, drágaságom, felesé-gecakém. cédula, cédulka. A feleség (közömbösen: Jó. A férj (haragosan): Nem is olyan |ó. A feleség (ráhagyva); Nem is olyan jó. A férj: Lesz még tejjegy, husjegy, borjegy, szakba lépnénk vissza (Bosszantóan). És belépünk. Elvégre belépői mtudenüvé csak jeggyel szoktak: a koraiakba is jeggyel lépQok. A férj: Humoros vagy, drágám, A feleség . A* ia vagyok És nem értem, hogy te miért dühösködsz. Nem érdemes. A férj : A jegy miatt. Te fel se tudod fogúi, hogy ml lesz itt Ezentúl ueiu ehetsz annyi kenyeret, amennyit akarsz A ftl&ég•\' Én nem is szeretem a kenyeret. A férj : De a gyerek szereti, sót mitöbb: a Mari szeretője, a káplár ur is szereti és legnötebb én is azeretem. A feleség -. Borzasztó Hál hogy is lesz a kenyérjeggyel ? A férj -. Osazeirnak, kiirnak, feljegyeznek, lejegyezitek, kivonnak, és megszoroznak (megsorozuak) bennünket enuyi én enuyi deka kenyérrel és a végösszeghez adnak 15 napot, ebből elvesznek 16 kilót és ami kijön, azt kapjuk mi de ellenőrzés mellett. A feleség: Ezen számítás alapján nem monda-uád meg nekem, hogy mennyit ér egy elsUlyeaztott amerikai polgár élete ? A férj-. Osak humorizálj, csak csinálj vicceket. A gyerek-. Mama, kérem, mond: miről beszél a papa. A feleség-. Jegyről. Kenyérketegyről, liezteos-kejegyről. A férj: Csak viccelj, édes. csak viccelj. Fogsz te még sirni is és verekedni egy szépen sveifolt, magasszáru, cobolyprémes hypperiuodern vágású ke- (ohó! 8zedő.) kávéjegy, sőt a jegyre ia jegyet kell! Iiyérjeg)órli de m4r „„„, |w majd váltuni Általában belépünk a jegykorszakba. A feleség: Még mmdig jobb mintha a jegkor- A cseléd-. Naccaága, kérem, mielőtt el teceik meuni, kérek péuzt kenyérre. dalomtól I Mert ami a természetben a síéi, az at életben a szenvedés: tisztit és erősít. Nekem is fáj, hogy nehéz perceidben tőled távol kell lennem ; hogy kiért szemeid kisírod kiuek megsiratott jövőjét oly röviden adtad tudomásomra, már a múlté hogy Ó is egy volt azok közül, kik dobogó szivükkel vonnak eleven kordont határainkon. Hisz magyar volt. — Volt. És igy eggyel kevesebb abból a fajból, mely a történelem folyamán állandóan megfontolt ea szívós, merész és vállalkozónak mulatta inagát, mely latiu, germán és szláv fajok közé ékelve, azokkal örökös harcban állva, nyugatod védve jutott el a mai napig, hogy megoldja, a huszadik század roppant feladathalmazát. Ne vádolj meg, hogy lecsitult bánatodat ismét felébresztem. Tégy ugy, iniut a borostyán, melyet ha letépett a vihar a támogató romokról, fiatal hajtásaival a földet takarja, de ha uj támaszt adnak alája, azonnal feléled, átkarolja a gyámolító ágat és újból ragyogtatja gyenge leveleit Igy simulj te is Még csak egyet mondok. Magyar vagy. Az volt atyánk és anuak szülei, i nékik jutott halmaink, rónáiuk pazar gazdagságit, J nékünk a nékik szánt ostorcsapások és a súlyos jArok reszt. Neked is fájjanak megszentelt h\'autjaiuk sebei.\' Katholikus vagy. A kalholikus magyarok mindig elóljáriak, valahányszor munkai, véit, életet kel lett áldoznia a hazáért. Nem szabad eltékozolni e nemzeti örökséget, Impaviduui ferient ruinao. ügye, kedvesem, szavam nyers, mint az imént kivágott akác, kimélotlen, mint a német fellépés és rossz időben jön? Bég elkerültem már a családi tűzhelytől és a komor falak, a rozsdás vasrács nem | pótolhatja annak melegét. Szolgáljon ez mentse | geiuül. A férj\'. Kenyér kell. Még most lehet, de ni lesz tizedike után. A feleség-. Jegy. A férj: Jegyes lesz az ulca, merre merre A feleség : Tele lesz a város keuyérjegy bosszúi sággal, a bosszúságnak kesorü illatával. J A feleség\'. Jó, most már elég a jegyből. A férj: Abból nem lesz elég. A jeleség: A róla való diskurzusból. Majd meglássuk, ho»y lesz. Megszokjuk, beletörődünk. Ne bolondits \'boimünk.\'t előre, majd, majd. Már irtózom. Megyek sétálni. A férj: Menj, mucus, menj. Jegyről én gou-gongoskodom, mert éu szeretem a pirítóst, a vajas kenyeret, csak jegy legyou lisztjegy, de ez nem lesz. Majd ha fültoró sóhajaid elalszanak, könuyeid jHgy |WM „ ümbörek uicán, jegy leaz a vasútra de felszáradnak és szived az otthon melegébeu vissza nyeri elvesztőit nyugalmát: megértesz engem. Lajosunk sorsa pedig ue búsítson mindig. A .gördülő szikla nyomot hagy niHga után a hegyolda- hegyet váltani hozzám, tíird el punaazodat; én megértem bánatodat • r ! lt>»! » hdyain árkot tör nem lesz kenyérre. (Búsan önmagába dől és elgondolkozik a közel jövőről, miközben az asszony felöltözködik és megy moziba. — és megosztom lájdalmadat. Hallgass reám drágám 1 Jer, keressünk enyhülést anuál, ki nehéz nap-jaimbau mindig felemelt és el vezeteti a mui napig, ki anyám lelt anyám helyett. Ó sokat szenvedőit, Ö, megérti a nedves szempillák beszédét, megérti a sebzett szivek imáját. 8 minthogy az imádság a fáj- | dalinas lelkek pihenése, jer és uiint valamikor régen, j téli estéken, összekulcsolt kezekkel imádkoznunk. | Hidd el, vigaszra találunk. völgyben; az állatok; Csontjaikat hagyiak a löldrélegben ; inig h mosszal | és a falevél szerény emlékirást a kőszénben : Lajos is beirla magát leltei által emlékez* linkbe. Ariatlan lélekkel sieni celert küzdve, lelkét Istennek, testei \'•» íuyafólduek, emléket nekünk ajánlva lájdalom\' kérvénjekei nélkül szenderult el. lateu feled Hudapnst, IUJUÍ január. Oeaba >— Az állami nyugdíjasok segítsége. A had.egiió bízottján e liélon kezdi meg at állami nyugdíjasok seaitségének kiutalását. A segítséget beérkezés sorrendjében intézik ,el és a pénzt pusláu küldik a segítséget kéróhéz. A , ujugdijas a segítséget káré ivet annál az adéhl>atal-uál vagy pénztárnál kérheti, ahol a nyugdíját ftl-I TIIll J4NQAR,13, ZALAI KÖZLÖNY 3 H I HE í(. — Dr. Hegedűn György főhadnagy arai kedven ismerősünk a hadszíntérről rövid pihenőre hazaérkezett. Örömmel üdvözöljük közöttünk kedves földjüket, ki a harctéri sok viszontagság mellett is megőrizte régi megszokott kedélyességét. — A HadsegélyzÖből. Dobrovios Miláu bevonulásával a Hadsegélyzó ügyeinek vezetésével is gondolni kellett. Miután az Állami pénzek kezelése a polgármester jogkörébe ment ál, a Hadsegélyzó Ügyeinek vezetésére Farkas Vilmát kérte fel a polgármester. Farksa Vilma — mint köztudomású — a Hadsegélyzónek eddig is éltető lelke roll. Most Farkas Vilma vállára a nehezebb feladat ín rájutott, amennyiben az anyagiak előteremtéséről is gondoskodnia kell. Reméljük a/.onban, hogy az ó tevékeny hzelleiue és toreiniő lelke a szükséges anyagiakat is előteremti a Hadsegélyzó céljaira; a jó emberek pedig ezután sem vouják meg támogatásukul a Had-segélyzőtől. Farkas Vilma sok nemes tervvel eltelve veszi ál a Hadsegélyzó tel|«s vezetését. Váljanak valóra e tervek s legyenek dúsan termők a Hadse-gólyző céljaira. — A dán vegyes vöröskereszt néhány tagja városunkba is ellátogatott, hogy itt az orosz foglyok ellátásáról közvetlen meggyőződést szerezzenek. A megérkezés szerdán délután történt s az állomáson fogadásukul megjelentek: Dr. Sabjáu Hyulá\'városunk polgármestere l>r. Králk) l»lváu \\ főjegyző, a kalouai parancsnokságok vezetői, Lukács József fógimu. tanár s Füredi János rendórbiztos Megérkezés és üdvözlés után nyomban kocsikra ültek a vörös keresztesek s Füredi János vezetésevei azonnal a foglyok megtekintésére indullak a bsrak-kórházhoz és sörgyárhoz. A foglyok a küldöttségei kitörő örömmel üdvözölték, a küldöttség pedig a leguagyobb elismeréssel nyilatkozott azoknak itteui helyzetéről. A kiküldöttek a inai nap folyamán folytatni fogják látogatásaikat a többi logolyazállásokou ja * végezve ismét tovább utuzuak. — Mit dolgoznak a hadifoglyok ? Nemcsak aratnak, nemcsak uz építésnél a föld munkánál segédkezuek, de Qres óráikban egyszerű zsebkésükkel Hzebbuól-Niubb művészi munkát faragnak. Pl. Képkereteket, feszületeket, különféle állatokat- slb. fából, bámulatos ügyességgel s Ízléssel és elég jutányos áron adják az érdeklődőknek Valóban érdemes a megtekintésre, mily üg>es dolgokat produkáluak a barakkórháznál működő orosz foglyaink reá sUlve nemzeti bélyegüket s fantáziájokat. fLátva őket s munkáikat, akaratlanul is eszünkbe jul, vájjon u mieink ott az orosz fogolytáborokban mikéül öntik magyar éizésökel s izlésökel hasonló miniatűr dolgokba, liaza hazagondolva az édes otthonra. — A Tarnay hangverseny jegyei. A vasárnapi Tarnay hangversenyre jegyek Kohu L. Lajos üzleteben kaphaiók. — Offenzíva az iskolában. Az állami uép-iskolai gondnokság legu óbbi gyűlésén sájuálatosan konstatálta, hogy\' a háború kitörése óta a tanulók erkölcse nemcsak az utcán, de az iskolában is löké leteseu elfajult, ugy, annyira liogy már valóságos bandákká verődve. feuyegelŐ álláspontot foglalnak el a tanítókkal szemben, ha őket kihágásaikért jogos fenyítékben akarják részesíteni. Ne félj tőle t Üsd vissza! slb. hasonló kifejezések kerülnek felszínre, amelyek, — annak az eddigi ferde, — álhuinánu? uevelésnek a faliyóhajtásai. melynek nyoma meglátszik a mai ifjúságon, — de keudőzetleuségével •e emberiségen is, amely a szeretetleuség, az erkölcstelenség, a képmutatás elbizakodottság, Önfejüség s önző féktelen indulataival a mai véren napokat is meg teremtelte, — Sok a tanulni való. Altalános a panasz a szülők részéről, miszerint egyik-másik iutézetbeu a normális időkhöz képest óriási módon tulhalinoz-zák a növendékeket tanulni valóval s óráról-órára mondjon le, nehogy uevél kénytelenek legyünk ide -iktatni, annál is inkább, mivel anyagi körülményei megengedik, hogy a saját erszényére azeretze be a szórakozására szolgáló újságokat. F. szerk. — Kiutalták a városok államsegélyét. A belügyminiszter most értesítette a leiratban a városokat, hogy kiutalta részükre az 1916. évre szóló reudes államsegélyt. A rendőrségi államsegélyből wT alkalommal, épp ugy mini a mull év elején, 2 millió koronát oszt kí a miniszter a városok között, mely segélyből elsősorban rendőrségi egyébként pedig uoás közcélokat szolgáló kiadásokat kell fedezni. A feuu-maradó egy millió korona szétosztásáról a miniszter később fog reudelkezni. Ez az összeg a mull évben is az első félév végével került szétosztásra. A tisztek lovagias ügye. A Külügy-Had- oly óriási adagokat adnak a tanulóknak, melyet azok "gy ait lr|a\' a UwUík 11 kölöUOk ^rduló lovagias ügybeu ugy goudolkodlak: most háború van és a fegyveres mérkőzésnek másutt van a helye. Ez azonban téves felfogás, inondja a katonaság ügyeivel megészteui képtelenek. Nem akarjuk az lelő szülők nevét felsorolni, de roiudeiies\'üre indokolatlannak tartjuk máskor is, foglalkozó szaklap. A csapatok és parancsnokságok annál iukáhb most a mikor a kedelyek amúgy is fel- tudomására hozták, hogy a lisztek között felmerülő zaklutottak s kovésbbé fogékonyak a studiumok iráut, lüVa«ÍM u«JBk a hábofU Urlaraa a,»tl >8 óPPen W i, . „lx K ... , , . ., intézeudők el. miut béke ide|éu. hogy klllöuosen a gyengebb uein tulgyrttörtessek. Ha _ \' . \' , ........ ., .. , — Korona — frank — márka, öéesból je- az idő rövidnek tabuik tán, Umék a, anyag qu.nl- ,lanUk ; A p08UUktl.ékpélwUr ugáu 8?á|6bao lörlénö esse ni iáját kiválasztani s ait alaposan megemésztetni, tUeléa átszámitólárfolyamát további inlézkegéaig 100 több haszonnal jár. — Nincs oipö. Napról napra szökik fel a b r e« talp s vele együtt a cipő és csizma ára, ugy hogy ma már valósággal fényűzés számba megy, ha vnlaki egy pár cipót csináltathat. 8 ez érthető, mert derék katoniink, kik érettünk véröket ontják, a mostani télviz idején csak nem marad halnak lábbeli nélkül. Elsősorban teli/1 nekik kell, ami kész lettel a gyárak reudelkeznek. Mert az ujounau gyárion anyag vujrni édes kevés s igy nagyon íb érthető, hogy a szegény osztály alig juthat lábbelihez, különösen pedig a szegényebb apró iskolás gyermekek. kik közül máris többen hiányoznak a lábbeli hiáuya miatt, várva a könyörületes szivek megnyilatkozását . fraukuál 150 koronában, a német birodalomban történő fizetés esetén 100 márkánál 146 koronában állapították meg. — | — Nem emelkedett a disznó ós marha ár. Uár a kupecek most is valósággal megostromolták miudeu hetivásár alkalmával piacunkat, azoubau az erélyes intézkedés, mely az utcavégeken s a \' piacon is megakasztja a túlkapásokat, nem engedi, hogy a uyers áru harmadik, negyedik kézből kerüljön a vevő közönség kezeihez. A legutóbbi hetipiacon u. i. a disznó 8—3 60 K., — a marha ára V Kor. merít kgrammonkiut, azonbau a sovány disznó a nagy kereslet miatt óriási árakat ért el, amennyiben 16—20 kgrmmos uöveúdékmalacokat 60—80 koronájával vásároltak darabonkiut. — Olosóbb a tojás. A mióta Németországba a tojás kivitel a legkisebb minimumra szállott, a tojás ára piacuukon is esett, ugy hogy ma már 12—U f. darabja a budapesti piacon is. Legnagyobb a kereslet azoubau e téreu az itt lakó cseh osaládok részéről, kik a kalács és gombóc evés mellett a tojást sem vetik meg, sót ládaszámra küldözgették azt hazájokha is 8 nagjon csodálkozunk azon, hogy a fel ilyfajta — Mi lesz a tűzi fával? Mintha csak az Ur Isten maga is látná az óriási tninséget, eddig elég szelíd téli napokat küldött, hogy a mai nehéz fa niucstelenség közepeti a legszegényebb néposztálynak is elviselhetőbbé tegye az amúgy is drága telet. Fa ugyan vau, kereskedőink udvarán táu soha annyi uem volt, de hol az erazény. amely annak ; helybeli posta a tilalom dacára is vett árál ki tudja izzadni s honnét kerülne egy-egy sze-I küldeményeket, gényebb család büdzséjebői egy öl fáért 120 korona, vagy egy szegéuy napszámostól egy métermázsáért 10 korona, — mikor kenyérre való is alig kerül. — De mi lesz ha a tél keményebbre fordul 8 teljes szigorátal reánk köszönt?? — Ujságtolvaj a Korona kávéházban. Főpincér "József: Már vagy kél hó óla következetesen tapasztalom, hogy uapról-uapni egy-egy újság i eltüuik a keretiói, nieljul valamely takarékos újság- j olvasó einel el bizonyára kávéházunkból s ezzel ue-kem érzékeny kárt okoz, mivel minden lapomra* abonensek vaunak » igy nekem ismét meg kell a laput vásárolnom Amenuyiben, ini azt a takarékos ural kinyomoztuk s megfigyelés után sikerült megismernünk, j ezutou figyelmeztetjük, hogy a takarékoskodásról ( l ki a német nyelvet is bírja, tartós és kellemes állást nyerhet 1FJ. WAJDITS JÓZSEF köHyvkareskidisjb*n. NÉVJEGYEK •ddl| míg mn litizilt nagy váliiztékbM ]■ tán fii irii kiulllituk Ifj. Wajdits József köny vny omdáj ában. 4 ZALAI KÖZLÖNY JANUÁR 13. „BKELII" n aoymozgó színházban (Szariraa-szálloda épületében, Erzeebettór) mindennap tartatik előadás a logválogatottabb ós a legújabb 8 szebbnél-szebb s érdokesebb-nól-órdftkesebb műsor van bemutatva. Az igazgatóság nem sajnál sem fáradtságot, eom költséget, hogy a m. tisztelt közönséget kielégítse. Dacára annak, hogy a filmek . 70 — 80 szazainkkal megdrágultak, mégis a régi olosó helyárak mellett mutatja be művésziesen összeállított remekszép műsorát Minden harmadik nap teljesen uj műsor. — j A „BERLIN" mozgószinház látogatását mindenkinek a legmelegebben ajánljuk Irodalom. —- A pápaválasztás jogtörténete és tételes joga. Irta: Lukács JózseJ, fógimn. tanár. A vaskos munka a pápaválasztás történeti fejlődésével foglalkozik, amig az jelen alakjához ért. Mindenkinek érdekes ós tanulságos olvasmány, amely mig egyrészről szigorúan tudományos, másrészről könnyed stílusával élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentós mozzanatának ismerete minden kulturember tudásának szükséges része. A mű ára 4 korona. — Kapható Ifj. Wajdtts József könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Az .Élet" szépirodalmi és művészeti hetilapot (szerkeszti Andor József) «azdag tartalom, érdekes és aktuális képek egészítik ki. A kitftnó lapot melegen ajáuljuk olvasóink figyelmébe. SzHrkesztóség és kiadóhivatal: Budapest, I. Fehérvári-ut 16/c. — Blöíizetési á«- félévre 10 kor Mutatványszámot készséggel küld a kimlóliival — A „Vasárnapi Újság" minden stáma gazdag tartalommal jelenik meg. A „Vasárnapi Újság\' előfizetési ára negyedévre öt koroua, „Világkrónikáival egyUtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi UisAk* kiadóhivatalába!! (Budapest, IV, HJgyetem-uloa 4). Ugyanitt megrendelhető a „Ké pes Néplap", a legolcsóbb iy>á« a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. — UJ Idők. A világháború leghűbb krónikása írásban és képben az Uj Idók. A mi érdekes esemény a négy világrész harctéréin törtéuik. azt mind elénk tárja festói szépségű képekben Érdekesség, művészi nivóval és elftkelö Ízlés jellemzi Herce* Ferenc hetilapját, az Uj Idflket. melynek mindon száma aktuális közleményeiben, elbeszéléseiben és regényeiben is egyaránt a Szépirodalom ápolója — Klófizetési ára uegyedévre 6 korona Kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy-ut 16. sz. A ROVÁS Vezércikk Világháború a legjobb tájékoztató magyarázattal éí térképpel Közgazdasági rovat Napihírek naponkénti szenzációi az AZ ÚJSÁG POLÍTIKA1 NAPILAPNAK. Vasárnaponként két közkedveltségil mellékletet ád az AZ ÚJSÁG. Egyik? „Az Asszonynak", a másilt a: „A Gyermekeknek. W Alti . világháborúról é. egyilUHbui minden ..emonyrol ixinlUzrAl, müvéeietröl, lro-(1.lomról bőven óa megbízhatóan óhajt egy kitűnően megixerkeaxtett napilap karatéban érte-■ttlnt, flxe... aló ai AZ DJSÁO ot. ELŐFIZETÉSI AKAK: Kgoei évre .... 33 korona. Fiiévre.....16 Negyedévre .... 8 Egy hónapra ... 2 K. 80 f. Megrendelési oim AZ UJSÁÖ KIADÓHIVATALA Budapest, VII Rákóczi ut 54 szárú SZEMESNEK kuli ma lenni, Iia túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nom ÁLL \' egyébből, minthogy „o késsünk egy pillanatig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe ..Halai Közlöny" hirdetési rovatát, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdeti VILÁG hirdetéseit Itt megtalálja. A hirdető rövid idó alatt meggyőződik az eredményről, annak határozottan VAKNAK kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi. hogy AZ ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az ALAMIZSNA! KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ s KÖNYY-, PAPI ~ ÉS IRÓSZE^KERESKED ÉS E Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban és névjegyekben--— Nyomtatványólt Ízléses kivitelben jutányos árban . gyorsan készíttetnek. ------ Tanintézetek részére szükséges cikkek -__ dús raktára. - Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványok -*--- nagy raktára. -------- Nyomatott a laptulajdonos ifj. tfajd.u József "itóuyvuyomdá|Aüau Nagykanizsán. 55 lk évfolyam Nagykanizsa. 1916 január íj Hétfő 4. szám. Szirkesztóség ti kiadóhivatal Oiák-tír 1 Kclolós sxei komló : . Kóixerkessiő: Mifljilinlk hétfőn ét ciAtiriihlii. Tolofon: 182. — Hlrdaliaak dlJatabAa a*arlnt. Bánekovich János 1 Kemóuy László blŰflzaUal árak: KjjAm é»fo 10 korona, félévre 6 koronái Negyedévre 2 korona 50 mi. - Egya. axám ár* 10 fll. A TARNAY ESTÉLY. W^IPKKI HALAS BIÍLA főispánunk védősége alatt rendezett Tarnay hangverseny á) a l\'olgári Egylet nagytermében tegnap este közszeretetben álló főispánunk jelenlétével szépszámú kftzönség elolt folyt le. Xem volt ugyan lümve a terein, auiini a cél s az édes, könnyed estély megérdemelte volna, de a nagykanizsai rokkantak számára mégis összehozott a Tarnay estély közel másfélezer koronát. Orótumel irjuk ozt ide; bár nagyobb lett volna örömünk, lm most azt írhatnánk, erkölcsi és anyagi tekintetlien páratlanul áll az egylet terűiében tartott ostélyek sorában a tegnapi <s»t Tagadlia-tatlan, hogy sok n hiányoztak, akiknek pedig ott kelleti volna lenniök. S mindenkinek ott lett volna a helye, aki nincs a lövészárokban. Mint u szikkadt porhanyói* Ibid 11 lassú termékenyítő esőt, úgy szivta minden jelenlevő szive magába Tarnay szavát, hangját. A művész. — aki különben az ország egyik első zongora kísérője közvetlen, megható szavakkal nyitotta meg. estélyét A magyar lelkek millióinak szivéhez szólott eme elüljáró szavaiban, mert ó a magyar szivek jótékonyságát akarja igénybe venni önzetlenül azok számára, akiknek éltük egére a rokkantság borút veii\'ti. 11 melyet a inauyar s/ivek napMiga ras fény ózonét el kell nmmit -zúmüzu Nevezető szavai után bizonyos im-b-gség ondóit" el a hallgatóságon s mindenki egyszerre tisztán látott hogy itt nem hangversenyre jöttünk össze, hanem egy édes intim, családias jellegű estélyre, a hol egy KONSTANTINÁPOLY Irta BTKLVAB1 ALAJOS A paleolith és ueolilh ;tcoi emberi kéz alkotta múveiuek egész sorozata feltevésekel engednek meg a paradicsomi élet mibenlétére, azon óriási kOsdel-mekre vonatkozólag, melyeket az ember a mamutti, a barlangi medve stbiek társaságában töltött. Azt tapasztaljuk, hogy az ember már akkor igyekezett a természeti viszonyok nyújtotta előnyöket felhasználni; kiszemelte az életviszonyainak leginkább megfelelő helyet. Tette ezt késóbb, a fejlódó intelligencia kövelkeztébeu, tuég inkább. A viz mindenkor felette nevezetes geográfiái léuyezó volt az emberiség külöubözó életviszonyaiban. Még egyes népek paradicsomi életet éltek, tavak-, folyókban halásztak és a vad állatokkal örökös küzdelemben éltek; a fóiuceil sziklás, kopár hazája korán rengene utalta. Szigetről-szigetre tapogatódzva úttörői leltek a teugeii hajózásnak, a gyarmat alapításnak, a kereskedelemnek. A természeti viszonyost összesége, vsgyis az ugyuevezett geográfiai tényezők adják meg az e^yeg kontinenseknek, országoknak, sói vidékeknek, helyeknek is azt a sajátságos jellegel, mely éket külön-kfl-lo 11 egyedségeknek tünteti elénk. A természeti viszonyok nagyban befolyásolják sok művészi erővel tetézett tehetség gynjt kegyeletes szeretet áldozati tüzet a hazaszeretet oltárán. H a prolog után zongorához ült Tarnay s elkezdett forgatni mödalainak foliáiisában. Dalült — bár gyenge, de bensőséges hangon, meleg érzéssel, meghatóan s kisérve énekét, nem\'ritkán drámai erőtől duzeadó, előadását ama bűbájos kísérettel, amely miatt névé1! az országos hir szárnyára kapta. Klókerültek Karkas, Jmre, Szepessy László, Kissjózsel, Ignotus • * mások megelevenedett dalai Tarnay ajkáról s közben meg-1 e-sillámlotl a könny az érzés mélyéből, a meghatott j lelkekből elófakadó könnyek sokasága a hallgatóság szemében, beszédes tanuságakért. hogy Tarnay szava, dala, éneke utat talált a KÚvekJua. Mosolyogtunk, neveltünk, szomorkodtunk s könnyeztünk - Tarnay-estély én — miközben a régi dalok füzére, Haidé s egyéb dalciklus, aktualis dalok, uj dalok és a vén \'\'koosl* dala csengett. Közben a mesék világába dalos országába íh betértünk, u hol 1912. a kof. Jótékony nőegylet estély én is gyönyörködtünk a elmerengtünk. S itt özünkbe jutóit valami. Az, hogy, a mesék két személyositóje azóta már a hősök álmát alussza. Két daliás, szép itjű, l^őke Kmil.és Unger rilmauu Viktor, akikre azóta a harctér göröngyu domborodott sirhalomként. Szomorú történet. Bár ez is a mesék birodalmába tarfözViék még De felajzott lelkünk panaszszava után térjünk vissza Tarnayhoz, aki hosszas kérésre két Chopin darabot is ndoit estély e linadékául. >S itt megcsillant a művész szipur-kazo ereje, fénye és beragyogta az arcokat. Tarnay igaz művészetének öfiik sugaraival: hálás elismerés és tetszés szava és tapsa zúgott léi azután — a művész egyetlen honoráriumaként. (Jr / j.) Tombol a vihar. Vándor vihar járja a világot, bolyong "véres köntösében a nagy világ földjón, mint egy gonosz dómon, amely a pusztulást ós szenvedést hordja magával minden lépése nyomán. Honnan jön, hol volt elvetve a mag, melyből a boldogtalanság kipattant ós kegyetlen útjára indult? Meddig tart még bolyongása, meddig Ql lidércnyomás* * világ szivén? Titkok fedik még * születését, sürü fátyol rejti utjának irányait, nem isjejtjük véres váudorlása végét. Néha\'; mintha elpihenne, hol jár akkor, hol Qti fel tanyáját, melynek sziszegő kígyók, vérre szomjas vaduk az örtállói? Nem tudjuk, hol van ós hova készül és nehéz szivünk dobbanása eláll, ha érezzük újra fekete szárnyainak tra gikus csattogását. • . . -vl .1-...-U-. Ma ugy látjuk, hogy a besszarábiai batáron vert tanyái a démon, ott hajtja uj küzdelmekbe a vérző emberiséget. Számol be arról hivatalos jelentés, hogy a lidóro újra kiköltözködött titkos fészkéből, odasuhant az I északi határokhoz és szavára újra gyilkos \' az emberi szellem művelődését, az anyagi kóvetel-\' menyekkel való megküzdhelés lehetőségéi. Megpa-1 tancsolják, kényszerítik a népekel bizonyos területen 1 letelepülni s aztán államot alapítani; kijelölik az ál-I lam határait, sót az ősszuinberiséggel szemben szeru-Ipet, hivatását. l)el — a geogiaüui lényetök egyuulialó mű-I ködése kijelöli, sől következetes, állaudó hatású törvényességgel megteremti egyúttal az államok természetes középpontját is. | Korántsem ok vagy alapuélküli az a st«rep, mely egyes városoknak at egyes országokban, — sói . uem ritkán a szomszéd országokban is — jutott. 1 Vaunak területek, melyek a látszólagos számos hátrány mellett mágia bizonyos mélyebben gyökerező I természeti törvényeket rejtenek magukbau. ügyes helyeken városok épüluelc, melyekéi | romboló elemi cs\'apá»ok, majd ismét vad hóoilók porba döntöttek ; de a város hamvaiból — phóuixa ! kéut miudanuyiszor uj életre kel. Az ilyen helyek-I hez az emberek makacsul ragaszkodnak ; újra lelépi-jtik. Számos virágzó város alatt valóságos történelmi \' muzeumát találjuk Ilyen város Konstantinápoly is. Keleikezésót, alapítását, a felette végig zudult zivatarok dacára fenn maradósát, fejlődését és a mai rettenetes viharban váló rendkívüli szerepét a közeli és a távolról ható ama geográfiai tényezőkben találjuk: melyek napjainkban, megalkuvást uem ismerő határozottsággal törekszenek érvényesülni. Miuden nevezetesebb város keletkezése körül, a homályos őskorban gyökredző, tarka, színes koszorú szövődik. Régi görög monda szerint az első görög hajósuk a mai Söutarl-tól délre, az ázsiai parton építették városukat Obalcedont. Hyzas későbbi görög hajós nem lalálta alkalmasnak Ohaloedon földrajzi fekvését, ty város alapítására határozta cl magái ós az erre alkalmas hfllyMk kiielöléie végeit Apollo delfiig jósdájához fordult, a nonnél azt a választ kapta, hogy: „a vakokkal szemben" alapítsa városát. A jósda vakoknak nevette a cbaloedo-niakat, mert nem látták a velük szemben fekvő euió-pai part természetes előnyeit. tíyzas az Aranyszarv partjaira építetté városát s azt uevéról Byzanz-nak nevezte el. De a valószínűség itt is az, hogy Koustantina-poly, — mini nfinden nevezetesebb város — kalelt kezesére a jelentkező természeti viszonyok voltak irányt határozó befolyással. R természeti okok és viszouyok együttható működése — és kényszeróoek eredménye a lotelepülésre, város alapitásrá alkalmas helyeik kidoraboritása, kijelölése. Az Arany-szarvat még a halak is különösen kedvező helyüknek találták; iváskor rendesen nagy seregben tódultak oda. Az ős-ember létéiül küzdel- ZALAI haroba dólnoli az eltenségwí seregek. Jó a poklok sötét torkába, napja volt a gonoszságnak, mámora örjöng- ság egyszer felidézte ? heteit, az orosz sorokban széles rendeket vágatott Ismét. A már többszörösen mpgvert ellenség reménytelen hadát újra végig ka-flzáltatja és az uj sirok százai felett vijjog holnapra megint az átok sötét szelleme. Meddig marad most északon? Mikor elégül ki szomjúsága ott és uiegy más föl t L 0 N JANUÁR 17. deket keresni, hogy friss vért habzsoljon ptako..n, s.urtoaan, bosszúsan ,— Nemrégen földön, ahol még Apróságok katonáékról. Kis képek a nagy háborúról Menetel « haduezlálr, bosszú kigyévonalban — — —. lassún vonlaiéit menetben Kgy öreg népfelkelő htlszárember oll bamlnkol a törzs után. niakrapipa mér kialudt. — alid szolyog az agyarén, inast meg ép\' örök telhetetlenséggel ? bölcsőjénél volt » szerb földön, ahol "W w, „.„„„^ le|je„ ^„„„a.,., Mlk w ,„ orgiája lehetett, egy történelmi véget én t ép• ^. iu<ig<Mku m4r glédébati, tekintve, hogy minden percben jöhet a parádé. Végre is a nagy pillanat! Az ezredes ur érdeklődik a parancsnokié öreg hadnagynál, hogy miként baladnak a .fialalok" s houy hány belesek már? Aztán jelt ad, hogy kezdődhetik a produkció A hadnagy egy harsáuv baptákot" vezényelve további parancsukat akarna adui, de Itt közbevág az ezredes, egy hatalmas .balf ot kiáltva : — „Látja hadnagy Ur, hogy áll oll az az ember, ott, a harmadik balról?! — .Látom, ezredes Ür", — volt a lel| _ .de az még semmi! Tessék ;csak azt nézni, azt a másodikat jobbról! Az áll még caak cifrán I!" Az .öreg cseni" hflséges társa, a .Bimbó" ott lé- Káplár or Tiliukós felkiált a kaszái uyaudvarról rendel: kimért léptekkel.az emeleti legénységi szobába: .Hányan vagytok ott, «zive vére folyt mohó torkába. A firadhn-! ,apOTS, gazdája jualintt a végtelen aárleugert. D«-| Dudái, .cimmer-Ordnungot csinálni?* tátlan vándor leszállt már Belgium földjére, |tall „é|k0| „um i„ uliet még menetelni sem. - .Uelen vénánk, káplár ur, jelenleni alás- a franoia Champagne mezőire, meghívta a pokoli az Adria virágos partjaira, egyillt a dohány meg a pakklaskátiau maradt Odaszól bál az öreg Bimbónak, hogy a nyergeu. san !■ .állj!"; de — volt a felelet. — ,Az sok; a fele azonnal mars ide le tombolt a háborgó tengerek hullámaival, li.tá.; az öreg ló csak luvább csoszog a csa- Ázsia ölelkezésénél al"k°" El" uw«4" " már barsáuyan odavágja, hogy „állj I"; de a Bllllbó fuszekzecérozniI" Kgy magyar baka megjön járőrből a kél Csak rendületlenül emelgeti ki patáit a cuppogó sár- mUlizka fogollyal állit be a zászlóaljparancsnokaág-búl s egykedvűen rakja egymás mellé. No, de erre |,ot _ j,t pers„. megfelelő jóindulattal logadják. ki- érintette Európa és Dardanellák vizét, elrepüli más világrészekre, ott volt mindenütt már, hol a gyűlölet osi- ráit elültette az emberiség lelkébe. 1 mSr kijöll „ béketűrésből a derék huszái ; lelép a\' _ útközben kérdeztek a bajtársak, hogy csiuálta A borzalmak mámorába hajtott világ\' gyalogúiról a ló mellé, aztán elkapja a lelógó kan- 0It „ f0|!ást, amire ó caak odavágta, hogy .lelfej-még fel setll OCSUllik az egyik rémületből, tárazárai s jól ráüt rajta. A ló megáll, az öreg eléje, lődöir rajvuualba és .bekeritelte" az istenadtákat. már ismét hallja a vijjongást a gonosz ma- >■»»" Míi4bó1 " P*41 » " 16 mttMn ué""\' l,n iu a \'Hm «»"» , . ,, ... . ,. íny kiált lel: .Hát hiába beszélek éu??l" hallgatáson bizony nem lehetett evvel előhozakodni! dárnak a föld másik sarkából. Meg mindig , . ............ . A * — Bt meg kellett ám mondani az igazat I — üssze éhes a falánk szörny? Még mindig nem elé- j N>|(? s0r(!és.(„rgAs „„ , k.szárny.udvarou i8 M„JlB ígésI uimel „idomáuyál s a hozzá intézett gelte meg u rombolást? Mikor jön a f«bór már kora reggel óla, ma jön az ezredes ur sz-mlét kérdésre, liogy is volt az „esel" imigyen jelentett: galamb, melynek szelíd btigána viss/akerguli tartani «z uj „regrulák- feletti — Ott i* állnak hát _ ^ueir Hauptmán, meldi gehorzánt. ik pat- . mohák. Noha a keresztesek 1193 ban elfoglalták, I uralmuk — mint uj Ihiíii csáázarság csak |l261-ig 1 tartott. \' Konstantinápoly a legrégibb tlirák telep K e. (>67 kórQl alakult Konstantint!* politikai szükaégból helyezte székhelyét a keleti tarlomáuyok közelébe; a három világrész ériotbw/ó sarkába: 390-ban K. u Oouslantiuu8 elrendelte, hogy Byzauz azontúl az ó nevét Ooiwtantiuopolis (Constantinus városa viselje. A római birodalom átalakulására a mintegy Önmagából való kizökkenésre ez volt a leglényegesebb hntáxsal. A törökök II. Mohamed szultán !4f>9-bau május 99-én foglalták el. A török birodalom (óvárosa lett, nevét a szul-lán parancsára I » z t a m Imi l-ra (Sztáiubul) változatták. — Konstaulinápoly igazi értékét éa fontosságát, inét enyhiió bó halászatot ígérő a biztosságot nyújtó Aranyazarvat hogyne találta volna meg, A Bo-porus éa az Aranyszarv halainak ma is nagy szerep iut Konstantinápoly élelmezéséuél. A régi Byzauz címerében is megtaláljuk — a bizouyára nagy jelentőségű — halat. A mi pedi« a Konstantinápolyban ö-atniutó közlekedési ulakat illeti; azok a praehistória vadonjain vezoluek keracztül. * MidAn geologiai förrongások, aQly«dé«ek a Kaapi és a Fekete tengereket megcsinálták; a Hoaporus, a Márvány tenger, a Dardanellák, — mint egy ősrégi kor hatamas folyójának emlékei — mind közremű ködnek Konstantinápoly megdönthetetlen fÖldra,zi tényezőinek kialakulására. A természet Konstantinápoly közvetetleu kör nyezetébeu pazarul CMjprtosilolt miuden elónyt. Pá ratlau tájképi szépségénél fogva dúsan feldíszítették a költói nevek rózsa-füzérével: a föld fővárosa, a városok arany koronája, a világ anyja, a kel konti uena és a tenger uriuóje, Ázsia és Európa u^alkodó-nője, a föld paradicaoma, melynek lakói méfc soha sem ktváukoztaki a meuyországba." Anuyi bizonyos, aki a Bosporus, Konstantinápoly stb. környékét látta, azt soha el iiem felejti. A legalsó, a legszebb tájkép, a természet minden ékességével . Tájképi szépségben Budapest a második fővároi. A Bosporus (Thracicua) a Fekete tengeiből a Márvány tengerbe vezet, oly szűk, hogy a váró* annak miudkét partjára épfllhet; az ázsiai parton l«vó ÓszkUdár (Skuiari) valóban Konstantinápoly külvárosa. A Márvány tengert a Dardauellák (HellespouUia) az Egei tengerrel — közvetve — a Földközi len gtirel kötik össze. As Arauy-szarv a Botporu-s legfontosabb öble. A Márvány tenger déli ól, az Arany-szarv é«zakról határolják körUl azt a háromszögű földterületet amelyen a várót* magva .hét halmon" épült. (A halmok száma több.) A Bosporus 27 Km. hosszú (a kanyargások nélkül.) Szélessége HfiO méter éa 3 Kmater közt váltakozik ; mélysége 30—7ü m. a legkeskenyebb helyen 130 m. Az Arauy-sz-arv 7 kilométernyire nyúlik nyugatlelé a száraz földbe; 40 in. mély; torkolaté-üuu iu. azéies, aztán befelé keskenyedik. A Dardauellák Európai partok, ua-gyobbrészt puszták ; az ázxia partok itt\'Ott erdósek 7() Km. hosszú; — 1800—7000 méter közt váltakozó szélességgel. M A r v á u y-t e n g e r partjainnk hos»za 870 Kiu.. teruletv 11479 Kin.0; mélysége 6o--1:í3h méter. Nolm a .szorosok es a M.irvány tengor partjain idók folytán több város epnlt, KouHUntiuápolylyal egysein versenyezhetett; mert középponti fekvésénél fogva, a két világrész közötti átkelésre a legalkultnu-sabb. Igaz, Xerxes, N«»jy Sándor és a kere»/.tes hadak H89-ben mégis a Dardanellákon kellek át; de ez ütjük céljában (Hellas, Issus. Palesztina) leli magyarázatai. A bunkó alakú 0 a I I i p o I j félszigetnek vé-doJjni reiidfiltetésébeii domborodik ki fontoi> hzerepu. Az Kgei tengerbo belenyúló hfgyea löldnyelv keleti pmtjain és Kix-Azsia nyugati partjain találjuk az erősítések I\'gész láncolatát. Napjainkban Anaforla. Ari-Burnu, Szddil-Baln stb az eutente seregeire Uallipoli valóságos mészárszék Konstantinápolyt 1903-óta vagy 14-szer ostro- biztossávát földrajzi helyzetében bírja. | Az Arany-szarv rendkívüli szerencsés geologiai alakulata a föltl legjobb kikötőjévé avat|ák. Nagy ha-i jók befogadására elég mély. szirtjei nincsenek, sót a 1 lerméhzet a kiköióknél oly gyakori eliszaposodás el-! leni kotrást is maga végzi, minden költség nélkül A szarosokból az Araiiy-szurvoii átlutó tenger-áram i végzi ezt a munkát. Sót az évszázadok óta belthányt i városi szemetet is kiHőprj éa elhordja. Azok a távolról ható tényezők, a molyok Isz-inmbul fontosságainak kidomboritására befolynak: a I nagy világforgalmi közlekedési irányok, utak, a ine-ílyek ós időktől — három világrészből ott kereszté-\' zőilnek és futnak össze. A szorosokon át, a Fekete tenger déli partjai mellett K. előtt 1200 évvel indultak az argonauták 1 Oulohisbe ai arauy gyapjúért A coléhóii völgy haj- janűAr i7. Z A I, A 1 KÖZLÖNY 3 ruj. treffen ruszki patrnj. ik eieder schiesaen, zwoi ! Sokai küzdöttünk már karunk erejével, Tréífer, rnnki scbloasen : Fehler Ik Snirm, hurráh, Türlünk csaták közöli sok nyomorúságot, v.orwörts, rn|ta, üsd........ apádl Ruszki kehrt Eucb, AM ^ ^ fl _ EM segilyével laufschlill, marsi! Droi "\'"\'ki hiuihan niade.-. ím ruszki bleibeu nieder, zwei llaudauf 1 líulils aohweiiken, gelangeu, bierl" Megérlelték a derék fiuk 9 azóla meg is kapta kitüntetését. — Hiába, ba nincs is a bábomban vezényszó, az a derék baka megmutatta, hogy még a német „kommandót" is (el tudja használni I Hozzon békességet s örök boldogságot (fthttt. UJév napján) VLAY IMRE. HÍREK. IMA. Ahol hősök küzdnek acélos karokkal S ellenséget vernek győztes fegyverekkel, Ott ahol az anyák Ömlő könypatakkal Árvákat ölelnek reszkető kezekkel; — Személyi hir. Siptki Bálás Béla íóispáu tegnap városunkban időzött. — Szirraay Imre Kir. tanfelügyelő elemi iskoláinkbau több látogatás tett szombaton s héttőn. — Mai tárcánk Mai aktualis tárcánk főgimnáziumunk egykori tanítványa irta, Etelváry kednek s maguknak a kávé kimérésénél hasznot biztosítanak. — Gondoskodás a hadiárvákról. A hadiárvák sorsáról tudvalevően az állam fog gondolkodni és nem bízza ezt a nagyfontosságú feladatot a tárta dalomra. A belügyminisztériumban állandóan foglalkoznak a hadiárvák elhelyezésének kérdésével. Bosnyák Zoltán miniszteri tanácsos vezeti ezt az ügyet és eddig mintegy 24.64-1 badiárva van, akikről egyénenként iutézkednek Az árvák 93 siáuléka az édesanyjánál van és csak hét százalékot kellett elhelyezni. Lehetőleg minden árvát családjánál óhajtanak elhelyezni és ezért is a hadiárváknak kevéa száma vau menedékhelyen. A családoknál levő árvá- Alajos tóvárosi tanár, aki a hetvenes években diákos-. kat figyelni fogják az árvaszékek s fóként erkölcsi kódolt Nagykanizsán s most visszaemlékezve diak- uevolésükról gondoskodnak. Alkalmasint hadiárva- j éveikre keres-tt fel bennünket e soraival patronázs fog létesülui, hogy minden árvát nocsak — A Fehér sziv tagjaihoz Fehér szív az árvaszék gondozzon, de a patronáis is ellenórizze pártoló lagiail tisztelottel kéri a Hadsegélyzó veze azokat a családokat, amelyek az árvákat nevelik. j lóje Farkas Vilma, hogy a Fehér Szvuek, adolt havi. Zverlna Frigyes bánata Nem afíéle segélyt minek megszűnte ulán adják a Hadsegélyzőuek. jközöuségea tucat ember ő, a ki minden caekélyaégtól — A Hadsególyzö estélye Farkas Viluia megriad vagy kétségbeesik. Azonban a jelen drága OU, altol menydörög Úszta, derült égből, Ott, hol most jövendőnk sorsa intéződik; a Hadsegélyző céljaira müvószeatélyt) világban ó is érzékeuyebb a többi halaudőval. ü. I, az elmúlt napokban bánatosan panaszoikodott, hogy j Február 5 ér« .rendez. — A hatósági tej asztalnál napról-napra1 költőjét isiuerelieu tettesek eloinelték. A nyomozás Ott, ahol a magyar táplál földet — vérből, valóságos hadsereg jeleuik- meg reggeleukint ostro-1 megtörtént s elsősorban holmi Bzeladouokra volt a Otl, hol kis családdal nyomor kergetődzik. molva a hatalmas kMUuákai. A kimérés kellő rend- gy4l|U> MOnban kisült, hogy ezek Zverina ifja barA- ben történik s kiki az érkezés sorrendjében jut tej-1(ukuál már most szóba se kerülhetnek, bauem való- Oh, segíts otl Isten, següsd \'ott a magyart!^\' ^ — » \'»« ■•»\'»• "1™ "°>°™» 6 , deglósök s kávekiraéresael loglalkozo egjreuek ts\' megtetszett. ífiubsrálunk Feleség és gyermek imajal, a mennyben Hallgasd meg, szent Felség! Irgalmazz és lakard: Kis csaladok lelke ringjon a reményben! tolvaj volt akinek a falölté azóta vigasztalhatatlan, kaphatnak belőle 30-40 liler Etámra óriási kannák- luerl , felöltőhöz sok édes és rótBás emlék fűződik, kai. Végre i» u .-fféléte táu leginkább azok vanuak ,,„ikur mjg , mf másként aUWt az égen. — ráutalva, kik apró gyermekeik éhss gyomrát ball- Egyébként 80 korouát ajánlott fel Frici ur. aki ked- gattalják el vele, nem pedig azok, kik azzal daui l\'hasís tol) ójának torkolatánál, a hasonló nevű A parancsoló geograliai helyzet törvényei elénk város helyén ma Poti helységét találjuk. K kia folyó |ir|ák működési kórunk irányát A nagy turáui-gor- lorrásvidekéu ered a kura, mely a délibb Arasz folyói magából veszi e keleti iráuyban omlik a Kaspi mán szövetségben látjuk csak jóvónk biztosságál Az ege.-z világ torgatagában, a forrongó ujjá- tengerbe. Kme ikérfelyók völgyét es a hajdan Oul- alakulás jegecesedő folyamatát kell, lingy a turáuok cbis völgyét caak alacsony hegyek választják el egy mástól, melyeken át a Kaspi és a Fekete teuger kOiolt réges-réglól fogva legkónuyehh volt\' a közlekedés. Ma a vidékre, — a bibliai Araiai hegyig az oroszok fészkelték be magukat kibaazuál|«k auuak gazdasági előnyeit: a Ka.pl tengeriéi egészen a is\'eketelaiigerig. vagyis Bakutól Hátúmig a petróleum Qxt.ui lebonyolítására csóvet fektettek. Uroazorslág régi törekvése Kou«untinápo|y elloglalasa, hogy Dél- ,„«, —----------r-r-T. " . , Oroszország aranygyapját, vagyis gazdasági termé-1 hivulvAk. uyeil, reugeleg kincaeit torgalomba bozhusa. és a geriuáauk irányítsák. A Balkán uápeiusk tarka eluikai, szétszóródó etiiograliii elhelyezkedése állaiualakulásra soha megnyugvó feilódésre alapul nyújtani nem fognak Ott csak a löldrajzi alap vezethet oélra; de ez is külóu-külön alakulatokra vujmi neliéa feladat. — Uerakliua keleti császár szláv telepítései csak tarkábbá lelték a Halkén etnográfiái térképét, benső átalakulás nélkül: sz igazi kOtépkor csak átvouull leleiiok. Vszéraza-repie Csak a turáni bolgárok, törökök éa a görögök A vi- A muszkák régóta másolgatják a törökök hó- űtér- V,.H em|ékú felöltőjének nyomára veteti — Borzalmat, ezerenceótlenaóg lörtent e hó 16-én a Frauc malombae, hol a katonák részére t épen az ebédel azáudékoztak kitálalni. U. i. at S éves kis Szeles Margit kiiáucsitágból kiment t konyhára, ahol édes anyja a kntouáknak az ebédet fólte. A nagy kondér épen a földön volt amikor a kit Margit belépett f hogy meglássa mi vtu beat, beie-hajolt, lába megsiklolt és belebukott a gulyásba. Mire kihuszlák, borzalmasan összeégett. Sérülésével azonnal hazaszállították, azonban felgyógyulásához kevés a reméuy. — Lopás a járásbíróságnál. A gooosz-sághot még humor is járul, hogy épen l járásbíróságnál próbálkozott meg egy tolvaj s teljes sikerrel lépeti el az egyik szolga léli kabátjával. Mire énre- láglo\'rgalomtól elzárt Kaspi es Fekete tenger leket. di,„,i .„alégíáját; de a fekonkiut felszabadított népek ! » kabátnak s tolvajnak teljesen nyoma »..„«, ........... ■■•\'-<■ ........ - Katonai munka a helybeli Bíabók- hélyogjtll — a legnagyobb hatalmi érdek ellentétek csoportjainak asszisztenciád mellolt — most szeret-uék reperáluí természetellenes, tahát veszélyes iráuybau. A római birodaloin kellé válása ulán Kgyptom, Szíria és Kis Ázsia Byzauc provinciáé lettek. Ob«r-soues, Uallipoli, Kouslmlluápoly, miul a különböző, telelte fontos Utak — lengőn utak csomópontja je- leulkezik , ,,,,,. S aziáu I — a mi iníukel legkózelebbról erdekei: a B-rliu Budapest-Konslauliuápoly—Bagdad— Fao -Indiai in; «z emberiség hólesőjéhez Mezopotáuiába, a Tigris és az Kufral völgyeibe ve teló ul közlekedési lialózatuuk eme fóUlóere a Balkánon vezet át. Üazdasági életünk otno nagy uom-zetközi száraz földi utjának biztosságáért küzdenek most hós fiaink és szövetségeseink. ueiu mind állanak a pánszlávizmus követeléseinek Az entenle vészthotó zsilippek megnyitásán j nak. A soproni kerületi kereskedelmi M iptrktmtra, fáradozik, a mi minket és az egész Balkánt elsor- arról érlesitelle a helybeli szabók érdekellléget, vaszió helytől he sodorna- Az utunkba tarolt medvét, ^„gy jooo nadrág s tubbouy elkészitésére kiván aki- felhajtó cinkos mletlértaival együtt le kell gyézuünk. * Konslauliuápoly földrajzi helyzet., éa világláji fekvéséhen megnyilatkozó lerméststi törvények újra ébredeznek: rendeltetésük, hogy tervszerű céltudatos, erélyes irányítással s hatalmi terjeszkedésében tullengó uemzelek.it éa népeket járomba hajló, konglomerátum II, erőszakos szerkezein muszka biro- dalmst ele........ szétbontsuk. A Inréni népeket fel- szabadítsuk A Balkán boszorkány üs^ét folyton fűtő a körülölte öklendező medve megnövesltotl körmeit levágjuk és otromba maucatihól a piszkafát kiverjük. louai hatóság részökre megreudelést adni. — A felügyelettel Móger Károly és Sörlei Jenő szabómesterek bizaltsk meg. Szerkesztői üzenetek. — N. J. A méltatott Tarnay e«( rendezésében Zerkovitt Lajos fejtett ki elismerésre méltó butgal-mai. Tarnay még uli köllséget sem fogad el. A legnagyobb öntetlauséggel szolgálja a szent ügyet. Tiszta\'hataSsigból ül ma iU — b lnap az ország másik réazén a zougora mellett. Innen állítólag Miakolora meul. 4 ZALAI KÖZLÖNY JANUÁR 17. A ROVÁS Vezércikk Világháború a legjobb tájékoztató magyarázattal és térképpel Közgazdasági rovat Napihírek naponkénti sze izúciói az AZ CJ J S A Gr POLITIKAI NAPILAPNAK. „BfcRLIH" nagymozgó színház baj (Szarvas-szálloda épületében. Krzsébettér) mindennap lartatik elóadás a legválogatottabb és a legújabb s szebbnél-szebb s érdekesebb-nél-érdekesebb tuüsor van bemutatva. Az igazgatóság nem sajnál sem fáradtságot, seih költséget, hogy a m. tisztelt közönséget kielégítse. Daeára annak, hogy a filmek 70-80 százalékkal megdrágultak, mégis a régi olosé helyárak mellett mutatja be mú-vészieseu összeállított remekszép műsorát Minden harmadik nap teljesen uj műsor. — A „BERUI^ mozgószinház látogatását mindenkinek a legmelegebben ajánljuk. ,._.„ ________ _.1 Irodalom. Vasárnaponként két közkedveltségü A pápaválasztás jogtörténete és melIékletet id az AZ ÚJSÁG. Egyik: tételes joga. Irta: Lukacs JozseJ, fogimn. Asszonvnaku .. má8ik R. A Gvcr_ tanár. A vaskos munka a pápaválasztás tör- «Az Asszonynak , a másik a. „A Oycr-léneti fejlődésével foglalkozik, amíg az jelen mekeknek. ahtkjábOZ Órl Mindenkinek órdekeS é8 ta-| Hfr Akt a világháborúról\' ón egyáltalában nulhágos olvasmány, amely mig egy.réazról (minden eaomónyröl, ailnháxról,JmttvÓBMtröl, iro szigorúan tudományos, másrészről könnyed *" """ *"\'"* stílusával élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentós mozzanatának ismerete minden kulturember tudásának szükséges része; A mii ára 4 korona. Kapható Ifj. Wajdtts József könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Ab „Élet" szépirodalmi és művészeti hetilapot (szerkeszti Andor József) gazdag tartalom, érdekes és aktuális képek egészilik ki. A kitűnő lapot melegen ajánljuk olvasóiuk figyelmébe. Szerkesztőség ós kiadóhivatal: Budapest. I. Fehérvári ut 15/c, — Kló izMtési á«- félévre 10 koi. Mutatványszámot készséggel küld a kirtdÓ\'bivul — A „Vaaáraapi Újság" minden s/ama gaidag tartalommal jelenik meg. A .Vasárnapi Újság" előfizetési ára uegyedévre üt korona, „ Világ-] króniká*-val együtt hat korona. Megreudulbetö a „Vasárnapi IJiaág- kiadóhivatalában (Budapest, IV,, Egyetem-utca 4) Ugyanitt megrendelhető a „Ké pHs Néplap", a legolcsóbb tjj-ág a. magyar uép i Szátaára, iMévrW 2 korona 40 fillér. I — Uj Idők. A világháború leghűbb krónikása . iránbán w^pneu az Ui Idők A mi érdekes ese-j móuy « négy világrész harctéréin történik, azi mind elénk tárja festői szépségű képekben Érdekesség, művészi nivóval éa előkelő jzlés jellemzi Herceg Ferenc heiilapiát* t« Uj Időket melynek minden száma aktusba közleményeiben, elbeszéléseiben és regényeiben is egyaránt a szépirodalom ápolója — Klőfíietési áia negyedévre 5 korona Kiadóhivatal, Bwdapeati/ VI. Andrássy-ut 16. sz. dalomról bőven éa megbízhatóan óhajt egy kitűnően megazerkeestett napilap korotóben érto-■ttlnl, fisesae elő a* AZ ÜJSÁQ-ot. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész óvro . Folóvro . . Nogyodévre . Egy hónapra 33 korona. it . 80 f. Megrendelési oim: ÚJSÁG KIADÓHIVATALA Budapest. VII Rákóczi ut 54 szára SZEMESNEK kell ina lenni, ha itil akarjuk szárnyalni v. r senytársainkat. Az élelmesség nem ÁLL egyébből, minthogy ne késsünk egy pillana tig sem. hanem soron kivíll vegyük igényi". . A „Zalai Közlöny* hirdetési rovatát, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdeti VILÁG hirdetéseit itt megtalálja A hirdető rövid idó alatt meggyőződik az eredményről, annak határozottan VAKNAK kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny " rohamos fejlódésót, ez pedig világosan jellemzi. hogy AZ ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az ALAMIZSNA! - iff WpITs fpps^f = KÖNYY-, P&PJI^ ÉS IRÓSZEF^KERESKEDÉSE Dús raktár legtijabb divatú levélpapírokban és névjegyekben Nyomtatványok Ízléses kivitelben jutányos árban —:----gyorsan készíttetnek- Tanintézetek részére szükséges cikkek :-------- dús raktára —- __ •legyzői és egytbb közigazgatási nyomtatványuk nagy raktára. ________ Nyomatott a Uptúlij lmh Ifi. .Viliin Jjísif <ou/vilroiaÜTiban Na <ykauizsan. « flM\'/. l 55 ik évfolyam Nagykanizsa. iqi6 január ao Csütörtök Szirkssztóitg as kiadóhivatal Oaah ter I Talaton: 182. >oiei"» viei kcH^tó Báuekovioh Jauon Kömény hasaló Migjalinik hétfőn ii cifltfirtlfclft: fcltflz.Mal irak: KKt.i evr. I0 húron*. filWÍ\'d Koring Ncgytd«Vffl 2 i.oro».> 60 .flfl. ■ Egy » >,«*fnf)l. SSUEbK. 11\'LÁTNI MANAH wmmikápeii sem illik. Ezt a inouUáttL sokszor hallottam a háborít • tartama alatt, lioudolko/.tam rajta s hamarosan magam is igazat adtain e pár a/ónak. Egész világos okfejtéssel láttam magam előtt ur. érvek -„kn-ságát .Ma minden katona. nundaiinyiiink\' hazájának, éleiének s vagyonának védulmetője, VWW\'géröl úgy lieszélünk, mint a sajál vitézségünkről, Hu a hadsereg vísszav.ti\'i az ellenséges támadni, azt írjuk: visszavertük az ellenséget. Elfoglaltuk ezt az állást, azt a várost. b-gyózUlk. itt vagy ott «7, ellenséget. S mennyi bllszkeeéggei, önérzettel mondjuk vet, mintha valóban mindannyian ott lettünk volna n vitézi tettnél. De — ha a dicaneégbeii rértztt^k akarunk lenni miért nem osztjuk meg a szenvedést, a nyomort, a gyászt is, amelyet katonáink törnek, ftoenvednek. Mimién elesett katona tehát • mi halottunk is, minden seb mindannyiunk sebe. S inig halottunk vau nem illik e gyászt visulnünk f Szabad - megle-ledkvznünk a kúnuyekröl, amely ax eltwelt hósök halála lelett sokak szeméből hull ? Nem mindannyiunk könnye-.- az? S egy házban lehet-e temetés és tánc együtt? Alig hi*2"in A inig halottaink vaunak, nem illik, in-in szabad a larsaug mulatságára gondolnunk nem. fsak tiszta, nemes műélvezetekből vehetjük ki részünk. amivel megtörnénk a kegyeletet az elesett hósök iránt arról ma még szólnunk sem szabad. {Ji i j.) A gigászi küzdelem. áh az érofal, amit katouáink állítanak a határok és a inoghódilott területek elé. Egyszer a francia-angol sereg, máskor az olasz, azután az orosz tesz próbál, hogy áttörje hűséges fiuk. megértett és átérzett eszmék harcában edzett lelkű katonáink érofalát. Irtózat olvasni, milyen szórnyú rendeket vág ilyen próbálkozásoknál a pusztulás az ellen ségek táborában. Akadályaink, árknink, eró (ütéseink elótl százával fekszenek a halottak. Gigászi munkája ez katonáinknak, osodálatos készsége vasból való akaratuknak, legwndaba | kívánkozó hősiességüknek. Most már tiszta az eredmény és bizoynos a jövó sorsa is. Ahol védelemre emeljük kardunkat, véres tömegbe omlik a támadó. Ahol támadásra nyúlik karunk, n győzelem clvitázhaiatlanul a miénk. Nem az irás mondja ezt. melynek betűi a borsunkért való aggódás, igaz ügyünkért való aggódás, igaz ügyünkért való lel-kesedes forrósagál lehelik. A térkép, a helyzet, ellenftegeiuk kudarcainak borzasztó so-I rozata beszédesebb minduu szónál és írásnál. Ma már nem csodálkozunk, bögy \'aftjj-nyi nehéz kudarc, véres veszteség után miért folylaiják még a reménytelen küzdej^, miért vetik a nyitott szájú pokol torkába még az uj áldozatok ezreit ? Volt idő, amikor azt hittük, győzelmeink után a béke\' következik. Ma már ugy kell látnunk; hogy a fegyverek csak eldöntötték, (le ném fejezik be á háborút. Odaát a kétaégbeesés utols£ erőfeszítéseivel még néhányszor neki nak az ércből való falnak, véres fejjel vjsswv zubannak, de akik ismerik az erők elosaláaát, azoknak ludniok kell, nincs már remény a háború aorsának megfordításához. A népek óntndátVft ébeedésétől lehet és ** 0iími ... ■ "..íj i ai u« ■ kell tuo8t már a bókét várni. El kell jfl.nni az időnek, amikor szóhyz julnak a hasztalan pusztuló népek én megállást parancsolnak a népakarat nagy erejével a diplomaták o* hadvezérek őrületének. A francia tábornokok! kiátkozzák, akik békéről beszélnek, az Angoí kormány katonának sorozza be "a szabadságára büszke brilt polgárt. A francig tartalék azonban fogy és e gyöngeség sulyoaabb az átoknál, Az augol kényszersorozás szűk* Irta: Oaobúncy Imre. Pümii. I. Már napok óta készülődnek. Vadonat iij ruhát, felszerelést kaplak. Tegnap délután már a muníciói, konzervet, kenyeret is kiosztották s útra készen áll az ftgész batation. A legénység kibokrélázva, uemzeti sziuü pántlikával földíszítve jár-kel a városban. A szükséges bevásárlásokat végzi délután, mire az utolsó uap „dinst freit" kaplak. Ezek a bevásárlások |>.idig haza szólnak Ai apróbb gyermekeknek baba, lovas katona, a nagyobbaknak kés, színes ceruza, az elhagyott ,feleséguek kendó, kötéuy. A cseh kereskedő figyelmesen bepakolja, útra készen a postára. A poatafónök is figyelmes volt at aj közönséggel Egy magyarul tudó cseh katouái — ki civilben a fővárosi Királyszinliáz zenekarának n tagja — állitolt az előcsarnokba, ez iulézt el a hadfiak ügyes bajos dolgait, ez cimzi meg a csomagokat, ez írja meg az érthetetlen nyelvű szállítóleveleket s ugy megy a kedves, némelyiknél a/.\' otrtlíó megemlékezés Zalába, a romantikus Zalába, az édes otthonba. Némelyik vékony, nemzeti szinü szalaggal kötötte át a csomagot. Hadd lássák bz otíhqulevók, hogy vau az is bőveu abban a fránya Csehországban, meiyuek élelmes kereskedői hamar beszerezték a nemzeti szint. A késő délutáni órákban megtellenek a korcsmák. csapszékek vígan uólátó legényekkel. Kihallatszik az utcára : Hull a könnye valamennyi Kanizsai kin lánynak, Solyemkondől lobogtat a Harcba inenő bakáuak. Nemcsak érzelemben, haueiu ínég a nótábau is hűek maradlak a zalai leányokhoz, asszonyokhoz. Pilseuről nincs nóta, de nom is lesz. A nótához lé-lok kell. A magyar baka lelke pedig otthon vau Zalában. Osak a test vau abban az idegen szép városban. Osak az masíroz kí minden nap a gyakorlótérre, az fárad, az pihen, a lélek ellenben otthon bolyong az elhagyóit uádfödeles házikókban, a falu halárában, az utcákon . . Ha vacsorára nem is. de kilencre haza kerül uek. Mert ami regula, az mégis csak regula, külö- nösen ebben a hadi időben n még hozzá a harcba való iudulás előtti Na, meg sör mellett, akármilyen jó is legyen »e, még se jön még ügy a jókedv.\' A bor jobban marasztal, jobban felejtet, jobban vídC vagy szomorít, aszerint már, amint a cigány húzzai De hát itt cigány nincs, legfeljebb csák kitOn»-cigányieuekar, ez meg csak a tiszteknek muzsikál. Este lepihennek. Hányan feküsznek le utoljára\' szobában, walmazsákou i ? Istenem ! mennyi sóhajtás is tör elő a keblekből, különösen mikor valamelyik öreg szentség hangosan felsóhajt: — Hej, fiuk, vájjon leszünk-e igy egyült még |az életben? Vájjon alszunk-e még szalmazsákon ? Ej i édes jó Isleuem I Mii csinálhatnak most ollhou ? Az iédes auyám, az édes apám? A kis Öcsém, a kis htí-" Igom. A7. tjjles apára talárt most vetett szénát a lo-\' vaknak, teheneknek utoljára, hogy aztán lenyugod-1 | bassék Hej, fiuk, nem-is jó igy elgondolkodni ! "\'\' j Pár percre aztán megindul a beszélgetés "áz édes olthouról. De hamar ellankad: Nincs senkinek se mondani való|a. Többet gondolnak mint beszélnek. BŐI az ifjú mókusok neiu szégyeloek egy pár sós könnyet megereszteni a sötétségben. Számítanak reá, hogy senki se látja. Valóban ugy is van, de ZALAI KOÍLÖNY JANÜAB 20. sége népítélet a háború ellen. Az orosz tömegben ninos lelki erö. Útban már az idó. amikor osak * diplomaták kezében lest kard és áiok vannak olyan furfangosak, hogy fegyverrel maguk nem verekszenek Az uj divat. Divatról csevegni, róla cikkeket irui, avagy felette véleményeket kifejteni — szóval a mai súlyos napokban sokak szemében tisztán hiúsági kérdésekkel foglalkozni, ez az nlsö pillanatban kissé profánul hangzik. De magát a témát tisztán a kereskedelmet és ipart érjekló szakkérdés tekintetéből bouoolgatjnk, hamarosan rájövünk, hogy sem a háborús napok komolysága ellen nem vétQnk, ha rávilágítunk arra hogy tulajdonképpen hogyan is védekezzünk a franoia divatimporttal szemben. Valljuk be Őszinte, a háború első napjaiban mindnyájan szkeptikusok voltunk sajá) tudomásunkkal szemben és az hittak, hogy megáll a világ ós egyúttal a női divat, ha Párisi, illetve annak fregnáns divatját nélkUlÖznUuk kell. K tekintetben lebecsaltak magunkat. Mert a divatkreációkksl ugy vagyuuk. mint az életben azok az emberek, akiket — bár tehetségük kiforrott, megbízható és leleményes — sióhoz jutni sem engednek. Kz a jeleuség nemcsak a női divatszakmában konstatálható, hanem a mövészetbeu is, pl. a festészetben is, ha bizonyos szekták, szabályok, iskolák és mesterek szinte útját állják az egyéni tudás és tehetség kifejtésének. Mi, a női szabóság harcosai, szintén sokáig tűrtük azt, hogy csak másolói, megfigyelői és nem tolmácsolói lőhettünk szakmánknak. Tartok, mert túrnánk kellett az idegen divatkreáció beözönlését és bármennyire megvolt bennüok az akarat, az ambidó, a tehetség divatötleteink kifejtésére, csődöt mondott minden igyekezetauk a közönség különös felfogásán és viselkedésén. A világháború teremtette meg. hogy a magunk tudását, a maguuk publikumának mi magunk mondhatjuk el. És hölgyeink semmi tekintetbeu sem szenveduek hiányt a divatos öltözködés terén. Csak végig kell menni a korzón, vagy bejárni a sok ötórai tea-hely iaáget, szinházat, koncertet, hamar meggyőződhetünk róla, hogy a kosztüm ma ép oly szép és sikkes a szilfid női testeo. raiut a párisi divat-, beözönlőé órájakor, a paletó harangszabása egy jottányival sem áll alatta az eddigi alkotásoknak, a prémböl készült garnitúrák, vagy cape-ok ugyanolyan kecsessé, előkelővé és széppé teszik a nőt, mint a divatmáinor periódusábao, szóval megmaradt minden, ami a divat és a nő szempontjából a szabóinővészet terén eddig is szép és Ízléses volt. Mert tulajdon-képen. bogyau is születik meg a divat ? Ugyanúgy, |mint a poéta verse, az iró prózája, a lestő képe, h szobrász szobra, a zeneszerző dala: az ihlet által. A mostani téli és őszi divat a lengyelországi győzelmes harcoknak köszöuheti megszületését Az Hgyea divatkreációk, mint pl. a szórmedi-vat a kosztüinkabátokon, a harangszabásu kosztüm-aljakon és paletókon egyenesen a lengyelek iránt érzett szimpátiánk dokumentálása. Igy játszódik bele még a divat-alkotásokba is egy kis történelmi mos- j zanat és pedig teljes harmóniában a magyar uó testi formájával és sikeralt izolálni magunkat mindentől, ami ebben a harcias hangulatos időben akaratlanul: is disszonanciát teremthetne meg még az öltözködés terén is. Nem futni Páris után. az volt at elsó jelszó a németeknél, náluuk is ez legyen Mert eltekintve attól, hogy ezzel megteremt|Uk »z úgynevezett saját koszton való ellátáhunkat, közgazdasági szempontból is hasznosítsuk tehetségünket, ha egyébbel nem is, mint azzal, hogy az a rengeteg pénz, amit idegen i országba idegeu tőke gyarapítására fordítottunk, a magunk javát, fejlődését és felvirágoztatását fogja eredményezni. Holaer Sándor. , A külföldi kritikus, mikor hatájabeli könyv kerül a kezébe felteszi a maguk nézeti szemüvegét és azt kérdezi: — Mi van benne? A mi kritikusunk, mikor hazájabeli könyv ke. rQl a kezébe, felteszi a külföldi szemüveget és azt kérdezi: — Mi uiuca benne t Gárdonyi Qóza HÍREK. A zsemlye nekrologja. Valamikor, nagy régen volt, Jó illatos volt a pékbolt. Friss, szép zsemlyék, ropogosak Sorakoztak s meglapultak Fenn a polcon, telt kosárban N*gy filléres olcsó árban. Szép, kerek volt mindegyike Kövér, pufók s nem picike. Nem fért biz az egy se zsebbe, Amint a nóta rimelU.... Egyszer aztán — egy éve tán, Háború lelt a föld hátán. Véres, szörnyű, rettcneUs, Gyásszal, sebbel, jajjal teljes. S mikor már nyomorban éltünk, Özönével folyt a vérünk, Kihullt fajunk sok százada, A baj még tovább árada. — A zsemlye is fogyni kezdett, Nem volt kövér, pufók, kerek Nemzeti ügy sorvasztotta, A listfhiány fogyasztotta Már-már pontnak odaillctt, Mig végre is — néhai lett. Ma már a múlté a zsemlye, S muzeumokban ereklye. IGRIC. a etobakommaudáns a engsfürer ur mégis észre veeai, meghallja, vagy jobban mondva megsejti az Ogyet s összeieremtotté&i a társaságot, hogy erre, arra, meg amarra, micsoda szégyen gyalázat et a cjigra, századra, ezredre egyaránt I Hisz 6 még anj^ja temetésén sem sírt s ezek a kölykek meg már azért is pírnak, bogy nem lebetuek az auyjuk szokináia m-lleltl Véjíj beje valami meséb** Kokó, bogy elhagy-\' ják a »• r-\'ft 1 M nidd el nekik hogy Petrikauban bogya|i mflih-d meg a kep- ztá-«iim<|óbau a házi-műi kéi I Yngy metéld el i.ekik bo$y meredtünk i.z oro*z laszentwk tüxéuél a Woisby iHiuplom-bau I —„ rendelkezik a káplár ur Kokó, az öreg baka aztán egyet-keitői köhint, mintha már csitk a parancsra várt volna s r^á kezd a gyönyöi üneges történetekre, melyeknek se vége, se hossza aztán, ugy folyik a Kokóból a szó, mint a patak. Vau nevetés, csodálkozás a Háry János féle történeteken ugy, hogy még Kokó maga is elbámul néha-néha, mennyi miudenféle történi vele s mégis itt van egészségesen. De hát a tengernek is van ha tára, az ó meséinek is. Különben nem is a mesék fogytak el, hanem az emberek figyelme. Elfáradtak, elaludtak. Kokó egyedül maradt. Maga magának meg csak nem mesél, há elalszik ö is. Reggel ébresztőkor, négykor szókatlanul vidámabban kelnek, mint máskor Nóta az imádság, nóta az egész ház, az udvar, windeu. Rukkolás már nincs délelőtt, mert féltizenegykor már mennek. Meunek diadalmas csatákba, ismeretlen országokba hazát menteni, trónt védeni. Az egész délelőtt készülődésre, cihelódésre vau szánva Egyik-másik még elftit a közeli oapszekbe egy-két pohár pompás pilsenire 13 kr. egy nagy korsó, 7 pedig egy pohár. Nagy sürgés-forgás, bizsergő izgatottság az egész kaszárnya. Kilenckor mer vergatieiung vau de előzőleg megtelnek a termek, a nyitott ablakok vigau nótázó legényekkel. Kléueklik a Hyiuuusi, egy pár uj uólát, fújják rá fényes jókedvvel; gyönyörűséggel hallgatják az illant járó löldik, ámuljak-bámuljak a csehek, hogy indul a magyar baka a csatába. Pont kilenckor megszólal a trombita, gyülekezésre hiv az udvarrá. A borjú reggel még szaporodott a pokróccal és a sátorral. Hatalmas súly I Nem megy már olyan könnyen a íöldobása, miut előbb. Megnyomja a katonái, megueheziti a járást. óriási össze-visszaság a kaszárnyában néhány percre, mig miudenki meg nem találja a saját eug-ját, a saját századát. Ue nem is (érnek el a szak iskolaudvarban, ki kell inenni as utcára. Annál jobb; a vitézeknek is s a publikumnak is. Hosszan feláll a batallion négyes sorokban. Az utcai ablakok, erkélyek megtelnek emberekkel, a járdán sein lehel mái járni. A német házakra kitOzik a magyar zászlót is a német, osztrák mellé. A hölgyek, gyerekek kis magyar zászlókkal integetnek a katonák felé, éljeneznek, sőt még a cseheket is magával ragadja a lelkesedés mámora erre a gyönyörű képre. Víg bánatos nóta járja, amilyen a magyar ember természete. Néha az eleje egy-két taktussal előbbre van. Hamar észre veszi ezt a jó hangú szentgyörgyi káutor, kimegy az utca közepére, onnan dirigálja a hatalmú éuekkart. Jobban is megy ezután a nóta, mert pompás barilou hangjával ezután már ó kezdi el: Sudár magas, sudár magas A nyárfa teteie, Halvány sárga, de halvány sárga Annak a levele. is olyau, én is olyan Halványsárga vagyok, Szerettem egy kanizsai kislányt, De már rég elhagyott. (Vég* köv) \\ JANÜAR 30. ZALAI K Ö Z L I) N T > A világháború költségei. Beszédes ezámok Kgy különös érdekeaaégll kimutatást közlünk, itt, amelyből fogalmat alkothatuuk msguuknak a mai yilA^báboru költségeiről. Ezekji számjegyek mindent megmsgysrázuak és sok mindenre eugeduek következtetni. A világháború költségei a lefolyl 17 hónap alatt kerekszáinban 160 milliárd K-ra rúglak. Ezzel szemben az összes hadviselő államok adóssága 1914. juliusában 170 milliárd K-t tett, amely öaszeg következőkép oszlott mag: Auaztria-Magyarország 18 Németország 36 Auglia 41 Franciaország 91 Oroszország 85 Olaszország 7 A möstaui világháborit költáégei balonként tniut-agy 9 milliárd K-t leaznek. Az 1870/71. bábotu költségéi mindkét tálra nézve együttvéve 3 milliárd K-ra rugUk. A háború 8 hónapig tartott és igj egy-egy napra Ifi millió K-julott. Az orosz-japán háború 10 havi tartama alaii 9 milliárd K-t uyelt H|, ami egy-egy napra 17 millió K-t tesz. 3. Hívatlan vendégek elfogaudók és csizmái azonnal felhuzaodók 4. A fedezékek tatáján nappal aétálul életveszélyes. 5. Érdem fskereszlek kioaztáaánál olvasható iráat kérünk. 6. Felejthetetlen emlékek tulajdouOBai ingyen szállításban részesülnek. 7. Szabad szórskozás a drótakadályokou kivQl. Kiváló tiaztaléttel a rendezőség. — Halálozás Lórinc István rom. katli. káplán ez éjjel fiatal éa reményteljes életeitek hajoa Ián elhunyt. A Halni pap már régen betegeskedett, inig ez éjjel szenvedésétől magvállotla a halál. — Lesz zsír, lesz hus Városunk polgármestere a halósági hentes utján nemoaak a jalan nahéz viszonyok közölt, de a jövőre nézve ia gondoskodott arról hogy a közönség olceé disznóbuaaal éa zsirrsl legyen ellátva s a heuteaek túlkapásaitól megóvja. U. i. a levágásra kerülő diaznók zairjának egy réaiét elraktározzák, a hus vaalagabb ráazait padig a nyári munkaidőre fellOslölik. Örömmel üdvözöljük a |ólesó gondoskodását Dr. Sabján Oyuls agilia polgármesterünknek, oaak gondoskodása tarjadjen ki arra is, hogy ne a ben fenlesek famíliái hordják al majdan azt ist mint a hatósági marbaltusból a vesepecsenyét éa a jobb falatokat. Kgy hivatalnok. — Templomtolvajok. A gonosz emberek munkája tegnap megint közbotrányt okozott. L fellé templom bojáratánál levó perselyt — sz tg templom - Oethye. Oelinjéuek, a inoulenegróiak inoai gJ|ljlJ p,r„|jé| ismír,llM wlMek , fmÍTól letépték meghódított fővárosának, mindössze 4355 lakója vau. „ ||||i||é|, A g0n0(, regg„ „ 9 4tl Ualtaróval és az ország bel.ó vidékével n.Oul kön kJf6l[e ,, , ,„,„, >nllkt)r , „mp|omban keveaeb-ösate. Halszálhalvau méter magasan fekszik a Un- beD Io|ll|[ A bDl]tet(nt , rendireégnek jelentett, ger ezine felett, egy Itat kilométer hoszu és egy: Hort41|, ,6kn),|y4l. kilométer széles volgykallaubau. A vároa főutcáján _ BblArlatot kérüílk Al , 01g, ,„„„. emelkedő királyi palola kta egyemeletes épület, mö- j csélUll„égi „ml>lj H„„ Ugyvéd cs.|ádjábau történt Tessék besétálni... götle nagy kerttel. Szemközt kél kisebb bálban a király fial laklak, ba Gelinjeba időztek. Az ut végén áll a régi kaslély Gelinje már a XVII. százsdbsn s székváros volt. Oruojevio lváu, s monleuegtóiak nemzeti hőse, prazideáll Ueliiijébeii, smely akkor oaak I kalj4lt _ n]j|lt egyetlen. 1478-ban épült kolostorból állott. Ezt a a amelyről a Z. 11. laptársunk megemlékezett, nagyon aktuálissá leszi sma kérést a közönaég közbiztonsága érdekélten, hogy a rendőrhatóságtól haladéktalanul az ebzárlst elrendeléséi kérjük. Dr. Havaa szemtanuk állítják kőrtllbe|lll tíz-tizenöt kulyál megmart a fóutcáu. A közönség érde- koloslorl háromszor rombollák le: 1063-ban a t»\'»-lH|„h fH|télleual szükséges léhát, hogy rendóraégünk kök perzselték fel. 1714 li.u Köprttli o.apalai és l0s(éijl e t9kintalben 1785-ben megint n törökök. II. Daniló tette meg — A kukorlcakenyór. Hir szerint a kor- Meghlvó egy harctéri mulatságra. • ,tu,4u Oelimét ismét az ország fóvárosánsk 1861-ben. I miuJ j,uu4rll„, isroil elfogi, re„deli>i. hogy aa ttz-Hoat, hogy itthon jóiékonysági elóadásnkátj Meggyilkolása utáu lépett a trónra 1800-ban Ntkila |BlekbeD kenyérliaztet eaak kukoricaliszttel keverve rendeznek, kalonáink ia felbuzdultak éa ók a Itaro térau, a azabad ég alau tartauek baugveraauyt Egy ilyen hangverseny alábbi meghívóját kapluk a harctérről : Uegllivó. A Boccbeltoz cimzett szillo ösazes léiméiben éa tágas kerlhelyiaégeiben tertandő raiketlialól előadásra. Belépő díj ninca. Ajáulatoa az elíliotii ügyek teljes rendezése és átszálló jeggyel ellátolt ígazol-váuy uyakra való tétele. A rnőaor legazebb része a drólakadályokkal kezdődik. Uyulekezéa a lövészárok szalonjaiban, molyok ablakain panorámaszei II kilátá. nyílik. Mindenki 300 darab töltényt éa egy jól Ismétlő Manuliehert lugyeu kap. Kitüuö cigányzenekar fejedelem, aki lUlü-ben a királyi ciinet vette fel. aMbld ki,I0|g4|ni , , pékek is csak ilyen keverék-— Értekezlet. Tegnap esle 6 órskor a vá- bői készült kenyerei aOlbatnek meg. A lisztből bő-rosltáza lauáostermében gyűlést tarttitt Karkas Vilma g(\',gfl. készletünk vau ugyan még s Romániából is a Hadsegélyzó vezetóie. A gyűlésen sokan j elentek épi>en most vessaük át az őríáai kéazleteket a csupán mec társadalmi életünk vezetői közül. 11 okos előrelátás parancsolja a keverés elrendelését\'. A gyűlés lárgys a Hadsegélyzó jövedelméről. 4 búzalisztbe 30 százalék kukoricaliszt fog kerülni, vsló gondoskodás volt s ugyeuekkor egy február 5-én | leh4, jöval kevesebb, mint tavaly, tartandó estély rendezéséről ia szó eseti, mely művészi tartalmával szolgálná a Hadaegályző jövedelmének azaporodáaát az idók koniolyaágáuak megfe- lelóeu. Ugyanitt a rendezőség ügyeimébe s|áuljuk, bugy vasárnap délutáni kabaréi jellegQ össujövele-lekre fordítsa figyelmét, mely hozzáférhető miuden-kinek s olcsó belépődíjánál fogva tslán jobban von- működik közre. A zeuekar tagjai; Mannlicher fista zauak a mai azltkös suyagi viazouyok közölt, mint prímás s euuek a felesége: l)s|onel Klára. Oéppuska(„ „lélyek - amelyek mégis több kívánsággal lép-Bandí, a világ leggyorsabb zenéBze VII. Ha|tuáekéri Uek fel a megjelenést illetőleg, ágyús Jancsi bíbátlao kontiás és végül Haubiezj j- Öngyilkos hadapród. Erényi Bála, Franci bőgőa. Néha megjelenik a nagymama »ubogó 1 egyik balatoumenti község földbirlokoaáuak hadapród léptekkel, — Berls nagysága Ö csak diszkréten dol- gozik ós küldi azereletadomauyail. Shrapuell Gyuri a magasból hinli boubon|áit, ikerlestvérei pedig a repülőit érkező veudégekel rajongják körlll szerelet-tel. Esle mesés kivilágítás, raketfajáták. A mulatságról visszalél őket Mozgékonyba Audris kilünó ételekkel látja el. A mulatság szsbályai: 1. A drólakadály elé érkező za|oa és kellemet-lan veudégek eltávolilandók. t. Ha a vendég a drólkeriléahez nyul, lelövendő. lia az éjjel öngyilkos lelt lakásán. Nem gyávaságból szánta e lépésre magái, gyógyilbstlan baja vitte a korai halálba, mely ifjú életét kioltotta. Bánatos szülei a kileijedt rokonsága gyászolják korai halálát. — A kenyérjegy, mely ország.zerto oly azépeu bevált városunkbau is minden nagyobb zók-kenéa nélkül szép csendben teljesen meghonosodott Immár s a közönség szépen beleélte msgát, csak egyik másik éhes pékmesternek kellett a nyakán hágni egy kis btlnleléssel, hogy eszmeljeu s ismerje kötelezőnek magára nézve ia. — Ki akar tiszt lemül Megírtuk, bogy 1916. azeptember 1-tól kezdve a katonai ikadámiá-kou akadémiai taufolyamokat léteaitenek olyan 1897-ben ée 1898-ban szülelelt ás l«14-ben ás lili-ben sorozottak rástére, akik hlvatáaoa ilnttá való kiképzés céljábal a katonai akadémiába való fölvételüket kérik. Akadémiai tanfolyamok leaznek: á bécsújhelyi Mária Terézia uevét viselő gyalogsági, vadász ás lo-vasaági kaloual akadémiában; a bécsi ca. kir. land-webrgyalogsági éa lovassági Ferenc Jóteaf katonai akadémiában ; a mödllngl tábori ea vártozéraégi, továbbá árkász és forgalmi, valamint ca. áa kir. land-webrlüzérsági leknikai katonai akadémiában: utáaz-lanfolyatnok Heimburgbatt a teknikai katonai akadémián utászcsapalok számára. A pályázatok kellőkép fölszerelve 1916. január végéig a pályázók hadkiegészítő parancsnokságnál adandók be. — Tanítónők egyenruhában. Minthogy a román tanítónők eddig mindig díszes toaletben jelentek meg az iskolában a előadás közben inkább vigyázták arra, hogy ruhájuk be ne krétázódjék. a kultuszminiszter, mini a félhivatalos Viilorul jelenti, elrendelte, hogy a tanítónők ezentúl csak egyeuruha-azerü, széles kötéuyben jelenhetnek meg aa iskolában. 4 Z A I, A 1 KÖZLÖNY JANUÁR ao. Dús raktár legújabb jii\'atu levélpapírokban ■ in -j---- - és névjegyekben —— Nyomtatványok üléses kivitelben jutányos árban gyorsan készíttetnek. Tanintézetek részére szükséges cikkek __ dús raktára. :—. i,n n.. Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványuk " .......\'"\'." nagy raktára. „B&BLIN" mtofmozgó színházban (Hr.arv»8-8záltorl» épületében, Erzsébeltér) mindennap tartatlk elóadás a logválógatottabb és a legújabb 8 szebbnél-szebb « érdekesebb-; uél-erdokesnhli tuísor van bemutatva. Az igazgatóság qem sajnál sem fáradtságot. | sem költöget, hogy a ni. tisztelt közónsé !gét kielégítse. Danára anualí. hogy a filmek 70 - 80 százalékkal mogdrágultak, mégis a régi oloaó belyárak mellett mutatja be mű-vészieseu összeállított retnekszép műsorát Miji<J<sn harmadik nap teljesen uj műsor. A „BER1.IN- mozgószinhiz látogatását min-denkijiek a legmelegebben ajánljuk ROVÁS Vezércikk Irodalom. Világháború legjobb tájékoztató magyarázattal és térképpel K(")zgazdasági rovat Napihírek naponkénti sze izácini az AZ CJJSAG- POLITIKAI NAPILAPNAK SZEMESNEK kell ina lenni, ha túl akarjuk szárnyaim ver aenytársainliat. Av. élelmesség nem ÁLL egyébből, minthogy ne késsünk egy pillanatig sem. hanem soron kívül vegyflk igénybe „Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert olt határozottan eredményt ér és a magyar hirdeti VILÁG ...... , o- A pápaválasztás jogtörténete és ttfttíjes joga. Irta: Lukács Jözsej, fogiiuu. tanár. A vk.skoh munka h pápaválasztás történeti fejlődésével foglalkozik, auiig »* jelen | alakjához Árt. Mindönkinek órdeVeS es tii-nul*ágos olvanmánv. amely mig egyrészről saigoruan tudományos, másrészről könnyed stílusával élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentós mozzanatának ismerete minden kulturember tudásának szükséges része. Á rnö ára 4 korona. — Kapható Ifj. Wajdits József könyvkereskedésében. Nagykanizsán — Ab „Élet" szépirodalmi és művészeti hetilapot (BzerkeazVi Andor Józsefi yazdaK tartalom, érdekes és aktuális képek ugésiitik ki. A kitluó lapot melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, I. Fehérvári ul 16/c. — Kló:iv»iési ár félévre 10 koi. Mutatványszámot kénz-seggel küld a kiadóhival. —p,.A rVasárnapi LJjság" mindeu száma gazdag tartalommal jelenik meg. A .Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre öl korona, „Világ-k[ÓAÍká,**val együtt hat korona Megreudelbetó a „Vasárnapi Uiság- kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetein-utca 4) Ugyanitt megrendelhető a „Képe* Néplap", a legoloa&bb iíjsA^ a magyar nép számára, félévre i korona 40 fillér. ,— Üj Idők A világháború legtöbb krónikása írásban é« képiem az Ui Idők A mi érdekes ens-métiy k\' négy vilávtreaz harcterein történik, jwt niiml elépkfclárja festői azépHÓg® kópékban tördekeanéu. művészi, .nivóval és , ,*|őkeló izlé* jellemzi | Harcé* Ferenc \'hetilapiát, Uj Időket, melynek minden száma aktuálid\' kéziemén veiben. elbeszéléseiben és reg^n|i)ibep is .egyaránt a szépirodalom ápolója Klófizetési ára negyedévre 6 korona Kiadóhivatal, Büőapest, "VI. Andrássy-ut 16. sz .,1 vjd\'C\' • •> hirdetéseit itt megtalálja. A hirdető rövid két kö1kedvel«.é«0lid4 f\' \'".jggjrfaWik a/, eredményről. .„ .,,„,„ ,, , annak határozottan AZ ÚJSÁG. Egyik: másik „AGyer- VAKNAK kell leiMJÍ. a ki nem látja a „ZalAí Közlöny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi. hogy Vasárnaponként mellékletet ád az „Az Asszonynak", i mekeknek. < \'íT Akt a világháborúról éa egyáltalában mindeu oaeinónyröl, azinhazról. \'luttvéa-otröl, Irodalomról bőven éa megbízhatóim óhajt egy klttt-nöen mojjazerkeaztett napilap keretóben érto-■ttlnl, flzeaae elö az AZ UJSÁO-ot. ELŐFIZETÉSI árak : Egosz évre . Félévre . . Vogyodóvro . Egy hónapra . 32 korona. 10 „ 2 K. 80 f. Megrendelési oim UJSA.i KIADÓHIVATALA Budapest VII Rákóczi ut 64 Miim AZ ezen lapban megjelenó minden hirdetésnek kell/j baszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az ALAMIZSNA 1 KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ Nyomatott a laptuUjdonos ltj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán. 55 évfolyam Nagykanizsa. igi6 január 24 Hétfő ■ÁL Sztrknztiiég 11 kiadóhivatal Oaák-tír I TaUfon 183. Mi.d.t*..k dll.i.bá. é,.rlnl Fclel^ii síci kesxló : Bánekovich János Kemény László Migjilinlk hátién ét eiltirtl|l|. millu blöflrtlíil árak: Kg4i« évi* 10 korona, félévra & korona, Nigywíévr® 2 koron* 60 Alt. — Egyaa •■ám *r« >10 fitt Schamschula Rezső. JaüYON KKVKSEN TUDJÁK, hogy k: az. akiről most irok. D« úgy meni. hogy e pár sorral itt adós vagyok Zalau legyének s tóként NttgykftiiÍ7.sának. N\'eve a napokban belesud-politikui életünk forgatagaim. Kló.f/ilr bem egyéniségéhez, múltjához. jelenéhez S érdemeihez méltóan szóltak róla A hibát hzónbnh lmmaru*an kijavították, mint a pártatlan hazatisághoy. ,s a bölcs ismeretéhez illik * ugyanitzon a helyüti Agy nyilatkoztak róla. hogy Schamschula Rezsó tábornok tetötól-talpig magyar ember. Sokan \'Örömmel vették ezt a korrekciót velem együtt, akik Schamschula Rocsó tábornok és hadosztály paraiic.stmk kiváló sze-mélyének tisztelői s talán CKodálúi is órdemlíjgesen. Mert Schamschula tábornbk ezt meg is érdemli. Bizonyságul szavaim objektív igazsága mellett a mi húszas honvédeink tisztikarára x legénységéi\'\'- hivatkozóin. akiknek a hós ás mégis aranyos szivü é* jó lelkű tábornok hadosztályparancsnokuk. Mát\' több szőr szidtam róla e lap hasábjain. Személyéhez most ujból visszatérők k igaz képet liftek róla, amilyennek szerencsés voltain látni * megismerni közvetlen-kő-zelból a hadak tüzében íldes emlékként őrzöm alakját •> vele való együttlétein büszkeségem, félteit kincsem. eltörli Illetet len tiszteletem alapja. Xemestiék,, jónak, tisztának láttam a magyar vér omlásának ki-l méletével, a magyar erük s a magyar hősiesség tisz j tel\'tőnek büszkeségével. Magyar eredete, magyar |e|-| kUukkel való. osszelorrasu és azonossága révén<*+a mienk S az ö vezető bölcsessége mindama diadalok főforrása, amalylvcl a mi vitéz húszasaink s testvér-ezredük, ii .haniiincegyesek « t\\ másik alanlo.s dandár hadászatunk jelenének történetében örök halhatatlanságra jutottak. Fajunkba oltott nemességünk, vitézségünk s erőnk megannyi ékesen kiváló tulajdonságai s jellemvonásai Schamschula tábornoknak. Az ö lelkének eme kiválóságai lettek hós honvédőink hősiességének erényei, lelkesedése és lendülete Minden húszas jól tudja nálunk. De én itt most mégis adatszerűen rámutattam, hogy mint húszas Itonvédezre-dlink főparancsnokát bemutassam « nálunk mindenki ama tisztelettel gondoljon Hchainstíhula tábornok személy-ér*\'. amelyre hazalisága, hősi, lelki emelkedettségé méltán számot tart. Az ő purtrait-ját örökzöld é> babérkoszorú övezi s ezt Uem szabad luhér vadóra engednünk. Meg kell becsülnünk, ha már hangos szóval nem is dicsőítjük folytonosan s büszkéknek kell rá lennünk, hogy ő a mienk, a magyaroké. Semmiféle dicséret sem volna szópazarlás az ő érdemeivel sz\'-mben s amikor tetteket ünnepiünk vagy azok emlékét ujitjuk fel a háború eseményeinek tenyeréből. sohasem szabad elfelednünk, hogy a mi húszasaink vitézségének éltető telkeként mindeme eseményeknél ott volt a hős magyar tábornok is. yJi l j) —• Eltüntetés. Kaan Károly íőerdótauácsos-uak. ki a földművelésügyi minisztérium agilis osztályvezetője, Őfelsége a harmadosztályú vaskorouarendat díjmentesen adományozta. A kitüntetett Kaan Irma helybeli áll. elemi iskolai igazgató tanítónőnek fivére ki képzettségével b odaadó, szakavatott működésével e kitüntetésre osakugyan érdemeket szerzett. ~Í7 m i Tcifi TuitíHít A mi dicsőségünk. Álmodtál testvér valaha otthon, amikor a kalásztenger felett elsuhant a szelíd szól, igazi tengerről. Hitted volna valaha, hogy uralni fogjuk az egész Adriát és hogy a világ elsó hadikikötője felett fogunk rendelkezni Kattaróval ? Gondoltál valaha büszke vizekre, ábrándoztál-e tengeri hatalmasságról ? Nagy vizekről, amiknek a hullámai haragosan csapkodnak emeletnyi magassago-kig, mint a gyerekjáték ring és tánool a hullámok taraján az ágyúval megrakott hajószörnyeteg ? Halottál e Fáraó országiról, az ezüstben osillogó Nílusról, amelynek vizéből pattant életre a biblia örök legendája? Láttad-e édes magyar testvérem, otthon, szalmafedeles kunyhódban, a képes kalendáriumodban az egyiptomi szflnkszeket, a kőből faragott. rabszolgák ezreitől összehordott titok óriásokat, amik mint eltemetett, elmúlt világok itlmaradl romjai, merednek a tiszta kék ég felé? Te jó magyar fiu, aki az egész világ » babiloni zavarából osak az alföldet; Irta : Osobáncy Imre. Pihen. It. Pedig ez nem is igaz, meri a fiuk hagyták el • leányzókat ók meutek el előlük Pilsenbe Na de miudegy I A uótábau nincs sokszor igazság. Az a fő, hogy )ó legyen, szép legyen, jó kedvel csináljon. Etek a mostani nóták meg csinálnak is. A szomorúra meg ez a víg jó : Nincsen párja, de uinoseu párja A zalai negyvennyolcas bakának Oroszlengyelorstágban Harcol éjjel-nappal a sárban. Nincsen párja, de nincsen párja, A zalai negyvennyolcas bakának. Zugia at egész utca, tisztek, közlegények egyformán. Szegény istenadta csehek, németek is szeretnék énekelni, |ár is a szájuk, kezük-lábuk, táu colni akarnak, mint a magyarok, de nem sikerűi nekik. így megy ez addig, míg az alezredes meg nem érkezik a második századdal, tuely n város másik résxéu vau elhelyezve, Bandával, zászlóval az élén zsedi össze a marschot. Bekanyarodva az utcába, eláll a nóta. Klhang-zik a „liabt acht" é- a „rechts schaut". Kölcsönösen üdvözli a két csapat egymást. Majd utáuuk csat-. lakoznak s megy hosszan elnyúlva az egész balullion. A zenéitől már a dob se hallik a közép tájon. Azért l reá kezdenek a legények ujból a nótákra. i Minden eugnak külön zászlója, minden kato-| nának pántlika a sapkáján. Némelyiknek virág is ju-I tolt. Itt már nem kerül ez se olyau dúsan a vitézek csákójára, mint otthon. Nitioieű annyi kiskert, így nincsen annyi virág sem, de meg leány sem, aki ; adja De azért kedv vaui Több, mini otthon. Ide I már nem jön elbúcsúzni az édes azüle, asszony, gyerek. Ezeket már rég odahaza hagyták s azóta az el-j válás nehéz perceit bevonta az emlékezés gyenge | moha. Nincs seuki a hozzátartozók közül a baka mel-I lett s ez vidámabbá teszi a harcba iudulás ünnepélyes pillanatát A harci kedv, a lelkesedés oly nagy. hogy az ut két oldalán sűrű sorfalat álló cseh. né ! inét közönséget is magával ragadja s frenetikus éljenzésben s kézcsattogásban tör ki. A házakból. Üzletekből kifutnak az emberek: „megy a negyven-\' nyolcas marsch!" kiáltással s gyönyörködnek az ej I ragadó képen. Csodálják, bámulják, bofy megy a magyar baka a csatába. így érketuek mag at állomás előtti térro, hol felállanak imához, azután bevonulnak a pályaudvarra. Megtörténik a bevaggonirotás. A zászlókat hottá erő-sitik a kocsikhoz kivölről. Krétával mindegyikre felírják a cugQ.t, század, etred számát. De megfenyegetik az ellenséget is tömör, rövid mondatokban, igy ; „J*j ueked muszka, ha megérkezünk I" .Várj osak te gaz taljánl" „Itt mennek a liires negyvennyolcasoki" Hamar akad gyors karikatúra rajzoló ip, ki Viktor Emánuelt (elakasztja, a cárt pedig kiköti a kocsi oldalára. A porron tele liszttel annál is inkább, mart a 69-esekból is most megy egy század s kijöttek a búcsúzó bajtársak tiszteletére. Hölgyek is vanutk. Tiszti asszonyok, továbbá a távozó önkéntesek h&ii asszonyai és kisasszonyai, kik utolsó Isten houádot lőttek mondani a távozó magyar leventéknek. A zene folyton játszik fölváltva a 69-es bandával. Nagy sttr: gés-forgás. Tisztek, altisztek futkosnak össze-vissza, olvassák össsze a legénységet, nehogy lemaradjon valaki. A vói\'őjk>tr<HZt is hölgyeit U uagyban buzgói- 7i A L A I 0 í L Ö N Y JANOAR 24 te magy»T hegyeid havas szikláit ismerted, aklneí á lelkiben édesbús itthoni nóták dallama oeendűl, aki a Balaton partján hajtottad fejed álomr... most mese-lovag lettél aki szélparipádra ülsz, „hopp kis lovaoskám, ott legyek, ahol akarok", repülsz a világ rollt den tija felé és viaskodol lángaló torkú sárkányokkal. „— Sági evsaáwdok alatt nem tett meg annyi uiat a képzeleted, jó magyar vérem, l\'mlnt roo»t a valóságban meg kell tenned néhány iijnáp alntt. Ma az ázsiai népek-száz fajtáját látod ^szakon, holnap olasz azi-: veket szel át "kardod, hirtelen olt teremsz a \'meíélt szárnyas lován a „franoiáknál", nagy, refidéket vágsz köztük. Azután lemégy a \'déli sívar, hóval fedett hegyek közé.\' a szerb náoíót kiűzöd ősi hajlékából, újra olt teremsz \\ ki északi határoknál és újra érzi kardod az Akt ellehSég. És iriost mi vár rád magyar testíór ? Tálán a tenger lilv, hogy partján keresd lóég az ősi ellenséget? Talán az egyip \'tömi Szflnkszek alján fogsz nyugtalan álmokat\'látili a messze hagyott otthonról ? Talán1 a Niltá vizének suttogása fog álomba ringatni és Varázsolja hozzád néhány éjszakai órára á Balatont, a szalmás vilyillól, az árva nyo szoljában pihenő asszony szerelmes sut iogását ? j A szikla szilárdságával a ^helyeden magyar teírt«ér. Kardod a kezedben, öreg nép-ffttkélő. \'Tárod, hova röpil holnap megint ez a szörnyű mesebeli idó? — ViBBzasBállitjak a vasárnapi munka ékünetet. Mini értesülünk a keresk. itiinlazler legközelebb rendelőiét fog kiadni, melyben a vasárnapi munkamenetet visszaá litjt a elrendeli, hogy az nx-leteket újból délelfiU 10 órakor kell bezárni. HIREH. Üres az élet. — Seniur ZahmH. — Üres az élei, ha zajában szép is, — Az álmodozónak, ki ábrándot kerget, S bárhová szálljon is vágya, Tartalmast, valót nem lelhet. S vágyai lángjában porrá ég szive. Öreg lesz, — s lábához találja vetve Álmának virágát, fényéi, Amit ugy kívánt a lelke .. . S üres már szive az cgö sok vágytól. Sajnálva tekint le rájok a fáradt, Visszaemlékszik nagy búsan, S megint csak érez vágyai. De akkor már jön a segítő halál; Elalszik csendesen utolsó vágva, S belelik egy fóldhalommal Éltének üres világa. Héberből: JUHÁSZ MÓR Amikor az első tűzbe megy a katona. Nem régiben még diák volt. a hetedik uaitAlyt járta. Innen ment el a hadak utjáia ifjú lelkesedéssel. Dagadt a hősiességtől ifju keble ■ nem is gondolt arre, hogy a háború valami más is lehet, mint a hogy azt az ifju. lelkes képzelőtebetség világánál gondolta Kiment dr. Hegeden György századával. Zászlósán, virágosán, dalos ajakkal, sokat megelőzve a korban, a bátorságban — az elmenetelben. A Dober-dói\' csatatérre került S amire régen kivéucei volt, bogy milyen lehel as ágyú meg a shrapnell szava, hamarosan meghallotta. 8 bár meghatotta a csaták pokoli ziiju, néhány szóval még is lüslént leírta első élményéit a bálomból. Többé mér nein a képzelet szavaival, hanem a valóság realizmusával. Felváltás volt, Írja Fülöp Jóska hadaprédjelölt s ekkor január 2-án kerültem előszói rajvonalba. A üti. h. gy. ezred 1 századát váltottuk fel. A felváltás csendben és rendben történt - Kzután a tiszti ksvernába mentem. Este 10 órakor Hegedűs főhadnagy ur parancsára eg, zászlóssal megnéztük, bogy l1gy«lnek-6 az e,u-berek. Hátam mögött 3-4 lépésnyire vágott le egy shrapnell majd üjombsn egy gránát s még találni négy. Valami reflexmozgánal húzódtam egyszerre a fedezékbe. Szeretnnéinre, nieil agy slir.pnell szilánk \' egy kollégám bálát jól megvágta. Hogy milyen érzés fogott ol, sít igazán nem tudom. Csak bambán nőttem egy ideig s azután kezdtem goudolkuzui. Aaii-tán megnyugodva mentem tovább. De jön nemsokára isinél egy pár gránát s végre egész dobpergésszerü tüzeléssé leit a sok gránát és allrapuell. Most kicsit \'igazan kezdtem félni. De egy szerencsém volt — nálam volt a kulacsom tele konyakkal. libben a pokoli tűzben mikor a bátorságom fogyni kezdett, ebből merítettem. De késóbb, mikor négy nap raj-vonnlbau voltam -j- mér megszoktam, s nem kollett bátorító a kulacsomból. Magyar lelkem pótolta már s kulacsot. Azután Oórzröl emlékezik meg levelében az il[it honvéd, amelyet tan. iS.-éu irt. kodnak. Oigarettát, képes lapot adnak a katonáknak, később teát hoznsk. A mozdonyt is hozzá kapcsolják már a vonathoz, jele a közeli indulásnak. Az utolsó tíz percben megérkezik eltáboruigy is. — Feszes szalutálával s ünnepélyes csenddel logadlák. Végig megy a kocsik előtt, megszemléli a harcba menő legénységet. Ai utolsó percekben egy cseh levélttyrdó érkezik.\' Három utalványt kézbesít s egyúttal fizet is ki a távozni kéozülő bakáknak. A harmadik gajdáiát nehezen találja, végre reá akad. p.) nem tudnak bol-dógufni, mert nincs az egész kocsiban senki, ki esdhűl értene. Mert igazolni kell n hadfit, hogy csakugyan ö az az Egyed János, uemestördemici la-kós,1 kinek 15 k\'.-t küldött az édes szülője. Odafutok s eligazítjuk Kgjed János dolgát is. Bemutatkozunk s meglepetve hallja, hogy én is ba-laionvidéki vagyok. Üdvözölte is a földieket általam. Jót esett a találkozás a harcba indulás előtt. Az utolsó Öt peroben a katoiiábanda a Qoijer-balte-ba fog. A katonák tisztelegnek, a civilek hajadon fővel hallgatják. Végeztével az alezredes odaszól a karmesternek : — Ungarische llymmml — Elfújják a magyart is. A legénység elő&zör csendbeu tiszteleg, késóbb bele kap az énekbe s a nemzeti imádság elyan lelkesedve, olyan ihlettel siáll a légbe, aminővel ajkainkról még soha. Megismétlik. Befejeztével óriási éljenzés s tapsvihar. Az i idő is eljárt. A vasutasok elfoglalják helyeiket. A mozdony sípol, majd megindul. A zene a Bakóéiba j kezd. Ezer kez és sapka integet ki a kocsikból és | vissza a perionról. Nóta. éljenzés, búcsúszavak össze-I vis*za»ága, óriási hangzavar, j Sajnáltuk, hogy egyelőié itthon maradtank. (Víg..) Yitéz húszasaink harca a besszarablai fronton. Egy levelet kaptunk a küzdő húszatok sorából, tógy kedves zászlós irta. Soraiban nein is levelet küldött nekünk, hauem történetet Történetét ama küzdelmes harcnak, amelyből hősi vitézséggel vette ki részét az északkeleti froutou levő húszas zászlóalj Dec. 20-tól állandó tűzben állunk — irja tudósítónk. Dec. 23—24. virradó é|jel volt X. meuetszázadunk elsó lltkötete. Lendülete* rohamával kidobta ai oroszokat előretolt állásából » kél gépfegyvert zsák má-uyolt. Ifibben az állásbau az oroszok 11 erős rohamát verte vissza a század. Megfogyott, de meg nem tört századunk 2&-eu éjjel újra rohamozott s bár más század i* támogatta nz orosz túlerő elől régi állásaiba vonult vissza 26., 27.. 28 , 29., 30. és 31-én a rohamok egész sorozatát verték vissza honvédőink. A ián. l én mindeuképpeu áttörni akaró orosr. teljesen drótakadályainkig jutott előre, hiába hullottak el soraik, tikkora rettenetes kézigránát haro fejlődött ki a a jó gyerekek mindegyike oroszlánként küzdőit. Nem is csoda. Hisz minden emberünk ugy kezeli a gránátot, akár.a fegyverét. Véresen omlott össze oz a támadás is kézigránátjaink tüze közölt. Hanem a legvéresebb uapunk január 4-én volt, mikor is látva az orosz, hogy itt uem boldogulnak, nehéz és könnyű tüzérségük dobpergésszerü tüzét éppen századunk körielére irányították és 3*/, órás tüzérségi előkészítés után romhalmazzá lőtték állá-saiuk, úgy, hogy én inagaiu sem hittem, hogy rajtam kivűl élőlény létezik. Gépfegyveremnél, amelyei megkíméltek a nehéz ágyuk s csak körülölte szántották össze vissza a földet — ott álltam uéinán, mozdulatlanul egy emberemmel s vártam a törlé-ueudőket Majd egy közeli telefonhoz szaladva kértem eróaitést » miután nyugodtan visszasétáltam, negyed óra múlva megszűnt az ágyútűz a a szemközt levő állásból a rajvonalak lömege emelkedett ki s szép rendbeu kezdett előre nyomului, nem szá-mitva már ellenségre. De ekkor megélénkülnek az első s7ázad romhalmazai s valóságos golyózápor fogadia az előretörő tömegeket. S ha meg is fogyva, de törve nem a 12/4 moueUzázad időközben erősítést is nyerve a romok feleli érofalat állított fel. Az oro-Uzok 100 ai hevertük állásaink előli. A harc tovább \' tolyik de a megmaradt honvédekkel tovább áll az i ércfal, végzi levelét a hós zászlós, amelyet Köröskényi Piroska úrhölgynek irt a hadak tüzéből í JANŰAR 3<. ZALA! KÖZLÖNY -F> — Kartschmaroff emlékezete. A nagy-káuizsai hitközség nem rég elhunyt kilünó főkánlo-rának, Kui Ischmaroff Leónak emlékére uagyobbszabásu gyászünnepélyt rendez. Az ünnep rendezésének tárgyalására ma délután gyűlést tartottak. A gyászünne péljeu részvétét Lazarus budapesti főkántor ia megígérte. A gyászünuep uagyobbszabásu művészi ege-ménynek Ígérkezik, a melynek rendezésében s megvalósításában zenei élettlnk kiválóbbjai vallás különb sóg uélkúl vesznek ré«xt. Az üléseu Grüuhút Henrik elnökölt. — A Hadsegély ző hangversenye A Uadsegélyzó már emlitett hangversenyének vagy es-télyéuek idópouljái február 13-ára tdzte ki a rendezőség. Az estély lövedelme küzdő katonáinknak szereleladotnáuyára szolgál. Gazdag éa magas szin- elrendelte, hogy lanitóuók és óvónők nem vehetnek részt a sebesült katonák ápolásában. Az intézkedés célja, hogy a lárványos betegségeknek az iskolába való behurcolásét megakadályozzák Köszönetnyilvánítás A Hadsegély ző céljaira a .Fehér Szít" leáuyegyesületlól 100 K.-t Oross lídithlietŐl fi K. 64 fill. Maschler Ialvánné úrnőtől 10 K.-l átvettünk, mely nagylelkű adomá nyolcért hálás köszöuetét fejezi ki a Hadsegélyző. — Melyik nyugdíjas nem kap segitsé-get ? Teles/.ky János péir/.Qgyiuiniszter körrendeletet adott ki. a melyben megállapítja, hogy kik nem rá-szesQlhet az állami nyugdíjasok közül segítségben. A rendelet szerint nem kap segítséget: A uyudijazott állami díjnok, az állami dijuok özvegye, valamiül\' a nyugbérezett állami napszámos tájú hangversenyben lesz részük mindazoknak, akik jés munkás ; a lármegyei, a községi, a katonai éa az jelen lesznek. A katonazenekar egy számmal szerepel a műsoron. Holrichler Kmina hegedQjátéka, Petries Magda és Kováos F. zongora négykezese, Dr. Krátky, Dr. Lukács és Z Záborszky baukfónök zougora triója, Bupka F. derOs előadása s az édes-hangú Káduár Mici éuekiuávéaiuó számai adják a gazdag művészi hang verseny műsorát — Megmarad a hadiadó 1916-ban is A pénzügyminiszter reiidelelbeu ludatta Zalamegye törvényhatóságával, hogy a hadiadó 1916-bau is elet beu maradt. Zalavármegye törvényhatósága a jövő hó tolyamáu rendkívüli közgyűlésen fogja az adófelszó-lamlási bizottságot megválasztani. — A Tarnay est jövedelme. A Taruay esi jövedelmet 13UU K-t. tegnap tettek be kamatozás végeit a takarékba, hogy addig is. mtg nemes célját szolgaja a begyült jövedelem, valamit kauiitaival gyarapodjék. — A montenegrói papok A monteue^ról klérus vezetői a mult héten önként jeleutkestek államvaniiti nyugdíjas és özvegye ; az a nyugdíjas és özvegye, a ki nyugdiját az 1875. évi XXXII. törvénycikkel alkotott országos tanítói nyugdíj- és gyámintézet, vagy az 1894. évi XXVU. törvénycikke, alkotott országos tanári nyugdíjintézet terhére élvezi; az a uyugdijas és özvegye, a ki nyugdiját a horvát-szlavón autonóm költségrelés, az osztrák uyugdijak, vagy a boszuia-hercegoviua országos péuzlárügyek terhére élvezi; általában az a nyugdíjas és özvegy, a kinek nyugdiját nem az 188ö. évi XI. törvénycikk, vagy az ezt megelőzően az állami alkalmazottakra nézve érvényességben állott nyugdijszabulyok alapjáu állapitólták meg ; az állami tiszlviaeló altiszt és szol-ga árvái, lekinlett nélkül arra, hogy atyátlan vagy szülötleu árvák az a uyugdijas állami tisztviselő, özvegy, altiszt, szolga és szolga özvegye, a kiuek nyugdiját már az 1912. évi LXV. törvény alapjáu állapították meg, illetóeu az uj nyuddijtörvény ked-. vezményeit elvezik I Az egyszeramiudenkorra szóló háborús péns-a \' Köress-hadsereg egyik osztályparancsuokáuál. s arra kérlék, no bántsák kolostorukat és kíméljék őket, mert ók egyáltalábau nem támogatták, a inouleuegrói cnapatokat a hiábavaló közdelemben A hadsereg-paraucsnok6ág a kolostor lakóit ftyurác püspökkel együtt Belgrádba vitette éa a parancsnokság intézkedésére koncentrációs Uborbau helyetik el. A püspök és kalugyeiei most Nagyszalontán Tannak. Gyuráo püspök Karlócán végezte iskoláit és kitűnőéit beszéli a magyar nyelvet. — Lesz e fa ? Óriási kérdőjelként lebeg a segítséget csak az a nyugdijazoli tisztviselő kaphatja, a kiuek nyugdíjellátása evi 3000 koronáuál, tisztviselő özvegyo, a kiuek ellátása évi 9800 koronáuál, nyugdíjazott altiszt és szolga, valamint altiszt és szolga Özvegye, a kiuek nyugdíjellátása évi ItíOO koronánál uein több. — Goldmark szobra. Zeuei körökben felmerült az estine, hogy Goldmark Károlynak, a keszthelyi születésű biruöves zeueköltónek — aki csak nemrégen hall mag Bécsben — etobrot emelnek A szobor helye még nincs meghatározva, de miut halljuk, Keszthely vezetófórfiai lépesekel tettek, hogy a nagyközönség előtt, hogy városunk polgármestere jszobor u zeuekölló szülóvárosábau nyerjen elhelyezést, fog e a közszükségletié fáról gondoskodni. Mini tud _ Az 60—66 évesek hadikötelezett juk a békástói eidó kiirtása tényleg megkezdődött, HŐge A mt,,,Hlül,ia mindkét államában leguap telték csak az a kérdés jut e belőle a nagyközönségnek is,, |jÖMÓ MQjjtl „ tőrvéuyes intézkedéseket, melyek alul vagy csak egyes kebelbeli famíliák részesülnek mejdL tílldig az 5u életévig terjedő hadiszolgáltatási a szerencsében — Hisszük, hogy Dr. Sabján Gyula I kűieleietlaéget az 55. eletévig terjesztik ki. K* a elleu fo-ija őrizni v lesz goudja reá, hogy a haus- kilerjesstés amiatt vált szükségessé, hogy az ujouuan gezetz mellett jusson belőle másnak is. - A középponti hatalmak zsákmánya A Gazella Polska jelentése szerint a középponti hatalmak zsákmánya a háború eddigi lizeuhét hónapjában : 470.000 négyzetkilométernyi ellenséges terület, 3.6 millió hadifogoly tízezer ágyú ós negyvenezer gépfegy ver, nem számítva bele az egyéb hadianyagot. — Tanítónők óh óvónők nem ápolhat- létesitelt uépfelkelőkalegoriák egymásután való behívása folytán egyre több személyes hudiszolgáltatásra kötelezeti léríil hívtak be fegyveres szolgálatra, akiknek pótlásáról okvetlenül gondoskodni keli. 60 éveu lul badiszolgállalwsl teljesítők csakis az ország belterületén, a tábori hadsereg körzete mögött és sza-kadatlauul 6 héten át vehetők igénybe s ugyanannak a személynek ujabb behívása csupán egy két hónapi nak Bebesültet A hadikórházak paraucíuoksága, megszakítás utáu történhetik. — Halálozás. Barbarits Károly déli vasal! uyug. főkalauz Budapestet! január 10-áo délután fél 4 órakor elhunyt. A megboldogult hűlt teteme Nagykanizsára átszállítva a róni. kath. temetőben levő halottas házból ma d. u. fél 5 órakor helyeiték örök uyugalomra. — A gazdasági cselédek kenyéradagja. A liszt- és kenyéradagokra voualkozó rendelettel kapcsolatban a .Gazdasági Tudósító" ciraű budapesti kőnyomatos azt jelenti, hogy a vidék legtöbb részén a gazdasági cselédek nem akarják elfogadni sok helyüti a kormáuy álul elóiit liszt-, illetőleg kenyér-adagokal és a mennyiben uem ígérnek uekik továbbra is napi másfél kiló kenyeret, nem akarják tovább vállalni az illető gazdaságokban a munkát. — Az árpakásagyárak tüsbistosltás*. A konkordált tüzblzlosiló társaságok az árpakáaagyá-rakat, melyek eddig a malmok tarifaosztályából tartoztak, a maloinbiztositási dijak felemelése folytán uj Urifába sorozta és a díjtételeket Holaender-beren-dezésü gyárakra 10 százalékban, máa berendezésekre (Kxpress, Mouarch, atb.) 160 százalékban állapította meg. / — Razzia Dr. Krátky István főkapitány helyettes ügykörét példái lelkiismerettel tölti be mindig. Régi igazság és tapaszUlat az, amelyet mindenki elismer, méltáuyol. Tegnap katonai kirendeltséggel razziát \'tartott a különböző korcsmahelyisé-gekbeu. 8 a kirendeltség bófogást esiuált. A vasárnapi éjszakán uem kevesebb, mint hetven •— kóbor leányt fogtak össze, akik tilos kimaradással ■ máa ciinekeu töltötték meg a Osapszékeket. A leány hadat a katonai kirendeltség bekísérte a rendőrségre, ahol íazutáo ma orvosi segédlet mellett megkezdődött aa összeszedett leánytábor* szortírozása. Ki kórháaba, j ki gazdájához, ki meg illetőségi helyére került, hogy ilyenképen a métely terjedésétől megóvják a váróit a főképpen a fiatalságot. Főkapitány helyetUsüoket | dicsérjük meg külön ia eme intézkedéséért. — Megint drágább lesz a gyertya. Be szélik, hogy a parafinhíáuy lolytáu a közeljövőben üjabb drágulás fog a gyertya árában is beköretkeuü A helyzet ugyanis at, hogy a budapeati gyertyagyáraknak a hadvezetőség még az ősszel 600 vaggon parafiut adott és ennek feldolgozása van folyamatban. Természetes, hogy a 600 vaggounak már a végére jártak és a szükséglet legfeljebb februárig van fedetve. A nagy kereslet következtében azután a gyertya folyton drágult, ugy hogy amíg békeidőben 90—96 koroua volt métermázsáuként a gyertya ára, most 24o koronái is elkérnek. Remélhetőleg a hadvezetőség ujabb koutingene paraliut fog a gyertyagyárak rendelkezésére bocsáUni, hogy a termelés fel ne akadjon és az árdrágulás tovább ne fokozódjék. — Rézmozsárért —"vasmozsarat. Ai Uránia NóvédŐ Egyesület a hozzá beküldött három kilogram sulyu vörös- vagy sárgaréz anyagért vagy rézmozsárért haladék nélkül vasmozsarat küld ese-rébe. Kgy kilogram sulyu rézanyagért vagy réi-gyerlyatartóért Pro Victoria — A győzelemért 1914 — 1916. föliráaaal ellátott vaagyertyatartót küld az egyesület. A rézanyag értékét az Özvegy- éa árvaolthou javára szánta az egyesület. Az otthonban az özvegyek és árvák fölrételét már megkezdették. A fölvételt kérő folyamodrányokat, úgyszintén a jó-tékeny célra azánt rézkűlderaónyeket az Uránia Országos Nóvódő Egyesület oimére (IV. SserriUtér 6.) kell eljuttatni. < ZALAI I (I U M I v )|\' 1/ . JANUÁR „BKBMBT" maoymozgó szmházban (Srams-szálloda épületében, Erzséljettér) I mindenn«|> lartatik előadás h legválogatottabb «« a legújabb a szebbnél szebb s érdekesebb-1 \'néí-érdekesebb műsor van bemutatva. A/J igázgatőság nem sajnál sem fáradtságot, Bem költséget. hogy a m. tisztult közönséget kielégítse Dadára annak, hogy a Hímek 70-80 szazainkkal megdrágultak, mégis a regi oloső belyárak mellett mulatja be művésziesen összeállított remekszép műsorát Minden harmadik nap teljesen uj műsor. A „BERI.IN" inozgószinház lálogalását mindenkinek a legmelegebben ajánljuk Irodalom. — A pápaválasztás jogtörténete és tét«le» joga. Iria: Lukács József, főgiiiw. taiiar. A vaskos munka a pápaválasztás történeti, fejlődésével foglalkozik, amig az jelen alakjához ert. Mindenkinek érdekes es tanúságos olvasmány, amely inig egyrészről szigorúan tudományos, másrészről könnyed stílusával élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentés mozzanatának ismerete minden kultúrember tudásának szükséges része. A mű Ara 4 korona. Kapható Ifj. Wajdits József könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Ab .Élet\' >tépiro<tHlmi és művéereti liati-lapot (aierk.iazli Audor Jóiaef) uazdaií tartalom, ér-M« w aktuiília képek egéazitlk ki. A kiltut lapot mel«gdil Ráüljük olvadóink figyelmébe Stmlímtflaúg t< kiidóhiralal : Blldapeat, I. Pnhénéri ut 15/c. — Klft\'ilét\'áai félme 10 kot Mutatvftimziimol kóar.-seggei litttd a kMóhitai — A .Vasárnapi Ujeég" luindnu aíáina gazdag tartalommal jeleuik meg. A .Vasárnapi Újság* olSfuetési ura nagyedévro ót korona, „Világ. króliikA\'-val egyIHl bal korona Megrendelhiiló a .Vasírnapl U,aAic klaiWhiVMalAban iBurtap.\'nt, IV, Bgyet-iu-ulca 4) Ugyanitt raegrandelhutS a .Ké pws Néplap". a legolcsóbb uj iitl a magyar nép számára, leiévre > korona 40 fillér. — Uj Idölc A viléithAlioru leghőbb krónikása írásjel .és kapllan ai Ul Idők, A nli "íltlokea mény a négy világról harctéréin tőrtéulk. azt luiiid nMhk ÍArja f"8tfii azspsógQ k\'p«kliHii ÉrdflkeHség, inflifáaxi, nívóval «8 .dókeló izléa jellemzi Harca\' Forenc. botilapiAt, ai Uj Itlókel inelvnek minden száma akiilAlia kOzlemáuyoibeli, \' elbeszélóaelhuu éu rntfényMilieu piA egváráut a szépirodalom ápolója Klófiltléai él a negyedévre 5 korona Kiarióllivalal, Budapest, VI. Audrásay-ut Hí. az A k\'OVAS Vezércikk Világhíiboru íi Icujobb tajekii/.tató inngv.irázaltiil ós tci koppéi lvözgaxdasagi rovat Napihírek niponlunti s/f i/.ácioi az AZ CJJSAQ POLITIKAI NAPILAPNAK Vasárnaponként két közkedveltségíi mellékletet ád az AZ ÚJSÁG. Egyik: „Az Asszonynak", a másik a: „A Gyermekeknek. -T- Aki fi világháborúról\' in egyáltalában minden eseményről, színházról,fmttvéacotröl, Irodalomról bőven és megbízhatóan óhajt egy klttt-nöeu megszerkesztett napilap keretiben orto-stllnl, fizesse elö az AZ UJ8A(t-ot. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre .... 32 korona. SZEMESNEK kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség uem \\ ÁLL egyébből, minthogy „e késsünk egy piilaua tig sem. hanem soron kívül vegyük igénybe A „Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető VILÁG Félévre Negyedévre . E#y hónapra 2 K. 80 r. MugrtíiideléMi cini \\Z UJSAO KIADÓHIVATAL \\ BwUpoet. VII Rakóc/J t\\\' 54 s/.:iiu birdHiewii in megtalálja. A hirdető rövid idó alatt iin?ggyó/,ődik az eredmi\'iiyrtM. — annak határozottan VAKNAK kell loiini. a ki nem látja a „Zalai Közlöny" j rohamos fejlődését, ez pedig világosan jel-llemzi, hogy AZ ezen laplian megjelenő minden hirdetésnek \'kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az ALAMIZSNA / Mi LKA KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ ]ff. yffk.fVjJS fppff KÖN Y Y-, PAPIf\\- ÉS IRÓSÍE^KKRESKEDÉSE bús raktár legújabb Jivatu levélpapírokban és névjegyekben — |> Nyomtatványok Üléses kivitelben jutányos árban gyorsan készíttetnek. Tanintézetek részére szükséges cikkek ----— dús raktára ———— Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványok nagy raktára. Nyomaton a l&ptulajdouos Ifj. Wajdita József könyvnyomdájában Nagykanizsán. 55 évfolyam Nagykanizsa. 1916 január 37 Csütörtök Szarkasztöiag it kiadóhivatal Diák-dr I TaUlon 182. - HirdaUaak dllaiabáa •■•.Int Heleló* sceikeutó: Bánekovioh Jánoa Fóutrkwslö: Kemény Láealó Magjalanlk hátién ii eiltftrtlkia. fclőfUalial Arak: Kgí.i -*v.o 10 korona, félévra » koront. Negyedévre 2 korona BO Ali. - Egyat aiám Ara 10 fW A Fehórkereszt nárcisai. Egy szegény*asszony ajándéka. Tessék elolvasni. — Igaz hir. ^AKKAOINK SZEMÉN Y MUNKÁS ASSZONY ^ A másik nevét "nem in,tudom, mert ezt ín alig V tudtam megszerezni, Ó két keze munkája után él kis családjával, amióta a háború kitépte urát családja köréből s a haza védőinek\'sorába állította. Minden hot hozzáfogott a jó asszony," hogy magútól és családjától elhessegesse a*nyomort, a szenvedést, a jelen drágaságának e két cimboráját háza Iájáról Dolgozott nappal s még öreg este sem pihent, Ami-Mi csak néhányTillért remélt, már elvégezte. Nemrégiben az ura is hazakerült — rokkantán. A szép szál ember megroppant s az egykori kenyérkereső most csak kenyérfogyasztó a háznál, l\'arraginé nem panaszkodik. Végzi ő kettőzött szorgalommal a családfenntartás kötelességét. Nemrégiben beállított a Felié\'keresztbe s az osztály,\'vezetőjének, Samuelly Ottónénak közel húsz cserép nárciszt adott át. Kftny-nyes szemmel hozta,. panasz szó volt az ajkán távi-ben, Őszinte szavait a nárcisok is bizonygatták, hó-lehé fejüket virágos füzérükkel megrezzentve hajtogatták l\'arraginé az életkUzdfelméről sírdogált, mely lelket morzsol, erőt gyilkol, embert emészt és ínég sincs meg a kellő eredménye. A nyomor inindunta- j lan ott ólálkodik a háza táján, pedig itthon levó ura, ruig nem volt rokkant — hónapokon át a haza jó- létéért állta a csaták tüzét, (> nem kér segítséget most sem. csak azt, hogy ezeket a nárcisokat adná el a Fehékereszt s neki juttatna belőle néhány fillért, míg a nárcisok árának többi részét adnák a még szegényebbeknek, talán a sebesülteknek Kivették tőle a náreWokat, mély megindultsággal rakták ki a Bogenrieder palotálian levő Fehérkereszt kirakatába, ahol azóta virágzanak s fehér színükkel, édes illatukkal kínálják magukat a jószívű közönségnek Akik megnézik, nem is gondolják, milyen szomorú s mégis édes tör énute van a-/oknak a nárcisoknak. Néhány cserép már elkelt. De még jó pár mindig ott virul s üde szépségükkel kínálják magukat a jószívű embereknek. Aki szereti a virágot, vegyen virágra szánt fillérén egy cserép nárcist a Fehérkeresztből. Nemcsak a virág, de a jótékonyság-griak illata is be fogja tölteni szobáját Nekem meg — hogy záradékul mondjak valamit — ugy Minik fel l\'arraginé, mint az evangéliumi asszony az ő egész vagyonát képező garasos ajándékával, vagy adományával a még szegényebbek részére. (,/r I j . A német tfike magyarországon. Az a hatalmas. mindentátfogó gazdasági átalakulás, antely a liálioru után Európa gazdasági életében véghez fog menni, már előreveti árnyékát .éa minekünk ngylátezik min- den reményünk megvan rá, hogy számunkra előnyön változást fog előidézni. Azzal a ténnyel, hogy közvetlen érintkezésbe jutottunk a velünk^ szövetséges Bulgáriával é« ezen keresztül Konstantinápoly-lyal, hogy ne menjünk annál messzebb, vagyis tehát, hogy e szövetséges államokkal, a Halkan félszigettel, sít talán Ázsiával is ugy érintkezhetünk, hogy nem kell megküzdöttünk közbeeső^államok untipatiájával, vagy esetleg, ellenséges magatartásával, uj utat mutattunk Európa gazdasági fejlődésének és uj irányt szabtunk a gazdasági haladásnak. Ezt az uj irányt, a gazdasági életnek az uj vérkeringési módját pedig nem l«het anélkül olképzelni, hogy az bennünket ia érintsen. Magyarország végre az lesz, aminek szánva volt a történelmi szükségszerű -ség alapján. A Kelet ób a Nyugat öszekötós kapoesa, Kelet számára a kapu Nyugathoz, és a Nyugat számára a keleti kapu. Ennek az eredményét, gyümölcsét, mindjárt a béke megkötésonek első heteiben uagyon erősen fogjuk érezni. Utolsó óhaj. Lőriuoy Ilonka piros-pozsgás, egészséges szép leány kit volt. Az egészség rózsái virultak areáu. fekete tüzes szemeibe az eleven élűt tüze lángolt: az egész leány a formába öuiött morő élet volt Evei a játszi fiatalság vidám, uapjai közöli pörögtek Ih az élet orsóján. Szüleinek egyetlen gyermeke volt. Szólni is fölösleges ilyképeu róla. hogy a jó szülők mag nem osztott szeretetének egy öt\'üli birtokosa Ilonka volt. Mit szeme meglátott, gyermekies lelke megkívánt, rövid időn belül tulajdonosa volt, rendelkezésére állott. Mindene volt, mivel fiatal kíváncsisága birni vágyott 8 o mindene között csak egy hiányzóit s uem ia olyau ritkán: jó kedve, uagyou gyakran ine-laukóhkus hajlam kerítette hatalmába. Ha et a lelki borougás erőt vett rajta, úgy ritkán szólt, keveset beszélt, csak nézett, nézte a többiek derűs, mulatságos jó kedvét. Környezete ilyenkor méjyvigabb lelt, hogy elűzze a borút annak a fiatal lélel^l tavaszi egéről, melyre az éppen ugy uem illett, a mini elleniéibe áll a májusi ég kékségével a jeges, gomolygó felhő Kgyszer, valamikor régen hárman voltuuk együtt: Ilonka, egyik jóságos uagytiétije. meg én. Sokat beszélgettünk A múló porcek mindegyike más témát, más tárgyat vont elő: az életről beszél geltUuk. Az élet változatos léma. Osak a balga nem Ind róla beszélni, a gondolkozó fej ezwrféle gondolatot fűz össze róla. Mi is kötöttünk beszédünkből olyan oszrne füzért, mely mfg egy részről tanulsággal teljes a fiatal lélekre, más résxról nemes szórakozást is nyújt a még ki uein aszott, meg uem száradt sziv- és lélekuek. A nagynéni tapasztalt, okos asszony voll. Fél je már régebben elhalt, ó fíávál maga maradi az élet-beu. Ismerte az életet s unnak az igazi érzelmekbeu való fukarságát éppen ugy, iniut adakozó bőkezűségét a hamisságban Mi egy kisebb szobában ültünk En a tapasztalat bölcseségél örömmel lullg«(tam, mohón szívtam magamba. A változatos fejtegetés benue különféle érzelmei kelteti A hatás Ilonkán is meglátszott. Nagynénjén feledte szemeit, azokat a nagy, mélytüzű fekete szemeket. S inig igy a tapasztalat mesés történetét figyelmesen hallgatta, talán észre sem vette, hogy az okos uagynéui neki beszélt, neki tartott a tapasztalat bölcseletéből elósdáit: neki volt száuva mindén szó a beköszöntő jövő okulására. KlÓtte még talány volt a jövő, vagy helyesebben tilók, melynek megfejtése lehetetleu, mert nem láijuk, — i-merete ki van zárva, mert véges elménk nem tarl a titokzatosság birodalmáig. Mert a lányok élete titkos talány, melynek megfejtése más kezében van elhelyezve, a férfi hordja magával anuak kulcsát férfiúi jellemébeu, munkakedvében s meg unm törő akaraterejében. Jó kézben van-o a titok kulcsa? — K kát sziv boldog jövőjének talányos kérdése. A szomszéd szobából óraűtés hangjai hatottak át bozzáuk. Szépen vert az az óra, még moat ia hallom, fülemben cseug lassú, mélabús, stivbevágó hangja. Az óraütése más keretet adott a beszédnek. Mindaunyian dicsérni kezdtük azt a hangot, mely a kerekek közül a rugókból kiszállva, oly baUst gyakorolt raiiidauuyiunkra. Volt abban a hangbao minden: öröiu báuattal, gyönyör fá|dalommal. ügy szólt óraütéskor az a tekercsrugó, mintegy vigdal, vagy miul a harang temetéskor, lágyan, búsan: minden szívben másképen haugzott, az egyévi érzelmekhez viszonylagosan. Az óraütése után Ilonka szólalt meg. Szólásában \'hein állítás, nem is tagadás volt: kivánaágát, utolsó óhaját árulták el sisvai. Szavai mindannyiunkat meglepiak. Mi volt et t — Tüstént elmondom, nem maradok adós a válasszal. a ZALAI tOlLÖN 1 JANUÁR 27. Hogy ezután 07. mii jelunt gazdaságilag, azt mu még ki sem lehet számítani. A hatalmas, és még hatalmasabban feilődó német ipar és kereskedelem osak abban az irányban fog dolgozni, mert erre ráviszi egyrészt az üzleti okosság, másrészt a kényszerűség. Hogy pedig ez igy lesz, arra már is megvannak az előjelek A napilapok közgazdasági rovataiban, a külföldi és hazai ipari és kereskedelmi szaklapokban egymást érik a hírek, amelyek jelentik, hogy a német töke most ennél, majd annál a vállalat nál vállalt njabb érdekeltségei, hogy a nagy német bankok flókoka! akarnak itt nyitni és e fiókok élénk ipari tevékenységet szándékoznak kifejteni. Mindezek a Itirek és még sok máB. amelyeknek felsorolása az általános fejtegetés kapósán felesleges volna, azt mutatják, hogy a német töke felfedezte Magyarországot. Már pedig ez agy olyan ered • ménye ennek a véres viaskodásokknl folyó világháborúnak, amely a nemzet szempont-jából valóban diadalmassá teszi a küzdelmet. A némel lókét eltiporni eddig sem tudták, ezátán sem fogják tudni. A német tóke sv.i lárd állapokon áll KOzd mintha fegyver volna a kezében, de a fegyverrel kezében mindig kivivta eddig a dindalt. nii.es tehát semmi okunk arrn a feltevésre, hogy most. amikor a penge sokkul keményebb aoel, mint bármikor volt. hogy ne győzne • A német tóke áldásait eddig már sok mindenféle nemzet, ország és föld érezte. bizonyosak vagyunk benne, hogy mi is estik az áldásait fogjuk érezni. Nem akarjuk köszönni, hogy a német, tóke észrevett bennünket, hiszen noraoeak j minekünk származik belóle előnyünk, hanem — meg vagyunk róla győződve — a németi tőkének is, sót talán a haszon oroszlánrésze, az övé lesz, Minekünk azonban azzal is meg kell elégednünk, ami számunkra látszik a jövóböl. Magyarország mezőgazdaságát tökéletesíteni és iparát megteremteni, ez nz a probléma. amelynek megoldása reánk a háború után vár. Nagy munka, nehéz feladat és meg vagyunk róla győződve szintén, hogy a német (ókével, annak segítségével ez a munka is pompában fog sikerülni. Mintha csak szólana vértelen ajkuk „Mert kellett megölni az ifjú erőket?" ■ S csak egyetlen sóhajjá cseudestU jajjuk, Könnytenger hulláma nyeli el őket. A his anyát hallom én éjfélkor sírni, S nem tudom fiamat én sem feledni ; Istenem, te tudod: fogjuk-e birut, S fogunk-e valaha megnyugvást lelni? 1916. január 10 JUHÁSZ MÓR HÍREK Éjféli panasz. Hallom a földanyát éjfélkor sirni: * Kiég voll, elég a pusztító harcból, Nem győzi testem már véretek inni, Mert ölitek egymást kegyetlen dacból?" „Eleget adok én tejből és mézből, Bőven nyújt mindenből sziget és tenger, Ekére, gőzgépre telik az ércből, Mért kell hát háború, mért öl a fegyver ?\' S megnyitja éjfélkor panaszos keblét, S kilép egy nagy sir bői millió szellem. Szomorún emeli mindegyik kezét, Mintha csak kérdezné: „mi történi velem?\' A főispáni hivatal munkája. Érdekes megemlékezünk róla, hogy az elmúlt évben a főispáni hivatalban mennyi volt az elintézett ügyek széma Sipeki Bálás Méla főispánunk munkabírását és erejét, dH egyúttal hivatalos agyszeretetét is dicséri, kogy a lelol)t esztendőben közel négyezer ügyet intézett el. Sokat mondó, beszédes dicséret ez a szám, amely a hivatalos pontosság és a szorgalmas, munka szép erényeit domborítja ki főispánunk egyéniségében. A csizma. A húszas honvéd kívánsága. Valamikor magyar nemzeti viseletünk fontos | résre ma azonban már a modern viselet miatt a csizma is kiszorult ősi jussából. A faluk és tanyák népe megőrizte. A katonaságnál bakancs a lábbeli » ebben tapossa a minden fegyvernem felett álló baka a hadak útját s járja a dicsőség halhatatlanságának rögös ösvényét. Újabban —- mintha a hadvezetőség is belátta volna a magyar nép csizma iránt való szerelmét — csizmában küldi a katonaság egy részéi a harctérre A javuk része azonban küzdő katonáinknál még mindig bakaucsban szolgálja a hazát Pedig ezeknek is vágyaik netovábbja — a Csizma. Érdekes dolgo Volt a mi városuukbau egy nagy harang. Még most ia meg vau. Bégen önthették formába, nem kevésbe jöhetett annak, ki ajáudékozta a városnak. "Adományozójáról nevezték el az emberek, uem tudom már minek. Kz a haiaug nagyon szépszavu volt Néha sirt és siralma ilyenkor fájdalmas volt, miut az öreg férlié, ki elmull jobb napjait kesergi panaszában a jeleu nyomoruságával szemben. Bus szava belenyúlt ilyenkor az ember lelkébe s felverte ott az igazi érzéseket mind, hiány uélkül. Ilonka elárult óha|lása e harang körül forgott.\' Azt mondotta hajnalhasadáskor, annak a nagy hu rang n a\'* mélabús uzava mellett szeretne nieghnlui. Mm.ik. nőnket meglepett óhaja S nem is különös. TaviKv/nl virágnyilásában nem őszi hervadás-ban a*wretIliik gyönyörködni. Ha ör*g Iái dönt ki a szél, rtoii inni eidk me* annyira a szivünk, miutha bimbókkal ».|i óz-atövet szakit ki a vihar. Én wohoz is hIík Indiám jiiini. n különös óh&j, a inéul. po.i..K oly állapotába jmisii.ti Az okos nagynéni léri -(«.- inasra a beszédet Bízódé"*! Ilonka ágyából akarta kiverni különös kivánságiit. Lehanyatlott életéveiből vígabb történeteket beszélt. Csupa derű, •vidámság, jókedv volt minden szav4 Kii a jo nénivel mindenütt együtt mosolyogtam, csak Ilonka | maradt komoly, nagyon komoly továbbra is, k;t éppen felvidítani akartunk. A bestéd ideje alatt gyorsan telt az idő. Kgyik • negyedet a másik uláu kongta el a fali óra. Neiij- \' sokára elváltunk edyiuástól. Én ueki vágtam hazaiéig j vivó ulamuak, sokat gondolkozva llouka utolsó óhajára MiudAz, mit elbeszéltem, nagyon régen történt. Azóta bosszú évek folyfak le az idő sebes medrében. A jó nagynéniéi-e, vagy nem? — Imi A rozotlan válaszolni uem tudok reá. Én már más vidéken is lártam, távolra vetett a sors elbeszélésem | helyétől Mikor az idő súlyától megtörve visszake-\' rültein fiatal éveim vigabb eseuiényü helyére, eszembe jutottak, kikkel valamikor jól valék. Felkerestem I őket. ók is örvendtek viszontlátásomnak, éu is örömmel töltöttem közöttük napjaim. Az öregek sorából | már sokan kidűllek azóta, megritkult soraikba mi I léptünk az egykori gyermekek — « fiatalok. Felkerestem Lőriucyéket is. Megtaláltam őket. a régi családot, régi alakiában. Ilonka már rég nem\' volt otthon. Kivinek a család köréből, .kiszabaditollák, a szerelő karok közül. Különben ő maga is örömmel I ment. Olyan ville el hazulról, kit ó is szeretett. Deli férfiúval knröli ve iinlult 111 Hg az ,\'lel utjál járni, örómotszérui « lérliui kaidén fáradtságos útjára. Kzen nemim hivatását teljesítve láttam én ót egybzur, — sokszor. I)ii nz idő solias.\'in élt. sHbt\'sen rohan a mulandóság végtelenébe. Ismét évek innltak el. esztendők zajlottak le. Évekkel iIInló esztendókkel emberek is távoztak a múlandóságba. Égy nap gyorsan hívtak egy ismerés csalidhoz Sietve meuloin. .Gyönyörű uap volt uz Tavasz voll, élet hasadás — vírígfakadás. Élőihez OllözkO-diíll a természet, felszedte nyári díszét. Megérkeztem, a hon hívUk. A megtért térj fogadott, reméojladéra. vigasztalóm volt szüksége, mért hívatott. Felesége: Ilonka voll beteg. Az erós láz a beteg arcára illtette > kóros |iír rózsáit. Mire odaértem, ueki már lerllére esell a beszéd. Keá nló t\'-kiutetból ini «ein szóltunk, Igy mindhánnau hallgattunk. A beleg a végsőkéi lélegzette, néhány perce volt még az ólaiból. Odakinn esthomály ereszkedett le a földre lubinpiros színben, mintha hajnal pirkadt volna. Az eslhomálylyal a nappali lármáa zaj helyélio a nyugalom csendje szállt la. A megtört piros augarak behatoltak a szobába is s rózsaszínnel vontak be mindent, a betegei is. Egyszerre kulim.Is hang töltiítte inog a iéget\' Harangoztak, azt a bus szavú. Öreg, — nagy harangot húzták valakinek, - v„gy „Mu imádságra. A hangra megnyíltak a meglörl szempillák, ölöm csillául át a könnyes szemlláilyákon. Égy Ideig velünk hallgatta azokal a mélyreható, szép bangókat, mire öróm Omlóit el a .zenvedéalól bá-gyaill vonásokon. Egyszer lezárta szemelt, a boldogság mosolya Olt arcára. - .............................azokal az elhalni készüli „kokat a ezen szavak uláu : oh I az én ölia-loml megakadt uála az élet kevko. meghal, ugy, a mint kiváiiln egész életében. Boray László. JANŰAB 27. ZALAI KÖZLÖNY hallottam idevonatkozólag húszas honvédböSHÍuk egyik annál is kívánatosabb, \'mivel elleneseiben sok kisebb 1 terjedt ki, vagyis akiket a háború lénylegw katonai főliszijétől. Mikor rohamra készülnek a mieink, rendszerint néhány buzdító szó is elhangzik a vitézekhez. existeucia a tel|es tönk szélére jutna. — Letörtjvirág. Még tavaszt sein/ólt, szolgálatok teljesítésében ért, ezek családtagjai hadi-ifiu segélyére ueiu tarthattak igóuyt. Ezen viszás állapoton kiván sogiteni az orszá- Hogy igy — hogy ugy, magyarok vagyunk s nem le- lelke még alig nyiladozott, máris a kegyetlen halál hetünk rabszolgák, nem engedhetjük át prédáuak lesújtott, hogy letörje s megsemmisítse örökre a kis gos hadsegélyzó bizottság oly módon, hogy a tény- osiiínak az ellenség részére a magyar földet, gyár hazát. Közbeu nagyokat nyelnek a vitéz katona- leges katonák rászoruló hozzátartozón ugyanannyi 14 éves kedves kis virág, ki segélyben részesíti, mint ameunyi a rendes állami virágo\'. Flotok Babika gyerekek, talán egy-egy köny gördüli le a torkou, hosszas és kínos szenvedés utáu e hó 20-áu köl- hadisegély. A segélymegállapitás az állami hadisagéiynél használatos kulcs szerint lörtéuik és a lakbérre ia I kében, álmodjék szépeket ott lul, a boldogok ho kiterjed. A segélykilizetés már január tizenötödikén i uábau A Polgári Egylet közgyűlése A míg mások szemük alatt morzsolják szél a hazára tözölt el egy szebb hazába, hol uiufts hervadás, ke-] való gondolat e kitolakodó jeleit s azután átveszik a serüsé.g, fájdalom örök béke honol. Nyugodjék bé- megkezdődött Miudazok, akik erre a segélyre jogosultak, igényüket haladéktalanul jelentsék be a Buda- szót, a tüzelést, a bátorságot, a rohamra való ked vet, a halálmegvetést. S mikor már a beszéd, buzdító szó bátorsággá és elszántsággá érett lelkükben, a magyar lélek, a magyar baka áldása, hö |nagykauizsai Polgári Egylet folyó évi február 2-án, pMlöU 8lékeló országos hadsegélyzó bizottaágnál. társa — a humor, a ]ókedv is kicsilláinhk s elki- szerdán délelőtt 11 órakor saját helyiségében reudes Abban ez eselben, ha a bevouult elesik, vagy rok-áltja magái egy helyregyerek; — Fiuk rohamra! évi Közgyűlési tart. Tárgysorozat: l. Titkári jelen- kaul |ÖMi R hadsegélyzó hivatal segélyét mindaddig Lesz csizmánk 1 8 erre oda lesz a könny, miudeu »és 1916. évről. 2. Zárszámadás költségvetés, vagyon- kapni fogJR a 08a|Ad, amíg a nyugdijat, vagy ideig-mást elfelednek, csak a csizmát nem s mentiek kimutatás előterjesztése és evvel kapcsolatban a fel-1 |0U(Jg 8egó|yt nem folyosilják. győznek, néhány száz elesett orosz bagariacsizmája mentvény megadása, átváudorol a magyar baka lábára. Többször voltam tanúja, mikor sokáig pihentünk, mondja tudósilónk, hogy egy-egy baka, akinek foszlott a lábbeli|e, nem ritkán igy kiáltott fel: — Miért nem jöu már az ] sújtott le a muszka támadásba, hogy csizmám lennel Verus. — Boór ezredes kitüntetése Kötvények kisorsolása. 4. Elnök, alelnök, tisztikar, választmány és számvizsgálók választása. 5. Netáuí indítványok. — Halálozás. Élte legszebb férfi korában egy áldott plébánosra Humor Jáuosra. Nemcsak neve, de lelke is a humor megtestesülése voll, ki minden csapást békével tudott tűrni s minden\' csekélységért elborult A hivatalos1 \'"\'kel humorával fel tudott hangolni. A jó lelki Ha ez a segély, vagy nyugdíj kevesebb, mint a hadsegélyzó által adott segély, a különbözetat fizetik. A hadsegélyzó hivatal ezzel a segéllyel aok családot fog a nyomortól megmenteni. — Tilos a narancs és több déligyümölcs behozatala. A hivatalos lap legújabb wá-ma a kormány reudeletéi közli, amellyel altil^a azoknak a nélkülözhető déligyümölcsöknek a behozatalát, a melyekkel még a háború alatt is tulnyomó- Kövesdi Boór Üu&ztáv ezredest a vöröskereszt II j jg„zj harmouiát mindig feutudta tartani. Azoubau I részt Olaszországot gazdagítottuk. Tilos tehát a kő- lap legközelebbi száma közli, hogy Balvator főherceg atyában, párosult a jó pásztor, ki híveinek lelkében Of-zt hadiékitméuyes díszjelvényével tüntette ki katonai egészségügyién teljesített munkásságáért | ^ kűlAbba/,lköiIÖIÖlUd^ kölöu és szerzett érdemeiért A kilüuletés líoer ezredesnek nemcsak a háború tartama alatt szerzett érdemeit méltatja okiratában, hanem ama hosszú évsorou tel jesilett"buzgó ügyszeretetei is, amellyel Boér ezredei\'1 | az erósebh, a halál, ól is legyőzte s immár ott pi- zös vámterületre behozni narancsot, datolyát, auauáazt zalaszabari j szarvasgombát, képeit. sáfrányt. Ezekért a cikkekért temetőben. Legyen könnyű a hant neki s nyugodjék éveukéut milliókat küldtUuk és még a háború tar-bekeszeretó lelke ott leüt békébou. tama alatt ia edegeu valutát vásároltunk; rontva aa- Meddig tarthat az inasidö? A keres- ját valutáuk értékét, csakhogy az olasz déligyümöcsök _ katonai dgészségügyteréii már évek óta kiválóan kedelmi miniszter azt uz elvi jelenlósegü határoza- élvezetéről ne kelljen lemondanunk. Ennek most a működött. A kitüntetés okirata 8 az ezt kísérő levél |l()l hütU( hogy az juaíJj,iöti flz jpartörvény az iparos kormányrendelet igen helyesen végetvetett, a napokban jö\'.t le N Kanizsára, ahol azt a kitün- ^ ai ^^ kww ^^ möglU,apodá8Ullk _ Kik kérhetnek három havi szabad-lelett ezredes jótékonyságbán fáradhatntlau felesege yetle át, aki azután az. a mosi is körúton levő ki.\'™* f*u" \' \'"^llapodás egyedül, törvényeskor- eagot. tátja ama rendelkezés, hogy az iiiasidőiiek legalább tüulelelt ezredes után tusiéul elküldte. Téves teliét Z. Ia|itáraunk ama hire, hogy a kitüuletést Kövesdi Beér (iuazlávné kapta, aki különben siiutén étde-meket szerzell a legfelsőbb kilüulefésre és elismerésre. — A Hadsegélyzó eatélyo A Ilntlsegé.ly-zóliek n inult számunkban einlitett eslélyére nagy., ban folyusk a lanáoskozásók, bogy az eatély lutlészl lartaluiával a legmesszebb méné igényeket is Li-elégiteu. — Nagy Győző hadnagy. Elénk emlékezetében él városunk közönségének Nagy llyóző a kis öukéntea, ki a háborús mozgalom első uspjsiban az iskolapadból kilépve a civilruhál azonnal kumisszal váltottu fel. Aióla felváltva hol a déli hol az északi bori c30magult A kereskedelmi miniszter tuag-hsrcléren küzd, szedve s babérokst. A napokban egy 01,ge(ilBj j^y n i,ibéri postai hivatalos csomagok kedves lapot küldőit szerkesztőségünknek, melyből KUlyba(Aru. ug> a táborba irányuló, mint a táborból értesültünk, hogy s mijuidves poéla lelkit munka- ureJ4 forgalotubait, öl kilogisinm helyett liz kgr. az ittas 15-ik eleiévéig koll lartania — A tengeri készlet szabályozása. A hivatalos lap grof Tisza István miniszterelilöknok s tengeri készletek fotgalomh.bozalaláuak ujabb szabályozásáról kiadott rendelőiéi közli, mely szerint sz lul6 évi január hó ÜB. napjától kezdve tengerit kizárólag csak a közszükségleti célokra való bevásárlással megbizolt Hadi Termény B. T , illetőleg a társaság részére annak bizományosai vaaérolhatuak. A rendelet közli a tengeri forgalombahozataláuak egyes módozalait is. A honvédelmi miniszter felhatalmazta a houvédkerületi parancsnokságot, hogy közgazdasági érdekből, különösen méltánylás! érdemlő esetekben az alábbi loglalkozás! űzőknek, elére megbatározott időre, de legleljebb három hónapra szabadságol engedélyezhessem : önnálló mezőgazdáknak, nagybirtokosóknak, mezőgazdasági szövetkezetek egyes tisztviselőinek, illetve alkalmazottainak, mezőgazdasági célokra szükségos kovácsokuak éa bognároknak, iepá-nokuak, béreagaidáknak, majorosoknak, udvarbiróknak és munkavezetőknek, erdógszdáknak, fatermelék és ezek üzem vezetői, felügyelői, gépéazeti személy - lársunk imtnér hjjnagy sz északi Itarcléren, — n,.het. katonái rsjougó szeretettel veszik körül a hős ifjút kinek mi csak a legjobbat kiváltjuk a mielőbbi vi- j szoullátásig. — A 43—60 éves kereskedők és iparosok, érdekében illetékes helyről oly iráuyu kérelem intéztetett a keresk Miniszlerhez, hogy azok kik mint önálló iparosok ó< kereskedők, üzleltlk székhelyén vonulllassausk be s igy Ikleink menetét továbbra is figyelemmel kísérhessék - E körülmény zetéook, molnárok ós halászoknak, kádároknak (leg-— Tiz kilogrammosak lehetnek a tá- feljebb Itat hetj, serlózóuek és alagcsövezőnek. A kérelmeket a közigazgatási hatóságok fejei, Illetve főispánok véleményezik. — Hol van legjobb dolguk a foglyoknak? Orosz Ilók II Vörös Keleszt védelme alalt sorra járták a fogolytáborokat, hogy meggyőződjenek a foglyok állapotáról. A Vörös Keresztes nők most számolták be látogatásuk eredményéri!. A jelentéit — Szabadságolják a tanítókat. Miut illetékes* helyről értesülniük, niuk.il a lanitókal, kik miatt az előadások áztlunteluek a felmentetlek legközelebbi bevonulása alkalmával szabadságolni fogják, hogy ezáltal a tanilás hiányt továbbra is ne szeu-vedjeu — A tényleges katonák oaaládtagjai- a svájci semleges vörös kereszt sdta ki, á melyben sít mondja, hogy legjobbau bánnak a foglyokkal a magyar fogolytáborokban levő foglyoknak van jé dolguk, hanem azoknak is, akik azét vannak osztva az egész országban. A magyar nép jó lelke, gyttlöl-ségtól ment gondoskodása itt érvénye8ül legjobban. Nem mint ellenségei nézi az orosz foglyot, banem miut szomorít sorsú embertársát. Hol a kultura, bol laknak a kultúrnépek a mi a kultura? Erről vitat, nak segélyezése A liadisogélyezés eddig a leity- koM>k Uomoly Indósok pedig a kultura ma derékleges szolgálaté! teljesiló katonák családtagjaira nem, jóindulalu népek lelkében van. 4 ZALAI KÖ7, LÖNT JANUÁR „BKftJLm" * kovás maormozgo színházban (SzArTaí-^zálloda épületében, Krzsébettér) | mindennap tartalik előadás a legválogatottabb él a legújabb 8 szebbnél szebb s érdekesebb nil-érdékesebb műsor van bemutatva. Az igazgatóság nem sajnál sem fáradtságot, aem költségei, bog; a m. tisztelt közönséget kielégítse. Dacára annak, Itogy a filmek 70-80 százalékkal megdrágultak, mégis a rági olesó helyárak mellett mutatja be művésziesen összeállított remekszép műsorát Minden harmadik nap teljesen uj műsor. naponkénti sze ízticiói az A „BERUN" tnozgószinház látogalását min denkínek a legmelegebben ajánljuk Vezércikk Világháború a legjobb tájékoztató magyarázattal és térképpel Közgazdasági rovat Napihírek SZEMESNEK kell ma lenni, ha tűi akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem ÁLL •gyóbből, minthogy ne késsünk egy pillán* tig sem. hanem soron kivíll vegyük igénybe .Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert olt határozottan eredményt ér és a magyar hirdető Irodalom. — A pápaválasztás jogtörténete és tét»l«i joga. Ina: Lukács JózseJ, fogúim. Unár. A vánkos munka a pápaválasztás történeti, fejlődésével foglalkozik, amig az jelen afckjálioz ért. Mindenkinek érdekes ós ta-itúlságos olvasmány, amely mig egyrÓB\'/.ről azígbruan tudományos, másrészről könnyed rtifusával élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentős mozzanatának ismerete minden kulturmnber tudasának szükséges része. A ind ára 4 korona. — Kapható IQ. Wajdits József könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Aa .Élet"- szépirodalmi és művészeti hetilapot (szerkeszti Audor József) gazdag tartalom, ér-dskes és aktuális képek egésiitik ki. A kitflnó lapot melegeu ajánljuk olvasóink figyelmébe Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Budapest, I. Fehérvéri ut 16/c. — Blfi\'fzetési ár félévre 10 kot. Mutatványszámot kész- _ __ aéggel köld a kituiéhival. — A „Vasárnapi Újság" miiid.ni száma gazdag tartalommal jelenik meg. A .Vasárnapi Uj-aág" előfizetési ára negyedévre öt korona, „Világkrónikáival egy ntt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Uiság- kiadóhivatalában (Budapest, IV., ■g/atein-utoa 4). Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap", a legolcsóbb uj»ág a magyar uép számára, félévre J korona 40 fillér. — Uj Idők A világháború leg-Mbb krónikása iráabau óm képben az U| Idők. A ini érdekes esemény n négy világrész harctéreiu történik, azt ifiiud •lénk tárja festői szépségQ képekben Érdekesség, ■irővéssi nívóval és előkelő izlés jellemzi Herceg Ferenc hetilapját, at Uj Időket, melyuek minden száma aktuális kózleméiiyeibeu, elbeszéléseiben és ré^ányeiben is egyaránt a szépirodalom ápolója — Blő fizetési ára ue/yadévre 6 korona Kiadóhivatal, Budapest, VI. Audrássy-ut 16. sz. AZ UJSAG POLITIKAI NAPILAPNAK. Vasárnaponként két közkedveltségü mellékletet ád az AZ ÚJSÁG. Kgyik: wAz Asszonynak", a másik a: „A Gyermekeknek -rr- Aki a világháborúról óa egyáltalában minden eseményről, ■xlnháxról, milvóaietröl, Irodalomról bőven éa megbízhatóan óhajt egy kitűnően megaxerkeastett napilap keretében érte-■tllnt, flxeaae elő ax AZ DJSÁa-oL ELŐFIZETÉSI ARAK: Egéax évre .... 32 korona. Félévre.....16 „ Negyedévre .... 8 Egy hónapra ... 2 K. 80 f. MegrendeléHi cim AZ ÚJSÁG KIADÓHIVATALA Budapest. Rákóczi ut 54 széni VILÁG hirdetéseit itt megtalálja. A hirdető rövid idó alatt meggyőződik az eredményről. — annak határozottan VAKNAK VII kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny-rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi. hogy AZ ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az ALAMIZSNA! KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ ivs&j tssíM^j^rííSifK teőítesii« KŐNYY-, PAPI S^-™ ÉS IRÓSZEf^KERESKEDÉSE Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban és névjegyekben Myo ntatványok Ízléses kivitelben jutányos árban gyorsan készíttetnek. Tanintézetek részére szükséges cikkek - dús raktára Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványok nagy raktára. Nyomatott a laptulaj ionos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán 55 évfolyam Nagykanizsa, 1916 január 31 Hétfő Szsrkiiztiiég e* kiadóhivatal Diik-ttr 1 Felelő* iceikesstő: Ki\'sxerke»itő: Migjilinlk halion ét cifitArtikAn. Bánekovloh Jánoe Kemény László blOAietéil Arak: Kg*.. ««ro 10 korona, félévre 6 koronái Negyedévre 2 korona 60 flll. Egyaa uám ára 10 A.I A mi albumunk. Vr. sipkki bálás*béla főispán ^^ alakján akad meg tekintetem, amikor az mI-* ejted fonalat ismét .felveszem A működés érdemét, az érdemek elismerésit kell hangsúlyoznom jelen soraimban. Gazdag történeti adathalmaz főispánunk élete a háborús korszakban is. Minden e kiterjedő figyelme a társadalmi akciók sokféleségéi teremtette meg és segíti elő működésében. Vez«tő szelleme mindig ott jár azokon az utakon, melyeken a jótékonyság irányítja lépteit a szükség, a nyomor, a szenvedés szavainak ele-sítitásárn s megszüntetésére Nem nehéz telteiben lelíVdezutliik a résztvevő szivet, amely minden szenvedő szavára mozgásba jön s a segítség eszközeit viszi tüstént a nyomor enyhítésére. Statisz tikai adatok halmayát idézhetvén itt állításom igazolására. Kimondhatnám, hogy ekkor és ekkor, itt és itt mit cselekedett. I>e hiszen must csak általánosságban kell mozognom, mert csak történeti vázlatot írok Sztlk részletképek ezek vagy csak egyes színfoltok ama tablennx-ból, amely egés* eredetiségében mutatja Siptki Halas héla önzetlen munkáját. Sok társadalmi egyesületünk már megszűnt >olua. ha nem lelkesítené jelenléte a múnka folytatására S úgy látom iiciu hivatala, hanem lelke viszi mindenüvé. a hol valami szép és neiiie* Ugy vár felkarolásru 8 lelkéből kiárad az erények biztossága. amely azután szuggesztív erőként vonja maga után a cselekvésre érett ás erős lelkek sokaságát, hogy alkossanak, ese-I kvénükben szünetet He tnrsuuak s igy a társadalom segítő kezé mindig ki legyen nyújtva azok támogatására. akik e segítő kéz nélkül összeroppannának a szenvedés, a nyomor, a nélkülözés ker sztútjáu. S ha mái\' megemlékezünk a iiiunkástikről, hogy hagyhat-, riánk említés nélkül a vezetőt, az irányítót, az éltetőt Minden életfunkcióinál megemlékezünk a nap erejéről A társadalmi élet működésének is megvan a maga napfénye; s ha erről megfeledkeznénk, e fel«-dékenységünk annak cselekedetéhez volna hasonló, aki a nap fénye előtt becsukná szemét s igy próbálná meg annak létét letagadni Mi. mikor a jótékonyság napsugara-s világáról irmik. uem feledkez lietfliik meg Sipeki lialás lU\'ta főispánról. (,/»• / j) Nikita futasa. A oruagorook ravaszul bölos fejedelmo, Miklós király, a vakiui-ró börziauer, aki min den szeizmográfot megszegyenitó finomsággal spekulálta ki, hogy itl|lyen földrengés; tektonikus-e vagy vulkánikus készül kalaszt-i rófába dönteni a világot, elfiituu Lyonba, ahova szeretett elele párja és leánya menekültek. Az ország nepe nyugodtan hajtja végre a lefegyverzést. Mindenki örül a békének, mindenki szivesen tér vissza osalád-jáboz, elhagyott portájához, a busán merengi hegyhez, ahova keoskéket\' legeltetett, A király, a pompás üzleti zseni és a nagyszerű családapa, aki minden szerepéi kifogástalanul töltötte be. uki Európa apósává küzdötte fel magát, aláirta a kapitulációt és elfutott. Lyonig meg se állt a földnélküli király. Hogy Nikila miért ment éppen Lyonba, annak tueg van a világos és logikus magyarázata. Ai elsó peroben arra lebet gondolni, hogy felesége és leánya sorsát félti és őket kereste fel. A lény azonban uem ez. Monotenegró egykori fejedelme minden vagyonit, ami igen horribilis summa lebet, a lyoni baukban helyezte el és egy oltani hires bankám*! végzi közösen a nagy manipulációkat. Már évtizedek óta közösen operál Nikii* » jól Ismert, finom modorú lyoni bankemberrel, vele és általa köti az üzleteket és a lyoni bankház legjobb és legmeghittebb embere az országát faképnél hagyó királynak. Tehát a dolog máskép fest a valóságban, amint eil az érdekellek fel szeretnék tüntetni, Igaz. hogy a osalád is Lyonban van, de igaz az is, hogy a milliók is olt nyerlek elhelyezést. És Nikila ismeri üzletfeleit. Tudja, hogy a Őrszolgálatban. Nemese Ernő, hadnagy (fiszaki harctér) 1010. 1/20 A hó libbenő pelyhekben etakad . . fehér, hullámos bóköpeuy alatt Távolba hatol az őr szeme. Előtte lebeg, reszket a szövet, Amit Télapó hóból szövöget .... S reszketőn Ügyel minden kis neszre Az őrszem áll . . . Klőiolt fejjel, Hosszasan méla mély figyelemmel . . . 8 népesen mozdul az éji sötét.. . Mozognak messze I... Közelebb (önnek. Csak ritkulna szólt leple a ködnek I Hátha c*ak bokrok? Hátha csak ködkép? Lapulva fekszik . . Elkémlel messze 1 .. . Szelek szárnyán lopott léptek nesze Csobban a lucskos hűs mocsarakban . . Hogyan hajolnak I. .. Ó hogyan kúsznak !. . Kelén vannak inueuoda útnak ! . És csak lopózunk . Lapulva. . . Halkan Lélokzet halkul . .. Fegyvere roppan .. . Riadó nesz kél távol bokorban . . . 8 csak jönnek az árnyak sorbao . .. sóiban ... Egyre tüzol csak , .. 8 mind egyre jönuek. Zörög zaia a taposott földnek, Minden hiába I. . Itt lesznek nyomban. De uil . Megállnak ... Hajlonguak.. . Várnak. Nem is katonák .. . Csak bokrok . .. árnyak. Fautáziáknak futó szülöttje I... Lelohad lázas rémképlátásn . . . I)e inig őrségél nyugodtan állja, Uj rémektől aiázszor rezdül össze A fátum. Mikor megölte, még csak oda sem tekintett az eltorzuló arcra, a végsői vonagló királyuői termetre, pedig a (elesége volt. A saját felesége, akit széretett, imádóit, bálványozott. Megölte irgalmatlanul. Annyi lelkiismeretiüldalást sem érzett, mikor megfojtotta, mint a katona, ki ellenséges bajtársát lelövi a csatatéren kommandói a. < Csak mikor már kQnu járt a szabadban, mama a még neiu régen oly boldog fészektől, csak akkor kezdett erőt veuui idegein valami sajátszerű tompa láidaloiu. Olyanforma értés, aminőt az ártatlanul el- 1 ítélt érez a vesztőhelyen. Terhes képzelete végig álmodja még egyszer mz egészet. Látja a bűbájos gouost asszonyt, aki neki mindene volt. Voll. Most már seukije, semmije. Magához emelle a fertőből, mert szerette. Megöltem, mert megcsalt. Az övé volt, joga volt hozzá. Egy-Két \\e még az egész kis város rajongott érte. ó volt az arauyifjuság rezére, a társaság lelke, mamák szemelénye. 8zép, bátor és okos. Leáoyok és asszouyok csak ugy törték magukat utána. És mikor ó mégis ehhez a meghurcolt, eltaszított asszonyból szegődött, még haragosai is squálták. Hogy is feledkezhetett meg ennyire magáról egy Forgó, az hires pat^ji Forgó család utolsó vére. Hogy is bolondulhatott bele ez az okos ember abba az egykori jöttment leányasszonyba. Én ha még jó lélek lett volna. De valóságos boszorkány volt. aki verni tudott a nézésével, igézni a szemével. Szinte féltek tőle. Mekkora pori vert föl tavaly, hogy egy igaxi dzsentri, Bíró Ödöu, feleségül vette. Igaz, hogy ha- I A L A 1 KnflLONY JiNüAR 31. franciák és az angolok más állambeli alatt valók vagyonával, de még egyes naturalizált francia pénzével Is hogyan bántak el. Nikiin r-ániit minden eshetőségre és mielótt mén valami zavar támadhatna a lyoni bankban elyhelyozetl milliói kflrrill. olt terem és óvintézkedik. Montenegróban egyébként semmi sem zavarja b teljes lefegyverzést. -Csapataink, haladnak előre. az országban osönd van és amióta a kspiluláoió technikai kérdésé is megoldatoll, egyellen puskalövés se dórdűlt i el. Az antant tovább duzzog, fenyegetódzik, kiabál, ferdit és hazudik, de ezzel nem nagyon lóródnek egyik oldalon sem, hanem végzik a munkál. Nikita családjához robogott, de ugyanakkor a milliókra is rálelte a kezét. Az óreg diplomata, aki leányai révén évtizedek óta igazgatja a világ sorsál. akinek kezében a legmesszebbmenő érdekek fonalai futottak össze, aki mindig elsőnek tudta, hogy mikor kei baisse-re vagy hausse-ra játszani most is elsó volt, aki irányi szabott. Megbontotta az egységet és hiába volt, minden megfélemlítést kisérlel, uj lépést ha-lározolt él és hajlott végre. A személyes jelenlétére most nincs szükség Montenegróban. Mi majd rendel csinálunk ott. ezt Nikila nagyon jól tudja és ó egész, egyszerűen a veszélyben levő vagyoni veszi zár alá, inie lótt még más tenné rá a kezét. Ezért sietett a böloa uralkodó családjához, amelynek szeretete mégis osak szép dolog. Polgármesterünk felhívása! A 3925/1915. M. E. számú rendelni értelmében mindenki és pedig uemcssk minden magán egyén, hanem minden jogi szeméi)1, ipar és kereskedelmi vállalat, köztestület, közhatóság és intézet is büntetés és elkobzás terhe alatt köteles volt, buzft. rozs, kétszeres árpa, zab és lisztkészletének a sujál háai és gazdasági szükségletét meghaladó felesleget bejelenteni. Hasonlóképen he kellelt jelenteni a 89900- eln. 1915. számú földművelésügyi miniszteri rendelet értelmében a tengeri készleteket. A 4397/1915. M. K. számú rendelet értelmében elrendeltetett, hogy a bejelentésre kötelezett készletek a pénzügyőrség közegei által kinyomozlas-ssnak és megállapiltassauak Nehogy a nyomofcás eredményéhez képest a mulasztásuk folytán olyanok is bQiiteló eljárás alá kerül|euek és készletük elkobzásával su itassanak, akik a bejelentést (ájékotatlaoságból, vagy más ilyen menthető okból elmulasztották, a m. kir. minisztérium 370/1916. számú rendeletével megengedte, hogy miudazok akik a bejelentést az emiitett rendeletek ellenére a megszabott határidő alalt nem, vagy nem az említett rendeletnek megfeleljen teltek meg, mulasztásukat mindaddig amig a be nem jelentett kész leteket a pénzügyőrség ki nem nyomozva, vagy > ze-kel a Készleteket más fel nem jelentette, a bejelentést a rendőrkapitányi hivatalban pótolhassak HÍREK. A gyerekek Kanizsán. Sok a panasz a gyerekekre s gyönge vigasz, hogy uem kisebb az egész országban. A háború, ! melyet részben oktalan, részben rosz emberek még ma ÍM azzal a felbőszítő fanatizmussal glorifikálnak, I melyet legföljebb az első napok öukivülete mentheted. _ háború siralmas pusztítást végzett a gyermekietekben. Félős, hogy a nagyokéban is. aiui \' majd n nagy, demorilizáció után derül ki, hogy a gyerekekét mivé tette a háború, lépteu-uyomon láthatjuk, hallhatjuk a magunk szemével, fülével Nem a nagyobbacska fiúról vau szó, azok i most emberszámba mennek s még innen az igazi élet kapuin, már útban vannak fényes szemükkel s auyakónyoktől beharinrtozolt puha lürtü felükkel a halál ösvényei felé. Az inasokat se érheti vád, akik máskor nem épen veszedelmes, inkább pajkos, mint rossz szándékú apacsai-voltak az utcáknak. Akit katonának iieiif-vittek közülök, az gazdát, segédet pótolva kétszeres buzgalommal dolgozik műhelyében és most igazán elsőrangú közszolgálatot leljesil. A züllésnek indult gyerekek mint iskolások, elemibe és középiskolába járók, lateiuer is iparos családokból valók : annál (onlosabhnak tartjuk fölhívni rájuk a ! közfigyelmei. Sok esetben hallunk lopásokról, hql szervezeti alapon, h ,d magánvállalkozásképp!; bandaharcok a város közierein napirenden vaunak ; hét-nyolc éves legénykék cigarrllátuak. szivaroznak minden sarkou és a légaicáiláiiabbul merne\'i tftzel kérni a felnőttektől : e sorok írója maga látott valamelyik délben egy tiz éves fiukból álló alkalmi szövetkezeiét, mely mar el is kergette. Ugy űzte ki házából a hálátlan, gonosz asszonyt, mint az idegen kulyát. Nem lógta senki páltját, még csak nem is védelmezte senki, mindenki tudta, mi a büue. S a kacér, rossz asszony maga sem tagadott semmit a hálójába fogotl, délceg Forgó gyerek előtt. Tudott ó mindent róla, mégis ha hozzásimult a szépséges boszorkány asszony, forrni kezdett a vére, égni az agyveleje, lángolni minden idege. Nem tudott nélküle élni. Alig bonyolódott le a válópöre, feleségévé tette. Nem törődött világgal, családja lármájával, átkaival, vad, pusztító szenvedély emésztette a testét perzselte a lelkét. Érezte fejével és szivével, hogy uem méltó hozzá és mégiu magához emelte. És az a csicsergő, bolondos asszonyka olyau hálás, olyau jó, olyau szent volt. Legalább ó igy hitte. Pedig ördög volt, nem szent. Egyszer csak megint suttogni kezdett a világ. Eleiute halkan, későn miud hangt.sabbau. Ó nem hallotta vagy ha hallotta — nevelelt rajta. Nem is rágalom, hanem csak őrültség foghal reá u| hünt. A Magdolnák nem szoktak újra vétkezni Es mégis — A réjíi történet uj lett ihegiut. Meggyalázta őt is, mint a másikat elpusztította ót is. mint valamennyit. Indulatának elsó viharában olakarla gázolni, szét akaila morzsolni bünlársát, azt a gyereket is, ki még alig rázta le magáról az iskola porát. Jó hogy idejekoiáu kereket oldott Hiszen az a tacskó , nem volt, uem lehetett bűnös. Az asszony csábította el. Ingerelte ót a gyerek ártatlansága. A hűvös szellő valahonnan a távolból darabokra tördelt, zavaros akkordokai lopott a fülébe. Valami ismerős nótái hoztak a cigányok, « a hang vitte, ville magával oda a zajba, a vigadók a kaca-gók, a boldog emberek közé. ügy sirt a hegedű, ugy zokogott a cimbalom. Kilelték a holttestet az udvarra. A mulatózok éazre sem vették, mikor leült a a zöld asztal mellé az álmukból felriasztott, nyirt-lombu akácok alá. Egy részeg német munkásember ült a bzoiii-széd usztaluál. Kongyos volt és sápadt. Nyolc üres üteg ásított előtte. Most tették elébe a kilencediket. Merev, bárgyú tekintete beleveszett a sötétségbe. Dühösen csapolt a durva asztalra még durvább öklevei, csörömpölve gurultak szét az üvegek és mindegyre azt ordította: .Komiul, va« koinmt! Mennyi filozófia! Az u| vendég mintegy villáműtésre kapta lel fejét, mintha egy csöbör jeges vizet öntöttek volna rajta végig. Öukéuteleuül isméiéi le e szavakat és jóleső nyugalom szállta meg lelkét. E.ezte, hogy ebben az ostoba mondatban vau a lét problémájának a kulcsa, melyet hiába keres a bölcs A végzel halalma ez, melyet nem kerülhet ki senki, mely felettünk lebeg, mint a felhő, melyből áldásos eső. vagy jegvíhar fakadhat, egyaránt. Nem is ó ölte meg a feleségét, ártatlan a vérétől. A fátum a gyilkos. A végzet, moly már kezdettől fogva gyilkosnak szánta De hát akkor az a szegény asszony é Erre a gondolatra láthatni lati kéz kezdte fojtogatni. Didergett.. hiszen akkor ó is ártatlan. Olyanná teremtette a fátum, olyanná tette az öröklött vére, vagy ludja Isten. Ilii? Ki ölte hát meg boldogságát, ki a gyilkos? Ki? — Szegény asszony. ! — Szegény I Ha most kellene megölnie, dehogy ölué meg. Egy távolabb eső asztalnál kesergő legéuyek ; mulattak. Újra az előbbi nótát húzatták a bolondok, mintha arra hallgatna az a rettenetes hatalom, mely kéuye kedve szeriül jálszik velünk. Ks ujia sirt a hegedű és zokogott a cimbalom: „Kitették a holttestet az udvarra, Hej! nincs, aki végig-végig sirassa!" A gyilkos csak bámult, bámult bele a semmibe, aztán lehatotta lázas fejéi a hideg asztalra És airt hosszan és sirt keservesen. Cigány, hazudik a nótád | A. L. JANÜAB 31. ZALAI KÖZLÖNY 8 a vasútra lopni indult, zsákokkal kezeikben. S az ilyen jelenetük, melyek szórván*osau inkább csak komikusak volnáuflk, hónapok óla napirenden vaunak és a legnagyobb mértékben nyugtalanítóak Meg kell azonban jegyezuüuk, hogy a gyerekeknek ez az elvadulása nem jött váratlanul s hogy ueiu a gyerekek félelósek érte, azt mondanunk som kell. Mi nem egyszer tiltakoztunk ellene, hogy az iskolába bevezessék a háború kultuszát. — A Hadsegélyzó estélye. Tegnap tar-totta u Hadsegélyzó estélyinek rendező bizottsága! ülését Bugac h Áladárné és Farkas Vilma elnöklése-1 vei. Az ülésen az estély végleges dátumát s program mját állították össze Az: ostély napja február 19-ike. szombat lesz. Ezt a napot Kádnár Mici ftnekmővészuő miatt választotta a bizolság. A mű-vészuó ugyanis addig minden szombaton s vasárnap más helyen hangversenyez hazafias célra. Az estély Nem szeretnénk, ha cikkünknek érzékenykedés műsorát is hamarosan közzétesszük. A rendező bizott- és félreértés lenne a következése. A pedagógusok legjobbau tudják, milyen kimondhatatlan fontos dolog a jövendő kertjének megőrzése, — ez megéri azt, hogy ebben a miiuhábau mindnyájan összefogódzuuk. — Tr-eiber százados kitüntetése. Mint értesülünk őfelsége Treiber Kálmánt hősi vitézségeért a hadiékitményes III o. vaskorona renddel tüntette ki. — Köszönet a Hadsególyzőnek Vége-hossza. nincs unnak u sok köszönetnek, amellyel katonáink a Hadsególyzől, auuak vezetőjét, Farkas Vilmát e munkatársait a küldött szeretet adományokért elhalmozzák. A Központi jóléti irodának küldött köszönetek is ide tallóznak lulajdonképen. mert a munka itt folyt le, a hálás elismerés ama szavait is tehiil u Hadsegélyzó számlájára kell elkönyvelnünk — Kitüntetés. Városunk közismert vendég alakja a magyarságáról és hazaszeretetéről liiros leugyel szátmazásu Simauovánszky Jenő Nyitra vá-; béliekhez szükséges és elegendő vastagságú talpbőr roü 1 egy tője az orosz harctéren kifejtett hazafias és, biztosítva legyen Éppen azéft lefoglalják az összes hősies érdemeiért az I.-só é« II. osziályai nagy és készletekel és kiválasztják az anyagot, amely a liad-kis ezüst érmet hozta hozzáuk. Amikor kedves jó! 8W,VÍ céljaira szükséges. Az ezen felül maradó kész-barátunkat a kitüntetéssel örömmel üdvözöljük, egy- lelek,\'t P°lg*ii célokra eugedik ál. — Az iráuyadó ben a további kitartás reményében a legközelebbii »,r » körülbelül i milliméternél vastagabb viszontlátásig ueki sok hasonló sikert kívánunk. bér csak ba.iicélokra használható, az ei ennél vé- — Wolhiniából. Kgy kedves regi ismerő- ko,!>abb bft" Pedi« » P0\'*4" cjPé«Itík k»Pn\' sünk s jóbarátuuk kedélyes kártyát küldött hozzáuk, ^Koiás végett Ez a rendelkezés természetben melyben itthon levő és aggodalmaskodó barátainkat megnyugtatta affelól, hogy harcban levő Tűink és barátaink semmiféle nélkülözést nem szenvednek h a meg i— megújuló támadások után a legnagyobb kényelemnek örvendenek az illető kedves ismerő sülik Szénáé Ferencz nagykanizsai áll. iskolai tanító,j aki régi kedélyességét megtartva, ma is, mint híres] sáska társai a vi\'ézségből nem enged. Amikor sorait) örömmel regisztráljuk örömmel várjuk. ság azután elhatározta, hogy az estély védóségét minden társadalmi akció élénk résztvevőjének Sipeki Bálás Béla főispánnak s ajóiélrónyságbaii fáradhatatlan feleségének ajánlja fel. — Lisztjegy a városházán A mai naptól kezdódóleg a városi hatóság intézkedése aliipján liszt-szükségletét mindenki csak ugy elégítheti ki, hu erre nézuej a városi tanácstól lisztjegy könyvecskéjét kikérte. A hatóság, megbízásából ezúton fölhívjuk a közönség figyelmét, hogy lisztjegy könyvecskéiket a hirdetésben megjelölt helységben átv gyék. — Lefoglalják a talpbőröket. Minthogy a legfontosabb szempont az, .hogy a hadsereg iiliu-dennemO bórszükséglete l\'edezvo legyen és különöleu a bakancsok és csizmák előállításához szükséges talp-bőr kellő mennyiségben mindenkor rendelkezésre álljon, a kormány tényleg Ufoglalja a legközelebbi időben az ósszeskészbőröket is, de erre vonatkozólag még nincs döntés. A hadseregnek első sorban a vastagabb nyersbőröket kell biztosítani, hogy a láb- befolyáséiul\' lógja a polgár ság .részére kékülő cipók anyagát is mert vastagabb bőtöket, különösen vastag talpbőröket polgári cipők készítéséhez lóbbé nem ehet felhasználni. A női cipők előállitásánál ez nem fog zavart olóidézni. mert a női cipók vékony felsőbőrből és vékony talpbórből készülnek, azoubau a férfiak részére készülő cipőknél a vastag taipbóri más anyaggal, műbőrrel, faliánccsal vagy egyéb miélőbbi viszoullá.ásrH!RU^Rl ktí" m*Í\'[ Pó,ül,,i- ~ Kí "««n lesz nagy . j szerencsétlenség, csak az volna a kívánatos, hogy a tt i. « x, w kormány h lábbeliek árbaláráuak megállapitásáról — Húszas honvédek Oetinjóben. Mi«-I ...... , . .. .. . . . , goudoskodjék. mert ugy ai arak, mint a felliaszuá- denütt a diadal országu\'ját járiak a mi húszasaink. . .. . , ... ...... ...... , . . il,Qdó bórpotló auyugok iniuósegét illető-e nagyon A hol diadal van, olt biztos húszas honvédnek is , .,....,. . „ , „ , í sok visszaélés történhetik. kell lenni*. 8 ,gy volt .. Montenegró fó.lroséu.k _ Zongorizhatnak és heg6dü,h8tnek a líb<cln.gy\'félkMÜ9k H0e|lm,lin ,|r a köuigsbeigi orvosi ■ [ egyesületben egy katonatisztül mutatott be, ki a liá-panaszos ború slalt jubbkezél elveszítette és az orvos fella- elloglalásakor is, ahova — itiiul l\'ucher irja — az ó zászlósit. votiull be először. — Elfelejtett honvédek. Kgy bukovinai frontról A levélj lAlla készülék segélyével méris Ogyeseu hegedül ée oll levő honvédek karé-, zongorázik. Kellé gyakorlat mén a zongorázni és tábori lapot ksplnnk azl panaszolja, hogy csouyra Magyarországból semmiféle szeretet sdo hegedülési képessége még fokozódni fog. A készí- ményt sem kaplak csak Bukovinából s linliciából, |L>kek meglehetősen egyszerűek. Jegyezzük ezt meg jól a húsvéti szereluladományok-j — Ujbor a katonáknak. A fóldmivelés- uál s ne feledkezzünk meg azokról, akik most a ügyi minisztérium a hadsereg részére eddig csak küzdelem lei bének java részét viselik s akiknek még óbort vásárol), de a hadügyminiszterről ujabban foly- a morzsa is édes, amelyei htztilrólk ühleuok. latolt tárgyslások erodméuyeképeu a fíildiuívelésügyí minisztérium legközelebb megkezdi a tavalyi borok vásárlását is. még pedig közvetleufll a termelékl&l. Az erre vonatkozó részletes feltételeket legközelebb fogja a minisztérium uyilvánoseágrs boxui. Amelyik szőlősgazdának tehát még v.u eladatlan bora, annak módja lesz azt a hadsereg részére való megvétel végett felajánlani. A borok bevásárlásán, összegyűjtésére és kezelésére a minisztérium azokou a vidékeken. ahol állami közpiucék vannak, ezeket is igénybe fogja venni. - Elhalasztott befizetés A nagykanizsai takarékpénztár által alapitól! Önsegélyző Szövetkezetnél a I. hó g-ára (szerdára) eső befizetések az ünnep iniatt. f. hó 4-éfi, szaz pénteken d. «. leesnek raeg-1 ártva. - Kiskorú bűnösök. A helybeli rendőrhalóságnál naptól napra ujabb leijelentések erkeznek, bogy iskolaköteles kiskorú gyermekek bandákká szegődve valósággal körinónfontságg.l különösen az élelmiszer kereskedők raktáraiba notorius betörőkhöz illó hadjáratot intéznek, a közeli uapokbau, Bechuitzer kereskedő lett leljel.ulésl aziránt, bog, kiskorú bűnösök 18—13 évesek raktárát feltörték s önnél nemcsak élelmijzereket. de több és nagyobb mennyiségű szeszes Halókat bulalli. borokat zsákmányollak el A dolog annál inkább is meglepő, mivel a bűnösök nem a legalacsonyabb osztályból valók, kiket esetleg éhség sarkalhatott volna erre. de mivel jobb családok gyermekei, telteik súgója szinte ismeretlen. — íyjeli idilek megszüntetése Nemouk városunkban, de minden nagyobb vidéki városban hemzseg az ulc. az idillre vágyó cselédek egész seregétől. Bár az idólege. razzia rövid időre elriuitja őket az éjjeli csalaugoláalól, mégia szükségeinek látszik, liog, ez erkölcstelen livoruyázienak vége vetessék s határidő szabassék, melyen lul . cselédnek az utcákon lartóikodui tilos s elért az illetők gazdája is felelős legyen. Mint örömmel értesülünk a legtöob városban e rendszabályozás küszöbön vau s igy városunkban is mihamar életbe fog lépni. — A hadiévek beszámítása. A badíévek beszámításéról sz alább közöli miniszteri" rendelet intézkedik. A háború esetére szóló kivételes intézkedéiek-ról alkotott törvéoyek kiegészítése tárgyban hozott 1916: Kfil. l.-c. 6 §-áb.u nyert felhatalmazás alapján a ni. kii. miuiszlerium a szolgálati időhöz hadiévek hozzésiáiullása tekintetében a jeleu bábomra vonatkozóiig a következő rendelkezéseket éllipitji meg: 1 §. Ai olyan egyén szolgálati id.jébet, akii a Jelen háborúra vouilkozólig hidiév kedvezménye illet, egy hidiévet kell a nyugdíj kiszabásánál hozzá-szamitaui. ha aj a jeleu háború fnlyamán legalább 3 hónapul! át leljesitelt tényleges szolgálatot, vagy b) tekintet nélkül teljesített szolgálatának időtirtimára, harcban ven részt, vag, az ellenség előli megsebesült, vagy lisdi viszoulagságok, köztük járvéuyoi betegség következtében i szolgálatra képtelenné vált. 2. g. Az olyan egyén, szolgálati idejéhez ellenben. aki a jelen háború folyamán több uaptári évben teljesilelt lényleges szolgálatot, mindegyik uiptári év utál! egy-egy ével kell, mint bidiével ■ nyugdíj kiszabásánál hozzászámítani, ha ó e uipUri érek mindegyikében a) legalább S hónapon él teljesilelt lényleges szolgálatul, vagy ha b) lekiulet nélkül teljesíteti szolgálatának idólartamára, az 1. §. b) pontjábau foglalt rendelkezések alá esik. 3. §. A jeleu rendelet kihirdetésének nipjén lép hatályba- zalai közlöny január 31. „BEELIl" \'kor mozgó színházba v Szarvas-szálloda épületében. Krzsóbettér) indennap tartAtik előadás a legválogatottabb I a legújabb 8 szebbnél szobb 8 érdekesebb-Sl-érdekesebb mösor van bemutatva. Az ;azgatőság nem sajnál sem fáradtságot, tm költséget, hogy a m. tisztelt közönsé-et kielégitse. Daoára annak, hogy a filmek 0-80 százalékkal megdrágultak, mégis a 5gi olosó helyárak melleit mutatja be mú-észieseu összeállítón remekszép músorát linden harmadik nap teljesen uj mösor. — „BERLIN" inozgöszinház látogatását min-enkinek a legmelegebben ajánljuk A kOVAS Vezércikk V ^íjubb tájékoztató tcrkój- pcl ilágháboru ma«\'\\ar.izattal ós SZEMESNEK | kell ma lenni.\' ha lúl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség uem ÁLL K ()zga/A 1 asagi rovát i Napihírek naponkénti sze tzációi az AZ [JJSAG egyébből, luintbogy ne késsünk egy pillanatig soui. hanoin soron kivül vegyük igénybe A Irodalom. - A pápaválasztás jogtörténete és étalts joga. lila: Lukács JózscJ, fóginin. anár. A vaskos munka u pápaválasztás tör- l\'OLITIKAI NAI\'II.AIW VK Vasárnaponként mellékletet ád az „Az Asszonynak", két közkedveitségü AZ UJSAG. Eiíyik: a másik a: „A Gyer- ■ ülnl, flx.é.é elö az AZ UJSÁQ-ot. ^ előfizetési árak: Egáéz évre .... 33 kort 2 K. 80 r. /\\z UISAG VII LA Buttnpe t. kór^i u\' 54 sanni ll,n...... , í éneit fejlődésével foglalkozik, amig az jelen \' nickcknck lakjához ért. Mindenkinek érdekes és la- - T *tt « világháborúra t> ogyái.áiábin ■ ulságos olvasmány, amely Iliig egyrészről minden eseményről, .zlohairol, mtivó.aetro]. Iro-.zigcruan tudományos, másrészről könnye,l a*,ou"41 "v" " m.gbiiAiWáp »k»J\' »ey ,idusával élvezetes olvasmány. A világtörté- nö,a »•*»•""■"•« k.r.Uö.n ér..- lelem e jelentós mo/.zanatának ismerete niuden kulturoinber tudásának szükséges •ósze. A iuú ára 4 korona. — Kapható ríiévre fj. Wajdits József köny^kereskedésében. i:JJyhónI". Nagykanizsán MfcgrondeléBi cini — Ab „Elet" szépirodalmi és művészeti heti- ... . ^^„„y v m apot (szerkeszd Andor József, gazdag tartalom, ér- AZ U,öA<i KUDOHltfAT lekes és aktuális képek egészítik ki. A kitűnő lapot nelagen ajánljuk olvasóink figyelmébe Szerkesztőség >s kiadóhivatal: Budapest, ( Fehérvári at 16/c. — Kló izelttsi á<* félévre tO kor. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhival — A „Vasárnapi Ujaág" minden szánig gazdag tartalommal jelenik meg. A .Vasárnapi Újság\' előfizetési ára negyedévre őt korona, „Világkrónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasáruapi IJiság- kiadóhivatalában (Budapest, IV., Bgyetein-utua 4) Ugyanitt megrendelhető a . Ké pes Néplap", a legolcsóbb nj^ág a magyar népi azámára, lAlévre 2 korona 40 fillér. — Uj Idők A világháború leghűbb krouikása írásban és kdpiieu az Ut Idők A mi erdekes esemény a négy világrész harctéréin történik, azt mind elénk tárja festői szépségű képekben Érdekesség, művészi nívóval és előkelő ízlés jellemzi Herceg Ferenc hetilap,át, <«*. Uj Időket, melynek minden száma aktuália közleményeiben, elbeszéléseiben és regényeiben ii egyaránt a szépirodalom ápolója — KlÓfíieléai ára negyedévre 6 korona Kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy ut ifi. sz „Zalai Közlöny" hirdetési rovatai, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdetó VILÁG hirdetésen ilt megtalálja A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredményről. — ftnnak határozottan VAKNAK kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi. hogy AZ ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ vaknak az ALAMIZSNA ! KltUNO ALPESI TEj-CSOKOLÁDÉ )ff. f//P]JS f KÖNY V-j PAPII^ ÉS IRÓSZEÍ^KERESKEDÉSJ Dús i-.iktár legújabb divatú levélpapírokban és névjegyekben Ny\\> utatványok ízléses kivitelben jutányos árban gyorsan készíttetnek. Tanintézetek részére szükséges cikkek --üús raktára Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványuk nagy raktára. Nyomatott a UpluUi louo. If, .IW könyvnyomdájában Nagykanizsán\' |