* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
8.35 MB | |
2010-03-09 15:10:45 | |
Nyilvános 1832 | 4503 | Zalai Közlöny 1917. 064-069. szám október | Zalai Közlöny Megjelenik hetenkint kétszer 56. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: ik évfolyam NAGYKANIZSA. 1917 október 5. Péntek 64. szAm ZALAI KÖZLÖNY í^jserkeaztőeóg és kiadóhivatal Deúktér 1 \'l olafon : 182. — Hlrdatéaak dljamabáa ■■•rint Fö»i«rk«»itö: Kemény László Felelőt szorkesxlö: Erő» Sándor Megjelenik hetenkint kétezer. EltffUatéal ára: Egy érx» 10 kor, f41évro • korona, ntryodévro 9 korona 50 fillér. — _ lp»i I»4« ára 11 flllér._ tánc ellen normális világban alig lehet valakinek szava. Legfeljebb akkor emelünk szót ellene, lm szélsőség-ben csapong. Máskülönben kedves, kellemes és Örömmel nézzük a táncoló párokat. Osztozunk mások örömében, s ha még művészien is lejtik, gyönyörűséget okoz. Ez a mérték, a megjegyzés a táncról, ha rendesen lordul a világ kereke. De ma, a megváltozott viszonyok megváltoztatták az igaz hazaliaknál a táncról a fogalmat, az Ítéletet. Nem illik az idó kereteibe — így hangzik ez az általános komoly felfogás. Megokolása ogysierü. A nyilvános tánc mulatságok a népre, a szenvedő, ktlzdő, nélkülöző népre nincsenek jóhatánsal Ökle önkénytelenül össze szorul, elégi delien ajka kétségtelenül keserű szavakat mond ki amikor azt látja, hogy a jólét mint dőzsöl s éli gondta-iHnságát, mig ő vérzik s panaszos ajka exak nyomorúságról tud szót ejteni Minek azzal tüntetni, hogy valaki, ép-kéz láb itthon van, sót még lánc estél is rendeznek, oly sokan vannak itthon. A nemzetnek \' jfrtwt tudottat vannak. Miíid<*n tfet Hlobbimtoi n nemzet gyásza. Ha mienk az öröm, amelyet a győzelem okoz, Ivgyen közös a fájdalom is, amelyet a győzden.érl feláldozott ember élet egye* családokra borit. Ne tüntessünk a nemzet gyásza ellen, legalább nyilvánosan ne. 11a tudnák az Itthoni táncoló hősök, milyen fi^jó keserűséggel olvassák, hallják a fronton küzdő, vérző hősök az itthoniak mulatságait.^jóérté sük minden táncos kedvről lemondana, amely most sok okból hazafiatlan. B végül, a rendőrségnek adom azt a tanácsot, ne adjoit engedélyt az ilyen kilengésekre Engedélyének megtagadására elég s diciéreles indokolás lesz mindet) hazafi elót\\ a következő a neműinek lialotlui vaunak, a nemzet Október 6. Gyujtsunk fáklyát o kegyelet oltárán az aradi tizenhárom, emlékezetére. Hatvannyolc esztendeje mar, hogy a mogyar nemzeti történelemnek leggyászosabb ténye iragikus befejezést nyert. Legjobbjaink kibujdostak, vagy a hóhér keze alatt végeztek; hosszú mély sötét gyász borult a nemzetre, ilermesztő zsibbadás. Mint mikor jégeső veri cl a hatált z letarol mindent a virágos mezőn s az ijesztő pusztaságban nincs semmi vigasza a gaz- dának ugy álltunk mi is reménytelenül, szárnyaszegetten. De a mártírok kiömlött vére nem hiába teremtő balzsam, melynek minden cseppje uj életet varázsol, nyomában • újra élet támad. Kinyiinak a virágok a napsütötte mezőn, a lágy tavaszi szellő langyos melegével (elolvasztja a dermedt sziveket. De a mártírok vére ott van láttatlanul minden magyar keblébeif s égeti a lelkét, uj erőt önt bele, hogy ne csüggedjen a válságos percekben. Haló poraikban is áldott legyen emlé-; kük. Legyen az emlék mindig fájó, néma bánat, mely mögött nem a meghunyászko-dás, feladott reménye\'.*, de a dacos büszkeség, tettre kész energia várjon a maga i kitörésére. Lehet, hogy .>zükség lesz még erős bizonyítékra, hogy az aradi tizenhárom halála nem befejezett tény, hanem egy uj élet kezdete. A mártírok halála az ő halhatatlanságuk kezdole, emlékük tehát annál élénkebb, A könnyelmű. Irta: SYKITJtt. Nem ritka eset. sokszor hallani az életbtn, hogy fonnyadó női szépségekről testnek említést, akik azért maradtak párta nélkül, mert a környezetüktől tlvál-hatatlan sok szépettevő közül egyet sem lartottak megfelelőnek magukhoz, hanem folyton ujabb és ujabb ostromló seregiéi kéziére vártak, inig a hosszú várakozásban lejárt gyors fiatalság ideje, n szívre va dáfizók sora mindinkább gyérült, s miro a várakozó választani akart, már nem volt kit. így járt Dorka Margit is. Szép leány volt," szépségéről meséket szőttek az emberek. Az uralkodó\'.fiatalság egész gárdája bálványozta s w. a gárda megadta magái Margit előtt. 8 a leányban felébredt a túlságos önérzet. Mindenkit lábainál akart látni s ha volt oly vakmerő, ki nem mutatott nagy hajlandóságot a hódolásra, azzal szemben igéző bájainak egész halmazát igénybe vette, mig végre ott szemlélhette, hol a többi rabszolgát s azután többé reá. sem hederített így tört össze kegyetlenségével nem egy, hanem nagyon is sok szivet, melyeknek birtokosai majd a divatos szerelmi halál karjai között keresték a szabadulást, majd pedig hátat fordítva a csalla női vi- ládnak, a rideg agglegényies élet éppen nem morális epizódokb8n gazdag körülményei között leltek rá a könnyebbülésre. 8 ez a démoni szépség, ki bűvös mosolyával vőlegények ujjáról tépte le a jegyesség szimbólumát s egy tagadó válaszával, vagy csábos szemének\' lesújtó tekintetével edzett jellemeket tört meg s osztott be a CHalódottak nagy tartalékába, több éven át uralta a léi fi világ szivét, anélkül, hogy az udvarlók egyik, | vagy másikának több reményt adott volna egykoron birhatására. Addig mindegyiket szívesen látta maga körül, i mig megmaradtak az alakias szépettevők szerepe mel-j let. De ha valamelyik a többiek flJlé akart kerekedni \' s kilépett az epedve reménykedők sorából, akkor azt j másnap már nem lehetett közelében látni, mert a ■ rövid és szívtelen válasz ugy elűzte a szerény kísérletezőt, mintha sohasem könyörgött volna a büszke szivbo való bebocsittatásért. * így tünedeznek el apródonként az udvarló gárda tagjai 8 a jó szülőknek nap-nap után tapasz-talniok kellett, hogy minden muló hónap kevesebb vendéget hoz a házhoz Mert tagadhatatlan az, hogy a leány élete nagyon hasonló a virágéhoz Mikor bimbó a méhek csak reá tekintenek, kifakadásakor százával zsongják Itftrül; heryddó - szirmait egy sem keresi fel. 8 Dorka Margit belejutott abba a korba, mikor a leány életében a szépség fejlődésére már kevés a remény, hanem csakis a napról-napra való herva-dásra nyílik több kilátás. Margitnak ez a korszak éppen beköszöntött, mikor a reményeikben megingott szülők leányuk játszi szerelmi taktikáját erősen kezdték helyteleníteni. Komoly szavaikkal intették a vt szedd mes játék abban-hagyására s a megfontolt jövő érdekében kérték, hogy a még megmaradottak közül fogadja el a leg jobbnak véli ^jánlalát Hiába volt minden I A meggondolatlan fiatal kor szélességével mondotta el mindegyik hibáját, mily azokat a kezére és szivére egyaránt méltatlanok sorába osztályozza. Tovább várt tehát s tovább kosarazott, mert hibát mindegyikben talált. Egy alkalommal a régiek legutolsóját is eltávolította magától fagyos válaszával. Egyedül maradt magában Nem lehetett már választania, most egy sem jölt kísérletezni oda, hol annyi fiatal merész remény fonnyadt el hirtelen s örökre. 8 Margit bár még mindig várakozott, akire ZALA | K ö * L Ö N T OKTÓBKR r,. mennél több ideje léptek át a halhatatlanságba. De mintha közönyt látnánk, bántó fagyos részvétlenséget. Hatvannyolc eszten.lá oly kevés a halhatatlanságban s az emlékek mégis oly halaványok, színtelenek. Nem merjük ünnepelni méltón nemzeti héroszainkat; abban hiszek, hogy nem jött el még nz 6 idejük. Vigyázzunk, mert az a nemzet, mely gyorsan felejt, melynek nincsenek fájó emlékei, ami\'tre mindig emlékeznie kell, meghalt. Nem hiába mondja a költó is: A inuiton cpUI az emlékezeten. A közeli béke s az álom.* Erről a témáról stytó utján vájjon kevés jut a nyilvánosságra. Filozofiálni róla nem jut eszébe egyik Írónknak sem, I\'edig néha életbe vágó jelentőséggel bir olyik álom. • Az álom keletkezése, alakulása kifürkészhetetlen probléma. Úgyszólván babonás jellegű, nagy semminek tekintik a világűrben s mégis össze van nóve az emberi élettel. Vannak emberek, akik elvétve álmodnak s viszont, kiket majdnem minden éjszaka gyötör, vagy édesít az álom hatása. Orvostanárok, filozófusok véleménye az álom keletkezéséről"™ ós .jelenségéről egymástól eltérő. A bohókás álmok a jólétet jelképezik, mig az elrettentő rossz álmok a küzdelmes élet snlya. alatt képződnek a lélek vetületi vásznán, Valami megfoghatatlan szuggesztió alatt kell lenni a léleknek akkor, amikor az emberen alvás közben az álom uralkodik, •As érdekes levelet • iutpokban kaptuk • örömmel adjuk le, mert érdeke* * tartalma. BZKRK. Nem egészen ugy áll azonban a dolog, ahogy\'ború alatt meggazdagodnak), mert Immár meghün-álmoskönyv kimagyarázza, amikor hódtünk mindent többwörflttn. iz ál-méltó azt az egyptomi lutri számokat tettek hozzá. Én sokkal komolyabh jellegűnek veszem mot. Az élet tapasztalatok ehhez figyelemre kommentárral is szolgáljak. A Biblia szerint 8zt. Józsefnek álmában angyal megjelenik s paranosoljp, hogy meneküljön a kisded Jézussal, mert Heródes írneg akarja öletni. Az ó-te«-tameutomban József megmenekül súlyos börtönéből, mert a fáraónak álmait\' ó megfejti, a hét szük és hét bő esztendőről, —1 Petőfi Tordán megálmodta, hogy a harctéren bal pieg. - Néhai Draga szerb királynő egyszer álmából felébredt, felzavarta udvar-hölgyeit, azt kiabálva: mentsók meg öt az orgyilko soktól; ezt félálmában Éh ez a béke utáni jogos vágyódáa váltja ki »z emberekből az ilyeténi álmokat is. 8 bár kifürkészhetetlen az álom, mint sok más titkosság a természet működésében, mégis jelentőségteljes az álom né mely mozzanata a múltról s irányitólag hat a jövőre. Történetesen, jó néhány évvel ezelőtt egy reggelen egy családanya elmondja férjének szomorú álmát, hogy az ura egy szőke leány szeretőt tart. Es tényleg, az álom után pár hónapra kipattan a titok, mely kiosi családi Iwtránnyá fajult. Ez megtörtént dolog. Egy másik asszony 1915Í. tavaszán azt álmodta, hogy az egész család, illetve a család lérfi tagjai, katonák voltak s isszonyatos magas sziklák között har-cselekszi, s mikor teljesen I colénak. Némelyek tehát majdnem egy teljes jövőt magához tért, bocsánatdt kér személyzetétől a miért felzavarta őket, mert ő, neki borzalmas álma \\o}XÍ. Hogy mi történt vele, az örök szégyene marad a szerb nemzetnek ésazag|arkodóKaragyorgyevic8eknek. Van álom, amely intő például is szolgál annak, aki ilyent álmodik. De\'Van olyan álom is, amely a múltról hoz elő kedves \'és nem kedves emlékeket. A mi a legérdekesebb, sokan a jövőjüket is megálmodják. Az álmokat ogyszerüen lebecsülni, vagy (előttük simán elsurrani, azt néhii könnyelműségnek tartom, mért az-álmok egész légiója életbe vágó jelentőséggel bírt és bir ezután is. Hiszen^ hogy vannak álmok, melyek intő példával is szolgálnak annak, aki álmodja. De áttérek a tulaj\'donképeni tárgyra. A most duló világháború mikori megszűnésére nemcsak fogadások, hanem álmok is vonatkoznak. Nem is csoda, ha álmodunk a rettenetes i«H0rdő végéről. Milliók és milliók hő\' kívánsága tatáikba, napi fohd- álmodnak meg, s azért néha nagy fontossággal bir az álom. Ekkor hire hamva sem v^lt, e rettentő világháborúnak. 8 most tényleg a család öswes férfi tagjai katonák, kik közül többen az isonzói csatában vesznek rés-zt hősiesen. Ugyan az az^asnzony. 1916-ban látogatást tesz , egy régi ösmerőséníl,\'kinek elpanaszolja keservesen : nem elég, hogy fiai katonák a harctéren, jianem urát is elvitték katonának messze földre. Elmondja egyszersmind, hogy mit álmodott. Álmában előkelő urakkal beszólt s ezektől azt hallotta, hogy i917-ben vége a háborúnak- Ó erre álmában nagy keservesen felsikitott: ,Istenem, hát cwk 1917-ben lesz vége ennek a rettentő helyzetnek II * Adná a gondviselő Mindenható, hogy «z álom teljesedésbe menne. A népek már megelégelték a sok gyötrelmet, aggódást s egyéb iszonyatosságokat, száikbá foglalva, \'hogy" $ a rettenetes világkatasztrófa a\'melyeket a Világkatasztrófa felsíiíire vet-tt. Ideje megszűnjék. már, hogy a még meglevő családtagok megmarad- * janak a családnak. Ideje, hogy az emberiség ismét Az egész világ emberiségét már rég áthttja a ^ * norm4,Í9 élet fo,U4,Al- bol- béke után való\'vágy, (eltekintve azoktól, kik a liá-<lo«ilA«»*r*- várt, nem mutatkozott A szerencse maga is megunta a szeszélyes sziv válogatását és hátat fordított neki. És aki eddig mindenkiben hibát talált, hőgy magától elutasítsa, abban most mindenki az egykori szépség fogyatékosságát emlegette. Az egykor csábító tűzben égő szemek körül ránookftt vont az idő keze, melyet ajka körül sem mulasztott el két oldalról js arcába vésni. Az élet bársonya megfakult s az üde fiatalság fehér színét az idő sárgásra kezdte ki vonásaim. Mindennap elrabolt valamit abból, mivel az előbbi idő szépített rajta s csodálatot gerjesztő b^jai naponként hullottak j Az utcán, ha olykor fel is tünt az élet terhe alatt megroskadt szülők \'társaságában, sétája nem a fÁradt test pihenője volt, hanem a lélek megkínzása, mert ugy érezte, hogy az elébe tévedt. légi ismerősök íelünt életének rosszalisát kell kiolvasnia 8 az elhibázott élet birtokosa nem soká birta a néma szemrehányást. Hideg elzárkózotts;lgban koresté erkölcsi egyensúlyát veszített lelke nyugalmát s egyetlen mulatsága az volt, ltogy előszedte a múltból ábrándjait, melyeket a jelen könnyelműsége kiérdemelt büntetéseképpen tólu megtagadott. * * IL Egv alkalommal X-városban bizonyos uriház | Reméljük tehát a legjobbat, hogy ez évben i vége lesz a háborúnak, mert olyan álmodta, ukinek álmai eddig teljesülésbe mentek. Talán a pápának sikerül fáradozásával a béke i ügyét előbbre vinni. Fáradozásának már van némi /eredménye is. mert az ántánt sajtója enyhébbé vált\'\' Krisztus helytartójának jegyzékére. BOROMEUS. le, mint a fonnyadó virág szirmai. A márványhom-lokot sem kimélte az idő. A meggondolatlan könnyel- udvarán nagy tömeg verődMt összo. A jó müség bánata átszáutotl rajta s meghu/ta barázdáit a lealkonyodott derük mezéjén inberek Dorka Margit temetésére jöttek. Végre is a halál \'iánta míg, az ragadta ki az emberek gúnyos meg- Egész természetes volt ilyképpen, hogy a szá-f jegyzései közül. Az összegyűlt tömegben minden fia- nakozás suttogó szavai kisérték minden lépését, ha tal leány mellett, egy ailya magyarázott az élet böl- megjelent a nyilvánosság előtt. Utóbb már Jobbnak cseleiéi) 1 Százszor mondták el a? elhunyt leány Kő- látta nem is mutatkozni ott, hol előbb a szépségeit moru esetét, kit sokan kértek meg, de kinek senki csodálattal dicsérők serege állta körül, inig most a sem kelltlt s ki addig válogatott, mig akarata ellen fiktzirozók kivált lovagjai néztek reá kihivólag a bi- a halálhoz kellett mennie korán, — de talán még rálgatták a letűnt szépség romlatag maradványait. sem későn. L El is bucsutott végképpen hajdani dicsőségének Hányan okultak e&tén, - a króuik s hódításainak színterétől. hallgatja el! Megjelent az uj bólyegllleték táblázat Most került forgalomba a most életbelépett okr i mányWlyeg illetékre vonatkozó uj táblázat. Tekintettel arra, hogy még az 1917. évi naptárak legnagyobb ; része is a régi bélyegtarifát tartalmazza, a nagyközönség sok tévedéstől és bírságolástól óvhatja meg -magát, ha a szóbauforgó táblázatot megszerzi. Kap-| ható Ifj. Wajdits József könyvkereskedésében Nagykanizsán. Ára 20 fillér. A nyugdíjas tanítók háborús segélye. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletet in.ézetl Zalavármegye kir. Un felügyelőségéhez a nyugdíjas tanítók háborús segélye ügyében. A rendelet szerint 200- 800 K segélyt kapnak a nyug-dijas tanítók, a szolgálati idő arányában A tanitók némán árvái, ha se atyjuk, se anyjuk nincsen, 60 —190 K, la tanítók özvegyei pedig 80—160 K segélyt kapnak. OKTÓBKft ». Z I U I K 0 Z I. 0 N V Glosszák a közel múltból. Vasárnap népgyűlés volt. A pinkátok, amelyek a népgyűlésre verbovállak, közigazgnt&KU11k úxsini voltáról beszéltek, Gondolkodóba estünk Valóban igy volna? Hát igaz ellenségeink szava rólunk, hogy Ázsia nálunk kezdődik. 8 igaznak találtuk a plakát szavát, mert a megfelelő hatójágok nem intézkedtek, hogy a meghívók ilyenléle kifejezések nélkül jelenjenek meg. * VitSí húszas tisztjeink csakugyan hősök. Hódító kedvük nem ismer határt. Nem hiába rtttegi ókét minden frontunkon ns ellenség, amint soraink bizonyítják, amelyeket róluk érdemesen irtunk. Hósi erejük itt sem hagyják őket nyugton, hódító kedvük itt is (rontot keres a támadásra s meghódítják városunk legszebb s legintelligensebb leányait. Üdvözöljük óket, a két vitéz húszas századosi ebben a diadalban is. 8 a meghódított ellenség — méltó vitézek előtt kapitulált. A vezérkari jelentés helyett a hós húszasok ujabb, szép di daláról mi adjuk le e hírt örömteli üdvözlettel. * A napokban egy pár cipóért 300 koronát fizettek ogy cipó üzletben Az üzlethez .nekünk nem sok szavunk van. Végre is az üzlet két oldalú szerződés A révó beleyyug^doft s fizetett Sok, sok mindenesetre. I)u ha neki megért. Mi meg inegérlQk, hogy egy pár cipóért ennyit kell Űzetni. Reméljük, hogy ez ezután falóban maximális ár lesz s ennél feljebb nem megy a cipó ára ínég a háború folyamán sem ♦ A városháza ajtaján pellengérre van állitva néhány árdrágító. Helyes I Eit már régen kellett volna megtenni. De, mikor két egyszerű ember olvassa a névsort, igy szól: a kis tolvajokat már felakasztották I A szőlőművelés reformja. Egy leatii gópóna^pruktikua találmánya. A modern földmivelés kérdésének megoldására igen elméi és praktikus s a gyakorlatban teljesen Irta: Kínoae«y|Póter szőlőbirtokos, Sátoraljaújhely. Hl. bevált egygéprendszerü gózszántógépet készített lentii urodalom fógépésze, Bojtor L:\\jos. A laltyművelós terén különösen a háború óta felmerült nehézségek, igy az emberi és igavonó erő hiánya adták meg Bojtornak az impulzust ahhoz, hogy egy olyan találmányt létesitaen, amely a tulajmÍvelést megkön-nyití ós jóval gyorsabbá teszi. A találmány abból áll, hogy Bojtor a gazdasági ciéplőlokomobilt ugy alaki tolta át, hogy azzal a gazda nemesák csépelhet, hanem ha a cséplést elvégezte, a gépet mint kitűnő szántógépet állit halja munkába. A gép mint egy géprendszer!) szántógép működik s a megmunkálandó területen csak a talajművelő eszköz járt, éppen ugy, mint a kétgéprendszerü szárítógépnél, minélfogva egy második gózgép beszerzése feleslegessé válik s ezzel Növényélettanilag kifogás emelhető az ellen, hogy amennyiben a növény szokatlan időben sebez-lolik meg, ebből esetleg ugy a termés, valamint a vess ló és terinószem képződésnél valamelyes hátrány származik, azonban tekintettel az eredményre, állíthatóin, hogy ellenkezőleg ugy a ^termés, valamint a vessző és a jövő évi termószem nemcsak hogy elmaradna a teljes karóra műveltektől, sót sokkal fejlettebb és egészségesebb, amennyiben a visszacsipkedós az utolsó fürt megjelenése után történik, a tzölólóke teljes termése megmarad. Anyagi előnyei az eddig igényelt legalább harmincöt kütözónapszám helyett teljesen elegendő öt nemcsak horribíli!) összeget takarít meg a gazda, hanem serdülő gyerniekuapszám, csak három koronájával vele annyi személyzet és szén,kell Imzui. Bojtor lalá\'- számitva ennél 9j azaz kilencven korona husz kilo-mánya a lentii uradalomban ál.iindóau működésben gramm rézgálic helyett elegendő hat kilogramm, van s akik látták, nem győzik a praktikusságát elégné "égy koronával számítva, ennél ötvenhat korona, per-dicsérni. A találmányt »Bojior szabadalmaztatja s jii:t»»zó napszámnál víz hordásnál megtakarítás har- ez irányban már meg is tette a szükséges lépéseket Szakértő körökben Bojtor lahilin inyánnk nagy jelentőséget tulajdonítanak s annak szép jövőt jósolnuk Szegény iükoiúa flukl A nagy gondolkozók ugy végeztek felölelek minc korona, kötőanyagnál amennyiben csak egy szál kell egy tőkére, kilenoven korona évi ötszáx karó pótlásnál, anyag és munka megtakarítás kettőszáz korona megjegyezve, hogy teljes biztosság okáért a karókat ha m-g i» hagyjuk a tőkék mellett, a mostani meglevő készlel tekintettel, hogy csak ötv&i-liatvan centiméter magasságú szükséges, egy einber-liogy dtc 15-túl fogva hat Mi téli szünidőben ott-!életre a meglevó készlet-teljesen elég, igy egy ka-, ... .... |»|.] ■ ... a . , ■ jtaszUális holdnál az évi munka és anyag meirtakari-I,™ » Inilt\'g MubSImil kulídmjitoilek nmg.Uok, ^ 0.„ ^ l>^ukl|Iatv„,|>,t ou.ir k\'rontig ,neh»t. a háború meggazdagodott hiénái pr m-s bekecsben. | Mindezek olyan elfogadható csekély áiakon telivér .paripákon hajszolják az élvezeteket s dőzsölés v,n kinzámitva, hogy a lényleges megtakarításokkal nugyobb es nem ineresz az az állítás, hogy ezen mó- éhezéat, mely az jár<aiíau reltnitóun pusziit, szinte irtóz>t cipőjük, után meleg t%obáhan, pelyhes párnákon pihenik k; a nap láradalmait. Nem számítva gyermek sereg közt reágondolni, mi lesz mt\'kkel, kiknek sem ruhájuk, sem leg szobájuk otthon nincsen. , Gazdag hiénák, kik olj sok zsebet kiszipolyoztatok, nyjljék meg kérges szivetek 8 ha a nagyokon nem, de az ártatlan gyermekseregen könyörüljetek s abból a inunkanélkül összehai ácsolt vagyonból juttassatok a szegény, didergő gyermekek ruhájára valamit, csak valamit mBK*^ Az izraelit* sátorod ünnepek NHgykunizeán.\' . Az ízra-lita templéfnb.in a sátoros ünnepek i u\'.olsó napjai alkalmái>ól az istentiszteletek a következő sorrendben lesznek ifiogtarlva: F. hó 7-én, vasárnap reggel fél 7 órakor saolirii\'Z és ezt követőiyg műszál\' ima, délután ftl ti órakor esti ima; 8-án, hétfőn reggel 7 órakor schachrisz ima, fél 8 órakor ellő műszál imával (Hazkarah); d e 10 órakor második muszáf ima, szintén a halottak lelkiüdvéért való imával: délután fél 4 órakor mincha ima, fél 6 órakor (Szíinchasz Tóra) <sti ima; 9 én, kedden, reggel 7 órakor schachrisz ima, d. e. 10 órakor muszáf ima, d. u. fél 4 órakor niiucha ima.. A hitközségi elöljáróság ezúton is figyelm-zteti a t. templomlátogató közönséget, hogy a szokott templomi rend Szinchásztorakor is szigorúan betartandó --Mindenki belépti jegy nélkül is bemehet ezúttal a templomba, azonban a földszintre csakis férfiak, a karulokra pedig csak nók. UAnygy-rmekek c,sak a karzatokon foglalhatnak helyet, fiúgyermekek a földszinten. Hat éven aluli gyermekek nem bocsáttatnak be a templomba dou kezelve a szőlőket, egy katasztrális hold megmunkálása alig kerül többe egy hold krumpli megmunkálásánál és termesztésénél, természetesen a rendes viszonyok beálltával ezen megtakarítás redukálódik, de akkor is legalább felére telietó. Sokan a sok nyon.ort.lt iskolá gyer- vil^.ák\' hogy a szóló kúszónövény és nemtOri meg a visszaszorítását, ezak ellenében csak azt jegyzem ineg, hogy abb;tn a tekintetben igazságuk van, hogy kúszónövény, hiszen azért nőnek rajta természetszerűleg a kacsok is de már ezen tul vagyunk, mert a kacsókat leszedjük, mert nincs szükségük a kapaszkod óra és visszaszorítottuk a karóhoz és_kötő-antaggal pótoltuk, de hogy növényélettan ilag miért kellene százötven centiméterre, vagy két méterre nevelni a venyigét, azt csakugyan nem lehet sem tudományos, sem gyakorlati szempontból megindokolni. Továbbinenólég fenti számításomba nem is vettem fel azokat a megtakuritásokat, amelyeket a trágyázásnál érünk el ezen mílveléssel, mert ugy a nitrogén trágyából, amely a levél képződést, valamint a káli trágyából, mely a fakáppMésre szükséges, leg feljebb fefe\' mennyiség szükséges, teljesen elég. Továbbá nedves években mily ós mennyi kár származik a régi, most divó szőlőművelésnél abból, hogy a szólőkötözósnél a hvelek megsértődnek, elszáradnak ós a termést rothadásba hozzák, mig ennél teljesen szabadon állván, nap levegő éri és nincs kitéve a termés a rothadásnak. Megjegyzem még hogv holdanként körülb lül ötven tőkét a régi művelés szerint kell kezelni, hogy az oltáshoz zöld oltógaiyuuk legyen. Tekintetei, hogy hazánkban ez időszerint 324272 hektár szőlőterület van munkálás alatt, hacsak hektáronként négyszáz korona megtakarítást számítunk, ugy az ország szőlősgazdaközönsége évi száz százhúsz millió koronát takar\' meg munka ós anyagban. Lelkem egész melegével és örömmel hozom nyilvánosságra kísérleteit,et ós ennek eredményét azon óhajtással. hogy bárcsak még többen és többen igyekeznének más gazdasági ágakban is elősegíteni novemberben kezdődő eleő nemzetgazdaságunk előrehaladását ós boldogulását ino t, éppen most, amikor oly nagy szüksége van 1 reá, mint talán sohasem. K. árban, (v<»..) ___■ • I A Norddeut»cher Lloyd uj igazgatója. Amint értesülünk, títimining Károly Joachim titkos fókórinánytauácsosa német pénzügyminisztériumban, belépett a Norddeutscher Lloydhoz mini uj igazgató és e minőségben a Lloyd ktyüt-és fedélközi osztályának vezetését veszj át. —r Stimming igazgató a Lloydnak nem idegen — Már 1903-ban volt mint tengerészeti\' intendáns asszesszor több hónapra á Norddeutscher Lloydhoz delegálva, hogy a nagy brémai hajói-társaság üzeimjbe betekintést nyerjen Az időközben\' elbalt \'Hreineruianii igazgató vezetése a\'ali ismerte meg akkór ugy\'\' az élelmezési hivatal, mint a forgalmi és teherszállító osztály üzemét. A Néptakartíkpénxtár Részvénytársaság Nagykanizsán, mint a Magyar kir. Osztálysorsjáték löárusitója »JAnl Horajátékra I. osztályu igfei sorsjegyet 12. V, - 8. L50 Adakozzunk A Faun. Lukács Gyulának A Nap kitűnő munkatársának szerkesztésében megjelenő ui vicclap A Faun második száma telis tele van ötlettel, humorral. Szenes Ember. Somlyó Zoltán, Bakonyi György és mások verseit, a háború rokkantjainak és novelláit hozza, képeit legnevesebb nyzolómüvószek készítették. A Faun egyes számának az ára 44(fillér. családjaiknak Kapható minden pályaudvaron a a trafikokban is. % A l A I KOLLÖNY OKTÓBER fi. Irodalom. — A pápaválasztás jogtörténete és tételes ;oga. lrtn: Lukács József, f^imn. tanár. A vaakos munka a pápnválaay.tás történeti íojtödósévtíl foglnlkoxik. ainig ay. jnltin alakjáliox őrt. Mindenkinek érdekes és tanulságos olvasmány, amely mig egyrészről SMgoruan tudományos, másrésxról könnyed stílusával élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentós momuatának ismerete minden kulturember tudásának szükséges része. A mű ára 4 korona. — Kapható Ifj. Wajdits József köny vkereskedésében, Nagykanizsán — Uj ídtfk. A vilitKliAboru IngliAbb krónikAuM, irásbau kApbeu as Uj Idők. A mi érdekes esemény a négy világrész harcterein történik, azt niiud siónk tárja festői szépségQ képekben. Érdekesség, művészi nívóval és előkelő izlés jellemzi Herceg Ferenc hetilapját, a* Uj Időket, melynek minden azAma aktuális közleményeiben, elbeszéléseiben és regéuyeiben is egyaránt a szépirodalom ápolója — Klőfizetéai ára negyedévre 5 korona. Kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrásay-ul 10. sz — A „Vasárnapi Újság" tniuden száma gazdag tartalommal jelenik meg. A .Vasárnapi Ujáig" előfizetési ára negyedévre öt korona, „ Világkrónikáival egylUt hat korona. Megrendelhető a rVasárnapi Újság\' kiadóhivaUlábau (Budapeat, IV., Kgjetem-atca 4.). Ugyanitt megrendelhető a .Képes Néplap", a legolcsóbb igság a" magyar nép számára, félévre \'2 korona 40 fillér. — Ab „Élet" azépirodalmi és művészeti hetilapot (szerkeszti Andor József) gazdag tartalom, érdekes éa afelaáliu képek egészítik ki. A kitthiő lapot melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Budapest, I. Fehérváriul 16/o. — Klófizetési ár félévre 10 kot. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhival. — Magyar Színpad. Budapest egyetlen színházi és zenei napilapja, az Erényi Nándor szerkesztésében megielenö Magyar Színpad teljesen uj formában, pompás aktuális művészi rajzokkal országos nevQ kiváló írók közreműködésével jelenik meg szeptember elseje óta és napról-napra a sziiiház, zene varieté és mozi világából való érdekes közleményeken, friss híreken éa pikáus pletykákon kívül külön foglalkozik a vidék sziuházi és művészi híreivel is. Kddigi bzámaiba Herceg Ferenc, Molnár Ferenc, Nagy Bűdre, Porzsolt Kálmán és mások Írtak cikkeket, belső munkatársai a többi közt Haraányi Zsolt. Hu|tkay György én Oaerint Andor. Nagy Kifúr* wjiU rajzaival tarkiiott cikksorozatot kezdett benne a vidéki azinháii furcsaságokról. .Jönnek a színészek I-1 címmel ós szeptember 16-én kezdte közölui a lap Krúdy Qyula „Bukfenc" cimü színházi r-\'gényét, amelynek minden folytatását Major BUurik rajzolóművész illusztrációja dijziti A Magyar 8zinpad előfizetési ára egy évadra 28 kor. egy hónapia 3 kor. A kiadóhivatal Budapest, Vili, Rökk dzilárd-utca 18. Kívánatra egy hétig iugy-ti küld mutatványszámot. színház-__ ban Nagykanizsái Erzsébet-tér Szarvas-Szálloda újonnan átalakítóit modern nagytermében mindig a legújabb, legszebb és legérdekesebb műsorra talál a kOzOnség. Mindenik előadása a kinematografia legelsflrendu és legújabb alkotásaiból van Osszeállitva Szebb és érdekesebb s tanulságosabb műsort a fővárosi mozgészinházakban sem lehet látni s a hely-árak olyan olcsók, hogy még a legszegényebb ember is megnézheti A -HERL1N" szinház agilis igazgatója mindig a legújabb és legválogatottabb moziműsort mutatja be. — Nem sajnál sem fáradtságot, sem költséget, hogy a t. közönségnek az előadásokat nunél kellemesebbé és élvezetesebbé tegye. — A .BERLIN- inozgószinház látogatását min denkinek a legmelegebben ajánljuk. A zenél egy elsőrendű kiváló zongoraművész szolgáltatja. Minden harmádik nap uj műsor. A m tisztelt közönség szives pártfogását és az előadáson való pontos megjelenését tisztelettel kéri Az igazgatóság. I A világháború minden mozzanatáról bő, eredeti, me&bisliató, kimerítő értesülésekkel, térképekkel, magyarázatokkal szolgál az AZ ÚJSÁG- POLITIKAI NAPILAP olvasóinak. BLÖriZETÓBI ÁRAK : | Szeretetadományokat a frontra szállít a Hadsegélyzó Hivatal Átvételi Különítménye: Budapest, VI., Váci-utca 38 Ad.ikozzunk az elesett hősök özvegyei és árvái javárai Hadsegélyzó Hivatal főpénztára, Képviselőház. Adakozzunk a vak katonák részére. Az intelligens magyar nri közönség napilapja & BUDAPESTI HÍRLAP Harminchét éves renclűletlea és változatos programmja A magyarságért Kit állja és tartja és knzd — Egy irodlstanő, ki kereskedelmi iskolát jó eredménnyel végezte s a magyar és a német levelezésben teljesen\' jártas azonnal felvétetik Ifj Wajdits József köny kereskedésében. — Ugyanott egy kifutó leány is azonnal felvétetik, i VII ftákóosl ut 64 SE^ ks^afSSii SS-;,, Bgtaa . . . . SS korona. riiim.....iu „ VtsjoAévro .... ö K. 60 f. Bír hónapra ... 3 K. 30 t. Megrendelési cini AZ UJSAO KIADÓHIVATALA Budapest érette kőit esam Idegen áramlatoknak minden rohamával szem- Programmolkkel egységes politikai gondo-lat emelkedett megnyilatkozásai. Tárcaolkkel regényei irodalmi értéknek és szórakoztatók. Tudósításai frissek, kimeritek éa megbízhatók. Szerkesztésében Ízléses, komoly és gondos. A BUDAPESTI HIRLAP-nsk, mely juliu-elsejével nj előfizetést nyit előfizetési ára: egósz évro 38 korona, félévre 19 korona, negyedévre 0 korona 50 fillér, egy hónaltra 3 korona 30 fillér. A kiadóhivatal címe: Budapest, VIII. kerfllat liíkli-Sillírd.^ ^sz Üarasxenet Porszemet tégla égetéshez és ipari oélokra bármilyen nagy mennyiséget azonnali szállításra és évi kötésre ajánl Berg\'stein Pál SZOMBATHELY. -• Interurbán telefon 335.--- 3QPOQQOQQOQC Összefoglaló tankönyv A középiskola négy alsó osztályának teljes tananyaga. — Nélkülözhetetlen rendes- és magántanulóknak, — önkéntes vizsgára kósznlóknek* Legjobb eszköz az általános műveltség elsajátítására Két kötet ára 16 kor Megrendelhető Zsoldos Tanintézetnél Budapest, VII. Dohiiny-u, 84. Telefon 3a—40. ^ öooooooootsoő )ff. JtfD|TS fppff KÖNYV-,. PAPH\\~ ÉS IHÓSZE^KERESKKDÉSE Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban — és névjegyekben ■ Nyomtatványok Ízléses kivitelben jutányos árban ^ gyorsan készíttetnek.----- Tanintézetek részérc szükséges cikkek ■ • r dús raktára : Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványt nagy raktára. ... Nyomaton a UptaUjd.uos Ifj. jiítlf <6 ik évfolyam NAGYKANIZSA 1917. október 10. Szerda 65 szAm ZALAI KÖZLÖNY íJierkenztösóg óh kiadóhivatal Deáktör 1 Tolsfou : 183. — Hlrdaténak dljtixtibán •sarlnt. Föei«rke»itö : Kemény László In Filtlíi mrkiuld: Erőn Sándor Megjelenik hetenklnt kéteser. ElftűnUal árt! Efj é»ra 10 ker, télim § korosa, monrodévro i koirn 10 Ollk. — ectm ár* 1» flUte._ Gazdasági nehézségek. ElhiheljUk-e, hogy a néptömegek azok után, miket el kellelt szenvcdniök, meg azokat a hallatlan pénzterheket is magu\'tra A világkereskedelem kiegyenlítő és!fe,tendő - küzdelmek válnak reánk, me-előmozditó összeköttetései ol lesznek vágva, lyek a világháború által amúgy is sulyo-egósz Ciomó kiviteli iparág feleslegessé fog san megviselt mostani nemzedéket teljesen válni. Nemcsak cl losí pusztítva több millió ember, aki a javakat clőállitolta, hanem fogják vállalni, melyeket a háborús költsé-; sok más millió, ahelyett, hogy produktív gek és vesztesegek okoznak és hogy n munkát végezne, \'felebarátjai támogatására sokléleképpen és nagy arányokban államo- lesz utalva. v sitolt gazdaság, mely clőállitás, elosztás és Hamarosan meg kell oldani azt r. kér-ármeghatározás dolgában annyira szűk kor- ; dést, liogy a Imreiéiről hazatérő milliókat, megőrölhetik; annál biztosabban és lesújtóbban fog ez bekövetkezni, minél tovább tart a háború. Bárha végre belátnák a mértékadó körök, hogy a kölcsönös megértésre irányuló törekvések clutasitása mindazok részére, akik nem hisznek a fegyverekkel való dön- látok közé lott szorilvu, egyhamar és na- kiket most nagyrészt CStZonyok cs Hatul- lésben, a tartós háborút jelenti és hogy gyobb súrlódások nélkül ismét rendes, szabad kerékvágásába fog visszazökkenni? Nem vértelen csontváz-e a háborut-visciő államok urany- és pénzgazdálkodása, mely kölcsönkért papirmankón jár? Háború végével fogytán lesz az anyag, a munkaerő; a Ur nőföM ki lesz szipolyozva, ejtsz kereskedelmi flották tönkre lesznek téve - korúak helyettesítenek, a munkaanyag- és , tartós háborúnak emberekben, gazdaságban szerszámhiány dacára hogyan lehess;n ke- és kultuszában való kártevései társadalmi leseihez juttatni. További bonyodalmakkal rendünket végképpen fel fogják forgatni, fog járni guz.laságunkat, technikai fclsze-j\' reléiével együtt, ismét békebeli állapotába1 Hadigor,do.ók. visszahelyezni és a háborús rokkantak n.il- A Mborubaa *le«ítt«k (üvegjeinek, árváinak « Hóit is foglalkoztatni, A háborús veszteségek után fenma- a rokkantaknak gondoláéira a timogatáaira, gjrárao-lilására városunkban ia (Hswiratlak mindazon neuiea-, etivü emberbarátok, férliak éa nök kikről feltehető, szóval, nemcsak a régi jóllét és vele tár- radt kulturális és társadalmi népjavak saj- >gy „„„„ ^ , {«nt f.)wr.|uk támogaUeát llogy neinea ezivna a lem iew>roiu _Mdajnii rendünk, tehát kultutáuk alapja, :nálcurtimelió elkorcsogutósui még jobbanJjnrguMétb <tb. sziveaen vállalják. "ISlem aioV\'1 az észt\' őzök is, amtlyclt\'kél! ül l\'ogjílTifléiflSfflazcfténtctcket. Bizonyos,! • .\'-\'S\'i\'J-J&H az az elvesztett javakat pótolni kellene, el hogy hosszadalmas, talán évtizedekig tartó Adakozzunk a háború rokkantjainak és lesznek pusztulva. — szellemi és anyagi célok érdekében ki-j családjaiknak ZO-as honuéöeink tűzkeresztsége* Irta: B. A. AZ A DICSÉRET, amelyet meg wír3^^^;\' nem érdemelnének s amely a mi dicső húszas honvédeink homlokát örökzöld babérként joggal ne övezné. Nevüket kitörülhetet-lenöl beírták titáni küzdelmünk történeti lapjaira. Érdemük s dicsőségük visszhangozza a Kárpátok babérkoszorúja, Wolhynia sivatagja s erdős része s most ujabban az olasz harctér rettenefessége. Dicsőségük ott is felragyogott a most lobogó harci szenvedelemben. Nevük emlegetett lett a vezérkari jelentés folytán s ma már az ország minden részén tudják, hogy húszas háziezredünk egyik legértékesebb darabja annak az ércfalnak, amely a ránk özönlő ellenséges erők árját hazánk távol tartja határaitól. Mindig ádáz küzdelemben volt részük a háború kezdete óta. Nem is lehet ez másként. Hiányos lenne minden diadal, csonka lenne minden győzelem, ha húszas honvédeink tettereje, bátorsága, de egyúttal dicsősége is nem fonód- nék az áltuláno.1, diadalmas ellenállás ragyogó történetébe. Beszédes érchalmaz az alábbi sorok eseménydús sokasága. Éke. nyelven beszél ennek! minden szava a hervadhatatlan s kifogyhatatat-lan húszas vitézségről már a háború kezdetén, amikor húszasaink a tűzkeresztségen átestek. 1914. augusztus hó 28-án forrón. perzselte az augusztusi déli nap a letarolt mezőket Galíciában. Az ezred két zászlóalja a tarlón fáradtan aludt, csak a törzsöknél volt mozgás; pedig azokra\' is ráfért volna a pihenés, mert nem kis dolog alkonyattól viradtig sötét éjszakák végig botlani és botorkálni ismeretlen erdei uton. A dél alig mullott el, amikor a menetre parancs jött. Nyújtózkodva, lomhán álltak sorba a zalai honvédek. Hiába kereste a szemük a várva-várt mozgókonyhákat. Nem volt idő azon tűnődni és boszankodni, mert az első zászlóalj két százada kis csoportokra osztva már elindult keleti irányba. A poros országút, a melyen az ezred haladt, alkalmasabb volt a baka humorra. Meg is szólalt hol itt, hol ott egy mondás. — Még Savanyu Jóska is mosolyogva kérdezte szomszédját: „Komám jói !aktál-ew ? R____-seb volt a válasz. „Te is megehetnéd a bucidat, hogy ne korogjon a gyomrod". De éz nem tartott sokáig. Az ezred U.. . . lengyel városkába ért. Külső részén nádfedeles viskók, belső részén a szokásos négy szögletü tér vakolatlan, piszkos házakkal és fabódékkal. Itt nyüzsgött az élet. Zsiros kaftános férfiak, elhanyagolt ruhás asszonyok, bukjel szoknyás lányok és muszkos arcú gyerekek lármája és kiabalása hangzott minden felől. A faji jelleg, a kereskedő szellem már a kicsiknél is kifejiŐdött. Mindenki árult valamit, cukrot, csokoládét, bakancsfűzőt, kenyeret, bort, gyümölcsöt és más egyebet. Ez felbontotta a katonai rendet. Mindenki vásárolt, a mihez jutott. Természetesen jó drágán j — korona képezte az ár alapját, a fillér ismeretlen volt. Az ezred itt megpihent és étkezéshez látott. Az első zászlóaljtol két század biztosítás végett keleti irányba a vasúti állomásig előre toltak. Étkezés alatt megbízhatatlan hírek keltek szárnyra az elkülönített harmadik zászlóaljról; a melyek szerint az már harcol az ellenséggel. Más már azt is tudta, hogy nehéz harcot vív és hogy ZALAI K 0 1. I. 0 N T OKTrtBÍR 10. é &mlék, he. koni/n «K. ... nak. temet/ pillájáról csak örömköntiy hulljon, i.fájdalom árnyéba rád soh\'sc Boruljon. Félj egy hosstú élten örömöt és enyhei, Mit sorsunk a fitdőn embernek teremhet. 9fTotoíygca netten rád minden, e világon, 0tondfafan uapokofy harcos éjstakáko/^ Jftines, stép stereim cl örömébe^ fistfái, Mely a Joíd porából egy édenbe vist áf, .Boston valóságba boldog stefid álmod, £ abból ütve legyen mindát, ami álnok. ,Ba pedig felvirrad a le igát napod, iliveddel, lelkeddel magad, odaadod, •\'{brándos reményed össtes álmaiddal, ffeslö, stép korodból tij éleire hidal: — Őrömleli hited jakadó stép fája, f\'íc legyen Iclaroll temények világa. 3>r>. Jpukács Jótscj. A Polgári Egylet köBgyüléee. A nagykanizsai Polgári Egylet folyó évi november hó 4-én vasárnap d o. II órakor rendkívüli közgyűlést tart. Tárgyak : 1. A választmány előterjesztése ingatlan. „vétel ilgyében. 2 Az ingatlanok vételárának kifizetésére jelz. kölcsön fölvétele. 1 ■ \'mellyel az elméleti tanítás túlkapásait -jótékonyan Gyermekeink művészi látásáról. \\w«m\\y*hm- ^korliti irAn> •m ,nkK MA vészi látás alatt értem a természetnek olyatén való szemlélését, hogy h látott impresszió bennünk esztétikai gyönyört váltson ki Terméses, hogy az ilyenfajta természet szemléléshez btyj^ .QdvÖlKÓ eljárás, ilyen tanulmányok eredményteljes iskóíá7otUág kell, mely \' iskolázottság módozatairól h rajzpedagógusok véleméii)e igen különböző. Jelen cikk • ,-drétabi nemzetközi nyzoktatási kongresszus ötletéből íródik, ineljen — sajnos — ugyan nem lehettem jelen, de értesítőjét tanulmányoztam ós frömniel láttam, hogy ezen a téren magyar iskoláink törekvéseit mily nagy elismeréssel honorálják a külföldi szaktekintélyek. Nagyon szépen demonstrálták a szakférfiak előadásaikban, hogy a természet művészi szemléléséin* semmi kiváltságos hajlam vagy tehetség nem kell, hogy az ép ug.v elsajátítható minden emb\'erlia által, mint akár az írás-olvasás Az egyéni dispozieió persze itt is játszik szerepet, c:ak ugy mint más lelki képesség elsjy\'átitásá-nál, mindazonáltal a kevésbé előnyös egyéni sajátos- szeretetét és más munkájának a megbecsülését neveli a fiatal lélekbe, de kihat elméleti atudiuraok, esztétikai és - művésztörténeti tanulmányok elmélyítésére is, sőt mondhatom éppen ezen módszer a* egyedül művelésére. Másszóval inAizlR képzőművészeti alkotások elbírálásához való képességet csakúgy sajátíthatunk él gyakorlati zenetanulással. 8 iU kell rámutatnod) határozott nyomatékkal a sokszor ócsárolt dilettantizmus pedagógiai értékére, mint a műizlés elsajátítására vezető egyetlen lehetőségre Kzáltal fogjuk csak elérni az általános műveltséggel blrő einbertipus ideálját, melyet az eddigi középiskola túlnyomó Irodalmi és elhanyagolt művészeti disciplináival eddig nem tudott elérni. Ha tanulunk természeti szépségeket megfigyelni és azokat visszaadni, helyes érzékünk lesz képzőművészeti alkotások megértéséhez ítt is csakúgy mint egyebütt elméleti megismeréshez tapasztalati uton juthatunk. Nem is kell hozzá oly nagy éleslátás, hogy ság csak a tanulmányi idő hosszabb m\'voltát te«2fi \\ ezen törekvések némi eredményét már most is imitt-kívánatossá. És ezen pontnál örömmel kell konsta- j ftl„0u észrevegyük. Mindenki visszaemlékszik, hogy tálnunk a magyar géniusz fölényét. Iskoláinkban, hol! képzőművészeti vándorkiállításokról, műtörténeti ki-a megreformált művészet pedagógiai törekvések o»ak {állit&sról, slöjdtan folyamokról és egyéb művészet pe-mintegy tiz-tizenkét év óta gyakoroltatnak, a? életbe j dagógiai irodalmi kísérletekről ezelőtt 16 esztendővel kikerülő ifjúság 76—80% beváltja ezen a téren a J mit sem tudtunk. Az utcák és lakások esztétikájának hozzáfűzött reményeket. Hogy azonban végeredmény- halaíinas és rohamos fellendülésének gyökere szintln ben .ezen törekvések, .horderejűt méltányolhassuk, ah- j ezen törekvések eredményei. -hoz persze szükséges évtizedek perspektívája, a mos-; A természetből belénk oltott esztétikai gyönyör tani középiskolai generációnak közéleti szereplése. Iulá,,i váW mlnden «rabw t*™"*™1* hajlamának Mindenekelőtt fontos, hogy a művészi látás önállóságra nevel. Megtanítja az jfjut saját szemével nevelés általi fokozása a művészi látás tudatos fejlesztése álul válik valóvá. Művészi életünk felvirágoztatását csak műértő közönségtől várhatjuk, a műértő közönséget pedig gyermekeink művészi látásának jutón érjük el, általa egy oly, fivérünk .is vwu.fqjfesztése által teremthetjük meg. Pfetfet Elek . tulajdon lábán járni, Mjnthogy *ít gyakorlati nemsokára igen sok sebesült fog beérkezni.\' A vasúti állomáshoz rendelt két század a dandár másik ezredétől két századot talált ott, a melyek már a megparancsolt biztosítást foga* natositották. — Az elhangzott parancsra: „Sorakozó menázsihoz" a, két zalai század arca is mosolyra fordult. Nem telt el sok idő, amikor az állomástól délkeletre fekvő erdőben puska és géppuska tüz szólalt meg, az erdő mögül pedig ágyú durranása hallatszott. Srapnellek sistergő pukkanását lehetett látni a városka közelében, a hol az ezred még javában étkezett. A puska és géppuska tűz az erdőben pilla-natról-pillanatra erősebb lett. A két zalai század „riadó"-ra felszerelt. Az egyiket az erdő irányában támadásra, a másikat az erdőn kivül elö-nyomulásra parancsolták. Mielőtt a két század útnak indult volna s zászlóalj parancsnok a legénységnek a követke zőket mondta: „Fiúk, úgy látszik, ma harcolni fogunk. — Becsületesen viseljétek magatokat. Isten legyen veletek 1" Ezen pillanatban talán senki sem gondolt másra, mint arra, hogy az ismeretlen lefolyású ■harcban részt vegyen és szorult bajtársait segítse, mert az orosi puskatüz felülmulta a mienket. A kiadott parancsok foganatosítása úgy ment végbe, mint békében a gyakorlótéren. A század,\' amelyet az erdőben rendeltek, bal szárnnyal áz erdő szegélye mentén vett irányt ée egy pillanat alatt raj vonalba fejlődőlt. A század harci kedve kitűnő volt. A másik század a£ erdőn kivül szintén megkezdte az előnyomulást egy szeszfőzde irányában. Az emberek fejei csak /téha^néha voltak láthatók, eltűntek egészen az embermagasságú kenderben és kukoricában. A század embereinek arcáin nyugalom és határozottság fénylett. Az ideges parancsnok hidegvére láttára nyugodt lett. Nem jutott senkinek eszébe arra gondolni, mit hoz a következő pillanat. Egy gondolat hatotta át mindenkit: „Előre és leszámolni az ellenséggel." Az erdőben a harci zaj igen fokozódott. A visszhangzó puska és géppuska kattogása között időnként rajtakiáltás és roham kürtjel hangzott fel. — A golyók süvitése az erdőn kivül is hallatszott. Saját ágyúink íb megszólaltak a városka közelében; de az ellenséges srapnellek villogása saját ágyúink irányában fokozódott. — A házak köpött gyalogság bontakozott ki és futó lépésben az erdő felé vett irányt. A második zászlóalj századai voltak. Mögöttünk és tőlünk balra a harmadik zászlóalj rajvonalai egy tarlón nyomultak előre. Amikor egy majorhoz értünk a szembelévő dombon egyes lovasokat láttunk külömböző irányba vágtatni. Előttünk egy falu. Az lett az irányunk. Jobbra tőlünk az erdőn is megszűnt, a harci zaj némely részén már annak szegélyén tombolt A mikor századunk gyér rajvonala a falu felé vette az irányt, a major és erdő között feltűnt. egy másik ezred százada sűrű alakzatban. Vigyázatlansága nem maradt sokáig büntetlenül; — a feléje irányult ellenséges srapnellek szétfu-tásra kényazeritették. A falut elérve a század parancsot kapott, hogy húzódjon balra a malomig *a harmadik zászlóalj irányában. Egy ház kertjén áthaladva az első halottra akadtunk. Honvéd huszár volt teljesen felszerelve, még a mente is rajta — egy kerítéshez dűlve átszúrt mellel. Arcszíne nem külömbözött a mente színétől, hátra felé hajlott feje már vérkékre színesedett el. A mellette elhaladótól halála mély sajnálkozás érzetét váltotta ki, de egyúttal figyelmeztette arra is, hogy a halál itt kaszál. Nem is tartott sokáig a golyók éles fütyülése a mi rajvonalunk felé ;8 irényu|t a malompatakkal szemben lévő domb aljáról. A zalai honvédek nem is várták be a tüzelés elrendelését, hanem ösztönszerűen célba vették a fekete gyeptéglákból készített födőrészeket, a hol puskatüz felvillogását lehetett látni. CFolytatis* köv«tk«*lk.) OKTÓBER 10. ___» ZALAI K Ö Z I. 0 N T 8 mttESv. Október 6. A Néptakarékpénztár Nagykanizsán, mint a Magyar kii\'. Osztálysorsjáték főárusitója ajánl a novemberben kezdődő eU6 ■oríjátékra: I. osítíljrn sgfa sorsjígyst 12, I kedőmkitél. Kérjük a hatóságot, intézkedjék, kivételek ne történjenek ti közélelmezésiéi. hogy l írbu, Főgimnáziumunk kegyeleten ünneppel emlékezett meg az aradi Tizenháromról okt. 6-án, — A gyászmisét Molnár Kálmán piarista tanár celebrálta k exntán az ifjúság tanáraik vezetésével a főgimnáziumi tornaterembe vonult, a hol gyászünnepet tartottak. A I6gimn. énekkar három számot adott elé, amelyet között lluchthausen Lajos szép emlékbeszé-det tartott Tóth Jézset és Hmolcz Irftjos föglmn. tanulók pedig alkalmi költemények szavalalával növel-. _ Bu( 4g m(jj[ a rettenti világliá-ték a szép és hatásos ünnep értékét. ll01„ BWI15edé8ei k6M|Ht eggy6 k(,|ienö forrni a „ép. nek megértéshen és szeretetben A szenvedési tnrel-: illetlenséget egymás iránti segedelemmel és táluoga- 7, ■ V. 160 SVBILLA. Magántáviratot is lehet a frontra küldeni. Hudapestr&l jelentik: A honvédelmi miniszter megengedte, hogy sürgős esetekben magántáviratokat küldjenek a frontra, Ezen táviratukat éppen tigy kell cimezni, mint a tábori levelezőlapokat s csak 30 szó terjedelmi^ lehet, ára két korona. A fóladónak a táviratot meg ke\'l mutatnia a legközelebbi katonai vagy honvéd állomás-parancsnokságnak, s ennek jóváhagyása szükséges a távirat továbbítására. A kézbesít -hetetlen táviratokat visszaadják a fóladónak. Szentaégimádás P. hó 10-én, szerdán reggel 6 órakor kezdődik a szentségi mád ás ünnepi szent misével a szent Ferencrendiek plébánia templomában. Ilyenkor ezer és ezer hivő keresi fel a templomot és kéri a jóságos Istent, hogy a háborútól olUlmazzon meg bennünket és adjjn édes hazánkra áldási és békességet. — Az oltáriszentség kitétel is reggel a 6 ó:fti szentmisével kezdődik. Este (L,órakor ünnepi szent bmód, utánna pedig litánia — Nem lehet Oroszországba táviratozni. (kszeköttetés hiányában hadifoglyoknak szóló vagy hadifoglyoktól eredő táviratokat Oroszországból vagy Oroszországba küldeni nem lehet. Nincs oukor! Így válaszolt kérdésünkre Metzger ur az élel- tással kellene enyhíteni rangkülönbség nélkül. Nagyon jól tudjuk azt, hogy a gyötrő érzelmek és idegenség azoknál, kiknek hozzátartozói katonák, tulrsigázva van, mig azoknál, kiknek senkié ieni katona, olyan a m<ZÓ8Í hintál főséftje. — Pedig dehogy nintíTöok is van Hisz magunk láttuk r mikor a nagy titkot leltedtok, azt a választ kaptuk reá: Hja a kávésoké. hplyzet, hogy a mostani ólelköiülniényeket is számítva. mégis sokkal enyhébbnek, nyugodtabbnak mi nősíthető. Mert utóbbiak között vannak dtt* jövedelmű Igell múíÁ n(íkik tartalékban keli vaggonszáínra akkor egyének is, a hadmentesek (untauglichok) nem is Í8 |enni, amikor a betegek halálra kívánják és egy tudják mi a világháború Nem aggódnak, sok gyöt-\' d«kához sem lehet semmi áron hozzájutni. — Tárcánkra, mely vitéz.húsza-Nmektől mentesek: nem kell Nem tudjuk.a cukrászok, cukorkaszok, kávésok, félni a koplalástól, sóinkról szól, felhívjuk olvasóink !mert ^urikaerejét köny« ked,T0 szerinl Ucilá,á8 8,4( honnét juthatnak korlátián mennyiségű cukorjukhoz; figyelmét \' , Ibocsájtja: ki többet ád. És adnak is, mert roppanta dfl ftlt mindenesetre-szeretnők tudni, minő protekció- Hősi halál. Ifj. Metzger Ferenc a műit hó 27-én egyik munkáshiány; pld egy frmeUjző naponta 20 koronát \\al lehetne iegalább a betegeknek annyi cukorhoz keres és igy a drágaság a részükre ki van egyenlítve. j„lnjt hogy herba teáját elkészíthessük akkor, amikor Azonban már eltértem a tárgytól. Ismétlem, egyik helybeli zugkávés, rekord üzleteket csinál állán- tábori kórházban a harctéren szerzett sebeibe bele- Men?tni ^ kj|né|ni ke|fen0 ,gyn)á\'8unkliti s különösen : d4an cukorgeseftelówel. -> Milyen as Idei bortermés? Az idei szárazság, amennyire káros hatással ^ halt. Az jflú hós a múlt tanévben tette le w érett- ^^ Juokllftk( k{1(nek hojtiátortoi6l j sé«U fógimoMiV\'1\'>inkb.rv s .onnan.tOetént .bevonult « UtonR. V0,Dtt R feieúráti szedetnek egyik leg-huszas honvéd ezredhez Az ifjú, tehetséges eminensebb feladata és kötelessége Sajnos, az ellen- gráuát szilánktól sebesült meg 8 ez oltotta ki övéi ,apMrtAyufc iu Í8 az jgftP,4gnak és szeretetnek, volt a kapás növényekre, oly jótékonyan s áldástho- nek annyira drága életét. Halála borns hangulatot A szegény pénze még a henteseknél és mészá-1 zóan hatott a szőlőkre, ugy hogy az idei teruiésho- von sok baráti szívre, akik a jo szülők fajdalmában rowknil WU1 ég).forraa a teh^őaebbikéoél. Hát kér-\' um ugy minőikére, mint mennyiségre is jóval tnU dem, miért e különbség. — ^ napokban beállít egy haladja az előző évek hozamát — Nem felolt meg j helybeli jóhirfl henteshez egy konyhatündér ezzel a azonban a várakozásnak a must jelenlegi ára, parancscsal: .Azt izeni a nagyságos doktor ur, hogy amennyiben a termelők erősen hitték, hogy a must az ő számára estélig 10 — 16 kiló szalonnát tegyen ára tényleg megflti az 5 koronát Csalódtak, mert a félre" A parancs készségesen teljesíttetett is. Ugyan- vidékünkön a must legmagasabb ára 2—240, Hala-ekkor, néhány perccel előbb, rival rá ez a hentes az ton vidékén 3-—, Hegyalja vidékén 0—7 korona, ott régen várakozó szegény asszonyokra: .nincs szalonna le van már foglalva az egész disznó1\' — Tehát maholnap csak az juthat zsirliwz, szalonnához, aki a szakáwuéját tudja a heirteshez küldeni 8 egyszerre tud 10 — 15 kilót megrendelni. Abszurdum igazság talanság ez. Minek akkor a zsiriegyek. Minek a köz- 450 korü»* »««■ ^ »\'» az Ö8*íe3 * VftSUli igazgatás. Mire valók azok a fórumok, kiknek ezen a "\'varköltségeket hozzászámítjuk, a legdrágább fa téren kellene igazságot teremteni. Szegény dolgozó "aggononkint » fogyasztóhoz szállítva circa 700 koro-nép nem juthat zsírhoz, r/alonnához; annak a nép- kerö1 M» ««*kéU«ái korona, osztálynak kell legjobban koplalnia, mely a rettenetes világháború összes borzalmait ós keserveit kell végig szenvednie <— A napokban egy kereskedósegéd avval főzött le bognárok, nyergesek és bádogosok "közül azok akika!*gy ókorért esengő asszonyt: „nyers cukor még jelenlegi beosztásokban nélkülözhetők november 80-ig nincsen.- Erre az asszony méltatlankodva visszavág : ményeit. Az elsőt talán némi átdolgozással, azonnal hivatalból felmentendók ós legutóbbi munka-! -Nem vagyok vak, látom, hogy van szép fehér süveg- forma kissé szokatlan. és kockacukor I" Krre bölcsen felel a kereskedősegéd : — B Tábori posta Köszönjük. Jelen szá- Hja, az a proteciósok részére van félretéve:* Um, inunkban közöljük az értékes közérdukjl leirást. Várni ily hajmeresztő igazságtalanság megy végbo kere?- juk a sorozatot. igaz rósztóttel osztoznak. i: A katonák saeretetadományai javára Farkas Vilma vezetésével a Hadsegélyző vasárnap e hó 14-én délutáu 4 órakor a i\'olgári Egylet helyiségében 2 Korona belépő díjjal gyümölcs-1 vásárt rendez, tombolával ós cigányzenével. A siker előmozdítására Kanizsa és vidéke összes szép és legszebb leányait sikerült megnyerni s igy a vásár erkölcsi s valószínű anyagi sikero is már oleve biztosítva van. Iparosok ós segédek seabadságolása. A honvédelmi miniszter szeptember hó 2K-éu 346.456. száin alatt a honvédkerület parancsnokságához intézett táviratában következőkép rendelkezett: Az összes mögöttes országbeli a cini alá rendelt kerületeknél beosztott arcvonalbeli szolgálatra alkalmatlan szakképzett bognárok, pintérek, kádárok ós ezek alkalmazottai, továbbá kéményseprők, kádárok, helyökre szabadságolandók. Adakozzunk a Hadsagélyzőnek. A kormány maximálja a fát. Amint értesülünk a kormány a napokban bocsátja ki a faárak maximálására vanatkozó rendeletét. Az elsőrendű fa ára az erdőben felhasábolva Szerkesztői üzenetek. — K. S. Nemsokára közöljük bekoldwt költe-mert a r ZALAI KÖZLÖNY OKTOBEB 10. Irodalom. — A pápaválasztás jogtörténete és tételes joga. Irla: Lukács JózseJ, fógiuiii. tanár. A vaskos munka a pApiiváliuutás történeti fejlődésével foglalkozik, ainig az jelen alakjához ért. Mindenkinok érdekes ós tanulságos olvasmány, amely mig egyrészről szigorúan tudományos, másrészről könnyed sdluaávai élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentős mozzanatának ismerete minden kulturember tudásának szükséges része. A mű ára 4 korona. — Kapható Ifj. Wajdits József könyvkereskedésében, Nagykanizsán. — Uj Idők. A világháború leghűbb krónikád, Írásban és képben az Uj Idők. A aii érdekes esemény a négy világrész harctéréin történik, azt miud •lénk tárja festői szépségö képekben. Érdekesség, infivéazí nívóval és előkelő izlés jellemzi Herceg Ferenc hetilapját, az Uj Időket, melynek minden •láma aktuális közleményeiben, elbeszéléseiben és regényeiben is egyaránt a szépirodalom ápolója — Klő/Uetési áia negyedévre 5 korona. Kiadóhivatal, Hudapest, VI. Andrássy-ut 16. sz — A „Vasárnapi Újság" minden száma gazdag tartalommal jelenik meg. A .Vasárnapi Uj-•ág" előfizetési ára negyedévre Öt korona, r Világkrónikáival egyntt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság- kiadóhivatalában (Budapest, IV., Hgjetein-ntca 4 ). Ugyanitt megrendelhető a .Képes Néplap", a legolcsóbb vyság a magyar nép számára, félévre \'2 korona 40 fillér. — Ab „Élet" szépirodalmi és művészeti hetilapot (szerkeszti Andor József) uazdag tartalom, érdekes és aktuális képek egészilik ki. A kittinó lapot melegen Rauljuk olvasóink figyelmébe. Szerkesztőség i* kiadóhivatal: Budapest, I. Kehérvári ut 16/c. — Klóflzetéai ár félévre 10 kot. Mutatványszámot késztéggel kOld a kiadóhival. — Magyar Szinpad. Budapest egyetlen színházi és zenei napilappi. az Erényi Nándor vzerkesztésébeu megieleiió Magyar Szinpad teljesen új formában, pompán aktuális. mővé«zi rajzokkal, orzágos ue\\ü kiváló Írók közreműködésével jelenik meg szeptember elseje óta és napról-napra a hzinház, zene variéte és mozi világából való érdekes közleményeken, friss Irreken és pikáns pletykákon kivQl külön íoglalkozik a vidék »zinházi és művészi híreivel is. Eddigi számaiba Herceg Ferono, Molnár Ferenc, Nagy Bndre, Porzsolt Kálmáu és raáaok írtak cikkeket, fíeisó munkatársai » többi közt Harsány! Zsolt. Ru|tkay György és Cserna Andor. Nagy Endre saját rajzaival tarkiiolt cikksorozatot kezdett benne a vidéki színházi furcsaságokról. „Jönnek u színészek I". címmel és szep\'embér 15-én kezdte közölni a lap Krúdy Qyula „iiukfeno* cimtl színházi regényét, amelynek minden folytatását Major Henrik rajxolómfivész illusztrációja di*ziii A Magyar 8ziupad előfizetési ára egy évadra 28 kor., egy hónapra 3 kor. A kiadóhivatal Bu lapest, VIII, Rökk jzilárd-ulca 18. Kívánatra egy hétig ingyen kQld mutatványszámot. A világháború utolsó év© mindeu jel szerint ii most ránk következő esztendő Eseményekkel terhes ii\'ók következnek. Felhívjuk azért n t. olvaaó-közönségOnk figyelmét n PK8TI HIKLáP-ra, hazánk legkedveltebb, legelterjedtebb s a háborús viszonyok dacára is legbővebb tartalmú lapjára. A Pe*ti Hírlap muukatársai közé sorolja az ország legtekintélyesebb publicistáit és legkedveltebb szépiro dalmi iróit. Vezércikkeit Mezei Kmő, Porzsolt Kálmán, Kabos Kde éa Gellért Oszkár írják. Tárcaírói : Gárdonyi Géza, Moluár Ferenc. Abonyi Árpád, Berkes liure, csini Gyula, llanda JenJ, Pakol* József, Lux Terka, AlbaN«vk Pásztor József, Peterdi Sándor. Stász Zoltán, stb. stb. Ma egyetleu napilap sem elégíti ki a hölgy-közönség igényeit annyira siépiro dalmi közlemények, uovellák és regények tekinteié-jbeu, mint a Pesti Hirlap. Az Ksti levslek, melyek-uek irója Porzsolt Kálmán, a Pesti Hirlap közkedvelt specialitása. 8*iuház- ós hírrovata elismerten a leggazdagabb. A Pesti Hirlap mindezen kivQl külön kedvezinéuyekkel is szolgál előfizetőinek. KM e kedvezmények borában, hogy a Pesti Hirlap minden negyedéves előfizetője ingyen és bérmentve megkapja karácsonyi ajándékul a Pesii Hirlap Naptárát, mely immár 28-ik évfolyamába lép és ez idő alait meg-hóditotta a magyar olvasó-közönség széles rétegeit ugy gazdag tartalmával mint diczes kiállításával. A Pesti Hirlap előfizetői kedvezményes áron rendelhetik meg a Divatszalon cimQ kitűnő divutuj-ságot, valamint az Érdekes tl)8ig és Képes Ijság cimU, leggazdagabb tartalmú és mély nyomású képekkel illusztrált szépirodalmi hetilapokat. tíz magyarázza ni\' g a Pesti Hirlap példátlan kedvel ségél és azért ajánlhatjuk mi is a legmelegebben olvasóink figyelmébe. A Pesti Hírlap előfizetési ára október hóra 3 kor. 30 f, okt.—deo. negyedévre 9 kor. 60 f, félévre 19 kor. A Divatszalonnal egyntt negyedévre Ii kor. Az Érdeke* Újsággal együtt negyedévre 16 korona. A Képes jságKal egyUU negyed éve 14 kor. 50 f. Mind a négy lap együtt negyedévre 95 korona 50 fillér. Az Érdeket Újság október hó l-ével uj előfizetést nyílott. Az Érdekes Újság majdnem ötéves fennállása nlail bizonyságot lelt arról, hogy ez nz újság a leggatd-gabb, legszebb és legérdekesebb magyar képes heiilap. Ünnepi számait melyek eddig is (eltűnést keltettek színes képeikkel, gazdag ! szépirodalmi tartalmukkal, ingyen mellekleteik soka-| ságával, az idei kuráosonyi szám mindeu tekintetben j felül fogja múlni. A» Érdekes Újság előfizetői a ! tfazdag karácsonyi számot, melynek bolti ára 2 K lesz, téliesen ingyen, minden ráfizeiós nélkül fopják m.\'vkapní, ugy liogy aki legájálib egy negyed évre előfizet, az okióber-rdiO-mberi évnegyedben l.öt) K.-át takarit meg. i.i KKDKKK8 UJSAG eddigi nagyszerű kedvezményein kívül az olőfl/.etók 2.6u K ráfizetéssel megkapják az Érdekes Újság könyvei keményen fűzött diszos kiállilá-u kötetfii, melyeknek sorozatában a legújabb kötél: Szomaházi lst\\án, ■ Kg\'y é|i<zakn PeUrpusalán" című műve. A most belépő uj el0fis.iiók kivánalra lelj sen iúuyen kapják Molnár Feieue „Az \'aruvimi erdő titka és i-gyéb szatírák- című művét: Az Érdekes Újság előfizetési áru egy negyed évre 6 50 K. 8zerkeíZtŐ8Óg és kiadóhivatal V., Vilmos császár-Ili 78 f Októbernek elsején) be kell vonulni mindenkiuek, férfinak és asszonynak, öregnek és gyereknek egyaránt a KÉPKS U>8AÜ el Szelőinek és igy olvasóinak hatalmas táborába. Mer; a Képes Újság a legtartalmasabb legszenzációsabb., és mégis legolcsóbb mély nyomású képes heiilap. Miuden számban 100 korona készpénzzel díjazott rejtvény pályázat. Az október 1-én belépő elófiielők teljesen ingyen kapják a Képes Uisá* szenzációs naptárái az 1918. évre, amelym-k bolti ára U korona. A Képes Uiság előfizetési ára egy negyed évre 5 korona. A Képes Ujsán szerkesztősége és kiadóhivatala V., Vilmos császár-ut 78. sz. alatt van. szinház" _ ban Nagykanizsán, Erzsébet-tér Szarvas-Szálloda újonnan átalakított modern nagytermében mindig a legújabb, legszebb és legérdekesebb műsorra talál a közönség. Mindenik előadása a kinematografia legelsőrendü és legújabb alkotásaiból van összeállítva Szebb és érdekesebb s tanulságosabb műsort a fővárosi ; mozgószinházakban sem lehet látni s a hely-: árak olyan olcsók, hogy még a legszegényebb Jember is megnézheti A .BERLIN" szinház agilis igazgatója mindig a legújabb és legválogatottabb moziműsort mutatja be. — Nem sajnál sem fáradtságot, sem költséget, hogy a t. közönségnek az előadásokat minél kellemesebbé és élvezetisebbé tegye. — A .BERLIN" mozgószinház látogatását mindenkinek a legmelegebben ajánljuk. A zenét egy elsőrendű kiváló zongoraművész szolgáltatja. Minden harmadik nap uj műsor. A m. tisztelt közönség szives pártfogását és az előadáson való pontos megjelenését tisztelettel kéri Az igazgatóság. S*erlbtetadumányokat a frontra szállít a Hadsegélyző Hivatal Átvételi Különítménye; Budapest, VI., Váci-utca 38. Adakozzunk az elesett hősök özvegyei és árvái javára! Hadsegélyző Hivatal főpénztára, Képviselőház. Adakozzunk a vak katonák részére. Daraszenet Forszenet tégla égetéahez 4a ipari oélokra bármilyen nagy mennyiséget azonnali azállltáara éa évi kStéare ajánl Bergrsteixi Pál SZOMBATHELY. - — JnterurbanJtclefon 355. - - Egy irodlstanő, ki kereskedelmi Iskolát jó eredménnyel végezte s a magyar és a német levelezésben teljesen jártas azonnal felvétetik Ifj Wajdits József könykereskedésében. — = Jff fffBJJS fppf.f = KÖNYY-, PAPI^- ÉS IRÓSZB^KERESKEDKSE Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban - és névjegyekben Nyomtatványok Ízléses kivitelben jutányos árban " gyorsan készíttetnek. Tanintézetek részére szükséges cikkek dús raktára Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványok nagy raktára. - . HLsa Nyo.aak.tt a UptuUj io,m Ifj. w„l,u .fá,,,,\' kt i<v,lf Nnykaaiííiii. ■,6 ik évfolyam NAGYKANIZSA. 1917. október 13. Szombat 66 szAm ZALAI KÖZLÖNY SiertoBítőséK és kiadóhivatal Deáktér 1 Tetofon I MI. - Hlrdatiaol. dtjaaabáa ...riut Ffl»i«rk...l6; F.l.lő. ai.rktsito: Erő. Sándor Kemuuy László Megjelenik hetenklnt kétszer. Etöflaatéal ár* i Egy inra 10 kor, féMne • korona, Di[y*dtm 3 korona 60 fl04r. — Ecyaa aaáui ára la fillér._ _ Züllés. .^-^JKOSENTHAL JAKABRÓL irok ide pár wAfiP ,le,n \'s hadvezér, vagy J ÜPy kitüntetett polgárember, hanem egy jóra-! Azt mondják, hogy a közös való kereskedő. Szelíd lelkű, jó uri ember, akinek közös veszedelem összéhozza az egyik fla megsebesült, a másik pedig az orosz fogság bizonytalanságában él. De nem az a főok amiért róla beszédés sorokat irunk, hanem az ó jósága, önzetlensége, amely manap kétszeresen feljegyzésre méltó, amikor mindenki a mások rovására hkar meggazdagodni, boldogulni s előbbre jutni. Szinte jól \'isik önzetlenségről s:-ólni a durva önzés emlegetett esetei között. Már pedig Ő valóban önzetlen. Amint a Menekülteket Gyámolító Diz-.ttság vezetőségétől róla hallottunk, az a nyilvános dicséret számlájára tartozik. Ha nyilvánosan írjuk ki a bűnösöket, akik a hiénák háborús gárdájába valók, írjunk ama kevésről, aki nem használja ki a háborús konjunktúrát, önzetlensége ama szolgálatban áll, hogy a menekülteknek lisztet kölcsönöz, azt csomagolja, fárad, vesződik azzal, liogjr a* otthont nílkQlCií 1,uniti,Kaink %Uln,il\' ^^ v<Tsz;edeinle. feledtesse jószive szolgálatra kész munkájával- S azt embc- baj. a imberc- ket, acélossá teszi az Idegeket, fokozza az energiát, a létfentartási ösztönt és tiszlitó tűzként hat a lelkekre is. Ha valamikor bajban voltunk, ha valamikor veszedelem fenyegetett bennünket, ha valamikor szükség vilit a tömörülésre, a vállvetett munkálkodásra, az egymás segítésére, izmaink, acélosságála, energiám, lelkünk tisztaságára, az trényjk s különösen a felebaráti szeretet gyakorlására: akkor az az 106 most van, mert nagy bajban vagyunk, mert hazánkat, önállóságunkat, létünket fenyegeti <iz összeomlás, a megsem- lu&r jó uleje cselekszi Nem egy [iitr napja, liete, hantin hónapok óta negit a menekülteket gindoió iroda vezetőjének gondain. Kzl u tartozást örömmel nzaklii ózzuk a nyilvánosság elölt dr. I. J. . > Adakozzunk u háború rokkantjainak és családjaiknak Adakozzunk a Hadssgalyzönek. És mégis, mit láttlnkf * Széthúzást, önzést1) önös érdekok elő Vilását és kielégítését, embertársaink megkárosítása, esetleg teljes tönkretétele árán \' ..ós; nz aranyborjú imáíisát, éktelen gazdagodást vágyat, bármily nemtelen eszközök felhasználásával; hitetlenséget, szeretet hiányát, erkölcstelenséget, az idealizmus teljes hiányát s a realizmus, valóságos tobzódását. Ma három főosztálya van az reknek. Az első a harcolók osztálya, akik az életüket cs vérüket kockáztatják és áldozzák mindnyájunkért. A második a dolgozók kis osztálya, akik itthon nemcsak önmagukért, hanem az eiső- és hurmadosztálybclickcrt is becsületes és hasznos munkában görnyedeznek s c mellett az első osztálybeliekkel együtt nélkülöznek és szenvednek. A harmadik osztály pedig a kalózo\'t, a martalócok osztálya, akik az első- és másodosztálybeliek önfeláldozó munkáját nem respektálva s őket nem sajnálva, terjesztik ki csápjai tat ezer és ezer felé s húzzák, szivjált, szipolyozzák amazokat, hatnitalun kegyetlenséggel, irgalom nélkül. Nézzünk csuk körül s fenti állitásunk valódiságáról lépten-nyomon meggyőződhetünk. S ha akadnak egyesek, akik az Í6ten képérc teremtett lényeknek tartják magukat bolondoknak tartják és a guny ezer mérges nyilát rópitik feléjük. Egy elszomoritó, ::őt kétségbeejtő jelenségek közepett szintű cnyhitő balzsam ZO-as honuéöeink tűzkeresztsége. Irta: B. A. »• A tűz ezen a részen is folyton nőtt és nőtt, a harmadik zászlóalj két százada is harcba lépett, itt is mindenki előre iparkodott, nem törődvén a puska golyók éles fütyülésével. E zászlóalj segédtisztje a századok között vágtatott. De, úgy látszik, megsajnálta lovát, mert leugorva róla, világnak eresztette és ő maga futva tovább rohant az egyik század után. 400—600 méteres ingoványos, lekaszált nádas választott el bennünket. az ellenségtől. A malomtól csak egy keskeny uton tudtunk volna odajutni. Ez határt szabott vágyunknak. Pedig igen szerettük volna, ha panganétusoknak akadt volna dolga; megcsiklandoztuk volna a bozontos fejű kozákok szivét. A puska tűzharc változatos hevességgel tartott. Mozogni nem lehetett sem nálunk, sem az ellenségnél. Egy alak feltűnése puska golyó záport váltott ki. A legnyugvó nap sugarai búcsút vettek a a harctérré változott csendes falusi tájtól. Fényük a hősi halált halt hősök sápadt arcait utoljára varázsolta halvány pirosra, a jajgató sebesülteknek reményt nyújtva a közeledő segélynyújtásra. Alkonyatkor megszűnt a harci zaj, a rajvonal mentén pedig elevenebb lett az élet. bajtársak sátorlapba fektetve sebesült barátjaikat futva vitték hátrafelé. Egy-egy izmos legény hátára kapta sebesült szomszédját és szaladt vele a segélyhely irányába. Sokan azt is hitték, hogy véget ért a napi harccal a háború. Az erdei hadakozóknál ez a hit még jobban jutott kifejezésre. Mint a ki jól végezte a napi munkáját, pihenőre ment vissza a faluba. Mi megmaradtunk a kiküzdött helyünkön, katonai kifejezés szerint „harcszerű biztosítás\'1 mellett lövész árkot ástunk magunknak. Kevesen maradtunk ezen munkánál, mert járőrök, fülelő őrsök mentek tőlünk előre és bizony néhány jó pajtás közülünk is elesett íés megsebesült. Áldja a jó Isten királyért és hazáért ontott vérét. A BAKA. Feszes a ruhája, ragyogó a szeme, rövid a kardja s mégis csak baka. Mintha az utolsó volna a hadseregben. Lenézi a parádés huszár, megkicsinyli az ágyús tüzér s minden más fegyvernem — ha valaki csak baka. Sarkantyút nem perget, lovat nem táncoltat, talán ez az oka, hogy csak úgy félválról néznek rá. Már gyerekkorunkban észrevettük ezt a lekicsinylést. A tehetős fiu érettségi után huszárnak, tüzérnek ment, az osztály szegényebbje bakának ment. S azt olyan szégyenkezve r.ondta. A világháború során azonban sok minden megváltozott. S ennek hosszú ideje alatt meggyőződtünk arról, hogy mégis csak a baka az első katona. A huszár is hasznavehető, de a baka az nélkülözhetetlen. Ha ennek szükiben vagyunk, elvesztjük a háborút. S minden baj a szegény bakát pusztítja a háborúban0 Ezt attakolja a huszár, ezt lövi az ágyu. Már akárhogy is tartsa a parádés divat, az én szememben a baka az első katona. — A baka századok ontják a legtöbb vért, a háborúban ők szenvednek a legtöbbet. A tüzér az parádés katona s biztosított java részben az élete. A szegény baka mindig az áldozat. Ennek sorában arat legbővebben a halál. Nagy tisztelettel is nézek a háború óta minden bakára. Tudom, megtanított rá ez a háborús vihar, hogy az övék a küzdelemben az oroszlánrész. Nem parádézik, hanem szenved, küzd s meghal. Mégis milyen igazságtalan a világ. A bakára csak ugy tekint, mint valami hadseregtoldalékra. Hamis Ítélet, ferde vélemény éz. is, mint annyi sok más a világ logikájában. De ideje, hogy most ezt is kijavítsuk, mert a háború ebből is leckét adott. Nem a fényes, a zsinóros külső a fő, hanem az oroszlán szivü bátorság, amely a baka lelket a rohamra viszi. A mióta szenvedéseiket tudom, mellettem minden zsinóros és sarkantyúpengős fegyvernem képviselője elmehet parádésan, én csak a bakát nézem s főként azt tisztelem. > zalai - közlöny OKTÓBÍB 1>. és valóságos reményforrás, ha találhat az ember itthon, a silány embermilliók közölt egy-egy kivételt, egy olyan .Ideális ember-lipus"-t, mint amilyen Prohászka Ottokár, a székesfehérvárlak nemes püspöke. Egy oázis Ő, ahol, akinél s akiben az ember lelke — mint a sivatag vándora, — megpihenhet s ideális lelke kincsesházéból hitet, reményt, szeretetet meríthet, erőt ós megújhodást nyerhet. Mit is mond ő az „ideális emberti-pus"-ról irt művében? „Az ember-elhasználás korában élünk. Ha a csatatereket nézzük, se szeri, se száma az einberpuszlulásnak, ha pedig a köznapi igavonó munkát s a gondot tekintjük, ott is csak ugy használódik, kopik s fogy el az ember, mint ahogy clhásználó-dik az erdő, melyet vágnak s a bánya, melyet föltárnak. De legijesztőbb az emberelhasználás mérve az ember szellemi világában, hol a fáradt, unott és lei omlott ember szomorú tipuiával lépten-nyomon találkozunk. Ez a típus a léha, az ideálokból és erkölcsiségből kikapcsolódott ember, tele gőggel és értelmetlenséggel. Nem ismerek kort, mely a szellemi világ rokkantsága tekintetében rajtunk tul tett volna, kort, mely oly nagy kiterjedésben s olyannyira elhasználta és elkoptatta volna a hitet és az idealizmust, az erkölcsi tisztaságot és a szeplőtlen jellomességet, mint ez a mi korszakunk, mely a férltvl-lágot blazírttá teszi » mely nagykorúsít erkölcsileg teljesen neveletlen nemzedékeket. A pénzhajhászás és a testi élvezetek kergetésébon elhasznált és kopo\'.t lesz az idegzet s az Ingerek ós izgalmak szakadatlan rajtaütésétől ez a folyton kattogó idog-szálszövedék ugy elhangolódik, mint egy desperált zongora, melyen a művészek és a világ nagyjai is az életnek nem himnuszát, hanem csak macskazenéjét játszák. Az elhasznált idegrendszernek elhasznált a kedélye is, mint ahogy az elhasznált léleknek kialusznak eszményei; elhasznált levegőben kialuszik a tüz, ugy a lángész is kialszik s elpattannak rugói és motívumai is E lélekkopésnak két oka van, az egyik a hitetlenség, a másik pedig az erkölcsi blazirtság. Mindkettő züllésre vezeti Hadigondozó biiottaig Nagykanizsán Nagyjelentőségű és valóban igun nagyra hivatott háborún emberbaráti intézményt szervezett nemrég a magyar kormány. A „hadigondozó" ez, melynek hivatása a háborubán rokkantakká vált katonák valamint a hési halált haltak Özvegyeinek és árváinak gondolása és támogatása. A hadígondozóktt a társa dalom tagjai kOzül kérik fel és szerepük kértéle lehet: 1. tanácsadó, a pártfogó. Igen hatahtós tanácsadásra azorulnak ugyanis legtöbbször ugy a szegény rokkant katonák, uiiat a katonaözvegyek is, hogy megélheté- süket biztosíthassák. A *egény katonaárváknak podig a társadalom vezotó tónyozóinek pártfogására van szükségük, hogy majdan,a társadalom hasznos és ér-demes tagjaivá\'válhassanak, ltosnyák Uéza fóis-pán Nagykanizsán dr. Stbján Gyula polgármestert, dr. Szekeres Józsefnél és Vidor Samunét, mint a helybeli két jótékony níegyiet elnöknöit, továbbá dr Eöry Szaltó Jenó törvínyszéki elnököt, ujnépi Blek, Krnó földbirtokost és dr. I\'líhál Viktor kir. köy\'egy-zSt bizti meg a helybeli badigondozó bizottság megalakításával. Eteknek aláírásával Nagykanizsa város uri társadalmának 170 tagja kapott felhívást, hogy ezt a szép és nemes Urstdalmi kötelezettséget vállalja. Meg vagyunk arról gyézódve, hdgy a felhívottak egyellen egyike «em hárítja el magálól ezt az igazán megtisztelő megbízatást, \'» a háborúban rokkanttá váltakkal és az elesettek családjaival szemben a nemzetnek becsületbeli tartoiáíát segiti leróni és azokat az élet rögös utjain át tanáccsal, buzdítással, segédkezó közbenjárással fogja támÓRatnr Ardrágitág. Mindenfelől sok panasz hangzik a drágaság ellen. A sok bajt és szenvedést már megszoktuk nagyjában; de az emberi gonoszsággal- nem tudunk megbékülni Folyton ökölbe szorul a kezünk, amint valami ujabb méltatlanság ér bennünket, valami törvénytelen eljárás veri Tel az árat. Most a kukoricáról irok soraimban. Fontos cikk, bizonyítani nem kell. Keressük, nélkülöztük. Fizetni akarunk érte, de nem lobot kapni. Nincs, egyszerűen ezt bálijuk. De mégis van Sormáson egyik vasárnap idegen elemek, akik a felső megyékre aspirálnak^ jártak kint. A biró szavai szerint ezek 1U0 frtot is fizettek egy métermázsa száraz kukoricáért, azaz kettőszáz koronát. A kevésbbé szárazért 160 koronát, ílzettek. Ennyi a tényállás. Vettek, vásároltak. Azután el is vitték. Talán itt marad, taláu nem. Alt nyomozta a rendőrség. A fontos az, hogy mindent ^ megengedeti áron fizetnek. Ezért nincs nekünk semmink. Néznünk kell ezt a nincstelenséget, 8 tétlenül kell állnunk. A falu bírája mondta, hogy ez ott rendszeresen folyik* Amit tehát meghozhatnunk, azt nem lehet, mert elszedek elölünk törvénytelen árakon. Haaonló esetről szereztünk tudomást Ragolán Ott megismétlődnek a hasonló vááárlások Ott is csak volt, do már nincs. 8 etf igy megy vég nélkül Próbáljon meg most valaki fehérneműt, keztyüt s más effélét vásárolni, dlyan árakat hall, amelyekre, ijedten mond le minden\' vásárlási kedvről. Rendőrségünknek szíves figyelmébe ajánljuk ezt » drágít .isi is. A mosoly, amivel az árki kimondják, már az is elárulja, hogy itt szeszély szerint megy tu, ár megáll a pitás. Egy úriasszony, ámikor panaszkodott az árak magassága miatt — az egyik kereskedő ezt a megjegyzést tetté: Dehogy Van jó dolga ma a kereskedőnek. Hiszen egyik lábh mindig a büntetés, a börtön felett lóg. Hát hogy Is kellene ezt megváltoztatni? En tudok rá módot. Irgalmatlanul büntetni minden árdrágítást. Maholnap annyiba lesz egy pár ing, mint máskor egy egész kelengye De jó, hogy némelyik fehérneműt nélkülözheti is az ember a mai nehéz világban. De ezért keuyUt és svitterf lót szeretnénk embertársainkon látni. Ijogy tényleg lássunk, kérjük a rendőrség segítségét ehhez. A pénzt illően mi adjuk; de hogy illó árért jcapjunk is azt, ami szükséges, ide már szükségünk van az ö támogatására. Felmentések meghosszabbítása. A honvédelmi miniszter az összes mezó-és erdőgazdasági felmentéseket szept. 30-tól október 31 ig, az október 31-ig engedélyezett felmentést pedig nov. 30-ig hivatalból meghosszabbította o/l scfireihep mecj a schusfev. dhj oigkcdélyü tjju ooíí miudakettő Cf tefrreibet* meg a schustfer. gyerek. Cfi cgi/ik csinált mdsnak, cxtracipöt, •7 mdsik topta a konieroekef. Ugy éllek °ign1 scmmiocl törődve, Digan jdríak dolgaik utdi£; (SV/i\' atfdri östtcBujhff stépc/^ £ dbrdndosfak holdas éjssakdti X leli ai idő, kötetgett at őra, Bútjtj ki a frontra mcaniök kelleti; Cfí Cíjifik fogta a schiisiter werktelgfdskdf, Cf mdsik a manipuídnsstereket ftfCégcgysicri együtt ootlak, kacagtak, örültek, ,$ist mindkettő mdg olya/£ Jiatat —• mtgy oigasttaftdk cqtfmdsf félelemmel, &ly boldog élni ily suép taoassnal. iW!\'i$nap csata ooll, oigai£ etbucsuilak Cf scfius*tcr> oigar^ dsta \' deckungjdt &s mdsnap délbe; »$egény kis schreiberjiu •Yöimyetoe irt egy hatdícédufdf. jpufnagef tferenc. — KAPOSVÁR és KAítffcSA. Helenkinl 3 vaggon burgonyát kap Kaposvár a burgonya-Központból. Ha a fejkvótát megállapítják, ezt a mennyiséget fel fogják emelni** 16 vaggon káposztát is rendelt a város a zöldség Központból. Ezenkívül 30 m.mázsa rizsét, 10 m.mázsa hollandi sajtot é« 2 mmázsa^vajat. Hát a kanizsaikról ki gondoskodik ? — Az, aki az égi madarakról. I Katonai munkások ipari ütemekben. A honvédelmi miniszter egyik legutóbbi rendeletével a budapesti, szegedi, kastai, pozflOhyi, 82arvasi, zágrábi, kispesti debreceni, soproni és \'nagyszalontai honvédpótzászlóalj parancsnokságoknál szakmunkás-kícseréjő osztagokat, illetőleg munkásgy^tő telepeket létesített. Ezek az alakulások azzal vannak megbízva, hogy a hadseregnek dogozó üzemek számára a katonai szolgálatot teljesítő szakmunkásokat összegyűjtsék és irányítsák. Tekintettel az iparban mutatkozó nagy murkáshiányra, a honvédelmi miniszter megengedte, hogy átmenetileg más vállalatok is kaphassanak szakmunkásokai, amennyiben kötelezik magukat, hogy felszólítás esetén az igy kirendeli munkáinkat a inunkásgyUjtőtelepuek rendelkezésére bocsátják. Érdeklődő iparosok és vállalatok a munkáskirendelés ügyében a budapesti, pozsonyi, szegedi ós temesvári munkaközvetítőkhöz, sőt kivételes esetekben a mun. kásgyajtó-telepek parancsnokságához is fordulhatnak A nehéz ^közlekedési viszonyokra való tekintettel a szakmunkások kirendelését mindig a legközelebb fekvő munkásgyűjtó telepről kell kérelmezni. Nincs szappan. Igazán nincs-e, vagy csak azért nincs, mert a konjunktura másra tartogatja, nem tudjuk. De téuy, hogy a szappan eltűnt 8 nincs Hiába keressük, mint a bölc/tek kövét, aranyért sem lehet kapni. Azaz talán azért adnának. Rendőrségünk figyelmét rátereljük az anomáliára OKTÓBER IS. ZALAI K 0 K I. 0 N T 3 HIEEE ö n z e s Néhány szó, néhány hatalom, kaszt és najtol sok ezer szemből s szavait váltja ki ezrek lelkéből. Megrój\'ikj számtalanszor, ocsároljuk, szidjuk, gyalázzuk — mind hiába. Lecsapjuk száz fejét, ujabb száz nő helyébe. Kipusztíthatatlan. Visszatérünk hozzá minduntalan, mert szólnunk kell róla. Érezzük, hogy köztünk ez a mi ellenségeink szövetségese, somikor dicsőségünk, végső győzelmünk a legszebben bontakozik ki — ugyanekkor ez tör össze minden örömöt a ini sorainkban ton\'ág e veszélyes ellenségét megfékezzük. A betörők nyomában van a rendőrség. Maxlmálls\'ár s a valóság. Mindig jobban megerősödik az ember Abban a nézetben, hogy a maximális ár arra való, hogy azon Könnyeket fa- az áron az illető árúcikket ^e lehessen megkapni. A elkeseredés maximális ár az a halár, ayielyen jóval felül megkapja az embtr a szükséges cikket. S ez alig fog hamarosan megváltozni. Mig statáriális uton el nem jár a zsarolók ellen, bárki legyen is az, hiába minden kísérlet. Tessék megpróbálni zsirt • venni maximális áron. Hamarosan meggyőződik róla, hogy a maximális ár mennyit ér a valóságban. Alap lehet arra, hogy az ember szidja az egész világot, amelyben a hatóság szava olyan tartalmatlan valami, Mert ez a hatalom sujtól, gyötör ós kinos bennünket, j amelynek egy-két igaz emberen kívül más alig hó- Kz teszi tűrhetetlenné sorsunk, drágává kenyerünk, dol. Drákói szigor s talán ajckor valamit elérhetünk, neiu használhatóvá a nélkülözhetetleneket s minden De necsak részben, hanem pz egé-z vonalon, akkor bajunk innen ered E miatt iázunk, azért éhezünk. » drágaság tüstént szállni kezd majd. Ha azonban Ez az oka, hogy a szegénység átka mindig sulyo- itt ölt kísérletezünk a maximális ár realizálásá- sabb, több a panasz, az elkeseredés, mint a meg- val, az eredményt sohasem fogjuk elérni s egy foga- elógedés szava. Rút árnyéka a harctéren megnyílva- lommal több lesz a/, életbem ami az életben keserű- nuló önfeláldozásnak — s hálátlan viszonzás A veszprém egyházmegyei hatóságtól. A „Zalai Közlöny tek. szerkesztőségének. Nagykanizsa. Egy magát mezopotámiai UUhirdelőnek nevező mások kiömlő véréért, korán kihalt életéért. 8 mit tehetünk vele szemben? . . Zsarnoksága ellen gyenge minden hatalom, hiábavaló minden szó — s bilincsei rászorulnak minden emberre, hol itt, hol amott. De mégis — talán volna vele szemben orvosság Nem kellene oly sok bűnét eltűrni. Aki ebben a egyén könyöradományokat gyűjtve járja be egyház-bűnben senyved s ebbői kifolyólag "sok embertársé- raegyénket, kinek viselkedése meghazudtolni látszik nok tűrhetetlenné teszi az amúgy is gond és aggó- Állítólagos hivatását, miért iát .tisztelettel kérjük a T«k dalrnas napjait a háborús időnek — vigyük s küld- Szerkesztőséget, hogy beesetMapjábgn a t. olvasó kőjük képviselőit oda, ahol a legszentebb önzetlenség. ínséget óva figyelmeztetni és az illetékes hátóságok áldozatait látjuk Hadd tanulják meg, mily nagy figyelmét is ez egyénre felhfcni szíveskedjék, bűnt köveitek el, amikor u harctéren küzdők család- Veszprémben, 1917. évi október hó «-én lagjait kínozták lelkelleuségükkel. IWán ez segil. A f I \' i hatósá* Más — közniegvetés és más efféle, amint látjuk - K> ■ 8) alig, hoz valami javulást e téren. A hadifogoly tartó gazdák VERUS. , felhívatnak hogy hadifoglyaikkal e hó 14 ón, vasár-mmir.rtrtw !«ro*n«T« «" ínap délután 8 órakor a városház csolédbejelentő hf-Ptiepöki helynök. ; vatalában orvosi vizsgálatra annál inkább is jelent- Holt Nándor dr. megyéspüspök ur őméltósága I kezaenek, mert elleneseiben foglyaik azonnal elvétet-az egyházmegye kormányzásának átvétele után mind- i nek. — ? Fogolynyilvántartó, járt kinevezte általános helyettesévé az egyházmegye j A 8zeazfőzők üzemének korlátozása, vezetésében dr. Kédey ,(iyula o. püspököt, aki- a püspöki széküresedés idején mint káptalani helynök intézte az egyházmegye ügyeit. Személyi hir. Bugsch Aladár, vitéz húszasaink hós ezred pa-rancsnokn szabadságra ide érkezett. Hugsch Aladár ezredparanesnok tizedik hónap után került haza kis pihenőre, au.elytt Balaton-Füreden élvez. A katholikus autonómia törvéuybelktatása. A hivatalos lap pénzügyminiszteri rendeletet közöl, mely szerint búzát, kétszerest, kölest, tatárkát és zabot a szeszfőzdék az 19,|7/18. évi termelési időszakban egyáltalán nem használhatnak fel. Hozsot és árpát csak azok a szeszfőzdék fordíthatnak szesztermelésre, melyek sajtolt ólíjsztŐt is készítenek, az élesztőt nem készítő szeszfpzdék rozsol egyáltalán nem, árpát pedig csakis az egyéb anyagokból készíthető cefréhez használható pialáta alakjában és az ifőirt mérvben dolgozhatnak fel. A szeszfőzdék A katholikus autonómia mielőbbi megvalósítása j szeszgyártási anyagokat csafc olyan mennyiségben érdekében a katholikus társadalmi körök hz uj kor-! fogyaszthatják, hogy szesztermelésük no léphesse tul hiány kinevezése után nyomban akcióba léptek és azjaz 1913/14-iki termelési évadban elért szesztermeló-Országos Katholikus S/övetség Budapesten október sek mennyiségét. A rendelet meghatároiza azután, U-ére nagygyűlést is hívott egybe, melynek napi- hogy a szeszfőzdék tengerit,, burgonyát és cukorró-rendjén ázerepel az autonómiai törvónybciktatásának pát milyen mennyiségben és milyen feltótelek mel- sürgetése — Apponyi Albert gróf vallás- ós közoktatásügyi miniszter — mint értesülünk — már teljesen előkészítette az ügyet és ezzel biztos kilátás riyilt arra, hogy a javaslatból még ebben az évben törvény lesz Betörés. Hemete (íézánál betörtek csütörtökön virradóra. A betörők nagy kárt okoztak. A rendőrség keresi a tetteseket. Ugy látszik a tél kö éledtével a rabló romantika világa vismtéróben van. Erre mutálnák az.<k a kísérletek, amelyekí l a vagyonbiztonság megsértése ellen nap-nap után megpróbáltak. Nagy óbersJgre van tehát szükség minden téren, \'hogy a vagyonbiz let vehetnek igénybe. Kiü utódok. Lehetetlen nem szólnunk róla, hogy a táno mennyire betegséggé lett. Vasárnap este két helyen is szólt a zene s járták gondtalanul a táncot, mintha már semmi bajunk sem volna s a béke nyugodt korát élnénk. A nélkülözhetetlenek mulatnak 8 a villamos áram fogy, mintha nem is kellene vele számolnunk. A hősök a harctéren\'szenvednek, vérzenek s halnak — itthon pedig gyász helyett dinom-dánom folyik. Rendőrségünknek kellene odahatni, hogy a nemzeti gyász siralmába nu vegyüljön ünneprontó hang. ^ nagykanizsai Hadsególyző gyümölcs vásárja á Polgári Egyletben. A nagykanizsai Hadsegélyző a harctéren küzdő katonáink karácsonyi szeretet adományára a Polgári Egylet nagytermében folyó hó 14-ón, vasárnap délután 4 órától kezdódőleg cigányzenével és tombolával egybekötött gyümölcs vásárt rendez. Belépti díj 2 korona. E jótókonycélu délutánra Nagykanizsa város hazafias és áldozatkész közönségét tisztelettel meghívja a Hadsegélyző vezetősége. Hisszük ós reméljük, hogy Nagykanizsa város áldozatkész közönsége minél nagyobb számban meg fog jelenni és adományával hozzá fog járulni a harctéren küzdő vitéz katonáink karácsonyi szeretet adományához. Termeljünklcikóriát. A mi vidékünk lakossága alig tudja, mily jövedelemmel jár a cikória termelése, melynek megmunkálása nem is igényel sok fáradtságot. A pótkávégyár agilis igazgatója most egy felhívásban fordult a termelőkhöz felkelteni figyelmüket e hasznos és jól fizető növény termelésére. Reméljük e felhívásnak lesz is foganata s azon reményben kívánjuk mi is Nagykanizsa ós vidéke termelöközönségónek figyelmét felkelteni, hogy meg lesz a kellő eredmény is. Utasítást ós a termeléshez való felvilágosítást a „Patria" pótkávégyár agilis igazgatója bárkinek szívesen ad. Hathetes karácsonyi szünet az iskolákban. A kultuszminisztériumban a tankerületi főigazgatói.-bevonásával a napokban tartott értekezlet ered-jménye az, hogy az eddigi 11 napos karácsonyi szülnél helyett U hétig tartó szünet lesz. A karácsonyi szünet december 15-én fog kezdődni és a második félévet február 1 -ón kezdik meg. A hat hét alatt, amíg az iskolákban a tanítás szünetel, az ország • MQwégtett -szempontjából1 jelentős"irrenyiségfl világító\'. ós fűtőanyagot takarítanak meg. A vasúti lopások ós a vasúti ellenőrzések. A veszedelmes mértékben elszaporodott vasúti lopáf-ok leküzdése már régóta nagy gondot ad a hatóságoknak. Próbáltak is kísérletezni külömböző | szervezetekkel, aa\' úgynevezett mozgórendőrséggel, az eredmény azonban liem állott arányban a mozgó rendőrség adminisztrációs költségeivel és ezért a szervezet meg züntetésóvel <>1 határozták, hogy vasúti I ellenórségeket fognak szervezni és evégből az ország vasnti hálózatát bizonyos körzetekre fogják felosztani és azokban állandóan permanenciában lesznek az ellenörségek. Természetesen ennek az ly intézménynek U csak akkor lesz meg a gyakorlati értéke, ha arra való detektiveket szemelnek ki. Országos vásár Nagykanizsán. OHóber 15-ón, hétfőn lesz Nagykanizsán az országos vásár, mely Terézia-vásár cimen ismeretes. 8 egyúttal a legjobb állatvásárok közé tartozik. Szerkesztői üzenetek. — KP. Minden*, leközlünk változatlanul. Látjuk lírájának őszinteségét. Versei hangulatosak, formaszépek. 8orát ejtjük. Üdvözlet. — Z. Gy Margltta. Csak nem tört el lantja? Nem hisszük, hogy néma lett volna az a gazdag lélek, amelyben a mondanivalók oly bő forrása buzgott előbb — N J. Hamis minden hangja, nem közöljük. — K. L. l\'ostára adtuk. Küldeménye eredetiséggel s elmélyedéssel teljes. j: fi A LA I KÖZLÖNY OKTOBER 13 Irodalom. — A pápaválasztás jogtörténete és tételes joga. Irta: Lukács JózstJ, fógimn. tanár. A vaskos munka a pápaválasztás történeti fejlőd ésévol foglalkozik, amig a/, joleu alakjához ért. Mindenkinek érdekes ós tanulságos olvasmány, amely mig egyrészről szigorúan tudományos, másrészről könnyed stílusával élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentős mozzanatának ismerete minden kulturember tudásának szOkségns része. A mű ára 4 korona. — Kapható IQ. Wajdits József könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Uj Idők. A világháború leghűbb krónikául, Iránban és képben a* Uj Idők. A mi érdekes esemény a négy világrész harctéréin történik, azt mind elénk tárja festői szépségű képekben. Érdekesség, művészi nivóval és előkelő izlés jellemzi Herceg Ferenc hetilapját, az Uj Időket, melynek minden •zárna aktuális közleményeiben, elbeszéléseiben és regényeiben is egyaráut a szépirodalom ápolója — KlőfUetési ára negyedévre 5 korona. Kiadóhivatal, Budapf»t, VI. Audrásay-ut Ifi. sz — A „Vasárnapi Újság" miuden száma gazdag tartalommal jelenik meg A .Vasárnapi Uj-1 *ág" előfizetési ára negyedévre öt korona, „ Világ-1 Krónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a | „Vasárnapi Újság* kiadóhivatalában (Budapest, IV., Efveteiu-ntca 4.). Ugyanitt megrendelhető a ,Ké-pea Néplap", a legolosóbb\'t^jság a magyar nép; számára, félévre 2 koroui 40 fillér. — Ab .Élet" szépirodalmi és művészeti hetilapot (szerkeszti Andor József) gazdag tartalom, ér-dákén éa aktuális képek egészítik ki. A kitűnő lapot melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Budapest, I. Fehérvári-ut 15/c. — Klöfizelési ár félévre 10 koi. Mutatványszámot készséggel kOld a kladóhival. — Magyar Színpad. Budapest egyetlen színházi és zenoi napilapia, az Eréuyi Nándor azerkesztésében megielenŐ Magyar . Színpad teljesen uj formában, pompás aktuális művészi rajzokkal, oraégoa nevű kiváló Ir&k közreműködésével jelenik meg szeptember elseje óta és napról-napra a színház, zene variéte és mozi világából való érdekes közleményeken, friss híreken és pikáns pletykákon kívül külön foglalkozik a vidék sxiubázi ós művészi híreivel is. Eddigi számaiba Herceg Ferenc, Molnár Ferenc, Nagy Endre, Porzsolt Kálmán és mások irtak cikkeket, belső muukatársni a többi közt Harsány! Zsolt, Ru|tkay György és Oserua Andor. Nagy Eudre saját rajzaival tarkitolt óikkso-rozalot kezdett benne a vidéki színházi furcsaságokról. .Jönnek u sziuészek I" címmel és szeptember 15-éu kezdte közöluí a lap Krúdy Gyula „Bukfouo" cimtt színházi regényét, amelynek minden folytatását Major Henrik rajzolóóiüvész illusztrációja dijzili A Magyar Színpad előfizetési ára egy évadra 28 kor., egy bónapia 8 kor. A kiadóhivatal Bulapest, VIII, Rökk 3»jláid-utca 18. Kívánatra egy hétig ingyen kttld mutatványszámot. A világháború utolsó éve minden jel szerint h most ránk következő esztendő Esemé-oyekkel terhes idők következnek. Fulhivjuk azért a t. •Ivasó-közönségüuk figyelmét a PESTI HIBLáP-ra, hazánk legkedveltebb, legelterjedtebb s a háborús vi-nzonyok dacára is legbővebb tartalmú lapjára. A | Petti Hírlap munkatársai közé sorolja az ország leg-1 tekintélyesebb publicistáit és legktdvtItebb szépiro-dalini íróit. Vezércikkeit Mezei Ernő. Porwoll Kál-| mán, Kabos Kde és Gellért Oszkár írják. Tárcaírói : Gárdonyi Géza, AJoluár Ferenc, Abonyj Árpád. Berkes Iiure, fciiui Gyula, Benda Jen5, leköti József, Lux Terka, Alba NoVÍh, Pásztor József, Peteidl Sándor, Stász Zolián. sll>. stb. Ma egyetlen u .pilap sem Hlégiti ki a hölgy-közönség igényeit annyira szépirodalmi közlemények, novellák és regények tekuiteié-ben, inint a Pesti Hírlap, Az Esti levelek, melyeknek irója Porzsolt Kálmán, a Pesti Hirlap közkedvelt specialitása. 8zinbáz- ós hírrovata elismerten a leggazdagabb. A Pesti Hírlap miodvsen kivOl kQlön kedvezményekkel is szolgál elOflzotóiiiek. KM h kedvezmények sorában, hogy a Pesti Hirlap minden ne-gyedéVbS előfizetője ingyen és bérmentve megkapja karácsonyi ajándékul a Pesti Hirlap Naptárát, mely immár 28 ik évfolyamába lép és ez idő alait meg-hódította h magyar olvaító-közönség széles rétegeit ugy gazdag tartalmával, mint dUzea kiállításával. A Pesli Hirlap előfizetői kedvezményes áron reudelhetik meg a Divatszalon cimü kitűnő divaluj-ságot, valamint az Érdekes Újság és Képes lijság cimtt, leggazdagabb tartalmú és mély nyomású képekkel illusztrált szépirodalmi hetilapokat. Ez magyarázza meg n Pesli Hirlap példátlan kedveltségét óh azért ajánlhatjuk mi íb a legmelegebben olvasóink figyelmébe. A Pesti Hirlap előfizetési ára október hóra 3 kor. 80 f,. okt.—deo. negyedévre 9 kor. 60 f, félévre 19 kor. A Divatszalonnal egylltt negyed-évre 14 kor. Az Érdokos Újsággal együtt negyedévre 16 korona. A Képes I. jságmil együtt negyed évo 14 kor. 50 f. Mind a négy lap együtt negyedévre 86 korona f»0 fillér. Ax Érdekes Újság október hó i-évei uj előfizetést nyitott. Az Érdeken Uj»ág majdnem ötéves fennállása alatt bizonyságot teli arról, hogy oz az újság a leggazdagabb, legbzebb és legérdekesebb magyar képes hoiílsp. Ünnepi számait melyek eddig is lellűnést kellett.k szines képeikkel, gazdag szépirodalmi tartalmukkal, ingyen mellékleteik sokaságával, az idei karáosonyi szám minden tekintetben felül fogja mului. Az Érdekes Újság elöllzelói n t-azdag karácsonyi számot, melynek bolti ára 2 K lesz, tol|eaen ingyen, miuden ráfizetés nélkül fogják megkapni, ugy hogy aki legalább egy negyed évre előfizet, az okióbor — decemberi évnegyedben l.öt) K.-át lakarit meg. At EBDEKKS HJS/.G eddigi nagyszerű kedvezményein kívül az elófi/alók 2.5U K ráfizetéssel megkapják a/, Érdekes Újság könyvei keményen fűzött díszes kiállilánti köteteit, melyeknek sorozatában a legújabb kötet: Szomaházi István, „Egy éjszaka Péterpuszláii" cimü műve. A most belépő uj előfizetők kívánatra telj.sen ingyen kapják Molnár Ferenc „Az aruviini erdő tilka és egyéb szatírák- cimü művét. Az Érdekes Újság előfizetéM ára egy negyed évre 6 60 K. 8zerkesziósóg ós kiadóhivatal V., Vilmos császár-ut 78. (Qktóbernek elsején) be k«ll vonulni mindenkinek, férfinak és asszonynak, öreguek és gyereknek agyaránt a KÉPES Uj8ÁG elitzelőiuek és Igy olvasóinak hatalmas táborába. Mert a Képes Újság a legtartalmasabb, legszenzációsabb és mégis legolcsóbb mélynyomásu képes hetilap. Minden számban 100 koroua készpénzzel diiazott rejtvénypályáznl. Az október 1-én belépő előfizetők leljeson ingyen kapják n Képes UimW szenzációs naptárát az 1918. évre, amelynek bolli Ara 2 korona. A Képes Uiság előfizetési ára egy negyud évre 5 koroua. A Képes Újság szerkesztősége és kiadóhivatala V., Vilmos caáaiár-ut 78. sz. alatt yan. színház- Nagykanizsán, Erzsébet-tér Szarvas-Szálloda újonnan átalakított modern nagytermében mindig a legújabb, legszebb és legérdekesebb műsorra talál a közönség. Mindenik előadása a kinematografta legelsőrendü és legújabb alkotásaiból van összeállítva. Szebb és érdekesebb s tanulságosabb műsort a fővárosi mozgószinházakbán sem lehet látni s a helyárak olyan olcsók, hogy még a legszegényebb ember is megnézheti A ..BERLIN" szinház agilis igazgatója mindig a legújabb és legválogatottabb moziműsort mutatja be. — Nem sajnál sem fáradtságot, sem költséget, hogy7?! t. közönségnek az előadásokat minél kellemesebbé és élvezetesebbé tegye. — A „BERLIN1\' mozgószinház látogatását min-j denkinek a legmelegebben ajánljuk. A zenét \'•egy elsőrendű kiváló zongoraművész szol-| gáltatja. Minden harmadik nap uj műsor, A m. j tisztelt közönség szives pártfogását és az elő-: adáson való pontos megjelenését tisztelettel j kéri Az igazgatóság. S/.eretetadumáuyokat a frontra szállít a Hadsetféíyző Hivatal Átvételi Különítménye: Budapest, VI., Váci-utca 38. Adakozzunk az elesett hősök özvegyei\' és árvái javárai Hadsegélyző Hivatal főpénztára, Képviselőház. Adakozzunk a vak katonák részére. Daraszenet Porszenet tégla égetéshez; éa Ipari oélokra bármilyen nagy mennyiséget azonnali szállításra és évi kötésre ajánl Bergstein Pál SZOMBATHELY. \'___Interurbán* telefon 355. zz^z I — Egy Irodlstanő, ki kereskedelmi iskolát jó eredménnyel végezte s a ma-g)\'ur és a német levelezésben teljesen ; jártas azonnal felvétetik Ifj Wajdits iJózsef köny kereskedésében. — Jff j^/djjs jrpp^f KŐNYY-, PAPI ÉS IRÓSZKI^KERESKEDÉSE Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban és névjegyekben Nyomtatványok Ízléses kivitelben jutányos árban =r: __ gyorsan készíttetnek. -------- I Tanintézetek részére szükséges cikkek dús raktára. Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványuk ~ nagy raktár*. — NyoinatoU a laptuUjdouos Ifj. Wajdih Józijf WiyraíOBdljá\'ita. N»ífk»ni»sán. i6 ik évfolyam NAGYKANIZSA. 1917 október 19 Péntek 67 szám ívierkeaatőséff éa kiadóhivatal Daáktér 1. 1 •latos: 119. - HlrdaMaoli dlj.««b«. .Miiat, Fö.*.rl...«lö: , Kemény László íl Felelői »*«rkes/tö: £tön 8Andor Megjelenik hetenkint kétezer. Elttfliatéil ára s T.gy évre 10 kor, NUvre ft korona, nogycdévro a koron* 60 fillér. — Egy»n uám ára 13 fillér._. .....i* aA kBreskedflieffl szabad8aöa-x^rzsrzz::: bwJI MU "JllJJmHi^TeM^r-l A ^^en | gazdálkodás sok ról, hogy Hantos államtitkár abban a kör-ban DR KISS LAJOS agilis rendőrkapitányt iti 0,y intézkedésre ktjny széli lette n kormányt, iratban, melyot hivatalba lepése alkalmával csérjnk meg a rendőrség mankójáért. f> rgési ener- melyet béktben szjnte lehetetlennek Int tol- a kere.sk-\'d Imi és iparkamarákhoz intézett, KüvaI folytalja azoknak » viwtziéléseknek mrgszOnte- lak. Az emberi jogokkal járó szabadságok, a kereskedelem szabadságának visszaálli-tését, amely nianap mindannyiunk közérdeke » meg- ,,z önrendelkezés csaknem teljes korlátlan-1 tását hangoztatja és igéri, hogy minden ólhetéaQnk eleje Még mindig .ou tartunk, hogy » ^ hc)yébe szükségszerűen az állam1 törekvése odu fog irányulni, hogy a hadi-kis bűnösök szenvednek legtöbbet a* igazságosztó lm- . , . ... , , ,. , , ,,, , talon, karjától. A nagyobb bűnösök „,ég mindig S-okodat* lepett s e gyámkodása ala allapo\' kenyszeto kovetkezteben szükségeltem kerültek sorra. Pedig az elóiök csak ezek ko-! legfőképpen a kereskedelmet vonta, mely1 sukká váll Intézkedjek, melyek a szabad piái. 8 lia inár a meglorlta elindult jogos útján, ekképeii legkeservesebben érzi u háború- kereskedelmi forgalmai megakasztják, a szodje sorra mindazokat, akik megélliet&nnk ellen-\' teremtettj helyzet súlyosságát. lehetőség szerint minél előbb hatályon ki- séger Pl. a lebérnemoek árusítói « a szövött árúk Az ndás víl0|, s2.ubad forgulma min- vül iieiyeztessenek. drágitóit. A bal isnyárói vetek ide pár sort. Oly borri bilis Ml áruk, hogy még ábrándnak is sok. Néni- den irányban meglett béiiitva. A kereskedő! Az uj államtitkár Ígértjének öszinte-régiben e^^MpóTfmT kertit annyiba, mint kénytelen egcsz leleményességét latba velnl, sígében teiinni okunk sincs kételkedni, most így pár harisnya Iit tenni kell valamit és hogy uz áiubes.erzés nehézségeit leküzdje, Vigasztaló ez annyiban, hogy olyan intéz-pedig radikálisan. Most, liogy stoppolt harisnyákért hogy valahogyan iiugpllhnss.i a helyet, kedésekie nem fogja magát elhatározni, kérjenek m—14 K t, oi a legnagyobb jogtalanság. Fokozza bnjnt, hogy uf ártnfcghaláiozá t,1 amelyeknek célja a szükség által nem pn-ReildírségOiik ügyeimét akarjuk ideterelui, l.ogy itt llwlyct c|öbb „ szabad. verse ly szabályo- mncsolt yoxálás. Un mindazonáltal az igé- is segitsen. Komoly elhatározással s kitartással mindennek útját lőhet vágni. Ha már annyi vihszailént zott, most n hatóságok eszközük. Ily vi- ret gyakorlati ét léke csekély, ennek nem megsiii.itettek, irtatik tovább a gázt, inig minden ki-: szonyok közt, ha „etil is megbocsátható, a kereskedelmi kormát.y, hanem a háboius liaiiul. Na álljon inog tollát derék reitdérségOnk, ba- de érthető, hogy sok kt,"eskedő megkerül ullapol az oka. IDz ké lyszerili az állaintil-««!• fotytnaa, «wW ditsW.ilo^o in^kndett. .-térvény!, muieletet, C54h"iohJ kírtyc.Mjiraó liárV Tií \' fOL\'lalkOZI dr. I. J. \'foglalkozását folytathassa. — Adakozzunk a Vörös Kereszt Egyletnek. SBBM—ÍM——___ÍM - ■— APRÓ DALOK. . - ..... (Őszi alkonyatkor.) - - -- 1. Mikor még a virágok nyíllak S szirmukon reszketett az arcod; Kerestem minden virágajkat — Varázsos álom ütött — kajtoU. (... . S minden virágot — nagy lilokban — Reszketve, lopva — ttugcsókollattf. II. Ha én király volnék S rajongnának értem; Ás festtetve várnák Csókom, ölelésem; Imádva hódolva Sok hercegi dáma; , — Mégis rólad szállna Lelkem legszebb álma. III. Hányszor mondtam, ne higyj a mesének, Álom nyomán fakadó történet, Szép álomnak szomorú a vége, Ne higyj neki, intettelek félve. — (Én adtam at intőszói tenéked, S én hittem jú csalfa, szép mesédet) ..... Improvista. (Egy smaragdruhis asszony emlékkönyvébe.) Ha hulló lombokon, hervadó virágon Elmereng majd néha, tűnődve édesen-, Komor hervadást He érezzen, ne lásson — Ne szomorkodjék a csendes elmúláson, - Majd én — iúgy titokban) ön helyeit -[megteszem. KONCZ FIST A. a „lehctŐRcg" fcliéluléhcz kösso. epp a ! lehetőség az, mely kizárja, hogy kereske-A sul) os sebek közi, uii cet a háború [delmi oigalmunk .-zabadsaga egyhamar nemzet leslé.i Ulölt, a légéi zékenyebbek ; isméi helyreálljon. _ léséhez tnppd a jelenleg duló_ világháború történetébe. S ennek a dicsőségnek, mely nagy hönvéd-ezredtinket ragyogja körül, egyik fénylő csillaga volt ezredparancsnok, Sypniewsky tábornok kardja. Fénylő csillag, mert minden dicsőséges útjában az ezred élén ragyogott s annak fénye, tüze, hősi kéztől eredő forgatása eredményezte, hogy vitéz honvédeink a — gárda ezred névre érdemesültek. Benne látom szimbolizálva az ezred vitézségének hadi tettekben hossZü sorát, mely az ezrednek hirf> nevet és dicsőséget szerzett, a bátorlelkü ezredparancsnoknak pedig a hadiékitményes vaskorona rendet. Beszédes emléke ez a\' kard a csatAlr hosszú sorának s a csatákban véghezvitt hőstettek soTca? ságának. Ezredparancsnokunk a kardot feleségétől kapta ezelőtt öt esztendővel. S ezredesünk karjában ez a kard a hadak urának csodás kardja lett. Első tekintetre mi különös sem látszik rajta. Csak kard, vitézi hatalom jelképe, a hőslelkü „ szivek hazaszeretetének és honvédői képességé-nek szimbóluma. De ha az érdeklődés tekintetével közelebbről nézzük, a csodálkozás növekedésével tapad rá szemünk s csodálkozó lelkünk. , Pengéje rózsa-c\'.amasztacél. Markolatán gyönyörű vésett munkában látszik rajta a magyar szent korona s ez alatt a felséges hadúr monog-nmmja. • • Egy karö. — Sypniewsky tábornok kardja. — Irta: Dr. Lukács Jóxaef. ÉRDEKES, szines kis történet sor ez, amelyet az alábbiakban leirok. Közzéteszem, közkinccsé, nehogy a feledés avarja boruljon rá s fedje el ezt a megemlékezés és megörökítésre érdemes kis eseményt. Ugy véletlenül jutottam birtokába. S még mielőtt lelkemben emlékét elmosnák a nap ese^ ményei papirra vetem. Tartozom ezzel p köznek s érzem adósságot törlök, mikor néhány szint és fénycsomót I kitépek abból a fenséges és dicső hadiérdem-\' sorozatból, mely honvéd házi ezredünk szerep- i t ZALAI ÜÍH.ONT OKTUBKK 19. A termelés szűkössége, a munkaerő fogyatékossága, a behozatal csaknem teljes szünetelése elveszi a reményt attól, hogy hamarosan jobb viszonyok küzc fogunk jutni. Az államtitkár Ígéretével szemben azt látjuk, hogy a hivatalos lap majdnem napról-napra kiizöl rendeletekot, melyek értelmében ujabb és ujabb áruk rckvlrál-tatnak és vonatnak ki a kereskedő kezéből, aki így természetesen végre Is üres kézzel fog maradni és bccsukkutja a boltot, amint az már eddig is oly számos esetben megtörtént Egy nagy társadalmi osztály exiszlen-ciájának a kérdéséről van szó. Meg kell találni az utját-módját, hogy ezt a sok adót fizető osztályt megmentsük a pusztulástól, nemcsak a maga, hanem az állam érdekében is, melyet azt nem nélkülözheti. A fómkészletek gyors beszolgáltatása. A liáboru győzelmes befejezéshez a moniclé-. gyártásnak végrikig való feliokozására van szükség. Ezt a nagycéit szolgálja a m. kir. honvédelmi miniszternek 13421/eln. 20.b. 1917.sz rendelete, amelyljel igénybevette a vörösrézböl sárgarézből, bronzbél, vörösfénibél, alpakkából, pakfongból, vala-raint a nikkelből és alumíniumból kazalt fémtárgyukat. Mindenki, aki llyoíi fémtárgyakkal rendelkezik, kell hogy mielőbb felajánlja a hadseregnek muníció-gyártás oéljaira az igénybevett fénikészleteket. Aki Ónként ajánlja fel fémtárgyai magasabb árakat kap, míg az olyan késsdelmezö, aki bevárja a kéayszer-iMznlgállaláat, kipebb térítési Összegekhez jut él zésében tündöklik a haza szent neve s ezzel kapcsolatban a felkent magyar . király neve. Mintha szólna mindig az a kardmarkolat s minduntalan a katonaélet nemes kötelességét ismételné — hazáért, királyérti S ez a refrain folyton lélekbe csendül, amikor az a kardmarkolat a vitézi vezető kézbe szorul s megmutatja ádáz küzdelmek, véres harcok s önfeláldozó hősiességek igaz célját--a haza védelmét. Erre a markolatra patinát vont már a harcok verejtéke, az ellenség omló vére. Ragyogó fényessége. Helyett szürkés homály ömlik el rajta, j De a kard pengéje — a dicsőséges küzdelmek véres epizódjainak történelme. Éles, mint a borotva, ha közmondásosán akarunk róla szólanh Gyönyörű cizellirozás borítja. Az ötvösmunka remekének is beválnék. A penge oldalain számok és betűk tűnnek fel, ha jobban rávetjük tekintetünket. Dicsőséges emlegetései örök időkre azoknak a véres csatáknak, amelyekben fényével, élével irányt szabott a hős honvédezred vitézségének, hősies és önfeláldozó küzdelmének. Egymás mellé sorakoznak a betűk, a számok. Mennyi dicsőség, mennyi szenvedés, mennyi halál örök momentójal Sok gondolat, fájdalom és dicső megnyugvás tapad minden dátumhoz. Magyar vérhúllás, orosz futás, a haza megvédésének fogalmai ölelkeznek benne. Néhányat felsorolok belőlük. 1914. aug. 28. Dyniska — 1914. áug. 29. Rzeczyca nevek őrzik a küzdelmes csaták emlékét. ahboi ia csak a beszolgáltatás után jé idö mulya.! ket már negWta,• k» totó. »«**•<* «B Már azért ia mindenki V bekébe........ a vidéki had.fémbevá lék névjegyéének „,,,. cselekszik akkor, amidén a hivatalos hadlfémbaválté- vánosUgra való hozatala már csak néhány nap kór \\ beleknél önként és késedelem nélkül beszolgáltatja dése. | az összes arra kötelezett fémtárgyait, amelyekért a hivatalos hadifémbeváltélielyek a legmagasabb msgil-lap\'tott átvételi árat tartoznak Űzetni rögtön é» ! készpénzben. He kell szolgáltatni az alábbi fémtárgyakat: í Vörösrézből és vörösrézöUózetekbél készült Csengéket, csöveket, rudakat, diszitévereteket, fotótes- i A Balaton uj kormányblatosa. „ i - ftWmiveléaOgyi miniszter Bálás Béla ilrt teket, 26 cm. átmérőjű kisebb harangokat, kalap, j /„(^„jegye volt főispánját a balatoni miniszteri j ruha, bot-és ernyótartókat, vódő, szőnyeg és függöny- byi{Q9i megbizatás alól wyát kérelmire folinefiUtte rudakat, lószerszámaitokat ós veret eket, stb., azután ^ e tewidök ,.||RtMvR| a belügyminiszterrel j egyszerű iróazstalkészleUket, díszműárukat, függőcé- j ggy^^^ _ Kvassay Jenő miniszteri tanácsost góreket ós cégtáblákat, nóv, reklám ós tájókotató- bjz(ft |ngg i táblákat, rácsokat, virágcseréptartókat, tiszta nikkel; Személyi hir. lós nikkellemezzel bevont (lemezeit) acéllemezből ké- ^ flg ft,ltdnagy ,108OTa8 fronl. \'«ült csészéket, fazekakat, főzőedényeket, kádakat, ^ |iaia陫ett. A vitéz h tőket, tálakat, üköket, evőeszközöket, gyertya, gyufa, gyümölcstartókat, szitákat, szűrőket, vizeskorsókat, többszörösen kitűntetett főhadnagyot örönimel zölték. ecet, olajtartóállványokat, gyorsforralókat, teafőzőket, ( teáskaunákut, stb. I MúU chjenbaoher biró felolvaaaaa Tiszta alumíniumból készült tárgyakat, még szombaton délut:in lesz. A közérdekű felolvasásra telpedig: mindenféle csészéket, fazekakat, fedeleket, intelligens közönségünk figyilinét. A felolva J főzőedényeket, hamutartókat, ivóserlegeket, kanalakat, j kádakat, medencéket, fcerpenyóket, tálokat, tányérokat, üstöket, stb. j Vörösrézből\'ós sárgarézből készült konyliat\'elr ! szerelési és hasonló tárgyak közül a különféle üstö-jket, lábasokát, tűzhelybe beépitéH vízmelegítőket, viz-\' tartókat, parázstartókat, fürdőkályhákat, mozsarakat,\' mozsártöióket, gyertyatartókat, vasalókai, fél kilogrammnál nehezebb rézsulyokat, tálcákat, habverőket, gyOmölojfózöüstOkeb Klb- Óntárgyakbóí a korsókat, űrmértékeket, edény eket, tányéróWt, tálcákat, fedőkü, stb. A nagykftzónsógi már a legközelebbi napokban 6\'iesitóst fo£ kapni, hogy kik a helybeli és környék beli hivatalos lladiJ\'ómjjeváltók. A hatóságok Mih\'o vonatkozó előtcje^ztésü ÉT -------------- • r- sás joggal tart igényt a város közöiHÓg&tok érdeklődésére. A felolvasó tudása, szakavatottsága mjnd eléggé ajánlják a nagy műélvezetet és .sok taniilságot magában foglaló előadás meghallgatását. A Hadaególyző vásárja, finelyről mult számunkban emlékeztünk meg, okt. 14-én a legnagyobb erkölcsi é» anyagi siker jegyében folyt le A közö.nség; szépen adakozott a Had^v-gélyző céljaira. A vásár látványosságnak is szép volt s mulattató Az anyagi haszon több száz koronára rúg. Kézimunka kiálltfciiat rendezett Baumgarten Margit okt. 14—16. közti időb n a városháza tanácstermében. Az \'érdekes kiállítást városunk urihölgyei nagy buzgalommal látogatták 8 vásárollak is azon. Atután broízorazigi helynevet jönnek sorra. | kronologikus adataora-Az oka egyj-erü. A bátor Aug. 30., Kmycin, szept, 1—2. Podhayceés hőslelkü ezredparancsnok megsebesült. Aki bevésése két nnp véres csatájának emlékét őrzi. j annyiszor nézett szembe a halállal s kinek jelenléte Szept. órán Lengyelországban Dumnice dia dalok szintere s itt reggel virradatkor már támadásban áll a. sereg. Szeptember 7., 8., 9., 10., 11-ikének bevésése a Zameki öt napos csata szakadatlan véres küzdelmeinek megemlékezése. Négy nap múlva, erőt, bátorságot s kitartást öntött a harcoló honvédek sorába, jobb kezén lövéstől sebet kapott. Nehéz kúrán át nyerte vissza kezének épségét. \' Közel decemberig pihen Sypniewsky kardja. Beteg a kéz, mely eddig forgatta. De csakhamar ismét kézbe kerül s diadalmas 15-én Barisch mellett, történt dicsőséges ütkö-! harcokban ragyog elöl. honvédeink támadó sora zetünk. előtt. Ezután okt. 4-tÖl 9-ig Visloknál állja a küz-1 Nehéz küzdelmek vezető csillaga ez időtől is delmet dicséretesen a 20. honvédezred. — Majd jnz ezredparancsnok kardja. Ennek az időnek Ujzsicenél találkoznak az ellenséggel, amikor okt. ! emlékei ugyan még nincsenek a rózsa-KJamasztkard Il-én Jaroslaunál bevezetődik egy véres küzde- pengéjébe vésve, de még is köztudomásúak. Hon-i lemmel okt. 12—18-ig a San a hidfői csata. védtisztjeink elbeszélése a háború e fázisáról su-Csaknem egy hét szakadatlan harcának ,yos érd«mek & kivá^ hőstettek valóságát emle-emlékét véste a kard pengéjébe ez a szám, ez a getl> D ... ,j , „ földrajzi név. i R0^0?0- ^es példái születnek meg a hon- Okt. 19., 20., 21-én Lázinál áll a küzdelem.; v^vitézaé»ének « harc « napjaiban is. A hol meg-Dicsöséges, nehéz csata. Honvédek vére hull, de az ^ ni ezredparancsnok kardja, fel is tünt ellenség súlyos veszteséggel érzi a magyar kar bé- °™ok té"yível 0 ^sőség ujabb napja. Hiszen torságának hősi erejét. I ""röi a rWió. dlc\'3 napokról szólt Pallmann tudósítása alapján magasztaló krónikám vitéz hon- A lazi csatánál temettünk is. Hontédsirok domborultak itt az est szürkületében. A nappali ütközet áldozatait temették. S ezredparancsnokunk, mint mindig, ugy ennél n szomorú ténykedésnél is jelen volt s elbúcsúztatta ezredének elesett hös fiait. Az orosz vandalizmusra vall azonban, hogy a temetéshez a gyászindulót az orosz ágyuk szavú adta, mely gránát tűzzel borította a honvédsirok környékét. Okt. 22. az utolsó vésés. Danibolszky mellett folyt le ez az ütközet, amely egy tizenkilcnenapos csatát vezetett be. Itt azonban megtörik a kurd védeink csodás lelkesedéséről s kitartó vitézségéről. De ebbe az időbe esik az a meddő 44 napos pihenés is, amelyet honvédezredünk a körülmények miatt a lövészárokban töltött. Szinte elernyedt az edzett, az erős honvédizom e. napok egyhangúsága folytán. De csakhamar napfényre jutnak honvédeink s ahol megjelennek dicsőség koronázza jelenlétüket, bátorságukat. A legnehezebb feladatokat oldják meg s teljesítményeket viszik végbe, hogy csodálkozásra ragadják az egész hadosztályt. OKTÓBER P. ZALAI KÖZLÖNY 3 Hivatal viasgálat Bár elkésve, de mégis kell hírt adnom arról a fontos aktusról, melyet szeretett mólt főispánunk j vezetésű mellett egy illustris vizsgáló bizottság le-! folytatott Nagykanizsán. A városházán és egyúttal a közélelmezési hivatalban okt. elején hivatal vizsgálat volt. Ez a vizsgálat nem lévén soronkivüli, vagy ahogy mondani szokás rendkívüli s igy nem is volt összefüggéssel az elmúlt hetekben feltárult hírlapi, polémia hangjával. A volt hatósági üzletvezető ki adta mérgét néhány hasábon át, a megtámadottak replikáztak, feldúlták a kedélyeket s az illetékes hatóság pedig sietett lecsendesíteni a háborgo sajtót. A helyi napilapok hozták hírül, hogy a vizs- j gáló bizottság mindenütt mindent rendben talált s ezzel vége minden egyéb ngyarkodásnak A probléma meg lelt oldva. A vizsgálattal meg lehet etégedve a nagy port felverő cikksorozat irója, mert nem ugy "áll a dolog, ahogyan ö aposztrofálta, valamint amu-gyau sem, mint Molumimedet védő pókháló. Ugyanis Mohammed, az izlam vallás megalapítója, áz aiabok közt terjesztette tanait s högy az izlttm vallásra térítéssé az arabokat, azon nagy buz-góau fáradozott. Emiatt az arab főuruk közül sokan ellenségei lellek. Gyűlölték a prófétát olyannyira, -hogy összeesküvést kzóllek ellene s meggyilkolására törekedtek. Mohammed próféta hívei segítségével kénytelen volt megszökni Mekkából s az onnan nem meüsze^ló.vó Thora barlangba menekült. Üldözői ide is hatoltak és halálra keresték Minden barangol, minden elképzelhető odút átkutattak a lándzsás ara-bolí. Megfordultak a\' Móhámmedet elrejtő barlangnál . is. 8 oh fátum, a baílang torkolatát — a hivők szerint pókbálóyal btl^iiv^ találták tj, .erről meggyőződtek az üldözői, hogy abban a bai lángban nincs senki, hi«en a torkolata be vau póknálózva Pedig, hu jubLan kutatlak volna, s lehatolnak a pókhálón . keresztül, akkor bizony «gy urab Ludzs^ja \'.-lóg lett whnróutaj1 Jtogy *» iziam vallás- hí iie lwje<ljet«. • Cfak egy-két lapot tépünk ki ezredünk idevágó történetéből. - Február 10-én kezdődnek a kórpáti eltolások. S február 28-ika dicsőséges napként kelt fel házi-ezredünk tört\'netében,. amikor 800 orosz fogolyt, 10 tisztet s négy géppuskát, zsákmányolt, ezredünk. S ezt a diadalt hatalmas túlerővel szemben vivták ki. Háromszoros ellentámadást intézett az orosz, de honvédeink bátorsága mindig véres fejjel kergette vissza a támadó ellent. Ekkor, 28*án egy kis romantikus eset is történt De csak nekünk tűnik ez fel a romantika színében, mert ft harctéren ugyancsak nehéz helyzet megoldása elé állította vitéz ezredünket. A kard ismét vezetett s a győzelem mámorával tért az ezred néhány percnyi nyugalomra. Háromszáz muszka már-már áttörte ekkor a szomszéd ezred balszárnyát s egyenesen az ezredes kis fenyő kunyhója és az ezred oldalá felé tartott. Még az utolsó tiszti szolga erejére is rákerült most a sor. S mig az ezred zöme parancsnoka kő-rÜj sorakozik, az ezredes utasítása szerint Csorba Pista, a jóarcú szőke százados hátba támadja az oroszt — s a mieink győznek, 120 oroszt foglyul ejtenek s oly fényes erédményt jelentenek a hadosztályparancsnokhoz, hogy szinte hihetetlennek találják mindaddig, mig meg nem győződnek róla, hogy a vitéz honvédezred legújabb bravúrjáról maga, a hős zalai fiuk ezredparancsnoka adja le a jelentést. De tovább most már nem szól a krónika, (Folytatása következik.) Egy kis egyeztetéssel szolgálok a pókháló hls-Mér közel 2000 korona készpénzt. Ez a zsákmány tória éi a hivatal vizvgálal között, f-zemélyeket nem, V<Ufezinül«g betörés eredménye. A civilt sikerült nevezek, csakhogy egy bizonyos háló ilt szerepelt elfogni, ki majd csak megnevezi katona pajtását, , , .. . .. . ... , „ . . . kl trenírozva lévén, elfutott. Kiderül majd az is, valamelyik romol, mely a tisztes bekességet vedel- hogy u ^ (artA,^a honnun V09zi credeféti illetve mezt* e nehéz komor időkben. Intő tanulság arra, k| u jogos tulujdonosa. Falragaszokat kellene ki- hogy a jövőben másként,kell gazdálkodni, s a múltjragasztatni e felszólítással: „óvakodjunk a zseb- esuinényekuek nem szabad ismétlődnie s a pókhálót: tolvajoktól, de fóleg a betörőktől és árdrágítóktól.\' takaró barlang nem lehet már egyeseknek mentsvára j Skorpió. A kereskedői szemérmetlenség. Kivonat a gazdasági lapp0js A cikóriagyökér termelesi. A mai \'táplálkozási viszonyoknál .a kávópótlék ós kávé-pótlószerek, de különösen a fenálló bzemes-kávé hiánya folytán, igen fontos szerepet játszanak a néptáplálkozásba!!, tehát már azért U ajánlatos, hogy minden egyes gazdálkodó évente egy meglehetős nagy, vagy ha egyelőre kisebb területet is, — cikóriával bevessen, a mire ejttnml tisztelettel felszólítjuk A cikória-termelés már a vetés forgó, végett is i.agybn előnyös, továblá mély szántást von maga termelőre nézve Hol a rendőri hatalom ? Nem hátborzongató, de vérlázító az a hallatlan, szemérmetlen uzsora, mellyel a ruha és lövidáru kereskedők siiute féktelenül szipolyozzák a védtelen közönséget Cérna, szö7et, ruha, Szinte megközelíthetted fogalmak, oly irtózatos árakat mernek a vakmerő hiénák érettbk követelni. 8 iu<iii ám azért inert nincs, dehogy nincs, de vagy el vau dugva, vagy kilenc kézen kérésztől árát annyira lelverik, hogy uU|, ^ n tap^^iok Meril,t mire a közönséghez jut, alt a guta környékezi, ami- jövedelmező kor az árát meghallja. j Nagyon figyelembe veendő még az is, hogy Elmek a wem.\'rmetluii vakmerőségnek vessen a jégverés, mely r.em ritkán nagy kárvkat szokott véget u rendőrhatóság s itt üssöu\\L-\' bOiiteió lial.vl- meai terményekben o!.ozni, — a cikória vetéseknek múval. Mert ha egy tojást 8 IIHériHl drágábban ad- nemigen árt, a gyökerek és leveles része elég uak, vagy egy kiló luist htb. lehet 3 - 400 koroná- ellentállóképes kat odav gdalní, csapj, :n a rendőrhatóság ezek közé Termelési uladtást, valamiül a termelésre vo-is, akiknek hallatlan kapzsisága folytán- a szegényebb naikozó összes fel világosii ásókat szívesen, nyújt irás-néposztály a tói. folyamán rongyait sem tudja ös«e- belileg, valamint nzóbelileg is u cég. aggatni, amikor a hiénák Milyembeitbeii, bársonyb.m úszva, meleg szobában uzsorán szerzett palotában s/.or-tiívzgalják majd az összeharácsolt ezreket. . • \' • í Hirtelen halál. i Ma délelőtt kilenc óra tájban a Nagykanizsai Takarék pénztár csviigeri-uti oldalán Ölem József, ha háti bérlő Összeesett s szírnélhűdéiben meghalt. A deré^ bérlő bevásárlás\' végeit jött városunkban, ahol „PATRIA* pótkávógyár hTtig)\'kannsiiu. A kormáuy maximálja a fut. A kormány a napokban bocsátja ki a faárak maximálására vonatkozó rendeletét. — Az elsőrendű fa ára az erdőben felliasábolva 460 korona lesz. .i->, , . , , Így ha az ösezes kocsi és vasúti fuvarköltségeket knlOnljHii Igi n K.kr.,1 rn^ult , ti »-giWx v*ro„ ^^^ , „ggolmitM „ fo. ,uw.i j««Yli m a^.MmbLjlx. bU. --■ Waatiu. «MUW rtrtrwo taro»li» »»ntt...... ! ini-irvr/üDiillii — KKivíiilríiMt konnliiln I. Nemei ti Int van ■•■ • . . , j megvizsgálta - szivlifldést koastalált. Németh Intván rendőrbiztos mikor a^ohst megnézte, zsebeiben kö-jzel 600 korona készpénzt s egy aranyórát lánccal talált. A hirtelen halállal halt bérlóiiek a harctéren küldte: .három fia küzd, az egyik fia már hősi halált halt. j A városban őszinte a részvét ■ a\' szor-enceétleii véget ért bérlő halála mialt- Szívbaja összefüggésben volt I valószínűleg gyermekei sorsával, akikért állandóan aggódott. Megjárta a napokbán egy ember- Dr. Kiss László kir. ügyészhez meni tanácsért, hogy 20 métermázsa lépes mézét hogy értékesítse, amelyen csak négy pzef kordiát akart nyerni. — l)r. Kiss ügyész tabácS helyett azonban másra tani- i totta meg a nagyárusitót. Az összeharácsoll mézet j lefoglalta a kö\'élelmezés: javára Gyakorlati tanácsa! ez Élinek szabad lovat rekvirálni? A belügyminiszter az alispánhoz ezt a leiratot i: Tudomás, miheztartás, valamint az alárendelt hatóságokkal leendő közlés és közhírré létet végett érte®iteiu, hogy a hadsereg fóparancanokaág értesítésé szerint a hadrakelt sereghez tartozó összes katonai hatóságnak vagy egyéb alakulatoknak tiloe lovakat vásárolni vagy a hadiszolgáltatási törvény alapján igényelni. Erre felhatalmazást csak a cs. óa kir. hadügyminiszter ur adhot. & a rendelkezés a szövetséges haderőkre is kiterjed. A „Patronage-Bgyesület" uton értesíti a u. ó közönséget, hogy Dr. tehát abban áilott a neves ügyésznek — aki nem1 MiiUoheubachet Edvin kir. törvényszéki bíró ur, a kereskedő az ne kereskedjék, no vásáro\'jon nyere- fo^onn* birája, folyó hó 80-ibán szombaton d. u. megtorlásától. Ezt az esetet mindenütt ki kellene UaUlkoruak érdekében kifejtendő társadalmi hirdetni. ^ j akcióról" felolmáut tart, s tisztelettel kéri az ügy A anu mint bftllfelfedező | iránt érdeklődőket, különösen a nemesszivü hölgyeket, \' , hogv a felolvasásnál minél nagyobb számbán F. hó 10-án este 10 óra után a Szarvas | raegjelenni szive-kedjenek. szálloda bérlője, amint n szálloda előtt sétált, látta,! hogy egy katona meg egy civil nagy tömött zsá- j A sétatéren, kot cipelnek. A szállodásnak gyanúsak voltak az\' v. , . . , .... . , . , alakok meg n zsák is. odaszól! nz nrra posztoló1 KÍH ,ein>ka kérdl » : A rend éber őrének, hogy szólítsa fel azokat ignzo- »«in 8Mb«,, « "teán egyedül járniok ? lásra. A rendór egy kicsit vonakodott a figyelmez- j — Hogyne, Annuskám. : tetésnek eleget tenni, mert hát valószínű, bízott a — Hat miért vigyáz mindegyikre egy dada? katonában. A szállodás azonban csak unszolta a!\' rendőrt a tetten éréshez. Amint a zsákot cipelő, Zágrábban ismét igazolvány kell. alakok észrevették, hogy a rendőr már közeledik; Felsőbb rendelkezésre Zágráb, Varasd és | feléjök, eldobták a zsákot s futásnak eredtek. A | c • zsákban az ipszék se nem árultak, se nem is rej- Belovár megyék területén Zágráb, hamüveleti területnek tettek macskát, hanem sok órtókes holmit: renge-^ minóaitették s igy az odautazáshoz fó&yképes igazolvány : teg cérnát, vásznat, sok dohányt, finom szivarokat, kell. - 4 1. K 1. A I KÖZLÖNY OKTOBEIt 1». Nagykanizsán, Erzsébet-tár Szarvas-Szálloda Adakozzunk a Hadsegelyzonek. Adakoztunk a háború rokkantjainak és családjaiknak Irodalom. — A pápaválasztás jogtörténete és tételes joga. Irl»: Lukács jótsej, fógimu. Unár. A vaskos munka a pápaválasztás történeti fejlődésével foglalkozik, amig a* jelen alakjához ért. Mindenkinek érdekes ós tanulságos olvasmány, amely luig egyrészről szigorúan tudományos, másrésiról könnyed stílusával élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentős mozzáiiatinXk ismerete minden kulturember tudásának szükséges része. A iuő ára 4 korona. — Kapható IfJ. Wajdits József köny vknrsskndómilieu. ember is megnézheti A Nagykanizsán aKilÍ8 igMg"<őj» mindig szinház- NÉVJEGYEK ban újonnan átalakitott modern nagytermében mindig a legújabb, legszebb és legérdekesebb műsorra talál a közönség. Mindenik előadása a kinematográfia legelsőrendű és legújabb alkotásaiból van összeállítva Szebb és érdekesebb s tanulságosabb műsort a fővárosi mozgószinházakban sem lehet látni s a hely-árak olyan olcsók, hogy még a legszegényebb BERLIN- szinház legújabb és leg- — UJ Idők. A világháború I»gh4bb króaikása. válogatottabb moziműsort mutatja be. — Iránban á* kípbeu az Ui Idók. A mi érdekea Nem sajnál sem fáradtságot, sem költséget, raány a uégy vllágráaz harctéréin tJrWnlk. aii miii.l j hoty a t. közönségnek az előadásokat minél t! W^VW, It\'n, írd.k«-ág. kellemesebbé és élvezetesebbé tegye. - A inAvászl alvóval és elökeló lilén jellemzi lloreeii I , ,... , . ,, ... .. ,, ■ „ K.„UC hetilapját, •• Uj hlóket. melynek miarlen .BERLIN" mozgószinház látogatását min atáma aktuális Milaméuyelbeii, ellwnáláaeibeii é» j denkinek a legmelegebben ajánljuk. A zenét regényeiben ia agyarául a Hzépirodalotn ápolója — \' egy elsőrendű kiváló zongoraművész szof-Móliielé.i ára uagf».lé.r» 6 korona Kiadóhivatal,\' gáltatja. Minden harmadik nap uj műsor. A ni Kadapeet, VI. Andráaay-ul Ili. az lisztelt köl8nsi, szivc.H pártfogását és az elő- ..^Mi^^A való pontos megjelenését tisztelettel ■ág- elóflzetéai ára negyedávre 01 koroila. .Vllá|i- kérl A* Igazgatóság. króniká--val együtt bal korona. Megrendeliialó - addig ai| ■■■ létizilt n«gj nálaiilékbu Julányit áru kiiilltiluk Ifj. Wajdits József köuy vnyomdáj ában. Vidéki megrendelőnek azonnal elintéztetnek „Vasárnapi Újság* kiadóhivatalában (Budap.ist, IV. Bgjetem-ulea 4-). Ugyanitt inugrend^lhutó a .Képes Néplap", a logolosóbb hJ»Ak a magyar nép számára, félévre \'J korona 40 fillér. — Az .Élet" szépirodalmi és művészeti li>-ii j lapot (szerkeszti Audor József) gazdag tartalom, érdekes és aktuális képek egészítik ki. A kitftuó lapot melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe Szerkesztőség ás kiadóhivatal: Budapest, 1. Kehérvári-ut 16/c. - j Kléíiietéai ár félévre 10 kui. MHlatványatámot késr. •éggel kold a kiadóhival. — Bí agyar Színpad. Budapest egyetlen | színházi és zenei napilap|a, az Krényi Nándor | szerkesztésében megfonó Magyar Színpad teljesen uj formában, pompás aktuális művészi rajzukkal or zágos pevQ kiváló írók közreműködésével jelenik meg szeptember elsejo óta és napról-napra h színház, zeuú variéUi és moxi világából való érdu-kes közleményeken friss b rekeu és pikáns pletv* kákon kívül külön lojalkozik a vidék színházi és művészi híreivel is. Kddigi számaiba Herceg Ferenc, Molnár Ferenc, Nagy ICudru, Porzsolt Kálmán és mások, irtak cikkeket, betsó munkatársai a löl.bi közt Harsáuyi Zsolt. Uu|tkay György és Oaerna Audor. Nagy Kndre saját rajzaival larkiiott cikksorozatot kezdett benne a vidéki színházi furcsaságokról. .Jönnek u színészek 1\' címmel és szep-ember 15-én kezdte közölni a lap Krúdy Gyula .Bukfenc" elmü színházi regényét, amelynek minden folytabUát Major Henrik rajzolóművész illusztrációi* dUziti A Magyar 8zinp«d előfizetési áru egy évn>lra 28 kor. egy hónapra 3 kor. A kiadóhivatal Buíapest, V1U , Rökk ázilárd-utca 18. Kívánatra egy héllg ingyen kUld mutatványszámot. A világháború minden mozzanatáról bő, eredeti, megbízható, 4 kimerítő értesülésekkel térképekkel, magyarázatokkal szolgál az AZ ÚJSÁG POLITIKAI, NAPILAP olvasóinak. ELŐFIZETÉSI tKAK C|i» .vi. . »Um . . laiyadivr. . Kgy hónapra SB horaaa. , M 8 K. 80 f. a K. >0 r. Megrendelési olm : AZ \')JBAO KIADÓHIVATALA Budnpenl. VII . Rékóosl ut 64 arám fess*;\' S/eretetadományokat a frontra szállít a Htidsegélyzö Hivatal Átvételi Különítménye : Budapest, VI., Váci-utca 38 Adtkozzunk az elesett hősök özvegyei és árvái javárai \' Hndsegélyző Hivatal főpénztára, Képviselőház. Adakozzunk a\' Vak katonák részére. ——.......r R"*"•• ; ■ ■ 4z intelligens magyar uri közönség • "i napilapja n BUDAPESTI HÍRLAP Harminchét éves rendülttlen ós változatos programmja A magyareágórt Ezt állja és tartja és küzd j érette idegen áramlatoknak minden rohamával szemközt Programmolkkei egységes politikai gondo-1 Int emelkedett megnyilatkozásai. Tároaolkkel regényei irodalmi értékűek és; szórakoztatók. Tudóeitáaai frissek^ kimerítők ós megbiz-! Mák. I Szerkeaitéoóben Ízléses, komoly és gondus. = Interurbán tetefon 355 A BUDAPESTI HÍRLAP nnk, melyjullu-: _ Fnv~lrödisUnA kl brraali^lml elsejével uj elólizetést nyit elótizeténi ára: egé„z évro , „ T lr0<",8l»n°, k! Kereskedelmi 38\' korona félévre 10 korona, negyedévre 0 korona l\'\'kul,U J<S eredniennyel vegezte s a ma-60 lillér, egy hónapra 3 korona 3o űllér 1 War es a német levelezésben teljesen A kiadóhivatal einie: Hiidapeat, VIII kirQlet jártas azonnal felvétetik Ifj Wajdits József könykereskedésében. - Darassenet Porszenet tégla ágatéihar. és ipari oélokrn bármilyen nagy mennyiséget azonnali szállításra és évi kfitésre ajánl Berg-steln Pál SZOMBATHELY. Hökk-8zllárd-u. 4. EES Jf^. fppff = KÖNYY-, PAPIIG- ÉSIRÓSZB^KERESKEBÉS E Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban és névjegyekben Nyomtatványok Ízléses kivitelben jutányos árban gyorsan készíttetnek. Tanintezetek részére szükséges cikkek dús raktára Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványt |j "" nagy raktára. :---—: Nyomatott a iaptulaj.lonos Ifj. Wajdits Jótsef\'kőnyvnyomdájiban í6 ik évfolyam NAGYKANIZSA 1917. október 24 Szcida 08 sz.im ZALAI KÖZLÖNY Szerkesztőség ós kiadóhivatal Deáktér 1. Telefon : 183. - Hirdetőnek dljesabáa saerlnt. Fösxerkesztö: Kemény László Felelrts szerkesztő: Erős Sándor Megjelenik hetenkint kétszer. Elöflsstéal ára: Egy éni 10 kor, félévre » korona, negyedévre a korona SO fillér. —• Bgy amkm ára 18 fillér._ IR MUTSOHENBAOHER EDVIN, kir. M törvényszéki bíró szombaton igen tartalmas, szép és tanulságos szabad előadást tartott — mint mult számunkban jeleztük — A bűnbe esett fiatal korú k érdekéién kifejtendő tirsa-dalmiakcióról címén. Az előadást Dr. Rothschild Jakab, a Patronage elnöke nyitotta ineg, aki felkérte az előadás megtartására Mutscln ribacher bírót. Az előadás a városháza tanácstermében volt, amelyen szépszámú hallgatóság jelent meg, hogy a tartalmas szép ós értékes előadásból tanulságot merítsen s odaálljon a mentők, a munkások sorába, hogy a fiatal bűnösöket jó útra térítse. Az előadó a fiatalkorúak krími-; nálitásának feltűnő mérvű emelkedéséből indult ki, aminek okául azt jelezte, hogy a fiatalkorúak birósá- j gáról szóló törvény által létesített intézmények, — j melyek a fiatalkornak züllésének megakadályozására hivatvák — kiópitteltenek. Igy a Palronage-intézniény is. önkéntesj^tár&idalmi pártfogói nincsenek. Ily irányú tevékenységre buzdítja különösen a nőket, ki-1 fejtve, hogy ók erre hivatottak és képesek. Megein-> litetic a fiatalkorúak kriminálitásáiiak tényezőit s azokkal szemben való teendőket. Ami a/, előadási értékét illeti, at felül áll minden kritikán. A hallgatóság .nemcsak tanult, hanem valóságos műélvezettel; hallgatta végig a stiláris széps-\'g bájától,\' a lírai elmélyedés értékétől teljes előadást. — Ismételjük j Mutschenbacher biró előadása igaz műélvezetet szerzett. A formai tökéletesség az anyag gazdag tartalmi i értékével növekedett minden mondása után. N a! hallgatóság a magasztos ás szép elvek előadása nyo-1 mán szinte nekihevült a magasztos feladatnak, amelynek érdekében MuLsohenba\'fcher biró agitálni akart Mi látluk a lelkesedóst s njoiidhatjuk, ennek az előadásnak a hangoztatott ügy érdekében nagy hatása lesz. S ez a hatás lesz legujabb bizonyítéka az előadás értékének. De, mikor ae előadás abszolút dicséretét hangoztatom, azt is kérdem, hol maradt rend-ér-égünk, tanügyi karunk s m.\'g több társadalmi osztály az előadásról ? Az előadást a Patronage elnöke hálás és elismerő köszönetének, dicséretének tolmácsolásával adta ie, amely u(áu a közönség üdvözlő elismerésével halmozta el Mutschenbacher birót. Tisztázódik a helyzet. A háború közel harminckilenc hónapi tartamú alatt folyton hnlmozódlak u bonyodalmak. Egyre ujabb kérdés merült fel, növesztve a zavartmindjobban eltorlaszolva a kifele vezető vitat. A háborús bonyodalmak annyira összekuszálódtak, hogy kibogozásuk szinte lehetetlennek látszott. Hallottuk u^yan\' az erőteljes szófordulatoktól duzzadó .sx-Ösl lieszédek lipsszu sorát, különösen a túloldali ól, de ezek, akármennyire is csiklandozták Q -ülei, a béke kapujához nemhogy közelebb vittek volna, hanem épp ellenkezőleg attól egyre távolabb, labirintusba vezettek Ugy lá- szott, hogy a szabadba csak akkor jutha-I tunk, ha uz egész labrintust elemészti a tüz, ha egész Európa a dühöngő tűzvész martalékául esvén, nem fog maradni senki, aki romjai felett az újjáépítés munkájában segédkezhetne. A bonyolult kérdések tömkelegében csuk hiu reményekkel lehetett némiképpen eligazodni. Az antántban — miközben ezer sebből vérzik — az a remény tartja a lelket, hogy Közép-Európát teljesen le fogja igázni, vezéréi zölü pápaszemükön át nem látják, nem akurják látni a valóságot. Azonnal, két kézzel meg kellett volna ra-gadnio\'c legelső békeajánlatunkat — ezt kívánta a maguk és népeik és nem utolsó sorban Európa érdeke. De fáztak attól a gondolattól, hogy i a háború felidézéséért vállalják n felelősséget, amikor vele oly silány eredményekhez jutottak. Nem gondolták meg, hogy ez a felelősség a háború továbbíolyUitasával nem csökken,., csak na-, gyobbodik* Hadseregeik fogyatékosságait, elgyengülését pjabb szövetségesek hadseregeinek segítségével remélik pótolhatni-A tények pedig meggyőzőlog amellett szól. nak, hogy mi künn a harctéren épp ugy, Egy karó. Sypnieswky tábornok kardja. Irta: Dr. Lukács József. v A kard azután eseménydús csatatereken forgott vitéz hordozójának kezében. A száraz adatok beszédes emlékei lesznek örökre u kard szereplésének a véres világháborúban, amely forgatójának az ér4emrendek egész sorozatát szerezte meg, amint az alábbi sorok igazolják. Az Erdős Kárpátok bércein küzdött harcokért 1915. V./15. legfelsőbb elhatározással a hadi-ékítményes Lipótrend lovagkeresztjével kardok-; kai leli legkegyelmesebb megjutálmazását. 1915. julius 18-án az ezrepparancsnokságot újból átvette a Dublin felé való előnyomuláauk-ban\' julius 25-én, az ezred élén áll, majd a Bys-tericai harcokban, melyek VII,/30-án Lublin bevételében vezetnek, miyd Marisin-nál állást foglalt ellenség elűzése átán a Snopków melletti üldözé-si harcokban VIII./2. - VIII. 4. W. W. Musatow és Kova Dvór-tól keletre 195 m. irányában és az ott VIII./7-én végrehajtott áttörős-nél a dundár 5 tisztet és 700 embert foglyul ejtve, több géppuskát és lőszerkocsit zsákmányolt. Ezt követik Vllll/9,, 10., 11., 12-én eredménytel-jes harcok, majd az orosz frontnak Przegali Male áttörése után a Bug folyónak a Bubel Stary és Bubel Lu!<ovÍ3!co VIII./17-én. a közvetlen véJol-mezése, majd VIII. 19-én a visszadobott ellenjég üldözése a Búgon át, majd VIII/22., 23., 24-in u a Wolczyn-i harcok, VIlI.,2J-án az ezredes átlovagol a német- 95-ös Feldkeller dandárhoz, hogy a tervezett támadás együttes végrehajtását személyesen megbeszélje, ezután ezredeinek a támadási intézkedések kiadása céljából szűkebb törzsével ellenséges gyalogsági és tüzérségi tűzben lovagolva kísérő huszár kétszeresen megsebesülve, vezérkaritisztjének lova szintén megsebesülve, kísérő huszárnak é3 alatta lova másodízben kilőve éri cl csapatait és azokat megfelelően bnzditva személyesen támadásra vezeti. Nikolsig további üldöző harcok, Nikola el-I érésével a dandár részére ezen a harctéren lát-\' szólag befejezést nyernek. A dandár utazó mene-I tekben Lublinra irányittatík és ott IX. 8-án szer-j biai harctérre való eltolás céljából berakatott. \' Közben a XVII. hadtest kötelékéből való kilépése i előtt a hadtestparancsnok a dandárt maga előtt elvonultatja és dicsérő elismerését fejezi ki. Bár az eltolás alatt az első szállítmányok éle Ujdombovár vidékét érték el, a Luck-i események | szeptember közepe előtt a hadosztálynak vissza-irányitását Lembergbe tették szükségessé. Ezt követik több napi gyalogmenet után a Styr folyónak Navoznál való forszirozása ÍX. 22-én majd az eredmény teljes előnyomulások Silnon át Bogusíauka község rohammal való bevételéig IX./23-án. Ezen eídnyonv.ilás alatt Sypniew.iky ezredes mint á hadosztály elővédparancsnoka működött. 1915. IX./29, 30-án az oroszok ismételt erős támadásait a dandár simán elutasítja, a dandár tartalék, eredményteljes ellentámadásai a teljes sikert biztosítják és a Silno Korininpatak menti állás állandó, állássá épittetik ki. Bár sikerűit az ellenségnek Boguslawkától keletre X./12-én az | állásban egy helyi betörést végrehajtani, amelyből j a 20. ezred erélye3 ellentámadásai által az állásainkat visszaverjük, mely alkalomkor 5 tiszt és 400 orosz foglyul ejtetik. A Styr forsirozásától kezd . c a Gehroek német gyalogsági tábornok hadseregcsoportjába tartozott. A dicsőséges silno-boguszlawkai események a Berestyani községgel szemben nehéz harcokban álló Konta hadtest csapatainak térnyerését lényegesen előmozdította, miért is a II. oszt. német vas-kereszttel diszittetett fel. Legkegyelmesebb uralkodónk a boguszlawkai fegyvertényt 1916. II,/8-án a legfelsőbb diszerö elismerés külső jelvényenek adományozásával legkegyelmesebben elismerte. Ezen állandó állásban a dandár 1916. VI./6-ig maradt. Az ezredes október 23-án vakbélgyulladással megbetegedve, a lucki táb. kórházban kereste felgyógyulását, honnan Xl./23-án látszólag fölgyógyulva a dandárjához bevonul, de a beteg-] sé\'gbe való visszaesése műtét céljából a harctérről | való elutazását és egy kórház felkeresését teszi ZALAI KÖZLÖNY OKTÖBÉB J4 mint bent az országban, beláthatatlan ideig bírjuk a védelmi harcot. A fegyveres győzelem kizártnak lévén tekinthető, a háború még évekig eltarthat, mig végül mégis csak kölcsönös megérts alapján lehetne békét kötni. Miért ne lehetne ezt ma megtenni? Miért kell még annyi fiatal, munkabíró embernek odaveszni, annyi évtizedes, verejtékes munka árán szerzett javat elpusztítani ? A békekötés akadályát eddig az ezerfelé elágazó\' kérdések rendezhetlenségc képezte. Akadt most egy bátor férfi, aki a gordiusi csomót egy csapással széjjelváglu. Ktlhlmann német külügyi államtitkár is csak beszélt. De ez a beszéd több a tettnél. A háboruérlelte rothadt gyümölcsről lohámozott, leszedett mindent, — csak a magvát hagyta meg. Az összes vitás kérdés — ha nincs is megoldva — de megoldhatóvá vált. Lehetne mondani: a talány meg van fejtve. A megfejtés: Elzász-Lotharíngia, minden háborus kérdés magva. Mi mindent mondott Kühhnann azzal a kijelentésével, hogy csak Elzász-Lolha-ringia a békekötés akadálya I Anélkül, hogy külön hangsúlyoznia kellett volna, tisztán, érthetően és félreniagyarázhatlanul meg van ezzel mondva, hogy hajlandók vagyunk visszaadni, amit elfoglaltunk, természeti- I Amennyiben a közönség fonalat ihajt beszerezni, sen annak a viszonylag klsíbb értékű \'"L , , polg4nnBilCTnél köt(ta bejelenteni, uKy rülctnek a visszaadása ellen, mit az ellen-1 ^ ^ > ma|)b|„ ^^ A kiíjinl m01mjW(, ség tart kezében, s a többi kérdésben is (Jispin utjin megríodélre ós a főispáni hivatni annyira engedékenyek leszünk, amennyire j fl)W|l l( ren(je|5 hatóságnak a beérkezett mennyiségit létérdekünk megengedi. Arról azonban szó „zétosiUni. A fonal már készen van éa az Ország™ sem lehet, hogy u németek Elzász-Lolha- j lladMgélyzí albtaoltaágnil azonnal megrendelteit, ringiát visszaadnák", mert ezt az erede- A hadvezetőség iltal mujlotOiielg nihanniiOeken tileg német országot, melyet a franciák tő. felni a Uradalom ™uwl «np4n a j61 be,áll ,,,.,«! KA^i.niiit rOvid harisnyák (zokni) készítése raakwSg.\'a, melyeknek lük egyszer elraboltak, ők hoditották vissza \\ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^^ . és nem hajlandók a l\'ianciák egyszer sike-. rtllt rablását jogcímükül elismerni árr. hogy a rablást akár fegy veiről, akár diplomáciai c ürés-csav,írással megismételhessék. Tisztázódott immár a helyzet: Európa ti/0 acéltűvel kötőnk. Minden Ilire. IH szemet kezdünk 10 emt. kötOnk kél sima és ké( fordítóit szemmel. Ezután (fogyasztás nélkfll) sima 19 emt. Most k-U tnvel rendes kerek sarkot kölQnk Azután a lábfejet a szokásoí módon nem hegyesre, hanem ikább kereken bdjezve ugy, hogy a kész lábfej hossza küzdelme csak Elzász-Lotharinjíiáért folyik. s8"80 \'W Majd meglássuk, rWsznok-o oly lelketlenek , * ■f""*"" ^TTT™ T, J " , . . . hadifoglyaink szenvedéseink enyhítésre szolgáló ügyéi az ántant diplomatái, hogy e tisztán fran- min4enki(l6k bll|,alÓ3 Unl0(na4s4b» piaijuk. cia- és teljesen jogosulatlan érdekért még _•____ hosszú évekre nyújtsák kl a vílághábortit ? Teli ruhát a katonáknak. Az országos hadsrgityzö bizottság akciója. Személyi h\'r. Kárpálhy Kelemen kir. tankerületi főigazgató a főgimnázium tanulmányi ügyeinek megvizsgálására Az Országos Hadsegélyzó Bizottság ruházati v4r08llll|tba érkezett, albizottsága elhatározta, hogy a télre újból juttatni\' kíván a harctéren küzdő katonáknak és lehetőleg a A tAvOüÓ tanár. ! hadifogságban szenvedő testvéreinknek társadalmi utón J Ketting 1\'Yrenc polgáriskolai tanárt a közokta-| előállítandó meleg ruhaneműt. E végből az albizottság tásügyi miniszter a nagykárolyi állami polgári iskolá-gondoskodott arról, hogy a Közönség a temesvári hoz helyezte át. Ketting Ferenc szombaton távozik gyár utján kilogramoiik.ini 21 koronáért (előállítási ár) városunkból, amelynek társadalma tisztelő szereiet\'é-jóminőségü gyapjulonalíioz jusson. i vei kiséri a művészlelkű tanárt uj állomására. szükségessé. A műtét csak 1916. IV./4-én volt végrehajtható\'lés VI./Í4-én az ezredes ujbórbevóníil\' a\'Hadosztályhoz Janowkára és átveszi a 82. dandár parancsnokságát a II. hadtest kötelékében. VI./18—VI./25-ig a már VI, 8-án megkezdett visszavonulás á Styr melletti harcok által egy ideig feltartóajtattatcHt és pedig eredményesen a Cruzya-tini Navoz-Sokul vonalban. Ekkor az északi szomszédnak nyugati irányban való visszavonulása a II. hadtest északi szárnya visszavételelét tette szükségességé, miért is a dandár julius 6., 7-én Ugly Gruzyatin Navoz, majd Ugly Navoz (drótakadá-lyokba) vonalába visszavétetett. Ezen visszavonulás részben hosszú vonalon mint teljes oldalmenet a csapatok által az ellenségtől észrevétlenül és minden jelentékenyebb ellenséges behatás nélkül végrehajtatott. Az északi szomszéd visszavonulása újból kihatással volt, miért is a dandárnak visszavétele a Korsyn-Ugly felé vezető Stochod melletti erdőszegélyig hajtatott végre VII./9-én. Ezen\' kezdetleges omladozó homokos talajban vezetett állásokban erős tömeges orosz támadások VII./\'IO és 11-én véresen visszaverettek, majd julius .18-ig cséndesebb álló harc folyik. Eznap és 19-én a németekkel egyesitett tüz-őrségünk 56 ütogének rajtaütésszerű előharcai folytán egy-egy gyalogsági különítmény az ellenség állásáig tőrt előre és onnan programmszerüen visszatért a védő állásába, melynek állandósítása VII./20—27-ig folyamatban volt. VII. 28-án az oroszok négyszeres túlerővel és fölényes tüzérséggel való tömegtámadásai ott, ahol állásainkban behatoltak ellentámadásainkkal megállíttattak. VII./29. az oroszok\' elkeseredett tömegtámadásaikat nagy emberáldozással megújították, a dandár részéről ismételt ellen Limadások az ellenséget Kel-Gáj-tól keleten fekvő erdő nyugati szegélyén a késő délutáni órákban megállították és annak tudatában, hogy a Kórsynf uralgó\'hVagáslátáz \'é&éáz állás kulcsa utja, annak újból kézbevétele és ez által a további támadásoknak gátat vetni, szükségesnek látsrott miért is azon 2 német csász. zlj. 227. sz. tart. ezredből, melyek fetör u dandárparancsnokság alá nem tartoztak, ug)j Podlesie irányából, mint a 40. dandár álláspontjáról 1—1 zlj., a Korsyni magaslat ellen lett saját kezdeményezésből a további orosz támadás megállítására irányítva és erre az engedély kikérve, mir^az engedély megjött, akkor a kitűzött cél eléretett már és igy nyugodtan azon javaslat megtehető volt, hogy a nyugodt és rende: zett visszavonulás a melnicai állásba végrehajtassák, ami jul. 29;én dél), 12 ómkor északról fokozatosan a déli szárny felé megkezdetett és a mielni-cai védőállás d. u. 6 órakor elfoglalva lett. Mielizk községgel szemben, mqlyben már VH./Jl-én oroszok tömegtámadása főleg tőlünk északra véresen visszaveretett. Ezen támadást VIII./2-án az oroszok eredménytelenül jnegismételték, VIII/9-én a védőszakasz némile^északra csatolva ujabb tömegtámadások visszautasítása, majd az állások X./22. állandó jellegűvé való kiépítés mellett berendeztetnek, ekkor a dandár kötelékébe a 20. és 52. ezred tartozik. X./23-án nz 5Í. ezred, védőszakaszából, egy erőteljes vállalattal\'az ellenség állásába betör, több tucat fogoly kicserélése és az ellenséges állás beföldelése után saját állásába visszatér. A következő időben X., 24-től XII. 8-ig több kisebb eredményes vállalat a 20. ezrednél is sikeresen végrehajtva, majd az állások\'viz alá kerülése folytán az állások újra kiépitése él felemelése válik szükségessé. XII, 8-án eltolás a délnyugati harctérre. — XII. 12. Sesanán való kirakodás laktáborba szállás és XII./17-én legfelsőbb hadurunk felséges Apos- toli királyunk által a Sesana-Opcinai ut mentén a dandárnak való legkegyelmesebb megszemlélése; IXII,, 23-án. Boroevícs vezérekredék had»éi»egpd-rancsnok a dandár csapatait megszemlélte és szintén legteljesebb megelégedését fejezteti. A dandár ekkor a 20. és 52. ezredből állott. Ezen időponttól kezdve tisztek, altisztek a XXIII. hadtest lövészárkait és a harctér sajátságait tájékozás céljából serényen megtekintik, a legénység a karsztos vidék sajátságaiban oktatást nyer, majd I./ 16-tól H./8.-ig Avber község vidékén a robbantás és sziklafurásban való gyakoroltatás után megszállja a dandár a 20. ezreddel a Pajtitól | délre és az 51. ezreddel a Kostenjevicai alvédőszakaszokat. Ezen felváltások II./10-én kezdődnek és ÍI./13-án befejezést nyernek. I HI./3-fg a dandár (most már 20. és 31. ezred) e jelzett állásban marad és III. 17-én a 31. ezred • táboriőrse ellen irányult ellenséges támadást simán visszautasít. A dandár III./3-án a 40. dandár áltál felváltatván Toma&evicárú vonul, hol IV./í-ig marad és újból a régi álláspontját 383. m.-ot a 40. dandár felváltása után elfoglalja éj V./l-ig marad, majd a Munitions-höhle (ktazerbarlnng) 334. m.-on álláspontját foglalja el, ezen időszakban több ered-ményteljes kisebbszabásu vállalkozások — ellenséges állásba betörés, táboriőrs viaszafoglalása — hajtatott végre. Ezen időponttól kezdve az előkészületek a küszöbön álló 10. Isonzó csatára serényen folynak, mely V. 12-én az erős tüzérségi előkészítéssel az V, 14-én tömegtámadásokkal beve-zettetetik, majd V./22., 24-én, 20. és 31. ezred ellen irányított 17 tömegtámadás visszautasításával dicsőséges befejezést nyert, miközben mintegy 850 fogoly, közte 56 tiszt és 18 géppuska szállíttatott be. A mozgósítástól kezdve 16 csatában és 344 ütközetben vett részt. (Folytatjuk.) OKTÓBER m. ZALAI K 0 Z I, 0 N T Kettős esküvő. Szép ésaládl örömünnep volt f hó 23-án l\'on-gor Henrik Igálgfltó családjában A köztiszteletben álló igazgatónak egyszerre ket leánya tartotta esküvőjét Hndape8ten. A két művészlelkű ui i leányok közül Margitot Sugár Vilmos az Aiier H. T igazgatója vette, nőül, mig Ilonkát Endrődy húszas honvéd kapitány, helybeli pótzászlóalj parancsnok vezette oltárhoz a budai várkápolnában A két liatal pár egybekeléséhez a város társadalma osztatlanul fejezte ki szerencsekivánatU « ebben az a köztisztelet szólalt meg, amely Pongor Henrik igazgatót övezi városunkban. — Érdekes órarend. A pápai kath főgimnázi im tanári kuni kúiy-bzerűlve volt arra az újításra, hogy -10 perces órákat vegyen a napi órarendbe. Ezzel elérte, hogy 8-tól 12 óráig öt külön tantárgyra fordíthatnak 40—40 percnyi idót s minden óra után 10 — 10 percnyi szünetet adnak. Ez újítást bizonyára az a körülmíny szorította, hogy a válUkozó tanítás mellett egy-egy tantermet osak déli 12 óráig használhatnak. Hogy az uj rend beválik-e, majd a lanilásuiyag elvégzésénél lehet bizonyítani. Dideregnek az lekolás fiuk Soha annyi nyomorult, ruhátlan, cipótlen iskolásfiú nem jUt « padokban, mint éppen e nehéz időkben, amikor a ruházati cikkek hallatlan árakat értek el. Szegény fiuk! Amikor édes apáitok a frontokon védelmezik a bőrüket itthon melengető hallatlan nemtelenséggel dolgozó árdrágítókat életök árán s érettelek nnm dolgozhatnak, akkor ti lerongyolódva, inezilláb dideregve vagyok kénytelenek a hideg iskolában dideregni, hol a gondoskodás hiányában szintén nincs egy ttarab fa sem, miként ott honotokban sincs. Azok a háborús felhizott hiénák juttathatnának e didergőknek összeharácsolt ezreikből, hogy legalább rongyokhoz juthassanak, miért apáik ott kint életö-ke.t áldoízák. Etf a legkisebb áldozat, "mit\' érfeUok"\'a társadalom minden itthon levő tagja meghozni köteles A meleg ruháról s iskoláról pedig gondoskodjék a hatóság, hisz módjában áll, hogy legalább az iskolákban né dideregjenek ezen elhagyóit apátlanok s lerongyolódott koldusok. Halálozás. Menczer Ignác sugár-utcai kereskedő szerdán este 7 órakor csendesen elhunyt, A jólolkü úriembert mindenütt tiszteilék s becsülték. Temetése pinteken délután ment végbe,nagy részvét mellett A jólelkű és nemesszivfl Menczer Ignácné úrasszonynak pedig az Ég Ura adjon gyógyirt a fájdalom elviselésére. Fehérneműt a hadseregnek. A hadvezetőség ismét a magyar társadalomhoz fordul még pedig fontos kérdésben : a hadseregnek fehérneműre van szüksége. A készletek fogyóban tannak) az anyagok feldolgozása a mnnkáshláuy következtében meg van nehezitvo, ugy, hogy a fehérnemű "szükséglet gyors kielégítését csak az ország lakossága biztosíthatja.. A honvédelmi minisztérium Hadsegélyező Hivatala országos akciót indít a fehérneműik gyűlésére Színre és minőségre való tekintet nélkül minden textilterméket szívein fogud, a fősúlyt azonban a vászonnomüekre fekleti A gyűjtés módozatait a Hadsegélyező Hivatni falragaszok és a hírlapok utján legközelebb közölni fogj*. Addig U mindenki gondoljon a fronton küzdő hősökre, a kórházak betegeire ás készítse Hó szeretettel nélkülözhető fehérneműit. Lesz-e fa? Mint nagyon korábban értesültünk, az alispáni -hivatal a város közönsége részére nagyobb mennyiségű fát utalt át a rédícsi-erdőből. Azonban ez mindczideig; még nem érkezett meg, mert moH készül az ipnryágány a rédicsi erdőtől a legközelebbi vasúti állomásig, melyen a" már régebben , kiszemelt fiit odaszállíthassál^. Kemélh>tö, hogy ez\' mihamar meg fog történni, amikor fi vasúti szállítás is meg fog indulni s a fii1 megérkezik városunkba. Megszűnt a gabonavásárlási Jogosultság. A f. hó 22-ével megszűnt a közönség t-zabad gabonavásárlási jogosultsága, amennyiben ezen nappal az átvételi bizoltság megkezdette működését 8 ezenlul már csak a Haditermény utján vásárolhat bárki is gabonát, ha ugyan hozzájuthat. A bizottság elsősor-, ban az I—V. kerületben végzi a zár alá vételt, azl uláu kerül csak sor a terhesebb VI—VII kerületekre, hol már a felesleget mt-g is etetik a házi állalokkal s igy\' a bizottság alig log ott valami feleslegre ; találni. — Meddig szabad tengerit vásárolni^- E hó 31-ig joga van bevásárlási engedéllyel bárkinek tengerit bárhol vásárolni, csak az ulszáili-; tásra a bevásárlás helyén székelő hatóságtól igazol-: ványt kell kérui Harmincegyedikén túl megszűnik a szabad bevásárlási jog s ezt is a Hadilermény veszi át s a leng. ri ellün\'u unit a kámfor vagy a piru ft közönség orra elől s csak a nngy -bankok hizlalhatnak majd disznót, amelyekből m-künk bizonyára nem j jut zsir. — \' , Mit osinálnak a rendörségen? Nagyon szépen vagdossák a bírságokat áz árdrágító uzsorás gazemberek nyakába. Helyesen van, de nem elég szigorúan. Azután a ruhanemű és rövidárusokat is sorra kellene venni, (Brávó l Szedő.) i hogy ezek se gaz dálkodjanak oly szabadon itz amúgy | is kiszipolyozott nyomorult jjözöiiség zsebtre. Adományok. Az erdélyi menekülik, részére adakoztak : Mull* I zei AllVédné gyeriAkk ru hálákat; Rosepthal Jakub i egy betegen lekvó\' asszonynak egy zsák szenet és í élelmiszert. Hálás köszönet érte. Nagykanizsa, 1917. okt. én. Erdélyi menekülteket gyámolító bizottság Nagykanizsán Kidobtak egy kalanzt ja robogó vonatból, mondta bgy társaságban bizonyos jó kedélyű ur. Mindenkinek\'-kérdőjelre nyúlt az arca | s a gyenge idegzetüek a fejetlenség elliatalinasodási-| ról panaszkodtak s meg is könnyezték a kidobott ka-j lauzt. Ekkor közbe szól egy ur, aki mindig közbeszól ! ós mindenben kételkedik. —\'De, hiszen, most robogó I vonat nincs is, mert a vonatok csak mennek, s nem ; robognak jelenleg. Az a kalauz pedig csak olyanféle utmutató könyv volt, hogy\'"\'felszárítsam a társaság j hulló könnyét a kidobott kalauz gyászos sorsi felett. | Mondani sem kell, hogy a fészvét könuyeit a vidám j derű könnyei váltották fel. A legszenzációsabb hír ! így vált auekdotává. Dohos, knkáoos liszt. I A napokban egy asszony tiozzákészült a kenyér ■ sütéshez Amint a lisztet szitálj*, észreveszi azt a I furcsaságot, hogy a liszt péppé képződik a fzita aljA-| ban. 8 uuiint jobban szemügyre veszi a család a lisz-i tet, hót oh fátum: a liszt mozgott miként a kukacos «yt Az asszony a forrongó lisztet Visszavitte a keres* I kedőnek ki azt ki sem tudta cserélni? lunein helyette j finom lisztet adott. A gondig háziasszony mutalvány-számol vitt az utálatos lisztből a hatósági üzletvezetőnek, ki megígérte, hogy utána néz a közélel mezesnek íme uj tündének Valószín! nagyon régi liszt lehet s ugy járt mint az egyszeri burgonya, megromlott. Jul -— augusztusban nem; volt liszt s kenyér és íme annyi volt, hogy romlásra u jutott. Lelketlenség netovábbja ily undok lisztet kiárusítani. Várjuk a fej leiuényeket, hogy kl szállította ezt az undok lisztet. Operációk Csáktornyán. Dr. Frank Géza a szabad, osztr.-magy. államvasultársKórházi sebész — nőgyógyász főorvosa, jelenleg mint tart. ezredorvos Csáktornyára vezényelve, a civilek operációit nem a katona kórházban, hanem Wtassics Gyula-utca 23,^ /. emeleten berendezett operáló termében végzi. — Ugyanott földszinten rendelés. (Igazolt szegény betegek műtéti dijat nem fizetnek ) A téli idő. Vasárnap óla erősen fúj nálunk a hideg őszi i szél s csaknem télire fordult az időjárás. Előkerült | mindenünnen a háborús Ütött-kopott, téli ruha Meg-í látszik mindenütt a nélkülözés a drágaság miatt. De . az elleniét és elszomorítóim tüntet a korzón. A divat j hóbortja mindent elborít s a rongyokban járó szegénység ugyancsak elkeseredve nézi a túltengő lün-j teléét a ineguövekedett gaz-tagsággal. Mikor lesz városi közgyűlés ? Ez a kérdés lebeg az összes városi alkalmazot-, tak ajkán, mert ettől függ beszerzési előlegük, csa-; lúdi és háborús pótlékuk kiutalá"®, melyet oly epedve ; várnak mindannyian. \' De tárják u közgyűlés mielőbbi megtartását az i iparoslanoiiüiskolai tanítók is, mert ettől függ liábo-j rtu pótlékük kiutalása, melyre olyan nagyon is rá-j szolgáltak. ! Kívánatos tehát, hogy polgármesterünk mielőbb összehívja a közgyűlést s a várakozókat kielégítse. Fiatalabb évfolyambeli katonák fogják végezni a leszerelési munkálatokat Rendkívül fontos katonai intéíkedésről értesít lulefonon budapesti munkatársunk A honvédelmi miniszter a hadügyminiszterrel egyetértóleg elrendelte, Jiogy mindmok az 1892—évfolyambeli tényleges állományú katonák, akiket felülvizsgálaton segédszolgálatra alkalmas írnoknak minősítettek, a hadkiegészítő parancsnokságokhoz, a ntpfólkelő parancsnokságokhoz és a póttestek irányító osztagaijioz osztassanak be sürgősen, Ezek a katonák ezeknél . a parancsnokságoknál a leszereléssel járó munkát és eljárást tanulják meg A rendelkezés szerint --a-beosztás egyelőre három hónapra szól, valószhtü azonban, hogy ezt az időt meg fogják hosszabbítani, mert a leszereléssel járó munkálatokat e fiatalabb évfolyambeli katonák ilyen rövid idő alatt megtanulni nem tudják. Ez az intézkedés az öregebb évfolyiyjiibeli katonák között bizonyára nagy megnyugyást kelt, | inert bizonyos, hogy a leszerelés munkája nem nehezedik mijd az öreg katonák vállára, akik a háború után végre visszatérhetnek réglátott otthonukba. A Máv. aj díjszabása. November 1-én lép életbe a Máv. iy dijszibása, amely a po.lgyászsiállitái diját is alaposan megdrágítja. Az uj illeték 50 kllogramlg az első ötven kilométer távolságra 80 fillér lesz. A díjtétel száz kilométo-renkiut emelkedik ás 50 kilogramig a legtávolabbi vi-szonylatban 13 korona 60 fillér. Ötven kilogramon felül a szállítási dij tíz kilogramonként 20 fillértől 3 korina 60 fillérrel emelkedik A menetjegy fűzetek megszűnnek, a fél áru vasúti jegy váltására jogosító bérletigazolványok és havi évi bérletjegyek megmaradnak, de azoknak az árát is fölemelik. A bérletjegyek árát, még pedig az 1-sö osítályét 3200, a II osztályát 1800, a harmadik osztályét 1000 koronában állapították meg. Félévi bérletek az I, osztályban 2300, a II. osztályban 1300, a III osztályban 720 koronába kerülnek. Beszüntetik a két személyre szóló bérleteket A már eddig kiadott bérletjegyek lejártukig érvényben maradnak-. * f, A L A I KÖZLÖNY OKTOBER 24. színházban Nagykanizsán, Erzsébet-tár Szarvas-Szálloda Adakozzunk] a Hadsegelyzonek. D Ej*\' D T TM Adakozzunk a háboru>okkantjainak és: JE|) 11/ lil iW családjaiknak. Irodalom. — A pápaválasztás jogtörténete és tételes joga. lila: Lukács JózseJ, föginui. tanár. A vaskos munka a pápaválasztás tör- j tóneti fejlődésével foglalkozik, amig az jelen | alakjához ért. Mindönkinek érdekes ós tanulságos olvasmány, amely inig egyrészről szigorúan tudományos, másrészről könnyed xtilusávnl élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentós mozzanatának ismerőin minden kulturember tudásának szükséges része. A uiö ára 4 korona. — Kapható I(j. Wajdits József köny vkereskedésében, Nagykanizsán újonnan átalakított modern nagytermében mindig a legújabb, legszebb és legérdekesebb műsorra talál a közönség. Mindenik előadása a kinematografia legelsőrendü és legújabb alkotásaiból van összeállítva. Szebb és érdekesebb s tanulságosabb műsort a fővárosi mozgószinházakban sem lehet látni s a helyárak olyan olcsók, hogy még a legszegényebb ember is megnézheti A „BERLIN" szinház agilis igazgatója mindig a legújabb és leg- — Uj idők. A világháború leghűbb krónikái*, válogatottabb moziműsort mutatja be, iráuban óm képben a* Uj Idók. A n»l. érdekes inéiiy a négy világrész harotóreiu történik, azt mind elénk tárja festői szépségű képekben Érdokesség, inAvéaxi nívóval ós előkelő izlós jellemzi Horeeu Ke.ouc hotilapját, az Uj Időket, melynek ininden száma aktuális közleményeiben, elbeszéléseiben ós regéujreiben is egyaránt a szépirodalom ápolója — (előfizetési áia negyedévre 6 korona Kiadéhivaial, Budapest, VI. Andrásay-ut 16. sz — A „Vasárnapi Ujaág" minden uxáma gazdag tartalommal jelenik ineg. A .Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre öt korona, „Világkrónikáival együtt hat korona. Megreudelbeló a „Vasárnapi Uiaátf-* kiadóhivatalában (Budapext. IV., Kgyetem-utca 4 ). Ugyanitt megrendelhető a .Képes Néplap", a legolosóbb ty^* a magyar nép számára, lAlévre \'2 korona 40 fillér. — Ab „Élet" szépirodalmi és művészeti hetilapot (szerkeszti Andor József) K**dag tartalom, érdeke* és aktuális képek egészilik ki. A kitűnő lapot raqlegeti Ráüljük olvasóink figyelmébe, tíierkesztóség és kiadóhivatal: Itallapul, I. Knhórvári-ni 15/e. Klűfizetési ár félévre 10 koi. Mutatványszámot kész •éggel kold a kladóhival. — Magyar Salnpad. Budapest egyetlen színházi és zenei napilapja,- az Kréuyi Nándor szerkesitésóbeu megielunö Magyar Színpad teljesen uj formában, pompád aktuális inflvótzi rajzokkal, országos nevU kit Aló írók közreműködésével lelenik meg bzepteuiber elseje óla és napról napra a színház, zene variéle éft mozi világából való érdekes közleményeken frUs Irreken és pikáns plt-ly-kákon kívül kQlöu foglalkozik a vidék stinliázi é* művészi híreivel is. Eddigi számaiba Herceg Ferenc, Molnár Ferenc, Nagy Kudre, Porzsolt Kálmán és mások irtuk cikküket, belső munkatársai a többi közt Harsány! /„solt. Bujtkay György ós Osernu Andor. Nagy Kudre saját rajzaival tarkiiotl cikksorozatot kezdett benne a vidéki szinbáti furcsaságukról. .Jönnek a siiuészek lJ eiinin.il és szep\'einber 15-én kezdte közölni a lap Krúdy Gyula .Bukfenc" cimQ színházi regényét, amelynek minden íulylaliMt Major H-mrik rajzolóművész illusztrációja di.ziti A Magyar Sziupid előfizetési ára egy évadra 28 ko Nem sajnál sem fáradtságot, sem költséget, hogy a t. közönségnek az előadásokat minél kellemesebbé és élvezetesebbé tegye. — A „BERLIN" mozgószinház látogatását mindenkinek a legmelegebhen ajánljuk. A zenét egy elsőrendű kiváló szalon zenekar szolgáltatja. Minden nap tartatik előadás. A m tisztelt közönség szíves pártfogását és az előadáson való pontos megjelenését tisztelettel kéri Az igazgatóság. Szeretetadömányokat a frontra szállít a Hadsegélyző Hivatal Átvételi Különítménye: Budapest, VI., Váci-utca 38. Adakozzunk az elesett hősök özvegyei és árvái javára! Hadsegélyző Hivatal főpénztára, Képviselőház.\' Adakozzunk a vak katonák részére. Az intelligens magyar nri közönség napilapja a BUDAPESTI HIRLAP Harminchétévé* rendolétlen és változatos programmja A magyarságért Kit Alija és taraja én ItOzd érette idegen áramlatoknak minden rohamával tutinkon Programmolkköl egységes politikai gondolat emelkedett megnyilatkozásai. Tárotiolkkei. regéuyel irodalmi értéknek és szórakoztatók. Tudósításul frissek, kimerítik és megbízhatók. . Szerkesztésében ízléses, komoly és gondos. A BUDAPESTI HIRL AP-nsk, mely juliu-elsejével u| elóllzetést nyit elélízetési kra: egén évra NÉVJEGYEK addig lillzill >»|J váliizlikh" JiUijii árai léiilltitiik Ifj. Wajdlts József köny vny omdáj ában. Vidéki megrendelések azonnal elintéztetnek A világháború minden mozzanatáról bő, eredeti, megbízható, kimerítő értesülésekkel, térképekkel, magyarázatokkal szolgál az AZ ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP olvasóinak. elórizetéh áhait: Bgima árra . ... 31 korona. rátám ■...., 1» >i|>.ltm .... a K. so f. K«y hónapra ... 3 K. SO f. Megrendelést otm UJ8A0 KIADÓHIVATALA Budapest, VII Rákúoal ut 64 Mára AZ darabos barna szenet, For- ós daraszenet Meszet ajánl azonnali ■zállttáara Berg-stein Pál egy hónapra 3 kor. A kiadóhivatal Kulap\'st. VIII. 38 korona félévre-lO korona, negyedévre ti korona Rakk ázllárd-utía 18. Kivá\'iatra egy Itéiig ingyen SO lillér, egy hónapra 3 korona 8(1 flllér kold mutatványszámot. A kiadóhivatal cime: Budapest, VIII kerület --liíkk-SzlIbd-u. 4. sz. SZOMBATHELY. = Interurbán telefon 355. !\' - Egy irodlstanő, ki kereskedelmi iskolát jó eredménnyel végezte s a ma-igyar és a német levelezésben teljesen jártas azonnal felvétetik Ifj Wnjdits j József kónykereskedésében. — = jff yrpfvjjs fppsff KÖNTV-, PAPI ÉS IRÓSZEÍ^KERESKEDÉS E l)ús raktár legújabb divatú levélpapírokban és névjegyekben • Nyomtatványok ízléses kivitelben jutányos árban gyorsan készíttetnek. .. X Tanintézetek részére szükséges cikkek === dús raktára. =r= Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványok nagy raktára.--- s6 ik évfolyam NAGYKANIZSA, 1917. október 28. Vasárnap 69 szAm ZALAI KÖZLÖNY o-terke^ztőaóg óh kiadóhivatal Deáktér 1. Telefon : íaa. — Hirdetéaek dijasabáa axerlnt. FAszerkasztfl: Kemény László lí. Felelő. szerkesztő: Erö» Sándor Megjelenik hetenklnt Utmr. Elöai.U.t ir.i En im 10 kor, UUm • koron., ai|7«d<m 2 korona fto fillér. — Bn«« Ilim irmianuér. A jó pásztor. Emberi értelem, szellemi elet is a tavasz életfakudásaval nylladoz, « nyár napsugaras erejével gyümölcsíz. Virágai: érzések. Gyümölc.ei: eszmék, gondolatok, cselekvést l\'ogamzó akarások. Minden tájnak gyönyörűsége a virágos fa. Csillagos éj selymes öleléssel védi. Szellős hajnal gyöngyszemekkel ékesíti. A nappali sugár mosolyogva fürdik illatában. Mézgyüjtö rajok édes vágyakozással körülzsongják. Emberek közölt ilyon gyönyörűség az egyén, akinek lelkében szép, nemes éizések fája virágzik. Selyemlágy a gyengédség, gyöngyös pártája a tiszta szándék, napfényes az öröm, mellye! közeledünk hozzá. S feléje rajzik a lelkek vagya, hogy ihletet, szebb célok ielé lendülő akarások édes izét lakmározza nemes érzéseinek arany-cnéstéJébW:.":\' \'-"\' "."W"........... Virágzásból gyümölcs élik: érzések lelki áradásában eszmék hullámzanak, gondolatfodrok sorakoznak. S megnoinesedjtt érzésekből eszme, gondolat se születhet más, mint a nelyek Sp.épsiget hordoznak, jóságot hirdetnek, áldlst igéinek, boldogság felé vezetnek. Egyeseket, családokat, társadulmakat és nemieteket egyaránt. Mult vasárnap ürömnapot hirdetett a veszprémi öreg templom haranjju. Uj püspökünk ünnepi miséjére, szentbeizédérc hivta az embereket. S a fenscgoi( szr.vu érchlrnököt sokan meghallgatták/ A szép templom nagy, áhítatos közönséget fogadott. Ünnepi sokadalom jiyülí össze buzgó hallgatósággá, egyesítve, krisztusi szallemben egységesít,e minden rangot és rendet. Mély tisztelet, mfleg ligyclqn, szomjas kívánság fogadta */. uj főpásztort, aki gyalog jőve; amiként (hajdan az apostolok \' keltek igohirdetésrc. Nemsokára tömjénillat ^szárnyalt, övezve a legszentebb áldozatra teritett asztalt s betöltve a napsugárban ftmwrsZRMittyT. EOWST n—romjéiws, napsugaras körből sudárosan kiemelkedve állolt az isteni szavak fehér tnárványszekében bizakodástól derűi aiccal az Igehirde ő fő-| pásztor. Még egy kis idő s a lelkes szivek vágyakozását betöltve csendült meg a püspöki szózat. S a lömjénillatos űrben viráglevelek röpködtek, a gazdagon nyilatkozó nemes érzések fehér szirmai. Szállolt a lélek benső forrósága, mint buzakaiászt acélozó nyári tűzeső s az érzések tavaszi virágzásából magasztos eszméket, fenséges gondolatokat érlelt. Elhangzóit a Jó Pásztor fenséges példabeszéde Evangéliumos világosság ömlött elibénk, hogy megvilágítsa az apostolutój-nuk, mint jó pásztornak életútját. Éde; ígéret az őszinte szeretet aranyából vert hidat a jelonből a jövőbe s a lelkes fogadalom a jóság, pártfogás, irgalmasság oszlopait helyezte alája. A jó pásztor fogodulma volt ez, nem ; életet adva, hanem az élet áldozatos mun-Mjtfr fgiervc a jiy«J hoMogíágdéR. ETmbérl boldogító élet szép prngrammja volt e fő-pásztori megnyilatkozás. Irányelvek képében hatalmas lársa.lulmi munkaterv. A szülői, gyermeki kötelmeket, az iskola, a tár- nap/ara. \'emenlo móri I *c"<j éuck, $ mindenül! hallják, akik még dinek. ífcísir> c dallam■> lágyan, könnyedén, Mint egtf nagy hárfa szincs etűdén---- CP nagy természet haldokló szaca, \'fpollal siratok lassú, bús dala Mind erről siói itt, at égbolt aíall, Cthol étel kiiad és ocssni halad; 5 gyötrelmes létei sie> millió ajk, Mig a kebel sajg, feszül oagy sóhaji 6 komoly ssó cseng a sirok kösö/l Sár ide ma élei köflöaöll — Melynek érzése komor és hideg, Szépsége gyászos és nem enyeleg. Mementó mori / —— e snóoal Iclce óKiráhj meg koldus kiizködö lelke. Sbbe fal össze mindég éleiül, "Págy, öröm, kiresti birtokába jul. ZBccsütcl, muriba és sölél nyomor\' t/Birodalmába^ békülne honol. C? halalom, kincs szélső táootig | *Véglérc is mind hozsálarlozik. "Minden, a mi nagy, fenséges, dicső, -.-j Söpri sáfárja, a múló idő. j <tKcblc koporsó, hónnap nem rioalg j aj, élelkacaj oégképci[ kihall, .\'pof szépség, Indás röpke perc alall J eV oirulásból halálba szalad. [ .fia akkordja lát[ könnyel is fakaszt, j ffbmpa, fény, oirág nem csililja azl, \' önnau mosolyg a biztos, enyhe réc, j — Sáradl oándornak kell-e más egyéb ? | S ha a réo röge kissé duroa ís, j &oldi baj cilen örök é/vpaizs. ;...<£ ma a halálnak emléknapja oan. Cts omló lombok köz! boldogtalan 9lcm egy, de száz áll mozdulatlanul, j Míg a sirokra könnyek árja hull. ; Mécs fakó lángja bús fényt ereget, \\ ez megoilágit egy nagy ereget Mely kulcsot/ készet k ér- irgalmai ott, Jpot bűnnel ctöbb bolránkozlatolt. I •is égő tömeg imára, fakad, S könyörgésére az Ég sen£ hallgatag. t» ingyatok, szentek a trór^ lépcsején fSmcti/f szaoák s megannyi remény tBontja fátyolát s a kinzó oihar> &\'zrek lelkéből örökre kihal. 3)*. íukács József Egy kard. — Sypniewsky tábornok kardja. — Irta: Dr. Lnkáca József. ( Az események dés láncolata, amely Syp-; niewsky tábornok kardjával kapcsolatos, itt ér ; véget. A vésések itt megszakadnak. Nem csoda. Eddig is egy vaskos történetre való adatot beszéltek el. Mindezek joggal tartanak rá igényt, j hogy az emlékezés repkényével futtassuk be. De a források nem apadnak ki végleg. Sok-i kai dúsabban buzzognak azok, semhogy hama-| rosan kimerithetnők minden cseppjüket. I S az események valóságát sok tanú iga-| zolja. Minden érdek nélkül erősitik meg a mon-j dottak hitelét a sebesült honvédek, akik a dicső I harcok szenvedő s vérző tanúi, de egyúttal hősei is voltak. I Az ő ajkukról szedtük le e sorok egy részét. Z A L A 1 K 0 7, L 0 N Y OKTÓBÍR 88 sadulom, az állam munkáját át- és összefogó erkölcsi elvekel, az anyagi éleíet is megjavító szociális leendőket, a keresztény élet, o Krlszluskövetés egyént s összességet megnemesitő, eszményitsebb éle.célt munkáló lelki törekvését s ennek hatását példázta, csillogtatta a hallgatók elölt. Jó és igaz és erős szellem szárnyalt leleltünk. Néztük az oltárképét, amely hasonlóan jó és igaz és erős szelleir.et példáz, mikor az angyalvjzér lesújtja u gonoszat. Mint oázisok kifolyó vizét a tikkadt homok, a lelkek szomja ugy itia cseppjeit a szószékről hangzó üdvösséges igék szent vizének. S enyhülés, vigasz, édesség, szebb élet vágya, akarások ncme-sitett ereje szállott a szivekbe. S a lelkek örőmárja, hogy áldott, lelkiségben gazdug érzések és ezekből születő, táplálkozó esz-1 mé\'t nopja hajnalodik mi közönünk is u nep- és társadalomboldogltás vérben keresz- j telt törekvéseinek uj világkorszakában. \'\' \' (»■\' > Csak egy virágszálat. Küszöbön a Mindszenlök és halottak napja, h inikor a kegyelet szinte vetekedve szokott megnyilatkozni a keresztény világ lelkében, ulkalmazva szeretteik sirját virágokkal s kivilágítva azokat áldozni emlékeiknek. Oh mennyi ormótlan sir, mennyi ismeretlen helyen fekvő halott nyugszik jeltelen sírban, kiknek szerettél mit eem tudnak arról, hol pihennek . hősi halottként azok, kik a hazáért óly sokat szenvedve vagy golyó vagy ragály által vagy a felmerülésiéi pusztultak el s költöztek el egy ismeretlen túlvilágba Hány didergő, hány ruhátlan könyezve gyá szóló család váija-várja még mindig reménykedve tán legkedvesebbjét, ki gondozója, eltartója volt sze- retve féltett családjának a akik már hasztalan bizakodnak, hasztalan reménykednek, mert a várva-várt nem fog visszajönni többé. A szokásos kegyelet a legszebb formában nyilatkozik meg tin akkor,, ha a vetélkedve felhalmozott díszítések ós virágok árát azok gyámolitására fordlt-Ijuk, kiknek övéi vagy ott a harctereken küzdenek érettünk, vagy már ott nyngosznak idegen vagy ha-\'zai földben mint hősi halottak a hazáért, mi érettünk elvérezve. Nyíljék meg az adakozó sziv, legyen néma a gyász, de annál btngoiabban szóljon a cselekvés, melyet mindazok megérdemelnek, kik legkedvesebbjeiket elveszítve ruhátlanul, gyámoltalanul szinte remegve néznek a küszöbűn levő szél elé, ujabb nyomorok kilátásaival. u Istennél, embernél sokkal kedvesebben rójuk le a kegyelet adóját, ha a szokásos pompa helyett ezeknek áldozuhk, felszárítva, könnyeiket, keserveiket enyhíteni iparkodunk. Ezzel állítunk min^nuyian halotlainknak leg• kedvesebb emléket s mi it itthon kvők ezzel rólrnt- lU.jl jnk le legbecsületesebbel} a \'harcolók és hősi halált szenvedettekkel szemben igaz hazafiúi kötelességünket. -r---- Egy hazafias muraközi plébános. Kínos, szomorú s j leverő dolgokat hallottunk sokszor a múltban, hogy egyik másik muraközi ple-. bános vagy kápliuiooska, ijlirízmussal ellelve, piszkálta a magyaróknt, kiknek kenyerétjogyasztotta. De,annál jobban tsik tudomásul v.vnni, hogy ugyanott vannt\\k valóságos horvát származású papok, kik megismerve a magyar népet s am^ak lelkét, ugy összeolvadtak azzal, hogy nem U tudnak másként miut magyarul érezni. Egy ilyen derék magyar érzelmű papja van Murává! községnek, ki ögy reáemelt |tohárköszöntó után a következőkben Itálaszolt: „Közel negyven éve k&\'.ein a magyar fi)l-l adta kenyeret s szégyunlenómy ha nem tudnék, nem éreznék igazán magyarul. <i • Dacára, hogy hordái Vér foly ereimben, de az itt eltöltött hosszú évek során át ugy magismertem, megszerettem a magyar népet, hogy szivem nem is tudhat másként mint magyarul érwni. 8 ha elköltözöm az élők sorából, itt ez édee magyar földben akarok pihenni, melynek kenyerét oly hosszú évek során fogyasztottam. 8 ha jelen szavaim nem lennének igazak, nein valóságos szívből jövók, ne fogadja be, vesse ki e fiJld hamvaimat, ipart .nem érdemelném meg, hogy itt pihenjek hol oly sok örömben 8 boldogságban volt részem. Ilyen derék papokat a Muriközbo, akkor a . magyarosítás ügye rohamlépésben fog ott is előre I haladni B. J. A menekülő olasz kadsareg. Hitszegő ellenségünk felett megkondult a bosazu halálharangjá Diadalmas hadaink a legutóbbi hivatalos jelentós, szerint már olasz földön hurcolnak. A zsákmány meglepő méretekben bontakozik ki, amelyre a világháború kitörése Óta példa alig volt. Mire e sorok napvilágot látnak, közel félszázezer fogoly s \' félezer ágyú zsákmány dicséri csapataink .vitézségét ós : harci kedvét, amely a bosszú kardjaként csap le ** ládáz ellenRÚg törvényiéi;n célokért-küzdő ezredévre. | Minden hazafi szemében köny csillog, hogy a hadi-I siker e rettenetes fronton olyan szépen és sokat igó-\' jrően bontakozik ki reánk nézve. Az olasz államférfiak szava szerint, ha hadisikereink fokozódnak, ugy ! hamaroson meg lesz a béke Ugy látszik az olaszok j is érzik offeuzivánk sikerének hihatását. Valószínű, I hogy a népek csatája igaz méreteiben most folyik a/, olasz határon s az ántánt gőgje most törik meg, I vitézségünk össze morzsolja azt a tulhangos hizitko-; dánt, amely ellenségeink parlamentjeiben állandó tó-| nus volt egy idó óta. Ha (iörz visszakerül amire | erős és indokolt a kilátásunk -- nincs oda kélség-| ségbeesés író hangjai rínak fel majd a most még • mindig indokolatlan önérzettől duzzadó ellenséges siytó \'orgánumokban. Így talán majd darabokban^ jinp.jd csak sikerül felmorzsolnunk azt az \' fllínsíjge^" \'amely bennünkit akar megsemmisíteni. Öröjnmel j várjuk vezérkari főnökünk jelentéseinek folytatását, | amely további diadalmas sikereinkről számol be. Örömmel szóltak mind az akkori ezred parancsnok csodás kardjának bűvös erejéről. S hogy mennyi lelkesedés övezte mindig a kard hordozóját, az is igaz színben mutatja, hogy az ezred több szá* tisztje s n legénység állományának petjig igen nagy része részesült a megérdemelt kitüntetésben az eddig lezajlott háborús folyamán. A lelkesedés heve csodákat müveit honvé-deink soraiban. Egyikről a másikra ragadt át a bátorság és a hősi elszántság, amint az ezredparancsnok kardja kikVült hüvelyéből. így magyarázható az meg, hogy még altisztek sorában is hősi tettek véghezvivőire akadunk, akik közül Marton őrmestert a felséges líádur\' nagy arany és ezüst éremmel tüntette ki. S a többi honvéd ?. — megannyi névtelen hős, akiknek acél erejük és kitartásuk tette lehetővé, hogy a háború emlékkönyvében az elsők között ragyog a 20. honvéd ezred neve. Az ezred parancsnoka u ragyogó nap, s körülötte a tisztikar á sziporkázó napcsillagok az apróbb csillagok ezreitől övezve. De szép is lesi majd, ha a 20. honvédezred szereplésinek s vitézségének minden részlete ismeretes lesz a háború lezajlása után. Mennyi dicsőség fénye, öröme s elismerésre borul majd a neves ezred történetérel Elég lenne egy hadseregnek. Mert a húszas honvédek szerepe mindenütt belejátszol t az elért sikerek kivívásához. Sehonnan sem hiányríkak! Jelenleg is állandó kiegészítése minden eirednek, minden haditettnek. Lehetetlen nincd\' előttük, mint Pallmann Péter irta nekem. S áz ö sorai ékes relikviái a lezajlott és elért sikereknek. De ezekben a sikerekben az ezredparancsnok kardja fogalommá lettes perszonifikálta magát az ezredest. Nem érdemetlcnül. S ha Sypniewsky ezredes karaja a csaták viharának multán valamikor múzeumba kerül, történeti okmány lesz belőle, amely egy ezred hősiességéről, vitézi >nagyságáról, önfeláldozó honszeretetéről fog ékesen szólani. (V699) Kruzsinja ezreöes regimentjéből. Kruzsina ezredes. 1917. aki. 31 ^KAN,VAGYUNK, akik anyaezredünk. töl távol, idegen kötelékekben harcoljuk végig a Világháborút. Önérzettel jelentjük azonban ki, hogy a „húszas szellemet", munkakedvet és kötelességérzetet nem tagadtuk meg soha. Több ezredben szolgáltam már, ahol voltak a kanizsai honvédekből, de panaszt nem hallottan) reájuk. Néhányan szolgálunk a pozsonyi 13-asok- nál is; — így a \'20-adik ezred egyik legkiválóbb s legtehetségesebb törzstisztje: Treiber őrnagy, Fülöp és Soós hadnagyok s jó magam is már egy év óta. Óbesterünk Kruzsina ezredes úr, akire büszkék lehetnek a pozsonyiak. Ritka jó tulajdonságokkal és tehetségekkel megáldott ember.\' aki vaskezével fogja az ezredet s ennek köszönhető, hogy ahol a 13-nsok megvetik lábukat, ott hiába erőlködik az ellenség. Dolgozik, tervez, s foglalkozik szüntelenül a mi Ezredes Urunk, de. mindén tevékenysége között a legelső: katonáinak hogyléte, helyzetük javitása s a harci kedvnek mindig n legmagasabb fokon váló tartása.\' Egyenes indiciummal lát át a dolgokon s minden tettében a legszebb példákat adja tisztjeinek. Az ő működését figyelve sokszor képzelem el, hogy a legnagyobh csendben, lárma nélkül hány ily kiváló ember tépelődik nappalokon és éjeken át, hogy a vonal áttörhetlen lejyen, mert a haza s az otthoniak nyugodt életének biztositása az első szent kötelességünk. Az itthon élőknek fogalmuk sincs arról, hogy pld. egy ilyen tipikusan lelki-vsmeretes ezredparancsnoknak mennyi dolga van s mily rettenetes a felelőssége azért a területért, ami védelemre ki van neki utalva. De nyugodtak lehetnek a pozsonyiak. — a Kruzsina ezred lobogóját megtépni nem lehet. * Első éjszakánk román földön. Régi állásunkból kivettek bennünket s vittek Romániába. Mozgolódott a „nyustyu." Az előnyomulás azonban OKTÓBER 118. ZALAI KÖZI. ÖNT 3 HlftEK. A főgimn. gyászünnepe. Nov. 1-én a kath. főgimnázium Mulatnak Már többször szót emeltünk a mindinkább elharapózó lánc ellen Megszállt.: a innlntási kedv >z untaugiichok.t s van dinom-dénom, mintha egyéb bajunk sem volna a inul.tá? hiányán-kivül. 8 mert ... . rosszaié szavunk elhangzott, az élelmes rendezőség regt. hagyomanyos tzokasanak megfelelően gonfcft 8 od, biggyesztette jő címnek, t.k.ró-az elhunyt tanárok sírjánál gyászünnepet nak a mulatságaira, hogy mi százalék a húszas rok-larl. Innen a hősök sírjához vonul az ifjú- k®nl alapé. Legalább szereztünk a rokkant alapnak ság s oll a hősök tiszteletinek áldoz. Nov. T,l,mil "» IWho.....ulalni vágyó untaugliehok ma- 2-án nagy, ünnepi megemlékezéssel rój, le \'"\'Íf*\'.rí!\' Sl\'gény roktlu"\' ""lod\' rall,on , ,,..., ... , , ... , , . , fillérekből, gyűltek össze nyomorúságod meghálá- halajal a v.lághaboru „Idozalat, hazank |fa> J4 „ jMVonJ,^ ,„». elhall hose, iránt. A gyászümtepre a tan- gB.lUM wti de fedje „, öntés!. Tessék másképpen ügy baráloi is hivatalosak. Ének, zene, sza-; gondolni a rokkant alapra. A tánc alatt elfogjon fn- valal s emlékbeszid adja a dús programm-jál a keg),eleles megemlékezésnek. tési és világítási anyag árát lessék n rokkant nlap- Adományok az árva templomnak. Az I. szánni posta hivatal e hónapi gyűjtéseként 13 koronát adott a l\'VIsótemploinnak miseriibáift. Az adomány rendeltetési helyórujutlnttuk. Várost köigyülén. A háború legújabb hira. Upzártakor kapjuk a hirt, hogy a Monteszanto t .— csapataink visszafoglalták Fehérnemű gyűjtés a hadseregnek Az engesztelődé* iiiegeiulókezés ós kegyelut Ortnepe: halottak napja negyedszer köszönt ránk vérzivatarak köz.\'pette Szomorú és fájdalmas emlékezés ez sokaknak, akik apát, iiut, testvért vagy rokont vesztettek. De a halottakról való megemlékezéskor ne feledkezzünk mag az élőkről, fordítsuk feléjük is figyelmünket és segítséget nyújtó kezünket és enyhítsük a harcterek hőseinek sórsát, könnyitsflnk szenvedéseiken. És ezt ugy leheljük meg ha azt adunk nekik a mire szükségük van : fehérneműt, nak adui lalán ez még többet is ad ki, mint a jO-, Mindazok, akik IQu életet áldoztak a luza oltárain vedelem 25 százaléka akkor amikor a kegyelet adóját rójják le szeretteikkel Nlnos oérna? símben, teljesítsék kötelességeiket az élőkkel szemben j is. Adják oda az eleseit hősök fehérneműit a kato- Egyik helybeli postatiszt Sz. K. azzal fogott meg a korzón, hogy az egót-z S árosbnn nem kapóit: Dáknak akik nélkülözik a testnek meleget adó gyolcsot. s nem tud kapni cérnát esupán . B,nél „^b,,,; A \'ehérnemű gyűjtésére . Hadsegéiyezó Hivat.1 nr-egy orsó 26 korona. - 01, A\'-imlófal Mién nem »**•» »^iót indított .vidéki városkát mo.t lumii állasz ott a fó-ulca közepén s állítanák od. ». össz* " LL,lot,"if\' Az növendékei az Nagykanizw.r. t város képviselőtestülete 1917 rövidárusokat. Mennyi céru. ke.űlne a kanizsai űz- "" !g&a ,,nn,k lli,,",l,1*k * fárosltáz | |,,tekból elö, — nem is l,in„5k I - fsak lépjen a fel,d" Az isolákkb.,, ny.kukr. . hatóság, tartson eUv ki, nyomozást, biz- . U ken a szülók.1 ad.- I L\'n\'/.Auru U7i)htink Hiiilanoatitii wvonlftv ; vást fog találni nnnyil, ami - hamzsánuk elég lesz egy egész évre. De viszont az árudiigdosókat pedig húzzák fel az első lámpa va,^ra, mert eunél enyhébb büntetés semmi anhak, ki bőrét itthon melengetve szipolyozza a közönség amúgy is bőrét és vérét; mert ugy látszik itt az enyhébb évi október hó 30-án délntán 3 órakor dísztermében rendkívüli közgyűlést tart. * Hndsególyző köszönete Á helyszűke miatt kaiön-kfllön nem tudjuk fel- * anilUeni mindazon nagylelkű adakozóknak nevét, kik kegyesek voltak adományaikkal a "HadsegélyzŐ gyü-mölcsvásárjánsk sikerét biztosítani jóságukért fogad- ják eayütttöen hálás köszönetünket. Pénzzel Ihozzájá- . . ,,»,,,. rultmk : Klek Krnó n K, Kohn Manci SO Koron,, «"»«* *> W »\'"\' » ián (ívni.. Zerkowit/, Uios. KöW Jenóné » • k""-** • \'""P*"* kozásra szólítják, Budapesten ezenkívül az elöljáróságok u\'jáii n főváros lako<sága közt levelezőlapokat is fognak kio ztani, amik arra valók, hogy adakozók értesítsék a Hivatalt, mikor szállíthatók el az adományok. A Hadsegélyező Hiyatal minden vászon- és bűnletö mközflk pamu,"lerméket KÍTö1*n r"Klul- Al »dó«)áuyok küldhetők közvetlenül a Hivatal elmére is Budapest V. Akadémia utca 17. Dr. Sabján Gyula, Zerkowilz l,ajos, Kövess5 Jenóné . 10-10 K., Keleti Mór, Gellért Hen ik, Gál Gyuláné |,gjr moSmc,,l6m 6—6 K, Singer József és Társa 8 Kor., Eperjessy Gábor. Uerény Józ^f 5-6 K, Deák N, MilhofTer Rongy ráz ás. Sokféle Árdrágítás Károly-csapatkereszt^kkel. panasz érkezeit a egyes kereskedők i Az utóbbi időben több ! Had segélyező Hivatalhoz, hogy „ ___________ jelentós* vim. ennek n szónak KépUHe».| K4rQly-ciaptlkere«íXteket a megálauitolt két koronánál Ödönné 4 4 K, 8tern Vibmwnó, Kotay Ujoi, N. N ,\' jelentésével, a nagyiási luibortlal most nem foglal- j drágábban "adják el Az * Hegedő aki sznlag n^IkflH NVehrv Hugó, Gyurlcovicsnó, íi. L-né 2 - 2 K. Nagy közöm. Bőségesen lehetne ugyan róla Írni, mert még Károly-caapatkereszt^rt kél koronánál többet kér, ár-" A vásár bevétele a na„y „nk^g napjail.au sem, lettek jobbak az em-. jbághási követ el A Hadsegélyező Hiyatal amely a . biirMnUk kifirA nffmt i<lnnnui inmlt DVMArnlu r« vAp Erzsi, Kalmár Tibor l-l K l.r>6t 43 K Kiadás 41 K n rengeteíf erdők mintt mcglshctöscn nehéz volt. Az ellenség ide-oda mozgott, a minthogy már hazáját védte, elég gondot is adott. Fák mellett, berek, hanem élnek, mintha mi suu, bántaná óket s keresztek kizárólagos eladiisi jogát gyakorolja, felkéri közönséget, hogy az árdrágítókat kíméletlenül minden menne a maga rendjo-módja szerint Nem j„|f,ltaB fe|t «kár közvetlenül a rendőrhatóságnál, ezt az értelmet veszem eló tehát, hanem . lulajdun- „kár a lladsegélyezó HlvAl.tuál V. Akadémia utca 17. képeni értelmét, amikor a fizolp padlóját feltörló roll... gyot rázzák az utcán gyanutlapnl járók lejére. Ebben tekintetben nagyon hátul állunk. Délelőtt akár ki Tonsék kóoKon tartani aa igaaolványokat Mivel a katonaszökevények miatt a polgári-é* azok tövében, tetején, köizikldk hasadékaiban, „ m(!nje„ u enlber. Minden |iázMI eaakugy ontják j katonanihíljail uUzó egyénekel az eddiginél szigorúbb jól leplezett gödrökben, mindenütt meglapult a1, port , ruhám. 8 ha még c^k por lenne! D„ mi, vizsgálónak Telik alá a közönséget Bgyelmeztetik, hogy onnan tüzelt, amíg a gíppuska mog nem csipte,\' .„inden hull még felsó áldásként a kalapra, ruhára. » ig»«ol»\'nyAt mindenki vigye magáv.l. Hz vagy . jó 13-as nyakon nem ragadta ökct. Nincs \' K,t osak akkor vesszük ésire, amikor liazajövünk s »\'!"" szükségesebb, mert aki uem tudja igazolni magát, nehezebb dolog, mint n hegyi háború. Bizony, felöltőnket, kalapunkat letesszük. A vissztólé. ineg- »" letsrtóxtatják s rendkívüli sorozásra állítják, sokszor kerül az ember olyan helyzetbe, hogy! nüntetéM végett a rendóinég intézkedését kérjük Ab utolsó fla érdekében, megremeg a eggódvn kérdi:\' hol vagyok a mi Végiére is az utcára tiszta levegőt niepyüilk szívni a Mint ismeretes, a király elrendelte, hogy azon lesz velem? így volt C7. az első napon is, ome- a f0jtó légköre után, nem pedig porszívó gépnek, csalidspák, .kiknek több gyermekük a háború követ- lyet román földön töltöttünk. Hátrnnyonituk a , keztében elhalt, utolsó gyermekük életben maradás, románt, . jött a parancs, hogy menjünk át biz-1 Nemtelen boan.u bekében kérhetik, hogy fiuk a tüzvön.lból vI^voum- tositott megállásba. „Összeköttetés az ellenség- áldoz.,, lett pénteken virradóra Schw.rtz Adui. mé- Sfel fentartandó", A parancs teljesitve lett s kőz- száros szép, szentben,átliegy, iutyájs, amelyet oOO n , pulgári h>14jíl ((ószolgabiróság, kerületi bnn leszállott n korom sötét erdei éjszaka. Persze, koronáért vett. A szép állatot — amely talál, vala- „forróság) elölt terjeszthetik eló, de igazolniok kell nyugtalan mindenki, — nehogy meglepetés tör- kinek útjában volt — megmérgezlek. a e^ládi állapotot, s ha a Bu . harctéren v»n azt a ténjen I Csak egy van, aki a fejét nem vcaziti cl, — Treiber őrnagy úr, akire teijea bizalommal tekint . tiszt és honvéd egyaránt. Ő elrendez minden M\'H,K Téli Idő helyzetbén bennünket, s mintha csali a kanizsai korzón végeztük volna dolgunkat, akkor is olyan nyugodtan mondta: „na, most mór nludhntik, .kinek szabad s aki akar." Persze, hn félóránként jobbról és balról tnegujul a tüzelés, s kezdi o gránát n fákat döntögetni, s az ekraiit srapnellek pukkadoznak felettünk őrült dctonatióvnl: okkor az alvás a vizes földön nehezen megy. Dr. Hezedils György. (Folylafisj ktívetkertk.) tábori postaszámol a melyen a katonai hatóság (Int kikeresheti Azok sz apák .kik maguk is katonák Itt az alk.loni, hogy fokozoll.hban kérésüket zászlóalj-raporton terjeszthetik elö. gondoljunk a Jótékonyságra, a nyomor enyhítésére A Kiviteli vámok Aradon. Népkonyha a napokban megnyílik, hogy a nyomorgó Anl,| vllroB .dókigondoló lezotuág. . város szegénység, melynek nincs otthon., tűzhelye — nte- jövedelmeinek tokozás, végett a kiviteli vámok magié,, ételt kapjon A kinek lillöslege vsa siessen s leremtósét proponált. . városi Unácsn.k. A twr nyomor enyhítésére. -zámár.niegkeHelt nyerni a kormány hatóságot . J és Barabás Béla főispán el >s járt az illet kes tnt- lakol\'is gyermekek még mindig sokan járnak i,iatterlumb.n, ahol .zt . vál.szt nyerte, hogy . cipó nélkül. Egy-két Koron, adománnyal enyhítsük ^ il,e° \'\'"\'J szenvedésüket Alakítsunk Szegén, gyermekek cipője ffviteu\'vánmk\'kérdWt Kanizsán is tni™ mint* és ruhája egyesülete,, .mely inígaiztos célként az hogy engedélyezés esetén tekintélyes jövedelmet je-eftélék nyomor megszüntetését tűzze ki. lentene a város számára. 7. A I A I lOHtKT OKTOBER S8 Adakozzunk a Hadsegéiyzönak.j Adakozzunk a háború rokkantjainak és családjaiknak Irodalom. — A pápaválasztás jogtörténete és tételes joga. Irta: Lukács JózseJ, fógiuui. tanár. A vaskos munka a pápaválasztás történeti fejlődésével foglalkozik, amig a» jelen alakjához ért. Mindenkinek érdekes és tanulságos olvasmány, amely inig egyrészről szigorúan tudoínáiiyos, másrészről könnyed stílusával élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentós mozzanatának ismerete minden kulturember tudásának szükséges része, A tud ára 4 korona. — Kapható Ifj. Wajdits József könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Uj Idők. A világháború Inghibb króaikása. Iránban áa képben az Uj Idók. A ini érdekes ase _ ban Nagykanizsán, Erzsébet-tér Szarvas-Szálloda szinház- NÉVJEGYEK újonnan átalakított modern nagytermében mindig a legújabb, legszebb és legérdekesebb műsorra talál a közönség. Mindenik előadása a kinematografia legelsőrendü és legújabb alkotásaiból van összeállítva Szebb és érdekesebb s tanulságosabb műsort a fővárosi mozgószinházakban sem lehet látni s a helyárak olyan olcsók, hogy még a legszegényebb ember is megnézheti A -BERLIN" szinház agilis igazgatója mindig a legújabb és legválogatottabb moziműsort mutatja be. — Nem sajnál sem fáradtságot, sem költséget, méujr a négy világrész harctéreiu történik. azt mind hogy a t. közönségnek az előadásokat minél elénk tárja featői siépségü képekben Érdekesség művészi nívóval és előkelő ixlén jellemzi Herceg Ferenc hetilapját, az Uj Időket, melynek minden száma aktuális közleményeiben, elbeszéléseiben é> regéujreiben i» egyaránt a siépirudaloin ápolója — Előfizetési áia negyedévre 5 korona Kiadóhivatal, Budapest, 71. Ándrásay-ut Ili. sz _ A „Vasárnapi Ujuág" minden sxámii gazdag tartalommal jelenik meg A .Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre öt korona, „Világ-krónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság" kiadóhivatalában (Budapest, IV.. Egyetem-utca 4.). Ugyanitt inegiendHlhetó a .Képes Néplap", a legolcsóbb uj"á* a magyar nép számára, félévre \'i korona 40 fillér. ■— Ab „Élek" szépirodalmi és művészeti heti lapot (szerkeszti Andor József) gazdag tartalom, érdekes ós aktuális képek egészilik ki. A kitftuó lapot melegen ajáuljuk olvasóink figjnhnébfe. 8zerkes*tÓHég ós kiadóhivatal: Budapest, 1. Fehérvári-ut 16/c. -Előfizetési ár félévre 10 koi. Mutatványszámot készséggel kOld a kiadóbival. — Magyar Színpad. Budapest e^yeilen színházi és zenei napilapia, az Erényi Nándor szerkesztésében megieleuó Magyar Színpad teljesen uj formában, pompás aktuális művészi rajsukkal országos nevü kiváló irók közreműködésével ;elenik meg szeplember elsejt) óla és uapról-nnpra a szinház, zené variéte és mozi világából való érdekes közleményeken friss Irreken és pikáns pletykákon kívül kQlöu foglalkozik a vidék sziuházi és művészi híreivel is. Eddigi számaiba Herceg Ferenc, Molnár Ferenc, Nagy Endre, Porzsolt Kálmán és mátok irtak cikkeket, belső inuukilársai a löl.bi közt Harsány! Zaolt, Bujtkay tiyörgy és O^rua Andor. Nagy Eudre saját rajzaival tarkiiolt cikksorozatot ketilelt beone a vidéki színházi furcsaságokról. .Jönnek a stiuészek I" címmel és sz^p-ember 16-én kesdte közölni a lap Krúdy Gyula .Bukfenc" cimQ színházi regényét, amelynek minden folytatását Major Heurik rajzolóművész illusztrációja diaili A Magyar Színpad előfizetési ára egy évadra 28 kor. egy hónapra 3 kor. A kiadóhivatal Bu lapost, \\ Hl, Rökk 3zilárd-utca 18. Kívánatra egy hélig ingyen küld mutatványszámot. kellemesebbé és élvezetesebbé tegye. — A „BERLIN- mozgószinház látogatását mindenkinek a legmelegebben ajánljuk. A zenét egy élsőrendtl kiváló szalon zenekar szolgáltatja. Minden nap tartatik előadás. A m tisztelt közönség szíves pártfogását és az előr adáson való pontos megjelenését tisztelettel kéri Az igazgatóság. eddig mí| mm IlUzitt nagy választékban jutányos áron kiszittitnik Ifj. Wajdits József köny vnyomdáj ában. Vidéki megrendeléaek azonnal elintéztetnek Sieretetadomáuyokat a frontra szállít a Hadsetfélyző Hivatal Átvételi Különítménye: Budapest, VI., Váci-utca 38. Adakozzunk az elesett hősök özvegyei és árvái javárai , Hadsegélyző Hivatal főpénztára, Képviselőház. Adakozzunk a Vak katonák részére.. —_------- —.—•-• ——---- Az intelligens magyar uri közönség napilapja a BUDAPESTI HÍRLAP Harminchét öves rendflMlen és változatos programiuja A magyarságért Ezt állja és tartja és kflzd érette ideg<\'ii áramlatoknak minden rohamával s?em- ! közt. Programmolkkei egységes politikai gondolat emelkedett megnyilatkozásai. Tárcacikkei regé iyel irodalmi értékűek és szórakoztatók. Tudósitáeai frissek, kimerítők ós megbíz-\' hatók. Szerkesztésében ízléses, komoly és gondos. A BUDAPESTI\'HÍRLAP nak, mely juliu- A világháború minden mozzanatáról bő, , eredeti, megbízható, kimerítő értesülésekkel, térképekkel, magyarázatokkal szolgál az AZ ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP olvasóinak. BLÖriZBTáai Áá&K; Efáaa .vi. .... 38 korona. Fíli.re.....19 „ Kanr.llávi. .... « K. áO r. Egjr hónapra ... S. K. ao f. Megrendeléei otm : AZ UJSAQ KIADÓHIVATALA Budupeat. VII . Rákóoal ut 54 e*.am Darabos -barna szenet, Por- és daraszenet, Meszet aj&nl azonnali »állit4ara Berg-stein Pál SZOMBATHELY. rrzr Interurbán telefon 355.---- — Egy irodistanő, ki kereskedelmi eleejóvel »| e SStetést nyit elöfiielésl ára: egé»i évro isko|át i(j eredillénnvel véuezte s a ma. 38 korona félévre tll korona, negyedévre 0 korona J0 erci">ienny<:1 vegezte s a ma 50 fillér, egy hónapra 3 korona 3u fillér | «\'ar es a némt:t \'evelezesben teljesen A kiadóhivatal cime: Budapest, VIII. ki rolet jártHS azonnal felvétetik Ifj Wajdits Kókk-Sillárd-u. 4. u. j József könykereskedésében. - KÖNYV-, PAPI ^ ~ ÉS IRÓSZEf^KERESKEDÉSl Oús raktár legújabb divatú levélpapírokban - .— és névjegyekben . Nyomtatványok Ízléses kivitelben jutányos árban ,. . gyorsan készíttetnek. Tanintézetek részére szükséges cikkek i--dús raktára. ■ ■legyzői és egyébb közigazgatási nyomtatvány..1! .....- nagy raktára. ■ IS6ag3IKiSaga^^lgBgL_,_ Njoinah.lt a laptulajdonos Ifj. Wajdits Jótseíkön,Tnyoradijában, Nagykanizsán. |