* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
14.99 MB | |
2010-03-09 15:55:32 | |
Nyilvános 1322 | 4118 | Zalai Közlöny 1918. 018-021. szám május | Zalai Közlöny Megjelenik hetenkint kétszer 57. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 57 ik évfolyam NAGYKANIZSA 1918. május 7. KEDD 18 szAm ZALAI KÖZLÖNY Szerkesztőség és kiadóhivatal Deáktér 1. Tolvfon : 189. — Hirdetőnek dljuab&a sivrint. Fö»t«rke»itö; Kemény László Felelős «ierk«tilO: Erös Sándor Megjelenik hetenklnt kétszer. Elöfl*eté»l ára: E*y évre 10 kor, félém* » korona, nogyedévre 3 korona 50 fillér. — Egy wáim ára 84 fillér._ |)Ü8PÖKÜNK csütörtökön délután hozzánk ; érkezik. Régen készülünk erre az alkn-: lomra, vigan várjuk. Szereteltei fogaduik az érkező bírt. hogy néhány napra megint a mienk lesz szeretetre méltó egyéniségűvel, jó szivével, kedven, közvetlen szavaival s áldásával. Mint egy röpke álom ugy hatolt reánk decemberi ittléte. Szinte hihetetlen volt, hogy az árva Nagykanizsát megyés főpásztora felkeresi, hogy velőnk nkar lenni, bennünket akar vigasztalni 8 elhozza a tokáig nélkülözött fópászlori áldást. Jött s győzött. Valóban a lelkek fejedelme lett vallás különbség nélkül, hi mintha pulzusunkra tette volna kezét, megérezte volna, mire van szükségünk nekünk, sokáig árvának érzett kanizsaiaknak. Kőpásztori ízi ve .jóságtól csordult ki s azóta többször gondol ránk tervez, alkot érdekünkben, hogy továbbra. mi se legyünk elhagyatva, legyen gondviselőnk, fwszetartónk, vezetőnk. Már n terv, a/. ígéret is sokat ér, S hogy állandóan lelkében vagyunk, mutatja, hogy közibünk jön isinát és hozza a hitben való erősödés kegyelmét, a bérmálás szentségének kiszolgáltatásával. S fópászlori szivével ajka is megnyílt. Gyönyörű levelet intézett hozzánk, a kanizsaiakhoz. Az atyai szeretet szól annak minden sorából, (jywmekuinuk ad utasit^L-iíkktóst.. hogy megértsék az idők szavát s erősek, komolyak legyenek. Mielőtt ajka megnyílt volna, szive már is megszólalt s tanít. Szokatlan hang a bzava. Felénk még nem csengett ilyen. A tikkadt föld mohóságával isszák be a lelkek }ezrei, hiszen mindezek szomjasak az igazság szavaira, j súlyosságával és minden következmónyei-Neiu pusztába kiáltó nálunk püspökünk sma. Jó vc, cgyüu különös erővel és hatalmas ékeiül*. hall s termést hoz bőven, bőségesen Iszólás8a, lárja fei«. tudjuk eleggé méltatni. De lutasa mar is látszik. Az egész várost áthatotta a bérmálás szelleme. >legín- Valóban, azok a franciák, a kik ezt a dult, nyüzsög, mozog a* élet. A lelkekben tavasz, ,;Lcgénycmbei\'ek cs egykék országa" cimü kikelet készül, magvetés h pásztorlevéllel jnffgin- j könyvet elolvassák, nagyon elszomorodhat-dult. DÚS aratas lesz, ha püspökünk közénk jó. — i nak és ^uzetuk jövőjét nagyon sötét szin- , Átszellemült arcok, kisugárzó g\\>rmukiv szeretet, ra- , ... ... . . . , . „ i,m«„« . ,, .... . . b . A . í ben kell latinok, mert tele van e könyv ga^zkodás, áhítat varja s epedve varja az apostol . , , . , , ,ulM MaMC ........ Sokat .imák rtW. ifc, | «*molik«l, rideg, közömbös szamokkal, öleire « ktlirielemljim való kimniit, « talán ........ j melyek .hatalmas ékesszólással" hirdetik a pouuti liit melleit való kitartó* leikéi. Krónégei. \\a • franciuság fogyását és — a mi még rémit-ingaileiiw küzcgieii, liaUrotoii irányt iml»lj|ié; többé leszi a veszedelmet - ugyanakkor a viliynéutrk küiött. Jellemei, Ijnlúllmii is, eivItúsrigi-L akár elliAt&rozáHl, igav. lilrtórtékelúüt, foleljarAti nKjalJBCttü- ... , . , IM - hogy .. ellenietek ér,lek«»ég. le»imuljn„ »!"""> napvilágot, addig odaát csak rős akaratul míg a nijmc|Ség gyarapodásai. A számok azt a kereMilt\'ii is. Nagy mondjak, hogy u mig a Rajnán innen hár- elcleiideeodjetickf u knz.iü tilmrok Mennyi kincs, egy IVaneiit gyermek íZOletett; lis a síámok , mennyi .jín.lik az érUtó l3|iá»r.torral. Valóbau nliluii..\'«"> lésírehujlók. A sjíámok igazat beszép ki az l\'r Iievélien jiin, fogadjuk »zureletlel, flraniiiK\'l i nek lis e számok mint fentebb- olvassuk likf miadannyi|u. mondják,\'hogy tizennyolc év Irtulvá hél\'óni- Jr. I. j. jszor aiinyi\':német katona lesz, a mehnyi*g\' francia. - Az 1910. esztendőben Néme\'.orsftis A francia nép halálaJ. . .-Aje olnéfleJenodé-tói-sróló^ nagy l\'ran- 879,000 lakösual, \' Ausztria-MagyarOrsZifj cia irodalombuii is leltünt és nagyfokú iz- 578,000, Angolország \'113,000, 1látta, galmat keltett a mjlóban Hossignol György 451,000-rel gyarapodott, Franciaország pe-könyyc, amely nemrég jelent meg és mint dig mindössze 71,000 uj polgárral lelt egyik ismertetője mondja: „A.bajt a maga gazdagabb, .noha ez az év — mondja a Vitéz húszasaink életéből. liognslawka 1916. M. hdj. őrmester század-ügyeleti szolgálatban van. Egyszer csak egy-két sclirapnelldvéht hall s csakhamar jön is kél honvéd a tábori őrsről, iikik horzsolólövést kaptak. M. mint ügybuzgó ügyeleti közeg, rohan (i. Ihdgyhoz s jelenti : „Fhdgy ur, alázatosan jelentem, két sebesít." BSulyos-e, vagy csak könnyű" ? „Alighanem igen súlyos, mert sántikálva gyflnnek". * Hielnica 1916. 0. 4. szdbuli tót honvéd szabadság ra szer el ne menni! Odasompolyog C«. zlshoz, akihez igen lugy bizalommal viseltetik s jóakaratától •-okát vár. Bizalmasan súgja a Iliiébe: „Zászlocskoadonl húsz korona, ágyál szobácsák I" * 1916. nyár. Idegen csapatot vált l\'öl az ezred. Az idegenek jönnek ki és ml megyünk befelé. Kgyszer csak átszól az egyik 20-as : — Hányasok váltok ? — Oo? — jön a lelelet. Dörmög magában a húszas, majd később kifakad : — Ezeknek is kár ám a fölvétel! Az ezrednél készített tőr lejekből (\'. tüzérfzredes nr is kap egyet. Köréje gyülekszík a tltzérdd, a\\ho- parság személyzete, hogy megbírálják az ajándékot uj munka etc Közbnn kiaknrok menni a drótakadá-Kozdi u birálá\'-t egy ocoessista: lyokhoz is. Kzt a tervemet két-három h«lyen is nieg- — Szép, szép, fisak nincs elég háborús vonat- gátolják a kijáratnál levő llgyolők. Osak később tini* kozás benne. tam m.eg,. hogy ujabb intézkedés alapján a dróuka- At i zredes ur errer dályokat csak a százados irisbeli engedélyóval lehet •• — Hm, Iiiii, jő,-majd neked egy prófnntból megközeliieni, legyen ez bárki faragunk. M. barátunk az éti szabadságom ideje alatt oj- ! vadt be az ezredbe, mini hadapródj. őrm. kKrabély-KoUnjevica 1917. Felváltotta az ezred a 48-a?o- lyal a vállán, buzgón teljesiti a szolgálatát a vaam |kat s a pórsúg a és fél kilóméterra került el a vo-i mellett. Neki is feltűntem, lóvén előtte teljesen idf-j miitől. Nappal belőhetett hozni u vizet és az étkezést, gen, miért akarok én mindenáron kijutni. Vonalunk | Az ezredtörzfl öreg lajtosa hozza a folyton or- akkor jó pár km. volt, igyekeznem kellett, ha egy-ditó csacsijával a vizet/de ugyancsak lógnak mind*-! szuszra akartam lefutni. E sietségem mé£ jobban fel- jkelten, mert az itt mellé esett egy-két gránát. .Kint neki. I — No mi újság öreg?. Hogy van a csacsija?! — Jöjjön a zászlós Ur a. főhadnagy úrhoz, en-;• — E" visz eiigöiu a sirba kérőn........ hiába\' gedélyt nyer s kimehet. \'ennek beszényi, mindig olláíi istentelenül brdit, hogy j : — \'Köszönöm, neiti uifegyek, siH\'ós a dolgom, ■a digó meghalla s mindég nieggránátoz. majd visszajövet. AzmI futottam tovább a 3. század * • fel.ó Mindezek szöget ütöttek , M. Iwrátunk lejébo,- Kostanjevica A napokban egyik kora reggel e^ysierre reám fogta, hogy kém vagyok. Azonnal Lipa felől lőnek az uj :»o 5-ek. Szokatlan volt a j^ntést léit U főhadnagy urnák. Elmondja az ea«-vés iránya, valamennyien azt véltük, hogy a 38-as hV : ho«) ro,t. mint volt. Kém és kém, a saját ru-Af. egyik baka azt mondj*: ,» ,lánkt)» volt öltözve: "» — Ahová ez leesett, olt egy egész dolina lett! j —• Halló zlj! Egy kémet fogtunk. Telefonálni % Ismét ló egyet - ja? ozrednek. — Zászlós ur, ez is oda esett. A dolinában\' . Jó szerencse, hogy az ezred nem továbbította kaverna is van. • \'la dolgot. N. százados ur mindjárt megj -győzte : •J — Zászlós, drótakadály, az nem lehet más mint Boguszlawka. Szóljon a krónika mégegyszer a a S., mit keresne más a drótakadályoknál, derék telefontisztünkrŐI. 1915. május 7-én vonultam Az ezrednél is nevetve fogadtak. így történt be, ha jól emlékszem, második szabadságomról. Más-; pedig. nap azonnal bejárom a vonalat, integetek, mi van, — „Hjah, a magas s/.olgálat nevében!" 0 r • \' - alkalmas ajándékok óriáai választókban kaphatók IQ. Wajdits József kőnyv- ütnmALAonA és papirícersskedósében Nagykanizsán. Nagy választék imakönyvekben. ,, , A L A 1 KÖZLÖNY Mer?ö - szokatlanul kedvezi volt ha-1 elő,,61 nem kezdheti életét és a feladás« zánkra". lehetetlen, addig u történelmi lét sokszor a Csak egy Igen kicsi dolog van, a mi növényi élethez, a sokszázados korhalag némi vigasztalásul szolgálhat a fogyó nem-1 fák újra meg újra virágzásához, az ezer- gj}jl)i ke|| _ \'megbukott. Nagy bizod»lm4b«ii zetnek s cz az, hogy Németország növeke-\'éves gyökér llatal, zsenge és életerős haj- „.^ fogadást is ajánl: -Fogadjunk egv síiwba, dése is már ingadozásokat mutat: 1905-ben tusához hasonló tüneteket mutat fel. alkalmakkor. Kételkednek a szavában s » győzelmeiben. De ó biztosan tudja, nem is hiszi, hogy neki hogy nyerünk. Elgondolkodtunk rajta, hogy 2.048,000, 1906-ban 2.084,000, 1907-ben 2.000,000, 1908-ban 2.07(1,000 és 1909 ben tonai csak 2.038,000 A történet folyamán politikailag. ka-jv.rl b^OU-e oly aekr.vagy. győzelmén.* hi,l„»-\' Niufát olv kevésre. 0 tudja, IIt vege a plll»n»tfelve- lelnek A jövőre még a bilaválMZtáaról egy skiccel! iet te Halálosán. ltapoch Hyul. ngyvéd, Zal.várniegye lürvény- erőszakkal eltörölt nemzetek igen volt a német születések gyakran reltámndtnk Inlottaikból és nemszáma. jcsak hogy ifjúi erővel éltek tovább, hanem Rossignol fájdalmas tréfával mondja, régebbi életükkel, hagyományaikkal való hogy ez az utóbbi jelenség mindössze csak , legszorgosabb kapcsolutot is jog olytonos-ánnyit jelent, mintha valaki egy évben c-ak ságot hangoztatva, semmisnek jelentették két\'millió, francot nyert volna, holott az ki erőszakos halálukul. Nem kell messze előző esztendőben ezer volt a nyeresége, a ue.a .«.««, « ■•-■....... - u k,„iIMÍ „géiyegylet ngyé™, franciáknak nem sok hasznuk van abból, szer történt dicsőséges fellamadas. > r^vi(, „M„,edfa \'"„ r. hó t-én, szerdán déli hogy ha a németek rettenetes mérvű fö- Egészen más a dolog, hogy ha i»»». f Ar>kül. „^„^ f, „ kjének szentelt áldásos lénye fölöttük egyik-másik esztendőben el- külső erőszak, Imnem a belső erők meg- ,!|rtíne|i 68 Mben, raWrtt«inek végtelen bánatíra enyésző mennyiségekkel csökken. Ellenben fogyása, a vérkeveredés gyengesége, vagy elhunyt. Tetneléso I. hé 3-án d u. 4 érakor meni éppen ennek a vígasztalán tréfának a szá- » nemzetet alkotó polgárok egyéni önzése végbe, nagy részvél mellett. liapoch (lynla ügyvéd-mai hívják fel HgyelmUnket olyan körül- veszélyezteti a nemzet fcnn.narudását. Ez d-l liisadalmunk egy érléke, lagja délt ki az élők mértyre francia két millió és meg tiz- mennünk a legcsattanósabb példáén : a balésági bizottsági tagja, városi képviselő, a IX. Iir. ,ége. A tréfa találó, a• magy.tr nemzet történetében nem is egy- livják fel Hgyelmünket olyan körül- veszélyezteti a nemzet fenn.narndusnt. Hz ..... ................ w .......... .»«» ~ - , , . ,,. ■ n i,,i,,;,t,,,,i-.,„„.,,,, i«... I,„i,„rc,;„ i„ sorából s halála póló hatatlan veszteség nagyawmti re, a mely, ha nem nézzük éppen a tulajdonképpeni töiknetl betegség. III . \' ■ • " J . . , ... ,. , barátaira nézve is, kik emléket kegyelettel őrzik megi a nationalista és kálonai szempontból minden a gyógyszerektől, az Woslastol M1\'f¥0hl>eB_ H,poch aylllio4 .....nwWk0 „.asszonynak a dolgot, nagyon fontos és mindet művelt függ. Helyes oivoslással nagyon meg lehet u Mindimlinté Isten ailjnn gyógyirt a nngy fájdalom népet közelről érint A németség gyarapodásának ingadozása a gyarapodás számának megállapodásához vezet, a megállapodás a növekvés arányainak kisebbedéséhez, majd a lakosság számának stngnálásához, a hol ma áll Franciaország, legvégül pedig a Inkosság fogyásához, n mi rossz esztendőkben máris megtörténik uz úgynevezett „gloire" nemzeténél. A franciáknak tehát meg lehet az u vigasztalásuk, ho£y az ő romlásuk után nyujlftni a nemzetek éleiéi, sőt észrevétlenné is lehet tenni a halált. Csak észrevétlenné, mert azért a halál elkövetkezik., Iviselésére. Zrínyi ünnepély. , A csáktornyai iskolák tauulóiijusága a ,-iukoil Nincs ezen a földön örökkévaló és a nem-1 módon iinne|ielte meg régi nehéz idók nagy inagyar-zetek sem hulhatatlunok . . . versalur urna já\'wk. Irinyi Miklósnak liárnmraázadik sznletéan«|>-serius ocius ját. A lavasz teljes pompájában ragyogott s megitatva \'-• \'_hallgatták »?. óvodák apró küldötteit: Hitjauics Fe- ■ . . ,, , ,. . .. reuceí és Tóth Tercsit, akik versben esdették a bé- Apro esetek a tisztujitásnal. iwt *> hivuk h»» az apákat. — a. mí muimmi \'László Béla szavalta a .Csak magyarok legyünk" e. költeményt és Szabó Irén Majthényi Flórának .Ml a haza?- c. versét. Kntaasy József polg. isk*. IV. o. Nem régen volt a tiszlnjitáb. Mindössze egy hete Izzott a szenvedély, a pártoskodás. Mindenki számítolt, hogy gyéz. l)e a győztes caak egyik lehel, többi müveit nemzetek romlása is be fo;j Legjobb, ha ilyenkor mindenki kedélyesen fogja fel következni. A miként a művészetben, tudó-," >>«ljwt«- Akk»r nillc* gyololkodés. Mi - mikor tanuló Kiss \'Menyhért ódai szárnyalás\') költeményéi szavalta L\'táima Hassa Juliska a polg leányiskola növendéke szavalta Gyulai Ferenc .Dicsőítés" c. költeményé\'.. Mindnyájan kedvesek voltak. — Az ünnepi szónok Poiesinszky Méla 111. öves tanitnnövfindék volt. aki talpraesetten\' illettette az ünneplést liábo- ugy a pusztulásban; a nemzeti halálon ember felmegy a lépcsím, már n.gy a tolongás. De T k*?"i"\' A ^képző-intézet növendékei- Hiili-• • „ ,, " \'nuszt és Szózatot énekelték. irtányban, a katonai dicsőségben vezetett: ez a nemzet, a mint a nagy eszmék le- tt tisztujltásról szólunk — ennek kedélye* mozzanatait Vetjük [tapirr* Nagy volt a korteskeités. A jóbarátok rokonuk, lisztelók köre ilyenkor inind Összefognak, icmtcsóhen és megvalósításában első volt, bogy jelohjok diadalát, keresztül vigyék Aiuint is nem egyedüli, hanem csak eiső lesz. a*\'" * választók tolonganalf, lianem a szavazólapot Mert a nemzeteknek és minden emberi kö- °»"0K«iók. lu nincs paplrhiány. Héven oiuják. A: zösscg.iek élete ebben is hasonlít az egyén wmót tesznek zsebre. Megkomónik | életéhez vn hamarabtj nyugalmas életmód, a mi bonnünket a hn Iáitól megmentene. A történetben Is csak ugy meg van nz erőszakos és természetes halál mint az Ab Ipartestület közgyűlése. A nagykanizsai ipartestület I01H évi május hó "kS\'H1 vtviv. tirutll IIII^\'IIIII .... L^IVII un^MH.HBi , un, iroio ír. iáin OVI IIISIIIS m> tehez: a ki soka, dolgozott, sokat slr^^"\' l**?- ! jy sokat ö,ült, szóval nagyon élt. az ,„,„,,, é. még ti-z,a i, az egyik „blab,,, . ó le z!T e W \' l4r«"°roul: "\' Kl" marabl) hal el, de nincs az a-mérsékelt, .uthon, «Í„VS.W. \'""\'l«"é,ére 2 t.g . i .. ., „ , , \' ... , , ,., ., kikllhlese. a. Jelenles az Ipartestület 191Í. évi niü ... < . ... ,........... \' —a»|>,al" -- egyes ember eletében. Az ellenségtől le- sággel » közszeretetben álló ortos győzött és politiknilai; megsemmisüli nem- ... Doktor, szólal meg kedélyesen az e„yik [".S^l\' l\' \'"T:*- T:™™ Wl """ ! választó orvos I™,ágához - eg, évre „ló receL-. t 1 ú TtW°" ........... , .. ,, 1 leg és uienház számadás beiniitatása. 4. A izáinvizs- . papírt szedtél ma Össze a szavazó apókban. irt, • , , , , - Nem irok én annyi rjptel egy évben. \'f\'t Jf.\'" t /»,». ** ........... «z.,«.ilapot kapum - v laszol kOzvellen 19 f \'r.inyWt megállapítás. 6 Netáni ...... íiut__________indítványok. 7. 1 alel„i)k, 10 rendé, elóljáróságl tagnak három evre, 5 elóljárósági póltag, 3 rendes i zelek meghalhatnak A másik kép sem érdektelen. Dr. Neumann Jk hirtelen, Hatni életük I t»\'%"eré.z nagy buzgalommal osziog.it. ,, ,,„g-;^\'f\'T4h^T^ W .í,r«, . tel|es erejében, mig vannak olyan nemze tek is, melyeket .lassú méreg, |ussu halálI^Mebbíl emészt", a melyek betegségben halnak cl, | válaszlóhoz odaér s álnilja a szavazólapot a jobból , az a helyzetnek megfelelően szél: — . , , í Most a niisik zsebból. másikat kérek! Mosoly után avagy mert nz evek hosszú sora clOregi-j válnak szét, » gyógyszerésznek még sok a dolga. A menekültekért A silótól [tudomást szerzett a na^ykölOnaég tette őket Van azonban egy igen lényeges különbség ugyané pontban a nemzeti és az egyedi léi között; a mig ugyanis uz emberi életben az öreg meg nem ifjulhat és - arról, hogy erdélyi menekültjeink lulnvomó része ne itt\' .ttíí\'W előfordul. Miért már vi.zatért lakhelyére. Vágyakozva ür L^ll ele Vl Iv b. T\'""k n"""tM\'k ..........\' rcuényekkel lelve érkeztek tzé/C m gki,,l F 17- , 1 \'"-i"^ — tűzhelyükhöz Otthon azonban 2." m t l :::? ^r................. NaKyban szaval 11.171 7 S\' l«uas,o(,ák leveleikben, hogy házaikat lerombolva, Nag) ban szatal most. H,t„l,n.l akar kelten, szükségem- lálállák, bútoraik, háztartási és muukaesz- MÁJC8 7. ZALA KÖZLÖNY Fehér holló a piacon Valóságos ritka esemény számba sorozható egy bari 18 svéd koronáról 53 koronára, Franciaországban 30 frankról 180 frankra, Angliában egy font kiskanízsai asszonynak a minap lörtVnt lejárusítása.,sttrl,nKr51 ®\'5 íont slerli"Kr« (187 K), Svájcban 32 Mint valami égi tünemény jelent meg a piacon, azzal a rezorttal, hogy ö csakis maximális áron adja a tejet. A többi lelketlen uzsorás tejárusitók szidni \' frankról 85"frankra emelkedett a papiros ára. Élelmi aaert kell vinni a fürdőkre. Az Országos liahieológíai Egyesület kezdték a jószívű asszonyt, amiért volt lelke, hogy közönséget, hogy a Közélelmezési 84 füléiért adja a tejet A szitkokra imigyen válaszolt a jó asszony: „Bizony adom á tejet a megállapított áron, inert engem ne büntessenek meg ár- Hivatal értesiti a rendelete értelmében a fürdőzők kötelesek magukkal (vinni a fürdőkre összes élelmiszereiket, különösen lisztet és cukrot A Közélelmezesi Hivatal utasította\' az első- drágitasert. Rdd.g is büntetlen vagyok, legyek ezután fok(, hatÓ8Ígokat> hogy R kö2öniMSg élelmittereit a .s büntetlen előéletű". Vegyenek példát- a lelketlen egéfll UrUimAni 8Z0|gá|ta»sák ki, jegyeik be- árdrág.tók a fenti erkölcsös kijelentéstől. Soroztuk yon4ga e||enóben & hogy ,áHfiAk e, öket ^„^j ezen jószívű asszonyt az internacionális piacok leg- igRtolvánnya|. Akik nem metntjk lláztartA8t> élelmi. keresettebb tejárusitoi közé. mert ugyhisszük, hogy ^^ ft fordőigaigatósignál adják be ós kapnak hasonló eset nem fordult még. elő más város pia olt Ml)yisi é,dmÍMerjegyekel vagy te|jeiJ mÍMn CR,n MMn\' \' szóló utalványt. A nirdőkurákra szoruló betegek ér- A zsarnok háziasszony. Mintha nem\'.\'is a modern korban élnénk olyan iet jutott tudomásunkra. Egy szegény özvegy asszony dekében szobákat legfeljebb csak négy hétre lehat lefoglalni. Pozsony környékén közeik elrabolva vagy összetörve; némely helyen szörnyű pusztulás után még volt lakásuk , helyét alig találták meg. Munkaalkalom s a hozzá való eszközök hiányzanak, élelmiszer nincs, ruhanemüekbez egyáltalán lehetetlen jutni A hazaérkezettek a legnagyobb szükséget szenvedik, a szegényebb, sokgyermekes családokat pedig egyenesen a teljes elpusztulás veszélye fenyegeti. A szomorú tényeken okulva bizottságunk azt óhajtaná, hogy a még városunkban tartózkodó f>9 menekültet, —- túlnyomóan aggok és kisgyermekek, hazamenetelük alkalmával lehetőleg óvjuk meg legalább az első otthoni napok nélkülözéseitől. Azt óhajtanok, hogy a haza indulókat az eddiginél jobban lássuk el élelmiszerekkel s különösen lássuk el ók-t a legszükségesebb ruhaneművel. A mai drágasági viszonyok közt a magára hagyott egyes menekült egyáltalán képtelen magát ruhaneművel ellátni, mig bizottságunk felhasználhatja a nagyban való beszerzés! előnyeit Anyagi eszközeink azonban már teljesen kime-< rültete Az állam segítségét már annyiszor \\ igénybe, hogy több támogatási o részről már ^ remélhetünk Kénytelenek vagyunk tehát ismét a\'tarthat. Sőt annak idején — amikor odament lakiTT- liacliloglyokrűl híreket tud szerezni. a ház gazdája segítette a kis hidast felállítani. Többek közt rövid idővel ezelőtt egy katona-! Az egész alkotmány nem foglal el a ház sarkában timlnek tett Ígéretet arra nézve, hogy orosz fogság-Kzért társadalmunknak jótékonyságáról ismert két és fél négyszög méter területet. Tavaly ki is hí- 1,an ltíVÍi Mól a pozsonyi drótnélküli távíró állomás \' tagjait bátorkodunk azzal a bizalomteljes kérésünk- í zott szépen a szegény asszony, malaca; szebben mintjutJlin hireket szerez. A hír még mai napig sem ér-kel felkeresni, hogy szerencsétlen véreinket íenlartó, a házi asszonyé, aki pedig tilos eledellel is etette. \' k«ett meg és az ajánlatot tevó azóta nem mutatko-meiitó munkánkban iiemeslelkQ adományával kegyes- Nosza, a/, irigység megfogant lelkében. Klóstör nem zoU- Tekintettel arra, hogy Pozsonyban radiotelegraf kedjék • bennünket támogatni. akarta engedni a szerződésbeli malactartást Mikor állomás nincs, továbbá, hogy magán ugyén ilyen Az erdélyi menekülteket gyámolító "legény msstony azért tanácsot kért Varga taná- ut0" hir«ket ^ereíni oem is tudhat, valószinü, hogy nagykanizsai bizottság. I esőstől és ennek szavára vett egy kis malacot — az illető a közönség hiüzékenységét kihasználva anyagi „,...., , ... , , ,, \'azóta a zsarnok háziasszony lehetetlen módon ülrt<»zi! elönyökhöz akar jutni Tudnivalók a Had,foglyokról. 1« M«gény özvegyet s családját. Szombaton - mig Mindezekből kifolyólag a közönség hely** A május hó 1-től hatályban levő s az orosz jaz asszony munkán volt — a háziasszony a kis ma- le82\'\' ,m H* ilyen ajánlattevőt a legközelebbi reHÜJti hadifoglyokra vonatkozó .rendelet fóbb vonatkozásai a hacot megtámadta, ütlegelte s tele dobálta földdel e VR8)\' katonai hatóságnak átadja, következők : j kj8 hidast. De lelketlen teltét látta kél szomszéd. Az orosz hadi foglyok épugy mint eddig ka- j Ató(a ailündóan lmngózlatjft, elpusztítja a kis állatot,\' tonai fegyelem alatt állanak mind addig, mig el- merl te||ik fí^ak az ^ a két házból a Kiuizsi-utca i 40. szám alatt. A panaszos szó hozzánk hatott Le-, adjuk iijost dióhéjban, de felhívjuk rá rendőrségünk 1 ügyeimét. Vegye oltalmába s védelmébe a katona szegény, dolgos, szorgalmas anyját, aki alig tudja; | már elviselni a zsarnok háziasszony viselkedését. ettük panaszolta el, akinek fia több egy événél harctéren W w,íí\'g ismeretlen egyén azzal hitegeti a közön-nem van. A szerződés szerint a tágas udvaron ntoftcolV \'\'"Jtf dróttalan távíró utján sz oroszországi helybeli s a vidéki nemeslelkü társadalom számtalan szor megnyilatkozott áldozat készségéhez folyamodni ! alatt állanak mind szállításuk meg ileip történik. Engedetlenség, részegeskedés, éjjeli csavargás miatt épugy büntetendők iniut bármely más egyének. Ksti 9 órán tul tiltva vau bármely nyilvános helyen megjelenniök. Napibérök ugyanolyan, mint a szabad inunká-soknak, melynek mérvét a helyi hatóság szabja meg s a mely ellátáson kivül földműves munkásoknál 1, egyéb munkásoknál 2 koronánál kevesebb nem lehet. A hadifoglyok minden kihágása, avagy szökése vagy helyváltoztatási szándéka mindtn esetben a fogoly ügyeletes tisztnél, Városház, elsó emelet, jelentendő. Viszont a munkaadó önkénykedése, esetleges durvasága ott fog szintén megtorlásban részesülni. A hadifoglyok orvosvizsgálata ugy mind eddig, ezentúl is olt és ugy fog megtörténni mint a múltban. És pedig legközelebb május hó 12-én és másodszor 26-án délután két órakor a szokott helyen a városháznál, ahol a havi 2 kor. orvosvizsgálati dij is lefizetendő. Aki bármi módon a rendelkezésiket megszegi, hadifoglya egyszersmíndenkorra el Ing tőle vétetni. Meddig tart az iskolai év? A húsárak uj maximálása. A rendőrhatóság közhírré teszi, hogy a marha-és borjúhúsra az alábbi emelkedések lépnek életbe. 1 .A húsokat három osztályba porozzák: az 1. osztályú lms üzletben kilogrammonként 14 K, piacon 13 K,1 a II. osztályú hus üzletben 12 K, piacon 11 K és a III. osztályú hus üzletben 11 K,-piacon 10 K. A borjúhús ára üzletben 11 K. piacon 10 koronában lett megállapítva. Aki ezeket az árakat be nem tartja, azt két j hónapi elzárással és 2000 korónáig terjedő pénzbün-: tetőssel büntetik. De nem Nagykanizsán, hanem Kassán. A papirosárak emelkedése. A papirosárak emelkedése a világháború alatt, i egyetemes, minden országra kiterjedő jelenség. A magyar lapkiadókat joggal érdekelheti az, hogy ez az áremelkedés milyen arányokat öltölt az egyes, Adakozzunk a 1 ladsegélyzónefc. MEG HIVÓ- it „Szabari Hitelszövetkazat" 1919. évi május hó 25-én délután órakor a zalaszabari róm. kath. iskola helyiségében 1917. évre vonatkozó ÉVZÁRÓ RENDES KÖZGYŰLÉST tart, melyre a tagúk az alapszabályod 27. §-a értelmiben meghivatnak. TÁRGYSOROZAT: üzleteredményről szóló jelentések Mint illetékes helyről írják, a középiskolákban.........., . .. iuU.ju.ta M 15-ig, « dui UMÜd». podiK j «urAra, <,rsí*«okl«,"" " u,e(t.U™. . * . , ......... . . reskedóknek a 20 márkás békeárhoz 32-75 M. hábo . " . szokásos modon juuius ho vegeig log tartani. \' rus pótlekot van joguk hozzászámítani, amivel együtt, Mikor töltik be a városi levéltárobi alláet? R papjru!j ára 52.76 luárkára emelkedett. Ausztriá-j A közel jövőben, a mikor a legutóbb uiegvá- ban a 25 koronás békeárral 185 koronás háborús\' lasztott s mé£ esküt nem tett négy .tisztviselő leteszi ár áll szemben, mo£ kell azonban jegyezni, hogy ez; a hivatali esküt, a városi levéltárosi állás is be fog az ár természetesen csak az osztrák piacon elfogjasz-toltetni, melyre mint ismeretes a jelölt Füredi János tolt és nem az Ausztriából exportált papirosra vonatvárosi irnok, ki a háborús évek alalt a munkából kőzik. Ugyanez atott az Idő alatt, vagyis a háború alaposan kivette a részét s aki ezen előléptetésre kitörésétől kezdve ennek az évnek április elsejéig. Hollandiában forintról 42 forintra, Skandináviá- j Az 1917. évi tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása és a felment- valóban reászolgált. 3. Mérleg megállapítása. 4 Felügyelő bizottsági tagok választása. 5. Hivatalos közlöny kijelölése. 6. Netáni indítványok. A felügyelő bizottság által megvizsgált mérleg község házánál kifaggesztetett és mindenki által h\'ábó"ru ^\'"k in th ető. I Zalasiahar, 1918. május hó 4-én. Az igazgatóság. Mi - - i \'/ A í, A I K Ö 7, l (> N Y MÁIÖ8 7. Adakozzon mindenki tehetsége szerint az erdélyi menekülteknek. TSa Adományok a menekültek irodájában küldendők. 99 IliLII i 6 Nagymoz^ó Nagykani/sú11, Erzsébettéi* Szarvas-Szá 1 lod.i Az Újonnan átalakított modern nagytermében mindennap tartatik előadás hol mindig a legújabb, legszebb és legérdekesebb s legválogatottabb műsorrá talál a t. közönség. Mindenik előadása a kinematografia legelsőrendű, legújabb s legremekebb alkotásaibői van összeállítva. Szebb és érdekesebb s tanulságosabb műsort sem a budapesti, sem a bécsi nagymozgókban sem lehet látni. A „BERLIN*1 szinház agilis igazgatója mindig a legújabb és legválogatottabb s légértékesebb moziműsort mntatja be. finom művészi ízléssel összeállítva. Azonkívül, hogy az előadásokat minél kellemessé és élvezetessé tegye kitűnő zenéről is gondoskodott. — A művészi színvonalon álló zenét egy elsőrendű zongoraművész szolgáltatja. Minden harmadik nap uj remek műsor. A „BERLIN" nagymozgó szinház látogatását mindenkinek a, legmelegebben ajánljuk. Előadások hétköznap 5, 7 és 9 órakor Vasár- és ünnepnap fél 3 5, 7 és 9 órakor. A m. tisztelt közönség szives "pártfogását és az előadáson való pontos megjelenését tisztelettel kéri AZ IGAZGATÓSÁG Kérjük tisztelettől a u—é. közönséget, hogy jegyeiket lehetőleg előre megváltani szíveskedjenek. — A pápaválasztás jogtörténete cs tételes joga Irta: Dr. Lukács \'József, főgimn. I tanár. A vaskos munka a pápaválasztás történeti fejlődésével foglalkozik, ainig az jelen alakjához ért. Mindenkinek érdekes és tanulságos olvasmány, atnely míg egyrészről szigo ruan tudományos, másrészről könnyed stílusával, élvezetes olvasmány. A világtörténelem jelentős mozzanatának ismerete minden kultúrember tudásának szükséges része. A mű ára 4 korona. Kapható Ifj. VVajdits József i könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Az .Élet" «/.épiroiJalnij •«> hiúvés/.Hti hHi-1 Input (nKiM\'ki\'üjLij Andor Józs\'.\'l) .vaz.latf tartnlom. «\'•\'\' iliikfM éö nkiuitlix kfpek ejjétiiilik ki. A kiiQiiö luj\'ot 1 iiM\',li\'gi-n iiJAnljuk olvasóink íí^viMhiMh. Szurku8r.lóm>g és kiadóliivutul : BudapuHl. I KuliérvAri 11I 15/c. — | Klófueiéei ár félévre 16 kor. Mutatványszámot kén/-sh^hoI kQld a kiadóhivatal. — .Vasárnapi Újság" minden száma | ^mditjí tartalommal jeleink tm-g. A .Vasárnapi Újság" i\'lótiíi\'lé.ii éra iif^yedévív tiz korona. „Világ- , kióniké" vul cg) ült liienkél kor Megrendít Ibi-tó nj „Vasárnapi Ujség" kiadóhivatalában (Hudapvet. IV.. Kgyetem-uica 4 ) \'.\'gyiinitt niegr«ndelliHt5 a „Képus1 Néplnp* u h\'nolcsóbb ujaájí a magyar nép Bzámáia,: t\'-Ióvre 2 korona 40 fdlér. — Magyar Szinpad. Budapest egytlen j míuIiAzí ós zenei napiliipx az lirényi Nándor j nzorktis7.téhél>on intfujfltuift Magyar Szinpad teljesen uj .förmában, pompás ,aktirálÍ8 iuü»észi jaj-tokkal1 oiszágos nevű kiváló irók közreműködésével jelenik 1 meg és napról-napra a szinház, zene, variótu- és ni »zi világából való érdekes közleményeken friss! Iiirekfii és pikáns pletykákon kivQl ktllön foglalkozik! a vidék fziuliáti és művészi híreivel is. — Bddigj számaiba Herceg. Ferenc, Molnár Ferenc, Nagy Kndre, Porzsolt KAInián és mások inak cikkeké, helsö niunkalársai n löblii közt Harsány. Zsolt. Rutkay György és Oserna Andor, Nagy Kndre saját rajzaival Inrkilott cikksorozatot k •/.d«tt Iioiiiih u vidéki színházi furcsaságokról. A Magyar /Színpad elóíizelési ára egy évadra 28 kor., egy hónapra 3 kor A kiadóhivatal Hiidap-M Vili. Rökk Szilárdutca 18. Kívánatra "gy bélig ingyen kUld mutat véuyszámot. A világháború minden mozzanatáról bő, eredeti, megbízható, kimerítő értesülésekkel, térképekkel, magyarázatokkal szolgál az Az CJJS A Gr politikai\' napilap olvasóinak. ELŐFIZETÉSI ÁfiAK: Egénx évre .... 58 koron*. Félévre...... »8 „ Negyedévre . . . . 14 K. f. Egy hónapra ... 4 K. 70 I, Megrendeléai oitn : UJSÁO KIADÓHIVATALA Budapént. VII Rákópzi ut 54. Beára Hangszereket és jé hnzoiiamonikakat 1-sorendO minőséire! ajánlok a legolcsóbb árért. Továbbá: Hegedűk, citorák, rézfuvóhangszerek, fuvolák, klarinettok, dobok, cimbalmok beszélőgépek és lemezek nagy választékban kaphatók Iff. Wajdits József hangszei\'kereskedésében. NAGYKMZSVX, l)i: \\K TI>|{ 1. SAÁM Mindenfele hundere ; javít Ís.m elfn5r.1dtat.u1k: Nyuiualott a liijjhiUnl...... II] W.MÍI, l,..|U,f.....„|,„;,,.,„ .M,,.vki,oiJ„ i7 ik évfolyam NAGYKANIZSA 1918 május 14 KF.DD 19 szAm -L.-.-^^--------------.„JM^H ZALAI KÖZLÖNY Szerkesztőség én kiadóhivatal Deáktór 1 ,.„......., ........... Tolefon : 182. — Hlrdatéaak dlj»abá» »*erlut. Kemónv Lá«zlÓ 1 J2rÖS Sándor korona, n.jryodévro 2 korona 60 fUlér. J CV ouuuul Eryoa nxáni Ara 24 fillér. Fösiarketilö : Kemény László Falaid* tMrkaaitd! £rös Sándor Megjelenik hetenkint kétszer. Klöflrnatéul ára: E(fy avra 10 kor, ftlérro » korona, no^yodévro 2 korona 50 fillér. Eyy »Kfc«n Ara 24 fillér. :|mmÜ8PÖKÜNK áldozóostUörtökön délután hozzánk órkezelt. Örömmel fogadtuk, s ez h ,,aP megint a város ünnepe volt. A pályaudvaron várta a képviselőtestület küldöttsége élén a polgármesterrel, aki a püspököt kiszállásakor szép, kerek beszéddel üdvözölte. A fogad tatáson ezernyi néptömeg vett részt s ez lélogzetszegett figyelemmel hallgatta az üdvözlést, amelyből kicsendült a város öröme, hogy főpásztorunkat ismét fogadhatjuk x hogy elhozta nekünk a súlyos időkben oly szükséges lelki erő (is bátorság szentségét. A polgármester szavaira püspökünk azzal a fényes lendülettel válaszolt, aniely-lyel minden beszédje telve van. Közvetlen szavaiból kicsendült értünk, kanizsaiakért szeretettel teli lelkének mély érzése, törődése, föpásztori gondviselése, amely öt ismét hozzánk vezette, amely sarkalta, űzte, hogy Nagykanizsára hozza áldását, az erősödés szentségét s az ennek nyomában fakadó békét. Az üdvöslés a városnak szólt -s az általános csendben áthatóan csengett az érkező főpásztor szava. Ezután a főpásztor a fellobogózott Csengery-uton s a főtéren az alsótemplomba ment, a hol a diadalkapujiál a papság fogadta s a templomban áldást adott. A bérmálás szentségének I kiszolgáltatása\'három nap tartott. Megyés püspökünk e nagy munkát fiatal lelkesedéssel s lankadatlan buz- j gósággal végezte. Azipo\'stofok enthntHurmtífta tehfi\'-1 tett ilyen, miut főpásztorunké, amikor a szószékre, lépett s érzéssel teljes szivéből hintette a tanúságok i s a szent igazságok egész sorát. Első nap csaknem , ogyezf-rháromszázan vették fel a bérmálás szentségét, j Ekkor az intézetek növendékei voltak a bét málkozók. j Szombaton csaknem harmadfélezer ember részesült a i megerősödés szentségében. Ez volt főpásztorunk leg-1 nehezebb napja. A muukában mindenütt mellette | voltak Simon György apátkaiunok és i\'erényi Antal j kanonok, l)r. Weber Pál, őméltósága magántitkára, Király Elek esperes, Csóthy Géza imirakereszturi apát, a ferences atyák, a kerületi papság nagy része, köztük Nagy Virgil lapunk kiváló tollú munkatársa s természeti festője. Szombaton délután látogatásokat ett föpásztorunk Dr. Szekeres József, I)r. I\'lihál Viktor, Pálffy erdőmester, Dr. Sahján polgármesternél. Ezen a kéinapon a Ferences zárdában volt a díszebéd. Vasárnap Kiskanizsára ment ki bérmálni püspökünk. Reggel, korán díszes négyes fogaton ment ki Holt püspök I)r. Sabján polgármesterrel a kiskanizsai templomba. A kiskanizsaiak főpásztorukat diszes, festői bandériummal fogadták. Itt exernégyszázan részesültök a bérmálás szentségében Vasárnap félháromkor Dr. i\'lihál Viktor közjegyző adott díszebédet őméltósága tiszteletére. Áz ünnepi ebéden Dr. I\'lihál Viktor szép szavnkkal üdvözülte az egyház lejedelmet, aki derűs közvetlen szavakkal válaszolt, hogy ő e kedves körben -- ahova kanonokjai oly örömmel jönnek — Ifárom nehéz napjának elfelejtette minden fáradalmát. Szép üdvözlő szavakkal fordult Király Elek a közjegyző- nagyműveltségű bájos menyasszony leányJ^felé, akinek boldogságára kérte az Ég áldását. Iunen négy órakor Paliuba ment püspökünk kíséretével a itt Somogyi Gyuláné urilöt \'tJs családját látogatta meg. Majd Szily Kálináunó, Sélley" Teréz, a jWélOgy Bfflölgy Htugat&ra tnwn, 8 az etfíét tm hétfőn délelőttöt Viziendvay Sándor képviselőnél töltötte. Visswy\'övet délután a főváros felé indult-sze-" mélytonattal Keszthelyre ment püspökünk, ahol a kíséretéhez csati kozott Kránitz .József felszentelt püspök is. A polgármester, a főkapitány s a városi képviselő testület tagjai városunkból való távozásakor ismét kikísérték a főpásztort, a ki szíves szavakkal búcsúzott el városunkból. A közel ötnapos tartózkodásnak ez volt az epilógusa. Emlékezzünk meg di- csérettel városunk lakosságáról, amely ez idő alatt zászló díszben tartotta városunkat, szépen fejezvén ki azt a& osztatlan örömöt, amely az egész várost eltölti valahányszor az egyházfejedelem hozzánk érkezik. dr. I. j. Sypniewki tábornok és a húszas baka. ! A napokban történt az olasz harctéren. Feszesen áll egy húszas baka órállomásán. I«az magyar ember, tudja, hogy mit véd azon a földön. Ismeri | esküje fontosságát, meg nem csúfolná magyar voltát azzal, hogy helyéről csak tapodtat is távozna. — | Amint áll sziklaszilárdan, akár halálra is készen, egy kocsi robog el előtte. A baka tüstént megparancsold módon h kötelességtudóan kérdi — kiaz, mi a jelszó? I — Nem ismered a damlárparancsnokod I En Sypniewski tábornok vagyok! felel a hős dandár-I parancsnok. | -—Azt mindenki mondhatja! — yálaiíol kö-| telességtudóan a húszas vitéz. A jelszót 1 i A tábornok rászól a segédtisztre, ir.i a jelstó h | amint az megsúgja, a tábornok ajkáról elhaugzik harsányan, vágia magút feszes tisztelgésbe a kötelesség igaz bajnoka a lm, tábornok elölt, aki tovább i folytatja útját az ő kedvet) húszasai felé. Személyi\' hir. Bugsch Aladár húszasaink ezredparancsnoka négy napi tartózkodásra városunkba érkezeit. Adakozzunk a Hadsegélyzónek. ItK8KH3*A. Iria: L. N. Egy régi kereszt áll valahol a pusztán. Kégi kopott kőből, több száz éves van tán; De a kopott kereszt nagy dolgokat beszél, Amely mindörökké a nép szivében él. * Estefelé van már. A napnak sugára Végső fényét veti az egész rónára. Esti szellő lebeg ... Suttog a falevél. .. Egy öreg szerzetes fáradtan útra kél. Jézus Krisztusnak went testét viszi keblén, De miut utján ballag, — körülbelül fölén — Messziről jövő halk tompa neszt hall az agg, 6 meg nem ijedve azért tovább ballag. Áinde a halk zúgás közelebbről hallik, És egypár lépésre rút zsivány had rajlik. így kiált a durva rablóvezér vadul: „Fogjátok meg mindjárt, mert bizton elárul." — Megfogják a rablók, de vissza hökenmk. „Hiszen ez szerzetes* - mondják a mérnek, -S azt mondja, beteghez viszi a szent ostyái, Hogy az kibékítse a mennyei Atyát „Nem tesz az semmilsem" - mond a hírhedt ■ „Nem ereszteni bizony én szabadon ezér ! Egy ifjú cimbora úgyis van közöttünk, Aki soh\'se tudott nyugodni, ha öltünk : Egye meg az ostyát gyónásnélkül, mint én, Gyilkol ükkor bárkit, legyen az iQu, vén! A papot pediglen — verjétek hát jól el" ... \' — Azok ugy megtették, hogy több napot nem lel I Ember nlAie előtt homályos a tudat, Amit Isteuuek bölgs kormányzása mutat. \'Ki fáradtság nélkül őrzi száz világát, S ki nem hagyja veszni az apátlan árvát. I Minden szolgájának ad egy mentő övet i Mellyel, aki akar, megjs menekülhet. | Az élet tengere a rablót elnyelte, ! Isten csoda, hogy ott halálát nem lelte. \'Mert az (Jr felrázta lelkiismeretét, És kezébe adta biztos mentő övét, ■ Megtagadta ugyan Urál rabló szóra, I De lelke zsenge volt s fogékony a jóra jS lelkiismerete azonnal felriadt, Mikor «z Ur súgta: „Elátkoztad magad-?! Azóta nem nyugszik és forró láz gyötri. Orcája lázban ég és hiába törli, Míg jóvá nem toszi. „Végtére határoz. Elértem én — ugy mond — a végső határhoz, i\' Bánatot tesz az\'tán természetfelettit, Hiszen nincs állandó lakás ég alatt itt El kell ezt a bandát hagynia örökre És rágondol a rút bűnös ördögökre. 6 is ilyen legyen ?. . . nem ... ilyen nem lesz S vezérének is ezól. bár- tudja, hogy elvsz. „Megállj, gyáva fickóI" — így kiált- a vezér — ; „Inodbrt bátorság! megfizetek ezér\'! Lőjjétek azonnal ezt a kutyát agyon, i Hogy ezen a földön, többet ne kinlóujon14 I" . .. .. Azok meg is tették 8 az tán tovább álltak És vissza tekintve egy haldowlót láttak .. . ...Éppen egy utmenti kereszt• mellett történt, l Hol az ilju bajnok feküdt rongy darabként. [Elet még volt benne, a stive dobogott, ! Fáradt ajkaival lassan imádkozott. ■ Véres szemeivel látta a keresztet \' S ahhoz lassan csúszva hozzá közelített. \' Az Ur sebeire végső csókot nyomott, — j Enyhülést találva boldogan halódott .. . * . . Másnap mikor a nap felment már az égre, S az ég madarai dalba kezdtek végre, Ott lenn két holt feküdt, de az puszta test volt, Mert tiszta lelkük már fenn az égben honolt. Adakozzunk a vak katonák róezére! ZALAI KÖZLÖNY MAJIJ8 H _ Az értékesített szemétdomb. lenek munkásaira a világháborúban nagyon nemes, de annál nehezebb feladat vári ; egy nincs, mely a további feldolgozásra pcjii alkalmas: mind értékesíthető. Háború előtt a csontot szemétre dobták, s csali A központi hatalmak tudományos éle- n|jg 0.3_0.5<yo.ban kcrtm mechanikai (fa- .... i u............ \'agou vagy esztergályozott dísztárgyakként), .■agy chemiai átmunlMlás al\'á; az utóbbi minden pillanatot, mondhatni, a termeszei e8elben mi|„ ,,,;•„,á(,yU| enyVj spodium s minden molekuláját felhasználhatova, k.ak- 4||all o|aj kerU|t fotKa|omba A háborúban názhatóvá tenni, hogy a kereskedelmünk n csom lekimély<;s íslrlar,a|mára volt legelőtt lezárt külföldi sorompók stratégiánk f8bbkípen szUksé)?. Kzcrt a megőröli cson-ragyogó dicsőségét semmivé ne lehessek ^ (chcsontlisi,let ,)5_60 fok B. sűrű-kiéheztetésscl kapcsolatos cncrvatio vagy y n elroleumnelhorre| lizzák össze, municióhiány által. Voltuképpen ez volt a mi háborúnk legkimagaslóbb feladata. Természetesen óly kérdések is felmerültek e feladatok során, melyeket iheoriá-ban már rég megoldva láttunk, de békeben a gy.ikoilati kivihetőségon tovább dolgozni ne:n volt szükséges, — miután a külföldi export oly mennyiségben és oly árban bo-csájtotta ezekéi rendelkezésünkre, hogy határozottan nem űzette volna ki magát a \' hazai előállítás. . v, ...... ugyanis nagy mennyiségű hamuzsirt (kálium Most o -szűkösség ideieben étjogol . ,. . . , , v ,, , , 61 J cnrhonah tartn nvaz. me v erfrvszerű eforra- miáltal u zsír kioldódik; ez oldatból 70 fokon való hevítéssel a petroleumaelhcr ledeslillálható, s szedőben (elfogva újból használható ; a zsir pedig az üstben maiad uistiza, s különféle tisztítási eljárás utjn részben mint ehető zsir, részben mint\' további feldolgozásra (szappan, glyccrirt) alkalmas zsíranyag kerül forgalomba. Nem kevésbbe fontos szerephez jutott a háborúban a fahamu is. — A fahamu nyert r.z elmélet, s e4égetik magát a leve-gőt is, lioj;y belőle a löVcdékg)ártáshoz szükséget salétromot nyerhessék; exhumálják a háború elején könnyelműen elásott állati dögöket, hogy zsir- és csontarlalmu-!<at nagyszerű ideával az általános szükséglel céljaira dolgozhassák fel; az általi vizeletből robbanó anyagokhoz való fontos kellékek lesznek; sőt, tovább megy , a tudomány, s kilátás van arra, hogy c válla-dekok xa.Hhinjából nyert theobromint me-thylekkel koffeinné és thclnné alakítják, hogy a pótkávékat és pótleákat a ká\'.\'éfa gyümölcsével s a theacserjék leveleivel teljesen egyenértékűvé (egyék; a régen főzelékbe főzött babérlevél porát laurin néven nagy sikeVreí hozzák forgalomba, hogy a háborúban lábrakapott kiütéses typhus terjesztőit, a -telüket s egyéb rovarokai kipusztíthassák; megszületnek a lojáspóllé-kok, gyakorlalbu jön a műtejkészités, — de sajnor, a hushiány egyedüli pőlszcrei továbbra is csak a hústalan napok napok maradnak. Az ilyen intensiv munkásság csoda-e, ha ráterelödik a Ügyelem szemétdombok.a is, s ezekbóToz carbonal) tartalmaz, mely egyszerű lefonó zással máris kiválasztható. belőle. Alig van célszerűen berendezett háztartás, a hol, szappan hiányában, a festetlen konyhabútorokat, padlót, edényeket ne;n hqmuzslr-oldultal tisztítják, sőt, a fehérnemüek mo sásánál is mindenesetre jobb szolgálatot -ItísZ, mint uz u. n- mosószóda. . A gyümölcsű,agvak mind éilékesiriie-tők, s némely szemétdomb tényleg százakat nyelt el ezei^ él \'.ékében. Ugyanis a! magvak számottevő olajmennyiséget tartalmaznak, r csak a békeidők ojajbőségenek tulajdonítható, hogy azelőtt nem l\'oglalkoz-. tak annak kinyerésével. Mosl magasabb nyomás alalt prés alá kerülnek, s az igy olajtalanitolt (ab oleo liberata) magvak még mindég nem dobálnál* cl, hanem pörkölés után káVépótlékul szolgálnak, amennyiben dús fehérnye- és cukortalmuk még mindég érlek. Így. hát élvezzük a gyümölcs húsát, olaját és magvát mint pótkávét. A pupirt rongyból csinálják, tehát a papirhiány legelőször is a rongyol lette mellett i keresett cikké. Csomagoláshoz szükséges ""•\'g a papin lehel ugyan szalmából éS farostok-igazán bó| js előállítani, de finomabb papirnenulek semmibe sem veit mellekhelyckből táplalé- készítéséhez feltétlen ing.edie.icia a rongy, kot kapnak a legragyogóbb paloták lakói A szemétdombok longvai tehát, feldaia-is eppugy, mint a legszegényebb hadiár- boh,Ui kiporolva, lúgozva, szétfésülve, fo-vák, s nagyszerű célok, nemzeti ideálok „„Uból szétfoszlva, enyvvel keverve, saj-inegvalósitasához szükséges nyersanyagot lulva és szárítva, mint irópapir feküsznek monumentális conceptióju gyáraink. , asztalainko i és sokszor milliók életé,ól s Mit ti találunk a mindennapos sze- milliárdok sorsáról tartalmaznak írásokat metdombokon? Csontokat, hamut, külön- Az enyvnélkül készült papír az itatós, vagy féle magvakat, zöldségét, gyümölcshéjakal, SZürő papír. eleimaradékokat, egyéb ételhulladékol, ron- A valla- és kötszercsomók szintén nagyot, vatta- és köiszercsomókat, kávéüle- nagyon ériékes és nem odavojó lakói a déket, viráglevelekel, a legkülönbözőbb szemétdomboknak. A gyapot úgyszólván állati hullák it, rossz cipőket, öreg dugókat, hegemouikus amerikai termék. Igy most, fürészport stb. Mindezek közöli egyetlen mikor Amerika szintén ellenségeink közé szegődött, legfőbb ideje volt a.\' régi, pisi kos, elhasznált valla- és kötszercsomókai a kötszergyáraknak beküldeni, a hol fertőtlenítéssel, tisztítással és átfésülésscl a a vadonatújakkal teljeson egyenértékűvé tételnek. Az egész közegészségügyünk csődöt mondott volna rövidesen, ha ezt az eljárást be nem vezetik. A fürészpoi mindezeknél nem ke-vésbbé fontos, sőt a lö/edékgyártásnak egyik legszükségesebb kellékét szolgállatja. Ugyanis, lúgokkal nyerik belőle a cellulózét, mely concentrált salétromsavval összetolt aetherró, a nltrocdlulozevá lesz. Ennek di-, tri- és tetranitrat alakja a collodium-gynpol (ebből készül a műselyem is, míg a magasabb nitrátokból a robbanógyapot (pyroxylin) lesz, melyre hadvezetőségünk-nek annál,,is inkább nagy szüksége\'van, mivel ez a füstnélküli lőpornak is alkatrésze. A robbanógyapot camphorral összegyúrva adja a már nem robbanó s közismert celluloidot. Utoljára szóljunk az illatos virágok ról, melyeknek fjldre hullott szirmai szintén a csontok, rongyok\' s egyebek sorsára kerüllek azelőtt, most szépen összegyűjtik őket, felvágják apró darabkákra és szellős helyen kiszárítják. Először is, télen kály hára hintve, a legkellemesebb szobaillatu-sitók, másodszor nem megvetendő a velük való kereskelés sem, a mennyiben a gyógyszerészek s .dróguisiák a tömjén, myrrha és cjyéb tropikus eredetű illatszerek hiányában kész örömmel adnak kilójáért 8t-I0 koronát. :* ^ Ezzel aztán üres is lett a szemetes gödör s mutathatja* uzj bár, hogy rá voltunk még erre is szoiulva, hiszen ez még só nem szégyen, se nem bütT, de viszont élénk bizonysága annak, hogy leleményes ségünk és ludásunk ad létjogosultságot nekünk a népek versenyében, nem pedig a lelketlenül szerzett dollároknak hitvány üzérkedéssel szétguritolt milliárdjai. Jakabfalvy Árpád. Nincs cipő??? Sem 8zótaI kimondani, sem tollal leírni nem lehet azt a gyalázatosan szemérmetlen, arcátlanul j vakmerő uzsorát ós piszkosságot, mit e háború folya-| mán a gaz utou (elhízott s itthon lebzselő hiénák Hzinie m-gtorlá* nólklll kifejtenek s akik mini ha egy idróthuzalon rángatnának, nyomban elsülymtwiek mindent, amint az ár maximálás mogtörtéuik. Így állunk ma a-t^póvel^ bőrrel egyaránt. Mert hogy van, — az tagiul hatatlan ? de az •izsoru karmai közeit, hol még várják » gazemberek, mint a hiénák s keselyük, mikor kn|(hainak le az amúgy is tehetetlenül lehengő, kiszipolyozott közön iségre. Hiszen Kőm Sándor, Sobri Józsi ezekhéz a banditákhoz angyaluk voltak s akiknek nyakán uz akasztóiakétól c-ak lágy. simogatás s enyhe becézge-lés lenne, kik társaikkal egyetemben a háború minden súlyát elkerülve, bőrüket itthon melengetve Urösusokká híztak s akiket sem hatósági üzlet, sem MAJC8 14. I A L A KOHONT 1 traHk előtt nem láthatni,.mert nekik az ő sülyeszlő-jnkben bőven van minden, amikor mások a legnagyobb nélkülözésekkel s az éhínséggel küzdenek a ián éppen azok, kiknek övéi ott a frontokon védelmezik a mi tejjel mézzel folyó kánaánunkat, liol e sok gaz lélek a-kesergők jajjai s a nélkülözök sóhajtásai közepett vig torát nli s akikre néni tud a hatóságok keze régre ugy lesijtani, hogy mindnyájan összeroppanjanak mint malomkő alatt a leveli béka Halálozás. érdemes és intelligens tagja A ttz filléréé nikkelpónz tovább le érvényéé. A pénzügyminiszter közhírré \'teszi, hogy a há- Városnnk . % „ hunyta örök álomra xzemét Weiser József személyé- ború által okozott ama rendkívüli körülményekre való ben. A szép kort ért finom modorú uri ember ha- tekintettel, amelyek megnehezítették a nikkel 10 fll-lúla felett az egész város intelligenciája körében álta- láres érinek beszolgáltatását április 30-:g, az osztrák lános a részvét. pénzügyminiszterrel egyetértően elrendelte,\' hogy a . . magvai- királyi állami pénztárak és hivatalok a <10 A nagybeteg ezamvevó. ^^ ^ ^^ tuMmé[ ^ álváUá8kép ^ Napok óta súlyos Ixlegen fekszik Anlioffer; y^bbi rendelkezésig ezentúl is teljes névértékben fo- vagy az égből lecsapó menykő alatt a százados tölgy Gyula v. számvevő, ki egy hirtelen jött hányási in- gadják el. Mert addig hasztalan kesorgünk, hasztalan sóhajtó, ziink, ami számunkra nem lesz soha semmi: . ger folytán, orvosai állítása szerint hashártya repe- dést szenvedett, melyet azonnal operálni kelleti volna, 7457/1910. azonban a beállott epeömlés miatt az operálást leg- i , „ , , • - Hirdetmény a Magyar üzent korona oreaa- alabb 5 hétre el kellett halasztani, amíg az epe mu-1 ..., , . _,, , • , gainak területére behozott füge ée mogyoró köues rendessé lesz .. . , , , ... . , „ . , ... . . (mogyoróból) forgalmanak ezabalyozaearól. Az orvosok állítása Szerint a baj hosszas lelő-, " lyásu lesz s igy előjeiathatólag hivatalát, melyei 28 Az Országos Közélelmezési Hivatalt vezető m. évig oly odaadó szorgalommal löltölt be, belátható ^ir. miniszternek 92000/1918. 0. K. H. számú ren-időn belül aligha fogja elfoglalhatni. úrtelnióbeu közhírré teszem, hogy mindenki. Rokkant katonák kiképzése , aki a-Magyar* Szent Korona Országainak területére fügét vagy mogyorót, (mogyoróbélt) behoz, köteles Azon rokkant katonák számára, akik irodai: az árunak a Magyar Szent Korona országainak terfl-Tompa Mihály költőnek irodalmi , hagyatékát, amelyet „„„.kával akarják kenyerüket megkeresni, a hadügy-j |dérü t(il té„t megérkezését a Hadi Termény részötven óv óta őriz, a preihontrei kanonokrend. miniszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel vény társasághoz haladék nélkül bejelenteni. Az irodalmi ünnepi „ jelen lei* a Tudományos egyetértőleg kurzusokat állit fel. Olyan hadirokkan- a bejelentés alkalmával fel kell tüntetni az áru Akadémia küldöttsége Berzeviczy Alberttel az ólén, lak, akik középiskolát vagy katonai iskolát végezlek, bzármazási helyét, mennyiségét, (sulyál) ós tárolási továbbá a fővárosi .irodalmi társaságok, valamint a négy hónapos kurzusl hallgathatnak, akik négy kö- |„,|yét. sajtó képviseletében Beöthy-- Zsolt, Heinrich (iusztáv, zépiskolát végeztek, azök részére hat hónapos kurziis a bejelentés elküldésének időpontjában a beje- Vargha Gyula," Kákosi Jenő, llerczeg .Keretié és les/, és végül\' azok, akik felsőkereskedelmi iskolai lealés tárgyát közszükségleti célokra hatóságilag Koziua Andor. Tompa hagyatékának felbontását jro- érettségit ólujtanák lenni, tiz hónapos tanfolyamra J igény be vettnek Icell tekinteni. dalmi körökben érthetően nagy érdeklődéssol várják, .mehetnek. A rokkanlak bármely katonai parancs- Az igénybevett cikk átvételi árát _ amennyi- mm&m. Tompa Mihály irodalmi hagyatékának felbontása. Május hó 21-én Jászó, a premontrei prépostság székhelye irodalomtörténelmi eseménynek lesz színhelye.. Ezen a napon ünnepélyesen felbontják mert remekírónk\' ismeretlen műveit, ariielyeket a nukságnál jelentkezlu-\'.nek e tanfolyamra ben .iegmagazabb ár« már hatóságilag megállapítva hennök szereplő személjekri! való tekintettel a szerző a 24 évesnél fiatalabb tanerőket hívják be? jllillC6,3n. oraágoa közélelmezési hivatalt vezető m. ii.il lobul (.Ijii A,~>aii .1 \'l\'iiilniiuni\'n^ Al-../!.\'....:,. I •:■.-....( \' i 1.:.. ............... ni... :.:...... hét lakat blatt őrzött, a Tudományos Akadémia közzé lógja adni. Tompa személyes barátai k:özül ugyanis már csak Ijóvay József, a kiváló agg költő él, akit a hagyaték felbontásának -Ünnepélyes aktusára szintén meghívták\'. kir. Miniszter állapítja meg. Aki jelen rendelkezést megszegi vagy kijátssza, Károly király gyermeknyaraltatáea. Az utóbbi hetekben az a hír terjedt el, hogy a tanárokat és tanítókat a nyári szünidőben katonai ... , . . . . . , . . . ..... , . , , |l J lik I e " íiizászlóal akhoz Most e\' 08 6 hónapig terjedhető elzárással, , , , ■ ,. \' . .. valamint kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel arról értesülünk, hogy a. uir ebben a lormábau nem . .. . - . , . .1 büntetendő, fele ineg a valóságnak, meri a tanárok és tanítok .. ... ... ... , , n. , , . ,. .. ,-i ü. t 1 ■ Nagykanizsán, 1918. évi április hó 26. |köz)»l csak uzokal hívjak ne, akik 24 évesek nemi ^ 1 nuilotlak el. Tavaly UgyanÚ megjelent egy rendelet, j \' Dr. Sabján Gyula k. k., polgármester. Uralkodónk Károly király kezdeményezéséből amd). rtZ(J1.ial 8egédszolgálatos tanár és tanitó í-- és az ö közvetlen hathatós érdeklődése folytán sike- felm«ntendő. A rendeletet akkor azonnal foganatosi- 7459/1918. rült az idei nyárra oly nagy arányú gyermek mozga- umák ^ wnn^||0KVft ft közoktatást veszélyezteló régi lom lehetőségeit megteremteni, hogy lehetővé vált a rendt|kb^eü lmgyol, ^kat enyhítettek. Az igy fel-gyermekek tízezreit a helyi levegő é« tönnyezetválto- inentbUek küzmt v»nn«k 24 éveseknél fiatalabbak is. /.ásnak testet lelket Óditó, fejlesztő, brösitó áldásaihoz Kz(jkl.t logjék- ii>o«t berendelni.\' Az idősebb korosz-j,ltlal"i- tálybelieket ifem hívják Kzek. valószínűleg a nyári K nemes akció lolytáu a mi gyermekeink kőiül hftl|i tanfolyamokon, amelyek létesítésére állítólag több ezren a f. adriai tenger legkisebb helyeire ke-\' most fog intézkedni a miniszter, fognak . előadásokat 1 ülnek s viszont cserébe .ausztriai gyermekek jönnek tartani a ini.4)alatonmenti fürdőhelyekre^ Müvóazl élet a Bakonyban. . Csakis 6 — 12 éves gyermekek jöhetnek számi- Minden\' múzsa mégsem hallgat teljesen a.hátasba, kik családoknál kettesével lesznek elhelyezve, borúban. Most közli Velünk zirci tudósítónk. Hirdetmény a zeákkéezletek bejeleutóee tárgyában. A kereskedelemügyi 111. kir. Miniszter 16768/ 1916. VI. (\'. számú rendelete érteimébén közhirré teszem, hogy mindazok, akik mezőgazdasági termények, ipari és bányászati termékek csomagolására használatod jutából,, pamutból, kenderből, lenből, papírból, valamint ezeknek az anyagoknak keverékeiből, vagy az ezekkel az anyagokkal kevert más anyagokból előállítóit szövetekből készült uj vagy haftsnáll hogy a • megtöltetlen zsákok felett rendelkeznek, kötelesek A jelentkezés módozatai annak idejért kö^ilvé • lesz-; Uakonyvidék regényes -zóp^ógeit, melyek már nem\' készletüket az 1918 évi május hó 31. napján, tőnek. A nyaralás ideje junius\'és jiilms hóban 6 "hétie egy magyar művésznek figyelmét magukra vonták, a j vábbá julius hó 31. napján, szeptember hó 30. napfog kiterjedni. külföldön is fölfedeztük. Metzger Einmy müncheni íján és november hó 30. napján volt állapot szerint akad. festőnő, aki már a háború elölt is járt a Ha-1 legkésőbb {. következő hó 10-ik napjáig a fcákbi-konybair, s 19T4. óta Zircen lákik- s ott már több zottságtól (Budapest, IV. Párisi-\'u. 2i) beszerezhető A Szociálú\' Misszió társulat\' legközelebbi niunka-1 tárlatot is rendezett, elhatározta, hogy Zircen festő-, bejelentő lapok felhasználásával a zsákbizottság utján óráján I. hó 10-án d u. 6 órákor Dr. Mutschen- i8k(jlát nyit. elsősorban tájképekre és csendéletre. |a kereskedelemügyi minisíteriu^inak bejelenteni. Kereskedők a központok ellen. .Akí Jcleu >w>delkezó«t megszegi, vagy kijátsza, vagy megszegésnél vagy kijátszásnál bármi módon Az Orsz Kereskedő éH Iparos Szövetseg^j.ün. j köirüI|lűkQdik _ ameünyiben cselekménye súlyosabb .......\' * " " " I büntétő rendelkezés alá bem esik — kihágást követ elzárással ós kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Az ellenŐrzésstM megbízóit közegeknek kiván- Patronáze előadás. kö; Dr baeher Edvm előadást tan a szeretetről, mint az eredményes szociális munka egyik fóeszközéről A munkaórám a szervezel össztagjail és az érdeklődőket ez ulon hívja meg a I\'atvonázs szakosztály. Az Ipartestület közgyűlése. Gyenge érdeklődés mellett tartotta a helyin kösd vasárnapján gyűlést tart a központok ellen. A, szövetség véleménye szírínt a központok túllépték azt ^ ,mt hónRpig lerjedh,lft a munka és hatáskört, melyet a kormány részükre tervezett s teljesen letértek az altruista alapról ri iirMimv.1 mii un" t< v \' 1 ......1............................ ■ IpartMllllet vwiriM|i dílnWn i-ondliivdli kitlgyoltól, ntli-li SMrvekk.i vilink. MilkOiWsilk A-InlrgM i», ki nielyitfk kiiimfíiisln tirgv* 112 (-llmll Kanhír ftlnliiftk vos is, nit-rl 1 iiiiAIInsiik úla r körükln- illnlt cikkek IibIjúIib «/. uj alelnök ini-(!v*|Hslld«« tok A válási- in ■>«iási emelkedési mutat, a melrtyMro. cllenlwn tís igy igazin érdemes, inl«llig«iw « a inni korhuliaimwan csükkenl s a köipontok ImhiskanSIw lar-mindeii kivinaluiainak megfelel/l értelmes iparosra [mi inieikkek a log.vasMók résuWI r.sak a maiimiesett Bazsó Jto»f s,.e„,éljél,en. ki eddig is. Ililnt » Itt * sokswrosival szerenhetík l.e wigkereskedík testlllrl kMkatonija M ..........Illet érdekében nagyra- Uljta. A n.gjaszlék kivánosi érdokIMéMíl vírjik a becsülendő tetét.y séget fejteti ki. , központok ellen indilolt l.arc eredménj ít sigukia az ellenörzé^liez szükséges Összes adatokat rendelkezésre kell bocsátani Nagykanizsán, 1 í> 1H évi április hó 85. Dr. Sabján Qyula s. k , polgármester. Adakozzunk a „ Vörös Kereszt\'-Mek is a katonák „Rokkant alapja\' javára. ZALAI íOU«HI MA,US 14 Adakozzon mindenki tehetsége szerint az erdélyi menekülteknek. Adományok a menekültek irodájában küldendők._ BERLIN" Jhoöalom. j Kiidre, Poriaolt KAIiiiáii hh inrtsok irlak cikkekéi, IioIhó inuiikaliirsBi r lüblii közt Hitrftáuyi Ztoll, Rutkay GyAr^y és Caerna Andor, N.«xy Kndrn *a- % % AIJl JLmíl JL JLJL \'jrtt I-Hjznival larkilott cikkxorotatot knzdnU Iiüiihm a i » i — A pápaválasztás jogtörténete cs vidéki sziiibázi furcsátokról. A Magyar Szinpa.l Nagymozgó Na^ykani^^^ í^tó^ Erzsébettér Szarvas-Szálloda. ^ W^Y™*" " \' ........ | alakjához ért. Mindenkinek érdekes és tanul- _________ Az újonnan átalakított modern nagytermében ságos olvasmány, apiely mig egyrészről szigo B — A világháború hol mindig a legújabb, legszebb és legérde- nelem jelentős mozzanatának ismerete minden minden mOZZanatárÓl kesebb s legválogatottabb mflsorra talál a t. kulturember tudásának szükséges része. A közönség. Mindenik előadása a kinematografia ml ára .( korona. Kapható lfj. Wajdits József DOj legelsörenda, legújabb s legremekebb nlko- könyvkereskedésében, Nagykanizsán . tásalból van összeállítva. Szebb és érdekesebb — Az .Élet" »<«f,injdiNni iná>ém>ti Imii- Ol\'OUO wlj H tanulságosabb masort sem a budapesti. \'"P01 {-ifrk-.nl Andi.r Jó«».-I) ym.lnn i«it«lo-M --r __„ii sem a bécsi nagymozgókban sem lehet láTní. * T^\'"! "t VT T\' megDl«ll»tO, A ucDtTM. L/ .,- . nn-1\'K-n n|nnljiik ..busóink ...........bn Sz^ifctAxi.-y - . „ A „BERLIN színház agilis igaígatója min- ■ kil,d6t,i,.tal: Bud.,...l I Kxliénári m 1 S/t.- Inilll>wt.ft dig a legújabb és legválogatottabb s légér- MíIUoimí .lr irMvre .6 kor, UutniUnysuiinot kn»« tékesebb moziműsort mntatja be, finom mű-\' a^^\'l kllltl a kiftdóhtvitiiil. értesülésekkel térképekkel. m;i vészi Ízléssel összeállítva. Azonkívül, hogy az - .VüBárnupl Újság- mind................ . \' . előadásokat minél kellemessé és élvezetessé\' .............. leUik i,ihk. a . V.»ií, napi Uj- j/yarázatokkal szolgál az tegye kitűnő zenéről ej gondoskodott. - A! ^ JÍX^ KSr^" mZI.!,^ i A 17 TT T « A fi művészi színvonalon álló zenét egy elsőrendű .v«.iiri.«Pi UM-* bi.dAhivaiilnl.au (HmUpmil. IV..! -CX Cl U U kJ XI zongoraművész szolgáltatja. Minden harmadik Knynlniinicn 4) i ity»iiltt im-urraidnlliblS ■ ,KVp«l _ ii-ní i i napii nap uj remek műsor. A .BERLIN" nagy- N-pt.|.- > l-unlcAbli nJ-V • «*P »»íin*ri. . \' \' 1,1 mozgó színház látogatását mindenkinek a M""" s kl>rü"" *" t\'11" , olvasóinak. legmelegebben ajánljuk. Előadások hétköznap . - .Magyar Satupad. .....i»p-«i -B>-< ••» cLÖFizsTÉai árak : ,,,,,, , ,,, r Miulirtii ós uapilap\'H, m hrényi Nftmliir v^i.,. <kvrfl Hfl v.,.n„ 5. 7 és 9 órakor Vasár és ünnepnap fél 3-;...huH«Í<> M^yn, S/.-.pad IhIÍ,b,„ ftíi. ! » , 5, 7 és 9 órakor. A m. tisztelt közönség i u| loi \'nAbnn, poinptis uliluAliti inúvttui iij\',nkknl H»gy«44vro .... 14 K. C. szives pártfogását és az előadáson való pon- J mM>\'\'ieon unva kivnló írók k6ir.-iiiűltA>lnaáv«l j-denlk E*y hón.pr. ... 4 K. 70 r. tos megjelenését tisztelettel kéri \' m«* «»prtl.i.»pr« n minliiU, uuir, imriíln- .S«; Megrendelési olm _ Irlm.Trttir "">" VÍIMWI ?»ló írdeknj tMaAiMM frW AZ UJ8AO KIADÓHIVATALA Budnpant, A.6 ILrAZLiA lUi>Alj liirnknn f» |iik<n» plftvkáknn kirOl ktllön foalnlkojik I VII Rákóoal ut, 64 Bíáip Kérjllk tisztelettel a n c. kMmiget, hogy » vi.lék „iililni.l «s inA>é»i liirní,.-! i«. — KJ.líg jegyeiket lehetőleg előre megváltani s:heskcJjeHet. nulinniba llHrc,.((. Ffjnnc, Molnir Knrnii.\', Nngy\' Hangszereket és a legjobb huzóharmonikákat 1-söreMidíl minőséivel ajánlok»l«jrolcsóbb árért. Továbbá: Hegeilök, citorák. rézfuvóbaiigszerek, fuvolák, klarine(tok, dobok, cirnbalmok beszélőgépek és lemezek nagy választékban kaphatók If(. Wajdits József hangszerkereskeriésében. 1\\7AGYK %i\\IZSÁi\\, DÉ VK-TKR 1. SZÁM. Mindenféle Imu^szerek javításra elfoiradtat.nak. NjumttoU . Upluliidoaos I(j. W.jJI,, jilM( k6u,a,o,adlHt,,n. NwkMl, 57-ik évfolyam NAGYKANIZSA. 1918 május 2á SZERDA 20 szAm íííerkeHZtőaög én kiadóhivatal Detiktör 1 Tataion : 1B2. - Hlrdataaa. dljaaabaa »«ri»L Kemény László FalalA. a.arkat.lA: Erös Sándor r \' Megjelenik hatan3nfk3tM«r^l™,"! Blóflaatéal ára: B«7 érrt l» M, Hltvv a korona, nagyfdavra a koroaa M níltr, ifoll Ih 14 attir. TÜRELEM. A háború folytonos dühöngése sem tette kOzömbössc az embereket incn cs izgatottan várjuk a hivatalos jelentéseket, amelyek ebben n borzalmas, de mindvégig változatos háboiu uj és uj fordulatairól adnak hirt. Mily ujjongássul fogadtuk a hirt, ha valahol betörtük á uló volt szövetségeseink frontját, vagy ha a németek sújtanak lo valahol a mar már puhulni kezdő nyugati ellenségre. Éppen ezekbei a napokban fejeztük be véglegesen keleti határainkon a háborút, mert a béke Romániával is alá van immár irva. A hűtlen elvette méltó bünhő-dcsót. Annál nagyobb a reményünk mostan, hogy teljes crőnklcl nyugatra fordulva, jelszó, meri csak cz teheti lehetővé számunkra a háboiu végleges és győzelmes befejezését. Hőseink véreznek érettünk, a gyárak és nagyvárosok munkásai erejüket megfeszítse gyártják a muníciói, hogy a fronton győzelmesen meg is állhassuk he* lyünket és testünkre törő elleneinket le verhessük. ^ A katonák fcgyvcicnek muníció kell, hogy működhessen, a gépngk tüzelő anyag keli; hogy dolgozhasson, az embereknek is kell muníció, k. II tüzelőanyag. Csakhogy az a muníció, amelydt most tőlünk kövj-telnek nem arra ksz hivatva, hogy emberi életei megsemmisítsen, hanem arra, hogy fenntartsa azokat. „Uj rekviiálUi/elotKaJlunk. A tavalyi cv rossz termése most különösen fontossá leszi ezt a kérdé t. Élelem kell katonáink- képesek leszünk rövid idő alalt olt is győ-K , ; . . ■ , :,,,„■• , ,. „ , • „,. ...,„, link es varosaink ehezo lakossaganak. Ilid- juk azt, hogy a rckvirálások nem tekint\' lieiők éppen ,u közilvség dédelgelésijnck, zelmoicn befejezni, ezt a mások aliul reánk kényszeritelt háborút. ■ De hogy ezt a háborút megnyerhes- i,„lu.m ui!ok véghezvitele sok izgalommal, sük, ahhoz ki is kell taríanunk. Ugy ne- sok zaklatással jár. És nagyon sokszor fog künk kik itthon vagyunk,_ mint a katona- cl bennünket a harag a lekvirálást végző nak, aki a fronton van. És a kitartás első; közegekkel szemben, pedig igaztalanul, és fökelléke a kellő mennyiségű táplálék. Mert hiszen ők csak utolsó fokon végzik Tavasz van Minden .tavasz élelmezés azt, amit fönt elhatároztak. Nem tesznek szempontjából a legsúlyosabb, különösen ; egyebet, mint \'íötelességet teljesítenek, a:ne-ukkor, amikor az élelem szűkös. Az uj lyet ha ők nem tesznek, elvesztik hivala-termésig való kitartás most a legfontosabb lukat, de más mégis megfogja tenni. Azt hisszük és reméljük azonban, hogy a mostani rekvirálás dacára annak, hogy a legsúlyosabb, mégis kevesebb zaklatássul log járni, mint az előbbiek. Be fogja látni mindenki, akinek érzi szive van, he fogja látni mindenki, akinek egy drága hozzátartozója küzd valahol a harctéren es vájjon van e valaki, akinek nem küzd valakije, - hogy erkölcsi kötelessége neki minden (ölóslc;;é| odaadni. Oda kell adni minidéi.t önként, nem is szabad bevárni u lek virulásl. Az értelmiségnek kell ezen a térén jó példává! elöl járni, mert hu ez meg történik, akkor mindenki szívesen fogja odaadni fölöslegéi, megkönnyítve így \'a hatóságok munkáját és lehelő- é léve bfi- . seink könnyebb élelmezéséi. Négy éve viselünk háborút. Vége felé közeledik a borzalmak világa; a győzelem egycdUUvára: a, kitartás. Tudjuk nagyon jól, lidíj* náluik még sok embernek van készlete, amit oduadhat, de ha nincsen is fölöslege, akkor is adh it mindenki. Mtfn nem szabad ma olyan dúsan élni, mint eddig. Ha mindenki csak kissé takarékoskodik az élelmiszerekkel, akkor jelentős mennyiség jut majd a köz céljaira. Ismételten emeljük ki, ho^y a most felajánlandó, vagy feltárandó mennyiség kizárólag magyar katonáknak, kizárálag Imagyar éhező embereknek jut. MOZOG A FALU — Humoreszk. — Irta. ZOMBORY GYULA. A hosszú cingár patilcá\'rus vállára dobta a téli knliálot. t falun m»m szokták Mviyini). rágyújtott ejry kopott rövid \'szivarra s azt mondta feleségének. hogy lm \'recepttel találna jönni valaki, ott van » pulton egy légiiben cukorpor, egy üvegben pedig desztillált viz, azokból keverhet orvosságot, míg ő oda lesz, mert körülnéz kicsit a falubun, hisfceii már a\'második hete. hogy egy élft lélekkel nem\' találkozott, kivéve néhány paraszt legényt. a kik bajuszpedrőt vásároltak; még az. f rök náthás Ahnihám zsidói, a ki minden másod harmadnap elvUz három krajcár ára hársfa teát. Az ember valósággal múmiává lesz\' ebben a gyalázatos sárfészek ben, mondta, mikor már a kalap i» a fejón volt os indult kifelé. Ő nagysága, a patikárusné, a ki valami szörp fáiéi paszirozott, hogy még az orra körnl is maszatos volt, mint mikor a gyermekek lekvár főzéskor fazekat nyalnak, megkérdezte a férjét, bogy Ifyva megy? • — Talán a káplánhoz, — lett a válaiz s fogta a kilincset — Igazán jó! tmzed. Csináljatok már valamit,1 hogy az a piknik létrej ijjön. tón már ugy elhutql-, tani z örökös itthon Öléitől, hogy az életenlet is megunom Tegnap mérelteni meg magamat a Kehes Náci boltban: 70 kilót nyomok. Ez borzasztó! Se egy séla, se egy kirándulás, se egy táncestéi}\'. Ko-; mulyán. Sándor, csináljatok valamit.\' A palikárus elment. Ulközfien összetalálkozott a má<odj>tgyzővel, a i ki iinoiian gázolta a sarat s azon töprengett, hogy merre is vegye útját, mert az irodában a megyék i ellenállása óta annyi dolog sincs, mint egy tanfelügyelőnél a nyári vakációban. Kgyfltt im-ntek-hát a, káplánhoz. A- káplánt a díványon elnyújtózva lalálták, j amúgy pátriárkális állapotban, mellényre vetkőzve sj pöfékelve szívta a vadonatúj tajték pipáját, mellyel . nem régen csapta be egy házaló zsidó. Együtt volt a triumvirátus A zömök kis vaskályha barátságos tn osztogatta a meleget, a mi lakályosaá telte a különben dokorá-, latlan szobát. A káplán szilvóriumos üveget vett eló a kis könyvtár mögül s csakhamar élénké lettek a kedélyek s kezdték nyélbe Ütni a régóta - tervezett plk-\'j niket. Már nem maradhatok a feleségemtől, Wgíi-inenti^lt patikus, meg azt hiszem, hogy magunkra is ráfér egy ki* szórakozás — Hát, hojjy gondolják az urak azt a pikniket, kérdi a káplán: — Hogyan? Hát szétküldjük a meghívókat, aztán táncolunk. • ~ Az uem elég az üdvösségre. Valami jótékony céllal kell egybelüzui, különben megtörténhetik, hogy csak magunk leszünk; és hogy még nagyobb legyen az érdeklődés, hangversennyel kell cgyliekitliii a táncmulatságot. — Az ám, hagyta helyben a másod jegyző; nagyszerű lenne I — Helyes, szólt a patikus s mindjárt neki is ültek, hogy a pontokat megvitassák. A káplán elővett egy féliv papirt s a hangverseny tervezetéhez látott a három intéző alak. — Hát kérem? Ének, zene és szavalati estélyi kell összehoznunk. Vagyunk hozzá elegen, a kik közreműködhetünk. Nézzük cwk. (8 a káplán írni kezdett a várakozó papíron). A jegyző ür vállalkozik ! — Hogyne! — szólt a másodjegyzó — Ének vagy szavalat ? A szavalatokat elfelejtettem; az az örökös B. S A L 1 1 Kftíl. ÖNT Otrttt a háború végső 6ráj«. Emberek, kik eddig önzői" és huszonlesők voltatok, szálljatok maga lókba, hallgassatok Jelkils---\'-\'- jntő szavár*. Az önfeláldozás, a meretet) Millió és millió kin, adja a pll<Ut, a tanítást minden alaalosáimk. lon.ondaá világát éljllk ember járja, a halál, a szenvedés, a a gyötrődés kálváriáját és mi itthon dúslakodunk minden jóban, ugyanakkor, ami-, „.. . . . ,, , , eueduarancauokira, mert ni ezredes kltltnutéee kor ezek a gyötrődő ..ntaty ; é, I*m5 Nem. hz nem lesz igy, inert nem halhatott:^ RHní,jnV h„w , t4rM „,„„, mqHMllL 1915. mija. havától átv.«.8jpniew..ki bog, e, ,delg 15 , rtfogónil K, Krtfogalaml,, GjZ^raok öröké-, .> .iredp-auenoksigot , vau ^T^í T f" JuilMto jó példával szolgi, k.toalin.k . U- ■»*—."T\'ÍLS\' Jfffl 1-,\' Urtásb*, állh.tl«igb.n, . IIM«\' Km taft KM** kezdemén,«faibíl Ijfct ki.,, v%b..l, «,rgil^ munkabirisa kimeríti,ceti.,, . a • íegyelw. I..«r • termékek « M>, k»m,.«t v I- JáLn .. önfegyelmezés ne,„e, erényivel A o«gs \'oztaak 4ldi-.il,o, juthsssanak, m<jd «.gillg|o,lák Ki « legközelebbi munkaóra napjit. Kzulin öiv. Drevea I/ljosné uriló uliMott fel Idea li„M ___________ __ i- üdvözölni ki még ir.hidíli érzés az emberiségből és fl)(Ij, titioziu honvédőink ezred paranosaokit ezredesei „cm halhatott \'ii különösen-a magyar főid- való előléptetésé. alkalmiból. Kniiylrel legalább i« müVeS népből, niely már eddig is megmu- tartanuk értünk vérző « diesóséget szerző húszas laita, bpgy jniiií képes az örileláldozásI l\'onviArfakiwk. magyarázza meg azt a nagy tiszteletet, amellyel min- felije tekint 8 most Örömmel Is néz fel Fórale,- .B\'etraflnSezete- eimn munUból egy olvas minyt, mély itériésével aa abban foglalt lieaies e«z„,éknek, mire a szakosatily veMtíjiaek l)r Mm ukenbuher Bdwla bírónak szabad előadása kövel-k eleit. Az ulósiló. aki a iliaakaórikon rendszerint a II. N. fc a flatalkoraik birésigiról Móló törvények-aek annyiban való ismerteiéivel szokott foglalkozni, iv mennyiben a jelzett törvények egyes rendelkezései -vei a pártfogóknak in tájékozódva kell lenniük, eznllttl kilóról tolí" él a |«lronage tevékenység irinli vágyó-dis és kívánás elóinozdilisa rútjából >, szeretetről tar- A Szociális Misszió ülése. terén és amely mostan sem fogja cserben hagyni, véréből szakadt vérét és meg fogja hallgatni az ő segítséget kérő, eledelt kérő szavukat. i —-- patrouage Szakosztálya f. Iió l«-á,i Buflsch Aladár ezredes. TiriZ^ Alig néhány hete irtunk arról a m-ga* künn- nyitott* meg « taggal lelkesítő és összetartásra bi« tetónról, amely Bugsch Aladárt; vitéz húsza* ezredünk .Mó beszédével. Exután Dr. MnUchenlmchw B«lAiii I ^„Vlkmlövó, hallgatói- lelkében magas igen magas eiritdiMraiUMiioliát órt.<, amikor óbkigr k másod-; kir. Uióki bjró mint a liaUlkoruak hirája tette lK(zl»ati jeleulevóvó tegye, uftxláljr.ti vaakoronareHildel dekorálla bű katouiyát. A ij«lentósót arról, hogy a legutóbbi munkaóráu volt, uiagan kltniilol.w vArosunkl>an találta i \' " \' \'\'"\'"" \'\' \' \' 1"\'"\'" liarincsnokot. Öl nappal előbb jött Hngscli Aladárt ••y.i\'OdüWÓ nevette ki . o i.í »I! a, I a I I \' O i ,olt elüadáHl, mint oly tényezőről, mely a tnraadn- A Síooiáhs Mi8»íió társulat helyi S/.ervezetenek ■■ . a i u r 1.....-ii. ai J . . , ! lom tagjait embertársul erdekóben való bustgolkodásra volt munkaorá- ! indítani első sorban hivatott. Előadta a szereletnek a táraadalomlan wumi-h. plébános ur való lónyegót előadása cóljAul kiintve azt, hogy ezt nemcsak felébressze,. hanem fejlődővé, Példákkal illusztrálta a nzüretetben r»jl\'"> k h hós l\'irot" Italaikon,™ vonatkozó panasz JolyUn_llivata- lr|kcil0t ,.„,„,0„ lkkuB vtrta,rWi v,|,ulint M ilu. , bir, lu>gy \'"s minőségében megfelelően intézkedell h panaszlotlak-\' legfelsőbb kai széniben; egyet köinlök 4 őrsi earoerrel feayitelt bailnr- Kzt a kinvvi«M fokozott örömmel • írjuk le. \' meg, keltót pedig megfeddelt a hó folyamin. Kérdésér A viszony amelyben húszas Itunvédeink révén az Hentzik Klla url,3lgy emelt pártfogói miníiségóbim pirl-llj ,<*r«lMkel. illllllll — a tisztelet, amely városszéllé fogolljának magajiselelo ellen kifogást és kérte, liogy a öveti alakját, mind örómai^ fokozza kinevezése ló- biró véilence_ éídekébeu a s;.»ks.tgli« képest iuléz-lőtt. Hugitól, Aladár bátor, vitéz katona. A hiboru kedjók,\' kllorése óta állandóan A harotéren vau tigyszer lános az iuizetlen és a tetterős hatalmas Varitas minőségét, — szólt u lelkek roppant nagy rászorultságáról, ecsetelte a kfllvitáglwu sajnosán észlelhető jelenségeket, melyek minden igaz katholikiis alapon működni kivánó egyént sürgős munkára kell, hogy , iiidiisauak. i A munkaórát P Hörtsey mint az egyedidet egy-Á patronage oszuily vezetősége megájUpitotta, liázi taiincn. dója fejeíte be lélekemelő szavaival. tanul la\' táaniáirá teszi- az\' enibert,\' pgyebet se |ud válik. Menjünk, tovább ml{il \'iX\'ií 4-et. A hangomat mé§ már megölte az a Ht»k Aivanyn karíios. M^jd ;lololvMok. . Jól van (k járt a pJajWsz). Műsor: Zákónyi Kleiuér leiolvas. Ax ovodásiié hegedűszólót játttik. gora kísérettel. — A Jllger Htellkót l\'elkérjnk, ráu^k. — Vájjon e|vállayíi-e?- esetleg zon- j hogy xong.\'- Szentniiklósról felkérhetnénk leányát, azt mondják, lu^y iriÁnok éniikhaiigji éa igy bevonjuk a szeutmiklósiakat is. — Tessék felírni, — Van-e még valaki ? — Van, de csupa strupirt alakok.. Ki sánta, ki j kép. wélntött. v — Már most a cigíiiy és a belépti dy. — A stentmiklósi banda nem ór semmit, ta I valy is csárdásra jártuk a francia négyest; a halasi tekinteni a dolgot-\' • MentHkl»írt bczOrgéttek a káníor-tiszleleti-8 hoz is, u ki éppen a bölcsőt ringatta,^)ert fflt-sége van kenyeret dagasztott. Távozása miatt némi szóváltás is • lleheiett közlük, mert a kántornak egész könyökig ■kovászos volt a kabátja. Hiába, a hol háztartás van, nem U lehet más- egész Egerhegyel talpra a\'*i nem közölhetett. náuk a cigányt. Eli, nem járja, ellenkezik Már hogyne vállalná? Hát a jótékonycél. eigányok pedig drágák, kutya ? I J. Hát akkor ? Igáz. Hit aztán ? — A kántort felszálltjuk, hogy énekeljen. ; a,—- Az nem tud mást, mint mise éneket. , Már,,Hogyne tudna? .Én hallottam tőle Bánlf-\'tenflnk valamit, vagy n^m. Elvégre arra i bát) . Hordába". k éppen az ó bori/.ü hangjához való ^ nézni, hogy az ujságlia is kiteszünk irva. lín volt. — Hon\'lben vagyunk. Tovább, -r- A tanító kisasszony pompánan szavalja ,Talpra magyarl." — Hőken !■ , .. . . — 0 nagysága, kedves néji patikusnak szólt.) ! A jiobl" bál lilre I állította. Mindenki készült hát legalább arról beszélt. A nők a legegyszerűbb toalett mellett foglaltak j állást, de azért -titokban mindenik nzon volt, hogy " lefózzo a többit. Arra nézvn egyet értettek, hogy u A segédtanító zongorázhatna megtakarj-1 terem (a» inkola) tündérívé (t) legyen varázsolva. Kz j kiválóan a nők feladata levén, vállvetve igyekeztek patikus, vagy j feladatuknak megfelelni. Elhordták a házaktól minden tükröt, szőnyeget, kell! — Tessék öt kihagyni ; töltött káposztát tud csinálni; rozottan azon vagyok, hogy legyen fényes oz I piknik. | — Fényea piknik ? Xo ezt még sohase hal-I lottam — Hát akkor ne legyen piknik, hanem ren-(Ez a kérdi\'w a dezzüuk valóságos bált s jöjjön ki a halasi banda -- Nekem mindegy, csakhogy akkor meg kell hatá- függönyt színei asztal ói ágyteritőt, a háuy o.sillár- nz én feleségem c-ak (nyerni a^ egész vidéket nehogy felsüljünk. művészi hajlamai nin- lámpa volt, mind, hogy mikor mindent le-, fel- ii elraktak, alig maradt akkora hely a különben sem valami szörnyen tágas iskoláién, ahol 20 pár kényelmesen mozoghatott volna. Nem baj, annál inkább „zsufolr-tá lesz a terem s milyen nagyszerű |«xz, ha majd a megyei közlöny a „Csigáskut" vastag ciceróval fogja kiírni, hogy uz „Egerhegyen rendezett url bál re- T- A gazdasági írnok a majorban pompásan \\ frt a szumélyjegy. Felülllzetések n^ugtáztatnak. — Helyes. Tessék megfogalmazni a meghívót, HótéxU. j elvégezni az iskola átengedését, a cigányoknak majd Igen, csakhogy a Hlóta ma^ábao hatástalan, én iro|c. Aprojíó: mikorra tQznénk ki? — Szoml>athoz egy hétre. t Ebben maradtak. Maradjunk e inelleU. 2 frt a eaaládjegy, ményen felül eikerült; u znufgltság miatt u , kertek mögött, de Nyári éjszakán megjárja valahol szalonlmu ellenszenves. — Melyik szalonban?\' — Csak szokásból mondom igy ; hát "iskolában is, szóval, négy fal között hatástalan — Aztán átmentek a ,Bárány"-ba, hogy au-akár az . nR|j oxtra szobájában folytassák az eszmecserét, mert égre i-i Egerhegy intelligenciájának jó hírnevéről — Azá^rt felírom, hátba zougoia mellett be -I yoU sió, tehát nem lehet csak ugy dir nix inir nix vendigek :ö»ik felonztva táncolhattak, mindannak dacára etb. Btb. No nagyszerű lesx 11 Az iskola kopott falait szőnyegek, tükrök födték ; ülőkéknek pedig fotellek, kanapék s nádfonatú székek voltak elrakva, körül a falak mentén. A lábak alá köröskörül fulószőnyegek s u hová már ilyen nem jutott, tiszta l.uzás zsákok lettek terítve. A falusi nép csudájára járt ennek a szépségnek. (Vége küv.) mAJÜB JJ. * /.\' L\' a t > (.• t u - * P. Hédly Jeromos távozása. — Ismét a harqtécre megy. — Provinciálisa P. Hédly Jeromost Nagykanizsáról a harctérre küldte. A nagyműveltségű, jeles egyházi szóitok két esztendőt töltött a harctéren, hol vitéz katonáinknak igaz lelkiatyja és vigasztalója volt minden bajaikban, szenvedéseikben. - Mindig vitéz katonáink között volt Vigasztalta, bátorította szenvedéseikben, fájdalmaikban. Wok szép beszédet intézett hozzájuk a harctéren. A nagyműveltségű, értékes papról még sokat tudnánk irni csupán annyit róla, hogy e jeles\'pátert Nagykanizsa és vidéke sók ezer k\'alh. közönsége A polgári iskolák ünnepe. Wiiligurszky Antal igazgató s az egész tanári működésének s "ödamfó umukásság\'ának szép eredmé*\'; nyél látták a tanügy barátéi az arénában három napon át. A kedves előadás a háborús jótékonyságot szolgálta, a. háWuban eb\'Sett polgári iskolai tanárok, özvegyeinek s árváim^ felsegélyezésére s részint,helyi-! háborús jótékonyságot. Az iskolai hangverseny min-deft számában pompásan Sikerült s a munkás tanárií kar szép erkölcsi és anyagi eredményre tekinthet\' vissza; "A ki.íllitás művészi és szop volt, meglepő, í zamátos volt mindwn száma Az énekkart PjuLéi\': Benvenut ferences atya tanította be és vezette najty \' ügyszeretettel, odaadó buzgósággal. Sok mind a ma- j gánszámokbAn. mind pedig Szlojano«ts János vitéz iskolai daljátékában igaz gyönyörűséget szerzett u annyira megkedvelte nemcsak mint jeles szónokot, nagyszámú hallgatóságnak Volt tap", ismétlés, uz hanem mint kiváló gyóntatót. Hívei rajongásig sze 1 \'-\'ismerés és dicséret szavai minduntalan hangzottak. 1-,-Uék. Prédikáció közül mind kiválóak voltak és\'A ^Uozatos táncok betanítása Szabó István sokszor . , . , , .... . . .. ,,, méltatott izleset s tudását dicseri. A daljáték fósze- meghatóak azok, melye a nagyböjtben tartott. Kze-; Mwí,lWninei. 8vel, kn,ön diisétrtet • éfde.tel ket a legnagyobb ligyelaWinel hallgatták vallás kü- Kneke, játéka, tánca mind igaz élvezetet szerzett a lönbség nélkül. Kkkor a templom mindig zsúfolvaj hallgatóságnak s nem érdemetlenül kapta a csokro-volt. Mária Kongregánistáknak is tartott több napon megwemélyesitéje Hajzák Mariska ia ked át lelki Kyakorla\'ot a hitről és a szeretetről. Szent jve8 volt szerepébon. Xauermann Toncsi r« . me kelt a zongoiakiseretben. A lánc szólókban Kén Lujza, Gross Edit és Holczer Kornélia tűntek ki. szeretetről. beszéde mindenkör igaz lelki gyönyörűséget szerzett Távozását sok ezer hivő lélek fájj alja. VIKTÓRIA. Hyó&«suek kellett volna lennie egy egész éje-len ál, igy ígérte a nevo, llalqjsága, üde szépsége^ hamvas pirossá&a. Gyönyörűség volt nézni a szép, szende arcát. Mtsébe illeti Olt is szerepelt néhány évv.\'l előbb, amikor a Keresztény jótékony pőegylel j z,7ngj rtz elisibe1 Hofrichter Emma kél növendékének Bence Klári és Lendvai líózsi heged ük ellése nagy tetszésre talált. Technikájuk, tónusuk - fejlett s dicséretre . érdemes. Másodnap Sanernmnii Feri hegedült, igaz előadási készséggel. De nem hagyhatjuk figyelmen és dicsé relén kívül Kgy gondolat bálit engrfn e. melodráma elöadá«át. WaligmKzkjr Lici és Tibolt Sári kedv«* dialógját, amelyed meglátszott a tanítás és tanulás egyaránt. A János vitéz szavaló!," n kis konferanszié-relHigyancsak nagy sikert arattak. Dicséretüket mél-tolmáesolója\'t Dezső Böski Gcémpe Miksa mérnök. Németországban már régebben felhívta a figyelmet a mozgófényl^épekre, a inikor azt ajánlotta, hogy filmeken kell a tanulóifjúságnak bemutatni, a különböző foglalkozási ágakat. 8zeri)tta külön ifjúsági előadásokat kellene rendezni, melyeken kéllő magyarázatok\' kíséretében a íanuló megismerné az iparöeok; a kereskedők, a tisztviselők és a diplomás emberek életét, és munkáját. Ezek .az előadások nemcsak a tanulók, lunem a szülők, nevelők és orvosok okulására is szolgálnának,, mint a kiknek legnagyobb befolyásuk van a pályaválasztás kérdésében Oreuipe e cclból rendszeres filmsorozatokat tervez. Nincs tudomásom róla, vajjou megjelentek-e azóta ezek a Ültnek Egyet azonban addig is könnyen meg lehet tenni. Sok olyan mozgókép van, melyek tárgya a műhely, a gyár, a kereskedelem é« a mezőgazdaság. Ne mulasszuk el, hogy a mozgószinházat látogató iljuság figyelmét ebben az irányban is felkeltsük. Mi legyen belőlem-? mi váljék belőle? olyan kérdések, melyektől nemcsak egy emberélet boldogsága, hanem a társadalom jólélo és a nemzet gazdasága függ. A pályaválasztás, problémájában tehát a kiiiematographia, mint segédeszköz, komoly meglő iitolást érdemel, meseestélyél tartotta. Megcsodáltuk, megdicsértük s ; Török Mária, (Ubór Julianna és Platzkó Erzsébet kedves, közvetlen szerepében, mint Piroskái nem tud- voltak a kiváló szava lók. -- A rendezésben Földes .1 ir i , • ; II . ..-.i „.i.,,1 ,.li uomii.iiiu i Miklősné mellett Horváth Tivadarné, Jelinek Márk és luk e o ejlen . Bevéste niagat mindenki szemeue, „ . . , , . ,, , i , J , ,, , • Very Hugó tanárnők, jlletve tanárok bu/.golkodtak a I mindenki lelkébe. Pedig meg ekkor csak rgen KZóp siker uiegtemr.léHén eiiiy, kis gy^rrntk. yolL Szemében .égbolt ragyogott, .........RIMTI-KbS hajábani aranyszálak csiUogljik; arcán a .hajnal pírjai----:-—^- égett Sokat ígért az életben szüleinek. Jóságot, szépséget, derűt — örömöt jövőjében. Már ki is nőtt a gyermek korból, az. iskola padjából, amikor az iskolából.— erős büléssel lUWlt -líMA... ApsíllÁk. /lédel-; gelték, féltve őrizték, de végtére is> legyőzte Vikto-1 riát a halál. Fiatalságát, szépségét nein nézte. Her-1 vasztotta, sorvasztotta az idő A mi a virágnak híukk, Dr Püapök látogatás. Uott Nándor uiegyéspüspökOnk miután nyes fogadtalá-lmn részesült, amint keszthelyi tudó-sitóiik irja Nagykanizsai tartózkodása alatt megyés- I Keszthelyen a bérmálást belejezte visszatért tzékyá- ,. . ..... , ;rosába, Veszprémbe. Nagykanizsáról a mult hétfőn nyílás, tavasz, neki hervadas, elmúlás, ősz volt. — . , . .... ,•>• ,. ,, , , , j,, , ,\'. ,, ,, „i Idélután utazott-el őméltósága Keszthelyre, ahol.. íé- Talán kedden este lehullott az életfáról egy üde, feslő bimbó a Viktóriát koporsóba telték. Csütörtökön temeltük. Bimbót tört, i.e a Mél. amikor a «Bléi, k n.eglátogatta még a beteg Viosz Ferenc szivról lelépte a kedves gyermeket. Akik. temetésén f |(..ól ^ ^ ^ u ogjfédrt," aki jelen voliujik, Banekorich János családjaval együtt; ^ öknuk„ek a bll(idpt}8li pirtrÍ8lK lö|l,mil4. sírtunk, mert Viktorja, a kis Viki. az 6 aranyos kis,^^ fo|. leánya volt. Tizenhat évvel inenUa sírba Ennyit ólt, j Hármat ebből U hervadisban töltött, — míg csütörtökön a sirhoz éri nagy részvét mellett. A tőidről az égbe plántálták át. Angyal kellelt oda, Viktoriát hiv-, ták. Ezért ment el « hervadt el a földön, hogy az | égben viruljon, ott éljen tovább. A mozgófényképek és a A kath. legényegylet közgylilóae. A nagykanizsai kath legényegylet 1918. évi május hő ÜG-áu, vasárnap délután 5 órakor saját helyiségében (Kazincy-utca 8 szám) rendes évi közgyűlést tart. Tárgysorozat: I. A választmány jelentése. II. Zárszámadás előterjesztése, evvel kapcsolatban a felmeutvény megadása. III Alelnök, tisztikar, választmány és számvizsgáló bizottság megválasztása. IV. Indítványok. Az indítványok az alapszabályok ér- Az iskolából kilépő tanulók fiatal fővel többnyire olyan pályát választanak, melyet tulajdonképpen nem is ismernek. Különösen áll ez az iparospályákról. A pályaválasztás lélektanának\' ujabban megindult kutatása kideritelle, hogy gyakran a leggyenn»;kesebb indítóokok játsszák a főszerepet A helyes pályaválasztás első fellétele az illető foglalkozásnak eleve való ismerete. Sőt itt sem szabad megállni: minél több pályáról vannak az illető egyénnek tárgyilagos ismeretei, annál valószínűbb, hogy jól log választani. Erre törekszik is a pályaválasztás pavdagogiája A legcélszerűbb az lenne, hogy magukat á műhelyeket, leimében 4 nappal előbb elnökséghez Írásban ,ie"; gyárakat, üzleteket és irodákat mulassuk be, időzzünk terjesztendók. | olt hosszabb ideig és számításául^ ki o pályák jöve- ... , *r■ ,/ ,M „„. / l delmezőségét. A nagy városokban ennek keresztül- Adakozzunk a „Voros Ketcszl\'-uek és\\ r . • . . « viteléro még csak van némi lehetőség, megvalósítási katonák „Rokkant alapja" javam. Is^nmk azonban ott is sok akadály állna útjában. Darvas őrnagy. Nagy Örömmel vette városunk uri társadalma Darvas Lajosnak, a húszas pptzászlóalj parancsnoknak őrnaggyá való kinevezését. A kiváló katona s társadalmi ember előléptetése a mult héten jutotl köztudomásra s Darvas őrnagyot városunk egész társadalma igaz örömmel QdvözölU) előléptetése alkal- . inával. Olosóbb less a hua??? Az elmúlt hét valamelyik napján végig korzóztam a Fó-utat és ugy le a piac felé. A postánál\\ megállok, hát uram fia, átellenéról rám meredt a városi husszék nemes városi, cégére. Két állat van rajta. Egyik a madarak királya: a sas, a másik a mészárosok eldor^dója tehén vagy marha-fqj szép lestől alkotásban. Lármás asszonyok a városi husszék előtt jogcs méltátlankodással szidják a hatéságot, no meg a polgármester urat U, hogy miért van itt még hétköznap is munkaszünet stb. — A oiintr ugy tündöklik előttem, miut az egiptomi álmoskönyv ábráinak egyike: „Marhál látni álomban, lakodalmat jelent." No iszen drága lakodalom volna ez most, csak paraszt és mészáros rendezheti Fényes, sok pénzbe kertilt berendezésű helyiség van ott; ma mindenre használják azt, csak arra nem, melyre ciiuere jogosulttá lenné. Ezalatt pedig napról-napra drágul a bus a mi politikus uzsorás mészárosaink jóvoltából. — A kik tehetik elmennek Keszthelyre s a közei-fekvő községekbe húsért, hol kilóját 10 — 12 koronáért áru itják. Hát csakugyan Kanizsa körül volna építve a kínai falnál is magasabb bástyával? Budapesten és Kassán is olcsóbb a hus, zsír és egyéb élelmiszer mint nálunk. Kanizsa környékén és külö-! nősen, a balatoni lialászat is pótolja némileg a hus-I neműt és ime a lul szintén megfizethetetlen már. | Pedig a halnak nem kelt takarmány s annak dacára jaz uzsora árak napról-napra fokozódnak. Szegény et-i hagyatott Nagykanizsa kínai fallal körül bástyázott l-nagy falu, itt üli orgiáit a milliókért du!ó kfpkodÁ* ja szegény fix fizetéses zsebeiből Itt még a tőmufti i sem törődik az aljas zsebinctszéssel 8.. V. Hol a hatésági husszék? I Szinte megdöbbentően vettük é«zre az egyik {nap reggelén Kein piaci mészáros székében, hogy a disznóhúsnak táblára világosan kiirt ára 19 Korona. Ezt nem értjük! Miért szabad éppen Rein | mészárosnak 19 koronáért adni a disznóhúst, mikor annak maxiir.ális ára jóval kisebb és miért nem adhatja a többi hentes is igy? Miért szabad egy Tt}-leky uti és egy kiskanizsai zughentesnek tetszés szerinti áron mérni a hust s miért nem másnak is? Vagy szabjon meg a halóság olyan maximális árat, melyet mindenki árusíthat s juttathat a közönségnek, vagy nyíljék meg újra az a nagy költséggel összetákolt husszék, melyre éppen most volna legnagyobb szükség s nyomja le azt a vakmerő husuzso-rát, mely városunkban ismételten oly szemérmetlenül lábra kapóit. 1,11 közlöny M\'AJUS it Adakozón fűiödeiiki tehetsége szerint az erdélyi mwekültelrcitdt Adományok a ménekültek irodájában küldendők._ ** «« Ni#mo#) Nagy kani/sín, BtoöMtettér Szárvrts-fteálloda Az újonnan átalakított modern nagytermében W JMif\' vj * •• •B^"- mindennap tartatik előadás hol mindig a legújabb, legszebb és legérde-kesefíl) s léeválogaioítabb műsorra talál a t. kr>zftns£g. Mindenik előadása a kinematografia legélsőrcndd, legújabb s legremekebb alko t/SailMl van Összeállítva. Szebb és érdekesebb s iariulsagosabh műsort sem a budapesti, sefti a tócsl nagy mozgókban sem lehet látni. A BBRRLtN- színház agilis igazgatója mindig a légiíjább és legválogatottabb s legér-- tékesebb moziműsort mntatja be, finom művészi Ízléssel összeállóvá. Azonkívül. hogy az ♦•Ifiadásokat minél kellemessé és élvezetessé tegye kitűnÓ zenéről is gondoskodott. — A művészi, színvonalon álló, zenét egy elsőrendű zongoraművész szolgáltatja. Minden harmadik na)p uj remek műsor. A „BRRIJN" nagymozgó színház látogatását mindenkinek . n l«;gm«ílegebben ajánljuk. Előadások hétköznap 5. 7 és 9 órakor Vasár és ünnepnap fél 3 5, 7 és 9 órakor A m. tisztelt közönség síives pártfogását és az elóadáson való pontos megjelenését tisztelettel kéri AZ IGAZGATÓSÁG. Kérjük tisztelettel a 11 i. közönséget, hogy jegyeikel lehetőleg előre megváltani sziWskedjettek. *f> Kudre, Por/Holt Kálmán & m>\\*ok in«k cikkakoi. ff M , UhIső . inunkalijifeai a többi kést Htwá-iyi Zsolt, { Riitkay György ós Oaerna Andor, Nnuy Kndrn na. ! Ját r«ÍMÍv«l tarkított cifckw>ro*atot k udHt ......... a - A pápaválasztás jogtörténete ca vidéki MtluliAii furcsáitokról. A Jla^yar Sxiupu.t tételes joga Irta: Dr. Lukács József, fógimn. | elintézi éj* *>r w Wnjpil h i t , Iftr-\'kor A kiadóhivM\'nl Hudiip-M VIII. Kéhk SwWkil- téneti fejlődésével foglalkozik, amíg az jelen. v< áin0| alakjához ért. Mindenkinek érdekes és tanul- olvasmány, amely mig egyrészről szigo másrészről könnyed sti i A világháború minden mozzanatáról bő, eredeti, megbízható, kimerítő értesülésekkel, térképekkel, ma ruan tu\'lományos, lusával, élvezetes olvasmány. A világtörté nelem jelentős mozzanatának ismerete minden kulturember Hidasinak szükséges része. A mű ára 4 korona. Kapható Ifj. Wajdits József könyvkereskedéiíében, Nagykanizsán — Az .Élet" Kiápirndalinl é» inávéawti li\'"-Input ( l.,lfc"iinil Andor Jóln-t) vM\'lag tartalom. ír il«k.,« ,\'« «k inilli k,p*k riiénlllk ki. A kilQiiA lai\'ót .......... ii|it.lljik itliMKÓillk diíu-lmtíbtí. BwlkmUMg és kiadóhivatal : HudupHMl I h\'ntiérx,iri 111 U»/c. ~ KI6fiio\'j\'»i Ar lélivie ,& kor. MutaliAiiyaiAmnl kéat-k 1)1,1 a k irtilólii valal. - .Vasárnapi Ujáig" mind-n »"Ama . . , khiIiiu i»rh,i„inn,.i jel,\'iiik a ,v«.4ru»pi Ui- gyarázatokkal szolgai a7. tűig" elóUiutáfi éra ikyyeili\'vív lit korona. „VilAg-krónik-i" vnl rgintt túmikél kor Miyraildnlli.V. «\' .Viwlrn»|,i DM"." kiadóhivaialAtwi (Hudn|ii\'»t. IV., Kgyptciil-iilca jt ) » gyi\'llitt lufit rondnlllotS a .Kép,<8 Né[lap" 11 l..u\'f>lcHobh u|e*ö h maginr nép atiméra, íélovri, i ilorutin 4n fillér. — Mutyin- Síiupad. Ilud.ip.\'1-t «J(HU ; HtiaJtAii á. [?.\'■!.ni napilap h. ax Króiiyi Nénilnr; MírkaMítéhébuji ini-uj-lonó \'Manyin- S/,inpad t,\'l|,-H,\'ii uj . forn\'ábuii. poiiijnís iikluAlin niövésii iaj/»kk»l üiaE:<KOs iiiivQ kiváló írók küir.iiiökAil,\'S,uol j,<loi,lk ét liitprÁI-lmpra a atlnllAt, xeiitl, vurlótn-III.,ti vilAjjából való éidaki\'8 kftulHiniiiiyi-kau frítiK. AZ lilreki-u éa pikAua plítvkAkmi kivlll kltlön íonlalkmik ■ 11 vidék niuliAíi éH művésii liiraWel is. — Bddip ■ «/.Jin»iba 4ari.„«. K-ranc, Molnár F^rene, Nagy Az UJSACi WI4TIKAI NAPILAP olvasóinak. CLÖFIZETÉm ÁRAK : ESéa7. Avra . ... se korm. Fiiéira.....38 H«gy«<tévro .... 14 K. f. BKy hónap,» ... 4 K. 70 t. Megrendelési otm ■ UJ8AO KIADÓHIVATALA Buit»pe»t, VII. Eákóezi ut 64 azám és a legjobb huzóharmonikákat l-siírcmli) iiiiiMJsérct ajánlok it IcíoIcsóIiIi árért. Továbbá: Hegedűk, citerák. ré%íuvóha»ggfte:(ek« fuv<»-lák^ klaririeMok. dohok, cimbaliiiok. beszélőgépek és lemezek nagy választékban kaphatók * Wajdits József hangsZerkereskedésében. \\A(iVk \\M7S\\\\. 1)MÁK-TÉI1 1. SZÁH. Mindenféle hangszereli javításra elfogadtatnak. Nyomatott a laptalaldnaoTlIj. Wajdila ,I6„0f tóayuyo,ad,\\jábau, Nagykauiiiáa. V7 & évfolyam Nagykanizsa t9I8 május zUkedd 31 szára t* SjerkeHstőaég és kiadóhivatal Doáktér 1 T.!.(.» i laa. - Hlrd.U... dy.,.bá, ...rl.i F.aatarkaul*:. Kömény László !«!. I ű » IfjKklUlt,: Bria Báudor \'\' h a\'ú ssf&s&flR fírü•sse1 k hábom lélektanához. A hospzu háború az emberi, indulatoknak rengeteg so(í. szennyeséről rántotta Ifi irgalmatlan kézzel a leplet. A mi jelenünk, a mi „mi\'-nk szomorú, kétségbeejtő és borzalmas. Társadalmunk válságokban vajúdik. Nemzeti létünk minden magnyilatkozására gyökoréig rárakódott a penész. Tekintélyeinket az önbálvány Imádok törték szét. Intézményeinket ,a cinizmus szúja őrölgeti. Az álpróféták hangjából erősen kiérzlk a megfizetett aranyak csengése. Az irodalom és művészet világában vásári zaj ütött tanyát. Az emberiség ragyogó értékeit, a szellem pompás kincseit a dulakodj, egymás portékáit szidó kalmárlelkek a nagyközönség elől elrejtették. Az érzéki örömök után való szaladgálás eltompít, elhomályosít mindent, ami eszmei, ami szép, nemés, J5, Igáz.csigái ságos. A köznek önzetlen szolgálása helyét a legrutabb önzés váltotta fel. A kötelességérzet szinte kihalt. A közöny minden iránt, ami nem ehető, ami a gyomorral nincs kapcsolatban, szinte ijesztő. A ffllíe-lyért, az anyagi előnyökért hátborzongató harc folyik, amolyokben a legszecnérmetle-nebb alkudozással minden eladható és meg- vehető, minden árusithitó és kapható., — „Kutyáknak harca e» ifgy konc fölött". — kiáltja Ádám c szörny® kép láttára. I Igen, a koncl Ez a háborúban eldurvult, elanyagiásodolt, aranyborjút imádó, \' csak önmagát féltő emberi lélek tetteinek egyedüli rugója. Ezért rigykedlk egymásra, ezért szidalmaz, áskálc dik, rágalmaz, már [ mindenkit. Ezért vesz\' ik sohq nem álmpr dott arányokat a csalá ok, rablások, tolvaj-A börtönök kiesi- lások, sőt gyilkolások, : nyéknek, szűkeknek bl onyulnak a gonosztevők befogadására, h (jmeresztő dolgokat megélnek a gyermekbl óságok a kiskorúak züllésből, romlottságé él, erkölcstelenségéről. A venereás bajok nemzeti csapásként szedik áldozataikat, ö rhova nézünk, bár merre teklfeünk, min enünnen borzalmas kép mered felénk. És mit csinálhatnak ez ellen a társadalom vezetői, irányitól, a hatóságok és a m>oiii iiiii\'iiiiiiiiijinv i i * Nagyon keveset. A büntetés tulajdonképen Mak azok-nak-jár- ki, akik tételes tőrvény*! ellen vétenek. Aki csal, lop, öl, gyilkol, rabol. A háború mennyi olyan bűnt hizlalt óriássá, amely a lelkek mélyén lappang, amellyel szemben minden világi hatóság tehetetlen. Ilyen; a rágalom. Ma kancsal szem- mel néznelf mindenkire. Ma mindenki gyanút". Ma mindenkit meggyanúsítanak. Aki : mp vezető állást tölt be, az meg lehj.t győződve arr(JI, hogy a rágalom sara tel-jeson elbontja. Egy csepp mocsoktalan foltocskát sem hagy rajta, annyit sem, , amennyit Siegfcied hátain egy fa-levélke eltakart, fjeikor a sárkány verében meg-! fürdött. Rágalomnak ezpn aljas bűne ellen próbál likra szállani Jász-Nugykun-Szolnok varmegye alispátyu, a nagyműveltségű és nagytekintélyű KUry Albert. Kört emeletet adott ki ellent). E» a rendelete előttUnk fekszik. Sjórol-szóra ezeket írja: .Egy idő óta sajnálattal tapasztalom, hogy a névtelen feljelentésék száma i szaporodik, az azokban foglalt állítások pedig megvizsgálás után többnyire valótlannak bizonyulnuk és kitűnik, hogy azokat nem a közérdek, hanem a nemtelen bosszú irányítja. Emiatt elhatároztam, hogy jövendőre névtelen feljelentések alapján semmiféle eljárást nem fogok e feljelentettek ellen indítani, hanem azokat egyszerűen eldobom, sőt igyekezem azok iriját kinyomozni és ellniük e|járni." Oly szép, oly megható, pmikor egy jellemes embernek igyekezetét, azon való Tlj magyarok éneke. tyyik he/i/en mussi^assó, három cigány, diuom. dánom . . . . . . yfftíiik hcítfcn koldul hörög össselákoll ssalmaágyoi^. &Ji/ik hcfuai egres hankö: kártyára oagy hfra fenni. . . ■ . iVásik he/ifcn nincs egy JHUr a kenyeret megfsehri Kgyik helyen hi-ocrts/öl megkopik ai öti nienlc... . Wásik helyen csak egy rongy kell, s as sincs, hogy a Icslc/ fedje. Sgyik helyen nceetes, estik, holdas séhik uri parkbau . . . . Wásik helyen ssilok, sirás, gyűli/el i\'s , kárhosal oai^. figyik helyen Pigau tannak, kurjongatnak, dűeke/aek . . . . . . Wásik helyen este:regget csak temetnek, csak temetnek. MOZOG A FALU. — Humoreszk. — Irta: ZOMBORY\'OYULA. !L i Hát az a réir.Hok lOggí lámpa! Egyik lejebb, . másik fellebb, a szerint, melyiknek milyen hosszú volt az akasztóiam*. A tóbányal lámpagyár körúti raktára suiij hozzá kópeet. Micsoda ,ttny Iwi itt 1 még elgondolni ia sok. A patikus, mint erre egyedül hivatott vegyáez, kiszámította, bogy 22 liler petróleum fog kelleni ebhez | az óriási illuiuiuációhoi A füst és korom kiszámítására kéiníayaepró nem volt a faluban. Ki is törődnék ilyen alkalommal efóle aprótá-i g.ibkal 1 A f6 az, hogy jól mulassanak Hogy aztán I kormosak leninek hajnal feli* az orrok is Intek, az | nem azámít. Mire való » viz? Kut pedig falu helyen van minden jóravaló háznál s igy viz is van bőven ? I Bor ? az inentól kevesebb. Unhat árnak berendezték « Unitó kamráját: kezelni fogja a tevéihordó. A kapandó borravalók ké-(Mjxik a llztítést Mennyi p^nzl Uöbös íaoí, a portás, | erre a rovásra már csizmát is rendelt, csak a Fülöp mtyszterben nem volt annyi idealizmus, hogy előbb ; munkába vette volna a szép kordován bőrt,\' még a i rendező bizottság utnn szavatolt az áráért, i Még a kredeuo volt hátra. Err« a célra a tanitóék magán szobáját foglal-1 ták le. ók pedig majd elköltöznek erre az éjszakára ; harangozóékhoz, ami ugyan felesleges intézkedni "folt, mert hiszen ez ai éjszaka ugy is arra való lesz, hogy senki se aludjék a faluban, hanem mulasson, vagy bámuljon. A Nzentmiklósi cukrász aki valamikor könyvkötő volt, lett meghiva ellátni a kredencet. Kimondatott, hogy fagylalt okvetlen legyen I — s aztán hideg felvágottak. i Hiijeg felvágottak!? — ezt a kompektor ae-hogy se tudta elérteni. A fwleségw azonban megayug-j tatta, hogy majd felfognak vágni egy kosár jó hideg ialmát; ki is tettek mindjárt egy kosária valót a í spejzba, amelynek az a jó tulajdonsága volt, hogy \' minden rakásia fagy«!t benne, még U ott felaggat^t nyári ruhák is. Z .A L A I K Ö Z\'L ÖNT MAJU8 58. fáin lozáaAt látom, hogy mátok is, hogy . miuticnkil jellemessé tegyen. A jellemes (I embjk iguz( utálnctal fordul el a pimasz- | kodás^ezerl legnemtelenebb szabad állam | szabad polkámhoz egyáltalán nem illő formájától, de hálj« háború és jellemtolenség valuho.-^lnogyiSí közcH vérrokonságba lép- BRAHDLHOFER ANTAL f " KLSl\'i MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZ J TŰ8ITÓ TABÜAfjAfl l>«lol*jAm»k orom-után .fekete zászló Ifiig A gyászjel lengése Ml hirdeti, hogy ■ társaság llttt-tek \'egymással. Elválaszthatatlan Sziámi-1 viselő karának egyik árdeatM, kiváló tnunkáa tagja, ikrekké Váltait Ezért — én legalább azt\'egy ttáfc l«""> «*<•» ■*»*\' «•««""• hiszem - a kBr.-a.deM nem lesz egyéb, j«t« Bmj.dlhor^ Antalról, a pontoaíI. • ... . , .. . t™ tlratalnokról o«ak «iti|iBl é« jót írhatunk A trtrks mini egy. igazan nemes leieknek jámbor, ^„^ wrW| ,, kil„d„tt ,m,lllBdlli mlgI, m4. kegyes óhaja, kívánsága, sóhnjlasa. veltaégável, nemes lelte jtlutyfloiuágunl. Km .»• De nzért\' nem fog ártani, ha az ille- líjdonságai nyerték még számára nzt » tisateíetet, tékes körük éideklödnek a siker ulán. És amely életén át vámsunk társadalma réaaírdl óvezle ha csak valamicske foganatja is volt e kör- » ««*• cniláitját a ktamegbeoiilléabe ronta. A initnkí- rot.delelnek, azonnal adjanak ki .{tálunk is *> MM*U*MWl*> »\'<"\' «\'i"l»kíll« , ,, . , , .., ,, . . Brandihnfer Antal. E munkában morzsolódott fel hasonló rendelőiét, mert Nagykanizsán is........, . u _ lassanként minden ulego h egészsége. Szervezeten a Sok a jéllemleleii ember, ezért varosunkba |m|ll||lg Ml)li, |„14U olwle. Ait(, mi«n- a posti naponként garmadával viszi szerte- dóan fogyott. Látoott, hogy a sziv és lélek einbe- szét u névtelen lovelckel, a híll\'ány lelkek j rének sehe lmlálos, amelyet * hitves elköltözése ezen alattomos orvtámadásait, amelyek ál- "">«. Nem tudott wká anélkül élni. akivel élte knz- dozalul követelnek tisztességei, becsületet.!\'"1""*\' láraduágát egyott harcolta végig. családi boldogságot, jó hírnevet, A király ajándéka. ttokéi Kereiia szenigyfrgybegyi lakosnak, ki , nek hát IIh kllzd a harctéren Őfelsége nevének ke/., dóbetnjável én a magyar nent koronával ékesi.eti niiom n.mú ezüst árét é» 400 koronát ktlldutt ajándékul Kit a* ajándékéra király nevében Balnál, Ktidre tafoloai III. lószolgabiró vasárnap, Heg(uagii son a templo|iilér,«n a környékbeli községek lakomáin jelenlétében nynjtotta il hazafias beszéd kíséretéii. az ünnepeltnek. Halálozás.; becsületet, kan iél t TeniettSw vasárnap délután ment végbe a váras ,.,..- ... nagy részvéte mellett. Koporsója mellett három fla egy híraszti elet fáradtságos munk»j«n.k , fwMlw,\'l4rt ^ ^ ^ minden erkölcsi eredményét. - ] irdalnia. Mind a báron. Brandlhofer Hu * Azt hiszem, minden méltatlanul meg-, hősiesen vette ki részit a lin/a védelmébAl A hós-támndolt és meghurcolt ember erősen vallja.: fink sorsán való aggodalom is sogitett a szülói szivén hogy a minidéit levél Írókra nagyon eiiylie " befej mi. így jutott a szüléi.pár aiélet kerékbetörés ós nyársra kár, hogy a névtelen le- ilerekán a nyugfllom hanljsliol. Pedig még orOinmel láttuk volna ókét a jótékonyság, a munka s a llsa-tesség pilyájtn a sivár Jelenben. (Irandlhoíer szemé-1 büntetés volna hutás, Csuk az vél M\'ó bccstlletos ember álarcában kígyós-; ,„ erények agyik igaz tipusa doh. Ezért fáj kodik kUrtlitüllk. .....laljuk, gyászoljuk halálát, Wly sorunkból 56 éve» T-i............ korábatt\' díntMte a »irba. Adakozzunk a Hadsegélyzónek I Kunszt Ottokár ezredes a katonai alreálisknia páranranoka hosszas szenvedés iltáu Bécsben nn-í;-hdlt. Temetáse ugysiinlt liétlón délután volt. Az el . hunyt |>nrsiicsnuk temetésére az atreállskola Inmíri karéból kül^flség ment fel Aa irtredes sulyns „|, ráción ment át • halálát ez okozta. Károly király gyermeknyaraltatása. Ő császári és apostoli királyi IJeUégének keiub1 ; ményezéséból nagyarányii gyermeknyarallhtási m../-gulom létesült h/.wiI h célzattal, hogy különösen a , nagy városi szegényebb néposztályok gyermekei, akik i az1 egész éven át el Vannak zárva a friss levegő, i arany napsütés, szabad mozgás és a természeti szép-\' ;s»\\gek élvezd étól,. ezek ben a nehéz időkben ingyent-sen hozzájuthajsanaií t\\ nyaralás t«it-l-lelket üdit.\'i változutossiigához. A nyaralutás tervének alapgondolata a régi mHgyar életből kedvesen ismorös „cseregyennek"-rendszw. Magyar gyermekek tízezrei fognak az ausztriai tengerparton nyaralni, ausztriai gyermekek pe- . Az.italokat „l^árány" vendéglős szállítja és, .-!-; ami a leglőblt «gy ilyen báli alkalommal/ h halasi banda lón megfogadva 60 forintért azabad tá-nyérozási jogual szünóra alatt A rendező bizottság határozottan tudta, hogy szünóra alatt egy lélek sem marad a ti-rembcn, inert vendégeivel együtt mindenki ham fut, hogy külö» kiadás nélkül) otthon jól meg-.v.actyrápMiak. Hogy aztán a :cukrász ,/nit csinál a hidi\'g \'^jyte^\'fl- ffiflf { dolga Mt\'il ím-........... meg JoinpáVtorunk ? így állván i\\ dolgok, lassankint elérkezett a második szomí)at, a váryavárt nap., Kgerbtgyuii azon a napon még a nap sem ugy jött fel, mint niáfiktir. IJgy nevetett, ragyogott lu a falura, mintha tvs«k azt akarta volna kifejezni, hogy : i)o! gyönyörűen nyélbe yau^lve^ a dolog: Inijjék i\'l -llalas, Csaba,. l\'Vkgyhá^K.ineg fal^n . Szeged is, nnrt ennyi ví^MV^IWilH^l^^i JtUfa volna,, vgy ország a\\apjtá^|ioz is. . .. ri>an ml\' ,, , Még dél is alig millt-H mái-, He^dtok . szállingózni a log*lok : régi szabású esézák,, pat|:iarchális \' Niájiírváglik, kiisüUWes kocsik, bőröndökk^l,. doho^lj-,kaL Az elhelyezésiéi foglalkoz»\'» Ki\'gédtanitó és köz- j ségi irüok a faluvégen fogták el az érkezóke^i Iwgy | azokat a* iut«fllig\'M)K családokuál elhelyezzék. Még katoiudisa is volt a vendégekkél, fórös nadrágos tttzér tiszt, akit csupa heocből csalUk tel i»nierósfi; de a minek szörnyen megörültek az ejtüf-begyi hölgyek, kühnöseu a postamesternő, «ki amúgy is viális, eleven asszony levén, (eltettu magálmn, hogy meghóditja a il*zlft s a kapituláció sorában -kiadju iwki n\'/. utat. L\'v alázván megi benne az osztrák ár-mádiát, mint a hogy ez el Is várható ogy magyar IkQlgytöl a most fennforgó viszonyok között. iiorcikáju, jókedvű, tréfás awízony voltj ez a ppstameaternő; csak azt sajnáljuk, hogy a ka-1 pituláoió percéhjin, nem lehettünk jelen s igy neip konstatálliRijn.k az osztrák sereg vertségét, som azt,\' hogy ő nagysága iiem helyezte e az. egész tervet „post restanfr amely\'intézkedés aztán -tudvalevőleg kizár minden idegen beavatkozást. A bált megelőzőleg a hangverseny tartatott ineg,-óriás} ovációk mellett. A s/.fllemeuen összeállított „Milcsokor" (értsd: J Mflsori legkiválóbb pontját képezte egy duett íelol-i vasát, mejyet a másodjegyzó s a tanító kisasszony \'együtt teljesítetlek Nohát ez páratlan volt a • maga nemében! Kllen Kley sóbálvánnyá változott volna \' bámulatában. Ilyent még a főváros termei se láttak -sulini duett felolvasás"! * k|afws/„ny élénk, s/^pora hangján, a niái)dj«íg>ií) pedig iiifgleleló bariton kísérettel olvas ták együtt ÖipuJusnak egy csattanós elbeszélését. „A háromcsövű dupla puskátFrenetikus hatás 1 Szinte mondanom-Is\' felesleges- A tüzér tUzt vulósággal lenevette magáról a nadrágot, ugy. hogy ölben kellett1 n giuiderqb.ba kivinni \\ A második pont a gazdasági írnok tlótázása | volt; de inert tlotnjni. „ kocsikerék átment s az haszuálíiuUtlániiá vált, dorombot vett ki zsebéből s kidoroinbolta a Uákoczi niarsol, nkáie.sák egy jóra-val# házi \' macska. . Kztttájr következett .láger Stelike zongorajátéka, annyira ho/.z.\\WrhVt.ile„ mövószeUel, hogy a káplán, lihhn az ablak alatt belniíott nyakkal várta a végét, nem akartán meréi.|telen«l osztozni a rendezőségre zudnló élismerésbtvn Hasonlóan fényét punlja volt a , Miiedkor* nak ú ovodisué hugedüizólója. Már ^ttpa megjelenésével, ahogy a rögtönzött maszkiruugbau a pódiumon feltűnt, lepipálta az egész publikumot. Cigányrajkóuak volt öltözve, oly életliiU-n, hogy a terem háttert>ljtín álldogáló nagybőgős önfeledten rákiállott: „Be f«tyyca a pofáid hallod!- Hegedüjátékát viharos taps követte, mihez nagy mértékben hozzájárult az a körülmény is, hogy a garderohhos levél hordó,, aki egy percre bepillantott a teremajtón s a pódiumra terített plüs szőnyegen megpillantván az álci^ányt, a vályogvető (iyurkát vélvén a szw^plöbenl beorditotta: — „Nem szállsz le oftnan, te piázkos?!" A lalrengető tapsba, kacajba, aztán híjleharsaht a rend.zó patikus kiáltása, hogy: .Csárdást: inife ! kilóditották a Náöi zsidótól hozott forslógokat s megkezdődött a tánc) ki világos kiviradlig, hogy Kger-begy lakossága élihez hasonlót még pingálva *e lát \' lott soha A nagy hőségben a kompaktor fagylaltja, a í mint behozták azon módon egy cseppig elolvadt , a rettenetes illuiniiiációban kifejlődött füst és korom pedig a táncolókat ugy befogta, hogy reggelre válván csupán szaváról ismert rá egyik n másikra, a patikáius szolgálója pláne urátul ugy megijedt, hogy tnorlln csöppökkel lehetett c«ak lecsendesíteni. ! Szóval, a minden izében sikerült mulatságot el-határozták jövőre megújrázni, csupán a káplán adta í.be kérvényét elhelyezés iránt, azzal indokolván h lé pásét, hogy egy ennyire fejlődő község mozgalmidban csak tanulmányai elhanyagolása árán vehetne részt. Nauyou megfázhatott a tisztelendő kívül az ai -i lak alatt, a honnan félve, rettegve lento a sikert. (Vtgo.) tál K K ö t L 0 N T de- KRITIKOS dig liiágyar falvakban. É* inig mel a hely le i dig kedves esemény kerete amelyből bugyog vegő — és környezet változásai látókftrttk niegbőrül, miginalhás Németh Nándor és Tihanyi derlll | tel«W(ipölt fejő .professzor ■ szellemük felfrissül, alkalmazkodási képességük kifej- árasztanak a színpadról. Halasiné bájosan játszott - rónáért ágál a katedrán, a lódik, egyszersmind bizonyosra .vehetjük, hogy hazá- hatása leírhatatlan volt! íomáromy Gizi -- bár né- " jukba viss-^atérye. nem az áldatlan ellentétek szitói- hol ingadozó az intonálása erős tagja volt nak, hanem a kölcsönös megértés és .segítés fflómoz- együttesnek Koltáry Kláráról jól mondhatunk Hangja ditőinak táborát fogják szaporítani intenzív, tiszta, csengő. Játéka sem sáblonos. Lqöwey, Az ausztriai — kizáróan német anyanyelvű — Sólyom Sándor most sem oálollák meg a hozzájuk 6—12 éves Őjik és leányok itteni nyaraltitásának ; ÍMtt reményt biztosítását, főké/il a magyar állami gyermekvédelem-. Hétfőn; a Sasfiók volt műsoron Erről a jöyő ben, gyönyörűen bevált családi elhelyezés alapján • alkalommal számol be óhajtanák-keresztül-vinni. Vagyis akként, hogy meg- j bízható és önként vállalkozó vendéglátó családok fogadják vendégül a gyermeket. — liémetüi nem tudó család legalább kettőt, hogy a kis vendégek már eleinte se érezzék magukat egé-zen idegenül. Ezen a számon felfll pedig csak annyit, amennyit a vendéglátó család a saját és a gyermekek nagyobb kényelmetlensége nélkül be tud fogadni Németül tudó családokban egy vendéggyermeket is oí lehet helyezni. A nyalás juliu* 15-ike .és augusztus l-je között kezdődik és 0 hétig tart A vendéglátó családok a gyermekek után heti 10 koronái, az egész időre tehát ftQ koronát; kapnak, aminek fejében a gyermekeket tisztességes lakással és élelemmel tartoznak ellátni. í\' !■\' . legeltető niunkás\'nak k Aiuig a latinnal algebrával csak három-négyszáz ko-birákuak kilóg a lábuk a cipőből ~ bizonyisten nem jár rosszul az, aki beszegődik aradi bojtárnak Arad és Vidéke írja — már régóta keresett egy kondást, de az állásra nem akadt pályázó. Végül is magas fizetséget kelleti Ígérni és igy sikerült kondást kapni havi nyolcszáz korona Azétésért Így hát az aradi Kukorica Jancsi az őrnagyok e* középiskolai igazgatókénál is talán nagyobb flze-j lésért legelteti nyáját. Katonai\'őrizet a^dohányezállltmányokuál. A dohányjövedék igazgatósága kérelmet inté-Izett a honvédelmi miniszterhez, hogy a nagyobb dohány-szállítmányok őrizetére katonaságot rendeljen : ki. A honvédelmi miniszter, mint értesülünk, telje-Jnnins 1-én, szombaton délután 6 órakor a •»t«i*i fogja a kérelmet. A katonai őrizetre azért vau főgimnáziumi ének- és zenekar Jahrt Adol/né, szükség, meri az utóbbi időben gyakran megesett, Geier Rezsővé énekinüvésznők és Jakóby Antal .hogy a dohányszAlhtnian^okat gyakran megdézsmál- mnKK* Egyházi hangverseny, SZ I N H AZ Hosszas szünet után pénteken\'megnyílt az árén Upyja. Alig volt reklámja a megnyitásnak. Csendben, hangtalanul jöttek művészeink. Reklámot régi hirük, nevflk .<;-inált nekik pétitekre. Telt ház volt Klső bemutatkozónak a Osárdtfokiraiynó ment S amint láttuk e darabnak még mindig meg van énekművész közreműködésivel uagv egyházi hangverseny l rendez a húszas honvédek tt évit len hőseinek emléktáblája javára. Adományok a Hadeególyzőnek. \' A Hadsegélyzó céljaira Polgár Vilma 19 K 100 fillért. Nagykanizsa város Központi Szeszfőzdéjének vezetősége 2 K 06 fillért adott, mely szíves adományokért hálás köszönetét fejezi ki a Hadsegélyzó., ták. vagy ellopták. ^ Igy a Kanizsára feladott dohányküldemények rs állandóan hiányosan érkeznek, szállítás közben a zárt ládákból is kilopják a dohányt és cigarettát. Nem rég egy ládáb.tu 10 000 cigaretta helyett ócska ; papír volt. Hogy hol és kicsoda dézsmálja a dohányküldeményeket, még nem sikerült megállapítani. A mozik előzetes cenzúrája. A belügy miniszter az egész ország területén Nem lesznek ; előadásra *zánt mozgófányképekre ezentúl előzetes ködvenminyea fürd\'ölonatjegyek. \' ""f "\' *, tlm* az ég.**. um^ra kilurjedóleg egységes legyen, . A Déli vasul bálalontavi lUrdóforgalinilian ize- belügyminiszter > budapesti állanirendireég széklu- Ulélyek h ulipodgyász nállit iáira június Ili t-ivel OmtgM Mozgóképrizsgáló HizotUágot alakit. \' uj díjszabás láp életbe, mely szeriül ax eddigi n»-j a gyermeki* moziba járásit a rendelet oly- vonzi treje. Jó kasazadarah. Znufolásig megtelt az netjegykediezményeket beszüntetik és csupán egy- képeli szabályozza, hogy a tizenhat .\'ívesnél tiatalabb aréna, 8 a tünilHl sorok a szereplőket jói hangollák. szerű menettérti (tour-retoltrj jegyeket adnak ki ««P-.^.frrao|ujkllllk csak kűlfln kiséri mellett engedi meg Mindeneiül a zenekar preciz játékáról kell inegcin- leraber 3(1 -ikt lejáratul az egyes balatonuienti állo- , mozik, látogatás,tizenkét évwnél fiatalabb egyé- lek\'eznűuk, amely \'nagyban eiielte a sikíM, a jíték másokra. Ezek a uieilétlérti jegy-ék azonban ugyan- „„ket pedig niozgiképvállalatoknál egyáltalán tilos é« ének hatása! A karmestéí szuverén érivel ural- annyiba fognak kwfllnl,\'mintha az illeti külön jí- \\ alkalmazni: kódolt az ««« Meit s Igy magyarázbaté meg, gyet ><Kmww\' .\'^J\'\'- Ísm^I » világ m^odik legnagyobb Táro« hogy a* operetté előadás a legkényesebb Igényeket A meglakaritá. tehát oeupán a némi farndsitgliau is kinlégitetle, Borbély en Borbélyné a régi zsaucr-\' lesz, mellyel • kétszeri jegyvállás ktllimbllzlll az A 100.000 lakosnál népwebb eurépai várowk beu iiiozogiitk. Orímmel hallottuk és láttuk Tihanyit\' egyszeri jegy váltásiéi. Iludapeit területileg a hetedik helyen áll 194 szerepében, azl a mindenképen rokonszenves művészi.1 n.„r»A m.ll.tt, \'"^kilométer flUM.ZO hekUr) területével. A ftrt. |Mrikája nem volt\'megfeleli. Rg.»ze„ Vifor- Vqn.tö«..ütW«i. Oaurgó mellett. „4:„ várotok „1|fJs4)( Meriul galla egyéniségéből Társadalmunk egyik tákoló hlnkósd szoml,alján a kora délutáni - ulilmi »rr«u,lb eu igy ktivelk.Mek: 1. Róma; S. Szeged; tagja, akit az arénához a mull tulajdonjogának szálai Clírgii. Szenl. kózOlt egy lehorvonal bel. rohant 8. U,idoli; 4. Mw; 5. Marseille; 6 Meuina. i .i. u . a .................." Beázeaer korona 4t1 bér egy moaljogirt Arad városa tudvalevileg házi kezelésbe vette X; r^Ssri ===-—^ ^ - - — dr. csurgói járásonos tiyoj. t lno\'1 Hü lm,"m,lik ">o- leiért nagy versengés Indnlt meg és többen tettek a városnak ajánlatot. A tanács foglalkozott az ajánlatokkal és . ugy Itlzuek - már neki is \'ndoll az elsó r.lMná. után, \'Ki ll»l»\'16 kalonavonatlm. A tebervoiial nioz- hogy kicseréheli a parókát, de\'hanisrosau ttawjw. <••»>• \'»«•« ^ A kaloiiavonat Itlrekvi niflvésznek kocsijából a katonák risdlan kiugrállak, De megmondja a miközben kut katona könnyebben megsérüli A i,b- krilikus. ........ ez » hivalása, h,gy (iiimleM \' MKekneV Khn Kálmán rnljiln a művészről, ami annak nlmliusát iiomályl* lolta m el"" burkolja, llampel Ilona ezullal mulalkozolt lm ná- Nagy jégeaö. hllik Törékeny alakjának megfelel hangja is Knoin A MMÜ ,„ ,u 4M&U járás egy részében dinwit, hogy a liliizikon/.orciuinnák adj.. bMe. A »\'*»**■ *« kls«\'\'\' J,l«to P\'",0r CsOluSdértíl-llakssig. Mi.mb«lon délután óriási jégen/. Umizorelinn, am\'el)\'nek élén Halina l^jos bári áll, Arthur l.alaliár helyét foglálla el. Igyekvése szem- ,(|U A ,.op|„nl nagyazeoill jég nirazou, mliidau J tiunn^ilo érre kéri a bérletet és magáért a jogért betűni, mozgalmas a jálékii, tánca sem mindennapi,: ,,„-, „i|W1 ,9,,,t. CMjn« nagy volt a jégyijiai\', liogy. M „úoOü korona bért ajánlóit fel, amely a mozi- háil$a azonban hagy némi kiváuni valói. I\'eterdy ulíg {..y, mu|i» i, i„ cen^niAer vaslugságban MIb1 „,|,„,| ^>1,,, kwek Mix„„ loro,m jöv,delmet je- Ktel régi isinerisnuk. K jáléka lelett a régi dicaére- , jóg , ,oll!(,t Az ítéleti IdJ mérhetotl. n károkai |M1, „ városnak A tanáca ellogailla a kedvezi aján- let ismáleljnk. Daranyay, J*«vvey is réglek s jik oUwU |>tl)l A l,,^!; „l0li r4ví„ „ vár0> M .„„ijd,,. voltak Danis Jeni lelielség* -y ak, k.nlzwi isme , k0rona a Váröel kondié flnetiae. delme «M> mini egy negyedmillió koronára emel- risllnk -- szépen fejli művészi erejéril tett lannsá- \' \'kedlk got rövid szerepében. j Valamikor a midosalib falusi legények kinéz-__^ fim ...... . •_________ n_____t.1__lék maguk kOzQl lnlságosan is plebejus luirolU Szoiiibatóii Millöcker operelta a BoMorkiny . vár volt „,ű«;,,„. Vasáru.p «*, ia ez ment. Mind- ;"\'■»» » • » Al " - Nagyobb munkára mátoló segd- két alkalommal telt ház Vyűnyi\'rkWöü" a" szin« )•»"■\'>\' mhás^ágra adta a feA Hálás alanya lelt .|d«k bwM* operette előadásiban Nem hiába Van benne »niat, | népdaloknak, de bizony még szegényabb ,»ras.li ro-: Ajánlatok ,SZORGALMAS" jeligíre « melódiák fakadnak az orcíiesterlil s ez igaz élvezet-1 A világháború nagy lársadalnn és gazdasági. t.1 ulil meg a lelkeket Sem a lehetetlenségek pot- eltolódásai Iwménutven néni hagyták érintelleitűl aj Adakoztunk a . Voros Kercszf-nek is pourrija, hallein igazi tartalmas zene A librettó pe-1 kanász.* ka«itj»l seiu Kalvlllu az hton a dolgát a» katonák „Rokkant alapja javára. I t Lil KÖZLÖNY MAJW-38 Adakozzon mindenki tehetsége szerint az erdélyi menekülteknek. Adományok a menekültek irodájában küldendők. »» Nagymoztfó Nagykanizsi\'m^-^^w^S?: Erz8ébettér Szarvaí>-8/illoda. fejtésével foglalkozik amig az jeien alakjához ért. Mindenkinek érdekes és tanul-Az újonnan átalakított modern nagytermében ságos olvasmány, amely mig egyrészről szigo ar mindennap tartatik elíadé. ™a" """omínyos. másrészről könnyed st,- —r -iusával, élvezetes olvasmány. A világtörté- hol mindig a legújabb, legszebb és Iegérde-1 nelem jelentős mozzanatának ismerete minden keaebb s legválogatottabb műsorra talál a 1.| kulturember tudásának szükséges része. A közönség. Mindenik előadása a kinematografia mű ára 4 korona. Kapható ifj. Wajdits József, legelaűrenda, legújabb s legremekebb alko- könyvkereskedésében, Nagykanizsán tásaiból van összeállítva. Szebb és érdekesebb — Az „Élet" atépirndaliaí és művészeti Ml- j s tanulságosabb műsort sem a budapesti, \'"P"1 (\'íerkeszil Antim Józiol) jtazdsg taitalom. ír sem a bécsi nagymozgókban sem lehet látni. ""V" "V\'Í\'V «*«»«! * kiM!"4 : . ncniTU. "k .<. . ... nioll\'g..n a JaHak olvasóink fliiyaliiiébe. Szerkesztőség A „BERLIN" színház agilis igazgatója min-jé, k;.dú|,iv*tal: Budapest 1 Fehérvári ul tS/c. -dig a legújabb és legválogatottabb s légér-| Klófiietési ár lélévm .6 kor. Mutatványszámot kész-tékesebb moziműsort mntatja be. finom mű-jségBel kold a kiadóhivatal. > vészi Ízléssel összeállítva. Azonkívül, hogy az! - .Vasárnapi Újság" minden azáina1 előadásokát minél kellemessé és élvezetessé >«ri»l«inin.l jel...... meg. A .Vasárnapi U|-! tegye kitűnő zenéről is gondoskodott. - a| ft j művészt színvonalon álló zenét egy elsőrendű .Va,ári.a|.l Ujíág- kiadéhivaialábm (Hudapeal. IV., zongoraművész szolgáltatja. Mindén harmadik] Kgyetilá ijiea 4) > gyanitt megrendelheti a .Képes, nap uj remek mflso, A .BERLIN" nagy-; Néplap- a\'lej/olcsóbb tiji-rig a mngtar nép eiáiiiéra, mozgó színház látogatását mindenkinek a; fd",rB s koi<,llí\' 4,1 f,l|ér-legmelegebben ajánljuk. Előadások hétköznap ; . ,.T Színpad. Hud.pest "gí"llei. j , ., ... 1 lezloházi* é. zei.et uapllap\'a. az Kréitvl ......lor 5, 7 és 9 órakor, Vasár- és ünnepnap fél 3-\' „„keszlésébon niogi-loirf Magyar Sziopad leljem 5, 7 és 9 órakor. A m. tisztelt közönség uj formában, pompás aktuális művéét! njiokkal í szíves pártfogását és az előadáson való pon orazégos nom kiváló Irék közMuűkódéséiel jelenik; tos megjelenését tisztelettel kéri lníK és napról-napra a sziahái, zene, variéin- éa: AZ TAA7P * tAc A n világából való érdek™ krtxlainényekan friss \'""■\'USlUJAli. hlreki-n és pikáns plntvkákon klvlll knlóu foylalknzik Kirjnk tlsztrlrllel a tt. t. kötSnsigrl, hogy a vidék színháil és művészi hirei.el is. — Rddig JlgyMH IrMMleg Mn megtiltani szíveskedj,Heh \'számaiba Herceg. Ferenc, Molnár Ferenc, Nagy Undre, Porzsolt Kálmán és mások írlak cikküket, belsó munkatársai a többi közt Harsáiyi /.mit, Hiitkav Uvrtrgy ós Oserita Andor, Nagy Kadro saját raizaival tarkitotl cikksorozatot kezdett henue a; A pápaválasztás jogtörténete és ,idék| színházi furcsa,égokról. A Magyar Színpad elófiielésl ára egy évadra \'28 kor. egy hónapra 3 kor A kiadóbivalal Budip.sl VIII. Rókk Szilárd-utca 18, Kívánatra egy bélig ingyen küld mutatványszámot. A világháború minden mozzanatáról bő, eredeti, meg-bishaté, kimerítő értesülésekkel, térképekkel, magyarázatokkal szolgál az Az UJSAGr POLITIKAI NAPILAP olvasóinak. CLŐPIXETéai AH A K 1 avr« . , . , l| köven*. 14 1.-t 4 K. 70 f. Hagyadávra . Kgrjr hónapra Megreudeléal olaj UJSAO KIADÓHIVATALA 9udape»t, VII. Rákóczi ut 64. szám Hangszereket és a hnzóharmoní kákát l-sőrcndfl minisérol ajánlok it legolcsóbb árérl. Továbbá: Hegedűk, citorák, rézfuvóhangszerek, fuvolák, klarinét (ok, dobok, cimbalmok, beszélőgépek és lemezek nagy választékban kaphatók If). Wajdits József hangszerkereskedésében, N AGYk MZSÁ N, DB 4 K-T Éli 1. SZÁM. Mindenféle hmg^vek javításra elfogadtatnak. Njumitott liplulajdoaos 10. Wajdits Jó.wf i&W,..^, H^hd.. \' |