* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
18.62 MB | |
2010-03-10 13:10:43 | |
Nyilvános 1746 | 4953 | Zalai Közlöny 1918. 039-042. szám október | Zalai Közlöny Megjelenik hetenkint kétszer 57. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 37Jik iVWyam NAGYKANIZSA. >918. október 6. VASÁRNAP 39 szám SierkeKztőaég én kladólitvatnt DeAktér 1. Telefon I l«u. - Hlrdat„aa> dljaa«t,i. laarlnt. HlrOotéa.k elöru nielendbk. F6aiartae>l6: Kemény László Falelöi aiarkaadó: ■Erőn Sándor Megjelenik: hatenkint kátuer. K1M..IM á-._«« *Tt. 10 kw, tMn. » kerona, aiiTadim 3 korona 10 fillér, y Október hatodika. Szivük dobbanása, lelkük vágyóiiása, hősi bátorságuk, nemes elszántságuk mind a hazáért volt! Annyi ejt napailá tovő fáradozás, hitves édes csókja és keserl) könnye, a léltve szerető anyja ölelése, picike gyermekük kedves gügyögése vissza nem tartotta, sem meg ncn ingatta, mikor elindultak! És hová jutottak? Októberi napnak ködös, nyirkos, hideg reggelén mentek el utolsó utjukra ők, a tizenhárom! Utolsó Utjukra, ki a bitófához, szent eszményeikért, haza jóvoltaert éltüket áldozni! Nem remeg a lelkük, teljesen nyugodtak; csak agy vágyódásuk, egy cél volt előttük, ez vezétte őket: hogy fölszabadítsák, rabságból kimentsék a szeretett hazát I Csak ez lelkesité őket tetteikben; ezért szállt a fohász és napi imájuk az egek Urához! BOszke tekintettel néznek a bitóra, s ha újra kezdhetnék e földi életet, akkor is ez lenne tizenháromnak az utolsó utja! Újra Itt végeznék, itt érné el őket a fönséges halál: Itt születtek újra, hogy meg ne haljanak, örökké éljenek I Ott \'áll az emlékük a magyar Golgotán, hol szederjessé vált e vértanuk arca; ahol még sokáig bánat tengerébe fult e \'szegeny nemzet zokogó sirásal Ahol szivetlépő, de néma fájdalom maroangoláőket, amidőn utolsó utjuk alkalmával — elfeledve saját nehéz bilincsüket — bármerre |tekint/c bilincsekre verten látták hazájukat! Ha uira kezdhetnék e földi életet, akkor is ez lenne a tizenháromnak n nyugvó sírhelye. It! születtek újra, hogy meg ne haljanak, örökké éljenek I * Tanuljuk meg tőlük a hazát szeretni s ne szünjünk meg soha tisztelni a helyet, amely porladozó hamvukat takarja! Oltárunk az nekünk, hol ők tizenhármán oly borzalmasan szép halálukat lelték! Mit? Oltár? Nertt igaz! 100 és 100 ezerén vannak, akik ezt mondják, akiknek a mártírok vérével ázfatott hely is csak föld, s e dicsők emlékét hirdető oszlop is csak kő; kik megtagadják a hazát a nemzetköziség eszméjét hirdetve, s így megtagadnak mindent, mit a haza eszményé szentel meg! Am rajta, menjetek hát, kik hazátlan bitangoknak nevezitek magatokat s rúgjátok fel e megszentelt halmokat I Menjetek, döntsétek le az ott álló emléket, s törjétek darabokra! Mért álljon az ott továbbra is, mért fájdítsa titokban a sziveteket? Mért kelljen látnotok azt, hogy e mai napon milliók és milliók emlékezete szájl cl * hősök nyugvóhelyéhez, s gondolatban m«g-csókolja^d" követ I Menjetek és romboljátok {le, mert amig e kőoszlop áll s Agyclmee-, tet bennünket hazánk iránti kötelességeinkre, addig haladástok nagyon lassú lesz! Romboljátok le azok emlékét, kik saját történelmileg megörökített tetteik utján jutottak ja glóriás fényhez, mi emléküket övezi, hogy ne álljon olt folyton mementóként s hogy könnyebben tönkre fellessétek o nemzetet, melyet Istenbe vetett incglngathatlan hite és bizalma, önérzete és s^ját s történeti múltjából merített ereje már annyiszor talpra állított! /.„ Vagy jertek s forduljatok vissza arról az útról, melyre csak emberi hitványság elképzelhetetlen nagysága irányithatott benneteket, hiszen kívánságaitok mellett részben ugy is megmaradhaltok I Ne kövessétek el a legrutabb, leghálátlanabb emberi bünti ,•- TtsM Ne szítsatok az egyenetlenségei, ne tüzeljétek a testvért a tostvér elleni No fogadjátok cl ehhez senki segítségét, ne hallgassátok meg senki szavát, mert mindnyájan ellenségeitek azok s pusztulástokra lesnek, éppen ugy, mint az apostolaitoknak felcsapott egyének, kik nem a ti, hanem kizárólag a saját javukat keresik! Unokahúgom levele. Unokahugomtól kaptam ma levelet, Oly könnyllt, finomat, akár a leheléi. Kivtll szép vonások, ugyan mi Tan benne? Fölbontom vigyázva. nagy kMncsisággal És amint olvasom, öröm kér szivembe\'. „Kedves jó bátynskám 1 Ne haragudj reAui, Bár oly régen irtain, nem vagyok ros.il leány. Hanem történt nálunk, — juj hol van az eszein ? Nem tudom ketdeni, bocsáss meg ha vétók, Leírni ugy félek: megkérték a kezem. Ugye nem gondoltad? . . . Ugy te nem tudod, Miért ir oly késén a te rossz kis húgod. Nem tudtam én írni, elmém másra tévedt, Megpróbáltam sokuor, de hiába minden, Egy gondolatom volt, a többi elszéledt. ö volt . . . Megmondjam ki? Egy pioikét várj még, Elfödte levelem valamilyen árnyék Hátranézek ... Ö az ... A szivem megdobbant, Elpirultam nagyon, hátba 6 is látta,. . . Juj ueiu tudok Írni, reszket kezem roppant\'. I De M szépen vár rám s folytalom levelem, Pedig fejem szédtll, a ház forog velem. Mikor róla Irok, itt van közelemben, Mégsem nézek reá — pedig oly jó lenno — Délceg, szép alakja olt él a szivemben \' Fekete a Imju, sötétebb a szeme, Van szép kis btyuszs, olyan helyes vele. Itápillantuk . . . Uám néz . . . Óh minek is teltem. I jra reszket kezem ; — tnógie most megvallom, Élvein, hogy buldogok leszflnk majd mi ketten. i Ugye nem Inyagszol? Téged is szeretlok, Öli jer Immár hozzánk és te is ismerd meg. Jó luy-átok lesztek, ugy vár é is léged, Ne miattam g.vere, ft miatta siess, Szerezz kis örömet szerető szivének". j . . Mennék kis hugocskáin, de most nem tehetem Ám akit te szeretsz, azt én is szeretem, legyetek boldogok, hatadnak a napok, Ha miyd elérkezik, — a szóp esklivóre Elmegyek búzzátok s veletek.vigadok Agárdi LtUsló. Ad&koaaunk a vak katonák rőenére. Dr. Mutschenbacher F.dvin bírt felolvasása. A nagyméltóságú m. kir. Igazságügy rainiuster j ur legutóbbi rendeletóvói a flatalkofuak bíróságainak ; a patronage-egyesületokkel faló legszorosabb együtt-| működjét hagyla meg, mart csak igy oldhatók mag 1 ama széleskörű és fontos feladatok, melyek a flatal-j korunk criminalitásának a háború alatt beállott nagy-(arányú emelkedése folytán a fiatalkorúak bűnözése j ellen megindított küzdelemben a patronage-egyesüle-j tekro várnak, — értesülésem sxerint a nagymóltó-! sigu vallás- ós közoktatásügyi miniszter ur mégha-j gyása szerint a tanítói karnak még ha tanitás ro*á-| Hára történnék Is, a gyermekek nevelésére kell a fősúlyt helyeznie 1 A napokban kaptam értesítést a kecskeméti I patronage-egye8ület legújabban történt magalakulá-jsáról, Pest- Pilis- Solt Kiskun vármegye tönrény-I hatósági bizottságának egyik határozata, mely sza-| bályrendelettel kívánja az ország minden községében j megszerezni a gyermekrendórségeket, csatlakozásra I hívta fel a társ-törvényhatóságokat it, a szegődj ZAI.AI KÖZLÖNY OKTÖBRB 6. .1-—-------------. I Am a Kábáról Miben ömze tomhüdt felhők H» .ionban nem fordultok vissza, ha örvendünk mindannyian """ff Ver(ke,|„,k. Tán villám i. I«t méhükhen. D. «í bizonyosan. Jön is már a hideg szele. Én meg csak várok. - Mélán. — Hoasz»n. -lliába I — Nem jön az én barátom. — Bizonyosan nom édes anyánk élésre; "jlH^ tárt karjaiba, ugy újból tanácslom, dönt- ^^ .g dr. /. j. sétek le azt, n hazaszeretet kisugárzásától messzire világító kődarabot, s rugdossátok szét a virágos dombot, mert mig ezek álla-; nak, végleges győzelmet nem arnthattok,\' mert a testvérharc vége közös elvérzés lesz! ______:_: is nyavalya által eltokóletlenitett, (élig érett, — Igazabban: félig éretlen stílét stedjük. A teljes megsemmisüléstől mentjük meg. Mégis ylyan kellemes stOreti hangulat »esl Db nehéz várni... 1018 szept. Azt a rothad ásnak indult, mindenféle Barta Lajos titkár jubileuma A háború lavinája sok mindent eltemet, erőt ax emberen. ami mellett máskülönben, a normális viszonyok kötött ünnepi hangulatban, a csodálkotás és elismerő* sta vaival mennénk el. Ki a gondolat stáll meg bennlln- i,t,ínviia ,,.,.,, ,, , i : Jöttem elébe, inost itt (llok az uraság egy irtvanjos, bet mo«t, amikor arról értesülünk, hogy llarta Ujos „..., j.„., Kgy kedves barátom Ígérkezett szüretre. Ki- jobb dolga akadt. Küzben teljesen elfelhőaodölt az égi téraég. I)e nem lest belőle semmi. Már látom: .Csak egy átvonuló, terhes felhő. Minden komolyabb ténykedéa nélkül, fisukon már egéezen el ia van vékonyodva. Nemsokára ujra kisüt a nap. Es én inégis hiába várok. — Az én.barátom nem jön. — Talán egy kis zuhanytól ijedt meg ? De nehéz is a várakozás. Kivált mikor a várt — várva-várt. Nagy Virgil. Lányok dolga. erdőrészletén. Egy domboldalon. Hatalmas medence terül el előttem. A nagy vizek korúban, a messze-messze múltban bizonyosan i ii-Wftu* Vft,ami folyam Ágyú volt. Most csak egy kis \' vérszegény ér cselleng a fenekén. Jobbról csepőtóvel, i^,, omíIfekete lr-pke fogja össze. Meglep fiatalossal benőtt terület. Balról kultivált föld, tarló- lönős ékszer, — • hnnnán van? val, szántással, kukoricással tarkítva, de még részben _ mondja Az utcán szemközt találom egy lányismerősömet. Az arca komoly, ruhája talpig fehér és a mel- kü- kórdezem: honnan vau ? Istenein nem szabad gyászolni, az apám nem 26 éve titkára az izraelita hitközségnek. Nagy idő, dua munka tér huszonöt év. Az alkotás, a telt, vágy, a lelkesedés, az Ügyszeretet sok mindent végezhet ez idő alal£, ha férfias energia heviti a hivatás birtokosát, ha a hivatal viselője nem csupán foiráanak tekinti azt a helyet, a hova meghivták, Barta ^t i tk ár^elótt eg ml^i^dTs "^nüköd5»«°^aIkaU «rd4- Nem ÍB ?h1Ó(IÍ ^dó Olyan legelőerdő^ l0ri( merl r.alal vagyok, és egy egész világ vár reám .... ... , mb „ iniiiiiriii „iií.. n,08t ^hlnfa gulyás pulija. Egy csordára való ■ pwjj„ „ vőlegényem — az olasz fronton — a hangja -tr;,T/T,*s• •• - ^ fcw - ^ hivatala terén - amellyel azt viselte, az a pontosig1 valamenny.je. Közben rekedten, ülemtelenül iPpk() minden gyászom. lelkiismeretesség, amellyel azt minden vonatkozásá-f kü,,ü« " v"*4riki0,iomPJ»; . u . Kevés sióval vigasztalom, - tovább megyek. . . . / . .. . , .....b | A kukorioásban itt is, olt is fel-felbukkan va- . . ban betöltötte. A csendes, talán hangtalan munka-, f ux , . . tiMkAll, ,A Másnap megtudom, sohasem volt vőlegénye, , . ,L n \\ , , ,. (. i, a lami, a zöldtől élesen elütő fehér ós vörös, imbolygó ^ ° ° \\ kör teljesen megfelelt Barta titkár lelktél?tónek. A > \' . | még titkos se — de az idegenek, a féhsmerősök v , • ..... , . • • I felt. Bugdácsolva. Egyet-egyet villan. Megint eltün t , ® . . „ , , ?. \' , ,. pontos munka, a lelkiismeretes beosztás annyira, ® ^ *J , . ° előtt így igazolta, hogy még lány. Szégyell a nagy- , . , . , i ■ i • tv ki, Beszes asszonyok szedegetik az érni induló babot. „ e, ,. . , J ,, ... \\ egyéniségéhez nőtt, hogy azt gyermekeinek is örök- J » lányságát, égeti, nyugtalanítja ez az átmeneti állapot, - - - közéleti szií AzoKnaK a kendője iiDDeu* loboan. ségként hagyta. Családi élete szépsége, replése — mert minden nemes és szép ügynek önzetlen haicosa, igaz napszámosa a város társadalmának igaz tiszteletét szerezték meg szántára s ebben a tiszteletben osztozik egész családja A jubiláris hangulatba tehát, amely az lw\\ hitközség részéről övezi Barta titkárt, mi is örömmel adunk e^y féüysugarat, hogy az Barta titkár érdemeire, egyéni értékére, értékes közszereplésére tüzes reflektorként az igaz tisztelet ós elismerés világosságát vetitse. — Emitt feljebb lányok, gyerkőcök szorgoskodnak a száradt köles összegyűjtésével. De segit nekik a cserregő gyüjtőgép is, melyet nehéz, kövér, széles-hátú ló vonszol. ^ ■ Égetőn tüz a nap, A leyegő tele van leheletszerű köddel. Olyan melynek — isten ments, dehogy szabadna tovább tartani 4—6 évnél, pedig ő már a háború kitörése előtt is nagy lány volt. Fiatal, szép, üde ínég most is — az élete tiszta, zavartalan, nyugodt. Ezen az egy nagy baján kivül nem volt, ami nyomot hagyjon rajta — de háta mögött már összesúgnak, sajnálják: „szogény" I A kisebb lánytestvérei kínozzák, háremhölgy módjára mutatja magát a rozsdás erdő. féltékenyek rá, uiyák még mindig az Ő levetett, há-Mintha szégyelné hervadását. Ökörnyál még nincs a roinszor átalakított ruháit hordani. A sarkába nőtt verőfényen. \' lányok, a boldog és büszke tudatban, hogy Ők még gyermekrendórség titkára a gyermekrendőrség szervezetének ismertelését füzet alakjában adja ki, — és umi minket ma legközvetlenebbül érdekol, anyaegyesületünk: a Szociális Misszió központja, amely fáradtságot nem ismerve szüntelenül munkálkodik a gyermekek és fiatalkorúak megmentése érdekében avégből. hogy ezt a célt közvetve is szolgálja; egy pat-ronage újságot adolt ki. E lap célja: ismertetni, hogy hazánk jövő boldogulásának ós fejlődésének szempontjából életbevágóan 4fouto.s és égetően sdrgfls feladatunk, hogy fiatalkorúak erkölcsi lazulásán való késsünk jesztóse igen alkalmas eszköz arra,, a mire egyesületünknek — bármily sokan lesznek is abban —■ szüksége van, tagjai számának gyarapítására l Ugyanis mindegyikünket egymagában talán gyenge erejének a ktoyó\' \'előmozdítására való bátrabb felajánlásra, eró-sebb elszántságra, nagyobb fokú nemes felbuzdulásra késztet, hiányainkat eltünteti, erőnket fokozza, energiánkat fellendíti az, ha ezután is é« állandóan, akár serege8lől jönnek még segítségünkre tüzlelkek, apostolok, szivek, melyeket át ós átfűlött a hit ós a szeretetnek lángja, a bátorságé és a bizalomé és lelkek, segilóssül el ne akiknek a inienkével egy az álmuk, vágyuk és a boldogságuk: a gyermekeket megmenteni ós eltor- Érzékut akar kelteni e lap a patronageeszme lastolni eléltük az irat. mely a kárhozatba vezet. . stépaóge iránt és elómotditani kivánja ama tászló Mélyen tisztelt llölgvein, és Uraim, szabadjon alatt megindult örvendetes szervezkedést, amely kérem emlékezetükbe idétnem, bogy « gyermekek és zászlón olt tündöklik minden, amit szépet, jót és i|j„k, » gy,\'rló emberiség lelki világának alapos meg-hasznosat egy társadalmi egyesület célként csak maga munkálást, akaratának jobbá t \'tele, az emberi let-"14 \'"és"1 megfékezése, jivitása oly irányban, hogy ab- Ismerteti a lap a patronage munkál eszméiben, Ml kihaljanak »t öníró, gyűlölködés az igazságln- alkotásaiban és életuyilumilásaiban, rá mutat a mér-\' |„„sig m az eró,takru való hajlam és ......dezek he- heUen áldásra, ulelj a munka, nyomában jár és vé- ly,t adjanak az egymás iránti _ de bclsó és lelki gOllelke.it a ^legszebb emberi feladat^ teliesitésére, szűkség gyanánt ..............................._ türelemnek tn ..............*■--"- ....." - szeretetnek, az üres fejeknek gondolkodásra, az embereket ige;, hivatásul [elismerésére, bizonyos fokú arra, bogy a kéeói utódoknak erkölcsileg szebb anyagilag biztosítottal)!, jOvól teremtsünk I A patronage számból a stervetel titkára néhányat küldött citnemro, melynek átvételekor én készséggel vállalkoztam arra, bog} a lappéldányra a munkatársak Q,-jelniél felhívom s annak lerjesttósére óket felkérem. Igaz örömmel karoltam fel a lappal való propaganda csinálás estméjét, mert a lap ler- sterénységre és kötelességérzet™ tanítása „und oly tényezők, melyek a nemzetet magasabb kullurfokra emelni s a nemzet erejét gyarapítani képesek. Ne feledjük kérem, hogy az imént említett erégyarapo-dásra az ezer estleudós magyar államnak, melynek törzséi állandóan nagy viharok téplék, nemzetünknek I mely olyan sokat szenvedett a letűnt századok alatt, | a mai világégés borzalmas sialergése s ujabb megpróbáltatásai közepett sokszorosan szüksége van 1 Keressük tehát a lapnak minél szélesebb körben való terjedésével azokat, akik iljuságunk a benne édes hazánk jövőjét szivükön viselik és azzal a kéréssel, hogy a lapban foglalt eeiméket komoly elmél-í kedés tárgyává legják, hívjuk éa tOmöritaük magunk köré az erós, acélos és\'akarni tudó sziveket, akik nekünk a sátán garázdálkodása elleni küzdelmet diadallal megvívni segítenek. A szivem éa lelkem teljes buzgalmával kérem erji Önöket. Kijárásuk sikere, tagjaink számának, a lilánk hajótöröttéit megmenteni akarók számának gyarapodása, Hölgyeim ós l Uraim, el nem maradhat, mert hiszen a ttlz tüiet \'gyujl, a patronage munkáért való érdeklódésük és j lelkesedésük lilzének is léhát tovább kell terjednie, annyival is íukább, inert éu hiszem és. lehetetlennok gondolom, hogy csalódjak abban, miszerint a nagykanizsai társadnlom is el nem tompult erővel érti, bogy a gyermekvédelemmel a saját létét biltositjt, ,nem hihetem, hogy csalódjak abban, hogy láraadal-i műnk is mint életerős fa a legszebb virágiról, a | gyermekekről kedrvel és bölcsességgel gondoskodni | kíván I Adja lslen, liogy ennek a mai kedves társaságnak minden egyes tagját minél hamarabb ott üdvözölhessem bírói székem mellett, azou a helyen, melyre ól az isteni, a felebaráti és a hauszeretet állítottál ____xff<80J OKTÓBER 6. ZALAI KÖZLÖNY innen vp-...ak ti huss éven, mérésién, hangos, gőgös kacagással hódítják magukhoz a számbavehető udvarlókat — akiket pedig nom is kell nagyon hódítani, mert ott még szabad a vásár; de itt & szemszögletben ül, a vágyódó mosolyon látszik a felcsillanó remény : „Hátha ei «?\' — — — — és hogy mélyül a csalódások keserű vonala az, ajkak körül, lm ez is menekül, mert néni akar, nem akarhat egészséges, ép érzékkel ebben a kenyér- és cipőjegyes, kifordított ruháju, ha-risnyátlan, fehérnemütlen rossz világban családot alapítani. vriűt Sajnáljátok é$ szeressétek ezeket a foglalkozás-talart, kónyszermosolyu házilányokat, akiket nem tanítottak soha egyébre, mint a formás bokájukat mutogatni. A béke évek elmúlt álomvilágában minek kellett volna nekik más tudomány, mikor ezzel is! boldogulhattak ós boldogultak. Most itt járnak közöttünk, elfojtott, hiábavaló1 vágyakozásai, várva, hogy vógre eljátszlia^sák egyet len szerepüket, melyre egész elmúlt életükben ké- ( szültek. A háziasszony, a feleség, az anyaság hármas szentségét. -v . Az igaz ember életének egyetlen komoly kínlódása van: a céltalanság. És a négy éves ^világháború rovására nagy fekete hetükkel írhatjuk íel ezek - i nek \\ viruló leányéleteknek az elcéltalánodását Néz-\' zük megértő tisztelettel a fekete ékszereket ós emlók-gyürüket az ujjakon, ínég ha a történetükből nem i is igaz a vőlegény. Hiszen ezzel igyekeznek igazolni,, hogy értelmetlen életüknek, ha egyébért nem, legalább ezért a kis gyászért ván jogosultsága. Máyer Ilus. utján terjesszék és az ifjúság nevelésének kérdésit napirenden tartsák s ezzel a jövendő generáció fty-—— Iépítését biztosítsák. Az alakuló közgyűlés egyhangú Püspökünk utja. lelkesedéssel elnökéül 8zulacsek Lqos századost vá- liott Nándor dr. megyéspüspök a múlt pénte- lMllott* me«\' A,e,nök ** *** Jenő fóhtdnsgy, ken látogatást tett Tihanyban Halbik Ciprián apát- l„Ukár 8lüC8 löhtdru«^ N<«J Béla * »«berar urnái, megtekintette Balatonudvari községet és részt- Jáu<M ^nigjok, pénztáros Cserényi Lánló hadnagy, vett Balatonfüreden az alapítandó plébánia ügyében *,,eoör Nándor hidMW- At W"*** éfi tartott értekezleten. A múlt hétfőn a püspök híva*-\' diJ*.ia K At ^e8Qlet ,ehel mindwV los ügyekben Budapestre ment, ahonnan szerdán ér- Tült kRlonatlwt-kezett vissza Pénteken Sümegen volt Innen Kapor- RumiM 9 hfllffi uakra utazott, ahol a jézustársasági atyáknál lelki- Uül ölly A UBftB. gyakorlatot végezett Legújabb jelentések Bierint derwig a béke. A Október 6. a főgimnáziumban. központi hataimak Wilson 14 pontja értelmében tst- tek az ententenak bókeajánlatot. Diadalittas ellenfe-Kegyeletes emlékkel üli meg ez évben is fő. leink elfogadják-e békeajánlatunkat, ki tudja azt. A gimnáziumunk iljuságu az aradi vértanuk ünnepét, gyűlölet erős jégpálcájának kell még felolvadni, hogy Vasárnap a diákmise után a főgimnáziumi önképzi békeajánlatunkra, amelyet már annyinor kör felolvasás és szavalattal áldoz H 13 vértanú emlőkének. A fógitnn. ének- és zenekar több alkalmi darab elő dúsával teszi az ünnepet változatossá. — erről Vendégeket .szívesen lát az intézet elöljárósága, Halálozások. hiába ajánlottunk fel ellenfeleinknek. Ha csakugyan elfogadják ajánlatunkat, ugy Hágában a békedelegátusok várása nem lesz hiábavaló reménykedés. Bár ihatnánk, mint pozitívumról minél előbb. A HÚSZAS HÉTRE adakozni — illetve felülfizetni szívesek voltak: ui. \\ Deáki Sándor, Egri Gyula, Fehér Gyula, Gutt-mann Manó, Győrfiné, Horváth Béla, Hild Ferenc, Horváth Pereno, Nemes Jenőnó, özv. Nyári Kál-mánnó, Ötvös Adolf,. Pásztor Zsigmond, ,J?olluwnann János, Rolkó Géza, Kóvész Lajosnó, Seregélyes Károly, Szeitler Lendvavásárhely, Vértes Antal, Weisz De*ső, Viola György, Dr. Veltner Sándor, Janka 10-10 K, Pár Oszkár 9 K, GrOnfeld Miksáné, Káhn Irma Ö -8 K, Friedtsld Henrik Lógrád, Sellyei Toré* Gelse, Langer Ernő, Stróm Károly, Csertáu Károly Alsóbagod, Pollák M. Emil, László Zsigmond B.-raogyoród, Lőwenstein Hermann Pogánysztpéter, Murányi Mátyás, Weiser János 100-lOü K, Schil-han János, M. kir. 119. sz. upf. bányász munkás század 60 — 60 K, Schwarz Emil Tapolca, Skublics Károly, Perényi Antal Körmend. Kováts Sáridor Körmend,\'Sebestyén Góza Gelse, Kayser Vilmos Bak, Konkoly Jenőné, Méhes Kálmán pleb. Kiskomárom, Dauscha Ottó ós neje, Sós Károly Bajosa, Kppinger Samu AUÓlendva, Fischer Sándor, Kohn Sándor Pacsa, Dr. Neumann Ede 60—50 K, Krojler Miksa Zalaapáti, Bugsch Gréte 40-40 K; EÍter Lajos Eadacsony, Mosonyi Antal Zalaapáti, Knortzer György, Dr. Gerő Jenő Körmend, Kleinfeld Ignác, Csapó István 30—30 K, Báró Kary János Bpest 26 Kor Csorba Károly, Tabajdy Kálmán Bpest, Pauk József Tapolca, Vizy Jenő Körmend, Kruutz Lipót Csáktornya, Janda Károly Inota, Antal Lajos (Jrbános, Kádár Lajos,\' Szabó Lajos Szopetk, Grünbaum Zsigmond Gelse, Wiener Mór Körmend, Mesterházi Jenő Kamendollár, Bosenberg Kálmán Csáktornya, Sonne-vend Gyula Körmend, Kövesdi Boér Gusztáv 20 --H0 Korona. (Folyt köv.) A spanyol nátha hamarosan három munkás í tagját ölte meg a magyar pedagógus világnak. Nemrégiben kisérték utolsó útjára Gulyás Kálmán keszt-I helyi premontrei tanárt a város nagy részvétével. — , Most pedig a piarista rend kél fiatal tagját ragadta \' el a hirtelen halál. Somhegyi Ferenc és Acsay József alig 30 éves fiatal korukban haltak meg. — A ! piaristarend egy hónap leforgása alatt négy munkás (tagját veszítette el. Dr. Bereczky Viktornó a nádor-utcai ovoda | vezetője hosszas betegség után meghalt. Az elhalt I úriasszony több mint két évtizeden ál vezette az óvodát nagy szakértelemmel ós lelkiismeretességgel. Városunk jótékony egyleteinek is tevékeny munkása volt ós sehonnan sem hiányzott, ahol önzetlen ós önfeláldozó munkásra volt szükség. Az elköltözöttben Dr. Bereczky Viktor biró feleségét gyászolja. Ki lenne a legszebb moziszinÓBznő ? Ezzel a kérdéssel fordul a .Színházi Élet" legújabb száma olvasóihoz. A szépségversenynek egészen uj, érdekes fajtája ez a pályázat, melyen;! asszonyok, leányok beküldött fényképei alapján egy~;filmreride« zókból ós írókból álló bizottság fogja feldönteni, melyik az a nő, aki arca. feje, szépsége, megjelenése állal a legméltóbb és a legalkalmasabb lenne a .Legszebb magyar művésznő" elnevezésre. A beküldött fényképek közlését a .Színházi Élet" már a jövő számban megkezdi a legszebbnek ítélt képek tulajdonosnői között pedig huszonnyolc értékes dijat oszt ki. Az első dij egy női arany cigarettatárca vagy pedig 2000 korona. A részletes pályázati feltételek a „ Színházi Élei" most megjelent számában olvashatók. Tanítók a rekviráláeban. A vallás- ós közokt. miniszter egy- most meg-;jelent rendeletében megengedte, hogy a tanítók október hó végéig a rekrirálási teendőkben résztvehetnek. Kitüntetén. Kirchknopf Károly 48. ezredbeli tizedes a há- j ború eleje óta végig küzdötte a legborzalmasabb orosz , offenzivákat, honnét több harci cikket és költeményt küldött e lapok hasábjaira! Szervezete azonban megroppant és igy mint könnyű szolgálatos Fiumóba a j tábori osendőrsóghez lett beosztva.\' Az Adria tengeren az élelmiszert szállító hajókon mint kisórő fel-; ügyelő tábori csendőr tesz szolgálatot, hol ujabb kitüntetés érte íöldinket. Hajóját, melyen a felügyeletet | gyakorolt ellenséges repülők bombázták ós több ízben ki volt. téve az ellenséges torpedók tüzelésének, de ezektől «e rettenve vissza szolgálatát pontosan végezte. Ezen, vitéz magatartásáért Őfelsége a szolgálati vaskereszttel a vitézségi érem szalagján kitüntette ós szakaszvezetőnek léptette elő. Orgonahangverseny a székesegyházban. A hetedik (41) honvédtflzér pótüteg hadtörténelmi csoportjától vett értesülésünk alapján közöljük, hogy fenti pótüteg az ezred özvegy- és árva alapja j javára október hó 16-án d.. u. a veszprémi székes-j egyházban fővárosi művészek közreműködésével orgonahangversenyt- rendez. Az előadás nagyszabásúnak | ígérkezik, melyen nagytekintélyű művészek vesznek ! részt. Az előadás iránt élénk érdeklődés mutatkozik Veszprémben, annál is inkább, mert ilynemű mű-! vészi élvezetben a veszprémieknek nem volt részük ; Tiszti egyesület. iségónek erejéig. Amennyiben a bérlevélben az itt A veszprémi 31-es h.-gyalogezred nem tény-; megállapított fejkvóta szerint hüvelyesekből cselédek-leges tisztjei megalakították egyesületüket. Az egye-1 nek kiszolgáltatható mennyiségnél nagyobb járandó-sület célja, hogy a háború alatt a köztük ós a tény-! ság van kikötve, ugy a természetben ki nem szolleges tisziek közölt létrejött bajtársi viszonyt fejlesz-; gáltatható termények hatósági legmagasabb ára készszék ós mélyítsék, a katonai ismereteket előadások ipénzben szolgáltatandó ki a cselédeknek. Tanítók felmentése. Tekintettel a nagy tanitóhiányra ós a közoktatás fontosságára, a kultuszminiszter fontos rendeletei küldött a kir. tanfelügyolőségekhez. E szerint asokat a tanítókat, akik a mögöttes országrészekben teljesítenek katonai szolgálatot,, eme szolgálatuk alól felmentik. Hüvelyesekből visszatartható mennyiség. Termelők ós nem termelő fogyasztók toyát szükségletükre mennyit tarthatnak meg, illetve vásárolhatnak a hüvelyesekből. Itt adjuk most, hogy vetőmag, takarmányozás és a mezőgazdasági cselédek részére mit tarthat meg a termelő. A rendelkezés szerint: 1. Vetőmag gyanánt visszatartható a bdVetni szándékolt terület katasztrális holdjaként babból 60-60, borsóból 100, lencséből 60—60, lóbabból 100, ta-karmányborsóbol 100 kgr. — 2. Takarmányotási célokra visszatartható: lóbabból és takarmányborsóból együttesen, ha más erŐtaUrmáuy nincs egy évre: 1 felnőtt állat után 6 mm., 1 növendék állat után 2-6 mm. — 3. Mezőgazdasági cselédek részére természetben kiszolgáltatandó terménybeli járandóság uhuén visszatartható: a terménybeli járandóságot igénylő cseléd háztartásában természetben ellátást élvező egyének részére fejenkint és havonkint babból, borsóból és lencséből együttesen 3 kilogramm, azonban legfeljebb a bérlevélben hüvelyesfélókból megállapított természetbeni járandóság egy évi mennyi- I » L A 1IÖBLONT ......TOirinyiziki rotfct.____ ft. Uf/l»18./U. V t ófelséffe a Király nevében! A pécsi kir. ítélőtábla. . A> árdrágító viWzaélée vétsége miatt vádolt Higler cfjdfgjtrt múl. Nórák Anni, Gödér Érméből, Nórák József, (lödór Józsefné ázol. Nórák Anni és Boncom Józsefné mai. Hsjdu Bóza ellen folyamatba tett bonügyet; melyben a nagykanizsai kir. törvényszék ,a gyorsított bonvádi eljárás rendes szabályai ■Mint 1917. írj december hó S-án B. 1065/1917 /6. Mám alatt Ítéletet hoiott Zlegler Györgyné született Nórák Anna éa GOdAr Emiljét vádlottak és védőjük által a büntetés súlyossága és á Bp. 385. 9. pontjában Irt seminisigi okból a Btk. 98. §-ának nem alkalmazása miatt, Nóvák József vádlott által a btlnösség megállapítása miatt Gödér Józeefné azül. Kovács Anna vádlott védóje által a Bp. 986. § 1. a) poncában irf semmisig! okból, inert a vádlott tévé-kenységiben nincs nyerészkedési célzat s Buncom Józsefné szöl. Hajdn Bóu vádlott éa védóje által a bűnösség megállapítása és a büntetés nagysága miau és végül özv. Pokec Istvánná aitll. Nóvák Mária ás képviseltje által, mert a lefoglalt 1(0 Kor. elkoboz-tatoll és nem a léi réezére adatott kl, bejelentett, Nóvák József és özv. Pokec Istvánné azül. Nóvák Mária rénérél írásban Indokolt felebbezése folytán 1918. éri április hó 9-áh tartott nyilvános fellebbviteli főtárgyaláson, melyben Góbel Qynla kir. itélí-táblai bíró elnöklete alatt Módly Béla és Pinkey Pál itélóbirák vettek réeit, a vádképviseletében Felber Artúr dr. kir. fjügyísz járt el, vistont Zieglér Györgyné stOI. Nórák !ábna, Gödér Erisébet ée Gö-dár Jóisefné nOl. Nórák Anna vádlottakat Elsász Emil dr. védő, míg a vásik két vádlottat zöld Sándor dr. köivédö képviselte, a jegyzökönyvet pedig Gebhardt AnUl dr. tanácsjegyző ve^e. a vád és W ciW a bünknél 1. fennforogd, nem védelem meghallgatás után . gyomtolt bnnvM, el- szikség ■ kir jlé| kir Wr. járfc rendes szabályai e«rin. v^álat alá vévén, a J6„e|, ű6d<r JÓMefn4 következően I ^ ^ ^ jjUDCOm j^é swl. Uajdu Itóza \'\' vádlottak bűnösségére és cselekményük minősítésére A kir.- Ítélőtábla at elaó Íróság ^\'^„„.tkozó réaében helybenhagyta. Gyírgyné szül. Nóvák Anna és Oödet Erzsébet vád-. ^ ,,t|jbeublwtll , kir ítélőtábla a kir tör-lottak bűnösségére és a cselekményük minősítésére; ^ |UM m ÖIf Po|it(J Wtin„é „Qj. Növik vonatkozó részében felebbezés hiányában nem érinti ......... mig egyebekben ugyanazt az itélótet azzal a változtatással, hogy Ziegler Györgyné szül Nóvák Anna és Gödér Erzsébet vádlottak fogházbüntetését egy-egy (1—1) hónapra, Gödér Rrzsébet vádlott pénzbüntetését száz. (100) koronára, Nóvák József és Buncom Jóisefné szül. Hajdú Béza vádlottak fogházbüntetését nyolc-nyolc (8—8) napra, pénzbüntetésüket száz »záz (100—100) kor. leszállítja ós továbbá, liogy a kiszabott pénzbüntetések és pedig Gödér Józsefné ezül. Kovács Anna pénzbüntetése és heh^jhatatlanság esetében a Btk. 63 g-a alapján husz (20) koronánként egy-egy (1—1) napi fogházra lesznek álváltoztalandók, — Mária részéről fellebbezett rendelkezésében is. mert nem lett kimutatva, hogy a Nóvák József által kölcsönadott pénz nem a Noyák\' Józsefé lett volna. Ellenben ugyanazt az ítéletet a kir. ítélőtábla a büntetések kiszabására vonatkozóan a rendelkező részbe loglaltak szerint megváltozatta és a kiszabott büntetéseket a vádlottak bűnösségének fokával arányban állóan leszállította, mert habár Ziegler Györgyné szül. Nóvák Anna és Gödér Erzsébet vádlottak ter, bére sulyosbiti körülményt képea az, bogy a lefoglalt babot eladták, az a körülmény azonban, mint e bon-peren kívül álló körülmény, hogy I., L a vádlottak helyben hagyja. lakóhelyén nagy mértékben divlk a különféle éleluií-Indokok l ! pnsatán nyerészkedés és üzérkedés céljából való tilos beszerzése, súlyosítót)! fel nem hozható s A kir. törvényszék a főtárgyaláson fennforgott1 No,4k ]ömt h Boncom Józsefné\'szol. Híjdu Róza bizonyítékok alapján a tényállást is a bűnösséget vli>)lattak büntetésének kiszabásánál nem lehet flgyel-Novák József, Gödér Józsefné szül. Kovács Anna és ,„„,, ki,ol ^„i „< ho((y 6krt m4r , kölooönadott Buncom Józsefné szül. Hujtfu Bóza vádlottakab-álle-; péníük ,,|v9,ztése( la érzékenyen siy(ja. tőén Is helyesen állapította meg s a cselekményüket I a törvény értelmében minősítette. Gödér Józsefné szol. Kovács Anna vádlott védőjének az az állás- í pontja, hogy mivel a most novezett vádlott tévé-: kenységében nincs nyerészkedési célút, ennélfogva cselekménye nem állapiba meg az árdrágító visszaélés vétségének tényálladékát, téves, mert Gödér Jó-saefné szül. Kovács Anna vádlóit mint bűnsegéd QOdér Erzsébet vádlottnak, mint tettesnek plyan ose- j jekményénél működött közre, amely cselekményt Gödér Krisébet az ő tudomása szerint és nyerészkedési , célbői követett el, az pedig, hogy a nyeréazke- j Pécs, 1910. évi április 3. Uöbel Gyula a. k. t. elnök. Módly Bila s. k. előadó A kiadmány hiteléül: Shey Jóssef irodatiszt. ,-Q---i-- Adakozzunk a Vörös Kereszl\'-nek és katonák „Rokkant alapja" javára. ^Adakozzunk a Hadsegélyzőnek, $1 tn Nagymozgó Nagykanizsán, Erzsébettér Szarvas-Szálloda, Az újonnan átalakított modern nagytermében alDden mp tartatík olőadás. hol mindig a legujithb, légazebb és legérdekesebb s legválogatottabb műsorra talál a t. kOiOnnég. Mindenik előadása a kinematografia. legiisflrendű, legújabb a legremekebb, alko tíéaiból van összeállítva. Srebb és, érdekesebb ég tanulságosabb műsort sem a budapesti, sem a bécsi nagymozgókban sem lehet látni. A „BERLIN-1 színház agilis igazgatója mindig a legújabb és legválogatottabb s legértékesebb moziműsort mutatja be, -finom művészi Ízléssel összeállítva. Azonkívül, hogy az előadásokat minél kellemessé és élvezetessé tegye kítünö zryiérfll is gondoskodott. — A líiODAhOM. — A pápaválasztás jogtörténete *a tételea joga Irta: Úr. Lukács József, fögimn. tanár A vaskos munka a pápaválasztás történeti fejlődésével foglalkozik, amíg az jelen alakjához ért. Mindenkinek érdekes és tanulságos olvasmány, amely mig egyrészről szigo ruan tudományos, másrészről könnyed stílusával, élvezetes olvasmány. A világtörténelem jelentós mozzanatának ismerete minden liulturember tudásának szükséges része. A mű ára 4 korona. Kapható Iíj. Wajdits József könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Al „Élőt" szépirodalmi és mívészeli hetilapot (szerkeszti Andor József) vazdag tartalom, érdekes és aktuális képek egészlUk ki. A kitOnó lapot melegen ajánljak olvasóink figyelmébe. Szerkeeitöaég és kiadóhivatal : Budapest. I. Heliétrtrí ut\' lile. -Előfizetési ár félévre 16 kor. Mutstványszáinol készséggel küld a kiadóhivatal. — .Vasárnapi Újság" raiudeii száma gazda* tartalommal lelelilk meg. A .Vaeárnapi Uj-eég\' elóQzoléal ára negyedévre tíz korona, .Világ- Xedre, Portsolt Kálmán és mások írtak cikkeket, belső munkatársai a többi közt Harsányl 2wlt, Kutkay György is Oaerpa Andor, Nagy Knáre saját rajzaival tarkított cikksorozatot k»id»tt benne a vidéki azloházi furesatágökról. k Magyar Színpad előfizetiel íra egy évsíta 28 kor efcy hónapra 8 kor. A kiadóhivatal Budspsat. VIII. Bökk Szllárd-utca 18. lüvánatra egy bélig ingyen küld mutatványszámot. mÖivészi színvonalon álló zenét egy elsőrendű . kiónikí" val együtt tiieíikSt kor. Megrendelheti zongoraművész szolgáltatja Minden harmadik ^Vasárnapi Dlaág^kiadóhiválalában (Budapeat, IV. nap uj rfmek műsor. A .BIÍRLIN" nagy njqzgó színház látogatását mindenkinek a legmelegebben ajánljuk. Előadások hétköznap 6 és 9 órakor. — Vasár- és ünnepnap 3. 5, 7 és 9 órakor. A m, tisztelt közönség sziveg pártfogását és az előadáson való pontos megjelenését tisztelettel kéri AZ IOAZQATŐSÁG. KirjU UtMfM a *, i. ktoanifat, h^y IfyiM IthMltg tlire megújítani szíveskedjenek. Egyetem-nlcs 1) Ugyanitt megrendelhető « .Képes N.ipl.p- « legolcsóbb ujeág a magvar nép számára, felévre » korous 4U fillér. — Magyar Sainpad. Hudapest egyelU , színházi é, zenei napilap!., az Erényi Nándor Bzerkebztéaébon megjeleni Magyar Színpad teljesen! U| formában, pompía aktuális mővészi laizokkall orazégoa nevű kiváló írók közremíködéaéve! j..|„,|k \\ meg éa napról-napra s szinház, zeoo, variéle- é« mezt világából V,ló érdekes közleményeken .friss A2 híreken és pikáns pletykákon kívül kolöu foglalkozik j a vidék színházt és inivészi híreivel la _ Eddig 1 számaiba lleroeg. Ferenc, Molnár Fereue, Nagy j A világháború minden mozzanatáról bő, eredeti, meg-bizható, kimerítő értesülésekkel, térképekkel, magyarázatokkal szolgál az Az UJSA(* t POLITIKAI NAPILAP olvasóinak. előfizetési Ajkak i riu\'r."" :\':\':• Wegjedávre ■ . . . 14 X. "- t E»y hónapra . . , 4 K. 70 f. Megrtmdelisl olm U.JSAQ KIADÓHIVATALA Budiipsnt, VII Rákóoül ut 54. BKam. r HyomatotT. Uptoi.rdonoa W^dlta Jó^ köny.7o«íUjába., S^jíaíyái.\' —ú V7llt"éWíflyam NAGYKANIZSA 1918 október ix SZOMBÁT 40 szárti SaetkWhatŐBflg«» kiadóhivatal Deíktér 1. Tattflaai Ha. Ilrl1U.1t lljazabá. ..arlnl ntrastássk .10,. fli.t.a«»k. FOsisrkMKtQi; Kemény. LAazló Erő» Sándor MÍKjeTinlk hetenkl?" ki EtMsatéal irav M«r <m 10 kar. ?! A nagy háború ötödik évének első hó- í napjaiban, amikor n súlyos gondoktól, nehéz szenvedésektől agyongyötört emberi lélek már csak „halni jár" megrongált szervezotükbe — egyetlen türelmetlenül kö-veteledző sóhajtás száll el* ajkunkról: Mikor} Utcai összejöveteleknél, kávéházi találkozásoknál, szálonokban, színházakban, fronton, front mögött (csak a hadimilliomosoknál nem) manapság csak ez a rövid! szó járja. Minden, ami e rettenetes világkatasztrófa ötévos lüzpoklában az emberi élet\'véredényeit a fájdalom és elkeseredés, 0 gyülölét és harag mérgeível elárasztotta, ebben a kis jelentéktelen szócskában keres türelmetlen megnyilatkozást. Hősi halottaink millióinak zúgolódó szellemei, özvegyek-árvák síró panaszai, bénák kétségbe-; esései, nyomorultak étkozódásai benne Bírnak e síróban. E* a kis .Mikor* fejezi ki a leghűségesebben az emberi lelöknek azt a robbanásig felfokozott türelmetlenségét,; mely, ma iv borzalmas világháború ötödik i évének kezdetén úrrá lett felettünk. Csodálatos áldozatkészséggel, ember-\' feletti flzlkai-teljesitő képességekkel, példát lan öofegyele nmei és bibliaj türelemmel viselte el a világ a históriának ezt az utolérhetetlen, gigászi küzdelmét. Szó nélkUI tűrtek a sebesültek, isteni megnyugvással viselték el nehéz sorsukat n rokkantak s mártírok móczára engcdelme-sep szenvedték el a frontok hős katonái a nélkülözések és szenvedések végenélküli kálváriáját. Az emberiség valósággal önmagát multa felül az áldozatok elviselésében. özvegyen maradt asszonyok ajkukba haraptak panaszaikat, gyermekeiket sirató anyák visszafojtották, könnyeiket, vőlegényeiket gyászoló menyasszonyok hősök módjára viselkedtek. Minden-minden valósággal vetekedett egymással a legnagyobb fájdalmak szó nélkül való elviselésében— a háború első évében. Ez Isteni türelemvlselésnek mily harmonikusan fenséges példáit hagytak volna hátra, ha ez a nagy háború még az első évben befejeződik I De aztán jött » második, a harmndlk év____ Az emberi lélek lassanként átváltozott a szótlan szenvedés és fa^dalomtürés erkölcsi fenségességéből a türelmetlenség, majd a nemtörődömség s végül a lelki apathia gyarló emberi hónává. A negyedik háborús évben végre ez az apathia jneg- mozdult a türelmetlen zugolódássá, követelődzéssé fajult el az után a , HIWi idege i legná ís gyobb, a legszebb emberi kincs után, mii lyet ijnmár ötödik éve nem\'valhat a ma|| gáénak az emberiség: a béke után. Az ötödik háborús év elején ezt a tü< rclmetlcn követeiedzés fokozottabb erő\' lépett fel. Az apathikus közönyben vi dött emberi lélek öntudatra ébredt a vii nyert rugalmasságának teljes erejével éj csapásra visszakívánja szerezni „Pax" rodalmát. A zúgolódás és követelődzés jegyi ébredező emberi lélek első harci nyl! ezek a millió ajkakról elszálló „MIkol szavacskák. A békéért áhítozó világ a kor" öntudatlan hangoztatásával fejezi azt a végsőkig felfeszült türelmetlei mely az ötödik háborús év kezdotének\'l karakterisztikusabb tünete. Hogy ma uton-utfélen egyebet sen 1 hallunk, mint sít, hogy: „Mikor" (lest már vége a háborúnak), már sokat j«f győződésnek, erős akarattá duzzadt kivái ságnak, hogy! „Legyen már végei* -\'W í Milliók lelkét ma ez az egy vágy fog lalkoztalja, millió szívben ma csíüc ez . aj érzés él. A rajvonalak tüskés drótjain ez a kis „Mikor" köti össze a világ ki Hosszú élet példái "irta : H. I | Dragonéit; Gáspárról Írják, hugy életkora 95-ik érében csatlakozott Kalazanti Szent József mellé. a nagy gyermekbarát rendjét*) tin.nl és 35 évig mA-ködölt ott, HU éves kort éri tehát. \' Jókai emlegeti 1893-ban Oenuában a még akkor élt 180 éves Pallavlolni grófot, ki vendégni látta I.- Napoleont, Iliit, mint lelt Szardínia alatt-, valója: a bnzzke tlenna; az öreg ur elég eleven volt a magas korban. Ó 70 évefl, a neje 50 éves volt, inikor elaó gyermekük született\' elérte (elesége is a 100 évet jó egészséggel Az angol Pear \'Haniásl 162 évesnek jelelték, holott aem volt éppen mértékadó, sót nagyevé és a gyomra elpusztíthatatlan. 1804 tavaszán vettek föl a budapesti Krzséhet szegényházba egy öregasszonyt,, aki 1788-ban azüle- | tett, 80 év óta szivbillentylt elégtelenségben szenved,.j de világos az esze. jé a vidám kedélye, jó étvágya van; de kijelentette, hogv inkább meghal, aemuHit tréflit egyék. Gyermeke soha nem volt, a férjével Őszesen fél ével élt, de még ma eem tndja megbo-o.álWi.(Ueü,. hogy résieg.\'i *oU.\' B«r*s . Józsefné. szili. Kiuzig Jeti\' » "eve. de 11 évet a korából letagadott. noha a születési bizonyítványa és igazoliá-nyai elleni mondtak neki Sárospataki szüleléeü. 1004. m*juS 7-én szállóit fel gózösre New yorkban a 100 éve. John 1)\' Beilly, hogy hazáját, Irlandot njra lássa, nem halni jött a szlllöföldjére. csak szétnézni, — amint mondotta — a szabad Amerikában akar meghalni majd annak idején, mikor \'majd máskép nem leheti ott születtek gyermekei, unokái, dédunokái, azok sirassák majd ót el. IIK13. oktober elméit élt még Zomborban Ben gazda, ki 17»7-ben született. Beállott 16 éve. I ban korában kanászbojtárnak éa 60 étig szolgálta | kalocsai érseki uradalmat. Azután szülőfalujában M( det vásárolt ■ azt munkálta; a legutóbbi 2(1 át ala fia tartotta, megromlott as öregnek a hallása, \' s lába elég jó maradt. 100 ével koráig napOnta íi lm István, 48-as honvéd, ki azon évi szeptember\'járt biztoe léptekkel a templomba, az eralék«tete l 17-én töltötte he 100-ik esztendejét, a már tehotet-\' maradt és vigan beszélgetett a múltakról a azt llilt| len öreg segedelmet kért a belügyminisztériumtól hogy ót a halál itt felejtette, de utóbb mégis - Ugyanez évi október elsó felében hslt el Kállai [ eljölt az érte. i Gábor kecskeméti ember 106 évvel. Végig küzdötte1 Heve* Bernát Túrán (Peatmegye) 1804. fe® az 1848/9 ily szabadságharcot, azontúl napszámból. ruár közepén balt el 107 évea korral J tartotta el c<slá<Uát. 100 éves korában ruég jó eló- j 1804. márpius 1-én 104 éves korr|l |»jM kaszás volt, szeszes itallal nem élt. Kél Ua és két I békéscsabai szegényházban Boldis Katalip . Ö hy leánya rolt, azok révén több mint 100 leszármazottja.! Kossuth markotáuyoanóje, réazlieU » tábori Az öregebbik Ha 80 éves, sz öregebbik leánya 70,1 Lánynak vallotta magát folyton. Iiol^l , 18VH a felesége 80 éves volt az öreg elhalálozásakor. (Gorthó Mihálylyal törvényei házasságra lépett. A törökkanizsai kórházban 1903. december elsó esett férje Kápolnánál, azontúl mindig Kossuth öld; felében került be Varjatki Zaiva 100 évea ember, aki; Ián járt l\'esten, Debrecenben ée büszke volt bj}J ugy mondta, hogy még 10-15 ével szeretne élni és [ üditó italaira, meg a dohánya, eziveraira, hogy ^ napizámoskodni, megnőne akkora a vagyonkája ugy, | láthalta azokkal a siabadságharouok szereplóit. hogy belóle nyugalomban élhetne. Megvizsgálták az\' 1804. március elején ai nj irunswlokl a orvosok ós kijelentették, hogy megérheti az öreg azt nyek házában 188 évea korában hal1 el Kaby . s kort, annyira kifogástalanok a szervei éjszakamerikai polgár; 1778-bep %/.«k Karolínjjl 108 éves asszony halt el 1^)3. deoel))bir|>?n született. a XIX század elejéna ConstitatJ, Temeevárott. egész életében egészséges \'volt, dolgo-\' ton ezoligáll, Washington Györgyre JÓI emH zotl rendesen, 13-án meghűlt, lodógyulladá. vitte Ót halotta ót löbh Ízben beszélni la. 60 évig voltai el Teodrovlta Jovánka volt a neve \' gényház lakója, nem volt nós éa soha nem dohánjf l\'estmegyében, Akasztón, olyan ember balt el BkkorWjt halt meg Kak.zentm .Ionban, 1903 karáMony ealéjén, névre Biher István földe.- márban, Bercsa Mucunné 180 éves aaazony. HN táb ZALAI KÖZLÖNY OKTÓBER II. táborba szakadt emberiségót. Ez egyengeti ínnak a megértésnek útját, melyért évek óta százezrek vére hiába folydogál". . . Nem a caodaágyuk százkllométurckre terjedő lövegei, sem a mindent letipró „tankok" xerxesi serege, hanem ennek a „Mi-kor*-nak millió ajakról elszánó panaszos, elégedetlen, türelmetlen, sőt \'követelődző akkordjai fogják életre kelteni a világhis-tória eddig legnagyobb hojottját, az egész emberiség siratva nélkülözött legszebb ideálját: a Békél. . . | S ép ezért nagyon fontos a háborús lélek-pszihológiának ez a legújabb érdekes fordulata, mely n jelentéktelennek látszó Jtérdőszócsku Szürke leple mögé bujjatja cl a határozott békevágy energikus akarását. linden ujabb és ujabb „Mikor" közelebb visz bennünket ahhoz az Ideához, melynek érdekében eddig, holmi békekonferenciákon csak üres szavak hangzottak el, de elyért most az egész világ a történelem legnagyobb véradóját rótta le ... . A nagy harc még tovább dul. A nyugati front őrült csatái gigászi méreteket Öltenek. A So nme, Ancre és a Vesle táján világok eieje készül döntő mérkőzésre egymás ellen. A hadi technika e pokoli kon-rtje mögött azonban halkan, alig észrevehetően, de egyre fokozódó erővel a „Mi- kor" akkordjai szállnak ajkról-ajkra s mig a tankok és mesterséges gázok, valamint repülőgépek bombái csak meddő küzdelmeket produkálhatnak, nincs kizárva, hogy az ellenség és jóbarát ajkairól elszálló e „Mikor"-ok egymásba összefolyva olyan hatalmas hangáradattá dagadnak, mely túlharsogja a poklok szavát, ágyuk böm-böiésén, tankok, robogásán át az ébredő „Béke" dicsharsonáját zengi el a végtelen szenvedésektől meggyötört boldogtalan világnak I 1 Spanyol betegség. A napokban bezárták al iskolákat. A rendelet 6—-18-ig siói. Valaini kis hiba csuszolt azonban a végrehajtásba A mozik és a tánciskolák továbbra is nyitva maradtak. Pedig, ha valahol, ugy eme helyeken terjed a spanyol járvány fertőzés • légiókban. Történt még valami más ia. A rendeletet csak nem késén kapták ai érdekeltek. Nyugodtan gyltll felé az \' érkező rendeletek száma s már már elborították, mig ni "ir»t lavinából előkerült volna, már ismét járhattak volna az iskolába, a kiket a terjedő spanyol betegség száműzött a tudományok csarnokából. • Mi is az a spanyol beteglég? Keresik, kutatják az eredetét a mibenlétét, de mindhiába A napokban egy magábazárkózott emberrel beszéltem az : emberiség e modern réméről. Igen plauzibilis fejtegetést adott a spanyol betegségről 8zerinte az a járvány R háborúval jár. A kolera, vagy a pestis egy fuja, amely módszerint a todóre adja magát: Oka > sok elásott hulla, amely fertőzi a vizet. A báboru ötödik esztendejében lépett fol a hatvanas időkben ia. \'IWtósaága, négy-öt esztendó, s minden évben erő-sebb. Tehát még erósebb feliéire számíthatunk és " terjedésre. Ama hitünk tehft, hogy a háború nyo-\' mában járó járványokat kikerültök, alaposan csódöt vallott. Pusztulunk, veszünk. A társadalmi különbség akadályt nem állit, mindenünnen hullnak az emberek. 8 az orvosi tudomány csak tapogatózásra szorítkozik, mint pozitive tudná gyógyítani. Jó ollene a, kreosot, a kreolja inint óvszerek. Igaz-e, nem-e, ki tudja. Hallottuk, leírtuk. Örömmel adunk hirt min-denról, ami embertársaink javát munkálja Bár ezzel is ugy lennénk. Egyelőre azonban sok embertársunk esik áldozatul a járvártyn.k s mi — \'ha bucauznunk kell — könnyes szemmel mondjuk, spanyol betegségben halt meg. Meddig? — lia igaz, amit elóbb mondtunk — ínég soká dul közlünk ez ujabb rém. -í. Egj elkésett riport Egy fél esztendő kell hozzá, inig megszokom az uj időszámítást h miro hozzászokom, akkora már megint uj van. Tegnap óta- minden hora korán érkezenu Nem Uudom az órát eltüntetni, nem tudom sehogyse I Nekem elég hyolo órát aludnom egy nap 8 hiába biztattak, hogy még korán van, én felkeltem* Felkeltem nyolckor és kitűnt, bogy még csak hét óra van. Volt egy megspórolt órám. Tizenkettőkor ebédelni akartam, nem lehetett, csak tizenegy óra volt. De én mégis éhes voltam : megebédeltem tizenegy órakor. Megint itt maradt az óra a nyakamon (férje volt, legifjabb unokája mofct a község birájn. Május végén halt el New-Yorkban 100 éves volt, a legutóbbi időkig fürgén" végezte a\' korában egy gazdag polgár, aki 50 esztendeig volt "*eg nem {lázi teendőit, hirtelen halt el, ágyában holtan találták palotája házmestere. Oda mint alaposan szegény éin- 1904. ápril első felében Kecskeméten Tóth János l,or k\'öllölötl r*»wr,,lt R házmesteri hivatalra de élelmessége oda képesítette ót, hogy utóbb ura lett annak a háznak. Berendezett a lakék kényelmére mindenes boltot, mindenféle ruhaelkészltő műhelyt és pszámos halt el )04 évea korral. 8 éves korában I anyai árvaságra, a mostohájától sokat szenve-ett, ugy, hogy apja halála után inegszököU töle, bejárta »z országot; nósüll 4 szer; a 4-ik nejétói 63 » lliz ""> \'<*\'• »kkw Mn"1 me« " "J\' korában születelt egy fi.; 90 éves korában su- v»rl "^"M-g "I*"1 * •>"» 41 l,ns beteg volt, húzta azt 3 évig; 1904. márciusíMIlendJ "\'»" ~ 2a7\'636 k°ron" ">«rr.v.lót kapott i»4én újra ágynak esett és pár heti súlyos szenvedés i N,"» "» el"«leli költözni, ho- ltán elköltözött oda, ahonnan visszatérés nincs |lo" »\'»«t«heUe volna, örömestebb szedte annak a j nagy há/.bérét és elérte házmesteri lakásában a bol-"! dog 100 oszlendót. . . ..........,,., . Július 17-én Miskolcon özv, Bzinger Audrásné gharoban réeztvett, mint tanító, utóbb peregi „ .. , ,. . ., , , _____________„AÍ..J, «inl- »«™ "•\'•«». 8«ing«r Henrik doktornak, a bor- E hó 16-án hall meg Szigetbecsén Oerec lst-; ván nyugalmason néptanító 100 éves korában. A éodvárn.egyei közkórbátak igazgaló fóorvosánsk anyja 7 lelesége 109 éve? korában balt meg; 18 gyermeke volt, akik kántortanító lett. Nagy részvét mellett temették tanítványai és tiaztelói . tisztes öreg urat. Fi., üeroc Jé , . debreceni ós kolozsvári színházak neves éne- . . .. ,, , , .„ 11J , . _ ........ „ .... , , , L, , , . . „ közül több él, unokáinak száma 40, dédunokáié 47, : volt, utóbb Nsgykátán kántor. K hóuapban ball , ,,,.. .,,,.. , i , . „ , , „ hagyott bátra egy ükunokát IS 116 évvel M.rostordamegye Kazva közsegében Borai Fülöp, .ki 33 éves koriban nősült és 66 évig. J"li"" S8 4,1 Oynrkovits Máté Mátyás 48-as Volt feleséges ember, 17 év óta özvegy houvédszizados majd 100 éves korában Imit meg Május 7-én egy ünnepségre megjelent a kanadai ""\'"7,1™\' 15 nátus legöregebb tagja, a 101 Z Warkes 7, "\'""í* t " "",<\'1 " lf"*\'éreb" Ui- , m . .. > .. sllott ninnkásnak atyja szücjmiőhelyébe Illóbb bejárta Május 29-án Tolna vármegyében halt el Bosnyák Pr44l, IWcsel , N4metormi tsbl) yhroM ^ 4 .yi odrásné 113 éve, korral lOt éve, korában még ví„L|ás „t4„ ío|opedeU ^ (Jo gost a mezőn, fAvö beteg soha*,,, volt e»k .j^ ,84e.ig fol kölbe„ K|l||zi| ta \'Üílüísr T r^\' Wrdlt be a belügymi- «4,n eró. h.lá küzde ein nélkül csöndesen ment a L|,Ipari osztályába. 1849-ben a kormán,nyal omberek birodalmában. v legyüit Debrecenbe meni. Mészáros miniszter száza- M^jus második leiében lyondon mellett egyik ilossá nevezte ki és Nagyváradra küldötte hol sz .Jgényházban 103 esztendős ember követett el ön- \\ élelmező és hadfölszereló osztály élén állott mig e ^llkosságot. Egyik kiihenő társával vásároltatott zseb-; győzelme, hadsereg Budapestig nyomult \' Budavár M é, elvágta vele éjjel a nyaka ereit Iieggel ball; visszavétele után Szóllősi ezredessel 14 napig a ki ,«g. Elet, 50 évéig az angol tengerészetet szolgálta, \\ rályi palotában mint felügyelő tartózkodott elszállít rUll utcai kérískedö volt, 80 éve, korában meg- Islta Budáról, amit az uj épületben összegyűjtöttek ó.ült, d, elhagyta . íelesége, mikor a 101 éves; Barátja és bajtársa volt Petőfinek, kivel egy hónapig ett, .miatt vonull a szegények házába és nem bírta egy szobában lakott , Bik«.állóbaa. Együl jelentek -jlWl*oi »lhW10 I \'»<* Mészáros hadügyminiazter előtt, mikor az Pe. tőfit a nyakkendő hiánya miatt megdobálta. — A szabadságharc után 8 évig Mezőkövesden rejtőzött, azután visszatért a fővárosba s annak a szolgálatába szegődött, dolgozott még 90 éves korában i, Iluttkán, Zempléniben, julius végén 110 éve, korában halt el Guttmann Áron. A felesége ia 90 éves volt akkor. Az öreg soha ágyban fekvő beteg nem volt, egy napos gyengélkedés után költözött el. Bzalontán október 93-án Jung József t IS éves korral hall el, ki a lipcsei híres nagy cutábui vitézkedett Napóleon ellen, volt neki 6 lelesége, szárma zott . legutóbbitól egy leány., ki »z öreg halálakor 73 esztendős volt. Október - Ágén TordAn 110 éve, ember li.lt meg. Panilyo Mihály Tolt a nsvo. Halála elölt pár nappal lovagolt és a korcsmában vlgCn mulatóit. Volt 7 lelesége és S5 gyermeke, .kit kolOl 9 megérte az ő halálát, nem dohányzott soha, de szerette az öreg a szeszes italt. Juhász Albert ISldmüvBs 1904. december hónapban 110 éves korában halt el Bácamonostoron. 1794-ben született. Honvéd volt 1849-ben, de beteg sohasem. A halála előtti napon is megjelent . tem-plomb.ii A régi Lengyelország utolsó pol(!*r., Uzvi-hovszky Domokos 110 éves korálnn 1904 december végén halt el. Született 1794-ben, mikjr még meg. volt Lengyelország. * 1905 májusban 106 éve, volt Vörös Márton bocsási (Torontál) lakos, meg honvéd, akinek sikerült Kis, Ernő tábornoknak, az aradi XIII. egyikének bolttestét a veszlőhelyröl elvinni, hogy a gyá«zoló családnak átadhassa. Elég jó erőben van az öreg ur, csak a megélhetése nehéz, azért Torontál közgyűlése a részére pétiékot, évi S00 koronát folyóíitott. Tudjuk jól. hogy csak nyavalygás a hoaszu !iró rf,alwe <« kívánjuk azt m.g„nk„.k örömest. Adakozzunk a Hadsegélyzónek. OKTÓBER l». f. A I, AJ KÖZLÖNY I 16-lke Als én vagyok a legszerencsétlenebb ember t Nem tudok egy órától szabadulni. Huszonnégy óra helyett 26 - óra van a napomban. Nem tudok túladni rajtái A toronyórával persze könnyen ment. Vissza-tolták a mutatóját a mintha semmi svindli nem tör-tíiű volna, olyan nyugalommal mutatja tovább az Csákiornyal takafékp , Tapolcai vidéki gazd. \'takarékp , közbeeső állomásokon i. megkezdődött ai I) vonatok Öiv. Dénes Zsiginondné 30—30 K, Kperjeay Oábor; átkutatása. 26 K, Szűcs Jenó Ukarékp. igazgató Tapolca 10 K, Központi takarékp. Kórraend 10 K, Lányi László 10 K, Gróf Káról, 20 K, lialatonmelléki takarék). Tapolca, Bemete Géza, Néptakarékpéuztár 100—100 K. Kíhler Testvérek 60 K, Gróf Káioly 20 K, Posvai fFolytatása következik.) időt. Egy ilyen panamista I Teljesen elvesztette azóla; Horvátb János SO K, Dr. Lóké Mór Tapolca 10 K, a közbeosűlésemet. Grünfeld József Tapolca 150 K, Dr. Merkli Belus a, villanyóra az már egészen más. Az egy ka-! József, Özv. Dr. Tuboly Gyuláné 60—60 K. raktér. Három esztendő óta félnégyet mutat e nyári idóezámilás ide, téli időszámítás oda, semmi könyör- j gésre attól tovább nem megy. Ót nem lelifit rábeszélni. A félnégytói uem tágit és kitart mellette. —! Senki se hinné, hogy minden fanatikusan elvhű, igy minden érdek nélkül egy ilyen villanyóra. Nem ingadozik. Ez nem politikus I Hiába, mégis fenomenális dolog egy ilyen ura-szabályozási A kisértetek éjfél helyett már II. óra-kor itt vannak s az emberek ha az órára néznek, A fóuton láttam a Köő-féle ház földszintjén, ahol a művészlelkű Szabó Pisla fodrász üzlete volt. Figiró. Értékes és érdekes hetilap indult meg néhány napja. Még üde, friss, rajta van a lelkesedés him-pora, a tehetség zománca, benne pedig erős Írói gárda sorakozik ismert, emlegetett nevekkel, mAvéezi készséggel, hogy valami ujat, szépet ée élvezeteset adjon, amelyben a szinház, művészet, irodalom, divat, sport mind ott legyen vonzón, szépen, újszerűén. — Radnóti József a felelés, szerkesztője. De u S neve előtt olt van egész sor ismert név, amelynek tulajdonosa már liorao novus az irodalom porondján. —-Eddig három száin jelent meg, mind \'éleveo, fordulatos, érdekes és gazdag mondanivalóban. 8 hogy káprázatosabb, sziporkázóbb legyen a Figáró, nagyszerű rajzok, potraitek teszik változatossá egén tartalmát. 8 a Figáró vaskosaága nem beszél papir-hiáaytól. Csaknem félszáz oldalas. 8 e vastag füzet sehol se unalmas, mindenütt eleven, lebilinoselő. Sok édes titkot mond el a művészi életből, amelyek közérdekünk. ügyes szám ára 1 kor. 90 I. > minden szerdán megjelenik. A kiadóhivatal Budapest, TI. Teréz-kürut 5. szám alatt van. Kedélyes látogató. Valaki néhány helyen belopódzlk a házba, megöli a hízósertést és ellopja. így járt el Jutáson Kai-ser Bertalannál ée még néhány helyen a kültelkeken. A rendőrség nyomoz utánna. t Betörés Almádiban. Almádiban a fürdóigazgatóság helyiségébe a mull hét vasárnapjára álkulcseaal behatoltak éa onnét 76 drb lepedőt, 40 tucat iy kártyát, 1 nagy csomag gyufát s egyéb apróságokat elvittek. Ugylátaiik ko- A Patronage osztály működése. A helybeli kir. törvényszék fólárgyalási terme s fiatalkorunk bíróságáról szóló törvény szellemének teljesen megfelelő képet nyújtott folyó hó 10-én Dr. Mutschenhacher Kelvin az áliala vezetett és fel-szentül hiszik, hogy még nem álmosak, akárhogy le- „öbb 0(!,,,n);.„ tartóit fótárgyalások befejezése után a ragad\' a szemük. Mert nyolc órakor csak nem lehet | flaialkoruak ügyeinek tárgyalásához lógott, lefeküdni I A tárgyalásokra megjelentek a patronage osz- í Nagyszerű dolgokat lehetne hasonló esetekkel ^ |aKulúb|,i ,„an|,.órájáu pártfogóként jelentkező Vérnl. Mondjuk kapcsolatban például a szénbiánnyal. urbölgyek valamennyien és környezet tanulmányok Egy fűtetlen ezobába beállítanának egy hőmérőt, kA»Knl<Ssöneb, nemkülönben egyes llatalkoruak feletti amely 18 fokra volna szabályozva és - senki se felügyeletnek magukra vállalásiial. ........ szivüknek fázna. Óriási eredmény volna. 8 könnyen kivihető, megfelehmi közreműködést vállalt e tekintetben, hogy Hiszen az emberek éjfélkor elhiszik, hogy csak tizen- „ hir6 81ike m került fiatalkorúak a társa- egy óra van, miért ne hinnék el, hogy a fűtetlen |0|„ résljr8 megmentve legyenek, szobábsn 18 fok a meleg. , Érdekes. Vagy Itt van a világitás kérdése. Hát kérdem : kell ezt a sok világító anyagot pocsékolni?" Dehogy kell 1 Egyszerűen elrendelik, hogy például este 6 órá-. tói a délelőtti időszámítás érvényes - éjszaka tizenkét j *« «»\'« ott hirdeti még a leiirat, hogy Srabó ^.....^ ______________ ómkor mindenki a napot látja delelni. Tessék csak l»rMly. Azóla azonban látványoaságszámb. ^ keldMlk , r^lőrlUg ssiseiy. a, idés Almádiban, gondolkodni rajta, micsoda megtakarítást jelentene menő üzletel, vagy szalont nyitóit Szabó István a gazdasági életűnkben egy ilyen rendelet. 8 nagyon Bogenrieder palotában Boltja gazdát cserélt. A, UJ j Pajkos.Aginak áldoaata. \' uyszerű a kivitele Még csak visazaigazilani se kell tulajdonosa is kiakasztotta a cégért: Borbély István^ A mull szombaton Trleb Andris 8 éves meu, ak órákat hozzá SMbó \'w tal4lkoMl1 ÖMI« ■ kél né\' " " két fo«\' helyi llul a veszprémi vasúti raktár előtt a Jutaaról \' Nagyon csodálkozom rajta, hogy ezekre a dol- l""",U\' Mr •>!<»"«««»• ir<"ek»e»\' 1 érkező személyvonat elgázolta. A. eset ugy történt, mostanáig nem jött rá senki, l\'edig milyen SsállitásI nehézségek .; togy a llu a Faipar telepére forgácsért ment. Mikor terű. Igaz, bog, nekem is csak a huszonötödik Al aiamvasutak ig^gatésága nemesi 70 «á- l4U*\' * k5Mled^ Pajkosból a t jutott eszembe I Pro. „|dU,.| emB|l8 , „4UiU,i rtijtételeit, |io ujabb ,0Mt Jollb °ld,lí" "P"4™ ,el »k"t nehézséget ia támasztott. Intézkedő ugyanis, hogy. uKr*» kölb"u «Ky»n.ulyát vesatette s oly «erencsét-csak ötven métermázsáig rakat be és ki s^át köze-i \'f1 buk°11 \'» » «»<*«. "ogy a kerekek alá ke-geivel, ennél nagyobb sulyu szállítmányok ki- és be- i ®e\'íek W1 iesM «»»™™.olták. ~ rakásáról a félnek magának kell gondoskodnia. 8a.! Felelőig senk.t sem terhel. _ lyosbitja ezt a kellemetlen rendelkezést az is, hogy ^^ _ M a félnek a kirakást hat óra alatt elvégeznie kell, T Ö Z S d 8 UfifTfikb BQ orB. (lizt. intézet r-t. zalainegyei vezetéjénsk k0Wnbou ow fckMrt fllrt A m>i kMmw „,p.l O * ■ gyűjtése 333 K és 364 K, Folly Hugó Bpest 800 K, MÍmosvi»zoiiyok mellett bizony súlyos és kellemetlen é» mlndaDBUntt értékpapírok vé-; Néptakarékpénzlár r -t joo K. Slopál Iíijos .Kisko- ler||(il M u illlílkw)í, „ jzilliiikö^nség vállaira, márom 188 K, Horváth Ilonka Muraszentmárton 4 , t ^ 106 K, Phlllpp Károly I.lpik 100 K, Szalai Sándor; Az D-vonatok atkutatása. és Bécséi Samu házában tartott előadás jövedelme Járványszerüleg léptek fel a súlyos visszaélések, | 160 K, Wolf Lipót Bánfa Bzepetnek 100 K, grei-: melyek a katonai u n. U-vonatokon folyó csempé-ner Gyula 100 K, Dr. Groez Dezső és neje, Heich »zet révén olyan érzékenyen megkárosították az Samu, Dr. Fried Ödön &0-60 K, Horváth N. alez- j szágot. A polgári hatéságoknak nem állt módjában HÚSZAS HÉTRE adakozni lletve felülfizetni szívesek voltak: iv. Kagyk. sörgyár r.-t. 500 K, Gold Aladár redea\'40 K. Eppinger Izsó 30 K, Főszolgabíró Alsó- ezeken a vonalokon az ellenőrzést gyakorolni, ■eldva, Hüffer Lajoe, Stelner Henrik 110-20 K, Kovácsevics István 14 K, 8cherz Róza 13 K, Nagy \' Aladár Pápa S K, Krajcsics Jánosné Lendvavásár-hely 10 K, Seide Rezső altábornagy 6^00 K, Gold Aladár 50 K. A hősök kápolna építésére silvesek Toltak adományozni: /jalamegyei Gazdasági takarékp, Frank és TSla, Nagykanizsai \'fakarékp. 600—600 K, Nagykanizsai Bankegyesület. Délzalai Ukarékp , Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 300—300 K, Dr. Fábián Zsigmond 160 K, Sümegi takarék \'igazgatósága. Magyar bank és ker. r.-t. Csáktornya, Tapolcai takarékpénztár r.-t., Körmendi takarékpénztár 100-100 K, Székely Vilmos Csáktornya, Keszt-helyi takarékpénztár r.-t, Németh Gyuláné 60—60 K, minek következtében a Szerbiából és Románjából Magyarországon átfutó katonai szabadságos vonalokon mindenki annyi élelmiszert vihetett magával, ameunyit csak akart. Ez az állapot most megszűnt, mert az U-vonatok ellenőrzése tekintetében az Országos Közélelmezési Hivatal s a hadügyminisztérium között megállapodás jött létre, melynek értelmében a határ-rendőrök nemcsak vizsgálatot tarthalnak az U-vonatokon, tekintet nélkül arra, hogy Ausztriába vagy Németországba mennek-e, hanem a hadügyminisztérium utasitotta a katonai hatóságokat, bogy a katonáknak a h\'atárrend&röket ebben a tevékenységükben legteljesebb mértékben támogatniok kell. Az U-vonatok szigorú ellenőrzése a határrendőrség által a napokban már megkezdődött s igy Csáktornyán s a tel* és eladásánál, tekintetül a Jelenlegi gazdasági viszonyainkra, valamint értékeinknek bistonaág* sxsmpontjlból, minden irányban készséggel szolgál azakazartt tanáoaaal ia felvilágosítással a Hasai Kereskedelmi Részvénytársaság értékpapír-osztálya BUDAPEST, IV., Ka-gyar-utoa 3. az. 1 Rablógyilkoséig Keszthelyen. Weisz Sándorné keszthelyi kereskedő feleségét a napokban hajnalbán holtan kirabolva találták laká sán Weisznénál, kinek férje katona, egy 84 éves gráci születésű nevelőnő BOchler Málvln volt, aki s rablógyilkosság éjszakáján eltűnt. A gyanú tehát A reá esett a nem Indokolatlanul, mert az elrendelt országos körözésre a budapesti rendőrség a fővárosba menekülő nevelőnót elfogta. A leány nagymennyiségű fehér és ruhaneműt és 10 ezer korona készpfoz rabolt el úrnőjétől. . ZALAI IÖÍLÖNT OKTÓBBlll. 4* Nagymozgó Nngyktuiiz,stíiu Erzsébettel\' tor vas-Szál]o<lu. Aí \'újonnan átalakított modern nagytermében mlndifliap tartatih előadás, höl mi\'rfdíg a legújabb, legszebb és lejjérde-kétfet®\' k\' Tégvai^atottabb mflsorra talál a t. köiBtttW:\' MHidenik előadása a kinematografia letíéWIreiíidai legújabb s legremekebb alko-ttíailíól \'Vari \' Összeállítva. Szebb és érdekesebb H tartuláá^oSabb műsort sem a budapesti sem a bécsi \'nagymozgíikhan sem lehet látni. Au i.BERlLlN\'" siínhái agilis igazgatója mindig » legiljabb és legválogatottabb s legértékesebb\' ihóilrttttsört mntatja be. finom mű-véslt\'illéísel éíSzeállitva. Azonkívül, hogy az eMádásökit \'Ininél kellemessé és élvezetessé \'tériél-OI is gondoskodott. — A mövészi színvonalon álló zenét egy elsőrendű zongoraművész szolgáltatja. .Minden harmadik nap ui remek műsor A „BERLIN" nagy-móz^o színház látogatását ^mindenkinek a lesroelcgebben. ajánljuk. Előadásuk hétköznap DM ó orákor— Vasár és ünnepnap 3. 5» 7 és 9 órakor. A m. tisztelt közönség azivea pártfogMát\'ési az előadáson való pontos megjeten&ét tisztelettel kéri. AZ IGAZGATÓSÁG .«■■ Kfrt«k> unt&iul a n. i. UMnségd. hogy jtgyUlutltéMUg atre megváltam szíveskedjetek. luifil\' Imin m;-,«ij\'i\'il » M^ótynj gL .IllKl^Ö tir.J,. M \'\', ■ - A pápaválasztás Jogt&rtértete és tételes joga Irta : Dr lukács JÓtitf; főgiitln. tanár A vaskos munka a pápaválasztás tör-j téneti fejlődésével foglalkozik, amíg tíz jelen lakkjához ért. Mindenkinek érdekes és tanul-iságos olvasmány, amely mig egyrészről szigo i\'uan tuilbniányos, másrészről könnyed sti-lusával, élvezetes olvasmány A világtörténelem jelentős mozzanatának ismerete minden kulturember tudásának szükséges része. A mű ára\\4 korona. Kapható II). Wajdits József könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Áb .Élet" atépirodalmí éa tnüvésieti heti lapot (almk"Stli A Ildii 1 Jóanwf) palriag tartalom. ér il.-k.-M éa akiuélls ki-pak MéniUk ki. A kilOrift la|«>t iiuilej(t-ii ajánljuk olvasóink flj(y«lniébe. SterkesrtAaég és kiadóhivatal : Budap.nl I Kaliérvári UI 15/c. — Kl&fitel.\'ai ár félávro IA kor. MutatványaiAniol kést-íáKK"l kllld a kiadóhivatal - „Vutmruapi Újság" mind......... (Mídají íarlalommal lelcuik mag. A .Vaaáruapi Ui-aág" iilöfUtitíni Ara ii>yy0\'lévi" tiz korona. r Vi1i# krAuiká* val i-gyott tiuinkí.t kor. Mi-Krondolhi-tí- a „Vasárnapi IJji.it>>" kiadóhivatalában (lluda\'poat.\' IV., Kgyetom-iilca 4) 1 gyauitt int\'nniiidtilln-lö a , Képes Néplap" a legolcsóbb ujáig a magyar nép atáiuára, félévre s korona 40 fillér. — Magyar Színpad Hudapi>at egydon aaíaliAii éi n-nei aapilapia. a* Krányl Náudor aierkaaztésélion metjalenfi Magyar Slinpad teljesüli uj formábau, pompás aktuália inűrésr.i iaj/.okkal orsiégos iihvQ kiváló írók k&arsműködésével jelenik mag én napról-napra a színház, ihijö, variéta- ós moll világából való érdekes költeményeken friss hlreki-n és pikáns pletykákon kivOl külön foglalkozik a vidék flziohAil én inflréttzl hirei.vn] la. — K.ldig számaiba Herceg. Ferenc, Molnár Faréin\', Nagy Kudrt, Portolt Kálmán éa máaok írtak cikkeket. I.nlaj munkatársai a löbbi kóit Haratoyl jj,0it, Kutkay György és Oaerna Andor, Nagy Kndre aa-jál rajzaival larkitott\' cikkaorozatot knid»tt lieunu 1 vidéki aaiuháxi íureaa.,i«okról A Mai/vár Hr.inpad aléfiMiéal ára agy ífadra iS kér ogy hónapra 3 kor A kiadóhivatal Budap»-t VIII. BSkk 8iilá utca 1H.- Kíiáuatra i-ity hétig ingjen kold Táujaiáinot. müttt A világháború minden mozzanatáról bő, eredeti, megbízható, kimerítő értesülésekkel, térképekkel, magyarázatokkal szolgál az Az UJSAG POUTIKAI NAPU.AH olvasóinak. KLÚriXBTáai iu(i Iftal ént ....»• karosa. FÍlAvra ...... „ Hajnraflévr* . . . . 1* K, - f. XKy hónapra ... 4 K. 70 f. Megrendelőéi cím AZ UJSAö KIADÓHIVATALA Bud»p»«t, VII Rákóczi ut, 64. u»im . 1 l-sírendí ininősiiirct ajánlok n legolcsóbb árért. TWvátthár: Hfcgedök, citórák, rézfuvóhangszerek, íuvo-lák, klariiieUuk. dobok, cimbalmok, beszélfíorépeb és lemeíiek nagy választékban kaphatók * uia.iéft -.iiiit .Iótín[( •jUJwio\'t Dl\'-intluboXEij uui(I hangszerkereskedésében, mmUÁNVASÁN, DE/ÍK-TÉR\' 1. SZÁM. Mindenféle hangszerek javításra elfogadtatnak. CLUBSPEŰALITE MODIANn , «LUIMUIHATATLAN ylai J Mvumnu : awgB íML, NAGYKANIZSA. i9i& október 23. SZERDA -^.\'.\'EÍ\'ÍJW. 41 szám .\'urkeaatAság kiadóhivatal beiktér1 r.UftMt 111. atri.u.ík dtlaubái ...Hat, ■lrfeMMk din tittaltk. Kemény Liasló FsUltM tö; Erős Sándor A megfeszített kinos gyötrődésével, (t, sivatagban eltévedt vándor szomjas tekintetével . s ag igazság győzelmébe veteti rendithetlen hittel iessük, várjuk szenvedésben, áldozatkészségben szá-zadokkál fbléi\'ő esztendők ót<t: mikor libben meg a szárnya a feHér gnlanibnak a vérhullámok fölött, mit a, gonoszság ütött csapra^ vétkes, önzfi érdekek duzzasztottali világot elárasztó forgataggá, melynek mind vadabb örvénylése pusztulással; fenyegeti összes emberi éllékeinket s megrendíti ben- Ei«si*n.i i-wtn »lw;\'«*fir < most Valiban itt vannak. Atti\'llyért egyeteJ.felé tekintünk, zavarólag\'vegyül belé a mcs kiterjedésű volt a harc, oly e^ete-mes,\'mélyreható lesz a nyomába iépfí következmény Is.ílűrökéletünek hitt batultnqií onrtlnnak össze, elveszettnek tartott népek kelnek uj életre, s nincs nomzet, amelynek ijövőjjt mélyjsbbqn érintessék a várható alakulások a miénknél, nincs nemzet, amily nagyobb megnyugvással nézhessen az igazságos békéseié,, mlnti a magyarság. Ezeréves létünket védelmeztük ebben a küzdelemben a világ csodálata közepett, tanúságot téve árfólj \'hogy (Európa kcletéii a népek tarka-barka keveredésében a magyar- ksak magával omberi mesterkedések csak ideig-óráig áll- kezű, esztelen, adakozó szerepét játszhatja halják útját. a mi kárunkra. Ez állami" létünk ulapjai- Á.tliiől a világháború folyamin oiyjnak megrendülését vonhatná maga után. sokszor olvasíunk lélekzet . visszafojtva, a j természetes tohát, hogy mohó vágyako-,sorsdöntő napok, sorsdöntő fordulatok" zásunkba, mellyel a békekötés lehetőségei ■•\'*iuiwtjtujá\'i: \'"in TTBÍÍ, \'i" \'f iii \'n . m "TÍHIT jövendő bizonytalanságig áltól keltejt szo-rongóyiaggodalmMkQdó (Ssié^iÁz ,?ni|at|i fojtofestö* keserűség ólontsullyal, nehezedj), rá a\' lelkekre s megmérgezi\'. béke utáni sóvárgásünk reménykéd6"\'örömelt. Szurmaj nepünnepely a 20. honvéd gyaloflezrídnel, nünk a hitet az emberiség jövőjében. Békééit szenvedtük át négy rés félév "ág a legbiztosabb e^n^ulyozó erő. Szent borzalmas látásokkal terhelt éjjeléit, ezért Islv«" koronájának te^es épségben kell tul-küzdöttünk feszült izmokkal a négy világ- élnie e trónokat irtó vihart s uj Ténnyel táj ágyukkal szegett frontjain, érte dolgoz- ÖVezeUch tekinteni a jövendő századok elélünk, nélkülöztünk emberfeletti e£ővel ,.a, E!Pn/e\'Völ rászolgált a magyarság erre az harcvonalak mögött. Végre annyi hiúnak igazságtételre, bűnei >—<-blzonyult reménykedés után Dalijuk erőtol-\' szemben voltak. emberazwíljldegsnkéi}^ ípktnt\'ls\'f^éj^ ézjs$g\'\'rejttóliél* á gőgös ellenséges tábor1 minket nem ejt osalódásba, tudjuk, érezzük, szenvedélytől elvakítva könnyen a Jogtalan hogy a báke kapunk előtt zörget , gonosz, kec|VeZés sikamlós talajára léphet s a IflT * nmhnrl mentúrkedések csak ideiir-órálk áll- Lnntl a,íztelen adakozó szeresét iátszhatia i.n. u__i—-i. ___..-.TtT*. ».\'. Citokl Sihrmij Sándot "bájé\' kir. <lMfc> dobni minlnter, gyalogsági tábornoknak a (0. bonvéd gyalog ezredtulajtfonösivi■ való kinevezése- állit, ban érté a tábori áMii, a frave áreátín:\'\' "* \'\'< Az ezred tartalékba kerülvén, jelenlegi parancsnoka Shvoy István alezredes vezetésével, az ezredet ért legfelsőbb kitüntetén alkalmából folyó\'1 bó 6-án nagyszabású népünnepélyt rendezett, mely slmontor-nyai SoUamtchnla Rezsó altábornagy, hadoeztálypa-ránwnok éa fovag Sypnlewézki György iáboraok, dan-dárparancsnok, égyátintén i\' hadoriály gyalog- éa tüzérezredeitél meghívott tisztek m legénység jelén-létében a legteljesebb siker jegyében és eMelkedet ;ött RiJtíZTlTtW btngnhtbaa folyt le. \' i A réggel 8 órakor megtartott\'tábori rnlsn ntin a népünnepély déleléttjét Illái Jené Bzázados zászló-aijparanosnok mintaszerű lalta le, melynek végeztével a versenyhéi gyízteskéat kikerült tisztek és legénység By^^l UbomoJ. a diákat íntuiatoKbtliizkí.égt«l itb^U, Wkwiló beszéd kíséretében osxíotía ki. posUv*!8*\' * °k"11>" k.pli^i.h,, s Tikot erf/moÁ. Ct kék égen dlutsoft \'l/f \'HH fclh.l tS tí/d gyeped bd/intolt o/y o Mg. "Végig tataid yy kacér, lenge íicHi), Sftengle egy pnairh kis JaídL Cf (tatra odgyd cseuja Jcnyoes érdit SBüjdn ölette dt a naptugdr. <f fik kötött nem ídtva goadot, fe/íit, •Kart .karba foaca ment egy ijju pdi lultvgoa mentek ketten öajeleetletl . . Suttogna ttillelf éjei dtmokat. \' Stüitlem őket mentiről. . t nevettem, 9Teocttem rajtuk keserűn tokai Kenettem bennük minden Jitdi emberi 9ftoetlein bennük sajd! torsomat. Jfeserii gnnngat kosssan iieoettem ■ ■ ■ Hffitr éh it\'.tsillem Ates dfmd\'kat | Azok a rossz nyelvek. — Fekete J. | Nem egy, száz bajnak, ezer kénynek okozói. Könnyelmben jennek mozgásba, a roeezakaral a meg-| indítójuk, a lelkiismeretlenség • hajtóerejük. Valósi-\' gos perpetuum mobilék, ha megindulnak. Vége nlnoa 1 móküdésuknek, ártalmas haláluknak. Nem 51 meg a II...] - ___III..........maii aklemilnAtt liaillovnmvám vára, gyOnyürkfidtetéáére legyenek; azt akarU, hogy azzal vigasztalják a osíggedéket, Mlorítsák\' áz éínyé-díket s támogassák egymást liitSiétt eéljálk\'InegváM-sitására; azt parancsolta, hogy aZ a szlvflnkbsn \' > mindenható lilén *a füldi nehéz lét ktlidelmefben velünk /áradó felebarátunk 1 irat irxet\'t szerelMünk hí tolmácsa a igazi kif^jézóje legyetí. ..... Mennyire távol áll itt a valóéig a céltót. Win gyönyörködtet az, hanem kinoz, lelkileg gyOttr ; nem VÍDR,\',I,I hin,m ...fli-----, . „ „_ H I t____J kard, a gyilkos golyó, vagy akirmilyen halilszerazim vigasztal, hanem csüggeszt; nem bitorft,"baneiil\'ériegyen is, annyi embert, nem tür Össze annyi szivet hyeezt; nem timogst, de urnái ttbb akadllyt emel s lelket Őrükre, miut a mennyit ez a kisszerv tünkre tetz, ba nyugalmi illapotiból uiGküdéebo megy it, ha megkezdi gyilkos, kíméletlen munkáját. Nem ke- do; Nem hogy szeretet teremt, hanem a jneglevíleí gyelmez senkinek, egy ember Hát sem kíméli meg, ha áldozatra vágyik. Mozgásba hozza az igazáig gyönyörű ideáljának ürügye alaU a bosslu, az irigység, az irtani vágyás. Nem aaent egy személy sem , elölte, legyűri a porbai bogy szennyei legyen, ml-j képen az é lelke az-, nem ismer nagyot, azt kioainnyé laljasitja. Végig csepeli a társadalom minden tagját, ! végigver minden nemén, megbírálja méltatlanul, igaztalanul minden állásál. él juttat siralma; megsemmliüléehét annyi tok szép céll, oly tok kitűzött és megvalWtásra mint tón- is szétdnljt, ártatlan, ideilis érzelmeket szaggat Mát, sziveket zuz, airt is, embereket temet. Kz a ti munkátok, ti ron> nyelvek! De nem beszélek most már erról. Máiról folytatom a meeét a valóságból. Képet festek, nem Is oly ntg^on szina-zem. Legyen esak egyszerű e kép. Talán ai fegylw-rűligból jobban megértitek, hogy mi «""il\' roiat, ártalmas nyelv. Felfogjátok mdködéMtek erediá\'ényé-nek undok rútságát talán e pír sorból. Nektek e A fenséges isteni alkotás mivé aljasult a meg- mese intelem, hogy rowaat a ártalmas Jol^ot ne te-romlóit emberi akarat folytán A végtelen bölcs Te- gyetek, ha jót mávelni képtelenét vagytok\' íiünri-\' reiitó más, szebb, ndvösebb céll tűzött ki s akart, ízeseiteknek, vagy l»«ziv hallgalóltoknak pedljrjísá-i elérni, mikor az embernek beszéló sxervet adott. Azt bél merített érv, hogy nektek ne hlgjjenek s ha\'mla I kivárna, hogy azokkal az emberek esak egymás ja- bwédelteket valóságot tény gyanint tovább ns a^jik Z A I. ál KOZLÖNT OKTÖBKB II Ai ünnspi ebéd után, melynek gazdag menüje különösen • legénység körébsn kélleU osztatlan el-\' ragadtatást, a hadosztály parancsnokság áltsl rendel-kezésre bocaájtott katonazene és az ezred oigányzene-karinak hangjai mellett, Percei Olivér husiárazázados, zászlóaljparancsnok kiiálé rendezésében kezdetét vette • gazdag és változatos összeállítású népüunepély, melynek minden ^yea száma a versenyhen résztvevő legénység nemes vetélkedésével és a ériási nézőközönség, melynek soraibél nem hiányzott a polgári lakosság sem harsogó kacagása közben zajlott ls. A rsrssny kiemelkedőbb pontjai: akadályverseny teljes felszereléssel, futás, verseny drótvégáa, magasugrás, sebesollvivók sebkötözóversenye, távlró-vonal versenyépilée, rudmátzáa, kötélhúzás, lóverseny szőrén Olve, riadóverseny, ti-ztiszolgák cipőtisztító versenye, lepényevés stb. a nézőközönség ériási és bangót érdeklődése mellett, kedélyes tréfálkozásokkal 10 satiezve folyt la a gyönyört! napsütéses őszi délutánon, melynek jókedvű, lelkes hangulatát a meg nem hltott ét— szerencsére — ritka Időközökben érkező olasz repülőgépeket leszámítva, ml sem zavarta meg Délután 6 óra volt, mire az ünnepély összes számai labonyolittattak és sorakoztak a győzők, hogy > dijakat — a többi baltára Irigykedő pillantásaitól kitérte átvegyék. A 106 drb dijat Bypniewski lábolunk osztotta ki azzal az egész ünnepély alatt tanúsított szeretet emélló, kedves közvetlenséggel, melyet s kanizzai rzönség is jól ismer és amellyel jelenté-kan; részben előmozdította a szép ünnepély sikerét és lelkes hangulatéi. Késő este volt, amidőn a legénység kitűnő va csorával ás kedélyes aörözgi léssel befqjezle a népünnepélyt, buzgón elteire báró Bzurmay Sándor ezredtulajdonost ét mindazokat, akik az ünnepély sikerén buzgólkodtak. Nyomorgó nyugdíjasok. A háború igaii áldozatai. özvegy úriasszonyok sorsa. A tisztviselő pálya rögös volt mindig. Békében, normális viszonyok között is küzdéeteljes robot volt, szürkés és munkában görnyedő. Az egyetlen ami szép volt benne, ami jólesó és megnyugtató volt, az áldott pihenés ideje, a boldog nyugalom, a békés, gondtslan öregség. — Nyugdíjas állásom van — mondla megnyugvással, bizakodón a hivatalnok ember, aki szűkös jövedelméből félretenni semmit sem tudóit. De minek is? Ott a nyugdíj, ha elöregsiik, ha pihenni megy Azért küzd, robotol ée beoszt minden fillért, hogy majd ha kieeik a toll reszketőre vált kezéből, negyven eaztendóa munkájának gyümölcseként megélhetése biztosítva legyen. A háború megforgatta ezt a villgot sokszor maga körül, Mönlhetetleunek hitt pilléreket össze zúzott s akit legelőször a romok alá temetett, azok a tisztviselők voltak. Ök Uzetlék meg.árháborút. A nagy vagyonok, a szédületes kereselek mind az ó munkával szerzett gyenlik bevallani, hogy éhtznek, koplalnák. Mit érezhetnek ezek az emberek azok iránt, amely miután kiszívta minden energiájukat, most veszni, puáztulni engedi őket. A nyugdíjas özveg$ ast-zonynk sorsa még két-eégbeejtóbb. Városi tisztviselő, középiskolai tanár özvegye, fehérhajú elöregedett asszonyok azivelfaesaró nyomorról beszélnek mind. Kéliiorkétazál korona nyugdíj, de van akinek nincs több kilencszáznál. A lakásukat kiadják, a legszűkebb, legkisebb szobában húzza meg a család magát Minden házi munkát egyedül végeznek, durva munkához nem szokott, fáradt kezükkel a mosóteknó mellé állnak. Ez a munka bére. A hivatalnok urak sorsa, negyvenesztendős szolgálat jutalma. A holmijukat lassanként eladogatják, a ruha leszakadozik róluk. Ki vehet ma? Egy öllözot ruha mégegyater annyiba kerül mint az egész nyugdijuk." Lesik, várják a háboius segélyt. Vájjon meg-kapják-e? Istenem, ha mégis megkapnák a 800 koronát I Egy pár cipót ugyan nem vehetnének érte, de krumplit télire. Krumplit, amin esztendők óta tengődnek Ezért a krumpliért görnyedtek negyven esztendőt az íróasztal felett A munka öreg veteránjai és özvegyeik koplal- Adakozzunk a , Vörös Kcrcssl\'-ntk és a katonák „Rokkant alapja" javára. filléreikből dagadtak meg. \'A titviselókel tönkrej "Pmorngnak, az éhínséggel küzdenek Tegyünk telte a háború, a nyugdijasokat pedig a legkétségbe- (<Srtl"1 "\'*""\'1__ ejtflbb nyomorba döntötte. " "f Negyvenesztendős szolgálat után munkába áll-; EStOK I DOrárSK??? lak újra a nyugdíjasok, hogy legalább valahogy el- i lengessék az életüket. Dljnoki állásban találtunk nyu-! Oh 111 A szemérmetlen uzsora, amely a háború galmazott katonatisztet, öreg tanítót, állaintisztviselót, alatt minden fogyasztási cikkre ugy reáfeküdt, nem nyugdíjas magánhivatalnokot, egy tanár özvegyét ét]l»W« számításon kívül a bort aein. kor- ki győzné még elősorolni azokat, akik meglett ban, megszolgált pihenés helyett kénytelenek botot újra felvenni. Alkalmunk volt néhány nyugdíjassal szóba állni. Az egyik magas állású államllntrizeló 8000 korona nyugdíjat kap kézhez, mégse tud megélni belóle De vannak, akiknek a fele se jut. Nem szé- Ezer meg ezer hektó fekszik a hegyslja vidé-ro- kén, de az ország minden bortermő helyein a mult évi borokból, melyeket a spekuláció papíron > dott, vett, amelyek száz gazdát is cseréltek, de a pincéből soha ki nem kerültek. B most, amikor a béke szele keid lengeni, az uj Jwr itt a gazdák nyakán a az átvétslt sürgetik, — kibúvik a szeg a zsákból, hogy Bubbtt-jobbat képzelni nem tudtam tolna, nem \\ hogy utunli célja egy, örültem, mert a jövőt láttam még szsrstni, mint... a kitel a véletlenszerűen; s olyannak láttam, a milyennek néhány röpke pilla-megnyllatkozó isteni gondvlsslés megismertetelt. De naPéÜtt ábrándos színekkel elképzeltem. De még talán sokat is mondtam. Mert e toneményszerllen sem ugy volt. A képzelet sietett, rohant. Az alkotott, ódás teremtést hotszn, kínosan gyötrő másfélét után s azt teremtette valósággá, a mi az én fájdalmamra ismerhettem «Wk meg. Valóban hosszú idő volt ez.1 oly kéaón, oly nagyon későn vált a valóság kezde-Minden pillanata egy-egy mylhotzi kihnal ért lel. tévé. Éreztél-e már te igazi nagy fájdalmat, gyötrő Ds nem itt hagytam el. Megláttam. A Gond-\'kint, valódi szenvedést? Idézd vissza e p«rceketLgon-tiselés meglátnom engedte. Ó drágalelkű édes anyjá- j dold át e pillanatok kinteljea borzalmait, tedd e szentel, jókedátyü, barna nótérétel s kis téatvérével ült\' védést többszörösen, e megnőtt fájdalmat sokszorozd a váróterem egyik oldalán. Angyali tekintete, gyer-\' meg b képzelj ehhez még több, még nagyobb fáj-mekded alakja, földöntúli lénye lebiliucselt, magamén dalmal okozó értést, — ez volt az én kiuom, az én ItitQl ragadott. Szemei, melyek öly élénk rieszatük- soha nem múló, meg-felujuló, tépő fájdalmam tala-rözől toltak lelkében élő angyali tisztaságának, meg- hányszor láttam angyali alakját a én ót meg nem varázsoltak. Egyszer szemének tiszta sugarai, arra tájra estek, ahol én Dltem. A boldogság varázslolje volt s pillanat reám nézve Pedig lehet, só\', bizonyosra tetzem, hogy ó ezen tekintetéről nem is tud. Mentem ót e szavaimmal, mert sokkal jobban, igazabban s őszintébben szeretem, semhogy gondolatban ls msgbántsam. De uakem elég volt e tekintet Elég egy folytonos fohász, egy soha félbeu nem hagyott Imádság gyermekeinek jörő boldogságáért. Jóságos tz arca, még jobb a szits s eszményien szép a lelke. Beszélgetni kezdtünk, ö a kincseiről beszélt, mint a Üraochuaok anyja. Kincsei alatt gyermekeit írtette. ín örömmel hallgattam beszédét. S ó totáhb beszélt. Beszélt s tégre kincseinek a gyöngyére tért át Én tökéletesen boldog toltam. Boldog mert arról halottam I legszebbet s a legjobbat, kit én ismeretlenül is a legszebbnek és legjobbnak ismertem. A tánc abba maradt, mert hias mindez egy zártkörű mulatság alktlmátal történt. Ó nótérétel éa más leányokkal beszélgetőit. Éppen akkor nem jött édes anyjához. Én tátoztam. Ereztem, hogy még nem szen-ismerhettem. Én hosszú időn át oda jártam eT nézni, tedtem eleget s még nem tagyok érdemes ismeret- hacsak néhány pillanatra is, hol más ember a ta-, ségére. Megértettem, hogy a fájdalomnak még, na-remtméuy helyett a Teremtót magát csodálja áhítat-Jgyobb kohóján kell álvezeklenem. 8 édes anyja bár tal, imádsággal. De engem ez a nézés azért közelebb; meghivott. hogy látogassam meg őket, ezt mégsem vitt végcélomhoz, mert én az isteni Ideológiát cao- [ tettem, mintha méltatlan voltom tartott tolna ettől dáltam benne. Elképzeltem, hogy mily szép lehet t tatol. Hordtam, tiseliem hát fájdattnas szenvedésein mily fenségesnek kell lenni az isteni végtelen szép- j tovább . . . Vártam a teljes tiaztulás, a megváltó meg-arra, hogy még jobban az övé legyek egészen, igazi,1 ségnek, ha már a teremtményre irgalomból ennyi szabadulás édes boldog pillanatára Azonban hiába I tiszta s átérzett szereteltei, kl az enyém áthighatlau baj és kellem Jutott belóle. Kínlódva gyö ródtem tovább. Senyvedtem lelkileg akadályok miatt (alán soha sem lehet. 8 minél többször néztem, annál erősebben érez- apadtain, összeestem testileg libben a sorvaszló fái\' Felém irányzott tekintetéből a legtökéletesebb l\'11" a tövisszurást lelkemben a mialt, hogy én ó.t dalomban mégis volt valami kinosan kellemes- a tu boldogság egy parányát véltem birtokomba venni, ismerhettem, dat, hogy ó érte, a legszebb és legédesebbért sten- •lölt az idő, mult az idő. A szenvedés egy vw,ek- "» J "" \'"óta volna, ki ekkor már ludotl esztendeje lepörgött MegistuerUin az édes anyját. «™tsdásteljes fájdalmaimról, hogy az én sorvadásom Jobbat a édesebb anyát csak az én édes anyámban "*» *J°»au önmegtagadás felfrissülő áldozata talán láttam. Igazi anyai ideál ez az anya A megtestesült "\'"S" k»rM1». kinálta s adla volna meg az epedve szerelel s az áldozatié vált anyaság. Ki boldog, lia ,irt mugilnierktdéa boldogító alkalmát boldogok gyermekei s a legemésztóhh fajdalomtól sajog, ha gyermekeinek csak legkisebb bajuk is van. " Kgy anya ez, mint az én anyáin, kiuek egész élete. pedig e pillanat reám nézve a gyötrő kin és maró fájdalommal teljes másfélévi szenvedés megkezdése tolt. A vonat indulását jelezték. Éu Olve maradtam, mint. a kit leszögeznek. Igen, engem leszögezett a tekintete s sgj ábrándos jövő csalóka képe vonult el lelki azemeim előtt Ó szerelteivel megindult. Éu mintegy megigézve követtem A mikor észrevettem, ( Vége kővetkeilk.) Adakozzunk a Hadsegélyzónek. OKT0BKK 88. 7. \\ K I K Ö \'A L 0 az egész spekuláció egyes bankok bflnös manipulációja volt semmi más. Ehbez járult a külföldi vásárlás hiány stb. megesett, hogy a 10-12 koronás borárak ma a Hegyalján 5 koronán, nálunk 3-4 koronán állanak meg a Balaton vidékén is, mert borvásárló kedv egyáUaláu nincs Miudazonáltal a korcsraárosokat, vendéglősöket ez mit sem alterálja. ök vigan mérik a bor literéi tovább 14 koronákért s akad balek elég, aki megfizeti, tán még drágábban mert korcsmáros őfel-ógeiknek ugy tetszik. VXIXVJ&xVm A Bébi még mindig M.á£m lillér Dr. Gózony ügyész halála. Az egész -város érdeklődése fordult a beteg ügyész felé a mult héten, mikor betegségben feküdt h áz egész város fájdalmas részvéte irányult a sújtott szülők és hitves felé, amikor Dr. Gózony Aladár okt. 13-án éjfélkor meghalt. Kiváló tehetségű, sokat igérő akaraterejü férfi-volt, aki halála előtt tán 10 nappal is jelét adla szellemi kiválóságának. \'Remények csoportosultak alakja köré. Remények a szülők, a pályatársak részéről Mindez hervadóba mentek s mikor a korai halála felett a köz lészvété fejezzük ki, érezzük, hogy a eir többet tórt magába - elébünk, mint egy kihűlt emberi tetemet. A jövő egyik vezető emberét ragadta el tőlünk a halál Ó már a múlté, olt pihen ceiules m, ahol örök béke, csend és nyugalom honol. Halálát jó édes atyján, anyján s nemeslelkü j nején kivül számos barátai gyászolják. P j Ugyancsak a napokban helyezték örök nyuga- j lomra Pécs-tt Burkovics Gyula posta- ós távírda fó-____ tisztet jp éves korában, ki az ott dühöngő tífusz A 20-as Hit sorsjegy és tombola j4"4n,um\'Í.leU M> \'\'f , t, ,„ . ... . / "J . , , , Burkovics ismeri slakja volt városunknak. Itt tárgyek megváltására suvesek voltak ^^ g|mnt,lorai u,,,^,,,, , hoMW ideis iu adakozni: niőködött mint postatiszt. Majd elvégezvén magán v. utou a jogot l\'éwre került, ahol a legszebb jöTÓ ^ Somogyi Gyula, VajsElói kereskedelmi bank ol6lt "l™^ » tJ\'""" h»141-100-100 K, Pongrác Halamon 600 K, Varga 8án- Nyugodjanak békében, a gyászolok szivére pe- dor, Órsngysl gyógyszertár, Uckenbacber Adám, diK bonon a múló idt mielébb gyógyírt. Nóvák képv. 10 30 K, Egri Gyula, Deutsoh Aranka, A spanyol nátha. uramfia, maga kinálja, att ml több olyan irakit Ígér a közeli napokra, minikre álmodni eem mertem 4 ér éta. Uraim I — Ha hatalmam volna ■ kötelet köthetnék e Jndáa po«ju gazembernek a tártainak la nyakára, hogy annálfogva valtatbaaaam éket, beigazol ást nyerne, hogy mindezen áruk dugva toltak a gazembereknél eddig azon reményben, hogy ac eddiginél még magasabb árakat csikarhatnak ki s most, hogy a béke szele érésen lengedei, előkaparják ókat, hogy még idejében tisztességes áron elsdhassák valamennyit. Pftyj 111 W A DELI HIKT.AP még mindig 13 fillér. — Lapunk nyomdal esemélysetét sem kímélte ineg a spanyol betegség. Lapunk szombaton axé\'t nem jelenhetett meg. Kérjük olvasóink esivat illiélését. Hosenberger Manó, Kluger Gizella, Veinberger Manó, Lenk Jézsefné, Kr^jcaics László, Özv. Vida Lajosné, Tőzsde ügyafcben éi mindennemű értékpapírok Tétel* él eladásán él, tekintettel a - Jelenlegi gazdasági viszonyainkra, valamint értékeinknek biztonsága szempontjából, minden irányban készséggel szolgál szakszerű tanáoiial és felvllá-goiitáiial a Hasal Kereskedelmi Részvénytársaság értékpapír-osztálya BUDAPEST, IV., Ka-gyar-otoa 3. ss. ===== A\'vendéglői kosát. Tndod jámbor nyárspolgár, hogy mi aitt Gyalázatos perfld egy fi\\jz*t ez s csak azon: tóróm fejemet, mikép kaphatta ez elnevezést. Mert\' Drágán, fényes tálcák mellett koplalni. Nincs az a mérnék, ax a fényképész, ki at ir- Sohlesinger Mór, Deáky Sándor, Mattersdorler Mór, nUhimk „em nilhli Spanyolomig nem a ezdlóha- ... Gttlmaun Manó 10-|0 K, Sthey József, Bergw ^ g m ,W„|T|,W|10, ,„,„ hasonlit egyáltalán. hullámzásokkal párhuzamban oly mestsri médon tudni Beníiué S—5 K, Neumann Józinf, Magyar Istvánné, j AnnJ, biI1)„JOTi hog, , „icnyké nem csap le hlr-\' kicainyiteU kiadásban az adagokat elóillitani, mint "-*- » " 3 K, Borsos lajosné, Gál Dezsó,: tBienebb0| mi„t , gyalá^tos fajzat s mint ......................\' Kaufmaun S.-né, Stern wj „mp}r egyM8rr6 reácsap mindenedre. Kovács N 3 Darvsa Jinoa, Steiuer Pál, Pista, tíidé Béla, Jabsrlcs Gergely, Horváth József a—8 K, Adler Pálné 4 K, Dukász Dávid, Mihaleo K -né, Pint Józwfné, Biegler Lipót l-l K. a Husim Hét sorsjegy és tombola Jatékhoa snlvesek voltak adakosni: Fisobel Fülöp Pia, Teutsuh Gusztáv, Schweilzur József, Mii-téuyi Sándor, Bosenfeld Adolf tlai, Erdés Lajos, Hamburg Miksa, Neumann Aladár, Szerb Krné, nálunk egyik másik rablóvezér korcsmáros, ahol | falat has, két szelet burgonya egy pörkölt, egy i Vasárnap semmi bajom. Kedélyesen szórakozom., let ostya vastagságú karmanádll a disznóeQlt stb. és (Szerk.) Hétfón reggel iskoliba megyek egj> negyed 8-6 koronán aluli irak nem léteznek. Szinte osu-kilenc érakor rosszullét, beveszek két aapirlnt.. Fél(dáJalos, hogy még a Unjérokat le nem nyelték az kilenckor gyilkos fófijás, forróság, kilenckor futáa éhes vendégek, vagy nem vagdosták a vendéglőst* hazafelé s kilenckor már 41 fokos lázban fekszem fejéhez, mert megérdsmelnék. félrebeszélve eléltem a spanyol Inquizlcié gyilkoa hóhéra a velencei álom kamrák, Otni, vágni, futni aka rok Kézben rettenetes szomjúság, gyomor és hél-Stampf Zsigmond, Jark Frigyes, Kohn l^jos, Franok | f^dalmak. llinyis, majd 48 óra utin . ériisi kéhö-Vilmoe, Bslus Lajos, Turul cipégyir r -t , lxitner\'^,, einyálkásodás s a sziv dohöe dobogása. Allindó István, Kaufmann Mér, Birtha Mikes, Pusofszky N., UtvágyUlansig, az ösezee szervek fajdalma, csontok, Biach és Artner, Mair József. Hoffmann és Frank, i,mük elernyodteége, szóval teljesen leszerelve minden, Neu és Klein, Kreisler N., Frsnz I^jos fiai, Oukorka ] gyógyszere alig van, az orvos tehetetlen vele stem-Kirily, Deutsch József, Tengerdy Ferenc, Keszler! |,en legtöbbet haszuil a forró lábviz s sz izzadás. | Lina, Klein József és Testvére, Brónyal Ijyos, Mel- Azoul»n, lia bármely régibb szervi bajod van, avagy [ oer Jakab, Fonió Mihály, Scherz Luju, Özv. Hirsch-! tndód vagy szived gyenge, véged van, észre »m . . . . . , ... ler Jézsefné, Kirtler Ágoston, Hóth Uura, Kugler! veMed Ip , a másvilágon t«z le. Mindenestre ,\'R-"-. LohoU,\'oh.ntm,nd.nb»mlsr Uh^T, a rt-Antai, Schwarz és \'hnber, Unger Ullmsnn Klek,16rizkedés . megboléstól, láz esetén rögtén forró láb- j "4rli" "ng^rtJMcneml Mikor olyw ol«ó tor-Weistfeld ós Fischer, Bftck Béla, Beltlheim és Guth, yjj fa izzasztó s a testi fájdslmskra hozzáérti ma^ás! »<7" \'f»« \' nM" ra4« "">«\' W Keller Mátyás, Májon Testvérek, Keleti Mór, Be-! kur,, ami legtöbbet segit a bajon. Vérmes egyének- j ""P\' , ,, . _ . réuyl Mór, Weisz Jakab, Tulipán Áruház, Steiner;né| érvágás s állandó ügyeietn a rendes székletételre . . , \' \'Z*0; . * .fis ™í!*,Wí, 1 , , ,„. .- , \' , , j .. . . i . i, i ■ mint s boldog mu tban s történt. Ámde nem Issa Jené. (Vege kov) Lefo y*»a kinos, hosszú, mert étvágylslanság kíséri., , .n. ...:„, .u. _______ I gyalázatos be-lJobb\' h* * bur«°»J» «kkOT Indul mag, ha megindul, janiikor még kint fagy, az irpivai stb., pedig addig ílzegény agglegények ti, kik s vendéglére vagytok utalva, nem kelt spanyol bstsgségbs esnetsk, hogy lesoványodjatok, amig a vendéglősük H testbM, ki erszényben, de mind fslhiznak, amig U drága pénzen csak tányérát nyaltok s koplaltok, mart nincs aki ez embernyuzékat ellenőrizze a a nyakuk közé csapjon, hogy azzal kolduljanak. Oloaó burgonya e dlsanóhlalaló anyag a köstlsstvls sitiknek. Megjött I Az Ígéret, még pedig s legmagasabb Ab árva váron. -j Szóval akár angol, akár spanyol, de tegaég, próbálom est. — (.Szerk.) Van naerenoaém 1 Nagykanizsáról Írunk, mert ez csakugyan árva lett azóta, hogy Tripammer Gyulát kikisértok utolsó útjára. Nincs, aki gondolna tereinkkel, utcáink ti»z- Tessék parancsolni I Éppen ms érkeztek elegáns Usigávsl. Árva lett teljesen Nsgyksnizss s pusztuló, harisnyák, keztytlk, vászonzsebkendék, trikók s ha ami eddig széppé, vonzóvá tette. Nincs, aki örökbe megsúgnom valódi békecipök is bizalmas el- fogadná, akinek örökbe adnák e fontos missziót. várnak, késnek, amig az éhaégtél minden sertés sl-pusztul s akkor a hizlaló anyag marad a nagy bankok hizlaldáinak, a tisztviselők pedig ns lázongjanak, mert ott lett s bOkk mskk olsj, zsir helyett kspaak abból, amelyből nemcsak zsiros ginicit ehetnek, ds kikenhetik vsls gondtól megőszült hsjokst s bajusza- MÍnél inkább távolodik sz idő, amelyben nyugovóra *°"™,gy „ p(fyil( Mrki „,„^„^14 guember\'k\'l « kisubiokolhstjik vsls a beszerzési előlegből vi- tettük Tripammer Gyulit, annál inkább érezznk, hogy kit vesztettünk benne. Lesz-e ós Fontos kérdési mik\'ór örököse? kereskedő, kinél két héttel ezelőtt s menybeli angya- elegáns téli lábbelijökst is. (8is hat ja rseht.) ■ lok aem tudtak volna ilyesmit előimádkozni. S most j Egy nyomorgó Hs*tvis*16. A fi A I KÖZLÖNY OKTOBKK S3 Nqgynioz#ó Nagykanizsán, Er/séb^tt^r Szarvas-Szálloda Ax újonnan átalakított modern nagytermében minden nap tirtatik előadás, haifllndij a\'li%iijibb: legiíebtt\' és legérdekesebb s legválogatottabb műsorra talál a t. közönség. Mindenik előadása a kinematografia legelsőrendfl, legújabb s legremekobb alko tásaiböl van összeállítva. Szebb és érdekesebb és tanulságosabb műsort sem a budapesti, sem a bécsi nagymozgókban sem lehet látni, A .BERLIN" színház agilis igazgatója mindig\' a legújabb és legválogatottabb s legértékesebb moziműsort mntatja be, finom művészi Ízléssel Összeállítva. Azonkívül, hogy az előadásokat minél kellemessé és élvezetessé tegye kitflnd zenéről is gondoskodott. — A művészi színvonalon álló zenét egy\' elsOrendO zongoraművész szolgáltatja. Minden harmadik nap uj remek jnűsor. A „BERLIN" nagy-mözgó színház látogatását mindenkinek a legmelegebben\' ajánljuk. Előadások hétköznap 6 és 9 órattor — Vasár- és ünnepnap 3. 5, 7 lés 9 órakor. A m. tisztelt közönség szíves pártfogását és az előadáson való pon tos megjelenését tisztelettel kéri AZ IGAZGATÓSÁG. Kérjük tiszteidül a u. l. iMHsigct, hogy jtjytUd .lduM*g Mre HUgvillcmt stiveskcdjcHck. — A pápaválasztás jogtörténete és tételes joga Irta: Dr. Lukács JUsef ,% giran. tanár A vaskos munka a pápaválasztás történeti fejlődésével foglalkozik, amíg az jelen alakjához ért. Mindenkinek érdekes és tanulságos olvasmány, amely mig egyrészről szigo ruan tudományos, másrészről könnyed sti-i lusával, élvezetes olvasmány. A világtörténelem jelentős mozzanatának ismerete minden kulturember tudásának szükséges része. A mű ára 4 korona. Kapható Ifj. Wajdits József könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Al .Élet" szépirodalmi ó. iníiéazeti In ti lapot (ssorkeszli Andor Wzwl) gazdag tartalom, ér dolina éa aktuális képek egészítik kl. A kilOui lapot melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Budapest, I. Cehénári ut 16/c. -Klófizetési ár félévre 15 kor. Mutatványszámot kész-aéggel knld a kiadóhivalal. — .Vasárnapi UJaág" mluden száma gazdag tartalommal jelenik meg. A .Vasárnapi Újság* elSSzetósI ára negyedévre liz korouá, .Világ krónlká" Yal .gyűlt tizenkét kor., Megrendelh.H a .Vasárnapi Újság" kladóhlvalalában (Budapest, IV., Kgyelem-nlca 4) Ugyanitt megrendelheti a JLépes Néplap" a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 9 korona 40 fillér. — Magyar Satupad. Budapest egytlea sziuliázl ás zenei napilapja, az Kréuyi Nándor szerkesztésében megjelen^Msgyar Sziupad teljesen aj farinában, pompás aktuális mftvéezi lajzokkal országos uevű kiváló Irók közreműködésével jeleulk meg ée napról-napra a színház, zene, variétw- és mozi világából trnló érdekes közleményeken friss híreken és pikáns pletykákéi! kivűl kOlón foglalkozik a vidék isinUti és művészi híreivel is. — Rddig számaiba Herceg, Ferenc, Molnár Cerenc, Nagy Kidre, Porzsolt Kálmán és mások irtsk cikkeket, lielsö munkatársai a I5bbi kOzt Harsányt Zsolt, Butkay György is Osema Andor, Nagy Endre st. jól rajzaival tarkított cikksorozatot keldalt benne a vidéki színházi furcsaságokról. A Magyar Színpad előfizetési ára egy évadra 29 kor., egy hónapra a kor A kiadóhivatal Budapest. VIII. BOkk Szilárduld IS. Kívánatra egy hélig ingjon küld mutatványszámot. A világháború minden mozzanatáról bő, eredeti, \' megbízható, kimerítő értesülésekkel, térképekkel, magyarázatokkal szolgál az Az UJSAG POLITIKAI NAPILAP olvasóinak. nLérasráu Ajzak Kiáss <vn ....»• kaisaa. illám ..... a* „ K(fT*^vii .... 14 K. - L ■(7 hónapra ... tl»l Megrendelési olm : AZ UJSAO KIADÓHIVATALA Budapest. VII . Rikóoalut 64. Bíám. Hangszereket és a legjobb I;, , I-stalű -iiiÍo$sé<rel ajánlok a legolcsóbb árért. Továbbá: Hegedűk, citorák, ré/iuvóhangszerek, fuvolák, , Matinéitok, dobok, cimbalmok, beszélőgépek és lemezek nagy választékban kaphatók . Wajdits József hangszerkereskedésében, mWKAMZSAK, DEÁK-TÉR Í. SZÁM....... 1 ^Mindenféle hangterek javításra elfogadtatnak. • • tiaiwosm •nj J .\'.í\'/ftK- itóm. , ftoií- rasPEciAHTi cicsasEtv# i # iNdUMyam NAGYKANIZSA. t$i8. október 27. VASÁRNAP 43 szán* SMrkoButőjiéír és kiadóhivatal DoAktár 1. TaUtaa ■ Itt. — WrdaUaax díjszabás •••itat. Htxdatálak altira UhUiIU. Pöaasrkeasta: Kemény Láazló Faielöa aasrkasatS: Érül Sándor Dr. üaaedüs György kitwtetese. Örömmel írnok mindig a nagykanizsaiak kilün-töt ásóról. Még nagyobb örömünk, ba kiváló közéletű szereplési a értékes munkás kámzsáikról omldkezhe-tünk meg dícsérőleg s elismerőleg. 8 most es ai eset áll, amikor a 13. honvéd gyalogezred egy Eligazítását olvassuk, amely IV. Hegedűs György kiváló ügyvádról szól s mely elismerőleg emlékszik meg énnek a talpig magyar hazad embernek érdemeiről Az eddigi elismerés és diosérel tetézve van ebben, ■melyet Dr. Hegedűs négy éves badl szolgálatával együtt szerzett. Kivonat a f. «vl moptenjber 3-án kelt 68. saámu Hlllguiiitásból. Dr. Hegedűs (lyőrgy tart. főhadnagy mint géppuskás aaásad parancsnok, majd mint ezred gépp. előadó és ellenpropaganda tiszt és 98 hónapon át megszakítás nélkül teljesített az ezrednél szolgálatot. A hadosztály parancsnokság rendeletére, mint oktató a m. kir. IV. honvéd kerfileti gyalog géppuskás tanfolyamhoz vezényeltetett, hová f. évi augusztus 81-évsl ntbaindult. Nevezettnek az ezrednél teljesített kiválóan értékes, lelkes és odaadó szolgálataiért, a kiváló tzells-1 tóért, melyet nemosak legényeégében, ds bajtársai között Is meghonosítani tudott, ás ezred harcaiban tanúsított kiválóan vitéz magatartásáért, melyek az ezred dicsőséges torténeimét öregbítette, ugy magam, mint egésa earedem s a legfelsőbb szolgálat nevében hálás köszönetemet és dicsérő elismerésemet fejezem kl. Kiráaom, hogy nj beosztásában Is oly aók megértést éa bajtársi szeretetet ^találjon mint köztünk, • hogy további utalt Isten áldása kisérje továbbra Is. -Kitt főhadnagy s. k., ezred segédtiszt. Kruaeina ezredes s. k. KieassMst trarsn lm to kor, NIDm \'» karoaa, ManaiOvra 2 korona SO fltlfe. — «CTSS aaiia ára »♦ Miit. Mit szólnak? Hn majd megnyílnak u kórházuk kapui s megjönnek n frontokon megcsonkult, megbénult vak vitézek, kiknek itthon min-denök bitang leli, kiknek övéi lerongyolódva, éhezve vagy t elpusztultak, vagy összeuszottan, összefonyadva dideregnek s remegnek az Ismét kíiszöbön levő nélkülözéssel teljes tél beállta előtt. Mit szólnak, h:i j meglátják, hogy u nluiondok, a kupeoek,.\'a hajcsárok, az alkuszok, a piaci lokll^ók, a rzutócsok, a bőrüket itthon melengető háborús hiénák, vérszopó vampyrok mind a legelőkelőbb házak tulajdonosai leltek ? Ila majdan az ulfasarkon állva kol-dustllléiért könyörögnek, ha majd elvágtat fényes fogatán n fosztogató nímand s a sarut arcukba fröossenti, amikor látják a háború előtt lerongyolódott kacérnélküli, szivarvégéit esdeklő semmit, senkit," hogy vattagezájű szélén píiifllkás leTeg, potrohós hasát kerékkőtő vastagságú aranylánc díszíti. Ha betekintenek a Központi kávéház kártyaszobájába s a sok megmenekült patkányt ezreseket dobálva meglátják, — ha a piacon eléje kerülnek ez újkori uraságok 200—300 koronás kOvér libákat, 50 koronás halakat cipelve, kik annak idején retekkel sem laktak jól, ha a korzón e hié- nák porontyalt felprémezve, csaknem repülni látják, kiknek lábain valaha olpő is alig volt, ha meglátják éhségtől sáppadó kenyeret kérő gyermekeiket, ha meglátják üres szekrényeiket, kamráikat s ha elgondolják a sok szenvedést, nélkülözést, melyet ott a frontokon átszenvedtek, ugyan mit fognak szólni azok, -akik a félistenek, akik oroszlánként harcoltak, akik egy szebb jövőért mindenüket feláldozták, akik bénán csonkán jöttek meg, vakon vezetve érkeznek majd közénk, akikre koldusbot vár, akik mindenüket elvesztették mit fognttk szólni mindenhez azok? Kl áll eléMJk, ki nyugtatja, ki vigasztalja, ki békíti kl őket? Ki lesz a Ciceró, aki meggyőzi majdan o nyomorult dicsőségben harcoló fél-istenoket ? Ki lesz aki elibök merálltni? Ki lesz aki OkOlbe szorított markaikat sanvávnl le-fegyverzl? Ugyan, ki lesz? Avagy net higyjüfe hpjy eifc ugmJm Szükség) Oh a béke, a nehéz idők súlyos lúncsorozalát fogja meghozni, amelyet boldog lesz, aki ügyesen lotud bonyolítani. Mert sokatí istenek, mert sokat fognak látni, nM \'él^"fognak kerekedni s ha( a láva megindul, Úristen I mindent ami útjában áll el fog seperni. Adakozzunk a Hadsegélyzónek. de Ssredct ut, jelentem bog!/ Stahadsdgra mennéf; 9Tem tok idői, három naj>oí, típyhogy ollhon lennék. 9Cagy Baj etell, afdtajku, Jelen átka oétem; ^ 9Ta^Ljf>eU{jt!i fekstik ollfiou ,£>//« feleségem. Sjntfe étfdnya Cajcai 9/Tegíoctd/ok neki; .fitten ludodt, hogy mdi 9fíennyire stere/i. tBicrmann 9Ráritka. Azok a rossz nyelvek. - Fekete J. — haltam rajtam feledett tekintetét, beteltem hangjával elbűvölt a boldogság, mely rMd a nagyon Is tünde volt, de nekem nagy ón elég arra, hogy magam, hacsak egy pillanatai Is igaaán s négyén boldognak mosdhattam. Ez édeni pero emlékét féltve ónom s legféltettebb kincsem gyanánt fogom tartani, életemig Másfélévi nehéz búmnak az a pillanat volt boldogító zsoldja. Nekem, ha nem la nagy, de eWg volt e zaold. Muló boldogságom letett alapköve volt ez — fájdalraimnak örömmel váló betetőzése. Ti, ki soraim olvassátok I talán eaodálkoitüt M, hogy e pillanat hatása alatt ennyire lelkesedem? Ne csodálkozzatok I Ha kitéphettem magam lenyűgöző békóimból, még jobban, erósebben, bevesébhen léltesedném. — Sfiilíönnyi crmtkcim , De egyszer csoda történt. Ssját részemről nevezem annak. Egy esiély alkalmával őt kereste tekintetem, mint minden mis hasonló esetnél. Meg-találtam. Láttam béyos arcát, éde*. átszellemnlt lé- Megkopott szivem acélos zománcot ttyfctt, lelMmre nyét megpillantottam, Méltónak éreztem magam a Ude harmat hallt — felfrlssnltem, feltámadtam — Ti §iondosallan sírnak, Seredet ur, olyan ilrodk / . . . ftsek hatnkionak. tff^allja esi ni Vritleu X?t/íl/t"n os é<jlie: ^n jétus, nétd a gasjdl, hosszú szenvedés árán, hogy ót ekkor megismsrhse-jsein. Mindez ódse anyjával való találkozásom után ; hét hosszú s múlni nem akaró tépő fajdalommal telt hónap után történt. Az estélyen ón is szerepeltem. De hogy hogyan, erről számot nem tudok adni. Oaak sorvadó énem hajszolt, űzött, hogy ma véget vessek gyötrelmeimnek. Az estély után távoztak. 8 én e pillanatban legyőztem önmagam bozaá mentem — ki í mondott szavaimra nem emlékszem. A boldogság hogy bekövetkezendő vergődésem kínosabb, ff|6bb legyen. Igen, én ekkor boldog voltam Vájjon nem boldog-e a sziklák költ törtető vadász,lia zsákmányát elejtette; nem feledl-e el böháétt kapott sobklt a vérző vitéz, ha győzelmet arát serege ; -nem öfveriil-e az anyai kebelre siető kisded, Ha iM.tótoi-öa elesés s öntttés Után is végre az édeágett a\'ny»l áiivhéz -kimúlhat? Nézd, keserű szenvMéát Mta éredrtiíny semmialt meg — s vájjon ezsknél tagadni fogod-e, mindent elfeledtetett velem. Meglsmirtem - bénél-i hogy nagyon boldogok. - Es aa én netem. A bol-i lem\' vele Közelről nézhettem angyali arcát, oeodál- i dogság stigára .csillant fel előttem. Bokonéraéare dob- zalai közlöny OKTÓBRB 87 Ezir katonasir. S ma már tán több domborodik a kanizsai köztemetőben. Ideális gondolatoktól átitatott hősök nyugosznak azokban, kik érettünk, a ml jövendő boldogulásunkért, jólétünkért, szabadságunkért mentek elleneinkkel szemben, hogy az ősök által megszerzett s oly sok vérrel áztatott édes haza földjét rut elleneinkkel szemben megvédelmezzék. Életvidámán, ifjú ábrándos szívvel mentek, Itthagyva szeretteikel, az élet legédesebb szakát, hogy nekünk s önmaguknak zavartalan boldog jövőt teremtsenek e sok honfiul vérrel megszentelt földön, melyben őseink s immár az ő csontjaik is pihennek. Életerős, rózsás arccal indultak, bok-réfás jókedvben nótáztak, amikor tőlünk s szeretteiktől bucsut vettek s a titánt nagy küzdelemben, elernyedt eiejök, lehullott arcuk rózsája, rájok feküdt a pusztító kór s \' ők megtértek nyugodni-az édes anya földbe, őseik porahoz, hol nincs többé fájdalom. Ml pedig, ha e sírok mellett elhaladunk, emeljük le kalapunkat, emeljük fel szivünket s rebegjünk egy imát érettök, kik legdrágább kincsöket életüket adták érettünk s a magyar nemzet jövendő boldogulásáért. És íme hajnalodik I Amiért a magyar nemzet patakokban vérzett, a miről a magyar nemzet csak fél/e álmadozott, dereng immár szabadsága, függetlensége. F hősöknek kik szerte az országban W. szörnyű, .zent * ,<f\'keirl <"*• E hősöknek, Kik szene * !rtols igyuk lArmij. nem Ml* túlharsogni. Az em- s azon tul is Immár csendesen pihennek, ^ mi ^ ^ lio|n>prj optimisUk dB mit adliaiunk viszonzásul ? i ezúttal joggal lettek azok, a lithatiron mir jön go- Kegyeletünket, maradandó emléket az | m0|j0gTi ,, , fehér felhő, anielj ment békébe bur- utódoknak, gyermekeinknek, buzdításul az |,0|j, „ emberiségei é« ennek a mesáiróljövó fehér utónemzedéknek. Keressük fel, ápoljuk sírjaikat, gon-duzzuk szeretettel, halmozzuk el illatos virágokkal, gyertyákkal, hisz egyedül Qsak ez, amit nekik viszonzásul adhatunk, kik érettünk harcollak, ériünk haltak, hogy mi s ami utódaink egy szebb, egy boldogabb Magyarország virágzásának örvendhessünk. Észrevetted-e, hogy miijen különöaek az emberek négy-öt nap óta? Valami furcsa viraknzia (II az arcokon éa a szemeikben mintha régi litak lobognának fel, -régen elfelej-teU Aa ezerszer visszasírt idók emlékei. Sietnek az ulcAn apró éa nekik mégis oly fontos dolgaik útin, futkároznak, tülekednek, sírnak, nevetnek, ahogyan az éleink kiránja, de mindezeken fölol, a napi életükön tul most már eloéxnek valahová a távolba és ex a távolság mintha máidén napon közelebb jönne. A kirakatokban az; áruk éppen olyan drágák, mint axeIAU, ruhájuk még mindig az a régi, rongyos, ami boldogabb időkből ,megmaradt, de ki törődik felhónek a lényé tündököl .éa sugárzik már elire mindenki arcin Különös napok ezek, hidd el. ha regényt tudnák írni, okvetlenül erről iraék, erről a különös lázról, orról ai izgalomról, a melyben ég éa morajlik most az egész rilág, arról a leitört, felzngó, harsonázó vágyról, amely mindenki szivében tombol, az egész világ egy hatalmas haraoniláa, egy irtózatos. gyiytő trombitáláa most a békéért éa a Mernek ben ugy lot^g a várakozás tüze, mint valamikor lobogott a Messiásért, aki megváltja majdan a világot Kia bárányfelhók úszkálnak a kék égboltozat alatt, éppen ugy, mint akkor és aa embereknek, azegéuy, szenvedi drága embereknek Ugy dobol, zeng és zenél a szivük a boldogságnak azért a réazeg pillanatáért, amelybe olyan jó rolna már belehullni, beleszédülni, beleborulni. A 20-as Hét sorsjegy és tombola tárgyak megváltására szívesek voltak adakozni: Konzerv éa Téaitagyár, Bátrán Jóxsefné, llj. Ha-láaz Jenóné, Antlberg N-, Miltényi Károlyné, Torma moat ezzel, amikor egy különös illat, valami réazegitfi j Imréné, Wáber Matild, Fieeher Lipót, Mersiczky mámor uazik a levegőben Mi leaz. kérlek, mondd,, Mxzefné, Fleisoliacker ftyula, Fischer Ferenc, Ar-helyes-e, hogy az embarpk már nem olvaasák végig HíUl Sándar ós Fia, Weiaz Mór. Bidó Béla, Lacken-a kiváló Ludendorf precíz jelentéaeit éa a vezérkar j haoher Józaeftié, Gold Ignácné, Nagyréoaei urada-fónökének aláírásával ellátott napi jelentést is csak lom, Vizlendray Sándor, Kéri Jeni, Thaasy Imre, futólag tekinti ál szemük;, mintha azt akarnák ezzel Wársony N., Eiohner Sándor, Guteuberg nyomda, jelezni, hogy most már van ennél fontoaabb dolog is a világon. J(1 A béke galambja röpköd a levegőben és fehér szárnyainak csattogása belennizsikál a szivekbe olyan Váry cukrász, Weiaz Kálmán és Tárna, Kii József, ttózaa vendéglő, Balaton Testvérek, Szíger Istváuné, Szilinger AnUI, Köhler Testvérek, Fischl Adolf\' Matán Ödön, Pintér Jiuos, l\'untigámi sörraklár Antal N, Vaskapu vendéglő, Berger Jakab. Mealeri Fereuo, Metzger Ferencué, Berger A -né, GrOnfeld Mór, Hungária cipőgyár, Bződönyi Bérgazdaaig (Bé- bant aaivünk. Kezdtük* érezni éa éa i, hogy mi nem {egymistól. Ntm lehetünk gyakran egymás közelében, vagyunk hidegek a idegenek egymás iránt. A mit: Megtagadták tilem az életet. Fagyasztó kint ezenve-. én gondoltam, azt i megérezte; a mit én gyanjtot-1 dek isinél. Nem láthatom szivem, lelkem és egész; r?8ln«M">). Strem Károly, Weisz József szállító, tam, azt t^ ugyanakkor mir tudta: nent volt titkom, lényemen eliradt kinzó győtrelinimnek jósigos orvu- j Deelwh Aranka, Beck Henrik, Klein lagoa, Hiraoh mindent tudott, mindent a én egyaxerüen nem is j sit. Ót tilem, engem tólu tiltottak el a rossz nyelvek titkolództam előtte. De ran-e a földön tartós boldog-j Tűrnöm kell bit ismét. Tűrök, fijó türelemmel sig? Nem csalóka lidérc ténye minden örömünk t Türelmem gyilkosom, sorvasztó betegségem lesz De e Képzelődünk, mig ibrindjainkat össze- nem törik, sorvadás édes öröm nekem. Éde*, mert érted van mig örömteli boldogaigunk porri nem\'zuázAk — Az 18 ha lialilt hoz is, örvendetes, mert legalibb még én (qjlódó boldogaigom is aemmiri tették. Az enyém-! te boldog lehetsz Én iiiajd akkor, ha testein porba mai egy mieik hasadó örömöt ia agyon tiportak. jlivozik, helyt engedek másnak, hogy ez legyen bol-Kegyetlen szivek irigyelték meg muló Mount, dog, mint én voltam. B addig, inig jó e pillanat, roaaz nyelvek pusztitottik el ideilia reményünket.—j türelmem leaz bemutatott ildozatom tarlós, nem her-Kogém tőle Irigyeltek — ót nekem sajniltik. Meg vadó lioldogeágodért. Feledni soha sem loglsk, hő kazdték a gonosz munkit. Azt mondták róla kiillha-tailan, nem azép a mia szörnyű dolgokat. Óróla, kinél édesebbet a világ még nem látott, szebbet az öreg fald mig nem hordott derekin. 8 nekem szint tőrszuriaok nem ölték meg szeretetem, sőt erőaebban oltoUik be szivembe azt. Kifogásolták öltözetét, sem-initaeni hagytak rajta megszólis nélkül. 8 mágia én ezekkel tovább is tiraalogtam. felkerestem őket az ő kedvéirt, hogy hadd beszéljék ki magukat a hadd szítaik bennem aa irinta való szeretetet. — Ezekről soha aem azóltam neki. 8 ő moat aem tudja, hogy az ő megazólói, Ítéletem szerint a legnagyobb jótevői voltak ó neki, ha ugyan becsüli meg szeretetem — Neki rólam beszéltek így. Nem kímélték félreiamerl azemélyeiu. De hogy ő aem változott meg ezek kedvéért, azt alhiazem, vagy engedd meg. te, — hogy ezt, hacsak gondolnom is, szabad legyen. Az énés tehit megmaradt mindkit1 részről. De azok a roaaz nyelvek mégia rosszat lettek. Széttörték mig meg sem arőaódött boldogaigunk. BlvilaaaloUak maradok — örökra. és Bzegó, Weiszstein Kegina, Sugir Adolf, Szarvas kávéház, Fodor József, Vékisi Kiroly, Schleslnger ia l\'reisz, Kisfaludi éa Krausz, Steiner Mórné, Keik gyógyszertár, Sohapringer Adolf, Szántó Salamon, Btróm és Klein, Schwarz József, Singer József és lárai, Grünfeld Márk, HOrtler Istvánná, Kaidos éa Steiner, Peterinan József, SirBBser Márton, Woliik Mórné, Borényi ékszerész, Kirsolmer Mór, Zapletil N„ Milholer ékszerész, Frayk ós Tirsa 8ohwarz Dezső, Berger Ignác, Goldman Ignio, Kiss Ernő, Hiraohler N„ Noyik János, Fiseher és Bíder, Krelner Gyula, Schwarzenberger és. Fiai, Szabó Antal, Tóth Lajos, Valica és Deutsch, Kopár Nv Pollik József. Sehleaa Anlal, Őrangyal gyógyszertár, Hiraohler Testvérek, Bartha Allréd, Fiume kivéhiz, Blau cognacgyár, Hajó vendéglő. A nameaaxivü adakozóknak hilis köszönotet mond a 20-as h. pótz. par. (Vége.) 8 ti rossz nyelvek, csak működjetek tovibb. Ha e intse aem elég nektek, komolyan hiilia ia beesél-uék veletek. Kbból többet tanulhattok, mintha tudóé értekezést irtain volna azimotokra. Azt talán komoly-uak tartották volna s igy nem igaznak, — mig ezt talán megértettétek, mert beláttetok — tükrötökbe. No Ítéljetek hát, hanem szeresaétek valóban az igazságot s ne feledjétek, hogy ti is hihákkal telitett emberek vagytok. Fogadjátok meg, hogy legalább eddig hallgattok, mig ismét Irok egy tanulságos; Foiv» u ,, -„, ...„ „ . . „ -, mese, Sok „álás e ki. hallgatókért | kegyig kin,^lo\'"!^ \' la szeretnek boldogságokat, féltitek örömeiteket, a lak: Berger Muki 100 K, özr Berger AdolM másé sem kevésbé becses, legJen az hírnévben, ér-, ""W Wza, üoldmanu Ignác, Karpeleaz Gyula éa zelmekben, vagy erkölcsben gyökeredző, — no hánt- "T 511 50 Dreinnger István és neje, Plloer aátok . . *»«« éa neje 20 -80 K-át, Berger Adolf, Berger Eoazorupótló adományok. Adakoaauuk a v»k katonák ráeaére 370 K. Kardos Vllmoené iLajoa Uelse 10 K-át. Iránti kagjéletbóL^™"" /w. A OKTOBÍR 87. SS A I. A 1 í 0 7, L 0 N Y 1 is oly rettenetes drága, hogy stinte vetekszik \' hus árával. 3-4 cltrab SO Mlér. Kg, métermázsa 70-j kor., de igy i* OrnljOn, >ki kap. Egy öivegy helybeli pékué előtt állott egy megemlékezés | kocsi a napokban, rajta több zsák burgonya, éppen síinte tüntető módon . temető Mai kőié vonj. az, lerakták. Megkérdoztük a. árát s egész hangosan je-embereket, vetekedve a fényűzésben. 1 lentelte ki az eladó, hogy 80 korona, de csakis a> Soksior síinte rnegbotránkoilató módon váltói- Illető péknéuek, másnak nincs. 1**10*fWt MinEilv. Mindszentek napja A kegyelet, a halottak Iránti tatják át a halottak csendes birodalmát korióvá sierelmi találkozóvá éppeu e napon Most amikor a ragály dohöng, különösen érthetetlen, hogy Ismét megengedik a tömeges talál-koiást. lgai csak 8 óráig, azonban ez ideig épen ezer alkalom van arra, hogyha ragály ezer felé hurcol-tassékr Rója le a kegyelet adóját ki ki más uton. a temető pedig e.napon legyen zárva, maradjon kegyeletes csendben. Osak egy ssát virágot 1 Hinél\'nehezebb gondokkal teli napjaink vannak nekünk, annál érzőbb szivvel gondoljunk azokra, a kik költőnk a halálos kórral járkálva, a biztos halálnak néznek elébe, ha rajtuk irgalmas síivek nem segítenek. A siegénysor-n tüdőbetegekről beszélünk, akik-\' nek gyászos csapatából eddig sok ezer embert ápoii ! és gondozott ingyen a József Királyi Herceg szana tórium Egyesület Ez a jóravaló egyesület, minden esztendőben azzal a felhívással lép a közönség elé,, hogy a szeretteiknek szánt koszorúitól egy szál virágot adjanak az életükért esengő tüdőbetegeknek. Egy szál virág ára nem sok. De ha milliók Nos! Már most teasók burgonyát mini, tessék maximálni r a maximális áron venni. Béül Fjl^bJ? még mindig- fillér <■ . Egerek irtása a kanizsai mesfíkön. A nagykanizsai határban Ismét óriási mérték-ben elszaporodtak a mezei egerek. Erre való tekintettel polgármesteri hirdetmény jelent meg, mely mezőgazdasági érdekek irfepóvása céljából a varos hat árában ugy a felszántott és bevetett, valamint lel nem szántott és be nem vetett teiületen f. évi november hó 1-től november 16-ig terjedő időben búív siai viraíí ars nem sok. ub na iiiniius ........ , , . , ,, . ,, - az egerek köte ezó irtását (arsen cummal való mér- adják, akkor már nagy összeg, akkor már ezrekkel " « } * ™ ____-,\',„.A rumi., i .. h\'u * runHuh" ■ i/nti!,* népesebb lesz a hazs, akiket a halálos kórtól meg-menthetőnk. Kevesebb a könny, kevesebb a gyász. , gezéeét) rendeli el. Felhivjá a rendelet a gazdaközön- Azért mindenkihez, akihez a Szanatórium Egye- séget, hogy a saját és a fogyasztóközönség egyaránt fontos érdekeire való tekintettel mérgezést a legpontosabban esjközötje. \'í1 \'A méreg (anenleuui) sólet kérő szava eljut és aiokhoi is, akikhez el nem D|. Mw), Be|llí J4„ef gJig,M„|4r4ban a rendór-jut, - azzal a kéréssel fordulunk, kegyeske,(jenek bá(1 ^ jr>énJ8steníawg| igwolvány alap-irgalmas szivük adományait eljnltstni ai Egyesületnek jin Mer„|lel. Ile, me|y hatósági igazolványt az I —II. Budapestre. Halottaink tudni fognak arról, hs egy lnjl|t(1 k„,ÍMti| ^ik Vészére a városi ka szál virággal kevesebbet kötnek koszorúikba a azt az ^^ nJn,4ntart4 , In. kcrntetbeni fkls- rgy siál virágot felajánljuk a tüdőbetegek megmen- J |||rlok(K)uk rfclír, p,dig Kárlovits József és 1 Plánder György v. kültanácsosok fogják kisiolgál-Qyáearovat. jtatni. I? rendelet megszegése kihágást képez, s 16 Hosszú, kinos szenvedés ntán életének 76 éves uaP\'g <* 800 l"rÍ,,d\' korában elhunyt szerdán délelőtt özv. Ofenbeck 8a hetfi pénzbüntetéssel fog hontettetni. Ennélfogva a muné. Halálában, amelyet széleskörű rokonság gyá-1 mezőórük a. rendelet pontos végreh^tisit szí- I ....._____ .11. X„ .... Xsilntl miilaúalisAbpAI liiliin „ Pál ur önmaga iránti figyelem ntjáa beszerzett kén. iletből. — Mi pedig csak várjunk, amig a barcsi 80 disznók meghiznak vagy "a kormány Pető Pál ur ( kérését meghallgatva egy kis is|rt kölcsönöz a város-nak Abból azonban mi nem isiroiunk. Imádkosnak a upanyoljárvány\'msgssünéaéért. Dr. Rott Nándor veesprémi megyéspüspök egy. báimegynsierte elrendelte, hogy ai összes szent misékben Ima momlassék a spauyoljárvány megszűnéséért Addig is, inig ezt körlevélben elrendeli, felhivjá az egyházmegye papjait, hogy essnt misékben a pro vitanda mortalitate vei tempore pestilentiae miséből az Imádságokat vegyék szon\'napokon, a melyeken azt az egyházi előírások megengedik. Kitüntetett 48 as tlsstek. Őfelsége a kardokkal dlssitett hadlékitményes katonai érdemkeresit III. oeitályát adományoita: Németh József, JakabOy Antal és Oógl Béla tart. főhadnagyoknak, a második slgnum laudist a kardokkal: Fleckenstein Ferenc főhadnagynak és Kondor István tartalékos hadnagynak, a broni slgnum laudist a kardokkal: Heinci István^tart. főhadnagynak és a broni signum laudist Wéber Ferenc tart. főhadnagynak. A kávéházak sár Arája. A rendőrkapitányaág a spanyoljánránj terjedésének meggátlása érdekében rendeletet bocsátott kl, amely tübbek közt a kávéházak lirórfját november 6-ig esti 10 órában állapítja meg. Korlátoiza azonban a rendelet a kávéházak nappali forgalmát ia, amennyiben elrendeli, hogy déli XI is 1 óra, valamint délután 3 és fél és 4 és fél között a kávéházakban, vendégnek tartózkodni nem szabad, hanem ezt az időt, valamiül az esti 8 órát megelőző legalább fél órát a kávéházi helyiségek alapos nellős-tetésére kell felhaesnálni. tmr A DELI HIXLAP még mindig ia fillér. szol, Ofellbeck Vilmos, a Gutenberg nyomda társtulajdonosa és Ufeubeok Károly sialió édesanyjukat vesiftették el. Temetése csütörtökön délután roll nagy réstvét mellett. Nyugodjék békében 1 Déli vasat Folyó évi október hó 96 lói kezdve a Déli vasút budapest — pragerhofl és nagykanizsa -wiener - neustadti vonalán a gyors és személyvonatoknál a személykocsik mennyisége csökkentve lesz r e vonatok osak a feltétlenül szOkséges személykocsikkal fognak közlekedni Erre való tekintettel e vonatokhoz osak a ren delkezésre illó helyek mennyiségéhez képest fognak menetjegyek korlátolt mennyiségben kiadatni - Figyelineiletjük ennélfogva a küiönséget, hogy cesk halaszthatlsn esetekben ntazlon s tekintetlel arra, hogy a vonatok kocsijai csak hiányosan lesznek Althatók, mindenki meleg ruhával (takaróval] magát ellátva, induljon útra. Hol a burgonya? Szinte érthetetlen, bogy éppen az Idén, ami ,dÍratlanul jó termés volt burgonyában, ugy-látui itt ott a piacon egy-egy kosárral a goruan ellenőrizni ée az észlelt mulasztásokról jelentést tenni tartoznak Nlnos ssÍr, — nlnos ssappan. Ami gondos Pató Pálunk, kinek .ugy a hely beli élelmezés, mint a közellátás terén minden tel jeseu rendben van mint mindenről, ugy zsirról és szappanról is szépen gondoskodott. Az egész város zsir és szappan nélkül áll. Ha Itt-ott egy kis marga-rint juttatnák nagy. kegyesen, felülről, hát zairozbat a szegény ember. (Bár Pató Pál urnák ll ezt kellene bevenni) hetenkint 4-6 dekával. Szappan, az meg minők, hátha ezt is elfőznék. Kedves Pató Pil ur, de szeretnők, mi ai Ön kamrájába bepillantást szerezni s a véndely és szappan készletét megállapítani, biionyára néhány dekával több van ott a_ megengedettnél s a szappan gu Iától is megdöbbennénk, mert igy érthető csak az a rettenetesen bűnös könnyelműség és nemtörődömség, mslyet városunk közellátása terén a rengeteg sok pénz elpocBókolása mellett is állandóan találkozhatni. Áinde azért mégis vannak, akik nagyon vannak elégedve a helyzettel, akik vakok vagy fekete hályogosak, avagy valami maszlagtól megbódultak Un nekik Is jut egy kis zsir, meg szappan a Pató Tőzsde ügyekben éa mindennemű értékpapírok vitele és eladásánál, tekintettel a Jelenlegi gazdasági viszonyainkra, valamint értékeinknek biztonsága szempontjából, minden irányban készséggel szolgál szakszerű tanáoaaal éa felvilágosítással a Hasat Kereskedelmi Készvény társaság értékpapír-osztálya BUDAPEST, XT., Hagy arntoa 3. sz. === SZERKESZTŐI ÜZEMET. — B. 8. Ai egyiket okt. 23-in megjelent 41. ssimunkban olvashatja. A másik kettő keváabbi sikerült. Több meglontolis, áténée, mesterkiltsig kerülés — és sikerei leesnek, üdv. — A. N. Amilyen sz intelligenoiija olyan s bálája az illetőnek. Legyen ez pedagógus fájdalmának enyhítője. Adakozzunk a »Vörös Kereszt"-nek is a katonák . Rokkant alapja" javára. ULAI KÖÍLÖNY OHTOBICB\'SÍ, Nagy mozgó Nagykanizsán, Erznióbettór Szarvas-Szál lodu ^ ^jpn^aji átalakított modern nagytermében minden nap tartatik alflarfás. hol mindig a legújabb, legszebb és legérdekesebb s legválogatottabb műsorra talál a t. kftaönság. Mindenik elSadása a kinematografia legelsörendű, legújabb a legremekebb alkotásaiból van összeállítva. Szebb és érdekesebb és tanulságosabb műsort sem a budapesti, sem a bécsi nagymozgókban sem lehet látni. A iBEKLIN\' szinház agilis igazgatója mindig a\'legnjabb és legválogatottabb s legértékesebb mözftnfbort mrttatja .be, finom mfl-vészi Ízléssel összeállítva. AzonkivOl, hogy az előadásokat minél kellemessé és élvezetessé kitűnő fenérdl is gondoskodott. — A j művészi színvonalon álló zenét egy elsőrendű zongoraművész szolgáltatja. Minden harmadik nap uj remek műsor A „BERI.IN" nagy-j mozgó szinház látogatását mindenkinek a legmelegebben ajánljulf. Előadások hétköznap 6 éS 9 dnlkor — Vasár- és ünnepnap ,5 5, 7 éa 9 órákor. A m. tisztelt közönség szíves pártfogását és az előadáson való pon-tös Infegjélenését tisztelettel kéri AZ IGAZGATÓSÁG. Itfrj«i,.llsilcuaul a H. i. k/MHsigtl, hogy t Kndro, Porzsolt KAI inán ÍM máwk Írtak «lkk*« Llrf „lunkstársai » «bbl ktal H.r.4n,l Zwlt. i ltuikrty (lyi)rgy és Oseriia Andor, Nagy hűdre aa-íii rsizalval Isrkilotl cikksorozatot kizdett beimé ..... . . t._______ J.. W.I 1 M.i,vlr flcínm A DáonvélHSztás jogtörténete és vidéki színházi furcsaságokról, A M«yar 8iinp.d ÉMMEj Mrt pugvMam szíveskedjenek. -1". ójólsy\'iii tételes jogú ...... -------—- 1 . tanár. A vaskos munka a pápaválasztás tör- j » Ki>ia,lrl téneti fejlődésével foglalkozik, amíg az jelenj^ i4mít alakjához ért. .Mindenkinek érdekes és tanul-\'___— , ságos olvasmány, amely mig egyrészről szigo , . V. A VkrtWin 1-uan tudományos, másrészről könnyed sti- A lusával, élvezetes olvasmány. A világtörté 0 nelem jelentős mozzanatának ismerete minden j kulturember tudásának szükséges része. A mü ára 4 korona. Kapható lfj. Wajdits József könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Ab .íllot" szépirodalmi és művészeti heti- j lapot (szerkeszti Andor Józeel) gazdag tartalom, ér dokaa és aktuális képek egészítik ki. A kiWiió lapot Melegen ajánljok ohasóíuk figyelmébe. SzerkesHóség, és kiadóhivatal : Hndapesl, I. Fehérvári ul 15/e. — Klfifizelési ir félévre 16 kor. MutatvánjeWUlot készléggel Irtld a kiailóhl.alal — „Vasárnapi Újság" inind\'\'ii szAina gazdag tartalommal jelenik meg. A .Vasárnapi Uj-sóg" olóözelési éra. negyedévre tíz korona, .Világ-króni^á" val \' gyűlt tizenkét kor. Megreuilelhoti > .Vasárnapi Újság* kladéhlvalalában (lludaposl. IV., Kgyetem-utea 4.) l/gyanltt megrendelhető s , Képes Néplap a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 8 korona 40 fillér, — Magyar Silnpad. Ilndspesl ejfy-tlen sziubázl és zenei napilapia.^az Kréuyl Nándor azerkesalésébon megjelenő Magyar Színpad teljesen uj foi-uiában, pompás aktuális művészi lajzokkal országos nevD kiváló írók közreműködésével jelenik meg és ospról-napra a Bziiiliáz, zene, variéle- és mozi világából való érdekes közleményeken -friss híreken és pikáns pletykákon klvlll ktllöu foglalkozik a vidék színházi és művészi híreivel Is. — Rddig számaiba Herceg. Ferenc, Molnár Ferenc, Nagy bélig ingyen küld mutat. minden mozzanatáról bő, eredeti, megbízható, kimerítő értesülésekkel, térképekkel, magyarázatokkal szolgál az Az UJSAG l\'ÖUTIKAl NAPII.AP olvasóinak. KLÖFIZETAH AláK i Hf áas ávr« .... 50 kotaaa. Félévre.....a* „ iiniálm . . . . 14 K. - t E»J hónapra ... * K. 7» I. Megreudelésl oim : .. : UJ8AO K.I ADÓHIVATAL A Budapest, VII Rákóozi üt 54. szám. A SS Hangszereket és a legjobb bnzóharmonifeábat I-stadll ífllnoséset Ajánlok a legolcsóbb, árért ~ Továbbá: Hegedűk, citorák, rézfuvóhangszerek, fuvo-klarinét tok, dobok, cimbalmok, beszélőgépek és lemezek nagy választékban kaphatók Ifi. Wajdits József hangsKeikeieskedésébeii. i\\AGYKA NIZSÁ N, DBÁK-TÉIt 1. SZÁM Mindenféle hangszerek javítóra elfogadtatnak. TGSSaüTí laptnlajdonos ÍQ. Wajdits Ji„8f kónvaromdáiábaa\' U.V.t |