Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
26.79 MB
2010-03-11 14:25:45
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2558
8974
Zalai Közlöny 1936. 076-099. szám április

Zalai Közlöny
Politikai napilap
76. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

76- tvfoiyun 76 Mim
Nftgykanlna, 1836. április Y szerda
Ar» 12 BIL
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelő. szerkeszti: Barbarlta La]o>
Elíldctoi ám: trj Un Imi 40 « Initlrtllll é« tod*H«taS ŰSoe. K. •
Megtalálták az öngyilkos Kayser Ernő búcsúleveleit, amelyek világosságot derítenek a tragédiára
Egy üzleti ügy adta a kezébe a méregpoharat a sörgyár volt Igazgatójának, aki hétfőn este meghalt
Tegnapi híradásunk Kayser Ernő volt sörgyári igazgató szomorú tragédiájáról, az egész városban őszinte részvétet váltott ki. Lapunk zártakor Kayser Ernő még mindig eszméletlen volt, de orvosai már tudták, hogy menthetetlen. A bevett méreg^adag olyan nagy volt és mái-annyira felszívódott a szervezetben, hogy segíteni iyár lehetetlen volt. Kayser kórházi ágyánál összegyültök hozzátartozói és várták u szomorú tragédia fináléját. Este 9 órakor következett ba Kayser Ernő halála, aki kórházbaszálliti\'isa óta egyetlen pillanatra sem téri magához és 26 órai ngónia után kiszenvedett. Temetése szerdán délután lesz az izr. temető szertartáslermé-ből. 1
Kayser Ernő halálát illetőleg már tisztán áll a valódi tényállás. Tény, hogy sok küzdelmet folytatott megélhetéséért, a végső csapást azonban egy szerencsétlen üzleti vállalkozása é« annak körülménnyel szolgáltatták.
Közben kiderültek ugyanis a szomorú tragédia hátterének részletei is. Ezekből egyelőre csak annyit közölhetünk, hogy tegnap (akkor még élt Kayser Ernő a kórházi ágyon) két nyitott búcsúlevelet talállak ez Íróasztalában. Az egyik egy messze vidéki ügyfélinek volt megcímezve igy : »Gyllkosomnak, dr. X. Y..;«
Kayser még vasárnap telefonált valakinek interurbán és elkeseredetten harcolt a telefonon át egy üzleti ügyében. Ez a régóta húzódó
ügy, illetve annak sikertelensége keserítette el annyira, hogy egy bizalmas barátját napokkal előbb meg kérte, hogy ha vele valami történne, tegye meg a feljelentési a szóbanforgó ügyfele ellen. Átadta barátjának az ügyre vonatkozó üzleti levelezést és iratokat is. Ekkor azonban még senki nem gondolt arra, hogy Kayser milyen végzetes terveket forgat a fejében.
Állítólag nagyobb követelése volt Kaysemek, amit 2500 pengővel hajlandó lett volna kielégítettnek -tekinteni, de olyan csekély összeget ajánlottak fel neki üzletfelei, hogy a megalázottság és tehetetlen kétségbeesés a felőrölt idegzetű em-öert a halálba kergette.
A vizsgálat az ügyben megindul.
Kommunista diák-szervezkedést robbantott fel a budapesti rendőrség
Kilencven előállított közül harminc fiatalkorú volt
A detektívek kedden reggel Budapesten néhány középiskola növendékei között kommunista szervezkedést lepleztek le. A szervezkedés vezetője Szigeti Péter kereskedelmi akadémia növendék, akit 34 tár-
sával együtt előállitottak. 30 közülök fiatalkorú diák. A kommunista diákok szemináriumot alakítottak, ahol kellő oktatásban részesüllek, nyáron pedig üdülés ürügye alatt vidékre mentek volna, ahol a föld-
műves ifjakat akarták bewrvezni az egyes falvakban és ott elültetni a kommunista szellemet, összesen 1)0 egyént állítottak elő, többet elengedtek, de az eljárás mindegyikük ellen folyik.
Hitler elejtette a francia-német megbeszélések tervét Flandln barátságtalan beszéde miatt
Az angol minisztertanácson a vezérkarok tanácskozásának májusra halasztását és Időközben Németországgal megegyezést javasoltak
London, március 31 Az angol miniszterek hétfői értekezletén attól tartottak, hogy a francia, angol és belga vezérkarok között lefolytatandó tanácskozások túlságosan tágkörüek lesznek. A kormány három szabadelvű minisztere meglehetősen birálla a vezérkarok összejövetelét ós azt követelte, hogy azt halasszák májusra, ezalatt pedig tegyék lehetővé a megegyezést Németországgal.
Az angol külügyminisztérium a megbeszélések azonnali megkezdését sürgette. Franciaország Olaszországra is kiterjedő közös eljárási tervezetet sürget és terjesztett elő, de Olaszország nem hajlandó mindaddig közös ténykedésre, ipig ellene a- megtorlásokat alkalmazzák. Az angol miniszterek kijelentet-
ték, hogy nem hagyhatják jóvá az Abesszínia elleni olasz támadásokat.
Elmarad Hitler tervezett baráti
gesztusa
London, március 31 A Daily Express berlini tudósítója szerint Hitler Franciaország felé egy baráti gesztust tervezett. A német kanoellár ugyanis azt akarla, hogy a két ország megbízottai üljenek össze és tanácskozzanak a két állam közt fennálló ellentétek eU simításáról. Hitler Flandin vasánnapi kellemetlen tartalmú beszéde miatt elállt tervétől.
A Press Association szerint, ha Németország kedvező választ ad, akkor az átmeneti nehézségek áthidalása után a német megbízottak
is részt vehetnek a vezérkari megbeszéléseken. Az olaszok részvétele a vezérkari tanácskozásokon a Fehér Könyv javaslataira adandó olasz választól függ, amely mindeddig nem érkezett meg Londonba.
BövDI a vezérkarok értekezlete
A vezérkarok tanácskozása, a melybe jól értesült körök szerfnt Németországot is bevonják, a kölcsönös segítség elvén alapuló szerződések technikai előkészítésének szolgálatában állanak. E szerződésekbe a iooarnoi szerződés valamennyi aláíró hatalmát be akarják vonni, hogy ezzel valamennyiük biztonságát megerősítsék. Ilyen tanácskozásokra azonban, aminőket a március 19-i egyezmény 7. cikkelye eiőir, csak akkor kerül sor., ha Né-
metország olyan geártust tesz, amelyet a március 19-i egyezmény alá-irói alkalmasnak találnak arra, hogy a tárgyalások számára megnyissák az utat. Brit körökben ki-fejezeten azért tartják szükségesnek e tárgyalásokat, hogy elősegítsék Németország kedvező elhatározását.
Csak előjáték
A német népszavazás eredményével kapcsolatban az olasz sajtó nagy megelégedéssel vesszi tudomásul a német kormány győzelmét és meg van győződve arról „ hogy Hitler most még kevésbé fog engedményeket tenni, minthogy a lakosság kifejezésre juttatott álláspontja is kötelezi.
A Tribuna szerint az eredmény felhívást jelenthet az angol és a francia választókhoz, hogy kövessék a német példát és mondjanak Ítéletet a mai általános politika felett. Erős hatást gyakorolhat ez a szavazás a küszöbönálló francia választásokra és talán az angol közvéleményt is határázotl állásfoglalásra serkentheti. Nem tartja kizártnak a lap, hogy a s/.avazá« csak előjátéka egy íjjabb német politikai lépésnek A Rajna körüli helyzet egyébként állalában nagyon bizonytalan, t
Az afrikai háború
London, március 31
Az angol sajtó az olasz bírálat mellett is kénytelen ujabb olasz győzelmet elkönyvelni. A Daily Te-legrap tudósítója szerlnl a II. hadks már csak 50 kilométernyire van a Tana-tótól, mig a IV. hadtest dél felé. halad a Tana-tó irányában. Gondur elfoglalása bármely pillanatban várható.
A íjégus hadsoregével az Asangi-tó déli partján tartózkodik és vagy kénytelen lesz megütközni az olasz csapatokkal, vagy pedig a régi főhadiszállása, Desszié fjjlé visszavonul.
Róma, március 31
(Lapzártókor érkezeit) Badoglio táviratozza Keletafrikából : Csapataink 350 kilométeres ut után elfoglalták Szardut, Aussa tartomány fővárosát. A szultán palotájára kl-tüztük az olasz zászlót- A bennszjü-* lött lakosság a bevonuló olaszokai nagy örömmel fogadta és lelkvseix fidvözölte. Az olasz hadvezetőség azonnal megpecsételte az Olaszország és Aussa között még 1888-bjn aláirt szerződést.
Az észuki hadszintéren nyugat felé a csapatok elfoglalták Adi-Remozt, egy másik osztag pedig Dakuát. A repülőgéjiek u felderítő repüléseket állandóim folytatják.
Schuschnlgg kormány-nyilatkozata
Schusclinigg szövetségi kancellár szerdán délelőtt 11 órakor a szövetségi tanács illésén politikai nyilalkotntot olvas fel. A konotínynyilatkozatot az összes oszlnik rádióállomások közvetítik.
BAUM KÖZLÖNY
ímipriiii i.
A tavasz vezető divatszineiben a legszebb
kabát-, kompié-, kosztüm- és bluz-anyagok
húsvéti legolcsóbb árakon a
Filléres Divatüzletben.
Kérjük vételkényszer nélkül
újdonságainkat megtekinteni I
A felsőház illése
Budapest, március 31 A felsőház kedd déU-lótti ülésén, amelyen Serédl Jusztinián is jelen volt József ók József Ferenc főhercegekkel együtt, az ipari törvény javaslat tárgyalását kezdték meg. A javaslatot Varsányi Emil előadó ismertette és elfogadásra ajánlotta.
Haupfmann Bruno a villamos székben
Trenton, március 31 Hauptmann Bruno nyugodtan fogadta védőjének bejelentéséi, hogy a felettes hatóságok elutasították kegyelmi kérvényét. Hauptmann még mindig nem mondott le a reményről. Felesége bejelentette,-hogy férje hajlandó az ügyről/többet is közölni, de amikor Hin)pt-mannt a fogházban felszólították, hogy könnyítsen lelkén, kijelentette, hotry nincs semmi vallani valója és nyugodtan vette tudomásul, hogy ma este a vlllamosszékbcn insg kell halnia.
A fegyházban berendezett siralom házat gépfegyveres katonák őrzik és #i látogatók ezrei járnak a halál-" raitélt Hauptmann meglátogatására. Este Hauptmann térdrehullva Imádkozott, mialatt a műszaki bzc-> mélyzet mögötte s vlllamosszéket készítette el az itélei végrehajtására.
Pénzt hamisítottak Debrecenben
Debrecen, március 31 A rendőrség egy nagyarányú pénr-hamísitó bandát leplezett lc. A bundu tagjai két é-s ötpengősöket hamisítottak. A jólslkerült hamisítványokból többszár darabot taftr sikerült is elhelyezniük. Tizenkét rtnbert ^Itck őrlretbe. _
Elfogadták a telepítési javaslatot
Budapest, mJárcius 31 A Ház hétfői ülésén több szónok hozzászólása után részleteiben is eL fogadták a telepítési javaslatot. Szlra-nyavszky elnök köszönetet toondott a vita során tanúsított tahgatartáséri A legközelebbi ülést szerdán délután tartják.
\' — H. Courths-Mahler a 87iv és a szerelem irőnöje Szabad szeretnem ? cimü kétkötetes nagy regénye lesz a Milliók Könyve 411-412. száma. A Milliók Könyve ára 20 fillér.
Amikor még Nagykanizsán át „hajón lebetett eljutni" a Balatonról a Dnnába
Egy 300 éves holland térkép-rajzoló álma a írelburgl étterem söntésében
Freiburgban, egy napsütéses délután bevetődtem egy kis élterembc. Amolyan mindig \'csendes kis étterem volt, amelyet a fiatalság mcsz-sze elkerül, ahol nincsenek nagy lumpolások, legfeljebb csak idegen,, átutazó vendégek látogatják egy* egy órára. Este 10 óra után a csendes kis térne már csak unottan vet fényt az étterem ablakán\'kivetődő villany : minden csendes. Pedig az étterem négy nővéré. Igaz, u legfiatalabb már 75 tavaszt látott. A legidősebb pedig már közelebb vanJ a 100-hoz, mint a 00-hez. A kiszolgáló személyzet : egy 00 százalékos hadirokkant. Így nem csoda, ha az éttermet elkerüli a fiatalság és a vígság.
A négy nővér mindig az étteremben tartózkodik, - ha van vendég. Mint már említettem, a vendégek Inkább az átutazó autócaros idegenek sorából kerülnek ki. Magam is Ide járogatok esténként. Hónapok óta minden nap. Hogy miért jövök éppen ide, annak története van. Ezt szeretném elmondani.
Van az étteremben egy nagy térképgyűjtemény, amelyet én meg szeretnék szerezni. Pénzért nem ka-
pom meg. Megszerzéséhez »jó gyomor* kell.
Mikor először nz étterembe léptem, rögtön feltűnt a hatalmas könyv a büffé felett. Mert ott tartják. Csak a háta látszott : nyers disznóbőr. Miután a családban vannak könyvkötők és magamnak is crne a pályára kellett volna mennem1, értek valamicskét a könyvkötéshez és rögtön megismertem, hogy Így csak évszázadokkal ezelőtt kötöttek könyvet. A könyv 300 éves. Nem Is könyv, hanem térképgyűjtemény. Akkora, mint egy kiterített Zalai Közlöny. Lehet 10-12 o.ntlméter vastag. Merített lapjain csupa fa-metszetü fénykép - kézi ftstéssel.
Érdekelt a térképgyűjtemény : megérdeklődtem az e\'redetét. A 100 évhez közeledő láftyok nagyanyja vette valabol egy árverésen néhány pfeningért. Azóta ott feküdt a büf^S tetején ujjnyi porleppel alatt.,, áíost azonban már minden nap lekerül onnan, összebarátkoztam á hadi-szolgálóval, aki minden nap az étellel együtt hoz*< a 300 éves térképgyűjteményt is. Sokáig szoktam itt üldögélni Ha már nem fér belém több sör, likőröket hozatok.
Olcsó
húsvéti vásár
Sin$er DivntMáz-nan
Tavaszi női kabátok
Női- és férfiszövetek és selyem-újdonságok nagy választékban
Csak azért, hogy számlám! minél ha-gyobb legyen. Most már •törzsvendége-ként kezelnek és az étel mellé hozzák a térképeket Is. De nézzük a térképgyűjteményt közelebbről.
A 300 éves térképgyűjtemény az akkori lengyel, német, belga, francia, angol és holland térképészeti in-, tézetek kiadásait tartalmazza. En azonnal; Magyarország térképét kerestem. A kézzel irott tartalomból a 98- oldalon találtam meg. Hegy éa vízrajzi térkép... mintha madártávlatból lenne fotografálva. Fennt a következő felírás : ,
.NOVFSSIMA ET ACURATI88IUA
TOTIUS HUNGÁRIÁÉ TABULA"
Geographle de Roy Amsterdam.
A többi térképen mindenütt rajt az ország címere. Itt hiába kerestem az ismert hármas-halom, kettős-keresztes cimert, nem találtam. Helyette a következő kép : Egy >le-<dőlt <Jal« mögül riadtan menekül kér síró angyal egy l\'árddal hadonászó janicsár elől. Az egyik angyal kezében nyílvesszőt tart, de nincs hozzá ijja, hogy a törökre lőhetné.
Torkom összeszorult, mikor megláttam ezt a térképet : ar. első Trianont Könnyes szemmel nézegettem a darabokra osztott magyar hazát, amelyen török basáskodik.
Még egypár érdekesség tűnt fel a térképen. A Balatonból két hajózható csatorna vezet a Dunába : egyik Székesfehérváron, a másik pedig Nagykanizsán és a Murán át. (A hajós hollandi nép fia, aki a térképet rajzolta, már 800 évvel ezelőtt sem tudta elképzelni másképp a csatornát, mint hajózhatónak. A magyarok még most is őrültnek neveznék azt, aki a tervet felvetné, - pedig a csongrádi és szentesi kubikusok száma már 100.000-re emelkedett. Lásd a Pesti Napló 1936. február 9-1 számát.)
Érdekes, hogy a Fertő tó a térképen mai helyzetéhez képest, kereszt ben áll. A városok nevei is mások : Canischa, Sigeth, Caschev. Erla, Tokay, stb. Sőt megtalálható már a térképen Kiskomárom is, Petit Comora név alatt.
A térképgyűjteményben talált másik, szintén fametszetü és kézifes-tésü térkép a megerősített és bekerített városokat tünteti fel. A térképen a következő felírás olvasható :
D\' VOORNAAMSTE FORTRES8EN WAN HONHARIA.
Ott van szülővárosom is : »Cooverne ment de Canischa.* A város egy 6ereg török mecsettel és egy négy-
„Selyem az élei"

Szomolúnyl
férfiinget oombinét hálóinget
űruhűzilbnn
Ift96. április 1
tornyú templommal van rajzolva, háttérben a varasdi hegyekkel. (A négytornyu templom valószínűleg csak fantázia szüleménye.)
Néha átlapozok Lengyelországhoz. A térképen a lengyel határok felnyúlnak a mai Thürlngiáig. Bresz-lau még Breelaw volt. És ahogy lapozom ezt a térképgyűjteményt, elszorul a szivem, t^ert látnom kell, hogy mily kicsinyre zsugorodott össze néhány európai nemzet földje.
Szeretem nézegetni ezt a könyvet és szeretném megszerezni, hogy Nagykanizsa vános muzeumának adhassam a török hódoltság alól való felszabadulás centennáriumá-ra. A négy nővér azonban a gyűjteményt nem adja el, — esetleg mint törzsvendégnek majd odaadf-ják.
Ezért járok hónapok óta ebl>e a kis étterembe és ezért mondtam, hogy a térkép megszerzéséhez jó gyomor kell.
Schleaa István
Bágyadt, levert, dolgozni kép telen egyéneknél reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz a bélmozgást csakhamar megélénkíti, az emésztöcsalornában összegyűlt salakot kiüríti, a vérkeringést szabaddá teszi íb a gondolkodó- és mnnka-képe88éget emeli. — Az orvosok ajánlják.
EMLÉKEZTETŐ
Március Sl.
Kultur-eat * fehérterembtn 8 órakor (Siudty Gém).
Aprilla 1.
Növendékhangverseny a aeiicUkolá-btut 6 órakor. Április 4.
Prohászka emlékest « városháta dísztermében fél 6-kor (dr. Vértesi Frigyes).
• Segédh. Tisztviselők közgyűlés*- 4 órakor a városházán. Este 8-kor bankett a Koronában.
Aprilla 4-5.
Vasutasok «Marica grófnő, előadása (z Iparoskörben 8 órakor (VOGE). Aprilla 5.
IJceália előadás a Legényegylatfcen f«l 9 órakor.
Aprilla 7,
Kultur-est a fehértem*i>en 6 órafcor (dr. Szabó Zsipaond). Aprilla 12.
Vasutasok <Marica grófnő, előadása, utána tánc az Iparoskörben.
Aprilla 15.
Stinelőadás és tánc fél 9-l»r • Legényegyletben. (Nagymama.) Ifjúsági Egyesület operettelőadása Kiskanlxsán. Aprilla II.
Stefániái xotigoru-estje 0 órakor. Aprilla 30.
A* olasr-abesszin háború fitayjc előadással a szinháxban 9 órakor (Irodalmi Kör).
IUJM 4.
Mécs Alajos Japán flltójö előadással n színházban 9 órakor (lrodatai|i
Kör).
— Klegána női orepe de chlne óa orepe satin eeőköppenyek patar választók oan legolcsóbban HohUtznól.
— SUp cIpAk I Jé alpSk! gyönyörű formákban logolcaóbban as ..IdUál- aip^ Wrtb^i, Fő-Ut 12. o&m.
ZALAI KÖZLÖNY
IDŐ
Hü nílluillül
Prognózis: Változó felhSzBl, több helyen köd, néhány helyen míg esö, a Tiszától keletre zivatar. A hőmérséklet alig változik.
fUptir: Április 1. szerda. Rom. Itat Hugó. Protestáns Hugó. Izraelita Nlzsn hó 9.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat • hó vígéig « Mrrkly-Belus Józset jyógy. szerlAr Fö-ut 12 szám és « kiskanizinj gyógyszertár
Valóság BS csD&aszappati.
ni\'tiy óv óu kínoz stfy fojbórbaj, amely azonban a T li I o ■ e p I • axappunnal Wrlcnl kétheti b»«in*l»l ul.i 11 (cljciin tllUnL Viilóiiágoi ci<»liuz.ippan I
ötilnle tli(lel«llcl B. i>.
Sírva vallott a letartóztatott G. Szabó Gyula, akit betöréses lopás cimén jelentett fel az édesapja
G. Szabó Gyula nagykanizsai gyümölcstermelési felügyelő, mint ismeretes, feijelentctle sujál fiát Nagykanizsán, majd a budapesti főkapitányságon \'betöréses lopás elmén azért, mert a fiu apja távolléte alatt bement a hálószobába és onnan ruhaneműt és egyebsket elvitt magával. A dolgok egy részét becserélte az egyik nagykanizsai ócskásnál, Baján Ferencnénél és Budapestre utazott, ahol elfogták.
Ifjú G. Szabó Gyula építési rajzoló kihallgatása alkalmával azt vallotta, hogy Budapesten sikerüli állást szereznie egy selyem gyárban, kért pénzt édesapjától, hogy feltudjon utazni Budapestre, de nem kapott. Ezért kénytelen volt Így sze-
rezni pénzt magának, - mondotta. Sirva mondta el, hogy édesapja napi 60 fillért adott neki, abból nem tudta szükségleteit fedezni és mivel édesanyja különváltan é! édesapjától, nélkülözte a w/ülöiház melegét. A megtévedt fiatalember szabadlábrah.\'lyezósét kérte.
A nagykanizsai törvényszók ifj. G. Szabó Gyula részére védőül dr. Fodor Aladár ügyvédet remf.\'lte ki. Dr. Csik Ferenc hétfőn délután kihirdette előtte a vizsgálati fogság meghosszabbítását a főtárgyalúsig, amibe G. Szal>ó belenyugodott, tekintettel arra, hogy sem lakása, sem állása nincs. Az ügy főtárgya-lása április 17-én lesz a Makáry-tanács elött
Pénzt kaphat
otthon heverő, használt bélyegeiért, bélyeges levelezéséért. Felvilágosítást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt a Frontharcosok helyiségéhen (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztaltárssaság szivesen lát minden felnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság semmiféle kötelezettséggel nem jár. Tagdij nincs.
Koast&m, blux, nagy divat. legszebb anyagok, ugy szövetben, mint selyemben, legújabb színek, szüvóaek legolcsóbban a Filléres Dlvatűzletben = Szeniáclóa asép éa aicniáclóa olca* ii Htltényi cipő. Fő nt 2.
- Kiváló alaMfl Kinga Twood férfi aport-öltöny szövetek legolcsóbban SchUtznél.
Siessünk
olcsó húsvéti árusítására!
Dusán felszerelt osztályaink sok kellemes meglepetést tartogatnak kedves Vevőink számára.
Női ruha és kabátszövetek
összes létező dlvatszinekben.
Férfiöltöny- és felöltő-szövetek
gyönyörű minták,kiváló minőségek.
Férfi pizsama és Inganyagok
Nól fehér nemQanyagok
Gyönyörű torontáli szőnyegek.
NŐI tavaszi kabátok
legszebb fazonok és színek.
NŐI ruhák, komplék, blousok
legolosúbbtól a legszebb kivitelig.
Női és férfi esőköpanyek
Wlmpasslng, Relthoffer gyártmányok.
)
ZALAI KÖZLÖNY
1986. ápiiHl 1.
Pazar választék !
Szakszerű kiszolgálás!
Törpe árak!
SZABÓ cipőáruházban (Horthy muós-ut /.;
A Prohászka emlékest
iránt, amely szombaton délután fél 6 órai kezdettel lesz n városháza dísztermében a nagykanizsai Szociális Misszió rendezéséin, óriási érdeklődés nyilvánul meg. Nem csoda ez, hisz n gondolat szépségén kivül az előadók személyé is nagy vonzóerőt jelent. Az emlékünnepély műsora"^ következő :
ünnepi megnyitó: Prohászka, a nagy szociológus. Elmondja Kráiky István poigárinesier. Endékv rs i irta és elmondja Barbarlts Lajos. Prohászka irodalmi méltatása. Dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos előadása. Prohászka : Magasságok felé. Előadja Adamovich Károlyné. A Prohászka Himnusz. Előadja a Máriakongregáció és a Leányklub egyesített énekkara \' u Missziós Leányklub zenekarának kíséretével. Vezényel Rácz Alajos. Ünnepi zárszó : Prohászka, a jó ember. Dr. Vértesi Frigyes pécsi theológiai tanár előadása. Belépői díj nincs, de a Misszió társadalmi munkájának folytatásához és a rendezés költségeinek fedezéséra önkéntes adományokat kér.
80 városi képviselő irta alá a líceumi fellebbezést
A leányliceumról irt tegnapi cikklink az egész városban osztatlan helyeslésre talált. A felebbezés\', mellyel egyes városi képviselőtestületi tagok a képviselőtestület Ismeretes határozata ellen él\'ek, a mai napig 30 városatya irta alá, igy a Nemzeti Egység elnöke, Szabó Győző ny. kir. járásbíróság! elnök is. Az aláírások még folyamaiban vann,k és holnap te\'Jesztik be a vármegyéhez.
16 halott egy mexikói templom előtt
Mexikó, Március 31 Snnct-Fellté, Forres és (luajanntá-bart a templomból kijövő tömeg meg. tájttiadta a szociális iskola tanítóit és növendékeit és olyan parázs verekedés kezdődött, hogy 16 halálos áldozat és 21 súlyos sebesült taforadt a helyszínen. A halottak és sebesültek kötött sok a gyenulek.
A járási mezőgazdasági bizottság tavaszi közgyűlése
A nagykanizsai járás mezőgazdasági bizottságának tavaszi közgyűlésén dr. Plihál Viktor kir. kormányfőtanácsos, felsőházi tag elnökölt. Az elnöki bejelentések beszámoltak a mult közgyűlésen elhatározott ügyek elintézéséről.
A polgármestert m\'gkorcs\'ék egy hiteles cukorfokmérő és Maiigánfokmérő beszerzésére, amely őszre a mázsáló-háznál már rendelkezésre áll a gazdaközönségnek 20 fillér használati dij ellenéb-n.
A sertés legelőknek szcderfával való beültetésélv vonatkozólag az erdőmester értés tette a polgárn.es-
rozs vetés, Nagykanizsa környékén a fagy kisebb károkat okoaott és meggyöngítette életerejében a gabonát. A galxmn-futrinka is jelentkezett. Ezt dohány lével kell permetezni. Hatásos és legolcsóbb védekezési mód: a területe^,kiszántani sertésekkoi, baromfival febtetni. Sok művelési hibát állapított meg Kovács fölügyelő Nagykanizsa-környékén, a rosszul elkészített talaj suk kárt okoz. Majd a helyzet nvg-állapítására kerül sor.
A vetések általában jól telellek, a gyümölcsök is, takarmányhiány nincsen. A legjobb széna 5.50 pen-
N\'ac^ cHöme
tat
KAK
terty hogy ez-\'n a talajon eredménytelen lenne a gyümölcsfatermelés.
Ami az állattenyésztési szakelőadásokat illeti, a Kamara készséggel vállalkozott ezek megtartására, le is jött Molnár Pál, aki a tejgazdaságról előadást akart tartani, de mindössze négy hallgató jelent meg. Ezután Kiskunlzsán kísérelte meg, ott azután nagyszámú tercm közönsége hallgatta meg az előadást. Dr. Plihál elnök a megjelent gazdákat kérte, hogy saját érdekük* ben jelenjenek meg a szakelőadásokon.
A korpabeszerzést illetőleg a Kamara felterjesztósst tett a földmüve-velésügyi minisztériumhoz.
Legelőjavitásra a polgármester megfelelő összeget állitolt be. A legelőbéreket leszállították 8, illetve 5 pengőre.
Kouács Miklós gazdasági segéd-felügyelö felhívta a gazdaközönség figyelmét, hogy hibás a buza és
gőbe kerül. A jószág állapota általában gyengének mondható, m?rt a gazdák nagyon takarékoskodtak) a takarmánnyal. /
Grósz Ferenc a tejkérdéshez szólt hozzá.
Goidán János a Rátz-utcában levő tókák vizének lecsapolását kérte, mert a legelőre hajtott marhák isznak belőle és száj- és körömfájás bacillusait szedik magukba. A bi« zottság ilyen értelemben megkeresi a város vezetőségét.
Majd több gazdasági kérdés és panasz került a közgyűlés elé, a mikre dr. Plihál Viktor válaszolt
Angina pectorlsnál, a rohamokban fellépd nyomaiztó szivtáji fá|> dalmaknal reggelenként1/,, esetleg »/4 pohár természete* „Ferenc József" keserűvíz is elegendő ahhoz, hogy a belek működését elrendezze és kielégítő cmí8?tést biztosítson. Az otvosok ajánlják.
A Szent Korona története
Irta: Swkáll Gyula 5
A francia háborúk idején Munkácsra került a korona, hogy biztosabb helyen legyen. Htjában nugyszámiu lovas és gyalogos bandérium\' kísérte. Innen bizonyos időközökben kerül Hildára, Egerl>e, Gyöngyösre; végro 1809. november 3-án újra Hudárn, nhol végre nyugodtan pihenhetett a korona egész addig, amig az 1848 iki szabadságharc ismét veszélyeztette létét: még pedig a legkomolyabban I
A szabadságharc idején majdnem végzetessé vált a Szent Korona bujdo-sása és elrejtése. WindisehgrAex herceg készülődésének hirére a honvéd«lmi bizottság 1848. decemt)cr :jO-án meghagyta Bónis Sánvuel képviselőnek, mint országos biztosnak, hogy a Szent Koronái a koronázási jelvényekkel együtt Urm\'ényi Ferenc koronaőrrel vagy nélküle Debrecenbe, a n<*i&et leendő székhelyére szállítsa. A Dunán való átszállítás azonban nehézségekkel járt, mert a Duna már lnti^t s a legszükségesebb gyalbgközlekedésl csupán az épülő Lánchíd bonyolította le: « híd végén azonban nvjg üreg volt. Hogy a koronát a hidon átsegíthessék, az üreget hevenyészve be kelleti tölteni, a hid uttestét bepadlózni; csak nuilán leheléit a koronát tartalmazó ládát IMnis üveges hintalára téve aron átszállítani. A láda azonban nem\' fért el egészen a kocsin, ugy >hogv a ládát 21 gránátos Őr támbgatta jOÍibról-bal-ról. így jutottak át és eszerint a Szent Korona volt az első, tfmfit a Lánchídon átszállítottak.
Debrecenben Bónis a koronát Kos-suthnak adta át s itt (maradt, flmig a kormány Pestre vis6za nem vitte.
Amikor a magyar kormánynak újból menekülnie kellett Pestről, magával vitte a koronát Szegedre, ahol Szemere Bertalan belügyminiszter lakásán tartotta. Innen mtaiiekfllvc Srémére magával vitte Nagyváradra, Aradra. Ilt felbontotta a ládát, hogy meggyőződjék, megvannak-e « szent kincsek. Aradról I.ugosra, innen Ka-ránsebesre vitte Sz<Smta-e, hogy egy közeli bányában rejtse el, de nem! sikerült.
Amikor seregeink Világosnál lelet-ték a fegyvert, Orsovára menolailt Szemere a Szent Koronával, hogy ott elássa a ládát. Szándékát közölte Grimmel és Házmán miniszteri osztályfőnökkel s felhívta őket, hogy se-gitsenek neki. Elősiör egy üres ház padlója alá helyezték a ládát. Hogy az áruló nyomokat cltüntetóék, tüzet gyújtottak felette. Másnap nfcglekintvc a helyei, friss nyombkut fedeztek fel; azért újra felásták s az AHion hegy tövében az Oláhország felé vezető ut egy elhagyott hidja mellett lévő\'füzesben két fiatal fa között ásták el.
A tavaszi soison díuafujdonsáfiainak lesszebb választéka.
Paplan.
Függöny.
Legújabb anyagok, legújabb minták, legszebb kivitel.
KIRSCHNER
I9M. Aprtte 1.
Kedden este 9 órakor a Városi Mozgóban
ZALAI KÖZLÖNY
DÍSZELŐADÁS!
A nyelve, a szelleme magyar, nívója Európai, technikája amErikai,
•üórici Zsigmond müve.
ez a
Légy jó mindhalállá!
Dévényi Laci parádés szerepe
jihol sürft vad kOmíó, mintegy sátrai képezett felette. Aztán mindnyájan inegesküdlek, hogy a helyet fel nem fedezik, míg Szemére erre felhatalmazást nem\' ad. A két fiatal fára vágási jelet véstek s miután Grimm, mint jó rajzoló, le is rajzolta a rejtekhelyet Szemere részére, eltávoztak. Mielőtt Viddinbe Menekült Szemére, a rejtekhelyet elmagyarázta Batthyányinak és később I\'árisban Teleki László grófnak. Az osztrák kormány sokáig kutatta a S/ent Korona helyét. Keresték Szászka. bánva és Orovica kőzött, mttjd más vidéken is, de sikertelenül. A nyomozás eljutott Orsováig s itt megállapították, hogy Thcodor György hálában helyezték el a koronát, ahonnan a C.serna patakon át Oláhország felé vitték; Orsován azonban a kutatás eredménytelen maradt. 1853. tavaszán azonban "határozottabb nyoinbkra bukkantak. Kkkfl.r 0 kutatást ve.etö Knrgcr Titusz őrnagy-hadbiró, állítólag fel-adás folytán, a Csorna és Orsova n*\'l-lett végzett ásatásokat. Végre az Alíion hegy aljában lévő liget két fájfán mK>s-térséges jeleket talált, alattuk pedig órakulcsot és kapttnyelet. Szeplember 0-án itt is megkezdte az ásatásokat s 8-án, Kisasszonynapján reggel 8-kor meg is találta az elásott ládát.
A láda kivül-belül rozsdás és nedves volt, a Szent Korona, a jogar és at ataia azonban sértetlen marádtj a kard nagyon megrozsdásodott, a pa-\'ást nedves és nyirkos lett. A szent ereklyéket n Dunán Budára hadihajón szállították. .Lehetetlen szavakban ki fejezni * — Írja akkor a pesti Napló — «a • közm\'cgindulás fokát, mely at iker fővárost a meglepő édes hirre áthatotta. A falragaszok utján felvillanyozott népség kés\'ő estig felhevülten hullámzott az utcákon, mint azt a nagy események perceiben látni szoktuk.* A gőzöst Báriáson zivatar érte, ezért egy nappal később érkezett Pro-mtontorra, ahova a biboros hercegprímás, n kormányzó főherceg és sok főúr mentek eléje. Hiteles jegyzőkönyvben leltározták a Szent Koronát és a Jelvényeket s a )egyz6könyv\\íl a jelenlévők mind aláírták. Majd a parton egybegyűlt nép letérdelve zengte el az ünnepélyes Te DcmiMt. A hajókról, a gellérthegyi erődökből, a várbástyából ágyúdörgés üdvözölte a hazatérő Sfccnt Koronát. A gőüós a pesti oldalon kötött ki. Itt az összes papi és világi méltóságok fogadták s a jKjlgárság, a tanulóifjúság, a céhtes-lülertek sorfala közt udvari diszíogaton n várba vitték és a zsfcmbnd kápolnában ünnepélyes szent misét tartót, tak. Aztán díszszemlére tették ki a Srent Koronát. Másnap ugyanilyen fé-
nyes kíséret mellett vasúton Bécsbe vitték. Itt az uralkodó egész kíséreté vei vonult ki fogadására s áztán ünnepélyes istentiszteletet tartottak. A következő nap vasúton hozták haza Budára s a rendes helyére, a Zsig/uwnd kápolnába helyezték őrzésre.
Csak 14 év nVulva került elő újra: 181Í7. december 8-án, amikor I. Fe. renc Józsefet Erzsébet királynéval ünnepélyesen megkoronázták. 189G-ban a Millenáris esztendőben újra közszem lére tették ki. \' Ez időre esik a budai királyi palota átépítése, melyben azóta egy külöu e célra készült páncélszoba szolgál a Szent Korona állandó őrbe-: lyéül. 1915. december 30-án IV. Károly és Zita királyné megkoronázása U\'víi lágháboru dacára nagy ünnepélyességgel folyt le a budai koronázó ttmj>-lomban, ahol újra közszemlére volt kitéve a korona, mindenki kifejezhesso iránta hódolatát és tiszteletéi.
Nem törvényes intézkedés, de amióta a Szent Korona és a koronázási jelvények őrzésére szánt páncélszoba elkészült — mint Ambrózy Gyula gróf koronaőr írja — bevett hallgatólagos szokás, hogy a páncélszoba ujlaját
záró 3 kulcs közül a 3 ik a mindenkori miniszterelnök birtokában van. Ez a körülm\'ény veszélyessé tette a Szent Korona helyzetét az októberi ős?i rózsás forradalom\' és a proletárdiktatúra idejében, de hála a jő Islen segítségének és Ambrózy jpróí aggódó óvatos gondoskodásának, sértetlenül élte. át a korona o két borzalmas forradalmat isi
A mennyire tőlem teli, ezekben igyc-kezleml kedves olvasóin) lelki szemei elé állítani a magyar Szent Korona történetét. Láttuk, mennyi vészedéi, rnen, bujdosáson kellett kereszlülmen-nie. Mint mindenben, ugy a szenvedésekben1 is szimbóluma u Szcut Korona a magyar nemzetnek! S miként ezer veszedelmek közt óvta és védte az isteni Gondviselés a Szent Koronát, ugy óvja és védje szeretett hazánkai is és mihamarább meghozza számunkra azt az időt, araikor a Szenl Koronából kiáradó erő visszaszerezze elvesztett országrészeinket és. megszülessék újra a régi integer Magyarország! Adja a jó Isteni (Vége.)
A Mars titokzatos üzenetét rádión fogta fel M. A. van Eyesle, a világhírű asztronómus
Mi az oka annak, hogy a Mart lakói csak ajholdhor tudnak Jeteket küldeni a Midre? — Misztikáé muzeika titókzatos akkordjai. . .
Pöstyén, április (Copyright) A Vág titokzatos sziget in, ahol éjjelenkint rejtélyes gázok törnek elő a föld mélyéből, immáron három hónap óta dolgozik cementből készült, hermetikusan elzárható laboratóriumában titokzatos műszerei között M. A. van Eyesle, a sot\'icns-i csillagvizsgáló Intézet Ufdós tanára M- A. van Eyesle nevét ismeri a tudományos világ. A csillogó szemű, ötvenbe hajló, mindig elegáns, lett származású aszlronomus évekkel ezelőtt egy trfaguszerkesztette hangszórót mutatott be az oxfordi egyetemen és ebből a hangszóróból különös mfclódiáju muzsika hangjai törtek elő. A kontinens és Amerika lapjai sokat irtak akkor a kísérletekről, a hangokról tudósok állapitoltál, meg, hogy azok az éter zenéjét közvetítik.
M. A. van Eyesle folytatta kísérleteit és egy éve sincs annak, bogy a Car_
negie-^gyeWra\'nek jelentést tett arról, hogy
azok a hangok, amelyeket eddig az éter niuzsikáfánuk tartolt u tudományos viiág, nem a titokzatos cterböl jönnek a /óid ne, haneM a Marsról indulnak el és szerinte « Marsnak valamelyik titokzatos lakója küldi üzenetét a földre.
M. A. van Eyesle megállapítása a szenzáció erejével hatott, külön{teen amikor a sottensi professzor kimulatta, bogy a hangokat legjobban ujliold táján lehet felfogni. A Carncglc-cgye. lem jelentős anyagi támogatása mellett M. A. van Eyesle laboratóriumit épített m igának a pöstyéni Vág szigc-ten és ebben a ccmfcntből készült laboratóriumban elhelyezte nemcsak azokat a műszereket, amelyeket „maga konstruált, hanem azokat is, amelyeket Hccard professzor, a sztratoszféra hőse bocsájtott rendelkezésére.
Kedden, március 24-én, kevéssel ebéd után engedélyt adolt M. A. van Eyesle tanár arra, hogy kísérleteinek tanuja legyek. Bajta kívül én vagyok az első idegen, akinek utódj&ban állolt hullanom azokat a (*ngokat, amiket a Marsról küld egy titokzatos teremtmény — ember vagy más valaki, ki tudná ezt vájjon megmondani — a mSndenségnek arra a parányi golyobisárp, amelyet földnek neve-zünk.
• A cementből készült, kupola alakú laboratórium közepén hatalmas, mintegy hat méter szélei rádió-készülék áll. Jód-allumíniumból készültek az egyes alkatrészei. Sötétben a készülék világit. A professzor beállítja a hangfelvevőt. Titokzatos hangok törnek elfr a hangszóróból, a liungok néha bömbölnek, néha artikulálanokká válnak, néha lágyak, akár a legandalitóbb mluzsika.
— Eddig a hangokat nem tudtuk megfejteni — mondja érdeklődésemre M. A, van Eyesle — tafost azonban rájöttem arra, hogyha az egyes hangokat lefotografáloiri, akkor a hangosfilm vetítőgépén összefüggő beszédet kapok. A nyelv még ismeretlen előttem; do találtam már összefüggő szavakat. Ez a szó:
Akóm Ystlyrpá
gyakrabban fordul elő. Vannak Szavak, amelyek csak magánhangzókból állanak, másokban viszont túlteng a öok mássalhangzó. Ma még< Utok dámunkra a Mars üzenete, de én hiszem, hogy hanvirosan elérkezik az idő^ amikor a rejtélyes Ysilyrpá akóm üzenetét megértik a föld lakói...
Paál Jób
Mint külön távirat jelenti, a Mars titokzatos üzenetének megfejtése útban van. Az eredményről kellő időben jelentést lesz a Zalai Közlöny. Addig js óva intjük olvasóinkat a kísérletezéstől a két titokiatos szó elolvasását itícjő-leg. Egy tudós professzor visszafelé akarta elolvasni az .Akóm- Ysllyrpá» üzenetet és abban a pillanatban lefordult a székről — a kacagástól.
Qfcsjóndsjjof oatiamczUvm szófttkozTíalik
Április 2-én, csütörtökön délután 5 órakor a villamos talap bamutató-halvlségében (Fö-ut 13.)
sütésének
bemutatása.
mm
BelépűdlJ nincsen I Ruhatár díjtalan I
Szívesen várja a Drávavölgyi.
ZALAt KÖZLÖNY
1938. JpHm 1.
Most nézze meg! az „Ideál cipőüzlet kirakatainak
legújabban beérkezett cipőkülőnlegességeit! Választékban meglepő! - árban olcsó!
h
MOVE hlr
A nagykanizsai Movc Lövész Egyesület a lövészet megkezdésével kapcsolatosan a tavaski első választmányi ülését Németh Mihály elnöklésével és az összes választmányi tagok részvételével \'tegnap tartotta itieg. J
Az elnöki megnyitó ütőn Betlehem György főtitkár előterjesztéseire- n választmányi tagok hozzájárulásfi-val a kővetkező tárgyban hoztak határozatokat:
1. 11)36. május 3-án meghívásos nvilt csapat ej^yéni versenyt rendez.
2. 4 drb. fég-puska és távcső beszerzése.
3. Május 3-án, a verseny keretébon tartja az egyesület bajtársi ser-lcgavató összejövetelét, amelyen a mult évben nyert »Zrinyi Miklós* vándordijat avatja feL
Ezenkívül a választmány több kisebb Ügyeket tárgyalt Je.
Már most fclhivja az elnökség az összes nagykanizsai, valamint a környékbeli bajtársi lövész egyesületek vezetőségeit, hogy a május 8-án rendezendő versenyre minél több csapatot sziveskedjenek benevezni. A meghívók későbbi Időpontban mennek szét.
i _ Vezetőség.
Kerékpárbemutató
A nagykanizsai levente és kerék páregyesüiet karöltve a kerékpár sport propagandája miatt a Zrínyi —TSE inérköaés félidejében kerék\' párbemutatót rendezett. Ennek az adta meg az érdekességét, hogy elindult Unger László szombathelyi kerékpáros is. A bemutató befutója a következő : 1. üávidovics László Nagykanizsai LE, 2. Unger László Szombathelyi KE, 3. Csóka János Nagykanizsai LE.
Nagyon szellemes megoldása a kerékpái-8|x>rt népszerűsítésének az ilyen félidőbeli bemutatók rendezése, mert igy nagy közönség fogadhatja szeretetébe ezt a komoly sportot.
Vasárnap az NTE futballmérkő-zés alkalmával 20 körből álló versenyt rendeznek két csoportban, fő-versenyzők és haladók részére.
— Férfi trenchcoat, ragián, teveazőr, egyéb Bzövetek legfinomabb minőségben, a legolcsóbban, legszebb választék a Filléres Dlvatflztetben.
Gőzfürdő nyitva rt^gel 0 órától oat« 0 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden s« nap nőknek).
mim
A zalai szőlősgazdák és a direkt-termők figye
A nemrégen letárgyalt bortőrvény, amelyet látszólag a magyar bortermelők érdekében hoztak létre, annak
nyilvánosságra került végrehajtási utasításában annyira figyelmen kivúl hagyta » főképen zalai és somiogyi boros gardák érdekeit, hogy annak itteni dírekltermő borokra vonatkozó paragrafusa exisztenriális érdekükben tám\'udja meg az évtizedek óta ezzel foglalkozó mintegy százötvenezer szőlősgazdát. Tény, hogy a fenti megyéknek szőlősgazdái már nugyapjuk-
Kgyedül Nagykanizsa városa átla. gos számítás mellett cca. 60.000 hek-toliter direkllerm\'ő bort fogad be. Ebből a helyi fő/dék fogyasztása körülbelül 30.000 hektoliterre tehető, anv-\'ly-nek kifőzés folytán lefizetett áHatní termelési adója hat millió pengő. A 60.000 hektoliter másik fele hivatalosan is ellenőrizhető adatok szerint vasúton megy el, amelynek csak u városi kö-vezetvámja méterinázsánkint 16 fillért véve cca. 5000 pengőre emelkedik. Nem szabad ugyanékor figyelmen ki-
Húsvét előtt!
Csillárok, világitótestek
különleges^zép kivitelben és olcsón
a Drávavölgyi uj bemutatóhelyiségében:
Fő-ut 13. (Bogenrieder-palota.) A havi áramszámlákkal egyidejűleg kis részletekbenfizethető.
tói órókólt termelési rendszer szerint legnagyobbrészt dirckttcrtaclők müve. lésével foglalkoznak ugy, hogy létfenntartásuknak egyedüli forrása az « pár hold direkttermő szőlő, amelynek most ax értékesítés lehetősége előtt az uj bortörvény leereszti a soromrj>ól.
Nézzük csak az uj bortörvény gyakorlati oldalát, annak városi és állami szempontból való megvilágítását, mosi tekintet nélkül a termelők existen-dális érdekeire.
vül hagyni\' ugyanezen mtonnyJ/HÓgü bor-nak italforgakml, forgalmi, és egyéb adóját, amely mind abban a pillanatban cl is esett, amint a bortörvény vonatkozó rendelkezésének szigorú megkötöttsége a dir/kttermő borok értékesítését hátrányos utasításai folytán lehetetlenné teszi.
Mit tegyiJn az a 150.000 szőlősgazda, aki eddig" egyéb szőlőt talán aUg ismert, mint azt, amelyben apja felnevelte tudva azt, hogy akkor, ha élet-
Hihetetlen olcsón árusítom ki
a még raktáron levő árukat! Siessen vásárolni
Barta Alfréd
dlvatáruháza
fenntartáshoz, adóhoz és egyéb sxüfc. ségletéhez bevételre van szüksége, m a szőlő az egyetlen forrása, amelvea kívül egyébhez fordulni nem1 is tudna Miből szedjék elő az évi 50-60.000 hektoliter itteni tertnléshez átlagos 12 fillért véve értékesítési árul szükségei cca. egy millió pengőt, amelyet a* uj törvény paragrafusaival elvon most tőlük ugy, hogy figyelmen kivül ha ja azt, hogy máról holnapra egy szőlő, faj termeléséről a másikra áttérni nemcsak, hogy lehetetlen, de nem is kívánható.
Megengedi az uj bortőrvény a direkltermő boroknak párlat céljaira való forgalombahozatalát, de ugy, hogy az azokból lepárolt szesz 60 százalék térfogatnál több nem lehet. Ugyanck. kor az ország egyéb vidékein lepár. lásra kerülő borok magas fokú szesszé való kifőzésénck semmi akadálya nin-,cscn. Nyilvánvaló a törvény célja, amely háttérbe kívánja Szorítani az ország egyéb borkrtnJő vidékeivel szemben a direkttermők vidékét, hivatkozva arra, hogy a direkttermő borok rontják a rnugyar bor márkáját és rontják az ország bortermelési állagát. Kcux indulhat ki az uj rendelkezés ilyen felfogásból akkor, ha figyelőmbe vesszük, hogy a nevezeti két megyének direkttertriése nemcsak Nagykanizsára, hanem egyéb városokba Is gravitáló-dik, ahol szintén adózik, családokat tart el. üzen két megye direkttermő borkészletét cca. 150.000 hektóra becsülik, ami megfelel legalább 60—70 ezer omber cxisztenciális érdekeinek.
Ha a körülmények kényszeritő hatása alatt mfo^t ezek a direkttermelők igyekeznének is áttérni, megfelelő tökét szerezve, hozzálátnának szőlőik áttelepítéséhez, az is 3—4 évet jelentene, amíg ezen szőlőkből bevételt láthatnának és addig miből élne ez a sok termelő, miből fizetné adóját, eltekintve attól a károsodástól, amely az álla. mot, a városokat az elmaradt jövedelmek által érné?
ligy törvényes rendelkezésnek lehet célzata az, hogy joz ország egyes vidékeinek lakói számiára vélhető előnyök hozása miellctt az ország egy nagy más vidékének százezernyi agrár-embereit oly súlyosan érintse, amely kiútig a válsággal küzdők kezéből « kenyeret és sötét Jövő elé vezeti épen azokat, akik családjukban apáról fiúra szállt direkttermő kis szőlőjükben nem termeltek ós a talaj minőségénél fogva neun is termelhettek olyan fajborokat, mint minőket szerencsésebb talajviszony u termelőtársaik az országnak régtől fogva márkázott borok termelésére rendelt földjében.
Ha a szőlősgazdák érdekeinek megvédéséről van szó, nem szabad és nem lehet megfelcddkezni arról a százezernyi tömegről, amelyik szegényebb viszonyok között, mostohább feltételek mellett a magyar borértékesítésnek, legyen a* minőségi bor, avagy direkttermő, mindig háttérbe szorított, le-kicsinylelt, rendelkezések korlátai közé préselt, másodrangú agráriusai voltak. Nem szabad megfeledkezni erről « tömegről, amelyik egyenlő részt kér, még rosszabb márkájú termése mellett is, sibból a kötelezettségből, amellyel szemben hazájával szemben, mint annak állampolgára tartozik.
Dc ahhoz, hogy ezek ls az őket terhelő kötelezettségnek más vidékek termelőivel egyenlő arányban éa
Miltényi cipöáruházban (Fő-ut 2.)
Eleiáns tavaszi ujdonsűSoK! Olcsó Urak! Előzékeny szakszerű kiszolgálás!
1936. tnrill. 1.
ZALAI KÖZLÖNY
Tavaszi szövet- és selyem-újdonságok oicsó áram szőnyeg-, paplan- és függöny-kelmék Golenszky Ferenc =■■ nagy választékban
divatüzlet
«n«nlő feltételek mellett eledet is tf-^jseiiek, ne fossxik meg őket :iz élet-tohetös^ől, amelyre uz a direkltfriiift gwdalársadalom létét, munkáját és jövőjét alapította.
Dr. Lóránt Ödön
- (Dr. Wéber Pil Kanlzián)
Dr. Wéber Pál kanonok, föesperes kedden Nagykaoitsára érkezett és dél utrtn megkezdte n lelkigyakorlatokat a Telsőtemplomban. _ (Személyi hir)
Lovag Slernád István kir. kor-ininyfölanácBos, a Magyar Élet de Járadék Biztosító vezérigazgatója vidéki ellenőrző körútján ma Nagykanizsára érkezik.
- (A Credo)
legközelebbi közgyűlése április 4-én, vasárnap délelőtt nagymise után kezdődik a plébánia fehértermében.
— Ha Utal akarja a legújabb divat-szlneket éa szövéseket, néize meg a Flllérefl Divatüzlet selyem- és szövet-kirakatát.
- (A Zeneiskola holnapi növendék-hangversenye)
magyar zeneszerzők müveiből á I. Bevezetőt mond Sas Magda II. tag.
4. oszt. növendék. A hangverseny délulán 6 órakor kezdődik. Belépődíj nincs, de a rendezés költségeihez önkéntes adományokat kér a rendezőség.
— VUághUil Vtmpaulag Dsltholfn
térti- és női esőköppenyek SMIz Áruházban.
- (A Missziósház utolsó böjti «l|e)
méltó betejezése volt az előbbi műsoros estéknek. A hallgatóságot ezuttál dr. Kerkay József líceumi Igargaló ünnepi szónoklata vonzoita a Missziósházba, aki végig vezelte a hallgatóságot a racionalizmus, kommunizmus korán, amely ulán világosan állt a publikum előtt, hogy hiába keresi mindenfelé az emberiség a boldogságát, azt egyedül csak Krisztusban lehet megtalálni. Nagy tetszést aratolt a férfi kvartett bemutatkozása, amelynek tagjai Rácz Alajos, Deák Jenő, Mar-tincsevics Ferenc, Varga Lajos szebbnél-szebb vallásos énekeket adtak elő. A gimnázium is hozzájárult az est sikeréhez, amikor Kuli István VI. oszt. növendékét és egyben egyik legjobb szavalóját állította a
Missziósház pódiumára. Pokecz Lajosban nagyszert! előadót ismer-lünk meg, amikor Prohászka Ottokár gyönyört! feketevasárnapi gon-dolalait hallottuk tőle Az eBt befejezése után hálásan mondott köszönetet a közönség a Missziósház vezetőinek, hogy közelebb vitte lelkű-kel a nagyböjt szomorúan fenséges gondolataihoz. A missziós nővérek ezzel el is érték fáradságos munkájuk értékes jutalmát: felráztak egy csomó közömbös lelket. A rendezés munká|át nagyban elősegítette Rácz Alajos kántor, aki ének, zenekar, kvar ott, szavalókórus betanításával önzetlenül fáradozott.
— Crspdxkli-aiaradikok 2 métertől 6 méterig minden színben húsvét! reklámárakon a Filléres DlvatUzletben.
— Férfi I.15IU 6a öltöny szövetek legolcsóbban Golenszky Ferenc dlvst-llzletében.
— (Elégett egy autó)
Ifj. Pettkó Zsigmond balatonfüredi szőlőbirtokos autóján Tihanyba igyekezett. Útközben az autó ismeretlen okból kigyulladt. Petikónak sikerült az égö autóból kiugrani, de az ugrás következtében könnyebb sérüléseket szenvedett. Az autó teljesen elégett.
— Koutflm a nagy divat I legszebb szövetek és blouse-anyagok minden divatos színben Slnger Dtvatáraházban.
— Hlndnkl mit jől és olosőn v4-sárolnl, cipőket legolcsóbban az „Idaál" elpSttilatbaa vehet! Fő-ut 12. szám.
— TaklntM H«g Slnger Dívatáruh&a kirakatalt. Ott láthatók az uj tavaall színek és anyagok.
A főnyeremények összege óriási módon
mnnnnvnlcnHntt I I é8 \'W a leK8zebb reményekkel indu-IIIBgilUVÜKÜUBtl . . |unk , 36.|k m kir oszt4|ysorsjáték
április 17-én kezdődő húzásai felé. kell, mert már az első húzásban is nagyobb nyeremények lesznek kisorsolva. » nagy keresletre való tekintettel már
Hinni és remélni
Ajánlatos, hogy sorsjegyét most szerezze be
a m. blr. dohánynagyárndában
ián Horihy Mlklós-ut 2.
— Duxlu* lakását torontáli szőnyeg-Kel. Hatalmas választék Schütznél.
— (Anyakönyvi hirek)
Nagykanizsán a mult héten 6 gyermek született, 2 liu és 4 leány: Szabadi Qyula Máv. munkás és Horváth Annának r. kath. leánya, Horváth Ferenc napszámos és Goz-dán Annának r. kath leánya, Vas József Máv. munkás és Dávidovics Katalinnak r. kath. fia, Hajdú Ferenc kőmüvessegéd és Szabó Ilonának r. kath. leánya, Tóth Boldizsár földműves és Keílerman Katalinnak r. kath. fia, Baj János kömüvessegéd és Qodinek Katalinnak r. kath. leánya. - Halálozás 12 töitént: Sáfrán Károlyné Imrei Gizella r. kat. 44 éves, Muczer Qyörgy r. kath. 23 hónapos, Szabó János napszámos r. kath. 83 éves, Kugli Józsefné Takács Rozália r. kath. 37 éves (Pusztamagyaród), Kohn Samu la-katosmes\'er izr. 66 éves, Oeszler Lajos napszámos r. kath. 43 éves, Szakony Terézia háztartásbeli r. kath. 36 éves, Qrahovecz Józsefné Horváth Julianna r. kath. 33 éves, Merencsics Józsefné Káté Mária r. kath. 30 éves, Gergály István kocsis r. kath. 79 éves, özv. Deák Józsefné Bondor Klára r. kath. 76 éves. — Házasságkötés 1 volt: Fischer István kereskedő izr. Hirsch ler Margit izr.
- (Tüzesetek)
Óhidon minap este kigyulladt Beledi Lőrinc gazda pajtája. Szerencsére kedvező szél fujt, amely megmentette a környékbeli zsuppos házakat a tűztől. A tűzoltóság derekas munkával lokalizálta a tüzet, a pajla azonban leígett. — Héviz-szentandráson az uradalmi erdöőr udvarán egy nagy faház gondatlanság következtében meggyulladt és teljesen leégett. — Zalaváron Bősze József szérűskertjében leégett egy nagy szalmakazal. A tüzet játszadozó gyermekek okozták. A nyomozás folyik.
— Tavaisi férflwívetek, divatos ing-zoftrek, pupllnok megérkeztek Slnger Dlvatáruh&zba.
— (Racionalizált lókötés)
Bukovics János somogyberzencei gazda még a mult év juniusában kocsiján elindult a letenyei vásárra lovakat venni. Útközben betért és megpihent a nagykanizsai Slujtner-korcsmában, ahol az éjszakát is töltötte. Este borozgatás közben a korcsma asztalánál megismerkedett Sárközi Józseffel, akinek elmondta, hogy lovat akar venni a letenyei vásáron. Később mind a ketten lefeküdtek az Istállóban. Sárközi csak arra várt, hogy Bukovics elaludjon, akkor oda ment és kilopta az alvó fér fi pénztárcáját és a benne lévő 540 pengővel még az éj sötétsége alatt megszökött. Sárközi Józsefet Tolnamegyében sikerült elfogni és onnan hozták Nagykanizsára, hogy a kir. törvényszék Ítéletet tartson bűnügyében. Sárközi beismerte a lopást, elmondta, hogyan vágta le az alvó pénztárcáját, majd a szökését. A kir. törvényszék 5 hónapi börtönbüntetésre Ítélte.
— Legújabb divata kompié-anyagok nagy választékban Golenszky divat-üzletben.
— A Thiosept szappan állandó használata megszabadítja önt mindenféle bőrkiütéstől és tisztátalanságtól még akkor ia, ha minden más kezelés eredménytelen maradt. A Thiosept-szappan üdén, rugalmasan tartja meg a bőrt és egészséges szint sd neki.
— Szív- és érbetegségekben
szenvedők a Siesta Szanatóriumi (Budapest, I., Ráth Gyórgy-u. 5.) srlv-átlomásán megtalálják mindazon különleges felszereléseket és berésdezé-\' seket, melyek a betegségek felismeréséhez és crcctmlénycs gyógyítás:". íz, ni orvostudomány mai felfogása szerint, elengedhetetlenül szükségesek. A legtökéletesebb «cjimbrldgei> elektro-kardiograph, legújabb typusu és legnagyobb teljesítményű Röntgen diag-nostikus és therápiás készülékek. A sziv munkabírásának mcgállaintása. Szénsavas és oxigén fürdők. Különleges diéták. Fekvő és pihenő \'kúrák. Fedett napozó 9700 négyszögöles parkban. Rendelés bejáró betegeknek ls. Tájékoztatást az Igazgatóság nyújt
Városi IHozgé. Kedden este pont 9 órakor csak egy diftzelőadát. — Szerdától vasárnapig
MóHoz Zsigmond nagyhatású színjátéka, melyet a budapesti Nemzeti Színház 180 előadásban mutatott be
Légy jó mindhalálig
Főszereplők: Rózsahegyi Kálmán, Gombaszögi Ella, Csortoa Gyula, K.Ibl Ferenc, Ráday Imre. Mály Gerö, Dénes György, Makléry Zoltán, Réthy Anni, Tolnay Klári, Simonyi Mária, Vizv&ry Mariska és D4*«afI Laol
Előadások hétköznapokon 5, 7,9 órakor, vacárnap 3, 5, 7,9 órakor. Ramak kisérft műsor I Rendea helyárak I
Női bőrkesztyűk P 2.98 Selyem harisnyák, selyem nadrágok Selyem kambinék Gyermekharisnyák Selyem nyakkendők
Mindenki kap egyet a fejére 6.90 denkfáítaHsme\'rt kalapokból
FÜRST Divatcsarnok
ZALAI KOZLÖN*
1936.
apróhirdetések
10 tiólg 40 fillér, minden további u« 3 fillér.
Wíívány kidIDrdflh, tytftuiemvágíi éa olc»ó bérletjegyek. 4870
■ itaa.Ua udviri lakáa kiadó, Cxi-gery-ut 56. 2
Hae.aitt ruhát reuek ét eladok, hl-fiat hiihoj megyek. Miiku, Klríly-»la II. «»
MM taraM elafireadfl kweceenrt ut-I.H feér kar Hterenkéat P -M, intiH illler (vöröi) bor llfettakéiil P —.60 fcxyui-U»l sdónl együtt. VUxontelidókiuk irea-ledmény. Bohra Jóuel bortermelő, Cien-pay-nt 19. «74
kiadók uoatulri
Mioriiu. 2. (roll HjJó-veud.\'glö). 1161
le*B*W|éi«l azonnali. (tépéeet
15-1 belépésre keresek Eladó genertí|evl-tott, 900-u Bilvófii ctíplö gtrnlluri — Qrönbium, Oeise. 1209
lajboial n I llterae ínybigbes li kaphatok. — Araira! Pogány váll vegyei 40 HU., édeskés ristlng 50 HU., Mee .Irta káráénál >0 HU. é-imm rajnai rl»-fl»« 70 lilL log) adóval együtt, öress Kiwly lOldWrl. Batthyány u. 26.
2C0 li-íl vlllsteiek Julányoaan eladó 11>vl ráulrtekban la II xetbetfi. Kálmán-bank, Nlgyksaliss. 1206
alaa uj bérautó rendkívül márkikéit árban mcgicndelhald: Kanlmann autóluvarozónál. Telefon: >88. 797
Jóknrban levfi gyermtk vaságyat aaea-sresek. Bővebbet Oolemiky dtntlMet
Alkalmi aitel. Kttuobáa modern háv beton-piacé vei, konyhakerttel, aürgő-lea eladó i 2800 P, 1200 el átvehetfi, Ma-gyir-u. 153/b. 1290
Jól fórfi aala^aaaat áprtlts 15 re tel-reaasfc. Plather, Magyar-u I l/a. *
TSrgytalpfa forgáca Imiét kapható Dekiss Perencaél, Mauyar-u 108 1223
Teljaatn ktHOabeJiratu llrea tioba. Irodának Is alkalmae, kiadó. Pó ut 22. 1225
Brép, egéssséges éltaéei baraena, ngyinlm ttHetníssIó, kapható: Orinfed. Magyar.ntea IS ax. 1226
----^laáa^ telvesz Bettlhelm ltona,
nffl ruhaszalon, Csengery nt 711 a. 1224
Jól fójó alaálata, kit ceelMhot aaonnel lelréieük. Neuteld tanár, Csen-I 17. 1227
Egy klluttlia, vagy Unnló, leMtetlk Kelemen Rtirt cégnél. 1231
-------ujrsboltisit Uaaát vál
Isii* Stern Üveges, városhiipelota 7
— (Kiolvasott ujsigjét)
képas folyóiratát ós mellékleteit ne dobja el, hanoin küldje bc a Missziós-házba, a missziós népdélulilnuk céljaira Köszönettel fogadnók minden beküldolt könyvet, folyóiratot, újságot
Kkadj. a laptatajdeaos KbgaiHaaágl Rt. Oktenherg Nyomda <a DélzaUI Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelöa kiadó i Zalai Károly.
I 78. asios
Vetőm
bizalmi cikk.
Vásároljunk ;
HIRSCH ÉS SZEGŐ
magtzakDzletiMn.
Ózv. Kalaar Ernfint szül. Nyitral Marsit és Ua Tibor mélységes fájdalommal Jelenti, hogy Imádott férje, Illetve édesapja
KAISER ERNŐ
áldásos életének 53. évében rövid szenvedés után elhunyt Gyászolják még szOlel, testvérei és kiterjedt rokonsága. Drága halottunkat április 1-én, szerdán délután 4", órakor fogjuk az Izraelita sírkert halottas házából 6rók nyugalomra helyezni.
Jóaágoa amléka szivünkben örfikké élni fogl
Részvéllátogatások mellőzését kérjük. Nagykanizsa, 1938. március 31.
)
Magyar klr. <*t OsztálysoisIátÉfc
84.000 sorsjegy — 42.000 nyereménj és 1 jutalom.
)
Az uj játéktervet remekül megjavították I
Jutalom áa ftiiyariMáayak kéaipéubin i
400.000 pengd, 300.000 pongő, 100.000 pengő atb
A» 4 outily ffinyar«Hi4uyelt majdnem a duplájára omoltók.
)
)
A nyaraményak Baazaga az B. oaztélyban
tabb alti KILENCMILLIÓ nmi u«|tu.
Tekintettel ax 6rlá*J keresletre, nagyon ajánlatos, hogy ax eddigi résztvevők sorsjegyszámalkat továbbra Is megtartsák, uj vevők pedig sürgősen rendeljenek és blxtosltsanak maguknak sorsjegyet. bármelyik főárusltónál.
FONTOS KÉRELEM! Aki a kapott sorsjegyeket — bármilyen oknál fogva — nem akarja megtartani, szíveskedjék azonnal visszaküldeni, mert a föárusitóknak kárt és kellemetlenséget okoznak, ha azokat nem kapják vissza-
üz első osztály hízása április \\Ui itiMi
Ab I. osztályú sorslssysk hivatalos Arai


Nyolc,
{3</> pengi I
\' 28 pengő I
---\' A .or.J.S>m.gr..d.U..k.t (jJulf etomélyMjn,
teieíonoa vagy levélbea) • hivatalos fAáraalték gondosan latialk at. -Wm
Fotó-amatőrök!
I tekercs film 6x9 cm.
8 felv., 26 schein. finom szemcsés
előhívással együtt P 120
Szabó Antal fotó-üzlet és laboratórium
<
(
<
(

N6I kalapok lexszebb kivitelben, legolcsóbb áron Gyarmak kalapok
1.— P-töl, selyemben 3w— p Tannlsz-pullovarak
2.20-tól
Gyarmakblúzok 1.80 „ Nól (umlldaók
□ Ivaiövak B5 fillértől
□ Ivat-railkOlök
nagy választékban Extra nagyságú női nadrác 1.80
Férfi Ingák 3.60-MI
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlitsa< össre áraimat.
Briniiii Divatház
Horthy Mlklós-ul 1. szám Vár o s h á z p a I o t a.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6237/1936.
Hirdetmény.
Közlöm az érdekeltekkel, hogy a m. kir. honvédelmi mi- ( niszter ur a Károly csapatkeresztre és a sebesülési éremre való igényjugosultság megszer zésének határidejét folyó évi junlus hó 30-ig meghosszabbította.
Az érdekeltek kérelmüket a fenti határidő lejárta előtt annál Is inkább terjesszék elő, mert ezt a határidőt a in. kir. honvédelmi miniszter ur meghosszabbítani nem fogja.
Nagykanizsa, 1936. márc. 26. lln Polgármester.
Főzelék-magvak Virág-magvak Gazdasági-magvak
Műtrágyák
Permetező-szerek PermetezÓ-gépek
PEKK és FÜTOB
Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF
Uf, nfttrágya, •IrfarrUslalawnk.
Nagykanizsa, Eruébet-tér 10. (A bíróéig mellett.) Ttleloc 190.
r—- UU1PHH .-j
I nln<enkl a helyi kerakedékaél I én iiíerosokoál intnH bel |
B1- űul~tar" Nim* fc MM JMaM. ktalrayeoaMJilm. Neetu**. ^Mkl taWr. ZaMSk^T
78a évfolyam 77. sxAm
Nagykantaia, 1936. április 2. csütörtök
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY

é» Uadóttratait PM 3l i
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkeszti: Bar barit. Lajos
ElfiflxetéaJ ára: egy hóra a pengő 40 fillér. Sxerkeutóaégi é* JdadófalraUlI ufitoai Tt.
Osztatlan bizalom
Németország szavazott abban a kérdésben, helyvsü-e Hitler blro-dalmi vezér és kanoellár eddig követeti pojitikáját, vagy sem ? A választásra\' jogosultak 99 százaléka szavazott igennel. Olyan eredmény cz, amiljen a titkos választások történetében eddig még nem fordult elő. Kétségtelen blzonyiléka annak, hogy az a politika, amelyet Hitler követ, a német nép szive-vágya szerint való. A német válaszlók egyöntetűen állnak a német politika mögött s ez az egységes akarat különös súlyt és jelentőséget ad mindannak, ami Németországban eddig történi s a jövőben történni fog. Még azok a külföldi lapok is, amelyek Egyébként nem irnak túlságos rokonszenvvel a német állupo-potokról, elismerik, hogy a német népszavazásnak ez az eredménye meglepő s hogy ezt hatásaiban különös figyelemre kell méltatni.
No feledjük el, hogy Hitler Adolf nemcsak afelől kérdezte meg a német népet, hogy mi a felfogása a német belpolitika menetéről, hanem afelől is, mit szól a német nép a rajnai katonamentes zóna elfoglalásához és ahhoz a békejavaslaf-hoz, amelyet Hitler ezzel a lépéssel kapcsolatban a világnak tett. A német nép zárt egységben teljes egészében helyeselte Hitler birodalmi vezér és kanoellár elgondolásait s ezt a körülményt a további tárgyalásokon nem szabad figyelmen kivül hagyni.
Esetleg vitalkozni lehelne arról, hogy a locarnoi szerződés jogi formuláit megsértet le-e, vagy sem a .Rainához történt bevonulás, a dolgok lényegét, a politikai események igazi szinéi tekinlve azonban kétségtelen, hogy a francia orosz szerződés Németországot olyan helyzetbe hozta, hogy ez ellan a maga részéről meg kellett tennie a lépéseket. Teljesen igaza van Hitlernek, amikor azt mondja, hogy egy hallatlanul felkészült francia hadsereggel szemben, amely a német-francia határon kiépített csodálatos erőd-láncra támaszkodik, valamiképpen ellensúlyt kell keresnie, különösen, amikor kelet felől a francia-orosz szerződés következtében felrajzolódnak a 170 milliós hatalmas orosz birodalom végtelen hadoszlopninak sziluettjei.
Bár a pol/tikában nem játszik túlságos szerepet a személyes impresz-szió, Hitler beszédeivel és nyilatkozataival kapcsolatban az az ellenállhatatlan érzés támad fel az emberben, hogy amit ajánl, az őszintén ajánlja, mert maga is érzi, hogy nemcsak Európának, hanem a német népnek is békére van szüksége.
A jelek szerint a»»angolok ^ilyesfélét érezhették meg Hiller kancellárnak Londonban előterjesztett javaslataiban, mert Anglia minden erőfeszítés? szemmel láthatólag arra Irányul, hogy az ellentétekel letompítsa s lehetővé tegye a béketárgya-• /
Németország hajlandó egyezkedni
Rlbbentrop megérkezett a német válasszal Londonba — A válasz tartalma még Ismeretlen — Londonban kormányválság fenyeget a vezérkarok tanácskozása mlatl — Ausztria bevezeti a munkaszolgálattal kombinált általános katonai kiképzést
Minden pillanatban vé§<e lehet az afrikai háborúnak
< Páris, április 1
A francia fővárosban nagy érdeklődéssel várják a német választ. Illetékes körök kijelentették\', hogy Németország a határmenll s;atus quo fenntartását javasolja. Ez az* jelenti, hogy a belga, francia, német határon egyaránt őrizzenek meg egy semleges/terüle:el, amelynek ellenőrzését a semleges angol -olasz csapatok gyakorolnák.
3000 szó
London, április 1 Ribbentropp a német válasszal megérkezett Londonba, de a választ még szigorú titoktartás leple boritia. A lejjel valószinüleg ma még fel sem leblwn, mert a közel 3000 szavas okiratot csak ezután fordítják le angolra, majd közlik Edennei és csak azután az angol kormány utján a locarnoi hatalmakkal és a nyilvánossággal.
Az angol sajtó abl>ól a tényből, hogy Ribbentropp több szakkértő kíséretében repült vissza Londonba, arra következte}, hogy Németország hajlandó tárgyalásokba lxicsátkoTni. Azt hiszik, hog£ Németország a teljes viszonosság alapján hajlandó egyezkedésre, vagyis francia földre is ugyanolyan ellenőrzést követel, mint a németre-
Angol kormány-válság
London, április 1 Egyes íapok, főleg az ellenzékiek fenntartják állításukat, hogy a vezérkari megbeszélések valószinüleg a kormány meghasonlását idézik elő. Valószínűnek tartják, hogy lord Berche még ma lemond. Ha ez igaz, akkor a munkáspárti Daily Herold szerint Baldwin helyét
Chamberlain foglalja el, aki kon-zervutiv kormányt alakit. Erre való tekintellel a szabadelvű csoport már most ki akar válni a kormányból, hogy megmentse önálló politikai légkörét.
Berlin, április 1 (Lapiár\'Mkor $rkrzett) A német vá laszjegyzék, ugy tudják, a következőket tartalmazza :
Németország kijelenti, hogy a békét elsőnek Franciaország sj&egte
meg. Egy uj értekezlet összehívását javasolja, amely Európát a béke a\'apján újjászervezné. Továbbá a>án latot tesz Hitler, hogy hívjanak ösz-sze egy értekezletet a fegyverkezés korlátozására.
Kijelenti, hogy Németország csapatait -i Majna vidékről nitn1 vonja visz-szn, dc hajlandó a mostani létszámra csökkenteni. Javasolja, hogy általános tárgyalások után terjesszék a béke-javaslatokat a francia, belga és német kormányok elé.
Schuschnigg bejelentette az osztrák katonai reformot
Bécs, április 1 Schuschnigg kancellár a szerdal szövetségi gyűlésen fontos nyilatkozatot mondott a katonai kötelezettséggel kapcsolatban.
Az első hirek szerint a zsoldos hadserep rendszerétől nem kiván
Az olasz henger
London, április 1 Mudnriaga, a 13-as bizottság elnöke felkérte Olaszországot, hogy nevezz*\' meg megbízottait, akikkel a béketárgyalásokra vonatkozó meg beszéléseket megkezdhetik.
Az angol sajtó figyelme az ab. sz-szlniai északi hadszíntéren lejátszódó eseményekre terelődött. A legutóbbi merész olasz élőn \'nyomulás sikereiről számolnak be a lapok, a melyek során az olaszok elfoglalták-Tana tartományt és az ausszui szultánságot. Az olasz hadsereg most már csak 110 mérföldnyire van a négus volt főhadiszállásától, Desz-sziétöl és 180 mérföldnyire a Dzsi-buti Addis abebai vasútvonaltól. A Kéknilus forrásait az olaszok csaknem minden oldalról körül bevették és megközelítették. Az előrenyomuló olaszok naponta 37 mérföldet menetelnek a vulkanikus kőzetü,
eltérni, azonban Ise akarja vezetni a kombinált általános munkaszolgálat rendszerét. Akik li munkaszolgálatot elvégezték, átléphetnek, a hadseregbe és igy széleskörű katonai kiképzéssel Ausztria biztonságát jelentékenyen emelhetnék.
utja Afrikában
sziklái uton, 137 Fahrenheit fokos melegben.
A II. és IV. hadtest Gondari akarja elfoglalni, amivel teljesött elzárja az összeköttetési Abesszínia és Britszudán között. Az olaszuk ujabb előrenyomulásukkal teljesen kelepcébe zárták a Tigre vidéki ulr.ssccin csapatokat. Gratiani tábornok bármi ly pillanatban elfoglalhatja Har-rart és ezzel végetvethet a háborúnak.
A felsőház Ülése
A felsőház szerda délelőtti ülésén folytatlók az iparügyi javaslat vitáját Elsőnek Nagybákai Jenő szólalt fel, aki a kézmüiparosság és a tanonckérdéssel foglalkozott, gyakorlati szempontok Vfigyel.mbevé-telét ajánlva a kormány figyelmébe. Pipj> Kálmán a soproni kisiparosság nevében beszélt.
lások megkezdését. Az angol közvélemény, amely mindig különös higgadtságával tünt fel, ugy látszik maga is megsokaita azt a bánásmódot, amivel Franciaország az egész német-problémát ós Németországol kezelni óhajtja s .felismerve ennek a magatartásnak esetleges veszélyeit, bizonyosfoku német rokonszenvet mutat. Kétségtelen, . hogy Németországra a leveretés ájult heteiben olyan békét parancsoltak rá, amelyet tu!ajdonképj>en nem is szabadna ezzel a nemes szóval: »békc« megjelölni, mert a feltételek, amiket rászabtak, úgyszólván teljesíthetetlenek voltak s a franciák nem is nagyon titkolták, hogy a versaillesí békével hatalmas riválisukat hosszu-hosszu időre tönkre-
tenni vélték. A német nép azonban sokkal hamarabb heverte ki a rettenetes csapást, mini ez a békemű >bö!cs« létrehozói gondolhatták volna s alig 18 esztendővel az ösz-szeomlás után, egy csodálatosan megszervezett, mélységes világnézeti meggyőződésből áthatott, hatalmas Németország lépett a császári Németország romjainak helyére.
Ez a népszavazás bizonyos fokig uj helyzetet teremt a francia német viszály területén. A franciáknak végre is józanabb belátásra kell térniök, s be kell latniok, hogy nemcsak a jog és igazság szellemét sértik meg azzal, ha Németországot állandóan ingerlik, brutálisan támadják, vagy lekezelni pró-
bálják, hanem ezzel a magatartásukkal olyan veszély csiráit vethetik el Európában, amely aztán nem csak a két nép közötti ügy marad majd, hanem következményeiben rettenetes kihatásokkal járhat. Ezt érzik az angolok s ezért van kétségtelen >szültség AngÜa és Franciaország között. A német népnek csodálatos egyöntetűséggel megnyil vánuló állásfoglalása talán szerencsésen hozzá fog járulni ahhoz, hogy Franciaország kijózanodjék, s hozzá fog járulni uhhoz is, hogy Anglia több hitlel és reménységgel folytassa a kiegyenlítés és kibékítés nehéz munkáját, amelyet egész Európa visszafojtott lélegzettel váw tőle, hiszen a béke, a 25 éves béke nagy kérdése forog szőnyegen.
tMM KÖZLÖNY
1936. ápH1l» 1
A tavasz vezető divatszineiben a legszebb
kabát-, kompié-, kosztüm- és bluz-anyagok
húsvéti legolcsóbb árakon a
Filléres Divatüzletben.
Kérjük vételkényszer nélkül
újdonságainkat megtekinteni I
Székelési zavarok, vastagbélhurut. puffadtság, félelemérzés, bódultáig, migrén és általános rosszullét esetén a rendkívül enyhén ható természetes .Ferenc József" kese-rüviz ■ gyomor és a bélcsatorna tartalmát gyorsan kiüritl, a bélmirigyek működéséi élénkíti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést szerez. Oyomor- és bélspecialisták a Ferenc Józset vizet, ugy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljes eredménnyel alkalmazzák.
Ez már egy áprilisi tréfához hasonlift I
■•gint nem vigextik ki Hauptmannt
Trenton, Április 1 Hauptmann kivégzését « kormányzó 48 órával elhalasztotta/ Az elhalasztás drámai fordulattal pár"\\perccel " kivégzés előtt történt. A letartóztatott Wendel ügyvéd kihallgatása okozta a szenzációs fordulatot, aki bevallotta, hogy ö ö\'te meg a Undbcrg-gycrme-ket. Igaz ugyan, hogy » kivégzés elhalasztása után visszavonta drámai vallomását, de a bíróság bizonyos tények kivizsgálása miatt szükségestnek tartotta az elnapolást. HauptaBftn egyébként kegyelemért könyörög, és állandóan hangoztatja ártatluuságát.
Keleten szólnak a fegyverek
^ Moszkva, április 1 Szovjet távirat szerint Mandzsurja-Mongólla határán a japán-mandzsu csapatok páncélos gépkocsival és gépfegyveres osztagokkal ismét megtámadták a szovjet határt Adik-dolonnál. A csapatokat repülőgépek is segítették előrenyomulásukban. A-j apái-mongol csaj>atok elfoglalták\' Adlkdolon határvárost és 45 kilométert haladlak előre szovjet területeit egész Tamsiig, ahol jelenleg lkcves harcok folynuk.
Nincs szó a vízdíjaknak a lakókra való áthárításáról
Csak a lakbérnek m vízdíjakra e«ö részét kívánják kiemelni az adóalapból
Nagy feltűnést keltelt városszerte a víz és csatornamű ellenőrző bizottság\' minapi ülésével kapcsolatban az a felmerült k\'hstőség, hogy vízdíjakat áthárítanák a bérlőkre. Minthogy az ülésről szóló tud<£i-tásuik nyomán sokat kommentálták azóta is ezl a kérdést a városban, megkérdeztük Miklós János iiK\'Zgópostafönököt, a bizottság elnökét, hogy valóban az-e a szándék az ülésen elfogadott javaslattal, hogy a vízdíjakat a jövőben a lakókra, béi lökre vessék kji é^azoktól is szedjék be Miklós János a következőket mondta : ,
- Szó sincs arról, hogy a vízdíjakat a lakókra hárítsák ál. A vízdíjat eddig is a lakó fizette tulajképpen, hiszen a lakbérek ugy van-
I nak megállapítva, hogy azokba a vizdijat külön kikötés vagy részletezés nélkül is eleve bekalkulálták. A bizottsági ülés jegyzőkönyvét azóta alaposan áttanulmányoztuk és megállapítottuk, hogy a vita alapja és célja nem az volt, ho#y a vízdíjakat áthárítsák a lakókra, hanem csupán az, hogy miként lehetne a vízdíjakat (Illetve a lakbérnek erre eső részét) mentesíteni az adóalapba való beszámítás alól.
Miklós postafőnök, mint bizottsági elnök nyilatkozata felettébb alkalmas a közvélemény megnyugtatására, mert hiszen Így nyilvánvaló, hogy az indítvány csupán teljesen jogos adóügyi technikai kérdés jellegét viseli magán, a lakók , érde>, keinek minden sérelme nélkül;"
— Szív- és érbetegségekben
szenvedők a Siesta Szanatórium (Budapest, I., Ráth György-u. 5.) sziv-áUom\'ásán megtalálják mindazon különleges felszereléseket és berendezéseket, melyek a betegségek felismeréséhez és eredményes gyógyításához, az orvostudomány mai felfogása szerint, elengedhetetlenül szükségesek. A legtökéletesebb <eambridgei> eleklro-kardiograph, legújabb typusu és legnagyobb teljesítményű Röntgen diag-nostikus és theráplás készülékek. A sziv munkabírásának megáUaiptása. Szénsavas és oxigén fürdők. Különleges diéták. Fekvő és pihenő kúrák, l-\'edett napozó 9700 négyszögöles parkban. Rendelés bejáró betegeknek Is. Tájékoztatást az Igazgatóság nyújt.
„HERENDI" - „ZSOLNAY"
művészi porcellán,
„NEMESKRISTÁLY"
remek formákban, csiszolásban
a legideálisabb hasvéti meglepetés.
Vételkényszer nélkül tekintse meg
WEISS
üvegnagykereskedés Horthy Miklós-ut 2. alatti mintaüzletében.
A nagykanizsai katolikus kultur-ház ügye kedvező mederben halad előre és ha ebben a tempóban folytatódik, nem lehetetlen, hogy még ebben az esztendőben sor kerül az
A kultuszminiszter segít Nagykanizsának a katolikus kulturház megépítésében
Két tanerőt ad az állam a nagykanlzsalleányllceumhoz
alapkő letételére.
P. Czirfusz Viktorin plébános és Bethlen István gróf, Nagykanizsa országgyűlési képviselője felkereste Hómann Bálint kultuszminisztert és
előterjesztették a nagykanizsai ka-toUkusság kérelmét u kulturház fel? építésére vonatkozólag és kérték a miniszter segítségét megfelelő építési hozzájárulás, vagy kölcsön formájában. , , ■
Hómann miniszter meleg érdeklődéssel hallgatta meg a kanizsai terveket és Ígéretet tett, hogy tőle .telhetőleg a legmesszebbmenőéi \'pártolja a nagykanizsai katolikusság kérését és igyekszik valamilyen formában az anyagi hozzájárulás, illetve a kölcsön kérdését megoldani. Megígérte a kultuszminiszter, hogy személyesen eljön ezzel az üggyel kapcsolatban Nagykanizsára, de előbb, rövidesen kiküldi Iván-kovits Kálmán osztályvezetőt, aki megszemléli a helyszínen a telket, egyben tárgyalásokat kezd illetékesekkel. •
P. Czirfusz Viktorin a nagykanizsai Notre Dame leányliceum támogatásának kérdését is a miniszter elé terjesztette, aki Ígéretet telt; hogy a minisztérium két állami tanárnőt bocsát a líceum rendelkezésére.
Szombaton Prohászka-est a városházán
A nagykanizsai Kék Kereszt szakadatlan munkájában kimagaslóan szépnek Ígérkező ünnep következik szonj-baton, április 4-én. Ezen a napon fél 6 órakor lesz a városháza disz-teitnében a Ssociálls Missziótársulat Prohászka-ettflékestje. Dr. Krátky István, dr. Vértesi Frigyes, Adamovich Károlyné, dr. Szabó Zsigmtotod, Rar-barils Lajos neveit olvassuk a ptüso-ron, valamint « Leányklub és a Kongregáció egyesített ének- és zenekaráét. Minden számi Prohászka emlékéért van és . abból fakad. Belépődíj nijnes.
Dr. Wéber Pál lelkigyakorlatai
Dr. Wéber Pál kanonok Jclkigya-korlatait ünnepként várta a kanizsai katholikusság. Wéber kanonokot i)om( csak kanizsai kapcsolatai miatt (a melyekre mindig büszke ez a város), hanernf emberi és papi értékei miatt is tiszteli és szereti Nagykanizsa. Meg is nyllváJnul ez a szeretet akkor, ttm-kor a felsötomplom zsúfolásig telik meg a lelkigyakorlataira, amelyeket azuttal hölgyek részére, a Legényegyletben pedig férfiak részére tart. A női lelkigyakorlatok mtir megkezdődtek. Az elsőn a nagy látókörű, széles tudásu, lendületes szónoki szavú kanonok a mai kor által kitermelt embertípusról beszélt, arról rajzolt plasztikus tlkus képet. Az intcllektuelről, aki elfelejlette Istent és akinek px«g kell találnia a hozzá visszavezető utat,
l| Szomolányl úruházúban
Cipők, ttttBnyttk, harisnyák, kan-lydk, nyakkendők, kalapok, fehér-neműek, axAnyeoek, selyem alaö-nemOek, retikülük atb. atb.
Nagy válmttk! Szabott iraki Jó Dinéül
1
1988. április j.
ZALAI KÖZLÖNY
Pazar választék !
Szakszerű kiszolgálás!
Törne árak !
SZABÓ cipőáruházban (Horthy Mkiós-ut /.;
Még hónapokig húzódnak az OTI építkezés formaságai
Az OTI elnökség iagjal helyszíni szemlén a nagykanizsai OTl-székház telkén
ha újra boldog és elégedett akur lenni. A meggyőr-ődés heve és a lélekhez szóló meggyőzés lendülete hatotta ál a konfcrejncia-bcszédct, mielynek folytatása ma, szerdán és holnap, csütörtökön 0 órakor van " fcIsölenVp-loirtbali. t .
Az V. katolikus knltar-délntán
Szépszámú közönség jelenlétében zajlott le az V. Katolikus Kullurdél-után a plébánia fehértermében. P. Czirfusz Vlktorin megnyitója után az Urlcányok Kongregációjának énekkara vezette be a programot Giudug István kántor vczénylelo alatt. Vidít Rózslku kedves közv.-t-lenséggcl adta elö vallásos költeményét. Pin\'ór Ibiké és Kouúqs Ró-zslka duóban Mendelssohn egyik opera-részletét énekelték kitünö fel készültséggel Wagner László har-moniumklsércte mellett.
Szudcy Géza polgári iskolai tanár előadása a katolikus család, a gyermek, a jellemnevelés, a katolikus házasság problémáit fejtegette katolikus szemszögből. Előadása egy meggyőződéses és benső lelki éledet élő katolikus és magyar pedagógus értékek megnyilatkozása volt. Megérdemelten hosszassnn és lelkesen ünnepelték.
Pintér Ibi és Gazdag István Mendelssohn duettje nagy tetszést aratott. Pintér Ibi szép hanganyaga kitűnően érvényesült. A délután az énekkar böjti énekével fejeződött be.
A legközelebbi és utolsó böjti délután dr. Szxtbó Zsigmond egészségügyi tanácsos előadása lesz, melyre már előre felhívjuk n nogykanizsai katolikusság figyelmét.
Fut4*ápor Prognózis: Kevés felhőzet, több napsütés, reggelenkint még köd, többhelyon futózápor. Gyenge légáramlás, a nappali hőmérséklet kissé emelkedik, az éjjeli hő nem változik.
N«ptár: Április 2. cnütőftök Rom. kat P. Ferenc. Protestáns Áron Izrael. Nlxaú hó 10.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig as Őrangyal gytógyszertár Deáktér 10. sz. ős a kiskanizsai gvógöv Hzert^ft.
Érdekes vendégei voltak Nagykanizsának. Az OTI-székházépitkezés-sol kapcsolatban megjelent Nagykanizsán az OTI elnökség két tagj Farkas Elek és Gál Benő, hogy t . -> repszemlét tartsanak és m.gnézzék a Horthy Miklós-uti telket A két elnökségi tag dr. Béres László, a nagykanizsai OTI-kcrület vezetőjével, Samu Lajos ipartestületi elnökkel és Kertész Béla építészmérnökkel kimeniek a volt Hangya-telekre és azt gondosan megvizsgálták.
Módunkban volt Farkas Elek elnökségi taggal beszélni, aki kijelentette, hogy a Horthy Miklós-uti telek mindenben megfelel a követelményeknek és azért is nagyon alkalmas OTI-székháznak, mert a betegek nyáron a szalwd levegőn várakozhatnak. Ép|>en ezért megfelelő kertet is létesítenek a székház köré.
Gál Benő ugyáhezen az álláspon-
ton van. Kijelentelte, hogy kedvezően fogják véleményezni a telket és az építkezést, majd megfelelő jóváhagyás után sor kerül a zárt tervpályázat, majd az árlejtés kiírására ugy, hogy három-négy hónap beletelik, míg sor kerül az építkezésre.
Amikor sokallottuk a 3-4 hónapot, azt a választ kaptuk, hogy meg kell sürgetni, mert a fentiek csak a szokásos retorták, amelyeken minden ilyen közintézmény építkezése keresztül megy.
Sürgetni, sürgetni, sürgetni!
Sürgetjük !
Mert a nagykanizsai munkanélküliek munkát, kenyeret, élni akarnak. A nagykanizsai iparosság és munkásság tábora sürgeti a közbenjárást, hogy az OTI-székház kövei és téglái mielőbb meleg, puha kenyérré formálódjanak a dolgos munkáskezekben.
Légy jó mindhalálig
Valami különös ünnepi hangulat töltötte meg kedden este a Városi Szinház nézőterét, amikor a Légy jó mindhalálig elmü filmből díszbemutatót rendezett a mozi igazgatósága, fis a film megérdemelte ozt a szorongó ünnepi várakozást. Az első nmU megállapíthatunk az, hogy ennél mélyebb, lelki tartalommal telitelebb és szivvel meg. játszott magyar filmet még nem láttunk.
Móricz Zsigmond szlvl>emarkoIó története Nyilas Misi esetéről filmen tökéletesnek látszik és joggal számíthat a színpadi sikernél is nagyobb sikerre.
Egy kis debreceni eminensről szól a történet, akinek minden vágya -ax, hogy felnőtt lehesseh, mert ugy gondolja, hogy a felnőttek jók, csak a gyermekek rosszak, akik megeszik a hazaiját, akik bántják, csúfolják. OnT-hibáján kívül kerül bajba és rádöbben, hogy a felnőttek is rosszak, gonoszak, sokkal inkább mint a gyermekek. fis Cr. a felfedezés a tisztalelkü kis Nyilas Misinél ko-mioly lelki megrázkódtatással jár — és noml akar többé felnőtt lenni. Ezt az egyszerűnek látszó, de valójában mély és a gyermeki lélekre igen problematikus témát Móricz Zsigmond mesteri kézzel rajzolta meg. Itt kell lcszogeznüpk, hogy Móricz Zsigmond mellett, sőt talán előtte a fihrtrt a kis Dévényi Laci viszi sikerre. Ez a kis szeplős kölyök nem látszik, nem szinészke-dikj hanem éli azt, amit mofcd. Az ő filmszcrcplését nem lehet a gyermek-s/tárok sorába sorolni, miért ez több anpál. Am4t a kis Dévényi Laci csinál, az tiszta művészet. Van néhány jelenete, ahol még a legkeim\'byebb szívűek szeméből Is kibuggyanlk a könny. Művész ez a gyermek, a legjavából, még Csortos, Rózsahegyi, Kiss, Ráday, Gombaszögi stb. mellett is, akik, mint a film többi alakjai kitűnőek.
A fi\'m; rendezéséért Székely Istvártf kell megdicsérniük, bár néhol kevésbé sikerült neki az átmentetek megoldása. A film elsőrendű kísérőzenéjéért Gvóögy Pált Illeti a dicséret
Dt»xlt»o lakását torontáli szőnyeggel Hatalmas választók Schütznél.
Tavaari férflexüvetek, divatos ing-zeflrok, pupllnok megérkeztek Slnger Divatáruházba.
Olcsó
húsvéti vásár
Slnger DivatMtiz-min
Tavaszi nöi kabátok
Nöi- és férfiszövetek és selyem-ujdonságok nagy választékban
Április 2-án, csütörtökön délutón 5 órakor a villamos telep bemutató-helyiségében (Fő-ut 13.)
sütésének bemutatása.
Belépődíj nincsen! * Ruhatár díjtalan!
Szívesen varja a Drávavölgyi.
ZALAI KÖZLÖNY,
Kettős bajnok) mérkőzés lesz vasárnap Nagykanizsán
A Zrínyi Pécsett játszik a PVSK-val
A tavaszi szezon Iegizgahnttsabb fordulója lesz vasárnap Délnyugaton. A bajnokság négy első helyezettje ütkó-•ik meg egymással. A bajnokság agjf-4J talán nincs eliíllézve. A I\'VSK gyenge formában van és legnehezebb mérkőzései vannak hátra. A tavaszi szezonban veretktnül álló Zrinyi még Pécsett is könfaven mfegverheti az első helyezett PVSK-t. Nagykanizsán » Simontoiinyai BTC lesz az NTE ellenfele. Az SBTC-t látta mlir a tavasszal a nagykanizsai sportkózönség. A Zrinyi ellen olyan nagy játékot mutatott be, amilyent már rég nem láttak Nagykanizsán. Csak egy ponttol elflzi mfg „ju NTE-t a bajnokságban és igv ha a* NTE-nek sikerülne a győzcl*nct tawgMerezni, a második helyre kerülhet. Vasárnap tehát fordulóp<Wju van a nagykanizsai futbalisportnuk. A Zrinyi ha legyőzi n Vasutast, a Zrfojyi is a bajnokaspiránsok sorábP lép elő. Teljesen nvilt tehát a bajnokság sorsa, minden esetre a vasárnapi eredmények már nagy mértékben tisztázhatják a helyezések sorrendjét. A sorsdöntő b.ij noki mérkőzésnek II. oszt. bnjnoki előnwecse lesz. Az NTE II. a Barcsi IOK-ai játBza le kisorsolt bajnoki mérkőzését Kétségtelen, hogy a nagyszerű futball-pnogramhak rekord közönsége lesz n Zrínyi pályán.
Merd futóverseny
Nagykanizsa város és járási tcsln-.és népg. kirendeltség vezetője, Bremaer Gusztáv 1Ö36. április hó 5-én, vasárnap délelőtt 8 óra 30 |>ercfl.s kezdettel tawrjei futóversenyt rendez. A verseny két cshpat részére van kiirva, 5000 méter és 3000 méter távra.
Első (importban indulnak az 1915
- lOlfi. évfolyamból! leventék és diákok. A Második csoportban az 1910
— 1921. évfolyambeli diákok és leventék. Indulás u Zrinyi sportpályától, befutás ugyanott.
Verseny útvonal csak a* Inditás elölt lesz a versenyzőkkel ismertetve.
Ezideig 1 fi csapat nevezése érkezett be. További nevezéseket míg szívesen fbgad « testnevelési vezető.
Nyolcvna indulója lesz a versenynek, ami nagyszert! sportlátványosságnak Ígérkezik.
Tekinlollel a verseny propaganda Jellegér*\', Nagykanizsa város sportkö-xönségét ezúton is mtghivja a testnevelési vezető. _
(Zrínyi-atléták)
csütörtökön délután 5 órától jelenjenek knteg a ZTE pályán tréningre. Szakosztály-vezető. r
Koaxtflm, blux, nagy divat. Lef-
azebb anyagok, ugy szövetben, mint ■elyemben, legújabb színek, szövések legoloaóbban a Fillére® Dlvatflzletben
GőzfQrdö nyltra r««gel 8 órától est* fl óráig (hétfő, szerda, pé«U»k délutáa kadden egész nap nőkaekV.
32
Legnagyobb nyeremény 700.000 PengŐ szerencsés esetben____2—
Főnyeremény 400.000 peng*
Vegyen sorsjegyet a HIR80HLER trafikban
Coro»-u*lli *p»l«l. 121
A Világbéke találkozója a Háborúval
A földre lassan, sunyin ráereszkedett a gyűlölet és a bosszú sötét fellege. Szegény Világbéke azt semi tudta, hogy a föld melyik sarkán kezdje munkáját. Mig északon dolgozott kis apródjaival, a béke angyalaival, addig délen csapott fel a gyűlölet lángja az emberek között! A Háború ogy «gy kisérte. ties nwzdulatára kard élesítéstől, igyudörgéstől, golyók és bombák gyártásától lett hangos a földgolyó valamelyik pólusa.
A Világbéke belátta, hogy ő egv olajággal a kezében nittt veheti Tol a versenyt, n«m) győzheti le a Háborút, ő nCra Ígérhet vér-áztatla, kö lényen szerzett földet és vagyont, ö csak szeretetet és békét adhat. Sajnos, a mai lök-tető, rohanó robotoló világban! vannak hatalmasok, okik nem vágynak a béki* után.
Serege csak lassan növekedett és az is kikből állt? Hadirokkantak, bénák, idegsokkosak és sánf-ü\'ik szomorú menetéből, akik eddig a Háború zsoldjábun-^ álltak, de régi urukban csalódva, mOst minit hitszegők és pártütők vánszorogtak a Béke zászlója alá. A gyűlölet lángja pedig gyorsan terjedt, >nrtr a lábuk alatt nvuldosta a talajt. Sietni, sietni kellett! Lassú serege előtt azonban cz Wmferctlen fogalommá vált. A kétségbeesés mc. rész tervet suguhn\'izott agyának. Találkozóra hivta a Háborúi, amit az kész örömmel fogadott és kó meit udvariasan elébe küldte.
A Világbékétöl sirva búcsúztak kis apródjai, akik félve, rossz elő. érzettől gyötörve engedlék urukat a rettegett Háború barlangjába. Előérzetük nem csalt, a béke angyalai nem! látták többé gasdáju-knt. A Háború barlangja, mf»<t egy telhetetlen moloch szájai elnyelte őt.
A Háború pedig\' tort ült urával, a Halállal, annak örömére, hogy egyetlen ellenségük elfogva, lefegyverezve. A Halál sorozatos
győzelem és biztos siker jutalmával ajándékozta meg a Háborút a sikerült fogásért. Az ő utjuk. nak most már sefnki és semmi nem szabhat gátat. Mámorosan, kissé dülöngélve álltak fel a tor asztalától, de nem mint ur és szolga, hanem mint két cimbora. Egymásba kapaszkodva, részegen hotorkáitak fel az erőd magaslatára, ott meggyújtottak egy csóvát és azt ötlet szerűen kihajították a világűrbe, fis ettől az egy csóvától a béke pillérjein olyan gyenge lábon álló világ recsegni, ropogni kezdett A jól végzett Munka után a\'llíboru a Halállal, díszbe öltözve, kaszá. val felfegyverkezve és tankra ülve elindultak a fény irányába. Ozve. gyek, árvák sirása, éhezők, rok. kanlak koldulása, szétbombázott, véres ember és állat tagok vegye, sen jelezték az utat.
Mire a csóvától lángot fogott földrészre érlek, tankjuk mtír nesztelenül botorkált előre a vértől átitatott főidón. A haldoklók utolsó hőrgése volt az ő liimhu. szúk. A szerencsétlen áldozatok különböző nyelven hívták Istent, Allahot, Jehovát, Mohamedánt, de vérük egyforma pirosan sugárzott, hódolva a Halál és a Háború diadalmenete előtt, akik a látványtól hiegrészegülve, szemükben az őrület lángjával ujabb és ujabb halálfáklyával világították be a földet.
A Béke angyalkái megrémülve, sírva kissé gyámoltalanul és fél. szegen keresik urukat. Fáradságot nem! ismernek, még a politikusok, diplomaták Íróasztalaiba és akta táskáiba is bele kukkantanak, de hiába. A nagy világégésben egyp-dül a Világbéke fekszik mozdulatlanul, tehetetldnül, a sötétben. PronVetenszként egy hegyhez kötözve, kínlódva Iesi, várja a fel. szabadítóját, míg hollók és dógke. selyük tépik és Marcangolják testét.
l omiy Zetnw
Városi Mozgó. Szerdától-vasArnapfg!
Móricz Zsigmond nagyhatású színjátéka, melyet a budapesti Nemzeti Színház 180 előadásban mutatóit be
Légy jó mindhalálig
Főszereplők: Rózaahesyl Kálmán, Gombaazígt Ella, Caortoa Uyula, KIm Ferenc, Ráday Imre. Mály Oerő, Dénefl György, Makláry Zoltán, Réthy Anni, Tolnay Klári. Simonjt Máris, Vlzváry M»rl»ka ás Mmimji Laol E\'Ssdások hélköznipokon 5, 7,9 ónkor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Rewk klaérO müsop I RnNa helyérak 1
1836, <priH« 3
Rovatvezető: Dr. Dániai, ErJ«. Bí.k,
Rövid tavaszi divathírek
A koratavaaz legbájosabb imprl-mé kosztümje egy sötétkék alapú, fehér apróvirágoa szoknya, houá szmoking kabát, alatta pedig fehér muszlin biuz, fetehfmezve olyan sötétítek selyem virágokkal, mint a milyen a kosztümben fehéren szerepel.

Egyre több plké kalajwt Játunk ni ár az utcán »sétálni« sötétkék, keskeny grosgrain selyem szalag-dísszel, lapos tetővel és kis karinával. A fehér általában már, hfila Isten, kiszorítja lassanként a három héttel ezelőtt ugy felkapott ibolyát... liln ibolyát, Fehér virágok, fehér szalagcsokrok a tavasz díszei.
Kétféle sálat visel az elegáns asszony : kasmírt és törökös mintájút. Egyik előkelő szép asszony a héten egy délutáni bridzsteán a következőképen jelent meg : szürke teveszőr átmeneti kabát, zöld ( alapú, piros virágos kasmír sátlal, alatta pedig sötétszürke angóra ruha, amelynek derekára, mikor levetette a kabátot, oldalt megkötötte az imént még nyakában viselt sálat. És csodálkoznak, Hölgyeim ?
Remekül ült neki !

A színes antilop cipők _ napyon dominálnak. Általában elfogadták ugy látszik a hölgyek ezt a divatot. De ezek a színes cipők rendszerint egy második szinnel párosulnak, így sötétkék pirossal, zöld drappal, drapp barnával és szürke kékkel, kinek milyen a kompié összeállítása.

Fekete ruhánkat fiatalos tavaszi dísszel láthatjuk el, ha veszünk egy kis fehér orgnndlt, ezt bepllsszi-roztatjuk, majd kétsorosán körg3l-Iérként n nyak köré helyezzük és RZé leire pedig keskeny, finom csipkét varrunk. Vehetünk még egy fekete lakk övet piros csattal, vagy egy egész piros széles övet gyöngyház csattal. Kész az »átmeneti« ruha.
Feltűnően csinos volt a Váci-utcában egy hölgy, aki sárga, barna mintás, vastag háromnegyedes kosztümöt viselt, a kabátja nyitva volt, Így látni lehetett az ugyanolyan szövetből készült mellényt és alatta egy barna angóra blúzt. Remekül állt hozzá a sárga-barna szalagos kalapja és a barna acoessoiifck.
A most cthrntbajött sgioes, mtöWs női zsebkeadőket legújabban modern szobákban nippek alá alkalmazzák. Nagyon érdekes látványt nyújtanak a modern lakásban.
Olcsó árak!
Tavaszi szövet- és selyem-ujdonságok szőnyeg-, paplan- és függöny-kelmék Golenszky Ferenc
nagy választékban
divatüzlet

<
1938. áprlllt 2.
A fehér plké, vagy o fehér plisz-szirozott géorgetlc mellifiny nagyon divatos és praktikus ruhsfelfrissi-tési lehetőség. A nagy bemutatókon rengeteg ilyén fazont mutattak. Ez mindenkinek jól áll. •
A tavaly divatos hosskabb, man-zsettós kesztyűinket sürgősen ala. kittassuk át tölcséres formára. Tavaszra csak ezt lesz sikk viselni. •
A bluz-divat a tetőfokra hágott. Legszebb bluzmodcll egy fehér ma-roccin, elől átmenős fazonú volt, a reverek, végig a bluz és az ujjak kék selyemmrol voltak kisllngelve.
Divatposta
Fiatal lány. Csi(nAltasson egy vastagabb szövetű, bfthátu, hárotnlnogyc des sötétkék kosztümöt, sima aljjal. Hozzá csináltasson egy fehér pikó, vngy georgclte blúzt, bubi^allórral. Ezt a kabátot tudja ősszel és nyárod is viselni. Piros szövetruháját ha annyi szövetje van, hogy egy bolerot is varrathat belőle, ugy tegye ezt ugy, hogy a ruha eleje fehér piké legyen pK\'l-lényszerüen. A szokuyán két zseb legyen, az egyikbon egy fehér zsebkendővel. üdvözlet.
I\'ekeleruliáj nő. Nagyon stép lenne belőle a következő fazon: fekete szoknya, hozzá kis kabát keskeny övvel és elálló rcverckkel, amelynek két oldalán nagy horogkapcsok vannak feketéből és az övet is egy ilyen kapocs fogja össze. Kiálló zsabós fehér or-gandi bhu Megy hozzá. Üdvözlet.
Szöszi, örülök, hogy tetszettek a ruhák, amiket együtt vásároltunk, a férjének is. Szívesen állok miskor Js rendelkezésére. Üdvözlet.
Nyitt-tér*)
Helyreigazilásképen közlöm: hogy az 1936. márejus hó 19-én a rádiót és távolbalátást Ismerteló előadásomban, a zavarok elhárításával kapcsolatban, csak bárom nagykanizsai rádlókereskedí nevét említettem meg.
Mint utóbb értesültem, az említett három cégen kívül, a rádió-zavar-szűréssel, más villamossági vállalatok is foglalkoznak Nagykanizsán.
Budapest, 1986. március hó 31. __Zlegler Endr«
*) E rovat alatt koztottekín aem a ixer-kcuUMf. >cm a kiadóhivatal nem vállal lelalíaa&et.
Mindent együtt talál uwrnnnni r«
l
A szállodában i
taljas komfortot. » kávéházban■
100 újságot. A aörüzObeni
2006tetkülönleflcsságet és Bura Sándor olgány-muzslkáját. A télikeriben ■
délutáni.esti tánoot ét n llnlozky rádió jazz-ians-karát.
Budapest, RákAczI-ut 58.
A Metropole valamennyi üzemében elfogadják fizetésként a Prowlnoia kedvonné-nyaa psngAualaényt.
ZALAI KÖZLÖNY
I tekercs film 6x9 cm.
8 felv., 26 schein. finom szemcsés
előhívással együtt P 120
Szabó Antal fotó-üzlet és laboratórium
Fö-ut 5. F6-ut S.
A Novara hadilobogója Nagykanizsán
A kormányzó legendás ha|ójának eltűnt lobogója kalandos uton kertit meg Ausztriából
Nagyértékü, legendás hadidicsö-séggei övezett emlék birtokába jutott oyy nagykanizsai szerelőmester, Csobáncai (Wastl) Károly, aki valamikor mint tengerész-altiszt Horthy Miklós hajóján, u Novarán teljesített szolgálatot és részt veti a Novara hősi küzdelmeiben.
- Ugy történt, - mondja cl nekünk a Novara gazdagon dekorált tengerésze - hogy egy napon, a matrózlázadás után, eltűnt a fő< árbócról a hadilobogó|nk, amely velünk volt végig az összes üfkö* zetekben, amely látta Durazzo, Me-d.ua, Brindizi, Ancona, Corfu ütkö-kőzeteit, a cattaróii matrózlázadást, amely tehát elég »puskaj>orl szagol t« és a matrózok sokszor foltpz-ták meg a n^aguk primitív módján. Hiábi kutattak a lobogó után, nem sikerült megtalálni. Nagyon bántott bennünket a dolog, de csak nem tudtunk ráakadni. Kétségtelen, hogy valamelyik tengerészünk kezén ttint cl.
- Évek multak el azóta. A rmilti nyáron azután csere-alapon nyaraltam egyik régi tengerész-baj tiársan* nál Mürzzuschlag-ban. Utána az illető, akit PlUich Ferencnek hívnak,
eljött Nagykanizsára az 6 gyermekéért. Beszélgetésünk folyamán szóba került az eltűnj hadilobogó. És akkor PlUich bajtársam, bevallotta, hogy az eltűnt, lobogó nála van, az ökezén tünt el, mert nem akarta, hogy a lázadók kezére jusson, amikor a Monarchia hadilobogót lehúzták az árbócokról Teste köré csavarta és Így őrizte, amig hazakerült. Otthon ber ám áztatta és kincs gyanánt őrizte. •
Oöbánczi megkérte bajtárBát,en» gedje át neki a lobogót, hogy azt megfelelő helyre juttassa. Pillich hosszú rábeszélés után hajlandó volt és Ígéretét most teljesítette. A műit napokban, érkezett mtfg Csobánczl kis lakásába a Novara hadilobogója, amelyet az ellenség ágyúgolyója Otrantónál is megtépett. Csobánczl a szobája falán kifeszítette a lobogót és boldogan mutatja sok látogatójának. Csobánczl most az értékes klénódiumot egykori parancsnokának akarju átadni, lta> lehet, személyesen: Horthy Miklóis admirálisnak, Magyarország megmentőjének...

„Apám, bocsáss meg... Itt temessetek el ahol vagyok !"
Darabohra tépett a vonat egy ismeretlen fiatalembert
Zalaegerszeg, április 1
A Zulaegereozg - rédicsi vasútvonalon történt} hogy az Egerszegről délután 2 órakor induló motoros-vonat vezetője észrevette, hogy egy férfi ugrik a sinekne és a vonat elé fekszik. A vonat már olyan közel volt, hogy megállítani nem lehetett és a szerencsétlen embert a vonat keretei felismerhetetlenségig összezúzták. Az áldozat egy 80-85 éves földműves ruházatu férfi, zsebében a Zöld Mező elmü újságot találták, de a cimzés arról is le volt szakítva. Az öngyilkos az újság szélére a következőket irta: »Itt temessetek el, ahol vagyok ! Apám, bocsáss meg a tegnapesti veszeke-
- Komtűm . Mgy divat I Legraebb szövetek és blouse-anyagok minden dl-vutou Bzlnbea Sláger DivatáruMzbau.
désért!« A csendőrség a kapott adatok után megindította a nyomozást. Art hiszik, hogy az illető egy pölöskefői fiatalember lesz
•i-í
— (A főispán BudapMtanV
Vitéz Tabódy szer-
dán reggel Báflhidy Antallal, fi kitíulA Sportrepülővel repülágéj** ttwdbpestns utazott, ohpl résztvesz a Muurcz* )i6-rohrinapoá húsvéti lelkigyakorltttáh.
— (A városházáról)
Király Sándor nyug. városi tanácsnok kedden végleg elköltözött- Nagykanizsáról Budapestre. A városi vízvezeték és csatornaWa yrttlését1 április elsejétől NVaiigurszky Béla váróii mérnök vette fit.
— Férfi trenchcoat, raglán, teveszőr, egyéb szövetek legfinomabb mlnőség-ben, a legolcsóbban, legszebb választék a Filléres Dlvatflzletben.
— (A Kath. Legényegylet)
lelkigyakorlatait dr. Wéber Pál kanditok tartja április 2-án, 3-án ós 4-én este 8 órai kezdettel. A tagokoW kivül férfi-vendégeket js szivesop látnak. Közös áldozás 5-én reggel u felső-templomban.
— Világhírt VlapMelaf Kaltbetfar férfi- és női esőköppsnrek Schtttí Áruházban.
— (Halálozás)
A nagykanizsai vendéglős ipartár-SulalnaV gyásza van. Kgyik oszlopos tagja és Nagykanizsán általános közbecsülésnek örvdidő népszerű kartársuk, Oparniera Károly, hosszú és kínos betegség után április 1-én elhunyt. Temetése április 2-án délután 5 árakor lesz a rórn. kath. temető halottasházából. Az elhunytat Mélyen sújtott családján kivül kiterjedt rokonsága és tisztelőinek nagy tábora gyászolja.

— (Adomány a zeneiskolának)
Juci tante németnyelvű oVodája a közelmúltban nagysikerű gyermekelőadást tarlott, tafclynek bevételéből 25 pengőt juttatott u zeneiskolához azzal, hogy az összeget érdemes tanulók se-gélyenésére fordítsák. A zeneiskola a uames lelkű adományért meleg köszönetet n*>nd Juci tanienak é« mindazoknak, akik az adományhoz bármlty vonatkozásban hozzájárultak.
— Tekints* meg Sláger Dlvatáruhás kirakatait Ott láthatók az uj tavaszi színek és anyagok. ^ A Nyugat V
áprilisi szántának élén Babits Mihálv Benevicziről ir imögemlékezést. Novellát Földi Mihálytól, Cs. Szabó Lászlótól és a Nyugat novellapáfyázatáfiiac díjnyertesétől, Magyar Bálinttól közöl a folyóirat. Gycrgyai Albert Ambrus Zoltánról, lloffmWan Edith Albrecht Altdorferrői, Sohőpflin Aladár az ifjú Gyulai Pálról, Cs. Szabó László • Mai Orosz Dekatrteronról ir tamilmányt. A Disputa-rovatban hárocr* vita-cikket találunk a rádió uj problémáiról. .
Avt mi ntemaect/íeti mqtíhak
morf az még nem luxus, ha egy csétzo FRAHCK kóvépóMékkal UstitoH KNEiPP malálakóvél iirik. Tápláló és olcsó mindannopi ilűI.Az álvezolórf pedig, amit elfogyasztása nyújt ,iem is kell külöh fixetní*. ez a gyártmányt tqJáN sága
cl tUuv*£kí*kc<iííkjtaK. utj^j^
ZALAI KÖZLÖNY
1936. április 2.
Ax Sun* , vetéseknél, ucMAban. BydmSIojOabon, réten, kaszálón, pániloii, kertáweteményeknél
csodát müvei a
Péti-só
nitrogén műtrágya.
Gyári lerakat:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi
szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. (A bíróság mellett.) Telefon: 130.
— Ha látni akarja a legújabb divat-szlnoket ée szövéseket, nézze meg a Filléres Divatüzlet selyem- éa azövot-klrakatát.
— Fárfl hifiit*- és Öltöny Bzövetek legolcsóbban Qolenszky Fereno divat-üzletében.
— (A Qeorgloon Kör ülése)
A keszthelyi öv. kir. gazdasági akadémia Georgicon Gazdasági Köre április 2-án, csütörtökön este fél 9 órakor a Bocskai vendéglő nagytermében tartja VIII. szakülését. Tárgysorozat: 1. A mesterséges borjunevelés. Felolvasás. Tartja Bibiánszky .Miklós III. é. hallgató. 2. A tflrók köztársaság Kura-rabey-i ménesbirtokának az ország mezőgazdasági fejlődését szolgáló célkitűzései. Felolvassa OztaiBn Ecker, tanulmányúton lévő törők asszisztens. 3. Vitakérdés. AHatgazdag, vagy állatsze. gény gazdálkodást üzzünk-e? Bevezeti Mold Béla III. é- hallgató.
■■ Ekfáaa női oropo de chlne ée crepe nailn eeflkőppenyok pazar választékban legolcsóbban Sohtltznél.
— (Ne bántsd a rendőrt I)
Sasvári István Máv. fékező sógorával, Popesnyák György iiapszásnlossal február 4-én sorra járta a korcMnákut. Nyolc liter l>or elfogyasztása ulán meglehetős hapgosan közeledtek utolsó állomásuk, egy Eötvös-téri korcsma felé. Gyalog Sándor ügyeletes főtörzsőrmester figyelmeztette őket, hogy csendesebben viselkedjenek, umfit meg is fogadtak, de am\'ikor kijöttek a korcfímából, még az előbbinél is hatf-gosabbak voUak, ugy hogy a rendőr végül is be akarta kisérni őket. Sasvári látszólag engedelmeskedett, majd egy óvatlan pillanatban hátrafordult és a rendőrinek az arcába vágott. Hatósági közeg elleni erőszak vétsége miatt vonta felelősségre őket a kir. törvényszék. Sasvári itlaságával mentegetőzik, nem is emlékszik semmire, dc ha megtörtént, hát végtelenül sajnálja és bánja az esetet. A törvényszék 30 pengő, Popesnyák Györgyöt 5 jkmí, gő pénzbüntetésre itélte, atáiben a két vádlott megnyugodott-
— Cropdoch In-maradékok 2 métertől 6 méterig minden spinben húsvéti reklámárakon a Filléres Divatüzletben. Nlnoten párja aehol az „Igmindl" víznek, Mert hOtógea Örs jókedv • egéaztógnek.
— Kiváló wlnfiaégü Kinga Twoed férfi sport-öltöny szövetek legolcsóbban Sohützoél.
— Legújabb divata kompié-anyagok nagy választékban Qolenszky dlvat-Uzletben.
Kiadja a laptulajdonos KOzgazdaságl Rt. Gutenberg Nyomda é» Délxalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős Idadöt Zalai Károly,
Interurbán telefon: Nacrvk*nlxaa 7a aaám
MflÜ
A gazdatartozások teber-baláralnak helyesbítése
A védett birtokoknak teherrendezése szem|K)ntjából fontos Jelentőségű a kataszteri tiszta jövedelem1. A tartozásoknak a n egy ven szeres szorzaton felüli részét fogják ugyanis állami könyvadósság vállalással rendezni. A 10 holdnál kisebb védett birtokoknál a 40-szeres szorzaton belül eső terheket fogják 50 év alatt törleszthctő tartozássá átalakítani. I)c hasonló fontos jelentősége van a gazdaadösságokra irányadó teherhntárok helyesbítésének is, mert a védett gazdaadós a negyvenszeres szorzaton felül ncM köteles fizetést teljesíteni.
Ezekben a kérdésekben a legfon-\'
tosabb tudnivalókat alább közöljük:
A kataszteri tiszta jövedelemi az idők folyamán megváltozott és miután ez nem fejezi ki a birtokon a rendes gazdálkodás jövedelmezőségét, lehetővé tették annak helyesbitésót. A helyesbítésre irányuló eljárásban, ha az si. kerre vezet, tulajdonképpen tehát arról döntenek, hogy tjn^nnyivei több több vagy kevesebb terítet blr el n védőit birtok. Ennek magfelelően a tel-.crrendezés és a védettségi fizetések néV is a helyesbített teherhatárt veszik taálékadóul.
Tudni kell azonban, hogy az ilyen döntés nom változtatja meg " birtok kataszteri tiszta jövedelmét, hanem az csupán eszmeileg, kizárólag a gazda-tartozásokra vonatkozó rendelkezésekben való alkalmazás szempontjából taódosuT és igy a helyesbítés eredményét adózási célokra felhasználni nem szabad.
Költségmegtérilés céljából azonban csak az terjesszen elő kérelmlet, akinél lényeges helyesbítésre van kilátás, mert az eljárást csak akkor fejezik l>e eredményesen, ha az legalább 20 százalék felemelést vagy 15 százalék leszállítást emfményez. Az erre irá nyúló kérvéft^yeket trtájus 20-ig lehet a helyi bizottságoknál beterjesztőiéi. Legcélszerűbb erre a községekben is díjmentesen kapható űrlapot hasz. nátoi, amelyen azonban indokolni kell a kérést. Á leszállítást csak akkor lehet kérni, ha a védett birtok kataszteri tiszta jövedelmi a holdankífati 14 koronát, a jelzálogos terhe pedig a tiszta jövedelem\' harmincszorosát meghaladja.
Ar. adós csak az egész birtoktestre nézve terjeszthet elő kérelmiéi, a hitelező azonbata a birtok egyes ingatlanára is. Az adós ilychkor a többi ingatlanokra nézve leszállítási viszont, kérelmet terjeszthet elő.
Husz holdon aluli birtokhál, vagy ha a birtok kataszteri tiszta jövedelme nem haladja meg a 100 koronát, akkor lehet helyesbítést kérni, ha a kérelmező megfelelően igazolja, hogy a birtok forgalmi értéke és a kataszteri tiszta jövodclcfm! 40-fáeres szorzata között feltűnő aránytalanság észlelhető és ha azt a pénzügym\'infTsztcr engedélyezi. Az ilyefa kéréseket is a helyi bizottságoknak kell l>ctcrjcsziefc| a kérvénnyel együtt, azonban a bizonyítékokat\'is hitellékeliii kell.
Abbén az esej\'ben, .ha a védett hírtok jelzálogos terhei a kataszteri tiszta jövedelem! kétszázszorosát is meghaladják, akkor helyesbítési eljárásnak n\'facs helye, vagjy csak akkor, ha n tulajdonos más jövedelemmel nem bir, vagy ha az csak a napszátojbéijftfck megfelelő csekély jövedelem.
A kérvények beadásakor költség, átalányt kell fi/elni a «teherrendczési alap»-nak 05.482. sz. csekklapon A költség a kataszteri tiszta jóvedelrta minden egész koronája után 4 fillér, de legalább 12 pengő és legfeljebb 200 i>engő. Közös kércWok esetén hz átalány is közösen fizethető.
A kérelmeket a helyi bizottság tárgyalja lo a kérelmező irtegidéfeése mellett. A bizottság Ítéletét "Í5 napofc belül/meg lehet fellebbezni az adóhivatalhoz beadott és a kir. táblához cimzett panasszal. Az eljárásba^ használt okiratok, ha azokat más célra nem hasrtaáljájf\' fel, illetékmentesek. Minden egyéb további felvilágosítással u helyi bizottságok szolgálnak.
ápbóedbdetfisek
A.>dhtr4«44. M). nrirm, 4. h.iiiii 10 >>Mf
KI rii.r. mln.w. InUM u. 4 nilíí, klthOin.*
10 uols « mur. min... lu.ibbl >U 3 IUISi.
To.lfájál Siálingemél, EOIvm tir 31. szerezheti bt legolcsóbban. 12
Ctlnotan bútorozott tzoba azonnal fcl-a«6. Bővebbet a kiadóban. 1175
Zongara, Jól\'niban, eladó. Kltfaludy-utca 5. atait. *
látatta 12-14 Ürs május I éle kiadó. Horthy Miklósul 55. *
ItlpÉrla Portált! és MariM
8. P. alma vesazó eladd. Klalsludyu. 20.. Nagykanizsa. •
Jókaiban levő haainált, mély g,ar-■takkooal eladd. Clm: Vöröemaity-utca 37/1. «
Özv. Oparnlca Károlyné sz. SUmpfal Teréz
ugy a saját, mint gyermekei Károly és dlzella, valamin! alulírottak nevében mély fájdalommal, de a Mindenhaló szent akaratában megnyugodva tudat|a, hogy forrón szeretett lérje, a legjobb édesatya, testvér és rokon
Oparnica Károly
áldáedus életének 64-ik, boldog házasságának 30-lk évében a haldoklók szentségeivel megerósitve, hosszú és kinos szenvedés után f. évi április hó 1-én reggel \'/t6 órakor visszaadta nemes lelkét Teremtójének.
Drága hálotlunk földi maradványait I. hó 2-án délután 5 órakor fogjuk a temetó halottasházából órök nyugalomra helyezni.
Az engesztelő szenlmiseáldozatot f. hó 4-én d. e. 9 órakor lógjuk a szenlferenciek p\'ébánia templomában az Egek Urának bemulattatnl.
Nagykanizsa, 1936. április hó 1.
Nyugodjék békében! Legyen áldott emléke!
öi.. Sihk F«e«K«. II Oparnlca Rozália, «... s..«n igaica. n.
Oparnlca Anna, Op.ralc« K.renc, Op.mlca Mikiéi, Sav. VUdae F.i.bcd. ii Oparntoa OtUlls, tewtvórol. — tlyászolják rnőg ......u
4. • klt.ij«li rok»ui|.
Jdt tőző nalndaMaa, kii cealádhoa azonnal felvétetik. Neuteld tanár, Csen-gezy-ut 17. 1227
Síép, egészséges étkezési buru.n
u(y mint OMetniralÓ, kapható: Qrflntéld\'
Magyar-utca 2S ax.
1226
Tetjeaen fcolflnb.Jér»lu Urea aiobi Irodának Is alkalmai, kiadó. Ft ut 22. 1223
Talovtalpfa forgáca lámát kapbitó Dnklaz Perencnál, Magyar-u. 108 1225
Ba.na, I. oiztályu Izabadhegyl áa 11. oaalátyu, eladó. BAvebbet Sugir-ut 2.. trafik._ 1269
Qwmgmm maakAlalakat, u|at áa ia-
vltáit legolcaóbtMn Slcrn üveges véger. bálikhoz la megy. 7
Flatalambar 200 P óvadákkal pint-beaieddi vagy haionld álláat keres ize lény Igényekkel. Clm a kiadóban. *
Reneaiánc 7 llókoa aiekreter, 1 darab Amerikai Iróaaital, Llnoal-fAla. áa f.v ebédlő eladó. Erzaébet tir 19. 1260
Rendet, tiszta, megblzhntó mlndunaa l.á.,1 .agy anzonyt keresek nonnatl belépéare. P8-ut 5. (Korona mellett) 1283
Piima magiarfana. él keleti per-ziaizónyeget még csak iö"fd Ideig vehet olciín. Zrínyi Mlklóa-ulca 34. I26S
Kisebb nagyobb olalfaalméMyak eladók, részletre Is. Bővebbet Qyenei éa Vlds 1-llapailctben.__1267
Egy azoba konyhás lakás mellékbelyliég-gr.l kladé. Slkátoe-a. 1/b. •
■dlaaakéa, ntcal, elóazobia lakás máimra kiadó Rákóczi-n, 29 sz. slatt. •
HAaniaataraak keresek gyermektelen bázaapárt máluara. Nyugdijaaok előnyben. Clm a kiadóban. *
Elvaavatt egy kopott Irattáska Iratokkal Megtalálói! adja le lutalom ellenében a Zöldla vendéglőbe. *
Vasúthoz közel klariA málus l-re egy kátuobái ée egy háromszobás lakit. — Horthy Mlklós-ul 55. •
A nirykanlzasl kir. |trásblrőság, mint telekkönyvi hatóságtól.
12788/1935. Ik. sz.
Árveréslhlrdetraény-ki vonat.
Első azombathely! cukorgyár Klein és Plelschmann végrehaltatónak Parkaa Látiló s látván végrehajt, azenv. ellen indított végre ballátl tlg.áben a tkvl hatőalg a végrehal-tatő kérelme kóvetkertében az 1881. LX. t.-c 144, 146 éa 147. 88 \' értelmében elrendeli • végreha|táal árveréat 209 P 06 llll. tőkekövetelés, ennek |árulékal éa a végrehajtási éa az árverési kérvényért ezúttal megállapított 14 P kóltség. valamint a csatlaKozottmk kimondott Alfa Seperator it. 1516 F 87 llll. és Leltner Aladár 50 P tőkekövetelése és járulékai be-haltása végett a nagykanizsai kir. Járás-blirttág területén levő a a nsgyk.nl/iil 8545. aztjkvbell 4140/b. 2. hrsz. házra 2400 P kikiáltási árban.
Ezt az Ingatlant Kállca Vendel végrehajtató Javára 1104 P, Alla Seperator tavára 3970 P s Leltner Aladár Javára 5700 P legkisebb eladási áron alul árverésen eladni nem lehet.
A telekkönyvi hatóság aa árverésnek a tkvl hatóság hivatalos helyiségében: loldszlnt, II. ajtószám megtartására 1936. évi április bő 20. r..pjának délelőtt S óráját tOil ki é« az árverési leltételeket az 1881 : LX. t..e. 150. §4 alipján a következőkben állapltja meg:
1. Az árverés slá eső Ingatlant árvetést kérő végrehajtató tavára a kikiáltást ár leiénél alacsonyabb áron eladni nem lebet. (1908 :XLI. t e. 26. §.)
Az árvereln! szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lOTo-át készpénzben. vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-áhan meg-hatá rozott árfolyammal számított ővsdék-képes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges blról letétbe helyezéséről kiállított rétéit elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 :LX. t.-c. 147., ISO, 170. §§.; 1906: XL. t.-c. 21. §1 Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál msgasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban s kikiáltás! ár százaléka szerint megállspllolt bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi azázalékálg kiégés,II.nf (1908: XI I. tc. 25.S ) Nagykanizsa, 1935. dec. hó 20. napján Dr. Wsb.r ak. Ur. |árásblrő.
A kiadmány hiteléin: Ktsa a. k. írsz isi lui.
Njpui. • lartrfM<VH>oi tórtrukaV Bt, UuUizlKr) NjouUk ti ll«»UI Ls,Wnl(l Waáéáa kónivMjwniMJtbM SjSSSis ttWka kská,, faj^jfc^yT
76. évfolyam 78. arám
Nagykanlua, 1838. április 3. péntek
Ara 12 fül.
ZALAI KÖZLÖNY
FdeMs szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési árs: egy bóra fi pengő 40 fillér. Szerkesxtóeéfi és kiadóhivatal! lelefoai 71. n.
Jogos optimizmus
Az országos tcnyószállatkiálUtás-nak a magyar határokon tul is kiható, nagy erkölcsi sikerén felül még örvendetesebb volt az anyagi eredménye, amely megnyugtató tanúbizonyságát szolgáltatta agrárius népességünk helyzetjavulásának. A tenyészállatok úgyszólván az utolsó darabig elkeltek a vásáron s nem csak a forgalom haladta meg a tavalyit, hanem az elért árak színvonala is. Amikor ez a jelenség is a gazdaközönség vásárlóképeségének jelentékeny megerősödését bizonyltja, sorra közölnek a fővárosi sajtóorgánumok tudósításokat a kereskedelmi forgalom jelentős feljavulásáról is. Az üzleteket ismét sürün látogatják a vásárlók, a kávéházak t?lve vannuk, a színházak és mozik újból bőséges bevételekkel dolgoznak. ;
Kétségtelen, hogy a gazdasági vérkeringés ismét friss lendületet nyert. Az érdekképviseletek vezetői egymás után nyilatkoznak a lapokban és állapítják meg a közgazdasági élet minden vonalán megnyilatkozó örvendetes folyamat eredményeit. Gyáros, kereskedő, iparos és munkás egyaránt érzik az idők kedvező változását s méltán tekintenek bizalommal a jövő felé.
Az optimizmust méginkább alátámasztják azok a statisztikai adatok, amelyek a számok realitásával igazolják a minden vonatkozásban érezhietö fellendülést. A Gazdaságkutató Intézet számításai szerint a mezőgazdaság évi pénzbevétele, a mely a bankzárlatot követő időkben évi 680 millió pengőre csökkent, ma ismét meghaladja az évi 800 milliót-Az 1932-ben még csak 663 millió pengős külkereskedelmi forgalom értéke 855 millió pengőre emelkedett. A céltudatos külkereskedelmi politika eredménye volt az az aktívum is, amely 1934-ben 67.8 millió pengőben, 1985-ben pedig már 60.4 millió pengőben mutatkozott. Érdekes számokat produkál a vasúti forgalom ellenőrzése is. A hazai vasúton szállított áruk 1933-as havi 1,124.000 tonna átlagéval szemben ma a havi átlag 1,319.000 tonna. Ugyanez idő alatt az utasok havi átlaga szintén közel egymillióval emelkedett. 1932 óta 26.000-rel Bza-p^rodett a gyáriparban foglalkoztatott munkások száma, a három év előtti 47 millió munkanap helyett ma 66 millióra rug a gyáripari munkanapok összege. A szakszer-vpzeU kimutatásokban három év előtt nyilvántartott 32.000 munkanélküli száma pontosan a felére csökkent. Számtalan hasonló adatot lehetne felsorakoztatni a gazdasági élet minden vonatkozásában, rá letetne mutatni különösen a főváll építkezések hatalmas nekilendülésére, ^ néhány év előtti állapotokat If\'gszomorubban jellemző ü*s üzlethelyiségek eltűnésére, a lű»gán és kényszenegyvzségi eseiek rimának és passzívumainak rund-
Belügyminisztériumi feljelentés, vármegyei vizsgálat, feljelentés az Ügyészségen és a rendörségen a városházi vádak miatt
A kihallgatások még folynak — Lehet, hogy történtek apró szabálytalanságok, de a képviselőtestületben elhangzott sulyoí vádpkra még nincsenek bizonyítékok — Rágalmazási perekre készülnek a megvádolt városházi emberek
Klskanizsáa az Ínség-segély felemelése nlán Is nvngtalankodnak az akciósok
Az egész város közönségét érdekli a kérdés : - mi igaz azokból a vádakból, melyek a legutóbbi képviselőtestületi ülésen elhangzottak lopásról, sikkasztásról, egyebekről. A városban \'beszébiek arról, hogy a vádakat nagyrészt sikerült bebizonyítani. A közönség objektív tájékoztatására több hatósági tényezővel beszéltünk és ennek alapján módunkban van a következőket közölni.
Tény, hogy Szabó Gyula nyilas vezér, mint városi képvíselőtestüleli tag, súlyos vádakat emelt a közgyűlésen, egyben
feljelentést tett a belügyminisztériumban és vizsgálatot kért. Dr. Krdtku István polgármester azonnal intézkedett és a vizsgálat vezetésével a személyi ügyek referense, dr. Hegyi I^ajos főjegyző távollétében Hmr. mert Károly főszámvevőt bizlameg-Napokon át folytak a kihallgatások, jegyzőkönyvbe vették a tanuk vallomásait s azokét, akiktől Szabó Gyula hallotta a vádakat. Ugyancsak jegyzőkönyvet vett fel Erőst• Rezső erdőmester is azok vallomásáról, akik az ő ügyosztályáról az üggyel kapcsolatban voltak. A főszámvevő még mintegy 20 embsrt hallgat ki, majd a főgyonusitotiat. Eddig az összes gyanúsítottak tiltakoznak a súlyos vádak ellen.
Illetékes helyen az a vélemény, hogy ha történt valami, akkor ez
legfeljebb szabálytalanság lehetett, de semmiesetre sem olyan súlyos cselekmény, mint amit a vád
állított. Nem áll az, mintha a gyanúsítások máris bebizonyultak volna. Vannak olyan »vádak< is, amelyeket nagyon nehéz hatósági eljárás folyamán komolyan venni. (Ilyen pl. az, hogy Inségakciósokkal báli cipőket tisztogattak az inség-akció számlájára.)
— Vádak .vannak, eddig csak vádak, - mondotta nekünk egy közfunkcionárius - de bizonyítékok még nincsenek.
Hangsúlyozta, minden szót külön megnyomva :
Bizonyítékok még nincsenek. Bizonyítékokat kell produkálnia most a vádlónak. Várjuk rupg ezeket...
Tény az is, hogy a belügyminisztériumban történt feljelentésre \'dr. Thomku János vármegyei másod főjegyző és vitéz Márk vármegyei számvevőségi főnök kiszálltak Nagy kanlzsára és Suibó Gyula jelenlétében kihallgattak egyeseket a vád-
pontokra vonatkozólag. A kihallgatásuk és jegyzőkönyvek
szigorúan bizalmasak.
A vármegyei tisztviselők a kihallgatások eredményéről részletes jelentést terjesztettek fel a belügyminiszterhez. |
Hemmert Károly főszámvevő folytatja a kihallgatásokat, amelyek e hét végével befejeződnek és akkor lehet csak felvetni a kérdést: - mi igaz abból, ami a képviselőtestület előtt elhangzott.
Jellemző az egész ügyre, hogy az egyik megvádolt kijelentette előttünk, hogy dr. Subján Gyula kor-mányfőtanácsos, városi tiszti ügyész utján még ma j
megteszi feljelentését a kir. ügyészségen Szabó Oyula ellen
a szükséges felhatalmazást állítólag már alá is írták. Ugy tudjuk, | többen készülnek hasonló lépésre.
Klskanlzsán tenni kell valamit!
Érdeke?, feljelentés történt mindezzel kapcsolatban a nagykanizsai rendőrkapitányságon. Egy munkavezető, aki szintén a meggyanúsítottak között szerepel, intézkedést kért a rendörségtől, mert az inségmunkásokkal nem lehet blrnl Klskanlzsán. A polgármester az inségsegélyt felemelte április elsejétől napi 80 fillérről 1 pengőre, de az inségmun-kások még ezek után is elégedetlenkednek. Ennyiért nem dolgoznak,
- mondják. Az utca végén állnak a nyilasok és nem engedik ki munkahelyükre az inségakciósokat, mondja a feljelentő panasza. Elmondotta, hogy a nyilasok megnehezítik a békés munkamenetet. Egy idő óta azt tapasztalja a feljel ntö, hogy a kiskanizsai inségmunkások mások lettek, nem lehet velük bírni, valami erjed köztük. Azért a rendőrség közbelépését kérte.
Ugyanez a panasz
a leventeoktatók
részéről. Egy idő óta mintha bujto-
klvüli lecsökkenésére, ami mind a gazdasági prosperitás bizalomkeltő jele.
Ha ennek az örvendetes folyamatnak okait kutatjuk, akkor legelsősorban a magyar mezőgazdasági termelöosztály vásárlóképességé-nek megerősödésére kell rámutatnunk. A letűnt rendszer legsúlyosabb hibái éppen ezen a téren jelentkeztek, amikor piacok hiányában, az árszínvonal biztosítására szükséges intézkedések elhanyagolása következtében a 7 pengős búzaárak mellett a magyar mezőgazdaság teljesen elveszítette rentabilitását. Az azóta fokozatosan észlelhető gazdasági megerősödésnek két ségkivül a Gömbös-kormány céltudatos intézkedései teremtették meg
az előfeltételeit, mindenek felett pedig a két év előtti római egyezmény, amely a világpiaci nívót meghaladó áron biztosította a magyar gabonafeleslegek elhelyezését. Nem kevésbl)é nagyarányú a gazdasági helyzet javulásánál a gazdaadóssá\' gok rendezése ós a kormányzat által összefüggő rendszerben megvalósított agrárreformok sorozata.
A magasabb búzaár és a baráti államokban, főként Németországban biztosított állatértékesitós bevé;e. lei, a szakszerű áttekintéssel és gyakorlati érzékkel kimélyített külföldi gazdasági kapcsolatok lassanként ismét kiemelik Magyarországot abból a reménytelen helyzetből, ahova a Bethlen-kormány távozása idején zuhant. Vitéz őömbös Gyula,
aki egy demoralizált, elcsüggedt, a jövőtől mit sem remélő ország ka-tasztrófális gazdasági összeomlásának romjai felett hirdette a bizalmat és optimizmust, kormányzatának céltudatos gazdaságpolitikájával valóra is váltotta Ígéreteit. És amikor most a második római jncg-egyezés után az egész ország előtt jelentette ki a miniszterelnök : — a magyar buza jövője biztosítva van, teljes megnyugvással\' tekinthet az ország lakossága ez elé a jövendő elé, amely bizonyára el fogja hozni a mai viszonyok között elérhető gazdasági prosperitás teljességét, a megélhetés biztonságát minden dolgozó magyar ember és magyar család részére.
HALAI KÖZLÖNY
1938. áprilU 3.
A tavasz vezető divatszineiben a legszebb
kabát-, kompié-, kosztüm- és bluz-anyagok
húsvéti legolcsóbb órakon a
Filléres Divatüzletben.
Kérjük vételkényszer nélkül
újdonságainkat megtekinteni I
gatók járnának a dei^ék kiskanizsai leventék sorai között, .felöntették is ezt az illetékes tényezőknek.
Tisztelettel kérdezzük : - lehetséges, hogy Kiskanizsán a közrendet ós a község békós életét kikezdő szellem tovább folytatódjék ?
A kiskanizsai jelenségek komoly figyelmeztető a hatóságok számára. Ezt a tónust mi már ismerjük, ezt a hangot mintha 1918-ban már hallottuk volna ! Nem kérünk újból l>e* lőle, még akkor sem, ha zöld ingbe és hazafias jelszavakim csomagolják.
Székelési zavarok, vastagbélhurut, puffadlság, félelemérzés, bódultáéi, migrén és általános rosszullét esetén a rendkívül enyhén haló termé«xetc6 „Ferenc József" keserűvíz a gyomor és a bélcsatorna tartalmát gyorsan kíüritl, a bélmirigyek működéfét élénkíti, a vérkeringést előmozditja 8 tarlós megköny-nycbbUlést szerez. — Az orvosok ajánlják.
EMLÉKEZTETŐ
Aprilia 4.
Prohászka emlékest a városháza dísztermében fél G-kor (di*. Vértesi Frigyes).
Segédh. Tisztviselők közgyűlése 4 órakor a városházán. Este 8-kor bankett a Koronában.
Aprilia 4-5.
Vasutasok «Marica grófnő* előadása »a Iparoskőrbeu 8 órakor (VÓGÉj. Aprilia 5.
IJceális előadás a Legényegyletben fél 9 órakor.
Aprilia 7.
Kultur-est a fehórleronben 0 órakor (dr. Szabó Zsigmond).
Aprilia 12.
Vasutasok < Marica grófnő, előadása, utána lánc az Iparoskörben.
Aprilia 13.
Szinelőadás és tánc fél 0-kor a Legényegyletben. (Nagymama.) Ifjúsági Egyesület operettelőadása Kiskanizsán.
Aprilia 18.
Stefániái zongora-estje 9 órakor. Apr iia 20.
Az olasz-abesszin háború filmje előadással a színházban 9 órakor (Irodalmi Kör).
Mijua 4.
Mécs Alajos japán filjmíje előadással a színházban 9 órakor (Irodalmi
Kör).
Nyolcszáz pengőt sikkasztott és agyonlőtte magát egy postakflldfinc
Barcs, Aprilia 2.
(Tudósítónk telefonfelentése) A hét elején a posta pécsi üzleivezetősé-gétól rovancsolók érkeztek a barcsi postára hivatalvizsgála\'ra. A vizsgálat során kiderült, hogy a drávaszentesi postaküldönc elszámolása nincs rendben. A postaküldönc, Tihanyi István, jogtalanul pénzeket vett fel és azt nem szolgáltatta be. Ilyen körülmények között mintegy 800 pengőt sikkasztott el. A Pécsi
hivatal-vizsgálók beidézték Tihanyit és ki akarták hallgatni. A 36 éves, nőtlen fiatalember, amikor értesítenék, nem a postára ment, hanem elsiefett haza Drávaszentesre, aho\' édesanyja szőlőjében, az időközben magához vett szolgálati revolverrel főbelőtte magát. A vizsgálat tovább folyik annak megállapítására, hogy kiket milyen összeggel károsított meg az öngyilkos fiatalember.
Játék közbqn, pajtásai szemeláttára a Drávába fult egy négyéves kisfiú
Barct, április 2.
(Tudósítónk te lefon jelentése) Megdöbbentő gyermekszerencsétlenség történt tegnap Barcs községben, özv. Strasbzer Islvánné barcsi munkásasszony a vasúti füzőgyárban dolgozott egész nap és igy 4 éves fia felügyeletéről nem tudott kellően gondoskodni. A kis Strasszes Jánoska társaival fgyütt töltötte a napot, sokszor elbarangoltak, de legszívesebben a Dfávaparlon játszadoztak. így történi kedden is. A kis Strasszer fiu négy másik társával a halászok tanyája felé hancúrozott a vízparton, az egyik kis mólóra is
felmásztak, ahonnét egyik társa játék közben véletlenül a Drávába lökte. A kisfiú egy pillanatig kápá-lódzott a v zben, párs; or még felbukott és"\'aztán eltűnt, hogy soha többé élve ne kerüljön \'/lő. A szerencsétlenül járt kispajtás társai egy darabig megdöbbenve álltak, majd segítségért siettek^ ífj. Bertalan József a fiuk utmu\'.átása szerint csónakba ült és keresni kezdte a gyermek holttesiét. A munka sokáig eredménytelen maradt, mig végre a szerencsétlenség helyétől mintegy £0 méterre egyik ágon fennakadva megtalálták a hullát. A szerencsét-
Olcsó
húsvéti vásár
Singer DMrultáz-ban
Tavaszi női kabátok
Női- és férfiszövetek és selyem-ujdonságok nagy választékban
len anya csak munkából hazatérése után értesült gyermeke szerencsétlenségéről.
Apróságok asszonyoknak
Toll /egyezőket, fehér kalap toD díszeket legjobb szappanhabban ntosni és erősen rázogatni szárítás közben, hogy szétnyíljanak. A strucc legyőző, ket pedig gőz felett kell megszárítani, hogy a tollak visszagóridöród-jenek.
Vérpecsétct sohasem) szabad szap. panhal kímOsni, hanem előszőr csak meleg vízben és ha már a folt eltűnt, akkor szabad csak szappannal is átmosni.

Rozsdafoltot fehérneműből citrom meleg oldatával kell kivenni. Gyapjúból pedig liamVizsiros vízzel. ♦
Káué/olt gyakran esik abrosstra, szalvétára. Legcélszerűbb a foltos he-lyeket glicerinnel bekenni és azután Úszta vizzel álmtosni.
Pinrírmbb ételekhez mindig fehér borsót kell használni.
Fokhagynút, hogy jó, azt arról tud. juk legjobban megítélni, ha éles a
hegye. /

Sok háztartásban olajat hastnálnnk a főzéshez. Azonban az olaj Igen gyakran Megavasodik, különösen ha felbontunk egy nagyobb üveget és azt nőm fogyasztjuk el. Ezért célszerű, ha a nyitott üvegbe néhány csepp pálinkát öntünk, ez megóvja az olajat az avasodástól.

Fakult piros szin ugy nyeri vissza az eredeti élénk szinét, ha az óblitfi vízbe teszünk néhány csepp ecetet.
Ha hamu esik abrosszra, vagy fényesre kivixelt padlóra, az a háziasszonynak a legnagyobb mérgo. Köny-nyen segíthetünk rajta, ha ujjúnkat Megnyálazzuk és a hamut megérintjük lazán vele. A hatrtu ujjújukra ragad és körínven eltávolíthatjuk a kényei helyről.
Ofcsvoésjjof nafta moziban nórakozhalik
2|[)| Szomolányl (Mázában
Cipók, SltBnyBk, ()Ok, nyakk neműek, u
namflek
lány választék
1936. április 3.
ZALAI KÖZLÖNY.
Ili kell tadnl
egy 15 éves iskolisgyermeknek az Idegen nyelvekből?
Adjunk egy magyar elemi vagy polgári iskolai tanuló kezébe napilapot, közgazdasági vagy politikai folyóiratot és a magyar nyelvii tanuló már két-három sor elolvasása után akadozni fojr,. Miért ? Mert a népiskolai képzettséggel biró tanuló idegen, vagy idegenszármazá-su szót nem tud helyt-sen elolvasni> Az ő gondolatköre szerint minden ember csak magyarul Ixszél, vagy ha más nyelven beszél is, azt a beszédet csak a magyar fonetika betűivel kell megrögzíteni. Az iskolaköteles gyermek persze ezt a tévedést nem tudatosan követi el, hanem azért, mivel az iskolákban nem figyehneztetik arra, hogy bizony kétféle helyesirás létezik. Egy hangtani és egy történelmi helyesirás. A fonetikus írás lehetőség szerint a hangot, szótagot, szót rögzíti meg. A történelmi helyesirás azonban a beszédet származása szerint állítja szemünk elé. Van aztán olyan he lyesirás is, amely egészen mást ir, mint amit kiejtünk. Különösen az angol nyelv bővelkedik ilyen szavakban.
A mai politikai élet és nemzetközi forgalom azonban megkívánja, hogy már a tanköteles gyermek a magyar nyelvben polgárjogot nyert idegenszármazásu szavakat, valamint a tulajdonneveket helyesen tudja kiejteni. Nem követelhetjük 14—15 éves .gyermektől, hogy idegen nyelven beszéljen, de megkövetelhetjük azt, hogy a nemzetközi forgalomban előforduló fém-jelzett és internacionális (ifikkel bíró szavakat helyesen ejtse kl. Ezen a hiányon már az iskola is sokat segíthet. A tanítók és tanárok közreműködésével némileg ezeket a furcsa idegen szavakat mégis csak helyesen lehetne olvasni. Erre különösen a földrajz és törtét ne lem alkalmas tantárgy. Ezekben fordul elő a legtöbb idegenhang-zásu szó és az idegenhangzásu szavakon a kiejtésnek egynéhány szabályát mégis csak meglehetne magyarázni. Akkor talán Mussolinit MusszolLninek, Bresciát Brescsának mondaná. Nem mondanák Kaizert Kaisernek, Pizát Pisának, Puccini Toscaját Pukclnl Tokának, Qualt (két) Kuainak, Bordót Bordeauxnak, Boliöt Beaulieuxnak, Bajtet Beut-nak. Különösön nehéz a magyar iskolásgyereknek az angol tulajdonnevek kiejtése. így pl. Sir John Simon neki csak sir jó Simon, Csemberlen neki Chamberlain, Men-cseszter Manchester. Ezt u névjegyzéket a végtelenségig lehetne folytatni.
Nem is az a kívánság vagy követelés, hogy egy serdülő lfju, vagy leány minden idegenszármazásu szót helyesen olvasson $1, elég, ha a közkeletű és állandóan forgalomban levő idegen szavak hangzását ismeri, és erre az ifjúságot megtanítani nem is tflyan nehéz dolog, csak vagy 8 világnyelv abc-j ének mássalhangzói összekapcsolását egy-«gy magánhangzóval meg kellene magyarázni, pl. ch e-vel és i-vcl sernek ejtjük ki. Cherbourg-Serburg, a éö c, e éfl i tflótt a franciában sz, az olaszban pedig cs, de még ennyi ismeretet sem voltam képes felfedezni egy tanköteles gyer-Jnekbeu. (.
Kötelessége a magyar fiatalnak is tudni, hogy Genova, Marseille és Verseilles is léteznek és
hogy a jó slmon Blr, hanem azt is kell tudnia, hogy Sir John Simon külügyminiszter volt.
Ne higyjük azonban, hogy csak a magyar ifjúság leledzik ebben a hibál>nn, a külföldi rádiób^nondók sem tudják helyesen kiejteni annak a lapnak a elmét, amelynek véleményét idézik és hogy a külföld is vét a magyar nyelv kiejtési szabálya ellen, azt ne csodáljuk. Nem pedig azért, mivel a magyar nyelv fájdalom - nem világnyelv.
Nem kozmopolitaságot kívánunk, csak azt óhajtjuk, hogy a magyar nép gyermeke ne legyen olyan teljesen közönyös a külföldrvk kijáró megbecsülés Iránt, mivel nemzeti szempontunk minden hangsulyozá* sa mellett rászorultunk u külföldiv is. Már pedig illő dolog, hogy a külföldi nyelvkincs valutáját is közelebbről szemügyre vegyük, hogy ha vele szellemi és anyagi csereforgalomban állunk.
u. h.
\\ö<3
Eső!
Prognózis:],\' Mérsébelt délnyugati szél, több helyen köd, egyes helyeken eső, különösen az országj.északl telében. A hőmérséklet allg^változlk.
Naptár: Április 3. péntek. Rom. kat Fájd. Szűz. Protestáns Keresztély. Izr. Nizan hó 11.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig az őrangyal gy<ógyszertár Deáktér 10. sz. és a kiskanizsai gyógyszer tájn.
(Wtefürdrt nyitva renget 6 órától ©st« 8 óráig (hétfő, szerda, pénl*k délután Vo<ld«D egész nap nőknnkv
— (Bélyeggyűjtők találkoiófa) óét. főn délután 6-tól 8-ig ® Pannónia hátsó kistermében.
NEM JÓ LENN! .
Nem jó tenni őrtálló jegenyének, amikor a mezőn lomposan, lustán Végtelen unalom-ködök henyélnek.
Nem jó lenni sikongó harangnyelvnek, amikor pókhálós ablakok mögfitt álmos koravének csend-abrakot legelnek.
Nem jó lenni búgó sürgönydrótnak, mikor a túlsó állomáson mindig örömtelen álszentek hallgatódznak.
Nem jó lennl tavaszi árnak a réten, mikor pöffeszkedő árokparti gaz és uj buza lapul Isten tenyerében.
Nem jó lenni szentjánosbogárnak, mikor minden kéményen kuvik ül s az éjszakában a halál elé harsány vivátot kiabálnak.
Barbarlts Lajos
CfaídSfiéiuil
NE KÍSÉRLETEZZEN HANEM SÜTÉSNÉL HASZNÁLJA .^f5^; A BEVÁLT, A
DrOetkerféle
VILÁGOSFEJ VÉDJEGYŰ !• I
SÜTŐPORT
ÁRA-fli^ FILL.
— Világhírű Virapauing Kelthoffer
férfi- ta női esőköpponyek Schlltz Áruházban.
— Konxtdm « nagy divat I I,eg!Webb szövetek éa blouse-anyagok minden divatos színben Slnger Dlvatáruházban.
Legújabb divata koinpló-any igok nagy választékban Golenszky dlvat-Ozletben.
Siessünk
olcsó
húsvéti árusítására!
Dusán felszerelt osztályaink sok kellemes meglepetést tartogatnak kedves Vevőink számát a.
NŐI ruha ós kabátszövetek
összes létező dlvatszlnekben.
Férfiöltöny- és felöltő-szövetek
gyönyörű minták, kiváló minőségek.
Férfi pizsama és Inganyagok
NŐI fehérnemüanyagok
Gyönyörű torontáli szőnyegek.
Női tavaszi kabátok
legszebb fazonok és színek.
Női ruhák, komplék, blousok
legolcsóbbtól a legszebb kivitelig.
Női és férfi esőköpenyek
Wimpasslng, Relthoffer gyártmányok.
4
ZALAI K02L0HY
1936. április 3.
i Zeneiskola nö?endék-hangversenye
Egy film éjszakai bemutatója utan
A zeneiskola szerdán délután nagy. sikerű növendékhangversenyt tartott, Iizalkalommal csupa magyar szerző müve szerepelt a műsoron. Meg kell dicsérnünk azt az ügyes ujitást is, amellyel a zeneiskola u hangversenyek előtt egy-egy nvjgasabl) tagozatú növendékkel ismertető előadást tartat. Ezáltal a növendékek is jobban hozzászoknak a nyilvános szerepléshez, de a ka|K)tt utmutatás és szempontok figyeleml>evétclével a közönség is egészen más szemmel tudja végigélvezni a hangversenyeket.
Ezalkalonttnal Sass Magda mondott ügyes levezetőt, ismertetve a magyar zene fejlődését egész mpjainkig. A nagy vonásokban összeállított kis zenetörténelmi eszmefuttatás szép, kerek és világos képet adott a (magyar zenekultúráról.
A műsoron zongora, hegedű, gordonka és énekszólók, négykezesek, uuettek, sőt egy kíitnUrazeneszáin is szerepelt: Siklós Alb.-rt hat hegedűre irt szép Menuctt-jc.
A 14 számból álló műsoron 2;) ;iö-ventlég szerepelt — a mitgasabb s alacsonyabb tagozalokl)ól vegyesen, — akik Chován, Kazacsav, Siklós, Ki-gyósi, Molnár, Országh, Pikéthy, Bartók és Hubay különböző müvei\' adták eloT ismvt l)Cbizónyitva a zeneiskola célkitűzésének helyes irányát és eredményes működését.
Rendkívüli kulturfilm előadások a Nép moziban
A budapesti Kultur Labowitóriüin egy Igen érdekes és népegészségügyi, valamint nemzetvédelmi szem pontból nagyfontosságú kulturfilmet horott forgalomba. A film, amely a Szerelem árnyéka címen kerül bemutalásra, most érkezett meg Nigy-Icanizsára és a Nép-moziban kerül előadásra. A film őszintén feltárja az emberiség egyik nagy átkának szomorú részleteit és tanító célzattal felvilágosítást ad arról, amit e témáról férfinek és nőnek saját érdekében tudnia kell.
A rendkívül tanulságos kulturfilm végig magyarul beszél, oktat és tanít, ezért megtekintése csak haszonnal jár A film külön kerül bemutatásra a hölgyek és külön a férfiak részére. Az előadások a Nép-moziban vannak csütörtökön és pénteken 7 órakör a hölgyek, 9 órakor pedig a férfiak részére.
— Férfi trenchcoat, ragián, teveszőr, egyéb szövetek legfinomabb minőségben, a legolcsóbban, legszebb választók a Filléres Dlvatflzletben.
— Sxép c\'pők I Jó elpflk t gyönyörű formákban legolcsóbban az „Ideál" clpő-ttslatb«n, Fő-ut 12. szám.
Egyik este 11 óra után bezörgettél\' az ablakomon. Menjek át a moziba, lepergetnek pár ember előtt egy filmet. Nem tudni még, műsorra tüzik-e, de okvetlen\' meg kell nézni, mert nem mindennap adódik ilyen filmi élmflny.
Előbb kicsit bosszankodtam. Hajnalban utaznom kell és most menjek filmet nézni, amikor már úgyis megrövidítettem a csonka utas-éjszakámat a könyvem miatt, amelyet nem tudtam letenni a programszerű időben.
No, mindegyI Kedvellctiül át-ballagtam a moziba. A titokzatos darab a titokzatosan üres moziban már pergett. Pár ember konlurja sötétlett az ásítozó széksorokban. Furcsán kongóit triimlen hang a falak közölt. Volt valami misztikus ebl>en az egész éjféli film-parádéban.
Ezzel akarnak bennem , hatást kelteni? — gondoltam és egyre az ágyam járt az eszemben, meg az ébresztő-óra, amelynek mulatói kaján örömmel készültek a hajnali berregés re.
Egyszer csak eltűnt körülöltem minden. A szük, szorongató sötél kil>omlotl és nagy, friss, szabad mezőkön, országutakon, szeszélyes kanyarodókon repült velean1 valami csoda-autó. Az. "utó nemi volt sehol. Csak a táj repült... repült... repült és azt kellelt érezni, hogy én ülök az autóban. A tökéletességet kellett érezni. Az ember-alkolta technika és filmrendezés tökéletességét. A szárnyalás érzéséi, a változó tájak levegőjét, szinét, arcát, még a kavicsok zökkenőit is.
Sok nagyot és meglepőt láttunk mozi-vásznon. Sok elképzelhetetlen trükköt és valóságot. De a volán mellett való robogásnuk ezt a nézőre átvitt érzékeltetéséi mm lehet elfelejteni.
De ez és a fim egyéb rendezési és fényképezési nagyszerűségei (a monumentális gát-építési) csak kísérő jelenségek. Bámulatba ejte. nek, büszkévé tesznek az emberi kultúra anyagi teljesítőképességére. Mást adnak, mint amit megszoktunk a vászon lehetőségeinek eddigi végtelen skáláján. Uj skálát kezdenek. A-trükk nélküli valóság széditö panorámáját nyitják meg.
Hanoin amit a film meséli Es ahogyan meséli I
Lélektelen erkölcsbírák no nézzék meg! Mert azok az erkölcsi igazságszolgáltatás minden keserű tragikuma mellett is csak akörül a pár kocka körül fognak pepecselni, amelyekben az örök prob-" lémti, a háromszög beteljesedik. De akinek emberi szive, lelke van, artnak emberi érték ennek a filmnek minden métere. (El is felejtem: — a cimc «örvény,» francia film-remek.)
Nem nvul szédítő távlatokba, hogy mindenáron uj témát halász-szon ki az érdeklődés számára. Dehogyis I Előveszi a legcgjysze. rübb, a legősibb, a legtöbbet mt\'g-irt és megjátszott (és mindig ele.
ven) témát: — egy házasságul és a benne jelentkező haimudikat. (Mintha a muzsikának valaki óriása ülne le a zongorához variációkat költeni a "Szerelnék szántani, dallamára.) A meséből nem lesz több, mint a legtöbb ilyen háromszögből. Fogcsikorgatva vonszolt kinok hősi nagysága és emberi gyengéknek földön kúszó, törpe hinara. A bőst mfegfojtja a hínár, de ez a legszörnyűbb bűnhődés anhak számára, akli pedig nem is bűn, hanem egy szomorú sors-Iragédia kérlelhetetlen végzete hajszolt a hinaras útvesztőbe.
Szédülő fejjel, lihegve, kapaszkodva, az idegeimben a hiába akart menekülés és közeledő végzet renfegésével kellett ncin is nézni, hanem szinte élni ezeket a sorsokat, a vás/onnnk szinte az élet végtelenébe táruló kerelci között. Már nom csak az ébresztő-óra, a sötét falak, fekete széksorok és pár árnyék-ember tűni el öntudatomból, hanem az önmagam érzése is eltűnt, lyloolvadt az élőt. tem történő életekbe.
fis amikor vége volt, akkor ott maradtam tágra nyitott szemmel a kigyulladt villanyok fényében. Rámeredtem a hétköznapi arcával ismerősen felém ásító vászonra. Szavakat próbáltam\' keresni az agyam valamelyik ráncában, vagy a szivom valamelyik rekeszében. Szavakai, amelyek feloldhallák volna bennem a magasba Ien-(iülésnek azt a feszültségéi, amit a Icgs/inlisztább művészet fokozott bennem a magamtól való elszakadás érzéki csalódásáig, fis azt a feszültséget is, amit fizikai valósággal érezteti a villanyok fel. gyulladásakor, hasonlót ahhoz, mint amik) ^f a fnagasból lecsapó repülőgép földet ér, vagy álomÍHill hirtelen zuhanás után ki kell riyl-tani a szememet.
Az ébresztő-órának nem1 sok szerei) jutott ez után a film1 után. Ezen a filmen akarva, nom akarva gondolkodni kell. A lélekben szántott barázdákat végig kell jár. nia annak, aki a szép kulturemi-béri mohóságával és a szivével is nézte. Napokig kell látnia és éreznie az. embernek magában ennek a művészi élménynek nyugtalanító, visszatérésre késztető szépségét és nagyságát.
Ha eleven színpadon játszanák mindezt és így, akkor a függönyök összchullásakor olfelejtene tapsolni a nézőtér.
A film után pedig tapsolni szeretne, mfcrt beszélni nem tud utána a néző. A szavak eltűnnek, elakadnak valahol, az emberi sors kegyetlen mélységei fe\'.ett. Jó egyedül maradni és sokáig-sokáig hallgatni ez után a film után és csak lassan olvadni vissza az életbe.
Az életbe, amlely a maga kö-nyörteleáaségében a legigazibb, örök téma.
(U)
Erdélyi városképek
Írták I Bardo Hárl.
Mnk».y Albert ■oltár Károly T.bnry Uu.
Aa els.xák.t írták i B.tkl.a Irtván fiát Lukác. Ódán
öl erdélyi város történelmi és szellemi képét kapjuk meg ebből a könyvből: mindegyik városi a maga irója, maga szerelmest: vetette pa-piira, Kolozsvárt, Erdély fővárosát, évszázados fészkét kultúrának és magyarságnak, Maksay Albert irta meg; \'iaoéry Géza tollából való Nagyvárad, küzdelmek végvára, a mai kor .pecaparll Párlsa" ; Nagyenyedet, az öli kollégium városát, ahová Európa szeme is nem egyszer tüzótt, Berde Mária Irta; Maiosvásárhely, a székely főváros, Erdélyország szive Moller Károly Írása; s végül Szem-lér Ferenc mulatja be Brassót, a magyarság és szászság kOzOs végvárát, a Barcaság gótikától ékes királynőjét. Történelem és művészet, hOsOk porladó emléke és a ma lázai tempója egyaránt felénk csap e városok arcképéből: a magyar kuliura 01 tűzhelye, szellemének fenntartója ez az Ot város. — Ara egész vástonkö ésben, 65 illusztrációval 4.80 pengő.
A mai izgalmas élet küzdelmeiben kifáradt egyének, akik csaknem kivétel nélkül széksiwu-láiban, bélfájd.ilmakban és felfúvódásban szenvednek, igyanak reggelenként egy-egy pohár természetes .Ferenc Józaef" keserttviiet, mert ez az ideális hashajtó Összes jellemző tulajdonságait egyesi\'i magában. Az orvosok ajánlják.
A lovászi stiison dluatujdonsásainuk lesszebb választéka.
Szőnyeg. = Paplan. — Függöny.
- Legújabb anyagok, legújabb minták, legszebb kivitel. _
KIRSCHNER Divatáruház.
1836. Aprilti 3
CsDtörtők
Buflujt* _
17.30 Liszt Ferenc névnapjára. Liszt Ferenc egyházzenei müveiből adnak c|ö a Központi Papnevelő Intézet növendékei. — 18.20 A szotrtjas puszta.
4 (Oláh György). — 18.50 Tánclöme/ck. _ 19.30 Az Operaház előadása. láng - (I. és II. felvonás.) Dalmű 3 felvonásban. Zenéjét szerezte Rcspighi Oltorino. — Az I. felv. után kb. 20.20 llirek. - A II. fclv. utón kb. 21.25 Külügyi negyedóra. — 21.45 A párisi rádióállomás magyar-francia hangversenye. — 0.05 Hirek.
Bu«l«pMt 11.
17.50 Angol nyelvoktatás. - 19 Az impresszionista festészet forradalma. (Körmendi András). — 19.30 Zenés földrajzkönyv. (Katona László). 20.45 Hirek. — 21.10 Lantos Jenő jazz-zenekarának műsora, Vajda Károly énekszámaival. — 21.40 Az Operaház előadása. »A láug.» (III. felvonás. — 22.40 Időjárásjelentés.
17.30 Forst Mária csellózik. — 18.35 Az almasclü barlangok, csevegés lemezekkel. — 19.25 Drám/i. — 22 20 Szórakoztató zene. — 23.45 Tánczene.
Péntek
lhid«pe«t I, {
(5.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 Hirek. — 10.20 Időszerű szemle.
- 10.15 Ifjúsági közlemények. — 12.05 Hanglemezek. — 13.20 Időjelzés, idő-járásjelentés. — 13.30 A 2. houvédgyn-logezred zenekara. — 14.40 Hirek, árak. — 10.15 Diákfélóra. — 16.4Ő Időjelzés, hirek. — 17 A mJ.igyar sajtó a kiegye/és korában. (Dr. Máté Károly)
17.80 hugossy István tárogatóik. — 17.50 S]>ortközlem)ények. — 18 Bo-rovko-I.angiet Nina. tatár dalokat énekel. — 18.30 A legnagyobb mlugyar íalu. (Darvas Józsefi. — 19 Kishonty Józser tolagyar nótákat énekei, kiséri cigányzene. — 20.15 A Filhartotoniai Társaság hangversenye. — 22.15 Hirek, időjárásjelentés. — 22.35 A rádió szalonzenekara. — 0.05 Hirek.
Búd**** a
18 Gyorsiróverseny. — 20.20 Berda József és József Attila verseikbői adnak elő. — 20.50 Hirek. — 21.15 Gut-tenberg György jazz-zenekarának műsora. \'
12 Könnyű zene. — 14 Tetrazzhü -kolornturszoprán lemezei. — 15.20 Gyermekkar. — 1G.05 Szórakoztató le inezcK.
17.30 Ilándel-, Brahlms-, Wolf-, Strauss H. ós Schubert-dalok Bregenz-ből. — 19.25 Közvetités az áüajrrti oj)craházból. — 22.10 Sz&rtfonikusok. — 23.20 Hires énekesek lomiczci. — 24 Osztrák irtriezek.
ZALAI K0ZL0NV
— (A városháláról)
Dr. Pottyondy József városi aljegyző a közigazgatási továbbképző tanfolyam befejezése után elfoglalta hivatalát.
— (Uj zalai vitézek)
Szép hazafias ünnep volt a Vitézi Székkapitányságon a kanizsai várományosok eskütétele. Kovács László, Bedő József, Kozáry Géza és Zalay József (Szcpeloek) telték lo a szokásos esküi vitéz Farkas székkapitány elölt ünnepélyes formák kőzött Zalaegerszegen. Az uj vitézek avatása rolájus 21-én lesz. Mind méltó fiai hős édesapjuknak.
= KoutQm, blox, n«gy divat. Legszebb anyagok, ugy szövetben, mint ] selyemben, legújabb azlnek, szövések legolcsóbban a Filléres Divatüzlotben — Kiváló mlnő.égü KIngs Tweed férfi sport-öltöny szövetek legolcsóbban Sohützaél.
— (A Nemzeti Egység)
nagykanizsai szervezetének földmü-vcs-szakértokezlete vasárnap délelőtt 10 órakor lesz. Délután 4 órakor a háztulajdonosok tartanak értekezletet. Mindenkit szívesen látnak a Deák-tér 14. szám1 alatti párthelyiségben.
— TeklntM meg Sioger Dlvatáruház kirakatait. Ott láthatók az uj tavaszi színek és auyagok.
— Férfi falöltO- és öltöny szövetek legolcsóbban GoleDszky Ferenc dlvat-Uzletében.
— (A „Riff Kabyl")
asztaltársaság rendes havi összejövetelét április 4-én délután 7 órakor a Markó-féle vendéglőben tartja.
— (Kiolvasott újságját)
kép«s folyóiratát és mellékleteit ne dobja el, hanem küldje bo a Missziós-házba, a missziós népdélutánok céljaira Köszönettel fogadnak minden beküldött könyvet, folyóiratot, újságot-
— Crepdechlu-maradékok 2 métertől 6 méterig minden színben húsvéti reklámárakon a Filléres DlvatUzletben.
— (Szegény embert még az ág is húzza)
Kovács József gazdasági cseléd családjával és minden holmijával együtt szerdán költözködött. A megrakott ko. csival, amelynek tetején ült az ember 7 éves János nevü fia, Bocfö\'de kőzo-lében egy autót akartak kerülni. Eközben egy útszéli faág lesodorta « gyermeket a kocsi tetejéről, aki lábtörést és súlyos sérüléseket szenvedett. A ki-hivott mentők szállították a kórházba.
Zex^oiíb an, áfvofycu, tyuAd/n, ixMfya, é/> {en^e-MÜ a a
(bíía^adáau fteffíiatnia az
tcj^nse^eriefÍ!
Ezt eléri, ha
f kölnivizet és púdert kosznál.
Illatuk, biztosítja az ön számára a , | szerencsét és sikert!
A „LADY* Ch a t Noir kölni- 1 I víznek megvan az a tulajdonsága, hogy I utánozhatatlan illata borenek természetes \' illatával egyéni vonássá egyesül,.miáltal | egész különös bájt kölcsönén | Jnnek.
A „LADY11 kölnivizek iq**i
kiegészítője a Chat Noir parfmn* mel illatosított )yLAD ^PCDER. | A „Lady* púder teljesen egyesül minden arcszínnel, csodálatost^: puhaságH, elveszi a bőr \' metlen fényét, a bőrre | ártalmatlan és jól tapad. - ,
Minden divaUztnben[ kaphatói
— (Munkanélküli fiatalemberek figyelmébe I)
Az Első Magyar önkéntes Munkaszázad, amiely máris szép és eredményes sikert ért el, az utóbbi napokban a kötelező gywroölcsfapcrmelezéssel kapcsolatban annyi (mlunkát kapott, hogy jelenlegi taglétszámával nem tud. ja ellátni. Ezért a Mmnkaszázad vezető; sége htost újra felvételt eszközöl ós ezúton is felhívja a komoly ós dolgozni akaró ifjakat és munkásokat, akik \'munkalehetőséghez akarnak jutni és a munkaszázad keretébe belépni óhajtanak, jelentkezzenek a bvuuka. század vezetőjénél, Lengyel Jánosnál, Pctöfi-ut 46. alatt reggel 8 és 9 óra közölt. Csak megbízható és komoly munkások jelentkezzenek, mert a munkaszázad liauyag, lusta és megbízhatatlan embereket nem foglalkoztat
— Ha látni akarja a legújabb divtt-szlneket éa szövéseket, nézze meg a Filléres Divatüzlet selyem- és szövet-kirakatát
— (Turista hlr)
A Magyar Turista Egyesület Nagykanizsai Osztálya értesiti tagjait, hogy 1936. évre a turista igazolványok érvényesítése megkezdődött. Felhívja tehát azon tagjait, akik az igazolványt mór a múlt évben kiváltották és szövetségi Igazolást óhajtanak, (amely a vasuU kedvedmlényhcz nélkülözhetetlen) igazolványukat 1 P 10 fillérrel együtt adják le a városházán II. etale-let 29. ajtó alatt Schultz Mihály egyesületi pénztárosnál. Ha szövetségi igazolást nem, óhajtanak, ugy csak igazolványukat tartoznak leadni az egyesületi igazolójegy beragasztása céljából. Azok a tagok pedig, akik >tfég igazolványt non kértek ás sióvets^gi igazolást
óhajlanak, 1 P 70 fillért és 1 darfüj (lehetőleg 6-szor 8 rtní.-es) Jéuyképet, ha azonban szövetségi igazolást new óhajtanak, ugy csak 30 fillért és egy drb fényképet tartoznak ioadtii. A benyújtás határideje: április Ö-ika déli 12 óra.
— A nö élete megváltozott. A modem né gyakran órákat tölt a scabadbun. Tóhát olyan púderre vau a#ijk*égo, amely megfelel a mai kornsk. Örákpn át tapadjon bármely Időjárás mellett, ne dugja el a pórusokat és bársonyos puhaságot és természetes szépséget adjon a bőrnek — Mindezt eléri, ha a „Cnat Nolr"-ral illatosított .LADY* púdert használja. A „LADY" púder mtn-dsn arcszlnnel egyesül, teljesen ártalmatlan a bőrre és mlhden dlvatszinben kapható.
— Mindenki murM Jól és olcsón vásárolni, cipőket legolcsóbban az „UUái* olpőöglotb»n vehet I Fő-ut 12. szám.
— Szív- és érbetegségekben
szenvedők a Siesta Szanatórium (Budapest, I., Ráth György-u. 5.) szjv-állomásán megtalálják mindazon különleges felszerelés ket és berendezéseket, melyek a l>etegségek felismeréséhez és eredményes gyógyításához, az orvostudomány mai felfogása szerint, elengedhetetlenül szükségesek. A legtökéletesebb .cambridgei. etolűro-kardiograph, legújabb typusu ós legnagyobb teljesitményü Röntgen diag-nostikus és theráplás készülékek. A 6ziv munkabírásának megáHaintása, Szénsavas és oxigén fürdők. Különleges diéták. Fekvő ós pihenő kúrák. Fedett napozó 9700 négyszögöles parkban. Rendelés bejáró betegeknek is. Tájékoztatást az Igazgatóság nyújt
— DintfeM Uká#át torontáli szőnyeg* fel. Jfriafcias v&ianttfc JBehQtznéi.
/
zalai közlöny
1986. iprilti 3.
Most nézze meg! az „Ideál cipőüzlet kirakatainak
legújabban beérkezett cipőkülönlegességeit I Választékban meglepő! — árban olcsó!
Általában biztató a helyzet!"
Fablnyl miniszter költségvetési expozéja
Dr. Wéber kanonok lelkigyakorlatai
második napjának vezértémája: Jézus és a gyermek volt Megkapó módon fejtegette a gyermek szerepét u kalh. családban, társadalomban. Majd u bűnbánó lélek tórcdeimtere tért át, melynél megrázó szavakban ecsetelte a megtért lélek boldogságtalálását. Dr. Wéber a szónak igazi mestere. Szavai teritíékony talajra tuUUlak és a lelkek Mélyén szántottak. Csütörtökön délután 0 órakor van a harmadik konferencia beszéd Pénteken reggel közös szentáldozás. \'
Biwgáiu uői crepo do chlua éa crepe satin esőköppenyek pazar választékban legolcsóbban Sohtltznél. - (Sakk-hir)
A Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesü-let rendezésében tartott nieghivásos sakkversenyen lelkesedéssel játszottak a nagyrészt fiatalságból álló sakkozók. Már ugy látszott, hogy K. Nagy pont-veszteség nélkül éri el az első helyezést, midőn riválisát, Paurt kétszer is legyőzte. Azonban a legutolsó játsz. mában Juhásztól elnézett matott kapott. A második helyro ^ülópnek sikerült magát felküzdeni, aki viszont Paur ellen nyert egy elnézett mattban. Paur játszmáit balszerencse üldözte és Ü pontlal harmadik lett. Bolf az intelligens játszmáival negyedik és Imrei I. ötödik lett. Ziegler hatodik 0 ponttal. A második csoportban Kovács az első nagy szerencsével, Martinccx második, a lelkesen küzdő Pusztai a harmadik. Az érmeket P. Miholcsek Miklós, az egyesület elnöke osztja ki ünnepélyes keretek, között
— Háxiaiuonyok I Megjelent a Dr. OETMR gyár 1936. évi első kiadású fényképe* iw»ptktayv«, mulyot kívánságára bárkinek Ingyen éa bérmentve ktlld: Dr, OETKER A. Tápmermüvok Budapest VIII., Contl-u. 25. Sütőpor és vanUllncukor ára most levelenként 12 fillér.
TavMil férflixövCteW, divatos lng-zeürek, pupUnok megérkeztek Sláger Dlvatáruházba.
Pénzt kaphat
otthon heverő, használt bélyegeiért, bélyeges levelezéséért. Felvilágosítást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt a Frontharcosok helyiségében (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztaltárssaság szívesen lát műiden felnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság semmiféle kötelezettséggel nem jár. Tagdij nincs.
Budapest, április 2
A Ház szerdai ülésén üötabös Gyula miniszterebíök beterjeszietU1 a kormány jelentéséi az ország kózúlla-potairól, az 19:14—35. évi zárszámadást, majd harmadszori olvasásban elfogadták a telepítési javaslatol. Utána Pabinyi miniszter benyújtotta a költségvetést és a beruházási javaslatot. A budget főösszegei: kiadás 1211.8 millió pengő, bevétel U8(i.l millió pengő, deficit 75.7 millió pengő, a kiadások 35.7 millióval emelkedtek, de az általános helyzet javulása lehetővé tette a bevételek fokozását.
Fabinyi nagyszabású expozéja kétségkívül megállapítja a javulás beálltát, ami nem kis mértéken az ex-jWrtlehetöségck fokozásában leli magyarázatát. Jelentékenyen emíelkcdett a hazai ipari termtelés Is. A kiadástöbbletnél szerepelnek a népegészségügy. 11 gyermekgondozás, a testnevelés, a telepítés, az alföld fásilásnr a népmüvelés, tudományos kutatások, stb. Törekvése a i>énzügyml(b;isztcnick: a súlyos adóterhek általánosabb enyhítése. Adómentességet knjmak a napszámosok házacskái. A költségvetés 53.5 százaléka személyi kiadás. Gazdag a beruházási és kö^iriunkapro-grata. Beruházásokra az idén 3jHnil-
liót fordit, további 27 millió pengőt különböző közmunkákra. A közokta. tasügvi tárcánál a kiadások 1.8 millióval emelkedtek. Uj tanítói és kisegítő tanitói állásokat kreállak. A pént-ügyi tárca kiadásai 5 m\'illióvai emelkedtek. A pénzügyi adminisztrációban be akarja vezetni az egyszerűsítést, a gyakorlatiasságot. Majd hosszan ismertette a kormány gazdasági politikáját, amely a termelő tényezők, a föld, a munka és a tőke harmóriikus megerősítésére törekszik. A kereskedelmi szerződések láncolata a mezőgazdasági termlclés megfelelő értékesítését célo*™ Elő kívánja mJozditan,! a kormány az ipari településnek vidéki gócpontok felé irányítását, a szükséges nyersonyag biztosítását.
A MAV forgalma javulást mutat, de mérlegét súlyosbítja a nyugdíj-teher. Kereskedelempolitikai téten a helyzet magán viseli a mai idők bélyegét. Tovább kell vállalni a kontingens felosztásának, sZindika-Jizálásoknak senkit ki nem elértő feladatát. A deviza-helyzetben jelentős a javulás.. Általában biztató a helyzet, - hangsúlyozd.
Fabinyi két órás expozéját éljen-zéssel fogadták.
A keleti háborúsdi vége
Moszkva, április 2 Szovjet távirat közlj, hogy azok a csaták, amelyek a japán és szovjet csapatok között szerdán reggel kezdődtek, csütörtök reggelre végetér-tck. A japán-mandzsu csapatok támadását a mongolok visszaverték és a betört csapatoknak súlyos veszteségek árán kellett visszamene-külniük. i
A Simontornyai BTC és a Barcsi IOK játszanak vasárnap Nagykanizsán
Kettős bajnoki futbalhriérkőzés lesz vasárnap Nagykanizsán. Az első osztály legjobb formÜJában levő csapata, a Simbntortayai BTC lesz az NTE el-lenfele. Mondhatnánk a tavaszi szezon legizgalmasabb mérkőzése van soron. Ezen Mérkőzés eredménye nagyban tisztázhatja a helyezések sorrendjét. Jelenleg az SBTC a bajnokság -wisodik helyén áll, az NTE pedig a hartrtadik.. t
Az NTE csapata vasárnap súlyos vereségei szenvedett NagyMányokon.
Az NTE vereségét Menti, hogy Wil-héim a meccs elején orrtörést sz*o-vedett, majd Kudich bokája rándult meg, így a mérkőzés legnagyobb részét 10, illetve 9 emberrel küzdötte végig. Az NTE vasárnap olyaa csa-pattal áll ki a fontos mérkőzésre, Mely — biztosan hisézük — megállja a helyét a jeles bajnokaspiráns SBTC ellen.
Eiftriérkőzésl játszik a Barcsi IOK az NTE II. csapatával. A II. osztály bajnokságáért játszik a két csapat
1. oszt. bajnokság állása
1. PV8K 16 11 2 3 49 33 24
2. SBTC 16 10 2 4 51 25 22
a. NTE 16 8 5 3 37 25 21
4. 7.TE 16 0 2 5 48 35 20
5. FEAC 17 0 1 /7 32 26 19
6. DVAÜ 15 7 3 5 33 34 17
7. TSE 15 7 - 8 28 36 14
H. KT8E 15 6 1 8 30 37 13
9. KltAC IS 5 2 8 29 39 12
10. PBTC 16 4 4 8 28 41 12
II. NSE 16 5 — 11 24 39 10
12. DVOGE 15 1 2 12 20 47 4
92 mmm nyeri
Legnagyobb nyeremény yQO.OOO pengő szerencsésesetben r "
Főnyeremény 400.000 pengA
Vegyen sorsjegyet a HIRSCHLER trafikban
Karaaa-uéllé ApAUt. 1268
Húsvét előtt!
Csillárok, világítótestek
különleges szép kivitelben és olcsón
a Drávavölgyi uj bemutatóhelyiségében:
Fő-ut 13. (Bogenrieder-palota.) A havi áramszámlákkal egyldeJOIcg kis részletekben Illethető.
Pazar választék l
Szakszerű kiszolgálás!
Törpe árak !
SZABÓ cipőáruházban (Horthy miós-ut /.;
1B36. április 8
zalai közlöny
»
Tavaszi szövet- és selyem újdonságok
szőnyeg-, paplan- és függöny-kelmék
- = nagy választékban _
Páris fenyegetőnek és elfogadhatatlannak tartja Hitler válaszát
London ugy véli, hogy a válasz bö alkalmat kínál további tárgyalásokra — A vezérkarok jövőhell értekezlete nem köthet katonai megállapodásokat — Francia é» kisantant pergflttlz az osztrák katonai elhatározásokkal kapcsolatban — Már csak az utolsó ütközet van hátra az afrikai hadszíntéren
Olcsó árak!
Golenszky Ferenc
Félnek, hogy Magyarország is követi Ausztria példáját a katonai reformok terén
London, április 2
Az angol lapok szerint Hitler kancellár válasza na_gy hatást gyakorolt az angol közvéleményre. Valamennyi lap elismerően nyilatkozik Hitlerről. A Daily Thekgraph azt Írja, hogy a javaslat tág tenet nyit a további tárgyalásokra. A Times szerint Hitler válaszában njncs semmi, ami lezárná a tárgyalások íjiját, sől inkább felhívás a tárgyalásokra.
A megállapítással szemb ii a \'fran cia sajtó általában támadó maga tartással fogadja a német választ A válasz tartalmát elfogadhatatlan nak, fenyegetőnek és nemtelennek tartják.
London, április 2 A francia, angol és belga vezér karok a jövő héten találkoznak Londonban. A lapok megállapítása szerint a vezérkari megbeszélések nem járhatnak semmiféle katonai kötelezettség vállalásával. A vezérkarok katonai megállapodásokat sem köthetnek. | t Páris, április 2
Flandin péntekre Párisba hivatta a főbb külföldi nagyköveteket. A francia külügyminiszter és a nagykövetek között nagyfontosságú meg beszélések lesznek.
Nagy ijedelem az osztrák katonai reform miatt
napon már életbe is lépett- Az első behivások már az ősszel, a nyári nagygyakorlatok után megtölt énnek. A mostani kis véderő az yj katonai alakulat keretét szolgáltatja csak- ,
Magyarországnak nem szabadi?
London, április 2 A/ angol lapok egyhangúan megállapítják, hogy az osztrák felfegy-veskez\'st a mostani római hármasértekezleten határozták el és azt rövidesen követni fogja Magyarország fel fegyverkezés;?. Olaszország támogatja a\', akciót.
A kisantfoit nem tiltakozik az osztrák feifegyverkezés ellen, sőt Csehország ugy véli, hogy egy esetleges német támadás esetén ő csak jó szövetségest találna Ausztriában. Ha azonbar. Magyarország kezd fegyverkezni, akkor tiltakoznak.
Mussolini három feltételét közölték Flandln-nel
London, április 2 I nctét közölje Flandinnel. Bejelenti,
A Daily Herald szerint a római ^ Olaszország milyen feltételek
francia nagykövet szerdán este Pá- mellett hujlandó az európai ügyek-
risba érkezett, hogy Mussolini üze | ben résztvenni. A feltételek a kö-
Páris, április 2 A párisi lapok nagy aggodalommal foglalkoznak az osztrák kormány bejelentésével is. A nagy lapok közlik, hogy a katonai szol.gálai: visszaállítását a német veszély tel jesen Indokolttá teszi. Egyes lapok a sant-germaini béke katonai záradékának önkéntes és egyoldalú felbontását látják az osztrák bejelentésben és lázasan várják, hogy a szomszéd kisantant államok milyen állást fbgjalnak el.
A kisantant zsoldjában á|ló. francia lapok azonnal sietnek megbélyegezni Ausztria szerződésszegését. Általában azzal vádolják Ausztriát, hogy példájukat Magyarország és esetleg Bulgária is követni fogja.
Bécs, április 2 Az osztrák hivatalos lap közli a szövetségi katonai szolgálat elrendeléséről szóló törvényt, amely a mai
Városi Mozgó. Szerdától-vasárnapig I
Mórioz Zsigmond nagyhatású szln|átéka, melyet a budapesti Nemzeti Színház 180 előadásban mutatott be
Légy jó mindhalálig
Főszereplők: Rózsahegyi Kálmán. Gombaszögl Ella, Caortos Gyula, Kína Ferenc, Ráday Imre, Mály Geró, Dénes György, Makláry Zoltán, Rétby Anni, Tolnay Klári, Slmonyt Mária, Vlzváry MarUka ós Déván,l L.ol Előadások hétköznapokon 5,7,9 érakor, vaiáraap 3, 5, 7, 9 órakor. Rtmek klsérft mflior I fUndos h«lyár«k I
vetkezők : A- a megtorló rendszabályok megszüntetése, 2- hatályon ki-vül helyezést- annak a népszövetségi határozatnak, amely elitéibe Olaszországot, mint támadó felel\', 3. a keletafrikai háborúnak véget vető béketárgyalások ügyét bizzák Olaszországra és Abessziniára.
Még egy ütközet és vége lesz az afrikai háborúnak
| London, április 2
Az angol sajtó lélektani jelentőséget tulajdonit annak a nagy olasz győzelemnek, amely a négus és csapata felett aratott győzelmet. A lapok ezzel kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy a négus kijátszotta utolsó ütőkártyáját, mert az európai képzettségű é«s teljesen jól felszerelt 20.000 testőrét dobta harcba. A harc abesszin vereséggel végződött, ugy hogy a négusnak már csak egyetlen serege van Nasibu tábornok vezetése alatt a déli hadszíntéren. A négus ^szétzilált csapatait nem is tudja már összeszedni az északi hadszintéren és igy már csak egy döntő ós a háborút befejező csata várható az Asiangi tótód délkeletre. Az olaszok csapafe>k három oldalról támadhatnak, ugy hogy ha a négus nem akar megütközni, csak délnyugat felé menekülhet.
Róma, április 2 Mussolini tanulmányozza Mada-riaga, a 18-as bizottság e ülőkének levelét, amely a békeajánlási kérdésekkel foglalkozik.
A pomázi választás
PotaiU, április 2 A potaözi kerületben csütörtököd tartják az uj képviselőválasztásokat. A választás eredménye déli fél egty órakor a kővetkező: Ember Sándor Nep. 3422, Grieger Miklós 2898, Szá-lasi Ferenc 452. A választás lapzártakor btég tart. ,
divatüzlet
mm
Elnököt választott a kaposvári karaara
Kaposvár, április 2 Az Alsód un ántuli Mezőgazdasági Kamara uj elnökévé a csütörtökön megtartott közgyűlésen egyhangú határozattal Mirbach Antal bárót választották meg. | ,
apróhirdetések
n.ióhlr.H.. V.lll.1. *. I..I..I, 10 U4tm
M I1U4I. m,„d.n tov.hM W. < (Illír. UtkBinap
10 11.1, « (Illír, mln.an u. • IHUr.
THalláJát S.állnsernél, Eótvóa-tér 31. szerezheti be lejolcaóbban. 12
AranavaMalM o) bérautó rendkívül mérni kelt álban megrendelhető: Kaulmann autófovarozónál. Telelőn: tll. 797
Telleaen kalBnbaJiratu Urea szoba.
Irodának la alkalmai, kiadó. FO ut 22. 1229
Tfllgytalpfa iorgíc. limét kapható Duká.z rerencntl, Magyar-n. 108. 1223
Príma Map,ap,..ioo éa keleti per-ziaizönyeget még csak rövid idei, vehet olcaón. Zrínyi Miklós-utca 34. 1265
Reneazánc 7 llókoa azekrelar, 1 darab Amerikai íróasztal, Llaaal-Mla, éa agv
eb«d« JnM. Érzékel tet 15. 1280
Rendel, tiszta, megbírható wtaJ.aaa-l.ánil vagy a.szonyt keresek atonnaM belépésre. Fó-nt 9. (Korona ■elleti). 129]
lk«l«karanda.*a eizdóCarngery-
ut 27/a. líldszlnt 1.
Ufkarataziaakat mindenféle kivitelben ...kaaerllen éa olcsón Slern nve-gas vállal Városház-palota. 7
Ogye; klfuldtaány íznnnsl le\'véteHr. Hollmann kalapszalon. Zrínyi Mlkl V u. 40.
1218
Oyár-u. 3. ai. hérh*\' iutányoa áron eladó £rdeklódal ugyanott. 1377
^e<8 PI1« haran... kapható V \'l«k-nál, Horthy Miklós ut 37/a 1278
aUndanaaflut telv.z Hollma.r Henrik kádármeater, TtrMr-ulfa 1280
■ •Jár* mlná.n.a azonnalra felvitetik. Széchenyi-tér 4. 1212
Kiadja a laptulajdono. KOigaidazági Rt. tlutenbarf Nyomda é. IJ ál zalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizaiu. PelrIOa kiadó i Zalai Károly, lntamrbau teleion: N.gvkanlzaa 78. aaám
NÉP MOZGÓ Április 2-3. CsDIOrtOk-péntek
naponta aala 7-kor oaak 18 éwon foldll nttknok naponta oato 8-kor oaak 18 Avon fölüli férfiaknak
kényes témájú rendklvQII előadás
A szerelem árnyéka
Film, amely mindenkihez Oszln e. — Magyarul baozélB nom mindonnopl filmkOIBnUgoooég 1
Ezenkívül a remek klcérő műsor I
Randa* holyárakl
ZALAI KOZLOSYi
1936. áprllll 3.
Női kalapok legszebb kivitelben, legolc.,óbb áron Gyárinak kalapok
I,— p-t8l, selyemben 3.— P
Tennlaz-pulloverok
2.20-tól
Gyermokblúzok 1.SO,, Női gurntfüzők Dlvatővek 86 fillértől
Dlvat-rertlkűlők
nagy választékban Extra nagyságú női nadrág 1-80
Férfi Ingok 3.60-tól
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa össze áraimat.
Brtilii IMiz
Horthy Mlklós-ut 1. siám
Városházpalota.
Vetőmag
bizalmi cikk.
Vásároljunk :
BIBSCH ÉS SZEGŐ
magszaküzletben.
Fizessen elő
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában a legszebb magyar képes folyóiratra I
Irodalom, képzőművészet, zeno, színház, ttlm, köny vek, társadalmi élet, világesemények vslósápos é IŐ tükre a Franklin-Társulat képes folyóirata, a
TÜKÖR
Szflfkeiztf Mvay J4...I,
Írják a legkiválóbb magyar írók, költők, tudósok, újságírók, tllnszt-tríllák a legjobb rajzolómüvészek és fényképezik. ,
Évi előfizetés P 840. Előfizetéseket készségesen továbbit a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatala: Nagykanizsa, Fő-ut 5.
A Zalai Közlöny előfizetőinek lényogoa kodvazmény I
Fotó-amatőrök!
I tekercs film 6x9 cm.
8 felv,, 26 schein. finom szemcsés
előhívással együtt P T20
Szabó Antal fotó-üzlet és laboratórium
nm i. rkai s.
Permetezze jpjMáitl
Növényvédelmi szerek Farmteztigépek Magvak Műtrágyák.
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi izerek, gép keroskedíeében
Nagykanizsa Erzsébet-tér 10.
(A blrésig B.IUII ) Telefon : 130.
Átlag
2D-3D fillért
takarit meg Budapesten minden
repülésnél és mázasnál,
ha a kávéházban Prpvincia pengőszelvénnyel fizet.
A Provincia Utazási és Jegyiroda helyi képviselete a
Nagykanizsai Takarékpénztár.
KBi|«dasá|l Részvénytársaság
NAGYKANIZSA
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
KészítOnk s
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghivókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállitásu nyomtatványokat.
Gyártunk a
TELEFON:
78.
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat
jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, raj/füzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsák-
cédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
• IWJWJIW. Kqpuk^tf Bt, OuMxra Nxwdi * Mtelal TBMab Msmyomdqábui NtgykuMk (BeMk ttttr. MIblll
76« évfolyam 79. szám
Ntgykaalua, 1938. április 4 siombat
Ara 12 H".
ZALAI KÖZLÖNY
3ES
te HIMli FU ti mJmm
POLITIKAI NAPILAP
Felelő* szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElötUettei ára: cgt hón I pcnr« 4» ailir. Sin«é. klulóhl\'.l.li UMMI IS. u.
Páris hajthatatlan, Berlin engedékeny, London közvetít
Franciaország olasz-francia barátság felé tolódik — A jogegyenlőségen kívül minden pontban hajlandó tárgyalni Németország — Eden három kérdést Intézett Rlbbentrophoz — Csak formai tiltakozás követi az osztrák kormány reformját — Róma áll a fegyverkezés egyenjogúságát célzó mozgalom mögött
Olaszország kész az afrikai béke-tárgyalásokra
Páris, április 3 A londoni tárgyalósok során keletkezett kiábrándulás megerösili a francia közvéleményt az olaszfrancia barátság iránt- A jobboldali sajtó most már nyílton hangoztatja a francia-olasz együttműködés politikájához való visszatérést.
A párisi sajtó egyébként visszatért a német válaszra és ma is azzal foglalkozik. A Figaro kijelenti, hogy Fraanciaország" egy hajszálnyira sem tér el attól az álláspontjától, hogy vagy sikerül békét biztosítani mindenki számára, vagy pedig nem lesz igazi béke senki számára. \\
A Journal azt írja, hogy a francia kormány visszautasítja a német választ, de nyitvahagyja az ajtót a további tárgyalásokra.
London, április 3 Az Angol sajtó különböző cikkeiből tarra lehet következtetni, hogy növekszik a megértés a német álláspont iránt. Hillcr javaslatáról a lapok általában azt tartják, hogy az tárgyalási alapul szolgál, de bizonyos idő kell a javaslat áttanulmányozására.
Páris, április 3 A Figaro berlini tudósitóia azt irja, hogy a német kormány hajlandó módosítani javaslatai! a tár palásra vonatkozó tervezet" minden pontjában, kivéve a jogegyenlőségről szóló pontot.
, Londoij, április 3
Edcn csütörtökön többek közölt a következő kérdéseket intézte Rlbbentrophoz :
Kiterjed-e a német kormány Ígérete, hogy nem erősiti meg a rajnai határt, a rohamosztagos és a félkatonai alakulatokra Is ?
Hitler hajlandó-e kölcsönös gélynyujtásl egyezményt kötni keleti és délkeleti szomszédaival, így Lengyelországgal, Ausztriával, Cs.h országgal és Litvániával ?
összes gyarmatai visszaadást követeli* Hitler?
Az angol lapok szerinti Franciaországtól Ideiglenes megnyugtató gesztus kell a tárgyalások megkezdéséhez.
Váratlan fordulat
London, április 3 (Lapzártakor érkezett) Anglia levelet intézett a francia és belga kormányokhoz, amelyben a küszöbön álló vezérkari tárgyalások kapcsán kötelezettséget vállal a két ország területének megvédésért1, a mennyiben a zilált jelenlegi helyzet miatt a politikai tárgyalások eredménytelenek mardnának.
A németek az utolsó pillanalig mindent elkövettek, hogy megakadályozzák a levél elküldését. Berlinben ezt a váratlan fordulatot nagy elégedetlenséggel fogadják.
Belgrád szerint nagyon súlyos helyzetet teremt Ausztria katonai lépése
I Beflln, április 3
Német politikai körökben nagy érdeklődéssel figyelik az ausztriai szolgálati kötelezettség kihirdetésével előállott uj helyzet fejleményeit. Általában véve azt hiszJk, hogy a* osztrá(k kormány lépése a legutóbbi római hármas konferencia közvetlen következménye volt s éppen ezért nem valószínű, hogy a szerződések fenntartásában érdekelt államok komoly tiltakozási jelentenek majd be. A tiltakozás előreláthatólag csak formai lesz. A Lokalanzeiger véleménye szerint még a kistantant is bele fog törődni abba, hogy Ausztria bevezette az általános szolgálati kötelezettséget, annál is inkább, minthogy a dunai államok katonai megerősödése most már nem aggaszthatja az utódállamokat. Prágában, Belgrádban és JJukarestben mindenesetre felmerül majd a kérdés, nem
követi-e Magyarország Is az osztrák példát, miután azonban Magyarország katonai egyenjogúságának kimondása is nyilván a római hármas konferencia eredményeként következnék be, a kisantantnak számolnia kell azzal, hogy Budapest mögött szintén ott áll a halabnas Olaszország. Olaszország minden, esetre félreérthetetlen formában kifejezésre juttatta érdekeltségét a Dunavöi^ben s ez a tény feltétlenül gondolkozóba fogja ejteni a cseh-francia érdekszövetséget.
Páris, április 3 Prágai éti belgrádi jelentések leszámolnak arról az aggodalomról/ amelyet a kisantant körében az osztrák katonai szolgálali kötelezettség életbelépése kelleti. Jugoszlávia ugy véli, hogy az osztrák lépés a jelenlegi helyzetben igen súlyos eset és nemzetközi hatásait most még nem lehet mérlegelni. A
kisantant most, még mielőtt bármit kezdene, megállapodik és tárgyal Párissal ós Londonnal.
Magyarország nem követi Ausztria példáját
Budapest, április 3 (Lapzártakor érkezett) Polltiki* körökben ugy tudják, hogy Magyarország nem köveit Ausztria példáját az általános védkötelezettség kérdésében, bár az egyenlőségre való igényt a magyar kormány minden vonatkozásban fenntartja.
Béke és olajzárlat az afrikai fronton
\' Londons április 3
Az olasz külügyminiszter értesítette Madaríagal, hogy Olaszország bármikor kéfiz az of sz—a! estzln viszály békeeljárásai ügyében tanácskozni, feltéve, ha a tárgyaló felek tiszteletbelit ártják Olaszország nak már ismerteteti fő elveit és álláspontját. Az angol sajtó szerint kemény békenlkudozások következnek, mert Olaszország még csak tárgyalni sem hajlandó az elfoglalt területek kiürítéséről.
Páris, április 3 A keletafrikai főhadiszálláson arra következtetnek, hogy az abesz-szln hadsereg ujabb veresége miatt Igyekszik megállapodást kötni az olasz kormánnyal az ellenségeskedések beszüntetése érdekében.
London, április 3 Harrar bombázásával kapcsolatban egyes angol képviselők ujl>ól olajzárlatot akarnak javasolni Olasz ország ellen-
Asmara, április 3 Az Asangi-tó környékén lefolyt he ves harcokban 1200 olasz vesztette életét. Abesszin részről igen sok magasrangu katonai tisztviselő, vezető és törzsfőnök pusztult el-így halálát lelte a postaügyi miniszter, az udvari szerlartásmesler és a császári gárda parancsnoka is. A-négus csapataival még mindig uz Asangi-tó környékén táborozik.
Genf, április £ (Laptártakor érkrzett) A Né szövetség titkárságához bejelenlés érkezett, amelyben az olasz kormány kijelenti, hogy hajlandó megnevez-nl megbízottját, aki a 13-as bízott}-ság elnökével az olsz-besszin béke , ügyében tárgyal. A 13-as bizottság előreláthatólag a busvét utáni héten ül össze. ,
Az elmúlt hónap
Március, a nemzeti mozgalmak lendülelének hónapja, az idén belső, külső politikai szcmi>ontból egyaránt élénk volt-
A hónap elejének történetéből kiemelkedik az a nyilatkozat, amelyet Gömbös Gyula miniszterelnök a közigazgatási továbbképző tanfolyam megnyitóján tett : hogy a vármegyék önkormányzatát senki sc féltse a kormánytól, amely modern, haladó szellemet kiván az ősi falak közé s éppen a haladás, a fejlődés révén védi az ősi intézményt
A képviselőház fokozott tempóban tárgyalta a különbözö reformjavaslatokat.* A felsőház letárgyalta a hitbizományi javaslatot és a képviselőházban megszavazott egyéb javaslatokat.
A képviselőház első hetét az ipari javaslatnak az előző hónapról átnyúló vitája töltölte ki. A törvényjavaslatot az ellenzékiek is elfogadták, a szociáldemokraták kivételével.
Az ipari novella után a tisztiorvosok államosításáról szóló törvény javaslat foglalkoztalla a Házat s alkalmat adott orra, hogy behalóan megvitassák egészségügyi viszonyainkat. Vitazáró beszédében, jelezte Kozma belügyminiszter, hogy e javaslatot az egészségügyi központi főhatóságról,,az egészségvédelemről, ájjolás-ügyröl, jóléti gondozásról, a fertőző betegségek elleni küzdelemről és a mentésügy-ről szóló javaslatok követik.
Régen keltett javaslal olyan fokozott érdeklődési, mini a tek\'pitési törvényjavaslat. Ez érlhelő is, hisz ennek révén fokozatosan 35.000 család juthut kisbtrlokhoz, Uletőjcg kiegészítheti törpebirtokát kisbirtokra. A javaslat az 15»20-lkl földreform tapasztalatai alapján nem akar anyagi erővel és felszereléssel nem rendelkező, teljesen vagyontalanokat telepíteni, meri hiszen ezek a nekik juttatott kis földet K-m képesek megtartani. Nincsteleneket a javaslat házhelyekhez és földbérlö szövetkezet utján kisbérleiekhez segít. Magasszinvonalu, két hetes vita végén a Ház megszavazta a nagyjelentőségű javaslatot.
A képviselőház tagjai között néhány változást hozol! a március. A közigazgatási bíróság megsemmi-sitetle a mezőcsáli választási, a bírói ítélet értelmében az uj választásban a volt képviselő, Nagy Iván, nem vehetett részt, utódjává o Nemzeti Egység Pártjának programjával Egry Zoltánt választották meg. Scheftsik György lemondott irteg-peticionált jászladányi mandátumáról, a közigazgatási bíróság o választás eredményének kilgazitásávol a kisgazdapárti Lázár Imrének juttatta a mandátumot. A szigetvári mandátum ellen beadott peticló során Festetics Domonkos gróf szintén lemondott, a kerületben uj választás lesz.
A külpolitikának három nagy eseményt-\' volt márciusban. A Nép-
halai közlöny
I93&áprllli 4.
A tavasz vezető divatszineiben a legszebb
kabát-, kompié-, kosztüm- és bluz-anyagok
húsvéti legolcsóbb árakon a
Filléres Divatüzletben.
Kérjük vételkényszer nélkül
újdonságainkat megtekinteni I
szövetség béketárgyalásra Jiivla fel az abesszin harctereken győzelmesen haladó olaszokat, úgyszintén az abesszineket is. Hosszadalmas elő-értekezletek indultak meg a Népszövetség keretében ugy Genfijen, mint később Londonban. A béketervet egyik fél sem utasította el, az olaszok azonban változatlanul ragaszkodnak eredeti követelésükhöz, amelyekhez az elért győzelmek alapján még több jogot formálnak ma, mint ezelőtt, viszont az ab.sz-szinelP sem akarnak minden feltételt elfogadni.
A másik nagy külpolitikai esemény az, hogy Hitler elrendelte a katónamentes rajnai övb.- a német hadsereg bevonulását és lejelentette Németország visszalépését a locaruoi egyezménytől, umv-lyet szerinte a francia szovjet szerződés tárgytaláimá telt. A locarnoi hatalmak : Anglia, Franciaország, Olaszország és Belgium képviselői Páris-ban összeültek, majd Londonlw ft-ték át a tanácskozás színhelyét, odahívták össze a Népszövetség tanácsát és meghívták Németországot is. A locarnoi hatalmak értekezlete megállapította a szerződés megsértését és a népszövetségi tanács szintén megállapította a szerződésszegést, ami ellen Hitler képviselője, Ribl>entrop nyomatékosan tiltakozott. A locarnoi hatalmak azt kívánták, hogy Németország terjessze a hágai döntőbíróság elé a francia -szovjet szerződést, annak elbírálására, hogy sérti-e a locanoi meg\'-állapodást ? Ezenkívül, hogy Németország a Rajna-területen 15 km-es sávból vonja ki csapatait és itt nemzetközi rendőrség lássa el a szolgálatot. Hitler országos választásokat rendelt el, a választások után adott választ a népszövetségi tanácsnak. Nem volt nehéz : a szavazatok 98 százalékát Hitler politikája kapta.
Igen nagyjelentőségű essmény volt a római magyar olasz osztrák tanácskozás, amelyei Schusch-nigg osztrák kancellár és Berger Waldenegg külügyminiszter, budapesti tárgyalásai előztek meg. Gömbös Gyula miniszterelnök, Kánya Kálmán külügyminiszter s az osztrák kancellár és külügyminiszter együtt utaztak Rómába. Nagy ünnepléssel és lelkesedéssel fogadták itt őket. A király és a pápa kihallgatáson fogadta a magyar államférfiakat, akiket az olasz parlament is lelkesen ünnepelt. Mussolininál napokon át folytak a hármas tanácskozások, melyek befejeztével nagyfontosságú égyezményt irtak alá. Eszerbit a három baráti ország
állandó konzultatív szervet létesít. A külügyminiszterek közösen állapodnak meg a dunai problémákat érintő kérdésekben. A megállapo-
dás nem irányul senki ellen. Ez az egyezmény Magyarországot részesévé tette egy hatvan milliós nagyhatalmi alakulatnak.
A lazsnaki kápolna legendája
Gyermekkoromban, ugy 50 évvel ezelőtt a lazsnaki kápolnához vezető ut nemi volt olyan sivár, kietlen, mint most. Alig hagytuk cl a Magyar-utca utolsó házait, az utat már .ember magasságú bokrok szegélyezték, mint. egy áthatolhatatlan kerítését ké|>ezve, a város mellett elterülő földeknek.
A irtostani kőkereszt helyén állt az úgynevezett hármas fakereszt. Innen\' kélsor százados jegenye között vezetett az ut l\'alinig. A kápolnát köbástya vette körül, mrtely bár omladozva, de *Wg ma is dacol <»z idők viharával. A bástyán kivid termő gyümölcsös, tölgyfák és vadjázmin között volt egy bájos lakóház, melyben talán már 100 év óta lakott s lakik még nía is, egy Zoller nevű család, mint a kápolna gondozója. Jóravaló iparos emberek, kiknél ez a tisztség apáról fiúra szállt. !
így tavasz mentén gyakran kiméig len* a kápolnához a velem egyidős lánykájukkal ibolyái szedni. Sehol annyi Ibolyát — olyan nagy virágút — néni láttam még! Mintha kék szőnyeggel lelt volna bevonva a pázsit s a bokrok alja.
A kápolna bástyájának ajtaja csak igen ritkán volt nyitva. Ha néha-néha észrevettük, hogy a nagyapó ott benn van, félve l>cóvakodlunk s valami csellel kedvében Jártunk az öreg bácsinak. Például egy-két lehullott ga-
lyacskát vettünk föl a gyönyörű zöld gyepről, vagy a kálvária tekervényes utairól legördülő apró kavicsokat iga-zitottulc uirsí a helyükre Gyermekes félelemmel, de áhitaltal léptünk be ide, mert a kápolnát szegélyző köbástya mélyedéseiben volt elhelyezve a kálvária, s annak főbb alakjai etrt-ber nagyságára voltak kőből kifaragva. Oly élethűek voltak ezek az alakok, hogy sokszor vahűríi szorongó érzés fogott cl, azt hitletn1, minden percben kiléphetnek a fülkékhői.
A bástyán bolül valami misztikus világ volt. A kereszt súlya alatt összeroskadt Jézus, a fájdalmas Isten anyjának szenvedése, mrély megilletődést váltott ki gyermeki lelkünkből. Mirf-den lépés eszünkbe juttatta, hogy szentelt földön járunk s önkénytelenül is halkan beszélgettünk-. ""
A kápolna belsejéig vezető főajtó előtt egy m\'.igas négyiaöjfü talpazaton? óriási urna állt A talpazat kövébe ehntosódoltat, de még olvasható létükkel ez volt bevésve: iKmberl meg-emlékez/il arról, hogy ünnepeket szentelj^
K&, szép tavaszi napon, ibolya csokrokat kötöllünk a kápolna oltárára, mert abban az időben minden évben misét tartottak ott Gyümölcsoltó boldogasszony napján.
Megkértük az öreg Zoller bácsit, hogy toondaná cl nekünk a kőbe vé-
Olcsó
húsvéti vásár
SInser Divatáruhoz -mm
Tavaszi nöi kabátok
Női- és férfiszövetek és selyem-újdonságok nagy választékban
Szomolőnyl
selt idézet eredetét s ő a következő legendát mondta el:
— Sok-sok évvel ezilőtt a kápolnn helyén nagy erdőségeAvoltak. A földesúr, Pallni Inkey altkor még nem irta neve elé a báró cimet. A család valamelyik tagja CSUk később kapta ezt a clmict valami hőstettéért. Lakóhelyük Palin volt, az úgynevezett vörös kastély. Az akkori családfő rettenetes ember hirében állt, aki a jobbágyait anjiflra somi becsülte, inint n
,kutyáit. Kgy napon kiinteni a gazdaságába és látta, hogy a cselédsége ünneplő ruhában sütkérezik. Hivatta az ispánját s lehordva azít a sárga földig, kiadta a rendeletet, hogy azonnal állítson irfunkába embert és állatot. Az ispán kétrétgörbülve, alázatosa^ kérlMle, hogy mu nagy ünnep lévén, nemt lehet munkába küldeni az embereket. A kényúr lelövéssel fenyegette mindazokat, kik parancsának ellenszegülni mernek.
— Mit tehettek? Munkába álltak a jobbágyak s kimtenlek az erdőije parancs szerint fát vágni. Azonban alig vágtak néhányszor a fába, a fejsze csapások \'nyomán véres szinü nedv szivárgott. Az emberek megijedtek s
volt olyan hatatom, inetJyel kényszeríteni lehetett volna őket a további favágásra.
— Kbnenlek a gőgős nagy urnák jelenteni, hogy a iminkások nem dolgoznák tovább, mtert a levágott fából vér szivárog. Ez irtózatos haragra lobbant s fegyvert ragadva rohant a fához, hol félbe míaradt a munka. Saját kezével ragadta mleg a fejszét és iszonyú káromkodás közt sújtott a már űiegkezdelt fába. Ámde alig vágott néhányszor a fa törzsébe, valami különös zsibongást érzett a testén, valami apró szúrásokat. Melyek mind sürüb. ben érték. Kapkodott hol ide, hol oda, látja á!m\', hogy a ruháján, testén megszámlálhatatlan mennyiségű han. gya táászkál. Hiába seprik le róla, újra meg újra ellepik őt. De nem a főidről jöttek rá a hangyák, a testéből áradtak ki azoR és marták és ették addig,\' míg rettenetes kinok kö. zótt halt toieg, csak a puszta csontváz maradt meg belőle. Utolsó szavai voL tak azok, melyeket az urna talapzatába vésettek. Családja a csontjait az urnába tétette és a vérző fa helyén emel. telték a kápolnát.
Nagy átok nehezült ezentúl a családra, melynek majdnem minden tagja erőszakos halállal végezte éleiét
Mi hitlünk a legendában, mert ezt alátámasztotta az a tény is, bogképpen ebben az időben lett öngyilkos egy Palini Inkey báró. <3 .volt,a családból az utolsó, kit ide eltömtettek. •
Azóta elhagyatva, gondozatlanul áll ott a kápolna. Régen, igy böjt idején, zarándokhely volt.
Ma már ez a legenda alig érdekel valakit. Pedig a mii embere is megszívlelhetné ezt a pár szót:
\'Emlékezzél, hogy ünuopeket «eu-telj..
Sxüt* Júlia
úruhűlilban
Oipök, HHflnyttk, harinnyák, kiu- ) tydk, nyakkendők, kalapok, fehér.\' neműek, szőnyegek, selyem alsóim inUek, retikOISk atb. atb \'
■agy választék! Szabott m JúiiiW
]
1986. április i
ZALAI KÖZLÖNY
Ai Marfoa grófnő fópfóbija
A nagykanizsai nagy vasutas-család valóban figyelemreméltó munkát fejt ki. Nemrégen lepett kl a sport-aktivitás terére ós rövid idö alatt a sportkörök Is felfigyeltek a kanizsai vasutasság Benjnmin-esn/-patának teljesítményére. Társadalmi téren a vasutas-bál volt kiválóéivá-mény.! Most pedig kulturális téren kér magának- megfelelő szeredet a vasutasság. Első ilynemű fellépésük a nyilvánosság előtt: a Marica grófnő műkedvelői előadása. A vasutas-gárda legjobbjait állította itt is porondra. A Marica grófnő a nchewbb operettek közé tartozik és igy bátorsága is külön figyelmet érdemel. A csütörtök esti főpróba elé nemcsak a nagy vasutas-család, hanem a város műértő közönsége is nagy érdeklődéssel tekintett. Az Ipartestület nagyterme egészen megtelt, mint a nagy főpróbák idején. El kell ismerni: az érettségi sikkerült. A főrendező, Magasházi Károly , (egyben egyik főszereplő), nemcsak a MÁV-területen, hanem a Színpadon is derekasan viselkedik. A címszerepet Druzsin, Be Ilus ját-6za, aki egyéniségének üdeségével Igyekszik Marica grófnőt kellőm megszemélyesíteni. Kőhalmi Ferenc Populescu hera-jge vld$m, kedves\' és sok humort visz a színre, míg Zsupán meleg személyiségét Horváth Lajos mutatja be sok közvetlenséggel. Sipos Emma, Schnabel Paula játékán meglátszik, hogy komolyan, fogták fel szerepüket. Németh Ernő Kudelkájn és a többi szereplők teljes mértékben elérték azt a várakozást, amellyel a kanizsai közönség a vasutas műkedvelők bemutatója elé tekintett. A határőrzenekar kitűnő Játéka nagyban hozzájárul a megérdemelt sikerhez-
A Marica grófnőt a VOGE d<-rék műkedvelői gárdája 4-én és 8-én este 8 órakor adja elő az Ipartestület nagytermében. A jelek szerint zsúfolt terein közönsége előtt.
Sxenxációa uép és s*enxác!ós olcsó a Miltényl cipő. Fő nt 2.
A szombati Prohászka emlékest
iránt az egész városban olyan szé.-les körű érdeklődés nyilvánul meg, amely minden várakozást fölülmúl. A nagy cgyházszónok, iró és szociológus irígltó keretek között kap emléket a nagykanizsai Missziótársulaton keresztül Kanizsa közönségétől. A nivós és nagy gonddal ösz-szeállltott ■ műsor maga értéket1 képvisel, hisz dr. Vér\',esi Frigyes, dr. Krátky István, dr. Smbó Zsigmond tartanak előadási. Mellettük Barfxkir;ts Lajos olvassa fel errc az alkalomra irt vernét, Adamoulch Károlyné szaval, énekel a L.\'ány-kongregáció és a Leányklub énekkara, az utóbbi zenekarának kíséretével.
Az emlékest fel 6 órakor kezdődik a városháza dísztermében. Belépődíj ninos, de önkéntes adományokat az estet rendező Szociális Misszió nagyfontosságú társadalmi munkájának folytatásához köszönettel fogadnak-
Ha az arcszíne fakó, szürkés-sárga, és tekintete bágyadt, ha szomorú, hangulata nyomolt és nehéz álmok gyölrik, ha a bél túlságos rothadási folyamatai, gyomorfájás és epepangás kínozzák, olyankor tanácsos néhány napon áf reggel éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet innia. Az orvosok ajánlják.
Erdőé Renée:
Az asszony, aki Olt
A legnagyobb magyar asszonyiró örök témája maga az Asszony. A ma nője állandó és alig megoldható konfliktusokban él a férfivel, a társadalommal, a saját asszonyi és emberi lelkével, magával e teljes, örvénylő élettel,, amely magába rántja azokat, akik gyöngébbek, kevésbbé ellenállók. Ebben a regényében is egy hőzassőgra, boldogságra és anyasőgra termett asszony életének különös ösvényeken kígyózó útját irja meg : elkerüli a szerelem nyugodt hullámverése és ehelyett a kinok és ellenérzések ut-vesz\'tőjébe kerül; Sötétj de mélyen érthető szenvedések s szenvedélyek rabja lesz a regény hősnője : az asszony, aki ölt b akinek életét végigkíséri holt férjének véres árnyéka. Hogyan feszül robbanásig és hogyan jut megoldőshoz ez a végzetesen mai probléma, - ezt adja vissza maradéktalanul Erdős Rcnée irásmüvészete. Utolérhetetlen erővel ábrázolja ezt a tragikus összeütközést, ugy a társadalom, mint e lélek alig ismert mélységeiben. S Írását nemcsak művészet, . hanem szeretet is izzítja, ahogy kerek egésszé alakítja hősnője történetének összefonódó, izgalmasan .érdekes szálait.
(Révai kiadás. Ara egészvászonkötésben 4.88 P.)
Tapsifüles család Siet sürgőm útra, Uj ruhát kell venni Nyuszinak húsvétra.
„Láttam én anyukám Szép gyerekruhákban Nagy választék van most a SCHÜTZ-Áruházban."
mindent tisztít j
^jjj^r "ívj
Uj korszak kezdődik Nagykanizsa tennlsz-sportjában
As NTE teanlsx-ssakouMtyáaak 10 é«M
Az NTE tennfisz-szakosztálya tag. gyűlést tartott. A jubiláló 70 éves NTE keretében vnn egy kisebb jubileum Is: — a tennisz-szakosztály most ünnepelte meg fennállásának 10. évét. Ezt mutatta már a taggyűlés külső képe is. N«a remélt nagy szómban jelentek meg a tagok és a fehér sport barátid. Különösen örvendetes az uj tugok nagy szákria.
Jellinek Miklós igazgató, szakosztályi elnök bevezető szavai után dr. Eichner Árpád szakosztályi in\'éző emlékesett meg nz elmúlt 10 esztendő erodményes munkájáról- A szakosztály az elmúlt 10 évben számos sportegyesülettel irférte össze erőjét és ezen versenyek közül, hogy csak a legfontosabbakat fomlitsük, a < Zalaegerszegi ZTE-t 1926. évben 5 :2 arányban, ugyanezen évben a Nag^kanl-zsai ZTE-t egyesületünk 60 éves jubileuma alkalmából rendezett versenyen 5:0 arányban, 1928. évben a budapes\'i MTK-t 7:4 aránybatf, ugyanezen évben a Nagykanizsai ZTE-t 7 :4 arányban, a RotheruDere serleg-mérkőzések során 1920. évben Alag csapatát 3 :2 arányban, ugyanezen évben a budapesti MTK csapatát 8:5 arányban, 1931. évben a Nagykanizsai ZTE csapatát 6:5 arányban, 1934. évben a Zalaegerszegi MOVE SE csapatát 8:3 arányban győztük le. Az egyesület játékosai ezenkívül számos egyéni versenyben vettek részt az elmúlt 10 óv alatt, melyek közül fontosabbak: 1928-ban Székesfehérvárott reádezett kerületi bajnokságon két mósodik és egy harmatuk helyezést, az 1931. évben Nagykanizsán megtartott dunántúli kerületi bajnoki tennlsz versenyen az egyesület játé-
HÚSVÉTRA ajánljuk a következő reklámárainkat:
Gyermek M pántoscipU Női antilop divatcipö
JS-M-H P *-«0, 27—30-lg P , P
31—35-ig P 7-60. lu»». ... P 10.»0, ll-SO, ou.
Sport félcipő
gyógy betét 30-33-ig P IO-L_. 37 P lt-10, 34—36 P It.
Női divatciptfk Férfi félcipők
P ■•■o, •\'■«, Ml. !>>■■ P W-ao. huaa p ll-to, U-M. ■>-■•, 14.>0* H-tO, li-M.
31—35-ig P 7-M>. ............... " —■--- -----— -- --- — ■--------
MILTÉNYI SÁNDOR éa FI* cipöáruháaa, Nagykanizsa, FA-ut 2.
i
ZALAI KÖZLÖNY
1936. ápfllii 4
kt/sai kettő első, három! második és hároml harmadik helyerést értek el Sopronban 1932-ben rendcrett kerületi bajnoki versenyen egy első, egy mkl-sodik és egy harmtadik helyet nyertek. A Siófokon lP"/.oen rendezett dunán-tuli kerületi versenyen kettő első és egy mtísodik helyezést értek el. Hogy a győzelmeket néha vereségek is tarkították, az tertnészetes, hiszen két fél közül az egyik mindig alulmarad a közdelemben. Hol van olyan versenyző, aki mindig győz? ^
Az ifjúságnak olcsón nyújt az egyesület lehetőséget a játékra és nz iskolák igazgatói is mlegi./érték támogatásukat. (Újságunk egyik mtalt szátokban már részletesen kóröltük, hogy milyen nagyvonalú programot dolgozott ki NTE tenntfsz-szakosztályá-nak agilis vezetősége, hogy az ifjúságnak minél több lehetőséget adjon, hogy tehetségét kifejthesse.)
A 10 éves jubileuÉnttt nem szabad arra felhaszálnni, hogy megálljunk, hanem1 csak arra, hogy visszatekint, sünk a ttfultba és levonva a tanulságokat, a jövőben tadnél eredményesebb munkára törekedjünk. Kérjük a nagykanizsai sporttársadaknüt, hogy támogasson törekvésünkben, hiszen minél több nehézséget kell legyőznünk, annál kisebb eredVniényt tudunk elérni a sport terén. Kérjük támbgasson bennünket főleg azzal, hogy minél többen lépnek be tagokul ebbe az országos viszonylatban is szépen dolgozó egyesületbe, hogy aztán az anyagi gondoktól megszabadulva, ismét szép eredményeket érhessünk cl.
A jubileumi ünnepségek)*) kívánunk belekapcsolódni azzal, hogy mójus 17-én nagy bemutató versenyt rendezünk, amelyen 4 budapesti éljátékos vesz részt és pedig két férfi és két női játékos. Május 30., 31-én és ju-nlus 1-én pedig a kerületi bajnoki versenyt rendezzük meg Nagykanizsán. Tervben van még néhány nagyobb szabású verseny is.
Rózsa György pénztárossá, intéző-bizottsági tagokul Blankenberg Vilmos. Bauer J., Erős Mária, Fábián Miksá-né, Günser I.ily, Hirschler Andor, dr. Lichtenstein Sándor, dr. Szőllősi Pál, l\'ngár László, Reisch Béla, Vágó Kndréné, Grünhut Elemér választattak mteg egyhangúlag.

Meg kell omJiteni, hogy a látottak és hallottak után a tennisz sport uj korszaka kezdődik Nagykanizsája. Annyi uj tag jelentkezett rövid idő alatt az NTE-nél, hogy hamörosarf betelik az a létszám, ameddig az egye. sülét zavartalanul \'tudja tagjait csoportokba beosztani. Akik még jelentkezni óhajtanak, vagy dr. Elchner Árpádnál a Bankegyesületben, vagy Grünhut Elttoér mérnök Deák-téri üzletében jelentkezzenek. i
Két pályát, mint a múltban, ez évadra is bérbead Q szakosztály nagyobb társaságok részére.
A Simontornyai BTC játszik vasárnap Nagykanizsán az NTE-vel
EI6m4rk6x4a Bárd 10 K-NTE II.
Vasárnap délután háromnegyed 8 órai kezdettel játsza az NTE a .tavaszi szezon legnehezebb mérkőzését a Simontornyai BTC-vel. Az NTE már 7 hónapja nem szenvedett vereséget bajnoki mérkőzésen,
mint az elmúlt vasárnap, igy az NTE híveinek nincs elkeseredésre oka. A bajnokság sorsa továbbra is teljesen nyílt, még most is az első
4 helyezett, PVSK, SBTC, NTE és Zrinyi közül bármelyik befuthat elsőnek. Vasárnap az első 4 méri össze erejét az annyira fontos baj-
Odavagyok magáé
r...
Frissen duzzadó rügyek életszagával van tele a levegő regálénként. És hangos nótázás-sal. \'
Jónüek a regruták sor alá. Faluról. összekapaszkodva széles sorban, ugy hogy elfogják ^z utcát. Vagy vidám rajokba sűrűsödve zörgő szekereken. Van aki egyedül jón és igyekszik üiínepélVe-sen, férfimlódra lépegetni az édesanyja kntellett, aki ide is elkísérte. Ezek biztosan az egyetlen gyerekek. Esett homlokú, vadult nézésű legény is akad köztük, szembe húzott kalappal, látszik, ntímf szívesen jött. Értik a város haragosai, akiket már kikezdték bujtogató tanok. Van, aki barázdát járó, nehéz lépésekkel rója az aszfaltot, a Sze-híéből kikönyököl ar otthon hagyott porta gondja. Ezek a föld korai robotosai, kiknek gyerek-sorban kellett kidőlt vének helyébe állniuk. Van, aki sápadt izgalommal cigarettát rág. Van, aki hetyke örömtael borosüveget emelget. Van, akinek vánnyadt, vértelen arccal, horpadt mellel keserű izek futnak nz inyére, almikor fel pántlikázott visszajövőkkel villa-nik össze a szemte. Azok már beváltak. Azoknak az ajkán ugyanaz az élet fesrit piros kurjantásokat, amelyik sorra pattintja a rügyek barna köpenyegét a vadgesztenyefák ág-bogán.
F.s tele van nótával ar utca.
A zsendülő \\ij mtogynr vetésre záporos bőségben hullik a nap pásztás fénve súlytalanul szálldo gáló tavaszi felhők alóL
Verbunkos féktclenségükón mosolyognak végig az ablakok és derűsen rezdül taleg a sarki rendőr bajusz-vége. A tavasz, az élet, a fiatalság részegítette m»g ezeket a gyerek-embereket. Ki haragudna rájuk a torkaszakadt, össze-vissza nótaszóért? Süt a nap. A szoíni. széd kert irigy bástyafala ttíögül átkukucsál egy kiváncsi barackfaág, száz rózsaszín virág-szeméből most dörzsöli a bimbók titokza. tos álmát...
Napok óta knSnden reggel jön a falu. Napok óta tart a vidám nóta-srüret a csodálkozó városi ablakok alatt. A magyar föld dacos életereje dobbant bele a város kellő körepébe czzei az utcákhosz-
szat höirtpólygő nóta-áradattaL A firiss tavaszi szántás szagát hozzák ezek a harsány legéixy-torkok. A fakadó zöld allclujás szinével szórják tele a várost. A magyar rög nyújtózkodik bele rajtuk keresztül az élet fáradt ritmusába.
Csakhogy...
Csakhogy valamikor azt harsogták a tele torkok ilyenkor, ^ hogy «Engdm babám, ne sirass l» Meg hogy: «kis bainétoml pengetem...! és «£dcs Juliskám elmasé. rozok én...>
Most már a jóizü, nyers falusi hang-orkán tatás hangokat hor a csendülő buzavetések mentéről. A szepetneki, rigyáci, galalnVboki le. gény-fürér most már a regrutanóták rengésével a falu «haladó kulturáját. is behorta a városba. Lengnek a kocsidérékból a pántlikás kalapok, utcaszélben összeölelkezve hordozzák a tavaszi verőfényben a dagadó mellüket, az ar. cuk kicsattanó pirosát, a kurjoit gató kedvük áldott ajándékát és közben tclitüdővcl fújják, hogy • Odavagyok tóagáér...- meg a tangó-litát, a sőttöbbpuput és a mai nóta-rétek egyéb madárijesztőit.
Ilyenkor aztán akárhogyan csillognak a tarkaszalagos kalapok alatt a fiatal szrtntek, akárhogyan incá,elkcdik a napsugár az ünneplő csizmtík peckesen kirakott szárán és akárhogyan nyújtogatja a föld fiai felé nyakát « városi udva. rokon fakadó rab-csereszhyefa virágbaborult ága: — cl kell szo-toorodnl ebben a bőven ömlő, gátat sodró tavaszban.
Ebből a tavaszból neW sarjad a hitagyar holnap vetése. Ezt a tavaszt fagy érte. Aszfalt-szagu, idegen izü «kultura« tört he n muskátlis ablakok mögé, nagy, szabad rétek patakpartjaira, hegyi hajlék előtt az esti tüzek mellé. Mindenhova eltalált taür ez a fa. gyot hordozó levegő, ez a szörnyű lélek-penész és őrli... őrli ta/ri-denütt a mtagyar nótafa gyökereit. Vele pusztul lassan a hitagyar sró. Vele kopik taibgyar srivek tulipánosládája. Vele fakuí a tavasz knínden srlne, virága és vele huUlk\' szomorú, szürke fátyol a holnapot
kutató szemlünk élé...
fíarbarits lMjos
A Centpálban péntek este
ZENÉS HALVACSORA
turóaoauarával P 1.20
Szombatom Régi jó vrilág lesz újra 1
a békebeli Budapesttel, visszavarázsolja néhány órára a közkedvelt Vermea Ica és a Hungária zenakar.
Tánc, hangulat, régi kosztümök móka, meglepetések
nokl pontokért és egy bizonyos, hogy a két vesztes teljesen kiesik n bajnokaspiránsok sorából.
A Zrínyi kltttnő osapata nagy feladat elé állítja még saját otthonában Is a listavezető Vasutast és re-méljük, megtartja tavaszi veretlen-ségét.
Az NTE - bár néhány játékosát elvesztette a tavasz folyamén -IJ^g Is favoritként Indul a kllzdclemW. A csapot a következő felállításban játszik : Persovits Csáki, Farkas - Szollár, Rltfer Kudteh - Cztgler, Jakubecz, Hofmann 5rendről Jelinek- i
Előmérkőiést 1 órai kezdettel a Barcsi IOk játszik az NTE II. csapatával.
A BIOK a bajnokságra tör, igy az eiómérkőzésen is egy izgalmas, szép küzdelmet láthat a kanizsai spwlkőzönség.
A Zrinyi Pécsett játszik a Vasutassal
A Zrinyi csapata szombat délután utazik komplett együttesével Pécsre, hogy teljttten kipihenten állhasson ki a szezon legnehezebb bajnoki mérkőzésére! Reméljük, a Zrinyi jó formában levő csapata e sorsdöntő mérkőzésen is méltóképp képviseli Nagykanizsa fut-ballsportját. A csapataTSE elleni összeállításban játszik.
Nagykanizsai Vasutat ÍE— Szigetvári AK
Vasárnap délután 4 órakor a Vasutas /lályán II. oszt. bajnoki futballmérközést bonyolU le az NVTE a SzAK-al, A Vasutas csapatnak ez Lesz az első tavaszi honi mérkőzése, mely iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg, annál is Inkább, mert a Vasutasok múlt vasárnap Knposvárott a Turul II. ellen győztek 2 :1 arányban.
r.sászt 4 hétre eltiltották a játéktól
A PBTC mérkőzésen Császt a bíró reklamálásért kiállította, mely. ért a Szövetség 4 hétne tlltotto el a játéktól, Igy az SBTC és a TSE elleni bajnoki mérkőzésen nem játszhat. , i
oszt. bajnokság állása
1. PVSK
2. SBTC 8 NTE
4. ZTE
5. PKAC
6. DVAC
7. TSE
8. KT8E
9. KRAC
10. PBTC
11. N8E
12. DVOOE 15
16 II 16 10
15 8
16
17 15 IS
15 IW
16 16
23 24
25 22
25 21 35 20
26 10 34 17
— Férfi ttnckeut, ragtáa, teveszőr, egyéb wövetek legfinomabb minőségben. a legolcsóbban, legszebb választék a Filléres Dlvatüzletben.
Pazar választék !
Szakszerű kiszolgálás!
Törpe árak!
SZABÓ cipőáruházban (Horthy wm-ut /.;
1938. áprlIH *
HÁZTARTÁS
Kovatvozető: Kállay László
Egy csésze tea
Fárasztó nap után voltam. Kislányunkat, Évikét lefektetve, a férjem hazaérkeztéig még hátralevő félórát arra akartam felhasználni, hogy kényelmes . karosszékemben húzódva, olvassak.
Alig helyezkedem el, a szomszéd szobában megszólal a telefon. Fér-jeni vÍMt. Azért telefonált, mert irodájában fontos látogatókat kapott és - nem kis meglepetésemre - hivatalos dolgaik elintézése után meghívta vendégeit egy csésze teára. »Csak két úrról van szó,« mondotta. »Egy óra múlva már otthon is leszünk* és ezacl letette a kagylót. így még időm som jutott arra, hogy őt éléskamaránk sivárságáról felvilágosítsam. Két nappal elseje előtt! Háztartási pénzkészletem összesen 80 fillér. No, de még ha volna is pénzem, az üzletek már régen zárva vannak. Egy óra múlva már jönnek. Mit tegyek ?
Meglehetősen lehangolva indultam a kamarába, hogy egy ilyen hirtelen jött n-gy csésze teához* valamit összehozzak.
A kamarában tartott vizitáció eredménye egyenesen lesújtó volt. összes készlet: egyetlen egy tojás, egy fél citrom és a vajtartó alján egy kevéske vaj. Hogyan tudnám én látogatóinkat ebből csak félig-meddig is megvendégelni ? Ha férjem igy rendezte, bizonyára oka is volt reá. Fogadó szobánk egyik meghitt sarkában előkészítettem a tea-asztalkát. { i
Kedves, színes -abrosszal és legszebb teáskészletünkkel terítettem fel. Egy pár kedves tavaszi virágot sem felejtettem el az asztalról. Gondoltam, ha már nem tudom vendégeinket gazdagon ellátni, legalább a teríték legyen hangulatos és kedves. A konyhában a inelegviztáro-lóban mindig kéznél lévő forróviz-zel jó erős teákivonatot készítettem. De honnan vegyem a süteményt hozzá? Egy tojás, fél citrom és kevéske vaj négy személy részére !
Ekkor jutott eszembe, hogy a jó öreg szakácskönyvemben van egy receptem az ilyen előre nem számított vendégeskedésekre.
Egy tojót és egy tojás súlyának megfelelő lisztet (kb. 7 dkg.) vajjal és cukorral tálban jól Összekeverjük. A masszából gyengén bezsírozott sütőlemezre kiskanállul diónyi nagyságú halmocskákat helyezünk, majd a szolgálatra mindig készen álló villamos sütőbe helyezve, gyenge hőfok, tehát kis áramfogyasztás mellett kisütjük. A tojás megvolt, a vajtartó is (dicséretére legyen mondva) kitett magáért, egy kis citromhéjat hozzáreszelve, a sütemény aromáját csak javíthatta. 15 perc múlva az első süteményes lemezt már kivettem a sütőből. A gyönyörű, aranysárgára sült hal-
ZALAI KÖZLÖNY
mócskák mintha mosolyogtak volna. A következő sütet, lévén a sütő már meleg, még rövidebb idő alatt készült cl. A finom, meleg süteményeket ízléses kristályüveg tálcára rakva, az asztalra helyeztem ós még éppen annyi időm maradt, hogy Cgy jó ruhát kapjak magamra.
Amint a vendégekkel hazaérkező
férjem pillantása végigsiklott a felteritelt asztalkán, örömtől kisugárzó arca bőségesen kárpótolt a fáradtságért.
A háziasszony találékonysága és konyhájának technikai felkészültsége úgyszólván fillérekért - mint látjuk - u legnehezebb feladatokat is meg tudja oldani.
Takarékiram az olcsó mindenes!
Éjjel és nappal szolgálatára áll. Most igényelje a villamos telep bemutató helyiségében: Fő-ut13.
— (Uj postafönök Keszthelyen)
Csathó Egon postafőnök nyugalom1-ba vopulása folytán megüresedett kesztliclyl postahivatali főnökké Zsp-vár József jelenlegi tatai főnököt nevezte ki a kereskedelmi miniszter. Az uj keszthelyi főnök nV.íjusban veszi át hivatala vezetését.
— Ha látni akarja a legújabb dlvat-Bzineket és szövéseket, nézze mog a Filléres Divatüzlet súlyom- és szövet-klrakatát.
— (Kinevezés)
Horváth Józsefet, a Hertnes Biztosító H. T. tisztviselőjét igazgatósága titkárrá nevezte ki és a nagykanizsai föügynökség vezetésével bízta meg. Lengyel István titkár, aZ eddigi vezető, vezértitkári rangban a pécsi vezér-ügynökség vezetését velte át.
Tavasul férfiasSvetok, dlvat08 ing-zeflrek, puplinok megérkeztek Slnger Dlvatáruházba.
— (Török kiküldött Keszthelyen)
A török kormány megbízásából most érkezett Keszthelyre Sefik Te vei bey, a karacsabeyi állalmi ménes birtok igazgatója, aki Osmflr Eeker 4ő-rók asszisztens kíséretében meglátó, gatta Kolbai Károly akadémiai tanárt és az annak vezetése alatt álló Európa-hirft kísérleti telepet, amíelyct beható
tanulmány tárgyává tett. A törők vendég megtekintette a gazdasági akadémiát, majd a fenékpusztai magyar gulyát. A török kiküldött még több zalai és somogyi uradalmat és gazdaságot akar megtekinteni.
— Crepdechin-maradékok 2 métertől 6 méterig minden színben húsvéti reklámárakon a Filléres ülvatüzletben.
— (A nagykanizsai Credo)
április 19-én tartja zászlószentelé-sét, amelyre lejön Nagykanizsára a magyar fereheestartomány főnöke, P. Scheirich Bonavcnlura is. Délelőtt 10 órakor tábori mise lesz u cintóriumban, amelyen az összes kath. egyesületek, testületek és hatóságok képviselői részt vesznek. Utána a zászló megszentelése következik. Zászlóanya dr. Hegyi Lajosné. Délután diszgyü-lés a fehérlerCmbon, amikor dr. Ilcg^i Lajos főjegyző, egyházközségi világi elnök mondja az ünnepi beszédet.
— Kosztüm a »agy divat 1 Legszebb szövetek éa blouso-anyagok minden divatos színben Singer Divatáruházban.
— (A Nagykanizsai Piarista Diákszövetség)
április 18-án (határozatképtelenség esetében április 25-én) délután 6 órakor a gimnázium tanácstermében tartja évi .rendes közgyűlését. A közgyűlés tárgysorozatán elnöki megnyitó, főtitkári jelentés, zárszámadás, költségvetés, számvizsgáló bizottsági tagok választása, a választmány egyharmad részének kisorsolása és ez uj tagok megválasztása szerepel.
— Tekintse meg Slngor Divatáruház kirakatait Ott láthatók az uj tavaszi szlnok és anyagok.
Húsvét előtt!
Csillárok, világitótestek
különleges szép kivitelben és olcsón
a Drávavölgyi uj bemutatóhelyiségében:
Fő-ut 13. (Bogenrieder-palota.) A havi áramszámlákkal egyidejűleg kis részletekben fizethető.
Alkoholisták, akik gyomorhu-rutoan szenvednek, elvesztett étvágyukat napi kb. 150 gr. természetes „Ferenc József keserűvíz használata folytán gyakran meglepő rövid idö alatt visszanyerik. Az orvosok ajánl|ák.
— (A Segédhivatali Tisztviselők közgyűlése)
Szombaton délután t órakor tartja a Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetségének nagykanizsai csoportja a városháza tanácstermében rendes évi közgyűlését. Az országos központ képviseletéiül Varga Ferenc kormánytanácsos, elnök és Szabó Miklós főtitkár jelennek m^. A közgyűlés pontosan 4 órakor kezdődik. A közgyűlésen Szombathelyi Kaposvár és Zalaegerszeg városok kiküldöttei is megjelennek. Este 8 órakor társasvacsora lesz a Korona éttermiében, melyre a tagok barátait, ismerőseit és .hólg^-vendégeket is szívesen lát a STOSz vezetősége. A vacsora 1.20 pengőbe kerül. (
Hölgyek figyelmébe! Tartóshullám,
viz-„ vasondolálás és njanitylr. Ponto? és jó kiszolgálás
Wagner Jenő url- és hölgylj D«*k-tfcr
— (Községi választás Paosán)
A nagy érdeklődés mellett most megtartott kiegészítő községi képvisel*" testületi választáson u következő uj tagokat választották meg: Kovács Imre plébános, f,andi Ferenc igazgató-tanító, I\'app András és Imre, Csizmadia Józseí, Kránicz Lukács József, Pókecz István.
— Kosztüm, blux, nagy divat. Legszebb anyugok. ugy szövetben, mlfit selyembon, legújabb sülnek, szövések legolcsóbban a Filléres Dlvatüzlotbén
Szombaton és vasárái^p
«Markó féle Vendéglőben
Abonnensek felvétetnek.
— Szív- és érbetegségekben
szenvedők a Slesta Szanatórium (Budapest, I., Báth Gvörgy-u. 5.) sxiv-áüomásán megtalálják mindazon különleges felszereléseket és berendezéseket, melyek a betegségek felismeréséhez és eredményes gyógyításához, az orvostudomány, mai felfogása szerint, elengedhetetlenül szükségesek. A legtökéletesebb «camforidgei» eleklro-kardiograph, legújabb typusu és legnagyobb teljesítményű Bóntgen diatf-nostlkus és therápiás készülékek. A sziv munkabírásának megálUlptása. Szénsavas és oxigén fürdők. Különleges diéták. Fekvő és pihenő kúrák. Fedett napozó 0700 négyszögöles parkban. Bendelés bejáró betegeknek ls. Tájékoztatást az Igazgatóság nyújt.
Városi Mozgó. Szerdától-vasárnapig I
Móric* Zsigmond nagyhatású szln|átéka, melyet a budapesti Nemzeti Színház 180 előadásban mutatóit be
Lágy jó mindhalálig
Ftazereplűk: RÓMaliegyt Kálmán, Qomlwzagl Eli.. 0»rto. Ojiit., Kiéi F»r«nc, Ráday Imre. Mily 0«r«, Dénes György, M.UÚry /.oltán, Rétby Anni, Tolnay Kiírt, Simonyl Mária, Vlzváry Mariska 6. D4..n,l L.ol Előadások hétköznapokon 5,7,9 őrskor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor.
Rendea heiyArak I
NÉP MOZGÓ Április 2-3. CsBtOrlOk-péntek
naponta aata 7-kor oaak 16 é»en felüli nttknek naponta aata 9-kar oaak 18 éven felüli férfiaknak
kényes témájú rendkívüli előadás
A szerelem árnyéka
Film, amely mindenkihez őszinte. — Magyarul h nem mindennapi fllmkaiS(ilegaae*g I
Ezenkívül a ramak kísérő műsor I
ZALAI KÖZLÖNY
1986. dprilll 4.
ID(S
Zápor!
ProfBiiUi Nyugati, északnyugati szél, sok helyen ujabb záporeső, néhány helyen zivatar, esetleg jégeső. A hő csökken. Távolabbi kilátás: a vasárnapra virradó éjjel talaj menti fagy lehetséges. ___
Naptár: Április 4. szombat. Rom. kat Izidor. Protestáns Izidor. Izraelita Nizan hó 12.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat « hó 15-ig ax Őrangyal gyógyszertár Deáktér 10. sz. és a kiskanizsai gyógyr
Gőzfürdő nyitva rtflgel fl órától Mtt 8 óráid (hétfő, ta»id«, péntek délután Imrtitai nap nőknek
- (Bélyeggya/Mk találkozó fa) hét. főn délután 8-tól 8-ig • Pannónia hátsó ki (termében-
— (Péotl oserkészek Nagykanizsán)
A pécsi püspöki tanítóképző intézet 24 cserkésze, vitéz Széky Pál cserkészparancsnok vezetésével csütörtökön esto Nagykanizsára érkezett. A pécsi cserkészek a / húsvéti vakációt az ausztriai hegyedben turistáskodással töltik. Az éjjelt a ferencrcndi zárdában töltötték, majd reggel utaztak tovább, hogy írtegmássaák a Schnecber-get és a Raxoií
w Orvosának megválasztása bizalom kérdébtl Gyógyuláséhoz viszont nagy mértékben hozzájárul, ha a szedett gyógyszer Iránt ls bizalommal viseltetik. Ezért vásároljon szükség esetén kizárólag valódi Aspirin-laplettát, amelyen a „Bayer" kereszt, mint a megbízhatóság jele, látható.
meghívó.
A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadlárvák Országos Nemzeti Szövetsége (HONSz) nagykanizsai csoportja 1936 évi április 19-én délelótt 10 órakor — határozatképtelenség esetén április 26 án délelótt 10 órakor — a városháza közgyűlési termében
rendes évi közgyűlést
tart, melyre a tagokat tisztelettel meghívja.
Tárgysorozat:
1. Elnöki megnyitó
2. Évi Jelentés 1935. évről.
3. 1935. évi zárszámadás bemutatása.
4. 1936 évi költségvetés Jóváhagyása.
5. Tisztújítás.
0. Indítványok, melyek a közgyűlés előtt nyolc nappal az elnöknél írásban benyújtandók.
A közgyűlésen csakis azok a tagok vehetnek részt és szavazhatnak, kik egyévi tagdíjnál többel nincsenek hátralékban.
Nagykanizsa, 193(5. évi március 27. Brunner Gusztáv Hlld József
Ügyvezető igazgató. elnök.
Köszönetnyilvánítás.
Mludazon Jóbarátalnknak, Ismerőseinknek, a vendéglős inartár-sulatnak ós mindenkinek, Kik felejthetetlen Jó férjem. Illetve édos-atyánk elhunyta alkalmával Jóleső részvétüknek a temetésen való megjelenésükkel, koszorúk és csokrok küldésével kifejezést adni kegyesek voltak, ezúton ls hálás köszönetet mondunk.
özv. Oparnlca Károlyné és gyermekei.
32
Legnagyobb nyeremény 700.000 pengő szerencsés esetben _0
Főnyeremény 400.000 pengő
Vegyen sorsjegyet a HIR8CHLER trafikban
Koro»»-«**tlá dpdlat. 126B
APBómmfisEK
Apróhlrd«t4« «■ Ommmi 10 tióif
50 fillér minden tovíbbl u6 A (Illír. Mlkflm«# 10 uótfl 40 ffllér. mlnd«n IcMtbbl »«ó 3 fillér.
űlébél kgrja 3 pengő Ladlsalaunál Csengery-ut 74. Teleion 293. 1294
Rendes, tlsits, megblzhntó mlndaai
..tényt --------1 -----L----
belépésre
______, ---,J, iiicguixiimu rain*»««»-
le*ny« vagy aswonyt keresek aionmll • - w í. P&ut 5. (Korona mellett). 1203
Csinosan bútorozott szoba azonnal kí-
•4é. Bővabbet a kiadóban.____1175
Pilma magyarparasa éi keleti perzsaszőnyeget még csak rövid ideig vehet olcsón. Zrínyi Miklós-utca 34 1265
Reneszánc 7 fiókos szekreter, 1 darab Amerikai Íróasztal, Llnaal-fél«, és egv ebédlő eladó. HfzaébeÚéf 15. 1260
Ügyes klfsstéleAay azonnal felvétetik. Hoffmann kalapisaton, Zrinyl Mlklós-u. 40.
Veadégiai Üveg- és porcellánárukat legolcsóbban Stern UvejUzletében szerezheti be (Városhizpilota). 7
Vető Ella buraoMya kapható Vollák-nil, Horthy Miklós- ut 37/a. 1278
Qyár-u. 3. sí. bérbéx jutányos áron eledó. Érdeklődni ugyanott. 1277
Ebédia-berandescée eladó Csengery-ut 27/a. földszint 1.
Jósaáru harisnyáit fajoltaasa meg
özv. Csizmadia Lajosnénál, Róssa-u. 21. *
_ _ fajboraim I Hto—• menylaégben ia kaphatók, — Araim: Pogányvár! vegyes 40 fill., édeskés rizling 00 fill., édsa vflrö■ bur-l«aal
Íioadl «0 fill,, édaa raji la« 70 fill. fogy. adóval egyUtt. Oross Károly földbírt. Batthyány u. 26.
Tejtermékeket böjti reklámér-
ban állandóan a legflnomabbat és legfrissebbet. 1 kg finom trappista-sa|t már P I.IO-töt Wortmann Tejipari vállalat szaküzletében kapni, Erzsé-bet-tér 14. 1301
Slrszegélyek, fedőlapok betonból, műkőből legnzebb kivitelben, továbbá Izlfses vlréaáaysseaélyak — legolcsóbban Stösselnél, Magyar-utca. *
MefiszDnlh! Kiúrusitok!
Az összes raktáron levő áruhat minden elfogadható árért eladom.
Üzleti berendezés eladó.
MA77ERSDORFER
url és női divatüzlete Fő-ut 1. szám
Fotó-amatőrök!
I tekercs film 6x9 cm.
8 felv., 26 schein. finom szemcsés
előhívással együtt P 120
Szabó Antal fotó-üzlet és laboratórium
Fő-at 5. FA-ut 5.
Salethelyieégek nagyon olcsón kiadók Eöivös-tér 10. szám alatt. *
Jobb házból való klfutóflu felvétetik. Lénárt bőrkereakedés. •
Mén mlndlo kapható a vllághlrll Hladu étosekeládé, 40 dkgos tábla OS Iliiéiért, Hindu csokoládégyárl lerakat-ban. Worlmann Erziébet-tér 14. 1300
ROiaabajérala. elegánsan bútorozott, kétablakos utcai szoba kiadó. Magyar-
Kétaiobás, szárai, utcai előszobás lakás mellékhelyiségekkel kiadó. Vörösmarty u. 20. ♦
Fényképezőgép és tennlurekett alad*. Erzsébet tér 18 , II. •
Buryondlrépa eladó. Magyar-u. 38. *
Állandóan frlea habtejuln és tejszínhab kapható Wortmann Tejipari vállalat szaküzletében, Erzsébet-tér 14. 1302
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdaaágl Rt. Outenbcrg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanlzaán. Palelőa Idadói Zalai Károly. Interurbán teleion: Nayvkanlasa 78. aaám
Olcsó tűzifa kapható ölen-Vlnt házhoz szállítva 52 pengő, aprított In mélermázeá iként 2 pengő. — Matollcs bizományosnál: Eraaébat-tér 17. mm uúnarban.
A 1 I
i
, i I ! i,
tPf-né!
Főzelék-magvak Virág-magvak Gazdasági-magvak
Műtrágyák
Permetező-szerek Permetező-gépek
PEKK és FDTOB
Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF
M.,, Mfltrá,,«.
ilb k.T.k^liUk..
Nagykanizsa, Erzi«bet-tér 10.
(A blróe&g nioll.lt.) Ttleton 13a
Kjpu. a k^tutalduDoi UfHiliam Ul. Qulmboa Nxmuh «■ BOmU Laftfrdd TáWal. ktaiv>,<uiM|ib«> (toWt. M,. z^iafculjJ
Ma & oldalas lcépes melléklet 1
76. évfolyam 80. aiAni
NagjkaaUia, 1U30 áprUla 5 vaiirnap
Ara 12 fin.
ZALAI KÖZLÖNY
aiiMii
FeWó* oerkeizU): Barbarltm Lajos
Eieilultel án: egy bór* a peruó *B I Surkaolóaóti te HÍMUtltol teSfaai 71
Heménykedá szemmel...
Az alkotmányos élet legfontosabb mozzanata mtnden esztendőben a költségvetés letárgyalása és Így érthető az a nagy érdeklődés, amely nemcsak a politikai élet, de általában az egész magyar közvélemény részéről megnyilatkozott a kormány uj költségvetési előirányzatával szemben. Minden költségvetés akkor értékes, hogy ha annak tételei reális bázisra épülnek. Pontosan számba kell venni a bevételi lehetőségeket, ismerni kell az ország gazdasági teljesítő képességét, a jó pénzügyminiszternek tudniu kell azt, hogy meddig mehet el az állami jövedelmek biztositása ós az adók behajtása terén, mert mit- ér ai a pompásan összeállított fináncaid, amelyiusk számoszlopai kifogás tnlanul sorakoznak egymás mellé, do a legkisebb váratlanul bekövetkezett gazdasági, vagy pénzügyi esemény Celboritja a számsorokat.
Ezeket a szempontokat eL kellelt ilt mondani, hogy minél inkább kl domborítsuk a kormány által összeállított s Fabinyl Tihamér által beterjeszteti költségvetés szigorú realitását. Ez a költségvetés számol minden lehetőséggel s ezért bátran nevezhetjük a magyar állami élet pontos tükörképének. Itt látszik, hogy mily szerencsés körülmények játszanak közre akkor, amikor Fabüiyl Tihamérra várt az a nagy teljesítmény, hogy a budgetet clkészitse. ő ugyanis nemcsak kiváló pénzügyi szakférfiú, de a ga» daságl életnek Is elsőrangú ismerőié b csak igy lehetett biztosítani azt a manapság elkerülhetetlenül szükséges irányelvnek a szolgálatát, hogy minden pénzügyi müveletet a gazdasági helyzet alakulásához kell szabni.
örömmel állapithatjuk meg, hogy az utóbbi hónapokban félreismerhetetlen tünetek tárták fel gazdasági életünk javulását. A forgalom megélénkült, a fogyasztás fokozódott s az ország, legnagyobb fogyasztó rétegében lábra kapott a vásárlási kedv. Eaek azok a tünetek, amelyekkel számolva, a pénzügyminiszter nyugodtan bizakodha-tik az állami bevételek emelkedésében. Ennek lwkövetkezése esetén pedig az elé a szerencsés helyzet <?ló jutunk, hogy enyhíthetünk azon a garasoskodó takarékosságon, a mellnek megvolt ugyan a lélektani szüksége, de a garast foghoz verő takarékossági nem állandósulhat, mert ez egyenlő volna az ország elkoldusodásával. Az állami javak szükségleteinek kielégítése, intézményeink karbantartása, a nélkülözhetetlenül szükséges berendezések felújítása és korszerű kielégítése, a gazdasági, egészségügyi skultu rális kiadásainak az idők követelményeihez mért modem szinvona loa való tartása, mind hozzátartozik u mai állami bcimdczéfi feladatkö-
Uj francia béketervezet kerül a Népszövetség elé
Németország a vezérkarok tanácskozásának elhalasztásáért hajlandó tárgyalni a rajnai öv erődítéséről — Anglia nem hajlandó alkudozni — Franciaország megszünteti az Olaszország elleni megtorlásokat — Olaszország biztosította Angliát az abesszíniai angol érdekek teljes szem előtt tartásáról
Hulla-mezőkon tart tovább az abesszinek végső menekülése
Páris, április 4 A Petit Párisién Szerint Franciaország három jegyzékben foglalja össze a német kormány javaslatára intézendő válaszát. Az elsőben meg\' cáfolja a német érveket, a másodikban kifejti a nőmet válasz elégtelenségét a rendszabályok kapcsán felvetett tárgyalások kiinduló pontjára vonatkozóan, a harmadikban pedig nagyszabású épitő terveket fejt ki a béke megszilárdítása érdekében-A francia kormány elhatározta, hogy béketervezetót a német kormány javaslataival együtt a Népszövetség elé terjeszti.
London, ájprilis 4
A Times szerint Rlbbentrop pénta teken Berlinből telefonüzenetet ka. pott, amelyet azonnal közölt Eden-nel. Az üzenet szerint Németország jelenleg nem óhajtja a Raj/ia-mentl katonai öv megerősítését elhalasztani, de módosítja állásjxjntját, .ha az angol-francia-belga vezérkarok me.gbesaélését elhalasztják.
Az angol kormány azonban ilyen alkura nem hajlandó, mert a wzér-ftarl tárgyalások Anglia Tiozzájáru-sávjjil kezdődnek és azoknak Öppen az a céljuk, hogy Anglia kárpótolja Franciaországot és Belgiumot a Rajna-mentén elvesztett biztonság miatt. \\
Drámai hírek az abesszin front összeomlásáról
Asm ara, április 4 Az előrenyomuló olaszok miatt a négus seregei állandóan hátrálnak. Az olasz előőrsök és az ubesszln hátvédek között állandó az összetűzés. Egyes vidékeken, amerre az abesszinek menekülnek, n hullák valósággal elborítják u földet
Az olasz hadvezetőség egyslöre nem tudja, nogy hol a négus. Egyes hírek szerint csapatával van, míg1 mások azt mondják, hogy sürgősen Dessziébe utazott.
Katonai körökben kétségbeejtőnek találják Abesszinia helywtét.
Addis abebai jelentés szerint öt olasz gép repült el a főváros felett, de anélkül, hogy egyetlen bombát is dobott volna, visszatéri az olasz főhadiszállásra.
London, április 4 Beavatott körökben azt hiszik, hogy Abesszínia néhány héten belül vagy elveszti a háborút, vagy a végső erőfeszítéssel egy időre még elhalasztják a végét. A négus harcvonalának baloldali részén a legutóbbi veszteségek nyomón halai-mas ür támüdt és ha azt nem slkc rül fedezni, akkor a négust körül-
zárás fenyegeti, ami lényegesen megrövidítené a háború Ix-fejezését.
Angliában Igen fontos ténynek tekintik az afrikai háborúval kapcsolatban a négus tekintélyének teljes összeomlását. Az olaszok 1000 mérföldes ivben körülzárták a négus csapatait. Ez az iv Gondártól Do-lóig terjed, de Hurrar eleste — ami minden pillanatban várható - még jobban megrövidítené a;, ivet, a melyből a négus nem tudna kiszabadulni. (
40 éves békefeltételek
\\ Páris, április 4
Párisi hirek szerint a francia kormány állítólag a közeljövőben m-eg akarja szüntetni az Olaszország elleni\'megtorlásokat.
London, április 4 Grandi közölte az angol\'kormány-nyal, hogy az olasz kormány teljes mértékben szem "előtt tartja Abesz-1 sziniában Anglia jogait és érdekeit.
Róma, április 4 Mussoljnj olasz abesszin l>ékefel-tételeí teljesen azonosak a 40 év előttiekkel, amelyeket az akkori aduai vereség előtt dolgozlak ki ajánlottak fel.
Táviratilag kérte London a 13-as bizottság összehívását
Az angol kormány táviratban fel-
rébe. örömmel veheti tudomásul az ország . közvéleménye, hogy Fabl-jyi Tihamér pénzügyminiszter az állami költségvetés kereteiben, a javuló helyzet reális reményére támaszkodva utalhatott arra, hogy a népegészségügyi, gyermekgondozási, gazdasági és szociális Szakoktatási, viagzabélyozási, útépítési és egyéb gazdasági jelentőségű, nagy nemzeti célok érdekében a mult évi költségvetési kentet 63.8 millió pen gővel tudta fokozni, miáltal észrevehető élénkülés fog megindulni a beruházások vonalán.
A nyakló nélkül való gazdálkodás a Gömbös-kormány idejében azonban nem fog bekövetkezni. Ez a kormány pontosan tudj:i, meddig ér a takarója s azon tul az ország adófizető polgárságának bőrére nem fog nyújtózkodni. De az állami gazdálkodásban is frissülő s pezf^lülŐ életnek kell megindulnia, amit sárgáin! fogmik az£k az összegek, a melyeket beruháztok ciméu bud-
getbe állított Fabinyi Tihamér, örömmel látjuk a javuló tendenciát abl)an a számadatban, amely feltünteti, hogy a beruházásra fordított összegek 5 millióval emelkedtek a mult évihez viszonyítva, de az e célra szolgáló 32 millió pengőn felül felöljél az e célra benyújtott kü« lön törvényjavaslat másik nagy ösz-szeget is, amely 28 millióra rug. A pénzügyminiszter expozéja előadta, liogy a dologi kiadások növekedése nélkül legalább 200 millió pengőre tehető az az összeg, amely befektetési jellegű kiadások révén közvetlenül fog bekerülni a gazdasági élet vérkeringésébe.
A közvélemény lelkéből joggal mullk el az a nyomasztó érzés, a mely gazdasági szempontból immár hosszú évek óta észlelhető s érthető az a bizakodó optimizmus, a mellyel Fabinyi Tihamér kísérte jövő évi költségvetésünk tételeinek alakulását. Maga az a tény, hogy a magyar gazdasági helyzet
javul s számítani lehet a bevételek alakulásában érvényesülő jobb irányzatra, már magábanvéve olyan reményeket nyújt az elközelgő es*. tendő gazdasági alakulásában, amit csak örvendezve köszönthetünk. A pénzügyminiszter fennen hirdette expozéjában azt, hogy cselekvő gazdaságpolitikára van szükség. Hála Istennek ! S hála a sorsunkat Irányító kormánynak, hogy eljutottunk végre oda, hogy az alkotó és cselekvő gazdaságpolitika útjára léphetünk. Amikor a pénzügyminiszter az uj költségvetési év b ru-házási programjában gondolhat az Alföld öntözésére, az utak intenzivebb kiépítésére, az ipari termelés megfelelő felkarolására s értékesítési politikánkat reális vágányokra tudja tenelnl, fellélegzünk a mult nyomasztó érzése alól s reménykedő szemmel tekintünk jövőnk felé, amelyet továbbra is a józan óvatosság és az előrelátó megfontoltság fog irányítani.
\\
ZALAI KÖZLÖNY
1938. április 8.
A tavasz vezető divatszineiben a legszebb
kabát-, kompié-, kosztüm- és bluz-anyagok
húsvéti legolcsóbb árakon a
Filléres Divattizletben.
Kérjük vételkényszer nélkül
újdonságainkat megtekinteni I
kérte Avenol népszövetségi titkárt, hogy a jövő hétre sürgősen hívja össze a 13-as bizottságot az olasz-abcsszin helyzet kivizsgálására.
Az olaszok gyújtóbombákkal bombázták Addlsz Abebát
Addis Abeba, április 4 (Lapzártakor érkezeit) Ma röggel az olaszok bombázták Addis Abebát. A repülők gyújtóbombákat dobtak le. Az abesszin tüzérség igyekezett beavatkozni, de nem volt sikere. Két abesszin repülőgép elégett, köztük a négus gépe is.
Dzsibuti, április 4 (Lapzártakor érkezett) E héten három abesszin előkelőséget kivégeztek, köztük a császár gárdájának egyik fCemberét.
Kivégezték I
I Trcnton, április 4 Pénteken este a középeurópai időszámítás szerint szombaton hajnalban 2 órakor — a trentoni fogházban vlilamosszékbcn kivégezték Hauptmann Brúnót, s\\ Lindberg gyernfek gyilkosát. Hauptmann kivégzése előtt nem tett ujabb vallomást, nyugodtan lépett a kivégzésl terembe. Ellenállás nélkül ült a villamosszékbe, melyet előzőleg fölényesen végigmért. Amikor a két fegyházőr a székhez kötötte, a tanukon járatta szemeit és utolsó szava is az volt: >Istcn előtt ártatlanul halok mcg.« A halál 6 perc alatt állt be. _
A spanyol válság
Madrid, április 4 A baloldal 182 szavazattal a jobboldal ellen megszavazta azt a javaslatot, amely szeriül a köztársasági elnök a jövőben nem oszlathatja fel az országgyűlést. Hir szerint a köztársasági elnök emialt lemond. .
Ha az arcszíne fakó, szürkéssárga, és tekintete bágyadt, ha szomorú, hangulata nyomott és nehéz álmok gyölrik, ha a bél iu\'fágos rolhadábi fo\'yamatai, gyomorfájás és epepangás kinoizák, olyankor tanácsos néhány napon át reggel éhgyomorra egyr-fgy pohár természefes „Ferenc Józset" keierüvizet innia. Az orvosok azért rendelik már régóla a Ferenc József vizet oly gyakran, mert ez a rosszullét okát rendszerint gyorsan megszünteti és az egész ízervezetet felfrissili.
Egyhuzamban járjanak-e gyermekeink az elemi iskolába?
Két-órás vita a nagykanizsai Iskolagondnokság ülésén
A nagykanizsai iskolagondnokság legnapi ülésén kétórás vita keretében megmérkőzött iiz elemi iskolában való cgyhuzaittjs tanításnak két egymással szemben álló nézete.
Zsigmond József, az í. körzeti elemi iskola igazgatója ismertette a moz-galoM hlstoríkumát. Tuvaly Aradi Antal nv. vasúti pályamcstcr 132 aláírással kérvényt adott be az egyhuza-mos tanításért. A tanfelügyelőség pártolta a kérelmei, amelyet azonban a Miniszter nem teljesített. Az idén uj Mozgalom indult. Csak az I. körzet 800 érdekeltje közül 577 szülő irta alá dr. Makó Gábor iskolagondnoksági tag kérvényét. A gondosan mty) szerkesztett és részletesen indokoll kérvény isirterletésével Zsigmond József előadó kifejtette, hogy csak az I. körzetben 232 a tisztviselő-családok gyerMoke, ahol a szülő hivatalos Idő beosztása knfutt volna szükséges az egyluizaMjs tanítás. Ugyanezt követeli a 27 vonaton bejáró gyerek ^érdeke. Bagoláról 39, Sáncból 15, a szöllükböl 10 gyerek jár be naponta csak az I. körzetben. Télen, rossz időben nem kellene naponta kétszer Megtenni oda-vissza ilyen utakat. A délclött-délutáni tanításnál a gyermeknek este, lámpafénynél kell tanulnia, szabadideje egész nap ilincs, mig ha a délutánja szabad, akkor mlirud ideje iskoíánkivüli (nyelv, sport slb.) munkára és játékra is. Sok családban az elemista mellett középiskolás gyer-
mek is van, egyik ekkor, másik akkor ebédelhet, ataS cgyhuzamos tanítás mellett megszűnne. Az ellen-érveket is felsorakoztató az előadó, azok cáfolatával együtt. 1. Az cgyhuzaMps tanítás kifárasztja a gyerMeket. liz néni áll, a tapasztalat az ellenkezőjét bizonyítja. 2. Szegény és munkában elfoglalt szülök gycrMekei egész délután felügyelet nélkül Maradnak olt. hon. Ennek kiküszöbölésére az iskolák egyik termet ínspekclós felügyeleti rendszer mellett napkőzi otthonná alakítanák.
Dr. Hajdú Gyula, az iskolagondnokság elnöke kifejtette, mennyire hely esnek tartja, hogy a szülők adták be a kérvényt, igy senki sem mondhatja, hogy a tunitók kereslék saját kényelmüket, amikor az ui rendszer be-vezetése szőnyegre került. Az egyhu-zamsos tanítást helyesnek találja, csak a tanretid utolsó óráit szellemi megterhelést nem jelentő tárgyakkal koll kitölteni.
A távolságok miatt
Dr. Fodor Aladár iskolaorvos, vá. rosi tisztiorvos, súlyos és felelősségteljes intézkedésnek tartja az újítás bevezetését. A család rendje, a lakóhelyek távolsága erős indok az egy-húzambs tanítás mellett. Az I. és II. elomil>cn fárasztónak s Így aggályos, nak tartja «z egyhuzaimbs oktatást, de okosan összeállított tanrenddel ezt az aggályt el lehet oszlalui. Elfogadja
Olcsó
húsvéti vásár
Slnger DivatMáz-bnn
Tavaszi női kabátok
Női- és férfiszövetek és selyem-újdonságok nagy választékban
tehát az egyhuzaMos lanilást, de azzal a kikötéssel, hogy azlán ne töltsék meg a délutánokat melléktantárgyakkal és egyéb iskolai foglakoztatással.
Sötétbe ugrás
Kádár Lajos református lelkész szerint sőtélbe ugrás az cgyhuzainos tanítás bevezetése. Az iskolába vezető ut csak játék a gyertoeknek. A szegény gyertn^k többet fagyoskodik otthon, mint az iskolába vezető uton. Annak idején a középiskoláknál is ugy volt, hogy az utolsó órákra köny-nyü tantárgyakat IcüzUCk, de tessék megnézni a mai tanrendeket! ligty-huzaMos elemi oktatás nagyon kevés helyen van. lieroszlraleszl dicsőség lenne, hogy Nagykanizsa is a kevés között legyen. (
Dr. Hajdú Gyula: A gondnokság Mindig ellenőrizheti u tanrend megfelelő összeállítását.
Számtan és torna
Dr. Fülöp György ügyvéd szerint Klskanizsán is az egyhuzaMos tanítás volna megfelelőbb. Magáról tujtja, hogy a tornának több hasznát-veszi a "gyerek, Mint a számtannak. Számtan is kell, — Mondta — de első a fizikum. A kétszeri oktatás mellett játékra, szellemi felfrissülésre nincs egy perc a gyereknek, Mert ami ideje volna, azt az iskolából hazafcntenct és odoMenet eljátszogatja, elcsavarogja. Szabad Idő kell a gyertnlekeknek. Társadalmi akciót kell indítani, hogy aki. nek Megfelelő olthonu nincs, napkőzi otthonokban tölthesse a szabad óráit. Az egyhuzaMos tanítás híve.
A mérleg
Darbarits Lalos szerkesztő kifejtette, hogy a gyerMek idegrendszerét sokkal jobban és esetleg örökre kihatőan megviseli az éveken keresztül vuió napi uégy-ótórás egyhuzalMos Igénybevétel, mint az iskolába való járás távolságai, a naponta négyszeri oda-és visszamenctél, vagy a hosszúbb szabadidő hiánya. Különben Is csak négy délutánról van szó, hiszen ennél több tanítás non1 esik délutánra. A tanrend összeállítás történhetik akárhogyan, a gyerek tarágis 4—5 órán át irányítóit lekötöttségben kénytelen foglalkozni, ami még felnőtt idegeket is próbára tesz. A gycrMeknek több szabadságot adni, mttsfclől napkőzi otthonokba gyűjteni a szabadságidejére: — nem egészen logikus eljárás volna. A távolságok kérdése csak a gyermekek csekély százalékára vonatkozik, mert a városon belül nincsenek komolyan gátló távolság-arányok. A szülőknek az ebéd rendje és a napi program tekintetében mindenesetre kényelmesebb lenne, de a mérleg mási^i oldalán esetleg gyerMekciknek egy életre elrontott idegrendszerével kellene fizetniük. Som a távolságok, sem a család ebéd-rendje neM pedagógiai
i/hot Szomolnnyi üz: l
/IIKI ——- neműek, ufinyegeh, eelyem alsó- W
liMlhlfTríllNM neműek, ralitiilöb atb. atb. |
raiQZQOQn Hagy választék! Szabott árak! JóraiÉéi! j
ZALAI KÖZLÖNY
1936. áprilli 5.

szomfpont. Ezt a kérdést pedig csakis a pedagógia szcm\'pontjai dönthetik cl.
Budapest, Pécs
- Dr, Makó Gábor: Budapesten miár bevezették, Pécsett tabst vezetik be az egyhuzamos tanítást, ami a tizj>cr-ces szünetekkel nem megerőltető és mindenütt bevált. Az elemiben egy tanitó tanítja az összes tárgyakai, a tanrend célszerű beosztása tehát nem ütközik akadályokba.
Zsigmond József: Nem fárasztó a gyermekre az egyhuzamos oktatás. Az elsői elemista háromszor lenne egy héten 12-ig és háromszor 11-ig. Az ének, torna csak szórakozás a gyerek, nek. A távolságok mSatt (még a városon belül is) feltétlen helyesnek tartja az egyhuzamios tanítást
Kádár Lajos: A katonarét semi távolság helyi viszonylatban.
Nedves cipő és efcéd-ldő
Zsigmond József: De igent A gyo-rek csatakos időben délutáu átázott lábbal újra kénytelen Iskolába jönni.
Barbarits I.ajos: Aki « délelőtti nedves cipőjében megy délután iskolába, az egyhuzamos tanítás esetén is otthon vagy akárhol tölti az idejét ugyanabban az átázott cipőben, nyert nincs.neki tofcisik, vagy mert nem gondolnak vele.
Zsigmond József: Készülni sem tud a gyerek másnapra, ha délután is iskolába kell mennie. Sötét van, mire hazaér és sok helyen a világítással Is takarékoskodni kell. Ahol az apa hivatalba, a másik gyerek -középiskolába jár, a különféle ebédidő lehetetlenné teszi a családi rendet.
Kádár Lajos: Innét indul ki az egészI A szülők kényelmié!
Zsigmond Józseí: A proletár-gyermekek érdekében fontosabb az egyhu-zatóos tanítás, mint a tisztviselő-gyermekekért A napközi otthon ezek számára megoldja a meleg otthon hiányát és ott tanulhatnak is másnapra.
Szekula Jakab áll. tanitó elmlondta, hogy az ő iskolájában 30 éve bevezette az egyhuzatóos oktatást ós kitűnően
bovált.
Dr. Fodor Aladár: Csak a távolságok és a tisztviselő családok házirendje indokolja az egyhuzamios tanítást. Ezeken kívül teljesen egyetért
Kádár és Barbarits véleményével.
Előbbiek azonban súlyosabb és pa-rancsolóbb érvek.
Barbarits Lajos: Ebben a kérdésben csak pedagógiai érvek lehetnek parancsoló súlyúak 1
Kádár I-ajos: A tanítók jönnek rá «riajd legelőbb, hogy nem helyes az egyhuzamos tanitás. Négy-ót órát egy-
huzamban beszélni, tanítani nehéz dolog lesz.
Utwfg Endre áll. tanító: Délután viszont nem kell tanítani és beszélni az egyhuzamos rendszer mellett.
Ifj. Knortzcr György h*nerlclic az egyhuzamios tanrend összeállítását A fő kérdés, — miondla — hogy birja-e a fiatalság?
Barbarits Lajos: Hány százalék az olyan tanuló, akinél aggályos a távolság az Iskoláig?
Zsigmond József: 50 százalék.
Barbarits erősen túlzottnak tartja ezt a számot. -
Dobrovits Milán v. országgyűlési képviselő véleménye szerint a tanrend helyes összeállítása mellett a gyermekre hátrányos nem lehet az egyhuzamos tanitás. A szülőnek pedig sokkal kevesebb lesz az aggodalma, ha a gyermeknek naponta csak egy! szer kell az utcák forgalmában iskolába mennio.
Próba év?
Dr. Hajdú Gyula közbevetette, hogy eredetileg csak egy évre kérték az egylnizalmlos tanítás bevezetését.
A MABI elnöksége U-gutóbbl ülésén jóváhagyta a Nagykanizsa vá-rosának igazságügyi palota építésére nyújtandó 80 000 pengő kölcsönt 5.6 százalék kamat mellett 25 esz-
Barbarits Lajos kifejtette, hogy egy év múlva is fennállnak ugyanazok az okok, amíelyek a kérdést most szőnyegre hozták, teljesen illuzórls lenne tehát próbaidőre való l>crcndczkedé.s.
Szavazás
A vitának végül Is szavazás vetett véget. A gondnokság 2 szavazat ellenében az egyhuzamios tanitás mellett döntött. A javaslat a t"nfelygyclőség utján a miniszter elé kerül.
Nyugdíjazások és a tanerők létszámának emelése
Szénásy és Faludl tanítók nyugalomba vonullak. Ezzel kapcsolatban Barbarits Lajos indítványozta, hogy a gondnokság, egyik tavalyi határozatának felújításával,, forduljon a miniszterhez a kanizsai tantestület létszámának a korlátozások alól való bizonyos fokú mentesítése érdekében. A kultuszminiszter a költségvetési vita során bejelentette, hogy az idén ujabb összegeket fordit tanítók és helyctte>ek kinevezésére, ez volna tehát a legjobb alkalom a kérdés szorgalmazására. A gondnokság a javaslatot elfogadta.
tendőre. A kölcsön folyósítása mosl már a legrövidebb idő kérdés.\'. A zárt tervpályázatok határideje április \'20. körül jár le, akkor összeül a zsűri és dönt a beérkezett lerv-
ft
¥EM
mindent tisztít
pályázatok teleti dr. hrátky István polgármester elnöklete alatt. A bi-zottságbun helyet foglal a Mérnöki Kamum egyik tagjn Is. Utána a tervet Jóváhagyás végett felterjesztik az ignzságílgymtnlszteriumboz én nyomban kiírják n versenytárgyalást az építkezésre. A nagykanizsai Igazságügyi palota építkezése tehát most már rövid időn belül megindul
Móra Ferenc: Napok, holdak, elmúlt csillagok
Móra Ferenc, az ellenállhatatlan kedvesség!! és mesélókedvtl iró sohasem tudta megtagadni Móra Ferencet, a nagyludomanyu, európai hirtl régészt, a magyar mull bölcs kutatóját és ismerőjét. Ebben a kötetben nem a magyar föld mélyéről, népvándorláskori sirok belsejéből ássa ki a mult beszédes tanu|eleit, ékszeres emlékeit; a másik múltban a magyar szellem és Irodalom kincsesházában jár, s onnan hoz elő ismeretlen, opálos lénytl emlékköveket. Uj szint és életet kapnak tolla alatt irodalmunk nagyjai: a jó öreg Dugonics, Széchenyi, Petőfi zsenije, Arany, Jókai, Qárdonyl, s a .kisebb csillagok" jelennek meg Móra megelevenítő .képzeletétől melegre festve. Ttlkörcserepek, drágakövek ezek a kis Írásművek; mindegyiken érezni azt a szerető gondot, amit aranyosmeleg humorával vegyit az író, átnyújtván e kis írások mesélt olvasói táborának. (Révai kiadás. Ára kar-tonkölésben 310 P.)
— Tavi.it firf I.lövet.k, divatos tng-zellrek, pupllnok megérkeztek Sláger Dlvatáruházba.
— Lczujabb divatú kompié-anyagok nagy választékban üolunszky dlvat-flsUtbeo.
Tapsifüles család Siet sürgős útra, Uj ruhát kell venni Nyuszinak húsvétra,
„Láttam én anyukám Szép gyerekruhákban Nagy választék van most a SCHÜTZ-Áruházban."
A MABI jóváhagyta Nagyhanizsa 300.000 pengős hölcsonét az igazságügyi palota céljaira
Most nézze meg! az „Ideál" cipőüzlet kirakatainak
Jm^ legújabban beérkezett cipőkülönlegességeit! ^m Választékban meglepd I — árban olcsó I
ZALAI KÖZLÖNY
W>6. iprW« 5.
10.000 pár cipőből
választhat
SZABÓ cipőáruházban (Horthy nms-ut /.;
Stefániái Imre 18-én
BnállA zongora-estet ad Nagykanizsán
Még mindenki emlékében él az a kirobbanó hatalmas siker, amelyei Stefániái Imre aratóit pontosan egy év előlli nagykanizsai hangversenye alkalmával, ley Örömmel értesülünk arról, hogy Stefániái Imre országot és világot járó u\'jai közepette idil szskit és módot talál arra, hogy ismét ellátugasson Nagykanizsára, ahol meleg baráli kör és nagy\'oku érdek lödés várja, E hónapban Va sóban és Bécsb n hangversenyez és llgy jön le N :gykanizsára, hogy az idei LIszl-ünnepségckre önálló zongoraestjével fellegye a koronát. Stefániái Imre elvitázhatalldnul ma a legjobb Liszt-játékor. Hangversenyének műsorát Liszt-müvek uralják, ezek közölt ii a legnagyobbak, amelyeit a játékosra a legnagyobb Icladalot róják. Stefániái lm e nagylelkűségére jellemző, hogy hangversenyével kapcsolatban egy Iliiért sem visz el Nagykanizsáról, hanem hangversenyének teljes jövedelmét helybeli kulturális célra engedte át.
Értesítés
Az 1862-ben alakult és 75 év óta fennálló Naftkanizsai Segélyegylet Szövetkezet belépett az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe, mert igy jobban módjában áll tagjainak hasznos közgazdasági befektetés cél. jára kölcsönöket folyósítani, tagjait apró heti befizetésekkel takarékosságra ösztönözni és pontosságra szoktatni.
A szövetkezel 40 nengós üzletrészeket bocsát ki, amelyek ellenértékű azonnal, vagy negyedévi 10 pengős részletekben fizethető. A jegyzés alkalmával \'tartalékalapra és szervezési költségre ilzletrészeukint 1 pengő fizetendő. V
A heti befizetések továbbra is változatlanul megmaradnak; a folyó év. ben nyjlott nteg a 75-ik évfolyam, » melybe évközben is bármikor be lehet lépni.
Takarékbetéteket is elfogadunk és jól ffyüntölcsöztetünk.
Előjegyzések a «Nagykanizsai Se-gétyegytet Szövetkezet, mint az Országos Köxponti Hitelszövetkezet t.tjja* hivatalos helyiségében (Csengery-ut 7. dr. Rapoch ház) mindcukor elfogadtatnak.
At igazgatóság.
Nagykanizsa és a balatoni körtelefon
A pécsi postaigazgatóság figyelmébe!
A Balatonhoz legközelebb fekvő város — Nagykanizsa — lakossága jóval a háború elölt felismerte a Balatonhoz fűződő nagy közgazdasági érdekét, ott nemcsak a villák s?ázait létesítette, nemcsak egyes fü dőhelyeknek vetette meg alapját, hanem a ni. kir. postával való egyetértésben résztvett — egész éven át — a balatoni körtelefonban.
Ezen idölájt a rendes kincstári előfizetésen felül évi 24 kor ináért a törvény hatós\'^ hálózatot használhatta a nagykanizsai előfizető, de évi 120 koronáért rés -tvehetett a balatoni körtelefonban, minden b szél-gelé-sre vonatkozó korlátozás nélkül.
Ily irányú szerződések a nagykanizsai m. kir. 1. sz. postahivatal, mintaszerűen kezelt irattárában ma is tömegével találhatók.
Ezen időben még nem képezte a balatoni kultusz a kereskedelemügyi minisztérium tengelyét.
Nagykanizsa határszéli város. Legfontosabb tápláló erét, a Mui\'áfcözt elvefztellc és igy ha a város vérkeringésébe uj terület kapcsolandó be, legalább is az ország határain
belüli területeit kell visszakapnia.
A MÁV ezen irányban már segítségére jött a városnak, május 1-töl válthaló havi bérletjeggyel, amelynek ára ugyan a nyugati csoporthoz való összehasonlítás me\'lelt, lul magas. Most a postán a sor, lioiy legalább azzay jöjjön segítségül, ami már megvolt.
Indítson a pécsi postaigazgatóság oly Irányú akciót, amely egyrészt a posta telefou-bevotelének fokozására, másrészt a nyaralás megkönnyítésére lenne alkalmas, ami abban állana, hogy mindazon telefonelőfizető, akinek állandó lakhelyén telefonja van és nyaralóhelyén akár időszaki állomást létesitt . t, a Balatonról anya-állomására Ui>y folytathasson beszélgetést, mintha ezen telefonállomása helyben volna.
Ily kedvezményre a posta nem fizet rá, hisz a ^Balatonon annyip emelkednék az előfizetők száma, hogy a posta a használaton kivül álló készülékeit is mind elhelyezhetné és igy Jz ujabb befektetés, viszonyítva, csak csekély lenne, mlg hai a Mendülés nagyobb iramot venne,
„HERENDI" -„ZSOLNAY"
művészi porcellán,
„NEME8KRISTÁLY"
remek formákban, csiszolásban
a legideálisabb hasvét! meglepetés.
Vételkényszer nélkül tekintse meg
WEISS
üvegnagykereskedés Horthy Miklós-ut 2. alatti mintaüzletében.
az ujabb készülékek beszerzése a telefon ipart stb. fejleszt . né.
Ez nem utópia, ezt meg kell tenni azért, mert igy nemcsak a postai bevétel, de a Balaton kényelme is fokozlalnék- A kapcsoló személyzet létszámát sem kellene emelni, hisz a várha\'ó nagy forgalom az eddigi létszámmal is lebonyolitha ó s egy-szetü számitás igazolná a terv életrevalóságát.
Nagykanizsa, Kaposvár, Székesfehérvár, Pécs 8lh., valamint a balatoni fürdőhelyek közti körlelefonon kivül más fürdőhelyek számára is meg kellene alkotni azt a szabályt, hogy akinek e városokban állandó telefonállomása van és például Harkányban vag/ Sikondán időszaki állomást szereltet fel, ezzel az állomással napközben külön dij fizetése nélkül brszélhet. Nem lehet ezt u kedvezményt kívánni a „gyengefoi-galmn" időben, amikor tudvalevően sokkal erósebb a forgalom, mint nappal.
Érdeklődéssel várjuk az ügyben a pécsi postaigazgatóság válaszát.
Dr. Hoch Oszkár
Prognózis: M*riékalt alél, tObb hslyan a%8, főleg sí óraiig nyugati sztlén az asA oasndaa jellegű lesz.
Naptár: Április ft. vasárnap. ltom. kat Virág vasárnap. Protestáns Vlnoa. Isr. Ntzan hó 13. — Április 8 héttő. Rom. kftt. Cőleszlln. Protestáns CötesiHa. Izr. Nizzán hó 14.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig az őrangyal gyógyszertár Deáktér 10. ii, és a kiskaniiHal gyófitf,-bzertáp.
Gőzfürdő nyitna reggel í órától aiM « óráig (héttó, axdl, pántak délután kadefau eafet ntp uóknokí.
- (Bélyeggi/tl/tök taMkaróp) Hétfőn délutón 6-tól 8-ig ■ Pannónia háUA kistermében.
A tavaszi mm diuatujdonsáfiainaK lesszebb uálasztéka.
Szőnyeg.
Paplan.
Fuaaöny.
Legújabb anyagok, legújabb minták, legszebb kivitel.
KIRSCHNER Divatáruház.
1936. AprilU 5.
ZALAI KÖZLÖNY
O.
aki
EMERGÉ
kerékpárgumin
rohan köves uton vagy homokos dűlőben.
50 év gyártási tapasztalatai, hatalmas kísérleti laboratóriumok tanulságai emelik az EMERGÉ kerékpár-pneut a tökéletesség legmagasabb fokára
Természetes tehát, hogy EMERGÉ lett a hozzáértő ós takarókos kerók-
Vigyázz! páros sum\'a^roncsa-
EMERGÉ vídj.gy = EMERGÉ minőség!
GYÁRTJA A MAGYAR RUGG van taajujgy a R
Egy balatoni szépasszony tündöklése és letörése
Az almádi csendes villából a fegyházba
Férfi és női ruha, felöltő szövetehet nagyon olcsón vásárolhatunk
húsvéti árusításán.
Húsvéti képkiállítás a Centrálban
Pécsi Pilch Dezső festőművész, az orsz. m. kir. Képzőművészeti Főiskola tanára mintegy tucat szebb* nél szebb festményéből egy igen finom hutásu kiállítást rendezett a Központi szálló éttermében. Pécsi Pilch Dezső festő művészi értéke nem ismeretlen előttünk, hisz 25 éves főiskolai professzori múltja, számos bel- és külföldi kiállításon való sikeres szereplése a a •mjlLaü<5& genovai, belgrádi, nürnbergi állami
muzeumokban, legutóbb pedig d newyorki és tokiói képzőművészeti galériában elhelyezett festményei hirdetik a magyar művészet kivá-fóságát.
Ezúttal itt kiállított festményei a dunántuli magyar népviseletek festői szép világát tárják elénk, a baranyai, zalai, somogyi, tolnai leányokat, szép menyecskéket, flmint páváskodva lépdelnek ünnepnapokon a templott előtt, vagy szorgosan fonnak, tereferélnek. Egypár finom oscndélet, tájkép.
A kiállított képek jórósze eladó s mivel ezúttal a művész maga rendezte ezen intim hatású kis bemutatót, a képek tőle közvetlenül, minden közvetítő s/jerv kizárásával, tehát igen előnyösen, olcsón megvásárolhatók. A művészetet szerető közönségünk e kiállítást bizonyára érdeklődéssel fogja kisérni b a közeli húsvéti ünnepek alkalmából élni fog a kínálkozó kedvező alkalommal.
A kiállítás vasárnaptól kezdve egész napon át négy-öt napig megtekinthető.
Járható utak a magyar rögön
Az Alföldi Zöldmező Szövetség ügyvezető alelnöke, dr. Piukovich József a magyar mezőgazdaság legégetőbb problémáival kapcsolatosan adta ki >Járható utak a magyar rögön* című könyvét. Ez a könyv a magyar agrárkérdés Összesűrített, minden legfőbb kívánságait tartalmazó munka.
Hogy a szerző a divatos jelszavaktól mentesüljön, könyvének nagyrészében oknyomozó mezőgazdasági történelmet ad az olvasónak, hogy Így a magyar múltból építhessük fel a szebb agrár-jövendőt.
A munka nagy értéket képvisel abból a szempontból is, hogy szerző háború utáni külföldi utazásai-nak és hosszú tanulmányútjainak eredményeit ugy ismerteti, hogy ebl>ől nemcsak a mezőgazdaság problémái iránt érdeklődök visel-teuiek rokonszenvvel, de ezek a kül földi agrárleirasok lehetővé teszik a magyar gazda öntudatának felébredését és annak egy Ix-forradó-sát. ,
A munsca bátor kiállás, komoly bírálat az elmúlt 100 esztendő liberális gazdasági í^endszerének szörnyű tévedései felett- Szinte bámulatos az az objektivitás, mely-lyel a ma már világnézeti különbségeket jelentő kérdést tárgyalja.
A munka hangos belekiáltás a magyar agráréletbe,, hogy mindenki felfigyeljen végre s elinduljon azon az uton, mely komoly, «ulyt-adó agrárfelfogás kialakulását jelentené.
Megrendelhető az Alföldi Zöldmező Szövetségnél, Budapest, V. Alkot mány-u. 29.
A járási mezőgazdasági bizottság ölése
A járási mezőgazdasági bizottság a nagykanizsai városházán tartotta ülését SomoyVl Gyula -palini föld-birtokos elnöklett\' alatt. Jelen volt ít\' kaposvári Kamara képviseletében dr. SzUcs Ervin titkár.
S<>mogul Gyula elnöki megnyitójában a tőle megszokott alapossággal és szaktudással foglalkozott az időszerű mezőgazdasági kérdésekkel. Bejelentései során a megyei-kölcsön-bika kiosztása, a iejhozam emelésének kérdése, a tejszövetkezet fontossága, majd a rétek és legelök rendbehozatala és a gyű* mölcstermesztés védelme került szőnyegre. Altalános helyzetképet adott a mezőgazdaság állapotáról és a gazdaközönség teendőiről.
Kovács Miklós járási gazdasági segédfelügyelő jelentést tett az ellenőrzése kapcsán tapasztaltakról és a szükséges ázak tanácsokkal látta el a megjelenteket.
S&ibó József (Galambok) az aratómunkásság panaszait terjesztette elő.
fíáth Gyula kiskomáromi főintéző kifejtette, hogy uradalmában főleg a legjobban rászorultaknak, a osalá-dos és legszegényebb munkásoknak ad munkát, szociális szempontokra való tekintettel és élelemben is részesíti azokat
Dr. SzUe« Ervin kamarai titkár a Kamara nevében tartott előadást az jdöszerü tavaszi teendőkről, majd a felszólalásokra felvilágosításokkal szolgált.
A lapok sokat foglalkoztak a so- I rozatos betörésekkel és lopásokkal, amelyek a Balatonmentén történtek. Az ismeretlen bunda főleg ékszerekre vadászott. Hosszú ickig garázdálkodott a társaság, amig végül mégis estik rendőrkézre juttatta őket a véletlen és három ember fogságba került..
A vezérük egy feltűnő szép fiatalasszony, Szerefz Mária volt, aki Sashalmon lakott, ott is fogták el. Társa volt Klein Imre, akivel vadházasságban élt, mig az orgazda szerepét Singer Menyhért ékszerész töltötte be
Szerecz Mária ismerős régi bűnöző, aki nemrégen még ott raboskodott a ni árianosztrai fegyházbon, korábbi bűncselekményei miatt. Mi-
I kor azután kiderült, összehozta a sors régi ideáljával, Klein Imrével, összeköltözködtek, Balatonalmádiban egy villában béreltek előkelő lakást, ahol a >csenctes, jóvlseletü házaspárt* mindenki szerette. Innét rándultak ki »munkóra.« Balaton-földvár, Kenése, Szemes, Siófok* Keszthely voltak az állomásaik. Rengeteg ékszer tapadt a szép asz-szony kezéhez. Mikor kézrekerült, 13 000 P értékű ékszert találtak nála. Beismerő vallomást tett és be ismerte, hogy 27 villát fosztott ki besurranát, utján.
A pestvidéki törvényszék a szép Szerecz Márlát négy évi fegyházra ítélte, Klein Imre egy évi börtönt, Singer Menyhért másfél évi börtönt kapott.
A vásártér mellett épül meg Nagykanizsa export-vágóhidja
A vágóhid áthelyezése nem jelent többletet az átalakítás költségvetésében
A legutóbbi városi közgyűlés a polgármesternek meghatalmazást adott, hogy a nagykanizsai vágóhid exportképes kiépítésének eszmei terveit Králik László budapesti tervező-mérnökkel elkészíttesse.
Králik lejött Nagykanizsára és alapos helyszíni szemle után ugy nyilatkozott, hogy a nvstaiii vágóhidat északi fekvésénél fogva nem tartja a lkalmasnak a bővítésre, hanem ha a város megfelelő modern
MHÍ, wuasdi fHÁjdáMai eSSiMeAdíáJb^.
De nem luxu> ox a kollomoi és jóleső étiét sem, amiben egy ctiut FRANCK kávépóllékkal iiesiíoM KNEIPP malátakávé fogyasztásánál résio vart. A jóleső megelégedettségre szüksége van.
incRéshnei}
a takah üwkocbcUjtak, JUWKeUb
)
8 ZALAI KÖZLÖNY
1936. áprill. 5,
Tavaszi szövet- és selyem-újdonságok szőnyeg-, paplan- és függöny-kelmék
nagy választékban
Olcsó árak!
Golenszky Ferenc
divatüzlet
vágóhidat akar, akkor azt közelebb fekvő és lehetőleg a város délnyugati részén lévő telekre telepit sék. Egészségügyi, célszerűségi ép egyéb indokait a polgármester hajlandó megfontolni, ha az nem okoz nagyobi) költséget, mint amennyit a vágóhid modernizálására eredetileg szántak. Králik mérnök kijelentette, hogy a költségkülönbözet nem lesz lényegesebi), a tervek tehát már eszerint készülnek. Alkalmas telek lenne a mostani Strem fatelep mellett lévő i|mrvágányos telek, vagy a TranSdamlbia oldalán lévő telek, melyek mindegyike a vásártér közvetlen szomszédságában fekszik.
Králik mérnök lövidesen megkezdi tervező munkáját és azt beterjeszti a városhoz. Utána kerül sor a terv anyagi problémáinak megoldására.
HÁLÓK,
ebédlők, ariszobák,
kombinált berendezések
mm mmmmi
Budapest, VIII. Baross-u. 21.
Hagy vilniték.
Kadvmcft ré.xl.tfU«té«r* I
Képviselőnk rajzainkat meghívásra díjmentesen bemutatja.
gyönyörköd-
Valami a Kath. Legényegylet húsvét hétfői estélyéről
Vidám és derűs hangulat van esténkint a nagykanizsai Kath. Legényegylet próbatertnébeh, ahol nap-nap után összejönnek az egyesület miikedvelői és lüeg-ineg ismétlik Csíki Gergely örök iizéu. vígjátékánijk, a Nagymamának u próbáit.
A próba-előadásokat dr. Mutschen-bacher Edvin, az egyesület világi elnöke irányítja, akinek a hozzá értése és ízlése már nem egyszer juttatta .Nagykanizsa közönségét abba a helyzetbe, hogy az átlagon felüt álló műkedvelő előadásokba liessCn.
A szereplők névsorát a városban több helyen közszemlére telt meghívók \'tartalmazzák.
A közreműködők közt sokan vannak olyanok, akik már nem egyszer bebizonyították, hogy nagy és kemény munkát igénylő szerepekben is kiállják a legkényesebb kritikát és az uj szereplők- sem hagyják magukat, mindegyiküknek a szavában, mozdulatában és gesztusában valósággal lüktet az általuk átérteit és átérzett szerepnek minden szépsége.
Minthogy a közreműködők valamennyien fiatalságuk minden melegével és bájával lendítik a darabot a teljes siker felé, mfcg vagyunk róla győződve, hogy húsvét hétfőq este zsúfolt ház lesz a megbecsülése » rendezőbizottság mfcgállás nélkül folytatott, gondlerhes és nofégis kedves munkájának.
Cavaszi csók...
Rózsaszínű láz suhant át rajta; ugy várt ott rám fénybe-bomoltnn, remegett, mikor fölébehajoltam.
Hajnali harmatnál átlátszóbb a bőre és nem látta kívül ,\'m sonkl, sohrf; Bzáz Illatot szitált a mosolyn, oly Bzóp volt, hogy sírni kcliett tőle.
Az első rügy most nyílt ki előttem, szivemtől a a számtól alig egy arasszal; ime az én fehér titkom: csókolóztam a tavasszal I
Udltt Júlia
— (Egyesületek figyelmébe)
A Nagykanizsai Takarékpénztár által az 1935. évi üzleti eredményből jólékonycélra szánt összegek f. hó 6-ától kezdődően az intézet pénztáránál átvehetők.
A Centrálban szombaton este
Régi Jó világ lesz újra a békebeli Budapesttel,
visszavarázsolja néhány órára a közkedvelt
Vermes Ica és a Hungária zenekar
= TÁNC!-------
hangulat, régi kosztümök móka, meglepetések stb. Bab- és káposztás leves 1
— (istentiszteletek sorrendje)
a plébánia templomban virágvasárnaptól húsvét keddig. Április 5-én, virágvasárnap 10 órakor kezdődik a barkaszentelési szertartás, körmenet, utána passió, nagymise. (Prédikáció csak este lesz.) — Április 6-án, nagyhétfőn a betegek gyóntatása. Betegeket a sekrestyében kell előzőleg bejelenteni. Beteglátogatás ideje 8—l-ig. — Április 8 án, nagyszerdán délután 4 órakor Jeremiás siralmai (lamentátio). — Április 9-én, nagycsütörtökön reggel 9 órakor nagymise, közös szentáldozás, oltár-fosztás, délután 4 órakor Jeremiás siralmai. — Április 10-én, nagypénteken reggel 8 órakor keresztúti ájtatosság, 9 órakor passió, csonkamise, szentbeszéd. Déluián 4 órakor Jeremiás siralmai. Este 7 órakor szentségeitétel. — Április 11-én, nagyszombaton reggel 7 órakortüz-szentelés, húsvéti gyertya megáldása, keresztkut szenteiés, majd szentmise, este 6 órakor feltámadási körmenet. — Április 12-én, húsvét vasárnap reggel 6 órakor az ételek megáldása. — Április 14-én, húsvét
Habselyemből
van a legjobb férfi-és nöi fehérnemű
RITTER Divatáruház
kedden egész nap szentségimádás. Szentségkitétel reggel 6 órakor, eltétet este 6 órakor szentbeszéddel és litániával.
— (A HONSZ tisztujltisa)
A HONSZ nagykanizsai főcsoportja április 19-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a városháza dísztermében tartja tisztújító közgyűlését, Valószínű, hogy az országos központ is képviselteti magát.
<=> Kosátüm a nagy divat f Lcgpzebh szövetek éa blousc anyagok minden divatos színben Singer Divatáruházban.
Dr. Wéber Pál lelkigyakorlatai
A lelki megtisztulásnak csodálatos napjai voltak a fájdalmas hét keddje, szerdája és csütörtökje. Webar Pál dr. kanonok közvetlen szentbe-szédei megtalálták az utat a hitet és vigasztalást kereső emberi szivekhez. Fájdalmas pénteken ezernél több asszony és lány hivő térdelt a Pelsőtemplom áldoztató rácsához.
Ugyanosik Wt\'ber kanonok tartott a Legényegylet férfiiPju-ságának is lelkigyakorlatos elmélkedéseket. Példás buzgósággal hallgatták a lagok az egyházmegyei igazgató elő adásait, hogy Virágvasárnap reggel közös szentáldozásukkal is bebizonyítsák : termékeny televénybe hullottak Weber kanonok igéi.
IMK iüfizoi,
egészségügyi berendezéseket és szennyvízcsatornákat, minden rendszerű aalwattfiit
szerel és javit,
épület- és géplakatosmunkákat vállal
Széchényi István
Nagykanizsa, Fő-ut 3. ez. Árajánlat riijtnfan ! a
— (Jószlvüek figyelmébe)
Ismeretes, hogy a Szociális Misz-szió adományokai gyűjt egy szegény pálos-diák továbbtaníttatásához. Sajnos még mindig nincs együtt a kellő összeg ismét kéréssel fordulnak tehát a jószivüekhez. Bármilyen ado-m nyt szívesen fogadnak a Missziósában.
— Férfi treackcoat, ragián, tOVOBZŐr, egyéb szövetik legfinomabb minőségben, a legolcsóbban, legszebb választók a Filléres Dtvatüzletben.
<= Tisztaság és egészség érzését adja az üde lehelet. Ezt bárki megszerezheti magának, ha mindennap rendszeresen KALODONT szájvizet használ. Üdít és fertőtlenít — ebben rejlik nagy sikere.
HÚSVÉTRA ajánljuk a következő reklámárainkat:
Gyermek fack pántoscipö
i, 27—30-íg P ,
23- P *• 31—35-1(5 P 1-
Nöi antilop divatcipö Sport félcipő Nöi divatcipök Férfi félcipők
aifinfAIn modallokh.i. P Q-RD m,A„„k»wi ír, oo ti* t> ___________T *
különféle modallakban P 9-80, luxus ... P 10.80, ll-BO, 12-80.
MILTtNYI SÁNDOR és FIA cipftáruhá
lét 30—33-tj 36 P II, 37—
10-50, I P IS-iO.
P8.B0,B-80,10-80, luxul P ll-BO, ll-BO, M.ÍS-
P 10-80, luxul P (•-•0, 14-8Q, IÁ-BŰ.
Nagykanizsa, Fő-ut 2.
1936. áprtHa 5
ZALAI KÖZLÖNY

A világhírű
„Semperit"
autó- és motor-gumik beszerezhetők a ..Bamporlt" terakatában:
Slernberger Gyula
fatlékkeraikedinél Nagykanizsán.
--—isSL.
Szombat: Prohászka est
Ma, szombaton, pontosan fél 6 órakor kezdődik a városháza dísztermében az a nagyszabású Pm-hászka emlékünnepély, amelynek műsorán dr. Vértesi Frigyes, dr. Krátky István, dr. Szabó Zsimond, Adamovich Károlyné, Barbarits Lajos szerepelnek a Misszió ének és zenekarán kivül. Belépődíj nincft, önkéntes adományokat szívesen fogadnak. ,
>=« Cf«pd»ckla-aaradékok 2 métertől 6 méterig minden szinbon húsvéti roklAm-Arakon a Filléres Dlvntüzletben. — (Fórfilelklgyakorfatok a felsö-templomban)
Vértesi Frigyes dr főiskolai tanár virágvasárnak este 7 órakor kezdi lelkigyjkoilatos szentbeszédeit férfiak számára. Névreszóló meghívót nem küldünk,. azonban mindenkit szívesen látunk és várunk, hogy a kiváló szónok \'s gyóntató által adott fclkalmat felhasználja felkiu jutására. Püspöki biztosság.
Megszüntettük cipőgondjaidat, megvédjük\'lábaidat, megkönnyítjük munkádat az olc\'B\'ó
EMBMvE DORCÖ
nyári-cipővel.
Jóbarátod, segítőtársad a totííerttá klVÍtMo. W "VSlmas, szellős, könnyű, rugalmas EMElVű DORCO nyáH-cIpö.
A vászon felsőrósz és a gurVlitalp szíVffs\'ttó\'á l erőssége «z EMERGE DDRCO clWS íaflfi.\'á gának titka.
EMIRGÉ
védjegy = ÉMligtóÉ rritriSSÍg!
M f- M * A U H.tl a U t A N T A A H U <S » A W
«nt«nbmM mmma IÚA to i*.
Nem periférián. > TflrdSvároi köiepén, a
Kurpark, színházak, mozik, Já^éKkaszinp. bécsi autóbusz s villamos izdftiiéQiágábái több toldás ösl jjarkbwi, ttt^r\'\'JWtój^
UrsMá|íaDrf KéneitSdo, sqtfpyltJkMrj!!
cukor-, gyomor-, idfeg*) réuma- és szit-specialista Magyar orvoaak. FclylIéaoiIUual uolgll a fcjulajMfU Ifo^i KORÁNYI, Budapcft, VIII., RUfaMjr-utet B.
Pártit kaphat
otthon hevtrő, használt bélyegeiért, bélyeges levelezéséért. Felvilágosítást szívesen ad u Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt a Frontharcosok helyiségében (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztaltárssaság szívesen lát minden felnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság semmiféle kötelezettséggel nem jár. Tagdíj nincs.
EMLÉKEZtfetö
Aprlll. 4.
Prohásika wolékest a városháza diizlermíben fél 6-kor (dr. Vértesi
I-\'rigyes).
Segédll. Tlsitvlselök köigyiilóM * órakor u vtiroslllUán. Elte 8-kor bankett . Korodában. A,,111. 4-1.
Vasulasok ..Mart™ grótnó, «lfl«d4»a •i Iparoskörbeu 8 órakor (VOGE).
AprlIU >.
Kullnr-est » fehérteraóBdít 6 értkor (dr. Skabó Zsigmond), Aprilla 12.
vasutasok iMnrlu gfólnöi klSádiin, utána lánc fli Iparoskflrtíea.
ÁprUU 13.
Szinelöadús ós tánc (ól S-kor « Legényegyletben. (Nagymama.) Ifjúsági Egyesület operettelöadálii Klskanlxsán.
éft fúwytMM a a.
Húsvétra STÜMUER bonbont, iTÜKMER osokolddé nyu-Ksxtt, STÜHMER csököddé tojdst tugdr-ut 2. szaküzletben vegyünk.
PASZTA
= A NagykánliMI Tiralt Temetkezési Egyesület ezúton értésili tagjait, hogy XVI. évi rendés köiflgléMt f. hó 19-én d. u. 3 tartja a Rozgonyl-utcai elemi iskola tornatermében. Határozatképtelenség esetén az alapszabály értelniéoetl ugyanott egy héttel később, április 26-án délután 3 órakor VtiMUg.
= A Klakanlzsal Polgári Olvasókör folyó hó 5-éil délután 4 ó\'akor larlja negyedévi rendes közgyűléséi, határozatképtelenség eselén folyó hó 19-én délulán 4 órakor a lagok lél-siámára való tekintet nélkül Is meg lesz larlva. A vezetőség.
— Hlad.nkl .ur.t jól 08 olcsón vA-tArolnl, clpők.t legolcsóbban az „td.il"
eiFtaaMba veheti Fó-ot 12. mtm.
= Már osak pár nap választ el a 36-lk sorsjáték I. osztályának húzásától. Március 15-lkl számunkhoz mellékeltük dr. Ordódy Béla M. klr. osztálysorsjegy főárusilójá-nak (Budapest, VI, Teréz-körul 7. TeWfört 229-82) felhívását ai ah-hoif csatol! levelezőlappal egyült. Siessen osztálysorsjegyet megrendelni fenlf főáruslfónát és amennyiben a lapunkhoz annakidején csatol\' kartonlap már elkallódon volna, sorsjegyéi egyszerű levelezőlapon Is megrendelheti a fentebb közöli cimen.
_ Férfi {.m«- és öltöny szövetei legolcsóbban Oolenszky Fereno divat-Ozletíben.
— (Nagyheti Istentiszteletek a felső-templomban)
Vasárnap reggel fél 7 órakor szentmisével, prédikációval és közös ezenláldoiássíl fejeződnek be a Le-gényegylell lelkigyakorlatok. Nagy-szerdán reggel- 4.(01 8 órai szentmisén kflzös sienláldozással végződik a férfiak lelkigyakorlata. Nagycsütörtökön reggel 9 órakor ünnepélyes szentmise, melyei dr. Wéber Pál kanonok larl. Nagypénteken reggel 9 órakor csonkamise pas?ló-val és prédikációval, mely utóbbit dr. Mész\'.ros Béla hittanár tart, Délulán 5 órakor lamentáciS (Jeremiái siralmai). Nagyszombaton reggel 7 órakor tüzszentelés, 8 órakor szentmise. Délulán 5 órakor f. Ilámadási körmenet. Húsvét kél napján rendes ünnepi sorrend.
— (Kiolvasott újságját)
képes folyóiratát ós molléklelelt Be dobja «l, hanem köldjo be a Miasiló«-( házba, a missziós riópdélulónok cól-J»ir« Köszönettel fogadnak mhideí beküldőit könyvet, lolyóimtot, ujáógol.
- Si.mácló. ..ép 6. ueuicló. olwó > (UlUnyl dpi. F<-at 2.
IIjMfm vd/áJtpt\' ^
Helybeli egyedárusitó: DeutschSándor Cé^
Magrlianlzaa, Ffi-ui L taldsn l-íí.
8
ZALAI KÖZLÖNY
1936. áprill. 5,
Goldsmart gyürhetetlen nyakkendők,
selyem harisnyák, bőrkesztyűk, selyem ingek, kombinék a legolcsóbb árért
— FÜRST DIVATCSARNOK. =
h
Megnyílt a Zrínyi tennlsz
Vasárnap, f. hó 5-én nyitja meg a Zrinyi T. E. tenniszpályáit.
A pályák a tagok részére korlátlanul rendelkezésre állanak. Az egyesület vezetősége a nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel az évi tagsági dijat 20 P-re szállította le, mely G havi részletben is
fizethető.
A Zrinyi szépen fejlődő klub élete nem csak a tenniszezőknek, hanem az ezen sportot nem űzőknek is biztosítja a szőrakozást. Kerthelyi-
HA ABBÁZIÁBA
kétiOI, kérje inját érdekében ■ magyar url
RESIDENZ
pamlAJának képat proipektuiál. Egyúttal kimerítően részletei ItlvlligoiIUil fog kapni az ....... " \' \' ömei tudnivalóiról.
ségében bridge-, amerikai teke- és garden partik rendezésével gondoskodik erről a szakosztály vezetősége.
Megalakítja az egyesület a 6—14 évesek ifjúsági tenniszcsapatát is azért, hogy egyrészt az egyesület magának versenyzőket neveljen, — mint tette a múltban is — másrészt, hogy a gyermekeknek lehetőséget adjon arra, hogy ezzel a nagyon szép játékkal megismerkedhessenek.
Az egyesület által tartott ifjúsági kurzus teljesen ingyenes, április hónaptól októberig tart. Az egyesület két verseny-játékosa hetenkint 2—2 órát ad meghatározott napon és időben a gyermekeknek, kiknek játékidejük reggel 6 órától délután 4 óráig tart. A hetenkénti tréningek 4 óra után tartatnak meg.
Ezen ifjúsági játékosok nem lesznek tagjai az egyesületnek, tagdijat nem fizetnek, labdaszedő pénzt is csak akkor, ha külön szedőt kérnek. Tartoznak teljes felszerelést és ütőt hozni, valamint a tréner által megállapított időben, hetenkint egyszer pontosan megjelenni.
Felkéri az egyesület a szülőket, hogy azok, kik gyermekeiket játszatni óhajtják, továbbá kik rendes vagy pártoló tagul be óhajtanak légni, ebbeli szándékukat legkésőbb f. hó 20-ig jelentsék be Szathmáry Béla szakosztály-vezetőnél, dr. Makó Gábornál, Hoffmann Lászlónál, vagy a pályagondnoknál, aki a pályán mindig megtalálható.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségéi, liogy műtermemet, melyei a fotótechnika legújabb eszközeivel szerellem fel, újból megnyitottam. További szíves pártfogást kérve, vagyak kiváló tisztelettel
FITOS GYULA fényképész
Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 3., Melozer-ház.
A szovjet háborúra készül
A mandzsu kormány ultimátuma Külső-Mongóliához Japán is csapatokat vonultat fel a mongol határon
Tokió, április 4 (Lapzártakor érkezett) Japán körök kombiyan számítanak háborúval. A mandzsu konfyány éles ultimátumot intézett a Külw^Mongolin szovjet kormányához, amelyben közli, hogy megfelelő katonai intézkedéseket tesz, ha a határincldensek és sértések tovább
folytatódnak. A sajtó megállapítja, hogy a szovjet erősen készül a háborúra.
A japán kormány minden intézkedést megtett, hogy a legrövidebb időit belül nagyobb számú cs.ipa\\nk vonuljanak fel a.mandzsu monggl határon.
MŰVÉSZI < ^
gyermekfelvételek
szépek, alsőrar/guak, olcsók
HALÁSZ SÁNDORNÁL
Horthy Miklóa-ut II. Telefon 3 56. Vaaárnap Is nyitva.
Reklám
selyemharisnya
P 1.58
RITTER Divatáruházban
A bajnokság sorsa dől el a mai bajnoki fordulón
Kuniuán három bajnoki mérkŐKÍ® Io»x
Nagykanizsának bő futballprograiu jutott a mui napra. Három bajnoki fulbalhnérkőzés kerül lejátszásra, keltő a Zrinyi pályán, egy pedig a vasutajs pályán.
Iláromh egyed 3 órai kezdettel u Simontornyai BTC játszik az NTE.vi-l sorsdöntő bajnoki, (mérkőzést. Ha az NTE-nek sikerül a győzelmet meg-szerezni, ugy 1 j>onltal Megelőzne a 2. helyre kerül, veresége esetén pedig teljesen kiesik a bajnokaspiránsok sorából. Játékvezető Némielh Szombathely.
Kiölte 1 órai kezdett^ a Barcsi IOK játszik II. osztályú bajnokit az NTE II. csapatával Az előmérkőzés is izgalmas, szép sportot Igér. Játékvezető Waldmunn.
Hölgyek figyelmébe I Tartóshullám,
víz-, vasondolálás és manikűr. Pontos és jó kiszolgálás
Wagner Jen6 url- és hölgyfodrásznál Deák-Ur 1. hu
A Vasutas pályán
II. osztályú bajnoki mérkőzést játszik a SzAK a Nagykanizsái Vasutassal. A mérkőzés 4 órakor kezdődik.
— TeklnUo meg Slnger Dlvatáruház kirakatait. Ott láthatók az uj tavaszi színek éa anyagok.
Bad Gleichenberg
(Stájeromig) felülmúlhatatlan
katarrhuíok-, asstaa-, tüdőtágulás- 6i szívbajoknál
Egyedülálló klima, híres gyógyforrások, természetes szénsavas fürdők, pryiumat. kamrák, inhalitórlumok.
Fürdőidény máju. ~»*epUmber. Teljei pen.ló S 6 tói
Prospektus: Osztrák Forgalmi Iroda Budapest, Andrássv-ut 28., vagy Kurkommlsslon, Qleichenberg utján. mi
Kerékpárosok figyelmébe 1
A Nagykanizsai Kerékpár Egylet vasárnap délután a fiitballm!érközó-sek közben pályaversenyt rendez. Benevezés a Zrinyi sportpályán délután 2 óráig. A verseny két exportban lesz: főversenyzők és kezdők részére.
« Szép cipők I Jó clpftk! gyönyörű formákban legolcsóbban az „Ideál" clpí-Uxletben, Fő-Ut 12. utóm.
Városi Nlozgó. Szerdától-vasárnapig 1
Móricz Zsigmond nagyhatású szln|át<ka, melyet a budapesti Nemzeti Színház 180 előadásban mutatott be
Lógy Jó mindhalálig
Föazoreplök: Rózaahogyl Kálmán, Oombaazögl Ella, Caortoa Gyula, Ktaa Ferenc, Ráday Imre, Mály Qflró, Dónea üyörgy, Makláry Zolién, Itélhy Anni, Toluay Klári, Slmonyl Mária, Vtzváry Mariska UA..nyt L.ol
Előadások hétköznapokon 5,7,9 ónkor, vasárnap 3, 6, 7, 9 órakor. Remek kísérik mOaor I Rendé, helyárak I
NÉP MOZGÓ Április 4-5. Szombat-vasárnapí
A titokzatos tengerész-kisasszony
Lebllinoeeia fílmjiték. Érd*kfeszit6 tOrténet. Főszerepben: Ruby Keeler éa O\'Brlan.
Ezenkívül a remek kisérö műsor 1
Előadások szoiub.ton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 íj 9 érakor. _ Rendes helyárak I
1936 éprllls 5
Félstabil gőzgépet
lehetőleg körlolatlyus tengelyszabályo-zób vezérművel, egyhengeres kipuffo cós, cca 30 -40 ms fütőfelületü, kihúzható csórendszerü kazánnal, legalább 10 atm. üzemnyomással, sürgős
megvételre keresünk.
Caak részletes, gép- és kazánadatokkal ellátott ajánlatokat veszünk figyelembe. Ajánlatok .Azonnali vétel 142" jeligére Haasenateln és Voaler r.-t. hirdetőirodába Budapest, V., Dorottya-utca 8.
1914/1936. ez.
Hirdetmény.
Köih\'rré tesszük, hogy a haszon-állatoknak a kOzleeelfire leendő kl-hajláaát folyó bó 14 151 30-ig kell a városi adóhivatalban be|clcnlenl.
Aki tehát szarvasmarhát, lovat vagy ser éat akar alegelflrelkihaltanl, az köteles a lenti határidő a\'alt a városi adóhivatalban személyeaen a kihajtandó állatait bejelenteni, hol a bejelentésről igaro\'ványt kap, melyet kö eles az első klha|láa alkalmával a pllzlornak átadni. Igazolvány nélkül állatot a váro\'i közlegelőre nem lehel klhaj\'anl.
Aki később vagy évknzben akir legelőre szarvasmarhái, lovat vagy Bérlést kihajtani, az a kihajlás előtl legalább 2 nappal szln\'én knielrs az adóhivatalban állatait bejelenteni éa az otl kapott Igazolványt a pász-lornak átadni.
Nagykanizsa, 1936. április 4. i34i Városi Adóhivatal.
K. 5000/1936.
Arwaréai hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy köztarto zások telében lefoglalt kb. 30 d b különböző nagyságú boroshordó* (16 litertől 300 llterls) 1936 évi április hó 7-én és 17én d. e. 9 órakor a városháza udvarán elárvereztetnek. Nagykanizsa, 1936. április 4.
Kiss Lajos 8. k.
IMI v. vég.etlajló.
III
BIZTOS
eredményt csak ugy ér el,
ha hirdetéseit a naponta tőbbezer példányban megjelenő, messze vidéken Is ei-terjedt ZALAI KÖZI.ÖNY-ben adja fel. Kiadóhivatal Főút 5. (az udvarban.) Tel. 78.
ZALAI KÖZLÖNY
Húsvét előtt!
Csillárak, világítótestek
különleges szép kivitelben és olcsón
a Drávavölgyi uj bemutatóhelyiségében:
Fő-ut 13. (Bogenrieder-palota.) A havi áramszámlákkal egyidejűleg kis részletekben llzethető.
az
Legnagyobb nyeremény yQQ AAA oef|aö szerencsés esetben \'uu\'wu HCIIR»
Főnyeremény 400.000 pengő
Vegyen sorsjegyet a HIRSCHLER trafikban
Korona-azAltú épDI.t. 121
Gyermekruhák Felöltők
Trench-coatok nagy választékban legolcsóbb áron |_IDITH IMRE
gyermekruha szaküzletében Horthy Miklós ut 1. sz. Újdonságok naponta érkeznek. H
Megszűnik! Kiárusítok!
Az összes raktáron levő árukat minden elfogadható árért eladom.
Üzleti berendezés eladó.
MATTERSDORFER
url és női dlvatUzlete Fő-ut 1. szám
A főnyeremények összege óriási módon
monnnunl<pHnlt \' \' és ÍRy a le«8zebb reményekkel indu-megnOVÖKBUÖll . . |u„k a 36-ik m. kir. oszlálysorsjálék április 17-én kezdődő húzásai felé.
Uinni ÓB rPIllftllli I"11. rnert már az első húzásban is na-niltlM üo I CllloHir gyobb nyeremények lesznek kisorsolva. Ajánlatos, hogy sorsjegyét a nagy kérésiéire való tekintettel már most szerezze bc
a m. kir. dohánynagyárudában
,m Horthy Mlktőa-ut 2.
NŐI kalapok legszebb kivitelben, legolcsóDb áron Gyermek kalapok
1.— P-től, selyemben 3.— P Tennlaz-pu Doverek
2.20-tól
Gyermekblúzok 1.80 „ Női gumlfüzők Dlvatővek 95 fillértől
Dlvat-retlkOlők
nagy választékban Exlra nagyságú női nadrág
Férfi Ingek
1.80
3.60-tól
Mielőtt bármit venne, tekintse ineg raktáramat és hasonlítsa össze áraimat.
Mini Divatház
Horthy Mlklós-ut 1. szám
Városházpalota.
Fizessen elő
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában a legszebb magyar képes folyóiratra I
Irodalom, képzőművészet, zene, színház, flh», könyvek, társadalmi élet, világesemények valóságos élő tllkro a Franklin-Társulat képes folyóirata, a
TÜKÖR
Szerkeszti Révay Jóxsef,
Írják a legkiválóbb magyar írók, költők, tudósok, újságírók, Illusztrálják a legjobb rajzolómtlvészek és fényképezők.
Évi előfizetés P 8 40. Előfizetéseket készségesen továbbit a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatala: Nagykanizsa, Fő-ut 5,
A Zalai Közlöny előfizetőinek lényeges kedvezmény I
Ofcsén&sjot
oáftamczibm Kctakozfiatik
l
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. zalai közlöny
hlrdrtóinél rátárobmil
Erzsébet Királyné jzúiló
Budapest, IV., Egyetsm-utoa S.
(A hMn. k0.po«l|4k«»)__
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi flltés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene. Az Erzsébet-pincében egypinoér-rendszer I MenO ■ I pengő BO fillér.
ZAUU KÖZLÖNY
1936. április 5.
bizalmi cikk. Vásároljunk :
BIBSCB ÉS SZEOÖ
roagszakiizletben.
Nagykanizsa Város Vízmüve Üzemvezetőség,
227/vüv. 1936.
A v. csatornamű átemelőéi derltő-telepén a major alatti dűlőben és a víztorony kör-nyékény az 1936. évi ffltcímést az üzemvezetőségnél (Városház, II. emelet 30. sz. ajtó) 1936. április 14-én d. e. 10 Arakor megtartandó nyilvános szóbeli árlejtésen eladjuk.
Nagykanizsa, 1936. április hó 3-án.
,m Üzemvezetőség.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
7144/1936.
Árverési hirdetmény.
A város tulajdonát képező u. n. kőrtíázfotdeket a helyszínen f. évi április hó 7-én d. e. 10 érakor tartandó árveré-ren- bérbeadóm.
Nagykanizsa, 1936. évi április hó 2-án.
ISII Palgérmeater.
Az Összes
vetéseknél, azillbtn, MMtraKJtaaSaben, rét«»,
páuitw, karthrntanényahaél
csodát miivel a
Péti-só
Gyári .\'efakat:
okstAq józsef
tasg, mQtrAgya, zsák, növényvédelmi * kereskedésében
Hatyksnlna, Ernábat-tár 10. (A blrőaég mellett.) Telefon: ISO.
p-—• umptni —.
I mindenki • helyi kereduddknél I te Iparoeoknái azareaw b»! I
APBÓHIBDETÉSEI
nuAlnMü .1). Tulm.p «■ Dn.MMf W
(dtllllr mind." tov.kbl HÓ , MliKTaaeia*.
10 u4lg *0 níltr. mlnd.n lovlbbl 1 Httií.
■ lékéi kgrja 3 pengő Ladlsaiairnál
- \' fon 293
Csengery-ut 74. Telefon :
1294
Margit lamé, Ciengery-ut 19. Nyitva mindennap regtel 6 tói este 7-lg. — Márvány kádllltdlk, lyuksunvifis és olcaó
bérletjegyek.
48>0
Sa|lt termésű elsőrendű kerecaenyl asz-lalt febér kor literenként P —50, asztalt sllkr (vifös) bar literenként P —.00 logyeez-tásl adóval esyQlt Vtizonielidóknsk íren gedmény. Bőhm Jósael bortermeifi, Csen-5eir-"t 19. _ _ 4874
áramweMuala* uj bérautó rendklVdl mérsékelt árbaa mewendellreló: Kaalmann autófnvarozénéf. Telefon: aat. 797
Taxiléjét Siálingernél, EOtvOs tér 31. szerezheti be legolcsóbban 12
■éleset
gery-ut 56
i udvari lakás kiadó, Csen-
2
Pagényiérl ts|boralm I lltarea menylségben is kaphstók. — Araim: PogrUyváil vegye, 40 Ilii., édeskés rizling BO flll., édea vflrfle bur-•osJiae fiit., Mm rajnai Haling 70 flll. fogy adóval együtt. 0:oss Károly lótdblrt. Batthyány u. 26.
Maaaaélt ruhái veszek és eladok, h|. vásra házhoz megyek. Márkus, Klráiv-atoa II. 882
Qnfatkalylaégak kiadók szoanslra Msgyir-u. 2. (volt Hsjó-vcndlgtó). 1161
mm é, keleti per-
ziairónyeget még csak rövid ideig vehet olcsón. Zrínyi Mlklói-utc. 34 1265
Heneszánc 7 llókoi izekreter, 1 dirab Amerikai itóasiial, Llaael-féla, és egy
ebédlő eladó. Hrziébet-tér 15. 1260
Velő Ella kurgaaya kaphltó Voiták-nál, Hoeihy Mtktós-ut 37/a. 1278
EkédlS-karandaaéa eladó Cstngety-d 27/a. földszint 1.
Sénd-u 6. ssáau ház Izonuril -
Bővebbet ugyanolt.___ _ 1332
Tavaaal falainkat, öltönyöket elsőrangúm Ica\', tisztit: Rózsi gyár. OyU|lő: Király-utca 32.
Olcsó tűzifa kaphsló olen-Unt házhoz izillitva 02 pengő, aprított la métermáziánként a pengő. — Mstollcs bizományosnál: Eraaikal-tér 17. mm advarban.
1233 D-OI azOIO SzentgyOrgjvárl hegy harmadik hegyháton áladé. Bővebbel a helyszínen Szollár Iónéinál. 1331
Balatonmelletti Idény lUiserOzlethez lér» kereatelik. - Bővebbet Ptecher és i eltnernél 1327
Véaéraaék részére Uvng. éa kOedény-ánrk nsgv válaiziékban érkeztek Stern UvegOzletébe (Városbáipalols). 7
Perfekt fSaOaée kereiek április 10 re. Deák-tér 7. I em. 1324
Héaiaiaatamak gyermektelen hárss* párt felveszek. KákóczI-ulca 10., bejárai a vseltspun. 1297
Amatér6knak I Ne lele|iie el Ilim lekeresel még ma megvásárolni, 8 felv. P 1-10, előhívással, Hilász műtermében.
1334
Négyszobls, Összkomfortos laké* má-|us l- e kiadó. Bővadbat Kaalmann Károly cégnél. 1337
Bgy lóksrban levő fehér gyatwakéfi
olcsón elsdó. fllcher Károlrnf, Sugár-ut 6 1338
Héamaatort kereiek. Ctm a kisdóbsn
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. relelOe kiadd t Zalai Károly. Interurbán teleion: Naavkanltae 78. aaéa.
Fotó-amatőrök!
1 tekercs Wimóza-ftlm 6x9 cm,
8 felv., 26 schein. finom szemcsés
előhívással együtt P T20
Szabó Antal fotó-üzlet és laboratórium
Had a.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olyaséinak
A tővároa egyik elsőrangú szállodájával, a csendes is központi fekvésit
István király Szálloda
(Wl.t Podmaniozky-uioa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kfltnünk, hogy olyasóink 20. azázftlákos kedranénnyel kaphatják a szálló minden modern kuaforilal (Mdeg-meleg loljuiviz, központi Ultis, telefon, litl slb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala állil ki a jelentkező olvasók részére.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
MEGHÍVÓ.
Zalaazentbaláisl Téglagyár Részvénytársaság Zalaszentbalázson
rendes évi kftsgyfllését
1936. április hő 13 án d. e. II árak\'jr tartja meg a zalaszenlbalázsi kánlorlakás előtti téren, me\'yre á t. c. résivényeseket ezennel meghívja. Zalaszentbalázs, 1936. április 4.
Az igazgatóság. Tárgysorozat:
1. Az igazgalóság és felflgyelő-bizoltság jelentése, sz 1935. évi zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása.
2. A részvénytársaság hivatalos lapjának megjelölése.
3. Inditványok. .w
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai kir. járásbíróságnak 5805/1936/2. számú végzése alapján közhírré tesszük, hogy részünkre Ring Lipót és Samulcapos-vAri cég állal kézizálogul lekötött 84 drb. Dunánluli Bank részvényt, 33 drb. Kaposvári Bank részvényt, 21 drh. Alsódunántull KOrzel Mez6-gazdasági Hitelszövetkezeti lészvényt a szelvényekkel együtt \'a KI. 306. §-a értelmében 1936. évi április hó 16-ik nap|ának déli 12 órakor a Nagykanizsai Takarékperizlár R.-T. Csengery ut 2. szám alatti hivatalos helyiségében a kir. közjegyző köi-benjöttével tartandó nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek eladalik.
Az árveréseit vevő a vételárat készpénzben nyomban kifizetni és a vételáron felül a törvényszeitl vételi és forgalmi Illetéket Is viselni tartozik:
Kelt Nagykanizsán, 1986. évi április hó 3 napján.
Hagykanlsial Takarékpénztár 1T isis nagykanizsai bej cég.
MEGHÍVÓ.
A Nagykanizsai Emberbarát Temetkezési Egyesület 1936. évi április hó 19-én, vasárnap délután 3 órakor tarlja
mUMUIMI
a Rozgonyi-utcai elemi iskola tornatermében, melyre a t. tagokat meg-hivja a Választmány.
Határozatképtelenség esetén az ujabb közgyűlés 1936. évi május hó 3-án, vasárnap délután 3; órakor
ugyancsak a Rozgonyi-utcai elemi iskola tornatermében lesz megtartva, araikor tekintet nélkül a megjelentek számára, határozatképes lesz.
Tárgysorozat:
1 Elnöki megnyitó.
2. Választmány |alent<Sso 1935. évról.
3. Az 1935. évi zárszámadás és az 1936. évi költségvetési előirányzat előterjesztése, szám vizsgálóbizottság évi jelentése és a számadók részére a felmentvény megadása.
4. Az alapszabályok 19. §-a értelmében a tisztikarnak, a választmány 8 rendes és 4 póttagjának három évre, a választmány egy rendes, a szám vizsgálóbizottság 3 rendes- és két póttagjának egy évre való megválasztása.
5. Esetleges indítványok, melyek a közgyűlést megelőző 8 nappal az elnökségnek Írásban bejelentendők.
N*>m, . hptaAJfeooi Bt, űut*üm, * HM-lai Uyftadfl YHUkla S^wSgg Nagybu^ CEcWfa fMv. s^Rárelyl
76a évfolyam 81. axátn
PtagytailHt, 1936 április 7 kedd
Ara 12 flfl.
ZALAI KÖZLÖNY
Felelőt szerkeszt*: Barbarlta Lajos
EJÖIUeté»l ára: egy Mn B peti*6 40 fillér. Sxwk«xt6»égi kiadóhivatal! teídoai 7*. n.
A pomázl bukás
Még a tegnapi lapok is Pomáztól hangosak a baloldalon. Ha már meg buktak — gondolják — miért ne kenjék a bukást a rendszerre ? Tehát hogy is volt csak ?
Csütörtökön már délután megkezdődött a pomázi Zalán futása a derék magyar ós sváb választók nagy gaudiumára. A lesújtó részletered-inényck reménytelenségében egymás után szedték sátorfájukat a Berg Miksák, Dulin Jcnök, Berki Gyulák, Fábián Bélák - s maga a bukás-rekorder, Grlger Miklós egyszóval az egész u. n. egyesült ellenzék, amely még egy nappal előbb olyan országraszóló, magabizó zajjal hirdette a baloldal fölényes diadalát.
4 A kerület községeiben nem maradt utánuk más, mint egy csúnya korteshad járat kellemetlen emlékei: a felelőtten demagógia szertofoszló frázisai s a sárbaszórt röpcédulák ezrei, rajtuk Ottó királyfi és Griger Miklós fotográfiájával.
Mert a legitimista néppárt - egyben az egyesült ellenzéki front jc-löltjc - nem átallotta bevonni kor-teseszközei közé a királyfi szarni-lyét.sem. Nem kevesebb Ízléssel, mint ahogy még a súlyosan beteg, régi képviselő életében szertekül-dötte a körleveleket, amelyekben kegyes sajnálkozással bejósolva Alin ásy László halálát, előre ajánlotta magát a választók jóindulatába. Hasonlóképpen épületes volt az az ádáz csetepaté, ami a legitimisták réjcL Jelöltje ós a pártelnök között a nyílt sztnen lezajlott, hogy végül Eckhardték közbelépésére és osztatlan, lelkes támogatásával egyedül maradjon a porondon Grlger Miklós, a holt biztosra bejósolt uj pomázl honatya
A lelki pnesszifmálásnak, Ígérgetéseknek, a választási praktikák ki* próbált furfangjainak mennyi minden módszerét vették igénybe az egyesült ellenzék részéről a valósággal baloldull megszállás alá került, szerencsétlen választókerületben, erről hasábokat lehetne írni-Csáklyás sajtó és liberális lapok ugy irtak Pomázról, mint a Gömbös-kormány Waterloo-járói. Minden nyughatatlan politikai árnyalat összeolvadt a Grigcr iyagasztalásában és támogatásában...
Az eredmény természetesen a nagyszerű bukás lett. Az a másfél-ezernyi szavaztattöbség, amely a választást a Nemzeti Egység javára eldöntötte, megismételt hangos tiltakozás a pusztán ádáz tagadást jelentő inal ellenzékiséggel szemben.
Most aztán legendákat köllenek arról a bizonyos >hideg terrorról,® ami azt jelenti, hogy az ellenzék semmiféle konkrét panaszra alapot előceiholni nem tud, mert a választópolgárság, mint az ország ezer és ezer községében, meggyőződéstől Vezettetve, minden befolyástól menten utasította el magától a bajko-ve»6sre összeszövetkezett, alkalmi politikai együttes törekvéseit.
p- • /
Tulajdonképpen megszűnt már a háború Afrikában
Anglia döntő elhatározásokat akar létrehozni a locarnoi hatalmak értekezletén — A 13-as bizottság hivatalosan Is be|elentl az abesszin hadsereg megsemmisülését — Több állam megszDntetl az olasz ellenes megtorlásokat — A négus álruhában menekül maroknyi megmaradt csapatával
Hájasban kei öl a Népszövetség elé az osztrák ujralegyverkezés
London, április 6 A locarnoi hatalmak tanácskozása nem lesz formai jellegű, mert Anglia mindenképen meg akarja Franciaországot győzni arról, hogy a Németországgal való tárgyalás és negegyezés az euróoai béke és nyugaton. szempontjából elkcrülh-tétlen. \'
Baldwln utóda Chamberlain
London, április fi A Daily Mail "húsvét utánra várja
az angol kormányválságot és az uj kormány megalakulását. Baldwln miniszterelnököt egyre súlyosbodó nagyothallása mindinkább gátolja hivatala vezetésében és ezért lemond. Utóda valószínűleg a jelenlegi pénzügyminiszter lesz : Chamberlain. A pénzügyminiszteri tárcát valószinüleg Hoare veszi át. Eden, a jelenlegi külügyminiszter, India minisztere lesz, a külügyminiszter pedig előreláthatólag Halifax lord vagy Horné lord lesz.
A kisantant ostroma az osztrák fegyverkezés ellen
( Párls, április 6
Római híradás szerint a kisantant megbízottai felkeresték a római külügyminisztérium vezetőit és Ausztria ujrafögyvérkezésben kapcsolatban kijelentették, hogy Ausztria lépése nemcsak a Sanct-Germani-i békét sérti, hanem a stressal határozattal is \'ellentélben áll. A kisantant feltételezi, hogy az osztrák lépés és a római jegyzőkönyv aláírása kapcsolatban állnak egymással.
Olasz politikai körök a leghatáro-zottabbnn cáfolják ezt a kapcsolatot, amit a külügyminisztérium a kisantant mcgbizollak tudomására is hozott.
A kisantantnak most az a szándéka, hogy először Bécsben jogi és diplomáciai tiltakozást jeleni bt\' az osztrák lépés miatt, majd Páris és London véleményét kéri, ettől függetlenül azonban n máju\'s népszövetségi tanácsülés elé viszi az ügyel
Hivatalos: „végképpen összeomlott az abesszin hadsereg"
, London, április 6
A 13-as bizottság küszöl>önálló tárgyalásai alatt valószinüleg hivatalosan is kimondják, hogy Abesz-szlnia ellenállása megtört és ssrege megsemmisült, valamint bejelenljk azt is, hogy a Népszövetség több tagállama nem hajlandó továbbra is fenntartani az Olaszország ellen elrendelt megtorló Intézkedéseket.
London, április 6 Egyes radikális lapok még mindig hangoztatják az Olaszország elleni megtorlásokat, de ennek már semmi visszhangja nincs. A Daily Mail kijelenti, hogy Anglia nem tűri, hogy
A pomázi választás, ahol Eckhardt Tibor ismét kormányt buklaíott a népgyűlési dobogón, ahol a sváb parasztok Habsburg-rokonszenvét Ottónak korles-szerepelietésévcl igyekeztek vaksokra váltani, ahol az ellenzéki választási vezetők össze-pontositották minden gyűlölködésükét és tehetetlen dühüket a kormány ellen, országraszóló bizonyságtétel: nem kellenek. !
A magyar nép tökéletes.-n megelégelte már, hogy két tucat, t ilaját vagy higgadt Ítélőképességét végképp elveszített, nyughatatlan egyén folytonos oktalan akadékos-
Európa háborúba keveredjék Német ország, Olaszország vagy más államok ilyenirányú lépése"miatt.
( Asmara, április 6
Az utóbbi napok olasz előrenyomulása után nvaga az abesszin főhadiszállás is számol azzal, hogy az abesszin hadsereg végképp összeomlott és megsemmisült. Az olasz főhadiszállás jelentése szerint az első olasz hadosztály a repülőgépeit segítségével tovább folytalja a menekülő abesszin hadsereg teljes megsemmisítését. A négus 100.000 főnyi serege egy maroknyi csapatra olvadt össze és Desszié felé menc-
kodássál, nagyhangú lármával, gyü-lötetazitással, személy, skedéssal za. varja az országépitö munkát. A köz vélemény megcsömörlött attól a politikától, amely mohó halalmi vágytól sodorva, kisgazda-jelszavakkal támogat merkantil - kapitalistákat, és kartclvezéreket - keresztényszocializmust, legitiztnust házasit össze a baloldali radikalizmussal. Magyar ország élni akar, fejlődni akar, kenyeret akar, békességet akar, összefogást akar. A magyar polgárt n nv érdeklik a kis vezérkék ki lógitctLn ambícióinak egyéni fájdalmai. És ha az urnák elé Járul, akkor nem a
kül. Az olaszok mindenütt nyomukban-
Az olasz bennszülött hadosztály megszállta és kitűzte az olasz lpbo-gót Quarova városára.
A négus menekül
A londoni és párisi la|>ok egyaránt valamennyien írják, hogy az abesszin hadsereg teljesen megsemmisült és a\'háborúnak tulajdonképp pen vége is van. Több lap szerint a négust most már az esős Időszak sem mentheti meg. A háborút most tárgyalások követik, de ezek már semmi Jót nem hozhatnak a négus-nak. A négus maroknyi csapatával reménytelenül és letörve igyekszik menekülni az olasz előrenyomulás rlöl. miután az Asiangi csata vég-i képp megsemmisítette az . abesszinek utolsó játékkártyáját Is A Daily Thelegraph szerint a négus maga is álruhában menekül, mert felbőszült alattvalói meg akarják ölni.
Mukalle, április 6
(Lapzártakor érkezett) Két olasz gép Desszle felett egy ellenséges repülőt pillantott meg vasárna\'p. Oldözőbe vették az alxsszin repülőgépet, amelynek sikerült Addis Abe-bát elérni és ott leszállni. Az olaszok nem akarták elengedni a zsákmányt, ezért egészen alacsonyra ereszkedve, gépfegyverrel két abcsz szín repülőgépet tönkívlettek. Az abesszin tüzérség erősen lőtte az olasz gépeket és az egyiknek pilótája, Falcon! repülőtiszt súlyosan megsebesült, ugy hogy a gépet az altiszt vezette haza, akinek sebesülése után Falconi átadta a vezetést.
Az abesszin sereg tcijesen szétzúl-lótt. Ilyen nagy csapást az al>csszinek még sohasem kaptak, mint most a/, Asiangi tónál. A négus seregéből \'többen megszöktek és egyenesen hazn-knentek.
fecsegőkre, nem a demagógokra, nem a lázitókra, nem a zavartkel-tökre voksol, hanem újból és újból hitet tesz a komoly hazafiúi érzéstől áthatolt, magyar értékeket teremtő és konzerváló tervszerű nenueti munka, a Gömbös Gyula rendszerének, programja és alkotásai mellett.
Amig ezt a külön utakon portyázó ellenzéki önvezérek tudomásul nem veszik, amig szerényen be nem állanak az őket is megillető helyre a nemzeti egység munkarendjében, miként Pomázon is csak a csúfos bukás lehet.
EALAI KÖZLÖNY
imápHII. 1. ■
A tavasz vezető divatszineiben a legszebb
kabát-, kompié-, kosztüm- és bluz-anyagok
húsvéti legolcsóbb árakon a
Filléres Divatüzletben.
Kérjük vótelkónyszer nélkül
újdonságainkat megtekinteni I
Dr. lférteai Frigyes lelkigyakorlatai
megkezdődtek. Vasárnap este volt az első beszéde a felsőtemplomban, amely egészen megtelt férfiközönséggel, a szentélyben a katolikus közélet vezetőivel.
Vértesi Frigyes szuggesztív egyénisége, csodálatosan széles területeket átivelö tudása, hatalmas szónoki ereje, friss, bátor és mindig uj mondanivalóinak áradó bősége szinte varázs-erővel kapcsolja a magáéba hallgatósága lelkét és pillanatra sem engedi ki abból a bűvös körből, amit a téma feladásává megvont és amit a tudomány és férfias meggyőződés érveinek pőrölyös súlyával és vitathatatlan \'biztonságával vés a hallgatóinak agyába és szivébe. Nyereség Vértesi Frigyes minden beszéde az intelligens katolikus férfi számára.
A vasárnap esti első lelkigyakorlatos beszéd az Isten léte vagy nemléte problémáját oldotta meg a természettudomány, a logika vas-erejü törvényei és az életbölcselet szi-porkázóan gazdag reflektorfényében.
A második beszéd ma hétfőn, a harmadik kedden este 7 órakor lesz.
Ha fáradt és izgatott, ha a hasban feszülés érzése kinozza és gyakori félelemérzetben szenved, akkor igyék reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet, mert ez megszünteti az emésztési zavarok okait, csökkenti a mérget bélgázfejlödést s elhárítja a vérlódulásohat. Az emésztőszervek bántalmainak több orvostanára elismeri, hogy olyan tüneteknél, melyeket a bélben keletkező mérgek okoznak, a Ferenc József viz kitűnően beválik.
Zápor
Prognó*l» i Á azét gyengülése, néhány helyen ujabb zápor u hegyeken zápor-szertl havazás, éjjelt fogy, a talaj mert! rétegekben mínusz 5 foknál Is nagyobb hideg lehetséges, nappali hő változatlan.
Naptár: Április 7. kedd. Rom. kat B. József. Protestáns Hermann. Izraelita Nizzán hó 15.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat c hó 15-ig az őrangyal gyógyszertár Deák-tér 10. sz. és a kiskanizsai gyógjyr Bzertáf.
Gőzfürdő nyitva reggel fi órától e.st« 8 óráig (hétfA, s*ftrd«, péulek délután kedden egéu nap nfíknekV
— (Bélyeggyűjtők találkozója) üét-főn délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
A nagykanizsai segédhivatali tisztviselők gyfllése és társasvacsorá]a
A nagykanizsai segédhivatali tisztviselők szombaton tartolták közgyűlésüket Varga Ferenc kormánytanácsos, országos elnök és Szabó Miklós országos főtitkár jelenlétében. A közgyűlésen részt vettek dr. Krátku István polgármester, dr. Hegyi Lajos főjegyző, Kaposvár és Szombathely kiküldöttei.
Varga Jenő Járási irodafőtiszt el nöki mgnyitója után Varga Ferenc országos elnök ismertette a Segédhivatali Tisztviselők Országos Szö-vétség céljait. Szabó Miklós főtitkár beszédében rámutatott a segédhivatali tisztviselők súlyos hely zetére, panaszaikra. Megállapította, hogy Nagykanizsa elsőhelyen áll & vidéki főcsoportok közül, mert erős és mozgalmas kari életet él s mini ilyen, országos minincsoport. Bejelentette, hogy a STOSz küldöttsége a pénzügyminiszternek a kar sérelmeit emlékiratban is átnyújtotta. Kérik töbl>ek között a »B« csoportok végleges megszüntetését, p titkos minősítés mellőzését, a segédhivatali státusban megüresedő min. den állásnak kizárólag segéd hivatali alkalmazottal való betöltését, n ki. fizetési osztályból gyakornoki állásokra kihasított 198 állás visszadá-, sát és a már kinevezett gyakorno-\' koknak irodasegédtisztekké való automatikus átminősítését. Kérik a
régóta szolgáló ingyenes munka-erőknek rendszeres dijnoki állásra alkalmaztatását, a ke/előállások eltörlését, a slálu*Jrészérc előirt iskolai végzettségnek felemelését és hogy az igazolványos altisztek a jövőben csak azokat a dijnokokat és kezelöket előzhessék meg a kinevezéseknél, akiknek nincs meg a 6, illetve 12 szolgálati évük. Egy másik emlékiratban pedig a fizetéscsökkentések revízió alá vételét kérték. A pénzügyminiszter határozott Ígéretet nem telt, mart a köllségvc* tésbe pillanatnyilag a segédhivatali tisztviselők érdekében nagyobb tételt nem lud beállítani. Van azonban egy olyan elgondolása, amelynek révén a kistisztviselők helyzetén segíteni -{ebet.
Dr. Krátku István polgármester elismeréssel szólt beszédében a STOS:. központi vezetőségéről, a melyet a legteljesebb idealizmus hat á} Nagykanizsa város vezetősége -íiíondotta a polgármester — a segéd hivatali tisztviselőkben mindenkor hűséges munkatársait látja, olyan értékes réteget, amelyet meg kell becsülni. ,
A polgármestert és a főjegyzőt a közgyűlés percekig ünnejxilte.
Nycrky László titkár részletesen beszámolt a nagykanizsai főcsoport mult esztendei munkásságáról.
Olcsó
húsvéti vásár
Slnser Divatóruház-uan
Tavaszi női kabátok
Női- és férfiszövetek és selyem-ujdonságok nagy választékban
Kudlch Béla a .pénztári jelentést terjesztette elö.
Szabó főtitkár bejelentette, hogy vitéz Tabódy Tibor főispán pártfogó véleménnyel felterjesztette a nagykanizsaiak memorandumát a pénzügyminiszterhez. ,
Grábár Lajos kérte a régi fizetési osztálybu sorozást, a törvényes rendelkezések visszaállítását és a sérelmek megszüntetését, a vikend-szünet betartását minden . vonalon. Majd a város adóhivatali apparátusáról beszélt. Anyagi támogatást sürgetett egy székház épitéséhez, a mit a közgyűlés magáévá tett. , ( Bcndojl Béla az iskolai képzettség felemelését kérte utalással az igazol ványosok inváziójára. ,
Kiss László az igazol ványosok problémáját a telepítéssel kapcsolat ban véli megoldhatónak. Az ingyenes és szükségmunkások alkalmazása ellen foglalt állást.
A tisztújítás során társelnökké. Ozorai Ferenc városi iktatót választották meg. Végrehajló bizottsági tagok lettek : Grábár Lajos, Nagy László, Viola Kálmán, Földesl György, Váradi István, Bendefi Béla, Nyerky László, Vass Imre, Mikó Irma, Kudich Béla, Varga Jenő.
Elnök ezután megköszönte a Zalai Közlöny támogatását, amely mindenkor szeretettel tétté ügyeiket magukévá. A közgyűlés lelkesen megéljenezte a Zalai Közlönyt
,Este 8 órakor 70 terítékes társasvacsora volt a Koronában, amelyen megjelent dr. Krátky polgármester is.\' Szabó főtitkár felköszönlőjében a polgármestert ünnepelte, aki nem »lekezjeli« a segédhivatali tisztviselőket, hanem felemeli, akinek szive tele vau szociális érzéssel. KráJtky dr. hosszabb felköszöntöben válaszolt. Ezután is az lesz, - mondta...
aki eddig volt: - családfője ki-ván lenni tisztviselőinek. Ozorai Ferenc Czettler Jenő fővédnököt köszöntötte. Jakubecz városházi tisztviselő a Zalai Közlönyt, Benedek Rezső szerkesztő azt a derék nagykanizsai segédhivatali. tisztviselői kart, amely mindénkor át volt hatva a nemzeti érzéstől.éá a köteles-ségérzettől.
= Az Odol fogpép bizfoi sikerrel tisztitja és fínyesitl fogait anélkül, hogy megtámadná a fogak zománcát. Az Odol fogpéppel ápolt fogsor a Irgszebb ékszer.
— Ksntam * **gy dSv«t f Legszebb szövetek és blouse-aayagok minden divatos Bzlnben Slnger Divatáruházban.
Mindenki u«r«t Jól éa olcsón vá-sárolnl, cipőket legolcsóbban az „Id«Al\' cipAüiUtbcn veheti Fő-ut 12. szám.
Szomolonyi üz:
» neműek, ezónyegek, selyem alaó-ifollhffariklfll nemOeli, retikdlttk atb. atb.
nrunazuDon buiM! hmmi jémun
1836, áprlll. 7.
A Prohászba-est
Szombaton volt 9 éve, hogy Prohászká Ottokár szivo utolsót dobbant. Az érfordulót a Szociális Missziótársulat gondosságából \'Nagykanizsa i* megünnepelte. A Prohászka.emlékesl külsőségeiben és tartatodban méltó és lélekemelő volt. A városháza disz-termét ünnepi hangulat és díszes közönség töltölte tateg. Ott volt dr. \\Vét>er Pál kanonok, ott volt a világi és a piarista papság, ott voltak a helybeli közélet ttíéltóságai és hivatali no. tabllitásai, ott vollak az egyesületek
vezetőségei.
Az ünnepi megnyitót dr. Krátky IIstván polgármester mondta. A lelkületének megfelelő témakörben (Pro-hászka, a szociologns) saját szociális meggyőződései is segítették szónoki erejű és szépségű szavait. Ismertette Prohászká sokrétű munkásságai, festette lángehnéje nagy perspektíváit és részletes elmélyedéssel mutatta meg a nagy szociologusi, aki — mondta — nem elméleti tudós volt, hanem gyakorlati apostol, akinek élete és müvei elválaszthatatlanul belevésődtek a magyarság életébe.
liarbűtiti Lajos .Prohászká c. költeményét olvasta fel.
I)r. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos az irói toll meleg rokonér-zésével megirt tanulmányban méltatta Prohászkát, az irót, a theologiai, a ter-miészeltudományi, a vqjiásfilozófiai irót, a bölcselőt, a költőt.\' A l)ivalotl tollal mtegirt előadás értékesen össze, fogolt ulmulatást adott Prohászká bő termő irodalmi munkásságában ugy, hogy keresztbe metszette egyben a kor és az iró lelki dimmenziólt is. A 20. századforduló problémáinak és ön muga belső világának levegőjében állt elénk a tanulmány nyomán a nagy püspök irói alakja.
Adantovich Károlyné Prohászkának t.Magasságok felé- c. írását adta elő. Ajkán szint, zengést kaptak a magasokat és mlélyekct beszárnyaló szavak, szinte testet öltöttek a gondolatok. A szavak szobrásza AdafcnOvlcli Károlyné, akinek ezúttal Prohászká lelke volt az anvaga és saját mély lelkisége a véső. "
A Szent Ilona I/Jányklub zenekara és énekkara, egyesítve a kongregáció énekkarával, finomun, szé|>cn, lelkes szeretettel adta elő Prohászká Himnuszát, Rác: Alajos kántor avatott, gondos betantásában és vezénylésével.i
A ttriisorra a koronát dr. Vértesi Frigyes theologiai tanár tette f«l záróbeszédével. (Percekig zugó taps ünnepelte a kivételes tudátni szónokot, Nagykanizsa vendégét, amikor szólásra felállt. A szeretet özöne sugárzott feléje, mini bárhol és mindig Nagykanizsán.) A jó ember fogalmának tisztázásával indult el minden lelket Magához rántó beszéde. A bibliai jóság titokzatos fensége mlcllé a jóság filozófiai értelmezését, az abszolút és tökéleteset, az Istennek, önmagának és ctábereknek megfelelőt boncolta szét a tudományos megvilágítás éles fényében. 1
A Szociális Missziótársulat büszke lehet a Prohászka-est sikerére, műsorának színvonalára, az egész ünnep emelkedett levegőjére és lelket gazdagító hangulatára. Nagykanizsa pedfy büszke a Szociális Missziótársulatára, amely a m»g* sajtján, pihenéseién gyakorlati szociális munkássága trtellett ezt és más ünnepeket is a szeretet melengető gondosságával tud adni a város kósönségének.
ZALAI KÖZLÖNY
— Szív és érbetegségekben
szenvedők a Siesta Szanatórium (Budapest, L, Ráth György-u. 5.) sziv-állomásán megtalálják mindazon különleges felszereléseket és berendezéseket, melyek a l>etegségck felismeréséhez és eredményes gyógyításához, az orvostudomány mai felfogása szerint, elengedhetetlenül szükségesek. A legtökéletesebb «c.imbrldgei. elektro-kardiograph, legújabb typusu és legnagyobb teljesítményű Röntgen diag-nostikus és therápiás készülékek. A sziv munkabírásának megállapítása. Szénsavas és oxigén fürdők. Különleges diéták. Fekvő és pihenő kúrák. Fedett napozó «)7<)0 négyszögöles parkban. Rendelés bejáró betegeknek is. Tájékoztatást az igazgatóság uyujL
=» Tavaui férfltiívetek, divaton ing-zellrek, pupllnok megérkeztek Slnger Divatáruházbn.
Si»n»ieló» axép ím axeuxiclói olc»6 a Miitíny 1 cipó. Ffl-ut 2.
FOG P E P
Ho dohányosok meg okorják okodályozni fogaik színesedését, ezt elérhetik, ho naponként rendszeresen ápolják I
ODOUFOGPÉPPEL ODOl-FOGPÉP megakadályozza a lerokodásl a fogaikon és eltünteti o szó) rossz szagát.
Feldöntötte a trafik-bódét egy kocsi a Horthy Miklós-uton
Nem mindennapi baleset történt hétfőn vdélelött a Horthy Miklós-ut és Szcmeiv-utca sarkán. Itt, a Horthy Miklós és Szcmeix\'-utca sarkon van Unger Teréz dóhányárus bódéja. Fél 11 tájban a bódében ülő tulajdonosnő szokatlanul vad kocsi-zörgésre és földrengésszerű megráz
kódtatásra ijedt fel, amely elvitte bódéjának hátsó felét. Kiderült csak hamar, hogy egy kocsi rohant ^ bódénak, amely súlyosabb szerencsétlenséget is okozhatott volna. "A kocsi Kun testvérek egylovas kocsija volt és az az állomásról jövet, be akart fordulni a Szcmerc-uteába.
Tapsifüles család Siet sürgős útra, Uj ruhát kell venni Nyuszinak húsvétra,
„Láttam én anyukám Szép gyerekruhákban Nagy választék van most a SCHÜTZ-Áruházban."
Eközben a ló nieglx)krosodott és a szekeret elragadva, teljes sebességgel a bódé ajtajának rohant. A kocsirúd leszakította a fabódé hélsó részéi, ugy hogy az az úttestre kerül:. A bódél>en ülő Unger Teréznek az ijedtségen kivül semmi baja sem történi, úgyszintén a ló* nuk és a küesisnak sem esett baja-A Horhy Miklós-uton posztoló rendőr azonnal jelentést tett a kapitányságon a történtekről, a nyomozás megindult, kit terhel a felelőség.
A HarioR grófnő
Pár cetére színházi re miniséén ciá-kat hozott, becsületes szándékokkal és sok-sok ügyszeretettel, a nagy vasutas-család a kanizsaiaknak. Három estére kitűzték a VOGE-cso-port derék, szorgalmas, lelkes műkedvelői a sohasem fakuló Kálmán-operettet, a bűbájos muzsikáju Marica grófnőt. Az első két előadás — szombaton és vasárnap — megvolt, a harmadik április 12-én lesz. Ez utóbbinak bizonyára több közönsége lesz, mint uz első két előadás--nak, inert az utolsó estén már tánc-vigatom is következik utána. Bizony, a szombati premieren nem mutatkozott olyan érdeklődés, aminőt a sok fáradozás •-.egérdemelt volna. A polgármester otl volt, de a vnsut élenjárói közül csak keveset láttunk. Pedig a vállalkozásban -bármilyen nagy próbát jelentett Is éppen az a tény örvendetes, hogy látni engedte : a vasutas a hivatali roboton tul is ember, kulturális é* társadalmi tény. Ezt a felismerést, ezt a törekvést nem közönnyé elgáncsolni, hanem szeretettel támo gaíni keltene.
Az előadást a közönség késedel messége és ismétlődő szinpadi rö vidzárlatok után egy órai késéssel, 9 órakor kezdték a igy bizony közel
10.000 pár cipőből
választhat
SZABÓ cipőáruházban (Horthy mms-ut /.;
8 ZALAI KÖZLÖNY
1936. áprill. 5,
járt az éjfél utáni 1 órához, mire
vége lett. Dc szívesen ülte tégig mindenki, aki jelen volt, mert mennél előbbre haladt az előadás, annál jobban belejöttek a szereplők a játékba és hangulatba, ugy hogy végén egy kellemes, vidám este, egy jól sikerült műkedvelő előadás benyomásai maradtak a nézőkben.
A gárda minden tagján meglátszott, hogy lelkesen és legjobb tudása szerint felkészülve, gondos rendezés mellett volt tagja az együttesnek. Magasházi Károly rendezőnek elismerés jár fáradságért és* annak eredményéért. De elismerés jár mindazoknak is, akik szerény névtelenségben segitetlek a rendezés, beállítás, betanítás nehéz feladatának sikeres megoldásában.
A címszerepet Druzsin Ella játszotta. Bájos, kedves, jelenség volt a színpadon, szép hangja van és igazi primadonnna által is megirigyelhető toalettjei. Partnere Magas-házi Károly volt, aki mint szereplő is fáradhatatlan és sokoldalú volt, énekelt, táncolt, sírt, mulatott, valamennyit sikerrel és sok rátermett\' séggel. Pompás, valóban rutinos te a műkedvelő színpadon fólűlálló alakítás volt Horváth Lajosé (báró Zsuppán) és Németh Ernőé (Ku-dclka főkomornyik). Mulatságos, szines játékot adott és nagyszerű műkedvelőnek bizonyult Kőhalmi Ferenc (Móric gróf). Sipos Emma otthonos közvetlenséggel, köny-nyedséggel mozgott a színpadon és jó játékával aratott sikert Liza grófkisasszony kedves szerepében. Finom, meleg színekkel játszotta Schnabl Paula Cecília hercegnőt. Nagyon jó volt Törő József öreg huszárja, a szín egyik legtermészetesebb alakja. Gyimesl Gyuláné, Bakonyi Ernő, Placzkó Erzsébet, Balogh István kisebb szerepeikben járultak hozzá a sok tapsot kapott elő adás sikeréhez. Aranyos volt az első felvonás gyermek-csoportja, élén az ennivaló, pöttömke »nlnc\'n szem-misze* kisasszonykával. A kar népes és gondosan, jól összeállított és összehangolt volt, jobb, mint olykor az igazi színházban. A zenét a határőrzenekar adta Hering karmester vezetésével, kiknek nagy rész jár az Előadás sikeréből és tapsaiból.
Rovatvezető: Dr. Dévalné, Erdö» BSikr
Tavaszi sportruhák
Tessék 1 Itt van nyakunkon a tavasz és még semmi komoly sportruháról nem gondoskodtunk idáig. Siessünk, Hölgyeim, siessünk, nincs lazsálásnak helye.
Vegyük sorba a tavaszi sportlehetőségeket. Itt van a turista ruha. Ez igen fontos és lényeges ruhadarabját kell, hogy képezze a kirándulni vágyó hölgyeknek. Ide ajánlok egy egészen fin^m szövetből készült, elegáns nadrágszoknyás, esetleg saját, ujjanélküli mellényes kosztümöt. Azért hangsúlyozom, hogy finom ázövetből kell lennie, mert ez nem egy szezonra szól, hanem legalább 10 évre. Aki pedig nyáron a hegyek közé készül, annak egyenesek, azt jelenti a nadrágkosztüm, amit egy színésznőnek az estélyi rulía.
Ezt gyorsan elintéztük most
1A
Hihetetlen olcsó
húsvéti vásár
ilii Urtl
Férfi félcipő, fekete és barna.......P9.60
Férfi egészcipő, fekete és barna......9.80
Női divat .lakk cipő..........8.88
Női divat fekete és barna........7.90
Női pántos és fűzős..........6.60
Gyermek cipő 20/22-ig fél és egész 1.80, 2.50 2 90
Leányka és flu egész 23/26-ig......3.80
Leányka és fiu egész 27/30-ig •.....4.80
Leányka és-fiu egész 31\'36-ig......6.60
Pántos és kötős fél cipő 20/22-ig ... 1.80 2.60
Pántos és kötős fél cipő 23/26-ig.....3.80
Pántos és kötős fél cipő 27/30-ig.....4.80
Pántos és kötős fél cipő 31/36-lg.....5.80
Piros szandál 20/22-ig.........2.80
Piros szandál 23/26-ig.........3.60
Piros szandál 27/30-ig.........4.10
Piros szandál 31/36 ....................49.0
Nubuk, fehér cipő 19/22-ig........4.80
Nubuk, fehér cipő 23/26-ig......5.80
Bagaria, sárga fiu cipő egész és fél 27/30-ig . 7.90
Bagaria, sárga fiu cipő egész és fél- 31/36-ig 9.20
Baba cipők, lakk fehér, lakk szürke 20\'22-ig . 4.50
Gumitalpu cipők, gyermek 22/27-ig ..... 1.80 Gumitalpu cipő, gyermek 28/34 . Gumitalpu cipő, női 35/4l-ig Gumitalpú cipő, férfi 42/46-lg
Selyem ingek.......
Férfi ingek 2.40, 2 80, 3.50, 4.40, 5.50 legjobb Rövid nadrágok .... —.96, 1.25, 1.50 Nyakkendők igen nagy választékban —.80, —.90 Férfi- és gyermeksapkák . . . 1.—, 1.28, 180 Leányka nadrág, csikós .... —.96, sima Női selyemnadrág .... 1.28, 1.90, 2.50 Selyem combinék . . 1.90, 2.40, 3.30, 4. -
Gyermek soknik, jó niaco.....1. szám
Gyermek soknik, flór......1. szám
Térdsokni, prima flór......3. szám
Női harisnyák, strapa —.78, —.98, flór 1.30, 150,
legjobb
-98, 1.45, 1.90, legjobb -.50, —.68. —.84, —.96 Bátent harisnya, flór 1 szám —.80, pamut 1 sz. Férfi harisnyák —.96, 1.10, 1.28, 1.50, 2.20
Divat női bőrövek...........
Férfi nadrágtartók —.90, 1.20, 1.50, legjobb Gyermek nadrágtartók .... —.48, —.60, Divatos gallérok .... —.38, —.60, Joss Kaucsuk gallér 1.—, Viktória (nem kell mosni) Kötött blúzok..........1.40
5.25, 6.50
Selyem harisnyák . Férfi soknik —.40,
2.15 2.40 2.70 8.50 6.90 1.80 1.30 2.40 1.30 2.90 4.80 —.40 -.56 —.70
2.20 2.40 1.20 —.32 3.-1.20 2.40 —.80
1.20 2.50
Flu- és leányka-ruhácskák, kötények, tiroli nadrágok, Joppé kabátok, retlkülök, erszények, bőröndflk, menyasszonyi- és bérma-koszorúk és fátyolok, szalagok, csipkék, női és férfi kesztyűk, csecsemőkelengyék igen nagy választékban
hihetetlen olcsó árban
o Korvin Horlsnyahűzban
Nagykanizáa, Erzsébet-tér 22. (Stiím él KIÉ-ltö)
azonban a már nagyobb vitára alkalmat adó tennlsz-toilette. Ugyanis itt sokkal nagyobbak a lehetőségek. Itt van mérlegelni valónk: mi áll jobban, hogyan festünk jobban a pályán, ebben, vagy abban? Most, amikor hűvösebbek vannak — különösen annak, aki reggel látszik — legjobban ajánlok egy fehér alapon piros kockás, vagy sottls szövetkosztümöt, ami álljon egy fessen szabott, végig gombolt szoknyából, vagy nadrágból, hozzá egy lazán kötött fehér pullover, nagy, piros monogrammal és egy bőhátu, csípőig érő ugyanilyen kabát. Ha azonban valamit akarunk spórolni, éppen ilyen sikkes, ha hozzá nem kabátot, hanem egy szögletes vállú pe-lerint csináltatunk. Ugyanebből az anyagból egy sildes sapkát is csináltathatunk. (Ilyen toilettben még a rossz játékot is megbocsátják.)
De nem rossz megoldás a krém berakott szoknya sem, ami most utólag felütötte dlvatfejét és a hozzávaló kabátka. Nem muszáj azonban ehhez a szoknyához feltétlenül sajátjából való kabátot viselni, söt... Tekintve, hogy tennisznél aránylag a kabát strapálódik a legkevésbé, legjobb egy másszinü böhátu kabátot csináltatni hozzá, amit még elegánsabb ruhához is fel tudunk venni.
A lengébb tennlszruhák, igaz, kicsit későbbi problémák, de jobb, ha „egy füst alatt" intézzük el az egészet. Szóval, adok egy kipróbált jó tanácsot, Hölgyeim I Ne csináltassanak, ha egy egyáltalában szándékuk van csináltatni, fehér tennisz-ruhát. Mert kérem, az a hótiszta ruha csak egy percig fehér. Kap egy labdát, leesik véletlenül, nekiszalad a rácsnak vagy hálónak, hozzáér a piszkos rekett, vége, moshatjuk újra. Ezért ajánlom, hogy haladjunk a korral és csináltassunk egy shortot. Még pedig legszebb volna egy sötétkék vagy világosabb kék lenvászon fehér vagy színes blusokkal, lekötött hajjal, miáltal olyan gamlnosnak néz ki viselője. Nagyon szép short megoldást láttam egy lenvászon kosztüm képében, Nyersvászon kosztümszoknya végiggornbolva, hozzá csípőig érő kabátka bő háttal, négy zsebbel, ahol kettő-kettő pirossal, Illetve kékkel volt poszpollrozva. Alatta egy nagyon szép biros blus volt látható kék zipp-zárakkal, majd legombolva a?\'szoknyát, előtűnt egy kék lenvászon short, kétoldalt piros zipp-zárakkal. Mit mondjak? Ennivaló volt.
Legfontosabb, amit tenniszruha és sportruha vásárlásnál szem előtt kell tartani: a kényelem. És mondd már kedves Olvasói hogy 1—2 cm-rel vastagabbnak látszol a pályán?... Hidd el, megéri az a jó, biztos, kényelmes érzés...
Divatposta
Tennisz. Levelére e heti cikkidm! azt hiszem kimerítő választ nyújt Üdvözlet. .
Ikiloglu/nfi. Köszónőto kedves lóvéiét. A beküldött drapp szövet uogyon szép. Legjobb lenne a simii szoknya, ehhez egy szJmoking kabát és elől két tenyérnyi széles halványzöld piissi-rozolt betét, visszahajtott gallérkával és ez a mellény tüliel kegyen a szoknyához erősítve. Hozzá zöld kalap és cipő. Üdvözlet.
Szende kisleány. Nagyon szép volna egy sötélkék-fehér nagy pepita taft ruha sötétkék mtellónnyel, sötétkék övvel és fillér nagyságú sürü gombokkal. Üdvözlet.
-- S*íP cipők I 16 dpA! gyönyörű
formákban logolcaóbban az „Ideál" clp«-üiletben, Fő-Ut 12. szám.
16% április 1
Férfi és női ruha, felöltő szöveteket
nagyon olcsón vásárolhatunk
húsvéti árusításán.
Európa újjáépítése
egy Igazságos béke alapján
Irta: Lukiéi Gti.
Az európai könyvpiac egy nagyjelentőségű munkával lelt gazdagabb. A Párls környékbeli diktátumok egész szelleme és összes rendelkezései ellen megindult küzdelem pedig célirányosabbá, lendületesebbé válik általa.
Amidőn 1919-ben az entente államok egész törekvése nyilvánvaló lett és Igy a Wilsoni 14 pont sorsa is negatív Irányban dőli el, Lukács Géza volt az első, aki 1919 nyarán megjelent müvében kiadta a jelszót a revízió Irányában. A lefolyt 16 esztendő szerzőt teljes mértékben igazolta. E tizenhat év folyamán megjelent összes müve, összes felszólalása egy-egy határállomása a békés revíziós mozgalomnak.
Az előttünk fekvő uj inunka Európa újjáépítéséről szó! és az államférfi higgadtan megfontolt javaslatai mellett az alkolnl hivatott nemzetgazda egyéniségét tükrözi vissza.
Munkája első részében Európa morális újjáépítésével foglalkozik. Európa politikai újjáépítése a második fejezet. Szerző ebben éles szakértelemmel és részletesen fog-
ÍALAI KÖZLÖNY
la kőzik a paktumokkal, külön megállapodásokkal. Az európai politika egész bonyolult helyzetébe világit és Igazolja azt, hogy a jelen külső politikai syslemája általános szempontokból is csak alléié injekciós rendszer, amely Ideig-óráig meghosszabbítja annak létét, de nem állandósíthatja azt. Csak egy gyökeres átvizsgálása az egész Párls környékbeli rendszernek, csak az összes nemzetek egyenjogúságának
föltétlen elismerése leiiet a jövőnek elfogadható bázisa.
A harmadik fejezet a gazdasági újjáépítésről szól s különösen a Duna menti államok gazdasági újjászervezésével foglalkozik.
Az egész munka, amely egyidejűleg több európai nyelven ls meg fog jelenni, méltán kelt feltűnést, meri erőteljes és nemes védelme a magyar ügynek az európai politika terén.
h
Győzött a Zrínyi, győzött a Vasutas
A nagykanizsai Zrinyl Torna Egylet vasárnap Pécsett játszott a PVSK-val és legyőzte azokat 3:1 (0 :0) arányban. A nagykanizsai vasutas-csapat itl-
hon első bajnokit játszott a SzAK-kal és győzött 4 :1 arányban.
Ezekről a mérkőzésekről a Zalai Közlöny holnapi számának sportrovatában tudósítunk részletesen.
A kanizsai futballcsapatok diadalmas vasárnapja
NTE—Slmontornyal BTC 2:1 (2:1)
. Fényesen sikerült vasárnapjuk volt a nagykanizsai futb°llcsapatoknak. A Zrínyi idegenben diadalmaskodott « listavezető PVSK fölött, az NTE itthon gyözto le a 2. helyezett Simontornyát, a Nagykanizsai Vasutas pedig ugyancsak a II. oszt, bajnokaspiráns Szigetvári AK ellen győzött és ezzel az élcsoportba került.
IIüvös, csőre hajló idő várta a mérkőzés kezdetét, ami alaposan észrevehető volt a közönség gyér látogatottságán. A mérkőzés izgalmukban bővelkedett, de mm mozgott magas nivón, mint ahogy egy 2. és 3. helyezett találkozásánál várni leheteti volna. Az NTE-nek m^r az indulásnál kevés roméuyo volt "a győzelemre, hisz Engclieiter és Csász hiánya után még Wilheim is a sérültek listáján van és igy erősen tartalékosán állt ki a nagyszerű SBTC ellen. A győzel met fellétlen megérdemelte, de ha az SBTC balszélsöje az első félidő 26. percében le nem sérül, az NTE ismét könnyen kikaphatott volna.
A két csapat a következő felállításban Játszott;
NTE: Pcrsovits — Csáki, Farkas — Szollár, Ritter, Kudlch — Czigler, Ja-kubecz, lloffmann, Szcudrői, Jelinek.
SBTC: Hargitai — Polányi, Molnár — Goldstein, Petrcs II., Miski - Pcl. res I., Fáskerti, Róják, Hóth, .Szabó II.
Az NTE szél támogatásával nagy fölénybe kerül és miir az 1. percben Hofflmann fólé lő, majd Czigler beadása nagy kavarodást okoz. Jakubccz
fejesét Molnár kézzel üti ki a kapuból, a megítélt 1 l-est Csáki rosszul rúgja és Hargitai kivédi. Kezdetnek elég rossz. A 12. pcrcbcu Jakubccz, Szcnd-röi, Jelinek összjátékából Jelinek védhetetlen dugót lő a sarokba. Vezet az NTE. Meg jón a haugja a közönségnek, mindenki várja a további gólokat. Állandóan támMd a csapat, az NTE közvetlen védelme uralja a mezőnyt, a halfsor hiába dobja frontija a csatársort, a belsők lehetetlenségén minden elakad. A két tartalék szélső visz egy kis életet a játékba és azok lődöznek kapura. A 25. percben jeli-nek beadását Czigler jó helyzetben a léc mellé küldi kapásból. Egy perc m\'ulva Pcrsovits kifutássá/ ós merész bclcvetésscí m^nti hálóját a góltól, amikor Szabó II.-\' b\'alszélső megsérül és kiáll. Az SBTC ettől kezdve végig 10 emberrel Játszik, sőt egyenlít. A 30. pereljen Pelrcs szépen iveit korne. rét lloják fejeli kapura, Pcrsovits csak érinteni tudja, de védeni nem (1 :1). Nemi sokáig örülhet az SBTC, mert ii sorozatos NTE támadások a 44. percben eredménnyel járnak, Czigler beadását Hoffmkann fejeli a kapura, Szendrői zavarja a kapust, a labda a hálóba-esik (2:1). Ezzel vége is a félidőnek.
A második félidőben szét támogatásával a vendégcsapat van fölényben, de a csonka csatársorral szemben a kitűnő NTE védelem jól állja az ostro-mot. Pcrsovits néhány szép védést produkál, amivel igazolja, hogy az első
I
az
Legnagyobb nyeremény 7(X).000 pengő szerencsés esetben K °
Főnyeremény 400.000 pengő
Vegyen sorsjegyet a HIR8CHLER trafikban
Koreaa-uAllé ipOI.I. 1368
VIM
mindent tisztít\'
csapatban van a helye. Az SBTC 7 komort ér cl a II. félidőben, de gólt egyet som. Az NTE ritkábban, de annál veszélyesebben támad. Czigler, majd Szendrői lövését védi a kapus. C\'.zigler két gyönyörű lerohanása okoz nagy izgalmat. A 30. pereljen Róth .20 méteres lapos lövése a bal kapufáról pattan Fáskerli elé, de Pereovits még két méterről is fogja a gyenyb lövést. Válaszul Jelinek beadásából Szendrői 10 méterről a kapufát döngeti mfcg, u visszapattanó labdát Czigler bomba lövéssel a léc fólé küldi. Az NTE ezen győzelmiével, valamint a Zrínyinek u PVSK ellen aratott diadalával teljesen nyílt lett a bajnokság sőt most leljescn egyenlő eséllyel törtet a Zrínyi is, valamiül az SBTC.
Az NTE közvetlen védelme na^-szerü volt. Pcrsovits bátor, ügyes kapus, a kifutásaival azonban vigyázni kell. Farkas volt a védelem lelke, de mondhatnánk azt is, hogy Csákival együtt. A halfsor egyenletesen játszott végig. A mérkőzés clojén mindhárman kihagytak, különösen Ritter, de ez érthető, hisz az ősszel m/ég nem Js játszott a centcrhalr helyén. A második félidőben mind a három nagyon jó volt, de kiemelkedett Kudich. A csatársorban a két tartalék szélső matatott legtöbbet. Cziglernek liá nom is sikerült minden, de a meccs meglepe tését métfi- az szolgáltatta az Engel-leitcr kiválása után elárvult poszton. Jelinek csak az első félidőben birta, ekkor elárulta, hogy kellő tréninggel jó játékos lesz. A belsők közül Szendrői volt a legngilisabb. Hofflmanu né-ha.néha vétette mMgát magát észre, Jakubccz pedig teljesen eltűnt a mezőnyben.
A simbntomyal csapot Is tartalékosán állt ki, a sérüléssel pedig pcchjük volt.
A védelemből Polányi, a halfsor-ból Pclres I., a csatársorból Róth nagy játéka érdemtel dicséretet. Rojá-kot a kitűnő NTE védelemi teljesen hidegre tette.
Némtelh játékvezető mlntabirásko-dást mutatott be.
— Tekintse meg Singer Dlvatáruh&s kirakatalt Ott láthatók az uj tavaszi színek é$ anyagok.
Most nézze meg! az „Ideál" cipőüzlet kirakatainak
legújabban beérkezett cipőkülönlegességelt! Választékban meglepő! — árban olcsó I
ZALAI KÖZLÖNY
1986. iprillt 7.
HÚSVÉTRA ajánljuk a következő reklámárainkat:
Gyermek hl pántoscipö Női antilop divatcipö Sport félcipő Nöi divatcipük Férfi félcipők
— — • -- ..........-—- ™ 001. d ..... ps.ao, aso, in-so, luxti P la-so, luxii i> iS\'So
P 11-80, 11-80, 14.80* 14*80, 10*80. 1
Nagykanizsa, FA-ut 2.
Sport félcipő
:t«t 30 —33-ig P I0*»0, P It, 37-39 P 13*30,
MILTÉNYI SÁNDOR és FIA oipAéruhéza,
í "
kltldnféla mobilakban P 9-80, luxus ... P 10.80, 11-80, 12*80.
— (Vértesi kontorencla-beszéde
• Misszióban) j
Nagykanizsa kedvenc egyházi szónoka, Vértesi Frigyes pécsi theologiai tanár kedden, április 7-én délután 4 órai kezdettel a Misszióshoz nagytermében konferencia beszédet tart a hölgyek részére. Vértesi Frigyes előadása mindig nagy érdeklődésre tarthat számot, különösen pétiig most, amikor a modern nő világában az evangéliumi nőről \'tart előadást. Belépődíj nincs, mindenkit szívcsen lát a Missziósház vezetősége.
— (Névmagyarosítás)
Sifter József nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskolai tanuló családi nevét belügyminiszteri engedéllyel Simányi ra magyarosította.
— (A Credo)
áprilisi taggyűlésén P. Czirfusz Vik-torin prézes megnyitója után (Jozdán Eruő titkár terjesztette elő jelentését, inaid Viczeuty Árpád vezetőségi tag tartotta meg széfen felépített előadását, amelyben DarVin elméletének tarthatatlanságát bizonyította.. A lélek felsőbbrendűségéről, halhatatlanságáról beizélt, tubjd u kathoükus vallás lelki boldogságáról értekezett.
— (Eljegyzés)
Németh Máriát eljegyezte Data Ta-más Budapestről. (Minden külön ér-
tqsltés helyett-)
— (Háiesság)
Fischer István és JHlrscliler Manci folyó hó 5-én házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.)
— (A Balatoni Muzeum sorsa)
Vitéz Tabódy Tibor, Zalavánnegyo főispánja, Reisclil Iun-e keszthelyi városbíró ós dr. Lovassy Sándor mju-zeun^egyesületi elnök audiencián megjelenlek Uóin\'an Bálint kultuszminiszternél, akit arra kértek, hogy a Balatoni Muzeirmbt államosítsa. Hóman miniszter magáévá tette a kérelmet ós Megígérte, hogy a jövő héten dr. HuaHz Aladár ttíin. tanácsos kiszáll Keszthelyre ós a helyszíni sz«tolc után lwzza toieg döntését u muzeum álla-laositása ügyében.
— (Keszthelyi kislány szerenoséje Amerikában)
Ballá Albert bufíalói kereskedő m)eg-érkezett nemrégen Keszthelyre feleségével. Balla keszthelyi szártnözáau ember, akinek Ahifcrikában jólmenő üz-lete és gazdasága van. Balláék magukkal vitték Nagy Margit 12 éves keszthelyi leáuykát, akit örökbe fogadtak és a részére 10.000 dollárt (már olüre letétbe helyeztek. A kis Nagy Margit lesz vagyonuk örököse. Nagy Margit kadr angol iskolába jár és szorgalmivan tanulja az angol nyelvet. Hat hónap Múlva már amerikai honpolgár lesz a kis keszthelyi leányból.
— (Darabokra tépte a vonít)
Hafólos. katasztrófa áldozata lett Vizsy Kálmán 70 éves olal gadaem-ber. Este egy zsákkal a kezében igye-ktezott a malom fetó. Amikor a vasúti AjjásóÜP* ért, éppen arra haladt teljes sebességgel a lövői vonat. A mbz-IjWWtHWW. akkor vetlo csak észre m ót***, alnikjűr mé* késő voK megállítani a vonatot, a kővetkező pillanatban az ember mán a mozdony alatt volt, amely darafyoktofc vagdalta. A vizsgálat megállapította, hogy a
halálos szerencsétlenségért senkit felelősség nem terhel.
— (A vasúti árokba fulladt)
A csurgaszi csárda és Zalaszentgyörgy között a vasúti árokban holtan találták Horváth Ferenc 72 éves földművest, teste a térdig érő vízben hevert, feje pedig a parton feküdt. Arcán és fején számíos zúzódás volt. A csendőrség csakhumur kiderítette, hogy Horváth a csurgaszi csárdában járt, mikor azután hazafelé indult, letért az országidról és a vasúti töltés felé haladt. Az árok szélén megbotlott és beleszédült a vízbe. Ott megfulladt.
— Amin milliók c.odfUkoxMU
Egy amlerikai építész, *aki felhőkarcolók tervezésével vonta magára a közfigyelmet, elmondta, hogy elkészült a világ legnagyobb felhökar-eolójáüak tervezésével. Jövőre megkezdi n csodák házának építését. Kétszázhúsz emeletes lesz a minden eddigit felülmúló felhőkarcoló óriás, a moly üvegtéglákból épül. Ez egy a merik.i csoda. Nálunk is történnek csodák. Ilyen nagy meglepetés például uz, hogy még" majdnem minden vonalon áremelkedés van, addig leszállították a népszerű lítnlcrgé-Dorco nyári-cipők árát. Tartós, kíwinyü, Ízléses formájú női, férfi és gyermek Emcrgé-Dorco uyáricipők állanak a kisemberek rendelkezésére, Meglepően kedvező áron.
áPBÓHÜDETÉSEK
fWhlrdrtto 4IJa T««4rt>»r é. Omimm* 10 ikMj
JO !|ilt>. minden tovíbbl uó 4 fillér, hélkOinsf 10 Itólfl 40 nilér, mlndan további »i<S 3 fillér.
Diébél kgrja 3 pengő Ladlszlaunát Csengery ut 74. Telelőn 293 1294
TOxiféJét Siállngernél, Eötvös tér 31. szerezheti be legolcsóbban. 12
Reneszánc 7 fiókos szekreter, 1 darab Amerikai íróasztal, Lln0al fóla, és tgy
ebédlő eladó. Erzsébet-tér 15. 1260
Qyár-u 3. s«. bérhéx jutányos áron eledó. Érdeklődni ugyanott. 12T7
Négyszobás, öiszkomlortos lakés május l-;e kiadó. Bővebbet Kaufmann Károly cégnél. 1337
Burgondlrépa eladó Teleky-ut 2
Egy bajérónAt azonnalra felveszek Klnlxsy-utca 19 1360
Füstölt sertéshús P 1 40-től 1 80 lg kapható Erziébet-téilhuisátramban a piacon Deulsrh Dánlel. 1363
Fiatalambsr 200 P óvadékkal péns-besiedöl vagy hasonló állást keres szerény Igényekkel. Clm a kladóbau. *
Húsvéti csokoládé nyuszi, bárány, tojások, hatalmas választékban, a l«nol-oaébh árban, .Hindu\' csokoládégyárl lerakatban: Worlmann Erzsébet-tét 14
MesszQnIK! Kiárusítok!
Az összes raktáron levő áruhat minden elfogadható árért eladom.
Üzleti berendezés eladó.
MATTERSDORFER
url és nöl dlvatüzlete FA-ut 1. szám
Fotó-amatőrök!
1 tekercs Mimóza-film 6x9 cm.
8 felv., 26 schein. finom szemcsés
előhívással együtt P 120
Szabó Antal fotó-üzlet és taboratértnm
»• FA-ut A.
■londsi-ksrsfsxéaakst minden méret és szélességben olcsó árakon vásiiolhíi Stern Uvegüzletébea. 7
Alkalmi vótal. Kétsiobás modern
há« beton-pincével, konyhakerttel, stireó-sen eladó: 2500 P. Msfyar-u. 153/b.
Eladó szabadkézből egy csinos villa, épület bagolal hegyháton siabadkézMi azép szólőterületlel együtt, Jutányos áron\' Érdeklődni lehet Bajza-Utca 2/a. bz alatt", az udvari lakásban. — Ugyanitt e^y cainoj külőnbejáratu bútorozott szoba kiadó n>í* Jus 1 ére. 1355
Sugír-ut 41/a. alatt sioba-konvhás utcai, szoba-konyhás előszobás udvari lakás májustól kiadd. Haba Kölcsey u. 11. 1362
Vasúthoz közel kiadó május l-re egy kétszobás és egy háromszobás lakás. — Horthy Miklós u| 55 1
EbédlA-bsrsndsséa eladó Cscnsrr.ry-ut 27/a. földszint 1.
Fehér leghorn ksltsIAtoJéssk állandóan kaphatók darabonként 10 I. Só-utca 12. sz. Ugyanott 60 literes aquártum álvány-nyal egyült 20 P-ért aladú. 1366
Árpa, tengeri szemesen és darálva, úgyszintén korpa kapható Politier Királyutca 6. *
Még mindig kapható a világhírt) Hindu étoaskslédé, 40 dkgos tábla 88 fillérért, Hindu csokoládégvárl lerakat-ban. Wortmann Erzsébet-tér 14. 1364
Hordós ssvsnyuképosxta és szép aszaltsiiiva kapható Stern Ignácnál Huszti-tér 7. r
Petőll-ut 6. alatt bútorozott szoba esetleg konyhahasználattal azonnal kisdó. *
Istéllé 12 14 lóra május 1 érc kiadó\' Horthy Miklós ul 55. *
Jószáru hsrlsayélt ffajsltssse meg
özv. Csiamadla Lajosnénál, Rózsa-u. 21. *
KOIAnbsJératu elegánssn bútorozott kétablakos utcai szoba kiadó. Magyarutca 30. •
Eme\'etfs bérhAa a város belterületén eladó. Jól Jövedelmező- Jelige a kladA-ban. ♦
Kiadja a laptnlajdonoa Közgazdasági Rt, dutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó 1 Zalai Károly Interurbán teleion! Nagykanizsa 78. s»*m
Nyuiu. • Uptulajéoaos kóz«a«dua«ki fit. dumtapi HEiiHi ai
Az állatok fetlődősét elősegíti, az angolkór. bőrgyulladás, nyalakodás klfojlő-déaót mogokadályozzn, ha pedig ezek már kifejlődtek, ezeket megszűnteti » a csökött állatokat erőtellea fejlődéinek Indítja. Malacok felfalását, kimaró^ fark- éa lülráffáat, a valyuk és Jászlak rágását elhárltjn. Fertőző betegségek ellen az állatok ellenállóképességót fokozza. Krtút* gyárt árban kapható:
ORSZÁG iéZSCF
mag. nifltrágya, OÖvényvédelml szerek, zsák, stb. kereskedésében
NaakMttEg* Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett Telefon 130.
LapUMA kóaiTaj«nMM|Abaa Nagyfcaiifrafca [RebMa Ms|v. ZaWKirolyJ
70a évfolyam 82. uAm
Nagykaniui, 1938. április 8 szerda
Ara 12 \'Hl.
ZALAI KÖZLÖNY
hWWnUi ru t.
Felelöa awrtetztf: Barbarltm Lajos
EJ4flxct«aJ kn: tg* Un B MOft 40 HU. SuikeulMtl í. 71 ■
PisztolypárbaJ Gömbös miniszterelnök és Eckhardt Tibor között
Egyszeri golyóváltás: sebesülés nélkül - A felek nem békültek kl
Budapest, április 7 (Lapzártakor érkezett) Gömbös Gyula miniszterelnök és Eckhardt Tibor országgyűlési képviselő \' között április másodikán a képviselőház külügyi bizottságban támadt nézeteltérésből lovagias ügy keletkezett. Eckhurdt Tibor Gömbös mt-minlsztenelnök egyik kijelentését személyére nézve sértőnek találta,
emiatt Mikszáth Kálmán és Szenl-lványi Lajos utján lovagias elégtételt kért. (
A miniszterelnök Sztranyavszky Sándort é« Tahy Lászlót , nevezte meg .segédeinek, akik Gömbös miniszterelnök nevében elégtételt ajánlottak fel. Miután kölcsönösen megállapították, hogy a lovagias ügy nem intézhető el szóbeli bocsánat-
kéréssel, fegyveres elégtételt nján-lottak fel. Eckhardt igédéinek kívánságára pisztolypárbajban állapodtak meg, ami kedd.-n dlélelőtt 10 órakor a hűvösvölgyi Nagykovácsi-réten foiyt le a lovagiasság Szabályai szerint 25 lépés távolságról, egyszeri golyóváltással. Sebesülés nem történt és a felek sem békültek ki.
......*.................................*...........YiYirA\'AíjmmmwflMwiui
Nagy az aggodalom a 13-as bizottság ülése előtt
Az olasz—abesszin és a rajnai kérdésben Is kiéleződtek a francia-angol ellentétek — Olaszország nem vesz részt a 13-as bizottság ülésein — Mussolini az elfoglalt területek felett gyarmati jogot, egész Abesszínia felett fennhatóságot követel, a négus uralkodó maradhatna.
A négus táviratban jelentette az összes lapoknak, hogy nem kór békét, mert nem győzték le.
Páris, április 7 Politikai körökben igen aggódva néznek a 18-as bizottság ülése elé. Franciaország igen nehéz helyzetbe került, mert sem a rajnai kérdésben, sem az olasz -alx\'sszln viszály ügyében nem egyezik felfo* gása Angliáéval.
A Genfbe kiküldött olasz bizottság, - mint Rómából jelentik nem vesz részt a 13-as bizottság ülésein. Rómában ugyanis azt tart ják, hogy a keletafrikai ügyet csak kétoldalú tárgyalások alapján lehet megoldani.
Asmara, április 7 Az olasz csapatok tovább folytat ják a négus csapatainak üldözését Az abesszinek sok hadifelszerelés hátrahagyásával menekülnek. A
zsákmány között van állítólag a négus luxusgépkocsija is.
Az Asiangi tó melletti ütközetben már résztvettek az olaszokhoz átpártolt aszbá-ball törzsek is, akik az első sorokban harcoltak a négus csapatai ellen és most is az első vonalban üldözik a menekülő honfitársaikat.
Páris, április 7 Az Ouvre szerint- Olaszország a közeljövői tárgyalások során azl fogja követelni, hogy ismerjék el a már elfoglalt terüktekel olasz gyarmatoknak,^ a többi országrészeket pedig helyezzék olasz fennhatóság alá. A lap szerint az ország uralkodójának megmaradna a négus, csak olasz szakértők volnának mcl-| lette. ,
l London, április ?
A négus Halié Szclasszié aláírással az összes londoni nagy lapokhoz és hírszolgálati irodákhoz táviratol intézett, amiben kijelenti, hogy nem győzték le, nem kér békét, de követeli, hogy a Népszövetség azonnal szigorítsa meg a megtorlásokat.
E távirat ellenén1 is azonban a londoni lapok azt irják, hogy Abesszínia ellenállásának vég.?. Az olaszok elfoglalták Gorgót és már csak 75 mérföldnyire vannak Desz-sziétől, már, pedig innét nyilt ut vezet Abesszínia szivél>e. [ i
A négus az utolsó napok harcaiban 15.000 katonát vesztett el és Badoglio bármely pillanatban megadhatja a háború végleges és teljes | lezárását jelentő kegyelemdöfést.

A bécsi demars után Budapestre is fenyegető figyelmeztetést küld a kisantant
Bécs tiltakozik a belügyeibe való avatkozás ellen - Minden államénál hatalmasabb légi haderő szervezését ajánlja Pátls a Népszövetségnek - Húsvét után lesznek a vezérkarok megbeszélései
A revíziós eljárás megkönnyítése Is benne van a francia béketervben
l Páris, április 7
A francia béketerv nemzetközi légi haderőt akar a Népszövetség számára. Ez a népszövetségi haderő crősebb lenne minden állam légi haderejénél és arra lenne hivatva, hogy az önhibáján kivül megtámadott tagállam segítségére siessen, a népszövetségi légihaderő főcélja azonban a támadás megakadályozása. i ,
v London, április 7
A Reuter-iroda párisi levelezője ugy értesül, hogy • francia béketerv a többi között azt javasolja, hogy szüntessék meg u népszövetségi eljárás jelenlegi szabályát, a mely szerint a szerződéseket esik egyhangú határozattal leífc\'l fölülvizsgálni és ennek helyébe tegyék lehetővé a szerződések kétharmad szótöbbséggel való felülvizsgálását
A francia lerv
Az Intranslgeant szerint a francia terv két gyakorlati eszmét tartalmaz. Az első szerint, valajpwnnyi európai állam haderejének egy részét nemzetközi célok szolgálatába állítaná. A nagyhatalmak háromnégy, a kicsiny hatalmak egy mo-torositott hadosztályt tarltanának készen arra, hogy a Népszövetség felhívására azonnal felléphessenek a
nemzetközi jogsértésekkel szemben. A másik gyakorlati eszme szerint egyetemes európai kölcsönös segély nyújtási egyezményeket kölnénok-Mivel ezt az egyezményt nyilvánvalóan nem lehetne azonnal létre-hozni, egyelőre szűkebb regionális keretek között mozgó kölcsönös segélynyújtási egyezmények jönnének létre. ,
Mi lesz, ha Németország támad?
A francia hadügyminisztériumban egyébként\' serényen folynak az angol francia belga vezérkari tárgyalások eiőkészitő munkálatai. A megbeszélésekre húsvét után kerül sor.
A légügyi minisztérium elkül-dötte a repülőbázisoknak a francia ellentámadás tervét arra az esetre, ha a német légiflotta megtámadná a froncia városokat. Az ellentámadás terve szerint a támadás legjobb védelme az ellentámadás. Üa tehát a német légiflotta közeledését jeleznék, a francia tvpülőrajok nyomban megindulnának, hogy támadást intézzenek a német ipari, kereskedelmi és katonai központok ellen. Min.1 a német gépek elérnék Párist, a francia gépek már a német városokat bombáznák. A terv értelmében ezzel egyidejűleg az orosz, csehszlovák és angol légiflotta is a franciák segítségére sietnének.
A kisantant fenyeget
Bukarest, április 7
A bukaresti sajtó a bíc>i de marssal kapcsolatban azt Írja, hogy a klsantant-kormányok figyelmeztetni akarják Budapestet és Szófiát, hogy n kisantant minden szerződésszegéssel szemben erélyesen fel fog lépni-
Bécs, április 7
Az osztrák lapok a logerélyeseb-ben visszautasítanak minden kis-antant-tiltakozást, amely Ausztria belügyeibe akar beleavatkozni. A .sajtó érthetetlennek tartja a kisantant lépését ds azl irja, hogy arra semmi szükség nem volt-
Ulain kilépett
a Független Kisgazdapártból
Budapest, április 7 Ulain Ferenc képvis-lő kedden levelet intézett a Független Kisgazda Párt vezetőségéhez és bejelentette « pártból való kilépését.
Kun Bélát
visszahívták Spanyolországból
Páris, április 7 Kun Béla spanyolországi küldetésével kapcsolatban kipattant ügyek miatt a III. internacionálé elhatározta, hogy, Kun Bélát visszahívja Spanyolország-ból és irtás megbízottat kflJd ki helyett*
halai közlök*
1936. április 8.
A tavasz vezető divatszineiben a legszebb
kabát-, kompié-, kosztüm- és bluz-anyagok
húsvéti legolcsóbb árakon a
Filléres Divatüzletben.
KérjOk vételkónyszer nélkül
újdonságainkat megtekinteni I
Dr. Vértesi Frigyes II. konferencia-beszéde
a szellem, a lélek létét és örökkévalóságát, önnek felelősségét éa vele kapcsolatban a bün és a h:ilál utáni élet mibenlétét magyarázta me# az ész érvelvei. Mint Vértesi professzor minden beszéde, ez is a
gondolkodás szlrutoszférájábi emelte a lelkeket, amelyek lenyűgözve álltuk meg logikájának aoóks ut-mulatója alatt, hogy meglássák onnét a földi ember r.ndsltel.\'sének végtelen távlatait, az emberi én mérhetetlen csodáját és ennek a osodának örök célját. Mintha mindig a föld rögét figyelő emb rt hirtelen óriási teleszkóp elé állítanák és a gyertyalánghoz szokott szemek előtt egyszerre kitárulna a világűr végtelenének széditő titka, ugy kelt fel ezúttal Is az utolsó áldás után a konferenclnb széd minden hallgatója. ! <
Az utolsó férfi-lelkigyakorlatos beszéd ma, .kedd n este 7 órakor lesz a felsőtemplomban.
Qyomor- és bélbántalmak, hasüregben vérpangáp, izgéhonysíg, migrén, kimerültség, szédülés, sziv-szorulás, rémes álmok, ijedösség, általános rosizulllt, a munkaképesség csökkenése sok esetben rövidesen megszűnnek ha a beteg néhány napon át reggel éhgyomorra egv pohár természetes „Ferenc József" keferüvlzet iszik. — Az orvosok ajánlj ik.
EMLÉKEZTETŐ
AprlIU 7.
Kultur-est « fehérterariben 0 órakor (dr. Szabó Zsigmond). Április 12.
Vasutasok <Marica grófnő- előadása, utána tánc az Iparoskörbeu.
AprlIU 13.
Szinelőadás és tánc fél 9-kor a Le-gényegyietben- (Nagymama.) Ifjúsági Egyesület operettelőadása Kiskanizsán. AprlIU 18.
Stefániái zongoru-estje 9 órakor. Apr 1U 20.
Az qlasz-abcssziu háború filmfjc előadással a színházban 9 órakor (Irodalmi Kör).
Mijiu 4.
Mécs Alajos Japán filmje előadással a színházban 9 órakor (Irodalmi Kör).
A polgármester felfüggesztette Papp Lajost és fegyelmi vizsgálatot rendelt el ellene
Az előzetes vizsgálat anyagát felterjesztették az alispánhoz
í/emmert Károly városi főszám-;vő, aki a legutóbbi közgyűlés, n elhangzott gyanúsítások és vádak ügyében a polgármester utasítására a tanúkihallgatásokat lefolytatta; befejezte az előze\'.es vizsgálatot. A főszámvevő a jegyzőkönyveket és a kihallgatások anyagát most bc-tcrjeszt-.\'tle a polgárineperhez.
Dr. Krátlii/ István polgármester ennek alapján Papp Lajos városi altiszt ellen, aki munkavezetői minőségben is teljesített szolgálatot az ellátatlanok akciójánál, az 1929. évi XXX. tc. 77. §-a 2. pontja alapján, illetve a városi szervezési szabályzat IV. fejezetének 59. §. 18. pontjában biztosítóit polgármesteri jogköre alapján hétfőn a fegyelmi eljárá-st elrendelte és egyidejűleg az 1929. évi XXX. tc 80. S-a u\'ap ján állásától felfüggeszt Ue.
A polgármesteri határozat hosz-szabb indokolása kimondja, hq^y Szibó Gyula városi képviselő a legutóbbi közgyűlésen bizonyos gyanú-
jának adott kifejezési és az ennek, alapján megindult\' előzetes vizsgálat alatt nyomatékos gyanú merüli fel, hogy nevezett esetleg olyan visszaélést követheteit volna el, hogy a fegyelmi eljárást el kelleti rendelni ellene.
A polgármester határozatáról azonnal jelentést telt Bfídl/ Zoltán alispánnak, aki a továbbiakra vonatkozólag a legrövidebb Idő alatl megteszi intézkedését.
Papp Lajosnak hétfőn délután kézbesítették ki a felfüggesztéséről és a fegyelmi eljárás megindításáról szóló polgármesteri határozatot. Eszerint Papp Lajos kedd reggel óta egyelőre nem teljesít szolgálatot a városházán. Most már a fegyelmi vizsgálat lesz hivatva megállapítani, hogy mi igaz azokból a vádakból, amelyek a közgyűlésen . elhangzottak.
h
\\DÓ
Fagyveszély fenyegeti
Prognózis; Élénk szél, sok helyen eső, esetleg havaseső, a hegyeken hó, az éjjeli lehülén valószínű megközelíti a fagypontot, de legfeljebb osak egy-két helyen óri el. Pár nap múlva azonban fagyveszély fenyeget.
Olcsó
húsvéti vásár
l\\Ml DiVfltÓruhflZ-ban
Tavaszi nöi kabátok
Női- és férfiszövetek és selyem-ujdonságok nagy választékban
Igen aluosony helyárak Iesznek Stefániái Imre zongoraeatjén
Hogy az a valóban széleirétegü érdeklődés, amely Stefániái 18-íki hangversenyéi kiséri, a hangverseny látogatottságában Is kifejezésre jusson, a rendezőség igen alacsony helyárakal állapilott meg a koncertre. 50 fill r és 2 pengő közöli mozognak a helyárak, hogy ezek senkit vissza ne tartsanak 11161 az élménytől, melyet Stefánlti Imre játéka jeleni. A hangverseny a Kaszinó dísztermében lesz 18-án este 9 órai kezdettel. A jegyek árusítása már megkezdődöli és a |egvek .Vágó illatszertárában válthatók. A tömeges érdeklődésre való tekintettel kívánatos, hogy jegyszükségletét mindenki mielőbb beszerezze, meit helyeket senkinek fenn nem tartanak és későbbi különféle Igények kielégítésére a rendezőség nem vállalkozhat!*. Itt emiitjük meg, hogy külön mog-lilvókat sem bocsátanak ki.
Pénzt kaphat
otthon heverő, hoaznált bélyegeiért, bélyeges levelezéséért. Felvilágosítást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt a Frontharcosok helyiségében (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztaltárssaság szívesen lát minden felnőtt bélyeggyűjtői. A tagság semmiféle kötelezettséggel nem jár. Tagdíj nincs.
Cipők, öltönyök, harisnyák, kesztyűk, nyakkendők, kalapok, fehér-nemüek, szőnyegük, selyem alsó-nemüek, retikUlök stb. stb.
Naoy választélI Szabott árak! Jú mm\\

1936. április 6.
ZALAI KÖZLÖNY
Férfi és női ruha, felöltő szöveteket
nagyon olcsón vásárolhatunk
húsvéti árusításán.
A Credo zászlószenlelése
Nagy napja lesz Fehérvasárnap a nagykanizsai katolikusságnak. A legnagyobb sz-rvezete, a Credo, akkor tarifa zászlószenteiését ünnepélyes keretben. DélelSII a plébániatemplom cintóriumában tábori mise, amit P. Scheitich Bonaventura ferences tartományfőnök végez nagy papi asszisztenciával, majd utána megszenteli a zászlót és Ünnepi beszéd kíséretében átadja az egyesületnek, melynek nevében P. Cilrfusz Vikto-rin prézes veszi át. A zászlóanyát Mldötlség kiséri a szertartás színhelyére. A zászlóanyai tiszte, dr. Hegyi U|osné. a rk. hitközség elnökének neje tölti be, aki g>önyörU selyemszalagot nyújt át a zászló számára aranybetűs dedikációval. U\'ána következik a zásitószögek beverése. Délután 4 órakor a ■fehér-teremben a Credo diszgyülésc, mely nek ünnepi szónoka dr Hegyi Lajos föjegyzO, rk. egyh zközségi elnök.
A zászlóra szánt szives adományokat az egyházközségi irodába kérik leadni.
— Szív és érbetegségekben
szenvedők a Siestn Szanatórium (Btidupest, i., Iliilh Cyörgj u. 5.) sziv-itllam;tsáii megtalálják mindazon különleges felszereléseket és lerendezéseket, melyek a betegségek fellsmeré-séliez é« ereibnényes gyógyításihoz, az orvostudomány mai felfogása sze-rint, cleffcedhilcflenW szükségesek A legtökéletesebb .eambridgel eleklro kardtograph, legújabb typusu és lvg. nagyobb leljesitmínyQ Hónigen dlag. nosllkus és tlieráplás készülékek. A szív munkabírásának megállapítása Szénsavas és oxigén fürdők Különleges diéták. Fekvő és pihend kurdk. ledetl n:ipo/ó 11700 négyszögölei parkban. Rendelés l>ejáró betegeknek Is. Tájékoztatást nz igazgatósig nyújt.
^ A lús gyermek árzákemj bőre szamara
nnUUi ul<n g>or.«.ni clniuIL
Most tovább li.wo.ilom ezt • Biapp.mt mind n kit gyermekemnél t« nagyon meg vagyok vele elígedvc.
Klvlld tisztelettel O. K.-nfi
I. tnáju* 3.
Egy fantasztikus összegű ausztráliai örökségért
harcol az egykori monarkla területén száznegyven család
Budapest (Copyright)
Társaságban mondja múltkor valaki :
Hullottad ? Relle Gabi közel harminc millió pengőt örökölt. A napokban már el Is utazik valahová külföldre, hogy felvegye a pénzt.
12-8-28.
A Rclle Gabi telefonja.
- Művésznő ? Gratuláltok ? Mi van az örökséggel ?
- Ja, az örökség... A napokban ittjárt a nagynéném a csehszlovákiai Zelipvcéröl és beszerezte már az Írásokat,... Bizony jó lenne, hu megkapnánk már a pénzt...
Személyes.\'n mártöbl>et mondott.
A Poldl liu megszökik Gyarmatról
Ez a fantasztikus örökség, a melyről olyan sokat irnak külföldi lapok, a valóságban tényleg létezik. Két év mulya száz esztendeje lesz annak, hogy szülei házából, Balassagyarmatról megszökött egy 18 esztendős inasgyerek, Welssbergep Lipót. Husz évig hirt sem hallató!t magáról. Egyszer levél érkezeti tőle Balassagyarmatra, a levélben Információkat kért a rokonairól, aztán tízezer forintot küldött az egyik húgának hozományra. Any-nylt tudunk róla, hogy 1864-ben halt íncg, agglegény maradt és végrendeletet sem hagyott maga után.
- Hivatalos irások szólnak róla, hogy Weissbergcr Lipót után készpénzben, bányákban, hallatlan kiterjedésű földbirtokokban olyan vagyon maradt, aminek értéke m g-haladja a 160 millió fontsterlinget. Mi igaz ebből ? Én nem tudom. Nagynéném, Úrban Fcnencné most szedte össze az írásokat. A ml családi kapcsolatunk annyi,\' hogy az én édesanyám nagyanyjának első férjétől származott volna ez a
Weissberger Lipót. Az írásokkal most megyünk majd el az ügyvédhez. De hogy mikor k$>juk m -g a pénzt, azt bajos lenríö tudni. Én már felosz.utlnm.az örökség- Pár milliót * szétosztanék az Operaház művészei között, adnék jótékony-intézményeknek is, magamnak nem tartanák meg »csak« öt milliót, ebből építtetnék egy szép házat. Mit gondol ? Ez jó beféktetés lenne ?
Száznegyven család harcba Indul
Ml az Igazság tehát ebben a fantasztikus örökségügyben?
Évek óta az emberek ezreinek a fejét bolonditják el mindenféle örökségi mesékkol. A história végén rendszerint az derül ki, hogy a mese nem volt jó másra, csak arra, hogy egypár hiszékeny embertől pénzt csaljanak cl. Ebben az esetben szerencsére nem ez a helyzet.
Az örökösöknek Pesten ügyvédjük van. Amikor meglátogattam őt és arra kértem, hogy nyilatkozzon* hogyan is áll ez a Welssberger-féle örökösödési Ugy, mindenekelőtt ezt mondotta : ,
— Hangsúlyozni szeretném, hogy én mint ügyvéd, passzióból csinálom u dolgot. Senkitől semmiféK ciinen se költséget, se honoráriumot se nem kérek, se el nem foga-dok. Még azoktól sem, akik Ilyent felajánlanak. A publikumnak tisztában kell lennie ugyanis azzal, hogy itt nincsenek költségek. Vagy legalább is egészen minimális ösz-szeg. Egy levél portója Ausztráliád ba fillérekbe kerül. \'Az okmányok legnagyobb részét szegénységi bizonyítványok alapján Ingyen lehet megszerezni, vagy ha nem, pái» pengő kell csak a bélyegre. ,
- Az örökség históriája nem "mese. Weissberger Lipót utánGoul-bornban, Ausztráliában tényleg nagy vagyon maradt, ezt a vagyont
a hivatalos Curator d\'Intestate Aestates kezeli és engemet P. M. Mayer sjdneyi ügyvéd képvisel. Ami azonban ezenkívül a lapokban megjelent, az mind mese. Hogy mekkora a hagyaték, azt nem tudjuk, ezt csak akkor lehet megtudni, ha az örökség jogosultsága megállapítást nyer és a hagyaték felosztásra kerül. A hírlapok híradásainak nyomán különböző ügyvédek utján sok-s.ik száz ember jelentkezett nálam, de én csak azoknak a jelentkezését fogadtam el, akik okmányokkal igazolták a Weissberger Lipót szüleitói : Weissberger Joachimtól és Kohn Antóniától való| leszármazásokat. Eddig főként a Weissbergvr, Gescheít, Schlamm, Scthk\'sínger és Szendrő családok jel.ntették be igényüket és körülbelül 140 igényjogosult igazolta mintegy 300 okirattal az örökségre való igényét.
Legnagyobb munkát az iratok igazolása okoz. Az angol jogügyi eljárás megköveteli ugyanis, hogy a közjegyzö által aláirt okiratot a törvényszék elnökével, a törvényszéki elnök igazolóirását az igazság ügyminiszterrel, ezét a külügymű-nisztcriummal, a külügyminisztérium Írását pedig a budai>esti angol követséggel kell láttamoztatni és igazoltatni. ,
- Á 140 igényjogosult okmánya ma már Sldneyben van, de ez nem zárja ki azt, hogy ujabb igényjogosultak ne jelentkezzenek, én mindenkinek rendelkezésére állok, pénzt senkitől sem kéivk, el sem fogadok, mert külön passzlót látok ablwni, hogy egyszer végre kiemel-jek a legendák bűvköréből ejjy fantasztikus örökséget és azt eljuttassam az igényjogosultakhoz.
Hogy az örökség ügye mikor jut dűlőre, azt nem tudom. Az iratokat két hónappal ezelölt küldöttem el és hónapok telnek még bele, amig választ tudok kapni. Remélem azonban, hogy ebből az örökségből tekintélyes Összegeket Iáinak majd az örökösök.
Mit mond az egyik örökös?
Megemlítettem az ügyvéd urnák, hogy beszéltem ebben az ügyben dr. Weissberger Imrével, az Orszá-
10.000 pár cipőből
választhat
SZABÓ cipőáruházban (Horthy mhms-uí /.;
4
Zalai közlöny
1996. iprlll. 8.
A tavaszi saison divatujdonsúiaiauK legszebb választéka.
Szőnyeg. = Paplan. = Függöny.
_ Legújabb anyagok, legújabb minták, legszebb kivitel. -
KIRSCHNER Divatáruház.
enyei hires bicskást
nbokl országúton
da .flkisérle vendégét, de alig 150 méternyire Galambok község szélétől, az országúton, éjféltájban, a két italos ember összeakasztotta a tengelyt. Szóváltásba kvv-\'.rjdtck, majd tettlegességre kerüli a sor. A verekedés hevében Lukácsi hoxz-szu, hegyes konyhakést húzott elő a csizmája mellől és azt teljes erővel háromszor egymásután Kovács István mellébe mártotta. Mind a három szúrás a szivet érte, ug> hogy a napszámos ott a helyszínen
ZexjfoMi-cvn, áfu>fy€L,
fttÜxXinfL UxM^cl
é/i {ÜnyeMfi CL 6tfv+ CL
elvérzett. Holttestére reggel találtuk rá a csendőrök. A vérbefagyott ujjai között még ekkor is görcsö.-en szorongatott egy bicskái.
Lukácsit csakhamar őrizetbe vélték és megállapították, hogy a halott kezében talált bicska benne semmi kárt nem tett. Az a gyanú, hogy régi haragból eredő bosszú ölte meg Kovácsot, aki hires.bicskás volt életében.
A boncolás tegnap délután volt. i Ott voll a nagykanizsai törvény i székről dr. Alntá&y Gyula vizsgáló-j biró, vitéz C\'UUighy György ügyész-I ségi elnök, dr. Dely Káioly törvényszéki orvi>s és dr. Ország Lujos körorvos. A boncolást a láncraveri Lukácsinak is végig kellett néznie.
A nyomozás folyik.
Szivenszurták a merenyei hires bicskást
Gyilkosság a galamboki országúton
gos Hitelvédő Egylet ügyészév 1, a ki azt mondta nekem :
• Fantasztikumnak t irtom a/- egész dolgot. Én magam nem . is érdeklődtem utána. Az öcsém járt a* igazságügyminiszteriumban, ahol azt mondták neki, hogy az egész hagyaték 3850 fontból áll. A külügyminisztériumban ugy nyilatkoztak, hogy csak hat hónap múlva lehet valamit megtudni. Nem sokai hiszek benne. Nem is foglalkozom vele...
Boda dr. erre a nyilatkozatra megjegyezte : - Én évek óta foglalkozom a •»<• Woissberger-örökség ügyével. Levelezésben állok hivatalosan is Ausztrália hatóságaival. Az örökség megvan. Tény az, hogy Weissberger Lipót agglegény maradt élete végéig és amikor 63 éves korában meghuit, igen nagy vagyont hagyott hátra. Vagyonát abban eb. időben szerezte, amikor Ausztráliában könnyű volt vagyont szerezni. Az ausztráliai hatóságok hajlandók is kiadni ezt a vagyont az örökösöknek, ha ezek az örökségre való jogukat okmányokkal beigazolják. Ez az én célom. Remélem, el is fogom érni...
Pnál Jób
— (Kiolvasott újságját)
képes folyóiratát és mellékleteit ne dobj* el, hanem küldje be a Missziósházba, a missziós népdélulánok céljaira Köszönettel fogadnak minden beküldölt könyvet, folyóiratot, újságot.
Tavaszi hangulatok
Irta: Gráf Ernő
A Meteorológiai Intézet éjszakára még enyhe talajmenti fagyot jósol, de az idő ballagó kereke átfordult rutu\' a Tavasz tarka birodalmiunk országútjára. Nem panaszkodhatunk Télapó, ra, - - az idén nem volt zordon és goromba, — mégis örvendező szívvel, sóvárogva vártuk a természet zöld bársonyba öltözött, tarka virágdíszekkel ékesített ifjú leányát: a Tavaszt.
Tavaszi — Micsoda különös varázsa van ennek a szónak. Tavasz: — az élet Ígérete. Tavasz: — y hatal-nVas, szent, isteni titok, megfoghatatlan erők, boldogi lő igenek, felfelé törő vágyak, virágfakadás, bimbózó szerel-mek, uj élet — ez mind, mind együtt: a Tavasz.
2.
Szerelem a Tavaszi...
t\'j, titokzatos varázsát minden évben a ínes i\'istvárók szent rajongásával várom. Amikor megjelennek a kirakatokban a Tavasz első hírnökei, ami kor hirdetések, szines portálok, fényes kirakatok hozsannázzák a Tavasz közeledését, amikor feltűnnek « kor. zón a Tavasz első divat fecskéi: szi-verni dobogni kezd. Ujjongok, amikor a naptári év harmadik hónapjának 21. napjához érünk, — de ez friíg nem a Tavasz. Kifeslik egy bimbó, virágbaborul egy barackfaág, ibolváí kínálnak az utcán — ez még nem
Galambok, április 7 (Saját Uulósitnóklól) Kovács István zalnmerenyéi napszámos n Galambok közelében levő Behiák-pusztán dolgozott. Amikor megkapta a bérét, haza indult, de útközben beborozott. Ilyen állapotban Galambokon l>etért egy Ismerős családhoz, Lukácsi Kálmán földműves portájára. Állítólag még itt is jtiak a házigazdával együtt, ugy hogy inindaketien alaposan felöntöttek a garatra. Távozóban aztán a házigaz-
Tavasz. Hz csak a keret, az ünnepi disz: a Tavasznak cl kell jönni a szivekben is - és ha Már a lelkek mélyén érezni felséges varázsát, akkor van itt igazán a Tavasz...
3.
A Tavasz jövetelét ""érezni kell. Én ha megérzem, mindig e.lát igatok hoz. zá. Látogatásomkor nem vi.zek papírt, ceruzát, mint egyél,k >r szoktam, -csak a szivemet.
Ezidén is meglátogattam. Kint a várostól messze, minden csalóka ha-tástöl mentesen egyedül a lelkem rez-dülésévcl akartam vele beszélni. És megtaláltam. Olt trónolt az aranyló kankalinok, sclymesféuyü vérehülló fecskefük, sokszínű százszorszépek közölt, a zöldelő búzatáblák, barna nga-rak és larkaszinü rétek felett. Lába előtt hevert a rét szines virágszö/nyvge, ruhát adott néki a virágzó barackfa, csillogó koronát pe lig a ragyo^fényü márciusi nap font föléje...
Néki muzsikált a mező, a rét, a patak, a virág, a vizpar! és n huidarak) az egész terntíszet. De milyen, muzsika volt ez ?! Yalanvi különös, meg-foghatatlanul szivhezszóló, lekottázha. hatatlan dailamKi zene, zsolozsmaszcri/ muzsika ez: tava^i zsongás. Az éltre 1(1 természet szent hozsannája I A sok bogár, az :\\pró tarka virágok, a zől (lelő füvek a kardalosok, szólisták u nótázó pacsirták, a csipogó fecskék és egy-egy megzavart béka. Az tvé>z hez a zenekari kíséretet a csendesen folydogáló patak halk csobogása éii a nádszálak zlzegése adja.
Csend van és mígis muzsikál min •len ...
Éreztem: Tavasz van...
4.
A fénylő ekevas sóhajtva fordit.dta ki a fekete földet. O\'.t gőzölögtek végig a barázdák, hosszú fekete sorban. A lovak fényes szőrén csillog a déli napfény. Fiatal legény ballag a friss barázdában, felgyűrt ingujából acélos barna kar nyúlik ki, kezén kida. gadnak az erek, ugy markolja az eke-szarvát keményen. A levegőt a friss föld szaga illatosítja, tátongó orluk-kal szívja legény s ló egyaránt. Fent az azúrkék eget fecskék lakják. Most érkeztek, büszkén és kecsesen szállnak a tiszta kék lcvegő-lcngcrl>en. Bejárnak minden kedves kis helyet, se. rényen gyűjtögetik a tollat, szalmát, hogy rendbehozzák elhagyod sárpalo-tájukat. Örülnek. Itthon vannak. Itt érzik csak jól miigukat a magyar róna, a magyar ugar, a magyar föld felett, a kéklő magyar égre nyíló, kisudvarra néző crcszalján.
A tiszta azúrkék égen néhány fehéren csillogó felhőfoszlány. Épp oly ékszerei ezek a nappali égnek, mint éjszaka a rénylö csillagok. A pacsirta fent a magasban trillázva fújja vig tavaszi dulát. Szinte egyhelyben le. begve, szüntelenül, mintha most köszöntené a Tavaszt...
Körülöltem senki. A fekete ugart szántó derék m\'igyar már messze el-került. Most nem lát senki. Hirtelen lehajolok egy marék földért, mintha tilosat cselekednék. Érzem1, hogy mo-
Napiár: Április 8. ezerdn. Rom. kat Dénes. Protestáns Lidin. Izraelita Nlzan hó 10.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e )ió 15-ig az Őrangyal gyógyszertár Deáktér 10. s/. és a kiskanizsai gyógyszertár
UOxfűrdŐ nyitva reggel Ö órától ©kI# fi óráig (hétfő, Hterda, péntek délután fodden egéss nap nőknek).
— Kosztüm a nagy divat I Legszebb szövetek éa blouse-anyagok minden divatos színben Slngor Divatáruházban.
— Több oter pár cipőből választhat Mlltényl cipóáruházban. Fő-ut 2.
leg a frissen kifordult földgöröngyj A téli fagy puhára fagyasztotta é* most szelíd engedelmesen omlik szét tenyeremben, Nem látni semmit, de érezni, hogy ilt a földszqmtcsék közölt, a gőzölgő göröngyben valami titokzatos erő lappang, l-eltörö) vágyak vannak elfojtva bent, — talán -mfaga az élet, — amely egykor kalásszá robbantja a most még földalalt lévő duzzadt szemeket. így kell ennek lenni a természet törvénye szerinL így voll és igy is lesz ez mwst is: mert süt u nap, mosolyog a természet, mert itt a tavasz...
Igen: Tavasz vau...
5.
Szerény kis szürke baromfiudvar ott az utcavégen. Olyan elhagyottnak, kopottnak látszik és miígis az Elet üzenete; Oreg tyukanyó, körülötte csipegő apróságok. Az anvó büszkén lépdel s gondosan szorgoskodik fiai közt. Ifn van az állatokban önérzet — míiit ahogyan kell, hogy legyen — u^y ilyenkor a tyukanyóban van a legtöbb. Érthető* is ez a büszkeség. Életet adni — n legjmbgaszlosabb hivatás.
Aranyosak ezek a csöppnyi scly--nícs-pihés apróságok, pedig nem is aranysárgák, hanem1 feketék. És mégis, hogy beragyogják ezt a szürke kis baromfiudvart. Az udvar végében u Tavasz menyasszonyi csokra: ogy vi« rágzó barackfa... Az ereszalalti tró-non fecske üldögél sárpalotájában...
Az Elet tavasza oz a kis udvar. .. S ismét éreztem: Tavasz van...
(Vége kőv») , J
1938. április 8
Királyok festője
Nagykanizsán
Ferenc József, néhaivaló jó királyunk egyszer egy nagy budapesti képkiállitáson megállt egy 22 éves magyar gyerekember vászna előtt. Valami l^fcjek voltak a kép;n. Éa a király megvette. A fiatal művész Pécsi Pilch Dezső volt. Utána 10 évig olyan divat volt a lovas képek festése, hogy Pécsi Pilch volt az első, aki abbahagyta-
Pécsi Pilch azóta a képzőművészeti főiskola kitűnő professzora és olyan terület festője, ah 1 senki sem érte utol. Az etnikum szenvedélyes vadásza Pécsi Pilch Dezső. A művész örök nyugtalanságával jön, megy, utazik, kutal és festi a magyar népviseleteknek szinte kifogyhatatlan szin- és forma-gazdagságát, vele a magyar levegőt, a magyar életet. Az egyre jobban ve. sicndöbe menő, pusztuló magyar volklor árvizi hajósa. Falvak, puszták járásában sohasem fárad el^ pedig főiskolai tanári állása mellett gondtalanul festegethetne otthon a műtermében. Apikturája rvm csak a magyar művészetnek egyik leszü-rődött értéke a tegnap és a holnap pontján, hanem szinte szélsugárzó etnográfiái muzeum, amely távolkelettől az ellenséges szomszéd-gyűrűig hordja szét a magyar színek, a magyar ég, a magyar föld lelkét. ,
Pál * jugoszláv régensheroegnek van egy magyar-szobája Belgrádban. Abban mindössze 8 magyar festő képei vannak. Az egyik Pécsi Pilch Dezső. Az olasz király a genuai kiállításon vásárolt meg egy csendéletét . és a budapesti Szenl-györgy-terét a milanói tárlaton. Vásárolt tőle a nürnbergi, a mrvil, a ganuai állami muzeum, a milanói Galleria di Brera, Newyork városi muzeuma. Japánban az ö képein keresztül Ismerték meg először a magyar népi sajátságokat. Egy kéképét (amely öt évvel \'-zelőtl egy kanizsai nagy tárlaton is volt) a japán állami muzeum vásárolta meg. Ugyanennek a japán kiállításnak a katalógusát is Pécsi Pilch képpel a címlapján nyomatták ki.
Se szeri, s.- száma, ha folytatni akarnánk. Hiszon mindez (a ferenc-józsefi lovas-kép kivételével) az utóbbi pár évben repült . világgá ecsetje alól. Azóta, amióla világos levegőbe állitotla a magyar szin-specialitásokat, azok sajátos Ízű ragyogását és mindezt (s/emb.n a konzervatív iskola nehézkes, bőr kiabáló de a lelket kevésbbé megmutató felfogásával) - könnyed, friss, lágy formákkal és Holtokkal vetette vászonra.
A világszerte ismert és megbecsült magyar festőművész most pár napig (somogyi, baranyai és zalai falujárásának néprajzi tanulmányai közben) itt tartózkodik Nagykanizsán. Intim kis tárlata olt van a Centrál éttermében. Még kél napig megnézheti mindenki, akinek a lelkében, izében, modernségében, világhírében tősgyökeresen, mélyen, elhivatottan magyar művészei gyönyörűséget tud adni.
ÍALAI KÖZLÖNY
A Zrinyi Pécsett a PVSR-vai szemben is megtartotta tavaszi veretlenségét
Zrínyi—Pécsi Vasutas SK 2:1 (0:0)
(Kiküldölt munkatársunktól) Kclle, mes időben és a korai kezdés ellenére is mintegy 1500 ember elölt került lejátszásra a nagy érdeklődéssel várt Zrinyi—PVSK mérkőzés a pécsi vasutas pályán. A mérkőzés ismét dicső-séget hozott a kanizsai s|>ortimk, hisz n Zrinyi sorozatos győzelmiét szi|>«ri-totta és ezzel komolyan a bajnokaspiránsok sorába lépett.
A kölcsönös üdvözlések után a kit csapat a következő felállításban állt fel:
PVSK: Keztyüs •— Thurmimn, Sánta — Krautsack, Sándor, Jánosi — Bánlaki, Muskál, Hérczes (Re lekovjcs), Várfalvi, Puszpán.
Zrinyi: Pápai -- Kárpát, Stróbl -Boko, Kódbanin, Pőcze - Poór, Habos, Csöngci, Puui, Boda.
A Zrinyi kapuválusztása u\'án fl PVSK kezd, de már az első percekben Boda szabadrúgásából Poór lövése foglalkoztatja Kezlyüst. Majd Csöngci enged meg 20 méterről egy lövést, de. az a kapufa felelt surran el A PVSK is t.\'imid, Puszpán halszélről szépen lő, dc Pápai biztos kézzel fogja. A következő percekben Csőn Kei kap jó helyzetben egy labdát, ki is ugrik vele, de sajnos fautol és egy góllal kecsegtető alkalomi me($ füstbe. A 20. jH\'rcben Munkát és Puszpán közös akciójának utolsó lövése a kapu mleilé kerüL Kél perccel később a PVSK szőglelrugásl ad, de Bérezés a kapu mellé küldi a labdát. Most feljön a Zrínyi és egy szóglct-rugás után a 20. j>ercl>en Csöu^ei ne. héz helyzetből gyönyörű lövést ereszt meg, Keztyüs azonban biztosan fogja. Négy perccel később i-mét komoly helyzet n PVSK kapuja elölt. Boda és Csöngei helyet cserélnek, Boda ki-
dobását Csöngci a kapuvonalról gyilkos lövéssé kamatoztatja, de a kitűnő Keztyüs ezt is védi. Az első félidő vé-gefclé járunk, m\'.ndkél oldalról indulnak még támadások; « Zrinyi részéről Boda, m\'.ijd Csöngei lő mellé, majd rt 41. percben a Zrinyi sarokrúgása következik. Eredménnyel ez sem jár és így az első félidő gólta-lanut végetér.
A második félidőben a Zrinyi kezd és látszik a csapaton, hogy nagyon akar — győzni. Mégis miir a \'J. percben MuskAt a Zrinyi kapura fejel, Pápai azonban biztosan fogja. Ezután perceken keresztül Zrinyi nyomás következik, a PVSK térfelében táboroa a kanizsai csapat és az eredmény nem is marad el. A 8. jRTcben hat Zrinyi és hat PVSK játékos gomolyog a 10.oson belül, pattog a labda, a sz<ro| füles Csöngei egy óvatlan pillanatban megvágja a bőrt, ami Keztyüs hálójában kút ki és ezzel megszületett a mérkőzés első é> a Zrinyi vezetését jelentő gólja (1:0).
Most a PVSK is feljón és a 11. percben Pápai Puszpán szép jobb sarkos lövését nehezen, de tetszetősen védi. Ezután sorozatos szöglctrugások következnek- a PVSK részéről. A 15. percben Bérezés egy szabadrúgást lő, amit Ködbaum fejjel véd. Hullámzó játék következik, hol itt, hol ott pattog a labda, cgyizlK\'n Poór lő szép labdát, am\'.t Keztyüs kornerra ment. Most a Zrinyi nehéz i>ercci követ\' kéznek. Látszik, hogy a PVSK fáradhatatlanul az egyenlítésért küzd. Ezl súlyosbítja, hogy l\'ö.cze megsérül és csak percek m\'ulva tud sántítva vissza, jönni. Egyik Zrinyi kapu előtti nagy tömörülésnél egy labda Babos alsó karját éri, a bíró fütyül és a U-esre mutat. Ezt Bérezés minden nagyobb
AKAR ON
OLCSÓN VÁSÁROLNI?I
Nagy tétel nehéz selyem kombiné kis hibával P 8.60 - 9.60 helyett . . . . P 2.80-tól Gyüngyselyem nadrág kis hivával 3.20 h. P 1.78 la, hibátlan mait alpaca nadrág . . . . P 1.45
Svájci nadrág .........P 1.28
ESÍ mosóbőr kesztyű, mosásutáni garanciával P 3.60
Krepdesin sál..........P 1-95-töl
Retlkül-modellek és különlegességek bevezetésül fél áron
Ezcelsior Harisnyaház, Fö-ut 14. sz.
— tar.ja a közmondás. Teste épségét, frisseségét megirii, ha
PALMA sarkon
jár.
Gyártja a Magyar Buggyant agyár.
megerőltetés nélkül góllá értékesíti (1:1)-
A kiegyenlítés után a Zrinyi rákapcsol, pár szép támadás látható, de B, PVSK is veszedelmfcsen kezd rohamozni a Zrínyi kapuju ellen. Szerencsére a védelem inindegt tisztáz és így a PVSK sorozatos rohamozása nem jár eredménnyel. Már a .42. pero felé jár a mérkőzés, amikor egy let. szelös szép akció után Csöngei középen kapja " labdát, 3 PVSK játékos között kiugrik, pár pillanat alatt ott van a 10-oson, gondolkozásra nincs idő és esak ugy cipőorrul szúr egyet a bőrön. A labda erős és lapos. Szaknyelven: kacsázik. Keztyüs dobju magát, de orra előtt pattan a labda és maris a hálóban zörög (2 : 1). Ezzel meg is pecsételődött a mérkőzés Eorsa, mert rövid pár perc múlva a bíró sípja a mérkőzés végét jelzi.
Eenyö kaposvári biró a mérkőzést tárgyilagos :n vezette, sajnos azonban két pécsi hitárbirája « lesállások\' megítélésénél gyakran félrevezette őt és emiatt mindjárt a meccs elején majdnem kicsúszott kezéből a mérkőzés vezetése.
A PVSK nagyon szép futballt játszik. Jó védelme és kilünő csatársora vau, a fedezetsoru azonban szürke. Ez okozta mostani vereségét Is. A csapat legjobjul Puszpán, Bérezés, Sánta. Kcziyüs kilüuö kapus, a gólok-ról nem tuhel.
A Zrinyi játékosai, külóuösen a II. félidőben mindent beleadtak, hogy győzelmi sorozatukat folytassák. Éppen ezért nem is emelünk ki egyet sem a csapat tagjaiból külön-külön, mert felesleges lenne a fenti összeállítást itt újból Ieirni.
A Zrinyi csapata lsuifót megmutatta, hogy szívvel és lélekkel minden akadályt le lehet küzdeni. Ha a csapat tovább is igy folytatja, sok örömH fog még szerezni Kanizsa sportkedvelő közönségének. A Zrinyi ezzel a győzelmével két pontra megközelítette a listavezető PVSK-t és igy a győzelem! mindennél értékesebb.
-t
csillárt, rádiót, kerékpárt!
j
(I
ZALAI KÖZLÖNY
1936. dprIHi 8.
A Nagykanizsai Vasutas TE győzött a Szigetvári AK ellen
NVTE—SzAK 5:1 (1:1)
MŰVÉSZI
gyermekfelvételek
szépek, elsöranguak, olcsók
HALÁSZ SÁiDORNÁL
Horthy Miklós-ut II. Telefon 3 56. Vasárnap is nyitva.
Borús, kissé szeles időben játszotta a Nagykanizsai Vasutas Test edző Egyesület hazai pályáján első tavaszi bajnoki mérkőzését.
Schvara pécsi biró sípjelére a csapatok igy állotLak fel:
NVTE: Gozdán - Cserjés I., Cserjés II. -f Jakubccz, Mihalecz, Tóth - Dá^id, Savanyu, Hauer, Fleischner, Németh.
SzAK : Pósza - Panovíts, Czinó-bor I. - Takács, Csetik, Pfeipfer - Gál* Dinnyési, Czinóbrr II, Lázár, Pogány.
A mérkőzés vontatottan kezdődik, a csapatok nehezen lendülnek akcióba, a játék nehezen lxmtako-zik ki. A \'20. percben éri el első sarokrúgását a SzAK, a sarokrúgás eredménytelen, a labda a kapu mögé jut. Kirúgás után a 26. percben az NVTE ér el sarokrúgást, de ebből sem születik meg a várva-várt gól: A 35. percben Flcischer-nok röviden hátraadott labdáját n Dinnyési elcsípi és gólt lö. Kezdés után rohamra indul az NVTE és a 40. percben Savanyu révén ki is egyenlít. A félidő végéig mezőnyjáték. j
A második félidőben az NVTE-t a szél is támogatja és kezdeti játékával érezteli, hygy a mérkőzést igyekszik megnyerni. Szép támadásokat vezet az NVTE, de a kapufa is a SzAK mellé szegődik. Savanyu két lövésben végződő támadása a kapufán j>orzik el. Változatos, szép játék folyik, az NVTE többet támad ós a 30. percben Dávid egy jó helyzetben kapott labdát a SzAK hálójába továbbítja. Kezdés uláu a szélre adott lab Iával megugrott, szép
M(MM
Kedvező az országos vetésjelentés
A földművelésügyi minisztérium most adta ki első tavaszi vétésje-leütését. Eszerint a repce Jól Jelelt és a DunántuIon, Győr és Sopron vármegyék kivételével, erős fejlődésnek indult. Az őszi búza erőteljes íejlödésü, jól bokrosodik.
Fagykár alig van. A koratavaszl vetés szép sürün kelt, az őszi rozs erőteljes fejlődésben van, csak helyenként észlelhető kisebb kár. A tavaszi rozs több helyen már kikelt, az őszi árap jól fejlődik. A tengeri alá folynak az előkészítő munkálatok. A mesterséges takarmányok is jól teleltek és erőteljes fejlődésben vannak. v
lapos beadását a jól érkező Savanyu elcsípi és hatalmas rúgással védhetetlenül belövi az NVTE har-mndik dugóját a 36. percben. A fáradság jelei mutatkoznak a SzAK csapatán, az NVTE tovább erősít és a 37. percben Mihálecz négyre növeli a gólok számát. Ezután az NVTE is lelassít és igy a SzAK-nak is volt egy helyzete, hogy a mérkőzés eredményén szépítsen, de a jól védő Gozdán megakadályozza.
Jó az NVTE-böl a közvetlen védelem és Jakubccz. A pécsi biró kifogástalanul vezette a mérkőzési.
Barcsi IOK-NTE II.
4:0 (3:0)
A barcsi csapat könnyen gyözütl az erősen tartalékosan felálló NTE II. ellen. Az első félidőben a szél támogatásával a BIOK mgy fölényben .van és Pandúr 2( majd Gajzer lő gót. Szünnet ulán az NTE II. leszorítja ellenfelét, mégis a BIOK ér cl dugót\\Pandur révén.
Játékvezető Waldmann.
I oszt. bajnokság állása
1. PVKK 17 II 2 4 49 25 24
2. NTK 17 9 ,ri 3 S9 28 21
3 8BTC 17 IU 2 A 51 27 22
4. ZTH 17 10 1 5 :0 ;i6 22
5. PRAC 18 10 1 7 33 28 21
6. I1VAC 18 7 3 8 33 39 17
7. KUAC 16 8 2 8 32 39 14
8. T8B 18 7 — 9 29 42 14
9. KTSK 15 0 1 S 30 37 13
10. NSK 17 6 — 11 30 40 12
11. PBTC 18 4 4 8 28 41 12
12. DVOGE 18 1 2 13 20 50 4
A barack, mandula, meggy teljes virágában áll, a védettebb helyeken a körte, és a korai szilva Is virágzik. A tavaszi fagy csak Heves és Szatmár egyes részein teli kárt a kajszinbaracklwm.
= Sienxáctói nép éa ixcnxáclóx Jó a Mlltónyl elpfl. Fö-ut 2
Értesítés
Az 1802-bon alakult és 75 év óta fennálló Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet bolépettfaz Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe, mert Igy jobban módjában áll tagjainak hasznos közgazdasági befektetés célJAra kölcsönöket folyósítani, tagjftlt apró boti befizetésekkel takarékosságra cjsztönöznl és pontosságra szoktatni.
A szövetkezet 40 pongős üzletrészeket bocaöt kl, nmolyok ellenértéke azonnal, vagy nogyedévl 10 pongŐ8 részletekben fizethető. A Jegyzés alkalmával tartalékalapra és szor-vezésl költségre üzletrészenklnt 1 pengő fizetendő.
A heti befizetések továbbra is változatlanul megmaradnak; a folyó évben nyílott meg a 75-lk évfolyam, amelybe évközbon Is bArmlkor bo lehet lépni.
Takarékbetéteket Is elfogadunk és Jól gyümölcsöztetünk.
Kölcsönöket ndunk mégfelelő biztosíték (bekebelezés, kezesség, lombardéi-ingófedezet) mellett.
Előjegyzések a ,, Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet, mint az OrszAgor. Központi Hitelszövetkezet ts.\'gjn" hivatalos helyiségében (Csepgery-ut 7. dr. Rapoch-ház) mindenkor elfogadtatnak.
Az Igazgatóság.
Oyomorsavas szellemi munkásoknál, neuraszténiás emberek-nél és betegeskedő asszonyoknál
reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József keserüviz rendkívül jótékony hatást fejt kl Az orvoso\\ ajánlják.
— (A polgármester Egerszegen)
Kedden délelőtt a lm|e^ycházáii tiszti •értekezlet volt vitéz Tabódy Tibor főispán elnöklete alatt, amelyen részt vett dr. Kr.ilky Isiván,polgármester Is.
— (A rendőrség lelkigyakorlata)
Mint minden . évben, az Idén is a nagykanizsai rendőrség részére lelkigyakorlatot tart P. Miholcsck Miklós ferenceslelkész, akinek konferencia beszédein ott van a\' tisztikar és a kapi-tányság vezetője Is. A rendőrség cuiU-herei a lelkigyakorlatok után közös szentáldozásra Mennek.
(Uj főoltár a murakoreszturi templomban)
A mura keresztúriak nemes áldozatkészségükről netal egyszer tanúbizonyságok tettek. Az ellmlult évben klfes-tettek a templomot és az összegyűlt adományokból színes ablakokat szereztek be, valnimCnt két uj oltárt. A régi főoltár helyett mbst Csóthi Géza prelátus, apátplélx:ifiV>(; bőkezűségéből uj főoltár épült, amely egyszerűségében is kitűnő mii ízléssel készült.
— Ismerőseinek legkedvesebb hjándék Herczfeld Mlral illatszer tárából egy „Húsvéti csomag".
— (A Keszthelyi Hírlap)
felelős szerkesztője, dr. Gárdonyi Lajos h. városbíró kmtondott a lap szerkesztőségéről. A Keszthelyi Hírlapot ideiglenesen Mérei Ignác kiadó Jegyzi.
— (A megyéspüspök adományai)
l)r. Hott Nándor veszprémi megyéspüspök a csurgói tcnvplom építési költségeire ncunrég\' 1000, ujabban Ismét 1000 pengőt, n kötegei harang beszerzésére 200 pengőt, a sotaögyí katholi-kus sajtó támogatására pedig 300 pen. gőt adományozott.
— (Nagyobb lett Zalamegyo — egy fél holddal)
A belügyminiszter a Bclczna községhez tartozó 3700 ac hjsz. alatU ■1D2 négyszögöl nagyságú birtoktestet Murakeresztur községhez valŐ^Ütcsato. lását engedélyezte. \\
= A Thlosept-szappan hatásos alkatrésze a kőolaj silnlelen kivonata, amelyet elismert gyógyhatású miatt már több mint ezer éve állandóan használnak mindenféle bőrbetegségeknél.
— Tekintse meg Slnger DlvatAruháZ
kirakatait. Ott láthatók az uj tavaszi színek és anyagok.
az ilyiil nyeri
Legnagyobb nyeremény ynQ qqq Den„ö szerencsés esetben
Főnyeremény 400.000 pengA Vegyen sorsjegyei a HIRSCHLER trafikban
Koron...x&lld é.Qlot. I26H
Hirdessen a Zalai Közlönyben
HÚSVÉTRA ajánljuk a következő reklámárainkat:
Gyermek lati pántoscipö Nöi antilop divatcipö Sport félcipő Női divatcipök Férfi félcipők
aSlatií P 7 fiŐ\' 2,-3a\'\'< P • P • 00, Bógvbclít 30 - 33-lg l> 10.50, PB.«0, I SO,IO-aO, !..„ p |0 «0, l»» P ll»0,
Jl-JMj I 7 60. Iaxa« ... P 10.10, ll-ao, u ao. 34-36 P 11, 37-39 P 18-10. P II SO, 11-10, 14.SO- 14-ao, ik-as.
MILTCMYI SÁNDOR &» FIA cipőáruház:a, Nagykanizsa, Fó-uft 2.
I83& április 8.
ZALAI KÖZLÖNY
»
A milánói „Ital Sport" tennlszOtő-gyér lerakalot létesít Kanizsán
Örömmel hozzuk a n. é. lenni-izezö közönség tudomására, hogy a „Ital Sport" milánói sportárugyár április hó 9-én .Hal Sport" Szalon lennlsz-szaküzletét Nagykanizsán, Zrínyi Miklói-u. 40/a. szám alatt (Hoffmann Anny kalapszalon helyin) megnyilja.
Az .Ital Sport" gyártmányú ütők |ó minőségét garantálja, hogy ve-zelő verseny-|álékosaink (Szigeti, Oáborl, Bánó, Slraub, Sass Mária, Sárkány Llllv, SchrUder Lászlóné síb. az .Ital Sporr elsőrangú minőségű tltölvel játszanak. A szaküzleten elsőrangú szakember áll a len-tliszezők rendelkezésére, igy a ra-keltek szakszerű hurozása is javi-lása a kiváló minőségű angol és német hurokkal bizlosilva van.
Abban a reményben, hogy a szak-izerll és olcsó kiszqlgálás állal a n. é. lenniszező közönség lám-igatásál elnyerjük, vagyunk teljes tisztelettel (=) Jtal Sport" Stu on.
A főnyeremények összege óriási módon
lliennÖVftkfirifiit \' I ís \'sy a legszebb reményokkel indu-incy uuvcucutiii.. Illnk a 36.ik m kir 0SI\'tá|yS0r8,áték
április 17-ín kezdődő húzásai felé.
Hinni f\\S rAmállli kcll> \'""t már az első húzásban Is na-öi> reillHIIII gyobb nyeremények lesznek kisorsolva. Ajánlatos, hogy sorsjegyét a nagy keresletre való tekintettel már most szerezze be
a m. kir. dohánynagyárndában
>322 Horthy Mlklós-ut 2.
— (A piarista templom részére)
1935. november l-töl 1936. március 31 ig a következők .adakoztok: Hácz Gyulúné 10, Gozdán Jozséfné 1, özv. Csiszár Sándorné 1, N. N. 10, Dénes Béla 5, Iskolaszanatórium Fgycsűlet 5, Deák János giitfn. tanár 21, N. N. 10, N. N. 5, Göndör 2, vitéz Ilcntzik Lajos 2, Erdélyi János 2, I. osztály és főnöke 4, N. N. 1, Váradi József 5, Tóth János (Amerika) 30, Bódyné Noll Viktória (Kistálya) 10, Deák Ist-ván polg. isk. tanár 2, özv. Bogyács Ignácnó 3, Három\' testvér 10, Fgry Gyula 5, Gozdán József 9.40, N. N. 40, Kováosic-s Ecr«no-3fl,-Szilv Gáspár 1, N. N. 100, N. N. 25, Vojkovits Györgyné 10, N. N. 2, Merkly.Helus József 30, Tasnádi Károly 10, N. N. 5, Buváry András 5j Benkö Rozália és Katalin 1, N. N. 2, Cserkészek 50. N. N. 5, Kovács Miklós 2, Riewock Júlia 7, Merkly Lajos 10, Magyar Károlyné 2, Csöndör Anna 25, Horváth hrirc 2, Sörlei Lajos 5 pengőt, Varga Józsefné gyűjtése 100 pengő, Gara.v Fcrcncné 1 pengő, N. N. 30 fillér. Ajándékoztak továbbá a N\'otre Danw materek egy fehér miseruhát, özv. Bethlenné egy fehér miseruhát, Bozásl Istvánné, Pulal Márh és N. N. egy-egy (iltárteritőt. A nagylelkű adakozóknak hálás köszönetet mbnd a piarista ház-főnökség.
« Tavast! férfl»i8vetek, divatos ing-zetlrek, puplinok megérkeztek SInger Dlvatáruházba.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán a tolult héten 9 gyermek született, 5 fiu és 1 leány: Csizmadia Sándor napszámos és Magyar Máriánák rk. fia, Helyei Józsof szabónak és Váradi Irénnek ref. fia, Via. sies József cipészscgéd és Födő Erzsébetnek rk. fia, Németh József uradalmi cseléd és Nagy Máriának rk. fia, Garumfi Gyula főlüzmester és Cserép Annának rk. leánya, Giczingír János gépészk\'ovács és Sebők Máriámik rk. leánya, Hering Károly lakatos és Boda Ilonkának rk. leánya. Házasságon kívül született 1 fiu ty 1 leány.— Halálozás 10 történt: özv. Laky Gyuláné Szekeres Anna rk. 69 éves, Munkácsy János szabó rk. 39 éves, Kaiscr Krnö kereskedő Ur. 52 éves, Oparnicza Károly vendéglős rk. 63 é\\ós, Per vits József ácsmester rk. 82 . éves, Lukács János rk. 8 napos (l\'judvar), Vincze Mária városi szegény rk. 78 éves, GrossmUnn Béla tanuló rk. 8 éves (Esztcrcgnyc), Varga Jánosné Szakái Juliánná (Porog, Somogyin.), Horváth Lajosné Nemes Anna rk. 75 éves. — Házasságkötés 1 volt: Pető János \\iapszámbs rk. és Csaló Katalin rk/ F
— A Katolikus Szemle
\'most megjelent áprilisi száma Bajza József egyetemi tanár tollából <A magyar jövő a Duna völgyében rímmel közöl cikkel, amely a legújabb külpolitikai eseményeket magyar szem? pontból értékeli. A jelenleg tárgyalt telepítési törvényjavaslattal kapcsolatban. különös, időszerűsége van Her-mfcinn Egyed nagy tanulmányának, a mely a XVIII. században történt telepítésekre egészen uj adatok birtokában vet világosságot. Sok mis tanulmány, rendkívül gazdag kritikai rovat, változatos szemlék és külföldi tudósítások olvashatók még a kitűnő folyóiratban, amelyet a Szent István Társulat megbízásából Mihelics Yid szerkeszt. Előfizetési ára egy évre 10 pengő. .
— (riflucggijnilfik találkozófa) nét. főn délután fi-lól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
Borzalmas szélvihar
emberek százalt ölte meg és százszámra döntötte össze a házakat
Florida, április 7 Georgia államban bárom perces katasztrofális forgószél és szélhivar söpört végig. A hatalmas vihar percek alatt 100 halottat és kb. 2000 sebesültet követelt áldozatul. Csakm.m ugyanegy pillanatban 650 ház onv\'otl össze. Egyik gyárban, ahol 125 munkás dolgozott, az összeomlott épület törmelékei atöl csak három emberi húztak ki élve. Több helyen tűz is pusziitolt, 16 ember a tüz áldozata lelt. A hajléktalanok számla többezer.
20-40 fillért
takarít meg Budapesten minden
étkezésnél,
ha é termekben, vagy sörözőkben Provinc;a pengőszelvénnyel fizet.
A Provlnclö Utazási és Jegyiroda helyi képviselete a
Nagykanizsái Takarékpénztár.
it11
l—
I mindenki a helyi kereskedőknél íj é« Iparosoknál szerezze bel
Kiadja r Uptutajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda í*3 Délzalsl Lapkiadó Vállalat* Nagykanizsán. Felelős kiadó i Zalai Károly. Interurbán teleion. NvtviMniitu 78. silir.
Női kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Gyermek kalapok
1.— P-től, selyemben 3.— P Tennlsz-pulloverek
2.20-tól
Gyermek blúzok 1.80 „ NŐI gumlfüzők Dlvatővek 90 fillértől
Dlvat-retlkúlök
nagy választékban Extra nagyságú nöi nadrág 1.80
Férfi Ingek 3.60-tól
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa össze áraimat.
mi
Horthy Mlklós-ut 1. szám
Városházpalota.
Fotó-amatőrök!
I tekercs Mimóza-film 6x9 cm.
8 felv., 26 schein. finom szemcsés
előhívással együtt P 120
Szabó Antal fotó-üzlet és laboratórium
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
3071/1936. tk. »z.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Klsk. Lovácz Rózsi véRrehaJtatónak Magyar József végrehajtás szenvedő ellen Indított végrehajtási Ügyében a tkvl hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 LX. t.-c 144, 146 és 147. M al értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 68 P tőkekövetelés, ennek Járulékai és a végrehatási és az árverési kérvényért ezáltal megállapított 8 P költség és Járulékai behaltása végett a nagykanizsai kb. Járásbíróság területén levő, a zalaa/en\'Ja-k»bi 187. azljkvbell 55\'c. 70. hrsz. szántóra, 450 P. 109/4 , 87 hisz. rétre 200 P, a 109/4. 90. hru. rétro 250 nengő, a Qaral Jótsef tulaldonát képező 127. aztjkv-t»en felvett 56/46. hrpr. *-<ntóra 600 P, 55/c. 10, hm. szánté\'s 4ÍO P, 56/44. hrsz. siántóra 450 P kikMMsl „rhan.
A telekkönyvi halósí* -z árverésnek Zalaszent|akab kötőé, hi; : I megtartására 1936 évi április hó 21. i, D|énak d. e. 12 óráját tűzi ki és át 4,-e<6M fellételeket az 1881 :LX. L-t 1H>. §«a alapján a következőkben állapi! • eg:
1. Az árverés alá esó Ingatlant a klk ál-tásl ár kélharmadárál alrcsonyabb áron eladni nem lehet (1908 :XLL t-t 26. §.)
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiált.\',sl ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881:1.X. t.-c 42.§-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapírosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881; LX. t.-c) 147., 150 , 170. §§.; 1908: XL. t.-c. 21.§.)
Az. aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha töbfet ígérni senki sem akar, köteles nyoníMn a kikiáltást ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni! (1908: XLÍ.te.23.$.)
Nafjykanlzsa, 1936. márc, hó 16 napján,
Dr. Wéber sk. kir. Járásblró.
A kiadmány hiteléül: Klsa a k. MtUit.
tm
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
608/1936. tkv. ss.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek
Nagykanizsai Takarékpénztár rt. végre* hajtaiónak Kelemen Magdolna és Kelemen Mária végrehajtást szenvedők ellen Indl\'ott végrehajtási ügyében a teltkkönyvl haióftág a végrthiitató kérelme következtében az 1881: LX. t.-c. 144, 146 147. §§-al éltelmében elrrndell a vé^reh jtásl árverést 670 tökekövetelés, ennek Járulékai és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 16 P költség s a csatlakozott Rosen-tlial Mór 400 P-s követelései behajtása végett a nagykanizsai kir. Járásbíróság területén levő, Nagykanizsa város területén fekvő j a nagykunUsal 290. sz jkvben 4131. hisz a. foglalt ház József fóhercei? ut 44. sz. és 2738 népsorszám a. és 9307. hrsz alatt foglalt beUőség a természetben Összefüggő egységes egészet képező Ingatlanoknak végreh»|tást s*envedők nevén álló kétharmad rtfssére 2000 P kikiáltást árban.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek a kir. Járásbíróság hivatalos helyiségében, földszint, 11. ajtószám alatt megtartására 1936. évi május hó 11. napjának d. e. 10 óráját tüzl kl és az árverési feltételeket az 1881: LX. t. -c. 150. §-a alapján a következőkben állapltja meg:
1. Az árverés a\'á eső ingatlant a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908 :X Ll. t-t 26. §.)
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/.>-át készpénzben, vagy az 1881 :LX t.-c. 42. §-ábsn meghatározott árfolyammal számítolt óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges blr I lc étbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverést feltételeket aláírni. (1881 : LX. t-t 147., 150., 170. §8: 1908: XÜ. t.-c 21. §.)
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt ai általa ígért ár ugyanannyi azá-zalékálg kiegészíteni.
Nagykanizsa, 1936. évi |anuár hó 28-án. Dr. Wéber s. k. kir. Jblró.
A kiadmány hiteléül: Kiss a. k.
1379 Itoda-lötlut.
ZALAI KÖZLÖNY\'
1936. áprilli 8.
APRÓHIRDETÉSEK
írj. —Vr^p ?""ÍT~P.!1!,"01*
») liill,. ml,*- uí \' ™>.
10 núlfl « .nl*t. mlnl« tovtbbl u* 8 (lll*r.
DI4kél kgrja 3 pengő Ladlsslaunál Caengery-ut 74. Telelőn 1294
Vak lakrab u|raboiltáí4t Irmél vái-lilj* stern üveges, vároiháipeluta 7
Sutái terméatt elaócendü kereesenyl aiz-Ull fehér kar literenként P —.50, asztali illler (vflrfle) bor literenként P —.60 fogyasztási adóval együtt. Vlizontelsdóknak iren-gtdmény. Böhm Jóaael bortermelő, Caen-gery-ul 19. 4874
AnimMwlu u| bérautó rendkívül mértékeit írben mecrendelheló: Kaulmann aulófnvarozónál. Teleion: B8B. 797
Margit taraa, Caengery-ut 19. Nyitva mindennap reggel 6 lói este 7-lg. — Márvány kádfardSk, tyukiremvlgái éi olcaó bérletjegyek. 4830
■éteaekéa udvari lakás kiadó, Caen-gtry-ul 56 _2
EtUUke«»leaia cladí Caengery-ut 27/1. fOldsalnt 1.
PagányvArl tsjboralm I IIUrM menylaégben la kaphatók. — Araim: Pogányvár I vegyes 40 1111., édeskéa rliltng 80 llll., édaa vdrOa kar-gondiao 111!., t*mm r.jn.l rls-llna 70 lill. logy adóval együtt. Qrots Károly lótdblrt. Batthyány u. 26.
Renetzánc 7 fiókot aiekretcr, 1 darab Amerikái lióaialál, Llaael-féla, él egy abédló eladó. Blzaébeltir 15. 1260
■•I ruhák leijeién Jókaiban .ladik Clm a kiadóban.
Kkédia bútor. szalongamllura és
konyhabútorok eladók. Csangery-ul 29. Hám. 1380
Szép nagy világol egyszobás-konyhta vízvezetékei lakái kledé Józael főhercegül 51/a.
Fiatalember 200 P óvadékkal pénz. bcftiedöl vagy haionló illáit keres Uí-rény Igényekkel. Cím a kiadóban.
Öetetajaeraft magas Jutnlékra felvétetik. Iráabell Jelentkezés Caepel klrendelliég Kaposvár, Kondrásay-u. 2/b. címre kül-dendó. 1385
Édeikéi vöröl Bikavér boromat 50 llll. árban mérem, fogyasztó adó la beleértve. Tegyen próbaklsérletel caak >/s literrel, llaatelettel Szántó Oéza, korcsmáros Pelöfl-ut 39. 13(2
Kéluobii, konyha, kamiáa emeleti lakáa kledé. Hacker Erzaébet-lér 11. 1378
Mlndenea k.jéréeé azonnal felvétetik. Széchenyi-tér 4. 1384
Balaton zalai oldalin, vliparlon, gyó-nyórll lekvéiU gyttmölcilákkal beültetett 940 01 wlllatelels — esetleg lelotxlva — olcsón eladó, Clm a kiadóhivatalban. 1381
letállé 12—14 lóra május 1 érc kiadó. Horthy Mlklóá-ul 55. •
Főzelék-magvak Virág-magvak Gazdasági-magvak
Műtrágyák 1
Permetező-szerek Permetező-gépek
PEKK és FOTOR
Kaphatók:
orszAq József
Mag, nCtráfya, eJváeyvádelnlaMrak, •Ib k.r«k.4Mk«a
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blrósátí mellett.) Teleion 130.
Vetőmag
bizalmi cikk. Vásároljunk :
HIBSCH ÉS SZEGŐ
magizakQzletben.
A magyar szellemi élet tükre
a TÜKÖR
a Zalai Közlöny előfizetői által az együttes előfizetés feltételei szerint rendelhető meg. Az együttes előfizetés kényelmes, egyszerű és olcsó.
A ZALAI KÖZLÖNY és a TÜKÖR együttes előfizetési ára egy hónapra P 2.96. Előfizetéseket az alábbi szelvényen szíveskedjék még ma beküldeni.
ft ZALAI KÖZLÖNY t. kiadóhivatala
Nagykanizsa.
Mint a Zalai Közlöny előfizetője, ezennel előfizetek
a TÜKÖR-re .................. -tói.............................-lg
a lapjukban hirdetett feltételek szerint.
Az előfizetési dijat — díjkülönbözetet — egyidejűleg küldöm — pénzbeszedöjtlknek kivánom kiegyenlíteni.
Nagykanizsa, 1936...............».............................................
Név:...................
Foglalkozás: Postai cim:
Közgazdasági Részvénytársaság
NAGYKANIZSA
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
KészitUnks
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat
■sKStfHfctfSaat
TELEFON:
78.
■sneiíSIHJDte«ai
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat,
jegyzökönyveket; zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket ós tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb, elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
HJpm a kapHAJOorroa
Bt fliiteoBorl Njrna* * MkaM LepOett luakl kőnliaynraBJIbau Nagytan**!. (Felafe UMv. Za»dK*ol«
76. évfolyam 83. szám
Nagykwliia, 1938. április 9 csütörtök
Ara 12 AH
ZALAI KÖZLÖNY


politikai napilap
FeJelíé szerketztf: Barbarita Lajoa
ÉlMiiclW ára: kj bór. > pari 40 HIll SicikoUWil te fivUblnUli IM»i Tt t
Kártékony agitáció!
Szegény jó magyar nép : annyiszor cibolonditották már ! Lelkiismeretien agitátorok, törtető szájhősök beugratták kalandokig s a maguk egyéni céljaira használták annak nemes tüzét
Most meg itt van a nyilaskeresztes szervezkedés 1 Azt mondják, komolytalan dolog, az ember ne törődjék vele. Pedig foglalkozni kell az üggyel, inert veszedelmessé lehet...
A zalai magyarság - állítólag Vérbulcsu törzséből származó szinmagyar nép s különösen a kerkamenti göcsejieket azért te-lcpitetlék ide, hogy a nyugati határt a német elk-n védjék. Nyugati székelyeknek szántak bennünket, zalaiakat* A zalai nép eddig is meg Is felelt ennek a feladatnak amennyiben egy szinmagyar, erőteljes néptömb zárja el határunkat a germánságtól. ,
A helyzet ma veszélyesebb, a feladat nagyobb, mint r£wn. A hábo. rut vesztett, m^jd a hitlerizmus révén újjáéledt Németbirodalom belátta, hogy Nyugat felé lehetetlen terjeszkednie s ezért ezer titkos és nyilt uton fejt ki propagandát a nagygermán álmok Kelet felé törő megvalósítása érdekében. »Drang nach Osten« a jelszó s térképek jelennek meg a Balatonig német határral s az ukrajnai németekig húzódó birodalom fantasztikus tervé-vej. Dunántul elszórtan élő svábjainkat izgatják s belenevelik a nagynéniét gondolatvilágba. Kiváló fiatal Íróink felismerve a veszélyt, beledobták a köztudatba : »Dunán-tul Erdély sorsán !«
Ismerve ezt a helyzetet: eltűrhet-jüfc-e mi ilyenkor, hogy egy csoport szolgai módon lemásolva a német nemzctiszociallzmmus keresztjét, ingét, köszöntését, szólamait, karemclgetését, itt, a némcl határ mentén megbontsa sorainkat s talán öntudatlanul ,de előkészítője legyen & dunántuli német impérium-nak ? A svábok öntudatos nyilasok s azok, akikkel nyilasaink Németországban érintkeznek, szintén nem öntudatlanul barátkoznak. Megengedhetjük^, hogy Ausztria hátában - melynek függetlenségi törekvéseivel azonosítottuk magunkat Rómában - megerősödjék egy nemzetiszocialista mozgalom ?
A nyilasok a megyénkben található szegénységet és elégedetlenséget használják fel céljaikra. Vannak "zociális kérdések tényleg, amelyeket meg kell oldanunk. De az olyan zavaros jelszó-program, mint a nyilasoké, felesleges szitása az elégedetlenségnek. Olvasunk tőlük eredő Pontokat és hallunk beszédeket, de komoly tanulmányokkal, alapos tervekkel nem találkozunk. Vagy talán akadt magyar nyilas, aki az uj né-i»«t telepítés kitűnő eredménycil tanulmányozta volna ? Nem, ők csak aszines ingjeit s a szólamokat vették kölcsön.
Onérzefces magyar embert mélyen
k spanyol köztársaság elnökét megfosztották tisztségétől
Zamora nem fogadta az éjféli küldöttséget és nem Ismeri el az elnökségtől megfosztó törvény érvényességét — Attól félnek, hogy Spanyolország kommunista elnököt választ
Mégis „jól" dolgozott Kun Béla Madridban
| Madrid, április 8
A képviselőház kedden este megszavazott egy olyan törvényjavaslatot, amelynek értelmében a közlár1 sasági elnököt el lehet mozdítani állásából. A képviselők a gyűlés után Zamora elnök lakására mentek, hogy hivatalosan is közöljék vele állásától való megfosztást. A köztársasági elnök nem fogadta a Küldöttségei, hanem fiával kiüzont, hogy nincs semmiféle . törvény, a mely őtet arra kényszerítené, hogy éjfélkor fogadjon küldöttségeket és amely állásától megfoszthatná.
A képviselők erre a köztársasági elnök palotájábá mentek, ahol az elnöki titkár jelenlétében közjegyzői jegyzőkönyvbe foglalták az elnöki iroda és a tisztség birtokbavételét. A küldöttség ekkor felke-
reste Martinez Sarriót, a tartományi gyűlés elnökét, aki ideiglenesen átvette az elnöki tisztséget. A törvény értelmében az országnak egy héten belül kell megválasztani azt a 273 kiküldöttet, akik a képviselőkkel együtt az uj elnököt megválasztják Attól tartanak, hogy kommunista elnököt választanak. Zamora volt elnök h képviselőház határozatát r közigazgatási bírósághoz megfel-Icblwzl.
I Madrid, április 8<
(LaptárInkor firkezoU) A baloldali lapok Zamora elnök lemondásával kapcsolatban azt irják, hogy a parlament helyesen és törvényszerűen járt el. A jobboldali lapok azonban kifogásolják a parlament magatartását és elégedetlenek.
Nagyon puskaporos légkörben Indnlt meg a 13-as értekezlet
Egyre élesebbek az ellentétek Franciaország és Anglia között — A locarnol hatalmak uj tanácskozásra gyűlnek össze — Ecuador állásfoglalása meglazította a 13-as bizottságban Is a megtorlások frontját
A négus angol területre menekül
/ Genf. április 8
Genfben szerdán kezdte meg tanácskozásait a 18-as bizottság. Bár Olaszország nem vesz részt a 13-as bizottság ülésein, a bizottság mégis kikéri Mussolini megbízottjának, Aloysi bárónak véleményét és felfogását.
Páris, ápróills 8 A francia sajtó hosszabban foglalkozik a genfi eseményekkel és azt tartja, hogy a szerdán összeült 13-as bizottság után a locarnol hatalmak is tanácskozásra gyűlnek össze. Mindkét esetben igen nehéz
és komoly helyzetbe kerül a francia kormány.
Súlyos ellentétek
London, április 8 Az angol sajtó is azt irja, hogy a genfi napok válsága súlyos angol francia ellentétet és nézeteltérést válthat ki. Ha a közvetítő kísérletek nem járnak eredménnyel, az angol kormány súlyos megtorlásokat követel és az olajzárlatot ék\'tbe akarja léptetni, sőt elő akarja irni az afrikai háború befejezését záros határidőn bolttl. A francia kormány ezzel szemben
sért egy idegen állam idegen pártjának külső majmolása. Azt mondják : a régi függetlenségi ellenzéki hagyományokat akarják itt Zalában felébreszteni. Szemérmetlen játék « 1848 szent örökségét a német gondolat érdekkörébe átcsempészni.
Igaz, komoly ember, higgadt elme kevés van közöttük, inkább suhancok és izgágák vannak hiveik között, de mégis : a parasztság lobbanékonyabb, gyors tüzü, de értékes rétegét sajnáljuk, mert jelszavaink
hatására megtéved.
Mélyenjáró szociális tervük nincs, vezéreik csak az egyéni érvényesülést lesik, azúrt nem férnek össze, agitációjukkal a magyar történelmi gondolat megcsúfolását, a magyar történelmi hivulás vállalásának ne hezbitósét s népünk felesleges izgatását végzik, ezért kártékonyak, veszedelmesek.
Világosítsuk fel erről /x magyar népet !
Páldy Róbert
az olajzárlat ellen foglal állást, sőt a mostani megtorló intézkedéseket is meg akarja szüntetni. Franciaország véleménye szerint béketárgyalásokról csak akkor lehet szó, ha az olasz csapatok már bevonultak Addís Abebába.
Genfben egyébként igen puskaj>o-ros a légkör.
A bennszülöttek fellázadtak a négus ellen
London, április 8 A külföldi haditudósítók jelentése szerint a négus és a trónörökös életét egy 2000 főnyi csapat védi a fellázadt abesszin lennszülött lakosság bosszúja elől. Ugy tudjak, hogy a négus rövidesen angol területre menekül és igy akarja elkerülni az olasz meghódolást.
A 13-asban is inog a megtorlások frontja
Róma, április 8 Az olasz sajtó meleg hangon ir Ecuador magatartásáról, amely közölte, hogy nem v. sz részt löbl>et a megtorlásokban és azoKat jneg-szilntetl. Ezt annál is nagyobb örömmel könyvelik el, mert történeteden Ecuador is tagja a 13-as bizottságnak és igy a megtorlások frontját kikezdték ós az máris inog.
Róma, április 8 (Lapzártakor érkezeit) Badoglio táviratozza Keletafrikából: A fellázadt galla törzsek és a négus me-nekülő seregei között még mindig folynak a csatározások. Az olasz tisztek előtt számos abesszin törzsfőnök és vezető behódolt. A meghódított területeken megindul! a rendes kereskedelmi forgalom.
Az előrenyomuló olasz csapatok mindenütt nagymennyiségű efgy-vert, lőszert és élelmet találttak, a melyeket a menekülő abesszinek hagytak cl. A zsákmány között van 11 darab 8 henge\'rv s Ford teherautó is. Az utakat sorban hollak tetemei szegélyezik A Desszié és környéke tel jesen kihalt. A falvak legtöbbjén fehér zászló leng, ami azt jelenti, hogy a négus ellen harcolnak. Nem tartják valószínűnek, hogy a négus valamennyire is erősebb ellenállást tanúsítana Desszienél.
Mit veszítettünk?
A Felvidék arany exü»l-lernielé»o
Prjíga, április 8 A most közzétett jelentés szerint a selmecl és körmöci bányákban az elmúlt évben 463 kiló aranyat termeltek kl, töblwzáz kilóval többet, mint az elmúlt évben. Az ezüstki-termelós több mint 10 métermázsa volt. Ez is világosan mutatja, hogy a magyarság milyen természeti kin-oseket és értékeket vesztett el » Felvidékkel. \\
*
EALAI KÖZLÖNY
jjg& áprtlli 9.
A tavasz vezető divatszlneiben a legszebb
kabát-, kompié-, kosztüm- és bluz-anyagok
húsvéti legolcsóbb árakon a
Filléres Divatüzletben.
Kérjük vételkényszer nélkül
újdonságainkat megtekinteni I
Meghalt Tari Béla
Turl béla prelátus-kanonok, a kiváló pap-polilikus, Esztergomnak keresztény gazdasági párti országgyűlési képviselője, a Nemzeti Újság főszerkesztője, 61 éves korában egy fiumei szanatóriumban, ahol gyomor és vesebajával kezelték, meghalt. Holttestét hazahozzák és Esztergomban temetik el, ahol született.
Az Alkotmány-ban megjelent cikkei tették ismertté nevét, amelynek utóbb, 1906-tól l!H9-ig felelős szerkesztője volt. 1920-ban az alsólend-vai választókerület mandátumával lett tagja a magyar törvényhozásnak, melynek életében azóta állandóan aktiv szerecet töltött be. Alelnöke volt a Szent István Társulatnak. Az irodalomnak tudományos, művészeti, kritikai és vallásos ágában kiterjedt munkásságot folytatott haláláig. Több Ízben járt Amerikában, Kanadában a kivándorolt magyarok közt.
A keresztény Magyarország megdöbbent gyásszal áll ravatala felett.
Gyomor- és bélbántalmak, ha«-UregDcIi vérpangás, izgékonyság, mJgrén, kimerültiég, szédülés, sziv-8zorulás, rémes álmok, ijedösség, általános rosszullét, a munkaképesség caökkenése sok esetben rövidesen megszűnnek ha a beteg néhány napon át reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet iszik. — Az emésztőszervi bajok orvosprofesszorai általánosan dicsérik a Ferenc József viz enyhe és megbízható hatását s azt gyakorlatukban sürün rendelik.
EMLÉKEZTETŐ
Április 12.
Vasutasok < Marica grófnő* előadása, utána tánc az Iparoskórben.
AprilU IS.
Szinelőadás és tánc fél >9-kor a Legényegyletben. (Nagymama.) Ifiusági Egyesület operettelőadása Kiskanksán. ÁprIIU 18.
Stefániái zongora-estje 0 órakor. Apr lia 20.
Az olasz-abesszin háború filmje előadással a szinházban 9 órakor (Irodalmi Kór).
■ájus 4.
Mécs Alajos Japán filmje előadással a szinházban Ü órakor (Irodaiad Kör).
Érdekes bonyodalmak a keszthelyi és páhoki törvényhatósági választások körül
Dr. Meizler Károly nem is szerepel a választók névjegyzékében
Keszthely, április 8
A keszthelyi és ulsópáhoki törvényhatósági választásokat, mint ismeretes, megpeticíonálták és u fellebbezést most nyújtották be az alispánhoz, illetve a törvényhatósági igazoló választmányhoz. A keszthelyi petíciót Draucczky Árpád ny. MAV főfelügyelő adtá fe 80 társával együtt és azt panaszolják, hogy Meizlerék többezer példányban valótlanságokat tartalmazó röpiratokat terjesztettek^ A párt szavazólapja azonkívül ofyan erős nyomással készült, hogy összehajtva is meg lehetett áljapilani, milyen listára szavaznak. A Meizier-párt főemberei igy mindenkit ellenőriztek és megesett, hogy a szavazó kezéből kivették a NEP-lislál és a magukéval cserélték ki. Ez az eljárás odáig fajúit, hogy karhatalommal kellett közbelépni A panaszosok vitatják Krcutz József és dr. Bursl Jenő megválaszthatóságát is, miután az egyik, mint pap, nem fizet adót, a másik pedig a választók névjegyzékébe nincs felvéve. Becsatolták a minősíthetetlen sorokat magábafoglaló újságokat és röplaj>okat is.
Az alsópáhoki panaszt Takács Mihály ny. körjegyző éa társai adták
be, hasonlóan röplu|>okat mellékelve, panaszolják a visszaéléseket, sőt vitatják Meizler Károly megválaszthatóságát, aki t/idva.levően li)20^ta budupc.sU lakos, nem is lakik a törvényhatóság területén és a névjegyzékbe nincs felvéve. Mindkét beadvány a választás megsemmisítését és uj választás kitűzését kéjri.
id<3
Eső!
Profnóil.: Még élénk szél, több helyen, kivált délen éa keleten, >s#ő, az éjjeli lehűlés fokozódik, a szélvédettebb helyeken, különösen Dunántul északi részét> mérsékelt fagy veszedelem. A csütörtök délelőtti fehaelegedéa valószínt! erősehh lesz a Szerdalnál.
Naptár: Aprllí> 9. csütörtök Rom. kat Nagycsütörtök. Protestáns Erhardt. Izraelita Nizan hó 17.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig az őrangyal gyíógyszertár Deáktér 10. sz. és a kiskanizs&i gyógyszertár
Olcsó
húsvéti vásár
Singer Diuatáruháznon
Tavaszi női kabátok
Női- és férfiszövetek és selyem-ujdonságok nagy választékban
B5dy alispán
nyugdíjaztatásét kérte
Zalaegerszeg, április 8 Bődy Zoltán alispán, amint megbízható helyről értesülünk, lxadta nyugdíjazása iránti kérvényét. Az alispán kérvényével a nyugdijvá-lasztmány foglalkozik, utáru krrül a törvényhatóság elé. ,
Az ntolsó katb. knltur-dólntán
Utolsó kulturdélutánját tartotta kedden este a fehértercinlben nz Urleá-nyok Mária Kongregációja, amely ér-tékes és hiányt pótló szolgálatot tett Nagykanizsa katholikusságának e sorozat megrendezésével. Az utolsó bőjU délután u legszebbek és legjobban Kikerültek egyike volt. Az énekkar Gazdag István kántor vezényletével egyházi énekkel nyitotta meg a műsort. Majd Vilnay Ilonka meleg színekkel Sik-kóllemlényt adott elő. Kötsky /Kálmán polgári iskolai tanár szólószáraai megismertettek velünk egy nagyon mf-\'leg hunganyagu, értékes előadót, akinek szereplését nuég sokszor szeretnők látni.
Az est fénypontja volt dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, Járási tiszti főorvos előadása, aki a toelegszlvü orvos, a megértő ember, testvér, a katholikus érzéstől áthatott előadó színesen, élvezetesen felépített előadásában valóságos arze., nálját vonultatta fel a megbecsülhetetlen tanácsoknak és ulmututásoknak a saját orvosi életéből. Ismertette az emberi organizmus rendeltetését, a szervek funkcióját és szinte a .bölcsőtől végig, az emberi élet utolsó feje-zetéig vezette hallgatóságát- Megismer, tetto uz élet értékével, a halál meg-könnyítésével egy békés, % nyugodt, egészséges élet után. Dr. Szabó .Zsigmond előadása értékes élmény volt uzok számára, akik hallották és a nagyszátnxi közönség percekig űnne-pelte a tudós és meleg szívű orvost.
P. Czirfusz Viktorin plébános köszönetet mondott dr. Szabónak az ün-nepszámba menő előadásáért
Szokol Mária Sik kólttímlényével aratott sikert. Bájt és érzést tudott szavalatába belevinni
Az utolsó kulturdélután az énekkar egyházi énekével ért véget ■ -<
■■ Kontfim • Mgjr divat t Legszebb szövetek éa blouae-anyagok minden divatos színben Singer Dlvatáruházban.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától est* 0 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
— (Bélyeggyűjtők találkozó/a) üét. főn délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
loitoztiet \\
■ UHUfallUl , . , ,. n.mfl.L ..litniiu, .ik .ik h
ftHllhfíflíhNH nsmBek, retikaiOk stb. stb. |
™n™» iiiiuttt! mm JÓIÍM |
im. ápriH« (
A legszebb Liszt-művek Stefániái zongoraestjének mflaorán
A Liszt-emlékévre való tekintettel éfi mert Stefániái hangvemsenye a sorozatos Liszt-Ünnepségek befejezője lesz, a koncert műsorát Liszt zongoramüvek uralják. A műsorban megszólal Szent Ferenc legenda Funereilles, X. rapszódia, a közismert Llebestraum stb. Stefániái tehát Liszt legjellegzetesebb zongoramüveit fogja Nagykanizsán eljátszani, köztük olyanokat is, amelyek Liszt nagyszámú kompozíciói között itt még nem szólulháttak meg. Az egész város és a környék nagyfokú érdeklődése kíséri Stefániái hangversenyét, amely nemcsak a szezon legnagyobb művészi élményét jelenti, hanem társadalmi esemény is lesz.
Je/yek t Vágó illatszertára árusítja (60 fillértől 2 pengőig). Tekintette\' an-a, hogy az est minden jövedelme helybeli kulturális célt szolgál, felülfizetéseket is köszönettel vesznek. (Stefániái egy fillért sem visz el a városból).
Pedagógiai szemináriumok Zalamegyében
Znlaviírmti\'gje kir. tanfelügyelője m uj népiskolai tantervvel kapcsolatos pedagógiai kérdések és módszeres eljárások tüzetes mlegismerése céljából Zalavárníegyc területére hat szemináriumi napot szervezett meg. A szemináriumi napok a megye hat községében illetve városában lesznek, hogy minden vidék tanítója legalább egykét szemináriumon részt vehessen. Az ®|ső nap április 28-án lesz Pacsán, a második május 5-én Fgerszegen, a harmadik május 11-én Sümegen, o negyedik május 12-én Lentiben, az ötödik május 20-án Nagykanizsán és a* utolsó rorijus 27-én Keszthelyen.
Az egyes napokon a tanfelügyelő é* országos nevű pedagógusok közreműködése mellett n környék tanerői tartanak előadást és mutatnak be gyakorlati tanítást az uj tanterv és módszer alapján. A szemináriumi napokat kflxős ebédek és kirándulások tar-titják.
Apróságok asszonyoknak
Ha nem akarjuk a parkettái most tavasszal újra. felsikáltaUnl és be-erefiztetni, legcélszerűbb venni egy liter közönséges benzint, belekeverni öt deka finom viasz forgácsot és czael bekenni a parkettát. Olyan lesz tőle, mintha most újonnan eresztették volna be.
Pchér ajtók ét ablakok lemosásához használjunk közönséges man-dulaszappant, ez megtartja fényességét és akárhányszor is mossuk, nem Leaz mattá.
Ha elrakjuk téti bundáinkat, szőrméinket nyárra, ne használjunk nafta Unt a molyok távoltartására, hamm hintsük be vastagon dohányporral
ZALAI KOZLOWV
A törvényhozás közegészségügyi előkészületei a holnap magyarságáért
Nagykanizsa szaiészkerüieti főorvosának véleménye a belügyminiszter előtt
Kozma Miklós belügyminiszter a képviselőházban és a felsőházban a napokban bejelentette azokat a készülő javaslatokat, amelyeket közegészségügyi téren ősszel a parlament elé visz. Kiemelkedik közülük az a javaslat, amely az országban a szülészet és bábaképzés fejlesz, lésére és a bábák továbbképzés^ irányul. A készülő javaslatta\' kapcsolatban kérdést intéztünk dr. Huhu Antalhoz, a nagykanizsai Szülészkerület főorvosához, aki a következőkéi mondta :
- Való tény, hogy nagyjelentőségű törvénytervezet előmunkálatai vannak folyamatban. A lx\'lügymi-niszter ur még parlamenti beszédének elhangzása előtt felhívott, hogy a szülészeti rendtsflás törvénybeiktatása céljából március 20-lg részletesen megöldökölt véleményt terjesszek fel mindarról, amit törvényesen szabályozni szükségesnek tartok. Minket, cz a felhívás nem ért váratlanul, de nem érhette váratlanul a Zalai Közlöny olvasóit sem, mert aki figyelte, olvashatta évről évre beszámolóinkat a hasábokon minkuzokról az elő-munkála\'tokról, amelyeknek alapjait még 1932-ben fektettük le. Most, hogy a belügyi kormány figyelme felénk fordult, csak honorálta azokat a felterjesztéseket, a melyeket ezlrányban eddig kldoL goztunk. A törvénytervezet megalkotásánál figyelembe vettük a szii-lőintézetekel, a bábaügyel, a vidéki anya- és csecsemővédelmi JntéznuV nyek egyesítését a mér meglevő és felállítandó szülőintézetek keretein belül é« ezenkivül még számoj egyéb Indítványt is teltünk.
- Ablíól kellett ugyanis kiindulni, hogy az országban a szülészeti es -tek ellátása hogyan van megoldva a városokban és ml a helyzet a falvakban ? Javaslatunk értelmé! en az uj törvénynek tehát olyannak kell
lennie, amely elsősorban a vidék szülészetének elmaradottságival számol. Budapest és az ország nagyobb városainak lakossága részére nemcsak kiválóan képzett szülészszakorvosok és jól képzett bábák állanak rendelkezésére, hanem a klinikák és kórházak szülőosztályafr is. A vidéki 8zülölntézetekb-n azonban sok hiány vár pótlásra. Elsősorban tehát ezeket kell klinikai szintre és nívóra emelni és ellátni mindazokkal a kellékekkel, amelyeket ma - sajnos — a legtöbb szülő-intézet nélkülözni kénytelen. Jelentésemben hangsúlyozom, hogy módot kell találni a nemzetvédelem érdekében arra, hogy a kormány utasítsa az egyes törvényhatóságo-kat modernül felszerelt sz-Ulöosztá-lyok létesítésére. Ezek a vidéki szülőosztályok az egyetlen mentsvárai a nehéz viszonyok között dolgozó községi és körorvosoknak és gyüjtó-állomásai a mésszé környék patológiás szüléseinek. Vissza kell vonni u 6000 -931. M. E. rendeletet. A vidéki kórházak szülőosztályait és szülőotthonait rendeletileg arra kell kötelezni, hogy a szülés előtti, alatti és utáni anyavédelmet építsék ki. Ennek elengedhetetlen feltétele az anya kötelező szülés előtti vizsgálata és védelme nvllett a terhesség kötelező bejelentésérek tör-vénybeiktatása, bármennyi™ hozzányúl is c rendelet a családok magánéletéhez.
- Hogy a terhesgondozáá eredményes legyen, annak előfeltétele, hogy a súlyos kóros állapottal fenyegető terheseket intézetekbe lehessen elhelyezni. A megyei és városi kórházak túlnyomó többségében terb s-rendelés nincs, mert alapszabályuk a nyilvános járó* beteg-rendelésre vonatkozólag egyáltalában nem intézkedik. Ezen a helyzeten javaslatom ugyancsak kormányhatósági rendelkezést he-
MefiszanlK! Kiárusítok!
Az összes raktáron levő árukat minden elfogadható árért eladom.
Üzleti berendezés eladó.
MATTERSDORFER
url és női divatüzlete Fó-uf 1. szám
¥iM
mindent tisztít
kíméletesen, r karcolás nélküli
lycz kilátásba. Ismételten hangsúlyozom, hogy kötelezővé kell tenni az intézetek keretén belül a terhesrendelést. Igaz ugyan, hogyha legtöbb helyen, ahol Stefánia \'működik, szakorvos vezetésével kiépült a szülés előtji anyavédelem, a legtöbb helyen azonban tökéletlenül van megoldva. Magábanvéve azonban a törlés-gondozás jótékony hatása, a inig a terhesek igen siralmas hely^ zetén nem javítunk, különösen áll cz a hásas-ságon kivül teherbe jutottakra - csak akkor fog mutatkozni, ha az állam a társadalommal karöltve ezeknek az elesetteknek szülőintézetek keretén belül hajlékot .is tud nyújtani házi terhe\' intézmény kiépítésével.
A javas\'at második fő feladata a bábakérdés helyes megoldását tartja szükségesnek. Ez a kérdés azonban a törvényjavaslat legnehe-zeblxn keresztülvihető pontja, mert elgondolásuk a legköltségesebb. Ab* ból Indultunk ki, hogy a régebbi kiképzésű bábákat fokozatosan le kell váltani és helyükbe frissen képzett, állami rendszerű XI. fizetési osztályba sorozandó bábavédőnöket kell kiképezni. Addig is, amig ez fokozatosan keresztülvihető lesz, szabályozni kell a jeleJegi bábaképzés módjait és rendeletileg korlátozni a kiképzett bábák letelepedési lehetőségeit. Jól tudjuk mindannyian, milyen elsőrangú közérdek az, hogy a bábanivót középiskolai képzettségű egyének bevonásával emeljük. Ezt a célt szolgálnánk a bábavédö-nők rendszeresítésével, akiket nem váiosokban helyeznénk el, hanem a szegény vidék kisközségeiben, mert ezeknek egészségügyi ellátása a legrosszabb. Ilyen bábavédőnő aztán gondozásba vehetné u terhes nőket, ellátná a szülés körül a kendőket, utána mindjárt az anya- és osccsemövédeiem területén is működhetne, továbbra is gondozásban
HÚSVÉTRA ajánljuk a következő reklámárainkat:
Gvflrmek luk nántoscipö Nöi antilop divatciptí Fiu sport félcipő Nöi divatcipök Férfi félcipők MILTÉNYI SÁNDOR ás FIU cipAAruháza, Nagykanizsa, FA-ut 2.
ZALAI KÖZLÖNY
1986. iprIHm 9.
10.000 pár cipőből
választhat
SZABÓ cipőáruházban (Horthy mus-ut
tartva az anyát ós csecsemőt Ellátná a falujában, községében az általános egészségvédelem minden fontos dolgát (tuberkulózis, nemi-betegségek, küzdelem a falusi babona, népszokások és kuruzslások ellen). A községi és körorvosoknak pedig felbecsülhetetlen értékű munkatársai lennének. Iff-n természetes, hogy ezzel kapcsolatban a bábakiképzés Is reformra szorul, ameny-nyiben a jelenlegi bábakiképzés mi-kéntje megszűnne és helyette csak magasabb kiképzésű báfcavédőnőkel képeznének • ki. Hogy ez az uj kiképzés csak fokozatosan lesz keresztülvihető, azt a dolog természete hozza magával. Előny.\' pedig az, hogy az állam háztartását nem egyszerre terheljük meg a bálra-védönők kiképzésével járó költségekkel.
- Javnslatombin felemlifc\'m, hojfy az egy célt szolgáló, de külön külön adminisztrációval és költségekkel járó anya- és csecsemővédelmi Intézmények összevonására gondolok akkor, amikor egységes Irányítás és vezetés mellett szerelném megoldani a szülés előtti, ulatti és utáni anya- és csecse mővJdelmet. Mivel mindezek a törvényjavaslatok a jövőt szolgálják, aJért még egyéb indítványokat is teltünk, mert gyakorlati tapasztalatunk azt mutatja, hogy ezen kérdé»\'k i-ímdezésére, törvényerőre való emelésére az egyke elleni küzdelem, a osiládvé-, delem s az általános egószségvéde lem szempontjából szükségünk van. Ezek az indítványok azonban any-nylra szakkérdések, amelyeknek ismertetése meghuladná nyilatkozatom kenetét.
Megnyugtató érzés, hogy a magyarság jövője szempontjából legfontosabb kérdések végre a törvény előkészítés stádiumába talállak. A kormányzat providenciálls |>olitiká-jának messzehangzó bizonyítéka ez.
öröm egyben külön is a kanizsaiaknak, hogy magukénak mondhatják azt a Haba Antalt, akinek véleményé^ a minisztérium is kikéri, mielőtt egy törvénytervezetet elkészít.
Önvédelemmel védekezik
a galamboki gyilkos,
habár olyan részeg volt, hogy nem emlékszik semmire
A kiskomáromi csendőrség egy járőre legnap Nagykanizsára szállította luikácil Kálmán galamboki lakost, aki Kovácx István zalamc^ renyel napszámost szlvonszurta. Kihallgatása alkalmával eleinte önvédelemmel védekezett, azl mondotta, hogy Kovács rántott reá először kést és ő csak védekezett. Késöblx\'n viszont azt mondta, hogy annyira Utas volt, hogy nem is emlékszik az eset körülményeire.
Dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró Lukácsi Kálmánt letartóztatásba helyezi.*. A csendőrség tovább folytatja a nyomozási.
— Távúd férfiasjveuk, divatos lng-zeflrek, pupllnok megérkeztek Slnger DIvatáruhAzba.
r- Sxcniáclóf nép 6» uensiclfe jó » Mllténji clp«. Fő-Ht 2
— Tek\'nUc meg Slnger DlvatAruhAz kirakntnlt. Ott láthatók az uj tavaszi színek és anyagok.
az
700.000 pengő
Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben _
Főnyeremény 400.000 pengA
Vegyen sorsjegyet a HIR8CHLER trafikban
■orona-axAIIÓ épOUI. 1268
Tavaszi hangulatok
Irta: Gr»f Emi
Borús reggel. A szerkesztőség kopott szürke falai között koktfoly munkába Merülve dolgozunk. Európa vészes, bonyolult helyzete ad otfunkát, ez pedig ránehezedik a lelkekre. Egyszer csak széles jórcggelttel a postás lép l>c és egy levelet tesz el&n. Egyik falusi tanitó.barátom irt. Tavaly ilyenkor nősült. Emlékszem akkor is boldog érőmmel olvastam leveleit. Mosl már hónapok óta nem irt. Aggódtam is értfik, sietve bontotal hát a levelet. A levél rövid, de boldog örömfmel jelenti a nagy családi eseményt. «Fiul vártunk, — de leány lett! — irja mfcg. illctcklv-e boldog párnapos apa-bará-tokul. Ifjú férji leveleit mindig örömmel olvastam, mert a Tavasz üzene-j tét éreztcmi belőlük. Most az Élet üzenete sugárzott trf.ndcn sorából, hirdetve az örök szent Isteni Tavaszt..
■ 7.
Napsütéses udvar. A déli verőfényen valósággal gőzölög a kopár udvar talaja. A földön két szószkefejü gyer-irtek játszik. Odébb létrára terített színes ágyneimük sütkéreznek. A tavaszi nagytakuritás csalhatatlan tarka cégtáblái. Most látott* csak, hogy n kél ^ apróság golyózik. Pedig a nagyobbik lányka. Lehetnek 5-0 évesek. A nap-
fényben csillogó színes üveggolyók szikrázva gurulnak a tulajdont hozó gődröcskébe. A kisfiú miig ügyetlenebb. A leányka nyer. A kicsinek trtár alig van golyója. Még egy dobás — és elveszeit m\'.nden. A kis kéz eltűnik a nadrágzsebben, kotorász, — de minden hiába. Kiapadt a golyóforrás...
— Petike adok én — mkm\'dja a kis-leány és jónéhányat a kis mürokba nyom. Mosolyognak. A kisfiú ránéz a leányra, megköszönné, de nem tudja hogyan. Egyszer csak felágaskodik és egy csókot cuppant a leányka arcára.
Felettük a szorzódból áthajló >ba-rackfán akkor borul virágba egy bimbó...
Tavasz van ...
8.
Budapest. A körúti villambs tömve. Ragyogó idő van, de a töjmea a budai hegyek helyett a futballpályára Igyekszik, ezért n szokatlan sok utas. Meleg van. A pesti aszfalt és kőrengeteg forrón leheli a koratavaszi nap erejét. Legtöbben állnak, Jónéhánynn izzadva, egymás hegyén hátán szorongva. Most mindenki mozgolódik: a kalauz jön. Bőrtárca, kisbuksza, zsebkendőszél, mellényzseb üzemben. Egy kis diák-forma legény is ott turkálja zsebeit nagy idegesen. Mire a kalauz odaér kiderül, hogy csak 22 fillérje van az átszállóhoz... Szurkol mint vizsga előtt... Kár |>e(lig... Egyszerre hárman nyújtják feléje n hiányzó két-flWéresf...
Mosolyog mindenki, süt a nap ... Tavasz van ...
9.
Halászbástya. A sétányon az anlbe-rek százai élvezik a koratavaszi nap éltető, jóleső mfclegét és a pesti Dunapart tündéri szépségét. Lent a Dunán egy kétevezős csörög le lassú .egyhangúsággal, az első tavaszi csónakkirándulás örömleinek hódolva. Ide látszik a zsúfolt pesti Dunapari, ahol az elegáns hölgyek és gavallérok ezrei élvezik a déli nap enyne fntelegct csókoló sugarait. IU fent és ott leni egyaránt jólesik mindenkinek ez a tavaszi meleg napsugár, amely a téli ruhától megszabadult test pólusaiba hatol a pompás tavaszi kosztümök és felöltőkön keresztül. És itt a fehér kövek ragyogása közölt egyszerre egy párt pillantottam meg. Nem nagy eset, hisz itt épp ugy, ttíint a pesti Dunaparton szerclmfes díákpárokat, ifjú je-gyeseket és boldog szcrelmfcseket találni leginkább. Párok miindenütt, százszámra, czerszámm — és engem mégis ez az egy párocska kedves képe kapott meg. Tul volt miudegyik a hatvanon, de így őszen, totyogva is bá-lyosak voltak, atrt\'.nt fogták egymás kezeit és oly szerelmes pillantásokat váltottak, mint a kisdiákok.
És a két öreg tekintetében én n Tavaszt láttafm...
Igen, knl?rt a tavasz nincs korhoz, térhez és időhöz kötve. A Tavaszt érezni kell és ehliez iK*rf keli más,
Elmaradt a leventék meiel versenye
Vasárnap reggel nagyon esett az cső, mSért is Bremser Gusztáv testnevelési vezető nagyon helyesen elhalasztotta a versenyt.
A versenyt folyó hó 19-én, vasárnap délelőtt fél 9 órakor fogják taegtar-tani. Kéri a testnevelési vésető a benevezett csapatokat, hogy a rajtnál akkor jelenjenek trteg.
Magy. királyi
Osztályjoniáték
föárusltól kérik,
hogy mindazok, akik a
postán küldött sorsjegyek Arát még nem egyenlítették kl. szíveskedjenek a megfelelő összeget azonnal megfizetni, mert a nveroménylgény caak ugy biztosítható, ha a sorsjegyek ára az előirt 3ü fillér költséggel együtt az április hó 17-lki húzás előtt kiegyenlítt.etett
Aki azonban bArmely oVnAl fogva a sorsjegyet nem akarja megtartani, küldje azonnal vissza az Illetéke* helyre, mert az idejében kl nem fizetett sorsjegyek semmi Jogot uem biztosítanak, - a főárualtóknak asonban kArt okoznak, ha azokat nem ^ kapJAkvIsz- a
csak szív és lélek. A test lehet sokéves, de a léleknek nincs kora. És ezek az öregek érezték a Tavaszt, talán jobban, talán tudatosabban, mánt a csókolódzó fiatalok...
10.
A Tavasz szent titkait miegérteni alig lehet. A Tavaszt érezni kell, a tavaszt élni kelL Mindenkinek és min-denkor.
Én boldog vagyok, ha érzett* és örülök, ha mlásőfc is rátalálnak eite a hatalmtas szent érzésre. Sajnos még kevesen vagyunk, akik ugy tudjuk szivünkbe fogadni a tavaszt, taint az Isten nagy ajándékát. Érezzük százan, ezren, talán millióan, de az utcán a rikkancsok még mindig a háború vészes árnyát, a gyűlölet és a bún ördögi szülötteit kiálltják friss hírekként. Ez, a tavaszi pcknípában nvüzs-gő utcán, ez az egy disszonáns akkor, mint ünneprontó kajánul hirdeti: az ember.-k szivébe még mindig nem jött cl a tavasz.
Oh, vájjon taikor jóu el a hozsan-nás, őrök, szent, Isteni Tavasz, Kmtoly-nek napfénye kiöli az emlberck szivéből a gyűlöletet és a lelkekbe belp-oltja a Béke megnyugtató balzsa. mát...?! , A
Ez lenne az ignzl, boldog, fenség nagy tavaszi ajándék...
Ez volna a legszebb, Legmagasztosabb Tavasz... .«
(Vége.)
lWftáprilli 9
BALA1 ttOZLOMY
u , Húsvétra cipóit minden takarékos család Hecht Laios „ldeálM cipőüzletében (Fő-ut 12. sz.) szerzi be.
Siavatolt minőség 1 óriási válasiték 1 Alacsony árak!
Russel Bertrand: Egy évszázad élettörténete
(1114-1914.)
Russel könyve az utóbbi szót ér politikai és gazdasági átalakulásának története; de egyáltalán nem csupán a külső események képében, hanem inkább a szellemi és gazdasági háttér újszerű és érdekes elöntésében. Hűssel könyve nem a felszínes cselek-mlények összefoglalása, hanem inkább a történelem legmélyebb gyökerének feltárása: a gondolkodók tűnnek fel míive háttéréin;n, nem csupán a hadvezérek és politikusok. A müvet talán az jellemzi inkább, hogy. közismert dolgok nem szerepelnek benne, Illetve, bog)- a szerző a közismert dolgokat is uj, eredeti beállításban adja elő. Ez adja meg különleges érdekességét. A könyv tele van szellawes iróniával, retfriek anekdotikus részekkel, amelyek nem I\\enye kitérések, hanem a tárgyhoz szervesen tartozó, azt éle-sen megvilágító részletek. Az elmull száz év szellemi fejlődésének jellemzése különösen brilliáns és amellett szakszerű; látszik, hogy filozófiai iró müvo. £p ily alapos tudásra valló, egészen elsőrendű a radíkalizSmfcis és szocializmus eszmei története. Az Amerikáról szóló rész különösen fontos a magyar olvasóra nézve, aki földünk e vezető állarnüról olyan kéve-set hallott az iskolában. Russel pedig Amerikát és Amerika történetét époly jöl lsmtri, mint hazáját és hazája történetét.
Két kötet, ára egész vászon köt ősben 0 pengő. (Révai kiadás.)
Pénzt kaphat
, otthon beverő,
használt bélyegelért, bélyeges levelezéséért. Felvilá gositást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt a Frontharcosok helyiségében (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztaltárssaság szívesen lát minden felnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság semmiféle kötelezettséggel nem jár. Tagdíj nincs.
Mindent egylltt talál
U
ii
A szállodában i
teljes komfortot. A kávéházbani
100 újságot. A sörözőben■
200 ételkülönlegességet és Bura Sándor olgány-muzsikáját.
A télikertben i
délutini-esti tánoot ós sz llniozky rádió jazz-zene-karát.
Budapest, RákóczI-ut 58.
A Melropole valamennyi üzemében elfogadják fizetésként a Provlnoie kedvezményes peagAezelvényt.
A golgota drámájának,
a megváltás grandiózus müvének cm-lékezete hatja át mh az egész vijágot. Elvonui az emberiség lelki szemei clöti az istenember nagy, a világot átalakító emberszercleténck és áldozatának minden fázisa.
Mintha a természet is bánatruhát öltött volna. Szomorú a természet is, mintha az emberiséggel együtt ülné mteg a Megváltó szomorú napjainak emlékezetét.
Tarán egy nemzethez sínc-s ma olyan közel a szabadító Krisztus tra-gédlája, mint a magyar nemzethez. Aminthogy egy nemzetnek az élete, jelene nem hasonlít annyira a gotha szenvedéseihez, titfnt a trianoni areopagban halálra Ítélt magyar nem-zoté. Ez az ország is végig járta történelme* során a fájdalmak minden útját, megkapta az árulás iskarióti csókját egykori barátaitól és testéből szakítottak eleven húst azok, akikkel együtt ült baráü asztalnál, akiket testvéreinek tekintet. Része volt a tanítványok elhagyásában, a cseléd nyclvöltógctésében, Péter megtagadásában, mint bűnöst és a világégés felidézőjét a genfi főpapok elé hurcolták, királygyilkosság értelmi szerzőségnek megszégyenítő köpenyét borították reá. Kockát vetének mindenére. Hosszú, fájdalmas keresztút után odahurcolták a Fazekasok földjére, a mtfsík két «lator« Ausztria és Bulgária közé — felfeszíteni...
És azóta Csonlramlagyarország ,«éli» a maga golgothás életét, várja a maga Nagyszombatját.
Ott zokog és összetett kézzel könyörög most a Nagyhét három na^ napján trianoni Magyarország népe, az összeszabdalt, megkínzott kis Ma-gynrország népe a gctszcmtlni kertben vértizzadó Krisztus előtt: hogy következzék be számára Is a Nagycsütörtök, Nagypéntek után a győzedelmes Nagyszombat, hogy megkínzott, Krisztushoz hü népe megérje a magyar Húsvétot, az ellenség gyűrű-Jéből a szivárványos felszabadítást.
_ (B. H.)
— (Miniszterek Balatonfüreden)
Hótnan Bálint közoktatásügyi miniszter és Darányi Kábrián földművelésügyi miniszter tegnap Balatonfüredre érkezett. Hóoiün a bencésrend nagyszanatóriumtíban szállt meg.
— (A főispán Itthon)
Vitéz Tabódy Tibor főispán titkárja kíséretében visszaérkezett Budapestről és átvette hivatala vezetését.
— (A püspök zalai bérmautja)
Ismteretes, hogy dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök májusban Zalában bérnkiutat tart, amelynek során ellátogat Nagykanizsára is. A béitolaut a következő: mtíjus 8-án Murakereszt-ur, 0-én Nagykanizsa, 11-én Nagy-récse, 12-én Homtokkomárom, 13-án Zabszentbalázs, 14-én Hahót, 16-án Gelse, 18-án Dióskál, 10-én Felsőrajk, 20-én Zalaszentmáhály, 21-én Pacsa, 22-én Nemesrádó, 23-án Szentjíéterur, 24-én Zalaapáti, 25-én Zalacsány. Május 17-én (lelsén tetajplomot szentel a megyéspüspök.
Hiuvótra mindenki szeret jót olcsón venni, cipókét legolcsóbban az „Ideál" clpőllzletben veheti Fő-ut 12. ss.
Vértesi Frigyes dr. III. konferencia-beszéde
is zsúfolásig megtöltötte a felső-templomot Nagykanizsa katolikus férfi-közönségével. A Gondviselés fb galmának nyomdokain elvezette hallgatóságát a család-problémák örökkön aktuális szövevényébe. Ostoros szavakkal bélyegezte meg a gyermekáldástól való menekülést, annak isteni, állami és természeti törvényeket tapodó gyávaságán nemzetromboló hatását. A szónok lelkének gazdag világából az igazság súlyával, az ész felkiáltó világosságával, a sziv kitáruló jóságával mutatta meg hallgatóságának az élet legnehezebb utján a helyes irányt: a család belső harmóniájának parancsát a házastársaknak egymáshoz való lelki viszonyában. Klasszikusan mélyértelmü volt a konferencia ama része, amelyben kifejtette, hogyan imádkozzék a katolikus férfi, milyen Jegyen érintkezése Istennel. Akármiről beszól Vértesi, mindig az ész lenyügözö erejével és tárgyilagosságával tudja ráébreszteni hallgatóságát az igazságra, arra, hogy milyen egyszerű és milyen megdönthetetlen az igazság, aminek megismerése nyomán nem csak a rádöbbenés örömét, hanem a meggyőződés szárnyaló lendületét és az elhatározás kezdeti sebességét is adja a rá figyelő léleknek. ,
Az utolsó konferencia-beszéd ma, szerdán este 7 órakor lesz. Holnap, csütörtökön reggel fél 8 órakor közös áldozás, amikor Vértesi még egy beszédet mond lelkigyakorlatának résztvevőihez.
— (Az Ipartestület elnöksége)
felhívja a nagykanizsai iparosságot, hogy szombat délután fél 6 órakor a feltámiadási körmenethez zászlójuk alatt gyülekezzenek a testület székházában.
— Tőbb *ur pár clpflbfll választhat Mlltényl cipőáruházban. Fő-ut 2.
— (Uj postabélyegek)
A m. kir. posta a magyar rádió .tízéves jubileumi alkalmából 6, 10, 16, 20, 32 és 40 filléres cimlelekben omllékbélyeg.sorozalot hoz forgalomba. Az emlékbélyegek a magyar rádió tiz éves életének egy.egy mozzanatát illusztrálják.
— (Kórház a mulatság vége)
Orsós József 21 éves korpavári la. kos a lazsnaki korcstatiban mulatott. Mikor hazafelé indült, a korcsmpaj-tóban ismeretlen tettes hasbaszurta. beszállították a nagykanizsai kórházba.
egyénisége egészséget é» erőt sugároz. Ilyen embernek ven széleiben sikere. A ruganyos |árás titka a
PALMA sarok.
gtAitja i mm ruggyuhtaArugyAr
— (Húsvét után megkezdődnek az Ipari tanfolyamok)
A nagykanizsai Ipartestületben Samu Lajos elnökiele alatt összeültek a szakosztályok vezetői, hogy megbeszéljék az ipari továbbképző tanfolyamtok kérdéséi. Húsvét utáu kezdődnek meg ugyanis a tanfolyamok egyenlőre a kftwüves, férfiszabó, festő, asztalos ipar részére. A szakmai továbbképzésen, rajzon kívül könyvvezetés, OTI, adó, Igazgatási Istaicrct és mindaz is szerepel, amit egy iparosnak a rendeletek labirintusában tudnia kell. Akik az ipari továbbképző tanfolyamokon részt akarnak venni, (iparosok, valainint két ós fél évi gyakoritttot betöltött segédek) jelentkezzenek mielőbb. Jelentkezni leltet április 16-ig, naponta délelőtt fél 0-től 1 óráig az ipartestületi irodában.

— (Bablevessel leforráztak egy gyermeket)
Drahovecz lmt.e katonaréti lakosnak két és fél éves gyenmfckét, mialatt édesapja munkában távol volt, forró bablevessel véletlenül leforrászták, ugy hogy másodfokú égési sebekkel a mentők a kórházba szállították.
Hölgy Ismerősének húsvéti ajándékot Herczfeld Mimi illat-szertárában vegyen.
— Huatrólrat Sxép cipók I Jó cipók 1
Gyönyörű formákban legolcsóbban ai „Ideál" cipő üzletben. Fő-ut 12.

jóériósi kell i», még mindig nem luxus egy csésie FRANCK kávépót-lókkal ízesített KNEIPP malátokávél elfogyasztani, mert hiszen hihetetlenül olcsó. Maradjon meg tehát o FRANCK kóvépótléknál és KNEIPP molátakávénál, mert egy kis kellemet érzés naponta mindnyájunkra rá|ér.
9. taJuvak&MckJUXk. ÍMK*
ZALAI KOBU>M
198a. ápriiu &
A NAGYMAMA
húsvéthétfői előadásának hlne már bejárta az égés* vírust. A KntuJikus Légügyiét rendelő gárdája Jól választott, aijilkor Csiky Gergely víg játékát tiUfci möiWira, mert ez a darab alkiJroas arra, hogy iaiwétnagy tábort voneon az élőadásrn de egyben alkalmas arra Is, hoiy a Legényegylet kitűnő műkedvelő gár-dája tudását csillogtathassa. A húsvéthétfői előadást élvezetesebbé teszi, hogy felvonásközökben a* frvgeserkésaek niandolln zenekara ad szórakoztató zenét. Az előadást pedlö vidám tánoest követi, ahol a böjt után ismét porondrn léphet a fiatalság. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. Kaphatók elővételben 40, 60, 100 ós 120 filléres árban Fenyvesi és Bárány cégnél.
— (Moszkvai lányok)
Az uj Oroszország leányai egy más világ, tőlünk nemcsak czerkilométe-rekre, hanem életkülönbségre is távoli birodalom szülöttel. Más n létük, az élettel szembenállásuk. Gyökeresen más mindenük, még a szerelmük Is. A szerző, Nafflriványi Zoltán több éven át éhe a* orosz életet és jobban ImihtJ u inal Moszkva gyermekeit, tavin t bárki más. Regénye ezt a különös, bímfcretlen « ezért izgató vilá-
Í>t vetiti elénk, ahol mtf.g néliol harcin áll a knVilt és a jelen, tradíciók és ösztönök - de győzehntes csak egy: a fiatalság é-s szeretem, «mely mindenütt ugyanaz és örökkévaló, /ra egiszyAsíOűkötésbcn 4 80 pengő. (Révai kiadás.)
— A pr®|Mf«iuU-»lBUitérluin
Intézménye egyes országokban azt igazolja, hogy míg az állam sem nélkülözheti a reklám mindent átütő ere-Jét. A propagandát nem nélkülözheti a legkisebb üzlet sorai. A hatásos rck-láiri lehetőségeit tárgyalja a Reklám-élet legújabb száma. Előfizetés egy évre 12 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, V., Lipót-körűt 0. -t. Szív- és érbetegségekben
szenvedők a Siesta Szanatórium (Budapest, I., Ráth György-u. 5.) sriv-álk*riásán megtalálják mindazon különleges felszereléseket és berendezéseket, melyek a betegségek felismeréséhez és emknényes gyógyításához, az orvostudomány mai felfogása szerint, elengedhetetlenül szükségesek. A legtökéletesebb «catnJ>rldgei. elektro-kardiograph, legújabb typusu és legnagyobb teljesítményű Röntgen dlag-nostikus és therápiás készülékek. A sziv munkabírásának megállapítása. Szénsavas és oxigén fürdők. Különleges diéták. Fekvő és pihenő kúrák. Fedett napozó 0700 négyszögöles parkban. Rendelés bejáró betegeknek is. Tájékoztatást az igazgatóság nyújt.
UJ IDŐK LEXIKONA
Húszkötetest teljes, modern lexikon
kb. 6000 oldal — 100.000 címszó MXX) rajz, kép, műmelléklet, térkép
Pa UJ IDÓK előfizetői a lap mellékleteként
mind a húsz kötetet ajándékul kapják
Minden negyedévben egy kötetet. Ám hm* mo*t fel*nt mtgl
»n kaid a kiadóhivatal BUDAPEST, VI, ANDRASSY-UT 16.
Buday A*na testnevelési
tanárnő Nagykanizsán
Buday Anna testnevelési tanárnő keddeu délben Nagykanizsára érke-zett, hogy a Motcsz megbízásából megtekint.** a* NTK hólgycsapalának munkáját. A reálgiiuoájium tornatér, mébep a hölgy csapat összes Nagykanizsán tartózkodó tagjai megjelentek. Nagyon tetszett Buday Annának — aki a magyar nöl tornasport egyik legnagyobb szakértője, — a csapat munkája. Ma délután fél 4 órai kezdettel a polgári fiúiskola tornatenoté-ben mégegyszer megnézi a csapatot és a* esti gyorsvonattal visszautaiik Budapestre. _
Futballszenzáció Kls-kanlzsán
Húsvét vasárnap délután a buda. pesti rungadómeccsek Izgalmainál Is többet Ígérő Wbccs lesz a kisknnizsal levente pályán. A Görhes FC csapata játszik az Intelligencia futballcsapé-tával. A papirfortnM szerint nehéa kü/.delem lesz, mert az Intelligencia j cs.\'patában játszik Varga, a Zrínyi v.dt kitűnő hátvédje, a Görheseknél pedig nagyobbrészt lelkes fiatal játékosok állnak sorotmipóba. Érdekes fel-állitás, soS^érdekes név.
Intelligencia: Simtcó — Rédei, Varga I. — dr. Anek, dr. Dely, Falts — Szépudvary, Spiegel, Dévényi, Pókecz, dr. Fülöp." Tartalékok: dr. HerIJavecz, Szerecz.
Görhes FC: Lenldovits — Polai, Erdélyi I. - Böjti, Koffer, Nagy (Sojti) Varga II., paur, K. Nagy, Tó|h, Fülöp. Tartalékok: Erdélyi II.,f-Ju-bász.
A kiskanizsal közönség máris óriási érdeklődéssel Várja a mérkőzést, Melynek belépődíj nélkül előreláthatólag nagy sikere lest.
APRÓHIRDETÉSEK
ftpMhiMoMt 4t)« nrimif »i tnnwM* 10
10 m 1*1. itiiodan UnlbM n4 4 llllif, MUiOjh** Í0 uoifl 40 niUr. minden további 1U I Iliiéi
Dióbél kgrja 3 pengő ladisilaunál Caengery ut 74. Teleion 293 1294
fidetkét vöiö» Bikavér boronát 90 MII. árba* inéiem, fogyauló adó >• beltérivé. Tegyen pröbaktaértelet caak >/i literrel, tliitelettel Szántó Qéu, koicunárot Petőfl-ut 39. 1352
§*•«•■ munhAlaUliat, ujat és J«-
vftéat legolcíöbban Stern üveges végez, hátakhoz is megy. 7

Rtnw»ínc 7 llókos aiakieter, 1 dara* Amerikai liófaatel, Ll.u.l-f*!., éa JJJ
ebédH átadó. ftsaébet-tit II 12®
MBI rukák tcl|oei jókarbín alatfók Clra a kiadóban.
VMotho. koi.1 mlhi !-•« ««y
kélsiobás és egy háromszobás Inkái. — Horlhy Mlklóa ut 55
Síép nagy vllágoa egy.zobáa-konyhla vlzvezetékea lakás k\'a*4 Józael tótoceg-
Arpi, tengeri szemesen és darálva, úgyszintén korpa kaphat* Pollim Király-utca 6.
Hordós aawanyi.fc4poBHla éa szép aaialliaUva kapható Slern Ignácnál HuSJtl-tér 7. *
Snwlet.a kér^éa a v<roa ballt,Oteléi, eladó. ,|ól lövcdelmeaí" lallga a kiadóban. *
Kétaxobáa, konyha, karaiáa, vlxveir léke. emeleti lakíi kiadó. Hicker Eiuí-bel-lér II. 1378
1.141,* 12-U lóta ni|°a 1 íie kiadó.
Hoilliy Miklós ut 55. \' •
Jósiám harlaayAlt fajallaaaa nire Orv. Cslitnadla Laloanínál. Róim-o. II. *
EUdU b.r-.nd.aí. e\'adS Caenfleiy-
nt 27/a. (ö\'daalnt 1.
Alkalmi v4tal. Kéttiobia modern há, beton-plncível, konyhakerttel. Bttrprt-■en eladó: 2500 F. Mijrarm. 153/b. 1230
Aramvonalaa Ford Béhy, keveset Intőit, olcsón eladó. Cím a kiadóban. 1931
Hassnált épfllafanyaaot keresek nervételre Siabó lityin, Jóisel lóti.r-ce»-ul 35. t«M
Haav4U caokoUdé nyua.l és csbkolldé tolás óriási yál»s*t.tlrBan, legolcaóbb árbs|r. kapható Rnitel Rózsi cukorka kerenkedéi^:-ben Fó ut 10. •
Kla44 .lép pina. lolel, betegek réaaérc átalakíthat sroka rlosetu. Bósie kárpllo.. Zrínyi Mlklóa-u. 22. *
Et,prímé ruhák, nyár* selyera kosrillm. pr\'/átn.k alasM, Csengery-ut 27., em. *
Ba)4r4p«« tetwawk áprllla 15 re.
Tel«ky-ut 19. •
Masináit lArdékáá, Ilu-IeWItSk éa ruhák eladók. Bitthyány-u. 22 •
— (Kiolvasott u]»ág|*t)
képes folyóiratát ós racllóktetelt ne dalija el, hanem küldje be a Missziós-házba, a missziós népdélutúnolc céljaira Köszönettel fogadnak minden beküldőit könyvet, folyóiratot, újságot
Kiadja a laptuUJdonoa Közgazdasági IX. Qut.uli.tg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykantzaán. Felelöt kiadót Zalai Károly.
Intnurtian teleíon: Nwyfctnlua 78. aa.iu
Fotó-amatőrök!
I tekercs Mimóza-film 6x9 cm.
8 felv., 26 schein. finom szemcsés
előhívással együtt
P 1*20
Szabó Antal fotó-flzlet és laboratórium
n-sst i. FB-ul s.
dzv. Aatél Ignácnd szül. Ré\'csel Ksrolln, valamlnl gyermekei István és László, (lényéi Szv. Aczél JAzsefné és dr. Aciél l»tván«í, unokái Tomi és Vera, mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretelt jó férjem, jó atyánk, apósunk, nagyapánk
Aczél Ignác
életének 68-ik, boldog házasligának 39-lk évében csendesen elhunyt
Drága halollunk földi maradványait április hó 9-én délulán 5 órakor lemeljűk a nagyk\'ani zsal Izr. temeló halottasházából. Nagykanizsa, I936. ápr. 8.
185/1936. Ikl. szám.
feraeDMalísi Mik.
A nggykanlzsál Horlhy Miklós váioal közkórház nyilvános Írásbeli versenylárgyaláit hirdet i
I. Egy drb magyar gyártmányú árnyékmenlca műtőlámpa szállítására,
II. 10 métermázsa mosószappan él 20 métermázsa elsőrendű mosópor szállításira.
Az a|ánlatokat 1936. április hó 30-án déli 12 óráig kell a közkórházhoz beküldeni. Ezen határidőn lul érkezeit ajánlatok net« vétetnek figyelembe. Az ajánlati ösz-szeg 2%-ának megtelilö bánatpénzt kell leiéibe helyezni. Ajánlatot minden csoportra külön kell lenni. Siál-lltásl feltélelek a kórháznál megle-klnlhetOk, Illetve beoerezhetSk.
Nagykanizsa, 1936. április 6-án.
Hoitby IlkWi vároil kt«Urkii i»s Hagykaolziáp.
Az összes ^
vetéseknél,
■xAlftben,
llOmllulibaii,
réten,
kaszálón,
pázsiton,
kertiwetemónyeknél
csodát müvei a
Péti-só
nitrogén műtrágya.
Gyári lerakat:
ORSZÁG JÓZSEF
mág, műtrágya, z^ák, növényvédelmi •zerck, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróiág mellett.) Telefon: ISO.
r
í I -tai.
J Li;
mm s
salndeokl a Myt kanrindókpól (» Iparoaokaál (pancse ba I
Dm • la^tulajdonoa Söiytiham Bt. auUoba(| Njouida ia IMtHlal La^Madó VáltakU. kóui.a,uualtJiUii
1»M BMr, UM SírolJJ
TOfc faftrtyni 84. Mám
NagykaoJm, IMS április 10 péntek
Am 12 WL
ZALAI KÖZLÖNY
PeíeM. sxerfcetziö: Barbarits Lajos
UMlsdW in: nty Ma 1 PMt Wnk UtAm±H*it) H k&dAMdlZh., Un.
Betörtek a NEP-pártlrodába, ellopták gráf Festetics Domonkos ajánlási Iveit
Megdobálták a főszolgabírót a szigetvári választókerületben
Kaposvár, április 9 A szigetvári kerületben teljes erővel megindultak a választási harcok. A Nem ne ti Egység a legnagyobb fegyelemmel és törvénytiszteletlel küzd gróf Festetics Domonkos diadalrajutásáért, dc az elk-n-zék, amely ezalkalommal is közös n szállt sikra a mandátuméri, bizony egyre másra ragadtatja el magát, aminek következtében egymást érik a sajnálatos események. I^gmcg-
döbl>entőbb az a vakmerő betörés, amelynek tettesei elloplák gróf Festetics Domonkos ajánlási iveit Kálmánosán a választók 80 száza léka aláirta a Nep jelölt iveit, amelyet a pártirodában zártak el. Délben azonban, amikor a pártirodából mindenki ebédelni ment, ismeretlen tettesek bshatoltak és az ajánlásokat elvitték. A csendőri nyomozás a legnagyobb eréllyel folyik a példátlan betörés ügyélwn.
Teklafaluban is felizgatta a kedélyeket az ellenzék magatartása, mert néhány felbőszült ellenzéki kortes a íaluba érkezett dr. Kende-ressy Ferenc tb. főszolgabíró, hatósági biztost kövekkel megdobálta. Szerencsén.\' a főszolgabíró a sofflör mellett ült és igy nem sérült meg-A vizsgálat megindult. Az egyes kerületekben a választási propaganda beszédak tovább folynak mindkét részről.
................................*........................ viYiviYnv>vmvtviriafuifu
A becsehelyi kántor-botrány a kisgyűlés előtt
A főispán 18 becsehelyl lakos ellen eljárást Indított — A szónokok helytelenítették a becsehelyl áttéréseket és ebben a szepetneki evangélikus pap szerepét — A főispán jelentést teiíz a kultuszminiszternek — OTI-kölcsönből jegyzőlakot épít Szepettiek és Molnári
Zalaegerszeg, április 0
ZalavármcKy* kisgyttléBQ sxerdán
délelőtt tartotta vitéz Tabódy Tibor főispán elnökletével április lutvl ülését. Napirend előtt Kovác* Se-brstény Miklós szólalt fel, aki az évek óta folyó becsehelyi kántor-háborút és - aZ azzal kapcsolatos ügyeket tette szóvá.
Ismertette a sajnálatos ügy előzményeit, amelyet szerinte a kántor magaviselete robbantott kl. Emiatt 1933 őszén fegyelmi eljárást Is indítottak a kántor ellen. Egy évre rá felfüggesztették a kántort állásától és helyettest rendeltek kl. A helyszíni tárgyaláson a főszolgabíró kénytelen volt csendőröket kivezényelni, mert a kántor mellett zajos tüntetések voltak. Kovács Sebsstény Miklós szerint az ex-kíntor hívei többször megzavarták a kW-ploml éneklést. A kántor - mondotta - magyar népdalokat és motívumokat kevert a liturgikus orgonajátékba, sőt állitólafe a Gotter-haltét is játszotta.
A továbblak során a felszólaló rá mutatott arra, hogy Tabódy főispánnak Is kl kellett szállnia a helyszínre, mfert a falu népe mindenáron azt kívánta, hogy vegyék visz* "za a kántort. Ekkor 18 ember ellen eljárást indítottak. Sajnálattal állapltja meg, hogy a beos.\'belyl hívek közül ax fesemények miatt többen átmentek a szomszéd faluba és áttértek- az evangélikus hitre. Nem helyesli az evangélikus lelkész eljárását sem, akt propaganda-Istentiszteleteket tartott Becsehelyen és felvette a meggyőződés nélkül, tisztán bosszúból áttért híveket.
- Bár magam régi református család tagja vagyok, - mondotta -nem hagyhatom szó nélkül e jelenségeket.
Kitért ezután az ügy anyagi részére és kérte, hogy miután a kán-
tor járandósága szoros összefüggésben van a tanítói fizetéssel, Indl\'.sa-nak fegyelmit a világi hatóságok is és tegyék lehetővé, hogy Becsehely megtelelő kántortanítót kapjon. (A mostani járandóság nem elegendő külön kántor tartására). ,
PcIiijj József apátplébános felszólalásában teklntélyrombolással vádolta a volt kántort és helytelenítette az áttéréséket. A maga részéről Is kérte, hogy az egyházi hatóságok után a világi hatóságok is hozzanak Ítéletet az ügyben.
Tabódy Tilx>r hosszasan válaszolt a felszólalásokra- Kérte a felszólalókat, hogy bízzák nyugodtan őrá az ügyet, Igyekszik azt megnyugtató módon, közmegelégedésre elintézni és balatonfüredi utja alkalmával Hóinan mlnkaternek azonnal referálni ls fog
Ecyéb ügyek A napirendre térve, a kisgyűlés 1000 pengőt szavazott meg a Magyar Gazdák Országos Lovasegye-sületének a lovas-levente tanulmányút résztvevői számára. A ju-nlusi lovasköruton 50 külföldi
hölgy és urlovas is résztvesz és pzok _Eg<rszegen, Sümegen, .Tapolcán, Füreden át bejárják Zala szép vidékeit is.
Felhatalmazta a kisgyűlés Egerszeg várost, hogy a Központi Takaréktói 8000 pengő kölcsönt vegyen fel.
özv. Bárd ló Lajosné, a meggy! I-kolt rezii jegyző feleségének 100 pengő nyugdijat szavaztak meg.
Megengedték, hogy Tólszerdahely és Molnári 20.000 pengős OTI kölcsönből jegyzői lakot építhessen.
A nagykanizsai és zalubaksal da-losegyesülrtek segély kérelmét elutasították.
A községek apró ügyelnek letárgyalása után Pchm József az elhunyt Turl Béláról emlékezett meg, aki riiint kiváló tudós, ragyogó tollú újságíró és képviselő azért is kapcsolatban van Zalamcgyével, mert az első nemzetgyűlésben az alsólendval kerület kécviselője volt. Kérte emlékének jegyzőkönyvi megörökítését. A közgyűlés a javaslatot elfogadta és megtoldotta azzal, hogy az esztergomi székieskáptalan-hoz részvéttáviratot Intéz.
Paris: — „a rajnai békelcisérletek zátonyra futottak44
London: — „az Igazi tárgyalások Ideje most érkezett el"
Páris, április 9 A francia fővárosban elégedetlenek a szerdal nap eseményeivel. Genfben az olasz-alx\'sszín ellentétből egész angol-francia viszály keletkezett. Eden - mint genfi jelentés mondja - kljekntette, hogy Anglia fenntartja magának a Jogot, hogy adott esetben Olaszország el-
len az olajzárlaton kivül má? megtorló intézkedéseket ls alkaliAozzon. Ez a kijelentés nagy megdöbbenést keltett Párisban. ;
Genfi jelentés szerbit Flandln és Eden megbeszélése, amely másfél óráig tartott, igen kedvetlenül folyt le. Flandln szerint a rajnai békc-kisérielek zátonyra íutoltak és to-
vábbi tárgyalásokról le kell mondani. Ezzel szemben Eden uzt állítja, hogy a tárgyalások csak most kezdődhetnek n»eg Igazán. A francia kormány pedig - vágott vissza I-land|n — fenntartja magának azt a jogot, hogy Németország elk-n a tárgyalások meghiúsulásának esetére pénzügyi és gazdasági megtorlásokat alkalmazzon. I London, április 9
A londoni sajtó a szerdal naj> eseményeivel kapcsolatban arról számol be, hogy a genfi tanácskozások súlyos francia-angol ellen* téteket idéztek elő. Flandln egészen Olaszország szószólója lett az olat^ abesszin ügyben, amit annak tulajdonítanak, hogy nem sikerült meg egyeznie Angliával a Németország\' ellen követendő eljárásban. Súlyos a helyzet, különös n a Népszövetség szempontjából, annál ls Inkább,-mert az amerikai latin államok el akarják hagyni a Népszövetséget.
Páris, április 9 A genfi eseményeket a francia sajtó vegyes érzelmekkel fogadta. Tény, hogy Anglia és Franciaország között éles elk-ntétek vannak. Az Ouvre szerint ha ez az ellentét rövi-\' des«n nem enyhül, akkor a Népszövetség kerül veszélybe. A francia tervezetet Genfben, mint a jelentés mondja, közömbösen fogadták.
London, április 9 (Lipzúrtukvr érkezett) Ribbenlrop német f 5megbIzott csütörtökön repü lőgépen elutazott Londonból.
Budapest, április 9 (Lupsártfácr érkezeti) A lengyel1 miniszterelnök es kísérete áprilfcf 19-én érkezik Budapestre.
Abesszínia csak a Népszövetségen keresztül hajlandó békéről tárgyalni
Genf, április 0 (Lapzártakor érkezett) Udcn külügyminiszter csütörtökön tárgyalt az abesszin népszövetségi iwegbizottal, aki kijelentette, hogy Abcssziniu hajlandó ugynn a békéről tárgyalni, de netn. kőzve\'-énül Olaszországgal. Abesszínia ugyanis csak abban az esetben hajlandó a tanácskozásra, ha a békés
megegyezés « Népszövetség kebelén belül és annak védőszárnya alatt jönno létre. Abesszínia csak igy ül le a zöldasztalhoz Olaszországgal.
Róma, április !) (Lapiát fakor érkezeti) Badoglio táviratozza Keletafrikából : Gondar környékén tovább folyik az abesz-szin cs.ipatok mcghódolása. A repülők kitartóan üldözik a menekülő abesszineket és az előretolt csapatok ellátásáról gondoskodnak.
Az olasz repülők állandóan végzik felderítő szolgálataikat. A repülők egészen alacsonyan repültek és megállapították, hogy ellenséges csapatok kialakulását sehol sem lehet észlelni. Desszié környéke is egészen kihaltnak látszik. Muzsiától kelelro az olasz gépek szétbotatyAztak egy 500 főnyi abesszin csapatot. Az asiaugi tótól délre a tisztogató tevékenységek tovább íolyuak.
ZALAI KÖZLÖNY
IBM. áprilU lg
A tavasz vezető divatszineiben a legszebb
kabát-, kompié-, kosztüm- és bluz-anyagok
húsvéti legolcsóbb árakon a
Filléres Divatüzletben.
KérJOk vótelkónyszer nélkül
újdonságainkat megtekinteni I
Nehéz székelésben szenvedők, akiknek gyakori fejfájás, mellnyomás, szívdobogás, gyomormüködési zavarok és különösen fájdalmas végbélbajok — mint aranyér, repedés, elö-esés, polipus, sipoly, szükOlet — teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és este negyed pohár természetes „Ferenc József" k(8erüvizet. Az orvosok ajánlják.
Megfojtotta: aztán felakasztotta a lakóját
Budapest, április 5) Tápiószelén nemrég felakasztva találták Sipos István 75 éves jómódú gazdát. Az öngyilkosság gyanús volt, annál is inkább, mert az idős guzda nemrég minden vagyonát átirattá Krisán Károly gazdára, annak fejében, hogy öt élete végéig eltartja. Bizonyítékokat azonban nem találtak és a temetési engedélyt megadták. Most azonban Kri-sénnak lelkiismeretfurdalósai voltak, felutazott Pestre és ott az ügyészségen bevallotta, hogy ő fojtotta meg a gazdái, azután felakasztotta. A gyilkos gazdát letartóztatásba helyezték.
Óriási tüz Havannában
Havanna, április U Puetó város közelében tüz támadt, amely 150.000 tonna cukornádat pusztított el, a tüz a várost is fenyegeti, az oltási munkák az óriási tüz tovaterjedésének megakadályozására a legnagyobb erővel folynak.
Pénzt kaphat
otthon heverő, használt bélyegelért, bélyeges levelezéséért. Felvilágosítást szivesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt a Frontharcosok helyiségében (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztal társsaság 6ziveaen lát minden felnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság semmiféle kötelezettséggel nem jár. Tagdíj nincs.
Az országban Nagykanizsán a legrosszabb a rádió-vétel
Húsvét után megindul az eljárás azok ellen, akik nem blockolják le a rádiózást zavaró gépeket
A szerkesztőség napi |>o6tájában egyre gyakrabban találunk ismét panaszos levek\'ket, amelyek mindegyike a kanizsai rádiózás panaszainak sürgős orvoslását követeli. Nem régen ez a mozgalom eredménnyel keosegt-telt, amikor a posta és rádió mérnökei többnapos vizsgálat alá veiték a kanizsai vélell viszonyokat. Megállapítást nyeri, hogy s-\'hol az országban nincsen olyan rossz vételi leh tőség, mint Nagykanizsán a megszámlálhatatlan sok elektromos és leblockolatlan egyéb gépek és motorok miatt.
Ismeret.\'s, hogy a vizsgálat két hét türelmi időt kért, amikor a ki-\' küldött szakemberek újból eljönnek vizsgálatra. A két hét elmúlt és a vétel még rosszabb, mert mint a nap nap után érkező panaszos levelek és saját tapasztalataink is nju-tatják, a rádiózás azóta még lehetetlenebbé vált.
A panaszos levek-kkel kapcsolatban kérdést intéztünk dr. Thohvay Zsigmond postahivatali igazgatóhoz. akitől a következő felvilágosi, tást kaptuk :
- A panaszok nálunk is megujultak és ez arra késztet bennünket,
hogy a legrövidebb időn belül megoldjuk a kérdést. Annyit máris mondhatok, hogy a mikrofaradok leblockolására szükséges kond\'.n-zátorok megérkeztek, sőt azt a Drávavölgyi tudtommal telepén már fel ls szerelte. A posta megkapta a Drávavölgyitől a motorokkal és villamos készülékekkel bíró tulajdonosok névjegyzékét, mindegyiket felszólítottuk. Hogy a leblockolás még nem történt meg, arról mi n\'.|hi tehetünk, de mindent elkövetünk, hogy ez mielőbb megtörténjék. Már érintkezőbe léptünk a l>uda|xsli mérnökökkel, akik valószínűleg a húsvét utáni héten lejönnek és újból végigvizsgálják a vonalakat. Akiknek készüléke akkorra nem lesz leblockolva, azok ell-\'n a magyar királyi posta az idevonatkozó miniszteri rendelet értelmében az eljárást megindítja.
Reméljük, hogy ez».\'l a lehetetlen kanizsai rádió-dzsungel megszűnik. Ha ez sem járna eredménnyel, akkor a kanizsai rádiósok a kereskedelmi miniszterhez fordulnak orvoslásért. Reméljük, hogy erre nem kerül sor.
Olcsó
húsvéti vásár
Sinser DIvatMáz-bon
Tavaszi női kabátok
Női- és férfiszövetek és selyem-újdonságok nagy választékban
Vége van dr. Vértesi Frigyes lelkigyakorlatainak
Dr. Vértesi Frigyes kanizsai lelkigyakorlatai befejeződtök. A szerdai estén zsúfolva volt a íebőtemplom a katolikus férfi-világ minden rendű és rangú tagjával. A vidéki gróf mellett egyszerű iparosember ült, a földbirtokos mellett hivatali altiszt, a tisztviselő mellett rongyos gunyá-ju munkás. A négynapos lelkigyakorlat alatt estéről estére nagyobb lett a tömeg a tctarplomban. Kórust, szentélyt, minden zugot egyre széJ iesebb hullámokba gyűrűző érdeklődés tartott megszállva. "Mint mágneses erővonalak középj>ontja, ügy rántotta magához Vértesi pro. fesszor a lelkeket, nem csak n^gy este egy-sgy órájára, hanem messze tul a négy napon is. Ezek után a napok után foglya maVad a lélek az értelem felgyújtott világosságának, nem tud, de nem is akar kikerülni a megismerés erejével csiholt fényforrás bűvös köréből, hanem vágyódik beleolvadni abba, mint vizes pp a tengerbe. - Az étolsó konferencia-beszéd témájának az Egyház volt a tengelye. Az infallibilitás magyarázata kiemelkedő rész? volt a beszédnek. Sorra vette azután- - a kutolikus férfi kötelességeit az Egyházzal szemben. Kitért a vegyes-házasságok kérdésére, a katolikus szertartások, imák tradicionális szépségére és jelentőségére. — Csütörtökön reggel voll a négynapos vetés méltó aratása. Száz és száz férfi térdepéit az áldoztató rács előtt dr. Vérlesi még egy rövid beszéde után. ■ i
IDCJ
Esői
Prognózia: Méraékeit szél, változó felhőzet, o»ütörtökön még száraz, pénteken reggel éa délelőtt már, különösen az orezág nyugati telében esők éa eaetleg köd. Éjjel talajmenti lehüléa, az orezág nyugati felében eaetleg 1—2 helyen fagy. Keleten a lehüléa erőaebb, eaetleg mlnuaz 3—4 fok ia lehet. A nappali hőméraék-let nem változik, keleten osökken.
K.pti,: Április 10. péntek. Rom. k«l Nagypéntek Protestáns Nagypiritek. -Izraelita Nlzan hó 18. - Április It. szombat. Rom. kat. Nagv szombat. Protestálja Leó. Izraelita Nizan hó 19.
SzomoHnyl úruhdzűtian
C.pSk, öltönyük, harisnyák, kesz-íyük, nyakkendők, kalapok, fehér. nemUek, szőnyegek, selyem alsó-nsmüek, retikUlök stb. stb.
lagyiílialtti l\'Mm Jó
IftSfl. április 10
ZALAI KÖZLÖNY
Férfi és női
ruha, felöltő
szöveteket
nagyon olcsón vásárolhatunk
húsvéti árusításán.
Rovatvezető: Dr. Dévaürf, Eri«.; Bfekr
A ruha apróságai
A ruhák, kabátok és kalapok divat. Jávai együtt változnak minden szezonban az accessoírek ls. (Magyarul: a ruhát kiegészítő apróságok.) Vannak olyan asszonyok, akik ezeknek » (Változásairól nem vesznek egysterüon tudomást és viselik legutolsó divat szerint készült toalettjeikhez a négy év előtti retiküljúket. (
Nagyon fontos tavasszal, hogy melyik toalettünket milyen accosol-rekkcl szereljük fel, nehogy csak egy ruhához hordhassuk őket.
Kezdjük — a változatosság kedvé ért — a lábnál, a beszámolót és haladjunk fölfelé aprólékosan megtárgyalva az idei «kls. divatot.
Tehát a cipői Hát ez bizony elég furcsára sikerült az idén. Nyugodtan állithatjuk, hogy ilyen még nem volt. Kettő, sőt három szin is váltakozik egy-egy cipő-kóltemténycn. l^livato-sabb a fekete lakk bordó, vagy zöld antilop betéttel, dlsszeL Illetve olyan szinnel, attfilyen szinü a tavaszi en-semblénk. I)e az egyszínű, zöld, még
•H-v" - - ■•--.rrsr hozzá világos zöld, kék, piros színek is divatosak, de természetesen ez a divat csak azoknak jó, akiknek van e melleit legalább még két pár oltyins cipőjük, mert pl. egy zöld cipőt kizá-rólag csakis zöld ruhához lehet selni.
Műsorunk következő számi: az öv. Alig mutattak be ruhát Parisban, ahol ne lelt volna óv. Széles és középnagyságunk váltakoznak egyMássat lakk és unIIlop, nemkülönben bőr anyagokban Bőrövet angol kabátra és ruhára vi sclnek, hatalmtas nagy facsattal. Lakkot és antilopot pedig délutánra. A csatok ugyancsak fantasztikus ideák szülöttei, legtöbbször virág szirmhkul ábrázol. Láttunk azonkívül egy nagyon szép aranyszínű csutlot, ami ugy nézett ki, mint egy moiré masni.
A télen annyira favorizált ugyneve zett •Anhangcn. az idén bal vagy jobb vállra került és ugyancsak virágokat akar utáifozni. Na és a gotaC). Kzek még tulhajtoltabbak, mint lalia. Sok a tiroli izü, sok u virág minta. Nagyon szép volt egy piros csont keretes kerek gomb, aminek a közepét fából kivágott virágok díszítették. De bámulatba ejtclt a/, a csúcs-ban végződő csont gomb is, aminek a közepe teljesen üres volt és mtijd ezen kell kcreszlülfűzni a ruha anya. gából készült rollnit.
A sál színié kötelező viselet lelt az idén. Törökös m\\iszlin sálak legfrissebbek. És a Shiaparclli hozott egy tarka sálat, amfcly tele van szé. relmeslevéllel. llgy ahogy , mondom: szerelmes levéllel. Különböző szinü levélkék vannak a világos anyagon össze-vissza és ezen olvasható kézírással különböző szerelmes szavak. Nagyon fogy ez az újdonság. Érdekes uj gahdit fogú zippzárt is hozott Shiaparelli. Különösen érdekesek c/ck világos ruhákon, igy fehér ruha piros, vagy kék csukódással.
A piké és a bőrvirágok szintén felütötték virágfejeikcl. Akiknek lehál nincsen pénzük ezüst rókára n kosz-tümjükhóz, egyszerűen virágot tűznek gomblyukukba és már is pótoltatott a róka. Vagy tévednék t
Divatposta
Elza asszony. A háromnegyedes kabát divatos lesz az idén is. Csakis sötétkék szint ajánlok egészen bőhátu kabáttal, simfc szoknyáv^L Hozzá pedig egy fehér piké, vagy baliszt blúzt kis szegőzéssel, vagy csipkével végződő kis zsabóval. Ehhez egy elegáns sötétkék nyúlszőr kalapot vegyen kicsit benyomott tetővel, hozzávaló kék accessoírekkcl és egész őszig van .erfy mindig hordható és clcg-Ans enscmblé-je. Üdvözlet.
Magdiin Kérem telefonértesítését, ha jön, de előre jelezhetem1, hogy a bemutatók csak két hét tokilva lesznek. Üdvözlet.

/j csali zai ndt dc
üdí
1k
ellenben egyhedörzsölés
^va^^JJ „•£a<t>J GRat SToii
kölnivízzel „CiL TIÜ®\'-\' tartós hatasu.
ví;^
1A Chat Noir kölnivíz fokozza a vérkeringést a bőr alatt; ezáltal arcszíne fiatalos, rózsás lesz és felfrissül. A Chat Noir kölnivíz utánozhatatlan illata a bőr természetes illatával egyesülve ellenállha• tatlan egyéni vonást kölcsönöz a nőknek.
Igazi kiegészítője ennek a kölnivíznek a Chat Noirral illatosított „LADY" PÚDER.
A „LADY" PÚDER csodálatos puhaságú, természetes árnyalataival mindenféle arcszínnel egyesül, a bőrre ártalmatlan és jól tapad.
Minden divatszínben \' kapható !
Hullákat lopkodtak
lik azokkal
a
Bukarwt, iprllla 8 Ismeretes, hogy pár nappal ezelőtt a bukaresti országulon az egyik erdőben három hullát találtak egy elhagyott autóban. A csendőri nyomozás most kerítette kézre a tetteseket. Kiderült, hogy három fialalember a kOzell halottasházból ugy loDta el a hullákat a temetőőr
a halottasházból és üzletszerűen keretked-
közrejátszásával.
; Tehát nem rablótámadás, hanem hullarablás tőrtént.
A fiatalemberek bevallot\'ák, hogy már hosszabb Idő óla folytatják biinös Ozelmelket és a hullákat hamis okmányok alapján a különböző egyetemek bonctani Intézeteinek adják el.
Gyomor- és bélbijoknál, a máj és az epeutak megbetegedéseinél, reggel felke\'éikor egy pohár valódi .Ferenc József" keserűvíz korlyonként elfogyaszlva remek ter-méizelalkotta hasha|tó. Az orvosok ajánlják.
GőllQnlö nyttr. rtttjei 8 órétól osti 1 órálji (héttő, Merd., péntek délutin kaliton D.p nflknekx
— (HéluegguiV\'M HMUaatl*)
Mn délután 6-U31 8-lg » Paunonio
hátsó kistermében.
- L.fU.bb UjJobb U cipők mllfayl
Teljes a felbomlás az afrikai harctereken
Eddig 38.000 négyzet kilométer az elfoglalt abesszin terület
London, áprllifl 9 A2 angol sajtó az afrikai eseményekkel kapcsolatban azl írja, hogy Abesszínia teljes összeomlása elha-laszlhalatlanul bekövetkezik. Ba-dogllo 372 mérföldes arcvonallal főltartózhalatlanul nyomul előre. Az asiangi-tó melletti olasz győzelem óla az olaszok 23.000 négyzetkilométernyi területet foglaltak el. Az
elfoglalt terület összesen 38.000
négyzetkilométer.
A menekülő abesszineket aj üldöző olasz repülőgépek és á zendülő galla törzsek lámadása tizedeli. Az abesszin hadsereg ettől függetlenül Is teljesen szétzüllölt, a harcosok egyre többen szökdösnek haza és fegyvereik elszórásával csak saját életüket akarják megmenteni.
mm>
csillárt, rádiót, kerékpárt f
ZALAI ItOZLOH*
\'8*8. lprlH» tt
10.000 pár cipőből
választhat
SZABÓ cipőárutházban (Horthy mm-ut
Helyesbitjük
Ital Sport" cimU cikkünkben megjelent azon közlésünket, hogy sportszaküzletünket a Hoffmann Anny kalapszalon helyén nyitjuk meg, u. i. a kalapszalon melletti ideiglenes helyiségben állunk t. vevőink rendelkezésére és csak május 1-én helyezzük át üzletünket a Hoífmann Anny-féle kalapszalon helyére.
„Ital Sport" Szalon.
EMLÉKEZTETŐ
Aptilia 12.
Vasutasok .Marica grófnő- előadása, utána lánc az Iparoskörben. AprUlt IS.
Sxinelőadás és tánc fél 9-kor a l.e-gényegylell>en (Nagymama.) Ifjúsági Egyesület operettelőadása Kiskanizsán. :
Atilla lí.
Stefániái tongora estje 9 órakor.
Apr.lla 10
Ai olasz-abcsazin háború fihívjc előadással a s/inházban 9 órakor (Irodalmi Kór), ■iju 4.
Mécs Alajos J ipán filmje előadással a s/inházban 9 órakor (Irodalmi Kór).
K ixtkely lacyköiiég elöljárósága.
3301/1936. szám. MlJ
Hirdetmény.
Keszthely nagyközség tulajdonát képező Füsti-korcsmát 1936. évi máj. hó 1-től számított 6 évre községházunk tanácstermében 1036. április hó 26-án dél-•lótt V«11 órakor tartandó nyilvános árverésen bérbeadjuk.
Az árverés feltételei a községi vezetőjegyző hivataloshelyiségében megtekinthetők.
Keszthely, 1936. április 8. Bartou léiieí *. k. Beitek! Imre s. k.
h. veretőjegyző. bíró.
Az osztrák Phőnix válságának következményeiből egy fillér sq hárulhasson a magyar közönségre !
A bécst botrány tanalafáa minden ország számára : államosítani, kall a biztosítást J
Az egyik legtekintélyesebb vidéki napilapból vesszük át a kővetkezőket;
A mlagyar nagyközönség és#az egész magyar közgazdasági élei megdöbbenve fogadja az osztrák phőnix válságáról szóló híreket. E percben még nemi tudhatni, hogy az osztrák Phőnix hiánya iu«n több-e 256 millió schilling nél, de az mir bizonyos, hogy
r fxlntthtn méreti pénzügyi bot• rány számláját uégeretlnnnybi-n az osztrák közönté<i lesz kényte* len kiji telni.
Hála a Iniigyar kormányoké előrelátó gondoskodásának; hazánkban^ mlár 1923 óta működik az úgynevezett Fül-ügyeleti Hatóság, amely bizonyára tel-Jes felkészültséggel és hozzáértései vigyázott arra, hogy a Magyarország területén működő hazai, vagy külföldi, származású biztosító intezetek közül
egyik te játuhuasan u klltmpk péntéi>el olyan uakmterfí fubtrfquf játékot, mini az osztrák P/illlWjfj , niég nem is régen oly ik (jUJra-tartott imzeiöi.
Szeretnők azt hinni, hogy a Felügyeleti Hatóság, amely az osztrák botrány után haladéktalanul revízió alá vette a Magyarországon működő Phőnix üzletviteli gestióit és dijtarlaléko-lási rendszerét, tnlAr Ja legközelebbi napokban nyilvánosságra hozhatja jelentőset, amely a magyar közönséget megnyugtathatja. Erre azért is nagy szükség volna, rnlort az a sokszáiczcr (felgyűr biztosított fél, akik együttvéve horribilis összegekkel vannak érde. kelve a biztosítási fronton, teljes jog. gal elvárhatják, hogy az osztrák botránynak seni/ni-népen nece-.endö kihatása nc le.
Iiesixn a \'nfigyar piacon.
Közönségünk idegességét állandóan szítják azok a baljóslatú és sakszojí-tendenciózus híresztelések, am\'lyek homályos fogásokból táplálkoznak s Utimiig « felszínre kerülnek, valahányszor a közgazdasági életet tfíyen megrázkódtatás ért. Le semi akarjuk Írni, hogy milyen vad információkat sut-
Reklám
selyemharisnya
Pl
RITTER Divatáruházban
tognak cgytanís fülébe utou-atfélen « különböző «jéUolo*mvyt. beavatottak de annyi bitopyps, hogy
a magyar közönség \\ is hajlamos
a pánikszerű /éle(mef kettfí logátúk befogadásira,
hiszen 1914. óla éppen elég olyan csapást szenvedett el publikiítfuok, a melyek nem egyszer megrendíthették hitét és bizalmát.
Még nyitott kérdés, hogy a Magyarországon működő Phőnix sor-wa mi lesx : uj vállalattá alakul* át, vagy egészében, \'.-sítleg részekre törten a konkurrens blzloslló intézetek üzletáliományába s ivódik fel. Tudjuk, van egy törvényünk, amely szerint, ha egy biztosító intézet egy másik intézet érdekkörébe kerül : a osatlakozó inté&\'t klienseinek állományát automatikusan a felszí, intézet v.szi át. Nézetünk aaeyint a jelenlegi helyzetben rendelettel, vagy törvénnyel olyan intézkedést kell-ne tenni az illc\'.éke-sekrek, hogy .\'i" Phőnix magyar klienseinek seregét nc lehessen akarata és megkérdezése ellenére engedelmes juhnyájként áthajtani egy olyan társaság, vagy olyan társaságok karámjalba, ahol az egykori Phőnix-klienauk esetleg szubjektív, vagy tárgyi okok miatt nem jól éreznék magukat.
Bármi legyen tehát a megoldás : a közönség feje felett és a közönség érdekel ellenére
, senki ** süthessen i/agyarorszá-s pecsenyét az osztrák Phőnix
1 csu/os Összeomlásából,
is miután az osztrák példa kiáltó csele annak, hogy a nemzetgazdasági szempontból elsőrangú értéJtü biztosítási szakmád milyen rettenetes krach követkexhetlk be :
2 < kemény kézzel kelt újra hozzá-
nyulni a biztosítás állctniqsltpának kérdéséhez,
namely az egyedüli blzto* védekezés egye* biztosítási intésetek mohó hatalmi és üzletpolitikája elten.
lO^frrW 10
EALAIKÖZLONV
Úti-élmények a győztes Zrínyivel
Apróságok a nagy pécsi kirándulásról
őszintén szólva, véletlenül kerültem abba a helyzetbe, hogy & Zrinyi futballcsapatát elkísérhettem Pécsre, örülök, hogy velük mentem, nem csak azért, n».rt győztünk, hanem azért is, mert ütköz-ben sok érdekes jelenetet figyelhettem n«g- Szeretem a társasutazást a hangulat miatt. Futballcsapattal azonban még nem utaztam. Lássuk tehát, hogy utazik egy győzni akaró csapat.
A titokzatos koffer
Alig hagyjuk el a kanizsai állomást, amikor megkezdődnek a találgatások. Legtöblen az ellenfél pa. pirformájából- következtetik a lehetőségeket. A futballnál azonban, mint minden játéknál, semmi a.fn biztos és ez meglátszik a reménykedő arookitti is~
Fiuk, kár ezen vitatkozni, mondják a Zrinyi vezetők - nekünk yuötniuik kell!
A kijelentés igen határozott, de a fiuk csak vakargatják fületövüket. Mindnyájan reménykednek, de az^rt mégis biztatgatják Csöngeit i Pali, vedd elő n hegedüdüt, azt huzz rá valamit !
Valóban, felhangzik a nóta Csön-gei vonója alatt, sőt egypáran már dalolgatnak Is.
A hangulat azonban osuk Barcs felé jön meg, amikos valaki han* g»san tolmácsolja a »legénység« kívánságát : .— Talán ennénk valamit f A kiosztott »knja« hamar eltűnik az éhes gyomrokban. Sörös Varga rukkol ki ekkor »hozományával.« Négy darab másfél literes sörösüveget huz ki az eddig titokzatos tartalmú kofferból. Még Babos 3 éves kisfia is akkorát huz belőle, hogy csillogó szemmel, pislákol, utána mindenki derültségérc. És ekkor •hálából* megszólal valaki:
Gyerelak, Vurga küldetése most már végetért, Barcson talán le is tehetjük f
Erre azonban nem kerül sor, mert Vargát humoráért mindönki s;er. ti. No, inog a péosi pályán minden szál Zrtoyi\'drukker aranyat ér.
A kabala-dugók
De van Vargának mégegy meglepetése. A nagy vitatkozás és találgatások közepette fontoskodva két aranyfejű dugót huz ki a zsebéből. Kabala-dugók I Ennyit kell lőni a Zrínyinek. Legalább De egy-gyel mindenesetre többet, mint a PVSK A Zrínyi vezetői fogadkoz nak is, hogy a két knbala-dugót még a meccs előtt a PVSK kupu-jába osempésjUk. Erre azonban nem került sor. Nem baj, helyettük Csönget tette bele az egész 1800 főnyi
közönség szemeláttára. És ez jobban esett... mert 2 pontot hozott.
Most már nótaszó mellett robog a vonat. Csöngői szakadatlanul húzza a szeblmél szebb magyar-nótákat Minél közelebb érünk Pécs. hez, annál borúsabb az idő, de a hangulat egyre vigabb Lsz.
Az egyetlen pécsi ur
Este a Zrinyi és a PVSK vezetői
a Pannónia pincében találkoztak. Kevésszer láttam ilyen meleg baráti üdvözlést és ölelgetést. Igaz, már jóval éjfél után volt és ki tudja, hányadik félliter után, amikor kö\' zéjük keveredtem. A pécsi vezető egyre azt .hajtogatla, hogy Pécsett csak egy úriember van, az is ö. Ezt a merész állitást azzal indokolta, hogy peroenként a Zrinyi vezetők nyakába borult és elkurjongatla, hogy nincs senki a földön, aki nálánál jobban szeretné a Zrlnyislákat. Hogy meddig tartott a Zrínyi-él te-tés és a poharazgatás, azt nem tudom, mert fél 8-kor, amikor a pezsgőt kezdték emlegetni, jobb-
a PVSK Hjtünö kapu*a. Azt gondolhatná valaki, hogy mint a vesztes csapat tagja, lévert, rosszkedvű lett volna. Nem. K<sztyüs volt leghangosabb. Ez a fiatal burosj vasutas épp olyan jó társaságbeli fiatalembernek bizonyult, mint amilyen jó kapus. Sőt Kellemes, jó-hangu gyerek, rengeteg nótát tud. Egymás után tanítja meg a fiukat a jó nótákra, fis ezt az embert — ha a kapuben nem is - itt a vonaton minden Zrlnylsta megszerette.
Hogy is volt csak? v
A nótaszó mellett egyre nagyobi) csoportok alakulnak ki, ahol egyetlen téma forog közszájon : a lejátszott meocs. Újból és újból megbeszélik a mérkőzés minden mozzanatát, ezerszer megvitatnak minden rúgást, nem is beszélve nz akciók helyességéről, a támadási lehetőségekről és egyebekről. Mindenki elmngyarzza mégegyszer, hogy volt, mint volt és amikor az egyik nagybőszen kézzel-lábbal magyaráz, valaki csendesen megkérdezi :
De gyerekek, minek meséljük el ezt mégegyszer, hiszen mindenki ott volt, mindenki látta?
Erre választ adni nem lehet. Jólesik nekik végiggondolni, végigizgulni ismét a nfc\'-rkőzést, minden veszélyes helyzetével és győzelmével.
Fogadtatás Itthon
Kanizsán hatalmas drukker-tábor ölelésbe fogadja a nap hőseit, akik
^qfoiAuxvu áftofyx, fujJuiv, ioMfcu CA fúwfiMK a
6<$*f a
nak láttam angolosan eltűnni, de hogy a mérkőzés után ez az odaadó szeretet nem nyilvánult meg ilyen kitörő forijiában, azt tudom.
Egy liter konyak
Mert bizony a Zrinyi győzött. Annak ellenére, hogy a pécsiek 1-2 gólos PVSK győzelemre számi ittak Sőt annak ellenére, hogy a Kzállodás egy liter konyakba lefogadott a fiukkal. Igaz, hogy állta is a szavát. És az egy liter konyaktól a hazautazáskor olyan hangulat kerekedett, hogy legnagyobb örömünkre minden élő ember elkerülte a kocsinkat. i
A nóta-rekorder Borosig velünk utazott Kaszty(is,
már a táviratból étesüliek a szép eredményről- Boldog mindenki Hogy ez a vignótázó hazautazás és örömteli, mámoros ölelkezés hogy festett\' volna, ha a csapat történetesen nem győz, azt nem tudom.
De errc rossz gondolni is. Fő az, bogy győztünk. És ezeknél a fiuknál a sziv és a lelkesedés gyözött-Mig ez meglesz a csapatban, addig nem féltjük őket.

— (Kiolvasott újságját)
képes folyóiratát és mellékleteit ne dobja cl, hanem küldje be a Missxlós-házt>a, a missziós ntfpdélulánok céljaira Köszönettel fogadnak minden beküldött könyvet, folyóiratot, ujtógot

PAU** oeak agyi A világ minden tájin fogalom a PALMA tat ok. úaazaUtalá-
bon rajllk egyedülálló értéke. Aki Igazán tartóa, rugalmas gumlaarkot akar, a
PALMA sarkot
választja.
Htom i iitui iitmiTUutvIi
Fővárosi csapat húsvétkor Nagykanizsán
Húsvét vasárnapján a Nagyknizsai Zrínyi Torna Egylet a MAVAG Sport Club első csapatát látja vendégül és igy sikerült a Zrínyi törzsközönségének kívánságának eleget tenni és nem marad mérkőzés nélkül vasárnap. Ugyanis hosszas alkudozások után, nagy anyagi áldozatok mellett sikerült a fővárosi csapatot lehozni Nagykanizsára, hogy a tavasz folyamán eddig diadalmasan szereplő kanizsai együttes végre egy komoly fővárosi cégcsapattal találkozzék és Így a mérkőzésen keresztül bírálja el a nagyközönség a vidék és Budapest amatör sportja közölli különbséget NagykanlzNán a Zrínyit m-m kell bemutatni, eredményei magáért beszélnek, a MAVAG pedig a budapesti amatőr elsöosztály egyí^, vezető csapata és a mull vasárnap győzte le 3 :2 arányban a nagynevű BTC-ét. A budapesti amatőr válogatottnak Is állandóan két-há(-rom játékost ad. Érdekessége lesz különösen a mérkőzésnek, hogy miként a Zrinyi, ugy a MAVAG la tavaszi csapat, sőt még nhgyobb bravúrt fejtett ki, mert a Zrinyi a 8.-helyről a 4-re, a MAVAG pedig a 10. helyről tornázta fel magát a 4. helyre. \'
Mindezek előrebocsátásával reméljük, hogy nagyszámú közönség buzdítja kedvenc csapatát vasárnap és kíváncsian várjuk, hogy miként állja meg helyét a Zrinyi fővárosi ellenfelével szemben és megőrzi-e továbbra is tavaszi veretlenségét. ;
A mérkőzés vasárnap délután 4 órakor kezdődik, előtte elömérkőzés lett. I Ilii\'
csillárt, rádiót, kerékpárti
ZALAI KÖZLÖNY
1986. áprill. 1Q.
Húsvétra cipőit minden takarékos család Hecht Lajos „Ideál14 cipőüzletében (Fő-ut 12. sz.) szerzi be.
Sxavatolt minőség! óriási vólassték! Alacsony árak!
H
abselyemböl van a legiobb férfi-és nöi fehérnemű
RITTER Divatáruház
A Szombathelyi Sport Egylet lesz húsvét hétfőn iz NTE vendége
Húsvéthétfőn a nyugati I osztály egy nagysnertl együttese, a Szom-bathelyt Sport Egylet wndégszere-pel Nagykanizsán. Ez a találkozás revénsinérkőzés lesz a két óv előtt lejátszott SzSE-Kanizsa válogatott mérkőzémwk, amikór az SzSE főlényes Játékkal 5:1 arányban legyőzte a kanizsai csapatot.
A márkőzé. délután i órakor kezdődik. i ,
f"
Balatoni kertészeti felügyelő séget
állított fel a földművelésügyi minisztérium május elsejével a part-Övezetre kiterjedő hatáskörrel. A felügyelőség székhelye Balatonfüred lesz. Feladata a helyi és a külföldi fogyasztásra szolgáló gyümölcs és egyéb kerti kulturának megszerve-ve^ése, irányítása és fejlesztése.
(—) Milyen melegégövi növények
termeszthetők Magyarországon, erre a kérdésre ad választ a „Mezőgazdaság" legújabb száma. Cikkeket közöl még a háziállatok mész és foszforsav szükségletéről, a kapásnövények műtrágyázásáról, a paradicsom szántóföldi termesztéséről, a dinnye őszi és tavaszi fészektrágyázásáról stb. A dúsan illusztrált szaklapból a Mezőgazdaság kiadóhivatala, Budapest, FöMmüvelésügyi Minisztérium, díjtalanul küld mutatványszámot.
— Síiv- és érbetegségekben
szenvedők a Siesta Szanatórium (Budapest, I., Ráth György u. 5J szív-állomásán megtalálják mindazon különleges felszereléseket és berendezéseket, melyek a betegségük felismeréséhez és eredményes gyógyításához, az orvostudomány mai felfogása szerint, elengedhetetlenül szükségesek. A legtökéletesebb «crmbridgei. eleklro-kardiograph, legújabb typusu és legnagyobb teljesítményű Röntgen diag-nostikus és therápiás készülékek. A szív munkabírásának megállapítása.
Szénsavas és oxigén fürdők. Különleges diéták. Fekvő és pihenő kúrák. Fe. ú napozó 9700 négyszögöles parkban. Rendelés bejáró betegek-iek Is. Tájékoztatást az iga»gatóság nyújt.
Szibérián át a kolostorig
Napjaink esctalényei még most is, közel két évtizeddel a világháború befejezése után, számtalan olyan mozzanatot vetnek felszínre, amelyek a világháború emlékeit idézik fel lelkünkben. P. Markó Marcell OFM. ez-elölt husz esztendővel Bruszilow luckl áttörésénél fogságba esett, mUjd a dar-nicai, asztracháni, orenburgi, trocko-jel, kriisznojarszki fogolytáborban töltött nehéz esztendők után négy társával együtt megszökött és nckivá^jtt a 4000 kilométeres útnak. Az égő Oroszországon keresztül hosszas hányattatás, kimondhatatlan szenvedések, gyötrelmek után hazaért, majd egy elhagyatott szibériai falucska kápolnájában tett szent fogadását beváltva ilthon Assisi Szent Ferenc mezitlábos, daróccsuhás fiai kózó lépett. P. Markó Marcell talost a pápai ferences kolos-tor békés csendjében leírta küzdelmes élményeit. Sok közvetlen, hangulatos, meghaló esemény mögött bepillantást nyer az olvasó a szerző lclkénok "la-kulásába, fokozatos elmélyülésébe. Kü. lönös értéket ad azután a feljegyzések-nek az a körülmény, hogy a szerző az asztracháni fogolytáborból való ka. landos kirándulás során eljutott a
Náspi-tenger vidékére, a magyarok népvándorláskorabeli hazájába, ahol még most is, 1600 év után kél falu,
Kúcsük (kicsi) és Ulu (nagyO Maglar neve őrzi őseink otljárlának emlékét. Érdekes élményeket elevenít meg azután a szerző Gyónt Gézának, a hadi-fogolyélet halhatatlan költőjének krasznojarszki tragédiájáról. Az értékes, irodalmunkban párját ritkító kéz. iratot mbst a Hadifogságon Elhunyt llősók Emlékharangját Előkészítő Bizottság rendkívül Ízléses küldővel, 67 szebbnél-szebb képpel illusztrálva kl-íidta és a pápai ferencesek Umplomá-ban most pünkösdkor elhelyezésre váró hadifogoly hősi ekntékharang akció javára a húsvéti könyvpiacra hozta.\'A 200 lapos, húsvéti ajándéknak kiválóan alkalmas, szórakoztató s egyben mély lelkiséget nyújtó hadifogoly életregény bolti ára 1.80 P, de a 17.770 csekkszámlán, vagy a pápai ferences kolostor ciínlén megrendelve 1.50 pengőért kapható.
SMMxáclfe nép éa kieniácló« Jó • Mlltínyl cipő. FS-at 1.
TmvukI fírfl«»öveick, divatos ing-zellrek, pupllnok megérkeztek Slnger Dlvatáruházba.
— Huavátral Sxép cipők I Jó clpSk I Gyönyörű formákban legolcsóbban az „Idaál" clpőüzietban. Fó-ut 12.
Magyar nagypéntek
... Nincs szt.knbrubb sors, m\'int ma magyarnak lenni, Futó szél-sírásban ;
teslvér.jajra lelni, Bősz folyamok partján ladik nélkül állni, Minden bus szenvedést csak eltarlsznyázui... Idéztem egy versemnek ezt a nyolc sorál, mert ugy érzem, Trianon óta ennek az országnak szenvedő magyar népe nagypénteket él...
ifi éve immár csaknem, hogy Tria. non keresztjén .vonaglik ez a megnyomorított nép és e Golgota fekel« kerosztjeí alatt, a granicsárok golyói által Wegnyitott érccsatornákon kihullott vérrózsák, hallgatva virítanak a föld fekete rögein... 16 éve rozsdásodik az cgybeszoritotl magyar öklökön a népek közt a leghitványabbak rabbilincse, a hullarablók nyomorultjainak békiyói. ^
Nagypéntek ... Azóta « magyar élei egy végnélküli nagypéntek... A kereszten ott vonaglik a megnyomorított test és fölötte ott keringenek a plég mindig éhes </ögreváró varjuk seregei... Keringenek... Néha a tria-noni gyászbitókra reá is szállanak... De a keresztrevont minden parányi megmozdulására vijjongva röpülnek szét. Mert az Isten-sorsra ítélt, nép még él. Még levegőért kapdos a meg-gyötört test és a népek, akiknek szivében toég van irgalom körülállnl a szenvedés Golgotáját, egy nap majd Hallelujával indulnak m»g erről a Golgotáról a fettfrntadás Húsvétja felé, amikor a szenvedésben meggyötört emberek zászlókat hajtanak meg • bosszúállás fáradt Istene előtt.
Nagypéntek... Magyar testvérek... Minden nagypéntekre feltámadás következik... HigyJetek a magyar fel-támadásban...
Braasdnyl Gyula
- (A Zalai Közlöny) holnap, pénteken délután, a nagypénteki ünnepre való tekintettel, a miniszterelnökség rendelet? értelmében nem jelenhetik meg. Következő számunk tehát szombaton délután a rendes időben Jelenik meg — ünnepi terjedelemben és tartalommal.
az
700.000 pengő
Legnagyobb nyeremény
szerencsés esetben _
Főnyeremény 400.000 pengő Vegyen sorsjegyet a HIRBOHLER trafikban
K.r.a«-.aAII4 éplM. 1268
Selyem kombiné, hibátlan, jó műselyem . . P
Selyem kombin*, hibátlan, sarmőz hímezve . P
Háló Ina, selyem, sarmSz hímezve.....P
■Ai bArkeiuttyUk...........p
■Ai bőrkesztyűk, kézzel varrott .... P
Krepdesin sálak...........p
Blúzok, pulóverek..........p
I.SS
B.SO 2.BO 3.S0 LflO 1.28
Sak száz darab rctikül ás pánz-tárca legolcsóbb árban.
FDrst Divatcsarnok.
IM5. toriHi 10
ZALAI KÖZLÖNY
_ (A főispán utazásai)
Vttél Tobódy Tibor főispán szer dán délután Balatonfüredre utazóit. at ott tartózkodó Darányi Kálmtiii földmWvelésügyi éa Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter meglátogatására. Darányi Kálmán c.,ü-tórtókón körutat tett a kerületében. Útjára elkísérte Tabódy főispán is, kifejd a húsvéti ünnepekre Budapestre utazik
__ (A feltámadási körmenet sorrendje)
A plébánia hivatal a kővetkezőkben rkőzli a feltáraiadási körmenet sorrendjét: 1. Feszület két lobogó között. 2. Elemi és polgári iskolák. 3. Reál gimnázium, liceutn. 4. Földművesek, gazdák. 5. Ipartestület. 6 Kereskedők testülete. 7. Kávésok vendéglősök <gy-lete. 8. Kath. legényegylet. 9. Ker. szocialisták, Munkásifjak. 10. Keres-reskedelmi és magánalkalmazottak. II. Máv. forgalmi személyzete és nyugdijasok. 12. A posta szrtnélyzete és tisztviselői kara. 13. Máv. fütőházi, pálya fen u tartó szerolélyzele és tisztviselői karu. 14. Pénzügyőrség. 15. Vitai-hivatal, állampénztár, sóhivatal sze-tóélykete és tisztviselői kara tfi. Fo-lyanrtnérnókség, crdőgonduoksá#. 17. Városház szemülyzete. 18. Államrendőrség. 19. Birósági, ügyészségi és ügyvédi kar. 20. Városi képviselőtestület. 21. Pénzintézetek személyzete és tisz-likara. 2 l/a. Credó Férfiegyesülol. 22. Ker. Tisztviselőnők Egyesülete. 23. Ur-leányok és Úrasszonyok Mária Kon. gregációja. 24. Saoc. Misszió nővérei 6s a SzentVílona Leányklub. 28. Kántor az énekkarral 26. Oltáregyesület. 27. Szent Ferenc III. Rendje. 28. Cser-készcsapatok. 29. Leventék. 30. Tűzoltók. 31. Frontharcosok. 32. Leventezenekar. 33. Katonai diszszázad első fele. 34. Fehérruhás leányok csoportja. 35. Szent Vinoéről nevezett Irgalmas Nővérek. 30. Papság a legméltó-ságosabb Oltáriszentségről, a baldachin "mellett lámpavivők és katonák. 37. Hatóságok képviselői. 38. Egyházközségi képviselőtestület 39. Katonai diszszázad knásodik fele. 40. Egyéb katonaság. 41. A evezett csoportokba neto tartozó összes férfiak és nők. A körmenet pontosan este 6 órakor kezdődik.
— (özv. Tamás Jánosné buosuja)
özv. dr. Tamás Jánosné, aki éveken át az Úrasszonyok Mária Kongregációjának prefektája volt, tegnap végleg elköltözött Nagykanizsáról ® fővárosba. A Kongregáció küldöttség ezalkalomból megjelent a pályaudvaron és megható keretben búcsúzott el volt prefektájától, akit virágokkal halmoztak el.
— Tekint* m»g Singer Divatáruház kirakatalt. Ott láthatók az uj tavaszJ •zioek é« anyagok.
- (A Keszthelyi Hírlap szerkesztö-viltozásáról)
irtunk minap egyik zalaegerszegi laptársunk tudósítása alapján. Most levelet kaptunk Gárdonyi Lajostól, a ■melyben azt irja, hogy ő eddig is a lap főszerkesztőjeként szerepelt és a jövőben ugyanilyen minőségben működik tovább. Sajnáljuk, hogy a ki-tűnő tollú főszerkesztőt téves információk alapján elválasztottuk lapjátóL
— A dolgozó nök a háztartás és a hivatás kötelességei után fáradtnak és kimerültnek érzik magukat, de visaia kell nyemiök teljes fríssesé-gflket és bájukat az ette számára, a mozi, a színház kedvéért. Egy bedör-isölés .LADY\' Chat Nolr kölnivíz
illattal vonja be és egészen egyéni bájt ad a nőknek.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig as Őrangyal gyiágfazertár Deák tér 10. az. és a kis kanizsai gyógpr
MHW : . ...
Húsvétra
STŰHMER bonbont, STÜHMER csokoládé nyu-(szit,
STÜHMER csökö ddé tojdat iugdr-ut 2. szaküzletben vegyünk.
— (Olosó utazás vidékre a Nemzetközi Vásár Igazolványaival)
A Budapesti NCmlzelközi Vásár külföldről érkező látogatói a vásári iga. zolványok alapján nemlcsak u vásárra és onnan vissza illetve tovább utazhatnak jelentékeny mérsékléssel, ha-nem három kedvezményes (egyharmadával mérsékelt áru) utazást teltetnek a magyar vidékre. A külföldieknek ilymódon olcsó utazási alkalmuk nyílik a jellegzetesen tabgyar vidéki városok, vahmint a romantikus Hor-lobágy, a páratlan szépségű Balaton és a gyönyörű Mátravidék megtekintésére.
— Hixiaauonyok 1 Megjelent a Dr. OP.TKER ifyár 1936. évi első kiadású fényképe* r«c*ptk8nyve, melyet kívánságára bárkinek Ingyen éa bérmentve küld: Dr. OETKER A. Tápszerművek Budapeat VIII, Conti-u. 25 ffiltSpor éa vanllllncukor ára most levelenként 12 IlllAr.
- UJ Irót
mutatunk be a Milliók Könyve olvasóinak C. Rodriguez, a szerelmes, fordulatos regények Iról között a legelsők sorába tartozik. Harc a boldogságért dmü nagyszabású regénye lesz a Milliók Könyve 413. száma.
80 évaa multam, m«rt .IgméndM" Ittam, Minden hátán agyazar, fái pohárral raggal I
— (Felakasztotta magát)
Tóth János 62 éves becsehelyi gazda a község egyik legjobb tattdabb gazdája volt, azonban áUandóan betegeskedett és igy nemi sok öröme tellett az életben Sorra járta az összes orvosokat, de nem nagyon tudtak segíteni rajta. Ez annyira elkeserítette az öreg gazdát, hogy elhatározta, végez magával. Hozzátartozói állandóan szemmel tartották, nehogy be tudja váltani Ígéretét, kedden azonban m!óg-is magára maradt pár percre és ez idő elegendő volt, hogy végezzen mta-gával. Szobájának gerendájába kampós szeget vert és felakasztotta magát. Mikor pár perccel később rátaláltak, tarár halott volt. A szokásos vizsgálat megindult.
A magyar szellemi élet tükre
a TÜKÖR
a Zalai Közlöny előfizetői által az együttes előfizetés feltételei szerint rendelhető meg. Az együttes előfizetés kényelmes, egyszerű és olcsó.
A ZALAI KÖZLÖNY és a TÜKÖR együttes előfizetési ára egy hónapra F 2.9t>. Előfizetéseket az alábbi szelvényen szíveskedjék még ma beküldeni.
—————— III I..á|aai0 I
A ZALAI KÖZLÖNY t. kiadóhivatal*
Nagykanizsa.
Mint a Zalai Közlöny előfizetője, ezennel előfizetek
a TOKÖR-re..........................-tói.................................-lg
a lapjukban hirdetett feltételek szerint.
/íz előfizetési dijat — díjkülönbözetet — egyidejűleg küldöm — pénzbeszedőjüknek kívánom kiegyenlíteni.
Nagykanizsa, 1936.....................................-.........
Név:.........................................................................-......
Foglalkozás: .............................................
Postai cím:
Megszűnik! Kiárusítok!
Az összes raktáron levő áruhat minden elfogadható árért eladom.
Üzleti berendezés eladó.
MATTERSDORFER
url és női divatüzlete Fő-ut 1. szám
DFOETKER-
FÉLE
KUGLÓFFAL
APRÓHIRDETÉSEK
Vi\'l\'l\'.r\' H!.S J.\'ún \'J? 4 mOr. U»Bi».i
10 M4lfl 10 M4., mlniu U.UU M! I MM.
DMMI kuli 3 pomrt Ladlsslen.il
Csengery ut 74. Tokion 293 ---
1294
ás a III. >11 Bí.l\'ály
szerű MflUh minden isimből,, nfyuln tén szsbilyszeitl ol.»- ás oorkont,oh, elállás szerint, n.gy választékban Beleznelnál, Suiir nt M •
Upáoooloaisokot minden lile kM-leibon oxeksieiöf n ái olcoOn Stern Bve-|os vélUI VI\'oohli-poMi. 7
An.ao.auUa u| béroald rendkívül ménlkel! iibon mearendelbeld; Ksstnsns outóluvziozínil. Teltiont tll. 7V7
Resesilnc 7 ttdfcos oiekreter, 1 dsiob Ameilkil lióositot, Llaae\'-féle, áS tfi
........- - imI is mi
Kataaal ás oaovsMssll cikkek le«ss«yo» viUszM ás Iqplcoébb beaser-léit fwrlu Bolszsstnál. Soplr .t 51. *
Ubiibáo, koeybo, ksm\'ás. vIivmo tékeo emeleti Iskáo kiadd. Hecker Eriséből-tál II. 1378
li|l>»ralm I IHaraa mais kiphztök. — Aulai: III vtfjtl 40 llll. Hdeskás Irlloa KII., Mas wWrém k.e-flawill ao llll., U.oro|ool rl»-n-a TO HU lofiy, iddvol l|yttt. Oroso Kiroty lOMWrt. Bettbjiey «. 99.
mcnyloácbci l\'.*iny.lil .l.llnj •• n
Alkalmi .41.1. Xétsoobil módon hál beton-plncável, konyhoketlUI. oOrod-son elodd: 2900 P. Mnyoi u. 153/b 1230
Haov4tr« mlndeakl ss«ret Jót olcaón venni, .ipU.t IsgolosObban ss .Ideál" clpöUzletben .eheti Fö-ul II o»
y.-a.niai
Ortg-Slern l.
és poicslUiUruUl
vejUxklébon ixrrri
boti be (Váiooháiplloli)
Adiairtll biz dodd. Bésebbet StelDOf Updl Insrosaál, Motysr ulca 61
rl klvild Unom lO\'doxlIvá -
nyl muikotily is rslssl lUHat ideo toj-bonm literje 70 1(11*.. ounell kodorko 60 IlUéf, CienROTt nl 36 1417
____o4to|., koisl- ío kocsi-
ponyvák, továbbá emersi (nmmlszljlok, béisiillak. ols|ok k,|ulisyosshb álban kophotdk Kelemen Rezs« c^nü, Doit-tér 9. "
1424
■ éaruakéa, ddllokvhu. modern belvároel nufinhii, psrkiioioll udvsnsl, sufusbiOIO Badd Sonlejylrods, Coea-fory-ut 1421
ZALAI KÖZLÖNY
l9W. trtll IP-
N6i kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Oyarmak kalapok
t.— P-tól, selyemben 3.- P
Tannlaz-pulloverak
2.20-tól
Űy ar mák btií*ok 1.BO Nfil gumlfüaők
DIvatAvak M flllírlOl
Dlvaí-ra«lkOI«k
nagy választékban Extra nagyságú nftl nadrág Férfi Ingák
í .80 3.«0-tói
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat é» hasonlítsa össze áraimat.
Drámai Divatkáz
Horthy Mlklós-ut I. síim Városházpalola.
Otcsénüjct wtöamoxíkan szcfxtkoxhalik
Klutla • Ut.
(hlHk«| Nyomta éa Mhiüal UsWiM VáthlsU Nanrkaalzsin.
rrialte wi i kU Kánly.
tataimban UWoa i Ha«vSsnltM 7S. uzm
Fotó-amaf őrök!
1 tekercs Mimóza-film 6x9 cm.
8 felv., 26 scheln. finom szemcsés
előhívással együtt
P 120
Szabó Antal fotó-üzlet és laboratórium
Fi-it ». »•
Páratlan kedvezmény a Zalai KSxIOnv olvasóinak
A (Óváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendet és központi fekvésit
István, király Szálloda
(VI., Podmsnlexky-utca I.)
igazgatósásával sikertilt olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift slb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. v.-_,h
A százalékos kedvezmény igazolvány ilapján vehető Igénybe, melyet a Zalai KOzlOny kiadóhivatala állit U > jelentkezó olvasók részére.
Pcrmtem iliiiltiliit!
Növényvédelmi szerek Permetezőgépek Magvak Műtrágyák.
Kaphatók:
orszAq júzsef
mag. mátiágya, zsák, nOvényrédelmt >zer«k, gép kanskcdSaében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. (A Mrésii aallalt ) T«l«ton: 130,
VettaM
bizalmi cikk.
Vásároljunk :
HIBSCH ÉS SZEGŐ
magizakQzletben.
Közgazdasági Részvénytársaság
NAGYKANIZSA
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó Intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára * „Zalai Közlöny" politikai napilap szsrkssztösége és kiadóhivatala
Készítünk i
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket* meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket* névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat
TELEFON:
78.
x Gyártunk I
üzleti könyveket* ügyvédi naplókat,
jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, r^jzfüzetelfet és tömböket* miirtazaoíkókat, zsák-
cédulákat, naptártömböket, feli-naptárakat, dobozokat atb. alaöragu x kivitelben és a legolosóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alátt
. • M*J«wie mptikiJW Ut. fiutsabarg Nmaás ás OátaaUl Lapktsilá V«aM> kóajTaiasaMlttaa ttagykuMki fJMMs Msár, laWikSill
Ha 9 oldalas képes melléklet 1
76a évtalytm 85 uám
Nagjrfcaalzw, inati 4pr|n8 12 vatórnap
Ara 16 Hit
ZALAI KÖZLÖNY
FcMfe imktaí: Barbarits Lajos
ntOiem fam: mj Mm liari <4 SH i.ntiiai.it* fiiiiin nfJfc«. m ■
Krisztus feltámadása és a pesszimizmus
Irta: dr. Vértesi Frigye®
0. Spongler, felkapott német Író egyik munkájában (Der Mcnsch und die Technik) gyávaságnak ne. vezl az optimizmust és a )>esszi-mlzmust az ember hösl vonásának tartja. Igaza van ?
Pesszimizmus az a gondolkozáséi érzéslrány, amely a lehetőségek közül mindig a rosszabb bekövet* kezését várja, az optimizmus )>edlg állandóan a jobb diadalában bizik. Mindkettő lehet beteges, tébolyt-suroló, ha a várt rosszat, vagy jót semmi nem valószínűsíti. Az egyik őrök, tétlen kesergést, a másik ugyancsak lomha, bosszantóan derűs várakozást eredményez. Ebl>en a formájában mlndkottő Inaktív, sem gyávának, sem hősiesnek nem mondható. De talán normális kiadásban egyik ez, a másik amaz ?
Spenglerrel szemben meg kell állapitanunk, hogy a pesszimizmus minden változatában gyávaság, mert nem hisz a jóban, biztosra veszi a rossz győzelmét és ezért felad minden küzdelmet. Már púdig ölbe tett kézael szepegni a rossztól és nem harcolni a Jóért, a legtisztább tenyészetü gyávaság !
Ez a mesterségesen propagált gyáva pesszitnIzmus az, ami hitünk fenséges ténybiaonyltékának érvé nyét - az Ur Jézus dicsőséges feltámadásáét - az emberek lelkében megingatta. Ez sajtolta kl tévelygő elmékből azokat u képtelen feltevéseket a feltámadás hitének eltüntetésére, amelyek ötletességben, sőt még tartalomban sem különböznek Krisztus sirja megriadt őreinek Jól megfizetett otromba hazugságától : »Amlg mi aludtunk, a ta oltványok ellopták.«
Ez az a pesszimizmus, umely hisz a haláltontó ágyuk torkában, de nem bízik a földet hasító ekevas termelő erejében. Természetesnek találja a halált és rothadását és Idegen neki az örökké megújuló élőt eleven lüktetése, szétesést legyőző lendülete.
A pesszimizmus két tényező terméke : a külvilágban, főként az embervilágbon előforduló teméntelen rossz, irigység, rombolásé és az ezeket tulélénken fogó lelkületé Mintha a jót látni tudó szem megvakult volna és csak az aljasság találna utat a lélekbe. Ez a felkU^t tudomásul veszi, hogy az embertek halálra kínozták Krisztust s ezt aa Isten tűrte. &u*ik a ténynek elsődleges történelmi kútforrása. as Evangélium. Ugyanaz az Evangélium, ugyanazon időbon, azonos szerzőktől és azonos olvasóközönségnek, ha lehet, még nagyobb egyszerűségei lejegyzi, hogy Krisztus harmadnapon feltámadott. S a pesszimizmus, minden józan történckm-kritika ellenére, kétkedés neikiU elfogadja az elsőt és
/
gondolkozás nélkül elutasítja a másodikat. Igy gyártja a történelmet, ahelyett, hogy tanulná azt.
De nagy bajba keveredik a pesz-szimizmus a keresxténység 1Í)00 éves történelme miatt is. Rothadásból^ halálból, amiből a világ áll, huUa-mércg, pusztulás, szétesés, mozgás-leállás származott csak ! Krisztus halálából a kereszténység élete Indult el minden szentségével, szépségével, hősiességével. Ha Krisztus teste ls osztozott minden test rothadás-sorsában, akkor az egyszerű apostolok egy hulla élővé ha-zudásával tették kereszténnyé a világot. Eí olyan osoda lenne, mintha a magvető növényhullát vetne és élő növény kelne kl belőle. Vagy
tán még nagyobb, mert nehezebb az erkölcs romlásából maradéktalan tisztességet, a polythelzmus ál-madozásalból az egy Isten hit fenséges tanrendszerét elővarázsolni, a keresztre szögezetlet Jupiter Capl-toliuma és társai helyébe imádandó Istenként oltárra helyezni, milliók lelkébe imádását belevinni, mint a növénymagot rothadó növénymaradékkal pótolni. Pedig ez tí^tént, ha Krisztus feltámadása csak mese, mert a hulla egyformán az, ha életet ls hazudnak bele.
Arra sem gondol a pesszimizmus, hogy a halál csak azért lehetséges, mert van élet Az Isten pedig a Végtelen Élet, minden élet alkotója. Ha pedig alkot, akkor restaurálhat is életet, különösen akkor, ha ugy Illik, hogy az uj élet a halál érvényét, nagyságát igazolja. Krisztus egy módon tudta bizonyítani, hogy Neki fontos, szivedobhanása, az
Evangélium igazsága: ha megh|ai érte. Az Isten pedig szintén csak egy módon kézjegyezhette, ismerhette el magáénak a halálig hirdetett Evangéliumot, ha a halált hatástalanította. Az Isten-ember őszintesége, nz Isten nagyrabecsülése és hatalma áll Krisztus halála és feltámadásának drámája mögött!
Ha valakiben megvan az optb inlsta reállztnusnak akárcsak akkora elánja is, amellyel hlmü lehet a tavaszi rügyfakadásban, akkor, a mikor a tél élettelen mozdulatlanságba merevítette a növényzetet, lerázza magáról a pesszimizmusnak azt a gyávaságát, amely csak a pusztitásbon és pusztulásban hisz és nem látja meg az élet örök ujra-ébredését. Ez a realista optimizmus okvetlenül elég lesz ahhoz is, hogy higyjünk legalább annyira Krisztus feltámadásában, mint halálában. .
Franciaország nom tudja többé meg-ikadályoznl a trianoni szerződés revízióját
Mit várhatunk az olasz-abeeszln háború befejezésétől és a
világpolitikai helyzet alakulásától ?
Irta: dr. Szabó Zsigmond
Mult év október havában Olaszország, minthogy békés uton nem bírta elérni jogos gyarmati érdekelt, megkezdte az abesszin területen való előnyomulást. Az afrikai gyarmati érdekeire féltékeny Anglia nyomására a Népszövetség az olaszokat támudó félnek minősítette és november hónapban életbe léptette a megtorló intézkedéseket. Magyarország az Olaszország iránti baráti viszony hangozta!fisával nem szavazta meg a szankciókat. Bár az angol és a kisantant sajtó kivételével a világsajtó természetes és logikus gesztusnak ítélte a magyar kormány eljárását, a magyar ellen* zék egy része külpolitikai hibául rótta fel a magyar állásfoglalást. Az untlfasclsta kávéházi politikusok tele szájjal vádolták meg a Gömbös kormányt, hogy eljátszotta az angol barátságot, még Jobban maga ellen ingerelte a franciákat és a kis-antantot, heveny abesszin barátokká váltak ós kéjes örömmel jósolták meg, bogy * ^ \'
Olaszország katonailag verestypt foa szenvedni a vitéz abesszinek-tál, anyagilag teljesen tönkre /otf jutni és Göatbös cguát^Jog megbukni Maisolinlvet.
A lelkes olasz hadsereg azonban a szankciók és a kávéházi Konrádok ellenére diadalmasan folytatta Abesszínia meghódítását és a vad országban nyomról nyomra előbbre vitte a lalin kulturát. Grazianl és Badoglki sikerei után Sir Sámuel Hoare és Laval béke tervet dolgoz-
tak kl, amely azonban az aiyjol konzervatívok makacsságán megbukott és elsöpörte Hoare-t és Láváit ls a miniszteri székből. Az uj angol külügyminiszter, a harcias és poroszosán snájdlg Eden lord1 az olajszankoiókat, sőt a tengeri blokádot akarta megszavaztatni az olaszok ellen >és habár az angol-barát Flandíhben hü ségitőtársat talált, egyes tagállamok Józanabb belátása miatt a szigorított szankciókat folytonosan el kellett odázni. A tél végén tehát már teljesen kiéleződött az olasz angol ellentét,
Franciaország teljesen belekapcsolódott az angol politikai Irányzatba, az olasz-francia baráti viszony elhidegült, az olasz-néniét viszony pedig Megjavult.
Valószínű, hogy Hitler ezt az uj politikai irányzatot tartotta legalkalmasabb időpontnak arra, hogy március 7-én bevonultassa a német hadsereget a rajnai semleges zónába, hogy ezen ténye, által lerázza a harmadik birodalomról a szégyenletes versalllesi béke utolsó bilincsét ls. A német támadástól hisztérikus félelemmel remegő Franciaország az angolokba helyezte összes bizalmát és eleinte katonai rendszabályokkal, sót mozgósítással fenyegetődzött. Amda az olaszokkal szemben oly harcias Eden lord a francia fegywrbarát-ság dacára a németek oldalára állott, a magyar területekkel és milliárdnyi kölcsönökkel megtömött kisantant állanak kótül csak «
kétes katoni értékű Rontánia állolt a "mindenre kész TUuUsou személyében a francia érdekek mellé és Flandln ezenfelül csak a szovjet tánbgatására számit-hatolt.
A szankciók által sújtott Olaszország csak az érdektelrti szemlélő szerépét volt hajlandó vállalni.
A március 20-án tartott magyar olasz- osztrák találkozó római megbeszélésein a három ország eddigi baráti viszonya s«3W szövetséggé mélyült kl, aminek folytén a Duna-medence államközi viszonyainak rendezési* és Ausztria függetlenségének biztosítása olasz érdekszférát ba került és a francia közvélemény előtt világossá vált, hogy a francia -azovjet katonai szövetség, uz olasz-ellen* s szigorított szankciók pártolása nem vált előnyén." a francia külpolitikának, sőt elősegítette a német olasz közek\'dést.
És amig a locamol értekezlet folytonos elhalasztása, a Nöpszövet-ség tárgyalásainak elnyujtása egyre sekélyebb mederbe tereli a németfrancia ellentétet, a küzdő olasz hadsereg világra szóló hadislkere-ket arat, felmorzsolja az abesszin-hadsereget, földönfutóvá teszi az elbizakodott négust és a közel jövőben diadalmasan, teljes eredménynyel be fogja fejezni a hátx>rut, a melynek befejezésére, persze olasz vereséggel, az antifascista kávéházi törzsvendégek legalább három esztendőt szántuk.
Az osztrákoknak is a KZorosabi>ra fűzött olasz-magyar szövetség
FALAI KÖZLÖNY
1936. áprllU 12.
„Az iparosságnak nagyon meg kell becsülnie a kormány jóindulatát"
A soproni kamara elnökének kanizsai látogatása, nyilatkozata és csere-vonat tervei
adlá meg a bátorságot, hqgy haderejüket á fegyverkezési egyenjogúság alapján újjászervezzék. .„; A kisantant dcnkirsa nem is a revíziót nenx, ^\':>ciel6 Ausztriának szól, hanem az általuk fegyveres erővel őrzött Magyarországnak, mert rettegnek az eljövendő magyar igazságtól, a területi revíziótól. Franciaországnak a német békeajánlatra adott válasza m^g mindig a Páris körüli békék tiszteletben tartásáról és a jelenlegi határok megmerevítéséről szól és Európa sokszor emlegetett biztonságát csak az összes államok jelenlegi határainak kölcsönös segélynyújtási biztosításában látja. ^
Franciaország a kisanlatlal és a szovjettel együtt serrt lesz képes a feltétlenül elkövetkezendő trianoni revíziót megakadályozni. Minden jel arra mutat, hogy Olaszország mihamarább tekintélyben és hatalomban megerösödve fog kikerülni az abesszin konfliktusból. Mussolini pedig a revíziót akarja ós eddig megmutatta, hogy amit akar, keresztül is viszi. Az angolök nyíltan hirdetik revíziós álláspontjukat ós a németek a Hitler béke-ajánlatára adott francia válasz után nem lesznek hajlandók a francia biztonságért bennünket a Irianoni börtönl>cn hagyni
Épülő ház...
ípül a ház . . . Virgonc kőm/vejek Járnak a létrákon le-fel. . . Léptükre uj lépés felel. . . S reccsen, csak reccsen a létra . . . És ujabb száz, meg ezer tégla Kapott megint az életben helyet . . . ügy kis legény Is, lógatva fejét, A tágas szakadékon át Egymásután piros téglát ad át .. . Melle feszül. . . orrlyuka tágul . . . Körülnéz ... két karja kitárul . . . Valami megrázta belül. . . Egy pillanat . . . aztán fütyül . . . , Mert bolondság, amire gondolt . . . /Irra, hogy Itt hány szoba lesz / 5 minden melegség, biztos élet . . . Szeme a téglák közt eltévedt . . . Szép plrosszlnü téglák száza . . . fiikor lesz neki Ilyen háza ? . . .
Somlyó Zoltán
Székely Géza, a soproni keivske* de Imi ós iparkamara elnöke egy délutánt Nagykanizsán töltött Felek Ferenc kíséretében. Mindketten Rómába utaztak, ahol az ottani ipari körökkel keresnek érintkezést.
A soproni Kamara mindig támogatója és segítője volt a nagykanizsai törekvéseknek, igy érthető1* hogy az iparos és kereskedő érdekképviseletek nagy rokonszenvvel fogadták a kamarai elnök nagykanizsai látogatását. Székely Géza nagykanizsai tartózkodása alatt felkereste a kereskedelmi és ipari érdekeltségek vezetőit és érlekezetl velük a helyi időszerű ügyekről.
A kamarai elnök érdekes nyilat kozatot telt a nyilvánosság számára.
- A nagykanizsai Ipartestület elnökségének régi gondolatát szeretném megvalósítani, - mondta - a mikor az idén megszervezzük az iparos-cserevonatot Nagykanizsa -Sopron között. Először a nagykanizsai iparosok látogatják meg a sopronlakat, azután a soproniak jönnek Nagykanizsára. Azután a Kamara területén levő más városok közötti hasonló kapcsolalra kerül sor.
- Ami a kamarai választásokat
illeti, - mondotta - az Idén_uj
rendszer szerint történnek : öt kategóriában a kereseti adó alapján. A törvénynek az az intenciója, hogy minden réteg képviseletet nyerjen. Persze a választásnál arra kell törekedni, hogy olyan listát állítsanak fel, amit keresztül lehet majd vinni.
Ami a legkomolyabb és legidőszerűbb kérdést, az iparosság nyűg-díj-ügyét Illeti, - folytatta teljesen a nagykanzsal Ipartestület állás-
pontján vagyok. Az alajx>t az iparos tanoncok és segédek befizetett dijaiból kejl megteremteni az OTI keretében. Ez a Kamara álláspontja ls.
- Az uj ipari novella nagyjelentőségű és valóságos forradalmat jelent. Hiszen eddig úgyszólván semmi sem történt (a magyar iparosság érdekében. A mai kormány annyit t°tt kormányzása alatt, any-nyi jóindulatot, készséget és segíteni akarást tapasztallunk és ott, ahol módjában volt é» lehetett, ugy segi-tett, ahogyan az összes eddigi kormányok együttvéve nem foglalkoztak a magyar iparos és kézműves-társadalommal. Nekünk ezt a jóindulatot, ezt a támogató készségei nagyon meg kell becsülnünk.
- A Kamara, mint eddig, ezentúl is mindent elkövet, hogy az any-nylra tevékeny és szépen dolgozó nagykanizsai érdekeltségeket teljes erejével támogassa. Az Ipartestület junlusj jubiláris ünnepségén a Kamara képviseltetni fogja magát. A nagykanizsai középltkezések m"g-sürgetésében ugyancsak tevékeny szerepet vállal a Kajnai\'a, amely éber figyelemmel kísérj a nagykanizsai kereskedelmi és ipari életet és mindenütt ott van,* ahol súlyával és tekintélyével üdvös törekvéseket kell előmozdítani.
- A mostani húsvéti ünnepek al-\' kalmából magam ós a Kamara nevében igazi magyar feltámadást kívánok a nagykanizsai iparosságnak és kereskedő-társadalomnak, -mondta bucsuzóul.
ÍB.ftJ
Élmény lesz Stefániái 18-iki hangversenye
Épp egy évvel ezelőtt járt első-Izben Nagykanizsán Stefániái |mre spanyol királyi kamaramüvész, a Zeneművészeti Főiskola tanára és a rádió zenei tanácsának iag|a, akii ma a világot járó magyar zongoraművészek legelsői közé soroznak.
Mint Liszt-játékos, ellsmerttn a legelső nem csak magyar viszonylatban, hanem világ viszonylatban ls.
amire leglobb bizonyíték, hogy a Liszt-emlékévvel kapcsolatban a legnagyobb sludiók hívják meg Liszt-müvek előadására. Stefániái Imre keze, mely feltűnően hasonlít Liszt Ferenc kezéhez, filmre Is került és a híres Llszt-ftlmrn az t keze szerepel is zongorázik. Csak a mull héten járt Varsában, ahol a fllharmónikusokkal a hir.s A-dur zongoraversenyt játszotta és csak pár nap előtt tért vissza Bécsből,
ahol ugyanilyen hangversenyt adott. Ezekből kifolyólag felesleges Stefániái Imrét bemutatni. Tavalyi hangversenyén teljesen meghódította Nagykanizsa közönségét. Itt tartózkodása alatt ö Is megszerette a várost és mint írja „haza jön Nagykanizsára" és .felüdülést" jelent neki nagykanizsai kirándulása.
A hangversenyre a jegyek árusítása már megkezdődölt és azt 50 fillértől 2 pengőig terjedő árban Vágó Illatszertár bonyolllja le..
iiiinn:
elsőrendű korpa, takarmányliszt, szárított répaszelet, tengeri és árpa legelőnyösebben beszerezhető DANNEBERG J és WEISZ cégnél, Erzsébet-tér 14.
Szerelem a Duna közepén
Irta: Sxekuü Jenő
Kissé fáradtan eveztünk lefelé u Dunán, a hajnali derengésben. Ónszínű, megsűrűsödött víztükörbe, gérádzó karikákat lehelt B délről gerjedő szellő. Abnosan és csapzottan meredtek felénk erdőkoszoruzta hegyek felhőkben fürösztött üstökéi. Rosszkedvűek voltunk knfrid a ketleií és a kietlen csöndben, a lassú evezőcsapások nyomán, a víz rölé halk, álomszerű és majdnem zenei hangokat hallatott, mint mikor valaki könnyed kézzel a lant húrjait pőngeli.
— Szomjas vagyok! — mondtam a társamnak.
— Majd a parti kocsmánál kikötünk és megreggelizünk, — vigasztalt a barátom.
— Hol a kocsma? — tűnődtem, riadtan körültekbitgetvc, az ember nem lakta,.néptelen vidéken.
— Kgy óra m\'ulva odaérünk... csak Jobban meg kell nyomni a lapátot.
— Addig szomjan haloki — nyöszörögtem.
— Hát itt a Duna - igyál.
— A viz fertőzött lehet... nem merek!
De nem bírtam ellenállni a vágynak. Fehér vászonsapkámlat alámerítettem az üvegsziuúcn sűrűsödő árba. Dc \'V
csak egy kortyot nyel töm), hogy égő és szikadt inyeantot megnedvesítsem.
— Kegyetlenül rosszul érzem magam pajtás, — rebegtem, míg lankad-tan nyúlok n lapát után.
Szabad vizeken kalandozgató evezősök módjára, immár hetedik napja bolyongunk a Dunán, társammal, Bakti Lajossal, a jeles versenyéve-zösscl, mig a vízparton aludtunk, ponyvákba takaródzva, vagy elhagyatott téglaégető kemencék és őrházak omladékai alatt huzódlunk meg s néha horgásztunk is, hogy sovány konyhánkat fölfrissítsük. Dc tegnap óta valami furcsa elesettség és bá-. ^yadtság vett erőt rajtam\'. Testein lud-bőrös a fázástól, fogam1 minduntalan egybekoccan, ajkamat borzongás re-megteli, a bőröm hámlik, karom el-borítva üszkösszinü égési sebekkel, talán a túlzásba vitt napozástól, aúitely lángszinüre festette a bőrt és több helyen fölhólyagoztatta. S fcnfost is nyirkos verejték gyöngyözött a homlokomról és dideregtem a hűs hajnalon.
— Beteg vagyok, kis cimbora! Már nem1 bírom tovább az utat, — rebeg, teiri fogvacogva.
— Huzd be a lapátot! Majd egye-dűl .dolgozomi, — nyugtatott mefe a társam. .
— Csak siess! — könyörögtem,n$ki. Az az érzésem, hogy meghalok\' a csónakban, ha időben nem! viszel em-
beri födél alá.
MagamTa borítottam a takarókat és görnyedeztem a kormányülésen és re-megő kézzel megpróbáltam rágtyujtarii. De a cigaretta is kiesett, cserepezett, elkékült ajkam közül. Tompa és fénytelen tekintettel hátaiultam a kegyet-len halottszcnnvcsszinü hullámbkat, amiket a pitymallat éledő tüze sem bírt klszincsiteni. A hideglelés még mindig megborzongatott.
Merengésemből a társam hangja riasztott föl.
— Azt hiszem, kilyukadt a csónakl — mondta Bakti.
— Ugyan! — kiáltottam föl ijedten.
— Nézd csak ... hogy bugyborékol a viz, u padlólécek alatt!,
— Most mit csinálunk?
— Próbálunk elvergődni addig a kis szigetig, ott majd kifoltozom a csónakícnekct.
Kinos erőlködéssel jutottunk el az alacsony homlokzátonyokig éppen utolsó pillanatban, mielőtt az elnehezedett csónak végkép elmerült. Hálóponyváink és zsákjaink szivacsszerüen felpuffadva, mdr úsztak a vízben.
Bakti kiszedegette n padlóléccket és kiöblógelte a megsérült csónakot. A füzes aljáig vontatta a lélekvesztőt és a maga primitív szerszámjaival pró-bálta rendbehozni, nyúlós anyaggal\' tömkődve be a réseket, fin meg lotíl-tem egy fa alá s akkora lázam volt, hogy már alig tudtam magpmról.
Csak u fogam kattant össze az elmúlhatatlan reszketéstfil és borzongás remegtette tagjaimat.
: — Miféle sziget ez, Lajos? — kérdeztem, körültekintgetve.
— Névtelen kis folt a Dunán. Tavasszal kiköpi magából u vizfenék... és ősszel megint elnyeli. Talán még soha nem is járt erre ember.
Dermedt mozdulattal föltápászkodtam és tétova léptekkel föl kereked tem, hogy széjjelnezzek a csöppnyi földterületen. Hirtelen vékony füstoszlopot láttam a tisztes közepéről a felhőkkel tarkított ég felé kanyarodni. «Nini, mégis lakik itt ember és tüzet rakott,.
- tűnődtem magamban. Megkettőztettem! a lépteimet.
A tűz a part közelében égclt f* íme, megpillantottam egy evezőssátrat és annak közelségiben egy tüneményes szépségű ifjú hölgyet, amint a szabad tüz mellett gugbolva, éppen kávét főzött.
— Jó reggelt kivánok, kisasszony!
— üdvözöltem, sapkámhoz nyúlva, 0 névtelen sziget útaterctlen lakóját
Nem válaszolt mindjárt, csak rám bánfait üveges tekintettel álmosságtól és ijedelemtől fátyolos szemmel. Az uján tovább kavargatta a kávét, kő-kiöntésemet alig észrevehető fejbiccentéssel viszonozva.
De én csak tovább kíváncsiskodtam
— Mióta tartózkodik ezen az ciha-
1936. áprill. 12.
ZALAI KÖZLÖNY
löjjön el az Ész és Béke feltámadása!
Irta: Kelemen Fereno
„Dle Botschaft hör Ich wohl, alléin niir fehtt der Qlaube."
(FAUST)
Ujjongó öröm tombol a szivek-!>en...
Húsvét van, a feltámadás ünnepe... A kálváriának, a megpróbáltatásnak vége. A porbasujtott emberi lélek felszökik a húsvéti nap glóriás égboltjára s az angyalok jraráVal együtt zengi a szent zsolozsmát : »Christ ist erstanden*
Faust eldobja méregpoharát s a húsvéti harangok gyermekkori emlékeket élesztgető muzsikájára kitódul a szabadító, ahol »Mindenkl oly 6zivesen sütkérezik a napon...* Valóban nagy és .felemelő érzés mindenki számára a feltámadás ünnepe. A legmagasabb élstelv reve-lálódlk benne. Az az életelv, amelynek sugara a lélek sötét rétegein keresztül, törés nélkül a magasba száll. A húsvét az optimizmus apot-heozisa... A hit ünnepi igazolásai A meggyötört lelkek vigasza, a meggörnyedt testek biztatása. Kálvárián keresztül vezet az ut... a feltámadáshoz I ( V Ma is húsvét van.
Ujbjöl ránk köszönt o feltámadás ujjongó mámora
A felszabadulást keivső lélek ünnepi ujjongásával rohanunk modern Faustok módjára az ébredő Tavasz színpompás karjaiba, hogy a vi. rágzó fék bódító illatával telítsük áradt lelkünk poros kelyhét. Tódulunk a kiáradó tömeggel a Természet ölébe, hogy ott megtaláljuk és visszaszerezzük megingott emberi hitünket, emberi önbizalmunkat. •Hier bin ich Mensch, hier darf ich\' s sein !« Emberek akarunk lenni, Istenhez méltó emberek.
Mert a hétköznapok robotoló .negalázottságában, a kenyérharc verejtéket izzadó tusájában, az egyre bizonytalanubb megélhetés tülekedésében, a gondok gyötrő tumultusában már-már elveszítettük emberi méltóságunk attrlbutumaát.
Emberek akarunk lenni, emberek, a szónak emelkedett értelmében.
gyott szigeten?
— Képzelje... taár huszonnegyedik órája I — pattan föl olyan keserűséggel, mintha már hónapok, vagy éppen évek óta lenne a vizzel árkolt csöppnyi szigetfolt lakója. — Ide láncolt a sorsi Non tudok mnen elszabadulni. Elvitte a csónakot az « gazember!
— Miféle gazember?
— Hát a vőlegényemI — csippent föl, halálra keseredve.
Csodálkozva pillantottam rája. Szemrevaló, hajlékony termetű lány volt; diszes sport jelmezben, amiben bátran mutatkozhatott volna Bearry Head napsütötte mólóján vagy bár-melyik divatos tengerparton. De a naja csapzott és zilált, szája n«mi volt rúzzsal kiszinésitve, a strand.kosztüta Unom kelméje teleaggatva tapadó bo-gánccsal és csatakos az agyadtól, nz "lyan hölgyek módjára, akik valami kényszerűség folytán, a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.
Mártának hívták és masamód egyik előkelő pesti divatszalonban. Vőlegényének Elemér a neve és mérlegképes könyvelő. A szipogva elmondott mondatfoszlányokból és sírástól elnyelt szavakból nagy nehezen kihámoztam a történteket. Még yasárnnp délután rándultak ki a szigetre, de valami csekélységen összevesztek, miire a vőlegény csónakba pattant és Itthagyta a nőt kényszerű robfailonoskodásra kárhoztatva.
— Szörnyű — tőrt ki Előlem a
Jogot kérünk az élethez, feltámadást várunk a kálváriák áldozatos stációi után i
Így vártuk s ezzel fogadjuk Ilus vét szent ünnepét!
De vájjon csakugyan hoz ez a nagy nap a világ számára már most teljes megváltást ?
A hivő lélek ^pillanatokra felszabadul a hétköznapok mártiriumá-tói s mámoros ujjongásban ünnepli a Nagy Feltámadást.
De a szkeptikus, a bizafmatlan, a világ sorsán tépelődő ember ünnepi örömkeresésére ráborul u kegyetlen élet sötét felhőjének árnyé ka, hallja a feltámadási harangok szivbetóduló szavát, de a táv<>ll>ól ideszáll hozzá a fegyverkező világ tompa moraja.
Nem csoda, ha ez a meggyötört, világháborút járt eml«r fájdalmasan kiált fel Fausttal húsvét reggelén : »Hallom az Igét, de hinni nem tudok !«
Nem a vallásos hit hiányzik a mai kor emberének meggyötört lelkéből. A vallás szerte a világon uj reneszánszát éli. A templomok falai közé ezrével tódul a megtért világ népe. Egyre több és több\' ember fürdeti nwg lelkét legalább egyszer hetenként az igaz Istenhit szentelt vizében. De hiányzik belőlünk a hit az emberi Ész uralmál>an.
Évtizedek óla kegyellen emberi ösztönök intézik a világ sorsát. Az egyensúlyából kibillent emberi értelem nem tudja megtalálni nyugalmi helyzetét. Csoda-e, ha ily körülmények között nem tudunk zavartalanul örülni a nagy felszabadulásnak ?
Hivő lelkünket kitárjuk a feltámadás napsugara előtt s mohón szívjuk magunkba a Húsvét ünnepi mámorát, de emberi szivünk keserűséggel telik meg, hogy annyi megpróbáltatás és szenvedés után még mindig sötét felhők vonulnak fel az emberiség kéklő égboltjára, sötét felhők, amelyekből nem az áldást hozó eső, hanem a szervezetül
méltatlankodás. — Utolsó fráter lehel az, aki ilyen szép lányt kitesz egy el. hagyott szigetre. — Csöndcsilett. Próbálta védelmébe venni a lovagját.
— Készben magam is oka vagyok... azt mondtam neki, hogy menjen a pokolba, ö tehát elment.
Könnyek áztatták valódi drágakövek tiszta tüzére emlékeztető szép szemét
— A legnagyobb baj, hogy talán az állásomból isTiidobnak. Már két napja ntíttí mutatkoztam az üzletben.
— Hát mtért nem próbált átjutni a túlsó partra? Itt elég keskeny a Duna ága. Vagy nem tud úszni?
— De tudok. Iskoláslánykoromban dijakat is nyertem úszóversenyeken. Mégsem mertem megkísérelni az áthatolást. A Duna itt tele van örvényekkel. Nem volt hozzá bátorságom!
Közben lesétáltunk a füzesig, ahol az izzadó Bakti még mindig « csóna. kot foltozgatta.
— Mi kiszabadítjuk innen! — bátorítottam a reszkető lányt. Hazavisszük a csónakunkon.
— En otóg várni szerettem volna, — rebegte Hobiuzon kisasszony bizonytalanul.
— Mire? V
— Hátha Ő mégis visszajön!
Finom orrcimpái megremegtek, szája vonaglott, tttíg fölkapta a fejét és lesietett a magas homoktorlaszokra, ahonnan sütkérező halászcsérek kerekedtek fői hangos kiáltozással. Kezét Merne fölé illesztette, hogy jobban
EMERGE
kerékpárgumi-
ról mást is tudsz mondani, mint jót
Neked dolgozik, a te kényelmed, biztonságod, a te zavartalan kerékpárútaid érdekében tervezett, kísérletezett évtizedeken át s oldott meg számtalan technikai problémát világszerte ismert üzemünk.
Megfogsz győződni róla, hogy kitartó, alapos alkotó munka teljes sikerű eredménye az
EMERGÉ gumi hét fajtája.
Vigyázz!
EMERGÉ védjegy - EMERGÉ minősig!
GYÁRTJA A MAGYAR R U G G Y A N T A A R U G Y A R
gyilkoló gáz mérge szakadhat a világra...
Olyan feltámadást várunk, mely nemcsak a vallásos lélek ist.-nhitél, hanem az élet jogához ragaszkodó ember földi boldogulását Is guran-tálja.
Azt akarjuk, hogy az Ember önmagának barátja és nc ellensé-ge legyen.
Azt akarjuk, h<>^y az ÉÍ2, Értelem és a legtisztább Humanizmus uralkodjanak ezen a földön.
Nem utópiát és nem atoulprix paclfizmust hirdetünk ! *
A harc az élet »tényálladéki eleme.«
De a harc még nem esztelen gyilkolás. A harc az erők küzdelme. S ml itt mindig az erők emelkedett
lásson.
— Ott nlt... ott megy az Elemér, — sikoltott föl a lángoló víztükör felé mutogatva.
Mint vékony fekete csík kúszott lefelé az ár közepén a csónak. Abban kéksapkás fiatal férfi. A lány elszánt elhatározással fejest ugrott á nyugtalanul kavargó hullámok közé. Egy pillanatra újra fölbukkant szép feje s rövidre nyesett hajával olyan voll, mint egy ide^jda táncoltatott aranyszőkére festett labda.
— Mentésére kellene sietni, — szóltam! a társamra, látva, hogy küzködik a lány az örvények között vergődve.
— Minek? Ugy uszlk ez a gyerek, akár a vidra.
S immár elérte a csónakot, megkapaszkodva a lélekvesztő farában. A férfi az evezőslapátot nyújtja és segit csónakba emtelni n prüszkölő, hápogó hölgyet.
— Csaló, hitvány gazember! — hall. juk a nő panaszos kiáltását.
És ütésre emelkedik fehér ökle, talán hogy lesújtson vele. De a férfi mosolyogva kapja el » hadonászó ke-zet és alázatosan megcsókolja.
— Nem kellene beavatkozni? — kérdeztem ijedten Bakiitól...
— Fölösleges. Hát nem látod? Szerelmi dráma a vizén ... ami azonban boldog hepl-enddel végződött.
fis pipára gyújtva, percekig bámfcilt a fiatal szerelmesekkel elsuhanó karcsú csónak után.
küzdelmére gondolunk. N*tn szükséges, hogy ez a küzdelem tömegek vérével táplálkozzék, át kell vinnünk ezt a küzdelmet olyan területekre, ahol nem a hősi halottak statisztikája, hímem az emberi haladás érdekébon kifejtett szellemi és fizikai energiák relatív többsége dönti el a gyözekni kérdését.
A világ anyagi javaiban meg keli egyezniők a nagy népeknek s a jövő háborúit a szellem légyverei-vei & a szellem területcin kell meg-vivniok.
Oak Így fog ránk köszönni majd egyszer az a feltámadás, mely a hár borús tömegpszichózissal megfertőzött világnak visszaadja hitét, önbizalmát és a léleknek azt az ujjongó örömét, mellyel most a hivő cm* ber üdvözli évről évre a Huwét szent ünnepében visszatérő krisztusi feltámadás gondolatát... ,
De addig, mint emberek (s hangsúlyozzuk : nem mint hivő lelkek) nem tehetünk egyebet, minthogy felsóhajtsunk a szkeptikus Fausttal: »Dic Botschaft hör ich wobá, alkin mir fchlt dior Glaube.« t
Hitelező és adós
A szemében örök éhség tombol, ő oi, aki tavaszi facsar ki az ősz bői és tiz ujja aranyak közt dőzsöl.
Mosolyából pár hideg szín vlUan; Szive, tán tiz számból van csak, álmában Is számol s kacag.
Oóg és erő, dus, telt izek, száz habzó fény, hidd el ez ó; földt isten: - hitelező.
Szemében mély, novemberszln árnyék. Tavaszában is jaj. könnyködös az ut már, üres keze nincsek kőzött turkál.
A mosolya tántorgó alázat, üzt, hajtja száz kis rémült ördög; álmában is sir, lapul és fölnyög.
Rég elfeledt izek után sóhajt; gond-vizeken rut éa szürke hajós, én vagyok, te és mindnyájan: — adós.
Udltl Julii
ZALAI KÖZLÖNY
Fekete tükör
A bánat fekete tükör. Akt a M/vében hordja, h/éba néz a nap felé: sötéten égő, csorba, hamvadó parázs-világ, amit lát ... A fénye terméketlen, üszkösen ugy ömlik föléje, mint éjszakába rohanó mozdonyok szikra-zápora fekete hómezők ölébe.
I
A bánat bársonyos bilincs) Aki lelke körül hordja, hiába lát széles utakat. Ha ezer szárnya volna, akkor sem jut el soha oda, ahol csendes álmok, Jólzü nappalok sora, pár öröm, pár piros kacaj Jut másnak, akinek elég az ezer-kincsü ég alatt a nagy osztásból kicsiny kamat.
A bánat puha takaró. Aki magára borltja, megbújhat alatta, mint gyöngykagylóban a titka, mint neve-nincs csillag, mely az ég aljára tévedt és a teremtés óta onnét mindig csak vadvizekbe nézett.
fekete tükör . . . bársony bilincs, puha takaró sok. didergő, \\ fáradt ember szivének . . . Lám: — leghívebb barát a bánat! Píros bölcső a szomorú szív, bt/öle nyújtja kezét az élet bölcs mosollyal a halálnak.
Barbarfis Lajoa
A Credo zászlószentelése
Nagy napja lesz Fehérvasárnap a nagykanizsai katolikusságnak. A legnagyobb sxervezete, a Credo, akkor tartja zásziószentelését ünnepélyes keretben. Délelőtt a plébániatemplom clntórlumábaa tábori mise, amit P. ScMlIc* Bonaventura ferences tartományfőnök végez negy papi asszisztenciával, majd utána megszenteli a zászlót és ünnepi beszéd kíséretében átadja az egyesületnek, melynek nevében P. Ciüfun Vlkto-rln prézes veszi át. A zászlóanyát küldöttség kíséri a szertartás színhelyére. A zászlóanyai tisztet dr. Httyl Lajosné, a rk. hitközség elnökének neje tölti be, aki gyönyörű selyemszalagot nyújt át a zászló számára aranybetűs dedikációval. Utána következik a zászlószögek beverése. Délután 4 órakor a fehérteremben a Credo diszgyQtése. melynek ünnepi szónoka dr. Htgyl Lajos főjegyző, rk. egyházközségi elnök.
A zászlóra szánt szíves adományokat az egyházközségi Irodába kérik leadr.l.
1986. április 12,
Berzsenyi Dániel (1836-1936)
Irta: Nagy Vlnos piarista tanár
A mozgalmas szellemi élet egy nagy esutulér. A (nagy szellemiek örökös küz-deletiVben Alinak egymással ék-lükben és haláluk után. Életükben a harc egymás ellen folyik, a közönség nufi-nyeréséért, l.\'tána nomfesak egymás «H-len, hanem az egyetemes einberi feledés ellen. Mert a századok hangulata felelte szeszélyesen hullámzik. Korban-gulat, tömegdivat, közöny, feledékenység fcnind egy nagy tornyosuló hullám, ra"ely az örök élet gátja. S az igazán nagy, aki ezt a hullátazást kibírja.
A megállapítás ép ugy vonatkozik, sót tán elsősorban áll a költészet körére és u költői nagyságok személyére. A hullámverés őket is éri. Sokan örökre elmerülnek benne, mások meg nagyobbra nőnek. Vannak, akik *sak haláluk után nyerik cl alkotó munkájuk taéltó jutalmát. Ilyen volt Katona József. Ismét mások, akik évszázadok, sőt évezredek mtultán tüunek fel újra. Ilyen voll Hojm\'ras, akit hosszu-hos.tzu mellőzés után a reneszánsz fedezett fel újra. Mennyivel szerencséset* tudott lenni a nálánál kisebb Vergilius, ö tatndvégig divatban maradt, mert he egész középkorban meggyökerezett az a hit, hogy petíiny létére a kereszténység titkos előfutárja.
Vannak oiyun költők, akiket koruk lelkesedéssel olvas, rajongással ^finne-pcl és a következő század frnb^oha muntörödömséggel mellőz. Ezek közé tartozik sok müs költőnkkel együtt Berzsenyi Dániel is.
A világosság árt a rajon^snuk. tnbndja az egyik szellemes francia iró (Diderot). S ugy látszik igaza van. Homferos, Shakespeare, Ossian alakját személyük rejtebnessége csodás varázzsal vonja be. Dante szerelmié, Tasso boldogtalansága, Petőfi kibogozhatatlan eltűnése mSnd-mlnd örök érdeklődést biztosító nagy titok, mnfőly alkotásaik abszolút értéke hiján is feléjük terelné a figyelmet.
Berzsenyi életében és költői intókó-désében nincs olyan titokzatosság. Ainá benne ttícgfejtbeletlen, ugy látszik, iiurn elég közérdekű. Tán az is hozzájárult ahhoz, hogy olvasóinak tábora egyre fogy. i
Pedig Bcrzsenylnk nctal érdemli meg a mellőzést. Éppen azért halálának 100 éves fordulóján őröralmcl ragadom meg az alkalmat, hogy felhívjam nagyságára a figyelmftt.
Előadásom menetében életének külső körülményeit csak annyiban említem, amennyiben egyéniségére nézve jellonVzők, vagy költői iejlődésére fontosok. A hangsúlyt inkább költészetének értékelésére hclycz<tnl
Egyéniségének kibontakozását, költői tehetségének halhatatlan alkotásokban történő kivirágzásál mfint külső keret, két évszám határolja. Született 1776. május 7-én, meghalt 1836. február 24-én.
Newesi családja eredetét még a XV. századba viszi vissza. Maga is büszke önérzettel cmifigeti, hogy ereiben a Zriuyi, Nádasdy és Gyulafi vérnek atomjai pezsegnek, fis az a körül-mfény elhatározó fontosságú mind egyéniségére, mind költészetére. Származásánál fogva lett a nemesség költője.
Vézna gyermeknek indult, do Toldi Miklóssá fejlett ifjú korábau. Gyenge szervezete miatt először klasszikus műveltségű apja tanitga^a és csak 14 éves korábau adta a soproni nagy ttíultu evaug. líceumba. Akrobatává
fejlődő szervezete triár ekkor magában hordta ősei erejét és szilajságát. Hival-kodva emlegeti egyik levelében, hogy kortársai között a legelső magyar táncos volt. IiOvat, embert, asztalt által ugrani néki játék volt. Sopronban mfciga 12 németet megvert és azokat a város tavába hányta.
A nyers erőnek ez 0 faragatlan fitogtatása azonban nemesebb vonásokat is takar, amtely a féríi Berzsenyi lelkivilágára rendkivül éles és kedvoző fényt vet. A níigyar diákok és a német poncihterek harca Sopronban még 20 —25 évvel ezelőtt is rendszeres volt. A két ellenfelet mfindlg nemzetiség^ kérdések állitották szembe. Hiszen ez a város nem! is olyan régen lett magyarrá ós urbs fidelissinü-vá. Amikor Berzsenyi 12 nómlctet megvert, azt is hangsúlyozza, hogy " mstyynr szó, a magyar név becsületéért tette. És ez a megjegyzése egészen más szinben tünteti fel.
Do mást is látunk már tanuló évei-ben. Iskolai tanulmányait elhanyagolta ugyan; mindössze a retorikai osztályt végezte el (ami megfelel manapság 5 osztálynak). Az iskolai fegyclmlot uem tűrte, mint annyi más költőtársa. De később leveléből értesülünk, hogy mi. kor még tanulnia kellett volna, Hóra-tiussal és Crcssnei-rel társalgóit. Korán nagy tárgyak nyüjgözték le figyelmét, amelyet többé kis tárgyakra függeszteni nem tudott. Megnyilatkozásából valószínűnek kell tartanunk, hogy a Kis Jánostól alapított Magyar Társaság varázsos hatása alatt állott és nagyszabású tervei közé rattr itt bei^ nult a miagyar irodalom művelésének gondolata. Későbbi teltei is erre utal-nak. r
Tanulmányai megszakadtak -Ugyan, mert apja haza vitte birto.kára, de a korabeli nemesség parl/igias élet-módjába nem veszett bele-.\' Nem, mert belül igazi költői léle\'í tüze izzott A fuiusi magány csendjében titokban, erőszakos apja akarata ellenére, éjjelenként Írogattak kezdett. Éveken át a lírtaga számára dolgozott, inig azután, 1803-ban kipattant a titok, Kis János/ a későbbi dunántúli püspök, munka közben "meglepte. Verseit elolvasta és a nagytehetségű költőt azonnal felismerte. Három költeményét elküldte Széphulotára Kazinczynak. A magyar irodalom akkori korlátlan irányitója levelében a legnagyobb elismerés, szinte az örömujjongás hangján köszöntötte az uj csillagot. EztfpYa levéllel bevonult Berzsenyi az irodalomba. Sorsa eldőlt. Mosi m/ír Írnia kellett, twert nevét azok között emlegették, uklktől (milliók áhitva várták a nemzet uj életre emelését. S ő irt, mert nemcsak jó gazda volt, hanem igazi költői lélek. Kis János könyvekkel látta el, Kazinczy irányította ós ébren tartotta Munkakedvét.
Költői egyéniségének kialakulására három tényező gyakorolt döntő befolyást. Kazinczy és Kis utmlutatása alapján az egykori n&net költőket választja Mintaképének. Közülük is elsősorban Matthisson ihleti. Az ö hatása alatt IcQp költői szint az esi méla csöndje, a halvány hold reszkető sugára, a melancholla édes-bus hangja, a sors kimlóny ostorának emlegetése, a intigány békitő és műiden csalódásra ért idő hatalmi, az érzelgés szerelmi bánattól könnyes nyoszolya szelíd siralma, főleg a mulandóság leverő gondolata.
(Folyt hév.)
A közigazgatási bizottság ülése
Zalaegerszeg, április 11 Zalavármegye közigazgatási bizottsága vitéz Tabódy Tibor főispán elnöklete alatt tartotta április havi ülését. Az alispáni eseményjelentés szerűit a közbiztonsági állapotok a megyében kielégítők. A jelentéshez C\'óthl Géza pápai prelátus szólt hozzá, aki Murakenesztur és Tótszerdahely részére ovoda vagy napközi otthon felállítását, a kultuszminisztériumhoz ezügyben felterjesztést, valamint a murakereszturi iskola kibővítéséhez államsegélyt sürgetett.
7"abódy főispán kijelentette, hogy az ovodák országosan átszervezés alatt állanak. A lcgmesszebbmanö-leg támogatja Csóthi kívánságát.
Guömörry Sándor azt kívánta, hogy egye« üzemek ne a cég székhelyén, hanem a telephelyen róják le forgalmi adójukat. Dr. Vórkonyl Rezső pénzügyigazgató feliratot javasol a miniszterhez a kérdésben. A főispán is emellett foglalt állást, a blzott-ság igy is határozott.
Az állategészségügyi Jelentés szerint a helyzet némileg rosszabbodott- Emelkedett a sertésbetegségek száma- «.
Dr. M<xlvé István tanfelügyelő a tanügyi oseményetost referálta. A miniszter a kustánszegi rk. iskola éjpilésére 4000, a barlahidal iskola "építésére 10.000, a^kusstyáni iskola renoválására 676 pengő államsegélyt utalt kL
Dr. Thassy egészségügyi főtanácsos. szerint a felnőttek egészségi állapota kedvező, a gyermekeké kielégítő a megyében. Egyes helyeken járványok miatt az iskolákat be kellett zárni ! V.
C*6ihl prelátus a maláriás szegény betegek részére olcsó gyógyszert kért. Valóban szegénysorsuak Ingyen kapják, - mondta válaszában a tisztifőorvos. ; /
Farkas Tibor a megye vízellátását szóvá. A közélelmezóssel foglalkozó üzleteknek egészségügyi ellenőrzés alá helyezését kérte.
Gyömörcy Sándor kijelentette, * hogy Zalában 400 községből legalább 800-nak nincs megtelelő Ivóvize. Indítványozz**, hogy a megye szerezzen be furóberendccést.
Brand főjegyző kijelentette, hogy a kérdés most van feldolgozás alatt és ezt felterjesztik a miniszterhez.
Dr. Várkofiy pénzögyigazgató jelentése szerint az összee adóhátralék 8,794.000 pengő. A mait hónapban 76.418 pengővel több adó folyt be, mint az előző év hasonló szakában. Illetékekből 28 039, forgalmi adóból 61.761 pengővel folyt be több. [ _• - .
— (Kiolvasott újságját)
képes folyóiratát és mellékletelt ne dobja el, hanem küldje be a Mlaui&s-házba, a mis&cióa népdélutánok céljaira Köszönettel fogadnak minden beküldött könyvet, folyóiratot, ujiágpt
Szomolonyl Móziiliiin
Cipfik, BHBnyBk, harisnyék, kesztyűk, nyakkandAk, kalapok, fahér-namdak, azAnyagak, aaljfam aelab-nemOak, ratikOIBk atb. atb.
bgy vtfauttt I mm JA Ml
1038. áprllti 12
BAiatt KOZLOtn
A Nemzeti Egység sorompóba lépett a nagykanizsai középitkezések sürgős megindítása érdekében
Az OTI országos elnökségének egyik Nagykanizsán járt tagja, mint megírtuk, kijelentette, hogy a formaságok miatt még hónapokig tarthat, amíg az OTI székház építkezőt megkexdik. Ugyanez áll az igazságügyi palotára és a többiekre vonatkozólag. Ezért az Ipartestület elnöksége elhatározta, hogy tekintettel a munkanélküliségre, a kanizsai iparosság súlyos gazdasági viszonyaira, megkérik a Nemae ti Egység elnökségét, hogy az országos központi párt vezetőségnél sürgéséé meg a nagykanizsai középítkezósek
végrehajtását, hogy igy az annyira szükséges munkaalkalmak mielőbb rendelkezésre álljanak. Ugyanekkor megkérték vitéz Tabódy Tibor főispánt, hogy járjon közben illetékes helyen az építkezések sürgős megindítása érdekében. Az elnökség felkérte a soproni Kamarát és az IPOKot is, hogy ebben a kérdésben külön terjesszék fel sürgető kérésüket.
A Nemzeti Egység erre vonatkozó kérelmét már fel is terjesztette az Illetékes tényezőkhöz.
Óriási méretűnek Ígérkezik a május 8-án megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásár
Május másodikán lép érvénybe a vásár féláru utazási kedvezménye
(Budapesti tudósítónktól) Alig néhány hél múlva, május 8-án nyílik meg Budapesten a főváros legnagyobb gazdasági és Idegenforgalmi eseménye, a Budapesti Nemzetközi Vásár. Óriási érdeklődés előzi meg ezúttal a vásárt, amelynek rendelésében most előszőr vett részt az iparkamarán kívül a gyáriparosok szövetsége és maga a főváros Is. Az eddigiek szerint több, mint 1500 kiállítója, Kit külön oaoportja 6» számos külföldi réextvevóje laaz a vásárnak, köztük öt állam kO-
lön pavlllont állit A vásár területét ép azért lényegesen meg kellett nagyítani. De bővtllt a vásárral egyidöben tartott budapesti látványosságok programja is. A vásár alkalmából a fővárosi színházak és mulatók ünnepi előadásokat rendeznek.Számtalan sportesemény, kongresszus zajlik le a vásár II napja alatt.
A vásárlgazolvánnyal Budapestre utazó közönség ezúttal Is a legkülönbözőbb kedvezményben részesül. Köztük clsfl helyen ál! az, hogy azok, akik május 2—18 lg Budapastra utaznak, a vásár-Igazelvány és a falutazásra
IDŐ
Eső!
Prognózis: Változó felhőzet néhol kisebb csök lehetségesek, felmelegedés valószínű. Az éjjeli hőmérséklet nem változik lényegesen.
Ifafrtfa: ÁprItU 12. vazároap. Rom. kat HusvátvaaAraap. Frotaatáni Hu» Tétvaaároap. isnwllta Ntean hó 20. — Apjlita 1.1 háttt. Rom. kai HuavélUtU Protestáns Huaváthéltó. IsraalUa Nlsan hó tl. - Április 14. kedd. Rom. kat JiMattn ProtaaUUu Tibor. Izraelita Nlzan hé 25.
Gyógyszertári ijjaU sxilgálal e hó lMg a» Oruurtyal gjtiyyszertór DeiHr-tér lft u. éa a kiskaalaaai gyögfr >wrt%V
váltott taljaaáru jegy falmutatása ellenében díjtalanul utazhatnak vlsaza eredeti Indulási állomásukra.
De kedvezményt élveznek az utasok a fővárosi színházak, mulatók, muzeumok, középületek, az állatkert stb. látogatásánál és a budapesti gyógyfürdők használatánál is. Érdekes ufltds, hogy a vásárigazol-vány birtokában a közönség kedvezményes áron válthat jegyet az automobil- szépségversenyekre és a vásár ideje alatt rendszeresítendő Budapest és környéki fölött végzendő körrepülésekre ts.
A vásárigazolványok a vásár tb. képviseleteinél és a menetjegylro-dákban már válthatók. (—)
f
Próbálja ki, kérjen ismertetést!
mmmmmmm
Fel a fejjel!1
Nogyothollásót m»g-
Javítja a régóta bavdlt
SIEMENS .PHOHOPHOR |
Uj, ctontv«z«tés*s typusal 1 A MABI, a MAV. Btt.g . tégl Blzt. Int, A Poita B«t«j»4gl Blzt Int. oz OTI, «tb. betogslknd a.
SIEMENS-PHONOPHORT
rendelik. SIEMENS,
Budapwt. V
Két embert egyszerre kapott el a malom-szij
Szerencsétlenség a magyaratádl gőzmalomban
Marcali, április 11 Súlyos kettős szerencsétlenség történt a magyaratádl gőzmalomban. Pcka Józsefné odavaló asszony többedmagával gabonát vitt őröltetni a malomba. Az asszonyok csoportba verődve várták, mlg a sor reájuk kerül. Peka Józsefné ugylátszlk közel ment a transzmisszióhoz, az egyik szij elkapta a ruháját és a kerék forogni kezdett vele. Félő volt, hogy a következő pillanatban a forgó kerék a falhoz vágja a sikoltozó asszonyt, amikor a főmol-nár, Tarnóczal János odaugrott és elkapta az asszonyt, hogy meg*-mentse. De a sebesen forgó kerék Tarnóczait is elkapta és akkor már mindkettejüket forgatta. Az egyik molnár leállította a gépeket, de akkorra az asszony is, a fömolnár i& már véresen terültek el a padlóza, ton. Pekánénak a lábai törlek el többszörösen, a fömolnárnak a kar jai szenvedtek többszörös törést óti
I belső sérülései vannak. Mindkettőt válságos állapotban szállították bc* a kórházba. A csendőrség megindította a vizsgálatot.
Elmennek néha
Elmennek néha
És én az ajtónál rájok várva várok:
Val\' jönnek-e már ?
Mikor hallszik fel vidám topogások?
Ezer a kérdés:
Nem történt bajotok ? Hol jártatok, merre..? Csupa aggódás . . .
Pedig az iitjuk még nem hajolt el messze. Oh érzem, tudom,
Mennyi jövő képe: Igy fogok lelkemben Jöttükre várni,
Mert bárhol Járnak is — meg kell térniök jegyszer.
Oh tudom-e majd, ..........\\dU
ilyet
Könnyeiket letörölni?
Ha éleitől fáradtan ajtómhoz Jönnek, A szeretet drága selyemkendőjével
Wlnklerné Munkácsi Noémi
L
egszebb női ruhaselymek
legolcsóbban
-dtruffúzzban.
ZALAI KÖZLÖNY
1986. április 12,
Férfi ruhaszövetek NŐI kabátszövetek Szőnyegek
kabátszövetek ruhaszövetek paplanok
Ingpoupllnok ruhaselymek függönyanyagok
zsebkendők fehórnemQanyagok butorkretonok
legújabb szövések, színek és minták legolcsóbban, nagy választékban
a FILLÉRES DIVATÜZLETBEIi.
Nehéz székelésben szenvedik, akiknek gyakori fejfájás, mellnyomás, szívdobogás, gyomormüfcödési zavarok és különösen fájdalmas végbélbajok — mini aranyér, rrpedés, tlö-esés, pollpus, sipoly, szakaiét — teszik az életet nehézzé, Igyanak reggel és este negyed pohir természetes .Ferenc József" kiserQvIzet. Klinikai vezető orvosok Igazolják, hogy a Ferenc József víz muKtek előtti és utáni Időszakokban is igen kedvelt, nagyértéktt hashajtó.
Az arc esti ápolása
Rovatvezető: Giapáini Sonj., Budapest
Ha nappal szépek akarunk lenni, nagy gondot kell az esti arc ápolásra, vagyis letisztítására fordítanunk. Nem elég, ha odamegyünk a mosdóhoz és megmossuk az arcunkat; sót sok esetben helytelen, mert vannak betegesen száraz arcok, amelyek ilyenkor tavasszal nem bírják a vizet. Ebben az esetben tlsztiló olajjal végezzük az arc letakarítását. Mindenképpen nagyon fontos, hogy az egész nap felgyülemlett és a bórre rárakódott por, piszoktól, meg a kozmetikumoktól megtisztítsuk arcunkat, hogy a pórusok egész éjszakán át szabadon lélegezhessenek. Nem szabad előfordulni, hogy kényelmi szempontból, lustaságból, vagy bármi okból lefeküdjünk arcunk megllsztltása nélkül.
Testünk ruhával fedett részel nincsenek ugy kitéve az Időjárás szeszélyeinek, valamint a város füsttel, korommal és egyéb szennyeződéssel telített levegője kellemetlen behatásainak, mint ép az arcunk.
Elsősorban meg kell ismernünk arcbőrünk tulajdonságát. Tudnunk-kell, hogy száraz-e vagy zsíros a bőrünk? Legtöbb esetben az orr, áll és homlok környéke zsíros, az arc két feszitő oldala és a szem alatt száraz, minek következtében ráncosodásra hajlamos. Aki nincs tisztában arcbőre minőségével, köny-nyen meggyőződhetik egy kis tükör segítségével reggel, ha felébred, ujját végighúzza arcán, akkor a zsíros részeken olajos tapintású a bőr. Jól jegyezzük meg ezeket a határvonalakat, mert az ilyen kélféle összetételű arc, kétféle kezelést igényel. Tehát ahol ugy tapasztaljuk, hogy zsiros a bőrünk, ott zsirtalanitó kozmetikummal tisztítsuk meg, ahol száraz, (azt könnyen megállapíthatjuk, mert mosakodás után feszítő kellemetlen érzésünk támad) ott zsiros vagy olajos vattával tisztítsuk le a napi szennyet. Utána mehetünk a csap alá és megmoshatjuk vizzel. Ez a komplikáltabb eljárás a kétféle összetételt! bőrre vonatkozik. Sokkalegyszerübbaztazarcoikezeini,
amelyik normális, vagyis nem zsiros és nem is száraz. Ezt csak megmossuk, a szem alatt jó zsiros krémmel bekenjük.
Azt az arcot, amelyik mindenütt száraz, egészen zsíros krémmel vagy olajjal törüljük le és utána mossuk meg.
A zsiros, pattanásos arcot rázó keverékkel és utána meleg és hideg vízzel, szapannal tisztítsuk meg.
Legközelebbi cikkemben az arc reggeli helyes ápolásáról számolok be.
Temetésre indultak -
Emberek és falvak névazonossága sok furcsa történetnek volt már okozója. Ilyen az alábbi his-\'ória:
Felsöszomenyén van két Tamás Istvánné nevü özvegyasszony. Mindkettőnek van egy-egy Támlás Pál nevü fia. Az egyik mezőgazda, sági munkás a somo^jyinegyci Kutason, a másik határőr Kcrka-kutason. A minap történt, hogy távirat érkezett Kutasról:
•Tatáás Istvánné Szemenvc. Fia Pál meghalt. > Kézbesítették a táviratot annak « Tajrtásnénak, kinek fia határőr. Az adatok egyeztek, Kutasról Jóit, gyerek neve, címzés, mltiden helyes volt. Lelt mindjárt nagy sírás, jajgatás özvegy Tnmásné portáján, szidták a jugoszlávot, aki agyonlövi a hotá-roil a mlagyar kfttonát s mit volt kitit tenni: koporsóval, koszorúkkal, csokrokkal szekerekre ült a gyászoló rokonság s elindult Kutasra. Már mint Kerkakutasra. Meg is érkezett egy délelőttön a határőrlaktanyához « "kétségbeesett társaság s az anyja brtnkitatkozva mindjárt azt kérdezte:
— Hol fekszik u fiairt?
Üzenetek :
34 év cm asasoay i Ezek vagy öröklött, vagy helytelen kezelés által szerzett ráncok. Nincs oka kétségbeesni, egy Jó tápláló zsíros krémet hnsználjon óji/.a-kára, nőt púder alá is éa minél kevesebbet puderezze.
Aggódó anya: Még llyon kislánynak nem ajánlok semmiféle kenőcsöt. Tessék a március 14.-1 cikkemet elolvasni és utasításaimat pontosan betartani.
— Tekints* mag Singer Divatáruké* kirakatait Ott láthatók az uj tavaszi színek és anyagok.
mulatságba érkeztek!
— Ott a szobában, — tnbndták neki.
Megjegyzendő, hogy a gyerek tényleg feküdt, mert előzőleg éjjeli szolgálatban volt.
Megy be az anyja a -szobába, hát amint látja, hogy az ő holtnak vélt fia lenge inhgyarban u^rik ki az ágyból f— nitenten elájult ijedtében. Azi gondolta, a fia szelleme jelent meg.
Nagy baj azért ncfcnf tőrtént, félóra alatt fehnosdatták az asz-szonyt s Mikor megérlelte a teme. tésre indult karaváu, hogy a pali gyerek él, koporsói, koszorúkat kiszögezték a kapura s egy napiy tartó mulatságot rendeztek. Mikor pedig visszaindultak, a Pali gyerek kifejezést adott gondolatának, hogy bár inkább ennivalót hoztak volna a koszorúk helyett. v
Odahaza j>erszc eléggé gúnyolták a gyászoló-mulatókat.
Az a másik Tamás Pál ]>cdig tényleg meghalt, u másik özvcyy Tamás Istvánné pedig csendesen sírdogál... Mert egyiknek, vagy másiknak — embernek, valakinek mindig kell sirai...
(PO
Értesítés
Az 1862-ben alakalt é» 75 év óta fennálló Nagykanizsai Segélyegylet Szövstkezst belépett az Országos Központi Hltatszövstkazst kötelékébe, mert Így Jobban módjában áll tagjainak hasznos közgazdasági be\'ok-tetés céljára kölcsönöket folyósítani, tagjait apró heti befizetésekkel takarékosságra ösztönözni és pontosságra szoktatni.
A szövetkezet 40 psngfis üzletrészeket bocsát kl, amelyek ellenértéke azonnal, vagy negyedévi 10 pengős részletekben fizethető. A Jegyzés alkalmával tartalékalapra és szervezési költségre üzletrészenklnt 1 pengő fizetendő.
A heti befizetések továbbra is változatlanul megmaradnak; a lolyó évben nyílott mo« a 75-lk évfolyam, amelybe évközbsn Is bármikor bs Ishst lépni.
Takarékbatétskst Is alfogadunk és jól gyümölcsöztetünk.
Kölcsönökst adunk megfelelő biztosíték (bekebelezés, kozesség, lombardén ingófedezet) mellett.
Előjegyzések a „Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet, mint az Országos Központi Hltelazö vetkszst tagja1\' hivatalos helyiségében (Csengery-ut 7. dr. Rapoeh-háx) mindenkor elfogadtatnak.
Az Igazgatóság.
Hetvenhét történet
A magyar novellairás fényes galériájában Kosztolányi messze az elsők közt foglal helyet. Minden Írása egy-egy gyöngyszem, amelyben megcsillan az emberi lélek Ismeretlen mélysége, szint vet az élet minden szépsége és szomorúsága. Hetvenhét történet: ezernyi fordulata, színváltozása az Élet kaleidoszkópjának; kis tragédiák és boldogságok, egy röpke pillanatra megkapott színfolt az alkony vagy a reggel elérhetetlen piriábél: s mégis mindent magában foglal Kosztolányi eKy-egy Ilyen kis remeke, szépet és jót, rutát és gonoszat, röviden: minden emberit egyaránt.
Minden novella egy darabja az életnek, mai életünknek, amely két szintéren is játszik, a ^világ ezerszínű és százhangu terén s a lélek alig ismert, ősi mélységében. Kosztolányi egyforma művészettel tudja ábrázolni a külső, kegyetlen és ajándékozó, bosszús és ragyogó életet, 8 kibányászni az ember rejtett mélyén csillogó, fényes és homályos ékszerköveket. Minden novellája megdöbbent és fölemel: olyat mutat meg, amit ismertünk és mégse tudtunk, s valósággá teszi a mindenütt kibontakozó Szépet. Hetvenhét történet: életünk tükre és kaleidoszkópja.
Ára egészvászon kötésben 4 80 pengő. (Révai kiadás.)
— Tavaarí févfinövetek, divatos Ing-zefirek, puplinok megérkeztek Singer Dlvatáruházba.
Olcsó
húsvéti vásár
Sinser Diuotóruház-nan
Tavaszi női kabátok
Női- és férfiszövetek és selyem-ujdonságok nagy választékban
1936. április 12.
ZALAI KÖZLÖNY
T
össze kell állítani a képzőművészek gótai almanachját
Érdekes beszélgetés Pécsi Pllch Dezsővel, a képzőművészeti főiskola tanárával
Nemrégiben volt egy műkereskedői tárlat Nagykanizsán, ahol Munkácsi-képet is áruigattak. Sajnos, mindig akad olyan laikus képvásárló, aki elhiszi, hogy a műkereskedelem vidéki ügynök-forgalmában is lehet Munkácsyt hordozgatni. Az az egy betű (1 vagy y) csak arra jó, hogy megvédje a törvénnyel szembe a látszatot legalább. Elvégre ki tilthatja meg egy mondjuk Mihallk nevű festőnek, hogy ne magyarosítson Munkác-sira ? Vagy az is kiderülhet, hogy a Munkácsi nem is törvényes név, hanem csak ötletszerűen (vagy primitív szándékossággal) felvett művészi álnév. Mindegy ! A műkereskedelem egyik-másik lelkiismeretlen vidéki ügynökének csak az a fontos, hogy szinte hajszálig hasonlít a név Munkácsy-Ira s nagy üzleti érték ez, valameddig a világ ugy van berendezve, hogy palik mindig akadnak. Főként ott, ahol művészet a portéka. Helyesebben : ahol a művészet csak portéka. .
Hányszor halljuk :
- Van egy Perlmutter&m !
Aztán kiderül, hogy a kép valóban Perimutter, csakhogy aza\'áirás rajta Q.szkréten : »Perlmutter I.« Ez az I. azonban azért húzódik meg olyan szerényen, inert a műkereskedő igy rehdelte a vidék számára, lévén ama Perimutter I. nem azonosa nagy Perlmutter Izsákkal, hanem egy másik Perimutter, de -István. ,
Aztán mohdják : » » V •
- Képzeld 1 Potom-áron vettem egy valódi Bernátot... Vagy Pályát.
Csakugyan Bernét. Vagy csakugyan Pálya., De valamely ismeretlen nevű Bernát, amilyen több is festeget - Bernát Aurél kontójára. Vagy Pálya Károly (szignálva G Pálya - Carolus Pálya) Pálya Celesztin kontójára. ;
Ezekről a dolgokról beszélgettünk Péosi Pllch Dezsővel, a képzőművészeti főiskola professzorával, a vl-lógmárkás magyar festőművésszel, a pár nap egyikén, amit ezen a héten Nagykanizsán töltött. Ö mondja a következőket: t
- Pár napos kanizsai tartózkodásom alatt megismerkedtem egy bájos, kellemes úrral, vitéz Csil-iaghy György ügyészségi elnökkel, a kiváló érzékű és Ízlésű mübarát-taL ö vetette fel a gondolatot,
hogy kellene valamit csinálni, amiről a vidéki képvásárló megismerje a valódi képet a hamistól, az ig.izi művészt a piaci kontártól. A vidék műgyűjtői különösen érzik a kontroll lehetőségének hiányát és vugy nem mernek képet venni, vagy ki vannak téve annak, hogy ügyes vagy kevésbl)é ügyes utánzatot vesznek. A pesti képügynöknek vidéki utján nagy művész mindenki, akitől ép|>en eladó vászna van és a vidéki képkedvelö sokszor nem tudhatja, hogy mit higyjen el a hallottakból, sőt még a látott vászonból is.
A lexikonban hiába nézi meg az ember. Először is az ujabb nevek mindig hiányoznak a lexikonból. A pikturában |>edig sok és sokszor nagy szerepi1 van az uj neveknek. A lexikon különben is legtöbbször aszerint foglalkozik vagy nem foglalkozik egyes művészekkel, hogy hány példányban rendelik vagy nem rendelik meg a lexikont.
- Ml tehát a teendő ?
Véleményem szerint utánozni kellene az arisztokrácia világát és ellenőrzési módszerét. A szellem, a művészet arisztokratái is csináljanak a magukhoz tartozók neveiből egy gótai almanachot, Legyen ez a register hivatalos. Adja ki az Irodalmi és Művészeti Tanács. Szerkesszék ezt a füzetet teljes tárgyilagossággal, ne legyen benne más, csak minden elismert művészneve, pár legfontosabb életrajzi adata, milyen dijakat nyert és hol vannak képei nevezetes helyeken. És le-gyen ott minden művész neve mellett a képein használt aláírásának facsimiléje. A füzetet minden évben újra lehetne kiadni pár fillérért, vagy minden évben pótlásokat nyomtatni hozzá az uj nevek számára, j

Az ötlet kitűnő. Aijánljuk a Nagykanizsán, hivatott agyból kipattant gondolatot az itteni Irodalmi és Művészeti Kör figyelmébe. Csináljon belőle a Magyar Kulturális Egyesületek Szövetségének bekapcsolásával országos mozgalmat. S ha sikerül, nagy szolgálatot tett yele a magyar vidék kultúrájának, egyben az egyetemes magyar művészetnek is, de hasznát látja a tisztességes műkereskedelem is.
(U)
Felborult a gabonás szekér és maga alá temette utasait
Súlyos szerencsétlenség az országúton négy sebesülttel
Sümeg, április 11 A sümegi országos vásár után Nlka János hányi molnár szekéren több vásárossal hazafelé tartott Mikor a szekér a nnirvás-gődrökV höz ért, a gabonával és utasokkal megrakott szekér felborult és maga alá temette utasait, akikre a gabonás zsákok is ráestek. Sós Ferenc csabrendeki helyettesbiró felesége kűlsö és belső sérüléseket szenvedett, fia, ifjú Sós Ferenc karját t^bb
helyen eltörte, két másik asszony, akik Szwitimrefalva községből va. lók, súlyos sérüléseket sainvedtek. Mind a négyüket az első orvosi segítség után hazaszállították, ahol orvosi ápolás alatt állanak.
Azon a helyen, ahol a Saekér felborult, már több szerencsétlenség történt. A vizsgálat megindult annak kiderítésére, mi okozta a súlyos szerencsétlenséget
4d I g
gondoiUMtR
sokat talpaló, sokat dolgozó munkásember, amikor megterveztük és t&kéletesltettQk az
DORCO
nyári-cipőt.
Kevés pénzért beszerezheted a kényelmes, könnyű, szellős, tartós EMERGE cipót. Sokfél} színben áll rendelkezésedre a formás EMERGE
cipó.
Víivázzl
BMEft&É védjegy
fEMEÍtöÉ minőségi
GYÁRTJA A MAGYAR RUGGYANTAAHUOYAH
Szántó ember
Friss szántás a domboldalon. Hajnaltól húz az eke. hasitja, vágja a földet, barázdát árkol bele. Éles vasával az ugart csikókban szeli . . . Csendül az ütköző kavics — a hanttal kiveti.
Ekeszarvon két kérges kéz gyűrődik markolóra. Szélfútta ember kiséri uj sorra, fordulóra földfaló gépét. Csendesen lépked, mogorván. Virradattól napszálltáig jár az eke után.
A kis kenyér kis karéját — tenyérnyi határt szabdal. Fáradt feje földet nézi folyton, szent alázattal I Kiforduló rögre csorran bús verejtéke, s áldva morzsolja a földet — feltört tenyerébe\'.
Hicserzett bőre szikkadt, mint a napszítta sárga agyag. Elrohant idő karmolta ráncosra. Vad zuhatag tépte redőkre homlokát, szegletes állát, s neki adta az alkonyat — megértő mosolyát.
Hét szemében délibáb, ős földimádók hite ég. Pogány dédapja a harüotszent oltárra vitte még. Két hűséges barna szeme Őrtűz a pusztán, aggódva kémlel a vihar, felhőjárás után . . .
Szikár teste — ma — görnyedő, hátán évek terhe ül, de napi robotja ünnepi Munkaláz fűti, \'hevül zakatol szive, ha a dús határban jár. • Földjéhez örök lánc fűzi — nem tud elmenni már!
A föld volt fáradt fejének párna a déli napon, A föld volt ereje hite a friss élettavaszon. A föld öleli lelkét és láqyan ringatja, s kihűlt szivét az áldott föld — szivébe fogadja . . .
Vajda Marietta
o lakásban terjeng, rög lön minden barátságosabb* •s elviselhetőbbé válik Milyen csodálatos ez Mindönkinek vannak gondjai, do a já FRANCK kávépátlékkat iiesitett KNEIPP malálakává fogyasztását még ai is megengedheti magának, akinek a pénikárdés nagy gondot okot.
*anck ésKneii
\\
zalai közlőn*
1936. áprilh n.
10.000 pár cipőből
választhat
SZABÓ cipőáruhá^ban(Hodhy Mik/ós ut 1.)
Dróxdy Qyfizó hunvéti beszámolója m kieko-máromi kerületben
Húsvét vasárnap délelö t Budapestről kerületébe érkezik Dróidy Oyőző, a kiskomároini kerület országgyűlési képviselője. Vele jőn felesége és leánya is, akik elkísérik politikai beszámolója alkalmával az egyes községekbe. Ott lesz a kerületben dr. Hajdú Oyula keiületi elnök is. Vasárnap délelőtt II órakor Ki8komáromban, délután 3 órakor Galamb kon, Húsvéthétfő délelőtt 11 órakor Zalaszentbalázson, délután 3 órakor Pölöskén lesz a beszámoló.
Kedvező jelentés a zalamegyei vetésekről
A megyei gazdasági felügyelő most terjesztette elő jelentését a zalai vetések állapotáról. Eszerint március végén az időjárás jobbára száraz volt, ugy hogy a már kelőbben levő tavaszi vetések a csapadék hiányát érezték, de az utolsó napokban bekövetkezett esők a vetések fejlődésélv kedvezően hatottak.
A repce egyelőre jól telelt, szárba indult, állapota kielégítő A buza teleié-*\' jónak mondható. Rovurkár szórványosan jelentkezett. A rozs a kitavaszodás után meglehetős ritkánuk bizonyul. Lényegesebb kárt azonban a rozsvetésekbon sem lehetett észlelni Befejeződött a tavaszi árpa és zab vetése, a koralak keltnek, több csapadékra volna szükség. A korai burgonyaféléket elültették, a cukor- ée takarmányrépa vetése jobbára be fejeződött. A tengerit még nem vetik. Az őszi mesterséges takarmányok és évelők jól teleltek. A rétek ós legelők kielégítők. A korán virágzó gyümölcsfák teljes virágzásban vannak. Az állatállomány gyenge, aminek magyarázata a gyenfee takarmányban keresendő. Az állatárak emelkedést mutatnak és megszilárdullak.
Az Ur, az ember és a mosoly
Mikor ax Ur megálmodta « vvl-lágot, majd a semmiből éleire hivta, láthatatlan lényén mk-log szerelel ötn\'löll végig. Mityzorctte, müvét s benne legfőbb teremlmév nyél, az embert. Most már csak egy gondja volt, boldognak látni őket, hogy boldogság és megelégedés mosolya ragyogja be az arcokat. lízért ajándékaival halmozta el a földet. Kzer színek káprá-zatálm bujt virágok parffimöt leheltek n meny boltozatáról, hol a nap aranyzuhataga fürösztötte szikrázó, meleg fényében az embereket, hogy aztán i) csillagok milliárdjai sátort borítsanak a fc. júk fölé, a hold |>cdig vidám1 ke-rek arcával gondosan őrködött az emberek álma felett. AlomrlasztlV csak a madarak fültykoncertje és csirlpelésc volt, Már jwdig zene. szóra csak mosolyogva lehet ébredni. Ebben az Ur is megnyugodott és sorsára hagyta terevmtmé-nyeit.
Az évezredek gyorsan peregtek le az idő öröktől fogva lévő homokóráján és az Ur kíváncsian tekintett le a földre. örömmel látta, liouy müvét az emberek még tökéletesebbé tették. Az agy talábiVányai csodákat müveitek, úgyszólván már semmi sem volt lehetetlen elöltük. Uralták a föl-dón kivül a levegőt és a vizet, rabszolgaságukba állították nz Ur minden teremtményét, ők határozták meg sokszor a virágok színét és illatát is. Kényelmükről, szórakozásukról a technika csodái gon-doskodtak. Es mégis. .. méwis mosolygó embert alig lehetett látni. Legfeljebb az öntudatlan gyermekek tekintettek vidám, gondtalan neveléssel szerte szét.
A gépek, a technika, cserébe a találmányokért, letörölte az emberek arcáról a mOsolyt. Túlsókat gondolkoztak és foglalkoztak az órabérek u maguk, valamint a mások bajaival. Arra már nem jutott idő, hogv ártallau semmisé-
fleken mosolyogjanak, legfeljebb emosolyogták egymást, ami pedig már a szeretet rovására ment.
Az Ur tttár neiu örült a látottak
felett ugy, münt kezdetijén, ö gondatlan vidámságra teremtette az embereket és nem arra, hogy taláhnányaival felül múlják egy-mást.
Ezután nagyobb figyelemmel kísérte teremtményei sorsát és cl határoxb^hogy jutalommal tünteti ki azt, aki a legtöbb Ijiosoljt tudja csalni a levegő, az óceánok és a föld- belsejének kizsákmányolásában elfáradt emberek arcára.
Szemlélődéséből keserves sirás riasztotta fel. Körülnézett és Ámort pillantotta meg, amint ösz-szetört nyillal a kezél>en zokog:
— Ejnye, ejnye, — szólt az Ur, — már megint valami bajt csináltál
Ámor szejiogvo bólintott és ősz szetört nyilával l«*rtutatott a földre. A* Ur nyíl irányában egy z«a-lugáteres ablakot pillantott tívjj és benne egy könnytől fátyolos szemű kislányt, aki ijedt tekintet-lel nézett egy távolodó férfi után, majd mikor a láthatár elnyelte u szeme elől, keserves sírásban tört ki és sirt addigi ainTrg az álom jótékony tündére mosolyt nc.wi csalt az ajkára. Amit az élet ny.\'fc-twgadott tőle, a szerelmes by\':dof^-ságot, »it az álom tündéré\'.ől egy varázsütésre visszakapta.
Az Ur még nagyou sok szenve-döt látott, akiknek nz arcára már csak az álomHudott mosolyt varázsolni. Az élet noml értette a mesterségét, nagyon sokszor elhibázta az emberi sorsok irányítását, de nz álom »oha. Az éhezőket teritett asztalhoz ülteti, az árrákat anyai csókokkai borítja cl, a csalódottaknak vissza adja kedveseiket. Nem is csodálkozhatott az emberok százezreinek hő vágyán, hogy bár az élet álom lennel
Az Ur még több szines fantáziá-vnl ajándékozta meg «z álomtün-d*rét, de iffóretét e* egyszer fájó szirvel váltotta be. Fájt neki, hogy as O tökéletesen megalkotott és okindeu jóval, széppel busásan ellátott világában, mígis csak az álom, ami az emberek legtöbbjét boldoggá tudja tenni.
Fom»y Zelmn
Tartós kerti pázsit létesítésére felfrissítésére, ajánljuk különféle pázsitkeverékeinket napos és árnyékos helyre.
HIRSCH ÉS SZEGŐ magkereskedése
Siriue nfivénytápai.
Cáfolják az alispán nyugalomba vonulását
A Zalai Közlöny jelentette minap, hogy Bődy Zoltán alispán beadta \'nyugdíjaztatása iránti kérvényét. A hivatalos helyről származó hirrel szemben a Zalaegerszegen megjelenő Zalamegyei Újság cáfolatot közöl. „Az alispán távollétében — Írja laptársunk — érdeklődésünkre a vármegyeházán kijelentették, hogy az alispán nem adott be nyugdíjazási kérvényt."
EulergOB-Tithirosi Irgalmas
liftférek L«éay«e»elő iatézeto
Az intézetben internátussal egybekötött — következő iskolák vannak : tanítóképző,
leánygimnázium (szeptemberben nyiltk meg a VII. osztály) polgári leányiskola, elemi iskola. Az érdeklődőknek készséggel küld lájékoztalótaz Inthet Főnöknöje, Etzlergom
Hétfő: Nagymama
--\'Á húsvéti ünnepek egyébként csendes társadalmi programjában kétségtelenül kiemelkedő jelentőségű a Katholikus Legényegylet „Nagymama "-előadása. A kitünö műkedvelőkkel rendelkező egyesület hus-vét-hétfőn este hozza színre Csiky Qergely örökszép vígjátékát, a Nagymamát. A rendezőség nvódot akar nyújtani, hogy mindenki megnézhesse a kitűnő darabot s ezért már az első előadáson is olcsó 40, 60, 100 és 120 filléres helyárakat állapított racg. Az előadás pontosan 8 órakor kezdődik.
Dhratrevfi a „MARICA GRÓFNŐ" déadásán.
30 kápráztató toilette. Marica grófnő toilettjdt a címszerepet játszó Druzsln Bella tervezte é« készítette. Megtekinthető április 12-én u Iperoskdvben
Aprilia 12.
Vasutasok «Marica grófnő» előadása, utána tánc az Iparoskórben. IS.
Szinelőadás és tánc fél 9-kor » Legényegyletben. (Nagymama.) Ifjúsági Egyesület operetUlőadása
Kiskanixsáu.
A tavaszi salson diuatiUdonsúsatnak lesszebb választéka.
Szőnyeg.
Paplan.
Függöny.
Legújabb anyagak, legújabb minták, legszebb kivilel.
KIRSCHNER Divatáruház.
1936 április 12
ZALAI KÖZLÖNY
Hegszólalnak a kanizsai szobrok
Üzennek a bronz- és kő-emberek
A szoborral szemben .(mint általában mindennel) az emberiség nagyon hálátlan. Hány remek gondolat testesült meg köbén, ércben egy-egy avatott művész keze alatt? Hány fenséges szimbólum öltött testei a tehetetlen anyagból azzal, hogy a művész, az alkotó lelkét lehelte beléjük? És az emberek, ha a szobor valahol felállításra kerül, egy-két hét múlva már közönnyel mennek el mellettük.
Igy van ez a kanizsai szobrokkal is. Az emberek nagyrésze nem sokat törődik velük. Nap-nap után elmegyünk mellettük, de rájuk so igen nézünk. Sokan még azt sem tudják, mit ábrázol, mit jelent a szobor. Pedig mennyi szépség, mennyi gondolat van a kanizsai szobroklwm ! üzenet mindegyik. Hozzánk beszélnek ezek a kőbe és ércbe öntött alakok, csak legyen, aki meghallgassa-
Hallgassuk meg őket...

Először a monumentális szépségé ben is finom Nagymagyarország emlékmű beszél, amelynek minden köve jelent valamit, minden lépcső^ je egy darab történelmet képvisel, együtt pedig & nagyság és erő lenyűgöző hatalmával hirdeti- a magyar föld oszthatatlan nagyságát.
Mlg nézzük a szobron a munkás magyar markáns arcát, szól hozzánk : ,
— Látod én vagyok a Munka. Kérges markom ennek a földnek éltetője. Acélos karral komíényon dolgozni: ex a kuttgyar sors. De vigyázz I Nézd » lucileltem lévő kalászokat, mint euge-dtvkt*wni egy kévébe, ugy felé tőrnek; vagy nézd a fojAskerék fogai mint fonódnak cgymiísba, szépeu, engcdel. mtesen, nem konok nyakassá^l egyéni eélokért küzdve. fis nézd a kezwni egymásba téve. Látod igy, kéa a kézben: együtt az c^y céllrt. li« az iguzi küzdelem, fis uufy valami: Kezem egymásba fonódik: imádkozom, Igy lehet csak előreszttpett tekintettel bátran, emiclt fővel haladni. Imádkoz.
*át és dolgozzál! —■ ez az é" üzenetem •
Eb itt átveszi a szót a Magyar Nagyasszony fehérben csillogó alakja :
És ha már ugy érzed, hogy nem bírod a munkát, csüggedt tekintetedet emeld rám. Én vagyok az Alázat. Tanulj meg tűrni, szenvedni. Jajszó nélkül elviselni a sors súlyos csapásait, kemény megpróbáltatásait : ez is magyar dicsőség. Nézd, mi, magyar anyák letéptük kebleinkről magzatainkat és fájó szívvel, sajgó lélekkel, de emelt fővel, zokszó nélkül adtuk oda a hazának, a magyarság oltárára. Nagy volt az áldozat, de megtanított bennünket lemondani, egy sziwel, egy lélekkel küzdeni a szent célért...
— De a lemondás nem azt,jelenti, - szólal meg most a jobbján álló Magyar Harcos hogy hitvány gyáva módjára eltürjünk minden arculcsapást és meghunyászkodva lenyeljünk minden vádat. Kiállni bátran ország-világ elé. Büszkén, bá t<>r tekintettel, mindenre elszántan, álljt kiáltva. Igy állni a várián, le-erészlett fegyverrel. Várni és hirdetni az élni akaró magyarság el-vitathatatlan jogalt, mint élő felkiáltójel, Az ón ünenetem nemcsak a magyarságnak szól. Én azt uka-rom, hogy az egész világ hallja szómat: Ml magyarok vagyunk és élni akarunk I
fis ott áll lábhozlett karddal, acélos karral keményen fogva markolatát, széles tacllcl, bátor tekintettel a kőbe-vésett üzenet. Jobbján Hungária fenséges alakja hirdeti őrök időkre:
— fis mindenek felett ott állok én, Hungária, a íi pártfogótok. A gyűlölet és az ellenségeskedés páncélt adott rám s kardot kötött az olda. lamra. Vérző szívvel kellett tűrnöm, hogy Magyarországot keresztre feszitették, de tiom hagytalak ol benneteket. Keletiem? ott ragyog a: «Hiszck> és azt hirdetem én is egész lényemmel. Húsvét van, a feltámadás szont misztériumának ünnepe. Erre tanítalak én benneteket: Hinni a magyar húsvétban I

És megszólalnak a hősök szobrai. Zeng a 20-asok ércszava, kemény, pattogó minden mondatuk.
— És ha kell, ott vagyunk példánkkal mi I Apák éfl fiuk, váll-váll mellett, kemény, izmos kézzel marokra fogott fegyverrel, tiszta magyar lélekkel, odaadó Szivvel. A hős elődök nagy példáját követve, el kell mennetek, ha kell, Doberdó vér-zuhatagába, ha kell, a Kárpátok poklába, minden hová és világgá kell orditanltok a Nem, nem1, sohá !-t. ,

És szót kérnek a 48-asok büszke alakjai is. Hangjukon átcsendül Pe-töfi bátor szava:
— A Szabadéiig szent zászlaját lengetve én állok mögöttetek. Hazáméri onlott vérein tisztítson meg bennete. kel a belső erőket szétforgácsoló bűntől. Izzó mUgyar lelkemet adom uek-tek, irányt adok, utat ratutatok volt ezredem városának és az egész magyarságuk.
— Es mi éreztük és követtük Petőfi lelkének útmutatását — Telel a sxobor másik alakja. — Igy kövessétek ti js e szeltem szárnyalását és vigyétek diadalra azt u zászlót, amelyért ml
életünket adtuk. |
*
Megszólalnak a harangok. Hirdetik, hogy életáldozatra már nem kerül sor... Buzgó, zengő szavuk szivünkbe lopja a reményt, hogy el jön majd a magyar feltámadás js...
Nagyot lebben az országzászló trikolórja, mintha jelezné, hogy a most még megbilincselt sas felröppen egyszer és akkor magasbaszökik a nemzeti /ászló.
Igy beszéEhek a kanizsai szobrok egy tavaszi délután. Igy üzennek azok minden nap minden magyarnak... 1
Gráf Ertó
Hétfőn temetik Turl Bélát
A Fiúméban elhunyt Turf Bélát hazaszállították és hétfőn délulán temetik el az csztergtArti bazilika oszlopcsarnokából. A temetési szertartást Serédi Jusztinián, Magyarország biboros hercegprímása végzi.
Felrobbant egy lőszergyár
London, április 11 Kanionban felrobbant az állami lőszergyár. Részletes jelentések még nem érkeztek, a Reu\'.er-iroda jelentése szerint aionban a halottak száma igen nagy.
Höss német nagykövet meghalt
I/mdon, április 11 Hóss Lipót birodalmi német nagykövei pénteken 54 éves korában váratlanul szivszélhüdésben elhunyt. A londoni nagykövet habila igen nagy vesztesége a német diplomáciai kar-nak. Hitler részvéttáviratot intézett Hőss nővéreihez.
T6rv. wédjagyO
..Eternit"
tetöfedöpala
nagylemez
cső
aok uer eaatban féayaaaa ba«á!t, kimagasló mintáé*.
ETERNIT MŰVEK
Hvdapeil, TI., Aalráiiy ai 33
ElárusHAk mindem nagyobb helységben
Anglia katonai megtorlásokkal, a Sznezl-csatorna elzárásával fenyegetódzlk
Olaszország császárrá koronáztatja a pártütő Guksza herceget és azzal kezdi meg a béketárgyalásokat — A négus táviratban jelentette Londonba, hogy helyzete reménytelen
Qenf, április 11. A 13-as bizottság pénteken délelőtt ülést tartott, amelyen Madariaga elnök bejelentette, hogy Abesszínia hajlandó megbízottja utján a békéről tárgyalni, ha a tárgyalások a Népszövetség keretén belül, Avenol és Madariaga jelenlétében folynak.
A 13-as bizottság megbizta Madariaga elnököt, hogy érdeklödjön a harcban álló feleknél, milyen körülmények között hajlandók megszüntetni az ellenségeskedést. ;A választ az elnöknek lb-ig kell megszereznie, a bizottság akkor tartja legközelebbi ülését.
Páris, április 11. Az angol olasz feszültség veszedelmesen megnövekedett, — írja a párisi sajtó. Anglia katonai jellegű megtorlásokat emleget, ami Páris erős ellenállásába ütközik. Anglia, mint a jelentések mondják, abban az esetben, ha Olaszország április 16-ig nem szünteti meg az ellenségeskedést, a Szuezi csatorna elzárását fogja kérni.
Asm ara, április 11. Mint a külföldi tudósítók jelentése mondja, Olaszországnak az a
Hi
labselyemböl van a legjobb férfi-és női fehérnemű
RITTER Divatáruház
szándéka, hogy UeiiiH\' elfoglalása után azonnal császárrá koronáztatják Guksza herceget, az olaszokhoz pártolt fővezért, aki tudvalevően a négus veje. A koronázás utáa Ouksza herceg kezdi meg a béketárgyalásokat.
E hírt Rómából Is megerősítik. Mint Londoni Jelentés mondja, a tervet Anglia Igen erősen ellenzi.
(fent, áprtlta tL Az egyik francia hírszolgálati Iroda genfi jelentése szerint az angol külügyminiszter magánjellegű táviratot kapott a négustól, amelyben az abesszin császár KOzlI, hogy a helyzet teljeset, reménytelen. 5500 lőnyi csapat fölött rendelkezik már csak és ez az Addls-Abebába vezető utat védi. Abesszínia sürgős segítséget kér és a megtorlásokat sürgeti. Olaszország győzelme nemcsak a Népszövetség, hanem az angol birodalom tekintélyét Is veszélyezteti, mert Éden Angliát személyesén kötötte le az abesszin-Qgyben. _
(lent, április 11.
A locarnoi hatalmak szintén ép-tekezletet tartottak és elhatározták, hogy Franclaorszag és Németország közölt a békéltető tárgyalásokat tovább folytatják. A francia nagykövetet bízták meg, hogy tegyen lépéseket Berlinben errevonatkozólag.
Flandln megbízást kapott, hogy terjesszen kérdést Németország elé Danzlg, Memel, Ausztria, az európai határzóna és a német gyarmatok visszaadása körali kérdésekben elfoglalt álláspontjáról. Franciaország határozott és világos válásit akar — mondja a jelentés.
Ankara, április 11. A török kormány hivatalosan Is felvetette a
Dardanellák megerősítésének kérdését.
Prif*. IprUh II. A cseh kormány rövidesen Igen nagyarányú uj francia hitelt akar Igénybe venni, mert ■ cseh határok mentén egy modern védOv vonalat akar kiépíteni.
IO
ZALAI KÖZLÖNY
1936. április 12.
h
Ki lesz a bajnok Délnyugaton?
A kanizsai csapatok várakozáson felül nagyszerűen sze repeltek a tavaszi szezonban
Csupán öt mérkőzés van még hátra a tavaszi szezonban Délnyugaton és még mindig nagy kérdőjel a bajnokság sorsa. Még jóslásokba sem lehet bocsájtkozni, mert az első 4 helyezett, PVSK, NTE, SBTC, Zrinyi közül bármelyik könnyen lehet az első, hisz az NTE-t csak 1 pont választja el a PVSK-tól, az NTE-öl pedig 1 ponttal van az SBTC és a Zrinyi lemaradva. Talán azt mondhatnánk, hogy a PVSK van a legrosszabb helyzetben, mert legnehezebb mérkőzései vannak hátra. Ki lesz tehát a bajnok Délnyugaton? Ez izgatja különösen a kanizsai szurkolókat.
Igaz örömmel töltheti el a nagykanizsai futballtábort a Zrinyi és az NTE tavaszi szereplése. Különösen a Zrinyi hivei lehetnek büszkék csapatjukra, hisz a Zrínyinek tavasz-szal elért sorozatos győzelmei minden várakozást felülmúltak. Hat mérkőzésből egy pontot sem adtak le és büszkén mondhatjuk, hogy a Zrinyi jelenleg a legjobb (ormában levő csapata a délnyugati alosztálynak. Hátralévé mérkőzései a DVAC kivételével, a könnyebbek közül valók és ha sikerül a DVAC-ot Pécsett legyőznie, könnyen megtörténhetik, hogy május 3-án az NTE— Zrinyi mérkőzésen dől el á bajnokság.
Az NTE inkább az ősszel szerepelt jói, mig tavasszal az egész szezon folyamán egyik sérülés követte a másikat és igy kénytelen volt állandóan kísérletezni, hogy pótofni tudja legjobb játékosait. Az ősszel a Zrínyinél láthattuk, hogy mit jelent tgy ember kiválása. Amikor Kárpát kitiltás alatt volt, a Zrínyi sorozatosan adta le a pontokat és talán ez az oka, hogy a Zrinyi nem áll most az első helyen. Az NTE hívei körében néha elégedetlenség hallatszik a csapat szereplését illetőleg. Pedig mondhatnánk, hogy a csapat ilyen sok balszerencse után elfogadhatóan szerepelt. Tavaszi első meccsén, amikör még kompletten tudott kiállni, 5 :0-ra győzött a Turul ellen, a következő PEAC meccsen Engelleiter lábtörése miatt 10 emberrel is döntetlenül játszott, azután jött Csász kitiltása, majd Nagymányokon Wilheim orrtörése. Három ilyen jeles játékos pótlása nem könnyű feladat a vezetőség számára. Ennek ellenére is az egész bajnoki évben csak háromszor szenvedett vereséget, mig a többi listavezetők 4, illetve 5 alkalommal hagyták el vesztesen a pályát.
örvendetes a II. osztályú Nagykanizsai Vasutas TE szereplése is. A tavaszi szezonban még verefle-
nek és jelenleg a bajnokság máso dik helyét foglalják el. Könnyen megtörténhet, hogy a jövő bajnoki évben a Zrinyi és az NTE mellett a Nagykanizsai Vasutas TE derék fiatal együttese is az első osztály bajnokságáért játszik.
A nagykanizsai sportközönségtöl pedig több bizalmat, nagyobb lelkesedést kérnek csapataink. Láthatjuk a legnagyobbaknál is, hogy egy-egy vasárnap kiszalad egy rossz forma és kész a vereség. (Lásd Budai—Újpest 3:0.) Így volt az NTE-vel. Nagymányokon vereséget szenvedett, az SBTC mérkőzésen bizony már elég kevesen voltak kíváncsiak a két listavezető döntő mérkőzésére. A bajnokságban való szerepléshez pénz kell és ennél fontosabb pedig, hogy érezzék a zöld gyepen küzdő játékosok a közönség buzditását, akkor a várt eredmény nem maradhat el.
Egy"máris bizonyos, hogy május 3-án olyan NTE—Zrinyi rangadó mérkőzés lesz, amilyenre már évek óta nem volt példa.\' (O/i)
Zrinyi—MAVAG
A húsvéti ünnepek sporteseményei közül kiemelkedő jelentőségű a Zrinyi vasárnapi mérkőzése, amikor fővárosi csapatot, a MAVAQ Sport Club első csapatát látja vendégül. A mérkőzés 4 órakor kezdődik a Zrinyi pályán. Előtte előmérkőzés.
Húsvéthétfőn a Szombathelyi Sport Egylet játszik Nagykanizsán az NTE-vel.
A vidéki alszövetségek között kétségtelenül a Nyugati alosztály áll az első helyen, összehasonlíthatatlanul jobb futballt játszó csapatok küzdenek a bajnokságért mint a többi alosztályokban. Az NTE immár egy évtizede elhagyta a Nyugati k.erületet és Délnyugatba lépett, igy mostanában ritkán van alkalma a kanizsai sportközönségnek Nagykanizsán szombathelyi csapatokat látni. A tavaszi szezon megnyitója-
Reklám
selyemharisnya
p 1.58
RITTER Divatáruházban
ként a Soproni Vasutas SE szerepelt Nagykanizsán és gyönyörű Játékkal fölényesen 8 : 2-re legyőzte az NTE-t. Akkor Igazán látható volt a két alosztály közötti különbség, bár az NTE akkor rossz napot fogott ki. Az SzSE-vel két évvel ezelőtt játszott Kanizsa válogatottja Szombathelyen, ahol ismét Kanizsa maradt alul, mert az SzSE 5: 1 arányban győzött. A húsvéthétfői mérkőzés tehát revánsjellegtt lesz, ahol az NTE be akarja Igazolni, hogy a Délnyugati nívó nemsokkal marad a Nyugati mögött.
Szép, Izgalmas mérkőzésre van tehát kilátás. A meccs hétfőn d. u. 4 órakor kezdődik.
Előtte 2 órai kezdettel NTE II. Cserkész tréningmérkőzés lesz. Az NTE II. összes játékosai tartoznak ®/i2-kor a pályán megjelenni.
oszt. bajnokság állása
PVSK NTE SHTC ZTE PEAC DVAC 16 KHAC 16 TSE 16 KTSE 15 NSE PBTC
10. 11.
12. DVOOE 16 1
17 II 17 0 17 10 17 10 10 7 6 7 6 6
IBT 4
4 8
2 13
: 25 24
39 : 26 23
51 : 27 22
;0 : 36 22
33 : 26 21
33 : 35 17
32 : 39 14
29 : 42 14
30 : 37 13 30 : 40 12 28 : 41 12 20 : 50 4
Hátralévő mérkőzések :
PVSK-PBTC, KRA3—DVAC, PEAC—TSE, NTE—TSE, VOOE— Zrinyi, DVAC—KRAC, SBTC— VOOE, DVAC—TURUL, TSE— PBSC, Zrínyi—DVAC, NSE—NTE, Turul—VOGE.
csillárt rádiót, kerékpárt!
1996 Április 12
ZALAI KÖZLÖNY
11
— (Bethlen István gróf Inkén) Belhlen István gróf, Nagykanizsa
országgyűlési képviselője Inkén tartózkodik, ahol a húsvéti ünnepeket tölti.
— (Kinevezések)
Vitéz Tabódy Tibor főispán vitéz Péczely Béla dr. tapolcai kórházi igazgató-főorvost és Szivós Lajos dr. tapolcai sebész-főorvost Zalavármegye tb. tiszti főorvosává, Barcza István novai szolgabírót tb. főszolgabíróvá kinevezte.
— (Névmagyarosítás)
A belügyminiszter megengedte, hogy Klár Mihály nevét a családjában kihalt Urszényi névre változtassa.
— (Húsvéti szentmisék a Felsőtemplomban)
Háromnegyed 7 órakor szentmise és husszentelés. 8 és 9 órakor diákmisék, 8A10 órakor katonamise. Vall órakor szentbeszéd, 11 órakor ünnepélyes nagymise. 8A12 órakor csendes mise szentbeszéddel. Húsvéthétfőn 7, 8, 9, 8/<10 órakor csendes misék. Vall órakor szentbeszéd, 11 órakor nagy mise, 8/4l2 órakor csen-dei mise szentbeszéddel.
— (A katolikus kulturház) ügyében a nagykanizsai róm. kat.
egyházközség kulturális bizottsága április 16-án délután 4 órakor ülést tart a plébánia fehértermében.
— (Az Ipartestület)
elnöksége felkéri a testületi tagokat, hogy a plébániatemplom feltámadási körmenetén minél számosabban jelenjenek meg. Oyülekezés a cintoriumban zászló alatt 7a6 órakor.
FIGYELEM I
Ha jól akar szórakozni, mulatni, nevetni és reggelig táncolni, akkor ne mulassza el megnézni a határőr zenekar közreműködésével előadásra kerülő, bűbájos muzsikáju „MARICA GRÓFNŐ" cimü Kálmán-operettel április 12-én (húsvétvasárnap) az Iparoskörben
■— (Agyonlőtte magát)
Varga Kálmán 30 éves balaton-iellei fiatalember megjelent egyik barátja lakásán, kezel szorított vele, aztán minden szó nélkül előkapta revolverét és szájába lőtt. Varga Kálmán azonnal meghalt. A csendőrség Igyekszik tettének okát kikutatni
— (Nótáikapitány Kiskanizsán)
A Kiskanizsai Kat. Ifjúsági Egyesület húsvét másnapján este 7 órai kezdettel színre hozza Farkas Imre: Nótáskapitány cimü operettjét. A címszerepet Kardos József játsza, aki az egyik vidéki színház kilünő színésze, a közönség kedvence. Kis-kanlzsán is biztos sikere lesz, hiszen a Kat. Ifjúsági Egyesülel műkedvelő színpadán szerezte a legelső sikereit. Németh Teruska, a partnere, a kiskanizsai közönség kedvenc primadonnája, szintén remekel ebben a darabban. A Polgári Olvasókörben kitűnő büffé és nagyszerű zene szórakoztatja a közönségei. A jegyek elővételben kaphatók.
• /
A Centrálban
szombaton
nagy táncestély
a kitűnő 6s közkedvelt
HUNGÁRIA zenekar közreműködésével I
— Nem érdemes
szörmetárgyakat otthon tartani, mert a közismert budapesti Kut-newsky szűcs szakszerűen és biztosan óvja meg Igen mérsékelt áron. Saját palotájában lévő megóvója külön látványosság. Postai költségei a cég nem (izet.
Húsvétra STÜHMER bonbont. STŰHMER csokoládé nyu-(sxit,
STÜHMER csökö ddé tojást Sugdr-ut 2. szaküzletben vegyünk.
— (Eljegyzések)
László Aladár kir. műszaki főtanácsos és neje ólordal Székely Ilona leányát, Ilikéi eljegyezte lófeő-székely Németh Lóránt M. Nemzeti Bank tisztviselője, lófeő-székely Németh Mihály ny. polg. isk. Igazgató és néhai neje Oszlányi Katalin fia. Szekszárd, 1936. április hó 12.
Schiller Kala (Nagykanizsa) és Schlesinger Endre (Jánosháza) jegyesek. Minden különérlesllés helyeit
Oumllár Mihály kir. járásbiróságl telekkönywezelő leánya, Lujzika és Pék Pál jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.)
fuűidm. UMtya, ih fónyVxJi a a
— A teohnlkl fejlődése
kisemberek számára is meghozta az olcsó, kényelmes sport- és közlekedési eszközi a tökéletesített kerékpár alakjában, A Magyar Ruggyantaárugyár lökéletesiielle, tartósabbá és rugalmatabbá telte az EmerjeAerékpárgummlI, amely mosl már hétféle minőségben áll mindenki rendelkezésére.
— Az UJ Kor
a szokott gazdag és feltűnő tartalommal Aradi Zsolt, Possonyl László és Rády Elemér szerkesztésében megjelent. A vezető cikket Petró Kálmán országgyűlési képviselő Irta, a sokat vitatott autono-mla kérdéséről. Megvllágit|a a lap a spanyol események valódi hátterét. Noszlopi László egyetemi tanár a .Magas kuliura" és a „Népi kul-tura" ellentételre mutatott rá szenzációsan érdekes, mély cikkében.
.Gazdaság és világnézet" cimmel megnyitotta az Uj Kor közgazdasági rovatát. Jelenlegi cikke is tele van aktuális érdekességgel és eligazítással a ma embere számára. Radnalné Szörédl Ilona az uj magyar egyház művészetről Irt cikkel. Kecskés Elek a munkásfiuk olvasmányairól. Thurzó Oábor a Széchenyi-regény körüli viharról. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Budapest VIII., Szent-királyi-u. 28. — (A gőzfürdő)
húsvétvasárnap és húsvéthétfőn délig lesz nyitva. Mindkét nap délután zárva van.
E a***"* WwHaíó.
MŰVÉSZI \'»
gyermekfelvételek
szépek, elsőranguak, olosók
HALÁSZ SÁNDORNÁL
Horthy Mlklós-ut II. Telelőn 3 56. Vasárnap la nyitva.
Magyar-cieh-osztr&k kereskedelmi megbeszélések
Prága, áprtlla 11
A magyar-cseh kereskedelmi szerződés értelmében a két állam meg-blzoltai időnkint tanácskozásra gyűlnek össze. Az első Ilyen tanácskozás 16-án lesz Bécsben, miután ugyanabban az Időben a magyar megbízottak a bécsi körökkel Is tárgyalnak.
A bid.pntl SZEKERES ZENEISKOLA ljí,..r kj,»t SJ.) 4 és 0 hetei
IÁZZ tanfolyama
jázzoktatók, jazzjálékosok és kezdők részére minden hangszeren, májul 15. és augusztus 15. között Hangszert az Intézd Id. Csoportos jelentkezésnél tandíjkedvezmény. Részletes felvilágosítással szolgál iz Igazgatóság.
Gyilkosság ■ Zuglóban
Frled Margit azé nnsgy kereskedőt megfojtotta a napszámosa
Budapest április II A Zuglóban szombaton reggel holtan találták Frled Margll iimert budapesti szén-nagykereskedőt A rendőri nyomozás során a gyanú egy Tltanyonev nevű napszámosra terelődött, aki ezelőtt Frled Margitnál dolgozott, mint szénhordó. A napszámost sikerült még a délelMli órákban elfogni, aki bevallotta, hogy ő gyilkolta meg a szénkereskedönöt. Véletlenül találkozott vele a Zuglóban, elgáncsolta és arcát addig nyomkodta a homokba, mlg a szerencsétlen nő megfulladt Munka nélkül volt és igy akart pénzhez jutni. A beismerő vallomás után letartóztatták.
Bad Glelchenberg
(StiJ.io.uit) MatmwlK«tall«n
katarrhiiok-, antaa , indutigolái- él ulfkajokiál
Egyedülálló klíma, hirel gyógyforrások. lemiLSzeles szénsavas furook, pneumat. kámrák, Intulatórlumok. Pürdíldé., mája. im,UhW
Tetjse puli S ( UI
Prospektus; Osztrák Porgalml Iroda Budapest. Andiássy-ut 28., vagy Kurkommlsaion, Oleiclienberg utján. l,ll
MBA liMíl,
egészségügyi berendezéseket és szennyvízcsatornákat, minden rendszerit aaiwattyat
szerel ós Javít,
épület- és géplakatosinunkákat vállal
Széchényi István
Nagykanizsa, Fő-ut 3. sz. Árajánlat díjtalan I j
Pénzt kaphat
otthon heverd, használt bélyegeiért, bélyeges levelezéséért. Felvilágosítást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt a Frontharoosok helyiségében (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztaltárssaság sziveaen Iát minden felnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság semmiféle kötelezettséggel nem jár. Tagdij nincs.
- (Bélyeggyűjtők találkozófa) hét. főn délután 6-tól 8-ig * Pannónia hátsó kistermében
ZALAI KÖZLÖNY
1986. április 16.
APBÓHIBDETÉSEK
** .artm.. *• H\'^Mi 10
W \',11.1 mlntf.. lo.ibw ..6 4 Í\'.ÍU, MUlmat IÚ « nllte mindaz KrflU UÁ S RJJti
______t. nlttuM azabály-
aierü Makók minden Izémben, ugyazln lén azabélyeleit olpft- íl ualama »ariaaa<raek, eWI\'li inerlnt, i»«y vé lilzlékhan Belan«lr.il, Solt ul 91.
Sálit krméstl ekóeenda kerecienyl alz-Ulf fehlr kor literenként l> 50, miMI liikr (vertkjboe llieeeefcénl P —.60 krgyeia-téli add«l agyílt. Vbzun<ikdók.,ek áiea-admény. ftohm léeael burteanieló. ta-»ry-ut 19. 4874
Aratni nnnlna tVxU rendkívül T.íialiell áikan piékrendclhetó; Kauhnann autéluvemzónál. Tik Ion: UI. TO/
t [ftlhc üutu- (l köedíny-ánik nagy vétaaztékban érkeztek uvegüzktéoe (Vároeháipefota).
Stern
7
lalaul éa •fliaarMhéaalT cikkek !«alfl0U válaaeték éa tógolcióbb Deiaer-zéit forrlaa Bekínálnál, Suglrnt 93. •
Margit flrél, Caengery-ut 10. Nyitva mindcmrap rrggll tí tót eak 7-lg. —
Márvány kádlwdlk........
bérletj^yek.
tyukizemvégáa éa olcaó 4890
:lt*U| Saéllngaraél, retl be legolcsóbban.
Kótvöi-tér 31.
12
émlndan méret él laélmégben olció áiakon véfarolhat Stean üvegízleTében. 7
Kékaafcéa, konyha, kamiia, vtiveae-téka* emektl lakéa kiadd, llatkei Er.aé-bet-tér II. 1378
4 fiiboraim I lltarea merőkéiben la kephltók. - Araim: Ponánymrl vegyea 40 Ilit . édeakéi rilJliw SO Ml, Mao «»r»a kaar> ••rali >0 ml. Ua. rajnai rl»-ftr.. 70 60. togy .divat együtt. Oroaa Kdrvtf lOldHrt. Batthyény u. 26.
I ruhát velaek éa eladok, ht-háatrox megyek. Márkus, Király
•tea II. 882
Reneszénc 7 llókoé izekreter, I darab Amerikai MassM, Lhmar-téla, éa egy
ebédlő Ilidé. Panékat-ter 15. 1260
Balaton enlal oldalin, vlipatlon, gyö nyéat Mvéall gyM Icalék kai bHHalllt 940 « véélaéaéall - ~tkg Idnaatva —
olcsón eladd. Qm a kiadóhivatalban 1381
Qalatdaaaaá ntagu |ulnlékra levétetik. Iiiabell kkntkeiéa Caepel ktrendetkég Kapoavár, Kon&ássy-u. 2/b. dmre küldendő. 1385
beizedtU rtoy
2U0 |> óvadékkal pénzből van heaonló álléat kerea ase-Igéinjehael. l\'Jm a kiadóban.
geiy-ut 56.
udviil lakéi Midéi Caett-
>H*»,aiH kiváló Unom rOldeill.i-
njl maakotély éa rajnai rlallng Idea la|-
bkrala lUat|a 70 tűiéi, ezametl kadarlu
60 IIIMr, Ciengert ut 36. 1417
ttkaraatia iltoí-, karai- él kool-nenqrvák, további emergé gnmmkzlhak, Mruttlak. olajok lcg|uUnyoeabb árban kaphatóit Kelemen Rezsó cégnél, Deáktél 9. 1424
Méffiaakla, déllfekvéau. modern bélvároil magánhái, parkírozol! ndvirtil, luguaztuara kiadó. Sorajegylroda, Caengery-ut. 1426
t ■ várói belterületén eladó. Jól Jövedelmczó" Jelige ■ kiadóban. •
Bahrton melletti Idény IQiierUilethei Un kenetetik. - Bévebblt Ptidni éa
Lellaemél. 1462
haiinált ét elv pár lóaaeraaám {utányoa árban eladd Scfatttlnger Oynk vukem-kedflnél. 1460
■•Jár.
hkétcak, Széchényi tér 4.
1469
Ilaéi kéluobé* lkat lakéi taellék-
betyfatéggel niá|uiri, Magjir u. 43. TiaHk^
Aa^tlk kompiéit ebédlí elkóttóiéa vé g^t eladd, Sienl Imre trcrctg-n. 7., önr. Waluré, udvarban. I4M
IHnom ftlatolt Mlkéévéll kiphaló legoltaóbban Singemét. 1455
Jkal*-. karékpér-gummtk él gumml Aruk Ukétetea |avftd|a Vulkán, lloethv Mlklól-ut 2.. Cenhll liállóval uemben 1453
Hi
pért
gyernakk tan béiaa-
■ Hákócil-ntca 15 1447
H«lg,alaai I Letnkbb, legliehh kétl-munka mlntákit llllérekéit elóiajrol Bóhmné /áld. ul.a.
1442
Deák-lér 3 asám alatt egy vltégoa, U-gaa utcai UileIhelytoég méjna ekajére kiadó. Bóvebb ktvllágoaltái ugyanolt ai Iro dlban kapható. Okádék. 1459
Agylollat, penalok, menyaai anonyok, héatartálok réuére higtfnlkn-aan kaaalva ajánlok. Kéiji ininláiotl árijénli torait.
rahér laaarlaét ladlallal 10 kiló vételnél kilónként P S-érl uél-Ittok utánvéttel bérmentve. tor
Oainékét (n6t k) hkéink.
loiosr Syill, IlikaHlenbáu
Rlaéé Baktorrmérlén kttWnélld vilik, 2 aaoba mellékhel.taégekkel, eaexonta, vagy
havonta la. Palloa Jánoa Budapeat, II, Kekty Klroly-u. 26. Mz., B. e. 1440
Vltlalklali Baktonlenyveaeu, 125 □ 61, körei ii állomáihoi, |utányoa árért, ui-bad élból eladó. Clm a kiadóban. 1427
Katonaréten, legjobb helyen, 3 héihalv eladó. Pelvllágoeltáa Hnch ügyvédnél, 1390
An Iparon öna-uélyk HII.I-
aalnalkaaaé heti belkeléie huivél-hétlón déklóll 10-11 órllg kii. 1458
Egy leltétlen megbízható nó kl.ebb tiAnvaaaééara telvéteUk, Pelóll ul 39. Saéntó Oéia korcarnérnk 1110
Szép lartdnkalMaa, vh-, vaa oadolé-lái, manlkfa Wagner Iodriaméi, Drék-llt I. 1464
Egy drb kdóban.
eladó. Ctm a 1465
— Keaatflaa a nagy divai I Uigazebb
nzilvnlok én hlorine-knykiiok alndkk divaton sztDbéa Slagor DIvatáruhézbkk.
MEGHÍVÓ.
Az Alsód ti nAntult MuiserKg-tcnyészlő é> Értékesítő Siflvrl-kezet 193S. <vl április hó 2S. napián délalÍM >/,1Z
árakor Nagykanizsán, a Városháza tanácstermében
rendkívüli közgyűlést
tart, melyre a tagokat ezennel meg hívom.
Tárgysorozat:
1. A szövetkezeti Üzletvitel kér désében elvi állásfoglalás és a szükséges megállapodások előkészítése végett bizottság kiküldése.
2. A befizetelt üzletrészeknek 5 P-rSI 2 P-re való leértékelése.
3. Az Igazgatóságnak uj Igazgatósági lagok választásával való kiegészítése.
4. Az alapszabályok 5.. 16,, 26. és 41. §§-ainak módosítása 6a a 22. és 23. §§-ok torlése.
5. Esetleges indítványok.
Somogyszentmiklós, 1936. ápi. 11.
Bárczay Ferenc s. k. élnek.
A Javasolt alapaiabálymódo&itások a következők: \\
Az ilapizabélyok 5. fc-ánál, hogy a szövetkezet Ihlelkére éló- éa leölt állatok, valamint állati lomiékek bizományi értékesítésére. valamint ezportváiérok sier-vezésérn I. kiterjed.
A 16. g-nél, hogy a szavazati Jog ne csak személyesen. Illetve törvényei képviseld ulfln, hanem meghatalmazott utján k gyakorolható kgyen
A 26. 8 bál. hogy egy üilelrélz ne 5, hanem i P legyen. A 41. § nál, hogy Indltvényokit I k6z-
Eülés etótt ne léThkricm 3 nappal elófch lljcrt benyújtani.
A terleniló 22. és 23. §S-ok a azUvel-kezetl tagokat azra kötelezték, hogy hui-sertéaelket klzárótag a izSretkkaeé ullln értékeailhelték éa a izövetkezeMk Járó jutalék legtclsóbb Halárát áUapkoltJk meg.
Legnagyobb nyeremény (Wk nPntyft
szerencsés esetben \'W,UUU
F6nyeremény 400.000 pangA Vegyen sorsjegyet a HIR8CHLER trafikban
akiié épülni. 1268
MesszQnlk! Kiárusítok!
Az összes raktáron levS áruhat minden elfogadható árért eladom.
Üzleti berendezés eladó.
MATTERSDORFER
url ós nöl divatüzlete Fő-ut 1. szám
— Szív- én érbetegségekben
szenvedők * Slesfc Szanatóriuiai
(Budapest, I., Ráth Gvőrgy-u. 5.) sriv-állomásán megtalálják mindazon kü-lönleges felszereléseket és berendezi-seket, melyek a l>ctegség©k felisnieré-séhez és eredményes gyógyításához, nz orvostudomány mnl felfogása ize-rinl, elengedhetetlenül szükségesek. A legtökéletesebb <cumlxrldgel> eleklrt)-kanüograph, legújabb typusu és legnagyobb teljesítményű Röntgen diag-nostikus és theráplás készülékek. A szív munkabírásának megállapítása. Szénsavas és oxigóu fürdők. Különleges diéták. Fekvő és pihenő kúrák. Fedett napozó 9700 négyszögöles parkban. Rendelés bejáró betegeknek is. Tájékoztatást az igazgatósig nyújt.
h Al6kv
ebédlők, uriszobák,
kombinált berendezések
BHIPESTI- RUTOISZALUBII
Budapest, VIII. B«ross-u. 21.
Ia«y oimiUIU 0M K.dw«ft ráuMllialáira I
Ké^vl.ell.k rajialnkat aNablvátra
menteien bamutai
lUblvi
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon Jóbarátalnknak, Ume-rőseinknek, a közrendészeti kórház lgttxgatóJánAk, n tlnzlikurnnk éa a bajtársaknak, kik szeretett férjem, Illetve édesaty^nk elhunyta alkalmával jóleső \'részvétüknek kifejezést adtak éiatft-m\'jtésen megjelenni kegyesek vol-fhík, ezúton le h&áa kőszönotet mondunk.
özv. TÖraár Mártonné
és gyermekei.
üü\'ÓJík Él MlMttll (IflVMtol
Bitién sé giiwwti mjtiiaii i
A világhírű
„S emperit"
auló- és motor-gumik beazerezbetók a ..Snmpnrlt" lerakaléban:
Steroberger fiynla
faatákkaraakad&nál Magykaniisin.
Az állatok tellódóaót kUJseglU, as angolkór. bórgynlrartáa, njalakodás kltejló-\'léadt neaakadályoaaa, bk pedHt »«* már kltejlódtek, ezeknl me»a»antc*i a a oaókólt kiikiokkt nakWlea tejlódé. bek Indítja. MklMok tollaTánál, Utma-ráat lark- ék mirigáat, k vé/yuk él láanlnk rágkaltt olhérttja. Fertthó b«-togrtgek oiten ai átiklok alknállóké-pooégM lokaaza.
Fredntl gyért árkaa kkpbktór
ORSZAO JÚZWF
Zkák. lék. kaaihélillm
NacykaalrM, Ernákét tér M.
A bírósági palota mellett Teleion IW.
ims. <Kij» 12
ZALAI KÖZLÖNY
1*
Városi Mozoé. Szombat, vasárnap, hétfő!
Április ll-én, szombaton ossk agy siftadáa S ópsI kszdsttsl
A nemzetközi Hímversenyen arany serleggel kitüntetett film
Keresztes hadjárat
Mindenki számára egyformán lenyűgöző élmény. Előadások húsvétvasárnap és hétfőn 3, 5, 7 és 9-kor Ramak klsérft mOsor I Rsndss hslyársk I
NÉP MOZGÓ Két nagy húsvéti mBior.
Nagyszombaton 9 Arakor egy előadás, vasárnap 3,5,7,9 kor
Vetélytársak lönnek ■ tengerészek
Irgalmas tengerészlllm. Főszerepben: P. O\'BRIEN. Április 13-án hétfftn, uj mtsor I Csak s«y nap I
fUia fklaa Allbabsés a 40 rtobló szln-
VnU\'Vnin-VlOW pompis pazar kiállítású
története. FAszercpbeol Anna May Wong és Prltz Kortner. Előadások 3, 5, 7 és 9 Arakor. Randaa hslyársk I
NŐI kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Qyarmek kalapok
t.— P-löl, selyemben 3.— P
Tsnnlsz-pullovsrsk
2.20-tól
Gysrmakblúzok 1.BO „ NŐI aumlfüaók Dlvatővak 8K fillértől
DIvat-ratlkOIAk
nagy választékban Extra nagyságú nfll nadrág
Férfi Incak
1.80
3.eo-tói
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa össze áraimat.
Brónyai Divattól
Horthy Miklós-ut 1. szám
Városházpalota.
Az összes
valósaknál,
szAIAben,
gyUmSUisAsbsn,
rétoss,
kaszáién,
pázsiton,
kartiweteményaknél
csodát mflvel a
nitrogén műtrágya.
Qyári lerakat:
ORSZÁQ JÓZSEF
•tag, műtrágya, zí^kk, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett.) Telefon: ISO.
Uetta
bizalmi cikk.
Vásároljunk :
BIRSCH ÉS SZEGŐ
A főnyeremények összege óriási módon
mnnntiunkflHntt M é" \'w a leB9zebb reményekkel indu-HlCgilUVOKBUBU . . |unk a 3wk „, klr osztálysorsjáték
április 17-én kezdődő húzásai felé.
Minni Ác romolni kell, mert már az első húzásban ls na-nililli Co ICIIICIIII gyobb nyeremények lesznek kisorsolva. Ajánlatos, hogy sorsjegyét a nagy keresletre való tekintettel már most szerezze be
a m. klr. dohánynagyárDdában
,m Horthy Mlklós-ut 2.
Gyermekruhák Felöltök
Trench-coatok nagy választékban
lagolcaóbb áron
LIDITH IMRE
gyermekruha szaküzletében Horthy Miklós ut 1. sz.
UJ<
Fotó-amatőrök!
1 tekercs Mimóza-film 6x9 cm.
8 felv., 26 scheln. finom szemcsés
előhívással együtt P 120
Szabó Antal fotó-üzlet és laboratórium
FS-.I i. F*-«t a.
Páratlan kedvezmény » Zalai Közlöny olyaséinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlozky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kölnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
6493/1936.
Tárgy: Gyümölcstele-pitési akció.
Hirdetmény.
A földművelésügyi miniszter 66.000/1936. sz. rendeletével gyilmölcstelepités érdekében ingatlanokra való bekebelezés biztosítása mellett őszi telepítésre kölcsönt nyújt bizonyos feltételek alatt.
Mindazok, akik ezen telepítési kölcsönben részesülni kívánnak, a hivatalos órákon belül jelentkezzenek a várost erdőhivatalnál, ahol megfelelő felvilágosítást fognak kapni. Jelentkezési határidő: ápr. 30-ig.
Nagykanizsa, 1936. ápr. 4.
, Polgármester.
Hirdessen a Zalai Köz jpnyben
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
7155/1936.
Hirdetmény.
Értesítem az állattartó gazda-közönséget, hogy a legelőre járó állatok klnajtása Nagykanizsán az I. és II. kerületben folyó hó 24-én, a III. kerületben, vagyis Kiskanizsán, folyó hó 12-ével fog megkezdődni.
Ezen időpontig a legeltetésre feljogosító engedélyt a város adóhivatalánál minden érdekelt válfsa ki.
Nagykanizsa, 1936. ápr. 8. „„ Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6311/1936.
Faeladási hirdetmény.
A városi felsőerdő vágásterületén április hó 20-án, tehát hétión, az alsósáncl erdő vá-gásterUletén pedig április hó 21-én, azaz kedden és április hó 23-án, vagyis csfltörtökön, mind a három napon d. e. 9 órakor megkezdődő árverésen 312 halom selejtfát eladok.
Nagykanizsa, 1930. márc. 26. r«a Polgármester
ZALAI KÖZLÖNY
lfl»6. áprlIU 13.
Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaság
Foglalkozik a banküzlet minden ágával
Telefoni 31. és 261. Alapítási évi 1845.
XyCy
MENETJEGYIRODA a városház-palotában
Telefon i 452.
]f
íruinnnnunnnnnnnfinnnnnniHinnnnnnnniifHiniinriniinnnnnnnrM
r Bank RT.
NAGYKANIZSAI FIÓK Fö-ut 4. sz. Telefon: 154.
Központ: Budapest, V., Vilmos császár-ut
32.
Alaptőke és tartalékok:
40 millió pengő
= Vidéki fiókok: Békéscsaba, Beretiyó-
§ ujfalu, Debrecen, Győr, Kiskun-
= fólegyháza, Makó, Nagykanizsa,
s Nyíregyháza, Sopron, Szeged.
ilUHUUUUUiniUllUIHIUIIUIlUUllUUUUUUUllUUUUUUllllUllUIRlUUUUUUli
ina
Alakult: 1870.
Saját tőke: 1,000.000 P
Foglalkozik a bankszakmába vágó mindennemű üzletek lebonyolitásával.
Elfogad betéteket kamatoztatás céljából takarékkönyvekre és folyószámlákra. Leszámítol váltókat, utalványokat és raktárjegyeket.
Bevált külföldi pénznemeket a Magyar Nemzeti Bank által engedélyezett felárakkal.
1936. áprilli 12
ZALAI KÖZLÖNY
IS
Zalamegyei Gazdasági
R.-T.
Nagykanizsa
<<
ALAPÍTÁSI ÉV 1896.
TELEFON 25. SZÁM
Betéteket előnyösen kamatoztat, kölcsönöket nyújt ingatlanokra, árukra stb. kedvező feltételek mellett.
Dunántuli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomitó Részvénytársasága
ERZSÉBET KIRÁLYNÉ TÉR 12. SZAM
Ajánlja elsőrendű gyártmányait, mint: rumot, likőrt, gyümölcspálinkákat, konyakot és Rádicum sósborszeszt
Eladás nagyban és kicsinyben A legolcsóbb bevásárlási forrás.
Iféptakarékpénztár Részuénytársasá$
Manizsa
a Pesti Masyar Kereskedelmi Bőnk leúnylntÉzete
Betéteket legjobban gyümölcsöztet. Kölcsönöket folyósít

Telefon s 126. szám.
Alapítási évs 1906.
Érdeklődni: Csengery-ut 4. alatt.
s
B ■
l
A
háziasszony megbízható szolgálója a
TAKARÉKÁRAM
gyors, olcsó, kényelmes és tiszta
MOST
igényelje a villamostelep uj bemutatóhelyiségében
Fő-ut 13.
c
8 ■
5
70a évfolyam 86 szára
Nagjkaaliu, 1838. április 15 szerda
Ara 12 ML
wii \'■ \'<
M,U*rwí
te IfctttoaMr PU 5. ■
Felelfle szerkesztő: Barbarfts Lajos
eie«u«W In: u Un * pmmt *m BU*
SmkauMr íLttUrattli Matoai » —.
, Katonai mejtorlúsokat emiesetnek a genfi diplomácia frontion
Csütörtök lesz az angol-francia ellentétek kritikus napja — Franciaország nem hajlandó a megtorlások szigorítására — Olaszország hajlandó bókét kötni, de csak ugy, ha a Népszövetség nem játszik döntőbíró szerepet —Laval nyilatkozata Franciaország csalódásáról — Minden pillanatban várják Harrar és Desszlé ele*tét
Olasz és angol haderők néznek farkasszemet Afrikában
London, április 14 Edcn külügyminiszter azért utazott vissza Londonba, inert ujabb utasításokat akar kapni az angol kormánytól a Genfben elfoglalandó álláspontra vonatkozólag. Edcn a keddi nap folyamán tájékoztatja a miniszterelnököt és több mlnlszUn társát az olasz-abesszin ügy genfi-állásáról.
A Uaily Tbclegrap azl Uja, hogy a gazdasági megtorlások csak akkor járnának eredménnyel, ha a Nép-szflvetaé£,tagállaiaai ajakai megtorlásokat la elrendelnék.
Az angol kormány keddi miniszteri értekezlete dönt a genfi állásfoglalás felett. Ed<*i szerdán utazik vissza Genfbe. Az angol lapok oáfolják azt a páriái hirt, amely szerint Anglia a katonai megtorlások életbeléptetését Javasolná.
Páris, április 14 A francia fővárosban attól tartanak, hogy a csütörtöki genfi tanácskozás éles francia angol ellentéteket fog felidézni és kirobban-
tani Anglia a megtorlások szigorítása mellett foglal valószínűleg állást és itt máris szemben találja magát Franciaország felfogásával
London, április 14 A külügyi hivatalhoz közelálló hírforrásból az angol lapok azt irják, hogy az Olaszország elleni olajzár-lal eredménytelen volna, mert Olasz ország el van látva megfelelő meny-nyiségü olajjal, osak katonai megtorlásokról lehetne szó, azonban, amikor ez vita alá kerülne, a megtorlások frontja azonnal szétesne. Az angol lapok elismerik, hogy , Olaszország katonai szempontból győzött és Abesszínia ellenállása teljesen megtörött.
Róma, április 14 Aloysi báró kijelentette és ezl Genfben is hangoztatja, hogy Olaszország hajlandó békét kötni Abesz szlnlával, de a Népszövetségnek csak megfigyelő szerep juthat, nem pedig a döntöblróé.
Laval: Afrikai béke nélkül nincs európai béke
Páris, áprHls 14 Laval az egyik vidéki lapban hosszabb nyilatkozatot adott, amelyben többek között kijelenti, hogy Németországnak meg kell tudnia, hogy vannak tárgyalási módok, a melyeket Franciaország nem fogad el. Meg kell kísérelni az ellcntélek elsimítását és a két ország békéjének biztosítását, amit ő elsősorban a határok állandóságában és a különböző országok belső kormányzatának szilárdságában lát. Nyilat, kozatában rátért Anglia magatartására is és szomorúan jegyezte meg, hogy Franciaország csalódással fogadhatta csak Anglia állásfoglalását Szertnté legelőször biztositani kell az afrikai bekét, lehetővé kuli tenni, hogy Olaszország és Abesz-szinla között megtörténjék a meg egyezés, mert csak ezen az alapon lehet biztosítani az európai békét.
Angol kölcsön Németországnak
London, április 14 H«nolyan szóba terült az a terv, bog* Anglia lű milliós kölcsönt ad Németországnak, azzal a Elkötéssel,
hogy azt háborús és fegyverkezési célokra nem lehetne felhasználni. Ezzel az ujabb kölcsönnel a Németországban elhelyezett ango\' tőke 92 millió fontra emelkedne.
Mire jó a Népszövetség?
Róma, április 14 Carwin megsemmisítőkig nyilatkozott a francia béke javaslatról az egyik újság hasábjain. Szerinte Franciaország a Népszövetséget akarja megnyerni Németország ellen épp ugy, mint a kisantant, amelyik ugyancsak a Népszövetségre támaszkodva, a 17 év óta felülvizsgálatlan és elavult béke alapján akar Magyarország felett uralkodni.
21 olasz bombavető Addlsz-Abeba felett
Atmara, április 14 Kedden reggel olasz bomba-vető gép elindult Addis Ab ba felé-A gépek több kört írtak le a váix* frhett, apélktil, hogy a légvédelmi ágyuk megszólaltak volna. A repülők többezer röpcédulát doblak le,
amelyben közölték a lakossággal, hogy az abesszin hadser g teljesen megsemmisült és az olasz győzelmek során Abessziniában a meghódított területeken az olasz kormány a rabszolgaságot megszüntette.
London, április 14 Az olasz hadsereg Keletafrikában eljutott a Tana-tóig, - jelentik az angol haditudósítók. Az angol sajtó Is komolyan foglalkozik az olaszok előrnyomulásával. A legújabb je-.lentések szerint az olaszok elfoglalták Qalla-beti városát és elérték a szudáni hatirt. Az olaszok azíonbnn csak abesszin területen mennek, mig a szudáni területen tovább is az angol gyarmati katonaság van. A két - olasz és angol sereg azonban olyan közel került egymáshoz, hogy mindössze egy kiszáradt folyómeder választja el őket egymástól.
Asmara, április 14 Az olasz hadsereg a 370 mérföldes vonalon feltartóztathatatlanul nyomul előre, k
Desszle ós Harrar eleste minden pillanatban várható.
Az egyik olasz hadsereg Magdalánál áll, mig a másik Dcbzsa Talár közelében nyomul előre. A Tana-tónál egy folyómeder választja el az olaszokat az angol szudáni katonaságtól.
Az olaszok t evonultak Dessztebe?
Róma, április 14 (Lapzártakor érkezett) Badoglio tábornagy táviratozza: Az olasz csapatok tovább folytatják\' előrenyomulásukat. Az Addis Abeba fe« lett keringő 21 gép harci tevékenység nélkül tért vissza, mindössze röpcédulákat szórtak le. A lakosság ennek ellenére pánikszerűen inene-kiUt.
Az olasz csapatok közvetlen a szudáni határ mellett vonulnak előre. Gallabat.városában egy nagyobb abesszin helyőrség volt, de az olaszok hírére visszavonultak, ugy
hogy egyetlen kardcsapás és puskalövés nélkül jutottak be a városba olaszok.
Rónia, április 14 Még meg nem erősjtett hirek szerint az egyik olasz motoros oez* tag bevonult Desszlébc.
Mussolini ugyanis parancsban adta ki az északi hadszíntéren előrenyomuló csapatoknak, hogy nagyobb tempóban haladjanak előre, hogy még az esős időszak beállta előtt elérhessék Addis Abebát.
A bókerevizié első lépése...
Páris, április 14 (Upzártakor érkezett) A dardanel-lák mtegerösitésere vonatkozó török ké-rést a békeszerződések békés revíziója felé vezető első lépésnek tekintik Pá-risban. A lapok általában szembeállítjuk Tőrókorsaágnak a Népszövetségen keresztül "faló eljárását, Ausztria önkényes magatartásával \\ lapok szerint Magyarország is minden blzony-nynl Törökország eljárását tartja szekrt előtt, amikor a békeszerződések bó-kés revíziója felé irányadó lépést akár találni.
A ktretzténypArt Ernezt Sándort lépteti fel Esztergomban
Esztergom, április 14 (Lapzártakor érkezett) A keres* tény gazdasági párt Tury Béla temetése* után rögtönzött értekezletet tartott és elhatározta, hogy az esztergomi kerületben Erszt Sándort lép^ te tik fel. A határozatot aaonrial kö* zöltéh Scrédy hercegprímással, aki ezt tudomásul vette. A Nemzeti\' Egység állítólag nem állit hivatalos ellenjelöltet Ernszt Sándorral szemben- . I
A nemzeti legitimista néppártban ugy tudják, hogy Griegjer Miklós ls felveszi a harcot Esztergomban.
Dráma a desxkabódét lakáéban
Budapest, április 14 (Lapzártakor érkezett) Kedden fqg-gcl borzalmas feJszecsapásoWól fél. holtan Utálták deszkáidé* lakiéiban Mankovics Gyula cipészsegédet\' A fiatatantwr Simó Ignáeaéval élt együtt, akivel hevte szóváltásai voltak. A- gyakori veszekedés ofcst i» nwgttmétlWMt. [
A szomszédok látták, amikor SW móné reggel Ideges állapotban rázárta az ajtót Mankovlcsra és eltávozott. A nyomozás megindult. |
HALAI KÖZLÖNY!
Rohamsisakos, kardos nyilasok kisérték a feltámadást Kiskanixsán
Az esi sem tudta elmosni a nagykanizsai körmeneteket
Olvastuk, hogy Szombathelyen egyetlen feltámadást körmenetet sem tartottak meg ezidén a nagyszombat délutáni esö miatt. Ugyanígy más városokban is a templomokban hordozták körül a feltámadott islenfia szobrát és az Oltári? szentséget. l
Nagykanizsán is barátságtalan, hűvös idö volt egész délután, sót — amire hosszú ideje nem volt példa - - az esö is alaposan megeredt, de azért minden feltámadási körmenetet megtartottak. , ,Az idén elöször volt feltámadási körmenet a piarista templom körül. Meghatóan szép volt ez a körmenet, a gimnázium kis haranglábának osengetyüszava, a cserkészek diszki-sérete mellett.
A felsőtemplom körmenetét egy órával ez után, 6 órakor tartották, ünneplő harangzugás közepette.
Hat órakor volt a plébánia körmenete, végig zuhogó esőben, ami azonban nem zavarta az impozáns menet rendjét. Mindenki kitartott fegyelmezetten a menetben is és végig volt közönséggel az útvonal, mintha a legderüscbb idö lett volna.
Az utcák kivilágítása szép volt. Különösen jóleső feltűnést keltett a felsőkereskedelmi iskola Csengery-uti frontjának (az izr. kistemplom-nak) kivilágítása, legszebb jeléül annak a békés testvéri viszonynak, amiben Nagykanizsán élnek egymás mellett a felekezetek. Nagyon szép volt és uj szint jelentett a Drávavölgyi villany-bemutató üzletének hatalmas, fénylő kereszt-diszitése.
A kiskanizsai féltámadási körmenetet is meJgtarlották, hatalmas tömeg részvételével. Feltűnést keltett, hogy itt a Szentslr diszörségót és a körmenet diszkiséretét rohamsisakos, kivont kardos nyilasok alkották, akik a szentségi áldást is néma térdhajtás helyett harsány •Bátorság* kiáltozással és kézemeléssel fogadták. f
lyomor-i, roiz-;, álmatlanság esetén a természetes „Ferenc József keserűvíz megszünteti az emésztési zavarokat, fertőtleníti a gyomrot és a beleket, a vérkeringést helyes útra tereli és felfrissíti a szellemet.
far: Április 15. szerda. Rom. kat Anasztázia. Protestáns Atala. Izraelita Nlsan hó 23.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig ax őrangyal gyíógysrertár Deáktér 10. sz. és a kiskanizsai gyógyr
Göifürdö nyth* reggel 0 órától est* I óráig (héMö, aierda, pántok délután kadeton «gé« aap uökmék).
Az olasz-abesszin háború filmjét hétfőn mutatja be az Irodalmi és Művészeti Ktfr
Dr. Szekeres László előadása az afrikai háború hátteréről
A Zrinyi Irodalmi é« Művészed Kör április 20-án nagyszabású műsoros film-estét állitolt be programijába. Ezen a napon, hétfőn este 9 órakor a Városi Színház ritka esemény színhelye k\'sz. Dr. Szekeres László, a jól ismert iró és hírlapíró, a Faluszövetség főtitkára tart előadást ünnepi keretben »Az olasz -abesszin háború világpolitikai és gazdasági háttere* elmen. Az elő-
adás után 2100 méteres hangosfilm pereg le a hallgatóság előtt, ahlre3 •Fekete ingesek,« amely a képek eleven erejével viszi el a közönséget az afrikai harctereken zajló n:igy események teljes megértéséhez.
A Kör minden érdeklődőt szívesen lót az előadáson. Belépődíj ninos. Költségtérilésül kötelező a műsorok megváltása a páholyokban 60, a többi helyeken 20 fillérrel.
Berzsenyi Dániel (1836-1936)
Irta: Nagy Vlnoa piarista tanár
Az elmúlás gondolata állandóan végighúzódik költészetén. Ugy érzi, hogy nincs a földön tiszta öröm. A legtisztább dertlbe is bánat vegyül. A dicsőség fényét Is befátyolozza a hosszú gond és bánkódás, mint az egyéni lét sztlk kerete. Rózsaszálak a gyönyörűségek, melyeket egyetlen őszi szél hervaszt.
Kialakul lelkében a meggyőződés, hogy még a tündér nagyságnak is veszendő a dicsősége.
A hflsök márvinyaorompóll Az Idö eltemeti S a tílvilég hódítóit Feledékeny por fedi.
A bölcs, kl ma nagy lélekkel A naphoz emelkedik, Holnap gyáva gyermekekkel Egy sírba ereszkedik,
Ilyen keserít világszemlélet alapián fogalmazza sokatmondó éa sokat idézett klasszikus torait: Minden oaak Jelenés, minden az ég alatt, Mint a kis aeíelelu, enyétz.
(Közelltó tél.)
Ez a szentimentális irányú ifjú kori költészet kissé idegen a magyar ember Józanabb felfogásától. Eredetiség tekintetében is kívánni valókat hagy hátra, de viszont Berzsenyi akkori lelki állapotának kedvezett. Szellemi vágyódása, önmaga keresése, a feszült családi légkör, anyja elveszítését, az apa és fia komor, szinte rideg viszonya más modoiban nem nyerhetett kifejezést. S hozzá teszem, nem minden költői érdem nélkül.
A második hatás sokkal mélyebb volt már tanuló korában rendkívüli szeretettel olvasta Horatiust. De mikor már Virág- Benedek példája Is lelkesítette, minden fenntartás nélkül lépett a legnagyobb római lantos nyomába és lett a latin világfelfogásnak magyar földbe átplántált késői virága. Csodálatos I A két költő születése és halála közé 1500 év ékelődik, és minden visszatetszés nélkül ugyanabból a gondolatkörből táplálkoznak. Mínlha azt az igazságot akarná bizonyítani, hogy az ember benső élete, az emberi lélek örök igényei évezredek multán is közösek, csak a külső keretek változnak.
Igy vonult be költészetébe az arany
középszer dicsérete, a kevéssel be-érés gondolata, a megnyugvás és egyszerűség szeretete, az élet örömeinek Józan mérséklettel való élvezete, a tünékeny idő bölcs kihasználása. Igy hangoztatta mestere nyomán:
Használd a napokat s ami Jelon van, Forró szívvel öleld... Holnappal ne törődj, messze ne álroo-Idozz,
Légy vlg, légy te okos; mig lehet, élj [s örülj.
Mig szólunk, az idd hirtelen elrepül, Mint a nyíl s zubogó patak. (Horáo.)
Nem sokat kiván az éleitől. Felfogására élesen rávilágít az Osztályrészem c. költemény 2 versszaka.
Van kies szólóm, van arany kalóBszal Biztató földem: szeretet, szabadság Lakja hajlékom. Kegyet Istenimtől
Kérjek-e többet?
Vessen a végzet valamerre tetazlk, Csak n.héz szükség ne zavarja lelkem, MlodeaUtt boldog megelégedéssel
Nézek az égre.
Csak a Múzsa el ne hagyja, eshetik a Grönland örökös havára, vagy a forró szerecsen homokra, megelégedett tesz. S amit Berzsenyi néhány örökéletű költeményében megénekelt, nemcsak költői becsület volt, hanem meggyőződés. Amit irt, étté is. Sömjénben, majd a .somogyme-gyel Nlklán szaimalelós kis házban lakolt. Felesége sem Ismerte a módi változásait. Egyszerűen, visszavonultan, megelégedetten éltek egészen Horátius receptje szerint. A lársasá-gol nem kedvelte. Ha Pestre ment, a mozgalmas, nagyúri világ cifrasága hidegen hagyta, sOt bántotla. Nem érdeke.te az ujabb idők siel-lemi élvezete: szinház, hangverseny, fényes társaság. Visszavágyott menedékhelyére és ha máskép nem lehetett, hát megszökött iróbarátaitól.
De a két költő viszonya még mélyebbre ható. Berzsenyit nem a római lantos életbölcseleti elvei büvöllék el. Horatius hazafias érzülete találkozott a mi költőnk lelkének leg|el lemzöbb vonásával, lángoló magyar becsületével. Horatius korában a római nagyság halványulni kezdett. Az erkölcsök meglazultak és ennek eredményeképpen a hatalmas birodalom hanyatlásnak indult. A nem-
I93& AprflU 15.
zeti elaljasodás meggátlására Horatius fogolt szellemfegyvert. S minthogy a római nép hanyatló sorsában Berzsenyi is elaludt nemzete sorsát látta, a benne szunnyadozó hazafias tüzet Isten ajándékának te-kinlette és ugy érezte, hogy annak megmozgató erejével próféta-küldetést köteles betölteni.
Lelkületének és költészetének letörölhetetlen III. bélyegét éppen ez adja meg: a magyar sors mélységes átérzése, amely költői pályája delelőjén adott legtöbb aggodalomra okol. A 90-es évek felbuzdulása után a nemzet szomorú tespedésbe merült. Elveszett önbizalma, önérzete, önállóságának harcos tudata. Ugy látszolt, mintha létéről is lemondott volna. Ennek a magával lehetetlen, kinos álombamerülesnek visszhangja Kölcsey rémes víziója: hogy a magyar névben él csak és a Duna—Tisza táján más faj állott a kihunyt helyére. Ugyanebben az időben Széchenyi Ferenc lemondóan emlegette, hogy ő az utolsó magyar. A német Herder kimondta a halálos ítéletet, hogy a magyar sorsa a lassú puszlulás.
Ebben a nemzell tragédiát se|tető légkörben Berzsenyi érző lelke is végigszenvedi népe halálos kínjait. A nyomasztó fájdalom súlya alatt tehetsége kiteljesedik és határozott formát ölt. Egyldeig 6 sem tud szabadulni a baljóslatú hangoktól és önmagát emésztő fásultsággal törődik bele, hogy felforgat a nagy századok érckeze mindent. Forgóvlszon-tagságjárma alatt nyögünk. Tündér-szerencsénk hány-vet. Játszva emel és mosolyogva ver le. De a költeményből nemcsak a lemondó két-ségbeesét sugárzik felénk. Tanulságot Is rejt számunkra. Hivatkozik a multak minden nagy emlékére: Attila véres harcai közt villogó férfiul kar mennykövére, Árpád és bajnokai vérenullására, Hunyadinak a napkeletet ostromló török ellen tanúsított erejére, a tiszta erkölcs diadalára. Szinte harsog kora felé a tanulság: a mult, nagysága a magyar virtuson épült A (övöt Is csak ugy érdemeljük, ha sast nemzenek a sasok és nem szül gyáva nyulai Nubia párduca.
(Vége kóv.)
Rovalvesetó: Dr. Dé.aM, UiH BU,
A dolgozó nő garderobja
Egész külön fejezetben kell foglalkoznunk a strapa, trottőr, vagy ahogy tetszik: a dolgozó nö ruhatárával.
M9st jön a tavasz, nyár, bizonyára sok hölgynek gondot okoz, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon elv alapján, hogyan oldja meg dolgozni járó és .kimenő" ruháit.
Először is múlhatatlanul szükséges egy spriccelt kosztüm, amit kü-
Iiomoldnyl druhtfzdban
im. <pdHi 18
ZALAI KÖZLÖNY
A azazón kimagasló filmje:
Szerdán és csütörtökön a Vérosi Mozgóban
Egy asszony, akiről beszélnek
Főszerepben: Ann Harding és John Boles. — NagyuepD kisérfi mOoorl
lönböző színes blúzokkal egész őszig viselhetünk. Vagy nem rossz egy sötétkék háromnegyedes kosztüm sem, aminek a kabátját, tekintve, hogy ez kevesebb strapának van kitéve, mint elegáns köpenyt tudjuk elegáns nyári ruháinkhoz is viselni. Most csináltasson a dolgozó nő az irodába vagy az üzletbe egy könyü pepita, vagy fehér, sötétkék csikós szövetruhát fehér piké gallérral, vagy mellénnyel, két zsebbel, friss övvel. Ez az a ruhaszin, amit ugyancsak egész szezonban tudunk viselni, csak kimossuk a pikét és máris frissnek, újnak érezzük magunkat benne. Szóval olyan jó „piszokfogó" szin ez. Főleg a karcsú, magasabb hölgyeknek ajánlom a csikós munkaruhákat. Nagyon jót mutat különben is jó alakjuk a csikók különböző beállítása folytán.
Később, nyárra roppant divatosak lesznek a sötétkék, vagy piros-fehér pettyes egyszerűbb selyemruhák. Ezeket pedig diszitsük plisslrozott georgette körgallérral, aminek végére egy kis finom csipkét alkalmazzunk. A szoknya egyszerűen sima legyen, két zsebbel, amelynek egyikéből egy finom zsebkendő kandikáljon kl.
Valahogy, tekintve, hogy dolgozó nőről van szé, inkább, a ruha elgondolása mellett vagyok, mint a bluz-szoknyánál. A bluz, ha még ótyan\' rénaés Is viselője, a sok nyújtózkodás és munkaközben kicsúszik és bizony nem valami épületes látvány, mikor az ember egész ,sta-fürungja" kilátszik a blúzból. Ajánlhatom még, ha mldenáron bluz-szoknyás megoldáshoz ragaszkodik valaki, a háromrészes megoldást. Ez egy szoknya vastagabb szövetből, hozzá blűz és ugyanolyan anyagból mint a szoknya, hozzá egy ujjatlan mellényke. Ha azután valaki nagyon elegáns akar lenni, csínáltathat hozzá egy ugyanilyen háromnegyedes kabátot Ebben a megoldásban is roppant csinos a pepita anyag, fehér blúzzal vagy zölddel, de nem utolsó sorban a terakotta. Elv: A munkahelyünkön Is rendezettek legyünk.
Divatposta
Hadittxvegy. Legszebb volna hozzá egy korallszinü, vagy egy terakotta szinti angóra bios. de ugyanezen ni* nekben valami szép selyem i» kedves. H» zöld kalappal viselné, nem volna csúnya hozzá a zöld angol bluz sem. Szívélyes üdvözlet.
OJ**s éa t»atvér«. Köszönöm kedves leveliket és előre örülök, hogy a filléres alkalmával személyesen beszélgethetünk a tovaszi kompié ügyében. S*t-ves Üdvödet.
Bátortalan Korall-szlnü angóra ruhája nagyon divatos és friss lesz. Csináltam sima szoknyával, fehér piké dupla bubigallérral, ugyanilyen dupla manaettAval, lehér pJros kombinált ö*-vei k bekötött aayag najryon és legjobb len, ha egy kis szmoktag koestomöt csináltat tolóié. Üdvözlet.
Ofc&fiVAjjÓf
wiParnczibm szütahpzfkalik
Ahol náci-jelvény és cionista-divat a fehér harisnya
Ausztria és a harmadik birodalom — ti cm lelkesednek már az Anschluss-ért — Mit látnak az osztrákok „odaát" Németországban ?
Am&tettanx április 14 (Copyright)\'
Bécsbe utaztomban a salzburgi gyorsvonaton véletlenül egy münc honi kocsiba jutottam. Hárman ültek a kupéban : egy bécsi ügynök, első látásra leritl róla, hogy ódnál, a harmadik birodalomban nehezére esnék árja származását igazolni, amolyan »gemütllch« osztrák sógor és végül egy hatalmas, jól megtel mett atyafi, aki zöld tiroli ruhát és szöges cipője felett fehér •striinpfllt visel.
A fehér strimpfli Ausztriában tudvalevően politikai szimbólum.
Mióta eltiltották a horogkereszt nyilv^n->s viselését és mióta a hatóságik szigorúan üldözik a nácikat, Hitler el\\cinek követól Ausztriában f^hér gyapjuharisnyát viselnek. Az utóbbi időben kissé kompllkálódott a fehér strimpfli sorsa : egy szép napon a bécsi nmkabeisták is fehér harisnyában jelentek meg valamelyik futballmérkőzésen és azóta nácik és cJottisták egyaránt fefcér harisnyát saoktak vasárnap felhúzni. |
...Magétól értetődik, hogy nem kell különös szakértelem hozzá, hogy az ember megismerje : a fehér harisnya tuiajdonosa náci-e, avagy cionista...
Az én útitársam nem tartozott a kék\'f\'íhír makabelsták táborába...
Amikor a kupéba szál/tam, akkor érkeztek meg a déli bécsi újságok és - minthogy Ausztriában évek óta mindenki politizál - útitársaim Rajnavidék megszállásának problémájával foglalkoztak. A bécsi ügynök kipirult arccal harsogta a hiugp álláspontját, a gemütlich osztrák csak bólogatott, a fehérsirimpflis atyafi viszont nem szólt egy szól sein.
Linz felé jártunk már, amikor végre beszélni kezdett ő is.
Olcsó szivart kotorászott elő a zsebéből, leharapta a végét, a lábalt keresztbe rakta és mialatt kiélvezte a szi var rágyújtás minden örömét, ennyit mondott csak :
— Ich war jetzt »drüben«...
>OdaáU volt...
Ez a szó : »drüben« : Németország...
Másik két útitársam nyomban ab-
bahagyta a politizálást. Várták, hogy a fehérstrlmpflls harmadik mesélni kezdjen. Vájjon milyen híreket hoz »odaátról« ?
A vonat kerekjei egyhangúan zakatoltak, kis áltomásokon hapták-ban álló vasúti tisztek tefelé tartott jelző koronggal köszöntötték a sebesen száguldó D-vonatot, az étkező-kocsi pincére Jelentette, hogy az első table d\'haut mindjárt kezdőcHk> egy feketeruhás öregasszony pléh« lapátba söpörte össze a narancshéjat és a cigarettacsutkákat, a mi barátunk pedig megnyomva és alaposan átgondolva minden szót, mesélni kezdett. Meglátszott rajta : óiák óta várja, hogy könnyítsen a lelkén.
Első témája : az adó. Falusi emberek legfőbb gondja. Ilyeneket mondott:
Idehaza panaszkodnak az em bének, hogy nem bírják el az adót... Akik panaszkodnak, azoknak azt ajánlom, menjenek ét Németországba-.
Tudni kell ennél a kérdésnél, hogy Ausztriában legsúlyosabbak az adóvlszonyok. Az adózás sehol se Ideális, de Ausztriában annyi adó és szociális teher nyomja az emberek vállát, hogy szinte belerop pannak. Mióta aztán az ugy ne ve zett »WirtschaftspolizeU roadör uton is vegzálja az embereket, az óta a helyzet szinte elviselhetetlen És ei a Németországban járt o6z trák exnáci mégis megvigasztaló idott. Mert szomszédjának arra a kijelentésére, hogy >maga talán meg van elégedve az adóval ?« igy felelt : v-n
- Ki van megelégedve ? De mbst, hogy odaát Jártam, látom: van olyan hely is, ahol sokkal rosszabb. Egy müncheni ismerősöm megfmu-tatta azt a cédulát, amire felírta, mennyi adót kellene fizetnie. Es ist grösslich. Nálunk még paradiipsomi állapotok vannak. Odaát nem le&\'t annyit bevenni, amennyit adóben kl kell adni. De nem is lehet csodálni Hát miből fizessék azt a sok •pártalkalmazottat« ? Kell peklk a pénz. Nagy a gyomruk.
- Enni nem lehet. Alig kapni hust. A vajért sorba állanak. Egy knakwurst háromszor annyiba ke-
IP
Legnagyobb nyersmény Tflfi (UV| npn<rfí
szerencsés esetben JW.UUU pengO
Főnyeremény 400.000 peng A Vegyen sorsjegyet a RUMONLER trafikban
rfli, mint nálunk. Azt hiszik, bogy ha inajd meglesz az Anwhluas, Ausztria «L16t>a őket innivalóval. Mindenki ugy tekint rá, mint a fejőé tehénre. Pedig nekünk Is alig van ennivalónk. Aztán furcsa emberek laknak odaát. Ha énhozzám valaki beállít, hát édes Istenem, akármilyen kévésem la van, csak leültetem a vendégemet az asztalom-hoz. úk ezt nem ismerik Engem senkiaem hívott meg »drflben«. A márka osak ugy folyik az emtor zsebéből. Egyetlen egyszer sem laktam Jól odaát.
- Münchenből idáig azon gondolkoztam, mi B lenne velünk, ba meglenne az Anschluss ? A( ml azáp Bécsilnk olyan kis város lenne a nagy Németországban, mint Untsr-welssenbach. Elszednének azoU tótttnk mindent. .
Senld sem mert kőzbeazólnl... A csöndet én törtem meg:
- .Mondja osak, barátom, - kér deztem tőle egy évvel uzelótt ia Így beszélt?
Elgondolkozik és aztán feleli:
- Nem. De akkor még nem voltam .odaát.* Nem kaptam. Most hazamegyek 6s megmondom a polgármesterünknek : ne spóroljanak az útlevelekkel Nem árt, ha «z emberek mentől sűrűbben .mennek át. Nézzenek csak szé)|el egy kicsit. Józan fejjel Jönnek majd haza. Akárcsak én... ,
Antf /út
Arrerésl hirdetmény.
Hotherr- Schranlz-Clayton-Shuttie-wotib Magyar Oépgyári Müvek R. T. kfipvlKldéorn késedelmei adások terhére, veszélyére és költségére 1936. április 21. déli 12 árakor Hoflmann Htnrlk nagykanizsai (Tár-ház-u. 10.) telepén, dr. örley Oyörgy nigyksnliial klr. körjegyző körben-löllevel árverés alá bocst|tok 1 d b. hitznilt 2494. tyári számú H-S-C-S. gyártmányú 20 HP. teljesítményű nycrsolsjtraktoit cséplés! is vontatási célokra, lánckor minyzásstl 1000 pengő kikiáltási áron. 1 drb. használt 84413. gy\'.ri számú H-S C-S gyártmányú 1070 Vei dobizéles. ségd, 630 1L dobálméfőjű, verölécei rendszertl vaskeretes cséplőgépet golyós csapágyakkal, meglévő tartozékaival. Löhneit bercfejlő készOlékkel 2000 P klkláltánl áron 1 drb. használ! 5676%. gyári számú Fordson traktort 600 P kikiáltási áron. A gépek • legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés melleit, esetleg i kikiáltási áron slul Is el \'ognak sdstnl. A vételi Illeték a vevőt tcrbell. Bánatpénz 10%. Az árverésre kerülő gépek ál-Ispotáért, vslamlnt üzemképességéért ügyletem semmiféle felelősséget nem vállal. Dr. Mnrvel Béla ügyvéd, Budapest, V. Alkotmány-u. 4.
— (Kiolvasott uJságiM)
képes folyótrstit á> melléklteit as dobja si, hama küldje be a Miuzlóa-hizba, a mlisiiós népdéluiinok céljaira Köszönettel fogadnak minden beküldött könyvet, folyóiratot, újságot
■ J
«
ZAUU KÖZLÖNY
1998. április 15.
Még ■ legmeghittebb barátságnál Is tartósabb az a
tartóshullám,
amit
Buksiitá Kováo* Eriét
készít az 1936. legtökéletesebb
ímwhÍIUII J.Haa -i-t-,1
arammuii hupt Bfpnn
Csengery-ut 6. szám alatti fodrászüzletben.
A Nótáflkapltány Kiskanizsán
Szép és kellomjes estét szereztek a Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület műkedvelői hétfőn este Klskanlzsa közönségének Farkas IVníre: Nótáskapitány chtfü operettjének előadásával Rég nem\' látott ügyességgel szerepelt az együttes, akik közül Kardos József a nótás, dalos kapitány valósággal re-toekelt. Németh. Teruska, a partnere kedveskedő modorral és közvetlenség, gel tolmácsolta u német grófkisasszony szerepét. Nagy fsojti) Antal, a kiskani-zsai humorkirály, életének egyik legnagyobb sikerét aratta a Miska szere, pében. Bódi grófot Nagy József alakította nagyszerűen, aki egyúttal mini a darab rendezője is szerepel. Jámbor Mancika a Boris szerepében, Lencz Lilike mint Bébi grófnő, Szekeres Ist-ván az ezredes szerepében játszottak kitűnően. Az őrtnleslert Kovács Györe János alakította sikerrel. Antal Juliska, Kálovics Mancika, Beiner Iluska, Böjti István. Nagy Ferenc, Kálovics József és Oláh Rudolf járultak hozzá a darab sikeréhez.
A közönség mfcgelégedett, ha jól ját-szanak a szereplők. A Nótáskapitány együttese szívvel-lélekkel játszott és nem is maradt cl a hatás. Ezek után ueia kell attól tartani, hogy üres faiaknak, illetve csak a garddm&máknak játszanak a szereplők. A sikerült előadást 19-én táncmulatsággal egybekötve megismétli a Kath. Ifjúság műkedvelő gárdája.
Idősebb embereknél, kiknek széklctétc rendellenes és fájdalmas, sokszor már 3—4 evőkanálnyi terméizelea .Ferenc József kese-rflvlznek nyolc napon át való használata is meghozza a normális bél-kiflrülétl s tartói megkönnyebbülést biztos!!.
EMLÉKEZTETŐ
Apritu 1».
Stefániái *>ngor*-«stj« 9 órakor. ApriUa 1».
Nagymama, utána tánc a legényegyletben 8 órakor.
Április M.
Az afrikai háború filmjjc a színházban 9 órakor (Irodalmi Kór). ■AJu 4.
Méca Alajos Japán fllmlje előadással a színházban 9 órakor (Irodain* Kör).
Pirostojás a fronton
Irts; Oyutsy István
Még sohasem\' volt szabadságon Cseriéi Gyuri Pedig végigküzdöttc az orosz harcokat, csatásott a románokkal, most\' meg az olasszal néz \'farkasszemet.\'
Régen bevonult. Azóta már a harmadik húsvét volt közeledőben, Sebesült is. Vitézségi értntet is kaA pott. Ha gondolt is haza, a falura1 taVeg a hozzátartozókra, do a kötelesség teljesítést tól>brebecsültc a szabadságnál. Csak levélben kérdezősködött az otthonlaktól. Azok feleltek. Ebből azután megtudott mindent. Azonban most, a harmadik húsvét előtt bizonyos szorongást érzett. Haza vágyakozott. Képzeletében talár ott járt a feltá-tatadási körmenetben, i>cckcscn, rá-tartón... t
Csak az olaszok készülődése ag. gasztotta. Tudta, hogy támadás esetén nincs szabadság.
- Várhatna... Csak két hetet várna... Mig visszajövök a .szabadságról, — mondogatta bajtársainak. r
Azok ráhagyták, sőt biztatták, hogy megvárja az olasz, mig visz-szatér. Persze, mtort nem Is lehetséges ütközet Csertői Gyuri nélküli De! az olasz nemi várt. Húsvét hetének elején tüzelést kezdett. Puska, ágyuNszórti a .pergőtüzet.. Csertei vakarta fejét s minderre c-sak azt jegyezte mlog: Tudtam\'... Majd öklével az olasz állások felé fenyegetett.
A te károd lesz, olasz, hogy Csertei Gyuri netav mehet szabadságra... Meglátod I
Az olasz lőtt, a nJagvor felelt rá. Nagyszombaton alábbhagytak. Csertei dörmögött, hogy Így meg ugy, miért nem korábban. Némileg mégis megbékélt, mikor a táboriposta kézbesítene neki azt a csomagot, amit felesége a szent ünnepekre küldött. Mintha csak tudták volna odahaza, hogy mlegint, nem lesz szabadság.
Visszatért Csertei jókedve. Kínálgatta a katonapajtásokat. Mindent megosztott velük, de égyet nem: a piros tojást. Pedig volt belőle vagy ót darab. Azokat elrakta. Egyenkint, egytaitís mellé a «kenyérzsákba.> Az asszony fes-telte, a gyerek tateg -himezett. rájuk ... Elővette, knegint elrakta, azután elülről kezdte. De szépekI Így tartott estig, mindaddig, mig a tábori őrsváltás ideje m£g nem érkezett. Cserlei elrakta a tojásokat. A többivel együtt készülő-
dött. Borjú, puska, .kenyérzsák.... Kész... Az utat ismerték, meg-szokták. Óvatosan haladnak előre. Tudják, hogy az olasz figyel, mfcg aztán taessze sincs. Valameunyi csupa fül, figyelem. Hiába, az mégis észrevehetett valamit Lőtt. Csak egy Járőr volt
Csertei a többivel «elvágja> mö-gát. Egy pillanat és Csertei felugrik. Vészesen, vadul hörgi:
— A tojás, a piros tojás I Nincs többé... összetört ... Hej, olasz, ezt megbánod I
A bajtársak főidre rángatják, azután valamennyien kúsznak elő. re. N<*» a táboriőrs helye felé, de arra, honnan » tüzet kapták. Elől természetesen Csertei. A piros tojásért valakinek felelnie kell I Jóval a többi előtt jár. Lassan haladnak előre. Figyelnek mündeu kis zajra, zörejre. Néhwnéha kicsit pihennek, azután mSglnt kúsznak. Csertei és a többiek közt a távolság egyro nő. Gurul, kúszik. Sőt lehatolva, óvatosan szókéi is. Vagy száz lépéssel előzte míog a többit...»
Egy-két lövés, azután csend. A bajtársak keveset látnak, intisl már ők is gyorsabban kúsznak a zaj irányába. Nem. messze Csertei viaskodik hat olasszal Egyiket a mSásik után szereli le. Mindegyiknek szemére hányja a piros tojás^ meg azt, hogy ő miattuk nem mehetett szabadságra.
Mire a bajtársak odaértek, Csertei tafcír végzett is. Hat puska a földön, ogymiis- .mellett. Csertei az olaszokra hintát:
— Ugy-o megmondtam, hogy ezek bánják inna... A szabadság... mteg a pin/s tojás...
A bajtársak keveset pihennek. Csertej. Kihasználja ezt A .kenyér-zsákból kiszedi az összetört piros tojfUt s az épen taiiradt darabokat kínálgatja: \'
, — Ne vesszen kárba... Csak holnáp akartaimi, — húsvét nap. ján. Do szép is volt az a piros tojás.
A bajtársak elfogadják. A színes, tört héjból kifejtik az ehető részeket. Csertei hasonlóan. De a ezines héjat nem dobta el, visszacsúsztatja a «kenyérzsákba..
— Ezt meg majd holnap meg-tarutatoiu az olasznak ... Hadd lássa, milyen szép a magyar niros tojás... \'fis megmondom nekik azt is, hogy ezt a húsvéti tojástörést nem bocsátom meg nekik soha... bizony soha... f
A főnyeremények összege óriási módon megnövekedett!!
és Igy a legszebb reményekkel Indulunk a 36-ik m. kir. osztálysora|áték április 17-én kezdódó húzásai felé. kell, mert már az elsó húzásban Is nagyobb nyeremények lesznek kisorsolva, keresletre való tekintettel már
Hinni és remélni
Ajánlatos, hogy sorsjegyét a*"nagy most szerezze be
a m. kir. dohánynagyárndában
Horthy Mlklóa-ut 2.
— (A polgármester itthon)
Dr. Krátky István polgártntester Ba-latonberényből — ahol a húsvéti ünnepeket töltötte — kedden délután visszaérkezett Nagykanizsára.
— (Személyi hír)
Dr. Mező Ferenc budapesti ginhá-ziiání tanár, a szellemi olimplász vi. lágbajnoka, a húsvéti ünnepeket szü. leinél, Nagykanizsán töltötte.
— (Spanyol, olssz és franols utasok fogadtatása)
Vasárnap délután tf-16.30 órás trieszti gyors vonattal spanyol, olasz és francia utasok érkeznek Nagykanizsára, A vasúti állomáson hivatalosan is fogadják őket a "magyar hatóságok és az Idegenforgalmi hivatal részéről.
— (Német autóbusz-kirándulók Ksnlzsán)
Húsvét hétfőn este 8 őrabo^ a wup-perthali (németországi) autóbusz-társaságnak egy gyönyörű, árahVvonalas, modorn társas túrakocsija állt meg « Centrál előtt tnSntegy 30 kirándulóval, akik Budapestről jövet (ahol a húsvéti ünnepeket töltötték) visszatértük, ben Nagykanizsán utaztak keresztül. A nékrfet kiránduló társaság kedden reggel folytatta útját Jugoszlávián ős Olaszországon át hazájukba.
— (Az Irodslml Kör vegyeskarának figyelmébe)
/xAz Irodaim* és Művészeti Kör Ve-gyeskarának vezetősége ezúton is felkéri tagjait, hogy kedden este pontban 8 órakor igen fontos ügyben teljes számiban Jelenjenek meg a polgári fiúiskolában.
— (Az Egyházi Vegyeskar)
énekpróbáját szerdán este 7 órakor tartja. A vasárnapi szereplés tariatt pontos tafcgjelenést kérek. Gazdag kán. tor.
— (A szspetnekl Daloskör)
nagysikerű előadást és táncmiulatsá-got rendezett a Kulturház nagytertné. ben húsvét első napján. A Halhatatlan szerelem cimü vígjáték szereplői közül Fischl János a báró szerepében, Lőrlncz Mariska talnt bárónő szerepeltek jól. Kaposváry Mariska a kis cse-lédleány alakításával ^aratott nagy sí. kert. Tarabó Gergely, Pfeifer János, I\'usch András, Zalai János voltak a többi szereplők. Dr. Balázsovlcs rendezőé az érdem, aki fáradhatatlan buzgalommal dolgozik, hogy minél Jobbat nyújtsanak « szereplők Szepet-nek szórakozni vágyó közönségének. Az előadáson ós a taíulatságon sok vidéki és kiskanizsai látogató Is volt. —• (Egy hónapig érvényesek s Nemzetközi Vásár utszási kedvezményt!)
A Budapesti NetabeUtözi Vásár külföldi látogatói szántára a magyar vonalakon engedélyezett 50 százalékos utazási kedveatíény ebben az évben egy teljes hónapig és pedig április 28-tól mtíjus 28-ig áU a vásárigazo?-vánnyal érkező vásárlátogatók rendel-kérésére.
A tavaszi salson diuatujdonsáfiainak lesszebb választéka.
Szőnyeg.
Paplan.
Függöny.
- Legújabb anyagok, legújabb minták, legszebb kivitel.
KIRSCHNER Divatáruház.
1831 Iprllll 15
BALAI ItOZLOHV
S
Női kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Gyarrnak kalapok
1.— P-től, selyemben 3.- P Tannlaa-pullovarak
2.ZO-IÓI
Qyarmakblűzok 1.BO „ Nól gumlfúzfik Dlvatftvak BB fillértől
Dlvat-ratlkülök
nagy választékban Extra nagyságú nAI nadrág 1.80
Férfi Ingák 3.60-tól
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa össze áraimat.
Iróniái Divatház
Horthy Mikló8-ut 1. szám
Városházpalota.
— (Hirtelen halál)
Sáros! János nyug. budapesti test-nevelési igazgató a húsvéti ünnepeket a Balaton mellett akarta tólteni bala-tongyöróki villájában. Mikor Balatongyörökre érkezett, hiwmrosan rosszul lett és holtán esett össze. Szívszélhűdés ölte meg. \'
— (Felrobbant a patron)
Somlay Árpád balatongyóröki Máv. pályatotester egy régi patront talált, ntnelyteljesen be volt tömve agyaggal. Meg akarta tisztítani u katonai rézpatront egy tűvel, de felrobbant és SotoVlay balkezét összeroncsolta.
— Siesta Sanatórium)
Budapest,-?-1>í-Jttáth György-u. 5., a főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebbén felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kémiai és mikroszkopiái laboratoriuknl Elektrokardio-graph (szlwlzsgáló). Krogh féle alap-anyagosero vizsgáló készülék. Ente. rocleaner (bélfürdő). Modern vlzgyógy-intézet. Orvosilag vezetett villany, üzemű konyha. Elsőrendű ellátás. 0700 négyszögöles parki Olcsó árak!
— Megjaleat a Milliók K8»yv«
legújabb számla, ára 20 fillér, kap.
ható Mindenütt. Előfizetési ára ne-gyedévre — 13 regény —, 2 pengő 40 fillér. Kiadóhivatala Budapest, VI., Andrássy-ut 16.
Pénzt kaphat
otthon heverő, használt bélyegelért, bélyeges levelezéséért. Felvilágosítást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt • Frontharcosok helyiségében (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztaltárseaság szívesen lát minden felnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság semmiféle kötelezettséggel öem jár. Tagdíj nincs.
Győzött a Zrínyi a pesti csapat ellen
Zrínyi TE—Mávag Budapest 2:1 (1:1)
Húsvét vasárnapján a budapesti ainatőrgárda egyik jóképességü képviselőjét, a Mávag csapatát látta1 vendégül a Zrínyi csapata. Nagyszerű összehasonlító alkalom lett volna a kerületi és budapesti labdarugó színvonal összehasonlítására ez a mérkőzés, ha a Zrínyi csapata komoly ellenfele lehetett volna a budapesti csapatnak, Sajnos, a mérkőzésen nem igy láttuk. Az egész mérkőzés folyamán ugyszól. v\'án macska-cgérharc folyt le a pályán. Esemény volt, ha a budapesti csapat egy-egy támadásába komolyan bele tudott szólni a kerületi rangsorban előkelő helyen álló Zrinyi csapata. Kétféle szeren-oséje volt a Zrinyi csapatának. Először, hogy a budapesti csa|>at 3 legjobb játékosa az ainatőrváloga-tott csapatok húsvéti tornáján volt igénybe véve. Másodszor pedig az, hogy a budapesti csapat a régi magyar játékbetegségben szenvedeti} az u. n. dugóiszonyban. Hiába vitték el saját kapujuktól a labdái »gy. hogy ahhoz a Zrínyi játékosai hozzá sem érhetts\'k, mikor odaértsk a Zrínyi kapuja elé, megállt a tudomány és a sok tologatás között a Zrinyi védelmének mindig volt alkalma a kapujuktól a dugóveszélyt elhárítani. , « (
Nagyon szomorú volt az, hogy ennyire fogyatékos a Zrinyi játékosainak játéktudásá^A két csapat tu-
dás közötti különbségének a Zrínyi fedezetsora volt a fojímérője. A fte-dezetsor lehetetlen rassz játékának tulajdonitható a nagy budapesü fölény. Hogy ezek után mégis győztesen hagyta eí a Zrínyi csapata a pályát, egyetlen vasárnapi erényének, lendületének köszönhette.
Egyébként az egész Zrinyi csapatából csak Babos és Pum tudtak a vendégcsapat játékstílusához alkalmazkodni. A védelemben Kárpát volt az, aki megfelelt. Csöngeynek nem felelt meg a nehéz játékstílus.
A budapesti csapat minden játékosa labdamüvész, különösen a már Nagykanizsán eaelőtt 8 évvel a Zala-Kanizsa proficsapatban játszó Ivanics tetszett. Ugy játszott a pályán, mint egy tenár. Kürti I. jobb-szélsőt, Vladovits középfedeaetet, Országh kapust is szívesen látná kanizsai csapatban minden szurkoló.
Dugók a következő sorrendban estek : I. félidő 17. porcéban Pápay kapus kiejt egy labdát, Závodi, a pesti csapat balszélsöje berúgja-Potyagól. 27. perc. F.lső védelmi hibája a pesti csapatnak, melyből Poór Irtó erejű lövését nem védheti a pesti kapus.
A II. félidő utolsó percében les-gyanús helyzetből Csöngey a győztes dugót rúgja.
Kaufmann jól vezette a mérkőzést. H.
Az NTE húsvéthétfőn vereséget szenvedett
Szombathelyi Sport Egylet-NTE 3:2 (1:2)
Vérszegény, gyenge sportot nyújtott a pünkösdhétfői SzSE-NTE ta-lálkozás^ A nyugati I. osztály középcsapata Nagykanizsán is maga alá gyűrte a délnyugati bajnokság 2. helyén álló NTE-t. A mérkőzés sem|-nü szépséget nem nyújtott. Az SzSE tői sem láttunk sokat, az NTE csapata meg egyenesen csődöt mondott. 11 ember léleknélküli vergődése volt az egész mérkőzés. Még első félidőben Időnként mutatott valamit az N7E, amikor 2 góllal terhelte meg ellenfele hálóját, szünet után azonban nem láttunk NTE Ré-
széről semmit. Különösen a csatársor volt tehetetlen, mintha ivem is lettek volna NTE csatárok a pályán-Az SzSE Gantncr révén a 80. percben megszerzi a vezetést, de nem sokáig tart a szombathelyiék öröme, mert Szollár szabadrúgását ból Jelinek védhetetlen gólt lő. A 86. percben pedig Kudlch szabadrúgásából Ritter fejeli az NTE második gólját. |
Az SzSE a második félidőben fölénybe kerül és különösen a Nyugat válogatott balszélső, Gantnec révén vezet veszélyes támadásokat. A 6.
Tartós kerti pázsit létesítésére felfrissítésére, ajánljuk különféle pázsitkeverékeinket napos és árnyékos helyre.
HIRSCH ÉS SZEGŐ magkereskedése
Madáralaaég.
Sirlua nfivénytépBÓ.
percben Gantncr sarokrúgása érintés nélkül a hálóba jut (2:2). Fel-tilnő az SzSE 140 centiméteres jobb-összekötöje, Papp. Ez n kis törpo ember gyönyörű dolgokat colnál és sokszor zavarba hozza a rossz NTE védelmet. A 24. percben Papp átadásából Llpovits góljával az SzSE megnyeri a mérkőzést.
Az SzSE-ből Kovács oenterhalf, Gantner és Papp tünt kl, az NTE-ból egyedül a tartalék Arany agilis játéka érdemel dicséretet.
A mérkőzést Czvetkó bíró gyengén vezette. (O/l)
Nagykanizsai VTE— Barcsi IOK 0:0
Húsvét vasárnapján Barcson játr szőtt a Vasutas a tavaszi szezonban legjobban szereplő BIOK-kal, amely - habár otthon játszott - kénytelen volt osztozni a bajnoki pontpkon a Vasutassal. [
A Vasutas drukkerek megérezték, h°gy nagy szükség lesz csapatuknak a buzditásra, mert a délutáni barcsi vonat indulásakor egy nagy harmad osztályú személykocsi megtelt lelkes csapatkisérővcl. A-vonat megérkezésekor a barcsi szurkolók igen vérmes reményekkel kecsegtették magukat, inert »csak tizet fognak kapni* kiáltással fogadták a kanizsala-kat I
A mérkőzés Láng pécsi biró veze« tésévcl 4 óra 25-kor kezdődött, megfelelő futballldöben.
A játék első 20 percében a Vasutas kimondott fölényen volt, de mivel csatárainak egyáltalában nem felelt meg a füves, csúszós pálya, fölényüket nem tudták gólokra váltani. A BlOK ugy látszott, nem bízott annyira magában, mint a szurkolói őbenne, mert határozottan elfogódottan kezdett játszani és ha balszélsőnk a 18. percben két lépésről nem a kapufának lövi a labdáig akkor most jelentős győzelemről számolhatnánk be. Ezután a BIOK is veszélyes támadásokat vezet, da a közvetlen védelmünk sziklaszilárdan állt a lábán. A játék 38. percében a balösszekötőjük hatalmas kapufát rug. A visszapattanó labdát Jólsikerült lövéssel újra kapura küldik, de a kanizsai kapus kitűnően védi. |
Láng biró bizton nem híve az ans gol kupastilusnak, mert ha két játékos cgymá§t csak érintette, már szabadrúgást Ítélt és igy rengeteg jól Indult támadást mindkét részről már csirájában elfojtott. Egyrészt ez a bíráskodás, másrészt pedig, hogy a csatársorok kissé visszaestek, a második félidő javarésze mezőnyjáték jegyében telt el. A BIOK balszélsőjének a félidő végén kétszer ls sikerült magát tiszMra.játszani, dc a kanizsai kapus mindkét veszélyes helyzetet tisztázta.
A BIOK tavalytól nagy javuláson ment keresztül, főleg a csatársora, ugy hogy a CsTK, esetleg KRSC kivételével más csapatnak nincs
10.000 pár cipőből
választhat
SZABÓ cipőáruházban (Horthy miós-ut
ZALAI KÖZLÖNY
1936. ápriljg 15.
nála keresnivalója. Az NVTE-nok, mint minden száraz talajhoz szokott csapatnak, nem felelt meg a füves pálya és igy minden játékosának tudása csúcspontját kellett nyujla-hogy ha nem is győzelemmel, dc mindenesetre becsülete, ered-ménnyel térhessen haza.
A Vasutas április 19-én a bajnokság jelenlegi vezetőjével, a Csurgói TK-val méri össze erejét Horthy Miklós-uti pályáján és komoly munkával készül az uj erőpróbára.
_ Bertalan
Kerületi eredmények
SBTC-PBTC 3 :3 (1 :1) Az SBTC pontvesztesége saját otthonában nagy meglepetés.
KTSE KRAC 2:1 (0:1) A knpts vári rangadó is meglepetésre a Turul győzelmét eredményezte.
Egy fillért sem visz el Stefániái Imra 18-lki hangversenye után
Régi dolog, hogy a zigazi frftvész-omber Idcálista és szívesen végez komoly fáradságot jelentő, önzetlen munkát is, ha npincs célok érdekében koll erejét igényije vennie, idejét feláldoznia. lirre a régi Megállapításra igen szép példát Wutat Stefániái Imre, aki 18-lki nagykanizsai hangversenyének Im\'inden jövedelmét helybeli kulturális célra ajánlotta fel és a müga részéről Minden honoráriumról lemondott. E körfthriény teszi lehetővé, hogy 18-iki hangversenyén igen alacsony helyárak wfcllett hal\'gathaija meg Nagykanizsa közönsége. A hangverseny jövedelmét Stefániái kívánságára a zeneiskola hangversenytenmi berendezésére. fordítják és igy a város kulturális életében is toWsszo kiható eélt szolgál Stefániái Imire hangversenye. Epp e cél érdekében a rendezőség felülfizetéseket is köszönettel fogad, .legyeket Vágó illatszertár árusítja 50 fillértől 2 pengőig terjedő árban. Ugyanott veszik át a fcliilfizeléseketis.
ID<S
Változó!
mik! Kiárusítok!
Az összes raktáron levő áruhat minden elfogadható árért eladom.
Üzleti berendezés eladó.
MATTERSDORFER
uri és nöi divatüzlete Fő-ut 1. szám
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
25057/1935.
Prognózis: Déllelól osó, lóképp nyugaton. Mérsékelt légáramlás, a hőmérséklet enyhe marad. Szerdán délelőtt már változó felhőzet, valószínűleg több napsütéssel.
Kiadja ■ laplutajdonus Közgazdasági Rt. Unlenberg Nyomda «s Dálzalal t npkUdó Vállalata Nagykanizsán, felelős Hadé: Zalai Károly. Interurbán telelőn: Namfkanisaa \'H. ssán
Nyllt-tér.*)
Értesítés
Feleségemért, Lackenbacher An-drásné született Kohn Olgáért semmi -féle anyagi felelősséget nem vállalok.
Lackenbacher András
_ nap- és esóernyó kéázitő
•) K iovst alatt közlőitekéit sem a sser-kaiztóiég. lem a kiadóhivatal nem vállal leletósséaft.
NjWa • toflul^flonoa ».jry.dneá# jT
A Kinizsi- és Mária-utcai, továbbá a József föherceg-uti vízvezetéki munkálatokra nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f.\'.évi április hó 24-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani vagy postán beküldeni.
A részletes versenytárgyalási hirdetést és a kiírási műveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között a v. vizmll üzemvezetőségnél megtekinteni és beszerezni lehet.
Nagykanizsa, 1936. április 14.
Polgármester.
Főzelék-magvak Virág-magvak Gazdasági-magvak
Jlüírágyák
Permetező-szerek Permetező-gépek
PEKK és PDTOR
Kaphatók:
ORSZÁG JÖZ5.EF
mag, mfltrAgya, uövényvódolmlsicrek, ■tb kertiftkedénében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett.) Telefon 130.
Fotó-amatőrök!
1 tekercs Mimóza-film 6x9 cm
8 felv., 26 schein. finom szemcsés
előhívással együtt
P 120
Szabó Antal fotó-üzlet és laboratórium
M-»t »• Ffi-ut 5.
irdessen a Zalai Közlönyben
APRÓHIRDETÉSEK
Api.\'.Mni.U. alla VMámaa 4. I.hhh I0 u<Ua if \\ mlnJan további uö I bltá,. UtkCn 7J *.\' llltt,. mlnS.n lov.bbl u4 9 011*,.
Vaik llkpflk ujraboillásál limél vállalta Steril ttveaes, városhásptlola 7
Margit fQrdO, Ciengery-ut 19. Nyitva mindennap reggel 6 tói eate 7-ig. — Márvány kádlllrdók, tyukazemvágás és ölesd béllellegyek. 48Í0
Aramwanataa u| bérautó rendkívül mérsékelt álban megrendelheti; Káulmann autóluvatozónál. Teleion: IBa. 797
Safát termésn elsóiendtl kereesenyl asx-tall fehér kar literenként P —.50, asztalt siller (vörós) bor literenként P —.60 fogyasztás! adóval eayült. Viszonteladóknak árengedmény. Bőhm Józáel bortermelő, Caen-gery-ut 19. 4874
Mteaakáe udvari lakás kiadó, Csen-(erj-ut 36. 2
HaeassAle ruhát Teszek és eladok, M-
váars házhoz megyek. Márkus, Klrálv-utcs II. 882
Pagényaárl tajboralm I literes
menylségben Is kaphatók. — Aráim: Poganyváil vegyes 40 fill., édeskés llzilng BO III!., «dee .lela burgundi 10 fill., édeerajaal Haling TO (.11 fog) adóval együtt. Urost Károly lőldblrl, Batthyány u. 26.
KétaxebAa, konyha, kam ás, vlzveae-lékes emeleti Iskás klsdó. Ilzcker Eraaé-bel-tér II. 1378
KslonarMen, leg|obb helyen, 3 házhelv eladó. Felvilágosítás Hoch Ügyvédnél. 1390
Reneszinc 7 IlökQi szekreter, I daiab Amerikai lióaszlsl, Lingel-file, él esv ebédlő eladó. Erzsébet-tér 19. 1260
Vlanant.s tálor-, ks/sl- és kocsl-pónyvák, továbbá einergé gummláztjlsk, bérszijlak. o!a|ók Irgjulányosabb álban kaphatók Kelemen Rezsó cégűd, Deák-tér 9 1424
Szép tart. a hullám, viz-, vaanndolá-lát, manikűr Wagner fodrásznál, Deák-Mr 1. 1464
Sulá\', berékpér-gummlk és gumnil-
áiuk tökéletes jsvllója Vulkán, Horthy Mlklós-ut 2., Centrél szál óval szemben ___1453
Deák-lér 3 siám alatt egy vllágoa, tá-gas uteal Uelelhelylség május elsejére klsdó. Bővebb felvilágosítás ugyanott ai hódiban kapható Sauzdák. 1439
ü.l.ih.lylaeg, raktár ée hároa bü~-
torozjtlan szoba kiadó, Deák-tér 2. 1478
Biciklistát klfaté 12-1 óráig alkalmasán találhat. Clm a kiadóhivatalban. 1479
Egy gy.pmasaaaralá leányt kezezek azonnal! belépésre, kis gyermek mellé, délután! elfoglaltságrs. Clm: Roygonyt-utca 6. 147/
mm
kapja a
ZaM Közlönyt
jövő hó elsejéig, ha mOSt élőfizet.
Uuteatarg Nptada áa üéfcabl Lapkiadó YMWaL. k6nI,Iiy.a>dálla>u 2<^k>4ah gük HM.. 2dMB<r»<tí
76. évfolyam 87. szám
NaKjkanlua, 1936. április 16 CíOtörtSk
Ara 12 BŐ.
ZALAI KÖZLÖNY
s.akm&átt ím UadóUraUI: Póni 5. tum. Mifjdratt mlsdea hrttOuuip délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarltm Lajos
l\'-lőflzetéai ári: egy hóra • peníó 40 Hlltr. SzcrkesztAségl és kíadóhivajall telefon: 78. u.
„Csak rosszhiszemű, személyes gyűlölettől vezetett politikus kicsinyelheti mindazt, amit a kormány dolgozott"
Drózdy Győző beszámoló-kőrútja a választókerületben
kiskomáromi
KiskomáronY, április 16 (Saját tudósítónktól) Drózdy Győző, a kiskomáromi kerület országgyűlési képviselője húsvét vasárnap feleségével és leányával érkezett Kiskomáromba, ahol beszámolót tartott. Délután Garabonoon, húsvét hétfőn délelőtt Zalaszentbalázson, délután Pőlő-skefőn tartott beszámolót, amelyeken a környékbeli községek népe is nagyszámban megjeleni. Rendkívül nagy volt az érdeklődés, a választó polgárság mindkét napon nagy tömegekben vett részi a gyűléseken. A községek apraja-nagyja mindenütt szereilel vette körül a kerület népszerű képviselőjét.
A gyűléseken megjelent bogátl dr. Hajdú Gyula tb. vm. tiszti főügyész, a Nemzeti Egység Pártjának kerületi elnöke. -
Drózdy Győzőéket az a kellemes meglepetés ,is érte, hogy a gara-bonel gyűlés utáíi vitéz Kunia József vendéglátó háza előtt az esti órákban két nagy tura!-autó állott meg, amelyekbőldr. Ember Sándor, a pomázl kerület országgyűlési kép1-viselője és családja, meg egy külföldi kiránduló társaság \'szállt kl, akiket dr. Ember hívott mreg Magyarországra és kalauzolta őket a Balatonmentén, Siófokra, Keszthelyre és Hévízre. Amikor meghallották, hogy Drózdy Győző ezen a Vidéken van, felkeresték Garaboncon, ahonnan a késő csli órákban utaztak vissza Siófokra.
Drózdy Győző minden gyűlésen kifejtette a kormány programját, ismertette a javaslatokat, amelyeket a választások óta, egy év alatt, a Gömbös-kormány a képviselőház elé terjesztett és a sok előző Ígéret után a megvalósulás stádiumába vitt. , l
Rosszhiszemű politikus az, mondott® Drózdy Qyőző, aki mindezt merő személyes gyűlöletből kevesli vagy lekl-oslnyll
és a közvélemény, megtévesztésén dolgozik.
Hosszan kifejtette a gazdavédelmi rendeletek, a hitbizományi, a telő-pitési Javaslát, az ipari novella előnyeit, amelyek novelláris uton még fejleszthetők. Elmondta, hogy az emiitett -javaslatok tárgyalásánál a képviselőházban többizben felszólalt és több Javaslatot tett, amelyek mind a kisgazdák és a kisiparosok védelmét vannak hivatva szolgálni.
Kiskoraáromban Köő János köz-ségblró nyitotta meg a gyűlést éfl a nép szeretőbe ajánlotta Drózdy Győzőt,/akit tüntető szeretettel ünnepeltek itt is, valamint Garabonoon
Zalaszentbalázson és Pölöskefőn. A lelkesedés mindenütt nagy és őszinte volt, jeléül annak, hogy a kerület jól választotta meg képviselőjét és szeretet és ragaszkodás füzl egymáshoz a kerületet és képviselőjét;
Minden községben szívesen fogadta Drózdy Győző a liozzá fordulókat, a kérelmeket, kivánságoi-kat jegyzőkönyvbe vette és ismertette azokat az ügyeket, amelyeket előző kénelmek alapján elintézett.
Dr. Hajdú Gyula kerületi elnök mindegyik község népgyülé^n (elszólalt és rámutatott a gazdasági és külpolitikai nehézségekre, amelyek a kormányt működésében hátráltatják és sajnálattal állapította meg, hogy a kormány üdvös munkáját
egy áll-ellenfcók Igyekszik el-, gánosolnl, de a kormány megy a maga utján ós egymásután valósítja meg azdkat a nagy gazdaság-politikai elveket, a melyek felett ötven éven át rágódtak a kormányok és valósltja meg azokat a gazdasági törvényjavaslatokat, amelyek apaságát most az ál-ellenzék magának vindikálja. Csakhogy a kormány munkáját kisebbítsék, nem röstellik magukat azzal vádolni, - mondta
hogy a törvényjavaslatok egy része már az előző kormányok fiókjában 16 éven át pihent, de
hogy 15 éven át miért nem valósították meg, — erre a felelettel és Indokolással adósok maradtak.
Valóban nehéz szatírát nem mondani, ha a kisgazdanélküll kisgazdapárt vezérének kormánybukást hirdető frázisalt olvassuk s immár három év óta kénytelenek vagyunk olvasni, mindig csak olvasni, hogy a személyes gyülök-t-ből fakadó kortesl>eszédck szerint o közvélemény a kormány eUen yan-A mai súlyos gazdasági viszonyok mellett nagyon könnyű ós hálás téma a kormány támadása, de elvégre ennek is van hatása és e?ek a Vaktöltések is visszafelé sülnek el, mert a közönség megunta őket. Akármennyire is gáncsolja az álv ellenzék a Gömbös-kormány működését, nem vonhatja kétségbe politikájának néples, szociális , voltát, sem azt, hogy a gazdavédelmi rendelettel egy társadalmi osztálynak jelentékeny részén könnyített és a hitbizományi reformmal, telepítési törvénnyel ujabb lépéseket tett előre, az ipartörvény novelláris módo-
sításával egy másik társadalmi osztály hélyzetét i/jyekezett nagy lépéssel előbbre vinni. Sem belbiz>-tonsági, sem gazdasági, sem pénzügyi kérdésekben (
nem lenne kívánatos az ország vezetését ismét azok kezére biznl, akiknek működése a bolettához, pénzromláshoz, bankzárlathez, tlazt-vlselöflzetáaek leszállításához stb. vezetett.
Nagyon kétséges, hogy a Gömböskormány után valamely ellenzéki koalíció tudná-e biztosítani, hogy a fejünket továbbra is nyugodtan hajthassuk le éjszakára, hem-e járnánk ugy, mint gróf Andrássy Gyula által támogatott Károlyi-kormánnyal, amikor egy reggelen arra ébredtünk, hogy az ablakunk alatt megszólalt a vörös kakas és a kisgazdák földjeinek barázdált össze akar-ták szántani.
- Ne féltse az alkotmányt az ellenzék, amely annak idején, gróf Tisza Istvántól |s féllelte, de akkor is ok nélkül. Sokkal töbln-n vagyunk az alkotmány védelmében, semhogy az alkotmány ezen maroknyi ál-ellenzék védelmére szorulna
A gyűlések a legMkesébb hangulatban, Gömbös miniszterelnök és Drózdy Győző állandó éljenzése közben folytak le és mlndvnütt köszönetet mondtak Drózdy Győzőnek a parlamentben és azonkívül a kerülete érdekében kifejtett működéséért-
Dladalnapjal voltak Drózdy Győzőnek ós a Nemzeti Egység politikájának a kiskomáromi kerületben a húsvéti ünnepnapok-
Az olaszok bevonultak Dessziébe
A Tana-lónál tovább tart az olasz előnyomulás lendülete — Angol és olasz csapatok egy elfoglalt olasz városban, egy drólsövény két oldalán — A genfi olasz feltételek lehetőséget adnak a fegyverszünetre
Az általános helyzet valamivel kedvezőbb
Páris, április 1B A Tana-tó környékén lévő olasz csapatokat .lényegesen megerősitet-ték. Egyes kisebb csapatok parancsot kaptak a további előrenyomulásra. A légihadsereg élénk tevékenységet fejt ki, de Magdala és Dosszié között semmiféle abesszin alakulatra nem találtak.
Róma, április 15 A IV- olasz hadtest parancsot kapott a Tana-tónál álló olasz csapatok megerősítésére. A hadtest már át is kelt a Takazze folyón, hogy csatlakozzék az előrenyomult csapatokhoz. A két csapat a Tana-tó nyugati és keleti partján együtl nyomul most már előre, hogy a déli csúcsnál találkozzanak. Egy más^ olasz csapat Gójam tarto-
mány felé indult. Az Itt lakó mohamedánok ugyanis fellázadtak az abesszin uralom eUen.
Olasz lobogó az angol-szudánl határon
A Tana-tónál jelenleg két fehér és két bennszülött hadosztály nyomul előre megfelelő számú harci-kocSival és tehergépkocsival. Az olasz tisztek a szomszédságbafn lévő angol-szudánl katonaságtól érdeklődtek a határ pontos vonala után s miután azok megmutatták, egész q határszélen, a medemel vámhivatal épületére kitűzték az olasz lobogót.
Róma, április 15 Keletafrikai jelentós szerint az olaszok elfoglalták Desszlét-
Genf, április 15 Az olasz hadak megjelenése a
szudáni határon, az angol közvélemény izgalmát rendkívül fokozta. Gallabad városának egyik fele az olaszok kezén van, Abessziniához tartozik, mlg a város másik fele an-gol-szudán határváros. Az olasz és angol csapatokat egy kiszáradt folyó medre és drótsövény választja el egymástól. Az angol tisztek szigorú utasítást kaplak, hogy Igyekezzenek az olaszok bevonulása után minden összetűzéstől tartózkodni.
Bizakodó hangulat
Páris, április 1B Párisban a londoni és római Jelentések alapján kissé kedvezőbben itéllk meg az általános helyzetet, Mértékadó helyen bíznak abban, hogy Genfben végül mégis békülékeny szellem kerekedik felül. A fél-
ZALAI KÖZLÖNY
1986. április 12,
hivatalos sajtó utal ama, hogy Angiin semmiesetre sem fog egyéni eljárásba Olaszország ellen, mert az angol kormány kötelezettséget vállalt, hogy csak egyetemlegesen lép fel, a Nőszövetség többi államaival együtt. ,
Az olasz feltételek
London, április 15
Edén nem kapott az angol kormánytól utasítást a további tárgyalásokra. Anglia csak a Népszövetséggel együtt kívánja most már rendezni az olasz- abesszin ügyet.
Ilir szerint Aiojsi báró olasz megbízóit a következő olasz föltételekkel érkézik Genfbe:
A megtorlások megszüntetése annak elismeréséül, hogy nem Olaszország volt u tíimhdó. Fegyverszünetről egyen-lőre nincs szó, a tárgyalásoknak köz-vetlenül ltóm-a és Addls Abeba között kell megtörténniük. Kiegyező megoldás remélhető, mert az olasz kor-mány fegyverszünetet ajánl fel arra az esetre, ha biztosítják, hogy Abesz-sziniu elfogadja az olasz bckejavasJo-tot. Biztosítást kér továbbá Olaszország arra nézve is, hogy Abesszínia ujabb katonai fel fegyverkezése nemi fog bekövetkezni. i-\'.z esetben az amQiara.tartományok egyes részei megmaradná, nak u négus felségjoga alatt.
250 kilométernyire Addlsz AbcDától
Róma, április 15 , (lapzártakor érkezett) Az olasz csapatok kedden reggel bevonultak Dess^iébe. A város elfoglalásával most már csuk 250 kilométernyire vannak Addis Abebától, igy az abesszin főváros elfoglalása már csak napok kérdése. Desszie egyél* ként is igen fontos katonai város, mert nagy kaszárnyákkal és raktárakkal rendelkezik. A tengerre, Dzsi buti Imi vezető karavánutnak is Desz-szic volt a főállomása- . \\
Mussolini ilának és vejének Izgalmas ese.e
Makulle, április 15 (Lapzártakor érkezett) A legutóbbi napok egyik olasz légitámadása során az egyik olasz rajból az Asiaugi tó felett kivált két gép és kényszerleszál-lást végzett. MegáLlapitották, hogy az egyik gép Ciuno gróíé, Mussolini vejéé, a másik pedig Mussolini Brúnóé, u Duce fiáé. Mindketten maguk vezették a géjHit és motoraiba következtében kellett az igen veszélyes terepen le-szálbiiuk. A többi repülők, miután látták, hogy a két gép csak igen nugy nehézségek árán tudott földet érni, nem mert leszállni, hanem visszarepült a főhadiszállásra és csak más-nap mentek megmenteni u két szeren-esetlenül járt pilótát és nagynevű olaszt. Így Mussolini fiu és veje egy éjjelt töltöttek ellenséges területen, de szerencsére somkni bajuk nem történt, uvert abesszin sereg nem volt a közelben. f \\
Cáfolják a német kölcsönt
London, április 15 (Lapzártakor érkezeit) Anglia cáfolja azokat a híreket, amelyek egy Németországnak nyújtandó nagyobb szabású kölesönről szólnak. ,
Berzsenyi Dániel (1036-1936)
Irta: Nagy Vlnoo piarista tanár
A letűnt szájadok. dicsőségét senki s<tnl érzi jobb?11. efly. kóltő se magasztalja odafldóbba". De ha a, jelenben nagy férfiaktól nagy telteket lát, kitörő örömmel üdvözli és néni félti a mngyar jövőt, ordítson bár orkán, jöjjön bár ezer veszély. A nápoleonl háborúk idején felkelt nomfcsség meg-mfczduiásában Kinizsi erejét és a Zrí-ujiei felkél látja visszatérni. Felsőböki N.igy Fáiban a nagy szónokol ünnepli, aki n knagyar nyelv legszentebb jrgr.it fenkölt idealizmussal hirdetője szinte ropnykóveket szór lelkéből. Prónay Sándorban a tudomány b«i-nokát, gróf Festetics Lászlóban nz ál-zatra kész hazafit, az iskola alapító Festetics Gvtojyben a magyar müve. lődés áldásf teitnö, éleiét lehelő após-tolát köszönti. S miikor aztán ideért berzsenyi, elhagyja vezérét, nemi követi római mesterét, hanem egyénien eredeti módon nyilatkozik.
S hogy mennyire tisztán látja u nfcin-zeti lét feltételeit, tmfutatja néhány sora: • A nagyra terroJött áldozatokban éi.» Költői felelősségtudatának biztos jele egyik levele (Horváth Istvánhoz), m.\'ly-ben hangsúlyozza, hogy «aki ir, annak ugy kell taligát nézni, mint az emberi nemzet tanítóját.. Berzsenyi valóban nomzetneveiő volt. Költői működésének legértékesebb felét állította V a nemzett ügy szolgálatába és vifágo-san megjelölte, hogy fel kell ismernünk a hazaszeretetnek, a netaaeti közösség megbecsülésében, a népi sajátosság Megőrzésében és kifejtésében, a nemzeti művelődés fejlesztésében realizálódó valóságát. A 1őrténelta(i élelh<U csak olyan népnek lehet joga, amely megismerte és megbecsüli önmaga értékes vonásait és azokból céltudatos nqirfzell egyéniséget kovácsol. (Kapi Bélu.) Nem tenger, nem egyéb helyzet alkotá, a nagy népeket és.nágy birodaknákat: minden n&>, ha \'javát Ismeri, nagy és szabad (Berzsenyi).\' Ilyen értelemben hangoztatja, hogy a tánc sem közönyös neki, mert abban is .a nép lelke, rejlik.
A nemzeti lét másik alapja az erkölcs, attíely Berzsenyi felfogására szintén ellomtző. Nem kell másra hivatkoznom, mint immár szállóigévé vált történelcto bölcseleti megállapítására: •minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs.» Ezt az igazsáaot aztán alkalmazza és kötelezővé teszi a nem-, zet közéletén beljll az egyes emberre is. Minden hazafi annyit ér, amennyi áldozattal és munkaerővel ajándékozta meg nemzetét.
A tiszta erkölcs kultuszát julutatja egyetlen, d<fc a világirodalomban i? »lya|Un vaJJáfoí kftlUt^iuye, a yQ. íászkodás, amely az istenfélelemuek, az Isten nagyságának és végtelen ha. laknának, dicsőité^ és, vt^U\\ szemben az eo^er semuii^gének alázass megvallása. A benne kifejezésre Jutó ér-zés annyira az általános ctiiberlség lelkéből fakad, annyira egyetemes, hogy minden felekezeti elfogultságon tui ei^lk*^.
Fajának szeretete, vallás erkölcsi világnézetének tisztult nemessége fen, séges tartalomJnui^ tölti meg költészetét. Az ilyen mngasztos eszmék klfe-jezésének jóformán egyetlen műfaja az óda. Ebben a formában Berzsenyi olyan taagas fokra emelkedett, hogy egyetlen magyar költő sem multa fólüL Sőt elfogultság nélkül állapit-hatjuk meg, hogy a klasszikus* mér-tékbeji irt ódámjk Horatius Ó,U a vi-lágirodaloapjban is legjelesebb művelője. Ha azt kérdezné Valakj, mft teszi
azzá, röviden felelnék: a fenség he lyenkint a keltemmel párosulva és az erő érzésben, nyelvben egyaránt.
Miben nyilvánul a fenség Berzsenyinél 1 Mind tárgyban, tnSnd formában, ugy is mondhatnám, hogy a költészet inaitékaiban és kifejezésmódjában. A fenség indítékainak a nagy egyetemi* érdekű érzések megszólaltatását nevezzük, Olyan érzehmtekét, amelyek a költő sajátjai ugyun, de tudatosan, vagy öntudatlanul ott élnek az rtnberi-ség nagyol* közösségének lelkében. Ilyen pl. az Isten, a haza, a műveltség fogaim*.
A förmed fenség érzése akkor Jön. létre, ha a kyUő a kifejezés móddal feltüntetett rendkiyülj erő és nagyság érzékeltetésévé), váltjft ki a tetszést. (Pl. a tenger szemlélete hatalmas méretei míatt, az ég megszámlálhatatlan csillagával bizonyáru megdöbbentően hat, de a félelom érzetén át u, fenség élvezetéhez vezet.)
A kellem érzése akkor jön létre, mikor a kicsinység, gyöngeség tet-szik.
Hogy az égnek ez n két olctart mi-lyeu művészi arányban egyesül Berzsenyi költészetében, nem1, hivatkozom másra, csak u Fohászkodás c. költemény egyik versszakára:
Téged dicsőit o zenit és u nadír, A szélvészek bus harca, égi láng villáma,
Harmatcsepp, virágszál hirdeti Nagy kezed alkpjásit.
Szélvészek bus harca, égi láng villáma — a megdöbbentő erő világából ajonuai átcs#p a báj körébe: — harmatcsepp, virágszál.....
E U^jnletbeu--Berzsenyi páratla& Egyetlen költőnk sincs, aki ugy tudna a tárgyi és fortaüi fenség valójába vinni, mimt ő.
Költésijének t^sik vonása a^ erő érzésen és nyelvbea. Az érzés eríjjo által ibjm adottság. Abban nyilvánul, hogy mélyről jőu és mélyre hat. Forrongó állapotbán lévő lélekből fakad és mást is megindít.
A nyelv ereje az a tehetség, arofellycl a költő érzését és gondolatát a legtalálóbb egy-két szóyal, szinte, megrázó tömörséggel tudja tplmácsolnl. Berzsenyi is érezte e kiválóságát és azt állította,s hpgy olyan az ő hangja, mint a trombita összeszorított hangja. A kép találó, miért egész lelkét betölti nagy érzéseit beleszorította egy pár sokatmondó szóba. Csak a közember neve vész tikigával. A derék nem fél az idők tabhától, a koporsóból kitör, eget éj-dymjiil a, jók, nemesek s jövend. ál<Ujk (l-elsöbüki
Nagy Pálhoz).
Ha mág megemlítem a^ hogy költői képeinek szlnpom\'pája, \'fordulatainak gazdagsága, a Uirtalomi is klasz-szi^.fomva tökéletes összhangja minden versében megtalálható, körülbelül megállapítottam azokat u vonásokat, ap^lj^k Berz^epyit jeles költővé te-
Egyoldalu. lenne azonban megemlékezésem, hu mieÜözném azokat a hibákat, amelyeket már kora. szemére vetett. Ilyen az eredetiség kérdése. Bizonyos, hogy Berzseuyi sok képet, sok gondolatot vett át idegen költőktől, annyit azou^ien el kell isn^ri^űnk, hogy njind magyaros szint, magyaros zamatot kapóit tolla alatt.
Szemére velették, hogy rendkívül sok . idegen szót, különösen qdthoLp-
giaí vonatkozást etaj^get. Csakugyan
tyuBgMtí qfflrtcp.
Érzelmi heve sokszor túlzásba viszi és dagályos lesz. Tömörsége itt-ott , homályt ojcoz. Azt; is kifÓgá^oUík, ! hogy szűkkórü költő. Ez igaz, csakhogy a tétol mtJg is foiylitható. A fenséges tárgyak általában szükkórüek és hamiir elfogynak, viszopt kevés da. rabja közt is több a beáradandó ér. te<kO, aünt széleskörű, de kisebb erővel zengő költők termékeiben. S ehhez még hozzá veszem, hogy az ő szava a iegüunepibb hang költészetünkben. Egész költészetéin nan található egyetlen léha gondolat, egyetlen l<Ó.ny-nyelmü hang. Egész irányo komoly, miigasztos és eszményektől hevített. A költő nemes hivatásának tudatában irta egyik iró barátjához: Aki, a széppel\' köji, Össze a jót, az bölcs, nz igaz poéta. E tekintetben csakugyan égi bélyeg yan egész költői működésén,
Végeredményben Berzsenyi köÍtészeiének jelentődét nctin önmagában való értéke dönti el^ haiu^i a nVM)-zetlfj való összeror;x}ttsága. A ncti^et lelkéből született, a netiiizet lelkét élteti. (Kapi Béla.) Gondolatainak idő. szerűsége miatt megérdemli, hogy ol-vassqk, kövessAk és a nágy azelleiaeket fenyegető feledékenység huUáínv^ré-?én ájsegítsük.
(Yége)
A nagymama
A régi jó tmikedvelŐ-világ a mozi és rádió konkurrenciája folytán mind jobban visszavonul a levendulás emlékek közé éJ« városhelyen (már csak ritkán válik egy-egy űalűkedvelő-rendezés társadalmi eseménnyé. Dicséret illeti a kanizsai mtükedvelés terén vezető Katholíkus Legényegyletet; ataitoly szembeszáll az etéren mutatkozó közönnyel és egjwiás után rendezi leg-sikerültebb kniikedvelö előadásait. A xáni . niirUc/..\'|r. sorozata után. hus-véthtfíöu Csiky (.erfloly\' örökszép Nagypabmá.ja eleNtyactfett meg. a legényegylet színpadán, zsúfolt ház előtt A Tegnap bűbájos és egyre távolódó világa sok érzékeny hurt pendített minden nézőben, fiatalságban és felnőttekben egyaránt. A zsebkendők nem, egyszer kerültek a könnyesen csillogó; szemek eléi volt kacagj is böv«o ós vplt taps, *igen sokkor uyilt szinep is. i
Kitűnő együttest, állitott össze u Katholíkus Legéuyegylet. A szereplőgárdának különösen u női része minden igénynek megfelelt. Komoly értékű színpadi alakításokat láttunk, ia melyek igazolják u műkedvelő-törekvések jogosságát ós további, munkára buzdíthatják.azokat,.akik a Műkedvelő élet felfrissítésén fár^gjnak-
A rendezésért dr. Mutsliepb^char Edvin nyug. törvényszéki tanácselnököt, a Legényegylet világi elnökét illeti elismterés. Ügyszeretete, gyakor. iott hozzáértése, i»léöe és lelkesedése
minden, jeleuelcu, azok, betanításán i» beállításán lyeglátszolt. Mvlcg sj^V^ fiatalság kulturális nevelésének őszinte szándékaival végzett tnlunka volt ós teljes. sikert hozott rendezőiek és együttesnek.
A cimszcí-opben Mázol Lylu külső fonná ban és belső átélésben egyaránt nagyon szép, nagyon flnotó nagyma-
IH& mh g
ZALAI KÖZLÖNY
A szezon
kimagasló
filmje:
Szerdán és csütörtökön a Városi Mozgöban
Egy asszony, akiről beszélnek
Főszerepben: Ann Harding és John Boles. — Nagyszerű kiféri mOsor I
Wát jAtsrott. Mozgásban (műkedvelőknél ez egyik legnehezel»b feladat), va-lajjntut beszédben és játékban is nagyszerű alakító képességről tett tanúbizonyságot. Tánc.jclencte Horváth Ilussal Meghatóan szép volt (itt a be-tanitó Szabó Pista és a kisérő Gold-schmáedné nevét is dicsérettel kell fol-jegyeini).
Meglepetés volt Horváth Irtnfa a nagymama unokájának szerepében. Glősxőr láttuk Kanizsán n lífcrtpák fényében ós a bemutatkozás egy ritka tehetségű műkedvelővel gazdagította a kanizsai gárdát. Mélyről jött, árnynla. tokban gazdagj közvetlen, szép Játék volt az övé, m\'mden jelenése tartalmat tudott adni a színpadnak.
A női szereplők közt a lurtnbrt Varga Ili képviselte. Kész komíka ez az eleven, jómbzgásu, pompás Játéku kislány, "megjelenésével magával Is derűt tujd árasztani és a vldá^fl helyzeteket kitűnő humorral tudju értékesíteni.
A* Igazgatónő méltóságteljes alakját, Molnár Katalin, a gazdaasszony kedves szerepét Horváth Ilus játszották, inándegyik kitűnően illeszkedett az együttesbe. Helyes volt Bakonyi Mlcl Piroska szerepében. Jói kiiüzog-ták a színen a növendékek: Borbély Magda, Hefíer Nusi, Újlaki Margit, Váradi Nusi, Geróes Annjis, Kúszik Stefi, Gerócs Ilus, Vérein! lirzsébet, Nóvák Ertsóbet.
A férfl-gárdábön az egyik főszerepet Lleb Gyula játszotta gondos alaki-tásban, »ok m-cleg színnel és könnyedséggel. Szerelemben ellenfele, Horváth Ferenc ls kivette részét nz együttes si-keréből RátertrteU, kitűnően eltalált alakítás volt Gódi I.ajosé, akinek tiszteletese egyik legjobb alakja volt a színpadnak. Sajni László Tódorka tanár ur szerepét bőven áradó lnurtomtl játszotta, csak ugy sziporkázott kórü-lőtte a kucagás, valahányszor a színpadra lépett. Radios János öreg ezre-d«so pompás volt, rutint és\' tehetséget mutatott játékban és mozgásban F.pi-zód-szerepében ls Megérdemelte a tapsot Takács Gyula, aki a pincér párszavas sserepét remteklMJ faragta.
Aí előadás után táncmulatság kővel-
ke»ett, a legkitűnőbb hangulatban. •
A Nagymtuna előadását vasárnap (utána tánccal) mtegismétlik, 40 fillértől 1 pengőig teriedő helyárakkul. Jegy-elővétel Feuyvesi és Báránynál.
k magyar jövendő a mait emlékei között
Látogatás a Stefániában
Marica grófnő
A pagykanizsai vasutasok (VOGE) műkedvelői másodszor úgyszólván üres ház előtt adták elő a Marica grófnőt. Az első két előadás érdeklődés szdrt-pontjából iiaa váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Annál inkább a har-miadlk, a husvétvasárnapi, amikor tánc is volt utána. A tánc zsúfolt házat vonzott a* Iparoskór dlsztertníébe. A darab sikere ezúttal is az első előadás vidám, szuies levegőjében hozott $ok tapsot a szereplőknek s a ly«|uLatot színpadon ls, nézőtéren ls csak fokozták a tömött széksorok.
Kaptár: Április 16. csütörtök Rom\', kat U József. Protestáns Lambert. -Izra«Uta NUan hó 24.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó UPJg ax Őrangyal gyógyszertár Deáktár 10. ir. ii n kiskunlztti gvó«yr
V GAitüixlő nyitva regjei 0 ójától Mt* • óráig (háMő, pántok délután
Uddeo *j6u nap nőknek).
Király-utca 40. Nagykanizsa legrégibb háza. A kövek Zrínyi Miklós várának a kövei, telve a dicsőséges magyar mult hagyományával és a mult emlékei között a Jövő nemzedék, a magyar jövendő biztató Ígérete. Itt van a St fánia Szövetség védőintézete, bölcsődéje, anyaotthona, tejkonyhája.
Barátságos fehér termek, sok-sok apró ágyacska és mindegyikben egy egy siró-nevető kis baba.
Kiknek a gyermekei vannak Itt a Stefánia intézetben ? - hangzik az első Kérdésünk.
Sorra járjuk a termeket, barátságos mosoly kalauzQl bennünket. Ha valahol, akkor Itt teljes a demokrácia.
— .Ez itt az egyik kis rózsás csecsemő, árva gyermek : amikor életet kapott, akkor halt meg éd<. sanyja, most itt nevelik fel a gyermeket.
- Ez a kis fiúcska hivatalnok-emberek gyermeke. Az anya is dolgozó nő. Gyermekét itt jó kezekben tudja, folytathatja kenyérkereső hivatását.
Sorra megállunk a kis fehér ágyacskáknál és mindenik kis emberkének megvan a maga története. Otthont, erősödést keres Itt orvos, tanár, ügyvéd, biró, kereskedő/ földbirtokos, mosónő és napszámos gyermeke, akiket a bölcsőde segit át az első idők életnohézségein.
Sok tragédiáról is mesélhetnének ezek a falak.
Talált gyermekek, akiket szerencsétlen anyjuk a biztos ousztulásnak veteti oda, nyernek itt egészséget, életei adó szerető otthont. Előfordul, hogy a rendőr hoz fel Ilyen szerenosétlen gyermeket az utcáról. Anyák, akiknél ft kenyérkereső b. teg, az apa munka nélkül maradt, ide adják be csecsemőjüket. Itt ápolják azt a kis gyermeket, akinek apja tüdőgyulladással fekszik, anyja pedig vakbél műtéten esett át.
Nagy, fehér terembe lépünk 1* : az intézet tejkonyhája. Olyan ez, mint a laboratórium, ahol 28-30 recept, orvosi előírás szerint készitik cl a csecs*\'mők táplálékát. Ha látunk az utcán kis gyermekeket, akik még kisebb testvérüknek viszik haza vaskosárban nz életet, egészséget adó, anyatejet pótl6 táplálékot, gondoljunk áldó sziwel a Stefánia
tejkonyhájára, amelynek működése nagy mértékben apasztotta le a gyermekhalandóság szomorú arányszámát. C
Csak azok az anyák tudják megbecsülni, akik nagyol)}) gyermeküknél még nem vették igénybe ezt a nagyszerű intézményt. Messze vidékről jönnek egyszerű polgárasszonyok és müveit urlhölgyek, jövendő anyák, akik Itt tanulják meg a csecsemőápolás, a gyermektáplálék elkészítésének alapvető tudományát.
Ml mindenre terjed kl a Stefánia hivatása ?
- kértlemzzük tovább.
Államférfiak, egyházi szónokok, társadalomtudomány művelői sokai foglalkoznak napjainkbon
a osalád válságának kérdésével. Megkérdezzük, mit tesz ez irányban a Stefánia ?
Nem egy megelégedett családi otthon van, melynél o szülök egybekelését a Stefónia működést! segítene elő. Hány gyermeknek adolt törvényes nevet a védőnő eredményes közbenjőrásu. Ide Jönnek házastársak, akiket nem áldott meg a Gondviselés gyermekkel. Közelmúltban ls/
hat osalád fogadott örökbe egy-egy gyermeket.
Mennyi haragot, viszályt sikerüli elsimítani a védőnő tapintatos fellépésének. Hányszor kell a védőnőnek életmentőként szerepelni, a mikor a nyomor, a babona, tudatlanság, rossz tanácsok veszélybe döntik az ártatlan gyermeki. Még mindig kell küzdeni a meggyökeresedett népi gyógymódok ellen, bárha c téren igen nagy javulá« mutatkozik. Még a minap is súlyos betegen hoztak egy kis csecsemőt, akinek anyja kétségbeesetten panaszolta, hogy már mindent megkl sércltek. Próbára tették a parazsat, elsülyed-e a vízben ? (Aminek a néphit szerint igen nagy a jelentősége. Mert ha a viz színén marad a parázs, akkor beteg a gyermek, de ha vlz mélyére sülyed, akkor igézé* történt.)

Érdekes kép a Stefánia Intézel rendelője. Kora délelőtt- Városi ét polgárasszonyok, karjukon kis csc csemőjükkel várják, amig sorra kerülnek és megkapják azokat
700.000 pengő
Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben ^ __
Főnyeremény 400.000 pangA Vegyen sorsjegyet a HIRSOHLER trafikban
KtPMMNuálM épOUt. 1208
utasításokat, melyek gyermekük további életét, egés-égét, fejlődését jelentik. Késő déHnVi. A napi munkában elfáradt jövendő anyák kerülnek vizsgálatra, izeknek a helyes életmódot irja elő az orvosi 1a-nács s jó előre Ickészlti őket az esetleges rendellenességekre, mei-lyeknek veszélyt s következményei kellő Időben felismerve, legtöbbször elhárithatók. ,
Még egy Jelentős hivatása van a Stefánia védőinlézeténck. Itt van
az anyák otthona.
Aki látta őket, az élet e szerencsétlen hajótöröttjeit a szeretet ünnepéinek emelkedett hangulatában, amikor a hit szava, az emlékezés és ön-eszmélés zsilipjeit nyitja meg lelkükben, nem tudott megindulás nélkül távozni onnan. Ilyenkor reá-\' ébredünk arra az igazságra, Lenau gyönyörűséges szavaira, melyet a pap ajka Idézett az elmúlt karácsony estéjén : Der Weg ohne Gott ist scheuerlich. Isten nélkül az "élei utja borzalmas volna- 1 J
Kétségtelen, hogy az anya-otthonban töltött néhány hóiyip sok esetiben határkövet Jelent egy-egy anya
lelki életében. v

Ide jegyzünk néhány számot. Azok\' is beszélnek. Védőnők 0950 látogatást tettek az elmúlt évben. Az anya-otthonban állandóan 16—18 anya, a bölcsődében 80 csecíscmő van. Orvosi tanácsot adott az Intézet 1379 csecsemő, 587 kisded és 193 anya vizsgálata alkalmával* Nem betegeket gyógyítva, hanem betegséget megelőzve. Ki tudná felsorolni, hány szegény családnak szerzett anyagi támogatást hány ügy ben járt el hatóságoknál...
És ha most, az ünnep elmultával kopogtat majd a lelkes hölgygárda az ajtókon, gondoljon akkor mindenki arra, hogy ,
a Stefánia évente 26-28.000 pengőt áldoz anya- és ose-oBemővédelemre.
A világháború 1000 hősi halottal kért áldozatul Nagykanizsa városától A Stefánia másfél évtizpeies működése legalább kétannyi kiket mentett meg a magyar jövőnek. dr. Whklerné Munkácsi Noémi
EMLÉKEZTETŐ
Aprlll. 18.
Stefániái tongora-estje 0 ór«kor. Április If.
Nagymiama, utána tánc a legény-egy leiben 8 óralcor.
AkIU* »
Az afrikai háború filmje a színházban 9 órakor (Irodalmi Kör).
Mája, «.
Mécs Alajos Japán fHafjs előadással a színházban 9 órakor (Irodalmi Kör). _
— {Bélyeggyűjtők tatátkoxófa) bét. főn délután Mól 8-ig • Pannónia hátsó kittemében.
ZALAI KÖZLÖNY
Gyors ütemben folynak a törvényszéki építkezés előkészületei
Az Igazsugügyminszter rendelkezése értelmében a nagykanizsai törvényszék hivatalosan is átvette az igazságügyi palota építéséhez szükséges 387 négszögöles Zöldfa telekből a reá eső 175 négszögöl, továbbá a 321 négyszögöles adóhivai> tall telekből a reá eső 20 négyzsőg-öles területet. Az átvétel a zalaegerszegi pénzügyígazgatóság közegének közbenjöttével történt.
Az építkezés előkészületei a leggyorsabb tempóban folynak.
Llceálls film-előadás
Az afrikai háború filmje ét kulissza titkai
Az afrikai háború filmje és kulisz-sza-titkai élmény erejével elevenítik meg április 20-án, hétfőn estj 9 órakor a kanizsai közönség előtt ezt a mindnyájunkra nézve életbe\' vágó világpolitikai kérdést. Az Irodalmi és Művészeti Kör ezzjel a rendezésével kimagasló eseményt ad, csatlakozóan a liceálls előadásainak sorozatához? Előadó ezúttal dr. Szekeres László lesz, a magyar Írás és újságírás avatott tollú és széles látókörű értéke, a Faluszövetség főtitkára, aki előadásában az olasz -abesszin hálx?ru gazdasági és világ-politlakl hátterét fogja ismertetni. A műsorhoz dr. Krdtky István polgármester mond rövid bevezetőt és dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos zárószavakat. Az előadás műsorán a híres »Feketelngesck« c. 2100 méteres hangosfilm pereg, a mely az afrikai háború vllágál>a vi-sü el a közönséget.
Az előadás a színházban lesz, belépődíj nélkül. Müsor-megváltás kötelező : 20 fillér, (páholyokban 60 fillér).
Emésztési nehézségek, gyomorfájás, gyomorégés, csalánkiütés, rosz-szullé\', fejfájás, ideglzgalmak, álmatlanság esetén a lerméizetes „Ferenc József" keseiüviz megszünteti az emésztési zavarokai, feilöllenitl a gyomrot és a beleket, a vérkeringési helyes útra lereli és felfrissíti a szellemei. Az egyetemi klinikákon végzett kísérletek bizonyok, hogy alkoholisták a Ferenc József víz használa\'a folytán étvágyukat majdnem teljesen visszanyerik.
Cfcsjánesjjof
crn^a moziban száfxjküzhatik
Az éjszaka egy teherautó elütötte báró Inkey fogatát az inkei országúton
A sof főr otthagyta az árokba fordult fogatot és segélynyújtás nélkül tovább robogott
Könnyen végzetessé válható szerencsétlenség történt az éjjel az inkei országúton. Az országos vásárról hazafelé tartott a MATEOSz teheratuója, amelyet nagykanizsai soffőr vezetett. Három vásározó kereskedő Is utazott a teherautón minden portékájukkal. A gépkocsi teljes sebességgel haladt, amikor szembe jött vele az inkei országúton báró Inkey József országgyűlési képviselő fogata. Ugylátszik a soffőr későn vetie észre a közeledő fogatott, a következő pillanatban megtörtént a karambol, a fogat kocsisával, lovaival az árokba zuhant. Az összeütközés folytán az egyik ló a helyszínen kimúlt. A kocsis kisebb zuzódásokat szenvedeti, a fogat is
összetörött. A MATEOSz soffőrje nem állott meg és nem sietett a szerencsétlenül járt kocsis és fogat segítségére, hanem gyors iramban tovaszáguldott az éjszakában. Pár perc múlva a csendőrőrs már telefonált a nagykanizsai kapitányságra és kérte a menekülő soffőr feltartóztatását. A teherautót a Telekiutcában a kerékpáros rendőrőrszem megállította és előállította a soffőrt a kapitányságra. Szandcr Pál gépkocsivezető bevallotta, hogyt azért menekült el az összeütközés színhelyéről, mert félt, hogy megverik. Szandert igazolása és kihallgatása után szabadon engedték, dc a kihágás! eljárás megindult ellene-
Városi Mozgó. Szerdán és csntflrtflkön 1
A „Fórum" filmszínház sikert aratott mQsora!
EGY ASSZONY, AKIRŐL BESZÉLNEK
(A barátnő)
Főszerepben: Ann Hardlng és John Boles. Remek liláért műsor I
Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. Hétköznapokon az ^elsö előadás filléres.
h
Rövidesen megrendelik az első kanizsai vitorlázó repülőgépet
Az egy hónappal ezelőtt megalakult nagykanizsai vitorlázórepülő szakosztály, amelyet a 70 éves Nagykanizsai Torna Egylet vett védőszárnyai alá, ha az elmúlt idő\' ben nem is adott életjelt magáról, csendben dolgozott tovább és minden Igyekezettel azon fáradozott, hogy mielőbb összehozza az első gép beszerzéséhez szükséges összeget. A megindult gyűjtés máris szép eredményekkel járt és igy lehetővé tették az adományozók, hogy az első vitorlázógépet rövidesen megrendeljék.
Mint már emli!ettük, a vitorlázórepülő szakosztály alapító tagságot létesített. A felkérő Ivek most mentek szét, illetve most van szétküldésük folyamatban. Vitéz Tamás-falvy Jenő elnök és Vécsey Barna-
bás társelnök a legnagyobb gondossággal jártak eJ, amikor Nagykanizsa társadalmának jószívűségéről ismert és minden lelkes akcióban résztvevő tagjaihoz fordullak, hogy vállalják az alapító tagságot. A tagság elvállalása az ötpengős alapító tagsági díj lefizetésén kívül semmi további kötelezettséggel nem jár, de az alapító tagok ugyanazokat a kedvezményeket élvezik majd a repülőnapokon ós előadásokon, mint a rendes tagok. Ezenkívül a szakosztály az alapító tagság vállalását t\'gy - Fekete László Iparművész tervel sz.-rint készült - szépkivllelü, ezüst repülőjelvénnyel kívánja megköszönni. Az élníakaró egyesület vezetősége ezúton is kéri mindazokat, akikkel az egyesület önmagát akarja megtisztelni, hogy a felkérést ne utasítsák vissza és tegyék lehetővé? hogy az ősszel már aktív repülőélet lehessen Nagykanizsán és a zalai dombokon- Hisszük, hogy megérti
1986. április 16.
mindenki az esztoe nagy jelentőségét és nem utasítják vissza az alapító tagsági felkérést.
Lovas sport
A Somogy-Zalal Lótenyésztő és Lovassport Egylet április hó 4-én tartott évi rendes közgyűlésén a következőkben számolt be a mult évi működésről:
Az egylet 8 mérkőzést rendezeti, Nagykanizsán, Kaposváron, Balaton* földváron. Ezen mérkőzéselnkén 11 díjlovagló urlovas, a tereplovagláson 18, a lovasbemutatón 28 lovas lovagolt. A díjugratáson : kezdőkön 74, nyeretlenen 66, vadászon 48, pulssancoon 88 és a vigapzszeren-cse ugratáson 108 urlovas vett részt. A 80 km. országúti magyar félvér versenyeken 11 urkocsis, az amerikai 8 km. országúti versenyen 6 fogai vett részt. Fogatszépségverf-senyen 4 négyes fogat, 7 kettes fogat. A szombathelyi cslllagturán 85 urlovas, 3 urkocsis vett részt. A lovasok közt 11 osztrák urlovas és 1 tiszt. Kkwz/atott összesen 1260 pengő pénzdíj ós 141 tiszteletdíj, 33 emléktárgy.
Az egylet 15 évi fennállása óta 35 mérkőzést rendezett. Országos concours-t 10 (Keszthelyen 7, Kaposváron 2, Nagykanizsán 1), 15 házi jellegű mérkőzést (Kaposváron Nagykanizsán 4, Keszthelyen 3, Morgányban, Nagyatádon, Lellén< Balatonföldváron l-l), kisgazda, levente mérkőzést és lódijazást 7-Kocsiversenyt Siófokon. Finn távlovaglást Dunántulon. Szervezte Bécs Balaton budapesti 800 km. nemzetközi . távlovaglást (nem lett végrehajtva). Szombathelyi csillag-turát. Kiosztott a 15 év alatt 34.430 pengő pénzdíjat, 852 tiszteletdíjat
Az Urlovas Szövetséggel rendezte 7 meetlng alatt a jíiófokl Iegilim/ versenyeket 22 versenynappal, 123 futafómfel és ezek közt 81 akadályverseny és 39 gátversennyel.
fiz egylet ez évf programja : május 8-án Zalaegerszeg, május 17-nagykanizsai mérkőzések, résztvenne a május végén Sopronban a 8-huszár ezred által rendezett, junlus 21-én Szombathelyen a 8. vegyíti-dandár által rendezett mérkőzésen-Julius 4 -5-én Keszthelyen házi mérkőzés, 18 19-én balatonföldvári mérkőzés és a pápai szeptemberi mérkőzések.

id<3
Eső!
Prognózis: Mérsékeli déli légáramlás, változó hihizel, több helyen e««. A hőmérséklet nem változik.
Csütörtökön, 16-án délután 5 órakor \'
FÖZÓBEMUTATÓ
a villamos telep Fó-ut 13. alatti bemutató helyiségében. = Belépés, ruhatár díjtalan.
1936. április 16
BALAI KÖZLÖNY a
Dr. Krátky István polgármester
mond megnyitót Stefániái szombat* esti hangversenyén
A Liszt-emlékévvel kapcsolatos rendezések koronája lesz Stefániái Imre világhírű zongoraművész szombati Liszt-hangversenye. A hangverseny jelentősége és magas nivója azáltal Is kidomborodik, hogy azon dr. Krátky István polgármester mond megnyitót. ,
A műsort természetesen Stefániái zongoraszániai uralják, aki csupa Liszt-müveket fog játszani. Ezek között a »Wlenen und Klagcn*, Liebestraum, X. rapszódia, Normafantázia címűeket Rlb. E számok is azt mutatják, hogy ai előadóval szemben legnagyobb igényű művek kerülnek előadásra.
A jegybeszerzés már serényen folyik és az eddigi jegy vételekből mái megállapítható, hogy a város és a környék társadalmi és szellemi életének szine java jelenik meg a hang versenyen. A hangverseny minden bevétele kulturális célt szolgál: -Stefániái kívánságára a Zeneiskola hangversenytermének berendezésére fordítják. Igy felülfjzeté»eket is köszönettel vesznek. ;
A jegyeket 50 fillértől 2 pengőig terjedő árban Vágó illatfizertára árusitja.
A Baross Szövetség
nagykanizsai fj^kja tegnap este tartotta választmányi ülését vitéz Tóth Béla elnöklete mellett. A gyűlésen Unger UllMauu Eltk társelnök, MiltényJ Sándor, Dedovátz Béla és Még többek hozzászólása után a választmány ugy döntött, hogy az első taggyűlést nagyobb keretek között, Május 3-án rendezi meg
A gyűlés részletes progr«m(fát|e lip hasábjain közölni fogja kellő időben az ejnók^ég..
A taggyűlés mfcgrendezósével az el. nökség egy szükebbkörú bizottságot bízott meg.
Mindent együtt talál

»
A szállodában i
telje, komfortot. A kávéházban■
100 ujiágot. A aBrSzSbem
2004t.lkűlönleg«.«éget é» Bura Sándor clfllny-muzsikáját.
A MIHrerHfan i
déluUni-aati tánoot Ilniozky rádió jazz-zene-karát.
Budapest, Rákőcziut 58.
A Metropole valamennyi üzemében elfogadják fizetésként • Provincia kadvumé-pnng&mxmiményti,
— (Papi korona)
Az esperes-kerület pepsága m* tartja
tavaszi koronáját HoMokkomáromban.
— (A nagykanizsai Ipartestület)
csütörtök este 8 órakor tartja április havi előljárósági ülését Samu Lajos elnöklete alatt.
— (MOVE ülés)
Szerdán délutSn tartja a MOVE vá-lasztm\'ányi ütését a Katholikus legény-egylet helyiségében.
— (Az Oltáregyasület)
április 17-én, pénteken délután 5 órakor, rendkívüli előljárósági ülést tart; melyre a tagok megjelenését kéri.
— (Napközi otthont az elemi iskolásoknak)
Mozgalom indult meg Nagykanizsán,
hogy iskolás gyermekek részére is állítson fel a város napközi otthont, ahol a Munkábani levő szegény szülök gyctMckei az iskolán kívüli időben felügyelet alatt állnának és étkezést is kapnának, igy ncM leimének kitéve a csavargás és az utca .benyomásainak. A. minden tekintetben pártolásra érdemes mozgalom a városi közgyűlés elé kerül.
— (Tavaszi estet)
rendez április 19-én, vasárnap este 7 órakor az Oltáregyasület a -plébánia fehértermében. Könnyed és vidám műsor gondoskodik a Megjelentek szórakoztatásáról. Belépődíj nincs. Tea-Jegy 60 fillér.

— (Jugotzláv szökevényt)
kísértek be az ünnepek alatt a csurgói főszolgabírói hivatalba. A piagyarul nejtt tudó fiatal legény elmondotta, hogy Gyékényesnél szökött át a határon, Mert u horvát nacionalistákhoz tartozik, akiknek rengeteget kell szenvedni a szerb üldöztetés Miatt. 0 ellene is azért inditolták n*jg tu eljárási, talert rájöttek, hogy Horvátország füg. gctlcnségéért küzd. A fő szolga bíróságon .nem adtak hitelt a gyanús egyén elbeszélésének és keresztkérdések elé állították. Kiderült, hogy u politikai intenek ülésről szóló meséből egy szó sem igaz. Gyurgycvácon egy kocsmai verekedésben vett részt u férfi és u büntetés elől szökött meg. A főszolgabíró 3 napi elzárásra Ítélte, p*ajd át-tolonoolják a határon.
-r Siesta - Sanatórium)
Budapest, I., Ráth György-u. 5., a flváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szüiéswt, nőgyógyászat,, urológia stb. Röntgen. Kéttrfui és mikroszkópiai labora tori ltot Elektrokardio-gptph (szivvizsgáló). Krogh féle alapanyagcsere vizsgáló készülék. Ente-rocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógy-látézet. Orvosilag vezetett villany-üpemü konyha. Elsőrendű ellátás. 9700 négyszögöles parki Olcsó árakl
ahogy axt szorotnénk, oiérl még »em kell mindenről lemondanunk, különöion akkor, ha olyan olc«ó élvo-i, tőiről van szó, mint a mindennapi tápláló
FRANCK pótkávéval izotitoH KNEIPP malátakóv..
Franckos Knei
i MtotUUMil
Pénzt kaphat
otthon heverő,
használt bélyegelért, bélyeges levelezéséért. Felvilá-gositást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8. óra közt a Frontharcosok helyiségében (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztal társsaság szívesen lát minden felnőtt bélyeggyűjtőt. A iagság semmiféle kötelezettséggel nem jár. Tagdíj nincs.
A páratlan gyógyorö, ami az „Iflmándl"-
ban rejlik, Évazredok óta föld gyomrában érlkl
— (Felemalték a tódorhegyi gyilkos büntetését)
1034 őszén nagy port vert fel az a gyilkosság, amelynek áldozata Révész Gáspár polai Jómódú gazda volt. A csendőri nyomozás csakhamar meg. állapította, hogy a gyilkosságot a R6. vész család régi ellensége, Gerencsér Imire 24 éves legény követte el. A két család évek óta áldatlan szonfczédi viszonyban állt egyMással, a kölcsönös és örökös fenyegetés egy sötét éjszakán végzcles elhatározásban nyilvánult Meg. Gerencsér Imre lesben ált és az udvarra kijövő Révészt hátulról lelőtte. A gazda azonnal Meghalt Gerencsért a nagykanizsai törvényszék Mutschenbocher-tanácsa 1934 novemberében 10 évi fegyházra ítélte. Az ügy fellebbezés folytán került a tábla, rotijd a Kurla elé. A tábla hely-benhagyta, a Kúria pedig Most 15 évi fegyházra emelte fel a tódorhegyi gyilkos legény büntetését.
— (Kiolvasott újságját)
képes folyóiratát és mellékleteit n« dobja el, hanem küldje be a Mlsszlóa-há/.ba, a missziós népdélutáaok céljaira Köszönettel fogadnak minden beküldött könyvet, folyóiratot, újságot
Tennisz ütőjét
csak sxakambarra bízzál
S|M:illi haroió- ii Javító islkeljl „Ital Sport"-nál
Zrtayt Miklós utca 40/a sí.
Dlik ál ktiltyiMkoi 116 P 19.(0
(16 mlnőságU húrral). Yeruay labda, tct|a P 14.60
KÖZBáZDASÁfi
Móktermeló gazdák figyelmébe
Az Alsódunántull Mezőgazdasági Kamara felhívja a mák termelő gazdák figyelmét arra, hogy az Alkaloida vegyészeti gyár rt Budapest IV. Irányt-u. 27. folyó idényben 1600— 3000 tonna mákfej tőnek** és mákszalmát hajlandó vásárolni és ezekkel a mákot termelő gazdaságokkal megállapodást kötni az alábbi árakon: {
a. Az egészséges, száraz mákfej-törekért, amennyiben iaz tisztán fejtörőket tartalmaz, q-két ab feladó vasútállomás, vagonba rakva 5 pengőt fizet. Legalább 70 q. berakás, esetén q-ként további 1 pengő prémiumot.
b. Száraz, egészséges, levólmea-tes, kaszával aratott, gyökeret és földet nem tartalmazó mákszal-máért 50 q. berakás esetén jib vasút állomás 3.50 pengőt
Fotó^amatőrökf
1 tekercs Mimóza-film 6x9 cm.
8 felv., 26 schein. finom szemcsés
előhívással együtt
P 120
Szabó Antal fotó t
Ft-.l 9.
ZALAI KÖZLÖNY
1986. április 12,
Köszönetit IIvánltás.
Mindazon Jóbarétaluknak és Ismerőseinknek, a vasutasoknak és mindenkinek, kik felejthetetlen Jó férjem illetve édesapánk\\elhunyta alkalmával Jóleső részvétükkel és a temetésen való megjelenésükkel fájdalmunkatonyhitenl Igyekeztek, ezúton mondunk h&l&s köszönetet.
Sárdi (Schlfter) Józsefné és gyermekei.
APRÓHIRDETÉSEK
O nú\'l. C I
M w.lr... S. I..I.H. 10 uM
. tetSSU uá i fml.n.ll.ft>n4
j.lbti u4 3 mitr.
Kisebb haaaaált a|Ut kelesek meg-Tételre. Szmerla, Sugár-ut 41. •
_ i asaiskAlalafcat, u|at és |s-vitást legolcsóbban Stem Üreges véjci házakhoz la megy. 7
MIM Szállnaemél, Eotvóa-tér 31. \' Icsobbsn. 12
saerezbetl be legol
SzéptartéahallAiss. víz-, vas-ondolá-láe, manlkUr Wagner Iodriéinál, Deáktét 1. 1464
Oyár-u 3. is. Mrfcáa (nUnyoa áron eledó Pjdrklódnl ugyanott. •
Vssutboa köitl klsM mijas l-re egy -- "Is is egy háromszobás Iskis. -Miklós ul W •
Horthy
tmR
. hlfasWIIss taouall belépésre lelik Kelemen Rezsó cégnél. 1494
Jósáéra harisaién falaltaawa mef
Ozv Cslsnudla La|oinéntl. Róaaa -», 71. \'
IstéIM ta-14 lón május I ért kis dó. Horthy Miklós ul 55. •
ElrMl.ll, letOredczett, élettelen hs-Isk speciális gyógyolsl pskkoláss gsrsntált eredménnyel és minden egyéb lodréssalt munkák sssk.ferü elvégzése Bukta lod rászlizletben Csengery ul 6. 1481
Balatmimárlaldrdón \' Jankó-villa, Szana-tóriummal ssemben, sa.aonrs hlaéé. Ér-tekerni Orosháza, Állomás a. 7. 1487
EbédlAb.lor, ualongarnltura, konyhs-butor slaéé, esetleg egyes dsrsbok. Csangery-ut 29 axám. Míll
■ laéUaaa lózónónek vsgy bejárónőnek ajánlkozom Jó bizonyítvánnyal — Petóll-■t 16. 1492
Ügyes uKPf^ilaéayakat lelvesiek. Hitler Magds. *
Fiatal, ügyes k.JáxéaÍH kereaek áp rllla IS re, Teleky-ut 29. •
Falwaaa ss|Msl Flala DlvaUzalon.
1490
Ulaaahéa ntcal, előszobás lakáa májaara kiadó Rákóczi n. 29. az. alatt. •
Régi aaklal olcsón, azonnal eladó. Bálhory-u. 3, tóldazlnt •
Jó takáraaaskvarréMtk kivétetnek Bírta Sándor khérnemlt Özemében. •
Komplett ebédtó-butor, asztal, székek, kóaaztal olcsón alaM. Horthy M.-nt 3. •
FaalAk bizalmi cikk, — Vásároljuk Mrlai-ntl (SctlOU mellett) •
Kai.r«..tt szoba, esetleg teljes el* látásul, májusra kiadó, Sséchenyllér 4. •
Tfllgyta kalaalvak eladók, Teleky-ut 65. «
Miki
Kg.azoóa-kouyháa lakás klaéé Horthy áktoe ul 21. szám alatt. •
Kiadja a laplulajdonoa Kóziazdasázl Rt Oaleaberg Nyomda ét Délzalal Upkladó Vállalata Nagykanizsád. Falelös kiadó I Zalai Károly, tatarnrbun telelőn i Naavkanlzsa 78. e*án.
mm
m
I sahvdeeU • bolyt kanakadttzét | éa Iparosoknál ehisiis ka i
QEBU3HBB
Magyarország benyújtja számláját Európának —
írja a berni sajtó feltűnő cikkében
Bern, április 15 (lapzártakor érkezett) A Grenzbotc cimti lap «Mit fog tenni Magynror-sziig- chnincl igen érdekos és nagy-szabásu cikkben foglalkozik a magyar helyzettel. Nehéz határozottan tnlog-tafondani, — Írja a lap, — bogy Ma-gyarország mSt fog tenni. Valószínűtlen azouban, bogy követné Németország és Ausztria |>éldáját, tóért Ma-gyarországnak nagyobb követelései vannak, ö az Igazságot követeli. Csak
kényszerből irta alá Trianont és Ma-gyarország volt taíindig a békeszerződések revíziójának fáklyuvlvőjc.
Magyarországnak nincs szüksége általános katonai véderőre, mert sokkal határosabb fegyvere van : a jog és az Igazság személyében. Magyarország nem teremt befejezett tényeket és nem állítja ilyenek elé a világot, hanem benyujtju a számlát Európának, akinek meg kell ts> r^mtenl a békét ótj az egyetértést-
Feloszlatták az Országos Magyar Dalosszövetségst
Budapest, április 15 (Lt/)zárt«kor érkezett) A belügyminiszter a kultuszminlszterjx.\'l egyetértésben kedden feloszlatta az Országos Magyar Dalosszövetséget és kerületeit. A felosztásra az adott okot, hogy az elmúlt év novemberében elrendelt vizsgálat a szövet-
ség pénzügyi és vagyoni ügyvitelében igen súlyos visszaéléseket talált évekre visszamenően. A Frühwlrt Mátyás volt országgytHésI képviselő elnöklete alatt működő Dalosszövetség tehát a mai nappal megszűntnek tekintendő.
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az uloltö havi r\'óllzelési nyugta felmutatása melleit
napi 2 fillérért
!sg|a lehel a többszer kötstss nagykanizsai Ilorváth-Ut* ujsAKÜzlel kölctönhönyvtirá-nah. Vagyit havi 60 fillérért a .Zalai KOzlOny" minden előflzetó|e
annyi könyvet vihtl kl havonta a kölcsön könyvtárból, ahányat csak el tud olvasni.
Az előfizetési njugta felmutatói kötetenként 8 filléres kedvezményes kölcsóndljért kapnak könyveket a Horváth-kőlcsOnkOnyvtárban akkor is, ha a havi kedvezményt nem óhajtják igénybevenni.
A magyar szellemi élet tUkre
a TÜKÖR
a Zalai Közlöny előfizetői által az együttes előfizetés feltételei szerint rendelhető meg. Az együttes előfizetés kényelmes, egyszerű és olcsó.
A ZALAI KÖZLÖNY és a TÜKÖR együttes előfizetési ára egy hónapra P 2.96. Előfizetéseket az alábbi szelvényen szíveskedjék még ma beküldeni.
A ZALAI KÖZLÖNY t. kiadóhivatala
Nagykanizsa.
Mint a Zalai Közlöny előfizetője, ezennel előfizetek
a TÜKÖR-re........................................-tói.......................................-ig
a lapjukban hirdetett fellélelek szerint.
Az előfizetési dijat — díjkülönbözetet -— egyidejűleg küldöm — pénzbeszedöjüknek kívánom kiegyenlíteni.
Nagykanizsa, 1936............................................................
Név:
Foglalkozás: Postai clm :
NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
JOvó hó elsejéig,
ha most előfizet.
NSl kalapok legszebb kivitelben. legolcsóbb áron dyarmak kalapok
1.- P-lfil, selyemben 3.- P Tannlsz-pullovarak
2.20-tól
Qyermvkblúzok 1.BO „ NAI gumifúzók Dlvatövok B5 fillértől
DIvat-ratlkOIAk
nagy választékban Extra nagyságú női nadrág
Férfi Ingák
1.80
3.60-tól
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa Össze áraimat.
iróniái Divatház
Horlhy IWklós-ut I. szám
Város házpalota.
Az ősszea
vetéseknél,
•zfilfiban,
gyUmöIoafiaben,
réten,
kaszálón,
pázaifon,
kertiveteményeknél
csodát mflvel a
nitrogén műtrágya.
Gyári lerakat:
ORSZÁG JÓZSEF
m<I ■Itrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság sasll.tt) Tílelon : IX).
• lajfektáMoa ll»ysl .1,1 Bl, Uutaulssrg NX«udk » UttaaU La««Md WMs km]m,«éltÉtaa I

76« évfolyam 88. uám
Nagykanlm, 1938. április 17 péntek
Arm 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
Sicitesi*** ét kiadóhivatal: Fóut 5. íiám. Mrrideoik miaden hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóra B pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefon: 78. sz.
Kard és Krisztus
(Gondolatok a kiskanizsai Isten koporsója mellett)
(bl) Halálfejes Hoha maisakban, kivont karddal nyilaskeresztes legénykék álltak őrt Kiskanizsán az Isten-koporsója rticllett. A bámulójuk sok volt, tagadhatatlan. De lelki épülésül nem szolgáltak senkinek, mert ez az érdeklődés veszedelmesen hasonlított ahhoz, ami cirkuszi mutatványosoknak jár kl jó faluihelyen. A Krisztus koporsója őrzésének régi, komoly és szép tradíciói vannak. Mit keresnek ott hívatlan szertartásmesterek ? Kl hivta odn őket? Ki engedte oda őket? Ki adott kardot a kezükbe ? Hol vitték a jogot ahhoz, hogy fegyvert vilijének annak felelőssége nélkül ? Ki mentette fel őket a belügyminiszter rendelete alól, amely minden ilyesfajta formaruha viselést büntetés terhe alatt eltiltott ?
Az egyház kétezer év óta őriz szertartásokat, imádságokat, kétezer év óta vigyáz a hagyományaira, az ünnepeinek, az áhítatának poézisére. Kétezer óv óta vigyáz arra is, hogy kinek van és miért van joga asszisztálni a világiak közül egyes (lnm-pi aktusoknál. Szigorú hagyomány őrzi annak törvényét, hogy mely céh maradékai vihetik a körmenetben az umbellát, kik állnak körülötte a lámpákkal, mely testület tagjai vehetnek részt az adorálásban és igy tovább. A Krisztus koporsójának őrzése a kegyuraság vagy a közösség joga. Nem állhat oda, aki akar, bármilyen tarka-barka uniformist húzzon is magára, bármifélt; fegyvert vlssl-jen is.
Éppen ebben, a tradíciók őrzésében, a külsőségek poézisének megtartásában van nem csak egyik szépsége, hanem egyik hatalmas ereje is az egyháznak. Ezen keresztül is az egyház egyik legfőbb jellemzője, az általánosság nyilvánul/ meg, Az általánosság, amely legyőzte az Időt és azonosságokat Őriz kétezer év távlataiban is, ragaszkodik a tegnaphoz az evangélium szövegében éppen ugy, mint a miseruha minden darabjában. Az egyház alaposan megfontolja, mielőtt a haladó időnek utat enged szokásai közé. Divat-hóbortok átmeneti változásalt nem engedi be minden szirénszóra a templomba. Még a villanyvilágítás korszakában is ott kell égnie az oltáron a gyertyának és nem nehéz visszaemlékezni: mennyi időbe és megfontolásba telt, mig a villanyfény egyáltalán polgárjogot nyert az Islen házának falai között.
Hogyan lehetséges tehát, hogy most előállnak magukat nyilaskq-riszteseknek nevező ifjak, belebúj;-nak tiltott egyenruhákba, halálfelekkel teszik még »látványosabbá« magukat és kivont kardokkal odaálljak a katolikus egyház legszentebb misztériumát, a megváltás áldozatát jelképező Isten-koporsója
Sötét a genfi láthatár
Még 24 óra a 13-as bizottság élete ós akkor bejelenti a teljes kudarcot — London ós Róma közt a cáfolatok ellenére is folynak móg a békítő kísérletek — Anglia visszavonja a hajóhadát, ha az olaszok megállnak Afrikában — A pápa és a belga király békítő közvetítései — A Dardanellák Ügye jól áll Genfben
Az olaszok április végéig bevonulnak Addis Abebába
London, április 16 Az angol sajtó a genfi fejlemények alapján sötéteri Tátja a hclyze-. tet. A Reuter jelentése szerint Aloysi és Madariaga tanácskozásai után sem enyhült a válság és j helyzet tóvábbra is bonyolultnak látszik. Ha Olaszország nem változtat sürgősen álláspontján, akkor a 18-as bizottság kénytelen lesz kudarcot jelenteni. A bizottság még 24 órát vár és ha addig nem történik semmi, akkor bejelenti munkájának eredménytelenségét. . <■
Az angol sajtó a 13-as bizottság kudarca esetére biztosra veszi, hogy
Eden a megtorlások szigorítását fogja javasolni. Franciaország viszont ugyanakkor Németországra akar nyomást gyakorolni a rajnai lépés miatt. i
Páris, április 16 Párisi jelentések szerint az olasz nagykövet közölte Flandinnel, hogy Abesszínia teljes lefegyverzés^a fel tétel a béketárgyalások megindítására. A környező államokkal az lí)35 évi angol-cta megállapodást vennék alapul, amely szerint Olaszország a nyugati abesszin területek felett ellenőrző szerepel kapna.
Az angol-olasz békéltetés utolsó erőfeszítései
Róma, április 16 Róma és London hivatalos cáfolatának ellenére is egyes olasz megfigyelők azt jelentik, hogy Anglia és Olaszország között folynak a békére irányuló tárgyalási kísérletek. Anglia hajlandó lenne a Földközi tengerrel hajórajának egy részét visszavonni, ha Olaszország kötelezi magát, h<>gy egy bizonyos vonalon tut nem nyomul előre . Afrikában. A nehézségek tulajdonkép-
ugyanis azt akarják, hogy ez a vonal Desszlétől délre 50 kilométernyire húzódjon.
Római jelentések szerint a pápa is felveti az összeköttetéseket, hogy a béke érdekében, mint közvetítő járhasson el.
A belga király Olaszországba utazott
■ *-v London, április 16 A Daily Thelegrap szerint Lipót belga király Svájcba utazott, ahonnan Olaszországba megy a trónörökös meglátogatására. A háttér azonban ~ a lap és a francia felfogás szerint az, hogy az olasz királlyal tanácskozzék.
pen e bizonyos határvonal megállapításában rejlenek Az olaszok
Mussolini Addis Abeba elfoglalásáig akarja kihúzni a tárgyalásokat
London, április 16 I elfoglalása megkoronázná az eddigi
Genfi forrásból származó hir szerint Mussolini utasította a genfi olasz megbízottakat, hogy húzzák ki a tanácskozásokat addig, amig az olasz seregek eí Tiem foglalják Addis Abebát. Az abesszin főváros
olasz sikereket és azt az olasz hadvezetőség április 20. és 30--a között várja. A következő napokban ugyan is a déli hadsereg is megindul és gyors előrevonulással megsemmisíti a két\'Szárny közé szorult mara-
mcllé ? ,
Mi a nyilaskeresztes szervezkedés ? A legnyilvánvalóbb politikai alakulat. Mint ilyen, tegyen, amjt akar és amit tennie a törvényes rendelkezések megengednek. (De például kardot és egyenruhát viselniük a törvény sem engedi meg, mert a Krisztus koporsójának őrzése nem mükedvelő-szinpadi produkció, ahol mindenki kardot köthet és mindenki felöltözhetik a legeifrább egyenruhákba !)
Ha pedig a nyilaskeresztes szervezkedés politika, akkor mi cimen sajátítja ki magának az egyház bármelyik szertartását, a templom bármelyik zugát? Mióta köszöntik katolikusok az Oltáriszentségel felemelt jobbal és »Bátorság« csatakiáltással a feltámadási körmenet alatt ? Ml jogon szedhet bárki politikai propaganda-vámot a hit ós az áhítat húsvéti kincseiből ?
Ha jólesik, gyűlésezzenek valtja:-nak olyan tanokat, amilyeneket csak akarnak, propagálják azokat ott és ugy. ahogyan tudják és ahogyan az emberi közösség szabályai uzt meg-
engedik. De a templomot, a vallást hagyják békén ! Krisztus nem a nyilas-eszmékért halt meg ós nem azokért támadt fel. Krisztus a politika jegyében kardot csillogtalókra minden haragjával sújtana le sokkal inkább, semhogy azokat hivja koporsója köré. A Szentségnek térdhajtás jár és nem párt-köszöntés, alázat jár Neki és hódolat, nem pedig a »bátorság« terror-izü harci üvöltése.
Hogy ki mit tart a nyilas mozgalomról : - egyéni felfogás dolga. Németországban lehet a legjobb, a legcélravezetőbb, a legideálisabb. De lehet az ellenkezője Is, - akkor Is semmi közünk hozzá, mert ez meg egyéni Ugye a nagy német közösségnek. A mozgalom német része bennünket csak annyihan érdekelhet, hogy belpolitikájuk tiSztelatben-tartásáért követeljük a magunkénak a tiszteletbentartását és ennek jogán vétót kiáltunk, ha magyar földön magyar gúnyába bujtatott germán világpropagandát akarnak csinálni •és az ezeréves magyar föld sok sebe mellé az Ostraum-álmot is a
ml bőrünkön akarják valóra váltani. A horogkereszt maradjon ott, ahol született, mi gondunk vele? Ha akadnak fanatikusai nálunk is, küzdjön meg velük a politika, vagy ha kell, a hatóságok epeje. De a hogyan a pénzváltókat kiverte Krisztus a templomból, ugy tűnjenek el mielőbb a politika kufárai is p templomból. Nem akarunk nyilas-kardokat, nem akarunk halálfejes roham-fiukat látni az oltáraink tövében. Nem akarunk uj vallást, uj szertartásokkal, nem akarunk újfajta nyilas-parádét az Oltáriszentség előtt. Karddal és halálfejekkel nem Lehet és nem kell szolgálni a feltámadó Krisztusi, az élet Urát. Lcgkiváltképpen nem azoknak* akik nek ez a jelmez-vallásosság csak takarónak kell, hogy alatta akarva-nemakarva olyan tanok alá szántsanak, amelyek példa ivá Németország az uj-pogányság, a germán-vallás, a katolikus-üldözés és vallás-tagadás csiráit melengetik a politikai mindenhatóság jelvényeinek : a horogkeresztnek és halálfejes uniformisnak árnyékában. |
s
BAfcAl KOZLOHY
1930. április 17.
Az olasz követség titkára is Nagykanizsára érkezik
az olaiz-abetszln háború llceális film-előadására
dék abesszin seregeket. Mussolini az abe&szin főváros el foglalásával befejezettnek nyilvánítaná a háborút és felkérné a hatalmakat, hogy vonják vissza a megtorlást. Olaszország Abesszínia felett ezesetl*n épp olyan protektorátust létesítene, mint Franciaország Algírban.
A Dardanellák ügye
Genf, április 16 Genfi körökben a török kormánynak a Dardanellák megerősítésére vonatkozó beadványát kedvezően fogadták. Az ügyel azonban nem a Népszövetség fogja letárgyalni, hanem Franciaország, Anglia, Olaszország és Japán.
Dolgoznak a vezérkarok
London, április 16 A vezérkarok értekezlete a legnagyobb titokban folyik. Előreláthatólag a tanácskozások még egy hétig elhúzódnak.
Ismeretlen helyre menekült az abesszin trónörökös
Dosszié, április 16 Az abesszii. trónörökös 1000 főnyi seregevei utokió, pillanatig Djsszie-ben volt és már ugy határozott, hogy meghódol az olaszok előtt, amiKor váratlanul megmásította szándékát, felpakolt és ismeretlen helyre menekült.
Lapzártakor érkezett
Dosszié, április 16 Az eritreai olasz hadtest teljes felszereléssel megérkezett Desszié-be. A csapat nagymennyiségű fegyvert, hadianyagot és ételinjfttprt zsákmányolt. A városban jelenleg 1&000 ascari harcos van, míg a had-távszolgálatot 10.000 igásállat, látják d i . , . t i i j\\z olaszok Dossziében alig. találtak néhány abesszint, meri a lakosság a szomszédos falvakba menekült. A császári gárda néhány emberét megtalálták, ezeket a lakosság gyilkolta le.
Páris, április 16 Párisban ugy tudják, hogy Lipőt belga király már Rómába ékezett és megkezdte az Anglia és Olaszország közötti béketárgyalások megszervezését. Ezt a iun a brüsszeli ola#z követség nem cáfolta meg, de nem is erősítette meg. i
Genf, április 19 Csütörtökön délelőtt Genfben igen élénk és fontos tárgyalások kezdőd* tek.
Idegesség, fejfájás, álmatlan ság, reggeli rosszullét, levertség, bágyadtság, szédülés esetében a természetes .Ferenc József" keserűvíz az eraésztőszervek hiányos működé\' séből eredő zsvTrok nagy réizél azonnal megszünteti, az étvágyat erősen fokozia s visszaadja a testnek és szellemnek régi frisseségét. Az orvosok ajánlják.
Az Irodalmi és Művészeti Kör tavaszi programjának kiemelkedő, az egész várost megmozdító eseménye lesz a hétfői (április 20.) Ueeálfe film-előadás a városi színházban, este 9 órai kezdettel.
Az előadás szóbeli része, amit dr. Szekeres László iró, a Faluszövetség főtitkára tart és a 2100 méteres hangosfilm, a hires Feketeingesek, - az afrikai háború világálw veheti el a hallgató és a néző közönséget.
Az előadásra az olasz követség képviseletében Lo Caro tilkár (Co-
lonna heroeg ppemélyl titkára) érkezik Nagykanizsára. A bevezetőt dr. Kráthu István polgármester, a Kör tb. elnöke, a zárószavakat dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, az Olaszbarátok Körének elnöke mondja. ,
Belépődíj nincs, de tekintettel a rendes lioeális kereteket túlhaladó rendezés költségeire, a Kör kénytelen kötelező műsor-megváltást kérni, ami a páholyoknál 50, a többi helyeknél 20 fillér.
Apróságok asszonyoknak
Ha autu a vaj, az nemcsak kellemetlen Szagú, hanem árt a gyomornak is. Ezért, ha érezzük egy kicsit is, hogy nem friss már a vaj, azt ne együk meg, hanem gyurjuk át jó néhányszor friss tejjel, vagy pedig sós és szódás vizzel. A vajnál mindig az a fő, hogy vizben tartsuk és a viz körülbelül két ujjnyira mindig ellepje. f
Növényeket önműködően öntözhetünk, ha elutazunk néhány napra és nem akarjuk a növényeket senkirs sem bizni, sem pedig a kiszáradás* nak kitenni A növényeket ablak elé állítjuk és mlndon ablakdeszkára állítunk egy vizzel telt lábast, vagy fazekat, amibe egy hosszú rongyot teszünk, aminek a másik vége beleér a növényt tápláló földbe. A rongy magába szivja a vizet, átadja & ndt-vénynek, igy tópiálja azt. Természetesen hosszabb időről ilyenmódon
nem lehet szó, csak néhány napról. •
A diót n«m mindenki eméaetf könnyen. Aki nehezen emészti ^peg, ajánlatos sóval meghinteni evés előtt i
A háxltOMholu csak ugy szép, ta ragyog a fényességtől. Ehhez nem elég, ha csak vaspurral kenjük meg, hanem ajánlatos legalább tekénként egyszer zsiradékkal bukaimi. Így
legalább mégóvjuk a lepedéaektói. •
Selyemruhát legjobb nyers burgonyalében kimosni. Sőt, színes anyagok sem vesztik el ebben u színüket. Még meg kell jegyezni, hogy ebben a lében szappant nem kell használni. ,
ár , ,
Szőnyc\'ptisztuáativz igen jő szer a panamagyökér. Ennok letorrázoU levét használjuk. Belemártjuk a hefét, jól eldörzsöljük vele mindenütt a szőnyeget, utoljára hideg vüzzeí megkiuféljük és szellős, portalan helyen tartjuk és megszárít Juk. ,

Kárpitból zsiri>ecsétet, ha még. a pecsét egészen friss, kenyérbéllel, távolithatunk el. Ha azonban afoll régebbi keletű, célszerűbb magáét ziurnot benzinnel összekeverni és ezzel a péppel bekenni a kárpitoL Ha a pép megszárad rajta, tiszAa
ruhával ledörzsöljük.

Ugyanilyen eljárással tisztíthatunk fehér szőrmét is. A pépet azonban ogy éjjelen át hagyjuk rajta és reg-gel\' lerázzuk róla. Olyan, fehér lesz, mint a hó. (
— (Kiolvasott újságját)
képes folyóirtát én mellékleteit na dobja el; liaaetn JcüWjfl be a MImiíó*-házba, a missziós népdélutáuok céljaira Köszönettel fogadnak minden\' beküldött könyret, folyóiratot, ujaáfOt
A Dalosszövetség (eloszlatása és a Nagykanizsai Daloskerület
Nagykanizsán kell miradnia a kerület székhelyének!
Az egész városban élénk feltűnést keltett a Zalai Közlöny tegpapi jelentése arról, hogy a belügyminiszter feloszlatta az Országos Magyal Dalosszövetséget a kebelében uralkodó zavaros viszonyok, miatt.
Ezzel kapcsolatban ma kérdést intéztünk dr. Krátky István polgár mesterhez, a XIV. daloskerület elnökéhez, hogy mit csinál ezek után a zalai daloskerület ?
A kerületi elnök a következőkben válaszolt: ;
- A XIV- kerület is megcsinálja a belügyminiszter feloszlató rendelete után a maga, ilyenkor szokásos számadásait, jelentését és azt beterjeszti a kormánybiztoshoz. A kerület nagykanizsai vezetősége min dent elkövetett, hogy a zalai dalosvidék minél eredményesebben működjék. Hogy mennyire sikerült ez a törekvése, afelett a közönség hivatott ítéletet mondani. Egy tazttw :
a XIV. kerület dalárdái sok Ízben és országos versenyeken is szerepeltek és első dijakat nyerlek. A kormánybiztos munkája után s Szövetség megkapja ismét a maga autonómiáját és .y\'téna megtörténnek a választások. A miniszteri intézkedés nem érinti különösebben a nagykanizsai daloskerületet, a melynek számadásai, ügyei teljesen rendben vannak.
Megszólaltattuk a nagykanizsai daloskerület ügyvezető elnökét, dr. Tholway Zsigmond postahivatali igazgatót, aki kijelentette, hogy a felfüggesztés semmiképpen nem érinti a tervezett országos dalosverseny megtartását, amelyre a nagykanizsai és más zalai dalárdák beneveztek. A XXIV. országos dalos-verseny Szombathelyen lesz, 121 daloségyefcük\'t vesz részt B623 taggal, köztük 5055 férfi és 408 női dalossal. Nagykanizsáról a Zrinyi Irodalmi Kör Vegyeskaru és az Ipartestületi Dalárda nevezett be.\' Zala többi részéről a tapolcai »Csobánc,* a Pacsai Daloskör és a Zalabaksai Dalosegyesület.
- A kerületi számadások és a működésről szóló jelentés, amelyet a miniszteri biztosnak kell felterjeszteni, már készen és a legteljesebb rendben vannak. Most várjuk a további intézkedéseket. Mihelyt ilyeneket kapunk, azonnal összehívjuk a vezetőséget. Az újjáalakító közgyűlési május 10-én a fővárosi Vígadóban lógják megtartani. Az uj szővetségnen azonban már más elnevezése lesz és pedig » Magyar Dalos Egyesületek Országos Szövetsége.* j ,
Kérdést intéztünk dr. Tholway elnökhöz a XIV. kerület alakuló közgyűlésének helyére vonatkozólag. Dr. Tholway kijelentette, hogy erre nézve még nem történt intézkedés, de kívánatosnak tartaná, hogy a kerület alakuló közgyűlését Nagy kani-zsáca hívják ös«zo. ■
Emlékszünk még az 1030. évi nehézségekre, amikor esak ücrlóczy Béla akkori országos elnök és dr. Thulwiiy Zsigmond kerületi elnök erélyes közbevetésének együttes erőfeszítésével sikerült a XIV. kerületet Kaposvárral szembén Nagykanizsának megszereznie. Sok szempont teszi ezt. a kérdési ugyanolyan fontossá mais. Ma sem iehetmínd-egy, hogy a kerület székhelye melyik város legyen s ezért már most kell, hogy a zalai dalosok önálló kerület és Nagykanizsa székhely meJJett foglaljanak állást. A nagykanizsai Zeneiskolának az egész megyére kiterjedő kulturmunkája, a város dalosegyjasületelnek eddigi tevékenysége és kvalitásai, a város központi vonalfekvése: mind predesztinálják arra, hogy megmaradjon továbbra is a kerület Nagykanizsán. i
Hogy ennél a kérdésnél ne érhesse Nagykanizsát ismét valami meglepetés* ^zért a székhely kérdésében már most befejezett tényeket kell teremteni egységes állásfoglalással. | (B. R.)
[Étid J»!is!
C.pőh, BHBnxSkj, hariaa»*k, kaair-iyük) nyakkandfik, kalapak, fehér-nwnOrt, azAnyafakt aatgam alaA* neműek, rotikdlfik atb. itt.
brMi Saiíili írat! html
I93g. \'prill* 17
ZALAI KÖZLÖNY
Munkás-küldöttség utazott Nagykanizsáról Budapestre
A Nemzeti Egység munkás-szakosztályának mozgalma a munkásság kenyeréért
A Nemzeti Egység nagykanizsai szervezetének munkásosztálya küldöttségben tisztelgett dr. Králky-István polgármester előtt. A küldöttséget %Suibó Győző ny. klr. járásbíróság! elnök, a Nemzeti Egy. ség helyi pártelnöke vezette.
A munkások arra kérték a polgármestert, hogy lépjen közbe illetékes helyen a munkások érdekébsn, hogy a tervezeti nagykanizsai építkezések sürgősen megkezdődjenek. Nincs munkájuk, nincs kenyerük, családjuk éhezik, a közmunkák: megindítása életkérdés számukra. Arra kérték a polgármestert, hogy csak az arra valóban rászorultakat sorolják az ellátatlanok akciójába, hogy a megindítandó munkák rendes káreseti lehetőséget jelentsenek a munkanélküliek számára, ne az in-
ségakcló keretében. Kérték munka bér-megállapitó bizottság alakítását Nagykanizsára, az őrlési vám eltörlését a .munkások gabonaörle-ményelnél és a csere-munka intézmény szankcionálását.
A polgármester a munkások kérésére hosszabban válaszolt, tanújelét adva szavaival segíteni qkará-sának és szociális törekvéseinek.
A Nemzeti Egység munkásszakosztályának egy szűkebb küldöttsége csütörtök reggel Budapestre utazott, hogy a párt országos központjánál Is előterjessze élő szóval és emlékiratban a kérelmeket.
Nagykanizsa közönsége a legnagyobb jóindulattal és megértéssel kiséri a munkásság mozgalmát és kívánságaik teljesedésére irányuló törekvéseit.
60 pengő pénzbüntetésre változtatták át Lengyel János fogházbüntetését
A röpirat-pör utolsó felvonása
A Lengyel János féle röpirat-per a mai nappal végérvényesen végetért. Ismeretes, hogy az annakidején megtartott főtárgyaláson a nagykanizsai törvényszék Lengyel Jánost 1 hónapi börtönre Ítélte a Gazdag Ferenc püspöki tanácsos ellen kiadott röpirat miatt. Az ügy fcllebb-vitel folytán megjárta az összes fórumokat, de az Ítélet a Kúria hely. benhagyó Ítélete után sem emelkedett jogerőre, miután Lengyel János a kormányzóhoz folyamodott ke*
gyelemért. A kormányzó a kegyelmi kérvény nyomán utasította a törvényszéket, hogy Lengyel János fogházbüntetését pénzbüntetésre változtassák át. v
A nagykanizsai törvényszék ennek megfelelően hozta meg ítéletét, a mellyel 60 pengő pénzbüntetésre ítélte Lengyel Jánost. Lengyel aa ítéletben megnyugodott, igy az jogerőssé vált és végleg lekerült a napirendről. ;
gpmmmmmmmmm^mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm^
BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR ~
május 8—18.
A MAOYAR IPAR ÁTFOGÓ NAOY BEMUTATÓJA. 50°/o utazási kedvezmény.
A május 2—18.-ig Budapestre váltott teljesáru jegy május 8—24-ig dll-talan visszautazásra jogosít, ha az utas vásárlgazolványt tud felmutatni.
Vásárlgazolvány kapható Nagykanizsán: a Nagykanizsai Takarékpénztár R.-T.-nál és a Manatjagyirodában Ara t.aO P.
A női szükségletek ellátására dolgozik, a magyar ipar javarésze
A textilipar hatalmas felvonulása a májusi Budapesti Nemzetközi Vásáron — Május 2-án lép érvénybe a vásár 50 százalékos utazási kedvezménye
Budapest, április 16 Ezerötszáz kiállítója, közel 20 külön csoportja és öt külföldi államrésztvevője lesz az ezúttal május 8-án megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásárnak, melynek területe közel negyedrésszel megnagyobbodott. Ennyi kiállítóval, ekkora területtel valóban általános, mindenre kiterjedő\'áru-bemutatót jelent ez a vásár, amelynek mégis az a különlegességi1, hogy
a vásár tulnydntó részben az öltözködni kívánó, a dolgozó, az üzletek, vállalatok élén átló, a háztartást vezető asszony, a gyermekét nevelO anya érdeklődési körét és szükségleti tárgyait öleli fel.
A legérdekesebb mindezek között, de egyben a legszínesebb is a textil* csoport, amely ezúttal több pavilf Ionra oszlik szét. A legnagyobb a vásár textil-utcája, élén a felhőkarcoló textiUoronnyal, a vásár campanille-jával, melynek oldalfalát a legnagyobb textilgyárak ma már világhirességü szlnee védjegyei dir szitik. Kiegészíti ezt a kiállítást nó-hány nagy textilgyár hatalmas ön-
álló pavlUonja, a konfekció iparok két külön csarnoka, az iparmüvé|-szeti és díszműáruk részére állított épületek és a divatrevü uj otthona : a vásár forgószinpaddal, a nézőtéf-ren átívelő »ezüsthlddal,« 4000 láh tygató befogadására épített nagy színház, amelyben 3000 fővárosi női divatszalon mutatja be reggeltől estig tartó egymásutánban legújabb kreációit. De jórészt a hölgyközönség részére rendezték a kézí-munkabemutatót, a népművészetek: •magyar falu« kiállítását és a házf-tartási cikkek csoportját, ^melyet érdekesen egészít ki a vásár hatal-* tnas butorkiáUitása.. Joggal mondják kiállítói körökben : a vásár ezl-évben a nők eldorádója lesz. .,,;_ <-)
Magas vérnyomásnál és vérkeringési zavaroknál reggel éhgyomorra ecy kl« poh*r tcm\'szetei „Ferenc József" ke*erflvl* niirvon Jót t *z, mert a belrk\'f minden m-g-erölte\'és nélkül CMkham»r ldűritl, sz any\'gcserét biztosan felfris*H ét fg\'n kellemes közérzetet teremt Az orvosok ajánlják.
Zágrábi útinapló
Fejtő Ferenc után szabadon: Sxentpéterl
Az ember elolvasta Fejtő cikkét a Nyugatban, leveri a cigarettájáról a , hamut, kicsit belenéz a levegőbe, Megint leveri a hamut, megint néz, hamu, nézés, hamu és elhatározza, hogy elutazik Zágrábba. Persze azt nem határozza el, hogy cikket is ir Majd, mert ahhoz nem kell elhatározás. Az e*nber leül az Írógép mellé, kezdődik az a bizonyos hafcnu, nézés, himAi — és ime:
Mindenekelőtt összeköttetéseket ke-résünk külföldet járt bátor emberekkel, érdeklődünk, hogyan kell utazni. Az ember sok jó tanácsot kap. Pld. télikabát bélés, kesztyüujj, esetleg al-sófehérnemö is megfelel annak a nemes és nem éppen jogtalan követel-taénynek, hogy az illető külföldön élhessen is. (Tetszik tudni, a tekintetes Nemzeti Bank miatt kellett igy körül-Írnom.)
Szóval tanácsokkal, üzenetekkel és egy csöppnyi kis talellékcsomaggal ellátva az «nber utrakeL A kis csomag egy jóbarátunk távoli idraerősélől szár-Mazik, amit az ember bájos mosoly kíséretében közvetít a kedves istate-rős külföldön élő unokabátyja nagynénjének, természetesen miután megnyugtatta a kedvest, hogy egyáltalában nem teher, nagyon szívesen, no-hallja és egyebek.
Az ember tehát végül is elhelyezkedik a vonatban, kis lámpaláz gyötri 11 határ miatt. Ezt a körülményt igyekszik elpalástolni, sokat cigarettá-
zik és szóba elegyedik az idősebb hölggyel, aki feltűnően\' nyugtalan és elegyedés közben, közvetlenül a határ előtt a következő réMregényt adja elő. ö (már tudniillik az idősebb hölgy) tavaly ilyenkor, illetve nemi is egészen ilyenkor, kicsit korábban, na megálljon csak, nőikor is volt?, húsvét, izé, — na de hát nem\' fontos, szóval utazott ezen a vonalon és körülbelül ezer pengő értékű csipkét szándékozott átjuttatni a határon, ndM éppen a te. kintetes Nemzeti Bank által meghatározott módok betartásával. Előkelőnek látszó ur ült a fülkében, akinek — óh jajl — bizahntisan elárulta, hogy csipke van a bőröndben. Előkelő ur nem szól semmit, a vámvizsgálat előtt kimegy és <hivatalos közegekkel tér vissza, akik szó nélkül Kiemelik a csomagol, szó nélkül kive. szik a csipkét, némi egészen szó nélkül fizettetnek ezer pengőt, jegyzőkönyveznek, "meghurcoltatás és egye-bek, még rágondolni is rossz I A hölgy Még fel sem ocsúdott, mondjuk éppen ocsúdik, amfikor a? előbbi ur kivesz ezer pengőt a tárcájából, átnyújtja és megnyugtatja az idősebb hölgyet, hogy ő körülbelül tízszer annyi csip-két rejteget a csomhgjában és ez volt az egyetlen Mód, hálás köszönet, stb.
Az ember színlelt nyugodtsággal végighallgatja a történetecskét, érdekes, mondja, köhint, mosolyog és kezd bizalmatlan lenni az utasokkal szemben. Nem árui el semmit, kissé nyugtalan, igaz, nincs csipke, de azért éppen egy csöppnyit lehet idegeskedni.
Azután végre átesik az ember a
vámvizsgálaton. Némelyik kicsit megüti magát esés közben, de az ember nem. ö-ugyajais letagadja, hogy menynyi pénzt visz taligával, egy zseb tar-talmát bejelenti, hétét nem. Egész uton mondja magában, ötven pengőért dinár, husz pengő, szóval ötszáz és husz.
A tategkönnyebbülés sóhaja, átléptük a határt. Most talár nem kell az ember álarca alá rejtőznöm, bevallom kérem, én utazom, én, Csekély Szerénységem. (Ez utóbbi két jelzőt, il-. lelve főnevet ugy hiszetai Karinthy bátyátatól kértem kölcsön, de ezennel köszönettel vissza is adotaL)
Zágráb. " \'
Egy hosszú utca, atalely Ilica névre hallgat, Tuskanec, szép kilátás, kék, kellemesen fűtött villamosok, a per-ronon lehet dohányozni, (nálunk ugyan kiírják, hogy -Mi a dohány lelkét adja, nikotexben mind megkapja,, ott lóg minden viUamoson, de csak kapná, illetve Majd lent uram, mert ugyebár «a dohányzás és padlóra köpés szigorúan tilos!.), girminibotos rendőrök, éjjel fegyverrel, csinos nők erősen festve, sok és olcsó Bata cipő.
Zágráb... vagyis Zagreb.
Az ember, illetve Csekélységem rokonoknál száll Meg, a nagynéni első este többek között elmeséli csak ugy Mellékesen, hogy tudod, tavaly itt volt az Ottó, olyan kellemetlen helyzetbe hozott bennünket, kikezdett ezzel a lánnyal, Mert tudod, ez egy jobb lány, — igazán nem azért, dehát csak mondom. Előbb észre sem vettem a jobb lányt, Most megnézem kicsit, úgyis
mint háztartási alkalmazott, mosolyog és talond valamit Jjorvátul, amiből persze nem értek egy szót sem. En is Mosolygok, nemzetközi kapcsolatok, külkereskedelem*, Dunamedence.
Természetesen mint kulturlény is tevékenykedünk, pld. elmegyek az operába. Ero, s onoga svctaira1. A nagybácsi magyaráz, Ero név, s ból, onoga másik, svetam világ, tehát Eto n másvilágról. Vagy valami ehhez hasonló. Helyi, Illetve honi szerző, honi zene, honi viselet. Az első felvonásban lányok kukoricát fosztanak, természetesen vig énekszó kíséretében, mindenki énekel egyet. Egy kövér ©Mber sok bajjal a szinpad szélén lévő széna-boglyáról beesik a lányok közé. Szép tenorjS van, a nagybácsi büszke. A Kövér Ember azt hazudja danolva, illetve danolja hazudva, hogy a Másik világról jött és amikor végre ogyedül Marad az imádott nővel, ahelyett, hogy a tettek Mezejére lépne, nem lép sehova, Mégcsak nem is énekli, mint nálunk, hogy éhén szeheretlek, sze-hcretlek, szcheretleceeek. A nő nem feleli vissza, hogy «bevalk>ooM, én iiis, Mcsééék csodááás lovagjaaaa, — semMit sem felel, dehát nem is felelhet, mert a Kövér Ember nem is énekelt, — na mindegy, a nő almát ráz, a Kövér BMber tarisznyájába szedi őket u földről. Egyébként gyönyörűek a díszletek, a Kövér Ember nadrágja bőrrel be van toldva, hogy beleférjen és tizenhétszer mondják, hogy •szrce moje.»
(Folyt kóv.)
ZALAI K0Z1.0NY
Stefániái szombati hangversenyének műsora
Megemlékeztünk arról, hogy a Liszt-emlékévre való tekintettel Stcjánlul szombati hangversenyén Liszt-müvek dominálnak. Erek közül előadásra kerül a már jelzetteken kivül Szent Ferenc a hullámokon, E-dur Nocturne, Funercil-les, Norma fantázia stb. Stefánia! három nagy számcsoportot játszik. A műsorban szerepel még ErdfiWU Rózsi zeneiskolai tanárnő, aki Stefániái kívánságára Liszt-dalokat énekel Kerekes Irén zeneiskolai tanárnő zongorákiséretévei. A magvas és színvonalas hangversenyt dr. Krátky István polgármester megnyitója vezeti be.
A hangverseny szombaton jxmlo-san 0 órakor kezdődik a Kaszinóban és ezúton is felhívjuk a figyelmet, hogy a hangverseny megkezdése után az ajtókat lezárják
A\' belépőjegyeket 60 fillértől 2 pmgöég tárfedő árban Vágó illat* ssartára árusitja.
iDé
Eső!
Prognózis: Élénk izél, .gyon-lóie délnyugati, majd északnyugati Irányból, több helyen «ső, katyaaklat zivatar, sót nehéz )ég-eiő I* lehetséges. A hőmérséklet bizonytalan. Pénteken a hőmérséklet, külöaöaan nyugaton, kissé MIII.
Naptár: Aprilla 17. péntek. Rom. kat Autóét l\'rotoetána Anlcét. - Izraelita Ntzan tó 25.
Gyógyszertárt éjjelt szolgálat e hú 15-lg ai Arannyal gyógyszertár Deák (ér 10. it. Ai r kiskanitsal gyó®. anrtáp.
EMLÉKEZTETÖ
AprlIU 11.
Slatáaiai aongora-estje 9 ómkor a Kaszinóban.
Ap.HU lé.
Nagymama, uUia tánc a I.egény-egylctben 8 órakor.
Ur I.oányegylet kntturdélutánla 5 órakor a kistatfploniban (Fábián Miksa). ,
ApriU. M
Az afrik :ii háborn filmje a színház-ban 0 órakor (Irodalmi Kór). )Ui» 4.
Máts Alajos japán Idmja előadással a súnUáiban y órakor (Irodalmi Kér).

i
Nem kell önnek Budapestre utazni,
mert megnyílt m
)
,< Ml BOLTUNK"\'.
\\ C*«ngery-ut 90. sr. alatt, v
A ahol fővárosi nagyáruházak árain vásárolhat Ik ^J fűszer-, csemege- és gyarmatárukat, y
Vasárnap lesz az elhalasztott levente mezei futóverseny
Folyó hó 5-én, vasárnap az esős Idő miatt nem lehetett megtartani t» levente mezei futóversenyt. Az elhalasztott verseny megtartásának időpontját BroWser Gusztáv testnevelési vezető vasárnap délelőtt 8.30 órára tűzte ki. Nagyon kéri az eredeti időpontra benevezett csapatokat, hogy vasárnap, folyó hó 19-én délelőtt u íZrlnyl sportpályán feltétlenül jelenje-
lVk
A verseny két korcsoportban lesz;
1915-18. évfolyamé - leventék • 5000 métert, 1919—21. évfolyamú leventék 3000 métert futnak.
15 csapat nevezott be. Ilyen nagy tófcnV-gü verseny még nem volt Nagykanizsán. Tekintetlel n nom! mindennapi sportlátványosságra, /ezúton hivja Nagykanizsa sportbaráVait a testnevelési vezető,
Görhes FC Intelligenclr. 4:1 (1:0)
Kiskanizsa apraja-nagyja kint volt húsvét vasárnap a I.eventc pályán,\' ritkán látott és érdeké- rutballlirtccs-c.sen, ahol az intelligencia hvérkőzótl u (iftrh&yek fulbullcM»palával, Az Intelligencia nem koiu|)lelien, d« kitűnő tartalékokkal állt fel, de igy som) tudott eredményt elérni a lelkes és utolsó percig küzdő ellenféllel szemben.
A sorsolásnál Bédcrnek, az Intelligencia csapatkapitányának kedvez a szerencse és K. Nagy u görhes-ccntcr gyenge szél ellen indítja el a játékot. A közönség hatalinös lapsokkal kiséri u szebbnél-szebb görhes támadásokat,
ahol Varga I. kitűnő fonmtíban csók nehezen tud megakadályozni egy-egy akciót, hogy) eredményes legyen. Az intelligensek csak szórványosan támadnak, de a Görhes védelemi helyén van. A 20. percben gyönyörű Hoffer —K. Nagy—Tóth akció, de Pnur késése megakadályozza n gölt. Majd a 25. percben Fülöp, a görhesek szélsője végez szép lerohanást, kijátszva n védelmet, még a kapus is elesik, de K. Nagy és Fülöp egytaláson vannak és elromlik n gólhelyzet. A 39. percben esik az első gól. Paur szökteti Varga Il-őt, aki a 16-os táján centerez a jókor érkező Tóthhoz, ez rcWck lövéssel killdl a bőrt a jobb sarokba. Még egv-két tátaiidás az Intelligencia részéről ds a dollár biró 28 mkn. át-Wérőjü íüzfaslpja u félidő végét jelzi A második félidő 16. pVrcében is m\'ét eredményes a Ciörhcs belső hár >,tías. K. Nagy szökteti Paurt, aki is Wét balszélre játszik Tóthhoz, öl tá Madják, visszaad Paumak, a védelem kapkod, Paur tiszta passzal Játszik a balösszekötőhöz és Tóth mfost nem tétováz, hálóba küldi a labdát (2:0). Az Intelligencia mfost fölébred. Varga I, kijön csatárnak és retaiek akció indul, Hánkv—Varga I.—Spicgli « labda utja, aki halszélre Játszik, ahol a Jól helyezkedő Bolf szögben a mérkőzés legszebb gólját rugju (2:1). Ezzel az Intelligencia ellőtte minden puskaporát. A 30. percben a Görhes szélső, Fülöp szókik a szélen, centerczéséből K. Nngy hatahnfls kapufát lő, nagy kavarodás, Fülöp a kapus kezébe lő, az öklöz, K. Nagy fejjel Wegy « labdának, kapussal együtt elesik, de a labda mér hálóban van, a szélső elvégezte kötelességét (3:1). Ujru kez-
Uárosi Mozgó. Szerdán és csfltfrtflkfln 1 A „Fórum" filmszínház sikert aratott mtisora!
EGY ASSZONY, AKIRŐL BESZÉLNEK
(A barátnő)
Főszerepben: Ann Harding és John Boles.
latiak kiséri méaor I
Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. Hétköznapokon az első előadás filléres.
dés után iwatl-azv elüti pallói « Wxt . „.
repterei, a lapoS lóvfioi a Kapift u tiálóM tfnparjs ki. A gólt > bíró látta és így nrtn adta mpg. A 41. perc-ben Varga a kapu clólt büntetőt vél, amit K. Nagy • reudolMísi Aelyére Jutott,
\' A titfrkSzéseil Varga I. kitűnő hátvé-det. Bolt nagyszerű szélsőt. Játszott. Srereoz jól, Réder Miié nehézkesen szerepelt 11 védoWnfcen,\' it« n osntárson-bun írtlr jobb Játékot produkált. Pó. kecel n Görhe® védek** (Pólal-iKr-ilólyl—Sojti), hűvöaro tette. Dr. itat\'k, Spiogli, llánky, Jüliáaz á» tlorválh állán játékot mulattak. A győzteseknél Tóth, Paur, a két Görhes összekötő a nap hőseként szerepelt,\' K. Nagy inkább kieíésrllette o belső hárti^st. Hoffer Játéka, l.enkovlrt i*téao dicsé-retet érdemel. Böjtt Botot aegttott a csatáruknak. ,
Siollár biró jól venlte a Wirkóaésl.

Tennlgz
A nagykanizsai Zrínyi TE szombaton, folyó hó IS-án délután 3 órakor lanta meg 6—14 éves fflier-mekek számára seregczemléjét.
Felkéri a veielóség a azUIOket, hogy Rrermekdkkel, smtmrylbCT a Zrínyi TE színeiben akar|ák játszatni, a fenti napon mogjelennl s»lm«ked-|enek. Felszerelési hozni néni kell, mert u elaö n\'puo csuk a tréning napok megbeszélése és a tennlsznek elméleti és gyakorlati bemutatása tesz.
Vasárnap délulán már megindul a komoly munka, mikor az Iffú játékosok a kirendelt idóben kötelesek megjelenni.
A tréner órák hetenklol, mint azt már múltkori cikkünkben is közöl-tflk, hetenklnt kétszer lesz az egyesület kél verseny|átékosának feldgye-lete és tsnttása mellett.
A gyermek tanfolyam teljesen Ingyenes.
AgyonlAHék
a apanyol fasolsták .Inakét
Madrid, áprllli 16 Szerdáu cite i-suterotlen tettesek
triegtámadták és több rcvolvorlóvéssel li-tölték Madrid utcájóo Etsiqidrc törvényszéki elnököl, a spanyol faici*ia párt ismeri elnökét. A kíséretében lévő rendőrtisztviselő Is revolvert rántott ás a tueucknlö táuladók után lőtt. Kellőt sikerült aw«Ml>etU«ife.
Páris, áprtlts 16 (Lapzártakor érkezett) A SpMyol-orsrágból Jövő egyes hlrekhőt arra Irhet következtetni, hogy a spanyol konuiiiuústák lU.ócv. v.isilnmpru nagy arányu megmozduláit, vugy tritwlést Kéuileoek elő. ValósúMnek tartják, ■hogy e napon fogják kikiáltani « pro-lctárdtktalurát.
A szovjet kikutdötl, aki a forrada-lc«« niegszers«zéhésot ás előkéoaitésc1-vei van mogbiiva, már elutarolt Pá-rlsból Spanyolország)*.
A tavaszi soison dloatuldansásainak lesszebb választéka.
Paplan.
Függöny.
Legújabb anyagok, legújabb minták, legszebb kivitel.
KIRSCHNER
1936. április 17
BALAI KÖZLÖNY
a
— (A tankerületi főigazgató Nagy-kanlztán)
Balog Ányos prdmlontrei kanonok, a tankerület helyettes főigazgatója szer. dán délután Nagykanizsára érkezett. A vasúti áUotmJáson Magos Mihály reál-gimtiáziumi igazgató fogadta, akivel együtt behajtattak a piarista rendház-ba. Balog Ányos több napon át tartózkodik Nagykanizsán és a reálgkitaá-zlitoí, majd a leány líceum tanmenetét vizsgálja felül.
— (Eepereskerületl gyűlés)
Szerdán délelőtt tartotta a kanizsai kerületi papság tavaszi koronáját, Krcutzer Dezső c. kanonok, kerületi esperes elnöklésével. Gazdag prograht volt, triert a közeledő bérmálások és a nagykanizsai katolikus uap megrendezése került iníüsorra. Muzslal László hitoktató a bértnttlásról tartott minta, tanitáft, míajd P. Czirfusz Viktorin konferencia beszéde után Kis István kerületi tanfelügyelő adott gyakorlati uUrtutatást a bérmálásról szóló előadásában. Dr. Mészáros Béla hittanár, nak <A Szivgárda szerepe az ifjúsági
és felnőttek tömteglélckgondozásában*
ciraü értekezéso zárta a hivatalos műsort. Ezután Csóthi Géza prelátus-apát az A. C. igazgatójának gondolatai és észrevételei adtak uhntutatást arra nézve, hogy a bértnülás is, a kanizsai katolikus nap is a helybeli és kerületi papság egységes munkájával eredményes és sikeres legyen. •
— (Az.izr. Leányegylet)
vasárnap, 19-én tnfág egy kuiturdél-
utánt tart, amely az előadó személyénél és a támlánál fogta is nagy sikerre száiifithat. Az előadó Fábián Miksa hitközségi titkár, aki .A zsidóság és a fajelmélet\' címmel tart előadást. A kulim-délután öt órakor kezdődik a kistemplomban. Belépődíj nincs, ön-kéutes adományokat kulturális célokra köszönettel fogad az egyesület.
— (A pálos diák)
részére a nagykanizsai Missziósház ft legcsekélyebb adományt is köszönettel fogad.
— (Nyukosz tagok)
a Polgári Egyletben folyó hó 19-én 10 órakor értekezletet tartanak. Elnökség. I
— (A péterfal ároksxabil/ozás)
kérdésében szerdái* délben összeültek a városházán nz érdekelt kisgazdák dr. Prack István tanácsnok elnöklete alatt, hogy az árokszabályozás most már halaszthatatlan ügyében határozatot hozzanak és a munkát minél előbb megkezdhessék.
— Siesta Sanatórlum)
Budapest, I., Ráth György-u. 5., a
főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felsserelt; gyógyintézete. Bel- és Ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nögyógyásíat, uro-login stb. Röntgen. Kémiai és mikroszkopiái laboratoriutoi Elektrokardio-grnph (szlwizsgáló). Krogh féle alap-anyagcsere vizsgáló készülék. Ente-rocleaner (fcélfürdö). Modern vizgyógy-intézet. Orvosilag vezetett vlllany-üzumü konyha. Elsőrendű ellátás. 9700 négyszögöles parki Olcsó árakt
44 ajánlat érkezett
■ Hertelendy-telken épülő Ukola munkálataira
A nagykanizsai iparostársadalom nagy érdeklődése mellett bontották fel a városházán a Hertelendy-tel-ken épitendő elemi iskola munkálataira beérkezett ajánlatokat, ösz-szesen 44 ajánlat érkezett. Ez a szám beszédesen mutatja a kenyér-telenséget, a.munka után való lázas törekvést. Az ajánlatokból 3 általá nos, a többi részajánlat. Az ajánlatok felülvizsgálata, átszámítása legalább három heti munkát jelent. Azután dönt a polgármester és akkor azonnal megkezdődik az Iskola építkezése. I
= Nem keli Budapestre utazni önnek, hogy olcsón tudjon fűszer-, csemege- és gyarmatárut váaárolni. Kisérje figyelemmel a most megnyílt .Ml boltunk" (Csengery-ut 29.) hirdetéseit és meggyőződik erről.
— (Anyakönyvi hirek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 18 gyermek született, 10 fiu és 8 leány: Károsi László Máv. mOzdonyvezelŐ-gyakornok és Felde Gizellának rk. leánya, Kumfcner Lajos napszámos és Herjavecz Katalinnak rk. fia, Kállai László süteményárus ás Lázár Rózának rk. fia, Pujc\'sek\' József napszámos és Dorribai Máriának rk. fia, Csatlós József hentes és mészáros és Magyar Teréziának rk. fia, Bogár József nap-számbs és ilokimui Rozáliának rk. leánya, Hirschler Ferenc kereskedő és Hirsehler Irénnek izr. leánya, Cseh Antal gőzfürdő alkalmazott én Szabó Máriának rk. fia, Kotsis József kereskedősegéd és Véber Máriának rk. leánya, Jankovles István kántortanító és Lónyay Ilonának rk. fia (Kapos-szentbenedek), Horváth Antal kőmü-vessegéd és Kunics Rozáliának rk. fia, Horváth József Máv. munkás és Kiss Rozáliának rk. leánya, Gross Tibor földbirtokos és Balázs Arankának Izr. leánya, Kaucsulics Ferenc gépkocsL vezető és Anek Juliannának rk. fia, Vincze Zsigmond napszámos 6* Ge-rócs Katalinnak rk. 1 fia, 1 leánya. Házasságon kivül született 1 fiu és 1 leány. — Halálozás 9 volt: CsujmUdia Sándor rk. 14 napos, Szentes Józsefné Mihalecz Anna rk. 39 éves (Gebe),
Gáspár Katalin rk. 18 hónapos, Aczél Ignác ügynök izr. 67 éves, Kováid* Jfc« liánná háztartásbeli rk. 48 éves, Vajda Ferenc földműves rk. 80 éves, Tőrjiár Márton nyug. törzsőrmester rk. 40 éves, özv. Weinstein Márkusné Fischer Júlia izr. 88 éves, Sárdi József nyug. vasúti fűtő rk. 66 éves. — Házasságkötés 6 volt: Hoffabtra Vilmos asztalosmester rk. és Kovács Erzsébet rk., Hajdú István borbélymester rk. és Gáli Anna rk., Szénásl István Máv. fütő rk. és^\'Csiki Veronika rk., Szom-mler József géplakatossegéd rk. és Göiles Margit rk., Nagy György kifutó rk. és Salamlon Erzsébet rk., Bránát Kálmán földműves rk. és Czimmer-manu Margit rk.
— (A Letenye-vidák réme • börtönbe került)
Megírtuk annak idején, hogy csend-őrkézre került Hóbor Gáspár, a Le-tenye-vidék rémle. A többszörösen büntetett ember végiglopkodta a környékbeli községekéi, m(ajd kiszökött Ausztriába. Ott fogták el, a gráci törvényszéken ki is hallgatták és beismerő vallomása után tették át a határon. A tavaly nyár óta elkövetett lopásaiért ►üost felelt a nagykanizsai törvényszék Makári-tanácsa előtt. A nyomozás adatai szerint hat kisebb-nagyobb lopást követett el, de ő csak ötöt vall be. Megesett, hogy biciklit lopott, azzal tovább állt, majd egy levéllel a csendőrség előtt hagyta, hogy juttassák el a gazdájához. 0 akkor .természetesen már a harmadik határban volt. A törvényszék ólrendbeli lopás bűntettében mondta ki bűnösnek és*összbiuite-tésül egyévi börtönbüntetés* Ítélte. Az elitélt megnyugodott, az ügyész súlyosbításért íeilebbe*elL
— Gaál Franciak*
illusztrált cikkben meséli el a Színházi Élet uj számiban, hogy ajánlatot kapott orosz filmesektől, hogy, utazzék Moszkvába nem filmesni, ha. nem bemutatkozni a filmszínházak közönségének. Honoráriumnak két co-bolybuudát ajánlottak fel neki. Gaál Franciska az ajánlatot nem fogadja cl, mert előreláthatólag Hollywoodba megy filmezni.
- (Hélyeggyüjtök találkozófa) nét. föu délután 6-tól 8-ig ■ Pannónia hátsó kistermében.
Fotó-amatőrök!
I tekercs Mimóza-film 6x9 cm.
8 felv., 26 schítai. finom szemcsés
előhívással együtt P T20
Szabó Antal fotó-üzlet és laboratórium
F*-at •. Ft-.t |.
NGYEN
k«pi« •
Zalai Közlönyt
Jttvfl hó etat|«K,
ha most döfhti
— A Búvár feJI6d4*4r0t
örvendetesen tanúskodik ennek n nagyszabású folyóiratnak nf szábta. amely páratlanul gazdag és változatos turtalom\'mal jelent meg. Az egyháznak és természettudománynak viszonyát cmielkedctt szempontból ismerteti Ca-valiier József; a biológiai kutatás uj1 irányairól Huzella Tivadar egyetemi tanár, a miitematika lényegéről Dávid) Lajos egyetemi tanár Irt obbe a számba. Butlppest áramellátásáról Bornemisza Nándor tartalmas cikke tájékoztat, a rövidhullámok thcráplás alkalmazását pedig Rósa László tárgyalja. A kozmikus sugarak végtelen világába vezeti el az olvasót CavalloOi Ferenc, a tengerek mélyén képződő szervetlen táplálóanyagról Koch Nándor tudományos riportja nyújt érdekes képet. A túlnépesedés kérdése, a tuberkulózis gyógyítása, a légvédelmi tüzérség taitodern műszerei rem«k képekkel illusztrált kitűnő cikkekben tárulnak eiShk. Csitáry Béláné a békés honfeg-lalás bámulatos teljesítményét, a hollandiai Zuidcrzee kiszárítását mfondja el élményszerű közvetlenséggel. A Bu. vár uj számá Ismét azt bizonyltja, hogy a Franklin-Társulat tertnlésaet-tudoWányi és teclmikal folyóirata « magyar szellemi életben missziót teljéit.
Gőzfürdő nyitva reggel 8 órától e®tt 8 óráig (héttő, szerda, péntek délután, tatden egéax nap nőknek).
Pénzt kaphat
otthon heverő,
használt bélyegelért, bélyeges levefczéeóárt. Felvilágosítást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt a Frontharcosok helyiségében (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztaltárssaság szívesen lát minden felnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság aemmiféle kötelezettséggel nem jár. Tagdíj ninos. i
Ofcsén&jfit náítamezíhan smnkoxTialik
ZALAI KÖZLÖNY
1986. április 16.
\' A külügyi bizottság ülése
Budapest, április 18 A Képviselőház külügyi bizottsága csütörtökön délelőtt ülést tartott Gömbös miniszterelnök az ülésen gyengélkedése miatt nem tudott megjelenni. A miniszterelnökök ve-sebántalniai vannak. A bizottság az országos földhitelintézetről szóló törvényjavaslatot tárgyalta, mnjd megválasztották az egyes tárcák ügycinek előadóit, ezután a külügyi tárca költségvetésének tárgya* lására tértek át.
Május 3-án választ Esztergom
Esztergom1\', április 16 (Lapzártakor érkezett} A központi választmiány csütörtöki ülésén elhatározta, hogy knöjus 3-árn tflzí ki az esztergomi kerületben a képviselővá. lasztásokat. Utána nártközi értekezlet volt, atalelyen elhatározták, liogv Krnszt Sándor dr. volt népjóléti minisztert támlogadják.
A „Sz*gedM magyar tensrer-járó hkjó vlzrebocsátása
( Budapest, április 16
(Lapzártakor érkezett) A Ganz-gyár telepén csütörtökön délelőtt bocs^j. tották vizre a -Szeged- nevü uj Duna és tengerjáró tabtoroshajót nagy és ünnepélyes külsőségek között Az avató beszélt a kormányzó megérkezése után Winshkler István miniszter Mondta, míg a hajót felesége keresztelte meg a tradicionális egy üveg pezsgővel.
áPRÓHIBDETÉSEK
*próhlrd«té« áttm rmémn 4* tnnfMf 10 nMg
10 nilér, mli>4«V tov&fc. u4 4 mUr. hélköma* 10 uóig 40 MJU/. minden további u4 3 ftllár.
K4pkar«««x4aak«t mindenféle kivitelben szakBierUen ét olcaón Stern Üveges vállal. Városház-palota. 7
Áramvonalas uj bérautó rendkívül mérsékelt átban megrendelhető; Kaulmann autófnvarozónil. Telefon: 888. 797
Blclklistás kifutó 12-1 óráig alkal-nuuáit találhat. Clm a kiadóhivatalban. 1479
Szép nagy világos egyaxobái-konyhls vízvezetékei Ükéi kiadó József íöherceg-ut 58/a.
Modern hálószoba (teljes), egyéb használt bútor alatfé. Clm a kiadóban. 1499
Használt szárnyseajtó és sblaktokok, rámával együtt, aladék. Zrínyi Mlklói-utca 52. 1501
Vennék jó állapotban levő taanlsx-Otöt. Clm a kiadóhivatalban. •
Elvaaaatt a Fő-ut 5. azámtól egy fekete horgolt retlkül 2 szüike csíkkal a Sugár-ut tarkáig, kérem a becaületei meg-tslálót. adja le lapunk kiadóhivatalába.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qtttenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó i Zalai Károly. Interurbán teleion: Ntgykanissa 78. saim
A
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
Urdrttinél vUirolnmk!
Permetezze
Növényvédelmi szerek Permetezőgépek Magvak Műtrágyák.
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, zaák, növény véde\'ml szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. (A bíróság mall.lt ) Telelőn. 150
Nöl kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Gyermek kalapok
1.- P-töl, selyemben 3.- P Tennisz-pu lloverek
2.20.ti)l
Gyermekblúzok t.BO „ Női (umlfűzfik Divatövek 95 fillértől
Dlvat-retlkOlók
nagy választékban Extra nagyságú nöl nadrág 1.80
Férfi Ingek 3.60-tól
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa össze áraimat.
Irodai Divatház
Horlhy Miklós-ut 1. szám
Városházpalota.
Fizessen elő
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában a legszebb magyar képes folyóiratra I
Irodalom, képzőművészet, zene, színház,. film, könyvek, társadalmi élet, világesemények valóságos ó 1 ő tükre a Franklin-Társulat képes folyóirata, a
TÜKÖR
Szerkeszti rév«r jóxmI,
Írják a legkiválóbb magyar Írók. költök, tudótok, újságírók, tlluazt-trálJAk a legjobb rajzolómtlvóazok éa tónykópozők.
Évi előfizetés P 8 40. Előfizetéseket készségesen továbbit a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatala: Nagykanizsa, Fő-ut 5.
A Zalai KOzlöny előfizetőinek
lényeges kedvezmény I
Tartós kerti pázsit létesítésére felfrissítésére, ajánljuk kDIOnféle pázsllkeverékelnket napos és árnyékos helyre.
HIRSCH ÉS SZEGŐ magkereskedése
Madáreleaég.
Sirius növénytápaó.
A nagykanizsai kir. iáráeblróság, mint telekkönyvi batólág.
609/1936. tkv. u
Árverési hirdetmény és árverési feltételek
Horváth Gyftrgv végrehijtitónik Molnir litván, János és Pál végrehajtást Menve-dók ellen Indított végrehsjtásl ügyében a telekkönyvi hálósig a végreha|tató kérelme következtében az 1881 i LX. L-e. 144, 146, 147 6§-al értelmében elrendeli a végte-híjláil árverési 34 P 14 Itlt. tökekövete-léa, ennek láruléksl és as árverést kérvényért eiultel m egállá pl tolt 8 P költség, vsls-mint s csatlakozottnak kimondott dr. Ma-lek László 95 P követelése és Járulékai behajtása végett a nagykanlzssl kir. Járásbíróság területén levó a a nagykanlssal 125. szljkvben 135. brss. háznak >/> lile. tóségére 2000 P kikiáltási árban.
A lenti Ingatlant dr. Malek László végre-hajla\'ó Javára 2200 P, s végrehajtató |s-vára 2760 P legkisebb vételáron alul el-adni nem lehet.
A telekkönyvi hstóság sz árvetésnek a tkv. hatóság hivatalos helyiségében megtartására 1936. évi májua hó 8. napjának d. e. » óráját tüzl ki és sz árverési feltételeket as 1881 : LX. L-e. 150. §-« alapján a kővetkezőkben állapltja meg :
Az árverelnl arándékoiók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ir 100/o-át kétzpénz-ben, vagy SS 1881 :LX t.-e. 42. §-ában
dékképis étlékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges btr I le élbe helyezéséréi kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni éa u árverési teltételeket sláltnl. (1881 : LX t.-e. 147., 150., 170. §8 í 1908 :XU. t. c 21. g.)
Ai, akt az Ingatlanért s kikiáltási árnál msgsssbb ígéretet lett. hs többet Igérnt senkt sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár ssázsléka szerint megállapított bánatpénzt as áltsls Ígért ár ugysnsnnyi szá-zslékál; ktegéssilenl.
Nagykanizsa, 1936. évi Január hó 27-én. Dr. Wéber a. k. kir. lblró.
A kiadmány hiteléül: Kiss s. k.
isoo i/odi-ritliit
Ne féljen I
Semmit sem kockáztat
ha Provincia pengőszelvényt vásárol, mert a felhasználatlan pengőszelvényeket a helyi kirendeltség, vagy Budapesten a Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankja bá -mikor visszaváltják.
A Provincia Utazási és Jegyiroda helyi képviselete a
Nagykanizsai Takaréképnztár.
Közgazdasági Részvénytársaság
GuteM Nyomda ft Délzalal LapKIadú Vállalata
Nagykanizsa
KOnyvnyomda, könyvkötészet. vossalozó Intézel, üzleti könyvek éa dobozok gyára ■ „Zalai KSzISay" politikai napilap azerkeaztAeége, «■ kiadóhivatala
Készítünk:
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi éa Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, el|cgyzési & esketési értesilése-ket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle , Ízléses kiállítású nyomtatványokat.

Gyártunki
üzleti könyveket, agyvédi naplókat, |egyz6-könyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyvekel, rajzfüzetekel és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárokat, dobozokat stb. elsőranguSi-vilelben és a legolcsóbb árakon. «
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
nuku. a lH4uU14.no. KMrcdsta* Bi. UuKoi«n Njpnda ts BÚMal H+kW VUaUá. la^„omítUbm NagykuuiMfe IP.eleib Uletv. Zalai 5 ároljj
76a évfolyam 89. uám
Ara 12 flll.
ZALAI KÖZLÖNY
SiaUv&mi* é» kiadóhivalal: Főút 5. szám. Megjdmlk minden hétköznap délután.
POLITIKAI N A P I L A I
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra • pengó 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 78. sz.
Trianoni nyngdljteher
A képviselőház április 28-án ismét összeül, amikor alkotmányos életünk legfontosabb teendőjének, a költségvetés letárgyalásának feladata vár reá. Addig a bizottságok üléseznek, amikor részletes megvitatás alá veszik külön-küiön az egyes tárcák költségvetését. Tulajdonképpen ez jelenti a szakszerű, elmélyedtebb munkát, meri a bizoltJ sági üléseken a tárgyhoz kell ra-gaszkodniok a felszólalóknak s minden külső eszköz kikapcsolásával mondják el véleményüket A nagynyilvánosság ezekről a bizottsági ülésekről csupán összefoglaló tájékoztatási nyer s mindaz, ami a részletekbe menő vitaanyagot illeti, úgyszólván a bizottsági terem falai között marad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közvélemény kritikája nem nyilatkozhat meg a költségvetési munka e fázisában is, mert az egyes tárcák budgetjét kinyomtatva, szétosztotta a kormány s azokból a legfontosabb részlete-ket közölték a hírlapok is.
Igy került nyilvánosságra költségvetésünk egyik legszomorúbb tétele, amely immár hosszú évek sora óta legsúlyosabban nyomja állami háztartásunk előirányzatát. A trianoni nyugdíj teherről van szó, amely egymagában 80 millió pengőt tesz ki. Szegénységünkben oly horribilis összeg ez, amelyet, ha husznos beruházásokra fordíthatnánk, bátran állithatjuk : szukcesszlve megoldhatnánk olyan nagy nemzetgazdasági és szociális problémákat, amelyekre most az ország teljesítőképességé" hez mérten, bizony nincsenek tul nagy lehetőségek.
Csonkáin agyarország 182.000 nyűg díjasának 249 millió pengőt fizet kl évente, amely összegből több mint 80 millió pengőt jelent az a nyug-dijteher, amelyet Trianon háritotl reánk. Nyomban meg kell állapítanunk : jogtalanul, igazságtalanul, a békeszerződések flagráns megsértésével.
Nagyon félreértene bennünket az, aki ennek a szörnyű adatnak általunk történt bonckés alá vételekor arra gondolna, hogy a nyugdijak kifizetésénél elmarasztalható volna a kormányzat. Erről még csak beszélni sem lehet, mert a trianoni igazságtalanságot ujabb jogtalansággal fokozni, alkotmányos államban elképzethetetlen, mert azok a közalkalmazottak, akik az utódállamok gyilkos, üldöző politikája folytán kiutasitlatlak, hazájukat, családi tűzhelyeiket s úgyszólván mindenüket elvesztették. A magyar állam nem tehette meg azt, hogy amikor koldusbottal megjelentek Csonkamagyarország földjén, még ezt a botot is kivegye kezükbőL
Ismeretében kell azonban lennie a magyar közvéleménynek anak a botrányosan súlyos szerződésértéknek, amelynek következményeként a mai Magyarország a foghoz vert garasoskodás mellett sem tudja a rázu-dljott terhek nyomasztó súlya alól
Szökőár borította el Velencét
Görögországban három községet elpusztított a földrengés — Ködbe került német katonai repülőgép szörnyű katasztrófája
Milano, április 17 Velencében óriási vihar pusztított az elmúlt éjszaka. A szökőár pillanatok alatt elöntötte a terekel és utcákat. A vihar a villanyvezetéké jé ^szakította, ugy hogy a város teljes sötétségben maradt. Igen sok bárka és gondola elsüllyedt. Ember-* áldozatról jelentés eddig még nem érkezett.
Athén, április 17 Görögországban az éjszaka nagy földrengés pusztított. Jamma közelében hátom falu elpuszjult. Részletes jelentések még nem érkeztek
I Bern, április 17 Kanton tartományban Bie.l mellett az éjszaka egy német repülőgép lezuhant. A repülőgéj>en öt egyenruhás német katona ült, akik közül kettő szénné égett, három pedig súlyosan megsebesült. Az egyik állapota reménytelen. A két magához-\'< tért utas elmondotta, hogy Augs-burgban szálltak fel és Frankfurtba akartak repülni. Útközben gépük nagy ködbe került, eltévedtek s igy kerültek svájci terület fölé.
Genf nem reménykedik...
Ha Anglia ragaszkodik a megtorlásokhoz, Párls fel fogja szólítani, hogy tisztázza álláspontját a keleteurópai felelősség tekintetében — Olaszország a teljes győzelem után hajlandó lesz leQInl a zöldasztalhoz
Fejvesztetten menekül m négus maradók-serege
Genf, április 17
Genfben nem reménykednek abban, hogy a helyzet elsimuljon, mert az olasz álláspont ellentétben áll a népszövetségi okmánnyal
Franciaország súlyosabbnak tartja a németországi veszélyt, mint a népszövetségi alapokmány megsér tését az olasz álláspont miatt. A francia mcgbizotjak a hétfői tanácskozásokon fejtik ki álláspontjukat. Franciaország cl akarja kerülni, hogy Olaszország és Anglia között kelljen választania. Nem kivánja a
megtorlások szigorítását, de ha Angl.\'u ragaszkodik ehhez, akkor kénytelen k\'sz felkérni Angliát, hogy tisztázza a keleteurópai államok (Bulgária, Románia, Csehország és Ausztria) irányában vállait felelősig fekintetében álláspontját.
Aloy.í. báró kijelentette, hogy Olaszország az afrikai győzelmek után hajlandó lesz a francia és angol megbízottakkal együtt leülni a zöldasztalhoz.
Addis AJbeba, április 17 Az abesszin főváros Afelett csü-
törtökön isinél megjelent két olasz bombavető repülőgép, de csak röpcédulákat dobáltak le és azután visszatértek az olasz főhadiszállásra.
Az angol sajtó újból azt irja, hogy Abesszínia katonai helyzete teljesen reménytelen. Az északi hadszintéren levő abesszin maradéksereg fejvesztetten menekül. Ellenállásra az abesszinek teljesen képtelenek. A négus maga Is menekülni kénytelen, mert Gojare tartományban élete sincs biztonságban.
Keszthely képviselője
lemondott mandátumáról
(Lapzártakor érkezett) A Közigazgatási Riróság szombatra tűzte ki a keszthelyi petíció folytatólagos tárgyalását, amelyet mint ismeretes, Mcizler és hivei adtak be. Ezt megelőzőleg dr. Oetl-Pálfy Dénes, Keszthely megválasztott képviselője csütörtökön délben levelet Irt Szlranyavszky Sándor házelnöknek és bejeiénlotlo a mandátumról való lemondását. E bejelentéssel még nem szűnt meg n Közigazgatási Bíróság eljárása, mert Meizle-rék nemcsak a választás mcgsetnmisi-itését, hanem kiigazítását is kérték.
Fényes nappal kifosztottak egy budapesti ékszerüzletet
Vakmerő és példátlan rablótámadás történi pénteken délb n Budapesten a Váci-utcában, Egy 7 8 tag. ból álló banda bement Neubauer ékszerész üzletébe és ott egyszerre vásárolni kezdtek. Az egész személyzetet lefoglalták és egy adott jelre az összes kézhezkerithető ékszereket, hozzávetőleges számüás szerint mintegy 20 - 25.000 pengő értékben zsebrerakták és kiszaladtak az utcára. A déli korzón annyi ember járt, hogy a betörök pillanatok alatt elvegyüllek a tömegben. Még azt sem tudják, hogy hányan voltak és hogy gyalog vagy autón incne kültek. A rendőrség megindította a nyomozást.
kivonni magát, hanem kértté len azokat vállalni, holott az ilyen tételek eltüntetésével egycsapásra el lehetne kerülni a deficitet.
A trianoni nyugdíj terheknek nem a mi vállunkat kellene nyomniok. Dc ha reánk rakták azokat, görnyedezve bár, de viselnünk kell. Ez azonban nem jelenti a helyzetbe való beletörődést s azt a lethar-giát, amely zokszó nélkül visel minden jogtalanságot. Hirdetnünk kell meg nem szűnő hangon, hogy a számtalan s felmérhetetlen nagyságú igazságtalanság között ott szerepel a trianoni átkok között a nyugdíj terheknek hidegvérrel történt reánkháritása, miáltal amúgy Js féket.\' s kemény kenyerünket a szerződés diktáló! még Inkább megkeserítették.
Amikor az országgyűlés tárgyalás alá veszi költségvetésünknek ezt a tételét, bizonyára még a légbe ve_
sebb vérű eUenzékl politikus is arra fog rámutatni, hogy elnyomatottsá-gunkban s gazdaságilag tönkretett helyzetünkben Is mily szépen viruló fejlődésnek indulhatnánk, ha az ilyen nyomasztó terheket, mint amilyen a trianoni nyugdíj, nem kellett volna vállalnunk s az erre fordított súlyos milliókat évről évre olyan beruházásokra szánhatnánk, amelyek nemzetgazdaságunkban nagy haladást eredményeznének.
Nem sajnáljuk a hónából kiüldözött vasutasnak, postásnak, stb. azt a kis nyugdiját, amit maga és családja életfenntartására fordit. Egy-egy család számára szűk csatornán csörgedez az élet e java, de ha mind összeadjuk, 80 milliót tesz ki a sommázat. Költségvetésünket ettől az összegtől megszabadítani nem tudja semmifék flnánc^-müvé-szet. Helytelen iránnyban haladna tehát az az ellenzéki vád, amelyik\'
emiatt a kormányt akarná elmarasztalni. A kormány s állítjuk : a mai idők bárminő kormánya ércbeöntött szobrot emelne annak a férfiúnak, aki az alkotmányos élet igazságos kormányzati eszközeivel^ a jogalapról el nem mozdulva, meg tudná találni azt a büvészfogást, a mely felszabadítaná költségvetésünket a trianoni nyugdijak lidércnyomása alól.
A pénz azonban reális dolog, a gazdasági élet rideg és szívtelen eszköze. Vele bűvészkedni s l>o6zor-kányos képzelgéseket valóságba ültetni, nem lehet.
A kormányt elismerés és megbecsülés illeti azért, hogy még ily súlyos s figyclmenkivül nem vehető terhek ellenére is olyan költségvc* tést tudott összeállítani, amely — miként az egyes télelekből kitűnik fejlődést s előrehaladást Jelent a multakhoz képest
& nagykanizsai katollknsság fluepe
Április 10-én, FtehérvÉsártip szenteli fel n nagykanizsai QMdo szervezet Zászlaját a magyar ferencesek tartományfőnöke. New-csak a Credo nagy családjának ünnepe lesz ez, hanem az egész város katolikusságáé.
Szombaton érkezik Nagykanizsára a magyar ferencesek tartományfőnöke, akit a Credo küldöttsége fogad a vasúti állomáson. Vasárnap délelőtt a cintóriumban gyülekez--nek az összes egyesületek, testületek, szervezetek zászlóik alatt, hogy résztvegyenek testvéralakulaluk nagy ünnepén. Ott lesznek a közhivatalok, intézetek, a hatóságok képviselői. A Credo zászlóanyai tisztét dr. Hegyi Lajosné tölti be_ akit a Credo küldöttsége kísér lakásáról a templomba. Az ünnepi nagy mise i0 órakor kezdődik ós azt P» Scheirlch Bonaventura tartományfőnök végzi nagy papi segédlettel. Kedvező idő esetén táborimise, kedvezőtlen idő esetén a templomban lesz az istentisztelet. Utóim a zászlószentelés és ünnepi beszéd. P. Czirfuaz Viktorin prézes veszi át a zászlót, majd következik a zászlószögek beverése. ,
Délután disz gyűl ós a fehérterem-ben, amit P. Czlrfusz Viktorin plébános, egyházi elnök nyit meg, mig az ünnepi beszédet dr. Hegyi Lajos főjegyző, a rk. egyházközség világi elnöke mondja.
A vasárnapi nagy katolikus ünnepből részt kér magának mindenki, aki közei érzi magát a katolikus táborhoz. . , i I I
Holnap, szombat sste Issz Stefániái Imre hangversenye
Szombat este pontosan 9 órakor kezdődik Stefániái hangversenye a Kaszinóban. A rendezőség Belkéri az érdeklődőket, hogy jegyeiket Vágó illatszertárában mielőbb beszerezni szíveskedjenek, hogy az esti pénztárnál minden torlódás elkerülhető legyen. A hangverseny megkezdésikor az ajtókat lezárják.
A műsorban dr. Krátky István polgármester megnyitója után Stefániát 7 nagy zongoraszámot játszik, fir-dössy Rózsi Kereket Irén kíséretével Liszt-da/okat énekel. A műsor minden száma Liszt-kompozíció lesz.
A hangverseny minden jövedelme helybeli kulturális célt, a zeneiskola hangversenytermének berendezését szolgálja, amiért Stefániái ho-noráriumáról is lemondott. Jegyek 60 fillértől 2 pengőig terjedő árban válthatók.
Hosszú Idő óta fekvő betegek a természetes .Ferenc József" ke-serüviiet nagyon szívesen isszák és annak gyors, biztos és mindig kellemes hashajtó hatását általánosan dicsérik. Az orvosok ajánlják.

Mindenkinek látnia kell az afrikai bábom lioefilts lltoeBadását
As egész vfcxxs érífcklődóüét felkeltette a Zrínyi lix>dalmi és MÖvé-s®eti Kör április 20-ikl píognunja.
Mindenki lázas kíváncsisággal varja dr. Szekeres László, a kitűnő u j sági ró és éles aaeintt iró előadását az afrikai háború kulisszatitkairól, annak gazdasági ós világpolitikai hátteréről. Az előadás után a hines Fcket< l/igcSek c. hangosfilm szalad a vásznon, 2100 m. hosszúságban
és a matgóWp szárnyén mytatja meg snézőkmk az olasz-abcsszin háború sok-eök érdekességét
Az előadás a Városi Mozgószin-házlmn lesz, hélfftn este 9 órakor. Belépődíj és ssámoeott helyek nincsenek. Müsor-megváltás páholyokban 60, a többi helyeken 20 fillér. < Az előadáson Cokuuki heroeg, a budapesti olasz követ is képviselteti magát, i \'
Hogyan születnek muraparti szenzációk Budapesten ?
Beszélgetés egy sohase látott kanizsai aranymosóval
Oldalas riport jelent meg minap » 8 órai Újságban, Légrád keltezéssel,
• Aranymosók a Mura partján> címmel. A rii>ortot a lap \'«kiküldött munkatársa\', egy budapesti újságíró irta. Színesen, a gyakorlott riporter tollával, elevenen irja le, hogyan mosogatják a Mura iszapjából «z aranyat magyarok és szerbek egyaránt, főként azonban a kiskaoizsai Suuut László. A riport gerince egy muraparti beszélgetés Samu Lászlóval. Szinte látja és tiltja az olvasó, hogyan «indul üveg kattogva a Samu-féle kotrógép,-hogyan «lordul egyet az elcvátorszerü kotrógép- és hogyan gyűjti egy m!ár •majdnem színültig tele vasszekrénybe-az aranyat a kiskanizsai aranyásó.
Mindössze egész csekély hibája van a riportnak. A 8 órai Újság kiküldött munkatársa soha nem bessél}- Samu Lászlóval Igy tehát abból vr egy hasábból, atnfit u 8 Órai Újságnak íífcmu László mondott, Jóformán semmi sem igaz. Annyira nem, hogy Samu László bejött a Zalai Közlöny szcrkesxtősé-góbe és a következőket mondta:
— Legyen sxives, szerkesztő ur, ir^a trteg, hogy abból az égés* riportból semmi sem igaz. Éu egy éve mosok aranyat a Murában, de ott pesti újság-Írót soha uuua láttam. Veleui sem most, sem máskor nem beszélt a 8 Órai Újság munkatársa, nem is láttam, u«a is ismerem.
— A riport szerint én azt mondtam az újságírónak, hogy a szerbek engem
• többször elfogtak, bevittík Icádra, megmotoztak és elvették az aranyamat- Legyen sxives, irja meg, szerkesztő ur, hogy ebből egy árva belú nem igaz. Velem soha semmi jiyesaú, de ittóg ehhez liasonló incidens sem fordult elő.
— Még ha beszélt is volna velouz a 8 örai Újság munkatársa, akkor sem mondtam volna neki, hogy <én gépi erőrvel kotrom a fövényt és mosóiul a homokot.- Ez cgyáitaláu nem is igaz. Az én gépem) a kél kezem és semmi más. Az (elevátoros kotrógépet- álmodta az előttem ismeretlen újságíró. «Kattogva megindul a Samuféle kotró-mosógép- — olvasom a riportban. Petiig ucxní indult meg más, csak a riporter fantáziájú, mert nekem egy kis egys*erü mosó-asztalom van csak, de egyáltalán uiucs gépem, nincs vassxekrény«iu, hanem csak ugy üvegpohárba gyűjtöm az arany-szemcséket és igy leimósze lesen még sokkal Inkább az álmok birodalmába tartozik a •Majdnem színültig tele vasszekrény.-Egész aTanyttosó pályámon nem gyüjtóttön többet tog gramm arany-
nál, ennyivel pedig nem telik meg semmiféle szekrtoy. Nem igaz tehát az som, hogy 300 jpamm tiszta aranyat vallottam volna be a pesti újságíró előtt. Neani mondtam azt sem (Illetve nem mondtam volna, ha beszéltem volna az Illetővel), hogy naponta 4—5 gramtn tiszta aranyat mosok ki. Ez nem igaz. Boldog vagyok, ha egy grammul találok egy nap. A mástél gramm már rekord-eredmény. Nem mondtam senkinek, legkevésbbé a sohasem látott riporternek, hogy «az egész környéken egyedül nekem vun engedélyem a belügyminisztertől, a l ós kapitányságtól és a bányakapitányságtól aranyiuusásra. • Ez nem is igaz. Mindenkinek adnak engedélyi, aki kér. Az som váll, hogy csak ugy hemzsegnek az aranymosók a Mura-parton./A ml részünkön nem is mos* más, csak én, ut ör-séin, meg <%y mohácsi ember. A«t sum mondttsi, s#t uem is tudom, hogyan képzeli a pesti ujságiró, \'<ogy a jugoszláv aranymosók «átnox-\'zák a kiutosoU aranyat a Murán és... « hasznon itteni rokonaikkal megosz-toanak.- Ezt a képtelenséget is az éu számba adta a g órai Újság munkatársa.
— Végül cáfolja miog, szerkesztő ur axl U, mintha én azt mondtam volna,
hogy <most határoztuk el, hogy kul-döUséfSag felkeressük gróf Bethlen Istvánt, Nagykanizsa képviselőjét és megkérjük...- stb. Eszünk ágában sincs semmiféle küldöttség. Különben is ki tnenne a küldöttségébe? fin, meg az öcsém, meg a mohácsi embsr? Hiszen <u*n a vidéken nincs annyi aranymosó, amennyiből egy küldőit-, ség kitelne. Meg aztán fnM kérhetünk mi akarktlöiv A mosást mindenkinek megeugeuik. Aki akarja, dcpulació nélkül is megpróbálhatja szei-encséjét. Nem jár a mi eszünk semmiféle dc-putáción, csak a munkán. Mi csak egyet kérünk: — szerencsét a mun-kaiikbau. De azt nem Bethlen kegyelmes úrtól kérjük, hanem a jó Istentől.
Hát igy születnek a -vidéki szenzációk- a budapesti lapok hasábjain...
— (Kiolvasott újságját)
képes folyóiratát és mellékleteit na dobja el, hanem küldje be a Missciós-házba, • missziós népdéhitánok céljaira Köszönettel fogadnak minden beküldött könyvet, folyóirtot, ujsáfot
1930- április 1 a
HÁZTARTÁS
Rovatvezető: KUlay Lá-sM
Hogyan lehet olcsóbbá tenni a villamos vasalást?
Néine törsz ágban, Svájcban, sőt Magyarországon is részben a nagy naplla]K>k, részben a villamos telepék megszavaztatták a közönséget, nyilatkozzon, hogy a villamos háztartási készülékek közül melyiket tartja leghasznosabb knak.
Mindhárom ország háziasszonyai egybehangzóan elsősorl>an a villamos vasa lót, másodsorban pedig a villamos főzőlapot, tüznelyet, illetvo sütőt tartotlák a leghasznosabb készülékeknek. i
A villamos vasaló azáltal, hogy minden különösebb előkészület nélkül bármikor használatba vehetői, továbbá feltétlenül tiszta, üzembiztos működésén felül, a saenes vasalásnál minden esetben fellépő széngáz kiáramlástól teljesen mentes lévén, sem főfájást, sem egyéb kellemetlenséget nem okozhat.
Villamos vasalóval ez az egyébként nehéz házimunka is könnyen, tisztán, dc főleg gyorsan végezhető. t
Amit eddig a villamos vasalóról elmondottunk, azt bizonyára minden háziasszony jól tudja, de unnál kevesebben tudják, hogyan kell a villamos vasalót használni, hogy minél kevesebb áramfogyasztással, minél több ruhát tudjunk kivasalni. Még ma is nagyon sok háziasszony van, aki azért idegenkedik a villamos vasalótól, meri azt hiszi, hogy rendkívül költséges, pedig az ügyes háziasszony helyes munkabeosztással olcsóbban fog villamos vasalóval vasalni, inint a füstölgő kovácsszénáéi. i
Minden jó villamos vasaló bekapcsolástól számított 2-3 perc alatt felforrósodik annyira, bogy a vasalás megkezdhotő. £ppen ezért, mielőtt a vasalót bekapcsolnánk a hálózatbu, föltétlenül szükséges, hogy a vasalandó ruhát, fehérne müt osztályozzuk. Az első osoporlba vegyük a nehéz ruhákat {paplan-lepedőket, párnahuzatokai), a második csoportba szeriinozzuk * közepesen nehéz fehéroeinüsket (férfiingüket, törülközők**, konyhát*-hát, sib.), végül a harmadik csoportba tegyük a zsebkendőket és az ehhez hasonló, más vasalandó könnyű fehérneműt. Csak az es*é« lyozás után karoljuk be a vasatót és annak felmelegedése után a vasalást a nehéz ruhákon kezdjük. Vasalás közben a készüléket időnként le kell kapcsolni a hálózatról, mert felesleges volna a vasalót iul fűteni. Nem azért, mintha a vasalónak ez ár tana, hanem, mert áram-pasarlással jár. Amidőn.azt vesszük észre, hogy a kikapcsolt vasaló hőfoka annyira csökkent, hogy a héz ruhák gyűrődéseit nem simdtja ki tökéletesen, akkor a középnehéz ruhákból vasalunk 2-8 darabot, majd még utána a harmadik csopor-tozatu fehérneműnkből is pár dar*4 bot nagyon szépen kivasalhatunk. Ha még nem végeztünk ■ ruhával,
1 Nagyságos asszony! *«»ttbhtzok pi.48 pmoo-ig ^oműlÖtlWÍ
J -- \' —"T—--—7" Selyem „ P 1.48 P lO.OO^ig -21
jRos2tttm!iöz bluz a dluotl H^wiáMitÉm M
!HÜ!ÉH!!| íMbtal
ZALAI K02L0NY _
Ringispil a sétatéren
lg» iprffli 1.9
akkor Ismét bekapcsoljuk a vasalót \'ésba felforrósodott, me?tnt a nehéz ruhákon\' kezdjük a sorrendet, ugyanugy folytatva, amíg csak az egész ruhauvennyisóg^t fel nem vasaltuk.
Ha a vasalási ezael a rendszerrel végeztük, akkor azt fogjuk látni, hogy ha, a\'vasalót 10 percig bekapcsoltuk, fütötlük, 20-26 percet vasalhatunk minden áramfogyasztás nélkül, pusztán a vasaló tömegében tárvrtt meleg hrlyes é« okszettl ki-haszsálásával. Nézzük csak, mit jc-lcaxk ez pénzértékben kifejezve. A Nagykanizsán érvényes 3.5 filléres takarék árammal számítva egy 500 wattos vasaló állandóan bekapcsolva, ogy óra alatt 17 és fél fillér értékű áramot fogyaszt el. Ha a feníl tebb leirt módon takarékoskodunk, akkor egy órai vasalásunk mindössze öt egész és nyolctized ffllérbo (tehát nem egészen hat fillérbe) kerül. Ma még . azt is ftgyek?mb3 • vesszük, hogy villamos vasalóval a vasalás sokkal gyorsabban megy, mert nem kell a vasalót a kiégeti parázstól megtisztítani, újra tölteni, fujtatni, hanem ez alatt az idő alatt is folyamatosan, tisztán, higiénikusán vasalhatunk, nyilvánvalóvá válik, hogy. a villamos vasalás nem csak luxusvasalásra való, h.mcm gazdaságossága éppen a nagymo* sáwok utáni, úgynevezett nagyvasalásoknál mutatkozik.
fia a vasaló nem forrósodna fel eléggé, vagy gyorsan kihűlne, ugy leghelyesebb, ha szakembernek mutatják meg a vasalónkat, meri az ilyen természetű hibák, különösen a régebbi tipusu vasalóknál, gyakoriak, viszont rendbehozataluk fillérekbe kerül. A moűenn, márkás vasalókért a gyárak öt óvi jótállási vállalnak.
Akinek gyakran fáj a gyomra,
bélmü ödése renyhe, má|a duzzadt, emész éae gyengült, nyelve lehétes-sárga, étvágy • rmgeappant, annak a természe\'es „Ferenc József keserűvíz csaktD-mir szabályozza a székletét, rendbeho\'za az emésztését, élénkíti a vérkeringését és jó köiérzelet teremt. — Az orvosok ajánlják.
Zágrábi útinapló 2
Fejtfl Ferenc ntán szabadon: Steatpéferi
A Második felvonásban nagyszerű kis Malmot látunk, a diszletezés elsőrangú, igazi kis Malom. Mindjárt- észre lehet venni, hogy nem\' otthon vagyunk, Mert a molnár jókedvű, fél óra alatt egyetlen ellenőr som volt a színen, a Zsákokon nam volt zsákbárca és a tájékoztatót sem lftttam kifüggesztve sehol. Pedig sokért nem adtam volna, ha például belibog egy ellenőrnek Ma6zkiroaoU színész és elénekli a 2001/1935. P. M. sz. rendelet 12. §-ával módosított 2000/1934. P. M. számú rendelet 18. betétjét, - Izé paragrafusát. De mOndom, nem igy volt. Csak éppen a Kövér Ember megszökik a Gazdag Paraszt lányával. Mindenki Sárga, il. letve sárga lesz az irigységtől, a fatu ! legényei felháborodottan énekeinek.
A harmadik felvonásban sok uj sze-ireplőt látunk, két ló is fellép, persze • ezek nemi énekelnek, okos állatok, a nagy dob, ha dobban, kissé hátra-i húzzák a fülüket. Kövér Etaber pénzt és leányt kap hosszú botíyodatcW után, Mindenki énekel, forte, fortissimo, egymást átölelve állnak1, mennyei boldogság, taps, függöny.
A ruhatárnál ugy érzi az etmber, Mintha otthon lenne, szép tolongás a szokásos otthoni közvetlenséggel. De az ember azt mondja mosolyogva,
A falusi bucsuk 1 hangulatát, a virstlik filléres roMantikáját jut-tfctjn eszünkbe az a hqngkaosz, aMely húsvét napján a kanizsai sétatérről Messze betöltötte n levegőt. Az egész kedves kép mosolyt fakasztó.
A sétatér friss zöld foltjában embergyürü közepén áll a mozgóforgó Masina, gyermekek vágya, a Katik és Marik vasárnapi olcsó Mulatsága: a RingispiL Kinyúló karjaival ott forog az embergyürü közepén, de ez a forgás egyenletes simo mozgású. Lent a sátorban pöffögő masina hajtja benzinszagot lehelve, nem mint valamikor a viháncoló gyermbkhad.
Pedig de szép Idők voltak azok, amikor három hajtásért minden utcagyerek élvezhette a körbeuta. ■ás örömét. Milyon élv«z<*te! ül-tűk meg a lovat, ukkoriban a megdolgozott háront menetért! Ma \'már ettől a csekélyke élvezettől is elestek az utcán csatangoló apróságok. Igaz, letűnt a ringlspilről a ló, az elefánt és a mtedve is/t» többi kedves alakkal együtt. Nem leliet többé bravúroskodva játszani lóról le, lóra fel a 6árgarézru-dak közötti padlón, Megszűnt Li. Horni dicső «stand\'-Ja és helyét elfoglalta * láncon csörgő, lengő hintázó szék. Valahogyan szürke lett ez a ringispil az ágaskodó ló-figurák, csendes medvék és elefántok nélkül. A csillogó pikkelyekkel kirakott piros vászonhuzat is eltűnt. Pedig, de szép volt, ntarfkor a forgó pirostetőn ott lengett a zászlócska. MoBt ez sincs, kopaszon, árván Merednek szerte a tartógerendák. A régi vasárnap délutánokra csak a verkli nyikorgó hangja eMlékeztet, de már az is uj slágereket játszik.
Megváltozott Minden, de azért a gyerekek épp ugy kikönyőrgik szüleiktől a 20 fillért, míut régen
a -fcétkrajcárt, a zöld és pirosparo-linos ruhákba bujtatott falusi legények csakúgy fölfltetlk a Maiikat és Julcsákat, taünt régen.
Itt pöfög ez a traktoiMaradvány a sátor alatt. Enyhén szólva is, bü. zős Ill^t az, antft áraszt. Felhangzik a hajócsengőre emlékeztető kisharang, Megindul a ringispil és elnyikkantja Magát a verkli. Re-kodt, haMis sípokat fuj, hihetetlen disszonansziákkal. Alig. eszmél rá at etóber, hogy «Az ón rózsám vasutas...> dalWmtót utánozza a nótaszekrény. N«M Javit a hely-zeten a verklit hajtó legény seM, aki kézzel-lábbal «dolgozik- egy nagydob egy kisdob és egy réztányér segítségével. A fülbántó csőröMpölés, pöffögő bűz... és Mégis: nincs senki, aki meg ne állna • egy-két percre e furcsa al-kotTtány előtt, hogy végignézze, Mint; Ifibáliák egymást a legények, lányok, Mily drukkoló ijedelemmel ülnek fel a gyerekek, keMényen és görcsösen Mirkíolva a tartólán. cokat, hogy elhallgassuk egy pár percig ezt a csattogó, hnods muzsikát, aMely, ha a fülnek nem is, de a szivnek oly jól esik.
Hogyan van az, hogy ebben a furcsa hangkaoszban, a kopaszon forgó, nyikorgó, pöffögő ringispil körül jól érzik Magukat az emberek, hogy itt tudnak Mosolyogni, örülni, nevetgélni?
Talán azért, Mert ez az olcső verklis hangulat egy klsidőre elfelejteti a Jelent és egy pillanatra visszavarázsolja a régi jóidőkfct?!
f^.4.)
— (Tavaszi estet)
rendez április lfl.én, vasárnap este 7 órakor az Oltáregyesület a plébánia fehérlettttében. Könnyed és vidám műsor gondoskodik a megjelentek szórakoztatásáról. Belépődíj nincs. Tea-jegy 00 fillér. «•
|| I \' i__m ■ B - — i —
~ —y—--
Uj „j\'accuse!"
Henri Pozzi könyve - A bűnösök
Nagy szenzációja volt a magyar könyvpiacnak, amikor megjelenti Hesiri Pozzi francia újságírónak »A háború visszatér* ctmü könyve.* A szenzáció nem állt meg a köny-* vcsboltok kirakatainál, sem az olvasás csendes óráinak elmélyedő han* gulatalnál. Felfigyelt erre a könyvre egész Európa, országok, a tegnap és a ma nagy politikusai és diplomatál, kormányok és közvélemények. Felfigyelt erre a könyvre Európa lelkiismerete.
Most megjelent Henri Pozzi másik könyve. Egy hatalmas felkiáltójel. Egy egész Európát bekiáltó »j\' ac* cusc !< Egy kontinens lelkiismeretének kell megrendülni e könyv nyomán 4986-ban, amikor Henri Pozzi »A bűnösök* e- könyve lelkl-ismeretvizsgálatot lart a vllághátx* rus mnlt felett ós kíméletlen őszinteséggel szedi elő a nagy világégés diplomáciai hátterének legtitkosabb aktáit, nem hagy a kegyes feledés történelmi homályába veszni semmit Megrázóan érdekfeszítő gyón* tatás ez a könyv. Leplezetlen vád és intő kiáltás a holnap elé. »Tudom hogy hazámban árulással fognál* vádolni e könyvem miatt*, - -Írja\' előszavában. És mégis megírta^ mégis kiadta a könyvet. ( .. -* Urmánczy Nándor vezércikket irt eröfe a könyvről a Pesti Hírlapban. Ezt irja róla egyebek közt:
»Eddig sehol nyilvánosságra nem került adatokat tár fel Könyvét két részre osztotta. Az első rész elme : a háború. Arról szól, hogy miként ugratták bele Franciaországot a vfiágháboruDa. A második rész elme : a béke. Ez a frész kizárólag hazugságra felépített trianoni békével foglalkozik. Masaryk és Be* nes szereplésével. A szörnyű Ítélettel és következményeivel. Bemutatja a Mdarabolt magyar birodalom képét és bemulatja a feldarabolt Franciaország térképét, hogy ml« ként nézne kl Franciaország, ha a trianoni Ítéletet francia földön hajtották volna végre. Félti hazáját, bogy a jóhiszeműség, tudatlanság éa
Dpna Mellett, a vukovári krémmel, a liatahnös Bata gyárral, a dinnyéssel, a nagymamámmal, stb.
Nem igen olvastam még, hogy más világkörüli utazók hogyan érzik Magukat, ha hosszú évek után szülővárosukba visszatérnek, de én egész őszintén bevallva, csalódtam benne. Lehet, hogy sokat is vártam tőle, mármint a szülővárosomból, már csak azért is, Mert olyan hangoló s neve van, hogy szülő-város, pedig hát az embert az anyja szüli, eltekintve a várostól, mi köze neki egyáltalában ahhoz, hogy enngem ott szültek? No, de mindegy. Emlékszem a középiskolában mindig kellett tudni, hogy például Kazinczy Ferenc szül. 1759. okt 27. Brsetalyón-ben, meg Kisfaludy Károly 1788. febr. 5. Tét, Győr megye. Volt egy barátom, az fizikán is életrajzokat felelt. Egyszer Gay Lussac törvényét kellett volna tudnia, de persze csak kellett volna — és akkor rákezdte, hogy aszongya a kis Gay nagyon szegény szülők gyermeke volt, dc az öreg Gay, már tudniillik a kis Gaynek a papija korán felfedezte benne, toír tudniillik a kis Gayben a nagy tehetséget és Minden áldozat árán, a saját szájától vonva meg a kenyeret, tanitttatta fiát, már tudniillik n kis Gayt. Azután a kis Lussacról Is lcMondta ugyanezeket, m-\'rt hát kl a fene tudhatja már a hetedik oszhilyban, hogy egy olyan egyszerű embernek két vezetékneve lehet (Vége kövj
hogy pardon és akkor nyugodtan hátbaverhet bárkit, vagy ráléphet akárki lábára. Sőt, egy terMelcs hölgy barátságosan tipeg a ballábamon, pedig neki is van kettő, adott neki a jó Istenke, szóval tipeg, én, wánt a külföld képviselője Megjogyzem, hogy -az-anyádl\', Mire a hölgy hátrafordul és tökéletes Magyarsággal odacsicsergi nekem, hogy «no de kérem..
Azután elmegy az ember a Gradska Kavanába, a három\' évszakok kávéházába. Ugyanis három1 emeletes helyiségben van a kávéház, lent fűtenek, alul tél van, a második emeleten tavasz. a harmadikon pedig nyár. Egy-szert fizikai törvény. Meleg levegő könnyebb, — no dc mit magyaráz-zaM, hisz értik, ugye? Mi a tavaszban ültünk, illetve a Második emeleten.
Ott, a Jelacsics.tércn felhőkarcoló x cMelkedlk. Nyolc emelet, modern sti-lus. Igaz, hogy nagyon alacsonyan kell szállni annak a felhőikének, hogy ez a ház megkarcolja, de nem baj, határozottan iMpozáns épület. Jela-cslcs különben szintén jelen van, bronz lovasszobor, vagy lovas bronzszobor Magyarország felé Mutat a kardjávul és sok galaMb ül raita mindenütt, ínég a bronzorrán is. Ilyenkor mindig eszembe jut az a bizonyos: -Línks steht der Goethe, rechts der Schiller dann koraiul cin Vogel und macid oiuou Triilw...» és elhatározótok hogy |
a végrendeleteimben külön fel fogom hivni a Hálás Utókor szives figyelmét arra a körülményre, hogy Csekélységemnek ne emeljenek szobrot majdan. Majdan, igy iromi, mert mindig elérzékenyülök, ha íJialáloM. utáni idők jutnak eszembe. Igaz ugyau, hogy előbb-utóbb úgyis elkövetkezik az az idő és hogy egy, vagy két évvel előbb hal meg az ember, igazán nem számit, ha az örökkévalósághoz viszonyítjuk, illetve azt a borznlmfasan hosszú időt vesszük, melyet halva töltünk el ezen a szép földön, vagyis földben, mert ugyebár eltemetik az embert. Bizony, bizony, Einstein re. iativitási elméletei Az élethez viszonyítva persze soknak tűnik néhány évecske, de Mit számit akár ezer óv is a megszámlálhatatlan idő tengerhez miérten. Már megint filozofálok kérem, ne tessék haragudni, pedig hát utle-irást szeretnék elkövetni.
Nan tadom mólyen tisztelt olvasóim, emlékeznek-e még a történelemre, a hölgyek biztosan, mert hisz olyan fiatalok, ugye most tanulták, na persze. Szóval ott tanultuk, hogy Csekélységein, mondjuk «a magyar Irodalom egyik kimagasló. — hogyan kérem? — na miért, miért ne lehetnék ón kimagasló, 18(5 voltam sorozáson, igazán lehetek még azért, — szóval Csekélységen* Vukovárott született. Vu-ko vár Szerém megye wékhelye, a
ZALAI KÖZLÖNY
1936. áprlllg 18.
hiszékenység következtében époly vakon rohan a rzakadék felé, mint húszon k<^£ évvel ezélőtt. Meri nem Németország kezdte a háborút, ha-nem Oroszország és francia és szerb bűntársai sodorták Francia-országot a háborúba. Németország csak az orosz titkos mozgósítás cl* rendelése után mozgósított. ...A történelem megismétli magát. Pozzl ag? godaloinmal és elkes:redéss?l állapítja meg, hogy Franciaország nem okult a mult hibáin. Most újból Oroszországgal szövetkezett. A szovjetre és a kisantantra épit éá azoknál keresi Németország elleni biztonságát.* ;
Nincs az a lenyűgöző erejű film, ami érdekesebb lenne, mint az európai kataklizma kibontakozása a Henri Pozzi által gyűjtött diplomáciai adat-halmaz drámai erejű flel-sorakozásában. Érvel, adatai meg-dönthetetlenek. igazság-keresése a szókimondás fanatikusává tet\'e és levette szeméről a nemzeti elfogultság minden ellenzőjét. Éles ítélettel csak az Igazat mondja ki, amikor azt irjs :
»Mi, franciái., elfelejtettük a mult szerencsétlenségét és hallgattunk rossz szellemünkre, Benes Eduárdra, aki a háború után ugyanazt a szerepet játssza Párisban, mint a háború előtt Sazanov és Izwolszky Az Oroszországgal kötött uj katonai egyezményünk nagy hiba volt. Hiba biztonságunkkal és a békével szemben.*
Ez a könyv elégtétel Magyarországnak is. Ez a könyv a lebeszé-desebb bizonyság Magyarország igaza mellett. A jóvátétel kicsi mécsese ez a könyv, de ezt a kicsi mécsest Európa országaiban ezrr meg ezer olvasó lelkében gyújtotta meg Henri Pozzi, az Igazság bátor bajvívója. (bl)
IDŐ
Zivatar!
Prognózis: Élénk nyugati, északnyugati szél, esetleg eső, több helyen zivatar és jégeső, a hőmérséklet osökken. Szombit éjjel erösebb lehűlés, aöt talajmenti fagy ia lehetséges.
Naptár: Április 18. szombat Rom. kat Apollonlus. Protestáns Ilma. Izraelita Nlzan hó 26.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig az őrangyal gy<6gyszertár Deáktér 10. S7. és a kiskanizsai gyógyszertár
Gósffirdő nyita reggel 6 órától »>u 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden ogÁ-w nap nőknek).
— (fíilyégtyaftOk találkozója) hét. főn délután 6-tól 8-ig * Pannónia hátsó kistermében. "
Megölte tizhónapos gyermekét, aztán elvágta a saját nyakát egy balatonbogiári fiatal anya
MegTenditő gyilkosság és öngyilkosság történt Balatonbogláron. Szamek György szabósegéd 22 éves felesége. 10 hónappal ezelőtt, amikor kisfia született, furcsa változáson ment keresztül. Az addig leg1-nagyobb egyetértésben élő pár között most egyre gyakoribb lett az összeszólalkozás és p veszkedés, az asszony idegessége, ingerlékenysége miatt.
Csütörtökön is nagyon ideges voll az asszony, ugy, hogy amikor a 10 hónapos Győző nevü fia elkezdett sirni, dühében a gyermekre rontott
és betömte zsebkendővel a száját. A szerencsétlen kis gyermek termé-sjotesen megfulladt, épi>en akkor, amikor a mégjobban felbőszült asz-szony fel akarta akasztani gyermekét. A gyermekgyilkosság tudtára Sbredt fiatalasszony őrjöngeni kezdett, a lakásban mindent összetört és konyhakéssel átvágta a nyakát. Ekkor érkezett haza férje, aki a vérben, eszméletlen állapotl>an fekvő asszonyt a székesfehérvári kórházba szállíttatta. Az asszony állapota, minthogy a gégéjét is átvágta, életveszélyes.
A Nem kell önnek Budapestre utazni, K
\\Á mert magnyllt ■ 17
4 „Ml BOLTUNK" b
1 Csengery-ut 20. ai. alatt, v
A ahol fővárosi nagyáruházak árain vásárolhat Ik
% fűszer-, csemege- és gyarmatárukat, y
Felmentették G. Szabó Gyula gyümölcstermelési felügyelő fiát,
aki apja feljelentésére egy hónapig fllt vizsgálati fogságban pár „rongy-Ingóságért"
G. Szabó Gyula nagykanizsai gyümölcs termelési felügyelő, mint ismeretes, feljelentette fiát betöréses lopás elmén a nagykanizsai, majd a budapesti törvényszéken, mert fia" távollétében behatolt a lakás egyik zárt szobájába & pnnét ruhanemüeket vitt el. A fiyt a budapesti rendőrség fogta el és egy hónapig vizsgálati fogságban ült a nagykanizsai fogházban.
Szuronyos fegyházőr vezette Makáry biró elé ifj. G- Szabó Gyulát^ akit a vizsgálati fogság láthatólag megtört. Elmondotta, hogy építési rajzoló, jelenleg nincs állása1, de egy pártfogója segítségével Budapesten kapott volna kirakatrendezői állást és épp azért kellett el követnie cselekményét, hogy Budapestre utazhasson, miután édesapja nem adotf. neki pénzt. Mindenképpen állásba akart jutni és ezért elhatározta, hogy pénzt szerez. Mi után másképp nem\' jutott hozzá, összeszedett odahaza néhány ruha-
Városi Mozgó. Péntektől—vasárnapig!
Lillán Harwey Milliós vllágfilm
mint világhírű ballerina. \'"
WHIy Frltsch
egy hegedűművész.
Fekete rózsák
Óriási méretű ballet az orosz cári operában stb stb. Valóságos filmremekmQ I Remek klsérÖmDsor I Előadások hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. A köznapi elaft előadások filléreitek I
neműt és azt Bojér Józsefné ócs-kásnál beváltotta egy öltözet ruháért, hogy mégis rendes külsővel mehessen Pestre. Az útiköltségei ugy szerezte meg, hogy édesapja pincéjéből eladott Mustos Ferenc kereskedőnek 15 métermázsa fát. Megbánta tetlét, amit azzal indokol, hogy sok mindenen ment keresztül, amiről - családi dolgok lévén -nem kiván vallomást tenni.
Elsőnek édesapját hallgatták kl, aki ekkor kivánta fia megbüntetését, csak amikor részletes kihallgatására került sor, akkor módosította álláspontját ugy, hogy ha a fiu megbánást tanúsít és megfogadja a javulást, akkor nem ragaszkodik megbüntetéséhez ós nem is tesa vallomást fia ellen.
A vádlott könnyező szemjHel hallgatta a biró Intelmeit és azzal védekezett, hogy lelki és családi okok miatt akart Kanizsáról szabadulni. (Szülei különváltan élnek.)
Az apa a bíróság előtt tisztelet-
lenséggel és összeférhetetlenséggel vádolta a fiát, akit azonban a bíróság szabadlábra helyezett és felmentett a vád alól. Kihallgatták ugyanis Bojárnét, aki bemutatta a lopott és becserélt holmikat- Igazán ócska rongyokról lehet csak beszélni, mert a feljelentésben szereplő flaneltakaró, paplan és felöltő csak részeikben viselik hajdani alakjuk maradékait. Szinte megdöbbentő\', hogy ezért a valóban értéktelen >rongy-Ingóságért« (mint Makáry biró maga mondja) került a bíróság elé ez a flu. Jellemző a holmik értéktelenségére, hogy az apa magb kijelentette: — nem tart rájuk Igényt, minden az ócskásé maradhat.
A faeladási ügy tárgyalása során kiderült, hogy a 15 mázsa fát 1 pengő 50 fillérjével vette meg Mustos Ferenc, akihez világos nappal szállították a fái, a ffu a gyümölcstermelés! felügyelőség alkalmazottjának mondotta masrát és fényképes igazolvánnyal igazolta kilétét. A bíróság Így a másik két vádlottat, Bojár Józsefnét és Mustos Fercifcet is felmentette az orgazdaság vádja alól, miután Igazolva látszik, hogy nem tudhatták a megvett holmik származását.
A bíróság felmtentő ítélete után az apja környezetéből szabadulni akaró fiu bocsánatot kért apjától és kezet-osókolt neki. Ezzel n jelenettel véget ért a tárgyalás. Az egyhónapi vizsgálati fogsággal megszenvedett a flu megtévedéséért, apjának pedig a bűnügyi költségeket kell megtérítenie.
— Háziasszonyok t Megjelent a Dr. OF.TKER gyár 1936. évi első kiadású fényképe* receptkSnyve, melyet klván-náKára bárkinek Ingyen én bérmontvo küld: Dr. OETKER A. Tápszerművek Budapest VIII. Contl-n. 25. 8ütőnor és vanlllincukor ára most levelenként 12 fillér. _
Maihlvá. A Közgszd\'ságl Részvénytársaság Nagykanlzss, 1936. áprllli hó SM-i délután 3 Arakor NagykanlifiAn, salát helyinkében tartja évi rendel közgyaiését, melyre a t. részvényeseket me-blvla
adások elflter|esztéi»e, a mérleg megállapítása, a mentvény megadása ?, Pei(l»yelöbizottsig vMatnasa 1 évi Időtartamra. 3. Indítványok Azok a részvénye-
sek, akik a közgyűlésen ré*ztvennl ó hallanak, a-alapszabály 8. §-a értelmében, tartoznak részvényeiket, vagy eliamervényelket három nappal a közgyűlés megtartása előtt, a vállalat pénztáránál, vagy a Zalamegvel Oazdaságl Takarékpénztárnál Nagykanizsán, letétbe belvez-1 - Mérleg. Vagyon t Lapkiadási L\'g P 6000 Felszerelés és berendezés P 64297-42. Aruké«zlei P 7371-33. PénzUr P 074-52. Adósok P 13830-52. AtmenO tétel P 31301 Veszteség : m. é áthozat P 080-04,». é. veszteség P 12754 08. összveszteség P 1*44102. Összesen P 10ÖS^583. Teher i Részvénytőke P 301)00--. Fel nem vett lota-
P 106336 85. Eredmény szánta i Veszteség : Are, Őrleti költség P 7585475. Általános Ox-let" költség P 15825 Z<. Közadók P 0385-70. Kamat P 4076 37. Felszerelés P 6000. Behajthatatlan követelés P 304004. M é veszteség áthozat P 88604. önzésén P 11531072. Nyereség i üzleti bevétel P 101504*8. Tökeemelési költség P 40512. Ve«s**ség -1. é. áthozat P 68604, t. é. veszteség P 1275408, iszes veszteség P 13441 02. összesen P 11535072
NÉP MOZGÓ Szombaton és vasárnap
Izgalmas I — Romantikus I
Vihar Afrika felett
DrAma az ambarl hSaioasAgröl éa azaratatrSI.
Ez a film egy afrikai gyarmat (ehér polgárainak küzdelmét mulatja bel
Előadások sióm aton 5, 7 és 9, vasirnap 3, 5, 7 és 9 érakor.
Randea 90, 40, 60 filléraa helyárakl
J936. iprüll 18
EALAI KOZI.ONY.

— (A murakereszturi templom ügye)
Kaptuk ós készséggel közöljük n következő levelet: Igen tisztelt Szerkesztő Urf Nb. lapjának folyó évi április 8-i számlában a murakereszturi templommal kapcsolatbán egy rövidke hir jelent mieg, amelynek első\' részébe egy — bizonyára hibás értelmezésen alapuló — tévedés csúszott be. Mert — bár a murakereszturiak áldozatkészsége valóban elismerésre méltó — mégis, az igazság érdekében ki kell jelentenünk wnfei tényt, hogy a templom sok-ezer pengős beruházása; uj sekrestye építtetése, fcste-tés, a díszes előtér, a márvány oltárok és szószék, a színes ablakok stb. nem a hivek adományából létesült, hanem mindaz, csakúgy, mint a napokban felállított uj főoltár is, egyedül Csóthi (iéza prelátus és apát.plébáuosuak köszöni létét. Az apát ur jótékonysága azonban nem áll meg a templom falánál. A húsvéti szünet alatt például a helybeli iskola padlózatát cseréltette ki saját költségén (mintegy 300 P.nyi értékben), minthogy a hitközség o tételt szerény költségvetésébe beállítani nemi tudta. Ugy érzem, hogy amikor
— mint manapság is — a nemes és önzetlen áldozatkészség mindinkább fehérhollóvá kezd válni, illő és kötelességszerű e megállapítás. Soraim közléséért köszönetet mondva, maradok Szerkesztő Ur tisztelő híve: Kovács Dezső igazgató kántortanító.
— (A futball áldozata)
Haszon László és Ország József kis-kanizsai fiuk a Hunyadi-téren futballoztak. Játék közben Ország véletlenül ugy megrúgta pajtását, hogy annak a lába eltörött. A kis fiút a mentők beszállították a kórházba.
— (Gázolt a kerékpár)
A Csengery-utcában az iskolából hazamenet Dóra Annus barakki iskolás-leánykát egy itttíerctlcn somogyszent-Miklósi kerékpáros elütötte. A kislány karját törte. Beszállították a nagykanizsai kórházba. A gázoló kerékpárost u csendőrség kutatja.
— (Szomszédok egymás közt)
Máté Lajos és Kercstalarik Károly Pogányszentpéteren szomszédok, közös csatornájuk van, ami miatt annyira összevesztek, hogy Máté fejszével fejbe verte KercsMarikot, akit a mentőknek kellett kórházba szállítani. Állapota súlyos.
t=s Nem érdemes szőrmetárgya-kat otthon tartani, meit a közismert budapesti Kutnewszky szűcs szakszerűen ós biztosan óvja meg igen mérsékeli áron. Saját palotájában lévő megóvója külön látványosság. Postai költséget a cég nem fizet.
— (Baletet házbontás közben)
Szegi Mária 17 éves nemfesapáti-i leány segített édesapjának; házat bontani Munka közben egy lurtaimas gerenda olyan szerencsétlenül esett a leányra, hogy betörte a fejét és jobb felső karját eltörte. Súlyos állapotban szállították az egerszegi kórházba.
Értesi;jük nb. vevőinket, hogy az 19S6/36, évben nálunk vásárolt bandákat díjtalanul óvjuk meg, s kérjük azok mielőbbi postai beküldését. A régebben nálunk, vagy máshol vásárolt bundáknál • postai költséget mi fizetjük.
Megóvásl irányárak: bunda 0.- pengőtől Kisebb tárgyak 2.— pengőtől
Ha most alakltatja bundáját, SOVo-kal olcsóbb én nlnos«n m.gówó.l dl].
EZÜST- ÉS KÉKRÓKÁK OLCSÓNI
KUTNEWSKY SZŰCS
BudapMt, IV., Kristóf-tér é. (Saját kás)
— (Megosuszott, eltörött a gerince)
Mester András 36 éves zalatárnoki gazda lakása udvarán dolgozgatott. Munka közben megcsúszott és oly szerencsétlenül esett egy közelben álló vödörre, hogy gerince eltörött. Kórházba szállították. Állapota súlyos.
— Milliók utték,
milliók élvezték a Bobcrta cimü vi-lágrilmet. Érthető hát, ha most éppen a Milliók Könyve közli Alice Deur Milier bájos, finom, fordulatos regényét, a Hobertá-L Ara 20 fillér.
= Nem kell Budapestre utazni önnek, hogy olcsón tudjon fűszer-, csemege- és gyarmatárut vásárolni. Kisérje figyelemmel a most megnyílt .Ml boltunk" (Csengery-ut 29.) hirdetéseit és meggyőződik erről.
— Slesta Sanatórium)
Budapest, I., Ráth György-u. 6., a főváros egyik iegkieálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszereli gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyóprászat, uro-logia stb. Böntgen. Kómám és mikroszkopiái laboratórium Elektrokardio-graph (szivvlzsgáló). Krogh féle alapanyagcsere vizsgáló készülék. Ente-rooleaner (bélíürdő). Modern vizgyógy-Inléxet. Orvosilag vezetett villany-üzemű konyha. Elsőrendű ellátás. 9700 négyszögöles parki Olcsó árak!
Pénzt kaphat
otthon heverő, használt bélyegelért, bélyeges levelezéséért. Felvilágosítást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt a Frontharcosok helyiségében (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztal társsaság szívesen lát minden fi»lnótt bélyeggyűjtőt. A tagság semmiféle kötelezettséggel nem Jár. Tagdíj nincs.
A Nagykanizsai Vasutas— Csurgói TK II. oszt rangadó lesz vasarnap Nagykanizsán
Az NTE Szekszárdon játszik a TSE nagyszerű csapatával bajnoki mérkő-kőzést, melyre bátran mondhatjuk, hogy a legnehezebb vidéki erőpróbája a tavaszi szezonban. A Zrínyit pedig Pécsre szólítja a sorsolás, ahol a DVAC-al méri össze erejét. Ez is na--gyón nehéz harc lesz, de reméljük a Zrínyi legalább az egyik pontot haza hozza.
Tehát mindkét első osztályú csa. patunk idegenben küzd a bajnokságért, igy Nagykanizsa sportközönségé-nek érdeklődése a Horthy Miklós-uU Vasutas pályára terelődik, ahol a II. oszt. bajnokság két élcsapata, a £sTK és NVTE méri össze erejét. A nagy-kanizsai Vasutas csapat a tavasszal még nem szenvedett vereséget, három mérkőzésből 5 pontot szerzett, igy ha ezen a nehéz mérkőzésen is megállja a helyét, a jövő bajnoki évben már majdnem biztosan az első osztályban játszik.
A Vasutas pályán előreláthatólag rekord közönség szurkol a fiatal vasutas csapatuak. A mérkőzés fél 5 órakor kezdődik.
1 oszt. bajnokság 41 Lát*
1. PVSK 17 11 2 4 49 : 25 24
2. 8BTC 11 10 3 5 54 : 30 23
8. NTE 17 9 5 3 39 : 28 23
4. ZTE 17 10 2 5 50 : 36 22
6. PEAC 18 10 1 7 33 : 28 21
6. DVAC 18 7 3 8 33 : 35 17
7. KT8F. 18 7 1 8 32 ; 38 15
8. KltAC 17 6 2 9 33 : 41 14
9. TSE 18 7 — 9 29 : 42 14
lü. FBTC 17 4 5 8 31 : 44 13
11. NSE 17 8 — 11 30 : 40 >2
12. DVOOE 18 1 2 13 20 : ao 4
AMmti Ut Meradnk. marod-
Fotó-amatőrök!
1 tekercs Mimóza-film 6x9 cm.
8 felv., 26 scheln. finom szemcsés
előhívással együtt P 1*20
Szabó Antal fotó-üzlet és laboratórium
r*-ut a. Fa-** a.
5
—w
Tenniszpálya megnyitás
A Nagykanizsai Torna Egylet Ten-nisz-szakosztáiya, kedvező Időjárás.fMf> tén teunlszpályáit folyó hó J8-ín (szombaton) megnyitja.
Kéromi azokat az ifjúsági Játékosokat, akik még nem jelentkeztek ax tanfolyamra és azon résxt-
hogy ti
osztásuk miatt haladék nélkül Jelentkezzenek. Jelentkezni lehet Sándor I.enke toraatanárnöwél ós Dévényi József testnevelési főiskolát végzett, tornatanárnál.
DtférÖ.
ifjúsági
ELADÓ.
Tehermentes 2 szob" konyhás
kim családi ház
250 öles telken termő gyümölcsfákkal, konyhakelttel. 3500 P készpénz az ára. Május hó 15-én beköltözhető. Clm e lap kiadóhivatalában átvehető.
Felemelték a selyemgubó beváltási árát
A valódi selyem világpiaci ára éa értékesítési lehetősége az elmúlt óvek folyatolán nem mutatott olyan lényegesebb javulást, amely a selyemgubó beváltási árának emelését indokolttá tenné. A mlagyar kormány mégis — annak a célnak gondolatától áthatva, hogy minél többen és minél nagyobb kedvvel kapcsolódhassanak bele a selyemternielés most meginduló iuuu-ká.ába — meghozta azt az áldozatot, hogy a selyem-tenyésztéssel foglalkozóknak az elmúlt óvek áUagánál is nagyobb keresetet biztosítson. Ezért a gubó beváltási árakat felemelte olymódon, hogy uz I. osztályú gubó mlul* évi kilogrammonkénti 80 filléres ár« helyett 1 pengőt, a II. osztályú gubó volt 70 filléres ára helyett pedig 80 fillért juttat u tenyésztőknek.
Az elmúlt évek adatai szerint sok-ezer ember Jutott a gubótermelés révén 20-30 pengő mellékkeresethez és több-ezren -10—1>0 pengőt ls kaptak term|clt gubóik után. Szép számban voltak olyan törekvő selyemüenyésztők is, akik 100 pengő és 100 pengőt meghaladó keresetet is cl tudtak érni
A selyemtenyésztést illetőleg a községi selyemtenyésztési felvigyázók (se-lyempetekikeltők) megfelelő felvilágosítással szolgálnak ós náluk a kikelt selyemhernyók kb. ijprllis hó végén vagy május hó elején átvehetők. Az igénylésüket azonban m|ár most ajánlatos előjegyeztetni, mwrt a hernyókat elsősorban a korábban jelentkezők kapják meg.
A selyemtenyésztési felvigyázók elmei az elöljáróságoknál megtudhatók.
(-r) V«raályk*o a magyar gyiwMestenaés,
mert az idei enyhe tél rendkívül kedvezett a gyümölcsfakártevők elszaporodásának. Hogy hogyan védekezzünk ellenük, erre adja -n&g a feleletet a Növényvédelem és Kertésaet \' ujabb számh. Cikkeket közöl aj mölcsös tavaszi és nyári perm«l séről, a levéltetvek és afeniamoly elteöl sikeres védekezésről, a gyümölcsfák tavaszi fagyórjékteuységóről, az amerikai mogyoró termesztéséről, a .virágoskert berendezéséről, a zóldségeskert aktuális teendőiről stb. A dúsan Illusztrál két szaklapból, a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, V., Földművelésügyi Minisztériumi) a Zalai Közlönyre való hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot. h , ,
ZALAI KÖZLÖNY
1936. ipriUs 18.
EMLÉKJEZTETŐ
Aprilia IS.
Stefániái nmeire estje 9 órsüwr a Kaszinóban.
Április II.
Nagymama, utána tánc a [.egény-•gyletben 8 ómkor. Irr. LeAnyegylet kulturtlólulAnJn 5 órnkor a kistesnplombaii (Fábián Miksa).
Aprilia »
Az afrikai háború flhoije a színházban 0 órakor (Irodaim* Kór).
■ájae 4.
Hárs Alajos Japán fltafja előadással a színházban 9 órakor (Irodalmi Kór).
APBÓHHDETÉSEK
10 Ilölfl « fUUr. MlniM lo.áSbl u« I lllltt.
Kisebb haaaaéH sJUl keresek megvételre Sxmerk, Sugár-nt 41. *
>ta4á(UI üveg- és potcellánárukst legolcsóbban Stern üveiüzietében szerez-helt be (Városhárpslots). 7
Szép taridakialláNS, víz-, vas-ondolá-lás, msnlkür Wagner todrássnál, Deák-t<< 1. 1464
Komplelt ebédló-bulor. aaztal, asékek. liOasital olcsón miméi. Horthy M-nt 3. •
Vasúthoz közel kladé május l-re egy
rétesobi1\' — "---------
Horthy
kétszobás éa egy háromszobás lakás, r Miklós-uT 55
Oyát-u. 3. SS. kértséx jutányos álon eledó. Érdeklődni ugyanott. •
Egvszoba-konyhás lakás kladé Horthy Miklós ut 21. szám alatt. «
Használt szárnyasajtó és ablaktokok,
" " ■ la a
ráasávsl együtt, utca 52.
Idk. Zrínyi Miklós-1501
Jósáéra harlassydlt fajaltaaaa meg Ozv. Cslimsctla Lejeménél, Róisa-u 21. •
i 19-14 lóra május I éfe kUdó. Horthy Mlklót-ul 55. •
Szép nagy világos egyszobás-konyhls vlzvesetékes lakás kiadd Jóssel lóherceg-ul 51/a.
Slrszegéiyek, ledólspok betonból, tníikö-M1 legszebb kivitelben, továbbá Ízléses siráaáa|aasfálsak - legolcsóbban Slösaeittél, Magysi-utca. •
Fs.Uk bizalmi cikk. - Vásároljuk Mriat-nél (SchOtz melleit.) •
Araasvassalaa Ford Béby, keveset fntotl, oksóa eladó. Clm a kiadóban. 1931
Jogi aaakkSajaUlr dr, Ellényl hagyatékából olcsón eladó. Bővebbet a klsdóhl
vauiban.
1507
ByarsaakaaaratA Jól tóző mindenest háromtagú caaládboa asonuaha magammal vinnék Budapestre, kl útiköltségét hajlandó viselni. Jelentkezés Szent Imre herceg-utca 9. sz. Steineféknél. 1509
Ogyes t.k.rhá.S május l-re leletetik. Jeieutkesés Erzsébet-tér 17. I. em.
1512
Város beltertlletéa elegánsan bútorozott emeleti szoba kiadd. Ugyanott alig basz-i náll kis {égszekrény eledó. Lénán bőrkereskedés. 1513
Oasskomt -rtoa hárasssaaakAa lakást
kereaek augusstusra a város belterületén. Cineket a kiadóba kérem. •
Dldlsdl kgr.-ja 3 pengő. Király-utca 16. saroktlalet. •
Különb.|áratu, tiszta, napos bútorozott szobát karaaak májua l-re. Cimet kérem a Drávavötgyt Villamos Rt. Fő >t 13. sí alatti helyisigében Itsdnl. •
Kiadja a taplutajdoaos KOsgasdaaágl Rt. Uutaabarg Nyomda éa Mlzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanlzaáa. felelőa kiadó t Zalai Károly, lntarurbaa telefon t Navvkanizaa 7a aaám
1v Kult.l r«W. t(HU M. SlM^lt- h.lyr. Srk Wu M há. Sr.Mb.l- WrrííU. ■Gr Ka^Má- rs W.
1411 jSs v. 5-20 «.\',« 7-27 910 Ulti Motor _ _ S5Í 7-36
un ] Motor 811 9-44 1034 1503 1427 Motor 5-40 7\'30 8 10 936
itt ISz. v. t3\'50 1514 16 05 _ 1418 Sz. v. m 03 11-23 12-02 13 22
MIS Sz. v. 1620 17-44 18-27 2001 1413 Sz. V. 13 45 15-79 16 19 17 41
itts Motor 20-16 2147 2235 - 1411 Ss.v. 19-44\' 2123 2146 23*34
m. kir. Államvasutak
menetrendje
Érvényest 1935. évi október hó 6-tól kazdwe. lagykuiua állomásra érkesö él u onnan Induló vonatokról.
Nagykanizsa—Budapest déli p. u.
A vonat Kw.lr.t- KMttlMly- 1 Bpeslrr Von«t A vonal BfMlrJI K*utM,- Kariná-
néma ,U U. r« kiu | érkezik neme r4t hM ra ári.
1207 Oyv. 6-10 1 705 955 1220 Szem. v. 2305 330 4 49
1213 Szem. V. 9-45 11-05 1540 1232 Motor - — 6-22 749
>211 Szem. v. 14-30 \' 15-55 20-30 1202 Oyv. 7-30 10 10 1115
1201 Oyv. IS 30 19-23 ! 2217 1212 Szem. v. 630 11 22 1256
1231 Motor 17 50 19 23 _ 1214 Szem. v. 1-4-10 18-35 20 00
1219 Szem. v. 23-50 1] i-15 6-16 1208 Oyv. 20-00 2315 23 45
Kőzvatlsn kocsik forgalma i
Az 1202/1201. sz. gyorsvonatokkal:
2., 3, o. korai Triesle-Venezia, Milano, Oenova,
egy étkező kocsi Pragerskolg. egy 1, 2., 3, o. kocsi Trieste-Ventlmlgtla,
egy l., 2., 3. o. kocsi Trieste, Venezla-Mestre, Bologna-
Firenze, Róma. )
egy hálókocsi dannea. Közlekedik Xll./16.-tól 1936. V./6.-íg hétfőn, szerdán éa pénteken. Az 1208/1207. sz. gyorsvonatokkal:
egy 3. o. kocsi Venezla,
egy hálókocsi Venezla
egy 1,2. o. kocsi Venezla-Trleste, Róma.
Az 1231/1232. sz. motorvonatok közvetlen vonatok Keszthelyre
At 1220/1219. sz. vonatokkal egy 2. és 3. osztályú kocsi fut Zalaegerszeg—Budapest között, valamint Budapest és Pécs között.
. Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva
Az 1412/1411. sz. vonatokkal egy-egy 2. és 3. o. kocsi fut Zalaegerszeg—Budapest-déli pu. között.
Az 1415/1416. sz. vonatokkal egy 2. és 3. o. áocsl fut Wien—Ősiek között.
Nagykanizsa—Bq/cs—Pécs
| 1 tu„k.nl. Ut.il IM.I Slrttri M. PSMT* J M. | rkwit u. Ssrcvál US. rrárt ...
2414 2428 1 Sz. v. Sz. V. V.gy. 13 53 18II ; 16 05 21-38 17 57 I 23\'271 I 2413 | 2421 | sí!v! Vegy. 12 25 1655 4 43 14 20 19 20 lfi-06 2140
A 2414. és 2413. s*. vonatokkal közvefen kocsi fut Oslek-Wfen között. A 2420/2421. sz. vonatokkal egy 2. éa 3. o. közvetlen kocsi fut Budapest dél - Pécs között.
Nagykanizsa—Gyékényes—U/dombovdr—Budapest Keleti pu. II Kanizsáról || Indul _|J ff Sz. v. || ~2I;Ö6 [j2I-&T
i ik^\'d-ig-ir^
HfflSs. v. 5554 |M* rw
A 2448/2447. sz. vonalokkal egy 3. és egy 2 0. kocsi lut Nagykanizsa-Budapest keleti pu. között.
Nagykanizsa—Murakeres2tur—Kolo/lba IzKu,!
1292 9 Vegyes 12021Oyors 12081 Oyora
7-15 11-40
0-10
n M.-Keresslur I Vwitlalflla I Róma
Nagylranl-zsárs érk.
120 Oyors IJÓr! Vegyes IJ0l| Oyors
közvetlen kocsik ugyanazok, mint
V40 II 58 18-10
Az 1206/1207.. 1201/1202. sz. vonatoknál a Nagykanizsa—Budspest viszonylat alattiak.
1292/1297. sz. vonatokkal csak 3. osztályú kocsi fut Murakereszturlg. Azoknak az utasoknak, akik Jugoazlávlába Murakereszturon át személyvonattal óhajtanak utazni, Murakereazturon át kell szállni a magyar vonatokról.
Murakereszturon át közvetlen azemélyvonaü csatlakozása csak a 242a és -2414. sz. vonatoknak van.
Páratlan kedvezmény a Zalai KOzlOny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlozclsy-utca 8.)
Igazgatóságával sikerüli olyan megállspodásl kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedveiménnyel kaphatják a szálló minden modern konforllal (hideg-meleg folyóvíz, közponli fűtés, lelefon, lifl stb.)
berendezeti ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyei a Zalai KOzlOny kiadóhivalala Aliit ki a jelentkező olvasók részére.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Ofcsén&jjot oáPa moziban ttótakcxlialik
NŐI kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Gyermek kalapok
1.- P-tól, selyemben 3.- P Tennlsz-pullovorek
2.20-tól
Oyarmakblűzok 1.80 „ NŐI gumlfOzűk DIvatAvek BB fillértől
Dlvat-rotlkűIAk
nagy választékban Extra nagyságú llól nadrág 1.80
Férfi Ingok 3.80 MI
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa össze áraimat.
Bróoyai Divatház
Horlhy Mlklós-ut 1. szám
Városházpalola.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
7419/1936.
Árverési hirdetmény.
A városi közvágóhídon folyó évi április hó l-től szeptember hó 30-ig összegyUlemiö trágyát f. évi április hó 21-én d. e. 10 órakor a helyszínen tartandó árverésen eladom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1936. április 8-án.
,ios Polgármester.
Főzelék-magvak Virág-magvak Gazdasági-magvak
Permetező-szerek Permetező-gépek
PERK és FDTOR
Kaphatók:
orszAq józsef
■sag, asfitrágya, aSváay.jd.lwln^.k stk k„,-.k.d,^l>„
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mollett.) Telefon 130.
axMk • mimiiiiü. i
L*C*Má TCUaMa KfansairiaadUBisii Nagytinla.la (kMi Mr. tatai Rátol*)
Mfl 8 oldalaa Képes mellékteíj
76. Évfolyam 90. utn*. NagykanliM, iáid. április 19. vasárnap
Ara 19 üli.
ZALAI KÖZLÖNY
S2«kc*dö*é« Mcrfdcaá
éa kiadóhivatal: Föwt 5. uá«.
P O L I T I KA P t L.ASP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóra B pengő 40 fillér. Szerkesztőségi éa kiadóhivatal! telefous 78. •«.
Az állam kiadásai és bevételei
Irta: dr. Fabiayl Tih.mfr magy. klr. pónzügyminUzter
Az 1936-37, évi állami költségvetés végösszegeiben a kiadások 1211.8 millió pengővel, a bevételek 11J36.1 millió pengővel szereiéinek, a hiány 7fc7, millió pengővel van előirányozva. Eszerint a jövő évi. költségvetés kiadásai 35.7, bevételei 35.9 millió pengővel emelkednek, deficitje pedig. 0.2 millió pengővel kisebb.
Nézzük, mi okozza akiadásoknak ezt a 36)7 millió pengős emelkedését, amelyből az állami közigazga-tásra 21.7 millió, az üzemekre pedig 14 millió pengő esik.
A kiadások e többletének egyré-sze elháríthatatlan. Nyilvánvalóan ilyenanyugdljterhek emelkedése, a mely az állami közigazgatásban 4, az üzemeknél 2.5, összesen tehát 6.5 millió, pengő.
A kiadási többlet másik része bevételszerző és csakis a bruttó elő-irányzási rundszer következménye, ugy hogy ez a többkiadás a költségvetés rmjfrtoK^t-\'neni rontja,, lumwp javitja,milyen a dohány-,és. sójöv*. dék*<és -a, (pénzverés, kiadási több-le^ — kereken ■ 4»mÜlió pengőd -de ilyenek az-.állami üzemek na gyebbtt foglalkoztatottságával, éa forgalmával kapcsolatos közel 10 millió pengős kiadási, többletekisv A kiadások növekedéaének harmadik csoportja szükségszerű köv. vetkezményovaz, évek .óta fokozott takarékosságnak és annak, hogy fontos szükségleteké éveken keiesz- -tlll visszaszorítottunktj ezeknek elmaradása az illető Intézmények hatékony működését veszélyeztelné Ezek a többkiadások főként bizonyos felszerelések pótlásában állanak és összegük ker. ken 8 millió pengőre tehető.
A negyedik csoportot alkotják azok a kiadástöbbletek, amelyeket népünk egészségügyi, gazdasági és kulturális megerősítés;1 és nemzeti jövőnk biztosítása érdekében kötelességünk volt előirányozni. Ilyenek többek között a fertőzéses népbetegségek elleni preventív védekezés, a gyermekgondozás, a testnevelés, a telepítés, az Alföld fásítása, vízi-munkálatok, az Alföldön, a mezőgazdasági szakoktatásnak és kisér-letl Intézményeknek fejlesztése, a bányászati kutatás, a népművelés. Ezekre a beruházási törvényjavas, latban ls vannak összegek előirányozva, magában a költségvetésijén pedig S.8 millió pengő körül mozog, ez a többlet. Megvallott^ szerettünk volna többet előirányozni, de itt via azt a kötelező takarékosságot kellett érvényesítenünk, amelyet az egép? költségvetés ösaseállilásánál költünk. Ugyanema tekintet alá, tebát a
Szó sincs már a megtorlások szigorításáról
Mire összeül május kézepén a genfi tanács, addigra nem lesz már olasz-abesszln probléma — Menekül as abesszin kormány és a főváros lakossága — T6róko«szág nem seállta meg a Dardanellákat, de bármely plllanatbarr készen áll a megszállásra
Az olaszok útban Addisz Abeba felé
Genf, április 18 A négus ujabb táviratot intézett a Népszövetség főtitkárságához, a tnelyben követeli Népszöretj6éa> Bürgős közbelépését.
Desszie, április 18 Az olaszok az ószakl hadsereg főparancsnokságát áthelyezték az el* foglalt Dessziébe, amely nemrég jnég a négus főhadiszállása volt. Az; plasz hadsereg egyébként szombaf ton reggel megkezdte előrenyomulását Addis Abel>a felé. Az olasz |»apatok eddig semfmiféte ellená^ fással néni találkoztak. Katonai körökben i az- a vélemény.- hogy ha a tényleges és komoly előrenyomulás megkezdődig akkor három nap platt elérik Addk* Abel>át.
Addis Abeba, április 18 Az abesszin kormány az ország nyugati részébe menekül, mert most már ők is belátják, hogy az olaszok komolyan jönnek Addis Abeba felé- A\' négus pénteken este isr»eretlen helyről telefonált a fővárosba és bejelentette a kormányaik, hogy. jelenleg 20.000 főnyi hü harcossal rendelkezik és »minden remdbsn van.* Az abesszin kormány cáfolja, azt-a hírt, .mintha, a négus
a brit Kennya tartományba repült volna.
E hírektől függetlenül, a főváros lakossága nem nagyon bízik már az abesszin erőkben és egymásután hagyják el egyes családok a fővárost. Ma a pánikszerű menekülés igy tart, az olaszok bevonulásukkor üresen találják az abesszin fővárost. A lakosság meg van győződve, hogy fővárosuk pár nap alatt olasz kézre kerül.
Már össze sem 01 a 18-as bizottság
Róma, április 18
Genfi, jelentés szerint a ,18-as bizottság összeülésé-ről és- a megtior-láy>k szigorításáról már senki eana-beszél: A francia sajtó élénkem üd-
vözli, hogy francia felfogás uralkodik Genfben, habár azt Mussolini diplomáciai győzelmének mondják.
Genf, április 18 Most már egyetlen hatalom1 sem
jiagy nemzeti célok szolgálata alá esik jórészt az az 6 millió pengős többlet is, amellyel a költségvetésben szereplő beruházásoknak tavaly 27 miUió pengőt tevő összegét felemeltük 32 millió pengőre. Ezek nagy állami, feladatok megoldását teszik lehetővé, munkaalkalmakat teremtenek és a nemzeti vagyoni gyarapítják,
Ha a töblri kiadásemelkedéstnom számltom, hanem csak az itt felsoroltakat veszem, ezeknek az ösz-szege .86.8 millió pengő, tehát már Önmagában több, mint az egész kiadásemelkedés a költségvetésben. Hogy ennek dacára az összes kiadás emelkedése nem több, mint $5.7 millió pengő, ez annak tudható bo, hogy a költségvetésnek egyéb tételeinél jelentékeny csökkenié^e ket vittünk kenézt ül.
Általában a kiadások megállapításánál a legnagybb gondossággal és észszerű takarékossággal jártam el, szem előtt tarlva a pénzügyminiszternek azt a kötelességét, amelyet YoUng, a nagynevű tudós, olyképpen formulázott meg, hogy : »A pénzügyminiszter a nemzet pénztárcájának őre, akinek gondoskod-
IU;,kell arcól, hogy lehetőleg egy lyan szükséglet se kerüljön a
költségvetésbe, ami nem lényeges és hogy minden olyan szükséglet, amely a költségvetésbe belekerül, a leggazdaságosabb < módon elégíttessék ki.K Lelkiismeretem nyugodt, mert ugy érzem, hogy ennek a kötelességnek- megfeleltem.
A költségvetés másik oldalán, a bevételek alakulásában kifejezésre jut természetszerűleg a gazdasági helyzetben beállott enyhülés, a forgalom élénkülése, a vásárlóképes-ség némi emelkedése, a termelési javak előállításának és a fogyasztásnak a növekedési\'. Ehhez képest 85-6 millió pongős többlet van előirányozva, éppen ezeknek a szempontoknak és az eddigi tényleges bevételi adatoknak a. figyelembe-vételévej.
A tulajdonképpeni közszolgáltatásokból várhaté bevétel 693.9 millió pengővel szerepel, ami 19.6 millióval több, mint az előző évi előirányzat. Az 1935-38. évi költségvetés bevételi előirányzata, amelyet pedig tavaly a költségvetési vita során nagyon sokan magasnak tartottak és "kritizáltak, abszolúte reális volt és éppen olyan reális a most előterjesztett költségvetés bevételi oldala is.
A forgalom és a fogyasztás emelkedése elsősorban az ezekkel köz* vet\'enebbül összefüggő bevételi remeknél jelentkezik. Ennélfogva je* lentékenyebben emelhettem elsősor* ban a forgalmiadók bevételét 7.5, millió, a ífogyasztásl adókét 1.6, .,a vámjövedéket-2 黫 dohány) ÖW dél ket 4 6 millió pengővel. Viszont sokkal kisebb mértékben, 2.8 millió pengővel emeltem csak az egyenes-adók bevételét, különös tekintettel azokra a kiesésekre, amelyekre itt számítani kell, azoknak a kedvezményeknek folytán;"amelyeket a
házadónál, azután a gépjármüvek adójánál két év előtt, az adótétekk leszállítása révén engedélyeztem.
Változatlanul, 95 millióval irányoztam elő az illetékeket, a só-jövedéknél a többlet 225000, a mesterséges édesítőszereknél 50.000 az ossftálysorsjátéknál 803.000 pengő. Az osztálysorsjátéknál az állam\' jövedelmét a játéktervnek egyidejű lényeges megjavítása mellett fokoz* tam.
n fogyasztási adók közt első ízben szerepelt és |>edig 700.000 pun* gős előirányzattal az agrártársadalom által, a tej- is v*ilerm.\'lés kérdésével kapcsolatban sürgetett és legutóbb bevezetett margarinadó.
Az állami bevételeknél kötelességem aláhúzni, hogy az utóbbi időben kétségtelenül fokozódó adófizetési készséget lehet lapaszialni. Ebben a gazdasági viszonyok enyhülésén kívül az a terjedő, egészséges közfelfogás nyilvánul meg örvendetesen, hogy az ezen a téren való lelkiismeretes állampolgári kötelességteljesítés legfőbb biztosítéka annak, hogy a történelmének egyik legnehezebb korszakát élő államunk épülete fennmaradhasson és megerősödhessék. Ez egyban záloga annak a reménynek, hogy anr- nnylben mindnyájunk legfőbb érdekében, a budget egyensúlyának helyreállítására irányozott törekvéseink a jövőben közelebb hoznak ehhez a célhoz, lehetségessé váljék a valóban súlyos adóterhek általánosabb enyhítése. | { [
BALAI KÖZLÖM*
1M8. április 19.
PAjtH ruhaszövetek 101" kabátszövetek
ingpoupllnok zsebkendők
UXI kabátszövetek "Ul ruhaszövetek
ruhaselymek fehérneműanyagok
Szőnyegek paplanok függönyanyagok butorkretonok
legújabb szövések, színek és minták legolcsóbban, nagy választékban
a FILLÉRES DIVATÜZLETBEN.
gondol arra, hogy Olaszország ellen fellépjenek a Népszövetség tavaszi tanácsülése előtt, ami május 14-én lesz. Altalános vélemény, hogy erre az időre pedig az afrikai hái-borii ügye rég el lcs.z intézve. Az elintézést pedig nem a diplomácia végzi, hanem a fegyverek. Altalános vélemény, hogy az olasz diadalnak most már semmi sem állhatja útját.
Aloysi báró közölte az ujabb olasz követeléseket, amely szerint csak akkor hajlandók békére, ha Abessziniát lefegyverzik, a négust megfosztják trónjától, Addis Aba-bát elfoglalják és n francia Dzsibuti -Addis-abcbai vasutvonalat ellenőrzés alá veszik.
Cáfolják a Dardanellák meg szállását
London, április 18
Az angol lapok cáfolják, hogy Törökország megszállta volna a Dardanellák katonamentes területeit. Tény az, Írják a lapok, hogy Törökország bármely pillanatban kész megszállni, sőt katonai körök azt követelték, hogy az ultimátum elküldésével egyidejűleg történjék a megszállás, ami azonban nem történt meg.
f.enr, április 18
(Lapzártakor érkezett) A világsajtó kedvezően fogadja a 13-as bizottság határozatait. A bizottság szombaton délelőtt egész idő alatt azon tanácskozott, hogy hogyan fogalmazza meg a Népszövetséghez benyújtandó jelentését.
Paul Boncour szombaton délelőtt a román és lengyel kiküldöttekkel tárgyalt. (
Nagy hóviharok pusztítanak Németországban
Köln, április 18 (lapzártakor érkezett) A birodalom nyugati és délnyugati részén hatalmas hóviharok pusztítanak és igen nagy károkat okoznak. A vasúti forgalom több helyütt szünetel. A hó hirtelen olvadása és az esőzés egyes helyeken komoly árvízveszéllyel fenyeget.
Freiburg, április 18 (Lapzártakor érkezett) Egy angol kirándulótársaság, amely csupa középiskolás diákból állt, a hegyekbe ment turistáskodni. Útközben a nagy hóviharban egy erdőben eltévedték és csak éjjel találtak rájuk a falusiak. A hatalf mas hóviharban a diákok közül öt életét veszlettc, löbb súlyosan megbetegedett. A diákok egyelőre nem folytathatják tanulmányuljukat a kiállóit izgalmak miatt és pár napig I\'reiburg-ban pihennek.
I <
A jövő héten folytatja le az alispán a fegyelmi vizsgálatot a kanizsai nyilas vádak ügyében
Hélfőn kezdődnek a kihallgatások a városházán
A városi közgyűlésen elhangzott »nyilas-vádak« ügyében folytatott előzetes vizsgálat jegyzőkönyveit a polgármester - mint ismeretes -beterjesztette a vármegye alispánjához, egyben elrendelte a fegyelmi vizsgálatot a felfüggesztett Papp Lajos altiszt ellen.
Most arról- értesülünk, hogy BMy Zoltán alispán dr. Br.md Sándor vármegyei főjegyzőt bizta meg a fegyelmi vizsgálat lefolyta-
tásával. Brand főjegyző valószinüleg hétfőn érkezik Nagykanizsára, hogy folytassa a kihallgatásokat. Az Idézéseket már kikézbesi tették A kihallgatások a városháza tanácstermében történnek. A fegyelmi vizsgálat legalább két napot fog igénybe venni.
Nagykanizsa város közönsége érthető érdeklődéssel várja a fegyelmi vizsgálat eredményét.
A békebeli vásári rendtartás visszaállítását
kéri a nagykanizsai Ipartestület elöljárósága
Élénken látogatott gyűlést tartott a nagykanizsai Ipartestület elöljárósága. Samu Lajos elnök bejelentette, hogy az Ipari továbbképző tanfolyamokra szép számmal jelentkeznek az egyes szakmákból, főleg a ruházati iparból.
Az Ipartestület kérelemmel fordul az iparügyi miniszterhez, hogy közmunkák kiadásánál az ipartestületet is hallgassák meg. A nyilvános pályázatok során ugyanis olyan irreális ajánlatok és olyan árdifferenciák fordulnak elő, amelyek kimerítik az ár. rombolás fogalmát. Az elnök boje-lentette, hogy az IPOK leirata szerint akinek esedékes adótartozása nincs, adótartozására részletfizetési kedvezménye van és annak pontosan eleget tett, azzal szemben közszállitásoknál levonás nem eszközölhető és igy nincs szükség a Közszállitási Szabályrendelet kiegészítésére.
Az iparosok nyugdíj-kérdését az IPOSz igyekezett egy budapesti biztosítási intézettel dűlőre vinni. Samu elnök azonban bejelentette, hogy sokkal kedvezőbb ajánlat van kezei közölt és azért kérte az iparosságot, hogy az IPOSz iveinek aláírásától egyelőre tartózkodjék. Papp Oszkár hozzászólása után Samu elnök kijelentené, hogy ha megfelel az általa benyújtandó ujánlat, akkor azt fogják országosan is propagálni\' az iparosság nyugdíj-problémájának megoldásául.
Bazsó József és Viola Lajos jelentései után Nagy Béla az iparostanonc-iskola ügyében szólalt fel, amivel kapcsolatban Hoffmann Henrik felszólította az iparosmestereket, hogy tanoncaikat erősebb kézben tartsák és ellenőrző könyvecskéikre nagyobb figyelemmel legyenek.
Kertész Béia alelnök ismertette a Kamara átiratát a 25 éve agyhelyen
alkalmazott munkások jutalmazására vonatkozólag.
Papp Oszkár szakosztályi elnök a bőripari szakosztály tevékenységét és helyzetét ismertette.
Az önsegélyző Szövetkezet újból kidolgozott alapszabályait az elöljáróság tudomásul vette.
Majd ismét a tengeri kígyó: a vásári rendtartás került szőnyegre. Az Ipartestület eredetileg az évi tiz vásár mellett foglalt állást, ugy hogy idegen vásározó csak négy vásáron vehetne részt. Miután a megye az Ipartestületnek, majd a városi képviselőtestületnek ezt u határozatát azzal hagyta jóvá, hogy a kérdést tegye újból komoly megfontolás tárgyává, az elöljáróság! ülés kimondta, hogy a nagykanizsai iparosság a vásár rendtartás terén azyl914. év előtti állapot visszaállítását kéri.
Hosszú és szenvedélyessé vált vita indult meg ar utólagos iparigazolások körül. Végül az elöljáróság kimondta, hogy ezentúl 5 évnél kevesebb mun-Idő esetében az OTI igazolja az ipart, 5 éven felül az Ipartestület elnöksége illetékes.
Papp Oszkár a székház nagyterűié)\' nek átalakítását sürgette, amihez sokan szóltak hozzá. Papp javaslata: — ha 5000 pengőből meg lehet valósítani a nagyteremhez kívülről csatlakozó színpad építését, akkor meg kell építeni. Hoffmann Henrik, Tibolt Lajos, Simonkovics Bálint, Papp Oszkár, Samu Lajos, Gerő Soma és többek hozzászólása után az ügyet a gazdasági bizottság elé utalták részletes terv ki-dolgozása végett.
A Ortdo holnapi zásxlószentelé-•ének programja
Vasárnap délelőtt 10 órakor tábori mise a cintóriumban. Tartja : P. Schclrlch Bonaventura fényes papi segédlettel. A misén az egyházi énekkar és a Levente zenekar működik közre. Evangélium után az uj tagok felavatása. Mise után P. Bonaventura ferences tartom ányfőt-nök megszenteli a zászlót és avató1^ beszéd kíséretében átadja nz Egyesületnek. P. Ctlrjmx Vlktorln plébános, egyházi elnök az Egyesület nevében átveszi a zászlót. A zászló1* anyai tisztet dr. Heqyl Lajosné, a főjegyző, egyházközségi elnök neje tölti be. A szentelés után kaz a zászlósaegek be verése.
Délután 4 ódakor a plébánia flehér termében diszgyülés lesz. Meg}-nyitó beszédet mond. P. C*trfusx Vik\'torln plébános, egyházi elnök. Ünnepi szónok dr. Hegyi Lajos i\'gy-házközségi elnök. Záróbeszédet mond dr. Almássu Gyula világi elnök. A diszgyülésen énekszámokkal közreműködik: Kiss Rózsi, Pintér Ibolya, Gazdag István.
Idegesség, fejfájás, álmatlanság, reggeli rosszullét, levertnég, b«gvadi8«g trédn\'é* es-fében a természetes „Ferenc József" keserövit az •,mé*zt"szervek hl\'nyo* mOködé-néböl eredő zavarok nagy ré«zét azonnal megMűntetl, ar étvágyat erö«en fokozna a visszaadta a fentnek éi sreH^mnek régi frls«e*égét. Orvosi »7aktekln»élyek mefffl*ye\'ték, hogy a Ferenc József víz öregemberek bel^piégelniM él nenrMitenlá-sok balalnM Ii mindig megbízhatóan <s kellemesen hat.
Prognózis: Élénk nynfatl, északnyugati szél, sok helyen, különösen az ország északi részén eső, zápor, helyenklnt zivatar. Az éjjeli iehfllés erösödlk, a szélvédett helyeken talajmenti tagy is lehetséges A nappali hőmérséklet nem változik lényegesen.
Nagyságos asszony 1 *»«« biuzok pwb pieoo-ig ftomolMl
~ 71! 7Z TT ~--- Selyem „ P 1.48 P 10.00-ig *
Kosztnmhöz mi n dlunt l juih*! Mtidbin
1936. áprilU 19
ZALAI KOZI.ONY
Egzotikusságok csodálatos kincsei a Nemzetközi Vásáron
Május 2.-tól féláron lehet Budapestre utazni
hiszen
EMERGÉ
abronccsal
szalad a kerékpárod. Nem érhet baj, zavartalan lesz a túrád, még akkor is, ha meredeknek visz az utad, vagy göröngyök, kátyúk akadályoznak.
Az EMERGÉ KERÉKPARGUMI gyártásánál gondoltunk a zökkenös, hepehupás utakra ás azért fokoztuk a végletekig a rugalmasságot és az ellenállöképességet.
Hitféle EMERGÉ pneu ólt o szolgálatodra. Mind tökéletes még a legolcsóbb fajta is.
Vnyázz! Vílc""kö" EMERGE védj.gy - EMERGE
minőség!
gyártja a magyar ruqgyantaAru g y A «
Hétfőn este 9 órakor: az afrikai háború llceális filmelőadása
Budapest, április 18
A május 8-án megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásár nemzetközi jellem gét ezidén - a többi között - az egzotikus országok kiállításai is erősen kidomborítják. Közvetlenül a főbejárat mellett már tetőt húznak a »külföldi államok pavilIonjára,* amelynek falai között távoli gyár-matországok fűszeres lehellete ör-vendezteti meg a látogatót.
Még most sem „végleges a rész*» vevő külföldi államok névsora, de - és ez érdekli a nagyközönséget a legjobban - máris itt vannak a Belga-Kongó, amely Kelet-Európá ban eddig ismeretlen nyersanyagait és gyarmatáruit; - a Délafrikai Unió, amely arany és gyémántmezőinek csodálatos terméseit, újra divatba jött strucc/ollait és majomf-prémelt, gyapotját és gyapjúját, különleges gyékényárult és még különlegesebb konzervjeit; - Egyp-tom, amely kézzel kalapált iparművészeti fémremekeit és gyöngyház készítményeit, keleti selyem és szőnyegárult, izes gyümölcseit és Irigyelt dohánygyártmányait hozta el. £s itt lesznek az olasz gyarmatok, amelyek titkolják még ugyan, hogy mi mindent hoznak, de a terményeik Iránt való érdeklődést csak annál jobban fokozza az ♦aktualitás* izgalma. Egyébként Italia is
H
felvonul minden értékével ós Idegen forgalmi látványosságainak gazdag propagandájával.
Az egzotikus országoknak ez az imponáló felvonulása alkalmat ad a kereskedőknek, hogy talán jobb és talán olcsóbb beszerzési forrásokat találjanak a különböző gyarmatáruk beszerzésénél, a nagyközönség elé pedig olyan színdús és tanulságos képeskönyvet U\'ritenek ki, amelyben lapozni bizonyára felejthetetlen élmény lesz majd.
A Vásár igazolványaival, amelyek minden utazási irodában és minden kereskedelmi és iparkamaráknál megválthatók, már május 2-ától kezdve féláron lehet Budapestre utazni. | (
Naptár: Április 10. vasárnap. Rom. kat Fehérvasárnap, Protestáns Qocsárd. — Izraelita Nlzan hó 27. Április 20. hétP. Rom. kat Tivadar. Protestáns Tivadar. Izraelita Nlzan hó 28.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Salvator gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a kiskanizsai gyógyszertár Gőzfürdő nyitva reggel 0 órától esw B óráig (hétfő, wu.is, péntek délután kedden eféss nap nőknnkv
— (tíélyeyfyá/tök laláíkotdfa) üét. főn délután 6-tól 8-ig • Pannónia hátsó kistermében.
A Fe.kctebigcs.3k c. hangosfilm (2100 m) hírét mindenki hallotta, hiszen egész Európa felfigyelt rá, mig engedélyezték. Ez a film (magyar feliratokkal) pereg Nagykanizsán, az Irodalmi és Művészeti Kör liceális clőadás-sornozatában, hétfőn este 9 órakor a városi színházban. Az afrikai háború, apnak minden igazi háttere, világpolitikai és gazdasági kulissza-titkai ttem csak a filmen elevenednek meg, hanem dr. Szekeres László, a Falu-
Athén, április 18 Botrányos és izgalmas események játszódtak lo pénteken az athéni fogházban. Egy Marinov nevü kényszermunkára ítélt fegyenov valami utón magához kérette F. Takazla képviselőt, a volt görög miniszterelnök fiát. Amikor a képviselő pénteken délután megjelent a fogházban és belépett a cellába, a fegyenc revolvert rántott és a képviselő mellének szegezte, megfenyegetve, hogy agyon lövi és magával is végez, ha nem sikerül a kormánynál kegyelmet nyernie számára. A fegyházörök tehetetlenül álltak, mert a fegyenc minden mozdulatukra agyonlőhette volna a képviselőt
A minisztertanács azonnal összeült és megbeszélte, hogy mit lehet tenni a képviselő megmentésére. A minisztertanács ugy határozott, hogy erőszakot alkalmaz a fegyenccel szemben. Az éjszaka folyamán észrevétlennül gépfegyvert állítottak a oellu ajtajába és azt egy óvatlan pillanatban megszólaltatták.
1 A fegyenc, mielőtt még lőbstctt
szövetség főtitkárának, az éles szemű és kitűnő tollú újságírónak kisérő előadásában is. Az előadást dr. Krútku István polgármester nyílja meg és dr. Sziibó Zsigmond, az Olaszbíjrátok Körének elnöke zárja be. Itt lesz az előadáson az olasz kö vétség képviselője is.
Belépődíjat nem kér az Irodalmi Kör ezúttal sem, de tekintettel a rendezés tetemes költségeire, páholyoknál 50, a többi helyeknél 20 fii-lért kér műsor-megváltás íejében.
volna, holtan rogyott össze, de a gépfegyvergolyóktól a képviselő te súlyosan megsebesült.
EMLÉKEZTETŐ
ÁprilU II.
Stefánia! tongora-estje 0 ór»Ho» a Kaszinóban. AprilU 19.
Nagymama, utána tánc • legényegyletben 8 órakor. Teaest a fehérterembon 7 órakor. Izr. Leányegylet kulturdélutánja 5 órakor a kistcsrfploinben (Fábián Miksa). i;,
Április 20.
Az afrikai háború fllmfle a adnh*-ban 9 órakor (Irodalmi Kör). Májú. 3.
A Baross Szövetség gyúlóse a városházán. Mája. 4.
Mécs Alajos Japán flbtf}* előeflMMÜ a színházban 9 őrekor (Irodák* Kör). j
Női
elyem újdonságok
Vistra Imprime Cloque Taffet
selymek blousra, ruhára, pongyolára compléra.
Választék, minőség, olcsóság I
Áruház.
Fantasztikus botrány az atbénl börtönben
Egy fegyenc zsarolási kísérlete, ami az életébe került, de súlyos sebet kapott a volt miniszterelnök fia Is
ouatkocuany
<636. *prlHt 19
■ájns 3 án lesz a Baross Szövetség nagygyűlése
A Baross Szövetség nemrég megalakult nagykanizsai szervezete már is szép és eredményes mimkát végez. A Szövetség kanizsai fiókja május 3-án ünnepélyes keretben nagygyűlést tart « városháza dísztermében, amely alkalomból Nagykanizsára érkezik Tubódy Tibor fő-Ispán és llov&tky országos elnök is. Az ünnepéllyel kapcsolatbon lesz a szövetség kanizsai fiókjának hely-ségavatója is a Nagykanizsai Takarék .\'épületében. Ma, szombaton este fél 8-kor ezügyben választmányi ülés lesz a Pannoniában.
legindalt az átmenő vasúti Idegenforgalom
Több különvonat érkezik vssár-nap a kanizsai pályaudvarra
A nagykanizsai átmenő idegenforgalomnak erös napja lesz holnap, vasárnap. Három ,vonat érkezik külföldi vendégekkel, akik a ml szép országunkat megtekinteni jönnek. Be van jelentve egy Rómából induló olasz különvonat, amely, a nagykanimzsai állomásra reggel 6.05 órakor fut be, 30 percig időzik Nagykanizsán és azután indul Budapestre, 350 utasával. Ugyancsak vasárnap délután fél 7 órakor fut be a nagykanizsai állomásra egy velenoei különvonat, amely mintegy 600 utast hoz Magyarohteágra, ahol több napot töltenek és megtekinti^ a Balalonmentét. Ez a vonat 35 percet időzik a nagykanizsai állor máson és a Keleti pályaudvarra érkezik Budapestre. A rendes trieszti gyorsvonattal délután nagyobb fran cia. olasz és Spanyol társaság érkezik Nagykanizsára, akik elé az Í3e genforgalml Hivatal képviselője Nagykanizsáig utazik és itt üdvözli őket. ,
Ünnepélyes fogadtatás A 6.22 órakor érkező olasz vendégeket a város ünnepélyesen fogadja, felvirágozott pályaudvarral, Lcventezenekarral, magyar ruhás gyermekekkel. Az olasz nyelvű vözlőbeszédet dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, az Olaszba-rátok Körének elnöke mondja. A közönség minél tömegesebb megjelenése kívánatos és kérik, hogy a gyermekeket magyar ruhába öltöztetve vigyék ki az olasz vengédek fogadtatásához. I
A vonat 87 percig áll.
Dorosmay János mesél...
A sztm8l<Hfkfa 4* a hüazSb
— Nézd, mlljen fennkölt és előkelő vagyok, elöltem a Király is fejet hajt, téged pedig az ökörhajcsár is kedvérft taposhat, — cseréljünk, — szól rábeszélő édességgel a Szemöldökfa.
— Nem ént — felelte vissza a Küszöb.
— Hát nem látod-e — folytatta tovább a Szemöldökfa, — hogy inig te a világgal küzködve ron-gyoskodol, én mily pompában, kényelemben \' és kőibecsülésben néz-degéelm innen fentről a világot? Balga, nem látod?
— Dehogy is nem látom! Látom én, hogy mily előkelő magasban ragyogsz s hogy előtted Királyok is fejet hajtanak ... Csakhogy u szép fényes festék mögött, amely téged oly előkelővé lesz, én a szut is TOíllóttam perccgnil... .
Fák
— Anyáiul Érthetem1 ugy tetszik, fnintha a patak partján álló fák
nagyobbak volnának, mint azok, amelyek a hCgyólddlon álldogálnak, — mondja a fáról-fára röppenő Fiatal Cinege az anyjának.
— Ugy van fiam, a |>atak partján, a mélyben nőtt fák valóban rendcsen nagyobbak, mint azok, amelyek a hegyoldalon állanak; ez mák igy van, de igy is kell lennie. Annak, nkl alacsonyabban születik, nagyobbra kell nőnie fön-nebb kelt társainál, ha azt akarja, hogy Napot kapjon s legiUább fejével ott álljon, ahol azokl
A veréb
A Veréb, akit a vércse márHnár elkapott, hirtelen a Sas közeli fészkének tüskés gallyai közé menekült s mivel asnap már ki sem mert onnan moccanni, ott is éjszakázott.
Mikor pedig ezenközben Jól körülnézett a környéken s az megtetszett neki, ily kéréssel állott a Sas elé:
— Felséges Uram, ha nem lenne ellene kifogásod, itt a te hatalmas fészked bőséges aljában meglaknék. Biztonságban érezném magamat.
A Sas, akinek éppen más dolga is volt, ráfcicoentett, a Veréb j>c-dig másnap már pereputtyostól-mindenestül ott lakott a Sas hatalmas fészkének bőséges aljában.
Határozottan tetszik nekem a Veréb, — mondotta később magában a Sas, hogy olyan bátron, $lyiltan elém merp állani és mosolygott hozzá egyet.
Nemsokára azonban mdr a Veréb komája, sógora, de még az unokaöccse is pereputtyostólJmin-dcncstül ott lakott\'és a Sas igen nagyot nézett)-mikor a Veréb megint eléje átlőtt, • mondván:
—\' Felséges\'Uram, mármost ugy áll a dolog, hogyhát egyikünknek jó lenne innen elköltözni, mivelhogy én már sehogy.se férek meg nagy csoládömthal. Nem nézhetnél-e\'magadnak valahol aa erdőn egy másik helyet?
87: bnsíflllérfist loptott kl az a&\'tomata-bllllárdból
Alkalom ,szüli a tolvajt, - tertja a közmondás és igy történt ez (Jom-bos Ferenc péksegéd esetében is. Gombos egyik zalai faluban volt egy Rcx billlárdasztalt megjavítani és házafblé menet bétért Zalakaroson Varga István korcsmájába. A korcs-mában\' nem volt senki, csak a bil-Hártirisfctal állt a sarokban. Gombos, kicsit a bortól ls fűtve, nagy ki-sértést\' érzett; hogy a nála • levő kulccsal -• artwlyik ritfnden ilyen Re* asztalt nyit — felnyissa és megdézsmálja SftAatf tartalmát. A kísér-tés erős volt és Gombos gyengédek
bizcdyult. 87 darab huszfillérest szedett ki az asztalból, nem volt azonban szerencséje, mert, mint maga mondja, azonnal »nyomon-érték.« Bősze László 21 éves hen. tessegéd lépett ugyanis a korcsmába, akinek gyanús volt az- asstal körül\' tuttfeködó idrftbn. BeHlVls á tulajdonost, hki \'tltffethiaila a\'tiltakozó Gombos zsebében a 17.40 P értékű huszfllléreeeket
Gombos azzal védekezik, hogy boros fejjel követte el teltét, az ügyész maga is enyhe Ítéletet kért, annak ellenére, hogy 1926-ben már
A Nem keir^ivek Budapestre utazni, k
Mért megnyílt m V
/„Ml BOLTUNK"
1 89. u. alatt, f
J atlol WMrbsi tiágyáruházak árain vásárolhat k
,Jfö»z8r-, ésemege- és gyarmatárukat, y
volt büntetve a vádlott lopásért. A 10 év előtti büntetés csak egynapos volt, ugy hogy a vádlott .nem is emlékszik, rá. Makáry bíró, mivel hogy kár nincs, enyhe büntetést szabott: 8 napi fogházra Ítélte a billlárdosital tolvaját.
Kiraíü, íézéí,
egészségügyi berendezéseket és szennyvízcsatornákat, minden rendszerű
a re r e I és Javít,
épület- és géplakatosmunkákat vállal
Szachényi István
Nagykanizsa, Fő-ut 3. sz. Arajéalat díjtalan I j
Fekete róisák
Tulajdonképpen hazafias film, ele az egész át van itatva a szaruiéin mélységeivel is. A hazafiúi és a szerelmi érzés szorosan összekapcsolódik a filmben és a finom, Szép megoldások teszik érdekessé. A mese Finnországban játszódik le, a 000-as éVekbcn az orosz mogseéllás alatt. A hazájuk szabadsagáért küzdő finn ifjak gyűlését az tírossok szétverik éu-az egyik menekülő finn ifjú egy orosz balett-táncosnő lakására menekül, aki beleszeret és megmenti. Így elmondva talán sablonosán hat, de ahogy a film ezt elmondja, ahogy u rendező\'\'lepergeti, ahogy a színészek eijáUcákíaz több, mini amit nz átlagos: Jó-•fűitekben kap a néző.
A film > minden jelenelében nasnyi finomság, a "Mtnészek mindenmmoz-dulatában, az egész reiuteoMMwaanyi elegáncia van, amit szóval\'.eimOttduui nem is lehet. Halkszavu és mégis határozott, mély érzéseket ad ez a film. Ebbeu a keretben még légiesebben- hat ->«s igazán -törékeny Lillán Harvey, aki nemcsak jó szinéesnő, de kitűnő balett-táncosnő is. TáncJeLcne-tei élvezetesek, játéka megnyugtató, kecses, mhit egész lénye. Fftrtaere Wiily Frltsch, akii rendezői sikerei után is mindig szívesen »látunk a váwoon. Szép, komoly alakítást \'adott a. finn diákvez.ér szerepében. Hasonlóan markáns alakítást adott a&\'®rosz ezredes: Wllly Búrgei.
Külön kell mcgemlébemünk a rendezőről, Paul Martinról,>iaki » finom és hatásaiban sem célttévesztő Jelenetek egéss- sorát adja. Keze meglátszik az égési filmen, amely sehol nem sülyed a azok ványokbak" mindvégig uj és igazán szép JeleneMfet- ad, emit a fotográfus is megtold* az érdekes felvételekkel. A filmheZ\'SIbelius finom zenéje t»d hangulatos aláfestést.
A filmet jó kisérőmüsor egészíti kl.
A tavaszi satsni mo^ffilOHSásainak legszebb uálasztéka.
Szőnyeg. — Paplan. = függöny.
- Legújabb awyagnk. tegujSbb minták, legszebb kivitel__
KIRSCHTN ER Divírtéruház.
1936, Aprilll 19
HALAI KOZLOWV
\' A dolgozó fiú, leáhy, férfi, asszony kedvence a, formás, szellős, utcán ós munkahatyen bevált EMER3E cipó. Különféle szír-1-\'— >-—
az olcsóság úttörőjét, az El
n kaphatod; RQÉ oipőt
Vigyázz!
IMEROC védjegy-EMIRfcí miniségi*
3T A K
----
„étcrrat tetőfedőpala nagylemez eső
aok azflp aaatbaa
«Ail)aaun beaált,
\' kllingaalé mlnAaég.
ETERNIT MŰVEK
Bnlaptil, TI., Antránynt 33
EMnialtók minden I Miyafeb h«l)aé|lMB
V_.__
h
Csurgói TK Játszik vasárnap Nagykanizsán a Vasulai-pályán
Mindkét elsőosztályu csapatunk ma vidéken Játszik, Így a kanizsai sportközönség minden érdeklődést! a vasutas pályára terelődik, ahol az NVTE a Csurgói TK-valviv II. osztályú\' bajnoki mérkőzést. Anagy. kanUsal vasutas ésaput nagysuerü tavaszi szerelése után legjogosabb jelöltje a II. oszt. bajnokságnak! Nagyon jótáll aaonban a CsTK Is, ugy hogy a mai mérkőzés nagyban tisztázhatja a ! II. oszt. bajnokság sorsát. , \'
A me«cs délután fél 5 órakor kezdődik. Biró Horváth Lajos.
AzNTE Szekszárdra, a ZTE Pécsre rándul
Az NTE és Zrinyi csapatára nagy feladat hárul. ■ Mtadkettő a tavaszi szrjun legw\'hez»bl> vidéki mérkőzését Játsza lc. A TSE csapatát láttuk Nagykanizsán a Zrínyi ellen, amikor nagyon szép Játékot mutaJ tott és\' csak balszerencsével szeri-vedett 1 tő^as vereséget. Az ,NTE szombaton détután t órakor autón a következő felállításban ment Szekszárdra : Persovlts - Arany, Csáki -> Szjollár, Rlttcr, Kudlch - Farkas, Jakubccz, (Vágl), Hóffmannv Saetid-ről, JcUnek. |
A ZBinyi\'Péosott. a DVAC-ul méri össze erejét. A DVM nagyon nehéz •lianfél, mely együttes ellen a Zrínyinek mitfyon kell tiKlalu, ka foly* tatnl akarja gy&mluil sorozatát. •
I ont. bajnolnág állása
I. PV8K 17 11 1 t Sl
i. arorc ts 10 J > H : x 11
9 NTE 17 9 9 3 \' 39 : 26 23
4. ZTE 17 10 .1 i5 M> t 38 23
5 PKAC 18 10 1 7 83 : 28 Jl
6. DVAC 18 7 3 !« 33 : 35 17
7. KTSE 16 7 t 8 32 i 88 15
8. KKAC 17 6 2 9 33 : 41 lé
9. TSE 16 7 - 9 29 : 42 lJ
10. PBTC 17 4 5 8 31 : 44 13
II. NBE 17 6 - 41 JO ; 40 Ja
11 DVOQE 16 1 2 IS 20 : 50 *
Stefániái Imre
N\'incs még egy éve, hogy ta viszontlátásra. kiáltással és a b«ráti kop-c-soialok meleg kézszoritásával itthagyta Nagykanizsát egy felejthetetlen hangverseny emlékével. A keze aftüt felzendülő hurok minden rezdülése mélyen beleszáll tott a lelkünkbe, az emlék sokáig kísért bennünket a szürke hétköznapok robotjában is.
Azóta egy év telt cL Sok munkás, fiehéz hétköznappal és alig pár öröme tokozó üneppcl. E munkás évben a kanizsai zenekedvelöknek kétségtelenül mindeuKor ünnepként számítottak a zeneiskola hangversenyei, különösen az utóbbi három, amelyet Liszt halhatatlan emlékének szentelt az intézet tanári kara.
Az igazi ünnep csak most érkezett el. A kanizsai zenei élet porondján most újra megjelent Stefániái Imrf azzal a kedves kijelentéssel, hogy • haza jön,» amikor Nagykanizsára érkezik.
Igy kell éreznie, mert a világvárosok tapsorkánjai, a külföldi sikerek és a megbecsülhetetlen értékű és igen nagy elfoglaltsággal és munkával járó programja közepette, mindig szakit magának Idői arra, hogy meglátogassa ezt a hutármenti kis zalai várost, a magyar zenei élet egyik déli őrhelyét, hogy ott önzetlenül szélszórja tiszta művészetének legszebb virágait.
Nem tudjuk leróni, de érezzük, hogy igen nagy hálával tartozunk néki, sokkal többel, mini amennyit adni tud mik.
Szivünk\'egész szeretetével köszöntjük őt, most, amikor I.iszt-müvekkeJ a tarsolyában jött-el közénk.
Köszöntjük Nagykanizsán a legnagyobb LlSzt-interprctátort, akinek keze allitt szárnyrakelő hangok megfürdetik lelkünket az igazi művészet, tiszta fényében. (
(t ®.)
Va«ómap lesz az elhalasztott iTfrYfcfite mezei futóverseny
I\'olyó hó 5-én, vasárnap az esős idő miatt nem lehetett megtartani t» levon te mezei futóversenyt. Az elhalasztott verseny megtartásának idő. ptíntját fiwwscr Gusztáv testnevelési vexciő vasárnap délelőtt 8.30 órára tűzte ki. Nagyon kéri az eredeti időpontra benevezett csapatokat, hogy vasárnap, folyó hó 19-én délelőtt u Zrinyi sportpályán\' feltétlenül jelenje-
ri$k meg.
Á verseny két kórcsoportban lesz: ,
1915-^18. évfoIyauKu leventék > 5000 ntétert, 1919—21. évfolyamú \' leventék 3000 métert futnak.
15 csapat nevezett be. Ilyen nagy tWrtügü verseny még nem volt Nugy-: kaniztfán,\' Tekintettel • a" nem! minden-i napi sportlátVányossígra, eiüton hívja Nagykanizsa sportbarátait a testnevelési vezető.
— (A kórhit- felülvizsgálata)
A körház-bizottSág Bnbóehay György elnöklete alatt kiszállt a kórházfcu, felülvizsgálta atínak ügymenetét, egész adminisztrációját és pénzkezelését. A bizottság mindent a legteljesebb rendben talKlt és elismerését fejeite ki a tapasztalt példás rend felett.
— (Vallásos egyasülótek figyelmébe I)
A Credo egyesület vasárnapi zászló-szeiUelési ünnepségén egyesületeink testületileg zászló nlatt vesznek részt az ünnepségen. Felkérjük a tagokat, hogy vasárnap délelölt háromnegyed 10 órakor gyülekezzenek a cintóríumi bnn. Egyesületi vezetők.
— (A Szociális Missziótársulat)
helyi szervezete április 26-án, vasár, nap délután 5 órai kezdettel tartja rendes évi közgyűlését a Missziósház nagyterniében, melyre minden érdeklődőt szeretettel meghiv a szerveret elnöknője.
— (Egyházközségi hir)
A róm. kath. Egyházközség adókl-
vető-bizottsága munkáját befejezte. A kivetési lajstrom az egyházközségi irodában közszemlére vun kitéve és a hivatalos órák ulatl megtekinthető. Az uj adózók az első kivetésről\'Írásbeli értesítést kapnak, ugyszlhtén « ..mii és a folyó évben eddig beadott kérvények elbírálásának eredményéről as érdekeltek.
— (Tavaszi estát)
rendez április 19-én, vasárnap eejf 7 órakor az Oltáregyesület a f>lébánj« fehértermében. Könnyed-és vidám\'műsor1 gondoskodik u toetfjaiéhtek szórakoztatásáról. Belépődíj\' nincs. Tea-jégy 60 fillér. /
—\'{A Vártsal fnséöakótó)
ellenőrző bizottsága ülést tartott dr. Krátky István polgármesterrel az élén. Mint előadó dr. Pottyondy József aljegyző, az mségakció ügyosztályveze* tője szerepelt. Kimondta a bizottság, hogy kiegészíti magát a város jótékony és szociális egyesületeinek vezetőivel, papsággal, iskolák igá^atóival, • stb. Miklós János mozgópostafőnök a kolduskérdés rendezését szorgalmazta. A kérdéshez többen szóltak hozzá; A;\'bi-bottság a jövő héten uf ülést tart.
— Nem keli Budapestre utazni önnek, fcogy olcsón tudjon füsier~, caemege- é» gyarmatárut vásárolni. Kísérje figyelemmel a möst\'"rlkg-rtyilt „Mifcolhmk" (Csrtltfery-tit\'29.) hirdetéseit és meggyőzGífik efrfll.
— (ArOHáregy««Qfet tsáfa)
A \'nagykanizsai pltár^gyesület va-sáhiap, 19-én éfcta 7 óftii kezdettel teaestélyt\'YÉndez a plébánia ícliétter-mében. A\' teaestély t\' tóüsor vezetr be, Mindenkit szlVé\'sen lát az\'egyesület véfcetőségc.
3ől teszi,
é> f*t«it»9*i dolgokra nkii ad VI périil Do n«ti<>9, obbo o KVJ60 •u4k,\'h*9r mind.rvrtil Uniond, ami SrSm.t oboi.\' Ertk Uíi3M •kádnak otyan ialqoV li, om.ly.k n.m ctak jók, Kanara •klók é. káftótaiMinait •..\'.oafti .itktésUwiokluT. mini
-A Centrátban
szombaton aste hangulatos
Szederkényi Kató uj dix&x szenzációs slágereivel 1

zalai közlöny
1986. iprilli 19.
Szombat-vasárnap A százon kimagasló filmje s
ian Harvey CaLaÍ A szerelmi epizód a finn
illy Fritsch ICKCIC lUiMIl szabadságharc idején
— (A HONSz)
nagykanizsai főcsoportja holnap, vasárnap délelőtt 10 órakor a városháza dísztermében tartja évi rendes tisztújító közgyűlését.
— (Újra a „Nagymama")
A Katholíkus Legényegylet vasárnap, április 19-én este 8 órai kezdettel megismétli a Nagymama előadását. A kitűnő együttes sikeréről az egész város beszél, mindenkinek maradandóan szép élmény volt a húsvéthétfői premier, igy nem kétséges, hogy a második előadás is zsúfolt házat vonz, annál is inkább, mert előadás után ezúttal is táncmulatság lesz. r
lem négorgBndSr,
hanem lágyan iveit természetes hullámokat eredményez: Bukszné Kováos Erzsi tartósondolálása, amit a
legtökéletesebb AramnélkQli dauergéppel készit Csengery ut 6. alatti fodrászüzl étben. — Gyógfolaj-pakolás
garantált eredménnyel.
— (A Kinizsi-utoa)
háztulajdonosai és lakói a zalai Közlöny panasz-rovatában fordultak a város illetékes tényezőihez, kérvén ar utca rendezését. Egyidejűleg a Kini-zsy-utcai lakók és háztulajdonosok küldöttsége kereste fel Filó Ferenc igazgató, városi képviselő vezetése alait Vécsey Barna műszaki tanácsnokot, aki előtt élő szóval is előadták az utcabeliek kívánságait A műszaki hivatal azonnal megindította az utcarendezés munkálatalt, a Kinizsy-utca igen nagy örömére.
Zágrábi útinapló 3
Fejtő Ferenc után szabadon: Sxeatpíteil
Szóval már előre is bocsánatot kérek, hogy. ón is születtem valahol, a kanyargó Dunapartján, ekkor és ekkor, — ha tőlem függne ón elengedném az évszámot is, meg a várost is. A ház meg... hm a ház, ahol születtem, íiégyablakos, kis sárga viskó, kocsma mellett, minusz márványtábla. Nlucs tábla a falán, hogy «ebben a házban született hazánk nagy fia., nincs semmi a falon, kicsit piszkos, már ráférne a meszelés, de egyébként semmiben sem különbözik a történelmileg közömbös kis sárga házacskáktól. Elsétáltam előtte, meg is emel-tem volna a kalapomat, de sokan voltak az utcán, tetszik tudni, az ember visszatartja magát, nem emel semmit, később megfordul, mégegyszer visszanéz, nna, ez az a ház, ezt is láttam — és megy tovább. Lehet, hogy nem jól csináltam, nincs benne semmi romantnika, vagy efféle, de hát igy történt és minthpgy nem oroszlán-vadászatról van szó, hát c&ak az igazat irom. Ja igen, majd elfelejtettem, még rágyújtottam ott a ház előtt, lassan, kimérten, ahogy egyszer a mo. ziban láttuk, a második felvonás elején, tetszik emlékezni ugye, ott a villanylámpa alatt.
Egyébként a nagymamám, mert hát minden nagymama a legjobb a világon, szóval a nagymama végigbüsz-kélkedi a várost velem, mindenkinek beuiutattatom, «was sagen sie, dass ist meln Enkel,. — én mosolygok, meghajlás, közp«u kU-ejdek ejjy no-
— (Családi délután)
lesz vasárnap délután 4 órakor a Missziósházban. A kis napkőzisták fogják bemutatni a műsort és szórakoztatják szüleiket. Az ismerősöket is szeretettel meghivják.
— (A nőiszabó azakosztály)
április 20-án, hétfőn este nyolc órakor az Ipartestület tanácstermében az állami ipari továbbképző tanfolyamokra való jelentkezés és egyéb fontos ügyek megbeszélése céljából értekezletet tart, melyre a tagok okvetlen megjelenését kéri az Ipartestület elnöksége.
— Siesta Sanatórlum)
Budapest, I., Ráth György-u. 5., • fővároa egyik legideálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszereli gyógyintézet*. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, ufo-logia stb. Röntgen. Kémiai és mikroszkopiái labora tori utó. Elektrokardio-graph (sztvvizsgáló). Krogh féle alapanyagcsere vizsgáló készülék. Ente-rocleanar (bélfürdő). Modern vizgyógy-intézet. Orvosilag vezetett villany-üzemú konyha. Elsőrendű átlátás. 9700 négyszögöles parki Olosó árakl
— (A bagolasánoi Levente Egyesület)
nagysikerű előadás keretében hozta szinre vitéz Pólöskci János «Pipacs kisasszony, c. 3 felvonásos szlnmü\'-
HA ABBÁZIÁBA
kéizOl, kérje saját érdekében a magyar url tártaiig kedvelt
R E S I D E N Z
penziójának képei prospektusát. Egyúttal kl-meiltóen részletes felvilágosítást fog kapni ai Abbáziába való utazás összes tudnivalóiról. Clm i Irányi, Budait,^Károly-kttrut 8.
vei a másik oldalról, szép udvariasakat válaszolgatok, a bácsikáknak, néni. kéknek és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy nagyanyának illedelmes kis unokácskája lehessek.
Nagyanyám különben kicsit féltékeny, mert sokat lógok a trafikban, ahol semmit sem lehet kapni, de mégis nagy a -forgalom, különösen sok férfi jár be, persze, hát trafik, az férfiszakma. De Vera — igy hívják a trafik bájos tulajdonosnőjét, — tényleg szép. Én is mindig más ürüggyel megyek be hozzá és végül is elhatározom, hogy a nemzetközi kapcso. latok kimélyitése céljából meg kell tanulnom horvátul, mert mégis csak
buta dolog igy. össze-vissza mutogatni. •
Szabadságom leteltével mindenkitől elbúcsúzom, titokban mégegyszer el-sétálok a kis sárga ház előtt, nem érzek semmi különöset a szivem körül, az öreg Hja — igy hívják nagyanyám udvari kocsisát — kivisz a vasúira és zbogom Vukovár! (Azért irtain kérem, hogy udvari kocsis, mert egy udvarban laknak.)
A vonatban azután megpróbál aludni a szegény utas, (ejnye, ezt naggyal kelleti volna irnom, igy: a Szegény Utas) megpróbál, de nem tud, kicsit eszik, nagyon szomjas, pad kemény, legközelebb nem erre jövök, borzasztó hosszú egy ut és ilyenekkel elmúlik az idő, elmúlik mondiuk Gyékényesig. Ellenben Gyékényes állomását ugy befestették kérem, hogy egy külföldi uti-társnőm megkérdezi, «ez magyaros ta-Ián? Mire én ipcgtegyzcm, hogy •nem madame, ez valami vilusláucos
vét. A lelkes műkedvelő gárda minden tagja őszinte sikert aratott a részére juttatott szerepben. Április hó 19-én délután ,5 órakor kezdődő előadással a sánci Szépilona kerthelyiségében szabadtéri előadásban fölujit-ják n nagysikerű darabot. A rendezésért Henrik Ferenc érdemel elismerést, aki fáradságot nem ismerve harcol, hogy minél előbb egy méltó emlékmű hirdesse a község 24 hősének nevét.
ÉRTESÍTEM a nagyérdemű közönséget hogy 1834
Fáhn Margittal társultam.
Varrodánkait megnagyobbítva május hó 1-tAÍ F«-ut 4. iiám
>/i •malal alá helyeztük át. ahol a legutolsó divat szerint kabát-, kosztüm-, angol-íés francia ruhákat párisi modellek után a legényesebb Ízlést kie.égltően készítjük. Tisztelettel
m Mária Éi iln latol
Májul l-lg munkát Báthory-u. 3. sz. alatt vállalunk.
— (Poruljárt zsebtolvaj)
Szombaton délelőtt az ErXsébet-tér egyik házában árverés\' volt, amelyre többen megjelentek. Már megindult a szokásos eljárás, amikor Kukecz An-talnó nagykanizsai butorkereskedőnő azt vette észre, hogy egy idegen kéz nyul az ő zsebébe. A következő pillanatban megragadta a kezet, amelyben akkor már olt volt az ö pénztárcája 80 pengő tartalommaL Kukecxnó * tolvajt átadta a rendőrnek, aki \'bekísérte e kapitányságra. Kiderült, hogy az elfogott ember Vass Imre kölesei születésű szijgyártósegéd, aki eleinte tagadni próbált, majd azzal védekezett, hogy a pénztárcát a földön találta. Hiába volt azonban a tagadás, átadták a kir. ügyészségnek.
— (Kiolvasott újságját)
képes folyóiratát és mellékleteit no dobja el, hanem küldje be a Misszió*-házba, a missziós népdélutánok céljaira Köszönettel fogadnak minden beküldölt könyvet, folyóiratot, újságot
HÁLÓK, ebédlók, uriazobAk,
kombinált berendezések
BUDAPESTI ilOiUllJII
Budapest, VIII. Baross-u. 21.
Nagy wátaaxték.
K«dw*«5 ráaxletflxotéara I
Képviselőnk rajzainkat meghlvátra díjmentesen bemutatja.
Pénzt kaphat
otthon heverő, használt bélyegeiért, bályeges levelezéséért. Felvilá-goaitáat szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn dálután 6 éa 8 óra közt a Frontharcosok hclyiaégtfban (Pannónia hátsó külön tenne).
Ajt Asztaltánssaság sziveaen lát minden falnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság aemmifél* kötelezettséggel nem jár. Tagdíj nlnoa.
mázolónak a lázálma lehetett, el-kezdve a citromsárga lefolyóktól, egészen a piros-kék-zöld falukig.. Igazán kérem, biztosun nagy marhaságot mondtam, Ibusz, Balaton, idegenforgalom, — dicsérni kellett volna, mint uhogyun jó hazafihoz illik, de nem tudtam semmit felhozni mentségünkre, tessék elliiuni, szívesen csináltam volna egy kis propagandát, de uzok a színek mindennél világosabban beszélnek. Illetve nem is beszélnek kérem, kiabálnak, sőt, ha lehet ordítanak, vagy méglnkább üvöltenek, ha szin egyáltalában tud üvölteni. De, hogy azok ottan tudnak, arra mérget veszek. És eszembe jut, hogy Zágrábban például előírják, hogy milyen stílusban, milyen^ homlokzattal szabad építeni. Eszembe jut ós őrülök, amikor elhagyjuk, Gyékényes állomását. Csak ugy jnellesleg jegyzem meg, hogy az egész fülke az állomáséjiület színeiről beszélt. Bocsánatot kérek.
Az utleirás legvégén, a hős, illetve az ember hazaérkezik, ugyebár? In-terju, fotóriporterek, üdvözlőbeszédek, néhány szavas válaszok a mikrofonba, nyilatkozatok a reggeli lapok részére, külön uz estieknek, az embert kihall-gatáson fogudja a - nu ki is fogad engem kérem? Hü az áldóját, nem fogad senki, elfelejtettem sürgönyözni, még kocsi sem vár, hogy a...
Utleirás ide, utleirás oda, Itten most káromkodom egy kicsikét, meri tényleg szórakozott vagyok az utóbbi időben. Nincs semmi különös bajom, csak ideges az ember/
Hát csoda?
(Vége)
Biró-tanfolyam
A levente birótestület tanfolyamot rendez, melyre 18 éven felüli, komoly sportemberek jelentkezh/otnak-Részvétel díjtalan. Jelentkezni le* bet Bárány és Fenyvesi és Wald-mann Zsigmond cégeknéL
BirókQldés
Vasutas pálya dóli<tá(tt 2 \\/tífnkbr 13 FC—NVTE. Biró Kluger (hb. Un-gár). — Magyar-utcai pálya délután 3 órakor 77-es Cserkészek— Kereskedem! Biró Broier. — Tejeky-utcai pálya délután fél 4 órakor Ipariskola-Sáska. Biró Flumbort
Magyarország egyik legnagyobb
íextil-és ruliázaíi réuletírnbáza
azonnali belépésre vidéki
hely! képviselőket keres.
Csak legelsőrangu, több évi gyakorlattal rendelkező és jelenleg ls a textJl-i\'éMletsxakmábai mfikMö olyan arakat alkalauuk,
akik teljes munkaerejüket a ré-Bzünkre való üzletszerzés szolgálatába állítják. Részletes referenciákkal és lehetőleg fényképpel felszerelt ajánlatok ,,M*m mttlIékkareMat" jeligére Blockncr J. hirdető Irodájába Buda-pert, IV., Váraab ái-utca 10. küldendők.
1896. április 19.
ZALAI KÖZLÖNY
»
Városi Mozgó. Péntekiéi—vasárnapig!
Lillán Harwey Milliós nllégtllm Wllly Frltsch
mint világhírű ballerlna. —egy hegedümtlvéai.
Fekete rózsák
Óriási méretű ballet az orosz cirl operában alb slb. Valóságos filmremekma I Remek kieérBmOaorl F,Ifiadások hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 Arakor. A kSznapi alaft elAadéaok filléreaekf
NÉP MOZGÓ Szombaton és vasárnap "W
Izgalntaal — Romantikus I
Vihar Afrika felett
Dráma az embarl h&alaaaégrftl éa aaarstatrSI.
Ez a film tgy afrikai gyarmat fehér polgárainak küzdelmét mutatja be 1
Előadások szomtaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 Arakor.
Randaa 80, 40, SO filléres helyérak I
Nyllt-tér.*)
Figyelmeztetünk mindenkit, hogy Ifjú 0. Szabó Gyulának semmit ne hitelezzenek, mert vételre vagy eladásra fel nem jogosítottuk és adós-ságait meg nem fizel|ük.
Budapest Nagykanizsa, 1936. évi április 17.
Idb. O. SzabA Gyula Intéző és neje.
Leányomat, Ritser Maréitól, a családból ugy én. mint István és Lajos nevü gyermekeim kitagadtuk és mai naptól fogva semmiféle felelősséget érte nem vállalunk.
Ritser Sándor és gyermekei
*) E ruvat alatt küllőitekért lem a iicr keaitóaég, Mm a kiadóhivatal nem vlllal letalóaaéget
Kiadja a taptulajdonoi Köigaidaaágl Ut Oataabarg Nyoada éa Dálzalal Lapklade Vállalata Nagykanlilán. felelöe kiadd! Mai Károly, [alarmban telelőn t Naavkanlisa 78.
A aintoalari klr. )4ránt>lróeáK, mint talakkOayvI hatóaágtól.
13099/1935 Ikv. sz.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Horváth litván, ugyli mini kk. Horváth Irma I. éa t. kápv. végreha|talónak Konkolyt JlnoenéHéder Anna vágrehajtlst sienv. ellen Indított vég\'eha|táal agyéban a telekkönyvi hatóság a végrehajtatókérelme kflvetkeité-ben az 1881: LX. t-e. 176 5 a értelmé, ben elrendeli • végieh |l(il árverílt 350 P nO. tókeköveleléa, ennek Járulékai éa ai IneU kérvényért asuttal megállapított 12 P 50 flli. költség beba|táaa vésett a nagy-ksnlzsal klr. Járásbíróság lerSielén levő Zalaaientbaliia köaaégben fekvó a a
1. A zalasienlbsláisl 988. iz\'Jkvben ALI. sorsa. 21/a. logtilt bál, 119. sa. a. udvar kerttel végrehsjtáit szenvedd Revén Sild Ingatlanra 800 P,
U. A ulsiienbiláiii 1145 ail|kvben Afl . aorss. 1803 hrss a. loglalt »ió», présház a nagykecel dilidben u. Innik nevén átló In gaTlanra 725 P kikiáltási álban.
A telekkönyvi hetótSg az árverésnek Zalassentbaláts községhálánál megtarlísára 1936. árt május hó 4. napjának d. e. 12 Aráját Illal kl ás a< árverési lellále. leket ss 1881: LX. t..-C 150. i-a alapján a következőkben állapltla meg:
1. Az árveréa alá esd Ingatlant a kikiáltási ár leiénél, a mislkat kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nea lehet (1906: XLI. t e. 26. §.)
As árverelnl aiándékoiók kötelesek bá-natpénitU a Ukláltáal ár 100/o-át kéaspénz-ben, vagy 11 1881 : LX. t..c. 42. §-iban meghatározott ártolyammal siámtlolt óys-déklépes értékpapírultun a klkOldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek elölegea bli;l leiéibe helyezésért kllllltolt letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árveréat teltételeket aláírni. (1881 : LX. te. 147., 150., 170. §8 i 1908 . XU. I.C. 21. §1 Az, aki az tngatlantrt a klklálllii árnál magiaabb ígéretet lett ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban s kikiáltási ál siáialéks szerint megállapított bánatpénzt aa általa ígért ár ugyanannyi asá-nlékéig klegéailleal.
Nagyksntsss, 1935. évi dec. hó 29-én. Dr. Wébsr s. k. klr. Jblró.
A kiadmány hiteléül: Kiss «. k.
IMS iroda-IStluL
. /.. . ....
ÜEBUDHBB
A keszthelyi petició tárgyalása
Budapest, április 18 (Lapzártakor érkezett) A közigazgatási biróság szombaton folytatta a keszthelyi petició tárgyalősőt.
Az elnök mindenekelőtt bejelentette, hogy Octl-Pálffy Dénes lemondott és egyben kijelentette,
hogy a tárgyalást tovább folytatják, mert a Meizler-párt a választás kiigazítását is kérte.
A biróság ezután megkezdte a Í>ij zooiyitási eljárás Jegyzökönyveinek felülvizsgálását A tárgyalás lapzártakor még tart.
Gyermekruhák Felöltök
Trench-coetok nagy választékban
legolcsóbb áron
LIDITH IMRE
gyermekruha szaküzletében Horthy Miklós-ut 1. sx.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
APRÓHIRDETÉSEK
wiraa C^W-IASS
.0 w«ta «J «l»r. >klM tovasw mi I mi*,.
Eká*lt-kar«n4aaéa eladó Caengary-
ut 27/a löldailnt 1.
Iliáraitt rétiére Orea- éa kőedény-áruk nagv vá\'aaitékban frkeitek Stern UvegOelelébe (VárosháipaloU)._7
Margit MraS, Caenaery-nt 19. Nyitva mindennap regfel 8 tói este 7-Ig. — Márvány kádílltdOk, tynksieovágás fis olcsó
bárlellagysk. 48\'0
AranavMaalaa o| bé\'iató mndklvSI mérsékelt árban mesrrrndelhetó: Ksulma n autAlavaiosónál. Telefon: Kit. 797
Salát terméafl elsőrendű ketecaenyl inti I! fehér kar literenként P — Sa ■lller (vör^s)bor literenként P —.80 l táil adóval ervtltt. VlaxOftteladók-ak 1 pedmény. Bóhm Jóisel bortermelő, Caen-geiy-nt 19. _4874
Káta«akáa udvart takáa kiadó, Csen-
gery-ut 56. 2
HaaaaAlá rahát taaask is eladok, M-váara háahoz megyek. Márkra, Király-ntca II.___
TSatMIM SOUngernél, B0tv0a-Wr 31. szereiheti be legolcsóbban._12
Kstoiuréten, legjobb helyen, 3 háihslr eladó. Felvilágosítja Hoch ügyvédnél. 1390
Ögyea takarltdnS májua 1-ra kivétetik. Jelentkaiéi Eruébet-tér 17. L sa.
1512
Jogi aaakklaplár dr. Etlényi hagys-lékábót alcaón eladó. Bóvabbet a UadSM-vatalbaa. _1507
EWdlób ilot, aialongaralturs, konyha-bátor mim**, eaetleg egyea darabok. Caengery-ut 29. aiám. 1491
VlllaUUk Balatontenyreaen. 125 □ 81, köiel aa állomáihoi, Jutányoa árért, saa-badkésböl eladó. Clm a kladóbsn. 1427
Alkalmi váSal. KéUiobái modern hál beton-pincével, konyhakerttel, aBrgó-aen eladó: 2500 P. Magyar-u. 153/b. 1230
Ogyea (aháraaiaaaamtaák (elvételnek Batia Sándor lebérnemtt uiemében.
Kapualatti kOWnbeJáratn utcai butoro-zott aioba májua 15 re klaáá. Bálbory-olca 3. (Törrényaiék mellett.) 1535
Szemere-u. 3. uámu magánbáa éa Rá-kóczl u. 291 sz. Jókaiban levő bárhái alaá*. 1533
felveí5nk,\'má|oi eliejére. — Jelentkeiás azonnal. Hungária ketegyár, Klrály-u. 28 1537
Ekéaiftkutor alaáé Józael lóherceg. ut ál. 15ft
íáaMal, Irodai muakát vállalok. Írógépem van. Clm a kiadóban. 1530
~Ké«aa»k«a~ádvari lakán kudó májúira, Batthylny u. 22. 1511
Lápoa*hé»l kttlönbejáiatu, elegánaan
butoroioit utcai azoba kiadó. Ollop, Caengery-ut 27/a. 1510
Kéfaaokáa lakált keres augautusrs
gytrmektclsn básaspér. Ctm a kiadóban.
1524
E. bibÉdiiiit .—i
nkl a helyi korrakodikaél I paroaokaál aaeraiaa bal
ZALAI KÖZLŐN*
1M jatt m
Nagykanizsa megyei város polgármesteritől.
6979/1936.
Hirdetmény;
Köthirré teszem, hogy a cserebogarak irtása az 1894. évi XII. t. c. 50.. § a (írtelmében kötelező és azon birtokos, akfiaz Irtást elmulasztja, ugyanezen törvény 95. §-ának k) pontja alapján \'kihágást követ lel és az 1928. évi X. t. c. 5. §-ában foglalt réndelkezések szerint 600 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel, behajthatatlanság esetén megfelelő elzárással büntettetik és a büntetésen felül az irtást a mulasztó költségére a város fogja elvégeztetni.
Felhívom tehát az összes birtokosokat, hogy a cserebogarakat a :saJAt érdekükben is minden rendelkezésre álló eszközzel Irtsák.
Nagykanizsa, 1936. ápr. 3.
Polgármester.
Nagykanizsa m. város polgármesterétől.
8378/1936.
vhíhmsí Mm.
A József főherceg laktanya vízvezetéki és csatornázási munkálataira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott- címzéssel f. évi május hó 19-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába Kell benyújtani-\' vagy postán be* küldeni.
A\'kiírási müvelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1936. ápr. 17. IW/. Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
8005/1936.
Hirdetmény;
Felhívom az összes birtokosokat, hogy birtokaikat azok északi és keleti oldalának sarkán, a vármegyei, Illetve községi\' határt képező, továbbá az utak mellett fekvő birtokokat pedig azok déli és nyugati oldalának sarkain jelen felhívás közzétételétől számított 15 nap alatt határjelekkei annál Inkább-lássák cl. mert a hiányzó, vagy megrongált határjeleket az 1894. XII t.-c. 35. §-a értelmében az érdekeltek költségére és terhére fogom felállíttatni.
Nagykanizsa, 1936. évi áprilisi lsSén.
,u» Polgármester.
NŐI kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Gyermek kalapok
1.—P-tól, selyemben S>- P TAtfllu-pulloverak
2.20-1,11
Gyarmakblúzok 1.80 „ NAI gumlfüxAk DIvalAvek 95 fillértől
DIvat-retlkülAk
nagy választékban Extra nagyságú nSI n ad rag 1.SO
Férfi Ingák 3.60-tíl
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa össze áraimat.
Hifii linttú
Horthy Mlklós-ut 1. szám
Városházpalota.
GYEN
kapja a
Zaíai Közlönyt
jövö hó elsejéig,
ha most
A magyar szellemi élet tUkre
a TÜKÖf*
a Zalai Közlöny előfizetői által az-együttes-előfizetés feltétele! szerint rendelhető meg. Azegyüttes előfiaetés kényelmes, egyszerű és olcsó.
A ZALAI KÖZLÖNY és a TÜKÖR együttes előfizetési ára egy hónapra P 2.96. Előfizetéseket az alábbi szelvényen szíveskedjék még ma beküldeni.
fi ZALAI KÖZLÖM t. kiadóhivatala
Nagykanizsa.
Mint a Zalai Közlöny előfizetője, ezennel előfizetek ■
a TOKÖR-re.................................. -tói . .............................-lg •
a lapjukban hirdetett feltételek szerint.
Az előfizetési dijat — díjkülönbözetet — egyidejűleg küldöm — pénzbeszedőjtlknek kivánom kiegyenlíteni.
Nagykanizsa, 1936. ..........................................
Név:................................................................................
Foglalkozás:.........................................................
Postai cím :..................................................-.......
Tartós kerti pázsit létesítésére felfrissítésére, ajánljuk különféle pázsitkeverékeinket napos és árnyékos helyre.
HIRSCH ÉS SZEGŐ magkereskedése
MsdárslMág.
Slriua nSvAaaytépa*.
Ptratlan kedvezmény a Zalai KözlOnv olvasóinak
A töváro* egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvési
István király Szálloda
(VI., Podmanlozky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötntlnk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern kontorttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A száxatékoa kedvezmény igazolvány alapján vehetA Iféaybe, melyeié Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező ol\' " \' \'
■ _it—l i- —i-----1- flMI|M |L . |
iitwt § gifMg agg i
A világhírt*
„Semperit"
autó- éa motor-gumik bcszeMzheték a .,Semperlt" lefakatában:
Sternberger fiynla
foaték karaakad fiaél Hkgykaniisáa.
Az össze*
vetéseknél* v scOMben, giOmtlosSlben, rét**, ksaszélAn, pázsiton, f kerti«wtan»é«y**nél
csodát müvet a
nitrogén műtráfye.
Gyári lerelrat:
ORSZÁG JÓZSEF
meg, mfltrágya. zsák, növényvédelmi szerek, gáp kereekedéeében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett.) Tclelun: >30.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
7297/1936.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi április hó 21-én, 23-án és 24-én naponta reggel fél 6 órár tói este 7 óráig a Tölgyes-er-dőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak.\' Ez idő alatt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nagykantsasa, 1936. április 7-én.
ua Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6311/1936.
Faelad&si hirdetmény.
A városi felsőerdft vágáste-rületén április hó 20-áo, tehát hétfőn, az alsósánci erdő vá-gásterületén pedig április hó 21-én, azaz kedden és április hó 23-ánv vagyis csütörtökön, mind a három napon d. e. 9 órakor megkezdődő árverésen 312 halom selejtfát eladok. Nagykanizsa, 1936. márc. 26.
lue
Polgármester.
Bpu. e H*Ul»»Wj| Hónaikon Bt, tlukutarg Kjourfe ás Hittel.I Laettatt VtlUate kónlmfoaxMlibea I
(glruli)
76. évfolyam 81. Hám
V/W. ÖWl
•tagykMln., I9S». április 21 kedd
Ara 12 HU.
ZALAI
POLITIKAI NAP I I

i hrttónwp déVrtin.
Felelős szerkesztő: Barbarlt* Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 2 pengő 40 fillér. Szerkesztőségi éa kiadóhivatal! telefon s 78. »z.
Mezőgazdaság és Ipar
Az Iparügyi minisztérium költségvetésének tárgyalása alkalmából érdekes és tanulságos felszólalások hangzottak el a képviselőház pénzügyi bizottságában. Különösen érdekesek és időszerűek voltak ezek a felszólalások azért is, mert éppen a bizottsági ülés napján l>ocsátották vízre a harmadik Duna-tengerjáró hajót, amely hivatva van arra, hogy ipari termelésünk feleslegét a Dunán leszállítsa a távol Keletre és mert éppen özekben a napokban igyekezett az ellenzéki sajtó nagy port felverni az Ipari Központ felállításának még részletesen nem is ismert tervével kapcsolatban.
A pénzügyi bizottságban elhangzott felszólalások közül bizonyára azok érdeméinek elsősorban figyelmet, amelyek agrár részről történtek és azt állapították meg az Iparügyi miniszter véleményével teljesen egybehangzóan ós a való-sághoz híven, hqgy Magyarországon az Ipar fejlesztése a mezőgazdaságinak is érdeke. A különböző termelő rétegeknek ez a harmóniája bizonyára megnyugtató - tünete gazdasági életünknek és forrása az a tisztánlátás, amely a nemzeti termelést nem egyoldalú tevékenységnek tekinti, hanem különböző értéklei* nVclő gazdasági tényezők egységéinek az egymásmellé rendeltség jegyében. ,
Ezt a felfogást hangoztatta a bizottság Ülésén az iparügyi miniszter is, amikor utalt a vidéken létesülő ipartelepek fontosságára azért is, mert ezek varinak hivatva arra, hogy a falusi keneSedfiélküll lakoa-ságitak kenyeret és jnuhkaalkalmat biztosítsanak. Rámutatott a minlszj-ter arra is, hogy mezőgazdasági kivitelünk már ma som sokkal nagyobb értékű, mint ipari érlókünk és ha a lakosság csak a mai mértékben Is szaporodik, akkor husz-huszanöt év múlva a mezőgazdaság élvezni fogja a nyugedt belső piacot és az Iparnak kell majd esetleg távollevő piacokat felkeresnie, hogy nyersanyagszükségletünket Wt tositbassuk.
Pontosan körvonalazta a miniszter ennek a távolabbi jövőnek képét. A fejlődés utja valóban ez. Ap ipar fellendülése megnöveli a mezőgazdasági termények belső piacát, viszont azonban a mezőgazdaság előrehaladása éa a gazda vá-sárlóképessége adja mag legelső* sorban afc iparnák is ézt a belső fogyasztási .piacot, mint szilárd ala. pot, amelyre egész termelését, léhát valutaszerző kivitelét is felépítheti. Nem lehet ugyttnis vitás, hogy a mezőgazdasági és ipari termelésnek ez az egymásrautalsága a párhuzamos fejlődéssel és előrehalad ássa} fokozódik. Teljesen azonban soha som lehet egyik a másiknak felvevő piaca. A mezőgazdaság nem elégedhetik meg a belső piac ellátásával és az ipar sem azzal, hogy az liyjusztriállzálódó mezőgazdasági üzemek szükségletét ellátja Külső
Szlgetvárott győzött a Nemzeti Egység
A szigetvári választókerületben teljes három héten át folyt a legszenvedélyesebb ellenzéki kortézia, hogy a kormány jelöltjét, gróf Fes. tcHcé Domonk&st kibuktassák és az ellenzék jelöltjének, báró Bledcr. iftann Imrének juttassák a kerület mandátumát. Gróf Bethlen Istvánnal az élen az egész ellenzéki vezér, kar munkában volt szakadatlan, csak húsvétkor kötöttek háromnapos Treuga Del-t.A nagy ellenzéki erőfeszítés azonban kudarccal vég ződött. Vasárnap megvolt & válasz tás, amelynek eredményeként a
Nemzeti Egység jelöltje, gróf Fe«. tctlcs Domonkos, másodszor is ha talmas többséget kapott a szjgetf vári kerületben, amelynek ezúttal 1600 szótöbbséggel lett a képvlso-lőfe. A pontos szám-eredmény: -Festetics 7271, Bledermann &712.
Az ellenzék természetesen ezúttal sem tud belenyugodni az eredménybe, hanem peticionálni szándékozik. Szlgetvárott ez a szándék nem kell túlságos aggodalmat. Legfeljebb -*• harmadszor is megválasztják Festeticset, a Nemzeti Egység jelöltjét.
Véres Ksidó-ellenes tüntetések Palesztina városaiban
11 halottfa, sok sebesülije van a zavargásoknak
Kairó, április 20 Egész Pálesztlnában fokozódtak a tüntetések és a zavargások. Vasárj-nagy tiltakozó töinog indult el Kai fából Televlz folé és útközben a zsidókat vivő autókat mogiámad/ák, felborították Hts (felgyújtották. A tüntetők mindenütt bántalmazták a zsidókat, több házat kővel megdobáltak, ugy hogy a televizi kórház, ba 60 súlyos sebesültet jpzállitoL-tak bfc\'
Jaffában is nagyarányú zsidóéi.-
lenes tüntetések voltak, a kereskedők* nagy része elmenekült, u váróéban egyetlen Üzlet sincs nyitva. Jaffában a tüntetők és a. zendülők verekedései következtében egy Avhef\' életét Veszette, 15 súlyosan megsebesült
Más városokból ls jöttek hasonló jelentések, ugjy hogy egész Palesztinában « vasárnapi tüntetéseknek 11 halotfla ós több mint 60 sebesültje van.
Éles klsantant-ellentétek mntatkoznak a diplomácia frontján
Rohamlépésben folyik Addis Abeba klfirltáac
Páfis, április 20 A lapok jelentése szerint a kisantant államok között fennálló jó-viszony mogszünt. A kisantant ke belében súlyos ellentétek merültek fel. Az eddigi egységes végrehajtási
tervet Románia felborította és nem hajlandó a többi államokhoz hasonló lépésekre. Romániát aggodalommal tölti el a berlini és az osztrák lépés és igon fél attól, hogy a magyarok követik a példát Az el-
lentétek különösen Románia és Jugo szlávin között nagyok, ugy hogy valószinünck látszik, hogy Románia már a keleteurópai ügyeket megbeszélő" kisantant érlckezlclen sem vesz részt.
A hétföl genfi fllés
Genf, április 20 (Lapzártakor érkezeit) A Népszövetség hétfőn délelőtt ülést tartoSL Az elnök bojeíentetle, hogy az olasz - abesszin viszály ügyében kiküldőit békltőblzottság kérésére hívták össze az ülést. Aloysi kijelentette, hogy Olaszország Ivem utasította vissza a béketárgyalásokat, de súlyt helyez arra, hogy a fe\'ek közvetlenül tárgyalhassanak, bár minden lépésről tájékoztatnák a Népszövetsé get. Ezután az abesszin megbízott szólalt fol és jelentette, hogy Abssz-szinia fenntartja korábbi álláspontját. Az ülést délután folytatják.
Addis Abelu, április 20 Az abesszin fővárosban lakó kül. földlek legnagyobb része már elutazott, a városbttin le.vő lakosság pedig a konzulátusokra menekült, ahonnét B2 telszéllitásuk folyamot, han van. ;
A belga katonai kiküldöttek, akik a négus hadseregét szervezték, szintén megkapták az engedélyt az abesszin kormánytól az elutazásra. Az angol és belga, valamint a holland mozgókórházak, amelyek Desszie felé Indultak, fele útról visz-szafordultak.
Addis Abeba várja az olaszok bevonulását
Addis Abeba, április 20 (Lapzártakor érkezett) Angol Jelentés szerint a belga katonai kiküldöttek elhagyták az abesszin fővárost.
A lakosság bár nem tudja merre jár jelenleg nz olasz sereg, meg vtm győződve, hogy pár nap alatt .olasZ kézre kerül a főváros, épp ezért legtöbben .nár kiköitözkódlek a környékbeli falvakba.- Addis Abeba csaknem teljesen üres, egészen a kihalt város képét mutatja.
» 111 ?J 1
piacokra van |s, lesz is mindkettőnek szüksége, már osak azért is, hogy külkereskedelmi forgalmunk élénkíthesse és olcsóbbá is tehesse a belföldi megélhetést.
Ezért mindenképen helyes az az uj iparfejlesztő politika, amelyet a Gömbös-kormány kezdeménye; ett és amelyet céltudatosan c« következe, tesen folytat. Különösen helyes az, hogy a Dutta-tefigefjárók épitétévol megtaláljuk a tengerre vezető utat kilépünk stórazföMl elszigeteltség gtmkből és felvegyük a kereskedelmi kapcsolatok fonalát Kelet felé.. Már Széchenyi István rámutatott ettneriontosságárn és egész Dutia. progyamla caesn épült (el,. Aiev.antcl. kcreskedeiem mindenkor igen fon-«
tos volt a magyar ipar szempontjából, de különösen fontos ma, amikor a világgazdasági helyzet alakulása következtében szinte rohaml-léptekkel lendült fel a vámhatárok között az ipari termelés és vállalataink tömegeltartó tényezzőkké fejlődtek, a munkások százezreinek biztosítanak kenyeret.
Teljesen helyes és minden gazdasági érdbkttl alátámasztott a köf mánynak aa«* "áttáspontja, hflg^ autöhom szervekre van szükség, a mélyek ipari termelésünknek helyes irányt ét ütőmet szabnak. Az ipar fejlesztéséhez füZődö érdekek elöne-IWhatóan uj iparfe}fees*si metódu. Sókftt fognak megkövetelni. Ezért gondolt a kormány Ipari Központ
létesítésére és nem egyéb dajkamo. sénél az a híresztelés, hogy ezzel a saját hatalmi befolyását kívánja ipari téren érvényesíteni. Amint a Pénzintézeti Központ nem ennek a befolyásnak megteremtésével járt, hanem meghozta a hitelélet terén azt a kiegyensúlyozott és nyugodt légkört, amire szükség van, ugy az Ipari Központ, mint autonom testület oélja sem lehet más, mint az, hogy az ipari termelte lerAh egyöntetűen szolgálja és érvényesítse mindazokat a gazdasági ós szej-ciális kívánalmakat, amelyáknék árvényt^fcjzni fcjneroseti temfelés
szempontjából ós igy .közérdekből
szükséges. , .
■MJMMZLOKV
lMMpttti 11.
Kétórás kacagás!
A ferencjózsefi idők humoros története:
ji
Városi Mozgó
az osztrák filmgyártás remeke Kedden, szerdán, csütörtökön
Négy diák 11 terror-csapatot szervezett
Lupescu asszony és más román közéleti szereplő meggyilkolására
Páris, április 20 A Matin tudósítója szerint Buka. restben nagyarányú összeesküvést fedeztek fel, amelynek vezére négy diák volt. 1 - i
A szervezkedés Lupeseuné ellen irányult és az összeesküvőknek 11 terrorcsapatra való legénységük volt. Minden csapatnak egy-egy köz életi nagyságot kellelt volna el tennie láb alól. A legelsők között szerepel a listán Lui>escuné, majd a bukaresti rendőrfőnök.
Az összeesküvés, amely nagy port vert fel, annál is inkább megdől* benést keltett, mert állítólag a vezt£ rek között Van Canlacusen herceg is.
Akinek gyakran fáj a gyomra,
bélmü*ödét>e renyhe, maja uuzzadt, emésztése gyengült, nyelve lehíies-sárga, etvagya megcsappant, annak a terrréizeies „Ferenc Józsei" keserűvíz csakhamar szabalyozza a székletéi, lendbehozza az emésztését, élénkili a vérkeringését és jó köxéncict teiemt. Kóiüáti bizónyit-ványok tanusiijak, hogy a Ferenc József vix duíub éi kellemes hatása fcövetkeztéoen — kiváhktp ülö-foglaikozctsnal — állandó hasznalatra renakivul alkalmai.
Budapest—London 10 óra
I London, április 20
Hétfőn .lépett életbe a nyári légiforgalmi menetrend, amely meggyorsítja Európában a közlekedést és lehetővé teszi, hogy például Budapest Londonból 10 óra alatt elérhető legyen. ,
Orgaz tábornokot letartóztatták
Madrid, április 20 Orgaz tábornokot, VenizeLos barátját a rendőrség letartóztatta. A tábornok igen nagytekintélyű és befolyásos ember volt (
Uj klrály-slrt találtak Egyptomban
London, április 20 Egy angol tudós az egyptomi Szakóra sirok mögött megtalálta Hckama sírját, amely 42 slrkamrá-ból áll. Hekama-Kr. e. 3400-ban élt és igy a nagyértékü lelet, - amilyen Thuthankamen sirjának felfedezése óta nem volt - 5000 éves. ,
Stefániái Imre zongoraestje
A Liszt Ferenc emlékévvel kapcsolatban Nagykanizsa minden v^ natkozásban többlzben megemléke. zett a halhatatlan nagy magyar zenei géniuszról. A. Városi Zeneiskola sorozatos emlékhangversenyei\' is ezt a célt szolgálták. Az ösfczes kanizsai Liszt ünnepélyek és hangversenyek koronája azonban a szombati hangverseny volt, amikor a; legnagyobb Liszt-interpretátor, Stefániái Imre szólaltatta meg Liszt\' csodálatos müveit.
A Kaszinó díszes nagyterme ez-alkalommal is zsúfolásig megtelt Kevésszer láttunk Nagykanizsán ek. kora nagyszámban együtt ilyen előkelő közönséget.
A műsor előtt dr. Krátky István polgármester mondott rövid meg. nyitót. Pár szóval méltatta Liszt1 zenei nagyságát, hangsúlyozta elvitathatatlan magyarságát, majd szívből jövő meleg szavakkal köszöntötte Stefániái Imrét, emlékül és a hála jeléül egy babérkoszorút nyújtva át neki. A polgármester szavai után a közönség peroekig lelkes tapssal ünnepelte az előadót, azt a művészt, aki ismét eljött, hogy önzetlenül, hangversenyének jövedelmét ről lemondva, előbbrevigye a kanizsai zenekultura ügyét. E nemes gesztust ivem tudjuk mással meghálálni, mint lelkes odaádásunkkal, hódolutunkkal és szeretetünkkel azon művész iránt, akit az első pll. lanattól fogva mélyen szivébe zárt Nagykanizsa közönsége, j
A lelkes taps ezt a hálát és szeretetet mulatta.
A műsor első száma Liszt pompás .felépítésű Wienen und Klagen o. szerzeménye volt. Stefánia! Imre já^ tékáról ujat mondani igen nehéz. Elismerten ő a legkitűnőbb Liszt já. tékos, játékát inkább csodálni lehet, mint bírálni, Szinte megdöbbentő az a hatalmas technikai, már nem is tudás, hanem fölény, efmivel Ste-^ fániai Imre játszik, ö Liszt szellemét kelti életre a holt, tehetetlen hurokból. És amint zengnek az ak. "kordok, önkéntelenül is az a gondolat kapja meg a lelkeket: »Igen, ez az, igy álmodhatta ni$g ezt Liszt zenei zsenije !« Stefánia! pnnyira ismeri Lisztet, mint senki más és en. nek köszönhetjük, hogy igazi llsztl elgondolásban kapjuk minden Bzá-mát. Természetesen ez nem volna elegendő, ha nem volna ott Stefánia! istenáldotta művészete és bámulatos tudása. E kctlő együtt adja azta játékot, amely élménnyé avat ja Stefániái minden szereplését.
Stefániái keze alatt sir, nevet, ka. cag, szeret, gyűlöl, hullámzik, vagy ha kell, dübörög a llsztl gondolat: - él a zongora. Megcsodáltuk ezt
épp ugy az első számánál, mint a Funereilles szépségeinél, vagy a X. Magyar Rapszódia pompás akkordjainál. A gyakran hallott Szerelmi álom-nál világos képet kaptunk, mit jelent az, ha ezt a számot Stefániái Imre játsza! .
Biztos, határozott erő van minden billentésében (Szent Ferenc a hullámokon - valóban hullámzott, háborgott a tenger!) és mégis menynyi mélység és finomság van benn (Nocturne E.) Ezzel a liszti billcn-tési móddal Stefánia! hihetetlen és utolérhetetlen módon tudja életre-fceltenl a kóta holt hangjait. Gondoljunk csak a Norma fantáziának hatalmas komplexumára, mélységei, re, amely zenekari erővel és finom), ságokkai zengett Stefániái keze alatt. Ifyen pompás Liszt számokat hallani a legkitűnőbb Liszt-játékostól, több mint élvezet, őszintén sajnáljuk azokat, akik nem hallhatták. A közönség tombolt és az utolsó számok után sem hagyta el helyét. Olyan tapsvihar tört ki, amilyenre Nagykanizsán (ahol tudvalevően >clökelő dolog* nem tapsolni!) még nem volt példa. Stefániái honorálta is ezt a tapsot, amikor ráadásul a Porticl néma pharafrazlst míajd ujabb tapsvihar után egy Paganini etűdöt adott elö.
A műsor keretében közremükö. dőlt Erdö&U Rózsi, a Zeneiskola tanára Is, aki Liszt két dalát (Egy bus fenyő áll árván, Mámor és bánat) adta elő. Mindkét dal jól feküdt neki és Így kifogástalan .előadásával tökéletes képet adott felkészültségéről. Iskolázott, kellemes csengésű hangjával, közvetlen elő. adásmódjával megnyerte a közönség tetszését, ami bő lapsokban jih tott kifejezésre. ,
Igazi, maradandó élményt csak a tiszta művészet adhat. A Stefániái hangverseny pedig Ilyen élményt adott Nem fogjuk elfelejteni. [
IDŐ
Csökken a fagyveszély I Prognóxli: A fagyveezély klaaé oaökken, —3 foknál nagyobb hideg osak • Tinától keletre el-terülő vidéken lehetaégei. Délnyugati légáramláaaal a hSméraék-let klsaé emelkedik. Kedden dél* előtt néhány helyen klaebb zápor-azerfl havazáa.
Az idei elsó olasz vonat fogadtatása az állomáson
Dr. Szabó Zsigmond: A magyarok imádkoznak az olasz fegyverek győzelméért
Régóta nem volt akkora tömeg a kanizsai pályaudvaron, mint az idei első olasz vonat fogadtatásánál, vasárnap délután 6.35 órakor. Az egész perron feketéllett a sokaságtól.
Menetrendszerűen futott be a római vonat, amelyhez pazar étkezőkocsik voltak csatolva. Közel 500-ra tehető a vendégek száma, akik között volt néhány spanyol és francia is. Az idegenforgalmi hivatal részéről Herkc József dr. utazott le eléjük Nagykanizsára, mig Rótóából a magyar idegenforgalmi képviselője kísérte a vonatot és velük jött a CID egy küldötte ls.
Mikor a vonat befutott, « Leventezenekar az olasz Indulót játszotta Schiller János tanár vezénylete alntt. A közönség lelkes éljenzésére az olaszok egetverő Evlva Úngherial kiáltásai feleltek. A város részéről dr. Pottyondy József aljegyző volt kinn, az idegenforgalmi ügyek vezetője. Az olaszok pillanatok alatt az emelvény, kóré sorakoztak, ahol dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos : olasz nyelven köszöntötte őket Nagykanizsa város közönsége nevében. Kifejtette, hogy eddig csak barátságban voltunk az "olaszokkal, öibst tfzűrvfct^gtíeiV vagyunk velük. Amikor Olaszország gyarmati háborút folytat és szankciókat próbáltak ellenük alkalmazni, Magyarország megmutattA hűségét "z olasz nemzet iránt, mert Magyarország nem fogja elfelejteni soha, amit. Olaszország tett érette, amikor egyedül állott a háború után és az olasz nemzet feléje nyújtotta segítő kezét, vétót mondva a kegyetlen trianoni béke ellen, amikor Mussolini kijelentette, hogy a békeszerződések nem őrök érvényűek. s most, hogy az olasz dicsőséges hadsereg győzelmet győzelemre halmoz, minden magyar szive őszintén örül és a magyar nemzet imádkozik a végleges olasz győzelemért I
Leírhatatlan hatása Volt dr. Szabó beszédének, Az olasz hölgyek odafutottak a pódiumhoz, megragadták a szónok kezét és elhalmozták üdvözletekkel. Csak olasz tud igy lelkesedni.
Az olaszok nevében CavaU, Bongana, a római turisztikai szövetség igazgatója mondott beszédet, megköszönvén a meleg fogadtatást.
Ezután megkezdődött az ismerkedés, névjegycserék, jelvény feltüzések és közíjen villámgyorsan multak a percek. A Leventezenekar magyar darabokat játszott, amire az olaszok a tetszés őszinte felkiáltásaival feleltek.
A különvonat a Giovinczza hangjai mellett fordult ki az állomásról.
[Nagyságos asszonyi Kötöttbiuzok pi.48 pisoo-ig Jzomolúnvl
~ .„ . _ ~ ™ ~ Selyem „ PI.48 P,10.00-ig 7
jKosztümhöz bluz n dluat! etruhiizdaan
i

tt^UMMin: ^ IMv.lMk ErM. RM*
Variálható bluz-költeuények
A KcaZtÜm egyenes és természetes. következménye az ideú hallaü-Laa ní>gy bluz-divat. Annyi pompával és egys«*smind egys2<erüséggel kéaiüinök, hogy asszony legyén a talpán\' «w, aki Hosszat tud rá mondani. (Pedig az asszonyok nagyon jtogyok ebben!..:)
Délelőttre kizárólag angolos blúzokat viselnek, főleg fehér plkéből, dupla, manscttával,. dupla bubigallérral, egy kis zsebbel, színes zsebkendővel, vagy egy sllpsz nyakkendővel. Ez nem jelent külön kiadást, mert a férjnek bizlosnn lesz otthon néhány sikkes sllpsas, amit saó nélkül elsajátíthatunk. Úgyis oly kevés as?, amit a férjeink gar-derobjából használni tudunk. Ugyan a mostani bluz-divat .kedvez ennek a lehetőségnek, mert a nyakkendőn kivül a mansettagombjaikat ls tudjuk- használni ée legrosszabb esetben ha nem akarnak csináltatni ne-künk egy fehér pikó szmoklngmel. lényt,hátul spangüval, akkor ne is kérdezzük őket, hanem vegyük fel m 6 samoktngmellényüket. A plkén kívül a csikós rayék, a pettyes és szthes vásznak nagyon kedvesek egyszerű bubigallérral, vagy masnival. Legújabban egy virágos nyersv ászon anyag került forgalom, ba, ugyancsak bluz-anyag képpen. Ei ls eoppant kedves.
Délutánra azután elegáns és finom georgettet veszünk. Ez a finom, leheletszerű, Igazán nőies anyag, nem tudom, ml okból, 5 év előtt ellünt és. most újra felütötte kis georgette fejét a ml nagy gaudlumunkra, Lepj. szcblwk a plisaiiviBott nyakú, elő-réseü és ujju goorgft!£-bluzok, de talán még fiatalosabbak ennél ls a szegőzötfc fodros-rüasás megoldásúak. Legjobb, ha inár georgotiet veszünk, Ivoár szint venni, mert az első tisztítás után úgyis msgsárgul, miért. «e vegyünk mindjárt eredeti szint? A goorgetto blúznak az aa előnye ls megvanj hogy selyem, szövetkosztümhöz egyaránt elegáns és sikkes viselet, ugy hogy ha van egy JÖi kosztümünk elegáns blüzzal, akkor nfeg*ton nyárt, tavaszi éfc Őszi garflerotnmk fődarabja.
Na, azután moet jönnek a variációt. Van kedves Olvasó egy fekete seiyjenv aagy szövetkoiztttmöd ? Ma. májunk tehát « afeiyomnél egy kö-aéphousru szoknyával. Na; kértók alássan, ehhez csináltatsz égy fehér zsabós georgette bltizt. Továbbá pe-<Jlg egy imprfrrré kfczakkot, derékban erősen sveifolva, ugy mint az őröszoknél, deréktól lefelé dusra-dőkbén xjmplják alá- De megoldhatod ugy is, hogy elől végig »apr<5»-gnmto>l»d« akUr kábáiként ls
ZALAI KÖZLOKY
a hallatákat, egy imprimé kazak-kai háromféle remek \'tolletted lehet : 1. Fekete szoknya imprimé kazakkal, 2. ha végiggombolósra cslnáKatodj alatta a fehér blúzzal, Ismét egy más variáció és végül 8 egymagában az imprimé kabátnak ls vlselhstő a legkülőmbőzőbb nyári elegáns ruhákhoz.
Az Imprimé blúzok egymagukban ls töltettel alkotnak. Egy szép, elegáns, finom, mintás imprimé bluz selyem vagy szövetkosztümhöz is nagyon sikkes. Csak arra kell ügyel, ni, hogy ne nagy ntfntát válasszunk, hanem ezeket a ktemintáju, szalá-gos_ vagy ass2lmetrikus vonalakat, vagy az egészen uj, b^lyegmlntásat
A bluz különösen azért jó viselet,\' mert kevesebbe kerül, mint egy ruha és két-három blúzzal egy k«wz-tüm, sokkal több változatosságot nyújt, mint egy agyonhordott, drága ruha.
Divatposta
Sdriku. Burna szoknyájához csináltasson barna-drapp kockás, vagy pepita szmokingot, amit akár blúzzal, akár anélkül is tud viselni, ligész nyárra, tavaszra lesz egy jó trottör kosztümje. Halványkék ruháját díszítse fehér gallérral és élénk piros övvel. Üdvözlet.
K, F.-fté. A beküldött kék anyagból angol ruhát csináltasson fehér piké gallérral és egy elől rövidebb, hátul
ODOL
FOG PÉP
hosszabb bőhátu kabátot. Ha azonban jumperesen akarja tnfegoldahi, akkor a kabát csak csípőig érjen és fehér georgette bluztal is viselheti, üdvözlet.
B&by. Gyönyörű lenne egy fehér pikó estélyi ruha a kivágásban egy mezei virágcsokorral, vagy pedig a* öv oldalára is teheti ezt a virágot. A ruha sima legyen, csak térden alul, ugorjék ki dus glokniban. Fehér vászon kosztümjéhez viselhet akármilyen szlnü blúzt, vagy lazán kötött róvidujju pullovert. Üdvözlet.
Abbáziái levél
Abbázia, április hó Amint elül a zord bóra — az adriai «téi. bofejezésénok jeléül, — hogy át-adja helyét a ragyogó tavaszi napsugárnak, a Qiiarneró-óból riviéráiát el-özönlik a világ mindon tájáról érkező idegenek. \' f
Az internacionális közönség tekintélyes részét persze itt is a magyar vendégek teszik ki. A magyarok régi szerelmesei Abbáziának ós meg kell állapitanunk, hogy itt nem egy kis muló, szeszélyes fürtről vau. sió, hanem sokkal mélyebb kapcsolatokról. A magyar fürdővendég nem csapodár természetű: hűséges szerehnese ennek a kis földi paradicsomnak és évről-évre — akár csak a fecske — visszaszáll a régi fészkébe.
Már reggel 9-10 óra közt mugyar szótól hangos a Residenz szálló gyógy örü pálmákért terrasza. Itt reggelizik, napozlk, fekvőkurázik az abbáziai magyar vendégek krémje. Nem hiába világszerte az a híre a magyar utazóközönségnek, hogy az összes nemzetek között a legigényesebb s hogy a legjobban ért ahhoz, miként kell aránylag kevés pénzért a külföldön előkeljen és jól élni: Abbáziában is meg-megfcQUta a* igényeiotfc Jegjofcbao megfelelő helyet A *hg£ar vendég tudja, hogy mit akar. Tudja azt^ liogy a por az emberi szervezet legnagyobb ellensége, a zaj pedig pjeaviseli az idegeket! A feladat tehát mindenekenlőtt így olyan otthont találni, amely közvetlenül a tengerparton feküdjön, do Kqteg legyen az az előnye is, hogy a ház előtt kocsik és autók ne közlekedjenek. Fontos szempont persze még a* is, hogy a szobák necsak a XX. század minden komfortjával legyenek berendezve, de ezenfelül még tágas balkon-0*1, vágy pláaá fedett loggiával i»
rendelkezzenek, hiszen nem mindig van kedvünk sétálni, de azért mégsem akarjuk drága időnket haszontalanul a szobában tölteni s ilyenkor felállítjuk a fekvőszékünket a loggián és a söspáráju tengeri levegőn fekvőku-rázva gyönyörködünk az Adria és a környező kék hegyek panorámájában.
A magyar vendégek természoe/sen arról sem feledkeztek meg, hogy egyúttal olyan helyen Iakniok, ahol az orvosok által annyira ajánlott meleg tengeri fürdők ls be vannak vezetve. örlásl kényelmet jelent ugyanis a fürdővendégeknek, hogy a szobájuk-
HA ABBÁZIÁBA
RESIDENZ
penilólínak képei proipektuiit. Egyúttal kl-mer)tó*n rtul«*«» feMléqo»ltért fofl kapni ai Abbáziába való ut»iá» ö»»ze« tudnivalóiról Clm i Irinyi. IKAr«ly-k»ry« B.
V.l.fon. Slfc-1». »M
tói néhány lépésnyire használhatják ezeket a gyógyfürdőket, nem kell há-zonkivüi füródniök s ezáltal kétszer óltözni-vetkőzni.
£s amiről talán lagelsősorban kellett volna megemlékezni, — mert hiszen még az Abbázia iránt való szerelem is a gyomron keresztül vejet — a konyhai A magyarok mindent élveznek és mindent megcsodálnak Olaszországban: természeti szépségeit, a műkincseket, a zengzetes nyelvet és magát a lovagias, temperamentumos és vendégszerető olasz népet, csupán egyet szeretnének Itália kék ege alá is hazulról magukkal hozni és ez az egy — a megszokott, jó hazai konyha. A Resi-denznek igazi jellegét éppen a finom magyar házi konyha bevezetése adta
meg. Szájról-szájra szállt ennek a hire és igy lett a Residenzböl az Abbáziát látogató magyar középosztály szállodája.
Csupa kedves, mosolygós arcot látni, mindenki otthon érzi mugát és Ismeri egymást, — az egész együttvéve olyan, mint egy nagy megértő család, melynek tagjai Ut adtak egymásnak találkozót, hogy egy esztendőre való egészséget, munkaerőt és jókedvet vigyenek magukkal otthonukba.
EMLÉKJEZTETŐ
április M.
As •MIKI hiboni Un*. a —tatiá® hon 9 órafcor (Irodataá Kör) A,.111. ».
Növendékhangverseny a zeneiskolában 0 órakor. Hájas 3.
A Baross Szövetség gyftléaa a városházán. ■i|>. 4.
UAo Alajos |spáa fthrfjs alMataaal • siiahisban 9 6rak»r (IrolaW ltr) »á]«. n.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 0 órakor. Hájas n
Növcndíkhang\\wseny a zeneiskolában 6 órakor.
Naptár: Április 21. kedd. Rom kat P. Konrád. Protestáns Anzelm. Izraelita Nlzan bó 29.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Salvator gyógyszertár F.rzs4-bel-iér 21. és a kiskanizsai gyógyszerlár
Gózfűrdő nyílra reggel 6 órától ests B óráig (hétfó, szerda, pántek délután Wiiiezi eyéju nap nóknek^
— A tisztaság éa frlaaaatg ér-
zésrl tlsöeoibnn az Ápolt sráj -d]a meg. A helyet ná|ápolái kelléke az Odol logpáp. Az Odol fogpép ragyogó fehérré teszi a fogakat é« megőrzi épiégoket.
még olcsó úrahionl
Cöbb sziz gyönyörű mintából választhatja
ki a legmegfelelőbbet.
-Áruház
t
ZALAI KÖZLÖNY
ia».<p<iitii2i.
A BIOSz hallgat, miot a sir
A biztosító Intézetek érdekképviseletének egyetlen megnyugtató szava sincs az izgatottan váró magyar kliensek számára? — A biztosítás államosítása az egyetlen helyes kivezető ut
Egyre élesebben bontakoznak ki az osztrák Phönix-botrány körvonalai s ma már nem titok, hogy a táa(. tosltási szakma fennállása óta ilyen írendklvüli méretű krach még nem lérte a piaoot. Bécsben nap-nap utáp. folynak a letartóztatások s inig az osztrák hatóságok kíméletlen crély-lycl kutatják azokat, akik bűnös könnyelműséggel előidézték a bajt, a kulisszák mögött izgatott tárgya, lások folynak, miként lehetne a pénzügyi kibontakozás útját mcg|-találni ?
A bécsi PhÖnix működése Európának csaknem valamennyi országára kiterjedt s a fióktelepek közül a Magyarországon müködö PhÖnix a legnagyobbak közé számított. Nyilvánvaló, hogy a fióktelepek és a bécsi központ között a pénzügyi és szellemi kooperáció rendkívül szoros volt s ép|>en ezért olcsó naivitásnak tűnnek fel azok a hfr rcsztelésck, mintha a PhÖnix anya-Intézetének csúfos összeomlása semmiféle kihatással nem lenne a külföldi fióktelepekre. A bécsi bünügyl vizsgálat egyre ujabb és egyre meg döbbentőbb adatokat produkál, a melyek hajmenesztő bizonyságai an. nak a kíméletlen.üzletpolitikának és matematikai zsonglőrködésnek, a mellyel az osztrák Phönix vezetői valósággal a szélhámosság határán mozgó cselekmények egész sorozatát követték el. i
A magyar kormány gyors és erélyes Intézkedései jó hatást keltetlek az országban s arra vallnnak, hogy amit a felelős tényezőink az adott körülmények között megtehetnek, azzal nem maradnak adósak. A magyar kormány megtette azt, amit a helyzet a ipagyar közönség érdekel, nek védelmében parancsolt és köz. tudomásu, hogy az állam ellenőrző szerveként tekintendő Felügyeleti Hatóság Is teljes felkészültséggel fürkészi a PhÖnix magyarországi viszonyalt. Annál csodálatosabb te* hát, hogy amikor kormányzatunk a helyzet magaslatán áll a magyar " érdekek védelmében, ugyanakkor a Blztositó Intézetek Országos Szövetsége, amely egyetlen érdekképvisc. lete a magyar biztosítási szakmának : A Néma Levente címszerepét játsza a vészterhes szomorú játékban Egyszerűen csodálatraméltó az a süket hallgatás, amelybe a BIOSz burkolódzik. Nem tudjuk, hogy a BIOSz színfalai mögött mi folyik, milyen érdekek és erők ütköznek meg, de azt a vak is láthatja és a süket is hallhatja, hogy a biztosítók érdekképviseletének a közönség felé fordított aTóa lehunyt szemekkel ábrázolja a BlOSjZ-t, amely nyugodtan horkol, mintha a biztosítási piac
felett keringő sötét felhők és csapkodó villámok nemi volnának elég komolyak ahhoz, hogy édes álmát megzavarják. Nekünk imponál ugyan az angol hidegvér, de azt hisszük, hogy amikor a Phönlxnck 34.000 magyarországi kliense van s amidőn a többi intézeteknél érdow kelt magyar kliensek Is nyugtalanul lesik a híreket arról, hogy vájjon a jelent és a jövőt illetően milyen kihatásai lehetnek annak, hogy a biztosítási szakma megdönthetetlennek hitt egyik legnagyobb Intézete a szcmüklSttára pozdorjává zúzódik széjjel: - a BlOSz-nak már régen kl kellett volna lépnie az előkelő re-, zerváltságból s minden eszközt meg kellett volna ragadnia, hogy megf. nyugtassa a magyar közönséget, magyarázatokkal lépjen közbe és szükséges útbaigazításokat adjon, ha kell. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ha akár a gyáriparban, vagy * bankvilágban hasonló méretű össze-oirtjlás történne, akkor a TÉBE, vagy a ($yOSz épp oly szenvtelenül, r.em törődömül hagypá ezer kétség közt fulladozni a keservcsen befizetett vagyonkájáért reszkető magyar ér. dekeltek tízezreit, mint ahogy azt a BIOSz teszi a biztosítási szakma klienseivel. v » ►
Nem tudjuk, hogy a Magyarországon működő biztosító "társaságok mit szólnak a BIOSz magatartásához, amely végre ls elsősorban az ő presztízsüket érj, de annyi bizonyos,, hogy a magyar közönségnek ttóg!-van az alapos véleménye erről a tehetetlen viselkedésről, S nem vl. tás az sem, hogy a kormány előbl* utóbb kénytelen lesz engedni a köz. vélemény egyre erősebben megnyilatkozó kívánságának s államosítani fogja a biztosítást.
— (Kiolvasott újságját)
képes folyóiratát és mellékleteit ne dobja el, hanem küldje be a Missziós-házba, a missziós népdélutánok cél-\'1 jaira Köszönettel fogadnak minden beküldött könyvet, folyóiratot, újságot
3 tf
Győzött mindhárom kanizsai futballcsapat
Fényesen sikerült a kanizsai csapatok vasárnapi szereplése. Mindkét első-osztályu csapat idegenben szerzett győzelmet. Az NTE Szekszárdról hozott haza két pontot a TSE-től 2:0-os győzelmével, míg a Pécsett játszó Zrinyi a DVAC ellen győzött 5:2 (2 :0) arányban. A II. osztályú Vas-
utas Itthon győzött 3:0 (1 -0) irányban a Csurgói TK ellen és egy lépéssel közelebb Jutott a bajnoksághoz.
Az NTE győzelméről az alábbiakban számolunk be, míg a másik két csápat mérkőzésének tudósításait helyszűke miatt lapunk holnapi számában>.közöljük, a mezei futóversennyel együtt.
i
Nem kell önnek Budapestre utazni,
mari megnyílt a
é„Ml BOLTUNK";,
Caengery-ut 29. II. alatt,
t
ahol fővárosi nagyáruházak árain vásárolhat
fűszer-, csemege- ós gyarmatárukat.
Az NTE mindkét pontot hazahozta Szekszárdról
TSE 2:0 (1*0)
elé és Vági okosan védhetetlent befejeli (1:0). MlnUia elintézett volna a mérkőzés, az NTE annyira fölényesen játszik. Néhány perc múlva Ritter küld nagy lövést kapura, Vági" beleteszi a lábát, biztos gölnak látsílk, de a kapufa ment A TSE ritkán, de veszélyesen támad. Persovits rosszul fut kl a Szollár által zavart TSE center elé, do szerencsére a lövés elkerüli a kaput. Az Iram nagyon szép. Van izgalom bőven. Fekete balsz^l beadás-szerű lövését Arany fejese menti a biztos góltól, a labda u}i« kapűra tart, Pernovits önfeláldozóan beleveü magát, 4—5 ember fekszik a gólvonalon, a labda táncol, mig végre Arany felszabadít. Az NTE Farkas révén vezet gyönyörű támadást, átjátsza magán két védőn és Jó helyzetben ballal küldött hatalmas lövése a kapu .m<ell6 megy. Kudich emberfeletti nagy . játékot mutat. Attörhetetlen ez a játékos, teljesen hidegre teszi a TSE. Jobbszárnyát. Persovits a szerencsével sincs hadilábon, mert fényesen sikerül neki minden. Nagy a veszély néhányszor, de PersQKits Aofejáldazóai^dobja magát és menti kapuját a góltól A 38. percben Jakubecz szökteti Farkast, kinek gyönyörű bombája a kapufát döngeti meg. Jakubecz 20 méterről köld szép lövést kapura. Jelinek sorozatos beadásai okoznak u\'agy Izgalrtifct a TSE közönségnek, de gól nem esik. A 43. percben Fekete balszélső Jó helyzetben törtet a kapu felé, Arany keresztezni akarja, nagy Irammal tart Fekete felé, elkaszálja, & biró 11-est Ítél. A 1 l-est Mihók lövi, Persovits kiugrik a kapuból és a bíró fütyül, « labda hjába Jut • hálóba, újra rúgatja. Persovits nagyszerű érzékkel vetődik és kiüti, majd újra dobja magát utána és tisiMJtta • meleg helyzetet.
A második félidőre mindenki a fáradt NTE összeroppanását -és-\'TSE fölényt várt fts ml történik. Az NTE halfsor kerekedik felül, Ritter emelkedik kl a mezőnyből és minden labda a fejéről visszaszáll. Pedig van \'dolga, mert a TSE center és céhterhálf ?« TSE legjobbjai. A «\'». perAen Kudldi átadását Hoffmum 25 méterről küldi kapura, a kapus szalad ki, VAgi előbb éri és fejjel az üres kapuba küldi (2:0). Ezután már nyugodtan J4t*xiK az NTE, a TSE támad if, de Csáki remekül veri vissza támadásalt. C^íki a fél pályáról küld szép sxM^\'drug4»t, Vágt előírásszerűen fejeli Vapűra, de a TSE kapus a helyen Sr«n,
NTE-
(Kiküldött sportrovatvezetőnk Jelentése) Kifutott a fonna vasárnap p kanizsai futballcsapatoknak. Az NTE győzelmének értéit «tneli azon körülmény, hogy a csapat — bár két autóval szombaton délután 3 órakor elindult — csak vasárnap reggel 4 órakor érkezett meg Szekszárdra, igy nagyon rövid idő jutott a játékosoknak pihenésre. A csapat minden egyes tagja
— tudatában a mérkőzés fontosságának
— az első perctől az utolsóig körömszakadtáig küzdött és az eredmény nem maradt el. Láthattuk néhány héttel ezelőtt a TSE kitűnő csapatát, amfc kor olyan nagy Játékkal rukkoltuk ki, hogy bizony n legvérmesebb NTE szurkolók sem reméltek Szekszárdon NTE győzelmet. Nagyszerűen kellett játszani az NTE-nek, hogy győztesen tudott •,» küzdelemből kikerülni. Ezzel a győzelmével az NTE megfrősitette a bajnokságban elfoglalt előkelő helyét és raosA már majdnem biztos b jgy a május 3-iki .NTE—Zrinyi helyi rangadó mérkőzésen dől el a bajnokság sorsa.
A két csapat a következő felállításban játszott.-
NTE: Persovits — Arany, Csáki — Szollár, Ritter, Kudich -• Farkas, Jakubecz, .Vági, Hoffmann, Jelinek.
TSE: Mezei - Gylmóti, Szélycs -Gyüszú, Patakíalvy, Kovács I. — Gáli, Pécsi, Mihók, Hopp, Fekete.
Egyáltalán nem látszik meg a fáradtság az NTE kezdésén. Rögtön tá-madólag lép fel és sorozatos szép összjátékkal tőr a szekszárdi kapu felé. A lövések sorozatát küldik csatáraink kapura Gyors, lendületes játék, kapás passzok jellemzik a játékot, ugy hogy a TSE bizony nem Jut szóhoz. A 6. percben Ritter balra vágja ki « labdát, Jelinek kapásból küldi a kapu
>
>
Bérmálásra: szívetek, selymek, batlsztok, uúszuk
a legnagyobb választékban és legolcsóbb árakon Szőnyegek, függönyök, paplanok minden klvltelfotfif
KIRSCHNER Divatáruházban

IB36. áprill. 21
DALAI KÖZLÖNY
ÉRTESÍTÉS.
Van azerenosém nagyérdemű
közönségemet tisztelettel értesíteni. hogy \\
urlszabó-műhelyemet
a kor és vevőim Igényelnek megfeleljen megnagyobbítva. F6-st 8. ai. (laiár^plUt l. udvar,
Kérem a nagyérdemű közönség Hzlvea pártfogását. Maradok kiváló tisztelettel Kis* ittTVÁN férfiszabó.
— (A Kltkanlzsal Kath. Ifjúsági Egyesület)
műkedvelői vasárnap nagy sikerrel játszották Farkas Imre Nótáskapitány, cimü operettjét. A közönség sok tapssal honorálta a jó játékot. Dicséretet érdemel Németh \'l\'eruska, Kardos József, Nagy Sojtl Antal, Horváth .{Horog) János, Nagy József, Lencz Ili, Jámbor Mancika, Kovács Györe János, Szekeres József, Antal Juliska, Kálovits Mancika, Prciuer Ilus, Böjti István, Oláh Rudolf.
Farkas nagy lövése látszik gólnak, de Mezei Ismét véd. Befejezésül Vnég Ku-dich tisztáz veszélyes helyzetben. A 38. percben van a meccs leghuraoro-sabb jelenete, amikor a határbíró (a TSE egyik tartalék játékosa) taccsot dobat az NTE-vei az állóhely oldalon a TSE közép egyik fanatikus szurkolója odarohan reklamálni, a határbiró arculütéssel vesz elégtételt.
Az NTE csapata kitett magáért. A védelem minden tagja nagyszerű volt. Persovlts ismét igazolta, hogy az első csapatban a helye. Szerencséje pedig határtalan. Csáki—Arany hátvédpár szilárdan állt feladata magaslatán. Csáki emelkedett ki a mezőnyből, néhányszor kisegítette Aranyt. Meglepetés volt a fiatal Arany impozáns játéka. Hatalmas felszabadító rúgásai, bátor belépéseivel ná\'gyón hasznos tagja volt a védelemnek. Kudich—Rltter—Szollár hármas közül nehéz valakit kiemelni. Talán Kudich volt az, aki az egész mezőny legjobbja volt, Ritter legnagyobb játékára emlékeztetett, Szollár pedig méltóan illeszkedett a másik kettő mellé. A csatársorból minden ember megtette kötelességét. Jélínek-nek ment talán a legjobban. Vági kél góljától eltekintve is kapura törő középcsatár volt. Vannak még hiányosságai, de Jó játékos lesz belőle. Jaku-becz, Hoffmann összekötők a védelmi munkából is kivették részüket és ha kellett már elől voltak. Farkas néhány szép lerohanásával és lövésével igazolta, hogy még szélsőt Is tud Játszani.
A TSE nem mutatott nagy játékot. A két hátvéd, Patakíalvy és Fekete Játéka érdcm«l dicséretet.
Adorján biró igazságos Jó bírónak bizonyult, v
__(Ofl)
lankában a MOVE
Május 3 án lesz • MOVE lövész-versenye — MOVE napot rendeznek Nagykanizsán
A MOVE nagykanizsai szervezete választmányi ülést tartott Németh Mihály nyug. polgári fiúiskolái igazgató elnöklete alatt. Az elnök bejelentette, hogy vitéz Tabódy Tibor főispán, a MOVE országos elnökségének tagját megkérik, hogy teremtsen szoros kapcsolatot a nagykanizsai MOVE és az országos központ között Erőteljes szervezkedés indul meg evégből Nagykanizsán. Dr. Bánkuti László országos főtitkár megígérte, hogy személyesen jön el Nagykanizsára egy MOVE-nagy-gyülésre.
Kimondta a választmány, hogy május 3-án lövészversenyt rendez Nagy-kanizsán az egész vidék bevonásával. Később megrendezi Nagykanizsán a MOVE-napot, amelynek részletes programját most dolgozza ki a vezetőség.
A május 8-iki versenyszámok:
I. Csapatverseny. Három, egyenként bemutatott próbalövés után háromszor ót értékelt lövés, három testhelyzetből 50 m. távolságból, egységes céltáblára. A csapat hét főből állhat, akik közül az ót legjobb eredménye számit. Lő-ldő sorozatonként1\'őt perc.
II. Egyéni verseny. Ugyanazon feltételek mellett, mint a csapatverseny. Az ott elért eredmény ebben a versenyszámban is számit.
III. Bárca verseny ót kisalakra. 25
méter távolság. Háromszor ismételhető, a három közül a legjobb eredmény számit.
Csapatnevezési dij nincs. A II. számban az egyéni nevezési tfij 1 p. A csapattagok egyéni nevezése kőtelező. A III. számban a nevezési dij sorozatonként 50 fillér. Nevezések, a nevezés dijával együtt április 25-én déli 12 óráig küldendők bc Bctlehn György városház titkár elmére. A III. seámra nevezés a helyszínén.
Az I. versenyszámban az első és második csapat tagjai részére érem, a harmadik csapatnak oklevél. A II. számban az első öt helyezettnek érem és a nevezések arányában tiszteletdíj. A III. számban tiszteletdíjak.
EMLÉK
Dal vagy, mely elhangzott régen, Valahol mélyen Seb vagy, mely volt És mindig visszafáj, Egy csók.
Amelyre emlékszik a száj. Minden, ml volt s életre támad: Te vaffy... te vagy és Te vagy a Bánat.
Az árny, mely lépteid kíséri, De el soha nem éri, Csillag,
Mely a nap körtli kering, I-akó emlék, Mely visszajár megint, A száj,
Mely vissza sírja szádat:
ez én vagyok.
...És Te vagy a Bánat
Vécsey Barnabásáé
— (A fajelmélet és a zsidóság)
elif.mel tartolt nagyszabású előadási Fábián Miksa hitközségi titkár az Izraelita Kulturális és Jótékony I.eáuy-egylct előadássorozatában vasárnap délután. Az érdekes előadás alapgondolatait az alábbiakban ismertetjük: A fajelmélet, amikor felsőbb és ula-csonyabbrendü fajokról beszél, nélkülözi a tudományos alapot. Az embertani vizsgálatok alapján emberi fajokról beszélni nem lehet, csupán egy egységes emberi nemről. A történelem folyamán a népek annyira összekeveredtek, hogy tÍ8ztavérüségről szó se lehet. Ez alól a zsidóság se kivétel. Az állandó vérkereszteződést a természet törvényének lehet, tekinteui. Téves u fajelmélet, amikor egy ország határain belül egy nemzet polgárai között faji különbözőségeket állit fel. Népek és nemzetek nem\' természeti, hanem történelmi alakulatok. Ezek megnyilvánulásai nem az embertan, tehát \'nem a természettudomány, ha-
nem a szociologia módszereivel bírálhatók el és meg. Az emberek közötti különbözőségek a külső körülmények sok évezredes behatásainak következményei, amelyek a körülmények változásával állandó változásoknak vannak alávetve. Ezek » külső, körtl-mények nem csupán természetiek és íjíy azoknak társadalmi okai is vannak nem kis mértékben. A zsidóság univcrzálizmusa a szentírásból, a próféták tanításaiból táplálkozik. Egy szülőpárra vezetve^, vissza az emberiség származását, az emberek testvérek. Az egymás közötti gyűlölködés bűn. A isidóság, mint kizárólag vallási közösség, mindenütt asszimilálódik, ahol ezt lehetségessé teszik számára és vallásközösségén és hazáján keresztül igyekszik az egész emberiség fejlődését előbbrevinni. Az előadót az egybegyűlt szépszámú közönség lelkes tapssal ünnepelte, aki nagyvonalú előadásával meg is érdemelte ezt.
— (Eljegyzés)
SUlvcstter Péter János, a Zalaegerszegen megjelenő Zalai Hirlap felelős szerkcszlője, eljegyezte Antal Margit Aronka nagyváradi gimnáziumi tanárnőt.
— (Házasság)
Dlankenberg Gréte és Ungár László folyó hó 10-én házasságot kötöttek.
— (Nyolo béosl urlovas a göoseji ooncourson)
A Somogy—zalai Lótenyésztő és Lovassportegyesület május 3-án Egcrszc. gen nagyszabású göcseji concours-t rendez, amelynek keretei az egyre nu-gyobbszámu jelentkezések miatt állandóan nőnek. Most nyolc kiváló bécsi urlovas jelentette be részvételét és ez_ zel a verseny nemzetközi eseménnyé léj>ett elő. Az osztrák versenyzőkkel együtt sok külföldi vendég is érkezik Zulába.
™ Nem kell Budapestre utazni Önnek, hogy olcsón tudjon faszer-, csemege- és gyarmatárut vánAroIni. Kiséfje figyelemmel a most megnyílt „Mi boltunk" (Csengery-ut 29.) hirdetéseit és meggyőződik erről.
— Sieata Sanatórlum)
főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és Ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, uro-logia stb. Röntgen. Kémiai és mikroszkopiái laboratorlukni. Elektrokaidio-graph (szlwizsgáló). Krogh féle alap-anyagcsere vizsgáló készülék. Ente-rocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógy-tnt&íet. Orvosilag vezetett vfllany-üzemü konyha. Elsőrendű ellátás. 9700 négyszögöles parki Olcsó árakt
r- (Bélyeggyűjtők találkozója) üét. főn délután 6-tól g-ig a Pannónia hátsó kistermében.
— (Qyermskszerenosétlenség)
Tapolcán megdöbbentő gyermek-szerencsétlenség történt. Ifjú Szőcze István kőfejtő munkás a bányában, felesége pedig másutt dolgozott, bárom gyermeküket nagyanyjuk gondozására bízták. Az idős asszony épen a legkisebbiket etette, amikor az 5 éves Ilonka kiszökött a konyhába és ott a tűzhelyről egy forró vizzel teli edényt magára rántott A gyermeket válságos áÜlipótban szállitották kórházba. (
— (Leégett a háza, felakasztotta magát)
Nagy tüivoltTab községben, mely alkalommal Matyck Imre gazda háza a tíizvész martaléka lelt. Matyck ezen annyira elkeseredett, hogy leégett házának kertjében pgy cseresznyefára felakasztotta magát. A gazda Kihűlt testét felesége találta meg. |
Pénzt kaphat
otthon beverő, használt bélyegeiért, bélyeges levelezéséért. Felvilágosítást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt a Frontharcosok hclyiaégébsn (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztaltárssaság sziveden lát minden fialnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság aemmiféle kötelezettséggel nem jár. Tagdíj nincs.
Aimlí W sseraOalc,
Kedden délután 5 órakor
gyakorlati bemutató
a villamos telep bemutató helyiségében Fö-ut 13. (Bogenrieder palota) = Belépés díjtalan.
2TALAT KOZLONV
1996. «pri1l« 21.
APBÓHIBDETÉSEK
rpi4hli4*u4 «"»> ». " li iimiiii 10
|ó flU*l. m J«Sl MvlMI ». 4 rilljr tni\',:.. UJ uafe « —"«" S IIM*I.
Ut 11 Iá. (ÖJdKlBt I.
■ eladó Ciengeiy-
1 minden mi rtl Ü níiíiiíjbíi; olcsó árakon váaarolbil Stwn üvegttzletében. 7
TlalMIM Sléllngernél, Eötvös-tér 31. szerezheti be legolcsóbban 12
Kapualatll különbcjátatu utcai bútorozott szoba ftii|ut 15 tc kladé. Bálhorv-utca 3 (Törvényizék mellett.) 1539
S«»lráat, Irodai munkát vállalok, írógépem van. Clm ■ kiadóban. 1530
Vafctboz közel htajé májna l-re egy kéteeebáa él egy háromizobáa laUi. —
Horlhy MtUóe-uTüö •
Jdaeáni fcai\'laaiáH fajaltaeaa meg
Ozv. Caizmadla Lafoenénál, Róaea-u. 21. •
taUIM 12-14 lóca má|«a 1 be kiadó. Horthy Mlklóaul 55. •
Tökéletel tarMahatlám, vas és vlz-ondoláláa, manikűr, egyéni frizurák kteálái*. Bfé|f»laj-aakolaa meglepően kiváló eredménnyel Bukás lodráeallzletl "-Caeagcry-ut 0 1520
Ukeaa krHaket vcuDnk 20 lilét, ért. Muaael és Frtedenthal. 1557
trAkpér, 250 köDcendméleree alig hiunáll, azólo, hibamentei, minden lel-azereléaael eladó. NSÜ gyártmány. Clm s kledóben. 1536
Elaőrendlt Miét termésű ketecsenyl aaa-tall tarat kaphatók Caengeryut 19.
Ttaetenágcs, Ogyes kejártntt tetve, saak. Fő-ut 20. azám. •
Ogyes virréleéayek ar.onnal (elvétetnek, Bároa-varroda, Horthy M.- ut 11. •
Kétasirnyu nagy kapu alarié. Clinyl Láezló u. 14. ii <
■alateaaa villát vagy lelket veaiek fenyvessel vagy gjUmölcaosael. Caányl László-a 14.
Wáakalfafc eladók. Bővebbet < lulah donoanál. I\'eleky-ut 66. isám. •
Jókarben levó, álllihil.i naroeak-BMékal vennék. — Címeket a kiadóba kérem. •
Kiadja a laptulajdonos Közgazdaaágl Rt Gutenberg Nyomda él Délialal Lapkladé Vállalata Nagykantzaáu. Fdelöa kiadói Zalai Kátoly. lutaruibau teletöm Nagykanizsa 78. aaám
Eimm1
nkl • kelyl kareakedóknái I párosoknál eaeeaue bel |
ÜGYEN
ka* ■
Zalai Közlönyt
jövő bő elsejéig,
h. most előfizet.
QEBU3HBB A kivégzett Hauptmann ártatlan
Csikágó, április 20 A Llndbergh-gyermek elrablásának ügye Hauptmann Brúnó kivégzésével még nent\' zárult le. A közeljövőben ujabb három emberrablót fognak el. A detekllvfőtiök kijelentette, hogy ha azok az adatok, amelyek most kezében vannak előbb kerülnek hozzá, megmentheti Hauptmannt, aki ártatlanul halt meg.
• Newyork államban egy 5000 dolláros pénzköteget találtak, amely « váltságpénzből származik. Az ügyvéd kijelentése szerint is — sajnos — Hoff-mann kormányzónak nom voltak birtokában március végén azok az adatok, amelyek most és igy nem lehetett csinálni semmit, bár most már biztos, I hogy a Llndbergh-ügy végleges megoldása csak napok kérdése.
Gömbös miniszterelnök ismét hivatalában
Budapest, április 20 (Lapídrlcikor érkrze/l) Gömbös miniszterelnök felépült, és hétfőn átvette hlvalala vezetését. Elsőben Kánya külügyminisztert fogadta kihallgatáson, majd a lengyel nagykövetet és később Kozma Miklós
belügyminisztert, akinek álnyujlotla az I. oszt. magyar érdemrend jelvényeit. A kormányzó ugyanis Kozma Miklóst az 1. oszt magyar érdemrenddel tünlellc kt annak emlékére, hogy most egy éve vette át a belügyi tárca vezetését.
Nffi kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Győrinek kalapok
1.— P-től, selyemben 3.— P Tonnlsz-pulloverok
2.2Q-MI
Qyormokblűzok 1.80 „ N0I |umlfúx6k Divatövek SS fillértől
Divat-rotlkülök
nagy választékban Exlra nagyságú nöl nadrág 1.80
Férfi Ingok
3.00-IÓI
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa össze áraimat-
Iránjai Divatház
Horlhy Mlklós-u! 1. szám
Városházpalota.
Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth
körzetképviselete és nagykanizsai lerakalában:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mtt trágya, zsAk, növény védolml-\' atb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bixéeág mellett) Telefon 130. Avllághirll gépgyár évtizedek óta ismeri, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált, kitűnő szerkezetű kalOnféle
ii
eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja.
Fotó-amatőrök!
1 tekercs Mimóza-film 6x9 cm,
8 felv., 26 schein. finom szemcsés
előhívással együtt P 1-20
Szabó Antal fotó-üzlet és laboratórium
"-»« FA-ül 1.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
is sok pénzt takarít meg,
hsa
nyomtatványszükségletét
és könyveit lapunk
nyomdájában, F6-ut S. alatt rendeli meg.
A nagykanizsai klr. JArásblróaég, mint telekkönyvi hatóság.
1799/1936 tkv. ss.
Arverétl hirdetmény-kivonat.
Angol Magyar Bank Rt. végfehajtatónak Hlricnler Ferenc éa neje Hlriehler Irénke végrehajtást aienvedő ellen Indított végre-haJUil ügyében a telekkönyvi belóság a végrehajtató kérelme következtében az 1861. IX t-t 144, 140. éi 147 SS ai értelmé-ben elrendeli a végreh Iliit árvetést 500 pengő tőkekövetelés, és járulékai behajtáia v*gett a nagykanizsai klr. láfáabMaág területén levó a a
nagykantaial 10007. aztjvtxn 126fa. 2. hriz. házra éi 1287/a 3/a. hraz. beltetekre 5000 P klkláltáil árban.
A telekkönyvi hatóság az árveréanek a nagvkanizael telekkönyvi batóaág hivatalul helytaégében (tsz. II) meftaaláiira 1936. évr májúi hó 18. napjának d. e. 9 órájái Illet kl éa az árveréal leltáte. leket aa 13»t ILX. i.-c 150. »-a alapján a következókben áttapltja meg:
1. Az árveráe a\'á eeó Ingatlan a kikiáltási ár leiénél alacsonyabb áron nem log eladatni.
Az árvazelal azáadákozók köteteaak bá-■útpénzül a ktktálláil át lOe/rvát káizpánz-ben, vagy u 1881 : LX t.-e. 42. s Jban meghatározott árfolyammal azámltoit óva-dékképea értékpaplroaban a klkOldöttnét letenni és áz átvetéal teltételeket aláltnl.
As, akt az Ingatlatitrt a klaláltáal átnál magaaabb ígéretet tatt. ha többet tgérnt aeaat aem akar, kótelea nyomban a kikiáltási ár aaáialéka uerlnt megállapított bánatpénzt aa általa ígért ár uay.nannyl azá-zatékálg klegéasllent. (1908: XLI t c.26.§.)
Nagykanizsa, I93Ő. évi tebr. hó 14-ta. Dr. Wibar s. k. klr. Iblró.
A kiadmány hllelélll: klsa a. k.
taa irodi-iétuit.
aa.ohl.*. A Herkules Téglagyár Rt. Nagykanizsán rendes évi közgyűlését 19^6. április hó 30-án délután 4 órakor a vállalat irodahelyiségében. Brzeébet-tér U. az. alatt Urtja meg, melyre a l ráazvé-nveseket tlaíteletter méghlvja az Igazgátó-ság. Tárgysorozat.- I. Igazgatóság éa fel-QgyelOblzoltnág jelentéie az 19ffi. tlllet-évrót. 2. Az 19J5, évi zárszámadások eló-terjeazlése, a mérleg megállapilása éa a fel i entvéziy megadása. 3. Az alapszabályok 6 §-inak módosítása a K. T. 179. §-»ak értelmében. 4. A lelügyelóblzottaág
Niom. • kptuWdouo. HórfWit.aá^ ut. tfadate, NjaeaA ác OétaaU La^Wi raktak
g-nak értelmében. 4. A lelügyelóbtzottiág dijának megáüapiláaa. 5. Igazgatósági éa felügyelóblzoltiágl tagok válaaztáaa 6. Esetleges Indítványok. Aid s közgyűlésen réiztvenni óh*|t, rísztréttyelt áz alapszabályok 7. értelmében I93«. áprtlia 27-ig bezárólag a Nagykanizsai Bankegye-attleí és Détzalal Takarékpénztár Rt.-nát, vagy a vállalat pénztáránál, Erzaébet-tér 14.. letenni tartozik. A mérleg és az Igazgatósági jelentés a vállalat pénztáránál Betekinthető. Mérleg-számla 1935. december 31-én. Vagyon: Pénztár-számla P 1147-43, Ingatlanok azámla P 65000"—, OyáilelepeiÉmJa P 36100--, Antó számla P 2750-—. Jégverem azámla P 4000-—. Adósok P t&6 73, Tégla azámla P 10161-67. veatteaég álhozat 1934. évról P 36186-58, 1936. évi veaüeség P 2218-89, öaazeaen P 167031-30. Teher: Réazvény-tőke számla P 110000--, Tartaléktóía •itala P (»»;-, Értékcsökkenési tsrU-Wk azámla P 6600- , Elfogadvány izánila P 39800- . Hitelezők P <631-30, öaase-aan I97Ü3131. A lenti zárszámadiaokai megvlzajálluk, azokat a kemataldtt l»- M mellíkkínyvekkel megegy«öaek wSUC A felügyelóblzottság.
itfreiB
l UtleMU UMv. ZaMKAnlU
78a évfolyam 92. uám
\\
Nagykaalxaa, 1830. április 22 szerda
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
5t<rtiiiHik és kúdéMvabl: PM 5 Mám. Mqidaii Utkoaup lUlaUn.
f OUT I K A I NAPILAP
Feleifis szerkesztő: Barbarltm Lajos
Elfillietéil in: CKV hóra 1 pengő 40 fillér. Sierkeailöaégl í! kiadóhivatal: teleion: 78. ai.
Az afrikai háború és az európai válságok igazi okai
Dr. Szekeres László előadása eddig; nem látott tömegeket mozdított meg Nagykanizsán — A Feketelngesek cimü gigantikus filmalkotás a kanizsai mozi vásznán — Az Irodalmi és Művészeti Kör ünnepélyes olasz-magyar estje
Az olasz-magyar érintkezés kapujában élő Nagykanizsa, talán éppen azért, mert térben ,és gondoskodásban mindig messze esett az ország életerőit szétosztó középponttól, mindig ünneplő •■• szivvel tudja adni a szeretét azoknak, akikben barátokat érez. Innét van, hogy sehol olyan lelke-sen vendéget, jó-barátot nem fogadnak a nemzetközi idegenforgalomban és innét van, hogy az olasz-magyar barátság sehol olyan tükteíő erővel nom él, mint éppen itt a halármenti városban, Nagykanizsán.
Vasárnap egetverő lelkesedéssel megünnepelte Nagykanizsa az első idei olasz csere-vonat érkezését, hétfőn pedig sohasem látott tömegeket mozdított meg egy magyar* újságíró érkezése, aki az élő szó és a film erejével az olasz újjászületés hatalmas drámáját elevenítette meg a kanizsai közönség előtt.
Bemutatjuk dr. Szekeres Lászlót — a nagykanizsait
Dr. Szekeres László, a Faluszö-vetség főtitkárának nsve komoly márka a magyar Újságírás területén és az olasz-magyar kapcsolatokban. Nagykanizsai gyökér, Magyar-utcai gyerek Szekeres László, aki valamikor itt koptatta a piarista atyák gimnáziumának padjait és azok neveléséből telt meg a szive-lelke a fanatikus magyarság és férfias munkaerő erényeivel és most, 86 év után látta viszont szülővárosát. ,
A rinascimento Olaszországát nála alaposabban kevesen ismerik. De ismeri minden újságolvasó a nevét azokból az Írásokból, amelyek kitűnő tollából a Magyarság, a Budapesti Hírlap, a Nemzeti Újság hasábjain szilőrditották a közvéleménybe az olasz—magyar kapcsolatokat. Könyve is jelent meg •Férfiak és tettek az uj Olaszországban* címmel. Alütő sikere volt: - két kiadósban fogyott el.
Hosszú éveken át élt, Rómában, ma ls gyakran fordul meg ott. Többször volt alkalma Mussolinivel személyesen találkozni és vele az* olasz-magyar ügyekről beszélgetni. A fasclsta Olaszország élenjárói sorolják őt baráti köreikbe, igy például benső barátság fűzi Staraoe}-hoz, a fascista párt főtitkárához A két nemzet közöli a gazdasági kapcsolatok elmélyítése érdekében megszervezte a gazda-jfjaknak évről-évre ismétlődő csereakcióját. Működését az olasz kormány két diszes kitüntetéssel honorálta.
Nagykanizsa büszke szeretet lel fo-
gadta és ünnepelte meg a nagy feladatok útját járó fiát és olyan érdeklődéssel tüntette ki, amilyenre esztendők óta nem volt példa ebben a városban.
Megérkezésekor S&ikáll Gyula diszelnök és Burbarlts Lajos főtlt}-
kár fogadta áz Irodalmi és Művészed Kör illusztris vendégét, aki azután Maga* Mihály elnöknél, dr. Krátky István polgármesternél, dr Hegyi Lajos főjegyzőnél, dr Thol. way Zsigmond tb. elnöknél tisztelgett. ,
Sokszázan nem fértek be az előadásra
Este D órakor kezdődött az előadás a Városi Színházban, de 8 órakor már mozogni nem lehetett a lépcsőkön, fél 9-kor pedig már egyetlen hely nem volt az 500 személyes színházban, sőt minden talpalatnyi állóhelyet is megtöltött az érdeklődés. Százan és százan voltak kénytelenek jegy és hely hiányában visszafordulni. Ott volt a város vezetősége, az egyházak papjai, a katonaság képviselői, a vidék földbirtokosai, méltóságok és köz--életi vezetők és a város minden rendű és rangú közönségének óriási tömege.
Dr. KrátHy István polgármester, a rendező Irodalmi és Művészeti. Kör tb. elnökének megnyitó beszéde indította el ,az ünnepi hangulatot, majd felzúgó taps közben
dr. Szekeres László
lépett az előadó asztalka mellé. Széles látókörrel, alapos tárgyismerettel, a meggyőződés belső hevé* vei, előadói rutinnal és eleganciával vonzotta magához az első pillanattól az utolsóig hallgatósága figyelmét. A kanizsai közönséget előadó-teremben nehéz megmozdít tani, de itt a zsúfolt színházban szinte érezni lehetett az érdeklődés feszült lüktetését és a lelkek egybekapcsolódását.
Ami eddig érzés volt, azt most Szekeres Lászíó előadása az átélt valóság tudatosságává tette. Aki eddig csak a szivére hallgatva érezte az olasz-barátságot, az most az értelmével, a tények és érvek erejével érezte azt át. .
Rövid vázlat a közel egyórás előadásból :
Az afrikai háború csirája: Versailles és Trianon
A világháború után a nemzeteket két csoportra oszthatjuk. Kielégített és telitett, továbbá nem kielégített Héttizetek. A győztesek sorában a ki nem elégitett nemzetek közé tartozik Japán, és Itália. A versaiUesi béke két hatalmas transkontinentális gyannatl birodalmat teremtett. Az egyik Angliáé, a másik Franciaországé. Angliáé Kairótól egész a Fokföldig terjed, Franciaországé Marokkótól egész a Kongóig. Olaszország Tunisznál, melynek lakossága nagyobbrészt olasz, erősen fenyegette a Csad-tó vidékét és abban
bízott, hogy a Kandrun fölötti protektorátust a Népszövetségtől megkapja. A francia diplomácia észrevette, hogy az olaszok éket akarnak vetni Afrika közelében, éppen azért
Latol 1935-ben a Földközi"tengerről a kérdést áttolta a Vörös tengerre, Abesszínia oldalára. Ugyan ebben az időben Japán igen nagy koncessziókat szerzett Abessziniá-"bon
és azzal fenyegette Itáliát, hogy az 1925-iki szerződés szerint biztosított jogait, amelyet Francia- és Angolország is elismert, nom gyakorolhatja Abesszlniában eredményesen.
Ezen előzmények után nem maradt más hátra, mint az 1934. december 5-én történt uali ós egyéb sorozatos határsértések miatt gyarmatainak biztonsága érdekében megindítsa rendcsináló munkáját.
Miért most tört ki az afrikai háború?
Olaszországot két szempont vezette, hogy most fogott hozzá vállalkozásához és nem várta mleg a gyárt mati mandátumok állandó rendezésének idejét. Észrevették ugyanis, hogy
a Népszövetség eszközei nem Igen tudnak rajta segíteni,
éppen ezért Mussolini elhatározta, hogy a fascista Itália maga rendezi a kérdést, még pedig
ugy, hogy ne zavarják meg a mostani európai egyensúlyi helyzetei és ott legyenek erőfeszítése-
ket, ahol nem sértik másnak a
jogait.
De indokolttá tette fascista ItáUa eljárását az is, hogy népesedése miatt terjeszkednie kell, másrészt ez az utolsó alkalom « még európai hatalmaktól mentes szabad terület megszerzés.
Bár Etiópia 1925 óta tagja a Népszövetségen lc, azonban bebizonyította, hogy nincs a fejlődés olyan fokán, hogy cgyenlőjogu tagja lehessen a civilizált államok közösségének.
A kultura is a barbarizmus üt-
köztek össze, a civilizáció és o legsötétebb Afrika. F.ljön az idő, amikor az olaszok áldásos munkásságával az egész müveit világ háláját érdemlik ki.
Mit ért el Genf a szankciókkal ?
Nagyon érdekes megfigyelni a fascista Itália lelki állásfoglalását a szankciók következtében. Amit Genfben vártak, annak éppen ellenkezője történik. A szankciók kimondása teljesen egy nevezőre hozott 4G millió olaszt. Az abesszin kérdésben Mussolini és az olasz nemzet egy. Vagy ahogy legutóbb Írták, Olaszország körmeivel és fogaival fog védekezni és berendezkedik az önellátásra és a legszigorúbb böjtre, — nem kicsinyelve le a szankciók erejét — de célkitűzéseiről nem mond lc soha. S ebben a gondolatban: az «igazságot Olaszországnak. és \'Igazságot Magyarországnak. — összeforrt a két nemzet.
Bizhatunk-e az olaszokban?
Sokan vannak, akik azt kérdezik, hogy bizhatunk-e az olaszokban ? A felelet Igen egyszerű, - folytalta az előadó —
a fascista Itáliát lényegesen meg kell különböztetni a háború előtti Olaszországtól.
Amig az a sztrájkok és a különféle anarchisztikus elvek fertőjében már-már a végpusztulás felé közeledett, addig a fascizmus a Duce vezérlete alatt újjáteremtette Itáliát A fascista szellemben felnőtt ffatálság kész akár az ércfalaknak is nekirontani, semhogy életszükségletének tarlóit hódításairól lemondjon. Olaszország szinc-java, tudósa, gazdaga, örege és fiatala az első hivó szóra
többmilliós tömegben önként jelentkezeti a Kelet-Afrikába való menetelre, olyan feltörő erővel, amilyenre a világtörténelemben alig akad példa. A fascista szellem részt kér magának nemcsak az áldozatkészségből, hanem a véráldozatlxil is egyaránt Mussolini országa egy más, uj világ, amely a barátságot a szó legteljesebb értelmében állja és értékeli is.
Az abesszin kérdés ma már másodrangú, — mondotta Szekeres László dr. amióta a rajnai kérdés került előtérbe. Egy bizonyos és éz nekünk tanulság, hogy
a kis nemzetek ereje ngm számarányokban, hanem nemzeti öntudatukban rejlik.
Európa minden bajának kútforrása az abesszin ügyben követett igazságtalan és önkényes megtöri ás i politika. Olaszországot nem lehet nyomorúságra itéini, különösen akkor nem, amikor Afrikában termékeny földek várják a munkáskezeket. Itália a szankciók ellenére is szabadon tudja kiválasztani azt az utat, amelyen haladnia kell és nagyszerű katonai ^győzelmével máris megoldotta az abesszin kérdést. Ez* a kérdést nem Genfben, hanem\' a
mamm
Kétórás fcacagásl
A ferencjózsefi idők humoros^ története:
r___ iM&ftriu«»yt
Városi Mozgó
** az osztrák filmgyártás remeke Kedden, szerdán, csütörtökön
fegyverek erejével intézik el.
A válságok ma itt, holnap ott törnek ki. Ezek az európai feszültség lelkiismeret-furdalása t. Európa békéjét csak akkor biztosithatjuk, ha annak piilléreit nem az erőszak ós igazságtalmság, hanem a jog és az igazság alapozza meg. I ,
Hosszan feldübörgö, lelkes óváció utón dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, az Olasz-barátok KÖ rének elnöke köszönte meg lelkes beszédben dr. Szekeres László előadását, amire újra felzúgott a taps és ünneplés zaja. (
A Feketclngesek
ciinü film-monumoantum, egy 2100 méteres hangosaim pergeti le ezután. Lenyűgöző erejű élmény volt a bravúros ós művészi értékű, még is az étel levegőjével telitelt Ilimen megelevenedve látni Olaszország összeomlását, mpjd teremtő lendületű ujjáépülésónek titáni csodáját. Egy történelem pergett lo a szemek előtt másfél óra alatt, egy ország épüli fe* és egy nép támadt uj életre. Aki ezt a Ilimet látta, nem ielcjli el soha, mert maga is szinte átélte annak hatalmas ivét, 1914-tői 1936. Olaszországáig.
üyomorhurutnál, gyomorsav-tultcngesuel és lclbőlogesnel reggel leikelesaor 1 pooar természete* „Ferenc József Mesei üviz U eméoztocsatotna tartamút feloldja és ieve*cd, a beimű&öué«i etrenue«i, az anyagcserét megéitnkitt és tusa közérzetei biztosit. Az orvosok aj&mják.
Berlinben is „dolgozott4\'
a Váczl-utcal ékszer-rabló
Budapest, április 21 A Václ-utoai ékszerrablás ügyó ben letartóztatott Fenanczi Györgyről kiderült, hogy már Berlinben is követett el hasonló módszerrel ékszerrablást. Beisinerietle teltél és elmondotta, hogy ő szervezte meg a társaságot. Weisz Salamon és a llildegárd nevű artistanő az ékszer-rablás után külföldre meneküllek, mert nekik volt útlevelük. A rendőrség a vallomás alapján kiadta a két megszökött ékszerrabló köröző-levelét, i
Zászlót szentelt a nagykanizsai Credo
Voltaképi>en mér szombat délben kezdődött a Credo ünnepe, a mikor a magyar ferencrend tartományfőnöke, P. Schelrlch Bonaven-tura Nagykanizsára érkezett és :aj Credo-vezetőség a pályaudvuron fogadta. Vasárnap délelőtt a cki-tóriumban volt teljes egykázi pomtl pávai a zászlószentelés! ünnepély. A város közönsége derekasan kitetl magáért. Ott láttuk a város katolikus vezetőtársadalmát, a különböző hatóságok és testületek képviselőit, ott voltak az összes katolikus szervezetek és testvér-egyesületek zászlajuk alatt és ott volt a postás-család is zászló alatt, hogy részt kérjen a Credo családi ünnepéből.
Tiz órakor a Credo vezetősége álén dr. Ahnáa*y Gyula kir. tör-vényzékl biró, világi elnökkel küldöttség ment a zászlóanyáérl, dr. hegyi Lajos főjegyző, a kath. egy* házközség elnökének nejéért lakására, ahonnan Bittura Magdus, Hainmetmayer Erzsike és Mariska koszorús leányok diszkiséretével érkeztek a cintóriumba, ahol a tábori oltárnál P. Schelrich Bonaventura tartományfőnök megkezdte a szentmisét. Alatla a Leven&zenekar és a nagykanizsai Egyházi Énekkar adott elö egyházi énekekel.
A szentmise befejeztével P. SdM-rich a lelkek békéjéről beatéit, amit hiába keres akárhol a föld embere, békét csak Istenben lehet találni az egyeseknek és a nemieteknek is. P. Scheirlch beszéde a kifinomodott, lelkiségben elmélyült szerzetes sur-sumoordája volt.
A zászlószentelés előtt a tartományfőnök ünnepélyeacn felavatta az uj Credo-tagokat, nagyrészt az Intelligencia sorából. (
A zászlószentelés szép egyházi aktusa utándr. H»\'gyl Lajosnózászló anya rákötötte a felszentelt zászlóra a nehéz selyemszalagot és beverte az első zászlószöget a következő jelmondattal:
- isten áldása lágyon e zászlón és mindenkin, aki alája sorakozik Isten linádására 1
P. Schelrlch »Dicsértessék a Jézus Krisztus!« jeligével verte be a második zászlószeget. Ezután P. C?/r-fu&z Viktorin plébános vette át a zászlót rövid beszéd kíséretében, a melyet ezekkel a szavakkal fejezett be; .
— Hűséget esküszünk Krisztusnak örökre I v
v Majd .aznegyesütetek képviselői verték be a zászlószögeket, miközben a Credo-szalúgokkal díszített zászlóikat a tábori oltár előtt tisztelgésre állították fel. Dr. Mutschw. bachcr Edvin a Katolikus Legényegylet nevében, dr. KráJky István polgármester Nagykanizsa város
képviseletében, majd Somogyi Gyula, a Credo alelnöke, paiirri földbirtokos, dr. Hegyi Lajos főjegyző, Vlczcnty Árpád vezetőségi tag, Barhil BéHtMAV-főnök, Borba rlts Lajosa Keresztény Jótékony Nő. cgyleí.titkára, dr. Tholway Zúg-• monti. a postások nevébsn, P. dr. Horváth Athanáz a III. Rend nevében, dr. Wéber Eiek kir. járásbiró, Bllicra Béla igazgató, Pusovszky Béla pt. főellenőr, Grimm EmU MAV felügvelő, az Oltáregylet nevében Maiíwcaevlos Imréné, az Urleényok Kongregációja nevében Schlógt Kató, a Szent Jkma Leányklub nevében Máglcs Mária, a Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete nevében Bírt In GizeUa^a Napsugár Leányklub nevében Huntl Hona tanárnő, majd jötjek a Szoc. Misszió, az Úrasszonyok Kongregációja és végül az egyesek sokasága.
Az egyházi ünnepély befejeztével dr. Hegyi Lajosné a Credo vezetőségét villásreggellre látta vendégül a fehérteremben, ahol melegen ünnepelték a köztiszteletben álló zász-lóanyátí-és férjét, a kath, egyházközség elnökét.
A nagy körültekintést és szervezőkészséget kivánó megrendezést Gozdán Ernő Credo-titkár végezte.
Délután 4 órakor kezdődött a díszközgyűlés a fehérteremben a közélet kiválóságainak jelenlétében, ugy hogy a fehérterem ismét szűknek bizonyult. Ott volt dr. Krátky István polgármester és P. Schelrlch Bonaventura tartományfőnök is. A felszentelt zászló körül az eiső disz-őrséget a poötások alkották, i
P. Czlrfusz Viktorin elnöki megnyitójában tömören fejtege.te a nap jelentőségét, annak kihalását az egyesre, mint az egész Credo-gárdá-ra. Pintér Ibolyka és KUa Rózsi szép énekszámai Wagner László harntoniumklsérete mel.ett kedvesen Illeszkedtek az ünnepi hangulatba.
,Dr. Higyl Lajos rk. egyházközségi etnök mondotta el ezután ünnepi beszédét, amely Wgyogó Krisztus-hitvallás volt. Ismertette a Credo kanizsai alakulását, P. Czir-íusz Viktorin plébános kezdeményezését, majd egyebek: közt ezeket mondta:
— És imel Az első esztendőnek minden várakozást meghaladó nagyszerű eredményeként itt állunk ma 350 buzgó, az elvállalt kötelezettségét lelkiismeretesen teljesítő férfi hitvallóval és ezzel a ma felszentelt értékes és díszes zászlóval. Szinte hihetetlennek tetszik, hogy mindez egy esztendő szerény és csendes, de Isten előtt annál kedvesebb munkájának az eredménye.
— Kérdezhetné valaki, miért kell £z a külön szervezet, hiszen az egyház tanítását hinni miuden katholíkus embernek egyformán Isten által rendelt kötelességet
— Valóban igy Is van, hogy «• hit-ncK gyökerét Isten már a keresztség szentségéve« belemélyitctte telkünk talajába, de ezt az önmagában szuny-nyadó hitet öntudatra hozni, ápolni és a lelkünkben élő valósággá kifejleszteni a mi kötelességünk. Mily végtelenül tJcedves például a gyermekléteknek k szinte öntudatlan, zavartalan tiszta hite, hiszen nz ö kezdetleges kicsi eoecskéje még nem ismeri a kételyt és kishitüséget, dc mennyivel erőteljesebb a felnőtteknek és különösképpen mennyivel hatalmasabb a férfiaknak öntudatos és meggyőződéses hite, akik lelkűknek a kételyektől felszabadított szárnyalásával nemcsak önmagukat, de a világot is le tudják győzni, hogyha minden feltétel és kétkedés nélkül bírják az Istent.
— .A hangsúly tehát a férfiakon és a férfiaknak a hitén van. A férfiak hitét ébrentartani, erősíteni és tevékeny megnyilatkozásra serkenteni tehát különösképen szükséges és fontos.
— A léleknek célt, tartalmat és ter-mészetfelettiségct egyedül a hit kölcsönöz. A hit tehát a léleknek éltető ereje, nélküle tartalmatlan, üres és sivár a lelkünk, mert n hiten kivül nincs semmi, ami örökkévaló céllal és természetfeletti tartalommal kitölthesse, ezért hit nélkül lelki életet élni, vagy a lelkünket harmóniában és egyensúlyban tartani lehetetlen. A hit tehát nem lehet csak egyszerű eszköz a földi bajok ellen, amelyet orvosságként akkor veszünk igénybe, ha megpróbáltatások napiai nehezednek reánk, hanem az- a léloknek elszakíthatatlan kapcsolata az Istenhez, vagy amint halhatatlan hilvalló püspökünk Prohászku Ottokár mondja az ő elmélkedéseiben: A hit nem eszköz és orvosság, hanem vallomás és felelet az egész létnek, időnek és örökkévalóságnak titokzatos, éraberl elmével és erővel soha fel nem mérhető nagy kérdéseire.
— A hitnek pslchologiáját az apostol szavai adják meg, amikor űzt mondta: .Credidi et certus sum1: Hittem, tehát biztos, megingathatatlan vagyok.. És csakis akkor lehetek erős és megingathatatlan, ha hiszek,- mert a hitemen, mint lelkemnek az Istenhez való egyetlen kapcsolatán keresztül erőimnek kizárólagos forrása maga ax Isten.
— És hogyha a hit a léloknek egyedüli kapcsolata az Istenhez és..ha a hit u lélekuek az életereje, amelynek hiányában Isten és emberek előtt gyengék és tartalmatlanok vagyunk, akkor ebben megadtam a választ arra Is, hogy van-e szükség a ml egyesületünkre.
Dr. Hegyi Lajos beszéde mély hatást váltolt ki, ami lelkes éljenzésben és tapsban is megnyilvánult.
Dr. Almássy Gyula kir. törvényszéki biró, a Credo világi elnöki záróbeszédében az elismerés, a hála szavaival adózott a zászlóanya, dr. Hegyi Lajosné előtt, úgyszintén P-Schelrich Bonaventura tartomány-főnőknek, P. Czirfusz Viktorin pró-zesnek, dr. Hegyi Lajos egyházközségi elnöknek, a Zalai Közlönynek ós mindazoknak, akiknek bármi ró-
í Nagyságos asszony i Kötött i>iuzok. p us p i8.d<k.b $2omolM
L ..-77— Selyem „ P 1.48 P 10.00.ig —-
ftosztumnoz oiuxi aiwtl ^úmmmmiimii »m\\ M
193& ápclllm 22.
ZALAI KÖZLÖNY

Kük van a Credo munkájában
- Ne csak ünnepi katolikusok legyünk, - mondotta hanem a gyakorlat katolikusai Is, akik az élet -ben Is levonják katolikus-voltuk konzekvenciáit.
Az ünnep a Himnusz akkordjaival ért véget
A letenyel frontharcosok tlsztnjltása
Letenye, április 21 \' Az Országos Frontharcos
fj$&7] Szövetség letenyei főcsó-\\5Hj j portja tisztújító közgyülé-\\\\f/* sén az országos központot dr. Vojtsck Ottó képviselte, akit Kanizsáról Wa<;ncr Jenő, a főcsoport intézőbizottságának tug-ja kisért ki Letenyére.
A közgyűlést; melyen a lelenycl főcsoport összes tagjai megjelentek, dr. Caempesz Dénes kir. közjegyző, a főcsoport elnöke a Magyar Hiszekeggyel nyitotta meg. Az elnöki meegnyitó után llléejíilvy György terjesztette elő titkári jelen-tését, amelyből kitűnik a volt vezetőség lelkes, fáradságot nem isinerő munkája, aminek eredményét a taglétszám emelkedé-se bizonyltja.
Orsjáfí Jenő pénztáros évi jelentés"! az észszerű gazdálkodásról tett bizonyságot. A mai szegény viszonyok mellett is sikerült \'200 pengő pénztári egyenleggel lépni a jövő évbe.
A közgyűlés kiemelkedő pontja dr. Vo/tsck Otló felszólalása voll,
aki frontharcos eszméktói fűtött lendülettel vonta magára a figyelmet a bajtársak helyeslése és tapsai közepette.
A tisztikart a közgyűlés lelkes él-jenzéssel egyhangúlag választotta meg:
Tiszteletbeli elnökök : vitéz Tabódy Tibor főispán, vitéz Biró György és Nagy István orszgy.képv.
Elnök : dr. Csempesz Dénes, tára. elnök: Kováts Sándor, alelnök : Gáspár Ferenc és Nagy Péter, titkár : lllésfalvy György és Marton Ferenc, pénztáros : Ország Jenő, ellenőr : Schmidt Rezső és Balassa Sőndor, számvizsgáló bizottsági rendes tag: Baranyay Lajos, Szekeres István és Sarlay József, intéző-bizottsőgi tagok : dr. Czigány János, Schram Lajos, Kis Nemes Pál, Sal Jónos Tóth Lajos és P.:tiky András Az országos és megyei tanácsba kiküldettek : lllésfalvy György, dr. Czigőny János, Ország Jenő, Mikó Ferenc és Pataky András.
A tisztikar megválasztása után dr. Vojtsek Ottó meleg szavak kíséretében IC bajtársnak átadta a központ kjvonulási emlékérmeit, mely után a közgyűlés a Himnusz hangjaival végetért.
Aki friss és egészséges akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, eméR7téce meg legyn zavarva, folyton fájlon a feje és böre tele legven mindenféle patianásial, az igyék hetenként egysrer-kétwer regcellréB előtt pgv pohár természetes „Ferenc József I keserQvizel. Az oivosok ajánlják.
Nöi
elyem újdonságok
Vistra Imprime Cloque Taffet
selymek blousra, ruhára, pongyolára compléra.
Választék, minőség, olcsósági
Áruház.
Abortuszok
ÍEljESEIt
-ít r.
elmultak.
Küilöm Ontfkkel, hogy n Tbioiep(mappául kllUsd eredménnyel hauoálUm. MAr nihtiny nap tnulva vIUbomd liklUm » hsiitl. A b4rt<U*5k elmúllak.
Az Önök kitűnő at«ppao*l minden ulkuloiamal molegao (oxoiii ojdnlaol.
Kiváló (látlelettel 8. P.
Egy hónapra ítélték a bukott diákot,
aki az utcán megtámadta volt tanárját
Zalaegerszeg, április 21 Egy volt egerszegi bukott felső" kereskedelmista diák, Harsai Gyula szilveszter éjszakóján hátulról az utcőn megtámadta volt tanárját, Rajna ödönt és feleségét. Az ügy jelentés folytán a kultuszminiszter
elé került, áklnek utasítására meg« indítottál, az eljárást a volt diák ellen és a most megtaríottt tárgyaláson egyhónapi fogházra Ítélték, bár tagadta, hogy bosszúból követte volna el tettét. A verekedő diák fellebbezett
Előkészületek a döntő mérkőzésre Addls Ababa birtokáért
Ecuador megszüntette a megtorlásokat — Mexikóban áll a forradalom — Tallér-pánik az Etlop Bankban
Ecuador, április 21 A kormány levelet irt a Népszövetséghez, amelyben bejelentene, hogy megszüntette a maga részé-, rőt az Olaszország ellen elrendelt megtorlásokat, mert Olaszország eleget tett a békitő bizjottjságok felszólításának.
Mexikó kilép a Népszövetségből
Mexikó, április 21 Pondurasban forradalmat készítő^ tek elő, amely a köztársasági elnök személye ellen irányul. A forradalmárok az ország négy különböző pontján lévő városban fegyveres felkelést szítottak és most igy négy ellenkező oldalról haladnak az ország közepe felé.
Politikai körökben biztosra veszik, hogy Mexikó kilép a Népszövetségiből és a mexikói tanács már kedden délután ilyenérbelmü döntést hoz.
Á front hírei
Asmara, április 21 Az fcritreai hadtest, pmely elfogL lalta Dessziét, tovább haladva elérte a Derek hőgót, amely 40 kilo- • méternyire van Dessziétől déli irányban. i
Addls Ajbcba, április 21 A főváros vöröskeresztes különítményét elküldték az ország belsejébe, bogy állandó összeköttetésben legyenek a négussal. A császár tartózkodási helyét hétpecsétes titokként őrzik.
Az egyik angol lap kiküldött tudósítója jelesiti, hogy az abesszin fővárosból kardokkal és lándzsákkal, mindenféle fegyverekkel felszerelt 4000 főnyi katonaság indult a Rabifolyó völgye felé éa elértók a völgy feletti magaslatot. Alattuk 8000 láb mélyen vannak az olaszok. Valószínűnek tartják, hogy a döntő ütközet itt lesz Addls Abelm birtokáért
Ezüst-roham Addls Abebában
A fővárosban a lakosság megró, hanta az Etióp Bankot és pénzét
ezüsttallérokra váltotta át. A banka bankjegyeket minden további nélkül átváltja és a váltás nem okoz nehézséget, mert az Etióp Banknak 100 százalékos ezüstfedezete van. Egyébként többláda ezüsttallért szállítottak el Addis Abebából -valószínűleg a négüs rendeletére -Dzslbutl felé.
Addls Afceba, április 21 (Lapzártakor érkezett) A haditudósítók jelentése szerint az abesszin kormány belügyi okok miatt egyelőre n\\£g Addis Abebában marad. A négu§ a nyugati országrészben nagyobb csapatokat gyűjt. A lakosság menekül az abesszin fővárosból. Különösen a görög és örmény ke-rcksedők menekülnek áruikkal . és pénzükkel. ,
Badoglio megérkezett Dessziébe és szemlét tartott az olasz csapatok felett. ,
mm EMBEI 1UUUÍIU
az Erényi-féle
RESIDENZ
penzióban lakik I
MIÉRT??
1. Mert az Erényi peazióban külföldön Is ugy érzi magát — mint otthon. 2. Mert nem olajjal főznek, hanem kitűnő, Ízletes magyar konyha van. 3. Mert a Residenz egészen közvetlenül a tenger partján fekszik. 4. Mert a fekvó lég-és napkurákat a vendégek a saját gyönyörű tengerparti pál mikért ben tarthatják. 5. Mert kívánatra diétikus koszt felár nélkül kapható. 8. Mert meleg tengeri fürdő is be van vezetve. 7. Mert a Residenz a magyar urlcsaládok találkozó helye. 8. Mert a legjobbat a legolcsóbban nyújtja. 9. Mert a Residenz magyar vendégel egy nagy családot képeznek. 10. Mert a< utazás éa valutabeszerzés minden gondját leveszik a válláról: Eréaylék, Budapesten (Kárely-klmt S. tel. SIS-18.) Kérka »éa ■« kápee preapefctait I KlaerHlM részletes m levélkell laferváoMl
«
BALAI KÖZLÖNY
1986. »prill« 22
ÉNTCtlTCMa nagyérdemű hölgy-közönaéget, hogy 1634
Fáhn Margittal társultam.
Varroriiihal megnagyobbítva máju■ hó 1-181 Ffl-ut 4. .«»m
\'/, amalat alá helyeztük át. ahol a
legutolsó divat szerint kabát-, kosztüm-, angol- és francia ruhákat párisi modellek után a legkényesebb Ízlést kielégítsen készítjük. Tisztelettel
Mii liiia b FUi laiill
Má|u< Mg munkát Báthory-u. 3. u. Alatt vállalunk.
á Hadirokkantak köz
gyfllése
•A \' Hadirokkantak, Hadiözvegyek és . Hidlórvák Oosáftos Nemzcli Szövőt-
ségének (Honsz) nagykanizsai csoportja a városháza dísztermében tartotta idei közgyűléséi A közgyűlésen a tagoknak több mint fele megjelent. A Hiszekegy elmondása után Iliid József elnök a nagyszámban megjelent tagokat a béke és szeretet nevében udvötölte, egyetértésre hívta fel a ta-•gokat, mert csak válvelett küzdelem mel vivható ki az igen jelentős számra rugó hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak minden jogos igénye. Brunner Gusztáv felolvasta az évi jelentést, amelyhez többen szót-taluboUá,Jgy különösen .Viftla Lajos táofelnök, »*. országos Választmány tagja követelte, ljogy m egyesület intenzivebben doigouék a bolső harmónia megvalósításán, az ügymenet pontos ■ betartásán, a csoport tekintélyének megőrzésén és fokozott szigortól őrizze ellen, hogy a törvények és rendeletek által előirt rcndelkezé-i eeket a [magánvállalkozások és hatósá-ügok poutosaa betartják-e.
Dr. , Elek • Mór kérte a vezetőséget, . hogy minden .közgyűlésen rövid kivonatban a jelentés kapcsán olvassák lel az egybegyűlt hadirokkantak előtt, hogy az addig megjelent összes kormányintézkedések folytán milyen ked vezmény illcli meg a hadirokkantakat, özvegyeket és árvákat, mert a tagok túlnyomó része egyszerű szegény em ber és ilyen ismertetés lilányában sej. . telniük sincs árról, hogy milyen kedvezményekhez van joguk és igényük.
A közgyűlés az indítványokat egyhangúlag elfogadta és megválasztott,, az ui\'tisztikart. Elnök újból Hild Jó-z«ef lelt, társelnökök Oaramvölgyl Iván és Viola Lajos. A régi tisztikart és választmányt kivétel inélkül egyhangúlag -megválasztották, majd .betöltötték az, idéni először az ügyészi állást, amelyre egyhangúlag dr. Elek Mór Ügyvédet választották meg, mig a Honsz országos közgyűlésébe küldőt-■ - dokként >? tiild József elnököt, Garam-völgyi Iván társelnököt és dr. Elek Mór ügyvédet választották meg. Pénztáros újból Cziboly Ferenc! A választ-„miny uj tagjai:. Brandt Adolf,.Sáfrán Hfareuc, Tinacfcer József, ifj. i László •Beldizsár, Dukász Ferenc, őzv.\'Zwil-llnger Samuné, Havasi Mór.
A.kösgjrűlés.elhatározta azt is, bogy , arc ég /lebben -az évl>ea zászlószen telési ünnepélyéti,megrendezi és különös tekintettel erre, fokozottabb módon igyekezni fog a társadalmi mozgalmukban részt .venni. A közgyűlés a/Himnusz cl énekléséül ért véget.
A kórházbizottság jelentése a osztály aggodalmas állapotáról
Felbontották a szemészeti pavlllon befejezésére kiirt árlejtés pályázatait
Jelentettük, hogy a városi kórház-bizottság Babochay György elnöklete alatt felülvizsgálta a kórház egész adminisztrációját. A vizsgálat jegyzőkönyve érdekes megállapításokat tartalmaz. Rámutat arra, hogy mig a kórház minden , osztályán példás és legteljesebb elismerést érdemlő tend uralkodik, ad(dig a férőhely-hiány a bell>eteg osztályon súlyos helyzeteket teremi. A venef reás és tüdőbetegek egy osztályon -vannak u súlyos betegekkel. Feltétlen és sürgős intézkedésre van szük ség, mert a bslIxMeg osztály jelen állapotai tovább fenn nem tariha-tók. A kérdést a bizottság ugy véli sürgősen és radlkáHsan megoldhatónak, ha a most befejezés alá ke rülő pavlllont átengedik a bolleteg osztálynak. A kórházi bizottság a legnagyobb aggodalmának ad ki-
fejezést jelentésében és arra kéri a polgármestert, hogy sürgősen intézkedjék a fennálló helyzet megszüntetésére.
Eszerint a kórháJfl bizottság ugyan azt állapította mog, rnnft n Zalai Közlöny évek óta napirenden tart a beibeteg osztály kiépítésével kap. csolatban.
^iyel a bel betegosztály főorvosa korábbi jelentésében rámutatott ar-ra, hogy osztálya kibővítésére egyelőre elégnek tartja az uj pavlllon egyik részét, a másik részében a venercás és bőrbeteg-osztályt kel lene felállítani, aminek létesítése ugyancsak sürgős kívánalom.
A kórházi pavlllon befejezésére kiirt versenytárgyalásra beérkezeti ajánlatokat felbontották, összesen 86 ajánlat érkezett.
^g a Károly Örzse háza"
Nagy tüz pusztított Reszneken — Kilenc épület leégett
Résznek község sztne-java tcmplom1-ban volt vasárnap délelőtt, Sinikor a ■ mise végéfeló felszakították a templomajtót és a templomi csendbe egy vészes hang beleordította: «Eg n Károly örzse házal* A templom pillanatok alatt kiürült, nemcsak azért, mert a tüz közel volt a templomhoz, hanem azért is, mert mindenkinek lelkében az 1931. évi nagy tüz emléke rillant föl, amikor 40 ház hamvadt cl Reszneken.
Az aggodalom most sem vblt alaptalan, mert meglehetős erős szél fujt és mire a templomból kitódult nép az utcára ért, már a szomszéd zaupp-tetős házak is égtek. Hat ház égett már, amikor a szél váhitlanul megfordult és ujabb házakat szemelt ki. Az első pillanatokban lehetett látni, hogy a nagy szélben a falu tűzoltósága nem tud megküzdeni a lángokkal, ezért telefonon Egerszegről és a környező községekből segítséget kértek.
Az egerszegi tűzoltókon kivül 19 tüzoltóosapat vett részt az oltás igen nehéz munkájában, köztük a megszállt területi Alsólendva, Kobele és Göniér-háza tűzoltósága is mintegy 140 emberrel. A tűzoltók mellett az egerszegi mentőknek is meglehetős munkájuk-volt, mert nagyon sokan szenvedtek kisebb-nagyobb égési sebeket. Az első negyedórában kigyulladt házak teljesen a földig leégtek és ezekből egyetlen darabka kenyeret sem lehetett kimenteni, A későbbiekből a bútorokat, ágynemüket és az állatokat kimentetlék.
Megható jelenetek játszódtak le a községben, amikor a széles főutcát a bútorokkal megrakott kocsik, siró gyermekek és asszonyok, jajgató sebesültek, nyerítő, bőgő, visitó .állatok töltölték meg tarka óssze-visszaaágban. A megszállt területi magyar tűzoltók könnyes szemmel vettek bucsut, a lakosság pedig harsányan megéljenezte őket, akik a határon túlról is átjöttek segíteni. A nagy tűz ügyében, amely 9 épületet, több istállót és kazalt pusztított el, a csendőrség megindította a nyomozást. <
A Nem kell önnek Budapestre utazni, k
1 mert magnyílt a
„Mi BOLTUNK" [,
* Casngsrj.ut BB.ax. alatt, J
A ahol fővárosi nagyáruházak árain vásárolhat k
fűszer-, csemege- és gyarmatárukat, tf
ÜdltS ««ne... ezer ötlet... pazar látványosság
FEHÉRLŐ
a káprázatos osztrák lllmoperctt
Emberé a munka - Istené az áldás
Szentmihályiné Szabó Mária regényéről*)
Szcnlmihálylné Szabó Mária monumentális uj regényének főszereplőjo Széchenyi, Kossuth és Deák kortársa volt. A magyarság szellemi életének hőskorában élt. Történelmi alak. Do róla eddig irodalmunkban nem esett szó. ö az Ismeretlen Polgár. Azoknak az ezreknek egyike, akik felépítették a Széchenyi, Kossuth, Deák Magyarországát. Szentmihályiné Szabó Mária elénk áilitja egyiküket, életnagyságban. Négykötetes regényében Várady Lajos debreceni kereskedő életét beszéli el. Eláruljuk, hogy ez a nagyszabású életregény nem regény. Igaz történet. És hőse, életében, még a Váradynál ís szürkébb nevet viselt, hétköznapi nevet. Szabó Lajosnak hivták, az Írónő dédapja volt v
Az Irodalmi kriüko, legjelesebbjei a regényt, amikor első két kötete tavaly megjelent, olyan megbecsülésben részesítették, amely ritkaság irodalmi életünkben. A szélsőbaloldaltól a szélső jobboldalig mindenki megegyezett abban, hogy a regény valóságos remekelés. Rövid idő alatt sokezer kötet fogyott el belőle. Mi mégsem mérnök mindenkinek ajánlani, hogy elolvassa. Nem szeretnénk csalódást okozni.
Szentmihályiné regénye nem1 izgalmas regény." Nem «lélekzctelállitóan érdekfeszitő. Nincs benne egyetlen rablógyilkosság sem, nem1 lőoek le senkit. A rendőrségnek semmi dolga sem akad a regény 1100 oldalán. Há-zasságtőrésre sem kerül benne sor. Revajljuk: a regényt fiatal leányok is olvadhatják. Alakjai kézül egyetlen egy sem pathológiás jelenség. A hős már a regény elején mfcgnflsül. Res-teljük leírni: szereti a feleségét. Közel ezer oldalon keresztüli Mindhnlálig. Egvre-másra születnek a gyermekeik. Felnőnek, szembekm\'ilnek az élettel, megvívják a müguk harcát, családot alapítanak. Nincsenek kőztük sem szélhámosok, sem gavallérok: sőt párbajhősök, leányszöktetők, érdekes duhajok sem. A regény témája egyszerű, átlátszó. Olyan egyszerű és hétköznapi, mint például R<*thoven Sors-szimfóniájának első tételéé, amely, mint tudjuk, mindössze négy hang. Ebben a regénylen sincs más, csnk az élet A polgár élete, a tizenkilencedik század második és harmadik negyedében, azé a polgáré, akiről nem Írtak és nem írnak az újságok, akivel nem történik •semmi érdekes..
A debreceni hires Szabó-féle bolt történetét beszéli cl regényében a szerző. Nem izgalmasabb, mint Gil-liatnak, Hugó Viktor hősének harca
•) Szentmihályiné Szabó Mária nagy regényének két első kötete Emberé a munka dmtael tavaly jelent mfeg, « két utolsó Istené az áldás cintinel most hagyta el a -sajtót.
lérmölűsrn: színetek, selymek, balisztok, vásznak
a legnagyobb választékban és legolcsóbb árakon Ssöityegek, függönyök, paplanok minden kivitelben
fCmSCHNER Divatáruházban
1930. áprüli 22.
Tennisz labdák Szabó Antal sportfizletében
a tengerfenéken a hidrával, vagy Stan-lcyé, az aruvimi erdővel Gilllat percekig, Stanley hónapokig, Szabó Lajos egy életen át kjjzdött, de végül megteremtette maga körül nzt « kis világot, amelynek képe, eszményként, már inaskorában ott élt a lelkében és amelyet megteremteni szebb és hősibb .teljesítmény. volt, mint legyőzni a hidrát, vagy az afrikai őserdőt.
Az a liang, amelyet Szentmihályiné ebben a regényében megütött, ugyanabból a hangforrásból fakad, mini Bach, Ilaydn, Mozart zenéi és Dickens szavai. Hívó, tiszta, mély és alázatos lélekből. Ihletés hang, mindenről megfeledkezve figyelünk rá,. felüdít. Soká visszhangzik a lelkünkben.
Fodor Gyula
EMLÉKEZTETŐ
Aprilia 29.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor. Májaa 3.
A fiaross Szövetség gyűlés* a városházán. Mijas 4.
Mécs Alajos Japán fitóje előadással a sdnházban 9 órakor (Irodalmi Kór). Május 30.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor. ■4Ju 37.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor.
- (Kiolvasott újságját)
képes folyóiratát és mellékleteit ne dobja el, hanem küldje be a Missziósházba, a missziós népdéhitánok céljaira Köszönettel fogadnak minden beküldött könyvet, folyóiratot, ujaágot
BALAIKOZLOWV
— (Egyházközségi hlr)
A róm. kath. «gyháaközség 1930. évi adókivetési lajstroma május 2-ig az egyházközségi irodában a hivatalos órák alatt megtekinthető. Az esetleges fellebbezések ugyanoda május 2-án déli 12 óráig adható be.
— (Névmagyarosítás)
Solima Sándor nagykanizsai lakos a belügyminiszter engedélyével családi Hevét Székelyi)idl-re magyarosította.
— (Az Ev. Nőegylet)
vasárnap délután szép sikerű, meleg hangulatú szeretetvendégséget rendezett saját otthonában. Az ifjúsági egyesületek vegyeskara — Vánkos Jenő karnagy vezetésével — hatásos énekszámokkal gyönyörködtette az egybegyűlteket. Bcleznai Karolln őszinte átérzéssel, a finom árnyalatok mesteri kidolgozásával szavalt két angolból fordított, remekbeszabott költeményt. Vánkos Jenő polgári iskolai tanár ve-
—- (Kenyérharo)
p.rdekes. beadvány ferketott a polgár-1 mesteri hivatalhoz. A nagykanizsai! Ipartestület asztalosipari seakosztálya beadványt intézett a polgármesterhez, amelyben ráittutaf arra, hogy a Petőfitutcai elemi iskola építkezés asztalos, munkáira 15 ajánlat érkezett a városhoz. Kzek közül, mint azt a szakosztály megállapította, három irreális ajánlat, kettő pedig az árrombolás tényálladékát meri ti ki. Védelmet kérnek ezekkel szemben a polgármestertől a közszállitási szabályzat alapján. Kérik a polgármestert, hogy a két • legolcsóbb, ajánlatot a munkák kiadásánál mellőzze, mert azok nem voltak tekintettel a nyolc órai munkaidőre, munkabérekre, üzleti hasznont, üzemi költséget nem számítottak, igy végeredményben 15 százalékos veszteséggel vállalkoznának a munkára.
= A Thlosapt-szappan különösen alkalmas tisztátalan, erősen zsíros és kiütéses bőr, valamin! lej-korpa kezelésére. A Thiosept-szap-pan szépségápolásra it szolgál, mert üdén, rugalmasan tartja meg a bört és egésziéges szint ad neki.
Az osztrák filmgyártás világsikere, a melódiák és tündéri látványosságok filmjo
a főszerepben Bécs uj szenzációja: CHW
Kedd, szerda, csütörtök:
VÁROSI MOZGÓ.
liléit képekkel kísért értékes és élvezetes előadást tartott Angliáról. Lajpczig Ilus meleg, bársonyos, iskolázott hangján énekeli Mugyur Miatyánkja mély áhlluttal és meghatottsággal tóltütbc be u hallgatóság lelkét.
— (Lugkővot Ivott agy kisfiú)
Pulal János 4 éves zainárdi kisfiú szülei lakásán viz helyeit véletlenül lugkőoklalot ivott.. A szerencsétlen gyermek rövidcsen meghalt. A szülők ellen megindult az eljárás.
aa Nem kell Budapestre utazni Önnek, hogy olcsón tudjon luazer-, csemege- él gyarmatárui vásárolni. Kísérje figyelemmel a most megnyílt ,Mi boltunk" (Csengery-ut 29.) hirdetéseit és meggyőződik erríll. 4aai* U1 ajaeracUiaJk. asorud-
— Siesta Sanatórlum)
főváros egyik legldeálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszereli gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia slb. Hóntgcn. Kómául és mikroszkopiái laboratoriláni Elektrokardio-graph (sztvvizsgáló). Krogh féle alap. anyagcsere vizsgáló készülék. Imi le rocleaner (bálíürdő). Modern vizgyógy-intézet. Orvosilag vezetett villany-üzeroü konyha. Elsőrendű ellátás. 9700 uégyszógóles parki Olcsó áruk!
Naptár: Aprilia 22. szerda. Rom. kai Szótér. Protoatána Szótér. — Izraelita Nlzan hó 30.
Gyógyszertári éjjeli saolgálat e hó végéig a Salvator gyógyszertár Krzsó-bet-tér 21. ós a kiskanizsai gyógyszertár
Gőzfürdő nyitva reagel 8 ófátót asts ■ óráig (hétfő, szerda, péntek délután Urfdeu eféaa nap aAkskak).
A w\'itorUitrfpOltk
szakosztályának válaaztmásiya szerdán
este hát órakor a városházin a mérnöki hivatalban ülést tart. Pontos és teljes számban való megjelenést ■ kér a vezetőség.
Hjuiégi bajnoki mér-
Sáska Levente—Ipariskola 5:1 (4:1)
Nagy kedvvel Játszanak a sáakák. Miudjárt az első percekben a bal összekötő ilorválh III. gúll ló, inajd Zleglcr hatalmas lövése talál ptat a hálóba, amit 3 perc múlva « remek formában Játszó Horváth I. (Patvar) megismétel (3:0). A Sáskák állandó fölényben látszanak, de egyénieskedés folytán sok góUielyzol elromlik. Az Ipariskolának pulia a csatársora. A 35. percben egyetlen góljukat I-\'erencz (sáska flu) révén érik el. A 44. percben ..iroltrugásból Sejor ismét gólt szerez. A második félidőben az Ipuriskola sokat támad, a 15. percben Tóth (Sáska) büntetőt vét, tizenegyes, de ezt sem tudják értékesíteni a tanojiwk. A 21. percben Horváth I. szépít a gólurányon. Jól játszottak Horváth 1., Horváth II, Kiss, Sojtl, Uletve Kramsz ky és Baranyai. Flumbort kielégítően vezette a mérkőzést.
13 as FC-NVTE II. 4:3 (3:2)
Gyenge nívójú mérkőzés Csupán egy-két Játékos mutatott klelégitó formát s ezek is amatőrök. Csász (13-as) mozog elevenen a csatársorbun, cgy-másulán két gólt lő, amit az NVTE csatárai szabadrúgásból ás 11-esből egyeulUenek. Csász azonban ujru \\ttze-léshez juttatja csapatát. A második félidőben mindkét részről esik ear gól, s Így a 13-as FC a győates. A 13-as FC-ben Csáiz ; Játszott nagyszerűen és Kardos. A vasutasoknál Mészáros (center) és Stróbl. Kugler .bíró jól vezette a mérkőzést.
A Kereskedelmisük a Cserkészekkel
Játszottak a Magyar-utcai pályán. 4:2-rc vezetnek u kcreskeilelmisták, mikor a toll-,, Jcrauseket kiállítja. A játékos ebbo nem nyugszik bele, nekirohan a bírónak, de lefogják. A JJ-ik félidő 15. percében a bíró lefnjja a meccset és oltliagyja a pályát. Tőke és Jerau-sek játék licjyett egymást rugdalják egész mérkőzés alatt.
I out bajnokság áUása
1. PVSK
2. SBTC
3. NTE
4. ZTE
5. PEAC
6. DVAC
7. KTSE
8. KRAC
9. TSE
10. PBTC
11. N8E
18 12
19 II
18 10
18 II
19 II
31 : 25 26
59 : 31 25
41 : 28 25
65 : 38 34
34 : 28 23
3b : 40 17
29 : 35 15
36 : 44 15
29 : 44 14
34 : 51 13
>3 : 43 13
21 : 54 4
Junior,
az ifjúság tennlsz-cipöje, erős vászonból, felhajtott crepp-talppal . . . P
Chrom-tennisz, Meater-tenniaz, Dawis-tennii
3>so
erős príma dubliro-zott vászon, felhajtott dupla erős, zöldes-szlntt crepp talppal, füzfls és pántos, szellőző lyukakkal . P
5-80
Szabó cipőáruház
legerősebb, lég- és izzadság áteresztő, ruganyos crepp-talppal, a versenyjátékosok elismert ten- _ nisz-cipője . . P 6"8°
erős tropikál-anyag-ból (lyukacsos felsőrész), minden sporthoz alkalmas, dupla erős crepp talp-pal . . . . P 81"80
Horthy Miklós l ■SZ.
ZALAI KÖZLÖNY
1986. április 12,
LEGÚJABB
Az egyiptomi zsldóQldözések
Kairó, április 21 A zavargások egész Egyiptomban egyre tovább terjednek. Dolavis városában a felgyújtott zsidónegyed-teljesen leégett. A hatóságok csapatokat vontak össze a környéken, mert megtudták, hogy a zendülők több várost meg akarnak támládnni. Az éjszaka folyamán minden város-ban szigorú rendszabályokat léptettek életbe a hatóságok.
Kairó, április 21 (Lapzártakor érkezett) A zavargások halálos áldozatainak száma Ismét öttel emelkedett. A főbiztos elrendelte egész Egyiptomban az ostromállapot. Minden katonai ellenőrzés mellett történik, még a vonatok is katonai felügyelet mellett közlekednek.
Április 23-án dönt a bíróság a keszthelyi petíció ügyiben
Budapest, április 21 (Lapzártakor érkezett) A közigazgatási bíróság a keszthelyi petíció ügyében kedden délelőtt folytatta a tárgyalást és a bizonyítási eljárást befejezték, miután o felek nem1 tettek előterjesztést, a bíróság ugy határozott, hogy 23-án folytatja a tárgyalást és akkor dönt az ügyben.
Csütörtökön érkezik a lengyel kormányelnök Budapestre
Varsó, április 21 (Lapzártakor érkezett) Koscilkovsz-ky lengyel miniszterelnök még e héten elindul Budapestre, hogy a vasárnapra tervezett látogatását nyélbc-üsse. Előreláthatólag a niinlszlereluők csütörtökön érkezik a magyar fővárosa. _
A belügyi költségvetés a pénzügyi bizottságban
, * Budapest, április 21 (Lapzártakor érkezett) A képví* solöház pénzügyi bizottsága kedden délelőtt tartott ülésén a belügyi tárca költségvetését tárgyalta Koz. ma Miklós belügyminisztert kitüntetése alkalmából melegen ünnepelték. Az ismertetett javaslathoz1 Buchinger Manó, Krüger Aladáii, Szinyel-Merse Jenő, Farkas János és Temesvári Imre szóltak hozzá.
Halálra Ítélt kémkedő klnal tábornokok
Sanghay, április 21 (Lapzártakor érkezett) A hadbíróság Szovjetoroszország javára elkövetett kémkedés miatt golyóáltall halálra itélt két klnal tábornokot.
Keresik a homokviharban ellQnt német követet
Kairó, április 21 Skrohrer egyiptomi nérniet követ, aki autóval indult Alexandria felé, a homokviharban eltűnt és mindezideig nem találtak rá. Most már nemcsak egyiptomi, hanttn angol repülőgép is keresi, sőt Almássy, László gróf, a magyar arrikakutató Is gépére ült, hogy meglelje valahol az autójával együtt eltűnt német követet a sivatagban.
Nyit Mér.*)
Feleségem, ízül. Nagy Erzsébetért, aki tőlem elment és kulönválian él, semmiféle anyagi felelősségei nem vállalok.
Nagykanizsa, 1936. április 21.
Petrlcslci István
*) E lovat alalt közlőitekért aem a szer-kawlőiég, acm a kiadóhivatal nem vállal lalelósaégef.
APRÓHIRDETÉSEK
fWhlrdaUt r—étnuf U Onmy—■ 10 >iM«
10 ij>|«i, min Jen további ixi 4 IlUir. h4tk6inap lű urtlfl 40 flU4r, mlndan további uó S fillér.
Ebédlf-b«r«nd*z4a eladó Csengery-
ut 27/i. főldizlnt 1.
IDŐ
Esőt
Prognózis: Élénk szél, több helyen ds6, néhány helyen zivatar, kisebb éjjeli fagy, a nappali hő-mérsiklet valószínűleg nem változik.
Pénzt kaphat
otthon hevarő, használt bélyegelért, bélyeges levelezéséért. Felvilágosítást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden bétfón délután 6 fa 8 óra közt a Frontharcosok helyiségében (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztaltársaság szívesen lát minden felnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság semmiféle kötelezettséggel nem Jár. TagdiJ nincs.
Emi limit,
mkl • helyi kereekedóknél I paroeoknAl szerezze be i
Vak lohrflk ujraboiltáaát limit vállalja Stcrn üveges, váro.háipalota 7
Margit tarai*. Caengery-ut 19. Nyílva mindennap reggel 6 tói este 7-1 g. — Márvány kádtUrdök, tyukazemvágáa és olcsó bérletlegyek. 48-0
Apamvonalaa uj bérautó rendkívül mérsékelt álban megrendelhető; Kaulmann autótnvarozónál. Telefon: 111. 797
Lttsraa Bvagaket veazttnk 20 lllér-ért. Mussel és Pifedenthal. 1.157
Salát termésű elaórendll kerecsenyl asztali fehér kor literenként P — 50, aailall siller (vflrAi) bot literenként P —.60 fogyass-tási adóval együtt. Vlizonteladóknak árengedmény. Bóhm Jóasel bortermelő, Caengery-ut 19. 4874
■éluokáe udvari takáa kiadó, Caengery-ut 56. __2
Katonaréten, legjobb^hetyen, 3 házheiv eladó. Felvilágosítás Hoch ígyvédnél. 1390
Kapualat<i kalónbejáialu utcai bútorozott sroba május 15 re kiad*. Báihorv-utca 3 (TOtvényaiék mellett.) 1535
Szemere u. 3- siámu roagánháa éa Rá-kóczl u 29. sí. jókarbsn levó bérház lutányossn .t.dó, 1564
Be|áró takarítónál asonnalra felveszek. Kól-sey u. II. Udvarban. 1559
Csinosan boloroaolt szoba azonnal kl-mtt. Zárda u. 6. 1565
Négy küréplakolát végzett leány üzletbe kteaalgAléaak vsgy gyermek mellé azonnal elmenne. C„tm s kiadóban. 1558
B<|áró lialnél állást keres, Olateriré Arpád-a. 25/a. 1566
Ogyes, xaaaklMható leány azonnal
1*67
Uffyes, Magklakat beléphet, Klnliay u. 7.
Kla/.\'a a laptulajdonoa KOzgazdaaágl Rt QMsnbsrg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykantxeán. Felelős ktadó i Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. aaám
Tartós kerti pázsit létesítésire felfrissítésére, ajánljuk kQlflnféle pízsltkeverékelnket napos és árnyékos helyre.
HIRSCH ÉS SZEGŐ magkereskedése
iadáreleség.
Sirius nftvénytápsó.
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatása mellett
napi 2 fillérért
tagja lehet a többszer kötetet nagykanizsai HorváthMe ujaigOllet kölcsönkönyvtárá-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai KOzlőny" minden elö!hetö|e
annyi könyvet vihet ki havonta a kölcsön-könyvtárból, ahányat csak sl tnd olvasni. Az előfizetési nyugta leimutatói kötetenként 8 filléres kedvezményes kölcsöndijért kapnak könyveket a Horváth-kölcsönkönyvlárban akkor is, ha a hav\\ kedvezményt nem óhajtják igénybevenni.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth
kBrzetképvIselete és nagykanizsai lerakalában:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, miltrAgya, zsák, növény védelmi-szurok stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blróaág mellett) Telefon 130.
A világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált, kitűnő szerkezetű különféle
iMtili gépeit
eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja.
N6I kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Gyarmek kalapok
1.— P-től, selyemben 3.- P Tannlaz-pullovarak
2.20-tói Gyarmakblúzok 1.80 „ Női ■timif0«6k Dlvatóvak SS fillértől
DIvat-ratlkOIAk nagy választékban Extra nagyságú nfll nadrág 1.80
Férfi Ingák 3.SO-IÓI
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa össze áraimat.
Brénval Divatház
Horthy Mlklós-ut 1. szám
Városházpalota.
Utam. •
Bt
i Magykmlsiáa IfMsUe taWv. 2taW Kfcvix)
76* évfolyam 93. szám
Naxykanlzaa, I9lk április 23 csütörtök
Ara 12 fl».

fal III MiIrt Mujrinrii
•és MadéWvaMt l\'ó«t 5 ftxia.
Felelős szerkesztő: Bár barit* Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 8 pengő 40 fillér. Szerttcsztőségi és kíadóhlvatall lelefon: 78. »x.
Kevésből sokat
Ha tárgyilagosan és az egészet álfogó bírálattal figyeljük az állami köl tségvetést, önkéntelenül adódik a megállapítás, hogy Fablnyi Tihamér, illetve a Gömbös-kormány költségvetése egész felépítésében céltudatos programjában agrárál-lam költségvetése. Ellenzéki oldalról elhangzott az a pimasz, hogy a földművelésügyi tőrcát jobban kellene dotálni. Ez helytálló ugyan, de csak doktriner alapon. Mert igaz, hogy az lenne a helyes és kivánatos, ha a mezőgazdaság istápolására a jelenleginél jóval nagyobb összegeket forditana az államháztartás, de ezzel*szemhe& áll a rideg valóság, az a tény, ívogy az állam mai helyi-zetéebn ez lehetetlenség. Ha többet kapna a föld müvelésügyi tárca, azt más minisztériumok süiylenék. meg, miután az államélet egyéb fontos szükségletéitől kellene elvonni ezl a többletet. A költségvetés a reális életre támaszkodik, a költségvetés összeállításánál számolni kell az adottságok erejével s a inal gazdasági viszonyok közt, sajnos, nem lehet mindazt megcsinálni, amit egyébként kellene. De amit lehet, azt meg ls csinálja.a mai kormány. Erre bizonyíték éppen ez a költségvetés. >
Már az első pillanatban el kell ismernie* az elfogulatlan bírálatnak hogy ez a költségvetés nemcsak a földművelési tárcánál, hanem egyéb tételeknél és címeknél is gondoskodik a mezőgazdaságból élő népesség sorsának megjavításáról. A közmunkák összeállítása közvetett formában a föld népének jelent elsősorban munkát, kenyeret. Az útépítés céljaira felvett 14 millió pengő például javarészben a földmunkásoknak jut munkabér elmén.
Dc egyéb vonatkozásokban is bebizonyosodik, hogy ebben a költségvetésben mint kormányprogram szerepel a föld és a föld népe. Az egységes minőségi buza termelése mellett ma már az egységes tipusu tengeri, burgonya és babtermelés is jó uton halad, megkezdődhet egyelőre két iskolában kerti munkások .képzés? és az országos Földhitelintézet segítségével - megoldódik hz agrárhitel olyannyira fontos kérdése is; Az eredményes 1 kiviteli politika szlntérr jelentős* tényezője a reform, kormány " agrárpolitikájának, antl megnyilatkozik\' — az iparügyi mt-misztérium tételeinél a házi- és népipar • támogatásában.! Ujabb éter népkönyvtár" foláttttáiát, népházak és kultúrházak építést- biztosítja ez a költségvetés,-nyugodt- lélekKel ál. lapítható hát meg, hogy a kormány védi alföld érdekelt és támogatja a föld népét. , A földművelésügyi tároa vitájában • tehát ifigjtefcntfbel kell lenni az egész költségvetésre, a kormány munkájának mindesi ágára és akkou kitünlh, hogy a lehetőségek végső határáig á magyar föld; \'A magyar nép tfcikes és eredményes szolgá-
Kétezer pap ós Jobboldali politikus a spanyol börtönökben
Hlrék a forrongó világ minden részéből
Madrid, április 22
Az ország északi részében e\' fea-vargások ismét megujultak. A haló ságok eddig körülbelül 2000 embert vettek őrizetbe, jobbára a spanyol fascista párt vezetőségéből.
A börtönök zsúfolva vannak a jobboldali pártok; különösen pedig a fasclsták és monarchisták vezető tagjaival és az újonnan beszállítóit foglyokat már alig tudják elher lyezni. Újra megindult a hajsza az egyhőzl személyek ellen és Oviedo környékén hétfőn több mint 60 ka-tollkus papot és szerzetest tartóztattak.- le a(zzai az Indokolással, hogy aknamunkát folytattok a közi-társa-sőgi rendszer ellen. Az asturlal tartományban az qlmult napok ban 300 jobboldali politikust & katolikus egyházi személyt szállítottak
be a börtönökbe. | i ;
Egyiptom
Kairó, április 22 Televlsben a zsidóellenes tünteáéi-sek során a halálos áldozatok szár mh 16-ra emelkedett, a súlyos sebesültek száma nagy.
Storer blóró rtémtet követet, aki autójával eltűnt a homokviharban, még! Imtndlg ntenv sikerült megtalálni. A hatóságok már lemondtak arról, hogy élve elékerüljön.
Palesztina
t ; íJcruzsálcm. április 22
A haifai tüntetések sorén 5 ember életét vesztette, 8 súlyosan meigsei-besült
Lengyelország
Vassó, április 22 A rendőrség ujabb nyomozást tar. tott és ismét le tartóztatotit 56 kommunistát , \'
Eltűnt az abesszin kormány
Gratlani tábornok előtt ujabb 60 mérföldes ut áll szabadon — A négus a végső ellenállást szervezi — Rablóbandák garázdálkodnak a fejvesztett Addis Abebában
hogy a. négus, az abesszin kSormány-nyal együtt az ország nyugati feléiben van és ott szerved véjgsö ellenállását | i
Addls A be Imi, április 2C Az Etióp Bank ellem a roham ismét megujult; sőt sokkal nagyobb erővel, mint előző nap. Már a regí-geli órákbhn sokszázan megjelentek a bank épülete olőtt és követelték az ezüstöt papirfaikért. Különösen nagyszámban vannak a kereskedők, akik között WCm ritkák a visszataszító jelenetek. A kereskedők egy. másután rakják öszvéreikre ezüsttel megrakott zsákjaikat, hogy mielőbb elhagyhassák a fővárost. A lakosság azonban\'még igy sincs biztonságban, mert alig hogy elhagyják a
Asmara,. április 22 Aiz oűasz hírszolgálati iroda jelentése szerint Desszfe lakossága az olaszoki bevonulása előtt lerombolta a középületeket és több tábori kórházat. A külföldiek mind elmenet-kültek « városból, kivéve egy fnan\'-cia szerzetest, aki az egyik tábori kórházat védte a lerombolás ellen. A lakosság ez elmenekülő abesszin sereget ls megtámadta. ,
Páris, április 22 A francia fővárosban a négus hob-i létéről ellentétes hirek> vannak." Egyes hadltudósltkó jelentése szerint a négus Addls Abebától 60 kilométernyire északra 20.000 főnyi seregével megütközik áz olaszokkal, -mlg m#s Jelentés\'arról számol bo,
lata ez a költségvetés. A szerves gypkortsti termelési politika, állatállományunk jelentős megjavulása, gyümölcstermelésünk fokozása, a bAMntfitenyfczftfc* fejlődése, mind azt bizonyítja, hogy földművelésügyi kormányzatunk komoly ered-n*ényrttk«V dolgrizik.-fts ébben\' "ff céltudatos munkában nincs megál-
állás, hisz a földművelésügyi miniszter a pénzügyi\'fefcftrtsftg ülésén
máris bejelefttett»f flőgjKTa mezőt-gazdasági munkablitosltás rendszeresítése " érdekében az előkészítő munkálatok Inár folyamatban vannak.
Ez költségvetés -aránylag1 ktevés pénzből sokat és nagyot-sdko*-.--
várost, meg kell küzdeniük az ott lesbenálló rablóbandákkal, akik az! ezüsttel menekülő lakosságot fosztogatják.
Az etióp kormány elhagyta a fővárost, az egyes minisztériumok a legvadabb hirek központjai.
Angol jelentés szerint az abesszin kormány ismeretlen helyen tartózkodik. Gratiani tábornok áttörte az abesszin jobbszárnyat és 60 mérföldnyire újból előbbre tudott menni. Az olaszok arra számítanak, hogy május elsejére elfoglalják Addls Abehát. Előzőleg valószínűleg Dzsidzslga vagy Harrnr ellen megy az olasz sereg, majd Sasabanétól délre megütközik az abesszin sereggel.
Asamara, április 22
(Lapzártakor ^rkezetl) Az olaszok Jelentik Keletafrikából: A legutóbb, a Sasabane környékén elfogott abesszin törzsfönökök elmondották, hogy 10.000 modernül felszerelt harcossal akarták feltartóztatni az olasz előrenyomulást. Az abesszin harcosoknak azt mondották, hogy az olaszok a sebesülteket és a foglyo-kat megölik, ezért volt olyan elkeseredett a harc.
A tárcák költségvetése a pénzügyi bizottságban
Budapest, április 22 A képviselőház péftzügyi bizottsága szerdán tartott üléséri folytatta a költségvetés tárgyalását. Elsőnek a honvédelmi minisztérium költségvetését ismertette Farkas Elemér, előadó. A felszólalásokra Gömbös hadügyminiszter válaszolt. A költségvetést elfogadták. E/jután a miniszterelnöki, majd a kisebb tárcák költségvetését tárgyalták. Valamennyiét több felszólalás után elfogadták.
Államtanács Varsóban
Varsó, április 22.
A lengyel köztársasági elnök vezetésével fontos államtanács volt, amelyen megvitatták a gazdasági helyzetet és a leendőket.
További letartóztatások Spanyolországban
Madrid, április 22\'
(Lapzártakot- érkezett) A hadser reg és a rendőrség tisztikarából töb beket letartóztattak. Ujabban na-gyon sok pap |s van a le tartóztató f tak között.
IMM —ZLOffiff
lggjgrtto tt.
Fehér 16
Rég nem láttunk ilyen vidám, hangulatos|osztrák filmet. A meséjét mindenki ismeri, hisz alig van Kanizsán színház- és mozijáró, aki annakidején ne lát<a volna színpadon ezt a nagysikerű operettet. A film nagyobb lehetőséget nyújtott és még több ötlettel, vidám jelenettel szórták tele a mesét, ami alig tér el a színpadi m gtól. A film azonkívül elvisz a mese történetének színhelyére és szebbnél-szebb felvételekben valóban megmutatja a Woljgang-tó csodás világát A jó-nevü Kari Lamac nem fukarkodott az ötletek pompás megrendezésével és a közbeiktatott valóban szines és látványos felvonulásokkal és ünne-pélyekkel.\'értékesebbé lelte a filmet. A lakodalmi felvonulás, a Schuhplatt-ler és a befejező tavi tűzijáték mellett a közvetlen humorról Hermann Thimig és Theo í.ingen gondoskodnak. Remekei ismét mindkét szinész. De nem szabad elfeledkeznünk a szép fogadósnérói, ChristI Mardayn-ról sem, aki bizony nem lefogyasztott modern szépség, hanem tipikus bécsi menyecske. Siinte jólesik látni a sók kikozmetikázott és szeksze-piles szépség után ezt az egészséges, gömbölyded, nőies szépséget. De ez a ChristI nem csak szép, hanem kitűnő szinésimő is, jobb, szebb Josefint elképzelni sem lehetne. De a tilm minden alakja jó, meglátszik rajtuk a rendező körű tekintő gondossága. A kitűnő muzsikát mindenki ismeri, nem kell dicsérni. Mindent egybevetve, egy zamatos beszédű, egészséges vidámságu, kedves, nagyszerűen rendezelt és látványos filmet kap a néző a Fehér ló-val. —qs—
Aki friss és egészséges akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, eméBztébe meg legyen zavarva, folyton fájjon a feje es bőre tele legyen mindenféle pattanással, az igyék hetenként egysier-kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes „Ferenc József" fceserűvizel. — Kórhazakban végzett oivosi megfigyelések szerint a Ferenc József viz gyorsan, biztosan és igen enyhén hat s ezért kivaltkép a gyo-mor-^bél-, vese-, máj- és epehólyag-betegek használják szivesen.
IDŐ
Esőt
Prognózis: Élénk szél, he-lyenkint eső, néhol zivatar. Enyhe éjjel, osűtörtökön a délelőtti hőmérséklet, különösen nyugaton, kissé alaosonyabb lesz, mint szerdán.
Colonna herceg távirata Nagykanizsa polgárságához
Az Irodalmi és Művészeti Kör az össiel megismétli dr. Szekeres László előadását
Abból az alkalomból, hogy dr. Szekeres László emlékezteti sikerű és maradandó hatású előadását tartotla Nagykanizsán a Fcketelri-gesek c. filni-bcmutató kapcsán, ColoAna herceg meghatalmazott miniszter, budapesti olasz követ a következő táviratot kapta Nagykanizsáról :
>Zalavármegye és Nagykanizsa közönsége testvéri lélekjcel figyeli a hős olasz nemzet nagy küzdelmét jogos érdekeiért ós a két nemízet hagyományos barátságában Szekeres László előadásából megerő-1 södve küldi a Dúcénak törhetetlen ragaszkodásának kifejezését. Krátky polgármester.*
Erre a táviratra megérkezett a
válasv: a polgármesterhez és hangzik a következőképpen: j
>Olaszország és a Duce iránt kifejezett nemes érzelmeikért viszonzásul legszívélyesebb jókívánságai, nmt küldöm Nagykanizsa polgársá. gának. Colonna herceg, Olaszország meghatalmazott minisztere.*
Tekintettel arra, hogy a hétfői előadás alkalmából a színházból legalább annyian kiszorultak, mi* amennyien befértek, több oldalról kifejezett kívánságra az Irodalmi és Művészeti Kör megkéri dr. Szeke. res Lászlót, hogy az ősszel előadását és a film-bemutatót ismételje meg Nagykanizsán. .
Megsemmisítették Meizler Károly és társainak törvényhatósági mandátumát
Zalaegerszeg, április 22 Zalavármegye igazoló válasz tm^, nya kedden délelőtt tartotta ülését Bfxly Zoltán alispán elnöklete alatt. Az ülés a keszthelyi és az alsóp^-hoki közigazgatási választások ellen bedott panaszokkal foglalkozott.
A választmány elutasította a felszólalásokat, de egyhangúlag meg!-semmisítette dr. M&Uler Károly Krncz Pál káplán és dr. Borsi
Jenő törvényhatósági mandátumát.
Az Indokolás szerint Kreicz Pál mandátumát azért semmisítették meg, mert mint pap, h semmiféle adót nem fizet és i,gy a törvény értelmében nem választható, Meizler Károlyét és Barslét pedig azjért kel. lett megsemmisíteni, mert egyiknél sincs Zalamegyében állandó lukása, miután mindkettő budapesti lakos.
Olcsó körrüpOlések Budapest felett a Nemzetközi Vásár Ideje alatt
Gazdag sporlklállltág várja a Sportbarátokat
A nagy szenzációk gyorsaságival I percek alalt terjedt el ina Budapesten a hír: — a hatóságok megengedték a Magyar Légiforgalmi Társaságnak, hogy a május Bán kezdődő Budapesti Nemzetközi Vásár Ideje alatt pompás gépeivel sétarepüléseket rendezzen Budapest és környéke felett. A hlr azért kellett nagy feltűnést és még nagyobb örö-mett mert eddig minden hasonló kérés elól mereven elzárkóztak.
A vásár látogatói egész rendkívüli kedvezmény gyanánt személyenként 10 pengőéit vehetnek részi egy sétarepülésen. A repülés 20-25 percig tait, de a jegy érvényes a mátyásföldi repülőtérre menő és onnan visszajövő autóbuszokra is. A repüléseknek kétségtelenül hatalmas sikerük lesz, hiszen olyan tündéri panorámát, mint amilyent Budapest, a Duna és a budai eidös hegyek, a világ egyetlen Iája sem nyújt a repülőknek.
A repülésen kívül páratlanul gazdag sportprogram Is várja a Budapesti Nemzetközi Vásár látogatóit. Ekkor rendezik Budapesten a legizgalma-
sabb versenyeket és mérkőzéseket, a vásár sportcíoporlján.k kiállításán pedig olyan teljességben állilják ki az összes sportok kellék. It és eszközeit, mint talán még sohasem. A vásár dlvatrevüln és konfekciós pavillonjaiban pedig még a legu|abb nöi- és férfi sportdivat-ruhákat is bemutatják.
A Vásár május 8 án kezdődik, de a vás rigazolvánnyal, amely m n-den utazási Irodában megszerezhető, már május 2-ától lehet féláron Budapestre utazni. (s=)
Káplár: AprlIU 29. oUtírWk. ltom. km ítéli. Protestáns Béli. - Izraelita » Ijlr hí I.
Gyógyszertári éJJoU szolgálat « ha végéig a Satvator gyógyszertár Krzté bet-tér 21. ás a klskanizsai gyógyszertár rwuiürdó nyttv* reggel 0 ói.tól aau
1 óráig (hétfő, uerda, péntek délután. k«dden egóu up nőknek).
- (B4luegtuü/I6k laláltoii/a) Hét. föl! délután ö-tól S-ig n Pauuonla háUÓ kt.termétxo.
Hangverseny után
Fényes közönség gyűlt öesze raombaton este a Kaszinó nagyter. mében, hogy kit órán át egy kiváló művész játékában gyönyörködjék. Látva a nagy és őszinte lelkesedéi, a zenében áhítatosan elmélyedő nr-cokiit, akaratlanul is régi, forró si. kerek jutnak eszünkbe, melyek™^ ez a terem tanuja volt. Tiz-lizenöl év előtti műsorokat lapozgatunk és kiváló művészek neveit olvassuk, akiket ugyanezien a helyen volt id-kalmunk hallani. Dohnányl Ernő, Thomán István, Szigeti József, Föl-dcssy Arnold, a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes, Koncz János, Hochn Alfréd ós mások. De nemcsak ők jöttek el, hanem legelső opera-énekeseink Is, mint Buzilidesz Mária, Re He Gabi, Alpár Gitta, Medek Anna, Andai Pinfika, a férfiak közül Székelyhidy Ferenc, Palló Imre, Farkas Sándor, Kálmán Oszkár, Burián Károly, hogy csak néhány nevet ragadjunk kl a fényes névsorból. fcs ilt volt tizenegy évvel ezelőtt a szombati est httee, Stefániái Imre is, akit akkor még kevesen is. inertek Magyarországon és aki a műsoron mint .spanyol klr. udv. kainaramüvészc volt feltűntetve. Akkor ismerkedett meg a kanizsai közönséggel és akkor barátkozott össze a kanizsai zenei élet vezetőivel. l
Ennek u közönségek mindig megvolt a jó híre és tudták a művésziek, hogy az elismerés, a hódolat, amit itt kapnak, néni csupán üres udvariasságnak számit. Ezt a közönségei nem kellett biztatni, hogy tapsoljon, mert megtette azt magától is, ha az előadók rászolgáltak a tapsra. Tudták a művészek azt Is, hogy a közönség soraiban olyanok ülnek, Akik felülemelkednek az átlagos dilettáns muzsikuson, akikneknagy zenei tudása van és ha hangversenyek után ráadá90k hangzottak el, akkor a publikumnak tegulább fele ismerte a darabokat, áriákat, ha nem is voltak a műsoron. Szive.cn jöttek Ide, mert érezték, hogy ennek a közönségnek érdemes muzsikálni és énekelni és ősszel, mikor a a hangversenyszezon megkezdődött, a rendező vállalatok idig győztek a sok ajánlat között válogatni. A Jc. gyek nagyrésze bérletben fogyott el a 8-10 hangversenyből álló sorozatra, mely rendszerint már októberben elkezdődött és tavaszig tartott. Talán nem is kerestek a rendezők ezeken a hangversenyeken, talán kisebb összegért is eljöttek hozzánk a művészek, mert az Igazi művész nemcsak az iuiya-glakért játszik, hanem még fonto-sabb számára, hogy mennyire értékelik a tudását
Egész hirtelen, úgyszólván egyik évről másikra, végeszakadt u kanizsai zenepártolásnak. Eleinte sokan reklamálták az elmaradt hangversenyeket, de ezekre a reklamációkra mindig készen volt a válasz :
- Rosszak a viszonyok, nincs pénz I t I ,
Az emberek pedig szép lassan hozzászoktak ahhoz, hpgy ha nincs pénz, nincs muzsika sem. Azok közül, akik régen a zenei életben ve-
1 Nagyságos asszony! Kötöttbiuzok pi.48 pi8.oo-ig fznmoltimil^
3-.„ fcst ..--- Selyem „ P1.48 P 10.00-ig *
|ítositpliöz nliiz a dlunt I „„,,Mi mim JÉ lijÉW! árulMDi^
i
1936. JprHk 23
ZALAI KÖZLÖNY
zctösrerepet játszóltak, sokan meg. haltak, vagy elköltöztek, a többlek pedig beletörődlek abba, hogy ha kedvenceiket nemcsak a rádióban, hanem életben Is akarják hallani, akkor Pestre kell menni ériük Mert a rádió akármilyen nagy művészeket szólaltat is meg, tem pólolja teljesen a hangversenyeket. Részben azért, mert a legtökéletesebb gép ls csak gép marad és nem élő zene. Részben pedig azért, mert az emf-berek többségónok nem elég, ha hallják a művészt, látni is akar.Ják. Gondoljunk csak önnek a filmnek nagy sikerére, melyet a pesti stúdióról készítetlek és amelyei min. den lelkes rádiós megnézett. Egész biztos, hogy népszerű és a rádióban gyakran szereplő míivósBeink nagy tömegeket vonzanának a h an gverseny termek be.
A szombati Stefániái hangverseny pedig bebizonyította, hogy igen, van pénz komoly Bű-
nére. Akinek valóban lelki szükség a muzsika, az elmegy a hangver\' senyre, inkább máshonnan vonja el a pénzt. Hiszen minden egyéb szórakozásnak megvannak a maga rajongói (gondoljunk csak a foot-ballra, vagy mozira), akik inkább koplalnak, semhogy elmulasszanak egy alkalmat, hogy Igazi élvezetben legyen részük. Nem akarjuk elhinni, hogy éppen a zene lenne kivétel. Biztosan tudjuk, hogy Nagykanizsa 31.000 lakosa között mindig les® 300, aki hajlandó megtölteni a Ka<-szlnó nagytermét, ha megvan garancia arra, hogy Igazi művésze, tet kap pénzéért. És szeretnők, ha a jövő szezonban akadnának arra illetékesek között vállalkozó szellemek, akik hajlandók a zenére éhes kanizsai közönségnek alkalmat adni arra, hogy a szombat estihez hasonló élményben legyen része.
PűUoS Erzsébet
Roihermere:
London, Április 22 Lord Rothermeere lapjában, a Dail Mail-ban ismét hosszabban foglalkozik a magyar üggyel és revízióval. A cikk, amelyet a milliós lap első helyen közöl, kijelenti, hogy Magyarország még ebben az éviizedben visszanyeri elvesztett terű-
Földig leégett a boncodföldei malom
Négy falu tűzoltósága vett részt az Oltásban — A kár 12.000 pengő
Zalaegerszeg, április 22 Csak tegnap számoltunk be arról a nagyarányú tüzröl, amely hajléktalanná tett 6 családot Reszneken és máris ujabb nagyarányú tüzesetet jelentenek. Boncodföldén az éjszaka kigyulladt Mayer Ferenc malomtu-lajdonf s egyemeletes malomépülete. A molnár éjféltájban fejezte be a muntát és a gépeket leállítva nyugovóra tért a malomban levő lakásán. Fél három tájban azonban felébredt és látta, hogy az egész udvar piros fényben ragyog. Azonnal
felkelt és megdöbbenve lálta, hogy malma lángokban áll. Elsőnek a boncodföldeí tűzoltók érkeztek meg, majd még három falu tűzoltósága. A belső tűz tovaterjedését azonban már nem lehetett megakadályozni. Mint a nyomozás adatai mulatják, a lüz belliiről keletkezeti. A malom teljesen lefgelt, elpusztult az egísz berendezés és a malomban felhalmozott egész gabona- és lisztmennyi-ség. A kár meghaladja a 12.000 pengői. A nyomozás folyik.
Uj népszövetséget alakítanak Amerika államai
A délaracrikal államok kilépnek a Népszövetségből
Newyork, Április 22 A washingtoni külügyi hivatal szerint a délamerikai államok mélyen fel vannak háborodva a Nép szövetség tehetetlensége miatt, amit súlyosbít az a körülmény, hogy a nagyhatalmak saját nemzeti politi-
kájuk saját eszközének tekintik. Csile, Mexikó, Uniguaj, Paraguaj, San-Salvador, Brazilia és a többi délamerikai államok is rövidesen kilépnek a Népszövetségből és megalakítják az amerikai szárazföldi nemzetek baráti ésbékeszövetkezetét.
t
161
„Magyarország még ebben az évtizedben visszanyeri elveszített területeit"
leteit és elfoglalja méltó helyét az európai kontinensen. A lap két fényképet is közöl, egyik a fényárban úszó Mátyás templomot mutatja be, a másik pedig Európát Magyarország történelmi és a mai trianoni határaival.
T . $QÍ>i s!Bec/o?&sóéés
„jEtiáij (o/íat TftoTi
kölnivízzel felüdítő fürdőhöz hcuonlítbjító, itt többet jelent; * L ADV kölnivíz fokozza a vérkeringést,
% arcának fiatalos külsőt ad, eltünteti Un-kadtságát sport és más megerőltetés után. Utánozhatatlan illata bőrének természetes illatával egyéni vonássá egyesülve, egész különös bájt kölcsönöz Önnek.
Leghelyesebb kiegészítője Chat Noirral illatosított .LADY" PÚDER, amely természetes árnyalataival . minden arcszínnel egyesül, az arcói bársonysíniává és hamvassá teszi, a bőrre ártalmatlan és jól tapad.
Minden divatszínben kapható I
Csütörtökön délalán rendkívüli közgyűlés dönt a város 300.000 pengős kölcsönért!
Zártan bontották fel az Igazságügyi palota rártkértt terr-pátyázatára érkezett terveket
Zártkörű tcrvpélyáxat lévén, a pályázat Mfcrmtása ts tártan történt és telalbirátatvk irtán 1t*t» nlk döntés.
Tegnap (ért le az igazságügyi palotára kiirt zártkörű tervpályázat határideje. Beérleezett tat pályázat: K Császár Ferenc, Bossányi József, Hilbncr Tibor, Orbán Ferenc, Saller István, Svastist Géza tervei.
A budnpesti gyorsvonattal délelőtt érkeztek Kanizsára az ajánlások felbontására az igazságügymtniszuv rium és ez iparügyi blMnterhmi műszaki osztályának képviselőt és a Mérnöki Kamara kiküldötte, aki. ket a polgármester fogadott az él. lom ásón. Az ajánlások felbontása déli 12 órakor törtónt a polgármest-t.T clníöklete alatl, a törvényszék elnökének ós a városi műszaki hivatal vezetőjének jelenlétében.
Kedden délután a városi képvis<v iőtcstület pénzügyi .bizottsága ülúat tartott. Legfontosabb tárgypont voll az igazságügyi palota 809.000 pengős MMU-JröMMack felvétele, • mit a bizottsági tagok egy résje >£. géiyosnak tartott. Tflhh fetesólaláe után a polgármester Javaslatát fogadták el
A városi képviselőtestület csütörtök délután 8 órakor- raodkluflli közgyűlést t«rt, amelynek Urgyao-rán 46 pont szerepel. A legfontosabb a MABI-MlcaCa ügye.
Junior,
az ifjúság tennisz-ctpíje, erős vászonból, felhajtott crepp-tatppal . . . P
Chrom-teiMilsx, Mester-taiuiiu, Dawia-tmMMMt,
3-BO
erős príma dubliro-zott vászon, felhajtott chrpla erős, zöldes-szinü crepp talppal, fűzős és pántos, szellőző lyukakkal . P
5-80
Szabó cipőáruház
legerősebb, lég- és izzadság áteresztő, ruganyos crepp-talp-pal, 2 versenyjátékosok elismert ten-nisz-cipflje . . P
erős tropikál-anyagból (lyukacsos felső rész), minden sporthoz -alkalmas, dopla ■erős CTepp talppal . . . . P
Horthy Miklós-ut 1.
*
ZALAI KÖZLÖNY
1996. iprllln 23.
JÓI teszi! ha takarékoskodik és tenniSZCipőit az „Ideál" cipőüzletben veszi! - Fő-ut 12. szám.
Kitűnő minőség 35-től 41-ig . P 3.60 Kitűnő minőség 42 tői 46 lg . P 3.90
Harmadszor fosztották kl a mozl-bftffét
\'fegnap éjjel Ismeretlen tcttqs felfeszítette a városi szinház bejárati ajtaját és a mozj-büfféből mintegy 70 pengő értékll árut elvitt. Érdekes, hogy a tolvaj osak a legfinomabb desszert-félékre pályázott, az Olcsóbbfajta holmikhoz nem nyúlt-
A mozi-büffé kiosztása évről évre rendszeresen történik. Ez volt a harmadik eset, mindahárom egyforma körülmények között, azzal q különbséggel, hogy tavaly a mozi-irodába is behatoltak, egy Íróasztali ollóval felfeszítették a jegypénztár fiókját, ahol azonban pénzt nem tartanak s igy a titokztos éjszakai látogató megelégedett azzal, hogy elvitt egy köteg mozi-jegyet. ...
A sorozatos mozi-betörések az alkalom-szülte tolvajlások tipikus példái. A szinház bejárati ajtóinak patent szerkezete a kulcsra való zá. rást lehetetlenné teszi. Ezt kell megoldani valamiként, mielőtt még komolyabb károkat okoznának az éjszakai látogatók a város szinház. épületében. Addig is módot kell találni a környék fokozottabb éjszn. kai szcmmeltartására.
— (Kiolvasott újságját)
képes folyóiratát és mellékleteit ne dobja el, hanem küldje be a Missziós-háib«p a missziós népdélutánok céljaira Köszönettel fogadnak minden beküldölt könyvet, folyóiratot, újságot
■=• Cipőit hun vét után Is az „Idoél" clpőUzlotboa szerezhet! be logoloaób-baa. Fő ut 12. sz.
Londoni pillanat-képek
Irta: lalof DeuS
őszintén bevallom, hogy nem könnyű a feladatom, amikor egy hónapi londoni nyári tartózkodásom tapasztalatait és élményeit -ismertetni akarom. Különösen hangzik, de ugy érzem, hogy o vállalkozásomat a rendelkezésemre álló anyag bősége nehezíti meg. Felhasználhatnám az alkalmat az angol gazdagságra és jólétre annyira jellemző, megbecsülhetetlen kincsekkel és értékekkel rendelkező londoni muzeumok és képtárak és minden utazni szokott ember előtt jól ismert, minden Bacdekerben felsorolt hires templomok és egyéb középületek ismertetésére. I-\'oglalkoztat uz a tetszetős gondolat is, ne fessem-e le azt a hangulatot, amely londoni tartózkodásom idején, 1035. júliusában ós augusztusában,, tehát az olasz-abesszin háborút megelőző hónapokban az angol közvéleményt foglalkoztatta és amely végeredményben a világháború rémével fenyegető és uz újságokból közismert angol-olasz cl. lentétet előidézte. Kétségtelen azonban, hogy e kérdés legóvatosabb tárgyalásával sem kerülhetném el, hogy « politika útvesztőjébe nc tévedjek, már pedig politizálni a napi események csábítása ellenére sem akarok. I)e nem akarom azt sem elmondani, amit uz utazást könyvekben bárki megtalálhat, vagy amit az újságokból amúgy js mindenki ismer.
Nem célom azonban az sem, hogy erősen összesűrített, tisztán szórakoz-
— (Előadás Nagykanizsa kereskedelmének múltjáról)
A Pénzintézeti Tisztviselők Országos -Egyesületének nagykanizsai csoportja f. hó 23-án, csütörtökön este 9 órakor a Kaszinó dísztermében előadást rendez. Schwarz Oltó tart előadást Nagykanizsa kereskedelmének múltjáról. Belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szivesen látnak.
— (A Szent Ilona Leányolub)
pénteken délután háromnegyed 5
órakor fontos megbeszélést tart a Missziósházban. Pontos és teljes számban való megjelenést kér az elnöknö^
tató jellegű ismertetésemmel bárkit is a hazai viszonyokkal való összehasonlításra én ennek kapcsán teljesen meddő birálgatásra serkentsek. Igazságtalan és részrehajló volna ugyanis ez az összehasonlítás és kriüku azért, mert tudnunk kell, hogy az angol világbirodalom nagysága, anyagi és erkölcsi ereje hosszú évszázadokon át érvényesülő oly erőknek az eredője, amelyek közül nálunk a legtöbb még |pia ís hiányzik.
E bevezető szavaim után méltán kérdezhetik tőlem: mi lesz tehát előadásomnak tulajdonképpeni tárgya? Pillanatfelvételek és képek az útról, az angol emberről, a londoni utcáról, forgalomról, üzleti életről és mindarról, ami véleményem szerint ezt u rendkívülien érdekes, lenyűgöző, a maga nonében páratlan világvárost jellemzi és kontinensünk fővárosaitól annyira megkülönbözteti.
A kikötőben
Bécs, Linz, Passau, Nürnberg, Frankfurt a. Main, Köln, Aachen, Lüttich, Brüsszel és Ostendc azok a fontosabb osztrák, német és belga vasúti állomások, amelyeken keresztül robogunk, hogy utazásunk végcélját, Londont vasúton a legrövidebb idő alatt elérhessük. A változatos és igen érdekes, 25 órai gyorsvonati utazás után is azonban alig várjuk már, hogy eddigi tartózkodási helyünket, a Bukarest— Ostendei közvetlen kocsit elhagyhassuk, hogy az állomástól néhány lépésnyire horgonyzó és utrakész I belga hajóra szálljunk, umely u kon-
— (Az Oltiregyesűlet)
szépen sikerült teadélutánt rendezett a plébánia fehértermében Csontos P. Márlon ferences lelkész, egyesületi igazgató rendezésében. A háziasszonyi tisztet az egyesület leánytagjai töltötték be. Horvát Böske alkalmi mohológot adott elő sok előadókészséggel Igazi családi hangulat uralkodott, amelynek jegyében sokáig együtt maradtak.
— (A HONSz)
J nagykanizsai Csoportjának közgyűléséről irt tudósításunk kapcsán Viola Lajos, az országos választmány tagja, annak megállapítását kéri, hogy a helyi csoport társelnökévé valóban megválasztották, azonban erről a tisztségéről nyomban, a közgyűlés előtt lemondott s habár ezt a lemondást a közgyűlés nem vette tudomásul, lemondását nem vonta vissza.
tinens felé Irányuló személyforgalom legnagyobb részét lebonyolító angol kikötőbe, Dowerbe viszi uz embert. Néhány perc és a belga utleyélvizs-gálat kellemetlenségein is tul vagyunk, sőt dolgunkat a belga hordárral is elintéztük, aki sohasem elégszik meg azzal, amit kap, hanem a vullonokut jellemző temperamentummal és hangoskodással fnindlg többet követel annál, ami neki jár.
A calaiai átfyucaHvek
A kizárólag Ostende és Dower között közlekedő 5000 tonnás hajók nyáron mindig zsúfoltak. Az első osztály sem nyújt ezért nagyobb kényelmet, mint a második. De már indulunk is és figyelmünket a hajóról is jól látható ostendei strand gyönyörű és változatos képe és az azt szegélyező pompás szálloda-paloták kötik le. Az idő kedvező. Teljes szélcsendben hajónk minden zökkenő nélkül halad. Utunk kellemes ós üditő egyhangúságát csak az itt-ott felbukkanó kisebb vitorlások és halászbárkák és a hajónkat állandóan kUérő sirályok szárnycsattogásu zavarja meg. A hosszú és fárasztó vasúti utazás után jóleső\'tengeri ut azonban rövid ideig tart. Az angol partok körvonalai a kelleténél gyorsabban twmtakoznak ki előttünk, sőt nemsokára már tisztán láthatók a dowerí erődítésnek a francia Calais-val farkasszemet néző ágyúcsövei) Is, amelyek minden szónál világosabban bizonyítják, hogy a francia-angol barátság nem volt mindig olyan erős, mint ma.
(Vége kóv.)
— (Stefánia-közgyűlés)
A Stefánia Országos Anya- és Csecsemő-védő Szövetség nagykanizsai fiókjának évi rendes közgyü lése április 27-én, hélfőn délután 6 órakor lesz az intézet székházában.
— (A Baross Szövetség)
május 3-án tartandó első közgyűlésével kapcsolatosan, ugyanezen nap délután 4 órakor avatja fel egyesületi helyiségét Csengeri-ut 1. szám alatt (Nagykanizsai Takarékpénztár épületében). A délelőtt fél 12 órakor tan\'andó közgyűlésen, s az azt követő (d, u. 1 órakor) társasebéd alatt a központ 1Q tagu küldöttségének tagjai beszélnek a kereskedelem problémáiról.
= Nem szabad észrevenni, hogy arcát puderezi I Ezt csakis ugy éri el, ha olyan púdert használ, amely megfelel mindazoknak a követelményeknek, amelyet egy jó púdertől elvárhalunk. Ilyen a „Chat Noír"-ral illatosított .LADY" púder, mert fiatalos, üde külsőt ad, minden arc-színnel egyesül és teljesen ártalmatlan a bőrre. A „LADY" púder minden divat6zinben kapható.
— (A Szociális Missziótársulat)
helyi szervezete részére folyó hó
24 én, pénteken délután 6 órakor tartja dr. Mészáros Béla havi konferencia beszédét, melyre a hölgyeket ezúton is meghívja az Elnöknő.
® Nem kell Budapestre utazni önnek, hogy olcsón tudjon fűszer-, csemege- és gyarmaláhit vásárolni. Kísérje figyelemmel a most megnyílt .Mi boltunk" (Cscngery-ut 29.) hirdetéseit és meggyőződik erről.
— Pirandello,
a fanár és esztétikus egyúttal a legnagyobb qlasz elbeszélők közé is tartozik, novellái hatalmas gyűjteményiért kapta meg a NobeT-dijat. Pirandello e novelláinak gyűjteménye a .Pesli Napló Könyvek" május 1-én megjelenő egypengős kötete, amely méltán számíthat a magyar olvasóközönség legnagyobb érdeklődésére.
Jóg«z:ekrényok
w tavi fi - Ui részletm ÍISUBI1 nim piMttnjtjij.
Az osztrák filmgyártás világsikere, a melódiák és tündéri látványosságok filmje
Fehér ló
a főszerepben Bóoj uj szenzációja: CHIRSTL MARDAYH.
Sxertía, csUtörtöK:
VÁROSI MOZGÓ.

1838. tprill* 23
HALAT KÖZLÖNY
A lennlszjátékhoz 2 ló kell! jófltó!
jó szakember!
Ezt nyújtja oliwín az
„Ital Sport" Szalon
Zrinyi MlklAa-utoa «/a az. Tollea hurozás már 4.- ponfötfll, javít**, egy «zál . - .» tlüfcul.
- (Balatoni előadások)
A m. kir. Balatoni Intéző Bizottság és Budapest Székenfőváros Is-kolánkivüli Népmüveléei Blzollsága balatoni előadás-sorozatot rendez a Szabad Egvetem keretében, Muzeum-köiut 4. (Ásványtani Intézet). Kél elóadás már volt. A harmadik április 23-án d. u, 6 óra 30-kor lesz. Dr. Lukác. Károly igazgató „a balatoni halászat, horgászat és halász-szoiások. Halipar". Dr. Szentkirályi Ákos ügyvéd „Repülőgépen a Balaton felett" (diaposltlv-sorozat. — A negyedik : április 30-án d. u. 6 óra 30-kor: Tóth La|oa .Utazás a Balaton kOrül". (Propaganda dlapo-siltv sorozat.)
Halbeteiaég gyötrl, arra legyen gondja, „Igmándlval" emésztéaét mindig rendben tartsa!
— Plrw gy.im.k-.uuiiiáloli legolcsóbban az „Ideál" elpdUzletben. Fó-ut 12.
\' ÉRTESÍTÉS.
Van Bzereneaém nagyérdemű közönségemet tisztelettel értesíteni, hogy
uriszabó-műhelyemat
a kor éa vevőim Igényelnek meg-felelten megnagyobbítva, FA-ut
8. u. (Baitr-tpAiat I. udvMr, I. Ml., halra), halfuttm *t.
Kérőm a nagyérdemu közönate •ztvea p&rtloglUat. Maradok kiválj üastelettel m»B lATVAH térltazabO.
— (Anyakönyvi hlrak)
Nagykanizsán az elmúlt héten 6 gyermek szuletelt, 4 flu é» 2 leány: Erdélyi Péter nyug. Máv. ftllö és Sób Teréziának rk. leánya, Puskás József napszámos éa Scsavnicsár Mii iának rk. leánya, Czlrákl István cipész mester és Tézer Katalinnak rk fia, Herjavecz József napszámos és Jakabli Juliannának rk. fia, Tll-linger Imre kőműves stgéd és Qöt-liiiftcr Rozáliának rk. fia, Kárpál József tüzérségi nyilvántartó és Szo-pori Juliannanak rk. fia. — Halálozás 6 történi: Horválh Ferencné Tólh Rozália rk. 69 éves, özv. Sln-kuvics Károlyné Németh Rozália rk. 72 éves, Kovács Józsefné Balczik Rozália rk. 65 éves, Heiczeg Qéza rk. t hónapos (Zalaizenibalázs), Farkas István cipész segéd rk. 28 éves, Czvaskó Ferenc cipész segéd rk. 43 éves. — Házasságkötés 5 volt: TófeJO János letöfedötanonc rk. és BUkl Erzsébet rk., Németh Ernő asztalos segéd rk. é« Sánta Anna rk., Takács Elemér segédmunkás ág. h. ev. és Takács Aranka rk., Schrelner Ferenc napszámos rk. és Vörös Anna rk., Ungár László kereskedő Izr. és Blankenbcrg Margit Ur.
Cfcsjón&jjőf oáJtamczíban KÓMkozhalik
Igen komoly ba]nok]elölt a ZTE
A Zrinyi Torna Egylet pécsi győzelmének hirét csak röviden tudtuk közölni a vasárnapi mérkőzés után. Részletes tudósítást máig sem kap. tunk róla, igy idézzük alábbiakban azt a pár sort, amit a mérkőzésről pécsi laptársunk sportrovatában ol» vasiunk jóleső, büszke örömmel, íme:
NZTE- DVAC 5:2 (2:0) Pécsuf-
hegy. Biró: Fenyő. A kanizsai csapat ragyogó formát futott ki, mig 4 DVAC gyengébben szerepelt a szokottnál. Az NZTE már. 5 :0-ra vezetett, amikor a ÖVAC a kék Keszler révén szépített az eredményen. A kanizsai csapat formája annyira Javult, hogy igen konioly:ui kell számolni vele a bajnokság kérdésénél. , . |
Győzöl! a Nagykanizsai Vasutas csapat Is
Nagykanizsai VTE—Csurgói TK 3:0(1:0)
Mind a két helyi I. osztályú csapat vidéken játszott, igy Nagykanizsa spor tbarátainak tábora a Vasulas sportpályán adott egymásnak találkozót. Dacára annak, hogy a helyi szurkolótábor a nagykanizsai csa-. pat győzelmét láthatta, még sem leheteti megelégedett,. meft durva játék folyt to, a játék legnagyobb részében, mind a két csapat részéről. Megérdemelt volt a győzelem és biztosan látszott a csapat fiatalos erőtöi duzzadó játékosain, hogy sportszerűbb keretek között, durva játék nélkül is győzhetett volna. Igaz, hogy Horváth Lajos játékvezető is hibás a játék elfajulásában, mert ez az egyébként jósaemü biró kiengedte kezéből a játékosokat, MUialr.cz helyi játékost pedig későn állított* kL ,
A mérkőzés egész folyamán vét* gigvunuit az, hogy a II. osztályú bajnokság megnyeréséért folyik. Mind a két csapat teljes erőbedobással játszott, ez érthető és megengedhető is, de még nem Jelenti azt, hogy a játéknak el kell durvulnia. 1
A vasutas csapatból Gozdán kapus nagyon ügyes játéko6. Caerjés testvér hátvédpár bizonytalan napot fogott ki. Németh és Jakutacz 11. fedezetek megbízható, szorgalmas játékosok. Mihalecz középfe-
dezet durvasággal fűszerezett játé* kot mutatott és ezért a kiállítás sorsára jutott. Poór szeleburdi kicsit. Haucr jobbösszekötő a támadó sor legértékesebb Játékosa. Alkonyit nagyon fogták. Horváth a balösszekötőben szürkén, el-elveszően mozgott. Savanyu nem .balszélső, folyton a közép felé kalandozott, igy is rúgta mindkét dugóját. Kár, hogy nagyon durva. Nagy szerencséje volt, hogy nem állították ki.
Csurgó csapatából sérüléséig Benke balhátvéd játszolt nagyon jól. Soós jobbfedezet igyekvő játé-kos. Csapatának legjobb embere Kolosi középosatár. Minden szurkoló szívesen látná kanizsai csapat ban. Jó még Bodrogi bal és Huszita jobbszélsö ls.
Maga a Játék képe a kővetkező fő mozzanatokkal volt tarkítva. Első félidő 17. percében Savanyu, rug dugót, 1:0. A második félidő 16. percében újra Savanyu lalxiája kerül a hálóba. 33. percben a biró végrp megsokalja Mihalecz durvaságait ós kiállítja. Utána Csurgó a veszélyesebb. Mégis a vasutas rug dugót. Szabálytalanul szerelik Hauert a lö-fipn belül, 11-es, amit a közönség nagy megelégedésére Goz. dán kapus rug be sorstársának, bár Dobay csurgói kapus majdnem ki-fogta, l • 1 ,1
Nagy siker jegyében folyt le a levente mezei futóverseng
flremser Gusztáv testnevelési vezető kezdeményezésére vasárnap délelőtt futották le a Zrínyi sportpálya körül elterülő mezőkön a le. venték mezei futóversenyét, őszinte örömmel szögezhetem le, hogy ugy a nevezések, mint a sportbéli értékét nézve teljes sikerrel. Egyedül az volt a fájó az egész versenyen, hogy a reálgimnázium és felsőkereskedelmi iskola csapata nem indult el azttn. t
Két korcsoportban indultak cl a leventék és pedig 3000 m -en a fiatalabb, lSUMWtt\'. évfolyambeliek, mig 6000 m-en az 1916-14W8. év-folyaiubeliek és a versenyen kivül elinduló Zrinyi Torna Egylet mezjei csapata.
Külön érdekességet kölcsönzött a versenynek az, hogy elindult abban Vass György, a pécsi AC színeiben versenyző nagykanizsai atléta is, aki nek szaktanácsai értékesek voltak az egész versenyre.
6000 m-es mezei versenyben 1-Vass György PAC, 2. Gerencsér,
Zrinyi, 3. Petracsek Mihály Zrinyi, 4. Marics János Zrínyi, 5. Pápai István Zrinyi. ,
Igy a csapatversenyt versenyen kívül a Nagykanizsai Zrinyi TE csapata nyerte meg. A leventék közül a következő csapat lett első Tihanyi, Domina, Kőrös, Konkoly, Hanc csapat. Tihanyi mint levente
■m mrtaí&íbkow mm gyéni győztes egy órát kapott tiszteletdíjul.
8000 m-es mezei versenyben . Herczeg KiskanizAÜ LE,\'2.. QjdL rich Imre NLE, 8. Pétsr Gy»gy(, NLE. f *** • - *
A versenyt a Nagykanizsai venté Egyesület I. csapata nyerté ^ ponttal, második a II., harmadik a III. csapat lett.
Ebl>en a versenyben Herczeg kiskanizsai levente olyan fölényes győzelmet aratott, hogy több mint 150 méterrel verte meg ellenfeleit. A tiszteletdíjat mégis Czindrlch Imre nagykanizsai levente kapta meg, mert a versenykiírás szerint a csa. patverseny keretén bellii dőlt el az egyéni verseny is.
Remélem, hogy ezzel a versenynyel nem áll meg a testnevelési ve. zetö versenyműsora és mielőbb egy hasonló komoly versennyel fogja Nagykanizsa sportbarátalt mcgörvei* deztetni.
Bremser Gusztáv testnevelési ve. zetönek hálás lebet a vüros sportj közönsége. Nagy segítségére volt a rendezésben Háry József levente-főoktató mellett az egész levente-oktatói kar. Hj.
Bad Gleichenberg
(Stájeromig) faluimulhatatlan
katarrkuok-, itstau-, tüdőtágulás- 61 szívbajoknál
Egyedülálló klíma, híres gyógyforrások, természetes szénsavas fürdók, pneumtL kamrák, inhalatóriumok. Fürdőidény máju. -swptomber. T«1Jm nuUS 6-tól Prospektus: Osztrák Forgalmi Iroda Budapest, Andrássy-ut 28., vagy Kurkommlsslon, Gleichenberg utján. isii
— Slests Sanatórlum)
főváros egyik lcgideállsabban fekvő ő« orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülésiét, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kémiai és mikroszkopiái laboratoriuÉB/. Elektrokardio-graph (szivvizsgáló). Krogh féle alap-anyagcsere vizsgáló készülék. Ente-rocleaner (bélfürdő). Modem vlzgyógy-Intézet. Orvosilag vezetett villany, üzeroú konyha. Elsőrendű ellátás. 9700 négyszögöles parki Olcsó árakl
Pénzt kaphat
otthon beverő,
használt bélyegétért, bélyeges levelezéséért. Felvilágosítást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt á Frontharcosok helyiségében (Pannónia hátsó különterms).
Az Asztaltárssaság sziveaen lát minden felnőtt bélyegg., ajtót. A tagság semmiféle kötelezettséggel nem jár. Tagdíj nincs, j
6etnntif/0Í tem berüt többe,
ha napi ételét jáixüen fogyasztja el. Ne lévossx* •xem elől, hogy az élveiéi, amit egy csésze FRANCK kávépótlókkal Ízesített KHEIPP maláta* kávé elfogyasztása kelt, kellő beosztás utján mindig beállítható az olcsó es tápláló érkezéshez.
ifranck ésKneipp
Hültinöien, 0 taMevHioioknah ajánlhatok*

EMLÉKEZTETŐ
AprtlU 29.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 ómkor. Máj«é\'S.
A Baross Szövetség gyűlése a városkásán.\' Máju. 4.
Mécs Alajos japán íümlje előadással a azinliázbau 9 órakor (Irodalmi Kér). Májak
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor. Májas 1h
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakov.
IHMM
(—) Arumintsvásár Zágrábban.
Az évenként ismétlődő tavaszi árumintavásárt Zágrábban május hó 2—11-ig tartják. A vásár látogatóinak 2 pengős kedvezményes vizűm és a szokásos vasúti utazási kedvezmény jár.
Hirdetmény.
A nagykanlztrkl VI—VII. kér. Keresztény Fbgyksztásl SzB-vetkWet 1
IBS6. májuk hó 3 én délátárt 1 Arakor Jakabkuli utca 2. sz. alatti székházában levő üzlethelyiségeket nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek bérbeadja
u Igugatóiág.
JEGYZET: Érdoklödök tolvilágo-sltást a 8zövetkeaet elnökénél, Ká-lovloa Györgynél. Klaráoaitua 17. sa. alatt kaphatnak.
i is (ok pénzt [takarít mag, ha
nyomtatványszükségletét éa kBnyveit
nyomdájában, alatt Itftll meg.
ZALAI KOZLOKV
1998; áprilfr 23
Nem kell önnek Budapestre utazni, maft iMm»l ■
\'ét
ff
Ml BOLTUNK\'
Ceengery-vt W."é». alatt,
g«. ahol fővárosi nagyáruházak árain vásárolhat fűszer-^ csemege- ós gyarmatárukat:
APRÓHIRDETÉSEK
K tUtr. miiit.n toréktó u. 4 IllUr. 1U .tóig 40 HIÚ.. mlniM le.lbbl u. I fliHr.
(kádli-korantloaáo eladó Ctengery-ut 27/a. földszint 1.
Lltaroo N.apokot vettünk 20 liléiéit. Mímel ét Fnedenthal. 1567
lM«>a tsnatsfcMaMkaS, »|st ét |i-
vltáit legolctóbbsn Sletn üveges véger. házakhoz Is mtgy. 7
Tdalfé|M Sálingeméi, EOlvM tér 31. szelelheti bs legolcsóbban. 12
Ogves vBreai.és,.k szonn.l (elvitetnek, Biroa-vsrroda, Horthy M.< ut 11. *
HtakaNok eladók. Bővebbet a tulsf-dososaál. Teleky-ut 06. saám. *
Össskotnfortos liérkfNBxakéa lakélt keretek sugussluara a város belterstetén.\' Címeket s klsdéba kérem. i •
Diakár kgr.-jt 3 pengő. Király-utca 16. sarokttflrt. \' *
Elsötendű talál termést! kerecsen,I aszúit borok kaphatók Ctengery-ut 19. alatt \' •
Vasúthoz körei bloriA atllus l-re egy kélttobát és egy háromszobás lakéi. Horthy MlktóáuTSS.
Jóatitu KarlssfSH f.J.tta... meg
fltv. Csiimsdls Ulosnénil, RSna-o. 21. •
lolétld TI—14 lóta május t (re kiadó. Hocttry MtkMs M tU. •
Síép nagy világos egyizotoát-konyhás vl\'veietékel lakát ktatf* Jéisel lóherceg-5á/t. " •
Jóksrban levő Jáfloaakrénr iutányo-San eladó MakorlCtky cukrászda, Deák-tér.
1580
KitkSnlztln Varaxtdl utca 23. sz. káa .i.badkí.bót eladó. 1377
Megvételre keresUnk nagyobb négyke-rekll kéxlkooalt. Hungária Kelegvir, Király-utca 28. 157>
Ügyes Jól léié b.|aró„0 lel.étetik Kölcsey u. 16. Sukálosuál. •
Mahagóni ebédlóbulor alatt Kóihlz-utcs 9 az. *
Kiadja a laptalajdonos Köigszdsaágl Rt. Quteaberg Nyomda ás Dálzslal Lapkiadó Vállalata Nagyksnlztán, Falelfla kiadd t Zalai Károly.. Int.rarha. t.Wfoa: Naavkaakaa m áaánv
Szabó Antal
A magyar szellemi élet tUkre
a tükör:
a Zalai Közlöny előfizetői által az együttes előfizetés feltételei szerint rendelhető nteg. Az együttes előfizetés kényelmes, egyszerű és olcsó.
A ZALAI KÖZLÖNY és a TÜKÖR együttes előfizetési ára egy hónapra P 2.96. Előfizetéseket az alábbi szelvényen szíveskedjék még ma beküldeni.
fí ZftLfíl KÖZLÖNY t. kiadóhivatala
Nagykanizsa.
Mint a Zalai Közlöny előfizetője, ezennel\' előfizetek
a TÜKÖR-re........................................-tói : ."................................-lg
a lapjukban hirdetett feltételek szerint.
Az előfizetési dijat — díjkülönbözetetegyidejűleg küldöm — pénzbeszedőjüknek kívánom kiegyenlítem:
Nagykanizsa, 1936. ..........................................
Név: ...............
Foglalkozás: Postai cím:
Mindent együtt talál
aj
«
A szállódéban ■
teljes komfortot. A kávéházban■
100 újságot. A sSrBzóbeni
200 AtfllkUlönlegesaéget ás Bura Sándor olgány-muzalkáját.
A télikertben!
délutáni-esti tánoot «s „ llnlczky rádió Jazz-zene-karát.
Budapest, Rákóczl-ut 58.
A Melropole valamennyi tizemében elfogadják fizetésként a Provlnola kedvezményes pengftszeUényt.
Női kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Gyermek kalapok ,
I.— P-tól, selyemben 3.— P Tennliz-pulloverek
2.20-tól
Gyernvekblúzok 1.80 „ Nfil gumlfOzfik DIvaMvek 95 fillértől
DIvat-retlkQIAk
nagy választékban Extra nacyságu nfll nadrág 1.80
Férfi Ingek 3.60-tól
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa óssze áraimat.
Bróayai Divatház
Horthy Mlklós-ut 1. szám
Virosházpulota.
Az Összes
vetéseknél,
szAlóben,
gyQmBlosBsbsn,
réten,
kaszálón,
pázsiton,\'
kertiveteményeknél
csodát művel a
Péti-só
r
nitrogén mOtrágya.
Qyárl lerakd:
orszAg József
mig, műtrágya, zaák, növényvédelmi az arak. gáp kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Teleion: ISO.
Njoi.\'a-lap«aW<*Doi Sia^kaájt Rt. Outemban Njonala a. üéla^l LajtlfruM Villalai. kónjvnyomdálábui Nl
\'agyfciinársáei pteWts áaleáv. 2aial Kfcwty)
76a évfolyam 94. vám
HtgykanliM, 1936. április 24. péntek
Ara 12 AH.
ZALAI KÖZLÖNY
SiMfcMriMx HU&Umi
és UadóMratal: PM 5. .
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 8 pengő 40 fillér. Szerkesztőségi is kiadóhivatali telefon: 78. sz.
A koldus-kérdés
Nagykanizsa Illetékes városházi bizottsága a napokban foglalkozott a sok gondot okozó koldus-kérdéefc-sel. A probléma azonban nem helyi; hanem — sajnos — országos.
Kozma Miklós belügyminiszter na gyon helyes intézkedésekkel törekszik megoldani társadalmunknak e£t a legszégyenteljesebb tünetét. A leromlott szociális és gazdasági helyzettel szinte természetesen együtt járó tünet, hogy Nagykanizsán épt pen ugy, mint Budapesten, az utcai kéregetők és koldulók száma any-nyira megsokszorozódott, hogy valóban elérkezett az idö a kérdés in. tézményes megoldására.
A belügyminiszter ezirányu meg. oldása nagyon helyesen két kalegó. riát állit fel. Az egyikbe tartoznak a társadalom elesettjei, akik még akkor sem tudnák saját megélheti süket biztosítani, ha normális gaz. daságl viszonyok uralkodnának, az úgynevezett kolduló szegény-k> akiknek ellátása a társadalom feladata még akkor ls, ha a legnejho-zeb\'o viszonyok között élünk. Nemcsak a vaüfcerk&eai felfogás, ha nc.n a társadalmi büszkeség és az emberbaráti szempontok is megkövetelik, hogy ne Iegye-n olyan elesettje nemzetünknek, aki az élete foir.tartásáhíz szükséges belevö fa-falatot el nem érhetné". Tűrhetetlen azonban az a helyzet, hogy az utcákon, várostereken, szórakozó, üdülő helyeke.i, de a magánlakások ajtain is szinte ragóiyszerüen szaporodjanak cl a kö.nyördaományokat kérők\'. Csak helyeselni lehet a belügyminiszter elhatározását, amikor az egri normát véve alapul, országosan rendezi ezt a szomorúan fennálló helyzetet ,
A másik kategóriába tartóik azok, akik szívcsen dolgoznának, mert szeretik a munkát s szorgal-muk es Igyekezetük sem hiányzik ahhoz, hogy maguk és családjuk kenyerét biztositsák, dc a nehéz viszonyok miatt nem tudnak munkaalkalomhoz jutni. Bár az elmúlt évekhez viszonyítva, szerencsés javulás következett be a munkanélküliek frontján, mert az elözö esztendőben cca. 21.000 volt a magyar munkanélküliek száma, az idén pedig leapadt ez a szám 18.000-re. Bizonyos, hogy ez a 18.000 ember nem halhat éhen s nem lehet önhibáján kivül áldozata a mai nyomorúságos helyzetnek. Rajtuk segíteni kell.
A segítés korántsem oly egyszerű feladat, mégis nyugodtan állUhati-juk, hogy Magyarországon a munkanélküliség tekintetében nem olyan súlyos a helyzet mint más külföldi államokbon. Mégis cselekedni kell valamit, mert a nemzet fejlődéi szempontjából nem közöml>ös, hogy 18.000 ember miként találja meg boldogulását e hazában. A kormány és a \'törvényhatóságok feladatkörébe tartozik a róhik való Ron\'cWcodás. E téren nem utánozhatunk egyes külföldi példákat, a
Eden nyolc kérdése Hitlerhez
Jegyzék formájában nyújtják át a kancellárnak a lokarnol hatalmak kérdéseit
Ixwidon, április 23 Azokkal a célzatos hírekkel szemben, hogy Eden angol külügyin*, nlszler meglátogatja Hitler kanéul-lárt, Londonban megállapítják, hogy a külügyminiszter bármennyire szc. *etné álláspvn\'.jának megváltoztatására blrnl a nemet kormányt, nem szándékozik Berlinbe utazni. A lo-carnol hatalmak megbízásából Hitlerhez intézendő kérdéseket jegyzék formájában fogják feltenni Hitlernek. Arranézve, hogy ezt a jegyzéket milyen uton juttatják el Hitlerhez, végleges döntés még nem tör-ttnt Valószinü azonban, hogy Phipps berlini angol nagykövet adja át Neurath némcl külügyminiszternek.
Nehéi kérdések
A Morning Post jelentése szerint Eden külügyminiszter a következő kérdéseket fogja Intézni Hitlerhez a német javaslattal kapcsolatban :
Vállalja-e Németország a továbbiakban az önként vállalt szerződé, seket, vagy pedig továbbra is saját nemzeti létük törvényeit tekinti követe-idő például ? ,
Melyek azok a korlátozások, ame. lyeket Németországra nézve sérelmesnek tart?
A kü\'töldi német kisebbség sérelmei odnak-o elegendő okot a szerződések megtagadására ?
Nén.etorszőg és a szomszéd államokkal kötendő megnemtámadási szerződést hogyan kell értelmezni ? Ha a két szomszéd állam közül nz egyiket támadás éri, nyujthat-e segélyt a másik ?
Elismeri-e a nemzetközi bíróság illetékességét ?
MI az álláspontja és kívánsága Danzig és Memellel kapcsolatban ?
Hajlandó-e területi engedményeket adni ? t
Megszünteti-e a nemzetiszocialista propagandát Ausztriában és aszom, szédos államokban ?
Két konferencia Belgrádban
Belgrád, április 23 A balkáni államok május 4-én értekezletet fártanak Belgrádon. Utá. na május 6-án pedig a kisantant államok külügyminiszterei gyűlnek össze fontos tanácskozásra.
A lengyel minisztereinfilc megérkezett Magyarországba
,További lépés a
lengyel-magyar egyOttmOkö-dés terén"
Győr, április 23 Lengyelország miniszterelnöke és kíséretének vonata csütörtökön dél. ben futott bc a lengyel és magyar zászlókkal feldíszített győri pályaudvarra. Az állomáson Seltz Béla győri polgármester fogadta a lengyel vendégeket. A miniszterelnöki közvetlenül elbeszélgetett a magyar küldöttséggel, majd nagy éljenzés és kendőlengetés közben, a zenekar játékának hangjai mellett továbl* utazott.
Varsó, április 23 A kormánykörökhöz közelálló Kurjer Poranny szerdán a miniszterelnök elutazásának napján hoez-szabb cikket közöl, amelyben többek között a következőket Írja :
- A látogatás udvariassági jelle. gén kívül, amely a magyar minisz-
terelnök látogatásőnak viszonzása, kifejezője annak a meleg és hagyó, mőnyos barátsőgnak, amelyen két nép között századok óta fennáll és amely a történelem szerencsés és szerencsétlen időszakaiban, a közös győzelmes harcok és keserű esztendők során törhetetlen és zavartalan maradt. A lengyel miniszterelnök mostani utazősa további lépés a lengyel-magyar együttműködés terén- ,
Budapest, április 23
(Lapzártakor ^rkezett) Alk-ta\'gyel mif-I niszterclnók és kísérete 12.40-kor érkezett meg Budapestre a menetrendszerű bécsi gyorssal. A fellobogózott pályaudvaron Gömbös miniszterelnökkel az élen az egész magyar kormány megjelent Az állomásról a fellobogózott utcákon a kormányzóhoz hajtottak. A kormányzó kihallgatása után
melyek munkanélküli segélyezés?, ket vezettek be, mert a magyar állam és a magyar közületek jövedelme nem teszi lehetővé a munkanélküli fizetségeket, de Igenis módo* lehet találni arra, hogy munkál nyujtsunk az arra rászorulóknak. Ez a munka az ínségesek munkája
lesz s azok részesedek belőlük, akik Ilyen munkát készek elvállalni. \'Der. mészetesen az ínségmunka bére n«m l^het azonos mértékű a más, normálig mnukabérekkel, de mégis meg kell ütnie azt a nívót, amely nem jelenti az emberi e^ő kizsákmányolását. ,
Gömbös miniszterelnök, majd Kánya Kálmán külügyminiszter fogadta kihallgatáson a lengyel vendégeket, akiket mindenütt nagy ünnepléssel fogadtak.
Afrikában beállt az esős Időszak
i Páris, április 23
Addis Abebából érkező jelentés szerint az olaszok előrenyomulása tovább folyik. Az előrenyomulás zavartalanságának érdekében , . az olasz repülőgépek felrobbantották a Desszic és Addis Abeba között lévő fontos, fegyverrel és lőszerrel ellátott gócpontot, hogy az abesszinek útját elzárják.
Az abesszin trónörökös a főváros, ba érkezett és személyesen részlvett a főváros megerősítésére kirendelt katonaság felfegyverzésén.
Fontos küldetés Addis Abelm, április 23 Robinson amerikai néger repülö Addis Abebából London felé indfult, hogy kijelentése szerint nagyon fon. tos küldetéssel tanácskozzék az an. gol kormánnyal
Itt az esői
Abessziniában megkezdődött az esős évszak, április 19-én hatalmas vihar és felhőszakadás akadályozta az olasz repülök munkáját, de mégsem bénította meg, mert a pilóták igy is biztosítani tudták az után. pótlást és az összeköttetést az egyes frontszák aszok kai. Ezzel bebizonyosodott, hogy a nemzetközi szakértők véleményével ellentétben; a hadműveleteket az esős évszakban is éppen ugy folytathatják az olasz csapatok, mint máskor. Az esős év. szak kezdetén máris bebizonyult hogy az olasz hadtápszolgálat a szükséges anyagokat éppen olyan mértékben cl tudja juttatni az első vonalakba, mint eddig.
Róma, április 2» (Lapzártakor érkezett) Gratlani tá bornok ujabb előrenyomulási tervei mindjobban klhangsulyozódnak és közelednek a megvalósulás felé. A csütörtöki nappal megindult a déli saomáli hadtest is északnyugati irányban. A kétoldalt, északról és délről jövő előrenyomulásnak minden bizonnyal rövidesen meg lesz a végső sikere.
Rothermere cikke a világsajtóban
London, április 23 A Daily Mailbon megjelent nagy Rothermere cikk bő kivonatát az ósz-szcs világlapok átvették. Különösen az olasz sajtó hozza igen részletes fordításban a magyarbarát lord beszédét
HALAI KÖZLÖNY
A közszolgálati Jogszabályok gyűjteménye
Fablnyl Tihamér pónzügyminlszl-ter a költségvetésnek a képviselőház elé terjesztése alkalmával kL jeientett®, hogy a közszolgálati jog. szabályok gyűjteményének első részét, amely az állami és vármegyei alkalmazottak illetményeire vonat, kozó rendelkezéseket tartalmazza, kiadta. A pénzügyminiszter a munkalatéit Írott előszavában megindokolja, hogy miért adta ki az utasi-tástraz érvényben álló közszolgálati jogunk szabályainak egységes gyüj. teménybe való összefoglalására-Szükségessé tette a gyűjtemény elkészítését és kiadását az, hogy a közszolgálati jogra vonatkozó anyagi jogunk és eljárási szabályok rendkívül nagyszámú és a legkülönbözőbb jellegű jogforrásokban vannak szétszórva. ,
Hozzájárul ehhez, hogy e maguk-banvéve is szövevényes jogszabályok, amelyek évtizedek alatl külön, böző időkben keletkeztek, ellentmondásokat és elavult tételekot Is tartalmaznak, amelyeknek tömegéiből csak nagy fáradsággal lehet megállapítani az illető esetre ér. vényben lévő rendelkezést. Ezen az állapoton csak a közszolgálatban álló jogaira és kötelezettségeire vo. natkozó élő jogot megfelelően össze foglaló uj jogalkotással lehetne gyökeresen segíteni. Ez az egységes közszolgálati pragmatika volna hl. vatva a közszolgálati alkalmazottak méltányos érdekelt a közszolgálati alkalmazás garanciális követeimé, nyelvel s a közérdekű kívánalmakkal egységesen összeegyeztetve biz. .tositani. Ehhez azonban elengedhetetlen először is hatályos közszolgá. lati jogunk egybefoglalása. Az igy megkozdett munkának folytatása lo. bet azután annak gondos kiválogatása, hogy az összegyűjtött joganyagból mit kell törvénybe iktatni és mi az, ami rendeleti jogalkotás tárgya lehet ,
A hatályos közszolgálati jog ilyen egybefoglalásának elmaradása volt föoka annak, hogy a közszolgálati pragmatika megalkotására vonat, kozó sok évtizedes óhaj mlndeddlig nem valósulhatott meg. Ez lebegett a pénzügyminiszter előtt, amikor tu 11)35. évi május hónapban tartott költségvetési beszédében bejelentette, hogy a közszolgálati jogunk egységes gyűjteményben való össze, foglalására az utasítást kiadta. A munka első része most került kiadásra és az állami és vármegyei tisztviselők fizetéséie vonatkozóan hatályban levő rendelkezéseket tartalmazza. Rövidesen követni fogják a további füzetek, amelyek az álla. mi és vármegyei alkalmazottak lakáspénzéről, kiküldetési és átköltöz-ködési illetményeiről, kedvezményeikről, elméleti ós gyakorlati képesítésükről, családi pótlékaikról, továbbá ellátási (nyűg-) dijáról szóló szabályokat fogják összefoglalni. Ugy hogy rövid Időn belül az egész közszolgálati jog Bzerves gyiij teményben fog előttünk állani. A gyűjtemény céljához képest nem uj jogalkotás, hanem a már létező
jognak gondos egybefoglalása, hivatott szakértők által megfelelő cso-portosltással és szakaszokni tagolt tételes szabályok alakjában. A gyüj. temény használhatóságát nagymér.
lékben fokozz* • hozzácsatolt tartalomjegyzék, jogforrásjegyzék és betűrendes tárgymutató. A megjelent I. rész 1.20 pengő árban kapható az Államnyomdánál. |
Megállapították a nagykanizsai katolikus nagygyűlés programját
Röviden megemlékeztünk arról, hogy a májusi jjüspök-napokat arra használja fel a plébánia és annak érdemes vezetője, P. Czlrfusz Viktorin, hogy minden eddigit felülmúló Katolikus Napot rendezzen Nagykanizsán.
Dr. Rótt Nándor megyéspüspök május 8-án érkezik Nagykanizsára, ahol másnap bérmál a templomban-Este kezclődlk az egész vidék kato. likus híveinek bevonásával az egész éjszakai szentségi mád ás a plébánia-templomban. Májas 10-én lesz a Katolikus Nap. Délelőtt lesz a nagygyűlés, melyet dr. Rott Nándor megyéspüspök nyit meg. Szóno. kok lesznek Makmy Lajos pnp^ képvisclő, dr. Lafranco István és
Kovács Sándor, az Actio Catholicja központi titkáru. A nagygyűlésen szerepel az ezer tagu szavalókórus A\'agy Vince piarista tanár és Ket. tlng Ferenc polgári Wmln.l tanár vezetése mellett. Délután a városháza dísztermében férfi-gyülés, a gimnázium tornatermében női-gyűlés.
Ekkor üli meg a nagykanizsai 01. táregylet 26 éves jubileumát egy. házi iparművészeti kiállítással. A Katolikus Napot szentségi körmenet fejezi be. j {
A Katolikus Napon részt vesz az egész kanizsai esperesi kerület papsága, községeinek népe, a klskan|-zsaiak, az összes iskolák, egyesületek, testüle\'.ek.
Pályázat Nagykanizsa rövid portréjának megírására
Az Irodalmi és Müvészzetl Kör a Magyar Kulturális Egyesületek Szövetségének felhívására és unnak országos pályázatéba kapcsolódva, pályázatot irt kt Nagykanizsa város rövid portréjának inegtrásárú. I.dij pengő, II. díj 20 pengő, III. dl) könyv. A dljawltt munkák fénykép, anyaggal kiegészítve résztveszzrek a Kulturális Egyesülelek Szövetségé. nek országos pályazatában, amelynek első dija 500 pengő.
A pályázat feltételeit a Kulturális Egyesületek Szentsége szabta meg. Bszerint a pályamű nem lehet hoaí-szabb, mint 8 10 ritkán gépeli Ív-oldal. Tartalmaznia kell röviden a város történetét, fejlődését és jelen belyseaót, mindezt irodalmi köntOs. ben. A pályázat titkos, tehát Jeligésvet és-az |ró nevét éa lakátcímét tartalmazó zárt borítékkal kell pos-Ián elküldeni Magas Mihály rgimn igazgató, az Irodalmi és Művészeti Kör elnökének elmére (Nagykani*
I zsa, Sugár-ut, Kegycsnendl giiuziá-\' ziurn).
Pályázni csak- gépen Írott és pos-té\'i érkezeti, Jeligés kézirattal leftfet.
A pályázat benyújtásának határideje 11136. junius 2.
A pályázatokat Nagykanizsa város és a Kör vezetőségének tagjaiból 4Tó zsori-birálja el.
Gyakran visszatérő azéJusoru-lás, rosss emésztés, vastagbéthurut, felfúvódás, oldiKáJis, légzési zavar, szívdobogás, lejnyoniás, füliugás, siédű\'és és lehangoltság esetén • természetei .Ferenc Jőzacl" keserűvíz gyorean wfMntitf a gyomor 4s a belek működését, az emészfétl rendbeli ozzs, megazsbsdtlta az aatbtrt a kellemetlen érzésektől s tiszta fejet és nyagodt alvást teremt. Az orrolok ajánlják.
Az eeztrtk ftlnwyértáe világsikere, a melódiák és Illődén látványosságot tltajo
a főszerepben Béoa uj szenzécléla: OHIRSTL HAROAVa.
Utolsó nap, — cstiíörtöK :
VÁROSI MOZGÓ.
1936. áprflli M
17.30 Orosz Júlia éneket. — 18 lat
ván bejön a pusztáról. (Bibó I-ajos). — 18.30 A rádió szalonzenekara. — 10.30 Seinmüelöadás a Stúdióban. • Stuart Mária.. Szomorújáték 3 felvonásban. Rendező NáOay Béla. — Az előadás után kl). 21.25 közvetítés pz Ostende-kávéházból. — 21.50 Közvetítés Varsóból, a lengyel rádió 10 éves jubileumi műsorából. - 22.20 Hirek, időjárásjelentés. - 22.40 A Budapesti Hangverseny Zenekar. — 0.05 Hírek, Budapeet IL
18.30 Angol nyelvoktatás. — 20.45 Hírek
17.30 Ebenstein Viktor zongorájuk. — 18.10 Csak Bécsi Múvé&zhangvcr-seuy. — 19.30 Rádiózenekur a modern négyessel. — 20 A brit rádiózencknr vendéghangversenye. — 22-10 Tauten-hayn négyes. — 23.35 Tánczene.
Péntek
6.45 Torna. Utána hanglemezek. — 10 Hírek. — 10-20 Időszerű szemle. — 10.45 Ifjúsági közlemények. — 12.05 Győző Amália énekel. — 12.40 Hirek.
— 13—14.20 Országos Postásjenekar.
— Kqzben 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 14.40 Hirek, árak. — 16.15 Diákfélóra. - 16.45 Időjelzés, hirek.
— 17 Cigányzene.
17.30 Sportkózlemények. — 18 Nemzetközi olajpolitika. (Dr. Monori-Ko-vács Gyula). — 18.30 I)r. Dohnányi Ernő zongorázik, Mursclutlkó Rózsi énekel. — 19.15 Beszélgetés egy angol hölggyel a májusban megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásárról. (DobUioíf Lili btirónő). — 19.15 Néhány szó a londoni rádiózenekar hangversenyéről. — 20 A British Broadcasting Corporation hangversenyének közvetítése a Városi Szinházból. - 20.55 Hírek.
— 22.15 Hirek, Időjárásjelentés. 22.30 Cigányzene. — 2^.20 A Mándlts jnzft-zenekar műsora, Kalmár Pál énekszámaival. - 0.05 Hirek.
fedapNl IL
18.45 Gyorslrótanfolyam — 20 Dickens száz esztendeje. (Dr. Kundt Ernő). — 20.30 Hírek. — 2055 A rádió szalonzenekara.
12 Rádiózenckar. — 14 Spíflét lemezek. — 1520 Tavaszi dalok. — 16.15 Régi divatos dalok lemezeken.
17.30 Zenekar. — 19.30 Don ftuljote és Sancho Pausa. ~ 20 BudapeiL — 21.05 A bécsi népénekesek virágkorából, hangverseny. — 22-10 Dal- éa áriaest. - 23-15 Jaaz. (
Pi*j»<Sxi« t fozukt szél, északnyugati
szél, ejtyea helyeken alvatar, »flt he-lyonkint lég. A hőmérséklet oaökkon, a Dunántúlon, a szétvédettebb hülyékén éjss&kal talajmentl fa#y; Távolabbi kilátások : A péutektfl wombatra virradó éjjelre a dunántull laj^yveszély átlerjod az ország keleti részére ls.
j Nagyságos asszony 1 Kötött blúzok pub p is oo-íq Szomoltínv!
1 ■ Selyem .. P1.4B P 10 00-in ——22Z.
P 1.48 P 10.00-ig
^Rositnmhöz blui n mai hoMLwüUiHt! jí Ém\\ Í!ÉÉ
MBfi. áprHl. 24
ZALAI KOZLOWV
k kékttök királya


Kitűnő minőség, ezt használja 1
ttuvatvozető: Gáspárná Soaja, Budapest
Az arc helyes reggeli ápolása
Multkoffl cikkemben az arc esti ápolásóról számoltam be. Miután most mór tudjuk, mit kell tennünk lefekvés előtt, hogy bőrünk egész éjjelen át szabadon lélegezh<\'ssén tudnunk kell azt is, hogy reggel, ha felkelünk, hogyan ápoljuk helyesen arcunkat A dolgozó- nőknek, akik reggel sietxek, minde-n percük ki van számítva, nincsen feleelege® idejük és bizony nem érnek ró arra, hogy huzamosabb Időt a tükör előtt töltsenek. Sajnos azonban, meg kell óllapitanimk, hogy éppen a dolgozó nőknek kell nagy gondot fordítaniuk külső megjelenésükre, mert akár Irodában, akór az írógép mellett, akár üzletben a pult mögött, ma mindenhol megkívánják, hogy rendesek, sőt csinosak* legyenek. Tehót aki reggel siet és száraz bőr." van, okosan teszi, ha felébredés után még az ágyban bekeni arcát véko-nyan zsíros krémmel és legalább a mosakodásig rajta hagyja. Az aro lemosása után, miután úgyis alá van alapozva zsíros krémmel, már nem kell más krémet tennünk. Leg. jobb, ha a kikészítést reggelizés és felöltözködés útónra hagyjuk, addig is pihen az arc. A száraz arcot mindig hideg vízzel mossuk, vannak azonban olyan kemény vizek, amelyeket nem\' bir el az arcunk, akkor egy kis forralt tej, vagy glyoerin, vagy borax hozzáadásával puhítsuk, esetleg a viz felfOrralásá. val, miáltal a felesleges mésztartal. mat a vft kicsapja. Az»k a szára* arcúak, akiknek a viz használata
után viszketős érzésük támad, tehát be legesen szárai a bőrük, pár napra teljesen hagyják el a vízzel való mosakodóst és csak arc-olajjal; vagy zsiros krémmel tisztítsák az arcukat. Akiknek módjukban van otthon maradni és nem sietnek reggel, hagyják tovább a krémet arcukoni
A zsiros bőrűek reggel is meleg, utána hideg lemosást igényelnek és délben, ebéd után egy rázók<ive^ rékcs lemosást.
Üzenetek :
Tanácstalan. Naponta meleg fürdők, kefedórzsök és hu még tovább is pat-tunásos lenne a háta, akkor egy szá-
rító folyadékknl mossa esténként. Vigyázzon a bélraüködésérc.
Ritkuló baj. Tanácsot addig nem adhatok, amíg nem közli levélben, hogy száraz, vagy zsíros természetű-e a hajhullása?
Viszkelös bár. Csak használja tovább az olajat és ® zsiros krémet, óni lök, hogy ilyen rövid idő alatt szép eredményt ért el.
A rovatvezető szívesen ad tanácsot Sürgős szükség esetén 20 filléres vá-laszbélyeggel ellátott borítékot szíveskedjék a levélhez mellékelni, hogy a válasz azonnal elküldhető legyen. Egyébként a rovatban küldünk üzenetet.
namciA
*t •Iag4nci*iiijuól hitűek,
henem gazdálkodóiul 4j h*jieu*g«k miau itll . . E*4uio it vehető « k«U<s *» minden »ü te menynél, •mivel mindenütt meg,j kínéinak I ... De mindet
különAtképen Uplélö él finom leu a
gyűjtés, egy későbben, különállóan 16 tesitendő mézértékesitő szövetkezet megalapozása végett.
3. A független, valódi érdekképviselet megteremtése végett pedig a még élő, de tengődő méhészeti egyesületek országos szövetségbe tömörítését tűzték ki célul.
Az egymásba fonódó kérdések közül a megoldást követelő két utóbbi ^ feladat önerejü megvalósítását, nemi ) különben a már üzembe hozott termelő szövetkezet tovább fejlesztését azonban Akadályozta az amúgy is fojtó légkörnek, békerontó anyaggal való szüntelen telítése.
De jött a mezőgazdasági érdekeltségek legerőteljesebb intézménye is: a tőkeerős Hangya Szövetkezet, hogy, egészséges vérkeringést teremtsen a méhészet gazdasági életében. Tervét, mely az egyes termelési ágazatok1 részére éJotbeléptetendő szövetkezeti ér-tékesltést a méhészet termelésére is kiterjeszteni kívánta, a méhtenyésztők örömmel fogadták, mert n tőkegyűjtés mellőzésével a szövetkezett taéz-értökesltés megoldásra várt feladatát egyetlen mozdulattal fejlődésének végső állomásához segítette.
A gödöllői termőiő szövetkezettel létesített megállapodás alapján üzanben is van már, a Mézértékesitő Hangya Szövetkezet, hogy a Hangya kiterjedt falusi hálózatával alátámassza a nyugodt tennelést.
A kötelező feladat harmadik felvonásában szintén idézett elő fordulatot a gáncsvetés annyiban, hogy H különálló szövetség alakítás gondolatának az elejtésével a méhtenyésztők célszerűnek találták — megterheltetésüktől mentesen — érdekképviseleti szervüket az 1920. évi 18. tc. alapján a mezőgazdasági kamarák keretében elhelyezni. A minden hajai méhtenyésztőre kiterjedő méhészeti szakosztály alakítása a kamarákn-í\'. már folyamatban is van. Benne állami szakközegek és méhésztársadalom egymásra találnak.
A fent vázolt kibontakozással teljessé válik az önzetlen, független önkormányzat egymástól elválaszthatatlan — bár uj keretekbe iltesztett, de lényegébe^ változatlan -=• hármas tuü-
EDDIG 310 ELŐFIZETŐNK kapta meg a Zalai Közlöny ajándék-fényképét
A Zalai Közlöny aj óndék-fény képét eddig 310 előfizetőnk részére készítette el szerződéses fényképp szünk, Pogóny Béla, akinek felvéíe. lei a legszélesebb körben közismerten elsőranguak felvétel és kidolgozás tekintetében egyaránt.
Minden előfizetőnk, az újonnan belépők is jogosultak a Zalai Közlönynek erre. az ajándékára. Aki a nagyalakú (16x24<s) fénykép-ajándékot igénybe óhajtja venni, jelentkezzék a Zalai Közlöny kladóhlvata Iában. A felvételek a l>ej!\'lentés sor. rendjében az előfizető lakásán történnek, de eszközölhetők kívánság
szerint Pogány fényképész Magyar, utca 5. sz. alatti műtermében is.
Az egy darab nagyalakú, Ízlésesen felragasztott fényképet teljesen ingyen kapja az előfizető, annak minden költsége a Zalai Közlönyt terheli, arra tehát a jelentkezőnek egy fillér kiadása sincs. ,
Az előfizető helyett valamely családtagja is igénybe veheti a Zalai Közlöny ajándékát
Jelentkezés után türelmet kérünk, mert az Igénylés olyan . tömeges, hogy azok lebonyolítása időt ig4 nyel.
i méhészei független önkormányzala
Hat évtizeden át folyt a nagy harc I a hazai méhészet független önkormányzatáért, hogy szervezett hálózattal egységes, valódi\'érdekképviseletet kapjon; az önzetlen szövetkezeti értékesítés életrelűvásával pedig: a nyugodt termelése biztosíttassák.
Hatvan ér előtt gazdasági élete önállóságáért indított mozgalmat komoly előrehaladásában hátráltatta és akadályozta a méhésztársadalomnak a méghasonlása, mely abból eredt, hogy az országos egyesület a védelme alá helyezett eszme valóra váltását állandóan halasztgatta.
Ez a különös helyzet az egyesülettel szemben a teljes bizalmatlanságot és jó Időre a lemondás gondolatát formálta a méhtenyésztők túlnyomó há-nyadáuál. Csak az eszme hordozói lelkében dolgozott tovább a fejlődés vágya, mert nyitva látták a jövőt és bíztak, hogy a méhtenyésztőkbe oltott gondolat ébrentartása, a méhészet uj és boldogabb korszakát készíti elő.
A vesztegelő állapotból a háború következményeként jelentkezett más
életkörülmények: a gazdasági helyzet kedvezőtlen alakulása rázta fel újból a méhész lelkiismeretét ós öntött belé lüktető életet, hogy bátor lendülettel törjön kivezető utat a romlás ösvényén tévelygő ősfoglalkozásnak.
Minthogy a lelki összhang megteremtésé végett — hogy az egyetértésben való egymásra találás által a válságból a kibontakozás erőteljesebbé tétessék — az országos egyesület felé tett, a békés együttműködést kereső lépés merev visszautasítással találkozott, a méhtenyésztők akaratereje még nyomatékosabban jelentkezett, hogy a végzetesen időszerű, egyetemes érdekű feladatot, a széthúzás tüzében még önerejükre kényszerülten is megoldják.
Egy elavult világ ledöntéséhez fognak, hogy ujat építsenek föléje.
Gödöllőn az 1932. évben tartott országos gyűlésükön:
1. Megalakult a Magyar Méztermelők Szövetkezete, a méztermelés és méhtenyésztés országos, egységes irányítására hivatott első gazdasági szerv.
2. Folyamatba helyeztetett a tőke-
Junior,
az Ifjúság tennisz-dpője, erős vászonból, felhajtott crepp-talppal . . . P
Chrom-iennisary Mester-tenni»y Dawis-tennisx,
3-60
erös prima dubliro-zott vászon, felhajtott dupla erős, zöldes-szinü crepp talppal, fűzős és pántos, szellőző lyukakkal . P
5-80
Szabó cipőáruház
legerősebb, lég- és izzadság áteresztő, ruganyos crepp-talppal, a versenyjátékosok elismert ten-nisz-dpője . . P
6-bo
erős tropikál-anyagból (lyukacsos felsőrész), minden sporthoz alkalmas, dupla erős crepp talppal . . . . P
B-30
Horthy Miklós-ut 1.
ZALAI KÖZLÖNY
1986. áprlHi 24,
4
ve, mellyel évszázados elrendezési kap a méhészei sorsa.
A nagy horderejű teljesítménynek meg kell hoznia, r>z egyetértéssel\' dolgozni tud.., alkotások korszakát.
Brenn Zoltán
A földművelésügyi minisztérium kiküldötte Kanizsán a kisbérletek ügyében
A kanizsai kisgazdák, mint Ismeretes, a lejárt hercegi bérletekből kisbérieteket szeretlek volna kapni. A tárgyalások azonban nem vezettek eredményre, a hercegi uradalom a felsősánci és a majori bérleteket is egy-egy bérlőnek adta ki, akivel meg is kötötték a szerződést. Nagykanizsa kisgazdái megfellebbezték a szerződéskötést és kérvény bon fordultak a földművelésügyi miniszterhez a kisbérletek dolgában. A földművelésügyi miniszter most lcküldötte- egyik szakközegét Nagy. kanizsára, hogy a helyszinen vizs. gálja fölül a kérdést és a kisgazdák meghallgatása után tegye meg jelentését.
(—) A tsj foriüzödósének
okait ismerteti a Mezőgazdaság legújabb száma. Cikkeket közöl ínég uj növényfajok keresztezéssel való előállításáról, a melegégövi növények\', magyarországi termesztéséről, a ricinus, tartalmu olajipari takarmányokról, a kereskedelmi növények trágyázásáról, a hőmérsékletnek a növényekre való befolyásáról, a szarvasmarha-tenyésztésről, a Manninger-féle bogárfogógépről stb. A dúsan illusztrált kiváló szaklapból a Mezőgazdaság kiadóhivatala Budapest, V., Földmüvelésügyi Minisztérium, díjtalanul küld mutatványszámot. _ \'
Az emésztőszervek megbetegedéseinek kezelésénél regge\'enként 1—1 pohár természetes „Ferenc József" keserüviz gyakran felbecsülhetetlen szolgálatot tesz. Az orvosok ajánlják.
MISZTÉRIUM
A telo hold aranyhaját kibontotta az éjszakába. Részegen csókol belé a csend, ölét a holnap elé kitárja. Ml fo«an benne, senki se tudja: az utak mind a sötétbe vesznek, ajtók, ablakok mögött fekete árnyékok dideregnek. A hegyeken álmok köde ül. Messze tornyok felett zeng-bong az éjfél... Sötét templomokban,\'1 belül, ahol hldetf kő-szentek alszanak, pislogva virraszt az örökmécs lángja. Zárva a kapu... Fáradt kis hitét nem me\'engethetl senki nála. És mégis — ez a kicsike fény (senkise őrzi, senklso látja) ez vigyáz az egész világra.
Bart/arlts Lajos
— (A jogügyi bizottság ülése)
A városi képviselőtestület jogügyi bizottsága csütörtök délben alakuló ülést tarlóit, amelyen egyben a MABI-kölcsön jogi részével és\' fel-télcicivel \'foglalkozott. A bizottság elfogadásra ajánlotta a közgyűlése nek a polgármesteri javaslatot
— (A számvizsgáló bizottság alakuló ülése)
A városi képviselőtestület számvizsgáló bizottsága megtartotta alakuló ülését. Dr. Krátky István polgármester meleg szavakban adózott dr. Weisz I^ajosnak, a számvizsgáló bizottság elnökének, ak évek óta buzgó tevékenységet fejtett ki cminőségben és azért újból őt ajánlotta a bizottság elnökéül A bizottság egyhangúlag választotta meg újból elnökévé dr. Weisz Ujost. Alelnök lett Kalmár Zoltán építész. Értesülésünk szerint a számvizsgáló bizottság a legközelebbi napokban összeül, hogy felülvizsgálja á város múlt évi zárszámadását.
— (Készül a „Horthy-adrr.lrálls")
Nem is gondolná az ember, hogy
a csendes Károly laktanya egyik kis szobájában milyen érdekes münka folyik. Kalch kantinos asztalos fia, aki valamikor hajógyárban dolgozott és most munkanélkül otthon van szüleinél, hónapok óta dolgozik egy nagy hadihajó miniatűrjén. A 160x22 centiméteres csatahajón fcvegvan minden, nmit a mai modern haditechnika mellett egy cirkálón találhatunk. Még a forgatható és távolságra belrányitható ágyutomyok is rajta vannak a leg-apróbban kidolgozott részletekben. A kis hajó belsejében tiszti kajütök, étkező, legénységi szobák, konyha, a gépházban feszül a kis villamos-motor, melynek elindulásával világosság gyul ki a hajó minden ablakán. A lőrések sem hiányoznak a hajóról, amely csukaszürkére van fényezve. A neve: hogy senki kétségben ne legyen a csatahajó rendeltetése felől, ott büszkélkedik rajta az előttünk megkeresztelt hajó
neve: .Horthy admirális.» Rajta miniatűr magyar zászló. Rádió adó és felvevő állomása ls van. Kalch Gyula Magyarország kormányzójának akarja felajánlani a -Horthy admirális, miniatűr cirkálót, amelyet előbb a Nemzetközi Vásáron akar kiálUtani.
Magyar iparosvonat ment Olaszországba
Csütörtök délelőtt a Nagykanlzsá-ra 11 óra 14 perckor érkező budapesti gyorsvonat\' számos magyar Iparost vitt magával tovább Olaszországba, ahol több napon át tanulmányúton lesznek olasz városokban. A tanulmányi kirándulást az IPOK rendezte az olasz ipari érde. keltségekkkel karöltve. Az állomáson megjelent a nagykanizsai Ipar. testület elnöksége és tlszfviselői, va. lamint az előljőróság tagjai, hogy köszöntsék Iparostársaikat, akik Papp József IPOK-elnök vezetésével utaznak. Kertész Béla építészmérnök, alelnök és Bazsó József Ipartestületi vezetöjegyző lelkes beszédekben köszöntötték a magyar határállomáson kilépő iparostábort. Papp József, az országos iparos vezér lendületes beszédben válaszolt a nem várt kanizsai üdvözlésre.
- (A Szoolálls Missziótársulat)
helyi szervezete részére folyó hó 24 én, pén\'eken délu\'án 6 órakor tartja dr. Mészáros Bé\'a havi konferencia beszédét, melyre a hölgyeket ezúton is meghívja az ElnOknő.
— Érdekein, gek
az uj Színházi Eleiben: Áruházi kisasszonyok hála küldöttsége a Meseárit-ház primadonnájánál, Bársony Rózsinál, — Privát óráikban mit tudnak a pesti színésznők? — Székely István cikke a plasztikus moziróL — Bulla Elma, Muráti LiU, Törzs Jenő és Páger Antal beszélgetése aktuális dolgokról. Guthy Böske divatrovata, Pataky Károly képes sport-ujságja, tixenhat oldalas Irodalmi Élet, Bus Fekete László regénye stb.
A Nem kell önnek Budapestre utazni, K
« mert megnyilt a W
4„Ml BOLTUNK";.
1 Caangary-ut 29. u. alatt, 7
(
ahol fővárosi nagyáruházak árain vásárolhat
fűszer-, csemege- ós gyarmatárukat.
Londoni pillanat képek
Irta: Balog De*«ő 2
Menetrendszerű pontossággal közeledünk célunk felé. Már csak annyi időnk van, hogy mégegyszer meggyőződjünk arról, hogy az Ostendében kezünkbe nyomott és az útlevélvizsgálatnál szükséges sárga szinü nyomtatvány különböző kérdéseire helyesen feleltünk-e és 3 órai hajóút utáni I)o-%-verben kikötünk.
Régi és korának megfelelően ósdi berendezésű kikötő képe tárul elénk. Az alaposabb körültekintés azonban lehetetlen, mert nagyon sokan vagyunk és mindenki a rendszerint bizonyos kellemetlenségekkel járó útlevél- és. vámvizsgálattal akar mennél előbb végezni.
A vámvizsgálat
Már az útlevélvizsgálatnál kitűnik, amit különben később is gyakran tapasztalunk, hogy mity nehezen boldogul itt az, aki nem beszél jól angolul. Kétségtelen ugyanis, hogy hiányos angol nyelvtudásom is hozzájárult ahhoz, hogy „az ellenőrzés munkáját lelkiismeretesen, dc szenvtelenül ós bizonyos ridegséggcl végző angol hivatalnok a -1 heti tartózkodási engedélyemet csak hosszabb tárgyalás után és a Dowerig elém utazott londoni rokonom közJ>clépésére adta meg. A hozzám intézett kénlésekből azonban azt is megállapítottam, hogy bizonyos nehézséget az útlevelem is okozott, mert a nem szövetséges államokból és nem üzleti ügyin-n érkező férfiakkal szemben ugylátsiik politikai okokból
kissé bizalmaÜüiiok. A vámvizsgálat azonban simán és gyorsan folyt lc. A vámhivatalnok az útitáskámat meg se nézte, mert megelégedett a nemleges válasszal, hogy a felmutatott jegyzékben felsorolt vámköteles árukból a podgyászomlKin semmi sincs. Az utánam sorra kerülő hölgynek a j>od-gyászát azonban már alaposan megvizsgálta, mert bizonyára tapasztalatból- tudja, hogy a vámvizsgálatnál a nőkkel szemben való bizalom1 már ke-vésbbé indokolt. Azt hiszem, hogy a a határokon tőrtént, különböző vizsgálatokkal járó kellemetlenkedések ma mindenki előtt ismeretesek, mégis bizonyos mértékben lehangolóan hatott rám a tudat, hogy ezeklől még u szabadság igazi hazájában sem kímélik meg az embert.
Nincs II. osztály I
Az elmélkedésre azonban nincs idő. A vonat indulásra készen áll. Sietni ugyan nom kell, mert a vonatot csak a vizsgálatok l>erejezése után indítják. Attól sem keU félnünk, hogy helyet nem kapunk. A Southern Raü-way (déli vaspályatársaság) gondoskodik arról, hogy helye mindenkinek legyen. Előre és pontosan tudja ugyan-is, hogy az ostendei hajóval nány ezer emer érkezik és a szerelvényt ennek mcgrelelően állítják össze. Az sem probléma és nem szabályellenes, hogy a III. osztályú utas szükség esetén az I. osztályban helyezkedjék el Az angol vasutakon ugyanis mű csak két kocsiosztály van, I. és III. A második osztályt néhány évvel azelőtt kiküszöbölték. Az I. és III. osztályú kocsik berendezése majdnem ugyan-
az, dc az I. osztály ára a m.-nak kétszerese. Ily körülmények kőzött igazán érthető, hogy az I. osztályt igen kevesen, vagyis csak azok használják, akik nem akarnak nagyobb társaságban utazni. \'Megtörténhetik azonban, hogy az utasok száma oly nagy, hogy egy szerelvényen az I. osztály teljes igénybevétele mellett som\' férnek el. Lemaradásról, illetőleg arról, hogy csak a legközelebbi menetrendszerű vonattal utazhatnak tovább, ez esetben sem lehet szó, mert feltétlenül számithatunk arra, hogy a vasúttársaság 5— 10 perc múlva egy másik vonatot indít. Valószínű, hogy ez a tény is oka annak, hogy a vonatok indulásakor nálunk oly gyakran tapasztalható izgalomnak és tülekedésnek itt semmi nyoma sincs. -y
Menetrend-politika
Az üzleti szellemnek ezt az egészséges és követésre méltó megnyilatkozását különben 1935. augusztus hó 5-én és a Londonból való elutazásom alkalmával személyesen is tapasztaltam. (Remélem, hogy olvasóimat nem zavarja majd, hogy e tapasztalataidról már most emlékszem meg, holott Idő-sorrend szerint Dowerből méa el , sem indultam.) Augusztus 5-én Londonban általános munkaszünet van. Bank Holi-day.nek, a bankok ünnej*. napjának nevezik az angolok. A békebeli május 1-énkhez hasonlítható talán, mégis azzal a különbséggel, hogy Itt o napot nemcsak a munkások, hanem minden társadalmi osztály meg-ünnepü. Az üzleti élet és forgalom teljesen szünetel és aki csák tehtfci, ünnepel, szórakozik és kiránduL Ro-
konom társaságában kirándultam\' tehát én is. A kirándulás helyéül a délkeleti tengerparton fekvő és Londonból vonaton 2 óra alatt elérhető Margel divatos tengeri fürdőt, az angol Os-tertdét ajánlotta. Arra a kérdésemre, hogy vonatunk hány órakor indul, nem válaszolt, hanem ehelyett clőveít egy menetrendet, amelyet az érdekelt vasúttársaság külön erre a napra adotl ki és amelyből kitűnt, hogy augusztus 5-én Margetl>e és a közbeeső tengeri fürdőkbe reggel 7 órától 11 óráig a rendes menetrendszerű vonatokon kívül 10 különvonat indul és Margetből este 7 órától 9 óráig 10 percenként lehet Londonba visszautazni, ami annyit jelent, hogy két óra alatt 12 vonatot inditanak majd visszafelé. A vasúttársaság tehát rendkívüli forgalomra számított. Számítása természetesen bevált. A vonatok az emberek ezreit szállították. Még a 9 órai is zsúfolva Indult. 11 óra után érkeztünk a helyszinre.
Számok egy strandról
A fürdő méretei, a szebbnél-szebb szállodák hosszú sora "meglepően hatott; a néhány kilométernyi strandon hancúrozó és gomolygó tótrteg azonban felejthetetlen élmény volt. Kabint 6 d-ért (60 fillér) hosszú ideig tartó sorbaállás után és csak egy félórára kapott az ember. A kabinos mindenkit figyelmeztetett is, hogy a félóra le. telte után a ruhákat a közös ruhatárba helyezik el. Ezt n kellemetlennek látszó intézkedést azonban a sok ezer euiber indokolta.
(Folyt köv.)
1936. áprIUl U
BALA1 KOZLONY
_ (Családi Idill • luoerná»b.n)
Végzele.s kimenetelű összekocca. ná* törtónt apa óa (la közölt a szőni széd Hahót községben. Nonws István 3\'i éves hahó ti földműves a lucernásföldjén dolgozott, ott volt az édesapja ls. A kettö között sgy-csekélység miatt szóváltás támadt, mire nz apa felkapta kaszáját. A mér tctllege^éggé fajult civódás hevében az apa kezébe lévő kasza átvágta Nemes István lábán a íőiltőeret és több más erét, ugy hogy elvérzéstől lehetett tartani. Beszállították a nagykanizsai kórházba. Állapota annyira válságosra fordult a nagy vérveszteség folytán, hogy a kórház még éjszaka ér. tositctle a törvényszék vizsgálóbirá-ját az esetről. Dr. Almássy Gyula törvényszéki vizsgálóbíró éjfélkor kiszállt a kórházba éa kihallgatta Nemes Istvánt. A részleteket a csendőrség igyekszik Uaztázzii.
=» Nem kell Budapestre utazni Önnek, hogy olcsón tudjon luizcr-, csemege- é> gyarmatárul vátárolnl. Kisérje figyelemmel a most megnyílt „Ml boltunk" (C«ngery-ut 29.) hirdetéseit és meggyőződik erről.
— HAilMMonyokl Megjelent a Dr. OETKbR gyár 1936. évi olaő kladáau fénykép.* r«c*ptk0ny*., melyet klván-sAgéra bárkinek Ingyen és kármentve
küld: Dr. OBTKKH A. TápazermUvek Budapest VIII , Ckmtl-u. 25. Stltőpor te vanllllnoukor ára most tevalcakéat 12 fillér.
— Sieata Sanatórlum)
főváros egyik legldeálisabban fekvő ás
-vosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete, bel- ás ideggyógyászat, sebészet, szülészei, nőgyógyászat, uro-iogia atb. Hőntgeu. Kénjíiii és mikrosz-kupiai luboratoriisnt. Elektrokardio-graph (szivvlzsgáló). Krogli féle alap-anyagcsere vizsgáló készülék. Knta-roclaanw (bálfürdő). Modera vizgyógy. lntfzet. Orvosilag vezetett viílany-üznuú konyha. Elsőrendű ellátás. B700 négyszögöles parki Olcsó árakl
— (Kiolvasott újságját)
képes folyóiratát mellékletelt ne dobja el, hanem küldje be a Mls«lós-Mzba, a missziós Qépdálutánok céljaira Köszönettel fogadnak minden beküldőit könyvet, folyóiratot, újságol
Pénzt kaphat
otthon beváró, haaznált bélyegeién, bélyeges levelezéséért. Felvllá-goeltást sziveaeu ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt\'a Frontharcosok helyiségébén (Pannónia hátsó klllönterma).
M Aszta llárflaaság szívesen lát! minden felnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság semmiféle kötelezettséggel nem jér. Tagdíj nlnca.
Naptári Aprilia 24. péntek. Rom kat. György. Protestáns Oyörgy. Izraelita IJar hó 2.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hé végéig a Salvator gyógyszertár Erzsé-bei-tár 21. ás a Uskanizaal gyógyszertár UősHrdő nyitva reggel I órától sata I órái) (hátfő, aserda, pántot délután kad*ai agáaa aap .(Ikanky
- (HélyeggyültMc taMtoxi/a) hát. tön dálulán 0-tól 8-lg a pannonla hátsó kistermében _
■ /
BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR
májua 8 18.
A MAGYAR IPAR ATFOQÓ NAOY BEMUTATÓJA. 80 0/0 utazási kedvezmény.
A májua 2—18.-tg Budapestre váltott toljeaAru legy májas 8—24 -lg díjtalan visszautazásra Jogosít, ha az utas váaárigazolványt tud felmutatni.
Vásárlgazolvány kapható Nagykanizsán: ■ Naaykanizaai Takarékpénztár R-T.-i.AI és a MaaetiegyÍródéban Ara a.ao r.
ÜEBU3HBB
A kSiigaigatáti biróság Meizler Károlynak ítélte a készt* helyi mandátumot
| Budapest, április 23
A közigazgatási biróság csütörtör kön délben hirdette kl Ítéletét a keszthelyi képviselőválasztások ellen beadott pelició ügyében.
A bíróság a lefolytatott vizsgálat anyagának felülvizsgálása alapján helyt adott a panaszosok kérelmének és elrendelte a választás eredményének kiigazítását. Eszerint a biróság a keszthelyi kerület megválasztott képviselőjének Meizler Károlyt mondotta ki, aki, mini is. mereies, kercszténpárti program^ mai lépett fel a kerületben.
Az ítélet indokolása lapzártáig nem érkezett meg.
Lemondott Szentes polgármestere
A végelbánási bizottság Olésére érkezett meg a nyugdíjazást kérő levél
A közigazgatási biróság a továbbiakig kötelezte OstU Pálffy Dé-nest és az ellenpCtioló aláíróit, hogy 16 napon belül 9000 |>engő költséget fizessen M<Mzleréknek. A biróság ezenkívül több választási elnö. köt 2-4 évig terjedő választói jogának megfosztására Ítélte. (
Az ítélet indokolása részle!es;kn foglalkozik az ellenpetciióval is és arra vonatkozóan megállapítja, hogy a bizonyítási eljárás során nem látszik fennforogni az, hogy Meizler az elienpeticióban ellene felhozott vádpontokat valóban elvette-e.
Szentes, április 23 Csütörtökön ült össze Szentesen az a hármas vármegyei végelbáuásl bizottság, melynek dönteni kellett volna Négycssy szented polgármester ügyében. Az ülés előtt levelet adtak át az elnöknek, amelyet a polgármester irt ós amelyben egészségi állapotára való tekintettel nyugdíjaztatását kéri. Így a végelbánási bizottság ilyen értelmű döntést hojtott.
A miniszteri határozat részletes indokolása megállapítja, hogy Négyessy Imre dr. alkalmatlan a polgármesteri szék betöltésére. Az indokok között
helyet foglalnak különböző ügykezelési szabálytalanságok és több pont szól « vagyonkezelés körül észlelt hibákról, Hibáztatja a belügyminiszter, hogy egyidfíben a város pótadó nélkül gazdálkodott, ugyanakkor váltókölcsönő-ket vett fel. A város igy adósságba keveredett, holott ha pótadót róttak volna ki a gazdaságilag Kedvezőbb esz tendőkben, el lelietett volna kerülni a város eladósodását. Egyes városházi tisztviselői* és rokouaik jelzálogi bizto^ sitás nélkül árvaszéki kölcsönöket kap-(lak s noha nz árvaszék fizetőképessége erősen megromlott, ezeket a kölcsönő-
Már 13 pengis
kii részletre
roegsnreiiuli a Bemtor ideális hordoztató
portable-
irógépet.
Kp. in csat 205 pengő.
A Remington írógép képviselet:
Szabó Antal sportüzletében ints
ket még sem mondották fel. A szellemi
inségmunkások segélyezése és a főiskolai hallgatók tanulmányi segélyei i« szüretinek a vádpontok <kö«ött. 8*c-rei»el a vádpontok közölt a népkonyha késedelmes felállítása is. Ez a Késedelem a miniszteri leirat szerint « szorgalom hiányára mutat.
Elfogadták a pénzügyi tárca költségvetését
Budapest, április £3
(Lapzártakor érkezett) A képviselőház pénzügyi bizottsága csütörtö* kön délelőtt tartott ülé«én fotyfeftfe az állami költségvetések tárgyalását. A pénzügyi tárca köiiségvsWt-fJét Zsindely Feneke előadó temettette, majd több felszólalás után Fabinyi válaszára a költségvetést elfogadták. |
Elfogták a Köhtdáról megszökött fegyenceket
Győr, április 23 A győri cigánytelepen gyanúsan viselkedő cigányokat vett óure ui ügyeletes rendőr. Igazoltatta őket és kiderült, hogy a sopronkőhidai fegyházból megszökött rabokkal azonosak. A cigányok, névszerült Kaldera Imre, Lakatos Gyük és Csurák Dezső egy ideig tagadták, de később bevallották, hogy (Bk a szökött fegyencek. Bécs felé akartak menekülni, ac a határon q$m mertek átmenni. A reqdő**ég a három szökött fegyencet átadta az ügyészségnek.
Jogerős a férjdaraboló asszony örökrabsága
Budapest, áprUU «6
(lapzártakor érkezett) A Kúria m* hozott Ítéletet Bognár Istvánná, a férj. daraboló alagi asszony bünügyében, akinek életfogytiglani büntetését helybenhagyta. A férjgyilkos asszonyt pénteken reggel szállítják Márianosztrára.
h
Csöngey « bét leeJobb vidéki Uzcn^gyAten
Érdekes ujltést hozott a Nemzett Sport keddi száma. A N«mz»tl Liga két legjobb tizenegy lének közlése ulán a vidéki amatőrök legjobbjai-ról is rendszeres fclálUlást közöl. Az első heti felállításban találjuk Csöngeyt, a Zrínyi kltilnö oenter. csatárát. A vidék mintegy 8000 futballistája közUl nem könnyil dolog a vasárnap legjobban j&towtt 1 \'-el, kiválasztani, de még sokkal nebo. zebb azok köz* bekerülni Ugy látszik, Gsflpgeyt már orazágia vl. szonylatban is kezdik elismerni, ami annál is inkább érthető, mert kevés ilyen gólképes közéj>csatár van vidéki viszonylatben. i
OfcSMtsjjOf
w&amezmm
m^mMh
EALAI 1CÖZLÖM¥
EMLÉKJEZTETÓ
Április 29.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor.
MÁjm. 3.
A Baro" Szövetség gyűlése a városházán.
MOVE lövész-verseny délelőtt fél 9-kor a József főhcroeg-uÜ lőtéren.
Hilma 4.
Mács Alajos Japán fifcrtj® előadással a színházban 9 órakor (Irodalmi Kör).
■Ajui 30.
Növendékhangverseny n zeneiskolában 6 órakor.
■ijaa 27.
Növendékhangverseny a xeneiskolá-bau 6 órakor.
APRÓHIRDETÉSEK
. i AH*. ->WU« ti í\'nVü\'LtkSinJa
10 UN, « NM<. nini.. UvUbl u. I nJi.r
EkMIO-hai-aMlaaéa eladó Ciengery-ut 27/a, loldiilnl 1.
Llteraa ■••■•kai veszünk 20 Illírért. Musael éa Prledenthal. 1557
UpUr.ta.iHUI mindenféle kivitelben szakszerűen éa olctón Stern üvegéé vállat Vároaháa-palola. 7
áransv«Ml»B u| bérautó rendkívül mérsékelt árban megrendelheló: Kaatmann
antólavarosónál. Telefon: Itt. 797
Juharban levő lágaiahrán, julányo-lan eladó Makovlcaky-cukrászda, Deák-tér.
____1580
Vennék kétaaArnyu nagyobb • •••JUt. Pléh látván. Zrínyi Mlklóa-u. 13. 158»
íthaiáara la alkalma*. forral-katá HUllH t.J literje 4 f.lér, serién btalaláara édes u|taavó llterle lVl Iliiét Kapható: Wnrtmann tettpari vállalatnál. Erraébel-tár 15. 1590
Kiadja a 1.plol.ldi.no. Közgaidsiágl Rt. Oat.ab.rf Nyomda áa Délzalal Lapkiadó Vállalata N.gyk.nlzeáu, felelöa kiadd i Zalai Károly, tatarurban talaloal Naavkanizaa 7R aaim
Nagykanizsa megyei város rb. blrájától.
kzg. 72/936.
Tárgy: 1 drb talált liba.
Végzés.
F. évi április hó I7-én 1 drb fehértarka tojó liba találtatott. Felhivom tulajdonosát, hogy hivatalomnál 4 nap alatt jelentkezzék, mert ellenkező esetben a libának nyilvános árverésen leendő értékesítését fogom elrendelni.
Nagykanizsa, 1936/ápr. 21. iiu Városi rb. Biró.
A
ALAI KÖZLÖNY
. ZÁLil KÖZLÖNY
A nagykanlzaal Ur. ttráablróaif, mUT telekkönyvi hatóaágtól.
1424/1936. tk. sz.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Dervallcs Jóiael végrehajtatnak Andrl lat szenvedő
litván végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási Ogiében a tkvl hatóság a véére hallató kérelme kóvelkeztében ai 1881 Ül t-e 144., 148. és 147. H al értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 428 P 1» INI tókekövelelés, ennek Járulékai és
ai árverési kérvényért exuttal megáliapl lott 11 P költség, valamint a csatlakozott-nak kimondott Zalamegvel Gsxdsaágl Ta-karékpémlár 280 P, Hollmann Izió 150 P. Krelt Jóiaet 340 P, dr. Knansi László
100 P tókekövelelés éa Járulékai behajtása végeit a nagykanlasal klr. Járéablró-ság területén leró. a nagyláesei 578.
siljkvbenl 1306-1315 hrai. tél éa siólő \'/» résxére 320 P, 990 -991. brai. szántó, rél \'/ii réslére 80 P, a 605 sillkvbell 1316—1325. h si. szóló éa uántó \'/» részére 320 P, 916—967 tiras. siánló és rél Vu részére 80 P, 1326-1335. hrai. szánló és szóló V« részére 320 P, 988- 9W. htsi. szántó éa rét Vu réazére 80 pengó kl-klálláll árban.
Ai Ingatlanakat végrehajtató Javára a a kikiáltási ár I201/s.án, Zalámegyel Obi-dsságl Takarékpénztár Javára 34U°A>án, Holtminn Izsó Javára a klkttllásl ár 3S6C0-án. Krelt Jóiaet laváta a kikiáltási ár 372°/o-án éa dr. Knansz Lásiló javára a kikliltáil ár 4600A án alul eladni nem lehet.
A telekkönyvi hatóság ai árverésnek Nsgvrécae községházánál megtartásán 1936 évi májua hó 16. napjának d. e. 12 óráját tüzl ki és aa árverétl teltételeket sz I8H1 : LX. t.-c. 150. J-a alapján s követkeiókben állapítja meg:
I. Ai árvetés alá esó IngalTsnt a legkisebb eladási árnál alscsonyabb áron el* adni nemiebet (1906: XLI. Le. 26. § >
Az árverelnt. szándékozók kótelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lOtyo-át készpénzben. vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott ártolyammal számított óvadék-képe. értékpaplrosban a kiküldődnél le tenni, vsgy s bánatpénznek előleges blról leiéibe helyezéséről kiállítóit letéll ells mervényt a kiküldöttnek átadni és az ár, vetéal fellételeket aláírni. (1881 : LX. 1.-t) 147., 150, 170, §§.; 1906: XL. t.-c. 21. S)
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltást árrá\', sgssabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kl-
kiállási ár százaléka azerlnl megállapított bánatpénzt aa általa ígért ár ugyanannyi szálaiékáig klegészltenC (1908: XLI. te. 2S.§.) Nagykanizsa, 1936. (ebt. hó 7. napján. Dr. Wábar sk. klr. |áráablró.
A kiadmány hiteléül: Klaa s k
9T3 rstUit.
!ÍÉI, ÍÉZl
egészségügyi berendezéseket és szennyvízcsatornákat, minden rendszert! ■Bivallyal
szerel ás javít,
épület- és géplakalosmunkikat vállal
Széchényi István
Nagykanizsa, Fó-ut 3. sz. Arajéalal atjl.l.n I ■
HIRDESSEN
■ „Zalai aiallay"-be«.
MENETRENDJE
érvényes 1935. október 6-tól.
Ikuz I nlD
traaak«l-lér—VaaaUllaaléa
Vssutállomásra
441
|M
730 9 29 11 0» 12 4Í 1330 1410 1600 1730 II" llf
"1»
o c
» a
1 8 ««
N
:
>
l.«iany«l manatrsnd
MmjUIU. B 48 HitykMlrU/i árk. 8 08 KUjkMlnirál M. 1400 UlMjár.kk. 1110
Tartós kerti pázsit létesítésére felfrissítésére, ajánljuk kQIOnféle pázsltkeverékefnket napos és árnyékos helyre.
HIRSCH ÉS
Midáreleség.
SZEGD magkereskedése
Sirinis nfivénytápaó.
1986. ápriH« 24.
Permetezze opölcsíáit!
Növényvédelmi szerek Permetezőgépek Magvak Műtrágyák.
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanlzs?, Erzsébet-tér 10.
(A klréság asallatt.) Telelőn: 130.
Nöi kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Gyormek kalapok
I.- P-töt, selyemben 3.- P Tennlsz-pullovarak
2.20-tól
Qyermekblúxok 1.BO „ Nól gumlfQxűk
DlvaMv»k SS fillértől
Dlvat-retlkülök
nagy választékban Extra naeyságu nftl nadrág 1.80
férfi Ingok 3.SO-MI
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa össze áraimat.
Brónyai Divatház
Horthy Miklós ut 1. szám
V á r cts h á z p a I o t a.
M»g»ri««*|l RéuvénytárMtág
Qtttenberfi HyomiKi és
ii ■ r • i
Lapkiadó gifliaiota
m ."-\'-1 >lill»|" poWikai
■ afykaalzaa
.........faMl kAnyvek é» dobozok gyára
lan mrfcMiWrtg. éa kiadóhivatala
KéazHflnki
ITHLEFOB: 78.
mindenféle koetkedelml, Ipari, pénrlaáiirB. agyvédi, gazdllágl, egyházi é« " nyontatványokat, árjegyzékeket, meghívókat, djegyzéni éa eaketésl i kai, gyáazjelentéfeket, névjegyet, lal kat, körleveleket, röplapokat éa mii
ízlései Utllttóati nyomtatványokat.
Gyártunki
IWeál könyveket, ügyvédi naplókat, Jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevá»árlá»i köny-vekat, rajzfözeleket éa lombokét, mlnU-zacakókal, zUkcédulákal, napOrtömbökel, faUnaptárakat, dobozokat Itb. el»örangu*Tű-vilelben (a a legokaóbb árakon. «
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fö-ut 5. szám alatt
Nyosn. a Wtfaslajdaoos KAafudaaád HL UuteotMr) Njtonxla 4a IMUd I^yUadó VáláaMa kónyvnynidijábu f"gi> inri »n |WMi UMv. ZaW Kaoly)
78* évfolyam 95. uám
Nagykanlzaa, 1988. április 25 szombat
Ara 12 fül.
r\' 0 M. T I K A
M A l> I L A P
•tiiilr itV
Felelős szerkesztő: Barbarit* Lajos
F.lótlictéit ára: ejy hóra > pengj 40 illlír. SierbeiztQségl í» kiadóhivatal! teletöm 78. «z.
Pardttta.. TévedtftBk!
Harsogott napokon át az ellenzéki sajtó a szigetváM mandátum körül. Fájó\' tyúkszemre lépeti a Nemzeti Egység, amikor ezt a nevezetes győzelmet aratta, mert a koncert, ami előtte és főként utána a túloldal ber kelben igyekezett eltussolni az ese. mény jelentőségét, fülsiketítő volt.
öklömnyi betűkkel hirdették, hogy a nyilas-gróf, Festetics Sándor agitált ű Bzlgetváft kerületben, Íme\' tehát : - a kormány Összeszűrte a levét a nyilasokkal. Ettől volt hangos napokon át a baloldali sajtó. Ez volt a legfőbb érv, amivel a Nemzeti Egység szigetvári győzelmét diszkreditálni akarták, öles tudósítások számoltak be arról, hogy a kerületben hol, merre járt a nyilas gróf, hol, mit beszélt a kormánypárti jelölt érdekében.
Most pedig jel-pici betűkkel, a szürke napihírek közé rejtve, ott is a hasáb legalján, rövidke hirt találtunk a 8 órai Újságban. Ez az icl-picá hir azonban jobban kiabál, mint1 az egész ellenzéki kóruS. Ez az eldúgütt pár sor nagyobb táviátokat világit be, mint a politikai gyűlölködés összes messze lobogó szövétneke!. i íme az iel-pici hir :
.A szigetvári választási Irtmípdtiy során1 tudósítást közóltüttk, ttaiély szerint gróf Fccstetlcs Sándor, a nyilaskértszteselc veiére Is agitált a Nep-Jelöltje mellett. Gróf FW .. tetics\' Sándor most nyllütkfozatá-bnn közli, hogy nem járt a kerületiért és igy bcsz\'édékW1 sem tartott:1 A magrirtk részéről riiegálla-pltjuk, hogy névcsere folytári kertit A trtdósltásbíi gróf Festetics Sándor neve és készséggel megállapítjuk,- hogy a nyitás gróf nfem agitált Szlgctváton.. Pardon, tehát... tévedtünk I Egyszerű semmiség az egész... Névcsere... Megesik a legjobb elővigyázat mellett is. Készséggel állapítja meg a lap ai saját tévedését - pár nappal á\'váltefctás tttún.
És ha még ez az egyetlen volna I Am napok óta egyre-másra jelennek meg hivatalos és magán helyekről származó nyilatkozatok szerte az ellenzéki lapokban. Ezekből a cáfolatokból sorra derűi ki, hogy ez sem, az sént, amaz sem történt meg, amivel á baloldal lápját vádolták a szigetvári válas^ás során a Nemzeti Egység Pártját. Szemrebbenés\' nélkül közlík a pár nappal ezelőtt még »leleplezések* mámorában tajtékzó lapok a csendes kis dementiket A világ legterméSzé. tesebb gesztusával jelentik : -•pardon, tévedtünk !«
Valóban tévedtek. De mielőtt ezt nagy-szerényen elismerik, előbb végig mérgezték az egész magyar közvéteményt. Legalább is ezt akar. ták. Egy\' tévedésre felépítettek vá-dakfct, fújta őket napokon ál újság-lapok légiója. A g^anu mérgét fröcskölték maguk KŐrül. a politikai morálról tartottak habzószáju jereimatWK&t. A .helySHKN jőIéK
Nyilas és egyéb Interpellációk egyórás pergőtüiével kezdődött tf város rendkívüli közgyűlése
Harsány derültségbe fulladt a polgármester utazásalt kifogásoló Interpelláció — Megszorították a gimnáziumi tandíj-kedvezményeket — A város tataroztatja a felBŐ-templomot — Rendezik a tettfeid beláfatait és kerítését — A gimnázium Ifjúsági Üdülőt létesít a Balaton-parton
Mi»\'**zava*t& á képviselőtestület a 300.000 pengőn ópitkezésl kölcsönt
Háróni órakór kezdődött a rerid-kivüli közgyűlés, a Magyar Hiszekegy-gyei, de osak egy óra múlva került sor a tárgysorozatra. Addig tártottak a napirend előtti felszólalások.
Az obligát első ^felszólaló Aradi Antal volt. Kifogásolta, hogy
jÖvécfifti kihágások ügyében a zalaegerszegi törvényszék illetékes, mikor Nagykanizsán 1í? van törvényszék. Krátky Islván polgármester válasza : Ez törvény alapján van Így. A város a főispán utján kérheti a mjjjiszU;i;t£l a törvény megváltoztatását. Erre a kép. viselő&sfület a polgáttiK\'stert flel-háta írriaztt.
S&ibó Gyula (nyilas) a polgármester budapesti utazásai ügyében in\' terpellált (
— Sokat jár a polgármester
ur Budapestre I
— mondta. — A város nagyon szegény. A polgármester minden utja után jelentse bo, hogy hol, kinél járt Pesten és milyen ügyben. (Derültség !)
Dr. Krátky polgármester általános helyeslés közben utalt a napirenden lévő nagy építkezésekre és utazásainak egyéb eredményeire (éljenzés).
— Nincs még város, — mondta — ahol olyan kicsiny lenne az utazási számla, mint Nagykanizsán. Még u kisebb Egerszegen is. nagyobb az utaiási költség, tíz bizalom dolga fl képviselőtestület részéről és lelkl-isnifcret dolga a polgármester szá-
11 - M I r ifi iái
tesültség látszatával mázott .té^ nyekbőU építettek osucáHt* állnotl vád-piramisokat, amelyeknek tömegei elkábitotlák az olvasót, de amL kor post feéta - jöttek á másná^ tisztító szelel, kifújták a pár szem homokot a pírtfnris óáücsa alól és összedűlt a kártyavár, egy összelá-kolt ellenzéki •egyesüld* szerte, guruló romjait hagyva maga után.
Mindez a rtégúnásig prédikált vá-lasztási erkátcsöíc nagyobb dicsősé.
1 Ugyanéz a választási erkölcs az ellenzéknek azt is megengedte, hogy a választás napján helyi rendkívüli ktudáíMk\' tHftrtbttílják tele a
kerületet Gömbös miniszterelnök lemondásával
mára, (Altalános helyeslés.) Boda Károly . a Csengery-utl vasúti átjárónál •zemély-felüljáró létesítését
sürget^. Najionta 20-25 vonat ál-litja meg 10—10 per*cre a forgalmút a sorompónál. Különösen télen és különösen a közeli Iskola gyermek-forgalmában okoz sok kellemetlenségét a közvetlen átjárás.
A polgármester az indítványt okvetlen helyénvalónak tartja és a Máv-val az érintkezést ezügyben megkeresi. (Helyeslés.)
Krisztián József (nyilas) a súlyos adóterheket kifogásolta. — Mielőtt a város uj építkezéseket kezdi — mondta — Jobban nézZé meg a polgárok teherbíró képetfegát (Zajos ellentmondások) Sürgette, hogy a városházán BZüh-tessék meg az álláshalmozásokat és ne dolgoztassalak ajiclós fiatalom, bertffcet a városházán 15 pengőért.
Krátfw polgármester: Az adó Ieg. nagyobo részé állami és picgyei. A tisztán városi tehér országos vL szO\'rVylajban aránylag a legkisebb NagyköHÍZS\'áh. A kettős javadalma, zásokat a város legnagyobbrészt megszüntette. Még 5-6 ilyen van, de fokozatosan és egyenkénti e|bi. rálás alapján ezek megszüntetéséről Is gondoskodik, bár a hangzatos »kü flzéu\'s* legtöbb esetben együtl se több 80-100 pengőnél. Az Inségi akclo nem jelent városi alkalmaztatást, hanem segilség erőnkhöz képest azokon, akik enélkül azt a 15-30 pengőt sem tudnák megkeresni.\'
mm anTíi m a
Ahol ezt jrieg tudjáfc és jtk^k le-
W fénni, ott ne álljanak ki a nap alá, amikor politikai morálról esik szó. Ahol a »pardon, tévedtünk* elve alapján lehet hamis hírek özönével nyomtatott betű szárnyán korteskedni \' & a végén egy halk pafi donnái minden fe\'elősségct lerázni, - ott ne beszéljen senki erkölcsökről. Erkölcs nincs lelkiismeret nélkül.
Ezek az apWfcrtis éfifolatók efcy-szersmlndenkorra megdöntötték a hiteiét minden ellenzéki szavalókó. rusnak, ahielyek minden elveszített választásnál felülnek a közvádló \'pulpitusára és kudarcuk mentsé-géüi egymást tuj.harsogva szólók u vádakat a rendszer, a hatalom,
Kl.t.lólh Imre a kitermelt városi fa felhasználása
leklntetében kért információt.
A polgármester nem nyilatkozott, tekintettel arra, hogy az ügy vizsgálat alo\'.t áll.
Kis.Tóth fmre kifogásolta, hogy az erdőmestei- egy erdő-legelő ügyben hozzá intézeti kérdésié idegesen válaszolt.
Krátk;/ polgármester válaszában arra hivatkozott, hogy a kioktató hang miatt az erd^mevster Idegessége érthető volt, különben is a felszólaló\'és az erdömestfr egymás közt a dolgot békésen elintézték, nem érti tehát, miért kell ezzel tölteni a képviselőtestülej idejét, ami-kor é\'ettx-vágónn fontos ügyek vár. nak a napirenden.
Kis.Tóth Imre a
kiskanlzsai utak rossz állapotát lelte szóvá.
A polgármester válaszában hangsúlyozta, hogy Kiskanizsának nincs oka panaszra p városi gondoskodás tekintetében. Az utak karbantnrlá-sára Is igyekszik minden lehetőt megtenni. A barakkoknál kitermo. lendő beton-törmeléket is mellékutcák uttesteinek javítására fordik ják. (Helyes.) ,
KU.Tóth Imre kérte a kiskanlzsal Országút, mint forgalmas nemzetközi útszakasz olajozását vagy kővel való burkolását. (Helyeslés.)
Krátku polgármester rámulatott arra, hogy ez az ut állami. Tervben van több ilyen nagyforgalinu városi útszakasz olajozása és mindent elkövet, hor-y az Országút is minél előbb megfelelő kezelést kapjon.
egyszerübien : - a kormánj ellen-Érthető a szigetvári bukás fáj dalma, hiszen egy megpeticionált mandátum jutott újra annak, akitől el akarták perelni. Kétszer kellett meggyőződniük arról, hogy nincs elég talajuk a magyar vidék lelkében. Ezt a gyökeret akarták pótolni hiób-hlrekkcl, rágalmakkal, nem létező >tények« bő színezésével, légbuborékokra épített vádak tömkele. gével. A délibáljok sorsa utolérte őket. A nagy szigetvári láz eltünl a közvéleményből, amely megnyugodva tudomásul vette a második választáá eredményét és csak az ellenzéki álmok futóhomok ja ma-.radt.a vádak piramisa helyén, mig azt is elhordja a szél, nyomtalanul.

A 300.000 pengős építkezés! kölcsön Ogye
Következett a tárgysorozat.
Dr. Hogyl Lajos főjegyző bemutatta a kölc-sünkötelezvényl, umely. lyel a város a MABI-tól a 800 000
pengő 6 és fél százalékos, 26 éves kölcsönt kapja az igazságit ?yi pa. lota építésére.
A kincstár a bér-annuitásokat csak u b\'-\'.jkbavétel után fizeti, a törlesztést viszont a városnak 1936. de. cember 1-én kell megkezdenie (vagyis a város a kölcsönt 1936. junius 1-én veszi fel). Az épület csak 1937 őszére készül el, igy a város 12 000 P póthitelt kénytelen igénybevenni, amit a kölcsönnek csak részletekben való felhasználásából eredő kamat-megtakaritások-ból és a kövezetvám-többletből lehet fedezni erre az átmenő időre, 1937-re pedig már a költséjgvetés-ben.
Balázs Zsigmond dr. kifejtette, hogy a szerződés arany-klauzulája veszedelmes, mert a felvett összeg visszafizetésekor nem magyarországi aranyértéket leszünk kötelesek fizetni, hanem a londoni kormány akaratától függő aranyértékel. Ez beláthatatlan komplikációk lehetőségét rejti magában.
Dr. Krátky István : A kincstár a várossal szemben ugyanezt a kikötést vállalta a bér-annuitások fizetésénél, igy tehát a városi meglepetés nem érheti.
Az ,utcai kritikusok"
Aradi Ajital sokak helyeslése és néhányak ellentmondása mellett ostorozta a képviselőtestületet, hogy ilyen komoly kérdésnél alig tanusi-tanak érdeklődést, kaszinóznak, beszélgetnek az ügy előadása közben. Ugyanezek az urak mindig gáncsolják azt, aki dolgozik ós az utcán ők a leghangosabb kritikusok. Most fi. gyei jenek és most kritizáljanak, ne az utcán 1
Hajdú György, dr. zajos szóváltásba elegyedik Aradi Antaliul.
- Nem türiink kioktatást I Beszéljen a tárgyról ! - kiáltja ismételten és egyre hangosabban Aradi felé.
4 parázs vitában Hajdú György megjegyzi: (
-• Én tudom, hogy miről van szó I t I
- Akkor miért nem maga beszél ? - replikázik Aradi Antal ál-ta\'ános, hangos kacagás közben, ami a vitának végét vétette.
Aradi egyébként nagyon jónak tartja a szerződést. ,
Btankenbcrg Vilmos helytelenítette, hogy a kövezetvám többletét jelölik meg fedezetül a törlesztésre-A város azt korábbi határozattal ut-burkoiásra<?zánta. Ha pedig többlel van, szállítsák le a kövezetvámot.
Dr. Krátky István és dr. Hegyi Lajos megmagyarázták, hogy a többletnek ez csak átmeneti felhasználása. Ha a kövezetvám több. léte állandósul a forgalom emelkedése folytán, akkor sem «zt szállítják le, hanem ennek megfelelően a pótadót.
Miklós Gyula szakszerű banktechnikai felvilágosításokat kért, a melyekre javasolta, hogy a kölcsön felvételének időpontját tolják ki egy
félévvel a szerződésben. Az építkezés emiatt semtol késedelmet nera szenved, j
A javaslatot n közgyűlés általános helyesléssel elfogadta.. |
.Ha Szabó Gyula megengedi..."
A polgármester bejelentette, hogy ilyen módosítás érdekében a hitelezővel legközelebbi budapesti utja alkalmával tárgyalni fog. ,
- Ha Szabó Gyula megengedi, -jegyezte meg valaki harsogó derült-
ség közben.
Szabó Gyula itt újra felállt és ujrt* elkezdett b»szélni n polgármester pesti utazásairól, szaval azonban olyan hahotába fúltak, hogy kénytelen volt leülni. , .
Dr. Krátky: A válasz alól felmentve érzem magam. A képviselő, testület hahoiája megadta a képviselő urnák a méltó választ. ,
Névszerinti szavazás következett. A polgármester kölcsön-javaslatát á közgyűlés egyhangú határozattal eL fogadta.
A 45 pontból álló tárgysorozat egyéb érdekességei
A dr. Goda Lipót nyugdíjazásával megüresedett i
III. tisztiorvosi állást
a képviselőtestület egyhangú éljenzés közben dr. Blltera Zoltán köz. kórházi alorvossal helyettesitette be, aki azonnal le is tette az esküt. Bit-tera nem csak a képviselőtestület, hanem az egész város szimpátiája mellett foglalja el uj tisztét.
Következett a
viz- ós osstornamü üzemvezetői tisztségének
betöltése. Amint a polgármesteri referátum Wallgurszky Béla városi mérnök nevéhez ért, már felharsant az éljenzés. A javaslatnál újra éljenzés és még őszintébb lelkesedés a határozat kimondásakor. Wallgurszky Béla tehát 1986. április 1-től a viz- és csatornamű egyhan-lag megbízott üzemvezetője. A yá. lasztás arra valóban érdemesre esett, ezl bizonyítja Waligurszky egész közszolgálati pályája és a mostani határozat lelkes egyhungy. sága. (
A gimnáziumi tandijak felemeléséről volt szó. 100 pengőről 110-re (mint az állami gimnáziumoknál). Ehelyett a képviselőtestület megszorításokat lép lelett életbe a tandij-kedvezmények terén. Ezután kizárólag az igazolt szegények kap. nak kedvezményeket. v
A felsőtemplom tatarozása halaszthatatlan volt már a februári vihar óta, amely a templom tornyát Is súlyosan megrongálta. Egyebek, ben is renoválásra szorult a templom. Minthogy pedig az épület a városé, annak kell gondoskod nia róla. A tatarozásra 6000 pengőt szavaztak meg.
A temető-kerítés
kérdése most a bejáratok rendezésével együtt kgrül megoldásra. Erre
a célra a közgyűlés 2800 pengőt szavazott meg.
Az insógakoió
beszámolója körül hosszas vita fej. lödön ki, amihez Aradi Afital, Bodu Kánoly, S*abó Gyula, Molnár Ferenc es mások szóltak hozzá.
A gimnáziumi üdQI6 céljaira a Balaton-parton veit telek vételárához a város 600 pengővel hozzájárult. A kanizsai píarístu gimnáziumnak ez az akciója az intézet növendékeinek balatoni üdül. tetését szolgálja.
A testnevelési bizottság kiegészítése során a bizottság uj tagjául egyhangú határozattal FUó Ferencet, a 11. körzeti elemi iskola igazgatóját választották meg.
Fénykép-pályázatot irt ki a város idegenforgalmi propaganda céljaira. Ennek költségeina a képviselőtestület 300 pengő pót. hitelt szavazott meg.
A szenvedő, beteg nőket reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes .Ferenc József" Zeserüviz 2—3 óra alatt kOanyü, lágy bél kiürüléshez segíti és ezáltal igen sok esetben rend»ivűl jótékony hatással van a beteg szervekie. Az orvosok ajánlják.
ProfBfeU i Mérsékelt szél, néhány he-en záporeső, sok helyen fagy. A melyebi: és a szél védettebb helyeken a talaj menti
hőmérséklet a minusz 3—5 fokot is elérheti. A szombat délelőtti felmelegedés valószinüleg kissé erősebb lesz.
A Nem kell önnek Budapestre utazni, h
\\(J mert megnyílt ■ L
L,Ml BOLTUNK"i
\' Caangary-ut 29. az. alatt, f
ahol fővárosi nagyáruházak árain vásárolhat
fűszer-, csemege- ós gyarmatárukat.

1 >36. áprilisi.
Valóra váll a texasi brtdis-mese
Tizenhárom káró egy kézben — Lehet e tizenhárom káró ellen hét szanzadut játszani? — Egy elbukott parti, amely győzelmet
jelent
Stubnyufürdő, április 24 (Copyright)
Még az a kezdő bridzselő iS, aki tegnap vette először kezébe az ötven-kóüevtlú bibliát azzal • céllal, hogy első partijában nagy-szlemmet csináljon, ismeri a • tizenhárom pik. texasi meséjét- Ugy szól ez a lüstó\'ria: valamelyik texasi korcsmában urak, akik mi türós-tagadás, nemigen foglalnának helyet egy európai kaszinóban, bridzseltek. Játék közben az egyik partner lekapta derekáról a revolverét — Texasban még egy szclid bridzsparti sem képzelhető el revolver nélkül — és szó nélkül lelőtte a vele szemben ülő gentlemant. Az ok erre az volt: u partnernek tizenhárom pikket osztottak ki és ez — passzolt. Vérébe fagyva, haldokolva csak ennyit mondott: • passzolnom kellett, mert Culbertson szerint nem volt két és fél trikkem és a tizenhárom pik mellett nem volt melléklapom.»
Tizenhárom pik...
Minden játékos álma. ..
A gyakorlatban még nem fordult elő sohasem, hogy véletlenségből valamelyik színből tizenhármat osztottak volna egy kézbe.
Nos, most valóra vált ez a mese.
Magam voltam a tanuja.
Az idén már húsvétkor megkezdődött a hivatalos bridzsszezon. Amig máskor csak ugy pünkösd táján tartják meg az első versenyt, addig az idén már húsvét ünnepén összejöttek barátságos, mérkőzésre nemzetközileg is ismert kiváló klubol^ Stubuyafürdőn. IU történt meg a következő eset;
Az egyik pozsonyi klub két tagja: Kuffler Béla nagybirtokos és dr. Ellen-\' bogén ügyvéd kerültek szembe két troppaui játékossal. Osztott lapokkal látszottak. Az egyik troppaui bankigazgató osztott és amikor felszedi a a lapjait, látja, hogy: Uzenhárom kárója van. Szemrebbenés nélkül «hét káróval. kezdi a licitet, amire a sorban következő Játékos, Kuffler Béla átlátva a helyzetet, «hét szanzaduval. felel és ezzel megakadályozza azt, hogy felüllicitálják. Erős lapja volt, de nem volt — mert nem lehetett —■ egyetlen kárója sem.
A hót kárót bemondó troppaui bankigazgató partnerének se volt természetesen kárója és igy leghosszabb színéből, pikből indult A pik nyolcast játszotta ki és ezzei..biztosította azt, hogy Kuffler Béla egy bukással úszta meg a partit és egyben csapata részére megnyerte a verseny vándor-serlegét. A pik nyolcas beleszaladt Kuffler nagy-gáblijába, a tizenhárom káró «boldog» tulajdonosa nem jutott, hiszen nem is juthatott jütéshez és a szerencsés kiosztás ellenére a troppaui csapat kénytelen volt megelégedni a verseny második dijávaL
Számokban kifejezve: az egy bukás bellben kontrázva kétszázötven rossz pontot jelentett, amivel szemben hét káró — bemondva I -— szlom-prémiá-baiu2250 pontot, az őt figura 150 pontot, a hét káró 140 pontot, a bcil 500 pontot, a parti összesen tehát 3040 pontot, reprezentált volna Trop-pau javára és a mentés jó üzlet lett volna még akkor is, ha Pozsony nem egy«t, hanem hármat, vagy négyet bukik.
Hozzátartozik még a \'históriához,
Kötött blúzok P 1.48 P 18.00-
j Nagyságos asszonyi
2 v TiTTa üi 71 77 Se|yem » p 148 p 10.00-IB-1
jKosztOmnöz bluz a dlunt ? kmm Wnt! Jö Éúm aruhazában
Szamom*
2 (Máztihan)
m*. *prin» as
ZALAI KÖZLÖNY
Az Irodalmi és Művészeti Kör szavalóversenyt rendez
Külön csoportban versenyeznek a felnőttek, a felsős és az alsós diákok
hofcf ■ partft másodszor nem lát-mrttáfc le
Bridzsversenyeken tudvalevően oz a rendwter, hogy minden partit valamennyi csapat lejátszik. Az egyes crcdméuyek döntik ci aztán a verseny sorsát Ar elwö lejátszás ugy történik, ahogyan a lapokat kiosszák, a kiosztott lapok aztnn egy dobozba kerülnek és ugyanabban ® sorrendben, aliogyan azokat az első csapat kapta, jutnak a többi csapathoz. Persze egyik csapat seai tud arról, hogy a kiosztással az előbbi csapat milyen eredményt ért el. Ebben az esetben ezt nem lehetett megcsinálni, mert n tizenhárom káró esetének a versenyen csakhamar hire terjedt és igy nuai volt semmi értelme annak, hogy u pozsonyiak bravúrját másik csapat is megismételje.
Még csak annyit: a tizenhárom káró ellen megjátszott hét szanzadut valóban nem lehetett megcsinálni, elméletben azonban semmi akadálya nincsen araiak, hogy szerencsésebb el-uwrtás esetén a hét szunzadu megjátszható legyen, hiszen a játékosnak módjában áll míaden invpasszal számolni, tudva azt, hogy tőle jobbra ölő ellenfele nem tart a kezében más lapot, csak kárót és Játék szempontjából egyáltalában számításba se jöhet.
Bizonyos az, hogy a stubnyafiirdői tizenhárom Váróról bridzsország berkeiben még sokáig fognak beszélni.
Paál Jób
Drózdy Gyózd isméi kerületében
Szombaton és vasárnap négy kOzségben fart beszámolót
Drózdy Győző, a klskomáromi ke. rQlet agflis képviselője szombaton ismét ellátogat kerületébe és több községben beszámol arról a nagyarányú programról ós munkáról, a melyet a Gömbös-Kormány zászlaja alutt sikerüli megvalósítani. Drózdy Győző szombaton, 25-én a déli gyorssal érkezik Nagykanizsóra dr Eipbei Sándor országgyűlési kép. viselő ós titkára társaságában. A képviselő még szombaton kiutazik kerületébe. Szombaton este 6 és 7 óra között Nagybakónnkon, másnap, vasárnap reggel 8 órakor Sárszegen, 11 órakor Nagyrécsén, délután 4 órakor pedig Zal&szentjakabon tart besrámolót. Útjára mindenütt elkíséri dr. Hajdu Gyula ügyvéd, a kerület Itemzcti Egység Párti el-tnöke, aki Ember Sándorral együtt szintén felszólal az egyes községek-ben.
ErOteljes, kövér egyéneknek, köszvénveseknek és aranyérben szenvedőknek reggelenként 1—-1 pohár terméizetes „Ferenc József" keserűvíz gyakran fe\'becsülhetetlen szolgálatot tesz. Az orrotok ajánlják.
fUjrtir: Április 25. szombat. Rom. kat Márk. ProtMtáM Márk. Izraelita ÍJar bó 3.
Gyógyszertárt éjjeli seolgálat e hó
végéig a "Salvator gyógyszertár Erzsé-bet-tér 21. ós a kiskanizsai gyógyszertár
A Zrínyi Miklós Irodalmi és MÜ- I vészeti Kör május második felének valamelyik vasárnapján szavalóver. senyt rendez, ünnepélyes keretten, a városháza dísztermében.
A szavalóverseny három csoportban teszi próbára a jelentkezőket : a felnőttek, a felsős diákok és az alsós diákok csoportjában. Minden kinek egy rövid kötött versel kell először elszavalnia, azután egy t"t. szése szerint választott, lehetőleg nem hosszú költeményt. A versenyben csak magyar költők verseivel lehet részt venni.
Jelentkezni május 5-én délig kell
Zalaegerszeg, április 24
Tragikus esetről érkezett hir a megszállt területen levő C»e>ntö-völgyről. A hir arról számol be, hogy Zsallár János egers^egi szabómester rokonát, a 18 éves Zsallár Aladárt a szerb határőrök agyonlőtték.
Zsallár Aladár nővére, Zsallár Irma ugyanis Egerszegen van rokó-nainál és egy örökösödési ügyben át kellett volna mennie a megszállt te. rületen lakó szüleihoz Rédicsen azonban nem kapott határátlépési igazolványt, ezért irt ő öccsének, hogy ő Jöjjön át Jugoszláviából A 18 éves Zsallár fiu három nappal éa előtt át Is jött, megbeszélték a kér. déves dolgokat és a fiu a három nap leteltével visszament Jugoszláviába. Búcsúzásnál azonban megígérte, hogy ba sikerül, mégegyszrer átjön még egy napra - engedély nélkül. Nővére le akarta beszélni a
I Bnrbnrlts Lajos főtitkárnál, a Zalai Közlöny szerkesztőségében. Jelentkezés nélkül fi versenyben senki nem vehet részt. A versenyben való részvétel semmiféle benevezési dij. jal, költséggel nem jár. A jelentkezéskor mindenki megkapja a kötött versét és ugyanakkor be kell mutatnia a szabadon választottat.
Minden csoportban 3-8 dijat oszt ki a legjobbaknak nz Irodalmi és Művészeti Kör.
Iskolások csakis \'illetékes tanár, jaik rendelkezése szerint vehetnek részt a versenyben.
kockázatos vállalkozásról, de a fiu nem hajlott a szóra és este újból megjelent Rédics\'n. Egy napot töltöttek együtt és a következő nap vissza akart szökni. Mint a jelentés mondja, már át is ért a határon, a mikor találkozott egy szerb granL psárral, aki rövid szóváltál után agyonlőtte.
*» Nem kell Budapestre utazni önnek, hogy olcsón tudjon fűszer-, csemege- is gyarmatárut vásárolni. Kísérje figyelemmel a most meg^ nyílt „Mi boltunk" (Csrngery-nt 29.) hirdetéseit és meggyőződik erről.
Gőcfürdö nyltv« röggel 6 órától 4 óráig (hétfő, szerda, péntek délután eg&u nap nőtatekl — {Bélyeggyűjtők találkozója) bét. főn délután 6-tól 8-ig ® Pannonit hátsó kistermében.
»u«»pM4 L
17.30 SportkftrleraóMyek. - IS N«mr
zetközi olajpolitikn. (Dr. Monori-Ko-vács Gyula). — lf.30 Dr. Dohnányt Ernő zongorázik, Marschalkó Rózd énekel. — 19.15 Beszélgetés egy angol hölggyel a májusban megnyíló Budapesti NemzetkVi Vásárról. (DobUioft Llll btirónő). 19.15 Néhány szó a Iondoni rMj- \'.cnekar hangversenyéről. -r 20 A li is i Broadcasting Corporation hantw-senyének közvetítése a Városi Szii r.bóT - 20.55 Hirek.
— 22.15 Hilc. , időjárás jelentés. — 22.30 Cigányzene. — 23.20 A Mándits jazz-zenekar műsora, Kalmár Pál. ének-számaival. - 0.05 Hirek.
Buctopcal TI.
18.45 Gyorsirótanfolyam — 20 Dickens száz esztendeje. (Dr. Knndt Ernő). — 20.30 Hírek. — 2055 A rádió szalonzenekara.
Wétm.
17.30 Zenekar. — 19.30 Don Quijote és Sancho Pausa. — 20 Budapest. — 21.05 A bécsi népénekesek virágkorából, hangverseny. — 2210 Dal- és áriaest. — 23.15 Jazz. (
Szombat
(kKtayr«( I.
645 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek — 10.20 Sas Ede elbeszéléseiből - 10.45 Mit nézzünk meg? — 1205-13.30 Állástalan Zenészek Szim-Afonikus Zenekara — Közben kb. 12.30 Hirek. — 13.15 Időjelzés, időjárásje-lcntés. — 13.40—14.20 A német zeneművészet nagymesterei Endre. Béla énekegyüttesének műsora. — 14.40 Hirek, árak — 15.15 Közvetítés Hódmezővásárhelyről a Népegészségügyi kiállításról. Beszélő dr. Sztankovits Viktor — 16.15 Ficseri, az oktalan fecske. (Vitéz Kassay Béla). — 10.45 Időjelzés, hirek. — 17 Miért gyűlölte Balassi a selmecieket. (Szltnyai Zoltán).
17 30 Zsebők Vilma és Rolmrann Henrik hárfakettőse. -- 18 Mit üzen a rádió? — 18.25 Szánthó Gyula magyar nótákat énekel, kiséri cigányzene. — 1910 Salamon Béla estje. — 20.10 A bécsi rádióállomás műsorának közve-Utése. — 21.40 Hirek. — 22 Kedvenc tréfás hanglemezek. — 22.10 Időjárásjelentés. — 22.40 Az operaházi zenekar.
— 005 Hírek.
Buda pert II.
17 A Magyar Kórus és Énekszó együttes énekkari hangversenye n. része, 18.30 Mezőgazdasági félóra. — 19.05 A rádió szalonzenekara. — 20.15 Sándorka. (Tamás István). — 20.45 Hirek. f
m**.
t0.50 Parasztzene lemezeken. — 12 Operettlemezck — 13.10 Gounod-lemö-zek — 14 Korjus Milica szoprán le-mezeL — 15.35 A Siemens-férfikar hangversenye. — 1G.40 Az Opus-négyes hangversenye.
17.20 Kivánságlemezek. — 18 Népdalokat tanulunk. — 19.10 A szimfonikusok, a bécsi Schubert-szövetség énekkara, egy fiukar és Schütz Ferenc orgonaművész liangversenye — 20.10 Nagy tavaszi egyveleg jazz és rádió-zenekar, énekkel. — 22.10 Alvln Juli-etta csellózik — 23.05 Hirek énekesek lemezei — 24 Osztrák lemezek.
Anglia kilép a Népszövetségből
Az őszre együtt lesz az egész Európát magiba foglaló uj Népszövetség
London, április 24 A Daily Express azt Írja, ho«y Anglia minden valószínűség swrinl a közeljövőben kilép a Népszövetségből. A kormány befolyásos tagjai lehetetlennek larlják. hogy Anglia nevetségessé tegye magái azzal hogy továbbra ls tagja legyen egy hitelét vesztett testületinek. Anglia rövidesen uj népszövetséget alapil uj alapokmánnyal, határozott szabályokkal és több taggal A vezető angol politikusok ezt a vál\'ozási el kerülheletlennek larlják. Az uj nép
szövetségről szóló terveket már ké. szltlk és az előreláthatólag a nyár végéig megalakul, amelyben Európa 100 százalékig képviselve lesz.
Fúlt Sanct GermaHi...
London, április 24 Az angol fővárosban nem keltett nagyobb feltűnést, hogy Ausztria elrendelt*\' az 1915. korosztály be. vonulását. A lapok általánosságban megállapítják, hogy ezzel a lépéssel\' végleg felbontottnak tekinthető a Sanct Germain-i btikesacrződis
Agyonlőttek a szerb határőrök
egy fiatal magyar legényt, aki rokonai látogatáséra átszökött a határon
Junior,
az Ifjúság tennlsz-cfpője, erős víszon-bóí, felhajtott crepp-taJppal . . . p
Chrom-tennisar, Meater-tennü
3-BO
erós prima dtiWiro-zott vászon, felhajtott dupla erős, zöldes-szinU crepp talppal, ftlzős és pántos, szellőző lyukakkal . P
5-80
Szabó cipőáruház
legerősebb, lég- és izzadság áteresztő, ruganyos crepp-talp-pal, a versenyjátékosok elismert ten-nisz-cipője . . P 6\'BO
Dawis-tennisz,
erős tropikál-anyagból (lyukacsos felsörész), minden sporthoz alkalmas, dupla erős crepp talp- _ pal . . P 6\'
Horthy Miklós-ut 1.
«
ZALAI KÖZLÖNY
1936. fgjto 25
I tekercs 6x9 film előhívással együtt P 1.20 FOTÓL&BOB&TÓRIUI.
Fényképezőgépek már P 6.50-től részletre Is
SZABÚ ANTAL
Fotó szaküzlete Fő út 5.
Hadifogoly-sors
A
Nagyvárad, április 24 Az utóbbi időben mind gyakrabban érkeznek haza Oroszországból magyar foglyok. Ár\\ elmúlt napokban Előd községit érkezett Szilágyi József, aki több mint 20 esztendői töltölt orosz fogságban, majd huj. dosott Japánban és Kínában, inig végre most sikerült hazaérnie. Ami. kor az Időközben újra férjhezment feleségéhez beállított, az a megle-petésben elájult. Mikor Szilágyi ma. gáho^térítette, sírva borult nyakába és kijelentette, hogy elválik Jelen, legl férjétől és újból Szilágyivá akar együttélni.
Felmentették a szentai molnárleányt,
aki egyetlen revolverlövéssel megölte sógorát
Kaposvár, április 24 E|z év február l-én történt az u megdöbbentő gyilkosság Szenta községben, amelynek áldozata Bódis Mihály maloratulajdonos volt A gyilkosságot a malomtulajdonos sógornője, Horváth Rozália követte ol, aki egyetlen re volverlö véssél végzett Bódis-sal. Az ügyet most tárgyalta a kaposvári törvényszék Magay-tanácsa. A vádlott leány elmondta, hogy övék volt a malom és. azt 1925-ben adták át Bódis-nak, aki nővérét vette el feleségül. Ennek fejében Bódis tartást biztosított szüleinek. Egy darabig iól éltek nővérével, de később Bódis korcsmázni kezdett és .veszekedés lelL» Február elsején Horváthéknál vendégek voltak, két tanító és u Hangya ♦üzletvezető. Mikor Bódis a korcsmából esto hazajött, ki akarta dobni a .falu intelligenciáját — mint kiabálta- Bódis ugyanis orosz fogságban volt, ahonnét kommunista érzelmekkel tért vissza .
és urgyülóletét mindenkor kimutatta. A Horváth család vendégel védelmére kelt, de Bódis rájuk támadt és amikor Horváth Rozália apját kezdte fojtogatni, az az ágyhoz ugrott az ott elrejtett revolvert kikapta és lelőtte Nem akarta megölni, csak szüleit akarta megvédelmezni
A tanuk is hason lóképpen mondták tel a véres este történetét. Még a meggyilkolt Bódis felesége is erősen mentővallomást tett Kiderült, hogy Bódli. egy falubeli leánnyal tartott fenn barátságot, akinek pénzt adott és akivel többszőr korcsmázott.
A kétnapos tárgyalás után <k Wr6-ság felmentette a leányt és elrendelte szabadlábra helyezését, miután Hoorváth Rozália követto el, aki zetben használta a fegyvert
A leányt szabadlábra helyezték, d« az ügy még a tábjá elé kerül, merp az ügyész megfellebbezte az Ítéletet.
A Zrínyi Nagymányokkal játszik vasárnap Kanizsán Az NTE Dombováron szerepel
A taraszi szezon befejezéséhez kö zclcdünk. A Zrinyi két Ízben játszik már csak Nagykanizsán, 26-án az NSE-vel, május 3-án pedig az NTE. vei. Az NTE—Zrinyi rangadó előtti utolsó vasárnapra is nehéz .ellenfél Jutott a Zrínyinek. A N\'agymányokl Sport Egylet csapata, bár a kiesés ellen küzd, utolsó mérkőzésein kitűnő eredményeket ért el. Igy az NTE-ts 4 :0-ra, a TSE-t 6 : 1 arányban győzte le, mig legutoljára a KRAC ellen 3 : 3-as döntetlent ért et. Ezen eredményekből látható, hogy a Zrínyinek
Nagykanizsán sem lesz könnyű dolga.
A mérkőzés délután fél 5 órakor kezdődik.
Az NTE az utolsó helyezett l^om-bovári VOGE-val méri össze ífrejét. Tudjuk, hcfgy a kiesésre álló csapatok ellen mindig a legnehezebb játszani, különösén a bajnokaspiránsoknak. Figyelembe keli venni aít is, hogy az NTE még sohsem lu/.Ott győzni Dombováron, tehát nem fekszik a dombóvári pálya az NTS játékának. Nagyon kell vigyázni tehát, nehogy meglepetés legyen, Minden tudását ki kell fejteni az NTK-nek, ha a győzelmet megakarja szerezni.
Meglepetést Ígér a kaposvári KRAC —PVSK, valamint a pécsi DVAC—
SBTC mérkőzés. A két első helyeaett könnyen adhat le pontot. Péfcsett még a PBTC—PEAC, Szekszárdon a TSE— KTSE mérkőzés kerül lejátszásra.
Keszthely—Nagykanizsa városközi plng-pong bemutató
Vasárnap délután fél 3 órakor Keszthely és Kanizsa legjobb plng-pongozól mérik össze erejüket a Kaszinó alsó termében. Nagykanizsa színeiben az 1936-os bajnokcsapat tagjai Indulnak Első osztály: Kardos, Scliléslnger. Második osztály: Gerfl I., G«rő II. A versenyre belépődíj nincs.
Tennlsz
Vasárnap, folyó hó 26-án kezdődik a Déli Kerület csapatbajnoki tennisz-versenye, melyre a Zrínyi TE Is benevezte női és férfi csapatát
A női csapatversenyre 5 csapat nevezett és előreláthatólag a bajnoki clm a Zrínyi és a kaposvári Turul SE csapatai között fog eldőlni-
A férfi csapatversenyre 7 csapat adta le nevezését és pedig a kaposvári Turul SE, a tolnavármegyei TSE, a pécsi SC, a pécsi AC, a pécsi Egyetem és a Zrínyi TE és a pécsi VSK.
Vasárnap mind a Téríl, mind a női csapatnak ellenfele a pécsi vasutas. A férfi ^csapatverseny előreláthatólag n hazai\' színek győzelmét hozzák, melyben a Zrínyi srineit dr Halszier, Móré, Cseh, Varga és Hoffmann képviselik.
A női csapatnak már nehezebb dolga lesz, mert rí\'Vasutasok hölgy csapata tekintélyes irőt képvisel éfí a d*. Mokó-né, Bittera Magdi, ki először mutatkozik be a közönségnek, mint verseny-Játékos, valamint az Ifjúsági bajnok, Bán Máriának nagyon meg kell dolgozni a győzelemért
A férfi csapat mérkőzés 4 egyes és 2 páros, a női pedig 3 egyes és lpáros mérkőzésből áll.
A verseny kezdete délelőtt fél 10 és délután 3 órakor.
A belépőjegyek ára felnőtteknek 50 fillér, diákoknak 20 fillér.
Londoni pillanat-képek
Irta: Balog Deu6 3
Termés/e lós, hogy a bank-holidayl forgalomról az augusztus 6-ikl újságok beszámoltak. Igy tudtam meg, hogy Margetl>en az előző napon 75.000 embert bérelt strandszékel és 60.000-en váltottak kabinjegyet. Hasonló méretű volt más kiránduló helyek látogatottsága is, mert az újságok közléso szerint pld. Hampton-Courtb-an (Erzsébet angol királyné kedvelt tartózkodási helyén) 85.000 ember szórakozott, de a Regent-parkban lévő londoni állat-kertet is ir».000 ember látogatta meg.
Wtekend- forHalom
Az angol vasutak rendkívüli teljesítőképességét és a közönség igényeihez való nagyfokú alkalmazkodását a kővetkező eset is igazolja. Londonból augusztus 14-én, szombaton délután utaztam cl. Sejtettem ugyuu, hogy a weckendre való tekintettel sok lesz az utas, de előre megállapított programomon változtatni már nem tudtam. A menetrend szerint vonatom 3 órakor indult, de óvatosságból fél 3 órakor már a Viktória-pályaudvaron voltam, ahol meglepetéssel láttam, hogy Do-wer felé egy vonat indulásra készen áll Ennek okát egy vasúti alkalmazott a következőképpen magyarázta mcg: A mcnetjegyirodákból beérkezett jelentések szerint a kontinens felé utazók száma ma oly nagy lesz, hogv a 3 órakor induló rendes vonattal e forgalmat lebonyolítani nem lehet. Ezért Indul 10 perc. múlva ez a külön vonat. Miután helyet még kaptam, én is ezrei a vpuuttal utaztam el.
A vanuti tarifa
Az angol vasutakról szóló Ismertetésem azonban nem volna teljes, ha a kővetkezőket nem említeném még meg. A gyorsvonati és személyvonat! tegyek ára egyforma. E díjszabás helyességét bizonyára gyakorlati tapasztalatok indokolják. Hiszen a gyors-és személyvonatok menetsebessége itt ugyanaz és igy a vasúttársaság szempontjából teljesen közömbös leliet az, hogy valaki céljának megfelelően " megállás nélkül haladó gyorsvonaton, vagy pedig a kisebb állomásokon is pihenőt tartó személyvonaton utazik. Gyakorlati észjárásra és lielyes üzleti érzékre vall az is, hogy a vasutak az autóbuszok napról-napra erősödő versenyének ellensúlyozására viteldíjaikat ugy leszállították, hogy ma vasúton annyiért utazik az angol ember, mint autóbuszon, vagyis minden angol mérföldért (1 angol mérföld 1600 m.) 1 d-t, körülbelül 10 fillért fizet. A vasutak tehát minden állami támogatás és kényszerrendeletek nélkül is megtalálták az egyedül célravezető é« helyes utat, hogy üzleti érdekeiket a technikai fejlődés természetes folyo-mányaképen jelentekző autóbuszválla-latok versenyével szemben megvédjék.
Ha n felsorolt és kizáróan 0 közönség érdekeit és kényelmét szolgáló intézkedések okát kutatom, ugy ezt nemcsak a nagy lehetőségeket nyújtó angol forgalom hatalmas méreteiben, hanem abban is találom, hogy az angol vasutak kivétel nélkül magántársaságok tulajdonai, amelyek versenyeznek egymással, hogy a közönséget mennél jobban kiszolgálják. Bizonyára e versenyre is visszavezethető u tipikusan
angol, alacsony vasúti kocsik szép és kényelmes berendezése Is. A kocsik még alacsonyabbnak látszanak, mint a milyenek, mert a pályaudvarokon a pályatest annyira ki-van sülyesztvo, hogy az ember a perr®onról egyenesen a kocsiba léphet és igy a fel és leszálláskor balesetek nem fordulhatnak elő.
Ahol ninca kalauz
A hosszú Ideig tartó vizsgálatoknak tulajdonitható, hogy Dowerből késéssel indulunk. Figyelmemet elsősorban a kocsi belseje köti le. Középfolyosóval kettéválasztott, elegáns, foteuill-szerü ülőhelyekkel felszerelt és láL képekkel díszített III. osztályú kocsiban utazom, amelynek hátsó, elkülönített része a podgyász elhelyezésére szolgáL Étkező kocsit (Pullmannt) is visz természetesen a vonat, de azt az I- osztályú utas csak 2 sli^ a III. osztályú utas pedig csak 1 sh., (120 P) ráfizetéssel használhatja. Ez azonban teljesen felesleges kiadás, mert egy gombnyomásra a Hl. osztályú kocsiban is megjelenik az étkezőkocsi pincére, felveszi a rendelést és néhány perc múlva a megrendelt uzsonnát egy betolt asztalkán már szervírozza is. Kalauzt az egész uton nem látunk, mert a jegyellenőrzés a kiszállás alkalmával történik, az pedig teljesen kizárt dolog, hogy valamelyik utas jogosulatlanul magasabb kocsiosztályt használna, mint amílyenro a jegye szól.
A kényelmes elhelyezkedéssel járó kellemes érzésünket azonban a kocsi előttünk szokatlan csöndje egy kissé zavarja, mert minduntalan eszünkbe juttatja, hogy nem vagyunk otthon.
Az emberek újságjaikba merülnek, vagy útitársaikkal halkan, szinte suttogva beszélgetnek. Magatartásukból megállapítható és arcukról leolvadható, hogy ismerkedni nem akarnak és nem fogadnák szívesen, ha valaki ily szándékkal közelednék feléjük. Az angoloknak c tartozkodó, sőt majdnem barátságtalannak minősíthető viselkedéséhez különben hozzá kell szoknunk, mert ezzel nemcsak a vonaton, hanem úgyszólván, mindenütt találkozunk.
Ritka buta...
Vonatunk különben Anglia délkeleti, legtermékenyebb részén halad át. A vasúti kocsi ablakából is meggyőződhetünk azonban arról, hogy földművelésre a szó valódi értelmében az országnak ez a dombokkal erősen tarkított és ezért sikságnak semmiesetre sem nevezhető része is kevésbbé alkalmas és hogy a teimészetadta lehetőségeken a ma annyira divatos és Angliában is sűrűn hangoztatott önellátás elvének erőszakos érvényesítésével sem lehet sokat változtatni. Búzát ezért alig lehet látni, sót árpát és zabot Is Igen keveset. Az állattenyésztésre jól felhasználható rétek főképen nagyobb kiterjedésű komló-ültetvényekkel és gyümölcsösökkel váltakoznak. Szőlőt és kukoricát azonban egyáltalában nem termelnek, mert o szigetország óceáni éghajlatinál fogva t> növények megérleléséhez szükséges nyári meleg rendesen hiányzik. Aratásról ezért Itt még szó sincs, pedig jullus 12-e van.
(Folyt kót.)
1936. április 25
-5fiti3«8SSSSL
-JL
Alag-tennlsz
Chrom-tennisz
Chrom-tennisz
□awls-tennlsz
Erős fehér vásMticipő, krepp gumniitalppal P
340
fűzős vászoncipő, varrott bivalybőrszerü 0.0n ,„ t . talppal P o CU líkO\'Ok \'4«zére
prlniá dubllrozotf vászon, \' \'
MíllötS lyukakkal, eröa ]á- g.QQ versenyjátékosok ré- q g.gQ
MILTÉNYI cipőáruház :: Fő-ut 2. szám.
tropikál, szellős anyag, szére F
A lengyel miniszterelnök Budapesten
Budapest, április 24 A lengyel miniszterelnök pénteken délelőtt megkoszorúzta Bem Józsefnek a Pálffy-téren lévő szobrát, niajd a miniszterelnökségre hajtatott, ahol hosszas tanácskozást foly tátott Gömbös miniszterelnökkel
Budapest, április 24 (Lapzártakor érkezett) Horthy Miklós kormányzó Koscialkowszky lengyel miniszterelnöknek a magyar érdemrend nagykeresztjét, Ralinszky lengyel földművelésügyi államtitkárnak pedig az I. oszt. magyar érdemkeresztet adományozta-
A lengyel köztársasági elnök Dará-nnyi Kálmán és Winchkler István minisztereknek, valamint Tahy László Bárczy István és Hóry András államtitkároknak a lengyel Polonia-rend nagykeresztjét adományozta, ezenkívül több kisebb rendjelet adományozott a magyar államférfiaknak
Átadták a francia választ a görög jegyzékre
Párls, április 24 (Lapzártakor érkezett) Átadták » párisi görög követnek a francia kormány válaszát a Dardanellák megerősítésére vonatkozó görög jegyzékre. A francia kormány elvben hozzájárul ahhoz, hogy tárgyalásokat indítsanak a tengerszorosokra vonatkozó egyezmény 8 aláiró államával
Katonaság és páncélos kocsik Jeruzsálem utcáin
] Jeruzsálem, április 24 (Lapzártakor érkezett) Az egész országban különös elővlgyázati rendszabályokat léptettek életbe, hogy a pénteki arab ünnepen az összetűzéseket elkerüljék. A városi injpdenütt katonaság szállta meg, a pályaudvarokon is katonaság vk gyáz a rendre, az utcáiion pedig páncélos gépkocsik cirkálnak. Az utcák teljesen kihaltak, bár a mu. zulmán lakosság elhatározta, hogy délután a mecsetek előtt gyüle. keznl fog. [
OfcSjÓOtsjjOf nafta mezibrn szcnakozhalik
Párls Inkább ott hagyja Genfet, de nem vesz részt a megtorlások szigorításában
Egy abesszin vezér teljes fegyverzetben meghódolt az olaszok előtt
Asmara, április 24 Aukasa abesszin hadvezér teljes fegyverzetben megjelent a desz. sziéi olasz főhadiszálláson és ünnepélyes keretek között meghódolt. Elmondta, hogy a város kiürítéséig ,a trónörökös közvetlen környezné, ben tartózkodott, császára és Jiazája iránti hűség kc\'-sztette arra, hogy az olaszok ellen harcoljon. Most, hogy az olaszok legyőzték őket és miután a négus, seregét sorsára hagyva, az ország belsejébe menekült ós a trónt fiára bízta, átjött az olaszokhoz abban a reményben, hogy itt többet tud tenni hazája sorsáért. Arra a kérdésre, hogy képes-e a négus további ellenállásra, a behódolt hadvezér Így válaszolt:
- Honnan vené ehhez a hadsereget ?
Desszie, április 24 Az olasz, légi haderő Dessziútői délre kisebb abesszin csapatokat fe, dezett fel. A repülök pár bombával szétugrasztották az abesszineket, akik azonban ismét összeverődve azon fáradoztak, hogy az egyik patakot medréből kiléptessék s elzár-ják az utat. A repülők erre gép>-fegyver és kézigránát tüz alá vették a feketéket.
A műszaki csapatok ugyanis megkezdték a Danakil-sivatagból a folyóvölgyön keresztül Dessziéig ve. zető ut megépítéséi. Az olaszok ugy számítanak, hogy a Desszie- Addls Abeba közötti Afiasszából indulnak a fővárosba. i
Az ujabb abesszin mozgósításhoz már nem akadt lérfl
Róma, április 24 (lapzártakor érkezett) Badogüo az I. eritreai hadtestlel elindult Dessziéböl és megszállta a környező községeket. Ellenállásra az előrenyomuló olasz sereg sehol nem talált.
A szomáll földön is folytatja az olasz sereg az előrenyomulást. A repülők élénk tevékenységet fejtenek ki, több gép Sasabanet ós kör. nyékét bombázta. , Gondar, április 24
A Tana-tótól délre elterülő terület lakossága küldöttséget menesztett az olasz hadvezetőségfr\'z, amely
Városi Mozgó. Péntektől—vasárnapig 1
A világ két legbübájosabb cimborájának, Wallace Beery és Jackle Cooper minden eddigit felülmúló együttesével
Vérző aréna
Izgalmas-könnyes, mosolygós dráma a cirkuszok tarka világából. Valóságos fllmrsmskmOl Remek kleárőmlleorl Előadások hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 őrskor. A köznapi el.6 elftadáeok filláreeekl
azt kérte, hogy az olaszok mielőbb szállják meg ezt a vidéket is, mért a lakosság nagyon sokat szenved a fosztogató abesszin katonáktól.
A négus újból kihirdette a mozgósítást, eredményt nem ért el( mert most már alig akad egy férfi is, aki hajlandó lenne tovább har-oolni.
Napok kérdése a szankciók megszűntetése
Páris, április 24
A Figaro a kővetkezőket irja: -Etiópiában a katonai müvelelek be. fejezés előtt állnak ós emiatt a meg. toriások megszüntetése már csak napok kérdése- Ha Anglia május 16-én a megtorlások mellett foglal állást, akkor Franciaország inkább kilép a Népszövetségből, de nem támogat olyan együttes politikát, amely nem jó másra, mint arra, hogy az amúgy is veszélyes európai feszültséget még száz százalékkal fokozza.
EMLÉKEZTETŐ
Április 29.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor.
Május a
A Baross Szövetség gyűlése a városházán.
MOVE lövész-verseny délelőtt fél 9-kor a József főherceg-uü lőtéren, ■ájtu 4.
M4cs Alajos Japán filmje előadással a színházban 0 órakor (Irodalmi Kir).
Májún 20.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor. Mája* 27.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 0 órakor.
— Megjelent • Milliók Könyve
legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt Minden számhoz keresztrejtvény értékes dijakkal
— (Kanizsaiak slkers)
A Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola Énekkara a Zeneművészeti Főiskolán nagy hangversenyt rendez. A hangverseny műsorán Vfnnay János zeneiskolai igazgató több énekkari szerzeménye is szerepel, köztük Winklerné Munkácsi Noémi «öszi napsugár, c. versére irt dala is.
— (Cserkészfoflí dalomtétel)
A 75-ös Árpád cserkészcsapat Deák István parancsnok és Balogh József tiszt vezetésével fogadalomtétellel egybekötött, jól sikerült kirándulást rendezett Homokkomáromba. 25 fiu esküdött hűséget a liliomos zászlónak. A homokkomáromiak, élükön Bándy Ferenc plébánossal és Kosaras Pál kántortanítóval kitüntető kedvességgel fogadták a csapatot
— (A Nagykanizsai Piarista Diákszövetség)
április 25-én, szombaton délután 6 órakor a gimnázium tanácstermében tartja évi rendes közgyűlését
— (Turlsta-hir)
A Magyar Turista Egyesület Nagykanizsai Osztálya április 26-án, vasárnap a következő egész napos túrát rendezi: Fórhénc hegy, Kerülő hegy (313 m ), Pupi hegy, Sziklakő, Nagybakónak, Farkas oldal, Bagó hegy, Ljnéppuszta. Ujnéppusztátó! Nagykanizsáig vonaton. Útiköltség 60 fillér. Visszaérkezés délután 5 óra 41 perckor. Találkozás reggel fél 8 óiéikor a József főherceg-ut és a Kinizsy-utca sarkán. Vezető dr. Lzües László.
- TennUx- éa toraaeipSt Mllténylnól, Fő-ut 2., veszünk.
— (Póruljárt a fellebbezéssel)
Ismerős az eset, amikor Horváth
István (Monyok) ujudvari gazda éjjeli szállást adott Rokk János mikefai sertéskereskedőnek, aki tele pénztárcájával dicsekedett Hajnalion a házigazda a távozó vendéget leütötte, a pénzét elrabolta- Az ütés nem volt halálos. A nagykanizsai törvényszék és « tábla 6 évi fegyházra, a Kúria most 8 évi fegyházra ítélte Horváth Istvánt
— Gyermekcipőket, szandálokat, fehér-cipőket Mllténylnól, Fő-ut 2., veszünk.
Nép Mozgó. Szombaton és vasárnap!
Clark Qable és Constanoe Bennet brilliáns vígjátéka
A makrancos dáma
A dollármllllomos leány és az IdOmilllomos férfi bonyodalmas vígjátéka tele Ötlettel és humorral. R*n»k kMpt mllaor.
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, » órakor.
Csak 20, 40, 80 filléres half Arakkal I
)
ÍÁLAI 1CÓZL0KH
— (TrtW«« i\\d»x*H) V * i
Kaposvár közelében a malomárokban egy női holttestet találtak1 A\'vi\'zs-j f$Í«t\',\'«orán rriegállafjitották, hogy az "iltfero Stabó* Istvánnó 74 éves nssíotíy-nyal azonos, akit a tnagvarüldözíjs. során 1934. decemberében Horgosnál áttettek a határon. Az öregasszony azóta Kaposvárott élt, rokonát nem voltak Sorsai rosszra fordult, «npjpra áj^e^eréttflít, hogy kánont, u malomárokba, derékig beleállt a vízbe, kés-«éF átvágta nyaltát és ugy elfeküdt á vízben- A tragikfus sorsú asszonyt, aki Trianon áldozata, bár rokonai nem voltak, nagy részvét mellett temették el. (
— Slesta Sinatórlum)
főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag legtókélete.sebbcn felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kélmíai és mikroszkopiái laboratoriiánl Elektrokardio-graph (szlvvlzsgáló). Krogh féle alapanyagcsere vizsgáló készülék. Ente-rocl«an«r..(bélfürdő). Modern vizgyógy-lntóaet. Orvosilag veretett villany-Qzunú konyha. Elsőrendű eh\'átás. 9700 négyszögöles parki Olcsó árakt
— (Egy tüske miatt...)
Végzetes szerencsét le nség áldozata lett Pongrácz Mariska 10 éves belez-nai leányka. Bal lábába tövis ment be, amitől vérmérgezést kapott Beszállították a nagykanizsai kórházba, de
már késő volt, nem leheléit begtteni. Meghalt <
— (Eoy autó miatt...)
Szakáll József 00 éves pogányszent-péteri gazda marháival befogott szekerén az uton haladt. Egy autó zajától ,a marhák megijodtek, felborították a szekeret, a gazda u marhák közé esett, és azok ugy összetaposták, hogy a mentők válságos állapotban szállították be a nagykanizsai kórházba,
Ne fiiján I
Semmttsemkockáztat
ha Provincia pengőszelvényt vásárol, mert a felhasználatlan pengőszelvényeket a helyi kirendeltség, vagy Budapesten a Magyar Takarékpénztirak Központi Jelzálogbankja bármikor visszaváltják.
A Provincia Utazási ét Jef ylroda helyi képviselete a..
Htfjjkiüiüiíi Takarékpénztár.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
8643/1938.
Árverési hirdetmény.
A város tulajdonát képező Roigonyr-utca 2—4. sz. házban Üresen , álló pincehelyiségé a városi gazdasági hivatalban f.\\ évi április hó 28-án d. e.;10 ólakuri-tartandó árverésen, bérbeadóm.
Bővebb-Jelvilá«ositá6t- a.várost gazdaság) hivatal ad.
Nagykanizsa, 1936. április 2(Wn.
is*... Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
4<h « fcililni 10
M H\'r, MIM., lo.á.bl u. I RBETMUOlMf lí llflfl «J fiii.r min... i«iwj ul 1 fill.i
Siemtn-u. alatti ház azabadkézból böt.bbft Deülarh-íiiiiUa.mníl. Klrály-ü. 36. *
Ebédtfl-b.i-antfaiéa etfldrt Cte
ut 27/I. földiztnt 1.
Utaraa l.u.k.1 vuaiil 20 Ilidért. Musael éi Prkdenthal. 1557
Jéaaaaferény eladó. Henteanek virv
méailrotnik alkalmat. Ktnlial-u. 21. t"87
V..M,IU tlveg- éi porcetlénárukat tfgotcióbban Stern Uveíüzletében azeret-tacll be (Vátotháipalofa). 7
P.ÍT Bgvea II. kifutónak aiornalra felvétetik Mkko\'cay tüiMinaletébeii, ki. lály-ntca, 1594
a.tor karókpór, 250 köbcentiméterei alig hatanálf, aléló, Mbamentea, minden fel-aztieléiael eladd. NSU gyárlmány. Clm
a kiadóban. 1536
Jókaiban Iev5 Jógaiakrón* |ufá«yo-sin eladó Makovlczky cukréazda, Deák-lét.
1580
Vaiuthoz közel kiadó má[us l-re egy kéliintiii éa egy háromieobáa lakéi. —
Horthy Mlklós-uT55. •
J\'tiáro haelaayélt fajailaaaa me
özv. Calimidla Lafoinénél, Róiaa-u. 21.
I.tanít 12-14 lóri raéju. l ére kiadó. Horthy Miklós ut 55. •
Keveiet használt kalaa*>ak eladók Teftky ut 65. •
Ogyei éa megbízható mlafdansa-ba-má|ue l-re laheazek. Clm: Suglr-ul K/l. •
■6. ápHlla 25,
lilikiiluiillltl litikni Vállalat
menetrendje
érvínyei 1933. október 8-tól.
traaaltai-tar- V.MUll.ia*a
Vamtáltomiara Etztéb«-téne
44i JC
BSO ■J
730 e _
9 211 >
11 05
12 48 a 3
1390 -j :
uio
1600
17 80 c M
1110 S 4
|gt»l s
2135 a
2325 >
Latanyai menetrend
l.tMjIrál M. S4S HifyiMltiárt\'M. 8 05
HiukMlnáiM M. 140* 151 ü
MÍ|U1 1-151 Hzetö taMlókat lelve- i sídnk. Réti és Fáhn nólualon Fó-ut 4. \'
ZoHy.ra, lókirban levő, clldó Kii tatud, utca 5. •
TaaalaallSk P 8 50 tói, leg|obb ver aenyhuroiái, Vágó ipod-. Illataiéi- él |á tékoiletében. *
Kiadja a l.ptul.Jdoi.o. Közgazd.iágl Rt Oul.nbe^ Nyomda «• DéltahK Lapkiadó Vátl.l.t. Nagykanliaée. Pelelös kiadó > Zalai Kétől,. Intaruiban telefont Natvkaaánv 78. Hám
ia sok pénzt takarít mag, ha
nyomtatvány-exOkeég latét éa kBnyveit lapunk
nyomdájában, Fö-ut 6. alatt rendeli meg.
Fizessen elfi
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában a legszebb magyar képes folyóiratra I
Irodalom, képzómtivéazet, zene, aztuliAg, film, könyvek, társadalmi élet, világ-eeemÓDyok valóeágoe 61 5 tükre a Franklin-Társulat képes folyóirata, a
TÜKÖR\'
Szerkeszti Rév., Jái..f,
trlék a legkiválóbb magyar írók, költik, tudósok, újságírók, llluazt-trél|ák a legjobb rajzolómflvéazek éa féoyképflaók.
Évi előfizetés P 8-40.\',Előfizetéseket készségesen továbbit a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatala: Nagykanizsa, Fö-ut 5.
A Zalai Közlöny előfizetőinek
lényeges kedvezményi
Páratlan kedmaény a Zalai Kfatöny oltasélnak
A főváros egyik elíflrangu azállodájával, a csendes és központi fekvéMI
István király Szálloda
(Vli, Podmantoiki-utes 8.)
igazgatóságával sikerölt olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fotés, telefon, lift stb)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a Jelentkező olvasók részére.
Kerékpár
olcsóit résiletre is,
alfcati»éaz«k és gummik
filléres árban.
SZABÓ ANTAL
kerékpárOzletébeti Pő-ut5.
Női kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Gyermek kalapok
1.- P-lől, selyemben 3.- P Tennláz-putlóvefek
2.20-től
Qyermekblúzok 1.80 „ NŐI tumlfűzők DlvatOvak BB fillértől
Óltfái-retlkOlftk <
nagy választékban Extra nagyságú nőt nadrág 1.80
Férfi Ingek 3.60-tól
Mielőtt bármit venne, téklfiWe meg raktárámát és hasonlítsa össze áraimat.
BÉiaj MMi
Horthy Mlhlós-ut 1. szám
Városházpalota.
Főzelék-magvak Virág-magvak Gazdasági-magvak
Permetező-szerek Permetező-gépek
PEEE és FDTOB
Kaphatók:
ORtZáB JÓZSEF"
aUf, Hfltrigya,
.lb klilikilliá. Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blrö*ÍR"mt!llelt.)ll Telóten 130.
Nyom. a laptalafikxni
im Hitit.
Mindenki a belyl kereakedókuél é« Iparosokon alarezxe
■ i" löknél I1
Rt. OuKob-, Njo«4. é. DáWd UdMl WWi Uajnraadátálaui Nlyt~lMá. «Wé. tstoh.
Ha 3 oldalas képes mellékleti
7B« évfolyam 96. idm N«gfk«nliM, 1U36. április 28 vasárnap
Ani 19 ffll.
ZALAI KOZLONY

és UadólúvaUI: FM 5. szán.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlt* Lajos
Előfizetési ára: egy hóra a pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 78. «*.
Biztonság és hadsereg
A képviselőház pénzügyi btootl sága simán és zökkenósmenles"n tárgyalta le a honvédelmi tárca költségvetését. A tárgyalás menet" ls utalás volt arra, hogy olyan kér-dós van szőnyegen, amelyre- vonatkozólag lényegbevágó véleménykülönbségek nem lehetnek a pártok között. Minden magyar egyetért abban, hogy nemzeti hadseregünk egyik büszkeségünk b a mai zűrzavaros politikai helyzetben az ország békéjének legfőbb biztosítéka.
A bonvédelmi tárca költségvetésének tárgyalásával kapcsolatban azonban újból lelkünkbe hasítanak mindazok a fájó sebek, amelyek a trianoni békeszerződés határozni árnyaiként még ma is megoldatlanok. Ez a szerződés annakidején Magyar ország részére 35 ezer főből álló zsoldos hadsereget engedélyezett. Azért állapiloltak meg ilyen csekély számú hadsereget, mert a győztes hatalmak a maguk részéről igére tel tettek az általános lefegyverzésre. Hogy ebből az (Jgérotből ml lett, azt mindennél élesebben mutatja /Európa mai politikai helyzete. Az államok sokkal hatalmasabb fegyverkezési versenyt fejtenek ki, mint bérmikor a világháború kitörése előtt. Az állami költségvetések óriási hányadát nyelik el a hadügyi kiadások s az egymástól való félelem lázában, az egymás iránti W. zalmatlanság gyilkos légkörében szinte őrületsaerü méreteket ölt a fegyverkezés.
Ezzel szemben itt áll Magyaror. szág parányi hadseregével, amely a legkisebb kisantantállam hadseregének alig a tizedrészét teszi kl. Ami. kor a honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalására gondolunk, ar. ra ls gondolnunk kell, hogy milyen 6zomoru, amiért csak ilyen kis számú hadsereg költségeit szavazhatja meg a legnagyobb áldozatkészségr gel az ország. Nem azt mondjuk ezzel, hogy Magyarország valami ha. tártalan fegyverkezésbe akarna kezdeni, hanem csak azt fájlaljuk, hogy a körülöttünk levő erőviszonyokhoz képest milyon védtelen végeredí. ményben még ez a megcsonkított kis haza is. <
Amikor Németország a versail-lesi szerződés határozmányait félretolva, felfegyverkezett, elsősorban arra hivatkozott, hogy Némelország gyenge állapotában nagyobb veszedelem a békére, mert egyenesen erőszakos beavatkozásokra csábit hatia a körülötte hatalmasan felfegyverkezett államokat. Ha ez igaz volt Németországra vonatkozólag, százszorosan igazabb Magyarországra. A kisantant állandó fenyegetőzései jórészt abból a tudatbéí fakadnak, hogy Magyarország kato. nailagki van szolgáltatva axerősebb félnek. Gömbös miniszterelnök többször kijelentette, hogy Magyar, ország semmiféle erőezakos lépést
Az elkerülhetetlen vég jelei
35 rtpfllőgép bombázza Sasabane várost Afrikában — Az olaszok már több, mint egy harmadrészét megtették a Desszleből Addis Abebába vezető útnak
* Páris, április 26 Keletafrikai jelentés szerint az olaszok Sasabanet két oldalról kezd-ték támadni. A szomáli hadsereg kelet felől, a libiai hadsereg nyugnt felől közelitetie meg a várost. A vá. ros felett egy 35 bombavető gép«. bői álló olasz raj keringett és az erődítményekre több tonna bombátdobott. Olasz katonai körök arra számítanak, hogy a várost csak a jövő hét elején fogják megszállni, addig tisztító munkát végeznek a környéken.
London, április 25 Az angol lapok mind kevesebb érdeklődéssel foglalkoznak azabesz. szin üggyel. A lapok egyhangú vé. leménye szerint a keletafrikai jelenségek az elkerülhetetlen vég jelei.
Addis Abeba, április 26 Az abesszinek ugy tudják, hogy az olaszok a közel jövőben megkcz-
Az olaszok három irányból
| Gorahaj, április 26
(Lapzártakor érkezett) Gratlani tá-
\'bornok seregei a déli részen nagyarányú támadást készítettek elő. Különösen Naslbu herceg seregének jobbszárnyát veszélyeztelik, mert a csapatok elfoglalták Dagaburt. Ezt elég nagyjelentőségű ténynek könyvelik el, mert ezzel elhárult az utolsó akadály, amely megakadá. lyozta Badoglio ós Gratinai seregeinek egyesülését.
Az olasz sereg három irányból akarja megközelíteni Addis Ab-bát-
dik a komoly előrenyomulást Addis Abeba ellen. Az olasz sereg egyelőre arra vár, nílg elkészül az uj autóut, amely lényegesen meggyor. sitja az előrenyomulást, az utánpót. lást és élelmezést. Az olasz sereg már Így is megtette a Desszie-Ad-dls abeba i ut több mint egyharmad részét, anélkül, hogy valahol is lé nyege^ebb abesszin ellenállásra ta. Iáit volna. »
A jelentések szerint Gratianl tábornok hadai délen szembenállnak Naslbu herceg seregével. Az olasz jobb és balszárny már megkezdte a bekerítésre irányuló hadmozdu. latokat. Az olasz sereg először ugyanis el akarja zárni minden ol. dalról a menekülés útját és azután kezd támadásba.
A repülők mindenütt feltűnő élénk harci tevékenységet fejtenek ki éa nagyban megrendítették az abesszin csapatok ellenállását t
közelítik meg Adls Abebát
A repülők élénk tevékenységet fej. tenek ki, több gép 12 tonna bombát dobott Dagabur belső erődilmé nyelne. \\ . ►
Mit rejt a négus eltűnése?
Az eruópal megfigyelők egyre sűrűbben emlegetik gyanujukat a négus eltűnésével kapcsolatban. A tu-dósitók emlékezteinek arra azabcsz szin hagyományos szokásra, mely szerint a császár halálát hónapokig eltitkolják, különösen háború idején.
A négus lakást keres Franciaországban
Nizza, április 26 A délfranciaországi Grasse város egyik lakásszerző irodája megbízást kapott, hogy szerezzen egy megfelelő nagyságú és __ berendezésű villát a négus számára. Az abesszin császár abban az esetben venné igénybe ezt a villát, ha menekülése tényleg esedékessé válik ós elkerül, hetetlen lesz az abesszin sereg ku. darca miatt a menekülés.
Aláírták a magyar-lengyel megállapodásokat
A lengyel miniszterelnök budapesti látogatásának szereié tteljes, meleg külsőségei közt kiemelkedő volt a kormányzónál tett látogatás é* a Bem-szoobr megkoszorúzása-Ezután a lengyel miniszterelnök a miniszterelnökségre ment, ahol Gömbös miniszterelnök, Kánya és Lázár miniszterek várták. Itt más-félórás tanácskozás volt, amely az. zal végződött, hogy két jegyzökönyvei Írtak alá. Az első jegyző, könyv a lengyel-magyar kiadatási egyezményt foglalja magában, a másik az árucsere megkönnyítésére vonatkozik.
A miniszterelnöki palotában a két ország államférflai délután 5 órai kezdettel folytatták a délelőtt már\' megkezdett tanácskozásokat.
A tanácskozás első része Gömbös miniszterelnök, Koscialkowski len. gyei miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminszter között folyt le, majd ennek bevégeztévcl a magyar kormány, gazdasági minisztereinek bevonásával a minisztertanácsi te. nemben a két országot érintő gazdasági kapcsolatok konkrét kérdéseit tárgyalták meg.
nem hajlandó tenni a trianoni béke. szerződés egyes igazságtalan határozatainak a megváltoztatására, de igenis napirenden tartja e változta, tások békés elintézésére Irányuló törekvést.
Magyarország a békeszerződések szempontjából a leghátrányosabb helyzetben van egész Európában. Egyetlen egy békeszerződés sincs érvényben a maga teljességében, kivéve a trianoni békeszerződést. Még Ausztria is, amely talán velünk együtt a legkeményebb elbánásban részesült, közben igen sok ponton változtatóit a sainct-gcnnainei békeszerződésen, legutóbb pedig egyszerűen megvalósította az általános védkötelezettséget. Törökország a napokban jelentett0 be, hogy felniondja a lausennel szerződést ós a Dardanellákat katonailag megerősíti. Németországról nem is akarunk beszélni, amelynek a helyzete hatalmas népességénél fogva egé-saen más b amely ma azon a pontofa
áll, hogy Európa egyik legnagyobb katonai hatalma legyen.
Ha a trianoni békeszerződést néz. zük, akkor viszont fájó sziwel kell megállapítanunk, hogy azok a borzasztó igazságtalanságok, amelyeket ez a szerződés tartalmaz, teljes egészükben, minden gyilkos súlyukkal még ma is ránknehezednek. Az általános védkötelezettség nincs megvalósítva, a nemzeti kisebbségeinkkel gyilkos módon bánnak az utódállamok, jóllehet e kisebbségek védelmét aláírásukkal Ígérték meg a békeszerződés megkötésekor. A területi revízióra irányuló törekvéseink jogát a trianoni békeszerződés 19. ft-án kívül kifejezi az a híres Mlllerand-íéte kiaérö levél, a mely talán abból a lelkiismeretfur-dalásból született meg, hogy mégis csak túlzott brutalitással és Íg;i2»-ságtalansággal jártak el a magyar nép békéjének megállapításánál. « Mindezek a dolgok eszünkbe jutnak s ezért nem tudunk olyan tiszta
szívvel örülni annak, hogy kiváló, de sajnoe kis hadseregünk céljaira csak ily aránylag kevés összeget tudunk fordítani. Mégis ez a hadsereg kiképzésben, szellemben, nemzeti hűségben, példakéjye lehetne Európa bármelyik hadseregének. Azonban azt a feladatot, a melyre hivatva volna, mai állapotában megoldani nem tudhatja, mert nem védhetné meg adott alkalommal környező államok milliós támadó hadseregeivel szemben országunkat. Mi nem háborút, dc békét akarunk. S mert békét akarunk, azért törekszünk a meggyőzés fegyverelvei a mai lehetetlen helyzet megváltoztatására. Reméljük, hogy Európa vezető hatalmai is előbli utóbb belátják ebben az egyenlőtlenségben rejlő rendkívüli veszélyt és Magyarország számára is megadják azt, amit más legyőzött álla. mok a maguk erejéből, vagy a győztesek kényszerű elnézése alap. ján már megkaptak.

EALAI KÖZLÖNY
1938. áprilU 26.
Párfi ruhaszOvetek
kabátszövetek Ingpoupllnok zsebkendők
WXI kabátszövetek am ruhaszövetek
ruhaselymek fehérnemdanyagok
Szőnyegek paplanok függönyanyagok butorkretonok
legújabb szövések, színek és minták legolcsóbban, nagy választékban
a FILLÉRES DIVATÜZLETBEN.
A londoni alsóház a magyar egyenjogúságért
Kétszáznál tObh unitul képviseli Határozati Javaslata
London, április 26 Sir Róbert Gowcr és 12 képviselő-társa a kővetkező határozati javaslatot jegyezte b\'\' az alsóház naplójába :
Mondja kl a Ház azt a ineggyő-dését, hogy, tekintettel más n\'mz:1. tek fegyverkezésire, elérkezett az ideje annak, hogy a háború utáni szerződéseket felülvizsgálják olyan módon, hogy Magyarország Jogot nyerjen ahhoz, hogy megtehesse őn. védelmére mindazokat az Intézkedő, seket. amelyeket szükségesnek tart és, hogy képes legyen kivenni részét a? együtles biztonság megvalósításában és halályos módon hozzájárulhasson a világbéke fenntartásához.
A javaslatot Sir Róbert Goweten klvill a kővetkező képviselők Írták alá: Sanderson, Somervilto, Agn^w, Proetor, Clarké, Rawson, I óvat-Fraser, Wells, Hopkln, Davvson, M-W. Beaumont ós Mabane.
Ezenkívül a javaslatot az alsóház több mint 200 tagból álló közép-európai csoportja is pártolja.
egészségügyi berendeléseket és szenny, vízcsatornák^, mlntlen rendszeri! ulnUial
szerel és Javít,
épület- él géplakatosmunkikat vállal
Széchényi István
Nagykanizsa, Fő-ut 3. sz. AraJAnlat díjtalan I ,
Oyakran visszatérő székszorulás, tosbí emésztés, vastagbélburut lelfuvódás, oldaltáját, légzési zavsr| szivdobogáB, tejnyomás, fülzúgás, siédü és éa lehanxo\'lság esdén ater-mészeles .Ferenc József" keserűvíz gyorsan megélénkül a gyomor és a bele\'< működését, az emésztési rendbehozza, megszab8dil|a az emberi a kellemetlen érzésekiöl s tlszla t.jet és nyugodl alvási leieml. Számos kiváló orvos a Ferenc József vizet bélféreg ílzőkuríknál is igen jó eredménnyel alkalmazza.
Díszpolgárrá választotta Pölöskefő dr. Simon György pápai prelátust
Zalaszentbalázs, április 25 (Saját tudósítónktól) Pölöskefő község képviselőtestülele pénteken ünnepélyes hangulatban ült össze rendkívüli közgyűlésre, ünnepivé tette a hangulatot a tárgysorozat ama pontja, amelyben a kis zalai falunak diszpolgárt választottak a község prlmipilusal.
Dr Slmn György veszprémi prelátus-kanonok, a pápa őszentsé-
gének házifőpapia, a veszprémi székesfőkáptalan olvasó kanonokja, a szent Benedekről nevezett borchi apát, a veszprémi szentszék elnöke, stb. jóságos lelkének gondoskodá. sából Pölöskefő községnek is jutott. Ezt akarta a község meghálál nt, amikor érdemei dlism \'réséül, tiszteiele és hálája jeléül dr. Simon Gtörgyöt egyhangú, lelkes határozattal díszpolgárává választotta.
Mécs Alajos : - a forrongó Japán filmje
a piarista templom javára az Irodalmi *és MflvészetI Kör rendezésében
Pár héttel ezalött eseményszámba menő tudósításokat közöllek a fő. város összes lapjai Mécs Alajosnak a forrongó Japán belsejél)ől hozott filmjéről és vele kapcsolatos előadásáról. Sorozatos zsúfolt házai voltak Pesten a bravúros hangosF filmnek és az irodalmi értékű kt sérő előadásnak. (
Mécs Alajos, aki 8 évig ólt Japánban, mig ezt a filmet összegyűjtötte, május 4-én Nagykanizsára ér-
kezik és itt az Irodalmi és Művészeti Kör Ismeretterjesztő program!, jában lepergeti filmjét és elmondja előadását.
A Kör ennek az előadásnak teljes tiszta jövedelmét a nagykanizsai piarista templom céljaira fordítja.
Okulva a, legutóbbi liceális film-előadás tömegein, ajánlatos jegyo. ket a rMoziban (telefon : 500 ) elft. jegy^\'.tetnl. ,
Az idén rövid lesz a kanizsai szini szezon
Talán még soha olyan jól nem ment a színház Pécsett, mint az Idén
Amint kizöldelnek a kanizsai parkok és megjelennek az utcákon a virág-ágyak felfrissült kontúrjai, egyszeriben eszébp jut a kanizsai közönségnek a melengető, jó érzés : - nemsokára Itt lesznek a szl. nészek.
Az idén a színészek egy kicsit ké. söbLen jönnek, május közepe után és egy kicsit korábban távoznak, ugy hogy az egész szezont 4-5, de legfeljebb 6 hétre tervezik. Ebbe a rövid Idénybe azonban - a polgármesternek megküldött jelenlés szerint - beleszorítanak minden szépet
és jót, ami az ujabb szinházi termésben érdeklődést érdemel, Azllr katonáitól A néma leventéig.
örömmel olvassuk a jelentésben és halljuk másfelől is, hogy a társulatnak Pécsett anyagilag ls kltü. nően bevált szezonja van, olyany-nylra, hogy - amire még példa nem volt - a színészek előre kapják a fizetésüket. Akik Pécsett jártak, ennek az okát is tudják : - olyan jó a társulat, amilyen régen volt. Ha ugyanez az együttes jön Nagykani. zsára is, akkor itt is bomba-szezonra van kilátás.
Tartós kerti pázsit létesítésére felfrissítésére, ajánljuk különféle pázsitkeverékeinket napos és árnyékos helyre.
HIRSCH ÉS SZEGŐ magkereskedése
Mariáralaatg. Sirlus nBvénytépsA.
1 Nagyságos asszony!
jKosztttmtiöz iiluz o dluotl
Hogyan is volt valamikor?
Schwartz Ottó előadása
A PTOE nagykanizsai fiókjának rendezésében, a nagykanizsai pénzügyi és kereskedelmi világ reprezentánsainak részvétele mellett tar-* totta tartalmas és rendkívül érdekes előadását Schwartz Oltó a Kaszinó^ ban. A díszes közönség soraiban nagyszámban voltak hölgyek is.
NayU -Aladár igazgató, a PTOE fiók elnökének lelkes bevezető beszéde visszavitte a hallgatóságot Nagykanizsa aranykorába, a nagy. kanizsai kereskedelem pezsgő életének korszakába, amikor a nagy. kanizsai kereskedők hosszú társze-kereken vitték el árujukat Grázba, Marburgba ós csak hetek múlva érkeztek vissza családjukhoz. Az előadó is tagja volt - mondta Nagy igazgató - egy ilyen nagy kereske. delmi cégnek, amely fényt és nevet szerzett a város gazdasági és kereskedelmi életének.
Schyxtrtz Ottó lelkes ováció köz-/oen lépett az előadói asztalhoz. Visszapillantást vetett Nagykanizsa gazdasági és kereskedelmi fényko. rára, amikor 1870-ben az Osztrák Magyar Bank először Nagykanizsán létesített fiókot. Amikor a Bankegyesület alapításában a trieszti pénzpiac is részt vett, felismervén Nagykanizsa előnyös gazdasági és kereskedelmi helyzetét.
- Ha ilyen volt Itt a gazdasági élet, miért maradt le akkor mégis Nagykanizsa? - kérdezi. Azért, mert már akkor is minden a megyeszékhelynek jutott. Ml lett volna Nagykanizsából, ha ml is több köz. Intézményt kaptunk volna ? Nagykanizsa mindent saját erejéből teremtett, épüett.
- Es ma? Az a helyzet, hogy a város évek óta nem tudja befejezni a kórház egyik pavillonját. Ma MABI-kölcsönből kell törvényszékét építenünk. Akkor a Centrált is egy kereskedő építette fel és Nagy. kanizsa kávéházaiban nem lehetett helyet kapni. Akkor már előre Izgatottan tlp|>elték, mennyi osztalékot fognak fizetni a pénzintézetek, az igazgatósági tagság értékes stallum volt. Nagykanizsán volt azelső Segélyszövetkezet 1860-ban. Nagyka nizsáról bonyolították le borszállításaikat a neves borcégek Krajnába, Stájerországba, stb. A régi, nagy gabonás cégek hatalmas raktárak felett rendelkeztek, melyek utca. hosszat terjedtek. A cégek a munkások egész hadát foglalkoztatták állandóan. Egy-egy speditőr állandóan 6-8 fogatot tudott tartani. Az alpesi tartományok állandó vevői
Kötött blúzok P 1.48 P 18 00 Selyem „ P 1.48 P 10.00- .„
lágy liisi! Legajabb divat I Jé miÉégek! HÜM
!j Szomolúnylfc
! rtnihfí7fíhnnl
1838. április 26........ .ZALAI K02L0NV____ ___»
Vigyázz!
Városban, országúton, — hegynek fel, völgynek le, — kerékpárok ezrei, suhannak.
Tökéletesen hibátlanul végzi tisztét az
EHERGÉ
kerékpárgumi
Már halai MERŐÉ loro-zal Ali a szolgálatodra.
Mind kitűnő, még: a legolcsóbb fajta Is, hisz az 18 EMERGE
EMERGE védjegy = EMERGE minőség!
gyÁrtja a magyar íiugg y anta Arug yAr
A Phonix\'botrány ügyében sem a magyar állam, sem a magyar közönség nem vállalkozhat a károsult szerepére
voltak a nagykanizsai gabonacégek, nek. i . ;
Majd saját kereskedői gyakorlatából mondott el frappáns példákat a kereskedői tisztességről és bo-csületröl, mely súlyos anyagi áldo. za tok kai is megtartotta és állta a kötött üzleteket. Akkor gazdasági lehetetlenülést nem ismerlek.. Az akkori cégek tőkeerősek voltak. Egy egy gabohaügynök évente 8-10.000 koronát keresett. A cégek saját utazójuk utján bonyolították le üzleteiket. Ma rosszul fizetett provizlós utazók igyekeznek estére haza. utazni, hogy ne kelljen szálloda költ séget fizetniük. (
— Qlyap gazdagok voltunk, hogy e vasúton és postánál néha napoklg tartott, mig a hatalmas áru-tömegei Blkerült szétoszlani. Egy-egy fővárosi malom-képviselő többszáz vag-gon forgalmat tudott akkor elérni Maga a petróleum-képviselet is szép megélhetést biztosított.
— Ilyen élénk kereskedelmi élet mellett az elhelyezkedés nem volt probléma, az iskolát végzett ifjú kl. választott magának egy pályát, a melyen elindult és boldogult.
— Igaz: akkor nem volt vízvezeték, csatorna, strand, stb. Ma már tudunk élni: - csak legyen, miből-
,— Nemrégen, - mondotta az előadó - világkereskedelmi kongresz. szus volt, ahol szóba került a világ* kereskedelmi, világgazdasági és po. litikal helyzet. A kereskedők meg. állapították, hogy ha nekik beleszólást engednének a dolgok irányításába : rövidesen minden mégvál tozna. De talán nincs is már mesz-szc az az idő, amikor a nagykanizsai kereskedők ismét elfoglalhatják régi helyüket egészen Horvátországig, Dalmáciáig... |
A diszes közönség lelkesen ünnepelte a kitűnő előadót, Nagy igazgató pedig a PTOE nevében hálás köszönetet mondott a nem mihden-napi, Nagykanizsa egykori virágzó életét hűen visszatükröző, szakszerű előadásért |
(B. R.)
CfcsjándsJjóf
csati a moziban
SzófiakozTialik
.......t...--..»i*. •
UlHtepMl |.
17.30 Zsebők Vilma és Rohmann Henrik hárfakettőse. — 18 Mit üzen a rádiói — 18.25 .Seánthó Gyula magyar nótákat énekel, kiséri cigányzene. — 10.10 Salamon Béla estje. — 20.10 A bécsi rádióállomás műsorának közvetítése. — 21.40 Hirek. — 22 Kedvenc tréfás hanglemezek — 22.10 Időjárás-jelentés. - 22.40 Az operaházi zenekar.
— 0.05 Hírek.
Bud*p«»t II.
19.05 A rádió szalonzenekara. — 20.15 Sándorka. (Tamás István). — 20.45 Hírek. t
17.20 Kivánságlemezek. - 18 Népdalokat tanulunk. — 19.10 A szimfonikusok, a bécsi Schubert-szövetség énekkara, egy fiúkor és Schütz Ferenc orgonaművész hangversenye — 20.10 Nagy tavaszi egyveleg jazz és rádiózenekar, énekkel. — 22.10 Alvin Juli-etta csellózik. — 23.05 Ilirek énekesek
Vasárnap
ihidapMt
9 30 Ilirek. — 10—11.10 Egyházi ének és szentbeszéd- A szentbeszédet dr. Sik Sándor mondja. — 11.15-12.15 Evangélikus istentisztelet — 12.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 12.30 Az operaházi zenekar. — 13.45 Világhír-adó. (I)r. Máthé Elek). — 14 Hanglemezek. — 15 Időszerű gazdasági ta nácsadó. (Székács lilemér). — 15.50 A rádió szalonzenekura. — l(i,30 Optimizmus és pesszimizmus. (Halassy-Nagy József dr.). •— 17 Zcnedélután a liubay-palotában. — 17.50 A Ferencváros—Hungária bajnoki labdarugómérkőzés II. félidejének közvetítése & Hungáría-uti sporttelepről." Beszélő I\'luhár István — 18.50 Cigányzene.
— 20 0pereitelőadás a Stúdióban .Karrier a «Tökmug>-ban.» Operett két képben. Rendező Kiszely Gyula. — 21.30 Hírek,, versenyeredmények. — 22 Gultenberg György jazz-zenekarának műsora. — 23 A 24 tagu cigánygyerek-zenekar muzsikája, Kalmár Pál énekszámaival. — 0.05 Hírek. \\
BuitopMl U.
15 A rádió szalonzenekara. — 10.45 A budapesü róm. katli. egyházközségek Liszt Ferenc jubileumi hangversenye. — 18.50 Asszonyok iskolája. (Babochay Erzsi). — 19.20 Virág Benedek. (Dr. Waldapfel József). — 20 Kiss György zongorázik. — 20.40 Hírek, sporteredmények.
Utc*.
845 Lemezek. — 9.45 istentisztelet
— 11.45 Szimfonikusok Zopf zongora-\' művésznővel- — 12.55 Könnyű zene.
— 15.40 Z«ue. — 17.15 Rádiózenekar énekkel. — 20 Vers. — 20.20 Utazás a Föld körűi nyolcvan perc alatt, hangjáték. — 22.20 Kresz Géza hegedül. — 23.15 Szórakoztató lemezek.
— 24 Cigányzene Budapestről-
Tovább tart a BIOSx
Az az izgalom és nyugtalanság, a \' melyet a magyar közönségben a bécsi ; l\'hönix botrányos összeomlása kellett, nem akar csillapodni. Még mindig sűrű homály veszi körül ezt a szégyenletes krachot s valamennyi országban, tehát Magyarországon is — ahol a Phönix életbiztosító társaságnak fióktelepe dolgozik, teljes bizonytalanságban várják az érdekelt kliensek, hogy mi lesz a sorsuk-
Elképesztő, hogy a Biztosító Intézetek Országos Szövetsége mit sem törődik a nagyközönség jogos nyugtalanságával s egyetlen szóval sem hajlandó szakszerű felvilágosításokat megnyugtató információkat kiadni
Mintha egy idegen bolygón élnének a BIOS: urai s egyáltalán nem tartozna rájuk, hogy milyen gyötrő gondolatok kínozzák azt a 30000 magyar polgárt, akiknek a l\'hőnixnél van bistosilásukt
Ugylátszik az sem érdekli n BlOSz-t, hogy a többi biztosító társaságoknál érdekelt magyar kliensek is szorongva lesik a híreket;
vájjon milyen kihatása lesz uz egész biztosító szakmára az egyik legnagyobb biztosító intézel gyászos összeomlásai Véleményünk szerint a BIOSz magatartása rendkívül rossz szolgálatot tesz az egész magyar biztosítási front-
C8odáhto8 némasága
nak, hiszen ezek a jelenségek semmi-képen sem alkalmasak arra, hogy a közönség bizalmát a biztosítás intézménye iránt fokozzák Annál is súlyosai)]) elbírálássá esik a BIOSz viselkedése, mert az életbiztosítások csupán 5 százalékra való valorizációjának fájó és keserű emléke még mindig élénken ól publikumunk emlékében s ennek az égő sebnek a gyógyítására — azt hisszük — nem nz a legcélravezetőbb mód, hogy amikor a biztosítási piacot egy ilyen óriási földrengés rázza meg, akkor a magyar biztosítási szakma egyetlen érdekképviselete megnémulva hátatfordit a publikumnak.
A BIOSz számlájára kell léhát Írnunk, hogy vad híresztelések keringenek a lgáegőben-Egyes budapesti napilapok a legutóbbi napokban már arról írtak, hogy a Phönix magyarországi fiókjánál 8—10 millió pengőre rug a díjtartalékok hiánya, vagyis az összes életbiztosítási díjtartalékok egyharmadrésze levegővé vált A BIOSz nem cáfolta s ma sem cáfolja ezeket a híreket, pedig tudhatná, hogy
milyen rombolást okoz a közönség lelkében egy-egy ilyen híradás s mennyire mélyíti a biztosítási szakma iránt megnyilvánuló bizalmi válságot.
ruhák, komplék, blousok, pongyolák legszebb tavaszi ós nyári fazonokban kaphatók. Hatalmas választókunkat bármikor készséggel bemutatjuk.
Áruház
ZALAI KOZLOHY
IB»6. *pnll. 2t
Junior,
az ifjúság tennisz-cipője, erős vászonból, felhajtut crepp-taippal . . . P
3-BO
Chrom-tennisz,
erős prima dubliro-zott vászon, felhajlott dupla erős, zöldes-szinti crepp talppal, fűzős és pántos, szel- __ lőző lyukakkal . P 5"ou
Maater-tenniaz,
legerősebb, lég- és izzadság áteresztő, ruganyos crepp-talp-pal, a versenyjátékosok elismert ten-nisz-cipője . . P
Dawia-tenniaz,
erős tropikál-anyag-ból (lyukacsos felsőrész), minden sporthoz alkalmas, dupla erős crepp talppal . . . . P
G«oo
Szabó cipőáruház
Horthy Miklós-utl.
Hogy valójában ml a helyzet te-hiU, azt senki nem tudja a hivatalos tényezőkőn kívül- Annyi kétségtelen, hogy
egyik külföldi intézel szeretné át-venni a Phőnix magyarországi üz-leiálhmány&l s a kiszivárgott hirck szerint részint az állam zsebéből, részint o biztosított közönség pénztárcájából kívánná kifizettetni a magyarországi Phőnlxnél mutatkozó hiányokat. Bármiként is áll-janojp\'U dolgok, a legélesebben tiltakoznunk kell az Ilyen tendenciák ellen, inert tűrhetetlen, hogy akár a nehéz anyagi viszonyok közi küzködö magyar állam, akár a gyanútlan magyar közönség megkárosított fa legyen ennek u tranzakciónak Mindent cl kell követni, hogy sem az állam, sem a nagyközönség egyetlen garast se veszíthessen u Phönlxbot-rányon.
Ha van hiány, akkor a;t egyenlítse ki vagy az a külföldi intézet, amely márót-holnapra hozzájuthat a Phőnix évtizedek alatt ösx-szegyüjtött Iritalmas üzletáUomá-nyához, vagy fizesse meg a bi:to-sitó intézcli\'k összessége, hiszen végeredményben legelsősorban a biztosítási szakma érdeke aZ) hogy a likvidáció során a magyarországi publikum ne érezhesse magát rásze-deltnek, becsapottnak. Ne feledkezsc-nek meg arról az illetékes tényezők, hogy
betömhetetlen léket kap a biztosítási eszme Magyarországon, ha az ártatlan p}iblikamra hárítják a Phőnix cehhének kifizetését. Bárki hozhat áldozatot ebben a játszmában, csak az állam és a publikum nem.
id<3
Fagy lelieMonl
PrognózU: Mérsékelt nyugati, északnyugati "\'szél, szombaton még záporesők, különösen keleten és északon. Éjjel a mélyebb és szélvédettebb helyeken minusz 1—3 fokos talajmenti fagy lehetséges. Vasárnap csendesebb idő, a höméséklet Javul.
Naptár: Április 26. vasárnap ltom. knt. Mlserlcord, Protestáns Ervin. ler. Ijar hó 4. — Április hó 27. hétfő. Rom. kat. K. Péter. Protestáns Arisztid, izr. IJar hó 5.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Salvator gyógyszertár Erzsé bet-tér 21. és a kiskanizsai gyógyszertár
A bírálóbizottság Hübner Tibor igazságügyi palota-terve mellett döntött
A városházán két teljes napig dolgozott a bírálóbizottság, inig ineghozUi döntését a nagykanizsai, igazságügyi palota eszmei tervpályázata ügyében. A bizottság, melynek tagjai voltak dr. Krátky Jstván polgármester elnöklete alatt Sző/. Itíssy Aurél miniszteri tanácsos az iparügyi minisztérium részérői, dr. Záborszky Endre miniszteri taná-csos az igazságügyminiszterium ré. széről, a Magyar Mérnök és tész Egyesület részéről Nm-/y Márton építészmérnök, a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövet-sége részéről MüUcr Miksa épitész-, a városi műszaki hivatalt Vécsey Barna tanácsnok képviselte, mlg a törvényszék részéről dr. Henn\'g Al. fréd törvényszéki elnök vett részt.
A bizottság a legaprólékosabban
felülvizsgálta mind a hat pályázatot és péntek este végzett munkájával-Mindegyik pályázat e\'sőrendü mun. ka volt, mégis a zsűri ugy találta, hogy a Nagymagyarország emlékmű talentuma tervezőjének, Hübntr Tibor budapesti műépítésznek esz. mei terve felel meg leginkább célnak és azért az 6 tervezetét üján lotta elfogadásra. Ugyancsak java solta a bizottság, hogy Hübner TI bor készítse el a részletes tervezetet és a költségvetést. A bizottság javaslatát jóváhagyás végett szom baton felterjesztették az igazságügy minisztériumhoz.
A város vezetősége a pályázatoka vasárnap délelőtt 10-12-ig és dél után 8—6-ig a Városháza kis tanács termében közszemlére teszi.
Pályázat Nagykanizsa rövid portréjának megírására
Az Irodalmi és Müvészzeti Kör a Magyar Kulturális Egyesületek Szövetségének felhívására és annak országos pályázatába kapcsolódva, pályázatot Irt ki Nagykanizsa város rövid portréjának megírására. I. díj
30 pengő, II. dij 20 pengő, III. dij könyv. A díjazott munkák fénykép-anyaggal kiegészítve résztvesznek a Kulturális Egyesületek Szövetségének országos pályázatában, amelynek első dija 500 pengő.
A pályázat feltételeit a Kulturális Egjesütelek Szövetsége szabta meg. Eszerint a pályamű nem lehet hosz-szabb, mint S-10 ritkán gépelt iv-oldal. Tartalmaznia kell röviden a
város történetét, fejlődését és jelen helyzetét, mindezt irodalmi köntösben. A pályázat titkos. tehát jeligével ás az irö nevét és lakáscímét tartalmazó zárt borítékkal kell postán elküldeni Magas Mihály rgimn igazgató, az Irodalmi és Művészeti Kör elnökének oimére (Nagykani-zsa, Sugár-ut, Kegyesuendi gimnázium).
Pályázni csak gépen írott és poétán érkezett, jeligés kézirattal lőhet.
A pályázat benyújtásának határideje 1936. junius 2.
A pályázatokat Nagykanizsa város és a Kör vezetőségének tagjaiból álló zsűri birálja el.
(
Nem keli önnek Budapestre utazni
mert megnyílt ■
3
L,Ml BOLTUNK\'^
1 Caengery-ut 29. s«. alatt, f
A ahol . fővárosi nagyáruházak árain vásárolhat t
fűszer-, csemege- és gyarmatárukat, y
Vérző aréna
A Metró ismét kitett magáért Három Ízben szerepeltette már együtt NVallace Beeryt és Jackie Coopert, ezt o két pompás szinészt, de talán még sohasem sikerült ilyen nagyszerűen összhangja hozni ennek a két ellentétes játékstilusu színésznek alakítását- Köszönhető ez elsősorban a film Írójának, aki a nagyszerű cselekményt, látványos és rendkívül izgalmas filmet mély lelki megnyilvánulásokon építette fel.
Az apai szeretetnek szent érzéseit olyan kontrasztokban kristályositjn kl ez a film, amelynek megoldása nagy feladatot rótt rendelőre és színészekre egyaránt. Szerencsére ott volt Wallaoe Bocry, ez a szépnek egyáltalában nem mondható, nagy darab ember, akinek minden sutáuak látszó mozdulatában is finomság és érzés van- Ez a nagy művész, a film egyes jeleneteiben szinte önmagát múlja felül. Méltó part-
ÉJtTCSl T£Ma nagyérdemű hölgyközönséget, hogy iU4
Fáhn Margittal társultam.
ilwt megnagyobbítva májua hé l-tfil F».yt 4. a**m
>/! ámulat al* helyeztük át. ahol a legutolsó dlrat szerint kabát-, kosz-tűm-, angol- és francia rubákat párisi modellek után a legkényesebb is-lést kielégítően készítjük. Tisztelettel
MIzMflifcMlfelllt
Mijui 1-lg Rumkit 9Mfy-u. 3. u. alatt viltaluik.
íierc a kis Jackie Cooper, aki ltasonló istenáldotta művészettel tudja kivetíteni a lelki átalakulás .minden mozzanatát, a beléje oltott gyülőletifll a szeretetig Meg kell azonkívül említenünk a film elején szereplő, ennivalóan aranyos rsőppségat, akinek gyermekien tiszta kedves játéka mindenkit elbájol. A filmet Boleszlawsaky rm-dezte, neve elég garancia arra, hogy a néző művészetet kap A rendezés valóban mesteri, mert a mély lelki finomságok mellett olyan izgalmas mesét és jeleneteket ad, amelyek felülmúlják eszeinpontből a dzsungelflhne-ket is. Talán ezért is hat olyan nagyszerűen ez a film, mert a vadság és wő párosul a finomsággal és a köny-nyekig megható kedvességgel. A közönség nagy örömmel és tetszéssel fogadta ezt a pompás filmet o pénteki b«mutatón.
Bérmálásra: szivetek, selymek, tatisztok, vásznak
a legnagyobb választékban és legolcsóbb árakon Szőnyegek* függönyök* paplanok minden kivitelben
KIRSCHNER Divatáru házban
1936. ipftlls, 26
BALAI KÖZLÖNY
f--\\
TBrw. <U|li,l
,;diemitf tetőfedőpala nagylemez cső
■ok M«r esetben fftnyomn bevált, kimagasló minőség.
ETERNIT MŰVEK
Budapest, TI, Antrtiiy-it 13
Eláru>it6k minden nagyobb Kelyaégban
h
A Nagymányokl SE Játszik ma a Zrínyivel Kanizsán
Egy héttel az NTE -Zrinyi rangadó előtt a Zrínyire nehéz Kiadat vár. Talán, ha ránézünk a bajnoki tabellára, könnyűnek néz ki ez a mérkőzés, de akik ezt gondolják, tévednek. Az NSE a kiesés ellen küzd és ós mindent elkövet, hogy rossz helyezésén segiieni tudjon. Mostanában elért eredményei iga. zolják, hogy komolyan kell szánwl. ni vele. A három utolsó irrtrközés-Hói tf pontot szereztek, legyőzve az NTE, TSE csapatát és pontot vettek el a KRAC-tól. Ezek olyan eredmé nyek .amelyek minden beharango z ásnál szebbem beszélnek. A Zrinyi egyébként rcvansra is készül az NSE ellen az őszi S : l-es vereségért és hogy ez sikerüljön, n Zrínyinek minden tudását ki kell fejtenie.
A mérkőzés délután fél 5 órakor kezdődik. Játékvezető: Rákóczi, Kaposvár.
Elótle háromnegyed Spórái kezdet-tel az NTE H. játszik tréningmérkö. zést az NTE tornászokkal.
A NTE Doabováron játszik
A bajnokság utolsó helyezettje, a VOOE ellen az NTE ma Dobováron játszik. A VOGE-nak veszíteni valója nincs, tehát minden tudását küzdelembe kell vinni az NTE-nek, nehogy meglepetés érje. A csapat reggel háromnegyed 6 órai vonattal a kővetkező felállításban indul Dombovárra : Ottodor — Csáki, Arany - Szollár, Wilheim, Kudicb - Farkas, Jakubecz, Szendről, Rit ter, Jelinek (Csász). Játékvezető : Rosenfcld E., Pécs. |
Tennlsz
Vasárnap délelőtt 9 és délután 8 óml kezdettel veszi fel a versenyt a Zrínyi TE lenntszosapata a Pécsi VSK csapatával.
A pécsi csaptot A^ihalt Láazlóné, Lenkai Máris, Loykó Mlhályné, Pricket László, Rlvészl János, Ku-tnssy Bála és SoWiger Gispárkáp-vieellk. ,
A Zrinyi csapata változatlan felállításban veszi M a kOzdelmut Délelőtt folyamán kél lérfj egyes, egy nöl egyes és egy férfi és egy
• /
női páros szerei*l a műsoron.
Az előreláthatólag nagyon nivós küzdelem a Zrinyi gárdájának gyö zebnét hozza.
A vitorlázórepülők
szakosztálya a inult hélen elmuradt ülfe helyett 27-én. hélfőn est" fél 7 órakor tartja választmányi ülését. Az ülés a városházán lesz, a mérnöki hivatalban. Tekintettel a fon. tos megbeszélések!*, a választmány teljes számban való megjelenéséi kért a vezetőség.
I. out. bajnokság álliu
1. PVSK II I! 2 4 5t : 25 2t>
I. SBTC 19 II J IS W : 3t 25
8. NTE 18 10 5 3 41 : 26 25
4. ZTE ISII 2 5 .l5 : 38 24
5. PEAC 19 II 1 7 34 : 25 23 6 DVAC 17 7 3 7 35 : 40 17 7. KTSB 17 7 I 9 29 ; 33 15 ». KKAO 18 6 3 9 30 : 44 15
9. TSE 17 7 10 29 : 44 14
10. PBTC 18 4 5 9 34 : 51 13
II. NSE 18 t> I II 33 : 43 13 12. DVOQE 17 I 2 14 21 : 54 4
o mEGiínoft mEGíZERETED
amagyar munka dicsőségét hirdető
EME DORCO
nyíri cipőt
Tartós, kényelmes, olcsó. Uccán és munkahelyen legalkalmasabb viselet az EMERQÉ nyári cipő
Vigyázz!
EMIROÉ védjegy ■
EfffK&É minó.óql
GYÁRTJA A MAGYAR RUGGYANTAAHUOVAU
4 mérges gázok borzalmas hatása
és az ellenQk való védekezés a Budapesti Nemzetközi Vásár légvédelmi kiállításán — Már május 2-tól lehet féláron Budapestre utazni
A józanul gondolkodó ember már békében készül a bábomra- Ezért van az, hogy a magyar Ipar i» egyre jobban berendezkedik egy légiháboru esetére, a szükséges védelmi és felszerelési eszközök gyártására, építési módok alkalmazására, hogy lehetőleg önállóan tudja pótolni a külföldi ipart És a magyar iparnak ez a munkája már annyira előrohaladt, hogy az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron nyugodtan kiállhat eredményeivel, nem csupán a kitűnően végzett munka dokumentálására, hanem a nagyközönség megnyugtatására is.
A május 8-án megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásár karöltve a Magyar Vöröskereszt Egylettel, hatalmas területen mutatja be u légi-fegyverek borzalmas hatásait és az azok ellen való védekezés módjait Hogy ez milyen fontos a nagyközönség szempontjából, azt talán a legújabb veszedelemnek, a mustár-gáznak ismertetése bizonyítja. E«t a gázt, amely sziuteieu folyadék, ropülőgéijekről permetezik alá a megtámadott városokra vagy táborokra. Hatása olyan borzalmas, bogy egy rizsszemnyi csepp, görög-
dinnye nagyságú, gennyes hólyagot huz azon a testrészen, amciyro ráhull. Iiatisn három hétig is ciuu-t s ha valaki olyan helyre lép, ahová ilyen gáz hullott alá, még hetek múlva is, még a cipőjén át is, hasonlóan borzalmas sérülést szenved- Mert ez a szörnyű méreg, amely cseppfolyós alakjából gázzá is átváltozik a levegőn, nem ismer akadályt és bőrön, szöveten, sőt még betonfalon is áthatol. Szerencsére már incg vau az ellenszere is: a konyhasóból készülő klórmész, amely hatástalanltja. Hogy hogyan kell a mustárgáz é-s a többi légi-tegyverek ellen védekezni, arról éppen ugy kioktatják a közönséget, mint arra is, hogy hogyan kell a bombabiztos padlásokat, pincéket ós külön épületeket megépíteni. Ezer négyzetméter területen és erre a célra épült tökéletes kivitelű mintaházban ismertetik meg a közönséget a légiháboru minden veszedelméül és a hatásos védekezés minden módjával. _ <
A minden menetiegyirodában beszerezhető vásárigazolváunyal már május 2-től kezdve lehet féláron Budapestre utazni. (—)
1000 pengőért nemlétezö tyukfarmra szerződtetett tyuktenyésztőt
A törvényszék 7 hónapi bflrtftnre ítélte a csaló „ lyukfarmert"
Máté István ugylátszik nem hlvo a munkának, mert a pénzszerzésben mindig a dolog könnyebbik végiM fogjn meg. Erre a legkülönbözőbb trükköket használja fel, igy például nemrég bórbevett Balatongyörökön György Feienc keszthelyi lakostól egy 12 holdas fenyvest, hogy ott tyukfarmot létesít. Magának megint nem volt ínyére a munka, ezéjrt a pesti lakkban hirdetést lett közzé, amely saerint 1000 pengő kaucióval baromfitenyésztőt keres. Akadt i* egy jelentkező Varga Károly vasmegyei lakos személyében, aki hajlandó volt letétbe helyezni Mát<J nál az 1000 pengőt. Máté felvett0 a* 1000 pengőt, aminek ellenében Vargának és feleségének teljes jnegél-hetést biztosított., mert - míntmoit dotta - a balatongyöröki, nagyszerűen berendezett baromfitelepen 2000 tyúk van. Varga elkövette a* a hibát, hogy elhitte "Máté állítását,
annál nagyobb volt azonban a meg\' lepetése, amikor Balatongyörökre
utazott. Kiderült, hogy a tyukfarm nem létezik, talált ugyan vagy 100 tyúkot a fenyvesben, d« se telep-
nek, sc 2000 tyúknak nyoma sem volt. Mit volt mit tennie, visszautas zsott Keszthelyre, hogy visszakérje 1000 pengőjét. Még nagyobb volt a meglepetése, amikor Máténak csak hült helyét találta- A fel>el«n. tés után a csendőrség körözést rendelt el és most sikerüU elfogat A nagykanizsai törvényszék elé került aa fjgy, ahol Makáry biró Máté Ist^ vánt csalásért 7 hónapi börtön na Ítélte. \'
B0TSCHILD KLÁRA
nőtdivAtssatonja
Budapest, IV. De4k-t*r 3 TiMn Hl-!t
értesíti htilgykOzőnrtgét, hogy s Nemzetközi Vásár megnyitásival
iKpsayt, tmii >ai, Hint. kompiéi oooasf&>aérfcM árosttjs valamint teljes *r*rt atutolHsl-usk bsMMtalésát aqknM.
EMLÉKEZTETŐ
Ap>nii n
Növendékhangverseny « zeneiskolá-bun 0 ómkor. ■ij» a.
A Baross Szövetség gyűlése s városházán.
MÜVE lövész-verseny délelőtt fái 9-kor a József föherceg-uli lőtéren. MJu 4.
Mécs Alajos japán filmje előadltual a atisházbau 9 őrskor (Iruduliní
Kir).
■ij«> 20.
Növendékhangverseny s zttMUkoli-Uu 6 érakor, ■iju 17.
Növendékhangverseny a ssneiakolá--bsn 0 őrskor.
££KEtLNEK0!\\IK.
^^ Nemcsal* éhségünket kell ciillapílqnunk, de
csillapítanunk, de legyen örömünk is at élkezósnét, különösen ho •z még olcsó is Nem luxus ez, hanom élef-sxüksóglot. Milyen szerencsésen oWódilt meg •> • FRANCK kdeépériékkol MMite* KNEIPP malátakavénál Kollomos hot<4», kivtifó izle-lestég, magas láperö ét cfkély ér.
franckésKnoii
\'■fii UKÁÍÚKoSK0WKlim~
Ni
ZALAI KÖZLÖNY
1986. április 12,
Alag-tennisz Chrom-tennisz Chrom-tennisz Dawis-tennlsz
Erős fehér vászoncipő, o a n füzős vászoncipő, var- príma dubllrozott vászon, tropikál, szellős anyag,
krepp gumniitalppal P rott bivalybőrszerü o on f"ll6l«l>uk»kk»|. erSs já- g.gn versenyjátékosok ré- o.cn
talppal P 320 lékosok részére P szére p 0 OÜ
NIILTÉNYI cipőáruház :: Fő-ut 2. szám.
— (A főispán utazásai)
Vitéz Tabódy Tibor főispán pénteken Budapestre utazott Szombaton délelőtt egy belügyminisztériumi értekezleten vett részt, este jjedig n lengyM nüniszterelnók tiszteletére adott nagyszabású fogadóestélyen jelenik meg. A főispán vasárnap érkezik vissza Budapestről, de még aznap leutazik Bagladra, az ottani jubileumi ünnepségekre.
— (Az Irodalmi ás Művészeti Kör)
április 28-án. kedden délután 0 órakor a városháza tanácstermében választmányi ülést tart. Tekintettel a tárgysorozat fontosságára, a tagok pontos és lehetőleg teljes számú megjelenését kéri az elnökség
— (A Stefánia Szövetség)
nagykanizsai fiókja április 27-én, hétfőn délután 6 órakor tartja évi rendes közgyillését a Szövetség helyiségében.
— (A Szociális Missziótársulat)
ápriLis 26-án, vasárnap délután 5 órakor tartja évi rendes közgyűlését a Missziósház nagytermében.
— (Orvosi hir)
Dr. Strem Sándor fogszabályozási tanulmányait befejezte és ezentúl szombatonként is rendel. Horthy Miklós-ut 6 I. emelet.
— (A Baross Szövetség)
nagykanizsai fiókja május 3-án tartandó első közgyűlésének ünnepélyes programja a következő: délelőtt szentmise hallgatás, utána fél 12 órakor közgyűlés a városháza dísztermében. Felszólaluak itt fekesházi Tabódy Ti-.or, Zalavármegye főispánja, Ilovszky János, a Baross Szövetség országos elnöke. Délután 1 órakor társasebéd a Pannoniában, melyen a budapesti kiküldöttek szakmai kérdésekben szó-lulnuk fel. 4 órakor helységavatás a Nagykanizsai Takarékpénztár épületében.
- 6» tornacipőt Mllténylnól, Fő-ut 2., veszünk.
HÁLÓK, ebédlők, uríezobák,
kombinált berendezések
BUDAPESTI 8DT0UUI
Budapest, VIII. Baross-u. 21. NaBy vélassték. Kedves* részlstflsstésrs 1
Képviselőnk rajzainkat meghlváira díjmentesen benutatja.
— (Autó-vizsgálat)
A nagykanizsai rendőrkapitányság n körletéhez tartozó összes köz- és magánhasználatban levő teherszállító és különleges gépjármüveket, pótkocsikat, póttengelyeket megvizsgálja. A vizsgálat a nagykanizsai tűzoltó laktanyában történik április hó 28-tól kezdődően a kapitányság hirdetményébon közétett betűrend szerint
— (Életunt leány)
Tegnap este 10 óra tájban o rendőrőrszem egy fiatal leányt talált « sétatér egyik padján. Egy üveg volt mellette, ő maga görcsökben vonaglott- A rendőr a mentőkhöz sictett, hklk a leányt a kórházba szállították. Ott magához térve elmondta, hogy Fasing Margit, 21 éves, elkeseredésében lugkövet ivott. Hogy miért, arra nézve nem akart nyilatkozni
- (A bioskázás vége)
Augusztus elsején a Transdanubia Király-utcai raktárában zsákrakás közben Miklós István kiskanizsai ember összeszólalkozott Martinecz György-gyei. A szóváltás a raktár sötét részében folyt le, ahonnét Martinecz megszúrt combbal került ki. Három hétig feküdt a kórházl>an. A most megtartott tárgyaláson Miklós nzzt^l védekezett, hogy zsákokat bontott és Martinecz a kinyitott bicskának szaladt neki. Miután azonban ez bizonyítható nem volt, a bíróság egyhónapi fogházra ítélte, a nyomatékos enyhíiő körülményekre való tekintettel azonban « büiif-tetést 5 évi próbaidőre felfüggesztette.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától est< fl óráig (hétfő, szerda, péntek délután fcedden egész nap nőknek).
A Centrálban szombaton este
díjtalan TOMBOLA J2SJ3
Hangulat, móka, táncverseny
külön értékes nyereményekkel
■ í.
és Juná tavaszi változása és még egy uj dobosnő I I
°=> Nem kell Budapestre utazni önnek, hogy olcsón tudjo.i fűszer-, csemege- éa gyarmatárut vásárolni. Kísérje figyelemmel a most megnyílt .Mi boltunk" (Csmgery-ut 29.) hirdetéseit és meggyőződik erről.
« A Magyar Rokkant és Nyug-dljegylet
18- sz. fiók tagjait ezúton is értesítjük, hogy május hótól a befizetések nom Arany János.utca, hanem Sugárút 18- alatt lesznek. — .Hányat Up a vortb egy ívben ?
A tréfák sorába tartozik ez a kérdés, mert mindenki tudja, hogy a legigénytelenebb madár nem lép, hanem ugrál. A dolgozó nő és férfi sokat
Íár. Ha valaki megszámlálná lépéseilet, akkor egy hónap alatt sokmilliós számokat kellene leírni. A kisembereknek épen ezért oly an cipőre van szükségük, amely kényelmes, könnyű, jar-tós és rugalmas járást biztosit. Ez pedig az EMEUGE-DORGO nyáricipő, amely utcán, munkahelyen bevált viselet Egyhangú az a vélemény, hogy olcsó és tökéletes az EMERGÉ nyáricipő.
Városi Mozgó. Péntekifii-vasárnapig I
A világ két legbubájosabb cimborájának, Wallace Beery és Jackle Cooper minden eddigit felülmúld együttesével
Vérző aréna
Izgalmas-könnyes, mosolygós dráma a cirkuszok tarka világából. Veláeáfloe ffllmremekmai Remek kleárftmUeorl Előadások hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órskor. A köznapi elsft elftadáeok filláreeekl
— Slesta^ S\'anatórlum)
főváros egyik legideáÜsabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, uro-logia stb. Böntgen. Kémiai és mikroszkopia! laboratóriumi. Elcktrokardio-graph (szivvizsgáló). Krogh féle alapanyagcsere vizsgáló készülék. Ente-rocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógy-iutézet. Orvosilag vezetett villany-üzemű konyha. Elsőrendű ellátás. 9700 négyszögöles parki Olcsó árakl
— Gyermekcipőket, szandálokat, fehór-elpöket Mllténylnól, Fő-ut 2., veszünk
KÖLTÖZKÖDIK?
Csillárok, rádiók, alakítások, villany-azaralé.ak, Javítások mscblzhatóan
ELEKTRONNAL
Nemzetközi zsebmetszőt
fogott Kukeciné ax árverésen
Március 5-én szabadult ki a budapesti gyűjtőfogházból Vass Imre 35 éves szijgyártósegéd A budapesti főkapitányság öt évre kitiltotta « székesí-főváros területéről. Vass ekkor Nagykanizsára jött, itt lakó férjes nővérénél húzódott meg csendesen. Csakhamar azonban kitört belőle «a természet. és egy árverésen Kukcczné bútorkereskedő zsebéből kilopott 350 pengőt. Vesztére azonban, inert Kukcczné a zsebében kotorászó kezet megmarkolta és nem eresztette el addig, mig a zsebtolvajt át nem vette a rendőr.
Eleinte a járásbíróságnak adták át, mert nem tudtak bővebbet rója. Most azután megérkezett a bűnügyi nyilvántartóból Vass Imre részletes biográfiája, amely megdöbbentő képet mutat. Számtalanszor volt már büntetve fogházzal, börtönnel. Erre aztán maga is beismerte, hogy régi «zsebcs». Elmondta, hogy fiatalkora óta egyedül • tartja fenn magát.• Végigjárta az egész kontinenst, különböző országok fővárosait, városait és mindenütt zsebelt, lopott. Nem is tudja már, hogy hányszor volt büntetve, mondta.
— Nem is rendes tolvajember nz, aki dolgozik — mondta « kihallgatását végző tisztviselő előtt.
A Iflört nehézfiút és ügyét átadták a törvényszéknek.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) hét. főn délután ft-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
Tennlszezőkl
&
Jegyezzék meg az
„ITAL SPORT44
vedjegyet: Megbízható |ó olcsó Utók, szakszerű hurozás és Javítás csak az I
„ITÁL SPORT"-nál
Zrínyi Mlkl6a-u<e« 40/*. Mlnd.n Otőírt ________ ítlílöwíg.l
J rs r f\'.\'^^k 1* vilUlunk |
Pénzt kaphat
otthon hevtrő, használt bélyegelért, bélyeges levelezéséért. Felvilágosítást szívesen ad a Bélyeggyűjtők Nagykanizsai Asztaltársasága, minden hétfőn délután 6 és 8 óra közt a Frontharcosok helyiségében (Pannónia hátsó különterme).
Az Asztal társsaság sziveaen lát minden felnőtt bélyeggyűjtőt. A tagság semmiféle kötelezettséggel nem jár. Tagdíj nincs.
Nép Mozgós Szombaton és vasárnap!
Clark Qable és Conetanee Bsnnst brillláns vígjátéka
A makrancos dáma
A dollármilliomos leány és az iddmilliomos férli bonyodalmas vígjátéka tele Ötlettel és humorral. Ramak kiaérfi mDsor.
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Csak 20, 40, BO filléres helyárakkal I
1936. április 26.
ZALAI KÖZLÖNY
»
utazzék a teljesen modernizélt HARKANY GYOGYFÜRDORE
62* C radioaktív kénes gyógyforrások. Reuma-Gyógyintézet a Szállodában I ♦ Pauaál-árakl — BO%-oa
Elsőrendű szobák folyó vízzel. — Modern strand, kávéház, brldge-terera stb. ♦ visazaistazáai kedvezmény
i lengyel vendégek vasárnap hagyják el Budapestet
Budapest, április 25 (Lapzártakor érkezett) A lengyel miniszterelnök és kísérete szombaton reg-KOl Bábolnára utazott Darányi Kálmán. Sztranyavszky Sándor és még mások kíséretében. Délelőtt megtekintették a a bábolnai ménes legszebb példányait, délben díszebéd volt, délután pedig átmennek Kisbérre, ahol ismét bemutatják a legszebb magyar állatokat a lengyel vendégeknek.
A lengyel vendégek még szombaton visszautaznak a magyar fővárosba, majd vasárnap reggel 7.15-kor elhagyják „Budapestet.
A kékltök királya
Kitűnő minőség, ezt használja I
Az Irodalmi és Művészeti Kör szavalóversenyt rendez
Külön csoportban versenyeznek a felnőttek, a felsős és az alsós diákok
A Zrínyi Miklós Irodalmi és MU. vészeti Kör május második felének valamelyik vasárnapján szavalóver. .vényt rendez, ünnepélyes keretben, a városháza dísztermében.
A. szavalóverseny három csoportban teszi próbára a jelentkezőket : a felnőttek, a felsős diákok és az alsós diákok csoportjában. Mindenkinek egy rövid kötött verset kell először elszavalnia, azután egy t"t. szése szerint választott, lehetőleg nem hosszú költeményt. A vers\'ny-ben csak magyar költők verseivel lehet részt venni.
Jelentkezni május 5-én délig kell
| BarbarU* Lajos főtitkárnál, a Zalai Közlöny szerkesztőségében. Jelentkezés nélkül a versenyben senki nem vehet részt. A versenyben való részvétel semmiféle benevezési dlj. jal, költséggel nem jár. A jelentkezéskor mindenki megkapja a kötött versét és ugyanakkor be kell mutatnia a szabadon választottat.
Minden csoportban 8-8 dijat oszt ki a legjobbaknak az Irodalmi és Művészeti Kör.
Iskolások csakis \'illetékes tanárjaik rendelkezése szerint vehetnek részt a versenyben.
Országos Stefánia Szövetség Anyák és Csecsemők Védel-mével Államilag Megbízott Szervezet nagykanizsai Fiókszövetség Igazgatóságától.
281/1936. sz.
VNieiMIfti hiiMf.
A Stefánia Anya- és CsrcseraS-védfl Intézet nsfykanlzgal tejkonyhái", biic«ödé|e és anyaotthona ré-«zéte 1936. évi {unius hó 1-tfil 1937. évi májúi hó 31-ig az alább rarg-je\'ölt élelmlsrerek szállítására versenytárgyalást hirdetünk:
I. Tej.
II. Hus- és zslrneraaek.
III. Lls>t- és UszInemOek.
IV. Kpnyér- és péksQlemény.
V Cukor.
VI. Fllszer, só és egyéb élelmidnek.
VII. Egyéb háztartást cikkek.
Az a|ánlatokat Írásban, zárt, lepecsételt borítékban a Stefánia Anya-és CsecsemöWdő Intézet FlókszO-vetségénrk hivatalos helyiségében : Erzséhel-iér 4. sz. alatt 1936. évi május hó 14-én délután 6 óráig kell benyújtani, ugyanott az ajánlatokhoz szükséges kiírási nyomtatványok Is Igényelheiók.
Nagykanizsa, 193G. április 25.
Igazgatóság.
& tudomány vasökle:
biztoaan öl
patkányt, egerei.
fitMtielet is gyári lerakat:
NEU és KLEIN
NAQYKANIZSA.
MAGYAR EMBER AHBAZíARAN
az Erényi-féle
RESIDENZ
penzióban lakik t
MIÉRT7??
1. Mert az Erényi penzióban külföldön is ugy érzi magát — mint otthon. 2. Mert nem olajjal főznek, hanem kitűnő, Ízletes magyar konyha van. 3. Mert a Resldenz egészen . özvetlenül a tenger partján fekszik. 4 Mert a fekvő lég-é8 napkurákat a vendégek a saját gyönyörű tengerparti pálmakertben tarthatják. 5. Mert kívánatra dlétikus koszt felár nélkül kapható. 6. Mert meleg tengeri ttlrdő is be van vezetve. 7. Mert a Residenz a magyar uricsaládok találkozó helye. 8. Mert a legjobbat a legolcsóbban nyújtja. 9. Mert a Residenz magyar vendégei egy nagy családot képeznek. 10. Mert az utazás és valutabeszerzés minden gondját leveszik a válláról: Erénylék. Budapesten (Kársly-kflrut 5. tat. 316 19 ) KÍrjon mág ma képet prospektust t Kimerítően részletes m levélbeli Inforaáolit
Londoni pillanat-képek
Irta: B*Iog De*»ö 4
A csend fővárosa
A szemlélődésre azonban sok Időm már nincs. A két órai ut, amely alatt vonatunk egyszer sem állt meg, vége felé közeledik. A vasúti pálya két oldalán mind sűrűbben feltűnő és erősen látogatott sporttcrck arra figyelmeztetnek, hogy I-ondon határában vagyunk. Már látjuk is a külvárosokra jellemző, vörös téglás munkásházak hosszú sorait, de mégis jó 15 percig tart még, amíg a már London területén haladó vonalunk, o város kellős közepén fekvő Viktória pályaudvarra befut Az embersokaság már nem lep meg bennünket. Azt sem vesszük észre,hogy autótaxit keresnünk nem kell, mert a londoni napi forgalomban legjobban bevált és a rendőrség által előirt és ezérl teljesen egyforma alakú és berendezésű bérautók a fedett pályaudvar belsejében, a per-ron szélén sorakoznak. Figyelmünkéi azonban már nem kerüli el, bogy a taxivezetők minden ajánlkozás nélkül, nyugodtan és a legnagyobb csendben várják vendégeiket. A soffőrök e ma-Rátartását azonban csak néhány napi londoni tartózkodás után értjük meg, "mikor az áruházakban és máshol is ismételve tapasztaltuk már, hogy o whltechapolt piaci árusokut kivéve áruját itt senki se kínálgatja, mert nem akarja azt vevőjére ráerőszakoiul
A londoni uica
A taxi azonban drága. Szerény anyagi viszonyok között élő ember ezért azt nem igen használja. Nincs is erre szükség, mert ha az állomás épületéből kilépünk, a Viktoria-slree-len lévő autóbuszvégállomáson vagyunk, ahonnan részben átszállás nélkül vagy átszállással aránylag olcsón a város legkülönbözőbb részei felé utazhatunk. Az autóbusz elején és hátsórészén alkalmazott táblák pontosan felsorolják ugyan az utvonalakat, amelyeken a kocsi keresztülhalad, dc az átszállásra vonatkozó és egyéb szükséges felvilágosításokat természetesen a kalauztól Is megkapjuk.
Már az autóbuszon, amely a Yikto-ria-streetről a város bármely részében fekvő szállodánkba vagy penziónkba visz, Ízelítőt kapunk arról a lüktető életről és a képzeletünket felülmúló rendkívüli forgalomról, amely Londont annyira jellemzi és a kontinens metropolisaitól Is megkülönbözteti De már a forgalmasabb utvonalakon elég lassan kózlokedő autóbuszon meggyőződhettünk arról Is, hogy csak a legújabban átépített és átépülő utcákon és tereken találhatjuk meg azt az építészeti egységet és összhangot, kialakult slilust és tervszerűséget, amelyek pld. Párist oly széppé ós vonzóvá teszik, dc amelyekkel azelőtt itt ugy-látszlk egyáltalában nem törődtek. Csakhamar, már egy-két hapi ittlét után rájövünk azonban arra, hogy a város képében megnyilatkozó e terv-
szerütlenség mögött talán némi tudatosság ls rejlik, mert hasonló " jelenségekkel a mindennapi életben ls gyakran találkozunk.
Szokatlan számok
Ha az előttünk sokszor érthetetlen jelenségek* okát keresem, ugy ezt nem annyira az angoloknak a hagyományokhoz való ragaszkodásában, mint inkább abban a törekvésükben találom, hogy a különleges intézkedésekkel járó kellemetlenségek és áldozatok ellenéro is magukat mindentől, ami nem angol, megkülönböztessék. Csak igy érthető meg pld., hogy Anglia még a 20- században sem tért át a kontinensen annyira bevált, a tizcs számrendszeren alapuló, igazán észszerű pénz és mértékrendszerre, hanem ahelyett még mindig az idegennek minden vonatkozásban nehézséget okozó, 20 schillingből és 240 d-ből álló font sterlinggel számol és a 91 cm-es yarddal \'és 453 grammos angol sulyfonttal dolgozik Bizonyára e kizár rólagosságra való törekvés következménye, hogy az emberek egyénisége és élctberendéze, a társadalmi szokások, az érintkezés formái ls másképen alakullak ki, mint nálunk Könnyen megtörténhetik tehát, hogy, a csak né-
hány napra ideérkezett, felületes szemlélő ebben a nekünk szokatlan, udvariassági szabálysinkat nagyobbára mellőző légkörben idegcnszerüen érzi magát, sőt talán arra is hajlandó, hogy a polgári társadalom o magatarr \' tását elitélje. Pedig minden idegen akkor cselekszik helyesen, ha a .lényeket egyszerűen iíidomásul veszi, mert véleményével rendszerint seuki so törődik
Furcsa szokások
Igy térjünk hamar napirendre afo« lett, hogy a kézcsókkal való üdvözlés itt teljesen ismeretlen, hogy köszönni kalapemclgctés nélkül szokás, sőt a kézfogás sem általános. Nc ütközzünk meg akkor sem, ha valamelyik erősen látogatott vendéglőben egy gentleman engedélykérés és köszönés nélkül asztalunkhoz ül vagy szó nélkül távozik. Sőt az se háborítson fel bennünket, ha a szóbanforgó ur még étkezésünk befejezése előtt és ugyancsak engedélykérés nélkül az Itti any-nyira elterjedt pipára gyújt. De vegyük egyszerűen tudomásul azt is, hogy az angol parlamentben 1935 ju-lius 31-én néhány képviselő ciUindcr- . ben ült ós hogy Elior földművelésügyi miniszter egy munkáspárti képviselő beszédét táailásszékében erősen hátradőlve hallgatta, sőt egyszer-kétszer még a lábát is arra az asztalra tette, amely előtt a képviselő beszélt (Folyt kóv.)
?
ZALAI KÖZLÖNY
1936. áprlllg 26.
ftprthlffeMi (MKflllKMM IS nS| kJ Sllé. terlhM Nd 4 mit, Uikflrn.f,
10 <0 SMr. mlnd.n l.v.fcbl uS S HIIÍi
EMdlA-barandaxáa eladó Caengeiy-nt 27/s. WMizfnt 1.
LRirn Inaikat resztlnk 20 ni\'r-Ért. Mussel íi Filedenthal. 1557
VéalraaM iteéta Uveg- és kfledíny-áiuk nagy válaailékbati éikeitek Stem BvegOzteféba (Viratiázpaiota). 7
Sálit leimért alsótendll kerecsenyl ui-Ull lebír kar Nmenként P — OQ. asztali illler (v«r8a)bor Htaiankánl P —.60 logyaaz-táll adóval eeyitt Viszonteladóknak árengedmény. Bihm József bortermelő, Cien-gery-ut 19. 4874
Kétaaobáa udvari lakáa kiadd, Csen-tery-ut 56. 2
Aram.anafaa ti] bérantó rcndklvlll mérsékelt árban megrendelheló: Kaulmsnn aulólnnuoaónál. Telelői: Itt. 797
TAatlffálál Szátlngernét, EOivóa tér 31. szerezheti be legolcsóbban. 12
Jókaiban levó |i:.uakr4q Jntányo-sas átadó Mako»lcz,.y cuktáazóa, üeák-lér.
1580
Klakantzián Varazadi utca 23. az. héa szabadkéabó! eladó. 1577
Szép nagy világos egyszobás-koayhás InanWku Ilkái kta« JóikI lóhereig-M/a. •
mSsl":
loba-konyháa laUs ktarfd Horthy ut 21. izám alatt.
Margit (írd*, Ciengerr-nt 19. Nvltva mindennap. Márvány kádfürdő Pf-SO, Mizolgáláa P —■20. latée P —\'20, tvuk Kemvágáa P -\'40. 48S0
Szép maaiftv oaalAdl házi kedvezó Isllételekkel eladó. Nen és Kletn. 1922
LéfMHital kuitklbaláratn. eleg«naazi bulalosolt utcai szoba kiadó. Ollop, Csen. fcery-ut 27/a.
UJonan tellett egyszobás, egy négysio Ma lakáé és egy bulorozoll asoba kiadd Teleki ut 24. 1615
Kardkpdroaok I Oumml (avIUi la
Itióaséirger Vulkán (lummlllzeni, Hoilhv M -tri 3, Cenlrál Szállóval szembea. 1608
al 19-oa vadászfegyver eladó, dm a kiadóban. 1614
Joftk n* kerea hSavaxaHnak nyugalmazott ur. Défolánonklat fogad. Va-rázadl-afca 53. 1616
NéflflléaN nyitott \'angol kiskocsi, Rower tipusu, üzemképes Jó állapotban eladó 9afar.flt 7. 1029
Sogár-ut 30. az. alatt, a plartata kápol-néval iwmbcíii Mf#niM#M9| VAhIA-taobáa, parkettás. téli faktréell modern Iáit aagnaztusra kiadó. Bővebbet dr. Knausa ügyvédnél (Fó-ut 21.) 1628
ruv«r«xAat olcsón vállal ná|u8Í hur-eolkodásra Llditfoiz Nándor, Rákóczy u. 91. ftzém. 1609
Több kénalm— fatal, aezlon, azo-bakloiet olcaón eladó. Zrinyi Mlkl5i-utca 22. szám. 1611
Falhéram mindazokat, kik József ló-herceg-utca 102. az. házunkhoz tartozó kertben volt gyümölcsfáknak 1933. október 9-én reggel történt kivágáaáról tudnak, szíveskedjenek velem az adatokat közölni. Oelencaér litván. 1592
Elftdé öreg Förhénc-hegyen 1200 D-öl jókartwn tMtott szőlőbirtok. Érdeklődni lebet mindennap a pás*toroknál 1579
i Balatoobeióajrben egy villa 4 szoba, koayha is verandával. Bekeri\'ett szóló tt gyO-nölcsössel, vlllatelkekkel. Cl ni a kiadóban. 1595
Két A uobás komfortos lakta tag. 1-éfe k\'adó. Érdeklődni iehet Sugár ut 22. kapu alvtt balra. 1027
Egy mtndanea aiakáosalt felveszek május l ére. Háryné, Erzáébettén 19. 1626
i a laptntajdonoa Közgazdasági Rf. Qutenberg Nyomda és Délzatal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. FeleMa kiadót Zalai Károly.
Interurbán telelőn l Nüavfcaaixsa 78. seám
Habselyemből
van a legjobb férfi-és nöi fehérnemű
RITTER Divatáruból
605 l/K. 1936. sz.
Árverési hirdetmény.
Weiser János nagykanizsai lakosnál lefoglalt különféle szobabútorok és pedig 1 drb ebédlőszekrény és tálaló, 1 drb antik óra, 2 drb. karosszék, különféle festmények, íróasztal, könyvszekrény, 45 kötet Jókairegény, 7 kötet Ribári Világtörténet, kisebb szőnyegek 1936. évi április hó 28. napján d. e. 9 órakor Erzsébet-tér 10. szám alatt a becsérték \'U részén alul is elárvereztetni fognak.
Nagykanizsa, 1936. évi március hó 31. napján.
Leboczky Lajos i. k. v. végrehajtó.
K. 6335/1936. sz.
Árverési hirdetmény.
Hajdú István nagykanizsai Bába-utca 5. sz. lakosnál köztartozások fejében lefoglalt 500 liter fehér bor, 300 liter vörös bor, 286 liter fehér bor, 500 literes boros hordó, 300 literes és 286 literes boros hordó 1936. évi április hó 30. napján d. e. 10 órakor Cserfő-hegyen a 9. sz. pincénél elárvereztetni fognak.
Nagykanizsa, 1936. évi április hó 14. napján.
Lehoczky Lajos s. k. v. végrehajtó.
Mér 13 pengts
havi részletre
megszerezheti a Bemtor
portable-irógópet.
Kp, ára csak 205 pengő. A Remington írógép képviselet:
Szabó Antal sportüzletében fm
Gyermekruhák Felöltők
Trench-coaftok nagy választékban
laeoloaóbb áron
L1DITH IMRE
gyermekruha szaküzletében Horthy Mlklós-nt t. tx. Újdonságok naponta, érk.zn.k. ~e«
Köszönetny II violtás.
Mindazon Jóbarálalnknak éa Isme-réseinknek, kik felejthetetlen, drága ló hitvesem, édeaanyánk, anyósunk, Illetve nagyanyánk
aroalngar Jőxaafn*
M. *.*>..<> MArl.
temetésén megjelenésükkel vagy bármi más módon súlyos gyászunkban osztozni szívesek voltak, leadják ezúton is mélységes hálánk kifejezését A lyáazolú csaldd.
K. 548/1936. sz.
Árverési hirdetmény,
Gold Ignác nagykanizsai lakosnál köztartozások fejében lefoglalt üzleti berendezés, és pedig pultok, állványok, mérlegek és fűszer- és gyarmatáruk 1936. évi május hó 2. napján d. e. 11 órakor Csengery-ucca 68. szám alatt elárvereztetni fognak.
Nagykanizsa, 1936. április 20. napján.
Lthoczky Lajos s. k
v. végrehajtó.
Nagykanizsa m. város polgárme-tetélöi.
8176/1936.
Hirdetmény.
Mindazok, akik selyrm\'enyésrtés-sel óhajtanak a folyó évben foglalkozni, jelentkezzenek Kontor Gyula cipésznél, Barakk 96., városi se-l.emtcnréntM felvigyázónál, hol a »elyemienjré«zW»bez szükséges her-oyómennyliéget és a hozzávaló pi-pirosi in\' y m kapják.
A gubóia folyó évben a felügyelőség • köve kezö árakat Állapította meg:
I. o. 1 pengő,
II. o. —-80 fillér, Ili. o. —10 fillér.
Fe\'hlvok mindenkit, hogy a «e-lyemtenyétitérnek most meginduló munkálába minél többen kapcsolódjanak be.
Nagykanizsa, 1936. ápr. 22. tan Polgármester.
Gyümölcstermelők!
Sziromhullás a Wpermetezés ideje.
Eredményt csak ugy ér el, ha kellő Idóbenmegbizható szerrel permetez Ulaattáat a permetezéshez vétatMnyazaa- nélkül -az érdeklődőknek Ingyen adok. Ha másul permeleztet, követelje, hogy az oldal ön elölt legyen elkészítve. Helytelen, gyenge vagy régi oldaiu perme.ezöszer non hasznát. IOO liter oldat S-tM 4 p«nB»*rt UuHhdtl.
Permetező-szerek műtrágyák, magvak
Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF
Mg. aifltfágja, ajróavvádalMlaifah, atb kuaakadUltta
Nagykanizsa, Brziébet-tér 10.
(A bíróság mellett.) Telefon 130.
Njom. a taptula^donoa BtefaeM* Bt. aoteotara Nvnda ás DMU zy^ —jj. , nT-jQksi.rat. rrnla\'la I. I T|-|*"Ti
76. évfolyam 07. uim
HanTkantoa, 1996. április 28 kedd
Ara 12 MII.
ZALAI KÖZLÖNY

mlmka Mtttuup díkUu.
r O L I T I < * | N A F I L ♦ „
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
Elöllzetéal ára: egy hóra I pcngO 40 fillér. S«rkesilfliígl és kiadóhivatalt telefon: 78. se.
lagyar-lengyel ünnepnapok
Az elmúlt hétnek reánk nézve legfontosabb eseménye volt Kodály kowskl lengyel miniszterelnök és számos lengyel államférfi látogatása Magyarországon, önnep volt a magyarság számára minden nap, a mit a lengyel vendégek magyar földön töltöttek. Az ünnepi hangulat gerincét annak az őszinte barátság, nak, évszázados kapcsolatoknak a kiemelése képezte, amelyek a történelem tanulsága szerint Magyarországot és Lengyelországot oly sokszor állították egymás mellé közös történelmi eseményekben.
Magyarországnak történelmi sze. repe a déli végeknek a megvédése volt a keletről jövő barbárság ellen, mig Lengyelország ugyanezt a sze. repet a Kárpátoktői északra fekvő területeken töltötte be. A hosszú év. százados küzdelmek mindkét népb:\'n nagyranevelték a szabadságról és haladásról kialakult közös ideálokat^ s egyike a legerősebb kötelékeknek, amelyek Lengyelországot és Magyarországot összekapcsolják éppen a haza és szabadság mindenekfelett .álló szeretete. Lengyelország, amely évszázadokon át szenvedto a brutá. Ils orosz elnyomást, min szabad nép s Európa egyik legjelentékenyebb hatalma Magyarország is felszabadult a monarchikus együttélés kényszeréből, de sajnos, nem olyan szeieuosés körülmények között, mint Lengyelország, mert a trianoni béke nekünk nem adott, hanem igén sokat elveti tőlünk.
A lengyel miniszterelnök itt tar. tózkodása alatt kijeleniett«, hogy hisz Európa konszolidálásában, a mely érzése szerint, csak ugy valósitható meg, ha a nagy kérdések megoldásánál érdekelt államokat megkérdezik s nemcsak határozatokat hoznak róluk, amelyek az igények Ismerete és figyelembevétele nélkül természetesen nem lehelnsk megnyugtatók.
A lengyeléknek hazánkban való időzése a mai európai politikai viszonyok között igen nagyjelentősé, gü. Mert ha az elhangzott beszédek általánosságban tartott formuláin tulmenőleg Magyarorszőg és Lengyelország helyzetét megvizsgáljuk, akkor igen könnyen rámutathatunk azokra a közös okokra, amelyek köv zö.; együttműködést tesznek szük. ségesse. Tagadhatatlan, hogy az uj és szabad Lengyelországot elsősor. ban a francia akarat hivtá létre. A békeszerződések aláírása\' óta azon* ban riagyörváltozott a Világ. A len. gyelek nem felejtik el soha az 1921-es orosz támadást, amely csaknem Varsó kapujáig jutott el, mint ahogy nem felejtik el az évszázados orosz elnyomást sem- Ma viszont ar a helyzet, hogy ez az Oroszország 1 Franciaország szövetségese s éppen a lengyel miniszterelnök elutazása előtti napokban próbál koaott Mószkya egy kommunista lázadás szitásával, amelyet azonban a len-
Az uj béketerweken dolgozik m diplomácia
UJ tanácskozásra készülnek a locarnol hatalmak
London, április 27 A locarnol hatalmak a jövő héten újból összeülnek tanácskozásra. Ez alkalommal Hitlernek Eden kérdéseire adandó válaszát vlfcrtják meg ós megbeszélik az uj béketerveket.
Mint a lapók jelentik, Eden tervei közül legfontosabb egy olyan népszövetséget lélesitenl, amelyben Európa 100 százalékig képviselve
A locarnol hatalmak értekezletén megbeszélik azonkívül Németország és a szomszédaival kötendő meg. nemtámiadásl egyezmény ügyöt a looarnoi szerződés pótlására, valamint a kisantant és a keleieurópal államok . támadástkizáró egyezmé--nyét ós « gyarmati kérdéseket.
432 kerületben lesz pótválasztás Franciaországban
A baloldalnak ezután sem lesz több mandátuma
, Páris, április 27
A választások első része vasárnap rendben és csendben folyt le, he. lycnként voltak csak egészen jelentéktelen incidensek, Meglepően sok kerületben lesz pótválasztás, szám. szerint 432-ben. Ilyen nagyszámú pótválasztásra 1028 óta nein volt még példa. A jelek szerint a kommunista jelöltek megszaporodtak, de általában a balodal csak annyi mandátummal lesz képviselve, ahánnyal eddig volt. A radikális párt előre.
tört, a közép és jobboldali pártoknál ls jelentékenyebb eltolódások
vannak.
A választás eredménye szorosan összefügg n világpolitikai helytt\\> tel, Illetve a háború vagy béke- kér. désével is.\' Az uj francia törvényhozás külpolitikájától sok függ a világ népeinek nyugalma vagy a helyzet további kiélesedése tekinle. tében. A szokatlanul sok pótválasztás miatt a végső eredmény egyelőre továbbra is kérdőjel maradt.
Megsemmisít az abesszinek „bevehetetlen" védfi-öve
Saszabane elfoglalásával megnyílt az ut Harrar felé
Asmara, április 27 A desszlei olasz gépkocsitábor megindult dél felé. Míntfgy 3000 te-hergépkocslból áll a különítmény, megrakva fegyver, lőszer és hadianyagokkal.
London, április 27 Az angol sajtó nagy cikkekben
számol be az ujabb keletafrikai olasz győzelmekről. Igen nagyfontosságúak tartják; hogy az abesZ-szin védőövet teljesen megsemmisi. tették. Ezt a védőövet amelyet még az előző nógus építtetett ki, bevehetetlennek tartották, de az Olasz repülők olyan bombazáport zúdítottak a védöv állásaira, hogy
valósággal szétszórták az ellenséget.
Sasabane elfoglalása végképp megpecséltelte az abesszinek sorsát, mert megnyílt az ut Harrar és Dzsidzsiga felé. Katonai körökben mindenütt bizonyosra veszik, hogy olaszok két hét múlva benn lesznek Addis Abebában.
Politikai körökben azt gyanítják, hogy a négus I\'ranciaországbói átcsempészett repülőgépen fog az utolsó pillanatban elmenekülni, még i>edig valószínűleg angol szudáni területre.
Addis Abeba, április 27 Az abesszin főváros felett vasárnap ismét megjelent egy olasz gép, de. csak röpcédulákat szórt a városra. Eközben olyan bravúros repülő mutatványokat végzett a gép, hogy mindenki azt bámulta és még lőni is elfelejtettek rá.
Fuad király utolsó órái
Kairó, április 27 (Lapzártakor érkezett) Fuad király állapota egyre válságosabb lesz. Ereje egyre gyengül, az utolsó óráit éli. _
Trianon áldozata
Budapest, április 27 Szakács Zoltán székelyudvarhelyi polgármester hétfőn reggel Budapesten az egyik szállodában J^öbe-lőtte magát é« meghalt. Búcsúlevelében azt irta, hogy elvesztette hazáját, szülőföldjét, állását, nyugdL ját és egészségét, nem akart tovább családja terhére lenni.
Menekülnek a zsidók Jeruzsálemből
^ Jeruzsálem, április 27
At éjszaka a zavargások miatt mintegy 10.000\' zsidó hagyta el Jeruzsálemet.
gyei hatóságok erélyes kézzel elfojtottak. Másrészt ennek az Oroszországnak a legkeményebb ellenfele Németország. Lengyelország a két hatalmos birodalom közé ékelve, olyan politikát folytat, amely érde. kelnek legjobban megfelel. Az Oroszországról előbb mondottakból következik, hogy Lengyelország nem hajlandó németellenes politikát esi. fálni, mert hilzen a német Jóvl. szony számára mindig ellensúlyt je. lent az oit** nyomással szemben. De\' Lengyéfországrtnk komojj/ elk-n. tétéi vannak Csehszlovákiával is, ha a kisantant másik két államával való vfcznnya zarár áriam** ls tekint.\' hető. Magyarországa amely az olasz barátság hü ápolása méUetí minden
erővel a német jóviszony megőrzéséné ls törekszik s amelynek tertné. szetszerüleg a ktenfanJtttl Is elintézetlen kérdései vannak, igen köny-oyen baráti viszonyt tarthat fenn azzal a Lengyelországgal, amelynek az érdekei sok ponton megegyeznek Magyarország érdekeivel!
A történelmi kapcsolatok mellé Így a jelen pillanatban felsorakoznak az akeurópai visafcíjMli, amelyei* a fctt ontttfr állwnfPrfW* nak szinte eUMrják az egymáshoz való közeledést. Az olasz abesszin háború, az aügol-*La«z ellentét, itói meterszág éa. Franciaország keltet boerten viszonya* amely- a rajnai bú-vonulás következtében az utóbbi hónapokban súlyosbodott igen za-
varossá teszik az európai |>olitikai helyzetet. Ebben a zűrzavarban a helyes utat megtalálni nem mindig könnyű.
De érzésünk szerint csak javára vállhat mindkét államnak, ha az \'egymáshoz való viszonyukat me!e. j gébbé, szorosabbá teszik. Az erj-dés ben lévő európai események természetesen elővigyázatot parancsodnak, de meggyőződésünk szerint az a magyar politika, amely Olaszország, Ausztria ós Németország barátsága mellé most felsorakoztatja a ha tel mai Lengyelországot is, es ik helyes lél£t, mert biztosítékokat nyújthat a magyar, követelések és kívánságok Jövőbeni megvalósítására.
BAUM BOZLON*
lfjMgjjt m
Bombabiztos óvóhely te lesz az igazságügyi palotában
Az ősszel kezdődik meg az építkezés HQbner Tibor tervel szerint
Vasárnap •okw keresték fel ■ vá.
rosháza tanácstermét, ahol közszemlén voltak az igazságügyi palota tervpályázatai. Altalános tetszést váltott ki kanizsai szakértő körökben is Hübncr Tibor »A« pályamunkája. Hübner pályázatánál ugyanazt a jeligét használta, mint amellyel a Schlesa-féle ^agymagyar ország emlékmű tervpályázatát nyerte: - »Süt a nap.« Ez a jelige most is szerencsét hozott számára, a zsűri egyhangúan fogadta el az ő két eszmei terve közül az »A« jelzésűt, mint kivitelre és a célnak legmegfelelőbbet^ ,
A tervezetet a városi műszaki hivatal felküldötte az igazságügy;, minisztériumba jóváhagyás végett. Mlg a formalitások elintéződnek, annyi időt vesz igénybe, hogy ősz előtt aligha kezdődhetnek meg az építési munkák. ,
Pr. Krátky István polgármester hétfőn Budapestre utazóit, hogy személyesén sürgesse a gyors elintézést és a kölcsön ügyét is per. fektuáija. Az eszmei t£rv jóváhagyása és valószínűleg némi homlokzat, modositás után a részletes terv és költségvetés kidolgozása következik. Ennek jóváhagyása után a polgármester kiírja az árlejtést a mun. káintokra. Ebben az évben feltétlenül megkezdik az építkezést éa a jövő évben átadják rendeltetekének az uj nagykanizsai igazságügyi pa iotát- ,
Hübner Tibor elfogadott pályázatáról a zsűri jegyzőkönyve egyebek közt a következőket állapítja meg;
Az épület elhelyezéssé a térben megfelelő. A hivatalok, helyiségcsoportok elrendezése, azoknak egy. másközött megkívánható kapcsolata teljesen kifogástalan. A főbeját
rat, a főlépcső, a folyosók ós el<V csarnokok teljesen rendcsen vannak méretezve. Az egész alapraj tiszta, világos, könnyen áttekinthető, minden tekintetben célszerű, miért is a legkielégitőbb megoldásnak mond. ható. A nagy tan ácsi terem kifogástalan, a főlépcső és a melléklépcső elhelyezése célszerű.
Minden pályázó 500 500 pengő tiszteletdíjat kapott a várostól. ,
A pályázat eredményét hlbapon-tok alapján állapította meg a bizottság. Hübner Tibor kapta a legkevesebb hibapontot, utána K. Császár Ferenc budapesti építészmérnök.
Hübner Tibor kivitelre kerülő tervpályázatán az alagban vannak a gépész yés házmesteri "lakások, a rak tálhelyiségek, a kazán helyiségek a gáz- és bombabiztos óvóhelyiségek, stb. A földszinten a járásblró. ság és a telekkönyvi hivatalok minden apparátusa. Az elsőemeleten a törvényszék polgári osztálya, az el. nökség összes irodái és segédhivatalai. A második emeletén a büntető osztály, & vizsgálóbiró, a klr. ügyészség és ennek irodái. A főbe*, járat áz Erzsébet téri oldalon, a .fő. tárgyalási terem az utca felőli részen „ nyert elhelyezést. Nagy élőt-csarnok, büffé és minden modern kívánalom szerepbe*- jutott a terveken. Külön terv foglalkozik az Erzsébet tér parkosításával, a vásárcsarnokkal, a városrendezési terv szerint. , , , [. |
Hübner Tibor országos neve, tervező £ jenijének sok hatalmas alkotású bizonyltja, hogy a nagykanizsai igazságügyi palota a legjobb kezekbe került.

Az Irodalmi és Művészeti Kör szavalóversenyt rendez
Külön csoportban versenyeznek a felnőttek, * felsős és az alsós diákok
A szenvedő, beteg nőket reggel
éhgyomorra egy kis pohár lermésie-tcii .Ferenc józni" keserűvíz 2—3 óra alatt könnyO, lágy bélkiarülés-hez segíti és ezáltal Igen sok eset-ben rendkívül lólékony hatással van a beteg szervekre. A női belegsé-gekre vonatkozó tudományos Irodalom több nagynevű alapvetö|e lr|a mOvelben, hogy a Ferenc József vízzel elért klIOnó eredményekről saját kísérletei utján is alkalma voll meggyőződéit szerezni.
iB Y Klult mi
Prognózis: Kissé élénk szél, változó felhőzet, néhol kisebb eső, melegebb légáramlás.
Naptár: Április 28. kedd. Kom. kat. Kor. Pál. Protestáns Valéria, izraelita ljttr hó tí.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Salvator gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a kiskanizsai gyógyszertár börfüraó nytfva rt^jget U arától *>u fi ótuig (iiótíó, Bxerdu, péntek délután kedden «a«u tmp uókneá).
— (bélyeggyűjtők találkozó/a) aét. főn délutáu ü-tóJ 8-ig * Pannónia hátsó kistermében.
EMLÉKEZTETŐ
Április 29.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor. MáJu 3.
A Baross Szövetség gyüléae a városházán.
MOVE lövész-verseny, délelőtt fél ü-kor a József föherceg-uü lőtéren, ■ájua 4.
Mécs Alajos Japán filmje előadással a színházban 9 órakor (irodalmi Kér).
Mijua 20.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor. ■*ju» 27.
Növendékhangverseny, a zeneiskolában 6 órakor.
Jnnias 17.
Piarista Diákszövetség juniálisa 6 órakor a gimnázium udvaráu.
Ofcsvnésjjof ttáfiamozibM szetakozhatik
A Zrinyi Miklós Irodalmi és Mü. i vészetl Kör május második felének valamelyik vasárnapján szavalóver. I senyt rendez, ünnepélyes keretben, I a városháza dísztermében. .
A szavalóverseny három csoportban teszi próbára a jelentkezőket : a felnőttek, a felsős diákok és az alsós diákok csoportjában. Mindenkinek egy rövid kötött verset kell először elszavalnia, azután egy tct. szése szerint választott, lehetőleg nem bosszú költeményt. A verseny, ben csak magyar költők verseivel lehet részt venni | Jelentkezni május 5-én délig kell
Barbarlts Lajos főtitkárnál, a Zalai Közlöny szerkesztőségében. Jelentkezés nélkül a versenyben senki nem vehet részt. A versenyben való részvétel semmiféle benevezési dij. jal, költséggel nem jár. A jelentkezéskor mindenki megkapja a kötött versét és ugyanakkor be kell mutat, nla a szabadon választottat. l
Minden csoportban 8-3 dijat oszt ki a legjobbaknak az Irodalmi és Művészeti Kör.
Iskolások csakis /illetékes tanár, jalk rendelkezése szerint vehetnek részt a versenyben.
IMPRIMÉ
Vannak hölgyek, s én is e2ek közé tartozom, akik minden évben, mielőtt imprhné ruhát csináltatnak, hetekig kínlódnak, mlg el tudják az lm prímére határozni magukat, abból indulván ki, hogy hátha jövőre nem lesz divat és akkor mit fogunk ezzel a drága anyaggal csinálni, festetni nem lehet, alakítani is nehezen. Ez már igy megy hat év óta. És minden nyári szezon elején félve, remegve lessük a divathíreket Párlsból. Imprimé, nem imprimé? De eddig mindig csak. emeikedlí tendenciát mutattak. Az idén pedig elérte a legelső fokát. Vagy jövő. re újra e*t fogjuk olvasni ?
Szóval, kérem, imprimé itt, in*, primé ott, imprimé mindenütt. Elegáns asszony garderobja nem teljes két-három imprimé nélkül.
Az idei anyagon főleg a mintákat favorizálják, már kevesebb a vK. rág. Napáira inkább az állat, mas-nls, gyümölcsös, bélyeges, Írott, fi. gurálls mintákat favorizálják. Estére azután jöhet a pompás virágcsokor. Liliom, rózsa, szekfü, egy. szóval olyan »Beültettem kis kertemet a tavasszal!« saerűek.
Kétféle imprimé ruhát különbőz, tétünk meg. Az első és nagyobb szerepet játszó: a délutáni, angolos ruha. Ezek inkább figurálisak. Elütő szlnü, elöl Végiggomboltak, jum. peresek, szmoklngosak, olyan szlnü muszlin, vagy geo rget te blúzzal, a milyen legtöbbször előfordul az anyagban. Ezek a kosztümösek a legkedveltebbek, mert ezt este is nyugodtan fel lehet v^nnl, délelőtt Isés délután ls és mindig ejegáns. Pláne, ha férjuram nem sajnál ked. ves nejétől egy szép ezüst rókát. Egy ilyen enaembléval végig csinálhatjuk elegánsan az egész nyarat.
Az esti imprlmék már nagy és kis virágosak, de főleg az előbbi. Láttam egy gyönyörű modellt, amit sietve leírok, mert szerintem! nagyszerű alakításra való ruha. Akinek tehát van egy tavalyi finom irapri-méje, amit már megunt egy kicsit, jegyezze jól meg a következő mo. delit: Tegyük fel, hogy a tavalyi anyagunk fekete alapon nagy virágok, mondjuk sárga és zöld színekben. A ruha felsőrésze egyszínű sárga, vagy zöld selyem, kis kerek kivágással, elöl Uétpcngős nagyságú, az imprimé anyagából áthúzott gombokkal. A bluz két ujja na. gyon bő, harangszabásu imprimé-bői, amit nagy meleg esetén szépen visszahajthatunk a vállra. Egyenes szoknya, elől végig nyitott, a nyílásban pedig imprimé látszik. Ugyan ez a modell megvolt fehér-fekete összeállításban. Eszményi volt. Utóbbi, ha van egy szép fekete köpenyünk, ahhoz nagyon elegáns. Egy tavalyi fehér selyem és Idei
Nagyságos asszony ! Kötött blúzok P 1.48 P 1800-ig JZ0m0|ín!,|!
Jtosztümhöz bluz a divat ~ Selyem „ P 1.48 P 10.00-lg - ! bniMiiniiibbiiiiiti jíimi! áruházábanj
1936. április 28
BALAI KÖZLÖNY a
F O G P É P
téli elhordott selyemruhánkat nagy-szerűen fel tudjuk ehhez használni.
Az lmprlmé ruhánál csak arra kell vigyázni, hogy a minták arány, ban legyenek alakunkkid. Alacsony hölgyek csakis kis mintásakat válasszanak, sohase nagy virágosat Mert a »sok virág között elvé»z a viselője.* Egy kis fehér virág arra-gement, vagy az anyagból kivágott virágcsokor legyen az egyetlen dl. sze, de ha figurális mintát válasz, tanánk, legszebb egy pompás öv, gyönyörű csattal. Ez legyen minden, ami disziti. ,
Tehát, Hölgyeim, jegyezzék meg : azimprimé szép, elegáns, díszes öltöztet, mindenkinek melegen aján. lom. ; t
DIvatposta
Elegáns asszony. Sötétkék kabinjához csináltasson egy kék-fehér c.sikos selyemruhát, vagy kék alapú fehér mintás imprimét. Akár szmokingnak, akár angol ruhának fehér dísszel Csináltasson tenniszhez egy nyers vászon ruhát, hozzá zöld, bőhátu kubátoty amit a többi ruháihoz is viselhet majd- Üdvözlet.
Barna lány, Egy szép komplét csináltasson. A ruhát diszitse fehér geor-gette gallérral, vagy mellénnyel, barna övvel, akkor barna bőhátu kabátot is csináltathat hozzá barna aceessolr rckkel. A küldött rajz nagyon csinos, ehhez legjobban ajánlok egy pepita taflot széles övvel Üdvözlet.
Lenke. A jelzett időben itthon leszek és várom telefonját, hogy együtt mehessek Önnel bevásárolni- Legalább egy napot keh erre rászánnia. Mintát hozzon magával Üdvözlet.
Két éven bellii elsőrendű állami ut vezet Lentiből Letenyén át Nagykanizsára
Baglad, április 27
(Saját tudósítónktól) A zalai Nemzeti Egység nagy családjának találkozója volt a tlz esztendős jubileum, amelyet a hagladi.hitelszövetkezet vasárnap nagy ünnepélyes, séggel ült meg. Ott volt Schandl Károly államtitkár, az OKH vezér. Igazgatója, vitéz T<*bódy Tibor fő-Ispán, Bödy Zoltán alispán, vitéz Biró György, Nayy István országgyűlési képviselők, dr. Krátky Ist. ván polgármester, dr. Pruck István városi tanácsnok, dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, a lenti és leíenyei járás számos közsé. gének kiküldöttei.
A jubiláris diszgyülés elnöke dr. Buchbergcr József ny. miniszteri tanácsos volt, aki méltatta a szövet kezet tíz éves munkáját. A diszgyü lós keretében a felsőszcnvenyei köz ségblró szóvá tette a U\'nll-Lelenye
nagykanizsai ut kérdését, rámula. totl arra, hogy az egész vidék Nagy kanlzsa felé gravitál, ami elé az*>n. ban az utprobléma gördit nehéz akadályokat. Kérte vitéz Biró kép. viselőt, hogy lépjen közbe az ut kérdés kedvező elintézés\'- érdeké ben.
Vitéz Biró György beszédéiben a fő ispánt kérte fel a Lenti-letenyeí ut állami kezelésbe vétele érdeké ben közbenjárásra, rámutatván an nak nagy jelentőségére gazdasági, közlekedési és egyéb sz-\'mpontokból, utalva Nagykanizsa város érdeleire is.
Vitéz Tabódy Tibor főispán a leg. nagyobb megértéssel tette magáévá a kérdést és hosszabb beszédben utalt az ut állami kezelésbe vételének kihatásaira A megye mindent megtett, amit csak a Jelen körűimé, nyek között megtenni lehetett — mondotta - a bekötő utak érdekében. ígéretet tett, hogy n Lentl-letenyei ut érdekében is közbenjár illetékes helyen. Kijelentette, hogy szívügyének tekinti és érzi a zalai
utkérdéseket.
Bödy Zoltán alispán kijelentette, hogy amikor átvette hivatalát, Zalá. ban egyetlen egy bekötő utja sem volt a megyének, a 400 községből ma már csak 132 község maradt bekötő utak nélkül. Most is mindent cl fog követni hatáskörében a kérdés kedvező megoldására.
Vitéz Biró György képviselő ez.
után elmondotta, hogy a Lenti-le-tényei ut érdekében személyesen el. járt a kereskedelmi miniszternél, a ki kijelentette, hogy a szóban foi^ó útépítés mintegy fel millió pe**. gőbe kerül. A mostani költségvetésbe nem tudta beilleszteni ezt az összeget, azonban igénetet tett, hogy két éven belül megépíti a Lentl-Letenye-nagykanizsal utszakaazl első osztályú állami uttá.
Ez a bejelentés nagy lelkesedést váltott kl a díszközgyűlés tagjaiból, főleg a megjelent érdekeltségek köréből.
A kanizsai magyar virágok
Nem ig»z, hogy kevés a barátunk nekünk trianoni magyaroknak, — nem igaz, hogy kár a revíziós propagandáért, — hogy magunkra hagyatottak vagyunk... Tény és való azonban, hogy minden figyelmes, kellő helyen s időben elhangzott szó, mellyel egy errejáró idegent fel tudunk világosítani, IwJgy minden kedves és barátságos fogadás, mellyel egy idegennek feledhetetlenné tesszük rövidebb-hosszabb ittlétét, uj barátot szerez a csonka-országnak és egy maréknyi feltámadó magyar földet jelent.
És mivel halárváros vagyunk, nemcsak az élőszót, az egyesek egyéni megnyilatkozásait koll e céi szolgálatába állítani, hanem mindent!
Még egy virágágy, cgv virágbetü is tud lelki propagandát jelenteni számunkra
íme a példa:
A napokban egy angol mesélte a másiknak az őszinte együttérzés és meghatottság hangján előttem, hogy ne kerülje el figyelmét Kanizsán a pályaudvar felé menőben megnézni az utat szegélyező virágágyakat, ott egészen különöset fog látni. Belüket. Neve kert. Virágból. Melyek mind egy-egy el-veszett, régi magyar város nevét jelentik
Hozzám fordulva megjegyezte;
— Bámulatos ereje van az önök hazaszeretetének ,és mélyen meghat bennünket idegeneket az ősi földhöz való ragaszkodásuknak ez a nyönyörü megnyilatkozása.
— Egy ilyen mérhetetlen elszánt akaratot csak az Igazság ereje tarthat fenn! És mi ezt meg tudjuk érteni! (Kabátkihajtójára belülről egy pirányi piros-fehér-zöld szal-lagocska volt tűzve).
Szép volt ez igy!
UJ barátokat toborzott egy virágbaborult vágy, mely itt eregeti gyökerét a magyar televénybe a trianoni hírtár mentén, ebben a szép magyar kikeletben. »
Adja Isten, hogy az elvetett mag termő gyümölcse egy árva nép megváltása legyen!
És áldja Isten ennek a szegény országnak minden barátját!
És szerezzen minden magyar mennél több, mennél jobb barátot szerte e földről a magyarságnak, mert az ilyen \'nemzetközi-kapcsolat* többet jelent minden Icgjobbszándéku propagandairatnál is.
És én a régi szép mondáshoz, (amely talán soha nem volt oly időszerű, mint ma) hogy: «minden magyar annyit ér, ahány nyelvet beszél,* hozzáteszem: — és ahány idegen barátot szerez ennek a főidnek!
-y
A Piarista diákszövetség munkája
A Nagykanizsai Piarista Diákszö. vétség megtartotta évi rendes köz.\' gyűlését. Az elnöki megnyitóban Bertin Ágoston elnök, ny. törvény* széki tanácselnök, meleg szavakká köszöntötte a jelenlevő Magas Mihály igazgatót abból az alkalomé ból, hogy püspöki tanácsos lett. A közgyűlés lelkesen ünnepelte Magas Mihályt. <
A tárgysorozatban Veyels Károly terjesztette elő főtitkári jelentésé^ mely beszámol arról, hogy a diák. • szövetség az elmúlt évben milyen fáradhatatlan munkásságot fejtett céljai megvalósítása érdekében. Ünnepségek, mulatságok, adománycr zások tették nevezetessé az elmúlt évet. A zárszámadásból meg1-tudtuk, hogy a szövetség vagyona 2800 P-
A piarista kápolna céljára a szö. vétség circa 4000 pengőt adományozott. Bertin Agos\'on elnök el&. terjesztésére & közgyűlés a következő adományokat határozta el: az Ifjúsági sportkör balatonmárial üdülőtelepének költségeire 100, a reálgimnázium cserkészcsapatának céljaira 100, egy arra érdemes és rászoruló VIII. gimnázistának 100 éí 5 gimnázisla diák jutalmazására 20-20 pengőt.
A számvizsgáló tagokat és a sorsolás utján kikerült választmányi tagokat a közgyűlés újból megvá. lasztotta s igy változás nem állt be a vezetőségben.
Végül a közgyűlés egy juniális rendezését határozta el. Az időpont Junlus 17, délután 6 óra. A ji<nlális helye: a gimnázium udvara.
Mindezt összevéve megállapíthatjuk, hogy a nagykanizsai piarista
diákszövetség csendben, de annál
nagyobb eredménnyel dolgozik. Mindenütt ott van, ahol a piarista diákért, vagy a piarista eszme szolgálatában valamit tenni kell. Ezért a munkáért Nagykanizsa közönsége csak hálás lehet a fáradhatatlan vezetőségnek és magának a szövetség, nek is.
T Szőnyeget, függönyt
ZALAI KÖZLÖNY
1B86, IprIIU 28.
Junior,
az ifjúság tennisz-cipője, erős vászonból, felhajtott crepp-talppal . . . P
Chrom-tenniaz,
3-BO
erős prima dubliro-zott vászon, felhajtott dupla erős, zöldes-szinü crepp talppal, fűzős és pántos, szellőző lyukakkal . P
5-80
Szabó cipőáruház
Dawis-tenniu,
erős tropikál-anyagból (lyukacsos felsőrész), minden sporthoz alkalmas, dupla erős crepp talp-pal . . . . P ö
Horthy Miklós-ut 1.
Meater-tenniaz,
legerősebb, lég- és izzadság áteresztő, ruganyos crepp-talp-
Eal, a versenyjáté-osok elismert ten-nisz-cipője . . P ö"BU
Biztosan győzött a Zrinyl
Zrínyi TE-Nagymányokf SE 5:2 (3:1)
Nyolc bajnoki mérkőzés, nyolc győzelem, ez a Zrinyi tavaszi erőlistája. Hét ponttal volt az őszi évadban az éllovastól elmaradva és a nyolc bajnoki mérkőzés 1<> pontja elég volt abhoz, hogy az olső négy közé felzárkózva komoly bajnokjelöltté tépjen elő-
. Nemcsak a győzelem számszerű eredménye, hanem a mutatott játék lendülete ereje és biztossága igazolják a csípainuk c.q>rc állandósuló formáját. Pedig az ellenfél a Nagymányoki SE is megmutatta a mérkőzés alatt egy párszor oroszlánkörmeit
A szép győzelem megszerzésének a ■ Zrinyi csapatának csatársora a fő részese. Amit ma ez a sor teljesített, az már nagyon hasonlít ahhoz a labdarugó játékhoz, amiről modern labdarugó név ma olyan sokat ír £ szaksajtó. Az első félidőben Pum, n másikf-ban Babos volt ennek is a legjobbja. Nekik köszönhető, bog)\' a szélsők nagyszert labdákat kaphattak, amelyeket azok nagyon jól meg is játszottak. Poór volt közülök a szemre jobb, de az ő fedetjátékosa sokkal gyengébb volt, mint Bodáé, aki u inult hót legjobb vidéki 11 játékosa közé. bekerült. Csöngey nagyszerűen egészitetto ki a támadó ötöst. Nagyon fogták igy is, sokszor került lövőhclyzelbe és csak a mezőny legjobb játékosa, a nagymányoki kapus ukadályozta meg abban, hogy több dugót jiem tudott
szerezni. Ködbamn volt a fedezetsor legjobbja. Szép labda adogatásával és okos cselezéseivel nagyon tetszett Beke igyekezett Pőcze rossz napot fogott ki. Kárpátot befolyásolta Pőcze játéka,^ igy nem tudta képességeit teljesen kifejteni. Stróbl szintén játszott. Pápay nem tehet a kapott 2 gólról. Megbízható játékos volt.
Nagymányok és egyúttal a mezőny legjobb játékosa Limbacher kapus volt Neki köszönheti Nagymányok csapata, hogy nem két számjegyű vereséggel távozott a pályáról GradwolU balhátvéd sokat küldött A , fedezet sorban Csordás nagyszerű játékos a levegőben, a földón már gyengébb. Beimli nagyszerű a fedezetsorban, Boda és Pum jóságát dicséri, hogy hogy sokszor átjátszották. Oros I. bal-fedezet gyenge. Pálfi a támadósor legjobbja. Nagyszerű volt ez a keméuy-kötésü játékos. Tetszett még a Sárközi—Iglódy jobbszárny. Hákóczi játékvezető nem követett el nagyobb hibát. A 11-es megadásánál tulszigoru volt
Már a játék kezdetén a Zrinyi veszi át az irányítást Csongey és Boda lövései bizonyítják ezt A 7. percben mégis öngóllal jut vezetéshez a Zrinyi. Nagy kavarodás a mányoki kapu előtt, két játékos is lyukat "rug, íJrn-bacber kapus vetődik talabdára és mellette Beimli meglepetésszerűen begurítja saját kapujába (l : 0). A 9. perc-
ben Babos szép labdát ad Poórnak, akinek gyilkos erejű bombája védhc-tetlenül süvít a hálóba (2:0) A 25. percben Boda nagy kapufát rug, visz-szapattan Csöngeyhez, ő emberbe rug, pattog a labda, végre ,Ik>da a sok láb között ügyesen gólba rugia (3:0). A percben Sitrkóri-Iglódy jobbszárny szép mányoki támadást góllal fejez be (3:1). A 43. percben Poór zugó kapufáját szerencse menti.
A második félidőben Poór—Babos szép labdáiból életre kap. Ugy száguld a szélen, hogy nem lehet feltartani. A 9. percben szépen ad be kapujáról Csöngey elé pattan és nagy
góllal 4 : 1. Pum, Boda, Csöngey és lábos nehéz lövéseit mágnesként
vonzza magálioz a mányoki kapua. Hat sarokrúgást kell a mányoki védelemnek tisztázni. Végre a 28. percben Boda szép középre adott labdáját Poór okosan kapura fejeli és ellenkező sarokban köt ki (5:1)- A 29. percben Bonfig balszélső ügyesen becsapja Rákóczi birót, ugy esik cl, hogy Kárpát miatt szándékosságot lásson, ez sikerül is neki, igaz, hogy az egész térde tőnkre megy miatta, nem is játszik tovább, de a biró 1 l-est ad, amibői Pálfi dugót rug (5:2). Tovább is támad n Zrínyi, de Limbacher kapus és a tömörült védelem mindent ment igy nem adódik további eredmény.
HJ.
Az NTE pontot adott le Dombováron, a PVSK vereséget szenvedett
Továbbra ia ieljeten nyilt a bajnokság sorsa Dombovári VOGE-Nagyhanixtai TEt 1:1(1:0)
Az NTE-nek most sem sikerült győzni Dombováron. Győztesen még soha nem sikerült elhagyni az NTE. nek a dombovári pályát, a kaballa Ismét hü maradt önmagához. A bajnokság utolsó helyezettje megP lepetést csinált, i>onlot vett el a baj(-nokaspiráns .NTE-tői. Sőt 86 percig 1 :0-ra vezetett és csak az utolsó percekben sikerült az NTE-nek az egyik pontot megmenteni.
Mint ahogy előre látható volt, a dombovári csapat »nlncs veszíteni való« elve alapján játszott, az NTE csapatát |>edig megzavarta a mér. kőzés elején bekapott gól és Idegeskedte a mérkőzést. Az NTE pontvesztesége dacára is egy lépéssel közelebb jutott a bajnoksághoz,
mert a Pécsi Vasutas 8 :0-ra kikapott Kaposvárott, Így most a PVSK, NTE és Zrinyi egyenlő ponttal állnak a bajnokság élén, csupán jobb gólarányával vez»t a PVSK.
Az NTE a következő felállításban játszott: Csondor - Csáki, Arany - -Szollár, Wilheim, Kudlch - Farkas, Jakubecz, Szendrői, Ritter, jelinek.
Csász a tréningen kisebb sérülést szenvedett, igy még ezen u mérkő. zé-sen nem játszott. Még lábra sem kap az NTE, amikor Berta révén vezetéshez jut a dombovári csapat. Az NTE idegeskedik és hiába támad erősen, gólt nem sik«rül elérni.
A második félidőben már jobban megy a játék. Az NTE védelem jól áll a lábán, a csatársor is formás
Londoni pillanat-képek
Irta : Balog Deu6 5
Aj angol közöny
Nyomjuk cl a kellemetlen érzéseket Is, amelyeket az angol ember öntelt, üz idegennel szemben bár udvarias, de erősen tartózkodó és barátságosnak semmi csctro sem nevezhető magatartásai belőlünk kivált Még. a polgári osztályhoz tartozó családokkal való megismerkedésre és érintkezésre, az angol társadalmi viszonyokat talán legjobban visszatükröző klubokba való bejutásra ezért csak akkor gondolhatunk, ha megfelelő ajánló levelekkel rendelkezünk. Következménye ez annak a lépten-nyomon tapasztalható közömbösségnek, amellyel itt az embe-rck minden iránt viselkednek, arai nem angol. Nem- ritka ezért, hogy még az iskolázott angolnak, aki még a kontinensen nem járt, sokszor igen gyatra fogalmai vannak az egyes európai országokról és azok kultúrájáról. Természetesen a miénktől is, ami sajnos, az úgynevezett müveit külföld részéről más országokban is kijár a szegény magyarnak. Nálunk bizony nagy bajban volna uz az érettségiző diák, aki csak annyit tudna Angliáról, mint a mennyit Angliában a művelt és tanult felnőttek Magyarországról tudnak Ennek jellemzéséül elmondom a hihetetlenül l)angzó, de 1931-ben megtörténi következő ese-i temet
Ix>ndonban töltöttem néhány hetet akkor is. A hajón megismerkedtem egy angol, modern filológus középiskolai gyakorló tanárral, aki néhány heti tanulmányúton Berlinben volt Érthető, hogy elsősorban az augol iskola érdekelt. Később azonban Budapestre tereltem a beszélgetést és megtörtént a csoda, földrujzi ismeretei csak Bécsig terjedtek, Budapest létezéséről már nem tudott, bizonyára azért, mert nyelvszakos tanár volt Természetes, hogy c tekintetben napról-napra javul a helyzet, mert háta Istennek évről-évre erősen emelkedik azoknak az angoloknak a száma, akik felkeresnek bennünket, sőt azt hiszem, hogy azóta már az angol kartársam is ismeri Budapestet, mert megígérte, hogy a következő nyáron feltétlenül megnézi.
Néhány napi Iondoni tartózkodás után azonban az angol modornak és gondolkodásmódnak említett megnyilatkozásai már nem zavarnak bennünket, mert azokat megszokjuk, természetesnek találjuk és inert érdeklődésünket a város és annak lüktető élete köti 1c.
Tra faljfar-sqaare
London centrumában, a különféle irányokban közlekedő autóbuszok egyik igen élénk ^keresztező pontján, a Tra fa Igar-téren (squarc) vagyunk A tér közepén a képesujságokból jól ismert, 52 méter magas obeliszk emel-
kedik, Nelsonnak, a trafalgari hősn«k 5 méter nagyságú szobrával- A térnek északi oldalát a Nemzeti Képtár (National C.allery) foglalja el, amelynek páratlanul gazdag és értékes anyaga a képkedvelőket napokig foglalkoztathatja- A Trafalgar-térről néhány perc alatt London legszebb és talán legszélesebb utcájához, az előkelő W.hi-tchallhoz érünk Az angolok megszentelt földje, politikai hatalmuknak szemmel látható kifejezője ez. A kity lönböző minisztériumok és egyéb fontos politikai teendőket végző hivatalok egyöntetű, renaissanoe stilusu épüleUy mellett ilt találjuk a tengernagyi liiva-tal székházát is, amelynek tetejéről álitólag a szélrózsa minden irányában állomásozó angol flotta mozgósítható A Whitehall stílusának egyöntetűségét csak a testőrségi kaszárnya (Horse Guards) zavarja bizonyos mér- I tékben. Kárpótol azonban bennünket fezért a festői látvány, amelyet a kapu előtt, gyönyörű fehér lovaikon őrt álló, az átlagnál jóval magasabb termetű, pompás egyenruháju testőrök és a délelőtt 11 órakor végbemenő Őrségváltás színes képe nyújtanak A Whttehall közepén látható az ismeretlen katona 1919-ben emelt egyszerű emlékmüve (Cenotaph) is, amely előtt még ma is áhítatos csendben és levett kalappal halad az-angol A White-hall egyik kis mellékutcája a világhírű Downingstrect, amelynek 10- szám alatt fekvő, szerény külsejű, kétemeletes házában 200 év óta a mindenkori
miniszterelnök lakik..é? amelyben óly gyakran világpolitikai jelontőségü események játszódnak le.
A parlamentben
A Whttehall végére érve már magunk előtt látjuk a gótikának két ha-talmas remekmüvét, a Parlament-téren (Parliamcnt Squarc) fekvő országházat (IIouscs of Parliamcnt) és az ang-likánusok leghíresebb templomát, a Westminster székesegyházat (Westminster Abbey). Ahelyett, hogy a parlament különböző részeinek minden útikalauzban részletesen megtalálható leírásával foglalkoznék, a következő személyes tapasztalataimat kózlőm.
Szombaton ülés nincs, ezért e napon a parlamentet mindenki díjmentesen megnézheti. Képviselőházi ülésre azonban csak valamelyik képviselő vagy a követség utján szerzett jeggyel mehet az ember. Már az előcsarnokba is csak erős rendőri ellenőrzés után jutunk Az ülésterembe való belépés előtt pedig minden látogató a nevét, lakáscímét és az ajánló nevét egy erre a célra szolgáló könyvbe beirja. A teremben a teremőr minden látogatónak az ülés néhány nyomtatott Ívre terjedő egész tárgysorozatát adja át. A nyomtatványok az ogves képviselők interpellációjának teljes szövegét tartalmazzák. A kérdések és az azokra adott miniszteri válaszok is égésien rövidek.
(Folyt kflv.)
1938. iprilll 28
Jégszekrények
már M fi.- P ös részletre
SZABÚ AflTAL pUíki, FO-ut 5.
támadásokat vezet, a lövések egész sorozatát küldik csatáraink a VOGE kapura, de a kapus szenzá. ciósau véd. Az utolsó negyedűr^ ban öldöklő iramot diktál az NTE, kapujához szegezi ellenfelét és a 40 percben sikerül az egyenlítés. Ku. dich taccKdobását Hitler a kapu elé fejeli, Szollár beugrik és lövése véd-hetetbenül a hálóba jut. (Nem volt öngól, mint a Nemzeti Sport Írja.)
A dombovárl csapat nagyszerű játéka nagy meglepetés volt Az NTE csapatából ismét Arany emelkedett kl, Csákival nagyszerű védő. gátat alkottak. A hallsorból Kudlch és Szollár volt jó. Wllheimnek nem ment a játék. A csatársorból egye-dül Hitler játéka érdemel említést, a többlek gyengék voltak.
Rosenfeld biró Jól wzette a mér. kőzést. (0/1)
Kerületi eredmények
KRAC—PVSK 8:0 (1:0). Nagy meglepetés, t .
TSE—KTSE 6:0 (0:0). A TSE ki tett magáért.
PEAC-PBTC 4 :2 (1 :1).
SBTC—DVAC 5:1 (1:1).
Profi eredmények
Hungária-Ferencváros 3 :2 (1 ; 1). SBTC—Attila .8 :2 (1 :1). \' .1 Budai 11-Kispest 4:2 (1:)). Soroksár—III. ker. 2:2 (1 :1). Phöbus-Törekvés 7:0 (2:0). Újpest-Budafok 2:1 (1:0).
Nemzetközi Vásárra ulazók kozmetikai szaktanácsot
díjmentesen
kapnak, ba e lappéldányt felmutatják :
GÁSPÁRNÉ SONJA
gyógykosmetlkustól Vl.f ündráasy-ut 184.
Telephon: 185-00—185-01. A vásár területétől B percnyire van a kozmetikai rendelő.
DALAI KÖZLÖNY
Faludból jöttem
Mint rosszaságban tl/áradt gyermeket, ugy vezetett a város felétek. Messze maradtak fájó ugarok, ott sztvdobogva már vártak a rétek s az aranykazalos udvarok. Megismertek mind, mind a hegyek. O, hogy remegtek az Izzó nyárban s nézték, hogy lelkem, — e bus, örök
[nomád -
összevissza kóborol magában s keresi régi gyermekléptem nyomát. Lehunytszemü álmos hajnalokon lábujjhegyen lestem meg a falud tejharmatos arcát, ahogy aludt, tán álmában mond valamit rólad. Megkérdeztem a szájas folyókat, kihallgattam az estéli csendet, sóhajtott, sírt, kacagott, esengett, mint ezerhangu, édes beszéd, lestem, vártam, hogy mikor mond terólad egy bársonyos-kék mesét. Az ut szélt kövek pillantását értem; (miért, hogy mindegyik jaj menni hagy) ott megfejtem a füvek álmát s rólad még ma sem tudom kl vagy.
_ Lldltt Juli*
\'— (Az irodalmi ós Művészeti Kör)
választmánya holnap, kedden délután 6 órakor tartja választmányi ülését a városház,án.
— (Növendék-hangverseny)
Szerdán délután 6 órai kezdettel lesz a zeneiskola április havi növendékhangversenye a zeneiskolában- Belépődíj e hangversenyen sem iesz, azonban a rendezés költségeire önkéntes adományokat köszönettel vesz a Irendező-ség- A hangversney megkezdésekor az ajtókat lezárják.
— (Kanizsai siker)
Jóleső örömmel olvassufi; a fővárosi fápok művészet-kritikai rovatában a Szinnyei Társaság XI- tavaszi szafoh-Járóí szóló tudósításokban, hogy a 20 tagu zSüri dltaí 500 beküldött képből \'kiválogatott 132 festmény között mefeg sikere van egy tehet&éges, fiatal kanizsai festőművésznek, "Gárdonyi Ellának is. Már maga a tény, hogy a szigoi\'n rostáfáson ÍCbeftUoU a N"«mr zeti Szalonba, elismerést jelent piktu-rája számára, még inkább a kritikai vélemény, amely a kunizsai művész képeit kiséri.
=■ (Orvosi hir)
Dr. Welwárth Dezső gyermekgyógyász szakorvos szabadságáról megérkezett és rendelését megkezdte.
— (A nagykanizsai Credo)
vasárnap délelőtt 11 órakor a fehérteremben rendkívül fontos ügyben közgyűlést tart, amelyre az elnökség kéri a tagok pontos megjelenését.
— (Előadás az altiszti kaszinóban)
Vasárnap délután nagysikerű előadást tartott az altiszti kaszinóban Lukács József hittanár a magyar dalról. Tartalmas és élvezetes előadásában kifejtette nagyszámú hallgatósága előtt a magyar dal sajátosságait. Szive van a magyar dalnak, — mondta — a magyar dal a magyar nép lelkét tükrözteti vissza. Lukács hittanár előadásit a megjelent nagyszámú hallgatóság lelkes tetszésnyilvánításokkal fogadta.
A kairól államtitkár Nagykanizsán
Elegáns, samoászinü, áramvonalas Lincoln gépkocsi vasárnap dél. után.nagy feltűnést-kelljett. a Panno. nla előtt, rendszámtábláján arab jel--zések és számok E T jelzéssel (Egyptom). Az első pillanatra szétfutott a városban a hir, hogy »abesszin menekült főurak érkeztek a városba.* A valóságban azonban\' Kairóból az angol államtitkár, Philipp Palmer érkezett budapesti utján édesanyjával együtt Nagyka. nlzsára, itt megszállóit u Pajinoxüá. ban és egy napot töltött a városban. Délután az államtitkár megiekin-tette Nagykanizsát. Rendkívül ked. vezöen nyilatkozott a kitűnő magyar konyháról is. Mr. Palmer hétfőn utazott tovább Budapestre.
— (Az OTI balesetvédelmi előadásai)
Az Országos Társadalombiztosító Intézet nagykanizsai kerülete május 3-án délután az Ipartestület áltat megállapítandó időben az Ipartestületben, május 4. 3—0 között az iparostauoncis-kolában, ugyanaznap\' este 7 órakor a Katholíkus Legényegyletben, május 5-éu délután 3—ö óra között ismét a£ .jparostanonciskolában és május IHSn délután a munkásotthon által megállapítandó időben a munkásotthonban vetített ké|>es balesetelhárítási előadási tart. Keszthelyen is tart az Intézet ilyen előadásokat, mégpedig május 7-én délután a Katholíkus Legényegyletben és május 10-én délután az Iparoskórben. Az előadásokat Takács Zoltán biztositisi felügyelő tartja.
— Az Első Magyar Altalános
Biztosító Társaság apdli* 25-cn •artutia 1936. évi rendes »ö<gyülését, amely az évi ny ereseget 325,123*43 pengőoen, az osztalékot peuig rész-vcny«:nkint 8 pengőben áuapiiotta meg.
— (Szakelőadás a Ksresksdslml Önképzőkörben)
A nagykanizsai városi felsőkereskedelmi iskola Deák Ferenc önképzőköre a gyakorlati élet céljait akarja szolgálni azáltal, hogy a város gazdasági szaktekintélyeit, akik közül legtöbb az iskola növendéke volt, egy-egy szak-előadás megtartására kéri fel, A második ilyen előadást Rajki István,s az OMKE elnöke tartotta az export lebonyolításának technikájáról. Az előadót Balog Dezső igazgató üdvözölte, a végén pedig Borsa Béla, az önképzőkör vezető-tanára mondott köszönetet Rajkí Istvánnak a valóban szakavatott teljes szakszerű alapossága mellett is érdekesen és élvezetesen elmondott előadásért.
1DE6 ÉB SEDÉLTBETMEUBI
B U B A P E S T f" S Z AIAT 0 K1D H.
Legmodernebb klinikai és lélekgyó-gyltó módszerok. K aőrungu ellátás. Polgári Arak. Budapaat, XIV., Jávor-utc ll\'B.
Telefon: 906-71.
= Ha dohányosok, létfiak és nők meg akarják akadályozni a fogak csúnya színesedését, ápolják fogaikat naponként rendszeresen ODOL fogpéppel. Az ODOL fogplp eltávolít a fogakról minden tisztátalanságot és tisztává teszi a lehelletet.
— (A szombathelyi dalosverseny)
A pünkösdi szombathelyi országos
dalosverseny méreteire jellemző, hogy. már eddig 121 egyesület nevezett be 5700 dalossal. A benevezett dalárdák között még nem szerepelnek a külföldiek, akik szintén szép számmal vesznek részt a dnlosversenyen. Kanizsáról, mint ismeretes, az Irodalmi én Művészeti Kör Vegyeskara és az Iparosdalárda vesz részt a versenyeken.
— (Ipari tanfolyamok Zalában)
Az iparügyi miniszter engedélyezte, hogy Nován, Lentiben, Zalalövőn és Zalaegerszegen különböző ipari tanfolyamokat rendezzenek. Zalaszentgró-toti ez év augusztusában járási Jpnr-kiállitás is lesz.
mm Nem kell Budapestre utazni önnek, hogy olcsón tudjon fűszer-, csemege- és gyarmatárut vásárolni. Kisérje figyelemmel a most megnyílt .Mi boltunk" (Csengery-ut 29.) hirdetéseit és meggyőződik erről.
— (Névmagyarositó szövetség)
alakult meg Budapesten ax 50 legjelentősebb magyar egyesület bekapcsolódásával. Az országos egyesület-közi szövetség alakuló gyűlését Kovács Alajos h. államtitkár nyitotta meg. Lelkesen ünnepelték az egybegyűltek Sornody István szerkesztőt, aki a névmagyarosítás! mozgalom országos megszervezése kórül fáradatlan lelkesedéssel dolgozik évek óta. Sornody ismertette a mozgalom esetníé-nyeit. A városok és nagyobb községek egész sorában vannak és lesznek propaganda-előadások, igy közöttük Keszthelyen és Nagykanizsán is. A megalakult szövetség ügyvezető elnökévé Sornody Istvánt választotta meg.
— Forrássvatás Bad Qlslohsn-bergben. A szezon egyik látványos-ságszámbamenő mozzanata a gyógyforrások május elsejei felavatása lesz. A gyógyintézetek megnyitási időpontja: május 2. Az eddigi bejelentések szerint, már az előldény-ben is igen élénk látogatottságra van kilátás.
A Nem kell önnek Budapestre utazni, h
\\f mert megnyílt m r
L,Ml BOLTUNKÉ
1 Csangary-at 99. sí. alatt, f
A ahol fővárosi nagyáruházak árain vásárolhat k € fűszer-, osemege- ós gyarmatárukat, y
\\
ZALAI KÖZLÖNY
1936. áprlllg 28.
SÍesta S^natórlum) fővára* o^yik togideáUwibban fekvő is orvosilag legtökéletesebben felsteréll ©•ógy-totteete. Bol- ás ideggyógyászat, eebéüKJt, szülészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kéqpial és mikroszkopiái laboratoriuW. Elcktrokardio-\' graph (axivvizigálü). Iírogh íólc alap-auyagcserc vizsgáló készülék. Lnle-rocleaner (bélfürdő). Modern vlzgyógy intézet. Orvosilag vezetett villany-ü^iraü konyha. Elsőrendű eUátás. 9700 (UgyKögöles parki Olcsó árakl
APBÓHIBDETÉSEI
fcf\'t^i\'.^Xfltr sziRrJz
10 Kél® Uvábbl U* 3 Mit.
„i SSimégt,,
n^Jc»ó árakon váinoíh.t SMm üvtgtttkfében. 7
Sálingeinél, EőlvOa tér 3L
Jókarban levő jégaiahrini lutányo-■u sladó Makovlciky cukrásidi, UrfUh.
1580
KM 4 aiebái liomlotton lakáa in. ki«dó. érdeklődni lehel Sugf/ ul 22. kapu alatt balra. 1627
"SS
IttaiklánMk I Ouimnl {ívllii 1.-MSnAtt<r Vulkln Oemmiízem, Horthy M ul 2. Canttál Száll i„l izemben. I«JB
Vasúthoz költ!
málna 1-K egy háromajobáa lakái. —
Hív. Catamadla Lajóanénál, IMiu-ii. >1.
> 11-14 Wia má|aa I be kiadó. Hprthy Miklóa ul 55. •
Szép nagy világos egy.iobti-konyhls •Inuelttu lakás kla*4 Jóiul lőheicep-
TameUaOssli P < 50 151, l«g|obb vai-. Vágó aput-, IlIaUaer- la Já
t •\'JJlW\'.eOiWeinélKilodiásiaiitil.aiák-kel. Horváth todifi\'. Erziábet-lét 14. •
MtaaaMa, vlavenlékes udvari iakti előszobával legalitás l-,e klldi. Kin-fatotty-ll. 17/b. Récsey. \' 1643
NjgytiJta k gyökeres dugvá-
ngoIMO (illírért kaphatók. Szabó, Eőtvöi
Pőint tudó mlngaaaa (ionnal felvitetik Dtuticb, KHly-u. 36. •
Tinta lehÉr máltai aalicmnlnoal kutyakolyksk eladók. Klnlail-u. 81
Tlsstességes É«>bérltt kertiek. Hőut 24, földúlni. 1642
A maiiba hlrijelell M»*Im4> kapható
faiaü""\'"-""^
Klndla • laplalajíoaoi Köigazdaiágl Rt. <M*«*rg áatltlialal l apkiadó
Vállalata Negykanlzaán. felelőa kiadó i Zalai Károly. Ial|TWhati ttteton I Nacykanlaaa 78. ..in
l
mmm
barátai
ZALÁI KÖZLÖK?

QEBUDHQB
Tanácskozás Gömbös miniszterelnöknél m telepítés kérdésében
A képviselőház ked/den délután kezdi meg üléseit — A felsőház vegyesbizottságai kedden tárgyalják a telepítési javaslatot
Budapest, április 27 (lapzártakor érkezett) Gömbös Gyula miniszterelnök hétfőn kihallgatáson fogadta Károlyi Gyula gróf volt miniszterelnököt és Wekerlc Sándor volt pénzügyminisztert, akik a felsőház úgynevezett 21-es bizottságának javaslatait Ismertették a kormány telepítési törvényjavaslatára vpuatkozóan. A megbeszéléseken résztvett Darányi Kálmán és Fabinyi Tihamér is. A felsőház vegyes bizottsága ugyanis kedden kezdi meg a telepítésről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Ekkor számol be Károlyi gróf és Wekerle a miniszterelnökkel folytatott tanácskozásról ls.
A képviselőház csaknem egyhónapos húsvéti szrtnetc után kedden délután szintén megkezdi üléseit. Az első ülésen kisebb javaslatok és mentelmi ügyek szerepelnek. A pénzügyi bizottság beterjeszti a költségvetésről szóló törvényjavaslatot, az Országos Földhitelintézet létesítéséről szóló javaslatot, valamint a közmunkák fedezéséről jizóló, törvényjavaslatot. Politikai körökben ugy tudják, hogy a Há? először a két utóbbi javaslatot tárgyalja el csak a jövő kedden kezdi meg — 8 órás üléseken — a költsévctési javaslat tárgyalisát
Chamberlain elutazott Budapestről
Budapest, április 27 (Lapzártakor érkezett) Sir Austin Chamberlain, Anglia volt külügyminiszterének tiszteletére Széchenyi\' László gróf volt londoni magyar követ vasárnap délután teát ado(t, amelyen mcg jelentek Kánya Kft. mfln, Apor báró, Imrédy ós Fabinyi miniszterek, valamint Festetics György gróf is. Az angol politikus kétnapi buda|>estl tartózkodása után hétfőn délben utazott el London felé. Utj$t Bvcsbeji Qgynflpwt meg. JjMitja. ; .
MM. Miit
egészségügyi berendezéeeket éa szenny, vízcsatornákat, minden rendszerű MtvaiHyart
szerel és Javít,
épület- és géplakatosmunkákat vállal
Széchényi István
Nagykanizsa, f-\'ö-ul 3. sz. Arajijslat dljtalaa ,
BMkpm L
17.40 A magas vérnyomásról. (Dr. Hasenfeld Arlhur). — 18.10 Zenés rész-letek — 18.50 Amig egy hlr eljut odáig. Közvetítés a Magyar Távirati I ódából. — 19.45 Vuss György emlék-est. - 20.10 Hirek. - 21 Mlcislav Münz zongorázik. — 21.45 Lnntos Jenő Jazz.zenekHránnk műsora. Vajda Károly énekszámaival. - 22.10 Időjárás-jelentés. — 22.45 Az operaházi zeuc-kor. — 0.05 Hirek.
Budapest IL
18.25 Német nyelvoktatás. — 10 Munkásfélóra. — 10.45 Hanglemezek.
17.40 llcrzkenralli dal- és ária^sl.
— 20 Stclzhaninier Ferenc zenés- és dalosest. — 21. llártiózenckor. - 22.10 Bécsi szimfonikusok. — 23.30 A Sle-borlh-uógyes tarjtaeslje.
Kedd
RudayM L
0.45 Torna. — Utóna hanglemezek
— 10 Hirek. — 10.20 A Japáni szinház.
— 10.45 Divatcsevegés. — 12.05 Cigányzene. — 12.30 Hirek. ~ 13.20 Idd jelzés, időjárás jelentés. - 13.30 A rádió szalonzenekara. — 14.40 Hirek, árak. — 16.10 Asszonyok tanácsadója. (Arányi Mária). - 16.15 Időjelzés, lii-rck. — 17 Zsámboki Miklós aordoii-kázlk.
17.30 Crevo. (Iloftmauu Edith). — 18 Zenés tóldrajzkönyv. (Katona I..).
— 19.15 Itádió a rádióról. _ 19.30 Dr. t\'.yöri Pál énekel. — 20 llangjáték-előadás a Sludióbtui. .Domine Bo-gádi.. llaagjálék 3 lolvonástwu. Rendező Kiss Ferenc. — 21.35 Hirek. — 21.55 Cigányzene. - 22.45 Budapwli tiaugverwuy Zenekar. — 0.06 Hírek.
18 Francia nyelvoktatás. - 18.30 Mezőgazdasági félóra. — 19.05 Egyliáz-zeuei Ua^verwtty.
10.56 Citera lemezek. — 12 Allásta-lauok ieut4faru. — 14 S.\'hlusMUS laino z«k. - 15,20 A tiroli Szepi Hóe»l»iu, gj\'erwkkar. 10 Szórakoztató leose-zek.
17.25 Cselló és zongora. — 20 Wagner Richárd-est. — 21.25 Kamarazenekar. — 23 Táncleinezek.
Tennisz labdák Szabó Antal sportüzletében
meghívó.
Az AMduniintull Hússertés Te-nyésrló és Értékesítő Szövetkezet 1936. évi mélus hó 8. napján délelűtt 11 órakor Budapesten, VIII., Ráköczi-ut 5. szám alstt, a Pannónia-szálloda különtermében
rendkívüli közgyűlést
tart, melyre a tagokat ezennel meghívom.
Tárgysorozat:
Az alapszabályok 1. (cégszöveg), 5. (üzletkor), 6. (mílködésl terület) 7. és 8. (tagság keletkezése), 9. (tagság Igazolása), 16«(szavazaii jog gyakorlása) 17. (tag k jogai), 28. (osztalék maximuma), 39. (közgyűlés helye), 41. (Indítványok benyújtása) §§ alnak módosítása, Illetve átszö-vegeiése és 19., 21., 22. és 23 §-ok (hirságoláM jog, szedhető jutalék mírve) törlése.
Nagykanizsa, 1936. április 26-án.
Birczay Ferenc s. k. , elnök.
Gyümölcstermelők!
Snromhullás a fópennetezés Ideje.
Eredményt csak ugy ér el, ha kellő idöbenmegbizhatószerrel permetez Utasítást a permetezéshez — wátathényazai* nélkül -az érdeklődőknek ingyan adok. Ha mással permetezlel, követelje, hogy az oldal ön elölt legyen elkészítve. Helytelen, gyenge vagy régi oldalú permetezőszer nam használ. IOO lltar oldat 2-tBI 4 pengéért kéazithatft.
Permetező-szerek műtrágyák, magvak
Kaphatók:
orszAq József
Mag, Mitiágya, mivémtv4delmU*..ek,
aák k..a.klál.lki. Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10
(A bíróság mellett.) Telelőn 130.
Mmm,—:
■ alndenkl a helyt kereskedőknél áe Ipavoeobstl aairiaai be I
Wjooi, a laptutajdouos KAagasdaaáflt Ht, í\'iulzaibarg Np
ás IMMal UvUazkl VáUaWa ttujvareaa<S«|Étan N«»ka.lMá. (iMei*a laM., 2a.WK»olxl
76. évfolyam 98 azám
Nagjrk*nlxu, 1836. április 29 izerda
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
te IdadóUnlali FSot 5. axár bttUznap délután.
POLITIKAI NAPI Láp
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajoa
Elóllzetéal ári: city hóra 8 pengő Sierkesztöaégi fa kiadóhivatal! telef<
40 fillér, telefon: 78. az.
Ez már valami !
A lelkek megnyugtatásáról éa azok lehiggadásáról mindaddig nem1 lehel komolyan beszélni, amig egyet len ország is akad, amelynek határai kl vannak szolgáltatva a túlzott mértékben fegyverkező szomszédok kénye-kedvének. Világbékéröl csak augur-mosoly kíséretében szónokolhat az, aki a biztonság kérdéséi ugy óhajtja fenntartani, hogy az erősebb fél állig felfegyverkezve dlktálhas. son a gyengébbnek.
Európaszerte azt tapasztaljuk, hogy a háború után létrehoiatt békeszerződések súlyos léket kaptak. A Rajna-vidék tilalmazott zónájár nak a németek által történt katonai megszállása, a Dardanellák védŐL vonaláriak hadmüve\'eti célokra való ujabb kiépítése, Görögország, h4 sonló törekvése szigeteinek meg. erősítésével kapcsolatban, az osz. trák köztársaságban a védkötelezettség bevezetése s végül a Nem. zelek Szövetségének ezer gondja*, baja, friss és nagyon időszerű bizo. nyitékok amellett, hogy recsegnek a békeszerződések alapjai.
Ilyen körülmények között szinte kapkodó aggodalmat észlelünk a nem remélt hatalom és jólét bir. tokába jutott egyes államok körében s szinte napról-napra találka zunk a bajokat orvosolni kivánó megoldási formulákkal, amelyek éppen annak a szempontnak n©m óhujtanak eleget tenni, amelyek u legvénesebb sebeket ütik.
Igazság, méltányosság és egyenlő elbánás nyújtja az alapot csupán a becsületes megbékéléshez. Az angol alsóház magyarborát képviselői nem első alkalommal emelték fel szavukat Magyarország .mellett, de állítjuk, hogy a figyelmeztető szó soha nem hangzott el oly alkalmas időben, mint most A trianoni békeszerződés sürgős és alapos felülvizsgálatra szorul, Immár nem lehetnek olyan ellenvetések, hogy ez a minket tönkretett szerződés a világ »nenyuljhozzámja,« mert ugyan van-e még szerződés, amelyet a háború utáni légkörien kö. töttek ós nem nyúllak még hozzá? Van, s ez egyedül a trianoni békeszerződés.
Magyarország békés türelme s vP-zető államférflalnak bölcs mérsék. lete nC tévessze meg a világ közvéleményét, mert a békelüréanek ez á példátlan foka nem az igazságta. lanságba való végső belenyugvást jelenti, hanem azt a rendületlen bizakodást, hogy az igazság mindent elsöprő ercie előbb-utóbb diadalmaskodni fog. Mi nem fegy. veres erővel, nem erőszakos lépéssel, nem a háborús bonyodalmak támasztásával akarunk jogos köve. teléselnk birtokába jutni, nem pedig azért, mert felfogásunk szerint igazi békét csak békés eszközökkel lehet teremteni.
Az angol alsóházba benyújtott Javaslat jelentőségét a magyar köz. vélemény igen sokra értékeli. Véle. niényünket röviden Így foglaljuk
Komoly bonyodalmakra vezet Fuad király halála
Egyiptom készül függetlenségének proklamálására
Kairó, április 28 Fuad király haldoklik. A halál beállta minden pillanatban várj ható. A trónörökös jelenleg London--ban tartózkodik és Így valószínűleg kormányzótanács megalakítására lesz szükség az ország ügyeinek in^ tézésére-
A király halálával Igen komoly ós súlyos bonyodalmak vannak kL látásban közvetlen az ab\'sszin viszály színhelye mellett. Az egylp. toml .szocialisták politikájának leg. nag>obb akadálya a király személye volt, aki ellen nem akartak küz-
deni. Most azonban nyíltan készülnek arra, hogy Egyiptom független-ségét kivívják. Követelik máris, hogy az angol katonaságot vigyék el Szuezbe, vonják ki egyiptom te rületéről, szüntessék t*\' a külföldi bíráskodást és az angol gyámkodást. Egyiptom mint szuverén állam akar belépni a Népszövetségbe Az eddigi tárgyalások a katonai kérdé. seken buktak el, most azonban minden valószínűség szerint hifit kap az a felfogás, hogy Egyiptom angol katonaság nélkül is meg tudja védeni önmagát-
Fuad király kedden délben kiszenvedett
Kairó, április 28 (Lapzártakor érkezett) A Havas iroda jelentése szerint a napok óta halálái lévő Fuad király reggel még
I fogadta a miniszterelnök látogat ár sál, később állapota rosszabbra for. | du t és délben meghalt.

Vad kézltnsában védelmezik az abesszinek az Addis Abebába vezető ntat
Az olaszok tovább folytatják előrenyomulásukat
Asmara, április 28 Desszietől délre, mintegy 120 kilométernyire az cgylk előrenyomuló olasz csapat szabadon portyázó abesszin törzsekre bukkant. Erös küzdelem fejlődött kl az olasz és az abesszin harcosok között, végül Is az abesszinek megfutamodtak és az olaszok folytathatták előrenyomulásukat. ; , Addis Abeba, április 28 Az Addis Abel>a felé Igyekvő, előretolt olasz gépkocsiosztag klsé. netére kivezényelt olasz csapat Demz szietől délre kb. 150 kilométernyire abesszin csapatokba ütközött. Az abesszinek erősen leépített állásaikban várták be az olaszokat, a kikkel szemben kemény ellenállást tanúsítottak. A heves harcot vad kézitusa fejezte be, amelynek során az olaszoknak sikerült kiverni állásaikból az abesszineket.
Francia jelentés szerint az olasz benszülött hadtest ütközött meg Desszle után az abesszinekkel és az abesszin sereg létszáma a harc so rán 40 százalékkal megfogyatkozott.
Az olasz haditudósítók Jelentése szerint az olaszok elfoglalták Bulla. lehet és Innét két oldalról támadnak Sasabane felé. »
Desszie, április 28 Az összes haditudósítók felszólítást kaptak, hogy készüljenek fel, hogy bőrmely pillanatban csatlakozhassanak a Desszieből induló csapatokhoz. t
A felhívásból azt sejtik, hogy a végleges támadásra kiküldött csapatok rövidesen Indulnak és az olasz hadvezetőség azt akarja, hogy a külföldi haditudósítók szemtanul legyenek az olasz csapatok győzelmének és Addis Abebába való bevonul ősuknak.
össze : Ez már valami 1 Ennek su. lya van. Ez a lépés nem puszta formalitás, mert a világ legnagyobb nemzete törvényhozóinak lelkiismerete mozdult mPg és állott a sze. gény, elhagyott nvagyar nenaSe* mellé- A javaslat súlyát emeli még az a körülmény is, hogy az abban foglalt kívánságok követelésében tizenkét angol képviselő a slgnaturá-ját adta oda, de ezenkivülpártoL
ja azl az angol alsóháznak több mint 200 tagból álló középeurólpai csoportja is. Itt már nem egy fecskével állunk szemben, amelytől a in agyar igazság nyarának felvlrradá sát várjuk, hanem az alkotmányos élet hazájának nagy birodalmából hangzik el higgadt mérséklettel, de dörgő igazsággal az elkövet tt sérelmek í-eperálásának követelö
h»ngja. ,
A telepítés Ugye
a felsőház bizottsága előtt
Budapest, április 28 (Lapzártakor érkezeti) A felsőház egyesitett bizottsága kedden dél. előtt kezd le tárgyalni a telepítési törvényjavaslatot. A kormányt Darányi Kálmán földművelésügyi ml. nlszter képviselte. Gróf Kuen-Héderváry Károly előadó ismertette a javaslatot, amelyei Károlyi Gyula elfogadott, Somssich László gróf csak bizonyos módosításokkal fogadott el, Széchenyi Aladár nem fogadott el. Több felszólalás után Fabinyi válaszolt az előterjesztésekre
Megtámadták Salom Ascht
- Jeruzsá\'em, április 28 (Lapzártakor érkezett) Jeruzsálemben és a vidéken ismét több helyen voltak kisebb-nagyobb zavargások és tüntetések. A tűnőtök megtámadták Salom Asch. az ismert zsidó költő autóját és olyan kő-záport zúdítottak rá, hogy az Író alig tudott megmenekülni. A zsidók katonaság kirendelését kérik, hogy a megismétlődő tüntetéseknek elejét vegyék. A városok környékein is szükség van felügyeltre, hqgy a gazdasági termények behordásánál fennakadás ne legyen.
A szentesi petíció ügye
Budapest, április 28 (lapzártakor érkezett) A közigazgatási bizottság kedd délelőtti tárgyalásán ugy határozott, hojö\' érdemben foglalkozik a szentesi képviselőválasztás ellen beadott panasz ügyével, tt melyet mint ismeretes Pallavichini C.yhrgy gróf terjesztett fel Várady László mandátuma ellen.
Felbillenik az egyensúly a francia parlamentben
Páris, április 28 A párisi sajtó élénken foglalkozik a vasárnapi pótválasztások várható eredményével. A jobboldali lapok általában nagyarányú kommunista előretöréstől tartanak. Az egyik lap azt irja, hogy a kommunista képvi. selők száma elérheti a 60-at is. E szerint az uj parlament összeállításában komoly változás állna l>e és az egyensúly félrebillenne.
A spanyol einflk-választás
Madrid, április 28 Azana miniszterelnök hosszasan tanácskozott a pártok vezetőivel és képviselőivel. A tanácskozások eredményeképp megállapodtak, hogy a balodalt pártok közös jelöltje a köz. társasági elnökválasztásra : Azana miniszterelnök.

íSgMmm. j9.
Nagykanizsa szülöttének világsikere! ÍU^rXtrni-""^^\'w"
dr. Székely Vilmos csodaszép romantikus filmje
Főszereplő: Egflerth Márta.
Városi Mozgó • Szerda-csütörtök
CAStA DIVA
Elhájasodásnál, köszvénynél és cukorbetegségnél, oxalorla s phos-phaluria kép Ödésénél, hugysavas sók lerakodásánál a természetes „Ferenc József" keserűvíz javítja a gyomor és a belek működését és tartósan előmozdítja az emésztést. Az orvosok ajánlják.
Prognózis; Mérsékelt szél, néhány helyen, főképp nyugaton, eső, egyes helyeken zivatar, keleten még sok napsütés. A hőmérséklet csökken.
Naptár: Április 29. szerda. Rom. kat Sz. József, Protestáns Albertlnn. lzr. Ijar hó 7.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Splvator gyógyszertár Erzsébet-tér 21. ós a kiskanizsai gyógyszertár Göxlúrdó nyitva rctfgel 6 órától est* 0 óráig (hétio, szerda, péntek délután kedden egéu nap nőknok).
— (Bélyeggyűjtők találkozója) üét. főn délután Ü-tól 8-ig » Pannónia hátsó kistermében.
EMLÉKEZTETŐ
Aprllia 29.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor. Mája* 3.
A Baross Szövetség gyűlése a városházán.
MOVfi lövész-verseny délelőtt tál 9-kor a József főherceg-úti lőtéren. Mája* 4.
Mécs Alajos Japán filmje előadással a színházban 0 órakor (irodalmi Kör). Májú* 20.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor. Májas 27.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor. Mája* 31.
Az Ipartestületi Dalárda majálisa a székház-kertben. Janloa 17.
Piarista Diákszövetség juniális* 6 órakor a gimnázium udvarán.
Az Irodalmi Kör II. HceáHs film-előadása a piarista templom javára
Mécs Alajos előadása és hangosfilmje a titokzatos Japánról
Az előzőnél is nagyobb szabású és még sokkal érdekesebb lesz az Irodalmi és Művészeti Kör II. lioeá-lis fUmelüadása május 4-én, hétfőn este 9 órakor a Városi Színházban-Egy távolkeleti utazás minden színét, mozgalmasságát a személyes élmény erejével fogja érzékeltetni a kiváló újságíró és Azsia-utazóv Mécs Alajos személyes előadása, ö maga készítette az 1600 méteres filmet és a 40 színes diapozitivet, amelyeken bemutatja a forrongó, titokzatos-Japán romantikáját és modern kultú-
ráját.
A főváros kritikája pár hét előtt egybehangzóan a legkitűnőbb volt Mécs Alajos előadásáról, amelyet sokszor kellett megismételni zsúfolt házak előtt a budapesti Uránia tudományos filmszínházban.
A kanizsai előadást az Irodalmi és Művészeti Kör rendezi a piarista templom Javára.
Tekintettel a tömeges érdeklődésre és az egyetlen előadásra, jegyeket ajánlatos előjegyezhetni a mozi pénztárnál (tel. 500.) ,
Mint apályaudvar, a „Léi vezér44 és hegy-mászó motoroz rásüti kocsióriások a Budapesti Nemzetköti Vásáron
Káprázatos gyorsasággal épül a május 8-án megnyitó Budapesti Nemzetközi Vásár. Készen áll már a modern mintapályaudvar is, amelyet azért álliloitak, hogy bemutas. sák az Ízléses, célszerű és mégis ol_ csó uj áUomástipust. Vasúti sínek is húzódnak előtte persze és ezeken a sineken már ott áll a magyar ipar egyik legnagyobb büszkeségé ús a vásár egyik legszenzációsabb látványossága : a Délamerika részére nálunk készült hegymászó, motoros vasúti kocsióriás. Husz jiyen kocsi készült nálunk s ezek a kocsikChii" és Argentina között fúlnak majd, tengerpartról indulva, négyezer méteres hágókon, a Cordlllerákon át Ezen a terepen olyan gyorsak a légi- és éghajlati változások, hogy azt az emberi szervezet nem birná el, a kocsik azonban ugy vonnak megépitve, hogy utasaik ezekből a változásokból mit sem érezhetnek.
Egy másik szenzációja a vásárnak ós büszkesége egyben a magyar iparnak a »Lél vezér,« az a nemükbe készült és\'luxusberendezésű mo. toros szalonkocsi, amelyet a minisz. tereinök nemzetközi utazásainál használ. Ez a kocsi ezidőszeflnt még
a milanói nemaetközi vásáron hir_ de ti a magyar ipar dicsőségét, de május 8-ra, a vásár megnyitására már ide kerül, hogy a magyar közönség is gyönyörködhessen benne.
Budapesten mindenütt meglátszik, hogy közeledik már a vásár ideje, lzgatotl vendégvárás, lázas készü. szülödés mindenfelé. A minden menetjegyirodában megszerezhető vásárigazolvánnyal már május 2-től kezdve íéiáron lehet Budapestre utazni. .
— Slsats Sanaiórlum)
főváros egyik legideálisabb*!) fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, •ebészet, szülészet, nőgyógyászat, uro-logia stb. Röntgen. Kémiai és mikroszkopiái labora toriura. Elektrokardio-graph (szivvizsgáló). Krogh\' féle alapanyagcsere vfisgáló készülék. Ente-rocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógj* intézet. OrVóBlIng veretett villany-üzéttö konyha. BlSőrendü ellátás.\' 9700 négyszögöles parki Olcsó\'árakI
Tartós kerti pázsit létesítésére felfrissítésére, ajánljuk különféle pázsltkeveréketoket napos és árnyékos helyre.
HIRSCH ÉS SZEGŐ magkereskedése
Hadéralas4g.
Slrlus nB.*nytáps&.
Julika, a fiuk barátja
— Bokay Jánoa uj regényéről —
Ez a kedves kis ö^gedö Julika, ez a vékonycsontú, tuifinom bőrű, túlérzékeny és tuljó »vén kisasszony* mélyen megdöbbenne, talán napokig sima a megindultságtól és bürtdsan megsértődne, ha megtudná, hogy regényhős lett belök). Julika nem szereti a nyilvánosságot, a nagy lakásban egy csöpp kis udvari szobát rendez be magának szertartásos gonddal, számtalan, látszólag hasznavehetetlen, apróságg;d: dobozokkal, képekkel, üvegekkel, szárított gyümölcsökkel, szerszámokkal. , i ii
De Julika nem magára gondolt, mikor ilyen áhítatos gonddal ren-dezte be szobáját. Julikának biztosan az járt a fejében, hogy Tomi idemenekülhetftnajd, ha összeomlik a világ. Tolni Julika húgának a fia, de Julika ugy érzi, hogy Tomihoz senkinek sincs annyi köze, mint neki, mert Tomit ö szr-Yoli a legjobban a világon. Julika valamikor ró. gen szerelmes volt abba a férfibe, aki - a húgát vetle feleségül. A szerző egy szóval sem emliti, az olvasó mégis megérzi, hogy akkor siklott ki Juliku éleíe. Az Uycn Juli, kák, az ilyen »befelé« szerető, sze" mérmesen szenvedő, már vénlánynak született Jullkák csak egyszer tudnak szeretni- ,
Bókay művészete mégsejtetle a figurában a témát és meglátta életében a mélységet Julika nem asz. szony, nem feleség és nem anya és mégis százszorosan asszony, s szorosan feleség és százs/oroWan anya. Az ö szeretetének mérlegét nem egyensúlyozza ki a viszontszeretet, az ő vágyát sohasem oltja el a beteljesülés. Julika >kénytelen< mindig szeretni, örökké szeretni. Bókay János mesteri rajzot adott erről a különös, nehezen megközelíthető létekről. Irodalmilag kiaknázatlan területen jár s a felfedező" izgalmával közeliti meg és Bzámoi be «nnek a kitáruló világnak szépen és mélyen emberi titkairól. Vérbeli epikus, bőkedvü mesélő, nem »ke* rest* a mélységieket de amit meg*, lát, annak a mélyére is lát Olyan eleven figurákat teremi, hogy ez ol. vasónak az az érzése: nem ls kom. ponálja a mesét, csak útjára bocsátja megteremtett emberit, megfigyeli és elmondja, hogy mát" végeztek. • Nincsenek mesterkélt, váratlan (* izgalmas fordulatai, mégis érdekes.. Sohasem Urai és sohasem patetikus, mégis mindig szines ós meleg. A> hétköznapok költészete melegíti át
HÖtvx György.
Nagyságos asszony! Kötött b,uz°k p 148 p 18 oo-ig
---Selyem „ P1.48 P 10.00-ig
[Kosztümhöz Muz p díont! uammmm a mm ÍIÉÍÍÍ
193& IprlIH W
ZALAI K02L0NY
Hajnalig tartó Interjú Stefániát Imrével
a vidéki zeneéletről, a kanizsai zeneiskoláról, a Liszt-regényről, utazásairól, terveiről, a most alakuló nagykanizsai zenekarról és egyebekről
Az első magyar Liszt-játékos arca fiatalosan mosolygós, nyoma sincs rajt a hangversenydobogón, játék-közben megszokott komoly, felséges varázsnak. Igy beszélgetés közb\'n közvetlen, kedves minden szava, minden mozdulata. Fiatalos derűt áraszt,mag* körüli.ez« a művészié-lek. A belülről jövő d«rü szégyeníti meg a halánték körUl jelentkező, fehénen csillogó szálakat. Lisztéhez hasonló keze az asztalon fekszik. Hosszú, a zongoristákat jellemző ujjai hihetetl\'Qn gyorsasággal dobol-nak az asztalon.
- Interjú)! - mondja mow|yog-va, de máris rendelkezésünkre áll.
Miután Stefániái Imre
■ Zenepedagógiai Egyesület
elnöke, arról érdeklődünk elsőben ml az egyesület munkája és programja. ,
— Sajnos, - mondja — mióta a Művészeti Tanács megalakult, c]. vesztettük a közvetlen kontaktust a kultuszminisztériummal és igy elő-terjesztéseink csak, nagysjkár.t ér. nek el a felső fórumhoz. EZ annyira gátol munkánkban, hogy az elmúlt évben nem sokat végezhettünk. A jövőre vonatkozó terveink közül elsősorban a
most megindítandó zenei folyóiratot
említem, amelynek az a célja, hogy széles körben, közvetlen hangjával felvilágosítsa a publikumot a vitás zenei-kérdésekben. Ezzel kapcsolatban\'akarjuk megoldani a kontárkén. dést is és a lap
hivatalos névjegyzéket
te közölne, i
- A folyóiraton keresztül történői felvilágosításon kivül t2rvbevettük a felvilágosító előadások és hang. versenyek rendezését is. Épp a kö. zeljövőben lesz egy ilyen előadás és hangverseny, amelyen Liszt ismeretlen müveit mutáljuk bo első előadásban.
Beszélgetés közben a Városi Zeneiskola emlékkönyvéb" öt vonalat huz. G kulcsot rajzol az elejére és két kérdgs között máris néhány hangjegyet Ír a kotlavonalakra. Stílusosan és kedvesen : ugy zenei motívummal örökíti meg itt jártát.
Időközben azonlwn feltettük már a második kérdést: Hogy van meg. elégedve a vidéki zeneélettel ?
- örömmel állapíthatom meg,
hogy
a vidéki zeneélet
fejlődő tendenciát mutat, - válaszol. - Most, hogy a Liszt-évvel kapcsolatban a vidéket járom, meglepően szép koncert életet találtam egyes városokban. Természetesen még mindig sok vidéki hangverseny a dilettantizmus jegyében zajlik le.. Az alap azonban megvan, a közönség érdeklődik a zene iránt és ha az anyagiak meglesznek, nagy művészeket is sziv^sen meg tudnak hallgatni és azt tudják Is értékelni. Példr> erre a Liszfr«mlékév, amely mindenütt lermeit ki emlékhangver-senyeket és a közönséggel megked. vei lette Lisztet. Ebben természetesen része van a Liszt regénynek is...
A Liszt-regény minden adata helytálló!
Miután szóbakerült Harsényi ne génye, • megkérdezzük a neves Liszt, interpretátort, aki csaknem égés* Európában segítette diadalra vinni az emlékévvel kapcsolatos sikert, mi a véleménye a Liszt-regényről.
— Hogy milyen nagy értéke van és mennyire propagenda erővel bir, azt éppen utazásaimmal kapcsolói-ban tapasztaltam. Mindenütt olvas, ták és a könyv nyomán, kezdtek ér. lek érdeklődni Liszt után. Harsány! regényével fölkeltette az érdeklődést, közelebbhozta Lisztet, mint embert;\' i i
Szóbahozzuk az Irodalmi Kör szerdai társaságának legutolsó vita. ülésének kifogásalt, amely szerint Harsány! egyoldalúan mutatja, be Lisztek
— Nem az első, ahol ezt hallom, - mondja;,-r- de ez érthető, mert a könyv elsősorban a\'\'nagyközönség részére készült, másodsorban pedig valóban ugy volt, hogy rajongtak Liszért a nők. Egyébként Harsányi adatai mindenben helyt
állóalt Még a kiadás előtt elhozták hozzám a kéziratot, mondhalom nagy élvezetül olvastam és egyetlen adatot sem találltam, ami nem felelt volna meg a valóságnak. Különösen a magyarországi vonatkozású részek megb \'csülhebetlenek, mart azok egyúttal Liszt magyarságénak is bi zonyitékai. ,Harsányl sokat utazott, nagyrészt bejárta a regény színhelyeit, azonkivül( amikor a magyar közönség megtudta, hogy Lisztről regényt ir, az egyes családok olyan adathalmazt és emléktömeget bo. csátotlak rendelkezésére, hugy talán senkinek sincs annyi adat és emlék birtokában Lisztről, mint éppen Harsány! Zsoltnak.
Mindezt kedves és közvetlen beszélgetés formájában tudtuk meg, Időközben ugyanis autóra ültünk és a be- zélgetés Vannay igazgató lakásán folytatódik. Egy óvatlan . pillanatban, amikor a házigazda éppen nincs a láthatáron, megkérdezzük, hogy van megelégedve a nagykanizsai Zeneiskolával, v ,
HUgel ég citatt ás hálás vag-yok.
ínsmAlom at Önök T hTo aa p t-• zappanát «• nagyon meg vakyok vele oUaedvo. Uórom eKf«i«o tUlU lett. egííMíxct kULeJü, • MrtUíxftk elmultak.
Kiváló IluUloUel
\' • t P.
CfpUMlgi^
A zeneiskoláról és az alakuló zenekarról
- Igyekszem őszintén és el fogú. latlanul felelni - mondja mosolyog-\' va. - Hallottam a Zeneiskolával kapcsolatos bonyodalmakról és őszintén mondhatom, örülök, hogy ez a kitűnő kultúrintézmény nem lett áldozata a felkellett viharnak, annál is inkább, mert országos viszonylatban is első közé soro\'om a nagykanizsai Zeneiskolát. Ezt mon. datja velem az, ittlevő tanári kar, az a program, amit az intézet maga elé tűzött és az az eredmény, amihez csak gratulálni tudok.
- Miben látja, Méltóságos ur, a zeneiskola Jövőjét ? ,
- Ebl>en a mederben továbbhaladni és ha a gazdasági helyzet megengedi, akkor hiszem, hogy ilyen vezetés mellett meglesz az ideális zenei élet is ebben a városban.
Az Irodalmi és Művészeti Kör kebelében ujbóf megalakulandó zenekarra terelődik a szó. Megkérdezzük Stefániái Imrét, mit üzen ennek az uj zenekarnak. Iine a válasz:
- Kitartás!! Félre\'enni mindent és együtt dolgozni az e?y célért; Egy város z^nei kulturéletéhez el. engedhe.tetlenül hozzátartozik a ze. nekar; Minden város kultúrájának hőmérője : van-e z-nekara és milyen az. Kanizsán szükség van egy jó zenekarra. Ezt összefogással és ko. moly munkával meg lehet teremteni! ,
Interjú hajnalig
Rádió szó mellett folyik tovább a beszélgetés. Már nem is interjú. Nyoma sincs az ujságiró zeruzájá-nak, a kérdezősködésnek. De igy is mindent megtudunk, amír® kíváncsiak vagyunk. Sőt sokkal többet. Stefániái a nagy művészeket jellemző, könnyed stílusban igen él-veaetesen tud mesélni. De van Is néki mondanivalója. Lassan megtudjuk tőié, hogy most Temesvárra utazik, majd Aradon hangverse* nyez. A közbeeső állomásokat nem is számítva, Pécsett fejezi be ma. gyarországl hangversenykörutját, a hol nagy zenekarral játsza Liszt egyik zongoraversenyét. Azután külföld : Bécs, Zürich, Berlin stb. következik. Mindenütt Liszt hangver. senyék. Azután jön a nyár... A<rcá_ nak sugárzásából látszik, hogy már
az ausztriai hegyek között képzeli magát, amint kis Adlerjával száguldva bolyong a csodás tájak között a sima uton. Mert igy szokta. Amint beköszönt a nyári szünet, felpakol kis autójára és elindul -- pl. hennl. Ez a pihenés nála komponá.. lást jelent. De ilyenkor boldog.
Mint .mondja, »ott állok meg, ahol tetszik, ott ütöm fel tanyámat, ahol jól érzem magam. Fő podgyászom a kottapapír...* Igy késszülivek az ausztriai autóutazások alatt Stefá( nlai pompás müvei... S mire elmu? lik a julius, augufrztu^, a sok tiszta kóta telestelc van apró, zászlób, fe-kete, nagy üres fejekkel. Látszatra fura összevisszaságban és még% rendben... Igy múlik el a nyár, a pihenés ideje, hogy ősszel megint jöjjön az Iskolaév, a maga diákjai-val, a hangversenyeivel, külföldi túráival és egyebekkel.
És Stefániái mindezt frissen, lel. keíedéssei csinálja végig. Szinte fiatalokat megszégyenítő derűvel, fáradhatatlanul mesél, szórakoztatja a társaságot a hangverseny után Centrál fehér asztala mellett is. Pedig már éjfél utáni fél 3 tjeié jár az idő.. Ekkor tesszük fel az interjú utolsó kérdését:
- Mikor jön ismét Nagykanizsára ?
- Junius elején egy-két napra lejövök ! De csak ugy, - látogatóba I
mondja mosolyogva. És mikor kiderül, hogy most van vége az interjúnak, amely délután 6 órától éjfél után fél 8-ig tartolt, maga is nevet:
- ilyen könnyen aligha adtam még interjút... Észre sem vettem!
Gráf Er-tő
— T8M mint iur ív éta ismeretes a kőolaj gyógyító hatás* mindenféle bőrbetegség esetében. Ennek nz ősrégi gyógyltóazernek alkatrészelt tartalmazza a Thlosert-szappan, amelynek hatása csodálatos a tisztátalan, zsíros és kiütéses bőrön.
Az atszony kötelessége törődni azzal, hogy bélmüködése rendben lepyen, amit pedig ugy érhet el, ha naponta reggel éhgyomorra e»y félpohár természetes „Ferenc József" keserüvlzet iszik, amely enyhén és kellemesen, pontosan és biztosan szabályozza az emésztés folyamatát. Az orvosok ajánlják.
| Szőnyeget, függönyt
ZALAI KÖZLÖNY
1986. április 16.
Bérmálásra: szövetek, selymek, batísztok, vásznuk
a legnagyobb választékban és legolcsóbb árakon Szőnyegeké függönyök, paplanok minden kivitelben
KIRSCHNER
NTE—Zrínyi rangadó vasárnap
EI6aUrk«i<« Vaautaa NTE U. bajnoki
Néhány nap választ, cl bennünket a vasárnapi rangadótól. Talán még sohasem nyilvánult meg olyan nagy érdeklődés sportesemény iránt, mint most, amikor a helyi rangadó izgal_ mai mellett a bajnokság sorsa dől el a kél kanizsai csapat között egyik vagy másik javára. Egyiknek feltétlen győzni kell és amelyik győz, annak majdnem 100 százalékos a bajnoksága. Döntetlen eredmény estién mindkét csapatunk lemarad és a PVSK vagy az SBTC nyeri a bajnokságot. Három mérkőzés van hátra csupán az 1035/36. évi bajnoki szezonban és még mindig négy csapat küzd az első helyért. Az utolsó nagy akadály a nagykanizsai sportegyesületeknek fegy-más elleni harca. A Zrinyi tavaszi szenzációs szereplése miatt a közvélemény a Zrinyi csapatát látja a mérkőzés favoritjaként, de jól tudják, hogy helyi rangadón nincs favorit. A mérkőzés győztesét tehát nem lehet megjósolni.
ligy bizonyos, olyan nagy közönség lesz vasárnap a Zrínyi pályán, amilyen évek óta nem volt.
A II. oszt. bajnokjelölt Vasutas nz
NTE If.-vci Játsza le II. oszt. rangadó mérkőzését. A Vasutas győzelme esetén jövőre bekerül az I. osztályba.
1. oszt. bajnokság Állása
1. SBTC 20 12 3 5 64 32 27
2. PVSK 19 12 2 5 51 2a 26
3 NTE 10 10 6 3 42 27 26
ZTE 19 12 2 5 60 40 26
5. PKAC 20 12 1 7 38 28 25
6. KI1AC 19 7 3 9 39 ■14 17
7. DVAC IS 7 3 8 36 45 17
8. T8R 18 8 — 10 35 44 16
9. KTSE 18 7 1 10 29 41 15
10. NSH 19 e 1 12 35 48 13
II. PBTC 19 4 5 10 36 55 13
12. DVOOE 18 1 3 M 22 55 5
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
NVTE II.—-13-as FC 7 :2 (.r> : 0).
77-es CJíerkészek—Ipariskola 2:0 (1:0). _
Tennlsz
Nagyszámú és előkelő közönség előtt rendezte a Zrinyi TE az évad első tenniszverscnyét Dunánlul déli kerüle. lének csapatbajnoki ciméért.
A versenyt a Zrinyi TE versenyzői megérdemelten nyerték, a nagyobb tu. dás és a rutin előtt a lehetséges, de még kiforratlan PVSK kénytelen volt meghajolni.
Részletes eredmények a kővetkezők;
Női egyes mérkőzések: Makóné— Lonkay Maca 7:5, 0:8, 1 : 6. Makóné ezzel a játékával ismételten bebizo. nyitotta, hogy első sorban páros játé.
kos. Az első szettben erős ütéseivel előnyt biztosit magának, de később átvéve ellenfelének tologató stílusát, nem nyerhetett
Baán Mária—Anhaltné 0 :0. A fiatal Zrinyi játékosnak ellenfele nem érke. zelt meg és igy a* .közönség kedvence nem tudta kifejteni kéi>csségelt.
Bittera Magdi—Loykoné 5:7, 4:0. Kellemes meglepetés/ hozplt ez a mérv kőzés. A fiatal és tehetséges Bittera megilletődés nélkül játszott első ver. senyén és kis szerencsével nyerhetett volna.
Női páros: Makóné-Baán Mária, Loykoné—Lonkay Maca 6 : 3, fi 2. A kanizsai pár kezdettől fogva kezében tartja a játékot és fentartva is győz. Kiemelkedett Makóné ,ki ismét erősen ütött és biztosan szerezlo ezzel a pontokat. Baán Mária sem voit rossz, de ő nem páros játékos.
A női csapat végeredménye 2:2, azonban jobb szett aránnyal a Zrinyi került ki győztesen.
Férfi egyes mérkőzés: Haiszer dr.— Bivészy 7:5, 6:3. Gyönyörű kj^de. lem. Kezdetben Bivészy diktálja az jraiuot s éltkor Haiszer dr. sokat hi. báz, de /mind jobban belejön és az első 3 gém után ragy forhend ütéseivel szerzi meg a győzelmet.
Móré-Kutassy 4 : a \'6 : 5, 6 : 1. Móré az első szettben spicat hibáz, nyesett labdái a háló pevemén sorra elakadnak, de a második és harmadik szettben hengerel.
Cseh—Scbweiger 6:1, 6:3. Cseh háromszor játszott két évi szünet után, de ez igazán nem látszott meg játékán, valósággal leheugerelte ellenfelét.
Hoffmann—Prikkel \'6:2, 6 : 2. Hoff. mann biztosan győz.
Férfi páros: Cseh—Varga, Kutassy -Magossy 6 :2, 6 : 3. Biztos győzelem, Cseh a hálónál, Varga az alapvonalnál volt eredményes.
Haiszer dr.—Hoffmann, Prikkel—Ri. vészy 6:4, 6:3. Az összeszokott kanizsai pár biztosan győzött a nagy ellenállást kifejtő pécsi- páros felelt. Haiszer dr. Itt is nagy játékot mutatott.
A férfi csapat végeredményben 6:0 arányban nyerte első csapatbajnoki mérkőzését. A csapat következő ellen, fele folyó évi május hó 9-én a Pécsi egyetem csapata, majd 10-én a PSC csapata Pécsett.
SzepetnekI sportnap
Nagykanizsai leventék látogattak vasárnap délután Szepetnekre, hogy az ott egybegyűlt vidék leventéinek (Szépéinek, Esztcregnye, Rígyác, Sormás, Bajcsa) bJrkoz<ó és ökölvívó bemutatót rendezzenek./
Fél 4 örafeo\'r a szepetneki hősi szobrot koszorúzták meg a kanizsai leventék, majd Himnusz és díszmenet után a Kulturházba vonultak. Brcmser Gusztáv testnevelési vezető röviden ismertette a birkózó és őkölvivó sport célját. Sipos oktató vezetésével Le-hoczkl és Halász birkózó, (Vukán-Gáspár, I\'urmen—Halász), Parti és Vá-radi ökölvívó gyakorlatokkal szórakoztatták Szcpetnek nagyszámú közőnsé. gét. A leventezcnekar szórakoztató ze. néjének nagy sikere volt Szepetneken.
Londoni pillanat-képek
Irta: Balog De*»« 6
A már említett július 31-iki ülésen Simon külügyminiszterhez intéznék a legtöbb kérdést, de többször válaszoltak Baldwin, Macdouald és más miniszterek is. Az inter|)cllációk letárgyalása után a kabinet tagjai eltávoztak. Csak Elior földművelésügyi miniszter maradt a teremben, mert a földmüvelésügyi tárca költségvelé-sét tárgyalták. A fehér parókás és fekete lógás spea-ker felszólítására egy munkáspárti képviselő lépett a lerem közepén lévő asztal elé és beszélni kezdett. A statisztikai adatok tömegével igazolta az önellátás és a földművelés fejlesztésének szükséges voltát, mint a munkanélküliség enyhítésének legfontosabb eszközét. Beszédét általános, de nem zajos helycslós kisérle. Gyakran hosz-szabb ideig is tartó közbeszólásaival csak a miniszter zavarta állandóan n szónokol. A miniszter válaszát azonban más irányú elfoglaltságom miatt már nem vártam meg.
HaloH nagyok között
A Westminster Abbey beadekerszerü ismertetését szintén mellőzöm.
Nem hallgathatom el azonban azt a mélységes hatást, amelyei a uinplom megtekintésekor a látogatóra az a tudat gyakorol, hogy az angol közfelfogás már hosszú évszázadok óta e szent helyet tartja a legmegfelelőbbnek arra, hogy a pejnzet n»gyjainak emlékét legméltóbban megörökítse. Azt hiszem, hogy felesleges azt az érzést vázolnom, amely az embert Milton, Schakespeare, lluskiu, Burns,
Waltcr Scott, Longfellow, Dickens, N\'ewlon, Darwin, Ilcrschel stb. síremlékeinek látásakor eltölti. Hasonló megilletődéssel szemléljük • azonban a nagy angol politikusoknak, Pittnek, l\'eeluek, Disr-iclinek, Gladstononak 6tb.. halhatatlan érdemeit dicsőítő, hatalmas méretű, gyönyörű emlékszobrait is. Nem találok azonban szavakat an-)iak a fenkólt gondolkodásnak és emelkedett szellemnek a kifejezésére, a moly már 257 évvel azelőlt lehetővé tette, hogy az 1679-ben elhunyt, zsidó vallású baristert és kingkanclert, Sámuel Morlandot, a nemzet e panthe-onjában temessék el és megengedte, hogy a hamvai fölé elhelyezett sir-kös-et a «boruch ató adonáj» (dicsértessék az Ur neve) kezdetű, héber nyelvű felirattal lássák cl.
Az ügyvéd-negyed
Az idő azonban sürget. A Trafalgar-térről indulunk ismét el, hogy u régi London egyik legjellegzetesebb részét a Cityt keressük fel. Utunk szűk, de annál forgalmasabb utcákon visz keresztül. A lüktető üzleti ételre jeltemző déli órákban gyalogjárók és jármüvek egyaránt nehezen juthatnak előre. Körülnézhetünk tehát. A klr, törvényszék hatalmas gótslllü épülettömbjét látjuk meg elsősorban. Ezért nem csodálkozunk, hogy a Strandon és az abba torkoló I.lncoln\'s Innen (ez az utcák neve) a házak falait ügyvédi cégtáblák tömege tarkítja. London ügyvédi negyedében vagyunk. Ily jellegű elhelyezkedést természetesen más foglalkozási ágaknál is találunk. Az orvosprofesszorok pld. az orvosegyetem kö-zelélien fekvő Harlcy Streeten laknak. Az útirányunkban lévő Eleet Streeten
pedig a biztosító társaságok (Gresham Standard, Phönix, Generáli stb.) és ujságvállalatok (Evening Standard Daily Express, Daily Mail, Manchester Gwardien stb.) palotái láthatók. Az itt szolgálatot lelejsitő\' rendőr piros-fehér színű karszalagja (másutt ugyanis ez a karszalag kék-fehér színű) különben arra is figyelmeztet bennünket, hogy a Fleet Street már a különleges jogokat élvező Cityhez tartozik. A férfi divatüzletek számának szemmel látható szaporodása is jelzi, hogy a bankok birodalmához közeledünk. Még néhány i>erc és a City szivében, az Angol Bank (Bank of England), n tőzsde (Royal Exhange) és n Lord Mayor székháza (Manslon House) állal körülhatárolt szük, Bank-téren va. gyünk.
Rekord-forgalom
E térre vonatkozik talán elsősorban, amit az épületek és terek építészeti egységének hiányára vonatkozóan már emlitottem, mert bár a jellegét megadó épületek mindegyike magában véve szép és értékes, a tér esztétikai hatása távolról sem kielégítő. De az esztétikai szem]>ont itt igazán harmadrendű jelentőségű, mert a szemlélőt az autóbuszok és egyéb járművek ösz-szezsufolásából kialakult, az a szóval megfelelően ki sem fejezlrctő forgalom nyűgözi le, dmelyhez hasonlót Londonban is csak a Picadlly Cirkuszon láthatunk ínég. A különböző Irányokban közlekedő jármmek sokasága a téren való gyalogjárást természetesen kizárja. A személyforgalom ezért u földalatti átjárókon bonyolódik le.
Említésre méltó, hogy az egyik átjáró egy alagútban folytatódik, amely
a teret a Waterloo-pályaudvarral köti össze. Ezt az alagutat csak gyalogjárók használhatják. Az ut 10 percig tart. *
A legmodernebb pályaudvar
Használjuk fel az alkalmat mi is és szenteljünk egy-két percet a pályaudvar megtekintésére, azt hiszem, hogy nem bánjuk meg. Londonnak legna-,gyobb és legmodernebb pályaudvara ez. A forgalom lebonyolítására 21 sínpár szolgál. E számból a közlekedő vonatok számára Is következtethetünk. Díszes várótermek, toilettszobák ós vendéglők a nagy előcsarnok egyik szélén helyezkednek el. Gondoskodnak arról Is, hogy a közönség az esetleg szükséges felvilágosításokat azonnal megkapja, mert a csarnok megfelelő helyén elhelyezett feltűnő emelvényen egy vasúti alkalmazott e szempontból bárkinek rendelkezésére áll. Jegyet a csarnok közepén felállított, mahagóni fából készített helyiségben, egyszerre 12 ablakon át kaphatnak az utasok. Az első segély nyújtására berendezett helyiség is feltűnő helyen yan. A csarnokban látható automatád is a kózőiv ség érdekeit szolgálják. Megnyomunk egy gombot és megtudjuk, hogy egy bizonyos irányban menő vonatok " egyes állomásokra mikor érkeznek meg. De egyenesen csodálatos, hogy ezek az automaták egyidejűleg az illető városok látképeit és e városokban ajánlható szállodák rényképeit Is megmutatják. Még «agyobb lesz azonban a meglepetésünk, ha a csarnokból néhány lépcsőn lemegyünk, ahol a pályaudvar fürdőjét, fodrász és divatáru üzleteit és á földalatti vasút mcgáilóját pillantjuk tneg;
(Folyt kőv.)
1936. áprilln 29
BALAI ROZUim

I tekercs 6 x 9 fllm előhívással együtt P 1.20 FOTÓLABOBATÓRIUfl.
Fényképezőgépek már P 6.50-től részletre is
SZABÓ ANTAL
Fotó szaküzlete Főút 5.
Asztali tenntez
Keszthely — Nagy kanixaa 9:8
Nagy érdeklődés előzte meg az első városközi ping-pong bemutatót, amely Keszthely ós Kanizsa között Keszlkely győzelmével végződött. Talán mabteége a kanizsai csapatnak, hogy Szakonyi (Kanizsa bajnoka) nem játszott, de ennek ellenére lelkes küzdelem volt a két csapat között és az erőviszonyok között nem nagy a különbség.
Az első szettben Gerő UJ— Brenner kerül szembe egymással, Brenner nyer, (21 :19) utána Gerő I. a győztes, de a döntő szett Keszthelyé. A második lordulónál Schlésinger veszt könnyei- | müen ellenfelét, Sclilosshergert, aki könnyen nyer1. Gerfl I.—Weisz páros, j nyer Weisz. A negyedik fordulón Kolin Jó formában veri Kardost, aki egy kissé ikegeskedik. Már 4 : O-ra vezetnek a Keszthelyiek, Weisz—Sehloss- 1 berger, Kardos—Schlésinger kettőst három szett után szintén Keszthely nyeri. Utána Schlésinger nyer Brenner .ellen (23:21, 21:13), mnjd mindkét \'mindkét Gerő vészit a keszthelylok ellen. Utáha sorozatos kanizsai győzet lem. Kardos Weisz ellen, Sohlésing-tr, Gerő I. Brenner és Koiin ellen, Kardos Ismét Schossberger ellen, Schlésinger pedig Weisz ellen győz. tíorŐ II. veszít, viszont Gerő I. nyer Brenner ellen. Majd három Keszthely és egy Kanizsa győzelemmel véget ér a mérkőzés.
Kardos először idegesen, Schlésinger inkább könnyelműen játszott, de később belejöttek. Többször nK\'giwnét. lődő- érdeke* jelenet: 4:13-rn, vagy 7:16-ra vezetett Keszthely és a végén Kanizsa nyert. Kardot és Schlé> singer könnyelmű bravúrjai voltak. Gerő I. és Gerő II. nyugodt és Jó Játékosok, de a keszthelyiek nagyóbb rutinnal rendelkeznek. Kohn, Brenner, Weisz, Schossberger jó játékosok, sok érdekes eredménnyel szereztek hírnevet maguknak. A reváns jövő hónap, ban Keszthelyen lesz.
—k—n—l
A zalai noha küzdelme a bortörvénnyel
Hatalmas gazda-gyülés AfsólentfVáti
Méreteiben is impozáns tiz éves ünnepi közgyűlést tartott az alsólendva-lárási hitelszövetkezet a Bősznek melletti Bagladon, amely ünnepségnek » fényét a megjelent előkelőségek személyes jelenlétükkel is emelték. As ünnepség diszes közönsége között jelen volt Schandl Károly államtitkár, vitéz Tabódy Tibor főispán, Bődy Zoltán alispán, Baross Endre országgyűlési képviselő, a szőlősgazdák egyesületének igazgatója, Biró György, .Nagy István országgyűlési képviselők. Nagykanizsáról dr. Krátky István polgármester, dr. Prack István tanácsnok és dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos. A közgyűlésen elhangzott tárgy, hoz tartozó szakkérdés megvitatására Vermes Géza szeszgyári igazgató és Péter Hugó bornagykereskedő utaztak ki- Nagykanizsáról nz ünnepségre.
-Schandl Károly államtitkár keresetlen szavaival üdvözölte az egybegyűlt mintegy háromezer embert, meleg szeretettel szólt a szövetkezeti eszméről és annak életrevalóságáról, ami a kis emberek társulatának a kürtöllek el len- védekezésben egyedüli biztos alapja.
Biró György országgyűlési képviselő felszólalásában is tömörülésre hivta fel a gazdatársadalmat és az önsegélyző szövetkezeteket tartja egyedül célravezetőnek ahhoz, hogy a gazda-
Eredeti angol férfi szövetek
nagy választékban érkeztek. Gyönyörű exiusiv minták, — kiváló minőségek.
Schütz-Aruház.
I gozik és eddig a zalamegyei szőlei gazdák megélhetésének, adófizetési kötelezettségének egyedüli forrása csak az a kis szőlőbirtok vólt, amelynek nohahor termése a létkérdésükkel, exlsztenciájukkal és termelői mivoltuk-kul összefüggött. A törvény kirettt kei, 7-ükbŐl ezt a sovány kenyeret és o sivár bizonytalanságba taszítja Zala.
sági válságokkui küzdő magyar tár. sadalom egy szebb jövő reményében indulhasson harcba a kartellek tul. kapásai ellen.
A napirenden lévő kérdésekliez, mint utak megjavítása, Kerka folyó szabályozása stb. a főispán és alispán szóltak hozzá általános megnyugvást keltő, komoly igéi-eteket tartalmazó beszédükkel.
Dr. Buchberger József nyugalmazott miniszteri tanácsos, szövetkezeti elnök zárszámadása után következett a gyűlés főpontja, — amelyhez Zala. megye úgyszólván minden vidékéről összegyűltek az érdekelt képviseletek, — a direkttermő szőlőkre vonatkozó bortörvény paragrafusa elleni l.l.ako-zás. Kósa Ferenc gazda az egybegyűl-tek hangos közbekiáltásai között sé. relmeztc a nohaszőlők termelőire vo nalkozér- bdrlőrvény-tervczctet, amely a megye gazdatársadalmának 90 százalékát- koldusbotra kénysieriti, mert hiszen tudott dolog, hogy a megye jó-formán ,csak ezzel a szőlőfajjal dol.
Nemzetközi Vásárra utazók kozmetikai szaktanácsot
díjmentesen
kapnak, ha e lappéldányt felmiu-tatják:
GÁSPÁRNÉ SONJA
gyógykozmetlkustól VI., Andrá««y-ut 104.
Telephon: 185-00-185-01. A váaár térülőiétől 5 percnyire van a kozmetikai rendelő.
megye mintegy nyolcvanezer főnyi di. rekltermő szőlőből élő g izdatársadat-mát. Kéri az illetékeseket, hogy ez a bor se legyen a kormány mostohagyermeke, amikor ugyanaz a keserves napi gondokkal küzdő magyar "grár. társadalom termeli, mint az ország egyéb vidékének bortermését,
Baross Endre országgyűlési képvi. selő osztozott a felszólaló aggodalmai-ban és a szőlősgazdák kérésélvez még uzt fűzte hozzá, hogy kéri a kormányt, hogy a nohaszőlők ügyében addig ive tegyen semmit, amig az általános szesz-kérdés rendezve nincs. Határozati-ja-vaslatot olvasott fel a direktterraő borok törvénytervezete ellen, amelyet az egybegyűltek viharos helyesléssel magukévá tettek.
Több sikerült felszólalás után az ünnepi közgyűlés fényesen sikerült műkedvelői előadással ért véget, amikor is Móricz Zsigmond .Sári biró.-ját adták elő a falu műkedvelői.
Dr. Lóránt Cdön
FELHÍVÁS.
Az alulírott Konzerv- é« Tészuáragyár tt. Nagv.anlzaa u 1936. évi márclua 31. napján megtartóit kfogyliléacn a Urutaáf Ici.zAniolMát határait. .1, amit a nagy k«niml kir. törvéayizék mint céutilróug az 1936. április 17-én Ct. 571,1936/30. n végzésével a cégjegyzékbe bejegyzett.
Erre való tekintettel a K. TT 302. 8-á alapján letnlvja a társaság hitelezőit, hogy követeléseiket ezen feihiváa kOzzátételétól számitól! 6 hónapon betűi jdmtsék be.
Nagykanizsa, 1936. április 118.
Ktiierr- él Tuilainnlr IluitiiUruiéi
bluámeUa alatt.
Nagykanizsa
A Baross Szövetlég
nagykanizsai fiókjának május 3-án^ vasárnap délelőtt lel 12 órakor a városháza dísztermében tartandó első, ünnepélyes közgyűlésére O-lovsiky Jánoa országos elmök %-ezü^ tósével a magyar kei*skoóehrt é> közgazdasági élet 10 kiválósági ér. kezák nieg.
A közgyűlésen nem csak kereste* delmi, hanem a vásárló közönséget Is érdeklő kérdések kerfflfluk sző. nyegle.
A közgyűlés utáni táisontWdra Golenszky divutüzletében pénteken estig lehet jelenlkeznl.
Az ebéd alatt a budnpewti vendé-gek szakkérdésekben szólalnak íel s válaszolnak a hozzájuk 1 Intézett szukiimi kérdésekre.
— (Büohler (Sribbl Jiffábl 4r-kozett)
Megírta a Zalai Közlöny, hogy dr. BUchler Sándor keszlhnyi főrabbi a budapesti karmelita perjel ajánló léteiével Jeruzsálembe utazott, ahol előadást fog tarlani Magy«rország szenvedéseiről. Tegnap replálőp*. tán levelezőlap étkeze« a fórabM leányához, Marost Géza nagykunt* zsal felsőkereskedelmi iskola tanár feleségéhez, amelyben közli, hogy szerencsésen Jaffába érkezett raosl Jeruzsálembe folytatja ulját. ,
— (A Zeneiskola K>.\' tanévét)
fejezi b1 az idei iskolaévvel. Ez
alkalomból jubiláris hangverseny^ nek szánja u holnapi, szerdái juj-vendokhnngvers-nyt, amelyen Luk nyotnóLag magasabb osztályú növendékek lepnek dobogóra, olyan számokkal, amelyek mély bepillantástadnak azokra az eredmény kre, amelyet a Z-netskola\' növt"-tékeível tiz év munkája, árán dologbeli tudásban és stílusbeli fejlettségben el-ért. A hangverseny pontosan dél. ulán 6 órakor kezdődik. Blelépődlj nem i lesz, azonban önkéntes adomi. nyakat, amelyek készkiadáMkat hl vatotlak fedezni, köszönettel Műnek. |
— (A nagykanizsai Cr».lo)
vasáraup délelőtt 11 órakor a fehér-teremben rendkívül fontok úgybon közgyűlést tart, amelyre as eWVkség kéri a tagok pontos megjelenését.
— (Ügyvédi hlr)
Dr. Kovács Ervin Budapesten el egységes bírói és ügyvédi vizsgát sikeresen lctetle. Ogyvédi. lrodájál Nagykanizsán, Erzsébet-tér 11. sz. alatt a mai napon megnyitott..
— (Halálozás)
Vldos József ny. biztosító intézel! főellenőr 66 éves korában F\'é osott elhunyt. Nemrégen, költtoöttel
Junior,
az ifjúság tennisz-clpője, erős vászonból, felhajtott crepp-talppal . . . P
Cheom-tenniaz,
erői- príma dubliro-zottsvászon, felhajtott dupla erös, zöldes-__ szinti crepp talppal, 3"B™ fllzijs és pántos, szel-
lőző lyukakkal . P Ö"BU
Szabó cipőáruház
Meater-tenniaz,
legerősebb, lég- és izzadság áteresztő, ruganyos crepp-talppal, a versenyjátékosok elismeri ten-nlsiMipője . . P B"
Dawis-tenninc,
erös tropikát-anyag-ból (lyukacsos felsőrész), minden sport-
hoz alkalmas, dupla talp-
erős pal
crepp
0*0
Horthy MiklÓs-ui 1,

ZALAI KÖZLÖNY
1986. április 16.
Uj telehálók
modern kombíualt yzekrény, sez-lonok, lÓBzőr éa alrik matracok, komplett konyhabútor legolcsóbban
KUKECZNÉNÁL
I In»ttét-t*r 11. n.
Nagykanizsáról, ahol egész élete javát élte. Lelkes tagja és tenorszólistája volt az Irodalmi és Művészeti Kör vegyeskarának. Halál, hire őszinte részvétet keltett Nagykanizsán.
— (A Marloa grófnőt)
a vasutasok a Városi Színházban mégegyszer előadják filléres árak mellett, hogy mindenkinek lehetővé tegyék a sikerült openelt-előadáu megtekintését. Május 6-én, kedden este fél 9 órai kezdettel a Városi Színházban adják elő újra a határ, őrzenekar zenéje mellett.
— (Qeorglkon-ülés)
A keszthelyi gazdasági akadémia Georglcon Kőre kedden este a Bocskai vendéglő nagytermében /ártotta IX. szakülését. A búzaminőség vizsgálat eszközeiről, módszereiről és jelentőségéről adott elő Sándor Béla III. éves hallgató. A török köztársaság karaca-beyl ménesbirtokának az ország mezőgazdasági fejlődését szolgáló célkitűzései elmen felolvasást tartott Osman Ekcr, tanulmányúton lévő tőrök asz-szisztens. Allatgazdag, vagy állalszegény gazdálkodást üz:ünk-c? cimü vitakérdés folytatása sok értékes hozzászólást váltott ki. Vidám felolvasást, tartott Hunyady A. Gábor I. é. hallgató.
— (Uj egészségügyi Intézménnyel gyarapodott Budapest)
Megnyílt a .Budapesti Szanatórium* ideg és kedélybetegek részére. Az intézetben a betegekkel egyénileg foglalkozva, a legmodernebb klinikai és lé-lekgyógyitó módszereket alkalmazzák. Ugy e klinikai, mint a lélckgyógyitó munkát avatott, lcgelsőrcndü szakorvosok végzik. A maga nemében egyedülálló gyógyító rendszer még a legnehezebb krónikus esetekben is, jelentős és tartós gyógyercd mén veket ér el. A polgári árak — szerény körülmények között élők részére ls, — hozzáférhetővé teszik a «Budapesti Szanatóriumot., XIV.. Jávor-utca 11/13. (Városliget.) Telefon: 9G6—71.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 7gyer-mok született, i tfy. ős 3 LVéfty I-arkas József cipész segéd és Bőrőczfi Má-<riánakí klc. fia, Kovács Jenő napszámos és Parti Katalinnak rk. leánya, dr. Czinncmann János ügyvédjelölt és Radácsy Vilmának rk. leánya, Lampert Imre városi tisztviselő és Baschstetter Máriának rk. leánya, Németh József kőműves és Mihalecz Juliannának rk. fia, Patalics János kovács segéd és Molnár Máriának rk. fia, Mlczingcr János Máv. munkás és Mischler Máriának rk. fia. — Halálozás 7 történt: Szmodics Juliánná ág. h. ev. 11 éves (Sand), Grosinger Józsefné Scbestn Mária -rk. 78 éves, Mészáros István napszámos rk. (53 éves (Bclezna), özv. Gro^siMórné Milhoffer Róza magánzó izr. "fit\' évés, Pongrácz Mária rk. 10 éves (Belezna), Márkus Mihály rk. 32 napos, Puly Gábor nyug. körjegyző rk. 80 éves. — Házasságkötés 2 volt: Horváth Károly szobafestő segéd rk. és Botos Adél rk., Tóth József földműves rk. és Faits Juliánná rk
— (Leforrázta magát egy klsflu)
Tegnap esto a Honvéd utca 10. széni alatt Hoívátb István két éves kisfiú jnagára rántotta a forróvizes edényt és olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy beszállították a kórházba.
Utr*a. S bjSSjaöáös m>i—Ilmáit
Női kalapok legszebb kivitelben, legolcsóbb áron Gyermek kalapok
I.— p-től, selyemben 3.— P Tennlaa-pulloverak
2.20-tól
Gyermek blúzok 1.80 „ NŐI (umlfOzfik Dlvatövak 05 fillértől
Dlvat-retlkOlók
nagy választékban Extra nagyságú nfll nadrág 1.80
Férfi Ingek 3.60-tói
Mielőtt bármit venne, tekintse meg raktáramat és hasonlítsa össze áraimat.
yai m
Horthy Mlklós-ut 1. szám
Városházpalota.
*u*p«t I.
17.30 Creco. (Hoffmann Edith). — 18 Zenés földrajzkönyv. (Katona L.). - 19.15 Bádió a rádióról. - 19.30 Dr. Győri Pál énekel. — 20 Hangjátékelőadás a Stúdióban. «Domine Bo-gádi.» Hangjáték 3 felvonásban. Rendező Kiss Ferenc. — 21.35 Hírek. — 21.55 Cigányzene. — 22.45 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 0.05 Hirck.
Budaperf II.
18 Francia nyelvoktatás. — 18.30 Mezőgazdasági félóra. — 19.05 Egyházzenei hangverseny.
Béea.
17.25 Cselló és zongora. — 20 Wagner Richárd-est. — 21.25 Kamarazenekar. — 23 Tánclemezek.
Szerda
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 Hirek. — 10.20 A fertőző betegségek és az iskola. — 10.45 Coyota, az indiánok királynője. — 12.05 Hanglemezek. - 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, idő járásjelentés. — 13.30 A rádió szalonzenekara. — "14.40 Hirck. árak. - 16.15 Diákfélóra. - 16.45 Időjelzés, hirek. — 17 A fotoriport. (Munkácsy Menyhért).
17.30 Cigányzene. — 18.20 Szentgyörgyi István 50 éves színészi Jubileuma. — 18.50 Stefániái Imre zongo-. rázik. — 19.40 A Nemzeti Szinház bemutatóelőadása. .A Roninok kincse.. Szamurai történet 3 felvonásban. Rendező Németh Antal. — Az J; felv. után kb. 20.21 Hirek. - A II. felv. után kb. 21.35 Hirck, időjárásjelentés.
— Az előadás után kb. 22.30 Kertész Mjklós jazz-zcnckarának műsora, Kazal László énekszámaival. — 23.15 Cigányzene. — 0.05 Hírek.
Budapest II.
17.50 Olasz nyelvoktatás. — 19.05 Kőt költő, Radnóti Miklós és Mihály László verseikből adnak elő. — 19.30 Hanglemezek. - 20.50 Hirck.
12 Könnyű zene. — 14 Szimfonikus lemezek. — 16 Szórakoztató lemezek.
17.10 Bariton dalok. Utána Huszágh Mária zongorázik. — 19.10 Fajdkakas-dürgés St. Lorenzből. — 19.30 Rádiózenekar Knapp baritonnal. — 20.10 Onncpi cm lékhangverseny Mozart bécsi lakóházából. — 21.10 Szórakoztató\' zene baritondalokkal. — 22.20 A tiroli vadászezred zenekara. — 23.40 Adlcr-négycs.
APRÓHIRDETÉSEK
Rpi^Mid*M« M. .iil ... U IH—M- 10
iC (lll.i, M(M u. 4 (Ilik Uti.......
10 nólo 40 nll.r. min... to.ibbl M. 3 hll*.
EkMU-baraada
ul 27/.. feldúlni 1.
■ eladó Caengery-
Vak tokrak uJrabo\'IIAnát limtl yíl latja Slern Ireges, vároaházpalota 7
Margit Hr.fi, Caen«erv-ut 19. Nvltva mindennap. Máivány káafam* P|-\'80, kiszolgálás P lotéii P - 20, tvuk
tiemvágái P —40. 48°0
ür.Mv.ii.l.. u| bérsutó rtndkl.nl mfirstkett árban niegirndethetó: Kanlmann aulilfuvaiozónál. Telefon: llfl. 797
Salát termést! elaótendtl kerecsenyl au-lall fehfir b.r llterenkánt P — 90. autall alller (vör^.) bor inerenkfinl P —.60 logyass-láal adóval epvült Vluontelldók.-ak iien-gedmfiny. Bóhm Józset bortermelő, Ciw-gety-ut 19. <874
UtanUa udvari lakás kiadd, Csen-g«ij-ut M ___\'
M-ta-kar4kaér, 250 kSbcentl móleres alig haaanfilt, szóló, hlbamenlea, minden felszereléssel eladd. NSU gyártmány. CI-n a kladdban. 1536
Sifip maaaatv oaaUril KA. kedvező leltételekkel eladd. Nen fia Klein. 1922
■4laaafc*a, vlzvezetákes udvari lakái elószobávat auguutui l-re kiadd. Klu-faludy.u. 17/b. Rícaey. 1643
F.lk.r.m mlndarokat. kik Jóiul 15-hereeg-utca 102. tz. hátunkhoz tartóid kertben volt gyümölcsfáknak 1933 október 9-fin rsjgel történt kivágásáról tudnak, izlveakedlénck velem az adatokat közölni. Oeleneafir litván. 1692
SpaolAllaan lavlt ■IniiaUtlI
Jerausek, Eizaíbet-tér IS. 1649
Tetjeaen kaiaab«J*ratu 0ie« Szob., Irodának la alkalmai, kiadó. Fö ul 22. 1648
H.ai.filt bútort veiz fis elad Kukecznó, ugymolt 1 jégszekrény. 1 niev előszoba, azekrény, nagyon aifip rózágy olcsón eladó. 1646
J* alakú, [csalibb 160 cm magas, csinos sMruiltó kisasszonyokat keres dl. ntlrullzlel. Ffinykfirea ajánlatokat a kiadóba .Ogyea" jeligére. 1645
Sifip bútorozott azobs, csendet lakónak, klatl*. Szent Imre herceg-u. 4. 1653
Kálankáa, lilidósrobás udvsri lakát auguiztuars kiadó. Bóvebbel Horthy Mik-lób-ul 47.
Kiadja ■ l.piut.Jdonos Közgazdasági KI. Out.nb.rg Nyomd, éa Dálzalsl Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pslelöa kiadó t Zalai Károly. Iutaruiban telslon i Naaykanlsaa 78. aaim
A kékitök királya
Kitűnő minűség, ezt használja I
Kerékpár
olcsfcn részletre is,
alkatrészek és gummik
filléres árban.
SZABÓ ANTAL
kerékparOzIclében Fő-ut5.
Országos Stefánia Szövetség
Anyák és Ciecsemők Védelmével Államilag Megbízott
Szervezet nagykanizsai Fiók
szövetség Igazgatóságától.
281/1836. >l.
Vrayláf Mii üirditmÉay.
A Stefánia Anya- ís Csecsemő-védő Intézet nsgykanlisal lejkbny-háln, b^\'c^ödéje és anyaollhona ré-azéie 1936. évi |unlu» hó l-löl 1937. évi mám hó 31-lg az alább meg-|e\'0lt élelmiszerek szállítására ver-•enylárgyalást hiidetunk:
I. Tej.
II. Hui- és ziirnemDek.
III. Llsit- és llszinemOek.
IV. Kenyér- és péksütemény.
V. Cukor.
VI. Fűszer, só és egyéb élelmicikkek.
VII. Egyéb háztartási cikkek.
Az ajánlalohal írásban, zárt, lepecsételt boriiéitban a Stefánia Anya-és CstcsemövMö Intézet Plókszö-velségéntk hivatalos helyiséében: Erzsébet-tér 4. sz. alatt 1936. évi május hó M én délután 6 óráig kell benyu|ianl, ugyanott az alánlatokhoz szükséget kiírási nyomtatványok Is Igényelbe\'Sk.
Nagykanizsa, 1936. április 25. i«i Igazgatóság.
Gyümölcstermelők!
Sziromhullás a IBpermetezés Ideje.
Eredményt $sak ugy ér el, ha kellő időben megbízható szerrel permetez Utsaaitást a permetezéshez — vétalkényazar nélkQt -az érdeklődőknek Ingyan adok. Ha mással permeleztet, követelje, hogy az oldal ön elöli legyen el készítve. Helylelen, gyenge vaiíy régi oldalú permetezöszer nem használ. IOO lltar oldat Mii 4 pengőért kéazlthatft.
Permetező-szerek műtrágyák, magvak
Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
■tag, műtrágya, nSvfiny.ád.lmi.xer.k,
■tb k.rc.kMtt^b..
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10
(A blróaán melleit.) Telefon 130.
Rt. Outeibari Nxaouh és Dótaaltd
tonimjrerodAJibaii
ÜBalaKa UMi, aalal KátolU
évföymm 99. aiám
1836. éprtila 30 csütörtök
------An112 rm.
ZALAI KÖZLÖNY

.UadóMvatal: pm 5. ,
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
KIAflxcttel Ara: tgy hóra ■ pffiri 40 ÜOér. Szerkentóaégi é« kiadóhivatal! teldon: 74.
A tagosítás
Az igazságügyi tárca költségvetésének bizottsági tárgyalásakor sor került egy nagyjelentőségű agrár, program beható tárgyalására: a tagosifásra. Úgyszólván minden fel. szólaló arra ösztökélte az Igazságügy minisztert, hogy ezen « téren rte elégedjék meg azzal az ötszá^eizer pengős előirányzattal, amely költségvetésében a tagosiiős céljait hl vatoti szolgálni. A miniszter nyom. ban megnyugtatással szolgált, hangsúlyozván, hogy ez az összeg csak látszat, mert a Valóságban egymillió pengő áll a tagosítás rendelkezésére. F.z már valóban tekintélyes ö\'.szeg, amivel 40 községben lehet megindítani az olyannyira fontos Agrárérdekeket szolgáló tagosítást.
Mi, akik a közvélemény hangulatát ismerjük s közvetlen érintkezést tarlunk fenn a különböző nép osztályokkal, tudatában vagyunk annak, hogy a tagosítás érdekében a multakhoz viszopyltva igen meg. változott közhangulat uralkodik a" nép körében. Még ezelőtt néhány évtizeddel a falvakban úgyszólván kimondani is veszéllyel járt ezt a szót: tagosítás, Ma már azt állit hatjuk, Irigykedve nézi az egyik község azt a szomszédját, ahol epfek> a munkálatok megindultak. A birío. kos gazdaközönség rájött ugyanis arra, hogy a2iok a költségek, amelyek ezt a célt szolgálják, busásan megtérülnek már az első termelési esztendőben, mert nagyon Óvatos számadat az, amelyik csupán 20 százalékos Jövedelemtöbbletet állit fel a tagosítás végnehajtásávnl.
A tagóéitás múlhatatlan szüksége annyira bértne él már a köztudatban, bogy azt propagálni ma már feleséges. Soroljuk fel ezalkaloími-mal\'is azokat aZ argumentumokat, a melyek mind azt Igazolják, hogy a családi örökösödés által szétporladt, egymástól távöleső kiésiny Wrtok. tekéken fejflábitlsán gazdálkodni nem íehci ? Allitsuk á gazdaközönség szűrné cié azJokat a feleslegesen meghozóit fáradozásokat, amelyek az ilyen birfoWókon való gazdálkodással együtt járnak ? Állítjuk: -ezeket a dolgokat nagyon jól ismeri és szomorúan szenvedi a magyar gazdaközönség. Érthető tehát,hogy maga Is förekszfk arra, Hogy a tagosítás kerésztülvlfeléVel lehetőiig egy tagba hozott birtokom gazdái, kodhasson.
A tagosítás lebonyolításál nem lehet bizonyos időhatárok közé sorolt problémának tekinteni. N^m\' azért, mert az élet folyik tovább a Jrtaga
menetében n« népszaporodással és az ezzel járó természetes örökösödéssel újra és újra szembetaláljuk miíngunkat a birtokok szétosztásával. Éppen ezért nagyon helycsen világított rá az Igazságügymlniszlcfl trra, hogy a tagosítás problémáját állandó folyamattá-kell tenniéhogy mennyife átlátja a iftHHsttér ertnék fontosságát, maga kérte a, jóindulatú kríífkSt árra, hogy tu/keU, ám
Városházi botrány tett Zalaegerszegen a kórház-alap kölcsönvett pénzeiből
Czobor Mátyás polgármester felfüggesztését Javasolták a városi képvisaMtestaiet rendkívüli közgyűlésén — 158.000 pengó kórházi pénzt használt fel a város vezetősége az 1930. évi felhatalmazás
alapján
Viharos bOzgyttlésen fegyelmit kért Önmaga ellen Czobor polgármester
Zalaegerszeg, április (A Magyar Távirati Iroda jelenti) Zalaegerszeg város képviselőtestülete még 1980-ban felhatalmazta a város vezetőségét, hogy tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre, kölcsön, képpen vegye igénybe a kórházi alap pénzeit. A határozatot másod, fokon a vármegyei törvényhatóság is Jóváhagyta. Ilyenformán Zalaegerszeg város háztartása rendsze-revén felhasználta a kórházi alap pénzösszegeit. Azóla az Így kölosőnvett kórházi pénzek összege 166.000 pengőre szaporodott, törlesztést azonban erre a város nem teljesített
az alapnak, sőt a kamatokat sem té. ritette meg. A kórház körül nemrégiben ifcferviták Indultak tiMg tt. zal kapcsolatban, hogy a város át akarta adni kórhfilit a vánnegyé. nek. Az egész megyére, Nagyfeenl-zsára is kiterjedő vármegyei vita t& ma\'dt ékördl a kérdés körül.
Most BMu Zoltán alispán Utasította Czobor Mátyást, Zalaegerszeg Váfos polgármesterét, hogy vigye\'\'a kórháztól kölcsönvett összegek
ügyét a város képviselőtestülete elé és az hozzon határozatot ateklntet-ben, hogy a városnak ezeket a tar. tozásalt, azoknak 1030. óta felgyü. lenilett kamataival együtt, miből tudja Zalaegerszeg város klegyenlU tenl-
C?obor polgármester az alispáni utasítás vélele után rendkívüli közgyűlésre hívta össze a város kép. viselőtestületét. A közgyűlés szer-dán délelőtt volt és azon fíán&>; • Imre általános meglepetést keltő in. dltványt tett. Bencze ügyvéd azt indítványozta, hogy a képviselöteetü. lét tie fogadja el a tartozást\'a Város tartozásául, hanem az említett mó. doii erőállott összes követeléseket hárítsa át Czobor polgármesterre, rendelje el a képviselőtestület4! *0ölfrlt1rt«sW- \'a fegyelmi vizsgálatot és annak efádM«t«yé)g függesszék fel Czobor Mátyást állásától. Az indftváh^rá CwMrpdfgáttnfcfi. -Ifcr\'válfeszolt. Rámutatott arra, hogy a város súlyos anyagi körülmények kőzött van. Az adók rendszertelenül folytak be, nagyrészlen be sem
folytak. Ilyen körülmények közt kénytelen volt a város adminisztrációjának biztositása végeit igénybe venni a kórházi alap péázeit. A város vezetősége, amikor ezt cselekedte, nem Járt el törvénytelen mó. don, mert hiszen
a kölosön igénybevételére törvényes felhatalmazást kapott t9aO-bin.
A polgármester válasza után nagyon élénk vita kerekedett. A város, házi közgyűlés termének Izgatott levegőjében többen hangoztatták, hogy a kérdést le kell venni a napi. rendről,
ezt a-javaslatot azonban a képviselőtestület nem fogadta el.
Czobor polgármester ekkor fel. állt és bejelentette, hogy
maga kéri önmaga ellen a fegyelmi eljárás megindítását.
A polgármester bejelentése után Bencze Imre visszavonta azt a javaslatát, hogy a fegyelmi vizsgálat befejezéséig a polgármestert függesszék fel állásától.

Naslbu tábornok hadalt is megsemmisítették az előrenyomuló olasz csapatok
Da Vinci gróf lesz a meghódított Abes*zlnla első kormányzója
Addis Abeba, április 20 Az abesszin főváros kapui elé töblwzer fekete haroos érkezett, akik a négus és a trónörökös maradék seregéből jöttek. A harcosok szörnyen lerongyolódva, kléh^zvo érkeztek Addis Abebába és nem tagadják, hogy rendkívül súlyos vére*.
séget és nagy veszteséget samved. tek, szerintük azonban az olaszok is jelentékeny veszteségekét szenved, ték.
Asmara, április 20 Abesszínia első olasz kormányzója, mint a jelek mutatják, Da Vinci gróf, Abesszínia utolsó olasz követe
ösztökélje őt a tagositás folyamatosságának biztosítására.
Midőn e nagyjelentőségű agrár, kérdés, amely a magyar termelési problémának ls oly fontos alkotó eleme, ily frontális helyzetet kapott az igazságügyi tárca tárgyalásakor, felmerült vele együtt az a gondolat te, hogy a tagosítással kapcsolat-ban a telekkönyvi rendezések is gyors tempóban haladjanak. Az or. (rtág Közvéleménye örömmel érte* sült az igazságügy minisztertől, hogy " folyamatban van a telékköhyvl ki-
vételes eljárásra, a betétszerkesz-t«re és á telekkönyvi átalakításra vönatkozó szabályok összevonása és korszerű módosítása. Örömmel és megnyugvással veszi a magyar köz. vélemény ez«ket a tájékoztató szavakat, csatlakozik az igazságügyiül, niszter serkentői sorába és kéri : Indítsa meg a lebetCeéghez mérten széles mederben a tagosítást, mert sajnos még mindig vannak olyan községeifik, ame»y<M)én a tafceei. tás keresztülvitele még meg sem IndUlt. , /!4T"
lesz, aki csak nemrég, kiutasításakor azzal hagyta el az abesszin fő. várost, hogy oda mint győztes fog bevonulni.
Dosszié, április 20 Desszieből a gépesített olasz hadosztály elindult Addis Ajbeba felé folytatja előrenyomulását-
Rónia, április 20 Az olasz sajtó keletafrikai jelentés szerint szintén bejelenti, hogy a mfisódik hadosztály motorositoit osztagai is elindultak és nagy sebes, séggel nyomulnak előre. Az abcsz-szin főváros felé folytatott utjukban a lakosság mindenütt meghódol elfltttlk, ellenállásra eddig utjukban sehol sem találtak. A másik eJöncj nyopnUó olasz aereg Naslbu hadaival\'ütközött meg és azt teljesen tiftg semmisítette.
Rótua, április 20 (Lapzártakor érkezett) BadogHó tábor ouk\' Jelentése szerint a géppus^.

MtasaM;
Fehér luxus cipőink feltűnést keltenek!
MILTÉMYI CIPÓÁRUHÁZ = F6-ut 2. szám
Tennisz-cipők: Junior 380 Alag 3,4° Chrom varrott-talp 3\'20 Chrom krepp-talp 5 80 Dawis 6
50
kás osztagok folytatták az előnyei, múlást. Egyes osztagok át kjeitek az Ober-folyón, a líbiai csapatok több abesszin csapatokat szétszórtak. Több ogudei fönök felajánlotta szolgálatait ós csapatait. \'
Az olasz liadsatreg nagy sártenger-ben nyomul előre Addis A»>eba felé.
Véres éjszaka Názáretben
Jeruzsálem, április 29 Az éjszaka nagy tüntetések voltak Názáretben a kormányzósági palota előtt. A tüntetők összeütköztek a védöőrséggei, amelynek tagjai kény télének voltak legyverükei ha^z;--nálni. Az utcai harc során három tüntető és több rendőr meghalt. Nfigy a súlyosan sebesültek szá_ ma fa. ; _ , Ilii
Elhájasodásnál, köazvénynél éa cukor betegsegnéi, uxaloria a phos-phaturla nep-oacscnci, hugysavas sók lerakouas.ndi a terme»zctcs „Ferenc József" keserűvíz javitja a gyomor es a belek müKOdeaei t* tartósan előmozdítja az emésztési. 1\'obo jeles orvos, az anyagcsereba-jok celszciüob gyógymódja utan kutatva, már a muli szazadoan meg-aiiapiioita, hogy a Ferenc Józsel vizkuravai nagyon szcp ereumenyl lehet elérnL
EMLÉKEZTETŐ
Április 29.
Növendékhangverseny. • zeneiskolában 6 órakor.
Májú* 2.
Feketekávé est a Kaszinóban 0-kor. MAJu* 3.
A Baross Szövetség gyű lé* a városházán.
MOVE lövész-verseny, délelőtt fél 0-kor a József főherceg-uti lőtéren. Májú* 5.
A Marica grófnő IV. előadása fél 9-kor a színházban. v
Májua 4.
Mécs Alajos Japán Übtjs előadással a színházban 9 órakor (Irodalmi Kör). Májua 20.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor. Májú 27.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor. Májua 31.
A* Ipartestületi Dalárda majálisa a székház-kertben. Janisa 17.
Piarista Diákszövetség juniális* 6 órakor a gimnázium udvarán.
A muraközi magyarok tiltakozása a 25 éves béke-rögzités ellen
A Muraközi Szövetségben töinö-rült, szülőföldjüktől megfosztott muraköziek a legnagyobb megdöb. benéssel és elkeseredéssel szereztek tudomást a francia kormány ugy. nevezett béketervének 11. pontjában foglalt ama javaslatról, amely a trianoni békeparanosban Magyarországra kénys/erihetfhatárokat 26 esztendőre rögziteni kivánja-
Muraközt, a belgrádi fegyverszüneti szerződés legdurvább megsér. lésével, abban az időpontban, ami. kor éppen a jelzett szerződés alapján a magyar kormány minden véderöt kivont Muraközből, horvál irreguláris csapatok 1918- karácsony előestéjén, akkor, amikor a mélyen vallásos nép mindenütt a templomokban a Magyar Hazáért Imádkozott, rajtaütésszerű le g szál. lották meg, miután* röviddel előbb a korábbi hasonló próbálkozást maga Muraköz magyar érzésű polgári lakossága fegyvert ellentállással hiúsította meg.
Ezt a nemzetközi jogot megcsúfoló eröszakot Muraköznek s^m a Murán innen, sem a Murán tul Lakó, súlyosan szenvedő fiai jogszerzésnek mai napig sem ismerték el éa soha sem is fogják elismerni. Ezért a Muraközi Szövetség az általa kép.
viselt, a Murán innen és azon tul lakó összes muraköziek nevében a legélesebb és a legelszántabb tilta. kozással él a .francia békelerv 11-ik pontjában foglalt égbekiáltóan igazságtalan és gyilkos »rögzités« szán. dékával szemben és kijelenti,, hogy ez ellen a törvények által megengedett határokon belül, a legélesebb harcot kész felvenni. Egyben elhatározta a Szövetség, hogy Muraköz igazságos ügyének támogatásába íel kéri az összes hivatali tényezőket és a Csonka Haza minden fiát, továbbá, hogy jelen elhatározását meg. küldi a m. kir. Miniszterelnök és Külügyminiszter uraknak, ugyszin. tén a Délvidéki Otthon, a Reviziós Liga, a Magyar Nemzeti Szövetség ós TES* elnökségének, az Ereklyés Országzászló Nagybizottságának, Zalavármegye közönségén-k, a zu-lavármegyei országgyűlési képviselőknek, végűi a hazafias budapesti és az összes zalavármegyei napi, il_ letve hetilapoknak, i
A Muraközi Szövetség nevében és n.egbizásából Budapest, 1936. évi április 23.án.
Sebő Antal
főtitkár
Dr. Csury Jenő
minisztert tanácsos, társelnök.
Az Irodalmi és Művészeti Kör szavalóversenyt rendez
Külön csoportban versenyeznek a felnőttek, a felsős és az alsós diákok
A Zrinyi Miklós Irodalmi és MÜ-vészeti Kör május második felének valamelyik vasárnapján gzavalover. senyt rendez, ünnepélyes keretben, a városháza dísztermében. .
A szavalóverseny három csoportban leszi jpróbára a jelentkezőket : a felnőttek, a felsős diákok és az alsós diákok csoportjában. Mindenkinek egy rövid kötött verset kell elöször elszavalnia, azután egy toL szése szerint választott, lehetőleg nem hosszú költeményt. A versenyben osak magyar költök verseivel lehet részt venni. |
Jelentkezni május 6-én délig keli Barbnrlts Lajos főtitkárnál, a Zalai Közlöny szerkesztőségében. Jelentkezés nélkül a versenyben senki nem vehet részt A versenyben való részvéte) semmiféle benevezési díj-
jal, költséggel nem jár. A jelentkezéskor mindenki megkapja a kötött versét éa ugyanakkor be kell mutat, nia a szabiidon választottal.
Minden csoportban 3-3 dijat oszt ki a legjobbaknak az Irodalmi és Művészeti Kör. |
Iskolások csakis /illetékes tanár, jaik rendelkezése szerint vehetnek részt a versenyben.
N.ptár: Aprllla 80. csütörtök. Rom. kat 8. Katalin. Protestáns Katalin, lzr. Ijar hó 8.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a Salvator gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a kiskanizsai gyógyszertár GOsjarüA nyftr* r««gel 0 érától Mt* fl óráig (hétfő, szerda, péntek délután t«ddrn agéss nap nőknek).
Rovatvezető: Gáspárt SonJ«, Budapest
A kéz ápolása
Vigyázzunk kezünkre, hogy azok mindig szépek, rendesek legyenek, mert hiába vagyunk elegánsan feh öltözve, ha kezünk durva, vörös, reszelős, körmeink ápolatlanok, rendetlenek, az. egész hatást "elront-ja, sőt degusztálólag hat környei-zetünkne és idegesítő érzés saját magunknak is. Ahhoz, hogy ezt a kellemetlen érzést kik üszőből jükj, külön gondot kell fordítanunk kezeink ápolására. >Nem fogadom el ki fogásul azt sem, amit azok a házi asszonyok mondanak, akiknek dur; vább háztartási munkát kell végez niök, mert egy kis akaratlal ilyenkor is megvédhetjük kezeinket. Ajánlatos mosogatás, kályhatisztt tás, vagy hasonló munka előtt háztartási gumikesztyűt húzni.
Minden mosakodás után jól töröl, jük tííeg kezünket, hogy az nedves ne maradjon. Természetesen napjában többször. Utána rögtön kenjük be kezeinket tejkrémmel, vagy esi. náljunk magunk egy nagyon egy. szerű kézflehéritő és puhitó folyadék kot: fele annyi glycerint, fele any-nyi viz és egy citrom leve. (A tiszta higitatlan glyoerin nem jó, huzamosabb használat után még jobban kiszárítja a bőrt, mert tulajdonságánál fogva a vizet elvonja belőle. Ezért kell a glyoerlnt mindig higi. tott állapotban használni.) i
Ha fagyás által vörös a kezünk, akkor vagy a forró ée hideg viz váltogatás, vagy ichtyolos (kátrá. nyos) kenőcs, vagy ami még jobb, éjszakára áztassunk be.egy régi kesztyűt denaturált szeszbe, jól csa. varjuk kf, huzzuk- fel és erro, ha van, egy másik bővebb szárazat tegyünk. Ebben a spiritusz gőzben hagyjuk egész éjszakára kezeinket. Nappal is természetesen jól kell ápolni, mosdás után bekenni krém. mel, egy kicsit megmasszírozni, ha* módunkban áll, kékfényezni, vagy kvarooltatnl i
Amilyen fontos a kezünk bőrének ápolása, legalább olyan súlyt kell helyeznünk körmeink rendbentartására is. Tapasztalhattuk, hogy nem manlkürözés esetén a bőr benő a körmünkre. Ezt ugy akadályoz^ hatjuk meg, ha kézmosás után a törülközővel visszatoljuk a köröm körüli bőrt. Rövid Idő alatt ápolt külsőt kölcsönöz a kéznek és ami nem lekiosinylendö, elkerüljük a
Tennis Ütők, tennls cipők, tennis Ingek, tennie blousok, tennie nadrágok, tennis zoknik ós harisnyák
nagy választékban kaphatók : Sstomolányinál
1MB. április 30
ZALAI KOZl.ONY
Hagykanizsa szülöttének világsikere!
A velencei nemzetközi filmveraenyen a legelaA dijat, a „Muaaolini-dij"-at nyerte
dr. Székely Vilmos csodaszép romantikus filmje
Főszereplő: Eggerth Márta.
Városi Mozgó • Szerda-csütörtök
CASTA DÍVA
bőr lenövése, illetve fel reped őse által keletkezett fájdalmat.
Üzenetek :
Konzervatív. 1. Csak a reggeli mosa-kodást hagyja ki. 2. Nem ajánlom. 3. Ha száraz a haja, fölösleges olyan gyakran mosni, elég 2—3 hétben\' egy-sier közömbös szappannal.
Természetimádó. Túra előtt mindig kenje be arcát nappali krémmel. Ha szeplőre hajlamos, akkor pygmcnt (fényvédő) krémmel. Tura után ajánlatos bőrét olajjal vagy zsiros krémmel jól letisztítani és éjszakára is rajtahagyni. 2. Ricinus olaj használata idővel megnöveszti szempilláját és szép fényt ad neki, csak akkor használja, ha szemét nem irritálja ar. olaj. 3. Ajánlom naponként horvlzzel kimosni, vannak direkt erre a célra kis szemmosópoharak. Ha ott nem kapna, Írja meg, szívesen küldök. Borvizet otthon is készíthet. Vesz a gyógyszertárban egy féllitcr borvizhez való borsavat (acidum boricum), ezt felfőzi, langyosan használja. v
Lámpalény. 1. Mindig tekintetbe kell venni a ruha szinét is. Ha pld. fehér, fekete, zöld, drapp vagy szürke az estélyi toalettünk, akkor lehet élénkebben piros rouget használnunk. Ha pld. frész, piros vagy bordó a ruhánk, akkor kevésbb\'é rougeozzuk arcunkat. 2. Ha módjában áll, esti kikészítés előtt pihenjen lc egy kicsit sötét szobában.
ÉrtesltJDk a nagyérdemű kfizönséget, hogy a lisztekben beállott olcsóbbodó következtében a kenyér árit május hú 1-tOI leszállítottuk: félbarna kenyér kg.-ja 32 fillér barna kenyér kg. ja 22 fillér Sütők szakosztálya.

Esö!
Prognózis: Élénküld, a nyagatl szélen felhőzet, némely heiyen csendes esö, esetleg rá* por, a hó nyugaton kissé emelkedik, az AllOldOn és északkeleten változó.
A felsőház iparügyi előadója a vasárnapi Baross-gyülésen
A vasárnap délelőtt fél 12 órako* a városházán tartandó Baross-fiók gyűlésén a ma érkezett központi ér tesités szerint Zalavármegyc föls. pánján s az országos elnökön kivül megjelenik dr. Varsányi Emil vezér, igazgató, felsőházi tag, a felsőház iparügyi előadója, aki szintén aktuális iparügyi problémákról beszél Kíséretében lesznek Borsody Gyula, Majthényi Béla m. kir. kor-mtönyfötanácsosik, dr. nemes Nagy
Mihály, a Községi Takarékpénztár és a Baross Szövetség ügyésze, Szathmáry Sándor főszerkesztő, dr. Votlsky Antal, a Baross Szövetség ügyésze, Papp András, az Uj Nemzedék munkatársa, Császár Imre és
Péter József szakosztályi elnökök. •
A Pannóniában délután 1 órakor tartandó ebédre a jelentkezési pén. tekén estig fogadja el\'a Szövetség a Golenszky divatüzletben.
Csodálatos számok a szeretet Bozgonyi-ntcai házatájáról
Beszámoló a Szociális Missziótársulat két évi munkájáról
Két év csendben, dc eredményesen végzett munkája után a nyilvánosság elő léptek a Kék Kereszt asszonyai hogy beszámoljanak közgyűlésükön arról a munkáról, amelynek méreteiről eddig fogalmunk sem volt. Mindig tudtuk, hogy a Szociális Missziótársulat helyi szervezete nagy fontosságú szociális munkát végez Nagykanizsán, de ennek igazi tükörkép mindenkit meglepett a közgyűlésen.
A Leányklub Hiszekegye után Szl-gethy Károlyné elnöknő nyitotta meg a közgyűlést. Üdvözölte a központ kiküldöttjét, Mócsy Gabriella missziós nővért, a város részéről megjelent dr. Pottyondy József aUÉözőt, a szépszámú közönséget ésTrVokonegyesülo-leket, amelyek képviseltették magukat.
Az a nagyvonalú munka, amelyet a Missziótársulat az elmúlt két évben végzett, Beró Cecília nővér titkári jelentéséből tűnik ki. A jelentésből meg. tudjuk, hogy a város társadalmában végzett szociális munka négy különálló szakosztály végezte. Az első, a legtöbb munkát adó
népgondozás ■• u szegény családok nyilvántartása, lelki gondozása, ügyeik elintézése, az elaggottak gondozása és segélyezése Idetartozik a Napközi Otthon, uflol egész nap 80—85 gyermekkel foglalkoznak, akik ugyanott enni is kapnak. A két év alatt 40.336 adag ebédet és ugyanannyi uzsonnát és tízórait osztottak szót. A Misszió ezenkívül 85 család gondozását látta el. Mindkót évben megvendégeltek 120 elaggottat, ezenkívül egy névtelen jótevő révén 100 öreget és 100 gyermeket. Kará-
csonykor 100 szegény kapott élelmet, 30 cipőt, 220 elsőáldozó kapott reggelit, ezenkívül 3 állandó segélyezettje van a Missziónak\', 5 kap naponta ebédet, két árva pedig teljesen náluk van. Az elmúlt két évben 113 személyt segélyeztek közel 2500 pengő értékben, 2194 esetben adtak természetbeni, 43 esetben pénzbeli segélyt 4000 pengőt meghaladó értékben. A második munkakör a
patronaffe szakosztály feladata, amelynek tagjai az elitélt fiatalkorúakat pártfogásba vették, 433 ilyen bírósági tárgyaláson vettek részt, a próbaévre bocsájtottakkal foglalkoztak, ellenőrizték és munkába helyezték őket. A fogház lakóival is foglalkoztak 480 szcrctetcsomagot osztottak ki közöttük és 90 énekórát tartottak náluk.
E szakosztály feladata a vadházasságok rendezése. Két év alatt 130 vad-házasságot rendeztek a mlssziósnővé-rck és legtöbb esetben 2—3, sőt több gyermek törvénycsitésél intézték el nagy utánjárással. A harmadik, a
szervező szakosztály
•Becsehelyen és Polán létesített asz-szony szövetségeket 167 taggal. Ilyen kapcsolat áll fenn Somogyszentmikló*, Iharosberény és Komái-várossal. Kanizsán o szakosztály családi Jellegű nép-délutánokat rendezett, műsorral, ol-rasmányokkal, előadásokkal. Kiosztottak ezek között 3450 képesujságot és folyóiratot.
legismertebb a Misszió negyedik, ifjúsági szakosztálya: a Nagykanizsai Leányklub és annak testvércgyesülete,
a Kiskanizsai Leánycgylet. Az Ifjúsági szakosztály gondoskodott naponta » 80 apróság felügyeletéről. A két nyáron 103 szegény gyermeket nyaraltattak a Balaton mellett.
A Misszió által végzett társadalmi munka másik tengelye
a Missziósház maga, amely mint nyitott kapu mindenki számára, mindig nyitva áll. Vigasz, tanács, útbaigazítás, protekció és ki tudja, mi minden egyebet nem intéztek itt el a kedvesnővérek az elmúlt két évben számszerint 10.602 esetben. Az ügyfelvevő napló adatai mutatják ozt a lühetetlcnül magas számot.
A Leányklub munkáját Zrimm Ilonka ismertette és megtudtuk, hogy az is csak részben játszódott le szemünk előtt. 369 belső órát tartottak a lányok, ezen rengeteg játékot, kézimunkát, (köztük a piarista kápolna részére 5 hímzett oltárteritőt és 12 kehelykendőt). Résztvettek az összes gyűjtéseken és az összes társadalmi megnyilvánulásokon. Rcnde/.tek 10 teaes-tet ós 9 böjti estei, Ezenkívül beteg látogatás, a környezettanulmányok és a kistestvérek segélyezése volt főfeladatuk.
A Kisfrmlzsal ISányegylet . munkáját szintén nagy csodálattal hallgatta a közönség. Helyszűke miatt nem ls lehet mindazt elmondani, amit ezek a leányok a missziósnővérek vezetése alatt végeztek. Mégis megemlítjük, hogy 26 ünnepélyt tartottak színdarabokkal és egyebekkel tarkítva, ezek közül mindenki által ismeretes az Aranyigazság kanizsai előadása. 295 munkaórán számtalan előadást hallgattak. Az Aranyigazságot Kiskanizsán, Letenyén és Komárvárosban is előadták, ezeknek jövedelméből vették a 300 pengős zászlót és közel 600 pengőt osztottak szét.
A titkári jelentések után a pénztári jelentésekre került a sor, amely 10.000 pengős pénztári forgalmat mutat. Sajnos, az adományok alacsony tétellel szeretjeinek, pedig minden fillér az arra rászorultak kezéhez kerül.
Hatalmas, szép munka az, amit a Misszió Nagykanizsán végez. Minden szép szónál jobban megvilágítják ezt a fenti számok Js adatok.
A közgyűlés Mócsy Gabriella nővér, a központ kiküldöttéjnek beszédével, majd Mészáros Béla dr. zárszavaival ért véget. Akik ott voltak, elcsodálkoztak a nagykanizsai Missziótársulat agi-Us tagjait jellemző szeretet nagyságán és azon a munkán, amelyet ez a szeretet — másokért — végezni tud.
— Fehér elpfit, tazmlu-clpSt é» torna
clpöt Mlltényinél Fő-ut 2., veszünk.
Csütörtökön délután 5 órakor
BEMUTATÓ FŰZÉS
a villamos konyhán Fö-ut 13. (Bogenrieder palota)
Vendégeket szívesen látunk! ^ - ——
Belépés, ruhatár díjtalan I DraVaVOlgyi
ZALAI KÖZLÖNY
1988. áprilli 80
Junior,
az ifjúság tennisz-cipíjc, er<5s vászonból, felhajtott crepp-talppal . . . P
Chrom-tennisz, Mester-tenniaz, Dawis-tenniaz,
3-60
erős príma dubliro-zott vászon, felhajtott dupla erős, zöldes-szinti crepp talppal, fűzős és pántos, szellőző lyukakkal . P
5-80
legerősebb, lég- és izzadság áteresztő, ruganyos crepp-talp-pal, a versenyjátékosok elismert ten-nlsz-cipője . . P
6-bo
Szabó cipőáruház
Horthy
erős tropikál-anyagból (lyukacsos felsőrész), minden sporthoz alkalmas, dupla erős crepp talp- _ __ pal . . . P 6*B0
Miklós-ut 1.
Csak kfllső renoválást kap a felsőtemplom
Ml minden kellene még, hogy a templom rendbe jöjjön?
A nagykunizsai felsőtemplomotlS évvel ezelőtt, lí)23-ban renoválták* utoljára. A tornyot azonban akkor csak kijavltgatták, igy az idei februári szélvihar veszedelmes módon megrongálta annak nem csak külsejét, hanem a belső szerkezetét is-Egyébként is sok tataroznlvaió van a felső templomon, ugy hogy most a városi képviselőtestület - lévén a felsőtemplom városi épület - 6000 pengőt szavazott meg erre a célra. Elsősorban természetesen a tornyot hozzák helyre, azonkívül a templom ,épület köröskörül kap egy kiilsö mükő-burkolatot, a földlől kl>. méter magasan. A renoválás a templom egész külsejére kiterjed, belsó renoválás azonban ezúttal nem lesz.
Hálás örömmel fogadja mindenki H város gondoskodását templomáról. Sorrend szerint sürgősebb lett volna talán a templom belsejélxin pótolni a többrendbéli póllandók valamelyikét, de a várost bizonyára az az elgondolás vez-íi a külső ta. tarozással, hogy a szép tér képében ne legyen egy diszharmóniát jelentő folt a templom ülölt-kopott külseje. Megvan azonban minden remény, hogy a város gondoskodása kiierjed a következő évekban fokozatosan mindazokra a szükségleiekre, a melyek a felsőtemplommal szemben belülről felmerültek. Máris szó van
Londoni pillanat-képek
Irta: Balog Dexsd
A zsidó-nei
>£Xed
Üljünk fel tehát a földalattira mi is, hogy megszakított utunkat folytassuk a City után kővetkező keleti városrészt, a világhírű \\Vhitcclíui>elt, a londoni zsidó negyedet a legrövidebb idő alatt elérhessük. Az itt is hatalmas arányú forgalom a városrész főútvonalán, a széles Whitechapel Roadon bonyolódik le. Különösen feltűnő a nagy teherforgalom, amit az a körülmény magyaráz meg, hogy a Thcmsc partján fekvő, de innen aránylag nem nagy távolsági) un lévő londoni dokkokból a City áruraktáraiba az árukat erre szállítják. Az emberek külseje és ruházata azonban elárulja, hogy a mindennapi kenyérért folytatott küzdelem itt már erős és hogy c vidéken sok a szegény ember. A forgalom azonban különösen estefelé élénk, amikor alkalmazottak és munkások munkahelyeikről távoznak és hazafelé igyekeznek. A villamos és autóbusz megállóhelyeken ezért fi és 7 óra között a torlódás Igen nugy. Mint már említettem főképen munkások és hasonló egyszerű emberek gyülekeznek itt. Ezért különösen érdekes és jellemző, amit ez időtájban az egyik megállónál tapasztaltam. Az egymásután érkező eáiberek száma erősen emelkedett, hendőr azonban nem látható. De nincs ^s rá 1 s/ükség, mert a később érkezők nem tolakodnak, hanem minden hangosúbb
arról, hogy esetleg jövőre vízvezetéket kap a felsötemplom, ahonnét ma a szomszédokhoz kell járni minden csepp vizért. Vagy például: - a sekrestyében nincs kályha. Té. len át ott dideregnek, akiket dolguk a sekrestyében idözésre kényszerit-Ezt is meg kell oldani. Nagyon kellene egynéhány rendesebb szőnyeg a templomba, a mostanlak már tulontui kopottak. Egy porszívó sem ártana, mert a szőnyegeknek az utcán, a templom előtf való porolása éppen nem mondható ideális látványnak. Pótlásra szorulna a templom ruha és kegyszer felszerelése. Általában a templom\' egész belseje alapos csinosításra szorulna, Ennek mindjárt a főoltárnál kellé* ne kezdődnie, amely olyan szuette, rozoga már, hogy az egészet kl kellene cserélni. Aztán egy régi és na gyon indokolt kívánság: a mázsa ház piaci, goromba lármáját meg kellene szüntetni végre a templom körül.
Az Idei 6000 pengős tatarozás
után bizonyéra a következő években Is jut a város gondoskodásából a felsötemplomra, hogy annak ko-pott, mosloha habitusa teljesen rendbejöjjön és külsejével is méltó legyen ahhoz az eleven, gazdag hitélethez, ami benne és körülötte csoportosul egész esztendőn át.
I( H nvun I ácf felfektetek,felülvizsgálok IVUliyVolüol átszervezek, irányltok. Különös gonddal ügyelek arra, hogy könyveléseim az adókivetéseknél elfogadtassanak. Vállalok bejáró köny veléseket átíró rendszerrel is — a saját munkaeszközeimmel. Társas elszámolásokat, mérlegeket felülvizsgálok és elkészítek Ellenőrző könyvszakértői megbízásoknak gondosan teszek eleget. Kimegyek vidékre Is
ílr Kariban naoykanizsa. Ur. fxdruzay Csengeryu27/sT.3<»
— (A nagykanizsai Credo)
vasárnap délelőtt 11 órakor a fehér-teremben rendkívül fontos ügyben kői-gyűlést tart, amelyre az elnökség kéri a tagok pontos megjelenését.
Városi Mozgó. Szerdán és csütörtökön 1
A muzsika, a tavasz, a azeralem filmje I
Ftftfarth MfárfQ a ",m csalogányának a velencei nemzetközi IiggClIlI mdlld versenyen pályadíjat nyert legújabb világsikere
CASTA DIVA
Vlncenzo Bolllnl. a „Norma" világhírű szerzőjo és Maddalena, a kis nápolyi leány ragyogó szépségű e könnyekig megindító szerelmi története.
Remek kiaérftmOeorl Előadások hétköznap 5, 7, 9 kor
filléresek |
szó nélkül az előttük átlók mögé sorakoznak és n legnagyobb türelemmel várnak, amig a megfelelő kocsira felszállhatnak.
Vasárnapi vásárok
A Whitechapelnek igazi jellege azonban a vasárnap délelőtti híres vásárokon, amelyek a kis emberek, vidékieK és idegenek ezreit hozzák ide, domborodik igazáu ki. A Whitechapel \'Road mellékutcáiban ilyenkor ember ember hátán szorong és a piaci árusok ez alkalomra felállított sátraikban és bódéikban a legkülönfélébb eszközöket és csalafintaságokat használják fel, hogy a tömeget vásárlásra csábítsák. Azt hiszem, hogy a cipőfüzőf<ol a prémes bundáig nincs olyan közhaszná. lati cikk, melyet nem kaphatna itt az ember. A vevők főképen munkások, akik szükségleteiket olcsón akarják beszerezni Ennek ellenére egyszer s m láttam, pedig e helyen ez talán indokolt volna, hogy valaki alkuszik, mert az eladó iránt való bizalom oly általános, hogy még az angol kis ember is minden alku nélkül megfizeti, amit tőle az áruért kérnek. A vásári zajt a mutatványosok lármája csak fokozza. Persze van itt ilyen is elég. Megfigyeltem és mind az angol gondolkodási módra szintén jellemző dolgot megemlítem, hogy mindenki, aki egy ilyen komédiás előtt akárcsak egy l>crcrc is megáll, feltétlenül ad neki valamit, mert azt mondják, hogy még ezt a munkát is meg kell fizetni.
A Tower
A Whltechapelben való tartózkodás arra indit bennünket, hogy a közelben lévő, a Themse túlsó partján fekvő, az angol történelem jelentékeny részét megtestesítő Towerhez ránduljunk ki. Ezt annál is inkább nem mulaszthatjuk el, mert ez alkalommal a Jcgszebb londoni hidat is megtekinthetjük. A Themse két pontját összekötő londoni liidak általában igen egyszerűek, a Tower-bridge azonban művészien kiképezett hidfőivei és az emeletnyi magasságban fekvő gyalogjárókkal kivétel. Technikai szempontból azonban különösen figyelemreméltó, mert a Ilid teste alacsony, a dokkok felé törekvő, magasabb kéményü hajók ezért a hid alatt csak akkor mehetnek el, ha a középső részét felemelik. A művelet 5 ]>crcig tart, amely idő alatt a forgalom a hid előtt megáll. A hidon átmenő forgalom nagyságát e néhány perc alatt is beálló jármű torlódás mutatja.
Maga a Tower, amely eredetileg erődítés, később királyi vár, majd az angol előkelőségek börtöne volt, ma a Londonban tartózkodó idegeneknek valóságos zarándokhelye. Senki se mulasztja cl természetesen megtekinteni a vár udvarán azt az emléktáblával megjelölt helyet, ahol 1536-ban Anna királynőt lefejezték és azokat a kazamatákat, ahol az angol éíőkelő--ségeket fogva tartották, valamint a kínzó eszközöket, amelyekkel e foglyokat valamikor vallatták. Több mu-zeum is van itt, uz idegeueket azon-
Dr. Székely Vilmos
Még élénk emlékezetünkben le. het, hogy a »Kissörház« udvarán játf-zaaozott egy pufókképü kis gimnazista. Ennek a gyereknek uz élénk szemei és arckifejezése már al\'kor is elárulták, hogy szemfüles-sége, ügyessége és életrevalósága nem fogják őt cserbenhagyni a harcban, amit az érvényesülésért az oieiben végigküzdeni fog.
Az eiedmény igazolta ezt a reményt. A ki.< Székely Vili egyike ma az osztrák filmgyártás legelső kapacitásainak. Nemcsak tekintélyben, de vagyonilag is azok között az elsőit között áll, aklU az európai filmpiacot uralják.
Ennél: a kis. Székely VlUnek egyik legszebb produkciója az a film, n melyneu Eggerth Márta a főszereplője s amely filmet a nemzetközi filmversenyen a legnagyobb díjjal, a *Mussolinl-dij«-jal jutalmazták. Ez a film a »Casta Diva.« Romantikus, csodálatosan szép film, amelynek világszerte óriási sikere volt.
Dr. Székely Vilmos nagyon szívesen emlékszik Kunizsára és még <b. fce.i az évben meg fogja látogatni szülővárosát. ,
Szerdán é« csütörtökön pereg n Városi Moziban a »Casta Diva,« a melyre az ismerősök és jóbarátok a jegyekei tömegesen jegyezték elő.
ban ezeknél rendszerint jobban érdeklik az itt látható mesét értékű koronázási jelvények és az őrségváltás, mert a Tower különböző részel ma kaszárnyák.
Alagnt a Thtmze atatt
Nem hagyhatjuk el azonban a Themsét anélkül, hogy a technikának csodás alkotását, a Blackwalí Tun-nelt, a hires Themse alatti alagutat meg ntf\' tekintsük. Az odavezető ut is igen tanulságos, mert a londoni kereskedelem méreteire jellemző dokkok mellett vezet el. Sajnos ezeknek a megtekintését idegennek nem engedik meg, de a nagy terjedelműkből is következtetlietűnk azokra az árutömegekre, amelyek Londonba állandóan befutnak. Az alagutat mái\' 1897-ben a ludak tehermentesítése érdekében építették. Benne csak jármüvek közlekedhetnek. gyalogjárók nem. Hosszo
1 és egynegyed angol mérföld (2 km.) a viz alatti része azonban sokkal \'rövidebb. Hatalmas világító kupolák jelzik o rósz kezdetét és végét, de azt az erősen izzadó falak és a homályosan égő lámpák is mutatják. 5 percig tart, amig a lassan haladó autóbusz e részen keresztül megy. Ez idő alatt állandóan hallható erős dübörgés ii figyelmeztet bennünket, hogy fölöttünk a Themse árja hömpölyög. Szinte megkönnyebbülünk, amikor «* alagútból kiérünk és utunkat a szabad levegőn folytatjuk.
(Folyt kőv.)
1938. áprilii 30
HALAI BGZUWY
i.
17.30 Cigányzene. - 18.20 Szentgyörgyi István 50 éves színészi jubileuma. — 18.50 Stefániái Imre zongorázik. — 10.40 A Nemzeti Színház bcniutatóelőadása. <A Ronjnok kincse.. Szamurai történet 3 felvonásban. Rendező Németh Antal. — Az I. felv. után kb. 20.21 Hirek. - A II. felv. után kb. 21.35 Hirek, időjárásjelentés. - Az előadás után kb. 22.30 Kertész Miklós jazz-zenekarának műsora, Kazal László énekszámaival. — 23.15 Cigányzene. — 0.05 Hirek.
Buda pe*t II.
17.50 Olasz nyelvoktatás. — 19.05 Két költő, Radnóti Miklós és Mihály László verseikből adnak elő. — 19.30 Hanglemezek. — 20.50 Hirek.
. 17.10 Bariton dalok. Utána Huszágh Mária zongorázik. — 19.10 Fajdkakas-dúrgés St. Lorenzből. — 19.30 Rádió-zenekar Knapp baritonnal. — 20.10 Onnepi emlékhangverseny Mozart bécsi lakóházából. — 21.10 Szórakoztató zene baritondalokkal. — 22.20
A tiroli vadászezred zenekara. — 23.40 Adler-négyes.
Ofcsén&jjot mtiamczúmti szérakozTiatik
CsOtBrtök
6.46 Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 Hirek. — 10.20 Történetek «« állatok világából. Muki. - 10.45 Kól-lök a költészetről. — 12.05 Az 1. bon-v{dgyalogezre4 zenekara. — 12.30 Ilirek. — i:U0 Időjelzés, időjárátjelen-tés. — 13.30 A kom Lajos énekőtőse.
- 14.40 Hirek, árak. — 10.15 A háztartásról. (Vizváry Mariska). - 16,45 Időjelzés, Ilirek. — 17 A Juhtenyésztés (dö-szerú kérdései. (Dóbrinann Viktor),
17.30 A rádió szalonzenekara. — 18.10 Budapest ós a Nemzetközi Vásár. (Dr. Szendy Károly). — 18.40 Paul Tibor ós Hes«r« Gyula klarinét-hárfa számai. — 19.10 Japán est. — 19.45 Ilildegard llemioclw énekel. — 20.15 Külügyi negyedóra. — 20.35 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22 Hirek. — 22.20 Cigányzene, — 23 Guillcaumc Árpád szemelvényeket mutat bo a A<Zrínyiász. német fordításából. — 23.20 Tánclemezck. - 0.05 Hirek.
Budape* 11.
17 A rádió szalonzenekara. — 18.45 Angol nyelvoktatás. - 19.45 Mi a társadalom) (Dr. Nagy Dénes). - 20.15 Hanglemezek. — 20.40 Hirek.
Wea.
10.50 Népdallemezek. - 12 Szórakoztató zene. — 13,45 Gerhart Mária koloraturszoprán lemezei. — 16.05 Rövid opera lemezeken.
17.15 Markos Béla: Budavárának visszavétele 1686-ban. — 17.35 Loowi-ballada. — 10.30 Magyar óra. — 20.10 Katonai takarodó Kremsből. — 20.40 Indiai színmű. — 22.10 Állástalanok zenekara. — 23.15 Könnyű zene. — 24 Tánczene.
Uj telehilók
modern kombinált szekrény, aez-lonok, lószőr és afrik matracok, komplett konyhabútor legolcsóbban
KUKECZNÉNÁL
IM Kru4Wt-tfc. il. b.
— (A Missziósház)
ezúton is közli, hogy péntektől kezdve május hónapban naponta fél hét órakor litánia lesz a Missziósház ká]>olnájában.
— (Ma délután)
6 órakor növendékhangverseny lesz u zeneiskolában.
— (Halálozások)
Ifj. dr. Szent-Gály-Fítur Aurél, Zala-vármegye tiszteletbeli aljegyzője életének 27. évében meghalt.
Fischer Pál újságárus édesanyja, Fischer Ignácné, életének 03. évében szerdán reggel elhunyt. Csütörtök délulán fél 5 órakor temetik az izr. temető szertartásterméből.
— (A Nagykanizsai önkéntes Tűzoltótestület)
május tí-án, szerdán este hét órakor tartju saját helyiségében 65-ik évi rendes közgyűlését. Határozatképtelenség esetén a közgyűlést 14-én este hét órakor tartják meg ugyanott.
— (Iparosok fogadtatása az állomáson)
Csütörtök délután 6 óra 10 perckor a trieszti gyorsvonattal érkeznek « nagykanizsai állomásra a nyolc nap pat ezelőtt Budapestről Olaszországba indult magyar iparosok. A nagykanizsai iparosság fogadja őket a kanizsai állomáson.
— (A leánylloeum szlnelőadása)
A nagykauizsai leányliceum növendékei május 3-án délulán 5 órai kez dettel Sophocles «Antigoné. cinlü tra gédiáját adják elő az intézet tornatermében. Utána Koszter .Mese az édesanyámról. cimü színjáték . kerül színre. A két előadás ritka műélvezetet igér szülőknek, tanügybarátoknak egyaránt. Kötelező müsormegváitás 1 P illetve 50 fillér.
— (Feketekávé-est • Kaszinóban)
Az Izr. Jótékony Nőegylet május 2-án, szombaton este 9 órai kezdettel a Kaszinóban feketekávé estet rendez. A vendégek szórakozásáról (bridge. egyéb kártyajáték, dominó) gondoskodik, de aki nem hive a kártyának és játéknak, kedélyes társalgásban ta-lálhat szórakpzást. Miután a jótékony egyesület-minden bevéte.e a szegényei támogatását szulgálja, hisszük, hogy az egyesület barátai nagy számban keresik fel az estet, hogy a szóruko-zásou kivül a jótékonyság oltárán is áldozzanak.
— (Imrehegy ünnepe)
A Rigyáchoz tartozó Imrehegy hegyközség május 3-án — kedvezőtlen idő esetén május 10-én — ünnepli fönnállásának 100 éves évfordulóját. A szombathelyi egyházmegye főpásztora az évforduló méltó megünneplésére tábori mise tartását engedélyezte. A szentmisét Egyed Ferenc rigyáci plébános mondja délelőtt 11 órakor Im-rel»«gy középső bejáratánál, a kereszt előtti téren. A szentmisét az újjáalakított keresztek megáldása és az éven-kint szokásos hegyáldás követi. A környező falvak lakossága között máris nagy érdeklődés nyilvánul meg az ünnepély Iránt, ugy hogy kedvező idő esetén igen sokan fognak ott résztven nL
— (A Jószlvüekhez)
fordul Ismét a Missziósház. A pálos diák jövő heti vizsgadíjából még 10 pengő lűányzik. A legcsekélyebb adományt is, amely lehetővé teszi a diák továbbtanulását, hálás köszönettel fogad a Missziósház.
- Gy*rmekc!p6ket, szandálokat lillté-
nylnél, Fő-ut 2., veszünk.
»okal ár a Ugolctóbb étkeiét, UH * Milyen \'1)41\' e»A *4W •9V ><*» felélénkül*, é. epp*. nyújtja Önnek néhány filléréri
FranckésHneippi
WkfedLa&\'Jl1 Hh• k#»w-wfl—u»Mh—ff - * ** f \'^awanmn .
a ta.h a.véhoshoúrik ővömer
— (Uj légipostabélyegek)
A nagykanizsai bélyeggyűjtők közlik, hogy a magyar királyi posta május 8-án uj rajzú és részijén uj értékű légipostabélyegeket bocsájt forgalomba. Az uj légipostabélyegek 10, 20, 30, 40, 52, 60. 80 fillér, 1, 2 és 5 pengő értékjelzéssel kerülnek forgalomba. E bélyegek elsősorban légiforgalmi küldemények bérmentesítésére szolgálnak, de akadálytalanul használhatók bárhova szóló bármilyen postai küldeménynél. A jelenleg forgalomban lévő légipostabélyegek további intézkedésig még forgalomban maradnak.
Ami természetes, abban lehet biznl, KI „Igmándlt" használ, nem fog csalatkozni I
= A Magyar Rokkant ós Nyug-dljegylet
18- SZ. fiók tagjait ezúton is értesítjük, hogy lüájus hótól a befizetések nem Arany János-utca, hanem Sugár-ut 18- alatt lesznek.
— (A kenyérharo frontjáról)
A nagykanizsai Ipartestület asztalosipari szakosztálya Kollarits elnök vezetése alatt taggyűlést tartott, melyen foglalkoztak az országos szövetség május 10-én összeülő kongresszusával. A gyűlésen egyesek szemrehányással illették az elnököt, amiért a szakosztály nevében óvást emelt a városliá-zán az árromboló versenytárgyalási árak ellen. Az elnök afc Ipartestület megfelelő határozatával egyetértően, az egyetemes szakosztályi érdekek védelmében járt el, nem volt tehát jogos a támadás, amely érte.
— (Fényképező gépet talált)
Filó Ferenc igazgató, Jogos tulajdonosa átveheti a Rozgopyi-utcai iskola igazgatói irodájában.
— (Súlyos autóbaleset)
ért egy egerszegi kirándulótársasá-got Csurgó határában. A sebesen száguldó autó vezetője nem velte észre az éles kanyart, az autó leszaladt az országútról, átrepült a közel másfél-méteres árkon ós a szántóföldön felborulva összetört. Az autóban ülő két zalaegerszegi, férfi olyan szerencsésen esett, hogy semmi bajuk sem történt, a velük utazó csurgói nő azonban súlyos agyrázkódást szenvedett, ugy hogy kórházba kellett szállítani.
— (Perújrafelvétel egy biztosítási osalás ügyében)
Takács Lászlót, a Hazai Altalános Biztosító tajKtlcai ügynökét azzal vádolták, hogy két fél tudta nélkül irta alá a biztosítási ajánlatot és felvette az utána járó jutalékot. Az akkori adatok alapján a törvényszék három hónapi fogházra és egy évi jogvesztésre itélto Takácsot, aki időközben megkezdte büntetésének kitöltését. A fogházból pcrujrafelvételi kérelmet terjesztett be a kir. törvényszékhez, a melyben adatokkal igyekszik bizonyítani, hogyha bűneset történt, altkor azt más követte el. Adatai olyanok voltak, hogy a törvényszék Makáry-tanácsa lielyt adott a j>erujrafelvóteli kérelemnek és Takácsot szabadlábra helyezte az ujabb tárgyalás lefolytatásáig.
— Slesta Sanatórlum) főváros egyik legideállsabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kémiai és mikroszkopiái .laboratoriutol. Elektrokardio-graph (szivvizsgáló). Krogh féle alapanyagcsere vizsgáló készülék. Ente-rocleaner (bélfürdö). Modern vrlzgyógy-Intézet. Orvosilag vezetett vüUny-üzemú konyha. Elsőrendű ellátás. Ö700 négyszögöles parki Olcsó árakt
A londoni minisztertanács
London, április 29 (Lapzártakor érkezett) A kormány ma déLelött minisztertanácsot tan lotl, amelyen megbeszélték a Német országhoz Intézendő kérdóiv szőve gét, de előbb megkérdezik még * belga és a francia kormányt.
Nem kell angol szívesség Egyiptom uj királyának
London, április 29 Fuad király halálával kapcsolatban Angliában aggódnak Egyiptom politikai jövőjéért Faruk herceget kiáltották l.i az elhunyt király utód. jának. Az uj király Egyiptomba utazik, hogy a kormányzótanács tagjait megbízatásukban meg«rősitoe. Az uj király ezután azonnal vissza* tér Londonba, hogy ott folyta ^otí katonai tanulmányait befejezze. Jellemző, hogy az angol kormány felajánlotta az uj királynak, hogy hadihajót bocsát rendelkezésére, a melyen sürgősen visszautazhatna Egyiptomba, amit azonban a király nem fogadott el, hanem a menetrendszerű hajóval indult útnak or„ szájába.
Kairó, április 29 (Lapzártakor érkezett) Az egyiptomi kormány kiáltványt bocsájtott kl, amelyben közli, hogy a trónörökös I. Farouk néven átvette a királyságot
A francia pótválasztás
Páris, április 29
A vasárnapi pótválasztásokkal kapcsolatban a Jn|>ok azt irják, hogy ha a baloldal betartja a pártfegyelmet a választásoknál, akkor a legmagasabb mandátum-számot a szocialisták érik el és u parlamentben a radikálisok az évek óta megvolt többségüket elveszítik. __„ l
Mint oldott kéve..
London, április 29 Csiléből érkezett jelentés saerfart a közeli napokban a délamrlk&t államok nagy része bejelenti ki 14. pésél a Népszövetségből. )J * )
ZALAI KOZEONY
1936. ápriílg 30.
A* NTE—Zrínyi vasárnapi fútbaltaieccs az országos tippversenyben
Nemcsak Nagykanizsa és az egész délnyugati kerület érdeklődése fi. gyell az NTE-Zrinyi vasárnapi rangadót, hanem az egész ország közvéleményét foglalkoztatja. A nagy érdeklődésre számottartó mér* kőzés bekerült a Nemzeti Sport tipp versenyébe is.
A városban másról sem hallani napok óta, mint »n>i lesz vasárnap ?« Megtudja e állítani az NTE a kitünö formáben lévő Zrínyit győzelmi sorozatéban ? A Zrinyi csa pata valóbcui a kerület legjobb for. mában lévő együttese, ezzel szem. ben az NTE tavasszal nem a legjobb formában van. Nem számit a papirtorma a helyi rangadókon Az NTE és Zrinyi, valamint a PVSK egyenlő pontszámmal állnak a baj. nokság élén, tehát a helyi rangadón amelyik csapat győz, majd-nem biztos bajnoka a kerületnek, a vesztes pedig kiesett a bajnokaspiránsok sorából. Döntetlen pedig nö-vcli az SBTC és PVSK bajnoki kilátást.
Tehát vasárnap az egyik kanizsai csapatnak győznie kell, hogy Nagy kanlzsán maradjon, Illetve kanizsai csapat nyerje a büszke bajnoki elmet.
Nagykanizsai Vasutas TENTE U. bajnoki
A vasárnapi nagy NTE-Zrinyi rangadónak méltó elömérkőzése tesz. A II. oszt bajnokjelölt Nagy. kanizsai Vasutas TE játsza le klsor. colt bajnoki mérkőzését az NTE II. csapatával. Az ősszel otthoná. ban, a Vasutas pályán 2:0 arányban vereséget szenvedett az NTE Il.-töl, tavasszal azonban a Vasutas osapat állandó jó fonnát árult el és osak 1 pontot vésziéit Az NVTE legjogosabb aspiránsa a II. oszt-bajnokságnak és ha az NTE II. elten győz, más csapat már aligha állíthatja meg győzelmi sorozat ár tan.
A kettős mérkőzésre való tekintetlel cz alkalommal nem lesznek felemcU hely árak, azonban klvéte-le?en sCm a Zrinyi, sem az NTE részéről a kedvezmények nem érvényesek. 1
MOVE hir
A MOVE nagykanizsa Lövésaegye fiület május 3-án fél 9 órai kezdet tel rendezi meg a tavaszi, nagy sl. kernek Ígérkező kispuska nyílt ver. senyét, amelyre már czldelg több bclybeU ós .wámos vidéki lövész, egyesület küldte be nevezését.
Az ^nökség íelhivja a bajtársi (egyesületek vezetőségi, hogy akik ínég nem neveztek be és a verse-uyeiv részt akarnak venni, azok a bely®tinen még benevezhetnek, akár csapattal, akár egyénileg. A MOVE bajtársak figyelmét különösen fel. hívjuk, hogy a versenyen minél szá-mosablwm vegywnek részt.
MegtUvja továbbá szeretettel Nagykanizsa sportszerető társadal. mát Var a» E1rt0k8fig.
KM*K*w*»*ai Hl OuUubarg Nyowda 4a EUlialal Lapkiadó VillArta ftaf7k«ntaM*tit rálelte Wadói Zalai Károly.
Mindent együtt talál
ijfflwr
« szállodában i
teljes komfortot. A kávéházbani
100 újságot, a aBrüzfibeni
200ételk0l6nlegességet ét\' Bura Sándor oiflány* muzsikáját. A télikertben i
dóIutánUstl táncot ós llnlozky rádió Jazz-zene-karát.
Budapest, Rák6czl-ut 58.
A Metropole valamennyi tizemében elfogadják fizetésként a Pro«lnola kedsezmé-nyes pengdualványt.
Nagykanizsa m. város
polgármesterétől.
8175/1936.
Hirdetmény.
Mindazok, akik telyrmenyésztéi-sel óhajtanak a folyó évben foglalkozni, jelentkezzenek Kontor Oyula cipésznél. Barakk 36., városi se-lyemtenvésztési felvigyázónál, hol a selyem tenyésztéshez szükséges her-nyómeuziyiléget és a hozzávaló papirost Intyen kapj\'k
A gubóra folyó évben a felügyelőség a következő árakat állapitól la meg:
I. o. 1 pengő,
II. o. —-80 fillér,
III. o. —\'10 fillér. Fe\'hlvok mindenkit, hogy a se-
lyemtenyési térnek most meginduló munkáiéba minél többen kapcsolódénak be. Nagykanizsa, 1936. ápr. 22. a Polgármetler.
Nagykanizsa megyei város központi válssztmánya.
8134/1936. szám.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy az 1937. évre szóló országgyűlési képvlselő-
váiaszlók névjegyzék-ierveeele folyó évi május hó 16 lói (uniti* hó 14. napjáig bezárólag * II. OtBelet 29. seámii helyiségben a hivatalos órák alatt kOznemŰre le» kitéve. A névjegyzék ellen észrevételnek vsnhelye. Jogosulslian felvétel ellen bármelyik választó, kihagyás mlalt azonban csak maga az érdekeli fél szólalhat fel.
A felszólalásokat május hó 16. nsp|ától május hó 30. napjáig bezárólag Írásban lehet a v. Utalóban benyújtani. A felszólaló kötetes a felszólalását indokolni és mellékelni, illetőleg bemulatni azokat ai okirati bizonyllékoksl, amelyeknek megszerzése módjában állhat. A felszólalások benyújtásuktól kezdve junlus hó 14. napjáig ugyancsak a II. emelel 29. számú helyisiigben lesznek közszemlére kitéve.
A felszólalásra mindazok, akikel a felszólalás joga megillet, junlas hó 14-ig bezárólag írásbeli észrevételeket nyújthatnak be. Ugy a felszólalások, mint az észrevételek a Központi Választmányhoz Inlésendők.
Nagykanizsa, 1936. április 3a Dr. Krátky s. k.
polgármester.
a központi választmány elnöke.
Gyümölcstermelők!
Sziromhullás s fépermetezés ideje.
Eredményt csak ugy ér el, ha kellő időbetimegbizhatószerbHipermelez\' tHasltást a permetezéshez — aátelkényszer nélkül — az érdeklődőknek Ingyen adok. Ha mással permetezte), kővelelje, hogy az ot^al Ön előtt legyen el \'készítve. Helytelen, gyenge vagy régi oltíatu permrtezőszer mw használ. IOO Utas- oldat 9-tBI \' £ psng&é rt\' ItAwif tltft&a
Permetező-szerek mütiágyák, magvak
Kaphatók:
ország józsef
aaag, »atráfy», BtvtsjvU.Ialuwik,
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett) Teleton 1%
Már 13 pengfis
raegszereiheti a Remtor ideális hordozható
portable-
irógépet.
Kp. ára csat 208 pengd. A Remington Írógép képviselet:
Szabd Antal sportüzletében \\m
apbóhudetésex
.Irtfl SUíi. lo.lbhl ni | mu~
EkáSI|.kar«Máuás eladd Cséngerv-nt 77/1. Mtdszlnt 1.
Sn|« raxakélasakal, u|at ét ta-vllS.t kgelcióbban Slern üveges végei, hiúkhoz ls megy. 7
■ármélám ékített, árát vásárol|oe legolcsóbb árban Vékáay Testvéreknél. <
Szerette be nvári flslléját Stállnger-nét, Eítvea tér 31. az alatt. IMIMI •MajWa Arait I I W egyéves bsktr «.
Íyartváis dorone háthoz uiHllva káttp^n. tétéi mellett 34 P. Hitelképes vivókne 6 havi részletre 36 P. 12
■átaaaMs, tüfdósrobái udvart lakás mguiiluira kiadó. Bóvebbet Horthy Mik. lós-nt 47. 9
Kl»44 Ralatonbeiénvben egy villa 4 szobi, konvha és verandával Bekeri\'elt szóló ás gytlmölcaöaiel, vlllalelkckkel. Clm a klldóbao. 1595
Két 4 szobit komfortos lafcAa sut. l-4n k\'idó firdeklödnl lehet Sugár ul 22. kapa alatt balra. 1627
Saíp bútorozott uobl, csendet Ukón.w, hbát. Szent Imre herceg u 4. 1653
Teljesen fcalflnb.)ára*M flre. sr/>b., Irodimk Is ilkilmii kiadó. Pfl ul 22 1648
Naaawatt bútort vesz és elad Kukeeuit, ■gy.nntl 1 iégstekréay. I naav eKsioba-stekrány, nagyon uép rézágy olcsón eladó. 1647
Vasaihoz kőzet tla*4 mélus t-re egy kálstobás éa agy hiromlaofcáa Ilkái. —
Horthy Mlklóa ul 55 •
Jótsátu kaelsatált ta|sHisSs me
Dzv. Cslamidli Lafnanénát, Róaaa-u. 31.
Sagár-at 30. sí alatt. ■ piarista kSpol. návllizemben, káraait>flká., fHr*a-uobái, pirkettás, 4411 MváiB modem Ilkái laguit\'uiri kiadó. Hóvebbet dr Koaaaa Sgyvídiél (Fó ut 21.) IS2S
gálsiahái lakás sugautasra, btitoro-■ott szoba azoaaaltl kiadó. Zárda utrs 6.
teoo
Aronalt megvétette keresem lakai „Olffarantlal 4a late(rálua\'al-la>" c. könyvét ;(mlndkát réail I) .Kesi-pánz- leiigére 1661
KelenbeiátiM bútorozott steba, Mrdó. stobrhaBiiiUaltil, klmí*. Sagár at 34.
1665
Azonnali behurcolkodéira slkslmss. Illata, szársz, vízvezetékei, 2 izóbli laKAa, pár lépésnyire ■ iligypUchiu, KláltSl u 5. alatt, kiadó. 1666
áialal«Ui>n felvitetik Lukáciv-nál. BAhrOa-tér 27. 1BBK
Bulorozolt szoba tuizilálittil, Roigonyt
tttrdöszobi-
m. tetn
Zrínyi MlkkSl-u. 33. sz. a. emeleti hé-ranaiahái likli I. évi augnulnl hó
1 ére kUdó. Bővebbel a UlUnégl Itlkiii hivatalban. 1670
Olaskalkai, pedálos. SehumJa-líle. betyiztlke miatt eladó Klalzal u 31. Halt. *
Keresek B aaabáa. összkomfortos ll-káit lugutxlui eliejére. Clm a kiadóban. *
B4ra»AISkal i|ándékok legolMÓbbi.i Zaoldoi ékitexéiinál luphalók. Fó-ul. Koronávil izemben. *
Hunált katart, seitent vess éa\'elid Kardes Antal, ersMUl-Ul 20. •
Oiyei, b Ik. labor,
Cwagery-ut
kaiáráaá
jt 22
Cáereazoyelk MM éa atép téMnaobi
lutor eladó. Clm: Vágó —\'- *
tdóaebb k«]*réat(t felvettek. Jelent kasa khet Kliklf-u. 4. sz.
B»\'ÍöTtt1t<Mn><ltliaM otcáOtl el idó Kardoaaál, Brzaábet-tái 20. *
és BátasW VtUalsáa kóarrnyeudálitaai NaggkauHaá. IVeWáa kUr. kW lát^JJ