Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
24.32 MB
2015-03-19 16:12:28
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
920
2906
Rövid leírás | Teljes leírás (377 KB)

Zalai Közlöny 1909. 087-095. szám november

Nyári gyakorlat keretében készítették: Dezse György, Bagladi Milán, Németh Miklós.

A következő szöveg az újságból készült, automata szövegfelismertető segítségével.


NAGYKANIZSA, 1909. NOVEMBER 2. 48-IK ÉVFOLYAM, 87. 8ZAM.
KEDD.
ZALAI KÖZLÖNY
Miljilinlk hátfon is csűtirtikin délh«n. VciMí ttt,ktnli.
tlöOi«té»l Irak: ívre 10 korona, ííl^vic 6 korona, Kerírmi .lÓKxtif
negyeié«" 9 korona 60 Rll, — Egy«« aiim ára 10 flll.
HIikIJK :
n »Kerke**tő»é)t.
Szirkisztiiíg ét kiadóhivatal Oiák-lér I
Hlrdalétak dljaiabáa aiarlnl.
Németnyelv a kereskedelmi iskolában.
A miniszteri tanterv a középiskolák harmadik osztályában, ideértve a polgári iskolát is, elrendeli a német nyelv kötelező tanítását, illetve tanulását. A felső kereskedelmi iskolában természetesen ez az első osztálytól kezdve folytatódik végig. Ha a német nyelv tudáBa nem volna fontos, akkor középiskoláinkban helyet nem juttattak volna neki, mert ami a német nyelv népszerűségét illeti nálunk, az bizony nagyon vékony .szálon függ. Megszoktuk, hogy a német nyelv osztrák szomszédainkat juttatja eszünkbe Ó8 az ezek iránt táplált érzelmeinket átvisszük a nyelvre, mely pedig nem is az osztráké, mert e nyelv nékik sem honi, hanem importált.
De hát az most nem tárgyunk, hogy ezt feszegessük, csak rá akartunk mulatni arra az ellenszenvre, mellyel gyermekeinknél találkozik ez a fontos világnyelv. De tovább megyünk; a német nyelv tanárai — akik közül csak kevesen tudnak tisztességesen németül — még fokozzák a német nyelvtól való idegonkedést és hazafiságnak tekintik a német nyelvre fittyet hányni. Hogy ily körülmények között micsoda eredmény érhető el, könnyen belátható.
Hogy ennek a nemtörődömségnek ós a diákok alhazafiságának. de meg a német tanárok nyelvi tudatlanságának a magyar ifjak vallják kárát, a/, természetes. Hcláita ezt a .székesfőváros tanácsa is, mely polgári flu- és leányiskoláiban gyakorlati német 11 y e I v U tanfolyamokat létesített. Hogy a tanácsnak ez az intézkedése milyen kózóhajtást valósított meg. mutatja az a tény, hogy bár a tanfolyamon fizetni kell, mégis majdnem 3011Ü tanuló jelentkezett erre.
A polgári iskola ugyanis a gyakorlati élet iskolája. Iparosok, kereskedők, földmivo-sek, kisebb hivatalnokok, jegyzők kerülnek ki soraikból. Ezek pedig a német nyelvet, akár azt mondjuk sajnos, de nem nélkülözhetik. De nem nélkülözhetik orvosaink, ügyvédeink, bíráink, államférfiaink sem.
Hogy miért, az közismert dolog, amely-lyel számolnunk kell. És ha népiskoláinkból jogosan, helyesen kiküszöböltük is, minden rendű más iskolánkban közoktatásügyünk vezető fórfiai jónak lálták meghagyni.
Különösen felső kereskedelmi iskolát végzett ifjaink érzik, ha az éleibe kikorülnek, hogy mennyi mellőzésnek, mennyi visszavetésnek. állástalanságnak vannak kitéve a német nyelv tudása nélkül. Megvagyunk róla győződve, hogy Magyarország bármely pénzintézeto, melyoknok magyarságához, hazafiságához kétség sem fér, szívesebbén al-
kalmaz olyan ifjút, aki németül is tud. De azt is tapasztaljuk, hogy ily intézeteknél vezető állásban levő férfiak kivétel nélkül birtokában is vannak e nyelvnek. Miért szoruljanak le ifjaink a jobb állásokról? Miért ne képesítsük őket arra, hogy az állásokért eredményesen versenyezhessenek ?
Hiszen folytonosan halljuk hangoztatni; ne az iskolának, hanem az életnek ; az iskola az életet tartsa szeme előtt. Ha ez igazságok megállnak, akkor középiskoláink hazafias cselekedetet gyakorolnak, ha gyermekeinket a német nyelv fegyverével is felvértezik. Ali ez különösen a kereskedelmi iskolánál. A Kanizsán végzett ifjakat még mindig szívesen acceptálják külföldi cégeknél is, mert azt hiszik, hogy birtokában vannak a kereskedelem « nélkülözhetetlen nyelvének. Pedig csak többet tnduak, mint a más iskolából kikerült tanulók, de azért ók is nagyon minimális német ismerettel lépnek ki az éleibe.
Jó lesz. ha a tanártestületek ós iskola-fentartók tudomásul veszik a székesfőváros tanácsának fent elmondott intézkedését és belátják, hogy » magyar ifjak akkor tudnak nemzetünknek minél nagyobb szolgálatot tenni, ha a gazdasági életre minél intenzivebb tudással és nyelvismerettel lépnek. Célunk nem az, hogy a német nyelvnek, hanem hogy a magyar hazának tegyünk szolgálatot
A város zárszámadása.
<
■álfkiillli, uovrmlirr .\'.
A város képviselőtestület« holnapi közgyűlésén tárgyalja Nagykanizsa város lilUH. évi zárszámadását. Un jól sejtjük, legalább így szokott lirténui. sok felszólalás nem fog elhangzani, mert ¡1 képviselik legtöbbje abból a szempontból indul ki. hogy 11 tár számadás befejezett, melyen változtatni nem lehet. Kz jó részben ¡gaz. azonban helyesnek nem mondható, mert a város gazdálkodásának és pénzügyi helyzetének megbirálására épen u zárszámadás nyújt legbiztosabb »lapot.
Mult évben lészleteseu ismertettük- a város zárszámadását. Kifogásoltuk többek között az alapok kamatoztatását. Az idén ezek legtöbbje a most érvényben levó lakarékpénztári betétkainatlábon gyümölcsözött.
Az idei zárszámadás migyiában az előirányzott kollségvetós keretében mozgott. Lényeges eltérés sem a bevételekben, sem a kiadásukban nincs.
Kifogásoljuk azonban az ügynevezett „átfutó költségvetésen kisüli tételeket." K kél tétel alatt a bevételekbe és a kiadásokba százezrek \\annak beállítva miudou részletezés nélkül. Igaz hogy az .indokolás" rovatban van egy kis szöveg magyarázat, melynél külöubözi címeket és stb. jelzői említenék például a 105 ezres kiadási tételre ez azonban nem elégséges. A költségvetésen kívüli tételeknél is rész-lelw»\' számla és vele együtt részletes ősszeg megnevezés szükséges, mert a jelenlegi létei szerkesztés mellett még szakemberek sem tudnak eligazodni.
Mi már tavaly is kifogásoltuk e kél tételi, valamint az egyes alapok elszámolását. Mert az alap elszámolások oíy komplikált elszámolásban vannak a városi házipénztárral, melyei csak városunk nagy
munkát végzi számvevője ért és tud megmagyarázni Más bajosan.
Az alapok, különösen pedig a katouatartásí alap és a városi házípéuztár közölt elszámolási viszonyra nézve kérdést intéztünk egy nagykanizsai szakemberhez, ki ezt mondott* munkatársunknak :
Őszintén megvallom sokat foglalkoztam már könyvelési dolgokkal, sok mérleget is készítettem, azonbau az ön kérdésére, illetve a zárszámadás ezeu tételeire nézve nem tudok teljes határozottsággal felvilágosítást adui. Kn ugy vélem, hogy az egyes alapok az év vége feli, vagy az év folyamán kölcsönt adnak a házi pénztárnak a kiadások fedezésére. Kuuek akkor mutatkozik szükségessége, ha a folyó, költségvetésileg beállított bevételi télelek nem fedezik a kiadásokat 8 miután ezen (¿lelek a város vagyonmérlegében a szenvedi vagyon közt szerepelnek, világos hogy e tételek kiadóba kerültek, ezért követelik azt az egyes alapok. Azok az összegek tehát nem nyertek költségvetési fedezetei és ezért hívják iket költségvetésen kívüli téleleknek. .Átfutó" elnevezésnek pedig azért, mert a másik év elején az egyes alapokuak visszafizetik. De ez csak időleges, mert az ér végén érek óta mindig köretelnek az alapok. Ai egésznek lényege az, bogy ezeu eljárással fedezni lehet a túllépéseket s ha már nagyon nehéz az alapok köretelését visszafizetni, mert ezt vissza kell fizetni, akkor következik a pótadó emelés Ha nein tévedek ez a technikai magyarázata ezen tételeknek.
Eddig u nyilatkozat. Minden esetre érdekes, hogy szakember sum tud e tárgyban teljesen pozitív bírálatot mondani, K tételekuél a ¡öviben világosabb, részlotosobb magyarázat adandó.
Jegyezzük még fel, hogy a város vagyonmérlege mintegy százezer korona vagyonszaporufatol tüntet fel az elizó évivel szemben, ami a jövedelmező ingó vagyon léteiénél mutatkozik. Miként állolt be ezeu vagyon szaporulat, a számadásból nem tűnik ki.
JEGYZETEK A HÉTRŐL.
(A plakát. — /I vicinális — A szezon.) ♦
A városi tanács szabályrendeletet fog alkotni az utcai hirdefésügyril. Jellemzi a mi kicsinyes viszonyainkra, hogy ezeu intézkedés évek óta tartó panaszokat lesz hivatva orvosolni. A városi képviseli-testület fog arról határozni, hogy a kezelést házilag végezzék, avagy bérbe adják. K kérdésben nagyon óvatosnak kell eliární. Kaposvárott például most akották meg a plakát szabályrendeletei és a város házi kezelésbe vette. Azonban a hirdetési tarifákat oly nagyra állapították meg, hogy emiatt valóságos plakátsztrájk tort ki. Viszont Hudupesl ftvárosa most mondotta fel bérűjének a szerződést, mert a ¡Öviben házi kezelésbe veszik a plakátügyet, melynél a város többet nyer és viszont a tarifa olcsóbb lesz. A legfontosabb az, hogy a tarifák tulmagasak ne legyenek, külóuösen az átmeneti idibeu nem. Ha pedig bérbe adja a város akkor a bérleti idil nagyon rövid idire
adja és biztosítsa magának a rövid felmondás jogát. *
Ismét egy vicinális kérvény került az iktatóba. A „Zalai Közlöny" több ízben rámutatott már arra mily uagy kár, hogy Nagykanizsa városának nincsenek vicinális vasutai. Az ii| terv megvalósulását szívesen látja a közönség. Természetesen ez nem azt jelenti, hogv örömünkben mindem megadunk amit kérnek. Nem. ezt valószínűleg maguk a kérvénye-
Sí A I, A I k i\' \'/, I, 0 N V
KOVKMbKR 2
zők hu in reméllik. A város esik annyit fog adui e célra, mennyit a városnak megér ai a gazdasági előny, mit M uj vasúttal kapunk Többől egy fillérrel sem.
Közeledik az ősti szezon Kelolvasó délutánok ós hangversenyek olőkésznlétei folynak m egyesületekben. Nébol komolyabb irányú munkára is készülnek. De csak nagyon kevés helyen. A komoly munkában uem szívesen vesznek részt a tagok, ezért sok egyesület egyáltalábau nem ad magáról életjelt. Ez külOuben elég érdekes téma a .feltálalásra", melyre még külön cikkben visszatérünk.
73

— A vároil pótod«. -
(Saját tudósítónk lói.) A város pénzügyi bizottsága szombaton est« befejezte Nagykanizsa város 1010. évi költségvetési tervezetének tárgyalását.
A bizottság ujnépi Elek Lipót olnök-lésével gyors, de emellett alapos munkát végzett, melynek végső számeredménye az, hogy 1910. évben 73 •/♦ lesz a városi pótadó, ami a tavalyival szemben 1 \'/, csökkenést jelent.
Az adófizető polgárság bizonyára örömmel értesül e hirról, mert a bizottság kezdő üléseiből oly hírek kerültek forgalomba, melyek nagyobb pótadó kulcsról beszéltek. Az emelés elmaradásának magyarázata az, hogy a bizottság több oly kiadási tételt törölt, melynek beállítása nem volt okvetlen szükséges, másrészt pedig egy nagyobb kiadási tétel fedezetet nyer a közvilágítás olcsóbbodásában. Vjigül azt is közlik velünk, hogy a pótadó csökkenés egyik oka a/, állami egyenes adó vég összegének emelkedése.
Vannak ugyan olyan beavatottak is, kik a pótadó leszállítását nem helyeslik, mert ez az állapot szerintük nom lesz maradandó és akkor később kellemetlenül fog hatni egy esetleges emelés. A nagy közönség azonban örül a jelennek.
A városházán most lázasan dolgoznak a költségvetés indokolásán, melynek elkészülte ulán ez azonnal nyomdába kerül es így remélhető, hogy a költségvetést az idén korábban tárgyalja a város, nem mint tavaly : január 22-én.
A közkórházi orvosok lakbérrel leendó ellátása tárgyában javaslat
A vágóhídi béltjsztitó- és pacalmosé-jog bérbeadásáról jelenté« és javaslat
Klappol\' Miklós v. d|jnok részérő — a kozvágóhídi szolgálata alkalmából — fuvarkártatenitás iránti Javaslat
Ezenkívül egy pótadúvisszautalásí ügy, néhány főgimnáziumi tanulónak tandíj elengedési kérvénye, 5 ingatlan vétel, illetve eladás és néhány illetőségi Ogy.
A közgyűlés délután 3 órakor kezdődik.
i.wrt. TTJtna zr*s.
Kanyaró után
a legkomolyabb betegségeknek biztosan elejét veszi a SÖOTT-féle EiMULSlO Az egészség gyors visszasterzése meglepi mindazokat, a kik először tesznek kísérletet a
SCOTT-féle EMULSIÓval.
A SCOTT-féle Bmtilsíó iwakís aunak köszOnheli nagy hírnevét, hogy összes alkatrészeiben lenntarija legnagyobb fokú tisztaságát.
Nagyon megfelelő az elkényeazletett Ínynek és a meggyöngült emésztésnek.
A SCOTT-féle EMULSIÓ a legkiválóbb.
Egy eredeti üveg ára a K. 50 fillér
Kapható minden gyógytáihan.
öntókályha. Szobolics János igenlő választ adott A szerencsétlen ember tévedett. A kályhában még körül-belül egy métermázaányí folyó vas volt. mely, mikor Szokolics a salakot kiakarta húzni, hirtelen kiömlött és a kályha mögött levő vízbe esett. Az igy támadt koverékből gázuk fejlődlek, mely a forró vasat a levegőbe röpítette. A robbanás reudkivOl he-ves volt. Sok ablakot bezúzott, sót az épDlet plafonját is megingatta. Ez szerencsére nem dőlt be. Ha ez bekövetkezik akkor ma több halálesettel lenne gazdagabb a Mercur gyár baleseti krónikája csak az említett kél munkás szenvedett súlyosabb i\'gési sérülést. A többi\'jelenvoltak sérülése teljes,-i jelentéktelen.
A másik verzió szerint Szobolics kályhakezelő Mllschenboru öntóraesternek jelentette, hogy sok » salak az öntőkálybábau. Utóbbi utasította SzobolÍMot. hogy várjon a kályhafenék kinyitásával, még a v»> teljesen ki lesz eresztve; egyúttal utasította Orieslei Frigyes inast, hogy a motort állítsa meg. Ekkot Müsehenboru Andri uevll munkáshoz fordult, igy nem vette észre, hogy Szabolics a tilalom ellenéi\'» is leluyitotla a kályha fenekét E pillanatban a vm a salakkal egytltt a földre zuhant. A heves elpárol gás folytáu beállott robbanás következtében Szabu lícsot és Fábiánt az izzó anyag összeégette.
Melyik verzió az ígaii. ezt a vizsgálat fogú kideríteni.
A> Kmullló vttíl
luínii • scorr-11 it iniKUMf »»a. j«cr\'< « túlim - Mfjtk li«y<-Itrnb* Ttnni
HÍREK.
Robbanás a Mercur gyárban.
Két áldozat.
(Saját tudósítónktól.) Szombaton késő délután az a riasztó hir járta be a várost, hogy a Mercur vasgyárban óriási robbanás történt, melynek többen estek áldozatul. A hir ebben a formájában szerencsére nem volt igaz, bár igy is nem mindennapi emez eset a nagykanizsai balesetek krónikájában. A hivatalos vizsgálat fogja kidedtenl kit terhel a felelősség ezen esetért, melynek két szerencsétlen munkás az áldozata.
(KémUlet a gyárban )
A Csengery-ulou. a sétatér végénél levő Mercur vasgyárbáti szombaton délután ot óra tájban történt a balesel. A gyár .Mercur vasművek Nikolai és tárnái" cég alatt működik és löleg tengely gyárfással foglalkozik
A gyárépület több szakaszból áll A szerencsétlenség a vasöntödében történt, a délutáni öntés befejezése után. A munkások készüllek., már 11 bérfizetésre, mikor ugy öt óra tájban óriási zuhanás za|a töltötte be a gyár Összes épületét. Egy pillanat alall összesereglett a gyár egész munkássága. Mindenki a vasöntöde felé tartott, honnan a zaj jött. Olt rémes látvány tárult a |elenvoltak szeme elé: 8 z o-bolics János és Fábián Istváu munkások jajveszékellek iszonyúan összeégett testtel. Az öutókályhából kiömlött és felrobbant mínl-egy egy métermázsányí forró vas égette össze a sze-rencjfétleueket, kiket azonnal ápolás alá vettek. Közben telefoni hívásra megérkezett dr. Hajós 8oma, a munkáspénztár orvosa, kí kötéssel látta el a muu-kásokai és a mentő kocsin beszállíttatta őket a városi közkórházba.
(Hogyan történt a robbanás.)
Ezt a hivatalos vizsgálat fogja kíderitení. Mi a következő két verzióról értesQltünk:
Mikor a munkások a délutáni öntést befejezték Müsehenboru Ede öntómester kérdést intézett Szobolics János kályhakezelő vájjon üres-e az
Városi közgyűlés.
Mit tárgyal a képvl.elóte. tület. -
Nagykanizsa város képviselőtestülete szerdán délután közgyűlést tart. A közgyűlésen a következő ügyek kerülnek tárgyalásra:
A kereskedelemügyi miniszter leirata u Teleky-ut kískőburkolata kiszélesítése tárgyában.
■ A város 1908. évi zárószámadásai előterjesztése, tanácsi javaslattal.
A városi tanács jelentése 11 l\'esti Hazai Első Takarékpénztárnál levő kölcsön féléves törlesztésére 33000 korona előleg utalványozása érdemében
A város és gyáuipénztári tőkék 1910. évben gyümölcsözőleg leendő elhelyezése tárgyában tanácsi javaslat.
Az 1910. évre érvényes legtöbb adót fizető v. képviselők névjegyzéke kiigazítására bizottság kiküldése iránti javaslat.
A városi szervezési szabályrendelet átdolgozására egy bízottság kiküldése iránti javaslat
A Badacsonyi Itazalt-Bányu H-T. kérvénye a kiskőhurkMásí munka építési határidejének incghosz-szabbítása tárgyában, tanácsi javaslattal.
A közkórházi kut javításénál felmerült 6*7 kor. 40 fillérről szóló számla kiutalása érdemében előterjesztés.
Harkányi Ede meghalt.
■•Ifkaallia. novomlicr i. Vasárnap délelőtt rövid távirati tudósítás jelentette, hogy Harkányi Ede dr. agy véd és író vasárnap reggel a fővárosi Herzl-szaiiatoriuinban meg halt. A lesújtó hír mindenkit megdöbbentett, meil csak kevesen tudták Nagykanizsán, hogy a fiatal tudós, kire szép jövő várt, oly nagy beteg, mely hallilát okozza A legszélesebb körben nyilvánult meg a részvét u Weiser-család iránt, kit hz elhunythoz a közeli rokonság szálai fűztek.
Harkányi Ede dr -t vakbélgyulladás miatt a napokban szállították be a Herzl orvostanár szana tóriuméba A neves orvostanár pénteken operálta meg a beteget, azonban a/, operáció már nem segített. Komplikációk támadtak, mely kioltotta a lehetséges ember életéi
A gyászesetet hozó táviratot L ő w e u á t e í 11 Béla, a Király-gőzmalom igazgatója küldte Nagykanizsára Ország l.ajos dr-nak, a Weiser-család háziorvosának. Ö értesítette kíméletesen a családot Harkányi, kí uogvkanizsai születési), ezelőtt 3 évvel vette nőlll Woisor József nagykanizsai vasgyáros leányát, Ellát. Házasságukból 2 gyermek született. Harkányi József miniszteri titkár, a munkás-biztosító hivatal bíró tagja, fivérét gyászolja az elhunytban, kinek temetése ma, kedden délelőtt volt Budapesten.\'
Harkányi Ede dr. mindössze 31 éves, de neve már is ismert volt az egész országban, hol érdeklődnek a tudományos működés iránt. Harkányi jogot végzett. Volt több külföldi egyetemen A doktorátust Kolozsváron szerezte, az ügyvédi vizsgát Pesten tette le. Bár jól menő ügyvédi irodája volt, do azért ő szívesebben foglalkozott tudományos munkálkodással. Első műve .A holnap férllaí" címmel 19u4-ben jelent meg, melyet az egész fővárosi sajtó dicsérettel fogadott. A munka előszavát a szigorú jeles kritikus. Alexander Bernát egyetemi tauár, a Budapesti Hírlap kritikusa irta, ami egymaga is elismerés. Ezután még több műve jelent meg. Az utóbbi években rendkívül sok cikket és könyvismertetést írt a
NOVRMflBB 8
)
ZALAI KÖZLÖNY
8
„Huszadik 81 á zad"-ba, melynek legkiválóbb munkatársai fközé tartozott MAveit, liirlnpi cikkeit az Ügyesen csoportosított kritika és a nagy olvasottság jellemzi. ]<olkosen részt vett a Társadalomtudományi Társaság minden mozgalmában A4" 4 közbenjárásának volt az eredménye, hogy tavaly a társaság több jeles vezetőembere felolvasást tartott Nagykanizsán. Vezető szerepe volt a budapesti Itali lei körben is, mely miatt ogyos lapok erősen támadták () azonban ezzel ueni törődött mert felvilágosult és ami a fő, független ember volt. Jel-lomiő, hogy "mint vagyonos ember, szívesen és sokat foglalkozott a munkásság ügyével. A legutóbbi időben a hitbizományok történetét kutatta a tudományos könyvtárakban és muzeumokban A kérlelhetetlen halál dorékon törte szép jövőjét Képzettsége olótt ellenfelei is meghajoltak.
Harkányi Kde dr földink volt Sikere büszkeséggel töltötte el ismoróseit, kik most megrendülve szállnak a gondolat szárnyán Harkányi dr. ravatalához, kinek a Zalai Közlöny is Isten veled el mond.
A Társadalomtudományi Társaság, a Szabad-gondolkodás Magyarországi KgyosUlel, a Társadalomtudományok Szabad Iskolája, . a Huszadik Század szerkesztősége, a Magyarországi feministák Kgyesü-lete együttes gyászlapot adott ki
—1 Seemélyihir Ángyán Héla. a .budapesti szt. Kókus-kórház belgyógyászati osztályának főorvosa vasárnap Nagykanizsán volt. Kz alkilouitnal Szekeres József dr. főorvos társaságában megtekintette a helybeli közkórházat
— Halottak napja A helybeli fginmázinm ifjúsága tegnap d. u tanáraik vezetésével kivonult a temetőbe, hogy elhunyt tanáraik sírján az emlékezet mécsét meggyujt.sék. Iteszédet mondott Mezgár Lajos VIII o t . alkalmi kölléméhyt szavalt Rauschcnber-ger tiyula VIII. o tanuló. Az ifjúsági énekkar pedig gyászdalokat énekelt.
— Halálozás. Özv. Gitrtner Vilinosné 8 i éves korában Nagykanizsán elhunyt Nagyszámú rokonság gyászolja. A Jószívűségéről ismert öreg úrnőt tegnap délután temették nagy részvéttel
-- Földes Miklós előadása Sümegről írják: Az 0 I. K zalamegyei köre gyűlésén Földes Miklós nagykanizsai polg i«k. tanár „A polgári iskola és az állami oktatás" elmén felolvasást tartott, amelyen főként nemzeti szempontból az oktatás államosítását sürgette. A gyűlés erősnek ítélte különösen-a felekezeti oktatást elítélő hangot, végűi a felolvasónak nagv ügyelőmmel hallgatott érdekes felolvasásáért köszönetéi fejezte ki
— Eljegyzés NJíltéuyí Gyula, a Míltényi Sándor és fla nagykanizsai oég beltagja efjogyezto Hay Irénke urleányt Hay (iyörgy rendőrkapitány leányát
— Szórakoztató délután A Katii Legényegylet vasárnap tartotta ez idei első szórakoztató délutánját szép számú közönség jelenlétében. Ábrahám
Árverési hirdetmény.
„Néptakarékpénztár részvénytársaság Nagykanizsán" --■ ■-■
zálogosztályában
1009. november hó 15 4n árverés tosz, amelyen a/. 1909. október hó
17-ig lejárt és kí nem váltott, vagy m^g nem hosszabbított tárgyak kerülnek iparhatóság! biztos jelenlétében -Viáfj árverésre, -o^—«-----=
Árvefés kezdete d. u. 2-kor.
Kata áll. tanítónő zongorajátéka nagy tetszést aratott Különösen nagy hatást ért el az u kettős, melyet Ábrahám Kata zongorán és Lukács József gordonkán adott elő. A közönségnek tapsai háromszor provokáltak ni meg uj darabot a két im\'itésztől Nagyon kedves volt l\'avelkovits Anua inonologja. Csermák I^ászló egyesületi tag Petőfitől szavalt szép előadással Felolvasást pedig Gergye Sándor áll tanító tartott
— Esküvő Gyarmati tiyörgy helybeli könyvnyomdász f. hó 4-én d. o. fél lá órakor vezeti ollárhoz Orbán Toruska kisasszonyt
— O eszterrelcher Bernát távozása Lapunk uyiltterébeii találták olvasóink Oestlerreioher Bernát polgárlársuuk búcsúzáéit. Harmincöt évi itt tartózkodása beleesik Kanizsának fontos átalakulási időszakába. A régi egysíwű palriarebalís Kanizsa ebben az időben változott ál a jelenlegi modern mederben haladó várongá. Mind a régí„,mjud az uj időszakban kötelességtudó, hasznos polgára volt; városunknak, kí éleiének légéilékesebb részét itt töltötte el, részi vévén a mindazon mozgalmakban! melyek városunk éleiében előfordultak Mini városi képviselő, megyei Irvhalósági bízolUági tag és u Kauízsai Járási Gazdakör tágja munkás polgárként szecapolt. A Zalavármegyei Gazdasági Takarékpénztár megalapításának egyik leglelkesebb mozgaló|a volt aunak idejéu és kezdettől fogva igazgatósági tagi«. Midőn ezt azrveseu elmondtuk, klváuiuk távozó polgártársunknak, hogy amint annyiszor nii\'^ok boldogságán fáradozott lelje fel U| otthonában áí.l ami ót a fővárosba vezérli : a családi boldogságot leánya és unokája körében.
— Huszonöt év a nyomdában Nemrégiben megemlékeztünk lapunk hasábjain Kirch-I k n op f Károly a Zalai Közlöny nyomdájának gépmesteréről, ki most töltötte be huszonöt évi: nyomdász munkásságát, ebből tizenhét évet jelenlegi1 alkalmazásában, A jubiláns tiszteletér«) a nyomda tula|doiiosa U\'|. Waidils József szombat eslve a Pol-! gári Kgylet vendéglőjének külön szobá|ábau lakomái adott, melyen résttvelt a nyomda és a könyvkereskedés személyzete és lapunk szerkesztőségi tagjai. — Itt említjük, hogy a nagykanizsai szervezett nyomdászok szombaton eslu társasvausorát rendeznek Kirehkiiopl Károly tiszteletére
— Hertelendy automobilja és a nagybőgős Tapolcáról írják : Hertelendy Ferenc temesí főispán automobilja Oyeuesdiás község közelében elütötte Horváth Jáuos ittas állapotban levő bajosai nagybőgőst. A zenés» súlyos sérüléseket szenvedett. A főispán megtérítette az összetört nagybőgő árát és még külön kárpótlást^adott a szenvedett sérülésekért. Az automobilt soffor vezette
— Merénylet a balatoni vasút ellen. Tapolcáról jelentik: A Badacsonytomajról induló tehervonat ellen ismeretlen tettes merényletet követett el. A vonat eló két méter hosszú yasuli sínt .fuktotlek A mozdony ve-zotó ószre vette ugyan a veszélyt, fékezett is, de már késón volt. a mozdony olsó kerekei óly szerencséson haladtak keresztül, hogy ismót vissza esett a sínpárra, s nagyobb bajt nem okozott. A gaz merénylőt a csendőrség nyomozza. — Karácsonyi Kálmán járási főszolgabíró hirdetményt bocsátott ki ez ügyben, melyben óva inti átjárás lakós-ságát hasonló gaztettek elkövetésétől.
— Kise szerencséje nagyi Miért a leg-uépszorühb e 8 szó az egész országban ? Vegyeu egy sorsjegyet a Kiss baukliázbau, akkor meg fogía ludnil A Kiss bankház nagy előnyöket nyújt a közönségnek, eddig annyi milliót fizetett kí készpénz ben t. vevőinek, hogy ma hazánk legnépszerűbb osztálysorsjftgy főelárusitó lielyo Most is itt nyerték a 1100,000 korouás főnyereményt, immár negyedszer. Ajánlatos tehát t. olvasóinknak, hogy ingyenek sz«-reucsekísérletet és rendeljenek Kiss Károly és Társa bank részvénytársaságnál Budapesten. Kossuth Lajos ulca 13, sorsjegyet. Húzás már november 18-án.
— Vároai muzeum firtékes könyvei és | műtárgyai vannak a városnak, melyek most a szem lelő! elrejtve a levéltárban vannak. A legutóbbi
pénzügyi bizottságban egy helyes érzékű városatya indítványára elhatározták, hogy e tárgyak a tanácsteremben kellő szekiényekben helyeztessenek el. Kz az intézkedés nemcsak azért találkozik tetszésünkkel, inert ott inégis szem elé kerülnek, hauein meri a látottakon felbuzdulva talán gyarapításra ösztönzi a szemlélőt, vagy a városi intéző köröket Igy alapja lehel annak a városi mnzeumuak. melynek a Zalai Közlöny már annyiszor volt szószólója
— Villamos költségek. pénzügyi bizottságnak pénteki ülésén líerültek eló azok a kölTségek. melyek a villamosvilágitásra való pályázatok ideje alalt felmerüllek. A szakértői díjazásokkal együtt 12 ezer korona költségei okozoll az uj szerződés megkötése. Kzl azonban nem vette be a költségvetésbe kiadásnak, hanem s városi közvilágítás megtakarítási Összegéből, ami 14 ezer koronái tesz, log|a e tételt fedezni.
— Egy koldusmodell öngyilkossága. A kanizsai koldusvilág egyik tipikus alakja Píugiozer öreg vak koldus tegnap délelőtt 11 órakor Kinizsy utcai lakásán egy szíjjal az ajtóra erősített fogasra felakasztotta magái. Az öreg koldust bizonyára sokan ismerik Nagykanizsán. Olt ült mindig a plébánia templom előtti keresztnél. Érdé-kim típusa egyízben a nagykanizsai gimnázium rajztanárának Kálóozynak is feltűnt, kí ót lefestette és az érdokes kép ma is díszíti egy nagykanizsai muharát szalonját. Az öngyilkosság oka. eltérőleg a szokottnál, nem ismeretlen. Az \'okok közt állítólag az is szerepel, hogy Pingiozer nem győzte bevárni az aggok hazának felépítését és emiatti elkeseredésében lett öngyilkos.
— Utóállitás. A rendes november lióuapi Utóállltás f. hó .Vén lesz a Polgári Kgyjetben.
— Iparosok dalárdája A Déli Vasúti fűtőházi kézművesek dalárdáját már több ízben hallottuk és-volt alkalmunk olisiufTrésünket kifejezni ugy a dalárda vezetőjének ltácz János kánlor urnák, valainínl a dalárda tagjainak. Nem ütnek vásári lármát, de működésűk nem szünetel, buzgalmuk nem iaukad A nyáron mikor a Vasutas Szövetség Siófokon ünnepséggel várta eluökét Batthyány Tivadar grólot, meghívták ókul az ünnepen való közreműködésre. Kz alkalommal a lürdói parkban hangversenyezlek és nagy tetszésben. elismerésben részesültek A Szövetség ezüst serleggel tűntette ki ókel melynek felavatása a tél folyamán megtörténik Kgy másik ünnepségből kifolyólag Zákányban mfiködtek együtt az otUui dalárdával. Főnökeik minden lehelő támogatásban részesili őket Kddig egy műhely helyiséget bocsátott rendelkezésükre, november elején azonban a Osengeri-utou béreli helyiségben helyezkednek el, hol nem csak az énekpróbákat fogják tartani, hanem társas összejöveteleket, sőt szakszerű felolvasásokat is rendeznek.
A Bór- fe Llthlon-urulmu
Salvator-forrás
Mtilní iaml haunilUttk vsMbaJoknál, » hdgyhólyaf báa-talmalnál it kÁllványnál, • ezukor-b*Ugságnél,u emáutáal i> lálag-szervek hurutjainál.
Húgyhajtó hatáaúl
(••■••imi lturu «■«•iUkiii
t«l|(lu ullui iifiwiiiifcmiti^iáHw * E£*1££3 Mr.frfrrrdj fdlUUb.il % RuiéptJt. V »Jjtrihrri I. . _
4
ZALAI KÖZLÖNY
NOVBMBSE 2.
gytllósoken magyar ruhában fognak rueg-jelenni.
— Mindenszentek kaláosa. A kisvárosi éleinek régi siókba, liogy mindenszentek nnpjáu a l><>kok tiiindenAtontnk kalácsot ajándékoznak vevőinek. A régi vilAg poezise azonban minden téren eltűnik és igy nem csodAlbató, hogy a mindenszentek kalácsa lúlött is nmgíiAttAk a lélekharangot. Kit az aktust a keszthelyi pékmesterek ai oltani «ajtó nyilttér rovatiban igy jelentik be:
Tisztelettel értesítjük uag) rabecsült vpivöKViöii-ségUnket, hogy »» idén a mindenszentek-kalácsát mim késxiljllk. SzAmlalau oka közül csak egyet, a liszt rendkívül drágasága ügyi« megnehezíti b létéit való közdolműukot.
— Megvakult színésznő. Alpár lréu a pécsi színház t&g|a elvesztette szemevílágAl. Most lótékony előadást reuJe/.lek a pécsi színházban AlpAr Irén javára, amelyen Ilévy Anrélía ia fel lepett. A vak művésznő maga is «/avult ni esléu, melynek nagy sikere meghozta a művésznőitek az anyagi támogatást. r
— A vásáron. A muraszerdahelyi vásáron ltuzsics Bálint 19 évea perlaki legényt egy ló hasba rúgta A fiatal legény szörnyethalt
— Goldranrk ünnep Keszthelyen A Dunántúli Dalosszövetség dalusvnrsenyéuek keretében Keszthely város Uotdmark Károly. a vilAghira zeneköltő tiszteletére ünnepséget rentloz. Az ttuiwpsog rendezésére Fodor Izsó budapesti zenetanárt kérik lel.
— Keszthely város képviselőtestülete gyűlésen betelefttették. hogy az Artézi kut kitűnően sikerült. A megejtett vagyelouizés a viz minőségéi jónak talált» A sut vizbóaége megfelelő. Az uj kórház teljesen elkészüli. A lóglinuáziiim homlokzatára lelAllilamló villamos óra költségvetését a képviselőtestület, eifogadta ,
NYILTTÉR.
— Kalivoda Kata festőiskolája Kalivoda Kata, már tekintélyes hírnévre szert tett feslóművésznó, átvette Ullmaiiu Kóbert festőművész uagy látogatotl-■ágnak örvendd festőiskoláját Ihidaposleit II. Aréna-ut 58. Kalivoda Kata művészete érzésben és szellemben teljesen magyar, de emellett finom és előkelő: n-in csodálni való tehát hogy növendékei a magyar aiisttokráeia legmagasabb köréliól valók. Kalivoda Katának iskoláján kívül még sa|át műterme is vau Duoakeszében. Kalivoda Kata a vidékről is oll\'ogad i\'heUégesebb leáuynöveudékeket teljes kiképzésre Kalivoda Kata zalámágyei leány és Kanizsán bájos művészetének sok barátja vau
— A Klein Márkus Fiai cement nagykereskedők mai hirdetését az olvasóközönség szíves figyel mébe ajánljuk.
— Életveszélyes baleset. A Franz cég helybeli gőzmalmánál egy uj kéményt épít L tfussen-liauer et Bobn kéményépítés vállalkozó cég Wienból. Ma reggel ltuucum Kereuc napszámos a már 10 m. magasra emelt kéményből az abban levő hágcsókon a felső nyilAson ki akart jutni Kközben ahelyett, bugy a gerendáhs kapaszkodott volna, az állás egyik tartó-t.isAba fogózott Kz azonban lazán volt benue és igy Knncum a vassal egyOtt a mélységbe zuhant és életveszélyes sérüléseket szenvedett, ((alkarja eltörött és baloldarhordái beszakadtak. Kszmélellenül a köz-kórházba szállították • A baleset oka a felvett jegyzőkönyv szerint a saját vigyázatlansága volt.
— Elfogott pénzhamisító. Takács József (tűzi) kiskanizsai lakós szepetneki erdőőr az ottani >>rdőben hamis ö koronások gyártásával foglalkozott. A csinált pénzt búcsúkor és vásárokon meg az est homályban szokta kiadni. ItajcsAu is beküldött egy gyermeket szivarért a holtba, ogy ólom ötkoronás-.aÍ. A kereskedő felismerte a rossz pénzt és jelentést ! lett az esetről. A megejtett nyomozás alapián Takács 1 Józsefet letartóztatták; az erdőben egy faodubaii megtalálták a gipsz mintát az öntéshez való kanalat és nagyobb mennyiségű ólmot. A pénz elég |ól tan öntve, csak a körirat nincsen rajta A hamist-loiiak társa is van, aki valószinflleg rövidesen szín lén belekerül az igazságszolgáltatás kezébe. Takács eladatott az Ügyészségnek.
— Elhalasztott befizetés. A Nag> k.mizsai Takarékpénztár által alapított Önsegélyző s övetkezet a hétfői befizetéseit, tekiutellvl az Ünnepre, pénteken fogja megtartani
— Értesítés A Délzalai Takarékpénztárral Kgyesült Önsegélyző Szövetkezetnél a november l érc eső befizetés az (Innep miatt november 5 én, azaz pénteken tartatik meg.
— Szőlőbirtokosainkhoz! Nagy tUbor -/.óllö-nag) birtokos augusztus hóban felhívást intézett a tóvárosi lapokban, hogy az általa \'¿0 év óta tenyésztett Delawaie faj-tzóilóiiek termését az idén, a midőn az ország összes szőllő termését a betegségek majdnem teljesen lepusztították, a helyszínén tekintsék meg s győződjenek meg, hogy a Delaware szó-Kiről tett Állítások a valóságnak teljesen megfelelnek lizeii felhívásra az ország bor-vidukciról tömegesen utaztak Kólyra, sót egyes borvidékek 10—Ifi tagu küldöttséget is küldtek tanulmányozás végett. Min-deu látogató a helyszínén annyira el volt ragadiutva, vtogy nyomban nagyobb meuuyiséget vásároltak, sót < gy nagybirtokos \'.\'00,000 darabra tett megrendelést oly sok előnye van a világhírt! Delaware szóllőnek és bornak, hogy t. olvasóink ínját érdekükben cselekszenek, ha meghozatják Nagy (íábor, Kóly, (Bi-liarm.) képes árjegyzékét, melyet ingyen ét bérmentve kOld.
— Bérkocsisok felebbezése Brdekes lelenség, hogy bérkocsisaink, kik a bérkocsi szabályrendeletet már a tárgyalása előtt is ismerték, sőt módjukban volt a képviselőtestületi határozat ntán is lelebbezéssel élni. akkor hallgattak Pedig ebből az ö hallgatag tetszésökre lehetett következtetni P.s most mikor a szabályrendelet minden forumot meg-tárt, mikor a belügyminiszter jóváhagyó járadékká! ellátta, most jajdulnak fel. Kelebbezést adtak be. melynek ízléstelen hangjával nem akarunk foglalkozni Csak megakarjuk jegvezui, hogy komoly polgárokhoz felebhezésben felsorolt okok a döutők, nem pedig a benne kifejezett kólosérlckü. hatásra -zánt kitételek. A felebbezés különben az alispánhoz vau szAuva oly célból, hogy véleményezés cél-
jából a soproni iparkamrának adják At. mert a jelou-Icgil nem szakemberek készítették és mert az ó anyagi érdekeik nincsenek kellőkép megóv*. Kíváncsian várjuk, hogy az alispáni hivatal, mely mAr jóváhagyó-lag foglalkozott a szabályrendelettel, mikép fogadja a beadványt. Ha ugyan i kérvény egyáltalán felterjeszthető már ez ügyben.
— Halálosan sérült á kórházban. Zala-szentbalázsról az éj folyamán ogy életvoszélyesen megsérült férlit szállítottuk be a kórházba Beszólni nem tud, igy kihallgatható nem volt
— Elintézett felebbezés. Kouold frigyes a Batlhyány-Slraltmsu hercegi uradalom egyik bérlője felehbczésl nyújtott be a Két árok közi és l\'ivári malomi dűlőre kivetett adó miatt. K dűlőket ugyanis mint rétet adóztatta meg a város, holott a bérlő legelőknek ininósiletto azokat Kz Ugy miatt Kuba-novszky István szombathelyi helyszínelés! felügyelő és Kozmadombi Fereucy Kálmán földadó bizottsági előadó városunkba érkeztek és a vizsgálat után a tényállásnak megfelelően a legelő ínlvelési ágba sorozták az emliletl dűlőket és egyben a talajvjszo uyok minősége szerint a II. osztályba sorozták. November közepén újra, ellátogatnak NagikanizsAVa, hogy egyes földosztályozási helytelenségeket, melyek idők folytán keletkeztek, hivatalossan megszűntessék. /
— Egy ajánlásra méltó Játékszer Tekintettel a közelgő karácsonyi ünnepélyre, sok szülőnek kívánatos, ezen sorok által ugy |Alék- és foglalkozási szerre figyelmeztetve leuui, a mely a számtalan játékszerek közi kivételes helyet foglal él és külöuősseu azáltal tűnik ki, hogy a gyermekek avval mindig szívesen látszanak. Kz egy cikk amely évről évre mindig gyakrabban átszáll a|>Aról fiúra és a mely tehát uein lálváuyo, játékszer, mely csak szép színei Állal kApiáztat Majdnem azt hisszük, hogy ezen játékszer megnevezése felesleges, vagy talán mógis létezik oly család, a melybeu a Horgony Kóépltóstekrény még ismeretlen, ö az, a melyet ezennel legjobb karácsonyi ajándékul ajánlani akarunk meri ezeu játékszer joggal a legmelegebb ajánlásra inéltA. Miután rövid idővel karácsony előtt az üzletek nagyon el vannak foglalva, legjobb ha bevásárlás előtt Richler F. Ad. és Ta , kir. iidv. ós kani. szállítóktól. Hécs I, Operngasse 10. beszerezzük a leguiahb árjegyzéket hogy egész kényelmesen a megfelelő Horgony-Kóépitósiokréliyt kiválaszthassuk Hóvebbe.l találunk beuue jó zeuéló- és beszélőgépekről is
— Tüz. A napokban ZalaszeutbalázsoU gondatlanság miatt tüz keletkezett, mely 7 gazdának házát, gazdasági épületeit és eszközeit elhamrasziolla A kár 4* ezer K-ra megy, ami biztosítás utjAu csak részben térül ineg.
— A vlaazatotszö szaga és Ize következtében oly nehezen bevehető csiikaináiolaj végre jó Izü és könnyen emészthető á>lupu|bati kapható, a hires „Scotl-féle Kínul sió "-Imii, inely minden gyógyszertárban árusiltatík.
— A .Jövendő" pörei 5íci|i Hródy Sáudor uiegsztlnt Jövendő ciinü folyóiratáról vau szó, hanem arról, melyet Herlász Jenő szerkeszt, mint a kéményseprő segédek szaklapját. K lap két oly közleményt közölt, melyet Stefituooz József zalaegerszegi és Nngy Ignác, hatvaui kéményseprő incstjn magukra sértőnek találtak. A nagykanizsai kir törvényszék pénteken tárgyalta mindkét ügyet. A büntető tanács — Kenedi Imre dr elnök, Fischer József <lr, Kayscr Klek szavazóhirák — a cikk szerzőjét, Szakos János írt éves nagykanizsai kéményseprő-segédet bűnösnek mondotta ki és a vádlottal 14 napi fogházra és 2tl korona pénzbüntetésre ítélte. Az elitéit felebbezett.
— Vízvezeték Sümegen Sümegen vízvezetéket szándékoznak létesíteni. Kz ügyben Ritner Zsigmond elnök lésével vízvezetéki bizottság működik Az elnök érintkezésbe lépett egy bel£» társasággal, mely Magyarországon 8 > millió korona részvénytőkével vízvezetéket szándékozik épiteni
— Magyar ruha a vármegyén. Szombathely«» a mull héten\'leplezték 1« II. Rá-kócy Pereítc arokópót a megyeház fll<%tnr-tnében Az fltinopl l/cnkódot Woöl\'08 István tartotta (]ÍH/,i^tig.vurbaji. Meg volt a Itatása a tilzes bes/.óilnek is. meg a itentze.tj vise-le.ltM\'k ¡« A vármegyei lisztviselők ugyajiiH elliatározlák, hogy ezuittul a vármegyei kőz-
;y
K rovatliau közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.
Bnoauái.
Alulírottat 3fi évi kanizsai tartózkodásom utál*, a barátságnak kellemes és sok »zálil kötelékei fűztek ide. ItarAtaim és ismerőseim nugy s/.áWia szinte lehe-tellenué teszi, hogy most, midőn Itudapostre (Uolteu-biller ii. ft. a II. em.) költözöm, mindegyiktől személyesen bucsut vehessek. De kerülni akarom a bncsuzásuuk reám nézve fájdalmas érzéseit is, azért ez uton mondok mindazoknak isteuhozzádot, akikkel mint kanizsai polgárt a társadalmi ériutkezés, a városi gazdasági élet és a honpolgári^köle.lesség a hosszú idő alatt összehozott és akik barátságukkal megaiAudékozlak Jóindulatuk emlékét magammal vísíüin és kérem, hogy rokonszenvüket idtúvuzásom utAn se vonják meg tőlem. Isten áldása legyen barátaimon és Nagykanizsa városán.
Nagykanizsa, IU0U. iiov.
Oesterrelcher Bernát.
Szőlö-oltvany,
szílövesszőról és borról nagy képes árjegyzékemet
mmr ingyen -m
és bérmeutve küldöm meg, a kí Címét tudatja. Kzen könyvet még az is kério, a ki (eyiWni nem «kar, mert ebből ineglauuthaija a szőMtil.ipiiétit s náellett sok szólókép vau benue. Szőlóoltváuyokból és mis egyeli európai ét amerikai uiin* én gyökere* veeiwíttől a világhírű DeUwarébóí állandóan tobb millió készlet eladó, olcsó ár melleit Több ezer eliamerö levél, közte több hercegi és grófi urixlaloiatói.
OiDi: Szüoi Sándor fia, irőlőtelepe.
Bihardiószeg
A Zalai Közlöny
Sz«rkitztiii|i it kiadóhivatala {
Deák-tér i. sz. alatt van
-i
NO!KMBKR 3
U.UI KÖZLÖNY
5
KÖZGAZDASÁG.
^ K vicinális kérvény.
— Áttették a pénaügyi bizottsághoz. —
Megemlékeztünk niAi arról a kérvényről, melyül Franz Lajos és fia nagykanizsai malom és vil-lamvilégitási cég. mini a Nagykanizsa- lliárosberény-llaurgó, Iliérosberény—KoinárvAros helyig érdekű* vasút előmunkálatainak engédményese adott be Nagykanizsa városéhoz A cég kérvényében háromszázezer névérleki) lórzsré-ízvéuy jegyzéséi kéri a várostól. A kérvény részletesen felsorolja azokat az ered-: ményeket. melyeket gazdasági, forgalmi és közigaz g.dási téren tár az uj vasúitól A beadvány nem foglalkozik a tervezett vasút vonal részletes ismertetésével, hauem ehelyett egy német katonai térkép mellékletet tartalmaz, melyen lel vaunak Hintetve a vonal által ériuteudő községek.
A városi tanács legutóbbi gyűlésén terjesztették be * kérvényt, melynek érdemleges tárgyalásába a * tanács ezúttal nem bocsátkozott, hanem elrendelte a kérvénynek a pénzügyi bizottsághoz való éttételét.
A pénzügyi bizottság fog először véleményt nioudaui arról, váljon mily anyagi áldozatot érdemel az ii| vasút Nagykanizsa város szempontjából.
t
Elutasított kérelem, Holtai József, a Kereskedők Társulatának titkára többek felkérésére azzal a kéréssel fordult a kereskedelemügyi minist-tarhez. hogy október 31-ikét\'e a vasárnapi muuka-szünetet délig függessze fel. A kérés ugy látszik liem volt iudokolt, mert öztorónyi államtitkár a minisztérium nevében adott válaszában kijelentette, hogy a kérést teljesíthetőnek nem találta.
Szaktanfolyam A Nagykanizsai magántisztviselők egyesülete értesülésünk szerint az idén in. gyeues szaktanfolyam létesitését tervezi. A kereskedelmi élet köréből veit tárgyakat (könyvelés, váltó és kereskedelmi jog egyes fejezetei sth ) az előadók szabadelóadáshau fogják {«mertetni. Kgy kiküldött bizottság most dolgozik az anyag összeállításán.
Uj pénzintézet. Nem kell megijodni e címtől. Kzuttal ltom Nagykanizsán tervezik, hanem Szombathelyen. Ott terveznek egy uj pénzintézetet a kereskedelem előmozdítására százezer korona alaptőkével. Kzzel a parányi tőkével a rendes hitel meg szavazáson kívül még a fizetési zavarokkal küzdő kereskedőket is támogatni lógják. Kzeukivül lesz az hitéletnek igazgatósága is, ami a fó. Sót a legtöbb
legjobb hátánál Hashajtó.
(Neuatain Erzi
olái)
felülmúlja minden tekintetben a baionló kétlitmányeket. Fenti iier mentaa minden káros alkatráazaktol a len-jobb »Ikerrel haaználják » altéit bántalmalnál, kónnyü •zékletttel »eret, egy vártUztltó gyógyazer iem irulmaila-nabb í. alkallnaiabb a II \'III L\'UU- \'I Ml gtt |t
logyöiáiára, mint a legtöbb tretegacg okozójára. Cukrozott «□11« miatt, a gyermekek l> azlve.et- veixtk. Egy doboa Ij pilula tartalommal 30 ftllár egy teketet A dobóiul tehit IW> pllutával 2 korona. A páni előre bekuldáie mellett bérmentve.
Ámr ául Utánzatoktól óvakodjunk,
v » m n i 4N,u„,ln F0Nlp hMhtj,ó
Hutáit. I«*táir kárait Caak. akkot valódi, ha intaden lioboion a törv. bejegjrret Szent l.lpót védjegy it l\'bllip Neuitein gyógjrizeréiz alá-tfá.a fekete vöröi nyomáiban olvaiható, A ereik, tórvánjr állal vádett ciomagjalakon tágunknek rajta kell tennie.
Iivilila F«l(^S|é|Mi*rlára. t|. Ultikat
Wien, l\'lankengaiie 6. Kapható Nagjrkanliiin: Ralk Gyula. Betua Lajoa, Prága r Bála áa Siabo Anlal gyogyatarásxaknél
Szőlőoltvány eladás!
Aki egészséges, olcsó szép szólói akar, bizalommal forduljon
VITYÉ MIKLÓS
a lalkllamaraUaan váMtitt - oltvány Ulapéh.a -
Öj-Cmbííoii (Toroítai-ffl.)
ahol szokvány miiiőaégO I. rendű fás. gyökeres és sima zöldojtványok bor-és csemegefajok vala-mint amerikai sima éa gyökeres siólővesazők. nemkülönben ugyanazon fajok II. rendi) osztályzatban a legolcsóbb árban kaphatók Szól ¿lúgosnak külön e célra választott fajok. — tlyUmölcsfa- és rózst-oltváuyokban nagy választék
Faj- éa árjeg-yaék Imgytn éa bérmentve. A számos elismerőlevél közül Itten csak egy : A küldött oltványokkal t|ljeseu meg vagyok elégedve. A kedvező időjárás melleit igen szépen megeredlek, az elmaradottak száma I— többre nem tehető. Fattiszlázásról ezidó szerint még nem uyilatkozhatoui
Tisztelettel Dr Gróf Árpád
Szeged, 1009. Julius 10. ügyvéd, i
ÍRATLAN SZŐLŐFAJ
Hogy eit bohiionyil»atn a .Ue\'a-ware\' tzölOrol, királyi kózjegyzOl hllele>l\'é>iel ellátott eredeti fénykép felviteleket káaxittetlam. A felvátel áll: egy drl). 0 ivei cmerctapo» kifogástalanul du.an ter-tnO töke, 32 rurt. egy drb. 4 ívei uálveisiSi Uike 168 fUrl ii II drb. egy iorban lívií 4 ávei »zátveuzoa töke több mint 1600 kifogástalan agáaiaágaa fürt axólötermáaaet. Ezek mind olt vátal-tak fel, ahol pár máternyír» tói« az európai oltványokon a term^a nágy-Blaiörl permataxáa dacára «tpuaz-tull. Igy ei az áv volt az, a mely babizonyltoltm, hogy ezen fajnak tormásában permetezáa nálkül aemm\'félö aiSIObetegiég kárt nam okoz. EzanktvOl nagy tlOnye mág, hogy oltani éi alt a földet megforgatni nem kell, vettitfje télben toha meg nem fagy, bora alaórondO éa rendkívül bötermb. Kzett a néven azonban igen lok mái hitvány fajokat adnak el, eitrt a ki a valódi bóterinő él lecnaaiaaabb fajt akazja megizereinl az c»ak NAOV OABOR-féla .DELAWARE- veizSl vegye. A DELAWERA aaőlci bővebb lelráiát tcrrníienek királyi közjegyzővel hite-leiitett eredeti fénykép felviteleit nlnei kivitelben, továbbá a izöveg közé nyomott 40 u4p képet tartalmazó
képit irjéiyzékil li|yn íi bírmntvi
mindenkinek, aki velem cimát tudatja. Okvetlenül kérje ínég ma eit a lanuUágos tartalmú árjegyxckct, mely a »lőltSolt-ványoiról ét lugaiQltetéarfll i» ad rétilete«, helye« utbaigaiitisokat. HAQY OÁBOR ualaaaiyblrtakaa KÓLY pilla, távlrtfa ia táikiuélí álliaiái.
Levelezni magyar, német, horvát tserb és román nyelven«
Beható tanulmányozások
•r«dtnány«aták, bogy Bohlcht uxarvaa-■■appana min.Un vta-ban atkármelag vagy hideg, komóny vagy lágy — gyoraau éi «ró-••n babkaik ; kOnnyan hatol a aaOvatba, mef • Upú gyoraait uMia a M«nny«l, anéíkQl, hogy a a«öv«tn«k ley* kaváabá i> ártalmára volna. 80HI0HTaa at«Ua
tiaala ment mard Miiyitguktol, ávtiia<l«k
óta Mpr«ttÍA II.in b«n al»Kjubliatiy«K«a -
ból elóállltVA.
HaainAlMta ttMtttáai «Air» ¿amin-d*nn«mü mo«A«liua a Jóaan áa iii parart* eaolata áa mindan háa* tartáaban jalnntá-kanyon maatnknrll Időt, munkát áa p4nat.
Globus
F?mtísztitókivonat
jobban tisztit mint mindenfele más.
I
Fpmtisztitószprpk.
MINDEN
CEMENTFOGYASZTÓT
tisztelettel felkéfQnk, bogy portland és román cement szUkségleiéuek 1910. évre való fedezéke
előtt
ajánlatainkat a saját érdekében bekérje, mert a fenti cikkeket bármely gyárnál is elónyösebben szállítjuk. KLEIN MÁRKUS FIAI
cementnag)keret>kedók és a Magyar Vulkán cementgyár részv.-társaság telvpi gyárainak ilunántuli vezérképvitelói
SOPRON.
IlrdeléseKsl
a kiadóhivatal,
éa
—T Deák tér
éa mindeu bel- éa külföldi liirdetéai iroda.
NOVRMBKR a
Ismeri On már n különbséget it PATHÉFON és mis beszélőgépek közt? ^ JgUgL,
a) A Pathéfonnál nem kell tüt cserélni.
b) A Pathófon tü nélkül játszik.
o) A Pathélemezek sob\'sem karcolnak, nem osiszolnak, sein nein horzsolódnak, ba 20 vagy 30 szór játszottak velük,
dj A Pathélemezek oly jók. hogy azok nöm válnak hasznavehetetlenné.
e) A Pathélemezek kellemes, értelmes, puha hangot adnak.
f) a Pathélemezeknól 8(,nk\'H íűlét 1,0 nem fo»»-
g) A PathÓfOIl egy elsőrendű művészies házihangszer, a mely minden zenekedvelőnek élvezetet és szórakozást nyújt.
A Pathéezieztemát csakis a világhírű Pathó Frére« cég hozza forgalomba. A hangvisszaadás terén elsőrangú. mely minden konkurrenoiát felülmúl.
(¡épek 45 koronától feljebb. 28 cm. kétoldalú lemez K. 5- 24\'|a cm. kétoldalú lemez K. 2.75
Kélj* a következő kiváló feltételeket: Práter Lóránd, Berkes eigányzenekar, Rózsa Lajos, az első Ironvéd-gyulogezred zenekara, Baumaun, a Fővárosi Orfeum tagja, Steinhardt Géza, Weltmann hegedűművész, Kiss Károly. Kiss .Mihály és ezenfelül még 2O.000 nemzetközi felvételek -elsőrendű zenekarok ós előkelő művészektől.
""■r:r - Pathé Frères, Wien I., Graben 15.
Viazontelárusitók mindenütt kerestetnek.
Biztosító
részvénytársaság, mely az életá^azaton kivül minden ágazatot kultivál. Nagykanizsán Zalameg}\'ére terjedő főügynökséget szándékozik szervezni. Refleklánsok, kik jó össze-» kóttetéssel birnak, küldjék jelentkezésüket „Existenoia 3281" jeligére Haasenstcin és Voglerhez (Jaulus és Társa) Budapest.
Urlilju «loin irdiUiá», kl Itljl fiktit ilnniéi lijtliita ii)i|ri
-Jól jegyezd meg: csak mwm&Mm
cigaretta-papírt, vagy hüvelyt hozz és ne engedd magad hasonló kinézésű silány minőségű utánzatoktól tévútra vezetni.____
Nyomatott ;t laptulajdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán
^RETTESOR/f^
, WPOJÍ /C^C\\0fP05( !
"f ... /\' i ^C^rmzA J
QTTQMAN
\\
NAGYKANIZSA, 1909. NOVEMBEB 4. 48-IK ÉVFOLYAM, 88. 8ZAM
CSÜTÖRTÖK.
Migjalanlk hétfőn ál csütörtökön dilban.
tlott/etáel árak: Kgá,t érte 10 korona, (ilévie 6 korona, negyedévre 2 korona 60 Ali. — Egyee aiám ára 10 011.
Keléi\'*\'» siteikeaxtA :
Kertria Jánaef.
KUtlJt. : n MK<»rkenxt<^Néj[.
Szarkaaztóaég íi kiadóhivatal Daák-tir t
Hlr
)
Int.
Társadalmi forrongások.
A haladó kor fokozódó szükségleteivel szemben a létküzdelemben eddig rendelkezósre állott eszközök elégteleneknek bizonyullak. Szerencsére, hogy nemosak az életfeltételek, de maga az emberi nem is folytonos evolúcióban van és mindig uj fegyvereket nyer a létért való küzdelemben.
A fejlődő tökéletesedés nyomai már is erósen mutatkoznak, különösen a nyugoti nemzeteknél, a melyek mint legrégibb európai kullurnépek a legkedvezőbb körülmények között éltek és melyeknek fejlódéso következéskép a legelórehaladoltabb stádiumban van Ezek körében már mutatkozik a legújabb szükségletek felismerésére és kielégítésére ogy ujabb érzék — a társadalmi érzék.
A magyar faj még nem érte el ezt a fejlődési fokot és szinte tanáostulanul áll a aX. század elején a legkülönfélébb velleitá-soknak eddig soha nem tapasztal! szörnyű káoszában, melyben az istentagadás a fanatizmussal, a legkorlátlanabb individualizmus az anarkia, a vasmarku szocializmussal, egoiz-inus az altruizmussal vívja szörnyű harcát. Szinte félóí hogy ez a féktelen forgatag, mely mindent veszélylyel fenyeget, tényleg elsöpri azokat, melyek nem liiiják az ellentétes erók eredőjének irányát, mely a kibontakozás felé vezet.
A kérdések tömkelegeiből!, a hol az okok komplexumánál fogva az ész hatalma megtörik, mintegy beidegzi az ember a hatásokat és ellenhatásokat éR osak ezen irányítása után mehet.
A társadalomnak még azon rétegeiben is, melyek vezérszerep vivésére volnának hivatva és tényleg visznek is, a legtöbbekben hiányzik a társadalmi öntudat, vagyis nincs meg bennük az a fizikai állapot, mely megismerteti az emberrel nemcsak azt. hogy ó minden más embertói különálló „én", hanem azt is, hogy azokkal együtt egy összefüggő organikus egészet, egy élő individiumot képez, molynek magában véve ó csak elenyésző, csekély réazo.
Nem kell azonban azt gondolni, hogy a társadalmi öutudatnak a kifejlődésére csak várni kell és hogy az, ha itt van az ideje, ugy is kifejlődik
Az evolucionális fejlődés mindig a viszonyok hatása alatt keletkezik, tehát utólagos, alkalmazkodó jellegű ; de kifejleszthető prevffn-tíve is. ha előidézzük az okokat, a melyeknek eredménye.
Annyi bizonyos, hogy a szükségletek felismerése nélkül a társadalom nem ismerheti fel azon feladatait sem, melyeket maga elé tűzni ós megvalósítani, vagy melyért küzdeni hivatva van.
Ezen szükségleteknek és feladatoknak fel uetn ismerése az oka nagyrészt annak,
hogy nálunk hiányzik a kózérzületnek és közvéleménynek hatalmasabb kifejlődése. Kinos meg a közérdeknek az a világos felfogása, mely megtanítaná az embereket, hogy a közjó előmozdítása a legjutalmazóbb befektetés.
Ezen felfogásnak beleoltása a polgárokba a legjobb szer a torzsalkodások ellen, ez maga képes az annyit hangoztatott korrupció ellen sikra szállani.
tis társadalmi érzékünk hiányának még egy végső oka van: hogy a társad alom semmi elismeréssel sem adózik azoknak, a kik ezekkel a kérdésekkel behatóbban foglalkoznak. f—/.
Városi közgyűlés.
— Saját tudósítónktól. —
A tegnap délulai közgyűlésnek egyik legfontosabb tárgya az ISoft. év zárószámadás volt. Azt hiheltük volna, hogy ez a képviselőtestület nagy részét oda. vonta a gyűlésterembe. Nem ugy volt. Alig voltak negyvenen. Ugy is elköltötték már a pénzt — mondja egyik képviselő Ölés e\'ött — a számadás meg reudbe.i van. Hét az igaz. De a bizalom is nagy a város vezetése iránt, amit szívesen konstatálunk\'és amit a képviselőtestület éléuk helyeslése bizonyított, amikor a polgármester kifojuzto, hogy mindig szívesen látja ti képviselőket, ha a városi Ügyvitelbe betekintenek
Körülbelül \'/, 4 kor foglalta el az elnöki székel Vécsey Zsigmond polgármester. Mellette ült Lengyel Lajos főjegyző, a város élő leiicona, lioutzik Ferenc dr. városi ügyész én Doák Péter főkapitány. A jegyzőkönyv hitelesítéséie Kbeuspauger Leo és Újvári tiéza képviselők kérettek fel Napimul előtt felszólalt Hlau Ottó, hogy a lőkapitányhoz akar kérdést intézni, de a tárgysorozat végére helyezték interpellációját.
A Teleki-ut k ¡kövezése kia bazalikockával már a múlt évben elkészült, de mivel 8 m. helyeit esak IS in. hiteles utat készíttetett az állam, n várót), megtagadta a 7800 kor. hozzáértilási költséget. Most u kerosk miniszter értesítette a várost, Itogv kiklopsz kövezéssel még 2 m -rel kioóvtti az utat. Tudomásul vételeit
A zárószámailás tárgyéban a Unácsi javaslat az volt, hogy mivel u számvizsgáló bizottság a város számadásait helyeseknek lalálla, általános költségvetés túllépés nem volt igy pótköltségvetés szüksége nem forgott fenn, sói nétni megtakarítás történt, leltét a felmeutvéuyt luegadhittóiuik ajánlja
Klek Lipót a tanácsi javaslatot elfogadja, de in(!ilvéuyozza, Itogv az adóhátralékosok uévszerint évről-évre kimulatva a péutügyi bizottság elé ter-leszlessenelt, hogy az uj költségvetést ennek figyelembevételével készíthessék el luditvAnyifcza továbbá hogy az álfuló tételekről és pénzműveletekről bővebb és világosabb magyarázat adassék a zárószáittailásban Reinitz József rámutat arra a könyvelési hibára hogy a pótadóhálralék nem 08000. liánéin 7oi»"0 K mert a 7000 K lultlzelés a hátralékot neiu csökkenti A zárószámadáat Klek Lipót indítványaival együtt elfogadja egyhangúlag a közgyűlés és a számadók részére a felmeutvényt inegatlja.
A városi ós gyámpéuztéri tókéa az 1910. év-bett is a már megbatározott arány szerint helyeztetnek el a Nagykanizsai. Délzalai, (lazdaségi és ! Neptakarékpéuilárbau és a Uaukegyesületbeu.
Az 1010 évre érvényes legtöbb adót fizető v. képviselők névjegyzékének kiigazítására a következő bizottságot küldi ki: Klek Lipót, l\'lihál Viktor dr., Stewlin Ferenc éa Fábián Zsigmond dr.
A városi szervezési szabályrendelet átdolgozáséra is egy bizottságot delegál a gyűlés a köv. tagokból; Schwarz Adolf dr., Fábián Zsigmond dr., Klek Lipót, Trpammer Rezső dr . Rotschild Jakab dr.. Eperjesy (iábor, polgármester, fő)egyző és városi ügyész. Schwarz Adoll dr. leletnlili, hogy ez az áldolgozási indítvány akkor tétetett, mikor a városnál több tisztviselői állás volt üresedésben. A közigazgatási költségeket magasaknak tartja azért megvizsgálandó nőm lehetne e a hatásköröknek másként való csoportosításával személyi kiadásokat apasztani ugy, hogy a tisztviselők számát redukálják. Kz most idejét múlva, de újra előkerül még az alkalom. A szabályrendelet most teljes egészében fug revízió alá kerülui. A képviselőtestület elfogadja Weisz Lajos dr.-uak abbeli indítványával, hogy revideált szabályrendelet csak a jogügyi bizottság meghallgatása után kerOl|ön a képviselőtestület elé.
Klénk vitát provokált Szabó Zsigmond dr. kórházi másodorvos részére a tanácstól javasol! lakbér megadása. A tanács 600 K-át javasol és mél-tányosuak tartja, hogy 8zekeres József dr. főorvosnak 800 K lakbért állapítson meg, ami a közkórházi költségvetésben talál fedezetet. Weisz Ijajos dr. nem fogadja el azt iudokolásul, hogy a várost nem terheli ez a költség, inert a kórház nívójának emelése szükséges és ami annak költségvetéséből hiányzik, azt mégis a város fogja pótolni. De az említett orvosok privát praxisa és vagyoni helyzete sem leszi szükségessé a lakbér megadását akkor, amikor más lisztviselókuek alacsony javadalmazásokból kell megélniük.
Klek Lipót rámutat a kórházi orvosok nehéz munkájára, záklatott életűkre és alacsony fizetésükre. Nemcsak hogy a lakbér megadáséi elfogadja, de még tizetés emelési is indítványoz
Kperjesy Oábor. mint a kórházi bizottság tagja kimutatja, hogy a nagykanizsai kórház napi ápoláai dijai legolcsóbbak az egész országban. Kunéit lénjeg-telen emelése fedezi azokat a költségeket, melyeket az orvosok humauusabb javadalmazására fordíttatnak.
Vécsey polgármester rámutat arra, hogy a kórház most nagy átalakulás és kibővítés előtt áll, atui a betegápolási dijak felemelését ugy is szükségessé teszik. Kérdés. Iiogy a belügyminiszter most a fizetésemelést eugeldéyezué-e. Mert a miniszter intenciója, hogy a betegápolási dijak lehetőleg alacsouyak legyenek Majd ha a kibővítés meglesz, szabályozzák a főorvos, másod, harmad és segéd orvosok fizetését, most csali a lakbéremelésére terjeszkedjék ki a képviselő\' eslülot. Szavazás alá bocsáttatott és 11 szavazattal 10 ellenében fogadtatott el a tanácsi javaslat.
Kgyéb aprólékos tárgyak elintézése -után sorra kerüli Ulau Olló interpellációja, mely szerint felhívja a főkapitány figyelmét, tlogy a városi marhahajtó ulcékou hetivásárokon több rendőri állítson fel és a tuarhák kötélen való vezetéséi rendelje el, mert a gyermekek és feluőttek biztonsága veszélyeztelvo vau máskép Deák Péter főkapitány kifejti, hogy az < lehetetlen, hogy egész falka marhát kötélen vozes-senek, de rendőrök felállításáról mint eddig ugy ezeutul is gondoskodik.
«=• Meg ne csaljanak a csalárd napsugarak. Nem a nyár hevo csillog belőtök, hanem az ősz bucsuzása Aki meleg ruhái tartogat a szegényeknek. aki téli lábbelit akar a szegény iskolás gyerekeknek kiosztani, ne várja inig a hóban, fagyban dideregve várják a kiosztást az egyesületek előszobáiban. Most mikor még mezítláb is hazavihe-lík a meleg jószágot: Adjatok, adjatok, amit Isten adott.
V
s
ZALAI KÖZLÖNY
NOVKMHKR 4.
A Bór- éi LHhton-tarulmd
Salvator-forrás
Élhlní «ik.rnl husnálUSk
raaabajoknál, • hdtyhólyag bán-telmafnál á«kflazv4nyn4l,«czukor-batagaégnél,•« emésztési á. I4la(-zésluarvak hurutjainál.
Hdgy hajtó hatáidl
ItuiH máuthttll UüUI
Hova épitsúk a gyárakat?
- Amiből *aryk*nl*aán ta tanulhatnak. -
Valahányszor uj gyár épUl Nagykanizsán, mindig felvetődik 4. kérdés, hova épiUsük a gyárat, illetve hova adjják ki az engedélyt. Kbben a tekintetben nálunk eltérők a nézetek. Rrről a kérdésről érdekesen nyilalkpzik a Vállalkozók és Iparosok Lapjában .A modern gyár" eimD cikk melynek irója Kischer Kde többek közt erről a kérdésről is ir.
A gyár fekvésé^is, vagyis az a hely. aliol lelépdl. a községi szabályiendeleluek megfelelően választandó meg Ksztétikai é« kóiegészségi szem poolból a gyár a körülötte lakókra uézve alkalmatlan, sót egészségtelen lehet; a zai füst, korom, mérges kigózölgések senkire nézve sem kellemesek. Kz okból több város a rt a törekszik, hogy ugyiieve-zett gyár-negyedeket létesitseu hogy a gyárikat egy bizonyos helyre telepítse. Kz a törekvés azonban egyfelől ellentétben áll a demokratikus és szociális korszellemmel, de másfelől a terv keresztülvitele a gyárak szaporodása folytán egyre nehezebbé is vá\'ik A város ugyanis folyvást terjed s enuek következtében a kihelyezett gjár-uegyed végre a város középpontjába kerül, de meg nem is igazságos, hogy a gyári szomszédság kellemetlenségeitől csak a városi lakosság egy része óvassék meg. a többi nem. A gyárak kilelepitése (ellát nejű modern és nem gys-korlati és sokkal helyesebb, hogy a gyárak a város területén arányosan felosztva helyeztessenek el, oly módon azonban, hogy az elhelyezés a környéket a kellemetlenségektől lebelóleg megóvja a hogy a gyárak köteleztessenek azoknak a rendszabályoknak betartására, melyek a kellemetlenségeket a minimumra csökkentik. Hogy pedig a gyárak a város villanegyedeit, vagy legszebb utcáit se csulitsák el otromba, rideg, piszkos falaikkal, szakítani kell azzal a nézettel, hogy a gyár építésének az esztétikához semmi köze Igen is vau köze, ha azt akarjuk, hogy a gyárat a város belsejében is megtűrjék s tényleg léteznek is már oly gyárépületek, melyek felépítésénél a célszerűség és a jóizlés kezelt fogott, minél fogva ily gyárépületek a villa-uegyeduek is dtszere válnak.
* IR E K.
a
Lily néni pénz«
(▼.) Ez a fogalom a Stelnh nil-ügJ óla lett közkeletűvé. A Lily néni pénze arra való, hogy az élni vágyó nagyvilági nónok tátongó deficitjét fedezze. A nónek sok ezerféle szükségleteit nőin mindig a férj elégíti vagy elégítheti ki. A drága öltőzeket ós kalapot, a házban való nagy fényűzést, a költséges társadalmi élet és a raffinált kultura száz meg száz apróságait nélkülözni nem kellemes. Szorongó s/.iwel nézi az élet kellemek a nő, különösen a csinos nő. Az erkölcsösség szilárdsága üdvös, különösen ha valaki a túlvilági életben hisz és színleg még a romlott-asszony is szeret erkölcsösnek feltűnni. De a házasélei szürkeségét a lüktető elet színosségeért becserélni olyan csekély kis botlásért, mint a milyen a hitvesi hűség megszegése, vagy a páriának elyetése, nem lehet bűn isten és ember előtt, lís végül színleléssel ezeket a hibákat az erkölcsökön is lehet fedni, mert bizonyítani ugy sem szabad senkinok.
A modern áramlat a vagyontalan nőt vagy loiuondá<>ra vagy önálló keresetre szorítja, sót készteti. Az özönvíz előtti morál legszívesebben látná, hogy minden szegény leány szobaleány, vagy szakácsné lenne, hogy a Manchester-polgárnak kényelmos legyen a/, élete No de hál az önkéntes cselédek száma ma tuár nagyon megcsappant és minden szegény leány inkább vérbérért elmegy varró-leánynak és Lily néni pénzével segít magán, ha pénz dolgában megszorult.
Az erkölcstelenség sohasem volt polgári foglalkozás, sem a inukban és nem is lesz a jövőben sem. Az önérzetes nő föltétlenül küzdeni fog. ha a gazdasági harc elé állítják, küzdeni fog a munka és a lemondás fegyvereivel, tudással ós eréllyel. Ezek a küzdök a feminizmus közkatonái, kikből vezérek, sót apostolok lesznek idővel
De akiknek az élet kalaidoszkopszerüon változó örömei drágábbak minden elvnél és önérzetnél, azokat könnyen megejti az optikai csalódás, melyet külsőségek okoznak. Ilyenkor aztán a gyenge uó megoldhatatlan probléma előtt áll. Vagy letűnik a társadalmi élet porondjáról ós beburkolózva az erény mocsoktalan köpenyébe, mint névtelen hós eltűnik egyszersmindenkorra az „említettek" sorából, vagy okos taktikával hozzányúl az életörömökhöz és ha ennek költségei túlhaladják bevételeit — Lily nénivel péuzelteti magát, - Steinhoílné módjára. Végül a társadalom is ráun az erkölcsök folyton való nyilvántartására ós nem nézi folyton az erkölcsök; főkönyvét. Legfeljebb az irigyek vannak min dig nyomon, mint a kopók a vadnak. Ez is csak a kis városban sikerül.
Sokan vannak, leányok ós asszonyok*, kik ma már Lily néni pénzéhez folyamodnak. Nem teljesen veszélytelen módszer, különösen u leány reszkíroz sokat. De az asszony a
nélkülözést nehezen viseli el és még jobban bántja, hogyha pénztelensége a társadalom néma személyévé fokozza le. Hát ó az oka, hogy pénztelen i* Minden szép nő nagyra termett ¿1 nagyra lát: egy gazdasági szeren-osétlenaég iniatt szenvedjen, sínlődjAk? Fel-döntik tehát az erkölosök kártyavárát és Lily néni pénzéből szereznek tekintélyt, örömet, élvezetet, ruhát, kalapot, míg .a fiatal élet lámpaolaja tart. *
— A templomépltő bizottság hangversenye Miivészí hangversenyt rendez uov 13 áu a felső templomépitő bizottság A világhírű Arányi múvésznővérek jönuek e napon városunkba, kik önálló hangversenyt akartak rendezni, de a templomépitő bizottság meghívása folytén hangversenyüket a ueiiies cél érdekében fogják megtartani. A művész nővérekről, kiknek \'nevük a világlapok hasábjain hosszú dicséretek közölt lott ismert a művelt nyugat előtt, jövő szémunkbau Írunk bővebben, mikor is a hangverseny progrninmját is méltutjuk.
— Tiszti szemle Kényes egyenruhás lisztek járták ma délelőtt a város utcáin. A közóz laktanyába tartottak, hol ma volt « tiszti szemle. Kink alezredes tartotta a szemlét.
— Egyházmegyei hírek A veszprémi püspök a zselickislakí plébánia lelki és anyagi ügyei, nek vezetésével Sebestyén József tótszentpáli ideiglenes lelkészhelyettest hizts meg; — Hrindt Kerenc zilagógánlaí káplánt Tólszenlpálra, Supka Mártou lörökkopáuyí káplánt Zalastentbalázsra helyezte át
— Istentisztelet. Az izraelita templomban a péntek esti istentisztelet f. hó 6-étól kezdve további intézkedésig fél fi órakor fog kezdődni. — Ugyanott d r. Neumann Kde főrabbi a f. évben ismét sorozatos hitszónoklatokat fog tartani. Az első ilyon hitszóuokliit f. hó 5-én lesz és térgya : „A szeretet vallása" leend.
— Az írod. és Műv. Kör felolvasása. Az Írod és Műv Kör az őszi rs téli évadra tervezett felolvasásának sorozatát most vasárnap, november hő 7-én nyitju meg. Az első felolvasást Horváth György főgítnn. igazgató tartja vetített kópékból kisérve „Rómától Palermóig" címmel, Azonkívül a Kör dalárdája két énekszámot fog előadni: „Holdvilág" A bt F-tói és .borús az ég" liíegertól. A legközelebbi felolvasást november hó 21-én Sáfrány Károly fógíinn. tanár tartja „Az örök élet" címmel.
— Harkányi Ede temetése Uarkényi Kde a kiváló szociológiai iró temetése a kerepesi római katolikus temető halottasházából ment végbe, a halott kívánságához képest papi segédlet éa egyházi szertartás nélkül. A végtisztesség alkalmából Harkányinak több száz barátja és tisztelője jelent meg a progresszív társulatok és a munkásság tagiaiuak sorából. A számtalan koszorúval ellepett ravatalnál I\'ikler tlyula egyetemi tanár, Jászi Oszkár és a munkásság képviselői mondtak gyászhoszédeket. a sírnál Rác Uyula búcsúztatta Harkányit.
A temetői hid. A temetői uj hidon most végzik az utolsó simítási munkálatokat. Holnap pedig megtartják a teherpróbát. Temérdek nyers vasrudat szállítottak a helyszínére, amit mind ráfektetnek a hidtestré. Ha ezt megbírja, bátran megindulhat rajla a forgalom.
NOVBMBKR 4.
ZALAI KÖZLÖNY

— Ruzsicska Kálmán és a sümegi Iskola avatás. A sümegi iskolanvatási ünnepségen a közoktatásügyi kormányt Ruzsicska Kálmán dr. kir. tanácsos tanfelügyelő képviselte. Az ünnepségon Ruzsicska hatalmas, rajongó hevületfl beszédeit mondott, melyről joggal irja egyik ottani lap. hogy a beszéd ragyogó emléke lesz az ünnepnek. A beszédből közöljük a következő részt:
Fajunk sérthetetlenségét ma már nem véres harcok, de a magyarságnak minden hazánkban élő nemzetiség feletti gazdasági, kultúrai és erkölcsi felsőbbsége biztosíthatja. A munka» erkölcs és önérzet felsőbbségévcl, melybek át kell hatnia egyéni, társadalmi és hivatalos életünk minden rétegét: szokásainkban, kedélyünkben, jellemünkben, tudmná-uyonkbau, irodalmunkban, költészetünkben s nemzetünk szent hagyományai hoz vtiló törhetetlen ragasz-tudásunkban A nemzeti létünket vagy enyészetünket eldöntő faji ős szellemi felsőbbségnek alapját már az elomi iskolában kell elvelnüuk, ösztöneit már ¡(1 kell felkeltenünk gyermekeink szivében. A magyar népiskolának a magyar oktatásügy nagy szervezetében betöltendő fontos hivatását nem mindig u jellege de az iskola szelleme dflnti el. A kövek tömegét csak az Isteu félelmének, a lángoló honszerelemnek, a Úszta erkölcsnek és nemen oinberszereletnek eszményei avatják fel n tudás, boldogság és földi ineg-nyngvás templomává.
- — Wlftseioa Gyula somogyi vadászata. Wlassícs Gyula a közigazgatási bíróság elnöke, szombaton a barcsi járásban levő Kölsószoutmárton községbe érkozett, hogy ott vadászszonvedélyének hó-dobjon. A vadászaton több vendég is résztvett A vídászszerencse fölötte kedvezett a térsaségnak Kitűnik oz abból, hogy délelőtt lt órától délutáu fél 4 óráig 71 fácánkakas, 5 szalonka, 6 fogoly, 3 őz-bak, 3 róka és 83 uyul került toritékre. A társaságot, amely a legjobb hangulatban töltötte el a miliőt, a vadászat utAu Dobos Henrik flílsósiontmár-toni plébános látta vendégekül házánál, 1\'gyanézen társaságot vasárnap a pécsi vadásztársaság lakócsai vadászterületén látta vendégül. Wlassícs Gyula tegnap este 8zentlőrincen át visszautazott liudapeslrc.
— A Küküllőmentl első ssőlóoltvéuy telep Medgyosett ^Krdély), melynek tulajdonosa (\'aspari Frigyes, ritka szakértelemmel párosult iníntakezelés és a uagy költséggel berendezett vízvezeték segítségével oltványait oly kiváló és kifogástalan minőségre emelte és oly szépen fejlődött anyagot képes szállítani. a miliőt az or>-zág egy szólőtolepe sem.
— Gyógyszerész a Doktorért. A tegnapi közgyűlésen atiiiut más helyütt megírtuk a kórházi orvosok fizetését l (egy) szavazattöbbséggel állapította meg a képviselőtestület. Ez az egy szavazat pedig Belus Lajos gyógyszerészé volt, aki közvetlenül a szavazás előtt ért a gyűlésterembe. Szavazata nélkül egyenlően oszbltak volna meg a« igenlő és tagadó szavazatok, amikor is az elnöki szavazat döntött volna. A történelmi igazság kedvéért megemlítjük, hogy Kiskanizsa egyérlelmüleg nemmel szavazott.
— Vároal bábák. A fennálló törvény értelmében Nagykanizsának 6 városi szülésznőt kellene alkalmaznia, amire a várost az alispáni hivatal fel is szólította A tanács az eddigi tapasztalatok szerint nem tartja szükségesnek, hogy az eddigi J városi bábának a számát szaporítsa Fizetésüket 240 koronában állapítja meg és ha ezek nem tudnának kellőkép a teendők nagyobb számának megfelelni, akkor a privát szülésznőket esetről-esetre honorálni fogja, ha azok a szegény asszonyoknak teljesítettek szolgálatokat. Kz teljesen érihetetlen felfogás. Mert Ita a szegény a városi bábához fordul, ez nem bnjliat kí kötelessége alul, ha akár megszakad is a teendők sokasága alatt. Ha pedig egyeiteson privát bábához fordul valaki hogyan lehet ellenőrizni, hogy ugyanabban az időben nem lőhetett volna segítségére a városi szülésznő. Különben is egy érdekelt fél ngy nyilatkozott, hogy az lyszülött y éves lesz addig,
inig ti privát bábák a várostól a honoráriumot megkapnák.
— Elitélve Mandlbaiiin Oszkár nem ismeretlen alakja a rendőrségi krónikának. Most majd két évig nyugton lesznek tőle, mert j évi fogházra ítéltetett egy személyes szabadság ellen elkövetett merényletért. Kgy eszteudeje, hogy egy oroszlouyi leány érkezett a vasúton, hogy szülőfalujába tovább utazzon. Mandlbautn Pimeizl Géza társaságában a leányt a Itonvédkaszáruya felé vonszolta aljas szán dékkal, A leány segélykiáltására katonák szabadították ki a merénylők kezéből Pimeizl Oéza katona, ellette a katonaságnál folyik az eljárás.
—« Riadalom a vonaton. A Nagykanizsáról Barcs felé robogó személyvonat tegnapelőtt délután Kabőcsa és llarcs közölt tv nyílt pályán hirtelen megállott. A zsúfolásig megtelt vonat utasai szerencsétlenséget sejtve, ijedten ugráltak ki a vonalból. Baleset történt ugyan, de ez ucni volt jelentősebb. Ugyanis a gép elgázolt egy tehenet, amely a vágányokra tévedt. Az összemarcangolt tehén htisrészei belekerültek a mozdony kényesebb részébe s csak ügy gyei bajjal tudták ezeket eltávolítani. A vonat néhány percnyi késéssel folytatta útját Barcs felé
— Agyonverték. Zalaszentbtláziou hétfőn este ti órakor a korcsma körül ólálkodott Péutek Vendel, Beke József, Kovács Vendel és Borsos Mihály. Nem mentek be, meri tudták, hogy a záró óra elérkezett, megvárták hál a bent borozó Hál János ottani gazdát, inig kijó Számolni valója voll vele Pénteknek, inert előtte való nap megfenyegette Gál, hogy: halál fia lesz. Mikor (iái kijött és -¿0 lépésnyit haladt azonnal körülfogták, de szaladni kezdett. A támadók 30 lépésnyire odább elérték és egy ésónyéluek való husánggal olyat ülőitek a fejére, hogy menten elterült. Kkkor még több ütést mértek rá. eszméletét vesztette és igy szállították be a kanizsai kórházba, hol tegnap meg is halt A lette seket beszállították az ügyészségi! fogházba.
— Női kalapokat a legutolsó fővárosi divat szerint, meglepő szép és gondos kivitelben alakit és díszít Friedricli Mariska divatárusnó, Budapest, Vl. Vörömarty-Utca 73. A vidéki hölgyközöuséget arra kéri ezen elsőraugu fővárosi divatárusnó, hogy alakítandó és disziteudő kalapjaikat póatán küld|ék be hozzá és azokat a legnagyobb megelégedésre, vadonat u| kalapokként, uagyou olcsó munkadíj felszámításával szállítja vissza, filózete» felvilágosítással is készséggel szolgál.
—- A Főváros legelső fényképészeti ée festészeti müintézetéről. Altalános feltűnést keltenek a fővárosban azok a gyönyörű, művészi olajfestmények és krétarajzok, a melyek a „Rafael" fényképészeti és festészoti mOintézel műterméből (Budapest, VII. Rotteubiller-iitca 46.) kerülnek ki. K műintézet nagy gonddal és szigorú pontosságai eszközli a vidéki megrendeléseket és euuek köszönheti, hogy immár az egész országban a legjobb hírnévnek örvend. Ugy olajfestmények, mint kréta-rajzok megrendelésénél elegendő a fénykép beküldése Krétarajzok díszes paszpartilban már (i koronától, színes, olaj. vagy aparelképek lu. koronától feljebb. Kiűzetés felvilágosítással és árjegyzékkel készséggel szolgál az intézet Ajánljuk olvasóink figyelmébe •< jóíiirll intézetet.
— Kerestetik egy operatör Osauády János boncolási szolga sok éven át segédkezett a törvényszéki boncolásoknál és olyan szakértelemre tett szert, hogy nemcsak a borjiimájat ismerte meg, de az emberi szívet, májat, vesét határozottan felismerte. Büszke is volt tt tudományára, nem is hitták máskép ismerős körökben mint operatőrnek. Hanem ugylátszik a boncoláshoz nemcsak tudomány kell, lisnem egyéb is: bor, sör, jóféle pálinka: amivel bőven felfegyverkezve szokott Caanády bátyánk a boncolásoknál segédkezni. Hogy megártott neki, arról ő igazán nem tehet. Beteg lett ót bár az italokat ti gyomrába küldte, azoknak rossz hatása mégis a tudós fejét támadták meg Magyarán mondva bolondulni kezdett. A doktor meg azt mondja, hogy delírium tremeusbe esett, Akárhogyan vau is, elvitték Kgerszegre az elmegyógyosztályba Addig is, inig tudós hivatalét újra olfoglalhatja — ki tudja — kerestetik egy uj operatőr
— Találtatott A Usongcri-utoii egy nyers marhabőr találtatott, mely ugylátszik a vasútra menő kocsiról cselt le. Igazolt tulajdonosa a rendőrségen átveheti.
I r nn IPr Cigarettapapír LL UlLIUL cigarettahüvel;
mindenütt kapható.
Szerkesztői üzenetek.
„Az óriások Népakadémiája." I. Az a
bizonyos „lietí újság" 1906. november 3-án Villányi Hemík dr felelős szerkesztésében jeleni meg, ki lapjában soha nem adott helyet „förmendvényoknek". Aki ismeri Villányi tizenhárom éves, komoly újságírói működését, az uem mondhatja, hogy az ó lapja „förmeilvéiiyeket" közölt valaha. 2. Az a cikk uom akarta a Népakatlémia megalakulását meggátolni és ha ozi akarta ugy el is érte, mert a Népakadémia még ma Anno lilO\'.l. november havában sincs tneg. De ismételtük nem ezt akarta. A lényeg az volt. hogy a szakszervezetek csak „a párt vezetőségtől ajáu-iotl egyénéktől fogadnak el oktatást, olyanoktól, kik nem a páltszerkezetet akarják megbántani.
Előfizető. Abban az ügyben nem polemizálunk. Az illető uem szorul védelemre. Bárcsak sok oly lóindulatu barátja leune a városnak, mint az említett, kiuek áldozatkészségét uem egyszer tapasztalták társadalmi és jótékony egyesületeink.
„Kanizsa gyáripara". Uikkét nem közölhetek. Üu Kanizsa gyáriparát ismerteti cikkében és uem kisebb gyárakat miul a Merkúr, Weiser, Sörgyár, Steril téglagyár stb. „Agyonhallgat". Papírkosárba került.
Kérdezősködő. I. ,Jegytelek a hétről" rovatunkat belmuukatársaiiik írják. 3. érdeklődünk
az Ugy iránt.
NYILTTÉR.
K rovatban közlöttekért uem vállal felelősséget a szerkesztőség.
A gyermek táplálkozási zavara
többnyire ott fordul eló, a hol nem használnak célszerű táplálószereket Itt/ „Klflkl" segít a bajon. Ez az ogyetlun igazi tápláléka az egészséges gyermeknek, de annak is, a ki rossz, vagy elégtelen táplálkozás miatt fejlődésében visszamaradt vagy pedig raki-tiszben szonved.
KÖZGAZDASÁG.
— \\
Hungária hazai ernyőgyár r. t. Alsó-londván. mint már megírtuk ¡sínét uigy veszteséggel zárta üzletévé!. A vállalat vezetői újból szanálni akarják a vállalat ügyét ngy nagykanizsai lap szeiint,
elsőbbségi kötvények kibocsátásával, Ha ez a hir fedi az igazgatóság tervét, akkor a gyár vezetői nagyon helytelen módját választ|ák a bajok orvoslásának. Az elsőbbségi kötvények kibocsátásával, hozzáértők állítása szerint, a részvények a még meglévő csekély értéküket is elvesztik. S ba az így uyet lökével sikerül ¡is a vállalat sorsán javítani, akkor euuek hasznát elsősorban az elsóbbKégi, kötvény tulajdonosok fogják élvezni és uem a részvényesek Valóban kívánatos, hogy ez a jobb sorsra érdemes vállalat inegízniosodása bekövetkezzék, azouban ezen uj akcióhoz pénzügyi körökben nem sok re-ményt fűznek.
A zalaegerszegi városi takarékpénztár
ügyében lolytatott tárgyalások arra az eredményre vezettek, hpgy ai ottani polgármester valószínűleg javaslatot lerjesU eiő a képviselőtestületnek, melyben « takarékpénztár felállítását fogja indítványozni. A mozgalom élén Jámbor Márton dr. városi ügyész áll.
Gőzmalom Alsólendván. Kppiuger Samu alsóleuilvaí téglagyáros Alsólendván gőzmalmot létesített, melyet e héten üzembe helyeztek.

ZALAI K 0 7. I, ö N Y
NOVKM\'BER 4.
szállít. amerikai sima éa gyökeres • VW vesszőket külön-
féle fajokban, fajtisMaságért^jótállva legdúsabb választékban a mér évek éta élnének \'és legmegbízhatóbbnak ismert :
Klskflkülloaintl alti aziliaiitiay talap tulajdonos: 0A8PABI FHIQYE8
Medgyes 89. az. (NagykOkOlló-megye .
- - Iliiét kéyn érJiijiUH kirítt---
Aa árjegyzékben találhatók az ország minden résiéról árkeiett llliairé Ittalak, ennélfogva minden »zílibli-loko« megrendelésének megtelele «litt az ismerős személyisegek tói ugy saó-, mint iráabálileg biannysigot szerezhet magának lull izilltlllf faltéit«« «t|kll kitéiáfárél.
Biztosító
Akar nősülni ?
Hölgyektől (ezek között olyanok, törvénytoleu gyermekekkel testi hibával elb.) 6-800000 korona vagyonnal fel vagyunk hatalmazva, megfelelő férjet keresni. Osakis urak (ha vagyoiinélkilliek is), akiknek komoly szándékuk van és gyors házassághoz akadály nincsen, írianak e ciinre: L. Schlesinger, Berlin 18 Deutflphland
részvénytársaság, mely az életágazaton kivül minden ágazatot kultivál. Nagykanizsán Zalamegyére terjedő fóügynöksóget szándékozik szervezni. Roflektánsok, kik jó összeköttetéssel bírnak, küldjék jelentkezésüket „Eiistenoia 3281" jeligére Haasenstem és Voglerhez (Jaulus és Társa) Budapest.
lilMÚIbt
a kiadóhivatal,
Biztonsági gyorsfőző.
Deák tér
és uiiudi\'ti bei- és külföldi hirdetési iroda
80;
m Ha felborul elalszik, u
00 Szesz ki nem folyhat 00 Szeszfogyasztásban Igen takurékos. Kapható minden jobb vasáru és háztartási czikkeket árusiló Üzletekben Ha valahol nem kapható szíveskedjék hozzánk fordulni.
Képis proapeotua ingyen éa bármantva.
ROPS Fémáru lfev.-Társ.
BUDAPEST, V , Külső-Vaczl ut 74 bl
H.lyb.lt aláru.ltók fr
Weiser ,1. 0., Bettlbeim és Outli. Kosenfeld }. Adolf liai. Kóliler Testvérek tf
l^UH óla forirnloinbno.
« Berber-léi© »
Syúíy-hiítrőnD-szflppDii,
-..r.l illa, *)Anlr., Miópa i«Ubt «UaraaJkaii láayvs
■lk.rr l slkatineitabf
iiiiiidonnoiuii bőrkOtogek
■ikMr«fca<i,
Aki bútort
BUDAPESTEN AKAR VÁSÁROLNI,
saját érdekében cselekszik, iia vásárlás előtt megtekinti a
.BUDAPESTI ASZTALOS IPARTESTÜLET" védnöksége alatt álló
BÚTORCSARNOK ES HITELSZÖVETKEZET
árucxftrnokaii, melyek a következő helyeken vaunak; VIII.. József köcut 2«. hz. (Hérkoosis-ulcza sarkán) IV., Ferenciek tere 1. sz (a királyi bérbalolában.)
Ezen szövetkezet az „Országos Központi Hitelszövetkezel" tagja h ennek felügyelete alatt éli. Vásárlási kényszer teljeaen kizárva. Stílszerű modern lakberendezések.
Jnlányos árat! Szavatosság ara mMsépsrl.
Az ái\'ucsarnokba kizárólag elsfirangu budapesti asztalosok és kárpitosok dolgoznak.
«14*11 «OUf«k,
M .r»kA"korpe ti ér tartalm.ua» la-kSU-.«/»
pikkelr«
facHM, t.Mua<táa, lat- A.~ntk<
tllHt, Xfiulwii l\'IOll Ifi, MMSIIM*!, tra,. «niri A Itarxar-tAt. kAtrán,«aai
nah 4«\',-ai re m\'n.tm mi>V . k.re.kr> t«lamt»i rtMé,\' >16 lalrAay. a/.ppencklM l«of*«M«n kÍMnMrIk. Idillt berb.te*.«eeám4i •Ikarrr\' alk.lm.il.tlk * fe4lrt:,)fta|>ra\'. ,,1 .
liciger-fóle kiUrány-kénsznppan.
>nm <ftHI*kairats/«amw •> arahér ii.,tA\'aiaa.A«al
allj.nji-a.si«, . . ..rimk.ki.rk aalstt». n,í !»! o/»*,« a!* . Mfth ■ulhall.i MrltaJllb. moaila M ror.ln..appau <nliáMU|l liaaanitlal ii I tul.jl «III
llcriícr-MIiigiyctMlii-kiitniii) szappan
»Ulli kl,Aid lotAM . a.
(tfeerln-lailaloaimal A. Ua..n ilialAal, l tr-i elo ,.ii kHUi,d ar dm ti| >f«l IUI
Hcrgcr-Í\'éle bornx-sznppnn
hlllt«a*k, aapalllAe, .arplo mllaaaar «• a«»«fc
bajuk ell.u Ara twlnd.a l.j.tk nilfr liaa.nAlall nlaall*.»al .(fllll. A r4..riA.iAi li.IAra.alUn Itoiu.r tata .11,, kin- a «* .Aa,
Hall * l\'amp. «HieittA» \'»láda« kW.
KttOulalTc ei»okln>aal IktaUn |r*A-tai> Aa
arauyarammal a pattal alia.biaillia.aa 1900,
T<"W»MI A. Nuumtput I ír Hl lathalá »aátMM a ]
____,___nal a pa»tel viliithiaitua.an ittoo.
MmJail rfit M lAMaAai »t.Oü.n. m.l< ler.ll Ml
nártrri>tl|, a ir.inda., saiipai.ho, wllAk^l haauAUU ulaaliaM M ,aa aaalt^
KaphaU mltalea ifHTlárkaii A. SMoaM l.lalsaa. Naiiybau: O. Halt * Comp.. Wien I., U|b*ratr. 9.
Mnirinr.nlAfl IlmMAr TlrSk ItnU „mj.wr-Inr .. tt .1 >1.!,>(..A, lilraiThai IMI..>ar a. H. ila, /rlö.l-ula... Hi»\'nAr aa 1o«.r draniitaA.il*, Hortin.hrrr.g-iil,..i l.l.\'nln?\'<an mludau bu lap all. valamlBA Ha. H, ,• ...>a la aaa.a. V-Aitt.aluas mludau uydjí.» a.arAA-rall aa, la.Abba a Jalib rtrusuarlAkbaa «* lllalafar-
Gyomor betegeknek!
Mlndaíokuak, kik a gyuuior uioghutéio, vagy túlterheli IC, ro»«,. nsheten eméíllheto, nagyon meleg, vagy hideg tietek tlreiele il\'al, vagy rendelteti élelmótl kO»etkeitábcn gyumoibotogségcl. tnlnl
Oyomorhurut. gyomorgóroa gyomorfájdalom, nelióz emésztés vagy nyálkásodást kaptak, ajánlunk egy kltünö háziszert
melynek kltílntt hatá» uiár évek «la kl van próbáira. Et a
Hubert Ullrich-fóle növénybor.
Ei«n nOványbor klluno, gyógyhatásúnak talált fúvakbil, jó bcrral van kásjltva ás aröáltl, ílMre kelti az ámbár emásztö azárvazatát. — A nflványbor m*g«luidá|vozza az «mászláal zavarokat «I0mozdl«ja az agászságas vár ujjáképzódásál. =
\\ nóváayborl i.lejeVorin hiit.illvv gyoiuurbalagiágak inig a cliijukbAii «Ifojtaln.k. — Syni|>loniák mint: FSfájá,, felhóMgét, gyoraoiégéi, telfuródá, roixullát hanyánaL melyek chronlkus (Itltii gy»in.irl>atcgi4geVtlál oly gy«ki»n alSfonlulilaV, elmuliuk náliAny.ioil Ivát uián,
Qi7Íl/Tűl7\'Qf1iÍfl kellemeileu kfl\'otkeimínjrel, mint »torulá», kóllka. «ilv-
OZÖK.I dKÖUdo rlolmgá., álmatlantág, valamint vettolnlá, a mSjhan. epál.en <fr a nagy Zalgor-átbaa (Arany-ár báiilntmik) a ndrényliur állal gyonsn meg.iUnieinelr, A niiványbor mcgizUnleil aj ein^.iihelleu.égel é> kónnyü szákelis álul eliávullliaituk a gyotnoiböl es belokbíll alkulmallari terek
Sovány, halovány kinézés, vérszegénység, eforőtlenedéa,
leglfthhssór a rnsál omészli« klWetkeimányol, hUnyn, vérkt)>töilé*. é. a máj betege« áll.tl.uláé. Ivágy. hiánynál, i.lege« hágyadl.ág él rossz kedilyhangulal, luváhliá f.ifijAsuk, Altn.tllan éjjelek kOvelkeité-hen ily egyének latban egéiien el|>u«iluln.ik. MT N\'flrCflJfboi a< elgyAiigdlt ¿leler.inek 111 lakteté.l .lf|| Ndvéttyhor íoktizia az étvágyai, as euiétzléll út tái>lálko\'Aá«l el<im.)/.di ja. et.i.eglll az
■ nyugoerél, gynrillja u vérképit! Ií«t, megnyugtatja a íol.lull lilegcket «< álelkeilvet «eret. Srámtnlan elituierót ét háUnyílvánllás Igaxnlják ezt.
Nóvénybor k.ph.ló S tt t kuroniért a Nagykjnti«.i Ujutlvari, Kls-Ktimárunti, l\'tákányl, Seuiet-Vtdl, \'l\'apsoayl, llOliónyel, Nagy Bajomi, h\'et>& S.getdi, CsavgAI, llerzencel, GOlst. t.égrádl, Al.ó-Otiutl.oiul, Kolorit, Mura-C.ányi, Hlikai, l\'odiutenl, Stelnicul, .Mi,\\lentlvAÍ, fákat, Itaksal, Novai. Itakl, Min,kot, Pacuil, AUA-kaJki, Xtgy-IU.I.il. Kélhelyl, Marctatll, Kaposvári, Nagyatádi, Tar.uyí, Verjél, St.-lioorgeni, Kallnovaci, Nuvlgradl, Kaproncal, Perlaki, Csáktorayal, Varsas.ll slb. gyítgy-lárakbutt ói ftl.ietUzleteVlieii e> a, ottliák-augyar uionarchU leglObb gyógyUrában.
A k itiltsa; gyogyiáiak 3 t, (Obb dveg nóvényhor rendelémái eredeti árak mellen küldik tiél mindentlvé a monarchiában. •
MT Utánzásoktól óvatlk.
Kórjen csakis
Hubert Ullrich-féle növénybort. ^^
haraak«d«aakk*a.
Nyomatott a laptulajdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA, 1909. NOVEMBER 8. 48 IK ¿VFOLYAM, 99. SZÁM.
mÍTFÍ.
MiiJilinlk hatfon íi csütörtökön dalban.
fclSfltatásI ¿rak: Egáii érre 10 korona, fátárre 6 korona, nagyactárr« 9 korona BO Áll. —\' Egyas • iám ára 10 flll.
KelelAa szsikeutö : KerbUa Jó«aef.
Klmljn : a Merkcaaltaág.
Szirkaiztisé| áa kiariéhlvatal Baák-tér t
Hlrdalá.ak dljaiabáa álárlnt.
A munkás-gimnáziumról.
Il|)kaill«a, aorsoiber 8.
Minden iskolái a közszükséglet teremt meg. A melyik nem ez alapon jön léire, az rövid időn belül néplelenaége miatt megszűnik. Kzt bizonyi-lanunk fölöslege». Ilogy iparosainkra nagyon is ráfér a továbbképzés és elkel ugy a mesterek, mint a segéllek Iliányos általános és szakképzettségének ki-\' pótlása azt a tóvárosi és külföldi munkás-gimnáziumok igazolják. Pedig az ottani iparosok átlsga a műveltségnek magasabb fokán állanak, mint nálunk Kbből a szempontból teliát feltétlenül haazuos intézmény volna városunkban egy munkás-gimnázium létesítése.
Nem tudjuk, hogy a legközvetlenebbül érdekelt felek, az iparosok minó véleménnyel vannak ez Ogyról, mily álláspontot foglalnak el, ha ilyen kulturális intézmény létesülne városunkbau. Mert nem tekintve azl. hogy tetemes anyagi álitozalokba kerül a munkás-gimnázium, kérdés hogy milyen számban vennék igénybe iparosaink ezt az ó jarokra létesített institúciót. Tekintetbe kell vennünk, hogy iparosaink fí óráig testet fárasztó munkában vaunak elfoglalva és talán munkás zubbonyukban nem jelennének meg azonnal az előadásokon, igy hazatérésre, álöltözkö-dósre egy órai időre volna szükség. Tehát a legjobb esetben a 7 és 8 órai időköz volna alkalmas a továbbképzésre, amikorra uémileg az agy rtigékony-sága is visszatér. A vacsora utáni időszakot sehogy se tarajuk szerencsésnek, mert skkor a tanítóknak és a tanulóknak lelke egyaránt alkalmatlan a fogékonyságra Tudtunkkal a fővárosban magábau a gyártelepeken szoktak egyes felolvasók megjelenni és a helyszínén ogy fél vagy */, órára ter|edő előadást tartanak a munkások részére
Az Irodalmi és Művészeti Kör felolvasóinak névsora érdekes tanulságot re|t magábau. Azl l. i. hogy a munkás-gimuáziumol csak lauárok tudják megalakítani. Nem állítjuk, hogy intelligentiánk más rétege nem volna erre alkalmas, hanem nem vállalkozik rá; és ha vállalkozik, akkor, mint foglalkozásától eltérő működési köre csakhamar ráun és abbahagyja. Rzért helyeselhetjük azt a felszólalást, mely az Írod. kör igazgatótanácsának ülésén felhangzott, hogy t. i. a tanítói és tauári testületek egyetértő inuukája tudná a munkás gimuáziumo! megalkotni és vezetni. Természetesen szívesen befogadva minden más értékes munkaerőt, mely az együttműködésre ajánlkozik.
JEGYZETEK A HÉTRŐL.
\\
(Gyári balesetek. — Beszállították a
a városi közkórházba. — Apró aktualitások.) *
A nagykanizsai balesetek króuikáia két véres eseménnyel lett gazdagabb, ha ugyan szabad a gazdagabb szót e helyen alkalmazni. A Mercur gyári áldozatok jajveszékelése, a gőzmalom (íz méteres kéményéről -lezuhant muukás összezúzott teste a társadalom figyelmét a muukás láborra irányítja. A munkásság ellenségei is szánalommal gondolnak a halesetek áldozataira, azok családira és arra a tudatra ébrednek, hogy a munkásság élete nem oly gyöngyélet, mint ahogy kürtölték ezek ellenségei. Még a kis fizetésű hivatalunk sorsa is jobb, mint ezeké a szerencsétlen embereké, kik soha sem tudják, mikor robban a kazáu és égeti őket össze a felismerhetetlenségig. Kzért pártol|ák a humánus érzésű emberek a munkásságot, mert tudták, hogy a munkást nagyon könnyen utoléri a munkássors : a baleset. 8 ha a balesetek áldozatait tekintjük azt látjuk, hogy az áldozat többnyire szakképzettség nélküli munkás, ki olcsó bérért nemcsak munkáját adja, hanem mert szakképzeltséguélkOli, sokszor testi épségét is.
»
... Beszállították a városi kózkórházba. Kz minden véres rendőri krónikának a refrénje. Azután ineguyugstik a társadalom lelkiismerete, tudván azt, hogy az áldozat humánus, kötelességteljesítő emberek kezébe került. Ugyanakkor a város dísztermében arról folyik a vita. megadiák-e a lakbért a kórházi orvosoknak, ami ugyan uem a város terhére megy, mert ez az országos betegápolásí alapból megtérül, elleubeu munkásságuk a mi kórházunk jóuevét emeli Ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy a kórházi orvosoknak oly tisztességes jövedelmet biztosítsunk, melyből megélhetnek, melynek alapján arra lehetne ókot szorítani, hogy a konzultálásokon kivül minden idejüket a kórháznak szenteljék, szó-uoklatokat tartunk a |a vitás, ellen természetesen a közegészségügy mostoha gyermek nálunk.
A kávéházi törzsasztaloknak ismét jó témája vau. Egy affér, melynek előzménye egy utcai jelenet, hol valami elcsattant. Egészen mellékes ki adta, ki kapta ezt az érdekeltek majd elintézik. A törzsasztalok témát kaplak, melyet mindenki bővit és fűszerez a saiát szátize szeriül. A pikantéria ingerével halod e héten az is, hogy uinépi Klek Lipót a pénzügyi bizottság kitűnő elnöke a városi zárszámadás egyik tételét homályosnak mondotta. Képzelhetik kérem, hogy mennyire homályos volt e tétel, mikor ez a néuzügji tudással megáidot közéleti vezérember sem értette Igaz, hogy egy szakember is kifogásolta ugyanezt a Zalai Közlöny hasábjain, de hát az újságíró véleménye kanizsai felfogás skribler vélemény, amire uem kell adni semmit.
» <
— A város folyóseámla kölcsöne. A
Rozgonyí-utcai iskolaépület építésére Nagykanizsa város tudvalevőleg 180 ezer korona folyószámla kölcsönt óhajt felvenni, melyet a vallás és közoktatásügyi minisztérium f> év alatt fizet ki A folyószámla kölcsöure néhány fővárosi iutézet ajánlatot is lett a város felhívására. Az ajánlatok fölött még nem döntöttek, mert a városházáit közben az a terv merült fel, hogy uem volua-e helyes, hogy a kölcsönt maga a város nyújtaná az egyes alapokból, melyek a takarék-uéuzlárakbau kainatozuak.
Véres kardp&rlxfltf.
(Saját tudósilónktól.)
Szombaton délután futó tűzként terjedt el Nagykanizsán a hír, hogy Hrünuuer Árpád kereskedő és Tihanyi László gyógyszerészsegéd kardpárbajt i ívtak, mely Hrünauer sulvos sebesülésével végződött. Az eset óriási izgalmat keltett mindenfelé. Kávéházakban, kaszinókban mindenki ezt tárgyalta. Az izgalmat meg fokozta a hír, hogy a párbaj lefolyása uem volt szabályszerű, ami miatt a segédek feljelentést tesznek. A hír ezen része igaznak bizonyult A vizsgálatot hivatalból megindították, mert a rendőrség azt az információt kapta, hogy olymárvü szabálytalanság történt a párbajnál, ami Hrünauer sérülését a jelekből Ítélve súlyos testi sértés bűntettének tünteti fel. Természetesen a rendőri vizsgálat lesz hivatva kideríteni, mi igaz ezen értesülésből. A párlny jegyzőkönyve, mely sajnálatos esetet részletesen ismerteti ott fekszik a bűnügyi osztály vezetője előtt. 8 mikor a hivatalos aparatus már megindult újságíró tisztünk uem szorítkozhat másra, mint az események elfogulatlan ós ignzsiWos ismertetésére. Őszintén bevalljuk, nagy munkába Jcerült az adatok megszerzése Kgyrészt azért, mert az érdekeltek nem akarlak nyilatkozui ei ügyben, másrészt a nyomozó hatóságok a vizsgálat érdekébeu zárkóztak cl az információ adása elől. Nekünk tehát a számtalan közvetett értesülést és verziót kellett megrostálnunk és arra törekednünk, hogy igy is inogbiz-lialó képét adjuk a Zalai Közlöny olvasóinak az eseményekről, melyeket itt közlünk :
(KI adott okot a párbajra f)
Krról a legkülönbözőbb verziók vaunak a városban Hmn az affért megelőző eseményeket, sem az aft\'ér kezdeményezőjét uem tudják pontosan megállapítani Tény az, Itogv Hrünauer Árpád és Tihanyi l-ászló közölt a minap egyik este szóváltás támadt a Zrínyi Miklós uteában. melynek befejezése tettlegesség volt. Mint hírlik a tárgyalások során kölcsönös sértést állapítottak meg. ami azj affér eseményeit sejtetni engedi. A
QProvokiláa áa párbaj falUUlak.)
Tihanyi részéről történt a provokálás K áh len Krich fóhailnagy és Lilfasz Jenő hadnagy utján, Hrünauer Árnád Hajdú Uyula dr. ügyvédet és Hókor Hyula banktisztviselőt nevozte meg segédekül. Hossza* tárgyalások ufn a segéllek a következő feltételekben állapodtak meg: tompahegvü vívókard, teljes bandázs, harc a végkimerülésig. A segédek arra való tekintettel, hogy kél oly vivó került össze, kiket elsőrendű, gyakorlott vívónak ismertek, közös megegyezéssel Schra utz Ödön honvédszázadost kérték fel vezetősegédnek, ki maga is elsőrangú vivó, amil a nagyközönség is látott néhány év előtt a Lovass Oyula vívómester által Nagykanizsán rendezett vivóakadémiáu.
, (A párbaj.)
Szombaton délután három órakor folyt a legnagyobb titokban a Szarvas szálloda egyik kistermében Mint jó forrásból értesülünk, a rendőrség egész szombaton délelőtt őrszemeket állított fel több helyen, ahol az ilyen párbajuk lefolynak igy a katonai laktanyánál. Csak akkor vonták be az őrszemeket, mikor délben Ilire járt, hogy a párbaj megtörtént. A hír a rendőrséget megtévesztette és sem a kapitányságon, sem a városban mit seiu tudtak, mire készülnek a
A. Kmutató rátlr lAaAnAl • SCOTT. «1. tnad.i.r r«d-
l\'tr\'i - a halA.it — kArják \'t«7<-
lanih* „unt
MELYIK JOBB?
Kgyszerü csiikomájaolaiuál mittdeu eselbeu jobb a SOOTT-féle KMULSIÖ. Jobb, mert könnyen emészthető és ennélfogva gyorsabb és erőteljesebb a hatása.
Jobb azért In,
mert szívesen veszik be azok, akik a cstika-májaolajat undorító ize miatt visszautasítják. -- Csakis tiszta és magasfoku lofoteni (norvégországi) csékaniájaolai használata engedtetik meg a
SCOTT féle KMULSIÓ
késritésére; mert csak ez a legtáplálóbb a világon.
A SCOTT féle EMULSIÓ a legkiválóbb.
Egy eredeti üveg ára a K. 50 fillér Kapható luiudeu gyógytáiban.
ZALAI KÖZLÖNY
NOVEMBER 8-
Szarvasban délután 3 órakor. A felük ponton idóben jelentek nieg éa a szokásos formaságok után a párbajt megkgsdték.
BrűOMer kezdte meg a támadást Az elsó összecsapásnál ötfős» vágást mért ellenfele basára A párbsgvezeH százados „ megállju-t vezényelt A segédek odafutottak az ütéstől liátrahanyatló Tihanyihoz és konstatálták, hogy sebeíülés nem történt A vágás a bandázst érte. melyet majdnem teljesen átvágott.
A második összecsapásnál ismét Hrünauer támadott hevesen. Eltó vágása rövid volt. Anti ezután történt ez a párbaj) legfontosabb része, antit teljes bizonyossággal csak a vizsgálat fog kideríteni Egykét pillanat alatt történt az csel. Mint mondják Brfluauer a heves támadás folytán elesett, közvetlen ellenfelének jobb lába mellé. Mire a segédek odarohanták Hrtlnuuerhez, kinek hátán hatalmas seb tátongott. Tihanyi adta a vágást egyik verzió szerint esés közben, másik ver/.ió szerint esés után Kzt a vizsgálat deriti ki.
(As orvosok mftködéaban.)
A sebesülthöz odarohantak a párbajorvosok Köti or Aladár dr. (ItrOiiauer orvosa) és Szuszák Hugó dr. ezredorvos (Tihanyi orvosa) A miiszerekkel hozzáláttak a vérzés elállításához, mely rendkívül erós volt, mert a hatalmas mintegy 25—88 cm. hosszú és 9 cm. mély vágás átvágta a visz- és (Hó erekel. A vérzést nagy nehezen elállították és a sebet összevarrták. Közel egy óráig tartott az orvosok műtéte, melyben résztvett az idóközben odaérkezett (¡oda Lipót dr. is, a Hólnn család láziofvosa. — Rrünauer az egész műtét alatt rendkívül férfiasan viselkedett. A sebesültet hordágyon szállították Bftbin Emil nagykereskedő Zrínyi Miklós utca 33. szám alatti lakására. — Tihanyi felöltözve síelve távozott a helyszínről.
(A. segédek J.Unté.t tésanak a r.ndöraégan.)
A párbaj-segédek az e>et után azonnal hozzáfogtak a jegyzőkönyv megszerkesztéséhez mindegyik bediktálta véleményét, melyek közül legfontosabb a vezető segédé : Schrautz századosé. 8chrantz százados a verziók szerint, azl vétette jegyzőkönyvbe, hogy Tihanyi vágása oly hirtelen és közelről történt, hogy ó ezt, habár közvetlen közelbeu állott, még élete veszélyeztetésével sem tudta felfogni. BrUnauert a vágás védtelen állapotban érte, nem a párbajszabályok-nak megfelelően. A svédek mindegyike magáévá tette Schrautz százados véleményét. Kgybeu kimondották, hogy mivel a párbaj lefolyása a jelekből ítélve nem a párbajvétségnek megfelelő büntetendő cselekméuyt vonhat maga után, a rendőrségen jelentést teszuek az ügyről. Ezt vasárnap délelőtt tette meg Hajdú Gyula dr. ki egyben beterjesztett egy jegyzőkönyvet. Az esetről korábbau jelentés ment a katonai hatóságnak is A párbajozók ugyanis tartalékos tisztek.
(A rendőrség mafftdéal Tihanyit.)
Hay György rendőrkapitány a büuügyi oszlály vezetője vasáruap délelőtt 11 órára beidézte Tihanyit, ki a kitűzött időre pontosan megjelent. A kihallgatás közel fél óráig tartolt Az esetről jegyzőkönyvet vettek fel, mely utáu Tihanyi távozott a rendőrség-tói Mit tartalmaz a jegyzőkönyv, nem sikerült megtudni. Lapunk egyik barátja közli velünk, hogy Tihauyi állítása sieriul a vágás Brünauer eséseközben történt. Ezt rendkívül felizgult állapotban letle. Nem emlékszik, hogy Hrünauer feküdi volna, mikor a vágást mérte.
(I>4tocat4a aa tlgyé.a.ágnál
és a randtfraégnél.)
A „Zalai Közlöny- munkatársa hivatalos információt szerzeudó vasárnap délelőtt látogatást telt az ügyészségnél és a rendőrségnél
Az ttgyészségtiél Juretzky Iván kir. ügyész ur a ttagykauizsaí ügyészség vezetője fogadta munkatársunkat, kinek ezt mondotta:
Az esetről a rendőrfőkapitány ur telefoni jelentéséből értesültem. Részleteket egyenlőre nem moudhatok, minthogy a vizsgálat tuég csak ma indul meg a rendőrségnél. A vizsgálat adatai alapján lehel majd csak megállapítani, hogy miként történt az eset és hogy a törvény mely szakaszai lesznek alkalmazandók. Azonban erről is caak a vizsgálat tel|es befejezése utáu nyilatkozhatnék.
Bay György rendőrkapitány ur, a büuügyi osztály vezetője ezt mondotta :
Tihanyi kihallgatása tényleg megtörténi Vallomásáról részleteket a vizsgálat érdekében \'
uem mondhatok. Különben is az ügy\' lényegére a párbajsegédek és orvosok vallomása lesz döntő batásu, kik az ügyben uincseuek érdekelve. A rendőrség még a napokban megejti a szükséges kihallgatásokat.
(Brttnaner állapota.)
Brünauer állapota rendkívül stilyos. A beteget (ioda dr. naponta löbkször látogatja, kí megtiltotta, hogy a beteghez bebocsássák a nagyszámú érdeklődőket- Brünauer szombat éjjelt álmatlanul töltötte, Nagy" fájdalmai vannak, melyek csak injekcióra szülitek. Kélő, hogy a foulosabb idegeket érő vágás következtében Hrünauer évekig érezni fogja a vágás hatását. A szimpatikus, szerény modern fiatalember iránt általános a részvét
(Tihanyi Liaxló.)
Az emberek kiváucsísága Tihanyi László sze-mélye felé is irányúi, ót ntég kevesen ismerik Nagykanizsán, meri mindössze néhány hete tartóz kodik a városban, mint a Belus gyógyszertár egyik segédje. A kíváncsiság kielégitésere jegyezzük fel a következőket: Tihanyi 2.\') éves, debreceni születésű. A fővárosból jött Nagykanizsára. Mint sportember belépett a nagykanizsai Toruaegyleibe. Itt szorgalmasan résztvett a vívásban. Tagja a l\'olgári Egyletnek is, hol szombat este az eset után hilliárdozott. Elegáns megjelenésű ember, ki az utolsó divat szabályainak megfelelően öltözve sokszor látható az esti korzóu. Különben az inlerjnvok még többet fognak róla mondani, mert mek sem fognak elmaradni egyes lapokból.
(A párbaj allén.)
A párbai, mint tudósításnak bevezető részében megírtuk, óriási izgalmat kelteit a városban. 8ok szó esik az esettel Kapcsolatban a párbaj iul ézméuyről, melyet — mint az már ilyenkor szokásos — mindenki elitéi. Kz a párbajellenes hangulat sajnos csak szalmaláng. A párbajelleues mozgalom sikere nagy reformokat kíván, ami nem fog egyhamar bekövetkezni. 8 addig a lapok kénytelenek lesznek, ha nem is szívesen hasábokat átengedui a véres párbaj tudósítások közlésére, amit a közöuség kívánalmának megfelelően kénytelen volt megtonui a Zalai Közlöny is.
^Vegyenek esak
u^fevari sórczipo
Valódi /¡e«\\ háromszögű csak ezan/tftnww«\\ védjogygyel
K.pháti: MII tényt Sándor áa Ma «MTkanlaaa.
HÍREK.
— Munkáagimnázlum aa Irodalmi körbon. Az Irodalmi ós Művészeti Kör igazgató lauácsa péuteknu este ülést tartott Neumann Kde dr. elnöklete alatt. Az igazgató tauács azokkal a támadásokkal szemben, melyek egy napilap részéről az egyesületet illetéktelenül érik, indíttatva érezte magát, hogy a Munkásgimnáziutn kérdésével foglalkozzék. Egyhangúlag hozott határozatképpen kimondja a gyűlés, hogy az Irodalmi és Művészeti Kör alapszabályainak keretében a inuukásgimuázitim ügye uem foglal helyet Az ezért ért támadásokat magától elbáritja. Ha azonban bárki megcsinálná, a tőle telhető eazközök-kel szívesen hozzájárul annak sikeres működéséhez Elnök egyszersmind bejelentette, hogy felolvasásait már most megkezdi, mert a farsangi ós bő|ti szezon-uál ezt az Időt alkalmasabbnak véli. Kelolvasókul eddig\'sikerüli megnyerni Horváth György főgimit. igazgatót, Sáfráti Károly. Divényi Gyula tanárt. Ispauovits lauárt Budapestről, Lukács József tanárt, lapunk szépirodalmi munkatársát, Földes Miklós és Köldesné úrnő tanárokat
— Áthelyezés A (öMinivolésügví miniszter 8chmidt Uszkár keszthelyi magvizsgáló állomási adjunklust, hasonló minőségben a kolozsvári magvizsgáló állomáshoz helyezte át.
— Tani/ól áthelyezés. A vallás és közoktatásügyi miniszter Dávidovícs György mindszenti állami ellemi Iskolai tanítót a nagykanizsai állami elemi iskolához áthelyezte.
Rómától Palermáig. Kz volt a címe Horváth György főgimnáziumi igazgató felolvasásának, melyet tegnap az írod. és Műv. Körben tartott. Az örök város ókori emlékei, a kapitoliuin, a fórum roma-num, a eoiosseum, Titus diadalíve, Traján diadalkapuia slb. megelevenűltek előliünk a vetített képekkel illusztrált vontó előadáson. A bűvös Nápoly füstölgő Vezúv jávai, az eltemetett és kiásott Herkulauum, Pompeji, Stabiae maradványai, Capri szigete, a kék barlang oly kedves közvetlenségben jelent meg a hallgatóság előtt, hogy mikor ismét kigyúlt a villamlámpa az elsölétitett teremben ugy voltunk miut aki egy szép tündér álomból a prózai valóra ébred. A dalárda két számmal szerepelt. Kevés tagja vau a dalárdának, nagyon kevés, de kivált a befejező dalt oly bravúros precizitással, a nüatiszok oly érvéuyesiléaével énekelte, hogy a legnagyobb elismerés illeli meg Gűrtlei Ferenc karmester liliom Ízlését és a dalárda míndeu tagjának kiválóságát
— Uj fogorvos Dr. Dobó Dezső katouaí ezredorvos, kinek előkelő fogorvosi műterme volt, tudvalevőleg eltávozott városunkból. Lakását Erzsébet-tér 10. sz. I. em. Kőuíg József egyetemes orvostudor velte át, kí ugyanott e hó 15-én fogorvosi működését megkezdi.
— Gyáazrovat Kgy fiatal, szép reményekre jogosító életet sorvasztott el ismét a gyilkos ulhuzet-ölő kór. Vermes Oszkár a Wiener Baukverein budapesti fiókjának tisztviselője hosszú, kinos Itervadás után vasárnap reggel megszűnt élni. Temetése ma d. ti. 3 érakor lesz. A megboldogultban Weisz Mór Osengeri utí kereskedő fiát Vermes Aladár felső keresk. isk. tanár pedig öccsét gyászolja.
— Husaonöt óv a nyomdában. A nagykanizsai szervezett nyomdászok szombaton, estet társasvacsora keretében ünnepelték nyomdánk gép mesterének, Kírchknopf Károlynak 2í> évi- nyomdász működését. A lakomáit, melyen a helyi szocialista párt vezetősége is képviselve volt sok felköízöntó ben ünnepelték a jubilánst, kit díszes kiállítású ein-lék-lappal leptek meg pályatársai.
— Hid próba. A temetői tt| vasbetouhid próba terhelése kedvező volt, melynek alap|án a hidat — Arvay Lajos aljspáu végleges használati engedélyének beérkezéséig — ideígleueseu forgalomba
NYILTTÉR.
rovatban közlőitekért nem vállal felelősségei a szerkesztőség
Mid. tinim*.
16 az. I. em. mafkezdi.
a teaiobh TEA a viiáaon
ilT VeUji\'B£ „Horgonyt* -»
A Linimcní. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller
pótléka
egy rfajóoak biionyult liáalsior, moly már
Bok áv éta lonjobb bodörMiilóannk blionvult kiazviayaél, oaúznál éa aiaghliléwknél.
rívjelmuteU*. Silány bamlritványok neatt bevásárláskor óvatunk logyitnk óa csak olyan eredeti üveget fogatnunk i>l, mely a ..Horgony" vódjagwyel & a Rlohtár urMogyiéasol ollátott dolxuba van OWitna-Kolvu. Arit Uvuekbon K -.80, K 1.40 áa K ¡¡.- és npyszotvéu minden Ky<S«y»«sr-láiban ku|.h»!Ó. — HY,raktár Tőrük Jánaf K)ó|.\'yaterfi<in6l, Badapaát.
DL Rlchttr jMrutrllri u Jmi miiiÉtr,
1\'ráKAban, Kliatttxithulnuue A nou.
NOVEMBER 9.
ZALAI KÖZLÖNY
8
helyeztek. A Déli Vasul Által épített Ilid próbaterhelése viszgálatán résztveitek a kereskedelmi miniszter kiküldöttjének Nagy Sándor kir. főmérnöknek vezetésével Vigyázó István vasutat és hajózási lő telügyelő, Strauszky István d. v főfelügyelő, Rauscheti-berger Adolf d. v. felügyelő és Schustler József budapeati mérnök, vasbetonépítési vállalkozó
— Ab anya szorgalmasan átnézi az újságot, hogy uem talái-e gyermekei számára valami újdonságot; meghozatja magának a különféle árjegyzékeket és azok alapján emezt vagy ámul megrendel, uem felejti el azonban -soha a legközelebbi Horgony-Kőépitőszekrény készítést is megrendelni Kz évek óta rendszeresen történik, mert ó tapasztalatból tudja, hogy a Horgouy-Kóépílószekrény kibővítése gyermekeink legnagyobb öröme. Mi azért azt vél|ük, hogy minden szülőnek, akiuek gyermekei egy valódi Horgony-Kóépitőszekrenyt még netn bírnak, sürgősen azt tanácsöliuk, hogy Richter K. Ad. Ta. kir. udv. és kamarai szállítóktól, Bécs, I . Operngasse 16. a \' legújabb kőépitószekrény-árjegyzéket azonnal bekérjék. Ezen árjegyzékben bővebbet találunk még a ió Richter-léle Imperátor zenélómüvekról és beszélőgépekről.
— Névcsere Lapunk november 4-iki számában rendőrségi ¡információ alapján hírt adtunk arról, hogy a nagykanizsai kir. törvényszék két évi fegyházra ítélte Maitdlbam Oszkár nagykanizsai lakost. Az igazság kedvéért megjegyezzük, nogy ez tévedés, mert nem Mandlbatim Oszkárt, hanem Mondlbaum Gusztávot Ítélte el a bíróság.
— A Dr. Richter.féle Llnlment. Oapa. com. (Hor gony- Paln-Fxpeller) igaii, népsitrtl hiiltierré teli, mely itlmo. ctátidban már tv óta mindig kéuletbeu van lltll&ji», cslpü-tijdalom, fejf*j4», kóuvény, ciurnil »tb.-nél a Ílorgony-Ltnl-nienttcl való bedóriióléiek mindig ftjdaloinctillaplló haliul liléitek elit; aöt jirvinykórnil, mind: a kolera, hinyóba»-folyfca, ax atte.lnek llorgnny-l.Inlmenltet valóheddrrtóléte mindig igetl jónak biionyult. Kien klIUnd hkaltter jó eredménnyel alkalniaxtatotl hedör«öl6»kcppen ai intlneiua ellen Is él Üvegekben i 80 fillér. 1 kor, 40 I. 4« 2 korona a legtöbb gyógyizeilérban kapható , de hevtakil&t alkalmival leíték hatAroioltan: Rlchler-féte lloigony-I.Inltnenl-l\'aln-Kxpellerl kérni, valamim a „Horgony" vcdjrgyre figyelni él c«ak eredeti Üveget olfogadnt.
— Kertész Lipót állatorvos könyve. A Zalai Közlöny már foglalkozott Kertész L nagykanizsai állatorvos nemrég megjeleni könyvével : „Vezérfonal a képesített husvizsgálók számára." Most a jeles és hasznos munkát a zalavármegyei alispáni hivatal aiánlja megszerzéste a községeknek és husvízsgálókuaif Kiemeli a könyv használhatóságának kiválóságait amit már mi is megeinliletlüiik A könyv Ara kor 50 lill Megrendelhető a szerzőnél Nagykanizsán.
— Hajsza egy rabszokevény után Pénteken délután az Qgyés/.ségi fogház udvarán fáivágtak a rabok Velők volt egy börtönőr is. Délután ugy 3 óra köröl a börtönőr egy pillanatra szem elől tévesztette a dolgozó rabokat, mely alkalmat Figilusz István két és fél évre elítélt sójtöri származású 28 éves rab felhasználva, átvetette magát a Hálhorv-utca fidé eső bástyán és megszökött. Csakhamar észrevetlék a szökést és a rab után vetették magukat a börtöuőrök egy része. A rendőrség is segítségökre sietett a keresési muukábau Ugy látszik a Szalay féle házban rejtőzködhetett el inig az esthomály he nem állt Minthogy Kigilusz nemrég Krausz fuvarosnál szolgált, mint kocsis, a rendőrök ezt a helyet
száliák meg, mert sejtették, hogy oda ellátogat az istállóba. Feltevésükben nem is csalódlak Jagasils János és Benkő János rendőröknek sikerült ót elfogni, amikor éppen elakurt már menni az udvarból Egy kenyér volt a hóna alatt és falatozva fordult ki a kapun a két rondór szemei elé, kik nyomban letartóztatták és visszakísétték a fogházba. Kigilusz fiatal kora mellett is már hatszor volt büutelve. i \' — Kiss szerencséje nagyi Köztudomású, hogy a m kir. oszlálysoriyálék tervezete a legkedvezőbb nyerési esélyeket nyújtja. Nagy nyeremények mellett számos kisebb nyeretnéuyek vannak és különösen az, Itogv a fele a kihucsájtott sorsjegyeknek -.tehát tninden második — nyer. az oka hogy a nagyközönség mitidon rétege kipróbálja szerencséjét Ezer és eger ember lelt ilyen utón\' szegényből gazdaggá. Az uj sorsjáték I osztályának hutá.sg november 18. és zO-án lesz. Tegyen szereiicsekisér-letet és rendeljen sors|egyet uz előnyösen ismert Kiss Károly és társa bank részvény társaságnál Budapest. Kossuth Lajos u. 13, mert pontosan és lelkiismeretesen szolgálja ki vevőit és meri „Kis szerencséle nagy I"
— Epilepsziában (itphézkór) szenvedő betegek nagy érdeke fűződik azon nevezetes eseményhez. hogy a lezajlott nemzetközi orvosi kongresszus az Epilepszia gyógyítására uetnzelközi Ligát alkotolt, melynek középpontja Budápest. A betegeket azonban az érdekelheti leglohbau, hogy az a gyógymód jelenti a legnagyobb haladási, melyet dr. Szabó B, Sátjdor, Budapest. Nagykorona-utca 18. honosít,olt lileg, a mely gyógymód tninden betegnek rendelkezésére áll, ha e kiváló specialista orvoshoz fordul.
— Hazárd játék. Szombaton éj|el a Fiume kávéházban Hajós Ferenc reudőrbizlos néhány hazárd játékost ra|ta éri, atuiut buszunegyoztek. A játékbeli egy cipész ós három kőműves segéd veit részt. A reudőrbizlos lefoglalta a néhány korouányi bankot ós a kártyát. A kártyák közül 28 jetylve volt. A vizsgálatot abban az iráuyhan is lolytatják, vájjon uem forog-e fenn a hamis jálék esete. Itt jegyezzük ful, hogy a minap a király-ulcai Vaskapu vendéglőben is lefoglalt a rendőrség egy hazárd bankot.
„Örvendünk, hogy megvan!\'
— Rendőri hirek. Vasárnap éjjel több
korcsmai verekepés történt. A kiskanizsai Habjanec féle vendéglőben Kovács Király István megszúrta Grác József munkást és Vajda Györgyöt; súlyosan sérülve szállították mindkettőt a kórházba. P^iocsa Becsker László részegeit ment kedveséhez az Klek-féle ház második emeletére. Mivel nem nyert bebocsátást, botjával ntiuden ablakot bevert. A garázdálkodó! a rendőrség vette pártfogásába.
K0Z6AZD ASÁ6.
A muravidi kosárfonó részvénytársaság lesz. IVrlakról közlik velünk a bírt, hogy a muravidi kosáifonó telepet, mely eddig magánosok tulajdona volt. átalakítják részvénytársasággá. A
részvénytársaságot, értesülésünk szerint, százezer korona alaptőkével tervezik, mely tőkével alkalom nyillik a már eddig is szép sikert aratott kosárfonást intenzivebben űzni. A mozgalom élén egyik perlaki pénzintézet áil. Az alapiiók remélik, hogy az eddigi sikeren lelbuzdulva a közönség szivoseu fog ré*Zt-venni az uj részvénytársaság megalapításában, mely hivatva vau ezen háziipart fellendíteni.
Allamigépek. A napokban Kaposvárról Nagykanizsára jöu Durrant Gyula áll. iparfelügyelő Budapestről. Vele volt Laky Kornél zalamegyei iparlelügyeló helyettes. Laky Korúéi. Pollák Kde és Roseuberg János kékfestők ipartelepeit vizsgálta meg oly célból, bog) a nevezettektől kért állami gépek megadása iránt véleményt adhasson. Durrant Gyula pedig Dants Kálmán és Muzíkár Víuce asztalosok iparinúbelyeit vizsgálta meg. Nevezőitek már régebben kértek az államtól gépeket, hogy üzemüket kiterjeszthessék. A városban levő többi asztalos iparos a felszólításra kijelentették, hogy nincs ellenvetésük, ha a két iparos állami gép kedvezményében részesül Arról nincs tudomásunk, hogy Muzikár Víuce ipartelepéről mily véleményt alkotott magának az iparfelügyelő, de azt tudjuk, hogy Dants Kálmán mflholyelnek tágassága, az egészségre kedvező viszonyai és az a körülmény, hogy kibővítésre elegendő telek áll reudelkozésére, az iparfelügyelő tetszését kiérdemelte Mindenesetre méltánylandó e két jőhirü ast-taloscégünk törekvése anuál is inkább, mert a közeljövőben bekövetkezendő iskolaépítések tetemes mennyiségű asztalos mánkét helyeznek kilátásba és nagyon kellemetlen volna mind a városra, mind iparosainkra nézve, ha azt a kanizsai asztalosok nem tudnák mennyiségileg és minőségileg magukra vállalni.
A Gazdakör közgyűlése. Nagykanizsa város és járási gazdakör november 94-éti délelőtt 10 órakor tartja évi rondes közgyűlését Nagyianizga városházának tanácstermében. Tárgysorozat a következő: I. Elnöki jelenlések. 9. Titkár jelentése „0. B. Sz.\'-uél eszközölt biztositások s a széukéneg raktár IU09. 1. félévi forgalmáról, továbbá a bizományi áruraklárról. 3. Több régi tag törl\'.e s uj tagok felvétele 4. Számvizsgáló bizotlság megválasztása a f. évi számadások felülvizsgálatára. 6. Folyé ügyek és uetáui indítványok.
Védelmet a nedves idő s meghűlés ellen
ccak a Storni Sllpper ti a hócipő nyújt, a melyek
Boston Robber Shoe Go.
készülnek, formájuk a legjobb, könnyű ét elegáns. Tessék a cég jegyére Ügyelni; ez minden cipö. («Ipára van nyomva; Óvatosság ajánlatos, mert sok «Hány áru kerlll piacra. Kapható Budapest ét a vidék nagyol»!) városai* ban minden jobb cipö gumiáru férfi ée női divatáru üzletben. Viscoiiteláruslfók felvilágosítást kaphatnak Magyaromig és Ausztria területén megbízott vexérképvieeldklül:
Wellisch, Franki & Co.
WIEN, I„ Flolaohmarkt la 14.
N\'agykanlitin kapható: Alt áa Bömh, Kralaar Gyula.. Rosenfald Adolf Fiat oégeknél.
Oh Jaj
Magfojt ez az átkozott köhögési
Köhögés rekedtség és
elnyálkásodás ellen -:
gyors és biztos hatásúak
Eggen mellpasztillái
Az étvágyat nem rontják és kitűnő lzilek. Doboza 1 korona és 2 korona, ^zmmrz: Próbadoboz 50 fillér. Fi él izétkilééil raktár:
„NADQB gyógyszertár
||<IM»I. »1- Hil-Hr»t 17.
Éljen
E||ir msllpssztllla
nakkaaar ■a|lf*iyllat
Kapható Nagykanizsán: Szabó Albsrt, l*lus Lajss, Prigar lila. Rsik Byula ás Csáktorajia. Psti Jsas lyáiyszartárakbaa.
/
ZALAI KÖZLÖNY
NOVKMHKR 8
Hogy mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált
..OTTOMÁN\' - cigarettapapírt vagy hüvelyt
-«■ .
A NAGY CABOK-fél*
DELAWM szőlő faj
•i egyedali, melynek termelőiéhez zemtnlfále tudomány vagy gyakor-Ut nem kell, mén \'* elbánik vele aki lob* uólötÖYct nem kazalt. Minden ezálltlnányhol utuiláe mellákelletlk Ingyen é. ebMI kluér-heti mindenki, hogy hogyan Ultesie el, kezeléte pedig mettzét, kepálát á> felkatátbSI áll, más dolog nlnci vei«, mert ejt ölteni, permetezni, kénporotnl nem kell uem árt ennek • filoktzere <> bimbója, vetzzOje tálben >uha el nem fagy. tloldanklnt átlag 3.\'> hektolitert tetein > egy blmbAjavel 8— á fDH fejlődik. Vtlódl Mtermö Icgneniozehb táj az, melyet azonban nem zzabad tfjtzelévetiteni mát
s.
ugyaslly név alatt forgelombe hozott hitvány fejjel, ügyelni káliét -----
* valódi. A ralid! Kegy (lábot-fále Dalawáre.iai.i
erre, hogy Nagy (iábor-féte fajt kapjuk, mert ctak
laware-.iiil,. olyan bort ad mint az auu, édez áz efót, igen kellemez zamatu át káttzer annyiért kél el mini mát t>oruk. Ktitolónak egy
üveggel bárkinek kOldSk I koronáért. A DKI.AVAKK zzölü b5vebb lelrázát lermézének királyi kSejegyióvel hltaleeltett eredeti fénykép felvételeit tzlnae kivitelben, továbbá a tzSveg kflzé nyomott 40 ztáp képel tartalmaz«
kipaa árjaiyzékal iauaa éa kéraiaatva
mindenkinek, aki velem elmét tudatja. OkvelleoaI kérje még n* azt a tanuhágot tartalmú árjegyzékei, mely a izólöolt-váayo\'zrftl ét lugazaltetézröl it ad tétzleiat, helyei utba\'gazitázokat.
VAOT OAbOK iiilti>||tlrl«kti EÓLT
Műi. Ililfll él látkllléll álllBil. levelesét magyar, német, horvát tzerb áz tostán nyelven
Aa uj árd«-kaa ápltö-aaokrany-könyvacak* kívánatra bárrnantvo beküldetlk.
Horgony-
A gyarma-k«kkadvanc •áláka.
Kőépitősz ok fények,
mar líiltlt mint harminc év ól* minden világrészben mini ^ gyermekek kedvenc játéka ismeretesek : iniRát\'ti nyelven zengett már dicséretük Bzülőktól, Anniinktól én nevelóktól, valamint a kia építészektől is.

Eiohter F. Ad. én Ta.
kir udv. és kam Mzállitók Béca, I, Operngaiae 16
1
Szőlőoltvány eladás!
Aki egészségea, olcsó szép szólót akar, bizalommal forduljon \'
VITYÉv MIKLÓS
* liIUlnmtiHa tnetett - ottr4njrt«Up*ka« —
öí-Cíduáloü (Toroítal-m.)
ahol szokvány mmóséga I.
remin fás, gyökeres és sima z ö I d o j t v á n v o k b o r-és c b e m o g » f a j o k valamint amerikai alma és gyOkeres szőlő vesszők, nemkülönben ugyanazon fajok II. reudD osztályzatban a legolcsóbb árban kaphatók Szőlólugosnak külön a célra választott fajok. — Uyümölcafa- éa rózsa-oltványokban nagy válaszlék
raj- 4* árjajyaék lafjr*> *\' Uratatri, A számos elismerólevél közül itten csak egy : A küldött oltványokkal teljesen meg vagyok elégedve. A kedvező időjárás melleit igen szépen megeredtek, az elmaradottak száma I—li\'/a-nál többre uem tehető. KajtUzlázásról ezidó szerint még uem nyilatkozhatom.
Tisztelettel Dr. Oróf Árpád
Szeged, lnost. julíus 10. ügyvéd
PATHÉFON
Védjegy.
Ihitleri ön már a különbséget a PATHÉFON ód más beszélőgépek közt?
a) A Pathófonnál nem kell tűt cserélni.
b) A Pathéfon tű nélkül játszik.
c) a Pathólemezek soh\'sem karcolnak. nem csiszolnak, secu nem horkolódnak, ha 20 vagy 30 sr.or játszottak velők.
d) a Pathólemezek oly jók. hogy azok nem válnak hasznavehetetlenné.
o) a Pathólemezek kellemes, értelmos, pulin hangot adnak.
o a Pathólemezeknól 8,,,lk: 11 1)0 "o™ ft>ria-
g) A PathófOÜ egy elsórendrt inűvésziaa házihangszer, a mely niindon zenekedvelőnek élvw.etet és siórakozást nyújt.
a Pathóaziaztemát csakis a világhim Pathó Frérei cég hozza forgalomba. A hangvisszaadás terén elsőrangú. mely mindem konkurronuiát felnimül.
(¡épek 45 koronától feljebb. 28 cm. kétoldali! lemez K. 5- 24\'|9 cm. kétoldalú lemez K. 2.75
Kérj« a kővetkező kiváló feltóteleket: ÍYátcc. Lóránd. Uorkes cigány zíMVikür, Rózsa Lajos, az első honvéd-gyalogezred zenekara, Baumaun, a Fóvároai Orfeum tagja. Steiuhardt Gém. Weltnianii hegt«lQm(ivó87.. Kiss Károly. Kiss Mihály és exenfelal még 20.000 nemzetközi felvételek elsőrendű zntinkarok és előkelő mfivéazoktől.
K a t a I ó g u l Ingyen á bármentve.
- f athé Fréres, Wien I., Graben 15.
Viazonteláraaitók mindenütt kerestetnek.
K a t a I 6 gti a Ingyen á a bármentve.
Nyomatott a laptulajdonos Ifj. Wajdits Jóueí kóuyvuyouuUjikbau ölagy kanizsait
NAGYKANIZSA, 1808 NOVEMBER 11. 48-IK ¿VFOLYAM, 80. SZÁM
CSÜTÖRTÖK,
Hiiiilmik hétfőn él ciiUrtikln dalban.
fcl0fl«»l4«l ¿rak: Kgá«i ívie 10 korona, I4l«v>e 6 koron«, nigfMnt 1 koron* 60 flll. — Egy*» «fim ár* 10 flll.
KelelA* tacikciitA : Krrléaa Jiinael.
Kiadja : Szárkasztoség Ét kladihlutal Qúk-tér I
ierke»xtö*éE. Hlrd*líá*k dil.i.bá. aaarlnt.
Reklám vagy gyégyitészer?
Jótékonysági formák csődje.
Il|;klll(ll. november &
Volt iiló, mikor hz ogész emberiség u természet jótékonyságából élt, amikor a természet nemcsak a mezők liliomát ruházta és nemcsak az eriló vadjait táplálta, hanem az ember is megtalálta a nagy természet ölén mindenét, ami boldogulásához vezetett. Amióta azonban a földet, a vizet az emberi erőszakosság lefoglalta és a többi eiuber butasága e foglalást jóváhagyta (igy mondja Rousseau l azóta a föld csak egyeseknek édesanyja, a többi mostoha sorsban tölti el rövid és mégis hosszú földi pályáját. És hiába a panasz az egyke ellen, az eszkimók mégis sokan vannak és pedig azok az eszkimók, kiknek csak néhanapján jut egy kis fókapecsenye, akkor is mások elejtett. vagy jótékonyan odavetett falatjából, vagy a társadalmi erkölcsöt megbontó erőszakosságból
Sok a szegény és még több lesz, mert a társadalmi berendezkedés neveli és szaporítja őket. Nem lábra állitja, hanem mankót nyújt neki a jótékonyság, nem megsegíti, hanem csak segíti tovább nyomorogni Arról nem szólunk, hogy a száz meg száz féle egyesület milyen formaságokon keresztíll nyújtja a sok hivatásos koldusnak, szogény-nek a téli ruhát, az ingyen kenyeret, a tejet meg isten tudja mit. Sohse buzduljon fel azon senki, hogy nagy ünnepséggel, szónoklattal, hálálkodó beszédekkel jutnak-e a nyomorultak a megélhetés legelemibb szükségletéhez. Ez nem változtat a koldus karakterén semmit. A beszéd\' nem hatja ót meg. osak az adomány, a köszönő szavak igéreleit azonnal elfelejti, amint a puha szőnyegről lelép és a meleg szalonból az utca hidegére lép. Nem hálára van szüksége a társadalomnak, mert azt nem is érdemli, hanem munkáskezekre, melyek egyedül tudják megszüntetni a mostoha sorsot.
A régebbi magánjótékonyságban volt egy kis emberi érzés, részvevő sziv, melegség, sajnálat, mely enyhítő balzsam volt a nyomorúság fájdalmára,, bár nem gyógyított. Most az egyesületi, a társadalmi jótékonyság bár nagyobb arányokban nyújtja a mankót a szegényeknek, de hiányzik belőle a szó. a szív és még sem felel meg annak a követelésnek, ¡tinit a modern társadalmi felfogás a nyomor megszüntetésére tenni óhajt Az élethez mindnyájunknak egyforma jogunk vau épugy mint a munkára egyformán születtünk valamennyien. Vissza kell helyezni az emberiség összességét a munka keretébe, hogy ezzel jusson kenyérhez, ne alamizsnához. Az emberi élet minden korának meg Ml hogy legyen a munkaköre, a t\' l zord időszaka és a nyár forró heve megint más munkához fogja azokat, kik
UJaáffhábora a Oowain kttrftl
ll|;hllllia, november II.
Az újságolvasó közönség bizonyára ismeri azt a heves ujságháborut, ami a „Oomaili" nevll azer kürnl folyik A szer feltalálója valami dr Wettenateín nevll budapesti orvos, ki a lapokban kürtöli világgá, hogy feltalálta a tuberkulózis ellenszerét. A béta« emberek nyilatkozatai hozaauiiákat zeugenek e szerről, inig ugyanakkor komoly szaklapok vonják kétségbe «mink gyógyiló erejét Majd karhatalommal feloszlatják a szanatóriumot, melyet egy részvénytársaság alapitolt a szer kihasználására. A részvénytársaság sem marad tétlenni, ami érthető, hisz a társaság nem eszmei harcot akar vívni n szerért, hanem egyszerűen szólva osztalékot akar. Dőlnek tömegesen a részvénytársaság nyilatkozatai Közben a belegek nagy küldöttsége jelen meg a Tóvárosi városházán védelmet kérve a hatósági zaklatások ellen. A küldöttségét nem fogadiák. de hamarosan telefonon odarendelik a fertőtlenítő intézel embereit meri a városházán félnek a baeilustól. Valósággal vígjátéki jelenetek játszódnak le a ebben u rémségesen szomorú ügyben.
Az ügy hullámai lassankint a \\ idékre is átcsapnak. A társaság lói fizetett hirdetéaeket küld síét a lapoknak, ugyanekkor egy népszerH orvosi lolyóiral aria lliv|a fel a vidéki lapok Ügyeimét, hogy Wettensteinék ugy nyilatkoztak, - hogy néháuy koronával betömik a vidéki saitó szá|át. Kgyik-máaik lap erre még erósebb támadást intéz. Wettensteiu r I. tagad|a, hogy ily uyilatkozatot tett volua és ugyanekkor kijelenti, hogy mindama vidéki lapok ellen feljelentést lenz, melyek ót és a részvénytársaságot igaztalanul lámadiák A nyilatkozat ama lapokban jelent meg, hol a cég hirdetése is megjelel).
Mi uem vagyunk tisztában a „üoinain" jelentősegével. Nem tudjuk, hogy tényleg korszakot jelentő, emberiséget megváltó szerrel állunk e szemben, vagy csak a reklám ügyes alkalmazásával. De érezzük es nyíltan kimondjuk, hogy e nagy tíjságháboru végtelen sajnálatos. Nem értjük, hogy miért uem dóulik el végre az orvosok, vájjon tényleg hatásos szer-e \' sokat reklámozott „Üoinaiu".
Magyarországon vannak erre hivatott orvosok, kiket vezető szerepekben láttunk működni az idei nemzetközi orvoskougress mou. Állapítsák tueg a szer gyógyító értékél. Ha tényleg értékes segítség diadalra jutni, vagy ha értéktelen keverék, tiltsák el a betegeket izgató és alaptalan reménnyel eltöltő csodaszert és euuek reklámjait. Ne az újságcikket, hanem hívatott faktorok döutsék el: mi több a (\'omainbau, a reklám, vagy gyógyító anyag Ha ez utóbbi akkor ouieljüuk kalapot Welteuatein előtt, mert az emberiséget őrök hálára kötelezte, ha pedig a szer értéktelen, melyéi a reklám lett nevessé, akkor pusztuljon a Oomaili minden reklámjával és részvénytársaságával, még ha oda is vesz a társaság féltett részvéliytókéje.
Figyelő.
egész éven részint a dologtalanság a henyélés erkölcstelenségén élősködnek, részint pedig az öregebb kortól igazolt alamizsna fillérekből (engedik nyomorult napjaikat.
Nem tánctermek, hanem munkatermek, nem hangversenyek, hanem inttnkaverse-nyek lesznek azok az eszközök, melyek az emberiség szegényúgyét megfogják oldani. A jótékonyságnak eddigi formája nem célravezető és elítélendő. Helyette a inunkaiiyuj-tás éa a/, aggkori biztosításnak kell jönnie. Nem a ma, de a holnap társadalma a mai jótékonyság ferde léhaságnt fogja leginkább szemünkre vetni és ha a korunknak jellemző nevet keres, a dologtalanság epochájának fogja elkeresztelni.
Pékek és pékmiíhelyek.
(V ) Még manapság is, fe|l«ttebh közegészségí viszonyaink közi is, tekintélyes nagyságú veszedelem fenyegeti a közönséget a pékmiíhelyek tisztátlansága és a péksegédek betegségei következtében. Nem tudjuk, az ipartelügyelök lelülvizxgálják-e a pék-műhelyeket vagy sem, csak annyit tudunk, hogy a fogyasztó közönség védve nincs Azért szükségesnek tartjuk, hogy ehhez az ügyhez is már egyszer hozzászóljunk.
A statisztika mutatja, hogy száz péklegény közül 17 fertőző vagy nemi betegségben szenved \'¿II ",vi pedig güiltőkóros. A hosszas munkaidő, az étfWíyitniika, a tisztátlanság, a munkahelyiségekben iiralkin(é forróság, a tésztának fáradságos gyúrása, különféle betegségeket okoznak V higiénia emelésére szükséges volua, hogy a péklegéuy 12 óránál többől in- dolgozzék és lii órai munka utáu S órai piheuól tarthasson. De épen a kis péküzemek olyanok, hogy a higiéna követelményéinek \'meg nem feleluek; a kis üzentek lehetőleg olcsó erővel dolgoznak. A pék iuas meg épen páriája meg az iuasokuak is. A pékipar tisztaságát csak nagyüzemekben lehet szigorúan ellenőrizni. Hőt már községi sütödékről is beszélnek. Azt mondják, hogyha közvágóhidak szükségesek, miért ne volna szükség közsülődékre is
Mi persze még messze vagyunk az eszmétől is. Nem is óhajtunk hiábavaló terveket kovácsolni Ügyre fogadná meg tanácsunkat senki. Nem is célunk a pékipart Nagykanizsán tönkre tenni és a pékmesterek nyakába nagyüzemet zúdítani De a fogyasztó közönség érdekében igenis kiválthatjuk a pékmtthelyekben u köztisztaságnak azt a tokát, a mely nem ártalmas a közönségre nézve. Elsősorban kívántuk, hogy a mesterek ne alkalmazzanak beteg segédeket, ha valamelyik segéd beteg, azonnal értesítsék a beteg segélyező pénztárak orvosalt. Van inosl ti is a városban. A rendőrség pedig a városi orvosok kíséretében látogassanak el néha a pékmühelyekbe is. Az ilyen razziának igen nagy hatása van. Az ellenőrzéstől és az esetleges büntetéstől mégis csak tart az ambiciózus pékmester és eblmli fél\'elmeneu óvakodni log a közegészségügyi szabályok durva megsértésétől Meri hogy mi történik ttélta némely pékinühelybeu, arról jobb hallgatni. Ha elmondanánk a fogyasztó közönség fiuyássabb része uem ennék többé kiflit és veklit. Azért hallgatunk erről, de figyelmeztetjük a pékmestereket a közegészségügyi kihágásokra, amiket az ó elnézésükkel nap nap uláu elkövetnek. A lelkiismeretes pékek töróduek a műhelyükkel, de vaunak aztán olyanok is, akiket nem bántja, ha rovart gvurnak is a tészta közé.
s
1, A 1, A I K fi z I, fi N y
N0V1CMHKK II
NYILTTÉR.
K rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség
Mtá. Hlviri.
Dr. Kőnlg József fogorvos
mftködéaét f. hó 15-én Erzaébet-tér 16 M. I. un. megkezdi.
dán, mely u közönség körében mutatkozik inár az első iráut ia. A beavatottak arról ia tudnak, hogy a zsúr rendezősége valami meglepetést fog szerezui a közönségnek.
— Dlsztagok A nagykanizsai katonai liadaa-lyáu egylet legutóbb tartott közgyOléaén egyhangúlag több dísztagot választolt kebelébe, mely alkalommal az uj disztagok at egyesülef belegsegelyezéai és temetkezési alapjahoz adomáunyal ¡árullak Závody Albiu, kúriai biró. a nagykanizsai törvényszék elnöke tfi) K t. flrpss Dezsó dr. ügyvéd Sít K-t Konold Frigyes bérló 20 K-t Lówmiíeld Joaehim ¿0 K-t Seregélyes Károly légrádi körjegyző 3o K-át és Steíuer Kgdár nyűg. főhadnagy K-ál adomáuyozott Az egyesület eluöksége ez utón is hálás köszönetet mond az adakozóknak
\'— A Briinauer—Tihanyt párbaj-ugye még mindig élénken foglalkoztatja a közönséget Tihanyiról a Magyar Távírda Iroda itteni tudósítóiénak jelentése nyomáu a fővárosi lapok azl írták, hogy ól diszkvalifikálták Kzzel xzeuibéu Tihanyi az M. \'1\'. 1. uljáii nyilatkozatot küldött be a lapoknak, mely-ben ezt inegeálolja és kéri a közönséget hogy ítéletét függessze fel a vizsgálat befejezé-ieíg..,uiely
mint nyilatkozatában írja — reá uézve kedvező lesz és a párbaj szabályszerűségéi igazolni fogja. A rendőrség a vizsgálatot lolytnt|s, Muu értesülünk, ma délelőtt megkezdték a párbajsegédek kihallgatását a rendőr ségen, melynek részletei azonban uem kerüllek nyilvánosságra. — Megírtuk, hogy a párbaj jegyzőkönyvében a segédek ugyertemllleg konstatálták, hogy a vágá« iirUuaiiert védtelen álapotbau érte. Most az a verzió terjedt el a városban hogy a segéllek véleményében a vágás módjára uézve eltérés vau és igy valószínű hogy a törvényszék szakértőket log megidézni.
— Esküd tszéki . árgyalások. F. évi január hó 2.-én kiskautzsán a Faics léle vendéglőben össze szólakozlak Lakatos (vörös) tiyörgy és Kolompár Kulaiiyos Jóska eigáuyok alfeleit mert Lakatos tiyörgy nem akart a la|lájával tarlaui akik épen kalandra akarlak ineuni Szóváltás közben Kolompár Jóska ugy színia nyakon Lakatos Oyurit hogy az szörnyethalt. A törvényszék mindkét vádlottal 9 évi fegyházra ítélte.
Horvalios Jáiiosué szül. Feletár Zsófia légrádi cselédasszony különválva élt az urától és viszonyt folytatott Neiuecz Dragiilínnal. A viszonyból egy gyermek született melyet anyja megfojtott
Az esküdlek erős felindulásában elkövetett szándékos emberölésben mondták ki bűnösnek n melynek alapján u törvényszék I évi és 8 hónapi börtönre ilclle » bUuös asszonyt.
Karó Marion balatougyorki gazdaember volt kediesét és amink férjét el akarta puszlllatii azért mikor azok* aludtak tllzea csóvál dobott a, szobájukba es iitidóu azok kiakttilak |uuni lejszecsapásokal mért rájuk de csak kisebb sebekel ejtett ra|tuk.
Gyújtogatás és szándékos emberölés és kétrendbeli lopás vétségével volt vádolva.
Fáró akt bűnösségét el is ismerte. Három és lel evi fegyházra ítélték
— Tanitó választás A helybeli iparos-tanouciskolábaii Vári József lemondott eddig viselt lauiloi állásáról, valatiunt Almási János is heti kél urni elfoglaltságtól. Az igy megüresedett állásokat a íelUgyeló bizottság Á József és Tibelt Boldizsár áll. elemi iskolai lauilókkal tollölte be.
— Kanász mint iakolaazékl elnök. Lel-küiikre mondjuk, hogy uem megrovásképpen, hanem dicséretből emlékezüuk meg erről az esetről. Vas lierubeu regényeiben tannak oly uagyslilü és kiváló értelmi erővel megáldott juhászok, melyek a magyar luj kiválósága mellett tavuskoduak. Hál mi evvel az esettel is hiteles adalul szolgáltatunk népünk nem közuuseges értelmiségéről. Hl törtéül -az eset Fitye-házáu. Sajnáljuk, hogy tudósítónk ueiu nevezte mee a derék kauaszt. Miul szegény löldiuivest a falubeliek megválasztották iskolaszéki tagnak. Később pedig, tjogy a lold jovódeltne mellé egy kis hivatala is
legyeu pályázott a falu kauásza állásáért. Meg is választották Ami ismét csak megbízhatósága mellett szól. Kz a hivatal a fennálló törvények és rendeletek értelmében uem iucompatibiiis az iskolaszéki tagsággal. hát megmaradt annak is. Történt pedig, hogy egyik iskolaszéki gyűlésen a falu molnára, aki iskolaszéki elnök volt, betegsége miatt nem lelenhetett meg é» az egybegyűlt tagok a ntl derék kanáeztiu-kal lelték meg az iskolaszék elnökének ezen a gyűlésen, amit elhalasztani uem lehetett. Hát éz .az elnökség bár érdekes, aől furcsa, de semmiképse szégyenletes se a községre, annál kevésbbé kanást bátyánkra uézve. De még az iskolára-se. Meri a népnevelés ügyére az iskolaszék sokkal lényegtelenebb, mint a tanitó személye. Már pedig a tltyeházi tanítót ismerjük. Az talpig derék becsületes, hivatása magaslatán álló tauiló.
— A kataszteri nyilvántartás. Nagykanizsa városi kataszteri nyilvántartói hivatal most állította össze azokat a birtokivekel, melyekben művelési ág-változások voltak. A kiigazítás részint bejelentés résziül hivatalból való fölvétel alapján lörtént, hogy a megváltozott tiszta jövedelmek a kataszteri birtokivekben is kiigazitbatók legyenek a ti számú helyszinelési felügyelőség által. Amint mind együtt lesznek felküldetuek az említett helyszíni felügyelőséghez Szombathelyre Ugyan ekkor feller-jeszielnek az összes kataszteri munkálatok kataszteri térképek, kat. telekkönyvek Kzzel városunknak az 190ü. évre voualkozó kat. munkálatai befejezést nyertek. Az 1910. évben a valósítási eljárás következik annak megállapítása végeit, hogy a tényleges birtokosok nevén van-e telekköuyvileg és adóilag az a bírtok, amit használ.
— Nyugodalmas éjjeli örók Kíscseltíbeu az éjszakái nem zavarja semmi, még az éjjeli örök kiállása, de még léptei sem Akár az egész falul el lehelne miattok lopni. Nemrég, mikor a csendőrök éjjel ii faluban jártak a kisbiróval felkeresték őket. Az egyik Hosszú István az istállóban horkolt jóizüeu, Tóth János pedig ágyban párnák közt horkolt mindaddig. mig a gyeugédtelen csendőri szavak fel nem költötték. De hiszen vigyáz a lóisteu mindenkire még a tolvajokra is. Minek akkor bakter.
Schauman Qyula gyógyszerész gyomorsója tötib mint harminc év kitűnő hírnévnek öivend, mint dietikus készítmény, mr.it számtalan elismerő irat igazol, (tyorsati hat mindenféle emésztési zavarnál, gyomor elrontásnál, gyomorégésnél, lelbüfl\'ögés stb., ezérl mint régi háziszer nagy elterjedésnek és megbecsülésnek örvend. Kitűnő hatása a racionális összetételnek köszönhető. Ara darabonkiul K 1-60.
Hashajtó.
(Neuatein Erzaébat-Pilulái)
felülmúlja rnindeu tekintetben i htionlo kiultmínyeker Fenti »ter m«nt«» minden károa »Ik«tr4»i»ktől • leg- . jobb alkarral haainálják at elteit bánulroaln&t, könnyít I uAklettlet »tetei, egy vénlsilitr» gyúgyeier sem »ilallnalla-nebb t* alk«lma»abb a
Székrekedés
legyűrésére, mini * legtöbb betegiég okoxójfcia. Cukrozott volta miatt, * gyermekek ia uivete» veszik. Kgy dobol I5 pilula tartalommal 30 fillér egy lekeres M dobottal tehát 120 pilulival 2 korona. A pénz előre beküldése mellett bérmentve.
|| m » | Utániatoktól Óvakodjunk, \\9 1 ,Neuglein Foiflp hashajtó
pllulált • tették kérni! Csak akkor valódi, ha minden dohtuun a törv. bejegyiei Szánt Lipót [védjegy éi Philip Neuttein győgytieréu ala-Iriaa fekete vüiöt nyom&tban oWa%ható, A kereik. törvény altul védett csomagjainkon cégUnknek rajta kell lennie.
Ivivtiin
LiMlbti
Filip |jré|yizir(ára. Si
Wien, I\'lankengatse 6. Kapható .NagykanittAu: Raik Qyula, Balua Lajot, Prága r Béia ét Szabó Antal gyógytzarétzakn*!
HÍREK.
A rokonlelkek.
A férfi ideálja voll a magány, A nagyvilágéi ó gyűlölte, A lelke melyenérzó, zárkózoli volt, Almát dalokban eltemette.
A leány hiu volt és kacér És uem hill a férfinek soha; Az abrándjait kinevelte: .Ugyan menjen, maga ostoba." !
— Deák Géza.
— fcllaö zsur. Az izraelita Jotekouy Nőegylet vasárnap délután tarl|a elsó zsurjat a Kasziuóbau. K zsurok iiep-zerüségéi unitittja az a n.igy érdeklő-
9
Árverési hirdetmény.
„Néptakarékpénztár részvény társaság Nagykanizsán"
zálogosztályában
1909. november hó 15 én árverés
lesz, amelyen uz 1909. október hó 17-ig lejárt és ki nem váltóit, vagy meg nem hosszabbított tárgyuk kerülnek iparhatóaági biztos jelenlétében árverésre. -—--~
Árverés kezdete d. u. 2-kor.
alpesi tej , kakaó
é czukorból dll Páratlan különlegesség.
SUCHARD
NOVRMRRR 11.
Z\'A I, A 1 K 0 Z L fl N Y
A Bór- 4* Llthlon-Wrulmú
Salvator-forrás
klWní .»arret haainállatik raatbajoknál, a húgyhólyag bán-talmalnál áa köaxvénynél,aczukor-batagaégnél.ai emésztési áa lélag-zéil szervák hurutjainát.
Hugyhajtó hatásút
luanUi! Iluin aHlntkit«!
T.l|.»a Itallal JTarfc.fi iir4mrri»ll9rMktd4lJlh* r»n »
- yl.irtn, i&torttrrh PaMUIali II
V m^Mrrnbrtrl • n
* A „Vasárnapi újság" november 7-iki száma a kél nagy budapesti pályaudvart mutatja be. a keletit és nyugatit, melynek eltávolításáról moala-tiábati sok szó van. A többi képsorozatok Thököly Imre hamvainak elhelyezését Késmárkon, a most nteguyilö Petófliniizeumot, a kerepesi-uti temető uj művészi síremlékeit, a székely vasutat s a gyáli-uti munkásházakat slh. mutatja be. Szépirodalmi közlemények : Mikszáth Kálmán regénye, Latnpérth Oéza és Juhász Gyula versei, 1\'. Ábrahám Krnő novellája s Lesueur franciából tonlitotl regénye. A „Vasárnapi I\'jság- előfizetési ára uegyedévre négy kor. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság" kiadöllivatalábau iBudapest, IV. kerület., Egyetem-utoza 4. szám.
* Magyar ez. Imre élete. Lakatos Vince dr keszthelyi főgimnáziumi tanár lefordította Rmerico d.Uiigheria cimtl munkáját s erre előrizetést hirdet. Ara fűzve I K, csinos kötésben I K lit) f. Megrendelések a forditő citnére Keszthelyre küldendők,
* B.l
szállít, amerikai sima és gyökerea • ttUW«^" "V-»1 vesszőket külön-
féle fajokban, fajtiszuaigért jótállva legdu-salib választékban a már évek óta elsőnek éa legmegbízhatóbbnak ismert:
Kilkilllomintl ilti «/olooltmj talap tulajdonos: OA8PARI FKIOYE8
Medgyea 89. az (Nagykükülió-megye .
Taaaák képű <r|i||iáklt kérill - , -
Ax árjegyzékben laláthatók az oiaiág minden láttáról árkutll llliatrf Imiik, ennélfogva minden aidldblr-lokoa rnegrendeléiének meglétei« elStl al iamerda aie-mályiaágekldi ugy aid-, mint iráabellleg btlonyaágot .zeiexhet magának liill iiflitilip tiltltiir aifkll katéaifárél.
£
s
E
K
— Holttest a förhénci országúton
Tegnap este 7 órakor Sneff József jelentette a rendőrségen, hogy a (őrbéneí utón a Telek-ul közelében Kttnics György kiskanizsai lakos összeroncsolt koponyával holtan fekszik Füredi János rendőrtiszt és Goda Lipót városi orvos nyomban a helyszínre hajtottak és ugy intézkedtek, Itogv a holtéul tt hullaházba szállittassék
A szerencsétlenségről tudósításunk n következő : Major Jáuos kiment tegnap a lőrlteuci hegyre hogy szöllótökét meg karót vigyen haza A jól fel rakodott kocsi elejére kél kukoricaszár kévét*rakott hogy arra ülhessen. 1 —
A szomszéd szőlőben levő Kttnics György ItlO éves) megkérte hogy vigve liazs a kocsiján. Felüllek hál és megindultak Mikor az erdősházfelé érlek Kuuica fejéről a kalap leesett. Kérésére a kocsit megállította Major és leszállt, hogy vissza-meujeu az öreg ember kalapjáért. Amint visszafelé nieut a lovak megugrottak, Major utánuk futott és belebotlott Kunics testébe, föppen arra jött Sneff Jószef is apjával ezek segítségét kérte ki. A lovakat elfogták, az esetről pedig jelentést (eltek. Maior véleménye az. hogy mivel Kttuics epileptikus volt, valószínűleg rá|ölt a baja és eközben a lovak közó esett, melyek megbokrosodva keresztül vitték a kocsit Knuícs testén, fejét szétroncsolva, karját összetörve, ami az ör«g halálát okozta.
— Eötvös Károly kanizsai barátja Nagyon kevés ember tud|a Kanizsán, Rölvös Károly meg uem is aeitl, hogy micsoda baráti levelezés füzí ót városunkhoz. Kgy véletlen lebbentette fel városunk dicsőségéről a leplet Ugy történt ugyanis a dolog, hogy Kovács Anna puszlamagyaródi leányt rendőrségünk a város területéről két évre kitiltotta. Klis távozott hát de uemsokára megint csak megjelent itt hanem csak azért, hogy inneu Budapestre utazzék. Kégi jó szeretője Kriminél Jenő megismertette őt lialvai Gézával, aki már mint ál pénzügy, igazgató ¡s szerepelt a rendőrség előtt Kz s Halvax Géza, aki zugiráHsal foglalkozik 14 koronáért megígérte Kovács Atiuáiiak. hogy a kitilláai végzési a belügyminisztériumnál megsemmisítteti, Mikor egykéi hét multán Kovács Anna az ügy állásáról tudakozódolt megmutatta és át is adta ueki Eötvös Károlynak Halvái Gézához irt levelét, melyben tudósítja, hogy az az ügy belügyminisztériumban elintéztetetett. A boriiékon Kötvös Károly neve lakásának címe vau nyomtatva és a buda|iesti postabélyegzővel vau ellátva A papiros azonban uem a kuvértához méltó, nyomtatás nélküli, A napokban a rendőrség tudomást szerzetl Kovács Anna visszatértéről és uyomban kereste lakásán, hogy visszatérte miatt kérdőre vonja. Rkkor tudta meg a leány. Itogv csalásnak az áldó zata, hogy a híres levelet maga Halvái irta A rendőrségen zugirás csalás okináuyhainisilásérl tel t ellene faljelentést. A bünilenyitő ul|árás megindít-latolt ellene.
— A csendőreégről. Altalános elismeréssel találkozik az a kiváló szolgálat, melyet a csendőrség a társadalomnak nyújt. De azt kevesen tudják, hogy a magyar csendőrség uagv körültekintéssel megalkotni! szervezete, lisztjei intelligenciája és tehetsége, a legények , pontos működése elsőrangú intézméuyé telték úgyszólván az egész kontinensen. A porosz cseudórséget tartották eddig a legiobhnak. de a magyar eredményesen versenyez vele is az elsőségért Az osztrák csendőrség, mely pedig színién egyike a kiválóbbaknak, nemrég Budapestre, Nagyváradra és egyéb cseudörkerületekhez tanulmányozás céljából esendórliszleket küldött kí, a mi mindenesetre elismerése a magyal csenilőrségt szervezet kifogástalanságának.
— Minden anya érdeklődik a „Scott féle Ktnülsió" iránt, mely la|iuuk hasábjain most sokszor »láultatik Kgy híres csiikomájolaj készítmény, melyet gyermekek előszeretettel vesznek be és mely nekik minden esetben, melybeu eddig közönséges estiko-májolujat használtak, gyom és biztos segélyt uyujt. Kapható minden gyógytárban.
— TejeUenörző bizottságok. A városok élelmezésében rendkívül uagy szerepe vau a lejnek es azok termékeinek. Sajnos a fontosaágával uem ált arányban a termelők és elárusítók lelkiismeretessége, kik közül sokan anyagi okokból sok visszaélést követnek el. Most egyes vármegyében és városokban
ROPS
Biztonsági \'gyo rs főző.
Tiizveszóly kizárva.
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.
»
* Hangverseny. A nagykanizsai r k. Felső-templom Kpitőbizotlsága f. bó t:i-án. znnibaton, a Polgári Kgy let nagytermében zártkörű jótékonycélu. tánccal egybekötött Hangversenyt rendez A hangversenyen Arányi Adilla, Horlense és Jelly k. a. zongora, illetve hegedümüvéaziiők (Budapestről) é« az Irodalmi és MUvészeli Kör dalárdája fog közreműködni. Kezdete este •/,!> órakor. Helyárak: Kin eléli páholy 20 K . földszinti páholy Ifi K.. ülőhelyek í—III. sor -I K, IV—VI. sor 3 K., a többi £ K„ karzati llljhely 2 K„ földszinti állóhely I K. Felűlfizetések. tekintettel a jótékony célra köszönettel logadtnluak és hirlapilag nyugiáztatnak. Jegyek előre válthatók Alt és Bóhin urak nagykereskedésében s esle 11 pénztárnál.
A magas színvonalon álló műsor a következő. I. Haudul g moll Sonala. 2. Hegedű és zongorán előadják Arányi Adila, Jelly, Horteuse 2. a. Hruch duiull Adagio, b. Brahms Joaohim Magyar táncok. Arányi Ailíla és Horteuse. 3. Tschsikouszky Hegedűverseny első tétel. Arányi Jelly és lloptense. 4. 8íiidlug Serenádé. 2 Hegedű és zongorán előadják Arányi Adila, Jelly és Horteuse. fi. Pag""!"! Moves Phanlasia. Klóadják Arányi Adila és Horteuse. n. a) Chopin Nocturne K.dur b. Hazziui la Kende des Lulins. Paganini Ühampanella Klóadják Arányi Jelly és Horlense. K pregrmuniou két száminál még nz írod és Milv. kör dalárdája is szerepel Pártolást érdemel a hangverseny inert a művészeten kívül városunk szépítésében célját is szolgálja Reméljük a város szépért lelkesedő közönségét ott látjuk uz estélyen és áldozni log a magyar művészet géniuszának.
* Bíró Malvin Kuposvárott. A kaposvári zenekedvelők e hó 14-én első hazai hangversenyéi tartja, melyen Kiró Malvin is énekeluí (og. Bíró Malvin Nagykanizsa városunk szülötte és már ugy a főváros mini 11 vidék hangversenyein zajos sikereket aratolt énekével A kaposvári zenekedvelők egyesületéhez 11 111 kir. zeneakadémia küldi ki a jeles énekesnőt
* Első köszinház Somogyban. Szombat estvo avulta lel Fehér Vilmos színtársulata a barcsi köszialiázat, mely egyedüli Somogymegyébeu. A megnyitás Kélliy László |irologjáva1*kezdődölt, melyei Bakó Lajos szavalt. Majd a Himnuszt énekelték azután nz Krdészleány c, operett került szilire, melybeu Kállay Kornélia (Krisztinái egy csapásra meghódította a barcsi közönséget.
o« Ha felborul elalszik, aa
00 Szesz ki nem folyhat 00 Szeszfogyasztásban igen takarékos. Ka|>haló minden jpbb vasáru és háztartási czikkekel árusiló üzletekben. Ha valahol nem kapható szíveskedjék hozzánk fordulni. Xépaa proapeotua liig-yen éa bérmaatva.
ROPS Fémáru Részv.-Tárc.
BUDAPEST, V, NMsó-VáczI-ut 74/11
HalybaU elárvulták
NVeíser J, 0., Ilettlheim és Gutli, Rosenfeld Adolf liai, Kölilcr Testvérek iKWW\'AlfWüWJI \'MYMJ\'MJÍ\'a
KÖZGAZDASÁG.
A hiteltudóaltó üzelmeiről
Az aradi hitelbank és takarékpénztár rl vizsgálati logságbau levő könyvelője, budatnéri Ujházy Andor „Délmagyarorrzági Hitelludósitó" cini alatt egy lapot adott ki, melybeu a többi információs irodák állal fentartoll zuglapok mintájára „Tudakozódási, jegyzék" címmel egy rovatot vezetett a következő megjegyzéssel:
K jegyzékben azou személyek, illetve cégek

érdemes módon védekeznek TejeUenörző bizottságot alakítanak a tej és tejtermékek termelés« elárusilása és ellenőrzése tárgyában. A bizottságban nemcsak hivatalos személyeket választsuak be. hanem törvény-llstóságl és városi képviselőket is. A terv (ontossáxa késztet bennünket arra, hogy felhívjuk erre figyelmét Árvay I.ajosuak vármegyénk alispánjának, és Vccaey Zsigmondnak városunk polgármesterének
4
ZALAI KÖZLÖNY
NOVKVIHSB H
neveit közöljük, kiknek viszonyaiban a hitelképességet kedvezően, illetve kedvezőtlenül befolyásoló körülmények állottak be. Előfizetőink" válaszbélyeggel ellátott kérdéseikre dijtalau tudósítást nyernek a felvettekröl.
Nem nehéz kitalélui, hogy a lenti rovatban azokat a kereskedőket pellengérezték ki, akik nem voltak hajlandók a zuglapra előfizetni. Kzt a garázdálkodást végre megsokalták az aradi kereskedők és a legradikálisabb módszerhez fordullak Dzleti jóhír-nevOk megvédésére Uágalmazás címén bltuvádi fel-lelentést teltek a jeles szerkesztő ellen, akit az aradi törvényszék el is Ítélt 4S0 K pénzbüntetésre amit a tábla is jóváhagyóit Mivel hasonló tudakozódási jegyzékeket más zuglapok is közölnek, nyilvánvalóan azzal a célzattal, hogy előfizetéseket erőszakoljanak ki, s mert tudomásunk van róla. hogy ily zuglapok „szerkesztői" néha Nagykanizsára is leráudulnak előfizetők gyűjtése végett, a kereskedő világ tájékoztatására közöljük az indokolás vonatkozó részét:
Jóllehet az elórebocsátolt „kedvezően, illetve kedvezőtlenül" kifejezés arra lálszik mutatni, hogy a közölt nevek alatt olyanok is előfordulnak, kiknek hitelviszonyai kedvező módon változtak meg. eltekintve attól, hogy éppen az a mód. hogy a nevek nem az elórebocsátolt osztályozás szerint elkülönítetten közöltettek, nyilvánvalóié teszi azl a célzatosságot, mely a közlés büntetőjogi következményét elhárítani igyekszik Kétségtelen, liogv a nevek lelzelt illó lőni közlése különösen amidőn a lap nyílt célja a hitelviszonyok nyilvántartása és amidón a kereskedő hitelviszonyainak rendezettségét kell föltenni s így a hitelviszpny javulásának közzététele céltalan és szokal-Kiii a közzélett nevek mindegyike gyanúsítást tartal iim arra, hogy hitelképességére nézve kedvezőtlen körülmények állottak he
Akar nősülni ?
Hölgyektől (ezek köiötl olyanok, törvénytelen gyermekekkel testi hibával slb.i 6-600.000 korona vagyonnal fel vagyunk hatalmazva, meg-leleló férjet keresni. Csakis urak llia vagyonnélküliek is), akiknek komoly száudékuk tan és gyors házassághoz akadály nincsen, Írjanak e ciinre: L-Schlesinger, Berlin 18 Deutschland
A Zalai Közlöny
Szarkaazlaaága aa klaMklialala
Deák-tér i. sz. alatt van
Siőlö-oltT&ny,
szólóvesszóról és borról nagy képes árjegyzékemel
INSTEN
és bérmentve küldöm meg a ki Cimét tudatja Kzen könyvet még az is kérje, a kl rendelni nem akar inert ebből megtaunlhaija a szőlőtelepítést s emellett sok szölőkép van benne. Szőlőoltványokból és más egyéb európai és amerikai sima és gyökeres vesszőkből a világhírű DelaWaréból állandóan tobb millió kéazlet eladó, olcsó ár mellett Több ezer etiamerö levél, közte több hercegi és grófi uradalomtól
Cím: Szüos Sándor fia, szőlőtelepe,
Bihardiószeg
Miért vesz
Vásár. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy- a Zalamegye területéhez tartozó Kolor községben a minden érben márczius !l.. juiiius 27 és szeptember Mtl-ra eső országos vásárok, amennyiben ezen határnapok valamelyike vasár- vagy ünnepnapra esnék, ezentúl állandóan minden évben az ezen határnapokat közvetlenül köveió hétköznapokon tartassanak meg.
Kartell ellen kartell A bőrgyárak eddig karlellben voltak a nyers bórök beszerzése és értékesítése végett. A mészárosok most szintén kartellel tálasaidnak Kelepnek a „Mészárosok melléktermék értékesítő szövetkezel\'-be, mint legutóbb Nagykanizsáról néhányan és így állilólag a mészárosok diktálják az árakat A fogyasztó közönségre ez sovány vigasz, mert h.i a hórárak és ezzel egylltl a eipó ára akkor is emelkedett ha a bórgyárosok diktállak, képzelhető mekkora áremelkedés lesz. ha a mészárosok is kezdenek diktálni
géppel gyártott czipőt, —
mikor már moggy ózódött arról, hogy a kézi gyártmány legyőzi azt.
Miltényi-cipő
kézi mnnka, elegáns kiálll tálban, tartósaágban utolérhetetlen.
a láb anatómiájának és hyegle-niájának megfelelően készül, minden divatos formában raktá-és megrendelésre. Minden pár saját gyártmány, kézimunka. Óriási választékban rak táron.
Mértékül egy viselt cipó
is elég
Árjegyzék ingyen
IWiltényi Sándor és Fia raktárában,
Nagykanizsán, a városházban.
MINDEM
CEMENTFOGYASZTÓT
tisztelettel felkélünk, hogy portiam! és román cement szükségletének MIMI. évre való fedezése
előtt
ajánlatainkat a saját érdekében bekérje, inert a fenti cikke-kot bármely gyárnál is elónyósehben szállítjuk. KLEIN MÁRKUS FIAI
eomentnagykereskedők >•* a Magyar Vulkán cementgyár részt, társaság selypi gyárainak duuánluli vezérképviselői
SOPRON.


Aki bútort
BUDAPESTEN AKAR VÁSÁROLNI.
saját érdekébeu cselekszik, ha vásárlás előtt megtekinti a
.BUDAPESTI ASZTALOS IPARTESTÜLET"
védnöksége alatt álló
BÚTORCSARNOK ES HITELSZOVETKEZET
árucs&rnokaif. melyek a következő helyeken vannak: VIII- József körút 2« sz. (Hérkoesis-iitozft sarkán) IV., Ferenciek-tere l sz (a királyi bérbalotában.)
Kzen szövetkezel az „Országos Központi Hitelszövetkezet" tagja a ennek felügyelete alatt áll.
Vás.trliisi kényszer teljesen kizárva Stílszerű modern lakberendezések
Jnlányps árat! Szavatossag, ara minis«!.
tff Az árucsarnokba kizárólag elsőrangú budapesti asztalosok és kárpitosok dolgoznak.

Nyomatott a laptuUjdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA 1909. NOVEMBER 16. 48-IK ÉVFOLYAM, 91. 8ZAM.
hjétfcT
ZALAI KÖZLÖNY
iiljiliiik bétfén n ctBlirlókin dilhin.
fclOHxelé«! Aruk: t£gé*t cvic 10 korona, ítlévie 6 korona, ntgyciUvtc 2 korona 60 fill. — Ügyaa txám ára 10 Ml. -
A Jótékonyság hiénái.
A társadalmi jótékonyságnak inogván a/, a káros oldala, hogy mindazok, kik züllött életmódjukkal keresetüket eltékozolják, pofátlanul a társadalom nyakára varrják gyermekeikot. Mi is meghajolunk a krisztusi tanítás előtt, hogy a ki kér annak adjatok. Nem is utasítjuk vissza azokat az ártatlan gyermekeket, kiket apjuk dologtalnnsága, vagy még inkább saját személyére felmenő pazarlása, tékozlása a koldttssorba taszít. De figyelmen kivül hagyni ezt a valóságot, mely bűnné aljubitja a jótékonyságot nem szabad, Tápot nyvjluuk evvel egyrészt a családi romlásnak, a kereső férj iszákossá-gának és a dologialanságra nevelt proletár-ságnak, másrészt pedig azok szájától vonjuk meg a tápláló falatot, akik a sorsnak bárminő csapása miatt igazán rászorulnak a társadalmi támogatásra,
Szó sincs róla, uem a gazdagsorból valók azok akik alamizsnáért nyújtják kezeiket, de hát alamizsnához kell-e szoktatnunk azokat a gyermekeket, akiknek apja tisztességes mesterséggel bír, akinek ép egészséges karjai vannak a munkára. Nem vissza-clés-e a jótékonysággal, ha a téli meleg ruhát, a jó lábbelit azok kapják, akiknek csak azért nincs, mert az alamizsnára szoktatott szülők rongyosan, szennyesen küldik gyermekeiket az Iskolába, hogy a szánalmat irántuk felkóltsek. ók maguk pétiig a koros-mának kávéháznak törzsvendégei és a felnőtt kisasszony a legutolsó párisi divatú kalapban jár a korzóit,
Nem túlzás, nem karikatúra ez az állításunk. A tanitó urak és hölgyek, kiknek kezein a jótékonysági akció keresztül megy megerósitheiik állitásunk igazságát.
Tessék az érdeklődőknek körülnézni a népkonyhában. Hány olyan gyermek megy oda ingyenebédre, akinek az apja saját hazában lakik, akinek még szántóföldje talán szölleje, tehene is van. Vagy olyan gyermek, akinek szüleinek otthon naponkint rendes meleg ebédre jut a keresetből. Hanem hát a népkonyha megnyílik, olcsóbb a háztartás, és jobb falatok jutnak a praktikusan, de erkölcstelenül gondolkozó szülőknek, ha a gyerekek a jótékonyság asztalához férhetnek.
Ha nem is tekintjük ezt a visszaélést a családias érzés züllésének szempontjából hanem osak abból, hogy tninden illeték tolen
Felelő» »»ei kessln: Kerté»». Jvuef.
Klniljn :
Szirkiszloiig ái kiadóhivatal Diák-tér I
Hir,
rlnl.
kézbe jutott alamizsna socialis akadálya a valódi jótékonysági missiónak, már ez a körülmény is a leggondosabb körültekintésre inti a tanítókat és a jótékonyság vezető-egyéniségűért,
A társadalmat -nem a keserű kolduskenyérre, hanem a munkásnak jóizü, megelégedést biztosító keresetére kell szoktatni. Est a célt pedig csak ugy érhetjük el, ha népünket a munkára szoktatjuk, az alamizsnától pedig elidegenttjük. A jótékonyság hiénáinak tekintjük azokat, kik a társadalom helyes irányú gondoskodását az arra igazán rászorultaktól alattomos módon elragadják
Községi iparváltalatok.
A .Zalai Közlöny" október 28-ikí száma „Üuámitás vagy közszükséglel" rímU vezércikke rámutatott arra, hogy a városnak goutloukotlni kell u| és a modern városi háztartásoknak megfelelő bevételekről. Ezért érdekesnek tartjuk közölni Kuclis dr. tűbingai egyetemi tanár előadásának egy részét a községek gazdasági vállalatairól. Az egyetemi tanár egy kongresszuson érdekes képet tárt a hallgatóság elé a községek gazdasági vállalatainak mibenál láttáról az európai kiilturállamokbau. előadását számos statisztikai adattal világítván meg. A figyelmet lekötő előadásból, melóból Nagykanizsán is Imiulbalnnk közöljük a következőket:
Németország városai mar a középkor elejéu mutattuk fel községi iparvállalatot Lipcse város excellált e tekintetben elsősorban, hol már a Xlll-ik században találunk a község tula|ilouál képező homok és kőbányákét, vízvezetéket, közvilágítást stb Ugyauily módon lejlódtek ez irányban München, Düsseldorf M/m. Frankfurt és Mannheím. Jelenleg Németországban a községi iparvállalatok következő arányban állatiak a inugsn-iparvállalntokkul szentben : \\ birodalomban létező villamos tizeinek il 1„ °-a községi tulajdoni képez és pétiig az 60.000 lakosnál többel bíró városokban létező áramfejlesztő müvek háromnegyede, a 11)0.000 lakosnál nagyobb városokban, négyötöde községi tulajdon. A közúti vasutak tekiu-telében a községi vállalkozás uem hatolt ennyire, mert az 60.000-nél több lakossal bíró városok közúti vasutalnak csak fele községi tulajdon. Vágóhídon a kisebb városok között csak kevésben képez községi tulajdout, ellenben negyvenegy oly város közül, melyuek 100.000 lakosa van, 89-Uek saját vágóhídja vau. A vízvezeték csak igen kevéa helyen van a magánvállalkozás kezében és ma már kisebb községek is, — többen egyesülve — községi vízvezeték létesítéséről gondoskodnak Ezekeq kívül Németország egyes városaiban még a következő községi iparvállalatok léteznek : a szegények részére kenyersOlómü-lielyek. községi hitsszék, fUrésznialom. gőz- és vízimalmok, sörgyár, szeszgyár, fürdóházak, homokbányák mészháuyák stb.
Svájcban különösen Zürich város említendő.
E város összes bel- és kültelkeinek U3J4-a községi tulajdont képez, melyet most a város initukások részére szolgáló bérházak, vendéglők, kirándulóhelyek stb. létesítésére használ fel. 1868 óta a városnak kétféle vízvezetéke vau, ti. in. forrásvíz és szűrt lóvizvezeték. A légszeszvilágítást a város 1880-bau vette a saját üzemébe a ezt nemsokára a városi villám ós mő felállítása köveit«, mely évi áOO.OOo IVank tiszta hasznot haji. A közúti vasulakat a város magánvállalatoktól igen magas áron vette át a ezek alig hajlanak valami hasznot. Svájc más városai többé-kevésbé követték Zürich példáját
Olaszországban csak későn, indult meg a mozgalom községi iparvállalatok léteaitése érdekében. l!lol-ben alakult meg e célból a községek ligája, mely a jelzett irániban nagy tevékenységet fejt ki. Kezdetben csak a szocialisták támogatták a liga törekvéseit, ma azoubau már minden politikai pártbeli tekiutélyes férliak magukévá lelték a liga programúnál. Elsősorban községi husszékek felállítására törekedett a liga e téreu máris nagy sikerekre bivatkozhatik amennyiben számos városuak vau több kevesebb hussiéke s a községi vágóhidak melleit is sok helyen állanak leuu a húsnak nagyban való eladására szolgáló husszékek. Más Üzemeknek községi kezelésbe vételét is szorgalmazza a liga.
Angliában a községek ipari vállalkozása a vízvezeték közvilágítás és közüli vasutak községi üzemekbe vételére kerül ki. A közélelmezés teréu a városok nem igeu koukurrulnak a magánvállaltukkal
A felsorolt országokkal ellentétben, melyek közé Ausztria is számítható, Frauciaország és Belgium a községi iparvállalatok teréu háltérbeu állanak Ezekben az országokban igen kevés községi iparvállalat vau és ezek is csupáu a vízvezetékre és közvilágításra terjednek ki
— Főispánunk lemondása. Zalaegerszegről iriak : Uróf Ballyáuy Pál, /.alavármegye főispánja, a politikai helyzet változása miatt beadta lemondását A lemondát híre a székváros niiudeu\'körében levertséget kelteti. (Írói Balthyáuy Pál távozása nagy veszteség lesz az egész vármegyére nézve a aggodalommal tekintünk a jövőbe, mert az ó helyéi a főispáni székbeu elfoglalhatja ugyan az utód, de a sziveket ugy meghóditaui, mint gróf Batthyány Pál, Csak az olyan önzetlen, eszményekért élő, emberszerető, nemes lelkű férliu képes, mint Zalavármegye távozó főispánja.
Tanácsülés A városi tanács péntekeu tartott ülésén több apró iparkihágást és admíuistra-ciotialis llgyel tárgyalt. Egyben szőuyegre került Kertész Lipót városi állalorvos abbeli jelentése hogy a közvágóhíd sokléle és nagymennyiségű hivatalos munkálatok elintézésére egy hivatalnoki munkaerő válik szökségessé. A tanács e célra Klapper Miklós városi Írnokot küldi ki Miutbogy azoubaí t városi állatorvost a kózvágóhídi munkálatoktól a ttusvízs-gáló tanfolyam vezetése voja el, ami pedig uem Nagykanizsa városi, hanem állami érdek, tuerl hiszen még távolabbi megyékből is jelentkeznek a kanizsai jóhírnevü tanfolyamra, azért a tanács intézkedni log hogy az eddigi és ezentuli vágóhídi segédhivataluokot az állam honorálja
Szalonikiban
vettünk 62 darab kisebb-nagyobb valódi perzsa szőnyeget, amelyeknek megtekin-
tésére az érdeklődőket tisztelettel meghivjuk
SINGER JÓZSEF és TÁRSA
ZALAI Ki /, I. f> X V
NOVKMKKH 13
A meghűlés
^z az ajtó, a mely a komoly betegségeket bebocsátja de a SOOTT-féle ceukamájolaj EMULSIÓ becsukja .az ajlól. még mlelő,\'. a helegseg oda beférkőzhetne
SCOTT-féle EMULSIÖ
tisztaságával. emészthetőségével és gyógyító erőjével nagy hírnévre leli szeri.
Orvosok. szülésznők. szlilók és betegek ajénljék mindeiinemll torok- és tnellbajoknál mint az egészség megbízható támaszét
*•x-""\'"«A SCOTT-féle EMULSIÓ
IUlr.ll a sco it-
i.k a legkiválóbb.
)«cr*t— * bilim
■¿¡rjir E«yerede,í uve«4ra a k s°fii,ér
Kapható minden gyógytáihan.
JEGYZEtEK A HÉTRÓL.
ség. A riporterek azért kifürkészik az ..anyagot" akár hogy is takargatják azl a úgynevezett „közéleli
diplomaiák". \'

Végre történt valami ami a szezon boköszöntéi jelzi. Most már nemcsak az élénk esti korzó a szezon hóméróje, hanem a felolvasó délutánok a uőegylelí zsurok, az esli hangversenyek. A szezon sikereinek elójeleiról ma még korán lenne beszélni Az azonban máris megállapilhaló élénk szezoura vau kilátása a kanizsai közönségnek
NYILTTÉR.
K rovatban kózlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.
Iiá. Hifin.
Dr. Kőnig József fogorvos
működését f. hó 15-én Erziébet-tér 16 az. I. em. megkezdi.
H". • *tv % vMIpr—.icaiwr» t •
HÍREK.
Az első Nőegyleti zeur.
i-\'edák, a zsúr szenzációja.
Az Izraelita Jótékony Nőegylet zsurjai mindig népszerűek, hát még akkor, ha Ilire megy, hogy Vidor Samuiié úrasszony, a Nóegvlet fáradhatatlan elnöke és az ő tevékeny láborkara szenzációt rejteget Már napok óta újságolták egymásnak „diskréció alatt" a zsúr látogatók, hogy Fetliík Sári urleány, az Ünnepelt .Zsuzsa" eljön a zsúrra, néhány dallal áldozatot hozni, mint mondani szokás, a jótékonyság oltárára Lehetséges, hogy u rendezőség azért tartotta titokban Fedák fellépését, mert léit, hátha még sI.mii lép ki Zsazsa a tótszeulmártoiii falusi miivész-fészekhói, vagy mondjuk remeteségből Fedák azonban nem ismer tréfát olyankor, ha valamit igér Most nem primadonna, ki fellépése előtt „hirtelen beteg" lehet, hanem Ibhlhirtokos urleány, ki megígérte a kanizsai zsúr közönség .Vidor mamájának", hogy eljöu és — eljött.
A többit úgyis sejti az olvasó. Fellépői1, énekelt és akkora taps-vihart kelteti, minőt rég hullott a Kuszinó díszterme. A történeti hűség kedvéért jegyezzük fel: két dalt énekelt és két verset szavalt. A rendezőség csokorral hálálta meg Zsazsa szereplését. ki japán selyem ruhában iKinióuó) jelent meg a pódiumon. Knckét Kulin Alfréd kisérte zongorán.
Heinilz Aurél festő zsonglőr imitációja tetszést keltelt.
Közönség nagyszámú és disztingvált volt. A zsúr után tt fiatalság láncra perdült.
k
- 1
— Halálozás. Ilogáti Hajdú Sándor nyug. kir. törvényszéki lolekkouyvezető e hó 12-én bosszú szenvedés után G5 éves korában meghalt. Temetése tegnap délután volt, melyen a város előkelősége nagyszámban jelent meg. A koporsónál Kádár Lajos re. lelkész búcsúztatta el az elköltözöttet. Hajít) Uyula dr. ügyvéd és Hajdú Lajos körjegyző édeS-atyiukat gyászolják a megboldogultban. J
(Czigátty a vádlottak padján. — A cigány és a szobalevegö. — A sajtó informálása. — A szezonból.)
Az eaküittvzék cigáuv fölött is Ítélkezett a héten. Kbhól az alkalomból a társaságokban ismét sok szó esell a cigány kérdés megoldásáról Természetesen a legképtelenebb tervek is kerüllek felszínre de legtöbb híve volt annak az eszmének, amit már egyszer Zalamegyébeu is megteltek, hogy a cigánygyermekeket vegyék el a szülőktől és sd|ák lelencházba. A „Zalai Közlöny sokszor kilejlelle. hogy minden inás megoldási mód csak kísérletezés, mert csak az említett módon lehet a kérdést, lassan de biztosan megoldani A cigány felnóll korában uem javítható, amit néhai József Főherceg nagy áldozatok árán szerzett tapasztalata bizonyít, A cigányt vére viszi s kóborlásra Ha beteg akkor is a szabad levegőn akar lenni. Ennek érdekes ételét hallottuk Szabó Zsigmond dr. kórházi orvoslói : A nagykanizsai városi kórházban történt A korházban ápolt beteg cigány télen éjnek ideien kjszökött a kórházból és a kórház udvarán a hideg havon készített magának éljelí fekvőhelyei. Mikor másnap az eseletinegludták és szigorúan kérdőre vonták a cigányt miért tette ezt, a legtermészetesebb hangon válaszolta Nyomta a mellemet a szoba levegő. A kórházi cigánynak é mondása élénken illusztrálja e nép véralkalát.
Nagj- háborúság vau Kaposváréit. Az ottani sajtó szókimondó munkásai erős kritikában részesítették a városi vezetőség munkálkodását A polgármester nem telte azt ami legtermészetesebb, hogy igyekezett volna más irányú munkásságot kifejteui, ami dicséretei érdemelt volna« a sa|tó részérói, hanem egyszerűen nem informálta a sajtót. A városházán megtiltotta a sajtó informálását. Kizárta előlük a kritika „aifyagát" Ilyen dolgok Nagykanizsán uem történnek a városházán, ellenben a közéletben gyakran találkozunk hasonló dolgokkal. Nálunk is megtörténik néha, hogy egyes dolgokról mindenki kap információt csak a sajtó munkása uem. Közérdekű dolgokat melyeket szélléheu hosszában tárgyalnak a kaszinóktól, társasköröktől kezdve az utolsó kis nyilvános helyig, miudeuki megtudhat részleteket, iniudenkiuek adnak információt csak a sajtó muukásainak nem. Ez nagyon érdekes sőt szomorú jelenség jelen-
— Vége az üldözésnek A vallás éa közoktatásügyi miniszter mint a „Nemzeti Iskola" citnü tanügyi lap Írja. 8uráoyi Károly fógini nácin lói latiári a budapesti kir. tankerületi főigazgató mellé szolgálatételro berendelte. Burányi ki nagykanizsai származású állandóan nagv üldöztetésnek volt kilévu vidéken a hírhedi Maró Gergely féle naptár miatl. A miniszteri rendelkezés niosl véget vell az üldöztetésnek.
— A munkáagjimnáziuru ügye végre illetékes kezekbe jutott. Nékány agilis iparos értekezletet hívott össze folyó hó 17-ére a Centrál kávéház külön helyiségébe hol remélhetőleg sikerülni fog nékik előbbre, sőt a megvalósulás stádiumába vinni azt a fontos ügyel mit mások néhány évi működés utáu sem tudtak megvalósítani. Igen Örvendetesnek tartjuk hogy iparosaink vették kezükbe e fontos kulturális
\' intézmény ügyét, melynek támogatását minden hivatott faktortól remélhetik.
— A Szent Ferencrend jubileuma. A szent Ferencrend fennállásának hétszáz éves évfordulóját a rend nagykanizsai templomában is megünnepelik. A jubileumi ünnep sorendjét a napokban állapították meg, mely a kővetkező:
1900. dec. 5-én d, u. Sorakor szentbeszéd Tartja Lukács József főgimn. tanár. Utánna litánia Dec 0-án d. e. 10 órakor ünnepélye« nagymise, d u. ő órakor szentbeszéd tartja Kroalzer Dezső gelseí plébános uláona litáni Den. 7-én d. e. 10 órakor ünnepélyes nagymise. d n. 5 órakor szentbeszéd tartja Danassy György csurgói hittanár, utánna litánia. Dec. 8-án d. e. \'/, 11 órakor szeutbeszed. utánna ünnepélyes fópásztori mise, végzi Rozsos István murakereszluri apát plébános, d. n. !> órakor szentbeszéd tartja Lukács,\'József lógimu. tanár, utánna litánia és pápai áldás A gyónók és áldozók a jubileum alkalmából teljes bucsllbau részesülnek
— A takarékos munkáapénztái A nagykanizsai munkáshiztositó pénztár mintegy százezer korona bevételből körülbelül tilezer koronát megtakaritotl, ami ugymondják nagyolt szép eredmény. Knuek illusztrálására említik a pénztár nagy rezsijét. A kezelési költség például egymaga tizeuhélezer korona ami havonta körülbelül 1400 korona költségnek felel tneg. Orvosi költségekre húszezer koronát fordítottak. A pénztári tagoknak is jutott a százezer korona bevételből táppénzre és gyógyszerekre mintegy 4300(1 korona vagyis a bevételnek körülbelül 48 százaléka. A pénztár ugylátszik nem uagy híve a Itlrdó és szaualoriumí kezelésnek, mert erre a nagy taglétszám mellett csodálatosan csak 400 mond négyszáz koronát fordítottak ami némileg megmagyarázza a tízezer koronás megtakarítási, de uem a 170mi korona kezelési költséget.
— Ipartestületi gyűlés. Az Ipartetülot elöljárósága rendes havi gyűlésén apróbb ügyek eliu-tezése Illán a/. Ipartestület epületének bérbeadásáról értekezett. Minthogy a vendéglő és lakás bérlő ster ződése le|ár, uj szerződéskötésről fognak gondoskodni. Természetes, az általános drágasági viszonyoknak
| megfelelően az ii| szerződés magasabb bérösszeget
I fog előírni, mini az eddigi. Arról is szó vau. hogy az egész épület, kivéve a testület hivatalos helyiségeit egv főbérlóuek fogiák kiadni Kz ügyek kellő előkészítésére. egy öttagú bizottság küldetett ki. mely a jövő hónapi gyűlésen log munkájáról jelentést tenni.
— Egészséges, olcsó és szép szólóié csak annak lesz, a ki szőlóollványait a lelkiismeretesen vezetett Vilyé Miklós-féle Őscsanád. torontálniegyei telepről szerzi he Faj- és árjegyzékei a telep ingyeu és bérmentve küld
Sirolin
\'Emeli u Jt»ítr»l u e totiillyr, r^.roo. taU • kOMtÚ. rtlMttluM. «üdl liudiM.
Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. influenza
ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva.
lOntbogy Értéktelen utánzatokat ta kínálnak, kérjea mliKVmiW „Hochef\' eredet* eeomaffotáM.
F. Harmaae-La Ravhe A (\'«. Basel (MJ*)
„Roehe"
orrvei m<ai>l • tj\'U\'<\'■> tua. - An Onctetdrt t^- konaa.

NOVBMRKR Ifi
7, A I, A I KÖZLÖNY
— Változások a honvéd tisztikarban
A legutolsó honvéd Rendeleti Közlöny szerint Kövesdi Boér Gusztáv alezredes óh Juoga Sebéül vén százados jelenleg viselt állásuktól felmenteinek. K Hoer (I. bal heti szabadságát auapokbán keile meg. Állásit l\'rincz Ferenc őrnagy foglalta el Junga százados helyére pedig dnrmáiidi Dormándi Henrik vezérkari. leatQletbeli órnagy rendeltetett ki a I7 honvéd gyalogezredből, inig l\'rincz órnagy helyét Kirch Árpád alezredes különleges alkalmazású törzstiszt tölti, be a nagyváradi 4 honvéd gyalogezredből
— Blériot repülőgép Nagykanizsán Ki hitte volna hogy a világhírt) Blériot repülőgép ily hamar Nagykanizsára kerül. Ott látható vasárnap délelőtt óta Berétty József és fia nagykauizsai ékszerész cég kirakatában, természetesen neiu eredetibeu hanem rendkívül sikerült kicsiuyített modell utánzatban. Az ezüstből készült kis Blériot gép a Heréuy cég elö uyöseti ismert műhelyében készült inínt értesülünk az „Uj Idők" egy felvétele után, At érdekes kirakati tárgyat reudkívül sokan nézik éa dicsérettel emlékeznek meg a cég műhelyéről hol ily meglepő szép műtárgyak készülitek Mi is ósziute örömmel emlékezünk ineg a nagykanizsai ipar ezen fejlődéséről. Herény Árpád a cég tehetséges ifjú beltagja a néhány évvel ezelőtt teli külföldi tapasztalatait ügyesen érvényesíti a cég műhelyében melyből a legsikerültebb éksaer és műtárgyak kerülnek lorgaloiuha
— Baleseti vizsgálatok. A Mercurgyárban és a Ftauz malomban legutóbb előfordult balesetekben a rendőrség megtartotta a helyszíni baleset vizsgálatot, melyen a reudótségeu kivül megjelent Itévész Lajos a nagykauizsai muukáshir.tosiló pénztár igazgatója. Mint értesülünk u bizottság mindkét esetben a munkások saját vigyázatlanságát állapította meg a baleset okául. A szakértői véleményt a zalaegerszegi iparlelügyolóség fogja beadni.
— Bojkott az étteremben A munkásság mozgalmait mi is éléuk Ügyelőmmel kisérjük ós ha kell őszinte kritikái mondunk működésükért, de nem késünk ha -szükséges a dicsérettel sem. Szóval ueiu vagyunk elfogullak. A munkásság működéséi már azért is érdemes figyelemmel kisérui, mert sok oly dolgot lát náluk az ember, miliőt másutt uem tapasztalni. Ilyen például az ösazelarlás. Az ősz elején törtéut, hogy egyik előkelő fővárosi étteremben euy veudég egyk boriiul bántalmazóit. A budapesti pincérek magukévá telték a bortiu ügyéi és kimondták, hogy az illetőt bojkott ala helyezik. Budapesti pincér ellő! a naptól kezdve nem mondotta a vendégnek: .méltóztassék parancsolni". Sót egyáltalán nem moudoll semmit S igy azután mi történt Ime e hír melyet egy fővárosi ua|iilaphau olvastunk :
Nyilatkozat. ltfOü. szeptember 3-án egy vendéglői mulatozás végén fölhevült állapotban bántalmaztam a vendéglőben (Patinoliia-szálloda étterem) fölszolgáló borftut. Kme reám nézve ia kellemetlen incidenst aa érdekelünk pincér szakláraai az egész kar sérelmének fogták fol. Semmi sem áll tőlem távolabb, miül a pincér-szaktestűlel megbáulása. Kzt nyilvánosan ia ki-* jelentein és hangsúlyozva azt, hogy a megbán» toll fiúnak nyomban elégtételt szolgáltattam, az egész incidens fölölt ezúttal is saiuálatomnak adok kilejezést. Budapest, ItitiH. október Jtt-áti, Schubert Frigyes. A fenti nyilatkozat alapján az éttermi segédek szervező bizottsága Schubert Frigyest a bojkott alól föloldotta.
\\ — "(Horgony-Kőépltőszekrény ) Ámbár a
llorgony-Kőépitószekrények már a legtöbb családban ismeretesek és használatban vaunak, mégis külön nrra akarunk figyelmeztetni, hogy ezen felette jelentós játék és foglalkozási szer a legutóbbi években még jobban tökéletesím-tett ás pedig a Horgony Hidépítószekrények állal. Bővebbel találunk erről a legujah kóépitószekrény árjegyzékben, a mely Kichtet F. Ad. éi fa., kir. udv. éikam. szállítók által. Bécs. I. Oporugasse in, ingyen és bérmentve bekllldetik. Kgy csinos újdonság a pompás .Saturu" és .Meteor" rakási játék, valamint a Kichter-féle iieszélógépek éa zenélőmüvek.
— Títz. Tegnap d u. \'//»-kor a hercegi ház udvarán levő cselédház és raktárhelyiség ismeretlen okból kígyuladl. A gyorsan megjelent tűzoltóságnak sikerűit a tüzet lokalizálni de ujabb uiabb tápot kapott a lappangó tüz és még éjjel 3 órakor is akadt munkája az óilll ottmaradt lüzóllokuak. Ksle t/,11) kor is. mikor már azt hitlék, hogy a tűznek vége, bele-harapozoll a tüz Baréuy József éksz-iréu ti öl felvágott lüzl\'ájtba mdy.nk e^y róitit uialéu lel«
Esküdtszéki tárgyalások F hó 1* én
állt esküdtszék előtt Zsihnk János 61 éves orost-tonyl származásit csavargó, aki január 11-én este kirabolta Gerencsér Józsei oroszlányi szóllósgazdát, Török György nevű táisával, akit a mull hónapban agyonlőttek a .csendőrök A törvényszék a vádlottat 8 évi fegyházra ítélte — F hó 13-án záródott be az őszi eskűdtszéki eíklus fioláénak maradt Simon Gyula kiskomároini lakös ügye. aki szeretőjét a Kis-komárom és komárváros közli Bikarélen megölte. Az esküdlek halált okozó súlyos tcstisértésben nion-dotlúk kí bűnösnek, amelynek alapján a törvényszék 6 évi fegyházai -.zabolt ki reá
mésztette. FáltTy hercegi lóerdész családjával nem volt a városban és csak eslvegkor érkezeit haza, a mikor is a tllzveszedclem meglepetése fogadta ót az udvaron. — A tüz teljes lokalizálása ma délelőtt sikerült.
— Eate a sétatéren. Néhány villamlámpát
állítottak fel a sétatéren, hogy az otl járókelők I személybiztonságát szolgálják. I\'edig a lántpa csak ugy ér valamit, ha rendőr is van közelében. Kgyik | este egy herkules lermelü postás ment a sétatéren keresztül és ime a villaiulámpák nem akadályoztak meg kél suhancot abban, hogy meg ne kérdezzék tőle hány óra. Órám nincs, hanem egy cigarettái adok mondta a megrémült ur. Az útonállók azonban nem hittek a szónak és annak rendje mód|a szerint megmotozták. Végre hogy ueui talállak uála egy koronánál többet oly megrémülve szaladt el onnan a Herkules hogy laláu iu-\'g most is futna ha a Tálon veudeglóuek barátságos világítása he nem invitálta volua Otl besrélle el egy pohár bor mellett a sétatéri kalandot, mit a rendőrségnek figyelmébe \\ a|ánljuk.
— Betörés Bálint József ligetvári lakos panaszt lett, hogy bezárt kannájának ablakát éjjel ismeretlen tettesek betörték es oda bemászva a zárat-lau ládából sokféle holmit elloplak kendőket, szoknyái, csizmát, kötényt, hársouyréklit és egy vadászfegyvert Osszeaeiivmintegy I-M K érlekll tárgyakat Ugylátszik a helyzettel ismerős egyének követhették el, de a
| nyomozás eddig eredménytelen maradi
— A varrógép. Ha|iosvárról írják : Özvegy Freundlich Adolf né a Singéi-varrógép raktár kaposvári fiókiáuak péuzlárosuóje egy áoo korona értékű gépet vásárolt a saját használatára és azl a maga cimére elküldte Nagykanizsára, mert oda akart a szüleihez visszaköltözni. Freundlich Adolfné Takács Sándor kaposvári napszámost hízta meg uzznl. hogy a varrógépel at állomáson föladta, inert az üzletnek régóla Takács teliesili az ilyen szolgálatokat Tegnap aztán kiderült, hogy Takács uem küldte el a varrógépekel Nagykanizsára, ellenben azj egyik kaposvári zálogházban mint sajál|át helyezte el és az e réveu kölcsönkapott 100 koronát el is költötte Fremidlifh Adolfné (öljelcntésére a rendőrség sikkasztás miau megindította az eljárást a napszámos ellen
— Katonai céllövés A nagykanizsai cs és kir. katonai állomás parancsnokság Kiskanizsa. Bajcsa, szepelneki major és I\'riucipálix csatorua állal
: határolt lőtéren f. hó \'¿3. 21. és 2fl. napián a közös hadseregbeli legénység állal harcszerű (élestöltéssel) lövészet fog tartatni A lövő gyakorlat reggeli 8 órától déli 12 óráig tart A megjelölt napokon és órákon a lövótéreu, a lövóiranvluii (Kiskanizsától Bajivsa leié) 7t).i0 lépés, oldalirányban (Principális csatorna és szepelneki uia|or közötti téren) 3000 lépés távolságon bellii tartózkodni életveszélyes. — A honvéd i állomás parancsnokság ugyanazon helyeken f. hó 8 .\'-én. 27. -.>9. tart harcszerű céllövés!
— Szórakoztató Az Arányi nővérek szombalesli sikere nagy közönséget vonzott a kalh Legényegylet délutáni szórakoztatójára Akik szombát este a hanverseuyen résztveitek, már szertehordták a csodálat kriliká|ál az istentől homlokoii csokolt uiüvészekről. A l\'olg. Kgy let nagyterme ennek következtében d il \'/j5-re zsúfolásig megtelt a közönség minden rétegével. a müvésznővérek művészi missiójuk legueinesebbikél teljesítetlek a fellépésben: t i. at eg.nz héten munkában láradó népnek szivébe boldogságot varázsoltak lenéjűk csodás hangjaival. Más kritikát nem írunk a\' fellépésről, uem akartuk a már elmondott dicséretek özönével az emelygősség látszatát kelteni, de ^t a három csokrot, melyet a kath. Legényegylet átnyújtott a inlvésznövéreknek. a hallgatóság dicséretének virágaiból kötötték össze. Kzt mutatta a fonetikus taps éljuzés mely az átadást kisérte. K csokrokat a közöuség csodálata nyújtotta át Klinnoréa illeti meg Lukács József tanárt, lapunk kiváló nitmkalársál, aki az Arányi nővéreket, mint régebbi kedves ismerőseit az ó szeretetreméltó rábeszélésével rábírta, hogy művészeinket ebben blazírt városbau ragyogtassák. Mégis csak az a közút telte lehetővé a szomhatesti coucertel. melyre a művész nővérek indulnak Itáliába, majd Angliába, irányai diadalútjuk, hnnnan csak a tavasz vége felé kerülnek vissza a fővárosba sikereikkel babéraikkal.
A szórakoztató többi pout|a egy szavalat Horvátit igazgató ur felolvasása (vetített képekkel) és egy dialóg volt. melyet Szabó és Khrlieh kisvsuo-uyok adtak elő kedves készültséggel.
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.
Az Arányi nflvcrek hangversenye.
Szombaton megtörtént valami a l\'olgári Kgylet nagytermében A templom épitó-bizotiság művészi hangversenyt rendezett, melyen világnevü művészek
szerepeltek lapunk több izl..... irt a hangversenyről
s a közélet hnrsoiiájii mellett ezer meghívó is szállt világgá, llogy tirhi el orbi llirül adassék n nagy művészi esemény Az est már a múlté Megtörtéül Sok fáradozás előzte, meg nem kevesen törekedlek eló-tnozdilaui a sikert S az est művé.zi oldalát tekintve, határozottan konstatálnunk is kell e tényt. Olyy bámulatos tudást hoztak ide uz Arányi nővérek, hogy az előli -abszolút dicséret szavaival kell meghajolnunk fsak reflektorikusau adhatjuk viasza azt a fényt, melyet ,a jelen s jövő legnagyobb hegedű művésznőinek* személyébe,, sugárzóit az angol és német világlapok zenekritikus tábora (Kzt egy mull szániuukbau ismertettük:) Arányi Adila határozottan a hegeitü-jálék mestere. Igy ismeri ól velem együtt a főváros zenei köre s igy tuiilalUi be magát a kifogástalan tudás díszében szombaton es^> is. Játéké hun charaklerísztikus művészi egyéniség, mélység, ötlet s rengeteg aprólékos művészi uüansz tűnik egy-» szerre elő Meleg, kilejezó játéka pompásan forrt össze a darabok hangulatával, zenei poeziséyel. Vonója s ujjai alatl egy csodás világ varázsa fakadt, ii megértés világáé Játékát ha analizálom, ez \'analízis nyomán részletezve a dicséret ezer szava ekhózik. Mert a művészi élvezet styiitszerü szenzációját nyújtotta. Brueh d moll silagiójáhau művészetével s a produkció, meglcpőségeivcl találkoztunk. Braluns-Joaeltim Magyar táncokkal a szerzemény gondolat-beli s felépítési elemzését stihis érzékkel interpretálta l\'uganini Mózes fantáziájában általános meglepetést kelteit s itt művészete, technikai tudása ujabb, tartalmasabb hutással, erővel és sikerrel domborodott ki. —. A kis Jellyke játékához tömérdok tisztelettel kell közelíteni. Gyermekded arca s nyugodt játéka a tudással, karöltve támogatták a csodálatot, mely a lelkesedés árjából kigyúlt s riadó, élje/ués és tapssal jutalmazta fidjépését. ■ J\'sohaikowszky Hegedű-versenyével egy cápáira\' hódította meg . hozzáértők és laikusok tetszéséi1 Ujjai alatt érzést dalolt a hur a mint korál meghazudtoló művészettel váltotta ki a zenei cffeklusoktít Technikai tudása csorbitattlau U>» kidet,*s-.éggel azonban az aprólékos Uiimilsággyl ki dolgozott Chopin d. dur Noctürnu utáu adott Bazzini

4
Z A I, A I KÖZLÖNY
NOVKMBtiR 13.
la Kondi\' des Lulins-beti tündökölt. Minden vonása, hangja varázsitalaimmal bilincselte 1«, foglalkoztatta a mulattatta a közönséget S a nagy Joachim hírneve* Straduáriusán mintha felsőbb hatalom vibrációi zengtek volna keresztül, ugy hatott a boszorkányos pizzicato, spiccáto s az elóadás és technikai tudás ért ényesQléséuek csodás egyesülése A két művésznő együttest is adott. Ilándel g moll sonat^ját s Sin-ding Serenaiiját. At együttesheti is nemesen reprezentálódott a fonna tudása s a művészi érzék energiája Szabatosan, összevágóan s miivészi átgondoltsággal játszottak. Tehetségflk a ráadásokban sem maradt adós az igényekkel szemben. A számokat a harmadik nóvér, Horteuse. zongoraművésznő kisérte Asikerben s dicséretben egyként osztozik ötletes distingvaltjátákával. mely pompásan illett ugy az együtteshez, mint a szolóhoz mindenütt — A művésznőkön kivtll még az Irod. és Műv. Kór dalárdája szerepelt két számmal. Pogátschnigg, Dal a dalról s Tbern K. Dalüunepen c. darabokat énekei ték Mindkét szám előadása felni áll a konvencionális előadáson s mert éneküket újból élveztük, kitartó ilalárdistáiuk s lelkes karmesterüket újból dicsérjük meg. — Kz volt a műsor, az előadás. Kzen kivill gyéren megtelt padsorok, ürességtől tátongó páholyok. Siralmas kép volt ez Kerestük a Jielyí keresztény intelligens elemet. H mit találtunk ? Itt-ott egy-kettő! S hol a többi? Kérdi szégyeuértettcl mindenki Tul intelligensnek tartja magát. Knnck elég, ha pénze v még valamije van, ha nagyzás is az, már az ilyen helyen meg nem jelenik s tttutet távol maradásával Megsemmisít szép elveket s lerontja tussok nemes törekvésének sikerét, kik látván ez indilferentizmust, fáradtan unnak bele a lelkesedésbe Pedig talán jó leune kissé érdeklődni az ily dolgok iránt. Kz a magas stinvolu művészest megérdemelte volua Mert az igazi intelligenciához nem elég az elzárkózottság s az egyes ositálvok lenézése Knnek charakteristí-konja a művészet szeretete, a fenköltebb ideálokért való rajongás s a hangversenyterein. Mert míg itt is uem látjuk őket, addig arisztokratikus viselkedé-sOket a művészet barátai mosolyogva nézik, mint kiknek összes zenei intelligenciájuk ahhan áll, hogy eltudnak egy-egy magyar nótát énekelni olykor nyilvánosan is hamisan \'
Lokáoa Jóiaaf
bizonyos oldalról bennünket ismét támadások érnek.
Valljuk és állítjuk: A h\'ranz-féle vasúttervezőinek van fontossága. Ezt vitatni egy. értelmű lenne a legnagyobb tudatlansággal. S mikor ennek fontosságát senki sem vitatja akkor igenis egyedüli kérdés az -és ez a dolog lényege, melyet nem lehet elltomályositani — hogy az uj vasul remélhető gazdasági előnye mennyit ér a városnak.
Minden érdekeltség a saját szempontjából vizsgálja a vasutat. Nagykanizsa is ezt fogja tenni. S ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a megye döntése Nagykanizsa város magatartásán dói el, akkor kétszeresen fontos. hogy határozatunkat megfontolva legyük. Ha a megyénél súlyt helyeznek városunk magatartására, akkor ismerve a megyei vezetőségünk alapos és megfontolt eljárását — határozottan állítjuk, hogy a megye bevárju Nagykanizsa döntését, E/.t szívesen megteszik a megyénél.
Ismételjük az elmondottakat, nehogy holmi rosszindulatú törekvés cikkünket félremagyarázza. A vasút kelló fontosságát mi is elismerjük.
Csak azt nem fogadjuk el, hogy e.lta tározat sürgős. Mert a sürgősségi helyzetekkel már megjártuk a villaműgyben.
A város foglalkozni fog e kérdéssel, melyre nti is visszatérünk még. iía kell ki-eszközli a megyénél a megyei ha\'ározat elhalasztását. De sürgősségi indítványokat nem fogadhat el I
Qyárviaagálat Székely Nándor városi mérnök és Perger Károly jegyző szombat délután a Weiser féle gép- és a Spitzer és Kardos-féle játékgyárai vizsgálták meg hivatalosan. Az Iparfelügyelőaég inteneióiuak megfelelő intézkedések mindkettőben szigorú poulotfsággal vannak végrehajtva amiről a gyárvizsgálók meggyőződést szereltek.
vendéget, a magyar írógárda legjobbjait, köztük régieket is. akik a háziak szereielébeu már helyet találtak maguknak és az ujakat, akik szintén mindenképen érdemesnek mutatkoznak erre a szeretetre
K. Mikszáth Almanachia. a kellemes olvasmányok fölött érzett örömön kivül ínég jogos büszkeséggel is tölthet el ininduyájunkat, mert ha a magyar szellem eileuségei is olvassák el e novellákat még ók is kénytelenek e\'ö-meroi. hogy ezek a magyar elbeszélések, nívó dolgában nemcsak utolérik de tul is szárnyalták a küllőid! novellák |ava termé séuek színvonalát is ^
Az Almanach régi híveinek, épeuugy, mint az ujakuak is, nagy lelki gyönyörűsége lesz enuek az uj köletuek elolvasásában és nyomában az uj hivők tábora bizonyára gyarapodni fog amit a könyv szokatlau olcsósága is nagyban elősegít, meri hiszen az igen szép vaskos kötet ára csak 2 koroue
Az idei Almanachban olvassuk legfrissebb írásait a kővetkező magyar Íróknak : Gárdonyi Géza, Bíró Lajos, Bársony [alván Lóríucty György, Ambrus Zolláu. Színi Gyula, Scossa Dezső, Lpvib h\'áróly, Krúdy Gyula, Mórici Zsigmond, Pékár tljrula Karkas Pál, Herczeg Ferenc, Szomaházv István,| Sas Kde, Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor
Az Almanach Siuger és Wolfuer (Budapest,-Audrássy-ut KI.) kiadásában jelent meg. Ara 2 korona.
* Sasé festőművész távozaaa Sas* Ke renc és neje Farkas Erzsi festőművészek harmadfél hónapi itt tartózkodás utáu eltávoztak városunkból Budapestre utaztak, hol u képtárlatokal. muzeumokat tanulmányozzák, elkészített képeikből képvásárt ren-deznok. Valószínű, hogy festőiskolái is nyiianak. Utóbbi időben több festőművész látogatta meg Kanizsát, de olyan elisineréslien és művészetének méltánylásában még alig részesült egyik is, mint Sass Ferenc Nemcsak modern irányit fejlett művészetével, hanem szimpatikus egyéniségével is megbecsülést szerzett magának minden körben, altul megfordult.
* Almanach 1610-re. A köuypiac elmaradhatatlan vendége Mikstálh Kálmán Almauaebía. Kz a piros fedelű érdekes és változatos könyv sziule már elválaszhatallan vele|áröja a télies világnak éa hozzátartozik mint a karácsonyfa aranydiója és nziuev gyertyája. O nélkül- csonka maradua egy irodalmi esztendő és hiányát sok-sok köiiyvharát érezné, meg. aki a duruzsoló kályha mellett a könyveihez, legjobb barátaihoz szeret fordulni Az Almauurh szinte az egész ujabb magyar irodalom irányát felöleli magába és forrongó, de erőteljes lileratiiráuknak legteljesebb áttekintését nyújtja Magas irodalmi színvonalú az Almanachnak ez az uiabh kötete is, tniulahóiy mindenkor az irodalmi produktumok logioliMobhjeiuek gyűjteménye volt Novellái a kűlöinbüzó belloirisztikai irányok és áramlatok dokumentumai U| irányok felé Való törekvések jellemzik mai irodalmunkat, amelybe uj hangok, uj nézőpontokból meglátott problémák, U| társadalmi alakulások rajza vonult be. de azért a múltból is megtartotta mindazt, ami a szívhez és lélekhei szól !
Szórakoztató elbeszélések, vidám ötletek, tnély problémák, emberi drámán sorokba süiitve: ez az Almanach, amelynek megtelenése minden esztendőben valónágos irodalmi esemény és a könyvbarátok nagy táborában örömleljeseu üdvözöli vendég Rí ez mindenképen érethető ín, mert klllömh vendég a többínéi : ueiu visz, de hoz. Garmadával boz magával szellemi kincset, amellyel a mágyar házakat gyarapítja, fcs magával hozta, miül szívesen látott
KÖZGAZDASÁG.
A. vicinális kérvény.
Bemondják a sürgősséget1
laijkullfa, nov. 14.
A Frauz Lajos és Fiai oég nemrégiben adta be Nagykanizsa városához kérvényét, melyben a nagykanizsa — csurgói vicinális vasul megépítéséhez háromszázezer korona névértékű törzsrészvény jegyzését kéri a vá fostól; A kérv.\'nyt még egy fórumon sem tárgyalták, ««ok ellenére is egyik helyi lap bemondja ti sürgősséget Nem kívánnak mást, minthogy h város még a decemberi vármegyei közgyűlés elóit döntsön ez ügyben és határozzon, hogy mintegy egy millíó-nyoloszázezer korona vagyonából lekössön három, kél vagy egy százezer koronát vagy tuég kevesebbet vasúti törzsrészvényekbe, melyek a legritkább esetekben hoznak kamatot.
Igaz és .koziudomásu. hogy a városok es községek tudiitában vaurak annak, hogy a vasúti törzsrészvények vagy egyáltalán n-\'m, vagy még 4 százaléknál is kevesebb kamat jövedelmet hoznak ti kötvény tulajdonosainak. A törzsrészvények megszavazásánál nem is az ti főszempont, Itogv mit jövedelmeznek a részvények, hanem mily előnyöket remélhet a/, illetór város gazdasági élete az uj vasúttól. Mikor tehát uem fix, garantált jövedelemről vau szó. mikor csak remélhető e I ó u y ellenében köti le a város pénzét olyan kihelyezésbe melyből pénzét egyhamar. sót valószínű soha nem kapja visszu, akkor mi sem természetesebb, Itogv az erre vonatkozó határozatok alaposan kidolgozott tanulmányozásnak kell megelőznie.
Őszintén bevalljuk nem szívesen foglalkozunk e sürgősségi indítvány nyal. De mikor úrról van szó. hogy ebben az ügyben is sürgősségi helyzetet teremtsenek, mikor arról van szó. hogy a város esetleg százezreket adjon ki a zsebéből, olyan ügyre, mely fontos ugyan, de sürgősnek nem mondható, akkor ez ellen tiltakoznunk kell a polgárság itevébeu, még akkor is, ha ezért

•ohtumaan győfj*%%ré»%
Gyomorsója
Aaeteiáleláben újonnan javítva, tdbl. mini SO áve legjobb «radmánynyal bevetette, • UgJuBb »tar mindenfele gyomorbej, bálbetegeágek áa átvágj talanaág ellen. Nélkülözhetetlen a Jó «mtait*« sia-bátyoaáaára áa fenUrtáeára. Aki aoványodáara huj-l*Bin»l blr ««InUn u*|>onla kttwe, h.wnálja • gyomor ->41. Kgy dobui ár. K 1-0. SiáikilItU, naponta pottán ulinvtitel. l.egki.ebh rendel*, 2 doboz. Kapható min-deu gyógyszertárban 6* drugeiiáben.
Köraktái JaUua »tktaBtaa, Itaktraa bal Wlaa
gyógyuerésu, ve yi-gyiVgy*ier lahoreloiluiuáben.
Szerkesztői üzenetek.
Vitatkozó társaság Szokatlan tárgyról szól ugyan érdeklődésűnk, azonban kivételesen mégis válaszol mik. Villányi Henrik dr. lapunk munkatársa kí cikkeket ír a Zalai Közlöny részére Más kauizsai lapba ezidő szerint nem dolgozik Lapunk éa Villányi dr. közölt olyan viszouy vau amíut például a fővárosi lapok éa azok szépirodalmi munkatársai köti Villányi a cikkek leadásán kívül más tevékenységet nem feji ki a szerkesztőségben és a lap iiáuyitásábau sem vesz részt Cikkeink és tuás közleményeink iránya az ó véleményétől teljesen független.
NOV EM BRR .5.
ZALAI K (it L 0 N V
Tiszrit-s csak
H
I
íO
v.r- --V^ i
Glóbusz
[fämMsrtlMlüvaaa»]
A lf?C||Ol)l) h\' iMlói/cra vilnfjon
S
r 3
\' HJj »H«r»o.,r -
A Linimení. Capsicl comp., a Horgony-Pain-Expeller
pétléka
®Ky ré*jót>ák biionyull híiitier, mely mir tol ián ■ta legjobb hedóriaóléeni\'k biionyull kíuvéayaél, élűnél <* augbiilééék\'nél
FI»yclmentetéi. Silány hamitítvánjok miatt bevásáililíkor óvatosai legyünk éa ctak olyan .Tudati üregei fogadjunk el, mflly a ,,Horgony" vWjegTgyl r* a R ohter
* mm ellátott donaib* vau caoma-
rrgjegvxaeao
KoUa \' ára urofnkbon K -.80, K I 40 éa K 2.- éa ligytinlván minden gvrigyaxer-Urben kapható. - Főraktár: Törik léjtef g>ógytiorénintí, Budapeel.
OLRlckler irötruerlíri u .Arim mulMtr,
Prágában, Kliiabethalruie A neu.
Vegyenek csak
u?eí érh^fe^Yfjrj j5?árcz íp5
Valódi
jcsaK ezen
háromszögű védjegygyei
Kipható:
■ II tényt
»•nki
liiior *• ru ulut.
barátságos uton
éa
per nélkül
megkapja pénzét adósától » . Creditreform" >\'gyr-«Illet iilién. Uraz, Haydngasse 10. Kérje levelezőlapon a 210". szánni prospektust.
„Örvendünk, hogy megvan!"
Oh J aj 1
és
fm
Védelmet a nedves idQ s meghűlés ellen
c«*k a Sinn« Sll|>|ier i% a bt>CÍ|HÍ iíjfujl, a melyek
Boston Rubber Sboe Co. Bostonban
ke.itllnek, formájuk a legjobb, könnyű é> elegant. Telték a Ug agyelnt; et
minden cipó talpára vau nyomva; Óvatosság aj-kiilato«, mert * >k slliny áru kerül piacra. Kapható llildape.t ét a vidék nagyobb városai-.ti uilailen Jobb cipő gumiáru férfi él nól divatáru Utlelben VUionlelliusllók fel-»lttgo.lt«.! kaphatnak Magyaror.iig é. Ausitrla lertiletén incubi/o.t vesérkepvl.elüktől:
Wellisch, Franki & Co.
VIEH, I., FloUohmarkt 13 14.
N\'agykenlisán kapható: Alt éa Böhm, Krataar Oyula, Roeenfeld Adol< rUl okoknál.
Köhögés rekedtség elnyálkásodás ellen gyors és biztos hatásúak
Eggef mellpasztillai
Az étvágyat nem rontják és kitűnő izuek Doboza 1 korona és 2 korona
Próbadoboz 60 flllér Fa ii iiéttilééil raktár
«-r.é „NÁDOR"
Meg-fojt ez uit- ,
* J gyógyizertár
koaott ktthöyéa 1 i,éIMti, « »i,inr,t 17
Élj «n!
Eggir ■allpaailllla
iiiHmr ■t|ir«l)lltl
Kapható laiykaaizián; Szabó Alkart. Iilut Lajli, Prapr Béla. Rilk Bjfula át Ciiktirajáa. Patt Jmo gyéiysztrtárakbaa
lr| obh lintnnu
Hashajtó.
(Neuatein Erzaébet-Pilulái)
felülmúlja minden Ickinletlieu a halottin kcs*iimcnyckct Fenti »<er mente» minden károa alkatrészektől a legjobb »ikerrel haaznaljak jr altot l>&ntalmainál, könnyU »/tklrtétct ««erei, e^y vcrtUitlio gyb£y><frK "cm árlalmaila* n t«bb 6* alkalmaaabl) a
Székrekedés
legyöréiéio, mini a legtfthh bclegieg okiuójfcla. Cukroiotl volta miatt, a gyermekek 1» ulveien veszik. Kgy dobol Ij pllula tartalommal/ 80 flllér egy tekerés H dohoual tehát IÜO pllulival 2 korona. A pém előre beküldése mellett bérmentve.
fk l\'lániatoklúl óvakodjunk,
" ■ • • Neoelein FOlflp hathajtó
pllolált. lessek kérniI Ctak akkor valódi, ha mindén\' doltoiott a tórv. bejegyiet Stent Ltpót védjegy él rhlllp Neuiteln gyógytieréii ala-Iréaa fekete vóró» nyoméiban olvasható. A keresk. tfirvény All.il védett csomagjainkon cégünknek rajta kell lennie.
■iiltlll Falap iréliliéftári. »!•
Wien, I\'lankengasse 6.
llMtkél
Kapható Nagyktnliskn: Reik Qyule, Belut Lajot, Préger Béla éa Siabó Antii gyógyi<éré«i*knél
Szőlőoltvány eladás!
Aki egéHiaégea, olcsó htép .stólói akar, bizalommal forduljon
VITYÉ MIKLÓS
a laUcllamarataaan vaaatatt oltvány telipéhex
Ős-Csanádon IToiouiai-un
ahol Ktokvány nilnéségi) J. rendit fán. gyOkerex éa aima züldojlványo k b o r-éa c a e in e g e f a j o k valamint amerikai sima es gyökeres n z A I A v e a a z ö k. nemkülönben ugyanazon taiok II remlü osztályzatban a leg-olcaébb Árban kaphatók SzAIAIngoMiak külön e célra választolt fajok. — Uyümölcífa- éa rózsa-oltványokban nagy vélaazték
Faj- éa árjag-yaék Ingyen éa bérmantva. A számos eliamerftierél közül itteu estik egy t A küldött oltványokkal teljesen meg vagyok elégedve. A kedvező idójérás melleit igen szépen megeredlek, az elmaradottak száma I —2%-iiél többre nem tehelA. Eaitiszlézásról ezidi szerint még nem nyilatkozhatom.
Tisztelettel Dr. Gróf Árpád
Szeged, 1900. jiilina 10. ügyvéd.
Aa uj érd..■ ktl éplto-
aiskreny-"ónyveceke Ivánuti » érmentve bekUldetlk.

5,
Horgony-
A gyerme-kekkedven.: Itéka.
Kőépitb\'szekrények,
már több mji|t barmine év óta minden világrészben inint a gyermekek kedvenc játéka ismeretesek : minden nyelven zengett mér dicséretük szülóktól. taiiilóklol é> nevelAktól. valamint a kis rpilés\'/.eklAI ín.
i
Richter F. Ad. éa Ta
kir. udv. és kam szállítók Bécs, I, Operngasse 16.
I
Jól jcuvozd iiie^: csiik
ciuüiotta-piipirt, vagy hüvelyt hozz és no <in-KOtld íüugud hasonló kinézésű «iliiny ininőségü. utánzatoktól tévútra vezetni.
Ottoman-
w 1 KSntü\\m£Nr
OTTOMAN-.
-r-
Z A Ii A I K I» Z I. ô N Y
NOVKMBKR 15
Meghívó.
A Nagykanizsai Malátagyár és Serfozode
Részvénytársaság
i. részvényesei tiszteleltei meghívatnak
* • 1 •
az 1909. évi november hó 30-án délután 3 órakor _ „ —
Nagykanizsán, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Nagykanizsai Fiókintézetének helyiségeiben tartandó
XVII. évi rendes közgyűlésre.
NAPIREND:
1. Az igazgatóság és a felDgyeló bizottság jelentése. "*>
2. A zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása a tiszta jövedelem bovaforditása és a kifizetendő osztalék megállapítása, valamint az igazgatóság és a lelOgvelöbizottság részére adandó felmentvéuy iránti határozathozatal.
3. Az alapszabályok 20. -f-a értelmében kilépi Hogenrieder József. Fehér Miksa, Fellner Henrik, Rapoch Gyula, Hothschíld Mamii. Stern Sándor igazgatósági tagok helyett bárom évre ujabbak, vagy ezek újbóli megválasztása.
4 öl felügyelő bizottsági tagnak egy évre való megválasztása.
Nagykanizsa, 1909. november hó II -éu
Az igazgatóság.
A ion I. réttvényevek. kik siavaxati jogukat gyakorolni ¿hajtják, «¿ivet. ¿djenek réuvényciket szelvényeikkel együtt ai alapaaabályok 13. Vj-a értelmében legalább három nappal a köigyillés elölt a l eni Magyar Kereskedelmi Hank íüpéruláránál Huilaj-estcn, vagy exen l-ank nagykanii»ai íiókintéreinek pénnáráná: téritvény elleniben letenni, ;.*«ly utóbbi helyeu a felügyelő blioitság által megviisgált és helybenhagyott mérleg, valamint ai igazgatóiig és a íeltlgyelu-biiottság jelentései nyolc nappal a kOigyUlés elolt a t. részvényetek rendelketétére állanak.

PATHEFON
Védjegy.
Ismeri Ön már a különbséget a PATHEFON és más beszélőgépek közt?
a) A Pathófonnál nem kell tüt cserélni.
b> a Pathéfon tú nélkül játszik.
c) a Pathólemezek suli sem karcolnak, nem csiszolnak, sem nem horzsolódnak, ha 20 vagy 30 szor játszották velük.
d) a Pathólemezek oly jók, hogy azok nem válnak hasznavehetetlenné.
e) a Pathólemezek kellemes, értelmes, puha hangot adnak.
0 \'a Pathólemezeknól 8,lnk: H ÍQlét be »e,u ío&ia-
g) A PathÓfOü egy elsórendO művészies házihangszer, a mely minden zenekedvelőnek élvezetet és szórakozást nyújt.
A Pathéazisztemát csakis a világhírű Pathé Frérea oég hozza forgalomba. A hangvisszaadás terén elsőrangú. mely minden konkurrenciát felülmúl.
(ié[É 45 koronától feljebb.
28 cm.
lemez K. 5-
2-t\'L CDI.
lemez K. 2.75
Kérje a következő kiváló feltételeket: Fráter Lóránd. Berkes cigányzenekar, Rózsa Lajos, az elsó honvéd-gyalogezred zenekara, Baumatin, a Fővárosi Orfeum tagja, Steinhardt Géza, Weltmann hegedűművész, Kiss Károly. Kiss Mihály ós ezenfelül még 20.000 nemzetközi felvételek elsőrendű zenekarok éR előkelő művészektől.
b I r m l n I v t.
Pathé Frères, Wien I., Graben 15.
Kaltló(Us ingyen 4a bérm.ntve.
Nyomatott a laptulajdonos lfj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA, 1909. NOVEMBER 18. 48-IK ¿VFOLYAM, 92. SZÁM.
CSÜTÖRTÖK.
Mi|]ilinlk hétfőn is csaiftrtttMn délben.
fclflfltatáll árak: Egán ivce 10 korona, líliwc 6 koron», n«g)f»dt»i« 1 koron« 60 flll. — fcgr«« (iám ár* 10 flll.
I-ciciét szotkeastö : Urrlrm Jór.nef.
U Imi Jii H NKrrk«NKlÖH^K.
Szirktiztaiéi ás kiariéhlvatal Oaàk-tér t
Hlrdalátak dllaitbát aserlat.
Paedagogus esték.
Az iskola falam kivül.
A tanügyi munkások otthona az iskola. Ugy vannak ezzel, mint Antuus földdel. Az ad nekik erőt, ott érzik magukat szilárd biztonságiján. Az iskola az ó váruk, ennek falain kivül lépten nyomon beleütköznek a gyakorlati életbe, sót nem egyszer szűkebb látókörükről kell meggyőződést szerezni Csak kevés százaléka kiilturinunkásokuak lép ki e vár területéről, hogy elvegyüljön az élet harcaiban és ettől mege.dzve. ott is eredményes missiót fejtsen ki. Nem politikai szereplést értünk, mért ez sz egyetlen tér, melyet Ittnférfiuk számára áldatlan küzdelemnek tekintünk; hanem minden egyéb kulturális és közgazdasági mozgalomban való részvétel hozzáülik a kiilturemberhez.
Bár az iskola egész embert követel magának, de egész ember csak ugy lehet a tanuló, ha az iskola falán belül nem peué7 szedik meg gondolkozás módja, hanem a való életet szemlélve, abban élve, küzdve megizmosodik egyénisége, világosabb lesz látóköre. Csak igy válhatik tanítójává annak a korúak. melyben működését kifejti. De a társadalom maga is ilyen várakozásokat filz a tanítók működéséhez és csak azokat ismeri el hivatásának magaslatán álló kulturkato-nának, aki a közművelődés fejlődésében igazán harcosként szerepel.
Ezeknek elórebocsáiásával örömmel üdvözöljük a helybeli áll. polg iskola tanártestületének amaz akcióját, mellyel ki akar lépni az iskola falai közül, hogy városunk minden rangú tanítóival egyelőre csak a fehér asztalnál érintkezést óhajt létesíteni.
Az erre vonatkozó felhívás igy szól:
„A tanügyi pálya munkásainak közszellemét, szolidaritását nagyon megerősítené, az ha havonta egyszer-kétszer találkoznánk a fehér asztalnál. Kíséreljük meg ezt mi is nagykanizsai pa«\'dagogusok. Elegen vagyunk ahhoz, hogy ilyen kísérletünk sikerüljön. Nagytársaság vagyunk mi, ha együtt vagyunk.
Ez összejövetelek természetesen csak akkor reprezentálják a helybeli paedagogu-sok^társasáxál, ha hölgy kartársaink is velünk tartanak. S a siker fő feltétele az, hogy kiki családostul jelenjen meg. Tartsuk meg első összejövetelünket e hó 20-án most szombaton ostve vacsora után a Korona éttermében.
Amint az előkészületek mutatják kényelmes családias, kedélyes együttlétet tervezünk, keresve a hozzánk méltó szórakozást és kerülve minden külső fényűzést, minden fölösleges anyagi megterhelést.\'\'
A „Zalai Közlöny" már nem egyszer emelte fel szavát olyan célból, hogy egyesüljenek városunk tanügyi munkásai egy társaságban, mely hivatva volna Nagykanizsa kulim-mozgalmának irányító fórumává lenni. Sok helyen, sót azt mondhatjuk minden iskolánknál helyeselték e felvetett eszmét, de megvalósítása senkii se szólított sorompóba.
Mi kedves reménnyel nézünk e társas paeilagogus-esték elé. Mert megvagyunk róla győződve, hogy ezek először is egyesítem fogják a tanitóvilágot, másodszor pedig ebból fog kisarjadozui az a padagogíai egyesület, mely a mi ideálunk már régtóí fogva. Örömmel fogjuk köszönteni azt a napot, melyen az ige testet fog öltjni, amelyen le lesz rakva fundamentuma mindannak, ami Nagykanizsa tanügyének, de a munkás-gim-náziumiiak. szabadlicenumok és minden egyéb kulturális mozgalomnak fókusza sót Ítélőszéke lesz.
Dicséretesnek tartjuk tehát ezt a mozgalmat mindenképpen és amint ismerjük a kuliura mezején verejtékes munkát végző elemek demokratikus világnézetét, meg vagyunk győződve, hogy a külömbözö rangú iskolákbun működő tanárok, lattilók kivétel nélkül csatlakozni fognak először a fehér asztal \'melletti társasághoz, kesébb pedig a zöld asztal mellett kifejtendő áldásos munkálkodáshoz,
— Iskolaépítés. A Zalai Közlöny nemrég megírta hogy a város lia olcsó pénzt akar a építendő két népiskola számára, akkor forduljon az városi alapokhoz. A legutóbb tartolt pénzügyi bizottsági Illésen ugyanilyen vélemények hangzottak el. aminek alapján a határozat is, melyet a tanács, "lé terjesztenek ugy szól, hogy a IHo ezer korouás kölcsön, melyet 5 évi törlesztésre vesz a város, a katonatar-tási, laktanyai és uagykölcsüu alapokból vétessek olyan kamatláb mellett, aminőt a takarékpénztárak fizetnek ez alapok betétei után. Ii.tr külső aiánlalok is elég kedvezőek voltak a melyeket a l\'cslí M-igtar ketesk. Bank A liazni Klsó. Takarékpénztár Bgyesttlet és a Magyar Jelzálog Hitelbank nyuitott he: de a legkedvezőbbnél is a Pesti Magyar Keresk. Katik ajánlatainál rV„-kal olcsóbb lesz igy a város folyószámla kölcsöne ami természetes, mert 4\' ,*/„ kamat mellett egyik fővárosi intézet sem adhat folyó számla kölcsönt 5 évre.
A pénzügyi bizottság hétfőn Illést tartott. melyen az ískolaépitési kölcsönügyleten kivül egyéb ügyek is elintézést nyertek. A kézimunkára nevelő országos egyesület t hetestanlolyamot akar felállítani Kanizsán Kuuek a kiküldöttjének, ki a tanítók részére e kurzu t vezetné 500 K tiszteletdíj kiutalását véleményezi. A wieni magyar egyesülefuek 2!> K segély megszavazását ajánlja. A városi mázsa háznál egy mázsáló mérleg elégtelennek bizonyult\' miért is meg egy hidmérl^ felállítását javasolja\' Marlonffy Márton iparoktatási főigazgató megkereste a várost, hogy addig is, inig az íparoslauitló iskoláuak külöu helyisége nincs, amelyben a tanítók részére is beuulakás foglaltatnék, jelöljön ki a város helyiségüket egy inas. segéd és mester otthon céljaira. A" pénzügyi bizottság ez ügy tárgyalásába nem műút, hanem meglógja liivuí a nevezett főigazgatót, hogy egy pénzügyi bizottsági üléseit vele együtt tárgyalják e kérdési. A főigazgató már előlegesen hajlandónak ajánlkozott ilyen tárgyalásra való megjelenésre. Perctel Mór, szabadságharcunk ¡hősének Bouyhádou szobrot akarnak állítani, amelynek céljaira segély megszavazását ajául|a a bizottság.
Kamarai választások a vidéken.
A Magyar Kereskedők ¡.apjából. —
A Magyar Kereskedők lapja egyik számának vezércikke behatóan foglalkozott a budapest kereskedelmi és iparkamara tagjainak küszöbön álló választásával. Teljesen igaza van a cikknek, mikor arra buzditia u magyar kereskedőket, hogy tte tanúsítsanak olyan végtelen közönbösséget etzel a választással szemben, mint eddig. Ne eléged|ék többé meg a kereskedő azzal, hogy egyszerűen a kezébe nyom valamelyik érdekcsoport ugy szavazólapot, miutha csupán arról volua szó hogy a keroskedó szívességet tegyen valakinek anélkül, hogy a választásnál akár a saját, akár a köz érdekét képviselné.
Kz az állapot nemcsak Hudapesteu, hanem a vidéki választásokon is igy vau és igazán helyéit volua már, hogy ezen választásunk. Különöseit aktuália tilost, hogy ezzel a dologgal alaposan foglalkozzunk, mikor a kereskedelemellenes irányzat egyre élesebb lesz. ltégente a választás teher volt a kereskedőkre és három választás is elmúlt auélkül. hogy a kereskedőknek a zöme tudta volua, hogy ez a választás megtörtént és hogy tulajdonképpen, mire való volt. jle most be kell látnunk, hogy ha mi, kereskedők uem fektetünk súlyt az ipari és kereskedelmi kamarai tagok választására, rendeseit gyengébb elemek kerülnek oda. kiknek sem képzettségük, sem tudományuk niucsou arra, hogy a kereskedőket ugy egyénileg, mint testületileg megfelelően képviseljék, megbízóikat a kamari\'ülések lefolyásáról behatóan iuloriuálják és ami a legfontosabb, a kamarai ügyeket kellő hottáér-téssel végezzék
fi
Szalonikiban
vettünk 62 darab kisebb-nagyobb valódi perzsa szőnyeget, amelyeknek megtekin-
tésébe az érdeklődőket tisztelettel meghivjuk
SINGER JÓZSEF ós TÁRSA.
/
\'ZALAI KÖZLÖNY
NOVEMBER la.
De min ok* is van annak. hogy ipiért kell a kerenkedőség ütme-javát a kamarába kűldenüuk. Tudvalevő, hogy a törvény értelmében a kamarai lagok adéja kétszeresen számíttatik éa igy a legtöbb kereskedő bizottsági tag lesz a városi és megyei törvényhatóságoknál, azaz ezen a réven a kereskedők közvetve ugy a vároai, mint a megyei autonómiában erósebben lennének képviselve.
Fischer Lajos
hatónak bemutattatni. Nagykanizsán. 1909 évi november hó 18-áu. Áldás és béke hamvai feletti Hajgató Lajos, fivére Htygató Lajosué szili. Molnár Katalin, sogornóje. Hajgató Béláné szül Fay Irén,
menye.
| Hajgató
Sándor.
LE DÉLICE o^anittJillvely
mindenütt kapható.
1844—1909.
Kgy fáradhatatlan munkás élet fejeződött be ma reggel 7 órakor Haigaló Sándor a helybeli áll. polgári leányiskolának nyugalmazott tanára, a Zala-megyei Általános Tanítótestület Nagykauizsai Járási Körének örökös eluóke G4 éves korában meghalt Hajgaló keszthelyi születésü volt. Hat gimuazialis osztály elvégzése utáu piarista lett, de a novicius esztendő letelte előtt kilépett a rendből Segédjegyző lett, de tauului vágyó lelkét ez a hivatás nem töltötte be Tanitó lett hát és több községben köztük Lengyeltótiban is tanított, hol a község annyira hallott szavára, hogy erős függetlenségi érzeelmü szónoklatait az akkori szabadelvű párt korifeusai veszedelmesek uek találták és módját ejtették hogy a községből kiüldözzék Nagy szeretetnek örvendett mint kiskanizsai tanitó is.
Ekközben folyton tanult, érettségit tett és a kanizsai felső leányiskola tanára lett. Majd polgáriiskolákra szerzett oklevelet és a várostól felállított, majd államosított polgári leányiskolának tanára lett. Tanítványai rajongó szeretettel környezték mindig a lelkes, szorgalmas tanárt Tanári működésének karöltve Irodalmi és hírlapírói munkálkodást fejlett ki A Zalai Közlönynek Bátorll szerkesztősége korában segédszerkesztője volt. önálló kötetben megjelent gyermekversoi a fővárosi irodalmi körök figyelmét is felköltötte.
A Zalamegyei Allaláuos Tanítótestület megalakításának egyik leglelkesebb harcosa volt A Kanizsai Tanító Járáskörnek hosszú időn ál eluoke és midőn egy közgyűléseit kipattant, hogy már negyven éve működik a tanítói pályán, örökös elnöknek választották meg a szerelelt elnököt. Betegségét az Óriási szellemi munka okozta, melyet minden irányban kifejtett. Másfél evvel ezelőtt lépett nyugalomba honnan most az örökös - nyugalom houáha tér. Halálától a Tanítót Járáskór a következő >>yárjelentésben tudatta:
A .Zalamegyei Italáuos Tauitótestülel Nagykauizsai Járási Köre* fájdalommal lelenti. hogy nagyérdemű örökös elnöke Hajgató Sándor ur nyugalmazott polg iskolai tauár, uov lft-au reggel 7 órakor ti > éves korában elhnnyl. Áldás emlékére Nagykanizsa. lüO\'l uov. 18
A gyászoló család a következő gyászjelentést adta ki :
Uzv. Ilajgato Sáudorué szül. Takács Krzséhet a saját, ugy gyermekei Janka és Béla valamint alulírottak és az összes rokonság nevében mély fájdalomtól megtört szívvel jelentik a felejtlietlen szerető jó férj, illetve gondos édes atya, fivér, sógor, ipa és rokon Hajgató Sáudor nyűg polg iskolai tanárnak I9U9 évi noiember hó ltl-áii reggeli 7 órakor tevékeny és fáradhatlau életéuek bő ik évében, boldog házasságának 30-ik évében a halotti szentsé gének ájtatos felvétele utáu törtéül gyászos elhunytát A felejtlietlen drága liült porai f hó 19 én il u fél 4 órakor fognak Kórház utca 16. szánni gyász-házbati a róm. katli hitvallás szertartásai szerint be-szenteltetui és a róm katli sírkertben örök nyugalomra helyeztetni Az engesztelő szent mise-áldozat folyó hó JO-án d c. lo órakor fog a szén\'. Fereuc-rendíek helybeli plébánia templomában a Minden-
HÍREK.
Kanistai kereskedő kalandja Kap-
ronoán.
Saját tndósilóuklól.
t Hogy horvát testvéreink nem igen szeretnek, bennünket, ahhoz már hozzászoktunk, mert tudjuk hogy a műveletlenség mindig ellentétben van a haladással. De hogy a szetuélybizlousági ügyek Horvátországban ázsiai állapotokat tüntet fel, azt az alábbi esel igazolja
h\'aproncáu történt a f. hó ló-éu megtartott országos vásáron. Scheiber Benő kanizsai kereskedő szokott helyén kirakódott. Minthogy keleten baksis nélkül uitics élet, hát Kaproucáu is ősi a szokás, hogy a vásárosok borravalót aduak a rendőr uraknak Scheiber azonban az adónak ezt a nemét megtagadta a rendőrtől. Erre a rendőr elparaucsolta szokott helyéről a kereskedőt és mikor ez vonakodott engedelmeskedni, a rendóitizedes is odament két napszámossal összeszedette az árukat beviteliek a rendőrségre az elámult kereskedővel együtt Itt a basa azaz hogy a rendőrkapitány \'Jó K pénzbirságra, behajthatatlanság esetén pedig 3 uapi elzárásra ítélte a kereskedői. Mivel a szegény zsibárus féle kereskedő csak 4 koronával rendelkezett, arra kérte a kapitányt, hogy mivel iíoO, koronát érő áril|a biztosítékul itt van, eiiged|e elmenni társaihoz, hogy a szükséges pénzt elót> remise, a kapitány e kéréséi megtagadta és Sche\'oert lezáratta.
Időközben Weisz Siinou kanizsai kereskedő megtudta, hogy Scheiberrel mi történt, elaietell hát a rendőrségre s felajánlotta a kívánt 25 K-t. Nem Ingadták tőle el. Ekkor Wollák ügyvéddel ti kanizsai kereskeiió meni a polgármesterhez, hogy e visszaélést elpauaszól|ák. A polgármester rögtöu hivatta a rendőrkapitányt, kivel ugy határozlak, Itog) Scheiber azonnal szabadlábra helyeztessék, de aláiraltak vele. egy nyilatkozatot, hogy a rendőrségen követelni valója uitics. Ezt igy moudotlák ueki, de amit aláiraltak vele. auuak tartalmát nein ismertették meg vele. öt órai lezárás utáu igy szabadult ki börtönéből a kauizsai polgár.
A nagykanizsai rendőrkapitányságnál Scheiber felieleiitést lelt a kaproucai rendőrkapitány és a két rendőr ellen Ikinek nevét uem tudja, de az egyik somogyszeiitmiklósi születésü ) Személyes szabadság megsértésé, hivatalos hatalommal való visszaéléssel vádolja ókei Egyszersmind követeli kárának és költségeinek megtérítését. Amint az eset mutatja a horvátországi közigazgatás politikai érzelmeit a közgazdasági téren is érvényesíteni ak írja. érdeklődéssel várjuk az Ogy elintézését. Valósziuü hogy az eset a horvát báni láblát is l\'ogia foglalkoztatni.
— Személyi hlr Békéi Ignác miniszteri biztos, a liumei áll. polgári iskola igazgatója a helybeli áll polgári fin-és leányiskola tanulmányi ügyeinek megvizsgálására városunkba érkezett.
— Erzsébetnap Boldogult emlékű Erzsébet királyasszony holnapi navenapjál is kegyeletül tartja meg a város. A plébánia templombon 10 órakor gyászmise lesz, melyen a városi tanács ia megjeleuik Az iskolák növendékei Is templomba mennek, az előadás pedig szünetel.
— Miniszteri ellameréa Lővinger Károly magyarszerdahelyi tanitó több ruint 40 évi kiváló működés utáu nyugalomba vonult Gróf Apponyi Albert külön elismerő iratot intézett hozzá, melyet ma d U.\\B órakor adott át ueki Ruzsicska Kálmán dr kir. tanfelügyelő, Viosz Kerenc fóbiró, az iskolaszék községi elöljáróság és a tauitói járáskör megjelent elnök* és választmányi tagjainak jelenlétébeu
— Tanári megbltáa. A helybeli felső kereskedelmi iskolában megüresedett számtan és meuuyi-ségtani tanári állást az iskolafentartó ideiglenesen töltötte be Megbízta Vermes Aladár szakvizsgázott tauárt a mennyiségtan és keresk számtan tanításával helyettes tanári minőségben.
— A városi költségvetés a napokban megjelent éa megküldték a városi képviselőknek. A költségvetés azokat az ujabb tételek^ tartalmazza, melyeket a pénzügyi bizottság tárgyalásakor már említettünk. A költségvetés részletesebb ismertetésére még visszatérünk, most ctak azl Jegyezzük fel. hogy a hiány fedezéaére pótadó^ kivetése szükséges, amint már ezt korábban jelettük.
-- A munkáaginmázlum ügyében mini velünk közlik, szerdán este értekezletet tartóit a Központ kávéház külön helyiségében, melyeu mintegy f>0 iparos és több érdeklődő jelent meg. A gyűlésen Keist Zsigmond elnökölt és Somogyi Ede volt az előadó. At értekezlet bitottságot küldött ki, mely a muukásgimnázium ügyében beadványt fog intézni az Ipartestülethez. A beadvány tartalmazni fogja a miinkásgiinnáziuin terretetét és aiua kérelmeket. melyeknek teljesítését várják a tervezők at Ipartestülettől.
— Bízotté ági (11 éa A városi utadó-ügyí bizottság vasárnap üléat lartotl llsrtelendy Béla elnöklete alatl. Tárgyalis alá került ataliapáui leirat, melynek értelmébeu a községeket a hóhányási szabályrendelet értelmébeu beosztotta, illetőleg a mull évi beosztást véleményezte.
— Halálozáe. Hraf József az alsóleudvai eruyögyár volt kereskedelmi igazgatója Hiidapesleu meghalt.
Uj építkezés Nagykanizsán Ha igaz
ama hír, mit velünk közölnek, ugy Nagykanizsáit két uj emeletes épület fogja díszíteni a Belvárost A nagykanizsai építőipar pangása közepette szinte örvendetes sienzációként hat e hír. Azt közlik velünk, hogy Weisz Tivadar nagykanizsai gabona-nagykereskedő a Kazíncy-utcában, szemben a Kaszinóval a Rosenberg féle ház helyén emeltet egy emeletes épületet Ugyanezeu forrásunk arról is tud, hogy a Síréin és Klein gyarmatáru nagykereskedő cég az Erzsébet téren, a jelenlegi szegényes külsejű ház helyén épittett két emeletes házat Szívesen regisztráljuk e híradást, mert valóban örvendetes lenne, ha a két régif kicsiny földszintes házak helyéu uj paloták épülnének.
— Olvasóink figyelmébe Aiáuljuk Berény József és .fia éksterész cég mai hirdetését.
— A tornaegylet köréből A Nagykauizsai Tornaegylet rendes gyakorló órái at utóbbi időben igen élénkek. A vozető tanár a céllövészet gyakorlását is meghonosította, a mi hamarosan népszerű lett. Héttőn este a .győztes lövők" zsurt rendeztek, ami kedélyes hangulatban a késő eslí órákig együtt tartotta at egyesület megjeleni tagjait.

NOVEMBER 18.
ZALAI KÖZLÖNY
fylemlití « rendőrség legutóbbi bakklövését és i posta-tolvajokat ia Ara ?0 fillér Kaphatók az Aktuális Köuyvtár kiadójában. IV , Veres Pálné-ulca Iti.
— Csalás a postatakarékpénztári betétkönyvvel. At alsóleudvai csendőrségnél egy szent királyi (Zala m | asszony feljelentést telt Berghold Sámuel kaproncai pincér ellen, ki tőle egy hamisított postatakarékpénztár könyvre kölcsönt veit fel. A nyomozást meginditották.
— Ujabb hirek Dörmöjgő Dömötör utazásáról. A legfurcsább automobilozó, a ki valaha végig töfl-tóffóll árkon, bokron, országúton, falun, paradicsomos és káposztás kerteken, Dömörgó iMuld-tör, a hírneves mackó ugyan sok dingót ad a környék népének, a kiknek veteményeit agyongázolja, szekereit belefordítja az árokba. De ennél is több mulatságot szerez Sebók Zsigmond és Menedék Klek gyermeklapja, a Jó Pajtás olvasóinak, a kik hélról-hélre olvashatják mulattató kalaudjait. Legutóbb egy igazi aulomohilislával találkozott, attól vette a Berlin-buda-pesti automobilverseny hirél Alighauetn részt is fog beuue venni, a milyen vállalkozó szellem, erról majd olvashatnak valamit a Jó Pajtás kis olvasói a jövő számban A mostani, hatodik számban kedves, szép versek vaunak Kndródi .Sándortól éa Lampérth (iézától. keleti mese kezdődik Szólósi Zsigmondtól
folytatódik B.....»lek Klek regénye, ugyancsak Benedek
Klek mesét is mond farkas komáról Vannak ínég mulatságos képok és cikkek, szerkesztői ¡zenetek, rejtvények stb. A Jó Pajiás-t a Fraukllu-Társulit adja ki, előfizetési ára negyedévre 2 korona 60 lillér Mutatványszámokat ingyen kQld a kiadóhivatal (Budapest, IV., Kgyelem utca 4.
— A hol a toronyóra ,megbolondul" A vidéki viszonyokra rendkívül jellemző, hogy a városban előforduló bajokat akármilyen aprólékosak is legyenek azok csak alapok felszólalására orvosolnak, llyeu gyakori baj a vidéken a toronyórák elromlása Kgyik megyei lap a következő kedélyes hirben számol hv a toronyóra mizéráról:
Bolond óra A mi toronyóránk éz a bolond őra. Ugy ^ár, ugy Qt, ahogy neki tetszik. Délben 13 órakor \'/, l-et nt de t.\'-őt mulat Víszout máskor 13-őt ut és \'/, |-el mutat. Valóban ideje volua. ha egy hozzáértő szakember kitanítaná a reguláról a toronyórát, amely most tossz is, bolond is.
Poata palota Szombathelyen. A kereskedelmi kormány a szombathelyi Széli Kálmán-utcára néző vasúti telken uj postapalotát építtet.
— Megverte az apját Véros fejjel ment az öreg Pimeizl Adolf a rendőrségre, hogy tiál Pimeizl (iézát feljelentse, mivel ez öt megverte. A lelketlen Hu sok keserűségei szerzett már az apáuuk és gyakran összeütközésbe jutott n törvénnyel ugy hogy a rendőrségnek nagyon is ismert alakja lett Most az agg apától, aki már cipész mesterségét se tudja folytatni, pénzt kért, aminek pedig az apa is nagyon szűkében vau. Mivel nem kapuit véresre verte a tulajdon édes apját. A durva lelkll Hu ellen az eljárást megindították
— Hazafelé a hegyről Furcsa, hogy a verekedések rendesen nem akkor lörléuuek, mikor a szöllóhegyre fölfelé mennek, hanem mikor könnyen lefelé hajadnak. De ki tudná euuek okát? Bánok-szeutgyőrgyön is tapasztalták Pór József öreg pogár ember többed magával hazafelé ballagott a begyről Kiérte őket Bicsak János ét fia Sándor. Valami régi harag miáu nekimentek a társaságnak és előbb Tamás Ferencet, azután meg Pór Józsefet vágták a földhöz és fojtogatták, meg a csizmás lábbal rugdaltán. Azután otthagylak a megvert árinádiát. Az ügyészség majd felelősségre vonja őket e virtuskodásért.
— Papok pincéje Juták Zvouimir ósziszout-györgyí plébános észrevette, hogy a pincéjéből valaki állandóan ltord|a a bort Jelentést lelt tehát az eaelről. A vizsgálat megállapította, Itógy a plébános szolgálatában levő Horváth Ferenc, és Bedlebi (iyörgy iszogatlak a jóféle plébáuosi borból, de egyszerre csak 4—5 litert vittek el éa közöseu megitták az istállóban. Valami uyole hektoliterre megy az eddigi fogyasztásuk. A pincébe ugy jutottak be, hogy a cseléd leány ládakulcsát annak tudta nélkül használták a pince kinyitására. A kulcsol használat után mindig helyre telték, fel|elentelték őket a nagykanizsai űgyészséguél.
— lemét a cigányok. A kiskomáromí község tulajdonát képező szövetkezeli holtba c hó 8. és !)-e közötti éjjel betörlek és miutegy 30 K értékű
— Huevlzegálók záróvizsgája A nagykanizsai IV husvitigáló tanfolyam záró vizsgája f. hó II-én tartatott meg. A vizsgán lo jelentkező vett réait, arra rainduyájau képesítést kaplak. A jelentkezők közül Takács Ferenc komárvárosi és Hegyi József leseucze németfalusi hnsvizsgálók igen szép feleleteket adlak, amiket a bizottság ezért egyhangúlag megdicsért. A bizottság tagjai voltak : Mayer Öllé törvényhatósági m. kir állatorvos, Zalaegei szegről, Dr. Rált Kálmán városi tiszti orvos és Kertész Lipót vágóhidi állatorvos, tanfolyam vezető A jelenlevő Vt-udégek és a bizottság elnöke megelégedést és elismerését fetezte ki Kertész Lipót vágóhidi állatorvos, tanfolyam .vezetőnek a buzgó tanításáért és azért, hogy a huavizsgálók számára irt .Vezérfonál" cimű könyve olyan eslerjedésl nyert, hogy az egész országbau tankönyvül haszuáiják A Vltfhusviisgáló tanfolyam e hó ló-éu vette kezdetét, auielyeu Somogy és Zalavármegyékről összesen 1 i-eo vesznek részt.
— Az *lsólendval Hadik múmia. Miutegy bárom hónappal ezelőtt az Alsóleudvai Híradó mozgalmat indított az alsóleudvai szentháromság kápoluában levő Hadik Mihály muntifjának megmentése érdekében. A lelkes mozgalomnak, melybeu Ohilkó Sándor dl. ügyvéd is tevékenyen réxzlvelt megvan aa eredménye. Az alsóleudvai lap eddig közel ez*r koronát gyűjtőit. Kbból ötszáz koronát gróf Hadik Barkóczy Kudre adományozott, kí a kegyeletes mozgalomról értesítve, azonnal auuak pártolására sietett, tiróf Hadik Barkóczy egy nyílt levelében kijelenti, hogy ő egyizben megbízta jogtanácsosát (Jaeugery (lyula dr. budapesti ügyvédet, hogy at alsóleudvai plébáníáuak jelentse be, hogy a múmia eltakarítására hajlandó, erre azonban a/,1 a választ kapta, hogy előbb bimnyitsa be a család, misierint a kérdéses múmia téuyleg Hadik Mihály földi maradványa-e? Ilyent bizonyítani nem állván módomban, természetesen, tuíudeii további lépési abba kellel! hagynom ; annál inkább örülök mostan hogy a muinia tisztességes eltakarításának ügyét maga a társadalom velle a kezébe.
— Légzőszerveink ellenségei at őst és tél és nagyou gyakran támadnak ez időstakokbau mindennemű gyuladások és hurutok. Ily betegségeket atounal figyelemmel kell kisérui. mivel az elhauya-golás hosszantartó és nem ritkán még az életei is venzélyeztetó huruton megbetegedésekhez vetetnek Nem ís szabad haszontalan hátisterekkel experimentálni, hanem atounal egy igati gyógyhatású szerhez kell lolyamodui. Ily szerek kötül els\'i helyen áll a „Sirolin-Roche" minden gyógystertárban kapható.
— Lakbéremelések a városi épületekben K hó 15-én járt le at a terminus, melyre az eddigi bérlőknek uyilalkotuiok kelleti, hogy a városi épületekben birt lakásokat a felemelt hátbér mellett is megtarlják-e? Három bérlő kivételével mind hallandó at uj alapon megkötni a szerződést, de mégis kérik a béremelések mérséklését. A pénzügyi bizottság azonban a már kidolgozott hértorvekeu módosításokat tenui nem javasolja.
— A falu korcemájában. Dok\'lia Uyörgy buzáai lakos nemrég meghált Steril Salamon daná-sai korcsmáiéban. Jól aludhatott, mert mire felébredt híáuyzotl két erszénye. Keikben valami igazoló legv a másikban 143 korona volt. A korcsmáros kocsisát, Bakra Iváut vallatóra fogták, de sikertelenül Kllenbeti a ládá|ábau egyik erszényt és az igazoló jegyet megtalálták. A pénzt azonban nem hajlandó előadni. A perlaki járásbiróaág vette kezelésbe az Ügyet.
— Aktuális könyvtár cím alatt nagyszabású. teljesen eredeti irodalmi vállalkozás indult inog Bpeslen Stomaházy István szerkesztésében moly egy még egészen uj eddig ismeretlen téren nyit ösvényt. Kgy sajátságos irodalmi mUla|l teremt meg. Beleviszi az irodalomba művészi eszközökkel dolgozó aktualitás hatalma- erejét. — At első kötet tlodáiiyi Zoltán munkája Repülőgépeit at északi satkra, melyben fantasttikus színben ecseteli az ötven év múlva történendő eaeniényokel. At ő regéuyében a repülőgép oly kötistnerl fogalom, miut ma a vasút vagy az automobil. Ára l Korona 61) fillér. — Kacagó szélhámosok a címe a l. füzetnek, melyet a kitűnő iró 0 h o I u o k y Viktor írt. Két uagyaaabáatt tolvaj csini bestéi el stellemes, humoros modorban s
árut elloptak A boltban levő Wertheim stekrény volt azonban a betörés főcélja, de oda nem oynlhattak be, hanetn annyira megrongálták, hogy ki»e tudták nyitni, míg egy szakértő netu érkezik oda, aki helyreigazítja a pénztárt, l\'gylálstík csak a sikertelen kasstamüvelet utáu fordullak az áruraktár elleu. Az a vélemény, hogy cigányok a lettesek, inert Kanizsa felől az nap este Kiskomárom felé gyorshajtásba láttak czigáuyokat menni.
— Első lopá* Nóvák (Iyörgy és PiuUrics Autal keilveshegyi lako-ok átmentek é|jel Fekooya Anna udvarába. Kunok istálójáról a záró faretesit könnyű szerrel leverték és az ott kérődző 30 K értékű kecskét elhajtották. Megtudták, hogy káros felismerte őket azért hát amiut Arany János .Első lopásában\' is történt, visszavezették a jószágot Fokonya Annának pedig 8 K-át .adtak, hogy ue tegyen az ügyről jelentést. Nem is téti, de egy falubéli uem állhat la meg. hogy az esetei be ue leleatse illetékes helyen. Kzért sz eljárást a két tettes elleu megindították.
K0Z6AZDASA&
A Prinoipalis csatorna szabályoaáaa.
A városunk határán átvonuló Principális csatorna gyakori áradásaival folyton károkat okoz n partmelletti birtokosoknak A csatorna "-egy részének ármenteaí-tését és tisztogatását Parsa, Kajk vidékén a Kógyárí ármentcsitő társulat már régebb idő óta eszközli, Most Rieger Antal szombathelyi kulturniérnők tervet dolgozott ki, mely a Principális csatornának Palintél a Muráig terjedő szakaszának szubályozása és kotrása és tisztántartását lesz hivatva szolgálni Vécsey Zsigmond Nagykanizsa polgármestere mint vizrendőrt hatóság meghívta értekezletre a csatorna melletti birtokosakat. Kz értekezlet tegnap volt a városháza tanácstermében a polgármester elnöklésével. A népes gyűlés elhatározta, hogy vizitársulattá óhajt alakulni és felkérté a polgármestert, hogy egy alakuló gyűlésre vonatkozó előmunkálatokat legye meg, hogy az alispáni hivatal az alakuló gyűlés napját minél rövidebb idő múlva kitűzhesse.
A Nagykanizsai Malátagyár és Ser-főződe r t igazgatósága legutóbbi ülésében megállapította a társaság mérlegét A vállalat november 30-án délután 3 órakor tartja 17 ík évi rendes közgyűlését a Pesti magyur kereskedelmi bank nagykanizsai fiókintézete helyiségében.
A koszthely- hévízi villamos vasút. Keszthely városa eddig a (iant gyárral tárgyalt A Keszthelyi Hírlap egy gépészmérnök tollából most cikket kőzöl, maiy a stertődés tervetetet a városra nagyon kedvezőtlennek tartja. Nincs kitárva, hogy ezek után Keszthely városa más szakcégekkel is tárgyalást indít
A kosárfonó részvénytársaság A Zalai Közlöny elsőnek emlékezett meg airól az érdekes tervről, hogy a muravidi kosárfonó telepet átalakítják részvénytársasággá. Azt is megírtuk, hogy a vállalatot százezer korona\' alaptőkével tervezik. Az erre irányuló előmunkálatokat már megindították. A mozgalom élén a Perlaki takarékpénztár áll, mely a tulajdonossal, Kovács Márkussal egvotértőleg, Muraközben nagy érdekeltséget szándékoznak bevonni az alapításba.
A Bór- ta Llthlon-tartalmü
Salvator-forrás
kitűnj •lk«rr*l huanátutik veaabajoknál, » húgyhólyag bán-lalmalnál it köazványnél, • ezukor-batagaágnél,» emésztési lálag-záal szarvak hurutjainál. Húgyhajtó hstásdl
luaniul llui« islolMlt
V«I|MH UaiUl
KmfkmU áf4mg9ÚktrukUé**klm worn * I—rlr„ UI..Lrf,rrÍJ filUUÍ>il
• B<.iiwI, V IkWratrrl t . _
4
ZALAI KOZLÓNY
NftYKMBKR 18
\\l
ItíT Gyomor betegeknek! ^
Mludeiuknak, kik • gyomor meghdUte, vagy lulterhelíte, ro««i. nehetan einíwlheto, nagyon meleg, Mgy hideg «lelek álveiete állal, vagy rendellen tletmod kAveikettáben gynmoibetegááget, mint
Gyomorhurut. gyomorgörcs gyomorfáj dalom, nehéz emésztés vagy — nyálkáaodást kaptak, ajánlunk egy kitűnő háziszert. -
melynek kltilnb hálát« már ívek ólt kl van ptóhálva. K< a
Hubert Ullrich-fóle növónybor.
Eian növánybor kllünfl, gyógyhatásúnak talált füvekből, Jó bcrral van kéaaltva *a erd.lll, áletre kelti ai ambar emiiitO tierveietát. — A ntványbor magakadályona ai emántá.i i--ravarokat ét eldmoidltja ai egálleéget vár ujjákápiödáiát. =====
A nAvtnyborl Idejekorán lutiuilva, gy.iinorl.oieg.égok inig a Cllrájukban elfojtalnak. — Symptnmák mint: Fífájái, íeliiAfAgát, gyomorágéi, felíuvódát rotuullál bányánál. melyen chronikui (Id8t gyomorbetegtégeknél oly gyakran előfordulnak, elmultuk uíhányalorl Ivá. ulán.
ét ennnk kellemetlen kavetkeiulényel, mint ltorulát, kAlike, iilv dobugát, álinatlaniág, valamint vértoluláa a májban, epében et a nagy Ztlglr-érbm (Arany-ár bántalmak) a nSvénybor által* gyoiaan megbüntetnek. A növénybor megiiűnlotl ai emitriheilen.égei ét kflnnyll trékeléi állal eltávolíttatnák a gyomorból át belekbíl alkalmatlan ré»iek
Sovány, halovány kinézés, vérszegénység, elerötlenedéa,
legtAhbttbr a rom emémét kövelkeiményel, hiányut verképrtfdés él a máj betegei állapotáé. tvágy-hiánynál, Idegei bágyadtiág ét rum kedélyhangulal, továbbá f.ifájáiok, ilmallan éjjelek k«*i)tke«lé-bell Ily egyinek lantul egéuen elpuutulnak. 00" NOvénybur ar elgyAngUlt életerőnek uj lukletéit ad. «v NAványbor fnkoira az étvágyat, a\' tmcuHil ál láplílkolá.t elitmuldi ja, eloteglli ai anyagcierál, gyortltja a vérképi&détl, megnyugtatja a feldúlt Idegeket íi áletkedvel »erei. Siámtalan elltmeréi e< hálanyllvánltát Igai.dják eii.
N\'Avénybor kapható 3 át 4 koronáin a Nagyk.Milr.al l\'judvarl, K la Komáromi, Ctákányl, Nemet-VIdl, TaplOnyl, BAhAnyel, Nagy Hajúiul, Fel.il-SegeiiH, Cturgíil, Beirencel, UAIal, Légládi, Alto-Ouiuliüiul, Kototll, Mura.( lányi, Kilkal, l\'udturenl, Srelnicial, Ut.dendval, l\'ákal, Hakial, Novai, Baki, l\'AIAikel, Pacial, Altó-Kajkl, Nagy-Kadal, Héthelyi, Maicialll, Kapoiviri, Nagyatádi, Taráuyl, Várjel, Sl.-Ueorgehi, Kalinovad, No.lRra.ll, Kapromat, l\'orluti, Oáktornyal, Vuratldl Itb. g/Agy-lárakban át filuerUiieiekben ét ar oiitrák.uiagyar monarchia leglAbli gyógytárában.
A kaniiaai gyAgytátak 3 át lAl.b Üveg növényből rendeletnél eredeti árak mellett küldik ítél mindenüvé a monarchiában.
Székrekedés
Dnnántnl legrégibb ókszerttzleteí
Beróny Jázsef ós Fia
NAGYKANIZSÁN.
Arany és ezüst ékszerek kéazltéae villanyerére berendezett műhelyünkben.
Dunán felszerelt ékszer, arany és ezüstáruk raktára.
Jegygyűrűk a legnagyobb választékban rendes és különleges formákban.
Kernek menyasszonyi ajándékok finom Ízlésben.
Legszebb női- és férfi aranyóraláncok.
Szép raktár brillant, gyémánt éa azinea drága-kövü tárgyakban
Régi vagy vásott foglalatú drágakőtárgyak
divatosan éa tartósan műhelyünkben átfoglaltatnak.
Teljes étkezókészletck valódi ezüstből hivatalos ellenőrző próbával ellátva.
Jutányos, olcsó árak! Eladás részletfizetésre isi
A berndorfi gyár fóeláruaitó helye csakis első minőségű Alpaccaezüst étkészletekről.
Brilliantok, gyémántok, arany- ezüsttárgyak legmagasabb árban megvétetnek vagy becseráltatnsk.

Aki bútort
BUDAPESTEN AKAR VASAROLNI,
saját érdekében cselekszik, ha vásárlás olótt megtekinti a
..BUDAPESTI ASZTALOS IPARTESTÜLET" védnöksége alalt álló
BÚTORCSARNOK ÉS HITELSZŰVEÍKEZET
árucsarnokait, melyek a következő helyeken vannak: VIII. József körút 28. sz. (Bérkocsis-utcza sarkán) IV., Ferenciek-tere 1 sz (a királyi bérbalotában.)
^Kzbii szövetkezet az „Országos Központi Hitelszövetkezet" tagja s Hintek felügyelete alatt áll.
Vásárlási kényszer teljesen kizárva , Stílszerű modern lakberendezések
Jalányos árat! Szavatosság, in miswrl,
W Az árucsarnokba kizárólag elsőrangú budapesti asztalosok és kárpitosok dolgoznak.
■i
Ü iX
y
ROPS
Biztonsági gyorsfőző.
Tüzveszely kizárva.
tösötöl felvesz I ^
a kiadóhivatal,
és rr
Lií
Deák tér
és minden bel- és külföldi \'hirdetési iroda.
n Ha felborul elalszik, as
oo Szesz kl nem folyhat oo Szeszfogyasztásban igen takarékos Kapható minden jobb vasáru éa háztartási czikkeket árusító üzletekben. Ha valahol nem kapható szíveskedjék hozzánk fordulni. Képaa prospaotna lofyan bérmantT«.
ROPS Fémáru Részv.-Társ.
BUBAPEST, V, Ittri-Váezl-lt 74/61
■•lybatl alinudUk:
Weiser J. 0., Ileltlheim és Quth, Ro.ienféld
Adoll liai, Kohler Testvérek W V MVM i-dWüáil •WV^fc\'l • \'«M6C W603
Hirdessen a Közlönyben.
\'í
k y
K
>:
X
I
V.
i
K
í
i
k
V
Szőlő-oltvány,
szőlóvesazó.ról és borról na^v képes árjegyzékemet
INGYEN
és bérmentve kUldöm meg, a ki Címét tudatja. Kzen könyvet még az is kérje, a ki rendelni nem akar, inert ebből megtanulhatja a szőlőtelepítést s emellett sok szólókép van fentié Szólóoltványokból és inás egyéb európai éa amerikai alma éa gyökeres vesszőkből a világhírű Delawaréból állandóan tObb millió készlet eladó, ulcsó ár mellett TObb ezer elismerő levél, közte több hercegi és gróli uradalomtól.
Cimt Bzttos Sándor fia, szőlőtelepe,
Bihar diószeg
Akar nősülni?
Hölgyektől (ezek között olyanok, törvénytelen gyermekekkel testi hibával Mb.) 5-600.000 korona vagyonnal fel vagyunk hatalmazva, megtelelő férjet keresni. (Jsakís urak (ha vagvoiniélkllliek is), akiknek komoly szándékuk van és gyors házassághoz akadály nlneaen, írjanak e címre: L. Schlesinger, Berlin 18. Deutschland
szállít, amerikai sima éa gyökere» • alA*^\' — vesszőket külön-
féle fajokban, fajtiaztaságért jótállva legdúsabb választékban a már évek őta elsőnek es legmegbízhatóbbnak ismert:
KUkilllomintl alti «zilialtfáiy telep .tulajdonos: 0A8PARI FRIGYES
Medgyea 89. »* (Nagykllknlló-megye). Tinák képaa árja«yaék«l tárat I —:—
A» árjegyaákben t»I^Uim..k at oraiág minden réncról irkeiett .ll«««rá Imiik, ennélfogva minden xólóbir-(oko. megrendelíáének éiegtétele elótt az i.meróá sie-mélyWgtktöl ugy sió-, mint irásbellt.g biíonyáágol a«erezhet magának Inti iiilitilip lillétlta ai|kll katéaáfárál.
Nyomatott a laptulajdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
jvjmtr • ..........
■.....
NAOTKAÏIIZSA, 1909. NOVEMBER 22

48-IK ¿VFOLYAM, 93. 8ZAM.
húttG.
____ hélloii il ciitlrtikia dalban.
trák: Kgtu érre 10 korona, félévic 6 koron*, negyedévre a korona 80 flll. — Egy»» nim ári 10 flll
-4T*T~r------\'-—-----__
Felelős iseikcixlrt : Krrléu .lóaaef.
Klnrijn :
SzarkaizUiéi éi kiadóhivatal Daàk-tér t.
Hirdeláiek dijeiabée eierlnl.
A nagykanizsai közkórház 25 éve.
Kórházi statisztika. —
Itlfkttlliá, nov. 12.
Ép fki idén 25 éve, hogy a nagykanizsai .közkórház megépült. Azt hisszük nem lesz (érdektelen, ha e huszonöt év forgalmi statisitikijá} telje» egészében közöljük már osak azért is,, hogy a nagyközönség tájékozva legyén, arrój a nagy betegforgalomról molyet kórházunk felmutat és a mely forgalmával Nagykanizsa egész vidékének óriási szolgálatot, tesz anélkül, hogyha várost anyagilag wegterbelnój uót indirekt a város iparosainak kereskodóinek áruforgalmát lényegesen emeli.
Osak szán»« tényeket sorolunk fel egyszerű számokat, amelyekből mindenki levonhatja a következtetést.
A kórház 1884-ben épölt aiuidón óriási hiányt pótolt, mert a mostani Oasinó helyén állott régi düledező kin kórházban, amely különben is a város kellő közepén volt, leírhatatlanul botrányos fosszak voltak az állapotok.
A kórház 1884-beu. 40 ágyra volt berendezve, amikor is évi \'beteglétszámn 285 volt, amely betegforgalom 1908-íg lPj4ö-ra emelkedett ís a 2039-el csak sz 1906-ik évben érte el. Kz volt a legnagyobb forgalom, amit a kórház 25 év alatt elért, ami nem jelenti egyúttal azt is, hogy ápolási napjainak száma ez évben volt a legnagyobb, mert ez még átlói függ, hogy állag egy-egy beteg mennyi ideig fekszik a kórházban
Alább egész terjedelmében közöljük évról évre u betegforgalmi statisztikát, uiuiból kitűnik, hogy az utolsó két év apadást tüntet fel, de annak magyarázata csak az, hogy * kát utolsó évben már a túlzsúfoltság elkerülése végett csak a legszükségesebb esetekben vettek fel betegeket, hogy a zsúfoltságot annyira amennyire csak lehetséges, elkerüljék.
De mennyi kíméletlenséget mennyi keraényszivüséget kellett az arra illetékes orvosoknak érdemetlenül » nyomorult jelentkezőkkel szemben laniisitsniok, akiktói akárhányszor a kegyetlen kószivüség vádját kellett elhallgatniok az elutasításnál!
Hányszor jött elfagyott kezü-lábu vándor utas\' akit ugyMÓIván a küszöbről kellett elutasítani hely hártyában; és hányszor kellett elaggott gyenge chronlous bsjtan szen-
vedőket kituszkolni a kórházból, hogy másoknak helyei csináljanak.
És azt a kétségbeesett jajveszékelést amit a kényszer utján is kihelyezett aggok ós chronicus betegek ilyenkor csaptak, azokat az embertelenséggel vádoló pillantásokat csak a kórházi orvosoknak kellett zsebre váguiok mindannyiszor, ahányszor ezeket a kénytelen kihelyezésekel végrehajtották, s a túlhajtott humanismus mai századában amidőn még a rabok sót fegyencekkel is éreztetik a 20-ik század sokat hangoztatott huiuanismusát — az elnyomorodott, » szegénység ós öregség állal már önmagában is beteg vézna töpörödött nyomörgó alakokkal szemben a loginhumanusabbaii kellett eljárni.
Igaz, nem a kórházak hivatása aggokat, szegényeket állandóan eltartani öregségükre, de azl a szigorú határvonalai betartani, ami az egészség — és betegség között létezik, a gyakorlatban szörnyű nehéz. El kell hinni a polgári életben ajajveszéklónek, hogy éhes, gyenge és hogy dacára énnek fáj is valamije, mert a lelkiismeretes orvosnak semmi se bánthatja jobban a lelkiismeretét j— mintha a simulans tényleg komoly betegnek i bizonyul s ha elutasittatik, vagy az árokszélen meghal, mert nem talált bebocsájlatást sehol. A kórházak állandó rémei a Spitalsbruderok úgyis benne vannak a fekete könyvben, azokat ugy sem veszi fel egy kórház sem, mert a kitiltottak közt fel vannak sorolva.
Pedig a humánus orvosok közölt is a leghuuianusabbnak tudjuk és ismerjük a kórháznak kezdettől fogva, tehát 25 éve igazgató főorvosát Dr. Szekeres Józsefet, aki nem jubilál, aki nem keresi a kívülről jövő jubileumot, hanem aki önönmagában, mint a jól teljesített hivatás édes önnérzetének boldog birtokosa — megelégszik azzal a tudattal, hogy mint egész ember jól megállít azt a helyet, melyet rendeltetése, vagy mondjuk sorsa, szamára kijelölt.
És miután minden egyes ember előtt aki hivatását pontosan, lelkiismeretesen és mint egész ember töltve be helyét, jól is teljesítette, le vesszük kalapunkat, ugy elmondhatjuk hogy Dr. Szekeres József olótt is levehetjük, ha már egyébért nem, mint az emberiség egyik buzgó tevékeny munkása előtt, Ezt legalább is megérdemli, de ezzel aztán be is éri, tudjuk, hogy bántjuk ezzel is szerénységét, de ezzel már tartozunk öuöutuaguukuak ts. A sajtó ne csak bántson, do néha legyen elismeréssel is.. .
Munkájában 23 éven ál békés és szerény munkatársa volt Dr. Szabó Zsigmond alorvos, aki mindig szívesen és szeretettel osztotta meg a bajtársával azt a nagy nehéz és háládatlan feladatot, amellyel egy kórházi orvosnak félretéve minden fizikai és szellemi indispositiót éjjel nappal el kell végeznie, s a mely soha sem halasztható el — restantia címen. ,
És amint igy külön-külön elismerésünket fejezzük ki kórházunk e kiváló orvosainak nem hagyhatjuk megemlítés nélkül együttműködésüket sem. Az a teljes szolidaritás, mely Dr. Szekeres és Dr. Szabó között ugy benn a korházban működésűk közben mindig dominált, valamit a városi életben kórházi és kőzegézségi ügyekben való egyértelműség n legfényesebb tanúsága, hogy mindketten az igazságot szolgálják, melytől eltérni meggyőződésük miatt nem tudnak, osupa udvariasságból pedig nem akarnak. Ez a harmonikus együttműködés legszebb ch&rakte-rietiouma a lefolyt 25 évnek.
Befejezésül itt közöljük Nagykanizsa város közkórházának 25 éves betegforgalmát. Tesszük pedig ezt [azzal a reménységgel, hogy 25 óv múlva talán ugyancsak a Zalai Közlöny hasábjain, de bizonyára más szerkesztő beszámolhasson azokról a kórházi újításokról, kibővítésekről, melyekért a jelenlegi orvosok és mi is nem egyszer felemeltük szavunkat.
A 25 év betegforgalma: 1884 ben ápoltatott 285 beteg
1886 . . 45 2
1880 U3I
1887 . . . . 763
1888 950
188)1 954
1890 . . . 11 «8
1891 1x60
1892 . 1316
1893 . 1290
1894 . . 1153
1895 1974
1896 . 1310
1897 . . 1499
1898 . . 1644
1899 1638
1900 1670
IB01 . . 1820
1902 1 •"(
1903 . 1897
1904 1916
1905 . . 1880
1900 . . 2039
1M07 1962
1908 . • / . 1946
1909
öwzeaea: 3f>ij beteg.
Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. influenza
ellen számtalan Unir ét orvoa által naponta a|ánlva.
Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mfrrteakWf „KorAt" rreUeti nnmaffoiát*.
F. Hafaaaa-U Haeke A Ca. Baael

N07BMBKR »8
ZALAI KÖZLÖNY
cosaí. Sajnos bennünk uem él illutió. Ai Aránjfi hangverseny nékünk ad igazat A kanizsai közönségnek vasán lárma kell. Akkor aztán .bukik" a közönség mindenre A vásári lármában nem egyszer orosz kántorokat „adtak be- opera énekesként. Kllenben lárma uélkQl komoly, elismert művéstek ia csak akkora közönséget vonzanak, mint a delittánsok. 961 eunél is kissubbet.
Önkénytelenül is a kószíubáz ügye jut a figyelőnek eszébe az Aráuyi hangverseny nyomán. Mert az ily momentumok súlyos adatok a színház épilés ellen. Remélbelő-e, hogy oly városban, hol komoly tnűvé-zek ily kis közönséget vouzauak, lesz-e a kőszínháznak állandó közönsége. A komoly zenei művészet pártolása legközelebb áll a színművészet pártolásához. Már pedig ahol csak ily érdeklődést tanúsítanak, ha világhírű művészek interpolálták Bruch, Pagamini, Chopin, itándel mesteri darabjait, ott a szininűvéatet sikere is veszélyben van. Az Arányi eset is igazolja, hogy az állandó színház építése még nem kötstük-séglel Nagykanizsán.
Nem akarunk igazságtalanok Unni. Nagykanizsán\' a művészetnek egy neme még sikert arathat. A művészetnek nem a komoly fajtája ez, hanem iukább orfeumszerü. Az orfeum, vagy mondjuk „bohém művészet" képviselői sikert aratnak, akár melyik faját ütik a művészetnek. Ktek a művészek léba dolgokat produkálnak Dalbau lipótvárosi zsargonnal aratnak sikert. Rajzuk, festésük a pikáns élclapok zsáuerébe vág. Prózai előadásuk a legmodernebb kabaré irányát követi. Az ilyen művészek, ha hivatásosak, ha dilettánsok sikert aratuak, mert ezek léha, tartalmatlan dolgok Szóval, mint nálunk mondják, „kedves apróságok."
— Esküvő. Miltényí üyula, a Miltényi Sándor és fia nagykanizsai cég beltagja f hó 20-án vetette oltárhoz tíay Irénke urleányt, Hay Uyörgy nagykanizsai rendőrkapitány leányát.
— Hajgató Sándor temetése. Mint becses vendéget, sok nép kikíséri. Becses volt a szolgálat, mit embertársainak nyújtott életében, azért a részvét óriási megnyilatkozása kisérte a kicsi ajtóig, mellyel a világi élet becsukódik. A gyástháznál a közönség óriási sokaságában otl láttuk Vécsey Zsigmond polgármestert. aki a lauitógyOlésekeu gyakran hallgatta llajgató Szivet lángra gyújtó, szabadelvű, gondolatokban gatdag beszédét Olt voltak előkelőségeink közül oagyou sokan. A főgimnázium tanári kara és a polgári fiu- és leányiskola tanári kara a uöveudé kekkel együtt állták körül a ravatalt Az állami elemi iskola, az izr. elemi iskola tanító testületei teljes stámban, a kiskanizsai polgári olvasókör, melynek a megboldogult megalapítója volt, küldöttségileg vett részt a gyászszertartáson A halottas kocsi feketeségét eltakarták a stámos koszorúnak tarka virágai. A család tagjainak koszoruiu kivül élénken kivált a Nagykanizsai tanítói járáakör kostoruia nemzeti színű stalaggal e felirattal: „Örökös elnökének a nagykauizsai tauitói járáskör* a kiskanizsai Polg. olvaaokör nemzeti szinü szalagu koszorúja, a volt tanítványok fehér szallagos koszorúja A sírnál a nagykauizsai tauitói járáskór nevében Hanekovich Jánoa állami tanító vett bucsut at elköltözottról Többek köxt eteket mondta; A léged ímádásig •terelő kedves tauítváuyok, kik ajkaidról mini méiel leaték a szót, vidám körükbe hiába várnak eteulul a barátaid, kik itt körűlállunk, (hiába állattuk magunkat felgyógyulásod reményével) szintén hasztalan várunk te n«m |össz el, uem lostel kötöttünk többé. A te ■inden szépért és uemesért harcoló, ideálisan érző lelked nem lelkesít többé benuünket, megszűrnél apostolává lenni a tauitóseregnek, mely téged ugy sieretett. De ha elvesztettünk is, ha távozásodba bele kell is nyugodnunk, s ba hamvaidat a hideg hantok elUkirják Is előlünk, lelked köztünk él. közlünk marad mindvégig ; s ba a lelkesedés, melyet, a te lelkedből merítettünk csüggedne tán, eljövünk sirodhot, hogy ott újra — meg újra lelkesedést merítsünk a mi tanítói nehét küzdelmeinkhez Most pedig nem tartóztatunk továbhr menj kiszenvedett lest. bár sir utánad kebelünk áldásunk lekísér zordon sírodba, a áldást mond kihűlt poraidra. Végül Platt-der Boldizsár a kiskanizsai Polgári Olvasóegylet nevében mondott Isten hotzádot Hajgatóuak, aztán átadatott a mindent megemésztő múltnak.
— Viroai ügyek. Vécaey Zsigmond polgármester Beutzik Ferenc dr. vároai ügyésszel és a státnvitsgáló tagok kötreműködésóvel szombat délután a város háti pénztáránál szokásos havi pénztárvizsgálatot tartott — á Kazincyuton készült aszfalt gyalogjárók átvétele ma d. u. tog megtörténni — A pénteken tartott tanácsülés elfogadta a püuzügyi-biiottságtól bottá felterjesztett 1910. évi költségvetélt é* azl a legközelebbi képviselőtestületi gyűlésen tanácsi javaslattal elfogadásra ajánlja.
— Qyüléa \\ Zalamegyei függellonségi éa 48-as párt november 27-éu gyűlést tart Zalaeger-ategeu. A gyűlésen töltik be a megüresedett alelnöki álbbt
— A hivatalon lapból. Ügyéstségí átlie lyetéa. At igatságügy minisiteríum vetelésével megbiiott miniszterelnök Kiss László dr. nyíregyházi kir. ügyészt a nagykanizsai kir. ügyészséghez helyezte át.
Bsküdtbiróságl elnökük A győri kir. Ítélőtábla elnöke 1910 évre a zalaegerszegi kir. törvényszéknél szerezeti esküdtbíróság elnökévé dr Degré Miklós kir. trv. elnököt, elnökhelyettesé dr. Pritz József kir. törvényszéki birót jelölte ki.
Névmagyarosítás Pollák Sándor pacsai lakos nevét .Pogányra" magyarosította
— Hitközségi kösgyüléa. A helybeli izr hitközség f. hó 8-án d. u. 3 és >/, órakor tartja évi rendes közgyűléséi, melyen az 1910 évi költségvetés fog tárgyalasra kerülni.
— A belföldi játékszerek közt, a melyek a mint tudva van, világhírűek, a Horgouy-Kőépitó-szekrény első helyén áll ; mindig mint első játékszer szerepel a gyermekek ajándékozási rzédulájáti Kbból magyarázható azon feltűnő jelenei, hogy a nehéz amerikai gazdasági kriiis daczára az amurikai játékszer-kereskedésekben a Horgouy-Kőépitőazekréuyek utáni kereslet változatlanul uagy volt, ellenben másféle játékszerek kevésbé vásároltattak.
KÖZGAZDASÁG.
A kereskedelmi ismeretek terjesztése.
A magfcntlaatvlaalök agyeatlletánek munkaterv*.
A nagykanizsai magántisztviselők egyesületének választmánya vasárnap délelőtt tartott gyűlésén megállapította at egyesület idei munkatervét, melyből ismét kitűnik. nogv ezen egyesület komoly, pártolásra érdemes célokért kllzd. Tavaly felolvasó ciklusával vont« magánt a kereskedelmi körök Ügyeimét. Az idén télen kereskedelmi ismereteket teijosztő előadásokat reudeznek és tervbe vették egy jeles közgazdasági iró meghívását egy felolvasás tartására. A követésre méltó inunkaprogramuiról még réstlete-sehben fogunk megemlékezni. Kz alkalommal az előadások sorozatát közöljük a következőkben: 1. Problémák a gyári könyvelés köréből, előadó: László Vilmos alelnök, gyári főkőuyveló. 2. A csődtörvényről, előadó: Miklós Dezső dr egyesületi ügyén. 3. A bankügyeletekföl, előadó: Bokor Gyula baukfónók-helyettes. 4. A modern kereskedelem eszközei, előadó: Marosi Gusztáv gyári főkönyvelő, fi. A biztosítási ügyletekről, előadó: Brandlhofer Antal biztosítási főtisztviselő H A folyó számlák tana, előadó : Kálmán Leó banktisztviselő. 7. Kereskedelmi üzanszok különös tekintettel a gabonakereskedelemre, előadó : Hamburger Zsigmond gabonakereskedelmi tisztviselő.
A Bór- áe LHhlon-tartalmü
Salvator-
fovrás
kltün« •tkwr*t htiiailutlk »•»•bajoknál, * hilgyhölyag bán-talmalnál á>kö»ványnál,»ciukor-b«t«gi4gnét,n emésztési á> lélegzési «ervek hurutjainál.
Húgyhajtó hatáaál
liiuilul kimar» •■«•■Ikrtll
T«IIMH ntiui
— Megnyílt a néjpkonyha Városunk leghumánusabb intézményeinek egyike a Népkonyha u mai napon megnyílt. Az emberbaráti egyesület asztu Iánál már ai első napon ia sokan étkeitek A Népkonyha a társadalom legnagyobb támogatását megérdemli. Remélhetőleg ez az idén sem marad el.
— Sáringer Károly kitüntetése. Rutsicska Kálmán dr. kir. tanfelügyelő csütörtökön adta ál 8áriuger Károly magyarsterdahelyi tauitóuak, aki Jő évig volt a tanügy szolgálatában, a vallás és közoktatásügyi miniszter elismerő leiratát. Az átadásnál jelen volt a község elöljárósága, iskolaszék is. A nagykanizsai Jauitói járáskör küldöttségileg képviseltette inagát a kiváló tanitó ümiepén.
— A hercegprímás a keszthelyi kór házért Vastary Kolos esztergomi hercegprímás a keszthelyi kórház javára tízezer koronás alapítványt tesz. Az alapítvány módozataínak megbestélése végett miut Keszthelyről írják, tegnapelőtt háromtagú küldöttség tintelgeit a° hercegprímásnál.
— Oabaret a Szarvasban. A Szarvas atálloda étterme kitűnő cabaret előadásnak lesz ma este színhelye. Művészileg szervezett cabaret társulat kezdi meg oU ma este előadásait Göudör Aurél is fellép, ki-a nagykanizsai közönségnél uagy szimpátiának örvend. Az ismert nevll jellemkomikuson kívül szerepelnek a társulat összss tagjai, mint hírlik kitűnő műsor keretében.
— A paedagogunok első estéje szoinbal este volt a Polgári Rgvleti vendéglő egyik föhlstinti termében. Az első találkozón 24-éu veitek részt. A derült hangulatot egyetlen túszt se zavarta, de a távozáskor mindenki megelégedésének adott kifejetésl és felkérték Horváth György, főgimnáziumi igazgatót, hogy az uj összejövetelre ó hívja egybe az „alap-szabálytalau" társaságot
— Itt az őaz I Az ideggyenge és csúzos bei»\'g akinek fájdalmait a nyár melege mérsékelte, remegve gondol a szeles, esős őszre, a hideg télre, amidőn szenvedései uj életre kelnek. Az ideggyen-geaég sok tünetét, a kimerülést, fej- éa hátfájásokat, szédülést, ideges szívdobogást, ideges gyomor- és bélbajokat csakis az össtervezel megerősítése felelevenítése által lehet tökéletesen meggyógyítani. Aki teljes gyógyulást akar at eiulitett és más egyébb bajokból, at kérje a . Modern Villamos Gyógymódról" című ingyen könyvet, melyet díjtalanul küld meg az Rlektro Vitaliter Orvosi Rendelő Intézni Budapest, Károly-körut 2 , félemelet 60 sz. mindenkinek aki azt lapunkra való hivatkozással kéri.
— A kiskanizsai ut kiszélesítése. A régi kanyargó kiakanitaai ut mellett jobbra balra gyalog utat tiprolt magáuak a nép, uem tekintve azt, hogy jogos-e et a cselekedete, vagy nem Deuikve a gyalogút meg volt és nem volt kitéve a gyalogos einber at eltiprás vestedelmének Mikor at uj egyeues, töltéseu vetető utat helyette elkészítették, a gyalogjáróra nem gondolt seuki se, pedig ez majdnem olyan fontos, mint a kocsi ut. Különösen a két híd közötti töltés olyan keskeny, hogy örökös veszedelemben forognak a kiskanizsai asszonyok mikor lejükön kosarat vive heti és országos vásárokon jönnek be a városba, vagy meuuek haza, amikor az ott türtóuö marhahajtás is növeli a nagy forgalmat Kz az ut állami ut és most fog bazalt kis kockákkal klköveiletui. Király Sándor városi mérnök egy tervet dolgototl ki, arra uézve, hogy a kikövezés alkalmával az ut kiszélesítése és gyalogjáróval való ellátása is megtörtéujék. A terv a tanács helyeslésével találkozott. Öhajtandó volna, hogy a város az államnak hoztáiárulást ajáulaua fel, hogy az úttest követése alkalmával ugy a töltés valamint a k>H lúd gyalogjáróval látassék el.
JEGYZETEK A HÉTRŐL. »
(Egy mávészi hangverseny kudarca. — Köszinkáz ábránd. — Milyen művészei arat
nálunk sikert?) *
A „Zalai Kötlöny" Lukács József szakavatott lidlából részletesen beszámolt Arányi uóvérek hangversenyéről. Szégyenkezve olvastuk, hogy mily kevés érdeklődést keltett e művészies esemény. A világ lapok komoly zeiiekritikusainak elismerése neiu „imponált\' a mi közöuségünkuek. Pedig mindig alibau az illutióbau riogat|ák magukat, hogy a kanizsai társadalom művészi életet él, nálunk mindig szives fogadtatásra találnak a művészet neves bar-
ZALAI KÖZLÖNY
NOVKMHKR 22.
A Richter-féle
Horgony-Koépitöszekrények
ugy mint eddig a gyermekek kedveno Játék« I
Az egyedolí játékszer, a mellyel a gyermekek Állandóan s t i v e-ae n foglalkoznak ; eaért larlŐKáxi aiamponlból a legolcsóbb játékszer ia. At egyedüli iálékszer ia, mely mindenkor KíegéaxítAaiekrények és Hld-épitöaaekrányek állal oly nagyságra és tökéletességre hozható, hogy még
razakemberek ia szívesen foglalkoznak a pompáa magas- éa hidépítmé-nyek felálliláaával. Aki gyermekeit egy valóban kitűnő karácaonyi ajándékkal akarja meglepni, e«V ajándékkal, a mely nemcsak inulallalólag, hanem oktatólag ia hal, az csak egy valódi Horgony-Kőápítflszekrényt válaaxthat. a mely minden játékáru kereskedéaben raktáron van; azonban csak a hires eredeti gyártmányt a .Horgony" Jegygyei fogadjuk el Az uj épitóazekréuy árjegyzéket bérmentve beküldi Richter K. Ad és Ta.. klr. udvari éa kamarai
szállítók, Héca, 1. Op.rngasse Ifi.
r
Mj WT Védjagy JHart«ajf [
A Liniment. Capsici comp,. aHorgony-Pain-Expeller
réiut.
egy rtgtaak biionyult háilaaar, inalj már •ok ár ota legjobb badóriaóléanek biionyult kluvéayaél, aaáiaál ia a>i«lilléi*kitl PlfyalaiaataUa. Silány hamliitvánvok miatt baráaárláakor iratoaak legyünk éa\' oaak olyan aradatl a vegei logadjunl «1, moly a „Haraaay" »^angyal él a (Hektar orgjagviéiMi átlátott dóimba van oaoma-folra. Ara «Tagalban K -.80, K 1.40 éa 12.-4« úgyuólván ralid an gy^gyttar-tárban kapható. — Fí ral tár TMIt IW gyógy iMréeinél, Badapaat.
DiltlcMer írürutrtin a Jtrur Mouiiaar,
Prágában, Kliaabathitraaaa 6 aas.
„Örvendünk, hogy megvan!"

Védelmet t nedves idi s meghűlés ellen
ciak a Slorm Slipper éi a hóetpü nyújt, a melyek
Boston Rubber Sboe Ca Bostonban
kéuülnek, formájuk a legjobb, könnyű ti elegant. reiték a cég jegyire Ügyelni; el minden ctpil tilpára van nyomva; óvitoitég Ajánlatot, mert i.»k illány áru kerül piacra. Kapható Uudapetl t\\ a Vidék nagyobb várotai-ban minden jobb cipő gumiáru férfi 4i nfll divatáru üilatbin. Viitonleláruiiiok fel-vlUguilUit kaphatnak Magyaromig él Auwtria területén megbliotl veiérkepvi»elttklól:
Wellisch, Franki & Co.
WIEK, X., Flaliohmarkt 13 14.
Nagykenlnán kapható: Alt éa Böhm, Kralnar OyaU, Boaaafald
Mai eéylzmél.
Adol,
Oh Jaj
Megfojt ez az át-
Kóhögós rekedteég éa
elnyálkásodáa ellen-"
gyors és btatos hatásúak
Egger mellpasztillai
Ab étvágyat nem rontják és kltünö lBüek Dobosa 1 korona és 2 korona _
Próbadoboa 60 fillér Fi ál uélktlééil raktár :
„NADO B"
Éljen
gyógyszertár
kozott kéhttgél 1 i,<„„i, n.. »,i-ur.i n
E||ir aallpaeztllla
uikkiir ■iai|é|yltit
Kapkaté lapykaaizaáa: Szaké Alkart, Balaa Laja«, Prágar Béla. Raik lyala éa Caiklarayia. Patt Jaaé pyiiyazartárakkaa.

A NACiV G/lBOK-r*le
DKUWAKE szi fcy
i^if . vJ//i\' \\y.\\Ík egyadQli, melynek teimeléiéher V -«31 IQ(lun(fele tudomány vagy gyakorlat nem kell, még ei 1» elbánik vele aki tohaItjSIBtóvel nem keiell. Minden aiállltmányhot ulaiitái mellékelteUk Ingyen ét ebból kinél-heti miudinkl, hogy hogyan ulteiie el, keieléie pedig mernél, kapálái át filkatékbill áll, mái dolog ninct vale, inert eil oltani, peimeteinl, kénporoini nem kell uem árt ennek • filvkueia éi bimbója, vem&je télben >ohe el nem fagy. Ilofflanlint állag 3.\'i hektolilerl terem ■ egy bimbójával 8—4 fan fejlődik. Valddl bülermü legnemeiebb faj ei, melyet aionban nem nabad ömeléveiiteni mái ugyanily név alall forgalomba botolt hitvány fajjal, ügyelni kell »rra, hogy Nagy üábor-féle fajt kapjuk, mert ciak ei a valódi. A valódi Nagy Uábor-féle Dllawara-tt&IG olyan bort ad mint ai lltu, édei éi erói, Igen kelleaiei lamalu él kétlier annyiéit kél el mint mai botok. Kóilolónak egy
üveggel bárkinek kuldók I koioaáért. A DELAVAKE taíld bővebb Itiráaál termétének kiiályl kSijegyjóvel hiteleidet* eredeti féuykép felvételeit »inéi kivitelben, továbbá a iióveg kóté nyomon 40 nép Képet tartalmaid
lépai árjagyzikat Ingyen ia káraantva
inindankinek, aki velem elmét tudatja. Okvetlenül kérje még ma ett a lanultégos tartalmú áijegytéket, mely a »/ólöolt-ványocról é* lugaiültetéiröl i< ad rétxletei, helye» ulbaigaaitátokat.
HAQT OÁBOB itiléaa||klrlik«i KÓLY puli tivlrtfa éi távkuzéli állmái.
Levelezé« magyar, román, borvét aierh ét német nyelven
f;;i:le;v:uí: Hashajtó.
í iflLEra
\' » f r.t
w _ __I •
(Nensteln Erzaébet-Pilnlái)
felülmúlja minden tekintetben a haionlo kéiillményekel. Kanti wer mentái mlndln károt alkatráaziktöl ■ lig. jobb aikirral humálják aj altiat bántalmalnál, kónnyB •i.ékleléiei trerei, egy vértijititó gyógytter lem ártalmaiU-nabb éi alkalmatabh a
Székrekedés
legyoréiére, mint a legtóbb l.elegteg okorójára. Cukrototl vollt miau, . gyermekek li uivMii\' veillk. Kgy dobol 15 pilula lartalommal 30 fillér agy tektrei 8 doboiial tehát 120 pilulával 2 korona. A páni elüre beküldéie mellett bérmentve.
fh Á u 1 Utániatoktól óvakodjunk, UV.•*<•>( .NguiU|n Folffp haehijto
pllulált. tették kérni I Ctlk akkor valódi, h> ¡minden doboion 1 törv. bejegyiet Sirat I.lpót védjegy él Philip Neuilein gyógytilráu alá-liáia lekete vórót nyoméiban olvieható, A keieik. tórvény állal vádtll ciomagjainkon cégUuktiek rajta kell lennie.
Illlllll Flll, |yéiyiurtár 1, tt. llpálkll
Wien, Plankengatie 9. Kapható Nagykaninán: Halk Qyula, Balua Lajoi, Prágar Béli él Subó Antii gyógyliaréiiaknél.
mm
afeoiobbTEAa vifaacn
oltványokat
szállít, amerikai sima éa gyökerei • a^\'^\' yeaazóket kOlón
féle rajokban, fajtimsuaágért jótállva legdúsabb választékban a már évek óla elaónak éa legmegbízhatóbbnak iamert:
llktltiaaatl alai azilialtiáay talap tulajdonos: 0A8FABI FBIOTE8
Medgyea 89. az (Nagyktlklllló-megyei, — Tinék kéan ár|i||iikit káraiI -r-t—--.
Al árjtgyzékben találhatók 11 ortiág minden rétiéről érkexelt llliairi Imiik, ennélfogva minden lajldbir-tokoi megrendelőiének megtétele ilátt at iirnirdi ne-mélyiirgektiM ugy tló-, mint Uáibililig biionytágol tzereihel magénak léltl lltlltlll, tllléllll Bllbll
featéeéeér^L
Hog-y mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált
„OTTOMÁN\' - cigarettapapírt vagy hüvelyt!
Nyomatott s laptulajdonos Ifi Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA 1808. NOVEMBER 25. 48-IK ¿VFOLYAM, 84. 8ZAM.
OBVTOBTÓk.
ZALAI KÖZLÖNY
MaiJalanlk hétfon aa ciilörtlkBn délben.
tlíflietáil árak: Kgéu év re 10 korona, félévié 6 korona, negyedévre fi korona 60 flll. — Egyoa aiám ára 10 flll.
l-\'elelös sreikeizlö : lirrléen Jiiaaef,
KIHUJii
n mirrk«»IÖHi>g. -
Városi közgyűlés.
Költségvetés az 1910. évre.
Lak és boltbéremelések
(Sajál tudósítónktól. Banki se ludja megmondani, mit rajt a jóvó. Tegnap még a legizzóbb baugiilatu közgyűlést jósolllt miiiduuki. Nom a köll-HÓgveléa miatt; ki lörődötl iiyeu kicsiségekkel Hanem a lakás ós fókép a városi boltbéremelések miatt. Mert az az egyesek zsebeit érinti A gyűlés elöli megjelent egyik városatya szorongatta az áklét, Itogy majd megtanítja ó a fiskálisokat (értsd alatta a pénzügyi bizottság tagjait), Itogy liogyau zsaroljanak a város nevében a kereskedők, iparosok keserves keresményéből. Hanem bál eleseudesUlt minden és olyan simán inéul minden, olyan jóleső nyugodtsággal szavazták meg a költségvetést, béremelést Itogy ez a legjobb bizonyítéka annak, Itogy a város helyes utón járt.
Kiég szép számban gyűltek össze a képviselők és Vécsey Zsigmond polgármester mint mindig, most is pontosan nteg elent láborkarval Lengyel Lajos főjegyzővel, IJentzik Ferenc dr. városi ügyésszel és Deák l\'éter főkapitánnyal Az emelvényen űlt még Ahuboffer Uyula városi számvevő, hogy az esetleges felvilágosításokat megsdhsssa a költségvetést illetőleg Nem volt rá szükség. Mind hivő vett részt a gyűlésen A jegyzőkönyv hitelesítésére Szommer Sándor és Mőger Károly kéretett fel.
Napirend előtt lelenti a polgármester, hogy Budapest székesfőváros meghívta Nagykanizsa város tanácsát, hogy a Kossuth mauzóleum felavató ünnepén vegyen ré zt. B célra :t belépő jegyet küldött. A tanács Vécsey polgármester és Lengyel Lajos főjegyzővel képviselteti a várost. Valaki még csatlakozható a küldöttséghez
(A fölapán lemondása )
Ugyancsak az érdemleges tárgyalás elólt jelentette a polgármester, hogy 0 Felsége a Király Batthyány Pál grófot Zalavármegye főispánját saját kérelmére felineutelte , hivatalától. Mivel a távozó főispán a vármegye osztatlan tiszteletét ós szeretetét vivia kí magának , igy tehát Nagykanizsa város mondja ki, hogy sajnálattal veszi ezt tudomásul, vonzalmának és nagyrabecsülésének jegyzőkönyvben ad kilejezést és ezt jköuyvi kivonatban tudomásul adja a távozó főispánnak.
(A mlnlastor kftssBnats)
Tudomásul vételeit a vallás- és közoktatásügy I miniszter köszönete abból az alkalomból, Itogy a város Deák Ferenc nevére 5000 koronás, Lengyel Lajoa főjegyző nevére aöflO koronás ösztöndíj alapítványokat lett.
(Költségvetési vita.)
Nem is volták viták azok A Kossuth-man-zoleuiu meg a főispán távozása bizo iyós magasabb hangulatba varázsolta a városatyákat, szinte vita nélkül adta meg hozzájárulását a tanács javaslalához.
Illan Oltó volt az első szónok; aki azl lálta, hogy a város tisztántartására 18000 kor. van felvéve és odább, megint &8Ö0 K. Védelmére
kel a külvárosnak, hogy otl is öntözzenek es söpörjenek. azért a pénzért. A kongó utak feutarlására 26 ezer K van beillesztve, de csak az „urak utcáiéra" terjed ki a tigyeléoi, inig a külvárosban és a „patkányfészek- előtt íe (a csoportház) sárban kell gázolni, vagy porbau. Nem hiszi, hogy a mérnök urak az Arany János-utcában jártak volua, hol a moslék, mosogató víz, minden az utcára kerül csatornázás hiányában. Kérdezi, hogy az 6800(1 K háztartási tételben a lovak eltartása heimfoglaltalik e. (Kljenzés ) Vécsey polgtrmestef megmagyarázza, hogy a város tisztántartását* csak 1800(1 K van felvéve, az a &8G0 K miről lÜau Ottó képv. beszél, jövöde-lem (llerüllség.) Sót a lovak eltartása, kocsisok, utcaseprők fizetése is \' ebben s léteiben foglaltatik. Az Arany láuos-ntcal kép azonban igaz, ile már nemsokára, talán n |övó évben rendezés alá kerül.
Hegedűs László élénken |elleiiizi a kiskanizsai ulon végbemenő forgathat. Kz ut keskenysége minő veszedelmei hord magában a kosarakkal járó kiskanizsai asszonyokra és más gyalogjárókra. Az ut kiszélesítését kéri.
(Belváros, külváros.)
IJlvári tiéza mindig érdekeven tud felszólalni, most is derültséget keltő közvetlen igazságot tárt fel. A polgármester azt\'felelte Illan Oltó képviselőitek hogy a külváros várjou kedvezőbb pénzügyi helyzetre. Pedig az igazság az, ha én adok, azt akarom, hogy kapjak is. Miudainmellett, hogy a külváros is adózik a belvárosra fordit|ák a költségeket. A külvárosban a liáz\'.tilaidunos tiszlitalia a gyalogiáról a belvárosban pedig a tisztántartást a város végezteti a külváros pénzén. Indítványozza, hogy a várost tíszláularlási környezetekre osszák fel és minden körzet a maga tisztántartási költségeit fedezze. (Nagy zaj). Beszél még arról, Itogy a városi lovaknak kocsisoknak nincs szakértő felügyelőjük Ma|d áttér a szegéuy-ügyre, amit csak a belvárosra uézve rendeztek, mert a külvárosban nincs reudór, olt szabadon kéregetnek a helybeli koldusok és vándorlók is. Hegedűs László ugyanígy beszél Kiskauizsáról. Az ottani rendőr nem\' törődik a várossal, azt luoudja neki uem szabad a helyéről elmozdulni.
Polgármester megnyugtatja Hegedüst, hogy a kiskanizsai ut kiszélesítése iránt intézkedés történik.
A költségvetést ezek után egyhangúlag elfogadták.
(Falsmslt boltbárak)
Lengyel főjegyző felolvassa egyenkint, hogy mily aráuybau tórtéutek a lakás és boltbéremelések a városházában A legtöbb bérlő elfogadta, csak kevés azok száma kik az elfogadásról uem nyilatkoztak, inig némelyek elfogadták de méltányosabb béremelést kérnek. Usak Tóth Laios képviselő szólalt fel. az is inkább talán a Schweitzer borbélyüzlet érdekében, de u képviselőtestület a\' tanácsi javaslatot határozattá emelte. A\' bérlók ezentúl a lakásokat leltár mellett tartoznak átvenni és átadni és óvadékot kötelesek leuni.
A kézi munkára nevelő orsz. egyesület Nagykanizsán tervezett tanfolyamára lom K-ál szavaz meg a közgyűlés.
A közgyűlés többi tár*ya gyorsan őröltetik le, mindegyiknél a tanács javaslata emeltetik felszólalás nélkül határozattá
A gyűlésnek \'/,5-kor vége volt.
8zirksszlaaé| és kiadóhivatal Oaák-tér I.
Hirdetitek dljaiabáe ezerlnt,
— A főiapán búcsúja Keudkívűl bensőséges hangulatban folyt le megyéuk tisztikarának búcsúja Batthyány Pál gróf főispántól. Arvay Lajoa megyénk alispáuja a tőle megszokott tartalmassággal méltatta a főispán érdemeit, mire Batthyány gróf köszönte meg a tisztikar bizalmát és jó indulatát. Beszédét azzal fejezte be. hogy a közös működés és uegyedféléves érintkezés emlékeit mindig megőrzi.
— Népkör alakulás Letenyén. Letenyéu függetlenségi és 48-as uepkör alakult.
— Beszámolók DAbrovioa Milán, a letenyei választókerület képvNMÓje, mini hírlik, a közel jövóbeu beszámoló körútra inegy kerületébe.
Daráuyi Ferenc baksai képviselő vasárnap Usesztregeu tartott beszámolót.
Lányok az irodában.
Amikor a szegéttysorsu szülőket s mindennapos élet nyomorúsága rákényszeríti arra, hogy leánygyermeküket irodába adják, akarva, nem akarva eleve számolnak azzal a körülménnyel, hogy elkerülhetetlenül kísértésnek teszik ki őket. A nagy általánosságban becsületes kereskedők nem is a tiltott gyönyörök forrását hitiák női alkalmazottaikban, haueiu a becsü-, leien értékes munkaerői s mint ilyet, tisztességes bánásmódban is részesítik női hivatalnokaikat Kz nyuglalólag hat azokra a családokra, amelyek rá vaunak utalva arra, Itogy a gyengébb uem is hozzájáruljon keresetével a háztartás szükségleteihez. 8 éppen a tóuökök tisztességérzetébe helyezett bizalom az, amely leküzdi, elnyomja az előítélet intő szavát, amikor a szülő irodába hocsájt|a leánygyermekét.
Nemrégiben egy hivatalnoknő esete foglalkoztatta a budapesti büntető járásbíróságot. A föuök ur ugyanis szemet vetett gépírókisasszouyára és alég vakmerően tisztességtelen ajánlatot tett alkalmazott-iának. A becsületében sértett, önérzete? leáuy nem ismerte el ezt a főnök jogot és tüstént ott bagylk hivatalát. Otthon sírva panaszolta el a történteket atyjának, aki felháborodásában levelet-írl a csábitónak s részben megleckéztette, részbou pedig követelte, hogy a löliuondási időre |áró fizetését ad|a ki leányának .
A kereskedő ahelyett, hogy belátta volua botlását és kártalanította volnk az ó híbijából kenyér nélkül maradt leányt, egvszvrüeu kapta a kérdéses levelet és a méltatlankodó anát becsületsértés és zsarolás vétsége miatt löljeleylelle a büntető bíróságnál. A bíró, aki csak a levél tartalmát látta s nem mérlegelte azokat a lelki megnyilatkozásokat, amelyek az elkeseredett embert laz inkriminált sorok megírására késztették, elitélte a pauaszlotlal.
Hogy öl évi fegyházzal,! vagy csak néhány korona pénzbírsággal sújtotta e a bíróság a levél íróját, az a mi szempontunkból másodreudü kérdéssé törpül. Mi csak azzal a lénnyel foglalkozunk, hogy a Iónok ur udvarolni akart s amikor alkalmazottja menekült ajánlatai elöl s ott hagyta állásál az. hogy kenyér nélkül maradt, a főnök ur hibájából törtéut-Kz okból |iedig, |og és igazság szeriül, leltétlenűl kártalanítani tartozik volt alkalmazottiét. *
Ilyen körülmények közöli ezzel a büntető járáshtrósági ítélettel még uem. uyert végleges elin-
Szalonikiban
vettünk 62 darab kisebb-nagyobb valódi perzsa szőnyeget, amelyeknek megtekintésére az érdeklődőket tisztelettel meghivjuk -v
SINGER JÓZSEF és TÁRSA.
ZALAI KÖZLÖNY
NOVEMBER
Ütést et i kínos eset, mely babér csak szórványos ellenlég is, de nem lehet precedens arra, hogy a főnök urak létrán, hogy komolyabb következményeket nem von maga után, a Jövőben vérszemet ue kapjanak. »
Mert hova is fajulna a helyzet, ha éppen a főnökök, akik hivatottak arra, hogy védtelen bivataluok-nöiknek oltalmatóik legyenek, miuden erkölcsi és anyagi felelősség nélkül ilyen módén üldözhetnék ki a nőket hivatalaikból ?.
Egy földink sportsikere.
— Gutmann Henrik báró győzelme. —
(Saját t ud ós i t óu k I ó 1.) A fővárosi napilapok vasárnapi stámai. távirati jelentés alapién részletesen beszámolnak arról a győzelemről, melyet egy magyar vivó aratott Angliában Aki némileg is ismeri Anglia kifejlett sportéletét, az kellően mérlegelni tudja az ilyen sportsiker jeleutóségét.
A siker bennünket nagykanizsaiakat is érdekel, mert a fővárosi lapok táviratai azt ujságol|ák. hogy a cambridgei egyetem idei lóversenyét 0 u t m a n n Henrik báró földink nyerte meg. Kzen győzelme alapján a Cambridge-Oxford egyetemek közti vivő-versenyeit ó fogja képviselni a eaiuhridgei egyetemet
A fiatal magyar vivó győzelmének hirél Budapesten örömmel fogadták A győzelemre legbüszkébb a báró incetere: Kodor Károly.
(iulmann bárónak ezen sportsikere különben uem az első. Már szép szerepe tolt a Nemzeti Sport meetingjéu, tavaly pedig ugyancsak a világhírű cambridgei egyeleineu nyerte meg a junior kardverseuyt.
A Qutmami család fiatal tagiénak győzelmét Nagykauizsán is örömmel fogadták és sokan gratuláltak a győztesnek és atyjának Outmann Vilmos bárónak
A számos gratuláció egyúttal kifejezője annak a tiszteletnek, mellyel ()utinauu Vilmoft, —. ki\' fővárosi otthonában is melegen érdeklődik városunk gazdasági és kulturális ügyei iránt, — Nagykanizsa társadalma körülveszi.
NYILTTÉR
öntudatosan speciális gyönyöröket haistolnak merényleteikben, akkor le kell róluk rántani a leplet * kérlelhetetlenül megbélyegezve \'őket, Kikorbáesolni a társadalom kebeléből
Mert kötveetélyesek. S ha nem tűrjük meg magttuk kötött at üldötési mániában szenvedőket, mert tébolyukban ártatlan embereket is leszúrhatnak, akkor a pederasttákkal stemben sem indokolt az a stemérjpeteskedő elnézés, mely uem aaokat testi áldozatokká, akikot esetleg meggyilkolnak, hauem azokat, kik egy-egy ily ocsmány, bomlott agyvelejű cretain hálójába kerültek.
Mi a

ososo* o soaoaoög Karácsonyi hirdetéseket
oloaó\'dljasabáa ssarlnt vasa fel
ICKC80I
Emlékeztető naptár.
November 37. A Zalamagjrel ÍUggeilauiágl ti 4B ai pkit gyUliie Zaiaegerategen. 38 A Nigykaalttal Itr. UltkOttéfc kOigyaUte
d. u. 3\', ólakor. 30. A N\'agyUnUial inal. t< »erf. r. I. kor gyilteie >1. u. 3 Arakor.
Dacembot í. 7. 8. A Sieul Kerencread 7OO ive» jubll.uu, ttnnapaégal a reod nagykantiul taci-plomában.
IS. A N\'agjrkanlual UaidakSi k«igydU»e
Ipsrsssktst. kersaksáíttsl. IparvállaJateklél,
80$ Ö -\'<,,l"é"""11 Ö&O&
Zalai Közlöny kiadóhivatala!
Vacykantasa, Osik-Mr-1.
Af alkatiul JlJfiabki a december hónapban uiegjelenó bármelyik námra érvénye,.
mtoxoixoxioixcn
HÍREK.
Pederaszták.
— Uj királyi tanácsos. Az a mintasterü vezetés, melyl)el a Déli Vasút uta^yar vonalainak ügyét ellátják a legfelsőbb helyen ia elismerésre talál A „Budapesti Közlöny- egyik minapi száma közli hogy a király Breuer Mórnak, a Déli Vaspálya tár saaág helyettes igazgatójának, kiváló é* buzgó szolgálata elismeréseűl a királyi tauácsosi cimet diimeutesen adományozta — A kitüntetett Hreuer kir. lauácsos évekkel ezelőtt Nagykauizsán inükódöil mint a Déli Vasul fotóházi főnöke. Neje, Risenberg Mária ia kanizsai és nővére Weist Tivadarué urasszonynag.
— Ügyvédi vizsga (Jűrtner Antal dr. nagykanizsai tőrvéuystéki jegytó, ügyészségi iueg-hizotl kedden tett ügyvédi vizsgát Budapesten. A nagykanizsai jogászvi\'ág szimpatikus tagjáuak : tíiirtner dr.-uak vizsgája szépen sikerűit Szívesen regisztráljuk földink sikerét annál is inkább meri üártner néhány 6vvel ezelőtt a nagykanizsai sajtó tevékeny munkatársa volt. A Zalai Közlöny aok tartalmas cikket közölt az ó tollából.
— A Szópitőegyesttletért Auuak a stép működésűek, melyei városuukbati a Szépítő Egylet kifejt, egyik leglelkesebb eliamerője ujuépi Klek Héza földbirtokos, ki azonban nemcsak szóval, hauem teltei is tauuielét adja elismerésének., A napokban i> száz díszfát adományozott az egyesületnek, melynek körében ez nagy örömei szerzett, mert az egyeiüleluek kevés számban vaunak Klek (iétáí.
— Egy jótékony úrnő halála Holitzer Ignácné, szfllotett Kbenspanger Fanni, f hó 21-én életéuek 70. évében Wienben elhunyt A megboldogult úriasszony nóvéro volt tynópí Klek Lipót és Kbenspanger Leó városi képviselőknek. Nagy körben ismert jótékonyságában nem egyszer részesültek a nagykanizsai szegények is, sót ezek számára a helybeli itr. hitközségnél nagyobb Összegű alapítványt is tett.
— Halálozás. Weiszmayer Izidor a Lipótvárosi Hitelbank Szövetkezel, a Friedmann cipőgyár igazgatóságának és a budapesti terménytőzsde tagja f hó 29-én f>9 éves korában Budapesten elhuuyt Temetése 24-én ment végbe a fővárosi kereskedő világ előkelőségeinek \'óriási részvétele mellett, We-kerle Sándor, akinek az elhunyt gazdasági ügyekben bizalmi embere volt. betegségében meglátogatta é> az özvegyhez meleghangú részvétiratot intézett Villányi Henrik dr. felső keresk isk. tanár az el-huiiytbuu fivéréi gyászolja.
— Tanltóválasztás A Selmeczy Imre nyugdíjazásával megüresedett gelsei kártoi tauitói állásra Kovács Józ^el zalatárnoki tauitói választottál meg
Dnnántnl legrogibb ékszerüzlete!
Beróny József ós Fia
NAGYKANIZSÁN. *
Arany és ezüst ékszerek készítése TÍllany-eröre berendezett műhelyünkben.
Dusán felszerelt ékszer, arany és ezüstáruk raktára.
Jegygyűrűk a legnagyobb választékban rendes és különleges firmákban.
Remek menyasszonyi ajándékok finom ízlésben.
Legszebb női- és férfi aranyóraláncok. ,
Szcp raktár brillant, gyémánt és szincs drága-kövü tárgyakban
Régi vagy vásott foglalatú drágakőtárgyak
divatosan és tartósan műhelyünkben átfoglaltatnak. \\
Teljes étkezókészletek valódi ezüstből hivatalos ellenőrző próbával ellátva
Jutányos, olcsú árak! Eladás részletfizetésre isi
A berndorfi gyár fóc-lúrusitó helye csakis első ^„minőségű Alpaccaezüst étkészletekről.
Briiliamok, iLícioauiüt, aran/- eiMUnrat lennia-jasabb arban oieiTíleinet vai? licuriiUlHl
Mintha Berlin ocsmanyságai auuak idején felszabadították volua a kloákák összes zsilipjeit, ugy özöulik el a pederaszták üzelmei a főváros, sót mini ntoudiák, a vidék erkölcsi életét. A legkomolyabb fővárosi lapok is, melyek pedig uem hajhásznak botrányokat, kénytelenek a pederaszták llzelmeivel foglalkozni.
Tényleg meglepő jeleuség, hogy mily gyors egymásutánban következünk az ily betegekkel kapcsolatos botrányok és bllutények Berlin utáu ott volt a .szép Spé.ó" bűnténye, ezt felváltotta a tattersaali gyilkosság, amelyet nyomon követett Spiegell-Szilasi budapesti ügynök tragikus vége. A budai kardaffér ügyében is ily nyomokra bukkant a budapesti rendőrség. A napokban pedig egy budai gőzfürdőben tartott razziát a fővárosi rendőrség. Szerencsére a vidéken még nem tőrténuek ilyesmik a .gőzben", de azért a vidéknek sem szabad ilyesmi felett uapireudre téríti. A főváros szodomai romlottsága terjedhet és félő, Itogy egy szép napon a vidéken is botrányra ébred a közönség. A pe.derasz-lákkal, mint tényezőkkel számolni kell akárcsak a hisztériával különböző hóbortokkal, uimplto- és cleptoináuiával, a pyromamkusokk.il és üldözési tébolyban szenvedőkkel, amelyek miud Kralt Kbing tudományának tárházából paltaulak ki és kezdeuek fokozatosan helegyökeresednPa büntetőtörvénykönybe
Ma még ezekkel a lörtelmekkel — elég hibásan ugyan — valami szemérmeleskedó diszkrécióval bánnak a hatóságok pedig a feltétlenül szükséges li-zlogniá* nagy müvének ez csak\' hátrányára van Mert vagy megállapodunk abban, hogy a pederaszták kifejezetten betegek és az elillekórosak kategóriájába tallóznak, akkor bánjunk el velük elnézően, enyhén, de vegyük őket sürgősen zár alá, mint a többi léholyodotlakut, akiket közveszélyeseknek tartunk vagy |>edig ha csak egyszerűen mint alléin perverzeket kezeljük őket, akik a nemi élet természetes rendjének lellorgalását csak kedvtelésból űzik s
Sirclin
Hta«» aa ír,»tr" »• a teaUiUyt, J^iiaa *<g a MM,W. .llllHll, «11.11 halM.
Tüdőbetegségek, hurutok, szamár-köhöyós. skrofulozis. Influenza
ellen számtalan tanár ét of*«a által naponta ajánlva.
Minthogy értéktelen utánzatokat ti kínálnak, kérjen mindenkor „Kocka" *r*d«M wenfeláS.
99
gapUM i
Roche"
V. Hofaiwn.u Itaehe A C*. Baael (Svájc)
Á legkipróbáltabb s a bel- és külföld legelső tekiulélyei valamint sok eter orvos által ajánlott táplálószer egészséges és bélhajos gyermekeknek és felnőtteknek Nagy tápláló értéke van, előmozdítja a csont és az izom fojlódésél. szabályozza az emésztést és használata olcsó.
NOVEMBER
t
ZALAI K 0 Z L 0 N Y
— "A \'♦»katókod munkáspénztár A Zalai Közlöny egyik rnijupí száma megemlékezve a nagv-kaniziai muuVásfiiztoaitó pénztár szárszámadásáról, szóvá telte a pénztár nagy rezsjjét és liogy mily kereset fordítalak a tagok fQrdö és szanatóriumi kezeléi&re. K hírünkre vonatkozólag Révész Lajos a pénztár igazgatója kózli velünk, bogy a kezelési kéltségek a körülbelül 70 10 fényi taglétszám mellett nem inonu, atók nagynak, mert ezen összegben a tisztviselői fizetéseken kívül. a bizalmi férfiak díjazásit, nyomtattál -y ée más költségek is bentfoglaltatnak. A fttrdó ás szanatóriumi kezelésre nézve az országos pénztár közgyűlése most határozott és igy csak a /övében lesz alkalma a pénztárnak a tagok ebbeli igényeit a lehetőségig kielégíteni,
— Fed fik Sári Nagykanizsán Fedék Sári\' urlbény Jwimbiiton Nagykanizsán iilózött. Vidor Samuiié unió- vendége volt. Fedák rendkivűl elismeréssel nyilatkozott a kanizsai közönség kedvességéről. A legutóbbi Nóegyleti zsuron történt meleg fogadtatás annak az Ígéretére hidilolta ót, hogy aikaliiiilag fellép egy jótékony célú estélyen. Délután hazautazott birtokára, honnan a közel jövőben Londonba megy, hol állítólag egy előkelő orfeum azinpadáu fog fellépni.
-- A főkapitány civilben. Senki se tagad -liatia hogy Deák Péler főkapitány tekintélyes alak akár civilben fau. akár uniformisban. A baka gyerek előtt azonban még az úristen se tekintély, ha civilben van, igy hát még Deák Péterben sem ismerte el s lökapitáuyt. A inult héten, amikoi a hercegi ház | ndvaráu tűz volt, a rend feutailásén kálimig fáradoztak az udvaron. Nagy buzgalommal taszigálta odább egyik szélesmellü közvitéz az embereket ha a torschriftos vonalon beljebb tolakodtak Sorsát a civilben odaérkezett főkapitány so kerülhette el .Odább odább" taszigálja a bakagyerek a kapitányt. .De édes gyerekem éu a civilkoinineudáus volnék, vagy mi" szólt D.iák Péter. A közvitéz végig méri a főkapitány megtermett alakját, azláu gyauakvólag rázza a fc|ét : .No nem látszik meg rajtaj^-^
—- Népgyűlés a kaposvári sajtó melett
Ebben a saitó ellenes felfogású világban kétszereieu jól esik, az a népgyűlés és tüntető lelkesodés, mellyel Kaposvár intelligens polgársága a .Somogyvármegye" cliuü napilap pártjára állt az ottaui polgármesterrel szem ben Némotii István kaposvári polgármester ugyanis a Somogy vármegyének neki ueiutelszó cikkei miatt, melyek azonban a közönség érdekét es az igazságot szolgálták, megtiltotta a városi tisztviseiókaruak es rendórséguek, hogy a nevezett laptársunknak bármely városi ügybeu információt nyújtsanak. Saigó Sándor a Somogy vármegye: népszerű és kiváló s erkeiztóje megértette a polgársággal, hogy ezzel a polgármester a város közöueégét \' fosztotta meg attól, hogy betekintést nyerhessen a város ügyeinek vezetésébe, amit pedig a polgárok adógarasaiból eszközölünk A polgárság megmozdult és vasáruap impozáns népgyűlésen tiltakoztak a városi kéuyur középkorba illó ilyetéu el|árása elleti. Salgó Sáudor szerkesztő, üieu Dávid v. képviselő, Kovács Miksa hivataluok és Piutér Lajos lauárjelölt kóztetszéssel logadott beazedoik utáu egyhangúlag elfogadták azt a határozati javaslatot, hogy a polgármesternek és rendőrkapitánynak nme indokolatlan\' tilló rendelete elieu az alispánságtól és belügyminisztertől kérnek jogorvoslást.
— Országos vaautaa gyűlés. A vasúti muukások f. Iló ¿8-ára orszagos-vasutas gyule^l .szándékoznak tartani a nagykanizsai góztűrdói vendéglőben. Megvitatni akarják a nyugbérpéiiztár ügyet es a jelenlegi helyzetet.
—- Letartóztatott gabonakereskedő. A szombathelyi vizsgálóbíró vizsgálati logságba helyezte Löwenstein Jeuó sárvári gabonakereskedőt, akit Latzer Testvérek gráci ceg csalardbukiis cimeu lel-jeleutett. A szombathelyi kir. lörvéuMíék vatltanac.su jóváhagyta ezt az intézkedést, ami ollou ti letartóztatott gabonakereskedő vedóje ieilolyuuioditst lehintett be.
A Teleki ut Szélességével és bosszúságával egyaránt imponáló hatású a Teleki ut igaz, liogv nyáron a felszálló- porlenger is felkeltette a |árókelók csodálkozását, de ez a kiváló ba|a már a múlté. Mert kitűnő bazaltkocka burkolatot kapott A méter szélességbeu Ehhez járul a tavasszal történő kiszélesítése kililopsz • kövezettel. Ehhez járul, hogy u kihlopsz mellé ceinenl vízfolyás készül, melléje pedig akácfákat ültetnek, mig a csatorna inásik oldalán a gyalogjáró mellett juharfák fognak sorakozni. Az eddig poshadt vizű bűzös árkok természetesen betemetleliiek. .Igy u Somogyitól jövő utasokat egy kellemes és szép utca látása fogad|a Nagykanizsa városába érkezésükkor.
— A Szarvas éttermének szépszámú és előkelő közönségét három estén ál szórakoztatta Göndör kitűnő cabaret társulata. Az iij bérlő ezzel ismét bebizonyította, hogy a népszerű élterem és kávéház vezetése szakavatott kezekbe került.
— Szőllőlopás Kherudl Imre sánilormajori földbirtokos lelentést tett hogy. zári szóllőlarlé pincéjét ismeretlen tettesek feltörtei, és oiinnii mintegy 50 kg különféle fajil szóllól és almiil elloplak Á nyomozás eddig eredménytelen maradi
— Megkerült tolvaj Még e hónap elején történt, hogy \' Fimtnosek János >í)lóst>géd panaszt tett a rendőrségen, hogy lalrolórsa llőlini Héza géplakatos eltűnt és ugyanakk or eltllut nz ó hosszfi télikabátja is. A rendőrségi nyomozás megálhipitotla, hogy Bóliui a városból megszokod, uzért köröző levelet bocsátolt ki elleue. Most a zalaegerszegi rendőrség tudósította az itteni kapitáuyi hivatalt, hogy BóIiiii Gézát, ki ott színién lopási követett el, letartóztatta.
— A rendőrség uj hatásköre. A belügyminiszternek egy ujabb rendelete it mezei, ipari és közegészségügyi kihágásokai is ¡t rendőrkapitány hatáskörébe utasítia. Eddig ezeket részint a polgármester, lójegyzó. részint a tanács iulézlo el. Természetes, hogy ez az intézkedés a rendőrkapitányság munkáját nagyon megszaporítja. Nálunk \'2—5UU0 ügydarabra lehel évenkint ilyen cziiuen számítani. Ezért Elengedhetetlen, hogy a rendőrségi tisztviselők száina szaporodjék és kellő helyiségről is gondoskodás történjék. Ez intézkedésből is kiviláglik, hogy a városi adiniuislració mennyi munkát kénytelen átvenni, az állami közigazgatásból, a miért suliimi recompenzacióban sem részesül. Egy pénzügyi bizottsági Illésen lel is hangzott olyan véleméuy, liogy az ii|ahb munkakör ellátására állami hozzájárulást kérjen a város és ez llgybeu hozzájárulásra más rendezeti tanácsú városi is felkérnek. Hogy mikor lép éleibe az uj reudelel, arról egy ii|ahh utasilás fog intézkedni.
Szerkesztői üzenet.
Havtia Vilmos ur Budapest Régen nélkülözzük becses «torait.
PÁRATLAN
ilöíyeil bebitohyiuam a ,Dala-waiV iiólorül, királyi köajegyiöl hlteleilteiiel ellátott eredeti fény-
kéj. falváltltkal kénillettem A tetyétal áll: egy drb. VO ável cterciapoi kifogástalanul duian lar-aiö lük«, 32 fllrt, egy drb. 4 évei •rálveMiöi töke 168 .fllrt éi II drb. egy torban lévő 4 áve« lUlvetuöl _ töke több mim IS00 kifogástalan
agásiiágaa fürt iiolötarmáMet. Ezak mind olt véttt-tek fal. ahol pár mátarnylr« töle ax európai oltványokon a tarmáa nágy-8t»»8rl permalaiáa dacára alpuaa-lult Igy ai ai áv volt a>, a mely bebizonyította, hogy eien fajnak larmátában parmatazái nélkül tammlfála •zölóbategság kárt mm okoi. Ezenkívül nagy előnye mág. hogy oltani ¿1 alá i földet magforgatni ntm kell, vetítője télben <oh> meg n«m fagy, bora aliörandO éi lendkiv 1 Ijdtermu. Kieu\'* néven aronbin Igen lok mái hitvány fajokai a.lnak el, átért a kl a »elödl bOlarmö ál legnemeieSb faji akarja megliereinl ai ciak NAQY QABOH-fíle , DfcLAWARE\' veixöl vegye. A DtLAWARt • «Ilii bövoMi -lehátál, levélének királyi köijagyiöval hlle-te<llelt etedctl fényképfelvételeit lalnei klvltolben, továbbá a wAveg kőié nyomott 4o ué|> képet lartalmaiö
kapst árjt|)zék»t Iniyin is birmint»»
mindenkinek, aki velem elméi tudatja. Okvetlenül kárja még ma eil a lanuUágo» taitalmu árjegyiékel, mely a iiólöolt-vtnyo.ról él lugaiUltetéiröl li ad rénlatai, holyei utbaigailtáiokat.
NAGY OÁBOH iiítéilljklrtikn KÓLT Miti. távirta éi tértinél« álltai*.
l.avelezéi magyar, román, horvát, narb éi német nyilván
S-J
A Bór- áa Lithlon-tartalmü
Salvator-forrás
klldni ilkanal hasanlilatfk vesebajoknál, a húgyhólyag hán la lm álnál éi köizvénynél.iczukor-betegaégoél.ai emésztési éi léle|-zésl szervek hurutjainál.
Húgyhajt\'ó hatágúi
tanaiatii! Xéaayia •■«■■»•tél
TiIIiiii Untai KapkmU airaayrilt" iikidtiijíhn rúft ■ fmr«-/.¡¿ni Sa/ral.\'r/arral TOIataM! » JViiaap«*!. I\' AaMo-akrao J ,
KÖZGAZDASAG.
A Weiser vaskereskedés átadása Mint
értesülünk a több iiiinl 6 1 év óta fennálló Weiser .1. 0. féle nagykanizsai voskoreskedést a jelenlegi lulajdonusok a közel jövőben átadják B ii d e r József, a cég üzletvezetője és Fisolior Jakab Károly, a Franki A. -Hermáiul és fitt budapesti vasuagykeres-ketlü cég főtisztviselője vették meg az üzletig A vasüzlet átadása természetesen uem érinti a Weiser .1 0. gazdasági gé|>gyér üzemét, sót a gyár tulajdonosai ezentúl minden tevékenységüket a jónevü gyárvállalatiik további felvirágzásának fogják szentelni.
A Gazdakor közgyűlése toguap nem volt habirozatképes Az uj közgyűlést december 16-ére fogja összehívni az egyesület elnöksége. Az egyesület vezetősége sokkal nagyobb munkát fejt ki, mint amekkora érdeklődést mutatnak a lagok.
Milióa vállalkozás Perlakon Ki hitte volua valaha, hogy l\'erlak község valamikor milliós vállalkozások színhelye lesz. Pedig ha lélreiön az a valóban amerikai méretű vállalkozás, mely Perlak közelében a Dráváu, egy körülbelül \'25 millió koronába kerülő iiiAcsatoruál és vízművet tervez, melyet néliáuy tucat gyár üzeméhez fognak felhasználni vagy l\'erlak valóban eléri azt, amire a legöregebb perlaki beuszülöllek még álmukban sem mertek gondolni, gyárt áros lesz az érdomes községből Aki szíven^, viseli a megyei vállalkozások sikerét, auoak tel kefr karolnia eme óriási vállalkozást. A megye minden polgárának munkába kell fogni. Lássuk azt n gyönge kis száz inilliócskát. nem bánjuk ha nem is urniiybuu. hanem |iapirW.u de nem papíron.
Automobil közlekedési vállalat részvénytársaság Ha sikerül ¡1 tervezőknek, ugy jövő évben automobil omnibuszok, vagy mint röviden nevezik, .iriUobuszok" fogmik |iöfógni Nagykanizsa utcáin., A szükséges tőkét részvénytársasági alapon fojtják összegyűjteni 11 vállalkozó szellemű alapítók
AULKA SUCHARD
Csak . . , »
alpesi tej
kakaó é czukorból ál
Páratlan különlegesség.
1
1
ZALAI KÖZLÖNY
■NOVKMBER Jft
-J ■
Háziipari készítményeket értékesítő
részvénytársaság A Balaton Szövetség erkölcsi támogatásával uj vállalat van alakulóban, melynek cólja a Balatuuviilékcu remlkivQli uagy mennyiségben iHlható nádnak, sásnak, gyékénynek feldolgozása és értékesítése. A szövetség alkalmas koiyeken termeló szövetkezeteket létesít, mélynek a részvénytársasággal szerződéses\' viszonyban lesznek. Az uj vállalat székhelyéit! alkalmasint Nagykanizsát választják
A gőegépkezelők és kazánfűtők legközelebbi képosiló vizsgái Sopronban december hó 6 napján délelőtt 9 órakor a Sopron városi villany-telepen foguak megtarlatui. A kellően felszerelt vizsgálati kérvények a m. kir. ker. iparfelügyelóség-bez küldendők. Szent-György-utca üO.
LE-DÉLICE cigarflttafîvèïy
mindenütt kapható.
Siőlö-oltyánj,
szőlóvesstőről és borról nagy képes árjegyzékeméi
M- I * O Y E H
Akar nő»üni 7
Hölgyektől (ezek között olyanok, törvénytelen gyermekekkel, testi hibával stb.) ö- 600.000 korona vagyonnal fel vagyunk hatalmazva, megfelelő férjei keresni. Csakis urak (ha vagyonnélkllliek is), akiknek komoly «zándékuk van és gyors házassághoz akadály nincsen, Írjanak e címre: L. Schlesinger, Berlin 18 Deutschland
és bérmentve küldöm meg, • ki Cimét tudatja. Ezen könyvet még az is kérje, a ki rendelni nem akar, mert ebből megtanulhatja a szőlőtelepítést s emelletí sok szölőkép vau benne. Szólőollványokból és más egyéb európai és amerikai sima és gyökeres vesszőkből, a világhírű Delawaréból állandóan tObb millió készlet eladó, olcsó ár mellett Több ezer eliemsrő levél, közte több hercegi és grófi uradalomtól.
Cini: Szüoa Sándor fia, ezőlőtelepe,
Bihardiós z eg

Aki bátort
BUDAPESTEN AKAR VÁSÁR ÖLNI,
saját érdekében cselekszik, "^^M
ha vásárlás elótt megtekinti a
.BUDAPESTI ASZTALOS IPARTESTÜLET\' védnöksége alalt álló
BÚTORCSARNOK ES HITELSZOVEFKEZET
árucsamokait, melyek a következő helyeken vannak: VIII. Jó?sef körút 2«. sz. (Bórkoc.sis-utuita sarkán) IV., Ferenciek-tere 1. sz (a királyi bérbalotában.)
Kzen szövetkezet az „Országos Központi Hitelszövetkezet\'\' lag|a s ennek feltlgyelete alatt áll.
Vásárlási kényszer teljesen kizárva Stílszerű modern lakberendezések
Mm árat! Szavatosság, ára mistoárl.
Az árucsarnokba kizárólag elsőrangú budapesti asztalosod és kárpitosok dolgoznak.
ön nem fizetésképes
ha adósai vaunak Követeléseinek behajlása végeit kérje a 2016. számú prospektust. .Creditreform" Graz, Haydgasse 10.
Déligyümölcs
és kávé: ö kiló karfiol, inaroui vagy citrom 3 kor., 6 kiló Sanlos vagy Rio-kávé 12 50 kor., 5 kiló Kuba vagy Por-toriko 13 60 kor., 6 kiló arany- jáva- vagy gyöugykávé
hl4 kor., S kiló mazsolaszólló kor., ő kiló datolya 6 kor., Va kiló legfinomabb Ihea 6 kor., SOo drb citromot vasúton küldve 12 koronáért szállít bérmentve J. Bergold T r i e e t

ROPS
Biztonsági gyorsfőző.
■a Ha felborul elalszik, aa
oo Szesz kl nem folyhat oo Szesafogy&aztáaban igen takarékos
Kapható minden jobb vasáru és háztartási czikkeket árusiló üzletekben. Ha valahol nem kapható stiveskedjék hozzánk fordulni. Kápss prospsotms és bérmaatTS.
ROPS Fémáru Részv.-Tár-s.
BUDAPEST, V, Kllsi-Váczl it 74 51
Kslybsli slárasttók
Weiser J. 0., Bettlheim és Gutli. Roienfeld Adolf liaí.Köhler Testvérek L\'ugei llllmanu
r. Ï
Ó Adolf Hai, Köhler oaîWîiWjî\'^ii
Ii. Rosenfeld k\' llllmanu Klek *\'
PATHÉPON
Vídjegy.
Ismeri ön már a különbségei a PATHÉFON és más beszélőgépek közt?
ni a Pathéfonnál nem kell tat cserélni,
hl A Pathófon tű nélkül játszik.
«) a Pathólemezek soh\'sem karcolnak, nem csiszolnak, sem nem horzsolódnak, ha 20 vagy 30 szór játszottak velük.
\'I) A Pathólemezek oly jók. hogy azok nem válnak hasznavehetetlenné.
••) a Pathólemezek kellemes, értelmos, puha hangot adnak.
fi a Pathólemezeknél 8R,lk: a fftlát be nein foKia-
ki a Pathófon ngy elsőrendű művészies házihangszer, a mely minden zenekedvelőnek élvezetei és szórakozást nytijt-
A Pathéaslsztemlt cuku a világhírű Pathi Fróre» cég hozza forgalomba. A hangvisszaadás terén első-r.tu<>i ni ily iniii\'l ui koiikurrenciát felülmúl.
Üépek i) koronától feljebb. " 28 em. kétoldalú lemez K. 5- 24\'|a cid, kétoldalú lemez K, 2.75
Kórje a következő kiváló feltételeket: Fráter Lóránd. Berkes cigányzenekar. Kózsa Lajos, az elsó honvéd-Kyalogezred zenekara, Baumaun. a Fővárosi Orfeum tagja. Steinhardt \'Géza, Weltmann hegedűművész, Kiss Károly. Kiss Mihály és ezenfelül még 20.000 nemzetközi felvételek elsőrendű zenekarok "és előkelő művészektől.
KlllU|Ul I n k r « n è s bArmttnlve.
Pathé Frères, Wien l„ Graben 15.
b t r n i n I « t.
¿A\'
Nyomatott a laptulajdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA, 1909. NOVEMBER 29.
49 IK ÉVFOLYAM, 95. 8ZAM.
HÉTFŐ
■•iJilanlk hitfon át ^sQtftrtäkön dalban
fclOliietial
mjjreili»!«
Arak: <«« 10 korona, Klcvm 6 korona.
2 korona 60 flll. — Egyes »iám ikra 10 nil.
KclolÓK HXcikesKtn ;
Kerté»/. Jiiurr.
KiHdjH :
Szirkitztöiíg ii kiadóhivatal Deák-tér 1
Hlrdaláaok dijaiaba, aiarlnl.
t
A - nagykanizsai Ipartestület
az Orsz. Munkúsbiztositópénztár ellen.
Fölterjesztés a Munkánbiztositó hivatalhoz
Séralmaa a napibér oaatály.
It|;kialn>, novaaibcr 29.
(Saját 1 u d ós i l 0 n k t ól.) Az országos Muiikásbiztosiló Pénztár folyó évi október hóban tartott közgyűlésen a biztosítási járulék kiszabása alapjául szolgáló napibér osztályokat a munkások hét napi keresete alapján állapították meg. A nagykanizsai Ipartestület e határozatot sérolmesuek találta és ellene részletes fölterjesztést tett a luunkásbizkpsitó hivatalhoz. \'A felterjesztést az ország összes ipartestületeinek megküldték pártolás végett. A fontos felterjesztésből közöljük a következőket :
Az országos pénztár alapszabályainak tárgyalása alkalmával elfogadta a közgyűlés azt a sérelmes eljárást, hogy a mint inult evi február elsejétől auguszlus elsejéig jogtalanul történt, a jövőben is a betegsegélyző járulékok ugy számíttassanak, mintha a pénztár munkás tagjai a hétnek mind a hét napján dolgoznának és keresnének.
Ez a határozat pedig jogtalan, elfogad-hatlan és az alapszabálynak ez a szakasza jóvá uem hagyható, mert a munkásoknak betegség és baleset esetére szóló biztosítása erdekében hozott törvénynek betűjével és szellemével egyaránt ellentétben áll.
Nem akarjuk, hogy \'-minket bárki is el fogulisággal vádolhasson, azért idézzük itt a törvénynek erre vonatkozó szakaszait. — A törvénynek 24 §-a \'szerint a „biztosított tagoknak az átlagos napi-bér osztályokba besorozása tényleges fizetésük vagy bérűk alapján történik." Kzt sem félreérteni, sem félremagyarázni nem lehet. 11a valaki hat napon élvez hetenkínt fizetést vagy bért, az csak hat napi fizetése után fizethet járulékot. — Ez a törvény betűje, amihez jogunk van ragaszkodnunk, de a törvény szellemét is jelzi annak ?8. §-a, amely szerint oly egyéneknél, akik fizetést vagy bért egyáltalán, nem vagy csak a szokásosnál csekélyebbet kapnak, évi javadalmazás gyanánt a 24. §. második bekezdése szerint megállapított átlagos napibér veendő „aminél világos, hogy a keresetnél vasárnapi és ünnepnapi rend-
Sirolin
aa <l«á|yu <■ a haCrllfl, <uc|>illiM tcH a bM»(tal. uUaJZkol. <j|tjl toiwUtt
Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis, influenza
eUen számtalan tanár ét orvoa által naponta ajántra.
Minthogy értéktelen utánzatukat is kínálnak, kérje« mindenkor „Uaeh*" «rodMi momimÚ«!.
\'F. Haaruc*n-L* Hache ék Ce. BsmI (Svájc)
Roche"
Kapu 10 ofrum nwn a fyófraiartifafe» baa. - ára irasaakUt kwaaa.
99
szeres szünetelés, évenként 05 nap leszámit-tatik, de mindjárt a törvény első satkasza is kimondja, hogy betegség esetére való biztosítási kötelezettség alá estiek mindazok, akik oly fizetéssel vagy bérrel vannak alkalmazva, évenkint kétezernégyszáz koronánál, illetve naponkint n\\olcz koronánál nem több."
Ha pedig egy nyoloz korona napi keresetű munkás heti fizetését a pénztár — bár csak hat napot dolgozik egy héten — 56 koronára veszi, akkor évi fizetése 2912 koronára rúgna és igy napi-bér alapon nem tartoznék a biztosításra kötclezettok közé. pedig munkaadóját ugyancsak megbüntetnék, ha a bejelentését elmulasztaná.
De villágossá teszi a kérdést Szterényi József államtitkár urnák, a törvény alkotójának liródy Ernő képviselő interpellációjára, a képviselőház 1908. év május hó 18-án adott válasza, amelyben kijelentette, hogy csak egy példát hozok fel erre, amely, különösen a kisiparosok részéről olyan sokszor és sokoldalú panasz tárgyává tétetett és ez az, hogy hét napi munkabér vétetik a járulék alapjául, holott a munkaadó hat napot fizet munkabért: akkor a • munkásoknak nem hét napi táppénz fizetendő hanem csak hat napi és mindez a munkaadók megterhelte-tésével járna, ami miatt már igen. sokszor jogosan panaszkodtak.
Mert az, hogy a hat napos számítás szerint dolicit mutatkoznék a pénztár kezelésében, nem ok oly szakaszoknak az alapszabályokba leendő felvételére. Ha ez az eset állana elő, ugy a törvény 2">. szakasza világosan megmondja, hogy a járulók százalék „a szükséges mérvig fölemelendő." Ez az egyenes eljárás.
Mindezek után tiltakoznunk kell a hetedik iiBpnak kivetés alapjául vétele ellen \' már azért is, mert az ezen az alapon négy százalékra/ fölemelhető illeték bennünket, munkaadókat a megengedett 47,-os terlien felül is, egészen 4—77,-ig sújtana, amihez pedig semmiképpen sem adhatjuk hozzájárulásunkat.
Nem helyezkedhetünk az igazgatóság évi jelentésének arra az álláspontjára sem. hogy a hetedik nap számítása azért szükséges hogy igy a törpe iparosoknak udotl 2% kedvezmény mexkorülhetó legyen, mert liat napon dolgozó kisiparos a 27,-es kulcs segítségével 2 és 7,7,-kai lesz megterhelve.
míg a többi alkalmazottat foglalkoztató ipa; rosok 37.-a 3— 57.-ra emelkednék, és ig.v a kttlömbö/.et 1—27, lenne, még ha a járulék kulcsot emelnék föl, mint ív/.t a törvény elóirja. akárcsak 3—ö7»-ra és ugv a külömbözet a 27. és a 3-07. között igen nagy volna és igazságtalannak látszanék. A mi állapotunk szerint ugyanis megfelelő gazdálkodás mellett uem fenyegeti a most megállapított hal napos számítás a három, illetve 2°/, járulék kulos mellett seiu az országos pénztárt a deficit réme, de mi a törpe iparosok 27«-os kedvezményének kijátszásában még akkor sem egyezhetnék bele. ha ebből az álláspontunkból az következnék, hogy a nagyobb iparosoknak a 27,-08 kulcs dupláját kellene fize/níök.
Hajtsuk végre a töryéfíyWiádd tűnjék ki annak minden hibája és bizonyosodjék be novelláris módosításának és állami kezelésének elhalaszthatfttlan szükségessége.
Bizva benne, hogy a nagy tekintetű Hivatal belátja álláspontunk jogos voltát, kérjük, hogy a tervezett módosítástól, nielv a napi-bér osztályokon ugy akar változtatni, hogy hat nap helyett hét napot vesz a számítás alapjául jóváhagyását megtagadni iiiéJtÁztassék. A Nagykanizsai ipartestület elöljárósága nevéboii: Dants K á I m á n elnök M ii r a k ö z y I, a j o s jegyző.
Leányok inasiskolája.
Téved, nki azt hiszi, hogy a feminizmus klU-delmeiiiek térhódítása az a jelenség, hogy a nők mind tóbb téren, még a nehezebb lesti niunkav.il járón is. munkatársul szegődnek a férfiakhoz. Nem feminizmus, hanem a megélhetési nehézségek, aiuit a eivilizátiónak ezerféle szükségletei csak fokoznak, ilzik, ha)l|ák a uót, hogy lépjen ki eddigi sztlk koréból, mert szükség vau dolgos karjaira. A feministák jelszavai, sót küzdelmei a már meglevó helyzetnek nyomán fakadnak. Mint ahogy az árnyék van a test inogott és uem szüli a testet, lisuein ez veti maga mögé az árnyékot.
Hasztalan a mosoly, mellyel sokan, kik a társadalomnak fejlődését uem kisérik nyitott szemmel és hasztalan a gúny, az akadály, a uók térhódítása fellartózliaiatlauul terjed mindenfelé, amint hogy az ősi időbeli is esak ugy pásztorkodtak a bibliai leáuyok és csak ugy részt vettek a föld terhes inegmivelési munkáiban, mint férjeik, fivéreik A modern élet nem is törekszik egyébre, mint a természetességhez való visszatérésre, ami az ¿inboriség egyetemes
ZALAI K •> 7. I 0 S V
NOVEMBER >!»
aminek azonban nagy oka, hogy u emberbarátok figyelmét nem h Ívják fel a kórházakra, hanem más
kevésbé hasznos intózmánvekre.
w^1» . * M f a ■
• *
1 Zalai Közlöny réezlotesen\' be számolt Gutinann Henrik báró sporttikeréről Kz alkalomni.il nem a fiatal vivó érdemét akarjuk méltatni. Usak
azt a tónjt akarom leszögezni, hogy a kanizsai lapoknak mily ritkán van alkalma ily bennünket érdeklő sportsikerről megemlékezni ama egyszerit okból, mert a mi llatalságunk rendkívül keveset foglalkozik a sporttal. Ennek a sajnálatos körülménynek a bon-rolgatásu meghaladja e rovat köretét, de mint tényt meg kell „rögzítem-\' a krónikásnak
101!
Karácsonyi hirdetéseket
f — oloaö dijitabáa aaartnt vasa fal — lltf
Iparaaaktál. kiraibitiktíl,
lyarválMiteklál, UMWIM PÍ«l*UHllltll,
3K03K!0
Zalai Közlöny kiadóhivatala!
■acykajilaaa, Daák-tér 1.
At alkalmi dljiiabti a december hhnapliau megjelenő j bármelyik «iámra érvényéé.
OiíKKKOIX oimo)
inagaamőveltoégi fokán be ia fóg következni Addig pedig az elméletnek küzdenie kell * baálll gyakorlati
helyzet alapján
Ilyen meglevő állapot a civilizált államokban miudentUt, hogy gyárakban ás más kisebb iparlele-péken is nagy a leányok sokasága, kik otl niuukál, megélhetést keresnek. Ha pedig mind állami, mind társadalmi utou aton vagyunk, hogy iparostauulóiu-kat a műveltségnek és szakismeretekuek minél magasabb fokára jultasauk, kétséget kizáró módou tolakodik elénk az a szükségesség, hogy kenyérkereső leányokat is képesíteni kell arra, hogy minél liaazno-aabban értékesíthessék kifejteit eróikel, vagyis, hogy a versenyben megállhassák helyüket a férfímunkásokkal.
Városunkban a különböző gyárakbau, sőt már kis iparosokuál is, varrómAhelyekbeu jgau uagy «||oko«k a leáuyokuak a száma, akik alig végeztek námi iskolát sót analfabéták is elegeudó számban vannak köztük. Pedig ezek öltözködésükkel leggyakrabban a műveltség látszatát keltik fel. Ezek ugyszól-váu minden védelmen kivül állanak. Tudatlauságuk-ban ki vauuak szolgáltatva nemcsak főnökeik önkényének, de férfi munkástársaik céltábláinak is. Ezeket niAvelUégük, érdemességük hiáuya a legritkább esetben Képesítik önnállóaágra ugy, hogy szinte a munka rabszolgáinak lehetne őket tekinteni. De az a felfogás, melyet lársadalmuuk a női erkölcsiségről felállított és mely a nőnek mindeu körülmény között bizonyos megbecsülést, tiszteletet és biztosított, éppen e minimális műveltségi fok és iiuállótlanssg miatt ezeknél ritkán található fel.
Most már nem egy város latja szükségét auuak, hogy a női iparosokat, gyári munkásokat kötelessége ugyauoly pártolásban, gyámolilásban részesíteni, mint a férfiakat. ElmulaBzthalatlau kötelessége tehát Nagykanizsának is, hol a női munkások oly nagyszámban vaunak, goudoakoduia egy ípartfs iskoláról leáuyiua-sok, munkások számára. Hogy ez nemcsak a mun-kásleáuyok. hanem magának az iparnak is érdeke azt vitatnunk se szükséges. De ezzel miudeukorra elejét venni auuak az abuzusuak is, hogy miudeit törvény és reudeleti tilalom ellenére is alkalmaznak egyes gyárakban fejetlen leánygyermekeket kik aztán rövid verejtékes munkában eltöltőit élet utáu korai pihenőt találnak a temetőben
UJ építkezés Nagykanizsán.
Emeletes bérház a Belvárosban.
(Saját tudósítónktól.) Csak nemrégiben emlékeztünk meg két uj emeletes bérház épitésl tervéről, most ismét egy ilyen nagyfontosságú tervről értesülünk. Az uj
épitkezésí terv .életrevalóságát élénken illusztrálja az »7. egyhangú helyeslés, mellyel az érdekeltség körében az indítványt fogadták. A nagykanizsai építőipar pangás»\', a modern, szép lakásokban való nagy hiány egyaránt kívánatossá toszi, hogy e terv testet öltsön. Az ügfról, jó forrásból, a következőket közlik velünk:
Ro th se hi I di Jakab dr. ügyvéd, ki városunk fejlődését már több okos iudítvánnyal igyekezett előmozdítani, a nagykanizsai izraelita hitközség elóljárósági gyűlésén azl az eszmél vetette fel, hogy a hitközség Zrínyi Miklós és Csengery-uii telkén, hol most a felső kereske-I delmi és elemi iskola van, építsen egy modern \\ emeletes bérházat. Az ^indítványozó mindjárt azt is javasolta, hogy az összes hitközsági iskolákat összpontosítsák egy ig emeletes épületben, inely épületet a hitközség üres Nádor-utcai telkén emelnék. Az elöljáróság nagy szimpátiával fogadta a nagyarányú tervet és kimondta, bogy a vele való foglalkozást szükségesnek tartja-E fontos terv még valóban embrióban van, azonban fontossága késztetett, bennünket a vele való foglalkozásra. A Zalai Közlöny élénken figyeli Nagykanizsa városi életét, ép ezért joggal írhatjuk, hogy a közelmúltban Rothsohild dr. indítványánál életrevalóbb terv Nagykanizsán nern korült napirendre. Ahol oly kevés az építkezés mint nálunk, ott az ilyen indítványok nagy horderejűek. Mi bizton hisszük, hogy a hitközség illetékes körei és bizottságai módot találnak e terv keresztülvitelére. Nagyon helyesen teniy\'fk a város más erkölcsi és gazdasági testületei, érdekkörei, ha ilv fontos tervvel foglalkoznának, mint Rothschild dr. Ezzel hálára köteleznék nemcsak a ^ros iparosságál. hanem egész közönségét.
HÍREK.
Hofrichter főhadnagy
. Nagykanizsán.
Azonos a ciankáll pllulák küldőjével?
— Saját ludósilóuktól. —
A ciankális pilulák izgalmas ügyében, melynek nyomozási részletei még a kassai pokolgépes merenylet izgalmait is felülmúlták, Linzben letartóztatásba helyeztek egy Hofrichter Adolf nevü főhadnagyol.
A mai nap folyamán az érdekesség kedvéért közlik velünk, hogy tavaly szeptember elején, a balatoni nagygyakorlatok előtt megfordult Nagykanizsán egy Hofrichter nevü főhadnagy, ki valószínűleg azonos a ciankális fóhadnagygyal. Király utca 34 szám alatt özvegy Krausz Lipótné úrnő házánál volt két napig beszállásolva. A ház kapuján vörös irónnal még ma is látható a szállásolók írása:
. 1 tiszt.
13 Korps.
Oberlt. Hofrichter.
A kapun látható szám megegyezik a főhadnagy akkori hadtest számával. A Zalai Közlöny Király utca 34. szám alatt megjelent munkatársának mondották, hogy a főhadnagy zárkozott természetére vall, hogy a házban senkivel sem állt szóba. A házbelieknek a tisztiszolga panaszkodott a főhadnagy szigorú bánásmódja miatt, kit ideges természetűnek mondott.
Érdekes véletlon, hogy mind két katonai szenzáoió szereplője: Junga, a kassai eset szánalmas hőse ós Hofrichter, a linzi ciankális ügy gyanúsítottja megfordultak Nagykanizsán, sőt Junga itt is állomásozott.
VÁRANDÓS ANYAK
erősítő éa az erősítéssel egyidejűleg lldiló szert találnak a
Scott-féle csniomájoiaj Emulsié-ban.
fiyors és erőteljes hatása meglep és gyönyörködtet mindönkit. Bevétele kellemes, emtwztése könnyű.
Egy kísérlet meg fogja önt győzni, hogy az ön esetében is mily jólókouy hatású.
■soptetta csatában a
SCOTT-féle EMULSI$
elejét veszi a bágyadságnak, bőségesen biztosítja a tejet és rózsás és virágzó arcúvá teszi a gyermekekel.
A SCOTT-féle EMULSIÓ a legkiválóbb.
JEGYZKTKK A HÉTRÓL. »
(Csendes jubileum. — A hercegprímás
és a kórház. — Kgy földink sporlsikere.) *
A Zalai K ó z I ö n y \' vezetőhelyán emlékezett meg a nagykanizsai városi közkórház ¡¡5 évi működésről és arról a szép munkáról, melyet a kórház két orvosa végzett ennyi idő alatt, Nom tudom, miért hangsúlyozta oly na^on a Zalai Közlöny a csendes jubileumi jelleget Én magam is tudom, hogy a kórház orvosai nem keresik a kívülről jftvó jubileumot. Az még azonban, szerény véleményem szerint, nem jelenti azt, hogy a város hivatalosan ne vegyen tudomást egyik legfontosabb intézményének
eme szépjelentőségü évfordulójáról.
*
Jellemző a mi viszonyainkra, bogy a jótékony adományozók sem gondolnak soha a kórházra K sorok írója, még nem hallóit arról, hogy például valakt. a nagykanizsai városi közkórházban ágvalapit-váuyt tétetett volna. Más városok kórházai sokkal szerencsésebbek e tárén. A minap a keszthelyi kórház a hercegprímástól kapott tízezer koronát alapítványt A mi városunknak nincsenek ily mecenáaai,
A, EmuWló viait-Zai.il a SCOTT-ile mödíier *<d-I*,;\'1 « lulutl
- kír)ök fi«». I«mt* vuioi
Egy eredeti Üveg ára a K. 50 Altér Kapható minden gyógytáiban.
Emlékeztető naptár.
Nov.mb.r
30. A Nagykantuai mai. ti itrl. r. I. kii-gyuláié d. u. 3 órakor.
December 3. A Zalaniegyer Aiulánoi Taaitúteitület nagykanlitnUni Jlriik&re rendkívüli kSi-gyüláte N\'agykaniuán , 6. 7, 8. A Si.nl Ferencrend ;00 ive, jubileum ünnepiigei a rend nagykanlaial templomában.
, 15. A Nagykaultiai ÜaidakBi kóigyüUie
NOVJSMtyíR 29. ,
Munkás továbbképző tanfolyam.
ZALAI KÖZLÖNY
8
A Bór- áa Llthlon-tarUlmú
Salvator-forrás
kttüní .lk.rr.1 h«..nált.tík
«•(«bajoknál, a húgyhólyag bán-talmalnál ii köaxványnál.tctukor-batagaágnét,» emáaztáal U 1*1 ag-láal azervak hurutjainál.
Húgy hajtó hatágúi
limillu! Ilu|H •adiUMII
T«I|hm UIIUE f<vk«M iiránt^úktruitdMim IM •
l^cl^M UhmUU UlUUÍUI ^ • Iwívul.T mMtr4r>r< \' •
Neiu muukasgímnátium A való ¿letet szolgáló iparosok nem szeretik a nagyhangú frázisokat, a szappanbuborékot. Nekik uem impouál a munkáagiin uázium, melyből a gimnázium szó csak ragadós lép akar lenni, hogv az iparosok annál szívesebben rajt ragadjanak. Nekik muukás továbbképző tanfolyamra vau szükségük, gimnáziumra nem Amiut a „Zalai Közlöny" Jelezte az iparos világnak kell megnyilat-loania. hogy azükségét látja-e ily iskola létesítésé-uek. Nos hát a munkaadó mesterek, kötelességüknek uartották, hogy az iparosvilág, főképp a munkások részére gondoskodjanak ilyeu tovább képző alkalomról. Mert mindkét rész egymásra vau utalva A munkás a mesterre, a mester a munkásra. Ennél fogva nekik nem miut ellenségeknek kell egymással etemben államok, hauem mint munkatársak egymás uak szellemi és anyagi támogatását miuden lehető eszközökkel szolgálniok kell. Ebből az elvből kiindulva a helybeli iparosmesterek egy csoportja jelent meg stombát délben az ipartestület helyiségében, hol Muraköty Lajoa ipartestületi jegyzőnek egy beadványt adtak át. Ebben az ipartestület elöljáróságához for-dulnak, hogy az iparos továbbképző tanfolyamot figyelmükbe és pártfogásukba ajánlják. .Nekünk mtaokáadő iparosoknak aölelességünk gondoskodni — igy ától a beadvány — a magunk és munkásaink lelkifeilSdáséről . .. Minthogy az ipartestület az iparoit^g intézménye, ennek kötelessége, hogy tagjainak és a munkásoknak iskolán kivüli továbbképzéséről ia gondoskodjék. Hasson oda az ipartestület, hogy et a kurzus mielőbb létesüljön, reá vár a feladat, hogy a kellő tanerőkről, városi és ipartestületi támogatásról gondoskodjék\'. Záradékul azt kéri a beadvány, hogy ha bármi okból nem tartaná hatásköréhez tartozónak e ténykedést, vagy arra nem vállalkoznék, hivjoo össze az eluökség rendkívüli közgyűlést, melyen álláspontjukat részletesebben kifejtve remélik, hogy eredmény kisérné kérésüket.
ifi p magunk részéről helyeselhetjük a munkaadók ilyen akcióját, mert ez mig egyrészt a munkások művelődését célozta, elősegíti, másrészt az eddigi merev választófalát munkaadó és munkás kötőit eltüntetni készül, Mert minél műveltebb-a muukás, annál közelebb áll a mesterhez, annál nagyobb megbecsülésben részesül, annál eredményesebben működhetnek közre az ipar fejlesztése érdekében
Nagyon helyeselhetjük a beadvány vázlatos tervét is, mely tisztán a gyakorlati és humanisztikus tárgyak tanitásál szorgalmazza. Mig azokét, melyek könnyén kalandos eszmék felé teríthetnék a mégsem elég magas műveltségű iparosvilágot, nem veszi programjába.
— Függetlenség párti kösgyülés A zalaiuegyei függetlenségi 48-as párt szombaton Bosuyák (Jéza elnöklete alatt uépes közgyűlést tartott Égerszegeu, melyen a vármegye vezető emberei miud megjelentek. Alelnökök lettek Szeiitmihályí Dezső pace^i és Nagy László andráahídai földbirtokosok. Batthyány Pál grófot deputáció hivta a gyűlésre, hol hosszan tartó éljenzés után dÍ8telnöknek választatott meg. A képviselők közül ott volt Markos Gyula, Eilner Zaigmond, Dobrovics Milán és Kilipics Lajos. Nagykanizsáról Hajdú Gyula dr., Tripammer tlynla és Uivári Géza vettek részt. A gyűlésen Bosnyák Géza üdvözölt^ a főispánt. Bestéitek még Eitner Zsigmond, aki Izsó tterenc buzgalmáról mondott elismerő szavakat mig. \'í)rassy. Imre Bosnyák Gézának mond a párt nevében köszönetet. A párt üdvözlő táviratot küldött JusttKw£*uláii4.
— Nyugalomba vonuló táujtónő Kreundué Wlntersteiu Karolin, a helybeli izij. elemi iskola tanítónője 38 évi működés utá\'o nwfeválík iskolájától. A mult évben hosszabb ideig tartó betegsége gátolta abban liogy aupyi évi kitartó népoktatási munkáját folytassa; ezért nyugdíjazását kérte. Frebndné egyike azoknak a tanítónőknek, akik nem tartják egész életre elegendőnek a tanítói diplomát, aki tudja, hogy ez csak az állás elnyerésére képesít, do színvonalon álló tanítónak csak folytonos önképzéssel maradhat meg. Tudatában volt mindig, hogy különösen a tauitóuőuek, kik a jelen viszonyait kevésbé ismerik, mint a múltéit, mert képezdei könyveik mind a mult leszűrt igazságaival vaunak megtömve, rendeseu elmaradnak, ósdi eszméket vallanak, a kor baladása kellemetlenül érinti őket. Az ilyen tanítónő iskolája a jelenkort
civilizációban olyan, mint a múmia. Kreundné asz-szony iskolája mindig modern volt. Szakképzettsége, a természettől megáldott paotlagogiai tapintata, melegséget árasztó kedélye, igazságszeretete a legértékesebb tanítók sorába emelték ót. Amint a néptanító munkája észrevétlenül szolgálja az omberiség művelődését, ép oly észrevétlen az ó visszavonulása a gyakorlati működéstől. Kiváujuk, hogy a lelkiismeretesen teljesített munka utáu sokáig egészségben élvezze nyugdiját, melyet tegyen kellemessé kartársainak tisztelete^és" szeretete.
— Izr."hitközségi * közgyűlés A ^nagykanizsai izr. hitközség tegnap délután tartotta évi rendes közgyűlését Grünhut Henrik alelnök olnök-lete alaU. A jegyzőkönyv hitelesítésére Bun Samu igazgatót és Etlényi Géza drt kérte fel. Felhívja a hitközség figyelmét, hogy az ingyenes népoktatás 1910. évi szept. hóban az izr népiskolában is megkezdődik. Azonban ez nem fogja megrázkódtatni az iskolát, melyet eddig a magas tandíj mellett más vallású gyermekek is szívesen látogattak, mert bíznak abban, hogy a kormány tandijkárpótlás cimén a maiimalis támbgatást fogja nyújtani Igy megmarad az iskola azon a magas nívón, melyre a hitközség áldozatkészsége eineltn A tetszéssel fogadott beszéd ulán Barta Lajos hitközségi titkár ismertette az 1910. évi költségvetést, melyet ugy egészében, mint részleteiben egyhangúlag elfogadott a közgyűlés. A hitközség előiMnytott kiadása 109485 K 46 fill; bevétele 81986 K 46 fillér A hiányzó ¡18 u 0 K a hitközségi tagokra kivetendő adóból fedeztetik Az adómaiimum 1600 K a minimum pedig 8 korona. Kultusz és jótékonyügyre DHKH5 koronát fordít; mig iskoláinak fentartására 4002o koronát.
— Madarász László halála. A .Szabadság" ciiuü amerikai magyar újság att a hirt közli ma érkezett számában, hogy Madarász László, a 48-as idők rendőrminisflere, id. Madarász József országgyűlési képviselő öcscse, « hó 6-án Amerikában meghalt. Madarász liászló a zalavármegyei Gulácson született 1811-ben.
— Tanítók gyűlése A .Zalamegyei Álta-lanos Tanítótestület" nagykanizsai Járás Köre f. évi december hó 2-án d. e. 9 órakor Nagykanizsán, az állami elemi népiskola központi helyiségében Reudkivüli Közgyűlést tart, Tárgy: Az .Országos TanitóezöveUég" alapszabályainak ismertetése ; továbbá az abba leeudó belepés s a Szövetség administraliv költségeinek fedezésére a jáiásköri lagdi|akuak fejen-kint 8 évenkint no fillérrel leendő felemelése iránt való határozat. Tekiutettel a tárgy foutosságára, kéretnek a tagok, hogy a közgyűlésen mennél nagyobb számban szíveskedjeuek megjelenni.
— Az aradi vesztőhelyért. Barabás Béla orsz. képviselő elnöksége alatt tudvalevőleg bizottság alakult az aradi tizenhárom vérlauti veszlóhelyének a nemzet kincsévé való megváltására s a hősök vérével áztatott szentföldöu egy hatalmas világraszóló monumentum emelésére A szükséges tőke mielőbbi összegyüjthetése céljából a hizottság. a pénzügyminiszter engedélyével tárgysorsjátékot rendez, melynek védnöke a legendás idők sokat szenvedett lauuja a hós Damjauich János özvegye. A teljesen házilag kezelt sorsjáték nyereményeinek összeállítása páratlan uyeróesélyekkel kecsegteti a soriegyvásárlókat. Kgy 15,0()0 ós 10,000 koronás fónyereméuy mellett még 2500 drb. igen értékes nyeremény sorsoltatík ki, összesen 100,000 korona értékben A hősök arcképével diszitett l koronás sorsjegy tninden tózs-débeu és megrendelhető a bízottság központi irHájá-bau Budapest, VII. Akácfa utca 89 szám alatt.
— Emelkedik a kivándorlás. Csáktornyáról jelentik : Az itteni határrendőrség ügyforgalma aránytalanul nagyra növekedeti. Igy a mult héten több mint 100 Ítéltetett el. Ezek közül ketten liOO korona pénzbüntetésre és 2 hónapi elzárásra Ítéltettek. Nóvák Simon lalaujvári lákos a büntetés maximumát, kapta mert két kivándorlót 22 koronáért átvezetett a Miksaváron átvezető határvonalon, Azouhan eteket issikorült kézrekeríteni. A uagy kivándorlás többnyire külföldi de leginkább német hajólársaságok csábításának a következménye, akik- néhány korona haszonért félrevezetiö a hiszékeny, tudatlan népet.
— A ki egy haatélőgépet vagy zeuélómUvet vásárolui akar,\' az hozassa meg azonnal Richter K. Ad és Ta., kir. udv. és kain. szállítóktól, Bécs, I. Operngasse 16, a gazdagon illusztrált zeuélőinü-árjegyzéket. A beküldés ingyen és bérmentve . ysikózölutik .
— Keresik aa örököst. Az 1909 év májú* havának utolsó napjaiban "elhunyt Scherz Henrik nagykanizsai lakós. örökhagyó hagyatékánál Sehert Sáudor. mint örökös érdekelve vau. Scherx Sándor ismetetlen helyen lévén, a hivatalos lap szerdai számában I\'líh^) Viktor dr. kir. körjegyző, ki a hagyaték lelárgyalávai bízatott meg. felszállítja az örököst, hogy uála 3 hónapon belül jelentkezzen, elleneseiben ügygondnokot reudelnek ki részére.
— „Mit kell tennünk hogy álláahoa jussunk" címmel ismét egészséges gyakorlati érzékre való könyvet irt Bar dó. cz Elemér. E könyv könnyen érthető inódou tárgyalja az állástalanság, valamiül az áilástk"resók pályázataiuak eredménytelenségének okait. A könyvet 2 részre osztja. A szóbeli és Írásbeli ajánlkozásra. Az első részben ügyesen írja meg, hogyan kell bemutatkozni és miképptn kell viselkedni és öltözködni a bemutatkozásnál ? A második rész at Írásbeli ajánlat küleő alakjával és tartalmával foglalkozik a kellő szakszerűséggel, míg a függelék néhány jó magyarsággal szerkesztett ajánlati mhitét tartalmaz.
A czimlap : Bardócz Árpád festómüvéat r^jza A könyv I koronáért minden könyvesboltban kapható, vagy közvetlenül a azertónél: Bardócz Elemér Budapest, V11., Erzsébet-körut 36.
— Póttartalékosok szabadságolása. Az okt. elején 8 héti katonai kiképzése behívott póttnrtalékosokat f. hó 80-án szabadságolják.
— Műkedvelői kiállítás. A zágrábi magyar társaskörtől reudezétt kiállítás szombaton uyilt meg és dec. 6-áig megtekinthető d u. 2 órától este 7-ig. A kiállítás Zágrábban Baros-utca 9. sz. alatt van.
— Nagy Qábor szőllóuagybírtokos Kóly (Bihar ni.> annyi köszönő és elismerő levelet kapott az utóbbi időben az ó világhírű Delaware szőlőjét és és borát illetőleg hogy egész bizonyos misterint szóllógazdáiuk rövid időn belül mindent el fognak követni, hogy a .Delaváre" szólóikben ne hiányozzék. Oly sok előnye vau e kitűnő szóllónek éa bornak, hogy kötelességet vélünk teljesíteni, midőn t. olvasóinknak ajánljuk, hogy hozassák meg Nagy Gábor. Kóly i Bihar m.) képes árjegyzékét, mely különben is míudeukit érdeklő, igeu haszos tartalmú könyv és iugyen küldi mindenkinek.
— Elhagyatott hülyék. A szociális alkotásoknak egyik leghumáiiusabbja és legdícséretesebbje a gyermekmenhely. N\'emcsak mert a gyermekhalandóságot ii minimális százalékra szállította le, hauem mert az elhagyott gyermekekből hasznos polgárokat nevel. De vannak olyan olhagyatott gyermekek, akiknek elhelyezéséről a menhelyben móg nincs kellóképpen gondoskodva. Ilyenek a hülye, vagy süket iiéma gyermekek, vagy akik egyszerre süketnémák is, hülyék is. Tudunk esetet, hogy a gyermekmenhelyhez fordult valaki ilyen szerencsétlen érdekében Ott uem fogadhatták el, mert a gyermekmenhely nem tutija elhelyezni óke> családoknál, ahol ilyenekkel vesződni uem akarnak. A süketnémák intézete nem veszi fel, mert hülye; a hülyék intézetében nem talál felvételre, mert süketnéma. Hogy mi lesz az ilyen emberi állattal nem tndjuk, do hogy ez irányban is speciális társadalmi intézkedésre, volna szükség, azt a fentebbi eset igazolja
4
ZALAI KÖZLÖNY
NOVEMBER 20.

érdekli alapon leomló terveiésre is kiterjesztette ós jeleu rendelet keltótól számitandó további egy óv tartamára megújította.
Ctanzék valóban fürgék és leleményesek. Csak most az a kérdés mit szólnak a haladni vágyé keszthelyiek, kik azonban csak tíanzékkal haladhatnak ezek szerint ?
A u&gykauisaai Ipartestület állásttoglalt
az Országos Muukáspénztár 7 napi muukaidó alapján megállapított bérosztály határozata elleu. Az Ipartestület határozatát — melyet lapunk vezetóhelyén közlünk — megküldte az összes ipartestületnek
Nagybirtok eladás. Agrár körökben elterjedt hirek szerint, a Nagykanizsával szomszédos réesei birtokot a jelenlegi tulajdonos Szájbély Gyula udvari tanácsos eladta gróf Sohőnborn Frigyesnek, kinek felsómagyaromágban vannak már nagy-terjedelmű birtokai. A hir valódiságáról nem sikerült pozitív adatot szereznünk, bár némelyek már arról is tudnak, hogy a mintegy háromezer katasztrális hold nagyságú birtok három és fél millió koronáért került az uj tulajdonos kezébe. A réosei birtok eredetileg a báró Inkey család tulajdona volt. Néhány évvel ezelőtt tőlük vette meg a Ring Lipót és Samu birtok eladással ás közvetítéssel foglalkozó kaposvári oég. » napokban vették meg a „kadarkuti nábob" birtokát is. Két évvel ezelőtt Szájbély vette meg a birtokot Ringóktól. Szájbéli állítólag a napokban kötötte meg az adás-vételi szerződést Schönborn gróffal.
— Mulatós démá. Király Ferenc és Kovács József tapsonyí lakosok a szerdai hetivásárra gabonát hoztak be. A jó vásár után betértek a Petőfi-uti Berger Adolf féle korcsmába, hol a jó sors egy takaros parasztmeuyecskévol hozta óket össze. Bécsére való és csak Örzse néven szólogatják a mulató legények Hát a mi embeicinkkel is hamar összebarátkozott a mulatós dáma. Jól felöntöttek a garatra, aztán felültek mind a hárman a kocsira éa elindultak Récso felé. Az emberek útközben bólogatlak mire a jószívű asszony biztatta óket, hogy csak alngyanak, majd olhiytja ó a lovakat. Meg is tették azok. Kialudtak hát, de ekközhen e menyecske ki vett Király Ferenc zsebjéból 270 kor.-át, Kovács zsebjéból pedig 30 kor.-át. Ami ezüst pénzük volt, azt náluk hagyta, nehogy a csengéssel felébressze óket. Mikor igy elvégezte dolgát, leszállt a kocsiról és a lovakat, meg az alvókat a gondviselésre bízta Sárazegen tul felébredtek, de a tündér eltűnt a kocsiról, meg a pénz is. Csak pénteken tettek az eselról panaszt A nyomozás inogállapitotta, hogy a tetszetős Orzse a pénzzel visszatért Kanizsára és a Gerencsér féle korcsmába tért, hol uj kaland reményében folytatta mulatozásait.
— A kőszegi gyógyszertár mílklncae. Még a 17-ik században alapították a jezsuiták a kőszegi régi gyógyszertárat, melynek berendezése a legszebb barokkslilü munkák egyike az országban A bécsi mozoum már évekkel ezelőtt lépésekot tett, hogy a gyógyszertár berendezését magának megszerezze, — de az árban a tulajdonossal megegyezni nem tudlak. A legutóbbi időben az iparművészeti muzeum lépett érintkezésbe a gyógyszertár tulajdonosával a berendezés megszerzése végett. Radisils Jenő min. tanácsos az országos iparművészeti muzeum igazgatója Kőszegen volt. hogy a tulajdonossal a vételi szerződést megkösse. Bár eddig még az ügylet n«m perfektuáltatok, — alapos a kilátás, hogy at iparművészet megtudja szerezni a remek berendezést, hogy aztal műtárgyait gyarapítsa
— Ludtolvajok Ilyenkor téli hideg időben, mikor a nappali munka egyes keresetágakban szünetel, rendesen megkezdődik és megszaporodik a baromfilopások száma Cgy látszik az ilyen tolvaj-lásokat nom igen tartják az illetők becsületbe vágó ügynek. Faluhelyen a legények a saját anyjuk lyukházát fosztogatják meg a keresztaunyjukét. városban onuan veszik a pecsenyének valói,, ahova a kertek alatt be lehet éjszaka idején lopózni. Ozv. Toch l.ipótné Petőfi üli lakós is ilyen hozzáférhető házban lakik. Zárt kamrájából, miután az ablakot betörték 4 sovány ludat, egy kövérludat meg egy pecsenyének való récét loptak el. Kifelé már az ajtón mentek mert a zárt letörték és kileszitelték az ajtói. A rendőrség nyomozza a tolvajokat.
Egy szélhámos történetéből.
X
Mikor Wildeuauert első izben előállították a rendőrségen a főkapitány maga .fogadta" az ismert nevü vendéget Már ahogyan az ilyen alakokat szokás. A főkapitány erősen vallatta, minő szerepben tisztelte meg a városi, Wlldenauor azonban szüntelenül azt hangoztatta, hogy ó mint „magánzó" jött a városba — De azért csaltunk egy kissé, faggatta a főkapitány. — Becsületszavamra nom, válaszolt a jeles ifjú A főkapitány ekkor olyan mozdulatot tett kezével, mint ki (előzni akarta, hogy az Ilyen uraknak becsületszava nem sokat ér Vildenauer nagyon megsértődött emiatt és komolyan jelentette ki: „Ilyen dolgokban a szélhámos becsületszava igaz \' 8 igaza volt Kanizsán tényleg nem „ működött \\ A szerelem gyengéd szálai hozták őt a városba B A. egeraracsai, 1S8Í é>ben született, konyha-tündérhez vonzotta ót érzelme, ki különben még most is Nugykanizsáu szolgál. Kgeraracsa szülötte sokat tudna beszélui Wildenauerrőí, mert ó néhány hónapig „művész köruum* volt a jeles úrral.
Wildenauer tehát .magánzói\' minőségben jelent meg Nagykanizsán. Mint a rendőrségen mondják az akkori Erzsébet kávéházban szokta eltölteni szabad óráit. Ilyen azonban nagyon kevés volt uálai
KÖZGAZDASÁG.
A leleményes Gtanz gyár.
Mit szólnak Keezthelyen
■aifkaaliaa. nov. «9.
Bejária a lapokai a hir, Itogy a tlanz gyár legközelebb hozzáfog a koszthely — hévízi villamos vasul kiépítéséhez. Azonban nemsokára kiderült, hogy a Ganzok csak szeretnének hamar belefogni at épi-ésbe. Hogy miért ? Naiv kérdés. Szeretik a jő üzletet Igeit ám. de az ntulsó percben Keszthelyen feleszméltek és azt mondották : Miért tárgyalunk mi egyedül liauz céggel, hátha más olcsóbban is megcsinálná az üzletet. Sót azt is mondták, ha nem megy tíanzékkal, megy nélkűlők. Esetleg helyi érdekű alapon. De nem fog menni. Vagy legalább nehezen. Ganzék ugyanis leleményesek és fürgék Amint ueszét vették a tervnek, legalább a jelek arra vallanak, kérvényezték az előmunkálati engedélynek helyi alapon leeudó tervezésre való kiterjesztését. A többit elmondják e sorok, melyet egyik fővárosi lapban olvastunk. Ime itt vau :
A kereskedelemügyi miniszter folyó évi november I l-éu 79,Süli. sz a kelt rendelőiével a Ganz-féle villamossági részvénytársaságnak Budapesten, a Keszthely városi fürdő-parkból kiindulólag Hévíz gyógyfürdőig vezetendő keskenyvágányu villamos vasútvonalra az 11)06. évi október 17 én (¡»,931. sz. a. kelt rendelettel kiadott előmunkálati engedély érvényét helyi
Uj borkereskedés Keszthelyen Mint értesülünk, Z o r k o v i 11 Osikár, a Zerkovitz Albert nagykauizsai bornagykereskedő cég volt beltagja Keszthelyen borkereakedést alapit. Zerkoviti Oszkár néhány évvel ezelőtt lépett ki a nagykaniua, cégből. Innen Budapestre költözött. At ó szaktudása garancia arra, hogy Kesithely városa jónevü borkereskedési kap az ó alapításában.
A versenytárgyalási hirdetések kóaaé-tétele Több ízben előfordult, hogy a különböző versenytárgyalási hirdetéseket at egyes hatóságuk oly későn tették közzé hogy a pályázni szándékozó iparosoknak és vállalkozóknak alig volt idejük a szükséges intézkedésekre. A kereskedelmi miniszter most átiratot intézett az alárendelt hatóságokhoz, hogy minden pályázatot oly időben publikáljanak bogy a pályázat lejártáig 14—30, illetve 60 napi időköz áll|ou at ajánlattevőnek rendelkezésére.
A kereskedelmi ismeretek terjesztéae Megemlékeztünk már arról a aorozalos előadásról, melyet a Nagykanizsai Magántisztviselők Egyesületa tervez a kereskedelmi ismeretek terjesztéséie. Az egyesület munkatervéi a tagok körében helyesléssel fogadták. Az előadások rendezésére a felső kereskedelmi iskola illetékes körei egyik termét engedték át, elismeréseUl at előadások kereskedelmi jelentőségének.
A szélhámos becsületszava.
(Saját t u d ó s i t ó n k t ó I.) Mulatságos dologról Írtak a tegnapi fővárosi lapok. Egy agyafúrt stélhámos, kinek „működésé" a főváros, sót s vidék-számtalan rendőrségét gyakran foglalkoztatta, mint „üldözött finn egyetemi tanár" végig pumpolta s budapesti egyetemi tanárokat, közben lerándult Miskolcra, hol letartóztatták de a budapesti ogyetemi tanárok információja alapján az „üldözött finnt" szabagon bocsátották. A tanár urat azonban két ügyes, tapasztalt detektív szombatou leleplezte. Szélhámos volt a „tanár ura" Wildenauer Bélának hívják. Rovott mullu, ravasz ember, kinek szereplése foglalkoztatta már a nagykauizsai, soproni, szombathelyi és csáktornyai rendőrséget.
Mi is emlékezllink Wildenauer kanizsai szereplésére s ezért tegnap óroeklódlűnk az ügy iránt a kanizsai rendőrségnél.
Mikor nálunk járt akkor még nem volt ilyen „tudós" Wildenauer. Első kanizsai megjelenésekor a kanizsai rendőrség otnberei azounal felismerték a borotváltképü „urat", kiről a rendőri album már 1907. évben a 276-os fényképes száin alatt, a csaló könyöradomány gyűjtők sorában igy emlékezett meg : Wildeuauar Béla (álnév Berger Izidor) született Vág-! selyén 1876 okt 8 rkt. nőtlen idegen vezető, büntetve csalás miatt, 2 év 3 hó. Ezek az adatok természetesen ina már nagyon avultak. A jeles urnák azóta több álneve és több büutelése vau Különben még mindig .elsőrangú splbáinosi mint a „finn eset" is mutatja.
MINDEM
CEMENTFOGYASZTÓT
tisztelettel felkélünk, hogy portland és román cement szükségletének 1910. évre való fedezése •lőtt
aíánldtainat a saját érdekében bekérje, mert a fenti cikkeket bármely gyárnál is előnyösebben szállítjuk. KLEM MÁBKU8 FIAI
cementuagykereskedők és a Magyar Vulkán cementgyár réatv. társaság selypi gyárainak dunántuli vezérképviselői
SOPRON.
t}
Hirdetéseket felvesz
a kiadóhivatal,
= és =
—-r Deák tér -
és minden bel- és külföldi hirdetési iroda.
r
NOVEMBER »9
IRODALOM ÉS
* A legkedveltebb családi lap. Ma mikor h budapesti napilapok száma oly nagyra emelkedőit, liogy alig van világváros, a hol aránylag annyi újság loleUik meg a gondos csHládapának nagyon nehéz a választás a sok elaőraugu lap között, ha olyan lapot akar választani, mely nemcsak tartalmánál és nívójánál fogva minden igényt kiolégitsen, hanem arra h alkalmas lepyeu. hogy a család minden tag|a olvashassa. K tekintetben hazánk legrégibb napilapja, » festi Napló úgyszólván egyedül áll. Minden párttal való teljes IllggetlenségeT nyilt szókimoudása, kitűnő érlasültsóge, gazdag és váliozaios tartálma, melynél a szerkeszlAség nagy sújt helyez arra, hogy a cealád minden laxia megtalálja a lapban a neki v.iló olvasmányt: mindezeknek a tulajdonságoknak köszönheti a Pesti Napló, hogy ma az összes lapok között a legtöbb olótizetóje van a előfizetőinek tábora még évről-évre növekszik. Kűlöuös értéket kölcsönöz a Pesti Napló elólizetói szemében a l\'esti Napló karácsonyi ajándéka: minden évben egy remek, disz kötésit, művészi és irodalmi értékll album, melynek értéke egymaga felér a lap elólizetési árával. A Pesti Napló kiadóhivalala az idén különösen értékes disz-nióvel készlll meglepni előfizetőit, melyet miuden most belépő uj előfizető is megkap karácsonyra, ha addig legalább egy félévi előfizetési dijat befizet és így második lélévre magát kötelezi. E mű. a „Jókai-^Albuin" elsőrangú diszmuuka leaz, a meljL_mű vészi kiállilásával, nagy képgyűjteményével s nemesen pompás bekötésével a karácsonyi könyvpiac szenzá-r ólának Ígérkezik. A Jókai Album-han Jókai Mór • letét, munkásságát, diadalát jeles irók és esztélíku ►•>k egész sor tanulmányban és elbeszélő cikkben ii iák le. Érdekes képet festenek a lenagyobb magyar ■ I beszélő életének megkapó regényéről a arról a diadalukról, a melyen Jókai a mi magyar víláguuk-Imii éa kint a nagyvilágban a dicsőség magasságára eljutott. A Jókai-Album azáznál több linóm illusz-ti ációban mutatja be a Jókai életének körlllményeil, ilokuinenlnmait, bemutatja egész sor érdekes kézira-i.it, műkincseit, emléktárgyait. A Jókai-Albumnak szenzációja lesz Jókai eredeti festményeinek, rajzainak és maga faragta szobrainak bemutatása. E képek egy részét művészi sokszinQ másolatban mutatja be. Nagyban emeli a díszmunka művészi éa könyvészeti értékét az a tiz sokszínű kép. a mely a kötet nagy illuszlrációlárát megtoldja. É képek közt elsőtangu művészek olyan képoi vannak, a melyeknek Jókai a hőse. Hadd e lilstlk meg köztllok Munkácsy Mihály. Ilarabáa Miklós. Ilorovitz Lipót, Ferraris Artúr képeit Ks Jókai érdekes tájképeit is, a melyek arról tanúskodnak, hogy a nagy iró nagy festővé i< lelt volna, ha a festészetnek szentelte volna magát. — Az előfizolési feltételekről és az albumról szívesen kllld bővebb felvilágosítási, valamint a lapból mutatvány-1 -zámot a Pesti Napló kiadóhivatala Budapesten.
ZALAI KÖZLÖNY
* Petőfi németül Míg a nemzeti kegyelet legnagyobb kritikusának egy házat szentelt hálálának 60. évében, melyeu hangyaszorgalommal g\'yOjtött össze minden reliquiát ami Petőfi életére éa működésére vonatkozik addig Halm és Ooldaiano Wien-i könyvkiadó oég egy uj nénet Petőfi kiadáaaal lép a közönség elé. Az uj kiadást nem ia fordításnak, hanem Nacbdichtung-nak — ujraköltésnek nevezi a prospektus Amivel annak akar kifejezést adui. hogy1 nemközöiiiéges fordításról, hanem uémetnvelvO Petőfiről vau szó. Hogy csakugyan értékes munka,; mely a nagyköltónek Szelleméi és költészetét lehető ! híven kifejezi, azt tauunilja a mű előszava, melyet Beizeviczy Albert írt. Kz a magyar nemzeti bélyeg,! mellyel minden németnyelvű magyar hazafi nyugodtan kezébe veheti a német Petőfit Kétféle kiadás lesz. Az egyik nagy okláv alakul luztia kiadás 3 kötetbeu 600 azámozotl példányban. Ennek ára 60 K és már a,karácaonyi könyvpiacon megjeleli. Csak előfizetők kaphatják. A másik kisebb, de szintén dizzköiésil kiadás (i kötetbeu. A fordítási évtizedek alatt Schnitzer Ignác végezte, akinek dicséretét magyar irodalmi előkelőségeink mindenkor elismerték.
PÁRATLAN S
Hogy eil beblionyitiam • . Dala-wara* tiolördl, királyi kóijagvtftl bltelatl\'éiiel ellátott erődet) fénykép felvételeket kéizlttattam. A fslvátal áll: egy itrb. :0 év«, cterctapoi kirogáttalanul (InMin térin ü lük*, 32 tan, egy drli. 4 ívei iiálveitiBi löké 168 fllrl «> II Utb. egy torban U»8 4 íve« tiilveiii&i _ lüke több tuint 1000 kifogáeialan
agéaziága* \'Urt ixólótarmáiial. Eiak mind ott válot-lak fal, ahol pár métafylra Mla ax európai ollványo-kon a tmynái nágy-ötax«H parmatezái dacára alpoaz-tult. Igy ai az áv volt a», a maly bebizonyította, hogy exen fajnak tarmélában parmatazéi nélkOl lammlféla ezólóbelsgiág kárt nem okoz, EzanklvOl nagy alSnya míg, hogy oltani át alá a földet megforgatni nem kell, veiti&je télben toka meg nem fagy, bora alaOrsndtl «1 rendkívül bötermB. Kx«n a náven «ionban Igen tok mát hitvány fajokat adnak el, exért a kt a valódi boletmü át legnemetebb (ajl akarja inegirorcinl ax ctak NAOY QABOR-féle , DELAWARE\' vet.ai vegye. A DELAWARE liilö bővebb lolrátát, (érméiének királyi kóijagytSvel hite-oaltett etedatt fényképfelvételeit tlloei kivitelben, továbbá a tzóveg kóxá nyomott lo irép képet tartalmaid
kípu irjHjiélil ingyta ét bénuitvi
mindenkinek, aki velem elmét tudatja. Okvetlenül kérje még ina «11 a tanultágot tartalmú árjegyiéket, mely a nólöolt-ványo.ról él lugatHltélétrBI U ad réttlataa, halyet ulbaigailtáiokat. f
VAOT OÁBOB Iiiláaaiyklrtakai KÖLT. pilla, lérlréi él távfeaatéla álltáéi.
Leveleiéi migyar, rónán, horvát, nerb ét német nyelvén
^Vegyenek csak
Szh\'Peí\'epi/á,.:
utoléri,étlen aTrf1 SarCZIDO
Ágban r
Valódi AA háromszögű Ciak ezan/íiitTtwYw% védjegygyei
Kapható: Mtitántí Sándor 4a Fia Ifagykanlsaa.
iÄ\'l^i: Hashajtó.
1 Nenateln Erzaébet-Pilulái)
felülmúlja minden tekintetben a hasonló ké**itmények«l> Fenti sícr menlea minden káros alkatréa*«klöl a lag-jobb alkerrel használják at alte*t bántalnuinál, kdnnytt »lékletetet »¿eie*, egy vértluthó gyógyscei *em ártalmatlanabb és alkalmasabb a
Székrekedés
legyütéiére, mini a legtöbb hetegaég okutójáia. t..\'ukroioll volta mi.nl, * gyermekek It tiivei«>- ve,Kik. Kgy dobot I5 pllula taitalomnal 30 fillér egy tekére« S doboltál tehát 120 pllulával 3 korona. a páni elitre bekdliléte mellen bérmentve.
i. a auf Irániatoktól óvakodjunk,
1 iNauilain Fülöp halhajtó pllulált. le.»éli kérniI Ctak akkor valódi, ha ailrulen doboxon a tCiv, bejegytet Sient l.lpót védjegy ét Philip Neutieln gyógytieréti alá-iráta tekele vójóa nyontátban olvaihaló, A keietk. törvény állal védeti c.omag jatakun cégünknek rajta kell lennie.
Imtili Fülén Ijéijmrtéri, ti. UMtkiI
Wien, Plankengatte 6. Kapható Nafcykanltián: Ralk Qyula, Balua Lajoi, Prágar Bála él Szabó Anlal gyógyazerásxaknál
Az üzleti siker titkát
három dologban Ulálja meg az ügyes kereskedő : az utaztatásban, a jó kira-katbau és az ujaághiidelésben. . Ez utóbbira ajánljuk öunek Zalamegye legrégibb ujságját, a Zalai Köslönyt.
ÜZLETALAP IT ÁS 1877
MILTÉNYI SÁNDOR és FIA NAGYKANIZSA.
Anatómiai, orlboDfld és byujieniekus lábbelit
■laáiaaial piliárl él uiiiiriliátill ilpik él uliaék.
1 ■ ■ Sport-lábbeli kOISnlsgsiiégak. =====
Királyi allamar4a. ---Mlnlaztari eliamaráa.
= Számol klállltáal érámmal kltOntatva. -
MértékOl agy vlaaH cipó alégáégas. ÁRJEGYZÉK INGYEN.
A NIILTÉNYl-cípö
,, minden más cipőnél jobb a láb anatómiája nak megfelelően készül kizáróla« kézi munka, elegánB kiállításban, tartósságban utolérhetetlen, biztos lellépés, kénvelines járás
Késaitünk minden fajta orthopádikus ós különleges cipőket és lábbeliket Amerikai, angol, francia és minden divatos formában raktáron és megrendelésre
Hlbáa lábbeli, éltorxult láb.
MILTÉNYI-oipd, egáttiégei láb. 4
Hlbáa
néhéiketjárás
MILTÉNYI-clpfl. kényelmei járót.
Hibái lábbéli. MILTÉNYI-cipó,
Hjót láb. helyé,-láb.
éltorxult láb. egáttiégei láb. " neoetaetjatas. aenyeimpt jarnt. iajo. lao. helyéi-láb.
Ezen rajaokon bemutatjuk a helyes és helytelen lábbeli viselet közötti különbséget. | | _._____-____—

ZALAI KÖZLÖNY
NOVKMUKR 2»
___
PATHÉPON
Védjegy.
Ismeri Ön már a különbséget a PATHÉFON és más beszélőgépek közt? ^
a) A Pathófonnál nem kell tilt cserélni.
b) a Pathófon tű nélkttl játszik.
o) a Pathólemezek soirsem karcolnak, iietn csiszolnak, sem nem liorzsolóilnak, ha 20 vagy 30 szór játszottak veink,
d) A Pathólemezek oly jók, hogy azok nem válnak hasznavehetetlenné,
ej a Pathóleme \'ek kellemes, értelmes, puha hangot adnak.
0 a Pathólemezeknól 8tí,,k; a íülét 1)0 nera f°K<ft-
g) A Pathófon egy elsőrendű művészies házihangszer, a mely minden zenekedvelőnek élvezetet ós síórakozást nyújt.
A Pathészisztemát csakis a világhírű Pathó Frérea cég hozza forgalomba. a hangvisszaadás terén elsőrangú, moly minden konkui-renciát felnimül.
Gépek 45 koronától feljebb. cin. kétoldalú lemez K. \'5- 24\'|a cm. kétoldalú lemez K. 2.75
k • ——-
Kérje a következő kiváló feltételeket: Práter Lóránd, Berkes cigányzenekar, Rózsa Lajos, az első honvéd-gyalogezred zenekara, Baumann, a Fővárosi Orfeum tagja, Steinliardt Géza, Weltmann hegedűművész, Kiss Károly, Kiss Mihály és ezenfelül még 20.000 nemzetközi felvételek elsőrendű zenekarok és előkelő művészektől.
Katalógus ingyen 4 bérmentve.
- Pathé Fréres, Wien I., Graben 15.
Katalógus Ingyen é a
^ 4 r m~e n t v e.
A Richter-féle
Horgony-Kőépitlszekrények
ugy mint eddig a gyermekek kedveno játéka 1
Az egyedüli játékszer, a mellyel a gyermekek állandóan szive-se n foglalkoznak ; ezért tartóségi szempontból a legolcsóbb játékszel\' is. Az egyed llli játékszer is, inely mindenkor Kiegészitószekrények és Hld-épitőszekrények állal oly nagyságra és tökéletességre hozható, hogy még szakemberek is szívesen foglalkoznak a pompás magas- és hidépitmé-nyek felállításával. Aki gyermekoit egy valóban kitűnő karácsonyi ajándékkal akarja meglepni, egy ajándékkal, a mely nemcsak mulattalólag, hanem oktatólag is hat, az csak egy valódi Horgony Kőépitőszekrényt választhat, a mely minden játékáru kereskedésben raktáron van; azonban csuk a híres eredeti gyártmányt a rHorgony jegygyei fogadjuk el. Az uj épitószekréiiy-árjegyzéket bérmentve beküldi" Ricliter F. Ad. és Ta„ kjr. udvari és kamarai
szállítók. Bécs, 1., Operugasse 1 ti-

Védjegy: „Horgonyt1
A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller
pétiek:«
ogy réejónak bizonyult hnzlazor, moly mát sok év éta li\'xjut.li tiedttratiftleanfk bizonyult kösrveoyntd, óiéinál és rneyltuleseknél.
figyelmeztetés, Silány Immiciliauyok miatt bovásiniábkor óvatosak lényünk éa oank olyan ervtleii flvogel to^adjuuk »I, mely a „Horgony" ródjOKynyol i s a Rlohter oégjotíyzfMid ellátott doi\'.\'tül« van osonta-gotva. Ár.i üvegekben K .80, K I 40 óa K 2.— cs útiyBXúhan minden gyógyaier-tirbun kapható. — Főraktár Tlirllk József g.vi|.\'yazerés<ti>M, Budapest.
DL Richter Qyóg>szerlira u „Arany oros/lídhoz".
1\'rAgAbau, Klisabotliatrassu .r> nou.
TiTC
m
m
w
M
füg m
Oh jajl
Köhögés. rekedtség és elnyálkásodás ellen .. ■ " gyors és biztos hatásúak
Egger mellpasztillái
Az étvágyat nem rontják és kitűnő izilek. Doboza 1 korona és 2 korona
Próbadoboz 50 fillér
rí ii nétklláéil raktár
ar * «* „ „NÁDOR" Megfojt ez az át- , . gyógyszertár
kozott köhögési |l<1M,ti „., M„.Wri, „
Élj en
Egger mellpasztilla
m»l«lf HHH«|>IHI
Kapható Hagykanlzsan: Szabó Albert, Belus Lajot, Prágar Béla. Relk Gyula éi Csáktornyán. Pető Jena gyógyszertárakban
„Örvendünk, hogy megvan!"
Védelmet a nedves idő s meghűlés ellen
vsak a Slorin Sll|>|>cr és a hócipő uyuji, a melyek
Boston Rnbber Shoe Go. Bostonban
kéKülnetí, formájuk n legjobb, könnyű é» elegáns. I\'cs«ék a cég jc^yeic ügyelni; ez ittiiiden cipó talpára vau nyom. a; óvatosság /• ajánlaton, meri »ok silány áru kerül piaci». / Kaphatú Budapeat é> a vidék nagyobb váioial-\' tian minden jobb cipő gumiáru férfi é» nói \'\' divatáru Uilelben VlMonteláiutlIók fel-világoiltáit kaphatnak Magyarornág é« Autitna f területén megblEOtt vexcrkcpviscloktdl:
PN Wellisch, Franki & Co.
\'.Vv \' WIEH.I, Flelaohmarkt 12 14.
Nngykaniuán kapható: Alt fla Böh>u, Kvoluer Oyula, Roaonfeld Ad ol
Nyoiniitriji n lapiiilajtlonos ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.

Insert failed. Could not insert session data.